A szombathelyi állami erdőgazdaság fenyőállományainak ápolása
|
|
- Amanda Balla
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 tervszerű gazdálkodáshoz, de ugyanúgy szükséges a kutatási eredmények bizonyításához is. Sokan vannak, akik türelmetlenül sürgetik a tipológiai kutatások eddigi összes eredményének gyakorlati alkalmazását. A gyakorlat fel is használja az eredmények egy részét, de nem valamennyit, éppen a felhozott okok miatt. S itt hivatkoznunk kell a nemrég elhunyt dr. Fehér Dánielnek egy opponensi véleményében elmondott szavaira, hogy a tipológia a kutatásnak most kibontakozó területe hazánkban, teljes mértékben megnyugtató eredményei még nem is lehetnek; akik a kezdeti eredmények kiterjedt alkalmazását követelik, nem számolnak a kudarccal, amely ebben az esetben ennek a jobbsorsra érdemes tudományágnak a csődjére vezethet. A szombathelyi állami erdőgazdaság fenyőállományainak ápolása HASZÁK ALADÁR főmérnök Állornányairiik ápolásának célja: minél értékesebb minőségű, a termőhelyi tényezőknek kihasználásával elérhető legnagyobb fatömeg megtermelése. A fatömegprodukció mellett természetesen figyelembe kell vennünk a talaj állapotát, s termőerejének megtartására, sőt fokozására törekszünk. Ezeket a célokat a különböző eredetű és összetételű állományokban más-más módszerek alkalmazásával igyekszünk elérni. Az erdőgazdaság területén előforduló különböző fenyőállományokban követett ápolási eljárásokat az alábbiakban ismertetem. Elegyetlen erdeifenyvesek ápolása. Elegyetlen erdeifenyvesek leginkább mesterséges úton, felhagyott szánták, legelők beerdősíté.séből, valamint vágásterületek újraerdősítéséből származnak. Normális mennyiségű csapadék mellett a telepített erdeifenyvesek közepes termőerejű talajon 4 5 év alatt záródnak, rosszabb körülmények között a záródás 5 10 év alatt következik be. A záródás bekövetkeztéig a telepített fácskákat az előtelepült, egyedül álló, erősen ágas és lényegesen magasabb fákkal szemben segítenünk kell. Először az erősen kiemelkedő, böhöncjellegű fák ágait nyessük le, majd 1 2 év múlva mikor a telepített fácskáknak már nincs a hőmérsékleti szélsőségekkel szemben olyan nagy védelemre szükségük fokozatosan tőből távolítjuk el azokat az álományból. Az ilyen ápolás szükségessége felmerül gyakran az olyan telepítések esetében is, melyeknél csimaszkárosítás, vagy más egyéb oknál fogva az erdősítés éveken keresztül nem sikerül. Az erősen elhúzódó pótlás ideje alatt a csemeték erősen különböző magasságot mutatnak és a nagyobb, 1 2 m magas fácskák az előtelepült fákhoz hasonló alakot vesznek fel, gátolják a későbbi telepítésből származók fejlődését. Ennél a munkánál nyesőollót, fűrészt, kacort, baltát, vagy fejszét használunk. A fiatal telepítést a lágyszárú növényekkel szemben is védenünk kell a fácskák évi fejlődési szakaszának kezdetén, valamint annak közepe táján annak érdekében, hogy a friss tavaszi hajtás akadálymentesen nőhessen és a következő évi hajtást adó rügyek jól kifejlődhessenek. A forró nyári hetekben azonban átlagosan július második és augusztus első felében a lágyszárúakat védelemre is felhasználjuk. A nyáreleji talajápolást úgy végezzük el, hogy a lágyszárúak a forró hetek idejére bizonyos mértékig újra megnőhessenek és árnyalási célt szolgálhassanak. Pásztás ültetés esetén kapával, sarlóval, vetés esetén pedig cserjevágó kaszákkal végezzük el a lágyszárúak szabályozását. Tuskóirtás nélküli vágásterületek, valamint cserjeszintes erdeifenyő állományok utáni vágásterületeken a tuskósarjak és cserjék évenkénti, vagy kétévenkénti szabályozása is szükségessé válik. Itt igyekszünk a sarjakból, cserjékből egyenletesen elosztva, szálanként visszahagyni mindazt, ami védelmet nyújt a szélsőséges fagyés hőhullámok ellen.
2 Mindezeket a munkálatokat a szükségnek megfelelően úgyszólván évente kell elvégeznünk az erdei fenyő záródásának bekövetkeztéig. Ez idő alatt a sok esetben természetes úton betelepült nyír, fűz, nyár, mogyoró szabályozása is szükségessé válik. A füzek és nyarak, esetleg mogyoró tőben való elmetszéssel kerülnek eltávolításra és az utakra egy hosszban történő kihordás után ott rakásoljuk. A nyírt laza koronájára való tekintettel, valamint vékony ágainak seprő készítésére való alkalmassága miatt nem vágatjuk ki teljesen, hanem néhány éven keresztül seprővessző termelésire használjuk fel. A nyír a fejlődő erdei fenyőben egyideig kárt nem okoz, csak a törzsek és a hozzáférhető ágak erősebb megvastagodása után kerülnek a nyírtörzsek is kivágásra, de elszórtan^ szálanként, vagy csoportokban ilyenkor is meghagyunk néhány jófejlődésű, az erdeifenyő-fákat koronasúrlódással nem sorvasztó nyírtörzset. Ezeket a nyírszabályozó munkálatokat metszőollóval, fűrésszel, fejszével végeztetjük el. A kitermelt faanyagokat ugyancsak az utakra, nyiladékokra húzzuk ki emberi erővel és ott rakásoljuk. Az erdeifenyő fiatalosok záródása után, annak általában 20 éves koráig néhány éven keresztül állományápolási munkálatokat csak kisebb mértékben végeztetünk. Ezen idő alatt a záródásban lévő erdeifenyő és az esetleg időközben betelepített, illetve a záródásig az állományápolásnál meghagyott egyéb fafajok versenyre kelnek egymással. A fiatalosok éves kora körül azonban már látni száradásnak indult, alászorult és beszorult erdeifenyőtörzseket, nyírt, nyarat, füzet és mogyorót, amelyek az erdeifenyő törzsek vezérhajtásait súrolják, és ha be nem avatkozunk, úgy az erdeifenyő törzsek vezérhajtásai tönkre is mennek. Mindezeket szálankénti elbírálás után tőből kell eltávolítani, ügyelve azonban arra, hogy a koronazáródást meg ne bontsuk, a talaj elgyomosodását elő ne segítsük túlzott fénymennyiségnek a talaj felszínére való juttatásával. Az évi vágásterület újraerdősítéséből származó erdeifenyő fiatalos állományban a bükk, gyertyán, juhar, hárs, szelídgesztenye, kocsányostölgy és kocsánytalan tölgyet is figyelembe vesszük az ápolás során ügyelve a lombelegy megmaradására, a jövőbeni második koronaszint kiképzésére. A lombelegy sok esetben tuskó és gyökérsarj. Ebben az esetben úgy szabályozzuk, hogy a terpeszkedő sarjakat tőből eltávolítjuk, de minden tuskón meghagyunk egy esetleg kettő szálat. Túlságosan nagy hézagok képződésének megelőzésére ügyelni kell. Amennyiben más lombelegy nincs, a tuskósarj eredetű is nagy értéket jelent a lombhullatással és így megfelelő kíméletben kell részesíteni, esetleg még egy rosszabb fejlődésű erdeifenyő törzs kivágásának árán is. A fiatalosok ezen korában az ápolási munkálatokat általában óvatosan kell végrehajtani, úgyszólván csak átfésülni szabad azokat. Erdeifenyő magvetésekben, akár pásztás, akár tányéros vetésekből származik a fiatalos, annak éve közötti korában végezzük el a szükséges szabályozást úgy, hogy a pasztában levő törzsekből az elszáradt, alászorult, közbeszorult, valamint a durva ágú, kettős törzsű, a Buoliana által esetleg fertőzött, visszatérő görbületű törzseket eltávolítjuk. Ezt a munkát is a talaj felszíne megvédésének, a gázosodás és szederindásodás megelőzésének figyelembevételével hajtjuk végre. A tisztásokat általában csak akkor kezdjük el, amikor a teljes sűrűségben levő fiatalos törzseinek alsó részén levő oldalágakat már kezdi elveszteni. Csak a sűrűn telepített és továbbra is sűrű állásban tartott fiatalos ad jóminőségű, kis ággöcsü, a későbbi évek folyamán is jó minőségű törzseket, illetve törzsrészeket. A sűrű állásban éves kor körül sok az alászorult, elhalt erdeifenyő törzs, ezért különösen vasutak, utak mentén a tűzveszélyesség miatt ezeket összehordjuk és elszállítjuk. Amennyiben mód van rá, ezt a munkát a tűzveszélyes helyeken évente megismételjük. A gyérítéseket az erdeifenyő állományok éves kora körül kezdjük el. A év között átlagosan 5 évenként, rosszabb termőhelyeken 8 10 évenként végzünk gyérítést, óvatosan, inkább még mindig csak negatív jellegű ápolással. Az elegyetlen erdeifenyvesekben ilyenkor megkezdhető a második koronaszint kiképzése érdekében a bükk, gyertyán, hárs, juhar és szelídgesztenye alátelepítése, mert az állományápolás után látható, hogy az erdeifenyő állományok talaja már elég sok fényt kap a későbbi évek folyamán. Ez a fényhatás még fokozódik és a talaj felszínének fokozatos elgazosodásához és elszederindásodásához vezet. Az állomány 30 éve után is átlagosan öt évnként ismételjük a gyérítéseket. Most azonban már nemcsak az alászorult, beszorult, keskenykoronájú fenyő törzseket jelöljük ki, hanem a még ki nem vágott durva ággöcsü, hibástörzsű, rossz koronaalakkal bíró egyedeket is eltávolít-
