TANTÁRGYTÖMBÖSÍTETT OKTATÁS A csongrádi Ének-Zenei Általános Iskolában 2009/2010

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "TANTÁRGYTÖMBÖSÍTETT OKTATÁS A csongrádi Ének-Zenei Általános Iskolában 2009/2010"

Átírás

1 TANTÁRGYTÖMBÖSÍTETT OKTATÁS A csongrádi Ének-Zenei Általános Iskolában 2009/2010 Készítette: Blázsik Gyuláné Ötvösné Szeri Erzsébet Pozsár Péterné Pleva Gyuláné

2 Iskolánk a 2009/2010-es tanévtől kezdődően vezette be a kompetenciaalapú oktatást a TÁMOP /08/2. pályázat keretében. A pályázat egyik kötelezően megvalósítandó eleme a tantárgytömbösítés, mint új tanulásszervezési eljárás bevezetése. A tantárgytömbösítés értelmezése: Tantárgytömbösítés a tanórai foglalkozások ciklikus megszervezésének rendje, melynek keretei között adott tantárgy, adott műveltségi terület, adott félévre számított tanórai foglalkozásait nem egyenletesen, minden tanítási hétre elosztva, hanem ciklikusan egy-egy időszakra összevonva szervezik meg. A tantárgytömbösített oktatást a szakrendszerű oktatásban, a KT. 52. (3) bekezdése szerinti kötelező tanórai foglalkozások teljes intézményi időkeretének legalább %-a mértékéig kell megszervezni. A minimális célértéket 3 év alatt felmenő rendszerben kell elérni. A tantárgytömbösítés célja: a tananyag ne tagolódjon szét a gyermek figyelme, érdeklődése tartósan egy-egy területre koncentrálódjon különböző megközelítésben, változatos eszközökkel sajátítsanak el egy-egy anyagrészt A tantárgytömbösített oktatás előnyei: A tananyag nem tagolódik szét A tanulók figyelme, érdeklődése tartósan egy területre irányul A tananyagot különböző megközelítésben tanulják Változatos módszerek a tanítási órákon Az óraszerkezet a 45 perces tanórákat felszakítja 1

3 Munkamegosztáson alapul Feladatközpontú, tanulóközpontú ismeretszerzés A tantárgytömbösítéssel szemben támasztott követelmények: a tanítási ciklusoknak legalább kéthetenként kell váltaniuk egymást, a tantárgytömbösítésbe bevont tantárgyak, műveltségi területek, tanítási óráinak legalább két egymást követő tanítási napra kell esniük, a tanítási napok közül az egyiken legalább három, a másikon legalább kettő a tantárgytömbösítésbe bevont tanítási órának kell lennie, az egy tanítási napon szervezett tanítási órákat egymást követően, egymáshoz kapcsolódóan kell megtartani. A tantárgytömbösítés megszervezésekor a következő szempontokat kell szem előtt tartani: A tanulók heti óraszámát A pedagógusok kötelező óraszámát A pedagógusok kéthavi időkeretét A tantárgy óraszámát A tantárgyfelosztást A bevont és nem bevont osztályok órarendjét A tanítás minőségét Fontos! A 45 perces munkaforma átalakulása, amelyet a következő tényezők befolyásolhatnak: tananyag tartalma, tevékenységi forma, tanulócsoport motiváltsága, tanulócsoport teherbíró képessége. A tantárgytömbösítés megvalósításának lépései: 1. A tömbösítésbe bevont órák számának meghatározása 2

4 2. A humán erőforrás felmérése, az új tanulásszervezési eljárásban résztvevők kiválasztása 3. A tantárgytömbösítébe bevont tantárgyak és osztályok kiválasztása 4. A tantárgyfelosztás elkészítése, figyelembe véve a fenti szempontokat 5. Az órarend elkészítése 6. A helyi tanterv átdolgozása 7. A tanmenetek kidolgozása 8. Az értékelési rendszer kidolgozása A humán erőforrás felmérése, az új tanulásszervezési eljárásban résztvevők kiválasztása A pályázat kapcsán 9 bevont pedagógus vett részt az új tanulásszervezési eljárások megismerését szolgáló továbbképzésen. Így a 2009/2010-es tanévben közülük kellett kiválasztani azokat a kollégákat, akik a tantárgytömbösítést megvalósítják. A választást nagyban befolyásolta, hogy az adott pedagógus milyen tantárgyat tanít, milyen óraszámban és mely osztályokban. A következő tanévtől kezdődően természetesen más kollégákat is be kell vonni ebbe a munkába, hiszen a 10- illetve a 15% teljesítése négy pedagógussal nem megoldható. Az újonnan bevont pedagógusok munkájának megkönnyítésére belső továbbképzéseket szervezünk, amelynek keretében a négy pedagógus átadja a továbbképzésen megtanult, illetve a gyakorlatban megszerzett tapasztalatait. A tantárgytömbösítébe bevont tantárgyak és osztályok kiválasztása A pedagógusok kiválasztásával a tantárgyak már adottak voltak. A fizika, a biológia, a kémia és az technika és életvitel tantárgyakban tudtunk gondolkodni. Az osztályok kiválasztásánál tekintettel kellett lennünk azokra a szempontokra, amelyekre korábban hivatkoztunk. A következő tanévtől kezdődően, elsősorban azokat a tantárgyakat kívánjuk tömbösítve oktatni, amelyeket a kompetenciaalapú helyi tanterv szerint tanítunk. Ezen választásunkat azzal indokoljuk, hogy a kompetenciaalapú oktatás során alkalmazott módszerek időigényesebbek, nehezen valósíthatók meg 45 perc alatt. A kulcskompetencia területeken 3

5 kívül a kémia, fizika tantárgy oktatásánál tartjuk célszerűnek a tömbösítést. A nagyobb időkeret mind a kísérletezésnek, mind a számítási feladatok megoldásának kedvezőbb teret biztosít. A tantárgyfelosztás elkészítése A tantárgyfelosztás elkészítésénél elsődleges szempont, hogy a tömbösítéssel sem az osztály, sem a tanár heti óraszáma ne tolódjék el aránytalanul. Ehhez legjobb megoldás, ha az adott osztály tömbösítésbe bevont óráit párba állítjuk és így alakítjuk ki a két hétre vonatkozó óraszámokat. Az órarend elkészítése Az órarend elkészítésénél tekintettel kell lenni arra, hogy a tantárgytömbösített óráknak két egymást követő napra, a két illetve három órának pedig egymást követő órára kell esnie. Azt, hogy ezek az órák egymást követő napra essenek, csak az órák manuális elhelyezésével oldhatjuk meg. A helyi tanterv átdolgozása A 2010/2011-es tanévtől felmenő rendszerben kívánjuk megvalósítani a kompetenciaalapú oktatást a 2. és 4. évfolyamon, valamint a 6. évfolyamon matematika és idegen nyelv kulcskompetencia területeken. Ezen évfolyamok helyi tantervei átdolgozásra kerülnek. Az átdolgozás során tekintettel kell lennünk a tantárgytömbösített oktatás sajátosságaira is, hiszen elsősorban az ember és természet műveltségi területet tartalmazó tantárgyakat kívánjuk tömbösíteni. A tanmenetek kidolgozása A tanmenetek kidolgozása a helyi tanterv alapján történik minden tanév elején Az értékelési rendszer kidolgozása A tanmenetrészletekben arra vonatkozóan is láthatunk példát, hogy a tantárgytömbösítéssel oktatott tantárgyak esetében az értékelés milyen új formáira nyílik lehetőség. Lehetséges értékelési módszerekre 4

6 Portfolió Tanulói napló Kompetenciákat felsoroló eredménylista Társak értékelése Csoportmegbeszélés Önértékelés Dicséret, jutalmazás Kommentár Power point-os bemutató Összefoglalva: A fentiek alapján láthatjuk, hogy a tantárgytömbösített oktatás megszervezése és megvalósítása nem kevés munkát igényel. Alapvető célunk azonban az, hogy tanulóinkat felkészítsük az élethosszig tartó tanulásra, az önálló, tapasztalaton alapuló ismeretszerzésre, a munkában való együttműködésre, a világban való eligazodásra. Ezen célok megvalósítása a hagyományos oktatásszervezési keretek között nem valósítható meg hatékonyan. Bízunk benne, hogy a pedagógusoknak is kihívást jelentő új módszerek, tanulásszervezési eljárások alkalmazása segíti a fenti célkitűzések elérését. A 2009/2010-es tanévben iskolánkban az Ember és természet műveltségterületen vezettük be a tömbösített oktatást a 2. félévtől kezdődően mindkét 7. osztályunkban és az egyik nyolcadikban. Kísérleti jelleggel a két évfolyamon, és az indikátor teljesítése miatt, hiszen csak egy félév állt rendelkezésünkre a megvalósításra. Tapasztalatunk alapján a következő tanévben, szeptembertől a két nyolcadik osztályban tartjuk szerencsésnek ezt az új tanulásszervezési mód alkalmazását. A megvalósító pedagógus Tantárgy Óraszám 2 hetente Blázsik Gyuláné biológia 3 Ötvösné Szeri Erzsébet Kémia 3 Pozsár Péterné Fizika 3 Pleva Gyuláné Technika és életvitel- 2 5

