A Bakony legsajátosabb erdőgazdasági problémái
|
|
- Anikó Tamásné
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A Bakony legsajátosabb erdőgazdasági problémái WITT LAJOS Népgazdaságunk egyrészt faanyagellátásának biztosítására, másrészt az erdőnek a mezőgazdasági termelésre gyakorolt előnyös hatására való tekintettel kettős célt tűzött maga elé. Az egyik szerint erdősültségünk arányszámát új erdők telepítésével fel kell futtatnunk, a másik feladat pedig az, hogy meglévő állományainkat minél értékesebb állapotba hozzuk. Az utóbbi feladatkörbe tartozik a bármely okból létrejött rontott erdők átalakítása, továbbá a helyes biológiai elvekre alapított több koronaszintű elegyes állományok nevelése. Ezzel függ össze az a célkitűzés is, hogy a fenyőféléknek nagyobb teret biztosítsunk, ami népgazdaságunk fenyőszerfa szükségletének kielégítése érdekében is elsőrendű fontosságú. Ezeknek a feladatoknak a tükrében szeretném nagy vonásokban a Bakony erdős vidékének sajátos problémáit ismertetni, megjegyezve, hogy ez a terület a Dunántúl azon része, mely nagyobb kiterjedésű erdeivel népgazdaságunk egyik leglényegesebb faanyagszolgáltató vidéke. A Bakony mostani erdőállományának kialakulását tekintve, természetesen az idők folyamán itt is nagy átalakulások mentek végbe a mértéktelen emberi erdőpusztítás következtében. Wallner Ernőnek, a Bakony erdőtakarójának átalakulására vonatkozó tanulmányaira támaszkodva megállapítható, hogy a szórványos kisebb nagyobb irtásterületektől eltekintve az eredeti, nagyjában összefüggő bakonyi erdőség nagyobbmérvű pusztítása a XVIII. századdal vette kezdetét. A lélekszámban növekvő községek és a később beköltözött telepesek irtással történt mezőgazdasági térfoglalása mindinkább érvényesült és főleg a lösztakaróval borított lankásabb területek fokozatosan mezőgazdasági művelés alá kerültek. Ennél még nagyobb mértékű erdőpusztítás indul meg a század folyamán mindinkább előtérbe jutó hamuzsír, faszén és mészégetés következtében. Eckhard szerint az 1750-es években a Bakonyban 6000 q hamuzsírt termeltek, melyhez mintegy évi ürm 3 fát égettek el. A napóleoni háborúk idején ez az időközben megcsappant iparág újra életre kel és, ha tekintetbe vesszük, hogy mindaz eredeti lakosság, mind az idekerült cseh, német, tót nemzetiségű telepesek még az üvegfúvás, a szén és mészégetés, továbbá a házi szerszámkészítés iparát is fellendítették, elképzelhető az ősbakonyi erdőállomány pusztulásának gyors üteme. Az évi erdőtörvény sem javít sokat a helyzeten, bár a törvény után az üveghuták jórésze megszűnik. A nemesi kiváltságokkal együttjárónak vélték a szabad erdőpusztítást. Az ebben előljáró szentgáli holdas nemesi birtokossággal az élén tovább folyik a vandál munka, aminek csak az évi erdőtörvény tudott gátat vetni. Ekkor azonban már a régi Bakony érintetlen erdőtakarója, kisebb-nagyobb szigetszerű szétszórtságban volt meg azon a mintegy 3000 km 2 területen, melyet nagyjában a Móri-völgy, a Kisalföld Rábáig terjedő síkságának déli széle, a Noszlop- Devecser- és Zánka községek vonala és a Balaton felőli fennsík pereme közbezár. A nagy vonásokban érintett erdőpusztítás következtében a XVIII. században még meglévő ha kiterjedésű erdőterület napjainkig ha-ra zsugorodott -issze, tehát másfél évszázad alatt a Bakony erdőállományának kereken 41%-a tűnt
2 el. Ebből következően a Bakony-vidék mai erdősültsége 31%-ra tehető, mely még mindig olyan arányszám, melyhez hasonló természetesen kisebb területen csak a Vértesben és Mecsekben fordul elő. Anélkül, hogy a Bakony különböző tájait részletezném, még csak azt említem meg, hogy a legnagyobb összefüggő erdőterületek három csoportba tömörülnek, melyek közül az ú. n. déli Bakony állománya a Kabahegy körül csoportosul, a másik erdős vonulat a Tés-i fensíktól a Papod-tetőn át Bakonybél Városlőd vonaláig, végül a legjelentősebb komplexum az ú. n. Magas-Bakony Csehbányától Veszprémvarsányig terjedő vonulatban helyezkedik el. A felsorolt és összefüggő részeket képező három nagy erdőkomplexum mintegy ha összes területén kívül, mintegy ha erdő kisebb-nagyobb foltokban hálószerűén helyezkedik el a Bakonyvidéken. Az erdők altalaja általában másodkori üledékből tehát leginkább mészkőből és dolomitból van felépítve, melyre a diluvium száraz periódusaiban helyenként tekintélyes lösztakaró került az Ösduna árteréről. Az akkor uralkodó északi szelek a szárazon heverő meszes homokot a Bakony-hegység felé ragadták. A durvább részek az északi szegélyen a hegység lábánál mint futóhomok, a finomabb részek pedig a hegység belsejében, mint lösztakaró rakódtak le. Ez a talaj kialakulásra helyenként igen kedvező volt, amennyiben a mészkő alapkőzet felett a kedvező alomelbomlási feltételek mellett, jó minőségű barna erdei talajok keletkezhettek, amelyek a bükk legjobb termőhelyeit szolgáltatják. Ahol löszfedés nincs, vagy lemosódott, ott a sekély feltalajon vagy magán az anyakőzeten az ú. n. mészhumusz, vagy rendzina kialakulás a gyakori. Kilúgozódás, illetve podzolosodás csak a magasabb csúcsok körül tapasztalható. A mészkő altalaj karakterének megfelelően főként a meredek lemosásra alkalmas oldalak, elkopárosodására hajlamosak. Erre nézve intő példaként áll előttünk a Veszprém megyében több ezer hektárra kiterjedő kopár és félkopár terület. A törésekkel és vízmosásokkal erősen tagolt területen a különféle kitettségű oldalakon, nedvesebb hajlatokban és száraz gerinceken, a helyi, ú. n. mikroklímák sokféle változata alakult ki. A bükk és tölgy tenyészetének megfelelő középhegységi viszonyok jellemzik a növényföldrajzi adottságot évi átlagos 700 mm körüli csapadékmennyiség mellett. A bevezetőmben vázolt okok folytán megcsappant erdőállományok megmaradt része természetesen összetételben és minőségben is sokat romlott, még a legutóbbi háborús idők.használatai folyamán is. Az előttünk álló feladatok azon részét, mely a nagykiterjedésű kopár és fólkopár területek beerdősítésével kapcsolatos, itt nem kívánom részletesen tárgyalni, csupán annyit jegyzek meg, hogy ezeknek a területeknek a visszahódítása évtizedekre terjedő különleges munkát igénylő, költséges befektetéssel járó feladat. Ezt racionális okból is külön állami szervre kellene bízni, amely célszerűen begyakorlott munkásbrigádokkal látna a megoldáshoz. A természet útmutatásait követve, a termőhelyi adottságoknak megfelelő pionir szerepre szánt cserjefajok telepítése volna célszerű, mely esetünkben nemcsak biológiai, de tűzvédelmi okokból is kívánatos, nehogy egy-egy könnyelműen eldobott égő gyufa, évek nehéz munkáját tönkre tehesse. Ezek után hasonló termőhelyről származó magból, célszerűen nevelt fenyőcsemetével, gondos munkával végrehajtott erdősítés vezetne sikerhez. Természetesen a leghelyesebb erdősítési mód meghatározása szitttén döntő fontosságú kérdés, mely a tudományos kutatás feladata. A meglevő üzemi állományokban a helytelen gazdálkodási módok következtében - mely részben a háborús kényszertermelésekkel is kapcsolatos az utóbbi évtizedekben a kívánatosnál jóval nagyobb teret hódított a gyertyán és cser. Az ú. n. vágásos eljárással végzett természetes felújítások, időben és térben bizonyos kötöttség mellett történnek. Az évente kikerülő fatömeg kihasználása összefüg-
