A MÚZEUMI TANULÁS KÉZIKÖNYVE. Továbbképzı tanfolyami jegyzet

Átírás

1 A MÚZEUMI TANULÁS KÉZIKÖNYVE Továbbképzı tanfolyami jegyzet Magyar Természettudományi Múzeum ELTE TTK Multimédiapedagógiai és Információtechnológiai Központ Budapest 2009

2 A múzeumi tanulás kézikönyve A Bevezetés a múzeumi ismeretterjesztésbe és a Természettudományos múzeumi ismeretterjesztés továbbképzı tanfolyamok jegyzete Szerkesztette: Vásárhelyi Tamás és Kárpáti Andrea, Farkas Zsuzsanna közremőködésével Az angol szövegeket fordította és lektorálta: Miszné Korenchy Anikó E jegyzet létrejöttét a Leonardo da Vinci Program Innováció transzfer projektje (SciComPed) keretein belül az Európai Unió 08/0025-L/4012 sz. támogatása tette lehetıvé. Koordinátor az ELTE TTK Multimédiapedagógiai és Információtechnológiai Központja. A kötetben szereplı írások tartalmáért minden felelısség a szerzıket és a szerkesztıket terheli, sem a Nemzeti Iroda, sem az Európai Bizottság nem felel a bennük foglalt információkért vagy azok bármely módon történı felhasználásáért. 2

3 Tartalom Elıszó (Kárpáti Andrea és Vásárhelyi Tamás) Bevezetés 1.1. Múzeumok újra válaszúton (David Anderson) A múzeumok történetérıl (Vásárhelyi Tamás) Múzeumaink itt és most (Vígh Annamária) A magyar múzeumi közmővelıdés és múzeumpedagógia történetérıl röviden (Káldy Mária) A múzeumpedagógus szakma professzionalizálódásáért: javaslat tudásbázis létrehozására (Heather King Lynn Tran) A múzeumi kiállítás, mint tanítási és tanulási környezet (Kárpáti Andrea) Múzeumok és látogatóik (Puczkó László) Múzeumpedagógia: Nézzünk elıre! (George E. Hein) Hogyan mőködnek a múzeumok? 2.1. Ami a színfalak mögött történik (Vásárhelyi Tamás) Múzeum és tudomány-kommunikáció 3.1. A múzeumok szerepe és a tudomány a társadalomban (Sara Calcagnini) Válogatás budapesti és Budapest környékén lévı természettudományi illetve mőszaki múzeumokból (Zboray Géza) Tudományos kutatás a természettudományi múzeumokban (Pálfy József) Kutatás a mőszaki múzeumokban (Bencze Géza) A múzeumi győjtemények információtartalmáról és annak felhasználásáról (Vásárhelyi Tamás Bakonyi Gábor) A környezeti nevelés lehetıségei a múzeumban (Elekes Éva) Múzeum és tanulás 4.1. Tanuláselméletek és múzeumi tanulás (Kárpáti Andrea) Múzeum és tanulás egész életen át (Vásárhelyi Tamás) Múzeumpedagógia múzeumandragógia (Koltai Zsuzsa) A múzeumok szerepe a felsıoktatásban (Tóth Erzsébet Weiszburg Tamás) Tanulás tárgyakkal (Nicola Bell)

4 4.6. Felfedezéses tanulás (Vásárhelyi Tamás) Projekt-pedagógia a múzeumban (Victor András) Múzeumi tanulás csoportokban a kollaboratív tanuláselmélet jelentısége a múzeumpedagógiai munkában (Kárpáti Andrea).. 5. Tanítás a múzeumban 5.1. Foglalkoztató terek, foglalkoztató termek a múzeumban (Holler Judit) KUTASS! A londoni Természettudományi Múzeumban (Dan Wormald) Szükségbıl erényt! Tanulmánytár létrehozása az Országos Mőszaki Múzeumban (Kócziánné Szentpéteri Erzsébet) A Mobileum (B. Varga Judit) Interaktív múzeumi eszközök (Egyed László) Kreativitás egyszerő technikai eszközökkel (Antal Ildikó) A fantázia-vezérelt alkotótevékenység és a tanulás kapcsolata (Gulyás Anikó) Gyerekcsoportok, iskolás csoportok a múzeumban (Bajzáth Judit Holler Judit) Kérdések használata (Vásárhelyi Tamás) A feladatlapok szerepe a múzeumlátogatásban (Traudel Weber) Memóriajátékok a múzeumban (Janotka Mónika) A tárlatvezetésrıl (Vásárhelyi Tamás) Múzeumi beszélgetés különös tekintettel egy kortárs mővészeti múzeum gyakorlatára (Hemrik László) A szerepjáték, szituációs játék, korfelidézı játék szerepe a múzeumpedagógiában, a megismerésben (Kesik Gabriella) Mőhelytitkok Szakértık fıszereplésével zajló interaktív programok (Holler Judit) Közmővelıdési programok (Bajzáth Judit Holler Judit) Múzeum és informatika 6.1. A kulturális információ internetes forrásairól (Matuszka Angéla) Múzeumok a világhálón, tartalmak a múzeumi honlapokon (Bárd Edit) Böngészı tanár, szörfözı diák oktatási tartalmak és lehetıségek múzeumok honlapjain (Barta Géza) A múzeumok virtuális valósága (Kárpáti Andrea) Az interaktív oktatási eszközök a kiállításon (Topor Gyula Széplaki Eszter) Múzeumi CD-k, DVD-k (Topor Gyula Széplaki Eszter) Multimédia a múzeumban (Kárpáti Andrea)

5 7. A múzeumlátogatás (Tettamanti Zsófia) 7.1. Mit kell tudni a pedagógusnak, ha múzeumba készül? Felkészülés a látogatásra: tanulmányi szempontok Felkészülés a múzeumlátogatásra: szociális és lélektani szempontok Felkészülés a múzeumlátogatásra: gyakorlati szempontok Úton a múzeumba A múzeumba való megérkezéstıl a kiállítás bejáratáig A látogatást követı levezetı alkalom A múzeumlátogatás értékelése Múzeum és iskola kapcsolatáról 8.1. Az ONAP, a NAT és a múzeumpedagógia (Kanczler Gyuláné) Múzeum és iskola változó kapcsolatáról (Németh Csaba) A múzeumlátogatás az iskolai oktatás nevelés folyamatában (Tóthné Timár- Geng Csilla) 8.4. Kompetencia-alapú oktatás a múzeumokban (Bárd Edit) Felmérés értékelés 9.1. Az iskolai múzeumlátogatás értékelése (Kovács Hajnalka Kárpáti Andrea ) A csoporttal való találkozás értékelése (Bárd Edit) Látogatókutatások magyar múzeumokban (Farkas Zsuzsanna). 220 Irodalom (összeállította: Farkas Zsuzsanna). 227 Szerzıink (összeállította: Farkas Zsuzsanna) 241 5

