í t é l e t : Kötelezi a bíróság felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek Ft (azaz Harmincezer forint) perköltséget.
|
|
- Károly Lukács
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 í t é l e t : A Fıvárosi Törvényszék a dr. K. D. ügyvéd által képviselt TEVA Magyarország Zrt. (Gödöllı) felperesnek - a dr. László Ildikó Katalin ügyvéd (1245 Budapest 5., Pf.: 1036) által képviselt Gazdasági Versenyhivatal (Budapest) alperes ellen versenyfelügyeleti ügyben hozott közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránt indított perében felperes keresetét elutasítja. Kötelezi a bíróság felperest, hogy az illetékes adóhatóság külön felhívására fizessen meg Ft (azaz Száznyolcvanezer forint) eljárási illetéket. Kötelezi a bíróság felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek Ft (azaz Harmincezer forint) perköltséget. Az ítélet ellen a kézhezvételtıl számított 15 napon belül a Fıvárosi Törvényszéknél három példányban elıterjesztett, a Fıvárosi Ítélıtáblához címezett fellebbezéssel lehet élni. I N D O K O L Á S : A bíróság a perben a következı tényállást állapította meg: Alperes eljárást indított annak vizsgálatára, hogy felperes és a WebRep.hu Egészségügyi Kommunikációs Szolgáltató Kft. (továbbiakban Kft.) a szeptember l-jével kezdıdı idıszakban megsértette-e a évi XLVII. törvény (Fttv.), illetve a évi XLVI. törvény (Éhf.) rendelkezéseit, amikor a Zuccarin elnvezéső étrendkiegészítı készítmény népszerősítésére szolgáló kereskedelmi kommunikációban azt állította, hogy a készítmény negatív kalória tartalommal rendelkezik, illetve hogy a készítmény csökkenti a kalóriák felszívódását és segíti a fogyást.
2 - 2 - Az eljárás lefolytatását követıen alperes a Vj/ /2010. számú határozatával megállapította, hogy felperes szeptembere és májusa között fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot tanúsított, amikor egyes kereskedelmi kommunikációiban valótlanul azt állította, hogy a Zuccarin elnevezéső étrendkiegészítı készítmény csökkenti a kalóriák felszívódását, és segíti a fogyást, illetıleg a készítmény negatív kalória tartalmára vonatkozó valótlan állításokat tett. A fentiek alapján alperes 3 millió bírság megfizetésére kötelezte felperest. Az eljárás során alperes a Kft.-vel szemben az eljárást megszüntette. A határozat indoklása szerint felperes által becsatolt bizonyítékok, illetve tanulmányok nem a Zuccarin elnevezéső készítménnyel összefüggésében tesznek tudományosan alátámasztott megállapításokat, így azok nem is igazolhatják a vizsgált állításokat. A tanulmányok semmilyen megállapítást nem tartalmaznak a vizsgált anyagoknak a nem cukorbeteg, hanem csak fogyni vágyók fogyasztókra gyakorolt hatásáról. Az alperes által megkeresett OÉTI tájékoztatta alperest, hogy nem áll rendelkezésére szakirodalmi adat arra vonatkozóan, hogy a fehér eperfalevél csökkenti a kalóriák felszívódását és segíti a fogyást. Felperes ugyanígy nem bizonyította azon állítását, hogy az adott készítmény negatív kalóriatartalommal bír. A jogsértés megállapítását követıen alperes az eset összes körülményeire tekintettel a vonatkozó jogszabályok alapján határozta meg a jogkövetkezményt és annak mértékét. A határozat ellen felperes kereseti kérelmet terjesztett elı, melyben kérte a határozatot teljes körben hatályon kívül helyezni arra hivatkozva, hogy a határozat jogsértı. A határozat megállapításai iratellenesek, alperes jogszabályból levont következtetései tévesek, illetve a kiszabott bírság összege nem áll a hatóság által kifogásolt magatartással arányban. Hivatkozott alperes eljárási szabálysértésekre, arra, hogy alperes az eljárás során megsértette a Ket.-ben leírt alapelveket, illetve a megsértette a bizonyítási tényállás megállapítási kötelezettségét. Alperes a kereset elutasítását kérte arra hivatkozva, hogy a határozat megalapozott és jogszerő. A kereset nem alapos. Az Fttv. 1. (1) bekezdése szerint az Fttv. állapítja meg az áruhoz kapcsolódó, a kereskedelmi ügylet lebonyolítását megelızıen, annak során és azt követıen a fogyasztóval szemben alkalmazott kereskedelmi gyakorlatokra, valamint az ilyen kereskedelmi gyakorlat tekintetében alkalmazott magatartási kódexekre vonatkozó követelményeket, és az azok megsértésével szembeni eljárás szabályait. A (2) bekezdés alapján az Fttv. hatálya arra a kereskedelmi gyakorlatra terjed ki, amely a Magyar Köztársaság területén valósul meg, továbbá arra is, amely a Magyar Köztársaság területén bárkit fogyasztóként érint.
