Nemzetközi magánjog 2.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Nemzetközi magánjog 2."

Átírás

1 Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar Nemzetközi Köz- és Magánjogi Tanszék Nemzetközi magánjog 2. Knapp László

2 Tananyag Vörös Imre: A nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga I-III. Krim Bt., Budapest, Jelen előadásvázlat e tankönyv alapján készült, és kizárólag oktatási célra kerül felhasználásra.

3 A nemzetközi gazdasági kapcsolatok nemzetközi jogi feltételrendszere

4 Az áruk kereskedelmének liberalizálása A nemzetközi gazdasági kapcsolatok meglétének kiindulóponta, hogy az áruk, szolgáltatások, vagyoni értéket képviselő jogok forgalma főszabály szerint szabad legyen a világpiacon. Akadályai lehetnek azonban: 1. Vámok a) hazai termelők védelmének eszköze, ún. protekcionista gazdaságpolitika b) a termelők és a fogyasztók ennek időleges nyertesei, hosszútávon ennek vesztesei c) fennáll a veszélye, hogy a protekcionista gazdaságpolitika kiválthatja valamely másik állam reakcióját: vámháború alakulhat ki, globális szinten ez a körbevámolás veszélyét hordozza magában

5 2. Nem vámjellegű korlátok (non tariff barriers NTB) a) (adott esetben indokolatlan, túlzó) fogyasztóvédelmiés reklámszabályok (például német Reinheitsgebot 1516-ból) b) állami támogatások (szubvenciók): hazai termelők belföldön és külföldön is olcsóbban tudják kínálni a termékeiket, ez esélyegyenlőtlenséghez vezet c) mennyiségi korlátozások

6 Nemzetközi jogi források ( globális külgazdasági jog ) 1. Történeti előzmények szabadkereskedelem gondolata a XIX. század végén, XX. század elején megjelent: vámok és nem vámjellegű akadályok felszámolása, gazdasági liberalizáció gondolata XIX-XX. század fordulója: az Egyesült Királyság alakította ki a bilaterális (kétoldalú), szabadkereskedelmi szerződések hálózatát két világháború közötti időszakban ez a fejlődés megtorpant: protekcionista gazdaságpolitika a jellemző második világháború után: USA szerepének felértékelődése: Európa, Távol-Kelet újjáépítése: amerikai termékek értékesítésének nemzetközi feltételrendszerét kívánta megteremteni

7 1941: Atlanti Karta: a) új gazdasági világrend kiépítésének szükségessége b) nemzetközi piacokhoz való egyforma hozzáférés lehetősége c) nemzeti piacok nyitottságának elve 1944: Bretton Woods: konferencia: a) államok jegybankjai dollárkészleteiket aranyra tudják átváltani b) Nemzetközi Valutaalap, Világbank létrehozása 1947: Havannai Karta (ENSz-konferencia) a) áruk kereskedelmének liberalizációja, vámok és nem vámjellegű korlátok lebontása b) intézményi keret: Nemzetközi Kereskedelmi Szervezet (ITO) USA: nem ratifikálta a Havannai Kartát: félt, hogy beszűkülnek a külkereskedelmi lehetőségei

8 az anyagi jogi szabályokat azonban hatályba léptették január 1-jei hatállyal: GATT GATT: General Agreement on Tariffs and Trade: Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény a) GATT 1947 címzettjei és kötelezettjei: tagállamok: meg kell teremteni az összhangot az Egyezménnyel: meglévő joganyag harmonizálása későbbiekben nem hozhatnak ezzel ellentétes jogszabályokat b) Magyarország 1974-ben csatlakozott a GATT 1947 tagállamai közé; Szovjetunió ellenezte, a csatlakozás csökkentette a kiszolgáltatottságot c) GATT: eredményes: a vámok 20 év alatt 40%-ról 10%-ra csökkentek

9 különböző fordulókon felülvizsgálták az Egyezményt: a) Kennedy-forduló: b) tokiói forduló: c) Uruguay-forduló: Uruguay-forduló a legjelentősebb: a GATT felülvizsgálata vált szükségessé, ennek okai: a) szolgáltatásokra nem terjedt ki, azonban új típusúak keletkeztek, amelyek jelentős értéket képviseltek: például szoftverek, telekommunikációs, pénzügyi szolgáltatás b) szellemi alkotások problémája: fejlett országok termékeit a fejlődő országokból hamisítványokkal helyettesíthették, ezen országok nem voltak tagjai az iparjogvédelemről szóló Párizsi Uniós Egyezménynek c) multinacionális nagyvállalatok megjelenése: globalizáció következménye (a piacok és a termelés országhatáron átnyúló integrációja)

10 Uruguay-forduló eredményeként 1994-ben elfogadták az ún. Marrakesi Egyezményt (=WTO Egyezmény) 2. A Marrakesi Egyezmény (= WTO Egyezmény) rendelkezései a) anyagi jogi rendelkezések értelmező megállapodások: Understanding GATT: GATT Unterstanding GATT = GATT 1994 kiegészítő megállapodások szolgáltatásokról: General Agreement on Trade in Services GATS szellemi tulajdon nemzetközi kereskedelme: Agreement on Trade Related Aspects of Intellectual Property Rights TRIPs

11 b) eljárási jogi rendelkezések intézményi-szervezeti rendszer megteremtése: Kereskedelmi Világszervezet (keretében vitarendezési eljárás) WTO: single agreement approach : WTO Egyezmény és a mellékletét képező anyagi jogi és eljárási jogi normák kötelezőek néhány szerződés opcionális (választható), pl. Közbeszerzési Kódex)

12 3. Kereskedelmi Világszervezet World Trade Organization Magyarország és az Európai Közösség alapító tag szervezetének funkciója: szervezeti keret az Egyezmény végrehajtásához tanácskozási fórum jogviták eldöntése

13 3./a) A WTO szervezete és működése 3 fő szerv: 1) Miniszteri Konferencia összes tagállam képviselője legalább kétévente ülésezik WTO Egyezmény valamennyi kérdésében dönthet 2) Állandó Tanács: összes tagállam képviselője Miniszteri Konferencia közötti időben, szükség esetén bármikor ülésezik 3) speciális tanácsok: például: Árukereskedelmi Tanács, TRIPs Tanács, GATS Tanács

14 3./b) Döntéshozatal: főszabály: konszenzusos döntéshozatal (egyhangúság) kivételes: tagállami szavazás (minden tagállam egy szavazat, az Európai Uniónak így 27 szavazata van) kivételesen minősített többség (¾) a) Általános felmentés, meg kell határozni: 1. különleges körülmények 2. felmentés feltételei 3. megszűnés időpontja b) Értelmezési kérdések vagy minősített többség (2/3): költségvetés, Egyezmény kiegészítése

15 4. A GATT 1994 főbb alapelvei A) Legnagyobb kedvezmény elve (most favoured nation clause MFN) ha liberalizációs intézkedés keretében előjogot, mentességet biztosítanak az importálandó vagy exportálandó áru számára ezt a kedvezményt valamennyi tagállamból származó áru számára biztosítani kell azonnal és feltétlenül az elbánás automatikusan jár Tárgyi hatály: nemcsak vámra, illetékre, de a termék belföldi adóztatására, belföldi forgalmazására is

