ÉPÍTÉSZETI MŰ LEÍRÁS
|
|
- Domokos Pataki
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 ÉPÍTÉSZETI MŰ LEÍRÁS a Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Kar Oktatási Centrum tervpályázatához A) Alapelvek Első lépésként összesítettük a tervpályázati kiírás számszerűsített programadatait, hozzáadtuk a nem számszerűsített igények (közlekedők, vizescsoportok, személyzeti öltözők, gépkocsitároló, stb.) várható nagyságrendjét; figyelembevettük a kérdésekre adott válaszok azon pontját, amely szerint a kiírástól legfeljebb ± 5 % eltérés lehetséges, és arra a megállapításra jutottunk, hogy a jelenlegi épület közel 100 %-os bővítésére lenne szükség a feladat megoldásához. Az ilyen mértékű bővítést tekintettel a városrendezési előírásokra (magassági korlátozások) és az épület feltételezett műszaki állapotára (korábbi emeletráépítések, alapozás teherbírása, stb.) irreálisnak tartottuk, ezért a meglévő épület teljes elbontása mellett döntöttünk. Az új épület tervezése során is komoly kihívást jelentettek a foghíjtelkek műszaki geometriai adottságai. Tervünk ezekre a kihívásokra próbál választ adni. Arra törekedtünk, hogy a kiírásban rögzített tervezési programot teljes egészében kielégítsük a megszabott tűrési határokon belül, hiszen a beruházás célja nem más, mint egy integrált oktatási központ létrehozása. A gazdaságosság érdekében az épületet feltáró közlekedőrendszer méreteit a még elfogadható minimumra korlátoztuk. Így tervünk lehetőséget nyújt arra, hogy megállapítható legyen: mi az a minimális volumen, amelyen belül a kiírás igényei még megvalósíthatóak. B) Beépítés, szintszámok Bár foghíjtelekről van szó, kedvező lehetőség adódott arra, hogy az új épülettel a hátsó telekhatártól jelentősen visszamaradva a csatlakozó telkek hátsó zónájában már meglévő beépítetlen szabad területeket összefüggő tömbbelsővé bővítsük, és ehhez a saját telkünkön egy kb. 300 m 2 -es hátsó udvarral csatlakozzunk. Ezáltal nemcsak a tömbbelső viszonyain javítunk, hanem a tervezett épület számára is egy teljes értékű, az utcaival azonos méretű és színvonalú homlokzat kialakítására nyílik lehetőség. További homlokzati feltárási lehetőséget nyújt a tekintélyes méretű (16,00 x 14,50 m) belső udvar, amely alatt az üvegkupolával lefedett aula helyezkedik el. Figyelembevéve a szomszédos, Szentkirályi u. 45. sz. alatti épület gerincmagasságát, szint felett egy F + VII emelet magasságú épület létesíthető, amelyet 2 pinceszint egészít ki. A földszint szintmagassága 3,60 m; az emeleti szinteké 3,30 m. A pinceszintek közül a 1 szint a jelenlegi pinceszinten, a második az erről a szintről indított résfalakkal határolva, kisebb szintmagassággal létesül.
2 A hátsó udvar valójában a +1 szinten létesülő tetőkert, alatta a ± 0,00 szinten a könyvtár található. Az egyébként lapostetős, a 45. sz. alatti épület tűzfalát takaró és követő új épület utcai homlokzata magastetős, a tető párkánya és hajlása pontosan követi a szomszédos épületét. A hátsó udvari homlokzat lezárása is magastető; a tetősík itt a kiírásnak megfelelően a meglévő épület gerincmagasságáról indul. A zárófödém lapostetős részét járható tetőként terveztük, amely rekreációs területként kiegészíti a belső és hátsó udvar erre a célra szánt funkcióját, egyúttal különleges panorámát nyújt a környékre és a közeli háztetőkre. C) Építészeti elrendezés Alapvető célkitűzésünk volt, hogy az épületen belül a kettős sajátos funkció szeparáltan elkülöníthető legyen (külső, ambuláns beteg személyforgalom és az oktatási centrum belső személyforgalma, amely az oktatók, hallgatók és az asszisztencia épületen belüli közlekedését jelenti). Ennek megfelelően az épület kettős személybejárattal, ezt követően kettős vertikális forgalmi csomóponttal rendelkezik. Az épület egyetlen megközelítési lehetőségét a Szentkirályi utca jelenti, ezen a rövid, 30 m-es szakaszon kellett elhelyezni a kettéválasztott személyforgalmi bejáratokat, a szintalatti gépkocsitároló megközelítését (kétnyomú lehajtórámpa) és a mentőbeállót, amelyet a jobb kihasználás érdekében együtt kezelünk a gazdasági bejárattal. A bejáratok elrendezése kivetíti a homlokzatra az épület belső struktúráját: a középső, 16,20 m szélességű zóna az épület belső gerincét alkotja (visszahúzott személybejáratok az árkád alatt, büfé-aula-nagyelőadó). Ebben a zónában az aula feletti belső udvar és a pinceszinteken a gépkocsitároló. Törekedtünk arra, hogy az épület nagyobbforgalmú funkcióit az alsó szinteken tartsuk, ezért az oktatási funkciók a földszinten és az alsó három emeleti szinten, míg a klinikai orvosi funkciók a négy felső emeleti szinten kaptak helyet. Szintenként egy klinikát helyeztünk el. A legnagyobb helyigényű klinika (Fogpótlástani Klinika) egy teljes szintet foglal el, míg a kisebb alapterületű klinikák szintjein kiegészítő funkciók is találhatók, anélkül azonban, hogy ezek a klinikák belső forgalmát zavarnák. Sikerült olyan belső elrendezést találni, hogy a klinikákhoz tartozó rendelők a boxos elrendezésűek is a klinikai szintekre kerülhessenek. Ezek az utcai szárnyon, egymás