BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA
|
|
- Elek Bakos
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA KTFO-azonosító: /2018. Ikt. szám: BK-05/KTF/ /2018. Melléklet: - Ügyintéző: dr. Zinhóber Tímea Czellár Ágnes Retkesné Dudás Melinda Kormos Tamás Domokos Antal Németh Klára Szegfű Réka Andrásné Nemes Edit Darányi Réka Somogyi Tímea Kocsis János Telefon: +36 (76) Tárgy: Optimum Solar Kft., csátaljai 4,99 MW villamos teljesítményű napelem-park létesítése és üzemeltetése előzetes vizsgálati eljárást lezáró határozat H A T Á R O Z A T Az Optimum Solar Kft. (6500 Baja, Gesztenye u. 2.) képviseletében Lugos Roland ügyvezető által január 24. napján Csátalja, 4,99 MW villamos teljesítményű napelem-park létesítése és üzemeltetése tárgyában előterjesztett előzetes vizsgálati dokumentáció alapján megállapítom, hogy a tervezett tevékenység megvalósulása esetén, mely a 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 3. számú mellékletének 7 a) pontja alapján Erdő igénybevétele (amennyiben nem tartozik az 1-es számú mellékletbe) nem termőföldként való további hasznosítás esetében 10 ha-tól szerint minősül, nem feltételezhető jelentős környezeti hatás, ezért a tevékenység megkezdéséhez nem kell környezeti hatásvizsgálatot végezni. A tervezett tevékenység a szükséges létesítési, használatbavételi engedély és erdő igénybevételi engedély birtokában kezdhető meg. Szakkérdés vizsgálata: I. A környezet- és település-egészségügyre, az egészségkárosító kockázatok és esetleges hatások felmérésére, a felszín alatti vizek minőségét, egészségkárosítás nélküli fogyaszthatóságát, felhasználhatóságát befolyásoló körülmények, tényezők vizsgálatára, lakott területtől (lakóépülettől) számított védőtávolságok véleményezésére, a talajjal, a szennyvizekkel, veszélyes hulladékokkal kapcsolatos közegészségügyi követelmények érvényesítésére, az emberi használatra szolgáló felszíni vizek védelmére kiterjedően: A dokumentációban foglaltak alapján, közegészségügyi szempontból nem indokolt a környezeti hatásvizsgálati eljárás lefolytatása. Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kecskeméti Járási Hivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály Jogi és Hatósági Nyilvántartó Osztály Cím: 6000 Kecskemét, Bajcsy-Zsilinszky krt. 2., Pf / , kornyezetvedelem@bacs.gov.hu
2 2 Döntésem ellen önálló jogorvoslatnak nincs helye. Döntésem az eljárást befejező döntés elleni jogorvoslat keretében támadható meg. II. Termőföldre gyakorolt hatások vizsgálatára kiterjedően: - A beruházás megvalósítása és későbbi üzemeltetése a környező termőföldek minőségére káros hatással nem lehet, a talajvédő gazdálkodás feltételeit nem ronthatja. - Amennyiben a megvalósításhoz termőföld igénybevétele válik szükségessé, az más célra az időleges más célú hasznosítási eljárás lefolytatást követően használható. - A kikerülő humuszos talaj mezőgazdasági területen történő elhelyezése csak talajvédelmi szakértő által elvégzett vizsgálatok ismeretében a talajvédelmi hatósággal történő előzetes egyeztetést követően lehetséges. III. Kulturális örökség (nyilvántartott műemléki értékek, műemlékek, műemléki területek védelme, nyilvántartott régészeti lelőhelyek, régészeti védőövezetek) védelmére kiterjedően: Tekintettel arra, hogy a tervezett beruházás hatóságom jelenlegi adatai szerint védett vagy nyilvántartott örökségi elemet nem érint, az engedély kiadásával kapcsolatban örökségvédelmi szempontú feltétel közlése szükségtelen. IV. A termőföld mennyiségi védelme követelményeinek vizsgálata: -Az Optimum Solar Építőipari Szolgáltató Kft.(6500 Baja, Gesztenye utca 2.) napelem-park elhelyezését tervezi a Csátalja 0312/2 hrsz-ú ingatlan területén, mely továbbosztódott 0312/20-31 hrsz-okra. -A kivitelezési munkák végzése termőföld igénybevételével nem jár(erdő művelési ágú földrészletek), így földvédelmi eljárást nem kell lefolytatni. A beruházáshoz az Erdészeti Hatóság engedélye szükséges. -A beruházás kivitelezése során figyelemmel kell lenni arra, hogy a beruházás tárgyát képező ingatlanokkal szomszédos termőföldek megfelelő mezőgazdasági hasznosítását a tervezett tevékenység ne akadályozza. - A beruházás megvalósulását követően a szükséges műszaki munkarészek és hatósági engedélyek alapján kérelmezniük kell a változás ingatlan-nyilvántartási átvezetését. V. Erdészeti szakkérdésben, így különösen a) az erdőre gyakorolt hatások vizsgálata tekintetében; és b) ha az eljárás során vizsgált beruházás vagy tevékenység erdő igénybevételével jár, akkor az a) pontban foglaltakon túl az erdő igénybevétel engedélyezhetőségének vizsgálata tekintetében: Az Optimum Solar Kft. (6500 Baja, Gesztenye u. 2.) képviseletében Lugos Roland ügyvezető által január 24. napján benyújtott a csátaljai 4,99 MW villamos teljesítményű napelem-park létesítésére és üzemeltetésére vonatkozó előzetes vizsgálati kérelem jóváhagyását külön feltétel előírása nélkül javaslom. Az érintett erdőterület igénybevétele erdészeti hatósági szempontok szerint engedélyezhető. Szakhatósági állásfoglalás: A Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgató-helyettesi Szervezet Katasztrófavédelmi Hatósági Osztályának 35300/1003-1/2018.ált. számú szakhatósági állásfoglalása: Az Optimum Solar Kft. (6500 Baja, Gesztenye u. 2. ) kérelmére, a beruházó megbízásából eljáró Agócs Gábor okl. környezetmérnök (6347 Érsekcsanád, József Attila u. 1. sz.) által készített vizsgálat dokumentáció alapján, a Csátalja, 0312/20-31 hrsz. ingaltanokon létesítendő 4,99 MW naperőműpark előzetes vizsgálat eljárását lezáró határozat kiadásához előírás nélkül hozzájárulok. A tevékenység vízvédelmi, vízgazdálkodási szempontból nem jelent olyan hatást, amely miatt környezet hatásvizsgálat eljárás lefolytatása válna szükségessé. Jelen szakhatósági állásfoglalás más jogszabályi kötelezettség alól nem mentesít. Jelen szakhatósági állásfoglalással szemben jogorvoslattal élni az eljárást lezáró határozat, ennek hiányában az eljárást megszüntető végzés ellen benyújtott fellebbezés keretében lehet.
