SUGÁRZÓ MENNYEZETFŰTÉS
|
|
- Andrea Papp
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Még több energia megtakarítási lehetőség, komfortosabb lakás, lépjünk tovább a panelkorszerűsítésben SUGÁRZÓ MENNYEZETFŰTÉS Az iparosított technológiával készült épületek energiatakarékossági programjának szinte a kezdetektől részese vagyok kivitelezőként. Székesfehérváron 361 pályázattal több, mint lakás, 313 épület érintett a panelprogramban. Az alábbi grafikon azt mutatja, hogy az egyes beavatkozások hány épületet, illetve lakást érintettek. A vízszintes tengely feliratai jelzik, hogy homlokzat, nyílászáró, fűtés, pince, villany, felvonó, szellőzés, melegvíz, lépcsőházi nyílászáró felújítására került sor, a függőleges értékek pedig az egyes műveletekben résztvevő épületek és lakások számát mutatják. Természetesen az egyes technológiák által érintett épületek és lakások összege nagyobb, mint az összes épületek és lakások száma, hiszen számos épületen több féle felújítási munka is elvégzésre került. Az épületek és lakások száma alapot teremt arra, hogy következtetéseket vonjunk le az eddigiekből és talán korrigálhatók is lennének a jövőbeni lépéseink. Mi volt a szándék, mi volt a cél : 1. Fogyasszon kevesebbet az épület, javítsunk a határoló szerkezetek hőszigetelő képességén. Cseréljük ki a nyílászárókat, szigeteljük a homlokzatot, a tetőt és a pince (alsó szint) födémjét. 2. A lakó tudja szabályozni és mérni a saját energia felhasználását. Ennek érdekében az egycsöves átfolyó rendszerű fűtést átkötő szakaszossá kell alakítani és minden rendszernél valamennyi radiátort termosztatikus szeleppel és költségosztóval kell felszerelni.
2 Mit értünk el eddig: -elkezdtük van annyi tapasztalat, hogy mérlegeljünk és korrigáljunk; -épületszerkezeti célok és tettek jók,(de nagyon kismértékű a tető és pince felújítás, tehát nem zárt a szerkezet és hiányzik a célok közül a lábazat szigetelése) csökkent az épületek energia felhasználása; -nem volt következetes az ösztönzés és az eddigi gyakorlat-és a tudat sem- abban, hogy a szerkezet és a fűtés korszerűsítése együtt történjen; -a fűtéssel nem mint rendszerrel, hanem mint részlettel bántunk, azzal sem koncepcionálisan. Nem ösztönöztük radikálisan a - gazdaságosabb energiahordozó, - a szállító hálózat, a -hőközpont és -különösen nem a hőleadó hatékonyabbá tételét. -Csináltunk valamit a fűtéssel, de konzerváltuk a régi rendszert.- már ahol egyáltalán történt valami. Mit tegyünk? - Ismerjük fel azt, ami az eddig történt lépésekben és szándékokban jó. - Csináljuk azt, amit erre építve érdemes tenni. - - Valóban csökken az épületek energia szükséglete más hőleadó felület alkalmazható. - Legyen koncepcionális a fűtési rendszer átalakítása, tényleg legyen korszerűsítés. - Lépjünk előre a hőleadó korszerűsítésében úgy, hogy az azonnal eredményezzen további energia megtakarítást és legyen képes később változtatás nélkül fogadni a gazdaságosabb alternatív energiaforrások felhasználását. Az említett cél érdekében az egyik legalkalmasabb megoldás a felületfűtés, annak is a mennyezetfűtés változata. A jobb hőszigetelés által lényegesen csökkenő fűtési-hűtési hőigény a külső fal belső felületén, a mennyezeten, a vakolaton vagy más burkolaton belül elhelyezett, alacsony hőmérsékletű felület fűtési- hűtési rendszerrel is pótolható. Ezzel elérhető, hogy hőleadás szempontjából radiátorokra nem lesz szükség. Mit jelent a felületfűtés-hűtés fogalom? A felületfűtés/-hűtés elnevezés hűen kifejezi azt, hogy az épületen belül, sőt azon kívül is szinte bármilyen felülettel megoldhatók a fűtési és hűtési feladatok. Az egyes felületek elhelyezésétől és az üzemelési paraméterektől függően különböző arányú konvektív hőleadás, illetve hőelvonás alakul ki, az alábbi ábra szerint:
3 Még több fűtési költség megtakarítható! A sugárzó mennyezetfűtés nem látszik, csak fűt. A már hőszigetelt épületben utólag, a felújításra kerülő épületben, lakásban a felújítás folyamatába beillesztve, új épületben pedig előre betervezett módon elkészíthető a leghatékonyabb fűtési megoldás, amely további fűtési költség csökkenést eredményez és jobb közérzetet biztosít. Mitől olcsóbb az üzemeltetés? Sugárzó fűtés esetén 2-3 C-kal alacsonyabb levegő hőmérséklet szükséges ugyanolyan hőérzet eléréséhez, mint konvektoros fűtés esetén. Ez %-kal kevesebb energia bevitelét igényli. Egyenletesebb a hőleadás, nem fűtünk feleslegesen légteret. A sugárzó fűtés egészségesebb! Minél nagyobb a konvekció (a fajsúlykülönbség miatt fellépő légmozgás), annál nagyobb a szervezetünk porterhelése. A fűtés beindulásával sokkal többet krákogunk, köhögünk. A fűtési szezont a tüdőnk is visszajelzi számunkra. Ugyanezt tapasztaljuk, ha a szokásos hűtéssel kerülünk szembe. Felületfűtés-hűtésnél miután lényegesen kisebb a hőmérsékleti lépcső, a hőközlés csökkentett hőmérsékletemeléssel és csökkentéssel jár, ezért a por gyakorlatilag nem mozog, nem irritálja légzőszerveinket. Megfelelően méretezett rendszerek esetében azt sem érzékeljük, hogy a hő, a hőelvonás honnan érkezik. Csak úgy kellemesen érezzük magunkat. - Nem jön létre légmozgás, így nem száll a por a lakásban, nem irritálja légzőszerveinket és kevesebbet kell takarítani. - Javítja a komfortérzetet, hogy a gipszkarton automatikusan részt vesz a helyiség páratartalmának szabályozásában. - Nagyobb lesz a lakás, mert nincsenek radiátorok és belső térben vezetett csövek. Hűtési lehetőség hangtalanul