felett helyezkednek el, és az ambuláns beteg közlekedési magból közvetlenül megközelíthetők, a klinikák belső forgalmának zavarása nélkül. A szintek közlekedési feltárását két, középfolyosóból és két, a tűzfalak mentén vezetett oldalfolyosóból álló, körforgalmat biztosító rendszer alkotja, amelyből az utcai szárny középfolyosója általában a betegváró funkcióját is betölti. Ettől a rendszertől csak az I. és II. emeleten elhelyezkedő fogászati kezelőtér alaprajza tér el értelemszerűen, itt a beteg-várófolyosók az aula légterével kerülnek vizuális kapcsolatba. A körforgalmú rendszer negatív sarkaiban, átellenesen egy-egy vertikális forgalmi csomópont, ill. egy-egy vizesblokk található. Az utcai szárnyban lévő forgalmi csomópont egy füstmentes menekülő lépcsőházat, az ambuláns betegek részére 2 db 4 fős személyfelvonót és egy
3 betegfelvonót, a személyzeti folyosóra nyílóan pedig 2 db teherfelvonót (szennyes- tiszta) tartalmaz. Az udvari szárny csomópontja a hallgatók-oktatók-asszisztencia számára egy igényesebb lépcsőházat és 3 db 6 fős sezmélyfelvonót tartalmaz. A vizesblokkok közül az utcai szárnyban lévő kétnemű beteg- és kétnemű hallgatói, míg az udvari szárnyban lévő kétnemű, zuhanyfülkével bővített oktatói-orvosi WC-csoportot tartalmaz. Az épület központi tere az aula, amely az oktatói-hallgatói bejárat és vertikális közlekedőmag közé esik, azaz kikerülhetetlen napi élményt jelent. Négyzetes, 16,20 x 16,20 m-es tér, amelyet oszlopok egy 2,70 m szélességű karzata és egy 10,80 x 10,80 m-es, néhány lépcsőfokkal süllyesztett, háromszintes, belső négyzetes térre osztanak. Ennek légterét egy négyzetes üveg-gúla zárja le a III. emelettől induló belső udvar padozati szintjén. A légtérbe homlokzatszerűen, de fix üvegezéssel nyílik az I. és II. emeleti fogászati kezelőtér, ill. betegváró (ház a házban). Az aulából nyílik a 150 fős nagy előadóterem, vele szemben a mindkét bejárati irányból megközelíthető büfé, eltolható üvegfalakkal, miáltal az előtte húzódó aula karzat egyúttal büfé-teraszként is működik. Az aulára fűződik a ruhatár, előteréből nyíló, nagyobb létszámú közönségre méretezett WC-csoporttal, amelyben mozgássérült WC is található. Ez az elrendezés lehetővé teszi, hogy az aula akár önállóan, akár a nagy előadóval bővítve, alkalmi külső rendezvényeket is befogadhasson. Az épületet szeretnénk képzőművészeti, elsősorban szobrászati alkotásokkal is gazdagítani. Ezek a bejárati árkádos tér két oszlopán, valamint az aula felső frízén közvetítenének művészi reflexiókat az épület funkciójáról. Az épületre jellemző a 2,70 m-es modulrendszer. Ennek megfelelően az általános szerkezeti raszter 5,40 x 5,40 m. Ez lehetővé teszi a 30 cm-es födémkonstrukciót, és 3,30 m-es szintmagasság mellett a 3,00 m-es tiszta belmagasságot. Álmennyezetet a közlekedőterekben tervezünk. A nagy előadóterem kiváltását az I. emeleten végigfutó, emeletmagas faltartók adják, amelyeken csak a legszükségesebb mértékben adtunk ajtónyílásokat. D) Szintenkénti elrendezés - 2 szint - 6,30 m Gépkocsitároló, raktárak, gépészet - 1 szint - 3,60 m Gépkocsitároló, központi technikai helyiség, karbantartó műhely, személyzeti öltözők Elektromos központ (trafó, kapcsoló) Földszint ± 0,00 Bejáratok (mentőbeálló + gazdasági bejárat, elkülönített személyi bejáratok, gépkocsitároló rámpa-bejárat) Előcsarnokok (ambuláns beteg oktatók, hallgatók) Betegfelvételi iroda, betegváró, portások, portás pihenő Büfé, aula, nagy előadóterem, ruhatár WC csoport, Könyvtár, stúdió, épületfelügyelet
4 Hulladék- és veszélyes hulladéktároló + 1 szint + 3,60 m Fogászati kezelőtér, 50 box, betegváró Tanterem 5 db Könyvtár feletti tetőkert + 2 szint + 6,90 m Fogaszati kezelőtér, 50 box, betegváró Fantomlabor + 3 szint + 10,20 m Radiológiai diagnosztikai egység, betegváró Ambuláns sebészet HIV, Hep. C kezelőegység Orális diagnosztika Központi sterilező Belső udvar tetőkert + 4 szint + 13,50 m Parodontológiai labor Igazgatóság Központi fogtechnikai labor + 5 szint + Gyermekfogászati és fogszabályozási klinika Anyagvizsgáló laboratórium + 6 szint + 20,10 m Fogpótlástani klinika + 7 szint + 23,40 m Konzerváló fogászati klinika Szak- és továbbképzési Titkárság Tető + 27,00 m Lépcsőházi kijárat, felvonógépházak, kazánház, szellőzőgépház Tetőkert E) Helyiségjegyzék F) Műszaki gazdasági mutatók Telekméret: 1704 m 2 Beépítettség: - 1 szint 1670 m 2 98 % ± 0,00 szint 1704 m % + 1 szint 1393 m 2 81,7 % + 2 szint 1298 m 2 76,2 % + 3 szint 1290 m 2 69,8 %
5 Szintterületi mutató szint felett: m m 2 = 5,98 szint alatt: 3340 m m 2 = 1,96
6 Beépített szintterületek: Szint: Hasznos Közlekedő Nettó Bruttó ± 0, Tető Összesen % 20 % 90 % 100 % Parkolási mérleg Főterület 3180 m 2 1 gk./20 m 2 főter. = 3180 = 159 gk % = 79,5 gk. Tervezett: 78 gk. > 75 (min. gk.) G) Költségbecslés
ÉPÍTÉSZETI LEÍRÁS. 1. 1. Az építészeti döntés ismertetése
ÉPÍTÉSZETI LEÍRÁS 1. 1. Az építészeti döntés ismertetése A jelenleg kialakult infrastruktúra komolyan gátolja mind az oktatást, mind a betegellátást, mind pedig a tudományos munkát írja a pályázat kiírója.