3 juk úgy, hogy különösen a szép törzsek, de a lehetőség szerint minden, a véghasz^ nálatig meghagyni tervezett törzs koronája körül egy kis növőtér képződjék olyan mértékben, hogy azt a korona oldalágain levő rügyekből fakadó hajtások a legközelebbi 5 év alatt kitöltsék. Amennyiben a második koronaszint a betelepítésétől számított év alatt a talajt már beárnyékolja és megvédi az elgazosodás ellen, akkor a későbbi gyérítésekben már szabadabban dolgozunk, mert csak a jövő törzseinek igényeit kell figyelembe vennünk és úgy végezhetjük el a koronafejlesztést, ahogyan arra ténylegesen szükség van. Tehetjük ezt annál is inkább, mert a talaj állapotára ilyenkor már nem kell tekintettel lenni. A kijelölésre kerülő törzseket mindig óvatosan, fokozatosan távolítjuk el, hogy a megmaradó törzsek koronáinak ágfejlődése ne legyen túlzott és az ágak vastagra ne tudjanak nőni. Természetes elegyes újulat a máriaújfalui vágásban, felszabadítás 1951/52-ben történt A faállomány ezen korában az állományápolásoknál elsősorban az alászorult, keskenykoronájú, a szomszédos törzs koronáját mozgásában sértő törzseket távolítjuk el. Az egyenes, karcsútörzsű és arányosan szép piramis alakú koronával rendelkező törzsek javára az esetleges erősebb törzsű, de kisebb, gyenge koronájú erdeifenyő törzsek még akkor is eltávolításra kerülnek, ha ezek a törzsek a koronaszintből kiemelkednek. A fagyönggyel, gyantafolyással, vagy gombákkal meglepett törzseket is eltávolítjuk. Az egyes fáknak kiemelése általában a megmaradó törzsek koronafejlesztése érdekében történik. Amennyiben az erdeifenyő állományokban annakidején a szükséges tisztításokat idejeben nem végezték volna el, úgy a kezelő helyzete valamivel nehezebb a jelölések alkalmával. Itt természetesen erősebben kell ilyen alkalommal beavatkozni és az egészen rossz alakú, terpeszkedő erdeifenyő törzsek kerülnek elsősorban kitermelésre.- Atmennyiben a második koronaszint nincs meg, úgy a talaj elgazosodásnak indul a létrehozott kisebb-nagyobb üres foltokba beáramló napfény hatása alatt. A későbbi évek folyamán, egészen a véghasználatra való besorolásig e szempontok szerint kell a gyérítések végrehajtását foganatosítani. Itt meg kell említeni azt. is, hogy amennyiben vannak erdőrészletek, illetve egyes nagyobb foltok, amelyeknek termőereje egészen silány, úgy azon foltokban, ha az erdeifenyő túl sűrűn állna és a törzsek fejlődése megállást muta>, akkor egyenletes elosztásban jelölünk ki olyan
4 törzseket, amelyeket meg akarunk erősíteni. Ezek érdekében a körülöttük levő gyengébb fákat kivágjuk, hogy a megmaradó törzsek jobban fejlődhessenek. Fel kell hívni a figyelmet arra is, hogy a szántókra, elhagyott legelőkre telepített, sokszor igen silány talajon a tisztítások, gyérítések végrehajtásánál óvatosság ajánlatos, mert sokszor előfordul, hogy a telepítést követő későbbi évek folyamán gombakárosítások, valamint egyéb károsítások lépnek fel, a tenyészeti adottságok időleges változása nyomán szép és nagy jövőt mutató erdeifenyő törzsek száradásnak indulnak és elpusztulnak. A koronaszintből való kiválásuk folytán az állomány záródása megbontást, nyer és üres foltok képződnének, ha erre az eshetőségre nem számítva az uralkodó törzseken kívül minden kevésbé szép, jó jövőt nem mutató törzset kivágnánk. Így megfelelő nagyobb számú tartalék törzset kell hagyni, amelyek ilyenkor a kieső törzsek helyébe lépnek. Ahol a szomszédos erdőkből lombmag behullására lehet számítani, ott a veszély némileg csökken, de teljesen nem szűnik meg. Olyan erdeifenyő részletekben, amelyekben nem történt meg idejében a kimagasló, ágas, böhönc jellegű törzsek eltávolítása és az állomány nagy részben rossz növésű, erősen ágas egyedekből áll, ott a böhönc eltávolítása is igen óvatosan végzendő, mert a jóalakú törzsek olyan távol állnak egymástól, hogy a böhöncök eltávolítása után ezek a jó törzsek kapnának erősebb oldalágakat. A éves korban folyó állományápolási, munkálatokról, ha az állományokban a 20 éves korig a szükséges ápolás megfelelő mértékben megtörtént, a gyérítések mindenütt pozitív jellegűek, szemben az 5 20 éves korban végzett ápolások negatív jellegével. A tisztítások elmaradása esetén a éves korban végzett állományápolásakor a kezelő fokozatosan végezze az ápolást úgy, hogy az első munkálatok alkalmával inkább a negatív jelleg érvényesüljön és csak a későbbi évek folyamán végzett ápolásikor térjen át a pozitív jellegre. Az ápolások folyamán kikerülő fatömeg igen különböző az erdőrészlet állapotától függően. Az első tisztítások alkalmával úgyszólván alig kerül ki valami: 0,2 0,4 köbméter faanyag kerül ha-ként kitermelésre. A későbbi, ismétlődő tisztításnál 1 köbméter, esetleg 2 köbméter faanyag "kerül ha-ként kiemelésre. A gyérítések folyamán is különböző ez a famennyiség, 2 köbmétertől 30 köbméterig változik ha-ként a kiemelésre kijelölt faanyag. A második koronaszint telepítése után az ott kiültetett lombcsemetéknek is meg kell adni a szükséges ápolást a telepítést követő években. Az ápolás kapálással, vagy pedig a csemeték körül levő sarjaknak, cserjéknek, vagy lágyszárú aknák a tenyészeti idő alatti szabályozásával történik. A munkálatoknak időben és a szükségesnek megfelelően való elvégzése a második koronaszint kifejlődésének siettetését is eredményezi. Ezenkívül szükség van arra, hogy a jövőben a gyérítések vezetésénél, a fejlődőben levő alsó koronaszint egyedeinek tenyészeti igényeit is figyelembe vegye a kezelő. Ezen munka elvégzése igen nagy figyelmet igényel, mert előfordulhat, hogy túlzottan sok fény esetén a gázosodás nagyobb lesz a kívántnál. Az elegyes erdeifenyő állományok ápolása megegyezik elvileg az elegyetlen erdeifenyő állományok ápolásával. Az elegyben szereplő fafajok különböző igényei azonban mégis szükségessé teszik azt, hogy külön is foglalkozzunk ezzel a csoporttal. Az elegyítés az állomány létesítésével egyidőben, ugyanazon évben, vagy pedig későbben, a záródás bekövetkezte előtt a pótlások alkalmával, a jelentkező hézagoknak és hiányoknak megfelelően történik. Ebben az esetben, az egyes fafajoknak szánt szerepnek megfelelően kell végeznünk az ápolásokat is. A lomb fafajoknál azok talajvédelmi, törzsnevelő szerepének megfelelően az 1 5 éves korban kell a szabályozást elvégezni minden egyes szálnál, csoportnál, esetleg pasztánál. A megtelepülő nyír, nyár, fűz, esetleg mogyoró két évenkénti erősebb szabályozásával, a tenyészteni kívánt lornbfa fajok egyedei vezérhajtásának hossznövekedését kell biztosítanunk. Ugyanez áll a lágyszárúak elnyomására is. Ezeket is feltétlenül a tenyészeti időszak kezdetén és közepe felé kell szabályozni, hogy a fenyő és egyéb elegy hossznövekedése biztosítást nyerjen. Ez a hossznövekedés-biztosítás rendkívül fontos a lombelegy szempontjából, mert az óriási növekedési eréllyel rendelkező erdeifenyő hossznövekedésével minden egyes fafajt elhagy. Amennyiben a lombelegy nem siet hossznövekedésével, akkor erősen az erdeifenyő koronája alá szorul. Célunk pedig az, hogy a lornbfa félék részben az uralkodó felső koronaszintbe feljussanak, részben pedig szorosan az erdeifenyő koronája alá szorulva annak törzsét szinte kényszerítsék az ágtisztításra, ezenkívül pedig megakadályozzák azt, hogy az erdeifenyő törzsek ritkább koronáján keresztül hatolt fény a ta-
