KÖZLEMÉNY. környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "KÖZLEMÉNY. környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról"

Átírás

1 KÖZLEMÉNY környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról Az ügy tárgya: Mohács 0145/28, 0145/29, 0145/30, 0145/31 hrsz. alatti területeken naperőműpark építésének előzetes vizsgálati eljárása Az ügy iktató száma: 7091/2016. Az eljárás megindításának napja: július 13. Az ügyintézési határidő: Az eljárás megindítását követő naptól számított 30 nap A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 33. (3) bekezdése értelmében az ügyintézési határidőbe nem számít be: a hatásköri vagy illetékességi vita egyeztetésének, az eljáró hatóság kijelölésének időtartama, a jogsegélyeljárás időtartama, továbbá a Ket. 36. (2) bekezdése alapján adatnak a nyilvántartásból történő beszerzéséhez szükséges idő, a hiánypótlásra, illetve a tényállás tisztázásához szükséges adatok közlésére irányuló felhívástól az annak teljesítéséig terjedő idő, a szakhatóság eljárásának időtartama, az eljárás felfüggesztésének időtartama, a Ket. 70. (1) bekezdésében szabályozott eljárás (bizonyítékok ismertetése az ügyféllel) időtartama, a hatóság működését legalább egy teljes napra ellehetetlenítő üzemzavar vagy más elháríthatatlan esemény időtartama, a kérelem, a döntés és egyéb irat fordításához szükséges idő, a kérelmező ügyfelet az eljárási költség előlegezésére kötelező döntés közlésére irányuló intézkedéstől az annak teljesítéséig terjedő idő, a szakértői vélemény elkészítésének időtartama, Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály Környezetvédelmi Hatósági és Komplex Engedélyezési Osztály 7621 Pécs, Papnövelde u Pécs, Pf.: kornyezetvedelem@baranya.gov.hu Honlap:

2 2 a hatósági megkeresés vagy a döntés postára adásának napjától annak kézbesítéséig terjedő időtartam, valamint a hirdetményi, továbbá a kézbesítési meghatalmazott és a kézbesítési ügygondnok útján történő közlés időtartama. Az ügyintéző neve és elérhetősége: Pappné László Erika kornyezetvedelem@baranya.gov.hu tel.: 72/ A tervezett beruházás, tevékenység rövid ismertetése: A tervezett tevékenység a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 3. számú melléklet 128. a) pont (egyéb, az pontba nem tartozó építmény vagy építmény együttes beépített vagy beépítésre szánt területen, 3 ha területfoglalástól) alapján előzetes vizsgálat, és a Kormányhivatal döntésétől függően környezeti hatásvizsgálat köteles. A Beruházó Mohács Város Önkormányzata (7700 Mohács, Széchenyi tér 1.) a saját tulajdonában lévő 7700 Mohács, Külterület 0145/28, 0145/29, 0145/30, 4 db napelemes kiserőmű létesítését tűzte ki céljául. A beruházás célja: Villamos energia termelés napelemek és a hozzájuk tartozó műszaki megoldások telepítésével, megújuló energiaforrással. Jelen dokumentumban tárgyalt kiserőművel együtt a teljes Beruházó által tervezett projekt-beruházási időszak alatt összesen 4db napelemes kiserőmű létesítése és üzemeltetése. Éves szinten kiserőművenként kb kwh villamos energia termelése és étékesítése. A naperőmű villamos engedélyeztetési eljárása három részből áll össze: napelemes rendszer (napelemek, tartószerkezet, kábelezés); transzformátor állomás; 22kV-os földkábel. A tevékenység jellemzői: Tervezési területek: 1. sz. naperőmű: Mohács, 0145/28 hrsz; 2. sz. naperőmű: Mohács, 0145/29 hrsz; 3. sz. naperőmű: Mohács, 0145/30 hrsz; 4. sz. naperőmű: Mohács, 0145/31 hrsz; A teljes beruházásra vonatkozóan telepítendő létesítmények adatai Mennyisége Helye Napelemek ( ) db=7908 db 0145/28, 0145/29, 0145/30, Inverterek ( ) db= 105 db 0145/28, 0145/29, 0145/30,

3 3 Transzformátor állomás 4 db (1-1 db telepítési hrsz-onként) 0145/28, 0145/29, 0145/30, Középfeszültségű kapcsolóállomás 1 db 0145/28 hrsz. területen Földkábelek ( )=~1720 fm 0145/28, 0145/29, 0145/30, 0145/31 és 0144 hrsz. területeken Oszlopkapcsoló 1 db 0145/15 hrsz. területen Kerítés és kapu összesen 1183 fm kerítés 4 db acél, kétszárnyú kapu (1,7 magas és 5 m széles 1-1 db telepítési hrsz-onként) 0145/28, 0145/29, 0145/30, A négy kiserőműhöz külön-külön saját 22kV-os termelői földkábel kerül telepítésre. Kiserőművek hálózatra kapcsolását biztosító Mohács megnevezésű 132/22/11kV-os alállomásból induló Töttös 22kV-os gerincvezeték, 4-es számú oszlopán elhelyezendő OK2-f/F oszlopkapcsoló tervezése, az oszlopot és a kapcsolóállomást összekötő 22kV-os földkábel tervezése és engedélyeztetése, valamint a Mohács 0145/28 hrsz.-on elhelyezendő földre telepített kapcsolóállomás tervezését és engedélyeztetését a WATT-ETA Kft., mint minősített E.ON tervező végzi külön eljárásban. Ezen műszaki tartalom a megvalósítást követően E.ON tulajdonba és üzemeltetésbe kerül. A négy kiserőművet magába foglaló tervezési terület teljes mérete a tulajdoni lapok alapján összesen 3,9083 ha. Mivel minden egyes részterületen azonos tevékenység tervezett, ezért összetartozó tevékenységként szükséges kezelni a tervezési részterületeken tervezett beruházásokat. A tervezett tevékenység helye és területigénye: A tervezett tevékenység a Mohács, 0145/ hrsz. területeken valósul meg. A tervezett tevékenységgel érintett területek jelenleg szántó besorolású mezőgazdasági területek, végleges más célú hasznosítási eljárás keretein belül kivett területként kezelve, napelemes kiserőmű kerül létesítésre. Teljes projektterület A tevékenység helye Mohács 0145/28, 0145/29, 0145/30, 0145/31 hrsz. Terület nagysága Kapcsolódó tevékenységek helye Tevékenység területigénye Igénybe veendő terület jelenlegi területhasználata Szabályozási terv szerinti használati előírás 3,9083 ha - 3,9083 ha szántó megújuló energia termelésére kijelölt terület