3,5 / m 2 tól! LION IRODAHÁZ. Irodaház XIII. kerületben. Megfizethető irodák a Váci-folyosón 1134 Budapest, Angyalföldi út 5/b
Irodaház XIII. kerületben 3,5 / m 2 tól! Általános leírás Az irodaház a Váci út és a Dózsa György út kereszteződésétől 100 méterre helyezkedik el (3-as metró Dózsa György úti megállóhelye), de mégis nyugodt,
TÁRSASHÁZ. Budapest, VIII. Tolnai Lajos u. 26., Hrsz.: TERVDOKUMENTÁCIÓ. tervtanácsi tervdokumentációhoz. Megrendelő:
TÁRSASHÁZ Budapest, VIII. Tolnai Lajos u. 26., Hrsz.: 34961 TERVDOKUMENTÁCIÓ tervtanácsi tervdokumentációhoz Megrendelő: Octodomus Ingatlanfejlesztő Kft. 1097 Budapest, Illatos út 9. Tervező: Invenio Studio
PTE MŰVÉSZETI CAMPUS. építészeti tervpályázat 2005. átnézeti helyszínrajz m=1:500 5116/2 4649/2
+190,00 Radnics u. 1 2 3 4 5 6 7 8 PT MŰVÉSZTI MPUS +196,00 Telekhatár +191,00 +195,00 Jurisics Miklós utca +189,00 +194,00 +188,00 5116/1 +189,43 +187,00 +193,00 5104 5118/2 +183,00 +192,00 +186,15 +186,65
A Kossuth Zsuzsa Leánykollégium Petz Lajos Kollégiumi Egysége ( kizárólag önkormányzati tulajdonban és kezelésben maradó terület )
1. számú melléklet 1. oldal A Kossuth Zsuzsa Leánykollégium Petz Lajos Kollégiumi Egysége Konyha - Étterem 1. 80 férőhelyes étterem 165,0 m2 1 db 165 m2 2. Edénymosó-tároló 9,8 m2 1 db 9,8 m2 3. Iroda
F E L M É R É S I T E R V
F E L M É R É S I T E R V BUDAPEST, VIII. KER. HRSZ.: 36545 TULAJDONOS: 12 BUDAPEST, TEL: 06 1 336 28 63 KÉSZÍTETTE: 2000 SZENTENDRE, KŐZÚZÓ UTCA 24. TEL/FAX: ÉPÍTÉSZET: KOCSIS ÁGNES, 06 30 989 54 2014.
É-0 m3. 17 Lakásos Épület Terve ÉPÍTÉSI ENGEDÉLYEZÉSI TERV Veresegyház Hrsz: 9045/48 VÁRKÖRNYÉKE KFT. MÓDOSÍTOTT HELYSZÍNRAJZ M=1:500 MEGBÍZÓ:
Az épület földszintjének padlószintje = 76, Bmf., hrsz.: /8-7 os társasház engedélyezési tervéhez./ Alapadatok A terület Vt-3 besorolású Az épület helye:, hrsz: /8 Minimálisan kialakítható telek: 0 m Beépítési
Szent Gellért Gimnázium
BB 20,86 10,93 9,93 1,15 5,25 1,73 9,13 3, 11,08 45 3,25 1,87 2, 29 18 29 2,11 38 96 2 4 043 6,78 m 2 3 2 1 044 48,89 m 2 205 0 ÓVÓHELY 1 5,78 m 2 1 059 ÓVÓHELY 9,25 m 2 045 ELŐTÉR 4,64 m 2 4 041 ÓVÓHELY
Kerepes, Egészségügyi Centrum ELŐZETES TERVEZÉSI PROGRAM
Kerepes, Egészségügyi Centrum ELŐZETES TERVEZÉSI PROGRAM A tervezési program készítője: Kerepes Város Önkormányzata (2144 Kerepes, Vörösmarty utca 2.) Franka Pál Tibor, Kerepes város polgármestere Terdik
Építésztervezők: Materny Károly okl. építészmérnök É 01 3417/13. Sződy Tamás okl. építészmérnök É2 01-4755/05. Budapest 2012.
Építészeti műszaki leírás a Budapest, VIII. ker. Kőfaragó utca 8., hrsz.36471:, többlakásos lakóépület, utcai földszinti üzletek, többszintes parkolóház, felső szinteken irodák beépítést tisztázó elvi
Tsz.: HAP 1-236 " D " ÉPÍTÉSI TERÜLET. Dátum : 2007 október HUNGARO-AUSTRO PLAN Kft. Budapest Építészeti Nívódíja 2007 1027 Budapest, Margit krt 24.
!"#$%$& '(()(*+,-*.*'/( A tervezett irodaház három pince-garázs szinttel, a földszinttel és hat emeleti szinttel rendelkezik. A hatodik emelet homlokzati síkja az épületet határoló homlokzati síkhoz képest
TÁRSASHÁZ. BUDAPEST, VIII. KŐRIS UTCA 1-3A., Hrsz: Műszaki leírás. településképi konzultációhoz. Megrendelő:
TÁRSASHÁZ BUDAPEST, VIII. KŐRIS UTCA 1-3A., Hrsz:36079 Műszaki leírás településképi konzultációhoz Megrendelő: Corvin Corner Kft. 1086 Budapest, Lujza u. 26. 2/1 Tervező: Invenio Studio 1114 Bp., Eszék
BUDAPEST, VIII. KER. FECSKE UTCA 22. LAKÓÉPÜLET TERVE TERVTANÁCSI ÁLLÁSFOGLALÁS MEGKÉRÉSÉHEZ
BUDAPEST, VIII. KER. FECSKE UTCA 22. LAKÓÉPÜLET TERVE TERVTANÁCSI ÁLLÁSFOGLALÁS MEGKÉRÉSÉHEZ 2. TARTALOMJEGYZÉK 3. FELELŐS TERVEZŐI NYILATKOZAT 1. CÍMLAP 2. TARTALOMJEGYZÉK 3. TERVEZÖI NYILATKOZAT 4. ÉPÍTÉSZETI
OTTHONA ÉPÍTÉS ÉS REKONSTRUKCIÓ - BUDAPEST IV. KER. BAROSS U. 100.
28,60 5 33,67 5 21,33 6,96 11,50 74269 74270 74271 74272 74273 74274 74275 74276 74277 74278 pihen tet veteményes és virágkert tetszinti KONYHAI BEJÁRAT GAZDASÁGI UDVAR BEJÁRATA 74264 Irányi Dániel utca
Építésztervezők: Materny Károly okl. építészmérnök É 01 3417/13. Sződy Tamás okl. építészmérnök É2 01-4755/05. Budapest 2012.
Építészeti műszaki leírás a Budapest, VIII. ker. Kőfaragó utca 8., hrsz.36471:, utcai földszinti üzletek, többszintes parkolóház beépítést tisztázó elvi engedélyezési terveihez Építésztervezők: É 01 3417/13
Helyszín A tervezési terület Budapest talán legfrekventáltabb pontján helyezkedik el. A Clark tér legfőbb potenciája a világörökség részévé vált Duna
S z á l l o d a a C l a r k t é r e n T e r v p á l y á z a t 2 0 0 7 É p í t é s z e t Helyszín A tervezési terület Budapest talán legfrekventáltabb pontján helyezkedik el. A Clark tér legfőbb potenciája
1025 BUDAPEST, NAGYBÁNYAI ÚT 52. t/f +36 1 394 47 66 m +36 30 53 690 53 e bbbiroda@t-online.hu
T E R Ü L E T E L H E L Y E Z K E D É S E B Ú Z A T É R - N Y Í R E G Y H Á Z A A Nyíregyháza, Búza tér déli oldalának (Piaccsarnok, Szabadpiac, COOP ABC, Gyógyszertár, Bevásárlóközpont) fejlesztésével
PESTHIDEG KÚTI WA L DORF IS KOL A 1 3 é v f o l y a m o s i s k o l a é p ü l e t e g y ü tt e s é n e k á t a l a k í t á s a - b ö v í t é s e
PESTHIDEG KÚTI WA L DORF IS KOL A 1 3 é v f o l y a m o s i s k o l a é p ü l e t e g y ü tt e s é n e k á t a l a k í t á s a - b ö v í t é s e Tartalomjegyzék - - - Címlap Tartalomjegyzék Műszaki leírás
Műszaki leírás. 1101 Budapest, X. Albertirsai út 10. BNV 40. számú pavilon
Műszaki leírás 1101 Budapest, X. Albertirsai út 10. BNV 40. számú pavilon Az épület, 1101 Budapest, X. Albertirsai út 10. szám alatti 39206/31 helyrajzi számú ingatlanon helyezkedik el. Az épület: egyhajós,
SZÁMALK Központ Budapest, XI. Mérnök u. 39.
