Illyés Gyuláné dr. Kozmutza Flórára emlékezünk születésének 110. és halálának 20. évfordulója alkalmából
|
|
- Etelka Sipos
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A GYÓGYPEDAGÓGIA TÖRTÉNE TE Illyés Gyuláné dr. Kozmutza Flórára emlékezünk születésének 110. és halálának 20. évfordulója alkalmából LÁNYINÉ ENGELMAYER ÁGNES Absztrakt A tanulmány áttekinti a gyógypedagógiai pszichológia kiemelkedő képviselőjének életútját, a tudományos életmű fő pilléreit és a fogyatékos személyek életének javítását szolgáló szervező tevékenységét. Kulcsszavak: biográfia, tudományos jelentőség A jeles évfordulók kapcsán emlékezünk a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola ig volt főigazgatójára, a gyógypedagógiai pszichológia területén hatalmas életművet alkotott tudósra és az életével példát mutató emberre. Életművet bemutatni, értékelni sokféleképpen lehet. A tudomány- és művészettörténészek egy részének állásfoglalása szerint a létrehozott művek, a tudományos kutatás és a művészi alkotómunka produktumai az életmű értékmérői. Az utókor ezeknek a megismerése révén alakítja ki ítéletét és ennek birtokában vállalkozik az értékelésre. Magam azonban az életmű bemutatásában azoknak a felfogását követem, akik a tudós vagy művész életútjának elemzését is bevonják vizsgálódási körükbe, és az egyéni biográfia fényében próbálják megérteni az alkotások születését. A művek mellett a személyes állásfoglalások, bizonyos szakmai ügyekért történő következetes küzdelmek, az elkötelezett szakma- és hivatásszeretet, az etikai tartás, a személyes példa is hozzátartoznak az életműhöz. Ezek lenyomatai gyakran nem lelhetők fel az írott tanulmányokban, de a kortársak emlékezetében egybekapcsolódnak. Személyiség és alkotás Illyés Gyuláné Kozmutza Flóra életművében elválaszthatatlan egységet képeznek. Nemcsak a gyógypedagógiai pszichológia kiemelkedő képviselőjét kívánjuk megidézni, hanem a fogyatékos emberek ügyéért konokul és kitartóan küzdő közéleti személyiséget, az emberek problémáinak mély megértéséből fakadó, minden körülmények között a segítésre önfeláldozóan vállalkozó cselekvő embert, aki női, asszonyi sorsát is ezeknek a szándékoknak szolgálatába állította. 305
2 József Attila múzsája, Illyés Gyula felesége, írói, költői kibontakozásának ihletője, válságos lelki krízisekben támasza, méltatlan támadások és üldöztetések idején féltő, bátor társa, sikereinek tanúja és részese, halála után hagyatékának gondozója azonban nemcsak ennek a szerepnek élt, pedig önmagában ez is óriási, egész életet kitöltő női szerep lehetett volna. Egy másik, egész embert követelő hivatást választott: gyógypedagógus lett. Erről így vallott később: Hivatásom a gyógypedagógia. Erre esküdtem fel. A segítségnyújtás is lehet szenvedély. Életrajzi adatok Négygyermekes, művelt, értelmiségi családból származott. A felnevelő család biztonságot adott számára, és olyan értékeket közvetített, amelyek birtokában az embereket, világot megismerni és tanulni vágyó Flóra aki a kortárs megemlékezések szerint feltűnően szép volt szülei tanácsára a bölcsész szakon indult el. A Pázmány Péter Tudományegyetemen nyelveket, filozófiát, pszichológiát hallgatott. Közben Párizsban a század húszas éveinek művészi és szellemtudományi forgatagában élte az egyetemi diákok mozgalmas, sporttal, barátságokkal gazdag életét. Filozófiai alapérdeklődése a 30-as évek elején az Athenaeum folyóiratban írott könyvrecenzióiban tükröződik. Széles körű műveltség, önálló kritikai gondolkodás jellemzi ezeket az írásokat, melyek a vallásfilozófiától Albert Schweitzer munkásságának méltatásán át, a kortárs gondolkodók erkölcsről vallott nézeteit bevonva az ember és a filozófia kapcsolatának kérdésköréig terjedtek, külön figyelmet szentelve az esztétikai, művészi elemzéseknek. Nem véletlen, hogy a későbbiekben mint azt gyakran hallottuk tőle a gyógypedagógiai szakmát is a művészetekhez hasonlította. 306
3 Doktori értekezését Jean-Marie Guyau francia költő-esztétikusról írta. Talán a fiatal Kozmutza Flórában ugyanazok a gondolatok, világlátási módok bontakoztak, amelyeket Guyau-ban is felfedezett: a mindenséggel való szolidaritás gondolata, a művészetek szociális karakterének felismerése, az utilitarista morállal való filozófiai szembenállás, a dekadensek, betegek, gyöngék, elesettek és szenvedők felemelésére késztető szeretet elve. Disszertációjában idézi Guyau-t: Cet être souffre, donc je l aime ( ez az ember szenved, tehát szeretem ). Valószínűleg át is érzi ezt a gondolatot, hisz életének később vezérlő motívuma lett. Hivatásának gyakorlásában a gyengék védelme, egyéni életében viszont a tehetség, a művészi nagyság vonzotta ben szerez az egyetemen tanári oklevelet magyar francia német szakon. Párhuzamosan végzi a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolát, ahol 1934-ben kap gyógypedagógiai tanári oklevelet. Már hallgató korától, majd díjtalan gyakornokként dolgozik Szondi Lipót mellett a Kórtani és Gyógytani Laboratóriumban, tanít a siketek iskolájában és az értelmi fogyatékos gyermekek nevelőintézetében. Szondi mellett részt vett az ösztöndiagnosztikai teszthez szükséges vizsgálatok végzésében, családfakutatásban, ikervizsgálatokban. Állandó munkahelye 1980-ban történt nyugdíjba vonulásáig a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola (ill. jogutód intézménye) volt. 307
4 A tudományos életmű fő pillérei Ez az életmű tisztaívű, értelmes egész, melyet az ember tisztelete és szeretete, az elesettek emberi méltóságának elismerése, az a meggyőződés fogott keretbe, hogy kellő gyógypedagógiai segítséggel minden sérült ember alkalmas a harmonikus életre. Az első nagy tudományos kutatómunka gyakorlati terepe 1938-tól 5 éven át a Viharsarokban lévő Doboz község volt, ahol a parasztság legszegényebb rétegének nyomorban élő gyermekei körében végzett vizsgálatokat annak megválaszolására, hogy a jó táplálkozás melyet időközben a Zöldkereszt biztosított miképpen befolyásolja értelmi-érzelmi fejlődésüket. Az örökléselvűek és a környezetelvűek máig nem véglegesen lezárt vitájához igen fontos környezetelvű érveket ismerhetünk meg az Illyés Gyulával 1939-ben közösen publikált Lélek és kenyér című könyvből. Megállapításainak máig szóló üzenete van a hátrányos helyzetű gyermekek állapotának értelmezését illetően és a gyógypedagógiai megsegítés fő kérdéseiben. A gyermekektől életük történetének leírását kérték, ezek tanulmányozásából a mai narratív pszichológia is találna merítenivalót. A gyermekek éppúgy a kimagasló eseményekre emlékeznek, akár a felnőttek. A döntő, hogy ki mit tart annak. Több mint 150 vallomásban a kis életek nagy eseményeiként csak baj és baj pörög, néha ugyan tágul a világ kis örömök és a lélek birodalma felé, élmény már az álom is, akár a költők vallomásaiban; teljesen összeolvad a valósággal. Rajz-, mese-, álom-, intelligenciavizsgálatok, majd ezek számszerű eredményeinek sokoldalú elemzése után vonja le következtetését: A szellem anyaga, az értelem minősége ezeknél a falusi gyermekeknél tehát jó. Hogy a vizsgálatoknak mégsem tudtak mindig megfelelni, arra csak úgy tódul az indoklás 308