3 3 A határozat ellen a közléstől számított 15 napon belül a Pest Megyei Kormányhivatalhoz, mint országos környezetvédelmi és természetvédelmi hatósághoz címzett, de a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kecskeméti Járási Hivatalhoz, mint elsőfokú környezetvédelmi és természetvédelmi hatósághoz két példányban, csak a megtámadott döntésre vonatkozóan, tartalmilag azzal közvetlenül összefüggő okból, illetve csak a döntésből közvetlenül adódó jog- vagy érdeksérelemre hivatkozva benyújtandó, indokolással ellátott fellebbezésnek van helye. A fellebbezésben csak olyan új tényre lehet hivatkozni, amelyről az elsőfokú eljárásban az ügyfélnek nem volt tudomása, vagy arra önhibáján kívül eső ok miatt nem hivatkozott. A jogorvoslati eljárás díja a jogszabályban meghatározott esetek kivételével a befizetett szolgáltatási díjtétel 50 %-a, azaz Ft, amelyet a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal előirányzat-felhasználási számú számlára kell átutalni, és a díj megfizetését igazoló bizonylatot vagy annak másolatát hatóságunk részére megküldeni. A befizetési bizonylat közlemény rovatába kérem feltüntetni jelen határozat számát. A kérelmező az eljárás Ft igazgatási szolgáltatási díját befizette. Egyéb eljárási költség nem merült fel. Jelen határozat fellebbezés hiányában a fellebbezésre nyitva álló határidő leteltét követő napon véglegessé válik. I N D O K O L Á S Az Optimum Solar Kft. (6500 Baja, Gesztenye u. 2.) képviseletében Lugos Roland ügyvezető január 24. napján Csátalja, 4,99 MW villamos teljesítményű napelem-park létesítése és üzemeltetése tárgyában előzetes vizsgálati dokumentáció elbírálása iránti kérelmet terjesztett elő a hatóságunknál. A környezetvédelmi és természetvédelmi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 71/2015. (III. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 8/A. (1) bekezdés alapján területi környezetvédelmi és természetvédelmi hatóságként megyei illetékességgel e bekezdésben foglalt kivétellel a megyei kormányhivatal megyeszékhely szerinti járási hivatala Csátalja település vonatkozásában a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kecskeméti Járási Hivatal jár el. A benyújtott dokumentáció alapján a következőket állapítottuk meg: A tevékenység a R. 3. számú mellékletének 7. a) pontja Erdő igénybevétele (amennyiben nem tartozik az 1-es számú mellékletbe) nem termőföldként való további hasznosítás esetében 10 ha-tól a hatóság előzetes vizsgálatban hozott döntésétől függően környezeti hatásvizsgálatra kötelezett tevékenység. Az engedélyt kérő azonosító adatai: Teljes név: Optimum Solar Kft. Székhelye: 6500 Baja, Gesztenye u. 2. TEÁOR száma: 4120 KSH szám: , Adószám: Az engedélyes KÜJ száma: Az előzetes vizsgálati dokumentációt készítők adatai: Felelős tervező, szakértő: Agócs Gábor Székhelye: 6347 Érsekcsanád, József Attila u. 1. Szakértői engedély száma: SZKV-hu / /2016. Hulladékgazdálkodási szakértő SZKV-le / /2016. Levegőtisztaság-védelem szakértő SZKV-vf / /2016. Víz- és földtani közeg védelem szakértő SZKV-zr. / /2016. Zaj- és rezgésvédelem szakértő SZ-011/2012. (SZTV, SZTjV) táj- és természetvédelmi szakértő
4 4 Tervezett beruházás: új 4,99 MW villamos összteljesítményű napelemes kiserőmű létesítése. Tervezett beruházás helye: A tervezett beruházással érintett, Csátalja község külterületén helyezkednek el, a 0312/20; 0312/21; 0312/22; 0312/23; 0312/24; 0312/25; 0312/26; 0312/27; 0312/28; 0312/29; 0312/00; 0312/31 hrsz. alatti ingatlanokon, összterület 14,6451 ha. A terület erdő művelési ágú besorolásúak. Tervezett beruházás: A tervezett naperőmű-park erőművenként db polikristályos napelem panelből áll, összes villamos teljesítménye: 4,99 MW. A tervezett napelem-park több erőműből áll, az egyes erőművek az alábbi egységekből állnak (erőművenként, egységekből db): 10 x 2210 db polikristályos 275 Wp-es napelem, 10 x 12 db Fronius Eco S, 10 x 7 db Fronius Eco S, 1 db transzformátor állomás. A szolár paneleket tartó felépítmény tüzihorganyzott acélból és alumíniumból készült cölöpalapozású tartószerkezetek, vezetősín szakaszokkal. A felépítmény az egyes modulok hosszának megfelelő osztású keretekből áll. A telepítés során a napelem paneleket tartó felépítmény talajhoz rögzítése cölöpöléssel, vagy talajcsavarokkal történik. A Csátalja külterületi 05/10 helyrajzi számú területen meglévő transzformátor alállomás található, fogadó kapcsoló berendezéssel. Ebből indulnak a Csátalja-Homorúd és a Csátalja-Dávod 20 kv-os villamos légvezetékek, amelyekhez az egyes, majd 4,99 MW-os naperőmű csoportok transzformátorai csatlakoznak. A hermetikusan zárt olajszigetelésű transzformátorokat transzformátorházakba szerelik. Ezekhez csatlakoznak a háromfázisú inverterek, amelyek a napelem modulok által megtermelt egyenáramot váltóárammá alakítják. Az inverterekbe csatlakoznak szálanként a sorba kötött napelem panelek. Normál üzemmenet mellett a napelem-parkhoz csak ellenőrzési és karbantartási tevékenység kapcsolható. Állandó személyzet a működéséhez nem szükséges. A környezetvédelmi hatóság az általános közigazgatási rendtartásról szóló évi CL. törvény (a továbbiakban: Ákr.) 10. alapján az ügyfeleket és az ügyfélnek minősülő szervezeteket az eljárás megindításáról hirdetményi úton értesítette. Hatóságunk a R. 3. (3) és (4) bekezdése alapján a hivatalában és a honlapján közzétette az eljárás megindításáról szóló közleményt, továbbá a vonatkozó iratokat közhírré tétel céljából megküldte a létesítmény helye szerinti önkormányzat jegyzőjének. A közlemény a Nagybaracskai Közös Önkormányzati Hivatal Csátaljai kirendeltségének (6523 Csátalja, Kossuth L. u. 2/B.) hirdetőtábláján és a közterületen elhelyezett önkormányzati hirdetőtáblán február 5. és február 21. napja közötti időszakban kifüggesztésre került. A kérelem és mellékletei a Kirendeltségen ügyfélfogadási időben megtekinthető volt. A közleménnyel kapcsolatban észrevétel, kifogás nem érkezett. Szakkérdések indokolása: A környezet-egészségügyi szakkérdés vizsgálatának indokolása: A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kecskeméti Járási Hivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály Jogi és Hatósági Nyilvántartó Osztálya hivatkozott számú megkeresésében szakkérdés vizsgálatára kérte fel hatóságomat az Optimum Solar Kft. (6500 Baja, Gesztenye u. 2.) csátaljai 4,99 MW villamos teljesítményű napelem-park létesítése és üzemeltetése tárgyában indult előzetes vizsgálati eljárásban.
5 5 A vizsgált dokumentáció a: tárhelyen volt elérhető. Az előzetes vizsgálati dokumentációban foglaltak alapján megállapítottam, hogy közegészségügyi szempontból nem indokolt a környezeti hatásvizsgálati eljárás lefolytatása, mivel a kivitelezési munkák és az ahhoz kapcsolódó beruházások végrehajtása környezet-egészségügyi szempontból káros hatásokat nem okoz. Szakmai álláspontom kialakításakor figyelemmel voltam a környezetvédelmi és természetvédelmi, hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 71/2015. (III. 30.) Korm. rendelet 28. (1) bekezdésében foglaltakra és az 5. sz. melléklet I. táblázat B oszlopában meghatározott szakkérdésekre és a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 3. és 4. -ában valamint 3. sz. mellékletének 7. a) és 128. a) pontjában foglaltakra. Valamint figyelembe vettem a közegészségügyi követelmények érvényesítésére vonatkozóan a környezeti zaj- és rezgésterhelési határértékek megállapításáról szóló 27/2008. (XII. 3.) KvVM EüM együttes rendelet, a 0 Hz-300 GHz közötti frekvenciatartományú elektromos, mágneses és elektromágneses terek lakosságra vonatkozó egészségügyi határértékeiről szóló 63/2004. (VII. 26.) ESZCSM rendelet, a felszín alatti vizek védelméről szóló 219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet, a felszíni vizek minősége védelmének szabályairól szóló 220/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet és a veszélyes hulladékkal kapcsolatos egyes tevékenységek részletes szabályairól szóló 225/2015. (VIII. 7.) Korm. rendelet előírásait Döntésem elleni önálló jogorvoslati lehetőséget az általános közigazgatási rendtartásról szóló évi CL. törvény (továbbiakban: Ákr.) 55. (4) bekezdésében foglaltak alapján zártam ki, valamint e joghelyre hivatkozással adtam tájékoztatást a jogorvoslati lehetőségről, figyelemmel az Ákr ában foglaltakra is. Hatóságom hatáskörét fővárosi és megyei kormányhivatal, valamint a járási (fővárosi kerületi) hivatal népegészségügyi feladatai ellátásáról, továbbá az egészségügyi államigazgatási szerv kijelöléséről szóló 385/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet (továbbiakban: Korm. rend.) 4. és13. (1) bekezdése, illetékességét az Ákr. 16. (1) bekezdés b) pontja, a Korm. rend. 5. és a 2. számú melléklete, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a járási (fővárosi kerületi) hivatalokról szóló 66/2015. (III. 30.) Korm. rendelet 2. (4)-(5) bekezdései és 1. számú melléklete határozza meg. Növény és talajvédelmi szakkérdés vizsgálatának indokolása: Az elektronikusan megküldött előzetes vizsgálati dokumentációk alapján (készítette: Agócs Gábor 6347 Érsekcsanád, József Attila u. 1., készült: hó.) a talajvédelmi hatóság talajvédelmi szempontokat figyelembe véve az engedély kiadásával kapcsolatban kifogást nem emel. Talajvédelmi hatóságként a kormányhivatal jogkörét és illetékességét a 383/2016. (XII. 2.) Kormányrendelet 13. f) pontja, valamint a 14. (4) bekezdése és az 52. (1) bekezdése állapítja meg. A talajvédelmi szakkérdésben történő megkeresést 0 71/2015. (III. 30.) kormányrendelet 28. (1) bekezdése, valamint az 5. melléklet I. táblázat B oszlopa tartalmazza. A kulturális örökségre (nyilvántartott műemléki értékek, műemlékek, műemléki területek védelme, nyilvántartott régészeti lelőhelyek, régészeti védőövezetek) gyakorolt hatások vizsgálatának indokolása: Tájékoztatásul felhívom a figyelmet, hogy a kulturális örökség védelméről szóló évi LXIV. törvény (a továbbiakban: Kötv.) 24. -a alapján, amennyiben a földmunkák során régészeti emlék, lelet vagy annak tűnő tárgy kerül elő, a régészeti örökség védelme érdekében erről a felfedező, a tevékenység felelős vezetője, az ingatlan tulajdonosa, az építtető vagy a kivitelező köteles az általa folytatott tevékenységet azonnal abbahagyni, a helyszín és a lelet őrzéséről a felelős őrzés szabályai szerint a feltárásra jogosult intézmény intézkedéséig gondoskodni továbbá az illetékes jegyző útján az illetékes örökségvédelmi hatóság (Bács- Kiskun Megyei Kormányhivatal Kecskeméti Járási Hivatal Hatósági Főosztály Építésügyi és Örökségvédelmi Osztálya, 6000 Kecskemét, Széchenyi krt. 12., 76/ ) felé azt haladéktalanul bejelenteni, amely arról haladéktalanul tájékoztatja a mentő feltárás elvégzésére a Kötv. 22. (5) bekezdése szerint feltárásra jogosult intézményt. A bejelentési kötelezettség elmulasztása a Kötv. 82. (2) bekezdése alapján örökségvédelmi bírság kiszabását vonja maga után. Hatóságom illetékességét a kulturális örökség védelmével kapcsolatos szabályokról szóló 496/2016. (XII. 28.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 1. mellékletének 3. pontja állapítja meg. A régészeti örökségvédelmi szakkérdést a környezetvédelmi és természetvédelmi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 71/2015. (III. 30.) Korm. rendelet 28. (1) bekezdésében, illetve az 5. sz. melléklet I. táblázatának 4. pontja alapján vizsgáltam, eljárásomban a Korm. rendelet ban felsorolt szempontokat vettem figyelembe.
