1. Óvodapedagógus szak
|
|
- Karola Király
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 1. Óvodapedagógus szak A képzési és kimeneti követelményeknek, valamint az akkreditációs feltételeknek való megfelelés A képzés tartalma A képzés programja, a szak tanterve (az óra és vizsgaterv táblázatos összegzése) tantárgyak - a vonatkozó KKK 8. pontjában megadott ismeretkörök alapján félévek tantárgy számonkérés tanóraszám (heti, ill. féléves), tanóratípus 1 (ea / sz / gy / konz) Alapozó ismeretek (a szakra vonatkozó KKK 8. pontja alapján) (36 kredit) Társadalomtudomány kreditszáma (koll / /egyé b 3 Filozófia és nevelés Kutatásmódszertan minőségbiztosítás A magyar művelődéstörténet századai Mai magyar társadalom Kisebbségi közösségek és többségi társadalom 2. Oktatás 2/30sz és kultúra Pedagógia A pedagógia alapjai Neveléstörténet A nevelés elméleti kérdései Óvodapedagógia. Alternatív pedagógiák 2/30sz. 1 Ftv tanóra: a tantervben meghatározott tanulmányi követelmények teljesítéséhez oktató személyes közreműködését igénylő foglalkozás (előadás, szeminárium, gyakorlat, konzultáció) 2 egy sorba írt több féléves tantárgynál a sorra kerülés rendjében megadva (pl: 3; 2, illetve koll; gyj) 3 pl. évközi beszámoló
2 Pszichológia A pszichológia alapjai Önismeret (Személyiségfejlesztés) TRÉNING! A személyiség fejlődése ea. Szakmai képességfejlesztés II. Társadalmi konfliktusok szociálpszichológiája A személyiség fejlődése szem. Informatika IKT a pedagógiai munkában Az informatika óvodai alkalmazásai blokk/gy. blokk/gy 2/30sz Összesen 36 2
3 Szakmai törzsanyag (a szakra vonatkozó KKK 8. pontja alapján) a) szakmai elméleti modul (60 kredit) Anyanyelvi, irodalmi nevelés és módszertana Beszédművelés nyelvi kommunikáció TRÉNING! Nyelv és szintjei álalános alapozás Kommunikációs képesség fejlesztése az óvodában Anyanyelvi nevelés módszertana Népköltészet Gyermekirodalom I. Matematikai nevelés és módszertana Matematikai alapozás Matematika a gyakorlatban A matematikai nevelés módszertana. Környezeti nevelés és módszertana Természetismereti alapozás Környezetismeret és módszertana Munka jellegű tevékenységek az óvodában Környezeti nevelés és a környezet fenntarthatósága Ének-zenei nevelés és módszertana Ének-zenei alapozás Hangszerjáték és ének Ének-zenei nevelés módszertana Személyiségfejlesztés zenei lehetőségei Vizuális nevelés és módszertana Vizuális megismerés alapjai Kifejező alkotótevékenység Vizuális nevelés módszertana Textil I. 3
4 Testnevelés és módszertana Anatómia Óvodai testnevelés alapjai Mozgásos játékok 1. Testnevelés elmélet és módszertan Óvodástorna Játék pedagógiája és módszertana Játékelmélet és módszertan Népi és dalos játék. Bábjáték az óvodában. Vizuális játékok. Összesen 60 4
5 Differenciált szakmai ismeretek (a szakra vonatkozó KKK 8. pontja alapján) (12 kredit) Anyanyelvi, irodalmi nevelés és módszertana Kisebbségi kultúrák irodalma Matematikai nevelés és módszertana Statisztika a pedagógusmunkában Ének- zenei nevelés és módszertana Zeneirodalom gyermekeknek Vizuális nevelés és módszertana Vizuális kommunikáció az óvodában 2/30sz Testnevelés és módszertana Prevenció 2/30ea Játék pedagógiája és módszertana Konfliktus és helyzetfelismerés a játékban 5
6 Speciális programok (16 kredit) Alternatív módszerek az anyanyelvi nevelésben Számítógépes nyelvészet A mese világképe A drámapedagógia alkalmazása a nevelésben Kreatív írás Kommunikációs készségfejlesztés Kommunikációs gyakorlatok I. Kommunikációs gyakorlatok II. A kommunikációs gyakorlatok vezetésének módszertana Tárgyalástechnika és konfliktuskezelés Inkluzív nevelés Inkluzív nevelés alapjai Inkluzív nevelés gyakorlata Attitűdformálás toleranciára nevelés Tanulást megalapozó mozgás Multi- és interkulturális nevelés Kárpát-medencei népek - Kultúrák és civilizációk Inter- és multikulturalitás a pedagógiában A magyarországi kisebbségek kulturális élete Kisebbségek pedagógiája Esélyteremtés és gyermekvédelem Az iskola előtti fejlesztés intézményei, programjai 2/30sz 2/30ea 3 koll 2/30sz 6
7 A gyermekvédelmi ellátások pedagógiai színterei A szabadidő pedagógiai terepei 2/30sz Inkluzív iskola Erdőpedagógia Erdőpedagógia alapjai Erdőpedagógia módszertana Természetismeret - Életmód és rekreáció Terepgyakorlat Fejlesztőpedagógia az óvodában Mentálhigiéné 2/30ea 3 koll Az iskola előtti fejlesztés intézményei, programjai 2/30sz Játékpszichológia - Játékpedagógia 2/30sz Sajátos nevelési igényű gyermekek 2/30sz nevelése Elektronikus tananyagok Elektronikus tanulási környezetek Interaktív elektronikus tananyagok tervezése 2/30ea 3 koll Médiainformatika 2/30sz Weblapszerkesztés A környezeti nevelés extracurriculáris területei Tanórán kívüli környezeti nevelés Környezetvédelem Természetismeret - Életmód és rekreáció Terepgyakorlat Gyermek- és gyógytestnevelés Gyógytestnevelés Egészséges életmód és életvezetés 2/30sz 3 gyj. Balesetvédelem, elsősegély Az iskola előtti fejlesztés intézményei és programjai 2/30sz Összesen 16 7
