SZENT ISTVÁN EGYETEM DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI
|
|
- Gergő Tamás
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 SZENT ISTVÁN EGYETEM DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI Stresszérzékenység ludakban a tollszedés idején, és a tojástermelés adaptív változása az évjárat és életkor szerint Tóth Péter Gödöllő 217
2 A doktori iskola: Neve: Környezettudományi Doktori Iskola Tudományága: Ökológiai mezőgazdálkodás, génmegőrzés Vezetője: Csákiné Dr. Michéli Erika Tanszékvezető, egyetemi tanár SZIE, Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar, Környezettudományi Intézet Talajtani és Agrokémiai Tanszék Témavezető: Dr. habil Janbaz Janan Egyetemi docens SZIE, Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar, Állattudományi Alapok Intézet Állatélettani és Állat-egészségtani Tanszék. Az iskolavezető jóváhagyása A témavezető jóváhagyása 2
3 1. A munka előzményei, a kitűzött célok Hazánkban a ludat húsáért és értékes tolláért, pelyhéért tartották főleg extenzív viszonyok között. A felnevelés után a vágásig két-három alkalommal is tollazták a növendék- és a törzsludakat a tojási időszak után, kihasználva a házi lúd időszakonként ismétlődő, természetes tollváltását. A tollszedés a tojásrakás leállításának egyik módja, ez szinkronizálja a hormonális állapotot (PÁLFFY 198). Az élő ludakról történő tollszedés engedélyezett hazánkban [178/29. (XII.29.) FVM rendelet 5. sz. melléklet]. Az utóbbi időben mégis szélsőséges állatvédő csoportok élénken kampányoltak a médiában a gyakorlat ellen, állítván, hogy az fájdalmat, bőrsérülést, vérzést, ízületelmozdulást, csonttörést, sőt elhullást okozhat. Mindez csak akkor igaz, ha éretlen tollakat tépnek ki (KOZÁK et al. 21, KOZÁK et al. 211). A támadások következtében a tollszedést a hazai lúdállomány 8%-ánál beszüntették, ami mérsékelte a húsliba felvásárlását (KOZÁK 212). A jövő iránya a tollszedést mellőző intenzív tartási- és takarmányozási technológiákra épülő nevelési rendszerek kialakítása, vagy a fajtaváltás lehet. A lúd azonban más baromfifajoktól eltérően nagymértékben megőrizte ősi szokásait. Nehezen viseli a zárt, intenzív vagy nagyfalkás tartást; érzékenyebb a környezeti hatásokra. A törzsállományok tojástermelése már félintenzív tartáskor is bizonytalanabb és nagyon kicsi, mivel a lúd természetes fotoperiódus mellett szezonálisan szaporodó faj. A disszertációm címében jelzett két (máig aktuális) téma kutatása folyamán a következő célkitűzésekre és kérdések megválaszolására fókuszáltam. 3
4 1. A tollszedés iránti stresszérzékenység vizsgálata növendékés/vagy adult törzsludakon a természetes vedlésük idején, öt stresszindikátor vérparaméter (a plazma kortikoszteron, a két pajzsmirigyhormon szintje, a fehérvérsejtszám és a heterofil granulocita/limfocita arány) változásának kimutatásával Vizsgálni azt, hogy vajon a szakszerű kézi tollszedés művelete okoz-e nagyobb distresszt, mint a ludak megfogása, kézbevétele vagy a vérvétel Megállapítani, hogy vajon befolyásolható-e a ludak stresszválaszreakciója egy esszenciális aminosavakat és vitaminokat tartalmazó antistressz mixtúra tollszedést megelőző itatásával? 2. A tojástermelési paraméterek (tojási időszak kezdete és tartama; tojástermelés hozama, minősége és intenzitása; tojóelhullás) adaptív változásának elemzése félextenzíven (tollszedés nélkül) tartott árutermelő törzslúdfalkák kétévi adatbázisa alapján, az évjárat szerint A tojástermelés intenzitása és a klimatikus tényezők adatai (nappalhossz, léghőmérséklet) változása közötti korrelációs összefüggések megállapítása az évjárat szerint A tojástermelési paraméterek adaptív változásának elemzése a falka kora szerint. 4
5 2. Anyag és módszer 2.1. Stresszérzékenység vizsgálata ludakon a tollszedés idején A vizsgálatokat Babatpusztán, a Lúdtenyésztési Kutató Állomás telephelyén végeztük közötti időszak folyamán Állatok, tartás és takarmányozás A vizsgálatokat a babati magyar nemesített lúdfajta növendékés/vagy adult törzsludain végeztük az első valódi, illetve a tojástermelési időszak utáni vedlésük idején. A ludakat mélyalmos rendszerű ólakban tartották, szabad kijárással a kifutóra és a mesterséges fürdési területre. Takarmányuk granulált növendék, illetve létfenntartó lúdtáp volt ad libitum. Ivóvíz mindig rendelkezésre állt Vizsgálati protokoll A ludakat öt kezelési csoportba osztottuk 6 nappal az első vérmintavétel előtt: 1. kontroll (természetesen vedlő); 2. tollazott; 3. tollazott, antistressz mixtúra 5 napos itatása után; 4. áltollazott; 5. áltollazott, antistressz mixtúra 5 napos itatása után. Az esszenciális aminosavakat és vitaminokat tartalmazó antistressz mixtúrát (ASM) az ivóvízben adtuk, 1ml/lúd/nap adagban Tollazás és áltollazás művelete Tollazáskor, a hátán és fejjel lefelé tartott lúdról először az alhasról, az oldalakról és a szárnnyal nem fedett helyekről távolították el a tollakat, majd a ludat a hasi oldalára fordítva a háti tollakat szedték (SZENTIRMAY 1968). Ez a művelet (a megfogással együtt) ludanként kb. 1 percig tartott. Az áltollazás hasonlóan történt, kivéve a tollak szedését, és kb. 4-5 percig tartott. 5
6 Stresszindikátor vérparaméterek vizsgálata Vérminták vétele és kezelése A vérmintákat (3 ml/lúd) a szárnyvénából vettük tűszúrással. A mintákat a plazmahormonok mérése céljából heparinos csövekbe gyűjtöttük; a centrifugálással leválasztott plazmamintákat -2 C-on tároltuk az elemzésig. A fehérvérsejtek számolására a mintákat madár vérhígítót tartalmazó csövekbe gyűjtöttük (HORVÁTH 1979) és ludanként két tárgylemez-vérkenetet készítettünk a minőségi vérkép értékelésére Vizsgáló módszerek Plazma kortikoszteron. Változását az öt kezelési csoportban 25 vegyes ivarú, 9-hetes növendéklúdon (n=5) vizsgáltam. A vérmintákat 13:-15: óra között (a kortikoszteron plazmaszintje sötétedés vége előtt mérhető maximuma előtt; BEUVING és VONDER 1977) vettük: közvetlen a tollazás/áltollazás előtt, közben, majd 5 perccel, 1 és 3 órával azután. A ludakat a harmadik vérvételig kézben tartottuk, utána visszatettük az ólakba, majd az 1 és 3 óra múlva esedékes vérvétel előtt újra megfogtuk. A hormonszintet az ImmuChem TM kettős antitest kortikoszteron radioimmunoassay kittel határoztuk meg (PEDERSEN et al. 2). Plazma pajzsmirigyhormonok Változásukat az öt kezelési csoportban 5 (25, 25 ) adult törzslúdon (n=1; 5, 5 ) vizsgáltam. A vérmintákat 1 órával a tollazás és az áltollazás előtt és 1 órával a műveletek után vettük, 9: 12: óra között (a hormonszintek napszaki változásának elkerülése végett; NEWCOMER 1974). A tiroxin (T4) és a trijód-tironin (T3) szintjét radioimmunanalízissel határoztuk meg (PETHES et al. 1978). 6
7 Fehérvérsejtszám, heterofil/limfocita (H/L) arány. Változásukat az öt kezelési csoportban 5 vegyes ivarú 8-9 hetes növendék- (n=1) és 5 adult törzslúdon (n=1; 5, 5 ) vizsgáltam. A vérmintákat 24 órával és 7 nappal a tollazás és az áltollazás művelete után vettük. (ui., rövid fizikai stresszornak kitett csirkékben a H/L arány a 2 órában érte el csúcsát és 3 óra múlva tért vissza a stressz előtti értékre; GROSS 199). Az összes fehérvérsejtszámot Bürker kamrában, a minőségi vérképet metanolban fixált és May-Grünwald-Giemsa oldattal festett vérkenetekben állapítottuk meg kenetenként 1 sejt tipizálásával (Zeiss típusú mikroszkóppal). Ebből számítottam a H/L arányt = összes heterofil granulocita százalékaránya/összes limfocita százalékaránya. Statisztikai értékelés. A vérparaméterek adatainak statisztikai értékelése során varianciaanalízist (ANOVA) végeztem. Az átlagértékek csoporton belüli és csoportok közötti különbségének szignifikanciáját a Student kétmintás t próbával ellenőriztem (SVÁB 1981). 7
