TÁJÉKOZTATÓ az alapképzési tanulmányaikat 2006 szeptemberében megkezdő hallgatók részére kötelezően választható tanegységek listája
|
|
- Ferenc Kocsis
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző Főiskolai Kar TÁJÉKOZTATÓ az alapképzési tanulmányaikat 2006 szeptemberében megkezdő hallgatók részére kötelezően választható tanegységek listája Budapest
2 Ezt a jegyzetet az ELTE Tanító- és Óvóképző Főiskolai Kar adta ki Technikai szerkesztő Pappné Takács Tünde Főszerkesztő: Kálmánné dr. Bors Irén Felelős kiadó: Dr. Hortobágyi István főigazgató Nyomdai munkák: Tóth Gyula 2
3 Kötelezően választható tanegységek listája Differenciált szakmai ismertek az ELTE TÓFK egyedi jellegét adó ismeretkörökből Minden hallgatónak tanító szakon 13 kredit, óvodapedagógus szakon 32 kredit értékben kötelezően választható tanegységeket kell felvennie a képzés során. Ha a kreditszám összegként van feltüntetve, a második tag a többlet hallgatói tevékenység kreditértékét jelöli (például: 2+1; 1 = hallgatói többletfeladat) 3
4 4
5 Tartalomjegyzék Bevezetés Jelek, rövidítések Angol nyelv Ember és társadalom Ének-zene Intika Magyar nyelv és irodalom Matematika Német nyelv Pedagógia-pszichológia Természetismeret Testnevelés Vizuális nevelés 6. oldal 9. oldal 11. oldal 27. oldal 35. oldal 47. oldal 51. oldal 55. oldal 59. oldal 63. oldal 77. oldal 79. oldal 81. oldal 5
6 Bevezetés Tisztelt Hallgató! Mint azt Ön bizonyára tudja, az eddig duális egyetemi, főiskolai felsőoktatás 2006-tól többciklusú, lineáris, egyetemi szintű felsőoktatássá alakul. Karunkon is a tanító és az óvodapedagógus szak alapszakon folyó képzéssé válik (BA szintű), amely szakképzettséget és diplomás végzettséget is ad négy-, illetve hároméves képzési idő, 240, illetve 180 kredit megszerzése után. E képzési szint több vonatkozásban is elkülönül a pedagógusképzés egyetemi szintjétől, az egységes, mester szintű tanárképzéstől. A jelölt a képzés során oktatói segítséggel azokat a kompetenciákat erősíti, alakítja magában, amelyek segítségével majd tanítóként, óvodapedagógusként a gyermekek teljes személyiségének fejlesztésére törekszik, készségeket, képességeket fejleszt, integrált, holisztikus szemléletmóddal. Tehát nem a diszciplináris képzés áll az oktatás középpontjában, hanem mind az elméleti oktatás, mind a gyakorlati képzés a pedagógiai, tantárgy-pedagógiai/módszertani stúdiumok vezérfonala köré szerveződik. Ez teszi megalapozottá, hogy a pedagógia szakon lehessen továbblépni egy 90 kredites MA szintű képzésben. E szakok struktúrájában meghatározó az elmélethez kapcsolódó, arra folyamatosan és kölcsönösen reflektáló gyakorlati képzés, ezért kiemelten és lényegüket tekintve rendkívül gyakorlatigényesek. A tanító szakos hallgatók kötelező jelleggel egy műveltségterületet, illetve nemzetiségi szakirányt, az óvodapedagógus hallgatók szándékuk szerint nemzetiségi szakirányt is választhatnak e képzettségüket az oklevél is bizonyítja. Így képesek a 3 6, illetve a 6 10 éves gyermekek nevelésére, a tanító szakon pedig kompetensek a választott területen az 1 6. évfolyamon való tanításra. Ez a tanítási-tanulási sok előnnyel, de bizonyos buktatókkal is jár. Előnye, hogy megkönnyíti a hallgatói mobilitást az intézményen belül, az ország felsőoktatási intézményei között és a külföldi egyetemek, főiskolák vonatkozásában egyaránt. Szakjára vonatkoztatva: az összefüggések, a lehetőségek és a szabályok között jól eligazodó hallgató maga szervezheti tanulmányait (a tantárgyak sorrendjét, bizonyos értelemben tartalmát szabadon választott stúdiumok, a tanulás, haladás ütemét, egyes esetekben helyét, pl. más karról, intézményből hozott és elismertetett tanegységek esetében). A munkáját tartalmasan, megbízhatóan és érdeklődéssel végző hallgató sok területen mélyülhet el, szerezhet ismereteket, próbálhatja ki magát. Ugyanakkor a figyelmetlen, kellően nem tájékozódó vagy munkáját felületesen, hiányosan végző hallgató könnyen kiszaladhat a rendelkezésére álló képzési időből, és eredeti jogállásától (államilag finanszírozott) függetlenül költségtérítésessé válhat. Azt tanácsoljuk tehát, hogy köteteinket olvassa el figyelmesen, hiszen itt ismerkedhet meg az Ön tanulmányaira, szakjára érvényes rendeletekkel és szabályzatokkal, választott szakja tanegységeivel, e tanegységek rövid leírásával (cél, tartalom, követelmény) és azzal, hogy a tantárgyak milyen státusúak (azaz kötelező, kötelezően választható vagy szabadon választható tárgyak-e), milyen hozzájuk rendelt előfeltételek (erős, gyenge) teljesítése esetén veheti fel őket, illetve ők milyen más tárgyak előfeltételei. Tanulmányozhatja szakja mintatantervét, amely garantálja, hogy e szerint haladva a képesítési követelményekben rögzített idő alatt fejezheti be tanulmányait. Köteteinket a következő dokumentumok egészítik ki: Ajánlott órarend a Tanulmányi osztály honlapján segíteni kívánjuk, hogy amennyiben a mintatanterv szerint kíván haladni ne okozzon gondot a kurzusfelvétel, ne 6
7 kelljen attól tartania, hogy valamely tárgy felvételéről lemarad, betelik a létszám stb. Hallgatói követelményrendszer (mely tanulmányainak, vizsgáinak kereteit szabja meg kiadás alatt), Térítési és juttatási szabályzat A tanegységért felelős tanszéken, csoportnál részletesebben is tájékozódhat pl. a kötelező és ajánlott irodalomról, az évközi követelményekről (pl. zárthelyik, beadandó dolgozatok, elvégzendő gyakorlatok stb.); mindezeket az első kontakt órán az oktató ismerteti is. Ekkor közli azt is, hogy egy kollokviummal záruló kurzust (sikertelen vizsga esetén) meghirdetnek-e vizsgakurzusként, illetve hogy a gyakorlati jegy pótolható-e vagy nem (l. HKSz vonatkozó paragrafusait). Javasoljuk még tanulmányozásra az ELTE Tanító- és Óvóképző Főiskolai Kar szabályzatai közül: a Szervezeti és működési, a Felvételi, a Fegyelmi és kártérítési, a Tudományos diákköri szabályzatot, Az oktatók hallgatói véleményezésének rendjét. Néhány jó tanács: Az első időkben haladjon a mintatanterv szerint! Az első időkben tanegységeket ne halasszon későbbre; nem biztos, hogy minden következményt fel tud mérni! A tanegységek és előfeltételeik leírása mellett felsoroljuk a mintatantervben ajánlott et. Más ekben a tanszékeknek nincs kurzushirdetési kötelezettségük, mindig az adott lehetőségei (hallgatói, oktatói létszám, teremkapacitás stb.) határozzák meg a kurzuskínálatot. Ha egy tanegységet a mintatantervtől eltérő időben kíván felvenni, figyelmesen nézze meg előfeltételi kötöttségeit és azt, hogy mikor hirdet a tanszék