3 - 3 - Az Fttv. 2. -a alapján e törvény alkalmazásában: a) fogyasztó: az önálló foglalkozásán és gazdasági tevékenységén kívül esı célok érdekében eljáró természetes személy, b) vállalkozás: aki a kereskedelmi gyakorlat tekintetében önálló foglalkozásával vagy gazdasági tevékenységével összefüggı célok érdekében jár el, c) áru: minden birtokba vehetı forgalomképes ingó dolog - ideértve a pénzt, az értékpapírt és a pénzügyi eszközt, valamint a dolog módjára hasznosítható természeti erıket - (a továbbiakban együtt: termék), az ingatlan, a szolgáltatás, továbbá a vagyoni értékő jog, d) kereskedelmi gyakorlat: a vállalkozásnak, illetve a vállalkozás érdekében vagy javára eljáró személynek az áru fogyasztók részére történı értékesítésével, szolgáltatásával vagy eladásösztönzésével közvetlen kapcsolatban álló magatartása, tevékenysége, mulasztása, reklámja, marketingtevékenysége vagy egyéb kereskedelmi kommunikációja, e) kereskedelmi kommunikáció: a vállalkozás önálló foglalkozásával vagy gazdasági tevékenységével közvetlenül összefüggésben történı információközlés, függetlenül annak megjelenési módjától, eszközétıl, h) ügyleti döntés: a fogyasztó arra vonatkozó döntése, hogy kössön-e, illetve hogyan és milyen feltételek mellett kössön szerzıdést, továbbá hogy gyakorolja-e valamely jogát az áruval kapcsolatban, Az Fttv. 3. (l)-e szerint tilos a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat. (2) Tisztességtelen az a kereskedelmi gyakorlat, a) amelynek alkalmazása során a kereskedelmi gyakorlat megvalósítója nem az ésszerően elvárható szintő szakismerettel, illetve nem a jóhiszemőség és tisztesség alapelvének megfelelıen elvárható gondossággal jár el (a továbbiakban: szakmai gondosság követelménye), és b) amely érzékelhetıen rontja azon fogyasztó lehetıségét az áruval kapcsolatos, a szükséges információk birtokában meghozott tájékozott döntésre, akivel kapcsolatban alkalmazzák, illetve akihez eljut, vagy aki a címzettje, és ezáltal a fogyasztót olyan ügyleti döntés meghozatalára készteti, amelyet egyébként nem hozott volna meg (a továbbiakban: a fogyasztói magatartás torzítása), vagy erre alkalmas. (3) A (2) bekezdés értelmében tisztességtelen különösen az a kereskedelmi gyakorlat, amely megtévesztı (6. és 7. ) vagy agresszív (8. ). (4) A mellékletben meghatározott kereskedelmi gyakorlatok tisztességtelenek. Az Fttv. 4. (1)-e alapján a kereskedelmi gyakorlat megítélése során az olyan fogyasztó magatartását kell alapul venni, aki ésszerően tájékozottan, az adott helyzetben általában elvárható figyelmességgel és körültekintéssel jár el, figyelembe véve az adott kereskedelmi gyakorlat, illetve áru nyelvi, kulturális és szociális vonatkozásait is. Ha a kereskedelmi gyakorlat a fogyasztók egy meghatározott csoportjára irányul, az adott csoport tagjaira általánosan jellemzı magatartást kell figyelembe venni.
4 - 4 - (2) Ha a kereskedelmi gyakorlat csak a fogyasztóknak egy, az adott gyakorlat vagy az annak alapjául szolgáló áru vonatkozásában koruk, hiszékenységük, szellemi vagy fizikai fogyatkozásuk miatt különösen kiszolgáltatott, egyértelmően azonosítható csoportja magatartásának torzítására alkalmas, és ez a kereskedelmi gyakorlat megvalósítója által ésszerően elıre látható, a gyakorlatot az érintett csoport tagjaira általánosan jellemzı magatartás szempontjából kell értékelni. (3) Nem tekinthetı a magatartás torzítására alkalmasnak a reklámban túlzó vagy nem szó szerint értendı kijelentések bevett, a reklám természetébıl adódó mértéket meg nem haladó alkalmazása. Az Fttv. 6. (1)-e alapján megtévesztı az a kereskedelmi gyakorlat, amely valótlan információt tartalmaz, vagy valós tényt - figyelemmel megjelenésének valamennyi körülményére olyan módon jelenít meg, hogy megtéveszti vagy alkalmas arra, hogy megtévessze a fogyasztót az alábbiak közül egy vagy több tényezı tekintetében és ezáltal a fogyasztót olyan ügyleti döntés meghozatalára készteti, amelyet egyébként nem hozott volna meg, vagy erre alkalmas: a) az áru létezése, természete, figyelembe véve a termékmegnevezésére vonatkozó jogszabályi elıírásokat is, b) az áru lényeges jellemzıi, így különösen ba) kivitelezése, összetétele, mőszaki jellemzıi, tartozékai. bb) mennyisége, bc) származási helye, eredete, bd) elıállításának vagy szolgáltatásának módja és idıpontja, be) beszerezhetısége, szállítása, bf) alkalmazása, a használatához, fenntartásához szükséges ismeretek, bg) az adott célra való alkalmassága, a használatától várható eredmények, elınyei, bh) veszélyessége, kockázatai, bi) környezeti hatásai, bj) az egészségre gyakorolt hatása, vagy bk) tesztelése, ellenırzöttsége vagy annak eredménye, c) az áru ára, illetve díja, az ár, illetve díj megállapításának módja, különleges árkedvezmény vagy árelıny megléte, d) az áru igénybevételéhez kapcsolódó adómentesség, adókedvezmény vagy más adóelıny Az Fttv a alapján a vállalkozás - az eljáró hatóság felhívására - a kereskedelmi gyakorlat részét képezı tényállítás valóságát igazolni köteles. Ha a vállalkozás nem tesz eleget ennek a kötelezettségnek, úgy kell tekinteni, hogy a tényállítás nem felelt meg a valóságnak. Erre a vállalkozást a hatóság felhívásában figyelmeztetni kell.