5 laj felszínét nagyobb mértékben elérje. A lombcsoportok szélén, valamint egyes esetekben ^zon belül levő egyedekre kell különös figyelemmel lenni, mert itt jelentkezik leginkább az erdeifenyő nagyobb növekedési erélye folytán annak elnyomó hatása. Az erdeifenyő-telepítésben lévő fenyő elegy a fényigénynek megfelelő segítséget és ápolást kívánja meg. A simafenyő majdnem együtt növekedik hosszúságban az erdeifenyővel, ha a termőhely a simiafenyő igényének is megfelel. Igénye ápolás szempontjából is megegyezik az erdeifenyővel évi bükkmakk rakásból származó alátelepítés a gasztonyi Helf-erdő elegyetlen erdei fenyvesében A lucfenyő évi hossznövekedése az erdeifenyővel szemben kisebb és az elegyítésnél elég nehéz helyzet teremtődik a kezelő számára. A lucfenyő a nyomást hoszszabb időre is bírja, de ez hossznövekedését erősen hátráltatja. A lucfenyő hossznövekedés biztosítása érdekében annak 1 5 éves korában a záródás bekövetkezte előtt tőből ki kell vágni az időközben betelepülő nyírt, nyárt és füzet. Szükség esetén az erdeifenyőből is ki kell emelni annyit, amennyi a lucfenyő hossznövekedésének biztosításához szükséges. A gyomfáknak és terpeszkedő erdeifenyőtörzseknek szabályozása úgy is történhet, hogy nem tőből, hanem a korona alatt, vagy a koronában hajtjuk végre a törzs, elrnetszését. Ez biztosítja a luc vezérhajtásának növekedését, de gátolja az oldalágak felesleges erősödését, ezenkívül kisebb részben a késői években már szükséges,talajvédelemnek is az előfeltételeit. Fontos, hogy a lucfenyő szálak, csoportok törzseinek. évi vezérhajtása minden évben a termőhely termőképességének megfelelő maximális hossznövekedést és vele együtt maximális vastagsági növekedést érje el. A vörösfenyő akár szálanként, akár csoportosan települt, mindenkor teljes mértékű ápolást kíván meg. Az oldalárnyalást adó törzsek koronáit is feltétlenül szabályozni kell fafajra való tekintet nélkül. Minden egyedet el kell távolítani a laza korona közvetlen szomszédságából legalább 1 m-es széles körben, a törzs tövénél azonban meghagyandók a szomszédos törzsek a talajtakarás érdekében. Lényeges az, hogy a vörösfenyő koronája szabadállásban legyen úgy, hogy oldalárnyalást se kapjon. Ez különösen a telepítést követő első 10 évben fontos. A feketefenyő csoportos elegyítés esetén ugyanazt az ápolást kívánja, mint az erdeifenyő. Itt is ügyelni kell arra, hogy a lényegesen nagyobb növekedési eréllyel bíró erdeifenyő tejesen maga alá ne nyomja a feketefenyőt. Ezt különösen hidegebb talajokra telepített feketefenyvesekben lehet látni. A fenti munkákat 1 5, esetleges 10 éves korig, általában a záródás bekövetkeztéig hajtjuk végre. A munka végrehajtásának módja ugyanaz, mint az elegyetlen erdeifenyvesekben. A záródás bekövetkezte után, néhány éven belül az állomány
6 15 20 éves koráig, az egyes fafajok között, az eltérő növekedési erély és a»különböző termőhelyi adottságok miatt sokszor egészen szembetűnő módon hossznövekedési különbségek mutatkoznak. Különösen a lucfenyőnél látni azt, hogy szép lucfenyő csoportok közepén, vagy annak szélén, 1 2 erdeifenyő törzs bányafa méretben erős oldalágaival maga alatt beárnyékolt db törzset. Ugyanezt látni sok esetben a lornbfa csoportoknál is. Ezenkívül látni olyan nagyobb lucfenyő csoportokat is, amelyekben két koronaszint alakult ki. Az alsó koronaszintben van az oda mesterségesen telepített lucfenyő és felette a néhány évvel későbben oda települt erdeifenyő. A lucfenyő 1 2 m magas, az erdeifenyő 2 4 m magas. Az erdeifenyő koronazáródása eléri a 0,7 0,8-at, a lucfenyő pedig a 0,8 0,9 sűrűséget éri el. Közben 1 2 lucfenyő is kinőtt egészen az erdeifenyő felső koronaszintjéig. Ezeknek ápolása külön eljárást kíván meg a kezelő elhatározásától függően. Amennyiben a lucfenyőt akarjuk felvinni, annak érdekében fokozatosan távolítjuk el a felette levő erdeifenyő törzseket. Az erdeifenyő törzsek eltávolítása előtt oldalágait teljes egészében le kell vágni, vagy ha még tartani kívánjuk, akkor a korona egy részét meghagyjuk a lucfenyő részére a hirtelen napsütés elleni védelem céljából. A sokszor bányafa méreteket elért erdeifenyő törzsek eltávolítása tőben való elmetszéssel történik. Döntés alkalmával az összes oldalágakat le kell nyesni és mint az ostornyelet kell leeresztenünk a lucok és egyéb fafajok törzsei közé. Ezzel a módszerrel a legkisebb kárral, vagy teljesen kármentesen történik meg a terpeszkedő és elágasodott erdeifenyő törzsek eltávolítása a lucfenyő felől. Az ilyen munkákban úgyszólván minden szálnál mérlegelnie kell a kezelőnek., hogyan emeli ki a sűrű lucosokról a terpeszkedő törzseket. E munkálatok végrehajtása után, a felszabadított csoportok a felszabadítást követő második-harmadik évben rohamosan megindulnak. Szinte igyekszenek a nyomás következtében beállott késedelmet mielőbb behozni és nagyon szép hossznövekedéssel hálálják meg az érdekükben történt szabályozási munkákat. Mindezek az idejében elvégzett munkálatok az állományok hozamfokozását nagymértékben előmozdítják. A bükk, gyertyán, hárs, juhar, szelídgesztenye ápolása az állományokban valókülönböző településének megfelelően kerül végrehajtásra. Szálanfcéntá telepítésnél nagy figyelemmel kísérendő a fenyőállományban lévő lomb elegy és ha kevés van belőle még akkor is fenntartandó a lomb, ha rossz növésű. A második koronaszint részére, valamint a lomb alom biztosítására minden egyes szál lombfára szükség van a fenyvesekben. Csoportos település esetén azonban már más az eljárás. Az elszáradó, esetleg böhönc jellegű, erősen rossz növésű törzseket fokozatosan, a záródás megbontása nélkül kell eltávolítani az első ízben végzett tisztítások idején. A lornbfa csoportok, ha négyzetméteresek, már azt a tisztítást kapják, mint a hasonló elegyetlen lornbfa állományokban. A vörösfenyő tisztítása alkalmával a törzs koronájával érintkező minden törzset el kell távolítani. Eltávolításra kerül a gyengébb, satnyább koronájú, valamint törzsalak szempontjából gyengébb egyed. A kitermelés után a vöirsfenyő kúpalakú koronája teljesen szabadon áll. A szabadállást ebben a korban, valamint a további időkben feltétlenül biztosítani kell és ezért figyelemmel kell kísérni a vörisfenyő törzseket ebből a szempontból is. A vörösfenyő tisztításoknál hátrányos az, hogy a korai, valamint a késői havazásokból származó nedves hótömeg, a vörösfenyő vezérhajtását nagyon sok esetben eltöri és ezáltal a törzsnek elágasodását idézik elő az új hajtások. Ennek megelőzéséire kívánatos, ha megoldható, hogy közelében 1 2 támasztékot adó' fa megmaradjon. A feketefenyő tisztítása az erdeifenyőhöz hasonlóan először az elszáradó, aláiszorult, majd a hibásnövésű, kétágú villás törzsekre terjed ki. Itt is elv, hogy először óvatosan történjék és negatív jelleggel a tisztítás. Általában a tisztítások elvégzésénél ügyelni kell az erdőrészletek szélének a kiképzésére, illetve sűrű állásának biztosítására, a szárító szelek és a napfény behatolásának megakadályozása céljából. A tisztítások ütemét előre meghatározni igen nehéz. Az erdőrészlet állapotától függően 3 5 év alatt térünk vissza ugyanarra a területre. Az elegyes erdifenyő állománynak 20 éves kora után az elegyetlen állományokhoz hasonlóan átlagosan ötévenként, esetleg korábban is megismételhető a gyérítés. Az elegyes állományokban az erdeifenyő gyérítési szempontjai könnyebben kielégíthetők, mint az elegyetlen faállományokban. Ezekben az állományokban a gyérítés;
