A szerződések tipizálása a magyar magánjogban. I. A szerződések csoportosítása a magyar magánjogi szakirodalomban
|
|
- Judit Nagyné
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Papp Tekla A szerződések tipizálása a magyar magánjogban In: Homoki-Nagy Mária, Hajdú József (szerk.) Ünnepi kötet Dr. Czúcz Ottó egyetemi tanár 70. születésnapjára. 684 p. Szeged: Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, pp (Acta Universitatis Szegediensis. Acta Juridica et Politica; 79.) (ISBN: ) PAPP TEKLA Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar Európai Köz- és Magánjogi Tanszék tanszékvezető egyetemi tanár A szerződések tipizálása a magyar magánjogban I. A szerződések csoportosítása a magyar magánjogi szakirodalomban A magyar magánjogi irodalomban is megjelentek az európai jogokban tetten érhető jogügyletés szerződéstípus-csoportosítások, 1 alapvetően leképezve azokat, és inkább csak a korai szakirodalom alkalmazott sajátos megközelítéseket. Wenczel Gusztáv szerint a szerződéseket általában egyoldalúakra és kétoldalúakra, vagyis terhesekre, fő- és mellékszerződésekre, s tisztákra és feltételesekre szokás osztályozni. 2 Ezen kívül a megállapodásokat közönséges tartozásokkal járó szerződésekre és pénzbeli adóságokra is felosztotta. Az előbbieken belül tovább bontotta a csoportot abból a szempontból, hogy a tartozás keletkezése bizonyos anyagi feltételhez kötött (pl.: dolog átadása, lásd: letét, zálog, haszonkölcsön, kölcsön), vagy a tartozás keletkezéséhez csak a szerződő felek kölcsönös megegyezése kívántatik (pl.: személyek munkaerejét tárgyazó szerződések, meghatározás és ügyvitel egyéb nemei, használati jogot átruházó szerződések, tulajdont átruházó szerződések, közkereseti társaság). 3 A pénztartozásoknál Wenczel különbséget tett világos és homályos szerződések között, attól függően, hogy az összeg és az adós ismert volt-e, valamint írott és nem írott pénzbeli adósságok között is. 4 Zlinszky Imre a szerződések különböző nemei tekintetében az egy- és kétoldalú, valamint főés mellékszerződések (mint alapszerződés és annak módosított része) között különböztetett. 5 Katona Mór, Kiss Mór és Reiner János közös kötelmi jogi munkájukban osztályozták a szolgáltatásokat (pozitív és negatív; múló és tartós; lehető és lehetetlen; osztható és oszthatatlan; határozott és határozatlan; vagylagos kötelem; fajszerű vagy genericus kötelmek; pénzszolgáltatás) 6 és a szerződéseket: alakszerűre és nem alakszerűre, fő- és mellékszerződésekre (mint alapszerződésre és annak biztosítására szolgáló kontraktusokra, pl.: zálogszerződésre, kezességi szerződésre), egyoldalú vagy kétoldalú kötelezettséget szülő szerződésekre, ingyenes és visszterhes szerződésekre, consensualis és realis szerződésekre, abstract és materialis (causa nélküli és causalis) szerződésekre bontva őket. 7 1 Erről részletesen lásd PAPP TEKLA a szerződések tipizálása néhány európai szerződési jogban. In: AUER ÁDÁM et al. Atipikus szerződések. Szerk.: PAPP TEKLA, Opten Informatikai Kft., Budapest, pp. 2 WENCZEL GUSZTÁV A magyar magánjog rendszere. Atheneum, Budapest, p. 3 WENCZEL pp. 4 WENCZEL pp. 5 ZLINSZKY IMRE A magyar magánjog mai érvényében, különös tekintettel a gyakorlat igényeire. Franklin Társulat, Budapest, pp. 6 KATONA MÓR KISS MÓR REINER JÁNOS Kötelmi jog. In: Magyar magánjog. Szerk.: FODOR ÁRMIN, Singer és Wolfner Kiadása, Budapes,; 1898; pp. 7 KATONA KISS REINER pp. 493
2 Raffay Ferencz csak a kötelmek csoportosítását végezte el úgy mint: egyoldalú és kétoldalú, együttes és egyetemleges, kikényszeríthető és ki nem kényszeríthető, igenleges és nemleges, egyszerű és összetett, osztható és oszthatatlan, határozott és határozatlan, utóbbin belül helyettesíthető, vagylagos és fajlagos, továbbá fő- és járulékos, tartós és múló -, 8 a szerződési szisztematizálása csak könyve tartalmi sorrendjéből állapítható meg. 9 Kolosváry Bálint a jogügyletből származó kötelmeket egyoldalú ígéretből és szerződésből eredeztethető kötelmekre osztotta fel, ez utóbbiakon belül visszaadásra irányuló szerződéseket (letét, kölcsön, haszonkölcsön), elidegenítésre irányuló kontraktusokat (ajándékozás, csere, adásvétel és különös esetei), bérszerződéseket (bérlet, haszonbérlet, munkabéri szerződés), társasági szerződést, ügyvitelre vonatkozó szerződést (megbízás és különös esetei), ellátásra és életjáradékra irányuló szerződéseket, a kötelem biztosítása és érvényesítési módja iránt kötött szerződéseket (kezességi szerződés, zálogszerződés, egyezség, tartozáselismerés, választottbíróság iránti szerződés) és szerencseszerződéseket (bíróilag érvényesíthetőre és bíróilag nem érvényesíthetőre bontva) különböztetett meg. 10 Nagy Ferenc és Kuncz Ödön a kereskedelmi ügyleteket sorolta be több szempont szerint: - az alanyi ügyeletek azok, melyek az ügyletet kötő személy kvalitásai szerint meghatározottak, pl.: bank- és pénzváltó ügyletek; - a tárgyi ügyletek azok, melyek az ügylet lényegéből fakadóan különböznek egymástól, pl.: biztosítások elvállalása, kereskedelmi vétel; - az alapügyletek azok, melyek iparszerű folytatása mindenkit kereskedővé tesz (pl.: értékpapírok vétele), míg a mellékügyletek csak feltételezik a kereskedői minőséget (pl.: segédszemélyzet felfogadása). 11 Szladits Károly a szolgáltatások (a kontraktusok közvetlen tárgya) fajai felől közelítette a szerződéseket: vagylagos és fajlagos kötelmeket, valamint pénztartozásokat meghatározva, 12 az egyes kötelemfajokon belül pedig tipizált (a szolgáltatás jellemző tárgya, illetve jogalapjuk szerint csoportosítva), atipikus és vegyes szerződéstípusokat felállítva. 13 Fehérváry Jenő a kötelmi ügyletek osztályozása keretében kötelemalapító, változtató és szüntető ügyleteket említ, azon belül a szerződéseket is a kötelem léte alapján felosztva (pl.: előszerződés, elengedés, újítás). A kötelem egzisztálásától függetlenül gyakori és ritka, fő- (önálló) és mellékszerződések (járulékos), valamint formális és formátlan kontraktusok között tett különbséget. 