7 Órarend a 2009/2010-es tanév 2. félévétől tantárgytömbösített oktatás 7.a A hét Ü Időpont Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Kémia 7.a Kémia 7.a Kémia 7.a Technika 7.a Technika 7.a B hét Időpont Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek 6

8 Ü Biológia 7.a Biológia 7.a Fizika 7.a Biológia 7.a Fizika 7.a Fizika 7.a b A hét Ü Időpont Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Fizika 7.b Fizika 7.b Biológia 7.b Fizika 7.b Biológia 7.b Biológia 7.b B hét Időpont Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek 7

9 Ü Kémia 7.b Kémia 7.b Technika 7.b Kémia 7.b Technika 7.b a A hét Ü Időpont Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Biológia 8.a Biológia 8.a Fizika 8.a Biológia 8.a Fizika 8.a Fizika 8.a B hét 8

10 Ü Időpont Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Kémia 8.a Kémia 8.a Technika 8.a Kémia 8.a Technika 8.a 8.a A hét Ü Időpont Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Biológia 8.a Biológia 8.a Fizika 8.a Biológia 8.a Fizika 8.a Fizika 8.a

11 B hét Ü Időpont Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Kémia 8.a Kémia 8.a Technika 8.a Kémia 8.a Technika 8.a TANTÁRGYTÖMBÖSÍTÉS A FELSŐ TAGOZATOSOK ÓRASZÁMA HETENTE: 5. a 25,5 nem szakrendszerű: 8 5. b a 26, b a b a b 27 Összesen: 213 óra, ebből nem szakrendszerű 29 óra. Szakrendszerű óra összesen 184 óra/hét. 37 tanítási hétre számítva 184X37=6808 óra. Ennek az óraszámnak 5%-a : 340 óra. Ezt az óratömeget kell teljesíteni a 2009/2010-es tanévben. 10

12 11

13 Tantárgytömbösített órák 2010 januártól Ének-Zenei 7.b fizika biológia kémia technika Összesen dátum óraszám dátum óraszám dátum óraszám dátum óraszám összesen a összesen a

14 összesen Összesen 361 A kerettanterv évfolyamonkénti óraszámai ( heti bontásban) tanév TANTERV NAT NAT NAT NAT Új K Új K Új K Új K Tantárgy / évfolyam 5.A 5.B 6.A 6.B 7.A 7.B 8.A 8. B Össz. Magyar nyelv és irodalom 4,0 4,0 4,0 4,0 4,0 4,0 4,0 4,0 32,0 Történelem és állampolgári ismeret 2,0 2,0 2,0 2,0 2,0 2,0 2,0 2,0 16,0 Idegennyelv 3,0 3,0 3,0 3,0 3,0 3,0 3,0 3,0 24,0 Matematika 4,0 4,0 3,5 3,5 3,5 3,5 3,5 3,5 29,0 Informatika 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 8,0 Természetismeret 2,0 3,0 2,0 3,0 10,0 Fizika 1,0 1,0 1,5 1,5 1,5 1,5 8,0 Biológia 1,5 1,5 1,5 1,5 6,0 Kémia 1,5 1,5 1,5 1,5 6,0 Földrajz 1,5 1,5 1,5 1,5 6,0 Ének - zene 2,5 1,0 2,5 1,0 2,0 1,0 2,0 1,0 13,0 Rajz 1,5 1,5 1,5 1,5 1,5 1,5 1,5 1,5 12,0 Technika és életvitel 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 8,0 Testnevelés és sport 2,5 2,5 2,5 2,5 2,5 2,5 2,5 2,5 20,0 Osztályfőnöki 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 8,0 Tánc és dráma 0,5 0,5 0,5 0,5 2,0 Hon és népismeret 0,5 0,5 0,5 0,5 2,0 Ember és társadalom, etika 0,5 0,5 1,0 Mozgókép és média ismeret 0,5 0,5 1,0 Egészségtan 0,5 0,5 1,0 Összesen 25,5 25,0 26,5 26,0 28,0 27,0 28,0 27,0 213,0 Szabadon tervezhető órakeret 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 6,0 Kötelező óraszám a törvény alapján Kt. 52. ( 3 ) 25,0 25,0 25,0 25,0 27,5 27,5 27,5 27,5 210,0 Tanulók terhelhetőségének felső határa 25,5 25,5 25,5 25,5 29,0 29,0 29,0 29,0 218,0 Nem kötelező időkeret 52. ( 7 ) 5,63 5,63 5,63 5,63 6,00 6,00 6,00 6,00 46,52, Csoportbontás (nyelvi) 3,0 3,0 3,0 3,0 3,0 3,0 3,0 3,0 24,0 Csoportbontás (technika) 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 8,0 Csoportbontás (informatika) 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 8,0 Énekkar 2,0 2,0 Tömegsport 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 8,0 Egyéni foglalkozáso kra fordítható 2,0 2,0 2,0 2,0 2,3 2,3 2,3 2,3 17,2 Órakedvezményekre fordítható 1,1 1,1 1,1 1,1 1,3 1,3 1,3 1,3 9,6 Napközis órakeret 15,0 15,0 30,0 A FELSŐ TAGOZATOSOK ÓRASZÁMA HETENTE: 5. a 25,5 nem szakrendszerű: 8 5. b

15 6. a 26, b a b a b 27 Összesen: 213 óra, ebből nem szakrendszerű 29 óra. Szakrendszerű óra összesen 184 óra/hét. 37 tanítási hétre számítva 184X37=6808 óra. Ennek az óraszámnak 10%-a : 680 óra. Ezt az óratömeget kell teljesíteni a 2010/2011-es tanévben. A 7. b-ben és a két nyolcadik osztályban teljesíteni tudjuk ezt az óraszámot. 14

16 A kerettanterv évfolyamonkénti óraszámai ( heti bontásban) tanév TANTERV NAT NAT NAT NAT Új K Új K Új K Új K Tantárgy / évfolyam 5.A 5.B 6.A 6.B 7.A 7.B 8.A 8. B Össz. Magyar nyelv és irodalom 4,0 4,0 4,0 4,0 4,0 4,0 4,0 4,0 32,0 Történelem és állampolgári ismeret 2,0 2,0 2,0 2,0 2,0 2,0 2,0 2,0 16,0 Idegennyelv 3,0 3,0 3,0 3,0 3,0 3,0 3,0 3,0 24,0 Matematika 4,0 4,0 3,5 3,5 3,5 3,5 3,5 3,5 29,0 Informatika 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 8,0 Természetismeret 2,0 3,0 2,0 3,0 10,0 Fizika 1,0 1,0 1,5 1,5 1,5 1,5 8,0 Biológia 1,5 1,5 1,5 1,5 6,0 Kémia 1,5 1,5 1,5 1,5 6,0 Földrajz 1,5 1,5 1,5 1,5 6,0 Ének - zene 2,5 1,0 2,5 1,0 2,0 1,0 2,0 1,0 13,0 Rajz 1,5 1,5 1,5 1,5 1,5 1,5 1,5 1,5 12,0 Technika és életvitel 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 8,0 Testnevelés és sport 2,5 2,5 2,5 2,5 2,5 2,5 2,5 2,5 20,0 Osztályfőnöki 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 8,0 Tánc és dráma 0,5 0,5 0,5 0,5 2,0 Hon és népismeret 0,5 0,5 0,5 0,5 2,0 Ember és társadalom, etika 0,5 0,5 1,0 Mozgókép és média ismeret 0,5 0,5 1,0 Egészségtan 0,5 0,5 1,0 Összesen 25,5 25,0 26,5 26,0 28,0 27,0 28,0 27,0 213,0 Szabadon tervezhető órakeret 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 6,0 Kötelező óraszám a törvény alapján Kt. 52. ( 3 ) 25,0 25,0 25,0 25,0 27,5 27,5 27,5 27,5 210,0 Tanulók terhelhetőségének felső határa 25,5 25,5 25,5 25,5 29,0 29,0 29,0 29,0 218,0 Nem kötelező időkeret 52. ( 7 ) 5,63 5,63 5,63 5,63 6,00 6,00 6,00 6,00 46,52, Csoportbontás (nyelvi) 3,0 3,0 3,0 3,0 3,0 3,0 3,0 3,0 24,0 Csoportbontás (technika) 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 8,0 Csoportbontás (informatika) 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 8,0 Énekkar 2,0 2,0 Tömegsport 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 8,0 Egyéni foglalkozáso kra fordítható 2,0 2,0 2,0 2,0 2,3 2,3 2,3 2,3 17,2 Órakedvezményekre fordítható 1,1 1,1 1,1 1,1 1,3 1,3 1,3 1,3 9,6 Napközis órakeret 15,0 15,0 30,0 A FELSŐ TAGOZATOSOK ÓRASZÁMA HETENTE: 5. a 25,5 nem szakrendszerű: 8 5. b a 26, b a b a b 27 Összesen: 213 óra, ebből nem szakrendszerű 29 óra. Szakrendszerű óra összesen 184 óra/hét. 15

