A MAGYAR BORÁSZATI SZAKIRODALOM KIALAKULÁSA. Csoma Zsigmond

Átírás

1 A MAGYAR BORÁSZATI SZAKIRODALOM KIALAKULÁSA Csoma Zsigmond

2 A BORKULTÚRA KÖZPONT KIADVÁNYAI

3 A MAGYAR BORÁSZATI SZAKIRODALOM KIALAKULÁSA Csoma Zsigmond Eger, 2012

4 Lektorálta: St. Andrea Szőlőbirtok és Pincészet A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg. Felelős kiadó: dr. Czeglédi László Készült: az Eszterházy Károly Főiskola nyomdájában, Egerben Vezető: Kérészy László Műszaki szerkesztő: Nagy Sándorné Borkultusz borászathoz kapcsolódó képzésfejlesztési programok megvalósítása az Eszterházy Károly Főiskolán TÁMOP A/2-10/

5 TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezetés A szőlészeti-borászati szakirodalom kibontakozása. (Az első szakkönyvek és jelentőségük, valamint a szakmai ismeretek gyarapodása Magyarországon, sz. eleje ) A nyugat-európai borászati szakirodalmi példaképek A magyarországi szakírók és munkásságuk A borászati szakismeret a században, a szakirodalom tanulsága szerint Az első orvosi bordisszertáció a soproni borokról, és jelentősége az Osztrák-Magyar Birodalomban (1715) A magyar szőlészeti-borászati szaknyelv és szakterminológia kialakulása, fejlődése Peter Jordan az osztrák - magyar agrárszakoktatás és mezőgazdaság szürke eminenciása Nagyváthy János az első magyarnyelvű mezőgazdasági szakkönyv írója, szőlészeti-borászati ismeretei és forrásai A nyugat - európai ampelográfiák, mint szakirodalmi példaképek Bortermelő, kertészkedő, szakirodalmat forgató-író magyarországi protestáns lelkészek és tanítók Preysz Móric ( ), aki megelőzte a francia Pasteurt Összefoglalás Próbavizsga Irodalomjegyzék a tananyaghoz kapcsolódó képek

6 1. BEVEZETÉS Kedves Hallgatóm! A tankönyvemben a nagyhírű magyarországi borászat szakirodalmával, annak kialakulásával, fejlődésével és hatásaival, illetve a borszakírók életével, munkásságával, hatásával fog megismerkedni. Mindezt fontosnak tarthatjuk, mert a mindenkori szakirodalom tükrözi egy-egy agrárágazat, művelési mód termesztéstechnikájának, technológiájának a színvonalát, fejlődését, mint ahogy a korabeli társadalom igényét és fejlettségét. Természetes, hogy a Guttemberg Galaxis történetében a szőlészeti-boszászati szakirodalom egy külön műfajt jelent a mezőgazdasági szakirodalmon belül. Ugyanis egy olyan művelési ágról van szó, amely nagy értéket állított elő, megfelelő szaktudást és szakismeretet követelt meg. Ez a szakismeret azonban nem statikus, hanem dinamikus, vagyis történetileg, tájilag különbözhetett, különböző fejlettségi szintet mutatott. A külföldi hatások, a belső, magyarországi tudásfejlődés jól tükrözi azt a folyamatot, amit a szakirodalom fejlődése mutat, amely egyben a borvidékek leírásával az első táji-regionális ismereteket is közölte egy tájegység szőlészetéről-borászatáról. Természetesen nem csak a szakmai kérdésekben, hanem általános népismereti, önismereti forrásokként is tekinthetünk ezekre a művekre és szerzőikre. Mindezek ismerete számunkra nem csak a borkultúra ismeretét jelentik, hanem tágabb értelemben az általános magyar és európai kultúra, tudománytörténetet is. 1.1 TARTALOM ÁTTEKINTÉSE LECKÉNKÉNT, MODULCÍMENKÉNT I. A szőlészeti-borászati szakirodalom kibontakozása (Az első szakkönyvek és jelentőségük, valamint a szakmai ismeretek gyarapodása Magyarországon, század eleje) II. III. IV. A nyugat-európai borászati szakirodalmi példaképek A francia szőlészeti borászati eredményeket, megfigyeléseket ismertető szakkönyvek A német szakirodalmi hatás Az osztrák és a stájer szakirodalom A magyarországi szakírók és munkásságuk Tessedik Sámuel, a szorgalmas és következetes reformer ( ) Schams Ferenc munkássága a magyarországi szőlő-borkultúráért, a szakirodalom fejlesztéséért A borászati szakismeret a században, a szakirodalom tanulsága szerint A mustforrás gyorsasága, a hőmérséklet és az erjedés kapcsolatának ismerete Az erjesztő, élesztő mikróorganizmusok ismerete Az erjedés beindulásának nehézsége és beindítása V. Az első orvosi bordisszertáció a soproni borokról, és jelentősége az Osztrák-Magyar Birodalomban (1715) VI. VII. VIII. IX. A magyar szőlészeti-borászati szaknyelv és szakterminológia kialakulása, fejlődése Peter Jordan az osztrák-magyar agrárszakoktatás és mezőgazdaság szürke eminenciása. Gazdasági iskolák és társaságok szakirodalmi szerepe Európában Jordan tanítványai és a göttingeni agrárszakoktatási-szakirodalmi központ Nagyváthy János az első mezőgazdasági szakkönyv írója szőlészeti-borászati ismeretei és forrásai A Keszthelyi Uradalom szőlészeti irányítása A nyugat-európai ampelográfiák, mint szakirodalmi példaképek Az első magyarországi fajtaleírások, mint sajátos szakirodalmak A nyugat-európai fajták első magyarországi megfigyelései, leírásai és termesztési értékelésük 10

7 X. Bortermelő, kertészkedő, szakirodalmat forgató-író magyarországi protestáns lelkészek és tanítók XI. Preysz Móricz ( ), aki megelőzte a francia Pasteurt. 1.2 CÉLKITŰZÉS A magyarországi borászati szakirodalom kialakulásának és hatásának, valamint a magyar borászati szakirodalomra történő európai szakirodalmi hatás megismerése, értelmezése, a jelentősebb szakírók munkásságának, életének és jelentőségének felismerése a cél. Ennek megfelelően a követelmények között a főbb tendenciák ismeretét, a szakírók és munkásságuk ismeretét, a legfontosabb és a legjellegzetesebb szakirodalmi eredményeket, ezek szakmatörténeti fontosságát kell ismerni, elhelyezni hatásukat a magyar bortörténetben, illetve a magyar borászati szakirodalomra. A vizsgán szóbeli tétel, vagy írásbeli teszt kérdésekre kell válaszolni, hogy lemérhető legyen a hallgató ismeretanyaga, beszámolni érdemjegy érdekében. Definíciókat, kulcsfogalmakat, önellenörző kérdéscsoportokat, nyitott kérdéseket, 2-3 eldöntendő, párosításos, feladatválasztásos kérdésre kell helyes választ adni. Kiegészítések: Irodalomjegyzék, glosszárium, fogalomjegyzék a végén. 11

8 2. A SZŐLÉSZETI-BORÁSZATI SZAKIRODALOM KIBONTAKOZÁSA. (AZ ELSŐ SZAKKÖNYVEK ÉS JELENTŐSÉGÜK, VALAMINT A SZAKMAI ISMERETEK GYARAPODÁSA MAGYARORSZÁGON, SZ. ELEJE ) A magyarországi mezőgazdasági szakirodalmon belül a szőlészeti-borászati szakirodalmak - részben a mezőgazdasági termelésen belüli elkülönülő speciális szakismereteket feltételező művelési ág sajátosságaiból adódóan - jól körülhatárolhatók és elkülöníthetők. Jelentőségük a szőlőtermesztés északi határához közel elterülő, a jelentős szőlőterülettel rendelkező, a kiváló évjáratokat biztosító jó ökológiai adottsággal bíró, az európai szőlőtermesztés századi nagyhatalmának számító Magyarországon még inkább markánsan kimutatható. Északnyugat-Dunántúl, a kedvezőbb történeti múltja révén már a 17.sz. végén, majd a 18.sz.-ban a magyarországi könyv főleg kalendárium kiadás, nyomtatás egyik központjának számított. Győr, Csepreg, Nagyszombat, Sopron, Pozsony városában működtek már nyomdák. Azonban a 17. sz. végi magyarországi mezőgazdasági szakirodalom ezek ellenére is elmaradt az európai fejlődéstől. A 18. sz. első felében a korábban már megjelent művek újabb kiadásokban jelentek meg. Így 1753-ig 4 újabb kiadását ért meg Lippay János Calendarium-a, és ebben az évben jelent meg másodszor a Posoni Kert is, amely a 17. század közepétől, mint az első magyar nyelvű kertészeti szakkönyv, két évszázadon keresztül meghatározó, viszonyító szakmunka volt a magyarországi kertészet területén. A Calendarium oeconomicum perpetuum -ot abban a korszakban írta, amikor az ország lakossága három részre szakadtan, csaknem állandó harcokban élt. E művével is a sokat szenvedett országát akarta szolgálni:...az Magyar Nemzetnek eleiben járulni. Művének fontosságát bizonyítja az a tény, hogy a Calendárium hat kiadást ért meg, amelyekből három már a 18. században jelent meg. Hatása még a későbbi időszakokban is érződött. Jól ismerte Magyarország gazdasági adottságait, a növény és környezet viszonyának fontosságát. Könyvébe foglalt tanácsai azonban - amelyre különösen felhívta az olvasók figyelmét - elsősorban Nyugat-Északnyugat Magyarországra alkalmazhatók. A Calendáriumot a római korban írt naptárakhoz hasonlóan készítette, az egyes mezőgazdasági munkákat a hónapok rendjében sorolta fel. A reneszánsz korszak ezt elevenítette fel és ennek egy kiváló, kései magyar példája LippayCalendáriuma is. Művében havi részletezéssel, időrendi sorrendben írta le az egyes időszakokra esedékes gazdasági munkákat 62 oldalon 278 pontba foglalva. Részletesen ismertette a növénytermesztés-, gyümölcs-, zöldség-, szőlőtermesztéssel kapcsolatos munkák sorrendiségét, a borkezelés időszerű teendőit. Hasonlóan négyszer jelent meg Szent-Iványi Márton Oeconomia philosophica kalendáriuma is. Mindezekben itt-ott még a középkori misztikus babonák, hiedelmek is megtalálhatók. A kimondottan szőlészeti-borászati első magyarországi szakirodalomra a Nyugat-Európában járt orvosok és az egyetemeken tanult természetvizsgálók is nagy mértékben hatottak. Komáromy JánosPéterírta meg az első magyarországi borászati munkát, amikor 1715-ben Bázelben nyomtatásban is megjelent a soproni borokról írt doktori értekezése, Dissertatio physico-medica inauguralis De vino Hungarico Soproniensi... címmel.ebben már a soproni szőlőfajtákat és az aszúsodó szőlőket is leírta. Ezután egymás után jelentek meg a magyar borokról készült fizikai, orvosi vizsgálódások eredményei. Így 1720-ban Reimann János több beszámolója a felső-magyarországi, elsősorban a Tokaj-hegyaljai borokról, illetve a szőlőkben termett aranyról. Ez utóbbi kérdés még többször felmerül és lázban tartotta az aranyra éhes társadalmat, Tokajnak, a tokaji boroknak pedig belföldön és külföldön is jó reklámot biztosított. Az aranyszőlő mondája még a középkorra, sőt gyökerei az antikvitásba vezethetők vissza. Tokaj-Hegyalján az arany szőlővessző, illetve az arany szőlőszem formájában írtak róla ben Hálléban Welsch, Joh. Melchior disszertációja jelent meg a magyar borok természetigyógyító hatásairól, majd Bácsmegyey István értekezett az első cikkek egyikében a felsőmagyarországi szőlőtermesztésről. Ezek az első híradások a magyarországi borokról, bortermesztésről. Azonban ezek az írások inkább csak egy-egy beszámolót, kevésbé pedig értékelő híradást jelentenek még től Bél Mátyás munkáiban a szőlészet-borászat leírásával már nemcsak a mezőgazdasági korabeli ismereteink gazdagodtak, hanem értékes borvidék-történeti, agrárhelytörténeti, néprajzi adatokká is váltak mára ezek a leírások. Bél Mátyásugyan nem lépett túl a hagyományos mezőgazdaság rendszerezésén az egykori tanítványai - így a szőlészeti-borászati részeket író Matolay János - segítségével írt De rei rustica -jában sem. Felhasználta viszont az ókori 12

9 klasszikus íróktól kezdve, a mezőgazdasági ismeretek Hausväter irodalmát összegzőhohbergig, az addig összegyűlt tudást.bél a Notitia Hungaricae novae című történeti könyvébe már a tervei szerint is a magyarországi szőlők és borok témaköréből írt volna. Az egyes borvidékek tárgyalásánál hármas tagolást tervezett. A történeti-helyrajzi részben a szőlők fekvését, adottságait, történeti múltjukat, a gazdasági részben a termesztéstechnikát, és a harmadikban a fizikai-orvosi részben a borok főbb tulajdonságait és orvosi megfigyeléseit. Azért, hogy nagyszabású tervében ne kételkedhessenek, a Prodromus - korábban megjelent könyvébe már egyes részfejezeteket teljesen kidolgozott, többek közt a soproni szőlők és borok leírását is. Ennek az időszaknak, vagyis a 18. század első harmadának legtermékenyebb borászati szakírója, illetve beszámolója Reimann János volt, aki több cikkben tájékoztatta a Sammlung vonnatur-und Medicin...Geschichten oldalain az olvasókat a tokaji és a felső-magyarországi borok évjáratairól, szüreti eredményeiről, gyógyhatásairól. Az általa írt kisebb-nagyobb híradások, részletes beszámolók, színes foltjai voltak a lapnak, de valószínű a kedvelt olvasmány mellett bizonyos üzletpolitikai meggondolásból is megjelenhettek oly gyakran ezek a borászati írások. Jaenichius Péternek 1726-ban a magyarországi borokról írt 40 oldalas tanulmánya jelent meg, majd Keller Pál először foglalta össze a legjelentősebb szőlőhegyeket, borvidékeket. Nagyhírű orvosi-gyógyászati szerzők, munkáikban a magyar borok hatásáról, sajátosságairól értekeztek, a külföldön megjelent könyveikben kitértek részletesen tapasztalataikra, észrevételeikre. Ezeknek a nagytekintélyű orvosdoktoroknak a véleménye több évtizeden keresztül visszhangzott Európában, így ők is hozzájárultak a magyar borok hírének öregbítéséhez pl. Hoffmann Fr ben,majd később 1735-ben és 1750-ben újra megjelent könyveiben kiadták a tokaji borokról írt mellékleteket. Bél tanítványa volt Matolay János is, akit Rapaics a magyar tudományos szőlészet megalapítója -ként emlegetett. Matolay lett a Prodromus soproni szőlőtermesztési, majd később a Notitia Hungariae novae...-ben a kőszegi borok leírója. A Notitia tervezésekor valamennyi nevezetesebb borvidék szőleinek és borának leírását számításba vette Bél, de csak a tokaji, soproni, kőszegi, budai, szentgyörgyi és a miskolci borvidéké készült el ben a felvidéki és az északkelet-magyarországi borkereskedelmet kezében tartó Fucker család tagja, Fucker András könyve jelent meg Eperjesen, a helyi borkereskedelem egyik központjában, a tokaji, tarcali, tállyai, mádi szőlőhegyekről ban már Dombi Sámuel jelentette meg a tokaji borokról, tulajdonságairól írt fizikai, kémiai, orvosi disszertációját. A 18. sz. közepén, ilyen szakirodalmi előzmények után, az egyébként nagy mennyiségi bortermelés fellendülése időszakában jelent meg 1761-ben az a sikerkönyvecske, amely több kiadásban a 19. sz. elejéig ismertette a kiváló magyar borokat. A könyv előszava szerint, mintegy ellenpontozva, felhívta a figyelmet, hogy a kereskedők mégis sokszor romlott rossz vagy egyenesen romlott italt tudtak felvásárolni, ha eredeti magyar bort akartak venni. Az Abhandlung... c. kiadvány 1761-ben jelent meg először, majd, a későbbi kiadványai 1789, 1793, 1802, 1802, Nem véletlen, hogy Lengyelországban is megjelent ez a könyv, mert a lengyel borkereskedők a 16. század második felétől a cipszer borkereskedő városok révén ismerkedtek meg a hegyaljai borokkal és kezdtek nagy mértékben bort kiszállítani Magyarországról. A kelet-északkelet irányú borexport borféleségei, az orosz cári borvásárló bizottság borai is ebben az irányban hagyták el Magyarországot, két nagy borlerakatot fenntartva és éltetve Északkelet-Magyarországon. Az előbb említett kiadvány már a 18.sz. második felére jellemzővé vált osztrák vámpolitika hatását mutatta, amikor is csak a gyengébb minőségű osztrák borral lehetett a magyar bort értékesíteni, és a magyarországi borok értékesítését, exportját mindenféle eszközzel nehezítette a bécsi udvar. Nem véletlen, hogy a könyvecske először Drezdában és Varsóban jelent meg. Az alsó-magyarországi borok közül a Fertő-tó környéki, és a szentgyörgyi, pozsonyi borokat, míg a felső-magyarországiak között a tokaji, miskolci, nagyváradi borokat tárgyalja, jellemzi ez a borkereskedőknek hasznos, nélkülözhetetlen kis könyvecske. A 18. század utolsó harmadában még több cikk foglalkozott a szőlőkben lévő aranyterméssel, felfel kapva a középkor óta szívósan tovább élő hiedelmet, de az 1770-es évek nagy eredménye az első igazán tudományos szőlészeti-borászati munkák megjelenése. Mitterpacher Lajos könyvei mellett Pesten jelent meg 1780-ban Tóth-Prónai Prónay Pál könyvecskéje, aprólékosan írva a szőlő telepítéséről, műveléséről és a borok kezeléséről Észak-Magyarországon. A valószínűleg élénk borkereskedői érdeklődést próbálta kiszolgálni De Luca Ignatz 1789-ben, Fuker, Fridrich Jakob ben kiadott tokaji könyvecskéje és a Mindenes Gyűjtemény szintén 1790-ben megjelentetett 13

10 MagyarOrszágnak nevezetesebb Borai - című, a magyarországi borok és bortermő helyek első, alapos, adatokban gazdag áttekintése már magyar nyelven. Ez utóbbi a minőségi bortermő szőlőhegyeket külön kiemeli, megemlítve például, hogy Magyarországon a kedvező ökológiai adottságok miatt milyen sok helyen készítettek ekkor már aszú-borféleségeket. A szőlészeti-borászati szakirodalomnak is - a termesztéstechnológiára gyakorolt hatása révén - az állami ösztönzés (1760) kezdeteitől a hadsereg ellátása és az adóalap biztosítása volt a legfontosabb célja. A parasztok szakirodalom olvasása, tájékozódása azonban - épp akik számára ezek a könyvek általános ismeretterjesztő színvonalon készültek - elég ritka jelenség volt. A J. Wiegandot fordító ifj. Szilágyi S. hiába irta: Nints tehát a Magyar Paraszt Gazdának egyéb híjja, hanem hogy maga nyelvén a Gazdaságnak okos és hasznos fojtatásáról írott Könyvetskeje légyen, és annak Oktatásait kövesse, és munkába végye, előre le mondván, és örökesen elbútsúzván a maga régi haszontalan Paraszt Filosofiájától, melly tsupán ebben áll: Igy láttam az Apámtól - is, a Szép Apámtól is. Már Tessedik Sámuel is úgy vélte, hogy jó, ha 1000 paraszt közül egynek a kezébe jut éppen ez a könyvfordítás. Mitterpacher Lajost is csak kevesen ismerték. Még Nagyváthy is az apáról-fiúra szálló mezőgazdasági ismereteket és az ebből származó helytelen tévedéseket ostorozta 1821-ben. A korabeli szakirodalom hatékonyságát és ismeretközvetítő erejét kérdőjelezte meg - az apa öregapjától tanult ismeretei láttán - Gyürky Antal is még a 19. század második felében is, amikor 1879-ben a magyar borászat elodázhatatlan reformjairól írt. 14

11 3. A NYUGAT-EURÓPAI BORÁSZATI SZAKIRODALMI PÉLDAKÉPEK A francia szőlészeti-borászati eredményeket, megfigyeléseket ismertető szakkönyvek A francia szőlészeti-borászati eredményeket, megfigyeléseket ismertető szakkönyvek Magyarországon is nagyhatásúak voltak a 18. sz. második felétől. Különösen a századfordulón, majd a 19. sz. közepétől tapasztalható Európa borvidékein ez a hatás. A 18.sz. végi, 19.sz. eleji hatása elsősorban Magyarországon szakirodalmi és azon keresztül természetesen termesztéstechnikára is ható, míg a 19. sz. második felében az Európában elsőként a francia borvidékeket pusztító filoxéra elleni harcot, védelmét és az átalakított termesztéstechnikát jelentette. Ugyanakkor a tudományos módszerekkel végzett kutatások, megfigyelések a szakosodó, számos részterületre bomló szőlészetiborászati szakirodalom megszületését serkentették. A 18. sz. második felében Chaptal, Rozier és társai, már természettudományos vizsgálatokra alapozták véleményüket. A természeti folyamatok lejátszódásának törvényszerűségét ismerve, főleg a borászat terén, olyan megállapításokra jutottak az erjedés, a borbiokémia területén, amelyek a termelőket közel állandó minőségű borkészítéshez segítették hozzá. Kisebb-nagyobb cikkekben, közleményekben ugyan hivatkoztak a magyarországi szakírók francia szerzőkre a borászat különböző területein. De a legnagyobb, legegyértelműbb átütő sikert és elismerést Chaptal munkássága jelentette, akinek 1801-ben megjelent könyvét 1802-ben németre is lefordították. Mitterpacher Lajos, a Budai Egyetem tanára, is készített egy latin kivonatot a könyvből, majd ez magyarra fordítva 1815-ben és 1818-ban, németre lefordítva pedig 1814-ben meg is jelent. A francia szőlészeti-borászati szakirodalom legjelentősebbjei megismertetéséhez Fábián József vörösberényi, majd tótvázsonyi református lelkész járult hozzá magyar nyelvű fordításaival. Az evangélikus lelkész a 18. sz. második fele irányzatainak megfelelően a természettudományoknak és a legújabb mezőgazdasági reformoknak, eljárásoknak lelkes terjesztője lett. Fábián1762. február 19-én, a Veszprém megyei Alsóőrsön született, nemesi rendű családból. Tanulmányait a híres debreceni református kollégiumában végezte április 23-án felsőbb osztályba lépett és elvégezte a teológiát is. Pappá szentelése után a cívis városban maradt, előbb mint algimnáziumi tanító, majd szeptember 19-től főiskolai senior lett. Saját, megtakarított pénzén Svájcba utazott és két évet töltött a genfi és a berni egyetemeken ban tért haza. Hamarosan a vörösberényi kálvinista gyülekezet lelkésze lett. Az ifjú Fábián életében a debreceni diákévek - különösen Hatvani István előadásai révén - bizonnyal szerepet játszottak abban, hogy a későbbiekben vörösberényi, majd tótvázsonyi lelkészként a természettudományt népszerűsítő, felvilágosító szándékú könyveket írt, és a szőlészet-borászat szakirodalmát művelte. Fábián iskolatársa volt a vele egyidős Pethe Ferenc és a náluk fiatalabb Karacs Ferenc, aki később rézmetszeteket készített Fábiánlegjelentősebb munkájához. A svájci egyetemeken eltöltött idő a nyelvtudás és a természettudományos ismeretek gyarapítására adott lehetőséget. A szülőföldjére visszatérő Fábián olyan közegbe került, ahol a szűkebb rokonságban megtalálható volt Somogyi Gedeon, a közvetlen munkatársak között Ángyán János veszprémi, Naszályi János felsőőrsi és Pap István vámosi lelkészek, a vármegye értelmiségében a nyelvész Pápay Sámuel és az orvos Zsoldos János. J.A. Chaptal könyvecskéjét -amelyet Franciaországban egy év alatt háromszor is kiadtak - lefordította és a somlói borvidékről készült, Gombás János lelkésztársa írásait is hozzávéve, jelentette meg Fábián 1805-ben a könyvet. Megismervén kora Európájának élvonalbeli természettudományos eredményeit, ugyanis Fábián rádöbbent, mennyire szüksége van hazája szőlészetének-borászatának a tudományosan is igazolt ismeretek gyakorlati tevékenységben való elterjesztésére. Különösen a szűkebb pátriájában, a Balatonfelvidéken kiemelkedő fontosságú szőlészet és borászat szakterülete érdekelte. E téren már a 18. században elől jártak a legnagyobb bortermesztő ország, Frankhon tudósai. Jean Antoine Chaptal/ /, a nagy kémikus, aki egyúttal Napóleon minisztere is volt, korszakalkotó jelentőségű borászati enciklopédiát állított össze. Fábián azonnal felismerte, hogy a borok kezelésének és tartósításának a hazai gyakorlata mennyire tévhiteken alapul a kémia tudományának a tükrében, ezért saját költségén magyarra fordítva adta ki 1805-ben. A boroknak termesztésekről, készítésekről és eltartásokról való értekezés címmel Chaptal új művét - hozzá kiegészítésként Gombás János plébános ismertetését Nagysomlyó hegyéről és boráról. A fordítás nagy közönségsikerét jelentette, 15

12 hogy hamarosan már egy újabb könyv fordításán dolgozott. Azon a nagy, kétkötetes, enciklopédiaszerű, de mégis rengeteg új ismeretet tartalmazó könyvön, amely sokszor idézett és összehasonlított szakirodalommá, szakmai kézikönyvvé vált Magyarországon. Más szerzők, a szőlészet kiváló kutatója, Rozier, valamint Parmentier és Dussieux borászok Chaptallal közösen írt enciklopedikus művét is lefordította és kiadta Visgálódó és oktató értekezés a' szőlő-mívelésről címmel. A kétkötetes mű az európai szőlőtermesztés és borászat egyik Bibliájának bizonyult, és számos nyelvre lefordították. A magyar kiadást Veszprém vármegye közönsége és elöljárói, élükön Eszterházy János főispánnal önkéntes adományokkal és 215 előfizető a költségek előlegezésével biztosította. Miként előző műveiben, a munkában is megmutatkozik a nyelvújítás nemes szándéka: számos idegen szakkifejezésnek igyekezett magyar megfelelőt alkotni. A munka egyik fő érdeme, hogy a magyar ampelográfiai irodalomban először 21 rézmetszettel mutatja be a híres francia szőlőfajtákat. /Egyes metszeteket Karacs Ferenc készített/ Fábián különösen sokat tett a Chasselas szőlőfajták magyarországi elterjesztése érdekében. Korában nem volt Magyarországon jól szállítható és nagyon jól eltartható csemegeszőlő, amelyből jó bort is lehetett erjeszteni. Munkái hatását jelzi, hogy Széchenyi István, Schams Ferenc, Mayerffy Ferenc is gyakran hivatkoztak rá, Görög Demeter pedig - tisztelete jeléül - azt javasolta, a saszla szőlőket nevezzék magyarul Fábián szőlőknek /Fábián fehér, Aranyszínű Fábián, Fábián Muskotály stb./. Ez a név ma is elterjedt a szakirodalomban. Chaptal-Rozier-Parmentier és Dussieux könyvét fordítva, Fábiánban felmerült egy rövidebb és a magyar szőlészet-borászat szempontjából fontos összegzőbb munka kiadása, de később sajnos eltekintett ettől. Az teljes 2 kötetes francia munkát lefordítva,- mint írta,- sok minden hasznosíthatónak tűnt számára Magyarországon is. Egy sajátmaga által írt, önálló könyv megjelentetését is tervezte a magyar szőlészet-borászat történetéről, a szőlőfajtákról termesztői, valamint ampelográfiailag hasznosítható metszetekkel. A francia szerzők németre, latinra, végül általa magyarra is lefordított könyvben a magyar nyelvre fordítást azzal indokolta:..akik tudnak is, hatsak a nagyobb Oskolákban Oeconomiát gazdaságra oktató tanításokat nem hallgattak, s a régi és ujjab Irók szóllásaikhoz nintsenek hozzá szokva, azon fordításokat tökélletesen meg nem értik, hanem azért is, hogy ezzel Magyar literatúránkat is, a mennyire tőlem lehet, ékesítsem és gyarapítsam. A kétkötetes könyv fordítását 1809-ben fejezte be. Munkássága nem egy szokványos könyvfordítást jelentett ekkor, annál többet, mert bátorság kellett ahhoz, hogy az előretörő francia seregek és Napóleon magyar önállóságot hirdető röplapjai, majd kiáltványa idején egy dunántúli vidéki lelkész éppen francia szakkönyvet fordítson. Hogy mégis megjelenhetett ez a könyv, mutatja azt is, hogy Bécs inkább a szakmunkák hiányosságait helyezte középpontba ehelyett, hogy a magyar árúkra, borokra hátrányos vámpolitikán változtatott volna, ami a bortermelés minőségromlásának egyik oka volt a század fordulójára. Érdeklődés megmutatkozott azonban a közvéleményben a könyv iránt, amit az előfizetők, támogatók népes névsora is mutat. Légrádi László is e nevek között szerepelt, aki 1844-ben külön is kiadott egy fajtajegyzéket, amire talán Fábiánnak az előszóban erre vonatkozó tervei is sarkalták. Hasonlóan szerepel Görög Demeter neve is az előfizetők közt, aki Grinzingben alapított nem sokkal később Európa hírű fajtagyűjteményt. A könyvet minden dunántúli borvidéken előjegyeztették a nagyobb és a kor színvonalán gazdálkodni kívánó szőlőbirtokosok. A fordítást a saját jegyzeteivel fogalmakat magyarázó szótárral, továbbá a szőlőcukor, a szőlőmagolaj és a krispán készítéséről szóló fejezettel kiegészítette. A fordítás már 1809-ben készen állt, a műnek a veszprémi Szammer nyomdában való kinyomtatására viszont csak 1813-ban és ben került sor, s addig mások is felismerték a mű értékeit. Fábián a hazai sajtóból értesült arról, hogy gróf Erdődy József támogatásával és Mitterpacher Lajos fordításában elkészült a mű latin nyelvű kivonatos változata. Ő is Erdődyhez fordult, hivatkozott a' mi magyar és elevenedni kezdő litterátúránk érdekeire és arra, hogy a deákul nem tudók sokkal többen vannak a két magyar hazában, ami szükségessé tenné a magyar nyelvű kiadást is. A gróftól azonban sem anyagi, sem erkölcsi támogatást nem kapott, ezért augusztus 2-án Tótvázsonyból levelet írt Veszprém vármegye alispánjának azt kérve, hogy tegyék közhírré a vármegyékben a kiadásra szánt művet. Folyamodványához mellékelte a mű tartalomjegyzékét, s leírta, hogy a könyv két kötetből, nyolcvan árkusból fog állni és 24 réztábla egészíti ki. A metszeteketkaracs Ferenc készítette, és Magyarországon az első szőlőfajta-ábrázolást jelentették, amely könyvben megjelent. Az alispán 31 bortermelő vármegyében kurrentáltatta a művet, és felhívott az előfizetésre. A felhívásra Baranya, Csanád, Csongrád, Gömör, Hont, Szatmár, Torna, Veszprém és Zala megyékből jelentkeztek az előfizetők, amire Fábián kinyomtatta a művet. 16

13 A Visgálódó és oktató értekezés a' szőlő-mívelésről. A bor égettbor, közönséges és fűszeres etzetek készítésének mesterségével együtt címet viselő munka már a kiadás körülményeinél fogva is a magyar nyelv használatáért folytatott küzdelem részévé vált, mivel a mű megjelentetése jórészt a Veszprém megyei és Balaton-felvidéki vármegyei tisztviselők, falusi lelkészek, tanítók, uradalmi alkalmazottak előfizetései és Fábián személyes áldozatvállalása által vált lehetségessé. Fejér vármegyéből azért nem akadt előfizető a könyvre, mert a Mitterpacher által készített latin fordítást sokan megrendelték. A fordításnak a magyar tudományos műnyelv kialakításához is köze lett annyiban, hogy a nádori dicséreten kívül bírálatot is kapott Schuszter Jánostól, a pesti egyetem kémia professzorától, aki Kováts Mihálynak, az első magyar nyelvű kémiakönyv szerzőjének a szellemében bírálta Fábián fordítását. Egy kémikus azért lehetett a fordítás szakmai bírálója, mert Chaptal forradalmian új irányt jelölt ki a borászat számára, amikor abba bekapcsolta a kémiai vizsgálódást, aminek segítségével a folyamatok szabályozhatóságát megállapította. Schuszter bírálatának egyik lényeges elemét az oxidáció és a dezoxidáció folyamatainak Fábiánnál helytelennek mutatkozó értelmezése /oxidálni - savanyúvá tenni/ képezte, míg a másik elemét egyes anyagoknak, kémiai elemeknek és folyamatoknak a lefordítása vagy le nem fordítása jelentette. Fábián nem járt rossz úton, amikor a mindenáron való magyarosítás helyett gyakran körülíráshoz folyamodott, viszont ezt nem minden konkrét esetben tette helyesen. A francia borászat eredményei hosszabb távon kétségkívül meghatározták a magyar borászat fejlődését is, de a Fábián-féle fordítás közvetlen hatásáról nehéz bármit is megállapítani. A teljes mű kiadása Fábián érdeme volt, de a Budán 1813 és 1823 között hét nyelven megjelentetett fordítások alapjául a Mitterpacher-féle latin nyelvű kivonatos fordítás szolgált. A Pethe Ferenc szerkesztette Nemzeti Gazda 1817-ben az alábbiakban hívta fel Fábián könyvére a figyelmet: Van még letéve a N. Gazdánál egy hetes munka, mely nélkül az értelmes Szőllős-gazda el nem lehet, - a Chaptal, Rozier, Parmentier és Dussieu híres emberek által készült - Szőllőmívelésről értekező könyv, melljet magyarra T.T. Fábián Jós Ur fordított. Ez is egy, Magyarországon a maga nemében A Tudományos Gyűjtemény 1820-ban könyvismertetésében nagy elismeréssel ír a fordításról....ezen munka által nem tsak Hazánk Tudományos mezeje bővitetik, hanem... gazdálkodási állapotunk is kitetszőképen gyarapítatik: a mint ezt illyennek á Felséges Magyar Királyi Helytartó Tanáts is megismerte, és mint illyent a Hazai szőlős Gazdáknak kerülő Felséges levelében ajánlotta is. A francia szőlészeti-borászati ismereteket a budai egyetem professzora, Mitterpacher Lajos kivonatos és Fábián József részletes magyar fordításai tették közkinccsé széles körben. Bár számában a francia szakirodalom magyarországi tolmácsolása és ismertté tétele elmarad a német nyelvű, német és osztrák szakirodalométól, hatása - épp a más nyelvekre fordítása és a korabeli korszerű, természettudományos ismeretek felhasználása révén - Európai mértékű A német szakirodalmi hatás A német szakirodalmi hatásis jelentős volt. Sajátos módon az angol új mezőgazdaság eredményei a szőlészeti-borászati szakirodalomra közvetlen módon nem hatottak, mert Angliában a természeti adottságok miatt a szőlőtermesztés a középkorhoz képest az európai kis jégkorszak miatt sokkal kisebb jelentőségű volt, és a 17. sz. végén, 18. sz.-ban már szőlőtermesztés nem is folyt itt. A földrajzi-ökológiai, geopolitikai és történelmi tényezők miatt ebben az időben a német nyelvű szakirodalom a legismertebb, amihez a 18. sz. közepétől - épp a francia minőségi szőlő-bortermelés hatására - a német szőlészet nagyfokú fejlődése is hozzájárult. Bár a Mezei Gazdaságot Tárgyazó Jegyzések c. szaklap 1802-ben éppen egy német tudósítást adott közre,amelyben Darwin munkásságára hivatkozva javasolták, hogy a zavaros és nyúlós bort apró fövenyen, vagy még jobb kovaföldön átszűrni. Mindez azonban azt mutatja, hogy a szőlészet-borászati sz.-i újabb szakismeretek a német nyelvterület közvetítése útján jutott el Magyarországra is. Az első német szőlészeti-borászati szakkönyv (1582) megjelenése,majd a 18. sz. elejének szőlészeti enciklopédikus ismeretét adó Hohberg nagyhatású Georgica Curiosa - ja (1701.) után, a Magyarországon is jól ismert M. Balthasar Sprenger munkái hatottak a szőlőtermesztésre. Gyakorlatias, jól szemléltetett könyveire a Magyar Hírmondó az oktató könyvekről írva 1780-ban így hívta fel a figyelmet: Ezen nemű legújjabb s legalkalmatosabb írások közül való im e titulusú Német könyv:... A hatása abban mérhető, hogy a 19. sz. első felében a dunántúli borvidékeken a szőlőbirtokosok rá hivatkoztak többek közt a fajtatiszta 17

14 telepítés, a nyugat-európai fajtacsoporthoz tartozó szőlőfajták elterjesztése és más szőlőmunkák korszerűsítése érdekében. Sprenger munkásságára és könyveire támaszkodva, azt követendő példának tartva írta meg Dél-Németország, Rheinhessen, a Nahe- és Mosel völgyének valamint a Rajna (Rheingau) szőlészetét-borászatát az 1830-as években J.Ph. Bronner, - akinek munkássága ugyancsak nem ismeretlen a magyarországi szőlőbirtokosok előtt. A német orvosi-gyógyászati könyvek számunkra, - a szőlő-bortermelés fejlődésének vizsgálata szempontjából - nem érdekesek, még akkor sem, ha ezek a bor felhasználásának receptjeit adják, több kiadást megélt, népszerű, nagy hatású fordításokban, mint pl. Hufeland híres és közkézen forgó Makrobiotikájában.A német szőlészeti-borászati szakirodalom - a magyar szakirodalom kibontakozásának vizsgált ideje után is - hatással volt mind a szakirodalmunkra, mind a termesztéstechnikára Az osztrák és stájer szakirodalom Érthető módon alegismertebbek Magyarországon, az alsó-ausztriai, stájer szerzők, akik az önálló vizsgálataik, megfigyeléseik mellett a dél-német szőlészeti szakirodalom hatása alatt álltak. A szőlőtermesztőkhöz a jobbított mezőgazdaság elvei, a külföldi munkák fordításai, értékelései, ajánlásai révén keresték az utat. A 18. sz. legismertebb osztrák szakírója Johann Wiegand volt, aki több könyvet írt, melyek több kiadást, több nyelven megértek. Az 1766-ban 2. kiadású Der wohlerfahrene Landwirth... c. könyvében, az 1764-es korábbi kiadáshoz képest már a szőlőtermesztés kérdésével is foglalkozik, helytelenítve a síkvidéki szőlőtelepítéseket, állást foglal az oltás mellett, elítéli a fagy, jég elleni harangozást, viszont a fagy elleni füstülést már helyeselte.az 1769-es kalendáriuma, mint szakkönyv a kor szokásos stílusú, hónapok beosztásában tárgyalta a munkákat mint más korabeli népszerű gazdasági szakkönyv. Két könyvét, egy len- és dohánytermesztési útmutatót, valamint a Handbuch für die österreichische Landjugend c.-t lefordították magyarra. Ez utóbbi munkája a bécsi udvar gazdaságpolitikája - gazdaságpropagandája révén 5 kiadást ért meg különböző nyelveken és 1780-ban, majd 1792-ben iskolai célra is kiadták rövidebb magyar változatban. A könyv magyar fordítója, ifj. Szilágyi Sámuel az előszóban még nagyobb hangsúlyt ad a változások fontosságának. A fordító feladata lehetett a tartalmi magyarosítás is, amire a szakkifejezések magyar magyarázata utalhat. A fordítás lektorálását Weszprémi István kapta, a növények szakavatott fordítója pedig Tzeizinger Antal patikus volt. A debreceni Szilágyi felhívta a magyar parasztfiatalság figyelmét, hogy... ezek a Gazdaságról tanító Újj Oktatások, mellyek a mi időnkbe ki jönnek, nem valami Uj és Paraszt embernek káros Találmányok,..., hanem a korábbiak javított, korszerűbb ismeretekkel bővítése. Nem kell tehát az illyen Munkáktól el ijjedni, és olly Bal- Vélekedésbe lenni erántok, mintha azok valami Világot szédítő Munkák volnának. Sőt hítesse el minden Paraszt ember magával, hogy az illyen Munkák főképpen az ő hasznára irattatnak, és botsáttatnak Világ eleibe. Wiegandkönyve a legtöbb borvidéken a szőlőtermesztést, a borászat színvonalát bírálta. A Magyar Hírmondó 1780-ban, az alsó-ausztriai szőlőfajtákat és termesztési értékeit vizsgáló és ismertető Helbling könyvét propagálja.részben bírálva írja, hogy a Bécs környékéről leírt 24 szőlőfajta mellett Sopron vidékén 40 fajtánál is többet ismernek és termesztettek. Az osztrák birodalmi mezőgazdasági szakírás kiemelkedő teljesítményének könyvelhető el Heintl 4 kötetes szakkönyve, amely az osztrák császárság mezőgazdaságáról szólt. Az 1821-ben megjelent 4. kötet a szőlészetborászat témaköréből merít. Majd másfél évtizeddel később jelent meg, 1835-ben a szőlészetiborászati rész 2. kötete, a sorozat 5. tagjaként, amely létezéséről a Magyar Mezőgazdasági Bibliográfia semmit sem tud. A szerzőfr.r. Heintl pedig az előszavában világosan leírta, hogy ez a 2. kötete a korábban megjelent szőlészeti résznek és ezzel 5-re növekedett a sorozatbeli kötetek száma. Az első szőlészeti kötetben a szakmunkákkal foglalkozik részletesen, míg a másodikban a borászati ismereteket, az erjedést és a bor kémiáját, kezelését, a szüretet írja le, de a borvidékekről nem tesz említést. Így, bár egy időben élt és dolgozott, mint a magyarországi Schams Ferenc, nem tekinthető közvetlenül Schams előfutárának, aki más módszerrel dolgozta fel a magyar és az osztrák birodalom borvidékeit, szőlészetét-borászatát. Az osztrák szőlészeti-borászati szakírók közül az alsó-ausztriaiak és a stájerországiak tevékenységét ismerték jól a magyarországi szőlőbirtokosok. Többször említik munkásságukat, 18

15 hivatkoznak is rájuk. Így Fényes Elek például J. Burgerre, de Borsos Márton, Babo, Heintl valamint több francia szerzőre. Purman Lőrinc baáni (Baranya m.) szőlész, aki 1819 óta foglalkozott szőlőtermesztéssel, 1858-ban Babó 1844-ben megjelent könyvére hivatkozott, és ismertette már azt. De ismerte még... Hechler és Trummer kölföldi érdemes irók... -at is.a borvidékek korszerűbben gazdálkodó szőlőbirtokosai a korabeli szőlészeti szakirodalmat, különösen a szőlőfajták és a borkezelés területén, a tájékozódás szintjén jól ismerték. Egy somlói gazda 1852-ben az országos szakfolyóirat, a Gazdasági Lapok nyilvánosságát kihasználva vetette fel, hogy a szőlőfajták bábeli névzavara és névkeveredésének megoldásához Metzger, Babo, Rubens, Trummer, Schams könyveit kéne felhasználni, valamint Stallnerszombathelyi kereskedő fajtagyűjteményét. Mindez mutatja, hogy a korabeli szakírók szakirodalmi ismeretein kívül már a 19. sz. első felében a szőlőbirtokosok szűkebb rétegében a szomszéd osztrák szakirodalom ismert volt. 19