az adott tanegység teljesítését lehetővé tevő kurzust, nehogy a nem teljesített tanegységek lavinaszerűen magára omoljanak! Az előfeltételek között szerepelnek ún. gyenge (az adott tanegységgel együtt is teljesíthető), illetve erős (az adott tanegység felvétele előtt teljesítendő) előfelvételek (az erős előfeltételeket! jel jelzi). Ezt minden változtatás esetén figyelmesen tanulmányozza! Gondosan tervezze meg a szabadon (tanító szakon 12 kredit, óvodapedagógus szakon 9 kredit) és a kötelezően választható (tanító szakon 13 kredit, óvodapedagógus szakon 32!! kredit) tanegységek ütemezését! A szabadon felvehető nem azt jelenti, hogy nem kötelező felvenni: a Képzési és kimeneti követelmények (a mintatanterv is feltünteti) meghatározza a szabadon választható kreditek számát, ezeket ugyanúgy fel kell vennie, mint a többit, csak a tanegység választható szabadon (adott listából, illetve bármely tanegység, amelyre a jelentkezését elfogadták és a tantegység a tanterv szerint Önnek nem kötelező). A kötelezően és a szabadon választható tanegységek listáját külön kötet tartalmazza. Változtatások előtt, vagy ha valamiben bizonytalan, kérje a Tanulmányi osztályon dolgozó kollégánk, illetve hallgatótársai segítségét! Felhívjuk figyelmét azokra a kreditértékekre, amelyek tanulmányai szempontjából különös jelentőséggel bírnak: 6 kredit: a beiratkozás érvényességének egyik feltétele 6 kredit értékű tanegység felvétele, 55 kredit: a Köztársasági Ösztöndíj egyik pályázati feltétele legalább 55 kreditpont megszerzése. Egy tanítós példával szeretnénk megvilágítani az előfeltételi kötöttségek hatását a tanulmányok tervezésére: a választott tanegység a TBN00A02g Csoport előtti tanítási 7
8 gyakorlat II. Ezt a tanegységet csak akkor lehet felvenni, ha erős előfeltételként már teljesítette tehát egy korábbi ben már felvette és érvényes minősítéssel zárta a TBN00A01g-t (Csoport előtti tanítási gyakorlat I.). Ennek a tárgynak azonban erős előfeltétele a TBN05A03s (Matematika tp. I.), így valóban kellett már teljesíteni legalább egy et korábban. A gyakorlati képzési formák közül a TBN00A03g-t (Csoportos tanítási gyakorlat III.) csak tanegységünk teljesítése után lehet felvenni, e gyakorlat azonban előfeltétele további tanítási gyakorlatoknak. Könnyen belátható, hogy ha tanegységünket nem a mintatanterv szerinti III. ben veszi fel, nemigen tudja lemaradását behozni, és kicsúszhat a 8 es képzési időből. Természetesen más, főképp az előfeltételi kötöttségeket nem tartalmazó tanegységeket könnyebben mozdíthat más ekre. Arra akartuk azonban e példa bemutatásával a figyelmét felhívni, milyen gondos mérlegelést igényel a saját haladási rend kialakítása. Remélem, köteteink segítik tanulmányainak tervezésében és sikeres végzésében. A Kar vezetése és minden oktatója, dolgozója nevében kívánom, hogy idejét hasznosan és okosan szervezve töltse; választott hivatásában megerősödve és munkájára felkészülve fejezze be tanulmányait. Budapest, július Kálmánné dr. Bors Irén főigazgató-helyettes 8
9 Jelek, rövidítések ATP anyanyelvi tantárgy-pedagógia csop. csoportos EÓK óvodapedagógus szak, esti tagozat ETK tanító szak, esti tagozat fak. fakultáció = szabadon választott tanegység gyak. gyakorlat gyj gyakorlati jegy (5 fokozatú minősítés) HÖK hallgatói önkormányzat k kollokvium (5 fokozatú minősítés) K kötelező tanegység KKB Kari kreditátviteli bizottság KTB Kari tanulmányi bizottság KV kötelezően választott tanegység m minősítés (3 fokozatú minősítés) műv.ter. műveltségterület (a tanító szakon) NÓK óvodapedagógus szak, nappali tagozat NTK tanító szak, nappali tagozat SZ szabadon választott tanegység sz szigorlat (5 fokozatú minősítés) szab. vál. szabadon választott szem. személyiség szi szakirány tan. gyak. tanítási gyakorlat term. ism. természetismeret tp. tantárgy-pedagógia kiscsoportos foglalkozás α szabadon választott tanegységlistára való utalás β szakdolgozati útmutatóra való utalás * félcsoportos foglalkozás (15 20/23 fő) ** csak az egyik óra félcsoportos összevont minősítés, illetve összevont képzési idő nem pótolható tanegység, a tantárgyfelvételt meg kell ismételni az előadás látogatása kötelező (ez a jel a tantárgyleírásban jelenik meg!) # megegyeznek az óvodapedagógus szak azonos nevű tárgyaival! erős előfeltétel 9
10 10
11 ANGOL NYELV NTK, ETK Nappali hálója: TBN01KV01s Játékos foglalkozások angol nyelven I.1 Kredit Zárási Státus Ajánlott gyj KV I. - Esti hálója: TBE01KV01s Játékos foglalkozások angol nyelven I. Félévi Kredit Zárási Státus Ajánlott gyj KV I.-II. - Cél: hogy, képességszintre emelje a hallgatók nyelvtudását, kommunikációs képességét, kialakítsa és elmélyítse az idegen nyelvi kommunikáció képességét, szándékát. Hogy képessé tegye a hallgatót a multikulturális tanításra/nevelésre idegen nyelvi képességei és az ezen keresztül elsajátított tapasztalatai birtokában és felkészíteni a hallgatót a kommunikációhoz szükséges szókincs, nyelvi fordulatok, nyelvtani szabályok ismeretére és ezek alkalmazására. Tartalom: Alapszintű társalgási ismeretek. Tematika: ismerkedés (személyleírás, személyi adatok, önéletrajz); családi életre nevelés - a gyermek és a család; iskola, tanulás, munka; lakáskultúra, a lakóhely környezete, környezetvédelem. Nyelvtanulási stratégiák kialakítása a nyelvismeret önálló továbbfejlesztésére. Követelmény: Aktív részvétel az órákon, a hallgatói egyéni munka bizonyítása (házi feladatok), során vett anyag ismeretének bizonyítása 2 zárthelyi dolgozat sikeres (60%-os) teljesítésével. TBN01KV02s Játékos foglalkozások angol nyelven I.2 Kredit Zárási Státus Ajánlott gyj KV I. Nyelvi szintfelmérés a nyelvi alkalmasság megállapítására Cél: A hallgató nyelvi ismereteinek fejlesztése mind a négy nyelvi kompetencia (különös tekintettel a beszédkészség, írott és hangzó szöveg értése) területén, a kompetenciák kialakításához szükséges tartalmon keresztül oly módon, hogy a hallgató tanulmányai során alkalmas legyen a kétnyelvű órák vezetésére. Tartalom: Az adott re választott témák (az egyén, személyisége, megjelenése, tulajdonságai, önismeret, családalapítás, párválasztás, családi ünnepek) szókincse, nyelvtani szerkezetei, (az angol igeidők, függő-beszéd, és időegyeztetés, aktív és passzív szerkezet, segédigék) ezek gyakorlása szituációkon keresztül, helyes alkalmazásuk beszédben és írásban a mindennapi és a szakmai élet különböző helyzeteiben. A tantárgyelem előfeltételként szerepel a TBN01KV04s tantárgyelemnél, és azoknak a hallgatóknak ajánljuk, akik a kétnyelvű tantárgyelemeket szeretnék felvenni. Követelmény: A hallgató bizonyítsa, hogy a során feldolgozott anyagot legalább elégséges (60 %) szinten elsajátította, ez írásban 2 zárthelyi dolgozat, szóban önálló tematika feldolgozását, felelést, a tankönyv adott egységeinek teljesítését jelenti. 11