3 gésben áll az időnként jelentkező magterméssel, illetve a fiatalos megtelepülésével. A nagyobbmérvű termelések során ez a szempont háttérbe szorult és a bükkcsemete magról való megtelepülése előtti erősebb belevágások következtében a fényigényesebb fafajok foglalták el a bükk helyét. így jutott előtérbe a gyertyán is és nagymértékben teret hódított a bükk rovására. Ennél még súlyosabb következményekkel jártak az olyan esetek, midőn a bükköt előbb szabadították fel a kelleténél. Ilyenkor a gyenge fiatalos rendszerint a késői fagy áldozata lett, helyét pedig a különféle fényigényes gyomfák és cserjék foglalták el és így helyet talált a rontott erdőnek nevezett csekély értékű faállomány. A cser mértéken felüli elterjedése részben szükségszerű, részben kényelmi okokra vezethető vissza és vele szemben az értékes kocsánytalan tölgy szorult háttérbe. A tölgymakk-termés hosszú időközökben jelentkezett, a csermakk pedig 2 3 évenként bőségesen állott rendelkezésre és a vele való erdősítés is könnyű feladat, különösen jobb talajon. Ezekre az okokra vezethető vissza a cse r mértéktelen felkarolása. A rontott erdők keletkezésével, továbbá a gyertyán és cser kérdéssel kapcsolatban elmondottakból adódik a jövő feladatainak egyik nagy része. A rontott erdők fenntartása több szempontból is káros. Növedékveszteség éri a népgazdaságot, mivel a területet nem odavaló fafajok foglalják el, melyek ezenkívül az ú. n. aratóvágáskor értéktelen fatömeget szolgáltatnak. Nem utolsó sorban káros azonban a rontott erdők fenntartása a talajvédelem szempontjából is, ami a bakonyi mészkő talaj-adottság mellett fokozott figyelmet igényel. A napnak és lemosásnak kitett hegyoldalak elkopárosodása így veszi kezdetét és mivel a káros talajromlás veszélye az idő haladásával növekszik, a beavatkozásra itt mielőbb szükség van. Ezek az állományok Írandók elő elsősorban termelésre és megfelelő módon történő felújításra. A művelet végrehajtása vagy az egész területre kiterjedő előzetes alátelepítéssel. vagy csoportonkénti kihasználással, és ezzel párhuzamos mesterséges felúj ítással történik. Ezek az eljárások felelnek meg legjobban a biológiai követeiményeknek. elsősorban a talajvédelemnek. A leglényegesebb szempont az új állomány létrehozása, illetve fejlődésének biztosítása, mielőtt még a régi teljes mé:tékben eltávolításra kerül, hogy a talajt a szél és nap káros hatásának, esetleg lemosásnak ne tegyük ki. Ilyen elbírálás alá esnek s hasonló elbánásban részesülnek azok a sziklás gerinceken és meredek száraz oldalakon Visszamaradt sínylődő idősebb állományok, melyeket természetes úton nem tudtak, mesterségesen pedig elmulasztottak felújítani. Ritka, rendszerint cser, virágos kőrisből álló sínylődő állományok ezek, melyek alatt a talaj mind jobban romlik és halad az elkopárosodás felé. A fafajcserénél az igénytelen fenyőféléknek az erdei- és feketefenyőnek kell előnyt adni, de csoportos elegyítéssel az igénytelenebb lombfajoknak is helyet kell biztosítani. Ilyen a molyhostölgy, cser, a jobb helyeken a vöröstölgy, barkóca, gyertyán stb. A rontott fiatalosok átalakítása hasonlóan fontos feladat és a Bakonyban ezen a téren is sok tennivaló akad. A helytelen vágásvezetés, a szükséges mesterséges pótlások és állományápoló tisztító vágások elmulasztása következtében, még egyébként jobb talajokon is uralomra jutottak a fényigényes gyomfák, cserjék és időközben elnyomták a meglévő értékesebb fafajokat. Az átalakítás során törekedni kell a még esetleg életképes arra é"demes anyag megmentésére, egyébként belevágással kell helyet biztosítani az új állomány számára, melyet ültetés útján viszünk a helyére. A meglévő fiatal fákat és cserjék egy részét célszerűen fel tudjuk használni védőállományként akár úgy, hogy visszahagyunk belőlük, másokat a kellő magasságra csonkítunk. A fő törekvés az lesz, hogy az elültetett csemete számára a fejlődési lehetőséget biztosítsuk, az érdemes fácskákat pedig az új erdő életközösségébe belevigyük és a talajt állandóan védve tartsuk. A régi állomány eltávolítása és a felújítás párhuzamosan történik, közben tehát még egy vegetációs időszakkal se késsünk. Cél-
4 szerű fafajmegválasztás, jó és erőteljes csemeteanyag, gondos kivitel és ezt követő ápolás, jól fejlődő elegyes faállományt eredményezhet. Rendszerint a költségek sem elviselhetetlenek, hiszen szenités útján a Bakonyban már az egészen vékony anyag is. fafajra való tekintet nélkül hasznosítható éves fiatalossal történő ilyen műveletnél már a költségek nagy része megtérül. Az átalakítás különféle módjait, ugyanúgy az alkalmazandó fafajok megválasztásának sokféle lehetőségeit itt most nem tárgyalhatom, csupán arra mutatok rá, hogy a megjelölt célon felül, a rontott erdők átalakítása során érvényesülhet az a népgazdagsági törekvés is, mely a fenyőterületeink nagyobbmérvű felfuttatására, másrészről a gyorsan növő fafajok felkarolására irányul. Itt elsősorban az erdei- és vörösfenyő alkalmazására kell gondolni. A továbbiakban említettem a gyertyán nagyobbmérvű térhódításának az okait. Ebben az esetben a talajvédelem szempontjai nincsenek veszélyben, mivel ez a fafaj árnyékoló és talajjavító hatása közismert, azonban nem kívánatos, hogy az értékesebb fafajok mellette háttérbe szoruljanak. Olyan felújítás alatti, vagy közvetlen felújítás utáni fiatalosokban, ahol már uralomra jutott, némileg segíthetünk azzal, hogy a kínálkozó foltokban kezdetben gyorsannövő fafajokat kőrist, erdeifenyőt, vörösfenyőt elegyítünk és azokat eleinte védelemben részesítjük, különösen a vörösfenyőt, mely még az oldalárnyalást sem tűri el. Ezek még a gyertyán közül ki tudnak emelkedni és a felső koronaszintbe jutva értékes fákká fejlődhetnek. Idősebb gyertyánosokkal azonban már nem kezdhetünk semmit, átalakításukra már csak a végvágás folyamán kerülhet sor úgy, hogy olyan megbontás mellett, midőn még a gyertyáncsemete fejlődésre nem képes, árnyékot jobban tűrő fafajokat főként bükköt viszünk be az állomány alá és csak akkor távolítjuk el az öreg fákat, mikor már a gyertyáncsemete visszaszorult. A továbbterjedés megelőzésére a helyes vágásvezetéssel megvan a módunk, ha egyrészt a természetes