& A LEXIKOLÓGIA RÉSZTERÜLETEI

Átírás

1 1. óra A LEXIKOLÓGIA ALAPKÉRDÉSEI A lexikológia vagy szókészlettan a nyelvtudomány egyik diszciplínája, amely a szókészlet tanulmányozásával foglalkozik. Nemcsak a szókészleti egységek f o r m á j á t (felépítését) és f u n k c i ó j á t (jelentését) vizsgálja, hanem a szókészlet e le m e i n e k b e ls ő ö s z - s z e f ü g g é s é t is. A lexikológus a szavakat és állandósult szókapcsolatokat a szókészlet egésze által alkotott rendszer szerves tagjaiként vizsgálja. A s z ó k é s z l e t valamely nyelv szavainak és állandósult szókapcsolatainak összessége. Amikor a nyelv egész szókészletének arra a részére gondolunk, amelyet ebből egyetlen egyén birtokol vagy amely a nyelv valamely részrendszeréhez tartozik, gyakran a szókincs megnevezést használjuk. Így például beszélhetünk egyfelől a fejlődő gyermek, a kétnyelvű beszélő, Arany János stb., másfelől a kenderfeldolgozás, a kohászat, a matematika stb. szókincséről. Mint a nyelvi rendszer valamely síkján elhelyezkedő elemekkel foglalkozó más nyelvtudományi ágak, a szókészlettan is lehet leíró vagy történeti, általános vagy speciális, elméleti vagy alkalmazott. A lexikológia csak a legújabb évtizedekben vált a nyelvtudomány önálló ágává, a nyelvleírásnak a grammatikai rendszerezést kiegészítő, szerves részévé. & A LEXIKOLÓGIA RÉSZTERÜLETEI A szókészlettani néhány önálló tudományágra bomlik: ezeknek a határai nem állandósultak még teljesen. Rendszerint a következő önálló tudományágakat szokás emlegetni: 1. frazeológia: az állandósult szókapcsolatokkal foglalkozik; 2. etimológia (szóeredettan, szófejtéstan): a szavak eredetét kutatja; 3. onomasztika (névtan, névtudomány): a tulajdonnevekkel foglalkozik; 4. lexikográfia (szótártan): a szavak szótárazásának elméleti és gyakorlati kérdéseivel foglalkozik a lexikográfia valójában az alkalmazott lexikológia legfontosabb területe; 5. szószemantika (szójelentéstan): a lexémák jelentésével foglalkozik (de a jelentéstan maga tágabb fogalom, mivel nemcsak szójelentéstan létezik, hanem a nyelvtani elemeknek is van szemantikájuk). Lexikológia lexikográfia A lexikológia egyre jobban elhatárolódik a lexikográfiától, amely mint alkalmazott nyelvészeti stúdium egy gyakorlati tevékenységnek, a szókészlet szótári feldolgozásának elméleti és gyakorlati problémáival foglalkozik. A lexikográfia elsősorban a szókészlet egyes

2 konkrét elemeinek a bemutatására törekszik, míg a lexikológia elsősorban ezek belső összefüggését vizsgálja elméleti alapon. A lexikográfia a) egyrészt a szótárírás elméleti és módszertani kérdéseivel, az egyes szótártípusok jellemző sajátosságainak vizsgálatával foglalkozik, b) másrészt pedig az egyes szótárak megszerkesztésének gyakorlati problémáival. & A SZÓ ÉS A LEXÉMA FOGALMA A lexikológiában a szó mellett a lexéma is használatos. Ennek az az oka, hogy a szó szó jelentése nem egyértelmű. A szó vonatkozhat 1. minden szabad morfémára ilyen értelemben a világ világa kifejezés két szóból áll; 2. egy elvont nyelvi egységre, melynek a világ és a világa két konkrét megvalósulási formája ilyen értelemben ebben a kifejezésben ugyanaz a szó van meg két különböző nyelvtani alakban. Ez utóbbi jelentésben használatos a lexéma, amely tehát egy elvont nyelvi egység, akárcsak a fonéma vagy a morféma. A lexéma műszó elsősorban a lexikológiában és a szemantikában használatos, a grammatikában viszont praktikusabb a hagyományos szó terminust használni. A lexéma műszó jelentése az 1. egyetlen szabad morfémából álló szavakon kívül (pl. elromlik) magába foglalja az 2. állandósult szókapcsolatokat is (pl. csütörtököt mond). Azt mondhatjuk tehát, hogy a csütörtököt mond lexéma két szóból áll. A lexémát a szótárírás gyakorlatában a ragozható szavaknak mindig egy meghatározott alakja képviseli: 1. A f ő n e v e k szótári alakja a ragtalan, jeltelen (egyes számú alanyesetben álló) forma, pl. madár, bokor 2. A m e l l é k n e v e k szótári alakja a ragtalan, jeltelen (alapfokban és egyes számú alanyesetben álló) forma, pl. kedves, sárga 3. Az ig é k szótári alakja a ragtalan, jeltelen vagy -ik ragot tartalmazó (alanyi ragozású, kijelentő mód, jelen idejű, egyes szám harmadik személyű) forma, pl. száll, eszik!!! Az indoeurópai nyelvek szótáraiban általában főnévi igenévi formát találunk, pl. ném. gehen, szlk. ísť, de: angol go. # A szó helye a nyelv rendszerében A nyelvtan legfontosabb e g y s é g e i a morféma, szó, szintagma, tagmondat, mondat, szöveg. A nyelvtan hagyományos felfogásában a szó nagyon fontos szerepet játszik, hiszen ez az alapegysége mind az alaktannak (morfológiának), mind a mondattannak (szintaxisnak): a) az alaktan kérdése: hogyan épülnek föl a morfémákból a szavak b) a mondattan kérdése: hogyan illeszkednek a szavak egymással magasabb egységekké,

3 szószerkezetekké, azok tagmondatokká, ill. mondatokká, a mondatok szövegekké. A modern nyelvtudomány megkérdőjelezte a hagyományos nyelvészetnek azt az eljárását, hogy a grammatikát a szóra mint alapegységre építette föl. A szó alapegység voltának megkérdőjelezését a következő megfontolások, ill. megfigyelések támogatták: 1. A nyelv legkisebb, jelentéssel bíró egysége nem a szó, hanem a morféma. A grammatikának ezért elsősorban a morfémára kell épülnie, s a szónak a szószerkezethez hasonlóan kisebb jelentőséget kell tulajdonítani. 2. A hagyományos nyelvtan követői a szót magától értődőnek tekintették, nem határozták meg szabatosan a szó fogalmát. 3. A szavak elhatárolása, azaz annak eldöntése, hogy egy adott fonémasor szó-e vagy nem, egy szó-e vagy több stb. nem mindig vezet megnyugtató eredményre. Különösen így van ez a m a g y a r n y e l v b e n, ahol a szószerkezet és az összetett szó közti határvonal sokszor nagyon elmosódott, és lényegében egy külsődleges szempont, a helyesírás alapján különítjük el a kettőt. Pl. aranygyűrű arany nyaklánc 4. Egyik nyelvről a másikra különböző dolgokat nevezünk szónak. A szó tehát nemcsak egy-egy nyelven belül, hanem a világ nyelvei közt is v is z o n y - lag os e g y s é g. Köztes szinten helyezkedik el a morféma és a mondat abszolút szintjei közt, s ez a szint nem elengedhetetlenül szükséges a nyelvműködés leírásához. Ha a szó státusza ilyen bizonytalan, hogyan magyarázható mégis, hogy a szó az ókortól fogva a nyelv alapegységének számít? Edward Sapir azt tapasztalta, hogy az írott szó fogalmával nem ismerős indián adatközlő minden különösebb nehézség nélkül képes egy szöveget a kutató kívánságára szavanként diktálni, de vonakodik ennél tovább menni, a szót alkotórészeire bontani, tövet és toldalékot elkülöníteni; arra hivatkozik, hogy ennek nincs értelme. Ennek alapján Sapir a szó lélektani érvényességéről beszél. # A szó meghatározása A korábbi szómeghatározások legnagyobb hibája az volt, hogy nem formális ismérvekre támaszkodtak, hanem jelentéstaniakra. A szót olyan egységként határozták meg, amelyben az adott hangsorhoz kapcsolódó jelentés egyszerű vagy egységes, amely egy bizonyos dologra utal. Ez a kritérium teljesen alkalmatlan a szó elhatárolására. Elég, ha az olyan párokra gondolunk, mint a ház teteje háztető, a ház mellett háznál, amelyek ugyanazt a jelentést hordozzák, az egyik esetben mégis egy szóból, a másikban több szóból állnak