4 4 A járulékos tevékenységekkel érintett területek és területigények: terület terület teljes nagysága (ha) művelési ág tevékenység igénybe vett terület nagysága Mohács ,8923 kivett közút vezetékfektetés a 0145/28 hrsz-on lévő kapcsolóállomásról a 0145/15 hrsz-on lévő oszlopra 0145/28-on lévő kapcsolóállomással közösítő állomás létrehozása, Mohács 0145/15 3,8605 szántó jelen eljárástól független külön beruházásban valósul meg, néhány m 2 oszlopkapcsoló létesítése és kábel csatlakoztatás Mohács 0145/27 0,4 kivett, forgalom elől elzárt magánút megközelítési útvonal várhatóan a teljes terület Tevékenység létesítésének, üzemelésének időbeli eloszlása: Telepítés vártható kezdete: Telepítés vártható befejezése: Működés várható kezdete: Működés várható befejezése: IV. negyedév II. negyedév II. negyedév III. negyedév Az érintettek a kérelem és mellékleteinek nyomtatott példányába a Kormányhivatal ügyfélszolgálatán ügyfélfogadási időben, illetve a tevékenység telepítési helye szerinti település jegyzőjénél betekinthetnek. A betekintés módjáról a Kormányhivatalnál vagy a jegyzőnél lehet részletes felvilágosítást kapni. A Kormányhivatal a kérelmet és mellékleteit elektronikus úton is közzétette. Az elektronikus úton közzétett kérelem és mellékleteinek elérési helye: A konkrét ügyben a R. 5. (2) bekezdése alapján a Kormányhivatal lehetséges döntései: ha az előzetes vizsgálat során a tevékenység környezetvédelmi engedélyezését kizáró ok merül fel, határozatában e tény rögzítése mellett megállapítja, hogy az adott tevékenység kérelem szerinti megvalósítására engedély nem adható; ha a tervezett tevékenység a településrendezési eszközökkel nincs összhangban, azonban az összhang legkésőbb a tervezett tevékenységhez szükséges létesítési, építési engedély iránti kérelem benyújtásáig megteremthető, ezt a lehetőséget rögzíti és előírja, hogy a kizáró okot a létesítési, építési engedély kiadására jogosult hatóság döntéséig meg kell szüntetni;

5 5 amennyiben az előzetes vizsgálat eredményeként a tervezett tevékenység megvalósításából jelentős környezeti hatások származhatnak, határozatban állapítja meg a benyújtandó környezeti hatástanulmány tartalmi követelményeit; ha nem tételezhető fel jelentős környezeti hatás, és a tevékenység a Kr. 2. számú melléklet hatálya alá sem tartozik, tájékoztatást ad arról, hogy a tevékenység mely - a környezet védelmének általános szabályairól szóló évi LIII. tv ának (1) bekezdése e) pontja szerinti - egyéb engedélyek birtokában kezdhető meg. A Kormányhivatal a közlemény közzétételével egyidejűleg megküldi a közleményt, a kérelmet és mellékleteit a tevékenység telepítési helye szerinti település, és a feltételezetten érintett települések jegyzőjének, aki haladéktalanul, de legkésőbb öt napon belül gondoskodik a közlemény közterületen, és a helyben szokásos egyéb módon történő közhírré tételéről. A Kormányhivatal felhívja az ügyben érintettek figyelmét, hogy a telepítés helyével kapcsolatos kizáró okokra, a környezeti hatásvizsgálat szükségességére, illetve a környezeti hatástanulmány tartalmára vonatkozóan a közlemény megjelenését követő huszonegy napon belül közvetlenül a Kormányhivatalhoz észrevételt lehet tenni. A Kormányhivatal a közleményt július 18. napján a 7621 Pécs, Papnövelde szám alatti hivatali hirdetőtábláján, valamint a honlapján ( teszi közzé.

KÖZLEMÉNY. környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról

KÖZLEMÉNY. környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról KÖZLEMÉNY környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról Az ügy tárgya: E.ON Zrt., Borjád és Nagybudmér települések területén 22 kv-os csoportos leágazás átépítésének előzetes vizsgálati eljárása Az

Részletesebben

KÖZLEMÉNY. környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról

KÖZLEMÉNY. környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról KÖZLEMÉNY környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról Az ügy tárgya: E.ON Zrt., Szulimán Téglagyár vonalon KÖF 22 kv-os légvezeték átépítésének előzetes vizsgálati eljárása Az ügy iktató száma: 7161/2016.

Részletesebben

KÖZLEMÉNY. környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról

KÖZLEMÉNY. környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról KÖZLEMÉNY környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról Az ügy tárgya: Barcs Város Önkormányzat által tervezett Vasfüggöny kerékpárút, Barcs- Drávatamási összekötő szakasz létesítésének előzetes vizsgálati

Részletesebben

KÖZLEMÉNY. környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról

KÖZLEMÉNY. környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról KÖZLEMÉNY környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról Az ügy tárgya: Kaposfői Mezőgazdasági Kft. 8696 Táska 067/1, 067/2, 067/3, 065/3 hrsz. alatti ingatlanon kiszolgáló konténer, üvegház, termálvízkút

Részletesebben

KÖZLEMÉNY. környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról

KÖZLEMÉNY. környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról KÖZLEMÉNY környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról Az ügy tárgya: A CALAMITES Kft. Máza-dél, Váralja-dél mélyművelésű bányaüzem összevont környezeti hatásvizsgálati és egységes környezethasználati

Részletesebben

Zamárdi Polgármesteri Hivatal KÖZLEMÉNY

Zamárdi Polgármesteri Hivatal KÖZLEMÉNY Zamárdi Polgármesteri Hivatal 8621 Zamárdi, Szabadság tér 4. Telefon: 84/348-400, 348-711. Fax: 84/349-147. E-mail: titkarsag@zamardi.hu KÖZLEMÉNY hatósági eljárás megindulásáról Az ügy tárgya: Sziget

