II. A KÖZLŐKÉPESSÉG FEJLESZTÉSE

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "II. A KÖZLŐKÉPESSÉG FEJLESZTÉSE"

Átírás

1 II. A KÖZLŐKÉPESSÉG FEJLESZTÉSE 5. A BESZÉDFOLYAMAT TÉNYEZŐINEK TUDATOSÍTÁSA Azt, hogy mi a nyelv szerepe a társadalomban, azt a VIII. osztályos tankönyv * a következőképpen foglalja össze: 1. A nyelv mindenekelőtt élő kötelék, összekötő kapocs az emberek között. Az ő révén valósul meg a közlés: az ismeretek, a tapasztalatok átadása, kicserélése embertől emberig, lélektől lélekig. Ő közvetíti akaratunkat, rendszerint érzéseinket, óhajainkat is. Vele érvelünk, vele tiltakozunk, és általa engedjük meggyőzetni magunkat. Vele panaszkodunk, és általa halljuk mások panaszait, megosztani vágyott gondjait. Még az ellenségek is igaz penge gyanánt a nyelvet kénytelenek használni. Így válik a nyelv egy közösség összetartó erejévé, az összetartozás jelképévé. ( ) 2. A nyelv egy közösség memóriarendszere. Őrzi és felhalmozza száz és száz nemzedék tapasztalását, tudását. Az ember épp azáltal válhatott emberré, hogy a nyelv révén továbbadhatta, átörökíthette, lavinaként továbbgördíthette, beolvaszthatta és növeszthette az emberi értelem minden leleményét, magát a kultúrát is. Nem csak a ma élőkkel, kortásainkkal vagyunk kapcsolatban, hanem elődeinkkel és remélhetőleg utódainkkal is. Szabó Dezső szavaival:»a nyelv a legegyetemesebb szolidaritás azokkal, akik már rég szétomlott temetőben porladnak és azokkal, akik még eljövendő századok barázdáit fogják húzni.«ennek a kollektív emlékezésnek korábban, évmilliókon át a szájhagyomány volt az alapja. Az új nemzedék közvetlenül az előtte járóktól vett át minden tudást, majd hozzáadva a maga tapasztalatait, felfedezéseit és találmányait szintén közvetlenül adta át utódainak. Az írás, majd a nyomtatás mérhetetlenül felerősítette, pontosabbá és hatékonyabbá tette a nyelvnek ezt a tudást, tapasztalatot rögzítő felhalmozó szerepét. 3. A nyelv nevelőnk. Amikor azt mondjuk: édes anyanyelvünk, ezzel nem csupán azt fejezzük ki, hogy nyelvünket úgy szeretjük, mint édesanyánkat, és annyira hozzánk tartozik, mint legközvetlenebb rokonaink, hanem azt is, bár erre ritkán gondolunk, hogy a nyelv éppúgy nevel bennünket, mint szüleink, alakítja, fejleszti egyéniségünket, személyiségünket. Mindazzal, amit közvetít, a tapasztalatokkal, a követésre vagy kerülésre méltó példákkal mutatja: ilyennek kell lenned, hogy embertársaid elfogadjanak, hogy munkád alapján érvényesülni tudj, hogy a közösség magába fogadjon, amolyannak, hogy egyéniséged legyen, hogy önmagad lehess anélkül, hogy közösségedből kizárnád magad. Ezzel a szerepével a nyelv az új nemzedéknek a már meglevő nyelvi és kulturális, közösségbe való belenevelődését segíti elő. * Dombi Erzsébet Péntek János Tamás Éva: Magyar nyelv és irodalomolvasás. Tankönyv a VIII. osztály számára. Bukarest, 1998, EDP. 136

2 4. A nyelv egy nép ideghálózata. Nyelv nélkül nincs szellem, nincs szellemi intellektuális tevékenység, mivel»a nyelv a működés és alkotás közlekedő edénye.«az ember szellemi fejlődése, az ember és emberi közösségek intellektuális fejlődése szorosan a nyelvhez kapcsolódik. A nyelvnek ez az intellektuális szerepe tükröződik a filozófiában és a logikában, a tudományokban és a művészetekben. Az alkotó jellegű közlési képességek fejlesztésének hatékony eszköze a beszédfejlesztés minden eddiginél következetesebb bekapcsolása az anyanyelvi nevelés egész rendszerébe. Az iskolába érkezés pillanatában a 7 éves gyermek a készség szintjén már használja anyanyelvét, de még nem ismeri. Addigi élettapasztalatai, élményei során azt is érzi, hogy különböző helyzetekben más-más személyekkel nem egyformán kell beszélnie. Rájön arra, hogy igazodnia kell az éppen időszerű kommunikációs szabályokhoz. Azért avatkozunk be tehát a szövegalkotás szintjén tervszerű munkával az ösztönös nyelvtudásba, mert a mondanivaló tudattartalmi megformálásakor még nem tudja a kisiskolás megítélni a mit? miért? kinek? hogyan? nyelvi követelményét. Az alábbi tréfás szóváltás Marcija úgy kommunikál, hogy mondatait előzetesen nem formálja meg teljesen, szakaszról szakaszra haladva improvizál a szituáció által megadott keretek között. Marci eltévedt az utcán. Egy bácsi megkérdezte tőle: Ki fia vagy? Apámé. Tudom én azt, szentem. De apádat hogy hívják? Éppen úgy, mint engem. És ha enni hívnak, hogy mondják a neved? Nem kell engem hívni, magamtól is megyek. A kisgyermek egyes nyelvi elemeket nehezen talál meg, mások pedig igen könnyen illeszkednek mondanivalójához. Hiányzik beszédéből a megszerkesztettség, a mondat beszerkesztettsége a szövegbe, nincs kialakulva kommunikációs biztonsága, anyanyelvi tudása nincs egyensúlyban nyelvhasználati teljesítményével. Ezért jöhet létre a kommunikációs zavar. Tanóráinkat nyelvhasználatközpontúvá kell tennünk, a spontán anyanyelvi tudást felfedeztetve tovább fejlesztenünk, hogy tanulóink beszéde a közlésfolyamat kívánalmaihoz igazodjék. A mindennapos közlésfolyamatban a beszélő és hallgató állandó kölcsönhatásban van egymással, s többször szerepet is cserélnek. A beszélő, a közlő nyelvileg megformálja és kimondja a közlendőjét. A hallgató (a címzett) észleli és értelmezi a mondatokat. Az esetek többségében visszajelzéseivel befolyásolja a közlő (a beszélő) tevékenységét. Hogy a közlemény eljusson a vevőhöz, szükséges a közöttük létrejövő és fennálló kontaktus. A kapcsolattartásnak csatornája, közvetítő közege van (például: a levegő, a telefonvonal). A beszélők között kialakult pillanatnyi viszonyt nevezzük beszédhelyzetnek. A nyelvi közleményből csak akkor lesz üzenet, ha azt a címzett, a vevő (a hallgató) megérti, dekódolja. Az üzenetnek a jakobsoni hattényezős modell alapján a következő funkciói vannak: 137

