Mi adja egy vállalat valódi értékét?
|
|
- Eszter Balog
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Kilenc tévhit, ami miatt cégünk értéke kárt szenvedhet Mi adja egy vállalat valódi értékét? Legyen bármilyen tevékenysége is az adott cégnek, az igazi értéket az ügyfél adatokat, levelezéseket, a projektek dokumentumait, mindazokat az értékeket, amiket mindennapi munkája során teremt meg, a legfontosabbak a számára. Ezek nélkül az adatok nélkül egyik pillanatról a másikra leállna a munka és minden elvesztegetett perc a veszteségeket kezdené el termelni. Ezeket az adatokat ma már 99%-ban szervereken és PC-ken/Notebook-okon tároljuk, amikben túlságosan is bízunk és nem készülünk fel az adatvesztés számtalan eshetőségére. Talán nem tartjuk ezen adatok elvesztését akkora veszteségnek vagy nem is gondolunk bele ezekbe a helyzetekbe, amikor elveszítjük adatainkat. Az is lehet, hogy nem is veszítjük el az adatokat, csak pillanatnyilag nem állnak rendelkezésünkre. De valyon mennyit ér az Ön cégének egy perc, egy óra, egy vagy akár több nap is, amit üresjáratban kell elszenvednie? Nézzük meg részletesen azokat a helyzeteket, ahol az Ön cége elszenvedheti ezeket az üresjáratokat. A kkv-k 59%-a 4 óránál rövidebb leállást engedhet csak meg magának, komolyabb profit kiesés nélkül.
2 1. tévhit: Viszonylag kicsi a kockázata annak, hogy egy szerverünk vagy munkaállomásunk meghibásodik és e miatt elveszítjük az adatainkat. Sőt pont ezért minőségi szervereink és munkaállomásaink vannak. Sokan nem is gondolják, hogy milyen veszélyeknek vannak kitéve a cég szerverein tárolt adatok. Nem csak akkor veszhetnek el adataink, ha a szerverünk merevlemeze fizikailag meghibásodik akár gyári hiba vagy külső környezeti hatás következtében. (Bár valjuk be őszintén, hogy a Kürt Kft. ki ne ismerné - nagyon jól megél az elvesztett adatok visszaállításából.) Az emberi mulasztás is a gyakori adatvesztési okok közé tartozik és a legváratlanabb pillanatokban törlünk le egy fontos munkát vagy levelet, ami komolyan veszélyeztetheti egy határidős munka időre való elkészítését. Vajon mekkora veszteséget okozna az Ön cégének vagy vállalatának, ha egyik napról a másikra elveszne a teljes levelezés, az árajánlatok, ügyfél információk és a többéves munkák? Hogyan pótolnák a főnök vagy az alkalmazott notebook-ján található adatokat egy esetleges lopás alkalmával? Vegyen papírt és ceruzát és végezzen számításokat arra vonatkozóan, hogy mekkora összegű befektetést igényelne ha: - elveszne a teljes ügyfél adatbázisa és azt pótolnia kellene. - elvesznek egy több hónapos projekt és az egészet újra kellene felépíteni. - ellopnák a cég egyik vezetőjének a notebook-ját és a rajtuk levő adatokat kellene reprodukálni. - elveszne a teljes levelezés. A kkv-k 50%-a veszített már el adatokat; 70%- uk véglegesen elvesztette adatait.
3 2. tévhit: Mi már mentjük az adatokat. Van egy ingyenes mentésünk, amivel minden héten készítünk mentést DAT kazettára. Ez a mentés már egy fokkal jobb, mint a nem mentés, de igazából csak lelkiismeretünk megnyugtatására való. Arra nem mindig gondolunk, hogy mennyire megbízható az alkalmazott mentési módszer és mennyi veszteséget okozhat a cégnek, ha értékes adataink, bár nem vesztek el véglegesen, de visszaállításuk órákat vehet igénybe és az adatokat sem tudjuk visszaállítani teljes mértékben. Az adminisztrátor nem találja, hogy melyik kazettán van az adott file és ha meg is találja, az egész kazettát végig kell tekernie, esetleg nagymennyiségű adathalmazt kell visszaállítania akár egyetlen file miatt. Nem beszélve arról, hogy az adatmentő szalagok is megsérülhetnek, így lehet egy jóval korábbi állapotot vagyunk kénytelenek visszaállítani, ami munkánkat akár hetekkel is visszavetheti. Csak kkv-k 29%-a biztos benne, hogy megfelelő adatmentési megoldással rendelkezik.
4 3. tévhit: Nekünk van mentésünk, kaptunk egy ingyenes megoldást amikor megvettük a szalagos mentő egységünket, nyílván ez a legjobb mentő szoftver, mert maga a mentő egység gyártója fejlesztette ki. Az biztos, hogy abból a szempontból ez jó választás, hogy a mentő egység fog működni a szoftverrel. Viszont ha belegondolunk, hogy a gyártó legtöbbször ingyenesen adja a HW termék mellé a szoftvert, akkor milyen keretből tudja fejleszteni a szoftvert? A HW mellé adott szoftver szinte kötelező, mert ezzel tud versenyben maradni a HW gyártó és a konkurencia elé kerülni. A megfelelő szoftver viszont legalább annyira fontos, mint a HW mentő egység. Sőt, egy jó szoftver rengeteg időt és pénzt tud nekünk megtakarítani, pld. a mentendő adatok lecsökkentésével nem csak kevesebb DAT kazettára lesz szükségünk, hanem csökken a mentési idő, így a hálózat terhelése is. Az egyéb funkciókról még nem is beszéltünk. Több, mint 100 millió Sharepoint licencet használnak világszerte, de a kkv-k nagy részének még adatvisszaállítási terve sincs.