4 1. A szómeghatározás elsődleges kritériumai: formai kritériumok Ha egy nyelv sok-sok mondatát összehasonlítanánk egymással, megállapíthatnánk, hogy bennük bizonyos szegmentumok: a) mindig változatlan formában bukkannak föl a mondat különböző pontjain (a fonémák, morfémák mindig azonos sorrendben követik egymást) a szó változatlansága A nagyobb egységekkel nem ez a helyzet, pl. A házban sokan vannak. Sokan vannak a házban. De: csak házban, nem lehet *zhbaná vagy *banház. b) belsejébe nem ékelődhet más szegmentum (szabad morféma) vagy nyelvtani funkciójú szünet a szó zártsága (felbonthatatlansága) A nagyobb egységekkel nem ez a helyzet, pl. A nagy házban nagyon sokan vannak.; A (..) házban nagyon sokan vannak. Kötött morféma vagy töprengési szünet ékelődhet közbe egy ragozott szóba, pl. házamban; ház(..)ban. c) a szegmentumok jó része ezenkívül egyedül is állhat mondat (vagy szöveg) értékben, vagyis minimális nyilatkozatot alkothatnak a szó önállósága Pl. A: Miben vannak? B: Házban.!!! De vö.: A: Kimész? B: Ki. Az ilyen tulajdonságokkal rendelkező szegmentumok a szavak. A szavak tehát a mondatnak legkisebb gyakorlatilag elválasztható alkotórészei. Bloomfield klasszikus meghatározása szerint a szó minimális szabad forma. 2. A szómeghatározás másodlagos kritériumai Másodlagosan a jelentés és különféle fonológiai kritériumok (hangsúly, hangsorépítő szabályok) is figyelembe vehető a szavak meghatározásában. A gyakorlatban e g y k ü ls ő d l e g e s k r it é r i u m o t is alkalmazunk, a helyesírásit. Írásban a szó önállóságára a szóköz utal. Szövegelemzéskor egyszerűen mindazt tekinti egy szónak, ami két szóköz között áll. A s z á m í t óg é p is így ismeri föl és különbözteti meg egymástól a szavakat

5 3. A szóság fokozatai A szavakat tehát különböző, bár egymással összefüggő kritériumok segítségével határozzuk meg. A szavak kategóriájának vannak: a) olyan tagjai, amelyekre az összes kritérium érvényes ezek a szavak kategóriájának legszilárdabb tagjai, prototipikus szavak ; b) olyan tagjai, amelyekre csak a kritériumok egy része érvényes ezek a szavak kategóriájának periferikusabb tagjai; c) olyan tagjai, amelyeknek hovatartozása kétséges, az egymással ellentmondó jegyek alapján csak részben minősíthetők szónak, s a másfajta elemzés létjogosultságát sem lehet tagadni. Például az ö n á l l ó s á g kritériuma alapján a szavak minimális nyilatkozatot alkothatnak. Ez egyértelműen vonatkozik a fogalomszavakra, pl. ház, ember, megy, tagnap stb., s még inkább persze a mondaszókra (szia, viszlát, bocsánat). Azonban igen kicsiny a valószínűsége, hogy az a határozott névelő fordul elő minimális nyilatkozatként. Ugyanakkor az igekötő nem önálló szó, mégis állhat önálló nyilatkozatként, pl. A: Kimész? B: Ki!, ezenkívül pedig az is önállóságra utal, hogy az igekötős ige nem felel meg sem a változatlanság, sem a zártság kritériumának, pl. kimegy, de: nem megy ki, ill. kimegy, de: ki nem megy, ki is megy. Visszatérve a névelőre: a m á s o d l a g o s ismérvek is gyöngítik a névelő szósági fokát, hiszen j e l e n t é s ü k nem fogalmi, hanem inkább nyelvtani, akárcsak a toldalékoké, h a n g t a n i szempontból pedig rendszerint hangsúlytalanok, holott a magyar szavak általában hangsúlyos szótaggal kezdődnek. Az ilyen típusú formaszavak viszont a t ö b b i k r i t é r i u m alapján egyértelműen szónak minősülnek: hangalakjuk változatlan, közbeékeléssel elválaszthatók az őket követő szavaktól (a ház: a nagy ház, a ( ) ház), sőt használatuk párhuzamos az az mutató névmáséval, amely pedig önálló mondatként is állhat (Az a ház az övék? Az.) A magyar névelő státusza nem azonos a r o m á n, a b o l g á r, a n o r v é g stb. névelő státuszával: az utóbbiak a szó után állnak, s közéjük nem ékelődhet be más szó. Pl. rom. om ember, omul az ember, norv. hus [hu:s] ház, huset a ház. Magyarázzuk meg a fönti kritériumok alapján, miért önálló szó a magyar nem (és ezért külön írjuk igék előtt is, pl. nem tudom), és miért nem önálló szó a szlovák ne- (és egybeírjuk az igével, pl. neviem). 4. Simulószók (klitikumok) A szóság alacsonyabb fokával rendelkező elemeket a nyelvtan simulószóknak vagy klitikumoknak nevezi. Ezek olyan nyelvi elemek, amelyek szabadabbak a toldalékoknál, vagyis a kötött morfémánál, inkább az önálló szavakhoz sorolhatók, de önállóságukat korlátozza, hogy mindig csak egy másik szóhoz, az ún. gazdaszóhoz tapadva jelennek meg, vele egyetlen hangsúlyszakaszba tartoznak

6 Ha a simulószó követi a gazdaszót, enklitikumnak nevezzük, pl. megvolt-e, ő is. Ha a simulószó megelőzi a gazdaszót, proklitikum a neve, pl. a ház. Amint a példák is mutatják, a klitikumokat hol kötőjelezzük, hol különírjuk. Ez is utal átmeneti jellegükre. A SZÓKÉSZLET & ALAPFOGALMAK Szókészlet szókincs A s z ó k é s z le t valamely nyelv szavainak és állandósult szókapcsolatainak összessége. Amikor a nyelv egész szókészletének arra a részére gondolunk, amelyet ebből egyetlen egyén birtokol vagy amely a nyelv valamely részrendszeréhez tartozik, gyakran a szókincs megnevezést használjuk. Így például beszélhetünk egyfelől a fejlődő gyermek, a kétnyelvű beszélő, Arany János stb., másfelől a kenderfeldolgozás, a kohászat, a matematika stb. szókincséről. Az aktív és a passzív szókincs Az aktív szókincs a szókészletnek az a része, amelyet a beszélő ténylegesen használ. A passzív szókincs a szókészletnek az a része, amelyet a beszélő ismer és megért ugyan, de használni nem szokott. A passzív szókincshez tartoznak például a szépirodalomból ismert elavult, régies, választékos vagy tájnyelvi szavak és kifejezések, az iskolában tanult szakszavak, amelyeket más lévén a szakmája a beszélő nem használ. Az aktív szókincs nagyságát 5000 szó körül becsülik, a passzív szókincs 5 6-szor nagyobb ennél. A szókészlet tagolódása a szavak társadalmi fontossága szerint Az aktív és a passzív szókincs megkülönböztetése a nyelvhasználatból ered, de nincs köze az adott nyelv szókészletének szerkezetéhez. A s z ók é s z l e t b e l s ő s z e r k e z e t e alapján viszont megkülönböztetjük az alapszókincset mint a szókészlet szilárd magvát és az ún. peremszókincset vagy kiegészítő szókészletet mint a szókészlet változékonyabb részét