3 1. megismertető: ha az üzenet a tárgyi világról, a környezetről, a feladó és a vevő közös ismereteiről tájékoztatja vagy kérdezi a címzettet (referenciális); 2. kifejező: ha az üzenet a küldő érzéseit fejezi ki (emotív); 3. felhívó: ha az üzenet a címzett befolyásolását szolgálja (konatív); 4. kapcsolatteremtő: ha az üzenet a kontaktus megteremtését és fenntartását szolgálja (fatikus); 5. hatást keltő: ha sajátosan, egyedien és hatásosan fogalmazza meg az üzenet a közölnivalót (poetikai); 6. nyelvről beszélő: ha a közölnivaló az üzenet nyelvi (metanyelvi) vonatkozásaira utal. Magától értetődő, hogy az egyes közlésekben általában egyszerre több funkció érvényesül, csak egyik kiemeltebb szerepet játszik. A funkciók felismertetésének gyakorlása és fokozatos tudatosítása fontos része a beszédtanításnak. A tanulói kommunikációs biztonság alakításának kulcskérdése a szerep tudatossága is. A küldő és címzett szerepének állandó váltakozása közben ki-ki nagyon sok helyzetbe kerül. Fogékonyságra, jó beszélőképességre, hajlékonyságra, színvonalas anyanyelvi tudásra van szükség ahhoz, hogy az egyes beszédfeladatokat gyorsan és célszerűen meg tudja oldani a beszélő. A közlési folyamatban kétféle beszédhelyzet van: a) személyre irányuló b) szerepre irányuló a) Ha hozzátartozóinkkal, közeli ismerőseinkkel, jó barátainkkal kommunikálunk, beszédhelyzetünk személyre irányuló. Spontánul nyilatkozhatunk meg, bizalmasan, kevés alkalmazkodással. Beszélhetünk örömünkről, bánatunkról, vágyainkról. A címzett közel áll hozzánk, jól ismer, szívvel-lélekkel kapcsolódik be ő is a közlési folyamatba. A nem-nyelvi közlések is meghittségről, beszédfigyelemről árulkodnak. b) A szerepre irányuló helyzetben a beszélők egy-egy társadalmi szerepet testesítenek meg: bizonyos célok érdekében érintkeznek egymással, a beszédtevékenység lebonyolításához személyiségük csak igen körülhatárolt része kapcsolódik. A szerepre irányuló beszédhelyzet jóval gyakoribb, mint a személyre irányuló, szabályai is szigorúbbak. Például: ha a vásárlásnál az elárusító és a vevő rosszul játsszák szerepüket, nem csak nevetségessé válhatnak, hanem céljukat sem tudják megvalósítani. A pénztárnál a legnagyobb zsúfoltság közepette hiába mondaná valaki, hogy milyen nagyon fáj a feje, a kedves hölgy milyen gyógyszert ajánlana stb., mert azonnal fellépne a kommunikációs zavar. A nyelvi megnyilatkozást a szerepre irányuló beszédhelyzetben tehát a társadalmi normák szabályozzák. 138

4 A beszédnormákhoz való alkalmazkodás igényli a nem-nyelvi kifejező eszközök ismeretét és gyakorlását is. A legnagyobb szerepe a nézésnek, a tekintetnek van. Egyrészt tükröznie kell a beszélőben végbemenő lelki folyamatokat, másrészt őriznie kell a beszédnek a hallgatóra tett hatását. Nagy hibát követ el az a beszélő, aki állandóan egy pontra néz (vagy nagyon magasra szegezi tekintetét, vagy lesüti fejét), esetleg félre bámul. Az egyenes, bátor szembenézés őszinte, tiszta szándékról, hiteles beszédről győzi meg a hallgatókat. Illyés Gyula szerint jól beszélni és írni jellemkérdés. A nem-őszinteség, a hitetlenkedés a beszélő tekintettartásából is kiérezhető. Az arcjáték az arcizmoknak érzelmeket kifejező mozgása. Érzékeltethetjük a meglepődést, idegességet, örömet, fizikai fájdalmat, türelmetlenséget, ijedtséget, vidámságot, gúnyt, haragot stb. A beszédtárs lelkiállapotára arckifejezéséből következtethetünk. A kézmozdulatnak, a taglejtésnek (gesztusnak) a beszédben nyomatékosító, máskor ábrázoló, utasító szerepe van. A legfontosabb gondolatokat gesztussal kísérjük. Nem lehet állandó, mert visszatetszést válthat ki. Takarékoskodni kell vele, ezt nevezzük kézlekötésnek (valamit fogunk, tartunk kezünkben, esetleg zsebre tesszük bal kezünket). A tanító, a pedagógus a magyarázó kézmozgása szemléletesebbé teszi a mondandót. Ha a mozdulat finom, könnyed, esztétikai hatása van. Fölkelti a figyelmet, nyomatékosítja a beszédet. A térköz-szabályozás azt jelenti, hogy a beszélgető partnerek közötti távolságnak is van üzenete, jelentéshordozó szerepe. Az erős közelség lehet bizalmasság kifejezője, a távolság olykor a ridegséget sugallja. Az érintés színezi, árnyalja a beszélgető partnerek közötti viszonyt. A karra helyezett tenyérnek igen nagy hatása lehet egy-egy fontos pillanatban. A vállon ölelés is a szeretet, a meghittség kifejezője. Aki viszont folyton rúgkapál, gyakran érinti meg partnerét, éppen az ellenkező hatást váltja ki. A nem-nyelvi kommunikáció gyakorlására olyan feladatok végeztetését ajánljuk, amelyeket Palástiné Varga Erzsébet tanítónő gyűjteményéből vettünk. 1. Előkészítő mozgásos játékok I. osztályban már szeptembertől végeztethetők ezek a játékok. Kifejező mozgások Mimika. Utánozzuk annak az embernek az arckifejezését, aki dühös! akit semmi sem érdekel! aki mindent jobban tud másoknál! 139

5 aki gúnyosan elhúzza a száját! aki örül! aki panaszkodik! aki vágyik valamire! aki parancsolgat! Tekintet. Nézni is többféleképpen lehet. Hogyan néz, aki szemlél? aki kukucskál? aki bámészkodik? aki nézelődik? aki nézeget? Gesztus. Hogyan mutatnád? Menj innen! Ülj le! Gyere ide! Nem kell! Nem adom! Ez az enyém! Nem szabad! Ejnye, ejnye! Testtartás. Ki hogyan megy? Utánozzuk! A vándor bandukol. A kisbaba tipeg. A vak ember botorkál. A részeg ember tántorog. A katonák menetelnek. Akinek fáj a lába, az biceg. A beteg vánszorog. A büszke ember kidüllesztett mellel jár. A tolvaj surran, lopakodik, settenkedik. A ráérő ember ballag, andalog. 140

6 2. Cselekvő szóelemzés Mutasd meg, hogyan cammog a medve! hogyan ugrik a szöcske! hogyan ugrál a veréb! hogyan totyog a kacsa! 3. Szoborjáték Két gyermek kell hozzá: a pörgető és a leendő szobor. A pörgető a társát körbeforgatja a saját tengelye körül, majd kezét hirtelen elengedi. A leendő szobor olyan pózban marad, ahogy éppen meg tud állni. A többiek megmondják, mit ábrázol. A következő fázisban a pörgető arra kéri játékostársát, hogy pörögjön: bohóccá, manóvá, majommá stb. 4. Amerikából jöttem című játék Amerikából jöttem. Híres mesterségem a -s. (mutatja: gyalul, fűrészel, kalapál stb.) A metakommunikáció kutatói azt vallják, hogy a beszéddel párhuzamos kifejezőformák szabják meg a közlések hitelességét. Kongruensnek hívják az olyan beszédet, amelyben a párhuzamos tényezők megerősítik a közlést, s inkongruensnek azt, melyben a hang, a mimika stb. arról árulkodik, hogy a beszélő nem azonosul azzal, amit mond. A partner furcsa módon mindig a beszéd mögötti közlést tartja eligazítónak Ha egy társadalomban elharapódzik az inkongruencia: hivatalban, munkahelyen, boltokban, orvosi rendelőkben, az cinizmust, kiábrándultságot, sőt depressziót is okozhat mondja Montágh Imre Nem-nyelvi kifejezőeszközeink című tanulmányában. A megdöbbentés céljából idézzük fel a magyar irodalom egyik legszebb versét, Magyari Lajos Mikor már című költeményét. Mikor már nem lesz méz a szó, fölsíró sebre ír s kenet, hanem csak turzó indulat és másfelöl a rettenet, Mikor már nem hűs és hű ital patakzó patak, mi összeköt, hanem csak tőr, mi megszegi az agyat, szívet és köldököt, Mikor a szó már penge lesz és sebet hasító üvegcserép, s a nyárban bogárzó apró kölykeink mindenike majd belelép, Én akkor megtagadom hatalmát szónak, igének, szólamoknak, és kővásató időnek szegődöm, magát előrlő kőmalomnak. 141