felújítás kezdeti stádiumában a magzó lakat az állományból eltávolítjuk, másrészt óvatos koronalazítással nem engedjük a bükk előtt a gyertyánt előtörni. A gyertyánt egyébként fontos erdőgazdasági jelentősége ellenére főállományt alkotó fafajként nem kívánjuk alkalmazni, bár helyenként értékes szerfát és mindenképpen értékes tűzifát szolgáltat. Ezt, valamint talajjavító hatását, világosságot kívánó fafajok között az alsó koronaszintben, bükk között legfeljebb 1/10-es elegyaránnyal értékeljük. A következő probléma a jó talajon álló cseresek átalakítása olyan értékesebb elegyes állományokká, melyekben lehetőség szerint a kocsánytalan tölgy, vöröstölgy és erdeifenyő viszik a főszerepet, de mellettük a mészkőtalajon jól fejlődő értékes elegyfáknak is jusson hely, mint amilyen a barkóca és a vadcseresznye. Az alsó koronaszintnek kialakítására alkalmasak a hársak, a gyertyán és a mezei juhar. Az átalakítás fokozatos kihasználást megelőző alátelepítéssel történik, teljesen hasonló szempontok szerint, mint azt az idősebb rontott erdők átalakításánál elmondottam. Természetesen a kivitel itt is többféleképpen hajtható végre, az elv azonban változatlan: a talajvédelem és minél értékesebb elegyes állomány létesítése a réginek a helyén. A vázolt feladatok az elmúlt idők helytelen gazdálkodásának a következményeiből adódtak. A hibák felszámolása nagy feladatot ró népgazdaságunkra, különösen a közületi és a volt magán-erdők nagy részében, ahol az erdőkre legjobban rányomta bélyegét a kizárólag egyéni haszonra törekvés. A Bakony jó állapotban lévő üzemi állományaiban melyek túlnyomóan a bevezetőmben említett három legnagyobb összefüggő erdőtömbben találhatók az értékes fenyőfajták fokozottabb felkarolása a feladat, ezenkívül figyelemmel kell lenni a kocsánytalan tölgy szélesebbkörű alkalmazására is.
5 A lomb-fenyő elegyes állományok létesítésével kapcsolatban, tehát a fenyőterületek növelésére is lehetőség kínálkozik. A bakonyi bükkös területek természetes felújítása során mesterséges elegyítéssel kell helyet biztosítani a luc, douglas, vörös és erdeifenyőnek, továbbá ha vadrágástól megvédhető a jegenyefenyő is figyelmet érdemel. A felsorolt fenyőfaj okalkalmazásának módjait is érintem nagy vonásokban. Ahol a bükköt főfajnak kell tekinteni, a termőhelyi jóság arányában 10-től 30%-ig terjedő elegyaránnyal is elmehetünk a fenyősítéssel. A legjobb minőségű É-i oldalokon a luc, douglas és a vörösfenyő lesz a helyén. A lucfenyő elegyítése kisebb csoportokban ajánlatos úgy, hogy a vágáskorig egy-két példány maradjon a csoportból. A luc ugyanis nem bírja ki a száraz bakonyi viszonyok mellett a bükk vágáskorát, azonban a éves korára eső gyérítések alkalmával igen értékes előhasználati faanyagot szolgáltat. Ilyenkor az együtt lévő pár luctörzs nagyobb záródásbontás nélkül eltávolítható. Az elegyítésnél a luc számára a legüdébb, hűvös hajlatokat keressük ki és az elegyítést a bükkfiatalos teljes felszabadítása előtt 2 3 évvel hajtsuk végre, hogy addig a növekvésben versenyképes állapotba jusson. A douglasfenyő elegyítése a bükk felszabadítása után végezhető kisebb, m 2 -es csoportokban. A vörösfenyő eddigi bakonyi előfordulásai azt igazolják, hogy ennek az igen értékes fafajnak a Bakonyban nagy jövője van és széleskörű alkalmazása feltétlenül kívánatos. Természeténél fogva szálankénti elegyítése a jobb bükkös talajokon igen jó eredményre vezet. Kezdeti gyors növekedése és rendkívül fényigénye folytán a bükkös felszabadítása után kell a kínálkozó hézagokba ültetni, ahol hamarosan kiemelkedik környezetéből. A bükkös zónában minden mélyebb talajon kitűnően fejlődik, ahol kellő légmozgást élvezhet, tehát a gerinceken és a széljárta oldalakban. A bükk számára közepes és kevésbbé jó, kissé szárazabb nyugati kitettségű termőhelyeken az előbbiekkel szemben már az erdeifenyő alkalmazása a helyénvaló és itt már előtérbe kell hozni a kocsánytalan tölgy szerepét is. Ahol a talaj még elég mély, a bükkös felszabadítása előtt 2 3 évvel a kissé világosabb hézagokban előzetes tölgy alátelepítést végzünk. A tölgy az első években gyökérfejlesztésre dolgozik és mire az álló öreg állomány lekerül, már megerősödve előnyhöz jutott a gyorsabban növő más fafajok között Ekkor már az erdeifenyő csoportos ültetésére is sor kerülhet, hogy kialakuljon a bükk. erdeifenyő és kocsánytalan tölgy elegyes állomány kedvező képe. Megjegyzem, hogy a természetes felújítás folyamán legalább 10%-ig helyet kell találjanak az elegyarányban az egyéb fafajok is, melyek szórványos jelenléte csak emeli az állományok értékét és a több koronaszint kialakításánál is fontos szerepük van. Ilyenek a hárs, kőris, hegyijuhar stb., melyek jelenlétét ha ennek szüksége felmerül mesterségesen is biztosítanunk kell. A fenyőkérdéssel kapcsolatban mint különleges bakonyi erdőművelési feladatot - meg kell említenem a Bakonyszentlászló-Fenyőfő-i őshonos erdeifenyvesek felújításának problémáját is. Az erdeifenyőnek ez a szigetelőfordulása az Ösbakony íenyőtakarójának visszamaradt reliktuma. A Bakonyhegység északi lábánál húzódó futóhomok sávon mintegy 2000 ha területet foglalnak el ezek az állományok és jelentőségük nemcsak abban áll, hogy két község határát védik a homokelöntéstől, de mint az ország egyetlen őshonos, szárazságtűrő, idős erdeifenyő állománya genetikai szempontból is sokra értékelhető. Az erdeifenyő telepítésénél döntő fontosságú a magszármazás kérdése, tehát ilyen tulajdonságú tájfajtának a magja nemcsak a helybeli, de az alföldfásításhoz szükséges csemeteanyag neveléséhez is kiváló vetőmagot szolgáltat. Eontos érdek fűződik tehát ahhoz, hogy a bakonyi erdeifenyőt kiváló eredeti tulajdonságával a jövőben is fenntartsuk. l-t Az Erdő 21