8 Szabadon választható tantárgyak (14 kredit) (A kurzusok meghirdetése a féléves hallgatói kreditterhelések és a hallgatók érdeklődésének megfelelően történik! További szabadon választható tanegységek a Speciális programok modulok megjelölt tanegységeivel is teljesíthetőek.) Gyermekinformatika Egyháztörténet Helyi néprajzi értékek Képzőművészeti projekt A kulturális örökség pedagógiai lehetőségei A kommunikációs készségfejlesztés időszerű kérdései Médiatudatosságra nevelés az iskolában Idegen nyelv Összesen 14 8
9 Szakdolgozat (10 kredit) x 0 (krit. köv.) min.ai x 10 min.ai Összesen 10 9
10 Szakmai gyakorlat (KKK 6.6 és 9. pont) félévek tanóraszám (heti, ill. féléves), tanóratípus 4 (ea / sz / gy / konz) tantárgy számonkérés kreditszáma 5 tantárgyak - a vonatkozó KKK 8. pontjában megadott ismeretkörök alapján (koll / gyj /egyéb 6 Egyéni óvodai gyakorlat Egyéni óvodai gyakorlat 2 Egyéni óvodai gyakorlat 3 Egyéni óvodai gyakorlat 4 Egyéni óvodai gyakorlat 5 Csoportos óvodai gyakorlat blokk/gy 1 gyj 3 3 min. ai. 3 3 gyj 3 3 gyj 3 3 gyj blokk/gy 1 gyj Csoportos gyakorlat min. ai. Csoportos gyakorlat 3 2 Csoportos gyakorlat 4 2 Csoportos gyakorlat 5 2 Külső szakmai gyakorlat 9 9 min. ai. Összesen 32 4 Ftv tanóra: a tantervben meghatározott tanulmányi követelmények teljesítéséhez oktató személyes közreműködését igénylő foglalkozás (előadás, szeminárium, gyakorlat, konzultáció) 5 egy sorba írt több féléves tantárgynál a sorra kerülés rendjében megadva (pl: 3; 2, illetve koll; gyj) 6 pl. évközi beszámoló 10
11 FONTOS MEGJEGYZÉSEK: A szakon kötelezően teljesítendő 148 tanulmányi kredit +32 gyakorlati kredit (szakmai gyakorlat). A szakmai gyakorlat időtartama teljes idejű és részidejű képzésben is 570 óra. Ennek egy részét a kar helyszínén található gyakorlóhelyen, másik részét a hallgató által választott óvodában, iskolában kell teljesíteni. Idegen nyelvi követelmény: legalább középfokú (B2) komplex típusú államilag elismert nyelvvizsga bármely idegen nyelvből. A tanterv az abszolutórium megszerzéséhez kritériumkövetelményeket határoz meg (pl. kötelező testnevelés, kötelező idegen nyelv, szakdolgozati konzultáció stb.). A kritérium-követelmény teljesítésével kreditet, illetve osztályzatot nem lehet szerezni, de teljesítése nélkül az abszolutórium nem állítható ki. A kritériumkövetelményként meghatározott tanegység teljesítését az oktató a szorgalmi időszak végén aláírásával ismeri el. Fenti tanterv - a tanulmányaikat nem idegen nyelvi szakon folytató nappali tagozatos hallgatók számára a tanulmányok megkezdésétől számított 4 féléven keresztül térítésmentesen heti 4 órában idegen nyelvi kurzusokat ír elő kritériumkövetelményként. Mentesül a nyelvi követelmények teljesítése alól az a hallgató, aki a szakon az oklevél kiadásához előírt nyelvvizsga bizonyítvánnyal rendelkezik. - szintén csak a nappali tagozatos hallgatók számára a tanulmányok megkezdésétől számított 2 féléven keresztül heti 2 órában kötelező testnevelést ír elő kritériumkövetelményként. - további kritériumkövetelményhez kötött kurzusok a mintatanterv szerinti negyedik és ötödik félévben a szakdolgozati konzultációk, illetve az első féléves szakmai gyakorlati tantárgyak. A speciális programokból két területet kell választani. Együtt nem választhatók olyan területek, amelyek azonos tárgyakat tartalmaznak, mint pl. az Erdőpedagógia és A környezeti nevelés extracurriculáris területei. A szabadon választható tárgyak 14 kreditjét az olyan nem választott speciális program-modulok tárgyaiból is lehet teljesíteni, amelyeknek nincs előfeltétele. 11
1. Óvodapedagógus szak
1. Óvodapedagógus szak A képzési és kimeneti követelményeknek, valamint az akkreditációs feltételeknek való megfelelés A képzés tartalma A képzés programja, a szak tanterve (az óra és vizsgaterv táblázatos
Az óvodapedagógus képzés programja, a szak mintatanterve (az óra és vizsgaterv táblázatos összegzése)
Az óvodapedagógus képzés programja, a szak mintatanterve (az óra és vizsgaterv táblázatos összegzése) tantárak - a vonatkozó KKK 8. pontjában megadott ismeretkörök alapján (6 féléves képzés) félévek 1.
Tanító szak. A képzés tartalma A képzés programja, a szak tanterve (az óra és vizsgaterv táblázatos összegzése)
Tanító szak A képzési és kimeneti követelményeknek, valamint az akkreditációs feltételeknek való megfelelés A képzés tartalma A képzés programja, a szak tanterve (az óra és vizsgaterv táblázatos összegzése)
A Humán Tudományok Intézete oktatói által oktatott tantárgyak Az óvodapedagógus képzés programja, a szak mintatanterve 2016/17.
A Humán Tudományok Intézete oktatói által oktatott tantárak Az óvodapedagógus képzés programja, a szak mintatanterve 2016/17. tanévtől 6 féléves képzés tantárak- a vonatkozó KKK 8. pontjában megadott ismeretkörök
Tanító szak. A képzés tartalma A képzés programja, a szak tanterve (az óra és vizsgaterv táblázatos összegzése)
Tanító szak A képzési és kimeneti követelményeknek, valamint az akkreditációs feltételeknek való megfelelés A képzés tartalma A képzés programja, a szak tanterve (az óra és vizsgaterv táblázatos összegzése)
KIVONAT. Tanító szak. A képzési és kimeneti követelményeknek, valamint az akkreditációs feltételeknek való megfelelés
KIVONAT Tanító szak A képzési és kimeneti követelményeknek, valamint az akkreditációs feltételeknek való megfelelés A képzés tartalma A képzés programja, a szak tanterve (az óra és vizsgaterv táblázatos
Óvodapedagógus BA szak - mintatanterv 2018.