7 Az a l a p s z ók i n c s b e tartoznak a mindannyiunk által ismert, szóban és írásban állandóan használt mindennapi szavak, a magyar emberek aktív szókincsének legszervesebb elemei. Ide tartoznak a következők: 1. a mondatszerkesztésben alkalmazott viszonyszók zöme: névelők, névutók, kötőszók, a legtöbb névmás (személyes, mutató, vonatkozó), a legtöbb határozószó, igekötők 2. a társadalmi és az egyéni életben fontos fogalmak, tárgyak, cselekvések, viszonyok, tulajdonságok, mennyiségek megnevezői (főnevek, melléknevek, számnevek, igék) Az alapszókincsbe tartozó szavak tulajdonságai a) f o n t o s a k : nélkülük a beszéd elképzelhetetlen b) ö s s z n é p i jellegűek: a társadalom minden tagja ismeri és használja őket c) általában h o s s z ú i d e j e használatosak: a finnugor rétegből származó szavak több ezer éve, a jövevényszavak több száz éve vannak nyelvünkben d) n a g y c s a l á d j u k van, azaz számos képzett, ill. összetett szó alakult velük. Az alapszókészletbe tőszók (ég, fut, nyár), származékszók (termel, fordul, asztalos, vízi), összetételek (szemüveg, egymást) egyaránt tartoznak. A peremszókincsbe tartozó szavak tulajdonságai a) k e v é s b é f o n t os elemei a nyelvnek, mert a társadalom számára maga a szó által jelölt dolog is kevésbé lényeges (lovag, lőcs, löncs, fogmeder, kéménytűz, tőkésítés) b) n e m ös s z n é p i jellegűek, azaz nem mindenki használja őket, csak kisebb közösségek (lopótök, lombik, habarcs, segédmunkás, űrállomás) c) általában r ö v i d i d e j e vannak a nyelvben (szélesvásznú, szputnyik) vagy csak rövid ideig voltak használatban (kinemaszkóp, gépely, újdondász, éleny) d) általában t á r s t a l a n s z a v a k, azaz nincs vagy alig van családjuk (pisztácia, molekula, karburátor) Az alapszókészletet és a kiegészítő szókészletet nem lehet egymástól élesen elkülöníteni, állandó az áramlás közöttük. Minden új szó a szókészlet külső rétegeiben kezdi életét, s a tőle jelölt dolog fontosságától függően gyorsabban vagy lassabban kerül egyre közelebb a szókincs magjához. Így például ma már jóllehet nem régóta használatosak nyelvünkben az alapszókészlethez tartozik a rádió, beton, benzin, telefon, sőt a mobil szó. Természetesen ellenkező folyamat is lejátszódhat: a valamikor alapszókészletbeli szavak a szókincs peremére kerülnek. Az egyéni szókincs és a teljes szókészlet A teljes magyar szókészlet tehát a magyarul beszélők összessége által használt, ill

8 megértett szavak és szó értékű más nyelvi elemek egész körét egyetlen egyén vagy társadalmi osztály, réteg, szakmai csoport stb. sem használja, még csak nem is ismeri. Olyan szótárunk sincs, amely ezt a maga teljességében összefoglalná. Az egyéni szókincs az egyes ember által használt, ill. ismert szavak összessége (egyéni aktív szókincs, egyéni passzív szókincs). Úgy is mondhatjuk, hogy a beszélő idiolektusában található szavak összessége. Ennek nagysága nagymértékben függ az illető korától, műveltségétől, környezetétől. A 14 éves gyerek ma átlag 6 7 ezer szót ismer: az igen nagy szókincsű ember pedig még 50 ezernél is többet. Az í r ó i s z ó k i n c s esetleg még ennél is nagyobb: Arany János pusztán kisebb költeményeiben mintegy 23 ezer szót használ. Érdekes, hogy a Shakespeare szókincsét tartalmazó szótár szintén 23 ezer szót tartalmaz; Dantéé 17 ezret, Karel Čapek egyik regényében (Život a dílo skladatele Foltýna) 4192 szó van. A teljes szókészlet a mai magyar nyelvben élő, ténylegesen használt, ill. értett szavak és állandó szókapcsolatok összessége. & A SZÓKÉSZLET NAGYSÁGÁNAK MEGHATÁROZÁSÁVAL KAPCSOLATOS PROBLÉMÁK 1. Mi számít (külön) szónak? Megnehezíti a szószámlálást az a körülmény, hogy a nyelvtudományban máig sincs általánosan elfogadott meghatározása a szó mivoltának, márpedig mindennemű munkának az az alapja, hogy mit tekintünk szókészlettani egységnek. Vannak határesetek, amelyeknél nehéz eldöntenünk, hogy egy vagy két szóval állunk-e szemben; a szószerkezetek és az öszszetett szavaknak az ingadozási sávja meglehetősen széles. Egy szó átlagosan hány másikkal alkothat összetételt, mennyi a valóban meglévő kombinációk száma? Az egyes szaknyelvi nómenklatúrákban az egyes összetételi elemek gyakori ismétlődését tapasztaljuk. Az összetett szavakban sokszor ugyanazok az összetételi tagok ismétlődnek (faláb, műláb; ikszláb, karikaláb, lőcsláb karikaláb, ó-láb; gólyaláb; borjúláb, disznóláb, kecskeláb, lóláb; nyúlláb; ágyláb, asztalláb, székláb; hídláb; hegyláb; harangláb; ólomláb(akon jár) kínos lassúsággal halad, vasláb; háromláb; háromláb háromlábú tartó, állvány versláb, kamatláb, pénzláb valamely pénzegységnek megfelelő nemesfém súlya, fináncláb vágott dohányban vastagabb, nehezen égő szál ; négykézláb, épkézláb), ill. a tagok sorrendjében térnek el egymástól (vízcsap, csapvíz; szemüveg, üvegszem). A kémiai vegyületek sokaságának megnevezésében bizonyos szavak vagy szóelemek állandóan visszatérnek, vagyis egy-egy elem akár sok ezer elnevezésben, vegyületnévben is visszaköszön. A dezoxiribonukleinsav minden eleme számos más összetételben is szerepel