5 4. tévhit: Nálunk minden éjjel lefut a mentés, igaz egyre több időt vesz igénybe, de még meg tudjuk oldani. Így mindig a legfrissebb adatokat tudjuk visszaállítani. Ennek a fajta mentésnek több hátránya is van és nagyon elavult mentési eljárás. Ebben az esetben is van veszteségünk, mert ha éjjel történt a mentés és másnap délután kell egy elveszett adatot visszaállítani, akkor legalább félnapi munkánk elveszett. Nem beszélve arról, hogy a visszaállítási idő így is sem lehet túl rövid, mivel a DAT kazettán meg kell keresni a visszaállítani kívánt adatot és onnan visszatölteni. Tehát ha nem akarjuk elveszíteni félnapi munkánkat sem és a visszaállítást is minél gyorsabbá kívánjuk tenni, akkor közbe kell iktatnunk egy olyan mentést, amit Disk alapú mentésnek hívnak. Ezzel a módszerrel mindig a legfrissebb változata állítható vissza adatainknak és szinte azonnal el tudjuk végezni a visszaállítást. Így nincs se adatvesztés és időnk sem a visszállítani kívánt adat keresésével telik el, amivel nem csak a saját, hanem az IT menedzser drága idjét sem kell rabolnunk. Az alkalmazások (Exchange, SQL, Sharepiont stb.) évről évre növekvő adatmennyisége egyre nehezebben menedzselhető.
6 5. tévhit: Ha véletlenül letörölnék egy fontos file-t, bármikor visszaállíthatom az adott adatot, mert van mentésünk. Itt egy 5 évvel ezelötti történetet mesélnék el. Egyik reggel egy árlistára volt szükségem, hogy árajánlatot készítsek, ami le lett törölve. Mentem az IT menedzserhez, hogy ez az árlista nincs a file szerveren. Mivel akkor nem ért rá az IT menedzser, delutánra iktatott be egy időpontot, hogy a DAT kazettákat végignézze, hogy melyiken lehet az adott árlista, ami néhány száz kb volt. Az IT menedzser kb. 2 óra keresgélés után feladta a keresgélést és megkért, hogy másképp próbáljam reprodukálni az adott árlistát. Hát kicsit ideges voltam, mivel e miatt egy üzleti lehetőségem úszott el, fölöslegesen töltöttünk el több órát a file keresésével és ráadásul más módot kellett keresni az árlista visszaállítására. Ez is azt mutatja, hogy ha nincs az előző fejezetben megfogalmazott szintű mentésünk, akkor akár egyetlen file eltünése miatt is komoly problémánk lehet.
7 6. tévhit: Mivel a leveleink is mentve vannak, bármilyen régi levelet, dokumentumot vissza tudok keresni, ha egyáltalán szükség van a régebbi levelekre. Abban az esetben, ha file szintű mentésünk van, nem tudunk egyetlen levelet visszaállítani. Teljes mentési visszaállítást kell megvalósítanunk, ami fölösleges időtöltést és erőforrás felhasználást jelent. Gondoljunk csak bele, hogy letörlünk egy levelet. Megyünk a rendszergazdához, aki fáradságos munkával visszaállítja az egész mentést egyetlen levél miatt. Persze ha a rendszergazda éppen ráér. Önnél azonnal ráér a rendszergazda? Egy Exchange szerver esetében pld. ha rendelkezünk külön Exchange szerver mentéssel, akkor nagyon könnyedén bármelyik levelünket pillanatok alatt vissza tudjuk állítani. Nem szükséges az egész levelesládát visszaállítani. Akár egyetlen levelet, egyetlen mozdulattal visszaállíthatunk. Sőt ehhez még a rendszergazda segítsége sem kell. Jól hangzik, nem? 2012-re az Exchange felhasználók 75%-a át fog térni az Exchange 2010-re, amit jelenleg kizárólag a BE 2010 tud megfelelően menteni.
8 7. tévhit: Ugyanaz a technológia, ami 5 éve működött, ma is működik. Ez nem olyan mint a vírusvédelem, hogy újabb fajta támadások jelennek meg. Manapság már hihetetlen mennyiségű adattal dolgozunk. A Giga Byte-ot felváltotta a Tera Byte, ami a szalagos mentésekre nagyon nagy terhet ró és így a költségek is többszörösére nőnek. A régebben használt szalagos egységek it is néhány száz GB-t tettek ki, manapság, már TB-ban tudjuk mérni a szalagos egységen mentendő adatok mennyiségét. Ezt részben a technológia fejlődésével kompenzálni tudjuk, de az adatforgalom így is jelentősen megnő és fölösleges erőforrást veszünk el rendszerünktől, terheljük a hálózatot és így a mindennapi munkát is megnehezíthetjük. Ezért már olyan intelligens szoftverekre van szükség, melyek különféle tömörítési eljárásokkal és a többször, több helyen használt fileok kiszűrésével 60-80%-al képesek csökkeneteni a menten dő adatok mennyiségét. Ezzel jelentős tárhelyet és Dat kazettát tudunk megtakarítani és a hálózat terhelését is jelentős mértékben csökkenthetjük. Adataink 70%-át többször tároljuk és nem használjuk, csak átlagosan 90 naponta. A kkv-k 57%-a évente 11-30%-al növelik adatmentési beruházásaikat.
9 8. tévhit: A régi levelekre nem lesz szükség Egyik ismerősöm mesélte, hogy nézeteltérésük támadt az egyik ügyfelükkel, egy 4-5 évvel ezelötti megbízás kapcsán. Az ismerősöm emlékezett rá, hogy mi volt a levélben, de arra már nem, hogy kitől is kapta a megbízást -ben. A rendszergazda összesen 4 órát töltött el azzal, hogy visszakeresse a levelet, de nem találta meg. Egy arhiválási opció segítségével nem is lett volna szükség a rendszergazdára és a levelet pillanatok alatt vissza lehetett volna keresni.
10 9. tévhit: Nincs pénzem drága megoldást vásárolni A legtöbb helyen akkor vásárolnak egy mentési megoldást, ha már valamilyen adatvesztést elszenvedtek, de ilyenkor 90%-ban megteszik ezt a szükséges lépést. Ilyenkor derül ki valójában, hogy milyen veszteséget is tud okozni értékes adataink elvesztése. Hasonlóan volt ez a vírusok elterjedésekor. Egészen addig, amíg nem tapasztalták meg, hogy egy vírus milyen károkat képes okozni, nem fektettek be a vírusvédelembe. A vírusvédelemre szinte minden cég ügyel, pedig ez egy olyan költség, amire éves szinten áldozni kell a költségvetésből a vírusdefiniciók előfizetése miatt. Ezzel szemben a Backup Exec-re egyszer kell áldozni. Sőt, ha az előfizetést is igénybe veszi (ez töredék ára a teljes termék árának), akkor mindig a legkorszerűbb technológiával fog rendelkezni, így a szükséges HW költséget minimális szinten tudja tartani. A virtualizációt alkalmazó vállalatok több, mint 65%-a nem menti a virtualizációs környezetet és nincs tisztában annak előnyeivel.