14 A kereskedelmi ügyeletek tipizálását is elvégezte Fehérváry a Kt és ai alapján, kereskedelmi alap- és mellékügyleteket (utóbbiak, amik kívül esnek a két előírás taxációján, de a kereskedelmi üzlet folytatásához tartoznak), tárgyi (feltétlen kereskedelmiek, az ügyletkötő alanyokra tekintet nélkül) és alanyi (ügyletkötő alanyra tekintettel minősülnek kereskedelminek, feltételesek), továbbá az alanyi csoporton belül egyoldalúan és kölcsönösen (mindkét fél részéről) kereskedelmi ügyletfajtákat megállapítva RAFFAY FERENC A magyar magánjog kézikönyve. Sziklai Henrik Kiadása, Eperjes, pp. 9 RAFFAY V-VI. pp.: kölcsön, haszonkölcsön, letét, adásvétel, adásvétel különös nemei, csere, ajándékozás, ellátási szerződés, életjáradék-szerződés, bérlet, haszonbérlet, szolgálati szerződés, vállalkozási szerződés, alkuszi szerződés, megbízás, társaság, egyezség, tartozáselismerés, elszámolás, utalvány, szerencseszerződés 10 KOLOSVÁRY BÁLINT A magyar magánjog tankönyve. II. kötet, Politzer-féle Könyvkiadóvállalat, Budapest, pp. 11 NAGY FERENC A magyar kereskedelmi jog kézikönyve. II. kötet, Arhenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt., Budapest, pp.; KUNCZ ÖDÖN A magyar kereskedelmi és váltójog vázlata. II. rész Grill Károly Kiadóvállalata, Budapest, pp. 12 SZLADITS KÁROLY A magyar magánjog vázlata. Grill Károly Könyvkiadóvállalata, Budapest, pp. 13 SZLADITS pp. 14 FEHÉRVÁRY JENŐ Magyar magánjog kistükre. Barkóczy László Könyvkiadóvállalata, Budapest, pp évi XXXVII. törvénycikk 16 FEHÉRVÁRY JENŐ Magyar kereskedelmi jog rendszere. Grill Károly Könyvkiadóvállalata, Budapest, pp., 287. p. 494
3 Szászy István a jogügyletek fajain belül egyoldalú és kétoldalú, konszenzuális és reál, heteronóm (amely tartalmát jogszabály határozza meg) és autonóm, élők közötti és halál esetére szóló, címzett és nem címzett, rendelkező és jogi kötöttséget létesítő ügylettípusokat konkretizált. 17 Szászy a szerződések közvetlen tárgya (a szolgáltatás: amit a hitelező az adóstól követelhet, és amit az adós a hitelezőnek teljesíteni tartozik ) 18 alapján ragadta meg a szerződések lényegét: adásra, tevésre és nemtevésre irányuló fajtákat, rendelkező és kötelező jellegűeket, fő-, mellék- és segédszolgáltatást tartalmazókat, rövid és huzamos tartamúakat, osztható és oszthatatlanokat, egyedi, vagylagos, fajlagos és pénzkötelmeket meghatározva. 19 Szászy a kötelmeket más szempont szerint is osztályozta: nem polarizált követelésekre (dologi jogok, személyi és családi jogok, eszmei javakon fennálló jogok, kizárólagos iparjogosítványok, kisebb haszonvételek, vadászati és halászati jogok, bányajogok másodrendű nem polarizált követelések) és polarizált követelésekre (dolog állagának átengedésére irányuló ügyletek: kölcsön, vétel, csere, ajándékozás; dolog használatának átengedésére irányuló ügyletek: haszonkölcsön, letét, vendégfogadós ügylete, bérlet, haszonbérlet; munkaszolgáltatásra irányuló ügyletek: szolgálati, vállalkozási, alkuszi szerződés, díjkitűzés, megbízás, fogadatlan ügyvitel; személy és vagyonkapcsolatokból eredő jogviszonyok: társaság, jogközösség; ellátási és életjáradéki szerződések; megállapító szerződések: egyezség, tartozáselismerés, elvont fizetési ígéret, választottbírósági szerződés; alakszerű kötelmek; összetett/vegyes szerződések; nem jogügyletből eredő kötelmek) szétválasztva azokat. 20 Nizsalovszky Endre a kötelmeken belül egy általános és egy szűkebb csoportosítást alkalmazott: az előbbieknél a szolgáltatások fajai szerint (pozitív és negatív; adás, tevés és felelősségszolgáltatás; tartós és egyszeri; osztható és oszthatatlan; egyszerű és összetett; határozott és határozatlan; vagylagos, fajlagos és zártfajú; pénztartozás), az utóbbinál a szerződések fajai alapján (egyoldalú és kétoldalú viszonos; tartós és nem tartós; elvont és jogcímes; nevesített, nevetlen és vegyes; konszenzuális és reálszerződések) besorolva. 21 Pólay Elemér egyoldalú kétoldalú, ingyenes visszterhes, tartós nem tartós, elvont jogcímes és konszenzuál reálszerződések kategóriáit alkalmazta. 22 Az 1950-es évek szerződési jogi munkái ezen a mezsgyén haladva cizellálták tovább a szerződéscsoportosítást: szolgáltatásfajták szerintiekre (ügyviteli kötelmek, bank- és hitelügyletek, értékpapírok, használati kötelmek, társaság, biztosítás, egyéb kötelmi viszonyok, elhatárolt, végleges szolgáltatásra irányuló kötelmek), 23 élők közötti és halál esetére szóló ügyletekre, valamint az akaratnyilvánítás módja szempontjából kifejezett és hallgatólagos jogügyeletekre. 24 Eörsi Gyula és Világhy Miklós azon a véleményen voltak, hogy az egyes szerződésfajták más és más társadalmi szükségletek kielégítésére irányulnak és ezért más és más szolgáltatásokat határoznak meg (pl.: adási, használati és ügyviteli kötelmek), mely csoportosítást keresztezi a visszterhességre és ingyenességre alapozó felosztás, 25 tankönyvük egyes szerződésekre vonatkozó részét viszont a törvénykönyvi rendszert követve írták meg. 26 Eörsi Gyula a 17 SZÁSZY ISTVÁN A magyar magánjog alapintézményei. Lejegyezte: ASZTALOS TIHAMÉR TIBA ISTVÁN, MEFESZ Jogász Kör Kiadása, Budapest, pp. 18 SZÁSZY ISTVÁN A kötelmi jog általános tanai. Grill Károly Könyvkiadóvállalata, Budapest, p. 19 SZÁSZY pp. 20 SZÁSZY pp. 21 NIZSALOVSZKY ENDRE Kötelmi jog. I.: Általános tanok, 1948/1949. tanévi előadásai, kézirat gyanánt, pp., pp. 22 PÓLAY ELEMÉR Polgári jog II. SZTE ÁJTK Tanulmányi Osztály, Szeged, pp. 23 KAUSER LIPÓT NIZSALOVSZKY ENDRE PÓLAY ELEMÉR VILÁGHY MIKLÓS Magyar polgári jog, Kötelmi jog. Felsőoktatási Jegyzetellátó Vállalat, Budapest, pp. 24 EÖRSI GYULA KAUSER LIPÓT PÓLAY ELEMÉR VILÁGHY MIKLÓS Magyar polgári jog, Általános rész. Budapest, pp. 25 EÖRSI GYULA VILÁGHY MIKLÓS Magyar polgári jog II. Tankönyvkiadó, Budapest, pp. 26 EÖRSI VILÁGHY pp. 495
4 későbbiekben a szolgáltatások részletes jellemzését is elvégezte, különböző szempontok szerint kialakítva fajtáit: fő-, mellékszolgáltatás és kísérő kötelezettségek; tevőleges (adás, tevékenység kifejtése, előszerződés, készenlét/helytállás) és nemleges szolgáltatás (tartózkodás, tűrés); egyszeri, tartós és időszakonként visszatérő szolgáltatás; személyhez kötött és forgalmi jellegű szolgáltatás; visszterhes és ingyenes szolgáltatás; egyéb megkülönböztetésen alapuló szolgáltatások (vagylagos, egyedi, fajlagos, zártfajú, feltételhez vagy időhöz kötött, pénztartozás). 27 Az es évekre a polgári jogi tankönyvek elszakadtak a szerződésfajták Ptk-t követő csoportosításától, a következő kategóriákat felállítva: a tulajdonátruházás szerződései (adásvétel, szállítás, mezőgazdasági termékértékesítés), a más javára kifejtett tevékenység kötelmei (vállalkozás, fuvarozás, megbízás, bizomány, szállítmányozás, letét), használati kötelmek (bérlet, lakásbérlet, haszonbérlet), társulások, pénz- és értékpapírkötelmek (bankszámla, hitel, kölcsön, takarékbetét, biztosítás, értékpapírok), tartási és életjáradéki szerződés és ingyenes szerződések (ajándékozás, haszonkölcsön, közérdekű felajánlás). 