6 Származási tisztaság tekintetében csak a ma még fennálló öreg állományok jöhetnek tekintetbe. Ezeket hiteles eredeti történelmi adatok szerint az 1810 és 20-as években telepítették, midőn az akkori erdők kipusztítása következtében Bakonyszentlásztlót és Fenyőfőt a futóhomok elöntés veszélye fenyegette. A származás kérdése azzal a hiteles történelmi adattal tisztázott, mely szerint a telepítést helybeli tehát őseredetű öreg állományok alatti természetes újulatból szedett csemetével végezték. A mostani öreg állományóknak a felújítását tehát úgy kell végezni, hogy az eredeti származásból eredő tulajdonságok továbbvitelét biztosítsuk. Az eddigi újra erdősítések idegen túlnyomóan a nyugati határszél közeléből származó magból nevelt csemetével történtek, több-kevesebb sikerrel. Az időközben így létesült középkorú állományok tehát származási tekintetben különböznek az öreg állományoktól. Hogy az idős állományok többé-kevésbbé beteg és fokozatosan pusztuló állapotban ma is megvannak, annak egyedüli oka a felújítás nehézségében és abban a kockázatban keresendő, hogy a kitermelés utáni sikertelen felújítás esetén a homok ismét mozgásnak indulhat, a természetes felújítás pedig eddig sikertelen maradt. A helyes eljárás célravezető módja az lesz, ha a kihasználás pasztákban történik, melyekben megfelelő talajelőkészítést kell végezni. A gyomtalan, előkészített talajban az elültetett csemete mérsékelt árnyékvédelem mellett megfelelő ápolást kaphat, esetleg így még természetes újulatra is lehet számítani. Alapvetően fontos, hogy helybeli magból nevelt jóminőségű csemetével végezzék a gondos ültetést és a kihasználás üteme a folyamatos felújítás sikeréhez alkalmazkodjék. Ajánlatos volna szárazságtűrő nyárfajok csoportos elegyítése, mely kedvező talajjavító hatást eredményez. Nem volna teljes a beszámolóm, ha röviden nem érinteném a tisztító vágások kérdését is. Ennek az erdőápolási szempontból annyira fontos műveletnek a múltban történt elhanyagolása is mérhetetlen károkat okozott. Egyes helyeken a rosszul felfogott vadászati szempontok, máshol az aránylag csekély anyagi áldozattól való vonakodás volt az oka, hogy a tisztítások későn kerültek kivitelre, midőn az értékes fafajok a létért való küzdelemben már elpusztultak. Sok baj és kár származott a helytelen kivitelből is, midőn ezt is úgy kezelték, mint jövedelmező fahasználatot és jó bakonyi szokás szerint belevándorolt a fiatalos színe-java a szenesboksába. Figyelembe kell venni, hogy a felújítástól eltekintve a jövő faállománynak helyes kialakítása a tisztítóvágással kezdődik, azon épül fel és az itt elkövetett nagyobb hiba többé nem hozható helyre. Befejezésül még annyit jegyzek meg, hogy a nagy vonásokban érintett feladatok megoldásánál melyek részleteire nem térhettem ki sok tekintetben új módszerek alkalmazására van szükségünk, melyhez a szükséges elméleti alapot a haladó biológiai tudomány szolgáltatja.
Erdőgazdálkodás. Dr. Varga Csaba
Erdőgazdálkodás Dr. Varga Csaba Erdő fogalma a Föld felületének fás növényekkel borított része, nyitott és mégis természetes önszabályozással rendelkező ökoszisztéma, amelyben egymásra is tartós hatást
A mészkőbányászat által roncsolt táj erdősítése az erdőmérnök kihívása
A mészkőbányászat által roncsolt táj erdősítése az erdőmérnök kihívása Készítette: Ádám Dénes Okl. erdőmérnök Igazságügyi szakértő www.erdoszakerto.hu Tartalom Helyszín Domborzat Termőhely Erdőállomány
5 év 111 000 elültetett facsemete Aki fákat ültet, az bízik a jövőben. (népi bölcsesség)
5 év 111 000 elültetett facsemete Aki fákat ültet, az bízik a jövőben. (népi bölcsesség) Immár 5. éve tart a Citibank Ültessünk fákat a jövőért programja, amelynek keretében 2008 óta 111 000 csemete került
2014. évre tervezett erdőgazdálkodási tevékenységek a X. kerületben:
2014. évre tervezett erdőgazdálkodási tevékenységek a X. kerületben: Fahasználat módja Községhatár Tag Részlet Teljes terület (ha) TRV Budapest X. 4 F 5,14 TI Budapest X. 4 E 4,92 TI Budapest X. 4 K 1,65
Faállományok fatermőképességének vizsgálata a termőhely függvényében
Faállományok fatermőképességének vizsgálata a termőhely függvényében Bidló András, Heil Bálint, Kovács Gábor, Patocskai Zoltán Nyugat-Magyarországi Egyetem, Termőhelyismerettani Tanszék Földhasználati
Jellemezze az erdeifenyőt, a feketefenyőt, a lucfenyőt és a vörösfenyőt a kérge, hajtása, tűje, termése és faanyaga alapján!
1. Jellemezze az erdeifenyőt, a feketefenyőt, a lucfenyőt és a vörösfenyőt a kérge, hajtása, tűje, termése és faanyaga alapján! Információtartalom vázlata: - Erdeifenyő jellemzése - Feketefenyő jellemzése
A folyamatos erdőborítás mint a természetvédelmi kezelés eszköze és/vagy célja
A folyamatos erdőborítás mint a természetvédelmi kezelés eszköze és/vagy célja Ugron Ákos Gábor főosztályvezető Vidékfejlesztési Minisztérium Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály A természetvédelem elvárása
Szukcesszió-vizsgálatok a fenyőfői erdeifenyvesekben. Boglári Zoltán, oemh. 2011.
Szukcesszió-vizsgálatok a fenyőfői erdeifenyvesekben Boglári Zoltán, oemh. 2011. a szukcessziót csak akkor tudjuk előremozdítani, ha a termőhelyi átalakulás megtörténik ahhoz, hogy az újabb növényi fokozat
Magyarországi társulások Szerkesztette: Vizkievicz András
1 Magyarországi társulások Szerkesztette: Vizkievicz András Éghajlat Hazánk területén három különböző klímatípus találkozik, amelyeknek az elemei az egyes években különböző erősséggel és gyakorisággal
5f!J. számú előterjesztés
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere 5f!J. számú előterjesztés Előterjeszt és a Kerületfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság részére a Pilisi Parkerdő Zrt. tevékenységéről
Magyarország-Szlovákia határon átnyúló együttműködési program 2007-2013 HUSK/1101/2.2.1/0354
Magyarország-Szlovákia határon átnyúló együttműködési program 2007-2013 HUSK/1101/2.2.1/0354 Közösen a természetes erdőkért a Börzsöny, a Cserhát és a Selmeci hegységben, és a Korponai síkságon www.husk-cbc.eu
Az erdőterület nagysága, az erdőtelepítések eredményeként tovább növekedett.
Miniszteri tájékoztató Magyarország erdőállományának főbb adatairól az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény 21. -ának (9) bekezdése alapján 1 Az erdővagyon
1 KTT 140 7 68 2 EF 100 50 287 Erdősítés elegyfafajai: 3 GY 140 15 25 4 GY 100 15 11 2. vált. mód: Erdősítés célállománya:
Helység: 8024 Felsőcsatár Tag: 24 Részlet: F Ügyszám: XVIII-G-001/11439/2010 Oldal: Gazdálkodó: 3202589 Grundmann József Részlet területe: 4,75 ha Erdészeti táj: Pinka-fennsík Elsődleges rendeltetés: Talajvédelmi
A jelentősebb cédrus előfordulások Magyarországon
A jelentősebb cédrus előfordulások Magyarországon Barna Tamás 1, KEFAG Rt. Erdészeti Szaporítóanyag Termesztési Központ Kecskemét Kivonat Magyarországon, a száraz termőhelyekre telepített feketefenyvesek
Erdõ tûz-, árvíz és fakidöntéses vihar biztosítás különös feltételei
erdotuz feltetel.qxd 07.01.10 9:23 Page 1 Feltételek Erdõ tûz-, árvíz és fakidöntéses vihar biztosítás különös feltételei NY. SZ.: 1-12318/01 erdotuz feltetel.qxd 07.01.10 9:23 Page 2 2 erdotuz feltetel.qxd
A VITOSA" NEMZETI PARK ERDŐÁLLOMÁNYAINAK REKONSTRUKCIÓJA, ÁPOLÁSA ÉS VÉDELME
Dlmlter Filizov A VITOSA" NEMZETI PARK ERDŐÁLLOMÁNYAINAK REKONSTRUKCIÓJA, ÁPOLÁSA ÉS VÉDELME Szófia, a közel egymillió lakosú bolgár főváros fölött magasodó 2200 m magas Vitosa-hegység a város szerves
A jelentősebb cédrus előfordulások Magyarországon
A jelentősebb cédrus előfordulások Magyarországon Barna Tamás KEFAG R.T. Erdészeti Szaporítóanyag Termesztési Központ Kecskemét Kivonat Magyarország száraz termőhelyeire telepített feketefenyvesek pusztulnak.
