II. A KÖZLŐKÉPESSÉG FEJLESZTÉSE

Átírás

1 II. A KÖZLŐKÉPESSÉG FEJLESZTÉSE 5. A BESZÉDFOLYAMAT TÉNYEZŐINEK TUDATOSÍTÁSA Azt, hogy mi a nyelv szerepe a társadalomban, azt a VIII. osztályos tankönyv * a következőképpen foglalja össze: 1. A nyelv mindenekelőtt élő kötelék, összekötő kapocs az emberek között. Az ő révén valósul meg a közlés: az ismeretek, a tapasztalatok átadása, kicserélése embertől emberig, lélektől lélekig. Ő közvetíti akaratunkat, rendszerint érzéseinket, óhajainkat is. Vele érvelünk, vele tiltakozunk, és általa engedjük meggyőzetni magunkat. Vele panaszkodunk, és általa halljuk mások panaszait, megosztani vágyott gondjait. Még az ellenségek is igaz penge gyanánt a nyelvet kénytelenek használni. Így válik a nyelv egy közösség összetartó erejévé, az összetartozás jelképévé. ( ) 2. A nyelv egy közösség memóriarendszere. Őrzi és felhalmozza száz és száz nemzedék tapasztalását, tudását. Az ember épp azáltal válhatott emberré, hogy a nyelv révén továbbadhatta, átörökíthette, lavinaként továbbgördíthette, beolvaszthatta és növeszthette az emberi értelem minden leleményét, magát a kultúrát is. Nem csak a ma élőkkel, kortásainkkal vagyunk kapcsolatban, hanem elődeinkkel és remélhetőleg utódainkkal is. Szabó Dezső szavaival:»a nyelv a legegyetemesebb szolidaritás azokkal, akik már rég szétomlott temetőben porladnak és azokkal, akik még eljövendő századok barázdáit fogják húzni.«ennek a kollektív emlékezésnek korábban, évmilliókon át a szájhagyomány volt az alapja. Az új nemzedék közvetlenül az előtte járóktól vett át minden tudást, majd hozzáadva a maga tapasztalatait, felfedezéseit és találmányait szintén közvetlenül adta át utódainak. Az írás, majd a nyomtatás mérhetetlenül felerősítette, pontosabbá és hatékonyabbá tette a nyelvnek ezt a tudást, tapasztalatot rögzítő felhalmozó szerepét. 3. A nyelv nevelőnk. Amikor azt mondjuk: édes anyanyelvünk, ezzel nem csupán azt fejezzük ki, hogy nyelvünket úgy szeretjük, mint édesanyánkat, és annyira hozzánk tartozik, mint legközvetlenebb rokonaink, hanem azt is, bár erre ritkán gondolunk, hogy a nyelv éppúgy nevel bennünket, mint szüleink, alakítja, fejleszti egyéniségünket, személyiségünket. Mindazzal, amit közvetít, a tapasztalatokkal, a követésre vagy kerülésre méltó példákkal mutatja: ilyennek kell lenned, hogy embertársaid elfogadjanak, hogy munkád alapján érvényesülni tudj, hogy a közösség magába fogadjon, amolyannak, hogy egyéniséged legyen, hogy önmagad lehess anélkül, hogy közösségedből kizárnád magad. Ezzel a szerepével a nyelv az új nemzedéknek a már meglevő nyelvi és kulturális, közösségbe való belenevelődését segíti elő. * Dombi Erzsébet Péntek János Tamás Éva: Magyar nyelv és irodalomolvasás. Tankönyv a VIII. osztály számára. Bukarest, 1998, EDP. 136

