Hamburg város temetői, Kertészet című Leonardo-szeminárium augusztus 1-8.
|
|
- Kornélia Biró
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Hamburg város temetői, Kertészet című Leonardo-szeminárium augusztus augusztusában alkalmam volt részt venni a hamburgi partneriskolánk, a Staatliche Gewerbeschule Chemie-Pharmazie-Agrarwirtschaft által felkínált szemináriumon, melynek keretében Hamburg temetőit és kertészeti üzemeket tekinthettem meg, valamint betekintést nyerhettem az ottani képzési rendszerbe. Azzal a szándékkal is utaztam Hamburgba, hogy olyan gyakorlati helyeket szerezzek diákjaink számára, amelyek vállalnák a magyar kertésztanulók alkalmazását és szakmai oktatását.
2 Augusztus 2. Az intézmény tanévnyitó ünnepségen vettem részt, amelyen az iskola vezetői, tanárai és a Mezőgazdasági Kamara képviselői köszöntötték a régi és új diákokat és mutatták be az iskola képzési rendszerét. Ezután osztályonként egyesével szólították őket, és az osztályfőnökök vezetésével szakirányonként tájékoztató megbeszélésekre mentek. Ezt követően az egyes szakmacsoportok általános és szakmai tantárgyakat oktató tanárai értekezleteket tartottak. Minden nagyon szervezetten történt, a tanárok részletes leírást kaptak az év eleji osztályfőnöki és a tantárgyaikkal kapcsolatos feladataikról. Végül a hét programját beszéltük meg.
3 2011-ben Hamburgban elindítottak egy Duális képzésre felkészítő, a szakmai orientációt segítő oktatást azoknak a 10. osztályt elvégzett diákoknak a számára, akik még nem kezdtek el szakmát tanulni. Az ebben résztvevő tanulók hetente három napot töltenek egy üzemben, ahol a szakma gyakorlati részével ismerkednek; két napon pedig az iskolában mélyítik el és bővítik a szakmával kapcsolatos elméleti ismereteiket. A késő délutáni órákban Hamburg nevezetességeivel ismerkedtünk.
4 Augusztus 3. A Sannmann kertészeti üzemet többek között a svájci szemináriumról ismert ifjú szakemberek mutatták be. Ott a növények termesztését, ápolását és betakarítását főként kézi erővel végzik. A kémiai növényvédő szerek és a műtrágyák helyett biológiai növényvédelmet és olyan módszereket alkalmaznak, amelyek természetes módon pótolják vissza a talajból kivont tápanyagokat. Különböző fűszernövényeket, zöldségféléket termesztenek ebben az üzemben, de igyekeznek újra meghonosítani és tovább nemesíteni a régen termesztett zöldségféléket, többek között egyes paradicsom-, padlizsán- és paprikafajtákat, továbbá mediterrán fajokat is. Termékeiket bio-boltokban és a hamburgi bio-heti piacon értékesítik. Van egy Hereford tehenészetük is. Augusztus 4. A hamburgi Mezőgazdasági Kamara Képzési és Információs Központjában az ott oktatott szakmákról temetőkertészet, kert- és tájépítészet, zöldségtermesztés, évelő lágyszárúak termesztése, dísznövénytermesztés és faiskola -, valamint a képzés feltételeiről és körülményeiről tartottak előadást, majd bemutatták a Központ minden egységét. A kertészképzés időtartama 3 év. Jelenleg fiatal vesz részt valamilyen kertészképzésben, 20%-uk nő. Az elmélet és a gyakorlat aránya 20% : 80%. A sikeres záróvizsga után a tanulók többségét a gyakorlóhelyük alkalmazza, de aki szeretne továbbtanulni, annak lehetősége van részt venni a mester-, illetve a technikusképzésben, továbbá egyetemi diplomát is szerezhet kertész, vagy tájépítész szakon. A város terjeszkedése miatt az ősz folyamán új helyre kell áttelepülniük. Szívesen fogadnának németül jól beszélő magyar diákokat szakmai gyakorlatra. Délután a Neuer Botanischer Garten-be mentünk. Augusztus 5. Kora reggel a Fischmarktra mentünk, ahol elképzelhetetlen mennyiségű hal- és húsárut, zöldséget, gyümölcsöt és sok egyéb terméket kínálnak. Az idegenforgalmi látványosságnak számító Halpiacot a kikötőben tartják minden vasárnap hajnalban, melyre sok ezer ember érkezik a környező településekről is.
5 Ezt követően az Alter Botanischer Garten-t csodáltuk meg. A Botanikus Kertet Johann Georg Christian Lehmann professzor alapította 1821-ben. A 2800 összterületű 5 üvegházban szubtrópusi, trópusi és szukkulens növények, valamint páfrányok találhatók. A kertben többek között rózsák, orchideák, begóniák, broméliák, cikászok és különféle gyógynövények ejtik ámulatba a látogatót.