5 - 5 - A évi XLVI. tv. (Éhf.) mellékletének 10. pontja értelmében élelmiszer az élelmiszerjog általános elveirıl és követelményeirıl, az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság létrehozásáról és az élelmi szerbiztonságra vonatkozó eljárások megállapításáról szóló, az Európai Parlament és a Tanács január 28-i 178/2002/EK rendelete 2. cikke szerinti fogalom. Ezen fogalom szerint az élelmiszer minden olyan feldolgozott, részben feldolgozott vagy feldolgozatlan anyagot vagy terméket jelent, amelyet emberi fogyasztásra szánnak, illetve amelyet várhatóan emberek fogyasztanak el. Az Éhf. 10. (2) bekezdése szerint az élelmiszer-jelölés és az alkalmazott jelölési módszer, továbbá az élelmiszerek megjelenítése (formája vagy alakja, csomagolása, bemutatásának módja, kellékei) nem tévesztheti meg a végsı fogyasztót a) az élelmiszer tulajdonságai - így különösen az élelmiszer természete, azonossága, jellemzıi, összetétele, mennyisége, eltarthatósága, származási helye vagy eredete, illetve elıállítási vagy termelési módja - tekintetében, b) azáltal, hogy az élelmiszernek olyan hatást vagy tulajdonságot tulajdonít, amelyekkel az valójában nem rendelkezik, c) annak állításával vagy olyan benyomás keltésével, hogy az élelmiszer különleges tulajdonsággal rendelkezik, ha ugyanezekkel a tulajdonságokkal minden más hasonló élelmiszer is rendelkezik. Ugyanezen cikk (4) bekezdése szerint a (2) bekezdés rendelkezéseit megfelelıen alkalmazni kell az élelmiszerekre vonatkozó reklámra. Az Ehf. 25. (3) bekezdése szerint a 10. (2)-(4) bekezdésében foglalt rendelkezések megsértése esetén az eljárás lefolytatására a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvényben meghatározott hatóság jogosult az ott meghatározott szabályok szerint azzal, hogy a végsı fogyasztó az Fttv. alkalmazásában fogyasztónak minısül akkor is, ha nem természetes személy. Az Eht. 77. (2) bekezdésének i) pontja rögzíti, hogy az Éht. - a végrehajtására kiadott jogszabályokkal együtt - egyebek között az Európai Parlament és a Tanács 2000/13/EK irányelvének való megfelelést szolgálja. Az Európai Parlament és a Tanácsnak élelmiszerek címkézésére, kiszerelésére és reklámozására vonatkozó tagállami jogszabályok közelítésérıl szóló 2000/13/EK irányelve 2. cikkének (1) bekezdése és ugyanezen cikk (3) bekezdésének b) pontja értelmében az élelmiszer reklámjai a) nem lehetnek alkalmasak arra, hogy a vásárlót megtévesszék, különösen i. az élelmiszer jellemzıi, és különösen annak természete, azonosítása, tulajdonságai, összetétele, mennyisége, tartóssága, származása vagy eredete, gyártásának vagy elıállításának módja tekintetében, ii. az élelmiszer olyan hatással vagy tulajdonsággal való felruházása révén, amellyel az nem rendelkezik; iii. annak sugallása révén, hogy az élelmiszer különleges jellemzıkkel rendelkezik, holott minden hasonló élelmiszer rendelkezik ilyen jellemzıkkel,
6 - 6 - b) a speciális élelmezési célokra szánt természetes ásványvizekre és élelmiszerekre vonatkozó közösségi rendelkezésekre figyelemmel nem ruházhatnak fel élelmiszereket emberi betegségek megelızésének, kezelésének vagy gyógyításának tulajdonságával, és ilyen tulajdonságokra nem is hivatkozhatnak. Az élelmiszerekkel kapcsolatos tápanyag-összetételre és egészségre vonatkozó állításokról szóló 1924/2006/EK rendelet preambulumának (3) és (4) pontja értelmében az általános jelölési elıírásokat az élelmiszerek címkézésére, kiszerelésére és reklámozására vonatkozó tagállami jogszabályok közelítésérıl szóló, március 20-i 2000/13/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv tartalmazza. A 2000/13/EK irányelv általános jelleggel megtiltja a vásárló félrevezetésére alkalmas, illetve az élelmiszernek gyógyító hatást tulajdonító információk használatát. A 1924/2006/EK rendeletnek ki kell egészítenie a 2000/13/EK irányelvben szereplı általános elveket, valamint a fogyasztók számára ilyen formában szolgáltatott élelmiszerek tekintetében egyedi rendelkezéseket kell, hogy meghatározzon a tápanyag-összetételre és egészségre vonatkozó állítások használatát illetıen, a 1924/2006/EK rendeletet kell alkalmazni minden kereskedelmi kommunikációban szereplı tápanyagösszetételre és egészségre vonatkozó állításra, ideértve többek között az élelmiszerek általános reklámozását is. A 1924/2006/EK rendelet 2. cikke (2) bekezdésének 4., 5. és 6. pontja szerint tápanyagösszetételre vonatkozó állítás : bármely olyan állítás, amely kijelenti, sugallja vagy sejteti, hogy az élelmiszer bizonyos, a táplálkozásra nézve különös kedvezı tulajdonságokkal rendelkezik: a) azon energia (kalóriaérték) következtében, amelyet i.tartalmaz ii. csökkentett vagy növelt mértékben tartalmaz, vagy iii. nem tartalmaz, és/vagy b) azon tápanyagok vagy egyéb anyagok következtében, amelyeket i. tartalmaz ii. csökkentett vagy növelt mértékben tartalmaz, vagy iii. nem tartalmaz, egészségre vonatkozó állítás": bármely olyan állítás, amely kijelenti, sugallja vagy sejteti, hogy az adott élelmiszer, élelmiszercsoport vagy annak valamely alkotóeleme és az egészség között összefüggés van, betegségek kockázatának csökkentésével kapcsolatos állítás bármely olyan állítás, amely kijelenti, sugallja vagy sejteti, hogy az élelmiszer, élelmiszercsoport vagy valamely alkotóelemének fogyasztása jelentısen csökkenti valamely emberi betegség kialakulásának valamely kockázati tényezıjét. A 1924/2006/EK rendelet 3. cikke rögzíti, hogy a tápanyag-összetételre és egészségre vonatkozó állításokat csak akkor lehet a Közösségen belül forgalomba hozott élelmiszerek címkézésén, megjelenítésén vagy reklámjában alkalmazni, amennyiben az adott állítások megfelelnek a rendelet elıírásainak, a 2000/13/EK és a 84/450/EGK irányelv sérelme nélkül, a tápanyag-összetételre és egészségre vonatkozó állítások alkalmazása egyebek között [a) pont] nem lehet valótlan, félreérthetı vagy megtévesztı.