Részletesebben

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal KÖZLEMÉNY KÖRNYEZETI HATÁSVIZSGÁLATRÓL [314/2005. (XII.25.) Korm. rendelet] Ügy száma, tárgya: JN/KTF/04629/2016.; A Tisza hullámtér - Nagyvízi meder vízszállító

Részletesebben

Kaposvári Járási Hivatal

Kaposvári Járási Hivatal Kaposvári Járási Hivatal KÖZLEMÉNY környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról Az ügy tárgya: Fitoprodukt Kft. Mernye külterület, 090/3., 091. hrsz-ú ingatlanon lévő sertéstelep összevont környezeti

Részletesebben

KÖZLEMÉNY. környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról

KÖZLEMÉNY. környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról KÖZLEMÉNY környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról Az ügy tárgya: Mohácsi Duna-híd környezeti hatásvizsgálati eljárása Az ügy iktató száma: 13704/2015., 218/2016. Az eljárás megindításának napja:

Részletesebben

HIRDETMÉNY. A tárgyi dokumentáció elbírálása BO-08/KT/8915/2017. iktatószámon folyamatban van.

HIRDETMÉNY. A tárgyi dokumentáció elbírálása BO-08/KT/8915/2017. iktatószámon folyamatban van. Ügyiratszám: BO-08/KT/8915-4/2017. Ügyintéző: Cseppely Vivien Tárgy: A MOL Nyrt. (Budapest) és a MOL Petrolkémia Zrt (Tiszaújváros) megbízásából, a BGT Hungária Környezettechnológiai Kft. által elkészített

Részletesebben

HIRDETMÉNY. A tárgyi dokumentáció elbírálása BO-08/KT/8708/2017. iktatószámon folyamatban van.

HIRDETMÉNY. A tárgyi dokumentáció elbírálása BO-08/KT/8708/2017. iktatószámon folyamatban van. Ügyiratszám: BO-08/KT/8708-4/2017. Ügyintéző: Cseppely Vivien Tárgy: A MOL Nyrt. (Budapest) és a MOL Petrolkémia Zrt (Tiszaújváros) megbízásából, a BGT Hungária Környezettechnológiai Kft. által elkészített

Részletesebben

Veszprémi Járási HivatalA

Veszprémi Járási HivatalA Veszprémi Járási HivatalA K Ö Z L E M É N Y A Veszprém Megyei Kormányhivatal Veszprémi Járási Hivatalánál (továbbiakban: Veszprémi Járási Hivatal) a Dunántúli Regionális Vízmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Részletesebben

KÖZLEMÉNY. környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról

KÖZLEMÉNY. környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról KÖZLEMÉNY környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról Az ügy tárgya: Siklós I. (Rózsabánya) mészkő védnevű bányatelken folytatott bányászati tevékenység környezeti hatásvizsgálati eljárása Az ügy

Részletesebben

ADÓ ÜGYTÍPUSOK FELSOROLÁSA ÜGYINTÉZŐK SZERINT. Gépjárműadó kivetés. ügyintéző. Ügyintézés helyszíne. telefon / mellék: . Fodorné Kiss Bernadett

ADÓ ÜGYTÍPUSOK FELSOROLÁSA ÜGYINTÉZŐK SZERINT. Gépjárműadó kivetés. ügyintéző. Ügyintézés helyszíne. telefon / mellék:  . Fodorné Kiss Bernadett ADÓ ÜGYTÍPUSOK FELSOROLÁSA ÜGYINTÉZŐK SZERINT Gépjárműadó kivetés ügyintéző Ügyintézés helyszíne telefon / mellék: e-mail Fodorné Kiss Bernadett II. épület 6. szoba 06 (23) 535-710/140 ado.o@budakeszi.hu

Részletesebben

Tárgy: Értesítés eljárás megindításáról Ügyintéző: Melléklet:

Tárgy: Értesítés eljárás megindításáról Ügyintéző: Melléklet: Ügyszám: 6513-4/2018. Tárgy: Értesítés eljárás megindításáról Ügyintéző: Kánya László Melléklet: Közlemény + kérelem Telefon mellék: (42) 598-930 /223 http://ftvktvf.zoldhatosag.hu/6513-2018 Varga Zoltán

Részletesebben

KÖZLEMÉNY. környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról

KÖZLEMÉNY. környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról KÖZLEMÉNY környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról Az ügy tárgya: Vízvár-10 és Vízvár-29 kutak termelésbe állításának, Vízvár-É-4F, Vízvár-10 és Vízvár-29 jelű gázkutak Vízvár gyűjtőállomás és

Részletesebben

Adóbehajtás. ügyintéző. ügyintézés helyszíne. telefon / mellék: . Tamás Andrea. II. épület 6. iroda 06 (23) /178.

Adóbehajtás. ügyintéző. ügyintézés helyszíne. telefon / mellék:  . Tamás Andrea. II. épület 6. iroda 06 (23) /178. Adóbehajtás ügyintéző ügyintézés helyszíne telefon / mellék: e-mail Tamás Andrea II. épület 6. iroda 06 (23) 535-710/178 ado.o@budakeszi.hu 1 / 11 ADÓK MÓDJÁRA BEHAJTANDÓ TARTOZÁSOK ÜGYINTÉZÉSE a. Közigazgatási

Részletesebben

A települési önkormányzat jegyzőjének közreműködése a komplex környezetvédelmi hatósági eljárásokban

A települési önkormányzat jegyzőjének közreműködése a komplex környezetvédelmi hatósági eljárásokban A települési önkormányzat jegyzőjének közreműködése a komplex környezetvédelmi hatósági eljárásokban Dél-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség 2011. június 8. dr. Jeges-Varga

Részletesebben

Médiaszolgáltatás Szabályozás Főosztály Ügyiratszám: 15611-3/2011. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. Végzése

Médiaszolgáltatás Szabályozás Főosztály Ügyiratszám: 15611-3/2011. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. Végzése Médiaszolgáltatás Szabályozás Főosztály Ügyiratszám: 15611-3/2011. Pályáztatási és Jogi Osztály Ügyintéző: dr. Szalai Anita Telefon: (06-1) 4577-959 Tárgy: értesítés eljárás megindításáról és hiánypótlásra

Részletesebben

Tárgy: Értesítés eljárás megindításáról Ügyintéző: Melléklet: Közlemény + Kérelem és mellékletei Telefon mellék:

Tárgy: Értesítés eljárás megindításáról Ügyintéző: Melléklet: Közlemény + Kérelem és mellékletei Telefon mellék: Ügyszám: 5690-3/2018. Tárgy: Értesítés eljárás megindításáról Ügyintéző: Kánya László Melléklet: Közlemény + Kérelem és mellékletei Telefon mellék: (42) 598-930 /223 (http://ftvktvf.zoldhatosag.hu/5690-2018)

Részletesebben

Töltőtelepítés, illetve üzemeltetés engedélyeztetési eljárás

Töltőtelepítés, illetve üzemeltetés engedélyeztetési eljárás Töltőtelepítés, illetve üzemeltetés engedélyeztetési eljárás Az alábbiakban összegyűjtöttük az elektromos gépjármű energiatárolójának villamos energiával történő töltésére alkalmas töltőállomás telepítésének,

Részletesebben

KÖZLEMÉNY. környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról

KÖZLEMÉNY. környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról KÖZLEMÉNY környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról Az ügy tárgya: Ötvöskónyi 0114/2 és 0114/3 hrsz. alatti ingatlanokon tervezett turisztikai beruházás előzetes vizsgálati eljárása Az ügy iktató

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2. 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Ikt. szám: 4020-1/1/2011.II.

Részletesebben

ADÓ ELENGEDÉSÉRE, MÉRSÉKLÉSÉRE, RÉSZLETFIZETÉSRE VONATKOZÓ HATÁROZATOK

ADÓ ELENGEDÉSÉRE, MÉRSÉKLÉSÉRE, RÉSZLETFIZETÉSRE VONATKOZÓ HATÁROZATOK ADÓ ELENGEDÉSÉRE, MÉRSÉKLÉSÉRE, RÉSZLETFIZETÉSRE VONATKOZÓ HATÁROZATOK a. Építményadó mentesség b. Gépjármű adómentesség c. Iparűzési adó elengedése, illetve mérséklése d. Talajterhelési díj megfizetése

Részletesebben

KÖZLEMÉNY. környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról

KÖZLEMÉNY. környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról KÖZLEMÉNY környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról Az ügy tárgya: A Kutasi Mezőkert Zrt. Segesd 0370/1 hrsz. alatti telephelyen történő trágyatároló, szalmatároló, terményszárító, terménytároló

Részletesebben

Veszprémi Járási HivatalA K Ö Z L E M É N Y

Veszprémi Járási HivatalA K Ö Z L E M É N Y Veszprémi Járási HivatalA K Ö Z L E M É N Y A Veszprém Megyei Kormányhivatal Veszprémi Járási Hivatalánál (továbbiakban: Veszprémi Járási Hivatal) a Divinus Yacht Club Kft. (4032 Debrecen, Nagyerdei körút

Részletesebben

DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS JEGYZŐJE. DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL Műszaki Osztály -700 Fax: (52)

DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS JEGYZŐJE. DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL Műszaki Osztály -700 Fax: (52) DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS JEGYZŐJE DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL Műszaki Osztály -700 Fax: (52) 517-804 Iktatószám: MŰSZ-3410/2017 Ügyiratszám (ÉTDR azonosító): 201500079765 Ügyintéző:

Részletesebben

Fontos tudnivalók: Az építésügyi hatóság az Étv. 48. (2) bekezdés a)-d) pontjában meghatározott jogszerűtlen Jogszerűtlen az építési tevékenység, ha

Fontos tudnivalók: Az építésügyi hatóság az Étv. 48. (2) bekezdés a)-d) pontjában meghatározott jogszerűtlen Jogszerűtlen az építési tevékenység, ha Ügy típusa: Fennmaradási engedélyezési eljárás Jogszabály: 312/2012. (XI.8.) Kormányrendelet Fontos tudnivalók: Az építésügyi hatóság az Étv. 48. (2) bekezdés a)-d) pontjában meghatározott jogszerűtlen

Részletesebben

HATÁROZAT. Helység fekvés hrsz. Művelési ág Kivett töltés, Kivett udvar, erdő,

HATÁROZAT. Helység fekvés hrsz. Művelési ág Kivett töltés, Kivett udvar, erdő, ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím : 9002 Győr, Pf. 471.

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. Az intézett hatósági ügy megnevezése: Bányaszolgalommal kapcsolatos eljárások

TÁJÉKOZTATÓ. Az intézett hatósági ügy megnevezése: Bányaszolgalommal kapcsolatos eljárások TÁJÉKOZTATÓ A Fejér Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: hivatal) joghatóságába, hatáskörébe és illetékességébe tartozó közigazgatási ügyek intézéséről A hivatal illetékességi területe: Fejér megye Az

Részletesebben

Ügytípus megnevezése. Telepengedély kiadása iránti kérelem

Ügytípus megnevezése. Telepengedély kiadása iránti kérelem Ügytípus megnevezése Telepengedély kiadása iránti kérelem A telepengedély kiadására irányuló kérelmet a telep létesítési helye szerinti illetékes jegyzőnél, az arra rendszeresített formanyomtatványon kell

Részletesebben

Tárgy: KÜJ: KTJ: HAT ÁROZAT

Tárgy: KÜJ: KTJ: HAT ÁROZAT Iktatószám: 14053-4/2015. Ügyintéző: Biczó Zsolt dr. Ötvös Tünde Telefon: 72/567-143 Tárgy: KÜJ: KTJ: HAT ÁROZAT IPARK Pécs Kft., Déli Ipari Park (152,6927 ha) környezetvédelmi engedélyének módosítása

Részletesebben

K É R E L E M. Súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményei ügyében KÉRJÜK NYOMTATOTT NAGYBETŰKKEL, OLVASHATÓAN KITÖLTENI!

K É R E L E M. Súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményei ügyében KÉRJÜK NYOMTATOTT NAGYBETŰKKEL, OLVASHATÓAN KITÖLTENI! (Átvétel: Szignó: Előzmény: ) K É R E L E M Súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményei ügyében KÉRJÜK NYOMTATOTT NAGYBETŰKKEL, OLVASHATÓAN KITÖLTENI! KÉRELMEZŐ ADATAI: Név: Születéskori

Részletesebben

Veszprémi Járási Hivatala. Ügyiratszám: VE-09Z/ /2018. Tárgy: Közlemény Ügyintéző: Hiv. szám: - Telefon: 88/ Melléklet: -

Veszprémi Járási Hivatala. Ügyiratszám: VE-09Z/ /2018. Tárgy: Közlemény Ügyintéző: Hiv. szám: - Telefon: 88/ Melléklet: - Veszprémi Járási Hivatala Ügyiratszám: VE-09Z/07877-04/2018. Tárgy: Közlemény Ügyintéző: Hiv. szám: - Telefon: 88/550-878 Melléklet: - K Ö Z L E M É N Y A Veszprém Megyei Kormányhivatal Veszprémi Járási

Részletesebben

KÜJ: KTJ: HATÁROZAT. állapítom meg.