28 Ebben az időszakban összegző rendszerezéseket tartalmazó szerződési jogi munkák is napvilágot láttak; utalva a római jogi gyökerű szolgáltatástípusok szerinti, a törvénykönyvi, az elő- és végleges szerződés, a visszterhes és ingyenes kontraktus, a tartós és nem tartós, a jogcímes és absztrakt a konszenzuális és reálszerződések típusaira. 29 A 2000-es években egyrészt a megelőző évtizedek hagyományait vitték tovább a szerződési jogban, 30 másrészt némileg módosítottak azon: eltérő magatartási válfajhoz eltérő szerződéstípust rendelve (adási, eredmény-, ügyviteli, használati, helytállásra irányuló kötelmek, organizatórikus szerződések), 31 harmadrészt azt cizellálták: jogszabályi meghatározottság szerint nevesített és nevesítetlen, tartalom alapján visszterhes és ingyenes, létrejövetel szempontjából konszenzuál és reál-, az alanyok számából kiindulva két- és többoldalú, az alanyok érdekpozíciója mentén polarizált és egypólusú, továbbá jogcímes és absztrakt, a jogügylet közvetlen tárgya szerinti (dare, facere, non facere, praestare), valamint akaratnyilatkozati formát figyelembe véve szóbeli, írásbeli és ráutaló magatartással létrejövő szerződési kategóriákat használva. 32 II. Az új szerződési jelenségek rendszerbe illesztése A piacgazdaság kialakulása és jelenségei melyek a XIX. századi nagy természetjogi kódexek deklarálta szerződési szabadságra visszavezethető jogi képződményeket eredményezték a Polgári Törvénykönyv szabályozási kereteit szétfeszítették, illetve szétfeszítik: - az üzletszerű gazdálkodás (a rendszeres jellegű termelő, szolgáltató, kereskedelmi tevékenység folytatása nyereségszerzés érdekében), a tömegméretű vagyoni és árukapcsolatok, a nagyméretű beruházások, a nemzeti határokat átlépő jogügyleti viszonyok újabb és újabb szerződések meghonosodását és alkalmazását tették lehetővé, valamint 27 EÖRSI GYULA Kötelmi jog, Általános rész. Tankönyvkiadó, Budapest, pp. 28 EÖRSI GYULA KEMENES BÉLA SÁRÁNDI IMRE VILÁGHY MIKLÓS Kötelmi jog, Különös rész, Egyes szerződésfajták. Tankönyvkiadó, Budapest, p. 29 Magyar polgári jog, Kötelmi jog, Különös rész (Egyes szerződésfajták). Szerk.: NOVOTNI ZOLTÁN, Nemzeti Tankönyvkiadó, Miskolc, pp. 30 Lásd: BÍRÓ GYÖRGY A szerződések rendszere a magyra polgári jogban.. Facultas Nascitur; 20 éves a jogászképzés Miskolcon, Bíbor Kiadó, pp.; BÍRÓ GYÖRGY Kötelmi jog, Közös szabályok, Szerződéstan. Novotni Alapítvány, Miskolc, pp.; JOBBÁGYI GÁBOR FAZEKAS JUDIT Kötelmi jog. Szent István Társulat, Budapest, pp.; SÁNDOR ISTVÁN Előadásvázlatok a kötelmi jog különös részéből. Patrocinium, Budapest, pp. 31 BALÁSHÁZY MÁRIA Kötelmi jog. Aula Kiadó, Budapest, pp.; BALÁSHÁZY MÁRIA PÁZMÁNDI KINGA SÁRKÖZY TAMÁS Üzleti jog. Typotex, Budapest, pp. 32 BÍRÓ GYÖRGY Szerződési alaptípusok. Novotni Kiadó, Miskolc, pp. 496
5 - a hagyományosan intézményesült szerződési alaptípusokat meghaladó, új szerződési technikák jelentek meg: egységesítésre, standardizálásra irányuló (lásd: lízing-, faktoringszerződés), illetve túl részletező, önszabályozó jellegű megállapodások (lásd: szindikátusi szerződés). 33, 34 Éppen ezért a szerződések tipizálásának jelentősége abban rejlik, hogy a kontraktusra alkalmazandó jog eldöntése céljából szükséges a megállapodásokat egy meghatározott szempontrendszer szerint megállapított kategóriákba besorolni. 35 Egy szerződés típusának eldöntésénél nem a szerződő felek által adott elnevezés, és nem a felek szóhasználata a meghatározó, hanem a kontraktus tartalmából és fogalmi elemeiből kell kiindulnunk a Ptk. kötelmekre irányadó általános, és a szerződésekre vonatkozó közös és speciális szabályai alapján. Bárdos Péter és Menyhárd Attila szerint a szerződések minősítése típusba sorolása egyúttal a kötelezettségvállalás jogcímét is azonosítja, valamint a jog általi elismerést is megadja. 36 Bíró György pedig a típusalkotás jelentőségét a jogalkotást és jogalkalmazást segítő csoportosításban látja. 37 Álláspontom szerint a kontraktusokat köz- és magánjogi szerződésekre oszthatjuk fel, a magánjogi kategórián belül további alfajt képeznek a kötelmi jogi szerződések és a nem kötelmi jellegűek (pl.: a társasági szerződés, amely sui generis, organizációs: jogalanyt keletkeztető és kooperációs: gazdaságszervező szerződés). 38 A magánjog kötelmi jogi szerződéseit nevesített és nevesítetlen megállapodásokra tudjuk bontani: 39 a nevesített szerződések közé a tipikus és atipikus, a nevesítetlenek közé a vegyes és a de facto innominát kontraktusok tartoznak. 40 Meglátásom szerint a gazdasági és társadalmi viszonyok változásai és a globalizáció eredményezte átalakulások a szerződések területén a de facto innominát kontraktusok irányából induló és a nevesített tipikus szerződések felé mutató fejlődést generálnak: a megelőzően még fel nem merült megállapodások először de facto innominát szerződésként tűnnek fel, majd rendszeressé válásukkal a vegyes (pl.: befektetési szerződés) vagy az atipikus szerződések (pl.: a fogyasztói csoport létrehozására és működtetésére irányuló konzorciós szerződés) közé sorolódnak, és végül nem annyira gyakoriságuk, mint inkább jogalkotói szándék folytán bekerülhetnek a Ptk-ba (pl: az ál-atipikus, vegyes szerződésnek minősülő disztribútori szerződés, 41 vagy az eddig még csak a de facto innominát megállapodásként feltűnt, az új Ptkba bizalmi vagyonkezelésként bekerült kontraktus) PAPP TEKLA Atipikus szerződések. Lectum Kiadó, Szeged, p. 34 Szerződési jogunk változásaival kapcsolatban lásd részletesen: DIÓSDI GYÖRGY Atipikus szerződések a bírósági gyakorlatban egy felmérés margójára. Jogtudományi Közlöny 1971/2.; pp.; VÉKÁS LAJOS A szerződéstipizálás válságjelenségeiről. Jogtudományi Közlöny 1975/12.; 706. p.; HARMATHY ATTILA Jogpolitika polgári jog. Magyar Jog 2010/ pp. 35 A következő idézetek világítanak rá a legjobban a szerződések tipizálásának szükségességére: First, classification is practically important. Without a good classification scheme, trying to find the law on a particular topic is like looking for books in an unsorted library. Second, and a related point, classification is intimately connected to knowledge. Learning the law, like learning biology or chemistry, is in large part a matter of learning classificatory schemes Third, and of greatest