16 Alanyi hatály: a) erga omnes, de b) kivételek alkalmazhatóak Kivételek: vámuniók, szabadkereskedelmi övezetek waiver clause (árukra vonatkozó rendelkezések alól), feltétel: I. rendkívüli körülmények (nem elegendő a különleges körülmények fennállása, mint az általános felmentésnél) II. 3/4-es többség, ha a jelenlévők legalább a tagok felét képviselik B) Nemzeti elbánás (régime national, national treatment) tiltja a különbségtételt a külföldi származású termékek és a belföldi között

17 5. Vámok és nem vámjellegű kereskedelmi korlátozások a GATT rendszerében GATT nem tiltja az új vámok bevezetését előírja, hogy a külkereskedelem szabályozására vámokat alkalmazzanak, mellőzzék a nem vámjellegű korlátozásokat A) Vámok a) vámok mérséklése a körtárgyalásokon két alapelv betartása I. legnagyobb kedvezmény II. viszonosság (reciprocitás) tárgyalások technikája: 1) elvi vámcsökkentés 2) negatív lista a kivételeről 3) konszolidált lista = nemzetközi megállapodás

18 b) vámkivetés: darab, súly szerinti mennyiség vagy érték (nem minőség!) c) vámérték-kódex (értelmezésére bizottságot hoztak létre) Fontos az ügylet értéke megállapításánál a számla!! B) Nem vámjellegű korlátozások (non tariff barriers) a) mennyiségi korlátozások és engedélyezési rendszer tilos: kvóta, export, import, engedélyek fenntartása kivitelek lehetnek: például élelmiszer, áruhiány alkalmazás nem lehet diszkriminatív (nem valósíthat meg valamely állammal szemben hátrányos megkülönböztetést!)

19 b) egyéb hasonló hatású intézkedések: általános tilalom, de technikai jellegű követelmények: minőség, csomagolás, összetétel, eredetmegjelölés, minőség-ellenőrzés: kidolgozták az ún. GATT Szabvány Kódexet (nem kötelező, opcionális) import termékek diszkriminatív adóztatása: kiegyenlítő vám - WTO-hoz fordultak alkalmazásával kapcsolatban: WTO: jogellenes közbeszerzések nemzeti szabályozására megalkották a GATT Közbeszerzési Kódexet (nem kötelező, opcionális)

20 6. Felmentések és kivételek a GATT 1994 szabályai alól A) Felmentések lásd 3./b) Döntéshozatalnál és a 4./A) Legnagyobb kedvezmény elvénél leírtakat eljárásjogi feltétel: előzetes konzultáció B) Kivételek általános kivételek 1. piacvédelmi intézkedések valamely árut megnövekedett mennyiségben importálnak, ezzel hasonló áruk hazai termelőinek jelentős kárt okoznak vagy ilyen kár bekövetkezése fenyeget tagállam ebben az esetben általában felfüggesztheti valamely kötelezettségének teljesítését, és rendkívüli piacvédelmi intézkedéseket tehet ebben az esetben

21 az intézkedés csak szükséges mértékű és időtartalmú nem lehet diszkriminatív 2. GATT XX. cikk: közerkölcs védelme, emberi-állati-növényi egészség megóvása, az arany és az ezüst forgalma, művészeti-archeológiai-történeti értékű kincsek forgalmának korlátozása, a kimerülés veszélyével fenyegető természeti erőforrások megóvása, a kormányzati gazdasági stabilizáció érdekében mesterségesen alacsonyan tartott áron forgalmazott áruk

22 kivitelének korlátozása, áruhiányból eredő korlátozások nem lehet diszkriminatív nem valósíthat meg joggal való visszaélést B) Kivételek különös kivételek 1. nemzetbiztonsági érdek védelme érdekében hasadó anyagok, fegyverek nemzetközi kereskedelmének szabályozása 2. fizetési mérleg egyensúlyának megőrzése az alkalmazott eszköznek az elérni kívánt céllal arányban kell állniuk meg kell jelölni a korlátozás időtartamát 7. Jogviták rendezése a WTO keretében

23 A) Jogérvényesítés a tagállamok szintjén a GATT anyagi jogának közvetlen hatálya van nemzetközi kötelezettség a tagállamok kötelezi B) Saját integrált vitarendező testület Vitarendező Testület: Dispute Settlement Body (DSB) döntése kötelező a tagállamokra nézve A Vitarendező Testület eljárása 1. Konzultáció (60 nap) sikertelenség esetén a Vitarendezési Testülettől panel kérhető (általában háromtagú vizsgáló bizottság) 2. A panel létrehozatalát csak egyhangúan utasíthatja el a Testület

24 3. A panel 6 hónapon belül a Testületnek jelentést ír a Testület szótöbbséggel fogadhatja el elutasítás: egyhangúan vagy fellebbezés bejelentése esetén 4. Fellebbezés a Fellebbezési Testülethez (Appellate Body) csak jogértelmezéssel foglalkozik a Vitarendező Testület fogadja el vagy utasítja el a jelentést ez a döntés kötelező a felekre 5. Végrehajtás felek jelentési kötelezettsége a Vitarendező Testülethez végrehajtás elmaradása esetén megtorló intézkedések (jellemzően pénzbeni)

A nemzetközi kereskedelem szabályai: A Kereskedelmi Világszervezet (WTO) A Multilaterális Kereskedelmi Rendszer megalkotása

A nemzetközi kereskedelem szabályai: A Kereskedelmi Világszervezet (WTO) A Multilaterális Kereskedelmi Rendszer megalkotása A nemzetközi kereskedelem szabályai: A Kereskedelmi Világszervezet (WTO) A Multilaterális Kereskedelmi Rendszer megalkotása 1 2 3 Előszó 4 1. A Multilaterális Kereskedelmi Rendszer születése és a GATT

Részletesebben

Hogyan mérjük egy ország gazdasági helyzetét? Mi a piac szerepe? Kereslet-Kínálat

Hogyan mérjük egy ország gazdasági helyzetét? Mi a piac szerepe? Kereslet-Kínálat Bevezetés a Közgazdaságtanba Vizvári Boglárka Témák Általános gazdasági fogalmak Gazdaság és nemzetközi szervezetek Külkereskedelem Általános Gazdasági Fogalmak Mivel foglalkozik a közgazdaságtan? Hogyan

Részletesebben

Nemzetközi. zi gazdasági gi ismeretek 3. Nemzetközi zi kereskedelmi egyezmények. Dr. Bernek Ágnes, fıiskolai tanár. 2008.

Nemzetközi. zi gazdasági gi ismeretek 3. Nemzetközi zi kereskedelmi egyezmények. Dr. Bernek Ágnes, fıiskolai tanár. 2008. Nemzetközi zi gazdasági gi ismeretek 3. Nemzetközi zi kereskedelmi egyezmények Dr. Bernek Ágnes, fıiskolai tanár Harsányi János FıiskolaF 2008. szeptember 1 A GATT 1947 Általános Vámtarifa V és Kereskedelmi

Részletesebben

A PROTEKCIONIZMUS MŰKÖDÉSE A VÁMOK ESZKÖZRENDSZERÉNEK SEGÍTSÉGÉVEL

A PROTEKCIONIZMUS MŰKÖDÉSE A VÁMOK ESZKÖZRENDSZERÉNEK SEGÍTSÉGÉVEL A PROTEKCIONIZMUS MŰKÖDÉSE A VÁMOK ESZKÖZRENDSZERÉNEK SEGÍTSÉGÉVEL Protekcionizmus (latin: védelmezés) Fogalma: gazdaságpolitikai irányzat, az ipar vagy egyes iparágak állami támogatásának rendszere, a

Részletesebben

Az áruk szabad mozgása II. Mennyiségi korlátozások és a velük azonos hatású intézkedések tilalma (Tk o.)