7 pozitív jellege kidomborodik és elvégezhető a törzskiválasztó gyérítés után a növedékserkentő gyérítés is a talajvédelem sérelme nélkül. Az állomány 25 éve körül már sokkal bátrabban dolgozhat a kezelő, mint az elegyetlen állományokban. Ez alkalommal már nemcsak az alászorult, beszorult, rossz koronájú törzseket távolítja el, hanem a felső uralkodószintben esetleg szerepet játszó erős, de nem jó iparifát ígérő törzs is gyérítésre kerül, mert az alul elhelyezkedett lombos szint a talajvédelemről gondoskodik. Itt azonban a második koronaszintben elhelyezkedő törzsek kifejlődését biztosító állomány ápolásával is foglalkozni kell. A felső szintben elvégzett szabályozással egyidőben a második szint egyedeit is megfelelő szabályozásnak kell alávetni. A döntésnél sérült, talajvédelmi és törzsnevelő célt egyáltalán nem szolgáló törzsek tőben való elmetszés útján kerülnek eltávolításra, i ll, A máriaújfalui 60 éves erdeifenyves jól kialakuló második koronaszinttel Az elegyes erdeifenyő állományokban a törzskiválasztó gyérítés annak 30 éve körül veszi kezdetét. A kezelő a véghasználatig fenntartani kívánt fenyőtörzseket olajfestókkel jelöli meg. Jelölésre elsősorban iparifa célra alkalmas, ágasodás nélküli, egyenes törzsek kerülnek. A koronában az ágak vékonyak és annak alakja kúp vagy félgömb. Ezeknek a szempontoknak megfelelő törzseket a véghasználatig tartjuk fenn. Ez a jelölés azonban nem jelent végleges állapotot, mert sok minden történhet, ami a kiválasztott törzsek jövőbeni sorsát még megváltoztathatja. Erre való tekintettel a kijelölt törzseken kívül egyéb törzsekre is nagyon ügyelni kell. Átlagosan ötévenként, vagy amikor az állomány állapota azt megkívánja, végezzük el a gyérítést a festékkel megjelölt törzsek érdekében. Amennyiben időközben valamelyik jelölt törzs valami ok miatt kivált az állományból, annak pótlásáról gondoskodunk a szomszédos, kijelölésre nem került legjobb törzsekből. Az erdőrészleten belül a legjobb hosszúsági és vastagsági növekedést mutató törzsek megsegítése és ezáltal a legnagyobb hozam biztosítása a célunk ennél a munkánál. Az erdőnek eb-
8 ben a korában történik az erdeifenyő törzsek úgynevezett elitjének felnyesése is, az elszáradt, de még le nem hullott ágcsonkoknak a törzs palástjáig ágnyeső fűrésszel való eltávolítása a törzsnek m-es magasságáig. Minden beavatkozás után adjunk időt az erdőrészletnek, hogy a befektetett munka eredményeit ki is munkálja. Az ehhez szükséges idő a termőhely minőségétől függően különböző, de átlagosan 5 évben állapítható meg. A második koronaszint jelenléte esetén a munkálat végrehajtása nagyobb nehézséget nem jelent, tekintettel arra, hogy a talajvédelem is biztosítva van. Amenynyiben a második koronaszint nincs jelen, annak kiképzéséről a gyérítési munkálatokkal egyidőben gondoskodnia kell a kezelőnek. Az ezután következő és ismétlődő gyérítések fokozatosan, a törzsek hossznövekedésének csökkenése idején a növedékfokozó gyérítések jellegét veszik fel. A véghasználatig megtartásra szánt törzsek koronafejlesztésének elősegítése érdekében az állomány záródását is jobban csökkentjük. Ez fokozatosan és az állományra egyenletesen elosztva történik a záródás 0,8 0,7 értókéig, tekintettel arra, hogy az állomány sűrűsége még akkor is megfelelő. Ez a beavatkozás biztosítja az egyes törzsek erősebb vastagodását és ezen keresztül a minőség javítását is, mert az ágcisonkokra lerakódott fapalást a dudorokat elnövi. Ezzel az eljárással elérjük, hogy a törzshosszúság százaléka ágtiszta, igen jó minőségű fűrészrönköt ad. Különösen látható az eljárás jó eredménye a Szentpéterfa község határában levő, mesterséges telepítésű eredifenyvesekben. Az erősebb koronazáródás-csökkentés eredménye az is, hogy a második koronaszintben levő fák a felső szintből eltávolítottak helyébe igyekeznek feltörni a kapott bőséges napfény hatására. Ezzel a vertikális tagozódással a talaj gyökérszintje, valamint a talaj felszíne felett a felső koronaszintig minden levegő réteg a fakészlettermelés szolgálatában áll és ezzel a rendelkezésre álló tenyészeti tényezők maximálisan kihasználhatók. A simafenyő, feketefenyő, lucfenyő és vörösfenyő gyérítése az erdeifenyőéhez hasonlóan történik. A lucfenyőnél és vörösfenyőnél a szél által okozott törések, illetve döntések megelőzése érdekében, gyérítések végzésénél, illetve a jelöléseknél a legnagyobb óvatossággal, az uralkodó szélirányt is figyelemmel kísérve kell eljárni. Áll ez különösen ott, ahol a tavaszi hóolvadások után erősen vízzel telített termőhelyeken álló elegyes vagy elegyetlen lucosokban történik a gyérítés végrehajtása. Természetes úton települt erdeifenyő, lucfenyő, vörösfenyő és jegenyefenyő újulatok is a település, illetve az átlagosan 8 10 évet igénybevevő felújítási időszak éveiben a mesterséges telepítésekhez hasonlóan követelik meg a szükséges ápolásokat. Ápolást kell végezni már a telepítést közvetlenül követő években a feltört tuskó és gyökérsarjak, valamint cserjék tőben való elmetszésével. Ezt úgyszólván évenként, de legalább kétévenként kell megismételni már akkor, amikor az újulatról az öreg állományt még el nem távolította a kezelő, azaz az újulat-felszabadításra még sor nem került. Az újulat felszabadítása utáni időszakban az újulat rohamosan fejlődik, ugyanakkor a gyomfák is egyszerre lepik el azokat a foltokat, ahol részükre egy kis lehetőség van. A felszabadítást követő négy-ötödik évben a gyomfák szabályozása a szükségletnek megfelelően történik, tőben való elmetszéssel, vagy a törzs magasságának kétharmad fél részében való visszavágással. Az erdeifenyőújulat megtelepedését megelőző bükkújulat csoportok a felszabadítást követő ötödik éviben már tisztításra kerülnek éppúgy, mint az elegyetlen bükk fiatalosok. Ebben az időben, a néhány évvel későbben telepített erdei, lucfenyő és vörösfenyő csoportok még nem tisztíthatók, hanem várni kell még kb. újabb 5 6 évet, amikor az erdeifenyő oldalágai már száradásnak indulnak. A lucfenyő oldalágainak tisztulása is hamarosan megindul. Ilyenkor kell az elő telepedett, erősen kiemelkedő, nagyon ágas, vagy beteg fenyőket eltávolítani. A felszabadítást követő ötödik-hetedik évben a bükkújulat csoportok, majd azután a tizedik-tizenkettedik évben az erdeifenyők, a lucfenyő, vörösfeinyő és jegenyefenyő első tisztítása is megkezdődik. A munka végrehajtása, a kivágásra kerülő egyedek kijelölésére vonatkozó szempontok úgyszólván teljesen egyeznek a mesterséges telepítésből származó elegyes fenyőállományokéval. Eltérés az, hogy a tisztításoknál különös figyelmet kell szentelni a felszabadítás alkalmával pótlásként beültetett csemetékre és azok szerepének a jövőbeni fiatalosban való biztosítására.
9 Az elegyes lucfenyő településekben nagyon gyakori, hogy a lucfenyő foltokba, hézagokba erdeifenyő települ. Az erdeifenyő gyorsabb fejlődése folytán a lucfenyő fölé nő és egész csoportokat hossznövekedésükben akadályoz. Az ilyen sűrű csoportokból az erdeifenyő óvatosan kiemelendő a törzs teljes egészében való egyszeri eltávolításával, vagy az oldalágak előzetes eltávolítása után. Áll ez az esetleges koosánytalan tölgyre, vagy kocsányos tölgyre és a gyertyánra is, valamint ritkábban a bükkre. Ezen ápolási munkálatok a év körüli állományokban végzendők el. A természetes úton települt erdeifenyvesek tisztítására ugyanaz áll, mint a mesterséges telepítésből származó erdeifenyvesekre. Csak a teljesen záródott fiatalosban és a törzsek alsó ágainak elhalása után kezdődhet annak végrehajtása. Elsősorban a száradásnak indult, a még élő, közbeszorult, a jobb fejlődésű korona fejlesztését A véghasználatig fenntartani tervezett törzsek kijelálése és felnyesése az ispánki középkorú erdeifenyvesben
10 akadályozó törzsek, a Buoliana által megsértett visszatérő görbületű, a két ágú,vagy durva, elszáradott ágú, iparifa céljára nem alkalmas törzsek kerülnek kijelölésre, illetve kitermelésre. Az állományban levő nyírek közül csak azokat vesszük ki, amelyeknek koronája mozgás közben megsérti és így elsorvasztja az erdeifenyő törzs koronáját. Nagyon ügyelni kell azonban arra, hogy a koronazáródást ne bontsuk meg, a talaj felszínének védelmét is biztosítsuk. Általában nagyon óvatosan kell hogy történjék az elegyetlen és elegyes erdeifenyvesekben az erdőápolási munka, mert a legki- A szentpéterfai 90 éves erdeifenyves átlagmagassága 28 rn, mellmagassági átmérője 35 4C cm