significance, classificatory questions are morally important. In the case of law, classification and morality are closely linked, because the most basic principle justice is that like cases should be treated alike But to the extent that a classification scheme is accurate, it can help courts and other lawmakers to know which cases are alike and which are different. ATIYAH SMITH Atiyah s Introduction to the Law of Contract. Clarendon Law Series, Clarendon Press, London, p.; First, the fact that contract law involves classification, explicit and implicit, tell us something about the systhematic nature of legal reasoning. Secondly, the fact that we recognise classifications based on the status of contracting parties is testament to an important development in the modern law, namely that we no longer treat all parties as undifferentiated contractors (as business or as consumer contractors). Thirdly, the utility of particular classifications depends on our particular cognitive interest. The Law of Contract. General Ed.: FURMSTON, LexisNexis, London, pp. 36 BÁRDOS PÉTER MENYHÁRD ATTILA Kereskedelmi jog. hvgorac, Budapest, pp. 37 BÍRÓ p. 38 AUER ÁDÁM et al. Társasági jog. Szerk.: PAPP TEKLA, Lectum Kiadó, Szeged, p. 39 Ezt a fajta felosztást még a kínai szerződési jog is ismeri, lásd: Basic Principles of Civil Law in China. Ed.: JONES SHARPE, Inc., New York, p. 40 PAPP pp.; VÖRÖS IMRE A nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga I. KRIM Bt., Budapest, p. 41 Ptk. 6: Ptk. 6:
6 Az alábbi ábra segíti a fentebb röviden kifejtett szerződés-csoportosításom áttekintését: Szerződések csoportosítása magánjogi közjogi kötelmi jellegű nem kötelmi (pl.: társasági szerződés, uralmi szerződés) nevesített nevesítetlen Ptk-beli atipikus vegyes de facto innominát tartalmában jogágilag Ptk-ban részlegesen kodifikált atipikus szerződések ál-atipikus szerződések 498
Ptk. rendszere: Kötelmek szerződések általános egyes szerződések teljesítésének különös szabályai. Pénztartozás teljesítése kötelem és szerződés
Ptk. rendszere: Kötelmek szerződések általános egyes szerződések teljesítésének különös szabályai. Pénztartozás teljesítése kötelem és szerződés esetén. A kötelem tárgya: a szolgáltatás mint magatartás.
Polgári jogi záróvizsgakérdések (2014/2015. I. félév)
1 Polgári jogi záróvizsgakérdések (2014/2015. I. félév) A záróvizsgára történő felkészülés vezérfonala" az előadásokon/a 2013. évi V. törvényen alapuló speciális kollégiumon/konzultációkon leadott anyag.
SZERZŐDÉSI JOG ÁLTALÁNOS RÉSZ I.
SZERZŐDÉSI JOG ÁLTALÁNOS RÉSZ I. A szerződési jog anyagának földolgozása Szerződési jog általános rész I. Szerződési jog általános rész II. Szerződési jog különös rész: egyes szerződéstípusok A mai előadás:
I. A KÖTELEM ÉS A SZERZŐDÉS FOGALMI KÉRDÉSEI II. A SZERZŐDÉSEK TIPIZÁLÁSA III. ELLENŐRZŐ KÉRDÉSEK
ÜZLETI JOG II. 1. előadás 2016 A kötelem általános szabályai dr. Verebics János, PhD egyetemi docens, BME GTK Üzleti jog tanszék 1 Áttekintés: I. A KÖTELEM ÉS A SZERZŐDÉS FOGALMI KÉRDÉSEI II. A SZERZŐDÉSEK
Polgári jogi záróvizsgakérdések (2016/2017. II. félév)
1 Polgári jogi záróvizsgakérdések (2016/2017. II. félév) A záróvizsgára történő felkészülés vezérfonala" az előadásokon/gyakorlatokon leadott törzsanyag. Felkészülését segítik az alább megjelölt tankönyvek,
SZERZŐDÉSI JOG KÜLÖNÖS RÉSZ. I. A szerződéstípusok II. Adásvétel (csere, ajándékozás) III. Vállalkozás
SZERZŐDÉSI JOG KÜLÖNÖS RÉSZ I. A szerződéstípusok II. Adásvétel (csere, ajándékozás) III. Vállalkozás I. A szerződéstípusok A/ Szerződés és szerződésfajta kötelmi jog általános rész: a szerződések közös
Polgári jogi záróvizsgakérdések (2012/2013. I. félév)
Polgári jogi záróvizsgakérdések (2012/2013. I. félév) A záróvizsgára történő felkészülés vezérfonala"az előadásokon/konzultációkon leadott anyag. Ha a kérdések között van olyan, amelyik az előadásokon/konzultáción
Jogi alapok TANTÁRGYI PROGRAM. Valamennyi szak Levelező és Távoktatás tagozat I.évfolyam. 2011/2012. tanév I. félév
Jogi alapok Valamennyi szak Levelező és Távoktatás tagozat I.évfolyam 2011/2012. tanév I. félév 1/5 Jogi alapok Valamennyi szak/levelező és Távoktatás tagozat/i. évfolyam 2011/2012 tanév I. félév A tantárgyat
BUDAPESTI MÛSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR ÉPÍTÉSKIVITELEZÉSI ÉS SZERVEZÉSI TANSZÉK. Vagyonjog dologi jog + kötelmi jog
ÉPÍTÉSI JOG BUDAPESTI MÛSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR ÉPÍTÉSKIVITELEZÉSI ÉS SZERVEZÉSI TANSZÉK DR. LŐRINCZ ÉVA SZERZŐDÉSJOGI ALAPISMERETEK A KÖTELMI JOG statikus Vagyonjog dologi
Civilisztika II. elővizsga kérdéssor. Első előadás (Korlátolt dologi jogok)
Civilisztika II. elővizsga kérdéssor Első előadás 09. 07. (Korlátolt dologi jogok) 1. Mik azok a korlátolt dologi jogok; hogyan viszonyulnak a többi dologi joghoz? 2. Hogyan jöhet létre és kit illet meg
A kötelmi jog közös szabályai II. A kötelem teljesítése
A kötelmi jog közös szabályai II. A kötelem teljesítése A KÖTELEM TELJESÍTÉSE 6:34. [A teljesítés általános szabálya] A szolgáltatást a kötelem tartalmának megfelelően kell teljesíteni. A teljesítés fogalma
SZERZŐDÉSI JOG III. KÜLÖNÖS RÉSZ
Üzleti jog VII. SZERZŐDÉSI JOG III. KÜLÖNÖS RÉSZ Üzleti jog VII. BME GTK Üzleti Jog Tanszék 1 Gondolatmenet a szerződési jog anyagának földolgozása Szerződési jog általános rész I. Szerződési jog általános
SZERZŐDÉSI JOG III. KÜLÖNÖS RÉSZ
Gondolatmenet Üzleti jog VII. SZERZŐDÉSI JOG III. KÜLÖNÖS RÉSZ a szerződési jog anyagának földolgozása Szerződési jog általános rész I. Szerződési jog általános rész II. Szerződési jog különös rész: egyes
9700 Szombathely Kisfaludy S. 57. T/F: 94/500-354, regiofokusz@limexnet.hu www.regiofokusz.hu. Vállalkozásjog. Készítette: Hutflesz Mihály
Vállalkozásjog Készítette: Hutflesz Mihály A magyar jogrendszer. A jogalkotás rendszere, jogszabályi hierarchia, jogértelmezés, jogalkotás. JOGALKOTÓ SZERV Országgyőlés Kormány Miniszterelnök Miniszter
TARTALOMJEGYZÉK. Előszó 11. Rövidítésjegyzék 13
Előszó 11 Rövidítésjegyzék 13 1. FEJEZET / JOGTANI ÉS ÁLLAMSZERVEZETI ALAPOK 15 1.1 Jogtan 15 1.1.1 A jog fogalma 15 1.1.1.1 A jog összetevői 15 1.1.1.2 A jogkeletkezés útjai jogcsaládok 17 1.1.1.3 A jogrendszer
Az elévülés szabályai
Az elévülés szabályai Szerző: Szimuly László 2013. október 31. Bevezetés A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény az elévülést a szerződés megszűnésének egyes esetei című fejezetben tárgyalja.