Az áruk szabad mozgása II. Mennyiségi korlátozások és a velük azonos hatású intézkedések tilalma (Tk o.) Az áruk szabad mozgása II. Mennyiségi korlátozások és a velük azonos hatású intézkedések tilalma (Tk. 557 580. o.) 1 EUMSZ 34. cikk: A tagállamok között tilos a behozatalra vonatkozó minden mennyiségi

Részletesebben

EU jogrendszere nov. 15.

EU jogrendszere nov. 15. EU jogrendszere 2017. nov. 15. Az áruk szabad áramlása I. Belső piac II. Fogalmak III. Kimentési okok I. Belső piac EUSZ 3. cikk (2) Az Unió egy belső határok nélküli, a szabadságon, a biztonságon és a

Részletesebben

A belső piac joga Az áruk szabad mozgása

A belső piac joga Az áruk szabad mozgása A belső piac joga Az áruk szabad mozgása A belső piac joga- bevezetés Átfogó, komplex szabályozási terület Gazdaság számos területét érinti, befolyásolja Az Európai integráció alapvető célkitűzése Négy

Részletesebben

EURÓPAI PARLAMENT Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság VÉLEMÉNYTERVEZET. a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság részéről

EURÓPAI PARLAMENT Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság VÉLEMÉNYTERVEZET. a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság részéről EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság 2014/0086(NLE) 5.9.2014 VÉLEMÉNYTERVEZET a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság részéről a Külügyi Bizottság részére az egyrészről az Európai

Részletesebben

Nemzetközi magánjog 2.

Nemzetközi magánjog 2. Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar Nemzetközi Köz- és Magánjogi Tanszék Nemzetközi magánjog 2. Knapp László knapplaszlo@freemail.hu Tananyag Vörös Imre: A nemzetközi gazdasági

Részletesebben

Nemzetközi gazdaságtan 6.

Nemzetközi gazdaságtan 6. Nemzetközi gazdaságtan 6. A nemzetközi kereskedelem intézményrendszere Bacsi - Nemz gazd. 6 1 Kereskedelmi és beruházási együttmőködési rendszerek: Kereskedelmi és beruházási együttmőködései rendszerek:

Részletesebben

A BIZOTTSÁG AJÁNLÁSA (2012.12.6.) az agresszív adótervezésről

A BIZOTTSÁG AJÁNLÁSA (2012.12.6.) az agresszív adótervezésről EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2012.12.6. C(2012) 8806 final A BIZOTTSÁG AJÁNLÁSA (2012.12.6.) az agresszív adótervezésről HU HU A BIZOTTSÁG AJÁNLÁSA (2012.12.6.) az agresszív adótervezésről AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG,

Részletesebben

EU Közbeszerzési politika

EU Közbeszerzési politika EU Közbeszerzési politika 2012. szeptember 25. Jeney Petra A közbeszerzési politika célkitűzései Piaci integráció - vámjellegű kereskedelmi korlátok eltörlése közbeszerzési politika lehetséges versenykorlátozó

Részletesebben

Világgazdaságtan 4. Kereskedelempolitikai alapelvek és eszközök. Kereskedelempolitikai alapelvek. SZABADKERESKEDELEM: nincsenek kereskedelmi

Világgazdaságtan 4. Kereskedelempolitikai alapelvek és eszközök. Kereskedelempolitikai alapelvek. SZABADKERESKEDELEM: nincsenek kereskedelmi Világgazdaságtan 4. Kereskedelempolitikai alapelvek 1 Kereskedelempolitikai alapelvek és eszközök Két alaptípus: protekcionizmus és szabadkereskedelem SZABADKERESKEDELEM: nincsenek kereskedelmi korlátozások

Részletesebben

BREXIT: KIHÍVÁS VAGY LEHETŐSÉG?

BREXIT: KIHÍVÁS VAGY LEHETŐSÉG? BREXIT: KIHÍVÁS VAGY LEHETŐSÉG? AZ EU-BÓL VALÓ KILÉPÉS AZ EGYESÜLT KIRÁLYSÁG SZEMSZÖGÉBŐL Szilágyi Katalin 2019. MÁRCIUS 22. A politikai helyzet Mire szavazott a többség? Miért akartak kilépni? Bizonytalanságok

Részletesebben

I. Tananyag és felkészülést orientáló kérdések a kiselőadást NEM tartó hallgatók számára:

I. Tananyag és felkészülést orientáló kérdések a kiselőadást NEM tartó hallgatók számára: Felkészülést orientáló kérdések Európa Jog III (A belső piac joga + EU versenyjog) tárgyhoz (Nappali és levelező tagozat; új hálóterv) A felkészülést orientáló kérdéssor célja, hogy iránymutatást adjon

Részletesebben

ÜZLETI KÖRNYEZET AZ EURÓPAI UNIÓBAN

ÜZLETI KÖRNYEZET AZ EURÓPAI UNIÓBAN ÜZLETI KÖRNYEZET AZ EURÓPAI UNIÓBAN ELÉRHETŐSÉGEK Oktató: Dr. Törzsök Éva kutató professzor D épület ll. 229 E-mail: torzsok.eva@kkk.bgf.hu Fogadóóra: csütörtök 13.00-14.30 Tanszéki titkárság: Molnárné

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 2659-06 Nemzetközi kereskedelmi kapcsolatok és gazdasági folyamatok irányítása 2659-06/3 A nemzetközi

Részletesebben

4. Milyen indokkal tarható fenn egy vámmal azonos hatású díjnak minősülő pénzügyi teher a közös piacon? /TK. 550 551 o./

4. Milyen indokkal tarható fenn egy vámmal azonos hatású díjnak minősülő pénzügyi teher a közös piacon? /TK. 550 551 o./ Felkészülést orientáló kérdések Európa Jog III (A belső piac joga + EU versenyjog) tárgyhoz (Nappali és levelező tagozat; régi hálóterv) A felkészülést orientáló kérdéssor célja, hogy iránymutatást adjon

Részletesebben

Agrártermékek a GATT-ban

Agrártermékek a GATT-ban 1. I-II. 2. Válságok, A nemzetközi kereskedelem intézményrendszere Kereskedelmi és beruházási együttműködési rendszerek: Kereskedelmi és beruházási együttműködései rendszerek: Előzmények vh. közt: a nemzetközi

Részletesebben

A BÉKÉLTETŐ TESTÜLETEK LEHETŐSÉGEI KÖTELEZETTSÉGEI AZ ÚJ EURÓPAI UNIÓS NORMÁK FÉNYÉBEN BUDAPEST, 2014. NOVEMBER 10.