11 Milyen tehát a valóban korszerű adatmentés? Tehát állíthatjuk, hogy az adatmentés költsége nem is az egyszeri beruházásban jelenik meg, hanem az üzemeltetési költségben és az adatvesztéskor fellépő visszaállítási eljárás során elszenvedett profit kiesésben, mert ennek mindig is lesz költsége, bármilyen hatékony is az adott adatmentés. Egy adatmentő rendszer korszerűsége abban nyilvánul meg, hogy a fent említett két költség minél kisebb, ezzel minimális szinten tartja cégünket terhelő mentési költségeket és az adatvesztés esetén fellépő profitkiesést. Szeretné felmérni, hogy Önnek milyen rendszerre lenne szüksége? Keresse meg számítástehcnikai szolgáltatóját, partnerét és kérjen tőle egy időpontot, ahol partnere, egy konzultáció során kidolgozza Önnek, hogy milyen konfigurációra és funkciókra van szükség, hogy adatai a legnagyobb biztonságban legyenek a Backup Exec 2010 mentési rendeszerének köszönhetően. ÚTRAVALÓ: Ne felejtse el ezt a három fontos szempontot szem előtt tartani! - Milyen veszteség érheti Önt adatai elvesztésével és ennek elkerülésére Ön mekkora összeget fektetne be - Egyszeri befektetéssel, szinte már holnaptól jelentősen csökkentheti korszerűtlen mentési rendeszerének kiadásait, jelentősen csökkentheti hálózati forgalmát és a jövőre nézve biztosíthatja a legkorszerűbb technológiát, ami az Ön befektetését akár néhány év alatt vissza is hozhatja. - Hogyan minimalizálja az adatvesztés esetén elszenvedett profitkiesést
ADATMENTÉSSEL KAPCSOLATOS 7 LEGNAGYOBB HIBA
ADATMENTÉSSEL KAPCSOLATOS 7 LEGNAGYOBB HIBA Készítette: Hunet Kft, 2013 Ez az alkotás a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 2.5 Magyarország licenc alá tartozik. A licenc megtekintéséhez
Arconsult Kft. (1) 225-8810 info@arconsult.hu www.eugyved.hu
Ön a jogi feladataira koncentrálhat, az informatikai hátteret mi biztosítjuk. Arconsult Kft. (1) 225-8810 info@arconsult.hu www.eugyved.hu Elektronikus cégeljárás Szoftver és hardver megoldások Ügyviteli
2023 ban visszakeresné 2002 es leveleit? l Barracuda Message Archiver. Tóth Imre Kereskedelmi Igazgató Avisys Kft Barracuda Certified Diamond Partner
2023 ban visszakeresné 2002 es leveleit? l Barracuda Message Archiver Tóth Imre Kereskedelmi Igazgató Avisys Kft Barracuda Certified Diamond Partner 1 Tartalom A Barracuda Networks Termékportfólió IT üzemeltetés
LINUX Backup megoldások. Források: Adatmentési (backup) megoldások Linux alatt (pdf) Linux szerverek üzemeltetése (bme.hu)
Források: Adatmentési (backup) megoldások Linux alatt (pdf) Linux szerverek üzemeltetése (bme.hu) Mi a backup? Adatok biztonsági mentése Mi a restore? Adatok visszaállítása a mentésből Miért fontos az
NOLLEX Nemzetközi Kft. Magyarországi kizárólagos disztribútor. www.nollex.hu www.webroot.hu
NOLLEX Nemzetközi Kft. Magyarországi kizárólagos disztribútor www.nollex.hu www.webroot.hu A kártevő-probléma Mennyi új kártevő jelenik meg naponta? A Webroot Intelligence Network 100,000+ egyedi kártevőt
Integrált spam, vírus, phishing és hálózati védelem az elektronikus levelezésben. Börtsök András Projekt vezető. www.nospammail.hu
Integrált spam, vírus, phishing és hálózati védelem az elektronikus levelezésben Börtsök András Projekt vezető www.nospammail.hu Email forgalom 2010 2010. májusában Magyarország az egy főre jutó spamek
INFORMATIKA EGYRE NAGYOBB SZEREPE A KÖNYVELÉSBEN
N 1. Informatikai eszközök az irodában PC, Notebook, Szerver A számítógép típusonként az informatikai feladatoknak megfelelően. Nyomtatók, faxok, scannerek, fénymásolók Írásos dokumentum előállító eszközök.
Andrews Kft. A technológia megoldás szállító. <zambo.marcell@andrews.hu>
Andrews Kft. A technológia megoldás szállító. Az Andrews bemutatása. 1999 derekán alakult az ALF tűzfal fejlesztésére. Csak magyar tulajdonosok. Tulajdonosok zömében mérnökök
Kovács Gábor. rendszermérnök gkovacs@icon.hu. ICON Számítástechnikai Rt. http://www.icon.hu
Mentési és visszaállítási rendszerek tervezése és muködése rendszermérnök gkovacs@icon.hu Témakörök Az adatmentés infrastruktúrájának fejlodése Az adatmento-rendszerek tervezése az ICON által tervezett
tanácsok játék és nyeremény weboldal-ajánló Munka az irodán kívül Távoli munka hatékonyan
tanácsok játék és nyeremény weboldal-ajánló Munka az irodán kívül Távoli munka hatékonyan Munka az irodán kívül Távoli munka hatékonyan Egy vállalkozás termelékenységének, hatékonyságának megőrzése érdekében
Hogyan váljunk profi felhasználóvá 80 nap alatt, vagy még gyorsabban? Ingyenes e-mail tanfolyam.