7 - 7 - Az állítások tudományos alátámasztása kapcsán a rendelet 6. cikke rögzíti, hogy a tápanyagösszetételre és egészségre vonatkozó állításokat általánosan elfogadott tudományos bizonyítékokra kell alapozni, és azokkal kell alátámasztani, a tápanyag-összetételre és egészségre vonatkozó állítást alkalmazó élelmiszeripari - vállalkozónak az állítás alkalmazását igazolnia kell, a tagállamok illetékes hatóságai kérhetik, hogy az élelmiszeripari vállalkozó vagy a terméket forgalomba hozó személy mutassa be a rendeletnek való megfelelést igazoló valamennyi vonatkozó tényezıt és adatot. A 1924/2006/EK rendelet 8. cikkének (1) bekezdése szerint a tápanyag-összetételre vonatkozó állítások alkalmazása csak akkor megengedett, ha azok szerepelnek a tápanyag-összetételre vonatkozó állítások és az ezekre vonatkozó feltételekrıl szóló mellékletben található felsorolásban, és megfelelnek a rendeletben meghatározott feltételeknek, a 10. cikk (1) bekezdése alapján tilos az egészségre vonatkozó állítások alkalmazása, kivéve ha azok a II. fejezetben foglalt általános követelményeknek és a IV. fejezetben foglalt különös követelményeknek megfelelnek, ha azokat a rendelettel összhangban engedélyezik, és ha azok a 13. és 14. cikkben meghatározott engedélyezett állítások listáján szerepelnek, 12.. cikkének b) pontja szerint nem engedhetı meg azon egészségre Az Fttv. 19. c) pontja alapján a kereskedelmi gyakorlat tisztességtelenségének megállapítására irányuló eljárásra az Fttv.-ben meghatározott eltérésekkel a Gazdasági Versenyhivatal eljárása tekintetében a Tpvt. rendelkezéseit kell alkalmazni. A Tpvt. 77. (1) bekezdésének d) pontja értelmében az eljáró versenytanács határozatában megállapíthatja a magatartás törvénybe ütközését. Az eljáró versenytanács a Tpvt. 78. (1) bekezdése szerint bírságot szabhat ki azzal szemben, aki a Tpvt., illetve az Fttv. rendelkezéseit megsérti. A bírság összege legfeljebb a vállalkozás, illetve annak - a határozatban azonosított -vállalkozáscsoportnak a jogsértést megállapító határozat meghozatalát megelızı üzleti évben elért nettó árbevételének tíz százaléka lehet, amelynek a bírsággal sújtott vállalkozás a tagja. A (3) bekezdés rögzíti, hogy a bírság összegét az eset összes körülményeire - így különösen a jogsérelem súlyára, a jogsértı állapot idıtartamára, a jogsértéssel elért elınyre, a jogsértı felek piaci helyzetére, a magatartás felróhatóságára, az eljárást segítı együttmőködı magatartására, a törvénybe ütközı magatartás ismételt tanúsítására - tekintettel kell meghatározni. A jogsérelem súlyát különösen a gazdasági verseny veszélyeztetettségének foka, a fogyasztók, üzletfelek érdekei sérelmének köre, kiterjedtsége alapozhatja meg. A bíróság megállapította, hogy alperes a feltárt tényeket megfelelı módon értékelte.
8 - 8 - Alperes okszerő magyarázatát adta annak, hogy az eljárás alá vontak vonatkozásában azon körülményt, amiért az ugyancsak eljárás alá vont WebRep.hu Egészségügyi Kommunikációs Szolgáltató Kft.-vel szemben megszüntette az eljárást, miután a Kft. felelısségét az adott tényállás vonatkozásában nem látta bizonyítottnak. Ezen döntését a hatóság megfelelı módon a határozat pontjában megindokolta. Ezen indoklásban felhozott tényeket, körülményeket szempontokat felperes nem cáfolta. Alperes okszerően értékelte felperes által az eljárás során rendelkezésére bocsátott bizonyítékokat, ezen álláspontját alperesnek felperes a per során sem cáfolta. Kétségtelen, hogy igaz az a felperesi állítás, hogy a túlsúly nem betegség, test...csökkentés nem gyógyítás és nem betegség kezelése, azonban a kalóriák felszívódása és a fogyás segítése kijelentések egyértelmően állítást tartalmaznak, amelyek bizonyításra szorulnak. Így az ezen állítások bizonyítatlansága alkalmas lehet a fogyasztók megtévesztésére. Felperes nem cáfolta azon határozatban rögzített tényt, hogy az OÉTI szerint nem áll olyan szakirodalmi adat rendelkezésre, hogy a fehér eperfalevél csökkenti a kalóriák felszívódását és segíti a fogyást. Helytállóan hivatkozott alperes arra is, hogy bizonyos tények vonatkozásában nem hárítható át a fogyasztókra a tudomásszerzéssel kapcsolatos kutatások lefolytatása. A jogsértés körében alperes megfelelı módon értékelte a jogszabályban elıírt szempontokat. Ezeket a határozat részletesen tartalmazza. Alperesnek nincs törvényi kötelezettsége a Tpvt ának alkalmazására, akkor sem, ha a vonatkozó kötelezettségvállalást az ügyfél megteszi. Mindezek alapján a bíróság megállapította, hogy alperes a tényállást megfelelı módon és szükséges mértékben feltárta, majd annak alapján okszerő következtetések révén megalapozott és jogszerő döntést hozott. Az illetékre és a perköltségre vonatkozó rendelkezés a Pp. 78. (1) bekezdésén, a évi XCIII. törvény 39. -án és 42. -án, illetve a 32/2003. (VIII.22.) IM rendelet 3. -án alapul. Budapest, április 13. dr. Mohay György s.k. bíró
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
3. K32. 097/2010/6. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Fıvárosi Bíróság a dr. Szamosi Katalin ügyvéd által képviselt Larabay Food Vendéglátóipari Kft (Dunaharaszti) felperesnek a dr. László Ildikó Katalin
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj/097-015/2010. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a dr. Orbán László Tibor ügyvéd (Dr. Orbán László Tibor Ügyvédi Iroda) által képviselt DEVRON Impex Kft. (Budapest)
Í T É L E T. Kötelezi a bíróság felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg alperesnek ,-Ft (azaz Ötvenezer forint) perköltséget.