Az erdei ökoszisztémák ellenálló képességének és környezeti értékének növelését célzó beruházások (VP )
Az erdei ökoszisztémák ellenálló képességének és környezeti értékének növelését célzó beruházások (VP5-8.5.1-16) A pályázat célja a magasabb természetességi állapotú erdők és ezáltal jobb ellenálló képességű
BEVEZETÉS. erdő. működésében összetételében a prognosztizált folyamatok.
SZIKI KOCSÁNYOS TÖLGY ÁLLOMÁNYOK TERMÉSZETKÖZELI FELÚJÍTÁSI KÍSÉRLETEI A KLÍMAVÁLTOZÁS HATÁSAI MELLETT Kamandiné Végh Á. Csiha I. Keserű Zs. Erdészeti Tudományos Intézet E-mail: erti@erti.hu Debrecen;
Nyugat-Magyarországi Egyetem
Nyugat-Magyarországi Egyetem Doktori (Ph.D) értekezés tézisei FAFAJ-ÖSSZEHASONLÍTÓ KÍSÉRLETEK ÉRTÉKELÉSE Kondorné Szenkovits Mariann Sopron 2007 Doktori Iskola: Roth Gyula Erdészeti és Vadgazdálkodási
Erdőgazdálkodás. Nemzetközi és hazai kitekintés
Erdőgazdálkodás Nemzetközi és hazai kitekintés Az erdő: a világ egyik legösszetettebb életközössége, amely magában foglalja - a talajban élő mikroorganizmusokat, - a földfelszínen élő mohákat, gombákat,
ERDÉSZET. 3. 2. Erdőtelepítés
1. Erdészet, erdőgazdálkodás 1.1 Története 1.2 Szervezetek, jog 2. Erdőgazdálkodás alapjai 2.1. Szakterületek, fogalmak 2.2. Termőhely, fafajok 2.3. Erdőtársulások 2.4. Erdődinamika 3.) Erdőgazdálkodás
Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek I. Üzemtan
Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek I. Üzemtan KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc ÚMVP II. tengely A földhasználat racionalizálása a környezeti és természeti értékek
S Z I N T V I Z S G A F E L A D A T
S Z I N T V I Z S G A F E L A D A T a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara hatáskörébe tartozó szakképesítéshez, a 41/2013. (V. 28.) VM rendelettel kiadott szakmai és vizsgáztatási
Termőhely-térképezés a Várhegy-erdőrezervátum területén
Termőhely-térképezés a Várhegy-erdőrezervátum területén Készítette: Juhász Péter erdőmérnök jelölt Konzulens: dr. Kovács Gábor egyetemi docens Diplomavédés Sopron, 2006 A kutatás céljai: Termőhelyi jellemzők
AZ ERDŐK SZERKEZETÉNEK VIZSGÁLATA ÁLLOMÁNYTÍPUSOK ÉS FATERMESZTÉSI MUNKASZAKASZOK SZERINT
6..6 GÁSPÁR-HANTOS GÉZA AZ ERDŐK SZERKEZETÉNEK VIZSGÁLATA ÁLLOMÁNYTÍPUSOK ÉS FATERMESZTÉSI MUNKASZAKASZOK SZERINT Az erdőrendezés fejlesztése során arra törekszünk, hogy az üzemterv felsználói olyan adatokhoz,
AZ ÖRÖKERDŐ GAZDÁLKODÁS TAPASZTALATAI ÉLŐ ERDŐ KONFERENCIA MÁRCIUS SOPRON, MAGYARORSZÁG
Csépányi Péter termelési és természetvédelmi főmérnök Pilisi Parkerdő Zrt. AZ ÖRÖKERDŐ GAZDÁLKODÁS TAPASZTALATAI ÉLŐ ERDŐ KONFERENCIA 2017. MÁRCIUS 21-22. SOPRON, MAGYARORSZÁG Bevezetés Két fő erdőművelési
SZINTVIZSGA FELADAT. a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara hatáskörébe tartozó szakképesítéshez
SZINTVIZSGA FELADAT a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara hatáskörébe tartozó szakképesítéshez Érvényes: 2013. szeptember 1-től, a 41/2013. (V. 28.) VM rendelettel kiadott szakmai
FÜLÖP. Elhelyezkedés. Földrajz, természeti adottságok. Történelem. Terület: 55,87 km 2 Lakosság: 1793 fő Polgármester: Hutóczki Péter
FÜLÖP Terület: 55,87 km 2 Lakosság: 1793 fő Polgármester: Hutóczki Péter Elérhetőség: Fülöp Község Önkormányzata 4266 Fülöp, Arany J. u. 19. Tel./Fax: 52/208-490 Fülöp község címere Elhelyezkedés Fülöp
Gyertyános - kocsánytalan tölgyesek
Előfordulás: Hegy és dombvidékeken kb. 400 600 m tszf. magasságban zonális, alacsonyabb térszineken is előfordul zárt völgyaljakban, északi lejtőkön Termőhely: Hűvös, párás mikroklíma, üde talajok, optimálisan
A NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zártkörűen Működő Részvénytársaság évi erdőgazdálkodási értékelése
A NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zártkörűen Működő Részvénytársaság 2012. évi erdőgazdálkodási értékelése 1. Általános információk A NYÍRERDŐ Zrt. (a továbbiakban: Társaság) Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-
Mennyire határozza meg az erdők faállománya az erdei élővilágot? Ódor Péter MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézete
Mennyire határozza meg az erdők faállománya az erdei élővilágot? Ódor Péter MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézete Szent László Gimnázium Természettudományos Önképzőkör 2011. november 17. Ökológiai
Természetközeli erdő- és vadgazdálkodás az Ipoly mentén
Természetközeli erdő- és vadgazdálkodás az Ipoly mentén HUSK/1101/2.2.1/0352 sz., Közösen a természeti értékek megőrzéséért a Poľana és a Börzsöny területén" c. projekt nyitó konferencia 2012. 10.24. Társaságunkról
KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM. Tervezet. az Erdőtelki égerláp természetvédelmi terület természetvédelmi kezelési tervéről
KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/267/2008. Tervezet az Erdőtelki égerláp természetvédelmi terület természetvédelmi kezelési tervéről (közigazgatási egyeztetés) Budapest, 2008. február
A természetes vegetáció típusok megismerése hasonló egy film, könyv vagy színházi előadás megértéséhez
A természetes vegetáció típusok megismerése hasonló egy film, könyv vagy színházi előadás megértéséhez Helyszín kor történet, üzenet társadalmi viszonyok, szereplők, szereplők közötti viszonyok, előfordulás,
Hol az a táj szab az életnek teret, Mit az Isten csak jókedvében teremt
Hol az a táj szab az életnek teret, Mit az Isten csak jókedvében teremt Válogatás az első tizenhárom MÉTA-túrafüzetből 2003 2009 A kötetet szerkesztette: Molnár Csaba Molnár Zsolt Varga Anna MTA Ökológiai
SZINTVIZSGA FELADAT. a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara hatáskörébe tartozó szakképesítéshez
SZINTVIZSGA FELADAT a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara hatáskörébe tartozó szakképesítéshez Érvényes: 2013. szeptember 1-től, a 41/2013. (V. 28.) VM rendelettel kiadott szakmai
A KÖZÖSSÉGI JELENTŐSÉGŰ ERDŐS ÉLŐHELYTÍPUSOK FENNTARTÁSÁNAK KÉRDÉSEI
Dr. Szmorad Ferenc erdőmérnök, természetvédelmi szakértői tevékenységet végző egyéni vállalkozó A KÖZÖSSÉGI JELENTŐSÉGŰ ERDŐS ÉLŐHELYTÍPUSOK FENNTARTÁSÁNAK KÉRDÉSEI ÉLŐ ERDŐ KONFERENCIA 2017. MÁRCIUS 21-22.