2 4. A nyelv egy nép ideghálózata. Nyelv nélkül nincs szellem, nincs szellemi intellektuális tevékenység, mivel»a nyelv a működés és alkotás közlekedő edénye.«az ember szellemi fejlődése, az ember és emberi közösségek intellektuális fejlődése szorosan a nyelvhez kapcsolódik. A nyelvnek ez az intellektuális szerepe tükröződik a filozófiában és a logikában, a tudományokban és a művészetekben. Az alkotó jellegű közlési képességek fejlesztésének hatékony eszköze a beszédfejlesztés minden eddiginél következetesebb bekapcsolása az anyanyelvi nevelés egész rendszerébe. Az iskolába érkezés pillanatában a 7 éves gyermek a készség szintjén már használja anyanyelvét, de még nem ismeri. Addigi élettapasztalatai, élményei során azt is érzi, hogy különböző helyzetekben más-más személyekkel nem egyformán kell beszélnie. Rájön arra, hogy igazodnia kell az éppen időszerű kommunikációs szabályokhoz. Azért avatkozunk be tehát a szövegalkotás szintjén tervszerű munkával az ösztönös nyelvtudásba, mert a mondanivaló tudattartalmi megformálásakor még nem tudja a kisiskolás megítélni a mit? miért? kinek? hogyan? nyelvi követelményét. Az alábbi tréfás szóváltás Marcija úgy kommunikál, hogy mondatait előzetesen nem formálja meg teljesen, szakaszról szakaszra haladva improvizál a szituáció által megadott keretek között. Marci eltévedt az utcán. Egy bácsi megkérdezte tőle: Ki fia vagy? Apámé. Tudom én azt, szentem. De apádat hogy hívják? Éppen úgy, mint engem. És ha enni hívnak, hogy mondják a neved? Nem kell engem hívni, magamtól is megyek. A kisgyermek egyes nyelvi elemeket nehezen talál meg, mások pedig igen könnyen illeszkednek mondanivalójához. Hiányzik beszédéből a megszerkesztettség, a mondat beszerkesztettsége a szövegbe, nincs kialakulva kommunikációs biztonsága, anyanyelvi tudása nincs egyensúlyban nyelvhasználati teljesítményével. Ezért jöhet létre a kommunikációs zavar. Tanóráinkat nyelvhasználatközpontúvá kell tennünk, a spontán anyanyelvi tudást felfedeztetve tovább fejlesztenünk, hogy tanulóink beszéde a közlésfolyamat kívánalmaihoz igazodjék. A mindennapos közlésfolyamatban a beszélő és hallgató állandó kölcsönhatásban van egymással, s többször szerepet is cserélnek. A beszélő, a közlő nyelvileg megformálja és kimondja a közlendőjét. A hallgató (a címzett) észleli és értelmezi a mondatokat. Az esetek többségében visszajelzéseivel befolyásolja a közlő (a beszélő) tevékenységét. Hogy a közlemény eljusson a vevőhöz, szükséges a közöttük létrejövő és fennálló kontaktus. A kapcsolattartásnak csatornája, közvetítő közege van (például: a levegő, a telefonvonal). A beszélők között kialakult pillanatnyi viszonyt nevezzük beszédhelyzetnek. A nyelvi közleményből csak akkor lesz üzenet, ha azt a címzett, a vevő (a hallgató) megérti, dekódolja. Az üzenetnek a jakobsoni hattényezős modell alapján a következő funkciói vannak: 137