12 Nappali hálója: TBN01KV03s Játékos foglalkozások angol nyelven II.1. Esti hálója: TBN01KV02s Játékos foglalkozások angol nyelven II. Kredit Zárási Státus Ajánlott 2 2 gyj. KV. II. - Félévi Kredit Zárási Státus Ajánlott 10 2 gyj KV. I-II. - Cél: A műveltségközvetítő feladata mellett az, hogy tovább segítse a hallgató szakirányú ismereteinek az idegen nyelv felhasználásával történő bővítését, biztosítja a leggyakoribb kommunikációs helyzetekben használatos társalgási szókincs további bővítését, elsajátítását, a nyelvtani ismeretek megszilárdítását és helyes alkalmazását; Tartalom: Alapszintű társalgási ismeretek. Tematika: egészséges életmódra nevelés, étkezési szokások, a magyar és az angol konyha jellegzetességei; időjárás, az évszakok jellegzetességei, a magyar és az angol éghajlati viszonyok; öltözködés, öltözködési szokások, divat; vásárlás, vásárlási szokások, üzletek; kultúrált magatartás, nemzeti jellegzetességek, viselkedési szokások; ünnepek, és megünneplésük. Követelmény: Aktív részvétel az órákon, a hallgatói egyéni munka bizonyítása (házi feladatok), a során vett anyag ismeretének bizonyítása. 2 zárthelyi dolgozat sikeres (60%-os) teljesítésével. TBN01KV04s Játékos foglalkozások angol nyelven II.2. Kredit Zárási Státus Ajánlott 2 2 gyj KV II. TBN01KV02s Cél: A hallgató nyelvi ismereteinek fejlesztése mind a négy nyelvi kompetencia (különös tekintettel a beszédkészség, írott és hangzó szöveg értése ) területén, a kompetenciák kialakításához szükséges tartalmon keresztül oly módon, hogy a hallgató tanulmányai során alkalmas legyen a két-tanítási nyelvű órák vezetésére. Tartalom: Az adott re választott témák (az egyén, és a társadalom, iskola, munkahely, szabadidő, információszerzés, média, könyv, irodalom, film, színház, történelem, tudomány, globalizáció, környezetvédelem) szókincse, nyelvtani szerkezetei, (a főnév, névelők, főnévi igenevek, gerund, participium, melléknevek, határozószók, névmások, speciális mondatszerkezetek), ezek gyakorlása szituációkon keresztül, helyes alkalmazásuk beszédben és írásban a mindennapi és a szakmai élet különböző helyzeteiben, valamint a fonetikai ismeretek konkrét feladatokhoz kapcsolódó gyakorlása. Követelmény: A hallgató bizonyítsa, hogy a során feldolgozott anyagot legalább elégséges (60 %) szinten elsajátította, ez írásban 2 zárthelyi dolgozat, szóban önálló tematika feldolgozását, felelést, a tankönyv adott egységeinek teljesítését jelenti. 12
13 TBN01KV05s A kétnyelvűség elmélete és gyakorlata Kredit Zárási 1 1 k szóbeli Státus Ajánlott KV V. TBN01KV04s! Cél: A stúdium célja az, hogy bevezesse a hallgatókat a két-tannyelvű nevelés/oktatás elméletébe, és felkészítést nyújtson a tanítási gyakorlathoz. Egyidejűleg egy olyan nyelvpedagógiai szemléletet közvetítsen, amelynek középpontjában nem elsősorban a tényszerű tudás felhalmozása, hanem az ismeretek készséggé válásának elősegítése, alkalmazni képes nyelvtudás átadása a célja. A gyakorlati felkészítés integráns része a kétnyelvű/két tannyelvű intézményekben végzett pedagógiai megfigyelés és gyakorlat. Tartalom: A hallgató megismerkedik a tantárgy oktatásához feltétlenül szükséges elméleti és gyakorlati alapokkal, megismeri a célnyelven történő tantárgyi tanulás pszichológiai és pedagógiai alapjait; megismeri a közoktatás feladatait a célnyelven tanított tantárgyak esetében, elsajátítja azt a nyelvpedagógiai szemléletet, amelynek központjában az ismeretek készséggé válásnak elősegítése a cél. Követelmény: A tanulmányok kollokviummal zárulnak, melynek tematikája a tananyaga. A kollokviumra bocsátás feltétele: részvétel az órákon, hallgatói egyéni munka megfelelő szintű teljesítése. TBN01KV06s A két tannyelvű oktatás módszertana I. (Ének-zene, vizuális nevelés) Kredit Zárási Státus Ajánlott gyj KV VI. TBN01KV05s! Cél: hogy megismertesse a hallgatókat mindazokkal az ismeretekkel angol nyelven, amelyek az ének-zene és a vizuális nevelés tantárgyak angol nyelven való oktatásához szükségesek, és hogy a hallgató elsajátítsa és készség szintre emelje mindazokat a szaktantárgyhoz és a nyelvpedagógusi munkához köthető kompetenciákat, amelyek az ismeretek átadásának sikerességéhez hozzájárulnak. Tartalom: Témakörök: a vizuális művészetek elméleti (történeti, műfaji, jelentéselméleti) alapismeretivel kapcsolatos angol nyelvű szakterminusok elsajátítása; a vizuális művészet személyiségformáló szerepe; anyagok, technikák, nyelvi eszközök megismerése és megfelelőik angol nyelven; a zenei szaknyelv; angol gyermekdalok, gyermekjátékdalok, népdalok és táncos dalok, valamint dallamilag és ritmikailag bonyolultabb egyszólamú műdalok; a dalokhoz kapcsolódó ritmikai és dallamanyag zenei szakszavainak angol nyelvű elsajátítása, hangsorok, hangközök és alkalmazásuk a tanórán, kreatív angol zenei játékok. Követelmény: A során feldolgozott anyag tényszerű ismeretének bizonyítása (1 zárthelyi dolgozat sikeres min. 60%-os teljesítése), az elsajátított módszertani ismeretek bemutatása mikro-tanítás formájában, megfelelő szintű hallgatói egyéni munka (házi feladat - óravázlatok és óraelemzések) bemutatása. 13
14 TBN01KV07s A két tannyelvű oktatás módszertana II. (Környezetismeret) Kredit Zárási Státus Ajánlott gyj KV VII. TBN01KV05s! Cél: hogy megismertesse a hallgatókat mindazokkal az ismeretekkel angol nyelven, amelyek a környezetismeret tantárgy angol nyelven való oktatásához szükségesek, és hogy a hallgató elsajátítsa és készség szintre emelje mindazokat a szaktantárgyhoz és a nyelvpedagógusi munkához köthető kompetenciákat, amelyek az ismeretek átadásának sikerességéhez hozzájárulnak. Tartalom: A hallgatók a során kialakítják mindazokat a módszertani kompetenciákat, amelyek a környezetismeret idegen nyelven való oktatásához szükségesek és elsajátítják a környezetismeret angol nyelven oktatásához nélkülözhetetlen nyelvi bázist a következő témakörök feldolgozásán keresztül: világ anyagi egysége, az anyag; világegyetem, csillagászat, térképismeret, földtörténet; Földünk, hazánk természeti földrajza és környezeti állapota; A célnyelv országának természeti földrajza és környezeti állapota; az élet a Földön, az élővilág, evolúció, az ember; a természettudományos nevelés, készségek fejlesztése; tanulmányi