6 Augusztus 6. Ohlsdorfer Friedhof A világ legnagyobb park-temetője 391 ha-on terül el. Ez Hamburg legtágasabb parkja is, ahol 800 plasztika és történelmi sírok is találhatók. Ez a csodálatos park-temető egyúttal Hamburg történelmét is dokumentálja. Az ó-hamburgi emléktemetőtől az ban elesett katonák és bombatámadások tömegsírján át a két világháborúban német katonák emlékhelyéig sok minden emlékeztet a múltra. A magyarországitól eltérő temetőkultúra bemutatja a német társadalomnak a haláloz való viszonyát is. A délutánt a Stadtparkban (Városi park) és a kikötőben töltöttük. Augusztus 7. Délelőtt az iskolában voltunk, ahol az új igazgató fogadott bennünket. Nagyon támogatná, ha sikerülne kialakítani egy szorosabb partneri kapcsolatot a két intézmény között. Délután a 98,7 ha-os Diebsteich temetőt tekintettük meg. A tájkert-stílusú, 1868-ban létesített parkszerű temetőben betekintést kaphattunk a sírok kialakításának változatosságába és a különböző sírkő-kultúrákba. Augusztus 8. Hazautazás.
a Mátyás királlyal a hadak útján Kolozsvártól Bécsig című időszaki kiállításhoz kapcsolódó pedagógiai program lebonyolításáról
SZAKMAI BESZÁMOLÓ a Mátyás királlyal a hadak útján Kolozsvártól Bécsig című időszaki kiállításhoz kapcsolódó pedagógiai program lebonyolításáról Pályázati azonosító: 3506/01908 Elnyert támogatás: 400 000,-
Az otthoni német tanulás körülményei és eredményessége közötti összefüggések. Egy kérdőíves felmérés tanulságai
Az otthoni német tanulás körülményei és eredményessége közötti összefüggések. Egy kérdőíves felmérés tanulságai Sági Norberta Kecskeméti Főiskola, Kecskemét sagi.norberta@tfk.kefo.hu Általános iskolás
polgármester A Szegedi Szabadtéri Játékok 2011-2013. évi középtávú finanszírozása (Dóm tér, Újszeged)
Előterjesztő: Dr. Botka László polgármester Iktatószám: 1695-20/2010. Tárgy: A Szegedi Szabadtéri Játékok 2011-2013. évi középtávú finanszírozása (Dóm tér, Újszeged) Melléklet: 1 határozati javaslat Készítette:
2011 évi I. mód/2011. évi eredeti. 2011. évi eredeti 2011. évi I. mód
2011. évi 2011. évi I. mód 2011. évi 2011. évi I. mód 2011. évi 2011. évi I. mód 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. összesen ( 1-4 ) 1 500 1 500 100,0% 8 000 8 000 100,0% 1 500 1 500 100,0% 8 000 8 000 100,0%
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének. a középfokú oktatási intézmények szakképzési struktúrájának felméréséről
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 104/2003. (03.27.) sz. határozata a középfokú oktatási intézmények szakképzési struktúrájának felméréséről I. A Közgyűlés Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának
2013. BESZÁMOLÓ. Mesterek a gyakorlati képzésben németországi tanulmányútról 06.02-06.08. Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. user.
Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 2013. 06.02-06.08. 5600 Békéscsaba, Penza ltp. 5. BESZÁMOLÓ Mesterek a gyakorlati képzésben németországi tanulmányútról user Készítette: Barta Tibor kirendeltségvezető
INTÉZKEDÉSI TERV. 3. melléklet
INTÉZKEDÉSI TERV Téma: A tanulók személyes felelısségérzetének fejlesztése Cél: Személyiségfejlesztés Határidı: Folyamatos Várható eredmény: - elısegíti iskolánkban a szakképzés modernizációját, önfejlesztı
A SPECIÁLIS SZAKISKOLAI TANULÓK ESÉLYEI
A SPECIÁLIS SZAKISKOLAI TANULÓK ESÉLYEI I SKOLARENDSZERüNK RÉGÓTA KÜZD A SZOCIÁLISAN HÁTRÁNYOS helyzetű fiatalok képzésének gondjaival. 1990-től e réteg számára újfajta iskolatípus jelent meg: a speciális
Pályázati tájékoztató. Felkészülés a rövidebb idejű szakképzés bevezetésére a Handler Nándor Szakképző Iskolában (TÁMOP-2.2.5.
Pályázati tájékoztató Felkészülés a rövidebb idejű szakképzés bevezetésére a Handler Nándor Szakképző Iskolában (TÁMOP-2.2.5.B-12/1-2012-0034) Handler Nándor Szakképző Iskola 9400 Sopron, Halász u. 9-15.
Gyakorlat képzés hálózatok az intézményi pedagógiai kooperációban
Gyakorlat képzés hálózatok az intézményi pedagógiai kooperációban A kötet a Pedagógusképzést segítő hálózatok továbbfejlesztése a Dél-Dunántúl régióban elnevezésű, TÁMOP-4..2.B.2-3/-203-004 azonosító jelű
Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM 200 909
Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM 200 909 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016 2017. Cím: 6723 Szeged, Csongor tér 1. Telefonszám 62/547-062 Fax 62/547-063 E-mail eotvos@ejg-szeged.sulinet.hu
Élelmiszertudományi szakosztály
Élelmiszertudományi szakosztály Az extrakciós módszer hatása a vadkömény-illóolaj kihozatalára és összetételre Barabás Imola-Kinga (Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Fenntartható biotechnológiák
Megjegyezzük, a vizsgálat 2008. májusában zárult le, a közölt adatok tehát arra az idıszakra érvényesek, és azóta változhattak.
Pleyerné Lobogós Judit- Vopaleczky György Gyermekvédelem a fıvárosi középfokú kollégiumokban A 2007/ 2008 tanév végén a Fıvárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet kollégiumi és gyermekvédelmi
szempontok alapján alakítjuk ki a képzéseket, hanem a globalizációs folyamatokra is figyelve nemzetközi kitekintéssel.