4 A felület hűtésére is használható. Hideg közeg áramoltatása esetén a felület sugárzással hűt, nem fújja a levegőt, nem zörög a ventillátor, nem fogyaszt többlet áramot. A felülethűtés hangtalan légáramlás nélkül biztosítja a kellemes hőérzetet, s mindössze az az igénye, hogy 16 C-nál magasabb hőmérsékletű vizet juttassunk a rendszerbe, s akkor a párásodástól, kicsapódástól sem kell tartanunk Miből áll a hőleadó rendszer? A mennyezeti sík alá, acél szerkezetű tartóbordákra kerül a fűtőpanel, amely 2,5 cm hőszigetelésből, a fűtéscsövek rögzítésére is alkalmas acéllemez hőtükörből és gipszkarton burkolólemezből áll. A csövek átmérője mm, sűrűségük 10 cm. A szerkezet a belső magasságból mindössze 40 mm-t vesz igénybe. Bármilyen födémszerkezetre rögzíthető. A gipszkartonfelület tetszés szerinti felületkezelést kaphat. A hőközponttól a felszálló vezetékek a lépcsőházakban kerülnek vezetésre, a lakások egyenként elzárhatók, mérhetők és szabályozhatók. szerelés közbeni állapot kész felület
5 a fűtőfelület hőképe Felhasznált anyagok, minősítések: A függesztés, tartószerkezet kialakítás gipszkarton burkolás minősített szárazépítési rendszer RIGIPS. A fűtőpanel kialakítás és szerelés szabadalommal védett FÜTSZIG és LINDNER rendszer, ÉMI minősítéssel rendelkezik. A felhasznált csővezeték műanyag oxigéndiffúzió mentes, ÉMI minősítéssel rendelkezik. Távfűtéses lakásoknál: A rendszer jól alkalmazható. A megfelelő előremenő fűtőközeg a hőközpont kismértékű átalakításával biztosítható. Levegős hőszivattyú, napkollektor csatlakoztatható, amely még gazdaságosabb fűtést, melegvíz ellátást biztosít és lehetővé teszi a hűtést is. Egyedi gázfűtéses lakásoknál: A rendszer lakásonként alkalmazható, a megfelelő előremenő fűtőközeg kondenzációs kazánnal biztosítható, amely további % gázfogyasztás csökkenést eredményez. Eltűnik a konvektor, eltűnnek a csövek. A rendszer megfelelő alternatív energiahordozó alkalmazásával még gazdaságosabban működtethető és a fűtés mellett melegvízellátást és hűtést is biztosít. További előnye a rendszer alkalmazásának, hogy javítja a lakások közötti födém hőszigetelő képességét. Amennyiben a belmagasság lehetővé teszi, a hőszigetelés vastagságának a növelésével ez a tulajdonság ég fokozható. A fűtőcső és a hőtükör elhagyásával a szerkezet a lakáselválasztó falaknál előtétfalként szerelhető, ezzel javítani lehet a lakások közötti hőszigetelést. Ennek a megoldásnak az alkalmazásával elérhető, hogy a különböző hőmérséklete használó lakások között minimálisra csökken a hőátadás és reálisabbá válhat a fogyasztásmérés és költség megosztás.
6 Az átalakítás költségeihez támogatás igényelhető: Az iparosított technológiával épült lakóépületek energia-megtakarítást eredményező korszerűsítésének, felújításának támogatása keretén belül 1/3, vagy 2/3 mértékig, 2/3, vagy akár 1/3 önerővel.. A témában segítséget nyújt és készséggel áll az Ön rendelkezésére, partnereivel együtt: Kiss Lajos Telefon: , Fax: kisslajos.felind1@t-online.hu Mobil telefonszám: Kiss Lajos
A tájékoztatót a Lindner-Fűtszig dokumentumai, valamint a témában megjelent anyagok felhasználásával összeállította: Kiss Lajos
A tájékoztatót a Lindner-Fűtszig dokumentumai, valamint a témában Régi új lehetőség A tájékoztatót a Lindner-Fűtszig dokumentumai, valamint a témában megjelent anyagok felhasználásával összeállította:
A tájékoztatót a FÜTSZIG BAU dokumentumai, valamint a témában megjelent anyagok felhasználásával összeállította: Kiss Lajos
A tájékoztatót a FÜTSZIG BAU dokumentumai, valamint a témában megjelent anyagok felhasználásával összeállította: Kiss Lajos Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar Komlós Ferenc: A hőszivattyúzás
FÜTSZIG BAU FELÜLET FÜTŐ-HŰTŐ RENDSZER SZÁRAZÉPÍTÉSI TECHNOLÓGIÁVAL. tervezési adatok
FÜTSZIG BAU FELÜLET FÜTŐ-HŰTŐ RENDSZER SZÁRAZÉPÍTÉSI TECHNOLÓGIÁVAL tervezési adatok Cg.: 07-09-018062, adószám: 12454138-2-07 oldal 1 A jobb hőszigetelés által lényegesen csökkenő fűtési-(hűtési) hőigény
Atájékoztatót a Lindner-Fűtszig dokumentumai, valamint a témában megjelent anyagok felhasználásával összeállította: Kiss Lajos
Atájékoztatót a Lindner-Fűtszig dokumentumai, valamint a témában Régi új lehetőség megjelent anyagok felhasználásával összeállította: Kiss Lajos A jobb hőszigetelés által lényegesen csökkenő fűtésihűtési
A tájékoztatót a Lindner-Fűtszig dokumentumai, valamint a témában megjelent anyagok felhasználásával összeállította: Kiss Lajos
A tájékoztatót a Lindner-Fűtszig dokumentumai, valamint a témában A tájékoztatót a Lindner-Fűtszig dokumentumai, valamint a témában Mi történt eddig az épületek, különösen az -ipari technológiával készült
A tájékoztatót a FÜTSZIG BAU dokumentumai, valamint a témában megjelent anyagok felhasználásával összeállította: Kiss Lajos
megjelent anyagok felhasználásával összeállította: Kiss Lajos Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar Komlós Ferenc: A hőszivattyúzás Épületfajták fajlagos energiaigényei [kwh/m 2 év] Forrás:
Iparosított technológiával épült épület, folyamatos felújításainak eredményei.