Hogyan váljunk profi felhasználóvá 80 nap alatt, vagy még gyorsabban? Ingyenes e-mail tanfolyam. Hogyan állítsam be az Outlook-ot ingyenes e-mail címhez? 10. lecke Hogyan állítsam be az Outlook-ot, ha
Symantec Backup Exec System Recovery 7.0 Server Edition. Teljes Windows rendszerek helyreállítása csak percek, nem pedig napok vagy órák kérdése
A FŐBB KÉZZELFOGHATÓ ELŐNYÖK Teljes Windows rendszerek helyreállítása csak percek, nem pedig napok vagy órák kérdése A Symantec már több ízben bizonyította nyilvános bemutatókon, hogy a Backup Exec System
A Clipper evolúciója
A Clipper evolúciója Ismét itt a nyár, a szabadságolások, és ismét dupla számmal jelentkezünk. Egy könnyedebb nyári tartalom érdekében, ebben a számban összefoglaljuk, mi történik a verzióváltáskor. A
DOCCA SEGÍTÜNK. Adatmentési tevékenységek leírása v2.6 + szerver szoba belépési és mentési napló FONTOS:
Adatmentési tevékenységek leírása v2.6 + szerver szoba belépési és mentési napló FONTOS: Naponta adathordozót (kazettát) cserélni Vezetni a naplót, ha betelt az oldal, faxolni a szolgáltatónak () Tisztítókazetta
Központi adattárolási megoldások
Központi adattárolási megoldások Tibor.Kiss@JAKIT.HU WWW.JAKIT.HU @kisstib0r Agenda Adatvesztés elleni védekezés Központosított adattárolás Felhasználói hitelesítés és hozzáférés kezelés Adatvesztés elleni
Kaptak rajta, mint a cukron
Kaptak rajta, mint a cukron Ügyfél: MAGYAR CUKOR Iparág: FMCG Megoldás: DMSONE Ultimate Készítés időpontja: 2012. március 5. Honlap: http://www.agrana.hu/agrana-magyarorszagon/magyar-cukor-zrt/ www.dmsone.hu
GDPR az EU Általános Adatvédelmi Rendelete - minden vállalkozás életét érintő jogszabály -
1 GDPR az EU Általános Adatvédelmi Rendelete - minden vállalkozás életét érintő jogszabály - 2018. február 5. Debrecen Keczán Attila rendszergazda 2 GDPR informatikus szemmel Bemutatkozás Adminisztratív
Fárasztó a gépelés? Nehéz helyet találni? Sokáig tart megtalálni? Az adatrögzítés elvesztegetett idő, bízza inkább szoftverünkre.
Fárasztó a gépelés? Nehéz helyet találni? Az adatrögzítés elvesztegetett idő, bízza inkább szoftverünkre. Sokáig tart megtalálni? Naponta 1 db dokumentum előkeresése és visszahelyezése 7 perc, évente 5
Számítástechnikai kommunikációs lehetőségek a QB-Pharma rendszerrel. Előadó: Bagi Zoltán Quadro Byte Kft. ügyvezető
Számítástechnikai kommunikációs lehetőségek a QB-Pharma rendszerrel. Előadó: Bagi Zoltán Quadro Byte Kft. ügyvezető Az Uniós országokban már alkalmazott új lehetőségek Korszerű zárt hálózatok, rendszerek,
Mikor és hogyan érdemes virtualizálni?
CNW Rendszerintegrációs Zrt. Tamási Leander» Rendszermérnök Mikor és hogyan érdemes virtualizálni? 2012. március 27.» IT üzemeltetés Főbb témák 30 percben 1) Virtualizáció célterületei, előnyei 2) Virtualizációs
BUDGET-IT Prezentáció. NAVIGATOR Informatika Zrt.
BUDGET-IT Prezentáció NAVIGATOR Informatika Zrt. PIACI HÁTTÉR A BUDGET-IT szolgáltatás A BUDGET-IT szolgáltatás legfőbb előnyei Kiknek készült a BUDGET-IT? PIACI HÁTTÉR Jelenlegi gazdasági helyzet Gazdasági
CCS Hungary, 2000 szeptember. Handling rendszer technikai specifikáció
CCS Hungary, 2000 szeptember Handling rendszer technikai specifikáció Hálózati architektúra SITA Hálózat/ Vám/ Internet/... CodecServer üzenet központ DB LA N Laptop computer RAS elérés Adatbázis szerver
Előterjesztés a Képviselő-testület 2014. december 16. napján tartott ülésén 6. napirendi pont
Előterjesztés a Képviselő-testület 2014. december 16. napján tartott ülésén 6. napirendi pont Tárgy: Beszámoló a Közös Hivatal tevékenységéről Tisztelt Képviselő-testület! A Magyarország helyi önkormányzatairól
Tanszéki szórvány szerverek kiváltása a. Győry Endre Attila ELTE Informatikai Igazgatóság
Miért jó többet dolgozni? Tanszéki szórvány szerverek kiváltása a központi infrastruktúrára astu túáaaapo alapozva a Győry Endre Attila ELTE Informatikai Igazgatóság oki@elte.hu Miről lesz szó? Mi van
VMware. technológiával. ADATMENTÉS VMware környezetben IBM Tivoli eszközökkel
VMware mentés IBM technológiával ADATMENTÉS VMware környezetben IBM Tivoli eszközökkel Megoldások Előnyök és hátrányok Piaci termékek Érintett témák IBM megoldásai: - IBM Tivoli Storage Manager - IBM Tivoli
Konszolidáció és költségcsökkentés a gyakorlatban. Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal Oracle adatbázis konszolidációja
Konszolidáció és költségcsökkentés a gyakorlatban Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal Oracle adatbázis konszolidációja Az Xperteam Zrt. Szolgáltatásaink Oracle termékekkel kapcsolatos kiemelkedő szakismeret:
Windows Server 2012: a felhő OS
Windows Server 2012: a felhő OS Minden alapképesség gyökeresen átalakul: biztonság, fájlszerver, hálózat, storage, szerver és desktop virtualizáció, távelérés, felügyelet Az operációs rendszer több, korábban
A 13. Adatvédelmi rendelkezések fejezet a következőként alakult át
A 13. Adatvédelmi rendelkezések fejezet a következőként alakult át 13.1 A Szolgáltató általi adatkezelésre vonatkozó rendelkezések 13.1.1 Szolgáltató a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése
tovább használhatjuk a Windows-t.