séták, kirándulások erdei iskola; az emberi test felépítése és működése; környezetvédelem; egészségvédelem. Követelmény: A során feldolgozott anyag tényszerű ismeretének bizonyítása (1 zárthelyi dolgozat sikeres min. 60%-os teljesítése), az elsajátított módszertani ismeretek bemutatása mikro-tanítás formájában, megfelelő szintű hallgatói egyéni munka (házi feladat - óravázlatok és óraelemzések) bemutatása. TBN01V08s A két tannyelvű oktatás módszertana III. (Testnevelés) Kredit Zárási Státus 1 1 gyj KV V. Ajánlott TBN01KV05s Cél: hogy megismertesse a hallgatókat mindazokkal az ismeretekkel angol nyelven, amelyek a testnevelés tantárgy angol nyelven való oktatásához szükségesek, és hogy a hallgató elsajátítsa és készség szintre emelje mindazokat a szaktantárgyhoz és a nyelvpedagógusi munkához köthető kompetenciákat, amelyek az ismeretek átadásának sikerességéhez hozzájárulnak. Tartalom: A hallgatók a során kialakítják mindazokat a módszertani kompetenciákat, amelyek a testnevelés idegen nyelven való oktatásához szükségesek és elsajátítják a testnevelés angol nyelven oktatásához nélkülözhetetlen nyelvi bázist a következő témakörök feldolgozásán keresztül: balesetvédelem, szakmai alapfogalmak; a kisiskolás gyermek testi fejlődésének sajátosságai és a testi fejlesztés; gyakorlattípusok és levezetésük; szerek és használatuk; a torna és szerepe; játéktanítás, mozgásos- és labdajátékok; szabadtéri sportok-atlétika; szabadidős sporttevékenységek szervezése és lebonyolítása. Követelmény: A során feldolgozott anyag tényszerű ismeretének bizonyítása (1 zárthelyi dolgozat sikeres min. 60%-os teljesítése), az elsajátított módszertani ismeretek bemutatása mikrotanítás formájában, megfelelő szintű hallgatói egyéni munka (házi feladat - óravázlatok és óraelemzések) bemutatása. 14
15 NÓK ÓBN01KV01s Játékos foglalkozások angol nyelven I. Kredit Zárási Státus Ajánlott gyj KV I. - Cél: készségszintre emelni a hallgatók nyelvtudását, kommunikációs képességét. Alakítani az idegen nyelvi kommunikáció szándékát; elsajátíttatni a multikulturális nevelésre idegen nyelvi alapjait. Tartalom: alapszintű társalgási ismeretek: ismerkedés (személyleírás, személyi adatok, önéletrajz); családi életre nevelés - a gyermek és a család; iskola, tanulás, munka; lakáskultúra, a lakóhely környezete, környezetvédelem. Egészséges életmódra nevelés; étkezési szokások, a magyar és az angol konyha jellegzetességei; időjárás, az évszakok jellegzetességei, a magyar és az angol éghajlati viszonyok; öltözködés, öltözködési szokások, divat; vásárlás, vásárlási szokások, üzletek. Nyelvtanulási stratégiák kialakítása a nyelvismeret önálló továbbfejlesztésére. Követelmény: Aktív részvétel az órákon, a hallgatói egyéni munka bizonyítása (házi feladatok), során vett anyag ismeretének bizonyítása 2 zárthelyi dolgozat sikeres (60%-os) teljesítésével. ÓBN01KV02s Játékos foglalkozások angol nyelven II. Kredit Zárási Státus Ajánlott gyj KV I. - Cél: műveltségközvetítés; társalgási szókincs bővítése; gyermeki szókincs elsajátíttatása. Tartalom: Alapszintű társalgási ismeretek. Tematika: kulturált magatartás, nemzeti jellegzetességek, viselkedési szokások; ünnepek, és megünneplésük, összehasonlítás a két kultúrkör között; alapvető történelmi és földrajzi ismeretek angolul (összehasonlítás); turizmus, ország-bemutatás, látnivalók; politikai berendezkedés, a monarchia intézményei, híres királyok, államférfiak életrajza. Követelmény: Aktív részvétel az órákon, a hallgatói egyéni munka bizonyítása (házi feladatok), a során vett anyag ismeretének bizonyítása 2 zárthelyi dolgozat sikeres (60%-os) teljesítésével. ÓBN01KV03s Játékos foglalkozások angol nyelven III. Kredit Zárási Státus Ajánlott gyj KV II. - Cél: angolszász társadalommal és kultúrával való ismerkedés; a globalizációs, gazdasági, társadalmi problémák megismertetése célnyelven; társalgási szókincs bővítése. Tartalom: Alapszintű társalgási ismeretek. Tematika: a társadalom és benne az ember - a mindennapi élet és problémái; a jog és jogrendszer (a magyar és az angolszász jogrend összehasonlítása), törvény, bűn és büntetés; a világ és megismerése, a fejlődés okozta problémák, környezetvédelem; szolgáltatások, a gazdaság, a gazdasági fejlődés lehetőségeinek kérdései. Követelmények: Aktív részvétel az órákon, a hallgatói egyéni munka bizonyítása (házi 15
16 feladatok), a során vett anyag ismeretének bizonyítása 2 zárthelyi dolgozat sikeres (60%-os) teljesítésével. ÓBN01KV04s Játékos foglalkozások angol nyelven IV. Kredit Zárási Státus Ajánlott gyj KV II. - Cél: a kultúra, szórakozás, média megismerése célnyelven; tájékozódás az angol gyermekirodalomban; társalgási szókincs bővítése. Tartalom: Alapszintű társalgási ismeretek: kultúra, szórakozás különböző módjai; a média és szerepe újság, rádió, televízió, internet. Gyermekirodalom - különös tekintettel az angol nyelvű gyermekirodalmi művekre (mondókák, versek, dalok, gyermekjátékok) feldolgozása; az angol nyelv a mondókák, rigmusok, gyermekversek tükrében; hagyományos és kortárs művek; a rím, ritmus, zene, mozgás, tánc és a humor, játék szerepe a kisiskolások holisztikus fejlődésében. Követelmény: Aktív részvétel az órákon, a hallgatói egyéni munka bizonyítása (házi feladatok), a során vett anyag ismeretének bizonyítása 2 zárthelyi dolgozat sikeres (60%-os) teljesítésével. ÓBN01KV05s Angol nyelvi előkészítés a kétnyelvű óvodai foglalkozások vezetésére I. Kredit Zárási Státus Ajánlott gyj KV I. Nyelvi szintfelmérés a nyelvi alkalmasság megállapítására. ÓBN01KV07s Cél: A hallgató nyelvi ismereteinek fejlesztése a nyelvi kompetencia területein, felkészülés kétnyelvű foglakozások irányítására. Tartalom: az egyén, személyisége, megjelenése, tulajdonságai, önismeret, családalapítás, párválasztás, családi ünnepek szókincse, nyelvtani szerkezetei, (az angol igeidők, függő-beszéd, és időegyeztetés, aktív és passzív szerkezet, segédigék) ezek gyakorlása szituációkban, helyes alkalmazásuk beszédben és írásban a mindennapi és a szakmai élet különböző helyzeteiben. Követelmény: A hallgató bizonyítsa, hogy a során feldolgozott anyagot legalább elégséges (60 %) szinten elsajátította, ez írásban 2 zárthelyi dolgozat, szóban önálló tematika feldolgozását, felelést, a tankönyv adott egységeinek teljesítését jelenti. ÓBN01KV06s Angol nyelvi előkészítés a kétnyelvű óvodai foglalkozások vezetésére II. Kontakt Kredit Zárási Státus Ajánlot t gyj KV II. Nyelvi szintfelmérő az alkalmasság megállapítására vagy ÓBN01KV05s! ÓBN01KV07s Cél: A hallgató nyelvi ismereteinek továbbfejlesztése a nyelvi kompetencia területein, felkészülés kétnyelvű foglakozások irányítására. Tartalom: az egyén és társadalom, iskola, munkahely, szabadidő, információszerzés, média, könyv, irodalom, film, színház, történelem, tudomány, globalizáció, környezetvédelem szókincse, nyelvtani szerkezetek, (a főnév, 16