KÜJ: KTJ: HATÁROZAT. állapítom meg. Iktatószám: Előadó: 5581-6/2015. Simó Boglárka Tárgy: A Concordia Zrt. által üzemeltetett Marcali, Ipartelep utca 2. szám alatti üzemi létesítmény zajkibocsátási határérték megállapítása KÜJ: KTJ: 100208339

Részletesebben

Zenés, táncos rendezvények engedélyezése Tájékoztató

Zenés, táncos rendezvények engedélyezése Tájékoztató BUDAPEST FŐVÁROS I. KERÜLET BUDAVÁRI POLGÁRMESTERI HIVATAL Víziváros Vár Krisztinaváros Tabán - Gellérthegy 1014 Budapest, Kapisztrán tér 1., Levélcím: 1250 Budapest, Pf. 35., Tel: 458-3000, Fax:458-3091

Részletesebben

Fejér Megyei Kormányhivatal

Fejér Megyei Kormányhivatal Fejér Megyei Kormányhivatal K Ö Z L E M É N Y A Fejér Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztályán (a továbbiakban: Környezetvédelmi Hatóság) KTF-19568/2016. ügyszámon Flier Nikolett

Részletesebben

Szálláshely üzemeltetési és nem üzleti célú közösségi szabadidős szálláshely-szolgáltatás eljárás

Szálláshely üzemeltetési és nem üzleti célú közösségi szabadidős szálláshely-szolgáltatás eljárás Szálláshely üzemeltetési és nem üzleti célú közösségi szabadidős szálláshely-szolgáltatás eljárás I. Szálláshely üzemeltetés: A szálláshely-üzemeltetési engedély kiadása iránti eljárás kérelemre indul.

Részletesebben

BEJEGYZETT ÉLETTÁRSI KAPCSOLAT LÉTESÍTÉSE MAGYARORSZÁGON, NEM MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGÚ SZEMÉLYEK ESETÉN

BEJEGYZETT ÉLETTÁRSI KAPCSOLAT LÉTESÍTÉSE MAGYARORSZÁGON, NEM MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGÚ SZEMÉLYEK ESETÉN 1. Hatáskörrel rendelkező szerv megnevezése: Nógrád Megyei Kormányhivatal 2. Illetékességi terület: Nógrád megye 3. Ügyfélfogadás ideje: Hétfő Csütörtök: 8 00-16 30 Péntek: 8 00-14 00 4. Ügyintéző és elérhetőség:

Részletesebben

KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG

KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG Kérjük, vá laszában hivatkozzon iktatószá munkra! Ikt. sz.: KTVF: 1957-10/2010. Tárgy: Szentendre, Északi Vízmű vízbázis védőterület

Részletesebben

Veszprémi Járási HivatalA

Veszprémi Járási HivatalA Veszprémi Járási HivatalA Ügyiratszám: VE-09/KTF/01021-03/2019. Tárgy: Közlemény Ügyintéző: Stéger Ferenc Hiv. szám: - Telefon: 88/550-899 Melléklet: - K Ö Z L E M É N Y A Veszprém Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvári Járási Hivatala

Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvári Járási Hivatala Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvári Járási Hivatala KÖZLEMÉNY A Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvári Járási Hivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztályán (a továbbiakban: Környezetvédelmi

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye Részben zárt térben Szabad téren

H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye Részben zárt térben Szabad téren CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 105475-1-7/2015. Ügyintéző: dr. Kisgyörgyei Ágnes Tel.: +36 (62) 553-060/44255 Tárgy: Sajt-Expressz Kft, Kecskemét zajkibocsátási határérték megállapítása H

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 É R T E S Í T É S

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 É R T E S Í T É S NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Ikt. szám: 1-2/14/2015. Mőszaki ea.:

Részletesebben

HIRDETMÉNYE. környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról

HIRDETMÉNYE. környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról HIRDETMÉNYE környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról Az ügy tárgya: Kaposvár - Fonyód (9+46 hm 536+32 hm) vasútvonal felújításához kapcsolódó kivitelezési munkálatok során a zajterhelési határérték

Részletesebben

OKTATÁSI IGAZGATÁS. 6. Ügyintézéshez szükséges dokumentum: I. fokú eljárási iratok, fellebbezés

OKTATÁSI IGAZGATÁS. 6. Ügyintézéshez szükséges dokumentum: I. fokú eljárási iratok, fellebbezés 1. Hatáskörrel rendelkező szerv megnevezése: Nógrád Megyei Kormányhivatal 2. Illetékességi terület: Nógrád megye 3. Ügyfélfogadás ideje: Hétfő-Csütörtök: 8 00-16 30 Péntek: 8 00-14 00 4. Ügyintéző és elérhetőség:

Részletesebben

Fejér Megyei Kormányhivatal

Fejér Megyei Kormányhivatal Fejér Megyei Kormányhivatal K Ö Z L E M É N Y A Fejér Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztályán (a továbbiakban: Környezetvédelmi Hatóság) KTF-9256/2016. ügyszámon a PÁK-TO

Részletesebben

Tárgy: Déli Áramlat gázvezeték környezeti hatásvizsgálati eljárása

Tárgy: Déli Áramlat gázvezeték környezeti hatásvizsgálati eljárása Iktatószám: VAV/KTF/5429-2/2015. Jogi elıadó: dr. Kulcsár Zsanett Mőszaki elıadó: Erhardt Ildikó Tárgy: Déli Áramlat gázvezeték környezeti hatásvizsgálati eljárása Értesítés eljárás megindításáról Fıosztályunkon

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471.