7 S hiába jönnek szavak szárnyán szóra bírni az angyalok! Én elhagyom a szavak tartományát, és néma leszek. És hallgatok 142

A KOMMUNIKÁCIÓ ALAPJAI. - kommunikációs készségek oktatása gyógyszerészeknek. Dr. Heim Szilvia PTE ÁOK Családorvostani Intézet

A KOMMUNIKÁCIÓ ALAPJAI. - kommunikációs készségek oktatása gyógyszerészeknek. Dr. Heim Szilvia PTE ÁOK Családorvostani Intézet A KOMMUNIKÁCIÓ ALAPJAI - kommunikációs készségek oktatása gyógyszerészeknek Dr. Heim Szilvia PTE ÁOK Családorvostani Intézet A kommunikáció Osgood-Schramm körkörös kommunikációs modell Gondolatot megfogalmaz

Részletesebben

1. KOMMUNIKÁCIÓS ALAPFOGALMAK

1. KOMMUNIKÁCIÓS ALAPFOGALMAK 1. KOMMUNIKÁCIÓS ALAPFOGALMAK 1 1.1. A kommunikációs folyamat 2 A kommunikáció a legáltalánosabb megfogalmazás szerint az információk áramlását jelenti. Elsődleges célja, hogy a kommunikációs folyamat

Részletesebben

Játék hanggal és testtel

Játék hanggal és testtel Játék hanggal és testtel BALESET-SZIMULÁCIÓS KÉPZÉS Az érzelem Az érzelem olyan szubjektív állapot, amely a környezetünk fontos változására adott reakcióként fogható fel, ami a további viselkedést meghatározza.

Részletesebben

Kölcsey Ferenc Általános Iskola és Óvoda

Kölcsey Ferenc Általános Iskola és Óvoda Kölcsey Ferenc Általános Iskola és Óvoda Játék című moduláris program A játék című moduláris program legfontosabb célkitűzései a következők: Az óvodás korból hozott játékosság, a játékra való hajlandóság,

Részletesebben

ÉRVELÉS, TÁRGYALÁS, MEGGYŐZÉS - SZEMINÁRIUM

ÉRVELÉS, TÁRGYALÁS, MEGGYŐZÉS - SZEMINÁRIUM ÉRVELÉS, TÁRGYALÁS, MEGGYŐZÉS - SZEMINÁRIUM 1-2. óra Bevezetés. Retorika. Keretezés Szabó Krisztina kriszti.szabo@filozofia.bme.hu 2015. ősz BME GTK Filozófia és Tudománytörténet Tanszék 2 MIÉRT LESZ HASZNOS?

Részletesebben

Feladatlap (kommunikáció 9. osztály)

Feladatlap (kommunikáció 9. osztály) Feladatlap (kommunikáció 9. osztály) 1. Egészítsd ki a táblázatot a kommunikációs folyamat tényezőivel! valóság (világ) beszédhelyzet adó (beszélő) kód (nyelv) üzenet (közlemény) vevő (hallgató) 7 p. 2.

Részletesebben

nyelv: 2) Kérdezz meg 3 embert a környezetedben arról, milyen nyelven tud beszélni, írni, olvasni. Írd le a válaszaikat!

nyelv: 2) Kérdezz meg 3 embert a környezetedben arról, milyen nyelven tud beszélni, írni, olvasni. Írd le a válaszaikat! nyelv: A nyelv arra való, hogy el tudjuk mondani másoknak, amit gondolunk, és mások gondolatait meg tudjuk érteni. Nagyon régen alakult ki, és folyamatosan változik. A nyelv részei: a hangok, a szavak,

Részletesebben

Egyéb Jó gyakorlat megnevezése: Óvoda család újszerű gyakorlata bevontság, együttműködés

Egyéb Jó gyakorlat megnevezése: Óvoda család újszerű gyakorlata bevontság, együttműködés Szolnok Városi Óvodák Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Pedagógiai Szakmai Szolgáltató Intézmény Százszorszép Óvoda referenciahely: A kompetencia alapú nevelési, oktatási programot átfogóan, mintaadóan

Részletesebben

VIII. Szervezeti kommunikáció

VIII. Szervezeti kommunikáció BBTE, Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi kar, Szatmárnémeti egyetemi kirendeltség VIII. Szervezeti kommunikáció Szervezési- és vezetési elméletek 2013 Május 27 Gál Márk doktorandusz Közigazgatási

Részletesebben

A beszédstílus meghatározó tényezői és temporális jellemzői

A beszédstílus meghatározó tényezői és temporális jellemzői A BESZÉD ÉS AMI MÖGÖTTE VAN Magyar nyelv hete 2012. április 25. A beszédstílus meghatározó tényezői és temporális jellemzői Gráczi Tekla Etelka Beszédstílus Beszédstílus = az írás, megszólalás módja A

Részletesebben

ÉRVELÉS, TÁRGYALÁS, MEGGYŐZÉS - SZEMINÁRIUM

ÉRVELÉS, TÁRGYALÁS, MEGGYŐZÉS - SZEMINÁRIUM ÉRVELÉS, TÁRGYALÁS, MEGGYŐZÉS - SZEMINÁRIUM 1-2. óra Bevezetés. Retorika. Keretezés Verbális és nem verbális kommunikáció Szabó Krisztina kriszti.szabo@filozofia.bme.hu BME GTK Filozófia és Tudománytörténet

Részletesebben

Minta. Az emelt szintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója

Minta. Az emelt szintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója Az emelt szintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az értékelési eljárás meghatározott értékelési szempontokon,

Részletesebben

Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához. Angol nyelv

Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához. Angol nyelv Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához Angol nyelv Általános jellemzők FELADATTÍPUS ÉRTÉKELÉS SZEMPONTJAI PONTSZÁM Bemelegítő beszélgetés Nincs értékelés 1. Társalgási feladat: - három témakör

Részletesebben

Az esztétikai nevelés. Dr. Nyéki Lajos 2016

Az esztétikai nevelés. Dr. Nyéki Lajos 2016 Az esztétikai nevelés Dr. Nyéki Lajos 2016 Bevezetés Az esztétikai nevelés a személyiség formálásának olyan sajátos útja, amelynek során az esztétikum hatásait tudatosan érvényesítjük a nevelési céljaink

Részletesebben

Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához. Angol nyelv. Általános jellemzők. Nincs értékelés

Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához. Angol nyelv. Általános jellemzők. Nincs értékelés Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához Angol nyelv Általános jellemzők FELADATTÍPUS ÉRTÉKELÉS SZEMPONTJAI PONTSZÁM Bemelegítő beszélgetés Nincs értékelés 1. Társalgás - interakció kezdeményezés

Részletesebben

A kommunikáció szerepe a sportpedagógiában

A kommunikáció szerepe a sportpedagógiában Készítette: Dátum: 2008. 06. 06. A kommunikáció szerepe a sportpedagógiában A kommunikáció fogalma: A szó eredete szerint: communis (mn.) közös, általános communitas (fn.) közösség; communico (ige) közöl,

Részletesebben

Berlitz 1. szint KER szint A 1

Berlitz 1. szint KER szint A 1 Társalgási Berlitz 1. szint KER szint A 1 A tanuló képes általános kifejezéseket és egész egyszerű mondatokat használni és megérteni. Képes személyes adatokra vonatkozó kérdések megfogalmazására illetve

Részletesebben

Az emelt szintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója

Az emelt szintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója Az emelt szintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója Francia nyelv A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az értékelési eljárás meghatározott

Részletesebben

(ÓVODA NEVE) PEDAGÓGIAI PROGRAMJÁRÓL

(ÓVODA NEVE) PEDAGÓGIAI PROGRAMJÁRÓL Betekintés a pedagógiai program elfogadását részletes szakmai és törvényi hivatkozásokkal is alátámasztó INTÉZMÉNYVEZETŐI vagy SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY dokumentumba: ÓVODAVEZETŐI / SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY Óvoda logója

Részletesebben

Középszintű szóbeli érettségi vizsga értékelési útmutatója. Olasz nyelv

Középszintű szóbeli érettségi vizsga értékelési útmutatója. Olasz nyelv Középszintű szóbeli érettségi vizsga értékelési útmutatója Olasz nyelv FELADATTÍPUS ÉRTÉKELÉS SZEMPONTJAI PONTSZÁM Bemelegítő beszélgetés 1. Társalgási feladat/interjú: három témakör interakció kezdeményezés

Részletesebben

A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója. Francia nyelv

A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója. Francia nyelv A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója Francia nyelv A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az értékelési eljárás meghatározott értékelési

Részletesebben

Önkéntes némaság - a mutizmus. Írta: Csányi Nikolett

Önkéntes némaság - a mutizmus. Írta: Csányi Nikolett Mi is a mutizmus? Az alkalmazkodó viselkedés zavara. A mutizmus némaságot jelent. Mutizmus során a beszédszervek épek, de súlyos viselkedéses gátlás (neurotikus zavar) alakul ki, és a gyermek nem beszél.

Részletesebben

A nyelv valóságfelidéző szerepe az elvonatkoztatásra képes gondolkodáson

A nyelv valóságfelidéző szerepe az elvonatkoztatásra képes gondolkodáson A nyelv és gondolkodás viszonya A nyelv fogalma: a legegyetemesebb jelrendszer. Egy nagyobb közösség, általában egy nemzet tulajdona. A külső és a belső valóságot minden más jelrendszernél pontosabban

Részletesebben

Egy gyermek sem akarja tanárait, szüleit bosszantani! - a megismerő funkciók szerepe a tanulási és

Egy gyermek sem akarja tanárait, szüleit bosszantani! - a megismerő funkciók szerepe a tanulási és Egy gyermek sem akarja tanárait, szüleit bosszantani! - a megismerő funkciók szerepe a tanulási és viselkedészavarok kialakulásában Nézd, halld, érezd, mondd! az észlelés fejlesztése a hatékony tanulásért

Részletesebben

A következő táblázat az értékelési szempontokat és az egyes szempontok szerint adható maximális pontszámot mutatja.

A következő táblázat az értékelési szempontokat és az egyes szempontok szerint adható maximális pontszámot mutatja. A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák alapján történik. Ez az értékelési eljárás meghatározott értékelési szempontokon, valamint az egyes szempontokhoz tartozó szintleírásokon

Részletesebben

Minta. A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója

Minta. A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az értékelési eljárás meghatározott értékelési szempontokon,

Részletesebben

K É R D Ő Í V személyes kommunikációs stílus

K É R D Ő Í V személyes kommunikációs stílus K É R D Ő Í V személyes kommunikációs stílus Önnek bizonyára van elképzelése önmagáról mint személyes kommunikátorról, ezen belül arról, hogyan érzékeli önmaga kommunikációs módját, más szavakkal: kommunikációs

Részletesebben

Kódolás hír Dekódolás csatorna

Kódolás hír Dekódolás csatorna Kommunikáció a kapcsolatainkban 1 A KOMMUNIKÁCIÓ MEGHATÁROZÁSA ÉS FUNKCIÓI A kommunikáció latin eredetű szó, a communis, vagyis közös, megoszt, közössé tesz, közöl jelentésben található. A kommunikáció

Részletesebben

TÁMOP 3.4.3 08/2 Iskolai tehetséggondozás MŰVÉSZETI TEHETSÉGKÖR

TÁMOP 3.4.3 08/2 Iskolai tehetséggondozás MŰVÉSZETI TEHETSÉGKÖR TÁMOP 3.4.3 08/2 MŰVÉSZETI TEHETSÉGKÖR TÁMOP 3.4.3 08/2 TÁMOP 3.4.3 08/2 Elsődleges cél volt a gyermek személyiségét több irányból fejleszteni a kiemelkedő képességeit tovább csiszolni, a testilelki komfortérzetét

Részletesebben

Mi illik, mi nem illik?

Mi illik, mi nem illik? Mi illik, mi nem illik? Az illemszabályok minden emberre egyformán vonatkoznak. Nincsenek külön illemszabályok a felnőtteknek és külön gyerekeknek. Az illemszabályok szinte minden helyzetben meghatározzák

Részletesebben

Kommunikáció elmélete és gyakorlata. Zombori Judit, pszichológus

Kommunikáció elmélete és gyakorlata. Zombori Judit, pszichológus Kommunikáció elmélete és gyakorlata Zombori Judit, pszichológus 1 Asszertivitás (Sam R. Lloyd alapján) Jelentése: Pozitívan gondolkodunk Önérvényesítő módon viselkedünk Önbizalmat érzünk 2 Önmagunk és

Részletesebben

Pedagógiai program. Lánycsóki Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola OM 027302

Pedagógiai program. Lánycsóki Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola OM 027302 2013 Pedagógiai program Lánycsóki Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola OM 027302 1 Tartalom Köszöntő...4 Küldetésünk...5 1. Az intézmény nevelési programja...7 1.1 A nevelő-oktató munka pedagógiai

Részletesebben

MESÉL A SZÁMÍTÓGÉP. Interaktív mesekészítés óvodás és kisiskolás korban

MESÉL A SZÁMÍTÓGÉP. Interaktív mesekészítés óvodás és kisiskolás korban MESÉL A SZÁMÍTÓGÉP Interaktív mesekészítés óvodás és kisiskolás korban Pasaréti Otília, Infor Éra 2009 TARTALOM A kutatás célja Interaktív mese A Meseszerkesztő bemutatása A kutatás menete A program fejlődése

Részletesebben

KÖZÉPSZINT BESZÉDKÉSZSÉG ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

KÖZÉPSZINT BESZÉDKÉSZSÉG ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Általános jellemzok FELADATTÍPUS ÉRTÉKELÉS SZEMPONTJAI PONTSZÁM Bemelegíto beszélgetés 1. Társalgási feladat: három témakör interakció kezdeményezés nélkül 2. Szituációs feladat: interakció a vizsgázó