8 2.2. Törzsludak tojástermelésének elemzése évjárat és kor szerint Négy hortobágyi fehér fajtájú lúdfalka 212-es és 213-as évi tojástermelési és elhullási adatait elemeztem évjárat és falkakor szerint Falka menedzsment A 27-ben, 28-ban, 21-ben, 211-ben és 212-ben májusjúnius hónapban keltetett ludak az első-ötödik évükben termeltek. A falkaméret eltért az évek között és az éveken belül is. A falkákat novemberben alakították ki életkor szerint (ivararány 3 :1, egy falkában 4 :1 ) és elkülönítve tartották mélyalmos, kifutós ólakban a Hortobágyi Lúdtenyésztő Zrt. tiszabábolnai törzslúd telepén, a Tisza árterén kívüli körzetben (1. ábra). 1. ábra. Tiszabábolna földrajzi helyzete A tojási időszak alatt a falkák granulált tojótápot kaptak ad libitum. Ivóvíz mindig rendelkezésre állt. Naponta megfigyelték őket és a falka naplóban rögzítették a termelt tojások és az elhullott ludak számát. A tojási időszak letelte után a falkákat legelőn tartották a Hortobágyon a következő novemberig. 8
9 8:28 8:33 8:43 8:56 9:12 9:3 9:51 1:13 1:36 1:59 11:23 11:47 12:11 12:35 12:59 13:23 13:46 14:8 14:3 14:5 15:8 15:25 15:38 15:48 15:55 RH (%) T(oC) 8:28 8:33 8:43 8:56 9:12 9:3 9:51 1:13 1:36 1:59 11:23 11:47 12:11 12:35 12:59 13:23 13:46 14:8 14:3 14:5 15:8 15:25 15:38 15:48 15:55 RH (%) A ludakat természetes klimatikus körülmények között tartották. A léghőmérsékletet és relatív páratartalmat az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) Poroszlón, Tiszabábolnától 12 km-re lévő automata mérőállomása regisztrálta naponta. A nappalhossz adatait naptárból ( vettem. A napi adatokat a tojási időszak heteire átlagoltam évenként és falkánként (2a, b. ábra). RH RH (%) Nappalhossz (óra, perc), naptári hét 2a. ábra. Klimatikus tényezők alakulása 212-ben (Forrás: saját számítás az OMSZ és a naptár adatai alapján.) RH (%) T ( C) Nappalhossz (óra, perc), naptári hét 2b. ábra. Klimatikus tényezők alakulása 213-ben (Forrás: saját számítás az OMSZ és a naptár adatai alapján.) 9
10 A két ábra összehasonlítása mutatja, hogy a nappalhossz egyezett a naptári hetek folyamán a két évben, azonban 212-ben a léghőmérséklet magasabb és a relatív páratartalom alacsonyabb volt, mint 213-ban, az 5-9, 15-2 és 24. hetet kivéve Termelési paraméterek A falka napló adataiból a következő paraméterek értékeit határoztam meg: tojási időszak kezdete és tartama; heti átlagos tojáshozam/túlélő tojó; tojásminőség (hibás tojás aránya); tojástermelés intenzitása (heti átlagos tojáshozam/7x1); tojóelhullás hetenkénti aránya. Az egyéves és a kettő-ötéves falkák teljesítményét a heti halmozott tojástermelési, intenzitási és elhullási grafikonok alapján hasonlítottam össze. Statisztikai értékelés A termelési adatok statisztikai értékelése során variancia-analízist (ANOVA) végeztem. Az átlagértékek évek-közötti és falkakor szerinti eltérésének szignifikanciáját a Student kétmintás t próbával ellenőriztem. A kiválasztott változók közötti korrelációs együtthatókat egyszerű regresszióanalízissel határoztam meg (SVÁB 1981). 1
11 mmol/l 3. Eredmények 3.1. Stresszérzékenység vizsgálata ludakon a tollszedés idején Plazma kortikoszteron A 9-hetes növendékludakban a tollazás és az áltollazás művelete előtti első mintavétel idején a kortikoszteronszint mind az öt csoportban magas (kontroll 164±33, kezelt átlag 212±48 mmol/l) volt (3. ábra). A második vérvételnél (a műveletek közben) a hormonszint minden csoportban szignifikánsan csökkent (P <,1) és a harmadik vérvételnél (5 perccel a műveletek után) tovább csökkent (P >,1). Az negyedik és ötödik vérvételnél (1 és 3 órával a műveletek után a ludak újbóli megfogásakor) a kortikoszteron koncentrációja mind az öt csoportban emelkedett. Mértéke 1 óra múlva szignifikáns (kontroll és 3. csoport P <,1; csoport P <,5; 5. csoport P <,1) volt, 3 óra múltán azonban már nem volt szignifikáns (P>,1). 1. kontroll 2. tollazás 3. tollazás+asm 4. áltollazás 5. áltollazás+asm Tollazás előtt közben után 5 perccel után 1 órával után 3 órával Vérvételi időpontok 3. ábra. Plazma kortikoszteronszint változása növendékludakban ASM= esszenciális aminosavakat és vitaminokat tartalmazó antistressz mixtúra 11
12 mmol/l mmol/l Plazma pajzsmirigyhormonok Törzsludakban hasonlóan változott a tiroxin (T4) és a trijód-tironin (T3) szintje (4a, b. ábra). Előtt 1 órával Után 1 órával kontroll 2. tollazás 3. tollazás+asm 4. áltollazás 5. áltollazás+asm 4a. ábra. Plazma T4 szint változása törzsludakban ASM= esszenciális aminosavakat és vitaminokat tartalmazó antistressz mixtúra Előtt 1 órával Után 1 órával 4 3,5 3 2,5 2 1,5 1,5 1. kontroll 2. tollazás 3. tollazás+asm 4. áltollazás 5. áltollazás+asm 4b. ábra. Plazma T3 színt változása törzsludakban ASM= esszenciális aminosavakat és vitaminokat tartalmazó antistressz mixtúra 12
13 G/l A tollazás és az áltollazás előtt 1 órával a hormonok szintje nem tért el jelentősen az öt csoport között. Egy óra múlva mind az ötben csökkent, amely szignifikáns volt a T4 szintben a 3. és az 5. (P <,1; P <,5), a T3 szintben a pedig a 2., a 4. és az 5. (P <,5) csoportban. Fehérvérsejtszám, heterofil/limfocita (H/L) arány A 8-9 hetes növendékludaknál a fehérvérsejtszám hasonló volt az öt csoportban 24 órával a tollazás, és az áltollazás után. Hét nap múlva értéke mind az ötben csökkent, amely szignifikáns volt a 2. (P <,1) a 3. (P <,5) és az 5. (P <,1) csoportban (5a. ábra). 24 óra 7 nap kontroll 2. tollazás 3. tollazás+asm 4. áltollazás 5. áltollazás+asm 5a. ábra. Fehérvérsejtszám változása növendékludakban ASM= esszenciális aminosavakat és vitaminokat tartalmazó antistressz mixtúra A heterofil granulociták százalékaránya nagyobb volt 24 órával a műveletek után, mint a kontrollban. Arányuk 7 nap múlva minden csoportban szignifikánsan csökkent P <,5 (kontroll), P <,1 (2.-3. csoport) és P <,1 (4.-5. csoport) szinten (5b. ábra). 13
14 % % 24 óra 7 nap kontroll 2. tollazás 3. tollazás+asm 4. áltollazás 5. áltollazás+asm 5b. ábra. Heterofil granulociták változása növendékludakban ASM=esszenciális aminosavakat és vitaminokat tartalmazó antistressz mixtúra A limfociták százalékaránya kisebb volt 24 órával a műveletek után, mint a kontrollban. Arányuk 7 nap múlva szignifikánsan emelkedett a (P <,1) és a (P <,5, P <,1) csoportban (5c. ábra). 24 óra 7 nap kontroll 2. tollazás 3. tollazás+asm 4. áltollazás 5. áltollazás+asm 5c. ábra. Limfociták változása növendékludakban ASM=esszenciális aminosavakat és vitaminokat tartalmazó antistressz mixtúra 14
15 G/l A H/L arány az első mintavételnél.62.88, a másodiknál között változott (5d. ábra). 24 óra 7 nap 1,9,8,7,6,5,4,3,2,1 1. kontroll 2. tollazás 3. tollazás+asm 4. áltollazás 5. áltollazás+asm 5d. ábra. H/L arány változása arány növendékludakban ASM=esszenciális aminosavakat és vitaminokat tartalmazó antistressz mixtúra A törzslúd csoportokban hasonló volt a fehérvérsejtszám 24 órával a tollazás, és az áltollazás után és 7 nappal később is (6a. ábra). 24 óra 7 nap kontroll 2. tollazás 3. tollazás+asm 4. áltollazás 5. áltollazás+asm 6a. ábra. Fehérvérsejtszám változása törzsludakban ASM=esszenciális aminosavakat és vitaminokat tartalmazó antistressz mixtúra 15
16 % % A heterofil granulociták és a limfociták aránya kissé tért el az öt csoport között 24 órával a műveletek után. Hét nap múlva a heterofilok aránya a kontroll csoportban nőtt, a többiben csökkent (6b. ábra); a limfociták aránya fordítva változott, vagy nem változott (6c. ábra). 24 óra 7 nap kontroll 2. tollazás 3. tollazás+asm 4. áltollazás 5. áltollazás+asm 6b. ábra. A heterofil granulociták változása törzsludakban ASM=esszenciális aminosavakat és vitaminokat tartalmazó antistressz mixtúra 24 óra 7 nap kontroll 2. tollazás 3. tollazás+asm 4. áltollazás 5. áltollazás+asm 6c. ábra. Limfociták változása törzsludakban ASM=esszenciális aminosavakat és vitaminokat tartalmazó antistressz mixtúra 16