6 6 A termőföld mennyiségi védelmével kapcsolatos szakkérdés vizsgálatának indokolása: A termőföld védelméről szóló évi CXXIX. törvény (a továbbiakban: Tfvt) pontja kimondja, hogy termőföld: az a földrészlet, amely a település külterületén fekszik, és az ingatlan-nyilvántartásban szántó, szőlő, gyümölcsös, kert, rét, legelő (gyep), nádas vagy fásított terület művelési ágban van nyilvántartva, kivéve, ha a földrészlet az Evt.-ben meghatározott erdőnek minősül;. A Tfvt pontja szerint földvédelmi eljárás: az ingatlanügyi hatóság által, ügydöntő hatóságként vagy szakhatóságként lefolytatott olyan hatósági eljárás, amely a termőföld mennyiségi védelmének érvényre juttatására, illetve a termőföld más célú hasznosításának engedélyezésére irányul; A Tfvt. 9. (1) bekezdése kimondja, hogy termőföld más célú hasznosításának minősül: a) a termőföld olyan időleges vagy végleges igénybevétele, amellyel a termőföld a továbbiakban mezőgazdasági hasznosításra időlegesen vagy véglegesen alkalmatlanná válik. A Tfvt. 14. (1) alapján A termőföld-igénybevétel akkor minősül időleges más célú hasznosításnak, ha az érintett területen a) a lábon álló termény megsemmisül, b) terméskiesés következik be, c) az időszerű mezőgazdasági munkák akadályozására kerül sor, vagy d) a talajszerkezet károsodik. A járási hivatal hatáskörét a földművelésügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 383/2016. (XII. 2.) kormányrendelet (a továbbiakban Korm. rendelet) 36. c. és 37 (1) bekezdése és a Tfvt. 7. (1) bekezdése szabályozza, míg illetékességét a Korm. rendelet 3. (3) bekezdés c) pont és 1. melléklete, valamint az egyes földügyi eljárások részletes szabályairól szóló 384/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 4. melléklete alapozza meg. Az erdészeti szakkérdés vizsgálatának indokolása: A megküldött dokumentációt megvizsgáltam, kidolgozottságát részletezettségét megfelelőnek találtam. Megállapítottam, hogy a tervezett tevékenység a környező erdőterületekre nincs káros hatással, azonban az Országos Erdőállomány Adattárban nyilvántartott erdő igénybevételével jár. Az erdő igénybevételére vonatkozó hatósági eljárás az erdészeti hatóság előtt folyamatban van. Szakkérdés vizsgálatát a környezetvédelmi és természetvédelmi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 71/2015. (III. 30.) Korm. rendelet 28. (1) bekezdése, valamint az 5. melléklet I/6. pont alapján végeztem, hatáskörömet és illetékességemet a földművelésügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 383/2016 (XII. 2.) Korm. rendelet 11. (1) bekezdése és 2. melléklete szerint állapítottam meg. A szakhatóságot az egyes közérdeken alapuló kényszerítő indok alapján eljáró szakhatóságok kijelöléséről szóló 531/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet 1. (1) bekezdése szerint az 1. számú melléklet 9. számú, Környezet- és természetvédelmi ügyek megnevezésű táblázat 2. és 3. pontja alapján kerestem meg január 30. napján. A Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgató-helyettesi Szervezet Katasztrófavédelmi Hatósági Osztálya szakhatósági állásfoglalását 35300/1003-1/2019.ált. számon megadta. A Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgató-helyettesi Szervezet Katasztrófavédelmi Hatósági Osztály szakhatósági állásfoglalásának indokolása: A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kecskemét Járási Hivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztálya (Kecskemét) /2018. számon, az Optimum Solar Kft. (6500 Baja, Gesztenye u. 2.) kérelmére, a beruházó megbízásából eljáró Agócs Gábor okl. környezetmérnök (6347 Érsekcsanád, József Attila u. 1. sz.) által készített vizsgálat dokumentáció alapján, a Csátalja, 0312/20-31 hrsz. ingatlanokon létesítendő 4,99 MW naperőmű-park előzetes vizsgálat eljárását lezáró határozat kiadásához szakhatóságként megkereste az I. fokú vízügyi és vízvédelmi hatóságot. Agócs Gábor (6347 Érsekcsanád, József Attila u. 1.) szaktervező által készített előzetes vizsgálat dokumentáció alapján az alábbiakat állapítottam meg: Az Optimum Solar Építőipari es Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (6500 Baja, Gesztenye u. 2. sz.) egy új, 4,99 MW villamos összteljesítményű napelem-park építését tervezi Csatalja közigazgatási területén.