5 Legfőbb ok pedig természetesen elhanyagoltságuk és támasztalanságuk, szellemi téren éppúgy, mint testiekben ben köt házasságot Kozmutza Flóra Illyés Gyulával. Megszületik kislányuk, Ika, rejtőzködni kell, bújni és bújtatni ban a sérült Alkotás utcai főiskolai épület helyreállításában vesz részt. Kidolgozza a főiskola új Szervezeti és működési szabályzatát, mely hosszú évekig korszerű működési keretet biztosít. Filozófiai munkálkodása ebben az időszakban háttérbe szorul. Ennek az 50-es évek szellemtudományi, pszichológiai áramlatokkal szemben ellenséges politikai felfogása csupán az egyik oka. A másik pedig az, hogy mint gyógypedagógus felismeri a kor igényei közül a felnőtt értelmi fogyatékos emberek foglalkoztatásának fontosságát, és látja ilyen intézmények hiányát, érdeklődése tehát átalakul. Hogyan kellene hozzáfogni tette fel a kérdést az új típusú intézmény kialakításához? És megtalálta a választ. Akkoriban, az 50- es évek elején az állami gazdaságok szívesen vettek fel munkaerőt. Elindult hát a szervezés folyamata. Megfelelő épületet, gazdaságot kellett keresni, ahol személy foglalkoztatását és lakhatását meg lehetne oldani. Hegedűs András volt az állami gazdaságok minisztere. Titkárnője, Lonti Györgyné szívébe fogadta a problémát, Gordosné Szabó Annával bejárták a fél országot. Polgárdi-Tekerespusztán sikerült az állami gazdasággal szerződést kötni. Ez a szerződés nagyon átgondolt okirat volt, az odakerülő fogyatékos fiatalok érdekeit minden szempontból figyelembe vette. Végzős főiskolai hallgatók Krausz Éva vezetésével vállalták az induló gyógypedagógiai munkát. Azóta sokféle formában teljesedett ki át is alakult a felnőtt fogyatékos személyek foglalkoztatása. Polgárdi-Tekerespusztán azonban azóta is működik egy jól szervezett rehabilitációs intézet, melynek létrehozása Illyés Gyuláné nevéhez fűződik. Másik fontos pillér az életműben a gyógypedagógiai óvodák megszervezése, tágítva a gyógypedagógiai ellátásban részesülők életkori övezetét ben, a Csalogány utcai nevelőintézet épületében nyílt meg az értelmileg sérült kisgyermekek óvodája, és lett a lassan kibontakozó, mára önálló területté terebélyesedett korai fejlesztés elindítója, mely még az óvodáskorúnál is fiatalabb gyermekekre irányul. Többen emlékszünk: hányan mosolyogtak az iskolacentrikus szemlélet hívei közül, ha Illyés Gyuláné azt hangoztatta, hogy a fogyatékos embereknek születéstől a halálig van szükségük gyógypedagógiai segítségre. Csak aki akkor élt és ismerte a bürokratikus, nehézkes ügyintézést, a félelmet minden innovációtól, az tudja átlátni azt a mára nehezen érthető helyzetet, hogy Rákosi Mátyás unokaöccsének kellett dadogónak lennie ahhoz, hogy engedélyt kapjon a főiskola egy logopédiai óvodai csoport indítására. Sokat változtak azóta az intézményi keretek és a tartalmi munka feltételei, fontos azonban gondolni a hősi korszak első úttörőire. Az életműben talán legjelentősebb alkotásnak az 1968-ban megjelent Gyógypedagógiai pszichológia című könyv tekinthető, melyet ő szerkesztett és három közvetlen munkatársával ő is írt. A külföldi összevetésben is kiemelkedőnek ítélt munka rendszerbe foglalta a fogyatékos személyekre irányuló kutatásokat és ismereteket. Az eltelt több mint 40 év alatt a gyógypedagógiai pszichológia szemléletmódja, tudományos kapcsolatai, módszerei jelentős fejlődésen és átalakuláson mentek keresztül. Azonban nemcsak történeti forrásként, hanem tartalmi mondanivalóját illetően is még mindig érdemes visszanyúlni ehhez az alapvető munkához. 309
6 Elsősorban a diagnosztikai témakörből nézzünk erre példákat: A gyógypedagógiai lélektani diagnózist a sokoldalúság, a finom részletek kiderítése, az összefüggések feltárása és a teljesség kell, hogy jellemezze. A fogyatékos gyermeket (ifjút vagy felnőttet) egyoldalú értékeivel, személyiségének globalitásában, fejlődésében és környezetében kell szemlélni. (ILLYÉS GY.-NÉ 1968: 263) A pszichodiagnosztikai munka és a diagnózismeghatározás mai követelményeinek is teljes mértékben megfelel ez a definíció, hiszen érvényesíti a komplex szemléletet, a holisztikus látásmódot, valamint kiemeli, hogy nem csak a negatívumokra kell figyelnünk, hanem az erősségekre is. A másik példa a Gyógypedagógiai pszichológia ma is érvényes mondanivalója, az anamnézis felvételének leírása: Illyésné hangsúlyozza, hogy az anamnézisfelvétel nemcsak a kóreredet kiderítését és az orvosi történések számbavételét jelenti, hanem egyúttal az egyén pszichológiai és szociológiai értelemben vett élettörténete kell legyen. Ez a ma olyan korszerű biográfiai szemléletmódnak a megjelenését jelenti már igen korán az ő munkásságában. A tudomány művelése mellett mint láttuk valami újnak a létrehozása, megszervezése is erősségei közé tartozott. Sokszor gondolták munkatársai, felettesei, hogy lehetetlenre akar vállalkozni. Nincs mód még felsorolásszerűen sem bemutatni most azt, hogy az 1967-ben elkészített első felterjesztéstől hány tárgyalás, visszautasítás, újrakezdés, új tervezés kellett ahhoz, hogy 1975-ben le lehessen tenni a főiskola Damjanich utcai új beruházásának alapkövét ben megnyitotta kapuit az új épületben a főiskola kollégiuma, a gyakorlóiskola, a gyógypedagógiai óvodák, a Gyakorló Beszédjavító Intézet és a Gyógypedagógiai Pszichológiai Intézet Vizsgáló és Tanácsadó részlege, 310