16 4. A MAGYARORSZÁGI SZAKÍRÓK ÉS MUNKÁSSÁGUK A 18. sz. végi, 19. sz. eleji szakírókat nem a szőlészet-borászat korabeli leíró jellegű ismertetése, hanem a bécsi udvar gazdaságpolitikájának megfelelő oktató, javasló, összehasonlító jellege vezérelte, uralta. Piller Mátyás 1778-ban a Budán megjelent grammatikai iskolák és gimnáziumok részére írt természetrajzi könyvében érintette felületesen a szőlészet kérdéseit. Pankl Máté pozsonyi akadémiai tanár egy 300 holdas szőlőbirtok költségvetési, jövedelmezőségi számításait végezte el, a birtok üzemtanát adva (1790, 1793). Szakírói és tanári munkásságának elismeréseként a göttingeni és a prágai tudományos társaság felvette tagjai közé. Ötvennyolc évesen, március 22-én halt meg Pozsonyban. Pankl munkássága jórészt arra az időszakra esett, amikor a fiziokrata nézetek terjedése, illetve a felvilágosult Habsburg uralkodók reformpolitikája nyomán a mezőgazdaságnak egyre nagyobb figyelmet szenteltek. Ekkoriban kezdett el Mitterpacher mezőgazdaságtant tanítani az egyetemen, s egyre több gazdálkodással kapcsolatos tanító irat vagy könyv látott napvilágot. A felsőbb szintű iskolákban kezdett tért hódítani a természettel és a mezőgazdasággal kapcsolatos ismeretek oktatása, így a paptanárok már nemcsak saját szentbeszédüket adták ki, hanem az új tantárgyak tankönyveinek megírására is vállalkoztak. Bár Tessedik Sámuel munkásságának kevés a szőlészettel-borászattal való kapcsolata - a Georgikon elvi alapjainak kidolgozásán kívül a példamutató kertészeti /és részben szőlészeti/ munkássága miatt itt meg kell röviden említenünk. Penyigey Dénes értékelte munkásságát, rámutatva, hogy mennyire ismeretlen ez irányú tevékenysége, életrajzírói pedig éppen csak, hogy megemlítik. Tessediket az evangélikus-racionalista, a felvilágosult pozsonyi értelmiségi kör, szelleme megérintette. A Bél Mátyás nevével fémjelzett szellemi kör tanaiból sokat merített, még ha Tessedik nem is pozsonyi születésű volt, de családi kötelékei /anyja pozsonyi, apja evangélikus lelkész/ a racionális nevelésről gondoskodott. A szőlészeti munkálkodásával pozsonyi szőlőfajtákat igyekezett meghonosítani Szarvason, de sikert csak a szőlőskertektől távol eső dűlőkben ért el a nagymértékű madárpusztítás miatt. A kétszintes termesztést, a köztesnek használt gyümölcsfákat helytelenítette a szőlőkben, fák nélkül ugyanis jobbnak tartotta a termés és a bor minőségét. Tessedikközvetlen, példamutató gyakorlati hatásán kívül, a könyvének, írásainak hatását nehéz lemérni, bár a következő generáció ismerte és használta azokat. Tessedik könyvét már az első kiadásban azért nem akarták venni, vásárolni, mert németül jelent meg...nem kell, mert német..., míg 1786-ban Széchenyi Ferenc költségén és intézkedésére Pécsen magyarra fordítva megjelenhetett. 4.1 TESSEDIK SÁMUEL, A SZORGALMAS ÉS KÖVETKEZETES REFORMER ( ) A 18. századi Európát a felvilágosodás, a racionalizmus szele söpörte végig től már Bél Mátyás Pozsony környéki evangélikus, racionalista körének hatása messzi területekre eljutott. Az általa irányított országleíró-helytörténeti munkák a mezőgazdaság korabeli ismereteit is összefoglalták, sőt az általuk rögzített és összegyűjtött korabeli valóság, napjainkra értékes agrárhelytörténeti, néprajzi adatokká váltak. Ezekben a leírásokban ugyan Bél Mátyás még nem lépett túl a 18. századi hagyományos mezőgazdaság rendszerezésén és ismertetésén, de mint a korabeli mezőgazdaság és a vidéki élet tudományosan rendszerezett, ismereteket terjesztő tevékenységét, munkásságát már így is számon tarthatjuk. Bél Mátyás még felhasználta az (az addig összegyűlt mezőgazdasági-gazdálkodási ismeretet és tudást) ókori klasszikus íróktól kezdve, a mezőgazdasági ismeretek Hausväter irodalmát a 17. század végén összegző, akkor mintaként követett és ebben az időben valóban még korszerű Hohbergig. A Notitia Hungariae novae című történeti könyvében az egyes agrárvidékek tárgyalásánál már hármas tagolást tervezett. A történeti-helyrajzi részben a fekvést, adottságokat, a történeti múltat, a gazdasági részben a termesztéstechnikát, és a harmadikban, a fizikai-orvosi részben a termények főbb tulajdonságait és orvosi megfigyeléseit tervezte megírni. Tessedik édesanyja is pozsonyi származású volt, így Tessedik is ismerte, értékelte Bél Mátyás munkásságát. Bél leírásai azonban még nem adtak valós képet a magyarországi jobbágy-parasztok napi életéről, kínlódásaikról. Ugyanakkor ezt a réteget, a mezőgazdaságban dolgozók nagy számát a felvilágosodás sem Nyugat-Európában, sem pedig Magyarországon nem igen érintette meg. Kivételnek csak azok a kisebb hatósugarú kezdeményezések jelentettek, ahol egy-egy, 20

17 természettudomány és gazdálkodás iránt érdeklődő pap, paptanár szívügyének tekintette a parasztfiatalok tanítását, (német földön, Csehországban, Morvaországban, Ausztriában). Az ilyen példákat, részben a cseh-morva származású lelkész apjától ismerte, részben pedig a külföldi előképek után már Tessedik Sámuel is tapasztalta, az erlangeni, göttingeni fiatalkori, valamint a pozsonyi evangélikus értelmiségi körök tevékenysége alapján. Így kezdte meg a gyakorlati mezőgazdasági munkára nevelő, általános és középiskolai korú tanulóit oktató, a környék népéletét megváltoztató, egyre terebélyesedő és egyre nagyobb célokat maga elé tűző általános népnevelői, reformeri tevékenységét. A mezőgazdasági kísérletei, a gazdálkodót, a minőségi élet anyagi alapjait mezőgazdasági termeléssel biztosító elképzelés pedig, az egész vidék felemelkedését egységben látó evangélikus lelkész képét mutatja számunkra. A mezőgazdasági szakirodalomnak is a 18. században az állami ösztönzés (1760) kezdeteitől a hadsereg ellátása és az adóalap biztosítása volt a legfontosabb célja. A parasztok szakirodalom olvasása, tájékozódása azonban - épp akik számára ezek a könyvek a jobb gazdálkodás célja miatt általános ismeretterjesztő színvonalon készültek - elég ritka jelenség volt. Már pedig a korabeli mezőgazdasági szakkönyvek sikerét nagymértékben csökkentette az olvasni nem tudás, illetve a nem olvasás. A J. Wiegand alsó-ausztriai, mezőgazdasági szakkönyveket a bécsi udvar hatékony támogatásával író és kiadó, szakember könyveit fordító ifj. Szilágyi Sámuel hiába irta: Nints tehát a Magyar Paraszt Gazdának egyéb híjja, hanem hogy maga nyelvén a Gazdaságnak okos és hasznos fojtatásáról írott Könyvetskeje légyen, és annak Oktatásait kövesse, és munkába végye, előre le mondván, és örökesen elbútsúzván a maga régi haszontalan Paraszt Filosofiájától, melly tsupán ebben áll: Így láttam az Apámtól - is, a Szép Apámtól is. Már Tessedik Sámuel isúgy vélte, hogy jó, ha 1000 paraszt közül egynek a kezébe eljut a fentebbi könyvfordítás, így a hatása megkérdőjelezhető! Azonban az európai színvonalú egyetemi szakkönyvet írómitterpacher Lajos könyveit is még csak kevesen ismerték. Ezért a vidéki papság szerepe és példamutatása mindennél fontosabb volt. Nem véletlen, hogy az európai gazdálkodást-talajművelést megújító angol Thaer, vagy Nagyváthy Jánosnak, az első magyarnyelvű mezőgazdasági szakkönyv írójának nagytekintélyű, európai hírnevű tanára Mitterpacher Lajos, valamint mindnyájuk kortárs agrárszakembere, a falusi élet és gazdálkodás fáradhatatlan reformere, Tessedik Sámuel is egyházát szolgálta. Így az agrárvonatkozású tevékenységük a bécsi udvar elvárásaival és a felvilágosodás eszméivel harmonizáltan egy nagyobb keretbe ágyazottan, az egyházak híveit, az adófizetők életét, a földből és a földért élőket segítette a 18. század végén, a 19. század elején. A század hatásos, de kis területre és kevesebb emberre ható ismeretterjesztése a személyes példa, példamutatás és oktatás volt. Az európai mezőgazdasági-falu-vidékfejlesztési tudományos ismeretterjesztésben, ezzel kapcsolatos személyes példamutatással és oktatással, Magyarországon Tessedik Sámuel tevékenysége emelkedik ki. Mind gyakorlati, mind elméleti-oktatási tevékenysége, mind tudományos munkája egy keretbe fogható, amely példaértékű, úttörő jelentőségű volt. Mégis egyértelmű elismerésre méltó elképzelései ellenére sem tudott olyan fokú végérvényes változást elérni, amit esetleg ma ennyi munka és energia befektetése után elvárnánk. Tárgyilagosan meg kell állapítani, hogy még Szarvason is csak szűk körű volt a hatása, vitathatatlan viszont, hogy elképzelései messze meghaladták korát. Munkássága három területre terjedt ki: elmélet-gyakorlati szakirodalmi tevékenység, gazdasági szakoktatás és az agrártermelés gyakorlati-elméleti fejlesztése területére, ami általánosságban társadalmi reformtörekvéseket, a falu-vidék felemelkedésének programját is hordozta. Tankönyvek, tantervek írásán, a gyakorlati oktatáson-példamutatáson túl komoly tudományos szakírói tevékenységet is folytatott. Szakírói munkássága azonban viszonylag későn bontakozott ki, de egész élete tapasztalataival gazdagította írásait: negyvenkét éves volt, amikor első, egyben legfontosabb műve megjelent. Ám így is gazdag életművet hagyott maga után: mintegy négyszáz - megjelent és kéziratban ránk maradt címjegyzéket ben jelent meg fő műve ( Der Landmann in Ungarn... ), amit Széchenyi Ferenc Kónyi Jánossal magyarra fordíttatott, és 1786-ban Pécsen kiadatott A parasztember Magyarországon mitsoda és mi lehetne - címmel. Munkájában, miután leírta, hogy milyen sanyarú körülmények között él a magyarországi parasztember, megpróbálta ennek okait számba venni. Ezek között említi az iskolai oktatás elmaradottságát, a korszerű ismeretek hiányát; a rossz körülmények között folyó földművelést és állattenyésztést; az aprófalvas településrendszert; a kártékony szokásokat, babonákat, a szükséges termék-terménypiacok hiányát. Könyvének több mint fele azzal foglalkozik, hogy mi mindent kellene tartalmaznia az (esetenként inkább egy mai modern 21

18 falura hasonlító) eszményi falurendtartásnak, hogy milyen is lehetne ez az eszményi falu. Milyennek kellene lennie a településnek, az utcáknak és házaknak, hogyan kellene jövedelmező módon gazdálkodniuk a bennük lakó parasztoknak. Tessedik sorra szedi azokat az okokat, amelyek miatt a parasztember nem boldogulhatott. Ezek közt említi a királyi rendeleteket, törvényeket, amelyeket a paraszt nem értett, illetve rosszul értelmezett. A feudális hierarchia legalján álló jobbágy-paraszt tájékozódása, informális ismeretei nagyon szegényesek voltak. Mindebben segíthetett volna a megfelelő színvonalú oktatás, ismeretterjesztés és különösen a gazdasági iskolák nagymértékű hiányának megszüntetése. Mindezzel pedig az általános népjólétet lehetett volna emelni. A harmadik okként a nyereséges gazdálkodás hiányát említette, negyedik okként a helyi hiányosságokat és ezek elkerülésére segítségként hívható eszközök hiányát. Az ötödikként a parasztság nyomorának és szűkölködésének kevéssé ismert okait említette. Mindazok az erőfeszítések, amelyeket a gazdasági és társadalmi feszültségek megoldásán dolgozó szakemberek írásos formában fejtettek ki, nem, vagy csak alig voltak ismertek. Főleg a jobbágy-parasztok előtt, akik még olvasni sem tudtak, csak alig-alig, vagy olvasási nehézséggel küszködtek a rengeteg kötelező robotmunka mellett. Hatodik okként az alföldi nagyhatárú mezővárosok és falvak földművelési nehézkességét, fejletlenségét említi, máshol pedig pont ellenkezően, a kis megművelhető terület volt kerékkötője a gazdasági, majd a társadalmi fejlődésnek. Az urbáriumi kötelmek, a földesúr számára végzett kötelező munkavégzés a saját jobbágy-paraszti földek megművelését akadályozta, nehezítette. Nyolcadik okként a rossz paraszti mentalitást tüntette fel, amely miatt sok károsnak tartott szokás volt a gátja a racionális gazdálkodásnak, előremenetelnek. Az újításokkal szembeni bizalmatlanság, a saját életkörülményüktől eltérően élőktől kapott külső segítséggel szembeni bizalmatlanság, mind-mind a magasabb szintű gazdálkodást és életvitelt akadályozta meg. A feudális tulajdon, a robotoltatás és adójog miatt nem voltak érdekeltté téve az adózók a szorgalmasabb, jobb minőségű munkára. A falvakban az önkormányzatiság hiánya révén a közösségi élet kereteit a hiányos és rossz falubeli rendtartások sem segítették elő, nem határolták elég jól körül. Mindezeknek alapja Tessedik Sámuel szerint a jól megtervezett, áttekinthető, irányítható új telepítésű falvak lehetnének, azok a helyek, ahol mindezek a hiányok és okok, nem akadályoznák az előbbre jutást, a megvalósíthatóságot. Ezért elképzelései alapján írásba foglalta egy jó rendbe vett falu eránt -i gondolatait. Mindezt oly részletességgel és mélységben, hogy a falu alaprajzát adva a fő és melléképületek, a közösségi épületek, a gazdasági objektumok pontos helyét is meghatározta, mindig hangsúlyozva, hogy miért is fontos és nélkülözhetetlen az ott. Mindezt Tessedik közösségi nevelési, a népi társadalom hierarchiájáról szóló, a jobbágy-parasztok mentálhigiéniai ismereteit, tapasztalatait és tudományos ismeretterjesztési elképzeléseit is mutatja mai olvasójának. Szemléletesen összevetette a régi és az új falu képét, a különbségeket. Mindez azért is érdekes ma, mert jól jelzi, hogy Tessedik sokkal szélesebb látókörű személyiség volt annál, mint azt az 1950-es évek sematikussága idején próbálták hangsúlyozni, csak mezőgazdasági reformátorként hirdetett munkássága alapján. Tessedik Sámuel munkássága, a tudományos teljességre törekvése nem érthető meg fiatalkori tanulmányai, nevelkedése nélkül. Tessedik életének túlnyomó része, nevelkedése, emberré válása, munkásságának zöme a 18. századra esett, a felvilágosodás európai és magyarországi erőviszonyai közepette. A jobbágy-paraszti réteget, a mezőgazdaságban dolgozók nagy arányát azonban, a felvilágosodás Magyarországon sem érte el. Ezért fontos és egyedülálló Tessedik felismerése és kiteljesedő, példamutató munkássága. Agrár-ismeretterjesztő tevékenységét a komplexitás, a gazdasági összefüggések ismerete jellemezte. Nagyon sok nehézséggel és példamutató lelkesedéssel, kitartással végezte ezt a jellegű munkáját. Ugyanakkor nem lehet elhallgatni azokat az átmeneti sikertelenségeket, vagy nehézségeket, amit nem tudott megoldani, amin nem tudott úrrá lenni, épp környezete társadalmi-gazdasági fásultsága miatt. Tessedik Sámuel új szemléletű agrártevékenységében, munkásságában is európai kitekintéssel és kapcsolatokkal rendelkezett. Szakirodalmi tájékozódása révén Krünitz nagyhatású 18. század végi enciklopédiájának agrár-szakmai ismereteinek birtokában volt.de Mitterpacher Lajos, Bél Mátyás, Prónay Gábor és Skerlecz Miklós, illetve J.Fr. Mayer, Nagy Sámuel, Johann Wiegand szakmai munkásságát ismerte, azokra hivatkozott is, bár mindez a személyes példa nélkül még kevésnek bizonyulhatott volna. Azonban tevékenységéhez ez jó szakmai hátteret, sőt a külföldi szakmai tapasztalatát is jelentette. Szakmai, tanulmányutakon szerzett tapasztalatait, a mezőgazdasági szakmai 22

19 munkáiban alkalmazta is. /Elsősorban a német termesztőtájak ismereteit, termesztési-honosítási próbálkozásait ismerte/ Az iskolai gyakorlati kertészeti és mezőgazdasági oktatás első hazai képviselője volt. Ez a munkássága kapcsolódik a korabeli európai kezdeményezésekhez ben elkészíti és kidolgozza a szarvasi gyakorlati gazdasági iskola első tervét. Vázlatát a hatóságok elfogadják, a császár engedélyezi ban, amikor kihirdették a jobb tanítási módszerek falusi iskolai bevezetését, 6 kh.-t kért és kapott földesurától gazdasági kert részére, ahol egy évvel később már bemutatókat tartott. Talajt forgattatott, trágyáztatott, ültetett, és sövénynek alakított ki több gyümölcsfajt. Az alföldi szikeseket befásította, termővé tette, az akácfát elterjesztette, mezővédő erdősávokat telepített, helyes rétművelést, szénaszárítást alkalmazott és szénapajtákat épített. A takarmánynövények termesztését, főleg a lóhere és a lucerna termesztését sikeresen valósította meg, ennek következtében fejlettebb istállózó állattenyésztést és takarmányozást tudott bevezetni, aminek következtében nőtt a tej-és a tejtermékek termelése Szarvas környékén. A több trágya miatt a trágyázott kapásnövények nagyobb termést adtak. A vasboronát és a hengert először Ő alkalmazta. A méhészetben és a csatorna-öntözéses gazdálkodásban is vezetett be újításokat ben Szarvason három gyümölcsfaiskolát alapított. Gyümölcsecetet és pálinkát főzetett, a cefrét állatokkal etette fel. Nem termő és idős fáknál sikerrel alkalmazta és javasolta a gyűrűzést, hasonlóan új oltási módokkal. A zöldségtermesztés területén Szarvason 1773-ban áttelelő salátát honosított meg, amelyek a környező községekben ekkor már ismertek voltak. Káposzta és répamagot osztott szét a szarvasi parasztok között. Kísérletezett és hétszer ismételte meg a dinnye, répa, burgonya földekbe történő, újraszántás nélküli búza és téli árpa vetését. Megállapította, hogy a vízigényes zeller és a spárga nem termeszthető nagy sikerrel az Alföldön. A fűszer és gyógynövénytermesztés területén a sáfránytermesztést szorgalmazta. Az 1799-es egyiptomi sáfrány árának két-háromszorosára emelkedése a hazai termelők kedvét is növelte. Javasolta ezért a magyar termesztők védelmében a külföldi sáfrány behozatalának tilalmát. Sokféle gyógynövénnyel kísérletezett Tessedik, főleg felesége irányításával termeltette a növényeket gyógyszertári célra ban már több, mint száz gyógynövényből álló gyűjteményt alakítottak ki a kertben. Tessedik Sámuel közvetlen példamutató gyakorlati hatásán kívül, a könyvének, írásainak hatását nehéz lemérni, bár a következő generáció ismerte és használta őket. A hatását azért is nehéz pontosabban megadni, mert Tessedik könyvét pl. az első kiadásban azért nem akarták venni, és olvasni, mert németül jelent meg..nem kell, mert német..., míg 1786-ban Széchenyi Ferenc költségén és intézkedésére Pécsen magyarra lefordítva megjelenhetett. Újításaival, kísérletező munkásságával szemben elutasító volt Szarvas város közössége. Amikor 1783-ban pl. a faiskoláját egy héten keresztül hét községi bika pusztította el és segítséget-jogorvoslást kért, azt a cinikus választ kapta, ha nem ültetett volna gyümölcsfákat, akkor a bikák sem pusztították volna el azokat a kertekben. A kiközösítő értetlenség áldozata lett az a szarvasi ember is, akit Tessedik kertészének csúfoltak, mert 2000 eperfát és más fákat ültetett a tanyája körül. Végül az állandó bántások és zaklatások miatt, a negyedszeri földeladás után végleg elköltözött és Nagylakon telepedett meg. Mindezek ellenére a kitartó sikereit jelzi viszont, hogy 1788-ban tizenkét kertészkedő idősebb asszonyból Szarvason megalakította az első tervszerű kertésznők társaságát. De, ahogy Tessedik fogalmazott, az a fanatizmus miatt az első évben, - mielőtt a példamutató kertészetet és kertészkedési sikereket hirdethette volna - feloszlott. A kertészkedő-gazdálkodó evangélikus lelkész többször osztott szét szaporítóanyagot /magokat, töveket, gyökeres facsemetéket/ sőt 1794-ben, amikor 300-ra emelték a bel - és külföldi gyümölcsfajták számát, a Tessedik-féle intézet bezárásakor a környéken terjesztették el ezeket ben az újult erővel ismét kertet alapító Tessedik elégedetten nézett a 2262 db. fiatal gyümölcsfájára, és megállapíthatta, hogy az emberek most kezdenek meggyőződni az ilyen sovány és szikes földek művelésének lehetőségéről és hasznáról. Tessedik Sámuel 1805-ös összeírása alapján Szarvason lélek lakott, az össznépességből pedig Ő mintegy főt számlált zsellérnek, kertésznek. A magyar száraz, öntözés nélkül dolgozó kertészek az Alföldön a zsellérek agrárszegény rétegéből kerültek ki a 18. század végén, a 19. század elején. Nem véletlen, hogy Tessedik a kertészetre oly nagy súlyt fektetett, mert úgy gondolta helyesen, hogy az agrárszegénység a családi gazdálkodással így tud majd valamit a gazdasági-társadalmi helyzetén segíteni. Ezzel a gondolattal mintegy másfél évszázaddal megelőzte a későbbi Kert- Magyarország hirdetőit, akik szintén a kertészeti családi gazdálkodásban és a gyakorlati példamutatásban látták az agrárszegénység gazdasági-társadalmi felemelkedésének zálogát. 23

20 Ugyancsak Tessedik mezőgazdasági ismeretterjesztési eredményének kell elkönyvelni azt a nagyszámú fiatalt, akik a szarvasi iskolában, tankertben és a lelkészudvar környékén ismerkedett meg behatóbban az ésszerűbb mezőgazdasági gazdálkodással ben már az iskolába korábban beiratkozottakkal együtt a tanulói összlétszám a 991 főt is meghaladta. (A Georgikon Keszthelyen csak 1797-ben kezdte meg működését, Magyaróváron pedig 1818-ban az Akadémia, bár ez utóbbi a német oktatási nyelve miatt mindig idegenkedve figyelt intézmény volt a magyar agrárismeretek oktatásában.) Az ésszerű gazdálkodási fáradozásainak, eredményeinek köszönhetően elégedetten állapította meg Tessedik, hogy újabban ritkábbak még a betegségek is...a nép életmódja ugyan némileg még a régi, de ma mégis váltogatva több hüvelyes veteményt, zöldséget, káposztát, salátát és gyümölcsöt esznek. A 19. sz. elején több szőlészeti cikket jelentetett meg. Elsősorban a hibás és téves eljárások kijavítását, a muskotályszőlők iránti figyelmet és a korabeli szakirodalom minél alaposabb tanulmányozását sürgette. Többször megfogalmazta, bővítette az általa 12 pontban összefoglalt magyar szőlészet-borászat hiányosságait az Oekonomische Neuigkeitenund Verhandlungen c. folyóiratban. Tessedik a szőlőfajtákban látta a minőségi termesztés egyik legfontosabb tényezőjét. Az 1777-ben kibocsátott Ratio Educationis már a mezőgazdasági ismereteket is megkövetelte a bölcsészeti tanfolyam hallgatóitól. Így a magyarországi iskolák mind az öt fokozatában és a Nagyszombatról Budára, majd Pestre átköltözött egyetem filozófiai karán is elkezdték oktatni a mezőgazdasági ismereteket. Itt Mitterpacher Lajos kapott megbízást ennek tanítására. Tessedik gondolatait - hogy az intenzívebb kert-növénykultúrák megismerésében a falusi pap és a tanító ismeretterjesztői tevékenységének, példamutatásának óriási szerepe van átvette, felkarolta és Ő is szintén hangsúlyozta a falusi papság szerepét. Sőt 1784-ben, a Helytartótanácsnak adott szakvéleményében egyértelműen kiállt amellett, hogy a teológusképzésben a mezőgazdasági-kertészeti ismeretek oktatásának megszüntetése helytelen volt, mert a papok a mezőgazdasági-kertészeti ismeretterjesztői feladatokat nem tudják ellátni és nem tudnak megfelelni az ilyen elvárásoknak. Leszögezte, hogy a mezőgazdaság oktatását az ötéves teológusképzésben kötelező tantárgyként kell előírni, mert az ország gazdasági helyzetének javulását a mezőgazdasági termelés színvonalának emelkedésétől lehet csak várni. Az általános és speciális gazdaságtudományi ismereteket a gyakorlati tapasztalatokon kívül, szervezett formában sehol sem lehetett a 18. század közepéig megszerezni. Magyarországon Tessedik Sámuel valósította ezt meg először, ezzel azonban nem csak az oktatást szorgalmazta, hanem a korszerűbb gazdálkodás számtalan elemét is terjesztette, ami együtt járt a hagyományos társadalmi keretek feszegetésével. Az önellátó, a kereskedő, a családi gazdálkodás útját járó termelő képe lebegett szeme előtt. Mindez akkor, amikor Kaunitz, Mária Terézia kancellárja 1776-ban külön emlékiratban hívta fel a figyelmet a falusi iskolák mezőgazdasági, szakmai ismeretátadási szerepére és lehetőségére. A 19. század elejének egyik jellegzetes alakja Görög Demeter volt, aki a szellemi kultúra mellett az anyagi kultúrát is nagy ügyszeretettel szolgálta. Sokat fáradozott a hazai, elmaradt mezőgazdasági ismeretek korszerűsítéséért, általában a magyar gazdasági élet felvirágoztatásáért. Mint lapszerkesztő rendszeres tanácsadást folytatott, népszerűsítette a korszerű módszereket. Tessedik Sámuel működését különösen nagyra becsülte, több alkalommal ismertette tevékenységét az általa alapított Oekonomica Oskolát, oktatási, iskolapolitikai elgondolásait, szakírói munkásságát. Az elismerések azonban, akár a legmagasabb helyről, a nádortól is jöttek, mégis egy nehéz, konok, megalkuvást nem tűrő, önmagát nem kímélő, a környező falusias társadalom korabeli igénytelenségét el nem fogadó, küzdelmeit egyedül megvívó személyiségről szóltak. Szinte mániákusan hajtotta magát és környezetét a jobbra jutásra, szebbre vágyva. Életében ezért a konfliktusok, a súrlódások gyakoriak voltak. Miközben igaza rendszerint mindig beigazolódott, környezete mégis ambivalensen ítélte meg az országos szinten viszont elismert szaktekintélyt, az egyszemélyes intézményesült akaratot. A 17. sz.-tól az uradalmakban már a kertészethez, vincellérséghez értő, külön szakképzett emberekre volt szükség. Ez irányú, de általános gazdaságtudományi ismereteket is a gyakorlati tapasztalatokon kívül, szervezett formában sehol sem lehetett a 18. század közepéig megszerezni. Csak a kertészet és a természettudományok iránt érdeklődő tanároktól leshettek el az érdeklődő tanítványok valamiféle ismeretet. Csehországban merült fel először az az elképzelés, hogy a népiskolákban a gyerekek a gazdálkodás ismereteit megszerezzék, mégpedig magasabb fokon, mintha a fiatal az apjától tanulta volna. Az Industrie-Schule, vagyis a szorgalmi gyakorlati gazdasági népiskolában 1771-től már a kertészet, gyümölcsfaápolás ismereteit is elsajátították. A felvilágosult abszolutizmus 24

21 felkarolta ezt az elképzelést, mert nagyobb adóalapot jobban fizető adóalanyt remélt tőle. Magyarországon Tessedik Sámuel valósította ezt meg először, mint a fentebbi példák is mutatták. J. Wiegand 1771-ben ugyancsak hangsúlyozta a mezőgazdasági ismeretek falusi iskolák útján való terjesztését. Sőt magyar fordítása már a mezőgazdaságot propagáló tankönyvként a nemzeti iskolák számára is megjelent 1780-ban. Kaunitz, Mária Terézia kancellárja 1776-ban ugyancsak külön emlékiratban hívta fel a figyelmet a falusi iskolák mezőgazdasági ismeretátadási lehetőségére. Ebben az évben helyezték Tatára az 1763-ban alapított szempci Collegium Oeconomicumot, amiben a gazdasági ismereteket oktatták - de jelentősége háttérbe szorult. Egy évvel később, az 1777-ben kibocsátott Ratio Educationis azonban már a mezőgazdasági ismereteket, és ezen belül is a szőlőtermesztésben való jártasságot is megkövetelte a bölcsészeti tanfolyam hallgatóitól. Igy a magyarországi iskolák mind az öt fokozatában és a Nagyszombatról Budára, majd Pestre átköltözött egyetem filozófiai karán is elkezdték oktatni a mezőgazdasági-kertészeti ismereteket. Itt Mitterpacher Lajos kapott megbízást ennek tanítására. Tessedik gondolatait - hogy az intenzívebb kultúrák megismerésében a falusi pap és a tanítónak óriási szerepe van - felkarolta és szintén hangsúlyozta a falusi papság szerepét. Sőt ben, a Helytartótanácsnak adott szakvéleményében egyértelműen kiállt amellett, hogy a teológusképzésben a kertészeti ismeretek oktatásának megszüntetése nagy hiányt jelent és helytelen volt. Leszögezte, hogy a mezőgazdaság oktatását az ötéves teológusképzésben kötelező tantárgyként kell előírni, mert az ország gazdasági helyzetének javulását a mezőgazdasági termelés színvonalának emelkedésétől lehet csak várni. Mitterpacher messzemenően figyelembe vette az Elementa - mint egyetemi tankönyv megírásakor az udvar tanügyi reformját, amelynek tanterve a szőlőkertgazdálkodás ágait illetve tanítását írta elő. A pesti egyetem professzora, Mitterpacher Lajos, a Ratio Educationis rendelkezése értelmében a filozófiai karon mezőgazdasági ismereteket, igy szőlészet-borászatiakat is tanított. Már a bécsi Theresianumban gazdasági tárgyú előadásokat tartott, amelynek összegzését ban az Entwurf-ban kiadta. Ebben a munkájában azonban még a szőlészet kérdéseivel nem foglalkozott. Később 1775, 1776-ban írt részben a szőlőtermesztést-borászatot érintő munkát, mig az között 3 kötetben megjelent Elementa már európai színvonalon álló egyetemi tankönyv volt. Több mint három és fél évtizedes oktatói munkássága alatt 1801-ben az egyetem rektora is volt. Beválasztott tagja lett az alsó-ausztriai gazdasági egyesületnek. Tudományos munkássága elismeréséül tagjává választotta a bonni akadémia, a pesti egyetem bölcsészeti karától pedig a szenior rangot kapta. Az agrárismeretek terjedését nemcsak alapos és lebilincselő előadásaival segítette, hanem tankönyvekkel is; középiskolásoknak éppen úgy írt tankönyveket, mint az egyetemi hallgatóknak. II. József uralkodása idején azonban az oeconomica ruralis tanszéket megszüntették. A Helytartótanács 1785 őszén hozott határozata kimondta, hogy a megszüntetendő tanszék tananyagát a jövőben az általános természetrajz és a technológiai oktatás keretei közé kell beállítani. A tanszék nélkül maradt tantárgy, és az utóbbi stúdiumok oktatását is természetszerűleg Mitterpacher Lajos végezte. A mezőgazdaságtan ettől kezdve a központi papnevelde és a Mérnöki Intézet utolsó éves hallgatóinak kötelező, a bölcsészkari hallgatóknak pedig fakultatív tantárgya lett.(az utóbbiaknak azért fakultatív, mivel a bölcsészet akkor studium generale volt, amit két éven át mindenkinek látogatnia kellett, mielőtt szakosodott volna). Változást az 1790/91. évi országgyűlésen alkotott törvények is csupán a tekintetben hoztak, hogy a Ratio educationis érvényét megerősítették, a tanszéket azonban csak az 1806.évi, módosított második Ratio educationis állította vissza. A mezőgazdaságtan egész rendszerét az Elementa rei rusticae című háromkötetes nagy munkájában fejtette ki. A mű valójában egyetemi előadásainak részletes kidolgozása volt. A tankönyvszerű monográfiát eredetileg két kötetre tervezte, és azok a pesti egyetemre kerülése után mindjárt (1777 és 1779-ben) meg is jelentek. A termékek feldolgozásával és egyes speciális ágazatokkal kapcsolatos kérdések azonban idővel újabb kötet megjelenését tették szükségessé, ezért készítette el az 1790-es évek elejére, és adatta ki 1794-ben az Elementa harmadik kötetét Technologia Oeconomica címmel. Minthogy a kertészkedés, a szőlészet-borászat a 18. századi Magyarországon viszonylag kezdetleges fokon állt, ezért is szentelt a szerző könyvében külön fejezetet a kertészetnek. A kertészet tárgykörét három nagyobb részre tagolja: külön beszél az ún. konyhakerti növények vagy zöldségfélék termesztéséről, külön a virágkertészetről, közöttük természetszerűleg a dísznövényekről is, végül 25

22 külön-külön és igen részletesen tárgyalja a gyümölcskertészet hasznos és fontos tudnivalóit. Bemutatja a különböző gyümölcsfafélék jellegzetességeit, ismerteti a korszerű oltási eljárásokat. Művének második kötetében előbb a növényvilág tárgykörébe tartozó szőlőtermeléssel és erdőműveléssel kapcsolatos kérdéseket tárgyalja. Különösen sokat foglalkozik a szőlészet egyes kérdéseivel. A szőlő eredetéről szólva, az erdei szőlőt tekinti az összes kerti-hegyi szőlők ősének. Akárcsak a szántóföldi növényeknél, itt is számba veszi a szőlőfajtákat, leírja és rendszerezi azokat. Harmadik kötete, mint a cím is mutatja, a mezőgazdasági termékek feldolgozásáról, az ipari növények termesztéséről, s a korban jellegzetes agráriparokról szól. Ennek keretében részletesen tárgyalja a termelés és felhasználás, a kenyérsütés, a dohánytermelés és -szárítás, a borászat (mustkészítés, bortárolás, fejtés), a pálinkafőzés eljárásait, a technológiai tudnivalókat. Fő művén kívül számos tanulmányban, kiadványban foglalkozott az agrártudományok egy-egy részterületével, egy-egy speciális növénykultúrával (pl. a szőlőműveléssel, bor-, pálinka-, és ecetkészítéssel, a len- és kendertermeléssel, a selyemhernyó-tenyésztéssel stb.) s a technológia egyikmásik területével. Mitterpacher jól ismerte a korabeli európai szakirodalmat - ezt hivatkozásai is mutatják - de mindvégig megőrizte önállóságát. J. Beckmann:Grundsätze der teutschen Landwirtschaft c. munkája rendszerét átvette könyvébe, de botanikai és szőlészeti résszel bővítette azt. A szőlészeti, kertészet részek tárgyalásában részben Arthur Young, Christian Reichart, Otto von Münchausen, Krünitz, Oliver de Serres, B. Sprenger munkásságának eredményeire, valamint más angol, német, francia, olasz és az ókori szerzők pontosan megadott könyveire hivatkozik. Nemcsak mezőgazdasági szakkönyveket, hanem különböző kémiai és útleírási könyveket is felhasznált. A könyv tudományos sikerét jelzi, hogy Lombardia részére olasz nyelven is kétszer kiadták (1784, 1794). Az Elementa és 3. kötetében a kertészeti, szőlészeti szakmunkákat írta le részletesen, bátran felhasználva a magyar szőlészeti szakirodalom gyér számú előzményeit, igy pl. Piller Mátyás fentebb már említett könyvét. Az Elementa... sikerét bizonyítja gyors hatása is, mert forrása lett Adamovics Antal 1778-ban megjelent tömör munkájának, amelyben a szőlőtermesztés kérdéseit is érintette, hasonlóan J. Domin 1783-i munkájához. Mitterpacher tanítványa volt Nagyváthy János is, aki az újabb-kori mezőgazdasági ismereteket elsőként próbálta ki a mindennapi gyakorlati életben. Nem véletlen, hogy a 18. századi mezőgazdasági szakirodalmat az iskolai oktatás áthatja. Ilyen előzmények után és légkörben (a selmecbányai Bányászati Akadémiát nem is számolva) alapította Festetics György területileg a keszthelyi uradalomhoz tartozó Georgikont, mint az első európai felsőfokú mezőgazdasági ismereteket oktató intézményt.festetics György - a kegyvesztett katonatiszt - Keszthelyre visszavonultan igyekezett a hatalmas örökölt adósságát a gazdálkodás jövedelmeiből csökkenteni. Igy figyelt fel az ésszerű takarékossággal gazdálkodó nagy elméleti és gyakorlati tudással, tapasztalattal rendelkező Nagyváthy Jánosra, aki a kétkötetes, első magyarnyelvű mezőgazdasági szakkönyvét 1791-ben jelentette meg, amit a császár is aranyéremmel jutalmazott. Teljhatalmú, az uradalmat vezető, irányító tisztnek hívta meg őt Festetics Keszthelyre. Nagyváthy szaktudásának segítségével a gróf az adósságait hamarosan csökkentette is. Az új jószágkormányzó gazdasági elképzeléseihez iskolázott, szakértő segítségre, uradalmi beosztottakra lett volna szükség, ezért többek közt az ő javaslatára is elhatározta Festetics, hogy az uradalmak belső szakember ellátására mezőgazdasági tanintézetet állít fel. Bár a keszthelyi Georgikon részletes előkészítésében nem vett részt, az uradalom termelési színvonalának emelésével, Nagyváthy Európa első mezőgazdasági, agrár felsőfokú intézetének működési feltételeit biztosítani tudta. Rendelkezései, melyeket 1797-ig, a gróf szolgálatában hozott, még további éveken keresztül biztosították a Festetics uradalmak eredményes gazdálkodását. A sikeres gazdálkodás záloga Nagyváthy széleskörű, alapos szakismerete, szervezőképessége volt és az ellenőrzés rendszerének (kettős könyvelés) kiépítése. A legfrissebb szakirodalmakat ismerte, ezekre a Szorgalmatos Mezei Gazda című kétkötetes könyvében, a kertészeti, szőlészeti fejezetekben hivatkozik is. Igy felhasználta és nagy hatással volt rá egykori professzorának Mitterpacher Lajosnak a munkái, Lüder, I.H. Pratie, B.M. Sprenger, Rozier és Germershausen többkötetes 18. sz. végi munkája. Nagyváthy azonban nem ezek fordítási összességét, bő fordítását adta, hanem a saját tapasztalatait és ismereteit támasztotta alá vagy cáfolta meg a felhasznált és idézett szakirodalommal. Többször utal egyazon szakmunka, eljárás magyarországi tájegységnyi különbségeire is, amelyek nagy részét saját szemével látta, sőt végezte, részt vett ezekben a munkákban. Mindezen módszerei 26

23 miatt következtetései helyesek, és nem egy javaslata a megoldásukra, az adott kor lehetőségei szerint tökéletesnek mondható, sőt mai szemmel is figyelmet érdemlő. Szívósan dolgozott szaktudományos munkáján, és 1791-ben gróf Széchenyi Ferenc támogatásával elhagyta a nyomdát a A szorgalmatos mezei gazda két vaskos kötete. A következő évben már meghívást kapott Festetics Györgytől: vállalja el uradalmának jószágkormányzói tisztségét. Kérésének eleget téve, Keszthelyre költözött közepén vette át az Oeconomica Directio vezetését. Még ebben az évben rábeszélte urát, hogy birtokainak egyik alközpontjában, a Somogy megyei Csurgón a katolikus főúr református gimnáziumot létesítsen. A 160 ezer holdat meghaladó, hatalmas birtoktest ügyeit hamarosan rendbeszedte, kiderült, hogy a gazdasági előrehaladás egyik legfőbb akadálya a szakértelem, a gazdálkodásbeli hozzáértés hiánya. Ezért javasolta ő is, hogy az uradalom belső szakember-szükségletének kiképzése céljából Keszthelyen agrárintézetet állítson fel a gróf. A mezei gazdaságot nagymértékben elősegíteni akaró kétkötetes, egyben az első magyar nyelvű mezőgazdaságtani munkája forrásai között számos német eredetű munkát sorol fel, legfőbb támasztéka azonban Mitterpacher Lajos Elementa rei rusticae című munkája volt. Művének felosztása többé-kevésbé követi ugyan professzorának munkáját, a mű számos része mégis eredeti megfigyeléseken alapszik, egészében véve önálló tudományos teljesítménynek kell tekintenünk. A gazdálkodás kérdésében közömbös nemességet akarta felrázni, gyakorlati példái, és a termesztéstechnika, vagy a borászattechnológia részletes leírásával. Nem leplezi a mezőgazdasági szakírók célját, hogy a hazai termesztés színvonalát az angol, belga és német mezőgazdaság szintjére szeretnék juttatni. Mindezt azonban elsősorban a hazai kisérletek, eredmények felhasználásával, mert mint elítélően írta: A melly Nemzet mást majmol: nemzeti characterét elveszti. Nagyváthy 1791-es, két kötetes nagy munkája után 1821-ben egy hasonlót is kiadott egy kötetben, mert a Szorgalmatos mezei gazdában azt írta le, hogy mi a jobb, hogy kéne ennek érdekében gazdálkodni, a Magyar practicus termesztőben pedig... a mit a Magyar Termesztők... hasznosan gyakorolnak, és én magam is tselekedtem viselt Hivatalomban, s most is tselekszem. - mint írta. A 18. sz. vége, 19. sz. elejének nagyhatású mezőgazdasági szakírója Pethe Ferenc volt, aki a szőlőtermesztés vitás kérdéseivel szintén sokat foglalkozott. Pethe munkásságának első jelentős darabjaként fogható fel a Vis gálódó Magyar Gazda, amelyben számos szőlészeti-borászati témájú szakcikket tett közzé. Itt önálló cikkeivel számolhatunk. Szakmai korrektségét jelzi, hogy tévedését sem rest beismerni, mint pl ben a 35. számban, amikor a lebogyózást sürgeti, majd a következő lapszámban már elnézést kért a tokaji és a mádi szőlősgazdáktól, ahol ez a minőségjavító módszer általánosan ismert volt. Ez az adat egyben a szaklap élő kapcsolatát is jelzi olvasóival, mert valószínű, hogy olvasói észrevétel alapján kellett revidiálnia korábbi megállapítását.a Magyar Újságban is írt szakcikket, sok írást közölt a magyarországi bortermelő vidékekről.gyakorlati tanácsaiban elsősorban a tiszta tárolást hangsúlyozta, és különösen kiemelte a helyes bortárolás szükségességét. A legáltalánosabban elterjedt korabeli magyarországi szőlőfajták felsorolásával és ismertetésével ugyan foglalkozott a Vis gálódó Magyar Gazda hasábjain, de óvatossága a nagy fajtakeveredésben nem volt alaptalan.a fajtakérdésben - még ha ismerte is Sprenger 98 lapon részletesen tárgyalt fajtáit, és Ortlieb, Ruland, Duhamel, Gabridel, Walther, Bidet idevágó munkáit, - nem mert felelősségteljesen fajtaajánlásra vállalkozni. B. Sprenger, Vollständige Abhandlung... c. könyvéről az volt a véleménye: A könyvet egészen elolvasni, s a hypothesiseken rágódni nem árt. Ugyanakkor ismerte az újabb francia borászati szakirodalmat is, véleménye: Chaptal frantzia Munkáját sem árt megolvasni Pethe nagy mezőgazdasági szakkönyvéből, a Pallérozott Mezei Gazda II. kötetéből - amely a kertészetet és szőlészetet tárgyalta - többet nyomtattak, mert ez önálló kötetként is megállta a helyét. Így 1817-ben, már az I. és III. kötet elfogyása után, még mindig árulhatták a kötetet. Az általa szerkesztett Nemzeti Gazda c. mezőgazdasági folyóirat is több szőlészeti értesítést, cikket adott közre. A változatos életet élő, egykori georgikoni tanár budai szőlőtelepítését, annak tapasztalatait, a nagyobb tenyészterületen kialakított újszerű támrendszerről alkotott tapasztalatait 1827-ben külön könyvecskében adta közre. A később szintén georgikoni tanárt, Rumy Károly Györgyötis érdekelte a magyar szőlészetborászat sorskérdése, igy a hiányosságokról, Tessedikhez hasonlóan 12 pontos felsorolást adott, ami 1811-ben és a következő években meg is jelent folytatásokban. 27