Óvodapedagógus BA szak - mintatanterv 2018. 1. félév 17KÖZ001 A kultúraközvetítés filozófiai, etikai és neveléstudományi metszetben 1 ea 2 10 A 4 k 17KÖZ006 Anyanyelvi nevelés és módszertan 1 sz 2 8 A
A 2009/2010-es tanévben első- és másodéves óvodapedagógus szakos hallgatók mintatanterve
Közös alapozó ismeretek (35 kredit) Társadalomtudomány CTNTFILO Filozófiai gondolkodás története 2 koll. 2/0 CTNTSZAIO Szociológiai alapismeretek 2 koll. 2/0 CTNTMTAO Mai magyar társadalom 2 koll. 1/1
Mintatanterv NAO 3 éves BA óvodapedagógus szak
Mintatanterv NAO 3 éves BA óvodapedagógus szak ALAPOZÓ ISMERETEK Kód Tantárgy tantárgyelem előfeltétel kr. ért. 1. 2. 3. 4. 5. 6. TA Társadalomtudományi ismeretek 14 kredit 5 telj. 135 óra TA-101 Bevezetés
Tanító BA szak - mintatanterv 2018.
Tanító BA szak - mintatanterv 2018. 1. félév 17KÖZ001 A kultúraközvetítés filozófiai, etikai és neveléstudományi metszetben 1 ea 2 10 A 4 k 17TAN001 A zene alapjai 1 sz 2 8 A 3 gyj 17KÖZ038 Alapozó vizuális
2009/2010. tanév őszi félévétől. Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Felnőttképzési Kar. Mintatantervi háló. 2009/2010. tanév őszi félévétől
Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Felnőttképzési Kar Mintatantervi háló Óvodapedagógus szak (BA) Képzés kódja: Szak kódja: Mintatanterv kódja: PFBLOVO06 (levelező) PFBNOVO06 (nappali PF-BA-OVOL09 (levelező)
TANÍTÓ BA SZAK MINTATANTERV
TANÍTÓ BA SZAK MINTATANTERV Kód Tantárgynév Kredit Féléves óraszám Közös kötelező alapozó és szakmai modulok (175 kr.) 175 2505 835 Alapozó modulok (46 kr.) 46 645 215 Társadalmi ismeretek (16 kr.) 16
Tanító BA Nappali Alapozó ismeretek
Kód Tantárgy tantárgyelem előfeltétel Társadalomtudományi ismeretek vizsgafeltét el TA-101 Bevezetés a szociológiába K 3 2 Tanító BA 2017. Nappali Alapozó ismeretek TA-111 Filozófia TA- 113 Hon- és népismeret
ALAPKÉPZÉS SZAKINDÍTÁS
I. A KÉPZÉS TARTALMA I.1 A képzés programja; a szak tanterve (az óra és vizsgaterv táblázatos összegzése) ismeretkörök a *KKK. 8.1. alapján félévek tantárgy számonkérés és tantárgyaik 1. 2. 3. 4. 5. 6.
Mintatanterv Általános tanítóképzés 2014 esti tagozat
Általános tanítóképzés 2014 esti tagozat TLIB1EB Bevezetés a könyvtári ismeretekbe 0+5 gy 1 K L TSOC1EB Szociológia 5+5 k 2 K T TBIB1EB Bibliaismeret 5+0 k 1 K T TVSZ1EB Vallás és szociáletika 5+0 k 1
A Pénzügy és Számvitel alapszak tanterve (az óra és vizsgaterv táblázatos összegzése)
A Pénzügy és Számvitel alapszak tanterve (az óra és vizsgaterv táblázatos összegzése) ismeretkörök a *KKK. 8.1. alapján félévek tantárgy számonkérés és tantárgyaik 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. kreditszáma 1
PEDAGÓGIA ALAPKÉPZÉSI SZAK
PEDAGÓGIA ALAPKÉPZÉSI SZAK Indított szakirányok: - Képzési terület, képzési ág: bölcsészettudományi Képzési ciklus: alap Képzési forma (tagozat): nappali A szakért felelős kar: Bölcsészettudományi Kar
A GAZDÁLKODÁSI ÉS MENEDZSMENT alapszak tanterve (az óra és vizsgaterv táblázatos összegzése)
A GAZDÁLKODÁSI ÉS MENEDZSMENT alapszak tanterve (az óra és vizsgaterv táblázatos összegzése) ismeretkörök a *KKK. 8.1. alapján és tantárgyaik félévek 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. tantárgy féléves tanóraszáma,
2010. szeptembertől. Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Felnőttképzési Kar. Mintatantervi háló. 2010/2011. tanév őszi félévétől
010. szeptembertől Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Felnőttképzési Kar Mintatantervi háló 010/011. tanév őszi félévétől Óvodapedagógus szak (BA) Képzés kódja: Szak kódja: Mintatanterv kódja: PFBLOVO06
Köv. LBG_GI878G3 Tanulás- és kutatásmódszertan, prezentáció Gy 12 3 1 K
Szak megzése: Az oklevélben szereplő szakképzettség megzése: Tagozat: TURIZMUS-VENDÉGLÁTÁS BA Közgazdász turizmus-vendéglátás alapképzési szakon Levelező KÖZGAZDASÁGTANI, MÓDSZERTANI ÉS ÜZLETI ALAPOZÓ
A műszaki menedzser alapszak tanterve (az óra és vizsgaterv táblázatos összegzése)
A műszaki menedzser alapszak tanterve (az óra és vizsgaterv táblázatos összegzése) ismeretkörök a *KKK. 8.1. alapján félévek tantárgy számonkérés és tantárgyaik 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. Tantárgy kreditszáma
TURIZMUS-VENDÉGLÁTÁS BA Közgazdász turizmus-vendéglátás alapképzési szakon Levelező
Szak megnevezése: Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése: Tagozat: TURIZMUS-VENDÉGLÁTÁS BA Közgazdász turizmus-vendéglátás alapképzési szakon Levelező A tanegység Féléves Ajánlott Köv. előfeltétel
Óra- és vizsgaterv Gyógypedagógia alapképzési szak - értelmileg akadályozottak pedagógiája szakirány szakirányú továbbképzés
Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar Ikt. szám: BGGYK/2431/2(2018)(T-89) Óra- és vizsgaterv Gyógypedagógia alapképzési szak - értelmileg akadályozottak pedagógiája szakirány
EMBERI ERŐFORRÁSOK FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS
EMBERI ERŐFORRÁSOK FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS 2013 EMBERI ERŐFORRÁSOK FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS 1. A felsőoktatási szakképzés megnevezése: emberi erőforrások felsőoktatási szakképzés (Human Resource Management
EMBERI ERŐFORRÁSOK BA Közgazdász emberi erőforrások alapképzési szakon Levelező
Szak megnevezése: Az oklevélben szereplő szakképzettség Tagozat: EMBERI ERŐFORRÁSOK BA Közgazdász emberi erőforrások alapképzési szakon Levelező A tanegység Féléves Ajánlott Köv. előfeltétel Kredit Kódja
A Kari Tanács elfogadta án
Tárgykód Tantárgy megnevezése Előfeltétel TANÍTÓ ALAPSZAK (BA) TANTÁRGYLISTÁJA NEMZETISÉGI TANÍTÓ SZLOVÁK SZAKIRÁNY NAPPALI TAGOZAT Érvényes a 2015/2016. tanévtől Felvétele Kreditpont Követelmény típusa
TANÍTÓ ALAPSZAK (BA) TANTÁRGYLISTÁJA NEMZETISÉGI TANÍTÓ NÉMET SZAKIRÁNY NAPPALI TAGOZAT Érvényes a 2015/2016. tanévtől. Követelmény.
Tárgykód Tantárgy megnevezése Előfeltétel TANÍTÓ ALAPSZAK (BA) TANTÁRGYLISTÁJA NEMZETISÉGI TANÍTÓ NÉMET SZAKIRÁNY NAPPALI TAGOZAT Érvényes a 2015/2016. tanévtől Felvétele Kreditpont Követelmény típusa
A képzés programja, a szak tanterve (az óra és vizsgaterv táblázatos összegzése)
A KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEKNEK, VALAMINT AZ AKKREDITÁCIÓS FELTÉTELEKNEK VALÓ MEGFELELÉS EGYSZAKOS OSZTATLAN HITTANÁR-NEVELŐTANÁR (NAPPALI TAGOZAT) A KÉPZÉS TARTALMA tantárgyakfelelősök A képzés
.2. A képzés programja, a szak tanterve nappali munkarend (az óra,
.2. A képzés programja, a szak tanterve nappali munkarend (az óra, kredit és vizsgaterv táblázatos összegzése) tantárgyak - a vonatkozó KKK 8. pontjában megadott ismeretkörök alapján felelősök félévek
Pallasz Athéné Egyetem Gazdálkodási Kar. Vállalkozásfejlesztés mesterképzési szak
Pallasz Athéné Egyetem Gazdálkodási Kar Vállalkozásfejlesztés mesterképzési szak Szolnok 2016 1 VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉS MESTERKÉPZÉS 1.Az indítandó mesterszak megnevezése: vállalkozásfejlesztés 2.Az oklevélben
KERESKEDELEM ÉS MARKETING FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS
KERESKEDELEM ÉS MARKETING FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS 2013 KERESKEDELEM ÉS MARKETING FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS 1. A felsőoktatási szakképzés megnevezése: kereskedelem és marketing felsőoktatási szakképzés
PÉNZÜGY ÉS SZÁMVITEL FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS
PÉNZÜGY ÉS SZÁMVITEL FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS 2013 PÉNZÜGY ÉS SZÁMVITEL FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS 1. A felsőoktatási szakképzés megnevezése: pénzügy és számvitel felsőoktatási szakképzés (Finance and Account
I. Adatlap. Berzsenyi Dániel Főiskola fizika alapképzési (Bachelor) szak indítási kérelme
I. Adatlap 3. Indítandó alapszak megnevezése: fizika alapképzési szak 4. Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése: alapokleveles fizikus (szakiránnyal) 5. Az indítani tervezett szakirány megnevezése:
Féléves. Típus KÖZGAZDASÁGTANI, MÓDSZERTANI ÉS ÜZLETI ALAPOZÓ ISMERETEK. Gy 10 2 1 K technológiák (IKT) Tanulás- és kutatásmódszertan, LBG_GI878G3
Szak megnevezése: TURIZMUS-VENDÉGLÁTÁS BA Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése: Közgazdász turizmus-vendéglátás Tagozat: Levelező 2015 A tanegység Féléves Ajánlott Köv. előfeltétel Kredit
ÓVODAPEDAGÓGUS SZAK. nappali tagozat mintatanterv. 1. félév
ÓVODAPEDAGÓGUS SZAK nappali tagozat tanterv 1. ÓVODAPEDAGÓGUS SZAK ÉNZ 0101 Zene alapjai ea 30 A k 1. 1. 3. ő 3 ÉNZ 001 Furulya szem 1 A gyj 1. 1.. ő ÉNZ 0101 1 INF 0101 Bevezetés az intikába ea 1 A k
TANÍTÓ ALAPSZAK (BA) TANTÁRGYLISTÁJA NAPPALI TAGOZAT Érvényes a 2015/2016. tanévtől. Követelmény. Kreditpont. Felvétele. típusa
Tárgykód Tantárgy megnevezése Előfeltétel TANÍTÓ ALAPSZAK (BA) TANTÁRGYLISTÁJA NAPPALI TAGOZAT Érvényes a 2015/2016. tanévtől Felvétele Kreditpont Követelmény típusa Heti óraszám Félévi óraszám Ajánlott
Nyelvészeti és kommunikáció elméleti ismeretek. Bevezetés a pszichológiába. Matematika 1. 6 óra 6 óra 6 óra 6 óra 6 óra 6 óra 6 óra 6 óra 6 óra 6 óra
Levelező ÓVODAPEDAGÓGUS szak, I. évfolyam, félév, 2016. szeptember-december, 30-as szept. 9. szept. 10. szept. 23. szept. 24. okt. 7. okt. 8. okt. 2 okt. 22. nov. 1 nov. 12. nov. 25. nov. 26. 8.30-8.30-8.30-8.30-8.30-8.30-8.30-8.30-8.30-8.30-8.30-
Óra- és vizsgaterv Gyógypedagógia alapképzési szak - szomatopedagógia szakirány szakirányú továbbképzés
Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar Ikt. szám: BGGYK/2431/2(2018)(T-89) Óra- és vizsgaterv Gyógypedagógia alapképzési szak - szomatopedagógia szakirány szakirányú továbbképzés
SZOLNOKI FŐISKOLA SZOLNOK TANTERV. érvényes a. 2010/2011. tanévtől. felmenő rendszerben PÉNZÜGY ÉS SZÁMVITEL ALAPKÉPZÉSI SZAK (BA.