Iparosított technológiával épült épület, folyamatos felújításainak eredményei. Építők 105 Lakásszövetkezet 9024 Győr, Bartók B. út 44-56. Előadó:Csiszár Lajosné lakásszövetkezeti elnök Rudics András Lakásfenntartók
ENERGIA- MEGTAKARÍTÁS
ENERGIA- MEGTAKARÍTÁS RÉZZEL PADLÓFŰTÉS ÉS HŰTÉS RÉZCSÖVEK HASZNÁLATÁVAL SOROZAT/ 3 Sorozat előszó A réz tartós és fenntartható fémként, hosszú élettartammal és teljesmértékű újrahasznosíthatósággal, döntő
Energetikai audit, adatbekérő
ÉSK Tervezőiroda Kft. - 1079 Budapest, Peterdy u. 39. IV.em. - tel.: +36-1-788-86-65 - fax: +36-1-788-86-65 cégjegyzéksz.:13-09-126977 - adószám:14673733-2-13 - számlázási cím:2000 Szentendre, Mandula
Szentlőrinc Városi Önkormányzat 15/2006.(VI.30.) KT. R e n d e l e t e
Szentlőrinc Városi Önkormányzat 15/2006.(VI.30.) KT. R e n d e l e t e az iparosított technológiával épült lakóépületek energiatakarékos felújításának és a környezet korszerűsítésének támogatásáról. Szentlőrinc
Akadémia. Összetett fűtési rendszerek III. Hőleadói oldal. 1. sz. fólia
Akadémia 2008 Összetett fűtési rendszerek III. Hőleadói oldal 1. sz. fólia Ahogy az előzőekben láttuk, az összetett fűtési rendszer különféle előremenő hőmérsékleteket előállítani képes hőtermelőket tartalmaz:
NYÍLÁSZÁRÓK. Fűtéscső és radiátor csere, hőmennyiségmérők és strangszabályzók beépítése
NYÍLÁSZÁRÓK Fűtéscső és radiátor csere, hőmennyiségmérők és strangszabályzók beépítése Főbb célkitűzéseink: A minőségi és környezetvédelmi követelményeknek folyamatos figyelemmel kísérése a feladatrendszer
Passzív házak. Ni-How Kft. 8200 Veszprém Rozmaring u.1/1. Tel.: 3670-253-8749 nyilaszarocentrum.com@gmail.com www.nyilaszaro-centrum.
Passzív házak Ni-How Kft. 8200 Veszprém Rozmaring u.1/1. Tel.: 3670-253-8749 nyilaszarocentrum.com@gmail.com www.nyilaszaro-centrum.com 2014.08.12. 1 Passzív ház Olyan épület, amelyben a kényelmes hőmérséklet
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Energetikai korszerűsítés pályázat támogatás társasházaknak 2015
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Energetikai korszerűsítés pályázat támogatás társasházaknak 2015 1) TÁMOGATÁS CÉLJA, HÁTTERE Budapest III. kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata pályázatot ír ki a társasházak energia-megtakarítást
...komfort Neked. naturalhouse. épületgépészet
...komfort Neked naturalhouse épületgépészet Energiatakarékosság A természet energiája a lábunk elõtt hever A hõszivattyú biztosítani tudja Önnek a szükséges energiát a fûtéshez, melegvíz készítéshez.
Tóth Illés. Nyírtávhő Kft.
Tóth Illés műszaki igazgató Nyírtávhő Kft. Társaságunkról Lakásszám 15 647 db Közületi fogyasztó 1 003 db A fűtött légtérfogat g A melegvíz mennyiség 3 951 ezer lm 3 505 ezer m 3 /év A forró víz hőszállító
FŐTÁV-KOMFORT Kft. A FŐTÁV-KOMFORT által kínált fűtéskorszerűsítési lehetőségek. Közmű Akadémia Budapest, 2014.06.17.
FŐTÁV-KOMFORT Kft. A FŐTÁV-KOMFORT által kínált fűtéskorszerűsítési lehetőségek Közmű Akadémia Budapest,. A felújított fűtési rendszer az épület jelentős értéknövelő tényezője OTP Ingatlanpont, 2014.01.17:
Nemzeti Épületenergetikai Stratégia
Nemzeti Épületenergetikai Stratégia Dr. Magyar Zoltán Tanszékvezető BME Épületenergetika és Épületgépészeti Tanszék 2013.11.06. Középület állomány típusépületei Középületek elemzése Állami és önkormányzati
Radiátorok és felületfűtések
Akadémia 2009 Alacsony energiaszintű épületek fűtési rendszermegoldásai III. Radiátorok és felületfűtések 1. számú fólia Hőveszteség hőnyereség Tető hővesztesége Napsugárzás hőnyeresége Hőhidak (koszorúk,
SZÁRAZÉPÍTÉSZETI PADLÓFŰTÉS A szupervékony VarioKomp.
www.variotherm.hu SZÁRAZÉPÍTÉSZETI PADLÓFŰTÉS A szupervékony VarioKomp. FŰTÉS. HŰTÉS. KOMFORT. Nem a megszokott módon él? Ha a padlón nem csak járni szokott, hanem élni is, bizonyára élvezni fogja a VarioKomp
Kombinált napkollektoros, napelemes, hőszivattyús rendszerek. Beleznai Nándor Wagner Solar Hungária Kft. ügyvezető igazgató
Kombinált napkollektoros, napelemes, hőszivattyús rendszerek Beleznai Nándor Wagner Solar Hungária Kft. ügyvezető igazgató Termikus napenergia hasznosítás napkollektoros rendszerekkel Általában kiegészítő
Az épületenergetikai tanúsítvány és értelme Küszöbön a felújítás!