24 Rumy Károly Györgyöt 1813-ban hívta meg Festetics a gazdászat, jószágigazgatás, vegytan és természetrajz tanárának aki az uradalom gazdálkodásának irányításában is részt vett. Rumy munkásságát nehéz pontosan megítélni, mert húsz önállóan megjelent munkáján kívül 107 német, 31 magyar és 12 más nyelvű folyóiratban jelentek meg cikkei, tanulmányai latin, német, magyar, szlovák, horvát és más nyelveken, melyeket maga is beszélt. Ezeken a nyelveken 280 kisebb-nagyobb, sok esetben többkötetes kézirata maradt hátra, melynek jelentős része elpusztult. A rendkívül termékeny és szorgalmasrumy a szőlőtermesztés helyzetével már 1811-ben foglalkozott cikksorozatban, majd 1812-ben és 1814-ben is. Ebben és a következő évben beszámolt a Nemzeti Gazdában a georgikoni havonkénti munkavégzésről és német nyelven a Vaterl. Blätter-ben is, ahol még 1816-ban is ír egy kis cikket ben fogad egy gazdasági látogatáson levő csoportot, és beszámol a Georgikon termelési eredményeiről.a magyar szőlőfajták ügye többször is foglalkoztatta. Már nincs a Georgikonban, 1818-ban, amikor a Tudományos Gyűjtemény hírül adja, hogy szakmai munkássága elismeréséül, többek közt... a Keszthelyi Georgikonban ifjú Gazdák formáltatása által szerzett érdemeire nézve,... levelező tagjai sorába választotta a Bajor Királlyi Gazdaságbéli Egyesület 1817-től már a kastélyon kívül, az uradalmak számára is biztosítani kívánták képzett kertészek utánpótlását. Főleg a szőlészetet oktatták a Georgikonban, de a hallgatókat a kertészet más ágaiba is bevezették márc. 3-ai rendelkezés értelmében már a szőlőhöz, gyümölcshöz értő és azt tanuló alpraktikánsokat kellett képezni. A tanításhoz a tanterv és a tárgyfelosztás elkészítését Asbóth Jánosra és Sövegjártó prefektusra bízták. A kétéves képzési időszak alatt egy évig a kertészre bízták az ifjút, hogy a gyakorlati munkafogásokat megtanulja. A kertészhallgatóknak is évente 3-szor kellett vizsgázniuk, mint a többi georgikoni hallgatónak. A Georgikon tantervében a kertészet és a szőlészetborászat az 1820-as évektől mind jelentősebb helyet kapott, ami Lehrmann József főkertész, majd professzor eredményes munkásságát hirdeti ben a ruszti szőlőművelést írja le Konrád Pál Lajos, akinek írását a 19. sz. első felében többen idézik és felhasználják. Ugyanebben az évben jelent meg J.K.Lübeck kedvelt és a szőlőbirtokosok, borkereskedők kezén nagyon elterjedten használt könyvecskéje. Az Osztrák Birodalomban a szőlőfajta gyűjteményekre a szakirodalom először 1821-ben hívta fel a figyelmet, amikor Fr. R. von Heintl külön fejezetben értékelte Görög Demeter fajtagyűjtő, azonosító munkájának jelentőségét. Görög ezirányú tevékenysége nem egyedülálló Közép-Európában, mint láttuk, a keszthelyi Georgikon is rendelkezett már fajtagyűjteménnyel. A Sziléziai-Morvai Pomológiai Egyesület Mezőgazdasági Természeti Társasága is rendelkezett Brünnben szőlőiskolával és fajtagyűjteménnyel. Heintl jún. 18-án felhívta az Osztrák Császárság szakembereinek, szőlősgazdáinak figyelmét a fajtaazonosító gyűjtemények létesítésére. Jó példát mutatva kastélya közelében a neringi és a würnissi szőlőiskola és gyűjtemény létrehozásával. Felhívása ösztönözte Görög Demetert, majd Schams Ferencet is gyűjteményeik megalapítására. Heintl munkássága végeredményben a francia szőlőfajta gyűjteményi munka további folytatását jelentette. Az 1760-ban Hajdúdorogon született Görög Demeter/, a magyarnyelvű ampelográfia megalapozója Bécsben tanult, több magyar kulturális kezdeményezés támogatója tól József főherceg udvari nevelője lett, azután, hogy 1796-ban herceg Eszterházy Miklós fiának, Pálnak az oktatását és nevelését sikeresen oldotta meg Kismartonban. Ettől kezdve a Magyar Hírmondó -ban már keveset tudott dolgozni, többnyire csak a térképekkel foglalkozott. Görög itt mélyítette el műveltségét a képzőművészet, a zene, de különösen a természettudományok terén. A könyvtárban korának legkiválóbb botanikai, kertészeti és szőlészeti művei szerepeltek. Kismarton parkjai, üvegházai szépségük mellett valóságos botanikai gyűjtemények voltak, amelyet a herceg folyamatosan gyarapított. Valószínűleg itt alapozódott meg Görögben az a természettudományos érdeklődés, amelynek a későbbi években életét szentelte. Mint nevelő, nagy megbecsülésnek örvendett a családnál, a főúri körökben elismerték az érdemeit. I. Ferenc császár elkészíttette vele a trónörökös neveltetésének tervezetét, amely tetszést aratott. A császár 1803-ban kinevezte udvari nevelőnek. Ettől kezdve nem ért rá a lap szerkesztésével foglalkozni. Ez jó alkalomnak kínálkozott az udvar számára arra, hogy a Magyar Hírmondót 1803-ban beszüntesse. Kezdetben József királyi herceg nevelésével foglalkozott, majd annak halála után Ferenc Károly főherceg mellé rendelték, akinél 1824 októberéig volt főnevelő. Ekkor 8000 forint 28

25 évi fizetéssel nyugalomba vonult, amelyet még a Kolonicsés Eszterházy családtól is kapott jelentékeny nyugdíj is szaporított. A császár elismerése jeléül tanácsosi címmel, kamarási ranggal és a Szent István rend középkeresztjével tüntette ki. Görög Demeter a szellemi kultúra mellett az anyagi kultúrát is nagy ügyszeretettel szolgálta. Sokat fáradozott a hazai, elmaradt mezőgazdaság korszerűsítéséért, általában a magyar gazdasági élet felvirágoztatásáért. Mint lapszerkesztő rendszeres tanácsadást folytatott, népszerűsítette a korszerű módszereket. Tessedik Sámuel működését különösen nagyra becsülte, több alkalommal ismertette tevékenységét az általa alapított Oekonomica Oskolát, oktatási, iskolapolitikai elgondolásait, szakírói munkásságát. Nagyváthy János Szorgalmatos mezei gazda című munkáját lelkesen propagálta, és örömmel számolt be arról, hogy a kassai polgárok kapva kapják a Szorgalmatos Mezei Gazdát, s áldják az isteni gondviselést, mely megadta nekik érni, hogy szülött nyelveken olvashatnak oly hasznos munkákat, amelyekről álmodni se tudtak vala, míg a deák világ tartott. A Habsburg főváros közelében megkezdett fajtaértékelő és szőlőtelepítő jó példák Görög nagyszabású tervének elfogadását segítették. Pl. Lobkovitznak a Melk közeli burgundiai fajták eltelepítése, vagy Fries vörösbor szőlőfajta telepítései Vöslau határában. Görög Demeter a szőlővel foglalkozott legszívesebben. Mint udvari nevelő arra is törekedett, hogy tanítványával, Ferenc főherceggel megismertesse a Habsburg birodalom gazdaságát. Nagy súlyt helyezett azoknak a terményeknek a megismertetésére, amelyeknek fontos szerepük volt a kereskedelemben is. Ezek közé tartozott a szőlő és bortermesztés. Görög felismerte, hogy a külkereskedelem növelése, a borbehozatal ellensúlyozására jobb minőségű borokra van szüksége az országnak. Példának ott állt előtte Melk és Vöslau. Mindkét helyen burgundit telepítettek, és ezek boraiból lett a híres és kedvelt melki és vöslaui vörösbor. Ennek mintájára szorgalmazta, a hazaiaknál jobb étkezési és borszőlő-fajták, de főleg a közkedvelt francia fajták elterjedését hazánkban és a birodalom szőlőtermelő országaiban. Erről felterjesztést nyújtott be Ferenc császárnak, aki elfogadta javaslatát, sőt támogatta megvalósítását. A diplomácia útján - Görög felkérésére - követek, konzulok egymás után gyűjtötték be az idegen országok nemes szőlőfajtáit. A begyűjtött fajták elhelyezése és elszaporítása volt a legfontosabb tennivaló, melyet Görög irányításával végeztek a bécsi bástyákon. /Paradicsomkert, Schönbrunn/. Közben a bástyákat felújították, a Paradicsomkertet felszámolták. A gyűjteményt a császár Görög Demeternek adta, aki a Grinzing /Bécstől északnyugatra fekvő kis, középkor óta szőlőműves falu, ma Bécs zöldövezeti mulató helye/ és Klosterneuburg között fekvő Kahlenberg nevű hegy oldalában 11 kh nagyságú területen 1819-ben újra eltelepítette a gyűjteményt. A rokon fajtákat itt azonosítás és meghatározás után egymás mellé ültette. Itt folytatta a további gyűjtést, gondozta, ápolta és tanulmányozta a fajtákat. Az egyes fajták borait külön szűrte és külön vizsgálta. Megfigyeléseit, következtetéseit 1829-ben a Magyar Kurír mellékleteként, nevének feltüntetése nélkül tette közzé. Gyűjteménye kiterjedt Európa, Afrika, Kis-Ázsia szőlőfajtáira, de törzsanyaga a magyar szőlőfajták gyűjteménye volt. A távolabbi országokból az akkori közlekedési viszonyok között rendkívüli nehézségek árán tudták a begyűjtött fajtákat szállítani. Gyűjteményének nagysága ma már ismeretlen. A Magyar Kurír évi 2. számában arról tett említést, hogy eddig kb varietást /klóntipust/ gyűjtött be, de kiadott Lajstromá -ban csak 498 fajtát közölt, mert a további munkában betegsége, majd halála megakadályozta. A 498-ból 331 fajta csemegeszőlőt, 167 borszőlőt, ezen belül 59 Magyarországon is termesztett étkezési és csemege, valamint 159 borszőlőfajtát. Világhírű gyűjteménye osztrák, német, francia, olasz, spanyol, görög, kisázsiai szőlőhegyek fajtáival büszkélkedhetett. A francia Chasselas fajtacsoport fajtáit - Fábián József a francia borászati alapvető szakirodalom magyar fordítója tiszteletére - Görög Demeter, Fábián szőlőnek nevezte el. Később többször fel-felbukkant ezen a néven a Chasselas a magyar szakiordalomban. Görög Demeter fajtagyűjteményében 565 francia fajtából 307 kék és 258 fehér fajta, az Osztrák Birodalom területéről 454 fehér, 69 vörös és 109 kék, fekete fajta képviselte Magyarország, Erdély, Ausztria, Stájerország, Karintia, Tirol, Csehország, Morvaország, Dalmácia és az Isztriai félsziget szőlőhegyeit. Az itáliai fajták közül 247 Velencéből, 48 Milánóból, 48 Dalmáciából, 3O Firenzéből, 13 Nápolyból, 45 Sziciliából, 26 Cattaroból érkezett. A Szeremségből 6 fajtát, Tripoliból (Észak-Afrika) 20 fajtát telepítettek el a grinzingi fajtagyűjteményben. A kiváló csemegeszőlőfajták kő támfalak mellett, magasművelésen, hosszúra metszve teremtek. Schams Ferenc, aki nagy tisztelettel és megbecsüléssel írt Görög áldozatos tevékenységéről, azt írta, hogy Grinzing lakói a terasz készítésben és a fajtagyűjtemény fenntartásának, bővítésének 29

26 későbbi munkáiban is részt vettek, így 1835-ben még élénken emlékeztek a Bécsben 1833-ban elhunyt nagy magyar szőlőfajta-gyűjtőre. Szüreti háza és pincéje Grinzingben egy toronyszerű házban volt, amely korábban kórháznak, majd pálinkafőzőhelynek és szeggyárnak adott helyet. Ezt, a házat Lösshof -nak, szüreti udvarnak, de Turm in der Point -nak is nevezték. Görög, a nagy ampelográfiai munkájáról beszámolva leírta, hogy a budai zöld fajtát Somlóról, a kék és fehér kecskecsöcsűt Budáról, a mézes fehért Budáról, a szilvánit Tzilifánt Somlóról, az Ochsenaug (ökörszem) szőlőt Budáról, a veres somszőlőt Szekszárdról, a szekszárdi fehért (decsi szagos) Keszthelyről, a veresvállú vagy ágos szőlőt Keszthelyről, a Zibele Fejér -t (szultanina) Sopronból hozatta meg. Meleg szavakkal köszöni meg a keszthelyi Georgikon fajtagyűjteményének segítségét, mind a szaporítóanyag küldésében, mind a fajtaazonosítás és a fajtanév megfejtés terén. Megemlíti, hogy a georgikoni fajtagyűjtemény gazdagságát a külföldi tanulmányúton levő professzorok biztosították ban Asbóth János prefektus, a Georgikon igazgatója 40 szőlőfajtát küldött el Görög Demeternek a következő üzenettel: Keszthelyen többnyire a' Fejér Tök szőlőt termesztik, és hogy ez a' következő hét fajtákkal, jó szőlők az odavaló fejér bornak tsinálása, ú.m.a' Sárfejér, Szagos Sárfejérnek 's zöld Sárfejérnek is nevezik, Kéknyelű, Hárslevelű, Hulló Bajor, Somszőlő, Tokajban fejér Sombajom a' neve, Cserszőlő, Bákor, vagy Turi piros, tokajban Rózsa szőlő. Görög Demeter nagy ampelográfiai munkája - mint a jegyzetében is írta - betegsége után félbemaradt, így nemcsak a fajták leírását és azonosítását nem tudta tovább folytatni, de a jelesebb bortermő vidékek, községek leírása is Kőrisheggyel (Somogy m.) megszakadt. Jól ismerte a korabeli és az addig megjelent ampelográfiai irodalmat, pl. Simon Roxas Clemente, Vest ampelográfiáját, a francia borászati szakkönyveket, Kerner1803-as színezett táblákkal illusztrált művét, de Mitterpacher, S. Helbling, és Fr. R. von Heintl szőlőfajtákra vonatkozó írásait is. Műve a teljesség nélkül is rendkívüli értékű. Halála után J. Burger osztrák szőlész és szakíró birtokába került a gyűjtemény, ahonnan Mayerffy Ferenc Vecsés és Sashegy alatt létesített szőlőjébe megszerezte a fajtákat, majd Schams Ferenc, később Entz Ferenc gondozásába került a gyűjtemény. Ily módon vált alapjául Görög Demeter gyűjteménye és szakírói munkássága a későbbi magyar szőlőfajta-kutatásnak. A Magyar Tudós Társaság február 15-én tiszteletbeli tagjává választotta és több külföldi társaságnak is tagja volt. Hosszas betegség után azonban1833. szeptember 5-én Bécsben meghalt. Görög Demeter halála után az osztrák szőlészeti szakíró és ampelográfus, J. Burger birtokába került a fajtagyűjtemény, akitől Mayerffy Ferenc szerezte meg a Grinzingben eltelepített fajtákat. Vecsés határában, a Ferihegyen és Budán, a Sas-hegy és tövében létesített gyűjteményt. Mayerffy 1827 szeptemberében már felhívással fordult a magyar szőlőbirtokosokhoz, hogy segítsék a 15 holdas fajtagyűjtemény kialakításában. 675 fajtát számláló katalógust is kiadott meglévő gyűjteményéről, amelynek alapját Görög Demeter grinzingi gyűjteménye adta. Schams Ferenc 1834-ben a budai fajtagyűjteményt bérbevehette, és országos szőlőiskolává fejlesztette. Schams halála után az Országos magyar Gazdasági Egyesület birtokába került, és 1860 nyarán Entz Ferenc Haszonkertészeket képző Gyakorlati Tanintézete költözött a telekre. 4.2 SCHAMS FERENC MUNKÁSSÁGA A MAGYARORSZÁGI SZŐLŐ-BORKULTÚRÁÉRT, A SZAKIRODALOM FEJLESZTÉSÉÉRT A szőlő- és bortermelés problémái olyan mértékig foglalkoztatták Schamsot, hogy megérlelődött benne az elhatározás: végleg befejezi gyógyszerészi működését azért, hogy csak szőlészettel és borászattal foglalkozhasson ben eladta patikáját, és 1818-ban Budára költözött, ahol sokkal nagyobb lehetősége nyílott az országos áttekintésre, a szőlőtermesztők gondjainak, bajainak orvoslására, mint Péterváradon /Szerém m./, ahol gyógyszerészként dolgozott. Schams jól látta korának gazdasági problémáit, az ország mezőgazdaságának helyzetét, az árutermelés, a piac fontosságát, ezzel szemben a feudális korlátokat és a bécsi gazdaságpolitika fékező szerepét. A szőlőtermelés mellett általános kérdésekkel is foglalkozott, így a föld bérbevételének lehetőségével. Elsősorban azonban a hazai szőlő- és bortermelés helyzetének feltárására törekedett. Kezdetben a budai, promontori /budafoki/, tétényi és kőbányai szőlőkkel ismerkedett, majd mind távolabbi vidékeket keresett fel. Beutazta az ország bortermő vidékeit, és pontosan feljegyezte azok sajátosságait, fejlődésük akadályait. Szerteágazó kapcsolatokat épített ki. Neve sokfelé ismertté vált. 30

27 Gazdag szakirodalmi munkásságát az 1828-ban egy általános magyar gazdasági tanácsadó megírására kitűzött pályázat indította el. A bírálóbizottság Schams német nyelven írt Betrachtungen überungarns Weinbau... ( Magyarország szőlőműveléséről való vizsgálódások, vagy tapasztaláson épült oktatások ezen fontos gazdasági ágazatnak lehető jobbítására ) című munkáját is kiemelte. Jutalmat ugyan nem kapott, mivel a pályamű a szőlővel foglalkozott, de lefordították magyarra és 1831-ben mindkét nyelven kiadták. Művében összegezte mindazt, amit egy évtizedes utazása alatt a hazai szőlő- és bortermeléssel kapcsolatban tapasztalt. A gondok és hibák feltárása mellett a bajok orvoslására szakszerű javaslatokat adott. Ezt követően egymás után írta páratlan értékű szakkönyveit. Ezekben is - ugyanúgy, mint pályaművében - a hazai szőlő-és bortermelés helyzetével foglalkozott, a kritikai észrevételek mellett hasznos tanácsokat is adva a termelőknek. Az ban megjelent Ungarns Weinbau... című kétkötetes könyvében ismertette Magyarország földrajzát, klímáját, a szőlő- és bortermelést jellemző hazai állapotokat, majd az egyes borvidékeket. Ezekben a fejezetekben rögzítette az akkori viszonyokat, a borvidékek minden sajátosságát. E munka alapján ismerték meg külföldön a magyar borvidékeket, ami elősegítette az érdeklődést és a borok nagyobb forgalmát. Ez a könyv képezte sokáig a külföldön is jól ismert hazai szőlő- és bortermelésre vonatkozó szakirodalmat. A hazai állapotokat felmérve, mindenekelőtt a fajtakérdésben beállt zűrzavart akarta megszüntetni. Úgy vélte, hogy a legfontosabb feladat a fajták leírásának elkészítése, a fajtaismeret tudatosítása belés külföldön egyaránt. A minőséget adó fajták termesztését fontosnak tartotta. Helytelenítette a különböző érésidejű szőlők egy helyre telepítését, a sor nélküli rendezetlen ültetést. Javasolta a soros ültetést, a karózást, egy területen csak 6-8 fajta termesztését, melyek az adott vidéken a talajt jól bírják, termésük pedig jó minőségű. Felhívta a figyelmet a jó és többszöri talajmunka szükségességére. A kapáláshoz a hegyvidékre a rövid nyelű, míg a rónákra a hosszú nyelű kapákat ajánlotta. Hangsúlyozta a rendszeres talajerő utánpótlás fontosságát. Helytelenítette az országosan általánosan alkalmazott alacsony művelést, azon belül is a kopaszfejre való metszést, helyette a szálvesszős, hosszúra metszést javasolta. Ismertette a lugasok metszési technikáját is. A nyári zöldmunkákat, a kacsozást és fattyazást igen fontosnak tartotta. A metszési munkák könnyítésére a metszőollók használatát ajánlotta a roncsoló rossz metszőkések helyett. /Ő maga is már 18 éve metszőollót használt ekkor, amikor Magyarországon még ismeretlen volt a szerszám./ Azt tartotta, hogy semmiképpen sem szabad a szőlők közé gyümölcsfákat ültetni. Az elöregedett szőlő pótlásánál az eddig alkalmazott bujtás helyett az oltást, különösen a zöldoltást tartotta alkalmasabbnak. Schams Ferenc nagymérvű elképzeléssel felülemelkedve a nyelvi különbségeken és a középeurópai társadalmi-nemzeti kisebbségi ellentéteken, hirdette az egyetemes fajtaismeret szükségességét valamennyi szomszédos szőlőtermesztő ország hasznára ben bukkan fel nála az a gondolat, ami végigkiséri életét, és ami példát nyújthatott volna későbbi generációknak is. Azt írta: Mihelyt a' szőllőfajok' elnevezésében meg fogja érteni a' Magyar á Morvát, á Cseh az Ausztriait, az Olasz a Styriait, és viszont, azonnal a nagy munkához, a szőllőfajok' tudományos és megállapított rendbe szedéséhez, (Claisficatio) lehet kezdeni, melly közönséges kivánsága a bor termesztő világnak, egyszersmind pedig a haza javát is elősegítti. Majd nemsokkal később, a magyarországi szőlőbirtokosokhoz intézett Felszólítás -ában ismét leszögezte, hogy:...az Országban szokásban lévő minden nyelveken úgy meghatározni, hogy a Magyar, Német, Tót, Rácz, Oláh, egymást értsék; s egyszersmind a külföldi is megérthessen bennünket, mikor a' szőllőfajainkról beszéllünk. Schams természettudományos és ampelográfiai összehasonlító vizsgálatokat szorgalmazott. A fajtakutatást és leírást hangsúlyozta a magyarországi szőlő-bortermelés hiányosságait felsoroló munkájában is. Közép-Európa számos szakemberével tartott kapcsolatot, felmérve azt, hogy a fajtakutatás, azonosítás nem lehet egy ember feladata, mert annak erejét az meghaladja. Halála előtt 3 évvel még azt írta: A' szőllő különbféle nemeit illető ismereteink jelen állapotja még igen tökéletlen és híjányos, és azért ideje, hogy ezen hasznos foglalatossághoz valódilag hozzá fogjunk. Ez azonban nem lehet egy magányos ember' munkája; mert kinek volna arra elég ideje, türelme és pénze, hogy minden magyarországi szőllőnemeket, fajokat, hasonfajtákat és különzéseket szoros osztályba szedjen? Minden tudományos oenologusnak ampelographusnak, természetvizsgálónak egész országban egyesülve, közösen kellene e' tárgyat kidolgozni; mert csak az észrevételekben, öszvehasonlításokban és próbatetelekben való tartós figyelem, mellyet egyedül az Ő egyesült iparkodásoktól várhatni, igazíthatná el a' szőllőfajták nevezetét. 31

28 A szőlőfajta-keveredés felszámolása érdekében elsődleges feladatnak tekintette egy Nemzeti venyige iskola alapítását, ahol az ország valamennyi szőlővidékének fajtáit összegyűjtik, a fajták azonosítását elvégzik, s ahonnan a művelési módszerekből a leginkább beváltakat elterjesztik. Elképzelése egyedülálló volt ebben a korban. Schams e létesítményével kapcsolatos tervét elküldte az ország vezetőinek és a megyéknek. Ezúton kérte segítségüket az alapításhoz. Az iskola létesítését sokan támogatták. A legnagyobb segítséget Mayerffy Xavér Ferenctől, egy jómódú budai polgártól kapta, aki a reformkorban Széchenyi és Schams által kitűzött haladó szellemű gazdasági feladatok megvalósításáért küzdött. Saját földjéből Budán, a Sas-hegy alján 5 holdnyi területet adott át 10 évi használatra. A közadakozásból befolyt pénzösszegből még 1834 őszén elkezdődött az iskola kialakítása és a telepítés. 24 táblát képeztek ki, egy' táblába egy megye szőlői kerültek fajtánként elkülönítve. Soronként 20 tőkét ültettek. Schams kitűnő összeköttetései révén számos külföldi fajtát is begyűjtött, ezáltal lehetőség nyílt azok biológiai és termesztési tulajdonságainak, viselkedésének megfigyelésére a hazai körülmények között. Az iskolában különböző agrotechnikai eljárások alkalmazását is elindította, így pl. a fajtákat különböző metszési módoknak vetették alá. Az iskola feladatkörét egyre bővítette. A szőlőtermesztés gyakorlati munkáinak bemutatását is szervezte, így ismertette meg a termesztőkkel az új módszereket. A pince felépítése után ugyanilyen céllal borászati technológiai bemutatókat is tervezett. Fölvetette egy vincellér iskola alapításának gondolatát is, amihez gyűjtőíveket bocsátott ki. Kezdeményezését a nádor is támogatta, aki 200 pengőforintot ajánlott fel. Ezt a tervét azonban megvalósítani már nem tudta. Schams felfigyelt arra, hogy a kadarka mindenhol a vörös-bort adó területeken elterjedt. Az eredetét kutatva Franciaországba tervezett tanulmányutat, hogy megállapíthassa - ott egyáltalán telepítik-e és milyen néven. Ugyanis Ő még nem tudta, hogy a magyarországi vörösborkultúra több gyökerű, és a kadarka fajta elterjedése az oszmán-török hódoltság eredménye, és egy sajátos balkáni vörösborkultúra része, így a kadarkát Franciaországban nem is találta volna meg.a franciaországi kék szőlőfajták a kadarkával ellentétben már a bogyóhúsúkban is színanyagot hordoztak. A budai Nemzeti venyige iskola -ban már tájegységenkénti és a külföldi fajták származási helye szerinti tagolásban ültették a fajtákat.a Baranyában termesztett közel 100 fajtából Jankó János kárászi plébános küldött Schamsnak anyagot. A magyar fajtákat 24 táblában rendezte el ban még kifejtette nézetét az európai szőlőtermesztő országok fővárosa közelében létesítendő szőlőfajtagyűjtemények szükségességéről és fontosságáról.halála után, 1839-ben a Magyar Gazdasági Egyesület megvásárolta a gyűjteményt és Légrády László lett a fajtagyűjtemény vezetője, aki 5 évvel később megjelentette a budai gyűjtemény fajtajegyzékét ben Entz Ferenc áttelepítette ezt a Gellérthegy déli részére (a volt Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem, ma Corvinus Budai Kara). A reformkor legtermékenyebb és jelentőségében legnagyobb szőlészeti-borászati gondolkodója, szakírója Schams Ferenc volt. A korabeli európai szakirodalomban egyedül állóan, - először a magyar, majd az osztrák császárság borvidékeit beutazva és azokról adatokat gyűjtve - leíró módszerrel ismertette a szőlészet-borászat hibáit, analizálva azok okait. Munkája így mind a szőlészet-borászat iránt, mind a néprajz, az agrártörténet és a reformkori országleírás vizsgálói előtt üde, forrásértékű olvasmánynak számít. Schamskönyve, az Ungarns Weinbau, Bél Mátyás befejezetlen borvidék leírásainak majd száz évvel későbbi folytatásaként is felfogható, amely az első részletes, de összefoglaló képét is adta a magyar borvidékekről, a jó bortermő helyekről és lakóikról. Schams, aki több előkelő és nagytekintélyű társaságnak, egyesületnek volt tagja, több mint 12 évi tanulmányozás és több előmunkálat után írta meg fő művét, az Ungarns Weinbau 2 kötetét, amely egy nagyobb lélegzetű, az osztrák császárság szőlőtermesztését leíró sorozat első 2 tagjaként jelent meg ben követte az első kettőt a 3. befejező kötet, amely már nem a magyarországi borvidékekről szólt. Mint az előszóban írta, hosszú munkája során hasznos tapasztalatokra tett szert, sokat a szájhagyomány útján gyűjtött össze. Minderre azért vállalkozott, mert Franciaország után sorrendben Magyarország termelte a legtöbb és a legjobb bort, ennek ellenére részletes szakkönyv, leírás az ország eltérő szőlő-borvidékeiről, az eltérő bortechnológiájáról nem jelent meg. Munkája eredményét sok segítőkész embernek köszönhette, akik pontos ismeretekkel látták el őt. Így Budán Dr. Oeffner, Majerffy Károly, Szekszárdon Jäger Fr. Johann, Pécsen a városbíró Pirger Mihály, Villányban a hegybíró Berkes, aki például Pécsről betegen kísérte el Schamsot, de segítette itt Simony kórházi előljáró és egy Bartoságh nevű birtokos is, Badacsony és Somló szőleiben Horváth János és József, Márkus és Kisfaludy Sándor - a költő, akiről meleg hangon emlékezik meg a szakíró. Ruszton Konrád Pál Lajos, Sopronban a polgármester Vághy Xavér Ferenc, Kőszegen a városi tanácsnok, Pernhoffer 32

29 János. Az első kötetben az általános geográfiai, éghajlati, természeti adottságok leírása után a magyar borok és a szőlőművelés egyes kérdéseivel foglalkozik röviden, majd a magyarok borfogyasztás- és szőlőműveléshez ragaszkodását írja le Tokaj-Hegyalja, Szerémség, Arad- Méneshegyalja és a Neszmélyi borvidék tárgyalása részletezésével. A második kötetben Buda és környéke, Szekszárd, Pécs-Villány, Balaton-mellék, Somló, Visonta, Eger, Pozsony, Ruszt, Sopron borvidékét és a Vas megyei, horvátországi, majd Bánát (Versec és Fehértemplom) szőlészetét-borászatát részletezi. A hangyaszorgalmú Schams Ferenc szakirodalmi tevékenysége hosszú időre hatott a magyar szőlészetiborászati szakirodalomra. A soproni szőlőkről és borokról értekező Fürst Károly egyenesen Schamsra hivatkozva 1847-ben, már csak egyes kérdések részterületét vizsgálta és tartotta érdemesnek leírni.balásházy János népszerű korabeli szakkönyvében is hivatkozott Schamsra. Az osztrák Regner Alfréd 1876-ban Ein sehr ausführliches und interresantes Werk -nek tartotta az Ungarns Weinbau...- t.gyürky Antal 1879-ben, 40 évvel a nagy szőlészeti kutató, - szakíró halála után, már végérvényes és maradandó értékelést ad, amikor azt írja:... érdemei felejthetetlenek, az ő munkássága és törekedései nagybecsüek valának.... Schams nevéhez fűződik az első állandó szőlészeti borászati folyóirat szükségességének és megindításának gondalata is. Eddig ugyanis a rövidebb-hosszabb életű mezőgazdasági szaklapok, folyóiratok között kimondottan szőlészeti-borászatiak nem voltak. Schams elképzelése szerint a lapnak olcsónak, közérthetőnek kell lennie sok ábrával. Ugyanakkor a társadalmi felelősség gondolata is megbújik elképzelései között, amikor arra utal, hogy... egyszersmind a pór szőlőműves praktikus életére is hassunk s e nagy számu néposztályt foglalatossága eddig általok nem igen ismert hasznaira figyelmeztessük, könnyen fel nem vethető haszna lenne. Schams Ferenc, kora egyik legnagyobb, a középeurópai valóságban gyökerező, gondolkodója volt, amit jelez, hogy a nemzeti folyóirás -t... egyszersmind magyar, német és tót nyelveken... - mint írja, kéne közreadni. Az 1836-ban megindított és 3 évig élő szőlészeti-borászati folyóirata ezt az elvet igyekezett megvalósítani, azonban csak magyarul és németül jelent meg. Schams Ferenc munkássága révén a magyar szőlészet-borászat a nyugat-európai szakirodalom vérkeringésébe bekerült. Schams munkáját valószínű azért tudták értékelni, mert írásai német nyelven jelentek meg. Átfogóan és részletekbe menően ismertette a nyugat-európai szerzők által jól ismert Tokaj, Sopron, Ruszt, Pozsony borvidéke mellett a többi, kevésbé ismert különböző hírű és rangú magyar borvidéket. Emellett korszerű ismereteket lebilincselő szakszerűséggel fogalmazott meg, híradása a magyar borvidékekről és bortermelőkről kuriózumként hatott Magyarországtól nyugatra. A borkezelési ismeretek szélesítésére ebben az időben több kimondottan csak borkezeléssel, a borok javításával, gyógyításával foglalkozó könyv jelent meg, a népszerű kalendáriumok mellett. Schams természettudományos és ampelográfiai összehasonlító vizsgálatokat szorgalmazott. A fajtakutatást és leírást hangsúlyozta a magyarországi szőlő-bortermelés hiányosságait felsoroló munkájában is. Közép-Európa számos szakemberével tartott kapcsolatot, felmérve azt, hogy a fajtakutatás, azonosítás nem lehet egy ember feladata, mert annak erejét az meghaladja. Halála előtt 3 évvel még azt írta: A' szőllő különbféle nemeit illető ismereteink jelen állapotja még igen tökéletlen és híjányos, és azért ideje, hogy ezen hasznos foglalatossághoz valódilag hozzá fogjunk. Ez azonban nem lehet egy magányos ember' munkája; mert kinek volna arra elég ideje, türelme és pénze, hogy minden magyarországi szőllőnemeket, fajokat, hasonfajtákat és különzéseket szoros osztályba szedjen? Minden tudományos oenologusnak ampelographusnak, természetvizsgálónak egész országban egyesülve, közösen kellene e' tárgyat kidolgozni; mert csak az észrevételekben, öszvehasonlításokban és próbatatelekben való tartós figyelem, mellyet egyedül az Ő egyesült iparkodásoktól várhatni, igazíthatná el a' szőllőfajták nevezetét. Munkásságát nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is ismerték és nagyra becsülték. Az Országos Magyar Gazdasági Egyesület (OMGE) választmányi, a bécsi Gazdasági Egyesület valóságos, a grázi, a prágai és a brünni Gazdasági Társaság levelező tagjának választotta. Ugyancsak levelező tagja volt a londoni Kertművelő Társaságnak, az orosz Gazdasági Társaságnak. Tevékenységét. eredményeit több kitüntetéssel ismerték el. Az orosz-lengyel Szent Szaniszló-rend loragjává választották májusában Baranya megyébe, a béllyei uradalomba utazott a ottani szőlőművelés megtekintésére. Meghűlt és a hirtelen fellépő ideglázban május 11-én, Lakipusztán váratlanul elhunyt. A magyaróvári mezőgazdasági szakoktatási intézményben, az Akadémián 1818-tól ugyan foglalkoztak enciklopedikusan a szőlészet és a kertészet németnyelvű oktatásával, elsősorban azonban 33

30 a kutatás terén domborodott ki itt az oktatás jelentősége. A kertészetet, szőlészetet Schachner Károly tanította, majd 1850-től Köhler Vilmos, aki az első szőlészeti tankönyvet is megírta 1858-ban. 34

31 5. A BORÁSZATI SZAKISMERET A SZÁZADBAN, A SZAKIRODALOM TANULSÁGA SZERINT A 18. századi természettudományos ismeretek bővülése, a szőlészeti-borászati szakirodalom révén a borászati szakismeretekre is nagymértékben hatott. Főleg a 18. század végétől Nyugat-Európában, majd a 19. század eleje-közepétől Magyarországon is megjelenő kisebb mérőeszközök jelzik leglátványosabban ezt a fejlődést. Ezek a kis eszközök a must erjedésében, majd a bor lehetőleg optimális körülmények közötti tartásában nagy szerephez jutottak. Tudatos alkalmazásuk a borbiokémia ismereteinek bővülésével terjedt el. Ezen a téren is a magyar borászatnak a nyugateurópai szinthez képest majd egy évszázados ütemhátránya alakult ki. A feudális érdektelenség a szőlőgondozás munkái után, a borkezelésben is éreztette romboló hatását. A 18. századi uradalmak borkezelései már különböztek a jobbágyitól, alapvető különbség, azonban eltérő eszköz, kémiai vegyszerek használata, tudatos természettudományos magyarázattal bíró rendszeres szakmunka még nem jellemezte őket. Általában az eszközök nagyságában, a jobb tárolópincékben és a hosszú évek tapasztalatát összegyűjtő uradalmi pintér, kulcsár irányításában különbözött az uradalmi borkezelés a jobbágyitól. Így pl. a saját, allodiális termést a dézsmaborral nem keverték össze, a hordókat rendszeresen töltögették, az apadást pótolták, a seprőről általában hamarabb fejtették le a bort, mint a jobbágyok, fejtés után a hordót kimosták, letörölték, tisztántartásukról is jobban gondoskodtak ben J. Wiegand osztrák szakember ugyan dicsérte a magyar híres borokat, - elsősorban az általa jobban ismert északnyugat-dunántúliakat - de a borkezelést Ő is nagyon gyatrának tartotta.így hiába hasonlított a burgundiaira a budai, a karlóvácira a pécsi vörösbor, ha nem tudtak vele úgy bánni, mint pl. a franciák. A somlait hiába hasonlították a champagneiakhoz, ha ezek a magyar borok nem megfelelően kezeltek voltak, így tartósságuk, élvezhetőségük, szállíthatóságuk sok problémát vetett fel. J. Wiegand, mint osztrák, természetesen nem vehette észre és nem is szólhatott a felvilágosult abszolutisztikus uralkodók reformszellemében írt szakkönyvében az osztrák vámpolitika szakismeretet romboló, a silány tömegtermelésű borokat előtérbe engedő század eleji hatásáról, a feudális-és az osztrák függési viszonyból eredő magyar borgazdasági károkról. A jó természeti, ökológiai borvidéki, termőhelyi adottságok révén a borászati ismeretek hiányosságai még sokáig ellepleződtek. Így ezért lehetett, hogy a német Germershausen is dicséri, sőt követendő példaként emlegette ben a magyar borászatot. Auch von Ungarn, Italienern und Rheinländern müssen wir noch viel lernen. -írta, vagyis, hogy a magyarokról, olaszoktól és a rajnai szőlősgazdáktól még sokat kell tanulni. Azonban Ő is valószínű csak az északnyugat-dunántúli és a tokaji borokat ismerte. Skerlecz Miklós báró már nagyon világosan rámutatott a hazai borkezelés hibáinak okára és orvoslásának módjára, amikor azt írta, hogy: Csak a borok kezelése és megőrzése hagy még hátra kivánni valót, ámde ha a kivitelét megkönnyebbítenék ez is tökéletesednék. A borászati szakismeretek terjedését az a nagyfokú titkolózás is nehezítette, amiről Bél Mátyás számolt be Kőszegről. Az ecetesedő és a nyúlosodó bor ellenszerét, amit általánosan ismertek itt, nem sikerült senkitől sem megtudnia. Az ugyanis családi ismeretként apáról fiúra szállt, a titkokat kézzel írt receptes könyvekben őrizték meg, amilyent 1832-ből pl. Fertőfehéregyházán (Donnerskirchen) is a közelmúltig őriztek. A magyar borászat helyzetén - a kereskedelem-vámpolitika javítása helyett - az január 17-én elhangzott királyi parancs próbált valamit javítani. Természetesen nem sok sikerrel, azonban kijelölte a borkezelések lehetséges útját, amikor a kémia korabeli ismereteinek borászati felhasználását megparancsolta. Ez merőben új volt a korábban ismert borkezeléseknél. Ezzel is nyomatékot kapott az az új gazdaságpolitika, amely a borászatot új alapokra tevő francia szakirodalom megismerését és megismertetését szorgalmazta. Chaptal és munkatársai ugyanis a természettudomány korabeli legújabb eredményeit építették be az új borkezelési ismereteikbe. A 18. század végi francia szakkönyvek hatása és a szakszerűbb bortermelés csakis a jobbágyfelszabadítás, a szőlődézsma és az italmérési monopólium megszüntetésével teljesedhetett ki, azzal függött össze. A század közepétől a szaksajtó nagy propagandába kezdett a helyes borkezelés 35

32 népszerűsítésére, így még a közkézen forgó naptárak, kalendáriumok is rövidebb, hosszabb terjedelemben foglalkoztak ezekkel a kérdésekkel. Az uradalmi pincék a 19. század közepétől egyre inkább a helyes borkezelések legfőbb példamutatóivá váltak. Szakértő uradalmi alkalmazottakról Entz Ferenc irányításával az Országos Gazdasági Egyesület budai mintapincéjében gondoskodtak, ahol Szebenyi Sándor gyakorlati oktatása mellett sajátíthatták el a hallgatók a borászati szakismeretet ben még a gyér érdeklődésről számolt be Korizmics László, bár külföldi is járt már ide. Szebenyinek ugyanis nagy szaktekintélye volt, több uradalmi pince borát gondozta. Bécsben Schwartzerbornagykereskedőnél tanult és szerzett képesítést. A borkezelés ismerete és alkalmazása nélkül eladhatatlanná váltak a borok. Greger Miksa londoni magyar borkereskedő levelében azt írta Korizmics Lászlónak ebben az időben: Rosszul állok igen... a hazából ez évben érkezett borokkal, melyek úgy látszik, minden iskolázás nélkül küldetnek ide; ugy hogy a legtöbb teljes forrásban érkezik az angol piaczokra A MUSTFORRÁS GYORSASÁGA, A HŐMÉRSÉKLET ÉS AZ ERJEDÉS KAPCSOLATÁNAK ISMERETE A 18. században még újborként fogyasztották el az éppen kiforrt, vagy még részben erjedésben levő bort. A tárolási tér, hely hiánya, szűkössége, valamint a borkezelések ismeretének vagy gyakorlatának hiánya okozta az újbor fogyasztásának szokását. Az északnyugat-dunántúli szőlőterületen részben a tárolás és részben a szakismeret révén ó borokat is tartottak a pincékben. Már Bél Mátyás is leírta, hogy a kőszegiek úgy tartották, ha lassan forrt ki a must, jobb és nemesebb ital lesz belőle. Ha viszont gyorsan, hirtelen forrt ki, akkor csípős és fanyar borra számíthattak. Jó előjelnek azt vették, ha erjedés után a Duna vizéhez hasonlított, se nem sárga, se nem fehér a színe, az íze pedig bizonyos csípősséget mutatott kesernyés íz mellett. J. Wiegand is 1774-ben jobbnak tartotta már a lassan kiforró must borát, mint ahogy az erjedés szerepét felismerő későbbi szakirodalom is. A bortermelők tapasztalatai közt hamar felfigyeltek a hőmérséklet és az erjedés gyorsasága közti összefüggésre.bél is azt írta, ha meleg az ősz, már másnap erjedésnek indult a must, ha nem, akkor csak 4-5 nap múlva. Hasonló módon, minél édesebb, sűrűbb volt a must, annál később indult erjedésnek, pezsgésnek. Már a 18. század elején megfogalmazódott, hogy általában 8 napig forr a must, de eltarthatott 14, sőt még több ideig is. Megfigyelték azt is, hogy június elején, a szőlő virágzásakor szintén erjedésnek indult a bor. Rozier 1769-ben a hőmérséklet hatását vizsgálva az erjedés gyorsaságával, erősségével egyenes arányt tapasztalt. Eredményét egy 1740-ben végzett megfigyeléssel is megerősítette, amikor melegített mustot öntöttek a lassan erjedő mustba. A musterjedésben a levegő szerepére is felfigyeltek, így Gentil kísérleteire hivatkozva Chaptal megállapította, hogy levegő nélkül nincs erjedés. Ugyanakkor erjedés közben hő keletkezik, pl. nagyobb tömegű mustnál az erjedési hő magasabb, a híg, vizes mustnál a kiforrás lassúbb és elhúzódó. Az erjedő mustból felszabaduló Szénsavanyúságú levegő -t, vagyis a CO 2 -t (a mustgázt) felismerték, sőt az emberi szervezetre gyakorolt veszélyére fel is hívták a figyelmet. A kierjedés és a hőmérséklet kapcsolatára, a kierjedés gyorsasága és a tökéletes bor, íz, zamat közötti összefüggésre Mátyus I. is felhívta a figyelmet 1792-ben, Pethe Ferenc pedig 1817-ben, a Nemzeti Gazdában a kései alacsony hőmérsékletű szüretek, magas cukortartalmú mustjának tisztítására ajánlotta a derítést a vontatottan haladó erjedés gyorsítására. 5.2 AZ ERJESZTŐ, ÉLESZTŐ MIKROORGANIZMUSOKISMERETE Az alkoholos erjedés főkövetkezménye az alkohol, - amit Chaptal, Lavoisier 1789-es kísérleti eredményei alapján megállapított, majd Pasteur pontosabban meghatározta az alkoholos erjedés fő termékeit. A mikroszkóp alatt pedig már a must mikroorganizmusait is látták. Ezek elágazó láncfüzérek és egysejtűek voltak, amiket Ress a vizsgálatai nyomán Sacharomyces ellypsoideusnak nevezett el. Leibig német kémikus úgy vélte, hogy ezek nem okozói, hanem az erjedés okozatai. Ennek a felfogásnak az ellenkezőjét bizonyította beschwann és Pasteur 1857-ben. Ők ugyanis a felforralt mustot lezárták karbolsavas gyapottal, ami a levegő hozzájutását biztosította, de a levegőben levő mikroorganizmusokét meggátolta. Ha robbanógyapotot tettek az erjedésre előkészített must edénye felé, az ugyancsak megszűrte a levegőt. Viszont a közönséges gyapot nem szűrte meg a levegőt a mikroorganizmusoktól, így az erjedés beindult. Ezzel Pasteur francia 36