SZOLNOKI FŐISKOLA SZOLNOK TANTERV érvényes a 2010/2011. tanévtől felmenő rendszerben PÉNZÜGY ÉS SZÁMVITEL ALAPKÉPZÉSI SZAK (BA.) LEVELEZŐ ÉS TÁVOKTATÁS TAGOZAT Szakirányok BANKI SZAKIRÁNY CONTROLLING SZAKIRÁNY
2019/2020. tanévtől. Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar. Mintatantervi háló. 2019/2020. tanév őszi félévétől
Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar Mintatantervi háló 019/00. tanév őszi félévétől Nemzetiségi óvodapedagógus BA cigány/roma szakirány Képzés kódja: Szak kódja: Mintatanterv kódja:
2018/2019. tanévtől. Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar. Mintatantervi háló. 2018/2019. tanév őszi félévétől
018/019. tanévtől Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar Mintatantervi háló 018/019. tanév őszi félévétől Nemzetiségi óvodapedagógus BA cigány/roma szakirány Képzés kódja: Szak kódja:
A 2010/2011-es tanévben első-, másod- és harmadéves tanító szakos hallgatók mintatanterve
Közös alapozó ismeretek (44 kredit) Társadalomtudomány CTNTSZAIT Szociológiai alapismeretek 2 koll. 2/0 CTNTFILT Filozófiai gondolkodás története 2 gyak. j. 2/0 CTNTMTAT Mai magyar társadalom 2 koll 1/1
TURIZMUS-VENDÉGLÁTÁS BA Közgazdász turizmus-vendéglátás alapképzési szakon Nappali
Szak megnevezése: Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése: Tagozat: TURIZMUS-VENDÉGLÁTÁS BA Közgazdász turizmus-vendéglátás alapképzési szakon Nappali előfeltétel Kredit Kódja neve NBG_GI804G0
2017/2018. tanévtől. Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Felnőttképzési Kar. Mintatantervi háló. 2017/2018. tanév őszi félévétől
017/018. tanévtől Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Felnőttképzési Kar Mintatantervi háló 017/018. tanév őszi félévétől Nemzetiségi óvodapedagógus BA cigány/roma szakirány Képzés kódja: Szak kódja:
Óra- és vizsgaterv Gyógypedagógia alapképzési szak - hallássérültek pedagógiája szakirány szakirányú továbbképzés
Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar Ikt. szám: BGGYK/2431/2(2018)(T-89) Óra- és vizsgaterv Gyógypedagógia alapképzési szak - hallássérültek pedagógiája szakirány szakirányú
SZAKLEÍRÁSOK, MINTATANTERVEK. Szociális és ifjúsági munka felsőoktatási szakképzés
SZAKLEÍRÁSOK, MINTATANTERVEK Szociális és ifjúsági munka felsőoktatási szakképzés 2014/2015. tanév NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM Benedek Elek Pedagógiai Kar Sopron Szociális és ifjúsági munka felsőoktatási
Pedagógia (BA) PEDTANB2 képzési terv. Kód: PEDTANB2. Értékelés. Felelős. Kreditkövetelmény PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM. Bölcsészettudományi Kar
Pedagógia (BA) PEDTANB2 képzési terv Bölcsészettudományi Kar Kód: PEDTANB2 Szükséges kredit: 180 Félévek száma: 6 Tantermi órák száma:. Gyakorlati képzés: %. Az írásos tanterv utolsó frissítésének ideje:
A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:
Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység
- 2. Mintatanterv nappali tagozat
. Mintatanterv nappali tagozat. Őszi félév. Jogi és közigazgatási alapismeretek BTAAK0 /0/K. Családszociológia BTAAG0 /0/GY. Etika BTAAK0 /0/K 4. Nevelés története és elmélete BPEAG4 /0/GY 5. Pszichológiai
Nemzetközi gazdálkodási felsőoktatási szakképzés mintatanterv
Nemzetközi gazdálkodási felsőoktatási szakképzés mintatanterv Nappali tagozat tantárgy számonkérés 1. 2. 3. 4. kredit (koll / gyj / tanóraszám (heti/ féléves), tanóratípus (ea / sz / gy / konz) száma egyéb)
A P-GYP-BA-N-E kódú, Gyógypedagógia BA szak mintatanterve 2018
A PGYPBANE kódú, Gyógypedagógia BA szak mintatanterve 2018 Alapozó ismeretek Teljesítendő minimális kredit: 32 Tárgykód Tárgy Kr Előkövetelmény NBG_GI989K2 Jogi alapismeretek 2 Kollokvium 2 0 0 1 Kötelező
Gazdálkodási és menedzsment felsőoktatási szakképzés mintatanterve
Gazdálkodási és menedzsment felsőoktatási szakképzés mintatanterve Nappali tagozat tantárgy számonkérés 1. 2. 3. 4. kredit (koll / gyj / tanóraszám (heti/ féléves), tanóratípus (ea / sz / gy / konz) száma
Óra- és vizsgaterv Gyógypedagógia alapképzési szak - látássérültek pedagógiája szakirány szakirányú továbbképzés
Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar Ikt. szám: BGGYK/2431/2(2018)(T-89) Óra- és vizsgaterv Gyógypedagógia alapképzési szak - látássérültek pedagógiája szakirány szakirányú
Tanító BA szak - mintatanterv 2017.