SZÁMALK Központ Budapest, XI. Mérnök u. 39. 2007-2009 Építész: Dobai János DLA Munkatárs: Vizdák Janka Belsőépítész: Tardos Tibor, Tardos-Design Bt. Épületszerkezetek: Pataky és Horváth Építésziroda Kft.
Budapest, III. ker. Vályog u. 11. ÉRTÉKESÍTÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ
Budapest, III. ker. Vályog u. 11. ÉRTÉKESÍTÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ Látványkép 1 M= Látványkép 2 M= Látványkép 3 M= FŐBB BEÉPÍTÉSI PRMÉTEREK ÖSSZEFOGLLÁS 893 m2 Telek területe: Övezet Beépítési mód: telek
É01. PÉR -Varázskapu vezérszint M=1:300. kereskedelem - szolgáltatás - 370 m2 (netto) többcélú csarnok és kiszolgáló
ᔇ厗ᔇ厗 I I N ᔇ厗ᔇ厗 I I N I I N ᔇ厗ᔇ厗 Fᔇ厗 ŰFÜV F CI V ᔇ厗 I NI Ű ᔇ厗 V - NÖV N VÍ F Ü Ö ᔇ厗 Ú VÍ Ú - Ö Í I C N Ö Ö I ᔇ厗VÍ ᔇ厗 4 ᔇ厗ᔇ厗 I I N ᔇ厗ᔇ厗 I I N I I N ᔇ厗ᔇ厗 Fᔇ厗 ŰFÜV F CI V ᔇ厗 I NI Ű ᔇ厗 V - NÖV N VÍ F Ü Ö ᔇ厗
ÚJBUDA IRODA BUDAFOKI 60 - IRODAHÁZ. Budapest XI. Budafoki út 60.
ROYAL-CAPITAL PROPERTY INVESTMENT ZRT. CÍM: 1116 BP.BARÁZDA UTCA 42. TEL: + 36 1 463-7124 MOBIL: +36 20 821 6562 E-MAIL: VONA.ZSOLT@ROYALINDEX.HU ÚJBUDA IRODA BUDAFOKI 60 - IRODAHÁZ Budapest XI. Budafoki
LaBouff Mérnökiroda 2071 Páty, Hunyadi János utca Mobil: /
LaBouff Mérnökiroda Hunyadi János utca 27 www.labouff.hu, E-mail: info@labouff.com Mobil: +36-20/421-1677 TÁRSASHÁZ ÉPÍTÉSE TÁRSASHÁZ ELŐZETES TELEPÜLÉSKÉPI VÉLEMÉNYEZÉSI ELJÁRÁSHOZ Ing. Fejl. Kft. Kiss
Műszaki leírás. 5650 Mezőberény, Orlai utca 12. szám alatt lévő. 1021 helyrajzi számú ingatlan. felmérési dokumentációjához
Műszaki leírás az 5650 Mezőberény, Orlai utca 12. szám alatt lévő 1021 helyrajzi számú ingatlan felmérési dokumentációjához Elhelyezkedés, megközelítés Mezőberény délkelet Magyarországon található, Békés
ÉRTÉKESÍTÉSI AJÁNLAT
ÉRTÉKESÍTÉSI AJÁNLAT Orvosi rendelő komplexum vagy Egészségház kialakítására Budapest, XX. Szent Imre herceg u. 15. Belterületi lakóingatlan Ingatlan leírása Az ingatlan egyedi beosztása révén kiváló lehetőséget
Tervezési program. A hasznosítási tanulmánytervet M 1:100 pontossággal kell kidolgozni, de 1:200 - ban dokumentálható.
Bp. XV. ker. Ady Endre utca 31-33. szám alatti volt iskola épület hasznosítására tanulmányterv készítése a mellékelt program alapján, az épület felmérési terveinek elkészítésével Tervezési program Bevezető
A régi iskolaépület HÁROM felhasználási lehetősége /tanulmányterv/
A régi iskolaépület HÁROM felhasználási lehetősége /tanulmányterv/ A régi iskolaépület HÁROM felhasználási lehetősége /tanulmányterv/ IDŐSEK OTTHONA /kevés beavatkozás/ SZOLGÁLTATÓHÁZ /régi épület bővítése/
BÉKE KIRÁLYNŐJE TEMPLOM ÉS PLÉBÁNIA Budapest, Tömő utca 31. HRSZ.: 36168
BÉKE KIRÁLYNŐJE TEMPLOM ÉS PLÉBÁNIA 1083 Budapest, Tömő utca 31. HRSZ.: 36168 7,68 39,37 előtető(tpl.bejárat) 7,74 39,65 Füvészkert utca SZOMSZÉD KLINIKAI ÉPÜLET 17 szintes É FEDETT PARKOLÓ-FSZT PLÉBÁNOSI
Az R a helyébe a következő rendelkezés lép:
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testületének /2015. (..) önkormányzati rendelete a Budapest X. kerület, Kerepesi út Fehér út Albertirsai köz Albertirsai út (MÁV vasútvonal)
Lebegő ház - Budaörs - 2008. KÖVETKEZŐ >>> Felkérés
KÖVETKEZŐ >>> Felkérés Építtető 2007 őszén látta referenciáink között a Mosolyházat. Azzal a kéréssel keresett meg, hogy tervezzünk neki egy pont ugyanolyan épületet. Elmagyaráztuk neki, hogy különböző
Koncepció, műszaki leírás
Koncepció, műszaki leírás Helyszín, adottságok: A tervezési helyszínről kilátó nélkül is megfelelő panoráma nyílik mind a Velencei-tóra, mind a Velencei-hegység, Nadap irányába. A tó felöl nézve a Bence-hegy
Helyszínrajz 1 : 500. Munkahelyek2 - Hang és Videostúdió Konzulens: Szeift Zsuzsanna, Radnai Gergő 2012/13/1
É Hangszerkészítő iskola Hang és videostúdió Helyszínrajz 1 : 2/13/1 Nyugati homlokzat 51 99 5 51 43,8 51 2,51 51 99 5 51 9,2 3, 1,3 2, 4,88 1, 3,2 2, 7,6 3, 2, 1, 2,54 51 2, 51 11,21 3,8 6,38 4,7 9,56