Részletesebben

Az élelmiszerlánc hatósági felügyeletének új rendszere

Az élelmiszerlánc hatósági felügyeletének új rendszere FÖLDMŰVELÉSÜGYI MINISZTÉRIUM Az élelmiszerlánc hatósági felügyeletének új rendszere Dr. Gombos Zoltán főosztályvezető Élelmiszerlánc-felügyeleti Főosztály 2017. április 26. Előzmény Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztési

Részletesebben

Napelemes háztartási méretű kiserőművek és Napelemes kiserőművek

Napelemes háztartási méretű kiserőművek és Napelemes kiserőművek Napelemes háztartási méretű kiserőművek és Napelemes kiserőművek Tematika: Háztartási méretű kiserőművek (HMKE), kiserőművek A napelemes erőmű létesítésének főbb elemei Létesítés, üzembehelyezés Erőmű

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye

H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 107549-1-3/2016. Ügyintéző: dr. Séra Judit Bakacsi Judit Tel.: +36 (62) 553-060/44253 Tárgy: CE GLASS Zrt. Szatymaz zajkibocsátási határérték megállapítása H

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye. Baromfinevelés Légtechnikai gépek Zárt térben

H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye. Baromfinevelés Légtechnikai gépek Zárt térben CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 107032-1-8/2015. Ügyintéző: dr. Kisgyörgyei Ágnes Tel.: +36 (62) 553-060/44255 Tárgy: Szalai László, Kunfehértó zajkibocsátási határérték megállapítása H A T

Részletesebben

Kaposvári Járási Hivatal

Kaposvári Járási Hivatal Kaposvári Járási Hivatal KÖZLEMÉNY környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról Az ügy tárgya: Szántód, 1163 hrsz.-ú ingatlanra tervezett Balaland beruházás tárgyában indult előzetes vizsgálati eljárás

Részletesebben

Vízjogi üzemeltetési engedélyezés. Kérelem benyújtása, tartalmi követelményei

Vízjogi üzemeltetési engedélyezés. Kérelem benyújtása, tartalmi követelményei Vízjogi üzemeltetési engedélyezés Kérelem benyújtása, tartalmi követelményei Vízhasználat gyakorlásához, vízilétesítmény használatbavételéhez (a továbbiakban: üzemeltetéshez) szükséges vízjogi üzemeltetési

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye. Részben szabadtéren

H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye. Részben szabadtéren CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 105918-1-8/2015. Ügyintéző: dr. Séra Judit Bakacsi Judit Tel.: +36 (62) 553-060/44253 Tárgy: D.H. INTERTRADE Kft. Csongrád zajkibocsátási határérték megállapítása

Részletesebben

FÜGGŐ HATÁLYÚ HATÁROZAT

FÜGGŐ HATÁLYÚ HATÁROZAT 1 BALATONFÜREDI JÁRÁSI HIVATAL Ügyiratszám: VE-03D/EH/00607-3/2017. Ügyintéző: Mics Márta / Simon Zoltán Telefon: 87/795-078 Tárgy: Balatonszepezd, 1457/1 hrsz-ú ingatlanon strand fogadó épület építési

Részletesebben

K Ö Z L E M É N Y Veszprém Megyei Kormányhivatal Veszprémi Járási Hivatala

K Ö Z L E M É N Y Veszprém Megyei Kormányhivatal Veszprémi Járási Hivatala K Ö Z L E M É N Y A Fejér Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztályán 20673/2016. ügyszámon közigazgatási hatósági eljárás indult Biomass Környezetvédelmi, Szolgáltató Kft. (székhely:

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS GYÁMHIVATAL

SZOCIÁLIS ÉS GYÁMHIVATAL SZOCIÁLIS ÉS GYÁMHIVATAL 9022 Győr, Türr István utca 1. - 9020 Győr Pf.: 36 - Telefn: +36 (96) 326-244; 326-453 - Fax: +36 (96) 518-220 E-mail: gyamhivatal@gyrkzig.hu - Hnlap: www.gyrkzig.hu 2 Államigazgatási

Részletesebben

Kardos Sándor igazgató megbízásából

Kardos Sándor igazgató megbízásából A l s ó - T i s z a - v i d é k i K ö r n y e z e t v é d e l m i, T e r m é s z e t v é d e l m i é s V í z ü g y i F e l ü g y e l ő s é g K i r e n d e l t s é g e 52869-1-17/2008 Tárgy: Hirdetmény

Részletesebben

Ügy típusa: Bontási engedélyezési eljárás Jogszabály: 312/2012. (XI.8.) Kormányrendelet

Ügy típusa: Bontási engedélyezési eljárás Jogszabály: 312/2012. (XI.8.) Kormányrendelet Ügy típusa: Bontási engedélyezési eljárás Jogszabály: 312/2012. (XI.8.) Kormányrendelet Fontos tudnivalók: Bontási engedély alapján végezhető a bontási tevékenység, ha: műemléket érint, helyi építészeti

Részletesebben

VÉGZÉS KÖZLEMÉNY. hirdetményi úton történő közlésének elrendelése

VÉGZÉS KÖZLEMÉNY. hirdetményi úton történő közlésének elrendelése DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐJE DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL HATÓSÁGI FŐOSZTÁLY, Igazgatási Osztály, Vállalkozási Csoport 4026 Debrecen, Kálvin tér 11. Tel: 52/517-700

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Jogi ea: Műszaki ea.: 4938-2/1/2014./I.

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. 4. A telephelyen pékség üzemel. A technológiához tartozó zajforrások: hűtőaggregát, tehergépjárművek. A zajforrás működési helye

H A T Á R O Z A T. 4. A telephelyen pékség üzemel. A technológiához tartozó zajforrások: hűtőaggregát, tehergépjárművek. A zajforrás működési helye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 107353-1-5/2015. Ügyintéző: dr. Balthazár Éva Sipos László Tel.: +36 (62) 553-060/44145 Tárgy: Rónasági Pékség Kft., Mindszent zajkibocsátási határérték megállapítása

Részletesebben

Vízjogi létesítési engedélyezés. Kérelem benyújtása, tartalmi követelményei

Vízjogi létesítési engedélyezés. Kérelem benyújtása, tartalmi követelményei Vízjogi létesítési engedélyezés Kérelem benyújtása, tartalmi követelményei A vízimunka elvégzéséhez, vízilétesítmény megépítéséhez (átalakításához, megszüntetéséhez) szükséges vízjogi létesítési engedélyt

Részletesebben

151/2009. (VII. 23.) Korm. rendelet

151/2009. (VII. 23.) Korm. rendelet 151/2009. (VII. 23.) Korm. rendelet a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet módosításáról A környezet védelmének

Részletesebben

Építésügyi, Hatósági, Oktatási és Törvényességi Felügyeleti Főosztály Építésügyi Osztály

Építésügyi, Hatósági, Oktatási és Törvényességi Felügyeleti Főosztály Építésügyi Osztály II. Tevékenységre, működésre vonatkozó adatok 4. Államigazgatási, önkormányzati, és egyéb hatósági ügyekben ügycsoportonként (ügytípusonként) és eljárástípusonként a hatáskörrel rendelkező szerv megnevezése,

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u Pf.