MODERÁLTA ÉS SZERKESZTETTE: HORVÁTH TAMÁS A felsőoktatás nemzetközivé válása SZAKÉRTŐI BESZÉLGETÉS FELSŐOKTATÁSI MŰHELY Néhány hónappal ezelőtt került nyilvánosságra az OECD zárójelentése a felsőoktatásról.
DOKUMENTUMOK, KRONOLÓGIA
M A G Y A R O K S Z L O V Á K I Á B A N DOKUMENTUMOK, KRONOLÓGIA (1989 2004) Fórum Kisebbségkutató Intézet Lilium Aurum Könyvkiadó Magyarok Szlovákiában, II MAGYAROK SZLOVÁKIÁBAN II. kötet DOKUMENTUMOK,
134900 Ft helyett csak 121 410 Ft 14 990 Ft/hó helyett csak 13 491 Ft/hó
Tanfolyami összefoglaló Tervezett kezdés: 2016-09-10 Ütemezés: Időtartam: Hetente 10 hónap Helyszín: Budán: XI. Villányi út 5-7. vagy Pesten: XIII. Frangepán u. 19. Tanfolyami napok: szombat 9:00-15:30,
MAGYAR KÖZLÖNY 2013. évi 15. szám 979
MAGYAR KÖZLÖNY 2013. évi 15. szám 979 Az emberi erõforrások minisztere 8/2013. (I. 30.) EMMI rendelete a tanári felkészítés közös követelményeirõl és az egyes tanárszakok képzési és kimeneti követelményeirõl
Tóth I. János: Kutatók és oktatók Az oktatók hátrányáról
Tóth I. János: Kutatók és oktatók Az oktatók hátrányáról Az elırelépéshez minden tudományos dolgozónak meghatározott tudományos fokozatot (PhD, DSc) kell szereznie. A rendszer látszólag korrektül egyáltalán
Gelse Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8/2014. (V.28.) önkormányzati rendelet. az államháztartáson kívüli forrás átadásáról átvételéről
Gelse Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8/2014. (V.28.) önkormányzati rendelet az államháztartáson kívüli forrás átadásáról átvételéről Gelse Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország
Az Irinyi János Általános Iskola tanulóit érintő esélyegyenlőségi, egyenlő bánásmód programja. I. Fejezet Általános szabályok
Az Irinyi János Általános Iskola tanulóit érintő esélyegyenlőségi, egyenlő bánásmód programja Az Intézmény a tanulók esélyegyenlősége, valamint a tanulókkal kapcsolatos egyenlő bánásmód érdekében, figyelembe
KERTÉSZMÉRNÖK SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
KERTÉSZMÉRNÖK SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése KERTÉSZMÉRNÖK Feladatok és tevékenységek
Á rak, csom agajánlatok
Á rak, csom agajánlatok Napi árak büféreggelivel Érvényes: 2012. január 2. december 31. (ünnepi időszakok kivételével) Ft/fő/éj 7.900 Ft 12.600 Ft 9.150 Ft 14.900 Ft 25.300 Ft/család/éj 6.600 Ft Pótágy
Egyéb közlemény: KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja ELJÁRÁST MEGINDÍTÓ FELHÍVÁS
Nemzeti közbeszerzési hirdetmény feladására irányuló kérelem NFM. r. 6. (5) bekezdése értelmében a kérelemben meg kell adni az alábbiakat: a) a Kbt. 21. (5) bekezdése szerint a Hatóság által vezetett ajánlatkérők
BERETTYÓÚJFALUI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM NÉPI KÉZMŰVES SZAKISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA
BERETTYÓÚJFALUI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM NÉPI KÉZMŰVES SZAKISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Nádudvar, 2015.08.31. Dr. Takácsné Baranyai Etelka Igazgató 1 Tartalom 1. Általános rendelkezések 1.1 Bevezető
JÁNOSSY FERENC SZAKKOLLÉGIUM (JFSZK) képzési programja a 2015/2016 akadémiai évre
JÁNOSSY FERENC SZAKKOLLÉGIUM (JFSZK) képzési programja a 2015/2016 akadémiai évre I.A képzési program általános célja A JFSZK tagjainak, azaz a Jánossy Ferenc Szakkollégiumnak a tehetséges és a szakma
KMÖT alap-, osztatlan, mesterképzés 2011/2012 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Magyar Köztársaság Nemzeti Erőforrás Minisztériuma a Balassi Intézettel közösen pályázatot hirdet miniszteri ösztöndíjra a 2011/2012-es tanévben magyarországi felsőoktatási intézményekbe
Dunaújvárosi Főiskola
Dunaújvárosi Főiskola TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-001 Pedagógusképzés, pedagógus-továbbképzés megújítása a Közép-dunántúli régióban Bevezető Szeretettel köszöntöm Önöket a Dunaújvárosi Főiskola nevében a
A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE TARTALOM
2007/43. szám HIVATALOS ÉRTESÍTÕ 2289 A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE Budapest, 2008. május 5 9. Megjelenik minden héten. XI. évfolyam, 2008/19. szám Álláspályázatok I. FÕRÉSZ: Személyi és szervezeti hírek
DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA A DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA ÁLTAL ALAPÍTOTT KITÜNTETŐ CÍMEK, DÍJAK ADOMÁNYOZÁSÁNAK SZABÁLYZATA. 2014.
DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA A DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA ÁLTAL ALAPÍTOTT KITÜNTETŐ CÍMEK, DÍJAK ADOMÁNYOZÁSÁNAK SZABÁLYZATA 2014. Dunaújváros 3. kiadás 1. módosítás 2 (16). oldal Dunaújvárosi Főiskola Szenátusa által
Üzleti és emberi jogi szabályzat. 1. Bevezetés 2. Állásfoglalás 3. Végrehajtás 4. Irányítás
Üzleti és emberi jogi szabályzat 1. Bevezetés 2. Állásfoglalás 3. Végrehajtás 4. Irányítás BP 2013 Üzleti és emberi jogi szabályzat 1. Bevezetés Energiával látjuk el a világot. Alapvető energiaforrások
Cégünk bemutatása. Célkitűzéseink: Kiemelt partnereink:
Cégünk bemutatása Az Iszapfaló Kft. 2006-ban jött létre, biológusok és halászati szakemberek közreműködésével. 2008-ban két év kutatómunka és eszközfejlesztést követően léptünk szolgáltatásainkkal a piacra
Festetics Kristóf Általános Iskola Balatonkeresztúr 2010/2011. Különös közzétételi lista
Festetics Kristóf Általános Iskola Balatonkeresztúr 2010/2011 Különös közzétételi lista 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagó
A diplomás pályakövetés és a felsőoktatási intézmények sikerességének összefüggései
Széchenyi István Egyetem Regionális- és Gazdaságtudományi Doktori Iskola Tamándl László A diplomás pályakövetés és a felsőoktatási intézmények sikerességének összefüggései Doktori értekezés tervezet Konzulens:
VMÖT alap-, osztatlan, mesterképzés 2011/2012 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Magyar Köztársaság Nemzeti Erőforrás Minisztériuma a Balassi Intézettel közösen pályázatot hirdet miniszteri ösztöndíjra a 2011/2012-es tanévben magyarországi felsőoktatási intézményekbe
AZ ŐCSÉNYI ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA ÓVODAVEZETŐI MUNKATERV 2010/2011 TANÉV
1 AZ ŐCSÉNYI ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA ÓVODAVEZETŐI MUNKATERV 2010/2011 TANÉV 2 I. Fejlesztési terv 1, Személyi feltételek Intézményünkben működik a Családi Napközi és Játszóház
SZKA211_04. Kommuna. Egy ideálisan működő életközösség terve
SZKA211_04 Kommuna Egy ideálisan működő életközösség terve tanulói kommuna 11. évfolyam 33 4/1 Egy működő kommuna Egyéni feladatlap Szómagyarázat Kommuna: 1. a középkori Nyugat-Európában a városi önkormányzat
A belügyminiszter.../2016. (..) BM rendelete. a kéményseprő-ipari tevékenység ellátásának szakmai szabályairól. 1. Értelmező rendelkezések
A belügyminiszter../2016. (..) BM rendelete a kéményseprő-ipari tevékenység ellátásának szakmai szabályairól A kéményseprő-ipari tevékenységről szóló 2015. évi CCXI. törvény 8. (2) bekezdésben kapott felhatalmazás
Intézkedési terv a bukások arányának csökkentésére 2013/2014. tanév I. félév 1/9.e osztály (szakács)
Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Szakközépiskola és Szakiskola Intézkedési terv a bukások arányának csökkentésére 2013/2014. tanév I. félév 1/9.e osztály (szakács) 1. Bukások tantárgyankénti
Tájékoztató. a Heves Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság Heves megyét érintő 2015. évi tevékenységéről
Ikt. szám: 57-10/2016/222 Ügyintéző: Macz Orsolya Heves Megyei Önkormányzat Közgyűlése Helyben Tájékoztató a Heves Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság Heves megyét érintő 2015. évi tevékenységéről
Gazdasági IKI Nyelvi Vizsga Tájékoztató, Vizsgaleírás
Gazdasági IKI Nyelvi Vizsga Tájékoztató, Vizsgaleírás Az SZTE Idegennyelvi Kommunikációs Intézet alapfokú, gazdasági nyelvi vizsga megszervezését vállalja az SZTE hallgatói, illetve más felsőoktatási intézményben
PEDAGÓGIAI PROGRAM Pécsi 500. Számú Angster József Szakképző Iskola PÉCS Felülvizsgálati határidő: 2014. szeptember 13.
PEDAGÓGIAI PROGRAM Pécsi 500. Számú Angster József Szakképző Iskola PÉCS Felülvizsgálati határidő: 2014. szeptember 13. Tartalom Küldetésnyilatkozat 5 1.2. Jövőkép 5 1.3. Általános ismeretek az iskoláról
Széchenyi István Egyetem Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kar. Szakmai gyakorlatok eljárásrendje
Széchenyi István Egyetem Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kar Szakmai gyakorlatok eljárásrendje A Kari Tanács 2015. március 16-i ülésén elfogadta 1. Bevezetés A szakmai gyakorlatok lebonyolításának
CÉGÉNYDÁNYÁD KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA TELJES ELJÁRÁSBAN ELŐZETES TÁJÉKOZTATÁSI TERVDOKUMENTÁCIÓ
LA-URBE ÉPÍTÉSZIRODA KFT. 3525 Miskolc, Patak utca 10. sz. Telefon: 06-46-504-338~Fax: 06-46-504-339 Mobil: 06-20-9692-361 E-mail: la.urbekft@chello.hu CÉGÉNYDÁNYÁD KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA
1.2. A program általános értékelése szakmai és szervezési szempontból egyaránt
Erasmus+ beszámoló Margate, Egyesült Királyság 2015. július 10-július 25. Készítette: Farkasné Bozorádi Anita 1. A tanulmányút általános értékelése 1.1 Szakmai egyeztetések a tanulmányutat megelőző időszakban
Veszprémi Szakképzési Centrum Táncsics Mihály Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma
Villamosipar és elektronika tanulmányi terület kódja: 025 Bejutáshoz szükséges: nyolc általános elvégzése központi írásbeli felvételi (a felvételnél ez 50%-ban számít be) erős közepes tanulmányi átlag
2009 szeptemberében megvizsgálták a magyarországi jogi személyiségű építőipari kft-ket. Töltse ki a táblázat hiányzó részeit!