17 névelők, főnévi igenevek, gerund, participium, melléknevek, határozószók, névmások, speciális mondatszerkezetek), szituációban való gyakorlásuk. Helyes alkalmazásuk beszédben és írásban a mindennapi és a szakmai élet különböző helyzeteiben, különös tekintettel arra, hogy a következő ekben a hallgató képes legyen a gyermekirodalmi és módszertani tantárgyak angol nyelvű teljesítésére, valamint a fonetikai ismeretek konkrét feladatokhoz kapcsolódó gyakorlása. Követelmény: A hallgató bizonyítsa szóban és írásban, hogy az adott anyagát legalább elégséges (60%) szinten elsajátította. Ez írásban 2 zárthelyi dolgozatot, szóban egy tematika önálló feldolgozását, a tankönyv adott ben elvégzett egységeinek teljes feldolgozását jelenti. ÓBN01KV07s Fonetika/Kiejtésfejlesztés Kredit Zárási Státus Ajánlott gyj KV I. Cél: az angol nyelv hangsúlyozási és hanglejtésbeli szabályrendszerének megismerése; anyanyelve és az angol nyelv hangjai közötti képzési különbségek érzékelése; felkészülés a kiejtésbeli hibák megelőzésére és javítására. Tartalom: alapszintű elméleti ismeretek: az angol hangtani jelek, hangok és fonémák. Az egyes fonémák írásbeli megjelenése. Az angol magán- és mássalhangzórendszer. Magas szintű gyakorlati ismeretek: a hangkapcsolás, az angol szó- és mondathangsúly rendszer, a hanglejtés, összetevői, szerepe, mondattípusok és a hozzájuk tartozó hanglejtési minták, az óvodáskorú gyermekeknek megfelelő tartalmon keresztül. Követelmény: Az óvodáskorú gyermek idegen nyelv oktatásához szükséges alapvető elméleti fonetikai ismereteket bizonyítása (1 zárthelyi dolgozat legalább 60 %-os teljesítése). Gyakorlati ismeretek bizonyítása szóbeli demonstrációval és hangfelvételek készítésével. A házi feladatok rendszeres és minőségi elkészítése. Kredit Zárási Státus Ajánlott ÓBN01KV08s A kétnyelvűség elmélete és gyakorlata I k KV II. ÓBN01KV05s! vagy ÓBN01KV06s Cél: a hallgatók bevezetése és felkészítése a kétnyelvű óvodai nevelés elméletébe és gyakorlatába; kétnyelvű intézményekben végzett pedagógiai megfigyelés és gyakorlat; nyelvpedagógiai szemlélet elsajátítása. Tartalom: A hallgató megismerkedik az óvodai élet és az óvodai foglalkozások idegen nyelvi levezetéséhez szükséges elméleti és gyakorlati alapokkal. Megismeri a célnyelven történő óvodai nevelés pszichológiai és pedagógiai alapjait, a célnyelven történő óvodai nevelés feladatait. Követelmény: a tanulmányok kollokviummal zárulnak, melynek tematikája a tananyaga. A kollokviumra bocsátás feltétele: részvétel az órákon, hallgatói egyéni munka megfelelő szintű teljesítése. ÓBN01KV09s A kétnyelvű óvodai foglalkozások módszertana II. (környezetismeret) Kredit Zárási Státus Ajánlott gyj KV IV. ÓBN01KV08s! 17
18 Cél: megismertesse a hallgatókat mindazokkal az ismeretekkel és módszerekkel angol nyelven, amelyek a környezetismeret foglalkozások angol nyelven való irányításához szükségesek. Tartalom: A hallgatók a során kialakítják mindazokat a módszertani kompetenciákat, amelyek az angol nyelven történő környezetismereti neveléshez szükségesek és elsajátítják az angol nyelven történő környezetismereti neveléshez nélkülözhetetlen nyelvi bázist. A következő témakörök feldolgozásán keresztül: világ anyagi egysége, az anyag; világegyetem, csillagászat, térképismeret, földtörténet; Földünk, hazánk természeti földrajza és környezeti állapota. A célnyelv országának természeti földrajza és környezeti állapota; az élet a Földön, az élővilág, evolúció, az ember; a természettudományos nevelés, készségek fejlesztése; tanulmányi séták, kirándulások erdei iskola; az emberi test felépítése és működése; környezetvédelem; egészségvédelem. Követelmény: A során feldolgozott anyag tényszerű ismeretének bizonyítása (1 zárthelyi dolgozat sikeres min. 60%-os teljesítése), az elsajátított módszertani ismeretek bemutatása mikro-tanítás formájában, megfelelő szintű hallgatói egyéni munka (házi feladat - óravázlatok és óraelemzések) bemutatása. ÓBN01KV10s A kétnyelvű óvodai foglalkozások módszertana III. (Vizuális nevelés) Zárási Ajánlott Kredit Státus gyj KV IV. ÓBN01KV08s! Cél: megismertesse a hallgatókat mindazokkal az ismeretekkel és módszerekkel angol nyelven, amelyek a vizuális foglalkozások angol nyelven való irányításához szükségesek. Tartalom: a hallgatók a során kialakítják mindazokat a módszertani kompetenciákat, amelyek az angol nyelven történő vizuális neveléshez szükségesek, és elsajátítják az angol nyelven történő vizuális neveléshez nélkülözhetetlen nyelvi bázist a következő témakörök feldolgozásán keresztül: a vizuális művészetek elméleti (történeti, műfaji, jelentéselméleti) alapismeretivel kapcsolatos angol nyelvű szakterminusok elsajátítása; a vizuális művészet személyiségformáló szerepe;; anyagok, technikák, nyelvi eszközök megismerése és megfelelőik angol nyelven. Követelmény: A során feldolgozott anyag tényszerű ismeretének bizonyítása (1 zárthelyi dolgozat sikeres min. 60%-os teljesítése), az elsajátított módszertani ismeretek bemutatása mikro-tanítás formájában, megfelelő szintű hallgatói egyéni munka (házi feladat - óravázlatok és óraelemzések) bemutatása. ÓBN01KV11s A kétnyelvű óvodai foglalkozások módszertana IV. (Ének-zene) Kredit Zárási Státus Ajánlott gyj KV V. ÓBN01KV08s! Cél: megismertesse a hallgatókat mindazokkal az ismeretekkel és módszerekkel angol nyelven, amelyek az ének-zene foglalkozások angol nyelven való irányításához szükségesek. Tartalom: A hallgatók a során kialakítják mindazokat a módszertani kompetenciákat, amelyek az angol nyelven történő ének-zenei neveléshez szükségesek. Elsajátítják az angol nyelvi bázist a következő témakörök feldolgozásán keresztül: a zenei szaknyelv; angol 18