17 37 tanítási hétre számítva 184X37=6808 óra. Ennek az óraszámnak 15%-a : 1020 óra. Ezt az óratömeget kell teljesíteni a 2011/2012-es tanévtől. Az ember és természet műveltségi területen a tantárgytömbösítést a két hetedik és két nyolcadik osztályban ki kell egészíteni más műveltségi terület tantárgytömbösítésével. A kerettanterv évfolyamonkénti óraszámai ( heti bontásban) tanév TANTERV NAT NAT NAT NAT Új K Új K Új K Új K Tantárgy / évfolyam 5.A 5.B 6.A 6.B 7.A 7.B 8.A 8. B Össz. Magyar nyelv és irodalom 4,0 4,0 4,0 4,0 4,0 4,0 4,0 4,0 32,0 Történelem és állampolgári ismeret 2,0 2,0 2,0 2,0 2,0 2,0 2,0 2,0 16,0 Idegennyelv 3,0 3,0 3,0 3,0 3,0 3,0 3,0 3,0 24,0 Matematika 4,0 4,0 3,5 3,5 3,5 3,5 3,5 3,5 29,0 Informatika 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 8,0 Természetismeret 2,0 3,0 2,0 3,0 10,0 Fizika 1,0 1,0 1,5 1,5 1,5 1,5 8,0 Biológia 1,5 1,5 1,5 1,5 6,0 Kémia 1,5 1,5 1,5 1,5 6,0 Földrajz 1,5 1,5 1,5 1,5 6,0 Ének - zene 2,5 1,0 2,5 1,0 2,0 1,0 2,0 1,0 13,0 Rajz 1,5 1,5 1,5 1,5 1,5 1,5 1,5 1,5 12,0 Technika és életvitel 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 8,0 Testnevelés és sport 2,5 2,5 2,5 2,5 2,5 2,5 2,5 2,5 20,0 Osztályfőnöki 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 8,0 Tánc és dráma 0,5 0,5 0,5 0,5 2,0 Hon és népismeret 0,5 0,5 0,5 0,5 2,0 Ember és társadalom, etika 0,5 0,5 1,0 Mozgókép és média ismeret 0,5 0,5 1,0 Egészségtan 0,5 0,5 1,0 Összesen 25,5 25,0 26,5 26,0 28,0 27,0 28,0 27,0 213,0 Szabadon tervezhető órakeret 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 6,0 Kötelező óraszám a törvény alapján Kt. 52. ( 3 ) 25,0 25,0 25,0 25,0 27,5 27,5 27,5 27,5 210,0 Tanulók terhelhetőségének felső határa 25,5 25,5 25,5 25,5 29,0 29,0 29,0 29,0 218,0 Nem kötelező időkeret 52. ( 7 ) 5,63 5,63 5,63 5,63 6,00 6,00 6,00 6,00 46,52, Csoportbontás (nyelvi) 3,0 3,0 3,0 3,0 3,0 3,0 3,0 3,0 24,0 Csoportbontás (technika) 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 8,0 Csoportbontás (informatika) 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 8,0 Énekkar 2,0 2,0 Tömegsport 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 8,0 Egyéni foglalkozáso kra fordítható 2,0 2,0 2,0 2,0 2,3 2,3 2,3 2,3 17,2 Órakedvezményekre fordítható 1,1 1,1 1,1 1,1 1,3 1,3 1,3 1,3 9,6 Napközis órakeret 15,0 15,0 30,0 16

18 A kerettanterv évfolyamonkénti óraszámai ( heti bontásban) tanév TANTERV NAT NAT NAT NAT Új K Új K Új K Új K Tantárgy / évfolyam 5.A 5.B 6.A 6.B 7.A 7.B 8.A 8. B Össz. Magyar nyelv és irodalom 4,0 4,0 4,0 4,0 4,0 4,0 4,0 4,0 32,0 Történelem és állampolgári ismeret 2,0 2,0 2,0 2,0 2,0 2,0 2,0 2,0 16,0 Idegennyelv 3,0 3,0 3,0 3,0 3,0 3,0 3,0 3,0 24,0 Matematika 4,0 4,0 3,5 3,5 3,5 3,5 3,5 3,5 29,0 Informatika 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 8,0 Természetismeret 2,0 3,0 2,0 3,0 10,0 Fizika 1,0 1,0 1,5 1,5 1,5 1,5 8,0 Biológia 1,5 1,5 1,5 1,5 6,0 Kémia 1,5 1,5 1,5 1,5 6,0 Földrajz 1,5 1,5 1,5 1,5 6,0 Ének - zene 2,5 1,0 2,5 1,0 2,0 1,0 2,0 1,0 13,0 Rajz 1,5 1,5 1,5 1,5 1,5 1,5 1,5 1,5 12,0 Technika és életvitel 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 8,0 Testnevelés és sport 2,5 2,5 2,5 2,5 2,5 2,5 2,5 2,5 20,0 Osztályfőnöki 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 8,0 Tánc és dráma 0,5 0,5 0,5 0,5 2,0 Hon és népismeret 0,5 0,5 0,5 0,5 2,0 Ember és társadalom, etika 0,5 0,5 1,0 Mozgókép és média ismeret 0,5 0,5 1,0 Egészségtan 0,5 0,5 1,0 Összesen 25,5 25,0 26,5 26,0 28,0 27,0 28,0 27,0 213,0 Szabadon tervezhető órakeret 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 6,0 Kötelező óraszám a törvény alapján Kt. 52. ( 3 ) 25,0 25,0 25,0 25,0 27,5 27,5 27,5 27,5 210,0 Tanulók terhelhetőségének felső határa 25,5 25,5 25,5 25,5 29,0 29,0 29,0 29,0 218,0 Nem kötelező időkeret 52. ( 7 ) 5,63 5,63 5,63 5,63 6,00 6,00 6,00 6,00 46,52, Csoportbontás (nyelvi) 3,0 3,0 3,0 3,0 3,0 3,0 3,0 3,0 24,0 Csoportbontás (technika) 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 8,0 Csoportbontás (informatika) 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 8,0 Énekkar 2,0 2,0 Tömegsport 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 8,0 Egyéni foglalkozáso kra fordítható 2,0 2,0 2,0 2,0 2,3 2,3 2,3 2,3 17,2 Órakedvezményekre fordítható 1,1 1,1 1,1 1,1 1,3 1,3 1,3 1,3 9,6 Napközis órakeret 15,0 15,0 30,0 17

19 A kerettanterv évfolyamonkénti óraszámai ( heti bontásban) tanév TANTERV NAT NAT NAT NAT Új K Új K Új K Új K Tantárgy / évfolyam 5.A 5.B 6.A 6.B 7.A 7.B 8.A 8. B Össz. Magyar nyelv és irodalom 4,0 4,0 4,0 4,0 4,0 4,0 4,0 4,0 32,0 Történelem és állampolgári ismeret 2,0 2,0 2,0 2,0 2,0 2,0 2,0 2,0 16,0 Idegennyelv 3,0 3,0 3,0 3,0 3,0 3,0 3,0 3,0 24,0 Matematika 4,0 4,0 3,5 3,5 3,5 3,5 3,5 3,5 29,0 Informatika 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 8,0 Természetismeret 2,0 3,0 2,0 3,0 10,0 Fizika 1,0 1,0 1,5 1,5 1,5 1,5 8,0 Biológia 1,5 1,5 1,5 1,5 6,0 Kémia 1,5 1,5 1,5 1,5 6,0 Földrajz 1,5 1,5 1,5 1,5 6,0 Ének - zene 2,5 1,0 2,5 1,0 2,0 1,0 2,0 1,0 13,0 Rajz 1,5 1,5 1,5 1,5 1,5 1,5 1,5 1,5 12,0 Technika és életvitel 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 8,0 Testnevelés és sport 2,5 2,5 2,5 2,5 2,5 2,5 2,5 2,5 20,0 Osztályfőnöki 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 8,0 Tánc és dráma 0,5 0,5 0,5 0,5 2,0 Hon és népismeret 0,5 0,5 0,5 0,5 2,0 Ember és társadalom, etika 0,5 0,5 1,0 Mozgókép és média ismeret 0,5 0,5 1,0 Egészségtan 0,5 0,5 1,0 Összesen 25,5 25,0 26,5 26,0 28,0 27,0 28,0 27,0 213,0 Szabadon tervezhető órakeret 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 6,0 Kötelező óraszám a törvény alapján Kt. 52. ( 3 ) 25,0 25,0 25,0 25,0 27,5 27,5 27,5 27,5 210,0 Tanulók terhelhetőségének felső határa 25,5 25,5 25,5 25,5 29,0 29,0 29,0 29,0 218,0 Nem kötelező időkeret 52. ( 7 ) 5,63 5,63 5,63 5,63 6,00 6,00 6,00 6,00 46,52, Csoportbontás (nyelvi) 3,0 3,0 3,0 3,0 3,0 3,0 3,0 3,0 24,0 Csoportbontás (technika) 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 8,0 Csoportbontás (informatika) 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 8,0 Énekkar 2,0 2,0 Tömegsport 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 8,0 Egyéni foglalkozáso kra fordítható 2,0 2,0 2,0 2,0 2,3 2,3 2,3 2,3 17,2 Órakedvezményekre fordítható 1,1 1,1 1,1 1,1 1,3 1,3 1,3 1,3 9,6 Napközis órakeret 15,0 15,0 30,0 18