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u Pf. NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2. 9701 Pf.: 183 Szám: 1326-7/1/2011./I. Jogi ea.: dr. Harkay Katalin 94/506-719 Műszaki ea.:

Részletesebben

Hatáskörrel rendelkező szerv. Pest Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály Budapest, Mészáros u.

Hatáskörrel rendelkező szerv. Pest Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály Budapest, Mészáros u. Fokozottan védett állatfajok esetén a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 43. (2) bekezdése alapján engedélyköteles tevékenység engedélyezése. Hatáskörrel rendelkező szerv Pest Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvári Járási Hivatala

Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvári Járási Hivatala Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvári Járási Hivatala + K Ö Z L E M É N Y A Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvári Járási Hivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztályán (a továbbiakban:

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. módosítom: I. Az engedély 2. oldalán a Fő tevékenység felsorolás az alábbira változik:

H A T Á R O Z A T. módosítom: I. Az engedély 2. oldalán a Fő tevékenység felsorolás az alábbira változik: CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL SZEGEDI JÁRÁSI HIVATALA KTO-azonosító: 16881-8-40/2017. Ügyiratszám: CS-06Z/01/02716-5/2017. Ügyintéző: dr. Kiss Renáta Retek Zoltán Tel.: +36 (62) 681-673 Tárgy: MARS Magyarország

Részletesebben

EZ AZ ELŐTERJESZTÉS A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI

EZ AZ ELŐTERJESZTÉS A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI A Kormány /2007. (...) Korm. r e n d e l e t e az Észak-atlanti Szerződés Szervezete Biztonsági Beruházási Programja keretében kiírásra kerülő pályázatokon való részvételi jogosultság feltételeiről, a

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. Házszám

H A T Á R O Z A T. Házszám CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: CSZ/01/6562-8/2016. KTFO-azonosító: 109856-1-6/2016. Ügyintéző: dr. Balthazár Éva Retek Zoltán Tel.: +36 (62) 681-673 Tárgy: Mindszent Város Önkormányzata, Mindszenti

Részletesebben

314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet

314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 1. oldal 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról A Kormány a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995.

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A zajkibocsátási A védendő épület határérték, db Építményjegyzék szerinti besorolása száma

H A T Á R O Z A T. A zajkibocsátási A védendő épület határérték, db Építményjegyzék szerinti besorolása száma CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL SZEGEDI JÁRÁSI HIVATALA KTO-azonosító: 112648-1-6/2017. Ügyiratszám: CSZ/01/16626-8/2016. Ügyintéző: dr. Balthazár Éva Bakacsi Judit Tel.: +36 (62) 681-673 Tárgy: Euro-Chicken

Részletesebben

Dél-dunántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség

Dél-dunántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség Dél-dunántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség mint I. fokú hatóság KÖZLEMÉNY környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról Az ügy tárgya: A MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. által

Részletesebben

KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG

KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG Kérjük, vá laszában hivatkozzon iktatószá munkra! Ikt. sz.: KTVF: 1608-8/2011. Tárgy: Az Omninvest Kft. Pilisborosjenő, Fő u.

Részletesebben

Egy hazai naperőmű tapasztalatai

Egy hazai naperőmű tapasztalatai METÁR konferencia, MVM székház 2016. október 11. Egy hazai naperőmű tapasztalatai Gaál József ügyvezető PV erőmű projekt szabályozási környezete 232/2015. (VIII. 20.) Korm. rendelet A költségvetési intézmények

Részletesebben

335-11/2016 Székelyhidi Ferenc 226

335-11/2016 Székelyhidi Ferenc 226 Ügyszám: Ügyintéző: Telefon mellék: 335-11/2016 Székelyhidi Ferenc 226 Tárgy: Az Újfehértó és Térsége Komplex Hulladékhasznosító ZRt. (4244 Újfehértó, Bartók Béla u. 7.) Újfehértó, 08/34 hrsz.-ú ingatlanon

Részletesebben

Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elsőfokú vízügyi és vízvédelmi hatóság

Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elsőfokú vízügyi és vízvédelmi hatóság Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elsőfokú vízügyi és vízvédelmi hatóság Előadás tartalma 1. A Ket. és az anyagi jogszabályok 2. Eljárásrend vízjogi engedélyezéshez 3. Ügyintézési

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYEL HATÁROZAT

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYEL HATÁROZAT ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYEL SÉG 9021 Gyÿr, Árpád u. 28-32. Levélcím : 9002 Gyÿr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024

Részletesebben

KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG

KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG Kérjük, vá laszában hivatkozzon iktatószá munkra! Ikt. sz.: KTVF: 9249-3/2012. Tárgy: Budapest XIX. kerület, Hoffher Albert

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség H A T Á R O Z A T

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség H A T Á R O Z A T Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Üi.szám: 76.735-1-10/2010. Ea: dr. Balthazár Éva Filakné Enyedi Andrea Tárgy: EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft., Szeged, el zetes

Részletesebben

Tárgy: Mell.: A közzététel időpontja a felügyelőségi honlapon (http://nydtktvf.zoldhatosag.hu) történő megjelenés napja: augusztus 4.

Tárgy: Mell.: A közzététel időpontja a felügyelőségi honlapon (http://nydtktvf.zoldhatosag.hu) történő megjelenés napja: augusztus 4. NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2. 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Jogi ea.: : Műszaki ea.:

Részletesebben

314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról

314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról A rendelet hatálya kiterjed az 1-3. számú mellékletben - kivéve a 2. számú melléklet

Részletesebben

KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG

KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG Kérjük, vá laszában hivatkozzon iktatószá munkra! Ikt. sz.: KTVF: 2977-27/2010. Tárgy: A GE Hungary Kft. Budapest, Váci út 77.