17 A H/L arány az első mintavételnél.63.7, a másodiknál.6.67 között változott (6d. ábra). 24 óra 7 nap,72,7,68,66,64,62,6,58,56,54 1. kontroll 2. tollazás 3. tollazás+asm 4. áltollazás 5. áltollazás+asm 6d. ábra. H/L arány változása törzsludakban ASM= esszenciális aminosavakat és vitaminokat tartalmazó antistressz mixtúra 3.2. Tojástermelés elemzése az évjárat és a lúdfalka kora szerint A termelési mutatók eltértek az évjárat és a falka kora szerint is Változás az évjárat szerint Tojási időszak kezdete és tartama. Az egyéves falka tojási időszaka 212-ben 18 hét (II.11 VI.16.) 213-ban 15 hét (I.28 V.12.); a kettő-ötéves falkáké 212-ben 21 hét (I.21 VI.17.), 213-ban 2 hét (XII.25 VI.12.) volt. Tojáshozam és minőség. Az egyéves falka 212-ben tojónként 7 tojással többet termelt és 6%-kal kevesebb hibás tojást, mint 213-ban. A kettő-ötéves falkák 213-ban tojónként 8 tojással termeltek többet és 2%- kal kevesebb hibás tojást, mint 212-ben (7a, b. ábra). 17
18 212 (n=2298) 213 (n=1335) Tojás/lúd (db) Tojási időszak (hét) 7a. ábra. Egyéves lúdfalkák halmozott tojástermelése 212 (n=92±179) 213 (n=113±549) 6 Tojás/lúd (db) Tojási időszak (hét) 7b. ábra. Kettő-ötéves lúdfalkák halmozott tojástermelése Tojástermelés intenzitása. Az egyéves falka termelése 212-ben 1%-kal intenzívebb volt, mint 213-ban; mértéke a 4., illetve a 7. hétig növekedett, 44-4%-os szintet tartva az 5-11., illetve héten, azután csökkent (8a. ábra). A kettő-ötéves falkák termelése 213-ban 6%-kal volt intenzívebb, mint 212-ben; mértéke az 5. hétig növekedett, 41-18
19 42%-os szintet tartva a 6-15., illetve héten, azután csökkent (8b. ábra). 212 (n=2298) 213 (n=1335) Intenzitás (%) Tojási időszak (hét) 8a. ábra. Egyéves lúdfalkák tojástermelésének intenzitása 212 (n=92±179) 213 (n=113±549) Intenzitás (%) Tojási időszak (hét) 8b. ábra. Kettő-ötéves lúdfalkák tojástermelésének intenzitása A termelés intenzitása alapján a tojási időszak gyors növekedési, tetőzési és gyors csökkenési szakaszra volt osztható, még a nappalhossz növekedési időszakában. Az intenzitás korrelációja a nappalhosszal ezért a csökkenő szakaszig pozitív, utána negatív volt. Az egyéves falkákban 19
20 értéke r212=,85 vs.-,99, P <,1; r213=,9 vs. -,998, P <,1 volt. A kettő-ötéves falkákban pedig r212=,76 vs. -,995, P <,1; r213=,63, P <,5 vs.-,85, P <,1 volt. A korreláció a léghőmérséklettel hasonló előjelű volt, kivéve 213-ban az egyéves falka csökkenési szakaszát, ahol pozitív volt. Tojóelhullás. 212-ben 13%-kal kevesebb egyéves tojó hullott el, mint 213-ban; az elhullások 48 %-a tojási időszak 4-7., illetve 62%-a 4-8. hetére esett (9a. ábra). 213-ban 7%-kal kevesebb kettő-ötéves tojó hullott el, mint 212-ben; az elhullások 27%-a a tojási időszak 4-7., illetve 22%-a a 4-6. hetére esett (9b. ábra). 212 (n=372) 213 (n=374) Elhullás (%) Tojási időszak (hét) 9a. ábra. Tojóelhullás megoszlása az egyéves lúdfalkákban 2
21 Tojás/lúd (db) 212 (n=372) 213 (n=237) Elhullás (%) Tojási időszak (hét) 9b. ábra. Tojóelhullás megoszlása a kettő-ötéves lúdfalkákban Változás a falka kora szerint Tojási időszak kezdete és tartama. A többéves falkák termelése 3-5 héttel előbb indult és 3-5 héttel tovább tartott, mint az egyéveseké. Tojáshozam és minőség. Az egyéves falkák 31,5, a kétévesek 5, a három-négyévesek 46,5, az ötévesek 44 tojást termeltek tojónként a két év átlagában. A hibás tojás megfelelő aránya 9%, 6%, 4% és 5% volt (1a, b. ábra) Falka kora (év) 1a. ábra. Tojástermelés változása a falka korával 21
22 Termelés intenzitása (%) Hibás tojás (%) Falka kora (év) 1b. ábra. Hibás tojás arányának változása a falka korával: Tojástermelés intenzitása. Mértéke az egyéves falkákban 27,5%, a kétévesekben 35,5%, a három-négyévesekben 32,5%, az ötévesekben 3,5% volt a két év átlagában (11. ábra) Falka kora (év) 11. ábra. Tojástermelés intenzitásának változása a falka korával 22
23 Tojóelhullás. Az egyéves falkák 21,5%-a, a kétévesek 8%-a, a három-négyévesek 12,5%-a és az ötévesek 11%-a hullott el két év átlagában (12. ábra) Tojóelhullás (%) Falka kora (év) 12. ábra Tojóelhullás változása a falka korával 23
24 3.3. Új tudományos eredmények 1. Kimutattam öt stresszindikátor vérparaméter értékeinek változását a kontroll, a tollazás és az áltollazás műveletének alávetett babati magyar nemesített lúdfajta növendék- és/vagy adult törzsludain. 2. Megállapítottam, hogy a tollszedés iránti stresszérzékenység kimutatására alkalmas indikátor a plazma kortikoszteronszint növendékludakban, a plazma tiroxin (T4) és a trijód-tironin (T3) szint törzsludakban és a H/L arány növendékludakban. Adult törzsludakban a H/L arány, önmagában használva, nem megbízható stresszindikátor a számukra már ismert művelet miatt. 3. Kimutattam, hogy a szakszerű kézi tollszedés nem okoz nagyobb distresszt, mint a ludak megfogása, kézbevétele vagy a vérvétel. 4. Megállapítottam, hogy az antistressz mixtúra tollszedés előtti itatásának nincs szignifikáns hatása a vérparaméterek értékeire. 5. A hortobágyi fehér fajtájú törzslúdfalkák tojástermelési mutatói elemzésével kimutattam, hogy a kettő-ötéves falkák reproduktív teljesítménye felülmúlja az egyévesekét, tekintet nélkül az évjáratra. 6. Kimutattam a tojástermelés intenzitásának korrelációját a nappalhosszal és a léghőmérséklettel a tojási időszak szakaszaira (gyors növekedés, tetőzés, gyors csökkenés). Eszerint az intenzitás korrelációja a nappalhosszal a csökkenés szakaszáig pozitív, azután negatív. Értéke az egyéves falkákra r212=,85 vs. -,99, P <,1; r213=,9 vs.-,998, P <,1 és a kettő-ötéves falkákra r212=,76 vs.,995, P <,1; r213 =,63, P <,5 vs. -,85, P <,1. Az intenzitás korrelációja a léghőmérséklettel hasonló előjelű volt, kivéve a csökkenés szakaszát az egyéves falkában 213-ban, ahol gyengén pozitív volt. 24
25 4. Következtetések és javaslatok 4.1. Stresszindikátorok tollazás alatti értékeinek változása A tollazás iránti stresszérzékenységet öt stresszindikátor vérparaméter értékeinek változása alapján vizsgáltam a babati magyar nemesített lúdfajta növendék- és/vagy adult törzsludain, egységes vizsgálati protokoll szerint öt kezelési csoportban. A vizsgált vérparaméterek közül a plazma kortikoszteron emelkedett szintje a 9-hetes növendékludak első és újbóli megfogásakor, kézbevételekor és vérvételekor stresszválaszt jelzett; a tollazás művelete nem okozott nagyobb hormonszint-emelkedést, azaz distresszt. A plazma pajzsmirigyhormonok úm., a tiroxin (T4) és a trijódtironin (T3) szintjének párhuzamos csökkenése 1 órával a tollazás művelete után mérsékelt distresszre utalt a törzsludakban. A fehérvérsejtek száma a 8-9 hetes növendékludakban szignifikánsan nagyobb volt 24 órával a tollazás művelete után, mint 7 nappal később (P <,1, P <,5) és a heterofil/limfocita (H/L) arány elérte, sőt meghaladta az erős stresszre jellemző értéket (,8). Ezért náluk a H/L arány használható a számukra új stresszorra, a tollszedésre adott válaszreakció kimutatására. Adult törzsludakban a tollazás művelete után kissé változott a fehérvérsejtek száma és a H/L arány nagyobb volt az optimális (,5) de kisebb volt az erős stresszre jellemző értéknél. Ezért náluk a H/L arány, önmagában használva, nem megbízható indikátor; a már ismert művelet gyengébb stresszreakciót váltott ki ahhoz, hogy befolyásolja a keringő fehérvérsejtek számát. Az antistressz mixtúra előzetes itatásának nem volt szignifikáns hatása a vérparaméterek értékeinek alakulására ludakban. 25