Complete PC Backup A Windows Vista többfajta adatmentési és rendszer-helyreállítási funkcióval rendelkezik, ezek közül az egyik legérdekesebb és leghasznosabb a teljes rendszert egy gombnyomással visszaállítani
Adataink biztonságos tárolása és mentése
Adataink biztonságos tárolása és mentése Akivel már megtörtént, hogy fontos adatot veszített bármilyen okból kifolyólag, az egészen biztosan kínosan ügyel arra, hogy még egyszer ilyen elõ ne fordulhasson
Üzletmenet folytonosság menedzsment [BCM]
Üzletmenet folytonosság menedzsment [BCM] Üzletmenet folytonosság menedzsment Megfelelőség, kényszer? Felügyeleti előírások Belső előírások Külföldi tulajdonos előírásai Szabványok, sztenderdek, stb Tudatos
NUUO Mainconsole Felhasználói útmutató
NUUO Mainconsole Felhasználói útmutató Rövidített felhasználói útmutató a Nuuo Mainconsole használatához Az útmutatóban leírt információk a megírás időpontjában meglévő 5.0 verziójú Mainconsole-ra vonatkoznak.
hardver-szoftver integrált rendszer, amely Xwindow alapú terminálokat szervez egy hálózatba
= hardver-szoftver integrált rendszer, amely Xwindow alapú terminálokat szervez egy hálózatba HaXSoN Szerver Vékonyterminál vékonyterminál A HaXSoN vékonyterminál jellemzői - kis méretű, alacsony fogyasztású,
Sikeres Notes/Domino R6.5 bevezetés projekt a Magyar Telekomban
Sikeres Notes/Domino R6.5 bevezetés projekt a Magyar Telekomban A Notes bevezetése a Magyar Telekomban Kezdetektől mostanáig 1996. Lotus Notes R3 a Matáv Rt. felsővezetői szintű csoportmunka támogatása
Honlapkészítés egyszerűen. Tegyük tisztába a dolgokat!
Honlapkészítés egyszerűen Tegyük tisztába a dolgokat! Az Internet beépült a mindennapjainkba A technikai fejlődésnek és a szélessávú Internet elterjedésének köszönhetően ma már weboldalak milliárdjai között
Felhőszámítástechnika (Cloud Computing) helye és szerepe az on-line világ folyamataiban. Dr. Élő Gábor Széchenyi István Egyetem ITOK 2013
Felhőszámítástechnika (Cloud Computing) helye és szerepe az on-line világ folyamataiban Dr. Élő Gábor Széchenyi István Egyetem ITOK 2013 A felhő alapú számítástechnika A felhő alapú számítástechnika (angolul
Titkosítás mesterfokon. Tíz évvel a titkosítás után. Előadó: Tóthi Dóra Kovárczi Béla András
Titkosítás mesterfokon Előadó: Tóthi Dóra Kovárczi Béla András Napirend Titkosítás helyzete napjainkban Titkosítással kapcsolatos elvárások Megoldás bemutatása Gyakorlati példa Konklúzió Titkosítás elterjedése
Backup Premium Rövid útmutató
A programról A Memeo Backup Premium egyszerű biztonsági másolási megoldás, mely nagy segítséget nyújt a bonyolult digitális világban. Az értékes, érzékeny dokumentumokról automatikus biztonsági másolatot
Technológia az adatszivárgás ellen
2008.12.15. Technológia az adatszivárgás ellen 2008. november 17. Fazekas Éva, Processorg Software 82 Kft. Áttekintés 1 A probléma 1. blé 2. Az elvárt eredmény 3. Megoldási lehetőségek 4. A technológia
Windows rendszeradminisztráció és Microsoft szerveralkalmazások támogatása. 8. óra. Kocsis Gergely, Supák Zoltán
Windows rendszeradminisztráció és Microsoft szerveralkalmazások támogatása 8. óra Kocsis Gergely, Supák Zoltán 2016.04.20. Mentés és visszaállítás Visszaállítási esetek Adat visszaállítás: A leggyakrabban
Harmonikus csökkentés Danfoss AAF szűrő segítségével
Harmonikus csökkentés Danfoss AAF szűrő segítségével Egy nagy tapasztalattal rendelkező tervező- és kivitelező kecskeméti cég romániai projektje során szembesült a felharmonikusok elleni védekezés kihívásaival.
int azt az elõzõ részbõl megtudtuk, a rétegeknek az a feladatuk, hogy valamiféle feladatot végezzenek
Hálózatok (2. rész) Sorozatunk e részében szó lesz az entitásokról, a csatolófelületekrõl, a protokollokról, a hivatkozási modellekrõl és sok minden másról. int azt az elõzõ részbõl megtudtuk, a eknek
MS Windows XP Professional SP2 telepítés virtuális gépre. ember@vodafone.hu
MS Windows XP Professional SP2 telepítés virtuális gépre 1 Előzmények Új gép esetén meg kell győződnünk arról, hogy a gép XP kompatibilis Lehetséges, hogy csak Vista drivereket kínál a gyártó a géphez,
Adatbázis-kezelő rendszerek. dr. Siki Zoltán
Adatbázis-kezelő rendszerek I. dr. Siki Zoltán Adatbázis fogalma adatok valamely célszerűen rendezett, szisztéma szerinti tárolása Az informatika elterjedése előtt is számos adatbázis létezett pl. Vállalati
Novell Roadshow 2008. 2008. január március
Novell Roadshow 2008. 2008. január március Napirend 2 9.30 10.00 Megnyitó 10.00 10.45 Hatékony csoportmunka 10.45 11.15 Mobilkommunikáció 11.15 11.30 Szünet 11.30 12.15 Linux alapú infrastruktúra 12.15
DOAS Mentés Másolása Helyi Terminálra
DOAS Mentés Másolása Helyi Terminálra 1149 Budapest, Egressy út 17-21. Telefon: +36 1 469 4021; fax: +36 1 469 4029 1/5 Tartalomjegyzék 1. Biztonsági mentés kliens oldali letöltése... 3 1.1. Bevezetés...