A BÉKÉLTETŐ TESTÜLETEK LEHETŐSÉGEI KÖTELEZETTSÉGEI AZ ÚJ EURÓPAI UNIÓS NORMÁK FÉNYÉBEN BUDAPEST, 2014. NOVEMBER 10. A BÉKÉLTETŐ TESTÜLETEK LEHETŐSÉGEI KÖTELEZETTSÉGEI AZ ÚJ EURÓPAI UNIÓS NORMÁK FÉNYÉBEN BUDAPEST, 2014. NOVEMBER 10. A BÉKÉLTETŐ TESTÜLETEKRE VONATKOZÓ EURÓPAI UNIÓS SZABÁLYOZÁS.MOSTANÁIG CSAK BIZOTTSÁGI

Részletesebben

A Yogyakarta alapelvek és a magyar jog: Nemzetközi kötelezettségek, alkotmányos alapértékek. Polgári Eszter Közép-európai Egyetem Jogi Tanszék

A Yogyakarta alapelvek és a magyar jog: Nemzetközi kötelezettségek, alkotmányos alapértékek. Polgári Eszter Közép-európai Egyetem Jogi Tanszék A Yogyakarta alapelvek és a magyar jog: Nemzetközi kötelezettségek, alkotmányos alapértékek Polgári Eszter Közép-európai Egyetem Jogi Tanszék AZ ALAPELVEK NEMZETKÖZI JOGI ALAPJA széles körben elfogadott,

Részletesebben

GLOBALIZÁCIÓ NINCSENEK HATÁROK.

GLOBALIZÁCIÓ NINCSENEK HATÁROK. GLOBALIZÁCIÓ NINCSENEK HATÁROK. Repülőgép segítségével néhány óra alatt a Föld bármely pontjára eljuthatunk. A nemzetközi pénzügyi tranzakciók a számítógépek segítségével egy-két másodpercet vesznek igénybe.

Részletesebben

PE-CONS 56/1/16 REV 1 HU

PE-CONS 56/1/16 REV 1 HU EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT A TANÁCS Strasbourg, 2017. február 15. (OR. en) 2016/0218 (COD) LEX 1718 PE-CONS 56/1/16 REV 1 COWEB 151 WTO 354 CODEC 1855 AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

Részletesebben

Integrációs elméleti alapok, az integrációk típusai (Kiegészítő tananyag)

Integrációs elméleti alapok, az integrációk típusai (Kiegészítő tananyag) Integrációs elméleti alapok, az integrációk típusai 2018 (Kiegészítő tananyag) Integráció szó értelmezése Egyesülési folyamat Részeknek egésszé való összeolvadás Egyesülés Beilleszkedés Beolvasztás Hozzácsatolás

Részletesebben

A vám és a vámjog A vám fogalma, funkciói Vámok rendszerezése A vám és kapcsolódó jogszabályok Fogalmak

A vám és a vámjog A vám fogalma, funkciói Vámok rendszerezése A vám és kapcsolódó jogszabályok Fogalmak A vám és a vámjog A vám fogalma, funkciói Vámok rendszerezése A vám és kapcsolódó jogszabályok Fogalmak Oktatási anyag 2015.05.25. Összeállította: Szórádi András vámszakértő A vám és a vámjog A vámszedés

Részletesebben

A termékek új generációja

A termékek új generációja Buzás N. (szerk.) 2005: Tudásmenedzsment és tudásalapú gazdaságfejlesztés. SZTE Gazdaságtudományi Kar Közleményei 2005. JATEPress, Szeged, 185-192. o. A termékek új generációja A szellemi tulajdon nemzetközi

Részletesebben

[1]Az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény (GATT, 1947) bevezető bekezdése. Az Európai Unió ismertetése

[1]Az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény (GATT, 1947) bevezető bekezdése. Az Európai Unió ismertetése AZ EURÓPAI UNIÓ ÉS A KERESKEDELMI VILÁGSZERVEZET A Kereskedelmi Világszervezet (WTO) azért dolgozik, hogy biztosítsa a szabályokon alapuló nemzetközi kereskedelmi rendszer működését. Annak ellenére, hogy

Részletesebben

Nemzetközi gazdaságtan PROTEKCIONIZMUS: KERESKEDELEM-POLITIKAI ESZKÖZÖK

Nemzetközi gazdaságtan PROTEKCIONIZMUS: KERESKEDELEM-POLITIKAI ESZKÖZÖK Nemzetközi gazdaságtan PROTEKCIONIZMUS: KERESKEDELEM-POLITIKAI ESZKÖZÖK A vám típusai A vám az importált termékre kivetett adó A specifikus vám egy fix összeg, amelyet az importált áru minden egységére

Részletesebben

1. cikk. 2. cikk. 3. cikk

1. cikk. 2. cikk. 3. cikk 2004.12.16. HU Az Európai Unió Hivatalos Lapja C 310/261 7. JEGYZŐKÖNYV AZ EURÓPAI UNIÓ KIVÁLTSÁGAIRÓL ÉS MENTESSÉGEIRŐL A MAGAS SZERZŐDŐ FELEK, FIGYELEMBE VÉVE, hogy az Alkotmány III-434. cikke szerint

Részletesebben

Döntéshozatal, jogalkotás

Döntéshozatal, jogalkotás Az Európai Unió intézményei Döntéshozatal, jogalkotás 2012. ősz Lattmann Tamás Az Európai Unió intézményei intézményi egyensúly elve: EUSZ 13. cikk az intézmények tevékenységüket az alapító szerződések

Részletesebben

(7.) JEGYZŐKÖNYV AZ EURÓPAI UNIÓ KIVÁLTSÁGAIRÓL ÉS MENTESSÉGEIRŐL

(7.) JEGYZŐKÖNYV AZ EURÓPAI UNIÓ KIVÁLTSÁGAIRÓL ÉS MENTESSÉGEIRŐL C 202/266 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2016.6.7. (7.) JEGYZŐKÖNYV AZ EURÓPAI UNIÓ KIVÁLTSÁGAIRÓL ÉS MENTESSÉGEIRŐL A MAGAS SZERZŐDŐ FELEK, FIGYELEMBE VÉVE, hogy az Európai Unió működéséről szóló szerződés

Részletesebben

Divatos kifejezés. Mit jelent? Univerzalizálódás? Folyamat és fejlődési szakasz.

Divatos kifejezés. Mit jelent? Univerzalizálódás? Folyamat és fejlődési szakasz. A globalizáció és nemzetközi pénzügyi rendszer Monetáris és fiskális politika Dr. Vigvári András tudományos tanácsadó, egyetemi docens Mi a globalizáció? Divatos kifejezés. Mit jelent? Nemzetköziesedés?