Az épületenergetikai tanúsítvány és értelme Küszöbön a felújítás! Előadó: Kozma Hilda Tartalom 1. Épületek energetikai tanúsítása 2. Épületenergetikai korszerűsítés projekt menedzsment Csak egy újabb papír?
Danfoss Elektronikus Akadémia. EvoFlat Lakáshőközpont 1
EvoFlat lakás-hőközpontok Danfoss Elektronikus Akadémia EvoFlat Lakáshőközpont 1 Tartalom: Alkalmazás, EvoFlat készülékek Szabályozási elvek HMV termelés Az EvoFlat lakáshőközpontok fő egységei Kiegészítő
Az alacsony hőmérsékletű fűtési hálózatok előnyei, 4. Generációs távhőhálózatok. Távfűtés lehetséges jövője, néhány innovatív megoldás
Az alacsony hőmérsékletű fűtési hálózatok előnyei, 4. Generációs távhőhálózatok Előadó: Egyházi Zoltán okl.gm. (Dr. Oddgeir Gudmundsson) 2017.10.08 Távfűtés lehetséges jövője, néhány innovatív megoldás
LAKATOS ÚTI 2. SZÁMÚ LAKÁSSZÖVETKEZET - LAKOSSÁGI FÓRUM
LAKATOS ÚTI 2. SZÁMÚ LAKÁSSZÖVETKEZET - LAKOSSÁGI FÓRUM Időpont: 2013.09.02 17:30 Helyszín: Eötvös Lóránd általános iskola, étkező Lakatos úti 2. számú Lakásszövetkezet Igazgatóság a közösség szolgálatában
20% Fontos tájékoztató a fűtési díj csökkentéséről! átlagosan. energia-megtakarítás
MAKING MODERN LIVING POSSIBLE Fontos tájékoztató a fűtési díj csökkentéséről! Jelen tájékoztató füzetünkben megmutatjuk, hogy a Danfoss modern épületgépészeti berendezései hogyan járulhatnak hozzá, az
This project is implemented through the CENTRAL EUROPE Programme co-financed by the ERDF.
Fűtési energiamegtakarítás Alacsony hőmérsékletű kazán Füstgáz Égéshő Fűtőérték Hőcserélő Fűtési előremenő Fűtési visszatérő Füstgázzal távozó hasznosíthatlan látens hő Füstgázveszteségek Gáz Levegő Készenléti
Standard követelmények, egyedi igények, intelligens épület, most légy okos házépítés. Fritz Péter épületgépész mérnök
Standard követelmények, egyedi igények, intelligens épület, most légy okos házépítés Fritz Péter épületgépész mérnök fritz.peter.hu@gmail.com Milyen házat kellene építeni? Energiatakarékos Energiahatékony
Otthon Melege Program ZFR-TÁV/2019 Pályázat feltételei
KECSKEMÉTI TERMOSTAR Kft. Otthon Melege Program ZFR-TÁV/2019 Pályázat feltételei 2019.07.11. 61% Kecskeméti lakások fűtéskorszerűsítésének megoszlása 39% 1 500 db 5 500 db 4 500 db A nem fűtéskorszerűsített
Energiakulcs - az alacsony energiaigényű épület gépészete. Előadó: Kardos Ferenc
Energiakulcs - az alacsony energiaigényű épület gépészete Előadó: Kardos Ferenc Épületgépészeti feladatok alacsony energiaigényű épületekben Fűtés Szellőztetés Használati melegvíz-előállítás Komforthűtés
Padlófûtés- és hûtésrendszerek
Padlófûtés- és hûtésrendszerek 72 7 Blanke PERMATOP padlófűtés- és hűtésrendszerek Elônyök 1. Nagyon gyorsan reagáló rendszer (már 5 perc elteltével érezhető a melegedés) 2. Lehetôvé teszi parketta, laminált
Energetikai korszerűsítés
Energetikai korszerűsítés Küszöbön a felújítás! E-learning sorozat Előadó:Benedek László Békéscsaba, 2012 október Küszöbön a felújítás! E- learning sorozat Dátum, Előadó Energetikai korszerűsítés kissé
Milyen döntések meghozatalában segít az energetikai számítás? Vértesy Mónika energetikai tanúsító é z s é kft
Milyen döntések meghozatalában segít az energetikai számítás? Rendelet írja elő a tanúsítást 176/2008. (VI. 30.) Korm. rendelet az épületek energetikai jellemzőinek tanúsításáról Új épületeknél már kötelező
P-S TENDER Kft. Pályázatíró és forráskutató vállalkozás. P-S TENDER Kft. - Pintér Mónika
P-S TENDER Kft. Pályázatíró és forráskutató vállalkozás Tevékenységi kör Pályázatírás - lakosság, társasházak és lakásszövetkezetek Közbeszerzés bonyolítása Kivitelezők pályáztatása, kiválasztása Kivitelezői
u. 11. fsz. Műszaki ellenőr: ÉMI Nonprofit Kft Szentendre, Dózsa Gy.u.26
A BÉKÉS MEGYEI KORMÁNYHIVATAL ÉPÜLETEINEK ENERGETIKAI FEJLESZTÉSE KEHOP-5.2.2/16-2016-00010 BÉKÉS MEGYEI KORMÁNYHIVAT ÁM ALATTI ÉPÜLETEINEK ÁTADÓ ÜNNEPSÉGE TAL GYULAI JÁRÁSI HIVATAL ADY ENDRE U. 8. VA
42/2018. (III.29.) határozat 1. melléklete. I. A támogatás célja
42/2018. (III.29.) határozat 1. melléklete Tiszaújváros Város Önkormányzata pályázatot hirdet lakásszövetkezetek és társasházak részére a lakóépületek energiatakarékosságot célzó és gépészeti, illetve
ZÖLD TÁVHŐSZOLGÁLTATÁS PÉCSEN
ZÖLD TÁVHŐSZOLGÁLTATÁS PÉCSEN KÉNYELEM ÉS BIZTONSÁG FENNTARTHATÓ MÓDON A távfűtés a legkorszerűbb és a leginkább környezetbarát fűtési megoldás a nagyvárosokban élők számára. Egy megfelelően hőszigetelt,
Épületgépészeti szaktanácsok
- Padlófőtés Épületgépészeti szaktanácsok Az energia árak növekedése miatt az utóbbi néhány évben rohamosan növekedett az alacsony hımérséklettel mőködı főtési rendszerek, mint a padlófőtési rendszerek
5kW, 6kW, 8kW, 10kW, 14kW, 16kW modell. Levegő-víz hőszivattyú. Kiválasztás, funkciók. 1 Fujitsugeneral Ltd. 2008 ATW Dimensioning
5kW, 6kW, 8kW, 10kW, 14kW, 16kW modell Levegő-víz hőszivattyú Kiválasztás, funkciók 1 2 Szükséges adatok - Milyen teljesítmény szükséges? Fűtés, melegvíz - Milyen teljesítmény áll rendelkezésemre? - Szükséges
GLEN R FALSZERKEZET FÖDÉM 39 CM-ES FÖDÉMSZERKEZET 41 CM-ES TÖMÖR, HOMOGÉN FALSZERKEZET. 180 m 2 LOGLEN favázas mintaház fázisainak bemutatása
FALSZERKEZET FÖDÉM CM-ES TÖMÖR, HOMOGÉN FALSZERKEZET KÜLSŐ ÉS BELSŐ VAKOLÁST NEM IGÉNYEL cm Acél vázszerkezet 0, cm Feltöltő nyílások Ø 8 cm cm cm Üvegszövet háló Burkolat 7 7 8 9 CM-ES FÖDÉMSZERKEZET
TAKARÍTSA MEG EGY NYARALÁS ÁRÁT MINDEN ÉVBEN!