11 :sebb, a kelleténél nagyobb záródásbontásra a talaj felszíne elgazosodással, majd szederindásodással felel. A 'nem kívánatos fafajok eltávolítása az elegyarány kialakítása céljából is fokozatosan történik. A vágásterületek erdősítése után jelentkező bükk, gyertyán foltokban a sarjak eltávolítása, illetve szabályozása az erdeifenyő törzsek érdekében történik. Ahol az erdeifenyő törzsek megkívánják, ott tőben végzik a sarjaknak eltávolítását, vagy szükség esetén közvetlenül az erdeifenyő vezérhajtása alatt való elmetszéssel. Ott, ahol a lomb nem veszélyezteti a fenyő növekedését, ott a sarj, de különösen a magról kelt bükk, gyertyán, hárs, juharok szabályozást nem nyernek, sőt ezeknek életfeltételeit is feltétlenül biztosítjuk. A simafenyő, erdeifenyő, vörösfenyő elegy esetén az erdőápolás különösen a vörösfenyő szerepének biztosítására terjed ki. A vörösfenyő nagyobb csoportos településénél a korona szabad állását biztosítani kell, ezért a vörösfenyő törzsekből is kijelölik azokat a jövőt ígérő törzseket, amelyek koronájukkal érintkeznek a széptörzsű, jobb korona alakkal bíró vörösfenyő törzsekkel. A vörösfenyő korona vertikális elhelyezkedése rendszerint az egyéb fafajokkal szemben való szabályozást nem kívánja meg, de ott, ahol a vörösfenyő hossznövekedése nem egészen kielégítő a éves korban, ott természetesen egyéb fafajokkal szemben is biztosítani kell az erdőápolások során a vörösfenyő laza koronájának oldalárnyalás mentességét. Simafenyő és erdeifenyő tisztítása, gyérítése a fentebb már említett szempontok szerint történik az elegyetlen, lombfanélküli településekben. Az erdeifenyő, lucfenyő, jegenyefenyő települése esetén, különösen a jegenyefenyő az, amelyik 20 éves koráig a legtöbb figyelmet követeli az ápolások során. A tenyészetének kezdeti éveiben lassú hossznövekedése miatt, különösen az erdeifenyő jelent veszélyes versenytársat. Bár a jegenyefenyő települések rendszerint csoportosan történnek, mégis a közéjük hulló erdeifenyőmagból kikerült csemeték gyors fejlődésük folytán elnyomják a jegenyefenyőket. Ezént az ápolások során az erdeifenyőket a megfelelő mértékig vissza kell szorítani a szükségnek megfelelően, az erősebb erdeifenyő törzsek tőben való visszavágásával. A gyérítés a mesterséges telepítésű állományokhoz hasonlóan történik, azzal a különbséggel, hogy az elegyes állományban meglévő gazdag fafaj-összetétel, de különösen a lombelegynek a jelenléte mind a felső, mind az alsó koronaszintben, lehetővé teszi a kezelő részére a felső koronaszintben való szabályozásnak csak a koronafejlődés szempontjainak figyelembevétele alapján való kivitelezését. A természetes úton települt erdeifenyvesek ápolási és gyérítési munkálatai megegyeznek az elegyes erdeifenyvesekben végzendő munkálatokkal. Az állományban elvégzett erdőápolási munkálatok azt célozzák, hogy minél nagyobb mennyiségben, minél job minőségben termeljünk élőfakészletet. Ügyelünk azonban mindig arra is, hogy élőfakészlet termelése közben termőtalajunk minősége, illetve termőereje megóvást nyerjen és a jövőre nézve annak fokozását is biztosítsuk. Ezzel az a célunk, hogy a magyar erdőgazdság teljesítő képessége állandó legyen és a jövőben még fokozódhassék. Erdőbecslési gyakorlatunk időszerű kérdései PALOTA Y ISTVÁN a zalaegerszegi erdőrendezési kirendeltség vezetője A fa értéke egyre emelkedik és az erdőgazdálkodás jelentősége is egyre nő. Ter-.melvényeink értékének emelkedésével együtt nő annak a kérdésnek a jelentősége is, hogy íafcészletünk mennyiségét a termelő-tervező munka során miyen módszerekkel állapítjuk meg. Ebből az következik, hogy fejlődésünk jelenlegi szakaszában fatömegbecslésünk módszereit a pontosság és gazdaságosság irányában fejlesztenünk kell. Állománybecslési módszereink a fejlesztésre alkalmasak, ment jók és a gyakorlat igényeinek megfelelnek. Alkalmazásuknak egyetlen hiányossága van csupán s ez az, hogy becsléssel elénhető pontosságról csak hozzávetőlegesen tudunk számot -adni. Ez pedig jelentős hiányosság. Régebben tűrhető lehetett, de kiküszöböléséhez most már haladéktalanul hozzá kell fognunk. A szakirodalom elég bőségesen nyújt adatokat arra nézve, hogy tudományos kutatók és intézetek által végzett faállománybecslések sorozatai milyen százalékban iszol'gáltattak bizonyos hibahatárokon belül maradó eredményeket. (L. pl. Fekete
2014. évre tervezett erdőgazdálkodási tevékenységek a X. kerületben:
2014. évre tervezett erdőgazdálkodási tevékenységek a X. kerületben: Fahasználat módja Községhatár Tag Részlet Teljes terület (ha) TRV Budapest X. 4 F 5,14 TI Budapest X. 4 E 4,92 TI Budapest X. 4 K 1,65
Jellemezze az erdeifenyőt, a feketefenyőt, a lucfenyőt és a vörösfenyőt a kérge, hajtása, tűje, termése és faanyaga alapján!
1. Jellemezze az erdeifenyőt, a feketefenyőt, a lucfenyőt és a vörösfenyőt a kérge, hajtása, tűje, termése és faanyaga alapján! Információtartalom vázlata: - Erdeifenyő jellemzése - Feketefenyő jellemzése
Erdeifenyő állományok tisztítása
kozó gyérítések idején az akácállományokban a nyesésre csak igen ritkán kerülhet sor. Az akácállományok nyesésekor általában éberen kell ügyelni arra, hogy az állományban rákos fertőzöttség nyomai nem
5f!J. számú előterjesztés
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere 5f!J. számú előterjesztés Előterjeszt és a Kerületfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság részére a Pilisi Parkerdő Zrt. tevékenységéről
Erdőgazdálkodás. Dr. Varga Csaba
Erdőgazdálkodás Dr. Varga Csaba Erdő fogalma a Föld felületének fás növényekkel borított része, nyitott és mégis természetes önszabályozással rendelkező ökoszisztéma, amelyben egymásra is tartós hatást
A folyamatos erdőborítás mint a természetvédelmi kezelés eszköze és/vagy célja
A folyamatos erdőborítás mint a természetvédelmi kezelés eszköze és/vagy célja Ugron Ákos Gábor főosztályvezető Vidékfejlesztési Minisztérium Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály A természetvédelem elvárása
ERDÉSZET. 3. 2. Erdőtelepítés
1. Erdészet, erdőgazdálkodás 1.1 Története 1.2 Szervezetek, jog 2. Erdőgazdálkodás alapjai 2.1. Szakterületek, fogalmak 2.2. Termőhely, fafajok 2.3. Erdőtársulások 2.4. Erdődinamika 3.) Erdőgazdálkodás
5 év 111 000 elültetett facsemete Aki fákat ültet, az bízik a jövőben. (népi bölcsesség)
5 év 111 000 elültetett facsemete Aki fákat ültet, az bízik a jövőben. (népi bölcsesség) Immár 5. éve tart a Citibank Ültessünk fákat a jövőért programja, amelynek keretében 2008 óta 111 000 csemete került
Erdõ tûz-, árvíz és fakidöntéses vihar biztosítás különös feltételei
erdotuz feltetel.qxd 07.01.10 9:23 Page 1 Feltételek Erdõ tûz-, árvíz és fakidöntéses vihar biztosítás különös feltételei NY. SZ.: 1-12318/01 erdotuz feltetel.qxd 07.01.10 9:23 Page 2 2 erdotuz feltetel.qxd
A mészkőbányászat által roncsolt táj erdősítése az erdőmérnök kihívása
A mészkőbányászat által roncsolt táj erdősítése az erdőmérnök kihívása Készítette: Ádám Dénes Okl. erdőmérnök Igazságügyi szakértő www.erdoszakerto.hu Tartalom Helyszín Domborzat Termőhely Erdőállomány
Az akác jelentőségének kérdéséhez*
meg és a légtér jobb kihasználása folytán a természetes felújítás sokkal nagyobb mértékben biztosítja, mint a tarvágásos módszer. Végül még meg kéli említenem, bár a fent említett elnyökkel szemben kisebb
Az erdőterület nagysága, az erdőtelepítések eredményeként tovább növekedett.
Miniszteri tájékoztató Magyarország erdőállományának főbb adatairól az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény 21. -ának (9) bekezdése alapján 1 Az erdővagyon
AZ ÖRÖKERDŐ GAZDÁLKODÁS TAPASZTALATAI ÉLŐ ERDŐ KONFERENCIA MÁRCIUS SOPRON, MAGYARORSZÁG
Csépányi Péter termelési és természetvédelmi főmérnök Pilisi Parkerdő Zrt. AZ ÖRÖKERDŐ GAZDÁLKODÁS TAPASZTALATAI ÉLŐ ERDŐ KONFERENCIA 2017. MÁRCIUS 21-22. SOPRON, MAGYARORSZÁG Bevezetés Két fő erdőművelési
A KŐRISÁLLOMÁNYOK ERDŐNEVELÉSI MODELLJE
Ö4.0.4/4 Fraxinus A KŐRISÁLLOMÁNYOK ERDŐNEVELÉSI MODELLJE KOVÁCS FERENC Magyarország erdőterületének,6%-át kőrisek foglalják el. A kőris a hegyvidéki bükkösök legfontosabb elegyfája. A kőris a síkvidéken,
Göd Város Önkormányzat 35/2004. (XII. 10.) sz. Ök. rendelete Göd Nemeskéri park-kiserdő (hrsz. 1934.) Helyi természetvédelmi területté nyilvánításáról
Göd Város Önkormányzat 35/2004. (XII. 10.) sz. Ök. rendelete Göd Nemeskéri park-kiserdő (hrsz. 1934.) Helyi természetvédelmi területté nyilvánításáról A természetvédelemről szóló 1996. évi LIII. tv. 24.