124/2009. (IX. 24.) FVM
124/2009. (IX. 24.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az erdő-környezetvédelmi intézkedésekhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési,
Nemesnyár ipari faültetvény. Faanyagtermelés mezőgazdasági módszerekkel
Nemesnyár ipari faültetvény Faanyagtermelés mezőgazdasági módszerekkel Mi jellemzi az ültetvényt? Kimagasló jövedelmezőség, alacsony kockázat, növekvő piaci kereslet Rendelkezésre áll: egyszeri beruházási
SZINTVIZSGA FELADAT. a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara hatáskörébe tartozó szakképesítéshez
SZINTVIZSGA FELADAT a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara hatáskörébe tartozó szakképesítéshez Érvényes: 2013. szeptember 1-től, a 41/2013. (V. 28.) VM rendelettel kiadott szakmai
A KŐRISÁLLOMÁNYOK ERDŐNEVELÉSI MODELLJE
Ö4.0.4/4 Fraxinus A KŐRISÁLLOMÁNYOK ERDŐNEVELÉSI MODELLJE KOVÁCS FERENC Magyarország erdőterületének,6%-át kőrisek foglalják el. A kőris a hegyvidéki bükkösök legfontosabb elegyfája. A kőris a síkvidéken,
for a living planet "zöld energia"?
for a living planet Mennyire zöld z a "zöld energia"? A biomassza-hasznosítás természetvédelmi kockázatai Gulyás Levente természetvédelmi igazgató WWF Magyarország Tartalom 1. EFI tanulmány háttere 2.
A magyarországi jelentősebb Cedrus atlantica Manetti állományok fatermése
A magyarországi jelentősebb Cedrus atlantica Manetti állományok fatermése Barna Tamás KEFAG R.T. Erdészeti Szaporítóanyag Termesztési Központ Kecskemét Kivonat Magyarországon csak néhány hektár Cedrus
A folyamatos erdőborítás nyilvántartása az Országos Erdőállomány Adattárban
A természet útmutatásának és az emberi cselekvésnek tudatos összehangolása szükséges. (Krutsch, 1942) A folyamatos erdőborítás nyilvántartása az Országos Erdőállomány Adattárban Czirok István osztályvezető
ERDŐSÍTÉSI MUNKÁINAK GÉPESÍTÉSE A Sztamen Dimitrov BOLGÁR NÉPKÖZTÁRSASÁGBAN
LEJTŐS TERÜLETEK ERDŐSÍTÉSI MUNKÁINAK GÉPESÍTÉSE A Sztamen Dimitrov BOLGÁR NÉPKÖZTÁRSASÁGBAN A BOLGÁR NÉPKÖZTÁRSASÁGBAN az utóbbi 27 év alatt fontos intézkedéseket tettek az erdőgazdálkodás javítására
Erdősítések és fahasználatok műszaki átvételének (hatósági ellenőrzésnek, helyszíni szemléjének) rendje
Erdősítések és fahasználatok műszaki átvételének (hatósági ellenőrzésnek, helyszíni szemléjének) rendje Jogosult Erdészeti Szakszemélyzet Általános Továbbképzése 2014.Október 21. Fahasználati műszaki átvételek
Bércesné Mocskonyi Zsófia A NAGYKŐRÖSI PUSZTAI TÖLGYESEK TÖRTÉNETÉNEK TÉRINFORMATIKAI ELEMZÉSE
Bércesné Mocskonyi Zsófia A NAGYKŐRÖSI PUSZTAI TÖLGYESEK TÖRTÉNETÉNEK TÉRINFORMATIKAI ELEMZÉSE A vizsgálat céljai A nagykőrösi homoki erdőssztyepp-tölgyesek múltbeli tájhasználatának térinformatikai feldolgozása.
1-15 ALSÓ-DUNA JOBBPART
A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása 1-15 ALSÓ-DUNA JOBBPART konzultációs anyag vízgyűjtő-gazdálkodási tervhez közreadja: Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság, DDKÖVIZIG készítette: VKKI-KÖVIZIG-ek
ESZR változási jegyzék
ESZR változási jegyzék Verzió: 2.4.7 Verzió dátuma: 2017. február 9. Hivatkozás Fakitermelés 2952, 2956 Ütemszám Új fejlesztések Leírás Az erdőrészlet leíró lapokon és a fakitermelés folyamatán végig a
KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM
KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/1313/2008. Tervezet a Tállyai Patócs-hegy természetvédelmi terület természetvédelmi kezelési tervéről (közigazgatási egyeztetés) Budapest, 2008. november
Tímár Gábor. Kenderes Kata. Állami Erdészeti Szolgálat Egri Igazgatóság. Eötvös Loránd Tudományegyetem
Tímár Gábor Állami Erdészeti Szolgálat Egri Igazgatóság Kenderes Kata Eötvös Loránd Tudományegyetem A kritériumok szerepe a természetesség alakulásában avagy Mi rejtőzik az átlagok mögött? Célok, kérdések
A szombathelyi állami erdőgazdaság fenyőállományainak ápolása
tervszerű gazdálkodáshoz, de ugyanúgy szükséges a kutatási eredmények bizonyításához is. Sokan vannak, akik türelmetlenül sürgetik a tipológiai kutatások eddigi összes eredményének gyakorlati alkalmazását.
A NYUGAT-MECSEK NÖVÉNYZETÉNEK ÉRTÉKELÉSE OPTIMALIZÁCIÓS TÉRKÉP ALAPJÁN. Hoyk Edit 1. Bevezetés
Földrajzi Konferencia, Szeged 2001. A NYUGAT-MECSEK NÖVÉNYZETÉNEK ÉRTÉKELÉSE OPTIMALIZÁCIÓS TÉRKÉP ALAPJÁN Hoyk Edit 1 Bevezetés A Mecsek hegység nyugati részén, az Abaliget-Orfű-Mánfa-Tubes-Misina-Jakab-hegy
TAPASZTALATAI SZÁRAZ HOMOKI TERMŐHELYEKEN
GYÖKÉRFELT RFELTÁRÁSOK TAPASZTALATAI SZÁRAZ HOMOKI TERMŐHELYEKEN Csiha Imre Keserű Zsolt Kamandiné Végh Ágnes Rásó János Erdészeti Tudományos Intézet Püspökladányi i Kísérleti K Állomás Homoki erdőssztyepp-tölgyesek
Göd Város Önkormányzat 35/2004. (XII. 10.) sz. Ök. rendelete Göd Nemeskéri park-kiserdő (hrsz. 1934.) Helyi természetvédelmi területté nyilvánításáról
Göd Város Önkormányzat 35/2004. (XII. 10.) sz. Ök. rendelete Göd Nemeskéri park-kiserdő (hrsz. 1934.) Helyi természetvédelmi területté nyilvánításáról A természetvédelemről szóló 1996. évi LIII. tv. 24.