Tanító BA szak - mintatanterv 2017. 1. félév 17KÖZ001 A kultúraközvetítés filozófiai, etikai és neveléstudományi metszetben* 1 ea 2 10 A 4 k Dr. Szécsi Gábor 17TAN001 A zene alapjai 1 sz 2 8 A 3 gyj Müller
Féléves Köv. félév KÖZGAZDASÁGTANI, MÓDSZERTANI ÉS ÜZLETI ALAPOZÓ ISMERETEK
Szak megnevezése: Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése: Tagozat: ÖZGAZDÁSZTANÁR (VÁLLALOZÁSI ISMERETE) [osztatlan tanári 10 féléves] Emberi erőforrások BA szakspecifikus tanegységekkel Okleveles
I. A KÉPZÉS TARTALMA
I. A KÉPZÉS TARTALMA tantár - a vonatkozó KKK 8. pontjában megadott ismeretkörök alapján felelősök 1. Pécs 2. Pécs 3. félévek 4. 5. tanóraszám (heti, ill. féléves), tanóratípus 1 ( / sz / gy / konz) 6.
EMBERI ERŐFORRÁSOK BA Közgazdász emberi erőforrások alapképzési szakon Nappali
Szak megzése: Az oklevélben szereplő szakképzettség megzése: Tagozat: EMBERI ERŐFORRÁSOK BA Közgazdász emberi erőforrások alapképzési szakon Nappali előfeltétel Kredit NBG_GI804G0 Elemi gazdasági számítások
Pedagógia alapszak mintatanterve
Pedagógia alapszak mintatanterve "A" típusú tantárgyak Tantágy neve Digitális kommunikáció, távoktatás PDB1000 0 4 G 4 TK Dr. Dráviczki Sándor Filozófia AIB1002 2 0 K 2 FT Dr. Trembeczki István Bevezetés
Óra- és vizsgaterv Gyógypedagógia alapképzési szak - tanulásban akadályozottak pedagógiája szakirány szakirányú továbbképzés
Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar Ikt. szám: BGGYK/2431/2(2018)(T-89) Óra- és vizsgaterv Gyógypedagógia alapképzési szak - tanulásban akadályozottak pedagógiája szakirány
4x2=8 koll.x4 X X. 4x3=12 koll.x4 X X. 2x2=4 koll.x2 X. félévek tantárgy számonkérés
1. AZ OSZTATLAN HITTANÁRNEVELŐTANÁR SZAK MINTATANTERVE EZEN MINTATANTERV A 2014/2015-ÖS TANÉVTŐL A 2016/2017-ES TANÉVIG TANULMÁNYAIKAT MEGKEZDETT HALLGATÓKRA ÉRVÉNYES. tantárak - a vonatkozó KKK 8. pontjában
Szükséges kredit: 180 Félévek száma: 6 Tantermi órák száma:. Gyakorlati képzés: %.
Pedagógia (BA) PEDTALB2 képzési terv Bölcsészettudományi Kar Kód: PEDTALB2 Szükséges kredit: 180 Félévek száma: 6 Tantermi órák száma:. Gyakorlati képzés: %. Az írásos tanterv utolsó frissítésének ideje:
nappali tagozat Kötelező tárgyak
Edutus Főiskola A 2014/2015. tanévtől beiratkozók számára. Turizmus és vendéglátás alapszak nappali és levelező tagozat nappali tagozat Kötelező tárgyak Minden hallgatónak kötelező teljesítenie e tantárgycsoport
TURIZMUS - VENDÉGLÁTÁS FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS
TURIZMUS - VENDÉGLÁTÁS FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS 2013 TURIZMUS-VENDÉGLÁTÁS FELSÕOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS 1. A felsőoktatási szakképzés megnevezése: Turizmus-vendéglátás felsőoktatási szakképzés (Tourism and
Egészségügyi gondozás és prevenció alapképzési szak védőnő szakirány. ajánlott tanterve
Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Egészségügyi gondozás és prevenció alapképzési szak ajánlott tanterve Elfogadta az Egészségügyi Kar Kari Tanácsa a 7/2017. sz. határozatával Elfogadta a Miskolci Egyetem
Tárgycsoport kódja, neve KrediteTárgykód Tárgynév Tárgy típusa Tárgyköv. Kredit Félév skurzus típusa Heti órasz. Félévi órasz. TT-OVON1 Szakterületi
Tárgycsoport kódja, neve KrediteTárgykód Tárgynév Tárgy típusa Tárgyköv. Kredit Félév skurzus típusa Heti órasz. Félévi órasz. TT-OVON1 Szakterületi ismeretek 35 Kötelező TCS-OVON1 Óvodapedagógia 12 Kötelező
Tanári mesterszak Inkluzív nevelés szakképzettség mintatanterve ( 5 féléves, 150 kredit) tanévtől
Tanári mesterszak Inkluzív nevelés szakképzettség mintatanterve ( 5 s, 150 kredit) 2009-2010. tanévtől Inkluzív nevelés diszciplináris mintatanterve (40 kredit) Alapozó törzstárgyak (8 kredit) felelős
A pedagógia alapképzés tanterve és óra- és vizsgaterve
1. A szak és szakirányok tanterve, óra-és vizsgaterve A pedagógia alapképzés tanterve és óra- és vizsgaterve Alapozás Képzési ági közös tárgyak Tanulás, kommunikáció szocializáció 30 Kollokvium 3 Bevezetés
A képzés programja, a szak tanterve (az óra és vizsgaterv táblázatos összegzése)
KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEKNEK, VLMINT Z KKREDITÁCIÓS FELTÉTELEKNEK VLÓ MEGFELELÉS KÉTSZKOS OSZTTLN HITTNÁR-NEVELŐTNÁR KÖZISMERETI TNÁR ÁLTLÁNOS ISKOLI KIMENETTEL (NPPLI TGOZT) KÉPZÉS TRTLM akfelelősök
A KÉPZÉS TARTALMA. Gyakorlatvezető mentortanár pedagógus szakvizsgára felkészítő szakirányú. továbbképzési szak
A KÉPZÉS TARTALMA Gyakorlatvezető mentortanár pedagógus szakvizsgára felkészítő szakirányú Ismeretkörök, tantárgyak továbbképzési szak kötelező ismeretkörének hálóterve (65 kredit) félévek 1. 2. 3. 4.