Az atipikus szerződések és a magyar Polgári Törvénykönyv rekodifikációja
PAPP TEKLA Az atipikus szerződések és a magyar Polgári Törvénykönyv rekodifikációja I. AZ ATIPIKUS SZERZŐDÉSEK KATEGÓRIA ÉRTELME, HASZNÁLATA Maga az atipikus kifejezés használata nem új keletű a szerződések
A/1. A POLGÁRI JOG ÉS A CSALÁDJOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG
A/1. A POLGÁRI JOG ÉS A CSALÁDJOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG Az alábbi jogszabályok átfogó ismerete szükséges: - a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.), -
Néhány gondolat a szellemi tulajdonhoz kapcsolódó atipikus szerződésekről
Dr. Papp Tekla Néhány gondolat a szellemi tulajdonhoz kapcsolódó atipikus szerződésekről I. A kontraktusok rendszerezése, csoportosítása; atipikus szerződések A piacgazdaság kialakulása és jelenségei melyek
Miskolczi Bodnár Péter. Fogyasztói szerződések
Miskolczi Bodnár Péter Fogyasztói szerződések P a t r o c i n i u m - k i a d v á n y B e t h l e n s o r o z a t Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Kereskedelmi Jogi és Pénzügyi
SZAKMAI ADATLAP. I. Személyi adatok:
SZAKMAI ADATLAP I. Személyi adatok: Név: Prof. Dr. Szabó Imre Anyja neve: Kovács Ida Szül. helye, ideje: Mezőnagymihály, 1951. október 12. Állampolgársága: magyar Végzettség, tudományos fokozat: 1976:
ÜZLETI JOG II. 1. előad
ÜZLETI JOG II. 1. előad adás A kötelem k és s a szerződés 1 Áttekintés: I. A KÖTELMI JOG A POLGÁRI JOG RENDSZERÉBEN I.1 A jogrendszer és a polgári jog A.) A jogterületek két nagy csoportra osztása az érdekelmélet
Ingyenes ügyletek számviteli elszámolása
Ingyenes ügyletek számviteli elszámolása Előadó: Vadász Iván Budapest, 2016. november 18. Tartalom: Ingyenesség fogalma Számviteli változások Időbeli elhatárolások Térítés nélkül átadott eszközök Tartozásátvállalás
SZERZŐDÉSI JOG ÁLTALÁNOS RÉSZ I.
Üzleti jog V. SZERZŐDÉSI JOG ÁLTALÁNOS RÉSZ I. Üzleti jog V. BME GTK Üzleti Jog Tanszék 1 Gondolatmenet a szerződési jog anyagának földolgozása Szerződési jog általános rész I. Szerződési jog általános
I. (ŐSZI) FÉLÉV A TÉTELEK
POLGÁRI JOG ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR 2017-2018. I. (ŐSZI) FÉLÉV A TÉTELEK 1. A polgári jog fogalma, tárgya, helye és összefüggései a jogrendszerben. 2. A magánjog története Nyugat-Európában és Magyarországon
DIGITALIZÁLÁSRA JAVASOLT polgári jogi összefoglaló művek (válogatás 1945 után)
Adorján Lívia, Anka Tibor Aradi Frigyes et al. Asztalos László Asztalos László Öröklési eljárások / Adorján Lívia, Anka Tibor. - Budapest : HVG-ORAC, 2002. - 392 p. : ill. ; 20 cm Tárgy: öröklési jog *
PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK POLGÁRI JOGBÓL
PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK POLGÁRI JOGBÓL A 2016/2017. TANÉV II. SZEMESZTERÉBEN I. Polgári jog általános rész és a személyek joga 1. A polgári jog fogalma. A polgári
Nemzetközi magánjog 2.
Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar Nemzetközi Köz- és Magánjogi Tanszék Nemzetközi magánjog 2. Knapp László knapplaszlo@freemail.hu Tananyag Vörös Imre: A nemzetközi gazdasági
Prof. Dr. habil. Szabó Imre Ph.D. egyetemi tanár
Prof. Dr. habil. Szabó Imre Ph.D. egyetemi tanár Szoba: B. ép. 2. sz. Tudományos minősítés: Megszerzés éve: 1997. Tudományterület: állam- és jogtudomány Típusa: Ph.D. Minősítése: summa cum laude A disszertáció
Öröklés, válás és a bizalmi vagyonkezelés. Menyhárd Attila egyetemi tanár ELTE ÁJK Polgári Jogi Tanszék MTA TK Jogtudományi Intézet
Öröklés, válás és a bizalmi vagyonkezelés Menyhárd Attila egyetemi tanár ELTE ÁJK Polgári Jogi Tanszék MTA TK Jogtudományi Intézet A bizalmi vagyonkezelés szerkezete Vagyonátruházás a vagyonkezelő teljes
NEMZETKÖZI MAGÁNJOG 1. J1:NMJ (1)
NEMZETKÖZI MAGÁNJOG 1. J1:NMJ (1) Az előadások tematikája 1. A nemzetközi elemmel rendelkező tényállások elbírálásának különböző módszerei. Nemzeti jogok és nemzetközi jogviszonyok. 2. A nemzetközi kollíziós
Szerzõdések az építõiparban
Szerzõdések az építõiparban Dr. Telek Zoltán Copyright 1996-2001 Dale Carnegie & Associates, Inc. 1 Mi a polgári jogi szerzõdés? Kötelezettség és jogosultság keletkezése Szolgáltatás ellenszolgáltatás
Tájékoztató és tematika POLGÁRI JOG című tantárgyból ( 2011/2012.)
Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Alkotmányjogi és Közigazgatási Jogi Tanszék Tájékoztató és tematika POLGÁRI JOG című tantárgyból ( 2011/2012.) A tájékoztató célja, hogy polgári jog
2014. szeptember 22.