33 mikrobiológus, kémikus bizonyította, hogy az erjedés okai a levegőben levő élesztő gombák, melyek sarjadzással szaporodnak, és láncba állva egy darabig egyben maradnak, majd elszaporodva széjjelesnek. Arra a kérdésre, hogy hogyan kerültek be a mustba az erjesztő mikrobák, Ress adta meg a választ, hogy a szőlőbogyókon keresztül. Ha az életfeltételek nem kedveztek, akkor erős, vastag falu spórákra estek szét, melyek hosszú ideig életképességüket megtartották. A mikroorganizmusok életműködése +4 c o - nál megszűnik, ezért az erjedés elhúzódik. Ezért pl. a Rajna vidékén a későőszi, hó alóli szüreteléskor bár a relatív cukortartalom magasabb volt, az alacsonyabb hőmérséklet miatt az erjedés 3-4 hónapig is eltartott. Magyarországon a minőségi bortermelő borvidékeken is, főleg a minőségi, sokszor aszúborkészítésre törekvő egyházi szőlőkben és uradalmi-majorsági szőlőkben hasonlóképpen későn szüreteltek a jobb minőség reményében, bár ezzel az erjedés ideje is elhúzódott. Mivel az erjedést élő szervezetek végzik, ezért oxigénre volt szükségük életfolyamataikhoz. A Rajna vidéki bortermelők a mustot egy kádban ezért naponként 10 percig lapáttal szelelték - mint a magtisztítás esetében - addig, amíg az erjedés be nem indult. Ezután hordóba fejtették át és így józamatú bort kaptak. Pasteur mutatott rá az eljárás helyességére és azt meg is magyarázta. Ezt az eljárást vette át később szellőztetés néven a borszakirodalom. Ezt a rajnai népi módszert Babó Lajos javította azzal, hogy körbeforgó lapátot szerkesztett, Blankenhorn pedig levegő befújását könnyítő légsűrítőt alkalmazott. Magyarországon azonban 1888-ban még kísérlet sem volt a must levegőztetésére. 5.3 AZ ERJEDÉS BEINDULÁSÁNAK NEHÉZSÉGE ÉS BEINDÍTÁSA A must-borerjedés figyelemmel kisérése sok új tapasztalattal bővítette az eddigi ismereteket. Chaptal a 18. század végén a már korábban is megfigyelt szőlőfakadás, szőlővirágzás és a szőlőbogyó színeződése körüli erjedés-újraerjedést nem a szőlőnövénnyel szimpatizáló, együtt érző mustnak - bornak tulajdonította, hanem természettudományos megfigyelései alapján az időjárás változásának, ami a szőlőnövényre és a borerjedésre is hatott. Az erjedési ismeretek hiánya más babonás és misztikus történetek keletkezéséhez is vezettek. Így. pl. a Magyar Hírmondó 1780-ban számolt be egy kocsmáros esetéről, akihez egy diák beszállva egy üveg bort kért éjjelre. Másnap továbbment, de a kocsmában felejtette a palacknyi borát, ami utóerjedésnek indulva épp akkor vetette szét a bedugaszolt palackot, amikor 2 fegyveres katona a kocsmában békességben italozott. A katonák felugrálva fegyver után kaptak, és a kérdőre vont kocsmáros a garabonciás diák boszorkányosságára hivatkozva védekezett. Az időjárástól, hőmérséklettől függő erjedést tudatosan kellett irányítani, hogy a bortermelő ne legyen kiszolgáltatva a változó időjárásnak. Chaptal a 18. század végén már arról számolt be, hogy az északibb bortermelő területeken a must alkoholos erjedését be kellett indítani, vagy meg kellett gyorsítani. Ezért hosszú, mélyre nyúló tölcséren, felmelegített must hozzáöntésével, a must felkeverésével, a mustos hordó befedésével indították el az erjedést. A musttisztulást is melegített must hozzáöntésével érték el. A magyar szakirodalom először 1797-ben, a Vis'gálódó Magyar Gazda lapjain ajánlotta először ezt a módszert. Nagyváthy viszont aszúborseprőt javasolt az erjedés beindítására. A must szellőztetése és így a mikroorganizmusok oxigénnel jobb ellátása - a délnémet szőlőterületeken a 19. század közepén kezdődött el, majd a magyar szakirodalom az 1870-es évektől ismertette ezt a módszert és a kifejlesztett eszközöket. A must erjedését a fűthető erjesztő kamrákban lehetett leghatásosabban irányítani, amit a 19. század elejétől a nyugat-európai borvidékeken már alkalmaztak. Dunántúlon csak a század második felének közepén merült fel ezek hiánya, amit elsősorban a nagyuradalmak tudtak építéssel pótolni. Rudinai Molnár István a pannonhalmi főapátnak írt szakvéleményében is november 16-án erjesztőkamra megépítésére tett részletes javaslatot a bencés borok jobb minősége érdekében. 37

34 6. AZ ELSŐ ORVOSI BORDISSZERTÁCIÓ A SOPRONI BOROKRÓL, ÉS JELENTŐSÉGE AZ OSZTRÁK-MAGYAR BIRODALOMBAN (1715) Az új-kor történetében a természettudományos végzettségű orvosok és gyógyszerészek számos tudományterületen alkottak maradandót. Így pl. az első magyarországi (mai burgenlandi) borászati szakkönyvet is orvosdoktori disszertációként egy orvos írta meg 1715-ben, a soproni és a Fertó-tó környék borairól. Az orvostörténet azonban a természettudományos végzettségük ellenére még nem foglakozott a szőlészet-borászat kérdéseiben is jeleskedő nagyszámú orvosdoktorral, nem figyelt fel a tudományosság szakterületén a jelentőségükre, ugyanakkor a szőlészet-borászattörténet sem foglalkozott behatóan velük. A bor egészségügyi-orvosi gyógyító szerepe pedig általánoságban az ókortól kezdve ismert, az ókori szerzők, majd a reneszánsz újrafelfedezésük és az újkori idézésük révén a bor gyógyító hatása közismert volt Európa szerte. Különösen egy olyan bortermelő nagyhatalom, mint Magyarország esetében, ahol a bor nemzeti italnak számított. A magyar borokról a 18. század eleje óta kezdtek bővebben írni, mert a gazdasági jelentősége is ekkortól, a török háborúk végétől kezdett nőni. Bár a reneszánsz szerzők is verseltek és himnuszokat zengtek a magyar borok kiválóságáról, mégis a 18. századi gyógyszerészeti irodalom ennek ellenére sokáig alig említi a magyar borokat, gyógyhatásukat. Sem Magnetus, sem Sommerhoff, sem Schroeder hatalmas összegző munkái nem adnak támpontot ebben a kérdésben. De még a század elejének ismertebb gyógyszerkönyvei sem utalnak erre. Ezért is fontosak azok az orvosdoktori disszertációk és egyéb tanulmányok, amelyek a magyar borok gyógyhatásait igyekeztek propagálni sikerrel, mert a 18. század második felében már a nyugat-európai gyógyszerkönyvekbe és gyógyszerészi-orvosi dolgozatokba gyakran megjelent a vinum Hungaricum különösen a tokaji bor, de a somlói, ság-hegyi is, mint ajánlott gyógyszer. Az általánosabb magyarországi orvosi munkákban, a bor, mint gyógyszer előfordult, Kyr Páltól Pápai Párizig és a nagy összegzőig, Mátyus Istvánig. De az orvosok a bor gyógyító hasznai mellett már a magyar borokról, a korabeli szőlő-és a bortermelésről is hírt adtak. Az első alaposabb orvosi leírás Komáromy János Pétertől ( ) a Bázelben kiadott, a soproni (részben mai burgenlandi) borokról szóló munkájában olvasható. A szabad királyi városi címmel rendelkező város szenátusának ajánlotta a szerző a 40 oldalas orvosi disszertációját. Ebben a környezeti-ökológiai tényezők mellett a Sopron környéki szőlőfajtákról, borokról, a borkezelésről, a pincemunkákról és főleg a borral kezelt betegségekről és a bor ártalmairól szólt röviden. Az orvosi disszertáció a kor tudományos szinvonalán állott és első volt, amely a bort, mint a gyógyítás eszközét, tárgyát vizsgálta. Komáromy János Péter kemiatrikus felfogású írását a korabeli szakírók is átvették, sőt hatása az osztrák-német orvostudományra is kimutatható. Így pl. Neumann, majd az ismert osztrák orvosdoktor, Hoffmann munkásságára is. A soproni borokról értekező magyar orvos a korabeli orvosi teoriákat és gondolatokat is sűrítette a disszertációjába. Így pl. a jellegzetes jatrokémia elméletét (vagyis az emberi szervezetben zajló kémiai reakciók eredményeképpen él az ember), illetve a jatrofizikai gondolatok, irányzatok, amelyeket a 18. sz.-ban a vitalista, majd a romantikus orvosi teoriák szorítottak ki. Komáromy a szőlő ökológiai és a talajadottságai igényénél is egy orvosra, a berlini udvari főorvosra, Elsholz Johann Sigismundra hivatkozott, aki kiváló botanikus is volt, és az anthropometria és a gyógyszeres, vénás inyekciók egyik úttörője is. Érdekes módon, a Sopron környéki szőlőkben a keleti fekvésűeket tartotta a legjobbaknak Friedrich Hoffmann, Johann Coler és Philipp Jacob Sachs breslaui orvos szintén szőlészeti-borászati munkáira hivatkozva. A magyar származású, doktori fokozatot elérő szerző számos orvosdoktor korabeli szakmunkáját ismerte és támaszkodott, hivatkozott is rájuk. Így pl. Agricola, Johannes ingolstadti orvosprofesszor Medicinae herbariae libri do, Bázelban 1539-ben megjelent híres gyógynövény szakmunkájára, vagy Gryllus, Laurentius bajor orvos De sapore dulci et amaro című 1566-ban, halála után Prágában megjelent könyvére. De ismerte Nicolas Lemery francia gyógyszerész-kémikus-orvos, az európai gyógyszerészeti terminológia megújítója és a kisérletes gyógyszertan megalapozójának munkáját, ugyanúgy, mint Friedrich Hoffmannt ( ), Tinelli, Mauritius 16. századi sienai orvost, Rommel, Petrus 17. századi német orvost, Sayer, Henricus 17. századi angol orvost, Ettmüller, Michael német orvost, a kemiatria egyik jelentős képviselőjét, Ferdinandus, Epiphanius misagnai származású olasz orvost, Fumanelli 16. századi olasz orvost, Zacchias, Paulus olasz orvost, a 38

35 törvényszéki orvostan atyját, Primerose James angol orvost, vagy éppen a felső-ausztriai Bittenkraut Johannes Christophorus-t, a filozófia és az orvostudomány doktorát, akik munkájára szintén hivatkozott és alapozott. Nem véletlen, hogy Komáromy János Péter alapos ismereteire sok helyen a magyar szerzőre nem hivatkozva, a forrás említése nélkül jelent meg 1721-ben a korszak kiemelkedő orvosának Friedrich Hoffmann ( ) disszertációja, a magyar borok kíváló tulajdonságairól. A könyv társszerzője Johannes Melchior Welsch, hallei orvostanhallgató volt, aki a magyar részeket írta.(hoffmann, Friedrich: Dissertatio de vini Hunarici excellente natura, virtute et usu. Halle ) Hoffmann a század egyik legnagyobb hatású orvosi rendszeralkotója, a funkcionális szemlélet egyik úttörője és számos korabeli sikeres orvosság feltatálója is. Ez idő tájt, 1720-ban a híres felvidéki orvos-polihisztor-történetíró, Bél Mátyás ( ) az Acta Vratislaviensia-ban a magyar borról cikket jelentetett meg, majd 1723-ban a Hungariae antiquae et novae prodromus függelékében szintén a soproni borokról. Látható, hogy Komáromy az orvosdoktori disszertáció témájának választott borvizsgálatával felhívta a figyelmet a magyar borra, illetve példát mutatott, hogy hogyan lehet feldolgozni orvosi szemmel ezt a nemes italt, és elindította orvosdoktori vizsgálatával a magyar bor vizsgálatát. Sopron mellett, Győrben 1718-, Kőszegen és Szombathelyen Vas vármegye első főorvosaként a tarcsafürdői (Bad Tatsmansdorf) savanyúvízet is analizálta és gyógyászati szempontból megvizsgálta 1744-ben. A bor összetételét, az alkotó elemek kialakulását, valamint ezeknek a bor ízére, tulajdonságaira gyakorolt hatását, a kellemetlen hatások elleni borkezeléseket ismerteti. A bor lepárlásakor visszamaradt szárazanyagtartalmat, a különböző sókat károsnak tartotta. Hangsúlyozta, hogy : A borivást nem kell megvetni vagy tiltani, inkább ajánlani érdemes, sőt, mint erősítő, roboráló, kitűnő kedélyjavító szert az orvosoknak olykor egyenest igaz csak mértékkel fel kell írniuk és rendelniök szükséges. A bort a pestis ellen is eredményesen, a fertőzés megelőzésre használták. 21 különböző betegség típus ellen ajánlotta 1715-ben Komáromy a bort belsőleg. Külsőleg 8 alkalommal (gyulladás, duzzanatok, sebek, fekélyek, szifilisz, skorbut, rüh ellen) fürdőként. Nem megvetendő volt már a 18. század elején, a kevés édes íz, a sok savanyú korabeli íz dominenciája mellett a magyar borok édessége, kitünősége a kontinentális európai borvidékek között. A bajor borok savanykás karcos, durva ízére sokan panaszkodtak ebben az időben. Az édes és a nagy alkoholtartalmú gyógyborokat az általa is leírt Augster (Furmint vagy Góhér) a Muscateller (muskotályos) és a Meyer fajták adták, amelyek aszúsodtak is természetes körülmények között. Nem véletlen, hogy Sopron város magisztrátusa augusztus elején a megért szőlőből a bécsi császári udvarba, asztalra is szállított. Ez a szokás már későközépkori, hiszen a gazdálkodó nagyasszonyok a Nádasdy, a Batthyány uradalmakból is küldtek mindig kóstolót Bécsbe. De paraszti gyakorlatban a Sopron környéki falvak korai érésű gyümölcsei legjobb piaca a 19. században is Bécs volt. A Gӓiβdutten - nek nevezett kecskecsöcsű - már az ókorban is ismert fajtát csemegeszőlőként szemezgetve használták fel gyógyhatásait élvezve. De az aszúsodó érett fajtákat, ha nem szedték külön, akkor szamorodni típusú bort kaptak, ahol az aszúszemek sokasága javította a minőséget és egyféle gyógybort jelentett már a 18. században. Komáromy azonban nem csak jó orvos és megfigyelő volt, hanem a társadalmi-gazdasági összefüggésekre is felfigyelt, amikor hangot adott annak, hogy a bécsi udvar gazdaságpolitikájában a magyar bor kivitelét megnehezítette, ami a magyar borok nyugat-európai megismerését akadályozta. A magyar borokat az osztrák boroknál jobbnak tartotta, mert az osztrákok gyengébbek, alacsonyabb alkoholtartalmúak voltak a must alacsonyabb cukortartalma miatt. A sopronit az aszúszemek sokasága miatt a tokajihoz hasonlította 1715-ben. Azt is megírta, hogy Ausztriában a köszvényesek száma nagyobb volt, mint Magyarországon, mert szerinte Magyarországon a bort mindennap, de mértékkel itták. Komáromy János Péter orvosi disszertációja és fellángoló hatása után a bor, mint orvosi disszertációs téma a 18. század közepétől hosszú időre letünt, és csak a magyar reformkorban (Vormärtz) bukkan ismét elő, Roth János Péter 1828-ban, Grosz Fülöp 1830-ban, Dvorzsák János 1834-ben, Prodan Lajos 1837-ben, Szabó Dávid 1838-ban megjelent orvosi disszertációiban. Komáromy János Péter első borral foglalkozó orvosi disszertációja tehát megnyitotta az utat az ilyen jellegű, témájú orvosi disszertációk előtt, és hatása a szomszédos, mindenek előtt az osztrák-német orvosi disszertációkra is kimutatható. Első leírása, értékelése a magyar (ma részben burgenlandi) 39

36 borokról akkor is értékes, ha az orvosi disszertációkat záró, értékelő elmés és tréfás hangú emléksorok közt pl. a Komáromyt értékelő és biráló Zwinger bázeli tanár latin epigrammájában annak adott hangot, hogy a disszertáció írója szerinte nem saját gyakorlatából és tapasztalatából ismerné a magyar bor gyógyító hatását, mert akkor nem volna ily kíváló, ha pedig nincs saját tapasztalat, akkor hiába is beszél a jó magyar (részben mai burgenlandi) borokról. 40

37 7. A MAGYAR SZŐLÉSZETI-BORÁSZATI SZAKNYELV ÉS SZAKTERMINOLÓGIA KIALAKULÁSA, FEJLŐDÉSE A magyar nyelvű szőlészeti-borászati szakirodalom megjelenése maga után vonta a magyar szőlészeti-borászati szaknyelv és szakterminológiai kialakulását, csiszolódását, fejlődését. Az első szakirodalmi próbálkozások még adaptációk, a külföldi szakirodalmak hatását magán hordozóak voltak. Nem egyszer a szakmai megnevezések még pontatlanok és nem egzaktak, nem, pontosak voltak. Mindez az egységes szaknyelv kialakulása előtti, esetleg területileg, a népi terminológiai eltérések miatt alakulhatott ki.érdekes módon a természet megismerésében és ezeknek az új ismereteknek a továbbadásában és így a polgárosodás felé haladó úton is éppen a vidéki papság és a felvilágosodástól megittasult, természettudományos végzettségű városi polgárok, elsősorban az orvosok jártak elől. Az állat - baromorvoslók korabeli útmutatásait, talán csak a középkori gyökerekkel rendelkező kertészeti - az egykori herbáriumok és füves- (Kreuterbuch) könyvek -, valamint a szőlészet-borászat, különösen a borkezelések és a borok beltartalmi értékeivel foglalkozó orvosi disszertációk sokasága múlta felül. Mindezek nagy számához Paracelsus alkimista rejtélyei is hozzájárultak. Nagy visszhangú munkásságát számos követője folytatta tovább, a tokaji szőlőkben és borban rejlő arany titkát kutatva, meg akarták fejteni a tokaji borok legendáját, ami messzi földön híressé tette a borvidéket. Az első magyarnyelvű mezőgazdasági szakkönyv szerzője, Nagyváthy János is sokat merített az 1791-ben megjelent kétkötetes szakkönyvében a korábbi évszázadok és a 18. századvégi újabb agrártudományi ismeretekből. Ezek mind a belföldi, mind a külföldi szakkönyveket, tapasztalatokat jelentették. Ő is többször hivatkozik elsősorban német lelkészek és katolikus papok mezőgazdasági megfigyeléseire, oktatására, tanítására. Az sem volt véletlen, hogy az európai gazdálkodásttalajművelést megújító angol Thaer, vagy Nagyváthy nagytekintélyű, európai hírnevű tanára Mitterpacher Lajos, valamint mindnyájuk kortárs agrárszakembere, a falusi élet és gazdálkodás fáradhatatlan reformere, Tessedik Sámuel is egyházát szolgálta. De a magyar szakemberek szőlészetiborászati vonatkozású tevékenysége a bécsi udvar és a felvilágosodás eszméivel harmonizáltan egy nagyobb keretbe ágyazottan, az egyházak híveit, az adófizetők életét, a földből és a földért élőket segítette a 18. század végén, a 19. század elején. De mit is nevezhetünk, vehetünk ismeretterjesztésnek ekkor, miben különbözött a korabeli agrár ismeretterjesztés a szakmai leírásoktól, az elmélyült tudományos munkáktól? Az első magyarnyelvű szakmunkák és a csak népnevelő, gazdálkodást általánosságban javítani szándékozó, népszerű ismeretterjesztő kiadványok között nehéz ebben az időszakban még különbséget tenni. A magyar szakkönyvek szókincse és a terminológiai egységesülése ebben a korai időszakban még szegényes. Aki szakkönyvet írt, általában az előfizetőkért kilincselt, támogatókat keresett, ezért közérthetően, könnyen olvashatóan kellett megírnia agrárvonatkozású, szőlészeti-borászati témájú könyvét, lehetőleg sok gyakorlati példával fűszerezve azt. Ez a fajta megközelítés a korabeli mezőgazdasági szakirodalmaknak, a könnyen érthetőségét a felhasználhatóságát, a gyakorlati értékét növelte. Elsősorban a népszerű, könnyen fogalmazott és olvasmányos közlésekről, a gazdálkodást javító és a mezőgazdaság gyakorlati problémáira választ kereső és adó rövidebb és átfogóbb írások voltak a kelendőek. Ezeket lehetett az agrár-ismeretterjesztés és szaktanácsadás körébe tartozóaknak venni. Nem véletlen, hogy pl. Mitterpacher Lajos háromkötetes egyetemi tankönyvéből különböző terjedelmű, különböző témakörű kisebb füzeteket adtak ki, ami nemcsak a felhasználhatóságát, hanem a különböző nemzetiségek nyelvére lefordítva, a korszerűbb gazdálkodás elterjedését is célozta, a bécsi udvar hathatós támogatása és szándékai szerint is. A 17. sz. végi magyarországi mezőgazdasági szakismeretek átadása az ország középső területeit uraló török miatt elmaradt az európai fejlődéstől, még ha az erdélyi és a nyugat-magyarországi területekről, Európával kapcsolatot tartó néhány példát fel is hozhatunk. A 18. sz. első felében a korábban már megjelent művek bár újabb kiadásokban jelentek meg, de változatlan, korábbi tartalommal. Így 1753-ig 4 újabb kiadását érte meg pl. Lippay János mezőgazdasági munkákat havonta rendszerező és leíró híres Calendarium-a, és ebben az évben jelent meg másodszor a Posoni Kert is, amely a 17. század közepétől, mint az első magyar nyelvű kertészeti szakkönyv, két évszázadon keresztül meghatározó, értékorientáló, viszonyító szakmunka volt, elsősorban a 41

38 magyarországi kertészet területén. A Calendarium oeconomicum perpetuum -ot abban a korszakban írta, amikor az ország lakossága három részre szakadtan, csaknem állandó harcokban élt. E művével is sokat szenvedett országát akarta szolgálni, ahogy megfogalmazta:...az Magyar Nemzetnek eleiben járulni. Művének fontosságát bizonyítja az a tény, hogy a Calendárium hat kiadást ért meg, amelyekből három már a 18. században jelent meg. Hatása még a későbbi időszakokban is érződött. Jól ismerte Magyarország gazdasági adottságait, az ember és környezete viszonyának fontosságát. Könyvébe foglalt tanácsai azonban - amelyre különösen felhívta az olvasók figyelmét - elsősorban Nyugat,- és Északnyugat-Magyarországra alkalmazhatók. A Calendáriumot még az ókori, rómaikori szerzők naptáraihoz hasonlóan készítette, az egyes mezőgazdasági munkákat a hónapok rendjében sorolta fel. A reneszánsz korszak ezt elevenítette fel és ennek egy kiváló, kései magyar példája Lippay János Calendáriuma is. Művében havi részletezéssel, időrendi sorrendben írta le az egyes időszakokra esedékes gazdasági munkákat 62 oldalon 278 pontba foglalva. Részletesen ismertette az állatenyésztés és a növénytermesztés, gyümölcs-, zöldség-, szőlőtermesztéssel kapcsolatos munkák sorrendiségét, a borkezelés időszerű teendőit. Négyszer jelent meg Szent-Iványi Márton Oeconomia philosophica kalendáriuma is. Mindezekben itt-ott még a középkori misztikus babonák, hiedelmek is megtalálhatók. Mindezek mutatják, hogy a konzervatív ismereteket ismételten fel-felhozó kalendáriumok, amelyekből sok népies, egyszerű kalendárium is merített és idézett, nem járultak hozzá a korabeli korszerűbb mezőgazdasági ismeretek elterjesztéséhez, megismertetéséhez. Számos ismeretterjesztő gazdálkodási, pl. szőlészeti-borászati munkát Magyarországon a Nyugat-Európában járt orvosok és a híres nyugat-európai egyetemeken tanult természetvizsgálók írtak. Ma még nem feltárt ez a terület, pedig az orvosi disszertációk egy része a gazdálkodással, az agrárviszonyokkal foglalkozott. (De még a 19. század közepén, tehát majd másfél évszázad után is a szőlészet-borászat és a kertészeti szakirodalmat az orvosokból lett műkedvelő, autodidakták írták és próbálták ki a nemesítések és a szőlészeti, majd a borászati ezermesterséget). Külföldi orvosok és természetvizsgálók is értekezéseik sorát adták ki a korabeli magyar agrártermelés híres termékeiről, természetesen elsősorban a 18. században már híres magyar borokról, a szőlőművelésről, a szőlőtermesztő vidékekről. (Az első borvidék beosztás, meghatározás a 18. század elején már meg is történt). A mezőgazdasági megjelent szakirodalomnak idegen nyelven, majd magyarul is- a termesztéstechnológiára gyakorolt hatása révén is - az állami ösztönzés (1760) kezdeteitől a hadsereg ellátása és az adóalap biztosítása volt a legfontosabb célja. A parasztok szakirodalom olvasása, tájékozódása azonban - épp akik számára ezek a könyvek általános ismeretterjesztő színvonalon készültek - elég ritka jelenség volt. Már pedig a korabeli szakirodalom sikerét nagymértékben csökkentette a csak magyarul olvasás, illetve a nemolvasás.a század hatásos, de kis területre és kevesebb emberre ható ismeretterjesztése a személyes példa, példamutatás és oktatás volt. Személyes példamutatással és oktatással Magyarországon Tessedik Sámuel tevékenysége emelkedik ki. Mind gyakorlati, mind elméleti-oktatási tevékenysége, tudományos ismeretterjesztő munkája egy rendszerbe, keretbe fogható, amely példaértékű, úttörő jelentőségű volt. Tessedik Sámuel munkássága, a tudományos ismeretterjesztésben teljességre törekvése nem érthető meg fiatalkori tanulmányai, nevelkedése nélkül. Tessedik életének túlnyomó része, nevelkedése, emberré válása, munkásságának zöme a 18. századra esett, a felvilágosodás európai és magyarországi erőviszonyai közepette. Vigyázó szemetek Párizsra vessétek - mondja később Batsányi és az 1789-es francia forradalmat előkészítő francia felvilágosítók előtt is, mint epicentrum előtt, zászlót hajt. Eszmék, filozófiai áramlatok előtt nincsenek országhatárok. Fegyveres katonák elkobozhatják a francia-német határon Diderot, Voltaire, Rousseau köteteit. A világban utazgató kultúrált nemeseink, pl. gr. Teleki József, Széchenyi Ferenc, a testőrírók, a főleg német egyetemeket látogató protestáns ifjak jelentettek elsősorban közvetítő szerepet az új eszmék és a hazai befogadó réteg között. Hozták haza az itt-ott felszívott korabeli modern eszméket, főleg a hagyományos feudális értékrend elleni támadást, az enciklopédikus tudásra törekvő közös vállalkozást, az elmélet és a gyakorlat, a filozófia és a technika társadalom modernizáló kapcsolatát, a világ megismerhetőségének és az elnyomott, felemelendő néptömegek segítésének, felkarolásának eszméjét. Hozták magukkal az 1760-as évektől a felvilágosodás mindinkább szétágazó, különböző, eltérő és olykor egymással is szembeforduló irányzatait, sőt furcsa ellentmondásként a szűknek bizonyult rációval szemben az irracionalizmus mindig megújuló emberi igényét is, aminek legpregnánsabb tünete az új sensibilité, a 19. sz. küszöbén a német politikai romantika. 42

39 A kibontakozó, modern kezdeményezések és a hagyományos, tradicionális, régi erők konfliktusa adta meg a peremzónához tartozó Magyarország fejlődésének kissé archaikus jellegét. Mindez éltette az agrárszakismeretek terjesztését és erősítette azt, hatott rá. Az ország a Habsburg birodalmon belül a viszonylag fejlettebb cseh és osztrák tartományokhoz képest, ugyan gazdaságilag alárendelt helyzetet foglalt el, de ugyanakkor bizonyos ösztönző, módosító impulzusokat is kapott, újból megindult a mezőgazdasági termelés, élénkült a kereskedelem, főleg az agrárexport, amely főleg a Duna vízi útján haladt nyugat felé től kezdve az első newtoni szellemű szakmunkákat, tankönyveket, az egyetem volt jezsuita tanárai írták. De a protestáns ifjak, tanárok is az új természettudományos eredményekkel tértek haza a külföldi egyetemekről. Ezek között volt Tessedik is. Epur si muove - mondta erről a korról később a fiatal Jókai. Rohamosan nőtt a korábbi évtizedekhez képest a hazai könyvkiadás, a nyomdák száma is megsokszorozódott, a sajtótermékek száma is (1764-től német nyelven rendszeresen jelennek meg lapok, 1780-tól magyarul). Nagy könyvtárak alakultak; világi és főnemesi gyűjtemények is (új, korszerű külföldi művekkel!). Kibővült a felsőoktatás tól a selmeci bányatisztképzőt Akadémia rangjára emelték ben orvosi karral gazdagodott az egyetem ben Mérnöki Intézettel bővült a bölcsészeti kar. Mindez azt jelzi, hogy új, laikus, szakképzett értelmiséget nevelt ki magának a felvilágosodás. A szegény, nemes ifjak mellett egyre több nem nemes is toborzódott az egyetemi hallgatók sorába. A jobbágy-paraszti réteget, a mezőgazdaságban dolgozók nagy arányát azonban, a felvilágosodás sem Franciaországban és Nyugat-Európában, sem pedig Magyarországon nem igen érte el. Kivételnek csak azok a kisebb hatósugarú kezdeményezések jelentettek, ahol egy-egy, természettudomány és gazdálkodás iránt érdeklődő pap, paptanár tekintette szívügyének a parasztfiatalok tanítását, (német földön, Csehországban, Morvaországban, Ausztriában). Ilyen előképek után kezdett bele szarvasi tudományos, agrárpedagógiai tevékenységébe Tessedik Sámuel is, az erlangeni, göttingeni, pozsonyi evangélikus értelmiségi körök hatására. Agrártevékenységének komplex voltát egy eddig nem vizsgált, de szerteágazó, mégis szűk szakterületen, a szőlészeti-borászati-kertészeti ismeretterjesztői tevékenységén keresztül mutatom be részletesen, jelezve, hogy mennyi nehézséggel és példamutató lelkesedéssel, kitartással végezte ezt a jellegű munkáját. Ugyanakkor nem hallgatom el, azokat az átmeneti sikertelenségeket, vagy nehézségeket, amit nem tudott megoldani, amin nem tudott úrrá lenni, épp környezete társadalmigazdasági fásultsága miatt. Szakmai, tanulmányutakon szerzett tapasztalatait, a kertészkedésben, szőlészeti munkáiban alkalmazta is. /Elsősorban a német termesztőtájak ismereteit, alma, körte, gyümölcsbor, ill. alacsony alkoholtartalmú üditőitalok, káposztafélék és salátafélék termesztési-honosítási próbálkozásait lehet itt most megemlíteni. Pl.1771-ben Pozsonyból és más tájkörzetekből gyümölcsfajtákat, 1774-ben szintén Pozsonyból szőlőfajtákat, 1790-ben Bécsből 93 gyümölcsfajtát, 1798-ban Altonából /Hamburg környékéről/ spárgát, 1803-ban Eperjesről gyümölcsfákat hozatott és telepített el. A szőlészeti munkálkodásával pozsonyi szőlőfajtákat igyekezett meghonosítani Szarvason, de sikert csak a szőlőskertektől távol eső dülőkben ért el a madarak általi nagymértékű pusztítás miatt. A kétszintes termesztést, a köztesnek használt gyümölcsfákat helytelenítette a szőlőkben, fák nélkül ugyanis jobbnak tartotta a termés és a bor minőségét. Gyümölcstermesztési és díszfatelepítési próbálkozásaiban több fajjal és több száz fajtával kísérletezett. Talajt forgattatott, trágyáztatott, ültetett, és sövénynek alakított ki több fajt ben Szarvason három gyümölcsfaiskolát alapított. Gyümölcsecetet és pálinkát főzetett, a cefrét állatokkal etette fel. A gyűrűzést, nem termő és idős fáknál sikerrel alkalmazta és javasolta, hasonlóan új oltási módokkal. A zöldségtermesztés területén Szarvason 1773-ban áttelelő salátát honosított meg, amelyek a környező községekben ekkor már ismertek voltak. Káposzta és répamagot osztott szét a szarvasi parasztok között. Kísérletezett és hétszer ismételte meg a dinnye, répa, burgonya földekbe történő, újraszántás nélküli búza és téli árpa vetését. Megállapította, hogy a vízigényes zeller és a spárga nem termeszthető nagy sikerrel az Alföldön. A 19. sz. elején több szőlészeti cikket jelentetett meg. Elsősorban a hibás és téves eljárások kijavítását, a muskotályszőlők iránti figyelmet és a korabeli szakirodalom minél alaposabb tanulmányozását sürgette. Többször megfogalmazta, bővítette az általa 12 pontban összefoglalt magyar szőlészet-borászat hiányosságait az Oekonomische Neuigkeitenund Verhandlungen c. folyóiratban. Tessedik a szőlőfajtákban látta a minőségi termesztés egyik legfontosabb tényezőjét. Ezért hozatott Pozsonyból 1774-ben szaporítóanyagot és azt el is telepítette. Ezeken folytatta fajtamegfigyeléseit, de sikert csak a szőlőskertektől távoli dűlőkben ért el, a nagymértékű 43

40 madárpusztítás miatt. Mint azt már említettem, a kétszintes termesztést, a köztesnek használt gyümölcsfákat helytelenítette a szőlőkben, fák nélkül ugyanis jobbnak tartotta a termés és a bor minőségét. A mezőgazdasági tudományos-ismeretterjesztés fontos eszköze lett a magyar nyelv, különösen a tudományos szakterminológiát jól használó magyar nyelv megteremtése. Az ezért folytatott több évtizedes küzdelem nemcsak a magyar nyelv, hanem a nemzeti öntudat és kultúra kialakításában is fontos tényező lett. Jó példa a magyar agrártudományi ismeretterjesztő nyelvezet igényére és kialakítására a balaton-felvidéki, tótvázsonyi lelkész, Fábián József esete. Fábián 1809-ben egy francia mezőgazdasági nagy szakkönyv fordítását a saját jegyzeteivel, a fogalmakat magyarázó szótárral, továbbá a szőlőcukor, a szőlőmagolaj és a krispán készítéséről szóló fejezettel kiegészítve készítette el. Kinyomtatására viszont csak 1813-ban és 1814-ben került sor, amikorra már mások is felismerték a mű értékeit augusztus 2-án Tótvázsonyból levelet írt Veszprém vármegye alispánjának azt kérve, hogy tegyék közhírré a vármegyékben a kiadásra szánt művet. Folyamodványához mellékelte a mű tartalomjegyzékét, és leírta, hogy a könyv két kötetből, nyolcvan árkusból fog állni és 24 réztábla egészíti ki. A metszeteketkaracs Ferenc készítette. Magyarországon ez volt az első metszet, ami konkrét és fajtaazonos szőlőfajta-levél-fürt ábrázolást jelentett. Az alispán 31 bortermelő vármegyében kurrentáltatta a művet, és felhívott az előfizetésre. A felhívásra Baranya, Csanád, Csongrád, Gömör, Hont, Szatmár, Torna, Veszprém és Zala megyékből jelentkeztek az előfizetők, amire Fábián József kinyomtatta a művet az alábbi címen: A Visgálódó és oktató értekezés a' szőlő-mívelésről. A bor égettbor, közönséges és fűszeres etzetek készítésének mesterségével együtt. Az ezt a címet viselő munka már a kiadás körülményeinél fogva is a magyar nyelv használatáért folytatott küzdelem részévé vált, mivel a mű megjelentetése jórészt a Veszprém megyei és Balatonfelvidéki vármegyei tisztviselők, falusi lelkészek, tanítók, uradalmi alkalmazottak előfizetései és Fábián József személyes áldozatvállalása által vált lehetségessé. A fordításnak a magyar mezőgazdasági tudományos-ismeretterjesztő műnyelv kialakításához is sok köze lett. Nádori dicséreten kívül azonban bírálatot is kapott Schuszter Jánostól, a pesti egyetem kémia professzorától, aki Kováts Mihálynak, az első magyar nyelvű kémiakönyv szerzőjének a szellemében bírálta Fábián fordítását, nyelvezetét. Fábián József azonban nem járt rossz úton, amikor a mindenáron való magyarosítás helyett gyakran körülíráshoz folyamodott, ezt viszont nem minden konkrét esetben tette helyesen. Pethe Ferenc mezőgazdasági szakíró és a keszthelyi Georgikon tanára által szerkesztett Nemzeti Gazda 1817-ben az alábbiakban hívta fel Fábián József könyvére a figyelmet: Van még letéve a N. Gazdánál egy hetes munka, mely nélkül az értelmes Szőllős-gazda el nem lehet, - a Chaptal, Rozier, Parmentier és Dussieu híres emberek által készült - Szőllőmívelésről értekező könyv, melljet magyarra T.T. Fábián Jós Ur fordított. Ez is egy, Magyarországon a maga nemében A korabeli tudományos és tudományos ismeretterjesztő folyóirat, a Tudományos Gyűjtemény 1820-ban könyvismertetésében nagy elismeréssel írt erről a könyvről, Fábián József hatalmas teljesítményéről és a fordításról....ezen munka által nem tsak Hazánk Tudományos mezeje bővitetik, hanem... gazdálkodási állapotunk is kitetszőképen gyarapítatik: a mint ezt illyennek á Felséges Magyar Királyi Helytartó Tanáts is megismerte, és mint illyent a Hazai szőlős Gazdáknak kerülő Felséges levelében ajánlotta is. Magyarországon a francia szőlészeti-borászati ismereteket a budai egyetem professzora, Mitterpacher Lajos kivonatos és Fábián József részletes magyar fordításai tették közkinccsé széles körben. Mindez a szakmai, tudományos ismeretterjesztői nyelvre is nagymértékben hatott. Bár a francia szakirodalom magyarországi tolmácsolása és ismertté tétele elmarad a német nyelvű, a német és osztrák szakirodalmaktól, a hatása éppen Mitterpacher révén más nyelvekre, illetve Fábián József révén magyarra fordítása és a korabeli korszerű, természettudományos ismeretek tolmácsolása, felhasználása révén magyarországi is, de azon kívül - európai léptékű is. A 18. sz. végi, 19. sz. eleji magyarországi mezőgazdaság-tudományi szakírókat elsősorban nem a mezőgazdaság korabeli leíró jellegű ismertetése, hanem a bécsi udvar gazdaságpolitikájának megfelelően, az ismeretterjesztő, oktató, javasló, összehasonlító jellege vezérelte, uralta. Például Piller Mátyás 1778-ban Budán megjelent, a grammatikai iskolák és gimnáziumok részére írt természetrajzi könyvében érintette a mezőgazdaság kérdéseit felületesen. Pankl Máté pozsonyi akadémiai tanár egy 300 holdas birtok költségvetési, jövedelmezőségi számításait végezte el, a birtok üzemtanát adva (1790, 1793). Pankl munkássága jórészt arra az időszakra esett, amikor a fiziokrata nézetek terjedése, illetve a felvilágosult Habsburg uralkodók reformpolitikája nyomán a mezőgazdaságnak egyre 44

41 nagyobb figyelmet szenteltek. Ekkoriban kezdett el Mitterpacher mezőgazdaságtant tanítani az egyetemen, s egyre több gazdálkodással kapcsolatos, ismeretterjesztő, oktató célzatú irat vagy könyv látott napvilágot. A felsőbb szintű iskolákban kezdett tért hódítani a természettel és a mezőgazdasággal kapcsolatos ismeretek oktatása, így a paptanárok már nemcsak saját szentbeszédüket adták ki, hanem az új tantárgyak tankönyveinek megírására is vállalkoztak. A korszak egyik jellegzetes alakja Görög Demeter volt, aki a szellemi kultúra mellett az anyagi kultúrát is nagy ügyszeretettel szolgálta. Sokat fáradozott a hazai, elmaradt mezőgazdasági ismeretek korszerűsítéséért, általában a magyar gazdasági élet felvirágoztatásáért. Mint lapszerkesztő rendszeres tanácsadást folytatott, népszerűsítette a korszerű módszereket. Tessedik Sámuel működését különösen nagyra becsülte, több alkalommal ismertette tevékenységét az általa alapított Oekonomica Oskolát, oktatási, iskolapolitikai elgondolásait, szakírói munkásságát. Nagyváthy János Szorgalmatos mezei gazda című magyarul megjelent munkáját lelkesen propagálta, és örömmel számolt be arról, hogy a kassai polgárok kapva kapják a Szorgalmatos Mezei Gazdát, s áldják az isteni gondviselést, mely megadta nekik érni, hogy szülött nyelveken olvashatnak oly hasznos munkákat, amelyekről álmodni se tudtak vala, míg a deák világ tartott. Mindez azonban csak a jéghegy csúcsa volt, mert a reformkori gazdálkodás ésszerűsítésével, ezzel együtt a mezőgazdasági ismeretek terjesztésével, a megalakuló regionális, megyei gazdaközösségek, társaságok, társulatok, majd pedig országosan az OMGE (Országos Magyar Gazdasági Egyesület) 19. század közepén megalakuló szakosztályai kezdtek foglalkozni. A protestáns egyházak képviselői, mind a református, mind az evangélikus lelkészek és néptanítók, részben kereseti kiegészítésként is egyre inkább foglalkoztak szőlészeti-borászati-kertészeti-mezőgazdasági kiegészítő tevékenységgel, példát mutatva és agrár-ismeretterjesztést folytatva hirdették az újabb gazdálkodási ismereteket. Így a szószék és a tanítói katedra is a szőlészeti-borászati ismeretek színhelyei és eszközei lettek. Az új nyelvtörvény lehetővé tette, hogy az országgyűlés, valamint a törvényhatóságok feliratai magyarul szerkeszthetők. Az évi országgyűlés után hatalmas mértékben föllendült a politikai élet, ellenzéki szellem hatotta át a nemességet. Kossuth radikalizálódása a függetlenség kérdésének a gazdaság fejlődésével összekapcsolódását jelentette november 15.-én Kolozsváron megnyílt az erdélyi országgyűlés, ahol ismét felmerült a magyar nyelv ügye. Mindez kedvezett a szervezett gazdasági ismeretterjesztésnek, a Természettudományi Társulat megalakításának. A polgári társadalmi értékek kialakítását és igényeit segítették a mezőgazdasági egyesületek kiállításai ben már Kossuth Lajos jelentése is megjelent az első magyar ipar műkiállításról, de szőlészeti-borászati, virág és kertészeti kiállítások hirdették az ilyen jellegű igények erősödését. 45