20 A kerettanterv évfolyamonkénti óraszámai ( heti bontásban) tanév TANTERV NAT NAT NAT NAT Új K Új K Új K Új K Tantárgy / évfolyam 5.A 5.B 6.A 6.B 7.A 7.B 8.A 8. B Össz. Magyar nyelv és irodalom 4,0 4,0 4,0 4,0 4,0 4,0 4,0 4,0 32,0 Történelem és állampolgári ismeret 2,0 2,0 2,0 2,0 2,0 2,0 2,0 2,0 16,0 Idegennyelv 3,0 3,0 3,0 3,0 3,0 3,0 3,0 3,0 24,0 Matematika 4,0 4,0 3,5 3,5 3,5 3,5 3,5 3,5 29,0 Informatika 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 8,0 Természetismeret 2,0 3,0 2,0 3,0 10,0 Fizika 1,0 1,0 1,5 1,5 1,5 1,5 8,0 Biológia 1,5 1,5 1,5 1,5 6,0 Kémia 1,5 1,5 1,5 1,5 6,0 Földrajz 1,5 1,5 1,5 1,5 6,0 Ének - zene 2,5 1,0 2,5 1,0 2,0 1,0 2,0 1,0 13,0 Rajz 1,5 1,5 1,5 1,5 1,5 1,5 1,5 1,5 12,0 Technika és életvitel 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 8,0 Testnevelés és sport 2,5 2,5 2,5 2,5 2,5 2,5 2,5 2,5 20,0 Osztályfőnöki 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 8,0 Tánc és dráma 0,5 0,5 0,5 0,5 2,0 Hon és népismeret 0,5 0,5 0,5 0,5 2,0 Ember és társadalom, etika 0,5 0,5 1,0 Mozgókép és média ismeret 0,5 0,5 1,0 Egészségtan 0,5 0,5 1,0 Összesen 25,5 25,0 26,5 26,0 28,0 27,0 28,0 27,0 213,0 Szabadon tervezhető órakeret 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 6,0 Kötelező óraszám a törvény alapján Kt. 52. ( 3 ) 25,0 25,0 25,0 25,0 27,5 27,5 27,5 27,5 210,0 Tanulók terhelhetőségének felső határa 25,5 25,5 25,5 25,5 29,0 29,0 29,0 29,0 218,0 Nem kötelező időkeret 52. ( 7 ) 5,63 5,63 5,63 5,63 6,00 6,00 6,00 6,00 46,52, Csoportbontás (nyelvi) 3,0 3,0 3,0 3,0 3,0 3,0 3,0 3,0 24,0 Csoportbontás (technika) 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 8,0 Csoportbontás (informatika) 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 8,0 Énekkar 2,0 2,0 Tömegsport 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 8,0 Egyéni foglalkozáso kra fordítható 2,0 2,0 2,0 2,0 2,3 2,3 2,3 2,3 17,2 Órakedvezményekre fordítható 1,1 1,1 1,1 1,1 1,3 1,3 1,3 1,3 9,6 Napközis órakeret 15,0 15,0 30,0 19

21 7.osztályban BIOLÓGIA tantárgy keretében január hónaptól kezdődően: Mivel tanév közben, január elejétől kezdtük el a tömbösítést, a két 7.osztály nem volt teljesen szinkronban, ezért próbáltam a két osztály haladását párhuzamba hozni. Ez a különbözőség a más-más óraszámból adódott, hiszen az első négy hónapban nem volt párhuzamos a haladásuk. A következőkben vázlatosan adom meg a haladási tervünket, a részletes óravázlatok a én a tagintézmény-vezető által jóváhagyott BIOLÓGIA 7. osztályos TANMENET-ben, illetve az utolsó 11 óra vázlata az Életpálya-építés kompetencia, Ember a természetben modul 7.osztályos biológia mellékleteként találhatóak meg. 7. A osztály 7. B osztály óra Mérsékelt éghajlat élővilágának összefoglalása 26.óra Számonkérés 27.óra Hideg égőv élővilága 28.óra Tundra növényzete, állatai 29.óra Állandóan fagyott ter. élővilága 30.óra Magashegységek élővilága 31.óra Tengerek élővilága 32.óra Információ önálló feldolgozásatengerek élővilága 33.óra Nyílt vizek élővilága 34.óra Tengerek ragadozói 35.óra Tengeri emlősök 36.óra Tengerek élővilága a Net-en 37.óra Partközeli élővilág 38.óra Összefoglalás 39.óra Számonkérés 40.óra Élőlény és környezete 41.óra Életközösségek 42.óra Kölcsönhatások az életközösségekben 43.óra Táplálkozási szintek 44.óra Anyagáramlás az életközösségekben 45.óra Életpálya-építés: ember a természetben modul, biológia: 46.óra Az emberi 47.óra sexualitás 49.óra Életpálya-építés:ember a természetben modul, biológia: 50.óra A gombák 51.óra 52.óra Életpálya-építés: ember a 22.óra Préri élővilága 23.óra Fenyvesek növényzet 24.óra Tajga állatai 25.óra Mérsékelt égőv. Élővilágának összefoglalása 26.óra Tundra élővilága 27.óra Állandóan fagyos területek élővilága 28.óra Jeges területek élővilága 29.óra Magas hegységek élővilága 30.óra Információ önálló feldolgozása-tengerek élővilága 31.óra Nyílt óceánok élőlényei 32.óra Tengeri emlősök 33.óra Mély tengerek élővilága 34.óra Tenger élőlényei a Net-en 35.óra Partközeli élővilág 36.Összefoglalás 37.óra Számonkérés 38.óra Élőlény és környezete 39.óra Életközösségek 40.óra Kölcsönhatások az életközösségekben 41.óra Táplálkozási szintek 42.óra Anyagáramlás az életközösségekben 43.óra Életpálya-építés:ember a természetben modul, biológia: 44.óra Az emberi 45.óra sexualitás 46.óra Életpálya-építés:ember a természetben modul, biológia: 47.óra A gombák 48.óra 49.óra Életpálya-építés:ember a természetben 20

22 természetben modul, biológia 53.óra Rovarok megfigyelése 54.óra 55. óra Rovarok megfigyelése 56.óra 57.óra modul, biológia 50.óra Rovarok megfigyelése 51.óra 52.óra Rovarok megfigyelése 53. óra 54.óra Csongrád, január óra Dohányzás ártalmai 25.óra Légutak 26.óra Légzés és egészség 27.óra A keringés szervrendszere 28.óra Vér 29.óra Szív, erek Blázsik Gyuláné szaktanár TÖMBÖSÍTÉS BIOLÓGIA tantárgyból a 8.A osztályban január elejétől: 30.óra Szív működése, nyirokrendszer 31.óra Immunitás 32.óra Keringési betegségek, a dohányzás káros hatásai 33.óra Kiválasztó szervrendszer 34.óra Anyagcsere 35.óra Összefoglalás 36.óra Számonkérés 37.óra Idegrendszer információt szerző óra 38.óra Idegsejt 39.óra Idegingerület továbbítása 40.óra Idegrendszer felépülése 41.óra Idegrendszer működése 42.óra Velünk született reflexek 43.óra A tanult reflexek 44.óra Mondj nemet a drogokra 46.óra A szem és a látás 47.óra A hallás és az egyensúlyérzékelés 48.óra A nyelv, orr ás a bőr, mint érzékszerv 21

23 49.óra A hormonrendszer 50.óra A szabályozó rendszerek összehangolt működése 51.óra Az életfolyamatok szabályozása és az érzékelés 52.óra A férfi 53.óra A nő és a fogamzás folyamata 54.óra A nemi úton terjedő betegségek 55.óra A születéstől a halálig 56.óraA serdülőkor és a problémái, illetve megoldásai 57.óraA szaporodás és az egyedfejlődés Csongrád, január 10. Blázsik Gyuláné szaktanár 22

A csongrádi ÉNEK-ZENEI ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN

A csongrádi ÉNEK-ZENEI ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN A csongrádi ÉNEK-ZENEI ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN Iskolánk a 2009/2010-es tanévtől kezdődően vezette be a kompetenciaalapú oktatást a TÁMOP 3.1.4./08/2. pályázat keretében. A pályázat egyik kötelezően megvalósítandó

Részletesebben

TÁMOP 3.1.4. A kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív Intézményekben TÁMOP 3.1.4./08/2-2009-0015

TÁMOP 3.1.4. A kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív Intézményekben TÁMOP 3.1.4./08/2-2009-0015 A kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív Intézményekben TÁMOP 3.1.4./08/2-2009-0015 Boldog gyermekkor, vidám tanulás, biztos munka elérhetősége Tatabánya közoktatási intézményeiben KERTVÁROSI

Részletesebben

A tantárgytömbösített oktatás megszervezése és az órarend összeállítása a 2009/2010 es tanév elején.