26 A babati magyar nemesített lúdfajtára meghatározott öt stresszindikátor vérparaméter alapértéke hasznosítható más lúdfajta stresszérzékenységének vizsgálatánál is Törzsludak tojástermelése évjárat és kor szerint A vizsgált hortobágyi fehér lúdfajta tojástermelése természetes klimatikus viszonyok között egy ciklusra szorítkozik, amely egybeesik a növekvő nappalhossz időszakával. A tojási időszak kezdete, tartama, a ludanként termelt tojások száma, minősége, a termelés intenzitása és a tojóelhullási arány is eltért az évjárat szerint. A szakirodalmi adatokhoz hasonlóan, a termelési mutatók javultak a falka korával. A kettő-ötéves falkák tojási időszaka korábban kezdődött és tovább tartott. Ezalatt több tojást termeltek nagyobb intenzitás, kisebb hibás tojás és tojóelhullás mellett, mint az egyéves falkák. A korábbi közlésekkel egyezően megállapítható, hogy a ludak tojási időszaka a termelés intenzitása alapján gyors növekedési, tetőzési és gyors csökkenési szakaszra osztható, évjárattól függetlenül, még a nappalhossz növekedési időszakában. A tojástermelés intenzitása és a nappalhossz közötti korreláció a csökkenő szakaszig pozitív, azután negatív volt. A korreláció a léghőmérséklettel hasonló előjelű volt, kivéve a csökkenés szakaszát az egyéves falkában 213-ban. A hortobágyi fehér lúdfajta reproduktív teljesítményének az évjárat klimatikus tényezői és a falka kora szerinti értékelésére általam alkalmazott módszer adaptálható más félextenzív lúdfajták termelési adatainak elemzésére is. 26
27 5. Az értekezés témaköréhez kapcsolódó publikációk jegyzéke. 1. Tudományos folyóiratokban megjelent (közlésre elfogadott), lektorált, teljes szövegű tudományos közlemény 1.2. Idegen nyelvű, nem impact faktoros nemzetközi folyóiratban P. TÓTH J. JANAN (216): Variation in some blood parameters of geese subjected to feather gathering. International Journal of Poultry Science. 15:(6) pp J. JANAN P. TÓTH I. HUTÁS Á. TREUER J. PÁLI B. CSÉPÁNYI (215): Effects of dietary micronutrient supplementation on the reproductive traits of laying geese. Acta Fytotechnica et Zootechnica. 18: (1) pp P. TOTH J. JANAN E. NIKODEMUSZ (214): Variation in laying traits of Hortobagy white breeder geese by year and age. International Journal of Poultry Science. 13: (12) pp Idegen nyelvű, impact faktoros hazai kiadású folyóiratban P. TÓTH L. BÓDI K. MAROS E. SZŰCS J. JANAN (212): Blood corticosterone levels in growing geese around feather gathering. Acta Veterinaria Hungarica 6: (4) pp [IF(212): 1,173.] 4. Kongresszusi kiadványokban megjelent közlemények (nyomtatott formában v. elektronikus adathordozón kizárólag az ISBN, ISSN vagy más, hitelesített kiadványaira vonatkozóan) 4.1. Teljes szövegű közlemény, alkalmi (nem periodika jellegű) kongresszusi kiadványban, idegen nyelven, lektorált formában megjelentetve: JANAN, J. SZŰCS, E. TÓTH, P. BÉRES, A. JÁRVÁS, K. (21): Relationship between feather harvesting and some physiological 27
28 parameters in geese. In E. Szűcs, Sz. Konrád, E. N. Sossidou (eds): Basics of animal welfare & product quality. Szent István University. Gödöllő. ISBN JANAN, J. BÓDI L. KOZÁK J. MÉZES M. TÓTHNÉ MAROS K. TÓTH P. (22): A vér glükóz szint alakulása ludakban a termelés különböző szakaszaiban. XLIV Georgikon Napok Stabilitás és Intézményrendszer az Agrárgazdaságban 17. (Full text available on CD) [Blood glucose level of geese in different phases of production] ISBN Teljes szövegű közlemény, alkalmi (nem periodika jellegű) kongresszusi kiadványban, magyar nyelven, lektorált formában megjelentetve: JANAN, J. TÓTH P. SZŰCS E. (21): A ludak plazma kortikoszteron szintjének változása a tollszedés hatására. XXXIII. Óvári Tudományos Napok, Mosonmagyaróvár, 21. október 7. ISBN JANAN, J. KOZÁK J. RUDAS P. TÓTHNÉ MAROS K. TÓTH P. (23): Állatvédelmi szempontok és a lúdtolltermelés. EU Konform Mezőgazdaság és Élelmiszerbiztonság Konferencia. Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum, Mezőgazdaság-tudományi Kar, Gödöllő 23. Június 5. II. kötet, p. ISBN , ISBN BÓDI L. JANAN, J. KESZTHELYI T. TÓTH P. TÓTHNÉ M. K. (22): Természetszerű lúdtartás az EU elvárásokkal összhangban (környezet-, természet-, állatvédelem) VIII. Nemzetközi Agrárökonómiai Tudományos Napok A mezőgazdasági termelés és erőforrás hasznosítás ökonómiája 22. március Gyöngyös 1. kötet ISBN Ö, ISBN
29 5. Kongresszusi kiadványokban megjelent közlemények (nyomtatott formában v. elektronikus adathordozón nem hitelesített kiadványokra vonatkozóan 5.3. Egy oldalas idegen vagy magyar nyelvű összefoglaló JANAN BÉRES A. JÁRVÁS K. TÓTH P. (27): A mozgásszervi betegségek hatása a ludak vérplazma pajzsmirigyhormon szintjére. Magyar Etológiai Társaság X. Jubileumi Kongresszusa, Göd, 27. november 3.-december p. J. JANBAZ TÓTH P. (26): A tolltépés hatása a növendéklibák vérplazma kortikoszteron szintjére. Magyar Élettani Társaság LXX. Vándorgyűlése, Szeged, 26. június p. HERNESZ P. TÓTH P. JANBAZ J. (25): A vérglükóz szint alakulása a tépés során különböző életkorú ludakban. Akadémiai Beszámolók. MTA Állatorvos-tudományi Bizottsága, Budapest, 3. p JANAN, J. TÓTH P. (24): The effect of feather plucking on plasma concentration of corticosterone in geese after first plucking. 5th International Conference on Farm Animal Endocrinology, Budapest, 4-6 July 24. In.: Biotechnology, Agronomy, Society and Environment Volume 8 Special issue p. 63. JANAN, J. RUDAS P. TÓTHNÉ MAROS K. TÓTH P. (23): A vérglükóz szint alakulása a tolltépés során ludakban. A Magyar Élettani Társaság LXVII. Vándorgyűlése, Pécs, Hungary, 23. július p 29
30 6. Irodalomjegyzék /29. (XII.29.) FVM rendelet. A mezőgazdasági haszonállatok tartásának állatvédelmi szabályairól szóló 32/1999. (III. 31.) FVM rendelet módosításáról. 5. számú melléklet. Magyar Közlöny, 29. december szám, BEUVING G., VONDER G. M. A. (1977): Daily rhythm of corticosterone in laying hens and the influence on egg laying. Journal of Reproduction and Fertility 51: GROSS, W. B. (199): Effect of exposure to a short duration sound on the stress response in chickens. Avian Diseases 34: HORVÁTH Z. (1979): Állatorvosi klinikai laboratóriumi vizsgálatok. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest. 5. KOZÁK J. (211): Tollszedés: érvek és ellenérvek az állatvédelem tükrében. Animal Welfare, Etológia és Tartástechnológia 7: KOZÁK J. (212): A világ libahústermelésének és kereskedelmének alakulása az elmúlt évtizedekben. Gazdálkodás 56: KOZÁK J., GARA I., KAWADA T. (21): Production and welfare aspects of goose down and feather harvesting. World s Poultry Science Journal 66: NEWCOMER W. S. (1974): Diurnal rhythms of thyroid functions in chicks. General and Comparative Endocrinology 24: PÁLFFY D. (198): Lúdárutermelés (pecsenyelúd, húslúd, májliba és lúdtoll előállítása, feldolgozása). Mezőgazdasági Kiadó, Budapest. 1. PEDERSEN T. K. H., HANSEN A. M., LUND S. P., GARDE A. H. (2): Validation of a radioimmunoassay for the determination of 3
31 total corticosterone in rat plasma. Analytica Chimica Acta 413: PETHES GY., LOSONCZY S., RUDAS P. (1978): A serumtrijódtironin mérése radioimmun analízissel. Magyar Állatorvosok Lapja 33: SVÁB J. (1981): Biometriai módszerek a kutatásban. Mezőgazdasági Könyvkiadó Vállalat, Budapest. 13. SZENTIRMAY L. (1968): Lúdtartás, nevelés, hízlalás. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest. 31
Animal welfare, etológia és tartástechnológia
Animal welfare, etológia és tartástechnológia Animal welfare, ethology and housing systems Volume 4 Issue 2 Különszám Gödöllı 28 337 A TOLLTÉPÉS OKOZTA STRESSZ VIZSGÁLATA LUDAKBAN Járvás Katalin, Béres
PUBLIKÁCIÓS ÉS ALKOTÁSI TEVÉKENYSÉG ÉRTÉKELÉSE, IDÉZETTSÉG Oktatói, kutatói munkakörök betöltéséhez, magasabb fokozatba történı kinevezéshez.