9 Egészen más eredményre jutunk akkor is, ha pl. az igéknek igeneves származékait külön szóként kezeljük, mint akkor, ha csak a tőmorfémákat számítjuk. Mindez megmutatja azt is, mennyire nehéz ha nem lehetetlen összehasonlítani a különböző nyelvek szókincsét. Vajon gazdagabb-e attól a magyar nyelv szókincse, hogy van benne mondjuk faláb szó (amely kétségtelenül önálló szónak számít), míg a szlovákban a drevená noha vagy az angolban a wooden leg szókapcsolat, és így nyilvánvalóan nem gyarapítja a szlovák, ill. angol szóállományt? 2. A gyűjtendő szókincs körülhatárolásának problémái El kell döntenünk, hogy a mai magyar nyelv szókincsét keressük-e, vagy a magyar szókincset idő- és térbeli korlátok nélkül. Archaizmusok, neologizmusok Ha az előbbi mellett döntöttünk, akkor az archaizmusok és a neologizmusok fognak nehézséget okozni. Ugyanis nehéz eldönteni, melyek azok a szavak, amelyek már nem, ill. még nem tartoznak bele mai szókincsünk állományába. A r c h a i z m u s o k tekintetében pl. belevegyük-e a bég szót? Ma már a mindennapi nyelvben nem használatos, de a történelmi munkákban ige, és sokak passzív szókincsében megvan még, még ha pontosan nem tudják is, hogy milyen méltóságot jelöl. Losoncon a Bég utca is őrzi emlékét. N e o l o g i z m u s o k tekintetében vegyük-e külön szónak az ubi-t meg sali-t, a depi-t vagy az öngyi-t? De hol van a határ a még neologizmus ubi meg sali és a már meghonosodott csoki és fagyi között? Idegen szavak Kérdés, mennyire tekinthetjük a magyar szókincs elemeinek a ritkábban használt (többnyire szakmai) idegen szavakat (pl. kimonó, librettó; appendicitis, chlorocid) stb. Seregy Lajos nagyon szigorú: azokat az idegen szavakat tekinti a magyar szókincs szerves részének, amelyeket mindeddig nem sikerült általánosan használt és elfogadott magyar megfelelővel helyettesíteni (pl. byte vagy bájt), vagy ha van is magyar megfelelőjük, a két szó nem teljesen ekvivalens (pl. optimista ~ derűlátó). Ezt így nehéz elfogadni, ez nyilván purista hátterű megközelítés, hiszen számos idegen szó szinonimaként él nyelvünkben. Így tekintve nem számíthatnánk bele a magyar szókincsbe pl. a katedrális szót, hiszen ugyanazt jelenti, mint a székesegyház, de talán még a bicikli-vel is gondok volnának, kérdés persze, hogy Seregy mit ért teljes ekvivalencián (a bicikli meg a kerékpár valószínűleg a legtöbb kontextusban fölcserélhető)

10 További szókincs: beszámítsuk-e, s ha igen, hova, a határon túli magyar nyelvváltozatokban használatos államnyelvi kölcsönszavakat. Fv baszi fogda, Fv Ka horcsica mustár, Er alimentára élelmiszerüzlet, Er punga zacskó, tasak, Va uopste általában, Va vodnik szakaszvezető, Ka dohovor szerződés, Ka práva jogsi, Hv grijalica hősugárzó, Hv traka szalag, pánt, Mv gotovo kész(en van), Mv slágpena tejszínhab, Őv centrálhejcung központi fűtés, Őv kuli golyóstoll Több régióban használt szavak: Er Fv Va Hv Mv Őv cirkula körfűrész, Fv Va Ka Hv Mv szesztra (kórházi) nővér, ápolónő, Fv Va Ka Hv Mv Őv tunel alagút, Fv Va Ka Hv Mv vetrovka (szél)dzseki ; Er Va Hv Mv gripa inluenza, Ka gripp ua, Őv grippe ua (vö. még Fv chripka ua ); Er majó ujjatlan sporting, trikó, Ka májka ua, Va Hv majica pólóing, atlétatrikó ; Mv májca pólóing (vö. még Fv tricskó alsóing, pólóing ); Er szukk üdítőital, szörp, Ka Mv szok gyümölcslé (A Muravidéken üdítőital és szörp is), Hv szók gyümölcslé, üdítőital, szörp, Va Hv szokk ua (vö. még Fv malinovka üdítőital, Fv málna üdítőital, szörp ); Fv sustyáki vízhatlan, vékony ruhaanyagból készült, főként sportolásra használt ruha, Va Hv Mv suskavac ua ; Fv Hv Mv podpora támogatás, szociális vagy munkanélküli segély ; Va Hv Mv Őv sank italmérő pult, söntés Dialektusok, specializált regiszterek szókincse Csak a standard nyelvváltozat állományára vagyunk-e kíváncsiak, avagy össze akarjuk számolni a tájszavakat, a szakmai műszavakat, a szleng szavait is? Ami a t á j s z a v a k a t illeti, az Új magyar tájszótár az első kötet megjelenéskor publikált tervek szerint félmillió adatot fog tartalmazni. Kérdés persze, hogy az ugyanazon tő különféle hangtani változatait, mennyire tekinthetjük más-más szónak. Pl. a bandsza tájnyelvi megfelelői közül (baÿndzsaÿ, bancsa, banzsa, bundzsa, csandzsa, csindzsa) melyik tekinthető külön szókészleti egységnek? A s z a k s z a v a k k a l kapcsolatban érdemes megemlíteni, hogy pusztán a kémia több mint 10 millió szerves vegyületet ismer. A s z l e n g s z a v a k számlálását megnehezíti kiscsoportokhoz való kötöttségük és nagyfokú változékonyságuk. Tulajdonnevek Beleszámíthatjuk-e a teljes szókészletbe a t u l a j d o n n e v e k e t? Seregy Lajos szerint erősen vitatható, hogy a tulajdonneveket mennyiben tekinthetjük a magyar szóállomány önálló tagjainak. Szerinte azokat érdemes önálló szavakként számba venni, amelyek írásképükben eltérnek egymástól, ill. a szókincs más szakterületi vagy köznyelvi elemeitől. Ez nyilván azt jelentené, hogy Seregy vagy Grétsy vezetéknév egynek számít, még ha eltérő emberek viselik is, a Kovács vagy Nagy nevet viszont nem számítjuk be, mert közszóként is él. Ugyanakkor nyilván külön szó a Weöres, még ha szabályosan, [vörös] formában ejtjük is. A Kovács- vagy Nagy-féle nevek kihagyása eléggé vitatható eljárás. Viszont Seregy szerint azokat a tulajdonneveket mindenképpen be kell számítani, amelyeknek nincs köznyelvi, ill. közszói változatuk, pusztán képzett származékuk az (pl. Kossuth, kossuthi; Mikszáth, mikszáthi)

11 A tulajdonnevek esetében is kérdés, meddig mehetünk el az idegen eredetűek számbavételében. Pl. a Babits vagy a Dugovics magyar név? (A másodiknak a viselője vajon etnikailag magyar volt-e egyáltalán? Valószínűleg nem, de hol emlegetik őt annyit és ismerik őt annyira, mint a magyar művelődésben?) Seregy szerint a magyar eredetű családneveket (Desewffy), ill. a magyarok által viselteket (Zrínyi) kell mindenképpen figyelembe venni. Főleg a régebbi korokban a magyarok fogalma nagyon bizonytalan volt, mert az etnikai szempont keveredett az állampolgárival. Etnikailag maga Zrínyi sem volt magyar. Nyilván a családneveket is valamiképpen számon kell tartani a magyar szókészlet részeként, de különálló adatként, nem összemosva a szókincs más részlegeivel. Ugyanez vonatkozik a többi tulajdonnévfajtára is. Áru- és márkanevek Seregy szerint vitatható a gyártmány- és márkanevek önálló szóként való elfogadása (pl. alufólia, penicillin, Fecske cigaretta, Puli kisautó, Pevdi golyóstoll). Ezek részint köznyelviek, részint a fantázia szüleményei, de szerinte mindenképpen a magyar szókincs elemei. Kérdés azonban, hogy mit kezdjünk az idegen eredetűekkel (pl. Fiat autó, Adidas cipő, Zepter edény). Mozaikszók (betűszók, szóösszevonások) Kihagyhatjuk-e a mozaikszókat? Mi legyen az idegen eredetű mozaikszókkal, pl. NA- TO, KGB, KDH? Vagy a közszói jellegűekkel, mint a TV vagy a CD és a CD-ROM? Seregy szerint ezek közül legalább azokat föl kell venni, amelyeket viszonylag teljes toldalékrendszerükkel együtt általában csak a rövid alakban használnak, pl. gyes, gyed, tébécé stb. Számnevek Mivel a számegyenes vége a végtelenbe nyúlik, a számok, tehát az őket betűvel leíró szavak mennyisége is végtelen. Így azt mondhatjuk, hogy csak a magyar számnevek állománya önmagában is végtelenül nagy számú. 3. Gyakorlati nehézségek Nem mindegy, ki és hogyan gyűjt össze minden szót. S miközben szószámlálás folyik (évekig), már keletkeznek is új szavak, és avulnak el mások. & A TELJES SZÓKÉSZLET NAGYSÁGA A mai magyar szókészlet nagyságára vonatkozó k l a s s z ik u s, a tankönyvekbe is