A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:
Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység
SZOLNOKI FŐISKOLA SZOLNOK TANTERV. érvényes a. 2015/2016. tanévtől. felmenő rendszerben TURIZMUS-VENDÉGLÁTÁS ALAPKÉPZÉSI SZAK (BA.
SZOLNOKI FŐISKOLA SZOLNOK TANTERV érvényes a 2015/2016. tanévtől felmenő rendszerben TURIZMUS-VENDÉGLÁTÁS ALAPKÉPZÉSI SZAK (BA.) NAPPALI TAGOZAT Specializációk VENDÉGLÁTÁS MENEDZSMENT EGÉSZSÉGTURIZMUS
Ajánlott Köv. Féléves. Típus KÖZGAZDASÁGTANI, MÓDSZERTANI ÉS ÜZLETI ALAPOZÓ ISMERETEK. óraszám
Szak megnevezése: EMBERI ERŐFORRÁSOK BA Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése: Közgazdász emberi erőforrások Tagozat: Levelező 2015 A tanegység Féléves Ajánlott Köv. előfeltétel Kredit Kódja
Óra- és vizsgaterv Gyógypedagógia alapképzési szak - autizmus spektrum pedagógiája szakirány szakirányú továbbképzés
Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar Ikt. szám: BGGYK/2431/2(2018)(T-89) Óra- és vizsgaterv Gyógypedagógia alapképzési szak - autizmus spektrum pedagógiája szakirány szakirányú
Oktatott tárgyak a 2017/18. tanév I. félévében
Oktatott tárgyak a 2017/18. tanév I. félévében Tanító szak A felépítés és a működés kapcsolata a természetben A matematikai nevelés elméleti alapjai I. A pedagógus mesterség információ- és kommunikáció
Mintatanterv NAT 4 éves BA tanító szak
Mintatanterv NAT 4 éves BA tanító szak Kód Tantárgy tantárgyelem előfeltétel kr. ért. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. ALAPOZÓ ISMERETEK TA Társadalomtudományi ismeretek 11 kredit 4 telj. 105 óra TA-101 Bevezetés
8 iskola világába Bevezetés a tanítás és tanulás társadalmi összefüggéseibe. 2 kollokvium 3. 2 kollokvium 3. 1 gyakorlati jegy 2.
Pedagógia nappali alapszak Pedagógia alapozó képzés Félév és heti óraszám Számonkérés típusa Kredit 1 2 3 4 5 Bevezetés az oktatás és az iskola világába Bevezetés a tanítás és tanulás társadalmi összefüggéseibe
TURIZMUS-VENDÉGLÁTÁS ALAPKÉPZÉSI SZAK Szakfelelős: Dr. Könyves Erika egyetemi docens Indított specializációk: Egészségturizmus Turisztikai
TURIZMUS-VENDÉGLÁTÁS ALAPKÉPZÉSI SZAK Szakfelelős: Dr. Könyves Erika egyetemi docens Indított specializációk: Egészségturizmus Turisztikai desztináció menedzsment Szálloda Team Academy Képzési terület,
Órarend a nappali tagozatos hallgatók számára 2018/2019-es tanév tavaszi félév. Tanító szak I. évf. Tanító szak II. évf. Terem.
Órarend a nappali tagozatos hallgatók számára 2018/2019-es tanév tavaszi félév pedagógus szak I. évf. pedagógus szak II. évf. pedagógus szak III. évf. I. évf. Alapképzési szakok II. évf. III. évf. IV.
DEBRECENI EGYETEM NEVELÉS-ÉS MŰVELŐDÉSTUDOMÁNYI INTÉZET
Családi életre nevelés pedagógus szakvizsga szakirányú továbbképzési szak KÉPZÉSI PROGRAM 1. A képzésért felelős kar megnevezése: Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar 2. A szakért felelős oktató:
A Kari Tanács elfogadta
Felvétele Kreditpont Követelmény típusa Heti óraszám Félévi óraszám Ajánlott félév Felvétel típusa Szabadon választható Más szakon Meghirdető tanszék/intézet A Kari Tanács elfogadta 2016.03.16. ZICHOLÓGIA
KERESKEDELEM ÉS MARKETING ALAPKÉPZÉSI SZAK. A szak képzéséért felelős szervezeti egység: Kereskedelem és Marketing Tanszék
KERESKEDELEM ÉS MARKETING ALAPKÉPZÉSI SZAK A szak képzéséért felelős szervezeti egység: Kereskedelem és Marketing Tanszék KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEK KERESKEDELEM ÉS MARKETING ALAPKÉPZÉSI SZAK 1.