Adatbázis rendszerek. dr. Siki Zoltán
Adatbázis rendszerek I. dr. Siki Zoltán Adatbázis fogalma adatok valamely célszerűen rendezett, szisztéma szerinti tárolása Az informatika elterjedése előtt is számos adatbázis létezett pl. Vállalati személyzeti
MOBILITÁS VÁLLALATI KÖRNYEZETBEN MEGOLDÁS KONCEPCIÓ
MOBILITÁS VÁLLALATI KÖRNYEZETBEN MEGOLDÁS KONCEPCIÓ 1 Mobil eszközök növekedési trendje 2 A mobil eszközök előnyei Támogatják a mobilitást, könnyű velük utazni, terepen munkát végezni Széles applikáció
LIBRA Virtua. Szoftver-mint-Szolgáltatás
LIBRA Virtua Szoftver-mint-Szolgáltatás Szoftver mint szolgáltatás. Szoftver-mint-Szolgáltatás Az ügyviteli és vállalatirányítási rendszerek bonyolult szoftverek, amelyek telepítése, beállítása, oktatása
E mail titkosítás az üzleti életben ma már követelmény! Ön szerint ki tudja elolvasni bizalmas email leveleinket?
E mail titkosítás az üzleti életben ma már követelmény! Ön szerint ki tudja elolvasni bizalmas email leveleinket? Egy email szövegében elhelyezet információ annyira biztonságos, mintha ugyanazt az információt
Documentum-menedzsment. À la Open Source Molnár Ferenc Rendszerintegrációs igazgató
Documentum-menedzsment À la Open Source Molnár Ferenc Rendszerintegrációs igazgató Egy kicsit a fejlesztési platformokról Tegnap Ma 2 Bull, 2008 Bull Szakmai Nap, 2008. szeptember 18., Budapest Még egy
ÜDVÖZÖLJÜK A HaXSoN BEMUTATÓN!
ÜDVÖZÖLJÜK A HaXSoN BEMUTATÓN! info@dldh.hu www.dldh.hu Mit is jelent? Hardware-XWindow-Software-Network = hardver-szoftver integrált rendszer, amely Xwindow alapú terminálokat szervez egy hálózatba Kialakulás
Aurum-Protector Law IT csomag. Professzionális IT megoldások kifejezetten az ügyvédek igényei szerint összeállítva elérhető áron
Aurum-Protector Law IT csomag Professzionális IT megoldások kifejezetten az ügyvédek igényei szerint összeállítva elérhető áron Problémák amikkel meg kell bírkóznunk Folyamatos karbantartás hiánya: A váratlanul
Saját mail szervert használó Ügyfelek postafiókjainak áttétele Virtualoso email szolgáltatásra
Saját mail szervert használó Ügyfelek postafiókjainak áttétele Virtualoso email szolgáltatásra Fontos megjegyzések A lépéseken sorban végighaladva postafiókunk teljes és tökéletes beállítását érhetjük
Telepítési Kézikönyv
Intelligens Dokumentum Kezelő Rendszer Telepítési Kézikönyv 1/15. oldal Dokumentum áttekintés Dokumentum címe: doknet telepítési kézikönyv Dokumentum besorolása: szoftver telepítési leírás Projektszám:
Származékos (Derivatív) ügyletek feltételei DEGIRO
Származékos (Derivatív) ügyletek feltételei DEGIRO Tartalom 1. fejezet Fogalommeghatározások... 3 2. fejezet Szerződéses viszony... 3 3. fejezet Execution only (Csak végrehajtás)... 3 4. fejezet Ügyleti
Biztonsági Felhő A KÜRT legújabb világszínvonalú technológiai fejlesztése
Biztonsági Felhő A KÜRT legújabb világszínvonalú technológiai fejlesztése Az innovatív szakemberekből álló alkotóműhelyünkben, a KÜRT-ben sikeresen létrehoztunk egy legújabb IT trendeknek megfelelő fejlesztést.
ÁSZF 1. melléklet. GST-Max Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 1021 Budapest, Völgy utca 32/b. részéről
ÁSZF 1. melléklet GST-Max Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 1021 Budapest, Völgy utca 32/b részéről Click&Flow licenc, éves szoftverkövetés és kapcsolódó szolgáltatások díjai 1/6 Tartalomjegyzék Click &
Nem? Mennyivel lett volna könnyebb, jobb az élete, ha segítettek volna?
Kedves Szülő! A munkafüzet célja, hogy segítsen Önnek pontosan látni gyermeke jövőjét. Pénzügyi szakemberek egyetértenek abban, hogy azok a szülők, akik tervet készítenek gyermekeik életkezdésére, sokkal
Headline Verdana Bold
Headline Verdana Bold Üzletmenet-folytonosság és katasztrófa-elhárítás Felkészülés a ritkán bekövetkező, magas kockázatú eseményekre Szöllősi Zoltán Szenior Menedzser, 2016. október 11. Üzletmenet-folytonosságot
ELEKTRONIKUS MUNKABÉRJEGYZÉK MODUL
ELEKTRONIKUS MUNKABÉRJEGYZÉK MODUL nexonbér elektronikus munkabérjegyzék modul Kiszámolta már valaha, hogy mennyibe kerül egyetlen munkavállaló egyetlen havi munkabérjegyzéke (a nyomtatás, a borítékolás
V. Állami Számvevőszék. fejezet. 2009. évi költségvetésének. végrehajtása
Az V. Állami Számvevőszék fejezet költségvetésének végrehajtása Budapest, 2010. május hó 2 Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) 2009- ben is a jóváhagyott az Országgyűlés Költségvetési, Pénzügyi és Számvevőszéki
AUTOSOFT AMS A PROFIT GENERÁTOR
[G00001] Mire jó az AMS napló 1. Tartalom Kinek készült ez a leírás?... 1 Az első naplózási szint... 2 A naplózási második szintje...3 A rendszergazda napló az alábbi tevékenységeket gyűjti... 5 1. rész...
Üzleti folyamatok a felhőben. ECM Szakmai Kongresszus 2011.október 4.