3 1. megismertető: ha az üzenet a tárgyi világról, a környezetről, a feladó és a vevő közös ismereteiről tájékoztatja vagy kérdezi a címzettet (referenciális); 2. kifejező: ha az üzenet a küldő érzéseit fejezi ki (emotív); 3. felhívó: ha az üzenet a címzett befolyásolását szolgálja (konatív); 4. kapcsolatteremtő: ha az üzenet a kontaktus megteremtését és fenntartását szolgálja (fatikus); 5. hatást keltő: ha sajátosan, egyedien és hatásosan fogalmazza meg az üzenet a közölnivalót (poetikai); 6. nyelvről beszélő: ha a közölnivaló az üzenet nyelvi (metanyelvi) vonatkozásaira utal. Magától értetődő, hogy az egyes közlésekben általában egyszerre több funkció érvényesül, csak egyik kiemeltebb szerepet játszik. A funkciók felismertetésének gyakorlása és fokozatos tudatosítása fontos része a beszédtanításnak. A tanulói kommunikációs biztonság alakításának kulcskérdése a szerep tudatossága is. A küldő és címzett szerepének állandó váltakozása közben ki-ki nagyon sok helyzetbe kerül. Fogékonyságra, jó beszélőképességre, hajlékonyságra, színvonalas anyanyelvi tudásra van szükség ahhoz, hogy az egyes beszédfeladatokat gyorsan és célszerűen meg tudja oldani a beszélő. A közlési folyamatban kétféle beszédhelyzet van: a) személyre irányuló b) szerepre irányuló a) Ha hozzátartozóinkkal, közeli ismerőseinkkel, jó barátainkkal kommunikálunk, beszédhelyzetünk személyre irányuló. Spontánul nyilatkozhatunk meg, bizalmasan, kevés alkalmazkodással. Beszélhetünk örömünkről, bánatunkról, vágyainkról. A címzett közel áll hozzánk, jól ismer, szívvel-lélekkel kapcsolódik be ő is a közlési folyamatba. A nem-nyelvi közlések is meghittségről, beszédfigyelemről árulkodnak. b) A szerepre irányuló helyzetben a beszélők egy-egy társadalmi szerepet testesítenek meg: bizonyos célok érdekében érintkeznek egymással, a beszédtevékenység lebonyolításához személyiségük csak igen körülhatárolt része kapcsolódik. A szerepre irányuló beszédhelyzet jóval gyakoribb, mint a személyre irányuló, szabályai is szigorúbbak. Például: ha a vásárlásnál az elárusító és a vevő rosszul játsszák szerepüket, nem csak nevetségessé válhatnak, hanem céljukat sem tudják megvalósítani. A pénztárnál a legnagyobb zsúfoltság közepette hiába mondaná valaki, hogy milyen nagyon fáj a feje, a kedves hölgy milyen gyógyszert ajánlana stb., mert azonnal fellépne a kommunikációs zavar. A nyelvi megnyilatkozást a szerepre irányuló beszédhelyzetben tehát a társadalmi normák szabályozzák. 138

4 A beszédnormákhoz való alkalmazkodás igényli a nem-nyelvi kifejező eszközök ismeretét és gyakorlását is. A legnagyobb szerepe a nézésnek, a tekintetnek van. Egyrészt tükröznie kell a beszélőben végbemenő lelki folyamatokat, másrészt őriznie kell a beszédnek a hallgatóra tett hatását. Nagy hibát követ el az a beszélő, aki állandóan egy pontra néz (vagy nagyon magasra szegezi tekintetét, vagy lesüti fejét), esetleg félre bámul. Az egyenes, bátor szembenézés őszinte, tiszta szándékról, hiteles beszédről győzi meg a hallgatókat. Illyés Gyula szerint jól beszélni és írni jellemkérdés. A nem-őszinteség, a hitetlenkedés a beszélő tekintettartásából is kiérezhető. Az arcjáték az arcizmoknak érzelmeket kifejező mozgása. Érzékeltethetjük a meglepődést, idegességet, örömet, fizikai fájdalmat, türelmetlenséget, ijedtséget, vidámságot, gúnyt, haragot stb. A beszédtárs lelkiállapotára arckifejezéséből következtethetünk. A kézmozdulatnak, a taglejtésnek (gesztusnak) a beszédben nyomatékosító, máskor ábrázoló, utasító szerepe van. A legfontosabb gondolatokat gesztussal kísérjük. Nem lehet állandó, mert visszatetszést válthat ki. Takarékoskodni kell vele, ezt nevezzük kézlekötésnek (valamit fogunk, tartunk kezünkben, esetleg zsebre tesszük bal kezünket). A tanító, a pedagógus a magyarázó kézmozgása szemléletesebbé teszi a mondandót. Ha a mozdulat finom, könnyed, esztétikai hatása van. Fölkelti a figyelmet, nyomatékosítja a beszédet. A térköz-szabályozás azt jelenti, hogy a beszélgető partnerek közötti távolságnak is van üzenete, jelentéshordozó szerepe. Az erős közelség lehet bizalmasság kifejezője, a távolság olykor a ridegséget sugallja. Az érintés színezi, árnyalja a beszélgető partnerek közötti viszonyt. A karra helyezett tenyérnek igen nagy hatása lehet egy-egy fontos pillanatban. A vállon ölelés is a szeretet, a meghittség kifejezője. Aki viszont folyton rúgkapál, gyakran érinti meg partnerét, éppen az ellenkező hatást váltja ki. A nem-nyelvi kommunikáció gyakorlására olyan feladatok végeztetését ajánljuk, amelyeket Palástiné Varga Erzsébet tanítónő gyűjteményéből vettünk. 1. Előkészítő mozgásos játékok I. osztályban már szeptembertől végeztethetők ezek a játékok. Kifejező mozgások Mimika. Utánozzuk annak az embernek az arckifejezését, aki dühös! akit semmi sem érdekel! aki mindent jobban tud másoknál! 139