7 7 A tervezett napelem-parkkal érintett ingatlanok a Csátalja külterület 0312/ közötti ingatlanok, amelyek jelenleg erdő művelési ágban vannak, illetve az illetékes erdészet hatóság által nyilvántartott ún. erdőtervezett erdőterületek. A tervezett napelem-park összterülete 14,6451 ha, ami több egymás mellet ingatlan területéből tevődik össze. A napelem-parkkal megtermelt villamos energiát önkormányzat közutak jogi határán belül, földkábelen és 20 kv-os villamos légvezetéken keresztül táplálja vissza a Csátalja településen található DÉMÁSZ transzformator alállomásba. A beruházás megvalósításával a megújuló energiaforrásból tiszta energia állítható elő. A tervezett beruházáshoz nem kapcsolódik vízellátás, nem keletkezik szennyvíz. A beruházás megvalósításához nem szükséges csapadékvíz elvezetés és vízilétesítmény kialakítása ill. vízimunka elvégzése. Az építési tevékenység, a felszín alatti vizek védelméről szóló 219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet szerint felszín alatti vizekbe, földtani közegbe szennyezést okozó anyag juttatásával nem jár. A beruházással érintett ingatlanok a vízbázisok, a távlat" vízbázisok, valamint az ivóvízellátást szolgáló vízi létesítmények védelméről szóló 123/1997. (VII. 18.) Korm. rendelet alapján kijelölt üzemelő, illetve távlat vízbázis védőterületét, továbbá nagyvízi medret, illetve a nagyvízi meder, a parti sáv, a vízjárta és a fakadó vizek által veszélyeztetett területek használatáról, hasznosításáról valamint a folyók esetében a nagyvízi mederkezelési terv készítésének rendjére és tartalmára vonatkozó szabályokról szóló 83/2014. (III. 14.) Korm. rend. 2. (3) bekezdése alapján felszíni vízfolyás part sávját nem érintik. A beruházás a vizek természetes lefolyására nincs hatással. A fentek alapján a vízügyi hatóság előírás nélkül hozzájárult az előzetes vizsgálat eljárást lezáró határozat kiadásához. Az Igazgatóság hatáskörét a vízügyi igazgatási és a vízügyi, valamint a vízvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 223/2014. (IX. 4.) Korm. rendelet 10. (1) bekezdésének 3. pontja, az egyes közérdeken alapuló kényszerítő indok alapján eljáró szakhatóságok kijelöléséről szóló 531/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet 1 sz. melléklete 9. táblázat 2 és 3. pontja, illetékességét a vízügyi, valamint a vízvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 223/2014. (IX. 04.) Korm. rendelet 10. (1) és (2) bekezdése, a 2. melléklet 3. pontja állapítja meg. Jelen szakhatósági állásfoglalást az általános közigazgatási rendtartásról szóló évi CL. törvény (a továbbiakban: Ákr.) 55. (1) bekezdése alapján adtam. A szakhatósági állásfoglalás elleni önálló fellebbezés lehetőségét az Ákr. 55. (4) bekezdése zárja ki. Várható környezeti hatások Földtani közeg: Létesítés A tervezett beruházás kivitelezése meghatározott ideig tartó tevékenység, amelynek hatásai a kivitelezéssel átmenetileg igénybevett munkaterületen, illetve a szállítási útvonalakon jelentkeznek. A kivitelezés elsősorban a földtani közeg fizikai tulajdonságaira gyakorol hatást (tereprendezés, létesítmény megépítése), melynek során a földtani közeg megbontásra kerül, szerkezete megváltozik, egyes rétegei összekeverednek, tömörödnek, a hatás azonban csak lokális jellegű. A munkagépek, szállítójárművek taposó hatása szintén a talaj fizikai tulajdonságaiban idéz elő lokális jellegű változást. A kivitelezési munkák során a talajra ülepedve, majd abba bemosódva szennyező hatást jelentenek a munkagépek, szállítójárművek által kibocsátott szennyezőanyagok. A talaj esetleges szennyeződése a munkagépek és szállítójárművek sérülése esetén, szennyező anyagok elfolyásából, elszóródásából következhet be. Havária esetén, a szennyező anyag felitatásával, feltakarításával, esetleg a szennyezett föld összegyűjtésével, megfelelő helyre történő elszállításával, a szennyeződés gyorsan lokalizálható, a környezetszennyezés minimalizálható. A havária esetek elkerülése azonban az üzemelési utasítások maradéktalan betartásával, a tevékenység során alkalmazásra kerülő járművek, berendezések, munkaeszközök folyamatos karbantartásával biztosítható. Az építés ideje alatt a mobil WC-ben keletkező kommunális szennyvizet annak zárt tartályaiba gyűjtik, elszállításig.
8 8 Üzemelés: A napelem panelekre hulló tiszta csapadékvíz a ferdén telepített cellák felületéről lefolyva a terület burkolatlan felületein elszikkad. A technológiából adódóan szennyezett csapadékvíz nem keletkezik. Évi egy alkalommal a napelemek felületét tiszta vízzel lemossák. Hulladékgazdálkodás Az építés során a keletkező hulladékokat szilárd burkolaton, a környezet szennyeződését kizáró módon munkahelyi gyűjtőhelyen gyűjtik hulladékgazdálkodási engedéllyel rendelkező cégeknek történő átadásig. A munkavállalók szükségleteiből keletkező települési vegyes szilárd hulladékot hulladékgyűjtő edényzetben gyűjtik, az építési területen, elszállításig. A munkagépek napi karbantartási munkálatai során a keletkező veszélyes hulladékot szivárgásmentes gyűjtőedényben, fedett helyen gyűjtik, hulladékgazdálkodási engedéllyel rendelkező cégeknek történő átadásig. Az üzemelés során hulladék képződésével nem kell számolni. Levegővédelem: A beruházással érintett terület Csátalja 0312/ /31hrsz. alatti külterületi ingatlanok. A területet Nagybaracska és Csátalja közötti 51. sz. műútról lehajtva lehet megközelíteni. A tervezett napelem-park 14,6451 ha összterületen valósul meg. Az érintett területen erdő művelési ágú területek találhatók. A vizsgált területen a környék mezőgazdasági területeinek diffúz kibocsátásai, a lakosság, valamint az ipari kibocsátások jelentik az alapállapotot. Létesítés Az építés során a levegőre leginkább hatást gyakorló tevékenység a földmunka és a telepítési munkálatok, melynek során a létesítmény alapjait kialakítják, gépeket, berendezéseket, valamint a szerelvényeket a helyére teszik. Az ásás során először a felszíni humuszréteg kerül letermelésre, majd a területen belül átmeneti deponálásra. A kiviteli munkálatok során az érintett terület célforgalma várhatóan kb. napi 4 db munkagép és teherautó. A munkagépek és szállítójárművek, mint mozgó légszennyező források mozgását a porszennyezésen felül, a kipufogógázok (a dízelolaj elégetése révén keletkező SO 2, elégetlen CH, CO, NOx, szilárd légszennyező anyag) által okozott többlet-légszennyezettség fogja jellemezni. A munkagépek által kibocsátott légszennyező anyagok a levegő minőségére feltehetően csekély hatással bírnak. A kivitelezés során a környezet porterhelése átmeneti jellegű, a tereprendezés és földmozgatás befejezésével ez a negatív hatás megszűnik. A kivitelezési munkálatok ideje alatt a környezeti levegőre gyakorolt hatások csökkentése érdekében megtervezett munkarenddel, megfelelő műszaki állapotú és kapacitású gépek alkalmazásával a légszennyezés minimálisra csökkenthető. Az érintett terület levegővédelmi szempontú hatásterülete várhatóan a vizsgált terület, valamint a szállítási útvonalak. A levegővédelmi hatásterületen védendő épület nincs. /A legközelebbi védendő létesítmény az érintett területtől 240 m távolságra található lakóépületek./ Üzemelés A tervezett létesítmény üzemeléséhez légszennyező anyag kibocsátás nem kapcsolódik. A dokumentációban vizsgálják a tervezett beruházás és az éghajlatváltozás kapcsolatát. A benyújtott dokumentáció alapján a beruházás helyszínén található eszközöket, folyamatokat, a termelési tényezők (munkaerő, nyersanyagok, termékek) minőségét és mennyiségét, valamint a telephelyi célforgalom, infrastruktúra megbízhatóságát az éghajlatváltozás feltehetően nem befolyásolja. A tevékenység során vizsgált hatótényezők várhatóan nem váltanak ki éghajlatváltozást előidéző folyamatokat az egyes környezeti elemek tekintetében. A tevékenység a környezetére, levegővédelmi szempontból számottevő kockázatot várhatóan nem jelent, a szükséges szervezési és technikai intézkedések betartása mellett. Zaj- és rezgésvédelem A tevékenység a környezeti zaj és rezgés elleni védelem egyes szabályairól szóló 284/2007. (X. 29.) Korm. rendelet hatálya alá tartozik. A létesítéssel érintett ingatlanok Csátalja külterületén a 0312/ hrsz. alatt helyezkednek el. Az ingatlanok közvetlen környezetében gazdasági erdő (Eg) területek, általános mezőgazdasági területek (Má) és gazdasági területek (Gip-2) találhatóak. A legközelebbi zajtól védendő épületek a K-i irányban, Csátalja belterületén, falusias lakóterületen (Lf) elhelyezkedő lakóépületek (Bem Apó u. 20., 25.).