FARKAS GABRIELLA PUBLIKÁCIÓS ÉS ALKOTÁSI TEVÉKENYSÉG ÉRTÉKELÉSE, IDÉZETTSÉG Oktatói, kutatói munkakörök betöltéséhez, magasabb fokozatba történı kinevezéshez. könyv, könyvrészlet oktatási anyag folyóiratcikkek
Növekvı arzén adagokkal kezelt öntözıvíz hatása a paradicsom és a saláta növényi részenkénti arzén tartalmára és eloszlására
PANNON EGYETEM GEORGIKON KAR NÖVÉNYVÉDELMI INTÉZET NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÉS KERTÉSZETI TUDOMÁNYOK DOKTORI ISKOLA Iskolavezető: Dr. Kocsis László, egyetemi tanár Témavezetők: Dr. Nádasyné Dr. Ihárosi Erzsébet,
A takarmány mikroelem kiegészítésének hatása a barramundi (Lates calcarifer) lárva, illetve ivadék termelési paramétereire és egyöntetűségére
A takarmány mikroelem kiegészítésének hatása a barramundi (Lates calcarifer) lárva, illetve ivadék termelési paramétereire és egyöntetűségére Fehér Milán 1 Baranyai Edina 2 Bársony Péter 1 Juhász Péter
habilitált doktor (22/1999)
SZEMÉLYI ADATOK KOVÁCSNÉ DR. GAÁL Katalin 9200 Mosonmagyaróvár, Várallyai u. 35. Magyarország +36 96 566 613 +36 20 5153591 gaal@mtk.nyme.hu gaalkati48@gmail.com Születési datum: 1948. 08.28. MUNKAKÖR
DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI TÓTH ÁGNES
DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI TÓTH ÁGNES MOSONMAGYARÓVÁR 2011 DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM MEZİGAZDASÁG- ÉS ÉLELMISZERTUDOMÁNYI KAR MOSONMAGYARÓVÁR ÉLELMISZERTUDOMÁNYI
Oktatói önéletrajz Dr. Csutora Mária
egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Környezetgazdaságtani és Technológiai Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: - 1989 MKKE, Okleveles közgazda mezőgazdasági szakon Tudományos fokozatok, címek::
Árutojás-termelés. Módszerei. előnevelés: 5-6 hétig utónevelés: 18-20. hétig
Árutojás-termelés Nyugat-Magyarországi Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar Állattudományi Intézet Dr. Konrád Szilárd egyetemi tanársegéd Módszerei 1. Egyfázisú: nevelés és termelés egy helyen
A Kecskeméti Jubileum paradicsomfajta érésdinamikájának statisztikai vizsgálata
Borsa Béla FVM Mezőgazdasági Gépesítési Intézet 2100 Gödöllő, Tessedik S.u.4. Tel.: (28) 511 611 E.posta: borsa@fvmmi.hu A Kecskeméti Jubileum paradicsomfajta érésdinamikájának statisztikai vizsgálata
Pannon löszgyep ökológiai viselkedése jövőbeli klimatikus viszonyok mellett
Pannon löszgyep ökológiai viselkedése jövőbeli klimatikus viszonyok mellett Cserhalmi Dóra (környezettudomány szak) Témavezető: Balogh János (MTA-SZIE, Növényökológiai Kutatócsoport) Külső konzulens: Prof.
Funkcionális halhús előállítása különböző olajok alkalmazásával
Funkcionális halhús előállítása különböző olajok alkalmazásával Biró Janka 1,2, Csengeri István 1 1 Halászati és Öntözési Kutatóintézet 2 Kaposvári Egyetem, Állattudományi Kar Takarmányozást oktatók és
Kísérlettervezés a kémia tanításában a természettudományos gondolkodás fejlesztéséért
Kísérlettervezés a kémia tanításában a természettudományos gondolkodás fejlesztéséért Kiss Edina 1, Szalay Luca 1, Tóth Zoltán 2 1 Eötvös Loránd Tudományegyetem, Kémiai Intézet drkissed@gmail.com 2 Debreceni
PUBLIKÁCIÓS LISTA. KARÁCSONY P. (2008): A hazai gabonaágazat nemzetközi versenyképessége. XXXII. Óvári Tudományos Nap, Mosonmagyaróvár (elıadás)
PUBLIKÁCIÓS LISTA 1. Magyar nyelvő elıadás és poszter KARÁCSONY P. DEBRECENI A. (2010): Az iskolázottság szerepe a magyar agrárgazdaság versenyképességében. Intelektuálny kapitál, ako konkurencná vyhoda
FÖLDTULAJDON ÉS FÖLDBIRTOKVISZONYOK ALAKULÁSA AZ EU TAGORSZÁGOKBAN
SZENT ISTVÁN EGYETEM GÖDÖLLŐ Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskola DOKTORI (PH.D) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI FÖLDTULAJDON ÉS FÖLDBIRTOKVISZONYOK ALAKULÁSA AZ EU TAGORSZÁGOKBAN Készítette: Erdélyi Tamás
A HŐMÉRSÉKLET ÉS A CSAPADÉK HATÁSA A BÜKK NÖVEKEDÉSÉRE
A HŐMÉRSÉKLET ÉS A CSAPADÉK HATÁSA A BÜKK NÖVEKEDÉSÉRE Manninger M., Edelényi M., Jereb L., Pödör Z. VII. Erdő-klíma konferencia Debrecen, 2012. augusztus 30-31. Vázlat Célkitűzések Adatok Statisztikai,
ZAJÁCZ EDIT publikációs lista 2015.10.13.
ZAJÁCZ EDIT publikációs lista 2015.10.13. Tudományos folyóiratokban megjelent közlemény 1. E. Zajácz, Á. Zaják, E. M. Szalai, T. Szalai (2006): Nectar production of some sunflower hybrids. Journal of Apicultural
Animal welfare, etológia és tartástechnológia
Animal welfare, etológia és tartástechnológia Animal welfare, ethology and housing systems Volume 4 Issue 2 Különszám Gödöllı 2008 303 HUNGARIKUM TÍPUSÚ TERMÉK-ELİÁLLÍTÁSRA ALKALMAS MAGYAR LÚD GENOTÍPUSOK
PUBLIKÁCIÓS LISTA MAGYAR NYELVEN, LEKTORÁLT SZAKFOLYÓIRATBAN MEGJELENT TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNY:
PUBLIKÁCIÓS LISTA MAGYAR NYELVEN, LEKTORÁLT SZAKFOLYÓIRATBAN MEGJELENT TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNY: Kacz Károly Salamon Lajos (2000): Gyır-Moson-Sopron megye egyéni gazdaságai az európai integrációra történı
Fajták és tartásmódok a mennyiségi és a minőségi szemléletű állattenyésztésben
Fajták és tartásmódok a mennyiségi és a minőségi szemléletű állattenyésztésben Szalay István Kisállattenyésztési Kutatóintézet és Génmegőrzési Koordinációs Központ Magyar Kisállatnemesítők Génmegőrző Egyesülete
Radonkoncentráció dinamikájának és forrásainak vizsgálata a Pál-völgyibarlangban
Radonkoncentráció dinamikájának és forrásainak vizsgálata a Pál-völgyibarlangban Nagy Hedvig Éva 1,2 Környezettudományi Doktori Iskola 1. Évfolyam Témavezetők: Dr. Horváth Ákos 1 Szabó Csaba Ph.D. 2 1
A FULVOSAV ÉS A HUMINSAV BIOLÓGIAI HATÁSÁNAK VIZSGÁLATA PATKÁNYOKON
Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Doktori Iskola Budapest A FULVOSAV ÉS A HUMINSAV BIOLÓGIAI HATÁSÁNAK VIZSGÁLATA PATKÁNYOKON PhD értekezés tézisei Dr. Vucskits András Valentin 2014 Szent István
DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI ZSÉDELY ESZTER
DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI ZSÉDELY ESZTER MOSONMAGYARÓVÁR 2008 DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM MEZİGAZDASÁG- ÉS ÉLELMISZERTUDOMÁNYI KAR MOSONMAGYARÓVÁR TAKARMÁNYOZÁSTANI
XIV. évfolyam, 1. szám, Statisztikai Jelentések NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE év
XIV. évfolyam, 1. szám, 2015 Statisztikai Jelentések NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE 2014. év Növényvédő szerek értékesítése Növényvédő szerek értékesítése XIV. évfolyam, 1. szám, 2015 Megjelenik évente
Bokor Judit PhD. Szerz, cím, megjelenés helye, Szerz, cím, megjelenés helye, 2008. Szerz, cím, megjelenés. helye, PUBLIKÁCIÓ. Könyv, idegen nyelv
Bokor Judit PhD PUBLIKÁCIÓ Könyv, idegen nyelv Szerz, cím, megjelenés helye, 2006 Szerz, cím, megjelenés helye, 2007 Szerz, cím, megjelenés helye, 2008 Szerz, cím, megjelenés helye, 2009 Könyv, magyar
1. HELYZETÉRTÉKELÉS. Országos áttekintésben a márciusi átlaghoz viszonyított legnagyobb csapadékhiány (32 mm) Kapuvár állomáson fordult elő.