12 átkerült adatok Kelemen Józseftől származnak, aki 1954-ben a valóban használt szavak számát a szépen, halkan-féle határozók és az igenevek nélkül 800 ezerre becsülte, azokkal együtt pedig 1 millió 65 ezerre. Ebbe a nemstandard szavakat is beleszámították. A számítások az akadémiai nagyszótár akkor hozzáférhető anyagán történtek. Eddigi legnagyobb, nyomtatásban is megjelent szótárunkban, A magyar nyelv értelmező szótárában (I VII) több mint 180 ezer (pontosan ) szó található. A szótárakban mindig jóval kevesebb szó van, mint amennyi az adott nyelvben valóban létezik. Újabban felhívják arra a figyelmet, hogy a s z a k n y e lv e k szókincse sokkal nagyobb, mint a nyelvészek általában gondolják. A szaknyelvi szókészlet kutatásában a nyelvészek a szükségesnél jóval kisebb mértékben vesznek részt, ezért van az, hogy nem helyesen becsülik föl az egyes szaknyelvek sajátos szókincsének nagyságát. Az utóbbi évtizedekben sorra jelentek meg a Műszaki értelmező szótár kötetei. Egy kötet egy-egy szakterület szakszavait és kifejezéseit tartalmazza. A kötetek száma a százhoz közelít. A kötetek terjedelme erősen korlátozott. Pl. a 26. kötet, a Bányászat (1964), mintegy ezer szótári egységet foglal magába, holott a szerző-szerkesztő eredeti gyűjteménye több mint 80 ezer szakszóból és szakkifejezésből állt. Jóllehet a különböző szakterületek szakszókincse sok esetben formailag azonos (pl. adagolás, dob, akna, elszegényedés), s valójában nagyrészt köznyelvi szavakból áll (pl. mező, súgó, fenék), ill. belőlük alkotott összetételekből (pl. főfékhenger, fenékszelep), a szaknyelvi szókincs nagysága mindezt figyelembe véve is számottevő. Szintén figyelemre méltó nagyságú a magyar t u l a j d o n n é v - á l l om á n y. Kérdés, mely részét kell a magyar szókincsen belül számon tartani. A tulajdonnevek közül leginkább a földrajzi nevek állománya tűnik gazdagnak. Kiss Lajos 1994-ben közreadta, hogy Magyarország Földrajzinév-tárában mintegy helynév található. A megyei helynév-gyűjtemények is kötetenként több tízezer nevet tartalmaznak. És akkor még nem is beszéltünk a nem magyarországi, de csak a magyarban meglévő nevekkel, pl. Lipcse, London, Moszkva; még ha ez utóbbira azt mondhatnánk is, hogy ez azonos az orosz alakkal, akkor is el kell számolnunk a moszkvai melléknévvel, amely nem használatos az oroszban. A magyar szókészlet nagyságának fölbecsülése számítógép segítségével A számítógépes feldolgozás szempontjából a szóállomány külön tagjának, vagyis önálló szónak az a szekvencia tekinthető, amely szótári formájában (tehát mindenféle jel vagy rag nélkül) legalább egy karakterben különbözik az állomány bármelyik többi tagjától. A LEKTOR nevű számítógépes program, amely eredetileg helyesírás-ellenőrzőnek indult, de ma már számos más nyelvi-nyelvtani ismeretet is hordoz, 2002-ben mintegy 31 ezer tövet (pontosan at) tartalmazott

13 A csonka tőhöz járuló képzőkkel létrejövő tövek nem számítanak külön tőnek, tehát pl. a barna, barnít, barnul szavakat egy szótő, a *barn- képviseli. A kb. 31 ezer tőből mintegy 3 ezer azoknak a száma, amelyek nem kaphatnak toldalékot (kötőszók, módosítószók stb.). A fennmaradó 28 ezer tőből a programnak a toldalékolást vezérlő algoritmusai több mint félmillió közszót képesek generálni. Ez a szómennyiség lényegében a különböző képzőknek, ill. képzőbokroknak a tövekhez való kapcsolódásával jön létre. A program természetesen csak azoknak a képzőknek a hozzáillesztését engedi meg, amelyek a kérdéses tővel együtt a mai magyar élő nyelvben, akár írásban, akár beszédben valóban használatosak, sőt megfelelnek a normatív követelményeknek. Ha a szótövek számából levonjuk a tulajdonnévieket és a nyilvánvalóan idegennek minősülőket, az eredmény mintegy 15 ezer alapszótő, ezekből állítható elő a képzőkkel a magyar közszókincsnek a csak egyszerű közszavakból álló része. Még ha a kiveszett töveket is figyelembe vesszük, akkor is bizonyosnak tűnik, hogy ez a szám nem éri el a 20 ezret (természetesen a tulajdonnevek és az idegen tövek nélkül). Azt mondhatjuk tehát, hogy a mai magyar élő beszédben és írásban a kodifikált standard alapszavainak száma 15 és 20 ezer között van. A szavak számát megsokszorozzák a szóösszetételek. Ebből a szempontból az i g e k ö t ő s a l a k u l a t o k a t is összetételként kezelték. Nyelvünkben mintegy 70 igekötő használatos, s ezek nemcsak az igék számát többszörözik meg, hanem a belőlük képzett egyéb szófaji osztályok szóállományának a számát is, vö. pl. átvétel, bevétel, elvétel, felvétel, kivétel, megvétel; befejezett, kifejezett, lefejezett stb. Az összetett szavak száma felmérhetetlen, hiszen naponta találkozunk új összetételekkel (rozsdaboglya öreg, rozsdásodó autó ; babakomp járni tanuló kisgyermeknek üléssel, asztalkával kombinált, kerekeken guruló segédeszköze ). Ha azt feltételezzük, hogy egy igéhez átlagosan öt igekötő kapcsolható, ill. egy főnév csak öt szóösszetételben szerepelhet (valójában van olyan, amely több ezerben!), az előbbiekben taglalt félmilliós szám, amely csak az alap- és képzett szavakat foglalta magába, megötszöröződik, azaz két és fél millió szóval számolhatunk. Ha a korábban említett megszorításokat figyelembe véve a szókészletbe tartozónak számítjuk a magyar s z a k n y e l v e k terminológiáját és nómenklatúráját, akkor több mint tízmillió szóról beszélhetünk. Ha a t u l a j d o n n e v e k e t a fentieket figyelembe véve szintén a szókészlet elemeinek tartjuk, akkor több tízmillió magyar szóról beszélhetünk. Ha azt vesszük számba, hogy a r a g o k é s j e l e k h o z z á a d á s á v a l a legtágabb értelemben vett magyar szóállománynak hány toldalékos származéka létezik, akkor ez a szám több