A napkollektor TAKARÍTSA MEG EGY NYARALÁS ÁRÁT MINDEN ÉVBEN! A meleg víz előállítása az egyik legállandóbb háztartási kiadás. Ez a költség az egyetlen amelyet ellentétben a fűtéssel és a légkondicionálással-
Homlokzati falak belső oldali hőszigetelése
Homlokzati falak belső oldali hőszigetelése Küszöbön a felújítás! E-learning sorozat Xella Magyarország Kft. ásványi hőszigetelő lapok anyagjellemzők Ásványi és tömör Magasfokú hőszigetelőképesség Természetes
Energia hatékony nedves rendszerű fűtési és hűtési. Pe-Xa csövek alkalmazásával
Energia hatékony nedves rendszerű fűtési és hűtési rendszerek kizárólagos előnyei Pe-Xa csövek alkalmazásával Uponor PE-Xa rendszer Térhálósított polietilén cső épületgépészeti alkalmazásokhoz Az Uponor
Társasházak energia-megtakarítást eredményező korszerűsítésének, felújításának támogatása
Program neve Támogatás szakmai iránya: Kiíró szervezet: A program kódja Megvalósítandó cél Pályázó szervezetek köre Pályázat benyújtásának feltétele Rendelkezésre keretösszeg álló Otthon melege program
ELKEZDŐDIK A KORMÁNYHIVATAL KÖZPONTI ÉPÜLETÉNEK ENERGETIKAI FELÚJÍTÁSA
2015 04. 14. SAJTÓKÖZLEMÉNY ELKEZDŐDIK A KORMÁNYHIVATAL KÖZPONTI ÉPÜLETÉNEK ENERGETIKAI FELÚJÍTÁSA A napokban megkezdődik a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal központi épületének energetikai felújítása.
KLÍMAVÁLTOZÁS HATÁSA AZ ALKALMAZANDÓ ÉPÜLETSZERKEZETEKRE, AZ ÉPÜLETSZERKEZETEK HATÁSA A BELTÉRI MAGASFREKVENCIÁS ELEKTROMÁGNESES TEREKRE
KLÍMAVÁLTOZÁS HATÁSA AZ ALKALMAZANDÓ ÉPÜLETSZERKEZETEKRE, AZ ÉPÜLETSZERKEZETEK HATÁSA A BELTÉRI MAGASFREKVENCIÁS ELEKTROMÁGNESES TEREKRE Vizi Gergely Klímaváltozásról Magyarországon Építményeket érő hatások
Tata Város Önkormányzati Képviselő-testületének 14/2008. (III.28.) sz. rendelete
Tata Város Önkormányzati Képviselő-testületének 4/008. (III.8.) sz. rendelete a Nemzeti Energiatakarékossági Program energiatakarékossági pályázatainak önkormányzati támogatásáról Tata Város Önkormányzati
Az intézmény neve: fenntartott Eszterházy Károly Főiskola Gyakorló Általános Iskola, Középiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény OM azonosító:
2011 Az intézmény neve: fenntartott Eszterházy Károly Főiskola Gyakorló Általános Iskola, Középiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény OM azonosító: 200679 Székhely: 3300 Eger, Eszterházy tér 1.
LÍRA COMPACT SYSTEM HŐKÖZPONT A JÖVŐ MEGOLDÁSA MÁR MA
LÍRA COMPACT SYSTEM HŐKÖZPONT A JÖVŐ MEGOLDÁSA MÁR MA KORSZERŰ, MÉRHETŐ FŰTÉS ÉS MELEGVÍZ SZOLGÁLTATÁS TULAJDONI EGYSÉGENKÉNTI / LAKÁSONKÉNTI HŐMENNYISÉG MÉRÉSSEL TÁVFŰTÉS VAGY KÖZPONTI KAZÁNHÁZ ALKALAMZÁSA
Épületgépészeti ismeretek 01.
Épületgépészeti ismeretek 01. Épületgépészet 1. Távhő szolgáltatás 01. Hőerőmű 02. Távvezeték 03. Hőközpont 2. Saját hőtermelés 04. Szilárd tüzelésű kazánok 05. Faelgázosító kazánok 06. Pellettüzelésű
A Komfortelmélet mindössze néhány évtizedes múltra visszatekintő szaktárgy.
KOMFORTELMÉLET Dr. Magyar Zoltán Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki Kar Épületgépészeti é ti Tanszék I. Általános bevezetés A Komfortelmélet mindössze néhány évtizedes múltra visszatekintő szaktárgy.
Bagi Nyílászáró Gyártó és Kereskedelmi Kft.