6 6

7 ELİSZÓ Kárpáti Andrea és Vásárhelyi Tamás Edward P. Alexander ( ), a múzeumi tanulás amerikai klasszikusa, Múzeumok mozgásban címő könyvének alcíméül ezt választotta: Bevezetı a múzeumok történetébe és funkcióiba (Alexander and Alexander 2008). Egy múzeumokról szóló történeti munka ugyanis át kell hogy tekintse azokat a változásokat is, amelyek az alexandriai Mouseiontól elmajd visszavezettek a múzeumi tanulás mai mőhelyeibe. Ezen az úton ugyanis körbejártunk. Ptolemaios Psoter, neve szerint is a Megırzı, aki Nagy Sándor győjteményének kurátora és az elsı múzeumpedagógus volt, az idıszámításunk elıtti 3. századtól a Krisztus utáni 3. századig fennállt nagyszerő mőgyőjteményt és könyvtárat valószínőleg elsısorban iskolaként alapította meg. Azért győjtött, rendszerezett, hogy ezzel taníthasson. Ezt a célt szolgálták a szobrok és az ásványok, a fóliánsok és az állatkert, vagy a botanikus kertnek a látogatók szeme elıtt fejlıdı egzotikus növényei. Edward P. Alexander élvezettel sorolja, hány híres tudós oktatott a könyvtárnak otthont adó Bruchium falai között, hogyan élt együtt az írott és a tárgyakban testet öltött tudás. Mesterségünk egyik leghíresebb mőhelye, a történelmi hitelességérıl ismert és remek szórakozást nyújtó Williamsburg 1 emlékhelyének megteremtıje szerint ugyanis a múzeum eredendıen közmővelıdési intézmény, nem pedig a magángyőjtıkkel versengı mőtárgy-vásárló, a mőveket feldolgozás közben néha közszemlére bocsátó kutatóhely, vagy a kultúra temploma, tehát az unalom és a hozzáférhetetlen tudás megtestesítıje. Könyvünk erre a megállapításra reflektál, amikor egymás mellé sorakoztatja a múzeumi tanulás hazai és külföldi elméleteit, kutatási eredményeit és jó gyakorlatának példáit. Ezek az elméletek és példák igen különbözı alapokon állnak. Mővelıik nem mindenben értenek egyet, hiszen az intézmény, amelyben dolgoznak, a reneszánsz humanizmus, a 18. századi felvilágosodás és a 19. századi demokrácia produktuma vagyis a nézetek szabad ütköztetésének ember-központú és tudományos igazságokra építı színtere (Crook 1972). Amikor azt állítjuk, hogy a 21. század múzeuma visszatér a kezdetekhez, arra a fejlıdési ívre gondolunk, amely a Psoter nyitott árkádjai között sétáló látogatóktól elıször a görög és római magángyőjteményekhez, majd 15. századi olasz paloták privát képtáraihoz, azaz galleriá-ihoz vagy a szintén csak barátok számára kinyitott Wunderkammer-ekhez vezetett. Az elsı mővelıdési céllal alapított győjtemény pusztulását mintegy másfél évezred választotta el az oxfordi Ashmolean Museum kapuinak kinyitásától, amire 1683-ig kellett várni. A sorra nyíló európai múzeumok lenyőgözni és felemelni kívánták a látogatót, tehát az értelmére és az érzelmeire hatni, nem a képzeletére. Napóleon, ez a visszautasíthatatlan győjtı, kurátorként a francia nemzet nagyságát kívánta kifejezni, mikor a birodalmi múzeum-hálózatát tervezte (Taylor 1948). A század fordulóján sorra alakuló nemzeti közgyőjtemények célja pedig a megırzés, a mővelt közönség számára érthetı, precíz bemutatás volt. 1 A Virginia államban található, 1699 és 1780 között épült, a francia- spanyol gyökerő déli állam kultúrájának emléket állító szabadtéri múzeumban a házakat és közintézményeket, korhő ruhába öltözött és igen jól képzett tárlatvezetık segítségével, mőködés közben bemutató történelmi emlékhely a tanulást szórakozással, a mővészeti és történeti ismeretterjesztést a hazafias neveléssel ötvözı kiállítás-interpretáció egyik legismertebb iskolapéldája. Ez a történelmi emlékhely az Egyesült Államokban (vö. beszédes nevő honlapját: 7

8 A 20. század második felében, az oktatási paradigmák tanuló-centrikussá válásával együtt jelent meg az a múzeum, amely missziója szerint felhatalmazó (empowering) intézmény, amely valamennyiünk közös kulturális élményének ad formát. Bárki betérhet ide, hogy szembesüljön kultúrájának legkiválóbb alkotásaival. Ha elég idıt tölt itt, minden bizonnyal megváltozik a szemlélete. Éppen ez az a cél, amiért az alapítók a nagyvilágból a városukba hozták ezeket a kiváló győjteményeket (Cuno 1985, 47.old.). Korunkban a múzeum templomból fórummá válik, s befolyása immár nemcsak az impozáns győjteményben, és annak kutatásában, hanem ennek közreadásában: a tárgyak bemutatásában ( tálalásában ) és minısítésében rejlik. A múzeumi kurátor fontos véleményformáló személyiséggé, a közösségi ízlés alakítójává válik (Cameron é. n. 2 ). A jó múzeumi kiállítás és pedagógiai program, miután elgyönyörködtetett és elgondolkodtatott, gyakran vitára is késztet. Thomas P. Howing, a New yorki Metropolitan Museum igazgatója szerint a múzeum nem csak stabilizáló és regeneráló ereje a kortárs kultúrának, hanem rendelkezik azzal az erıvel, amely a kiválóságra, a minıségre törekvı keresztes lovagokká változtatja látogatóit (idézi Taylor 1948, ). A modern mővészet egyik új amerikai bemutató helye, a Cincinatti Arts Center egyenesen ellenmúzeumnak (unmuseum) nevezi magát, s az állandóság és az ırzés helyett a változékonyságra és átalakíthatóságra törekszik. Jelentıs képzımővészeket kértek fel arra, hogy olyan mőveket készítsenek, melyeket a látogatók szabadon formálhatnak, s így a befogadás és alkotás gesztusait egyesítve, különleges múzeumi tanulási élmény részesei lehessenek. 3 A ma múzeuma sokféle funkciót tölt be: nemcsak győjt, raktároz és kiállít, de ismeretterjesztı könyvtár, kutatóhely és dokumentációs központ is, amelyben étterem mőködik, koncerteket és bálokat rendeznek, elıadó termek és mőhelyek mőködnek. Vannak, akik féltik a mővészet templomait a bálozó és vacsorázó kufároktól, mások gazdasági szükségszerőségre hivatkoznak. Mi örülünk annak, hogy a múzeum újra népszerő, fontos intézménye lett az elitkultúrának, s nyitott a tömegkultúra szebben fogalmazva: a közmővelıdés felé is. Divatos hely lett, ahol gyakorta illik megjelenni, ahol izgalmas szellemi kalandokra számíthat a látogató és arra is, hogy az interpretátor, a múzeumpedagógus, és gyakran a kutató, a kurátor is társául szegıdik a mővekhez, tárgyakhoz vezetı úton. A kötetünk elméleti kereteit felvázoló bevezetés után szólnunk kell gyakorlati kérdésekrıl is, a jegyzet születésének körülményeirıl, szándékainkról és céljainkról is. * A kötet az Európai Unió TEMPUS kutatási és fejlesztési programja által támogatott SciComPed Projekt ( ) egyik terméke. A projekt teljes neve: Communicating Science Courses and Manuals for Teachers and Trainers, azaz magyarul: A tudomány kommunikációja tanároknak és továbbképzıknek szóló tanfolyamok és kézikönyvek. Az a felismerés hívta életre, hogy Európa országaiban a természettudományok értése, megbecsülése, a természettudományi tantárgyaknak az oktatási rendszeren belüli helyi értéke, és az ilyen kutatói és tanári pálya vonzereje jelentısen csökkent az utóbbi idıben. Ugyanakkor a mindennapjainkba észrevétlenül belopódzott a tudomány megannyi vívmánya, az életünk egyre inkább és egyre több területen megkívánja az alapfokú tudományos 2 A befolyásos múzeumi ismeretterjesztınek saját rajongói oldala van, ahol olvasói kedvenc idézeteiket közlik. Ezek a gondolatok rövidítve részben errıl az oldalról származnak: 3 Az UnMuseum projekt eredményei itt láthatók, olvashatók: 8