Részletesebben

A vám gazdasági hatásai NEMZETKZÖI GAZDASÁGTAN

A vám gazdasági hatásai NEMZETKZÖI GAZDASÁGTAN A vám gazdasági hatásai NEMZETKZÖI GAZDASÁGTAN Forrás: Krugman-Obstfeld-Melitz: International Economics Theory & Policy, 9th ed., Addison-Wesley, 2012 A vám típusai A vám az importált termékre kivetett

Részletesebben

A nemzetközi integráció formái

A nemzetközi integráció formái A nemzetközi integráció formái Az előadás vázlata Az integráció, nemzetközi (makroszintű) integráció fogalma Az integráció fő dimenziói Az EU földrajzi dimenziójának bemutatása A nemzetközi integráció

Részletesebben

Vámjog. 1. Bevezető: Két szerepe: - bevétel - szabályozó szerep

Vámjog. 1. Bevezető: Két szerepe: - bevétel - szabályozó szerep Vámjog 1. Bevezető: Két szerepe: - bevétel - szabályozó szerep Vám jellemzői: - állam veti ki - kötelező - ellenszolgáltatás nélküli befizetés - az áruk vámhatáron történő - forgalmához kötődik 2. Fajtái:

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.6.26. COM(2014) 386 final 2014/0197 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE az Európai Unió stabilizációs és társulási folyamatában részt vevő vagy ahhoz

Részletesebben

A biztosítás nemzetközi jogi. Kovács Norbert SZE, Gazdálkodástudományi Tanszék

A biztosítás nemzetközi jogi. Kovács Norbert SZE, Gazdálkodástudományi Tanszék 10. Elõadás A biztosítás nemzetközi jogi környezete Kovács Norbert SZE, Gazdálkodástudományi Tanszék Az Európai Közösség jogi háttere EGK - Római Szerzõdés Gazdasági célok Integráció, Közös piac áruk,

Részletesebben

Az Amerikai Egyesült Államok a világgazdaságban

Az Amerikai Egyesült Államok a világgazdaságban Az Amerikai Egyesült Államok a világgazdaságban USA sztereotípiák 2013 05 02 USA 2 Szerkezet 1. Néhány tény és adat 2. Fejlődés 3. Gazdaságpolitikák 2013 05 02 USA 3 Egyesült Államok néhány adat Világ

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére IFJÚSÁGI, CSALÁDÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERVEZET MINISZTER Szám: 2690-3/2006. E L Ő T E R J E S Z T É S a Kormány részére az áruk és a szolgáltatások biztonságosságáról és az ezzel kapcsolatos

Részletesebben

C 326/266 Az Európai Unió Hivatalos Lapja (7.) JEGYZŐKÖNYV AZ EURÓPAI UNIÓ KIVÁLTSÁGAIRÓL ÉS MENTESSÉGEIRŐL

C 326/266 Az Európai Unió Hivatalos Lapja (7.) JEGYZŐKÖNYV AZ EURÓPAI UNIÓ KIVÁLTSÁGAIRÓL ÉS MENTESSÉGEIRŐL C 326/266 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2012.10.26. (7.) JEGYZŐKÖNYV AZ EURÓPAI UNIÓ KIVÁLTSÁGAIRÓL ÉS MENTESSÉGEIRŐL A MAGAS SZERZŐDŐ FELEK, FIGYELEMBE VÉVE, hogy az Európai Unió működéséről szóló szerződés

Részletesebben

[1]Az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény (GATT, 1947) bevezető bekezdése. Az Európai Unió ismertetése

[1]Az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény (GATT, 1947) bevezető bekezdése. Az Európai Unió ismertetése AZ EURÓPAI UNIÓ ÉS A KERESKEDELMI VILÁGSZERVEZET A Kereskedelmi Világszervezet (WTO) azért dolgozik, hogy biztosítsa a szabályokon alapuló nemzetközi kereskedelmi rendszer működését. A kereskedelmi tárgyalások

Részletesebben

NEMZETKÖZI KÖZGAZDASÁGTAN Kereskedelempolitika

NEMZETKÖZI KÖZGAZDASÁGTAN Kereskedelempolitika NEMZETKÖZI KÖZGAZDASÁGTAN Kereskedelempolitika Kiss Olivér Budapesti Corvinus Egyetem Makroökonómia Tanszék Van tankönyv, amit már a szeminárium előtt érdemes elolvasni! Érdemes előadásra járni, mivel

Részletesebben

1. Jellemezze a fejlett országok adórendszerének kialakulást, a főbb adónemeket és azok viszonyát! Vázlatos válasz:

1. Jellemezze a fejlett országok adórendszerének kialakulást, a főbb adónemeket és azok viszonyát! Vázlatos válasz: ESSZÉ KÉRDÉSEK AZ ADÓZÁS I. CÍMŰ TÁRGY VIZSGÁJÁHOZ 1. Jellemezze a fejlett országok adórendszerének kialakulást, a főbb adónemeket és azok viszonyát! 1) az egységes adórendszerek több mint száz év során

Részletesebben

Nemzetközi közgazdaságtan

Nemzetközi közgazdaságtan Budapesti Corvinus Egyetem 2011. őszi félév, 6. hét 1. feladat - Kis nyitott gazdaság, értékvám Tételezzük fel, hogy az általunk vizsgált kis nyitott gazdaságban az alábbi keresleti és kínálati viszonyok

Részletesebben

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Budapest, február 18. Haditechnikai és Exportellenőrzési Hatóság

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Budapest, február 18. Haditechnikai és Exportellenőrzési Hatóság Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Budapest, 2016. február 18. Haditechnikai és Exportellenőrzési Hatóság Bevezető: miért is van exportellenőrzés? Tömegpusztító fegyverek elterjedésének megakadályozása

Részletesebben

EBBEN A VIZSGARÉSZBEN A VIZSGAFELADAT ARÁNYA

EBBEN A VIZSGARÉSZBEN A VIZSGAFELADAT ARÁNYA Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 2 ) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,

Részletesebben

Az Európai Unió jogrendszere, Versenyjog

Az Európai Unió jogrendszere, Versenyjog Európai Uniós ismeretek Az Európai Unió jogrendszere, Versenyjog AQUIS COMMUNITAIRE = KÖZÖSSÉGI VÍVMÁNYOK az EU egységes joganyaga Közösségi jogforrások Nem kötelezı jogforrások: elıírások, amelyek betartására

Részletesebben

EURÓPAI ÉS NEMZETKÖZI IGAZGATÁS MESTERKÉPZÉSI SZAK ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR

EURÓPAI ÉS NEMZETKÖZI IGAZGATÁS MESTERKÉPZÉSI SZAK ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR A nemzeti, az uniós és a globális nemzetközi intézményrendszer (az államtudományi és közigazgatási szempontból) 1. Az államtudomány fogalma. Az állam fogalmának alakulása kezdetektől napjainkig. 2. Az

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, október 18. (OR. en) Jeppe TRANHOLM-MIKKELSEN, az Európai Unió Tanácsának főtitkára

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, október 18. (OR. en) Jeppe TRANHOLM-MIKKELSEN, az Európai Unió Tanácsának főtitkára Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. október 18. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2017/0260 (NLE) 13389/17 N 39 EEE 42 AGRI 564 JAVASLAT Küldi: Az átvétel dátuma: 2017. október 17. Címzett: Biz.