42 8. PETER JORDAN AZ OSZTRÁK - MAGYAR AGRÁRSZAKOKTATÁS ÉS MEZŐGAZDASÁG SZÜRKE EMINENCIÁSA (Adatok az osztrák-magyar és az európai mezőgazdasági kapcsolatokhoz a század fordulóján) A 18. század végi, 19. század eleji magyarországi mezőgazdasági szakoktatás és a mezőgazdsági szakirodalom helyzetét, eredményeit és hiányosságait viszonylag jól ismerjük.ennek ellenére, a kapcsolatok és a hatások vizsgálata még számos érdekes elemmel bővitheti ismereteinket. Sokszor apró mozzanatokból, adatokból állítható csak össze egy-egy hatás, egy-egy jellemző momentum. Ilyen esettel találkozunk Peter Jordan, a korszak híres és jellegzetes szakemberének portréjának megrajzolásánál is. A bibliográfiák igen szűkszavúan emlékeznek meg az egykor diákjai által körülrajongott professzorról, aki gyakorlati érzéke révén mintauradalmat is vezetett és az osztrák mind a magyar agrárszakoktatásban szerepet vállalt. Mind Ausztriában, mind Magyarországon emlékét a feledés homálya takarja be, ami a kevés fenntmaradt értékelhető adat miatt, valamint a kor agrárszakembereivel ellentétben a meg nem írt könyvei és cikkei sokaságának hiányával magyarázható. Pedig szorgos munkája, eredményei több kötetes, ma már alapvető szakiróként forgatott kortörténeti dokumentumnak jelölték volna ki, ha újszerű gondolatait, kisérletei eredményeit nem csak a gyakorlati mezőgazdaság területén fejti ki és értékesíti. Ma már látható, hogy a legkiválóbb tanár személyiség, a legragyogóbb kisérletező-kutató elme emléke is elvész, ha nem öntötte végérvényes formába a könyvnyomtatás lehetőségét kihasználva. Mit tudnánk Johann Beckmann, Albrecht Thaer európai mezőgazdaságot újrarendező elveiről, ha nem vetették volna szorgosan papírra? Hiába kisérleteztek volna, hiába figyeltek volna meg törvényszerűségeket, hiába oktatták volna az okszerű, a racionális mezőgazdaság tanaival az érdeklődő fiatalok százait, ha nem örökítették volna meg gondolataikat? Nagyváthy és Pethe munkássága a Georgikon körüli tevékenységükben sokkal szegényesebben megitélhető lenne, ha csak pár visszaemlékezés elevenítené fel munkásságukat, áldozatkész szakmai tevékenységüket. Már pedig Peter Jordan esetében ez történt, így a korabeli szakirodalom említései után a feledés szürke pora borította be emlékét és a lexikonok, bibliográfiák is csak elvétve írtak róla szűk szócikkekben. Peter Jordan már Nagyváthy Jánosra mély benyomást gyakorolt, amikor a 18. század végén a Bécs melletti Laxenburg és Vösendorf uradalmakban Nagyváthy nála gyakornokoskodott. Jordan valószínű már Mitterpachert is ismerhette, mint a budai egyetemi mezőgazdasági tanszék vezetőjét, professzorát. Igy nem lehet véletlen, hogy Nagyváthy éppen Jordanhoz került szakmai gyakorlatra. Az sem lehetett véletlen, hogy Festetics György georgikoni ügyeinek tanácsadói között találkozunk nevével, Tessedik, Schönfeld és Nagyváthy mellett. Sőt, amikor a Georgikon első professzora, Bulla 1798 őszén távozott az intézményből, szintén Jordan az, aki tanácsadói szerepével befolyásolta Festeticset. Jordan ugyanis Pethe Ferenccel szemben a Georgikon vezető tanári posztjára az önmagát szerénytelenül dicsérő Vrecourth Sándort ajánlotta több levelével.a szürke eminenciássága ebben is megmutatkozott, sajnos, hogy Pethe nem lehetett ekkor még a Georgikon első tanára, Vrecourth pedig hamarosan szégyenteljesen megbukott november 20-án pedig Peter Jordannak számoltak be, hogy abban reménykednek, hogy egy főiskolát is felállít a gróf, amely a gazdaságbeli iskolákhoz jó lépcsőt jelent. Jordan nevével akkor is találkozunk, amikor Pethe által kidolgozott vetésforgót közölték vele 1798 végén, valamint a Georgikon tananyagát, szervezését és a földtáblák, ágyások felosztását viszont még nem említették. Ezt kifogásolta is Jordan január elsejei levelében Peter Jordan viszont Festeticstől Pethe vízszívató malma után érdeklődött, amit tőle a bécsi orosz követ kért többször. A Georgikon és Jordan kapcsolata a későbbiekben sem szakadt meg, 1816-ban meglátogatta az intézményt, ahol assessornak is kinevezték. Az iskolai tangazdaság pedig többféle növényt rendelt a Bécs közeli vösendorfi és laxenburgi uradalomból. Asbóth János május 20-án, majd május 20-án tartott szórul-szóra azonos szokásos georgikoni beszédében is hivatkozott Peter Jordanra, a laxenburgi és a vösendorfi uradalom irányítójára, mint az új gazdálkodás egyik jelentős képviselőjére. A beszédek Keszthelyen meg is jelentek még abban az években. 46

43 A Gazdasági Tudósítások - c. lap, amelyet a Magyarországon alakuló Gazdasági Egyesület adott ki Budán 1837-ben, megállapította, hogy a magyarországi mezőgazdaságra Thaer, Schwerz, Young elméleti irásai nagy hatással voltak. De... s másoknak, mint legközelébb a derék Burgernek remek munkái, - miveltebb gazdáink jól tudják; (magyarban fájdalom: csak kevés eredetit olvashatni)... Jordan nincs a nevek között, de Jordan köréhez és tanítványai köréhez közel álló Johann Burger karintiai mezőgazdasági szakírót jól ismerték Magyarországon. A Georgikonban valószínű Jordan iránti tiszteletből és a szakmai elismeréséből adódóan, már az Asbóth János által kidolgozott instrukciók is átvettek szakmai tananyagot Jordantól őszétől már a Jordan szakmai elveit, módszereit követő hűséges tanítvány, Leopold Trautmannak a szakkönyvéből találhatók részletek. Jordan bécsi egyetemi tanítványaival is megismertethette a Georgikont. Nem lehet véletlen, hogy a bécsi egyetemen utódját, - Leopold Trautmann-t, aki leghűségesebb tanítványa is volt Jordannak májusában a Georgikon assessorává választották, Tessedik Sámuellel Rumy Károly Györggyel és Asbóth János prefektussal együtt,...a kinek egyszersmind a Georgikon Emlékpénzét is a Mentekötővel (lántzal) eggyütt itélték. Trautmann nagyhatású szakkönyve, amit Jordan korábbi évtizedű nyilvános egyetemi előadásaiból állított össze, 1810-ben németül már megjelent, - majd pedig tizenkilenc év múlva - már magyarul is,egy könyve fordításban. A Trautmann féle könyv sikerét jelzi, hogy Festetics László május 16-án Bécsben kelt utasításában szigorúan meghagyta Pfahler Károly tanárnak, hogy Trautmann könyvéből tanítsa a gazdaságtant, és ne másból, ahogy eddig tette. A könyv ugyanis szintetizálta és közép-európai viszonyokra dolgozta át a nyugat-európai, angliai mezőgazdasági szakkönyvek ajánlásait. Thaer könyvei bár ebben a térségben elterjedtek, még az újszerűségük ellenére és a Jordan féle kisérletek, valamint Trautmann alapos leírásai és Thaert megelőző, Jordantól származó munkaeszköz, gépkisérletei és hiteles vizsgálatai miatt adhatta Festetics az fenti utasítást. A georgikoni diákok szakmai ismertei érdekében Festetics László 1839-ben utasította Reischer Endre professzort, hogy fordítsa le Trautmann könyvét, hogy azt ha nem is eredetiben, de a két kötetet elmélyülten magyarul tanulmányozhassák. Ezzel pedig még szintén Peter Jordan szellemiségét őrizték a Georgikon falai között. De ki volt egyáltalán Jordan? Mit tudunk életéről, szakmai tevékenységéről, hatásáról, arról az emberről, akit mezőgazdának, agrártudósnak neveznek azok az életrajzi lexikonok, ahol egyáltalán szerepel? Peter Jordan Tirolban, Sellrainban született február 2-án egy szegény családba, ahol állatőrző fiúként élt, amíg a falusi lelkész fel nem ismerte képességeit és az egyetemi tanulmányokra elő nem készítette. Így került Göttingenbe orvosi és természettudományi tanulmányok folytatására, amiket 1780-tól már Bécsben folytatott tól elnyerte a Bécsi Egyetem Természettörténeti, majd ben a Technologiai és Speciális Természettörténeti Tanszékét, és az észak-német területeken megfogalmazódó tudományos mezőgazdaság fogalma és tartalma irányába fordult érdeklődése óta előadásokat tartott Bécsben az egyetemen, újszerűen a mezőgazdaság természettörténetitudományi, kémiai alapjairól. Ezzel megalapozta a felsőfokú mezőgazdasági oktatást Bécsben. Jordan 1803-ig ökonómiát és természettörténetet oktatott, különösen talaj-fizikát, élettant a Thereziánumban ban a császári Prattimonial birtokot, Vösendorf és Laxenburg uradalmát gondozta, és 1809-ig az előadásait is mellette itt tartotta, kísérleteivel együtt a praktikus mezőgazdaság iránt érdeklődő diákjai számára. Nagy szolgálatot tett az osztrák marhatenyésztés számára, a vérfrissítéssel, svájci marhatörzsek, vérvonalak bevezetésével. De a talajművelésben, a racionális művelés alkalmazásában, különösen pedig a saját maga által kitalált és kipróbált mezőgazdasági eszközök, kis gépek kísérleti használatával, így a mezőgazdasági tapasztalat és a természettudományos alapok felhasználásával. Jordan az új mezőgazdaság ausztriai és magyarországi egyik bevezetője volt. Jelentősége azért nagy a magyar mezőgazdaság szempontjából, mert az angliai, németországi mezőgazdasági fejlesztések közvetítőit kevésbé ismerték személyesen a magyar gazdák és szakemberek, míg az osztrákokat jobban. Sőt, mint Jordan esetében látható, a Georgikon szakemberei, diákjai egyféle szakmai-szellemi kapcsolatban is voltak Vele. Jordan a királyi, császári Mezőgazdasági Társaság megalapításában is részt vett. Korának ismert és elismert szakembere volt, aki 1796 óta a bécsi egyetemen mezőgazdasági előadásokat tartott, 1808-ban a mezőgazdaság professzora lett a klágenfurti líceumban, amit Johann Burger alapított, majd 1809-ben mezőgazdasági tanszéki tanár a gráci líceumban, amit Karl Werner irányított. 47

44 Jordan volt az első, aki az osztrák birodalomban az elméletet és a gyakorlatot magas szinten a mezőgazdaságban, a racionális mezőgazdaságot az oktatással összekapcsolta. Előadásai példaértékűek voltak a 18. század végén, a 19. század legelején ig a bécsi egyetemen a mezőgazdaságtudományi előadásaiban a természettörténeti-tudományi, fizikai, kémiai, élettani alapokat, eredményeket, összefüggéseket, ezek összességét és egymásra hatását tudta érzékeltetni hallgatóinak. Előadásai ezért teljesen újszerűnek tüntek ekkor Bécsben és az osztrák birodalomban, mint ahogy ezt a nyomaték kedvéért a könyve 10. oldalán is megírta egykori tanítványa, a tanszéken Őt követő Leopold Trautmann, visszaemlékezve professzorára. Meg kell azonban a történeti hűség kedvéért jegyezni, hogy a pesti egyetemen Mitterpacher Lajos a 18. század végén már hasonló szinvonalú mezőgazdsági előadásokat tartott a mezőgazdasági tanszéken ben jelent meg szintén Leopold Trautmann szerkesztésében az Oekonomischer Almanach auf das Jahr c. kötet, amely előszavában novemberében írva Trautman szintén megemlékezett Jordan professzorról, aki nézeteivel, előadásaival egy új iskolát teremtett. Előadásait nem csak a szakszerűség, széles látásmód és a társtudományok eredményeinek mezőgazdasági felhasználása jellemezte, hanem a szülőföld iránti szeretet, az a nagyfokú kulturális kötődés is, amely a jólét záloga is lehetett. Jordan professzort tudósnak nevezte a szerkesztő tanítvány, akit ebben a kötetben köszöntöttek barátai, hálás tanítványai, ismerősei. A címlap bal oldalát Jordan arcképének metszete díszítette. A kép Joseph Kapeller élet utáni festményéről készült 1802-ben, David Weiss kéznyomatát viseli. Egy nyílt, okos, figyelmes, kissé megtört tekintetű, nagy szemű, magas homlokú, érzéki ajkú, kissé tört vonalú viszonylag nagy és jellegzetes orral tekint az olvasóra, a törzsétől elfordulva a képmezőből kitekintve. szemben a könyvet olvasóval. A kötet felét körülbelül Joseph Kindermann írta, mind növény, mind állattenyésztési cikkekkel, talajtani, trágyázási témakörből. Főleg stájerországi és karintiai cikkeket tartalmaz a kötet, vad fákról és az újonnan terjedő afrikai növényről, a Magyarországon Tessedik Sámuel által meghonosított akácról is lehet tanulmányt olvasni a könyvben, valamint Jordan eszközkísérleteit kihangsúlyozva egy karintiai, 1800-ban elkészített cséplőgépről készült egy elemző leírás. Jordanról és a vösendorfi kísérleteiről sok jót írtak a korabeli beszámolók, nevezetesebb tanítványai Michael Stecker, aki Lembergben és Bécsben dolgozott, Carl Werner, aki Grácban tanított és Leopold Trautmann, akiről fentebb már sok szó esett, mint Jordan tanítványa és tanszékének öröklője. 8.1 GAZDASÁGI ISKOLÁK ÉS TÁRSASÁGOK SZAKIRODALMI SZEREPE EURÓPÁBAN A mezőgazdasági ismeretek felsőbb szintű oktatása Európában a 18. század elején már elkezdődött. Ekkorra értek meg azok az igények és feltételek, amelyek a népességszám növekedéséből, a kis jégkorszak mezőgazdasági és kertészeti növénytermesztést befolyásoló hatásából, az Amerikából származó újvilági növények, az inségnövényekből alapvető élelmiszeripari növényekké előlépéséből, az ipari és takarmánynövények szélesebbkörű termesztéséből, az istállózó, takarmányozó állattenyésztésből, a vetésforgók és az első mezőgazdasági eszközkisérletek sorozatából álltak ben a porosz király Halléban és Frankfurt/O-ban alapított tanári állást, amelyet S.P. Tasser és J.C.Dithmar, majd G.J.P.von Ludwig, és C.F. Rlos töltött be. De az Upsalai, majd a Göttingeni Egyetemen is tanítottak mezőgazdasági ismerteket tól pedig gazdasági kert, udvar is rendelkezésére állt a göttingeni hallgatóknak gyakorlati oktatásra tól királyi rendeletre az itt tanulóknak, akik a gazdálkodást, természetismeretet sajátították el, egyben matematikai ismertetek megszerzését is ajánlották, majd pedig elvárták. A mezőgazdasági ismeretek oktatása Magyarországon, majd Ausztriában szintén egyetemi tanulmányi szak lett Mitterpacher Lajos és Peter Jordan jóvoltából. Mitterpacher 1762-től a bécsi Terézianumban a hitoktatás mellett mezőgazdasági tantárgyat is oktatott. Magyarországon Mitterpachert bízták meg a Nagyszombatról Budára, majd Pestre átköltözött egyetemen az agrártudományok oktatására. Igy Ő az első magyarországi agrártudományi tanszék, az Oeconomica ruralis első professzora lett. II. József azonban a tanszéket megszüntette, a helytartótanács évi határozata kimondta, hogy a megszűnt tanszék tananyagát az általános természetrajz és a technológiai oktatás kerete közé kellett állítani. A tanszéket 1806-ban azonban visszaállították. Így a bölcsészkaron is kötelezővé tették a mezőgazdaságtan hallgatását.jordan itt kezdte meg előadásait. Előadásainak sikere és a társadalmi elvárások eredményeként az osztrák császár 1808-tól a Bécsi Egyetemen önálló tanszék nyitását engedélyezte. Ugyancsak 1808 novemberében a klagenfurti főiskolán Johann Burger megalapította a mezőgazdasági 48

45 tanszéket. Azonban a mezőgazdaság-tudományi tanszékek, szakok nem elégíthették ki azt az óriási elvárást, amit az élelmiszertermelés kiegyensúlyozottságával szemben támasztottak az uralkodó házak. A nagy éhínségeket, kártevők pusztításait, az alapélelmezésbe vonható új növényfajok elterjedésének biztosítását szinte társadalmi közakarat követelte ki. A termesztéshez, az állattenyésztéshez értő, jó szervező képességű, az uradalmak vezetését, szervezését ellátó mezőgazdasági szakembereket nagyobb számban kívánta meg a korabeli Európa társadalma. Nem véletlen, hogy szinte robbanásszerűen egymás után alakultak meg a felsőfokú mezőgazdasági szakintézetek, ahol a mezőgazdasági szakoktatás az egész intézetben már egyetemi,vagy főiskolai szinten folyt. Minden tantárgy, a gyakorlati és elméleti képzést, ezt a célt szolgálta ben Keszthelyen kiváló magyar szakemberekkel, többek közt Peter Jordan tanácsadása mellett a Georgikon nyitotta meg kapuit,1798- ban Hamburg mellett Groß-Flottbek-ben Lucas Andreas Staudinger irányításával egy intézet,majd 1802-ben Cellében Thaer, 1803-ban Max Schönleutner a München melletti Weihenstephan-ban hozott létre mezőgazdasági iskolát.1804-ben Emanuel Fellenberg alapította meg tanintézetét Hofwylben, 1806-ban Möglinben szintén Thaer a híres Thaer-i Akadémiát. A praktikus, gyakorlati mezőgazdák képzésének köszönhetően mind állami, mind magániskolákban a gazdálkodáshoz, mind a szervezéshez értő gazdákat, irányító szakembereket képeztek. Az 1816/17. évi rossz termés és az azt követő éhínség a német kormányokat arra ösztökélték, hogy a mezőgazdaságot különös figyelemmel kísérjék. Nem véletlen, hogy 1816-ban alapították a Királyi Württembergi mezőgazdasági Oktatási és Kísérleti Állomást Hohenheimben, amely I. Vilmos támogatásával június 7-én már megnyitásra készen is állt, majd Schwerz neve fémjelezte a szakmai munkát ban Magyaróvárott, Nyugat- Magyarországon, majd 1826-ban Schulze jénai intézete nyitotta meg kapuit ben, amikor a Gazdasági Tudósítások, a Magyar Gazdasági Egyesület lapja, az alapításakor körültekintett Európában már számos mezőgazdasági intézetet említett. Így Franciaországban a grignomit, a rovilleit, a gradjouanit, a sigonneauit és a coetbosi magán intézeteket, Oroszországban a zamzekit, Görögországban a korinthit, Németországban a möglinit, hohenheimit, schleiszheimit, tharantit, greifswaldeit, braunschweigit, Svájcban Fellenberg hofwyli alapítványi iskoláját, Magyarországon a keszthelyi Georgikont és a magyaróvári Akadémiát. Az ökonómia a 18. században emelkedett a tudomány szintjére. Ehhez a folyamathoz az államot szolgálva, a különböző gazdasági, mezőgazdasági társaságok is hozzájárultak. Munkásságuk révén a gazdálkodás szinvonala emelkedett. Az első társaság Írországban, Dublinban alakult meg 1736 januárjában, 200 alapító taggal től Zürichben nyitotta meg kapuit a Physykalische Gesellschaft, majd 1753tól a londoni társaság, 1757-től Franciaországban a Bretagne-i, Rennesben. Bernben 1758-ban alakult meg egy társaság, 1762-től Friaulban az Udinei Társaság, 1764-től a Hannoveri Mezőgazdasági Társaság kezdte meg működését Zellében től Szt. Pétervárott és Lipcsében alakult Gazdasági Társaság, 1767-től Karintiában, 1768-tól Bajorországban és Koppenhágában, 1769-től Lauternben,Khurpfalzban, majd 1772-től Sziléziában és Lundban Svédországban nyílt hasonló társaság. Amszterdamban, majd 1779-ben Bündtenben Mezőgazdasági Barátok Társasága is megnyilt.a nagyszámú, gombamódra szaporodó gazdasági, mezőgazdasági társaságok nem csak népszerűsítették a mezőgazdálkodást, a szaporodó szakismereteket, hanem egyféle társadalmi igénynek is eleget tettek. A kisérletek, a megfigyelések, a mezőgazdaságtani ismeretek terjesztését és polgárjogát biztosították ezek a társaságok. Ausztriában a 18. század második felében ugyan alapítottak hasonló társaságot, de ez hamarosan feloszlott, míg 1807-ben Bécsben az Alsó-Ausztriai Mezőgazdasági Társaságot meg nem alapították. Ez azonban a napóleoni háborúk miatt csak később, 1812-ben tudta tevékenységét elkezdeni ben pedig már a StájerországiMezőgazdasági Társaság alakult meg, melynek elnöke 40 évig János főherceg volt. A társaság új eszközök elterjesztését is célul tűzte ki. Több könyv jelent meg a társaság ösztönzésére re már a morvaországi is megalakult. Poroszországban működött a boroszlói, schweidniczi, potsdami, frankfurti, bonni társaság. Bajorországban a müncheni, nürnbergi, Württembergben több társaság működött ekkor a stittgarti központi vezetésével. De badeni, darmstani, kurhesszeni, weimari, nassaui, anhaltbani és altenburgi hercegségekben is léteztek mezőgazdasági társaságok. Franciaországban a nevezetesebbek a párizsi, nancy-i, boulogne-i, toulouse-i, st.quentini, a seinei kerületi, mülhauseni társaságok voltak. Oroszországban a szt.pétervári, moszkvai, odeszai mezőgazdasági társaságok végeztek említésre méltó tevékenységet. Speciális kertészeti, kertművelési egyesületek, társaságok is alakultak már ekkor, Berlinben, Stuttgartban, Altenburgban, Frauendorfban, Párizsban és Londonban. Magyarországon 1837-ben alakult meg a Gazdasági Egyesület. 49

46 A társaságok, egyletek, egyesületek számos rendezvényt, kiállítást szerveztek, amelyek az okszerű, a racionális, az új mezőgazdaság eszközeit, modelljeit mutatták be, a megfigyelések és kísérletezések eredményeit tették közzé. Ebben az időben terjedt el a mezőgazdasági gépek és eszközök modelljeinek készítése. A modellek bemutatása, szállítása, a mezőgazdasági szakoktatásban felhasználása ekkor válik általánossá. A híres hohenheimi modellgyűjteményt 1828-ban alapították, amikor már Bécsben két gyűjtemény is létezett. Az egyiket 1805-ben alapította az Anton Burg cég, a másikat pedig 1813-tól a császári és királyi Mezőgazdasági Társaság alapította. Anton Burg 1798-ban alapította Ausztriában az első mezőgazdasági gépgyárat Bécsben, majd 1805-ben modellgyüjteményt létesített, amely modellekből 83 db-ot 1835-ben Bécsben ki is állított. Példáját több oktatási intézmény átvette, így a gráci Johanneum, a keszthelyi Georgikon, az olmützi Egyetem és a tarnopoli Lyceum. A másik modellkészítő műhely Peter Jordan nevéhez kapcsolódik ban amikor a vösendorfi uradalom igazgatását átvette, egy műhelyt szerelt fel, hogy mezőgazdasági eszközöket, gépeket készítsenek. A műhely vezetője Anton Hirt lett, aki Jordan számos eszközét állította elő, készítette el. A modellkészítés másik nagy ausztriai öregje Aloys Sibota Harder lelkész volt Vösendorfban, aki szorosan együttműködött Jordannal ig kisegítő lelkész volt itt, de 1812-ben elnyert egy modellkészítő állást a Bécsi Mezőgazdasági Társaságnál. Ő lett a társaság modellkészítője ig, ezalatt az idő alatt több, mint 1000 modellt készített. Harder készítette el 1812-ben Jordan egyik Vösendorfban kifejlesztett kultivátorát, ami Ausztriában és Magyarországon is a legismertebb eszköz lett a sorművelésű kapásnövényeknél ban már a Sziléziai-Morvaországi Földművelési Társaság ajánlotta, bár alkalmazása csak a sorbatelepítésnél terjedt el. A Pethe Ferenc szerkesztette Nemzeti Gazda c. magyarországi mezőgazdasági szaklap 1817-ben a boronákkal foglalkozva példaként emlegette Peter Jordan vösendorfi kettős boronáját.a korabeli mezőgazdasági gépek elterjesztésében és vizsgálatában, oktatási szemléltetésében a modellek óriási szerepet játszottak. Nem véletlen, hogy Hohenheimben a Baltikumból, Lengyelországból és Magyarországról érkezett a legtöbb látogató, többek közt a híres modellgyűjtemény megtekintésére. Jordan tevékenységéről a legtöbb adat az új mezőgazdasági eszközök kipróbálásáról, a velük folytatott kísérletekről maradtak fenn. Ezekre ugyanúgy figyeltek a korabeli Magyarországon, mint Ausztriában. Ez nem lehet véletlen, hiszen a 18. század második fele és a 19. század legeleje óriási mezőgazdasági, természettudományi ismeretbővülés, gyarapodás időszaka volt. Elég ha csak J. Tull lókapájára, az angliai ekék sorozatgyártására, Andrew Meikle működőképes cséplőgépére 1784-től, James Cooke 1785-ben szerkesztett vetőgépére gondolunk.a mezőgazdasági szakirodalom ezekről az eszközökről hol egyetértőleg, hol elitélőleg említést tett. De könyvekből megismerni, főleg kipróbálni, a helyi sajátosságokkal összevetni nem lehetett. Johann Ludwig Christ ismertette a Tull-féle lókapástrágyázásos művelést, de főleg a hátrányait emelte ki. Thaer 1798-ban megjelent Einleitung... -ja még nem önálló kutatás eredménye, nem elméleti-gyakorlati kiértékelés, vagy tanácsadás, hanem csak irodalmi összegzése az angol új mezőgazdaság eredményeinek. Pethe Ferenc is csak az első kötetet tudta főleg használni. Thaer fő műve 1812-ben jelent meg, a Grundsätze der rationellen Landwirtschaft, amely Jordant is kísérletei folytatására ösztökélhette. Már csak azért is, mert Thaer az Einleitung... III. kötetében a lókapázást ugyan leírta, de Young ellenvetésével. Jordan intenzíven vizsgálta a különböző talajművelő, vető, arató gépeket, eszközöket ban Brunnban vetőgéppel kísérleteztek, a gép munkáját egy bizottság vizsgálta és dicsérettel minősítették. A bizottság tagjai Sebastian Jobst, Peter Jordan és Leopold Trautmann volt.de Jordan vezetésével kisérleteztek 1814-ben, amikor az Axter-féle vetőekét próbálták ki, 1815-ben, amikor Fellenberg vetőgépével kísérleteztek, 1817-ben, amikor a Smith-féle aratógéppel kísérleteztek, 1818-ban, amikor a Zugmayer ekével kísérleteztek.jordan kísérletezéseit tanítványa, Trautmann is megörökítette, kétkötetes mezőgazdasági szakkönyvében. Említést tett Jordan vösendorfi javított taligás ekéjéről, ágy-vetőboronájáról, a szárnyasboronáról, amit a Morvaországi-Sziléziai Földművelési Társaság is bemutatott a Quart-Kalenderben, és az Oekonomischen Neuigkeitenben 1816-ban. Jordan azonban nem csak az eszközök jobbításával, újabbak készítésével és kipróbálásával foglalkozott, az új eszközök értékelésével, hanem a későbbi állandó használatukkal és a talajművelés állandó jobbításával is. Amikor Trautmann a vösendorfi példákat említette a szakkönyvében, akkor saját tapasztalatát írhatta meg, adhatta tovább, mert a saját tapasztalatánál, saját szemével látott kísérletekről sem cikkek, sem könyvek nem álltak rendelkezésre Jordan írásos munkáinak hiányai miatt. 50

47 Európa első modern ekéje Brabantban és Flandriában, a mai Belgium területén, vagyis ott alakult ki, ahol az korán felszabadult a feudális kötöttségek alól. A 17. század végén már vas kormánylemez és vas szántóvas, állítható csoroszlya, veslemezzel védett eketalp jellemezte ezeket az új ekéket. Magyarországon a vaseszközök még a magas áruk miatt a mezőgazdaságban alig-alig terjedtek el, főleg a jobbágy-paraszti használatú eszközökön. A flandriai, brabanti ekén alapult a hohenheimi eke is, amely jelentősége akkor nőtt meg igazán, amikor 1826-ban J.N.H. Schwerz vette át a gyár igazgatását.magyarországon az Európában használt jobb minőségű ekék elterjedését nem csak a drágaságuk akadályozta, hanem az is, hogy kezdetben azok egyszarvúak és taliga nélküliek voltak. Ezek pedig szokatlannak tüntek. A haladó, korszerűbb gazdálkodást folytató magyarországi nagybirtokokon a 19. század első felében ugyan ezek az ekék feltűntek, de terjedésük nagyon korlátozott volt, amíg 1842-ben Vidacs István ekemanufaktúrájában brabanti-hohenheimi minták alapján ekegyártásba nem kezdtek. J. Tull vetőgépe általánosan ismertté vált Európában, számos még őskori, majd századi előzmények után ben fejlesztette tovább saját elgondolását és javasolta széleskörűen a sorművelés bevezetését, mert géppel gyorsabb, biztosabb és egyenletesebb volt a vetés, a vetőmag harmadát, optimális esetben a felét meg lehetett takarítani. Bár a gépi vetés ellenzői között volt Arthur Young, mégis 1785-től már a kanalas vetőgép is megjelent és széles körben elterjedt Angliában, Hollandiában, Franciaországban a 19. század első felében. Németországban a sorvető gépeken kívül a szórvavetőkkel is lehetett találkozni a 19. század elején. Magyarországon a 19. század elején még csak kísérleteztek vetőgép készítésével, manufakturális előállítása csak 1840 körül sikerült. Nem véletlen tehát, hogy a külföldi szakirodalomban jól tájékozott Pethe Ferenc bizonytalankodott a gépek használatának ajánlásában, használatuk megítélésében még 1805-ben, első kötete megjelenésekor. De a Nemzeti Gazda lapjain már bátran javasolta a gépecskéket, eszközöket, a témakört pedig napirenden tartotta, elő-elő került egy-egy újabb szerkezet, konstrukció vizsgálata, értékelése. Igaz közben több mint egy évtized telt el és Nyugat-Európában egyre jobban terjedt a 19. század elején a fogatos gépi művelés. Pethe még elutasította a Beckmann által felsorolt vetőgépeket, de Thaer után a töltögetőekét, a lókapát viszont ismertette. Javaslatot tett egy újfajta eke megszerkesztésére is,majd később egy saját tervezésű töltögető vagy ugaroló ekére,de mégis elutasította a korszerű vetőgépeket és helyettük a kézi vetést ajánlotta. A kukoricánál Pethe Magyarországon a munkaerő megtakarítás érdekében a gép, a lókapa használatát szükségesnek tartaná, de a tőke és munkaerőprobléma miatt mégis elveti később a lókapa használatát, az új cséplési és vetőmódszerekkel együtt.pedig Burger beszámolóját Pethe is közzétette a Nemzeti Gazda lapjain, ami már Pethe változó értékelését is mutatja. Burger sorvető ekével (kukorica kultivátorral) elvégezte azt a munkát, amit kézikapálással nem tudott. A két fogatos kultivátor megtakarított annyi napszámot, hogy az egyik fogatos eszköz árát meg is térítette. (kétszer kultivátoroztak és a kukoricát kétszer töltögető ekézték meg. Burger és Thaer könyvét hozta fel Pethe példának a talajművelő fogatos eszközök használata érdekében. A cikkíró kukorica és zöldségnövények talajmunkájánál használta a kultivátorokat. Már ló helyett ökröket is fogatolt az eszközök elé. Az N.N szignójú cikkíró ezzel is különösen ostorozta azt a Vedres nevű szerzőt, aki a Nemzeti gazda korábbi, 1817.II. számában a földművelő fogatos szerszámokat megvetően becsmérelte. Pethe, hogy ezt a véleményt is megjelentette, mutatja, hogy egyetértett a Burger-féle kultivátorozás módszerével.az osztrák és a magyar mezőgazdasági szakmai kapcsolatot mutatja az is, amikor Pethe, a georgikoni tanártársa levelét megjelentette. Rumy Károly György a Georgikon assessora, Károlyvárosból nyílt levélben fordult a Nemzeti Gazda olvasóihoz, hogy Klágenfurtból Johann Burger azt kérdezte tőle levélben, és erre feleletet is várt, hogy van-e Magyarországon olyan gabonatermő terület, ahol nem trágyáztak? Mellékelve talajmintát is kért, amit Rumy el is küldött Bács megyéből, de arra kéri az olvasókat, hogy más is kövesse példáját. Burger kémiai analízisnek vetette alá a talajmintát, valószínű a trágyázás szükségessége, a humusz és a monokultúra tápanyagkinyerése érdekében folytatott vizsgálatai érdekében.a tápanyagutánpótlás, a talaj tápanyagtartalma ebben az időszakban nagyon érdekelte a mezőgazdasági tudományokat, elég, ha Thaer humusz elméletére utalunk itt. 8.2 JORDAN TANÍTVÁNYAI ÉS A GÖTTINGENI AGRÁRSZAKOKTATÁSI-IRODALMI KÖZPONT Jordan legtehetségesebb tanítványa Leopold Trautmann volt, akinek Versuch... c. szintetizáló, tudományos alaposságú tankönyve 1810-es megjelenése után hamar elkelt, ezért 1814-ben sürgősen a 51

48 második kiadásra volt szükség. Joggal követelhették a tartalmi bővítést és frissítést tőle, ami egyébként a tanár szerzőnek kötelessége is volt, mint azt a második kiadás előszavában írta is. Majd 1822-ben jelent meg a könyve harmadik kiadása. A nagysikerű szakkönyv záloga Jordan széles látókörű tudása volt, hiszen előadásait az engedélyével foglalta könyv formába Trautmann. Ő kormánytanácsos, és a bécsi Mezőgazdasági Társaság valódi, és több külföldi társaság levelező tagja volt. Könyve előszavában megállapította, hogy a mezőgazdaság, mint tudomány a természettörténeti, természettudományi, fizikai, kémiai és élettani-fiziológiai ismeretek összességét használja és a lehetőséghez képest a legjobban a talaj megismeréséhez és a természeti jelenségek és termények kiismerését tartja szem előtt. A tudományszakok ismerete nélkül pedig az élő természet törvényei nem ismerhetőek meg. Ezért szükség van a visszatekintésre, de a természettudományok ágai nélkül a mezőgazdaság alapjai, és szabályai nem ismerhetők meg. Így pedig sem a talaj, sem a gabonatermesztés, sem a takarmánytermesztés, sem a rétkultúra, a kereskedelmi növénytermesztés, az állattartás és általában a gazdálkodás és gazdálkodásszervezés. Trautmann ezt a komplex szemléletét kiváló professzorától és tanszéki elődjétől Peter Jordantól örökölte, amit nyilvánosan be is vallott a könyve előszavában. Jordan iskolateremtő volt ezzel, vagyis, hogy egyszerre tudta a mezőgazdasági ismeretek oktatásában a sokszempontú természettudományosságot képviselni. Trautmann szakkönyvében a mezőgazdaság fogalmi meghatározásával foglalkozott, amikor a mezőgazdaságot, mint ipari tevékenységnek, de ugyanakkor művészetnek és tudománynak is tartotta. A mezőgazdaság segédtudományaival is foglalkozott a könyv bevezetőjében. Itt kap helyet a mezőgazdaság története is és külön kiemelte Albrecht Thaer ide vonatkozó megállapítását. A könyv első fejezetében az agrárkémiával foglalkozott behatóbban a fogalom meghatározása után. A második fejezetben a testek alaperőivel, a harmadikban a kémiai rokonterületekkel, a negyedikben a testek hőmérsékletével, az ötödikben a világítás, a hatodikban az elektromossággal, a hetedikben a levegő alkotó elemeivel, a nyolcadikban a vízzel, a kilencedikben a szénnel és szénsavval, széndioxiddal, a tízedikben a kén és foszfor anyagokkal, hatásaikkal. Rendkívül alapos és részletes szakkönyvében a mezőgazdasági termelés, a növénytermesztés és állattenyésztés több fejezete követi a talajismereti öt fejezetet, a trágyázás két fejezetét, a talajmegmunkáló eszközök 2 fejezetét, ahol Jordan vösendorfi javított taligás ekéjére és más eszközeire hívta fel a figyelmet. Trautmann könyve 1829-ben magyarul is megjelent, és mint fentebb láttuk a Georgikonban megkövetelt szakirodalom volt, sőt annál több, alapvető műnek számított. A pesti kiadást Lánghy István, a Természeti, Gazdasági és Mesterségi Esméretek Tárának egyik szerzője és kiadója jelentette meg, címében nem mezőgazdasági szakkönyvnek, hanem a Jordanra jellemző és jellegzetesen utaló Az Öszvehasonlító Élőtermészettudománynak Alapvonatjai -címmel. A magyarországi könyv az eredeti harmadik kiadása alapján készült, az általános természetismereti, élő természettudományi szakkönyvként. A természeti jelenségek, az élő környezet változásait mutatja be az élőlényekre, a növényi és állati élő szervezetekre. Az elméleti fejtegetések mellett gyakorlati példákkal világítja meg a mikrobák szerepét -amit még nem igen ismertek - az almarothadástól a borerjedésig. Jordan hatása és szellemisége így magyar nyelven is közvetlenül, a georgikoni hatás mellett megjelenhetett. Jordan másik tanítványa Michael Stecker volt, aki a mezőgazdaság nyilvános professzora lett a Lembergi Főiskolán től emellett megbízták az Országos Ök. Prakt. Intézet vezetésével is ban egy cséplőgép rajzát és modelljét készítette el, majd saját költségén a kivitelezéshez is hozzákezdett. Jordan professzor tehát a tanítványaiban tovább élt, azonban akit nem tanított, vagy akivel személyes kapcsolatba nem került, illetve akik nem tudták elolvasni a meg nem írt könyveit, azok nem ismerhették meg, azok nem tudtak hivatkozni szakmai munkásságára. Így fordulhatott elő, hogy már a kortárs Franz Heintl, az 1808-ban megjelent kétkötetes, terjengős mezőgazdasági kézikönyve az osztrák császárság mezőgazdaságáról sem említi Jordan nevét, bár ő is tagja volt a bécsi és a karintiai földművelési társaságoknak, de mert sem tanítványa, sem vösendorfi vendége nem volt Jordannak, így a könyvben nem került megemlítésre neve. Felmerül a kérdés, Jordan honnan vette, kitől tanulhatta el azt a komplex természettudományos szemléletet, ami a hallgatóit úgy lebilincselte, és ig olyan forradalmian újnak tűnt a mezőgazdaság, mint tudomány vizsgálatában? A gyanú a göttingeni egyetemi éveire terelődik, ezek lehettek a meghatározók szemlélete kialakulásában. A részletes vizsgálódáshoz azonban meg kell ismernünk a korabeli mezőgazdasági szakirodalom jelentősebb határkőnek számító alkotásait, írásait, hogy ezek segítségével bonthassuk ki Jordan szellemi fejlődését. 52

49 Pethe Ferenc szakirodalmi forrásait jól ismerjük,nagyváthy Jánosét is, aki Germershausen és Mitterpacher mellett Johann Beckmann: Grundsätze der deutschen Landwirtschaft es kiadású munkáját használta fel Fr. Herm Lüder és I.H. Pratie mellett. J. Beckmann könyve 4. kiadásban jelent meg 1790-ben, amit Nagyváthy az 1791-ben megjelent, az első magyarnyelvű mezőgazdasági szakkönyvben összehasonlításul használt fel. Valószínűleg tőle ismerte meg Festetics, aki viszont Pethét ösztönözte a forrás, a szakirodalom felhasználására.beckmann nagyhatású mezőgazdasági szakkönyve először 1769-ben jelent meg Göttingenben. Hogy mennyire népszerű tankönyv volt, bizonyítja, hogy 1806-ig öt kiadást ért meg, és a 18. századi Európa legnagyobb hatású, az új mezőgazdaság előfutárának tekinthető alapvető mű volt. Beckmannt olvasta, citálta, használta fel a 18. század végi, 19. század eleji szakemberek mindegyike. Így Albert Thaer, Johann Nepomuk Schwerz, Johann Burger, Johann Gottlieb Koppe és Karl von Wulffen, mint a legjelesebb 19. század eleji képviselői a tudományos mezőgazdaságnak. Ebbe a sorban Peter Jordan neve is illene és ott kéne lennie, ha előadásain elhangzott gondolatait kibontotta volna és papírra vetette volna. A forrás és az alapkiindulás ugyanis a göttingeni egyetem nagyhírű tanítója és szakkönyvírója Johann Beckmann professzor volt, a 18. század második felének intézményesült személyisége. Mezőgazdasági szakkönyve előtt 1767-ben jelentette meg a természettudományi, természettörténeti könyvét, ami Göttingenben és Brémában jelent meg.1769-óta tanított Beckmann természettant és könyve előtt a természeti tanításról tankönyv még nem jelent meg. A Grundriß zu Vorlesungen über die Naturlehre 1779-ben, majd 1785-ben megjelent könyvében az általános sajátosságokról, egy test különös jellegzetességeiről, a földgolyóról és a világról értekezett, valamint az égitestekről. Ezek az előadások és tankönyvek Jordanra feltétlenül hathattak, aki alapvetően a fiatalkori emlékek és hatások alapján a természet után alapvető kíváncsisággal rendelkezett. Beckmann természettudományi és mezőgazdasági ismereteinek, érdeklődésének kapcsolódását jelentette az 1777-ben, majd 1780-ban és 1787-ben harmadszorra is megjelent szakkönyve, az Anleitung zur Technologie oder zur Kentniß der Handwerke, fabriken und Manufacturen, vornehmlich derer, die mit der Landwirtschaft, Polizey und Kameralwissenschaft in nächster Verbindung stehn - címmel. A szintén Göttingenben megjelent könyvben a különböző iparágakkal, termékeikkel, a készítésükkel foglalkozott, így a cukorkészítéssel is. Felsorolta azokat a növényeket, amelyek cukortartalma magas és így a nádcukor és a méz kiváltására, a helyi termelésű cukornövényeket fel lehetne használni.1790-ben már udvari tanácsos és rendes professzora a gazdaságtudománynak, Beckmann az európai hírű és hatású mezőgazdasági szakkönyvének első kiadása előszavában 1769-ben azt írta: a gazdasági írások nagy tömegén belül csak kevés tankönyv jelent meg, amely az akadémiai előadásokat tükrözné. Az ökonómiának különböző segédtudományai vannak, így a természettörténet,-természettudomány, a mineralogia, a kémia és a botanika. A természettan és a matematika szoros kapcsolatára hívta fel a figyelmet. Mint írta, ezekre a tanult gazdáknak szüksége van, még akkor is, ha a vidéki háztartásokkal foglalkozik is. Ezek a nézetek, ez az alapszemlélet teljesen újszerű volt a korábbiakhoz képest, amikor a középkori babonákkal összefonódott csíziók, kalendáriumok uralták az ókori szerzőkön kívül a mezőgazdasági szakirodalom területét. A könyv második kiadásának előszavában az elmélet és a gyakorlat fontosságát hirdette, a gazdasági szakkönyvek és szakirodalom fontosságát. A harmadik és ismét javított, bővített kiadásban már feltüntette a korábbi kiadáshoz viszonyítva a bővítéseket, a paragrafusszámok után tett betűkkel. Így pl. a 143. paragrafus kertészeti eszközöket leíró része után, ahol az ábrázolások irodalmi hivatkozását is megadta, a 143 paragrafus (b) foglalkozik a korábbi kiadásokhoz képest új szöveggel, ebben az esetben a kert nagyságát és fontosságát megszabó tényezőket említi, hogy pl. a gabonaföldnél négyszer, ötször nagyobb a munkaerő és költségigénye a kerteknek, valamint háromszor több trágyát igényelt a kertművelés, mint egy hasonló nagyságú szántóföld.jordannak feltétlen olvasnia kellett ennek a könyvnek valamelyik kiadását, hiszen nézetei és tanításai Bécsben, tanítványai visszaemlékezései szerint teljesen ezt a Beckmann-i szemléletet, tudományfelfogást képviselte. Természetesen dúsíthatta, aktualizálhatta és eszköz, talaj stb. kísérleteivel konkrétabbá tette a Beckmann - féle alapszemléletet. Göttingeni évei végéig két kiadása jelent meg ennek a mezőgazdasági szakkönyvnek, amelyeket előadás formájában is hallgathatott. Beckmann egyébként rendkívül alaposan írta le, hogy a szükséges gazdasági ismereteket tudományosan és körültekintően, hol lehet megszerezni. Ajánlatát csoportosította és konkrét címekkel -szinte a korabeli olvasó, érdeklődő számára elrettentő adatbőséggel - ajánlotta. Így könyvtárakból, gazdasági újságokból, tankönyvekből, gazdasági társaságokból, vegyes iratokból, különböző iratokból, 53

50 gazdasági topográfiákból, gazdasági útleírásokból és utazások alkalmából, gazdasági szótárakból lehetett megszerezni a kívánt adatokat. A fenti elemzés valószínűsíti, hogy Jordan göttingeni évei egy életre meghatározóak lettek számára, Beckmann előadásai, szakkönyvei hathattak rá úgy, hogy Bécsben az egyetemen hasonló előadásokat tartott. Ez újdonságnak hatott akkor Bécsben. Az 1810-ben megjelent Trautmann könyvben továbbéltek Jordan tanításai és kísérletei, amelyek Magyarországra is eljutottak. De a könyv megjelenésének éve egyben Germershausen halálának éve is, akinek szeme lehunytával befejeződött Európában egy nagy szakirodalmi korszak, amit a Hausvater szakirodalomnak nevezünk. Bár az agrártörténet ezt a fogalmat, és szakirodalmi formát a 13. századig vezeti vissza, közös jellegzetességének tartva, hogy a nép nyelvén szólaltak meg a szakkönyvek, így latin nyelvhasználatot feloldották. Az utolsó nagy összegző, a Hauevater című könyv szerzője, Germershausen akkor halt meg, amikor egy új korszak, a racionalis mezőgazdaság alapköveit lerakták és Thaer munkái, előadásai, tanai kezdtek megjelenni. Ezek a tanítások különösen Közép-és Kelet-Európában terjedtek el és váltak ismertté. Nem véletlen, hogythaer is a göttingeni egyetemet látogatta ig, és az 1780-as években kezdett a gazdálkodás iránt érdeklődni. Még arra a kérdésre kellene választ adni, miért nem írt könyveket, szakcikkeket Peter Jordan, ez a kiváló, szorgalmas, nagytudású, jó szervező képességű, jó kapcsolatokkal rendelkező szakember?választ sajnos nem adhatunk, talán a szegény gyermeksors, a neveltetési hiányosságok, a nyelvismeret hiánya, a gazdaságszervezés időrabló volta, vagy a fogalmazást bénító béklyók, amelyek napjainkban sem ismeretlen problémák. Mindezekért hívhatjuk Peter Jordant az osztrák-magyar agrárszakoktatás és mezőgazdaság szürke eminenciásának. Élete jó példa egyben az osztrák-magyar, a német-magyar és a georgikoni agrárkapcsolatok, hatások századi fordulójára. 54