Í T É L E T A Fıvárosi Törvényszék a dr. Sátori Anna ügyvéd által képviselt LIDL Magyarország Bt. (Budapest) felperesnek a dr. László Ildikó Katalin ügyvéd által képviselt Gazdasági Versenyhivatal (Budapest)
A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról l szóló. gyakorlatában
A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról l szóló törvény alkalmazása az NFH gyakorlatában dr. Szöll llısy András Hatósági és s Jogi FıosztF osztály UCP és s KözérdekK
H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei
Iktatószám: Tárgy: FE/FO/00149-0020/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei Kormányhivatal a
H A T Á R O Z A T. megtiltom. A fenti kötelezettségének a vállalkozás a határozat jogerre emelkedésének napjától köteles eleget tenni.
Iktatószám: Tárgy: FE/FO/01015-0017/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T Az Enterside Kft (székhelye: 8000 Székesfehérvár, Kisteleki út 35., adószáma: 14312359-2-07) által megvalósított
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj/031-57/2011. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Darabos János ügyvezetı által képviselt Aqua Plastech Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (Hajdúsámson), a Darabos
A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról figyelemmel a évi XLVII. Törvény rendelkezéseire
A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról figyelemmel a 2008. évi XLVII. Törvény rendelkezéseire Előadó: dr. Papdi Andrea főtanácsos a jogszabály célja a fogyasztók érdekeinek
Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat
Iktatószám: Tárgy: BA-04/001/00138-0003/2018 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Baranya Megyei Kormányhivatal Pécsi Járási Hivatal az efef Élelmiszeripari és Kereskedelmi Kft.-t
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSİBB BÍRÓSÁGA mint felülvizsgálati bíróság Kfv.III.37.154/2009/5.sz. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Magyar Köztársaság Legfelsıbb Bírósága a Martonyi és Kajtár Baker & Mckenzie
A K ÉS TÁRSAI MEGOLDÁS Kft.t (székhelye: 7632 Pécs, Tolsztoj u. 2., adószáma: 11540531-2-02, a továbbiakban: vállalkozás) arra.
Iktatószám: Tárgy: BAO/001/00567-0001/2014 Kötelezésre szóló határozat A K ÉS TÁRSAI MEGOLDÁS Kft.t (székhelye: 7632 Pécs, Tolsztoj u. 2., adószáma: 11540531-2-02, a továbbiakban: vállalkozás) arra Kötelezem,
h a t á r o z a t o t
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II/B-8058/2011. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. számára. A Pénzügyi
H A T Á R O Z A T. - tartózkodjanak a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlattól, a jogszabályban elírtaknak megfelel szóbeli tájékoztatást adjanak,
Iktatószám: Tárgy: KE/001/00985-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T Kötelezem a Heidel Euro Kft.-t (székhely: 1089 Budapest, Orczy út 43. 2/25. adószám: 25792092-2-42) hogy
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj/073-020/2010. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Harkányi, Czövek és Deme Ügyvédi Iroda (Budapest) által képviselt Kartago Tours Zrt. (Budapest) ellen fogyasztókkal
Ezen túlmenően a Vállalkozást arra
Iktatószám: Tárgy: BA/001/00661-0001/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal a Thermo
Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat
Iktatószám: Tárgy: HB/04-FVO/00087-0002/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat I. A Pulse-Wawe Kft.-t (székhely: 1089 Budapest, Kálvária tér 21. 5. em. 4. - a továbbiakban: Kft., illetve
H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei
Iktatószám: Tárgy: FE/FO/00186-0008/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei Kormányhivatal a
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj/019-081/2010. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a dr. M. I. ügyvéd (Berke és Molnár Ügyvédi Iroda) és R. I. ügyvezetı által képviselt Biztosítás.hu Biztosítási Alkusz
ÍTÉLETET: Kötelezi a bíróság felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg alperesnek ,-Ft (azaz H arm incezer forint) perköltséget.
Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság A Fővárosi Közigazgatási és M unkaügyi Bíróság a ) által képviselt Herbasziget Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (2724 Újlengyel, Határ út 12.) felperesnek -
Irányelv: viszonylag rugalmas uniós eszköz a nemzeti jogszabályok összehangolására
BME MBA UCP Unfair Commercial Practices directive (2005/29 EC) Irányelv: viszonylag rugalmas uniós eszköz a nemzeti jogszabályok összehangolására Nem közvetlenül alkalmazandó: implementálni kell Átültetés
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj/093-035/2010. A Gazdasági Versenyhivatal a dr. Csire Balázs ügyvéd által képviselt Free Style Entertainment Produkció Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (Budapest) ellen fogyasztókkal
A BALOGH Kft.-t (székhely: 5624 Doboz, Árpád utca 21., adószám: , a továbbiakban: vállalkozás)
Iktatószám: Tárgy: BEO/001/00725-0002/2015 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Békés Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály 5600 Békéscsaba,
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj/032-026/2011. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Simonyi András ügyvezetı igazgató által képviselt baumax Magyarország Zrt. (Budapest) eljárás alá vont vállalkozás
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj/030-023/2010. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Dr. Kiss Daisy & Társa Ügyvédi Iroda (eljáró ügyvéd: dr. K. D.) által képviselt TEVA Magyarország Zrt. (Gödöllı) és
H A T Á R O Z A T. 1.) A Spar Magyarország Kft. (székhely: 2060 Bicske, Spar út 0326/1 hrsz., adószám: )
Iktatószám: Tárgy: KE/001/00616-0005/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T 1.) A Spar Magyarország Kft. (székhely: 2060 Bicske, Spar út 0326/1 hrsz., adószám: 10485824-2-07)
Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 16.K.28.845/2013/8.