A tantárgytömbösített oktatás megszervezése és az órarend összeállítása a 2009/2010 es tanév elején. A tantárgytömbösített oktatás megszervezése és az órarend összeállítása a 2009/2010 es tanév elején. Budapest, 2009. október 7. Bögös István Közoktatási szakértő csbogos@gmail.com 1 A pályp lyázat alapvető

Részletesebben

ÓRATERV. Az iskola egyes évfolyamain az elkövetkezendő tanévekben az alábbi tantervek alapján folyik az oktatás:

ÓRATERV. Az iskola egyes évfolyamain az elkövetkezendő tanévekben az alábbi tantervek alapján folyik az oktatás: ÓRATERV 3.. Az egyes évfolyamokon tanított tantárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és a követelmények Az iskola egyes évfolyamain az elkövetkezendő

Részletesebben

Az egyes évfolyamokon tanított tárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és követelmények

Az egyes évfolyamokon tanított tárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és követelmények HELYI TANTERV Az egyes évfolyamokon tanított tárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és követelmények A különböző tantervek bevezetési ütemezése Az osítása

Részletesebben

Tantárgyi rendszer bevezetése (felmenő rendszerben) a NAT szerint elfogadott helyi tanterv alapján 2013 szeptember 1 től

Tantárgyi rendszer bevezetése (felmenő rendszerben) a NAT szerint elfogadott helyi tanterv alapján 2013 szeptember 1 től 1. számú melléklet Tantárgyi rendszer bevezetése (felmenő rendszerben) a NAT szerint elfogadott helyi tanterv alapján 2013 szeptember 1 től Tantervek: H2010 = a 2011-ben felülvizsgált és a NAT alapján

Részletesebben

Helyi tanterv MELLÉKLET. Intézményünk helyi tantervének jogszabályi keretei:

Helyi tanterv MELLÉKLET. Intézményünk helyi tantervének jogszabályi keretei: Intézményünk helyi tantervének jogszabályi keretei: Helyi tanterv MELLÉKLET - 2011.évi CXC törvény nemzeti köznevelésről 6. számú Melléklete - 110/2012.(VI.4.) Kormányrendelet a Nemzeti Alaptanterv kiadásáról,

Részletesebben

Közzétételi lista. 2014/15-ös tanév. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztáshoz

Közzétételi lista. 2014/15-ös tanév. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztáshoz Közzétételi lista 2014/15-ös tanév Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez (személyes adatokat nem sértve) kapcsolódó információkról a szülőket tájékoztatni szükséges,

Részletesebben

József Attila Gimnázium és Szakképző Iskola Pedagógiai Program. Óratervek

József Attila Gimnázium és Szakképző Iskola Pedagógiai Program. Óratervek 1. sz. melléklet Óratervek 1. Gimnázium reál-orientáció Történelem 2 1,5 3 3 Emberismeret és etika 1 1. idegen nyelv 3* 2,5* 3* 3* 2. idegen nyelv 2,5* 2* 3* 3* Matematika 3 3 3 3 * Informatika 1,5* 1*

Részletesebben

4. Az egyes évfolyamokon tanított tantárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások,

4. Az egyes évfolyamokon tanított tantárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, 4. Az egyes évfolyamokon tanított tantárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai 4.1 A műveltségterületek és tantárgyak viszonya: Műveltségi területek / Tantárgyak 1-4. 5. 6.

Részletesebben

Alsó tagozat Hétfő. Felső tagozat Hétfő

Alsó tagozat Hétfő. Felső tagozat Hétfő Hétfő 1. Környezet Magyar Matematika Magyar 2. Testnevelés Magyar Magyar Magyar 3. Magyar Matematika Magyar Testnevelés 4. Matematika Testnevelés Környezet Matematika 5. Matematika korrep. Korrep. Korrep.

Részletesebben

2. A választott kerettanterv feletti óraszám, a nem kötelező tanórai foglalkozások

2. A választott kerettanterv feletti óraszám, a nem kötelező tanórai foglalkozások 2. A választott kerettanterv feletti óraszám, a nem kötelező tanórai foglalkozások Iskolánk nevelőtestülete úgy döntött, hogy a 10%-os szabad órakeretet osztálytípusoktól függően osztja fel a tantárgyak

Részletesebben

II. Rákóczi Ferenc Tagiskola Kecskemét

II. Rákóczi Ferenc Tagiskola Kecskemét 1. Az Az II. Rákóczi Ferenc Tagiskola Kecskemét A tantárgytömbösítés tanulásszervezési eljárásának bevezetése, módszertanának kidolgozása Készítette: Molnárné Földes Ágnes Schóber Ottó László Szliváné

Részletesebben

5.a 5.b 5.c 1. Testnevelés Történelem Természetismeret 2. Magyar

5.a 5.b 5.c 1. Testnevelés Történelem Természetismeret 2. Magyar CSÜTÖRTÖK PÉNTEK "A" HÉT a b c 1. Testnevelés Történelem Természetismeret Inf.(F)/Tech.(L) Testnevelés Testnevelés Természetismeret Ének Tanulás mestersége 6. Német Hon- és népismeret 7. fakultáció 1.

Részletesebben

Szentes Város Alpolgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6.

Szentes Város Alpolgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Szentes Város Alpolgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. sz.: P-17267/2008 Témafelelős: Kovács Zsuzsa Tárgy: A Koszta József Általános Iskola Pedagógiai Program módosítása és a maximális létszám

Részletesebben

FELKÉSZÜLÉS A 2013/2014. TANÉVRE 2. A kötelező és tervezhető órakeret kérdései

FELKÉSZÜLÉS A 2013/2014. TANÉVRE 2. A kötelező és tervezhető órakeret kérdései FELKÉSZÜLÉS A 2013/2014. TANÉVRE 2. A kötelező és tervezhető órakeret kérdései Készítette: Kozák András köznevelési szakértő Tanulói terhelhetőségi küszöbszám Az egyes évfolyamokra a kerettantervben megállapított

Részletesebben

A békési Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola Óvoda és Kollégium. Óraterve

A békési Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola Óvoda és Kollégium. Óraterve A békési Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola Óvoda és Kollégium Óraterve A 2013/214. tanévtől az 1. 5. és 9. évfolyamon a kerettantervek kiadásának és jóváhagyásának rendjéről szóló

Részletesebben

ELSŐ OSZTÁLY HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK

ELSŐ OSZTÁLY HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK ELSŐ OSZTÁLY 1 Magyar Matematika Magyar Matematika Magyar 2 Szabad foglalkozás Önálló foglalkozás Kulturális foglalkozás Angol / Szabad foglalkozás Szabad foglalkozás 3 Magyar Testnevelés Magyar Testnevelés

Részletesebben

Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium HELYI TANTERV

Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium HELYI TANTERV Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium HELYI TANTERV 2016 A GIMNÁZIUM HELYI TANTERVE Iskolánk küldetéséből, feladataiból eredően az oktatás minőségét, hatékonyságát, a tanulói teljesítmény növelését

Részletesebben

IV. AZ ISKOLAI BESZÁMOLTATÁS, AZ ISMERETEK SZÁMONKÉRÉSÉNEK KÖVETELMÉNYEI ÉS FORMÁI

IV. AZ ISKOLAI BESZÁMOLTATÁS, AZ ISMERETEK SZÁMONKÉRÉSÉNEK KÖVETELMÉNYEI ÉS FORMÁI IV. AZ ISKOLAI BESZÁMOLTATÁS, AZ ISMERETEK SZÁMONKÉRÉSÉNEK KÖVETELMÉNYEI ÉS FORMÁI IV/1. Az általános iskolai oktatásban és a sajátos nevelési igényű tanulók oktatásában a kerettanterv szerint oktatott

Részletesebben

Helyi tanterv melléklete

Helyi tanterv melléklete Helyi tanterv melléklete 1. Az iskola egyes évfolyamain tanított tantárgyak, a kötelező és választható tanórai foglalkozások, óraszámaik, tananyag és követelmény 1.1. Az 1-4. évfolyamon tanított tantárgyak

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista i Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2013/2014. tanév Pedagógus végzettsége Pedagógus szakképzettsége

Részletesebben

SZAKÉTŐI VÉLEMÉNY A BAKONYSZENTKIRÁLYI BÉKEFI ANTAL ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉ- SZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY HELYI TAN- TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSÁRÓL

SZAKÉTŐI VÉLEMÉNY A BAKONYSZENTKIRÁLYI BÉKEFI ANTAL ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉ- SZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY HELYI TAN- TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSÁRÓL SZAKÉTŐI VÉLEMÉNY A BAKONYSZENTKIRÁLYI BÉKEFI ANTAL ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉ- SZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY HELYI TAN- TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSÁRÓL Készítette: Bíró Jenő, közoktatási szakértő Szakértői igazolvány