Részletesebben

A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója

A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója Francia nyelv A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az értékelési eljárás meghatározott értékelési

Részletesebben

Pszichikai képességek és alakítása. Sárközi István UEFA Elite Youth A

Pszichikai képességek és alakítása. Sárközi István UEFA Elite Youth A Pszichikai képességek és alakítása Sárközi István UEFA Elite Youth A 1. Figyelem, megfigyelőképesség 2. Érzékelés észlelés 3. Emlékezet 4. Gondolkodási funkciók 1. A figyelem, megfigyelőképesség fejlesztése:

Részletesebben

A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója. Orosz nyelv. Általános útmutató

A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója. Orosz nyelv. Általános útmutató A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója Orosz nyelv Általános útmutató A következő táblázat az értékelési szempontokat és az egyes szempontoknál adható maximális pontszámot mutatja. A Beszédtempó,

Részletesebben

Társalgási (magánéleti) stílus

Társalgási (magánéleti) stílus Társalgási (magánéleti) stílus Meghatározás kötetlen társas érintkezésben használt nyelvi formák Általános jellemzők, elvárások közvetlen, Könnyen érthető, Személyiség kifejezése Kommunikációs funkciók

Részletesebben

1. A másik ember megértése 2. Az empátia fogalmának kialakulása és fejlődéstörténete a modern lélektanban

1. A másik ember megértése 2. Az empátia fogalmának kialakulása és fejlődéstörténete a modern lélektanban TARTALOMJEGYZÉK 1. A másik ember megértése...11 Áttekinthető emberi világ...11 A rang és a formális viszonyok szerepe...12 A másik érdekessé válik...13 Új kommunikációs nehézségek...14 Az egyén szubjektív

Részletesebben

Feldmár András ÉLETUNALOM, ÉLETTÉR, ÉLETKEDV

Feldmár András ÉLETUNALOM, ÉLETTÉR, ÉLETKEDV Feldmár András ÉLETUNALOM, ÉLETTÉR, ÉLETKEDV A kötet gondozásában közremûködött a Feldmár Intézet. A Feldmár Intézet szellemi mûhely, amely a filozófia, az etika és az interperszonális fenomenológia eszközeivel

Részletesebben

Néhány gondolat a projekt menedzsment kommunikációjához

Néhány gondolat a projekt menedzsment kommunikációjához Néhány gondolat a projekt menedzsment kommunikációjához avagy amiről a módszertanok nem írnak dr. Prónay Gábor 6. Távközlési és Informatikai Projekt Menedzsment Fórum 2003. április 10. AZ ELŐADÁS CÉLJA

Részletesebben

Érveléstechnika-logika. 6. óra

Érveléstechnika-logika. 6. óra Érveléstechnika-logika 6. óra Keretezés/framing 2 Keretezés A framingnél olyan szavakat és képeket választanak ki a befogadók számára, amelyek azokat a megvilágításokat hozzák előtérbe, melyekre a kommunikátor

Részletesebben

Kommunikációelmélet. III. előadás. A tranzakciós és az interakciós elmélet. A tranzakciós és interakciós elmélet

Kommunikációelmélet. III. előadás. A tranzakciós és az interakciós elmélet. A tranzakciós és interakciós elmélet Kommunikációelmélet III. előadás A tranzakciós és az interakciós elmélet A tranzakciós és interakciós elmélet a kommunikációt mint egyszeri aktust vizsgálják (egy üzenetközlést, egy párbeszédet stb.) 1

Részletesebben

A nevelés eszközrendszere. Dr. Nyéki Lajos 2015

A nevelés eszközrendszere. Dr. Nyéki Lajos 2015 A nevelés eszközrendszere Dr. Nyéki Lajos 2015 A nevelési eszköz szűkebb és tágabb értelmezése A nevelési eszköz fogalma szűkebb és tágabb értelemben is használatos a pedagógiában. Tágabb értelemben vett

Részletesebben

TI és ÉN = MI. Társas Ismeretek és Érzelmi Nevelés Mindannyiunkért. Kísérleti program kisiskolásoknak SZEMERE BERTALAN ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM

TI és ÉN = MI. Társas Ismeretek és Érzelmi Nevelés Mindannyiunkért. Kísérleti program kisiskolásoknak SZEMERE BERTALAN ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM TI és ÉN = MI Társas Ismeretek és Érzelmi Nevelés Mindannyiunkért Kísérleti program kisiskolásoknak 1 SZEMERE BERTALAN ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM SZOCIÁLIS KOMPETENCIA A szabálykövetés, a saját magunkkal

Részletesebben

hang Példamondatok: hang hang hang hang Feladatok: hang

hang Példamondatok: hang hang hang hang Feladatok: hang hang A hangokat a fülünkkel érzékeljük. Nyelvtanórán a hang szónak a beszédhang jelentését használjuk. Amikor kimondunk egy betűt, az a hang. A beszédhangokat mi hozzuk létre a szánkkal és a nyelvünkkel.

Részletesebben

Lakatosné Pripkó Judit Albert Schweitzer Kórház Hatvan. Magyar Ápolási Egyesület I. Kongresszusa, Siófok- 2011.okt.14-15.

Lakatosné Pripkó Judit Albert Schweitzer Kórház Hatvan. Magyar Ápolási Egyesület I. Kongresszusa, Siófok- 2011.okt.14-15. Lakatosné Pripkó Judit Albert Schweitzer Kórház Hatvan Magyar Ápolási Egyesület I. Kongresszusa, Siófok- 2011.okt.14-15. 1 Kommunikáció a társas kapcsolat alapja - információátadás - üzenet/közlő/befogadó

Részletesebben

Dr. Judit Kerekes AMIT 2017, New York

Dr. Judit Kerekes AMIT 2017, New York Dr. Judit Kerekes AMIT 2017, New York Örökségünk a magyar nyelv megőrzése megtartása A nagymama Idősebb szomszéd Családi barátok regéiből Régi kézimunkák újra használatából Magyar festmények, képek a

Részletesebben

Tartalom és forma. Tartalom és forma. Tartalom. Megjegyzés

Tartalom és forma. Tartalom és forma. Tartalom. Megjegyzés Tartalom A tartalom és forma jelentése és kettőssége. A forma jelentősége, különösen az ember biológiai és társadalmi formáját illetően. Megjegyzés Ez egy igen elvont téma. A forma egy különleges fogalom

Részletesebben

Kommunikációelmélet. VII-VIII. előadás. A nem verbális kommunikáció és főbb tudományterületei. A testbeszéd kutatásának története

Kommunikációelmélet. VII-VIII. előadás. A nem verbális kommunikáció és főbb tudományterületei. A testbeszéd kutatásának története Kommunikációelmélet VII-VIII. előadás A nem verbális kommunikáció és főbb tudományterületei A testbeszéd kutatásának története A 20-ik század előtt Charles Darwin Az érzelmek kifejezése az embernél és

Részletesebben

Fejlesztőpedagógia alapjai A DIFFERENCIÁLÁS NEVELÉSELMÉLETI KÉRDÉSEI AZ ÓVODÁBAN

Fejlesztőpedagógia alapjai A DIFFERENCIÁLÁS NEVELÉSELMÉLETI KÉRDÉSEI AZ ÓVODÁBAN Fejlesztőpedagógia alapjai A DIFFERENCIÁLÁS NEVELÉSELMÉLETI KÉRDÉSEI AZ ÓVODÁBAN Az előadás vázlata A közoktatás egyik legnehezebb, megoldásra váró problémája A differenciálás Az egyének differenciált