Részletesebben

A négy alapszabadság. Alapvetı jogok az Európai Közösségben a 4 alapszabadság. Áru

A négy alapszabadság. Alapvetı jogok az Európai Közösségben a 4 alapszabadság. Áru Európai Uniós ismeretek A négy alapszabadság Alapvetı jogok az Európai Közösségben a 4 alapszabadság EGK cél: a tagállamok közös piacának kiépítése közös piac: olyan terület, ahol az áruk, szolgáltatások,

Részletesebben

T/8341. számú. törvényjavaslat

T/8341. számú. törvényjavaslat MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/8341. számú törvényjavaslat az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről az Iraki Köztársaság közötti partnerségi és együttműködési megállapodás kihirdetéséről Előadó:

Részletesebben

HU Egyesülve a sokféleségben HU B7-0080/437. Módosítás. Britta Reimers az ALDE képviselőcsoport nevében

HU Egyesülve a sokféleségben HU B7-0080/437. Módosítás. Britta Reimers az ALDE képviselőcsoport nevében 6.3.2013 B7-0080/437 437 110 cikk 110. cikk törölve A szabályok kiterjesztése (1) Abban az esetben, ha egy tagállam adott gazdasági térségében vagy több gazdasági térségében működő, elismert termelői szervezet,

Részletesebben

A HIRDETMÉNY NÉLKÜLI TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁSOK SZABÁLYAINAK VÁLTOZÁSAI

A HIRDETMÉNY NÉLKÜLI TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁSOK SZABÁLYAINAK VÁLTOZÁSAI A HIRDETMÉNY NÉLKÜLI TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁSOK SZABÁLYAINAK VÁLTOZÁSAI dr. Szeiffert Gabriella 2015. november 25. A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás kivételes jellege kivételesen alkalmazható eljárásfajta

Részletesebben

Tartalomjegyzék HARMADIK RÉSZ ESETTANULMÁNYOK ÉS EMPIRIKUS FELMÉRÉSEK

Tartalomjegyzék HARMADIK RÉSZ ESETTANULMÁNYOK ÉS EMPIRIKUS FELMÉRÉSEK Tartalomjegyzék HARMADIK RÉSZ ESETTANULMÁNYOK ÉS EMPIRIKUS FELMÉRÉSEK (I) A pénzügyi integráció hozadékai a világgazdaságban: Empirikus tapasztalatok, 1970 2002.................................... 13 (1)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének február 26-án 16,00 órai kezdettel tartott rendkívüli nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének február 26-án 16,00 órai kezdettel tartott rendkívüli nyilvános üléséről Ikt.szám: 262 /2014 JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 26-án 16,00 órai kezdettel tartott rendkívüli nyilvános üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat

Részletesebben

A globális világrendszer kialakulása

A globális világrendszer kialakulása SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar A globális világrendszer kialakulása 2008/09. tanév, 2. félév Globalizáció és magyar társadalom II. Páthy Ádám Mi a globalizáció? - Diana hercegnı

Részletesebben

Protekcionizmus

Protekcionizmus rotekcionizmus 2007.11.08. 1 III.1. A vám terheinek egyenlő elosztása KIT TERHEL A VÁM 2 4 3 5 I. eportőr A B C E* A* C* M = F* B* * M IM T 2 4 3 5 II. E F IM A B 1 M 1 importőr Q (a.) (b.) (c.) AUTARCH

Részletesebben

A Pénzügyi Békéltető Testület

A Pénzügyi Békéltető Testület A Pénzügyi Békéltető Testület Dr. Nadrai Géza PBT elnök Sajtótájékoztató Budapest, 2011. február 23. A Pénzügyi Békéltető Testület létrehozásának előzményei A békéltető testületek rendszerének problémái

Részletesebben

Új távlatok az európai alapjogvédelemben - az EU csatlakozása az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez

Új távlatok az európai alapjogvédelemben - az EU csatlakozása az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez Új távlatok az európai alapjogvédelemben - az EU csatlakozása az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez Szalayné Sándor Erzsébet PTE ÁJK Nemzetközi- és Európajogi Tanszék Európa Központ Szeged, 2010. november

Részletesebben

A BREXIT HELYZETE BRIT SZEMSZÖGBŐL

A BREXIT HELYZETE BRIT SZEMSZÖGBŐL A BREXIT HELYZETE BRIT SZEMSZÖGBŐL 2018. 12. 06 1. Mi történt eddig? A Referendumtól máig 2. Brit prioritások 3. Az Egyesült Királyság jelenlegi gazdasági kapcsolatai az EU-val 4. A jövőbeni gazdasági

Részletesebben

Dr. Fejes Ágnes biodiverzitás referens. Természetmegőrzési Főosztály Biodiverzitás és Génmegőrzési Osztály január 28.

Dr. Fejes Ágnes biodiverzitás referens. Természetmegőrzési Főosztály Biodiverzitás és Génmegőrzési Osztály január 28. Dr. Fejes Ágnes biodiverzitás referens Természetmegőrzési Főosztály Biodiverzitás és Génmegőrzési Osztály 2016. január 28. AGROmash EXPO 1 1996 - Természetvédelmi törvény (1996. évi LIII. törvény) 1998

Részletesebben

Automatikus adatbeküldés, IT megoldás info@dyntell.com (70) 635-8765 EKÁER kalkulátor mobilapplikáció Androidra. bruttó 500 kg nettó 1 millió Ft

Automatikus adatbeküldés, IT megoldás info@dyntell.com (70) 635-8765 EKÁER kalkulátor mobilapplikáció Androidra. bruttó 500 kg nettó 1 millió Ft TELEFONSZÁMOK Nonstop informatikai ügyelet: 1/441-9644 NAV ügyfélszolgálat munkaidőben: 40/42-42-42 (irányítószám után a 4-es gomb) Telefon a NAV-hoz külföldről: +36/1/250-9500 EMAIL CÍMEK Garantált 30

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, október 15. (OR. en) 14375/13 Intézményközi referenciaszám: 2013/0324 (NLE)

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, október 15. (OR. en) 14375/13 Intézményközi referenciaszám: 2013/0324 (NLE) AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2013. október 15. (OR. en) 14375/13 Intézményközi referenciaszám: 2013/0324 (NLE) WTO 235 AGRI 634 VETER 100 SAN 376 COTRA 32 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy:

Részletesebben

Az EU intézményrendszere

Az EU intézményrendszere Az EU intézményrendszere 2018. November 08. EU Parlament EU Tanácsa EU Bizottság 1 http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/0049_27_angol_nyelvu_jogi_okiratszerkesztes_es _targyalas/5826/index.html

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK 673/2014 RENDELETE (2014. június 2.) a közvetítő testület, valamint annak eljárási szabályzata létrehozásáról (EKB/2014/26)

AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK 673/2014 RENDELETE (2014. június 2.) a közvetítő testület, valamint annak eljárási szabályzata létrehozásáról (EKB/2014/26) L 179/72 AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK 673/2014 RENDELETE (2014. június 2.) a közvetítő testület, valamint annak eljárási szabályzata létrehozásáról (EKB/2014/26) AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK KORMÁNYZÓTANÁCSA,

Részletesebben

1998. évi IX. törvény

1998. évi IX. törvény 1998. évi IX. törvény 1998. évi IX. törvény az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény (GATT) keretében kialakított, a Kereskedelmi Világszervezetet létrehozó Marrakesh-i Egyezmény és mellékleteinek kihirdetéséről

Részletesebben

KÖZIGAZGATÁSI MESTERKÉPZÉSI SZAK ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR. Államtudomány Közigazgatás

KÖZIGAZGATÁSI MESTERKÉPZÉSI SZAK ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR. Államtudomány Közigazgatás Államtudomány Közigazgatás 1. A kameralisztika, az abszolutizmus kormányzati változatai 2. Jogi irányzatok a közigazgatás-tudományban 3. A közigazgatás politikatudományi megközelítése 4. A közigazgatás