9 9 A kivitelezési munkálatok legfeljebb 6 hónapig tartanak. Építési tevékenységet kizárólag a zajszempontú nappali időszakban (06-22 óra) végeznek. A telephelyen a berendezések működése folyamatos (0-24 óra). Az üzemelés során várható zajforrások: 10 db transzformátorállomás, 10 db transzformátorház, 190 db szolárinverter. A célforgalom a közlekedésből eredő zajterhelést nem emeli. Az előzetes vizsgálati dokumentáció alapján megállapítható, hogy a naperőmű-park építéséből és működéséből eredő zajterhelés a legközelebbi védendő ingatlanoknál a 27/2008. (XII. 3) KVVM-EÜM együttes rendeletben meghatározott határértékeket nem éri el. A hatásterületen belül nem található zajtól védendő épület és védett terület. Táj- és természetvédelem A létesítéssel érintett külterületi ingatlanok nem részei országos jelentőségű védett természeti területnek, Natura 2000 területnek. Felhagyás A tevékenység esetleges felhagyásakor a bontási művelet környezeti hatásai a létesítéshez hasonlóan lokálisan és időszakosan érvényesülnek. A létesítmény teljes felszámolása esetén biztosítani kell, hogy a helyszínen a környezetre ártalmas anyagok, így a környezetre gyakorolt negatív hatás ne maradjon vissza. A bontási tevékenységet a mindenkor érvényes, vonatkozó jogszabályoknak megfelelően kell végezni. A berendezések műszaki vagy gazdasági okokból történő megszüntetése esetén fontos a terület rekultivációja, tájbeillesztése, új hasznosítási mód keresése. Hatóságunk január 30. napján figyelemmel a R. 1. (6b) és (6c) bekezdésére az Ákr. 25. (1) bekezdése alapján megkereste a tevékenység telepítési helye szerinti település jegyzőjét. Csátalja Község Jegyzője a megkeresésre március 01. napján azt nyilatkozta, hogy: - A munkálatokkal érintett ingatlanokon létesítendő naperőmű-park Csátalja Község Önkormányzata Képviselő-testületének a helyi építési szabályokról szóló 1/2005. (III. 3.) számú önkormányzati rendeletében meghatározottakkal összhangban van, azzal nem ellentétes. - Csátalja Község Önkormányzatának Képviselő-testülete nem rendelkezik természetvédelmi követelményeket meghatározó hatályos helyi önkormányzati rendelettel. Az előzetes vizsgálati dokumentációt áttanulmányozva megállapítottuk, hogy a tevékenység nem okoz jelentős környezeti hatást, ezért természetvédelmi, levegőtisztaság-védelmi, zaj- és rezgésvédelmi, földtani közeg védelme és hulladékgazdálkodási szempontból a tevékenység megkezdéséhez környezeti hatásvizsgálat elvégzését nem tartjuk indokoltnak. A környezetvédelmi hatóság a határozat rendelkező részében, mivel nem feltételezhető jelentős környezeti hatás és a tevékenység a R. 2. számú mellékletének hatálya alá sem tartozik, tájékoztatta a kérelmezőt, hogy a R. 5. (2) bekezdés ac) pontja alapján a tervezett tevékenység milyen egyéb engedély birtokában kezdhető meg. A környezetvédelmi hatóság a tárgyi eljárásban a BK-05/KTF/ /2018. számú végzésével függő hatályú döntést hozott, amelyhez joghatások nem fűződnek tekintettel arra, hogy a környezetvédelmi hatóság március 10. napjáig az ügyben érdemi döntést hozott. Az ügyintézési határidő lejártának napja: március 10. Hivatalunk jelen határozatot a környezet védelméről szóló évi LIII. törvény 71. (3) bekezdése értelmében jogerőre emelkedésre tekintet nélkül hivatalában, honlapján és a központi rendszeren ( nyilvánosan közzéteszi.
10 10 Hatóságunk a R. 5. (6) bekezdése alapján ezen döntését külön levéllel megküldi az eljárásban érintett, hatásterületen lévő települési önkormányzat jegyzőjének, aki gondoskodik a határozat teljes szövegének nyilvános közzétételéről. Az igazgatási szolgáltatási díj mértékét a környezetvédelmi és természetvédelmi hatósági eljárások igazgatási szolgáltatási díjairól szóló 14/2015. (III. 31.) FM rendelet (a továbbiakban: FM rendelet) 1. számú mellékletének 35. pontja alapján határoztam meg. A fellebbezési jogot az Ákr (1) (2) bekezdései és a 118. biztosítja. A fellebbezést az Ákr (3) bekezdése alapján annál a hatóságnál kell előterjeszteni, amely a megtámadott döntést hozta. A jogorvoslati eljárási díját a FM rendelet 2. (5)-(7) bekezdése alapján állapítottam meg. A környezetvédelmi hatóság hatáskörét a R. 3. (1) bekezdése, illetékességét a Rendelet 8/A. (1) bekezdése állapítja meg. Kecskemét, március 10. Labancz Attila hivatalvezető nevében és megbízásából: Dr. Petrovics György osztályvezető Kapják: 1. Optimum Solar Kft. (6500 Baja, Gesztenye u. 2.) tv. 2. Csátalja Község Jegyzője (6523 Csátalja, Kossuth Lajos u. 2/b.) kifüggesztésre, külön levéllel tv. 3. Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság (6000 Kecskemét, Deák F. tér 3.) tájékoztatásul HKP 4. Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgató-helyettesi Szervezet Katasztrófavédelmi Hatósági Osztály (6500 Baja, Bajcsy-Zs. u. 10.) HKP 5. Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Bajai Járási Hivatal Népegészségügyi Osztály (6500 Baja, Kolozsvár u. 1.) HKP 6. BKMKH Kecskeméti Járási Hivatal Hatósági Főosztály Építésügyi és Örökségvédelmi Osztály (6000 Kecskemét, Széchenyi krt. 12.) HKP 7. BKMKH Kecskeméti Járási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági, Növény- és Talajvédelmi Főosztály Növény- és Talajvédelmi Osztály (6000 Kecskemét, Halasi út 34.) HKP 8. BKMKH Bajai Járási Hivatal Agrárügyi Földhivatali Osztály (6500 Baja, Árpád tér 1.) HKP 9. BKMKH Kecskeméti Járási Hivatal Agrárügyi Főosztály Erdőfelügyeleti Osztály (6000 Kecskemét, József Attila u. 2.) HKP 10. Hatósági Nyilvántartás 11. Irattár
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA KTFO-azonosító: 113370-1-15/2017. Ikt. szám: BK-05/KTF/00933-17/2017. Hiv. szám: - Melléklet: - Ügyintéző: dr. Megyesi Dániel Filakné Enyedi
BÁCS-K ISK UN ME GY EI KO RM ÁNYH IV ATA L
BÁCS-K ISK UN ME GY EI KO RM ÁNYH IV ATA L KECS KEM ÉTI JÁR ÁS I HIVA TA LA KTFO-azonosító:112905-1-15/2017. Ikt. szám: BK-05/KTF/00051-12/2017. Melléklet: - Ügyintéző: dr. Séra Judit Filakné Enyedi Andrea
H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye Részben zárt térben Szabad téren
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 105475-1-7/2015. Ügyintéző: dr. Kisgyörgyei Ágnes Tel.: +36 (62) 553-060/44255 Tárgy: Sajt-Expressz Kft, Kecskemét zajkibocsátási határérték megállapítása H
H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 107549-1-3/2016. Ügyintéző: dr. Séra Judit Bakacsi Judit Tel.: +36 (62) 553-060/44253 Tárgy: CE GLASS Zrt. Szatymaz zajkibocsátási határérték megállapítása H
H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye. Részben szabadtéren
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 105918-1-8/2015. Ügyintéző: dr. Séra Judit Bakacsi Judit Tel.: +36 (62) 553-060/44253 Tárgy: D.H. INTERTRADE Kft. Csongrád zajkibocsátási határérték megállapítása
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA KTFO-azonosító: 113494-1-13/2017. Ikt. szám: BK-05/KTF/01284-14/2017. Hiv. szám: - Melléklet: - Ügyintéző: dr. Megyesi Dániel Filakné Enyedi
H A T Á R O Z A T. 4. A telephelyen pékség üzemel. A technológiához tartozó zajforrások: hűtőaggregát, tehergépjárművek. A zajforrás működési helye
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 107353-1-5/2015. Ügyintéző: dr. Balthazár Éva Sipos László Tel.: +36 (62) 553-060/44145 Tárgy: Rónasági Pékség Kft., Mindszent zajkibocsátási határérték megállapítása
H A T Á R O Z A T. A zajkibocsátási A védendő épület határérték, db Építményjegyzék szerinti besorolása száma
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL SZEGEDI JÁRÁSI HIVATALA KTO-azonosító: 112648-1-6/2017. Ügyiratszám: CSZ/01/16626-8/2016. Ügyintéző: dr. Balthazár Éva Bakacsi Judit Tel.: +36 (62) 681-673 Tárgy: Euro-Chicken
H A T Á R O Z A T. Házszám
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: CSZ/01/6562-8/2016. KTFO-azonosító: 109856-1-6/2016. Ügyintéző: dr. Balthazár Éva Retek Zoltán Tel.: +36 (62) 681-673 Tárgy: Mindszent Város Önkormányzata, Mindszenti
BÁCS-K ISK UN ME GY EI KO RM ÁNYH IV ATA L
BÁCS-K ISK UN ME GY EI KO RM ÁNYH IV ATA L KECS KEM ÉTI JÁR ÁS I HIVA TA LA KTFO-azonosító:112906-1-15/2017. Ikt. szám: BK-05/KTF/00048-18/2017. Melléklet: - Ügyintéző: dr. Séra Judit Domokos Antal Pintér
BÁCS-K ISK UN ME GY EI KO RM ÁNYH IV ATA L
BÁCS-K ISK UN ME GY EI KO RM ÁNYH IV ATA L KECS KEM ÉTI JÁR ÁS I HIVA TA LA Tárgy: ICGRAIN Zrt., Baja, zajkibocsátási határérték megállapítása, határozat Ikt. szám: 112411-1-5/2017. Hiv. szám: - Melléklet:
A dokumentációban foglaltak alapján közegészségügyi szempontból nem indokolt a környezeti hatásvizsgálati eljárás lefolytatása.