19 gyermekdalok, gyermekjátékdalok, népdalok és táncos dalok, valamint dallamilag és ritmikailag bonyolultabb egyszólamú műdalok; a dalokhoz kapcsolódó ritmikai és dallamanyag zenei szakszavainak angol nyelvű elsajátítása. Hangsorok, hangközök és alkalmazásuk a tanórán, kreatív angol zenei játékok. Követelmény: a során feldolgozott anyag tényszerű ismeretének bizonyítása (1 zárthelyi dolgozat sikeres min. 60%-os teljesítése), az elsajátított módszertani ismeretek bemutatása mikro-tanítás formájában, megfelelő szintű hallgatói egyéni munka (házi feladat - óravázlatok és óraelemzések) bemutatása. ÓBN01KV12s A kétnyelvű óvodai foglalkozások módszertana V. (Testnevelés) Kredit Zárási Státus Ajánlott gyj KV V. ÓBN01KV08s! Cél: megismertesse a hallgatókat mindazokkal az ismeretekkel és módszerekkel angol nyelven, amelyek a testnevelés foglalkozások angol nyelven való irányításához szükségesek. Tartalom: a hallgatók a során kialakítják mindazokat a módszertani kompetenciákat, amelyek az angol nyelven történő testi neveléshez szükségesek és elsajátítják az angol nyelven történő testi neveléshez nélkülözhetetlen nyelvi bázist a következő témakörök feldolgozásán keresztül: balesetvédelem, szakmai alapfogalmak; az óvodás gyermek testi fejlődésének sajátosságai és a testi fejlesztés; gyakorlattípusok és levezetésük. Szerek és használatuk; a torna és szerepe; játéktanítás, mozgásos- és labdajátékok; szabadtéri sportokatlétika; szabadidős sporttevékenységek szervezése és lebonyolítása. Követelmény: a során feldolgozott anyag tényszerű ismeretének bizonyítása (1 zárthelyi dolgozat sikeres min. 60%-os teljesítése), az elsajátított módszertani ismeretek bemutatása mikro-tanítás formájában, megfelelő szintű hallgatói egyéni munka (házi feladat - óravázlatok és óraelemzések) bemutatása. ÓBN01KV13s Angol gyermekirodalom I. Kredit Zárási Státus Ajánlott 2 2 gyj KV IV. ÓBN01KV08s! Cél: széleskörű ismeretek elsajátítása az angolszász gyermekirodalomban (népköltészet, gyermekversek, mondókák, dalok, mesék, elbeszélések, ifjúsági irodalom). A hallgató nyelvi fejlődőse szókincsének gazdagítása választékos kifejezésmód fejlesztése, irodalmi, művészi ízlésének fejlődése gyermekirodalmi alkotásokon keresztül; Tartalom: Mondókák, versek, dalok, gyermekjátékok és mesék megismerése (és egy részének memorizálása), azok típusai, jellemzői (beleértve a hagyományos és kortárs műveket is), a rím ritmus, mozgás, tánc, humor szerepének hangsúlyozása a kisiskolások nevelésében. A szelekció kritériumai különös tekintettel a gyermek életkori sajátosságaira és olvasóvá nevelésének szempontjaira. Szójátékok, vers, mesemondási és írási, dramatizálási és verses, mesekönyv készítési technikák elsajátítása. Követelmény: A gyermekirodalmi művek, a szakirodalom ismerete, ezek tartalmának pontos megértése, feldolgozása és kreatív közvetítése. Dramatizálás, adaptálás és portfolió készítése az önállóság, kooperáció és empátia szempontjaira tekintettel. 19
20 Az órákon való aktív részvétel, a tananyag legalább hatvan százalékos elsajátítása és ennek bizonyítása a házi feladat és más írásbeli és szóbeli számonkérési formákban. ÓBN01KV14s Angol gyermekirodalom II. Kredit Zárási Státus Ajánlott 2 2 gyj KV V. ÓBN01KV13s Cél: a hallgatói ismeretek bővítése az angolszász gyermekirodalomban (népköltészet, gyermekversek, mondókák, dalok, mesék, elbeszélések, ifjúsági irodalom); ismeretek és készségek alakítása óvodai irodalmi foglalkozások irányításához; más népek kultúrájának megismerése és megbecsülése. Tartalom: Az ifjúsági irodalom funkciója a nyelvi készségek és a személyiség átfogó fejlesztésében. Az ifjúsági irodalom kiemelkedő reprezentánsai és műveik, a szelekció szempontjai különös tekintettel a gyermek életkori sajátosságaira és más kultúrák iránti empatikus készségek fejlesztésére. Elbeszélés, történetírás, dramatizálás és ezek technikáinak megismerése. Követelmény: Az ifjúsági irodalmi művek (valamint a szakirodalom) ismerete. A művek tartalmának pontos megértése, feldolgozása és kreatív közvetítése. Dramatizálás, adaptálás, a kooperáció, empátia és önállóság szempontjainak érvényesítése. Portfolió készítése. Az órákon való aktív részvétel, a házi feladat és más számonkérési formák legalább hatvan százalékos teljesítése. EOK ÓBE01KV01s Játékos foglalkozások angol nyelven I.1 Félévi Kredit Zárási Státus Ajánlott gyj KV I. - Cél: képességszintre emelje a hallgatók nyelvtudását, kommunikációs képességét, kialakítsa és elmélyítse az idegen nyelvi kommunikáció képességét, szándékát. Képessé tegye a hallgatót a multikulturális tanításra/nevelésre idegen nyelvi képességei és az ezen keresztül elsajátított tapasztalatai birtokában és felkészíteni a hallgatót a kommunikációhoz szükséges szókincs, nyelvi fordulatok, nyelvtani szabályok ismeretére és ezek alkalmazására. Tartalom: Alapszintű társalgási ismeretek. Tematika: ismerkedés (személyleírás, személyi adatok, önéletrajz); családi életre nevelés - a gyermek és a család; iskola, tanulás, munka; lakáskultúra, a lakóhely környezete, környezetvédelem. Egészséges életmódra nevelés, étkezési szokások, a magyar és az angol konyha jellegzetességei. Időjárás, az évszakok jellegzetességei, a magyar és az angol éghajlati viszonyok; öltözködés, öltözködési szokások, divat; vásárlás, vásárlási szokások, üzletek; kultúrált magatartás. Nemzeti jellegzetességek, viselkedési szokások; ünnepek, és megünneplésük, összehasonlítás a két kultúrkör között. Követelmény: Aktív részvétel az órákon, a hallgatói egyéni munka bizonyítása (házi feladatok), során vett anyag ismeretének bizonyítása 2 zárthelyi dolgozat sikeres (60%- os) teljesítésével. 20
21 ÓBE01KV02s Játékos foglalkozások angol nyelven I.2 Félévi Kredit Zárási Státus Ajánlott gyj KV I. Nyelvi szintfelmérés a nyelvi alkalmasság megállapítására. Cél: A nyelvi ismeretek fejlesztése mind a négy nyelvi kompetencia ( különös tekintettel a beszédkészség, írott és hangzó szöveg értése ) területén, az ezen kompetenciák kialakításához szükséges tartalmon keresztül oly módon, hogy a hallgató tanulmányai során alkalmas legyen a két nyelvű óvodai foglalkozások vezetésére. Tartalom: Az adott re választott témák (az egyén, személyisége, megjelenése, tulajdonságai, önismeret, családalapítás, párválasztás, családi ünnepek. iskola, munkahely, szabadidő, környezetvédelem) szókincse. A magán és mássalhangzók helyes kiejtése, helyes szó és mondat hangsúly, hanglejtés elsajátítása, nyelvtani szerkezetek, (az angol igeidők, függőbeszéd, időegyeztetés, aktív és passzív szerkezet, segédigék, főnév, névelők, főnévi igenevek, gerund, participium) szituációban való gyakorlásuk. Helyes alkalmazásuk beszédben és írásban a mindennapi és a szakmai élet különböző helyzeteiben, különös tekintettel arra, hogy a következő ekben a hallgató képes legyen a gyermekirodalmi és módszertani tantárgyak angol nyelvű teljesítésére. Követelmény: A hallgató bizonyítsa szóban és írásban, hogy az adott anyagát legalább