INGATLAN LEÍRÁSA #6 KISKŐRÖS, DÓZSA GYÖRGY ÚT 28. BEÉPÍTETT INGATLAN Hrsz.: 2715 Az értékelt vagyontárgy Az ingatlan környezete Az értékelt ingatlan Bács-Kiskun megyében, Kiskőrösön helyezkedik el. A város
LaBouff Mérnökiroda 2071 Páty, Hunyadi János utca Mobil: /
LaBouff Mérnökiroda Hunyadi János utca 27 www.labouff.hu, E-mail: info@labouff.hu Mobil: +36-20/421-1677 TÁRSASHÁZ ÉPÍTÉSE TÁRSASHÁZ TERVE ELŐZETES VÉLEMÉNYEZÉSI ELJÁRÁSHOZ Ing. Fejl. Kft. Kiss János altábornagy
VÁZLAT TERV Műszaki leírás A tárgyi vázlatterv a két intézmény közötti átrium zárt udvar lefedésének és a városi könyvtár művelődési ház felőli feltárásának kialakításával foglalkozik. A tervben javasolt
Parketta lakkozás. Mázolás. Olaj lábazat. Festendő Címe
Festendő Címe felület Katica Óvoda Tiszaújváros, Irinyi J. út 2. 07.04.-07.10. Földszinti 2-3. csoport mosdó É 26 Személyzeti WC É 12 Olaj lábazat Mázolás Parketta lakkozás Bóbita Óvoda Tiszaújváros, Kazinczy
HEIM PÁL GYERMEKKÓRHÁZ REKONSTRUKCIÓ 1 2 3 4 5 6 7 8 ÚJ B ÉPÜLET TERVEZÉSI PÁLYÁZATA
Delej utca mentő és Delej utca mentő és Trafó Porta Porta H épület J épület E épület H épület J épület E épület D épület Dépület tervezett kiegészítés G épület mentőbejárat épület mentőbejárat épület tervezett
A Merkbau Kft. bemutatja. Kosárlabda csarnok Pannonhalma című projektjét Építészeti Nívódíj nyertese középület kategóriában
A Merkbau Kft. bemutatja Kosárlabda csarnok Pannonhalma című projektjét Építészeti Nívódíj 2017. nyertese középület kategóriában A kosárlabdacsarnok a meglévő gimnázium melletti Hospodár kertben, Világörökségi
TÁJÉKOZTATÓ. a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat. Tata, Diófa utca 18. szám alatt található. ingatlanáról. Készült: 2006.
TÁJÉKOZTATÓ a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Tata, Diófa utca 18. szám alatt található ingatlanáról Készült: 2006. márciusában A terület elhelyezkedése, határai A jelenleg meglévı kerítések az ingatlan
Tervezés: 2004-2005 Az épület átadása: 2007. Tartalomjegyzék:
G E O A M Á S Y B L D Í J A S É P Í É S Z D L A - M E S E R M U N K A P E L L É R D Ú J Á L A L Á N O S I S K O L A É S O R N A E R E M E R V E I É S M E G V A L Ó S U L Á S A ervezés: 2004-2005 Az épület
C Í M L A P Balatonalmádi, Mogyoró úti Óvoda tanulmánytervéhez
Delta Mérnöki Iroda 8200 Veszprém, Pajta u. 1. delta.mernokiiroda@chello.hu C Í M L A P Tervező: Albóciné Ábrahám Gabriella vezető tervező É-1-19-0071 Tervező munkatársa: Szabó András építészmérnök Építtető:
Bevásárlóközp. HOMLOKZAT ALAPRAJZ B-B METSZET A-A METSZET B B A A IMPERIAL CENTER NYOMÁN
HOMLOKZAT +7,30 ÜVEGFAL ÜVEGFAL ÜVEGFAL +4,50 ÜVEGFAL A-A zöldtető +5,50 +4,50 33,15 10,15 1,90 6,70 27,00 80,00 KAZÁN KOCSIMOS FOGADÓ KERT. SZEMÉTT. A A ELEKTR. TÁVFELÜGY. VIZESBLOKK FEDETT KÖZL. ET.
Virtuális túra. Elérhetőségek: Cím: 2370 Dabas, Iskola u. 5. Tel.: 29/ , fax: 29/
Virtuális túra Elérhetőségek: Cím: 2370 Dabas, Iskola u. 5. Tel.: 29/562-246, fax: 29/562-242 E-mail: ds@dabasnet.hu Web: www.oboarena-dabas.hu A csarnok vezetője: Prohászka Csaba Tel.: 70/321-1653 1 /
INFORMÁCIÓS MEMORANDUM
INFORMÁCIÓS MEMORANDUM 3527 MISKOLC MAGYARORSZÁG INGATLAN SZÁMA: 015 2011. július Rev.01 Page 1 of 6 Megye Régió Borsod Abaúj Zemplén Észak-Magyarország LOKÁCIÓ ANALÍZIS MAKRO KÖRNYEZET Lakosság száma
LIGET LAKÓPARK /120
A H C 78 3,0 6,35 78 1,13 1, 57 3,,85 97 3,5,77 1,80 4 1,35,70 1, 1, 1, 1,,0 pm 0,00 60 4,0 4,8 6,3 5,,33 78,70 5,40 40 1,9 54 pm 5 1, 18, 19,70 4,03 1,40 NETTÓ ALAPTERÜLETEK (193/10): földszint: 1,95
500 FŐS MOBIL LELÁTÓRENDSZER KÉZILABDA JÁTÉKTÉR VIP HELYEK / SAJTÓ SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ TEREM KÉZILABDA JÁTÉKTÉR
HELYSZÍNRAJZ 792 ÉPÍTÉSZETI KONCEPCIÓ 841/1 7 RÉT 787 1. Építészeti alapadatok SPORTCSARNOK A tervezett létesítmény egy szabályos kézilabdapályát magába foglaló, 500 fős mobil lelátórendszerrel rendelkező
Tisztelt Gazdasági Szereplők!