9 jártasságot (például egyre több mőszaki eszköz vesz körül minket, és most már szabályozza életünket). A tudományok eredményeinek megértésében és a tudományok népszerősítésében a médiának is, a múzeumoknak is kulcsfontosságú (és részben eltérı) szerepe van 4. Ezért választottuk a projektben kiemelt témául a tudományos média illetve a mőszakitermészettudományi muzeológia területeit. A három éves munka célja a szakképzés területén illetve a közremőködı intézményekben az innovációs készség és a minıség fejlesztése, részben az IKT eszközök fejlesztésével és nagyobb mértékő bevonásával. A projekt tudásátadó partnerei: a londoni Természettudományi Múzeum, valamint a berlini Freie Universität, és a Dortmundi Egyetem tudománykommunikációt oktató intézetei. A szlovákiai Konstantin a Filozófus Egyetem, a Magyar Természettudományi Múzeum és az ELTE Természettudományi Karának Multimédia-pedagógiai Központja a közvetlen kedvezményezettjei a tudásátadást megvalósító, három éves munkának, közvetve pedig mindenki, aki a magyar és részben szlovák nyelven létrejövı produktumokat használja. A természettudományos múzeumi ismeretterjesztés területén kétféle eredményt várunk a projekttıl. Az egyik ez a jegyzet. A másik egy továbbképzés, ami 2 X 30 órában az általános múzeumpedagógia illetve a természettudományos múzeumi ismeretterjesztés területén képezi tovább a résztvevıket. A tanfolyamokat a próba-képzés tapasztalatainak felhasználásával pedagógiai akkreditációra bocsátjuk, és sikeres elbírálás után rendszeres idıközönként indítani szeretnénk. A hazai múzeumi közmővelésben az utóbbi évtizedben történt óriási fejlıdés, a hazai múzeumok iránti felfokozódott várakozás és igény azt jelzi, hogy tanfolyamunkra lesz szakmai közösségi igény. Jegyzetünk elkészítésével több célt is igyekeztünk elérni. Elsıdleges feladata, hogy a SciComPed projekt során megvalósuló továbbképzések pedagógus (és múzeumi pedagógus) hallgatói számára segítséget jelentsen a tanfolyam elvégzésében és késıbb a mindennapi munkában is. Reményeink szerint átdolgozott formában kézikönyvként is megjelenhet, és akkor a szélesebb pedagógus és múzeumi, valamint elméleti érdeklıdéső olvasóközönséget is szolgálhatja. Ilyen formában hasznos tankönyve lesz az ELTE TTK gondozásában akkreditáció alatt álló Tudománykommunikáció a természettudományban MSc képzésnek, és mindenfajta más, a múzeumokban folyó tanulással kapcsolatos képzésnek is. Végül meg kell említeni egy háttérben meghúzódó, de nem rejtett célt is: a hazai, a múzeumokban folyó tanulással, tanítással foglalkozó szakemberek szakmai közösségének fejlesztését, formálását. Ezért igyekeztünk mennél több múzeumból, mennél több felsıoktatási intézménybıl szerzıket toborozni, és iskolában dolgozó szerzıket is szóhoz juttatni. Legtöbben persze a TTK-n elıkészítési fázisban lévı képzés oktatói, akik számára a felkészülést is szolgálja ez a győjtés. Nagyon értékes hozzájárulást jelent az ELTE PPK-n immáron egy évtizede folyó Múzeumpedagógia szakirányú képzés több oktatójának részvétele ebben a munkában. Közös szándékunk, hogy a késıbbiekben a két, csak részben különbözı képzés szinergiája valósuljon meg a szakemberek együttes tevékenysége által. Több szerzınk a tanfolyamok során meglátogatott múzeumok dolgozója, esetükben a hazai terep magabiztos ismerete értékes hozzájárulási elem. Külföldi szerzıink a szakma kiválóságai, köztük olyanok is vannak, akikkel korábbi munkánk, hazai részvételő projektek során kapcsolatba kerültünk. 4 Ezt az a tény is jelzi, hogy a Magyar Természettudományi Múzeum ezzel egyidejőleg egy másik EU-s projektben is részt vesz. A SETAC mozaiknevő projekt címe: Science education as tool for active citizenship, azaz Tudományos oktatás, az aktív állampolgársághoz vezetı eszköz. Itt is hangsúlyos szerephez jut a tudományok és a tudományos eredmények megértését segítı, múzeumi oktatási-tanulási eszközök fejlesztése. A két projekt munkálatai kölcsönösen támogathatják a kitőzött célok elérését. 9

10 Az utolsó néhány évtized magyar nyelvő múzeumpedagógiai, múzeumi közmővelıdési irodalma jelentıs mennyiségő írást és kiadványt jelent, mégis úgy gondoljuk, hogy ez a jegyzet hiánypótló, mérföldkı. Az eddig megjelent kiadványok egy része alkalmi, a szerzık szakértelmét, érdeklıdését, egy-egy kurrens és fontos témát tükrözı írásokból állt össze. Más kötetek egy-egy alkotó mőhely vagy tanulmányi kör munkatársainak írásai, és jelentıs mértékben szubjektív alapon alakult ki a tartalmuk. Átfogó, a múzeumokban folytatott tanítással, képzéssel, pedagógiával, és a múzeumokban elıfordulható spontán tanulással foglalkozó, tudományos jellegő mő nem született még. E jegyzet tartalomjegyzékébe, amit hazai és nemzetközi szakmai körök is véleményeztek és gazdagítottak, igyekeztünk a lehetı legtöbb a tanfolyamok adta lehetıséghez képest túl sok területet felvenni. Ehhez a teljességre törekvı tartalmi vázlathoz kerestünk azután szerzıket. Ugyanakkor maradtak, illetve a munka elırehaladtával jelentkeztek hiányok is. Korántsincs kutatási anyagunk és publikált eredményünk a hazai múzeumlátogató közönség teljes spektrumának tanulási igényeirıl, múzeumi viselkedésérıl, a kiállítások hatásáról. Gyerekcipıben jár még a múzeumokban folyó munka felmérésének és értékelésének hazai elmélete és gyakorlata, kevés a szociológiai, pszichológiai és pedagógiai kutatás is, bár figyelemre méltó kezdeményezések vannak már ezeken a területeken is. A szakma adós a hazai múzeumpedagógiai szakirodalom értékelı feldolgozásával, bemutatásával, és ezt az adósságot jegyzetünk nem is szándékozott megszüntetni (az ELTE PPK múzeumpedagógiai kutatócsoportjában már készül egy hazai múzeumpedagógiai bibliográfia). Az érdeklıdık számára tehát egyelıre marad a sokféle kiadvány említése. Kötetünk a tájékozódás megkönnyítésére bıségesen merít a nemzetközi szakirodalomból, hogy a külföldi eredményekkel is gazdagodhasson a hazai elmélet és módszertan. Köszönetnyilvánítás A szerkesztık köszönetüket fejezik ki a Tempus Közalapítványnak a munka támogatásáért, a SciComPed projekt múzeumi fejlesztéseiben részt vevı intézményeknek (Magyar Természettudományi Múzeum, ELTE Természettudományi Kara, londoni Természettudományi Múzeum) és munkatársaiknak, hogy a projekt megszabta feladatokon messze túlmenıen segítették a szervezı és alkotó munkát. Bán László projektmenedzser, Hudecz Andrea projektasszisztens, és a múzeumi feladatokban közremőködı Farkas Zsuzsanna gondos szervezı munkája is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ez a kötet létrejött. Köszönjük lektorunknak, Miszné Korenchy Anikónak a kéziratok gondozását, a társ-alkotói munkát. Köszönjük a képzési helyszínként használt múzeumok, a szervezetileg nem feltétlenül önálló, mégis az alábbi neveken a közönség rendelkezésére álló Csodák Palotája, Elektrotechnikai Múzeum, ELTE Természetrajzi Múzeuma, Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Közlekedési Múzeum, Magyar Mezıgazdasági Múzeum, Magyar Természettudományi Múzeum, Országos Mőszaki Múzeum segítségét és hozzájárulását a hazai múzeumpedagógia fejlesztéséhez. * Ahogyan kötetünk írásai is mutatják, a magyar intézmények részesei annak a folyamatnak, amely a múzeumot visszavezeti eredeti funkciójához: az iskolai oktatásnál élményszerőbb és rugalmasabb, de nem kevésbé hiteles és releváns tudás közvetítéséhez. Ehhez a munkához kívánnak segítséget nyújtani a szerzık írásaikkal itt, e kötetben, múzeumi munkájukkal pedig naponta, az ország minden részén. A szerkesztık köszönik a szerzıknek, hogy megosztották tapasztalataikat, s köszöntik az olvasót. Budapest, 2009 október 10

