TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ TANÍTÓ SZAK, LEVELEZŐ TAGOZAT
|
|
- Albert Pap
- 5 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ AZ ALAPKÉPZÉSI TANULMÁNYAIKAT AZ ELTE TANÍTÓ ÉS ÓVÓKÉPZŐ KARÁN 07 SZEPTEMBERÉBEN MEGKEZDŐ HALLGATÓK RÉSZÉRE: TANÍTÓ SZAK, LEVELEZŐ TAGOZAT Tartalojegyzé Bevezetés A tanító sza épzési és ieneti övetelényei A tanító sza óra, vizsga és reditterve Műveltségi területe Eber és társadalo Magyar nyelv és irodalo 5 Terészetiseret 6
2 A TANÍTÓ SZAK ÓRA ÉS VIZSGATERVE, LEVELEZŐ TAGOZAT, 07 ŐSZÉTŐL BEVEZETÉS Köszöntjü az Eötvös Loránd Tudoányegyete Tanító és Óvóépző Karána hallgatói özött. A ar jogelődje az Eötvös József iniszter előírása szerint létesített első agyar állai tanítóépző, ai 9től a jelenlegi helyén űödi, 000től az ELTE araént. Az európai felsőotatási térségben az otatás egységes nezetözi rendszerével (ISCED) összhangban álló épesítési eretrendszerbe szervezve folyi, egyásra épülő szintjei hazánban a övetező: felsőotatási szaépzés (ISCED 5), alapépzés (BA/BSc ISCED 6), esterépzés és osztatlan épzés (MA/MSc ISCED 7) dotori épzés (PhD/DLA ISCED ). A felsőotatás pedagógusépzési területéne örébe tartozna a ari alapépzési szao: a csecseő és isgyerenevelő, az óvodapedagógus és a tanítóépzés. Mindháro sza önálló szaépzettséget ad, és folytatható esterépzéseben. A ar az osztatlan tanárépzésben a rajz és vizuálisultúra sza gondozásával vesz részt. A neveléstudoányi estersza teljes reditértében fogadja be a pedagógusépzési alapszaoat. Karun gondozza az ELTE PPK neveléstudoányi esterépzéséne oragyereori nevelés specializációját, valaint az ELTE PPK neveléstudoányi dotori isolájána oragyereori pedagógia odulját, ahová esterszaos olevéllel lehet felvételt nyerni. Az Erasus+ ösztöndíjprogra lehetőséget ad hallgatóinna arra, hogy résztanulányoat folytassana a arunal együttűödő európai felsőotatási társintézényeben. A TANÍTÓ SZAK A KARON A tanító sza éves, összesen 0 reditet ell teljesíteni, a sza épzési és ieneti övetelényeit a /06. (VI 5.) EMMI rendelet ellélete határozza eg, a övetező oldalaon ez olvasható.. A épzési és ieneti övetelénye szerint észült a szaos tanterv, anna az itt látható óraés vizsgatervi táblázata összefoglalja a teljes tanulányi időre előírt tantárgyaat, óraszáaiat, száonérési foráiat; a táblázat utatja, hogy ilyen ötelező tanegységeet ilyen sorrendben célszerű felvenni a ente átlagosan 0 redit folyaatos teljesítéséhez, az előírt 0 redit, az abszolutóriu eléréséig. A tantárgyi teatiáról, valaint az eze alapján ente eghirdetett urzuso teatiáiról az eletronius tanulányi rendszer ad isertetést. A aron összesen 7 redit jut a ötelező tárgyara, ebből 0 redit a pedagógiai és pszichológiai, redit a társadalotudoányi/etiai és 6 redit az inforatiai tanulányora, további 90 redit a szatudoányosan egalapozott tantárgypedagógiá tanulására. Ezehez társul a további 0 redit összértéű ötelező szaai gyaorlat teljesítése. A tanító szaos hallgató az. ellett egy választott űveltségi területen az 56. osztály tanítására is felészülne. A budapesti épzési színtéren eber és társadalo agyar nyelv és irodalo terészetiseret űveltségi területeen folyi épzés.
3 A TANÍTÓ SZAK ÓRA ÉS VIZSGATERVE, LEVELEZŐ TAGOZAT, 07 ŐSZÉTŐL A űveltségi területe reditje összeépül az adott terület. évfolyaos felészüléséne reditértéeivel. A ötelező tárgya ellett további redit értében ell ötelezően választható, valaint redit értében szabadon választható tantárgyaat teljesíteni. A ötelezően választható tárgya ínálatát a ari tantervben özzétesszü, szabadon választhatóént inden felsőotatási tanegység felvehető, ai az adott szaon, szairányon, űveltségi területen ne ötelező. Szadolgozati téaválasztásra az ötödi ben, a szadolgozat benyújtására a nyolcadi ben erül sor. So lehetőséget ínálun a szaai idegennyelvtanulásra. Egyre bővül az angol és néet nyelven hirdetett szatárgyi urzuso ínálata is. A tanító szaos hallgató tanulányai ezdeti szaaszában a továbbhaladás feltételéül szabott ateatiai és szövegértési ritériutárgyaat teljesítene. A TANULMÁNYI MUNKA NÉHÁNY JELLEMZŐJE Félévente a háro hónapos szorgali időszaot ét hónapos vizsgaidősza öveti. A szorgali idősza szeináriui óráin, gyaorlatain a részvétel általában ötelező, a zárás általában gyaorlati jegy. Az előadásoon a részvétel aor ötelező, ha azt a tanszé előírja, eze zárása általában olloviu, a szaai gyaorlatoon a részvétel ötelező. csa az eletronius rendszerben nyilvántartott, sieresen teljesített, érdejeggyel/inősítéssel lezárt tanegységért apható. Az egyete hallgatóina jogait és ötelezettségeit eghatározó, további tanulányi szabályoról, teendőről, határidőről az ELTE Kancelláriájána ari Tanulányi Hivatala tájéoztat. A tanítói épesítést adó olevél feltétele az abszolutóriuot övető, sieres záróvizsga és az előírt idegennyelvi övetelénye teljesítése. Az olevél gyaornoi pedagógusuna végzésére jogosít, az első ét évben entor táogatja a tanítói pályaezdést. A ar otatói tudoányos, űvészeti és sporttevéenysége változatos ínálatával segíti a tehetsége ibontaozását, a ari Hallgatói Önorányzat szervezi és táogatja a hallgató ezdeényezéseit, a soszínű özösségi életet. Tartalas és sieres tanulást, vidá és teljes diáéletet íván a Tanító és Óvóépző Kar vezetése
4 A TANÍTÓ SZAK ÓRA ÉS VIZSGATERVE, LEVELEZŐ TAGOZAT, 07 ŐSZÉTŐL A /06. (VI 5.) EMMI rendelet ellélete határozza eg a épzési és ieneti övetelényeet: TANÍTÓ ALAPKÉPZÉSI SZAK. Az alapépzési sza egnevezése: tanító (Priary School Teaching). Az alapépzési szaon szerezhető végzettségi szint és a szaépzettség olevélben szereplő egjelölése végzettségi szint: alap (baccalaureus, bachelor; rövidítve: BA) foozat a szaépzettség: tanító nezetiségi tanító [zárójelben egjelölve a nezetiségi (horvát, néet, roán, szerb, szlová, szlovén) nyelvet, illetve a cigányroa épzési irányultságot] a szaépzettség angol nyelvű egjelölése: Priary School Teacher Ethnic Minority (Croatian, Geran, Roanian, Serbian, Slovaian, Slovenian, Roa) Priary School Teacher választható szairány: nezetiségi tanító. Képzési terület: pedagógusépzés. A épzési idő eben: 5. Az alapfoozat egszerzéséhez összegyűjtendő redite száa: 0 redit a sza orientációja: iegyensúlyozott (060 százalé) a szadolgozat észítéséhez rendelt reditérté: 5 redit intézényen ívüli összefüggő gyaorlati épzés iniális reditértée: redit a szabadon választható tantárgyahoz rendelhető iniális reditérté: redit 6. A szaépzettség épzési területe egységes osztályozási rendszere szerinti tanulányi területi besorolása: 7. Az alapépzési sza épzési célja és a szaai opetenciá A épzés célja tanító épzése, ai a változó társadali szüségletene, az általános isolai nevelésotatás céljaina egfelelően épese a tanuló szeélyiségéne oplex fejlesztésére, a tanító teljes szerepöréne betöltésére. Felészülte az általános isola első négy évfolyaán valaennyi űveltségi terület és az első hat évfolyaán egy választott űveltségi terület nevelésotatás feladataina ellátására, nezetiségi szairányon pedig az általános isola első négy évfolyaán valaennyi űveltségi terület és az első hat évfolyaán a nezetiségi anyanyelvi nevelés nevelésotatás feladataina ellátására. Felészülte tanulányo esterépzésben történő folytatására 7.. Az elsajátítandó szaai opetenciá 7... A tanító a) tudása Iseri a tanító unájána társadalitörténeti összefüggéseit és jelentőségét, tájéozott az irányadó nezeti és európai értée örében. Iseri a 6 éves gyeree szeélyiségéne ibontaoztatását egalapozó tudoányos eléleteet, az első hat isolaévne a szeélyiség forálódásában és az élethosszig tartó tanulásra való felészítésben betöltött szerepét.