2. feladat 2009 szeptemberében megvizsgálták a magyarországi jogi személyiségű építőipari kft-ket. Töltse ki a táblázat hiányzó részeit! Megnevezés Közös Ismérv Megkülönböztető jogi személyiségű területi
Beszámoló a Közterület-felügyelet működéséről
Beszámoló a Közterület-felügyelet működéséről Ózd, 2011. július 14. Előterjesztő: Ügyrendi Igazgatási és Rendészeti Bizottság Elnöke Előkészítő: Közterület-felügyelet vezetője Tisztelt Képviselő-testület!
KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET. a 2013. évi. egyszerűsített éves beszámolóhoz
1 Kumánia Gyógyfürdő Kft. Cégjegyzék száma: 16-09-013675 5310 Kisújszállás Statisztikai számjele: 23580259-9329-113-16 KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET a 2013. évi egyszerűsített éves beszámolóhoz 2 I. ÁLTALÁNOS RÉSZ
GONDOLATOK A NÉMET MAGYAR KATONAI KAPCSOLATOKRÓL
NEMZETVÉDELMI EGYETEMI KÖZLEMÉNYEK DR. HORVÁTH LÁSZLÓ GONDOLATOK A NÉMET MAGYAR KATONAI KAPCSOLATOKRÓL Már a rendszerváltás előtti időtől (1987-től kezdődően), a Német Szövetségi Köztársaság fontosnak
Válaszaikat előre is köszönjük!
KÉRDŐÍV TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZATOK RÉSZÉRE A SZERENCS-TOKAJI KISTÉRSÉG FELZÁRKÓZTATÁSI FEJLESZTÉSI PROGRAMJÁNAK KIDOLGOZÁSÁHOZ Kérjük, hogy a kérdőíveket 2004. március 5-ig töltsék ki, és juttassák vissza
H í r l e v é l. T h i n k i n g o u t s i d e o f t h e b o x. 2 0 1 3. m á j u s 2. s z á m
H í r l e v é l T h i n k i n g o u t s i d e o f t h e b o x 2 0 1 3. m á j u s 2. s z á m Tisztelt Olvasó! A Thinking outside of the box pályázathoz kapcsolódó második hírlevelünkben szeretnénk beszámolni
Devecser város integrált településfejlesztési stratégiája
Devecser város integrált településfejlesztési stratégiája II. STRATÉGIA KDOP-6.2.1/K-13-2014-0002 Közép-Dunántúli Operatív Program Fenntartható településfejlesztés a kis- és középvárosokban Integrált Településfejlesztési
Szolgáltatások. a sikeres német-magyar üzletekért. www.duihk.hu. A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara szolgáltatásai
Szolgáltatások a sikeres német-magyar üzletekért A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara szolgáltatásai www.duihk.hu Tartalom A mi szakértelmünk az Önök üzleti sikere 3 Kompetenciáink 5 Piacfeltárás
A támogatott képzések vizsgálata a résztvevők szemüvegén keresztül egy Csongrád megyei felnőttképzési intézményben
Kovács Anett Jolán A támogatott képzések vizsgálata a résztvevők szemüvegén keresztül egy Csongrád megyei felnőttképzési intézményben Bevezető Napjainkban az oktatás, a képzés a társadalmunk legfontosabb
Összefoglaló az Eötvös Loránd Fizikai Társulat vitaüléséről
Összefoglaló az Eötvös Loránd Fizikai Társulat vitaüléséről AZ ÚJ FELSŐOKTATÁSI TÖRVÉNY KONCEPCIÓJA A vitaülést az ELTE TTK-n 2010. december 17-én rendezte az ELFT. A vitát Patkós András szervezte, Kertész
A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2012. NOVEMBER 29-I ÜLÉSÉRE
E L Ő T E R J E S Z T É S A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2012. NOVEMBER 29-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 78-9/2012. MELLÉKLETEK: 7 DB TÁRGY: Beszámoló a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról,
Furtwangeni élménybeszámoló
Furtwangeni élménybeszámoló 2003/2004-es tanév 1. félév Gellérfy Júlia műszaki menedzser szakos hallgató vagyok. A tanulmányaim 7. félévében, azaz a gyakorlati félévem keretein belül töltöttem el 6 hónapot
A nemzetközi sportrendezvény-szervezési projektek sikertényezői és a siker megítélésének kritériumai
PANNON EGYETEM Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskola Dancsecz Gabriella A nemzetközi sportrendezvény-szervezési projektek sikertényezői és a siker megítélésének kritériumai Doktori (Ph.D)
SZTE Hírlevél 2005/3 (2005 March 15, Tuesday) -
SZTE Hírlevél 2005/3 (2005 March 15, Tuesday) - Szent- Györgyi Albert Orvos-és Gyógygyszerésztudományi Centrum márciusi Hírlevele Címszavakban: tanácsülések, új EHÖK elnök, népegészségügy, Emeritus Klub
KÉZIKÖNYV A SZAKMAI VIZSGÁK SZERVEZÉSÉHEZ
KÉZIKÖNYV A SZAKMAI VIZSGÁK SZERVEZÉSÉHEZ MKIK NSZFI Budapest, 2007 A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara köszönetét fejezi ki a Nemzeti Szakképzési és Felnõttképzési Tanácsnak a munkához nyújtott anyagi
Német Nemzetiségi Önkormányzat 2012. évi zárszámadásának pénzügyi mérlege B E V É T E L E K
1. melléklet a 5/2013. (IV.29.) önkormányzati határozathoz Német Nemzetiségi Önkormányzat zárszámadásának pénzügyi mérlege B E V É T E L E K Bevételi jogcím Eredeti Módosított Teljesítés 1 2 3 4 5 6 1.