51 9. NAGYVÁTHY JÁNOS AZ ELSŐ MAGYARNYELVŰ MEZŐGAZDASÁGI SZAKKÖNYV ÍRÓJA, SZŐLÉSZETI-BORÁSZATI ISMERETEI ÉS FORRÁSAI Nagyvát(i, hy) János életéről, munkásságáról sokat tudunk, de mégsem eleget. Élete számos állomásáról, eredményeiről, hatásáról már sokan írtak, de mégis minél többet tudunk róla, annál több fehér terület merül fel, olyan ismeretlen rész, amely újabb és újabb szempontok felvetésére sarkall, mind a kor, mind a teljesítmény értékelésekor, mind az életmű megismerésénél. Ebben a fejezetben számos magyarázó, értékelő résztől felment az, hogy csak a szőlészetiborászati ismereteit, valamint ezeknek az ismereteknek a forrásait szeretném bemutatni. Természetesen mindezzel nem a végcélt, hanem, mint eszközt a korszak természettudományosgazdálkodói ismeretét és a magyarországi mezőgazdaság egyik intenzív ágának, a szőlészetnek és borászatnak állapotát, fejlesztésének korabeli erőfeszítéseit szeretném körvonalazni. Nagyváthy János életrajzát ismerve úgy gondolom, hogy az alábbi benyomások, helyek, kapcsolatok játszottak szerepet a szőlészeti-borászati ismeretei megszerzésében, tökéletesítésében: Miskolci fiatalkori megfigyelései Sárospataki évei Mitterpacher Lajos tanítványaként eltöltött időszaka A francia borászati szakirodalom megismerése Göttingeni és a bécsi tanulmányi hatás, kapcsolat Hausvater és a dél-német szakirodalom megismerése Tessedik tanainak megismerése és a Festetics uradalmak élén eltöltött időszak Mindezek biztosították számára a gyakorlat és az elmélet egységét, az üzemszervezésbenuradalomvezetésben a szőlészeti munkák és a borászati szakmai titkok elsajátítását, továbbadását és megkövetelését az uradalom tisztjeitől, a Közönséges Instructio lemásoltatása, és az abban leírt elvek-munkák-szervezések megkövetelését. Mindez tette lehetővé, hogy a Georgikon szellemi előkészítésében részt vehessen, hogy elképzelései a megalakuló felsőfokú mezőgazdasági oktatási intézményben megvalósulhassanak. Ugyanakkor, hogy még több évre is éreztesse hatását a gazdálkodásreformáló-társadalomformáló elképzelése, elve. A cseléd-adózóvédelem, az emberbaráti, felebaráti tisztesség, a legszigorúbban megkövetelt szaktudás és munka ellenére is jellemezte a felvilágosult, liberális nézeteket. Mindezt pedig a feudális, kora-kapitalisztikus környezetben, a földesurához és saját munkamoráljához hűen, önmagával szemben pedig mindig maximalista elvárásokat támasztó agráriumjavító és fejlesztő személyiségként.nagyváthy János korai munkássága jobbító és lendítő erővel hatott, míg a halála után megjelent munkái már nem jelentettek olyan mértékű újítást, mert közben az idő elszállt felettük, és már korszerűbb ismereteket hirdető szakirodalmak jelentek meg. Nagyváthy még látta az utolsó évtizedében a tokaji Orosz Borvásárló Bizottságot, amint vízzel locsolt, ponyvával borított hordós szekereken szállították északkelet irányába Oroszországba a cári udvar megbízásából a tokaji borokat. 9.1 A 18. század végére a magyar szőlő-és bortermelés a korábbi kedvező évtizedek, a nagy telepítések korszakának lezárásaként és annak eredményeként válságos helyzetbe került. A túltermelés, a minőségromlást hozta maga után. A tömegtermesztés a borok olcsó árát jelentette. Ugyanakkor a 18. század közepétől a jó minőségű magyar borok kivitelét az osztrák vámtörvények illetve a bécsi kereskedelempolitika fékezte azzal, hogy csak annyi magyar bort szállíthattak vámkülföldre a kereskedők, amennyi gyengébb minőségű osztrák bort, és csak szekéren lehetett lötyögtetni a megtörésre, zavarosodásra, utóerjedésre érzékeny borokat. A külpolitikai-kereskedelempolitikai helyzet sem volt kedvező a bornagyhatalomnak számító Magyarország számára. A bécsi gazdaságpolitika a szőlő telepítése helyett az ipari-és takarmánynövények, a festőnövények, az éhínségek elleni amerikai, újvilági kapásnövények (burgonya, kukorica) termesztését propagálta, az egyoldalú gabona-és bortermelés helyett. A szőlőterületek a korabeli beszámolók, sőt Bél Mátyásnak és tanítványai 18. század első harmadában született ország leírásai szerint is oly mértékben nőttek, 55

52 hogy minden sík területen, a gabona kárára már szőlőt telepítettek és bort szűrtek, ami a gyengébb minőségű, olcsóbb borok elterjedését segítette a minőségi bortermelés kárára. Így az intenzív művelési ágon belül extenzív jelek mutatkoztak meg, ami a szakmunkák elhanyagolásában, a pince-és borkezelések elnagyolásában, lassan elhagyásában mutatkoztak meg. Mindezt Nagyváthy János is észrevette, nem véletlen, hogy a gazdálkodást megújító szakirodalom felhasználása során, számtalanszor mutatott rá, hogy a pontosabb, minőségibb munka lehet csak alapfeltétele, a jó bor nyerésének. Tapasztalataiból, észrevételeiből azokat írta le, arra hívta fel a figyelmet, amit jónak tartott, amit helyes eljárásként a tapasztalatai is igazoltak. Széles tájékozottsága révén szembesíthette is a belföldi-külföldi szakirodalmi ismereteket a saját gyakorlati, látott-ellesett, vagy kipróbált módszereivel. Sokszor fogalmazott meg egyéni véleményt, de azt is beismerte, ha nem látott tisztán egy-egy dologban, annak megítélésében. Látta, érezte a robotmunka minőségi romboló hatását, a bérmunka háttérbe szorulását az általános gazdasági pangás miatt, tapasztalta a stagnáló mezőgazdaságot. Nagyváthy János Miskolcon született (1755. január 19 ). Miskolc és Borsod egyes szőlőhegyei híresek voltak számos gazdának adtak megélhetést, mint birtokos, vagy, mint napszámos. Itt még a szőlő is gyakran aszúsodott, ez biztosította a vidék borának jó hírét a 18. században. Bél Mátyás (1723) leírásában még azt írta, hogy Miskolcon és környékén eszenciát nem készítettek, de Nagyváthy a 18. század végén már látta Miskolcon az eszencia készítését. Ezek alapján úgy tűnik, hogy Miskolc környékén az eszenciakészítés a 18. században kezd elterjedni de általánosnak még nem mondható ekkor. Mindenesetre Nagyváthy gyerekkori, családi emlékei közt a szőlő-bortermelés, mint meghatározó élmény kialakulhatott, hiszen a kisnemesi származású, iparos család sarjaként látta, hogy a bor kiegészítő, de jelentős jövedelmet jelentett, és a mindennapokban a szőlő-és a bor milyen fontos volt. Nem véletlen, hogy ezekre a gyerekkori emlékekre is támaszkodott és hivatkozott már az első, részletesen a szőlő-bortermelést is tárgyaló-leíró 1791-ben megjelent könyve oldalain. Egy morvaországi plébános mennykő fogó rúdja említésénél írta, hogy milyen jó lett volna ez a miskolci Beteg-völgy és az Ágazat nevű hegyen is, mert ott minden évben elverte a jég a szőlőt. De borsodi és miskolci példákat emlegetett a növényvédelem fejezetében, amikor azt írta: Az Eszelény, a mint a Miskóltzi Szőlős-gazdák nevezik. A szüreti munkák leírásánál egyszer csak felkiáltott, amikor a campaniai reggel tartott szüretről írt, mondván ez nem magyar embernek való, mert a pezsgő-erjedő must, már nem must, sem nem bor még, hanem, mint a miskolciak mondják Virits, ami habzik, mint a sör. A borfejtés munkájánál említette, hogy a Borsod megyei gazdák a fejtést leszedésnek hívták. A borfejtést zártan, a levegőtől elzárva egy speciális eszközzel látta már a szorgos szakíró gyerekkorában, mikor annak adott hangot, hogy a miskolci gazdák a görbített kopott puskacsőhöz hasonló eszközzel fejtették a bort, amit maguk közt Sipho -nak szívó, szipó eszköznek hívtak. Szintén a miskolci paraszti szaktudás tapasztalatát említette, amikor arról írt, hogy a túlkénezett must vagy bor állapotát úgy is meg lehet állapítani, hogy bele tojást lógattak, ha megfeketedett, akkor sok volt a kén benne. De úgy is ellenőrizhették a magas kéntartalmat, ahogy szintén a miskolci gazdáktól látta, hogy összecsapták a boros tenyerüket, és ha fehérség visszamaradt, akkor a bor túl volt kénezve. Az 1773 évi aszútermést a miskolci gazdák hordókba rakták kitaposás nélkül tavaszig, ami nem ecetesedett meg, jó illattal rendelkezett. 9.2 Sárospatakon a Református Kollégium hallgatójaként, mint szuplikációs és legációs diák szintén sokat láthatott a Tokaj-hegyaljai borkészítés titkaiból. Megismerte az eszencia, az aszú és a szamorodni készítés mesterfogásait, az itteni hamisításokat, amit mind az aszúszemek előállítása érdekében követtek el. Számtalanszor említette, hogy mit és hogyan látott különböző hegyaljai falukban, mezővároskákban. Mindezt a kollégium kiküldött diákjaként, a prédikációs és adománygyűjtő feladatai mellett. Észrevette, hogy a tokaji borok már nem képviselik azt az értéket, mint a 18. század korábbi évtizedeiben. A borkereskedelemben a görög kereskedők túlsúlyát figyelte meg, akik elszegényítették a hegyaljai gazdákat. Zsidó kereskedőt még nem emlegetett olyan mértékben, mint azt a későbbi beszámolók a 19. században. Megfigyelte, hogy a magyar gazda már ajándékot adott a görög kereskedőnek, csak azért, hogy a borát elvigye, megvegye. A görögök a termést előre lekötötték a szegény gazdáknál, akik így előre nadrágnak és mellénynek való rőfnyi posztókért eladták borukat. Megállapította, hogy a magyar nem kereskedett borával, ezért javasolta, 56

53 hogy vagy a kereskedelmet kell élénkíteni, vagy a szőlőhegyek számát kisebbíteni. A bőség ugyanis olcsóságot szül véleménye szerint. Érdekes megállapítást tett az 1791-ben megjelent könyvében, miszerint a bortermelő vidékek általában Nyugat-Európában szegények, ugyanúgy, mint szerinte Tokaj-hegyalja és Borsod gazdái is. A szőlőt ezért monokultúra szintjén termeszteni nem javasolta, helyette a több lábon állást ajánlotta. Megfigyelte azt is, hogy a bényei és a tolcsvai határban a Meszes dűlő a legjobb minőséget termő, de köves, nehezen művelhető, nem véletlen, hogy a második napra már munkást is nehéz kapni a kapálására. Hegyaljai emléke lehetett a jó klímájú, hideg pince, ami a tokaj-hegyaljai lyukpincékre jellemző. A c.fokos pincék egyenletes klímáját dicsérte, a jó levegőzés, a szellőzés fontosságát emelte ki, és elítélte a trágyával eltömített levegőző helyeket, mert a bornak kellemetlen szagot adott az így eltömített szellőzőlyuk. Tokaj-hegyaljai emlékei közé tartozott a kádármunkák megismerése, a kereskedők ugyanis hordóstul vitték a borokat, és soha vissza nem hozták. A nagymértékű faanyag felhasználásból adódó erdőpusztítás ellen az erők védelmében a hordós borok helyett a butellás borforgalmazást sürgette, mert Az erdők miattok pusztulnak. A fa napról-napra drágodik Hegyaljai élményei közé tartozott a borhamisítás és a borkereskedők visszaéléseinek megismerése is. A kistokajiaknál látta, hogy a bort a hordóból kiitták útközben és a hiányt pocsolyavízzel pótolták. Ezt az íz mellett úgy vették észre a megrendelők, hogy a hordókban apró békácskák ugráltak. De a hordóabroncs leverését és a donga megfúrását is tapasztalta leírása szerint: A Furmányosokat magam láttam, hogy a fél-hordó közepénn lévő abrontsot lejjeb ütvén, a hordót meg-fúrták, és bort nad-tsön iszogatták. A gazda, ezt eszre nem veheti, mert a hordó Szájja bé-van petsételve, s meg-sem gondolja hogy az abronts-allyja által-fúratott, s újjra be tsapoltatott. Jól látható, hogy a hegyaljai tapasztalatok milyen fontosak voltak, és később a minőségi bortermelés megkövetelésekor, a dunántúli uradalmakban az aszúborok készítése, a bor forgalmazására ösztökélés gondolata már Hegyalján kialakult benne. 9.3 Mitterpacher Lajos budai egyetemi előadásai a mezőgazdaságról, a korszerű agrárismeretekről szóló tudástmegkapta a fiatal Nagyváthyt. A szorgalmatos mezei gazda c. szakkönyve általános alapirodalma Mitterpacher európai hírű és rangú egyetemi szakkönyve volt, az Elementa Rei Rusticae, ami 1779-ben jelent meg. Egyes fejezetei, mint pl. a pálinkakészítésé több nyelven is megjelent. Nem véletlen, hogy a 62 oldal szőlészeti és a oldalig tartó borászati könyvrészében Nagyváthy többször hivatkozott Mitterpacherra. A pesti egyetemen Winterl József kémiát oktató tanártól hallotta és tanulta, hogy a büdöskővel, a kénfüsttel túlságosan kezelt bor fejfájást okoz. A fejtéssel, a szellőztetéssel lehetett gyengíteni ezen. Nagyváthy nem a ként, hanem az ügyetlen embert tette felelőssé ezért, hogy a bemártott rongyról elcseppentette a ként, a meggyújtás után. Mitterpacher javaslatára a bor nyúlósodásánál megtüzesített láncot ajánlott a borban megforgatni, ami a bor derítését jelentette. A borkémia és a borkezelés terén sokat tanult a nyugat-európai szakirodalmakat felvonultató és ismerő Mitterpacher professzortól. 9.4 A francia szőlészeti-borászati szakirodalom Európa vezető, példamutató szakirodalmát jelentette, amely az ókori görög-rómaiszakirodalom után Európa legnagyobb hatású szakirodalma volt a 18.sz. második felétől. A 18.sz. végi, 19.sz. eleji hatása közvetlenül szakirodalmi és azon keresztül a termesztéstechnikára is ható volt. A 18. sz. második felében Chaptal, Rozier és társai, már természettudományos vizsgálatokra alapozták véleményüket, amit Nagyváthy is ismert. A természeti folyamatok lejátszódásának törvényszerűségét ismerve, főleg a borászat terén, olyan megállapításokra jutottak az erjedés, borbiokémia területén, amelyek a termelőket közel állandó minőségű borkészítéshez segítették hozzá. Kisebb-nagyobb cikkekben, közleményekben ugyan hivatkoztak a magyarországi szakírók francia szerzőkre a borászat különböző területein. De a legnagyobb, legegyértelműbb átütő sikert és elismerést Chaptal és társai munkássága jelentette. (Az 1801-ben megjelent könyvet 1802-ben németre lefordították. Mitterpacher Lajos is készített egy latin kivonatot a könyvből, majd ez németre fordítva 1814-ben magyarra fordítva 1815-ben és 1818-ban meg is jelent). A francia szőlészeti-borászati szakirodalom legjelentősebbjei megismertetéséhez Fábián József veresberényi, majd tótvázsonyi református lelkész 57

54 járult hozzá magyar nyelvű fordításaival. A lelkész a 18. sz. második fele irányzatainak megfelelően a természettudományoknak és a legújabb mezőgazdasági reformoknak, eljárásoknak lelkes terjesztője lett. Fábián február 19-én, a Veszprém megyei Alsóőrsön született, nemesi rendű családból. Tanulmányait a híres debreceni református kollégiumban végezte április 23-án felsőbb osztályba lépett és elvégezte a teológiát is. Pappá szentelése után a cívis városban maradt, előbb mint algimnáziumi tanító, majd szeptember 19-től főiskolai senior lett. Saját, megtakarított pénzén Svájcba utazott és két évet töltött a genfi és a berni egyetemeken ban tért haza. Hamarosan a vörösberényi kálvinista gyülekezet lelkésze lett. Megnősült, felesége Somogyi Zsuzsanna három fiú és három leány gyermeknek adott életet. Fábián iskolatársa volt a vele egyidős Pethe Ferenc, aki Nagyváthyt követte Keszthelyen, és a náluk fiatalabb Karacs Ferenc, aki később rézmetszeteket készített Fábián legjelentősebb munkájához. A svájci egyetemeken eltöltött idő a nyelvtudás és a természettudományos ismeretek gyarapítására adott lehetőséget. J.A. Chaptal könyvecskéjét -amelyet Franciaországban egy év alatt háromszor is kiadtak - lefordította és a somlói borvidékről készült, lelkésztársa írásait is hozzávéve, jelent meg 1805-ben a könyve. Más szerzők, a szőlészet kiváló kutatója, Rozier, valamint Parmentier és Dussieux borászok Chaptallal közösen írt enciklopédikus művét is lefordította és kiadta Visgálódó és oktató értekezés a' szőlőmívelésről címmel. Nagyváthy, Rozier borászati munkásságát ismerte elsősorban, akire többször is hivatkozott a borról írt fejezetében. Burgundiai példát hoz fel a szüretkezdet egységes időpontjára, de hozzáteszi, bármennyire is kedvező ez, Magyarországon a feudális kötöttség, a dézsmálás, a dézsmakényszer és a földesúr kénye szerint, a vegyes fajtatelepítésekből, a különböző érésidejű fajtákból sok probléma adódott, ami a franciaországi példa bevezetését nehezítette. Erre felhívta a figyelmet. Máskor a csömöszölést, a zsákban taposást, a sajtolást jónak tartotta, ha előtte lebogyózták a fürtöt. Jobbnak tartotta ugyanis a kocsány nélküli bogyók sokaságából készült bort, példaként a campaniai fehér bort hozta fel. Megemlítette azért, hogy ezt az eljárást nem a közönséges kocsmai borokra értette, mert akkor azok jóval drágábbak lettek volna. Rozier példáját említette akkor is, amikor a borok kénezését tárgyalta, kihangsúlyozva, hogy a francia szakember kimondottan jónak tartotta a borok kénezését, sőt azt még a vörösboroknál is ajánlotta. 9.5 A göttingeni és a bécsi hatás igen erős Nagyváthynál. Könyvében és munkásságában Johann Beckmann göttingeni professzor és annak tanítványa a bécsi egyetemen tanító Peter Jordan professzor - akit személyesen is ismert és tisztelt - nagy hatással voltak rá. J. Beckmann könyve 4. kiadásban jelent meg 1790-ben, Grundsätze der deutschen Landwirtschaft címmel, amit Nagyváthy már az ben megjelent, az első magyarnyelvű mezőgazdasági szakkönyvében összehasonlításul használt fel. Valószínűleg Nagyváthytól ismerte meg Festetics, aki viszont Pethét ösztönözte a forrás, a szakirodalom felhasználására.beckmann nagyhatású mezőgazdasági szakkönyve először 1769-ben jelent meg Göttingenben. Johann Beckmann mellett Peter Jordan is nagy hatással volt Nagyváthyra. Peter Jordan a fiatal Nagyváthy Jánosra mély benyomást gyakorolt, amikor a 18. század végén a Bécs melletti Laxenburg és Vösendorf uradalmakban Nagyváthy nála gyakornokoskodott. Jordan valószínű már Mitterpachert is ismerhette, mint a budai egyetemi mezőgazdasági tanszék vezetőjét, professzorát. Így nem lehet véletlen, hogy Nagyváthy éppen Jordanhoz került szakmai gyakorlatra. 9.6 A Hausvater és a német nyelvű borászati szakirodalom is fontos forrása volt Nagyváthynak. Sajátos módon ugyanis az angol új mezőgazdaság eredményei a szőlészeti szakirodalomra közvetlen módon nem hatottak, mert Anglia természeti adottságai miatt a szőlőtermesztés sokkal kisebb jelentőségű volt, és az ókori melegebb klíma után az időjárás, az átlaghőmérséklet lehűlése miatt (európai kis jégkorszak) a 17.sz. végén, 18.sz.-ban már szőlőtermesztés nem is folyt itt. A földrajzi-ökológiai és történelmi tényezők miatt ebben az időben a német nyelvű szakirodalom általánosan ismert, amihez a 18.sz.- közepétől - épp a francia minőségi szőlő-bortermelés hatására - a német szőlészet nagyfokú fejlődése is hozzájárult. 58

55 Az első német szőlészeti-borászati szakkönyv (1582) megjelenése, majd a 18. sz. elejének szőlészeti enciklopédikus ismeretét adó nagyhatású Georgica Curiosa (1701. III) után a Nagyváthy által is ismert és forgatott M. Balthasar Sprenger munkái hatottak a szőlőtermesztésre. Gyakorlatias, jól szemléltetett könyveire a Magyar Hírmondó az oktató könyvekről írva 1780-ban így hívta fel a figyelmet: Ezen nemű legújjabb s legalkalmatosabb írások közül való im e titulusú Német könyv:... A hatása abban mérhető, hogy a 19. sz. első felében a dunántúli borvidékeken a szőlőbirtokosok rá hivatkoztak többek közt a fajtatiszta telepítés, a nyugateurópai fajtacsoporthoz tartozó szőlőfajták elterjesztése és más szőlőmunkák korszerűsítése érdekében. Sprenger munkásságára és könyveire támaszkodva több német borvidék leírását is befejezték. A német szőlészeti-borászati szakirodalom - a magyar szakirodalom kibontakozásának vizsgált ideje után is - hatással volt mind a szakirodalmunkra, mind a termesztéstechnikára. Nagyváthy János is alapműként használta fel Sprenger könyveit. Ő alapján írta a forratlan édes must három gönci hordóba történő öntését. Az édes mustból lopóval 4-6 itce mustot ki kellett venni. Ebben aztán erősen elkeverni 8 lat édes, vagy fehér és 8 lat keserű vagy fekete mustárt, majd az összekeverés után visszaönteni a hordókba. 8 napig állni hagyott must ezután megtisztul, szép színűvé válik és édes borrá erjed ki. Aki ürmöst akart, az ürmöt rakjon bele, ha forrani kezdene, akkor még mustárt kellett beletenni. Sprenger alapos fajtaválasztékot és a szőlőhegyi munkák részletes leírását adta. Ezek a fajták nyugateurópai, francia új fajták voltak, amelyek akkor még Magyarországon nem terjedtek el. Ő említi először a a Lemberger, vagyis a Blaufrӓnkisch, magyarul a kékfrankos szőlőfajtát. Nagyváthy megállapítja, hogy a 18. század végére a jó minőségű bort termő szőlőfajtákat, a góhért, a sobrákot (furmint), a hárslevelűt, a patakit vagy balafántot már kiirtották és helyettük a bőventermő leveses, lédús szőlőket kezdték termeszteni, amik terjedőben voltak, úgy mint a bátai, a polyhos, a fejér, a kőszemű, a budai gohér. Ez a folyamat, amit Nagyváthy János észlelt és leírt, az extenzív jelleg erősödésével, annak jeleként értékelhető. Balthasar Sprenger ( ) evangélikus lelkész könyvét szintén Göttingenben adta ki. Hihetetlen gyors szakmai karriert futott be, lelkészként is több akadémia tagja (Bern, Zürich, Jena, Göttingen) ben az első szakemberként tartják nyílván a német pezsgőkészítésben. Az un. Hausvater szakirodalom jeles képviselőjeként Christian Friedrich Germershausen 1783-ban megjelent könyvét forgatta szorgalmasan és hivatkozott többször is rá Nagyváthy. Ez a könyv monumentális összegzése a századi gazdálkodási ismereteknek. Szőlészeti és borászati tanait Nagyváthy is felhasználta, pl. amikor megfogalmazta, hogy mennyire káros a hosszú ideig seprőn tartás. A bor ugyanis számos borbetegséget, borhibát átvehet a seprőtől, ha nem fejtik idejében le. Nagyváthy szó szerint vette át a kifejezést, amit Germershausen használt, vagyis, hogy a seprő a bor pestise lehet. De a butellás borok megnyúlósodása tárgyalása alkalmával is Germershausenre hivatkozik a szerzőnk, hangsúlyozva, hogy 1-2 csepp citromlevet kell tenni a butellába a nyúlosodás ellen. Christian Friedrich Germershausen 5 kötetes nagy monográfiájának az 5. kötetében foglalkozott a szőlő-bortermelés kérdéseivel. Germershausen eredetileg prédikátor volt Schlalachban (Treuenbrizen közelében) és tagja a lipcsei Szász Gazdasági Társaságnak, valamint a Pfalzi-Bajorországi Gazdasági Társaságnak Münchenben. A művét - valószínű ezek alapján, - nem véletlen ajánlotta Johann Georg Krünitz-nek, a híres mezőgazdasági enciklopédia szerzőjének, számtalan társaság szívesen látott tagjának Germershausen szakmai ismeretei a 18. század végén már nem jelentették a modern és progressziv irányt. Nézetei túlhaladottak voltak, habár még népszerűek. Az un. Hausvater szakirodalom legmagasabb szintjét jelentették. A németnyelvű szakirodalom másik nagy csoportját az osztrák jelentette. Az osztrák szakirodalom és hatása érthető módon a legismertebb volt Magyarországon, de az alsó-ausztriai, stájer szerzők az önálló vizsgálataik, megfigyeléseik ellenére is a délnémet szőlészeti szakirodalom hatása alatt álltak. A szőlőtermesztőkhöz a jobbított, mezőgazdaság elvei, a külföldi munkák fordításai, értékelései, ajánlásai révén keresték az utat. A 18. sz, legismertebb osztrák szakírója Johann Wiegand volt, aki több könyvet írt, melyek több kiadást, több nyelven megértek. Az 1766-ban 2. kiadású Der wohlerfahrene Landwirth... c. könyvében, az 1764-es korábbi kiadáshoz képest már a szőlőtermesztés kérdésével is foglalkozik, helytelenítve a síkvidéki szőlőtelepítéseket amit Nagyváthy is hirdetett - állást foglal az oltás mellett, elítéli a fagy, jég elleni harangozást, a fagy elleni füstülést viszont helyeselte. Az 1769-es kalendáriuma, mint szakkönyv a kor szokásos stílusú, hónapok beosztásában tárgyalta a munkákat mint más gazdasági szakkönyv. Két könyvét, egy len- és dohánytermesztési útmutatót, valamint a Handbuch für die österreichische Landjugend c.-t lefordították magyarra. Ez utóbbi munkája a bécsi udvar gazdaságpolitikája - gazdaságpropagandája révén 5 kiadást ért meg különböző nyelveken és 1780-ban, majd 1792-ben iskolai 59

56 célra is kiadták rövidebb magyar változatban. A könyv magyar fordítója, ifj. Szilágyi Sámuel az előszóban még nagyobb hangsúlyt ad a változások fontosságának. Közismertsége ellenére eddig nem találtam adatot arra, hogy Nagyváthy felhasználta volna ezeket a kiadványokat, de elterjedtségük és népszerűségük miatt valószínű ismerhette azokat.a Magyar Hírmondó 1780-ban, az alsó-ausztriai szőlőfajtákat és termesztési értékeit vizsgáló és ismertető Helbling könyvét propagálja. Részben bírálva írja, hogy a Bécs környékéről leírt 24 szőlőfajta mellett Sopron vidékén 40 fajtánál is többet ismernek és termesztettek. Nagyváthy János ismerte Helbling munkásságát. Amikor javasolta a fajták leírását, ampelográfiai ismertetését és termesztési értékük szerinti csoportosítását, példának éppen Helbling ausztriai munkásságát hozta fel. 9.7 A FESTETICS URADALMAK ÉLÉN ELTÖLTÖTT IDŐSZAK 1792-ben került Nagyváthy Keszthelyre, Festetics György kiterjedt grófi birtokainak teljhatalmú tiszttartójaként. A 18. századi magyar mezőgazdaság jeles képviselője, A szorgalmatos mezei gazda c. szakkönyvének megírása után vívta ki a jogot, hogy Dunántúl akkori egyik legnagyobb birtokára kerüljön irányítónak. Kidolgozta a munkák egységes elvégzését biztosító, és a követelményeket támasztó Instructióját. Felismerte a piac igényeit és a kereskedelem, áruforgalom fontos szerepét, ezért többször említi utasításaiban, hogy Festetics uradalmaiban olyan terméket, árut kell előállítani, növényeket termeszteni ami pénzhaszonhoz juttatja a termelőt. Még azt a kockázatot is vállalni kell, ami abból adódik, hogy esetleg eddig nem termesztették, nem készítettek még ilyen terméket. Az Instructió oldalán Nagyváthy, az aszúborféleségek készítését is meghagyta az uradalmi tiszteknek: Tehát Festetics György azon uradalmaiban, ahol egyes évjáratokban aszúsodott a szőlő, ott aszúbort kellett készíteniük a gazdatiszteknek. Erre Nagyváthy első idézett mondata a bizonyíték. Jó évjáratokban rendkívül erős aszúborokat készítenek Badacsonyon, és a' Kővágó Örsi aszúbor gyakran felül haladja zamatjával a' Sopronyit és Ruszttit - már Nagyváthy is láthatta. Az Instructióban magyarázatokra, tudományos érvekre nem térhetett ki, mint azt könyveiben teszi. Mindamellett tudta, hogy olyan gazdatiszteknek ad ki utasítást aszúborkészítésre, kik esetleg korábban még soha sem készítettek ilyet. Ezért igen körültekintően, aprólékosan írja le, hogy mikor kell kezdeni az aszús szőlőfürtök szedését, hogy néznek ki, azok miről ismerhetők fel, mi a jellemzője a majd jó aszúbort adó szőlőnek, és időjárásnak. A bornyerésre és a készítésre vonatkozó utasításai tömörek, könnyen érthetők. Az itt említett és leírt borféleségek az eszencia és az aszúbor. Felvetődik a kérdés, honnan tudta ilyen részletesen, határozottan Nagyváthy a hegyaljai borféleségek készítésének munkamenetét, és a nyersanyaguk jellemzőit? Az Instructióban leírtak többet sejtetnek mint egy külföldet járt, érdeklődő gazda észrevételeit. Csak olyan ember írhatta ezt meg, aki gyakorlatilag e munkákban benne élt, saját maga is csinálta. Azokat az aprólékos megfigyeléseket, észrevételeket csak személyes vizsgálattal tudta megszerezni. Csupán a Mitterpacher Lajostól hallgatott mezőgazdasági előadások nem tehették a hegyaljai borféleségekben és azok készítésében ilyen járatossá. A válasz a fentebbiekben található, vagyis élete során a szőlő-bortermelés ismereteit mindenhol magába szívta. Mindezen ismereteit Keszthelyen és a Festetics uradalmakban jól kamatoztatta. 9.8 A KESZTHELYI URADALOM SZŐLÉSZETI IRÁNYÍTÁSA A 18. sz. végén Keszthely a felsőfokú mezőgazdasági ismeretek oktatásának magyarországi központja lett. A Festeticsek keszthelyi uradalma - épp a Georgikon révén is - ebben központi szerepet játszott. Kezdetben a keszthelyi prefektúrához, majd a Keszthelyi Uradalomhoz tartozott a georgikoni major a felső, cserháti, vállusi, rezi, szentandrási, vonyarci, meszesgyörki, sármelléki, vindonyaszőlősi majorok mellett. A Festetics birtok 10 uradalma (keszthelyi, balatonszentgyörgyi, csurgói, szentmiklósi, csáktornyai, kemendi, vasvári, sági, szalkszentmártoni, soproni) 2534 és 6/8 kapásnyi szőlejéből a Keszthelyi Uradalomnak volt a legnagyobb allodiális, uradalmi szőlőterülete, 724 és 6/8 kapásnyi. Festetics György - a kegyvesztett katonatiszt - Keszthelyre visszavonultan igyekezett a hatalmas örökölt adósságát a gazdálkodás jövedelmeiből csökkenteni. Így figyelt fel az ésszerű takarékossággal gazdálkodó nagy elméleti és gyakorlati tudással, tapasztalattal rendelkező Nagyváthy Jánosra, aki a kétkötetes, első magyarnyelvű mezőgazdasági szakkönyvét 1791-ben jelentette meg, amit a császár is aranyéremmel jutalmazott. Teljhatalmú, az uradalmat vezető, irányító tisztnek hívta meg őt Festetics 60

57 Keszthelyre. Nagyváthy szaktudásának segítségével a gróf az adósságait hamarosan csökkentette is. Az új jószágkormányzó gazdasági elképzeléseihez iskolázott, szakértő segítségre, uradalmi beosztottakra lett volna szüksége, ezért többek közt az ő javaslatára is elhatározta Festetics, hogy az uradalmak belső szakember ellátására mezőgazdasági tanintézetet állít fel. Bár a keszthelyi Georgikon részletes előkészítésében nem vett részt, az uradalom termelési színvonalának emelésével, Nagyváthy Európa első mezőgazdasági, agrár felsőfokú intézetének működési feltételeit biztosítani tudta. Rendelkezései, melyeket 1797-ig, a gróf szolgálatában hozott, még további éveken keresztül biztosították a Festetics uradalmak eredményes gazdálkodását. A sikeres gazdálkodás záloga Nagyváthy elméleti és gyakorlati szakismerete, szervezőképessége volt és az ellenőrzés rendszerének (kettős könyvelés) kiépítése. A legfrissebb szakirodalmakat ismerte, ezekre a Szorgalmatos Mezei Gazda című kétkötetes könyvében, a kertészeti, szőlészeti fejezetekben hivatkozik is. Így felhasználta és nagy hatással voltak rá egykori professzorának Mitterpacher Lajosnak a munkái, Herm Lüder, I. H. Pratie, B. M. Sprenger, Rozier és Germershausen többkötetes 18. sz. végi munkája. Nagyváthy azonban nem ezek fordítási összességét, bő fordítását adta, hanem a saját tapasztalatait és ismereteit támasztotta alá vagy cáfolta meg a felhasznált és idézett szakirodalommal. Többször utal egyazon szakmunka, eljárás magyarországi tájegységnyi különbségeire is, amelyek nagy részét saját szemével látta, sőt végezte, részt vett ezekben a munkákban. Mindezen módszerei miatt következtetései helyesek, és nem egy javaslata a megoldásukra, az adott kor lehetőségei szerint tőkéletesnek mondható, sőt mai szemmel is figyelmet érdemlő ben, miután átvette a központi, uradalmi kormányzóság, az Oeconomica Directio vezetését, kidolgozta a termesztéstechnológia fő irányelveit, az elvárások és számonkérések modern rendszerét, az írásba foglalt Instructio-t. Ez az 1795-ös kéziratos másolatban maradt fenn. 3 nagy fejezetből áll, első a mezei gazdák kalendáriuma, amelyben a gazdaságirányításnak megfelelően havonkénti bontásban írta le a különböző megkövetelendő mezőgazdasági munkákat. Figyelme itt arra is kiterjedt - és ez a gyakorlatias Nagyváthyt mutatja számunkra -, hogy az esetleges esős, hideg, sáros napok miatt, többféle munkafeladatot jelölt ki. A második rész a tiszttartók kötelességeit, a szombatonkénti ülések, tanácskozások, a jobbágyokkal való bánásmód és konvenciós cselédek, a hivatalos közbenjárás, ügyintézés, az erdők, épületek, a szarvasmarhákkal való bánás, a vásárlás és eladás, a számtartóság, a kasznárság és az ispánság feladataival, témaköreivel foglalkozik. A harmadik főfejezet a számadások vezetéséről, a takarékos pénzügyekről, kiadások és a bevételek elszámolásáról, a pénzügyek és számadások ellenőrzéséről, valamint az uradalmakból a központi jószágkormányzósághoz beküldendő gazdasági eredményeket tükröző táblázatok, értékelések beküldéséről, elkészítéséről intézkedik. Az uradalmak vezetésében eligazító, gazdasági tanácsülések, ún. Szombati Sessió -k voltak. Ezeken részt vett a számtartó, a kasznár, az ispánok, a gazdák, a Pajta-Mesterek a deák, a hajdúk, a jágerek. A sessió -t a tiszttartó vezette. A megbeszélések tárgyai és sorrendje a következő volt: A Directio új rendeletét, rendeleteit fel kellett olvasni. Az elmúlt hét eseményeit és ezzel kapcsolatos észrevételeket Nagyváthynak, ill. a kormányzónak kellett elmondani, majd írásban rögzítették ezt. A múlt heti ülés jegyzőkönyvét felolvasták, és ha valamiféle munka elmaradt, azt újra az elvégzendők közé sorolták. A következő heti munkát személyre és tisztségre lebontva kiadták, így az könnyen ellenőrizhető, számonkérhető volt. A jószágkormányzó az eladásokról és a vételi szándékairól ismertette az ülés résztvevőit. Ezután következett a számlák egyeztetése, és a tzedulák prothocolliumába kijegyzése. Minden üzleti megállapodást és egy évnél hosszabb időtartamú szerződést írásban kellett rögzíteni, a szóbeli megállapodásokat nem fogadták el, és a szerződéseket a gyűlés hallgatósága előtt ismertetni kellett. Az írásba foglalt megállapodás és szerződés egy példányát a Directionál le kellett adni. Ezután következtek a zálogügyek. Nagyváthy előírta, hogy a tiszttartók a levéltáros (irattáros) segítségével a korábbi iratanyagok címjegyzékét is készen tartsák, hogy esetleges vitás ügyekben vagy döntés hozatalnál szükség szerint felhasználhassák. A szombati gazdaságirányítási tanácsülések délelőtt 9, vagy 10 órakor kezdődtek, hogy a Gazdaságot illető Objektumok el végződvén elég idő jusson a tanácskozásra. Szombat délután az ispánok, gazdák, kasznárok és a számtartó computizálnak vagyis a jövő heti tennivalók, feladatok megoldását veszik számba. A szombati tanácsülés így valóban operatív volt, Nagyváthy vezetésével. Az uradalmak jelentéseit meghallgatva, a jelentő tisztek helyismeretére sokat adva az újítások elől sem 61

58 zárkózott el, sőt inspirálta a helyi vezető tisztségviselőket a termelés színvonalának, az Instructiókban megadott irányba emeléséhez. A tiszttartók kötelességeinél is kitér a szőlő-bortermelés alapkérdéseire, így a legjobb fajták termesztésére, az átoltásra, a megfelelő terület kiválasztására, a pontos hegyvám vagy dézsmalajstrom vezetésére, a telepítendő terület 7 év alatti teljes beültetésére, és a gondos szőlőhegyi munkák megkövetelésére, ahogy írta: A rest pedig igazíttasson útjára. Az Instructiókban megkövetett szőlő-bortermelés megismerése nemcsak azért fontos, mert a 18. sz. végi, modern szemléletű uradalom gazdálkodásába pillanthatunk be, vagy Nagyváthy konkrét ismereteit vehetjük szemügyre, hanem azért is, mert ez a Georgikonban oktatott szőlészet-borászatra is hathatott, így a többi magyarországi uradalomra is az egykori georgikoni hallgatók révén, akik uradalmi vezetőkké váltak. A szőlő trágyázását augusztus, január, február hónapokra írta elő az Insrtuctió. A szervestrágyán kívül megérett ölföldet a kiszáradt tófeneket, megrohadt sárt és iszapot ajánlott, amit egy évi érlelés után használtak fel. Hasonlóan megfelelt trágyának az árokmetszésből, vízfolyások kitisztításából származó üledék. Februárban a szőlőkbe hordták az érett, kezelt trágyát, és elterítették, majd a nyitással bedolgozták a talajba. Márciusban a szőlőmetszés következett, ahol figyelnie kellett a tiszttartónak, ispánnak, hogy a vincellérek, munkairányítók nehogy a szőlőmetszők javára csaljanak. Nagyváthyfelhívta a figyelmet, hogy a jó szőlőfajtákat ebben a hónapban kell szaporítani, de az átültetést megsínyli az új telepítés, ezért már ekkor a nemes fajták átoltását javasolta. A szőlők mellé ekkorra már a támkarókat is le kellett szúrni, ugyanis német példák alapján ősszel, szüret után kihúzták azokat, hogy hosszabb ideig felhasználhatóak legyenek. Ezek a munkák a bujtással együtt még áprilisban is elvégezhetőek voltak. Nagyváthynak nemcsak a különböző évek időjárásváltozását kellett figyelembe vennie, amikor 2 hónapra is ugyanazt ajánlotta, hanem azt is, hogy az északi fekvésű dunántúli uradalmak szőlőmunkáit csak később lehetett elkezdeni, mint a déliebbekét. A meleg nyári napok beköszöntével a szőlőmunkák szüneteltetését javasolta és a korábbi kötözés után a másodikat. Levélritkítást most már nem javasolt, mert a szölöszemek el sülnek, és aprók maradnak...,ellenben a gyomlálást jónak tartotta, hogy ne szárítsa ki a szőlő földjét. A levélritkítás ellen azért is hadakozik, hogy a fürtök a levelek árnyékában fejlődhessenek. Augusztusban már a nagy, túlnövő hajtások letörését, az eloldott kötések megújítását és a sűrűsítő szőlőlevelek letépését, majd a kötözők utáni újabb talajlazító kapálást írta elő az Instructiójában. A télre eltett, elálló fürtöket szeptemberben szedettette megaddig, amíg a dér meg nem csípte. A fürtök szedésénél a bogyók törödésmentességét kívánta meg, majd száraz, hűvös helyre elrakatta, de javasolta rudakon felfüggesztésüket, és mint írta, a déli nap fényén megfonnyasztatik. Szeptember végén már a korai érésű szőlőfajták szedését említi, bár a jó hegyeken való szüret rend szerint October közepén szokott el kezdődni és nem árt az első dércsípést megvárni. De a többszöri dércsípést már nem ajánlotta, mert bár a bor mennyiségét a harmat és dér növeli, de a minőségét nem. A szüretidő megválasztásának fontosságát hangsúlyozta Nagyváthy az uradalom, de a szőlőtermelő gazdák szemszögéből is... be hogy az értetlen nép meg nem várván a Hegyekk a Kormányzó Tiszt által való fel szabadításokat, az idején való, vagy el késett szedés által az uraságnak, ő magának, söt az egész Helységnek kárt okozzon. A szín szerinti szüretet is előírta. A robotban vagy napszámban dolgozók munkaidejét, hogy teljesen kihasználják az uradalmakban, megkövetelte, ha:... a munkások vagy a lanyháló eső miatt nem szedhetnek vagy a szedést estvénél hamarabb végezik, hogy tehát illyenkor a napszám vagy robot haszon nélkül el ne vesszen; a férfiakat azonnal a Gyenge tövekk bé takarításához; a Leányokat pedig és gyermekeket a karó kiszedéséhez és azoknak kereszt lábokra való rakásokhoz kell állítani. Szüret után októberben, nem várva meg a következő, munkacsúccsal kezdődő évet, a levélhullás után bujtást, metszést, a vízvezető árokban pedig iszapfogó vermeket ásattatott, a szőlőföld végén pedig gyepföldet gyűjtetett és ölszámra összerakatta, hogy a következő év őszén trágyaként felhasználhassák. A fagyok megérkezéséig a szőlőmunkákat folyamatosan előírta Instructióiban, így a szőlő fedését, a trágyahordást, a bujtást, a földhányást, a veremásást, a metszést és a karószedést. A borászatban is hasonló lelkiismeretes, pontos munkát követelt meg. A szüret közeledtével, az üres hordókat a pintérekkel megtisztíttatta, a faabroncsosokat... megszorongatás végett átvizsgáltatta, hogy a faabroncsok feszesen tartsák a hordódongákat. Szeptemberben, a megkezdődött szüret időpontjában a leveses törkölyt lefojttatta kádakban, és pálinkának kifőzésre rakta el. A mustnyerés és feldolgozás időtartamának rövidítését sürgette, majd fűthető erjesztő helyiségű pincékben érleltette a bort. Mint írta:... hordókra szürettessen, és meleges borházakra rakattasson le, hogy a forrásánál hamarább, és egyenlőbb legyen. 62