MAGYAR FAVÁLASZTÉK SZOKVÁNYOK FOGALMAK
MAGYAR FAVÁLASZTÉK SZOKVÁNYOK Készítették: Tisza Ottó dr. Gólya János Nyugat-Magyarországi Egyetem Erdőhasználati Tanszék FOGALMAK Ággöcsök: A göcsösség a leggyakoribb és a legfontosabb fahiba. Göcsnek
Faállományok fatermőképességének vizsgálata a termőhely függvényében
Faállományok fatermőképességének vizsgálata a termőhely függvényében Bidló András, Heil Bálint, Kovács Gábor, Patocskai Zoltán Nyugat-Magyarországi Egyetem, Termőhelyismerettani Tanszék Földhasználati
A VITOSA" NEMZETI PARK ERDŐÁLLOMÁNYAINAK REKONSTRUKCIÓJA, ÁPOLÁSA ÉS VÉDELME
Dlmlter Filizov A VITOSA" NEMZETI PARK ERDŐÁLLOMÁNYAINAK REKONSTRUKCIÓJA, ÁPOLÁSA ÉS VÉDELME Szófia, a közel egymillió lakosú bolgár főváros fölött magasodó 2200 m magas Vitosa-hegység a város szerves
Erdősítések és fahasználatok műszaki átvételének (hatósági ellenőrzésnek, helyszíni szemléjének) rendje
Erdősítések és fahasználatok műszaki átvételének (hatósági ellenőrzésnek, helyszíni szemléjének) rendje Jogosult Erdészeti Szakszemélyzet Általános Továbbképzése 2014.Október 21. Fahasználati műszaki átvételek
Mennyire határozza meg az erdők faállománya az erdei élővilágot? Ódor Péter MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézete
Mennyire határozza meg az erdők faállománya az erdei élővilágot? Ódor Péter MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézete Szent László Gimnázium Természettudományos Önképzőkör 2011. november 17. Ökológiai
Az erdei ökoszisztémák ellenálló képességének és környezeti értékének növelését célzó beruházások (VP )
Az erdei ökoszisztémák ellenálló képességének és környezeti értékének növelését célzó beruházások (VP5-8.5.1-16) A pályázat célja a magasabb természetességi állapotú erdők és ezáltal jobb ellenálló képességű
10. Faanatómia (Fahibák), Jellegzetességek, szabálytalanságok II. http://fahiba.fmk.nyme.hu
Prof. Dr. Molnár Sándor NYME, FMK, Faanyagtudományi Intézet http://fahiba.fmk.nyme.hu 10. Faanatómia (Fahibák), Jellegzetességek, szabálytalanságok II. Görbeség Görbeség: a hengeres fa hossztengelye íves
A magyarországi jelentősebb Cedrus atlantica Manetti állományok fatermése
A magyarországi jelentősebb Cedrus atlantica Manetti állományok fatermése Barna Tamás KEFAG R.T. Erdészeti Szaporítóanyag Termesztési Központ Kecskemét Kivonat Magyarországon csak néhány hektár Cedrus
A folyamatos erdőborításon alapuló erdőkezelés gazdálkodói és ökonómiai vonatkozásai
A folyamatos erdőborításon alapuló erdőkezelés gazdálkodói és ökonómiai vonatkozásai Csépányi Péter termelési és természetvédelmi főmérnök Pilisi Parkerdő Zrt. A Pilisi Parkerdő Zrt. működési területe
SZINTVIZSGA FELADAT. a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara hatáskörébe tartozó szakképesítéshez
SZINTVIZSGA FELADAT a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara hatáskörébe tartozó szakképesítéshez Érvényes: 2013. szeptember 1-től, a 41/2013. (V. 28.) VM rendelettel kiadott szakmai
Csépányi Péter (2007): A természetközeli erdőgazdálkodás és a szálalóerdő. A természetközeli erdőgazdálkodás és a szálalóerdő Csépányi Péter
A természetközeli erdőgazdálkodás és a szálalóerdő Csépányi Péter 1 1. Bevezetés A TERMÉSZETKÖZELI ERDŐGAZDÁLKODÁS ÉS A SZÁLALÓERDŐ Csépányi Péter Pilisi Parkerdő Zrt., termelési főmérnök A természetközeli
SZINTVIZSGA FELADAT. a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara hatáskörébe tartozó szakképesítéshez
SZINTVIZSGA FELADAT a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara hatáskörébe tartozó szakképesítéshez Érvényes: 2013. szeptember 1-től, a 41/2013. (V. 28.) VM rendelettel kiadott szakmai
BEVEZETÉS. erdő. működésében összetételében a prognosztizált folyamatok.
SZIKI KOCSÁNYOS TÖLGY ÁLLOMÁNYOK TERMÉSZETKÖZELI FELÚJÍTÁSI KÍSÉRLETEI A KLÍMAVÁLTOZÁS HATÁSAI MELLETT Kamandiné Végh Á. Csiha I. Keserű Zs. Erdészeti Tudományos Intézet E-mail: erti@erti.hu Debrecen;
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 202. szám 32199
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2010. évi 202. szám 32199 A vidékfejlesztési miniszter 46/2010. (II. 31.) VM rendelete az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az agrár-erdészeti rendszerek mezõgazdasági
Erdőtelepítések létrehozási költségértéke szűkített önköltségen, géppel járható terepen, p = 4 %, országos átlagadatok
Erdőtelepítések létrehozási költségértéke szűkített önköltségen, géppel járható terepen, p = 4 %, országos átlagadatok - 2017. Akác csemete 255 000 370 552 437 374 471 821 490 694 510 322 530 735 573 804
Magyarország-Szlovákia határon átnyúló együttműködési program 2007-2013 HUSK/1101/2.2.1/0354
Magyarország-Szlovákia határon átnyúló együttműködési program 2007-2013 HUSK/1101/2.2.1/0354 Közösen a természetes erdőkért a Börzsöny, a Cserhát és a Selmeci hegységben, és a Korponai síkságon www.husk-cbc.eu
A NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zártkörűen Működő Részvénytársaság évi erdőgazdálkodási értékelése
A NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zártkörűen Működő Részvénytársaság 2012. évi erdőgazdálkodási értékelése 1. Általános információk A NYÍRERDŐ Zrt. (a továbbiakban: Társaság) Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-
A jövő erdőgazdálkodása a Szigetközben
A jövő erdőgazdálkodása a Szigetközben LIMP TIBOR 1. Az erdőgazdálkodás vízellátási, vízháztartási igényei A Szigetközben folyó erdőgazdálkodás jövőképének kialakítása során a jelenlegi kedvezőtlen ökológiai
Szigetköz. A vizsgálat tárgyát képező terület: Dunakiliti-Szap közötti hullámtéri erdők Területük: 3080 ha
Szigetköz erdőgazd gazdálkodásának jövőjeje A vizsgálat tárgyát képező terület: Dunakiliti-Szap közötti hullámtéri erdők Területük: 3080 ha Miért fontos az erdők jövője? A vízfelületek nélküli terület
KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM
KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/1313/2008. Tervezet a Tállyai Patócs-hegy természetvédelmi terület természetvédelmi kezelési tervéről (közigazgatási egyeztetés) Budapest, 2008. november
1 KTT 140 7 68 2 EF 100 50 287 Erdősítés elegyfafajai: 3 GY 140 15 25 4 GY 100 15 11 2. vált. mód: Erdősítés célállománya:
Helység: 8024 Felsőcsatár Tag: 24 Részlet: F Ügyszám: XVIII-G-001/11439/2010 Oldal: Gazdálkodó: 3202589 Grundmann József Részlet területe: 4,75 ha Erdészeti táj: Pinka-fennsík Elsődleges rendeltetés: Talajvédelmi
A HOMOKI ERDEIFENYVESEK TÖRZSSZÁMA ÉS FATERMÉSE
634.0.241. Pinus A HOMOKI ERDEIFENYVESEK TÖRZSSZÁMA ÉS FATERMÉSE DR. SÓLYMOS REZSŐ A nagyalföldi erdőssztyepp klímájú futóhomok és gyengén humuszos homok talajokon létrehozott erdeifenyö fiatalosok fatermése
Nyugat-Magyarországi Egyetem
Nyugat-Magyarországi Egyetem Doktori (Ph.D) értekezés tézisei FAFAJ-ÖSSZEHASONLÍTÓ KÍSÉRLETEK ÉRTÉKELÉSE Kondorné Szenkovits Mariann Sopron 2007 Doktori Iskola: Roth Gyula Erdészeti és Vadgazdálkodási
MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK
Mezőgazdasági alapismeretek középszint 0921 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010.május 14. MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM
Bércesné Mocskonyi Zsófia A NAGYKŐRÖSI PUSZTAI TÖLGYESEK TÖRTÉNETÉNEK TÉRINFORMATIKAI ELEMZÉSE
Bércesné Mocskonyi Zsófia A NAGYKŐRÖSI PUSZTAI TÖLGYESEK TÖRTÉNETÉNEK TÉRINFORMATIKAI ELEMZÉSE A vizsgálat céljai A nagykőrösi homoki erdőssztyepp-tölgyesek múltbeli tájhasználatának térinformatikai feldolgozása.
SZINTVIZSGA FELADAT. a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara hatáskörébe tartozó szakképesítéshez
SZINTVIZSGA FELADAT a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara hatáskörébe tartozó szakképesítéshez Érvényes: 2013. szeptember 1-től, a 41/2013. (V. 28.) VM rendelettel kiadott szakmai
A fa értéke! 2015. esztendő jégtörő havának 20. napján
A fa értéke! 2015. esztendő jégtörő havának 20. napján MFE faértékelési módszer fa értéke = A*B*C*D*E*M A = alapár B = kor szorzó C = fahely szorzó D = koronaállapot szorzó E = faállapot szorzó M = dendrológiai
A. versenyszám: Összetett szakmai írásbeli feladatsor
A. versenyszám: Összetett szakmai írásbeli feladatsor A feladat megoldásához felhasznált kevesebb idő pontegyezőség esetén a helyezési sorrendet dönti el. A versenybírók "Rajt!" vezényszavára indul a feladatlapok
Nevelővágások akácosokban
vetésben pedig a géppel végezhető munkákat illetően 100 százalékos gépesítési fokot ír elő. Ezek elérését tudományos kutatással is messzemenően elő kell segíteni. Ezt a célt kívánta szolgálni az OEF, amikor
Az erdötalajban lakó állati véglények (protozoák) szerepének és kutatásának problémái (Befejezés.) írta: Dr. Varga Lajos, egyetemi magántanár.
Az erdötalajban lakó állati véglények (protozoák) szerepének és kutatásának problémái (Befejezés.) írta: Dr. Varga Lajos, egyetemi magántanár. 2. A vizsgálatok nehézségei. Ismeretes, hogy a baktériumokhoz
Az őrségi és vendvidéki szálalóerdők. Bodonczi László Őriszentpéter
Az őrségi és vendvidéki szálalóerdők Bodonczi László Őriszentpéter Két szakmai vélemény Koloszár: A szálaló üzemmód bevezetésére a bükkösök területének 25 %-án, azaz erdőterületünk maximum 2 %-án nyílik
Vékony fák összesfatömege
Vékony fák összesfatömege DE. S 0 P P LÁSZLÓ A jelenleg használatban levő hazai és külföldi, ún. nagy fatömegtáblákon" kívül, mind elméleti (különösen a hosszúlejáratú erdőnevelési és fatermési kísérletek),
Prof. Dr. Molnár Sándor NYME, FMK, Faanyagtudományi Intézet. Faanatómia (Fahibák), Jellegzetességek, szabálytalanságok I.