Tárgy: Debreceni Sportuszoda épület takarítási feladatainak folyamatos ellátása a 2015. évi CXLIII. tv. (Kbt.) Harmadik rész 117. szerinti közbeszerzési eljárás kiegészítő tájékoztatás Kapja: Valamennyi,
INGATLAN LEÍRÁSA. #2 BUDAPEST V. KER., PETŐFI SÁNDOR U. 17. IRODAHÁZ ÉS TELEFONKÖZPONT Hrsz.: 24354/4
INGATLAN LEÍRÁSA #2 BUDAPEST V. KER., PETŐFI SÁNDOR U. 17. IRODAHÁZ ÉS TELEFONKÖZPONT Hrsz.: 24354/4 Az értékelt vagyontárgy Az ingatlan környezete A vizsgált ingatlan a Petőfi Sándor, Párizsi, Városház
FÖLDHIVATALI TÉRKÉPMÁSOLAT
12 36426 FÖLDHIVATALI TÉRKÉPMÁSOLAT M = 1 : 0 VK - VIII - 1 JÓKÉSZ TÉRKÉP KIVONAT M = 1 : 2000 (Hrsz: 36426 / 718 m2) Előírt Meglévő Tervezett Beépítettség:,0 %,0 %,0 % 4,00 2, 3,98 Zöldfelület: 10,0 %
PANNONTERV KFT Veszprém, Jutasi u.21. 672-1-5.
PANNONTERV KFT Veszprém, Jutasi u.21. 672-1-5. 01. C Í M L A P Veszprém, Mártírok úti PARKOLÓHÁZ beépítési tanulmányterve tervdokumentációjához. (Veszprém, Mártírok útja 5. 4796. hrsz.) Építész tervezõ
TERASZ TERASZ. 22,94 m 2. 12,26 m 2 SZOBA. 26,60 m 2 FÜRDÕ. 4,46 m 2 SZOBA. KA 0,62 m 2. 21,95 m 2 KÖZLEKEDÕ. 9,95 m 2 KONYHA FÜRDÕ.
8,80,,,77,,97,0,88,9 m,9 m 8, m,90 m nyílászáró csere 7,8 m W, m 8, m TERASZ,7 m,0 m ÁTJÁRÓ,7 m LÉPSÕHÁZ, ELÕ,7 m ERK,79 m, m 7,89 m nyílászáró csere HALL 7,97 m 7,80 m, m ESZ,99 m,7 m,0 KA 0, m TERASZ,
Budapest, 2010. szeptember
A Budapesti Ward Mária Általános Iskola és Gimnázium rekonstrukciójára és bővítésére kiírt tervpályázat Zárójelentés és összefoglaló értékelés Budapest, 2010. szeptember 1. Összefoglaló eredmény B u d
1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.
1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu
2. KONZULTÁCIÓS TERVDOKUMENTÁCIÓ
2. KONZULTÁCIÓS TERVDOKUMENTÁCIÓ BUDAPEST VIII. Bauer Sándor utca 14. (hrsz.: 35107) szám alatti ingatlanon kialakítandó 30 lakásos lakóépület ( meglévő, bontandó épület helyén ) Tervező: BÁTKI Építész
MŰLEÍRÁS. Analízis: A következő kérdésekre kerestük a választ:
MŰLEÍRÁS Analízis: A következő kérdésekre kerestük a választ: - A próbatermek új épületét hol helyezzük el? - Milyen tömegkapcsolatban van a régi épülettel? - A meglévő épület mely részét bővítsük és milyen
1117 Budapest, Budafoki út kiadó B kategóriás irodákat és raktárakat kínál a XI. kerületben
1117 Budapest, Budafoki út 187-189. www.lokomotivhaz.hu kiadó B kategóriás irodákat és raktárakat kínál a XI. kerületben A z é p ü l e t Budafoki út Galvani utca sarok E l h e l y e z k e d é s A Lokomotív
Óvodák és száz lakás Zöld önkormányzati fejlesztések
Óvodák és száz lakás Zöld önkormányzati fejlesztések 100 lakásos passzívház xiii. kerület budapest REITER FERENC UTCA ZSINÓR UTCA FÁY UTCA JÁSZ UTCA JÁSZ UTCA Helyszín ZSINÓR UTCA HELYSZÍNRAJZ REGGEL telepítés
1/2003 sz. Határozat. A Fogorvostudományi Kar Kari Tanácsának március 14-i ülésén. A Kari Tanács Dr. Tulassay Tivadar egyetemi tanár
1/2003 sz. Határozat A Fogorvostudományi Kar Kari Tanácsának 2003. március 14-i ülésén A Kari Tanács Dr. Tulassay Tivadar egyetemi tanár rektori megbízásra érkezett pályázatát egyhangúlag támogatja. Budapest,
Lakóház, udvar, gazdasági épület, valóságban üzemi terület értékelési feljegyzés
Lakóház, udvar, gazdasági épület, valóságban üzemi terület értékelési feljegyzés Az ingatlan címe: 6070. Izsák, Kossuth Lajos utca 154. HRSZ: 1629 Típusa: lakóház, udvar, gazdasági épület, valóságban üzemi
Készült a Budapest Pestszentimrei Közösségi Ház (PIK) felújítására és bővítésére kiírt építészeti tervpályázathoz
MŰSZAKI LEÍRÁS Készült a Budapest Pestszentimrei Közösségi Ház (PIK) felújítására és bővítésére kiírt építészeti tervpályázathoz Általános leírás: A pályázati kiíráshoz mellékelt felmérési terven szereplő
ÓBVSZ 9/58b. számú melléklete
2. számú melléklet ÓBVSZ 9/58b. számú melléklete Kiegészítő rendelkezések a BUDAPEST, III. KERÜLET, BOGDÁNI ÚT SZENTENDREI ÚT HÉV VONAL ÁLTAL HATÁROLT TERÜLET KERÜLETI SZABÁLYOZÁSI TERVÉHEZ A Szabályozási
INFORMÁCIÓS MEMORANDUM
INFORMÁCIÓS MEMORANDUM 4024 DEBRECEN MAGYARORSZÁG INGATLAN SZÁMA: 01 2011. július Rev.01 Page 1 of 8 Megye Régió Hajdú-Bihar LOKÁCIÓ ANALÍZIS MAKRO KÖRNYEZET Észak- Kelet Magyarország Lakosság száma Kb.
Budapest XII., Széchenyi emlék út 4 (hrsz. 9237/2), Lakóépület. Dokumentáció helyi védelem törléséhez
Budapest XII., Széchenyi emlék út 4 (hrsz. 9237/2), Lakóépület Dokumentáció helyi védelem törléséhez Az épület a Széchenyi hegy északi, meredek lejtőjén helyezkedik el, a Svábhegyről a Széchenyi hegyi
Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/213 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS Biatorbágy, Nagy utca
VEDER UTCA - VIHAR UTCA - RAKTÁR UTCA - BEREND UTCA
ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 30./2003. (IX.08.) Ö.K. SZÁMÚ RENDELETE AZ ÓBVSZ-RŐL SZÓLÓ 32/2001.(XI.30) Ö.K. RENDELET MÓDOSÍTÁSÁRÓL valamint A BUDAPEST III. kerület VEDER UTCA
Iparművészeti Múzeum Rekonstrukciója és értéknövelő tervezése Budapest, IX. kerület, Üllői út 33-37.