Beszámoló a Kristianstad Egyetemen töltött Erasmus Staff Week-ről
Beszámoló a Kristianstad Egyetemen töltött Erasmus Staff Week-ről Ahogy korábbi Erasmus beszámolóimban is írtam, az Erasmus Staff Week-re mint szakmai és nemzetközi tapasztalatszerzést elősegítő lehetőségre
Beiskolázási tájékoztató
Orosháza Városi Önkormányzat Táncsics Mihály Gimnázium és Szakközépiskolája A VERSENYKÉPES TUDÁS ISKOLÁJA A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM REZIDENS ISKOLÁJA OROSHÁZA, Táncsics u. 2-4. Tel.: 68/ 411-362 Beiskolázási
PEDAGÓGIAI PROGRAMJA
A salgótarjáni Táncsics Mihály Közgazdasági, Ügyviteli, Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Szakközépiskola és Szakiskola PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Az iskola dolga, hogy megtaníttassa velünk, hogyan kell tanulni,
PÁLYÁZATI KIÍRÁS A MU KAERŐPIACI ALAP KÉPZÉSI ALAPRÉSZ 2010
PÁLYÁZATI KIÍRÁS A MU KAERŐPIACI ALAP KÉPZÉSI ALAPRÉSZ 2010. ÉVI DECE TRALIZÁLT REGIO ÁLIS KERETÉBŐL FI A SZÍROZA DÓ, A SZAKKÉPZÉS TÁRGYI FELTÉTELEI EK FEJLESZTÉSRE IRÁ YULÓ BERUHÁZÁSOK TÁMOGATÁSÁRA TARTALOMJEGYZÉK
Zala Megyei Szakképzés- Fejlesztési Koncepció
Zala Megyei Szakképzés- Fejlesztési Koncepció Zalaegerszeg, 2013. július 25. A Zala Megyei Szakképzés- Fejlesztési koncepciót készítette: Nagy Zoltán MFKB elnök Mérksz Andor szakértő Gombos Béla program
1. Az ellátott közszolgáltatások alapadatai
TELEPÜLÉSI ADATLAP (MUNKAVÁLTOZAT) ÁROP 1.1.22 2012 2012 001 Helyi köz versenyképességet szolgáló modernizálása c. projekt 1. Az ellátott köz alapadatai 1. A felsorolt köz közül melyeket látják el helyben,
Beszámoló. kifelé a mocsaras résztől, az erőteljesebb és egészségesebb növényzet mutatta, hogy ott már egyre. a fák. A mocsárban
Beszámoló 2014. szeptember 22-én a Leonardo da Vinci program Grüne Lernlandschaften elnevezésű projekt keretében Gál Anikó projektvezetővel és Puskás Károly tanár úrral utaztunk Lettországba, a Rigától
Jelentés a kiértékelésről az előadóknak
VSL Kft. 000 Szentendre Pitypang u. 6. VSL Kft. Tisztelt Vera Gedei Úr/Asszony! (személyes és bizalmas) Jelentés a kiértékelésről az előadóknak Tisztelt Vera Gedei Úr/Asszony! Ez az email tartalmazza a
III. Szakmai program bevezető
III. Szakmai program bevezető Tartalomjegyzék 1. Bevezető... 3 1.1. Az iskola szakképzési tevékenysége... 3 1.2. Az intézményben folyó képzési (szakképzési) irányok... 3 1.3. Választható szakmacsoportok,
A SZINERGIA ÜZLETI SZAKKÉPZŐ ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA
A SZINERGIA ÜZLETI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 1031 Budapest, Erzsébet krt. 39. PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Véleményem szerint az országnak, a hazának egyik legfontosabb kérdése az, hogy ki neveli, és hogy neveli eljövendő
felsorolt A vezetők és a beosztott pedagógusok teljesítményértékelési rendszerének
INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM. rész (IMIP) Módosítása és kiegészítése készült: 9. március Készítette: Hartdégenné Rieder Éva igazgató Az Intézményi Minőségirányítási Program módosításának törvényi
EDUCATIO 1997/1. A hátrányos helyzetű fiatalok csoportja. A hátrányos helyzetű fiatalok közé soroljuk
A NÉMET SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁGBAN A SZOCIÁLISAN HÁTRÁNYOS helyzetű fiatalok és fiatal felnőttek a továbbiakban szociálisan hátrányos helyzetű fiatalok szakképzését szolgáló speciális program elindítása
Zsámbéki Premontrei Szakközépiskola és Szakiskola helyi tanterve Tartalomjegyzék
Tartalomjegyzék 1. Az egyes évfolyamokon tanított tantárgyak, a kötelezı és választható tantárgyak és azok ai... 6 1.1.1. A szakiskolai óraterv a kerettanterv A változat szerint...6 1.1.2.Szegregált és
Térítési és szolgáltatási díjak (1. számú melléklet jelen Szabályzat 51. -ához)
SOR 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. Leckekönyv késedelmes leadása Igazolások késedelmes leadása EHA kód vagy ETR jelszó ismételt kiadása Költségtérítési díj befizetésének elmulasztása Kollégiumi térítési díj késedelmes
PARTNEREK DÖNTÉSHOZATALBA VALÓ. Visszajelző anyag BEVONÁSÁRÓL HÓDMEZŐVÁSÁRHELY POLGÁRMESTERI HIVATALÁNÁL. Visszajelző dokumentáció.