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 107872-1-10/2016. Ügyintéző: dr. Séra Judit Berényi Anita Kovács Viktor Andrásné Nemes Edit Bodó Ádám Darányi Réka Tel.: +36 (62) 681-663 Tárgy: EDF DÉMÁSZ Hálózati
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA KTFO-azonosító: 111646-2-12/2017. Ikt. szám: BK-05/KTF/02636-13/2017. Melléklet: - Ügyintéző: dr. Zinhóber Tímea Telefon: +36 (76) 795-859 Tárgy:
Tárgy: Démász Hálózati elosztó Kft., Bácsszőlős, Felső-Bácskai Gazda Kft. többlet energia ellátása előzetes vizsgálati eljárást lezáró határozat
B Á C S - K I S K U N M E G Y E I K O R M Á N Y H I V A T A L K E C S K E M É T I J Á R Á S I H I V A T A L A KTFO-azonosító: 113351-1-12/2017. Ikt. szám: BK-05/KTF/00904-13/2017. Hiv. szám: - Melléklet:
H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye. Baromfinevelés Légtechnikai gépek Zárt térben
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 107032-1-8/2015. Ügyintéző: dr. Kisgyörgyei Ágnes Tel.: +36 (62) 553-060/44255 Tárgy: Szalai László, Kunfehértó zajkibocsátási határérték megállapítása H A T
BÁCS-K ISK UN ME GY EI KO RM ÁNYH IV ATA L
BÁCS-K ISK UN ME GY EI KO RM ÁNYH IV ATA L KECS KEM ÉTI JÁR ÁS I HIVA TA LA KTFO-azonosító: 115145-1-20/2018. Ikt. szám: BK-05/KTF/00523-10/2018. Hiv. szám: - Melléklet: - Ügyintéző: dr. Kisgyörgyei Ágnes
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA KTFO-azonosító: 113447-1-13/2017. Ikt. szám: BK-05/KTF/01156-15/2017. Hiv. szám: - Melléklet: - Ügyintéző: dr. Zinhóber Tímea Domokos Antal
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA KTFO-azonosító: 114773-1-15/2017. Ikt. szám: BK-05/KTF/04505-17/2017. Melléklet: - Ügyintéző: dr. Zinhóber Tímea Domokos Antal Németh Klára
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA KTFO-azonosító: 115042-1-14/2017. Ikt. szám: BK-05/KTF/05245-17/2017. Melléklet: - Ügyintéző: dr. Zinhóber Tímea Németh Klára Szegfű Réka Andrásné
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kecskeméti Járási Hivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály Jogi és Hatósági Nyilvántartó Osztály
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA KTFO-azonosító: 113497-1-13/2017. Ikt. szám: BK-05/KTF/01282-14/2017. Hiv. szám: - Melléklet: - Ügyintéző: dr. Megyesi Dániel dr. Sárközi Kitti
BÁCS-K ISK UN ME GY EI KO RM ÁNYH IV ATA L
BÁCS-K ISK UN ME GY EI KO RM ÁNYH IV ATA L KECS KEM ÉTI JÁR ÁS I HIVA TA LA KTFO-azonosító: 110094-2-7/2017. Ikt. szám: BK-05/KTF/02756-14/2017. Hiv. szám: - Melléklet: - Ügyintéző: dr. Kisgyörgyei Ágnes
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA KTFO-azonosító: 60536-6/2018. Ikt. szám: BK-05/KTF/02627-37/2018. Hiv. szám: - Ügyintéző: dr. Kisgyörgyei Ágnes Sipos Orsolya Telefon : +36
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA KTFO-azonosító: 113446-1-7/2017. Ikt. szám: BK-05/KTF/01147-16/2017. Hiv. szám: - Melléklet: - Ügyintéző: dr. Kisgyörgyei Ágnes Domokos Antal
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA KTFO-azonosító: 113720-2-12/2017. Ikt. szám: BK-05/KTF/03319-14/2017. Melléklet: - Ügyintéző: dr. Zinhóber Tímea Domokos Antal Telefon: +36
- A dokumentációban foglaltak alapján, közegészségügyi szempontból nem indokolt a környezeti hatásvizsgálati eljárás lefolytatása.
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FŐOSZTÁLY KTFO-azonosító: 111532-1-14/2016. Ügyiratszám: CSZ/01/13127-16/2016. Ügyintéző: dr. Valastyán Réka Katona Csaba Privitzer Jenő
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kecskeméti Járási Hivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály Jogi és Hatósági Nyilvántartó Osztály
Tárgy: EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft. Solt, 20 kv-s hálózat áthelyezés előzetes vizsgálati eljárást lezáró határozat H A T Á R O Z A T
B Á C S - K I S K U N M E G Y E I K O R M Á N Y H I V A T A L K E C S K E M É T I J Á R Á S I H I V A T A L A Ikt. szám: 112777-1-10/2017. Hiv. szám: - Melléklet: - Ügyintéző: dr. Kisgyörgyei Ágnes dr.
Tárgy: Dévaványa I.- agyag védnevű bányatelek egy részterületének tájrendezése HATÁROZAT
MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL SZOLNOKI BÁNYAKAPITÁNYSÁG Ikt. szám: SZBK/682-5/2014. Ügyintéző: Szeifert Konrád : 06-56-512-314 : 06-56-512-337 E-mail: konrad.szeifert@mbfh.hu Jogerős: 2014. 05.
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA Ikt. szám: 112766-1-7/2017. Hiv. szám: - Melléklet: - Ügyintéző: dr. Kisgyörgyei Ágnes Filakné Enyedi Andrea Hegedűs Helga Sárosi Edit Herczeg
Tárgy: E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. Tiszakécske, Kocsér IV. dűlő 1. villamos energia ellátása - előzetes vizsgálati eljárást lezáró határozat
B Á C S - K I S K U N M E G Y E I K O R M Á N Y H I V A T A L K E C S K E M É T I J Á R Á S I H I V A T A L A KTFO-azonosító: 112822-2-17/2017. Ikt. szám: BK-05/KTF/00873-18 Melléklet: - Ügyintéző: dr.
KÖZLEMÉNY. környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról
KÖZLEMÉNY környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról Az ügy tárgya: Mohács 0145/28, 0145/29, 0145/30, 0145/31 hrsz. alatti területeken naperőműpark építésének előzetes vizsgálati eljárása Az ügy
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA KTFO-azonosító: 113305-1-16/2017. Ikt. szám: BK-05/KTF/00761-19/2017. Hiv. szám: - Melléklet: - Ügyintéző: dr. Zinhóber Tímea dr. Sárközi Kitti
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA KTFO-azonosító: 113734-1-18/2017. Ikt. szám: BK-05/KTF/01910-19/2017. Hiv. szám: - Melléklet: - Ügyintéző: dr. Megyesi Dániel Domokos Antal
Tárgy: Bugac Nagyközség Önkormányzata Bugac, Aranymonostor Látógatóközpont - előzetes vizsgálati eljárást lezáró határozat H A T Á R O Z A T
B Á C S - K I S K U N M E G Y E I K O R M Á N Y H I V A T A L K E C S K E M É T I J Á R Á S I H I V A T A L A Ikt. szám: 112522-1-16/2017. Hiv. szám: - Melléklet: - Ügyintéző: dr. Séra Judit Telefon: +36
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA KTFO-azonosító: 114572-1-13/2017. Ikt. szám: BK-05/KTF/03892-15/2017. Melléklet: - Ügyintéző: dr. Zinhóber Tímea Dr. Sárközi Kitti Telefon:
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA Ikt. szám: BK-05/KTF/00025-8/2019. Hiv. szám: - Ügyintéző: dr. Megyesi Dániel / dr. Kisgyörgyei Ágnes Domokos Antal Czellár Ágnes Sipos Orsolya
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA KTFO-azonosító: 113496-1-14/2017. Ikt. szám: BK-05/KTF/01283-15/2017. Hiv. szám: - Melléklet: - Ügyintéző: dr. Zinhóber Tímea Filakné Enyedi
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA KTFO-azonosító: 114013-1-15/2017. Ikt. szám: BK-05/KTF/02610-19/2017. Hiv. szám: - Melléklet: - Ügyintéző: dr. Megyesi Dániel Domokos Antal
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FŐOSZTÁLY
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FŐOSZTÁLY KTFO-azonosító: 111720-1-13/2016. Ügyiratszám: CSZ/01/13879-16/2016. Ügyintéző: dr. Vajda Hajnalka Filakné Enyedi Andrea Kovács
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség H A T Á R O Z A T
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Üi.szám: 76.735-1-10/2010. Ea: dr. Balthazár Éva Filakné Enyedi Andrea Tárgy: EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft., Szeged, el zetes
GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL
GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Iktatószám: 465-10/2015. Hiv. szám: Tárgy: Ügyintéző: dr. Király Bernadett Zsófia / Sovánné Nagy Gréte Melléklet: Rábaszentmihály, Németh Csaba egyéni vállalkozó,
B Á C S - K I S K U N M E G Y E I K O R M Á N Y H I V A T A L K E C S K E M É T I J Á R Á S I H I V A T A L A
B Á C S - K I S K U N M E G Y E I K O R M Á N Y H I V A T A L K E C S K E M É T I J Á R Á S I H I V A T A L A Ikt. szám: 112663-1-13/2017. Hiv. szám: - Melléklet: - Ügyintéző: dr. Séra Judit dr. Sárközi
Melléklet: - H A T Á R O Z A T
A határozat év: hó: nap: KÜJ: KTJ: jogerős: Iktatószám: 6957-19/2010. Hiv. szám: - Előadó: ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA Ikt. szám: BK-05/KTF/00326-3/2019. Ügyintéző: dr. Megyesi Dániel, Domokos Antal, Czellár Ágnes, Pintér Ágnes, Kormos Tamás, Sipos Orsolya, Mészáros
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA KTFO-azonosító: 117574-1-11/2018. Ikt. szám: BK-05/KTF/05201-14/2018. Ügyintéző: dr. Megyesi Dániel, Retkesné Dudás Melinda, Czellár Ágnes,
H A T Á R O Z A T. 1. Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szervének BKR/001/00773-2/2015. számú állásfoglalása:
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 104440-1-12/2015. Ügyintéz : dr. Baltazár Éva Berényi Anita Kovács Tibor Tel.: +36 (62) 553-060/44145 Tárgy: EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft. Kiskunhalas MOL
H A T Á R O Z A T. A dokumentációban foglaltak alapján közegészségügyi szempontból nem indokolt a környezeti hatásvizsgálati eljárás lefolytatása.