Részletesebben

Fontos (Rossz) Hírek Közlése

Fontos (Rossz) Hírek Közlése PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KAR Fontos (Rossz) Hírek Közlése Csikós Ágnes, Radványi Ildikó PTE ÁOK Alapellátási Intézet Hospice-Pallíativ Tanszék BEVEZETÉS Alapvető készség Nem megfelelő

Részletesebben

TAMOP 2.4.5-12/7 2012-0062 ÜZLETVITEL A GYAKORLATBAN AZ ILPEA MUNKATÁRSAINAK 5.MODUL

TAMOP 2.4.5-12/7 2012-0062 ÜZLETVITEL A GYAKORLATBAN AZ ILPEA MUNKATÁRSAINAK 5.MODUL TAMOP 2.4.5-12/7 2012-0062 ÜZLETVITEL A GYAKORLATBAN AZ ILPEA MUNKATÁRSAINAK 5.MODUL A kommunikáció TARTALOM: 1. A kommunikációról 2. A kommunikációs folyamat elemei 3. A kommunikáció gátjai 4. A jó kommunikáció

Részletesebben

A projektidőszak (szeptember-november) tanterve. Anyanyelvismeret III.-IV. Osztály

A projektidőszak (szeptember-november) tanterve. Anyanyelvismeret III.-IV. Osztály Proiect cofinanțat din Fondul Social European prin Programul Operațional Sectorial Dezvoltarea Resurselor Umane 2007-2013 Investește în oameni! Axa prioritară 1 Educație și formare profesională în sprijinul

Részletesebben

II. Gyermeknyelv, anyanyelvelsajátítás

II. Gyermeknyelv, anyanyelvelsajátítás II. Gyermeknyelv, anyanyelvelsajátítás 1. Általános kérdések 1. Általános kérdések általános ütem 1. Általános kérdések általános ütem univerzális jellegű 1. Általános kérdések általános ütem univerzális

Részletesebben

HANGERŐ, ÍRÁS, TESTTARTÁS, TÉRHASZNÁLAT, JELNYELV

HANGERŐ, ÍRÁS, TESTTARTÁS, TÉRHASZNÁLAT, JELNYELV ALAPÉRZELMEK MIMIKÁVAL: Mennyire ismered a nem verbális jeleket? (teszt) Tárgyalás, beszélgetés közben érdemes ezekre a jelekre is figyelnünk. Végezzétek el a tesztet, és értékeljétek ki az eredményt!

Részletesebben

Kommunikáció az élet végén. Magyari Judit

Kommunikáció az élet végén. Magyari Judit Kommunikáció az élet végén Magyari Judit A halálhoz való viszonyulás megváltozott. A múlt század elejéig nem fordulhatott elő, hogy valaki egyedül maradjon, és ne legyen mellette valaki, aki segít neki

Részletesebben

Pőcz Ildikó * JÁTÉKOS ISMERKEDÉS A SZLOVÁK NYELVVEL AZ ÓVODÁBAN

Pőcz Ildikó * JÁTÉKOS ISMERKEDÉS A SZLOVÁK NYELVVEL AZ ÓVODÁBAN Pőcz Ildikó * JÁTÉKOS ISMERKEDÉS A SZLOVÁK NYELVVEL AZ ÓVODÁBAN Az életünk során az anyanyelvünk átszövi egész lényünket, és meghatározza értelmi, érzelmi intelligenciánkat. Gyermekkorban az anyanyelvi

Részletesebben

Érvelés, tárgyalás, meggyőzés

Érvelés, tárgyalás, meggyőzés Érvelés, tárgyalás, meggyőzés 5. óra Keretezés. Retorika. Gyakorlat Csordás Geng Pinkasz Szabó - Tanács TÉMAKÖRÖK Keretezés Retorika Gyakorlat 2 BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék, Érvelés, tárgyalás,

Részletesebben

Személyes és szakmai hatékonyság tantárgy bemutatása

Személyes és szakmai hatékonyság tantárgy bemutatása Személyes és szakmai hatékonyság tantárgy bemutatása TÁMOP-2.2.4-08/1.-2009-0008 A foglalkozási rehabilitációs koordinátor képzés adaptációja Szlovéniába A projekt az EU társfinanszírozásával az Új Magyarország

Részletesebben

Érveléstechnika-logika 5. óra

Érveléstechnika-logika 5. óra Érveléstechnika-logika 5. óra Csordás Hédi Virág hedi.csordas@filozofia.bme.hu Egres Dorottya egres.dorottya@filozofia.bme.hu Elek Nikolett nikolett.elek@filozofia.bme.hu Keretezés, framing 2 Keretezés,

Részletesebben

A három nap időbeosztása: 2015. május 29., péntek: 14.00-18.00 2015. május 30., szombat: 9.00-18.00 2015. május 31., vasárnap: 8.30-15.00.

A három nap időbeosztása: 2015. május 29., péntek: 14.00-18.00 2015. május 30., szombat: 9.00-18.00 2015. május 31., vasárnap: 8.30-15.00. Kedves Művészeti Tárló Közhasznú Egyesület! "Egymás terhét hordozzátok..." Gyerekek és fiatalok egyéni és csoportos fejlesztése bibliai keretű élménypedagógiai foglalkozáson keresztül A Kalandok és Álmok

Részletesebben

PAJKOS NEVELÉSI PROGRAM

PAJKOS NEVELÉSI PROGRAM PAJKOS NEVELÉSI PROGRAM PAJKOS ÓVODA 1119 BUDAPEST, PAJKOS U. 35. Az intézmény OM azonosítója: 034459 Intézményvezető: Csályiné Schön Mária Ph Legitimációs eljárás Nevelőtestületi elfogadás határozatszáma:

Részletesebben

Alulteljesítő tehetségek. Kozma Szabolcs

Alulteljesítő tehetségek. Kozma Szabolcs Alulteljesítő tehetségek Kozma Szabolcs. MOTTÓ Az eredetiség nem azt jelenti, hogy olyat mondunk, amit még senki nem mondott, hanem, hogy pontosan azt mondjuk, amit mi magunk gondolunk. James Stephens

Részletesebben

szka102_10 É N É S A V I L Á G Készítette: Kovácsné Vojnovics Éva Solymos Éva SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 2.

szka102_10 É N É S A V I L Á G Készítette: Kovácsné Vojnovics Éva Solymos Éva SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 2. szka102_10 É N É S A V I L Á G Iskolaorvosnál és iskolafogászaton Készítette: Kovácsné Vojnovics Éva Solymos Éva SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 2. ÉVFOLYAM 104 Szociális, életviteli

Részletesebben

Az információs és kommunikációs technológia rendkivül gyors fejlődése

Az információs és kommunikációs technológia rendkivül gyors fejlődése Az információs és kommunikációs technológia rendkivül gyors fejlődése Fontos tudni: Minden emberi kapcsolat alapja a kommunikáció. Mondanivalónkat, gondolatainkat, érzéseinket, a szavak mellett egész lényünkkel

Részletesebben

Olyan tehetséges ez a gyerek mi legyen vele?