Részletesebben

EBÉD EBÉD EBÉD EBÉD EBÉD

EBÉD EBÉD EBÉD EBÉD EBÉD 1.s Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek 1. Önálló tanulás Önálló tanulás Önálló tanulás Önálló tanulás Önálló tanulás 2. Matek Testnevelés Matek Testnevelés Matek 3. Testnevelés Magyar Rajz Magyar Technika

Részletesebben

A PEDAGÓGIAI PROGRAM ÁTDOLGOZÁSA. Törvényi háttér:

A PEDAGÓGIAI PROGRAM ÁTDOLGOZÁSA. Törvényi háttér: A PEDAGÓGIAI PROGRAM Törvényi háttér: ÁTDOLGOZÁSA 2011. évi CXC törvény a köznevelésről 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról

Részletesebben

Tantárgyi struktúra és óraszámok. (2014/2015. tanévtől)

Tantárgyi struktúra és óraszámok. (2014/2015. tanévtől) Tantárgyi struktúra és óraszámok (2014/2015. tanévtől) Tantárgyi struktúra és óraszámok Kötelező tantárgyak és óraszámok Óraterv a helyi tantervekhez 7 12. évfolyam hat évfolyamos gimnázium Tantárgyak

Részletesebben

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 531 008 E-mail: muvhfold@t-online.hu Iktatószám: 3001-2 /2012. 8. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez

Részletesebben

Soproni Széchenyi István Gimnázium

Soproni Széchenyi István Gimnázium Soproni Széchenyi István Gimnázium AZ ISKOLA EGYES ÉVFOLYAMAIN TANÍTOTT TANTÁRGYAK ÉS EZEK ÓRASZÁMAI A Soproni Széchenyi István Gimnázium Pedagógiai Programjának 5. sz. melléklete Elfogadta a Soproni Széchenyi

Részletesebben

A helyi tanterv 1. számú melléklete Tatabányai SZC Géza Fejedelem Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája. Esztergom,

A helyi tanterv 1. számú melléklete Tatabányai SZC Géza Fejedelem Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája. Esztergom, A helyi tanterv 1. számú melléklete Tatabányai SZC Géza Fejedelem Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Esztergom, 2018.06.29. Közismereti óratervek: Az egyes képzések heti óraszámai tantárgyanként

Részletesebben

HÉTFŐ 8.00-8.45 9.00-9.45 9.55-10.40 10.55-11.40 11.50-12.35 12.40-13.25 13.30-14.15 14.20-15.05 15.15-16.00

HÉTFŐ 8.00-8.45 9.00-9.45 9.55-10.40 10.55-11.40 11.50-12.35 12.40-13.25 13.30-14.15 14.20-15.05 15.15-16.00 HÉTFŐ OSZTÁLY / 1.A Matematika Magyar Magyar Ének Testnevelés Napközis fogl. Napközis fogl. 2.A Matematika Magyar Testnevelés Magyar Ének 2.B Testnevelés Matematika Magyar Magyar Fejlesztés Napközis fogl.

Részletesebben

A Szerencsi Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda és Bölcsőde különös közzétételi listája

A Szerencsi Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda és Bölcsőde különös közzétételi listája A Szerencsi Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda és Bölcsőde különös közzétételi listája Az iskola pedagógusainak végzettsége, szakképzettsége: Sorszám végzettség Tantárgyfelosztás

Részletesebben

Kerettanterv a gimnáziumok 9-12. évfolyama számára

Kerettanterv a gimnáziumok 9-12. évfolyama számára Kerettanterv a gimnáziumok 9-2. évfolyama számára Tantárgyi struktúra és óraszámok Óraterv a kerettantervekhez 9 2. évfolyam gimnázium általános tagozat VMG Tantárgyak 9. 0.. 2. + + I. Idegen nyelv 3+

Részletesebben

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. augusztus 29-én 16 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. augusztus 29-én 16 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. K I V O N A T Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. augusztus 29-én 16 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. Tárgy: Hevesy György Általános Iskola pedagógiai programjának módosítása

Részletesebben

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Az intézményben a szakos ellátottság teljes körű. A Nemzeti alaptanterv műveltségterületeinek és

Részletesebben

BÁRDOS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015.

BÁRDOS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015. BÁRDOS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség

Részletesebben

5. számú melléklet. Az iskola egyes évfolyamain tanított tantárgyak és ezek óraszámai

5. számú melléklet. Az iskola egyes évfolyamain tanított tantárgyak és ezek óraszámai 5. számú melléklet Az iskola egyes évfolyamain tanított tantárgyak és ezek óraszámai Óraterv a 006 szeptemberétől (7.A; 7.B; 9.C) induló reál és humán osztályok számára (hat-és négyosztályos), Utoljára

Részletesebben

Kedves Szülők! A beiratkozás időpontja: április ig, hétfőtől szerdáig, 8-18 óráig az első emeleti könyvtárban

Kedves Szülők! A beiratkozás időpontja: április ig, hétfőtől szerdáig, 8-18 óráig az első emeleti könyvtárban Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2132 Göd, Ifjúság köz 1-3. / : (27)532-115 E-mail: godinemeth@invitel.hu : www.godinemeth.hu OM: 032351 Kedves Szülők! A beiratkozás időpontja:

Részletesebben

A Szőlőtő Kétnyelvű Oktatási Alapítvány kerettanterveinek felülvizsgálata és a jogszabályi változásokhoz történő igazodása

A Szőlőtő Kétnyelvű Oktatási Alapítvány kerettanterveinek felülvizsgálata és a jogszabályi változásokhoz történő igazodása A Szőlőtő Kétnyelvű Oktatási Alapítvány kerettanterveinek felülvizsgálata és a jogszabályi változásokhoz történő igazodása A Szőlőtő Kétnyelvű Oktatási Alapítvány két kerettanterve: Kerettanterv két nyelven

Részletesebben

Előzetes információk a beiratkozásról (végleges információk április elején várhatóak) Kedves Szülők!

Előzetes információk a beiratkozásról (végleges információk április elején várhatóak) Kedves Szülők! Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2132 Göd, Ifjúság köz 1-3. /: (27)532-115 E-mail: godinemeth@invitel.hu : www.godinemeth.hu OM: 032351 Előzetes információk a beiratkozásról

Részletesebben

Göd Város Önkormányzata. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés a gödi innovatív intézményekben

Göd Város Önkormányzata. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés a gödi innovatív intézményekben Göd Város Önkormányzata TÁMOP 3.1.4 09/1 2009 0006 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés a gödi innovatív intézményekben Valló Péter intézményi folyamat szaktanácsadó vallo.peter@vbcomp.hu 1 Miről

Részletesebben

A fizika tantárgytömbösített tanulásszervezési eljárásának bevezetése, módszertanának kidolgozása Képes Géza Általános Iskola

A fizika tantárgytömbösített tanulásszervezési eljárásának bevezetése, módszertanának kidolgozása Képes Géza Általános Iskola A fizika tantárgytömbösített tanulásszervezési eljárásának bevezetése, módszertanának kidolgozása Képes Géza Általános Iskola Mátészalka TÁMOP 3.1.4. -08/2-2008-0149 pályázatához Készítette: Nagy Gusztávné

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista 1.A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tantárgyfelosztás 1. tanító,

Részletesebben

TÁMOP-3.1.4/08/ A kompetencia-alapú oktatás elterjesztésért Szolnokon

TÁMOP-3.1.4/08/ A kompetencia-alapú oktatás elterjesztésért Szolnokon TÁMOP-3.1.4/08/2-2008-0031 A kompetencia-alapú oktatás elterjesztésért Szolnokon Beszámoló a tantestületnek 2010. június 21. Szent-Györgyi Albert Általános Iskola 5000 Szolnok, Széchenyi krt. 22. Társadalmi

Részletesebben

A Tanév itt kezdődik! EMBER ÉS TERMÉSZET MŰVELTSÉGTERÜLET A NAT-BAN ÉS A KERETTANTERVEKBEN

A Tanév itt kezdődik! EMBER ÉS TERMÉSZET MŰVELTSÉGTERÜLET A NAT-BAN ÉS A KERETTANTERVEKBEN A Tanév itt kezdődik! EMBER ÉS TERMÉSZET MŰVELTSÉGTERÜLET A NAT-BAN ÉS A KERETTANTERVEKBEN Egy kis ismétlés Nemzeti alaptanterv EMBER ÉS TERMÉSZET MŰVELTSÉGTERÜLET (II.3.5) A, Alapelvek, célok Természettudományos

Részletesebben

Az Nkt a alapján a középiskolák által küldött eredményeket feldolgoztuk.