11 1. FEJEZET BEVEZETÉS 1.1. MÚZEUMOK ÚJRA VÁLASZÚTON David Anderson Kenneth Hudson, a múzeumkritikus, egyszer úgy jellemezte Európát mint egy Nagy Múzeumot. Nemrégiben Donald Rumsfeld, az USA védelmi minisztere összefoglalóan öreg Európának nevezte a kontinens azon országait, amelyek kritizálták az USA-vezette iraki inváziót (azaz Nagy-Británnia kivételével a legtöbb európai országot). Mindkét jellemzés a maga különbözı módján összhangban volt a hallgatósággal, akinek szánták; ennek ellenére, ha közelebbrıl megnézzük, egyik állítás sem állja meg a helyét. Minden társadalom és kontinens elkerülhetetlenül mai; ebben az értelemben egyik sem öregebb, mint a másik. Ez pedig azt is jelenti, hogy bár a múzeum meghatározásunk meglehetısen szők és Európacentrikus Európa sem lehet múzeumszerőbb, mint a világ bármely más része. Mivel elsısorban kultúrákra és nem tárgyakra gondolunk itt. Kenneth Hudson elemzésének a legérdekesebb pontja az a benne rejlı feltételezés, hogy elvben nincs határ a társadalom (vagy felettes-társadalom) és a múzeum között; mindkettı a másikban létezik. Ha ezt a feltételezést elfogadjuk, akkor a kérdés nem az, hogy Európa vajon múzeumszerőbb-e, mint a világ más tájai, hanem, ha egy társadalom múzeum, akkor jó vagy rossz múzeum? Olyan társadalom, ami a kultúrákkal vagy ami csak pusztán a tárgyakkal foglalkozik? Számos országban, már a 19. században elkezdıdött a múzeumok modernizálása. Néhány országban, mint Nagy-Britanniában is, a múzeumi mozgalom nem születést jelentett, hanem újjászületést, ellenállást az akkor létezı múzeumok például a British Múzeum vagy a londoni Nemzeti Galéria régi rendszere ellen. Az ilyen múzeumokat nevezte Henry Cole aki 1857-ben megalapította a South Kensington Múzeumot, amelybıl késıbb a Viktória és Albert Múzeum (V&A) valamint a Science Múzeum) vált szét önelégült múzeumoknak, amelyek a korabeli ipari társadalom szükségleteivel egyáltalán nem voltak tisztában. Cole új múzeumának egyik meghatározó jellemzıje volt a korabeli közoktatás iránti elkötelezettség, azaz minden korosztály és társadalmi osztály oktatása fontos volt. Cole nemcsak az elsı világos célokkal rendelkezı igazgatója volt ennek a south-kensingtoni intézménynek. İ állt az új Tudományos és Mővészeti Minisztérium élén, azaz valójában ı volt az összevont kulturális és oktatási miniszter, aki felelısen rendelkezett az ország oktatási intézményei és múzeumai illetve azok országos utazó-kiállítási rendszere felett, valamint a mővészeti illetve a tudományos költségvetés felett. Ez volt Nagy-Britanniában a legnagyobb szabású, kormány által kezdeményezett kísérlet arra, hogy integrálják a múzeumokat és a társadalmat. Az a célkitőzés, hogy a South Kensington Múzeumot nemzeti oktatási intézménnyé fejlesszék, Cole nyugdíjba vonulása után hamar elhalványult. Mégis, csak 30 éve annak, hogy 11