A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a dr. Mórocz Ügyvédi Iroda (eljáró ügyvéd: dr. M. I. A.) által képviselt Aqua-Plastech Kft. (Hajdúsámson) felperesnek - a dr. László Ildikó Katalin ügyvéd
HATÁROZAT. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal a
Iktatószám: Tárgy: BA/001/00711-0012/2016 Elsőfokú bírságot kiszabó határozat HATÁROZAT A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal a Flavonkert KFT (székhelye:
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S VJ/83-016/2009. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Kiss Tímea Orsolya által képviselt New Credit Consulting Kft. (Budapest) ellen fogyasztókkal szembeni tisztességtelen
A Magyar Köztársaság nevében. í t é l e t e t INDOKOLÁS
2K.35.796/2010/6. A Magyar Köztársaság nevében A Fıvárosi Bíróság a Lengyel István ügyvezetı által képviselt InterCash Consulting Kft. (Budapest) felperesnek dr. László Ildikó Katalin ügyvéd által képviselt
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Fıvárosi Ítélıtábla 2. Kf. 27. 457/2007/6. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Fıvárosi Ítélıtábla az elsıfokú eljárásban a Szegedi Paprika Főszer- és Konzervgyártó ZRt. (Szeged) felperesnek a Gazdasági
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj-45-17/2009. A Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsa a baumax Magyarország Kereskedelmi Zárkörően Mőködı Részvénytársaság (Budapest) eljárás alá vont ellen fogyasztókkal szembeni
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj/009-015/2011. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa az ifj. Nagy Andor ügyvezetı által képviselt Vitaking Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelısségő Társaság (Veszprém)
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj/072-066/2010. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a - dr. Técsi Gyula ügyvéd által képviselt Polstyl Kereskedelmi Kft. (Békéscsaba) I. rendő, - Buganu Nicu-Gabriel ügyvezetı
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSİBB BÍRÓSÁGA mint felülvizsgálati bíróság A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSİBB BÍRÓSÁGA mint felülvizsgálati bíróság Kfv. III. 37. 965/2009/6. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Magyar Köztársaság Legfelsıbb Bírósága a dr. Pataki András ügyvéd által
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj/029-046/2009. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa az FHB Kereskedelmi Bank Zrt. (Budapest) eljárás alá vont vállalkozás - mint az Allianz Bank Zrt. jogutódja - ellen
A Magyar Köztársaság nevében!
Komárom-Esztergom Megyei Bíróság 2.Mf.20.939/2009/3. A Magyar Köztársaság nevében! A Komárom-Esztergom Megyei Bíróság, mint másodfokú bíróság Független Rendır Szakszervezet. által képviselt. felperesnek
A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság
A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság A Kúria a dr. Cziráki és dr. Icsu Ügyvédi Iroda (ügyintézı: dr. Icsu Róbert pártfogó ügyvéd) által képviselt B. G. I.r. (Budapest) és a dr. Ócsai József ügyvéd által
F o g y a s z t ó v é d e l m i i r o d a
F o g y a s z t ó v é d e l m i i r o d a Iratszám: Vj-0016/ 2010. A Gazdasági Versenyhivatal az Unitravel Kft. eljárás alá vont vállalkozások ellen fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása tilalmának
Ezen túlmenően a Vállalkozást
Iktatószám: Tárgy: BA/001/00349-0005/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj/012-017/2011. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a dr. S. A. ügyvéd (Sátori és Lutter Ügyvédi Iroda) által képviselt Lidl Magyarország Kereskedelmi Bt. (Budapest) ellen
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Indokolás
Fıvárosi Ítélıtábla 2. Kf. 27. 213/2010/7. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Fıvárosi Ítélıtábla a Herendi & Purebll Ügyvédi Iroda (ügyintézı: dr. Purebl Balázs ügyvéd) által képviselt Nap Háza Kft.
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj/101-023/2010. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a J. G. üzletvezetésre jogosult tag által képviselt Alba-Regia Invest Kft. (Székesfehérvár) ellen fogyasztókkal szembeni
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj/006-34/2012. A Gazdasági Versenyhivatal eljáró versenytanácsa a Dr. H. A. Ügyvéd (Horváth Antal Ügyvédi Iroda) által képviselt Direkt Market Kft. (Mosonmagyaróvár) eljárás
HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság
Iktatószám: Tárgy: GY/001/00358-0002/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Határozatszám: 1607F-00033 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság
A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N! í t é l e t e t : I n d o k o l á s :
Fıvárosi Bíróság 18.K.31.677/2010/3. A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N! A Fıvárosi Bíróság a dr. Ócsai József ügyvéd által képviselt Magyar Telekom Távközlési Zrt. (Budapest) felperesnek,
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Fıvárosi Ítélıtábla 2.Kf.27.060/2008/8. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Fıvárosi Ítélıtábla az OTP Bank Nyrt. (Budapest) felperesnek a Gazdasági Versenyhivatal (Budapest, hivatkozási szám: Vj-50/2007.)
A fogyasztó megtévesztése és a versenyjog
A fogyasztó megtévesztése és a versenyjog A fogyasztóvédelmet érintı bőncselekmények Magyar Bíróképzı Akadémia 2009. március 3. Dr. Szántó Tibor Gazdasági Versenyhivatal, a Versenytanács tagja Áttekintés
V E R S E N Y T A N Á C S
Vj/114-108/2009. V E R S E N Y T A N Á C S A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa - a Faludi Wolf Theiss Ügyvédi Iroda által képviselt EMFESZ Elsı Magyar Földgáz és Energiakereskedelmi és Szolgáltató
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj/127-022/2010. A Gazdasági Versenyhivatal eljáró Versenytanácsa a Hidas Anna ügyvezetı igazgató által képviselt Aeroviva Utazási Szolgáltató Kft. (Budapest) eljárás alá vont
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj/027-64/2010. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Réczicza White & Case LLp Ügyvédi Iroda által képviselt Nu Skin Eastern Europe Kft. (Budapest) eljárás alá vont vállalkozás
H A T Á R O Z A T. Kötelezem Kolcsár Katalin egyéni vállalkozó-t (székhely: 2824 Várgesztes
Iktatószám: Tárgy: KE/001/00978-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T Kötelezem Kolcsár Katalin egyéni vállalkozó-t (székhely: 2824 Várgesztes Vadászdomb u. 2., adószám: 48778448-2-31)
CLV Partners Ügyvédi Iroda
CLV Partners Ügyvédi Iroda 1 A gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. tv (Grt.) Termék-specifikus szabályozás (Gyftv; Hpt;) b2b b2c A tisztességtelen