2014. szeptember 22. I. Alanytalan kötelmek elszámolási helyzet alvagyonok között pl. közös vagyon megosztása II. Szolgáltatási kötelezettség hiánya beszámítás III. Igényhelyzet hiánya naturális obligációk
A/1. A POLGÁRI JOG ÉS CSALÁDI JOG
A/1. A POLGÁRI JOG ÉS CSALÁDI JOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény, valamint a házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény
Új kereskedelmi szerződések a Ptk.-ban
Új kereskedelmi szerződések a Ptk.-ban 1. FORGALMAZÁSI SZERZŐDÉS A forgalmazási szerződés fogalma A szállító meghatározott ingó dolognak (terméknek) a forgalmazó részére történő eladására, a forgalmazó
Gazdasági jog alapjai
I. évfolyam TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Gazdasági jog alapjai 2013/2014. I. félév TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Tantárgy megnevezése Gazdasági jog I. Tantárgy jellege/típusa: Egységes üzleti alapozó modul Kontaktórák száma:
Általános rendelkezések
DEMJÉN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 17/2012.(XI. 29.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás főbb szabályairól Demjén Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK POLGÁRI JOGBÓL A 2016/2017. TANÉVBEN
PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK POLGÁRI JOGBÓL A 2016/2017. TANÉVBEN I. Polgári jog általános rész és a személyek joga 1. A polgári jog fogalma. A polgári jog és más
Fábián Ferenc. Előadásvázlatok a kötelmi jog általános része köréből
Fábián Ferenc Előadásvázlatok a kötelmi jog általános része köréből P a t r o c i n i u m - k i a d v á n y B e t h l e n - s o r o z a t Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Polgári
Szerzői jog és iparjogvédelem a magyar magánjogban
Grad-Gyenge Anikó Szerzői jog és iparjogvédelem a magyar magánjogban P a t r o c i n i u m - k i a d v á n y B e t h l e n - s o r o z a t Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Polgári
Új Polgári Törvénykönyv. Hatodik könyv XX. Cím A hitel- és számlaszerződések
Új Polgári Törvénykönyv Hatodik könyv XX. Cím A hitel- és számlaszerződések XX. Cím A hitel- és számlaszerződések hitelszerződés kölcsönszerződés betétszerződés folyószámla-szerződés fizetésiszámla-szerződés
ADÁSVÉTEL, BÉRLET EZEK KÜLÖNÖS NEMEI
ADÁSVÉTEL, BÉRLET EZEK KÜLÖNÖS NEMEI Áttekintés kötelmi jog általános rész kötelmi jog különös rész (egyes szerződéstípusok) szerződések csoportosítása a felek által kifejtendő magatartás alapján: dare
ALANYVÁLTOZÁSRA IRÁNYULÓ SZERZŐDÉSEK; BIZTOSÍTÉKI SZERZŐDÉSEK; HITEL- ÉS SZÁMLASZERZŐDÉSEK
ALANYVÁLTOZÁSRA IRÁNYULÓ SZERZŐDÉSEK; BIZTOSÍTÉKI SZERZŐDÉSEK; HITEL- ÉS SZÁMLASZERZŐDÉSEK DR. GÁRDOS PÉTER HVG-ORAC SZERZŐDÉSEK AZ ÚJ PTK. ALAPJÁN BUDAPEST 2014. NOVEMBER 25. SZERZŐDÉSEK AZ ÚJ PTK. ALAPJÁN
A polgári jogi szabályok alkalmazása
GAZDASÁGI MAGÁNJOG A polgári jogi szabályok alkalmazása 2009. szeptember 17. 2. előadás Sajátos jogtechnikai eszközök a jogalkalmazásban A jogalkalmazás folyamatában fontos szerepet játszik Fikció Vélelem
Molnár István János. A nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga II.
Molnár István János A nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga II. Molnár István János A nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga II. A nemzetközi gazdasági kapcsolatok magánjoga Patrocinium Budapest, 2015
SZAKMAI ÉLETRJAZ. Dr. Miskolczi-Bodnárné Dr. Harsányi Gyöngyi Egyetemi Docens Félállású oktató szobaszám: telefon:
SZAKMAI ÉLETRJAZ Dr. Miskolczi-Bodnárné Dr. Harsányi Gyöngyi Egyetemi Docens Félállású oktató szobaszám: telefon: e-mail: harsanyi.gyongyi@kre.hu Tudományos minősítés PhD 2012 Állam- és jogtudományok Summa
Tartalom ^ «V. A házastársi közös vagyon értékének meghatározása és megosztása [Csjt. 31. (2H5) bek.] A házastársi közös vagyon megosztás
Tartalom Bevezető A házassági vagyonjog 11 I. A házastársak vagyonközössége - aktív, passzív, közös, különvagyon elhatárolása (Csjt. 27-28. ) - 1-21 13 1. A házastársak vagyonközössége, mint a közös tulajdonszerzés
A szerződések tipizálásáról és a franchise szerződésről az új Ptk. főbizottsági javaslata kapcsán
Juhász Ágnes* A szerződések tipizálásáról és a franchise szerződésről az új Ptk. főbizottsági javaslata kapcsán Atipikus szerződések franchise Kodifikációs Főbizottság új Ptk. A magánjogban az egyes szerződések
Barzó Tímea A FEDEZETELVONÓ HÁZASSÁGI VAGYONJOGI SZERZŐDÉSEKKEL SZEMBENI VÉDELEM *
Barzó Tímea A FEDEZETELVONÓ HÁZASSÁGI VAGYONJOGI SZERZŐDÉSEKKEL SZEMBENI VÉDELEM * Csűri Éva rendszerezését elfogadva a házastársak által egymással kötött ügyletek többfélék lehetnek: házassági vagyonjogi
Tantárgyi útmutató /NAPPALI félév
Tantárgy megnevezése Gazdasági jog alapjai I. Tantárgyi útmutató /NAPPALI 2011-2012 1. félév Tantárgy jellege/típusa: Egységes üzleti alapozó modul Kontaktórák száma: 24 Egyéni tanulási óra igény: 36 Vizsgajelleg:
Üzleti reggeli 2014. 06. 27. Új Ptk. - változások az üzleti életben
Üzleti reggeli 2014. 06. 27. Új Ptk. - változások az üzleti életben Dr. Kovács László Email: kovacs.laszlo@gtk.szie.hu Főbb témakörök 1. Röviden a Ptk. szerkezetéről 2. Átállási határidők - a régiről az
Atipikus szerződések Magyarországon és Szerbiában
Dudás Attila, Papp Tekla Atipikus szerződések Magyarországon és Szerbiában DEBRECENI JOGI MŰHELY 10:(3) pp. 1-16. (2013) Dudás Attila Papp Tekla Atipikus szerződések Magyarországon és Szerbiában I. Az
PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR
PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK POLGÁRI JOGBÓL A 2018/2019. TANÉV II. FÉLÉVÉTŐL I. Polgári jog általános rész és a személyek joga 1. A polgári jog fogalma. A polgári
Sectio Juridica et Politico, Miskolc, Tomus XXVII/2. (2009), pp. 573-579 A FOGVA TARTOTTAK MUNKAVÉGZÉSÉRŐL RÁCZ ZOLTÁN *-RÁCZ ORSOLYA"
Sectio Juridica et Politico, Miskolc, Tomus XXVII/2. (2009), pp. 573-579 A FOGVA TARTOTTAK MUNKAVÉGZÉSÉRŐL RÁCZ ZOLTÁN *-RÁCZ ORSOLYA" Bevezetés Kutatásunkat a témában azért kezdtük meg, mert ez egy speciális
Corporate Governance Questions In Business Law Dr. Kecskés András egyetemi tanársegéd Gazdasági és Kereskedelmi Jogi Tanszék
Corporate Governance Questions In Business Law Dr. Kecskés András egyetemi tanársegéd Hétfő, 18.30 20.00 / 307 Nappali Kontakt óra AJSZNO42601 SZVN98601 - - Kredit 4 2 Félévi óraszám 30 30 Létszám 20 Szemeszter
Papp Tekla 1 Közjogi személy jogi személy kategória?