7 melynek létrehozása kiinduló magja volt az egész új beruházásnak. A Vizsgáló és Tanácsadó a gyógypedagógus-hallgatók pszichodiagnosztikai képzésének lett kitűnő gyakorlati terepe. Illyés Gyuláné az építkezés minden mozzanatában részt vett, szinte egy művezető gondosságával volt jelen, érdeklődött, intézkedett minden bejáráson. Fájó szívvel nem akarjuk tudomásul venni, hogy az elmélet és gyakorlat egységét figyelembe vevő, a gyógypedagógus-képzést szolgáló intézmények hogyan esnek áldozatul leépítéseknek, átszervezésnek, pénztelenségnek. Lesz talán majd egyszer újra egy Ilylyés Gyuláné, aki megtalálja a mai kor intézményi kereteibe is illeszkedő, de az eredeti gondolatnak is megfelelő megoldást. Jelentős mozzanat munkásságában a súlyosan és halmozottan sérült gyermekek gyógypedagógiai iskoláztatásáért folytatott sok értetlenséggel megküzdő, az ügyet bátran vállaló szervező tevékenysége. Egy nem beszélő, négyvégtag-bénult gyermek, Csávás Julika édesanyjának tevékenységét segítve jött létre a főiskola kísérleti iskolájaként az a Ráby Mátyás utcai intézmény, mely mára jelentős fejlesztések, átépítés után Csillagház néven a halmozottan sérült mozgáskorlátozott gyermekek példaértékű iskolája lett. Idézzük fel röviden az életmű utolsó pillérét, a főigazgatói tevékenységet. Szakmainak álcázott ideológiai viták által megosztott nehéz időben vállalta a vezetést. Ebben a szerepben látszódtak meg leginkább személyiségének értékei. Békét, egyetértést akart létrehozni, de nem a csendes hallgatás békéjét, hanem a nézetek megértésén, megbeszélésén alapuló békét. Türelmes volt, mindenkit meghallgatott, sokat, emberfelettien sokat dolgozott. Illyés Gyula mondta róla: hiányzik szervezetéből a fáradtságjelző készülék. Nagy ügyekre koncentrált, tudott azonban fontos feladatokat is átruházni, ezzel segítette közvetlen munkatársait abban, hogy felnőjenek felelős vezetői feladatokhoz. Főigazgatósága alatt készült el a pszichopedagógiai és a szomatopedagógiai képzések koncepciója, és indult el a képzés ben határozza el, hogy nyugdíjba vonul. Gordosné dr. Szabó Anna lett az utóda, aki nagyon plasztikusan írja le A magyar gyógypedagógus-képzés története című, 2000-ben megjelent könyvében ezt a küzdelmekkel terhes, nehéz időszakát Illyés Gyulánénak. Lehetőleg elkerül/elhárít minden személyes konfliktust, a megélt kudarcokat, kisebb-nagyobb kellemetlenségeket lenyeli, a legritkább esetben tárja elő csalódottságát, felháborodását, csak férje rögzíti azokat naplójában. Hosszan tárgyal a fontosnak tartott ügyekben, és szelíden, de makacsul mindaddig érvel, amíg csak reményt lát. A legnagyobb veszteség, amelyről szintén nagyon ritkán és csak a legszűkebb munkatársi körben szól, az az, hogy még mindig nincs elég belső összefogás és egyetértés a főiskolán, hogy az egyetemi jogállás megszerzéséért is el lehessen indulni. (GORDOSNÉ SZABÓ 2000: 206) Bizonyára örülne, ha tudná, hogy mára már van egyetemi szintű (master fokozatú) gyógypedagógus-képzés. Magam 28 évig dolgoztam Illyés Gyuláné mellett szoros munkatársi kapcsolatban. E hosszú időszakban rengeteget tanultam, és sok emberséget, megértést, nagyvonalú, nemes bánásmódot kaptam tőle. Azt hihetnénk, hogy igazán mélyen megismerhettem őt. Tetteiben, döntéseiben, munkájában igen, de igazi személyes közelségbe akkor nem kerültünk, hiszen mindig a munka állt előtérben. Csak a nyugdíjba vonulása utáni években nyílt lehetőségünk hosszasan beszélgetni életéről, fiatalságáról, barátairól, kapcsolatairól, 311
8 az őt ért támadásokról, vádakról. Visszatekintő történeteiben a felelősséggel élő, másokat szolgálni akaró, mégis független, a 20. század nehézségei ellenére tisztán élő, nemes gondolkozású emberhez kerülhettem így közelebb. Hálás vagyok érte. Ha emelt fővel távozol vagy arcra esel: így is, úgy is példa leszel az ittmaradóknak, mielőtt a»vége«-függöny legörög. (ILLYÉS 1983) Irodalomjegyzék és felhasznált irodalom ILLYÉS GY. (1939): Lélek és kenyér. Kozmutza Flóra értelmességi és ösztön-vizsgálataival. Nyugat, Budapest ILLYÉS GY. (1983): A Semmi közelít. Hátrahagyott versek. Törmelékről törmelékre. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest ILLYÉS GY.-NÉ (szerk.) (1968, 1971, 1978, 1987): Gyógypedagógiai pszichológia. Akadémiai Kiadó, Budapest. Illyés Gyuláné dr. Kozmutza Flóra szakirodalmi műveinek bibliográfiája. Megtalálható az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar Könyvtárában. Kézirat. ILLYÉS M. (2015): Anyámról. Országos Széchényi Könyvtár Mert szemben ülsz velem 110 éve született Illyés Gyuláné dr. Kozmutza Flóra kiállítás megnyitója. Magyar Szemle, Új folyam, 24, Körkép mert_szemben_ulsz_velem_ anyamrol GEREBEN F. VÁRBÍRÓ K. (2015): Köszöntő. Országos Széchényi Könyvtár Mert szemben ülsz velem 110 éve született Illyés Gyuláné dr. Kozmutza Flóra kiállítás megnyitója. elte.hu/letoltesek/szabolcs/kiallitas_megnyito.pdf GORDOSNÉ SZABÓ A. (2000): A magyar gyógypedagógus-képzés története. ELTE BGGyFK, Budapest. LÁNYINÉ ENGELMAYER Á. (1995): Búcsúzunk Illyés Gyuláné dr. Kozmutza Flórától. Élet és Irodalom, május LÁNYINÉ ENGELMAYER Á. (2005): Illyés Gyuláné életműve. Előadás. Az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolai Kar Gyógypedagógiai Pszichológiai Intézete, a Magyar Pszichológiai Társaság Gyógypedagógiai Pszichológiai Szekciója évi Tudomány Napja. LÁNYINÉ ENGELMAYER Á. (2005) Illyés Gyuláné dr. Kozmutza Flóra életműve. Palócföld, József Attila különszám, 51,
Dr. Vékássy László. ~Élete és munkássága~
Dr. Vékássy László ~Élete és munkássága~ 2018.12.01. A beszéd az emberi létnek nem különálló tevékenysége, hanem a személyiség része. ~dr. Vékássy László 2 Kezdetek Csendes, visszahúzódó gyermek Városból
A NEVELÉSI TANÁCSADÓK TEVÉKENYSÉGE, FELADATAI
A NEVELÉSI TANÁCSADÓK TEVÉKENYSÉGE, FELADATAI Dr. Csák Annamária Gyermekpszichológiai ellátás fejlődése 1899 Ranschburg Pál vezette Pszichológiai Laboratórium 1904 Ideges Gyermekek alsó és középfokú Állami
Dolgozat címe: Az integráció feltételeinek megvalósulása, inkluzív nevelés
Dolgozat címe: Az integráció feltételeinek megvalósulása, inkluzív nevelés KECSKEMÉTI FŐISKOLA TANÍTÓKÉPZŐ FŐISKOLAI KAR NYELV ÉS BESZÉDFEJLESZTŐ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS 2011. KONZULENS: DR. MAKAI KATALIN
Hazám tudósi, könyvet nagy nevének!