Az Nkt a alapján a középiskolák által küldött eredményeket feldolgoztuk. Az Nkt. 81. -a alapján a középiskolák által küldött eredményeket feldolgoztuk. Volt tanítványaink a következő eredményeket érték el a középfokú intézményekben. 2012/13. tanévben a nyolcadik osztály létszáma:

Részletesebben

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Iskolai végzettsége Szakképzettsége Tanított tárgyai egyetem közgazdász tanár gazdasági ismeretek

Részletesebben

Gimnázium (2015/16 - )

Gimnázium (2015/16 - ) Gimnázium (2015/16 - ) (emelt óraszámú angol, német, testnevelés, informatika) Tantárgy 9. 10. 11. 12. Magyar nyelv és irodalom 4 4 4 4+1 I. idegen nyelv (angol, német) 3+2 3+2 3+2 3+2 II. idegen nyelv

Részletesebben

Az iskolák pedagógiai programjának köznevelési törvényben előírt kötelező felülvizsgálata. RAABE konferencia

Az iskolák pedagógiai programjának köznevelési törvényben előírt kötelező felülvizsgálata. RAABE konferencia Az iskolák pedagógiai programjának köznevelési törvényben előírt kötelező felülvizsgálata RAABE konferencia Budapest, 2013.02.28 dr. Gera Tibor Valamennyi iskolában A nemzeti köznevelésről szóló 2011.

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista 1, A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Egyetemet végzett pedagógus Szakvizsgázott pedagógus Tanár Tanító Napközis

Részletesebben

A PEDAGÓGIAI PROGRAMOK MÓDOSÍTÁSA, A KERETTANTERVEK ISKOLAI ADAPTÁCIÓJA

A PEDAGÓGIAI PROGRAMOK MÓDOSÍTÁSA, A KERETTANTERVEK ISKOLAI ADAPTÁCIÓJA A PEDAGÓGIAI PROGRAMOK MÓDOSÍTÁSA, A KERETTANTERVEK ISKOLAI ADAPTÁCIÓJA Szakmai fórum, 2013. március 6. A mai témák áttekintése 1 2 3 4 5 Jogszabályi háttér A kerettantervek szerkezete A tartalmi szabályozás

Részletesebben

TÁMOP-3.1.4/08/ A kompetencia-alapú oktatás elterjesztésért Szolnokon

TÁMOP-3.1.4/08/ A kompetencia-alapú oktatás elterjesztésért Szolnokon TÁMOP-3.1.4/08/2-2008-0031 A kompetencia-alapú oktatás elterjesztésért Szolnokon Projektindító nap - Szent-Györgyi Albert Általános Iskola Szent-Györgyi Albert Általános Iskola 5000 Szolnok, Széchenyi

Részletesebben

6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2

6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 2018/2019. tanévre 6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 Tanulmányi terület kódja (Tagozatkód ): 0001 Egy osztály 6 évfolyamos, kerettantervre épülő helyi tanterv, angol nyelvből emelt szintű (TAGOZAT)

Részletesebben

Különös közzétételi lista. a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. számú melléklete alapján

Különös közzétételi lista. a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. számú melléklete alapján Különös közzétételi lista a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. számú melléklete alapján 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. A

Részletesebben

4 évfolyamos képzés. Induló osztályok száma: 2

4 évfolyamos képzés. Induló osztályok száma: 2 2018/2019. tanévre 4 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 Fél osztály négy évfolyamos kerettantervre épülő, helyi tantervű, matematikából emelt óraszámú Tanulmányi terület kódja (Tagozatkód ): 0003

Részletesebben

ANDRÁSSY GYULA A G K GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM. Nyílt nap összeállította: Kovács Tibor ivh.

ANDRÁSSY GYULA A G K GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM. Nyílt nap összeállította: Kovács Tibor ivh. NDRÁSSY YUL IMNÁZIUM ÉS OLLÉIUM Nyílt nap 2018. 11. 17. IMNÁZIUM ( - 4 ) FONTOS DÖNTÉS Érettségi (középszintű, emelt szintű) Felsőfokú szakképzés, érettségire épülő szakmák nyelvvizsga Felsőoktatás Szakgimnázium

Részletesebben

6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2

6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 2017/2018. tanévre 6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 Tanulmányi terület kódja (Tagozatkód ): 0001 Egy osztály 6 évfolyamos, kerettantervre épülő helyi tanterv, angol nyelvből emelt szintű (TAGOZAT)

Részletesebben

A pedagógiai program, helyi tanterv függeléke A kompetencia alapú oktatás elterjesztése A tagiskolák összesítő táblái. Tanulóbarát környezet re épülő

A pedagógiai program, helyi tanterv függeléke A kompetencia alapú oktatás elterjesztése A tagiskolák összesítő táblái. Tanulóbarát környezet re épülő 1 A pedagógiai program, helyi tanterv függeléke A kompetencia alapú oktatás elterjesztése A tagiskolák összesítő táblái Célok Feltételek, szükségletek Mikor? Elvárt eredmény Tevékenységek Tevékenykedtetés-

Részletesebben

Kulcskompetenciák fejlesztése. Körzeti Általános Iskola Bükkábrány

Kulcskompetenciák fejlesztése. Körzeti Általános Iskola Bükkábrány Kulcskompetenciák fejlesztése Körzeti Általános Iskola Bükkábrány Iskolánkról Három (évfolyamonként 1-1 osztályos) kisiskola 2005-ben társult Tagintézményenként merőben eltérő szülői háttér Tagintézményeink

Részletesebben

ANDRÁSSY GYULA A G K GIMNÁZIUM KOLLÉGIUM. Nyílt nap összeállította: Kovács Tibor ivh.

ANDRÁSSY GYULA A G K GIMNÁZIUM KOLLÉGIUM. Nyílt nap összeállította: Kovács Tibor ivh. NDRÁSSY YUL IMNÁZIUM ÉS OLLÉIUM Nyílt nap 2017. 11. 18. IMNÁZIUM ( - 4 ) FONTOS DÖNTÉS Érettségi (középszintű, emelt szintű) Felsőfokú szakképzés, érettségire épülő szakmák Felsőoktatás Szakgimnázium 4

Részletesebben

Személyi feltételek Pedagógusok által ellátott tantárgyak, szolgáltatások Tanítók

Személyi feltételek Pedagógusok által ellátott tantárgyak, szolgáltatások Tanítók A 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. számú melléklete Különös közzétételi listát határoz meg a nevelési - oktatási intézmények részére. A fenti rendelkezésnek az alábbi a dokumentummal kívánunk eleget

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 11/1994. (VI. 8.) MKM r. 8. (6) bekezdés kötelezi az intézményeket az ún. különös közzétételi lista megjelentetésére. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége

Részletesebben

Közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére

Közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. A nevelő és oktató munkát segítők

Részletesebben

Polgár Judit Sakk Alapítvány SAKKPALOTA Program: Tehetségfejlesztő Sakk kerettanterv - NAT

Polgár Judit Sakk Alapítvány SAKKPALOTA Program: Tehetségfejlesztő Sakk kerettanterv - NAT Pedagógiai program módosítása Helyi tanterv 63. oldal 1. 2. 64.oldal 3. Az alábbiakkal egészül ki ( kiegészítés aláhúzással különül el ) 1. Iskolánk helyi tanterve az emberi erőforrások minisztere által

Részletesebben

Közzétételi lista 2014/2015

Közzétételi lista 2014/2015 Közzétételi lista 2014/2015 10. számú melléklet a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelethez 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához VÉGZETTSÉG

Részletesebben

A 2009/2010. tanévben induló osztályok tantárgyszerkezete és óraterve. (Részlet a pedagógiai programból) Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium

A 2009/2010. tanévben induló osztályok tantárgyszerkezete és óraterve. (Részlet a pedagógiai programból) Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium A 2009/2010. tanévben induló ok tantárgyszerkezete és óraterve (Részlet a pedagógiai programból) 2008 1 Angol nyelvi előkészítő/ angol 12. sz. melléklet Tantárgyak

Részletesebben

Császári Zrínyi Ilona Általános Iskola KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

Császári Zrínyi Ilona Általános Iskola KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA Császári Zrínyi Ilona Általános Iskola KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A pedagógusok iskolai végzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tanított tárgyak

Részletesebben

A köznevelés rendszerének megújuló tartalmi szabályozása

A köznevelés rendszerének megújuló tartalmi szabályozása A köznevelés rendszerének megújuló tartalmi szabályozása Dr. Bodó Márton 2012. szeptember 19. Miskolc Oktatásirányítási eszközök Törvényi szabályozás (Nemzeti köznevelési törvény); Folyamatszabályozás

Részletesebben

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Szilvási Nevelési-Oktatási Központ Szilvási Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi

Részletesebben

A PEDAGÓGUSOK ISKOLAI VÉGZETTSÉGE, HOZZÁRENDELVE A HELYI TANTERV TANTÁRGYFELOSZTÁSÁHOZ

A PEDAGÓGUSOK ISKOLAI VÉGZETTSÉGE, HOZZÁRENDELVE A HELYI TANTERV TANTÁRGYFELOSZTÁSÁHOZ A PEDAGÓGUSOK ISKOLAI VÉGZETTSÉGE, HOZZÁRENDELVE A HELYI TANTERV TANTÁRGYFELOSZTÁSÁHOZ Sorszám Pedagógus végzettsége, szakképzettsége Tanított tárgyak 1 tanító, német szk. matematika, német 2 tanító, magyar