5 A TANÍTÓ SZAK ÓRA ÉS VIZSGATERVE, LEVELEZŐ TAGOZAT, 07 ŐSZÉTŐL Rendelezi 6 éves gyeree, gyerecsoporto és örnyezetü egiserésére, az őet érintő társadali folyaato értelezésére vonatozó eléleti és ódszertani tudással. Iseri a tanulás táogatásána, a ulcsopetenciá egalapozásána, ibontaoztatásána tudoányos és szaódszertani alapjait, az első hat isolaévben alalazható orszerű ódszereet, eszözöet. Tisztában van a nezetözi összehasonlító érése eredényeivel összefüggő, rá vonatozó fejlesztési feladatoal a szövegértés, a ateatiai és a terészettudoányos nevelés területén. Tisztában van az értéelés funcióival és ódszereivel. Iseri a tanulási, nevelési örnyezet szerepét, tisztában van az inluzív nevelés lehetőségeivel és ódszereivel az első hat isolaévben. Biztos szaai isereteel rendelezi az. évfolyaon valaennyi, továbbá az 6. évfolyaon egy űveltségi területen (vagy a nezetiségi nevelés szatudoányos és tantárgypedagógiai egalapozása terén). A tanulás sajátosságaina iserete alapján épes az adott életori sajátosságo figyelebevételével a célo, tartala és tevéenysége, folyaato, valaint egyéni tanulási uta tervezésére, egvalósítására. Iseri a 6 éves gyeree teljes örű egészségfejlesztését célzó isolai tevéenysége és pedagógiai eljáráso eléleti hátterét és gyaorlati alalazását. Iseri a bioechaniailag helyes testtartást ialaító és fenntartó speciális tartásorreció eléleti hátterét és gyaorlati alalazásána helyes ódját. Idegen nyelvi űveltségi területen agas szintű (C) idegen nyelvi opetenciáal rendelezi. b) épességei A nevelési, fejlesztési céloat, feladatoat, tartalaat épes a 6 éves gyeree szeélyiségére, szocioulturális örnyezeténe főbb jellezőire teintettel, differenciáltan tervezni. Épít a 6 éves gyeree előzetes tapasztalataira, cselevő részvételére, reativitására, a özös unát szaszerűen irányítja, elezi és értéeli. Képes változatos, egyénre szabott értéelési ódszereet használni, aelyeel elősegíti a gyere önértéelési épességéne alaulását. Táogató tanulási örnyezetet biztosít. Képes özösségi értée özvetítésére, a gyereözösség alaítására. Az isolai nevelés ódszereit és napirendjét úgy alaítja, hogy azzal a 6 éves gyeree teljes örű egészségfejlesztését valósítja eg. Helyesen alalazza a bioechaniailag helyes testtartást ialaító és fenntartó speciális tartásorreció gyaorlatanyagát. A szaaitudoányos ritériuoat érvényesítve választja eg a szairodali önyvtári és eletronius forráso örét, és unájában azoat reatív ódon hasznosítja. A gyeree családjával ölcsönös tiszteletre és bizalora épülő apcsolatot alaít i, szaszerűen, özérthetően és hitelesen ouniál, épes a nevelést érintő érdéseben a családoat táogatni. Együttűödi a nevelési folyaat többi szereplőivel, épes elgondolásait előadni és egvitatni, eredényeit, javaslatait szóban és írásban hitelesen és szaszerűen özreadni. Képes a tanítói unára irányadó szaai, etiai és jogi szabályozóhoz unája során igazodni, a szabályozó változtatásához javaslatoat előterjeszteni. Tevéenységére szaszerűen refletál. c) attitűdje Tevéenységét a 6 éves gyeree fejlődéséne táogatása iránti elötelezettség irányítja. Elötelezett a 6 éves gyeree teljes örű egészségfejlesztése iránt. Tevéenysége során inluzív, befogadó szeléletet épvisel, töreszi a családo ulturális hagyoányaina tiszteletben tartására. Tanítói tevéenysége inden területén elötelezett a ülönböző szocioulturális örnyezetből érező, a sajátos nevelési igényű, illetve a fogyatéos gyeree özösségbe történő beilleszedéséne táogatása iránt. Igényli az önreflexiót, a nevelési folyaat és saját tevéenysége több szepontú elezését, értéelését. 5
6 A TANÍTÓ SZAK ÓRA ÉS VIZSGATERVE, LEVELEZŐ TAGOZAT, 07 ŐSZÉTŐL Nyitott a unájával összefüggő új elélete és ódszere, a technológiai lehetősége, inforációs és ouniációs technológiá egiserésére és alalazására. Felészültsége alapján részt vállal a tanító szaával összefüggésben álló utatásoban, innovatív teaunában. d) autonóiája és felelőssége A hatásörébe tartozó területeen felelősséget vállal a ráju bízott 6 éves gyeree fejlődéséért, ulcsopetenciái hatéony egalapozásáért, ibontaoztatásáért. Hatásörében felelősséget vállal a 6 éves gyeree teljes örű egészségfejlesztéséért. Munájával összefüggő pedagógiai érdéseben a jogszabályo és az intézényi erete özött önállóan dönt. Felelősséggel vesz részt intézényében a haronius, táogató légör ialaításában. Hivatása űvelése örében felelősséget vállal a társadali ohézió erősítéséért. A hatásörébe tartozó területeen felelősséget vállal a ulturális hagyoányo ápolásáért, a ultúrá özötti egértés és ouniáció elősegítéséért. Felelősséget vállal intézénye üldetéséért A szairányoon szerezhető további sajátos opetenciá 7... Nezetiségi tanító szairányon továbbá a tanító a) tudása Iseri a nezetiség nyelvét, ultúráját, történelét, irodalát. Iseri a 6 éves orosztály nezetiségi nevelése során hatéonyan alalazható nyelvpedagógiai eljárásoat, nyelvfejlesztési stratégiáat. Korszerű isereteel rendelezi a orai étnyelvűség területén. Tisztában van az inlúzióna a társadaloban és a nevelésben betöltött szerepével, a nezetiségi lét társadali és pedagógiaipszichológiai vonatozásaival. Iseri a nezetiségi identitás ialaulásána, elélyítéséne eléletét és gyaorlatát, a nezetiségi nevelés területén végzett tevéenység társadali jelentőségét. Iseri a nezetiségi tanító tevéenységét eghatározó jogi, szaai douentuoat. b) épességei Differenciáltan, orszerű ódszereet alalazva, a gyeree előzetes tapasztalataira és opetenciáira építve épes a nezetiségi ultúra átszáraztatására. Magas szintű (C) nezetiségi nyelvi opetenciáal rendelezi. Képes nezetiségi nyelven tanításra, színvonalas, példaadó nezetiségi nyelvű ouniációra. c) attitűdje Elötelezett a nezetiség ultúrájána egiserése, őrzése, átszáraztatása iránt, fontosna tartja tevéenysége identitást alaító szerepét. Elötelezett a nezetiség nyelvéne övetezetes használata, a tudatos, intenzív és hatéony nezetiségi nyelvű ouniáció iránt. Atívan szerepet vállal a nezetiségi özösségi célo elérésében, a szaájával apcsolatos fejlesztési, innovációs tevéenységeben. Elötelezett a ülönböző ultúrá egbecsülése iránt, töreszi az együttűödésre, ölcsönösségre, asszertivitásra, segítő ouniációra. Nyitott a nezetiségi nyelvű szairodalo tanulányozására, nezetiségi nyelvi, irodali, ulturális és ódszertani felészültségét folyaatosan elélyíti. d) autonóiája és felelőssége Tudatosan és felelősen épviseli, tudoányosan és ódszertanilag egalapozottan özvetíti a nezetiségi ultúrát. Felelősséget vállal a tanuló nezetiségi identitásána alaításában és erősítésében. Felelősséget vállal intézénye nezetiségi üldetéséért. 6
7 A TANÍTÓ SZAK ÓRA ÉS VIZSGATERVE, LEVELEZŐ TAGOZAT, 07 ŐSZÉTŐL. Az alapépzés jellezői.. Szaai jellező... A szaépzettséghez vezető tudoányága, szaterülete, aelyeből a sza felépül: társadalotudoányo, pedagógia, pszichológia, inforatia 55 redit; szatudoányosan egalapozott tantárgypedagógiá a agyar nyelv és irodalo, a ateatia, az eber és társadalo, a terészetiseret, az énezene, a vizuális nevelés, az inforatia, az életvitel és gyaorlat, valaint a testnevelés és sport területén az általános isola. évfolyaána nevelésiotatási feladataira való felészülés eretében 96 redit; űveltségterületi odul a) tanítói szaépzettségnél: ötelezően választható űveltségi terület a agyar nyelv és irodalo vagy az idegen nyelv vagy a ateatia vagy az eber és társadalo vagy a terészetiseret vagy az énezene vagy a vizuális nevelés, vagy az inforatia vagy a techniaéletvitel és gyaorlat vagy a testnevelés és sport területén az általános isola 6. évfolyaána nevelésiotatási feladataira való felészülés eretében 5 redit; a tanítói opetenciá hatéony ibontaoztatását segítő, választható eléleti és gyaorlati tanulányo (például szaai idegen nyelv, űveltségterületi stúdiuo, alternatív pedagógiá, szabadidőpedagógia, gyerevédele) redit; b) nezetiségi tanító szaépzettségnél: nezetiségi nyelv és tantárgypedagógiája; nezetiségi iserete és tantárgypedagógia; nezetiségi irodalo, gyereirodalo 6 redit; gyaorlati épzési odul 050 redit... Idegennyelvi övetelény Az alapfoozat egszerzéséhez legalább egy idegen nyelvből állailag elisert, özépfoú (B), oplex típusú nyelvvizsga vagy azzal egyenértéű érettségi bizonyítvány vagy olevél egszerzése szüséges. A nezetiségi szairányon és az idegen nyelv űveltségi területen végzette esetén a sieres záróvizsga a felsőfoú (C), oplex nyelvvizsgaövetelénye teljesítését igazolja... A szaai gyaorlat övetelényei A szaai gyaorlat részét épezi: a csoportos és egyéni isolai gyaorlato és eze elezése, douentálása, a tanítójelölt oplex gyaorlata, aine időtartaa a nyolcadi ben hét, az összes szaai gyaorlaton belüli reditértée redit, nezetiségi tanító szairányon ebből a nezetiségi épzés gyaorlata legalább 6 redit. A nezetiségi szairányon a szaai gyaorlat részben nezetiségi nyelven, nezetiségi isolában folyi... A épzést egülönböztető speciális jegye A nezetiségi tanító felészült az általános isola első négy évfolyaán valaennyi űveltségi terület és az első hat évfolyaán a nezetiségi anyanyelvi nevelés nevelésiotatási feladataina ellátására is. A nezetiségi tanító szairány tantárgyaina otatása és vizsgái beleértve a záróvizsgát is az adott nezetiségi nyelven folyna. ******************************** Rövidítése a táblázatoban: ea előadás sze szeináriu gya gyaorlat ea+sze vagy ea+gya egy tantárgyhoz azonos ben ét otatásszervezési fora tartozi, eor ét urzust ell egyszerre felvenni és teljesíteni olloviu ötfoozatú gyaorlati jegy foozatú gyaorlati jegy sz szigorlat 7
8 A TANÍTÓ SZAK ÓRA ÉS VIZSGATERVE, LEVELEZŐ TAGOZAT, 07 ŐSZÉTŐL A tanító sza levelező tagozatána óra, vizsga és reditterve i óraszáoal és előfeltételeel KRITÉRIUMTÁRGYAK A tanítás és nevelés alapjai TT7LE05A0 Mateatiai pratiu TT7LE0A0 Szövegértés 0 5 aí 0 5 aí I V V VI JÁTÉK TT7LE0A0 Dráajátéo TT7LE05A07 A obinatorius és valószínűségi gondolodás fejlesztése játéal TT7LE0A06 Éneeszenés játéo TT7LEA0 Játéo a terészetben TT7LEA0 Játéotatás és ódszertana az isolai testnevelésben I V V VI TT7LE05A0 TT7LE0A05 Szadolgozati szeináriu I V V VI TSZAK Szadolgozati szeináriu 5 0 T7NA00A gyel párhuzaosan AZ ELŐÍRT, VÁLASZTHATÓ TARTALMÚ TANULMÁNYI MUNKA MŰVELTSÉGTERÜLETI TANTÁRGYAK redit NEMZETISÉGI SZAKIRÁNY ÉS IDEGEN NYELVI MŰVELTSÉGTERÜLETEK (Bp. épzőhelyen ne indulna) 6 redit TOVÁBBI KÖTELEZŐEN VÁLASZTHATÓ TANTÁRGYAK redit SZABADON VÁLASZTHATÓ TANTÁRGYAK redit A ötelezően választható űveltségterület tárgyai a ásodi től ezdve összeépülne az általánosan ötelező tanulányoal. A fenti táblázato tárgyait és az első inden tárgyát inden tanító szaosna fel ell vennie. A nezetiségi szairány és az idegen nyelvi űveltségterület tartalazza az összes előírt ötelezően választható (6) reditet. A ötelezően választható tantárgya ínálatából a nyolc alatt redit értéűt ell teljesíteni. A szaon és a választott űveltségi területen ne ötelező, a aron, az egyeteen, vagy ás felsőotatási intézényben eghirdetett tárgya özül a alatt reditet ell teljesíteni.