Üzleti folyamatok a felhőben ECM Szakmai Kongresszus 2011.október 4. Mi is a SkyPort? Üzleti modell Beruházás -> Költség Tervezhető Skálázható le és fel Gyenge lekötés Kulcsrakész informatikai eszköz
A merevlemez buzgó imádata
A merevlemez buzgó imádata Igazából erről egy másik termék fog részletesen szólni (hogyan és miért kell imádni a merevlemezt és főleg a tartalmát), de van egy minimális követelmény, amire nap mint nap
FairShares Lab NEWSLETTER #3
-2018- NEWSLETTER #3 Platform -egy weboldal, de SOKKAL TÖBB annál! Az eszéki tréning során mutatta be a magyar partner a Platformot. Az E-learning és kommunikációs eszköz tulajdonképpen egy weboldal, de
EGYSZERŰSÍTJÜK AZ IRODAI MUNKÁT.
EGYSZERŰSÍTJÜK AZ IRODAI MUNKÁT. Az OfficeGuru segít a munkahelyi Excel felhasználóknak egyszerűbbé és gyorsabbá tenni a napi feladatokat azzal, hogy automatizálja a munka favágó részét. Így több idő marad
HaXSoN Nyílt forrásdú, zárt informatikai rendszer
HaXSoN Nyílt forrásdú, zárt informatikai rendszer Dr. Reith János Direct-Line Kft. ügyvezető igazgató Nyílt forráskódú, zárt informatikai rendszer című konferencia 2012.09.20. Bevezetés Iparéretté vált
G Data MasterAdmin 9 0 _ 09 _ 3 1 0 2 _ 2 0 2 0 # r_ e p a P ch e T 1
G Data MasterAdmin TechPaper_#0202_2013_09_09 1 Tartalomjegyzék G Data MasterAdmin... 3 Milyen célja van a G Data MasterAdmin-nak?... 3 Hogyan kell telepíteni a G Data MasterAdmin-t?... 4 Hogyan kell aktiválni
VOSZ-BESZ Vodafone partneri együttműködés
VOSZ-BESZ Vodafone partneri együttműködés Tudatos döntések a telekommunikációs költségek menedzselésében Zsivola Gabriella Mikro- és Kisvállalati értékesítési vezető Bimbó Ferenc Mikro- és Kisvállalati
A kultúra menedzselése
A kultúra menedzselése Beszélgetés Pius Knüsellel Svájcban tavasztól őszig nagy rendezvénysorozaton mutatkozik be a négy visegrádi ország kultúrája. A programot, amely a Centrelyuropdriims összefoglaló
A varázsgömbön túl - 3. rész: Adatmentés
A varázsgömbön túl - 3. rész: Adatmentés A modern számítástechnika egyik alapfeltétele az adatok rendszeres biztonsági mentése. A vésztartalékra számos esetben szükség lehet, villámcsapás okozta, vagy
Bár a szoftverleltárt elsősorban magamnak készítettem, de ha már itt van, miért is ne használhatná más is.
SZOFTVERLELTÁR FREE Amennyiben önnek vállalkozása van, akkor pontosan tudnia kell, hogy milyen programok és alkalmazások vannak telepítve cége, vállalkozása számítógépeire, és ezekhez milyen engedélyeik,
WebCenter. Online jóváhagyás és együttműködés. Gönczi Zsolt 2011. Október 27-28.
WebCenter Online jóváhagyás és együttműködés Gönczi Zsolt 2011. Október 27-28. Egy termék piaci bevezetésének kihívásai Alkalmazkodni kell az felek időbeosztásához A felek alkalomadtán földrajzilag távol
A Microsoft terminálszolgáltatás ügyfél oldali hardverigényének meghatározása
S SDA Stúdió kft. A Microsoft terminálszolgáltatás ügyfél oldali hardverigényének meghatározása Kiadva: 2002.02.12. Oldalak száma: 7 A dokumentum története Verzió Dátum Módosítás rövid leírása Módosító
Jogtár szolgáltatás elérése otthonról, Windows XP alól
Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Tájékoztató Jogtár szolgáltatás elérése otthonról, Windows XP alól ELTE ÁJK 2007. Jogtár szolgáltatás elérése otthonról, Windows XP alól 3 Bevezető,
Memeo Instant Backup Rövid útmutató. 1. lépés: Hozza létre ingyenes Memeo fiókját. 2. lépés: Csatlakoztassa a tárolóeszközt a számítógéphez
Bevezetés A Memeo Instant Backup egyszerű biztonsági másolási megoldás, mely nagy segítséget nyújt a bonyolult digitális világban. A Memeo Instant Backup automatikus módon, folyamatosan biztonsági másolatot
Ismerje meg aktuális Microsoft Office 2007 ajánlatainkat és az Open License konstrukció nyújtotta el nyöket!
Ismerje meg aktuális Microsoft Office 2007 ajánlatainkat és az Open License konstrukció nyújtotta elnyöket! Akciós ajánlataink: Akcióban résztvev Office 2007 termékek: Microsoft Office 2007 AZ OPEN LICENC
HaXSoN Nyílt forráskódú, zárt informatikai rendszer
HaXSoN Nyílt forráskódú, zárt informatikai rendszer Dr. Reith János Direct Line Kft. ügyvezető igazgató Új tendenciák A nyílt forráskódú LINUX terjedése: A Linuxot nem kell komolyan venni Oda kell rá figyelni
Pest Megyei Kamara 2006. január 20. Sipos Géza
Pest Megyei Kamara 2006. január 20. Sipos Géza Néhány szó magunkról. Alapítás, fejlődés lépései: 1989.-ben négyen alapítottuk a céget. Az alapítók informatikai képzettséggel, gyakorlattal és minimális
MICROSOFT DYNAMICS NAV RENDSZER SAAS MODELLBEN
Az ERP bevezetések 30%-a amiatt hiúsul meg, mert a bevezetést tervező vállalat nem tudja előteremteni az igényeinek megfelelő ERP rendszer bevezetéséhez szükséges erőforrást, vagy úgy gondolja, hogy az
Az ekovut költségvetés követő alkalmazás web-es környezetben működik, adatait SQL adatbázisban tárolja.