12 megszőntették a V&A Kiállítás Utaztatási Osztályát, illetve a V&A és a Science Múzeum költségvetését áthelyezték az Oktatási Minisztériumtól az (akkor) Mővészetekért felelıs (ma Kulturális) Minisztériumhoz. Cole 150 évvel ezelıtti kezdeményezésének a hatása még ma is érezhetı, noha már csak meglehetısen gyengén. Az elmúlt évtizedben, és különösen az új munkáspárti kormányzás kezdetén között, a brit kormányzat összehangolt erıfeszítéseket tett azért, hogy a kulturális szektor oktatásban betöltött szerepét növelje. Az oktatás vált a BBC sarokkövévé, s ennek segítségével a közpénzeken alapuló költségvetését megújíthatta, és a Mővészeti Tanács kezdeményezése számára ez hozott hasonlóan nagysikerő eredményt, amellyel növelhette a képzı- és elıadómővészetekre fordított költségvetését. A múzeumi szektor, mint egész, még túl tartózkodó volt ahhoz, hogy nyílt, közös kérésben folyamodjon kiegészítı oktatási támogatásért, de nagy mértékben profitált a megnövekedett kormányzati támogatásból az egyes projekteken keresztül. Jelenleg a brit Lottó (Lotteries) pénzei elnyerésének is feltétele az oktatás iránti egyre nagyobb elkötelezettség a támogatott projektekben. A legtöbb regionális és helyi múzeum is szorosabbra főzi ma kötelékeit a helyi közösséggel és a közeli oktatási intézményekkel, mint egy nemzedékkel ezelıtt. A kulturális oktatással foglalkozó kutatási bázis is erısebb, részben azért, mert az egyetemek egyre inkább részt vesznek ebben. Ez mind valódi és jelentıs elırelépést jelent. Biztos vagyok benne, hogy sok más ország is hasonló fejlıdésrıl számolhat be. De még mindig van ok az aggodalomra. Az egyik elsı ok a jelenlegi gazdasági válság. Nagy- Britanniában sok nagy múzeum közvetlenül profitált az elmúlt idıszak látható gazdasági fellendülésébıl. A legjobb magánadományozók és céges támogatók akik ıszintén érdeklıdtek a közérdekek iránt, és akiket hajtott a vágy, hogy visszaadhassanak valamit a társadalomnak, tették lehetıvé a múzeumoknak, hogy különleges és innovatív új oktatási központokat, programokat és tanulságos kiállításokat hozzanak létre. Ma már tudjuk, hogy a nemzeti gazdasági növekedés részben a felértékelt ingatlanárakon, a szabályozatlan részvénykereskedelmen, a személyes mohóságon és néha csaláson alapult. Naív vagy hamis lenne vitatni, hogy még az állami múzeumokat is megérintette a neoliberális ideológia és annak értékrendszere, ami Margaret Thatcher óta dominált a brit politikában, és minden közérdekkel összefüggı területre behatolt. Minden múzeum, amely akár csak kicsit is függött a magántámogatásoktól, tudatában van annak, hogy ez a forrás jelentısen háttérbe szorult. De úgy tőnik, kevesen gondolták még komolyan át ennek a változásnak a szélesebb társadalmi és politikai következményeit. Mi a múzeumok szerepe a neo-liberalizmus utáni világban? Hogyan változnak az ıket körülvevı közösségek és társadalmak igényei? Konkrétabban, képesek-e az egyre inkább a közfinanszírozásra utalt múzeumok arra, hogy újragondolják közösségi szerepüket és újradefiniálják közösségi értéküket, megragadva ezáltal az új társadalmi valóság kínálta lehetıségeket? Fennáll a veszélye, hogy néhányuk továbbra is azok alapján a hitelüket vesztett, neoliberális elvek alapján próbálja felhasználni csökkent költségvetését, amelyek oda vezettek, hogy néhány múzeum szinte felkarolni látszik a társadalmi megosztottságot, a csak kiválóaknak szóló kultúrát és a privát felhalmozást. Vajon ez azt jelenti-e néhány múzeum számára, hogy jelentısen visszalép (teljes összhangban a neo-liberalizmussal), és megint gyönyörő tárgyak raktárává válik, a közönségkapcsolati (és benne az oktatási) szolgáltatások feláldozása árán? Egy másik gond lehet, hogy a múzeumok nem ismerik fel, amit a jelenlegi közel-keleti és nyugat-ázsiai konfliktusok (csakúgy mint az elızıek) világossá tettek: a világunk többpólusú, egymástól kölcsönösen függı világ. A nyugat-európai és észak-amerikai kulturális és gazdasági múzeumi modellek határozták meg az elmúlt században a szektoron belüli 12

13 párbeszédet, de ezek a modellek nem egyetemesek és általánosan elfogadottak. A világ minden régiója kidolgozta a maga innovatív múzeumpedagógiáját, ami a helyi kulturális normákon és pedagógiai hagyományokon alapszik. Ez a különbözıség különösen értékes lehet, mivel mindnyájan új utakat keresünk a társadalmunk felvirágoztatására. Ahogy nemrégiben Charles Leadbeater (2008) angol elemzı felvetette, a különbözıség a kulturális dinamizmus olyan forrása lehet, amely mindenkinek hasznos. A múzeumok többé nem helyezkedhetnek bele a világ kizárólag helyi szemüvegen át való szemlélésének kényelmes pozíciójába. Az a képesség, amellyel a külsı valóságot csakúgy látjuk és értjük, mint magunkat mások szemszögébıl azaz nemcsak más kultúrák -ról beszélünk, de belılük is elengedhetetlenül szükséges a túléléshez. Ha a múzeumok emellett döntenek, ez kiváló alap lehet a látogatók számának fejlesztésére (audience development). Ám ezt a filozófiai és múzeológiai hangsúly-áthelyezést csak kevés múzeum vitte eddig végbe. Ahhoz, hogy a múzeumok hatékonyan tudjanak szembenézni az ilyen és ezekhez hasonló kihívásokkal, széleskörő, ösztönzı és kutatás-alapú tanulási élményeket kell nyújtaniuk a látogatóiknak. Ezen kívül gondolkodó és intellektuálisan hozzáértı múzeumpedagógusokra van szükségük, akik ugyanakkor hatékony gyakorlati szakemberek is. Ez a kiadvány gazdag forrás, mind a múzeumigazgatók, mind a múzeumpedagógusok számára, melybıl a fenti célok eléréséhez segítséget meríthetnek. A múzeumoknak valójában nem elıjoguk, hogy létezzenek. Erre William Morris (1970) mutatott rá, csendesen de szatirikusan, a Hírek a Semmibıl címő utópisztikus regényében re, amikor elıször kiadták, Morris már csalódott a nagy londoni múzeumokban. A könyvében mint a jövıbeli Angliába látogató utazó vág át a városon, South Kensington-on keresztül. Nem esik szó a South Kensington Múzeumról, úgy tőnik, hogy teljesen eltőnt. Gyerekek játszanak a helyén levı erdıben. London központjában, a British Museum részben lóistállóvá alakult. Csak a Nemzeti Galéria (National Gallery) maradt meg, de az már egyáltalán nem különleges, mert sok hasonló található szerte az országban. Mindenhol készítenek nagyszerő festményeket. A múzeumoknak meg kell dolgozniuk a társadalomban elfoglalt helyükért, Morrisnak ez a véleménye. És talán a mostani helyzetben számunkra is ez lehet a megfontolandó és követni való elv. 13