Részletesebben

A KÖZÖS AGRÁRPOLITIKA KÜLSŐ VONATKOZÁSAINAK ÁLTALÁNOS KERETE

A KÖZÖS AGRÁRPOLITIKA KÜLSŐ VONATKOZÁSAINAK ÁLTALÁNOS KERETE A WTO MEZŐGAZDASÁGI MEGÁLLAPODÁSA A közös agrárpolitika külső vonatkozásait jelenleg a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szabályai, és különösen a mezőgazdaságra vonatkozó, 1994. április 15-i WTO-megállapodás

Részletesebben

KORRUPCIÓELLENES ÁTTEKINTÉS. Képzési útmutató a Brunswickkal üzleti tevékenységet folytató harmadik felek számára 2018

KORRUPCIÓELLENES ÁTTEKINTÉS. Képzési útmutató a Brunswickkal üzleti tevékenységet folytató harmadik felek számára 2018 KORRUPCIÓELLENES ÁTTEKINTÉS Képzési útmutató a Brunswickkal üzleti tevékenységet folytató harmadik felek számára 2018 Célok A Brunswick Corporation teljes elkötelezettséget vállal a tisztességes üzletvitel

Részletesebben

Módosított javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

Módosított javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.7.4. COM(2017) 361 final 2014/0175 (COD) Módosított javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE az Amerikai Egyesült Államokból származó egyes termékek behozatalára

Részletesebben

VÁMOK A VÁM TÖRTÉNETE VÁM VÁM 2010.09.12. VÁLTOZÁS A II. VILÁGHÁBORÚ UTÁN

VÁMOK A VÁM TÖRTÉNETE VÁM VÁM 2010.09.12. VÁLTOZÁS A II. VILÁGHÁBORÚ UTÁN VÁMOK A VÁM TÖRTÉNETE Egyik legrégebbi állami bevételi forrás: könnyen beszedhetı könnyen ellenırizhetı import korlátozása hazai gazdaság védelme luxusfogyasztás megadóztatása 2 VÁLTOZÁS A II. VILÁGHÁBORÚ

Részletesebben

Green Business Szövetség - Tagdíjrendszer

Green Business Szövetség - Tagdíjrendszer Green Business Szövetség - Tagdíjrendszer A Szövetség tagja lehet bárki, aki a Green Business Szövetség filozófiáját elfogadja és e gondolat a tevékenységében tükröződik. Tagjaink között szívesen látjuk

Részletesebben

Közös kül- és Kereskedelempolitika

Közös kül- és Kereskedelempolitika Közös Kereskedelempolitika Előadás-vázlat Sonnevend Pál A közös kereskedelempolitika tárgya, jelentősége Tárgy: az Unión kívüli államokkal folytatott kereskedelem Jelentőség: szükségszerű velejárója a

Részletesebben

Az EU gazdasági és politikai unió

Az EU gazdasági és politikai unió Brüsszel 1 Az EU gazdasági és politikai unió Egységes piacot hozott létre egy egységesített jogrendszer révén, így biztosítva a személyek, áruk, szolgáltatások és a tőke szabad áramlását. Közös politikát

Részletesebben

EU ISMERETEK FO MFKGT600331

EU ISMERETEK FO MFKGT600331 EU ISMERETEK FO MFKGT600331 Földrajz alapszak TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kar Kőolaj és Földgáz Intézet Miskolc, 2018/19 I. félév A tantárgy adatlapja Tantárgy

Részletesebben

JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK A TANÁCS HATÁROZATA a Gazdasági és Pénzügyi Bizottság alapszabályának felülvizsgálatáról

JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK A TANÁCS HATÁROZATA a Gazdasági és Pénzügyi Bizottság alapszabályának felülvizsgálatáról AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2012. március 20. (OR. en) 6898/12 ECOFIN 196 UEM 42 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: A TANÁCS HATÁROZATA a Gazdasági és Pénzügyi Bizottság alapszabályának

Részletesebben

Módosított javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

Módosított javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.7.17. COM(2015) 350 final 2014/0175 (COD) Módosított javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE az Amerikai Egyesült Államokból származó egyes termékek behozatalára

Részletesebben

Milyen változásokat hoz a GDPR a szervezetek és vállalkozások életébe? A JOGÁSZ MEGKÖZELÍTÉSÉBEN

Milyen változásokat hoz a GDPR a szervezetek és vállalkozások életébe? A JOGÁSZ MEGKÖZELÍTÉSÉBEN Milyen változásokat hoz a GDPR a szervezetek és vállalkozások életébe? A JOGÁSZ MEGKÖZELÍTÉSÉBEN A GDPR koncepciója? 1. A személyes adatok kezelését az emberiség szolgálatába kell állítani. 2. A személyes

Részletesebben

Változások a Iránnal kapcsolatos export-engedélyezési eljárásban" dr. Stefán László

Változások a Iránnal kapcsolatos export-engedélyezési eljárásban dr. Stefán László Változások a Iránnal kapcsolatos export-engedélyezési eljárásban" dr. Stefán László igazgató Haditechnikai és Exportellenőrzési Hatóság Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Változások a Iránnal kapcsolatos

Részletesebben

SZERZŐI JOG A NEMZETKÖZI JOGALKOTÁS TÜKRÉBEN DR. MUNKÁCSI PÉTER KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEM MÁRCIUS 30.

SZERZŐI JOG A NEMZETKÖZI JOGALKOTÁS TÜKRÉBEN DR. MUNKÁCSI PÉTER KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEM MÁRCIUS 30. SZERZŐI JOG A NEMZETKÖZI JOGALKOTÁS TÜKRÉBEN DR. MUNKÁCSI PÉTER KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEM 2019. MÁRCIUS 30. BEVEZETŐ - A SZERZŐI JOG NEMZETKÖZIVÉ VÁLÁSA BERNI EGYEZMÉNY Szerző: Szjt. 4. (1) A szerzői

Részletesebben

FEJLŐDÉSGAZDASÁGTAN. Készítette: Szilágyi Katalin. Szakmai felelős: Szilágyi Katalin. 2011. január

FEJLŐDÉSGAZDASÁGTAN. Készítette: Szilágyi Katalin. Szakmai felelős: Szilágyi Katalin. 2011. január FEJLŐDÉSGAZDASÁGTAN Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi Tanszék az MTA Közgazdaságtudományi

Részletesebben

1. feladat: Olvassátok el a 2. feladat kérdéseit és utána a kijelölt szöveget!

1. feladat: Olvassátok el a 2. feladat kérdéseit és utána a kijelölt szöveget! 1. csoport a. Miért fontos a nemzetközi kereskedelem? b. Fogalmazzátok meg, hogy mi az a szabadkereskedelem! c. Fogalmazzátok meg, hogy mi az a protekcionizmus! d. Mik azok a vámok és kvóták? Mire használják

Részletesebben

A kkv-k hozzáférése az uniós közbeszerzési piacokhoz

A kkv-k hozzáférése az uniós közbeszerzési piacokhoz A kkv-k hozzáférése az uniós közbeszerzési piacokhoz Poszler Gergő Európai Bizottság Belső Piaci és Szolgáltatási Főigazgatóság C/2 csoport Közbeszerzési jog I. A jelen prezentációban szereplő információk

Részletesebben

Huszay Zita Külgazdasági és Külügyminisztérium. Budapest, május 4.