Dél-Mátrai erdőművelési tapasztalatok
ténő összegyűjtése és nyár idején maximális megőrzése, traktorral vontatott rigolekével ősszel 50 60 cm mély barázdákat kell vonni. Ezek télen megtelnek hóval és biztosítják a nedvesség felhalmozódását
A HOMOKI ERDEIFENYVESEK TÖRZSSZÁMA ÉS FATERMÉSE
634.0.241. Pinus A HOMOKI ERDEIFENYVESEK TÖRZSSZÁMA ÉS FATERMÉSE DR. SÓLYMOS REZSŐ A nagyalföldi erdőssztyepp klímájú futóhomok és gyengén humuszos homok talajokon létrehozott erdeifenyö fiatalosok fatermése
Természetvédelmi célú erdészeti kifizetések a Mez gazdasági és Vidékfejlesztési Alapból
Természetvédelmi célú erdészeti kifizetések a Mez gazdasági és Vidékfejlesztési Alapból Máthé László, erdészeti programvezet WWF Magyarország Az erdészeti földterületek fenntartható használatát célzó intézkedések
Miniszteri tájékoztató Magyarország erdőállományának főbb adatairól a 2009. évi XXXVII. törvény 43. (5) bekezdése alapján
Miniszteri tájékoztató Magyarország erdőállományának főbb adatairól a 2009. évi XXXVII. törvény 43. (5) bekezdése alapján Tovább gyarapodott a magyar erdővagyon az elmúlt évben. Az erdők területe 4 535
Pilisi Parkerdő Zrt. ELŐTERJESZTÉS. a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2012. júniusi 28-i ülésére
Pilisi Parkerdő Zrt. ELŐTERJESZTÉS a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2012. júniusi 28-i ülésére Tárgy: Tájékoztató az erdőterületek állapotáról, az erdőterületek fejlesztéséről, fenntartásáról, a közmunkaprogram
Szigetköz. A vizsgálat tárgyát képező terület: Dunakiliti-Szap közötti hullámtéri erdők Területük: 3080 ha
Szigetköz erdőgazd gazdálkodásának jövőjeje A vizsgálat tárgyát képező terület: Dunakiliti-Szap közötti hullámtéri erdők Területük: 3080 ha Miért fontos az erdők jövője? A vízfelületek nélküli terület
Miért kell az erdők természetességével foglalkozni?
Miért kell az erdők természetességével foglalkozni? Standovár Tibor Eötvös Loránd Tudományegyetem Növényrendszertani és Ökológiai Tanszék Előadás tartalma I. Miért kell foglalkozni a természetesség mérésével?
A rendelet célja. A rendelet hatálya
Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2006. (V. 26.) számú rendelete a helyi jelentőségi faegyedek/facsoportok, fával borított területek védelméről Balatonfüred Város Önkormányzat
A DUNÁNTÚLI-KÖZÉPHEGYSÉG
A DUNÁNTÚLI-KÖZÉPHEGYSÉG KIALAKULÁSA Zala folyótól a Dunakanyarig Középidő sekély tengereiben mészkő és dolomit rakódott le. Felboltozódás Összetöredezés Kiemelkedés (a harmadidőszak végén) Egyenetlen
Fontosabb fafajaink elterjedése
az osztrák és német résztvevők. A munka tárgya és körülményei azonosak voltak. A használt modern, specializált kéziszerszámok is csak kevéssé különböztek egymástól. A svéd munkások munkakedvükkel, nagyobb
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. november kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
Természetes környezet. A bioszféra a Föld azon része, ahol van élet és biológiai folyamatok mennek végbe: kőzetburok vízburok levegőburok
Természetes környezet A bioszféra a Föld azon része, ahol van élet és biológiai folyamatok mennek végbe: kőzetburok vízburok levegőburok 1 Környezet természetes (erdő, mező) és művi elemekből (város, utak)
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS 2019. február kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya
TAPASZTALATOK A BAKONY MAGTERMELŐ ÁLLOMÁNYAINAK KIJELÖLÉSE SORÁN
jövő magtermelő állományainak kiválasztásáról. Ezt a munkát legcélszerűbben az üzemtervezéssel lehet és kell összekapcsolni. Lassan növő lombos fafajaink esetében kb. 50 60 éves korban az állomány minősége
Erdei élőhelyek kezelése
Erdei élőhelyek kezelése A hazai erdők természetességi állapota. Dr. Katona Krisztián SZIE VMI 1 Erdők csoportosítása természetesség szerint (Erdőtv. 7. (1)) a) természetes erdők: az adott termőhelyen
Homokfásítás Dániában
BOTOS GÉZA 634.0.945.3S.(48?) Homokfásítás Dániában ' 1973 őszén közel egyhónapos düne- és heide- (fenyér) fásítási nemzetközi tanfolyamon és tanulmányúton vettem részt, melyet a FAO és a DANIDA szervezett
Az őrségi és vendvidéki szálalóerdők. Bodonczi László Őriszentpéter
Az őrségi és vendvidéki szálalóerdők Bodonczi László Őriszentpéter Két szakmai vélemény Koloszár: A szálaló üzemmód bevezetésére a bükkösök területének 25 %-án, azaz erdőterületünk maximum 2 %-án nyílik
Erdő-víz. Veled, vagy nélküled. Erdők a nagyvízi mederben
Erdő-víz Veled, vagy nélküled Erdők a nagyvízi mederben Magyar Hidrológiai Társaság Vándorgyűlése Szombathely, 2015.06.01-03. Az erdő fogalma Az erdőtörvény szerint: 6. (1) E törvény alkalmazásában erdő:
A támogatás célja. Fogalmak
88/2007. (VIII. 17.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mezőgazdasági területek erdősítéséhez nyújtandó támogatás igénybevételének részletes szabályairól A mezőgazdasági,
Domborzati és talajviszonyok
Domborzati és talajviszonyok Domborzat VIZSGÁLAT TERMÉSZETI ADOTTSÁGOK Sárpilis az Alföld, mint nagytájhoz, a Dunamenti - Síkság, mint középtájhoz és a Tolna - Sárköz nevezetű kistájhoz tartozik. A Sárköz
Kosborok az erdőkben Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál (
A trópusokon fák ágain és kérgén megtelepedő és talajlakó fajaik egyaránt vannak, a mérsékelt övben csak utóbbiak. A legtöbb faj élőhelyigénye igen jellegzetes. A különböző gyepeknek, lápoknak is megvannak
Az erdei avar széntartalmának becslése
Az erdei avar széntartalmának becslése Führer Ernő NAIK ERTI Szeminárium 3. Sárvár, 215. november 19. globális klímaváltozás TERMŐHELY- VÁLTOZÁS klímaparaméterek változása termőhelyi feltételek változása
Tervezet. az Abaújkéri Aranyos-völgy természetvédelmi terület létesítéséről. (közigazgatási egyeztetés)
KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/1363/2007. Tervezet az Abaújkéri Aranyos-völgy természetvédelmi terület létesítéséről (közigazgatási egyeztetés) Budapest, 2007. július I. A döntési javaslat
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2017. január kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
ELEGYES FAÁLLOMÁNYOK SZERKEZETI TÉNYEZŐINEK HATÁSA A FATERMÉSRE
számhoz tartozó haladási sebességek megfelelnek a kívánalmaknak (1 2 km/h). összefoglalva tehát a Quickwood ültetőgépet az MTZ 80, illetve MTZ 82 erőgéphez úgy kell illeszteni, hogy a TLT 1013/min névleges
ALPOKALJAI ERDŐTERVEZÉSI KÖRZET KÖZJÓLÉTI FEJLESZTÉSI TERVE
NÉBIH Erdészeti Igazgatóság Erdőtervezési és Természetvédelmi Osztály 1023 Budapest, Frankel Leó utca 42-44. Tervszám: KT-4/2012 ALPOKALJAI ERDŐTERVEZÉSI KÖRZET KÖZJÓLÉTI FEJLESZTÉSI TERVE 2012 Tervező:
Az erdı és az éghajlat közötti kölcsönhatás számszerősítése tekintettel az éghajlatváltozás érvényesülésére
Az erdı és az éghajlat közötti kölcsönhatás számszerősítése tekintettel az éghajlatváltozás érvényesülésére Führer Ernı 1, Horváth László 2, Jagodics Anikó 1, Juhász István 1, Machon Attila 2, Marosi György
Magyarország nagytájai
Magyarország nagytájai Az Alföld a legnagyobb nagytájunk, túlnyomó része tökéletes síkság, amit a gazdasági művelés által a leginkább átalakított az ember. A löszön kialakult mezőségi talajon gabonatermesztés,
Mezővédő fásításunk a szovjet természetátalakító terv nyomdokában
Mezővédő fásításunk a szovjet természetátalakító terv nyomdokában LADY GÉZA I. Hazánk síkvidéki erdőségeinek fokozatos kiirtása, folyóinak szabályozása és kiterjedt belvizeinek lecsapolása gyarapította
frt. Egy m s bükkhasábtüzifa tölgy- és szilhasáb tűzifa gyertyánhasáb tűzifa... 4
tartják valószínűleg megfertőztettetett általuk a kert egész talaja. Ennek következtében nem maradt más hátra mint az egész csemetekertet más tiszta talajra áthelyezni a hol mint remélem már a folyó évi
MAGYAR FAVÁLASZTÉK SZOKVÁNYOK FOGALMAK
MAGYAR FAVÁLASZTÉK SZOKVÁNYOK Készítették: Tisza Ottó dr. Gólya János Nyugat-Magyarországi Egyetem Erdőhasználati Tanszék FOGALMAK Ággöcsök: A göcsösség a leggyakoribb és a legfontosabb fahiba. Göcsnek
1. HELYZETÉRTÉKELÉS. A sokévi szeptemberi átlaghoz viszonyított legnagyobb csapadékhiány (20-39 mm) a Szatmári-síkságon jelentkezett.
1. HELYZETÉRTÉKELÉS Csapadék 2014 szeptemberében a rendelkezésre álló adatok szerint az ország területére lehullott csapadék mennyisége 9 mm (Fehérgyarmat) és 250 mm (Murakeresztúr) között alakult, az
3.2. TERÜLETRENDEZÉSI TERVI MEGFELELÉS IGAZOLÁSA
3.2. TERÜLETRENDEZÉSI TERVI MEGFELELÉS IGAZOLÁSA Vizsgálat alapja Jelen összeállítás a 19/2011.(XI.29.)számú önkormányzati rendelettel elfogadott 2011. december 12-től hatályos Bács-Kiskun Megyei Területrendezési
EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK.
fokkal (sűrűséggel stb.) beérhetjük. Ezeket az adatokat grafikusan ábrázolva a vezérgörbékhez simulva megvonhatjuk a 7 cm-nél vastagabb fatömegre vonatkozó és a magassági görbéket. Ha a két szélső görbe
Közlekedésépítő szak Útépítési-, fenntartási- és üzemeltetési
Közlekedésépítő szak Útépítési-, fenntartási- és üzemeltetési Közútfejlesztő-, közútkezelő szakmérnöki ágazatok Tantárgy: Közutak üzemeltetése 1. előadó: Dr. Szakos Pál Közutak fenntartása 1.,2. Útüzemeltetés
Az erdőgazdálkodás jellemzői
2013/96 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu VII. évfolyam 95. szám 2013. november 18. Az erdőgazdálkodás jellemzői 1. ábra A tartalomból Bevezetés 1 Erdőterület, erdősültség 1 Az erdőterület
A gödöllői atlasz cédrus (Cedrus atlantica Manetti) állomány ökológiai és faterméstani vizsgálata
A gödöllői atlasz cédrus (Cedrus atlantica Manetti) állomány ökológiai és faterméstani vizsgálata Barna Tamás KEFAG R.T. Erdészeti Szaporítóanyag Termesztési Központ Kecskemét A gödöllői arborétumot, amely
Vadgazdálkodás és természetvédelem kapcsolata és lakossági megítélése a Pilisi Parkerdő Zrt területén
Vadgazdálkodás és természetvédelem kapcsolata és lakossági megítélése a Pilisi Parkerdő Zrt területén Csépányi Péter termelési és természetvédelmi főmérnök Szereplők, érdekcsoportok A problémákat csak
A folyamatos erdőborítás bevezetése az erdészeti gyakorlatba
A folyamatos erdőborítás bevezetése az erdészeti gyakorlatba Üzemi tapasztalatok a Pilisi Parkerdőben Csépányi Péter termelési és természetvédelmi főmérnök Történeti áttekintés Erdőanyai Szálalóvágás a
ÉLŐ ERDŐ KONFERENCIA MÁRCIUS SOPRON, MAGYARORSZÁG
Tímár Gábor Heves Megyei Kormányhivatal NATURA 2000 ELŐÍRÁSOK ALKALMAZÁSA ÉLŐ ERDŐ KONFERENCIA 2017. MÁRCIUS 21-22. SOPRON, MAGYARORSZÁG Általános jogszabályok 275/2004. (X. 8.) Korm. rendelet az európai
ERDEI ÉLŐHELYEK KEZELÉSE
ERDEI ÉLŐHELYEK KEZELÉSE #03. Az erdők természetességének vizsgálata Dr. Katona Krisztián SZIE Vadvilág Megőrzési Intézet 1 A középeurópai természetes erdődinamika modellje TERMERD (BARTHA DÉNES, BÖLÖNI
A jövő erdőgazdálkodása a Szigetközben
A jövő erdőgazdálkodása a Szigetközben LIMP TIBOR 1. Az erdőgazdálkodás vízellátási, vízháztartási igényei A Szigetközben folyó erdőgazdálkodás jövőképének kialakítása során a jelenlegi kedvezőtlen ökológiai
Kukorica Ukrajnában: betakarítási jelentések rekord termelésről számolnak be
MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS A VILÁGON Kukorica Ukrajnában: betakarítási jelentések rekord termelésről számolnak be Kép. Ukrajna kukorica betakarítása: termelés USDA (United States Department of Agriculture
MÉRNÖKGEOLÓGIAI ÉRTÉKELÉS ÉS SZAKVÉLEMÉNY MEDINA KÖZSÉG A TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉHEZ
MÉRNÖKGEOLÓGIAI ÉRTÉKELÉS ÉS SZAKVÉLEMÉNY MEDINA KÖZSÉG A TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉHEZ Összeállította: Kraft János Pécs, 2012. március 2 1. Előzmények, bevezetés Tolna megye területrendezési terve az általános