14 1.2. A MÚZEUMOK TÖRTÉNETÉRİL Vásárhelyi Tamás A múzeumok története iránt érdeklıdık számára sok és sokféle irodalom áll rendelkezésére, többek között azért, mert a múzeumok részben a múlttal és saját múltjukkal is foglalkoznak, sok tehát a forrás. Magyar nyelven is sok és sokféle irodalom elérhetı (pl. Korek 1987, Hatházi 1991, Holló 2002, Élesztıs 2002, Vásárhelyi 2009a). Írásunkban elsısorban a természetrajzi győjtemények fejlıdésérıl esik szó röviden. A múzsák kertjében még nemigen voltak tárgyak. A régi görögök azért mentek oda, hogy felfrissüljenek, élményekkel eltelten és megváltozva távozzanak. Hisz amikor Hésiodos, az egyszerő pásztor, a Helikónon legeltetve nyáját elıször hallja meg a múzsák énekét, elıször pillantja meg táncukat, úgy érzi, meglátott, megértett valami újat, valami mélyebbet a világból, úgy érzi, sohasem lesz már ugyanaz, mint ami volt. Az igazság kedvéért hozzá kell tennünk: a múzsák azt is közölték vele, hogy hazudni is tudnak, de feltárni az igazságot még inkább (Kerényi, 1977). A múzsák kertjei a rómaiaknál is ismertek voltak, mint Binni és Pinna (1986) írják, de ott a múzsáknak nemigen volt helyük, illetve szerepük a helyek magasztossá tételében volt, azaz nevüket adták a produkcióhoz. Hatházi (1991) a győjtésrıl mint az emberiség ókorában indult tevékenységrıl ír, pedig bizonyosra vehetjük, hogy ısibb, hiszen a győjtögetı életmódról a földmővelésre és a vadászatra való átállást is kísérnie kellett egyfajta felhalmozásnak (eszközök, fegyverek, termények, zsákmányok, trófeák felhalmozódásának). A sírkamrák olyan lelıhelyek, ahol összegyőjtött tárgyakat, esetleg kincseket találni. Egyiptomból nemcsak a királysírokat érdemes megemlíteni, hanem Nabukodnezár csodakabinetjét is, amelyben országa minden kincsét bemutatta (Kr. e. 6. sz.). Athénban a Kr. e. 5. században a Pinakotheka-nak (festménygyőjteménynek) leltára volt és elöljáró ügyelt a képekre. A Kr. e. 3. században Alexandriában mőködött a Museion, amelyben könyvtár és győjtemények álltak a mővészek, filozófusok, történészek, természettudósok rendelkezésére. A Római birodalom katonái mindenhol győjtötték a mőkincseket, ahol megfordultak. Divat lett az elıkelık házában képés szoborgalériát létrehozni, az ısök megbecsült protréi mellett ereklyéket is ıriztek (pl. Julius Caesar kardját, azét a császárét, aki megnyitotta saját győjteményeit a római polgároknak). Abban a rendelkezésben, amely szerint Traianus oszlopát meg kell ırizni az idık végeztéig, a mőemlékvédelem gondolata jelentkezik. A középkori keresztény egyház templomokban győjtötte össze és tette részben megszemlélhetıvé a freskókat, festményeket, szobrokat, ötvöstárgyakat, ruhákat, ereklyéket, miközben gyarapodtak az uralkodói és földesúri kincstárak is. A reneszánszban divat lett az antik hagyományok és kultúra tisztelete (és győjtése ill. másolása). Firenzében a (leggazdagabb) Medici család nemcsak győjtött, hanem például a tudományok fejlesztésére, támogatására is áldozott. Természettudományi győjteményüket (botanikus kert és herbárium, ásvány-, növény- és állatgyőjtemény) Ulysses Aldrovandi rendezte be 1568-ban. Francesco Medici 1581-ben megnyitotta a család győjteményét a nyilvánosság számára. A győjtemények rendszerezésének és közreadásának igénye is megjelent (katalógusok formájában is), és a mőkincskereskedelem is megindult, de rettenetes mennyiségő kincs cserélt gazdát a háborúk során is. A Habsburgok nagy mőgyüjtık voltak, II. Rudolf majd I. Lipót hozta létre Bécsben az udvari győjteményt, a családhoz tartozó II. Fülöp pedig Madridban az Escorialban a mai Prado alapjait rakta le. Ne felejtkezzünk el Mátyás királyunkról sem, aki udvari pompájával és a Corvinákkal egyaránt reprezentálni is akart. A 17. században XIV. Lajos (a Napkirály), aki felvirágoztatta Franciaországot, győjteményét 14

15 idınként megnyitotta a mőkedvelı közönség számára. XV. Lajos a 18. században már szélesebb közönséget fogadott: mővészeket, diákokat, értelmiségieket, a vagyonos középosztály tagjait ban Londonban létrejött a British Museum: tudományos mőhely, könyvtár és nyilvános közgyőjtemény. Annyi szobor volt benne, mint kitömött állat írja Spalding (2002). A Francia Forradalomban államosították a királyi győjteményeket (Louvre). Ezt Napoleon, miután végigrabolta az elfoglalt területeket, a világ legnagyobb mővészeti múzeumává fejlesztette, mely egyben a nemzeti nagyság és kulturális emelkedettség reprezentánsa is lett. Az újkori, modern múzeum tehát csak részben épül a görög örökségre. A helyszín, ahova az emberek visszavonultak élményeket szerezni, kontemplálódni, a mővészeti alkotásokkal is díszített könyvtár, a kincsestár volt, ami pedig a természeti eredető tárgyakat illeti, a kuriózumok győjteménye. A hely jellege tehát megváltozott, nem az élénk, társas aktivitás, az ének és tánc, hanem a magányos, esetleg baráti vagy partneri körben való passzivitás, az olvasás, elmélkedés, illetıleg a dicsekvés célját szolgálta, s mindehhez a tárgyak díszletül is, segítségül is, alanyul is szolgáltak. A felvilágosodás alapvetı változásokat hozott a természetrajzi győjtemények sorsában. A világ valóságának megismerése cél lett, és a tárgyak győjtését sokan ennek a célnak rendelték alá. Linné, az elıdök munkásságára alapozva, felismerte a természetben uralkodó rendet és leírta a maga rendszerét, többször is, ahogy az egyre fejlıdött. A rendszer logikája, és a kétnyelvő nevezéktan olyan megbízható alap, hogy még ma is az ı elvei szerint tartjuk a múzeumokban a tudományos győjteményeket, még ma is eszerint nevezzük el az új élılényeket. (Bár ami igaz, igaz: sokan, egyre többen javasolják a felhalmozódott ismereteknek és a digitális kornak jobban megfelelı rendszerek és megjelölés, kódolás használatát. Nehéz azonban váltani, óriási ismeretanyagot kellene átértelmezni, gondoljunk csak a máig leírt, több, mint másfél millió fajra!) A kuriózumoknak neve lett, és helye lett a rendszerben. Ez a változás nem egyszerre, nemcsak Linné nyomán jött létre, hiszen korábban is voltak már tudományos alapon rendszerezett győjtemények, (példaként említhetjük Elias Ashmolean 1683-ban megnyitott múzeumát). Voltak fıúri, uralkodói győjtemények, melyekben a tulajdonos, vagy az általa megbízott szakértı tudásának, szándékának megfelelıen voltak elrendezve a tárgyak, és látogatásuk is a tulajdonos akarata szerint volt lehetséges. Magyar múzeum születik Ami a magyarországi győjteményeket, múzeumokat illeti, a kialakulásuk lényegében beleillik a fenti nemzetközi körképbe. Magyar múzeumügyrıl a 19. század elejétıl fogva beszélünk. A mi nemzeti közgyőjteményünket Széchényi Ferenc felvilágosult arisztokrata (egy londoni utazása után megkezdett, 15 évig tartó szorgos győjtés után) alapozta meg ben felajánlotta könyvtárát (13 ezer tételt, hungarikumokat, könyveket, térképeket, metszeteket, festményeket, régiségeket, érmeket) a nemzetnek és I. Ferenc ezt kegyesen elfogadta. Az Országgyőlés 1807-ben mondta ki ennek és a közben összegyőlt anyagnak alapján a Magyar Nemzeti Múzeum megalapítását. Persze hazánkban ugyanúgy voltak már korábban is egyházi, fıúri és egyéb győjtemények, mint másutt. Például az Eötvös Loránd Tudományegyetem jogelıdjének a 18. században létrehozott természetrajzi győjteménye lényegében szertár volt, és csak mostanában, a Lágymányosra költözés után vált nyilvánosan is látogatható múzeummá. A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium győjteménye talán az elsı természetrajzi múzeum Magyarországon (aki ma látogatja a századi miliıbe csöppen vissza, amint a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem állattani kiállításának megtekintésekor is: gyönyörő, fából készült üvegajtós 15