Iparművészeti Múzeum Rekonstrukciója és értéknövelő tervezése Budapest, IX. kerület, Üllői út 33-37. 2012. Országos tervpályázat: megvétel Tervezők: munkatárs: Szakági tervezők: Dobai János DLA Bálint
RAKTÁR UTCA - VIHAR UTCA - HUNOR UTCA - HÉVÍZI ÚT - KUNIGUNDA ÚTJA
ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 34/2003. (X.2.) Ö.K. SZÁMÚ RENDELETE AZ ÓBVSZ-RŐL SZÓLÓ 32/2001.(XI.30) Ö.K. RENDELET MÓDOSÍTÁSÁRÓL valamint A BUDAPEST III. kerület RAKTÁR UTCA -
Menekülési lépcsőházak, szabadlépcsők kialakítása - hő-és füstelvezetése
Menekülési lépcsőházak, szabadlépcsők kialakítása - hő-és füstelvezetése Balatonföldvár, 2018. március 22-23. Nagy Katalin- Ludor Kft. Életvédelem, mint OTSZ prioritás Hő-és füstelvezetés menekülési útvonal
E-1. Polgármesteri Hivatal energetikai célú fejlesztése. Meglévő állapot M=1:500 Helyszínrajz
É Megrendelő: Meglévő állapot M=1:500 Helyszínrajz E-1 A jelen dokumentáció a tervezők szellemi terméke. 2016.12. pm.: pm.: 22,10 50 4,85 50 10,20 50 5,05 50 3,35 5,25 5,45 5,30 2,75 42 1,50 25 5,08 50
Vágóhíd értékelési feljegyzés
Vágóhíd értékelési feljegyzés Az ingatlan címe: 6239. Császártöltés, Úttörő utca 80. HRSZ: 1495/27 Típusa: vágóhíd Értékelés kelte: 2012. február 14. Készítette: Vulcanus Bt. 6211. Kaskantyú, Bercsényi
VILÁGÍTÁSTECHNIKAI FELÜLVIZSGÁLATI JEGYZŐKÖNYV
VILÁGÍTÁSTECHNIKAI FELÜLVIZSGÁLATI JEGYZŐKÖNYV Készült az MSZ-EN 12464-1 Mesterséges világítás követelményei szabvány alapján Dátum: Ez a jegyzőkönyv 4 számozott oldalt, és 4 oldal mellékletet tartalmaz.
Az Önkormányzat az üresen álló ingatlant értékesítés, vagyonkezelésbe adás, vagy bérbeadás útján kívánja hasznosítani.
F e l h í v á s ingatlan hasznosításra Ózd Város Önkormányzata ajánlatot kér a tulajdonában lévő 3600 Ózd, Bolyki főút 13. szám alatti, ózdi belterületi 8379 hrsz-ú, 1004 m 2 területű, egyéb ingatlan megnevezésű,
Komplex 2. pótzh. / május
Komplex 2. pótzh. / 2013. május 03-06. Fedett lovarda és kültéri lovaglópálya lelátókkal A tervezési feladat helyszíne Alcsútdoboz külterület. A tervezési területet a jelenleg részben beépített telek jelenti,
MAGYAR TELEKOM NYRT. Eger, Fellner Jakab utca 1. (hrsz.: 4951) beépített ingatlan értékelése
MAGYAR TELEKOM NYRT. Eger, Fellner Jakab utca 1. (hrsz.: 4951) beépített ingatlan értékelése 2010. március 3. JELENTŐSEBB ADATOK ÖSSZEFOGLALÁSA ÉS VÉGKÖVETKEZTETÉS #6 Az értékelt vagyontárgy Az értékelt
A tervezési terület:
Mőszaki leírás A tervezési terület: Az Árpád-híd pesti hídfıjénél a Róbert Károly körút, Váci út, Árboc utca Esztergomi út által határolt terület. A tervezési területen a városépítészeti szándék szerint
vázlattervek készítésére!
Pályázati kiírás (gyógyászati centrum, látványfürdõ és 100 db sorház jellegû apartman építési vázlatterveinek elkészítésére) Kifejezetten vidéki területeken már feltárt, de még nem hasznosított gyógyforrások
1117 Budapest, Budafoki út kiadó B kategóriás irodákat és raktárakat kínál a XI. kerületben
1117 Budapest, Budafoki út 187-189. www.lokomotivhaz.hu kiadó B kategóriás irodákat és raktárakat kínál a XI. kerületben A z é p ü l e t Budafoki út Galvani utca sarok E l h e l y e z k e d é s A Lokomotív
INGATLAN ÉRTÉKESÍTÉSI DOKUMENTÁCIÓ A Veszprém,Budapest u. 2. Társas Irodaházban lévő albetétekről
INGATLAN ÉRTÉKESÍTÉSI DOKUMENTÁCIÓ A Veszprém,Budapest u.. Társas Irodaházban lévő albetétekről Készítette: Hold-Ing 13. Kft Készült: 10 példányban Veszprém, 009.08.13. .0 Tartalomjegyzék 1.0.0 3.0 Címlap
Melléklet: Márvány utca 10. szám alatti irodaház ÖTLETPÁLYÁZAT - tervezési program TERVEZÉSI PROGRAM. a Budapest, Márvány utca 10.