9 A TANÍTÓ SZAK ÓRA ÉS VIZSGATERVE, LEVELEZŐ TAGOZAT, 07 ŐSZÉTŐL PSZICHOLÓGIA, PEDAGÓGIA Ʃ 0 I V V VI Pszichológiai alapo TT7LE06A0 Bevezetés a pszichológiába TT7LE06A0 Pedagógiai pszichológia TT7LE06A0 Fejlődésléletan Pedagógiai alapo TT7LE06A0 Neveléstörténet TT7LE06A05 Didatia TT7LE06A06 Pedagógiai tervezés TT7LE06A07 Neveléselélet TT7LE06A0 Pedagógiai pratiu Pedagógusesterség tantárgya TT7LE06A09 Refletív szeináriu TT7LE06A Kutatásódszertan TT7LE06A Inluzív nevelés TT7LE06A Család és isola TT7LE06A Pedagógiapszichológia szigorlat; szintetizáló onzultációval 6 6 sz TT7LE06A07 TT7LE06A0 TT7LE06A0 TT7LE06A05 TT7LE06A0 TT7LE06A07 Csa a TT7LE00A zel együtt vehető fel TT7LE06A07 TT7LE06A0 TT7LE06A0 TT7LE06A0 TT7LE06A0 INFORMATIKA Ʃ 6 I V V VI TT7LE0A0 A digitális pedagógia gyaorlata TT7LE0A0 Inforatia tantárgypedagógia TT7LE0A0 TT7LE0A0 Digitális alalazáso isgyereorban TT7LE0A0 9
10 TÁRSADALOMTUDOMÁNY A TANÍTÓ SZAK ÓRA ÉS VIZSGATERVE, LEVELEZŐ TAGOZAT, 07 ŐSZÉTŐL Ʃ I V V VI Társadalotudoány. Társadalo, ultúra, últiseret TT7LE0A0 Társadalo és ultúra. A ritiai gondolodás alapjai TT7LE0A0 A últiseret tanítása az első négy isolaévben Társadalotudoány. Társadaloiseret. Erölcsi elezése az első négy évfolyaon TT7LE0A0 Isola és társadalo. A társadalo egiseréséne ódszerei. Családszociológia TT7LE0A0 Etia. Erölcsi elezése az. évfolyaon TT7LE0A05 Társadalo, űvelődés, isebbsége Magyarországon TT7LE0A0 TT7LE0A0 MATEMATIKA Ʃ Mateatia és tantárgypedagógiája TT7LE05A0 Mateatiai fogala alapozása TT7LE05A0 Mateatiai fogala alapozása I V V VI TT7LE05A0 TT7LE05A0 TT7LE05A0 Mateatiai fogala alapozása I TT7LE05A0 TT7LE05A0 A száolás tanítása, száörbővítése TT7LE05A05 Gondolodási ódszere TT7LE05A06 Geoetria és tantárgypedagógiája TT7LE05A0 TT7LE05A0 TT7NA05A0
11 A TANÍTÓ SZAK ÓRA ÉS VIZSGATERVE, LEVELEZŐ TAGOZAT, 07 ŐSZÉTŐL MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Anyanyelvi tantárgypedagógia TT7LE0A0 Anyanyelvi tantárgypedagógia TT7LE0A05 Anyanyelvi tantárgypedagógia TT7LE0A06 Anyanyelvi tantárgypedagógia I TT7LE0A07 Korun irodala TT7LE0A0 Korun irodala Magyar nyelv és irodalo TT7LE0A09 Magyar nyelv TT7LE0A Magyar nyelv TT7LE0A Magyar nyelv I TT7LE0A Magyar nyelv TT7LE0A0 Beszédűvelés TT7LE0A Gyereirodalo TT7LE0A Gyereirodalo Ʃ I V V VI TT7LE0A0 TT7LE0A0 TT7LE0A TT7LE0A07 TT7LE0A09 TT7LE0A TT7LE0A TT7LE0A ÉNEK ZENE Ʃ 9 I V V VI Éne zene és tantárgypedagógiája TT7LE0A0 Énezene és tantárgy pedagógiája TT7LE0A0 Énezene és tantárgy pedagógiája TT7LE0A0 Énezene és tantárgy pedagógiája I TT7LE0A0 Énezene és tantárgy pedagógiája TT7LE0A05 Éne tantárgypedagógia TT7LE0A0 TT7LE0A0 TT7LE0A0
12 A TANÍTÓ SZAK ÓRA ÉS VIZSGATERVE, LEVELEZŐ TAGOZAT, 07 ŐSZÉTŐL TERMÉSZETTUDOMÁNY Ʃ I V V VI Terészetiseret és tantárgypedagógiája TT7LEA0 Funcionális anatóia és egészségtan TT7LEA0 Terészetiseret alapjai TT7LEA0 Fiziai és éiai alapiserete gyaorlat TT7LEA05 Terészetföldrajz 5 5 TT7LEA0 TT7LEA0 TT7LEA06 Terészetisereti gyaorlato TT7LEA0 TT7LEA07 Biológiai iserete TT7LEA0 Terészetiseret tantárgypedagógia TT7LEA09 Terészetiseret tantárgypedagógia TT7LEA06 TT7LEA07 TT7LEA0 VIZUÁLIS NEVELÉS Vizuális nevelés TT7LEA0 Alapozó vizuális stúdiuo TT7LEA0 Vizuális egiserés TT7LEA0 Alotási gyaorlato TT7LEA0 Esztétiaiűvészeti iserete TT7LEA05 Vizuális nevelés tantárgypedagógiája Ʃ I 6 6 V V VI TT7LEA0 TT7LEA0 TT7LEA0 TT7LEA0 TÁRGYKULTÚRA, TECHNIKA ÉS MÓDSZERTANA Ʃ 7 TT7LE09A0 Tárgyultúra, technia, ézűvesség I V V VI TT7LE09A0 Tárgyultúra, technia, ézűvesség TT7LE09A0 Tárgyultúra, technia és ódszertana TT7LE09A0
13 A TANÍTÓ SZAK ÓRA ÉS VIZSGATERVE, LEVELEZŐ TAGOZAT, 07 ŐSZÉTŐL TESTNEVELÉS Testnevelés és tantárgypedagógiája TT7LEA0 Testnevelés és tantárgypedagógia TT7LEA0 Testnevelés és tantárgypedagógia TT7LEA0 Testnevelés és tantárgypedagógia I Ʃ I V V VI TT7LEA0 TT7LEA0 SZAKMAI GYAKORLAT Pedagógusesterség a gyaorlatban TT7LE00A0 Egyéni oplex pedagógiai gyaorlat TT7LE00A0 Egyéni oplex pedagógiai gyaorlat TT7LE00A0 Egyéni folyaatos egfigyelés TT7LE00A0 Egyéni oplex pedagógiai gyaorlat I Ʃ 0 I ó nap ó nap 5 ó hét ó Tanítás és nevelés az első négy isolaévben TT7LE00A05 Egyéni tanítási gyaorlat 5 5 ó hét TT7LE00A06 Egyéni tanítási gyaorlat V 5 5 ó hét V Tanítás és nevelés az első hat isolaévben TT7LE00A07 Egyéni tanítási gyaorlat I 5 ó hét, TT7LE00A0 Egyéni isolai gyaorlat 5 TT7LE00A09 Műveltségterületi tanítási gyaorlat Koplex szaai gyaorlat TT7LE00A Koplex szaai gyaorlat Zárótanítás 5 ó hét, 5 ó hét, VI 50 ó hét óra TT7LE00A0 TT7LE06A05 TT7LE00A0 TT7LE06A07 TT7LE0A0 TT7LE05A0 TT7LEA0 vagy TT7LEMT0 TT7LE00A05 TT7LE00A06 TT7LE06A TT7LE06A TT7LE00A06 TT7LE0MT0 TT7LEMT TT7LE0MT7 TT7LE00A07 TT7LE06A TT7LE00A09 TT7LE00A