59 A borok mennyiségi és minőségi nyilvántartására a kasznárt kötelezte, akinek az inventáriumban kellett feltüntetnie a hordók, kádak űrtartalmát, sorszámát, amit az edények fenekére is ráégettek. A nyilvántartásban fel kellett tüntetni, hogy fehér, vagy veres bort, urasági majorsági termést, kilencedet, vagy pénzen vásárolt és melyik hegyen, mikor termelt bort tartalmazott a hordó. A kasznárt ellenőrizték, hogy a bor megkülönböztetésével.. soha egyik speciest a Másikkal mikor erogál, vagy percipiál öszve = ne zavarja. Decemberre már a törkölypálinkát ki kellett égetni, mert ez idő után már csak ecetnek használhatták azt fel. Decemberben a kiforrt új borokat Nagyváthy töltögettette, majd februárban - a nagyobb íztartalmúakat márciusban - fejtette. Csendes, szélmentes napot határozott erre meg. A borfejtésnél a zárt fejtést javasolta, az ún. szivárvány hajlított csövekkel, melyek... a lihónál jóval is szaporábbak, és hasznosabbak... a zárt fejtés érdekében. A bortöltögetést májusig ajánlja, a pinceajtók zárva tartása mellett, a nyári melegek ellen. Töltögetés után a kasznárokkal a hordók akonáját töröltette meg, szurokkal lepecsételtette, hogy a következő töltögetés idejéig a pintér se nyúlhasson hozzá. Egyben tiszta ruhával takarták le az akonalyukat, hogy penészt ne kaphasson. Nagyváthy előírta, hogy minden uradalmi pincében két-három vasabroncsot tartsanak készenlétben, hogy a faabroncs lepattanása esetén ezeket mielőbb a hordókra verve, a borelfolyást megakadályozzák. A fentebbiek is érzékeltetik, hogy Nagyváthy János, Festetics György jószágkormányzója az uradalmak részére írt Instructióiban szigorú termesztéstechnikai és borászattechnológiai fegyelmet követelt meg. A pontos, szorgalmas munka mellett elsősorban a teljesítményt, a munkaidő teljes kitöltését követelte meg. Ennek érdekében az összeállított Instructióival feladatot adott a beosztott uradalmi alkalmazottaknak, de ezáltal a végzett munka ellenőrzését is biztosította. A bortechnológiai megszorításai egészen újszerűek, a 18. sz. végi korabeli szakirodalom még csak fel-felveti azokat az elveket, szakmunkákat, amit Nagyváthya korszerű és nyereséges gazdálkodásra törekedve már Festetics György dunántúli uradalmaiban megkövetelt. Így a jó fajtákat, a pontos szakmunkákat, a tiszta szüretet optimális időpontban, a gyors szőlőfeldolgozást, a gyors kierjedést segítő, és ezzel az erjedés irányítását is elérő fűthető erjesztőhelyiséges pincét, a rendszeres töltögetést és légmentes lezárást, a zártan kierjedt bor zárt fejtését, a fejtőcsövek használatát. Így válhatott igazán termelőerővé tehát Nagyváthy Jánosnál a nyugat-európai francia és német nyelvű szőlészeti-borászati szakirodalom ismerete, valamint a kapcsolatai és tanulmányai során szerzett ismeretek, és a saját magyarországi gyakorlati tapasztalata. 63

60 10. A NYUGAT - EURÓPAI AMPELOGRÁFIÁK, MINT SZAKIRODALMI PÉLDAKÉPEK Egyes fajták leírásával már az ókorban, majd a középkorban is foglalkoztak, de az ampelográfia elnevezést 1566-ban Sachs használta először. Az ampelográfia tudományos alapjait Simon Roxas spanyol botaikus rakta le 1815-ben, aki a szőlővesszők diagnosztikus bélyegeivel foglalkozott. Azonban az első, 4O fajtára kiterjedő ampelográfiát Crescentius állította össze az Opus ruralium commodorumban, amely a Bologna környékén termesztett fajtákat mutatta be. Olaszra, franciára és angolra fordítás után 1471-ben Ausburgban németül is megjelent ban Dodoneu, majd Sachs ampelográfiája jelent meg. A szőlőfajták első csoportosítását a spanyol Alonzo de Herrera kisérelte meg 1596-ban. A Romában megjelent Bacció írta könyvben már az olasz, francia, spanyol és más országok fajtáinak leírása is szerepelt ban a Nápolyban megjelent F.F. Cupani Hortus catholicusában 48 sziciliai fajtát írt le, mig 1715-ben Aix von M. Garidel: Histoire des plantes, qui naissent á la Provence cimű munkájában 46 szőlőfajtát mutatott be Provence vidékéről ban Sprenger könyve jelent meg Frankfurtban, amelyben ABC sorrendbe írta le a fajtákat ben az osztrák szőlőfajták leírása készült el. Tudományos alaposságú és gondos fajtaleírást Duhamel du Monceau adott közre az 1782-ben Párizsban megjelent Traité des arbres fruitiers ete cimű munkájában, amelyben 14 Párizs környéki fajtát írt le. Az első fajtaképeket is ő mellékelte a munkájához. Egy évvel később a spanyol Valcarcel jelentette meg Agriculture generale - című munkájában az általa ismert 116 spanyol és külföldi fajtát. Az alsó-ausztriai szőlőfajtákat először 1732-ben Franciscus Antonius Steindl deplesseneth említi, aki prágai diákként a doktori fokozatot elérő munkájában a Silberweisse, Mählweisse, Abendrothe, Lagler, Gäisdutte és más fajtákat említett. A korábbi összegező munkák, akár a Georgica Curiosa, akár a Hausväter mezőgazdasági szakirodalmi művek konkrétan, név szerint nem említettek szőlőfajtákat ben Martin Nicolaus Baumann, az Abhandlung zur Verbesserung der Niederösterreichischen Landwirtschaft - c. munkájában a Rothe vagy Weisse Muscateller, Zierfandler, Sielberweisse, Gäisdutten, Abendred, Grose Augster, Schmeckichte, Schwarze, Burgunder, Braune fajtákat ajánlotta ben Sebastian Helbling: Beschreibung der an der Wiener Gegend gemeinen Weintraubenarten... című Prágában kiadott munkája 24, majd további 12 fajtát ír le, a bogyók színe alapján csoportosítva azokat. Ugyanebben az évben jelent mega. Hildebrand szőlőtermesztési katekizmusa szintén szőlőfajták leírásával, de ezt már Burger ben maga is felületes munkának tartotta. A 18. század végén Franciországban önálló, az azonosítást elősegítő ampelográfiai album kiadásának igénye is felmerült. Fábián József fordításában igy hangzik Rozier elképzelése, aki 1793 szeptember 29- én Lyon falainál esett el: Nékem úgy látszik, hogy egy okos és tapasztalt szőlős gazda, két három alkalmatos rajzolóktól, és réz-mesztőktől segítetvén, két esztendő alatt rá mehetne, hogy minden szőlő fajainkból, hasonfajainkból és azoknak különbségeiből egy igen derék Herbariumot Szőlős-könyvet készíthetne. Azok a' gyűjtemények, mellyek mostanság a' Frantzia Országbéli gombákról és mérges plántákról Balliárd által készítettek azt mutatják, hogy a' rajzoló és réz-mettző mesterség a' tökélletességnek arra a' gráditsára jutott, hogy az által akármiféle formákat és még a' legvékonyabb és játtzibb színeket is ki lehetett tsinálni. Elképzelése szerint az északi fekvésű szőlőkből fokozatosan a rajzolás után délibb szőlősterületekre vonulhatna a rézmetsző, aki igy a későbben érő fajtákat is megörökíthetné. Rozier szerint egy ilyen nagyszabású munkának... egyszersmind fűvészi és gazdasági tzélja is lenne, úgy gondolom, a 'legszebb ajándék lenne, a' mellyet tsak adhatnának a' Frantziák a' magok hazájoknak. Mindez azonban még csak terv volt, de már táblázatban közölték a könyvben a levél, a bogyószín, az alak, a levélfonák szőrözőttsége, a levéllemez fogazottsága, a fürtalak, a billingesedés szempontjait, mint a legfontosabb fajtabélyegeket, amelyeket egy ampelográfiai leírásnak tartalmaznia kell. Fábián József, a magyar, német, latin nyelvre a könyvet lefordító elkövette azt a hibát - minden jóakarata ellenére, - hogy a fajtaleíráskor a francia eredeti szőlőfajta neveket átfordítja magyarra, mintha önálló magyar fajtákról lenne szó. Mivel a magyaron kivül a német, és a latin fordítást is elvégezte, az e nyelvekre fordított fajtanevekkel óriási kavarodást okozott akarata ellenére. Természetesen ez a kor szemléletének óhaja volt, vagyis, hogy a 18. század végén, 19. század elején a magyar szőlészet-borászat viszonyaira adaptálni a nyugateurópai eljárásokat. Fábián fordításában az alábbi fajtaneveket adta a fajták részletes ampelográfiai és termesztési értékelésével: /Az egyenlőségjel után az általam meghatározott 64

61 fajtanév áll/ Cukor szőlő (Sauvignon-) = Sauvignon blanc, Festőszőlő = Teinturier, Füstös szőlő (gros Muscadet, die rauchfarbige Traube = Muscadelle, kereklevelű szőlő (Feuille ronde, die weisse rundblättrichte Burgunderrebe) = Fehér kisburgundi vagy Chardonnay, Zöld szőlő (Gamay nais-) = Budai zöld, Fekete gamé (Gamey noir,-) = Nagyburgundi Kék, Kis Fekete (Petit Gamay,-) = Kék kisburgundi, Ugorka szőlő (Le Cornichon, Kümmerling-Traube) = Halhólyag, Murló (Le Murleau,-) = Merlot, Aranysárga kereklevelű (La feuille ronde,-) = Pino blanc, Aranyos szépszőlő (Le chasselas doré Bar-sur- Aube) = Chasselas, Fehér petrezselyemszőlő (Le ciotat, Raisin d' Autriche) - Ausztriában die halbwälsche Traube néven ismert = Chasselas, de veres változata is van, Fehér muskotály (Muscat blanc,-) = Sárga muskotály, és ennek bogyószínű változata a veres muskotály. Fekete muskotálynak nevezi Fábián József 1813-ban a (Le Muscat violet, die veilchen blaue Muscateller) = Feketemuskotály fajtát. Az Alexandriai muskotályt is leírta, a Korinthusi fehéret (Corinth blanc, die weisse Kernlose, oder Korinthische Traube) illetve Korinthusi fehér néven. Fehér Morillon (Maurillon hatrif,-)= Chardonnay, Molnárszőlő néven a Lisztesfehért, fehér malvasir néven a Szürkebarátot, Mourillon néven a Kék kisburgundit, Fehér Szavanyi néven (Le Savagnien blanc,-) = Pirostramini fehér változatát. Emellett olyan fajtákat is lefordított, amelyek Magyarországon nem terjedtek el később, igy pl. fordításai szerint a Gersely szőlő (Le Verjus), Svajtzer szőlő, Rochelli fekete és fehér (Rochelle noire et blandie), Lombardiai szőlő (Le Ramonat), Gyöngyszőlő (Le Raisin Perle, die Perletraube). A Németh Márton által ismertetett Gyöngyszőlő bogyói kerekek, a Fábián által ismertetett fajtáé szemei hosszúkásak. A Pirok szőlő (le Meslier vagy Mornain blanc, die Lindauer, frühe Leipziger Traube), Mansard (Le Mansard), Marokkói szőlő (Le Raisin de Maroc, Marokkauer Traube) szintén szerepelt a lefordított francia könyvben. J.A. Chaptal 1801-ben megjelent munkájában már 2000 fajtáról számolt be, melyek a Párizs melletti Luxemburg kertben díszlettek. Az első nagyobb szabású ampelográfiai művet Chr. A. Frege írta 18O4- ben; Versuche einer Classification der Weinsorten nach ihren Beeren - címmel. Az osztrák ampelográfiai szakirodalom PaulLudwig von Conradnak a nyugat-dunántúli ruszti szőlőfajtákat leíró munkáját az osztrák ampelográfiai előmunkálatok között tartotta számon ben Simon Roxas Clemente, a madridi királyi botanikuskert igazgatója az andalúziai fajtákról pontos és megbízható leírásokat tett közzé a fajták rézkarcos képével mellékelve. Ezt a munkát fordította franciára U. de Caumel, majd 1821-ben Fr. von Mascon németre ban, Grácban F.X. Rath, majd 1821-ben Bécsben Fr. R. von Heintl a stájerországi és az alsóausztriai szőlőfajtákat értékelték. A stájer ampelográfiai és szőlészeti szakirodalom a 19. század elején kimagasló eredményeket ért el, szintén János főherceg támogatásával. Így nem lehetett véletlen, hogy az andalúziai fajtákat lefordító Mascon is a főhercegtől kapott biztatást munkája elkészítésére ben a Doll által írt Berichtigung önologischer Urichtigkeiten c. munkában a fajták közönséges neveit említi a szerző, mig 1826-ban a stájer ampelográfia megírására szintén János főherceg és a Stájerországi Mezőgazdasági Társaság adott megbízástlorenz Edlen v. Vestnek, a gráci Joanneum kémia és botanika professzorának. Ezeket az alsó-ausztriai és stájerországi fajtaazonosító, fajtaleíró és értékelő erőfeszítéseket azért kell újszerűnek tekintenünk, mert a minőségi borttermő szőlőfajták elismeréséért küzdöttek a silányabb, rosszabb fajták ellenében. Így pl. a Groben (Heunisch), a Roten Muskateller termesztésének csökkentését javasolva a Rizling, a Tramini, a Cirfandli, az Oportó, a Kékfrankos fajták nagyobb területű termesztését szorgalmazták. Az olasz fajták alapos, megbízható értékelését és leírását adta 1825-ban J. Acerbi katalógusában ben Joh.M. Müheböck, weisenkircheni pap 5 fehér, 2 piros és 3 kék wachaui szőlőfajtát írt le az alsóausztriai Duna mentéről, az Ampelographische Bechreibung der verschiedenen Weinrebensorten in dem Wachauer Bezirke - c. munkájában. Az ampelográfiai szakirodalom külön megemlékezett Schams FerencUngarns Weinbau I-II. c. kötetéről. Hermann Goethe véleménye szerint... die ersten genaueren Nachrichten über die grossen Weinschätze Ungarns und die daselbst cultivirten Rebsorten brachte. A délnémet szőlőhegyek bor és csemegeszőlőfajtáit gyűjtötte össze és írta le Babó és Metzger ban, az osztrák szőlőket 1837-ben J. Burger. ŐGörög Demeter gyűjteményét tanulmányozta és használta fel, de Schams: Ungarns Weinbau-ját is ismerte ben Grázban két rendszerező, ampelográfiai munka is napvilágot látott Fr. Trummer és Fr. X.Hlubek tollából. Mindketten a természetes rendszer hívei, ellentétben L.E. v. Vesttel, aki még a bogyó, fürt, hajtás, levél szerinti mesterséges csoportosítást képviselte. 65

62 Babo 1844-ben már a fajták változatainak és szinonimneveinek sokaságát is megadta. A számtalan hasonnév miatt később /1876-ban/ már kimondottan az egy nyelven beszélés érdekében ampelográfiai szótárt kellett Hermann Goethennek írnia, aki két évvel később a bogyók alakja szerinti csoportosítását is megjelentette Handbuch der Ampelographie - címmel, azonban ez a mesterséges rendszer ma már nem áll fenn AZ ELSŐ MAGYARORSZÁGI FAJTALEÍRÁSOK, MINT SAJÁTOS SZAKIRODALMAK A dunántúli szőlőfajták rendszerezésével Bél Mátyás pozsonyi evangélikus köréhez tartozó, Matolay János próbálkozott meg, aki a soproni szőlőkről készült leírásában a szőlőket négy csoportra osztotta: a duzzadtak, a fehérek, a szürkék és a csemegeszőlőkére. A fajtanevek azonosításához is hozzákezdett, megállapítva, hogy a soproni Zapfete = a tokaji Furminttal, míg a soproni Augster = a tokaji Góhérral azonos. A nyugateurópai fajtákra is felhívta a figyelmet, igy a Rizling, Veltelini, Tramini, Olaszrizling, Cirfandli fajtákra. A Furmintot Tumidulának (dagadt, hólyagos-nak) nevezte és ampelográfiailag leírta./valószínű a teltfürtű, Hólyagos Furmint klóntípust láthatta, különben elrúgott bogyókról és partenokarp kis szőlőbogyókat is megfigyelt és rögzített volna./ Matolay után csak Mitterpacher Lajos próbálkozott a szőlőfajták ampelográfiai leírásával az Elementa 2. kötetében, ahol 36 fajtát írt le. Ezt az ampelográfiai tankönyvi részt, a prágai Sebastian Hölbling munkássága hatására - aki 1777-ben Alsó-Ausztria szőlőfajtáinak első rendszeres leírója volt- készítette el. A levél, fürt ampelográfiai bélyegeit adta meg, azonban ezek alapján - az adatszegénység miatt - az azonosítás szinte lehetetlen. A szőlőfajtákat latin néven írja le a zárójelbe tett német és esetleg magyar névvel. Így a Rothe Zierfahnler, Pihähul, Rothe Mehlweisse, Rothe Muskateller, Gross-schwarze, Schwarze Abendroth, Schwarze Muskateller, Schwarze Raisler, Schwarze Fränkische, Schwarze Zierfahnler, Schlehen Schwarze, Schwarze Burgunder, Schwarze Zapfner, Schwarze Geisdutte, Ketske Szőllő-Weisse geistutte, Grüne Lägler, Weisse Zapfnen-Furmint, Weisse Augster-Gohér Szőllő, Grüne Mehlweisse, Grüne Muskateller, Weisse Muskateller, Grüne Burgunder, Weisse Raisler, Zuckerweinbeere, Seeweinbeere, Silberweise, Grüne Zierfahnler, Weisse Scheukurn, Honigtrauben, Risler, Rosschwänzel, Krämler, Schmeckende, Grobe, Braune, Wälsche fajtákat említette Mitterpacher nagyhatású egyetemi tankönyvében. Pankl Máthé ben a fajtaneveket ugyan latin, magyar, német és szlovák nyelven is megadta Pozsonyban megjelent könyvében, azonban csak rövid ampelográfiai fajtaleírásban közölte azokat. Így: aegomasta alba - Fehér kecskecsöcsű - Weisse geistutte, dactilina - Gersely szőlő - grüne Lägler, tumidula - Fehér furmint - Weisse Zapfner, augusta - Fehér gohér - Weisse Auster, albella - Fejér szőlő - Mähweisse, apiana - Muskotály - Musckkateller, cyribotrus viridis - Zöld bákor - Grüne Zierfahnler Traube, thurea - Szagos szőlő - Schmeckende, crifea - Kemény héjú szőlő - Grobe Trauben, allemana - Barna szőlő - Braune Trauben, rhetica - Veres bákor - Rothe Zierfahnler, cyribotrus niger - Fekete bákor - Schwarze Zierfahnler, rubella - Rózsa szőlő - Rothe Muschkateller, thurea nigra - Fekete muskotály - Schwarze Musckkateller, burgundica - Fekete burgundiai - Schwarze Burgunder, aurisiaca - Fekete németh szőlő - Schwarze Fränkische. A 18. század végi és a 19. század eleji magyar nyelvű mezőgazdasági szakkönyvírók részletes ampelográfiai leírást nem adtak, fajtameghatározást nem végeztek, sőt, mint fentebb már láttuk, még a fajták ajánlásában is rendkívül óvatosan jártak el. Pethe Ferenc azt írta... a' milyen lehetetlen az, hogy én a' híres bortermelő vidékeken, mindeniken sorba, egy egy esztendeig lakjam, - ha a' hazabeli szőllők' fajtáinak valóságos megkülönböztető tulajdonságait és formáját igazán akarnám leírni. De még úgy sem volna tökélletes a' munka... A keszthelyi Georgikonban azonban ennek ellenére a hallgatókat a szőlőfajta meghatározásra, az ampelográfiai határozókulcsok ismeretére oktatták, aminek 10 pontjára az 1837-es georgikoni szőlőjegyzet is kitért. A magyar fajtaleírások hiányosságaira, illetve az ampelográfiai táblák, rajzok hiányát Leibitzer János is felvetette 1832-ben. Javasolta, hogy az azonos időpontban lerajzolt, megörökített fajták képe, neve, a különböző borvidékek más-más néven termesztett, de azonos fajtáinak a meghatározására is megfelelne.a Gazdasági Lapok azonban még 1852-ben is azt hiányolta, hogy:... Csak az a baj, hogy nálunk az egyes fajoknak gyakorlati tapasztalatokon alapult kimerítő leírása és megismertetése mindeddig nem létezvén, a magában jeles faj is sokszor félrevettetik... Havas József - a kor kiváló szakembere és az OMGE Szőlőmívelési és Borászati Szakosztályának elnöke - ugyanebben az évben megállapította, hogy a fajták fel nem ismerése, a fajtaalbumok és az 66

63 ampelográfiai könyvek hiányára vezethető vissza. Ez a hiány a szőlőtermesztésben pedig nagy gazdasági kárt okozott nap mint nap, minden egyes szőlészeti munkánál. A fajták igényeinek, tulajdonságainak nem ismerete, a fajták fel nem ismerése nem teszi lehetővé a minőségi munkát.a stájerországi ampelográfiák és az alapos szőlészeti szakirodalmi tevékenység hatására Nagykanizsán 1869-ben megjelent egy alaposabb ampelográfiai fejezettel bővített magyar szőlőtermesztési szakkönyv TersánszkyJózseftől. Azonban még az ilyen jellegű alapos szakmunkák hatását is, Entz Ferenc, a színes, fajtabemutató képes táblák, metszetek hiányában kétségbe vonta. A mai ampelográfiák által is használt fajtaleírást és meghatározást végül Molnár István vezette be 1897-ben, aki a gyakorlati felhasználás szerint bor és csemegeszőlő fajtákra osztotta a szőlőket és a bogyószínt vette alapul A NYUGAT-EURÓPAI FAJTÁK ELSŐ MAGYARORSZÁGI MEGFIGYELÉSEI, LEÍRÁSAI ÉS TERMESZTÉSI ÉRTÉKELÉSÜK A Gazdasági Lapok 1850-ben már javasolta, hogy a francia és a Rajna melléki célszerűbb technológiai eljárásokat a magyar termesztők is átvegyék, és a mennyiségi termesztésről a minőségire térjenek át. Ennek alapfeltételeként a jobb fajták ültetését és elterjesztését tűzte ki célul. Az újabb nyugat-európai fajták eltelepítése mellett a híres magyar borvidékek eredeti karakterét, boraik jellegzetes ízét, zamatát is meg kellett őrizni, az elképzelések szerint. Az új fajták fokozatos előretörése azonban az egykori borvidékek borait megváltoztatták. A legjellegzetesebb, legszembetűnőbb változás a fehérbor és vörösborszőlőfajták változására a soproni borvidéken következett be. Schams írja, hogy adatgyűjtése ideje előtt ( között) néhány éve Ruszton kipróbálták a blauer Burgunder fajtát, mert a korábbi fehér szőlőfajtákat baktériumos golyvásodás (der Grind) pusztította, ami ellen legjobban ezzel a vörösbort adó fajtával tudtak védekezni. A conv. occidentalis fajtacsoport fajtái fokozatosan nyertek tért ban a FalusiGazda c. szaklap, Fehér Józsefnél Ujbecsén és Entz Ferencnél Pesten kapható fajtákat ismertette, amelyeket kalapácsos dugványként megyökereztetve árultak a vásárlóknak. A nyugat-európai fajtákat legnagyobbrészt személyesen vagy családi kapcsolatok révén Bordeauxból, Grácból, Dalmáciából szerezték be, de a fajtaazonosságért kezeskedtek. Az új fajták elsősorban az uradalmi szőlőkben terjedtek el, ahol a minőségi, eladható bortermelésre törekedtek. A paraszti szőlőkben a kevesebbet termő, de a szakszerűbb kezelést igénylő conv. occidentalis fajtákat nem igényelték. A minőségi, bortermő nagyhírű, dunántúli borvidékeken, éppen a nagyobbszámú uradalmi szőlők jó példája nyomán hamarabb nyertek tért a nyugat-európai fajták, aminek pozitív hatása a paraszti szőlőkben is kimutatható őszén a badacsonyi szőlőkben már éves rizling és tramini ültetvényeket látogattak meg a Zala megyei Gazdasági Egylet kiállításán résztvevő látogatók. Beszámolóikban azonban a kiállítási résztvevők megemlítették, hogy ezek a fajták nem érezték jól magukat, a sekély termőréteg, a szárító, meleg szél miatt. Azt írták:... nincs egybe szomorubb és leverőbb látvány, mint egy badacsonyi rizling vagy tramin rakás, kis, hitvány fagyalfa bogyó alaku, apró cseprő fürtök és szemek lógnak és ezek is csak elvétve a tőkéken... hogy ilyen renovatióknál a rizling és szomoru kullogója (Traumir-nit) tramina el nem maradhat, - az már bizonyos. A nem megfelelő minőségi szakmunkák, az új fajták igényeinek és tulajdonságainak nem kellő ismerete bizonyos mértékű idegenkedést szült ezekkel a fajtákkal szemben. Az évszázadok óta megszokott és jobban ismert, bőtermő pontuszi fajtákat továbbra is kiterjedten termesztették, előtérben hagyták.egy 1881-ben Nagykanizsán megjelent népszerűsítő szakkönyv is csak az első rendű helységekben és azoknak ajánlotta az új nyugat-európai, conv. occidentalis fajtacsoport fajtáit, akik saját szükségletükre, vagy kedvtelésből inkább a minőségi bortermelést próbálták ki. A traminit, szürkebarátot és burgundit javasolta ebből a célból termeszteni. A Balaton-mellékre a furmint mellett már az olasz rizlinget is ajánlotta a könyv. Ezzel az olasz rizling magyarországi diadalútját még jobban elősegítette, ami a fehér bort termő borvidékek borainak a 19. század végi további egységesüléséhez vezetett. 67

64 11. BORTERMELŐ, KERTÉSZKEDŐ, SZAKIRODALMAT FORGATÓ-ÍRÓ MAGYARORSZÁGI PROTESTÁNS LELKÉSZEK ÉS TANÍTÓK. (Szakirodalmi munkásságuk és mintagazdaságaik hatása a század fordulóján) A protestáns egyházaknak a katolikus egyházhoz viszonyított szerényebb jövedelme, az anyagi kényszer, a parókia környéki, közeli és távolabbi talpalatnyi nagyságú kiskert, vagy földterület példamutató megművelését és a gazdálkodás elméleti ismeretének bővítését követelte meg a lelkipásztoroktól. Az évszakok váltakozása, a kert alakulása az örök életet, az újraéledő természet a mindig újraszülető és a földi létében meghaló, megüdvözülő emberi életet mutatta, szimbolizálta. A felvilágosodás és a racionalizmus kora, a merkantilizmus, a gazdálkodás céltudatosságát hirdető elvek, a városellátó gazdálkodás szerepét, az önmagán is segíteni tudó, jó adóalanyt helyezte előtérbe. Az állam a 18. század közepétől az adózóvédelmi politikája mellett, egyre inkább a nagyobb adófizetésre képes jobbágyvédő, a takarmány és ipari növénytermeléssel foglalkozó, az ésszerűen gazdálkodó parasztokat, gazdákat propagálta. Számos új, a gazdálkodást megreformáló nézet és tan terjedt el, az első magyarnyelvű szakkönyv megjelenésével betetőzően a 18. század végén. A református Nagyváthy János szakkönyve újszerűségével, összefoglaló részletességével sikerré vált 1791-től, de mindez csak a jéghegy csúcsát jelentette. A kertészkedő lelkészek és tanítók nem tekinthetők csak a század fordulója sajátosságának, a történelem során többször is találunk erre példát. Mindenesetre a protestantizmus terjedésével, a reformáció kezdetétől (természetesen nem felejtve a középkori szerzetesrendek és kolostor kertek ilyen szerepét) számolhatunk kertészkedő, így a gazdálkodást tudományos szintre is emelő lelkészekkel. Elég, ha Melius (Juhász) Péterre, Beythe Istvánra és fiára Beythe Andrásra gondolunk, vagy az általuk is segített Európa-hírű Clusiusra. A neves és híres egyházi személyiségek mellett számtalan, névtelen, vagy alig ismert vidéki lelkész is a gazdálkodás ezernyi ismerete mellett egy-egy területen maradandót alkotott. Ebben a fejezetben azoknak, a részben ismert és számtalan névtelen lelkésznek állítok emléket, akik ezt az Istennek tetsző cselekedet a maguk és egyházuk jövedelemkiegészítő tevékenysége mellett közösségük javára és a magyar tudományosság szintjére is emelték a század fordulóján.ezzel a munkássággal pedig példát mutattak a magyar parasztságnak, híveiknek. A kertészkedő lelkészek mintaképül szolgáltak mind a gyakorlati, mind az elméleti-hitbeli tevékenységükben. Ők jelentették az alapját a 19. század közepétől annak az egyre erősödő felismerésnek, hogy a gazdálkodás mintaképévé vált lelkészek és néptanítók működése, országos méretekben a népjólét emelkedésének is záloga. Rájuk támaszkodott későbbiekben az állam, az új gazdálkodási ismeretek terjesztésében, és ebben a nagyhatású munkában a példa mellett mind a szószéket, mind az iskolai katedrát felhasználták. Kis Bálint szentesi református lelkész gazdálkodói példamutatásával, újításaival Benda Kálmán foglalkozott behatóan. Az újabb történeti szakirodalomban, pedig már megfogalmazódott konkrétan, a gyümölcstermesztés, mint istentisztelet, mint isteni szolgálat és az egyházközség szolgálatának összekapcsolódó gondolata is. Azonban nem magyar, hanem európai jelenség volt a század fordulóján, hogy a természettudományos ismereteken alapuló gazdálkodásban, az újkori mezőgazdasági forradalom élharcosai papok, lelkészek és néptanítók voltak. Németországban is pl. Johann Christoph Frommel 1784-ben a lóherével foglalkozott a Freiburg közeli Bettbergben, Johann Friedrich Mayer Kupferzellből pedig a lóhere és a burgonya termesztését ajánlotta az között megjelent tízkötetes munkájában. Johann August Friedrich Block, Nutha falusi környezetében négykötetes mezőgazdasági tankönyvet írt 1774-ben lipcsei megjelenéssel. De az európai mezőgazdaságot forradalmian megújító Albrecht Thaer is vidéki pap volt eredetileg, mielőtt az okszerű és célszerű földművelést tanait ki nem dolgozta. Számtalan példát hozhatnánk még fel Magyarországról is, elég ha az evangélikus Tessedikre, vagy a jezsuita Mitterpacherra gondolunk. De a Pethe Ferenc szerkesztette Nemzeti Gazda c. lapba is több gazdálkodó pap írt beszámolót, így pl. a mezőtúri prédikátor, Magyar Mihály un. Magyar Vasboronájá - ról, a vasekéjéről pedig a már említett szentesi Kis Bálint református prédikátor emlékezett meg. A cikkíró meg is említette, bár csak példát mutatnának a prédikátorok a mezőgazdasági munkákban, az eszközök készítésében is. Olyan tankönyvet várt volna el, mint amilyen 1791-ben Mathesiustól jelent meg a vidéki prédikátorok és a papi birtokok 68

65 gazdálkodásáról. A Nemzeti Gazdában is a földművelő szerszámok rajzait hiányolták, többek közt a fent említett vidéki papok által készített és használt eszközökről. Ismert pl. Szepespüspök példája, ahol a helyi plébános buzdítására az 1830-as évek óta gyümölcstermesztéssel és aszalással kezdtek el foglalkozni a helyiek, így csak ebből a tevékenységből forint nyereséget értek el. De a század közepi pomológusok között általánosan ismert volt Urbanek kanonok, vagy Majthényi plébános neve is. Nem lehetett véletlen, hogy Oláh János ben, amellett, hogy sajnálkozott a sok gyümölcs veszendőbe menése felett, azt írta:... íme fölkérem főleg a t. cz. lelkész urakat, hogy a vezérletükre bízott népben igyekezzenek fölébreszteni s növelni a gyümölcsfák nemesítése - s tenyésztésének megkedvelését... A vidéki lelkészek, majd pedig a néptanítók a mindenkori állami gazdasági újítási elképzeléseknek, modernizációs kísérleteknek a megcélzott rétege is volt, és ezeknek a tanoknak a terjesztője is. A korszak kiemelkedő természettudományos vizsgálódású, botanikai-kertészeti munkásságú protestáns lelkészei ABC sorrendben a következők voltak. Benkő József ( ), aki Bardócon a Székelyföldön született. Iskoláit Székelyudvarhelyen és Nagyenyeden végezte, majd Középajtán lett református pap. Szép fűvészkertje is volt, 600-nál is több növényfajjal. A botanikával, gyógyfüvek gyűjtésével foglalkozott. Botanikai munkáiban Ő ismertette először Erdély növényvilágát, de Erdély természetrajzában is kitűnő volt. Bogsch János ( ) Poprádon született. Lőcsén volt tanító, innen Pozsonyba ment tanárnak. Kertészeti és méhészeti munkákat írt, ismert, népszerű szerző volt. Enyedi Sámuel (?-1671) Valószínű nagyenyedi születésű orvosdoktor volt, aki végül alvinci református prédikátor lett. Sok teológiai műve között írt egy kertészeti munkát is, amely Bornemissza Anna, Apafi Mihály erdélyi fejedelem feleségének támogatásával, költségén jelent meg 1669-ben. Fábián József ( ) Veszprémben született. Alsóőrsön, Debrecenben, majd Genfben és Bernben tanult, előbb Vörösberényben, majd Tótvázsonyban lett református pap ban megjelent egy természettudományt magyarázó köznépnek szóló könyve, majd 1805-ben lefordította franciából Chaptal monumentális borászati munkáját, amely forradalmasította az európai szőlészetet-borászatot. De Columella mezőgazdasági írásait is Ő fordította magyarra, majd 1819-ben meg is jelentette. Földi János ( ) Nagyszalontán látta meg a napvilágot. Debrecenben a kollégiumban tanult, költő, nyelvész, természettudós. Diószegi és Fazekas hat évvel halála után az ő szellemében alkották meg az első rendszeres növénytant, melynek megírásában Őt a halál meggátolta. Élete fő munkájának és feladatának pedig ezt tartotta volna, de csak a munkája fő tervezetét fejthette ki. Gáti István ( ) Mádon született, máramarosi református lelkész és táblabíró. Természethistóriája, melyben az ásványok, plánták és állatok világát ismerteti, három kiadást ért meg. Glatz Jakab ( ) poprádi születésű evangélikus lelkész. Útleírásában a gazdálkodásról részletes és plasztikus képet festett, Tessediket is felkereste Szarvason, a keszthelyi Georgikonról is írt. Gotthard Mihály (1753-?) dobsinai születésű evangélikus lelkész, aki szülőhelyéről írt topográfiát, benne a gazdálkodásról is. Klein Mihály ( ) Merényben (Szepes m.) született. Bártfai, körmöcbányai, pozsonyi evangélikus lelkészként írta meg Magyarország természeti ritkaságairól szóló munkáját, amely fordításban 1814-ben jelent meg. Kömlei János ( ) Atyán (Szatmár m.) született református lelkész, 1790-ben Pesten megjelent munkája: Szükségben segítő könyv, amely gazdasági tanácsadó volt. Lange Tódor ( ) brassói születésű evangélikus lelkész volt. Méhészettel foglalkozott, méhészeti szakíró volt. Leibitzer János ( ) lőcsei tanító, aki a kertészet fejlesztésére szánta munkásságát, kertészeti szakíró. Mauksch Tamás ( ) késmárki evangélikus lelkész, aki botanizált, és a Tátra természeti viszonyait vizsgálta. A Szepesség növényvilágával is foglalkozott. Tessedik Sámuel ( ) szarvasi evangélikus lelkész, egész életét a magyar gazdaság jobbítására, az új módszerek elterjesztésére fordította. Munkássága az elbukó-felemelkedő gazdálkodó szép példája, aki országos hírnevet és a bécsi udvar elismerését is kivívta. Wittchen Mihály ( ) szepesszombati születésű, Poprádon, Bandrokban és Nagy-Lomnicon élt, a Szepesség gazdasági életéről cikkeket író evangélikus lelkész volt. A Biblia növényei közül, talán a szőlő a legfontosabb. A növény a keresztyéni gyülekezetet, a közösség erejét, az egyházközség tagjait szimbolizálja, miközben Krisztust is. Az úrvacsorai bor Jézus 69

66 Krisztus vérét, a keresztyén egyházzal kötött szerződést szimbolizálja. A szőlő-és a bor rendkívül fontos árucikk is volt a gazdasági életben, vagyontárgy és különleges érték, ami a gazdagság alapja és szimbóluma is volt egyszerre. Nem véletlen, hogy a 18. századi nagymértékű szőlőtelepítési hullám és bortúltermelés miatt az extenzív jelenségeket hordozó szőlőművelés és bortermelés színvonalán sokan szerettek volna javítani. Ez az igyekezet fontos is volt, mert a bor Magyarországon nemzeti italként a jólétet, vagy a hiánya éppen a gazdasági pangást, esetleg az elszegényedést mutatta. Ezért különösen fontosak azok a kezdeményezések, amit a protestáns lelkészek tettek ezen a téren, mind a szakirodalom ismertetése, mind a példamutató gazdálkodásuk révén. Munkásságuk bemutatását az európai nemzeti szakirodalmak lefordításában szerzett érdemeik ismertetésével kezdem, a legnagyobb hatású, egyben nyugatról kelet felé haladva, a francia, majd a német és osztrák szakirodalmat is bemutatva, amelyek közzétételében a protestáns lelkészek is nagy részt vállaltak. A francia szőlészeti-borászati szakirodalom, az ókori római-latin szakirodalom után Európa legnagyobb hatású szakirodalma lett a 18. sz. második felétől. Ekkor a francia Chaptal, Rozier és társai, már természettudományos vizsgálatokra alapozták véleményüket, amit Nagyváthy János is már ismert. A természeti folyamatok lejátszódásának törvényszerűségét ismerve, főleg a borászat terén, olyan megállapításokra jutottak a francia szerzők az erjedés, borbiokémia területén, amelyek a boros gazdákat közel állandó minőségű borkészítéshez segítették hozzá. Kisebb-nagyobb cikkekben, közleményekben ugyan eddig is hivatkoztak a magyarországi szakírók francia szerzőkre a borászat különböző területein, de a legnagyobb átütő sikert és elismerést Chaptal és társai munkássága jelentette. A francia szőlészetiborászati szakirodalom legjelentősebbjei megismertetéséhez Fábián József vörösberényi, majd tótvázsonyi református lelkész járult hozzá magyar nyelvű fordításaival. A lelkész a 18. sz. második fele elvárásainak, követelményeinek megfelelően a természettudományok és a legújabb mezőgazdasági reformok, eljárások lelkes terjesztője lett. Fábián február 19-én, a Veszprém megyei Alsóőrsön született, nemesi rendű családból. Tanulmányait a híres debreceni református kollégiumban végezte április 23-án felsőbb osztályba lépett és elvégezte a teológiát is. Fábián iskolatársa volt a vele egyidős Pethe Ferenc is, aki Nagyváthyt követte Keszthelyen, és a náluk fiatalabb Karacs Ferenc is, aki később rézmetszeteket készített Fábián legjelentősebb munkájához. A svájci egyetemeken eltöltött idő, a nyelvtudás, a természettudományos ismeretek gyarapítására adott lehetőséget.j. A. Chaptal könyvecskéjét - amelyet Franciaországban egy év alatt háromszor is kiadtak Fábián József lefordította és hozzávéve lelkésztársának, Gombás Jánosnak a somlói borvidékről készült írásait is, 1805-ben jelentette meg a könyvet. Fábián más szerzők könyvét is lefordította és kiadta, mint például a szőlészet kiváló kutatójáét, Rozierét, valamint Parmentier és Dussieux borászoknak Chaptallal közösen írt enciklopédikus művét, amit Visgálódó és oktató értekezés a' szőlő-mívelésről címmel jelentetett meg. Megismervén ugyanis kora Európájának élvonalbeli természettudományos eredményeit, Fábián rádöbbent, mennyire szüksége van hazája mezőgazdaságának a tudományosan is igazolt ismeretek gyakorlati tevékenységben való elterjesztésére. Különösen a szűkebb pátriájában, a Balaton-felvidéken kiemelkedő fontosságú szőlészet és borászat szakterülete érdekelte. E téren már a 18. században elöl jártak a legnagyobb bortermelő ország, Frankhon tudósai. Jean Antoine Chaptal ( ), a nagy kémikus, Napóleon minisztere is volt. Fábián azonnal felismerte, hogy a borok kezelésének és tartósításának a hazai gyakorlata mennyire tévhiteken alapul a kémia tudományának tükrében, ezért saját költségén magyarra fordítva adta ki 1805-ben A boroknak termesztésekről, készítésekről és eltartásokról való értekezés címmel Chaptal új művét. A fordítás nagy közönségsikerét jelentette, hogy hamarosan már egy újabb könyv fordításán dolgozott. Azon a nagy, kétkötetes, enciklopédiaszerű, de mégis rengeteg új ismeretet tartalmazó könyvön, amely sokszor idézett és összehasonlított szakirodalommá, szakmai kézikönyvvé vált Magyarországon. Chaptal-Rozier-Parmentier és Dussieux könyvét fordítva, Fábiánban felmerült egy rövidebb és a magyar szőlészet-borászat szempontjából fontos összegzőbb munka kiadása, de később sajnos eltekintett ettől. A 2 kötetes francia munkát lefordítva, mint írta, sok minden hasznosíthatónak tűnt számára Magyarországon is. Sőt egy saját, önálló könyv megjelentetését is tervezte a magyar szőlészet-borászat történetéről, a szőlőfajtákról, termesztői tapasztalatokról, ampelográfiailag hasznosítható metszetekkel. A francia szerzők német, latin nyelvre, végül pedig általa magyarra is lefordított könyvében a magyar nyelvre fordítást azzal indokolta:..akik tudnak is, hatsak a nagyobb Oskolákban Oeconomiát gazdaságra oktató tanításokat nem halgattak, s a régi és ujjab Irók szóllásaikhoz nintsenek hozzá szokva, azon 70