Bagi Nyílászáró Gyártó és Kereskedelmi Kft. 2191 BAG Jókai utca 13. Adószám: HU13390727-2-13 Cégjegyzék:13-09-101221 Telefon:+36-70-550-8452 E-mail: bagifa@invitel.hu info.depron@gmail.com http://www.depron.hu
VAKOLT FALFŰTÉS/FALHŰTÉS SystemWand. EasyFlexWand.
www.variotherm.hu VAKOLT FALFŰTÉS/FALHŰTÉS SystemWand. EasyFlexWand. FŰTÉS. HŰTÉS. KOMFORT. VAKOLT FALFŰTÉS FALHŰTÉS Kiváló komfort? Gyerekjáték! Mint felületfűtések, a SystemWand és az EasyFlexWand rendszerek
Az egyedi mérés és szabályozás, valamint a panelprogram hatása a távfűtött épületek hőfelhasználására Básthy Gábor ügyvezető igazgató Szegedi
Az egyedi mérés és szabályozás, valamint a panelprogram hatása a távfűtött épületek hőfelhasználására Básthy Gábor ügyvezető igazgató Szegedi Hőszolgáltató Kft. Cégtörténelem 1949. augusztus 15. - 1991.
EQ - Energy Quality Kft. 1 6000 Kecskemét, Horváth Döme u. 8. 2010.03.10. 1051 Budapest, Hercegprímás u. 13. 52ed41db-16fd15ce-da7f79cd-fdbd6937
EQ - Energy Quality Kft. 1 A nyári felmelegedés elfogadható mértékű. Szerkezet típusok: Ablak 100/150 1.0 m 2.60 W/m 2 K Ablak 100/70 1.0 m 0.7 m 2.50 W/m 2 K Ablak 150/150 2.60 W/m 2 K Ablak 60/60 0.6
A.D. MÉRNÖKI IRODA KFT 5435 MARTFŰ, GESZTENYE SOR 1/a
A.D. MÉRNÖKI IRODA KFT 5435 MARTFŰ, GESZTENYE SOR 1/a VÁROSÜZEMELTETÉSI ÉPÜLET ENERGETIKAI FELÚJÍTÁSA TENDER TERV Felújítás helye: 5435 Martfű, Május 1 út 1., hrsz:349/2 Megbízó: MARTFŰ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
IMMERPAN. Acél lapradiátorok
IMMERPAN Acél lapradiátorok IMMERPAN, AZ ÚJ TERMÉKVONAL AZ IMMERGAS KÍNÁLATÁBAN Az Immergas a felhasználói igények széleskörű kiszolgálása érdekében acél lapradiátorokkal bővíti termékskáláját, melyeket
PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 16/2005. (VIII. 26.) rendelete
PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 16/2005. (VIII. 26.) rendelete az iparosított technológiával épült lakóépületek energiatakarékos korszerűsítésének, felújításának és a lakóépületek
PÁLYAZATI ADATLAP. 3. számú melléklet a 11/2013. (III. 29.) Ö. rendelethez
3. számú melléklet a 11/2013. (III. 29.) Ö. rendelethez PÁLYAZATI ADATLAP Az adatlapot a pályázat benyújtásakor érvényes állapot szerint kell kitölteni. Az adatlapon nem szereplő, de a pályázó által fontosnak
Távhőszolgáltatás és fogyasztóközeli megújuló energiaforrások
szolgáltatás és fogyasztóközeli megújuló energiaforrások Pécs, 2010. szeptember 14. Győri Csaba műszaki igazgatóhelyettes Németh András üzemviteli mérnök helyett/mellett megújuló energia Megújuló Energia
Befektetési és megtakarítási lehetőség: a saját házam energiahatékony épületfelújítás
Befektetési és megtakarítási lehetőség: a saját házam energiahatékony épületfelújítás Győr, 2011.06.03 Tartalom Sláger az energia Minden ingatlantulajdonos érintett Iránytű : energiatanúsítvány Segítség:
Társasház felújítása hőszigeteléssel
Borzák Balarám Béla Társasház felújítása hőszigeteléssel A társasházak külső felújítása leggyakrabban épületenergetikai megfontolásból kerül elhatározásra és ennek legáltalánosabb módja az utólagos hőszigetelés.
Épületenergetikai forradalom előtt állunk!
Thermo Comfort Fázisváltó Vakolat Épületenergetikai forradalom előtt állunk! Hülber Attila - termékmenedzser 2016.10.27. Thermo Comfort Az új termékről általában mire jó a fázisváltó vakolat Épületfizikai
LÉTESÍTMÉNYGAZDÁLKODÁS AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN 2015. JÚNIUS 3. BUDAPEST. Polgár Győző energetikai szaktanácsadó
LÉTESÍTMÉNYGAZDÁLKODÁS AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN 2015. JÚNIUS 3. BUDAPEST Polgár Győző energetikai szaktanácsadó CÉGFILOZÓFIÁNK Fenntartható energiaszolgáltatás Környezetvédelem és energiamegtakarítás Hosszú távú
KOMFORTELMÉLET dr. Magyar Zoltán
KOMFORTELMÉLET dr. Magyar Zoltán BME Épületenergetikai és Épületgépészeti Tanszék magyar@egt.bme.hu I. Általános bevezetés A Komfortelmélet mindössze néhány évtizedes múltra visszatekintő szaktárgy. Létrejöttének
2010. Épületenergetikai fejlesztések és közvilágítás korszerűsítése 2010.02.17.