14 A TANÍTÓ SZAK ÓRA ÉS VIZSGATERVE, LEVELEZŐ TAGOZAT, 07 ŐSZÉTŐL EMBER ÉS TÁRSADALOM MŰVELTSÉGI TERÜLET EMBER ÉS TÁRSADALOM Ʃ Társadalotudoány. Múltiseret az első hat évfolyaon TT7LE0MT0 Társadalo és űvelődéstörténet tantárgypedagógiája TT7LE0MT0 Társadalo és űvelődéstörténet tantárgypedagógiája TT7LE0MT0 Társadalo és űvelődéstörténet tantárgypedagógiája I TT7LE0MT0 Társadalo és űvelődéstörténet tantárgypedagógiája I V Társadalotudoány. Társadalo, ultúra. Erölcsi elezése az első hat évfolyaon TT7LE0MT05 Fejezete a filozófiai és az etiai gondolodás történetéből TT7LE0MT06 Fejezete a filozófiai és az etiai gondolodás történetéből TT7LE0MT07 Erölcsi elezése az első hat évfolyaon. Gyerefilozófia TT7LE0MT0 Műveltségterületi szintetizáló szeináriu Társadalotudoány. Társadaloiseret ódszere és édiuo TT7LE0MT09 A társadalo egiseréséne eléleti és ódszertani alapjai. Családszociológia TT7LE0MT Társadalo, űvelődés, isebbsége az új és jelenori Magyarországon TT7LE0MT Társadalo, űvelődés, isebbsége az új és jelenori Magyarországon TT7LE0MT Kutatásódszertan TT7LE0MT Digitális társadalo és ultúra TT7LE0MT File a tanítás gyaorlatában szig. V VI TT7LE0MT0 TT7LE0MT0 TT7LE0MT0 TT7LE0MT05 TT7LE0MT06 TT7LE0MT0 TT7LE0MT07 TT7LE0MT0 TT7LE0MT TT7LE0MT0 TT7LE0MT0 TT7LE0MT0
15 A TANÍTÓ SZAK ÓRA ÉS VIZSGATERVE, LEVELEZŐ TAGOZAT, 07 ŐSZÉTŐL MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM MŰVELTSÉGI TERÜLET MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Anyanyelvi tantárgypedagógia TT7LE0MT0 Anyanyelvi tantárgypedagógia TT7LE0MT0 Anyanyelvi tantárgypedagógia TT7LE0MT0 Anyanyelvi tantárgypedagógia I TT7LE0MT0 Anyanyelvi tantárgypedagógia TT7LE0MT05 Anyanyelvi tantárgypedagógia Irodali iserete TT7LE0MT06 Gyereirodalo TT7LE0MT07 Gyereirodalo TT7LE0MT0 Korun irodala TT7LE0MT09 Korun irodala TT7LE0MT Poétia A agyar nyelv rétegei. TT7LE0MT Beszédűvelés TT7LE0MT Az óvodaisola átenet és az anyanyelvi felészültség TT7LE0MT Nyelvűvelés A agyar nyelv rétegei. TT7LE0MT Magyar nyelv TT7LE0MT5 Magyar nyelv TT7LE0MT6 Magyar nyelv I TT7LE0MT7 Magyar nyelv Ʃ 6 I V V VI TT7LE0A0 TT7LE0A0 TT7LE0MT0 TT7LE0MT0 TT7LE0MT0 TT7LE0MT0 TT7LE0MT06 TT7LE0MT0 sz TT7LE0A0 TT7LE0MT TT7LE0MT5 TT7LE0MT6 5
16 A TANÍTÓ SZAK ÓRA ÉS VIZSGATERVE, LEVELEZŐ TAGOZAT, 07 ŐSZÉTŐL TERMÉSZETISMERET MŰVELTSÉGI TERÜLET TERMÉSZETISMERET Az élettelen örnyezet alapiseretei Ʃ TT7LEMT0 Általános terészetföldrajz TT7LEMT0 Magyarország terészeti és gazdasági földrajza Az élő örnyezet alapiseretei TT7LEMT0 Növénytani iserete és gyaorlato TT7LEMT0 Állattani iserete és gyaorlato TT7LEMT05 Általános biológia TT7LEMT06 Egészségfejlesztés TT7LEMT07 Egészségfejlesztés A terészetiseret tanítása 6 éves orban TT7LEMT0 A terészettudoányos nevelés pedagógiája TT7LEMT09 A terészettudoányos nevelés pedagógiája TT7LEMT A terészettudoányos nevelés pedagógiája I Fenntarthatóságra nevelés TT7LEMT Terészeti ölcsönhatáso és fenntarthatóság gyaorlat TT7LEMT Öológia, örnyezetultúra TT7LEMT Koplex terepgyaorlat TT7LEMT Környezeti, társadali, és gazdasági fenntarthatóság 0 I V sz V VI TT7LEMT0 TT7LEMT TT7LEMT0 TT7LEMT0 TT7LEMT TT7LEMT06 TT7LEMT0 TT7LEMT0 TT7LEMT0 TT7LEMT0 TT7LEMT05 TT7LEMT09 TT7LEMT05 TT7LEMT Techniai szeresztő: Pálfalvi Judit Felelős iadó: dr. habil Mionya György déán Kiadja: Az ELTE Tanító és Óvóépző Kara Cí. 6 Budapest, Kiss János altábornagy u. 0. Telefon: (+6 ) 7 0 6
TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ
TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ AZ ALAPKÉPZÉSI TANULMÁNYAIKAT AZ ELTE SAVARIA EGYETEMI KÖZPONTJÁBAN, 0 SZEPTEMBERÉBEN MEGKEZDŐ HALLGATÓK RÉSZÉRE: TANÍTÓ SZAK, LEVELEZŐ TAGOZAT Tartalojegyzé A tanító sza épzési és
RészletesebbenTANTERVI TÁJÉKOZTATÓ
TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ AZ ALAPKÉPZÉSI TANULMÁNYAIKAT AZ ELTE SAVARIA EGYETEMI KÖZPONTJÁBAN, 07 SZEPTEMBERÉBEN MEGKEZDŐ HALLGATÓK RÉSZÉRE: TANÍTÓ SZAK, LEVELEZŐ TAGOZAT Tartalojegyzé A tanító sza épzési és
RészletesebbenTANTERVI TÁJÉKOZTATÓ
TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ AZ ALAPKÉPZÉSI TANULMÁNYAIKAT AZ ELTE SAVARIA EGYETEMI KÖZPONTJÁBAN, 07 SZEPTEMBERÉBEN MEGKEZDŐ HALLGATÓK RÉSZÉRE: TANÍTÓ SZAK, NAPPALI TAGOZAT nezetiségi szairánnyal Tartalojegyzé
RészletesebbenTANTERVI TÁJÉKOZTATÓ
TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ AZ ALAPKÉPZÉSI TANULMÁNYAIKAT AZ ELTE SAVARIA EGYETEMI KÖZPONTJÁBAN, 08 SZEPTEMBERÉBEN MEGKEZDŐ HALLGATÓK RÉSZÉRE: TANÍTÓ SZAK, NAPPALI TAGOZAT Tartalojegyzé A tanító sza épzési és
RészletesebbenTANTERVI TÁJÉKOZTATÓ
TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ AZ ALAPKÉPZÉSI TANULMÁNYAIKAT AZ ELTE SAVARIA EGYETEMI KÖZPONTJÁBAN, 09 SZEPTEMBERÉBEN MEGKEZDŐ HALLGATÓK RÉSZÉRE: TANÍTÓ SZAK, NAPPALI TAGOZAT Tartalojegyzé A tanító sza épzési és
RészletesebbenTANTERVI TÁJÉKOZTATÓ. TANÍTÓ SZAK, NAPPALI TAGOZAT nemzetiségi szakiránnyal
TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ AZ ALAPKÉPZÉSI TANULMÁNYAIKAT AZ ELTE TANÍTÓ ÉS ÓVÓKÉPZŐ KARÁN 07 SZEPTEMBERÉBEN MEGKEZDŐ HALLGATÓK RÉSZÉRE: TANÍTÓ SZAK, NAPPALI TAGOZAT nezetiségi szairánnyal Tartalojegyzé Bevezetés
RészletesebbenTANTERVI TÁJÉKOZTATÓ. TANÍTÓ SZAK, NAPPALI TAGOZAT nemzetiségi szakiránnyal
TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ AZ ALAPKÉPZÉSI TANULMÁNYAIKAT AZ ELTE TANÍTÓ ÉS ÓVÓKÉPZŐ KARÁN 09 SZEPTEMBERÉBEN MEGKEZDŐ HALLGATÓK RÉSZÉRE: TANÍTÓ SZAK, NAPPALI TAGOZAT nezetiségi szairánnyal Tartalojegyzé Bevezetés
RészletesebbenTANTERVI TÁJÉKOZTATÓ. TANÍTÓ SZAK, NAPPALI TAGOZAT nemzetiségi szakiránnyal
TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ AZ ALAPKÉPZÉSI TANULMÁNYAIKAT AZ ELTE TANÍTÓ ÉS ÓVÓKÉPZŐ KARÁN 07 SZEPTEMBERÉBEN MEGKEZDŐ HALLGATÓK RÉSZÉRE: TANÍTÓ SZAK, NAPPALI TAGOZAT nezetiségi szairánnyal Tartalojegyzé Bevezetés
RészletesebbenTANTERVI TÁJÉKOZTATÓ. TANÍTÓ SZAK, NAPPALI TAGOZAT nemzetiségi szakiránnyal
TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ AZ ALAPKÉPZÉSI TANULMÁNYAIKAT AZ ELTE TANÍTÓ ÉS ÓVÓKÉPZŐ KARÁN 08 SZEPTEMBERÉBEN MEGKEZDŐ HALLGATÓK RÉSZÉRE: TANÍTÓ SZAK, NAPPALI TAGOZAT nemzetiségi szairánnyal Tartalomjegyzé Bevezetés
RészletesebbenTANTERVI TÁJÉKOZTATÓ TANÍTÓ SZAK, LEVELEZŐ TAGOZAT
TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ AZ ALAPKÉPZÉSI TANULMÁNYAIKAT 06 SZEPTEMBERÉBEN MEGKEZDŐ HALLGATÓK RÉSZÉRE: TANÍTÓ SZAK, LEVELEZŐ TAGOZAT Szeresztette: Turezeyné dr. habil Heller Eria Techniai szeresztő: Pálfalvi
RészletesebbenTANTERVI TÁJÉKOZTATÓ. TANÍTÓ SZAK, NAPPALI TAGOZAT nemzetiségi szakiránnyal
TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ AZ ALAPKÉPZÉSI TANULMÁNYAIKAT 06 SZEPTEMBERÉBEN MEGKEZDŐ HALLGATÓK RÉSZÉRE: TANÍTÓ SZAK, NAPPALI TAGOZAT nezetiségi szairánnyal Szeresztette: Turezeyné dr. habil Heller Eria Techniai
RészletesebbenCSECSEMŐ- ÉS KISGYERMEKNEVELŐ SZAK, LEVELEZŐ TAGOZAT
TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ AZ ALAPKÉPZÉSI TANULMÁNYAIKAT AZ ELTE TANÍTÓ ÉS ÓVÓKÉPZŐ KARÁN 018 SZEPTEMBERÉBEN MEGKEZDŐ HALLGATÓK RÉSZÉRE: CSECSEMŐ ÉS KISGYERMEKNEVELŐ SZAK, BEVEZETÉS Köszöntjü az Eötvös Loránd
RészletesebbenTANÍTÓ ALAPKÉPZÉSI SZAK
TANÍTÓ ALAPKÉPZÉSI SZAK 1. Az alapképzési szak megnevezése: tanító (Primary School Teaching) 2. Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése -
RészletesebbenTANTERVI TÁJÉKOZTATÓ AZ ALAPKÉPZÉSI TANULMÁNYAIKAT AZ ELTE TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KARÁN 2018 SZEPTEMBERÉBEN MEGKEZDŐ HALLGATÓK RÉSZÉRE:
TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ AZ ALAPKÉPZÉSI TANULMÁNYAIKAT AZ ELTE TANÍTÓ ÉS ÓVÓKÉPZŐ KARÁN 0 SZEPTEMBERÉBEN MEGKEZDŐ HALLGATÓK RÉSZÉRE: ÓVODAPEDAGÓGUS SZAK Tartalomjegyzé Bevezetés Az óvodapedagógus sza épzési
RészletesebbenTANTERVI TÁJÉKOZTATÓ ÓVODAPEDAGÓGUS SZAK, LEVELEZŐ TAGOZAT
TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ AZ ALAPKÉPZÉSI TANULMÁNYAIKAT 0 SZEPTEMBERÉBEN MEGKEZDŐ HALLGATÓK RÉSZÉRE: ÓVODAPEDAGÓGUS SZAK, LEVELEZŐ TAGOZAT Szeresztette: Turezeyné dr. habil Heller Eria Techniai szeresztő: Pálfalvi
RészletesebbenCSECSEMŐ- ÉS KISGYERMEKNEVELŐ SZAK, NAPPALI TAGOZAT
TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ AZ ALAPKÉPZÉSI TANULMÁNYAIKAT AZ ELTE TANÍTÓ ÉS ÓVÓKÉPZŐ KARÁN 019 SZEPTEMBERÉBEN MEGKEZDŐ HALLGATÓK RÉSZÉRE: CSECSEMŐ ÉS KISGYERMEKNEVELŐ SZAK, BEVEZETÉS Köszöntjü az Eötvös Loránd
RészletesebbenTANTERVI TÁJÉKOZTATÓ AZ ALAPKÉPZÉSI TANULMÁNYAIKAT AZ ELTE TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KARÁN 2017 SZEPTEMBERÉBEN MEGKEZDŐ HALLGATÓK RÉSZÉRE:
TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ AZ ALAPKÉPZÉSI TANULMÁNYAIKAT AZ ELTE TANÍTÓ ÉS ÓVÓKÉPZŐ KARÁN 07 SZEPTEMBERÉBEN MEGKEZDŐ HALLGATÓK RÉSZÉRE: ÓVODAPEDAGÓGUS SZAK nemzetiségi szairánnyal Tartalomjegyzé Bevezetés Az
RészletesebbenTANTERVI TÁJÉKOZTATÓ. ÓVODAPEDAGÓGUS SZAK, NAPPALI TAGOZAT nemzetiségi szakiránnyal
TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ AZ ALAPKÉPZÉSI TANULMÁNYAIKAT 06 SZEPTEMBERÉBEN MEGKEZDŐ HALLGATÓK RÉSZÉRE: ÓVODAPEDAGÓGUS SZAK, NAPPALI TAGOZAT nezetiségi szairánnyal Szeresztette: Turezeyné dr. habil Heller Eria
Részletesebben0+3. gyj gyj. T=tanító, O=óvó, N=nappali tagozat, L=levelező tagozat, M=minden szak vagy adott tagozat
ELTE Tanító és Óvóépző Kar ötelezően választható tárgya ínálata 07től felvett hallgató száára ajánlott féléve Tárgyód Tárgynév Kredit I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. előfeltétel TN0KS0 TN0KS0 TN0KS03
RészletesebbenNémet nemzetiségi óvodapedagógus szakirányú továbbképzési szak
EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEYETEM TANÍTÓ- és ÓVÓKÉPZŐ FŐISKOLAI KAR Idegen Nyelvi és Irodalmi Tanszé Német nemzetiségi óvodapedagógus szairányú továbbépzési sza Képzésért felelős otató: Márus Éva PhD Budapest,
Részletesebben0+3. gyj gyj gyj. 12 gyj. 0+2 gyj 0+2
ELTE Tanító és Óvóépző Kar ötelezően választható tárgya ínálata ajánlott féléve Tárgyód Tárgynév Kredit I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. előfeltétel T=tanító, O=óvó, N=nappali tagozat, L=levelező tagozat,
RészletesebbenAngol nyelvi előkészítés az angol-magyar két tanítási nyelvű oktatásra/nevelésre I gyj - TN01KS gyj
ELTE Tanító és Óvóépző Kar ötelezően választható tárgya ínálata ajánlott féléve Tárgyód Tárgynév Kredit I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. előfeltétel T=tanító, O=óvó, N=nappali tagozat, L=levelező tagozat,
RészletesebbenTANTERVI TÁJÉKOZTATÓ CSECSEMŐ- ÉS KISGYERMEKNEVELŐ SZAK, LEVELEZŐ TAGOZAT
TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ AZ ALAPKÉPZÉSI TANULMÁNYAIKAT 016 SZEPTEMBERÉBEN MEGKEZDŐ HALLGATÓK RÉSZÉRE: CSECSEMŐ ÉS KISGYERMEKNEVELŐ SZAK, LEVELEZŐ TAGOZAT Szeresztette: Mészárosné Dr. Darvay Sarolta Techniai
RészletesebbenTANTERVI TÁJÉKOZTATÓ CSECSEMŐ- ÉS KISGYERMEKNEVELŐ SZAK, NAPPALI TAGOZAT
TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ AZ ALAPKÉPZÉSI TANULMÁNYAIKAT 016 SZEPTEMBERÉBEN MEGKEZDŐ HALLGATÓK RÉSZÉRE: CSECSEMŐ ÉS KISGYERMEKNEVELŐ SZAK, NAPPALI TAGOZAT Szeresztette: Mészárosné Dr. Darvay Sarolta Techniai
RészletesebbenEzt a jegyzetet az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar adta ki. Technikai szerkesztő: Göröcs Dorka és Hilbert Mátyásné. Szerkesztette: Dr.