Hazám tudósi, könyvet nagy nevének! Arany János pályájának művelődéstörténeti olvasatai Szerkesztette: Cieger András MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Országos Széchényi Könyvtár Universitas Könyvkiadó
SZAUER CSILLA szauer.csilla@fszk.hu
SZEMÉLYES ADATOK Név E-mail SZAUER CSILLA szauer.csilla@fszk.hu Állampolgárság Magyar Születési idő 1974. 02. 02. Születési hely BUDAPEST MUNKATAPASZTALAT 2010. 05. 01. ELTE BÁRCZI GUSZTÁV GYÓGYPEDAGÓGIAI
FIGYELÕ Egy negyedszázados nevelõ-fejlesztõ munka tapasztalatai
FIGYELÕ Egy negyedszázados nevelõ-fejlesztõ munka tapasztalatai 1981 2006. Az ELTE Speciális Gyakorló Óvoda és Korai Fejlesztõ Módszertani Központ tanulmánykötete. Szerkesztette: Rosta Katalin. Budapest,
Levelező tagozatos GYÓGYPEDAGÓGIA mesterképzési szak gyógypedagógiai terápia szakirány óra- és vizsgaterve
Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar Ikt. szám: 547/T-71/2010/6 Levelező tagozatos GYÓGYPEDAGÓGIA mesterképzési szak gyógypedagógiai terápia szakirány óra- és vizsgaterve Elfogadta
PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001
A PEDAGÓGUS KOMPETENCIÁK 2014. március 3. Pedagógus kompetenciák a 326/2013. (VIII.31.) kormányrendelet szerint A pedagógiai szintleírások Szerkezete: Általános bevezető Az egyes fokozatok általános jellemzése
A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉCTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZETÉNEK TÖRTÉNETI DEMOGRÁFIAI FÜZETEI
A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉCTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZETÉNEK TÖRTÉNETI DEMOGRÁFIAI FÜZETEI 8. Dr.SCHNELLER KÁROLY / 1893-1953/ SCHNELLER KAROLY NÉPESSÉGTUDOMÁNYI ÉLETMŰVE Budapest 1990/1 KÖZPONTI
Egyéb Jó gyakorlat megnevezése: Óvoda család újszerű gyakorlata bevontság, együttműködés
Szolnok Városi Óvodák Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Pedagógiai Szakmai Szolgáltató Intézmény Százszorszép Óvoda referenciahely: A kompetencia alapú nevelési, oktatási programot átfogóan, mintaadóan
KÖVETELMÉNYEK I. félév
2016-2017. I. félév Tanulási nehézségek szűrése, fejlesztő eljárások Prevenció és módszertan FP1139 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont: 5 Félévi óraszám (elm.+gyak.) 12 A hallgatók ismerjék meg a tanulási
Magyar Lovasterápia Szövetség Alapítvány SZAKDOLGOZATI TÁJÉKOZTATÓ
Magyar Lovasterápia Szövetség Alapítvány SZAKDOLGOZATI TÁJÉKOZTATÓ 2012 Témaválasztás A téma választható a megadott témajegyzék vagy egyéni ötlet alapján. A témaválasztást legkésőbb március 31-ig jelezni
Esélyegyenlőségi terv 2011.
Esélyegyenlőségi terv 2011. ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERV Elismerve minden embernek azt a jogát, hogy egyenlő méltóságú személyként élhessen, Újhartyán Község Önkormányzata az alábbi esélyegyenlőségi tervet alkotja
Óra- és vizsgaterv Gyógypedagógia alapképzési szak - szomatopedagógia szakirány szakirányú továbbképzés
Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar Ikt. szám: BGGYK/2431/2(2018)(T-89) Óra- és vizsgaterv Gyógypedagógia alapképzési szak - szomatopedagógia szakirány szakirányú továbbképzés
z andragógia és a gyógypedagógia apcsolata Készítette: Pap A Tudományelm Oktató: Dr. Kereszty Orsolya 2013. novembe
z andragógia és a gyógypedagógia apcsolata Készítette: Pap A Tudományelm Oktató: Dr. Kereszty Orsolya 2013. novembe Vázlat Saját tapasztalatok, érdeklődés Különbségek Hasonlóságok - Közös módszerek, alapok
Hidak építése a minőségügy és az egészségügy között
DEBRECENI EGÉSZSÉGÜGYI MINŐSÉGÜGYI NAPOK () 2016. május 26-28. Hidak építése a minőségügy és az egészségügy között A TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM KIADVÁNYA Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza (Debrecen, Thomas
Europass Önéletrajz. Állampolgárság magyar, román. Születési dátum 1975. 09. 16. Neme férfi. Szakmai tapasztalat
Europass Önéletrajz Személyi adatok Vezetéknév / Utónév(ek) Kolozsvári saba Zsolt ím(ek) 3300 Eger, Homok u. 4 sz. / Telefonszám(ok) Mobil: 30/43 34 03 E-mail(ek) kolozsvaricsaba@yahoo.com, kolozsvaricsaba@ektf.hu
Átadták a Szociális Munkáért Díjat
A Szociális Munkáért-Dunaújváros Díjat a közgyűlés idén Borsos József szakpszichológusnak, valamint Katona Péternek, a Kandó Kálmán téri Hajléktalan Ellátó Centrum volt vezetőjének posztumusz adományozta.
II. Rákóczi Ferenc Bölcsőde, Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola
II. Rákóczi Ferenc Bölcsőde, Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola 3170 Szécsény, Rákóczi út 90. Tel/Fax: 06-32-372-490 Web: www.rfszkki.sulinet.hu E-mail: rfszkki@gimn-szecseny.sulinet.hu
Sarkadi Általános Iskola
Sarkadi Általános Iskola Pedagógiai Programja 2015. 0 Tartalom 1. Az iskola nevelési programja... 3 1.1 A nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei... 3 1.1.1. Az nevelő-oktató munkánk sajátos pedagógiai
Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése
Eredmény rögzítésének dátuma: 2016.04.20. Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése 1. Pedagógiai módszertani felkészültség 100.00% Változatos munkaformákat alkalmaz. Tanítványait önálló gondolkodásra,
90 éve született Dr. Polinszky Károly, a Veszprémi Vegyipari Egyetem alapítója
90 éve született Dr. Polinszky Károly, a Veszprémi Vegyipari Egyetem alapítója Veszprém, 2012. március 19. Kiadó: Veszprémi Vegyészekért Alapítvány www.vvalapitvany.hu Szerkesztö: Tomanicz Éva Tördelö:
2 A MAGYAR STILISZTIKA A KEZDETEKTÕL A XX. SZÁZAD VÉGÉIG
1 SZATHMÁRI ISTVÁN A MAGYAR STILISZTIKA A KEZDETEKTÕL A XX. SZÁZAD VÉGÉIG 2 A MAGYAR STILISZTIKA A KEZDETEKTÕL A XX. SZÁZAD VÉGÉIG 3 SEGÉDKÖNYVEK A NYELVÉSZET TANULMÁNYOZÁSÁHOZ XXXIX. SZATHMÁRI ISTVÁN
PETŐFI SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA
AZ ÉRSEKVADKERTI PETŐFI SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA PROGRAMJA OM azonosító: 032189 Intézményi azonosító: 112008 Készítette: Fábián Attila igazgató 2013 Tartalomjegyzék TARTALOMJEGYZÉK...2 1. BEVEZETŐ...4 2.