14 tízmilliárdnyi. Megjegyezzük, hogy a számítások alapjául szolgáló LEKTOR program Seregy állítása szerint a jeles és ragos szavak közül is csak azokat generálja, amelyek ténylegesen használatosak, és megfelelnek a normatív követelményeknek. Kérdés azonban, hogy hány évszázad, ill. évezred alatt fogják mind a több tízmilliárdnyi szóalak tényleges használatát ellenőrizni NYELVI IDEOLÓGIÁK & A NYELVI IDEOLÓGIÁK MIBENLÉTE ÉS SZEREPE A nyelvi ideológiák olyan gondolatok, gondolatrendszerek, amelyek akár csupán emberi elképzeléseket, akár empirikus tényeket tükröznek, akár ezek keverékét a nyelvi rendszerrel, a nyelvhasználattal, a nyelvi közösségek helyzetével, a nyelvek egymáshoz való viszonyával stb. kapcsolatos tények és cselekvések magyarázatára és igazolására szolgálnak. A nyelvi ideológiák szorosan beágyazódnak az érintett közösségek kultúrájába, s hatékonyan befolyásolják az emberek nyelvről való gondolkodását, ezáltal pedig nyelvi viselkedésüket, ill. nyelvi viselkedésük mások által történő értelmezését is. Mivel a nyelvi változások a nyelvi viselkedés megváltozásának következményei, a nyelvi ideológiák a beszélők nyelvi viselkedésének befolyása révén nyelvi változásokat is előidézhetnek, illetve befolyásolhatják a folyamatban lévő nyelvi változások menetét és ütemét. A nyelvi ideológiák meghatározó szerepet játszanak a különféle kulturális, gazdasági, politikai stb. intézményeknek (köztük magának az államnak) a n y e lv s t r a t é g i á j á b a n és n y e lv p o l i t ik á j á b a n is, s gazdasági, kulturális, politikai és más érdekek húzódnak meg mögöttük. A nyelvi ideológiák mindig túlmutatnak magán a nyelven: a nyelvi viszonyok befolyásolása által az egyes társadalmi csoportok társas viszonyait is befolyásolják. Azt is mondhatjuk, hogy a nyelvi ideológiák a nyelvet és a nyelvhasználatot konkrét társadalmi csoportok politikai, gazdasági, kulturális stb. érdekeinek megfelelően láttatják (még akkor is, ha azt a látszatot keltik, hogy össztársadalmi érdeket képviselnek). & NÉHÁNY FONTOS NYELVI IDEOLÓGIA JELLEMZÉSE Mivel bennünket jelenleg a nyelvi ideológiák lexikológiai tanulságai érdekelnek leginkább, nem beszélünk átfogóan az ideológiák hatásáról, hanem arra korlátozzuk a figyelmünket, hogy nyelven belüli viszonylatban és főleg mikroszinten (a konkrét nyelvi elemek szintjén) milyen hatással vannak vagy lehetnek a nyelvhasználatra, és így a nyelvi folyamatokra is

15 # Politikai jellegű ideológiák Nyelvi homogenizmus A n y e lv i h o m og e n iz m u s olyan ideológiája, melynek hívei a nyelvi sokféleséget negatív jelenségnek tartják, s ezért a nyelvi egységet, ill. egységes nyelvet szorgalmazzák a nyelvi változatosság rovására. Nyelven belül a homogenizmus képviselői szerint a nyelvi sokféleség veszélyezteti a nemzeti nyelv és ezzel a nemzet egységét. A t e r ü l e t i v á l t oz a t o k o n, a nyelvjárásokon kívül a homogenista felfogás a (kevésbé iskolázott beszélők által használt) s z o c i ol e k t u s ok és r e g is z t e re k, pl. a szleng vagy más kisebbségi nyelvváltozatok visszaszorítását is kívánatosnak tartja; ezek megbélyegzése rávetül beszélőikre is, és nyelvi diszkriminációhoz is vezethet. Jelenleg ez a magatartás már nem szalonképes, így a nyelvművelés a nemstandard nyelvváltozatokat többé nem nyíltan támadja és bélyegzi meg, hanem csak b u rk o l t a n, azáltal, hogy a bennük található nyelvi formákat tartja helytelennek, kerülendőnek, igénytelennek, a vulgáris stílusba tartozónak. Vagyis makroszinten már nem bántják az egyes nyelvváltozatokat, viszont mikroszinten még igen. A nyelvi homogenizmus ugyanis nemcsak a nyelv k ü ls ő v á l t oz a t os s á g a (heterogenitása) ellen irányul, a b e l s ő v á l t oz a t os s á g g a l (inherens variabilitással) sincs kibékülve, s a homogenizmus hívei rendszerint a kevésbé iskolázott, hátrányos helyzetű társadalmi rétegek által használt formákat tartja helytelennek, keresnek még nyelvi érveket is ezek helytelenségének kimutatására. Ebben a magatartásban a nyelvi elitizmus ideológiája nyilvánul meg, amely makroszinten az a meggyőződés, hogy az iskolázottabb társadalmi rétegek nyelvhasználata eredendően értékesebb, jobb, helyesebb a kevésbé iskolázott társadalmi rétegekénél; mikroszinten az a meggyőződés, hogy az iskolázottabb társadalmi rétegek által használt nyelvi formák eredendően helyesebbek, mint a kevésbé iskolázott társadalmi rétegek által használt nyelvi formák. További ide kapcsolódók nyelvi ideológiák a nyelvi docilizmus, nyelvi doktizmus, nyelvi szkripturizmus, ill. nyelvi belletrizmus. Itt említjük őket mert ide kapcsolódnak, de ezek már nem tekinthetők kifejezetten politikai hátterű ideológiáknak. A nyelvi docilizmus makroszinten az a meggyőződés, hogy az iskolában oktatott, a tanárok által helyesnek tartott nyelvváltozatok, szövegtípusok, műfajok, beszédmódok eredendően jobbak azoknál, amelyek az iskolai oktatásban nincsenek jelen, vagy jelen vannak, de megbélyegzik őket; mikroszinten az a meggyőződés, hogy az iskolai oktatásban szereplő, a tanárok által helyesnek, jónak tartott nyelvi formák helyesebbek azoknál, amelyek az oktatásban nem jelennek meg, vagy megjelennek, de megbélyegzik őket