1. HELYZETÉRTÉKELÉS 2014 márciusában a rendelkezésre álló adatok szerint az ország területére lehullott csapadék mennyisége 3 mm (Kapuvár, Vasad, Törtel) és 27 mm (Milota) között alakult, az országos területi
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. június - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
AZ AEROSZOL RÉSZECSKÉK HIGROSZKÓPOS TULAJDONSÁGA. Imre Kornélia Kémiai és Környezettudományi Doktori Iskola
AZ AEROSZOL RÉSZECSKÉK HIGROSZKÓPOS TULAJDONSÁGA Doktori (PhD) értekezés tézisei Imre Kornélia Kémiai és Környezettudományi Doktori Iskola Konzulens: Dr. Molnár Ágnes tudományos főmunkatárs Pannon Egyetem
AGROTECHNIKAI TÉNYEZŐK HATÁSA A KULTÚRNÖVÉNYEKRE ÉS A GYOMOSODÁSRA
PANNON EGYETEM GEORGIKON KAR NÖVÉNYVÉDELMI INTÉZET NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÉS KERTÉSZETI TUDOMÁNYOK DOKTORI ISKOLA ISKOLA VEZETŐ DR. GÁBORJÁNYI RICHARD MTA DOKTORA AGROTECHNIKAI TÉNYEZŐK HATÁSA A KULTÚRNÖVÉNYEKRE
BROJLER. Teljesítménymutatók. An Aviagen Brand
BROJLER 308 Teljesítménymutatók An Aviagen Brand Bevezetés A füzet a Ross 308 Brojler teljesítmény mutatóit tartalmazza, és a Ross Brojler Tartástechnológiai kézikönyvvel együtt használandó. Teljesítmény
OPPONENSI VÉLEMÉNY. Nagy Gábor: A környezettudatos vállalati működés indikátorai és ösztönzői című PhD értekezéséről és annak téziseiről
OPPONENSI VÉLEMÉNY Nagy Gábor: A környezettudatos vállalati működés indikátorai és ösztönzői című PhD értekezéséről és annak téziseiről A Debreceni Egyetem Társadalomtudományi Doktori Tanácsához benyújtott,
ELTÉRŐ TARTÁSTECHNOLÓGIÁK HATÁSA A TEJELŐ TEHÉNÁLLOMÁNYOK ÉLETTARTAMÁRA. Báder Ernő - Kertész Tamás Kertészné, Győrffy Eszter- Kovács Anita
Eltérő tartástechnológiák hatása a tejelő tehénállományok élettartamára 1 (6) ELTÉRŐ TARTÁSTECHNOLÓGIÁK HATÁSA A TEJELŐ TEHÉNÁLLOMÁNYOK ÉLETTARTAMÁRA Báder Ernő - Kertész Tamás Kertészné, Győrffy Eszter-
Oktatói önéletrajz Dr. Csutora Mária
egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Logisztika és Ellátási Lánc Menedzsment Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: - 1989 MKKE, Okleveles közgazda mezőgazdasági szakon Tudományos fokozatok, címek::
A KALÁSZOS GABONÁK TERMÉSEREDMÉNYEI A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓBAN
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGA A KALÁSZOS GABONÁK TERMÉSEREDMÉNYEI A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓBAN 2005 2300/9/2005. GYŐR 2005. november Készült a KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGÁN,
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2016. augusztus kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
Molekuláris biológiai módszerek alkalmazása a maláriát okozó paraziták elterjedésének és prevalenciájának vizsgálatában
TÉMA ÉRTÉKELÉS TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KMR-2010-0003 (minden téma külön lapra) 2010. június 1. 2012. május 31. 1. Az elemi téma megnevezése Molekuláris biológiai módszerek alkalmazása a maláriát okozó paraziták
Doktori Tézisek. dr. Osman Fares
Az uréter motilitásának ellenőrzése, a körkörös és a hosszanti izomlemezek összehangolása, egy új videomikroszkópos módszer Doktori Tézisek dr. Osman Fares Semmelweis Egyetem Urológiai Klinika és Uroonkológiai
BROJLER. Teljesítmény mutatók. An Aviagen Brand
BROJLER 708 Teljesítmény mutatók An Aviagen Brand Bevezetés A füzet a Ross 708 Brojler teljesítmény mutatóit tartalmazza, és a Ross Brojler Tartástechnológiai kézikönyvvel együtt használandó. Teljesítmény
XIV. évfolyam, 1. szám, Statisztikai Jelentések NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE év
XIV. évfolyam, 1. szám, 2014 Statisztikai Jelentések NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE 2013. év Növényvédő szerek értékesítése Növényvédő szerek értékesítése XIV. évfolyam, 1. szám, 2014 Megjelenik évente
Honlap szerkesztés Google Tudós alkalmazásával
Dr. Mester Gyula Honlap szerkesztés Google Tudós alkalmazásával Összefoglaló: A közlemény tematikája honlap szerkesztés Google Tudós alkalmazásával. A bevezetés után a tudományos teljesítmény mérésének
A különböző fajtájú húsok és táplálékok hazai fogyasztási statisztikai adatai hús fogyasztás és a betegségek megjelenésének lehetséges kapcsolata
A különböző fajtájú húsok és táplálékok hazai fogyasztási statisztikai adatai hús fogyasztás és a betegségek megjelenésének lehetséges kapcsolata Dr. Kukovics Sándor Tóth Péter Kukovics Ferenc A konferencia
TERMELŐLI PIACOK ÖSSZEHASONLÍTÓ VIZSGÁLATA A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓBAN
A MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG XV. VÁNDORGYŰLÉSE TERMELŐLI PIACOK ÖSSZEHASONLÍTÓ VIZSGÁLATA A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓBAN Gombkötő Nóra Varga Evelin Mosonmagyaróvár 2017. október 19-20. A téma jelentősége
LIMOUSIN TENYÉSZÜSZŐK VÁLASZTÁSI MUTATÓINAK VIZSGÁLATA
Limousin tenyészüszők választási mutatóinak vizsgálata 1 () LIMOUSIN TENYÉSZÜSZŐK VÁLASZTÁSI MUTATÓINAK VIZSGÁLATA KOVÁCS A. 1 -BÁDER E. 1 - MIHÁLYFI I. 2 -GYÖRKÖS I. 3 1 Nyugat-Magyarországi Egyetem Mezőgazdaság-
KOMMUNÁLIS SZENNYVÍZISZAP KOMPOSZTÁLÓ TELEP KÖRNYEZETI HATÁSAINAK ÉRTÉKELÉSE 15 ÉVES ADATSOROK ALAPJÁN
KOMMUNÁLIS SZENNYVÍZISZAP KOMPOSZTÁLÓ TELEP KÖRNYEZETI HATÁSAINAK ÉRTÉKELÉSE 15 ÉVES ADATSOROK ALAPJÁN KARDOS LEVENTE 1*, SIMONNÉ DUDÁS ANITA 1, VERMES LÁSZLÓ 1 1 Szent István Egyetem Kertészettudományi
BROJLER Teljesítménymutatók
08 BROJLER Teljesítménymutatók An Aviagen Brand ROSS 708 BROJLER: Teljesítménymutatók Bevezetés A füzet a Ross 708 Brojler teljesítménymutatóit tartalmazza, és a Ross Brojler Tartástechnológiai kézikönyvvel
PUBLIKÁCIÓS LISTA MAGYAR NYELVEN, LEKTORÁLT FOLYÓIRATBAN MEGJELENT:
PUBLIKÁCIÓS LISTA MAGYAR NYELVEN, LEKTORÁLT FOLYÓIRATBAN MEGJELENT: 1., Kalmárné Hollósi, E. Kalmár, S. (2000): Friss zöldségek és gyümölcsök értékesítési formái New Jersey államban. Gazdálkodás XLIV.