NewSoft Team 9400 Sopron, Avar u. 10. Tel.: 06-30/364-8694 E-mail: newsoft@t-online.hu http://newsoft.hu ekovut - költség menedzsment rendszer Az ekovut építőipari költség menedzsment, költségkövető rendszer,
Microsoft alapokon az országszerte mintegy 200 telephellyel rendelkező szervezet. hálózata
Állami Foglalkoztatási Szolgálat: 30 százalékkal csökkentek az informatikai rendszer működtetési költségei a Microsoft Infrastruktúra Optimalizációs Modellje segítségével Microsoft alapokon az országszerte
Silent Signal Kft. Webáruházak informatikai biztonsága Veres-Szentkirályi András 2011.03.04. 2011.03.04 Marketingtorta - 4 1
Silent Signal Kft. Webáruházak informatikai biztonsága Veres-Szentkirályi András 2011.03.04. 2011.03.04 Marketingtorta - 4 1 Témáink Bevezető Webáruház, mint IT rendszer biztonsága OWASP TOP10 webes hiba
Webanalitika a mindennapokban
Webanalitika a mindennapokban NEEK konferencia 2015.02.19. www.gemius.hu Rólunk A Gemius világszerte Piaci igények széleskörű ismerete Nemzetközi háttér, folyamatos fejlesztés Innovatív üzleti megoldások
Fogalomtár Etikus hackelés tárgyban Azonosító: S2_Fogalomtar_v1 Silent Signal Kft. Email: info@silentsignal.hu Web: www.silentsignal.
Fogalomtár Etikus hackelés tárgyban Azonosító: S2_Fogalomtar_v1 Silent Signal Kft. Email: info@silentsignal.hu Web: www.silentsignal.hu. 1 Tartalom 1. BEVEZETŐ... 3 1.1 Architektúra (terv) felülvizsgálat...
A cloud szolgáltatási modell a közigazgatásban
A cloud szolgáltatási modell a közigazgatásban Gombás László Krasznay Csaba Copyright 2011 Hewlett-Packard Development Company HP Informatikai Kft. 2011. november 23. Témafelvetés 2 HP Confidential Cloud
30 MB INFORMATIKAI PROJEKTELLENŐR
INFORMATIKAI PROJEKTELLENŐR 30 MB DOMBORA SÁNDOR BEVEZETÉS (INFORMATIKA, INFORMATIAKI FÜGGŐSÉG, INFORMATIKAI PROJEKTEK, MÉRNÖKI ÉS INFORMATIKAI FELADATOK TALÁKOZÁSA, TECHNOLÓGIÁK) 2016. 09. 17. MMK- Informatikai
A képzés tapasztalatai és kiértékelése
TRANSPORT LEARNING A képzés tapasztalatai és kiértékelése Tartalom Kedves olvasó, A képzési anyagok már 9 nyelven érhetőek el ingyenesen! A képzés tapasztalatai: a TRANSPORT LEARNING-módszer... 2 A képzés
A Compliance Data Systems Kft. 2015-ös adatszivárgási felmérésének eredménye
A Compliance Data Systems Kft. 2015-ös adatszivárgási felmérésének eredménye 2015. december 7. COMPLIANCE DATA SYSTEMS KFT. 1 / 20 Copyright Jelen dokumentumhoz fűződő valamennyi jog a Compliance Data
PolyVision illesztőprogram Kibocsátási megjegyzések 2.2. változat
PolyVision illesztőprogram Kibocsátási megjegyzések 2.2. változat C. átdolgozás 2011. február 3. Áttekintés Ez a dokumentum a PolyVision illesztőprogram 2.2. változatára vonatkozó kibocsátási megjegyzéseket
Adatvédelem a számítógépen
Adatvédelem a számítógépen Manapság a számítógép olyannyira részévé vált életünknek, hogy a számítógépen tárolt adatok sokszor nagyobb értéket jelentenek számunkra, mint a számítógép. A számítógépen tárolt
VIZSGÁLATI BIZONYÍTVÁNY
VIZSGÁLATI BIZONYÍTVÁNY A HUNGUARD Számítástechnikai-, informatikai kutató-fejlesztő és általános szolgáltató Kft. értékelési divíziója, mint a NAT által a NAT-1-1578/2008 számon akkreditált vizsgáló laboratórium
8. MELLÉKLET A 92/2011. (XII.30.) NFM RENDELETHEZ A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK
8. MELLÉKLET A 92/2011. (XII.30.) NFM RENDELETHEZ A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI I.1) AZ AJÁNLATKÉRŐKÉNT SZERZŐDŐ FÉL NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Gazdasági
Vevőszerző rendszer kulcsrakészen
Vevőszerző rendszer kulcsrakészen Szerezzen JOBB ügyfeleket! Válasszon olyan beszállítót, aki vevőket is küld a termékei mellé! Mit vár el egy Beszállító a marketing támogatás mellé? A komoly beszállítók,
BetBulls Opciós Portfolió Manager
BetBulls Opciós Portfolió Manager Ennek a modulnak a célja, hogy ügyfeleinknek lehetőséget biztosítson virtuális számlanyitásra és részvény, valamint opciós pozíciók vásárlására, eladására a naponta frissülő,
Tárolóhely csökkentés és folyamatoptimalizáció archiválással
Tárolóhely csökkentés és folyamatoptimalizáció archiválással Csókás Péter Mentsl Attila Tartalom Célok-eredmények Probléma felvetés Kiinduló állapot Megvalósítási koncepció Tervezett eredmények Projekt
Számítógépek, perifériák és a gépeken futó programok (hálózati szoftver) együttese, amelyek egymással összeköttetésben állnak.
Számítógépek, perifériák és a gépeken futó programok (hálózati szoftver) együttese, amelyek egymással összeköttetésben állnak. Előnyei Közös erőforrás-használat A hálózati összeköttetés révén a gépek a
AEGON. Vitál Életbiztosítás
AEGON Vitál Életbiztosítás A felelősségteljes gondoskodás ád ró lv aló g o n sk c s al odás A család mindennél fontosabb do A család mindennapi örömeink forrása, ezért mindannyiunk számára óriási kincs,
Windows és/vagy Linux? Készítette: Hanusz Zoltán /Hazlaat/
Windows és/vagy Linux? Készítette: Hanusz Zoltán /Hazlaat/ Operációs rendszer (OS) Operációs rendszer a számítástechnikában a számítógépeknek azt az alapprogramja, mely közvetlenül kezeli a hardvert, és