67 fordításokat tökélletesen meg nem értik, hanem azért is, hogy ezzel Magyar literatúránkat is, a mennyire tőlem lehet, ékesítsem és gyarapítsam A kétkötetes könyv fordítását 1809-ben fejezte be. Munkássága nem egy szokványos könyvfordítást jelentett ekkor, annál többet, mert bátorság kellett ahhoz, hogy az előretörő francia seregek és Napóleon magyar önállóságot hirdető röplapjai, majd kiáltványa idején egy dunántúli vidéki lelkész éppen francia szakkönyvet fordítson. Hogy mégis megjelenhetett ez a könyv, mutatja azt is, hogy Bécs inkább a szakmunkák hiányosságait helyezte középpontba ahelyett, hogy a magyar árukra, borokra hátrányos vámpolitikán változtatott volna, ami a bortermelés minőségromlásának egyik oka volt. Érdeklődés mutatkozott azonban a közvéleményben a könyv iránt, amit az előfizetők, támogatók népes névsora is mutat. Légrádi László neve is szerepel a sorban, aki 1844-ben külön is kiadott egy fajtajegyzéket, amire talán Fábián Józsefnek az előszóban erre vonatkozó tervei sarkallták. Hasonlóan szerepel Görög Demeter neve is az előfizetők közt, aki Grinzingben alapított nem sokkal később Európahírű fajtagyűjteményt. A könyvet szinte minden magyarországi borvidéken előjegyeztették a nagyobb, és a kor színvonalán gazdálkodni kívánó szőlőbirtokosok. A Visgálódó és oktató értekezés a' szőlő-mívelésről. A bor égettbor, közönséges és fűszeres etzetek készítésének mesterségével együtt címet viselő munka már a kiadás körülményeinél fogva is a magyar nyelv használatáért folytatott küzdelem részévé vált, mivel a mű megjelentetése jórészt a Veszprém megyei és Balaton-felvidéki vármegyei tisztviselők, falusi lelkészek, tanítók, uradalmi alkalmazottak előfizetései és Fábián személyes áldozatvállalása által vált lehetségessé. Fábián fordításának a magyar tudományos műnyelv kialakításához is köze lett annyiban, hogy a nádori dicséretet is kapott. A francia szőlészeti-borászati ismereteket tehát a budai egyetem professzora, Mitterpacher Lajos kivonatos és Fábián József református lelkész részletes magyar fordításai tették közkinccsé. A protestáns lelkészek az első magyar fajtaleírásokban is az élen jártak. A magyarországi szőlőfajták rendszerezésével már a Bél Mátyás pozsonyi evangélikus köréhez tartozó, Matolay János próbálkozott, aki a soproni szőlőkről készült leírásában a szőlőket négy csoportra osztotta: a duzzadtakra, a fehérekre, a szürkékre és a csemegeszőlőkre. Matolay után csak Mitterpacher az egyetemi tankönyvében próbálkozott a szőlőfajták ampelográfiai leírásával (Elementa 2. kötetében), ahol 36 fajtát írt le. Magyarországon általánosan ismert német szakíró M. Balthasar Sprenger ( ) evangélikus lelkész volt, akinek munkái nagymértékben hatottak a szőlőtermesztésre. Gyakorlatias, jól szemléltetett könyveire a Magyar Hírmondó, az oktató könyvekről írva 1780-ban, így hívta fel a figyelmet: Ezen nemű legújjabb s legalkalmatosabb írások közül való im e titulusú Német könyv:... A hatása abban mérhető, hogy a 19. sz. első felében a magyarországi borvidékeken a szőlőbirtokosok rá hivatkoztak többek közt a fajtatiszta telepítés, a nyugat-európai fajtacsoporthoz tartozó szőlőfajták elterjesztése és más szőlőmunkák korszerűsítése érdekében. Nagyváthy János is alapvető irodalmaként használta fel Sprengert, az első magyarnyelvű mezőgazdasági szakkönyve írásakor. Érthető módon, az osztrák szőlészeti-borászati szakirodalom volt a legismertebb Magyarországon,de az alsó-ausztriai, stájer szerzők az önálló vizsgálataik, megfigyeléseik mellett a délnémet szőlészeti szakirodalom hatása alatt álltak. A szőlőtermesztőkhöz a jobbított mezőgazdaság elvei, a külföldi munkák fordításai, értékelései, ajánlásai révén keresték az utat. A szőlő- és gyümölcstermesztés, kertkultúra területén is példamutatóan gazdálkodtak a protestáns lelkészek, tanítók. A kertekben, a szőlőkben különösen Észak-kelet Magyarországon és Nyugat- Magyarországon sok gyümölcsfa állt, amelyek termései és a gyümölcsből készített termékek szintén jövedelemkiegészítők lehettek, ha leszedték, aszalták, árulták őket, vagy a saját háztartás céljára használhatták fel. Kiemelkedik e téren a Poprádon született Bogsch János ( ), akinek 1793-ban Bécsben megjelent nagysikerű gyümölcstermesztési és zöldségtermesztési könyvecskéje, a polgári háztartások kerti termény-választékának bővítésére született meg.bogsch a pozsonyi evangélikus iskola tanára volt, aki a kert és kertészet kedvelőinek különösen Lueder kertészeti írásait ajánlotta. Saját könyvét pedig nemcsak a professzionista kertészeknek, hanem a gondolkodó parasztoknak és a kerttel rendelkező városi polgároknak is. Bár könyve kicsi és rövid terjedelmű, szerinte mégis minden lényegest tartalmaz, havi bontásban, egymás után tárgyalta benne a kertészeti munkákat, tennivalókat. Írt az oltásról, szemzésről, különféle oltóviaszokról, faiskoláról, ápolási munkákról a faiskolákban, a fák trágyázásáról. Részletesen kitért egyes gyümölcsfajok sajátosságaira, az alma, a kajszi, a körte, a cseresznye, a gesztenye, az eper, a szilva, az őszibarack és a diófákra. Általános észrevételeit közli a zöldségtermesztésről is. A könyv második bővített kiadása 1794-ben szintén Bécsben jelent meg. A munka sikerét jelzi, hogy 1796-ban magyarul is kiadták Pozsonyban és Pesten, a címlapon egy vegyes 71

68 kertet ábrázoló szép metszettel. A képen virágot öntöző nő és a kertben ásó férfi alakja vehető ki, a kertben ágyások, a távolban pedig, a kerített gyümölcsösbe kapubejárót ábrázolt a metszetkészítő. A könyv Pesten Szent György havának (április) 2. napján készült el az előszavát még 1795-ben írta meg a szerző ben ismét megjelent magyarul a könyv második bővített kiadásban. A címlap és a kép hasonló a korábbihoz, de a címlapon már piros nyomással emelték ki a címből a lényeget, amely így önállóan is olvasva a könyv tartalmára hívta fel a figyelmet a Kertész, a hasznos, az oktatás szavak kiemelésével. Az első kiadás sikerét jelentette az, hogy 1796-tól 1801-re már elfogyott az első kiadás.a bővített évi kiadás először foglalkozott a gyümölcsöskertekkel, a vad-vagy erdei fák nevelésével és a szőlőhegyekkel ban már a harmadik és bővített, javított kiadás jelent meg Bécsben, amelyben azonban szőlőművelésről nem esett szó, nem úgy, mint a korábbi magyar kiadásban. Pethe Ferenc ( ),a nyugat-európai protestáns területeket, iskolákat felkereső gazdasági szakember ugyancsak behatóan foglalkozott a gyümölcstermesztés kérdéseivel, nemcsak mint szakíró, hanem mint a Georgikon tanára és az uradalom irányítója is. Szakkönyvében a meredek lejtőket teraszokkal gyümölcsfák ültetésére tartotta hasznosíthatónak. London, Párizs, Bécs példáit hozta fel, ahol jó földdel betakarva alakítottak ki kerteket. A támfalak előtt futó törpe fák nevelését tartotta célszerűnek, mint azt nagyobb uraknál látta. Ajánlotta a kőfal belső felületén, rácsozatra, fenyőfalécre terítsék ki a gyümölcsfák ágait, a koronát sövényformájúan alakítsák ki. Ezzel a jobb hőgazdálkodást, és a megfelelő mikroklíma kialakítását lehetett elérni, a magasabb fekvésű, de déli lejtőkön. A gyümölcsösöket a Hollandiában látott élősövényekkel ajánlotta körbekeríteni, így pl. a mogyoróval, amely három évente abroncsnak való vesszőt biztosított. Szerinte a birsalma, a naspolya, a kökényszilva, a kökény, a som, a szőlő, a ribizli, a köszméte, a szeder, a sóskaborbolya (Isten átkozta tövisnek, nyúl somfának nevezte), a vadrózsa, a meggy és a cseresznye is mind alkalmas sövénykerítésnek. Pethe nagyon fontosnak tartotta a faiskolát és a csemetenevelést. A vadalanyt jónak tartva, az oltványok mellett tört lándzsát. A megfelelő talaj és tenyészterület megválasztását tartotta fontosnak. Sok fajtát ismert, almából 38 fajtát, körtéből 46 fajtát, szilvából 29-et. A fajtakérdést fontosnak tartotta, de meghatározni és véglegesen fajtákat javasolni nem mert. Magyar pomonák után, még ma, kétségkívül nem írhat egy mezei a gyümölcs-lajstromot, se jót, se rosszat. Őszibarackból két fő fajtát nevezett meg, a duráncit és a magvaválót, a dióval viszont csak egy oldalon foglalkozott művében. A magyar kertgazdaság helyzetéről megbízható képet nyújtott a Patriotisches Wochenblatt für Ungern-című gazdasági hetilap. Ezt a pozsonyi evangélikus Lübeck János Károly ( ) indította el, évente négy számot tervezve a lapnak. A gazdasági hetilap munkatársa volt Tessedik Sámuel is, és Leibitzer János ( ), aki 1804-ben a lap hasábjain jelentette meg az Über den Zustand des Gartenbaues in Ungern -című értekezését. Ebben lehangoló és lesújtó képet festett a korabeli kertészetről, a vándorárusokról, akiknek csalásai a még vállalkozó szellemű embereket is elriasztották a kertészkedéstől. Fajtaleírásait az Einige Obstsorten und deren Beschreibung -címmel a lap II. és IV. kötetében jelentette meg. 13 fajtát ismertet, főleg Christ német evangélikus lelkész pomológiai munkájára hivatkozott. A Mirobolán szilvát Magyarországon először ő ajánlotta a szakirodalomban. A Festetics uradalmakban, különösen a keszthelyiben, már 1758-ban francia fajtákkal együtt behozattak és eltelepítettek Mirobolánt. Leibitzer János munkássága a szakmai köztudatba ugyan bekerült, de fajtaleírásait a feledés homálya takarta be. Pedig Wiesenbach J. K ban Pesten megjelent szakkönyvében még Leibitzer munkájára alapozott.leibitzer nem ismertette az összes gyümölcsfajtát, csak a kiválóbbakat. A gyümölcs leírását, a növekedési erélyét, a fa habitusát, termékenységét, a levél pomológiai ismertetését adta, felhívta a figyelmet a különlegességekre és összevetette a korabeli elismert szakirodalommal, Christ, Du Hamel, Gikler, Deckant, Rößler leírásaival. A Nyári boralmát, a Stettinerbirnt (Barna Mihálykörtét), a Nemes magyar szilvát, a Nagy Császáralmát, majd később a Piros renettet, a Fontos almát, a Rózsakörtét, a Narancsmuskotályt, a Citromkörtét, a Narancs körtét és a Cukorszilva nevű gyümölcsfajtákat írta le. Leibitzer a magyar gyümölcsfajták első szakszerű leírója volt, 26 alma, 49 körte, 11 szilva, 12 cseresznye és meggy, 7 kajszi, 13 őszibarackfajtát írt le. Magyarnak tartotta a Boszmánalmát, a Besztercei szilvát, a Nagy cukorszilvát, a Kék tojásszilvát és a Sötétbarna szívcseresznyét. A Boszmánalma leírása a szakirodalomban először nála található meg. Leibitzer több évi tapasztalata alapján írta meg könyvét a törpefák kialakításáról és hasznáról.terjedelmes és szokatlanul hosszú bevezetést írt a könyvéhez, amelyben meghatározta, hogy 72

69 mit értett a törpefák alatt. Az 1-4 láb (kb cm) magas törzsű fát nevezte így, az e feletti magasságúakat pedig magastörzsű fáknak. Részletesen foglalkozott a sövény Spalierbäume - fácskákkal, amelyeket fal és kerítés elé javasolt elültetni. A kertek sarkába általában piramis, vagy kerek, golyóalakú koronájú fákat ültettetett volna. Ismerte a vázaformájú koronát, amit véleménye szerint helytelenül a korabeli elnevezéssel Kesselbäume -nek neveztek. A törpefácskákat olyan városi kertekben, konyhakertekben tartotta hasznosnak, ahol más növényeket is termesztettek, így a helyhiány ellenére is nyereséggel kihasználható volt a szűk, kis kert. A törpefák előnyének tartotta, hogy egy-egy kertben többféle, többfajta gyümölcsöt lehetett termeszteni. Ezek a fácskák ugyanis harmadannyi területet igényeltek, mint a nagy lombkoronájú magas fák. Megfigyelései szerint a kis fák évente rendszeresebben is teremnek, nem úgy, mint a nagyok. Számos előnyét sorolja még fel, pl., hogy a kis fák a kert díszei is egyben a hasznosságuk mellett. A törpefák nevelésének múltjára visszatekintve 1690-ből említi az első szakkönyvet, amely Párizsban jelent meg francia nyelven. Leibitzer János Lőcsén halt meg 1817-ben, de Leibitzer János néven még több gyakorlati mezőgazdasági monográfia jelent meg, valószínű a georgikoni tanulmányait 1809-ben megkezdett fia tollából. Ő is a magyarországi gyümölcstermesztés elismert szakemberévé vált. Már a brünni Pomológiai Egyesület tagja volt, amikor 1831-ben új három kötetes kertészeti könyve hagyta el a nyomdát.az első kötetben részletesen foglalkozott a faiskolák fontosságával, a magiskolákkal, a magágyak előkészítésével, a gyümölcsmagok vetésével, a különböző gyümölcsökkel, a gyümölcsnemesítéssel, ezek eszközeivel, a szemzés- és az oltásmódokkal, az oltóviasz készítésével, a gyümölcsfa metszésével, a koronaformák kialakításával, az edényben nevelt törpegyümölcsfákkal, a fajtákkal, a gyümölcs-fakártevőkkel, kórokozókkal és végül a gyümölcsösök havi munkaajánlataival. A második, önálló kötet pedig a gyümölcstan, a pomológia részletes kötete, amelyet 1831-ben szintén megjelentetett, Die Obstlehre (Pomologie) címmel. A 19.század elején a gyümölcstermesztés, a termésvédelem több újságban is gyakori téma ben a gyümölcsfák fagykáráról, az ellene való védekezésről W. G. Beckerre hivatkozva értekezett a Patriotisches Wochenblatt für Ungern. Főleg az őszi és a kajszibarack, valamint a körtefákat sikerült megmenteni, mint azt a Taschenbuch für Natur und Gartenfreude beszámolója alapján ismertette a lap. Majd a gyümölcsfák ültetésének legjobb idejét és módját, az új ültetés kiszáradása elleni módszert ajánlotta. Nem lehet véletlen, hogy Tessedik Sámuel a szarvasi iskolája nyilvános vizsgakérdéseit is a gyümölcsfatermesztésről és az oltásmódokról a lapban tette fel szeptember 14-én. A fentebbi konkrét példák is jól mutatják, hogy a magyarországi protestáns lelkészek és tanítók milyen mértékben vették ki részüket a század fordulóján a hazai kertészeti, szőlészeti-borászati, és általában a gazdálkodási ismeretekből, a szakirodalomból, az ilyen jellegű szakmai ismeretterjesztésből. A felvilágosodás, a természettudományi megismerés az Isten hittel megfért, hiszen Istennek kedvező, a rendet és a szépet hirdető, az isteni élet teljességét hirdették szegény gyülekezeteikben, környezetükben. Mindezt abból a felismerésből, hogy munkálkodásukkal Istennek tetsző cselekedetet végeznek, de ugyanakkor közösségeik hasznára is fordítható új tudásra tesznek szert. Többségük tudományosan is értékelhetőt, maradandót alkotott, mind a kerti tevékenységek során, mind a szakirodalom területén. 73

70 12. PREYSZ MÓRIC ( ), AKI MEGELŐZTE A FRANCIA PASTEURT A 18. századi természettudományos ismeretek bővülése a borászati szakismeretre nagymértékben hatott. Mégis ezen a téren is megmutatkozott a nyugat-európai szinthez képest a magyar borászat majd egy évszázados hátránya. Mindez a feudális érdektelenség számlájára írható, ami a szőlőgondozás munkáiban, valamint a borkezelésben is éreztette romboló hatását. Különösen sok gond adódott a nagyfokú tisztaságot igénylő borkezeléseknél, a borok tartósságát biztosító erjesztő mikrobák kizárásánál vagy az erjedés irányításánál. Skerlecz Miklós báró, a 18. század végén már nagyon világosan rámutatott a hazai borkezelés hibáinak okára és orvoslásának módjára, amikor azt írta, Csak a borok kezelése és megőrzése hagy még hátra kívánni valót, ámde ha a kivitelét megkönnyebbítenék ez is tökéletesednék. A magyar borászat helyzetén a kereskedelem-vámpolitika javítása helyett az január 17-én elhangzott királyi parancs próbált valamit javítani. Természetesen nem sok sikerrel, azonban kijelölte a borkezelések lehetséges útját, amikor a kémia korabeli ismereteinek borászati felhasználását megparancsolta. Ez merőben új volt a korábban ismert borkezelési eljárásokhoz képest. Ezzel is nyomatékot kapott az az új gazdaságpolitika, amely a borászatot új alapokra tevő francia szakirodalom megismerését és megismertetését szorgalmazta. Az uradalmi pincék a 19. század közepétől egyre inkább a helyes borkezelés legfőbb példamutatóivá váltak. Szakértő uradalmi alkalmazottakról Entz Ferenc irányításával az Országos Gazdasági Egyesület budai mintapincéjében gondoskodtak, ahol Szebenyi Sándor gyakorlati oktatása mellett sajátíthatták el a hallgatók a szakismeretet. A borkezelés ismeretei nélkül ugyanis eladhatatlan minőségűvé romolhattak a kiváló magyar a borok. Greger Miksa londoni magyar borkereskedő levelében azt írta Korizmics Lászlónak ebben az időben: Rosszul állok igen... a hazából ez évben érkezett borokkal, melyek úgy látszik, minden iskolázás nélkül küldetnek ide; úgy hogy a legtöbb teljes forrásban érkezik az angol piaczokra... A helyes borkezelés iránt növekedő igény miatt, 1877-ben a budai vincellériskola pincéjében megalakult Budai Pince Egylet néven egy pinceszövetkezet. Bár 1881-ben a szőlő-vincellériskolát állami kezelésbe vették át, és a pinceszövetkezet feloszlott, de ebben az évben megalakult állami támogatással a Magyar Kir. Központi Mintapince. Célja a borok bértárolása mellett a helyes kezelés és értékesítési módszerek népszerűsítése. A mintapincét 1883-ban az akkor alakult Magyar Bortermelők Szövetkezete vette át. A 18. században főleg még újborként fogyasztották el az éppen kiforrt, vagy még részben erjedésben levő bort. A tárolási tér, a hely szűkössége, valamint a borkezelések ismeretének vagy gyakorlatának hiánya okozta az újbor fogyasztásának szokását. Már Bél Mátyás is leírta, hogy a kőszegiek úgy tartották, ha lassan forrt ki a must, akkor jobb és nemesebb ital lesz belőle. Ha viszont melegben gyorsan, hirtelen forrt ki, akkor csípős és fanyar borra számíthattak. Jó előjelnek azt vették, ha erjedés után a Duna vizéhez hasonlított a mustból kiforró bor, vagyis se nem sárga, se nem fehér a színe, az íze pedig bizonyos csípősséget mutatott kesernyés íz mellett. A bortermelők hamar felfigyeltek a hőmérséklet és az erjedés gyorsasága közti összefüggésre. Bél Mátyás is azt írta, ha meleg az ősz, már másnap erjedésnek indult a must, ha nem, akkor csak 4-5 nap múlva. Hasonló módon, minél édesebb, sűrűbb a must, annál később indult pezsgésnek. A must erjedésében a levegő szerepére is már felfigyeltek, megállapítva, hogy levegő nélkül nincs erjedés. Később már az erjedő mustból felszabaduló Szénsavanyúságú levegő -t, vagyis a széndioxidot is felismerték, sőt az emberi szervezetre gyakorolt veszélyére fel is hívták a figyelmet. A kierjedés és a hőmérséklet kapcsolatára, a kierjedés gyorsasága és a tökéletes bor, íz, zamat közötti összefüggésre Mátyus István is felhívta a figyelmet 1792-ben. Pethe Ferenc pedig 1817-ben, a Nemzeti Gazdában a kései, alacsony hőmérsékletű szüretek, magas cukortartalmú mustjának tisztítására ajánlotta a derítést, a vontatottan haladó erjedés gyorsítására. Az erjedés fő következménye az alkohol, állapította meg Chaptal, Lavoisier 1789-es kísérleti eredményei alapján, majd Pasteur pontosabban meghatározta az alkoholos erjedés fő termékeit. A mikroszkóp alatt pedig már a must mikroorganizmusait látták. Ezek elágazó láncfűzérek és egysejtűek voltak, amiket Ress vizsgálatai nyomán Sacharomyces ellypsoideusnak nevezett el. Liebig úgy vélte, hogy ezek nem okozói, hanem okozatai az erjedésnek. Schwann és Pasteur 1857-ben az ellenkezőjét bizonyították, ugyanis a felforralt mustot lezárták karbolsavas gyapottal, ami a levegő hozzájutását 74

71 biztosította, de a levegőben levő mikroorganizmusokét meggátolta. Ha robbanógyapotot tettek az erjedésre előkészített must edénye fölé, az ugyancsak megszűrte a levegőt. Viszont a közönséges gyapot nem szűrte meg a levegőt a mikroorganizmusoktól, így az erjedés beindult. Ezzel Pasteur bizonyította, hogy az erjedés okai a levegőben levő élesztőgombák, amelyek sarjadzással szaporodnak, és láncba állva egy darabig egyben maradnak, majd elszaporodva széjjelesnek. Arra a kérdésre, hogy hogyan kerültek be a mustba az erjesztő mikrobák, Ress adta meg a választ, hogy a szőlőbogyókon keresztül. Mivel az erjedést élő szervezetek végzik, ezért oxigénre volt szükségük életfolyamataikhoz. Az 1873-ban megalakult mosonmagyaróvári Vegykísérleti Állomást 1884-től Kosutány Tamás vezette, aki a musterjedés irányításával foglalkozott. A borélesztőkkel folytatott kísérleteivel az élesztőgombák hatásait mutatta ki, felhívta a figyelmet elsőként a világon a borvidékek különböző borélesztőire. Magyarországon elsőként állított elő nemes borélesztőket és tiszta tenyészeteket. Már a 90-es években kísérleti állomás felállítását javasolta, bár az Ampelográfiai Intézet később alakult csak meg. Az erjesztő mikroorganizmusok ismerete így már több, korábbi évszázad megfigyelését magyarázta meg. A must-bormelegítéssel szaporodásukat, tevékenységüket tehát serkentették. A század közepétől tehát több fajta és típusú bormelegítő készülék terjedt el. A bor mikrobáinak elpusztítására, a csírátlanításra, az un. pasztőrözést végzik máig is a borászatokban. Kevesen tudják azonban, hogy ezt a ma már általánosan és világszerte alkalmazott tejüditőital-borágazati eljárást egy magyar szakember végezte és fedezte fel először, így neve után nem pasztőrizálásnak, hanem preyszelésnek kéne hívni a nagyjelentőségű munkát. Magyarországon, a világon először 1861-ben került a szakmai köztudatba a borpasztörizálás. A soproni születésű Preysz Móric, akadémikus, borkémikus ugyanis ebben az évben mutatta ki, hogy a bor utóerjedése meggátolható, ha zárt edényben először C o -ra a bort felmelegítik, majd légmentesen lezárják. Így Őnégy-öt évvel megelőzte Pasteur 1865-beli, nagy jelentőségű felfedezését, de munkásságának híre nem terjedt el, személye háttérben maradt. Az 1850-es évektől kezdett borászati vegytannal, borbiokémiával foglalkozni. Rögtön felfigyelt a bortörés és a levegő oxigéntartalmának összefüggésére. Preysz felfedezését, a bor csírátlanítását és stabilizálását több hasonló borászati kutatási részeredmény előzte meg. Igy pl ban megállapította, hogy a bortörést a levegő mikrobái okozzák től a magyar borokat a termelők kérésének megfelelően ingyen vizsgálta meg, majd 1870-től a borok ecetesedését és a vörösborok festőanyagát, a borok fehérjetartalmát is behatóan vizsgálat alá vette. Kimutatta a Babo-féle klosterneuburgi mustmérő pontatlanságait. Szakcikkében ostorozta a borászati munkák hiányosságait és a helytelen termelői gyakorlatot. A Gazdasági Lapokban egy terjedelmes cikksorozatban azt irta 1862-ben:... a bortisztítás és érlelés tekintetében végképp ki kell szabadulnunk előitéleteink sűrű hálózatából; fel kell hagyni nevezetesen az apáinktól átvett azon szokással, hogy borainkat minél tovább a seprőn hagyjuk... Ebben a cikksorozatában is leírta, hogy az élesztők tevékenysége 100 C o -on megszűnik, és eljárását máris több bortermelő (főleg Tokaj-Hegyalján) sikerrel alkalmazta. Borászati, vegyészeti kísérletei mellett egy tágabb horizontú, borkereskedelem-politikai kérdést is körvonalazott, amikor azt írta:...a borászat terén azonban kövessük a materializmus tanácsát, mely abban áll, hogy ne készítsünk oly bort, melynek belbecsét csak maga a termesztő ismeri, hanem szolgáltassunk a vevőnek olyat, mely neki, az ő ízlése szerint látszik jónak. Ezeknél fogva én a dolgot nem csupán helybeli érdekünknek, hanem az egész hazára nézve legnagyobb fontosságúnak tartom, s megérdemli ezen ügy, hogy érte mindenki lelkesüljön. Preysz a mikrobák és a borerjedés közti összefüggéséről, illetve a mikrobamentesítésről, felfedezéséről 1861 novemberében előadást tartott a Természettudományi Társulat szakülésén, amiről a Gazdasági Lapok is beszámolt részletesen. Az értekezése azonban nem jelent meg önálló munkaként, sőt idegen nyelven sem. Így Európa és a világ borász-közvéleménye nem vett tudomást a magyarnyelvű közlésről, nem úgy, mint 1865-ben Louis Pasteur francia bakteriológus és kémikus felfedezéséről. A kis nemzet nyelvébe zárt tudományos felfedezés így vált elszigetelté a világ köztudomása előtt. Hiába választotta méltán tudós tagjai sorába a Magyar Tudományos Akadémia 1863-ban, a tüdejével betegeskedő, egészségében megromlott Preysz Móric nekrológját május 1-én Molnár István írta meg a Borászati Lapok címoldalán. A Preysz által felfedezett borpasztörizálás ha a világban nem is az Ő nevével - azonban megkezdte diadalútját. Dr. Schenek István a balatonfüredi borászati előadásain egy pasztörizáló készülékkel kísérletezett és bemutatta a hallgatóságnak előnyét. Molnár István 1871-ben írt róla, a derítés egyik módjának tartva. A készüléket 75

72 1872-ben a Borászati Füzetek ismertette, majd 1888-ban a Borászati Lapok is bemutatta. A pasztöri elven alapulva már több géptipust írt le Gyürky Antal borászati szakember 1879-ben. Az eljárás sikerét a gyorsasága biztosította, mert a szakvélemény által támogatott és felkapott derítéssel hosszabb ideig tartott a bortisztítás. A 19. század végi nagymértékű nyugat-európai borpalackozást és a mai világkereskedelmet pasztőrözött borok (italok-élelmiszerek) nélkül el sem lehetne képzelni. Mindezért fontos, hogy a magyarországi Preysz Mór tevékenységét a hazai és a világ közvéleménye megismerje, nevét a feledés homálya ne lepje be. 76

73 13. ÖSSZEFOGLALÁS A fentebbi tananyagban megismerhettük a külföldi, elsősorban a nyugat-európai szakirodalmakat, amelyek a szőlő-bortermeléssel foglalkoztak. Mind a szerzők, mind pedig a szakmunkák nem voltak ismeretlenek a magyarországi szerzők előtt. Különösen a francia, a német, az osztrák (alsó-ausztriai és a stájer) szerzők és munkásságuk ismert és idézett, sőt példaként tekintett a magyarok előtt. Különösen a századi szakirodalomban bontakozott ki a magyar tudományos és tudományos népszerűsítő szőlészeti-borászati szakirodalom. Ezek a külföldi munkák a magyar Tessedik Sámuel, Görög Demeter és Schams Ferenc munkásságában is éreztették hatásukat. A borászati szakirodalmakat a borbiokémiai ismeretek megjelenése forradalmasította, a technológi változását a szakirodalmak is hűen tükrözték. Így elsősorban a mustforrás körüli kérdések tisztázódása, a hőmérséklet és mustforrás kapcsolatának megismerése, megfigyelése, az erjedés biokémiai leírása, a musterjesztő mikrobák felismerése a borászati szakirodalom fellendüléséhez vezetett. A magyarországi első orvosi bordisszertáció megírása és megjelenése az egyre nagyobb figyelmet kapó borászati szakirodalmak sorát is jelzi, mindamellett a borvidéki leírások megjelenését is. A soproni orvosi bordisszertáció (1715) után Bél Mátyás országleírása a 18. század első harmadában először foglalkozik a magyarországi borvidékekkel, majd Schams Ferenc szélesíti ki ezt a műfajt az Ungarns Weinbau című kétkötetes magyar borvidékleírásával. Mindezek a munkálatok a magyar nyelvű szőlészeti-borászati szaknyelv és szakterminológia kialaulását és fejlődését is mutatta. Mindezekbe a folyamatokba és tendenciákba sok külföldi szakember is belekapcsolódott (pl. a német iskolateremtőjohann Beckmann, tanítványa az osztrák Peter Jordan, vagy az Ő tanítványa Leopold Trautsmann), akik az agrárszakoktatásban, agrárszakkönyv-tankönyv írásban is úttörő munkát végeztek. A magyar követőik, tanítványaik közül sok kiválóság éltette munkájukat, legkiemelkedőbb közülük Nagyváthy János volt, aki gyakorlati és elméleti szintű, szőlészeti-borászati ismereteit, összegzését több (köztük az első magyarnyelvű) szakkönyvében is megírta. Az általános szakkönyvek mellett, a fajtakérdés és az ampelográfia speciális kérdéseit is feszegető szakkönyvek, szakkönyvtípusok is megjelentek, amelyeket a magyarországi szerzők is ismertek és felhasználtak. Mindezen szakkönyvek egyben a nyugat-európai új minőségi szőlőfajtákat is leírták, ugyanakkor hazai megfigyelésekkel bővítették a róluk tudott ismérveket. A szőlészeti-borászati szakirodalom ismeretében, terjesztésében, gyarapításában a hazai kertészkedés és szőlő-bortermelésben élenjáró vidéki értelmiség, a példát mutató vidéki papság, lelkészek és néptanítók jártak az élen. A megélhetési kényszer mellett a természettudományos megismerés és a Biblia, az egyház szolgálata is hajtotta ezeket a tudós, példamutató gazdálkodást folytató személyiségeket. Nem véletlen, hogy a borászatban és az ital-élelmiszerkultúrában oly fontos sterilitás kérdésében, így a palackérett borok előállításában is egy magyar, Peysz Móricz alkalmazta ezt a módszert, megelőzve a francia Pasteurt. 77

74 14. PRÓBAVIZSGA 78

75 15. IRODALOMJEGYZÉK Adamovics Tentamen publicum ex agrorum, pratorum et vitium cultura, quod in regia universitate Budensi... Budae. Abhandlung von der vortrefflichen Natur, Eigenschaft und Würckung des ungarischen Weins Dresden und Warschau 1789, 1793, 18O2. Wien. Anmerkungen über die bey Töplitz im Zipser Komitat gefundene goldene Krone In: Allergnädigst-privilegirte Anzeigen Bacsmegyey St Nähere Erläuterung des Ober-Hungarischen Wein-Gewächses. In: Sammlungvon Natur-und Medicin...Geschichten Bakács L Mezőgazdaságunk és az agrárszakirodalom a XVIII. században. In: Századok Balassa I Tokaj-Hegyalja szőleje és bora. Történeti-néprajzi tanulmány. Tokaj. ifj. Barta J Mezőgazdasági irodalmunk a XVIII. században. Bp. ifj. Barta J A felvilágosult abszolutizmus agrárpolitikája a Habsburg- és a Hohenzollern-Monarchiában. Bp. Bél M Historia Vinearum & Vini Hungariae inferioris. In: Sammlung von Naturund Medicin...Geschichten Bél M. 1723, Hungariae antiquae et novae Prodromus... Norimbergae. Bél M De vino et vineis Budensis. Membrum I. Cap. I-III. kézirat. Ráday Könyvtár. B. N/231. Bél M Magyarország népének élete 1730 táján. Válogatta ford., bevezetőt írta Wellmann Imre Bp. Bél M. 1984/b. Notitia Hungariae novae historico geographica divisa in partes qvatvor, qvarum prima, Hungariam Cis-Danubianam In: Bél M.: Hungariából Magyarország felé. Válogatta: Tarnai Andor. Bp. J.Ph. Bronner Der Weinbau in Rheingaue. Heidelberg. Conrad P Beschreibung des Ruszter Weinbaues. In: Ährenlese des Georgikons. I. Bd. Wien. Csiki L A keszthelyi Georgikon története. In: Georgikon Szerk. Sági K. Bp. Csoma Zs Adatok Nagyváthy János munkásságához és életéhez. Borsodi Történelmi Évkönyv. VI Csoma Zs Der Einfluß und die Verbreitung der deutschen und deutschsprachigen Weinbauliteratur in Ungarn, während der Landwirtschaftlichen Revolution. In: MagyarMezőgazdasági Múzeum Közleményei Bp. Csoma Zs Szölészeti, borászati hagyományok a megújulás és a közösség kötelékében. /Kapcsolatok, hatások, konfliktusok Dunántúl és Európa között a 17.század végétől a 20. század elejéig/ In: Centrál-Európa Alapítványi Könyvek. 3. Szerk: Ujváry Zoltán. Debrecen-Budapest. Csoma Zs Az európai és a magyarországi szőlészeti-borászati ismeretek oktatása a keszthelyi Georgikonban (XVIII. sz.vége - XIX. sz. közepe.) In: Agrártörténeti Szemle Csoma Zs Kertészet és polgárosodás. (Az európai szőlészeti-borászati-kertészeti ismeretek oktatása, szaktanácsadása a Georgikonban és a Keszthelyi Uradalomban, a 18.sz. végétől a 19. sz. közepéig) Agrártörténeti, agrártudomány-történeti monográfia. Bp. 366.p Csoma Zs A kertészet fejlődése és a népiskolák, néptanítók szerepe az ismeretek elsajátításában,terjesztésében a 19. sz. második felében. In: Népiskolák Magyarországon. Tatabányai Múzeum Tudományos Füzetek 1. Tatabánya Csoma Zs Peter Jordan, az ausztria és magyarországi agrárszakoktatás és mezőgazdaság szürke eminenciása. Adatok az osztrák-magyar és az európai mezőgazdasági kapcsolatokhoz a XVIII-XIX. század fordulóján. In: Iskola és társadalom. Zalai Gyűjtemény 41. Zalaegerszeg Szerk: Sasfi Csaba

76 Csoma Zs Haszonkertészeti ismeretetek és uradalmi gyakorlat a Dunántúlon és Nyugat- Magyarországon a XVII. század végétől a XIX. század közepéig. In: Agrártörténeti Szemle (1997) Csoma Zs A szőlészeti-borászati szakirodalom kialakulása Magyarországon (18-19.sz) In: Századok 1998/ Dombi S Dissertatio inauguralis physico-chemico-medica de vino Tokajensi. J. Domin Positiones ex elementis rei rusticae. I.aurini. P. Ermény M Görög Demeter. In: Magyar Agrártörténeti Életrajzok. Szerk: Für L.- Pintér J. Bp. Fábián J /vö. Gombás J / Fábián J Vis'gálódó és oktató értekezés a' szőlő-mívelésről. Veszprém. I-II. Fényes E Magyarországnak, s' a hozzá kapcsolt tartományoknak mostani állapotja statisztikai és geographiai tekintetben. Pesten. I-II. Fényes E Magyarország leírása. Pest. Friml A Az 1777-iki Ratio Educationis. Ford., bevezetéssel és jegyzetekkel ellátta. Bp. Fucker A Montium vitiferorum utpote Tokaiensis, Tarczal, Tállya, Mád... Eperjesini. Fuker Fr. J Versuch einer Beschreibung des Tokayer Gebürges. Wien. K. Fürst Versuch über den Weinbau und Weinhandel der Oedenburger... Oedenburg. Galgóczy K Az Országos Magyar Gazdasági Egyesület emlékkönyve. Az OMGE története keletkezésétől 1876-dik évig.bp. Geday G Adatok a mosonmagyaróvári Agrártudományi Főiskola szerepéheza magyar kertészet fejlődésében. Kertgazdaság. 69/1. 9O-92. Geday G Görög Demeter. Kertgazdaság. 3: Geday G Nagy elődök: Fábián József. Kertgazdaság. 4.sz Chr.Fr.Germershausen Der Hausvater in systematischer Ordnung vom Verfasser der Hausmutter. IV. Band. Leipzig. Gombás J Egy toldalékkal a' Nagy Somlyó Hegyéről és Boráról. In: Fábián Jósef: A' Bornaktermesztésekről, készítésekről és eltartásokról való értekezés. Chaptal után. Veszprém. Görög D Azon sokféle szőlő-fajoknak Lajstroma, a' mellyeket egy érdemes Hazánkfia Európának majd minden nevezetesebb Szőlőhegyeiről 's kertjéből meghozatott, és a' Grintzingi Szőleiben, Bétsben egy órányira, a' Cecius hegynek... Bécs. Gyürky A Borászatunk Reformjai. Vácz. Fr.R.Heintl Die Landwirtschaft des österreichischen Kaisertums. I-IV.Wien. Fr. Hoffmann Herrn Friedrich Hoffmann s gründlicher Unterricht, wie ein Mensch nach den Gesundheits-Regeln der heil. Schrifft...noch beygefüget ein aussfürlicher Bericht von der Natur, Eigenschafft und herrlichen Kraft des Ungarischen Weines, und von dem Nutzen der Wasser-Bäder... Ulm. W.H. von Hohberg Georgica Curiosa Aucta... III. Nürnberg. Hölbling M Baranya vármegyének orvosi helyirata. Pécs. Cr.W.Hufeland Makrobiotika... ford. Kovács Mihály. Buda. Jaenichius, P Dissertatio de vineis Ungariae. Keler P Beschreibung des vornehmsten Weingebürges in Ungarn. In: Jaenichius: Meletemata Komáromy J.P Dissertatio physico-medica inauguralis De vino Hungarico Soproniensi... Basiliae. Kosáry D Napóleon és Magyarország. In: Századok Kosáry D. 198O. Művelődés a XVIII. századi Magyarországon. Bp. Kurucz Gy Pethe Ferenc az első magyar agrárszaklap élén. In: Agrártörténeti Szemle 86/

77 Kurucz Gy Az agrártechnikai megújítás programja Pethe Ferenc Pallározott mezei gazdaság című művében. In: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei Magyar L. A Friedrich Hoffmann ( ) tanulmánya a magyar bor kíváló természetéről. In: Orvostörténeti Közlemények. (Comm. Hist. Artis Med Matolay J Commentatio epistolica de vino Semproniensi. De vineis et vino Hungariae. In: Bél M. Hungariae antiquae et novae Prodromus. Norimbergae. Matolay J Disquisitio physico-medica de vini Tokaiensis cultura, indole, praestantia etqualitatibus Mátyus I Ó és Uj Diaetetica...V. Posony. Mindenes Gyüjtemény Magyar Országnak nevezetesebb borai Mitterpacher L Entwurf der ökonomischen Kentnisse, welche in dem k.k. Theresianum der adel. Jugend beygebracht wurden. Wien. Mitterpacher L Sätze aus der Naturgeschichte des Acker-und Weinbaues. Wien. Mitterpacher Sätze aus dem Baue der Farbekräuter, des Wald-, Wein- und Gartenbaues. Wien. Mitterpacher L Elementa rei rusticae... Budae. Mitterpacher L Auszug aus Chaptal's, Rozier's, Parmentier's und Dussieux's Abhandlungen über den Bau des Weinstocks und über die Kunst. Wein, Branntwein und Essig zu bereiten. Ofen. Mitterpacher L. 1815,1818. Rövid oktatás a szőlő míveléséről és bor, pálinka és etzet készíttetéséről, mellyet Chaptal, Rozier, Permantier és Dussieux frantzia írók utmutatása szerént készítettmitterpacher Lajos. Fordította: Pósfai J. Buda. Nagyváti J A' szorgalmatos mezei gazda. Pest. Nagyváthy J Közönséges Instructio a Mlgos Tolnai Gróf Festetits György Királyi Kamarás Uradalmiban gyakoroltatni szokott Gazdaságnak rendjén keresztöl. Kézirat OSZK. Helikon Könyvtár, Oec. Keszthely. 136O. Nagyváthy J A magyar practicus termesztő. Bp. Orosz I Albrecht Thaer és a racionális mezőgazdaság. In: Egyetemes Történeti Tanulmányok XII. Szerk: Orosz I. és Tokody Gy Debrecen. Pankl M Compendium oeconomiae ruralis qoud in usum suorum auditorum. Posonii. Penyigey D Tessedik Sámuel. Agrártörténeti Tanulmányok. 9. Bp. Pethe F Pallérozott mezei gazdaság. Pozsony. Pethe F Budai szöllőm ültetési módja. Kolozsvár. M. Piller Elementa historiae naturalis in scholarum grammaticarum et gymnasiorum per regnum Hungariae usam. Budae. P. Plessing Magyar mezei és házi gazdaságnak kalendárioma... Pest. Ploetz A keszthelyi Georgikon 1837-ben. Ploetz után írta. Dornyay Béla Keszthelyi Hírlap. 5:5. Reimann /Raymann/ J.A. 1720/a. Special-Historie der An in Ober-Hungarn gehabten Weinlese.In:Sammlung von Natur,- und Medicin..Geschichten VI Reimann /Raymann/ J.A. 1720/b. Der auro vegetabili, oder von vermeintlichen Golde in den Hungarischen Trauben. In: Sammlung von Natur,- und Medicin...Geschichten. VI Reimann /Raymann/ J.A Von dem Wein-Gewächs Anno in Ober-Hungarn. In: Sammlung von Natur,- und Medicin...Geschichten Reimann /Raymann/ J.A Von der Weinlese Anno in Ober-Hungarn. In: Sammlung von Natur,- und Medicin...Geschichten Reimann /Raymann/ J.A Historie der Wein-Lese in Ober-Hungarn. In:Sammlung von Natur-und Medicin...Geschichten Reimann /Raymann/ J.A Von dem Zu-und Misswachs dieses Jahres in und um 81

78 Epperies in Ober-Hungarn. Historie der Wein-Lese in Ober-Hungarn von In: Sammlung von Natur- und Medicin...Geschichten Schams F Ungarns Weinbau in seinem ganzen Umfange, oder vollständige Beschreibung sämmtlicher berühmten Weingebirge des ungarischen Reich in statistisch-topographisch Naturhistorischer und ökonomischer Hinsicht. I-II. Pest. Schams F Vollständige Beschreibung sämmtlicher berühmten Weingebirge in Oesterreich, Mähren und Böhmen in statistich - topographisch -naturhistorischer und ökonomischer Hinsicht. Pest. Schams F. 1838/b. Über Nutzen und Nothwendigkeit allgemeiner Weinrebschulen in den Hauptstädten Weinbau treibender Reiche in Europa.In: Oek. Neuigkeiten und Verhandlungen. II R. Schlumberger Österreichs älteste gezetzlich geschützte Weinmarke Vöslauer Göldeck. Vöslau. Skerlecz Miklós báró művei Ford. Berényi Pál. Bp. Nicolaus Skerletz: Projectum legum in objects oeconomicae publicae et commereii per ferendanum Pozsony. A. Springl Grinzing. In: Döbling. Eine Heimatkunde des XIX. Wiener Bezirkes.I. Band. Wien. H. Stoeger Grinzing und seine Weingärten. (Ein Beitrag zur Geschichte Wiens) Wien. Süle S Kisszántói Pethe Ferenc ( ). Bp. Süle S A keszthelyi Georgikon. Bp. Szabad Gy A tatai és gesztesi Eszterházy-uradalom áttérése a robotrendszerről a tőkés gazdálkodásra. Bp. Teschedik S Der Landmann in Ungarn, was er ist und was er seyn könnte; nebst einem Plane von einem regulierten Dorfe. Pest. Tessedik S In: A parasztok állapotáról Magyarországon. Válogatta, szerkesztette, a bevezetést és az életrajzokat írta Zsigmond G. Budapest. Önéletírás , A parasztember Magyarországban , Szarvasi nevezetességek In: A magyar néprajz klasszikusai. Szerk. Ortutay Gyula. Tóth T Nagybirtoktól a nagyüzemig. Bp. Wellmann I A magyar mezőgazdaság a XVIII. században. In:Agrártörténeti Tanulmányok. 6. Bp. Wellmann I lásd Bél M. J.Wiegand 1764,1766. Der wohlerfahrene Landwirth, oder vorleufige Anleitung wie die Landwirtschaftsokonomie, namlich der Feldbau, der Wiesewachs, die Hutweyden, die Waldungen... Leipzig. J. Wiegand Anleitung zu einem österreichischen Land- und Hauswirtschaftskalender. Wien. 82

79 16. A TANANYAGHOZ KAPCSOLÓDÓ KÉPEK 83

80 84

81 85

82 86

83 87

84 88

85 89

86 90

87 91

88 92

89 93

90 94

91 95

92 96

93 97

94 98

95 99

96 100

97 101

98 102

99 103

100 104

101 105

102 106

103 107

104 108

105 109

106 110

107 111

108 112

109 113

110 114

111 115

112 116

113 117

114 118

115 119

116 120

117 121

118 122

119 123

120 124

121 125

122 126

123 127

124 128

125 129

126 130

127 131

128 132

129 133

130 134

131 135

132 136

133 137

134 138

135 139

136 140

137 141

138 142

139 143

140 144

141 145

142 146

143 147

144 148

145 149

146 150

147 151

148 152

149 153

150 154

151 155

152 156

153 157

154 158