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KTFO-azonosító: 111049-1-16/2016. Ügyiratszám: CSZ/01/11552-17/2016. Ügyintéző: dr. Balthazár Éva Filakné Enyedi Andrea Kovács Viktor Herceg László Hegedűs Helga Aszódi jános
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA KTFO-azonosító:112905-2-15/2017. Ikt. szám: BK-05/KTF/03973-17/2017. Melléklet: - Ügyintéző: dr. Séra Judit Domokos Antal Németh Klára Kocsis
H A T Á R O Z A T. engedélyezem,
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 106989-1-3/2015. Ügyintéző: dr. Ruzsáli Pál / dr. Valastyán Réka Miklós Péter Tel.: +36 (62) 553-060/44268 Tárgy: KERAMAX Kft., Hódmezővásárhely, levegőtisztaság-védelmi
Tárgy: Tiszagyenda II.- homok védnevű bányatelek bányabezárása, tájrendezése HATÁROZAT
MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL SZOLNOKI BÁNYAKAPITÁNYSÁG Ikt. szám: SZBK/2806-11/2013. Ügyintéző: Szeifert Konrád : 06-56-512-314 : 06-56-512-337 E-mail: konrad.szeifert@mbfh.hu Jogerős: 2013. 12.
A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: KTJ:
ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság Hatósági Engedélyezési Iroda Környezetvédelmi Engedélyezési
H A T Á R O Z A T. módosítom: I. Az engedély 2. oldalán a Fő tevékenység felsorolás az alábbira változik:
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL SZEGEDI JÁRÁSI HIVATALA KTO-azonosító: 16881-8-40/2017. Ügyiratszám: CS-06Z/01/02716-5/2017. Ügyintéző: dr. Kiss Renáta Retek Zoltán Tel.: +36 (62) 681-673 Tárgy: MARS Magyarország
H A T Á R O Z A T. engedélyezem,
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FŐOSZTÁLY Ügyiratszám: 31908-8-4/2016. Ügyintéző: dr. Kisgyörgyei Ágnes Maksa Ágnes Tel.: +36 (62) 681-663 Tárgy: levegőtisztaság-védelmi
Ügyiratszám: /2015. Tárgy: Renner Bt., Jánoshalma, Ügyintéz : dr. Kisgyörgyei Ágnes
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 0544--3/05. Tárgy: Renner Bt., Jánoshalma, Ügyintéz : dr. Kisgyörgyei Ágnes zajkibocsátási határérték megállapítása Retek Zoltán Tel.: +36 (6) 553-060/4455 H
KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG
KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG Kérjük, vá laszában hivatkozzon iktatószá munkra! Ikt. sz.: KTVF: 9249-3/2012. Tárgy: Budapest XIX. kerület, Hoffher Albert
Tárgy: KÜJ: KTJ: HAT ÁROZAT
Iktatószám: 14053-4/2015. Ügyintéző: Biczó Zsolt dr. Ötvös Tünde Telefon: 72/567-143 Tárgy: KÜJ: KTJ: HAT ÁROZAT IPARK Pécs Kft., Déli Ipari Park (152,6927 ha) környezetvédelmi engedélyének módosítása
Tárgy: Törökszentmiklós I.- agyag védnevű bányatelek egy részének tájrendezése HATÁROZAT
MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL SZOLNOKI BÁNYAKAPITÁNYSÁG Ikt. szám: SZBK/2625-8/2013. Ügyintéző: Szeifert Konrád : 06-56-512-314 : 06-56-512-337 E-mail: konrad.szeifert@mbfh.hu Jogerős: 2014. 01.
BÁCS-K ISK UN ME GY EI KO RM ÁNYH IV ATA L
BÁCS-K ISK UN ME GY EI KO RM ÁNYH IV ATA L KECS KEM ÉTI JÁR ÁS I HIVA TA LA Tárgy: Szakmári Gabona Kft., Kalocsa, zajkibocsátási határérték megállapítása, határozat H A T Á R O Z A T KTFO-azonosító: 112871-1-4/2017.
H A T Á R O Z A T. A dokumentációban foglaltak alapján közegészségügyi szempontból nem indokolt a környezeti hatásvizsgálati eljárás lefolytatása.
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FŐOSZTÁLY KTFO-azonosító: 111663-1-12/2016. Ügyiratszám: CSZ/01/13702-15/2016. Ügyintéző: dr. Séra Judit Kissné Nagy Ildikó Privitzer
BÁCS-K ISK UN ME GY EI KO RM ÁNYH IV ATA L
BÁCS-K ISK UN ME GY EI KO RM ÁNYH IV ATA L KECS KEM ÉTI JÁR ÁS I HIVA TA LA KTFO-azonosító: 62776-10-6/2017. Ikt. szám: BK-05/KTF/01652-10/2017. Hiv. szám: - Melléklet: - Ügyintéző: dr. Kisgyörgyei Ágnes
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA KTFO-azonosító: 115568-1-12/2018. Ikt. szám: BK-05/KTF/00649-14/2018. Ügyintéző: dr. Megyesi Dániel, Domokos Antal, Sipos Orsolya, Kormos Tamás,
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA KTFO-azonosító: 113462-1-12/2017. Ikt. szám: BK-05/KTF/01181-14/2017. Hiv. szám: - Melléklet: - Ügyintéző: dr. Megyesi Dániel Domokos Antal
HATÁROZAT. Helység fekvés hrsz. Művelési ág Kivett töltés, Kivett udvar, erdő,
ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím : 9002 Győr, Pf. 471.
BÁCS-K ISK UN ME GY EI KO RM ÁNYH IV ATA L
BÁCS-K ISK UN ME GY EI KO RM ÁNYH IV ATA L KECS KEM ÉTI JÁR ÁS I HIVA TA LA KTFO-azonosító: 113869-1-5/2017. Ikt. szám: BK-05/KTF/02289-8/2017. Hiv. szám: - Melléklet: - Ügyintéző: dr. Kisgyörgyei Ágnes
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL H A T Á R O Z A T
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 105343-1-8/2015. Ügyintéző: dr. Séra Judit Retek Zoltán Tel.: +36 (62) 553-060/44253 Tárgy: Ecorgan Kft. Csongrád zajkibocsátási határérték megállapítása H A
BÁCS-K ISK UN ME GY EI KO RM ÁNYH IV ATA L
BÁCS-K ISK UN ME GY EI KO RM ÁNYH IV ATA L KECS KEM ÉTI JÁR ÁS I HIVA TA LA KTFO-azonosító: 13589-9-5/2017. Ikt. szám: BK-05/KTF/02495-7/2017. Hiv. szám: - Melléklet: - Ügyintéző: dr. Kisgyörgyei Ágnes
TÁRGY: Településrendezési terv 2016/2. sz. részleges módosításához kapcsolódó környezeti vizsgálat szükségletének megállapítása
AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 176. MELLÉKLET: - db TÁRGY: Településrendezési terv 2016/2. sz. részleges módosításához kapcsolódó környezeti vizsgálat szükségletének megállapítása E L Ő T E R J E S Z T É S
Tárgy: EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft. Soltvadkert, Kútágas dűlő 11 db tanya villamosításaelőzetes vizsgálati eljárást lezáró határozat
B Á C S - K I S K U N M E G Y E I K O R M Á N Y H I V A T A L K E C S K E M É T I J Á R Á S I H I V A T A L A Ikt. szám: 112591-1-13/2017. Hiv. szám: - Melléklet: - Ügyintéző: dr. Séra Judit Filakné Enyedi
H A T Á R O Z A T. A Profiöntvények Kft. (6000 Kecskemét, Akácfa u. 10/A.) továbbiakban engedélyes részére. engedélyezem,
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 107980-2-6/2016. Ügyintéző: dr. Kisgyörgyei Ágnes Szenes Róbert Tel.: +36 (62) 681-663/2663 Tárgy: levegőtisztaság-védelmi engedély Hiv. szám: - Melléklet: -
ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYEL HATÁROZAT
ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYEL SÉG 9021 Gyÿr, Árpád u. 28-32. Levélcím : 9002 Gyÿr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyel ség
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyel ség Ügyiratszám: 93595-1-12/2014. Tárgy: EDF Démász Hálózati Elosztó Kft., Kiskunfélegyháza Ügyintéz : dr. Barka Dóra 043-059 transzformátor
H A T Á R O Z A T. A dokumentációban foglaltak alapján közegészségügyi szempontból nem indokolt a környezeti hatásvizsgálati eljárás lefolytatása.