2010. Épületenergetikai fejlesztések és közvilágítás korszerűsítése 2010.02.17. Kedves Pályázó! Ezúton szeretném Önöket értesíteni az alábbi pályázati lehetőségről. Amennyiben a megküldött pályázati anyag
Győr- Moson- Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Energia- hatékonysági Műhely
Győr- Moson- Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Energia- hatékonysági Műhely ESCO projektek energiamegtakarítási eredményeinek értékelése Enrique Grosser Lagos Győr, 2012. április 25. 1 10 év tapasztalatai
SZENTES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA JEGYZŐJÉNEK MEGBÍZÁSÁBÓL SZENTES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERI HIVATAL KÖZIGAZGATÁSI OSZTÁLYA
SZENTES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA JEGYZŐJÉNEK MEGBÍZÁSÁBÓL SZENTES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERI HIVATAL KÖZIGAZGATÁSI OSZTÁLYA 6600 Szentes, Kossuth tér 6. 6601 Szentes, Postafiók: 58., Telefon: 06/63/510-359
Legyen korszerűbb egycsöves fűtési rendszere
Legyen korszerűbb egycsöves fűtési rendszere A Danfoss Korszerűsítés+ megoldása hatékonnyá teszi egycsöves fűtési rendszerét! 3 év Megtérülési idő ha felújítja egycsöves fűtési rendszerét a mi rugalmas
Energetikai minőségtanúsítvány összesítő
Energetikai minőségtanúsítvány 1 Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Épület: Társasházi lakás Épületrész (lakás): Megrendelő: A lakás a társasház szélső lakása, közvetlenül csatlakozik a mellette
haz_es_kert2009-04.qxp 2009.09.04. 9:39 Page 37 Nyílászárók
haz_es_kert2009-04.qxp 2009.09.04. 9:39 Page 37 Nyílászárók haz_es_kert2009-04.qxp 2009.09.04. 9:39 Page 38 40 HÁZ és KERT Nyílászárók haz_es_kert2009-04.qxp 2009.09.04. 9:39 Page 39 Nyílászárók HÁZ és
Energetikai minőségtanúsítvány összesítő
Energetikai minőségtanúsítvány 1 Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Épület: Épületrész (lakás): 1. em. 12. lakás Megrendelő: Tanúsító: Vértesy Mónika TÉ-01-63747 Az épület(rész) fajlagos primer energiafogyasztása:
Épületenergetikai felújítás finanszírozási javaslat
Épületenergetikai felújítás finanszírozási javaslat 2151 Fót, Szent Benedek park 31-65. Megbízó: Szent Benedek park "A" jelű Társasház Készítette: Dzsiki Ferenc okl. gépészmérnök, épületenergetikai tanúsító
Energia hatékonyság, energiahatékony épületgépészeti rendszerek
Energia hatékonyság, energiahatékony épületgépészeti rendszerek MCsSz Műanyagcső Konferencia 2018. január 25. Szarka-Páger Lajos Fingerhut Roland Pipelife Megújuló energiaforrások - I a) Szélerőművek b)
2010. Klímabarát Otthon 2010.02.17.
2010. Klímabarát Otthon 2010.02.17. Kedves Pályázó! Ezúton szeretném Önöket értesíteni az alábbi pályázati lehetőségről. Amennyiben a megküldött pályázati anyag illeszkedik az Önök elképzeléseihez, kérem,
ELŐTERJESZTÉS - a Képviselő-testülethez -
Mátészalka V á r o s Polgármestere Mátészalka, Hősök tere 9. Tel: 44/501-361. Fax. 44/501-358. e-mail: polgarmester@mateszalka.hu száma: 559-7/2008. ELŐTERJESZTÉS - a Képviselő-testülethez - AZ IPAROSÍTOTT
ENERGIAHATÉKONYSÁG JAVÍTÁSA ÉS SZEMLÉLETFORMÁLÁS A DEBRECENI HATVANI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN HU A ENERGIAHATÉKONY ISKOLÁK FEJLESZTÉSE
ENERGIAHATÉKONYSÁG JAVÍTÁSA ÉS SZEMLÉLETFORMÁLÁS A DEBRECENI HATVANI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN HU02-0007-A1-2013 ENERGIAHATÉKONY ISKOLÁK FEJLESZTÉSE Az energiafelhasználás racionalizálása, az energiahatékonyság
Rigips mûszaki tanácsadás Telefon: (06-1) 296 0534 Fax: (06-1) 296 0504 E-mail: rigips.muszakiinfo@saint-gobain.com
A RIGIPS és az ISOVER, a Saint-Gobain vállalatcsoport tagjai, a szárazépítési piacon elsôként minôsítette szerkezeteit az új OTSZ szerint: ÉME A-99/2008 A Rigips rendszerekrôl további részletes információt,
Energetikai minőségtanúsítvány összesítő
Energetikai minőségtanúsítvány 1 Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Épület: TÁRSASHÁZ 1032 Épületrész (lakás): Megrendelő: Tanúsító: Szabóné Somfai Beáta okl. építőmérnök MÉK É2 130292 SZÉSZ8 130292
Energetikai minőségtanúsítvány összesítő
Energetikai minőségtanúsítvány 1 Energetikai minőségtanúsítvány összesítő Épület: TÁRSASHÁZ HRSZ: Épületrész (lakás): Megrendelő: Tanúsító: LETFUSZ KÁROLY OKL. GÉPÉSZMÉRNÖK MK-13-9467 G-T-13-9467 ENt-Sz-13-9467
MENNYEZETI FŰTŐ-HŰTŐ PANEL
NGBS MENNYEZETI FŰTŐ-HŰTŐ PANEL Sugárzó fűtés-hűtés Ipari és sport létesítmények optimális beltéri klímatizálásának kihívásaira nyújt kimagaslóan gazdaságos, magas komfortú mogáldást az NGBS mennyezeti
A rendelet hatálya kiterjed a Gödöllő Város közigazgatási területén lévő lakásszövetkezetekre és társasházakra. Támogatási célok
17/2006.(VIII.7. ) számú önkormányzati rendelet az iparosított technológiával épült lakóépületek energiatakarékos felújításának és korszerűsítésének önkormányzati pályázati támogatása feltételeiről Gödöllő
I. A támogatás célja. A pályázók köre