Ezt a jegyzetet az ELTE Tanító- és Óvóépző Kar adta i Techniai szeresztő: Göröcs Dora és Hilbert Mátyásné Szeresztette: Dr. Demeter Katalin Felelős iadó: Dr. Mionya György déán Tartalomjegyzé Bevezetés
Részletesebbenhttp://njt.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=196922.325529 4.ÓVODAPEDAGÓGUS ALAPKÉPZÉSI SZAK 1. Az alapképzési szak megnevezése: óvodapedagógus (Pre-School Teaching) 2. Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi
RészletesebbenTANTERVI TÁJÉKOZTATÓ. TANÍTÓ SZAK, NAPPALI TAGOZAT nemzetiségi szakiránnyal
TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ AZ ALAPKÉPZÉSI TANULMÁNYAIKAT 04 SZEPTEMBERÉBEN MEGKEZDŐ HALLGATÓK RÉSZÉRE: TANÍTÓ SZAK, NAPPALI TAGOZAT nemzetiségi szairánnyal Szeresztette: Turmezeyné dr. habil Heller Eria Techniai
RészletesebbenTANTERVI TÁJÉKOZTATÓ. TANÍTÓ SZAK, NAPPALI TAGOZAT nemzetiségi szakiránnyal
TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ AZ ALAPKÉPZÉSI TANULMÁNYAIKAT 0 SZEPTEMBERÉBEN MEGKEZDŐ HALLGATÓK RÉSZÉRE: TANÍTÓ SZAK, NAPPALI TAGOZAT nemzetiségi szairánnyal Szeresztette: Dr. Demeter Katalin Techniai szeresztő:
RészletesebbenTANTERVI TÁJÉKOZTATÓ. TANÍTÓ SZAK, NAPPALI TAGOZAT nemzetiségi szakiránnyal
TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ AZ ALAPKÉPZÉSI TANULMÁNYAIKAT 04 SZEPTEMBERÉBEN MEGKEZDŐ HALLGATÓK RÉSZÉRE: TANÍTÓ SZAK, NAPPALI TAGOZAT nemzetiségi szairánnyal Szeresztette: Dr. Demeter Katalin Techniai szeresztő:
RészletesebbenTANTERVI TÁJÉKOZTATÓ. TANÍTÓ SZAK, NAPPALI TAGOZAT nemzetiségi szakiránnyal
TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ AZ ALAPKÉPZÉSI TANULMÁNYAIKAT 05 SZEPTEMBERÉBEN MEGKEZDŐ HALLGATÓK RÉSZÉRE: TANÍTÓ SZAK, NAPPALI TAGOZAT nemzetiségi szairánnyal Szeresztette: Turmezeyné dr. habil Heller Eria Techniai
RészletesebbenEzt a jegyzetet az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar adta ki. Technikai szerkesztő: Göröcs Dorka. Szerkesztette: Dr. Demeter Katalin
Ezt a jegyzetet az ELTE Tanító- és Óvóépző Kar adta i Techniai szeresztő: Göröcs Dora Szeresztette: Dr. Demeter Katalin Felelős iadó: Dr. Mionya György déán Tartalomjegyzé Bevezetés A Tanító- és Óvóépző
RészletesebbenAz oktatási miniszter 15/2006. (IV. 3.) OM rendelete az alap- és mesterképzési szakok képzési és kimeneti követelményeiről
Az oktatási miniszter 15/2006. (IV. 3.) OM rendelete az alap- és mesterképzési szakok képzési és kimeneti követelményeiről X. PEDAGÓGUSKÉPZÉS KÉPZÉSI TERÜLET 1. ÓVODAPEDAGÓGUS ALAPKÉPZÉSI SZAK 1. Az alapképzési
RészletesebbenIII. SZAKMAI TANÁRKÉPZÉS
I SZAKMAI TANÁRKÉPZÉS Indított szaépzettsége: Képzési terület, épzési ág: Képzési cilus: Képzési forma (tagozat): Szaért felelős ar: Szafelelős: Szafelelősö: Képzési idő agrármérnötanár (élelmiszer), agrármérnötanár
RészletesebbenMESTERKÉPZÉSI SZAK (MA)
TANEYSÉL ISTA (MA) A tanulmányaiat 05-ben megezdő hallgatóna Jele, rövidítése: EF = egyéni felészülés = gyaorlati jegy K = ollovium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szazáróvizsga on = onzultáció = ötelező
RészletesebbenTANÍTÓ BA SZAK MINTATANTERV
TANÍTÓ BA SZAK MINTATANTERV Kód Tantárgynév Kredit Féléves óraszám Közös kötelező alapozó és szakmai modulok (175 kr.) 175 2505 835 Alapozó modulok (46 kr.) 46 645 215 Társadalmi ismeretek (16 kr.) 16
RészletesebbenTANÍTÓ ALAPSZAK (BA) TANTÁRGYLISTÁJA NEMZETISÉGI TANÍTÓ NÉMET SZAKIRÁNY NAPPALI TAGOZAT Érvényes a 2015/2016. tanévtől. Követelmény.
Tárgykód Tantárgy megnevezése Előfeltétel TANÍTÓ ALAPSZAK (BA) TANTÁRGYLISTÁJA NEMZETISÉGI TANÍTÓ NÉMET SZAKIRÁNY NAPPALI TAGOZAT Érvényes a 2015/2016. tanévtől Felvétele Kreditpont Követelmény típusa
RészletesebbenEzt a jegyzetet az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar adta ki. Technikai szerkesztő: Göröcs Dorka és Hilbert Mátyásné
Ezt a jegyzetet az ELTE Tanító- és Óvóépző Kar adta i Techniai szeresztő: Göröcs Dora és Hilbert Mátyásné Szeresztette: Dr. Demeter Katalin és Dr. Szara Júlia Felelős iadó: Dr. Mionya György déán Tartalomjegyzé
RészletesebbenA Kari Tanács elfogadta án
Tárgykód Tantárgy megnevezése Előfeltétel TANÍTÓ ALAPSZAK (BA) TANTÁRGYLISTÁJA NEMZETISÉGI TANÍTÓ SZLOVÁK SZAKIRÁNY NAPPALI TAGOZAT Érvényes a 2015/2016. tanévtől Felvétele Kreditpont Követelmény típusa
RészletesebbenTANTERVI TÁJÉKOZTATÓ TANÍTÓ SZAK, LEVELEZŐ TAGOZAT
TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ AZ ALAPKÉPZÉSI TANULMÁNYAIKAT 01 SZEPTEMBERÉBEN MEGKEZDŐ HALLGATÓK RÉSZÉRE: TANÍTÓ SZAK, LEVELEZŐ TAGOZAT Szeresztette: Dr. Demeter Katalin Techniai szeresztő: Göröcs Dora Felelős
RészletesebbenTANTERVI TÁJÉKOZTATÓ. ÓVODAPEDAGÓGUS SZAK, NAPPALI TAGOZAT nemzetiségi szakiránnyal
TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ AZ ALAPKÉPZÉSI TANULMÁNYAIKAT 01 SZEPTEMBERÉBEN MEGKEZDŐ HALLGATÓK RÉSZÉRE: ÓVODAPEDAGÓGUS SZAK, NAPPALI TAGOZAT nemzetiségi szairánnyal Szeresztette: Dr. Demeter Katalin és Dr. Szara
RészletesebbenMintatanterv Általános tanítóképzés 2014 esti tagozat
Általános tanítóképzés 2014 esti tagozat TLIB1EB Bevezetés a könyvtári ismeretekbe 0+5 gy 1 K L TSOC1EB Szociológia 5+5 k 2 K T TBIB1EB Bibliaismeret 5+0 k 1 K T TVSZ1EB Vallás és szociáletika 5+0 k 1
RészletesebbenTanegységlista (BA) 2015-től fölvett hallgatóknak
Tanegységlista (BA) Magyar alapsza 01-től fölett hallgatóna Jele, röidítése: EF = egyéni felészülés = gyaorlati jegy K = olloium Sz = szigorlat V = izsga = ötelező tanegység = ötelezően álasztható tanegység
RészletesebbenEzt a jegyzetet az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar adta ki. Technikai szerkesztő: Göröcs Dorka és Hilbert Mátyásné
Ezt a jegyzetet az ELTE Tanító- és Óvóépző Kar adta i Techniai szeresztő: Göröcs Dora és Hilbert Mátyásné Szeresztette: Dr. Demeter Katalin és Dr. Szara Júlia Felelős iadó: Dr. Mionya György déán Tartalomjegyzé
RészletesebbenTANTERVI TÁJÉKOZTATÓ TANÍTÓ SZAK, LEVELEZŐ TAGOZAT
TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ AZ ALAPKÉPZÉSI TANULMÁNYAIKAT 015 SZEPTEMBERÉBEN MEGKEZDŐ HALLGATÓK RÉSZÉRE: TANÍTÓ SZAK, LEVELEZŐ TAGOZAT Szeresztette: Turmezeyné dr. habil Heller Eria Techniai szeresztő: Pálfalvi
RészletesebbenTANTERVI TÁJÉKOZTATÓ TANÍTÓ SZAK, LEVELEZŐ TAGOZAT
TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ AZ ALAPKÉPZÉSI TANULMÁNYAIKAT 014 SZEPTEMBERÉBEN MEGKEZDŐ HALLGATÓK RÉSZÉRE: TANÍTÓ SZAK, LEVELEZŐ TAGOZAT Szeresztette: Turmezeyné dr. habil Heller Eria Techniai szeresztő: Pálfalvi
RészletesebbenTANTERVI TÁJÉKOZTATÓ. ÓVODAPEDAGÓGUS SZAK, NAPPALI TAGOZAT nemzetiségi szakiránnyal
TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ AZ ALAPKÉPZÉSI TANULMÁNYAIKAT 014 SZEPTEMBERÉBEN MEGKEZDŐ HALLGATÓK RÉSZÉRE: ÓVODAPEDAGÓGUS SZAK, NAPPALI TAGOZAT nemzetiségi szairánnyal Szeresztette: Dr. Demeter Katalin és Dr. Szara
RészletesebbenEzt a jegyzetet az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar adta ki. Technikai szerkesztő: Göröcs Dorka. Szerkesztette: Dr. Demeter Katalin
Ezt a jegyzetet az ELTE Tanító- és Óvóépző Kar adta i Techniai szeresztő: Göröcs Dora Szeresztette: Dr. Demeter Katalin Felelős iadó: Dr. Mionya György déán Tartalomjegyzé Bevezetés A Tanító- és Óvóépző
RészletesebbenTANTERVI TÁJÉKOZTATÓ ÓVODAPEDAGÓGUS SZAK, LEVELEZŐ TAGOZAT
TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ AZ ALAPKÉPZÉSI TANULMÁNYAIKAT 01 SZEPTEMBERÉBEN MEGKEZDŐ HALLGATÓK RÉSZÉRE: ÓVODAPEDAGÓGUS SZAK, LEVELEZŐ TAGOZAT Szeresztette: Dr. Demeter Katalin és Dr. Szara Júlia Techniai szeresztő:
RészletesebbenTANTERVI TÁJÉKOZTATÓ TANÍTÓ SZAK, LEVELEZŐ TAGOZAT
TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ AZ ALAPKÉPZÉSI TANULMÁNYAIKAT 014 SZEPTEMBERÉBEN MEGKEZDŐ HALLGATÓK RÉSZÉRE: TANÍTÓ SZAK, LEVELEZŐ TAGOZAT Szeresztette: Dr. Demeter Katalin Techniai szeresztő: Göröcs Dora Felelős
RészletesebbenTanító BA szak - mintatanterv 2018.