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 107291-1-21/2016. Ügyintéző: dr. Balthazár Éva Katona Csaba Lovászi Péter Darányi Réka (örökségvédelem) Kocsis János (erdőfelügyelet) Bodó Ádám (népegészségügy)
H A T Á R O Z A T. A technológiához tartozó engedélyeztetni kívánt pontforrás adatai:
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FŐOSZTÁLY Ügyiratszám: 16077-9-4/2016. Ügyintéző: dr. Kisgyörgyei Ágnes Hollós Zita Tel.: +36 (62) 681-663 Tárgy: levegőtisztaság-védelmi
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL H A T Á R O Z A T
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: CSZ/01/225-16/2016. KTFO-azonosító: 108661-1-14/2016. Ügyintéző: dr. Kisgyörgyei Ágnes Katona Csaba Lovrityné Kiss Beáta Sárközi Kitti Dr. Hegedűs Márta Vinczéné
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA KTFO-azonosító: 115041-1-16/2017. Ikt. szám: BK-05/KTF/05243-17/2017. Ügyintéző: dr. Megyesi Dániel, Privitzer Jenő, Mészáros Mónika, Horváth
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA KTFO-azonosító: 84861-5-9/2017. Ikt. szám: BK-05/KTF/03624-11/2017. Melléklet: - Ügyintéző: dr. Séra Judit Czellár Ágnes Telefon: 76/795-861
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA Tárgy: Mogyi Kft. Baja- készáru raktár építése előzetes vizsgálati eljárást lezáró határozat H A T Á R O Z A T KTFO-azonosító: 116658-1-16/2018.
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA KTFO-azonosító: 115067-1-14/2017. Ikt. szám: BK-05/KTF/05292-16/2017. Melléklet: - Ügyintéző: dr. Zinhóber Tímea Domokos Antal Németh Klára
KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG
KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG Kérjük, vá laszában hivatkozzon iktatószá munkra! Ikt. sz.: KTVF: 587-1/2011. Tárgy: Romhány II-homokkő védnevű bányatelek területén
H A T Á R O Z A T. A dokumentációban foglaltak alapján közegészségügyi szempontból nem indokolt a környezeti hatásvizsgálati eljárás lefolytatása.
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KTFO-azonosító: 110783-1-16/2016. Ügyiratszám: CSZ/01/10274-18/2016. Ügyintéző: dr. Balthazár Éva Filakné Enyedi Andrea Kovács Viktor Mandula Róbert Hegedűs Helga Kovács
GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL
GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Iktatószám: 1184-17/2016. Tárgy: Rábaszentandrás, Karakai-I Agro Kft. és Karakai-Zs Agrár Kft., 021/36, 021/38, 021/39, 021/40, 021/42 hrsz. alatti sertéstelep egységes
151/2009. (VII. 23.) Korm. rendelet
151/2009. (VII. 23.) Korm. rendelet a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet módosításáról A környezet védelmének
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Üi.szám: 95.167-1-12/2013. Ea: dr. Hofszang Brigitta Filakné Enyedi Andrea Kovács Viktor Tárgy: EDF Démász Hálózati Elosztó
H A T Á R O Z A T. engedélyezem,
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 108301-3-4/2015. Ügyintéző: dr. Valastyán Réka Bakainé Dani Krisztina Tel.: +36 (62) 681-668 Tárgy: László Gumiszervíz Kft., Kiskunfélegyháza levegőtisztaság-védelmi
H A T Á R O Z A T. engedélyezem, hogy a Makó, Rákosi út 4. szám alatti telephelyén légszennyező pontforrást működtessen az alábbiak szerint:
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 16008-10-7/2016. Ügyintéző: dr. Vajda Hajnalka Lipták Dávid Tel.: +36 (62) 553-060/44127 Tárgy: ASS Berendezési Rendszerek Bt., Makó levegőtisztaság-védelmi
1. A zajforrás hatásterületén elhelyezkedő ingatlanok felsorolása és határértékek megállapítása: Székesfehérvár, Házszám
Hatósági Főosztály Környezetvédelmi Iroda 8000 Székesfehérvár, Városház tér 2. Telefon: (22) 537-170 E-mail: kis.regina@pmhiv.szekesfehervar.hu Szám: 110.674/3/2018. Tárgy: Goodwin Kft. (2013 Pomáz, Gábor
év: hó: nap: KÜJ: KTJ: H A T Á R O Z A T
ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság Hatósági Engedélyezési Iroda - Környezetvédelmi Engedélyezési
KÜJ: KTJ: HATÁROZAT. állapítom meg.
Iktatószám: Előadó: 5581-6/2015. Simó Boglárka Tárgy: A Concordia Zrt. által üzemeltetett Marcali, Ipartelep utca 2. szám alatti üzemi létesítmény zajkibocsátási határérték megállapítása KÜJ: KTJ: 100208339
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA KTFO-azonosító: 114853-1-16/2017. Ikt. szám: BK-05/KTF/04692-19/2017. Ügyintéző: dr. Megyesi Dániel, Kormos Tamás, Mészáros Mónika, Szegfű Réka,
H A T Á R O Z A T. A Márki 91 Vegytisztító-Mosoda Szolgáltató Kft. (6640 Csongrád F u. 11-17.) továbbiakban engedélyes részére.
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 14703-7-3/2015. Ügyintéz : dr. Séra Judit Retek Zoltán Tel.: +36 (62) 553-060/44253 Tárgy: leveg tisztaság-védelmi engedély H A T Á R O Z A T A Márki 91 Vegytisztító-Mosoda
GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL
GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Iktatószám: 522-9/2016. Tárgy: Szil, Ügyintéző: dr. Tatár Beatrix Margit Bartókné Hajnali Beáta Mellékletek: - Telefon: (96) 524-000 Hiv. szám: - HIDRÁNS Kft., 045/1
H A T Á R O Z A T. A dokumentációban foglaltak alapján, közegészségügyi szempontból nem indokolt a környezeti hatásvizsgálati eljárás lefolytatása.
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 104393-1-13/2015. Tárgy: EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft. Lajosmizse - el zetes vizsgálati eljárása Ügyintéz : dr. Séra Judit Berényi Anita Kiss Brigitta Tel.:
H a t á r o z a t II.
A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: 102277054 KTJ: 102186562 Iktatószám: 12673-14/2010. Hiv. szám: Tárgy: Újkér, Előadó: ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint
A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: KTJ: H A T Á R O Z A T
A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: 100 170 656 KTJ: 101 290 682 Iktatószám: 3291-16/2011. Hiv. szám: Tárgy: Hédervár, Előadó: ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG
KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG
KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG Kérjük, vá laszában hivatkozzon iktatószá munkra! Ikt. sz.: KTVF: 1608-8/2011. Tárgy: Az Omninvest Kft. Pilisborosjenő, Fő u.
Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség
Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség mint I. fokú hatóság 5000 Szolnok, Ságvári krt. 4. Tel.: (06 56) 523-423 Fax: (06 56) 343-768 Postacím: 5002 Szolnok, Pf. 25
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FŐOSZTÁLY
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FŐOSZTÁLY KTFO-azonosító: 111432-1-13/2016. Ügyiratszám: CSZ/01/12870-14/2016. Ügyintéző: dr. Vajda Hajnalka Katona Csaba Kiss Brigitta
H A T Á R O Z A T. engedélyezem,
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 100084-3-3/2015. Ügyintéző: dr. Kisgyörgyei Ágnes Bakainé Dani Krisztina Tel.: +36 (62) 553-060/44255 Tárgy: levegőtisztaság-védelmi engedély H A T Á R O Z A
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség. Szám: /2011. Tárgy: EDF Démász Hálózati Elosztó Kft.
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Szám: 80084-1-10/2011. Tárgy: EDF Démász Hálózati Elosztó Kft. El adó: dr. Séra Judit (jogi) Kecskemét- el zetes vizsgálati