1. melléklet Tiszaújváros Város Önkormányzata pályázatot hirdet lakásszövetkezetek és társasházak részére a lakóépületek energiatakarékosságot célzó és gépészeti, illetve egyéb beruházásainak, felújításainak
A lakóházak utólagos szigetelésének hatása a fűtőrendszerre és a fűtőtestekre
Slovak University of Technology, Faculty of Civil Engineering, Department of Building Services A lakóházak utólagos szigetelésének hatása a fűtőrendszerre és a fűtőtestekre Kurcsa Mária Szlovák Műszaki
Szerkezet típusok: Épületenergetikai számítás 1. Ablak 100/150 ablak (külső, fa és PVC)
Épületenergetikai számítás 1 Szerkezet típusok: Ablak 100/150 ablak (külső, fa és PVC) 1.0 m 1.5 m 1.60 W/m 2 K Ablak 100/70 ablak (külső, fa és PVC) 1.0 m 0.7 m 1.60 W/m 2 K Ablak 150/150 ablak (külső,
Energiahatékonyság és minőségi építési termékek ÉMI100
Energiahatékonyság és minőségi építési termékek ÉMI100 Sólyomi Péter ÉMI Nonprofit Kft. Szerkezettudományi és Energetikai Divízió 1 A múlt követelményei: 1979 k mf 2,3 W/m 2 K (k mf 1,8 W/m 2 K) 2 A múlt
KEOP-2014-4.10.0/F- napelem pályázat 2014
KEOP-2014-4.10.0/F- napelem pályázat 2014 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Környezet és Energia Operatív Program KEOP-2014-4.10.0/F Önkormányzatok és intézményeik épületenergetikai fejlesztése megújuló energiaforrás
Szerelt belsõ oldali hõszigetelõ rendszer
Szerelt belsõ oldali hõszigetelõ rendszer 2014 1. AZ ISOGIPS RENDSZER ALKALMAZÁSI TERÜLETEI Az ISOGIPS rendszert az épületek külsõ falainak belsõ oldali hõszigetelésére alkalmazzák úgy, hogy a csatlakozó
Hogyan tervezzünk és hajtsunk végre épületenergetikai projekteket? Jó gyakorlatok. Energia-Hatékony Önkormányzatok Szövetsége
Hogyan tervezzünk és hajtsunk végre épületenergetikai projekteket? Jó gyakorlatok Energia-Hatékony Önkormányzatok Szövetsége Energia-Hatékony Önkormányzatok Szövetsége Az Energia-Hatékony Önkormányzatok
Hőleadók elhelyezése
1. sz. fólia Hőveszteség, hőközlés, hőérzet 2. sz. fólia Hőveszteségek, hőnyereségek Tető hővesztesége Napsugárzás hőnyeresége Hőhidak (koszorúk, áthidalók) hővesztesége +16 C Belső hőáramok +24 C Sugárzásos
MENNYEZETHŰTÉS/FALHŰTÉS A ModulDecke. A ModulWand. A SystemWand. Az EasyFlexWand.
www.variotherm.hu MENNYEZETHŰTÉS/FALHŰTÉS A ModulDecke. A ModulWand. A SystemWand. Az EasyFlexWand. FŰTÉS. HŰTÉS. KOMFORT. Biztosan ismeri azt az érzést,...... amikor az ember egy forró nyári napon belép
BETON KOMFORTOS ÉS MEGFIZETHETŐ OTTHONOK. Dr. Gável Viktória kutatómérnök, CEMKUT Kft. Beton Fesztivál 2017, Budapest
BETON KOMFORTOS ÉS MEGFIZETHETŐ OTTHONOK Dr. Gável Viktória kutatómérnök, CEMKUT Kft. Beton Fesztivál 2017, Budapest TERVEZÉSI ÚTMUTATÓ [http://zement.at/services/publikationen/energiespeicher-beton] NÉHÁNY
PS tűzgátló mandzsetta egy külső, horganyzott vagy rozsdamentes acél fémházból, valamint rugalmas PS-25 tűzvédelmi szalagból áll.
Leírás PS tűzgátló mandzsetta egy külső, horganyzott vagy rozsdamentes acél fémházból, valamint rugalmas PS-25 tűzvédelmi szalagból áll. A PS-25 tűzvédelmi szalag speciális grafittal és adalékokkal készül,
Kódszám: KEOP-2012-5.5.0/D
Kódszám: KEOP-2012-5.5.0/D 1. A támogatás célja: Jelen pályázati felhívás kiemelt célkitűzése összhangban a hazai és EU stratégiával ösztönözni a decentralizált, környezetbarát megújuló energiaforrást
ELŐTERJESZTÉS. Alsónémedi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november 27-i ülésére. Energetikai pályázaton való részvétel
Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala 2351 Alsónémedi, Fő u. 58. Tel: 29/337-101, fax: 29/337-250 alsonemedi@upcmail.hu, www.alsonemedi.hu Szám: 41- /2012. ELŐTERJESZTÉS Készült:
Danfoss EvoFlat Lakás-hőközpontok hőszivattyús energia ellátással Danfoss Elektronikus Akadémia
Danfoss EvoFlat Lakás-hőközpontok hőszivattyús energia ellátással Danfoss Elektronikus Akadémia Drexler Péter Mobil (+36) 20 9325 179 E-mail: Peter.Drexler@danfoss.com Tartalom: Alkalmazás, EvoFlat készülékek
Energetikai minőségtanúsítvány 2. R [m 2 K/W]
Energetikai minőségtanúsítvány 2 Szerkezet típusok: 01_Külső falszerkezet külső fal 2.8 m étegtervi hőátbosátási tényező: 0.64 W/m 2 K 0.45 W/m 2 K A rétegtervi hőátbosátási tényező NEM MEGFELELŐ! 0.64
X. Energiatakarékossági vetélkedő. Veszprém
X. Energiatakarékossági vetélkedő Veszprém 0. május 9. II. feladatsor. oldal. oldal 3. oldal 4. oldal 5. oldal 6. oldal 7. oldal 8. oldal Elért pontszám: Technikatanárok Országos Egyesületének Veszprém
R É S Z L E G E S T Ű Z V É D E L M I T E R V F E J E Z E T
Mérnöki, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. TT KIV 20151008 BUDAPESTI EGYETMI KAT. GIM. R É S Z L E G E S T Ű Z V É D E L M I T E R V F E J E Z E T B U D A P E S T I E G Y E T E M I K A T O L I K U S G I
Két szóból kihoztuk a legjobbat... Altherma hibrid
Két szóból kihoztuk a legjobbat... Altherma hibrid Elromlott a gázkazánom és gyorsan ki kell cserélnem Az ügyfelek elvárásai szeretnék hőszivattyút használni, de azt hallottam, hogy nem lenne hatékony