Visszajelző anyag Visszajelző dokumentáció HÓDMEZŐVÁSÁRHELY POLGÁRMESTERI HIVATALÁNÁL készített PARTNEREK DÖNTÉSHOZATALBA VALÓ BEVONÁSÁRÓL 2009. NOVEMBER 25. 1 Visszajelző anyag Hódmezővásárhely Polgármesteri
2014-2015. Félévi beszámoló
1 Készítette: Mátyás Julianna, igazgató 1. Személyi feltételek Iskolavezetés 2014-2015 Félévi beszámoló Az iskola vezetőségét az SZMSZ-ben leírtak szerint az igazgató, az igazgatóhelyettes és a munkaközösség-vezetők
TARTALOMJEGYZÉK KONSZOLIDÁLT EREDMÉNYKIMUTATÁS...4 KONSZOLIDÁLT MÉRLEG...5 KONSZOLIDÁLT SAJÁT TŐKE VÁLTOZÁSA...6 KONSZOLIDÁLT CASH FLOW KIMUTATÁS...8 1 ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK...11 2 SZÁMVITELI POLITIKA...11
EURÓPAI SZOCIÁLIS SZONDA VÁLASZLAPOK 4. KÖR
EURÓPAI SZOCIÁLIS SZONDA VÁLASZLAPOK 4. KÖR 2008 Kérdések: A1, A2, A3, A4, A5, A6 VÁLASZLAP 1 Egyet sem. Kevesebb, mint ½ órát. ½ óra és 1 óra között. Több, mint 1 órát, maximum 1 és ½ órát. Több, mint
Javaslat az MKIK stratégiájára a felnıttképzés területén 2010 2020
Budapest, 2010.05.05. 6/4/2010. sz. elıterjesztés az MKIK Elnöksége részére Tárgy: A kamarai rendszer felnıttképzési stratégiája Elıterjesztı: Bihall Tamás alelnök, az Oktatási és Szakképzési Kollégium
A Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum új arculatának, intézményi imázsának kialakulását szolgáló projekt megvalósítása marketing terv
A Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum új arculatának, intézményi imázsának kialakulását szolgáló projekt megvalósítása marketing terv I. Összefoglaló A marketingterv a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum
Tárgy: endoszkópok beszerzése Melléklet: ajánlattételi felhívás szerződéstervezet
Ü/ /2010..... Tárgy: endoszkópok beszerzése Melléklet: ajánlattételi felhívás szerződéstervezet Tisztelt Cím! Kórház-rendelőintézetünk endoszkópos rendszerek (endovízió 3 db) és ahhoz tartozó endoszkópos
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS A L P O L G Á R M E S T E R E
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS A L P O L G Á R M E S T E R E 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-510 E-mail: nagylaszlo@nyirhalo.hu Ügyiratszám: 53.423/2008. IX. Ügyintéző: Béda
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE KÖZGYŰLÉSÉNEK 106/2007. (XI.22.)
KIVONAT a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés 2007. november 22-én megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből -------------------------------------------------------------------------------------------------
Munkavállalás az EU/EGT tagállamokban - az EURES hálózat
Munkavállalás az EU/EGT tagállamokban - az EURES hálózat Témák ismertetése Az EURES hálózat bemutatása A munkavállalás általános szabályai Álláskeresés Élet- és munkakörülmények A válság okozta változások
TÁMOP-4.2.2.D-15/1/KONV-2015-0005
KEIRDI Kutatási Szolgáltatás Design: RIQ & Lead modell. Interdiszciplináris kutatói teamek felkészítése a nemzetközi programokban való részvételre az alapkutatás és a célzott alapkutatás területén TÁMOP4.2.2.D1/1/KONV201000
IZRAEL. A bevándorlók országa
IZRAEL A bevándorlók országa Fekvés A Földközi-tenger partján az arab világ afrikai és ázsiai része közé ékelődő kis ország kiterjedése kevesebb, mint 22 ezer km 2. Palesztin autonóm területe 5997 km
Pusztaszemes Község Önkormányzatának 4/2004. ( III.08. ) számú RENDELETE A helyi közművelődési feladatokról ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A RENDELET CÉLJA
Pusztaszemes Község Önkormányzatának 4/2004. ( III.08. ) számú RENDELETE A helyi közművelődési feladatokról Pusztaszemes Község Képviselőtestülete a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról
Szent-Györgyi Albert Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium PEDAGÓGIAI PROGRAMJA HELYI TANTERVE. Ajka, 2010.