Tanító BA szak - mintatanterv 2018. 1. félév 17KÖZ001 A kultúraközvetítés filozófiai, etikai és neveléstudományi metszetben 1 ea 2 10 A 4 k 17TAN001 A zene alapjai 1 sz 2 8 A 3 gyj 17KÖZ038 Alapozó vizuális
RészletesebbenTANÍTÓ ALAPSZAK (BA) TANTÁRGYLISTÁJA NAPPALI TAGOZAT Érvényes a 2015/2016. tanévtől. Követelmény. Kreditpont. Felvétele. típusa
Tárgykód Tantárgy megnevezése Előfeltétel TANÍTÓ ALAPSZAK (BA) TANTÁRGYLISTÁJA NAPPALI TAGOZAT Érvényes a 2015/2016. tanévtől Felvétele Kreditpont Követelmény típusa Heti óraszám Félévi óraszám Ajánlott
RészletesebbenHelyi tanterv MELLÉKLET. Intézményünk helyi tantervének jogszabályi keretei:
Intézményünk helyi tantervének jogszabályi keretei: Helyi tanterv MELLÉKLET - 2011.évi CXC törvény nemzeti köznevelésről 6. számú Melléklete - 110/2012.(VI.4.) Kormányrendelet a Nemzeti Alaptanterv kiadásáról,
RészletesebbenMintatanterv NAO 3 éves BA óvodapedagógus szak
Mintatanterv NAO 3 éves BA óvodapedagógus szak ALAPOZÓ ISMERETEK Kód Tantárgy tantárgyelem előfeltétel kr. ért. 1. 2. 3. 4. 5. 6. TA Társadalomtudományi ismeretek 14 kredit 5 telj. 135 óra TA-101 Bevezetés
RészletesebbenTANTERVI TÁJÉKOZTATÓ ÓVODAPEDAGÓGUS SZAK, LEVELEZŐ TAGOZAT
TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ AZ ALAPKÉPZÉSI TANULMÁNYAIKAT 01 SZEPTEMBERÉBEN MEGKEZDŐ HALLGATÓK RÉSZÉRE: ÓVODAPEDAGÓGUS SZAK, LEVELEZŐ TAGOZAT Szeresztette: Dr. Demeter Katalin és Dr. Szara Júlia Techniai szeresztő:
RészletesebbenTANTERVI TÁJÉKOZTATÓ ÓVODAPEDAGÓGUS SZAK, LEVELEZŐ TAGOZAT
TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ AZ ALAPKÉPZÉSI TANULMÁNYAIKAT 015 SZEPTEMBERÉBEN MEGKEZDŐ HALLGATÓK RÉSZÉRE: ÓVODAPEDAGÓGUS SZAK, LEVELEZŐ TAGOZAT Szeresztette: Turmezeyné dr. habil Heller Eria és Dr. Szara Júlia
RészletesebbenÓra- és vizsgaterv Gyógypedagógia alapképzési szak - tanulásban akadályozottak pedagógiája szakirány szakirányú továbbképzés
Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar Ikt. szám: BGGYK/2431/2(2018)(T-89) Óra- és vizsgaterv Gyógypedagógia alapképzési szak - tanulásban akadályozottak pedagógiája szakirány
RészletesebbenEzt a jegyzetet az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar adta ki. Technikai szerkesztő: Göröcs Dorka. Szerkesztette: Dr. Demeter Katalin és Dr.
Ezt a jegyzetet az ELTE Tanító és Óvóépző Kar adta i Techniai szeresztő: Göröcs Dora Szeresztette: Dr. Demeter Katalin és Dr. Szara Júlia Felelős iadó: Dr. Mionya György déán TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés
RészletesebbenKölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola Debrecen. Intézményi tájékoztató a bolognai rendszerű oktatáshoz
Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola Debrecen Intézményi tájékoztató a bolognai rendszerű oktatáshoz Mintatantervek Angol műveltségi terület Ember és társadalom műveltségi terület Ének-zene műveltségi
RészletesebbenÓra- és vizsgaterv Gyógypedagógia alapképzési szak - szomatopedagógia szakirány szakirányú továbbképzés
Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar Ikt. szám: BGGYK/2431/2(2018)(T-89) Óra- és vizsgaterv Gyógypedagógia alapképzési szak - szomatopedagógia szakirány szakirányú továbbképzés
RészletesebbenKiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu
Kiszobor Nagyözség Polgáresterétől 6775 Kiszobor, Nagyszentilósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-ail: phiszobor@vnet.hu Üsz: 22-156/2012. Tárgy: Maói Kistérség Többcélú Társulása i belső i tervéne jóváhagyása.
RészletesebbenMintatanterv pszichológia alapképzési szakos hallgatók számára (levelező képzés)
Mintatanterv kód: BPSL2016BAMJL ALAPOZÓ ISMERETE ÁLTALÁNOS BÖLCSÉSZSTÚDIUMO (10 kredit) Filozófiatörténet BAAL 0010-10 v 2 Egyházismeret BAAL 0020-10 v 2 Tudományos kommunikáció BAAL 2110 10 v 2 Lélek
RészletesebbenSorszám. református hitoktató, általános iskolai tanító művelődésszervező szakkollégiumi képzéssel
Sorszám Iskolánk tantestületének és oktatást-nevelést segítő dolgozóinak adatai 2017-2018-as tanév Végzettség szintje Besorolási kategória Tantárgy Szakképzettségek Pedagógus szakvizsgák 1. főiskola Pedagógus
Részletesebben1. Óvodapedagógus szak
1. Óvodapedagógus szak A képzési és kimeneti követelményeknek, valamint az akkreditációs feltételeknek való megfelelés A képzés tartalma A képzés programja, a szak tanterve (az óra és vizsgaterv táblázatos
RészletesebbenRÖVID TANTÁRGYLEÍRÁSOK KÖTELEZŐ- ÉS AJÁNLOTT IRODALOMMAL
RÖVID TANTÁRGYLEÍRÁSOK KÖTELEZŐ ÉS AJÁNLOTT IRODALOMMAL ANYANYELVIIRODALMI NEVELÉS ÉS MÓDSZERTANA heti óra ÓN0A0 Magyar nyelv ÓN0A02 Az anyanyelvi nevelés ódszertana I. I. +0 II. 0+ III. IV. V. VI. ELŐFELTÉTEL
RészletesebbenÉrvényes: 2014/2015 tanévtől. 1. oldal, összesen: 5
Mintatanterv kód: M25+T23 2014OAAN Mintatanterv magyartanár (általános iskolai) történelemtanár és állampolgári ismeretek tanára (általános iskolai) szakos hallgatók számára Önálló képzési szakasz (+2
RészletesebbenTANTERVI TÁJÉKOZTATÓ
TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ AZ EÖTVÖS JÓZSEF FŐISKOLÁN ÓVODAPEDAGÓGUS BA ALAPSZAK NEMZETISÉGI HORVÁT/NÉMET /CIGÁNY-ROMA SZAKIRÁNNYAL TANULMÁNYAIKAT KEZDŐK SZÁMÁRA 2017. SZEPTEMBER EÖTVÖS JÓZSEF FŐISKOLA 6500
RészletesebbenPEDAGÓGUSKÉPZŐ KAR PEDAGÓGIA BA ALAPSZAK SZOCIÁLPEDAGÓGIA BA ALAPSZAK TANÍTÓ BA ALAPSZAK IFJÚSÁGSEGÍTŐ FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS
PEDAGÓGUSKÉPZŐ KAR PEDAGÓGIA SZOCIÁLPEDAGÓGIA TANÍTÓ IFJÚSÁGSEGÍTŐ FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS CSECSEMŐ- ÉS GYERMEKNEVELŐ- GONDOZÓ FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS TANÁRI MESTERSZAK (MA) PEDAGÓGIA ALAPSZAKOS BÖLCSÉSZ Az
RészletesebbenÉrvényes: 2014/2015 tanévtől. 1. oldal, összesen: 5
Mintatanterv kód: A55+T53 2014ON Mintatanterv angol nyelv és kultúra tanára (középiskolai) -- történelemtanár és állampolgári ismeretek tanára (középiskolai) szakos hallgatók számára Önálló képzési szakasz
RészletesebbenAngol nyelv és kultúra tanára
Mintatanterv kód: AN52+TR20_2015OAN Mintatanterv angol nyelv és kultúra tanára - történelemtanár és állampolgári ismeretek tanára szakos hallgatók számára (nappali tagozat) Önálló képzési szakasz 11 féléves
RészletesebbenAdatlap alapszak megnevezése Matematika alapképzési szak szakképzettség Alapokleveles matematikus szakirány
I. Adatlap 3. Az indítandó alapsza megnevezése: Matematia alapépzési sza 4. Az olevélben szereplő szaépzettség megnevezése: Alapoleveles matematius 5. Az indítani tervezett szairány(o) megnevezése: matematia-x
RészletesebbenPEDAGÓGIA ALAPKÉPZÉSI SZAK
PEDAGÓGIA ALAPKÉPZÉSI SZAK Indított szakirányok: - Képzési terület, képzési ág: bölcsészettudományi Képzési ciklus: alap Képzési forma (tagozat): nappali A szakért felelős kar: Bölcsészettudományi Kar
Részletesebben1. Óvodapedagógus szak
1. Óvodapedagógus szak A képzési és kimeneti követelményeknek, valamint az akkreditációs feltételeknek való megfelelés A képzés tartalma A képzés programja, a szak tanterve (az óra és vizsgaterv táblázatos
RészletesebbenÉrvényes: 2015/2016. tanévtől. Média-, mozgókép- és kommunikációtanár
Mintatanterv kód: ME22+TR20_2015OAN Mintatanterv média-, mozgókép- és kommunikációtanár - történelemtanár és állampolgári ismeretek tanára szakos hallgatók számára (nappali tagozat) Önálló képzési szakasz
RészletesebbenTANTERVI TÁJÉKOZTATÓ CSECSEMŐ- ÉS KISGYERMEKNEVELŐ SZAK, NAPPALI TAGOZAT
TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ AZ ALAPKÉPZÉSI TANULMÁNYAIKAT 014 SZEPTEMBERÉBEN MEGKEZDŐ HALLGATÓK RÉSZÉRE: CSECSEMŐ ÉS KISGYERMEKNEVELŐ SZAK, NAPPALI TAGOZAT Szeresztette: Mészárosné Dr. Darvay Sarolta Techniai
RészletesebbenSZLAVISZTIKA ALAPKÉPZÉSI SZAK