Részletesebben

Telepengedélyezési és bejelentés kötelezett ipari tevékenységi ügyek

Telepengedélyezési és bejelentés kötelezett ipari tevékenységi ügyek Telepengedélyezési és bejelentés kötelezett ipari tevékenységi ügyek Ügyleírás A telepengedély, illetve a telep létesítésének bejelentése alapján gyakorolható egyes termelő és egyes szolgáltató tevékenységekről,

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. - Városstratégiai és Környezetvédelmi Bizottsághoz -

E L Ő T E R J E S Z T É S. - Városstratégiai és Környezetvédelmi Bizottsághoz - NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA FŐÉPÍTÉSZI OSZTÁLY 4401 NYÍREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-550; FAX: +36 42 310-647 E-MAIL: VERES.ISTVAN@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám:

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Szám: 72.224-1-4/2010. Ea.: Dr. Kiss Renáta Bánfi Szabolcs (táj- és természetvéd.) Tóth Lajos (víz- és talajvéd. + összefogó)

Részletesebben

A Kormány 277/2016. (IX. 15.) Korm. rendelete a szélerőművekre vonatkozó szabályok módosításáról

A Kormány 277/2016. (IX. 15.) Korm. rendelete a szélerőművekre vonatkozó szabályok módosításáról A Kormány 277/2016. (IX. 15.) Korm. rendelete a szélerőművekre vonatkozó szabályok módosításáról A Kormány az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. (1) bekezdés

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzata Képviselő-testületének augusztus 24-én tartandó rendkívüli ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzata Képviselő-testületének augusztus 24-én tartandó rendkívüli ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. augusztus 24-én tartandó rendkívüli ülésére Az előterjesztés tárgya: Komló külterület 0289 hrsz.-ú ingatlan hasznosítása

Részletesebben

K Ö Z L E M É NY. Közlemény eljárás megindításáról. Ügyiratszám: Ügyintéző: Telefon: BE-02/ 20/ /2019. Kopcsákné Lakatos Ildikó (66)

K Ö Z L E M É NY. Közlemény eljárás megindításáról. Ügyiratszám: Ügyintéző: Telefon: BE-02/ 20/ /2019. Kopcsákné Lakatos Ildikó (66) Ügyiratszám: Ügyintéző: Telefon: BE-02/ 20/50274-010/2019. Kopcsákné Lakatos Ildikó (66) 362-944 Tárgy: Közlemény eljárás megindításáról K Ö Z L E M É NY A Békés Megyei Kormányhivatal Békéscsabai Járási

Részletesebben

1. A zajforrás hatásterületén elhelyezkedő ingatlanok felsorolása és határértékek megállapítása: Székesfehérvár, Házszám

1. A zajforrás hatásterületén elhelyezkedő ingatlanok felsorolása és határértékek megállapítása: Székesfehérvár, Házszám Hatósági Főosztály Környezetvédelmi Iroda 8000 Székesfehérvár, Városház tér 2. Telefon: (22) 537-170 E-mail: kis.regina@pmhiv.szekesfehervar.hu Szám: 110.674/3/2018. Tárgy: Goodwin Kft. (2013 Pomáz, Gábor

Részletesebben

Másodfokú építésügyi szakhatósági eljárás telekalakítási engedélyezés során... 34

Másodfokú építésügyi szakhatósági eljárás telekalakítási engedélyezés során... 34 Állattartás és állatvédelem (jogorvoslat)... 1 Bányaszolgalom... 3 Birtokvédelem (jogorvoslat)... 5 Fakivágás (jogorvoslat)... 7 Fellebbezési eljárás ügymenete bontási engedélyezési ügyekben... 10 Fellebbezési

Részletesebben

Tárgy: Melléklet: A közhírré tétel időtartama 21 nap, amelybe a kifüggesztés és a levétel napja nem számítandó bele.

Tárgy: Melléklet: A közhírré tétel időtartama 21 nap, amelybe a kifüggesztés és a levétel napja nem számítandó bele. Ügyszám: Ügyintéző: Telefon: 6417-4/2019. Linczer Norbert. (42) 598-930/221 Tárgy: Melléklet: Értesítés eljárás megindításáról Közlemény + kérelem http://ftvktvf.zoldhatosag.hu/6417-2019 Nyíregyháza Megyei

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI BÉRLAKÁSBA TÖRTÉNŐ BEFOGADÁS

ÖNKORMÁNYZATI BÉRLAKÁSBA TÖRTÉNŐ BEFOGADÁS 1041 Budapest, István út 14. 231-3179, Fax.: 231-3191 lakas.osztaly@ujpest.hu Hivatali ügyfélkapu elérhetőség: IVKERPMH, KRID: 701127129 Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat POLGÁRMESTERI HIVATAL

Részletesebben

Szám: /3/2013. Tárgy: A Magyar Telekom Távközlési Nyrt. (1541 Budapest) Nagykanizsa, Bartók B. u. 8. szám alatti ingatlanon lévő telefonközpont

Szám: /3/2013. Tárgy: A Magyar Telekom Távközlési Nyrt. (1541 Budapest) Nagykanizsa, Bartók B. u. 8. szám alatti ingatlanon lévő telefonközpont NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 2843-2/3/2013. Tárgy:

Részletesebben

Kereskedelmi ügyintézés

Kereskedelmi ügyintézés Kereskedelmi ügyintézés Ügyfélfogadási idő megegyezik a hivatal ügyfélfogadási idejével Ügyintézők Heizer Zoltán kereskedelmi ügyintéző Tel: 89/515-092 Pápa, Fő u. 5. fsz. 33. E-mail: heizerz@papa.hu Ügykörök

Részletesebben

MAGYAR ENERGIA HIVATAL 1081 BUDAPEST, KÖZTÁRSASÁG TÉR 7.

MAGYAR ENERGIA HIVATAL 1081 BUDAPEST, KÖZTÁRSASÁG TÉR 7. 1081 BUDAPEST, KÖZTÁRSASÁG TÉR 7. ÜGYSZÁM: VEFO-537/ /2009 ÜGYINTÉZŐ: Horváth Károly TELEFON: 06-1-459-7777; 06-1-459-7774 TELEFAX: 06-1-459-7764; 06-1-459-7766 E-MAIL: eh@eh.gov.hu; horvathk@eh.gov.hu

Részletesebben

Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség

Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség mint I. fokú hatóság 5000 Szolnok, Ságvári krt. 4. Tel.:(06 56) 423-422, 422-255, 375-111, 501-900 Fax: (06 56) 343-768 Postacím:

Részletesebben