Olyan tehetséges ez a gyerek mi legyen vele? Olyan tehetséges ez a gyerek mi legyen vele? Kérdések elitista megközelítés egyenlőség elv? ritka, mint a fehér holló nekem minden tanítványom tehetséges valamiben mi legyen a fejlesztés iránya? vertikális

Részletesebben

HELYI TANTERV. Nyelvtan

HELYI TANTERV. Nyelvtan HELYI TANTERV Nyelvtan 9. évfolyam Kommunikáció, tömegkommunikáció 12 óra Mindennapi kommunikációs helyzetekben való megnyilvánulás, törekvés az érthető, kifejező beszédre. A beszéd zenei eszközei, nem

Részletesebben

SZOLGÁLATI TITOK! KORLÁTOZOTT TERJESZTÉSŰ!

SZOLGÁLATI TITOK! KORLÁTOZOTT TERJESZTÉSŰ! A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

TESTBESZÉD ELEMEI 2. GESZTUSOK

TESTBESZÉD ELEMEI 2. GESZTUSOK TESTBESZÉD ELEMEI 2. GESZTUSOK A gesztus a kéznek az emberi kapcsolatokban, az interakcióban szerepet játszó, a közlést kísérő mozgása. Érzékeny kifejezője lehet érzelmeknek, szándékoknak, lelki tartalmaknak,

Részletesebben

TÁRGYALÁS TECHNIKA ÉS KONFLIKTUSKEZELÉS A GYAKORLATBAN. Dr. habilnémeth Erzsébet, szociálpszichológus, kommunikációs szakértő, BKF, ÁSZ

TÁRGYALÁS TECHNIKA ÉS KONFLIKTUSKEZELÉS A GYAKORLATBAN. Dr. habilnémeth Erzsébet, szociálpszichológus, kommunikációs szakértő, BKF, ÁSZ TÁRGYALÁS TECHNIKA ÉS KONFLIKTUSKEZELÉS A GYAKORLATBAN Dr. habilnémeth Erzsébet, szociálpszichológus, kommunikációs szakértő, BKF, ÁSZ A SIKER ALAPJA 1. FELKÉSZÜLÉS 1. Meg kell határozni az elérendő célt

Részletesebben

MEDIÁCIÓS KÉPZÉS. Szükségünk van másokra, hogy önmagunk lehessünk C. G. Jung. Dr. Fellegi Borbála dr. Vajna Virág

MEDIÁCIÓS KÉPZÉS. Szükségünk van másokra, hogy önmagunk lehessünk C. G. Jung. Dr. Fellegi Borbála dr. Vajna Virág MEDIÁCIÓS KÉPZÉS Szükségünk van másokra, hogy önmagunk lehessünk C. G. Jung Dr. Fellegi Borbála dr. Vajna Virág A MEDIÁTOR KÉPESSÉGEI Objektivitás: mindkét felet erősíteni, támogatni, még akkor is, ha

Részletesebben

Erkölcstan. 3. évfolyam. - Testi, lelki egészségre nevelés. Hazafias nevelés. Családi életre nevelés.

Erkölcstan. 3. évfolyam. - Testi, lelki egészségre nevelés. Hazafias nevelés. Családi életre nevelés. Erkölcstan 3. évfolyam Célok: - A tanulók erkölcsi érzékének fejlesztése. - Az önismeret erősítése, az önelfogadás segítése. - A tanulók realitásérzékének fejlesztése. - Az összetartozás érzésének megerősítése

Részletesebben

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai:

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai: KAPCSOLATAINK Számomra minden kisgyermek csoda. És mindegy, hogy szép vagy eláll a kisfüle, mindegy, hogy csillagszemű vagy kancsal egy picit kisgyermek, tehát csoda. Esendő és kiszolgáltatott. Óvjuk és

Részletesebben

Érvelés, tárgyalás, meggyőzés

Érvelés, tárgyalás, meggyőzés Érvelés, tárgyalás, meggyőzés 5. óra Keretezés. Retorika. Gyakorlat Csordás Geng Szabó TÉMAKÖRÖK Keretezés Retorika Gyakorlat Keretezés/framing Keretezés/framing Az országot titokzatos járvány fenyegeti,

Részletesebben

KÖNNYEN KI TUDOD MONDANI? NEM!

KÖNNYEN KI TUDOD MONDANI? NEM! KÖNNYEN KI TUDOD MONDANI? NEM! A következő kérdőív azt méri fel, hogy mennyire tudsz másoknak nemet mondani, mennyire vagy képes kiállni a neked fontosnak tartott dolgok mellett akkor is, ha ez éppen mások

Részletesebben

1. Pedagógiánk a szentignáci lelkigyakorlatok felismeréseire támaszkodik közösen reflektálunk a tapasztalatainkra, és megosztjuk

1. Pedagógiánk a szentignáci lelkigyakorlatok felismeréseire támaszkodik közösen reflektálunk a tapasztalatainkra, és megosztjuk TANÁRI KÉRDŐÍV KIÉRTÉKELÉSE Az iskola vezetősége 6 novemberében arra kérte a tanárokat, hogy e kérdőív kitöltésével segítsék az iskola fejlődését és adjanak visszajelzést arra, hogy látják az iskolát,

Részletesebben

ANYANYELVI NEVELÉS AZ ÓVODÁBAN, A MONTESSORI PEDAGÓGIA ESZKÖZRENDSZERÉVEL ZÁRÓDOLGOZAT

ANYANYELVI NEVELÉS AZ ÓVODÁBAN, A MONTESSORI PEDAGÓGIA ESZKÖZRENDSZERÉVEL ZÁRÓDOLGOZAT Kecskeméti Főiskola Tanítóképző Főiskolai Kar Továbbképzési és vizsgaközpont ANYANYELVI NEVELÉS AZ ÓVODÁBAN, A MONTESSORI PEDAGÓGIA ESZKÖZRENDSZERÉVEL ZÁRÓDOLGOZAT KONZULENS TANÁR: Dr. Szinger Veronika

Részletesebben

TÁMOP-5.5.7.-08/1-2008-0001 Betegjogi, ellátottjogi és gyermekjogi képviselői hálózat és civil jogvédő munka fejlesztése.

TÁMOP-5.5.7.-08/1-2008-0001 Betegjogi, ellátottjogi és gyermekjogi képviselői hálózat és civil jogvédő munka fejlesztése. Kommunikáció. Témacsoportok A kommunikáció fogalama Metakommunikáció Kommunikáció a jogvédelmi munkában. A kommunikációs képesség játszotta a legnagyobb szerepet az emberiség fejlődésében A kommunikáció

Részletesebben

SZKb_102_01. Bizalomjáték. Készítette: Lissai Katalin É N É S A M Á S I K SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 2.

SZKb_102_01. Bizalomjáték. Készítette: Lissai Katalin É N É S A M Á S I K SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 2. SZKb_102_01 segítség, amit adhatok Bizalomjáték É N É S M Á S I K Készítette: Lissai Katalin SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 2. ÉVFOLYM tanári SEGÍTSÉG, MIT DHTOK MODULVÁZLT tevékenység

Részletesebben

Föld napján, Karácsonykor Március 15 A kézírás napja

Föld napján, Karácsonykor Március 15 A kézírás napja Concept Az emberiség a gyors fejlődés közepette sokszor megfeledkezik önmagáról, a múltjáról, környezetéről. Ahhoz, hogy bizonyos dolgok ne merülhessenek feledésbe, időnként fel kell eleveníteni szerepüket.