elégséges (60%) szinten elsajátította. Ez írásban 2 zárthelyi dolgozatot, szóban egy tematika önálló feldolgozását, a tankönyv adott ben elvégzett egységeinek teljes feldolgozását jelenti. ÓBE01KV03s Játékos foglalkozások angol nyelven II. 1 Félévi Kredit Zárási Státus Ajánlott gyj KV II. - Cél: hogy, képességszintre emelje a hallgatók nyelvtudását, kommunikációs képességét, kialakítsa és elmélyítse az idegen nyelvi kommunikáció képességét, szándékát. Hogy képessé tegye a hallgatót a multikulturális tanításra/nevelésre idegen nyelvi képességei és az ezen keresztül elsajátított tapasztalatai birtokában és felkészíteni a hallgatót a kommunikációhoz szükséges szókincs, nyelvi fordulatok, nyelvtani szabályok ismeretére és ezek alkalmazására. Tartalom: Alapszintű társalgási ismeretek. Tematika: alapvető történelmi és földrajzi ismeretek angolul (összehasonlítás); turizmus, ország-bemutatás, látnivalók; politikai berendezkedés, a monarchia intézményével, híres királyok, államférfiak életrajza; a társadalom és benne az ember - szociális rendszerünk; a jog és jogrendszer (a magyar és az angolszász jogrend összehasonlítása), törvény, bűn és büntetés; a világ és megismerése, a fejlődés okozta problémák, környezetvédelem; szolgáltatások, a gazdaság, a gazdasági fejlődés lehetőségeinek kérdései; a jövő társadalma, a komputer és az internet, a digitalizált világ. Követelmény: Aktív részvétel az órákon, a hallgatói egyéni munka bizonyítása (házi feladatok), során vett anyag ismeretének bizonyítása 2 zárthelyi dolgozat sikeres (60%- os) teljesítésével. 21
22 Félévi Kredit Zárási Státus Ajánlott ÓBE01KV04s Játékos foglalkozások angol nyelven II gyj KV II. ÓBE01KV02s Cél: bevezetni a hallgatókat a kétnyelvű óvodai nevelés elméletébe, és felkészítést nyújtson az óvodai gyakorlathoz. Egyidejűleg egy olyan nyelvpedagógiai szemléletet közvetítsen, amelynek középpontjában nem elsősorban a tényszerű tudás felhalmozása, hanem az ismeretek készséggé válásának elősegítése, alkalmazni képes nyelvtudás átadása a célja. A gyakorlati felkészítés integráns része a kétnyelvű intézményekben végzett pedagógiai megfigyelés és gyakorlat. Tartalom: hallgató megismerkedik a az óvodai élet és az óvodai foglalkozások idegen nyelvi levezetéséhez feltétlenül szükséges elméleti és gyakorlati alapokkal megismeri a célnyelven történő óvodai nevelés pszichológiai és pedagógiai alapjait; megismeri a célnyelven történő óvodai nevelés feladatait; elsajátítja azt a nyelvpedagógiai szemléletet, amelynek központjában az ismeretek készséggé válásnak elősegítése a cél. Követelmény: A során feldolgozott tananyag ismeretének bizonyítása az órán végzett munka, a hallgatói egyéni munka és szóbeli beszámolók megfelelő szintű teljesítésén keresztül. ÓBE01KV05s A kétnyelvű óvodai foglalkozások módszertana I. (Vizuális nevelés) Félévi Zárási Ajánlott Kredit Státus gyj KV IV. ÓBE01KV04s! Cél: hogy megismertesse a hallgatókat mindazokkal az ismeretekkel angol nyelven, amelyek a környezetismeret foglalkozások angol nyelven való tartásához szükségesek, és hogy a hallgató elsajátítsa és készségszintre emelje mindazokat a szaktantárgyhoz és a nyelvpedagógusi munkához köthető kompetenciákat, amelyek az ismeretek átadásának sikerességéhez hozzájárulnak. Tartalom: A hallgatók a során kialakítják mindazokat a módszertani kompetenciákat, amelyek az angol nyelven történő környezetismereti neveléshez szükségesek és elsajátítják az angol nyelven történő környezetismereti neveléshez nélkülözhetetlen nyelvi bázist a következő témakörök feldolgozásán keresztül: a vizuális művészetek elméleti (történeti, műfaji, jelentéselméleti) alapismeretivel kapcsolatos angol nyelvű szakterminusok elsajátítása; a vizuális művészet személyiségformáló szerepe;; anyagok, technikák, nyelvi eszközök megismerése és megfelelőik angol nyelven. Követelmény: A során feldolgozott anyag tényszerű ismeretének bizonyítása (1 zárthelyi dolgozat sikeres min. 60%-os teljesítése), az elsajátított módszertani ismeretek bemutatása mikro-tanítás formájában, megfelelő szintű hallgatói egyéni munka (házi feladat - óravázlatok és óraelemzések) bemutatása. 22
23 ÓBE01KV06s A kétnyelvű óvodai foglalkozások módszertana II. (Környezetismeret) Félévi Kredit Zárási Státus Ajánlott gyj KV IV. ÓBE01KV04s! Cél: hogy megismertesse a hallgatókat mindazokkal az ismeretekkel angol nyelven, amelyek a környezetismeret foglalkozások angol nyelven való tartásához szükségesek, és hogy a hallgató elsajátítsa és készségszintre emelje mindazokat a szaktantárgyhoz és a nyelvpedagógusi munkához köthető kompetenciákat, amelyek az ismeretek átadásának sikerességéhez hozzájárulnak. Tartalom: A hallgatók a során kialakítják mindazokat a módszertani kompetenciákat, amelyek az angol nyelven történő környezetismereti neveléshez szükségesek és elsajátítják az angol nyelven történő környezetismereti neveléshez nélkülözhetetlen nyelvi bázist a következő témakörök feldolgozásán keresztül: világ anyagi egysége, az anyag; világegyetem, csillagászat, térképismeret, földtörténet; Földünk, hazánk természeti földrajza és környezeti állapota; A célnyelv országának természeti földrajza és környezeti állapota; az élet a Földön, az élővilág, evolúció, az ember; a természettudományos nevelés, készségek fejlesztése; tanulmányi séták, kirándulások erdei iskola; az emberi test felépítése és működése; környezetvédelem; egészségvédelem. Követelmény: A során feldolgozott anyag tényszerű ismeretének bizonyítása (1 zárthelyi dolgozat sikeres min. 60%-os teljesítése), az elsajátított módszertani ismeretek bemutatása mikro-tanítás formájában, megfelelő szintű hallgatói egyéni munka (házi feladat - óravázlatok és óraelemzések) bemutatása. ÓBE01KV07s A kétnyelvű óvodai foglalkozások módszertana III. (Ének-zene) Félévi Kredit Zárási Státus Ajánlott gyj KV V. ÓBE01KV04s! Cél: hogy megismertesse a hallgatókat mindazokkal az ismeretekkel angol nyelven, amelyek a ének-zene foglalkozások angol nyelven való tartásához szükségesek, és hogy a hallgató elsajátítsa és készségszintre emelje mindazokat a szaktantárgyhoz és a nyelvpedagógusi munkához köthető kompetenciákat, amelyek az ismeretek átadásának sikerességéhez hozzájárulnak. Tartalom: A hallgatók a során kialakítják mindazokat a módszertani kompetenciákat, amelyek az angol nyelven történő ének-zenei neveléshez szükségesek és elsajátítják az angol nyelven történő ének-zenei neveléshez nélkülözhetetlen nyelvi bázist a következő témakörök feldolgozásán keresztül: a zenei szaknyelv; angol gyermekdalok, gyermekjátékdalok, népdalok és táncos dalok, valamint dallamilag és ritmikailag bonyolultabb egyszólamú műdalok; a dalokhoz kapcsolódó ritmikai és dallamanyag zenei szakszavainak angol nyelvű elsajátítása, hangsorok, hangközök és alkalmazásuk a tanórán, kreatív angol zenei játékok Követelmény: A során feldolgozott anyag tényszerű ismeretének bizonyítása (1 zárthelyi dolgozat sikeres min. 60%-os teljesítése), az elsajátított módszertani ismeretek bemutatása mikro-tanítás formájában, megfelelő szintű hallgatói egyéni munka (házi feladat - óravázlatok és óraelemzések) bemutatása. 23