1 SZATHMÁRI ISTVÁN A MAGYAR NYELVTUDOMÁNY TÖRTÉNETÉBÕL
1 SZATHMÁRI ISTVÁN A MAGYAR NYELVTUDOMÁNY TÖRTÉNETÉBÕL 2 3 SEGÉDKÖNYVEK A NYELVÉSZET TANULMÁNYOZÁSÁHOZ 56. SZATHMÁRI ISTVÁN A MAGYAR NYELVTUDOMÁNY TÖRTÉNETÉBÕL TINTA KÖNYVKIADÓ BUDAPEST, 2006 4 KÖNYVEM
Ottlik katedrálisa. (Ottlik könyvkiállítás megnyitó, október 19., Gödöllői Városi Könyvtár és Információs Központ)
Ottlik katedrálisa (Ottlik könyvkiállítás megnyitó, 2012. október 19., Gödöllői Városi Könyvtár és Információs Központ) Neves irodalomtörténész professzor egyik Ottlik-köri rendezvényünkön, itt, e könyvtár
Súlyosan és halmozottan fogyatékos személyek fejlesztése, nevelése fókuszban a felnőtt súlyosan és halmozottan fogyatékos személyek
Gondoskodás Gyermekeinkért Közhasznú Alapítvány (Budapest) Súlyosan és halmozottan fogyatékos személyek fejlesztése, nevelése fókuszban a felnőtt súlyosan és halmozottan fogyatékos személyek Életünk értelme
Óra- és vizsgaterv Gyógypedagógia alapképzési szak - értelmileg akadályozottak pedagógiája szakirány szakirányú továbbképzés
Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar Ikt. szám: BGGYK/2431/2(2018)(T-89) Óra- és vizsgaterv Gyógypedagógia alapképzési szak - értelmileg akadályozottak pedagógiája szakirány
A zetna XIV. (Fluid) Irodalmi Fesztiválja
A zetna XIV. (Fluid) Irodalmi Fesztiválja Mély levegő címmel irodalmi találkozót tartottunk iskolánkban A zetna XIV. (Fluid) Irodalmi Fesztiválja november 9. és 11. között került megrendezésre. A rendezvényt,
Vállalkozás, kultúra, polgárosodás
2011/11/04 Page 1 of 5 [1]Az Országos Széchényi Könyvtár és az MTA OSZK Res libraria Hungariae Kutatócsoport 19. századi műhelye címmel közös kiállítást rendez Heckenast Gusztáv (1811 1878) születésének
SPONTÁN ASSZOCIÁCIÓK VIZSGÁLATA KÖZÉPISKOLÁS DIÁKOK MŰELEMZÉSEIBEN, SALVADOR DALI ALKOTÁSAI NYOMÁN
SPONTÁN ASSZOCIÁCIÓK VIZSGÁLATA KÖZÉPISKOLÁS DIÁKOK MŰELEMZÉSEIBEN, SALVADOR DALI ALKOTÁSAI NYOMÁN Témavezető: Dr. Dósa Zoltán Végzős hallgató: Szente Anita 2017. Az érzelmi szenvedés tudattalan konfliktusok
A SZOCIOLÓGIA ALAPÍTÓJA. AugustE Comte
A SZOCIOLÓGIA ALAPÍTÓJA AugustE Comte A szociológia önálló tudománnyá válása a 19.század közepén TUDOMÁNYTÖRTÉNET: a felvilágosodás eszméi: Szabadság, egyenlőség, testvériség. Az elképzelt tökéletes társadalom
Alapelveink. Legfontosabb értékünk a GYERMEK. A gyermekeink érdeke mindenek felett áll! Gyermekeinket különleges gondozásban, védelemben részesítjük
Alapelveink Legfontosabb értékünk a GYERMEK A gyermekeink érdeke mindenek felett áll! Gyermekeinket különleges gondozásban, védelemben részesítjük Gyermekeink egyéni készségeinek és képességeinek figyelembevételével
Pedagógia - gyógypedagógia
2 Pedagógia - gyógypedagógia 1. A pedagógia tudománya. A nevelés fogalma és alapvető jegyei 2. A nevelés szükségessége: a személyiség fejlődését befolyásoló tényezők (öröklés, környezet, nevelés) 3. Érték,
Kisebbségi és többségi identitáselemek a Volkan-elmélet tükrében. Mirnics Zsuzsanna Nacsa Nella
Kisebbségi és többségi identitáselemek a Volkan-elmélet tükrében Mirnics Zsuzsanna Nacsa Nella Az identitás megőrzése, mint sajátos kisebbségi jellemző A kisebbségi identitás része a lényegesnek ítélt
275 éve született Benyovszky Móric kiállítás
2016/09/27-2017/01/28 A magyar történelem egyik legkalandosabb életű egyénisége, az egyik leghíresebb magyar világutazó, hajós és katona, az indiai-óceáni szigetvilág első európai uralkodója, Benyovszky
Védőnői szolgálat. Buj Buj, Rákóczi u Védőnő: Kiss Józsefné. Tel.: +36 (20)
Buj 4483 Buj, Rákóczi u. 13-15. Védőnő: Kiss Józsefné Tel.: +36 (20) 429-7859 Email: kissjozsefne63@freemail.hu Védőnői fogadóóra: minden nap 8:00-9:00 Az első esztendő meghatározza a jövőt! 1 / 5 Területi
Óravázlat. Az óra menete. Most mutasd meg! című játék. A következő foglalkozások eljátszása, kitalálása a cél:
Óravázlat Tantárgy: Erkölcstan Évfolyam: 5. Tematikai egység: A mindenséget kutató ember Az óra témája: Tudósaink, művészeink (példaképeink) Az óra célja és feladata: A művészek, tudósok munkájának feltárása
ALAPÍTÓ OKIRATA (módosításokkal egységes szerkezetben)
Az ELTE GYFK Gyakorló Gyógypedagógiai és Logopédiai Szakszolgálat, Szakértői és Rehabilitációs Bizottság és Országos Gyógypedagógiai-szakmai Szolgáltató Intézmény ALAPÍTÓ OKIRATA (módosításokkal egységes
Fodor András halálára
PERSZONÁLIA Fodor András halálára Az Országos Széchényi Könyvtár nevében búcsúzom Fodor Andrástól, a költőtől, írótól, művésztől - és Fodor Andrástól, a könyvtárostól, kedves kollégánktól. Az egykori Eötvös
A gimnázium és az általános iskola Környezeti Nevelési Programja
2. számú melléklet A gimnázium és az általános iskola Környezeti Nevelési Programja a kemény, de előrelátó demokratikusságra nem annyira az ösztöneink és logikánk taníthatnak meg jobban (hisz az ellenkezőjére
Táncsics Mihály Általános Iskola 8000 Székesfehérvár, Batthyány u. 1. Helyzetelemzés, küldetésnyilatkozat... 4 I. AZ ISKOLA NEVELÉSI PROGRAMJA...