Részletesebben

Megnyílás. 2. összejövetel

Megnyílás. 2. összejövetel Megnyílás 2. összejövetel 25 Előkészítés Üljünk körbe, és középre tegyünk egy gyertyát (ne a szőnyegre csöpögjön!). Ezt gyújtsuk meg a beszélgetés kezdetekor! Keresd ki a mai napra való szentírási részt:

Részletesebben

DR. IMMUN Egészségportál

DR. IMMUN Egészségportál A skizofrénia A skizofrénia A skizofrénia kifejezést szinte mindenki hallotta már valahol. Az emberek zöme azonban mégsem tudja biztosan, mi is ez, mi az oka, és hogyan gyógyítható. Mit jelent a skizofrénia

Részletesebben

A GYERMEKBARÁT PROGRAM

A GYERMEKBARÁT PROGRAM A GYERMEKBARÁT PROGRAM A program jellemzői I. Alapdokumentum az ún. kompetencia alapú fejlesztéshez a szövegértés és szövegalkotás területén. A program kedvez a gyakorlati felhasználásban szükség szerint

Részletesebben

MŰVELTSÉGTERÜLET OKTATÁSA TANTÁRGYI BONTÁS NÉLKÜL AZ ILLYÉS GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 5. A OSZTÁLYÁBAN

MŰVELTSÉGTERÜLET OKTATÁSA TANTÁRGYI BONTÁS NÉLKÜL AZ ILLYÉS GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 5. A OSZTÁLYÁBAN MŰVELTSÉGTERÜLET OKTATÁSA TANTÁRGYI BONTÁS NÉLKÜL AZ ILLYÉS GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 5. A OSZTÁLYÁBAN Készítette: Adorjánné Tihanyi Rita Innováció fő célja: A magyar irodalom és nyelvtan tantárgyak oktatása

Részletesebben

54 761 02 0010 54 02 Kisgyermekgondozó, -nevelő Gyermekgondozó-nevelő

54 761 02 0010 54 02 Kisgyermekgondozó, -nevelő Gyermekgondozó-nevelő A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Érvelés, tárgyalás, meggyőzés

Érvelés, tárgyalás, meggyőzés Érvelés, tárgyalás, meggyőzés 5. óra Elek Nikolett nikolett.elek@filozofia.bme.hu Csordás Hédi Virág hedi.csordas@filozofia.bme.hu Keretezés/framing 2 Keretezés, framing A framing-nél olyan szavakat és

Részletesebben

BALLAGÁS ÉS TANÉVZÁRÓ 2012. Zene: Ballagási dalok a gyülekező és a bevonulás alatt

BALLAGÁS ÉS TANÉVZÁRÓ 2012. Zene: Ballagási dalok a gyülekező és a bevonulás alatt BALLAGÁS ÉS TANÉVZÁRÓ 2012 Zene: Ballagási dalok a gyülekező és a bevonulás alatt Szeretettel köszöntöm a ballagási és tanévzáró ünnepélyünkön a kedves szülőket, rokonokat, nevelőinket és diáktársaimat!

Részletesebben

Az én helyem, az én kuckóm III.

Az én helyem, az én kuckóm III. SZKC 103_12 a z é n d i m e n z i ó i z én helyem, az én kuckóm III. modul szerzője: Dallos Tamásné SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 3. ÉVFOLYM 128 z én helyem, az én kuckóm III. Tanári

Részletesebben

RE11344 TANMENETJAVASLAT ERKÖLCSTAN. 3.osztály. Heti 1 óra

RE11344 TANMENETJAVASLAT ERKÖLCSTAN. 3.osztály. Heti 1 óra RE11344 TANMENETJAVASLAT ERKÖLCSTAN 3.osztály Heti 1 óra Összeállította: Báder Ilona Témakör: Milyen vagyok, és milyennek látnak mások? Nevelési fejlesztési cél: Az önismeret erősítése és az önelfogadás

Részletesebben

SYLLABUS. Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Bölcsészettudományi Kar magyar nyelv és irodalom

SYLLABUS. Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Bölcsészettudományi Kar magyar nyelv és irodalom SYLLABUS I. Intézmény neve Kar Szak Tantárgy megnevezése Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Bölcsészettudományi Kar magyar nyelv és irodalom Anyanyelv-pedagógia. A tantárgy típusa DF DD DS DC X II.

Részletesebben

Hivatalos levelezés. Levelek, megkeresések, kérelmek és e-levelezés. Tartalmi, stiláris és formai szabályok.

Hivatalos levelezés. Levelek, megkeresések, kérelmek és e-levelezés. Tartalmi, stiláris és formai szabályok. HIVATALOS/ÜZLETI LEVÉL Hivatalos levelezés. Levelek, megkeresések, kérelmek és e-levelezés. Tartalmi, stiláris és formai szabályok. Öt alapvetõ cél: 1. Informálni akarunk. 2. Megmagyarázni valamit (magyarázkodni).

Részletesebben

Autizmusba zárt világ

Autizmusba zárt világ Autizmusba zárt világ Az autizmus története Egyidős az emberiséggel! A szindróma első leírása: Leo Kanner-1943 autisztikus magány Hans Asperger 1944 autisztikus pszichopátia A reciprok kommunikáció minőségi

Részletesebben

Felsős munkaközösség munkaterve. 2016/2017. tanév

Felsős munkaközösség munkaterve. 2016/2017. tanév Felsős munkaterve 2016/2017. tanév Célok, feladatok A szóbeli kommunikáció erősítése A kommunikációs Az önálló ismeretszerzés képességének Önértékelés, önbecsülés Élmény alapú tanulás, tanítás alkalmazása

Részletesebben

KOMMUNIKÁCIÓ. Dr. Vincze Zoltán. Semmelweis Egyetem Egyetemi Gyógyszertár Gyógyszerügyi Szervezési Intézet

KOMMUNIKÁCIÓ. Dr. Vincze Zoltán. Semmelweis Egyetem Egyetemi Gyógyszertár Gyógyszerügyi Szervezési Intézet KOMMUNIKÁCIÓ Dr. Vincze Zoltán Semmelweis Egyetem Egyetemi Gyógyszertár Gyógyszerügyi Szervezési Intézet MOTTÓ: A gondolkodó ember aki nem tudja kifejezni a gondolatait ugyanazon a szinten van, mint az

Részletesebben

KOMMUNIKÁCIÓ. Dr. Vincze Zoltán Semmelweis Egyetem Egyetemi Gyógyszertár Gyógyszerügyi Szervezési Intézet

KOMMUNIKÁCIÓ. Dr. Vincze Zoltán Semmelweis Egyetem Egyetemi Gyógyszertár Gyógyszerügyi Szervezési Intézet KOMMUNIKÁCIÓ Dr. Vincze Zoltán Semmelweis Egyetem Egyetemi Gyógyszertár Gyógyszerügyi Szervezési Intézet MOTTÓ: A gondolkodó ember aki nem tudja kifejezni a gondolatait ugyanazon a szinten van, mint az

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 1 Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592-660 Pf.: 76. fax: 592-676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

Az anyanyelvi beszédkultúra tantárgy tanterve. 9. évfolyam, évi 36 óra. Készítette a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium magyar munkaközössége 2004.

Az anyanyelvi beszédkultúra tantárgy tanterve. 9. évfolyam, évi 36 óra. Készítette a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium magyar munkaközössége 2004. Az anyanyelvi beszédkultúra tantárgy tanterve 9. évfolyam, évi 36 óra Készítette a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium magyar munkaközössége 2004. Anyanyelvi beszédkultúra 9. évfolyam, évi 36 óra Bevezetés

Részletesebben