Geológiai radonpotenciál térképezés Pest és Nógrád megye területén
ELTE TTK, Környezettudományi Doktori Iskola, Doktori beszámoló 2010. június 7. Geológiai radonpotenciál térképezés Pest és Nógrád megye területén Szabó Katalin Zsuzsanna Környezettudományi Doktori Iskola
2/yr (Prognosis for 6 months) Meteorologiai elorejelzes. Akademiai Kiado 1519 Budapest, Pf. 245. e-mail:
Name of publication Frequency Idojaras (Weather, in Orszagos Meteorologiai Szolgalat 1024 Budapest, Kitaibel Pal u. 1. 4-5/yr Idojaras felhavi elorejelzese Orszagos Meteorologiai Szolgalat Semi-monthly
OTKA NN Szabó András és Balog Kitti
Alföldön telepített erdők hatása a talaj sótartalmára és a talajvízre OTKA NN 79835 Szabó András és Balog Kitti 2013. 12. 03. Hipotézis EC max: a sófelhalmozódás maximuma GYz: gyökérzóna Tv: talajvízszint
INTENZÍV BROILER INDÍTÓ
INTENZÍV BROILER INDÍTÓ Cikkszám: 4-131-012-01 Felhasználási javaslat: 0-14 napos korig Háromfázisos etetési technológiát teljes körűen kielégítő takarmány fajtától függetlenül, biztonságos, ellenőrzött
AZ ÉTKEZÉSI TOJÁS FOGYASZTÓI ÉS VÁSÁRLÓI
DEBRECENI EGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR XXXII. ORSZÁGOS TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIA AGRÁRTUDOMÁNYI SZEKCIÓ Hódmezővásárhely-Szeged, 2015. április 8-10. AZ ÉTKEZÉSI TOJÁS FOGYASZTÓI ÉS VÁSÁRLÓI MAGATARTÁSÁNAK
STATISZTIKAI TÜKÖR július 28.
VIII. évfolyam 15. szám 214. február 21. 214/78 STATISZTIKAI TÜKÖR 214. július 28. www.ksh.hu Állatállomány, 214. június 1. Tartalom Bevezető...1 Szarvasmarha-állomány...1 Sertésállomány...2 Baromfiállomány...2
PULYKA NEVELÉSI, HÍZLALÁSI TECHNOLÓGIA
PULYKA NEVELÉSI, HÍZLALÁSI TECHNOLÓGIA (TOJÁSTÓL VÁGÓHÍDIG) Törzsállomány Keltető Előnevelő Hízlaló 57 hét 1.,29-33 hét előnevelés, felkészítés a tojástermelésre 2.,24 hét tojástermelés 5 + 28 nap 1. Tojás
DR. WACHTLER ISTVÁN. Egyetemi tanár / professor emeritus
SZEMÉLYI ADATOK DR. WACHTLER ISTVÁN Magyarország, 3200 Gyöngyös, Virág u 38/1 +36-37-312 916 Wachtler.istvan@uni-eszterhazy.hu Neme Férfi Születési dátum 1945.12.05. Állampolgárság Magyar POZÍCIÓ / BEOSZTÁS
Antibiotikum használat a baromfi ágazatban Ausztriában
Antibiotikum használat a baromfi ágazatban Ausztriában Dr. Peter Mitsch Baromfi szakértő Derzy`s Days 2019, 6th and 7th June, Balatonfüred Témák A baromfiszektor Ausztriában Hústermelés Tojástermelés Antibiotikum
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2017. január kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2017. január kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
VIII. évfolyam, 2. szám, Statisztikai Jelentések VÁGÓHIDAK ÉLŐÁLLAT VÁGÁSA I III. hónap
VIII. évfolyam, 2. szám, 2015 Statisztikai Jelentések VÁGÓHIDAK ÉLŐÁLLAT VÁGÁSA 2015. I III. hónap Vágóhidak élőállat vágása Vágóhidak élőállat vágása VIII. évfolyam, 2. szám, 2015 Megjelenik negyedévente
A HÚS SZEREPE A HUMÁN TÁPLÁLKOZÁSBAN konferencia MEGHÍVÓ
A HÚS SZEREPE A HUMÁN TÁPLÁLKOZÁSBAN konferencia MEGHÍVÓ A Baromfi Termék Tanács és Szakmaközi Szervezet, a Juh- és Kecske Terméktanács és Szakmaközi Szervezet és a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet
37/ / Oktatási és kutatási tevékenység, tantárgyfelelős, tanácsos, vagyongazdálkodási referens
SZEMÉLYI ADATOK AMBRUS ANDREA 37/518-300 +36-70/365-7427. ambrus.andrea@uni-eszterhazy.hu Neme: nő.. Születési dátum 1975./..06/29 Állampolgárság magyar adjunktus SZAKMAI TAPASZTALAT Oktatási és kutatási
TARTÁSTECHNOLÓGIA. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP /1/A
TARTÁSTECHNOLÓGIA Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 Előadás áttekintése ÁLLATTARTÁSI TECHNOLÓGIÁK, BORJÚ-, NÖVENDÉKNEVELÉS ÉS HÍZLALÁS - Az állattartási technológiák
Egyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei FONTOSABB AGROTECHNIKAI TÉNYEZŐK HATÁSÁNAK VIZSGÁLATA AZ ŐSZI BÚZA TERMESZTÉSBEN
Egyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei FONTOSABB AGROTECHNIKAI TÉNYEZŐK HATÁSÁNAK VIZSGÁLATA AZ ŐSZI BÚZA TERMESZTÉSBEN Hornok Mária Témavezető: Prof. Dr. Pepó Péter MTA doktora DEBRECENI EGYETEM Hankóczy
A KÖZÚTI KÖZLEKEDÉS HATÁSAINAK FOKOZOTTAN KITETT MEZŐGAZDASÁGI TERÜLETEK ZALA MEGYÉBEN
KÖRNYEZETTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLÁK KONFERENCIÁJA 2012. augusztus 30-31. ELTE, Budapest A KÖZÚTI KÖZLEKEDÉS HATÁSAINAK FOKOZOTTAN KITETT MEZŐGAZDASÁGI TERÜLETEK ZALA MEGYÉBEN Martin Gizella PhD hallgató
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. december - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
Animal welfare, etológia és tartástechnológia
Animal welfare, etológia és tartástechnológia Animal welfare, ethology and housing systems Volume 7 Issue 4 Különszám Gödöllı 2011 315 C-VITAMIN, VALAMINT E-VITAMIN ÉS SZELÉN ADAGOLÁSÁNAK HATÁSA LUDAK
ORSZÁGOS KÖRNYEZETEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET
ORSZÁGOS KÖRNYEZETEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET 1097 Budapest, Gyáli út 2-6. Levélcím: 1437 Budapest Pf.: 839 Telefon: (06-1) 476-1100 Fax: (06-1) 215-0148 http://www.oki.antsz.hu/ A PARLAGFŰ (Ambrosia artemisiifolia)
A SZULFÁTTRÁGYÁZÁS HATÁSA AZ ŐSZI BÚZA KÉMIAI ÖSSZETÉTELÉRE ÉS BELTARTALMI ÉRTÉKMÉRŐ TULAJDONSÁGAIRA. DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI KALOCSAI RENÁTÓ
A SZULFÁTTRÁGYÁZÁS HATÁSA AZ ŐSZI BÚZA KÉMIAI ÖSSZETÉTELÉRE ÉS BELTARTALMI ÉRTÉKMÉRŐ TULAJDONSÁGAIRA DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI KALOCSAI RENÁTÓ MOSONMAGYARÓVÁR 2003 NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM MEZŐGAZDASÁG-
Háromféle gyógynövénykivonat hatása a barramundi (Lates calcarifer) természetes immunválaszára
Háromféle gyógynövénykivonat hatása a barramundi (Lates calcarifer) természetes immunválaszára Ardó László 1, Rónyai András 1, Feledi Tibor 1, Yin Guojun 2, Neill J. Goosen 3, Lourens de Wet 3, Jeney Galina
DOKTORI (Ph.D.) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI
DOKTORI (Ph.D.) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI KAPOSVÁRI EGYETEM AGRÁR ÉS KÖRNYEZETTUDOMÁNYI KAR Élettani, Biokémiai és Állategészségügyi Intézet Doktori iskola vezetője: Dr. Kovács Melinda az MTA levelező tagja Témavezető:
A komponensek jellemzőinek és a gyártási műveletek paramétereinek szerepe papírból készült különböző termékek visszaforgathatóságában
A komponensek jellemzőinek és a gyártási műveletek paramétereinek szerepe papírból készült különböző termékek visszaforgathatóságában Beszámoló a 2014 15-ös tanév első félévében végzett doktoranduszi tevékenységről
A április havi csapadékösszeg területi eloszlásának eltérése az április átlagtól
1. HELYZETÉRTÉKELÉS Csapadék 2014 áprilisában a rendelkezésre álló adatok szerint az ország területére lehullott csapadék mennyisége 12 mm (Nyírábrány) és 84 mm (Kölked) között alakult, az országos területi
Az ASP gazdasági hatásai
Az ASP gazdasági hatásai A hazai vadegészségügy és vadgazdálkodás aktuális kérdései c. konferencia Budapest, 2018. március 20. dr. Ózsvári László tanszékvezető egyetemi docens Törvényszéki Állatorvostani,
HOLSTEIN-FRÍZ KERESZTEZETT TEHÉNÁLLOMÁNYOK KÜLLEMI TULAJDONSÁGAINAK ALAKULÁSA
Holstein-fríz keresztezett tehénállományok küllemi tulajdonságainak alakulása 1(6) HOLSTEIN-FRÍZ KERESZTEZETT TEHÉNÁLLOMÁNYOK KÜLLEMI TULAJDONSÁGAINAK ALAKULÁSA BÁDER P. 1 - BÁDER E. 1 BARTYIK J 2.- PORVAY
A HAKI szolgáltatásai az EHA fejlesztések tervezéséhez és megvalósításához
A HAKI szolgáltatásai az EHA fejlesztések tervezéséhez és megvalósításához Békefi Emese és Dr. Váradi László Halászati és Öntözési Kutatóintézet SustainAqua Termelői Fórum Rétimajor, 2009. június 26. HAKI
Matematikai statisztika c. tárgy oktatásának célja és tematikája
Matematikai statisztika c. tárgy oktatásának célja és tematikája 2015 Tematika Matematikai statisztika 1. Időkeret: 12 héten keresztül heti 3x50 perc (előadás és szeminárium) 2. Szükséges előismeretek:
Szakmai előrehaladási jelentések rendje
Szakmai előrehaladási jelentések rendje Tartalomjegyzék Bevezetés...2 Szakmai előrehaladási jelentés: kitöltési útmutató...2 Rövid szakmai összefoglaló...2 A projekt résztvevői...2 A projektben elért eredmények...2
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2016. április kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
TÁMOP A-11/1/KONV WORKSHOP Június 27.