16 A nyelvi doktizmus az a meggyőződés, hogy közvetlen kapcsolat van a helytelennek bélyegzett nyelvi formák használata és a beszélők műveltsége, ill. iskolázottsága között, azaz a helytelennek tartott nyelvi formák használata műveletlenségre, ill. alacsonyabb iskolázottságra vall. A nyelvi szkriptizmus makroszinten az a meggyőződés, hogy az írott nyelvi termékek jobbak, értékesebbek, helyesebbek a beszélt nyelvieknél; az a törekvés, hogy a beszélt nyelvben is az írott nyelv normája érvényesüljön; mikroszinten az a meggyőződés, hogy az írott nyelvi formák eredendően helyesebbek a beszélt nyelvi formáknál. A nyelvi belletrizmus makroszinten az a meggyőződés, hogy a szépírók által használt nyelvi regiszterek, ill. az írók által létrehozott szövegek nyelvi szempontból különleges értékűek és jelentőségűek; mikroszinten az a meggyőződés, hogy a szépírók által használt nyelvi formák eredendően helyesebbek, mint a más foglalkozású emberek által használt nyelvi formák. Nyelvi nacionalizmus és nyelvi fetisizmus A n a c i o n a l i z m u s lényege az emberi személyiségre hatást gyakorló identitások egyikének, a nemzeti identitásnak az abszolutizálása, a többi fölé emelése, az egyéni és társadalmi értékrendszer csúcsára helyezése, a nemzetnek és a nemzet néhány fontos attribútumának, mindenekelőtt a nyelvnek kultikus jellegű tiszteletben való részesítése. Ez utóbbinak, a nemzetiként aposztrofált nyelvnek, más nyelvek fölé emelése, más nyelvek rovására való terjesztése a nyelvi nacionalizmus. A nemzeti nyelv felmagasztalása olykor szinte vallásos imádatba megy át; ilyenkor nyelvi fetisizmusról beszélünk. A szentként való tisztelet abban nyilvánul meg, hogy akárcsak az istenségeket, a nemzeti nyelvet is tökéletesnek (vagy legalábbis egyre inkább tökéletesedőnek), sajátos értékei közt tartják számon ősiségét, egyediségét, belső, sajátos törvények szerint való fejlődését; sok esetben más nyelveknél magasabb rendűnek vélik. Akárcsak az istenségek ellen, a nyelv ellen is lehet vétkezni, például meg lehet szentségteleníteni, különösen azzal, ha nem helyesen használjuk, vagyis megszegjük az öröknek és változtathatatlannak gondolt ha nem is mondott törvényeit. Egyetlen nyelv keretein belül a nyelvi nacionalizmus a purizmust és a standardizmust erősíti, s ezeken keresztül befolyásolja a nyelvi változásokat. Egyik jellegzetes megnyilvánulási formája a p r e s k r i p tiv i z m u s, az a diskurzusalakító törekvés, melynek célja a beszélők nyelvhasználatának a nyelv szabályaival azonosított kodifikált standard normájához való hozzáigazítása. Nyelvi konzervativizmus Az á l t a lá b a n v e t t k o n z e r v a t iv i z m u s a hagyományos nemzeti, társadalmi,

17 kulturális, erkölcsi, vallási értékek ápolását, védelmét sőt helyreállítását szolgáló ideológia. Mérsékeltebb válfaja a még meglévő értékek megőrzésére irányul, radikális válfaja a korábbi, tökéletesebbnek gondolt értékek visszaállítását is célul tűzi ki. A nyelvi konzervativizmus a nyelvi változások visszafordítását, illetve megfékezését célzó törekvések megalapozására szolgáló általános gondolatrendszer, amely leginkább más, specifikusabb nyelvi ideológiákon keresztül fejti ki hatását. A nyelvi konzervativizmust érhetjük tetten abban felfogásban, mely szerint a régebbi, hagyományosabb forma egyszersmind helyesebb is, ill. egy forma régi, hagyományos mivolta mintegy bizonyítéka a helyességének, akár a nyelvszokással szemben is. A korábbi értékek visszaállítása vagy a meglévők megőrzése csak akkor értelmes emberi cselekedet, ha a régebbi értékeket, ill. az azokon alapuló nemzeti, társadalmi, politikai, kulturális, erkölcsi, vallási berendezkedést jobbnak tartjuk a jelenkorinál, ill. a feltételezett jövőbelinél. A mai nyelvtudomány a nem a nyelvcsere állapotában lévő nyelvek változását nem tekinti sem romlásnak, sem tökéletesedésnek, így a nyelvi konzervativizmuson mint ideológián alapuló nyelvalakítás nem is járhat a nyelv teljesítőképessége szempontjából pozitív következményekkel: hatása vagy k ö z ö m b ö s, vagy pedig n e g a t ív. Nyelvi pluralizmus A homogenizmussal ellentétes nyelvi ideológia a nyelvi pluralizmus, melynek lényege a nyelvi sokféleség pozitív értékelése és támogatása, a (nyelvközi és nyelven belüli, külső és belső) nyelvi változatosság előnyben részesítése a nyelvi egységgel szemben. Nyelven belüli viszonylatban a nyelvi pluralizmus jellegzetes megnyilvánulási formája a standardizáció visszacsinálása, az ún. nyelvi destandardizáció. A destandardizáció főleg a regionális nyelvváltozatok jelentőségének növekedésében mutatkozik meg. Magyar viszonylatban a destandardizációs erőfeszítésre legjobb példa a magyar standard határon túli változatainak kodifikálása, amelyről föntebb a vernakularizmus ideológiája kapcsán már volt szó. A nyelvi pluralizmus nemcsak a külső nyelvi és nyelvváltozati változatosság támogatásában mutatkozhat meg, hanem egy-egy nyelvváltozat mindenekelőtt a standard belső változatosságának növelésében, a korábban nemstandardnak minősülő alakváltozatok kodifikálásában is. Nyelvi internacionalizmus és regionalizmus A nyelvi purizmusnak (és a vernakularizmusnak) mintegy ellentéte a n y e lv i i n t e r

18 n a c i o n a l i z m u s ideológiája. A nyelvi internacionalizmus ideológiája olyankor kap szerepet a d is k u r z u s - é s a k o r p u s z a la k ít á s b a n, amikor például a standardizálás során a nyelvalakítók a rendelkezésükre álló eszközök közül a más nyelvekben is meglévő vagy azokra jobban hasonlító formákat részesítik előnyben a saját nyelvükre korlátozódó formákkal szemben, annak érdekében, hogy nyelvük kompatibilis legyen a világnyelvekkel. Internacionalizáció volt például a magyar nyelvújítóknak az a törekvése, hogy a mintának tekintett nyugati nyelvekben (a németben, franciában, angolban, olaszban, klasszikus nyelvekben) megtalálható stílusokat idegen nyelvű irodalmi művek magyarra fordítása révén a magyarban is meghonosítsák. Szintén az internacionalista ideológia nyilvánult meg abban a nyelvújítói törekvésben, hogy a németben (és részben más idegen nyelvekben) egy szóval kifejezhető fogalmakat főleg tükörfordítások létrehozása révén a magyarban is ki lehessen fejezni egy szóval. Példák: összetett vagy igekötős szavak: álláspont (vö. ném. Standpunkt), belátás (vö. ném. Einsicht), befolyás (vö. lat. influxus, ném. Einfluss), légyott (vö. fr. rendezvous, ném. Stelldichein), rokonszenv (vö. lat. sympathia), kivonat (vö. lat. extractum) képzett szavak: pincér (vö. ném. Kellner), hangulat (vö. ném. Stimmung), üteg (vö. fr. batterie); rajong (ném. schwärmen 'nyüzsög, rajzik, rajong' szótöve 'raj, méhraj' jelentésű), üzem, üzlet (a ném. treiben 'mesterséget folytat' alapjelentése 'űz'), anyag (a lat. materia szótöve 'anya' jelentésű) állandósult szókapcsolatok: jól néz ki; annak dacára, hogy; ez alatt azt értjük, hogy; elveszíti a hozzátartozóit; igazat ad; ezt a darabot adják (például a színházban); jól áll neki; hatalmában áll; ez áll (például a könyvben) személynevek: Szilárd (vö. Constantinus), Győző (vö. Victor), Soma (vö. Cornelius). Voltak sikertelen kísérletek is idegen mintájú nyelvi jelenségek meghonosítására. Példák: műveltető képző helyett használt hagy (megcsináltat helyett meg hagy csinálni), a számnév után használt többes szám (két emberek beszélgetnek), a különféle mellékmondatokat pótló funkciókban álló főnévi igenevek (eléggé jók téged mentegetni ehelyett: eléggé jók, hogy téged mentegessenek) Az internacionalista nyelvi ideológia egészen szélsőséges megnyilvánulása volt a magyar nyelvújítás egyik bizarr ötlete, a magyar nyelv n ő s t é n y í t é s e, az a törekvés, hogy a magyarba is bevezessék a nyelvtani nemeket, a német, a francia és más nyugati nyelvek hatására. Pl. szép szépné, aki akiné, ő őné. Jelenleg a magyar nyelv bizonyos regisztereinek, például a jogi szaknyelvnek, az erőteljes internacionalizálását az európai struktúrákba való integrálódás motiválja