Prof. Dr. Molnár Sándor NYME, FMK, Faanyagtudományi Intézet 9. Faanatómia (Fahibák), Jellegzetességek, szabálytalanságok I. Göcsösség (ághelyek) A göcsösség a leggyakoribb és a legfontosabb fahiba. Göcsnek
FOGLALKOZÁSI NAPLÓ (segédlet)
verzió szám: 1.0 FOGLALKOZÁSI NAPLÓ (segédlet) 20 /20 tanév Erdésztechnikus szakma i képzéséhez OKJ szám: 54 623 02 Évfolyam: 1/13. évfolyam Gazdálkodó szervezet neve: Képzőhely neve, címe: Gyakorlati
A tölgy és a folyamatos erdőborítás. Csépányi Péter. termelési és természetvédelmi főmérnök, Pilisi Parkerdő Zrt.
A tölgy és a folyamatos erdőborítás Csépányi Péter termelési és természetvédelmi főmérnök, Pilisi Parkerdő Zrt. 1. Bevezetés A folyamatos erdőborítást biztosító erdőgazdálkodási módszerek bevezetésének
A nyár és fenyő egymás melletti telepítéséből keletkező károsításokról
fafajok növekedési periódusának részletes kutatását. Az eddig felvett törzsek (bükk és erdeifenyő) is számottevő eredményre vezettek. Kétféle módon végezzük a növekedési vizsgálatokat: 1. álló törzseken,
SZOLGÁLTATÓHÁZ BONTÁSA- KÖZPARK LÉTESÍTÉSE
SZOLGÁLTATÓHÁZ BONTÁSA- KÖZPARK LÉTESÍTÉSE 1102 Budapest, Kápolna utca 2. Hrsz.: 41464/8 ELŐKÉSZÍTŐ MUNKÁKHOZ (BONTÁS, FAKIVÁGÁS-FAVÉDELEM) Készítette: Dunapark Kft. 2017. október TERVEZŐI NYILATKOZAT
122/2007. (XII. 27.) KvVM rendelet az Uzsai csarabos erdő természetvédelmi terület védettségének fenntartásáról
122/2007. (XII. 27.) KvVM rendelet az Uzsai csarabos erdő természetvédelmi terület védettségének fenntartásáról Az egyes jogszabályok és jogszabályi rendelkezések hatályon kívül helyezéséről szóló 2007.
Kerekegyháza Város Képviselő-testületének január 30 - i ülésére
ELŐTERJESZTÉS Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2008. január 30 - i ülésére Tárgy: A Farkas erdő pihenő- és emlékparkká történő kialakításához szükséges döntések meghozatala Az előterjesztést készítette:
SAJÓSZENTPÉTER Város Integrált Településfejlesztési Stratégia 1 SAJÓSZENTPÉTER VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA. Borsod-Tender Kft.
1 SAJÓSZENTPÉTER VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA 2 Tartalomjegyzék Tartalom 1 BEVEZETÉS... 5 2 HELYZETELEMZÉS ÖSSZEFOGLALÁSA... 7 2.1 A VÁROSI SZINTŰ HELYZETELEMZÉS ÖSSZEFOGLALÁSA... 7 2.2
Eljárás az állományok ágfabecslésére
zott megállapítás árt az állomány minőségi és mennyiségi fejlődésében. Tehát igyekezzünk a rudaskoron belül a V"-fákat minél előbb kijelölni legjobb tudásunk szerint, mert így minden bizonnyal nagyobb
számológép, körző, vonalzók (léptékvonalzó, derékszögű
A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013. (III. 28.) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 34 543 02 Asztalos Tájékoztató
Használat előtt kérjük figyelmesen olvassa végig használati utasításunkat és tartsa be a biztonsági szabályokat.
Használat előtt kérjük figyelmesen olvassa végig használati utasításunkat és tartsa be a biztonsági szabályokat. A csomag tartalma 1. Készülék 2. Rögzítő kulcs 3. Kétoldalú csatlakozógyűrű 4. Gumi tömítőgyűrű
Miniszteri tájékoztató Magyarország erdőállományának főbb adatairól a 2009. évi XXXVII. törvény 43. (5) bekezdése alapján
Miniszteri tájékoztató Magyarország erdőállományának főbb adatairól a 2009. évi XXXVII. törvény 43. (5) bekezdése alapján Tovább gyarapodott a magyar erdővagyon az elmúlt évben. Az erdők területe 4 535
Egységes szerkezetbe foglalta: Valentovics Beáta jegyző Egységes szerkezetbe foglalás ideje: 2014. december 5.
Egységes szerkezetbe foglalta: Valentovics Beáta jegyző Egységes szerkezetbe foglalás ideje: 2014. december 5. Jászszentlászló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2011. (IX.15) önkormányzati
A gödöllői atlasz cédrus (Cedrus atlantica Manetti) állomány ökológiai és faterméstani vizsgálata
A gödöllői atlasz cédrus (Cedrus atlantica Manetti) állomány ökológiai és faterméstani vizsgálata Barna Tamás KEFAG R.T. Erdészeti Szaporítóanyag Termesztési Központ Kecskemét A gödöllői arborétumot, amely
Dél-Mátrai erdőművelési tapasztalatok
ténő összegyűjtése és nyár idején maximális megőrzése, traktorral vontatott rigolekével ősszel 50 60 cm mély barázdákat kell vonni. Ezek télen megtelnek hóval és biztosítják a nedvesség felhalmozódását
A természetes vegetáció típusok megismerése hasonló egy film, könyv vagy színházi előadás megértéséhez
A természetes vegetáció típusok megismerése hasonló egy film, könyv vagy színházi előadás megértéséhez Helyszín kor történet, üzenet társadalmi viszonyok, szereplők, szereplők közötti viszonyok, előfordulás,
V. A Kor mány tag ja i nak ren de le tei
27774 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2011. évi 102. szám V. A Kor mány tag ja i nak ren de le tei A vidékfejlesztési miniszter 87/2011. (IX. 2.) VM rendelete az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alapból
Élőhelyvédelem. Gyepek védelme
Élőhelyvédelem Gyepek védelme A gyeptársulások helye a magyarországi vegetációban legszárazabb gyeptársulások üde gyeptársulások természetes gyepek antropogén eredetű gyepek legnedvesebb gyeptársulások
FAIPARI ALAPISMERETEK
Faipari alapismeretek emelt szint 8 ÉRETTSÉGI VIZSGA 8. október. FAIPARI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Fontos tudnivalók
Szukcesszió-vizsgálatok a fenyőfői erdeifenyvesekben. Boglári Zoltán, oemh. 2011.