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2011/2012. tanév Ssz. Végzettség 1. 2. szakvizsgázott oligofrénpedagógia,

Részletesebben

A kormány 229/2012. (VIII.28) Korm. r. 23. (1) és (3) bekezdése alapján

A kormány 229/2012. (VIII.28) Korm. r. 23. (1) és (3) bekezdése alapján KÖZZÉTÉTELI LISTA A kormány 229/2012. (VIII.28) Korm. r. 23. (1) és (3) bekezdése alapján 1. Felvételi lehetőségekről szóló tájékoztató 2. Beiratkozás ideje, a fenntartó által engedélyezett osztályok száma

Részletesebben

A pedagógusok iskolai végzettsége, szakképzettsége, tanított szakja

A pedagógusok iskolai végzettsége, szakképzettsége, tanított szakja A pedagógusok iskolai végzettsége, szakképzettsége, tanított szakja 1., közoktatási vezető szakvizsga, tagintézmény-vezető, 4.o. testnevelés 2. 1.osztályfőnöke, egész napos iskola 3. 1.osztály egész napos

Részletesebben

Közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére

Közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. A nevelő és oktató munkát segítők

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA MARCALVÁROSI KÖZOKTATÁSI KÖZPONT, ÓVODA ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA GYİR, ÖRKÉNY I. U. 4-6. JOGSZABÁLYI HÁTTÉR 32/2008. - XI.24. OKM rendelet 2009 augusztus 31-én lépett életbe a 32/2008.

Részletesebben

Különös közzétételi lista A 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet alapján

Különös közzétételi lista A 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet alapján Különös közzétételi lista A 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet alapján 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Végzettség Szakok Munkaköre

Részletesebben

Társadalmi Megújulás Operatív Program Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív Intézményekben TÁMOP-3.1.4/08/2.

Társadalmi Megújulás Operatív Program Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív Intézményekben TÁMOP-3.1.4/08/2. Kompetenciafejlesztési projekt megvalósítása Kondoroson Petőfi István Általános Iskola Diákotthon és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény MUNKATERV 2009/2010. tanév Készítette : igazgató Készült: Kondoros,

Részletesebben

1. A pedagógusok iskolai végzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához. Név Tanított tárgy A nevelő szakképzettsége / végzettsége

1. A pedagógusok iskolai végzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához. Név Tanított tárgy A nevelő szakképzettsége / végzettsége Közzétételi lista A 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. számú mellékletének értelmében a nevelési-oktatási intézmények az alábbi adatokat, információkat kötelesek honlapjukon (is) közzé tenni: 1. A pedagógusok

Részletesebben

Különös közzétételi lista Görgetegi Általános Iskola

Különös közzétételi lista Görgetegi Általános Iskola Különös közzétételi lista Görgetegi Általános Iskola 2016/2017 1.A pedagógusok végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tantárgyfelosztáshoz Szám Iskolai végzettsége Szakképzettsége Tantárgyfelosztás

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2014/2015. tanév 1. 2. 3. 4. 5. 6. szakvizsgázott szakos, általános

Részletesebben

Kossuth Zsuzsanna Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

Kossuth Zsuzsanna Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2013/2014. tanév Ssz. Végzettség Tanított tantárgyak 1. 2. 3. szakvizsgázott

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról rendelet alapján az alábbi adatokat tesszük közzé. Intézmény neve: Jászboldogházi

Részletesebben

Református Pedagógiai Intézet OM 102246 Debrecen Budapest Miskolc Nagykőrös

Református Pedagógiai Intézet OM 102246 Debrecen Budapest Miskolc Nagykőrös Református Pedagógiai Intézet OM 102246 Debrecen Budapest Miskolc Nagykőrös A kerettantervek helyi tantervként történő adaptációja a református köznevelési intézményekben (Útmutató 2015.) 1. Tartalomjegyzék

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE JUHÁSZ GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 2600 Vác Báthori u. 17-19 KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE A 11/1994. (VI.8.) MKM rendelet és a 32/2008 (XI.24.) OKM rendelet alapján JUHÁSZ

Részletesebben

1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tantárgyfelosztás 1. Tanító Közoktatás vezetői szak Közoktatási

Részletesebben

ÓRAREND 2012/2013 II. félév 1.a osztály. Szabadidő Szabadidő Szabadidő Szabadidő

ÓRAREND 2012/2013 II. félév 1.a osztály. Szabadidő Szabadidő Szabadidő Szabadidő ÓRAREND 2012/2013 II. félév 1.a osztály 1. 8-9 Matematika Magyar Magyar Magyar Matematika 2. 9-10 Ének Magyar Magyar Magyar Rajz 3. 10-11 Testnevelés Szabadidő Angol Matematika Testnevelés 4. 11-12 Szabadidő

Részletesebben

A TÁMOP 3.1.4. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben

A TÁMOP 3.1.4. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben A TÁMOP 3.1.4. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben A pályázat megvalósításának kötelező elemei szolgáltatói szempontból 1 A TÁMOP T közoktatk zoktatási prioritásának

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA Budapest XIV. Kerületi Széchenyi István Általános Iskola KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA Budapest, 2018. szeptember 1 Különös közzétételi lista A 32/2008. ( XI. 24.) a nevelési- oktatási intézmények működéséről

Részletesebben

Gimnáziumi felvételi tájékoztató. 2017/2018. tanév

Gimnáziumi felvételi tájékoztató. 2017/2018. tanév Gimnáziumi felvételi tájékoztató 2017/2018. tanév Miért érdemes gimnáziumunkat választani? Jó hangulatú iskola. Értéket közvetítő hagyományok, rendezvények, sportolási lehetőségek (úszás, kézilabda, szertorna).

Részletesebben

BIOLÓGIA 7-8. ÉVFOLYAM

BIOLÓGIA 7-8. ÉVFOLYAM XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 BIOLÓGIA 7-8. ÉVFOLYAM Célok Tanulói teljesítmények növelése Tanulási motiváció kialakítása tevékenység, megfigyelés,

Részletesebben

1. A pedagógusok iskolai végzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához:

1. A pedagógusok iskolai végzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához: Közzétételi lista A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 23. - a értelmében az Őcsényi Perczel Mór Általános Iskola az alábbi adatokat, információkat honlapunkon is közzé tesszük: 1. A pedagógusok iskolai

Részletesebben

Tantárgyi struktúra és óraszámok

Tantárgyi struktúra és óraszámok Tantárgyi struktúra és óraszámok Képzéseink a 2013/2014-es tanévvel kezdődően: Mezőgazdaság ágazati szakközépiskolai képzés Tantárgyi struktúra és óraszámok Óraterv a kerettantervekhez mezőgazdasági szakközépiskola

Részletesebben

A kerettantervektől a helyi tantervekig

A kerettantervektől a helyi tantervekig Dr. Kaposi József főigazgató Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet II. Nemzeti Köznevelési Konferencia A kerettantervektől a helyi tantervekig Budapest, 2013. január 18. Kerettantervi rendelet 51/2012. (XII.

Részletesebben

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztását

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztását 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztását Legmagasabb iskolai végzettség Szakképzettség német nyelv és irodalom - orosz nyelv és irodalom

Részletesebben

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére. Szilvási Általános Iskola

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére. Szilvási Általános Iskola Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Szilvási Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához A nevelő

Részletesebben

I. Szervezeti, személyzeti adatok

I. Szervezeti, személyzeti adatok KÖZZÉTÉTELI LISTA 10. számú melléklet a 11/1994. MKM rendelet és a 40/2005. OKM rendelet alapján I. Szervezeti, személyzeti adatok Adat A közfeladatot ellátó szerv hivatalos adatai Fazekas Utcai Általános

Részletesebben

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Különös közzétételi lista Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez (személyes adatokat nem sértve) kapcsolódó legfontosabb információkról a szülőket tájékoztatni szükséges,

Részletesebben

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Iskolai végzettsége Szakképzettsége Tanított tárgyai 1. egyetem közgazdász tanár gazdasági ismeretek

Részletesebben

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat Varga Tamás Általános Iskola

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat Varga Tamás Általános Iskola Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat Varga Tamás Általános Iskola (200896 / 001) Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat Varga Tamás Általános Iskola Intézmény neve Feladatellátási hely

Részletesebben

Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium pannonhalmi órahálók

Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium pannonhalmi órahálók .. melléklet Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium pannonhalmi órahálók Felnőttek gimnáziuma (4 évfolyamos) levelező munkarend szerint Tantárgyak 9. évf. 0. évf.. évf. 2. évf. Anyanyelv/kommunikáció

Részletesebben

SZAKÉRTŐI SZAKVÉLEMÉNY

SZAKÉRTŐI SZAKVÉLEMÉNY SZAKÉRTŐI SZAKVÉLEMÉNY A PÉRI ÖVEGES JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJÁNAK MÓDOSÍTÁSÁRÓL Készítette: Megbízó: Németh László Pér Község Önkormányzata közoktatási szakértő 9099 Pér, Szent Imre

Részletesebben