Szent-Györgyi Albert Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium PEDAGÓGIAI PROGRAMJA ÉS HELYI TANTERVE Ajka, 2010. 2 TARTALOMJEGYZÉK 1. Az iskolában folyó nevelő- oktató munka pedagógiai alapelvei -6-2.
A MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI ISKOLA ALAPÍTÓJA 11
E könyv Enyedi György, a regionális tudomány nemzetközi hír kutatójának tiszteletére készült. Tanítványai foglalták össze eredményeiket a regionális folyamatok ezredfordulón tapasztalható jelenségeirl,
BESZÁMOLÓ A 2014. ÉVRE VONATKOZÓ MINŐSÉGFEJLESZTÉSI FELADATOK (AKCIÓTERV) VÉGREHAJTÁSÁRÓL. Jóváhagyó: Kari Tanács 2015. január. Vizsgálandó területek
BESZÁMOLÓ A 2014. ÉVRE VONATKOZÓ MINŐSÉGFEJLESZTÉSI FELADATOK (AKCIÓTERV) VÉGREHAJTÁSÁRÓL Szervezet: Közgazdaságtudományi Kar Jóváhagyó: Kari Tanács 2015. január Készítette: Dr. h. Obádovics Csilla minőségfejlesztési
Török Katalin. Roma fiatalok esélyeinek növelése a felsőoktatásban
Török Katalin Roma fiatalok esélyeinek növelése a felsőoktatásban 1. Bevezetés A Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet (NCsSzI) Szociálpolitikai Főosztálya az Oktatási Minisztérium Hátrányos Helyzetű
A DOBBANTÓ PROGRAM TANULÁSSZERVEZÉSI KERETEI Munkaanyag. Tartalomjegyzék
Készült a Tartalomfejlesztési és. a Híd csoport anyagai alapján. A DOBBANTÓ PROGRAM TANULÁSSZERVEZÉSI KERETEI Munkaanyag Tartalomjegyzék 1. A program szükségessége és jogi háttere 2. Célcsoportok 2. 1.
Olyan fotót válassz, amit mondjuk az önéletrajzodhoz is szívesen betennél. a kép tartalma nem lehet sértő vallási, faji, erkölcsi szempontból;
GYIK Mi a munkatarsaim.hu oldal? Egy közösségi oldal, ahol megtalálhatod a munkatársaidat, volt munkatársaidat, és azokat, akikkel munkád során kapcsolatba kerültél. Persze tudjuk, hogy őket egyébként
Gyakorlati képzés az iskolában és a gazdaságban
46 Kurucz Orsolya Gyakorlati képzés az iskolában és a gazdaságban A szakpolitika és a gazdaság szereplői által gyakran hangoztatott igény, miszerint a fiatalok gyakorlati képzése a felsőbb évfolyamokon
Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Kari stratégiai terv
Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Kari stratégiai terv 2008. május A SZTE JGYPK KÖZÉPTÁVÚ STARTÉGIAI TERVE 1. Vezetői összefoglaló Összegezze a kari stratégia legfontosabb elemeit,
SZIGETSZENTMIKLÓSI BATTHYÁNY KÁZMÉR GIMNÁZIUM
SZIGETSZENTMIKLÓSI BATTHYÁNY KÁZMÉR GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015 Tartalomjegyzék 1. AZ ISKOLA NEVELÉSI PROGRAMJA... 3 1.1. A NEVELŐ-OKTATÓ MUNKA PEDAGÓGIAI ALAPELVEI, CÉLJAI, FELADATAI, ESZKÖZEI,
K&H BANK ZRT. KONSZOLIDÁLT ÉVES BESZÁMOLÓ 2009. DECEMBER 31. TARTALOMJEGYZÉK
TARTALOMJEGYZÉK KONSZOLIDÁLT EREDMÉNYKIMUTATÁS...4 KÖZVETLENÜL A SAJÁT TŐKÉBEN ELSZÁMOLT KONSZOLIDÁLT EREDMÉNY...5 KONSZOLIDÁLT MÉRLEG...6 KONSZOLIDÁLT SAJÁT TŐKE VÁLTOZÁSA...7 KONSZOLIDÁLT CASH FLOW KIMUTATÁS...8
PÁLYÁZATI KIÍRÁS. Dunaföldvár Város Önkormányzata pályázatot ír ki a következő önkormányzati tulajdonú
PÁLYÁZATI KIÍRÁS Dunaföldvár Város Önkormányzata pályázatot ír ki a következő önkormányzati tulajdonú Dunaföldvár, Jókai u. 7. (1068/1 hrsz.) szám alatti óvoda magas tető építésére Pályázati feltételek:
LLP-LDV/TOI/2007/IT/195 TRA.I.N.E.R. Transferring Innovation and Network in Renewable Energies
A TRA.I.N.E.R. PROJEKT ÖSSZEHASONLÍTÓ-ÖSSZEGZŐ JELENTÉS 2 SZAKASZ: A CÉLCSOPORT SZÜKSÉGLETEINEK FELMÉRÉSE Az Európai Bizottság támogatást nyújtott ennek a projektnek a költségeihez. Ez a kiadvány (közlemény)