Fenntartható energetika megújuló energiaforrások optimalizált integrálásával TÁMOP-4.2.2.A-11/1/KONV-2012-0041 WORKSHOP 2014. Június 27. A munkacsoport tagjai: az éves hőveszteségek-hőterhelések elemzése
A MAGNÉZIUM - ADAGOLÁS HATÁSA A TYÚKOK TERMELÉSI TULAJDONSÁGAIRA
DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI NYUGAT - MAGYARORSZÁGI EGYETEM MEZ GAZDASÁG- ÉS ÉLELMISZERTUDOMÁNYI KAR MOSONMAGYARÓVÁR ÁLLATTUDOMÁNYI INTÉZET Doktori Iskola vezet je: Dr. Schmidt János egyetemi tanár
VI. évfolyam, 2. szám Statisztikai Jelentések. FŐBB TERMÉNYEK ÉS TERMÉKEK KÉSZLETALAKULÁSA év
VI. évfolyam, 2. szám 215 Statisztikai Jelentések FŐBB TERMÉNYEK ÉS TERMÉKEK KÉSZLETALAKULÁSA 214. év Főbb termények és termékek alakulása Főbb termények és termékek alakulása VI. évfolyam, 2. szám 215
DOKTORI (PHD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI SZAFNER GÁBOR
DOKTORI (PHD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI SZAFNER GÁBOR MOSONMAGYARÓVÁR 2014 NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar Mosonmagyaróvár Matematika, Fizika és Informatika Intézet Ujhelyi
XVI. évfolyam, 4. szám, Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I-III. negyedév
XVI. évfolyam, 4. szám, 2015 Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I-III. negyedév Műtrágya értékesítés Műtrágya értékesítés XVI. évfolyam, 4. szám, 2015 Megjelenik negyedévente Osztályvezető Dr.
ISMÉTLŐDŐ STRESSZ HATÁSAINAK VIZSGÁLATA ZEBRADÁNIÓN (DANIO RERIO)
ISMÉTLŐDŐ STRESSZ HATÁSAINAK VIZSGÁLATA ZEBRADÁNIÓN (DANIO RERIO) Buza Eszter, Váradi László, Csenki Zsolt, Müller Tamás, Jeney Zsigmond, Mézes Miklós Szent István Egyetem Mezőgazdaság-és Környezettudományi
A nyulak is szenvednek a melegtől - és romlanak a szaporasági mutatók
A nyulak is szenvednek a melegtől - és romlanak a szaporasági mutatók Ugyanakkor nem lehet tehetetlenül figyelni az emberi tevékenység által bekövetkező kedvezőtlen változásokat. A hőstressz negatív hatásai
A VÁGÁSI KOR, A VÁGÁSI SÚLY ÉS A ROSTÉLYOS KERESZTMETSZET ALAKULÁSA FEHÉR KÉK BELGA ÉS CHAROLAIS KERESZTEZETT HÍZÓBIKÁK ESETÉBEN
A vágási kor, a vágási súly és a rostélyos keresztmetszet alakulása fehér kék belga és charolais keresztezett hízóbikák esetében 1 () A VÁGÁSI KOR, A VÁGÁSI SÚLY ÉS A ROSTÉLYOS KERESZTMETSZET ALAKULÁSA
LIV. Georgikon Napok Keszthely, 2012.10.11. Hízott libamáj zöldülésének vizsgálata
LIV. Georgikon Napok Keszthely, 0.0.. Hízott libamáj zöldülésének vizsgálata Kacsala László Vajda Tamás Rekedtné Fekete E. Áprily Szilvia Szabó András Andrássyné Baka Gabriella Romvári Róbert Kaposvári
A 2019-re vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként
A 2019-re vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya Cím Acta Antiqua Academiae Scientiarum Hungaricae Kiadó Megítélt
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2017. március - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
A 2018-ra vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként
A 2018-ra vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya Cím Acta Antiqua Academiae Kiadó Megítélt támogatás (forint)
XXIV. évfolyam, 2. szám, Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I. negyedév
XXIV. évfolyam, 2. szám, 2013 Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS 2013. I. Műtrágya értékesítés Műtrágya értékesítés XXIV. évfolyam, 2. szám, 2013 Megjelenik ente Osztályvezető Dr. Vágó Szabolcs
Városi légszennyezettség vizsgálata térinformatikai és matematikai statisztikai módszerek alkalmazásával
Pannon Egyetem Vegyészmérnöki Tudományok és Anyagtudományok Doktori Iskola Városi légszennyezettség vizsgálata térinformatikai és matematikai statisztikai módszerek alkalmazásával DOKTORI (Ph.D.) ÉRTEKEZÉS
A július havi csapadékösszeg területi eloszlásának eltérése az júliusi átlagtól
1. HELYZETÉRTÉKELÉS Csapadék 2014 júliusában a rendelkezésre álló adatok szerint az ország területére lehullott csapadék mennyisége 59 mm (Drávaszabolcs) és 239 mm (Pankota) [Csongrád m.] között alakult,
TETRA-H Nevelési és tojástermelési technológia
TETRA-H Nevelési és tojástermelési technológia 1 TETRA-H nevelési és tojástermelési technológia A kettős hasznosítású TETRA-H nyugodt vérmérsékletű, színes tollú hibrid a külterjes tartást is kitűnően
2009. február 27. KÖZLEMÉNY a háztartási és a nem pénzügyi vállalati kamatlábakról a januári adatok alapján
KÖZLEMÉNY a háztartási és a nem pénzügyi vállalati kamatlábakról a. januári adatok alapján.. Januárban tovább csökkent a háztartások új lakáshitel szerződéseinek értéke, elsősorban a svájci frank lakáshitelek
műszaki tudomány doktora 1992 Beosztás: stratégiai tanácsadó, tudományos tanácsadó Munkahelyek: Nokia -Hungary kft Veszprémi Egyetem
Név: Tarnay Katalin Születési adatok: Nyiregyháza, 1933. május 8 Legmagasabb tudományos fokozat, és elnyerésének éve: műszaki tudomány doktora 1992 Beosztás: stratégiai tanácsadó, tudományos tanácsadó
Ellenőrzési lista baromfitelepek állategészségügyi ellenőrzéséhez (madárinfluenza miatt, betelepítést megelőzően)
Ellenőrzési lista baromfitelepek állategészségügyi ellenőrzéséhez (madárinfluenza miatt, betelepítést megelőzően) A telep neve:... Telephelye-címe:... Telefon/fax száma:... Tulajdonos/üzemeltető neve:...
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2016. november kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
ÁLLATTENYÉSZTÉSI GENETIKA
TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 project ÁLLATTENYÉSZTÉSI GENETIKA University of Debrecen University of West Hungary University of Pannonia The project is supported by the European Union and co-financed by
Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományi Kutatóközpont Talajtani és Agrokémiai Intézet
Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományi Kutatóközpont Talajtani és Agrokémiai Intézet Dr. Márton László PhD 1022 BUDAPEST, HERMAN O. U. 15. Tel.: 06/30/3418702, E-MAIL: marton@rissac.huc A levegőből
1. HELYZETÉRTÉKELÉS. A sokévi szeptemberi átlaghoz viszonyított legnagyobb csapadékhiány (20-39 mm) a Szatmári-síkságon jelentkezett.
1. HELYZETÉRTÉKELÉS Csapadék 2014 szeptemberében a rendelkezésre álló adatok szerint az ország területére lehullott csapadék mennyisége 9 mm (Fehérgyarmat) és 250 mm (Murakeresztúr) között alakult, az