16 szekrényekben áll az anyag, rendszertani besorolás szerint, Kolozsváron kisebb életképek is vannak.) Széchényi Szalayt (1902) idézve egy közmívelıdési tudományos központot, egy nemzeti könyvtárt hozott létre. Ebben a megfogalmazásban benne van a nyilvános jelleg, bár akkoriban nyilván kicsit más értettek alatta, mint ma. Kiállításról nincs tudomásunk, nem is volt még a mai értelemben. A győjteményi anyag Linné szerinti rendszerben, latin nevekkel, adatokkal ellátva üvegfalú szekrényekben pihent, s az érdeklıdık megtekinthették és szakvezetést is kaphattak valamelyik tudományos szakférfiútól. Jóval kevesebben voltak, mint manapság, A XX. század kiállítási koncepciójának változása és folytonossága A 20. század elején kezdtek világszerte diorámákban, festett hátterő életképekben bemutatni egyes látványos állatokat és jelenségeket a múzeumok. Nálunk (Fejérváry 1932, Tasnádi- Kubacska 1935) a természettudományi területen a harmincas években jelent meg az elsı didaktikus kiállítás, diorámák csak a hatvanas években épültek a Nemzeti Múzeum tetıterében a Magyarország állatvilága c. kiállításban és a két dinoszaurusz, az Allosaurus és Stegosaurus találkozását bemutató, nagy hatású jelenet formájában. Az elmúlt évtizedekben a megyei múzeumi hálózatban több helyen és Budapesten is épültek remek diorámák. Az 1950-es években már tematikusak a kiállítások, a tárgyakat nem önmagukban, statikusan, hanem dinamikusan, egy folyamat megnyilvánulásaiként a fejlıdés dialektikus jellegét domborítva mutatják be, szigorúan tudományosak, gondolkodásra serkentenek, lassan érvényre juttatják a mővészeti szempontokat is (Boros 1953). Nálunk a munkásmővelıdés, a népmővelés idıszaka volt ez. A múzeumi élmény az ma már nagyon más. Az utolsó évtizedekben megjelentek elıször a hands on bemutatók, azok a kiállítások vagy termek, melyekben a kiállított tárgyak megérinthetık. A második, nagyon fontos érzékszerv bekapcsolása jelentıs új élményekhez juttatta a látogatókat (miközben magával hozta a harmadik és a negyedik, a mőtárgyakkal közvetlenül kapcsolatos hallás, mint egy hangszer saját hangja, és a szaglás lehetıségeit) és látványosan ledılt egy fal, a múzeumi tárgyakat a látogatóktól elválasztó képzeletbeli vagy valóságos akadály. Megjelentek a tudományos játszóházak (elsıként az Exploratorium San Franciscoban), melyekben természeti (zömmel fizikai) jelenségeket mutatnak be, illetve a látogató maga végezhet el kísérleteket. Azaz a kiállítás interaktívvá vált. A jelenségbemutatók témája azután kiszélesedett biológiai, kémiai, mőszaki, technológiai irányokba is, és pl. Londonban a mindennapi élet eszközeinek, pl. a WC tartálynak és csészének a mőködését is tanulmányozhatjuk. Ez a fejlıdés sokat elvett a múzeumi, kiállítási tárgyak iránti általános tiszteletbıl, de hozott valami mást. A kiállítások megjelenése, módszere valóban eltolódott a tárgybemutatók felıl a folyamatokat, jelenségeket elmagyarázó irányba, és a múzeumok tovább mozdultak a demokratizálódás irányába. Sok múzeum a hagyományos múzeumi mőködési formán belül fejlıdött szakmai tevékenységében, győjteményeiben, és ahogy nıtt, és idıvel szakosodott, egyes részlegei leváltak, önálló életet kezdtek a megfelelı szakirányokban. A tudományos játszóházak megjelenése egészen új színfoltot jelentett, hiszen itt a hangsúly nem a győjteményen és a tudományos kutatáson volt, hanem a látogatón, a látogatói élményen. Szakirány tekintetében ötvözetei a mőszaki és a természettudományi múzeumoknak, de nem múzeumok abban a tekintetben, hogy hangsúly volna a győjtésen, a győjtemény megırzésén és annak közzétételén. Esetleg nincs is győjteményük. Az intézménytípus fejlıdése az utóbbi évtizedekben látványos eredményekhez vezetett, és ma már eljutott a hol több, hol kevesebb tanulási lehetıséget nyújtó témaparkokig, élményparkokig, bevásárló- és szórakoztató 16

17 központokig. A tudományok, a tudományos eredmények kommunikációjában ettıl még jelentıs szerepük lehet. A Magyar Természettudományi Múzeum 1996-ban nyithatta meg új kiállításait elsı alkalommal saját kiállítási épületében a Ludovika Akadémia volt Lovardájában (Matskási 2000). Itt elsısorban a természetesen és didaktikusan be is mutatott épületelemek és építıanyagok, az eredeti, autentikus tárgyak és tárgysorozatok, interaktív készülékek, élı lények, és többnyire tematikus, narratíva mentén építkezı kiállítások teremtik meg a tanulás, a kikapcsolódás, szemlélıdés, elmélyülés, a rácsodálkozás lehetıségét. És, ha sikerül elérnünk a legtöbbet, amit múzeumi kiállítás elérhet, lesz látogatónk, aki a múzeumlátogatás során, mint Hésiodos meglát, megért valami újat, valami mélyebbet a világból, úgy érzi, sohasem lesz már ugyanaz, mint ami volt. 17

18 1.3. MÚZEUMAINK ITT ÉS MOST Vígh Annamária A magyar múzeumokról, a múzeumi rendszer sajátosságairól röviden írni, egyszerre hálás és hálátlan feladat. Örömteli, hiszen egy több mint kétszáz éve létezı intézmény fejlıdésérıl van szó (1802: a Magyar Nemzeti Múzeum alapítása), másrészt ez a már történetiségében is értékelhetı idıszak nagyon sokrétő ahhoz, hogy néhány sorban kifejtésre kerüljön. Ha mégis tömören kellene megfogalmaznunk, hogy magyar viszonylatban mi jellemezte és jellemzi ma is az intézménytípus fejlıdését, azt emelnénk ki, hogy többségében követte az európai mintákat, de ezzel egyidejőleg részben az eltérı társadalmi, gazdasági berendezkedés hatására jelentıs eltéréseket is mutatott és mutat ma is. Ebbıl az összetett, ellentmondásokkal is teli helyzetébıl adódnak jelenlegi nehézségei és dilemmái. Mi tehát a múzeum? Melyek e különleges közgyőjtemény, e speciális, non profit mőködéső közintézmény legfontosabb jellemzıi. Melyek azok az alapfunkciók melyek életben tartják, és melyek azok, amelyek folyamatos megújítását és belsı megújulásának képességét is garantálják? A 20. század második felétıl a múzeumok legfontosabb feladatait Európa legtöbb országában, így Magyarországon is, jogszabályok rögzítették. A szabályozás igénye természetesen már korábban is megfogalmazódott, elsısorban az egyes múzeumok alapításához kapcsolódóan. (lásd évi XXIV. Törvény, a Magyar Nemzeti Múzeum vonatkozásában). A magyar szabályozást áttekintve, a Klebersberg Kuno kultuszminiszter idıszakában született, évi XI. törvény tekinthetı mérföldkınek, amely máig ható érvénnyel határozta meg a közgyőjtemény fogalmát és írta elı az állam és a helyhatóságok fenntartói feladatait. Ezt követıen valamennyi késıbbi szabályozás felvállalta azt a hármas célt, hogy adekvát módon meghatározza a magyar múzeumok alapfeladatait, rögzítse intézményi kereteit és tisztázza az egyes intézmények belsı szakmai hierarchiáját, egymáshoz való viszonyrendszerét. Ezt az elvet követte az intézményeket állami kezelésbe vevı évi 13. törvényerejő rendelet is, amely fontos szakmai garanciaként megerısítette az egyes intézmények szakági decentralizációját, önálló mőködést biztosítva számukra. A magyar múzeumi rendszer közelmúltját vázolva feltétlenül kiemelendı az 1963/9 törvényerejő rendelet, amely a vidéki múzeumokat megyei hálózatba szervezve, tanácsi kezelésbe adta. Az 1989/90-es rendszerváltás gyökeres és máig ható változást okozott a múzeumi rendszerben. A tulajdonviszonyok tekintetében a győjteményi anyag jelentıs része a vagyonátadó bizottságok munkája révén, a megyei önkormányzatok tulajdonába került. Ez a hányad a több mint 13 millió leltári nyilvántartásba vett mőtárgy állományának közel 70%-át tette ki. A korszerő mőködés jogi normáit az évi CXL törvény fektette le, amely már a megváltozott tulajdonjogi helyzetet tükrözte. A jogszabály pontosan definiálta a muzeális intézmények összetett feladatrendszerét, és meghatározta a magyar muzeális intézmények típusait, rögzítve egyúttal a muzeális intézményi mőködés engedélyezésének alapvetı feltételeit is. 18