5 aki gúnyosan elhúzza a száját! aki örül! aki panaszkodik! aki vágyik valamire! aki parancsolgat! Tekintet. Nézni is többféleképpen lehet. Hogyan néz, aki szemlél? aki kukucskál? aki bámészkodik? aki nézelődik? aki nézeget? Gesztus. Hogyan mutatnád? Menj innen! Ülj le! Gyere ide! Nem kell! Nem adom! Ez az enyém! Nem szabad! Ejnye, ejnye! Testtartás. Ki hogyan megy? Utánozzuk! A vándor bandukol. A kisbaba tipeg. A vak ember botorkál. A részeg ember tántorog. A katonák menetelnek. Akinek fáj a lába, az biceg. A beteg vánszorog. A büszke ember kidüllesztett mellel jár. A tolvaj surran, lopakodik, settenkedik. A ráérő ember ballag, andalog. 140

6 2. Cselekvő szóelemzés Mutasd meg, hogyan cammog a medve! hogyan ugrik a szöcske! hogyan ugrál a veréb! hogyan totyog a kacsa! 3. Szoborjáték Két gyermek kell hozzá: a pörgető és a leendő szobor. A pörgető a társát körbeforgatja a saját tengelye körül, majd kezét hirtelen elengedi. A leendő szobor olyan pózban marad, ahogy éppen meg tud állni. A többiek megmondják, mit ábrázol. A következő fázisban a pörgető arra kéri játékostársát, hogy pörögjön: bohóccá, manóvá, majommá stb. 4. Amerikából jöttem című játék Amerikából jöttem. Híres mesterségem a -s. (mutatja: gyalul, fűrészel, kalapál stb.) A metakommunikáció kutatói azt vallják, hogy a beszéddel párhuzamos kifejezőformák szabják meg a közlések hitelességét. Kongruensnek hívják az olyan beszédet, amelyben a párhuzamos tényezők megerősítik a közlést, s inkongruensnek azt, melyben a hang, a mimika stb. arról árulkodik, hogy a beszélő nem azonosul azzal, amit mond. A partner furcsa módon mindig a beszéd mögötti közlést tartja eligazítónak Ha egy társadalomban elharapódzik az inkongruencia: hivatalban, munkahelyen, boltokban, orvosi rendelőkben, az cinizmust, kiábrándultságot, sőt depressziót is okozhat mondja Montágh Imre Nem-nyelvi kifejezőeszközeink című tanulmányában. A megdöbbentés céljából idézzük fel a magyar irodalom egyik legszebb versét, Magyari Lajos Mikor már című költeményét. Mikor már nem lesz méz a szó, fölsíró sebre ír s kenet, hanem csak turzó indulat és másfelöl a rettenet, Mikor már nem hűs és hű ital patakzó patak, mi összeköt, hanem csak tőr, mi megszegi az agyat, szívet és köldököt, Mikor a szó már penge lesz és sebet hasító üvegcserép, s a nyárban bogárzó apró kölykeink mindenike majd belelép, Én akkor megtagadom hatalmát szónak, igének, szólamoknak, és kővásató időnek szegődöm, magát előrlő kőmalomnak. 141

7 S hiába jönnek szavak szárnyán szóra bírni az angyalok! Én elhagyom a szavak tartományát, és néma leszek. És hallgatok 142