Papp Tekla Közjogi személy - jogi személy kategória? In: Szikora Veronika, Török Éva (szerk.) Ünnepi tanulmányok Csécsy György 65. születésnapja tiszteletére I.-II. kötet. 396 p. Debrecen: Debreceni Egyetem
A FEDEZETELVONÁS MEGJELENÉSE A HÁZASTÁRSAK ÜGYLETEIBEN
A FEDEZETELVONÁS MEGJELENÉSE A HÁZASTÁRSAK ÜGYLETEIBEN A szűkebb értelemben vett házassági vagyonjogi szerződésben feltűnő fedezetelvonás és a hatályos szabályozás kialakulásának bemutatása Makács Adrienn
PUBLIKÁCIÓS JEGYZÉKE (1999-2012)
DR. CSÉCSY ANDREA PUBLIKÁCIÓS JEGYZÉKE (1999-2012) I. MAGYAR NYELVŰ PUBLIKÁCIÓK I/1. MONOGRÁFIÁK, MONOGRÁFIÁBAN ÍRT FEJEZETEK, KÖNYVEK, KÖNYVRÉSZLETEK 1. Szerződésszegés. In: Osztovics András (szerk.):
Biztosítéki konstrukciók megítélése hitelkockázati fedezetként történő elismerhetőség szempontjából ( közvetett-közvetlen biztosítékok)
Biztosítéki konstrukciók megítélése hitelkockázati fedezetként történő elismerhetőség szempontjából ( közvetett-közvetlen biztosítékok) I. TÉNYÁLLÁS A Bank állásfoglalás iránti kérelmében foglalt tényállás
Üzleti szerződések adótervezése Budapest, 2011. április 6.
hvgorac Üzleti szerződések adótervezése Budapest, 2011. április 6. Előadó: Dr. Fülöp Péter ügyvéd, adótanácsadó ADÁSVÉTEL Ptk. 365. piaci érték Értékpapír szerzési értéke Szja tv 77/A. Értékpapír szerzési
ítéletet: A Kaposvári Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2.PÍ /2016/6. szám
2.PÍ.21.046/2016/6. szám A Kaposvári Törvényszék mint másodfokú bíróság a dr. Csuka Zoltán ügyvéd (7400 Kaposvár, Csokonai u. 2. III/18.) által képviselt szám alatti lakos felperesnek - dr. Fábián Bernadett
ítéletet: A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatja és a felperes keresetét elutasítja.
. M A Kaposvári Törvényszék, mint másodfokú bíróság A Kaposvári Törvényszék, mint másodfokú bíróság dr. Csuka Zoltán ügyvéd (7400 Kaposvár, Csokonai u. 2.) által képviselt szám alatti ) felperesnek - Klincsik
A fedezetelvonás megjelenése a házastársak ügyleteiben
Miskolci Egyetem Állam-és Jogtudományi Kar Polgári Jogi Tanszék TDK DOLGOZAT A fedezetelvonás megjelenése a házastársak ügyleteiben Konzulens: Dr. Heinerné Dr. Barzó Tímea PhD, egyetemi docens Készítette:
Az elévülést megszakító körülmények az új Polgári Törvénykönyvben különös tekintettel a teljesítésre irányuló felszólításra
Pusztahelyi Réka egyetemi tanársegéd, Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Polgári Jogi Tanszék Az elévülést megszakító körülmények az új Polgári Törvénykönyvben különös tekintettel a teljesítésre
PAPIK Orsolya A mezőgazdasági termékértékesítési szerződés nyomában, avagy a mezőgazdasági termékértékesítés normáinak továbbélése az új Ptk.
PAPIK Orsolya nyomában, avagy a mezőgazdasági termékértékesítés normáinak továbbélése az új Ptk.-ban 1. Bevezető gondolatok A Monarchia éléskamrájaként 1 is emlegetett Magyarországon az agrárium és élelmiszeripar
ÉRVÉNYTELENSÉG MEGTÁMADÁSI OKOK
ÉRVÉNYTELENSÉG DR. BARZÓ TÍMEA PHD EGYETEMI DOCENS, ÜGYVÉD EGÉSZSÉGÜGYI SZAKJOGÁSZ MISKOLCI EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR POLGÁRI JOGI TANSZÉK 2014. 1 ALAPVETÉSEK FELEK CÉLJA: Kölcsönös és egybehangzó
EURÓPA BRÓKERHÁZ ZRT. Ügyfél besorolás mellékletei
Ügyfél besorolás mellékletei 1/a. számú melléklete Értesítés ügyfélbesorolásról, módosításának lehetőségeiről, és annak következményeiről Név (Cégnév): Azonosító okmány száma: Tisztelt Ügyfelünk! A befektetési
szócikk rovat terjedelem
rész szócikk rovat terjedelem adásvételi szerződés ajándék visszakövetelése ajándékozási szerződés alkalmatlan idő átadás-átvételi eljárás átalánydíj balesetbiztosítási szerződés belépési jog bérleti szerződés
Deák Ferenc terem. Az új Polgári Törvénykönyvhöz kapcsolódó képzések ügyvédek számára - I. képzési modul
M A G Y A R I G A Z S Á G Ü G Y I A K A D É M I A 2 0 1 4. á p r i l i s 9-1 1. Deák Ferenc terem Az új Polgári Törvénykönyvhöz kapcsolódó képzések ügyvédek számára - I. képzési modul B e v e z e t ő r
SZEGEDI ÍTÉLŐTÁBLA POLGÁRI KOLLÉGIUMA 3/2004. (VI. 17.) SZÁMÚ KOLLÉGIUMI AJÁNLÁSA A KÉSEDELMI ÉS AZ ÜGYLETI KAMAT EGYES KÉRDÉSEIRŐL
SZEGEDI ÍTÉLŐTÁBLA POLGÁRI KOLLÉGIUMA 3/2004. (VI. 17.) SZÁMÚ KOLLÉGIUMI AJÁNLÁSA A KÉSEDELMI ÉS AZ ÜGYLETI KAMAT EGYES KÉRDÉSEIRŐL A Szegedi Ítélőtábla Polgári Kollégiuma az illetékességi területéhez
Tudományos és szakmai önéletrajz Szegedi Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar Polgári Jogi és Polgári Eljárásjogi Tanszék
Név: Dr. Gellén Klára Beosztás: egyetemi docens Tudományos fokozat: Ph.D. Tudományos és szakmai önéletrajz 1. Iskolák, tudományos fokozat - 2007 Ph.D fokozat megszerzése summa cum laude minősítéssel. A
E l ő t e r j e s z t é s a Képviselő-testület 2017.április 25-én tartandó ülésére.
Izsák Város Polgármesterétől. E l ő t e r j e s z t é s a Képviselő-testület 2017.április 25-én tartandó ülésére. Tárgy: Az Önkormányzat vagyonáról, a vagyon feletti tulajdonosi jogok gyakorlásának Tisztelt
ADÓZÁSI KÉZIKÖNYVEK ÁFAMENTES BELFÖLDI ÜGYLETEK
ADÓZÁSI KÉZIKÖNYVEK ÁFAMENTES BELFÖLDI ÜGYLETEK Budapest, 2015 Szerző: Nagyné Véber Györgyi Sorozatszerkesztő: Kökényesiné Pintér Ilona ISBN 978-963-638-482-1 ISSN 1788-0165 Kiadja a SALDO Pénzügyi Tanácsadó
A házasság vagyonjogi kérdései. 2012. május 5. Dr. Kenderes Andrea
A házasság vagyonjogi kérdései 2012. május 5. Dr. Kenderes Andrea A törvényes házastársi vagyonközösségi rendszer: Csjt. 27. Csjt. 28. Házassági vagyonjogi rendszer: VEGYES RENDSZER Házastársak közös vagyona
Tápiószecső Nagyközség Önkormányzat képviselő-testületének 10/2012 (III.22.) önkormányzati rendelete
Tápiószecső Nagyközség Önkormányzat képviselő-testületének 10/2012 (III.22.) önkormányzati rendelete az önkormányzat vagyonáról, és a vagyongazdálkodás szabályairól Tápiószecső Nagyközség Önkormányzata
Közigazgatási hatósági eljárásjog 1. Az előadás vázlata. A hatósági eljárás fogalma
Közigazgatási hatósági eljárásjog 1. Az előadás vázlata I. A hatósági eljárás fogalma II. A hatósági tevékenység a közigazgatási tevékenységfajták között. III. fogalma, forrásai IV. A kodifikáció hazai
Bankgarancia, okmányos meghitelezés
Bankgarancia, okmányos meghitelezés A bizalmi kéz igénybevételével történő fizetés intézménye már a római jogban sem volt ismeretlen. A római gyakorlat szerint - mandatum keretében - a vevő egy harmadik
2014. Kereskedelmi szerződések joga 1. Bevezetés A legfontosabb változások áttekintése 1
Kereskedelmi szerződések sek joga 1. MSC 2014 Az új Polgári Törvénykönyv a szerződések jogát érintő legfontosabb változásai. Kötelmi jogi alapok dr. Verebics János, PhD egyetemi 1 Bevezetés A legfontosabb
Sectio Juridica et Politica, Miskolc, Tomus XXVI/2. (2008), pp. 681-692 A POLGÁRI TÖRVÉNYKÖNYV TERVEZETÉNEK MUNKAJOGOT ÉRINTŐ KÉRDÉSEI* RÁCZ ZOLTÁN*
Sectio Juridica et Politica, Miskolc, Tomus XXVI/2. (2008), pp. 681-692 A POLGÁRI TÖRVÉNYKÖNYV TERVEZETÉNEK MUNKAJOGOT ÉRINTŐ KÉRDÉSEI* RÁCZ ZOLTÁN* I. A polgári jog és a munkajogi szabályozás összefüggései
Pénzügyi számvitel VII. előadás. Kötelezettségek
Pénzügyi számvitel VII. előadás Kötelezettségek Kötelezettségek Szerződésből, jogszabályi előírásból Pénzben kifejezett Teljesített, elismert Kötelezettségek fajtái Mérlegben megjelenítve Hátrasorolt Hosszú
Boconád Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2013. (I. 28) önkormányzati rendelet az önkormányzat vagyonáról és a vagyonhasznosítás rendjéről
Boconád Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2013. (I. 28) önkormányzati rendelet az önkormányzat vagyonáról és a vagyonhasznosítás rendjéről Boconád Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
TARTALOM. A könyvben használt rövidítések 13 Bevezetés 17. I. fejezet A polgári jogi felelősség 21
TARTALOM A könyvben használt rövidítések 13 Bevezetés 17 I. fejezet A polgári jogi felelősség 21 1. A felelősségi jog fogalma és fejlődése 21 2. A polgári jogi felelősség alapelvei 26 2.1. Marton és Eörsi
A rendelet hatálya. (1) A rendelet hatálya kiterjed a Képviselő-testületre és szerveire, intézményeire.