Melléklet: Márvány utca 10. szám alatti irdaház ÖTLETPÁLYÁZAT - tervezési prgram TERVEZÉSI PROGRAM a Budapest, Márvány utca 10. szám Nyilvántartási adatk: Hrsz.: 7567 Az ingatlan helyzete: belterület Az
F O T Ó D O K U M E N T Á C I Ó
F O T Ó D O K U M E N T Á C I Ó 1088 BUDAPEST, BRÓDY SÁNDOR U. 15. Hrsz.: 36623, A jelű főépület műemléki törzsszám: 15613 UDVARI B ÉS C JELŰ ÉPÜLETSZÁRNYAK, A TELKEN ÁLLÓ KISZOLGÁLÓ ÉPÜLETEK, VALAMINT
1/18. Dokumentáció. A 1054 Budapest, Akadémia utca 7-9., 24650/0/A/2; 24650/0/A/3; 24649/0/A/5; 24650/0/A/8; 24650/0/A/10 hrsz-ú ingatlanokról
1/18 Dokumentáció A 1054 Budapest, Akadémia utca 7-9., 24650/0/A/2; 24650/0/A/3; 24649/0/A/5; 24650/0/A/8; 24650/0/A/10 hrsz-ú ingatlanokról 2/18 1 AZ INGATLANOK ISMERTETÉSE 1.1 Az ingatlanok elhelyezkedése,
CSERNAI PÁL HAGYATÉKÁBÓL MEGVALÓSULÓ SPORT, KULTURÁLIS ÉS TOVÁBBKÉPZŐ KÖZPONT Pilis, Gubányi Károly utca T A N U L M Á N Y T E R V
TOVÁBBKÉPZŐ KÖZPONT Pilis, Gubányi Károly utca T A N U L M Á N Y T E R V MEGBÍZÓ Pilis Város Önkormányzata 7 Pilis, Kossuth Lajos út 47. Pilisi Labdarúgó Klub 7 Pilis, Dózsa György út 33. TERVEZŐ Triskell
Építészeti műszaki leírás az MNM komplex fejlesztési tervpályázat, 2010 pályázatához
Építészeti műszaki leírás az MNM komplex fejlesztési tervpályázat, 2010 pályázatához A Magyar Nemzeti Múzeum három alappillére a gyűjtés, feldolgozás és bemutatás. Célunk a feldolgozás és bemutatás tereit
PÁLYÁZAT. Budapest XVIII. kerületben lakóház és műhely
PÁLYÁZAT Budapest XVIII. kerületben lakóház és műhely Irányár: 57 510 000 Ft Eljárás ügyszáma: 6.Fpk.11-15-070051 Az eljárás linkje: https://eer.gov.hu/palyazat/p197625 Pályázat kezdete: 2015. október
BÉCSI ÚT - KISCELLI UTCA - SAN MARCO UTCA - KENYERES UTCA
ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 27./2003. (IX.08.) Ö.K. SZÁMÚ RENDELETE AZ ÓBVSZ-RŐL SZÓLÓ 32/2001.(XI.30) Ö.K. RENDELET MÓDOSÍTÁSÁRÓL valamint A BUDAPEST III. kerület BÉCSI ÚT -
SCHLICHTER ÜZLETHÁZ A SOKOLDALÚ VÁLASZTÁS NYITÁS: 2015 NYÁR
SCHLICHTER ÜZLETHÁZ A SOKOLDALÚ VÁLASZTÁS NYITÁS: 2015 NYÁR A város közlekedési csomópontjában Az egykori Pattantyús-házak Schlichter Üzletház néven születnek újjá Győr központjában, az Eszperantó utca
BUDAPEST III. KERÜLET ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
BUDAPEST III. KERÜLET ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2013. (I. 31.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE 1 a a Budapest III. kerület által határolt terület kerületi szabályozási tervére vonatkozó,
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata Képviselő-testületének 60/2008.(XI.28.) számú rendelete
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata Képviselő-testületének 60/2008.(XI.28.) számú rendelete A BUDAPEST III. KERÜLET SZÉPVÖLGYI ÚT ÁRPÁD FEJEDELEM ÚTJA NAGYSZOMBAT UTCA LAJOS UTCA ÁLTAL HATÁROLT TERÜLET KERÜLETI
1. városháza. közlekedők
1. városháza a kerület új, közigazgatási értelemben meghatározó épülete lesz a városháza az elhelyezendő létszám: 300 fő szélfogó porta, információ (nem önálló helyiség) 1 fő előcsarnok ügyfélszolgálat
(2) A KVSZ 5. (1) bekezdés a), b), d), e), f), g), h), i), k) és m, n) pontjai, (5), (6), (7), (8) és (9) bekezdései hatályukat vesztik.
Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata Képviselő-testületének /2017. (..) önkormányzati rendelete Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata Képviselő-testületének egyes
HELYISÉGKÖNYV EMELET
T e r v e z ő K f t. 9025 Győr Petőfi tér 4. Tel. (96)550-206 E-mail: dimenzio@dimenzio.hu Fax.(96)319 380 Munkaszám: 2012/19. HELYISÉGKÖNYV A GYŐR, FEDETT USZODA /GYŐR, BERCSÉNYI LIGET, 8712./ I.-II..
a BUDAPEST, III. KERÜLET KASZÁSDŰLŐ ÉS KÖRNYÉKE Bécsi út Bojtár utca Csillaghegyi út 19916/5 hrsz telek által határolt terület
ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2002. (VII.4.) RENDELETE a BUDAPEST, III. KERÜLET KASZÁSDŰLŐ ÉS KÖRNYÉKE Bécsi út Bojtár utca Csillaghegyi út 19916/5 hrsz telek által határolt
Nyilatkozat minták akadálymentesítés teljesítéséhez
Nyilatkozat minták akadálymentesítés teljesítéséhez Az akadálymentesítésre vonatkozó nyilatkozatok közül csak azt kell kitölteni, amely a projektjére releváns. A kitöltés a pályázathoz csatolt építési
Egy háromszintes irodaépület kiürítése
Egy háromszintes irodaépület kiürítése Az épület kialakítása, a geometriai viszonyok, a jelenlévők száma mind meghatározza az épület, tűzszakasz elhagyásához szükséges időtartamot. A kiürítési számításnál
Helyszínrajz M 1: _Gyakorlati Épületfizika_ _ Zajmérési helyek. Hrsz.:3937. Dugovics utca. Zrínyi utca.
62,06 5 7,55 2,83 8,86 64 5 10,92 26,94 Helyszínrajz M 1:0 3938 Zajmérési helyek Hrsz.:3937 72,68 6,44 17,42 5,92 4,20 12,19 5 19,34 7,16 5 Tornaterem 7. 3935 Udvari sportpálya Mellékszárny Öltözők, étkeztetés
ELŐTERJESZTÉS. A Közösségi ház tetőterének beépítési lehetőségeiről
ELŐTERJESZTÉS A Közösségi ház tetőterének beépítési lehetőségeiről Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének Oktatási Bizottsága 2013. március 18-án tartott ülésén, a 2013. évi intézmény-felújítás
RÁBA JÁRMŰIPARI HOLDING NYRT. HOTEL KONFERENCIA 9021 GYŐR, APOR VILMOS PÜSPÖK TERE 3.
RÁBA JÁRMŰIPARI HOLDING NYRT. HOTEL KONFERENCIA 9021 GYŐR, APOR VILMOS PÜSPÖK TERE 3. Az ingatlan bemutatása Győr belvárosának történelmi emlékekben legszebb és leggazdagabb részén, a Káptalandombon, a
Melléklet a Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Képviselő-testületének../2016. (XII.14.) határozatához
Melléklet a Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Képviselő-testületének../2016. (XII.14.) határozatához 2017. évre tervezett kiadások Nettó [eft] Bruttó(eFt) Dologi kiadások Fekete István
Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. Biatorbágy Város Önkormányzat Ingatlan és feladat felmérése
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/113, 142 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS Biatorbágy Város