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Fıvárosi Ítélıtábla 2.Kf.27.546/2010/6. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Fıvárosi Ítélıtábla a dr. K. Sz. jogtanácsos által képviselt OTP Bank Nyrt. (Budapest) felperesnek a dr. László Ildikó Katalin
HATÁROZAT I N D O K O L Á S
Iktatószám: Tárgy: GY/001/00711-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Határozatszám: 1607K-00145 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság (továbbiakban:
Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FH-II-FB-8/2012. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata a
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FH-II-FB-8/2012. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata a TITÁN GROUP ALKUSZ Független Biztosításközvetítő Kft. számára.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN
Fıvárosi Bíróság 7. K. 31: 898/2008/3. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN A Fıvárosi Bíróság a Club Karaván International Szolgáltató és Tanácsadó Kft. (Budapest) felperesnek az alperes ellen versenyügyben
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSİBB BÍRÓSÁGA, mint felülvizsgálati bíróság A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSİBB BÍRÓSÁGA, mint felülvizsgálati bíróság A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Magyar Köztársaság Legfelsıbb Bírósága az OTP Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Nyrt. (Budapest)
F O G Y A S Z T Ó V É D E L M I I R O D A
F O G Y A S Z T Ó V É D E L M I I R O D A Ügyszám: VJ/11/2012. A Gazdasági Versenyhivatal a dr. H. B. ügyvéd által képviselt Négy Mancs - Alapítvány az Állatvédelemért eljárás alá vont ellen fogyasztókkal
2008. évi XLVII. törvény. a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról
2008. évi XLVII. törvény a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról Az Országgyőlés a fogyasztók érdekeinek védelme, a tisztességes piaci magatartás elımozdítása és a tisztességtelen
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Í T É L E T E T :
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Fıvárosi Bíróság a Magyar Cetelem Bank Zrt. (Budapest) felperesnek a Gazdasági Versenyhivatal (Budapest) alperes ellen versenyfelügyeleti ügyben hozott közigazgatási határozat
A FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG TAPASZTALATAI A VM (MAGYAR TERMÉK) RENDELET KAPCSÁN. 2014. május 20.
A FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG TAPASZTALATAI A VM (MAGYAR TERMÉK) RENDELET KAPCSÁN 2014. május 20. FONTOSABB JOGSZABÁLYOK egyes önkéntes megkülönböztető megjelölések élelmiszereken történő használatáról szóló
Az étrendkiegészítők, élelmiszerek reklámozása a GVH gyakorlata. 2010. május 18. dr. Balogh Virág
Az étrendkiegészítők, élelmiszerek reklámozása a GVH gyakorlata 2010. május 18. dr. Balogh Virág Miről lesz szó? 1. Szervezeti háttér 2. Jogszabályi háttér 3. Közgazdasági háttér 4. A gyógyhatás -ra vonatkozó
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Fıvárosi Ítélıtábla 2. Kf. 27. 112/2008/8. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Fıvárosi Ítélıtábla a LOGISZTÁR Székesfehérvári Logisztikai Szolgáltató Központ Tulajdonosi és Fejlesztı Kft. (Székesfehérvár
h a t á r o z a t o t
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I/B-6451/2011. számú, fogyasztóvédelmi intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata a CIB Bank Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete
v é g z é s t. Indokolás I. Az eljárás tárgya
1054 Budapest, Alkotmány u. 5. Levélcím: 1245, Budapest 5. Pf. 1036 Telefon: (06-1) 472-8865, Fax: (06-1) 472-8860 Ügyszám: Vj/97/2012. Iktatószám: Vj/97-28 /2012. A Gazdasági Versenyhivatal eljáró versenytanácsa
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj-119-024/2009. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a dr. H.-B. Z. ügyvéd (Kajtár Takács Hegymegi-Barakonyi Baker & McKenzie Ügyvédi Iroda) által képviselt Hídépítı Zrt.
h a t á r o z a t o t
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II/B-6460/2011. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását tartalmazó határozata a Wabard Biztosító Zrt. számára (lakhelye: továbbiakban: Ügyfél) a Wabard
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj-210/2007/22. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Best Reisen Utazási Iroda Kft. eljárás alá vont vállalkozás ellen fogyasztók tisztességtelen befolyásolása miatt indított
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Fıvárosi Ítélıtábla 2. Kf. 27. 441/2010/5. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Fıvárosi Ítélıtábla a dr. E. M. vezetı jogtanácsos által képviselt Telenor Magyarország Zrt. (korábbi neve: Pannon GSM Távközlési
h a t á r o z a t o t
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II/B-7723/2011. számú, felügyeleti intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata az Allianz Hungária Biztosító Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj/093-103/2009. A Gazdasági Versenyhivatal eljáró versenytanácsa az Idealbody Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (Budapest) eljárás alá vont vállalkozás ellen fogyasztói döntések
h a t á r o z a t o t
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I/B-8326/2011. számú, felügyeleti intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata a Fundamenta Lakáskassza- Lakástakrékpénztár Zrt. számára A Pénzügyi
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj-162/2008/043. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a JYSK Kereskedelmi Kft. Budapest és a JYSK Holding A/S Dánia ellen fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása,
Levélcím: Telefon: Fax: Ügyszám: Vj/068/2012. Iktatószám: INFORM MÉDIA Lapkiadó, Információs és Kulturális Kft. POP Print Online és Piac Kft.
1054 Budapest, Alkotmány u. 5. Levélcím: 1245, Budapest 5. Pf. 1036 Telefon: (06-1) 472-8865, Fax: (06-1) 472-8860 Ügyszám: Vj/068/2012. Iktatószám: Vj/068-46/2012. A Gazdasági Versenyhivatal eljáró versenytanácsa
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Fıvárosi Ítélıtábla 2. Kf. 27. 152/2010/5. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Fıvárosi Ítélıtábla a dr. Turcsányi Dániel ügyvéd által képviselt Crystal Institute Kft. (Budapest) I.r., Flavinárium Elsı Magyar
h a t á r o z a t o t
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FC-I/B-8373/2011. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata Bobák Norbert számára A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete
A Magyar Köztársaság nevében. A Fıvárosi Bíróság a dr. Szabó Balázs Gábor ügyvéd (Szabó Balázs Gábor Ügyvédi Iroda) által képviselt
2.K.34.217/2010/6. A Magyar Köztársaság nevében A Fıvárosi Bíróság a dr. Szabó Balázs Gábor ügyvéd (Szabó Balázs Gábor Ügyvédi Iroda) által képviselt SWISS INVEST 2009 Hungary Pénzügyi Szolgáltató Kft.