19 A törvény a szakmai besorolás alapján muzeális intézményként megkülönböztet kiállítóhelyeket, közérdekő muzeális győjteményeket, és múzeumokat. Ez utóbbi kategóriát meghatározva, kiemeli, hogy az a kulturális javak rendszerezett győjteményeibıl álló muzeális intézmény. Ez a tömör megfogalmazás három elemet hangsúlyoz: a kulturális javaknak minısíthetı tárgyak, tárgyegyüttesek meglétét; a rendszerezés, vagyis a tudományos alapon történı osztályozás követelményét; és az intézményi keretek között történı mőködtetés fontosságát. Fentiekbıl következıen, a múzeum feladata a kulturális javak meghatározott anyagának folyamatos gyarapítása, nyilvántartása, megırzése és restaurálása, tudományos feldolgozása és közzététele, kiállításokon vagy más módon történı bemutatása. A múzeumi feladatrendszer azonban teljes körően csak a megfelelı szellemi és tárgyi infrastruktúra biztosításával érhetı el, vagyis a múzeumi besorolás mind a győjtemények, mind pedig a látogatók számára megfelelı épület, épületek, raktárak meglétét, valamint a feladatok ellátására képes szakirányú végzettséggel bíró személyek alkalmazását feltételezi. Jogszerően a múzeum elnevezést csak az az intézmény viselheti, amelyik valamennyi követelménynek megfelel. Amint említettük, az idézett átfogó szabályozás 1997-ben született, és alapvetıen a kor elvárásaihoz igazította a múzeumok mőködési rendszerét. Több mint tíz év elteltével ma úgy látjuk, hogy a hozzáférés biztosításának fokozott követelménye a 21. század fontos, kiemelt elvárása. A megfelelı jogi garanciák kiépítésével ez az a követelmény, amely a korábbiaknál hangsúlyosabban kell, hogy megjelenjen a muzeális intézmények besorolási rendszerében. A másik hangsúlyeltolódás, szorosan kapcsolódva az elıbbihez, az ismeretátadás fontosságát mutatja. Szakmai elvárás, hogy a múzeumi besorolású intézmények megkülönböztetett figyelmet fordítsanak a közmővelıdési, közönségkapcsolati munkára, a kommunikációs tevékenységekre. Ahhoz, hogy intézményeink valóban az adott társadalom kulturális életének középpontjába kerüljenek, az intézményt, mint korszerő tudásközpontot kell definiálnunk, ahol az oktató, szórakoztató és tudományos, ismeretátadó funkciók fenntartása és megfelelı szintő biztosítása megkerülhetetlen társadalmi és szociális érdek és egyúttal kötelezettség is. Amikor a magyar múzeumi rendszerrıl szólunk, hajlamosak vagyunk arra, hogy egyszerően csak múzeumokról beszéljünk. Holott gazdagságunkat, mind győjteményi, mind infrastrukturális szempontból, jól tükrözi az a tény, hogy a muzeális intézmények döntı többsége kiállítóhely, illetve közérdekő muzeális győjtemény besorolású. Ezek, az egész országot behálózva, települési, megyei, városi, önkormányzati, vagy magán fenntartásban mőködnek, és igen jelentıs győjteményi anyagot kezelnek. Ezek azok az intézmények, amelyek a kulturális vidékfejlesztés kiemelt célpontjai, akár magyar, akár európai uniós forrásokra építve (Tájház Program, Közkincs Program, Irodalmi Emlékház Program, Alfa Program, Új Magyarország Vidékfejlesztési Program). A múzeumokat győjtıköri és győjtıterületi besorolásuk alapján öt kategóriába sorolhatjuk. Megkülönböztetünk tematikus, területi, és megyei múzeumokat, valamint országos szakmúzeumokat és országos múzeumokat. A múzeumi besorolású intézmények száma a évi statisztikai adatok szerint 254. A kultúráért felelıs miniszter által az egyes szinteknek megfelelı követelményrendszer alapján kiadott mőködési engedéllyel rendelkezı intézmények mind vertikálisan, mind horizontálisan tagozódó, országos hálózatot alkotnak. Az éves statisztikában jelzett, ( ábra, illetve táblázat) jelentést küldı muzeális intézményen kívül, számos olyan intézmény van az országban, amely magát 19

20 múzeumnak nevezi. Természetesen ezeknek a regisztráció nélküli intézményeknek is van létjogosultsága, de mivel szakmai követelményrendszer nélkül mőködnek, a muzeális intézmények számára nyitott pályázatokon nem indulhatnak ábra. A hazai múzeumok száma és százalékos aránya régiónként (2006-os adatok alapján) A muzeális intézményekben ırzött mőtárgymennyiség változását vizsgálva ( táblázat) szembetőnı a leltározatlan állomány növekvı száma. Ennek fı oka az éves szinten feltárt nagy mennyiségő régészeti lelet, melyek nagy része csak az elsıdleges feldolgozáson megy keresztül. A harmadik mutatószám a látogatószám változása. ( táblázat). A részadatok ezen a területen is sokat mondóak. A nagy budapesti múzeumok döntıen sztárkiállításokhoz kötıdı kiugró teljesítménye mellett csökkenı, vagy nagyon alacsony szinten lévı látogatószámok is jellemzik a magyar viszonyokat. Mi tehát a jövı feladata, melyek a legfontosabb teendık annak érdekében, hogy a múzeumi rendszer versenyképes maradjon, és sokszínőségében fejlıdjön tovább. A szabályozott mőködtetés érdekében elsıdleges a jogszabályok folyamatos karbantartása, kiemelten kezelve a minıségelvő mőködtetés kidolgozásának irányába ható szerkezeti és szervezeti reformok elısegítését. Fontos a szakmai ellenırzés erısítése annak érdekében, hogy a tudományos igényességgel végzett győjteményi munka felértékelıdjön, és ezzel együtt történjen meg az a belsı átalakítás, amely a muzeális intézményt elsıdlegesen látogató-, és iskolabaráttá teszi, növelve egyúttal a mőtárgyakhoz történı hozzáférés mértékét és a csak itt, csak most igénybe vehetı szolgáltatások körét. Táblázatok: 20