A Székesfehérvári Táncsics Mihály Általános Iskola Pedagógiai programja SZÉKESFEHÉRVÁR 2013 Tartalom Helyzetelemzés, küldetésnyilatkozat... 4 I. AZ ISKOLA NEVELÉSI PROGRAMJA... 5 1. A nevelő-oktató munka
Wass Alber Polgári Kör Egyesület Törökszentmiklós (Magyarország, Jász- Nagykun-Szolnok Megye)
Wass Alber Polgári Kör Egyesület Törökszentmiklós (Magyarország, Jász- Nagykun-Szolnok Megye) 2008. január 5. Egyesületünk megalakulása. Az egyesület létrehozása egy baráti társaság kezdeményezéséből jött
A családközpontú korai intervenció. MeszénaTamásné ANK Egységes Pedagógiai Szakszolgálat, Pécs
A családközpontú korai intervenció MeszénaTamásné ANK Egységes Pedagógiai Szakszolgálat, Pécs Modellváltás a rehabilitációban Az elmúlt harminc év rehabilitációs modelljei Európában: Orvosi modell: alanya
PEDAGÓGIAI PROGRAMJA
A GUBODY FERENC SZAKKÉPZŐ ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA (2700 Cegléd, Alkotmány utca 7-9.) OM száma: 201038 CEGLÉD 2013 Tartalomjegyzék A PEDAGÓGIAI PROGRAM FELÉPÍTÉSE... 7 NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL... 7 I.
A soproni EÖTVÖS JÓZSEF EVANGÉLIKUS GIMNÁZIUM ÉS EGÉSZSÉGÜGYI SZAKKÖZÉPISKOLA
A soproni EÖTVÖS JÓZSEF EVANGÉLIKUS GIMNÁZIUM ÉS EGÉSZSÉGÜGYI SZAKKÖZÉPISKOLA Pedagógiai Programja 2015 BEVEZETÉS... 4 1. NEVELÉSI PROGRAM... 4 1. 1. Az iskola rövid története... 4 1. 2. Nevelési alapcélok,
PEDAGÓGIAI PROGRAM OM 201354
DEBRECENI EGYETEM BALÁSHÁZY JÁNOS GYAKORLÓ SZAKKÖZÉPISKOLÁJA, GIMNÁZIUMA ÉS KOLLÉGIUMA PEDAGÓGIAI PROGRAM OM 201354 Debrecen-Pallag 2015 H-4014 Debrecen, Mezőgazdász u. 1, Telefonszám (52) 450-306, Fax:
A dolgok arca részletek
1 Bakonyi István: A dolgok arca Arcképvázlat Pék Pálról Nagykanizsa, Czupi Kiadó Pannon Tükör, 2007. A dolgok arca részletek Pék Pál 1939. július 26-án született Nagykanizsán. A szülőhely mindmáig lakóhelye
MENTOR(H)ÁLÓ 2.0 PROGRAM PROJEKTZÁRÓ KONFERENCIA SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM október 20. A mentorrá válás útja
MENTOR(H)ÁLÓ 2.0 PROGRAM PROJEKTZÁRÓ KONFERENCIA SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM 2015. október 20. A mentorrá válás útja A tanulási eredmény alapú mentorképzés-fejlesztés eredményei www.jgypk.hu Dr. Farkas Éva
Gyógypedagógiai alapismeretek témakörei
Gyógypedagógiai alapismeretek témakörei 1. A gyógypedagógia fogalma, értelmezése (tárgya, célja, feladatai, integráció, szegregáció) 2. A fogyatékosság fogalma, kritériumai és területei (normalitás, okok,
Esélyegyenlőség: Kiemelt figyelmet igénylő gyermekek: SNI gyermekek
Esélyegyenlőség: Kiemelt figyelmet igénylő gyermekek: SNI gyermekek Nagy Gyöngyi Mária Óvodapedagógiai konferencia - 2013. 04. 12.- Hotel Benczúr 1 Köznevelés A köznevelés közszolgálat, amely a felnövekvő
ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA SZOCIÁLIS ISMERETEK EMELT SZINTŰ SZÓBELI VIZSGA MINTAFELADATOK ÉS ÉRTÉKELÉSÜK
SZOCIÁLIS ISMERETEK EMELT SZINTŰ SZÓBELI VIZSGA MINTAFELADATOK ÉS ÉRTÉKELÉSÜK 1. tétel A feladat Mutassa be a társadalmi mobilitást és annak hatását a társadalom jellegére és működésére! Információtartalom
Pedagógiai program ÁRPÁD SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLLÉGIUM SZÉKESFEHÉRVÁR SEREGÉLYESI ÚT 88-90
2013 Pedagógiai program ÁRPÁD SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLLÉGIUM SZÉKESFEHÉRVÁR SEREGÉLYESI ÚT 88-90 1 Tartalom 1. Az iskola nevelési programja... 4 1.1. Az iskolában folyó nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei,
Olyan tehetséges ez a gyerek mi legyen vele?
Olyan tehetséges ez a gyerek mi legyen vele? Kérdések elitista megközelítés egyenlőség elv? ritka, mint a fehér holló nekem minden tanítványom tehetséges valamiben mi legyen a fejlesztés iránya? vertikális
PEDAGÓGUSNAPI ARANYGYŰRŰ ELISMERÉS (Gönczy Barnabásné tanító)
(Gönczy Barnabásné tanító) Diplomáját 1977-ben vette át a Nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán. Pályakezdőként Nyírbátorban helyezkedett el. Az elmúlt 40 év során, ha iskolát váltott is, de
Óra- és vizsgaterv Gyógypedagógia alapképzési szak - pszichopedagógia szakirány szakirányú továbbképzés
Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar Ikt. szám: BGGYK/2431/2(2018)(T-89) Óra- és vizsgaterv Gyógypedagógia alapképzési szak - pszichopedagógia szakirány szakirányú továbbképzés
Óra- és vizsgaterv Gyógypedagógia alapképzési szak - látássérültek pedagógiája szakirány szakirányú továbbképzés
Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar Ikt. szám: BGGYK/2431/2(2018)(T-89) Óra- és vizsgaterv Gyógypedagógia alapképzési szak - látássérültek pedagógiája szakirány szakirányú
Generációk találkozása
Generációk találkozása A fenti címmel hirdette meg a Rendészettudományi Kar Vám- és Pénzügyőri Tudományos Diákköre, a Magyar Rendészettudományi Társaság Vám- és Pénzügyőri Tagozata, valamint a Nemzeti
Nappali tagozatos GYÓGYPEDAGÓGIA mesterképzési szak óra- és vizsgaterve
Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar Ikt. szám: 547/T-71/2010/5 Nappali tagozatos GYÓGYPEDAGÓGIA mesterképzési szak óra- és vizsgaterve Elfogadta a Kari Tanács 2010. április
Prof. Dr. Maróti Mihály ( )
Prof. Dr. Maróti Mihály (1917-2009) DR. MARÓTI MIHÁLY EMLÉKÜLÉS 2017. április 21. BUDAPEST Szervezők: Magyar Növény-Mikroszaporítók Egyesülete Szent István Egyetem, Kertészettudományi Kar, Dísznövénytermesztési
5527 Bucsa, Kossuth tér 6. 5526 Kertészsziget, Kossuth u. 1. Tel.: 66/585-520 Tel.: 66/494-022 M E G H Í V Ó
Bucsa Község Önkormányzat Kertészsziget Község Önkormányzat P O L G Á R M E S T E R E P O L G Á R M E S T E R E 5527 Bucsa, Kossuth tér 6. 5526 Kertészsziget, Kossuth u. 1. Tel.: 66/585-520 Tel.: 66/494-022
Levelező tagozatos GYÓGYPEDAGÓGIA mesterképzési szak óra- és vizsgaterve
Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar Ikt. szám: BGGYK/587/1(2011)(T-89) Levelező tagozatos GYÓGYPEDAGÓGIA mesterképzési szak óra- és vizsgaterve Elfogadta a Kari Tanács 2009.