SZLAVISZTIKA ALAPKÉPZÉSI SZAK 1. Az alapképzési szak megnevezése: szlavisztika (Slavonic Studies) 2. Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése
RészletesebbenÓra- és vizsgaterv Gyógypedagógia alapképzési szak - hallássérültek pedagógiája szakirány szakirányú továbbképzés
Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar Ikt. szám: BGGYK/2431/2(2018)(T-89) Óra- és vizsgaterv Gyógypedagógia alapképzési szak - hallássérültek pedagógiája szakirány szakirányú
RészletesebbenZENEKULTÚRA ALAPKÉPZÉSI SZAK
ZENEKULTÚRA ALAPKÉPZÉSI SZAK 1. Az alapképzési szak megnevezése: zenekultúra (Music Culture) 2. Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése -
RészletesebbenÉrvényes: 2016/2017. tanévtől. Magyartanár
(/V/S Mintatanterv kód: MR76+NE74_2016OOZN Irodalomtudományi alapozó tárgyak (6 REDIT) Propedeutika 1. Bevezetés az irodalomtudományba előadás TNM 0115 15 v 2 Propedeutika 2: Bevezetés az irodalomtudományba
RészletesebbenEzt a jegyzetet az ELTE Tanító- és Óvóképzı Kar adta ki. Technikai szerkesztı: Göröcs Dorka és Hilbert Mátyásné
Ezt a jegyzetet az ELTE Tanító és Óvóépzı Kar adta i Techniai szeresztı: Göröcs Dora és Hilbert Mátyásné Szeresztette: Dr. Demeter Katalin és Dr. Szara Júlia Felelıs iadó: Dr. Mionya György déán Tartalomjegyzé
RészletesebbenA Háztartásökonómia és életvitel szak kredit alapú szakmai tanterve természettudományos szakpárban szeptember 1.-től, felmenő rendszerben
A Háztartásökonóia és életvitel szak kredit alapú szakai tanterve terészettudoányos szakpárban 2003. szepteber 1.-től, felenő rendszerben Szak : Háztartásökonóia és életvitel tanári Tagozat: levelező Képzési
RészletesebbenÓra- és vizsgaterv Gyógypedagógia alapképzési szak - értelmileg akadályozottak pedagógiája szakirány szakirányú továbbképzés
Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar Ikt. szám: BGGYK/2431/2(2018)(T-89) Óra- és vizsgaterv Gyógypedagógia alapképzési szak - értelmileg akadályozottak pedagógiája szakirány
RészletesebbenPÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM BTK OKTATÁS ÉS TÁRSADALOM NEVELÉSTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA KÉPZÉSI TERV
PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM BTK OKTATÁS ÉS TÁRSADALOM NEVELÉSTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA KÉPZÉSI TERV Az Otatás és Társadalom Neveléstudományi Dotori Isolában 2006. szeptember 1-én[1] indult meg a épzés, ét programmal,
RészletesebbenÓra- és vizsgaterv Gyógypedagógia alapképzési szak - autizmus spektrum pedagógiája szakirány szakirányú továbbképzés
Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar Ikt. szám: BGGYK/2431/2(2018)(T-89) Óra- és vizsgaterv Gyógypedagógia alapképzési szak - autizmus spektrum pedagógiája szakirány szakirányú
RészletesebbenÓra- és vizsgaterv Gyógypedagógia alapképzési szak - látássérültek pedagógiája szakirány szakirányú továbbképzés
Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar Ikt. szám: BGGYK/2431/2(2018)(T-89) Óra- és vizsgaterv Gyógypedagógia alapképzési szak - látássérültek pedagógiája szakirány szakirányú
Részletesebben2017-től fölvett hallgatóknak
TÁRSADALOMISMERET KÉPZÉSI ÁG (BA) KOMMUNIKÁCIÓ ÉS MÉDIATUDOMÁNY ALAPSZAK MÉDIATUDOMÁNY SPECIALIZÁCIÓ 2017-től fölvett hallgatóknak 1 Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K =
RészletesebbenAngol nyelv és kultúra tanára
Mintatanterv kód: AN50+ME22_2015ON Mintatanterv angol nyelv és kultúra tanára - média-, mozgókép- és kommunikációtanár szakos hallgatók számára (nappali tagozat) Önálló képzési szakasz 11 féléves képzésben
RészletesebbenCSOPORT ELŐTTI ÉS EGYÉNI TANÍTÁSI GYAKORLAT V. Tanító szak IV. évf. I. félév, Levelező tagozat
CSOPORT ELŐTTI ÉS EGYÉNI TANÍTÁSI GYAKORLAT V. Tanító szak IV. évf. I. félév, Levelező tagozat Kód: TKL710 Kredit: 6 Óraszám: 45 óra Tanítási egység: 6 Zárás: évközi jegy Alsó tagozaton az alábbi tárgyakból
RészletesebbenSzemélyi feltételek Pedagógusok által ellátott tantárgyak, szolgáltatások Tanítók
A 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. számú melléklete Különös közzétételi listát határoz meg a nevelési - oktatási intézmények részére. A fenti rendelkezésnek az alábbi a dokumentummal kívánunk eleget
RészletesebbenTÁRSADALOMISMERET KÉPZÉSI ÁG (BA) KOMMUNIKÁCIÓ ÉS MÉDIATUDOMÁNY ALAPSZAK - ÚJSÁGÍRÓ SPECIALIZÁCIÓ
TÁRSADALOMISMERET KÉPZÉSI ÁG (BA) KOMMUNIKÁCIÓ ÉS MÉDIATUDOMÁNY ALAPSZAK - ÚJSÁGÍRÓ SPECIALIZÁCIÓ A 2017-től felvett hallgatóknak 1 Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium
RészletesebbenTÁJÉKOZTATÓ az alapképzési tanulmányaikat 2008 szeptemberében megkezdı hallgatók részére óvodapedagógus szak, esti tagozat
Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóépzı Fıisolai Kar TÁJÉKOZTATÓ az alapépzési tanulmányaiat 008 szeptemberében megezdı hallgató részére óvodapedagógus sza, esti tagozat Budapest Ezt a jegyzetet
RészletesebbenÓRATERV. Az iskola egyes évfolyamain az elkövetkezendő tanévekben az alábbi tantervek alapján folyik az oktatás:
ÓRATERV 3.. Az egyes évfolyamokon tanított tantárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és a követelmények Az iskola egyes évfolyamain az elkövetkezendő
RészletesebbenNEMZETKÖZI GAZDÁLKODÁS ALAPKÉPZÉSI SZAK
NEMZETÖZI GAZDÁLODÁS ALAPÉPZÉSI SZA Szak neve: Nemzetközi gazdálkodás alapképzési szak Indított akkreditált specializációk (a szak -jában még nem nevesített specializációk): ülgazdasági-vállalkozási EU-integráció
RészletesebbenIskolánk tantestületének és oktatást-nevelést segítő dolgozóinak adatai es tanév
Iskolánk tantestületének és oktatást-nevelést segítő dolgozóinak adatai 2016-2017-es tanév Besorolási Pedagógusok Végzettség szintje kategória Tantárgy Szakképzettségek Pedagógus szakvizsgák 1. főiskola
RészletesebbenAz egyes évfolyamokon tanított tárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és követelmények
HELYI TANTERV Az egyes évfolyamokon tanított tárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és követelmények A különböző tantervek bevezetési ütemezése Az osítása
RészletesebbenBASZOCL2018BAMJN. Kontaktóraszám / követelmény / kredit BSZOCL v 3
Mintatanterv kódja: Mintatanterv szociológia BA szakos hallgatók számára, levelező tagozat (6 félév, 180 kredit) Érvényes: 2018/2019 (6 félév 180 kredit: 160 kredit szociológia (9 kredit szabadon választható)
RészletesebbenTANÍTÓKÉPZÉS NÉMET NEMZETISÉGI SZAKIRÁNY GYAKORLATI KÉPZÉS. Levelező tagozat
I. Felépítés II. Táblázat III. Gyakorlati képzés feladatai IV. Gyakorlati képzés formái TANÍTÓKÉPZÉS NÉMET NEMZETISÉGI SZAKIRÁNY GYAKORLATI KÉPZÉS I. Felépítés Levelező tagozat I. félév: II. félév: III.
RészletesebbenKözzétételi lista. Szakképzettségek
Közzétételi lista I. Felvételi lehetőségekről szóló tájékoztató Lásd: Pedagógiai program 1.11 Az iskolába jelentkező tanulók felvételének és átvételének elvei + Nkt. 50, 51. II. III. IV. Beiratkozásra
RészletesebbenTanító BA Nappali Alapozó ismeretek
Kód Tantárgy tantárgyelem előfeltétel Társadalomtudományi ismeretek vizsgafeltét el TA-101 Bevezetés a szociológiába K 3 2 Tanító BA 2017. Nappali Alapozó ismeretek TA-111 Filozófia TA- 113 Hon- és népismeret
RészletesebbenAz Emberi erőforrás tanácsadó képzés mesterszakként kerül meghirdetésre.
Emberi eroforrás tanácsadó MA sza A épzés célja olyan oleveles szaembere épzése, ai humán és gazdasági jellegű ismeretei birtoában alalmasa az emberi erőforrással apcsolatos tanácsadási, gazdálodási, szervezési
RészletesebbenTANTERVI TÁJÉKOZTATÓ CSECSEMŐ- ÉS KISGYERMEKNEVELŐ SZAK, NAPPALI TAGOZAT
TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ AZ ALAPKÉPZÉSI TANULMÁNYAIKAT 2014 SZEPTEMBERÉBEN MEGKEZDŐ HALLGATÓK RÉSZÉRE: CSECSEMŐ ÉS KISGYERMEKNEVELŐ SZAK, NAPPALI TAGOZAT Szerkesztette: Mészárosné Dr. Darvay Sarolta Technikai
Részletesebben