A SZOCIÁLPEDAGÓGIA szak kredit alapú szakmai tanterve a 2002/2003 tanévtől, felmenő rendszerben
A SZOCIÁLPEDAGÓGIA szak kredit alapú szakmai tanterve a 2002/2003 tanévtől, felmenő rendszerben Szak : Szociálpedagógia Tagozat: Levelező, LA, LD Képzési idő: 8 félév Az oktatás nyelve: magyar A megszerezhető
EMBERI ERŐFORRÁSOK BA Közgazdász emberi erőforrások alapképzési szakon Nappali
Szak megnevezése: Az oklevélben szereplő szakképzettség Tagozat: EMBERI ERŐFORRÁSOK BA Közgazdász emberi erőforrások alapképzési szakon Nappali NBG_GI804G0 Elemi gazdasági számítások Gy 2 0 1 Az Elemi
A tanegység Köv. Heti tanóra előfeltétel Kredit
Szak megzése: TURIZMUS-VENDÉGLÁTÁS BA Az oklevélben szereplő szakképzettség megzése: Közgazdász turizmus-vendéglátás Tagozat: Nappali 2015 NBG_GI804G0 Elemi gazdasági számítások Gy 2 0 1 K Az Elemi gazdasági
2014/2015. tanévtől. Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Felnőttképzési Kar. Mintatantervi háló. 2014/2015. tanév őszi félévétől
Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Felnőttképzési Kar Mintatantervi háló 014/015. tanév őszi félévétől Nemzetiségi óvodapedagógus BA cigány/roma szakirány Képzés kódja: Szak kódja: Mintatanterv kódja:
Mintatantervi háló 2017/2018. tanév őszi félévétől
Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Felnőttképzési Kar Mintatantervi háló Szociálpedagógia szak (BA) BEREGSZÁSZI kihelyezett képzés Képzés kódja: Szak kódja: Mintatanterv kódja: PFBNSZP0 (NAPPALI) PFBLSZP0
TANÁRI KÉPESÍTÉSI KÖVETELMÉNYEK LEVELEZŐ TAGOZAT. A TANÁRI KÉPESÍTÉSI KÖVETELMÉNYEK kredit alapú mintatanterve a 2002/2003-as tanévtől*
A TANÁRI KÉPESÍTÉSI KÖVETELMÉNYEK kredit alapú mintatanterve a 2002/2003-as tanévtől* Kötelező (A típusú) tanak: pszichológia, pedagógia. Teljesítendő 16 kredit. Tan neve Kód Óra sz. ea. Gya k. szk. Teljesítés
Zsinati Határozat a hitéleti szakok képzési és kimeneti követelményeinek meghatározásáról
Zsinati Határozat a hitéleti szakok nek meghatározásáról Magyarországi Református Egyház Zsinata - az Oktatásügyi Szakbizottságnak a református felsőoktatási intézmények vezetőinek egyetértésével tett
A B-ANG-O-N-E kódú, Angol nyelv és kultúra tanára szak mintatanterve
A BANGONE kódú, Angol nyelv és kultúra tanára szak mintatanterve Képzési terület szerinti közös modul NBB_AN136G3 Angol nyelvfejlesztés 1 3 Gyakorlati jegy 0 2 0 1 Kötelező NBB_AN137G3 Angol nyelvfejlesztés
II. RÖVIDCIKLUSÚ TANÁRI MESTERKÉPZÉSI SZAK
II. RÖVIDCIKLUSÚ TANÁRI MESTERKÉPZÉSI SZAK Indított szakképzettségek: Képzési terület, képzési ág: Képzési ciklus: Képzési forma (tagozat): Szakért felelős kar: Képzési idő angol nyelv és kultúra tanára,
A G_EEF_BA_N kódú, Emberi erőforrások BA szak mintatanterve
A G_EEF_BA_N kódú, Emberi erőforrások BA szak mintatanterve Összesen: 260 kredit, Órák megbontása: 114 E, 100 Gy, 0 L Órák száma Tárgykód Tárgy Kr Követelmény Félév Típus Előkövetelmény E GY L NBG_GI804G0
GAZDÁLKODÁSI ÉS MENEDZSMENT BA
Szak megnevezése: Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése: Tagozat: GAZDÁLKODÁSI ÉS MENEDZSMENT BA Közgazdász gazdálkodási és menedzsment alapképzési szakon Nappali előfeltétel Kredit Kódja neve
Nappali. Heti Köv. tanór
Szak megzése: Az oklevélben szereplő szakképzettség megzése: Tagozat: GAZDÁLKODÁSI ÉS MENEDZSMENT BA Közgazdász gazdálkodási és menedzsment alapképzési szakon Nappali NBG_GI84G Elemi gazdasági számítások
TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ
TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ AZ EÖTVÖS JÓZSEF FŐISKOLÁN ÓVODAPEDAGÓGUS BA ALAPSZAK NEMZETISÉGI HORVÁT/NÉMET /CIGÁNY-ROMA SZAKIRÁNNYAL TANULMÁNYAIKAT KEZDŐK SZÁMÁRA 2017. SZEPTEMBER EÖTVÖS JÓZSEF FŐISKOLA 6500
GAZDÁLKODÁSI ÁS MENEDZSMENT ALAPKÉPZÉSI SZAK SZAKISMERTETŐJE 2014.
GAZDÁLKODÁSI ÁS MENEDZSMENT ALAPKÉPZÉSI SZAK SZAKISMERTETŐJE 2014. 1. AZ ALAPSZAK MEGNEVEZÉSE: Gazdálkodási és menedzsment szak (Gazdaságtudományi képzési terület, üzleti képzési ág) 2. AZ OKLEVÉLBEN SZEREPLŐ
SZOLNOKI FŐISKOLA TANTERV. érvényes a. 2015/2016. tanévtől felmenő rendszerben NEMZETKÖZI GAZDÁLKODÁSI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSI SZAK.
SZOLNOKI FŐISKOLA TANTERV érvényes a 2015/2016. tanévtől felmenő rendszerben NEMZETKÖZI GAZDÁLKODÁSI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSI SZAK Szakirányok Nemzetközi szállítmányozás és logisztika szakirány Szolnok
2013/2014. tanévtől. Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Felnőttképzési Kar. Mintatantervi háló. 2013/2014. tanév őszi félévétől
Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Felnőttképzési Kar Mintatantervi háló 013/014. tanév őszi félévétől Óvodapedagógus szak (BA) Nemzetiségi óvodapedagógus cigány/roma szakirány Képzés kódja: Szak kódja:
Az egészségügyi gondozás és prevenció alapszak MINTATANTERVE 2006/2007
Az egészségügyi gondozás és prevenció alapszak MINTATANTERVE 2006/2007 1 EF30003 Anatómia I. # kollokvium 42 28 3+2 köt. 1 EF30001 Biokémia I. (Kémiai, biokémiai általános alapfogalmak) #& kollokvium 14
A földrajztanári szak kredit alapú szakmai tanterve a 2002/2003 tanévtől, felmenő rendszerben
A földrajztanári szak kredit alapú szakmai tanterve a 2002/2003 tanévtől, felmenő rendszerben Szak neve: földrajztanári szak Tagozat: nappali Képzési idő: 8 félév Az oktatás nyelve: magyar A megszerezhető
NEMZETKÖZI IGAZGATÁSI ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTERVE
Ikt. Szám: Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar. sz példány NEMZETKÖZI IGAZGATÁSI ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTERVE Érvényes: 2017/2018-as tanévtől felmenő rendszerben A tanterv