19 Nyelvi regionalizmus Az internacionalizmus egyik válfaja a nyelvi regionalizmus, melynek hívei nem világviszonylatban, hanem egy több nyelvet, ill. országot magába foglaló nemzetközi régió viszonylatában igyekeznek megkönnyíteni a nyelvközi kommunikációt, pl. a szaknyelvi terminológia egyeztetett fejlesztésével. A nyelvi regionalizmus ideológiája többek között a skandináv nyelvek alakításában játszott jelentős szerepet; ehhez hasonló, de egyetlen országon belül érvényesülő törekvésekre példa a cseh és a szlovák nyelv bizonyos regisztereinek egyeztetett alakítása Csehszlovákia fennállásának évtizedeiben. # A nyelv lényeginek tartott tulajdonságaival és a nyelvműködés mikéntjével kapcsolatos ideológiák Nyelvi standardizmus A n y e lv i s t a n d a r d iz m u s n a k nevezett ideológia a standard nyelvváltozat hegemóniáját hirdeti; azon a vélekedésen alapul, hogy a standard nyelvváltozat értékesebb, magasabb rendű, fejlettebb, jobb, sőt szebb a többinél; mint ilyen értelemszerűen e g y n y e lv e n b e l ü l érvényesül. A standardista ideológia a standard nyelvváltozatot eszményi, tökéletes nyelvváltozatnak tekinti, a standardista indíttatású diskurzus- és korpuszalakító tevékenység pedig azt a (megvalósíthatatlan) célt tűzi maga elé, hogy ezt az eszményi nyelvváltozatot a jobb sorsra érdemes hétköznapi beszélők nyelvhasználatának folyamatos bírálgatása és javítgatása révén az eszmék világából a földi valóságba lehozza. Jól utal erre a magyar nyelvművelés egyik központi műszava, a n y e l v h e l y e s s é g, amely valójában a standard nyelvváltozat normájának való megfelelést jelenti. A standardizmus képviselői úgy gondolják, hogy a standard nyelvváltozatot az adott beszélőközösség minden tagjának meg kell tanulnia, méghozzá saját jól felfogott érdekében, a társadalmi előrehaladás nélkülözhetetlen eszközeként. Mivel a hatalmi elit a standardizmus ideológiájára hivatkozva olyan helyzetet teremt, hogy a standard csakugyan nélkülözhetetlenné váljon a társadalmi előrehaladásban, törekvései idővel ily módon igazolást is nyernek. Arra, hogy a standardizmus domináns nyelvi ideológia, jól utal, hogy a metanyelvi diskurzusokban a leggyakrabban megfogalmazatlanul vagy implicit módon van jelen. Ha meg is jelenik verbalizáltan, nem kapcsolódnak hozzá magyarázatok, indoklások. Nézzük meg pl. ezt az idézetet a Nyelvművelő kéziszótárból, amely a regionális köznyelvekről szól. Kétségtelenül alá vannak vetve a nemzeti nyelv normájának, de tévedés volna tagadni,

20 hogy van viszonylag önálló normarendszerük. Hibáztatni csak azt a beszélőt lehet, aki túlmerészkedik területi körén a maga regionális köznyelvi sajátságaival. Az egész országhoz az egész ország nyelvi normái szerint kell szólni (s persze írni is). (NymKSz : 463) A regionális standard alárendelt helyzetére jól utal a kétségtelenül szó; ezzel szemben a regionális standard változatok viszonylag önálló normarendszere úgy van bemutatva, mint amit tévedés volna tagadni, vagyis mint valami, amit el kell fogadnunk, bár túlságosan nem örülünk neki. A regionális standard használatát az adott régión kívül hibáztatandó cselekedetnek tartják a szerzők, indokolatlan merészségnek. A bekezdés kategorikus imperatívusz formájában megfogalmazott megállapítással zárul: Az egész országhoz az egész ország nyelvi normái szerint kell szólni (s persze írni is). Ez a megállapítás a nyelvi standardizmus tömör, erőteljes, ellentmondást nem tűrő megfogalmazása. A standardizmus ideológiája kétszer is megjelenik benne: egyrészt közvetlenül, nyíltan abban, hogy a szerzők szerint a beszélő a régióján kívül köteles a standard központi változatát használni, másrészt implicit módon abban, hogy a központi standard nyelvi normáját az egész ország nyelvi normájának nevezik, vagyis fölülhelyezik minden más nyelvváltozat nyelvi normáján. A nyelvi standardizmus erejét mutatja, hogy a szerzők nem érzik szükségét állításukat valamivel megindokolni, pedig tudvalevő, hogy a magyarban még az igazi nyelvjárási különbségek is nagyon ritkán okoznak félreértést, még kevésbé képzelhető el, hogy a regionális köznyelvek használata nehezíteni a kommunikációt (vagyis a p e r c e p c i o n i z m u s ideológiája szempontjából a regionális standardok használata nem lehet problematikus). A regionális standardok leginkább fonetikájukban és szókincsükben különböznek a központi standardtól, nincs róla szó, hogy mondjuk kevésbé volnának rendszerszerűek, mint a központi standard (vagyis a s z i s z t e m i z m u s ideológiája szempontjából is feddhetetlenek ). Nem állítható az sem, hogy több idegen elem vagy nyelvtani idegenszerűség volna bennük, mint a központi standardban legalábbis ha nem gondolunk a határon túli regionális standardokra, de az egész kézikönyv mellőzi a határon túli változatokat, így a szerzők ezekre biztosan nem gondoltak (ez azt jelenti, hogy a p u r i z m u s ideológiája szempontjából sem emelhető a regionális standardok ellen kifogás). A regionális standardot éppúgy használják iskolázott beszélők (is), mint a központi standardot (ezért az e l i t i z m u s ideológiája szempontjából is rendben vannak ). Nem mondhatjuk, hogy a regionális standardok nyelvileg újabb változatok volnának, mint a központi standard (így hát a k o n z e r v a t i v i s t a ideológia alapján sem lehet beléjük kötni ). Mint beszélt nyelvi változatok ugyanazt a funkciót töltik be, mint a központi standard beszélt nyelvi regiszterei (ebből következően nem lehetnek kevésbé adekvátak, mint a központi standard, s a nyelvi i n s t r u m e n t a l i z m u s ideológia alapján sem vetnek föl kérdéseket). A beszélők számára alighanem természetesebbek, mint a központi standard (így a n a t u r i z m u s ideológiája szempontjából még megfelelőbbek is, mint a központi standard). Mindezek ellenére a szerzők semmi szükségét nem érezték annak, hogy megindokolják, miért is kellene a beszélőknek lemondaniuk a számukra természetesebb, könnyebben, folyékonyabban, spontánabbul beszélt változatról, amikor az egész országhoz szólnak, mi előnye származik ebből bárkinek (vagy akár magának a nyelvnek ). Ebből nagyon jól látszik a standard nyelvi ideológia domináns volta és a magyar kultúrába való begyökerezettsége. Nyelvi platonizmus A standardista ideológia szoros kapcsolatban áll az ókori gyökerű p l a t o n i z m u s filozófiájával. A platonizmus lényegi gondolata, hogy az érzéki tapasztalatok által szerzett tudás tökéletlen, hiányos, mivel az érzékek számára elérhető világ csak időleges, tökéletlen