h a t á r o z a t o t hozom:
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II/B-6565/2011. számú, felügyeleti intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata a Generali-Providencia Biztosító Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj-53/2008/022. A Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsa a Global Reach Korlátolt Felelısségő Társaság Budapest eljárás alá vont ellen fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása
Í t é l e t e t : Indokolás
Fıvárosi Ítélıtábla 2.Kf.27.057/2012/4. A Fıvárosi Ítélıtábla a dr. K. M. ügyvéd által képviselt Kereknap Outlet Kft. (Budapest) felperesnek a dr. László Ildikó Katalin ügyvéd által képviselt Gazdasági
AZ ÜGYFÉL KÉRELME, A FOGYASZTÓVÉDELMI ELJÁRÁS MEGINDÍTÁSÁNAK INDOKA
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK II-FB 170/2012. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata az Allianz Hungária Biztosító Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj/027-63/2010. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Réczicza White & Case LLp Ügyvédi Iroda által képviselt Nu Skin Eastern Europe Kft. (Budapest) eljárás alá vont vállalkozás
h a t á r o z a t o t
Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I/B-7414/2011. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását tartalmazó határozata az Budapest Bank Nyrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (székhelye:
H A T Á R O Z A T. megtiltom. A fenti kötelezettségének a vállalkozás a határozat jogerre emelkedésének napjától köteles eleget tenni.
Iktatószám: Tárgy: FE/FO/00815-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T Pápai Attila József (székhelye: 2475 Kápolnásnyék, F u. 31. 1. em. 6. ajtó, adószáma: 67437054-2-27) által
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Fıvárosi Bíróság 27. 11. K. 34. 04312007/4. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A bíróság a KÖNYVMÍVES Könyvkiadó Kft (Budapest) felperesnek a GAZDASÁGI VERSENYHIVATAL (Budapest) alperes ellen verseny ügyben
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVEBEN!
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVEBEN! A Magyar Köztársaság Legfelsıbb Bírósága a dr.havasi Dezsı ügyvéd által képviselt Gyermely Tojás Kft. (Gyermely) I.r. a dr. Póczos Vera ügyvéd által képviselt Aranybulla Mezıgazdasági
Étrend-kiegészítők reklámozása - különösen szakemberek számára
Étrend-kiegészítők reklámozása - különösen szakemberek számára 206. november 6. Ifj. Faludi Gábor www.szecskay.com Szecskay Ügyvédi Iroda Attorneys at Law Étrend-kiegészítőkkel kapcsolatos kereskedelmi
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj/011-027/2011. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a dr. K. A. jogi igazgató által képviselt Auchan Magyarország Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (Budapest) eljárás alá
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S VJ/83-17/2009. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Kiss Tímea Orsolya által képviselt New Credit Consulting Kft. (Budapest) ellen fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása,
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj-071-018/2009. A Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsa a KiK Textil és Non-Food Korlátolt Felelısségő Társaság (Budapest) eljárás alá vont ellen fogyasztókkal szembeni tisztességtelen
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj/012-36/2012. Nyilvános változat! A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a dr. U. Gy. vezetı jogtanácsos által képviselt TESCO-GLOBAL Áruházak Zrt. (Budaörs) eljárás alá
A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának jogi szabályozása
A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának jogi szabályozása 2008. évi XLVII. törvény a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról 1 Az Országgy
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj-013-021/2009. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Lidl Magyarország Kereskedelmi Bt. (Budapest) ellen tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt indított eljárásban
F o g y a s z t ó v é d e l m i i r o d a
F o g y a s z t ó v é d e l m i i r o d a Ügyszám: Vj-172/2006. A Gazdasági Versenyhivatal az EMKTV Egyesült Magyar Kábeltelevízió Híradástechnikai Kereskedelmi Szolgáltató Kft. (továbbiakban: EMKTV) eljárás
Tisztelt Fővárosi Bíróság!
Tisztelt Fővárosi Bíróság! Alulírottak a StemXcell Kft. (3397 Maklár, Táncsics u. 46.) I. rendű felperes, a Crystal Institute Kft. (1132 Budapest, Visegrádi u. 47.) II. rendű felperes a FLAVINÁRIUM Zrt.
Üzleti titkot nem tartalmaz!
1054 Budapest, Alkotmány u. 5. Levélcím: 1245, Budapest 5. Pf. 1036 Telefon: (06-1) 472-8865, Fax: (06-1) 472-8860 Ügyszám: Vj/097/2012. Iktatószám: Vj/097-35/2012. Üzleti titkot nem tartalmaz! A Gazdasági
v é g z é s t. I n d o k o l á s
1054 Budapest, Alkotmány u. 5. Levélcím: 1391 Budapest 62. Pf.:211. Telefon: (06-1) 472-8900 Fax: (06-1) 472-8905 Iktatószám: Vj/26-11 /2014. A Gazdasági Versenyhivatal az Energy Saver Pro LLC (Trolley
Betekinthető! h a t á r o z a t o t.
1054 Budapest, Alkotmány u. 5. Levélcím: 1391 Budapest 62. Pf. 211 Telefon: (06-1) 472-8865, Fax: (06-1) 472-8860 Ügyszám: Vj/83/2014 Iktatószám: Vj/83-23/2014 Betekinthető! A Gazdasági Versenyhivatal
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSİBB BÍRÓSÁGA mint felülvizsgálati bíróság A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSİBB BÍRÓSÁGA mint felülvizsgálati bíróság Mfv. II.11.058/2007/2. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Magyar Köztársaság Legfelsıbb Bírósága a Független Rendır Szakszervezet
H A T Á R O Z A T Ft, azaz Egyszázezer forint
Iktatószám: Tárgy: KE/001/00503-0002/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T 1.) Az UNIX Autó Kft. (székhely: 1139 Budapest, Frangepán u. 55.-57., adószám:10465802-2-44)