Jánossomorja Város Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2014. (VIII. 28.) önkormányzati rendelete Jánossomorja Város Önkormányzatának vagyonáról és a vagyonnal történő gazdálkodás szabályairól Jánossomorja
Válogatott bibliográfia Az emberi jogok szerepe a nemzetközi kapcsolatokban c. tárgyhoz
Válogatott bibliográfia Az emberi jogok szerepe a nemzetközi kapcsolatokban c. tárgyhoz Összeállította: Dr. Kiss Barnabás egyetemi docens I. Ajánlott alapirodalom az alapjogok tanulmányozásához 1. Balogh
A verseny rövid ismertetése
MISKOLCI EU VÁNDORKUPA Országos európai jogi perbeszédverseny A verseny rövid ismertetése 1. A verseny célja A 2016-ban immár tizenegyedik alkalommal megrendezésre kerülő Miskolci EU Vándorkupa európai
Új Ptk. mire figyeljünk a napi gyakorlatban
Új Ptk. mire figyeljünk a napi gyakorlatban 2 0 1 4. J Ú N I U S 1 2. D R. H A R K A Ö D Ö N Joganyagok 2013. évi V. törvény (Új Ptk.) 2013. évi CLXXVII. Törvény (Új Ptké.) 2013. évi CCLII. Törvény egyes
SZERZŐDÉSI JOG KÜLÖNÖS RÉSZ. I. A szerződéstípusok II. Adásvétel (csere, ajándékozás) III. Vállalkozás
SZERZŐDÉSI JOG KÜLÖNÖS RÉSZ I. A szerződéstípusok II. Adásvétel (csere, ajándékozás) III. Vállalkozás I. A szerződéstípusok A/ Szerződés és szerződésfajta kötelmi jog általános rész: a szerződések közös
Lehoczki Zóra Zsófia. Fogalmi tévedések vígjátéka a tulajdonjog közvetett tárgyának szerepében: a jogi személy 2017/3.
OPUSCULA CIVILIA Lehoczki Zóra Zsófia Fogalmi tévedések vígjátéka a tulajdonjog közvetett tárgyának szerepében: a jogi személy 2017/3. 2 Lehoczki Zóra Zsófia 1 Fogalmi tévedések vígjátéka a tulajdonjog
CIGÁND VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2004. (II. 23.) SZ. RENDELETE. az önkormányzat vagyonáról és a. vagyongazdálkodás szabályairól
CIGÁND VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2004. (II. 23.) SZ. RENDELETE az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól Cigánd Város Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról
Nemzetközi adásvétel. A Bécsi Vételi Egyezmény
Nemzetközi adásvétel A Bécsi Vételi Egyezmény Előzmények 1929: Ernst Rabel német professzor veti fel szükségességét A munka a Hágai Nemzetközi Magánjogi Konferencia keretében indult meg 1964: HNMK elfogad
(Az I.2) szakaszból szükség esetén több példány használható)
1 8. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI I.1) AZ AJÁNLATKÉRŐKÉNT SZERZŐDŐ FÉL NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Szegedi
Prof. Dr. Patyi András Patyi András. elnök, Nemzeti Választási Bizottság. 2012-2016 rektor, egyetemi tanár
1. Személyi adatok Vezetéknév/Utónév: Születési név: 2. Betöltött beosztás, munkakör, foglalkozási terület: Önéletrajz Prof. Dr. Patyi András Patyi András elnök, Nemzeti Választási Bizottság 3. Szakmai
Az önkormányzati vagyon
Murakeresztúr Község Önkormányzati Képviselő-testületének 8/2004. (IV. 16.) számú RENDELETE az önkormányzat vagyonáról, és a vagyongazdálkodás szabályairól A képviselő-testület a helyi önkormányzatokról
A családjog kézikönyve
Dr. Bajory Pál Dr. Kiss Éva Dr. Bencze Lászlóné Dr. Kőrös András Dr. Brávácz Ottóné Dr. Makai Katalin Dr. Csiky Ottó Némethné dr. Bokor Klára Dr. Filó Erika Dr. Söth Lászlóné Dr. Katonáné dr. Pehr Erika
A KERESKEDELMI ÜGYLETEK JOGA
Csécsy - Fézer - Hajnal - Károlyi - Petkó - Törő A KERESKEDELMI ÜGYLETEK JOGA fi Debrecen, 2012. TARTALOMJEGYZÉK ELŐSZÓ 13 I. SPECIÁLIS ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉSEK 15 1. Az adásvétel különös nemei 15 1.1. Létrehozáshoz
Nagy Barna Krisztina Néhány gondolat a szindikátusi szerződésről jogtörténeti aspektusban
OPUSCULA CIVILIA Nagy Barna Krisztina Néhány gondolat a szindikátusi szerződésről jogtörténeti aspektusban 2016/5. 2 Nagy Barna Krisztina 1 Néhány gondolat a szindikátusi szerződésről jogtörténeti aspektusban
Üzleti szerződések adótervezése. Budapest, 2011. október 25.
Üzleti szerződések adótervezése Budapest, 2011. október 25. Előadó: Dr. Fülöp Péter ügyvéd, adótanácsadó ADÁSVÉTEL Ptk. 365. piaci érték Értékpapír szerzési értéke Szja tv 77/A. Értékpapír szerzési értéke
Mátramindszent Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 10/1994. (X. 20.) Ör. számú R E N D E L E T E
Mátramindszent Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/1994. (X. 20.) Ör. számú R E N D E L E T E az önkormányzat tulajdonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól A képviselő-testület az 1990.évi
Általános rendelkezések
Mérk Nagyközség Képviselő-testületének 8/2005.(IV.20.) kt. rendelete Az önkormányzat vagyonáról, és a vagyongazdálkodás szabályairól. A Képviselő-testület! A helyi önkormányzatokról szóló, többször módosított