Huszay Zita Külgazdasági és Külügyminisztérium. Budapest, május 4. Huszay Zita Külgazdasági és Külügyminisztérium Budapest, 2016. május 4. Tárcaközi folyamat a KKM véleményezi az egyes kérelmeket, nem vétóz 12. cikk (1) Annak eldöntése érdekében, hogy e rendelet alapján

Részletesebben

Változások a Iránnal kapcsolatos az export engedélyezési eljárásban Bittman Tamás

Változások a Iránnal kapcsolatos az export engedélyezési eljárásban Bittman Tamás Változások a Iránnal kapcsolatos az export engedélyezési eljárásban Bittman Tamás Haditechnikai és Exportellenőrzési Hatóság Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Változások a Iránnal kapcsolatos az

Részletesebben

Lehet-e hatása az étrend-kiegészítőknek?

Lehet-e hatása az étrend-kiegészítőknek? www.pwclegal.hu 1 Lehet-e hatása az étrend-kiegészítőknek? 2015. november 18. MÉKISZ konferencia dr. Zalai Péter Réti, Antall és Társai PwC Legal MÉKISZ konferencia 2015. november 18. / Zalai Péter: Lehet-e

Részletesebben

Bevezetés a számvitelbe XI. Előadás

Bevezetés a számvitelbe XI. Előadás MISKOLCI EGYETEM Gazdaságtudományi Kar Üzleti Információgazdálkodási és Módszertani Intézet Számvitel Tanszék Bevezetés a számvitelbe XI. Előadás Általános forgalmi adó Dr. Pál Tibor 2012.09.20. Fogalma

Részletesebben

AZ EURÓPAI FIZETÉSI MEGHAGYÁSOS ELJÁRÁS GYAKORLATA. B u d a p e s t, s z e p t e m b e r 2 9.

AZ EURÓPAI FIZETÉSI MEGHAGYÁSOS ELJÁRÁS GYAKORLATA. B u d a p e s t, s z e p t e m b e r 2 9. AZ EURÓPAI FIZETÉSI MEGHAGYÁSOS ELJÁRÁS GYAKORLATA d r. R á k V i k t o r B u d a p e s t, 2 0 1 6. s z e p t e m b e r 2 9. végrehajtási jogcímhez jutás önálló, alternatív igényérvényesítési eljárás európai

Részletesebben

Az EKAER rendszer nem más, mint a Közösségi termékértékesítéssel/termékbeszerzéssel, valamint az első belföldi adóköteles termékértékesítéssel

Az EKAER rendszer nem más, mint a Közösségi termékértékesítéssel/termékbeszerzéssel, valamint az első belföldi adóköteles termékértékesítéssel Az EKAER rendszer nem más, mint a Közösségi termékértékesítéssel/termékbeszerzéssel, valamint az első belföldi adóköteles termékértékesítéssel összefüggő áruszállítások e-útdíj és egyéb kamerahálózat segítségével

Részletesebben

Kereskedelmi tárgyalások (Csendesóceán/Ázsia)

Kereskedelmi tárgyalások (Csendesóceán/Ázsia) Környezet 2008 DDA lezárásának kudarca Gazdasági válság Sokoldalú, többoldalú szektorális tárgyalások (ITA, EGA, TiSA) Szabadkereskedelmi tárgyalások és megállapodások kezdeményezésének növekedése regionális

Részletesebben

28/2007. (V. 31.) IRM rendelet

28/2007. (V. 31.) IRM rendelet 28/2007. (V. 31.) IRM rendelet a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek, valamint a harmadik országbeli állampolgárok beutazásával és tartózkodásával kapcsolatos eljárások díjáról A

Részletesebben

Jeney Petra. Évfolyamdolgozat témák

Jeney Petra. Évfolyamdolgozat témák Az ELTE ÁJK Nemzetközi jogi tanszék oktatói által fogadott évfolyam- és szakdolgozati témák (ellenkező jelzés hiányában más témák is szóba kerülhetnek, egyéni konzultáció után) Jeney Petra Évfolyamdolgozat

Részletesebben

ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY

ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Plenárisülés-dokumentum 20.6.2013 B7-****/2013 ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY a B7-****/2103. számú szóbeli választ igénylő kérdéshez az eljárási szabályzat 115. cikkének

Részletesebben

FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS (BGF. PSZFK) Tantárgyi útmutató 2013/2014. tanév I. félév

FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS (BGF. PSZFK) Tantárgyi útmutató 2013/2014. tanév I. félév FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS (BGF. PSZFK) Tantárgyi útmutató 2013/2014. tanév I. félév Tantárgy megnevezése Tantárgy kódja: Tantárgy jellege/típusa: Illeték, jövedék, vám IVAM1K0MPZP Gazdálkodási modul Kontaktórák

Részletesebben

Molnár István János. A nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga II.

Molnár István János. A nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga II. Molnár István János A nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga II. Molnár István János A nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga II. A nemzetközi gazdasági kapcsolatok magánjoga Patrocinium Budapest, 2015

Részletesebben

Mellékelten továbbítjuk a delegációknak a fenti dokumentum minősítés alól feloldott változatát.

Mellékelten továbbítjuk a delegációknak a fenti dokumentum minősítés alól feloldott változatát. Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2018. március 20. (OR. hu) 12981/17 ADD 1 DCL 1 FDI 25 WTO 229 A MINŐSÍTÉS FELOLDÁSA A dokumentum száma: Dátuma: 2018. március 1. Új státusz: Tárgy: 12981/17 ADD 1 RESTREINT

Részletesebben

Nemzetközi adásvétel. A Bécsi Vételi Egyezmény

Nemzetközi adásvétel. A Bécsi Vételi Egyezmény Nemzetközi adásvétel A Bécsi Vételi Egyezmény Előzmények 1929: Ernst Rabel német professzor veti fel szükségességét A munka a Hágai Nemzetközi Magánjogi Konferencia keretében indult meg 1964: HNMK elfogad

Részletesebben

MAGYAR KÖZTISZTVISELŐK, KÖZALKALMAZOTTAK és KÖZSZOLGÁLATI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE

MAGYAR KÖZTISZTVISELŐK, KÖZALKALMAZOTTAK és KÖZSZOLGÁLATI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE MAGYAR KÖZTISZTVISELŐK, KÖZALKALMAZOTTAK és KÖZSZOLGÁLATI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE MUNKAÜGYI SZAKIGAZGATÁSBAN DOLGOZÓK ORSZÁGOS SZAKMAI TANÁCSA (MKKSZ MUNKAÜGYI OSZT) SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT A

Részletesebben

Magyarország Európa politikája

Magyarország Európa politikája Magyarország Európa politikája Dr. Molnár Balázs, európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkár Merre tovább Európa? Körkép 60 évvel a Római Szerződés aláírása után c. konferencia 2017. Március

Részletesebben

T/4818. számú törvényjavaslat. a géntechnológiai tevékenységről szóló 1998. évi XXVII. törvény módosításáról

T/4818. számú törvényjavaslat. a géntechnológiai tevékenységről szóló 1998. évi XXVII. törvény módosításáról MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/4818. számú törvényjavaslat a géntechnológiai tevékenységről szóló 1998. évi XXVII. törvény módosításáról Előadó: Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter Budapest, 2015. május

Részletesebben