ANYANYELVI NEVELÉS AZ ÓVODÁBAN, A MONTESSORI PEDAGÓGIA ESZKÖZRENDSZERÉVEL ZÁRÓDOLGOZAT
Kecskeméti Főiskola Tanítóképző Főiskolai Kar Továbbképzési és vizsgaközpont ANYANYELVI NEVELÉS AZ ÓVODÁBAN, A MONTESSORI PEDAGÓGIA ESZKÖZRENDSZERÉVEL ZÁRÓDOLGOZAT KONZULENS TANÁR: Dr. Szinger Veronika
Miért válaszd az egészségfejlesztés-tanár mesterszakot a JGYPK-n?
Miért válaszd az egészségfejlesztés-tanár mesterszakot a JGYPK-n? A tanári pálya iránt érdeklődő felvételizőként valószínűleg gondoltál már arra, hogy ehhez a hivatáshoz nemcsak a tudás közvetítése, hanem
Önkormányzatának Közlönye
2009. március 31. XIX. Évfolyam 3. szám HEVES MEGYE Önkormányzatának Közlönye I. Közgyűlési határozatok 2 II. Hirdetmények 2 2 I. Közgyűlési határozatok A határozatok megtekinthetőek a www.hevesmegye.hu
A Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat kompetenciái az atipikus fejlődésű gyermekek diagnosztikájában, ellátásában
A Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat kompetenciái az atipikus fejlődésű gyermekek diagnosztikájában, ellátásában Mile Anikó Székesfehérvár, 2016. október 27. 2 A SZAKSZOLGÁLAT HELYE, SZEREPE A KÖZNEVELÉS
Támogatás mértéke: ,- Ft, Önrész: szervezés, helyszín biztosítása, ,- Ft
Eredmények Pályázattal megvalósított programjaink 1999. Szülőcsoport Célja a sérült gyermekek szüleinek előadássorozat tartása a gyermekük fejlesztéséhez. Időtartam: 1999.10.01.-2000.05.31. Eredmény: 9
CÉGTÖRTÉNET. Rosa és Paul Graf, 1950 körül
A német ROSA GRAF kozmetikumok 1926-ban indultak világhódító útjukra és, azóta is változatlanul kiemelkedő helyet foglalnak el a professzionális szépségiparban. A termékek Paul Graf laboratóriumában születtek
A BESZÉD ÉS NYELVI FEJLŐDÉS ZAVARA ESET ISMERTETÉS Konzulens: Gereben Anita Készítette: Somogyi Éva
A BESZÉD ÉS NYELVI FEJLŐDÉS ZAVARA ESET ISMERTETÉS Konzulens: Gereben Anita Készítette: Somogyi Éva Mottó: Teljes birtokában lenni a nyelvnek,melyet a nép beszél: ez az első s elengedhetetlen feltétel
1/2019. (II. 28.) sz. rektori utasítás. a Szegedi Tudományegyetem. Rektorát illető munkáltatói jogkörök. delegálásának rendjéről
Munkáltatói jogkörök gyakorlásának rendje delegált jogkörök 1 IKT/5-546/019. 1/019. (II. 8.) sz. rektori utasítás a Szegedi Tudományegyetem Rektorát illető munkáltatói jogkörök delegálásának rendjéről
A Nyíregyházi Szakképzési Centrum Pedagógiai Programja 2015.
A Nyíregyházi Szakképzési Centrum Pedagógiai Programja 2015. 1. Nevelési program 1.1 Az iskolában folyó nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, céljai, feladatai, eszközei, eljárásai A Nyíregyházi Szakképző
I. A Szent István Egyetem
I. A Szent István Egyetem REKTORI KÖSZÖNTŐ 2000-ben - több, korábban önálló egyetem és főiskola integrációjával - létrehozott egyetemünk névadójára, államalapító Szent István királyunkra az egész ország
Bevezetés a pszichológia néhány alapfogalmába
Bevezetés a pszichológia néhány alapfogalmába (Készítette: Osváth Katalin tanácsadó szakpszichológus) Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ 2015. ÁPRILIS. 01. TÁMOP 5.5.7-08/1-2008-0001
TEHETSÉGPEDAGÓGIA. I. Alapfogalmak, definíciók, modellek
TEHETSÉGPEDAGÓGIA I. Alapfogalmak, definíciók, modellek A TEHETSÉG DEFINÍCIÓI 1. Tehetségen azt a velünk született adottságokra épülő, majd gyakorlás, céltudatos fejlesztés által kibontakozott képességet
Az osztályfőnöki órák helyi tanterve
Az osztályfőnöki órák helyi tanterve A fejlesztési területek nevelési célok a teljes iskolai nevelési-oktatási folyamat közös értékeit jelenítik meg, így áthatják e pedagógiai folyamatok egészét. E területek
KÖVETELMÉNYEK I.félév. Tantárgy neve Pszichés funkciók zavarai
Pszichés funkciók zavarai FP1206L Meghirdetés féléve 2. Kreditpont: 4 Félévi óraszám (elm.+gyak.) 15 Kollokvium A hallgatók ismerjék meg tanulási zavarok okait, tüneteit és a fejlesztési lehetőségeket.
Hatályba lépés ideje: 2013. december 21.
Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Szakközépiskola és Szakiskola Pedagógiai programja Hatályba lépés ideje: 2013. december 21. Lásd a kereskedelemben a vendéget, a vendéglátásban a kereskedelmet!
Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat SÁRBOGÁRDI TAGINTÉZMÉNYE
Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat SÁRBOGÁRDI TAGINTÉZMÉNYE Elérhetőségeink: 7000 Sárbogárd, József A. u. 10. E-mail: sarbogard@fejermepsz.hu Telefon, fax: +3625 462 015 2018.02.23. Szakembereink
Lev Tolsztoj. Anna Karenina
Lev Tolsztoj Anna Karenina Lev Tolsztoj Az orosz irodalomnak kiemelkedő nagysága, regényeinek nagy részét megfilmesítették. Úgy gondolom, hogy az erkölcsi világszemléletéről, a tolsztojánizmusról is muszáj
Kompetencia alapú oktatás (tanári kompetenciák) 2015.04.09. NyME- SEK- MNSK N.T.Á
Kompetencia alapú oktatás (tanári kompetenciák) A kompetencia - Szakértelem - Képesség - Rátermettség - Tenni akarás - Alkalmasság - Ügyesség stb. A kompetenciát (Nagy József nyomán) olyan ismereteket,
Down Egyesület Életpálya Down Szindrómával
Down Egyesület Életpálya Down Szindrómával Az Egyesület bemutatása A DOWN Egyesületet 13 évvel ezelőtt olyan szülők hozták létre, akik fontosnak tartották, hogy a rendelkezésükre álló információkat és
KARRIERTERVEZÉS ÉS CSALÁDI HÁTTÉR
KARRIERTERVEZÉS ÉS CSALÁDI HÁTTÉR Modláné Görgényi Ildikó szakképzési és felnőttképzési szakértő AKTÍV IDŐSKOR NEMZEDÉKEK ÚJ SZEREPBEN Active Ageing, Generations in New Roles Nyíregyházi Gerontológiai
Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar
Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar KREATÍV IPARI SZAKEMBER szakirányú továbbképzési szak 1 Napjainkban a vállalatok, vállalkozások, illetve a munkaerőpiac részéről egyre jelentősebb igény mutatkozik
Szolidaritás - Ma Konferencia 2007. február 22-23. Programtervezet. 1. nap
"Hogy míg nyomorra milliók születnek, Néhány ezernek jutna üdv a földön, Ha istenésszel, angyal érzelemmel Használni tudnák éltök napjait." Szolidaritás - Ma Konferencia 2007. február 22-23. Programtervezet
INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS
Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet Komplex Intézményellenorzési és -értékelési Programja INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS IV-VI. fejezet az ÓVODÁK számára Dátum:... Készítette:...... Az intézmény
Tartalom Bevezető 1. A gimnázium bemutatása 2. Nevelési program 3. A gimnázium környezeti nevelési programja
A CEGLÉDI KOSSUTH LAJOS GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2 0 1 3 Tartalom Bevezető 1. A gimnázium bemutatása 1.1. Az iskola adatai 2. Nevelési program 2.1. Pedagógiai alapelvek 2.2. A gimnáziumban folyó
Galamb József Mezőgazdasági Szakképző Iskola Pedagógiai Programja
Galamb József Mezőgazdasági Szakképző Iskola Pedagógiai Programja Horváth Zoltán igazgató 2013 1 A tudomány gyökere keserű, gyümölcse pedig gyönyörűséges (Apáczai Csere János) 2 TARTALOM 1. Az intézmény
AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN
AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN Nagy Tamásné óvodavezető Nagykállói Brunszvik Teréz Óvoda Nagykálló Kisgyermekkori nevelés támogatása EFOP-3.1.1-14-2015-00001
Alkotószakkör iskolánk könyvtárában
Alkotószakkör iskolánk könyvtárában Gyermekeink esztétikai érzékenysége, művészetek iránti fogékonysága az élményt és eredményt biztosító aktivitás révén fejlődik igazán. Alkotó, kreatív, a saját világát
Mit tehetsz, hogy a gyereked magabiztosabb legyen?
Mit tehetsz, hogy a gyereked magabiztosabb legyen? Természetesen minden szülő a legjobbat akarja a gyerekének, de sajnos a hétköznapok taposómalmában nem mindig veszi észre az ember, hogy bizonyos reakciókkal
A felsőoktatási lifelong learning társadalmi és gazdasági haszna: kutatás fejlesztés innováció
A felsőoktatási lifelong learning társadalmi és gazdasági haszna: kutatás fejlesztés innováció Benke Magdolna Egyetemisták a tanuló közösségekért. Gondolatok a Téli Népművelési Gyakorlatok tanulságairól.
Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről
Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete a közművelődésről Kacsóta községi Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi közművelődési feladatok ellátása érdekében a kulturális javak
PSZICHOLÓGIA DOKTORI ISKOLA
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS doktori képzésben való részvételre 2016-2017. tanév PSZICHOLÓGIA DOKTORI ISKOLA BME TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR 1 A BME Természettudományi Kar pályázatot hirdet a Pszichológia Doktori Iskola
A PÉRI ÖVEGES JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA
A PÉRI ÖVEGES JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2011. TARTALOMJEGYZÉK 1 AZ INTÉZMÉNY ADATLAPJA... 5 2 AZ ISKOLA HELYZETE... 6 2.1 A FÖLDRAJZI, TÁRSADALMI KÖRNYEZET... 6 2.2 AZ ISKOLA BELSŐ ÁLLAPOTA,
Inkluzív óvodai gyakorlat a nehezen integrálható viselkedési problémával küzdő SNI-s gyermekek ellátásában
Inkluzív óvodai gyakorlat a nehezen integrálható viselkedési problémával küzdő SNI-s gyermekek ellátásában. 2017.04.05. ha találkozol egy autista gyerekkel vagy emberrel,ne feledd ők egy kicsit másképp
Zsinati Határozat a hitéleti szakok képzési és kimeneti követelményeinek meghatározásáról
Zsinati Határozat a hitéleti szakok nek meghatározásáról Magyarországi Református Egyház Zsinata - az Oktatásügyi Szakbizottságnak a református felsőoktatási intézmények vezetőinek egyetértésével tett
II. RÉSZ Kompetenciafejlesztés, műveltségközvetítés, tudásépítés
Nemzeti alaptanterv 45 II. RÉSZ Kompetenciafejlesztés, műveltségközvetítés, tudásépítés II.1. A kulcskompetenciák 3 Az Európai Unióban kulcskompetenciákon azokat az ismereteket, készségeket és az ezek
Szerencsi Szakképzési Centrum Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma 3910 Tokaj, Bodrogkeresztúri u. 5.
Szerencsi Szakképzési Centrum Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma 3910 Tokaj, Bodrogkeresztúri u. 5. OM:203055 Kollégium Pedagógiai Programja 2015 0 Bevezetés A
1/2019. (II. 28.) sz. kancellári utasítás. a Szegedi Tudományegyetem. Kancellárját illető munkáltatói jogkörök. delegálásának rendjéről
Munkáltatói jogkörök gyakorlásának rendje delegált jogkörök 1 IKT/5-547/2019. 1/2019. (II. 28.) sz. i utasítás a Szegedi Tudományegyetem Kancellárját illető munkáltatói jogkörök delegálásának rendjéről
A kompetenstől, az elkötelező vezetésig
A kompetenstől, az elkötelező vezetésig Gondoljon egy eseményre az elmúlt időszakból, ami pozitív érzéseket keltett Önben! Megvan? Mi az a pozitív érzés? Ízlelgesse raktározza el! Miről fogunk beszélgetni?