Szukcesszió-vizsgálatok a fenyőfői erdeifenyvesekben Boglári Zoltán, oemh. 2011. a szukcessziót csak akkor tudjuk előremozdítani, ha a termőhelyi átalakulás megtörténik ahhoz, hogy az újabb növényi fokozat
A rendelet célja. A rendelet hatálya
Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2006. (V. 26.) számú rendelete a helyi jelentőségi faegyedek/facsoportok, fával borított területek védelméről Balatonfüred Város Önkormányzat
ÉLŐ ERDŐ KONFERENCIA MÁRCIUS SOPRON, MAGYARORSZÁG
Tímár Gábor Heves Megyei Kormányhivatal NATURA 2000 ELŐÍRÁSOK ALKALMAZÁSA ÉLŐ ERDŐ KONFERENCIA 2017. MÁRCIUS 21-22. SOPRON, MAGYARORSZÁG Általános jogszabályok 275/2004. (X. 8.) Korm. rendelet az európai
KASZO-LIFE (LIFE12 NAT/HU/000593)
(LIFE12 NAT/HU/93) Átalakító üzemmódú kísérletek Kaszóban eredmények, tapasztalatok Kollár Tamás Kaszó, 213.12.. (LIFE12 NAT/HU/93) Mintaterületek ismertetése HM Kaszó Erdőgazdaság Zrt. felkérésére kísérleti
Nemesnyár ipari faültetvény. Faanyagtermelés mezőgazdasági módszerekkel
Nemesnyár ipari faültetvény Faanyagtermelés mezőgazdasági módszerekkel Mi jellemzi az ültetvényt? Kimagasló jövedelmezőség, alacsony kockázat, növekvő piaci kereslet Rendelkezésre áll: egyszeri beruházási
Vadászházi tájegység fafaj és korosztály viszonyai
Amint az előző táblázatból láthatjuk, hogy 1880-ban még a gyertyánsaij 42 %, nyír, nyár 31 %, bükk saij 12 %, tölgysaij 7 % és egyéb éger, fűz, cseresznye 8 %-ot képviselt, addig ma ezek helyét a lucfenyő
Tűzháromszög és égéselmélet D1 akció
Tűzháromszög és égéselmélet D1 akció Középfokú erdőtűz-megelőzés továbbképzés ProBono (PM-2297-1705-BS) LIFE13 INF/HU/000827 www.erdotuz.hu www.nebih.gov.hu 1 A TŰZ JÓ SZOLGA DE ROSSZ MESTER 2 1. Az égés
ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA ERDÉSZET ÉS VADGAZDÁLKODÁS ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA MINTAFELADATOK
ERDÉSZET ÉS VADGAZDÁLKODÁS ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA MINTAFELADATOK I. Feleletválasztásos kérdések Karikázza be az alábbiak közül a helyes megállapítás betűjelét! 1. Melyik vonuló madár? 1
Tájékoztató a Pilisi Parkerdő Zrt évben tervezett erdőgazdálkodási tevékenységeiről, az átfogó erdőgazdálkodási tevékenység ismertetése,
Tájékoztató a Pilisi Parkerdő Zrt. 2017. évben tervezett erdőgazdálkodási tevékenységeiről, az átfogó erdőgazdálkodási tevékenység ismertetése, továbbá Dunavarsány Város településsel határos, fokozottan
(PÜSPÖKSZILÁGY 051, 050 HRSZ.) SZILÁGYI-PATAK BAL PARTJÁN LIFE-MICACC PROJEKT KERETÉBEN OLDALTÁROZÓS VÍZVISSZATARTÓ VÍZI LÉTESÍTMÉNYEK LÉTESÍTÉSE
(PÜSPÖKSZILÁGY 051, 050 HRSZ.) SZILÁGYI-PATAK BAL PARTJÁN LIFE-MICACC PROJEKT KERETÉBEN OLDALTÁROZÓS VÍZVISSZATARTÓ VÍZI LÉTESÍTMÉNYEK LÉTESÍTÉSE Előadó: Tordai Sándor polgármester Dátum: 2018.09.04. TARTALOM
ÜLTETVÉNYSZERŰ NYÁRFATERMESZTÉS A HAJDÚNÁNÁSI ÁLLAMI GAZDASÁGBAN
634.0.627.9 Mészáros István ÜLTETVÉNYSZERŰ NYÁRFATERMESZTÉS A HAJDÚNÁNÁSI ÁLLAMI GAZDASÁGBAN A Hajdúnánási Állami Gazdaságnak Hajdúböszörmény határában fekvő területét korábban ősgyep borította, amely
Lankadt a német befektetők optimizmusa
www.duihk.hu Sajtóközlemény Kiadja: Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK), Budapest Kelt: 2018. október 25. Sajtókapcsolat: Dirk Wölfer, kommunikációs osztályvezető T: +36 (1) 345 76 24, Email:
Táblásított lombos lapok
Táblásított lombos lapok A táblásított és 3-rétegû lapok hossztoldott vagy a termék teljes hosszában toldásmentes lamellákból ragasztott tömör fa panelek, melyek visszaadják a fafaj jellegzetes sajátosságait
Prof. Dr. Molnár Sándor NYME, FMK, Faanyagtudományi Intézet. Faanatómia A fatest mikroszkópos szerkezete 1. A fenyők fateste
Prof. Dr. Molnár Sándor NYME, FMK, Faanyagtudományi Intézet 5. Faanatómia A fatest mikroszkópos szerkezete 1. A fenyők fateste Keresztmetszet A keresztmetszeten megfigyelhető a szöveti elemek évgyűrűn
Tervezet. az Abaújkéri Aranyos-völgy természetvédelmi terület létesítéséről. (közigazgatási egyeztetés)
KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/1363/2007. Tervezet az Abaújkéri Aranyos-völgy természetvédelmi terület létesítéséről (közigazgatási egyeztetés) Budapest, 2007. július I. A döntési javaslat
KÉSZ ÉPÍTŐ ÉS SZERELŐ ZRT.
/ 4 oldal Tartalomjegyzék:./ Célmeghatározás 2./ Területi érvényesség 3./ Fogalom meghatározások 4./ Eljárás 5./ Kapcsolódó dokumentációk jegyzéke 6./ Dokumentálás Készítette: Kővári Tímea Jóváhagyta:
Az Erdőápolási és véghasználati utasítás" megjelenésének küszöbén
Az Erdőápolási és véghasználati utasítás" megjelenésének küszöbén SOPP LÁSZLÓ az ERTI tudományos munkatársa Népgazdaságunk minden ágazata, a nehézipartól a mezőgazdaságig, az elmúlt tíz év alatt, általunk
Az erdei avar széntartalmának becslése
Az erdei avar széntartalmának becslése Führer Ernő NAIK ERTI Szeminárium 3. Sárvár, 215. november 19. globális klímaváltozás TERMŐHELY- VÁLTOZÁS klímaparaméterek változása termőhelyi feltételek változása
Gyertyános - kocsánytalan tölgyesek
Előfordulás: Hegy és dombvidékeken kb. 400 600 m tszf. magasságban zonális, alacsonyabb térszineken is előfordul zárt völgyaljakban, északi lejtőkön Termőhely: Hűvös, párás mikroklíma, üde talajok, optimálisan
Termelt választékok megoszlása
Termelt választékok megoszlása Nettó fakitermelés választékok szerint 2007-2009 m 3 3 800 000 3 600 000 3 400 000 3 200 000 3 000 000 2 800 000 2 600 000 2 400 000 2 200 000 2 000 000 1 800 000 1 600 000
A vidékfejlesztési miniszter. rendelete
A vidékfejlesztési miniszter /2010. ( ) VM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mezőgazdasági területek erdősítéséhez nyújtandó támogatás igénybevételének részletes szabályairól
A KORSZERŰ FENYŐTERMESZTÉS IRÁNYELVEINEK ÉRVÉNYESÍTÉSE A SZEGEDI ERDŐRENDEZŐSÉG MUNKÁJÁBAN
634,0.61:174.7 Bartuez Emil A KORSZERŰ FENYŐTERMESZTÉS IRÁNYELVEINEK ÉRVÉNYESÍTÉSE A SZEGEDI ERDŐRENDEZŐSÉG MUNKÁJÁBAN Az 1970. évi mérlegadat szerint a Szegedi Állami Erdőrendezőség faállomány - hyal
Az erdı és az éghajlat közötti kölcsönhatás számszerősítése tekintettel az éghajlatváltozás érvényesülésére
Az erdı és az éghajlat közötti kölcsönhatás számszerősítése tekintettel az éghajlatváltozás érvényesülésére Führer Ernı 1, Horváth László 2, Jagodics Anikó 1, Juhász István 1, Machon Attila 2, Marosi György
ALPOKALJAI ERDŐTERVEZÉSI KÖRZET KÖZJÓLÉTI FEJLESZTÉSI TERVE
NÉBIH Erdészeti Igazgatóság Erdőtervezési és Természetvédelmi Osztály 1023 Budapest, Frankel Leó utca 42-44. Tervszám: KT-4/2012 ALPOKALJAI ERDŐTERVEZÉSI KÖRZET KÖZJÓLÉTI FEJLESZTÉSI TERVE 2012 Tervező:
Uj eljárás az iparifa becslésére
Uj eljárás az iparifa becslésére KOLLWENTZ ÖDÖN DR. Az eddig ismert fatömegbecslési eljárások főként az ú. n.»összesfa«, tékát a tűzi- és iparifa együttes fatömegének a megállapítására vonatkoznak. Az
Pápa Erzsébet liget fakivágás
5 nyugati ostorfa Celtis occidentalis 5 3 száraz ágak 12 cseresznyeszilva Prunus cerasifera 40 15 száraz ágak, mézgás 24 mezei juhar Acer campestre 50 8 száraz ágak, törzssarjak külpontos 41/b kínai papíreperfa??
Fás szárú újulat borítás-, növekedési és rágottsági viszonyainak vizsgálata lékes felújítással kezelt börzsönyi erdőrészletekben
Fás szárú újulat borítás-, növekedési és rágottsági viszonyainak vizsgálata lékes felújítással kezelt börzsönyi erdőrészletekben Készítette: Kovács Bence Témavezető: Dr. Standovár Tibor Budapest, 2012.
Vadgazdálkodás és természetvédelem kapcsolata és lakossági megítélése a Pilisi Parkerdő Zrt területén
Vadgazdálkodás és természetvédelem kapcsolata és lakossági megítélése a Pilisi Parkerdő Zrt területén Csépányi Péter termelési és természetvédelmi főmérnök Szereplők, érdekcsoportok A problémákat csak
Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének. 13/2010. (V.05.) önkormányzati r e n d e l e t e. a fás szárú növények védelméről
Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 13/2010. (V.05.) önkormányzati r e n d e l e t e a fás szárú növények védelméről Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete a környezet védelmének
Erdő-víz. Veled, vagy nélküled. Erdők a nagyvízi mederben
Erdő-víz Veled, vagy nélküled Erdők a nagyvízi mederben Magyar Hidrológiai Társaság Vándorgyűlése Szombathely, 2015.06.01-03. Az erdő fogalma Az erdőtörvény szerint: 6. (1) E törvény alkalmazásában erdő:
A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján.
A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 34 543 02 Asztalos Tájékoztató A vizsgázó az első lapra írja fel a nevét! Ha a vizsgafeladat
ELEGYES FAÁLLOMÁNYOK SZERKEZETI TÉNYEZŐINEK HATÁSA A FATERMÉSRE
számhoz tartozó haladási sebességek megfelelnek a kívánalmaknak (1 2 km/h). összefoglalva tehát a Quickwood ültetőgépet az MTZ 80, illetve MTZ 82 erőgéphez úgy kell illeszteni, hogy a TLT 1013/min névleges
A Bakony legsajátosabb erdőgazdasági problémái
A Bakony legsajátosabb erdőgazdasági problémái WITT LAJOS Népgazdaságunk egyrészt faanyagellátásának biztosítására, másrészt az erdőnek a mezőgazdasági termelésre gyakorolt előnyös hatására való tekintettel
frt. Egy m s bükkhasábtüzifa tölgy- és szilhasáb tűzifa gyertyánhasáb tűzifa... 4
tartják valószínűleg megfertőztettetett általuk a kert egész talaja. Ennek következtében nem maradt más hátra mint az egész csemetekertet más tiszta talajra áthelyezni a hol mint remélem már a folyó évi