24 ÓBE01KV08s A kétnyelvű óvodai foglalkozások módszertana IV. (Testnevelés) Félévi Kredit Zárási Státus Ajánlott gyj KV V. ÓBE01KV04s! Cél: hogy megismertesse a hallgatókat mindazokkal az ismeretekkel angol nyelven, amelyek a testnevelés foglalkozások angol nyelven való tartásához szükségesek, és hogy a hallgató elsajátítsa és készségszintre emelje mindazokat a szaktantárgyhoz és a nyelvpedagógusi munkához köthető kompetenciákat, amelyek az ismeretek átadásának sikerességéhez hozzájárulnak. Tartalom: A hallgatók a során kialakítják mindazokat a módszertani kompetenciákat, amelyek az angol nyelven történő testi neveléshez szükségesek és elsajátítják az angol nyelven történő testi neveléshez nélkülözhetetlen nyelvi bázist a következő témakörök feldolgozásán keresztül: balesetvédelem, szakmai alapfogalmak; az óvodás gyermek testi fejlődésének sajátosságai és a testi fejlesztés; gyakorlattípusok és levezetésük; szerek és használatuk; a torna és szerepe; játéktanítás, mozgásos- és labdajátékok; szabadtéri sportok-atlétika; szabadidős sporttevékenységek szervezése és lebonyolítása. Követelmény: A során feldolgozott anyag tényszerű ismeretének bizonyítása (1 zárthelyi dolgozat sikeres min. 60%-os teljesítése), az elsajátított módszertani ismeretek bemutatása mikrotanítás formájában, megfelelő szintű hallgatói egyéni munka (házi feladat - óravázlatok és óraelemzések) bemutatása. ÓBE01KV09s Angol gyermekirodalom I. Félévi Kredit Zárási Státus Ajánlott 10 2 gyj KV IV. ÓBE01KV04s! Cél: A hallgató széleskörű ismereteket kap az angolszász gyermekirodalomról (népköltészet, gyermekversek, mondókák, dalok, mesék, elbeszélések, ifjúsági irodalom) és annak kreatív alkalmazásáról a kisiskolások, tanításában. A tantárgy hozzájárul a hallgató nyelvi fejlődőséhez, szókincsének gazdagításához, választékos kifejezésmódjához, irodalmi, művészi ízlésének fejlődéséhez, interkulturális és interdiszciplináris szempontok alkalmazásához, kreatív módszerek és technikák elsajátításához. Tartalom: Mondókák, versek, dalok, gyermekjátékok és mesék megismerése (és egy részének memorizálása), azok típusai, jellemzői (beleértve a hagyományos és kortárs műveket is), a rím ritmus, mozgás, tánc, humor szerepének hangsúlyozása a kisiskolások nevelésében. A szelekció kritériumai különös tekintettel a gyermek életkori sajátosságaira és olvasóvá nevelésének szempontjaira. Szójátékok, vers, mesemondási és írási, dramatizálási és verses, mesekönyv készítési technikák elsajátítása. Követelmény: A gyermekirodalmi művek bőséges és magas szintű (valamint a) szakirodalom ismerete, ezek tartalmának pontos megértése, feldolgozása és kreatív közvetítése. Mikrotanítások, dramatizálás, adaptálás és portfólió készítése az önállóság, kooperáció és empátia szempontjaira tekintettel. Az órákon való aktív részvétel, a tananyag legalább hatvan százalékos elsajátítása és ennek bizonyítása a házi feladat és más írásbeli és szóbeli számonkérési formákban. 24
25 ÓBE01KV10s Angol gyermekirodalom II. Félévi Kredit Zárási Státus Ajánlott 10 2 gyj KV V. ÓBE01KV09s! Cél: A hallgató széleskörű ismereteket kap az angolszász gyermekirodalomról (népköltészet, gyermekversek, mondókák, dalok, mesék, elbeszélések, ifjúsági irodalom) és annak kreatív alkalmazásáról a kisiskolások, tanításában. A tantárgy hozzájárul a hallgató nyelvi fejlődőséhez, választékos kifejezésmódjához, szókincsének gazdagításához, irodalmi és művészi ízlésének fejlődéséhez, interkulturális és interdiszciplináris szempontok alkalmazásához, empatikus és kooperációs készségek kialakításához. Kreatív, a gyermek kifejezőkészségének fejlesztését segítő módszerek és technikák elsajátításához. Tartalom: Az ifjúsági irodalom funkciója a nyelvi készségek és a személyiség átfogó fejlesztésében. Az ifjúsági irodalom kiemelkedő reprezentánsai és műveik, a szelekció szempontjai különös tekintettel a gyermek életkori sajátosságaira és más kultúrák iránti empatikus készségek fejlesztésére. Elbeszélés, történetírás, dramatizálás és ezek technikáinak megismerése. Követelmény: Az ifjúsági irodalmi művek bőséges és magas szintű (valamint a szakirodalom) ismerete. A művek tartalmának pontos megértése, feldolgozása és kreatív közvetítése. Mikrotanítások, dramatizálás, adaptálás, a kooperáció, empátia és önállóság szempontjainak érvényesítése. Portfólió készítése. Az órákon való aktív részvétel, a házi feladat és más számonkérési formák legalább hatvan százalékos teljesítése. 25
TÁJÉKOZTATÓ a kreditrendszer alapképzési tanulmányaikat 2005 szeptemberében megkezd" hallgatók részére mvel"désszervez" szak, levelez" tagozat
Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképz Fiskolai Kar TÁJÉKOZTATÓ a kreditrendszer alapképzési tanulmányaikat 2005 szeptemberében megkezd" hallgatók részére mvel"désszervez" szak, levelez" tagozat
Angol nyelvű óvodapedagógus szakirányú továbbképzési szak
EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TANÍTÓ- és ÓVÓKÉPZŐ FŐISKOLAI KAR Idegen Nyelvi és Irodalmi Tanszék óvodapedagógus szakirányú továbbképzési szak Képzésért felelős oktató: Dr. Kovács Judit PhD Budapest, 2009.
Kompetencia alapú angol nyelvi tanító szakirányú továbbképzési szak képzési és kimeneti követelményei
Kompetencia alapú angol nyelvi tanító szakirányú továbbképzési szak képzési és kimeneti követelményei 1. A szakirányú továbbképzési szak megnevezése: Kompetencia alapú angol nyelvi tanító 2. A szakképzettség
6. A tantervek szerepe az oktatás tartalmi szabályozásában
TKO1108 Tanítás-tanulás 2. A pedagógiai folyamat tervezése, értékelése előadás 1. A tanári hivatásra készülünk: a pedagógiai tervezés, mint meghatározó tanári kompetencia 2. Alapfogalmak: tervezés, tanterv,
A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:
Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység
Óvodapedagógus BA szak - mintatanterv 2018.
Óvodapedagógus BA szak - mintatanterv 2018. 1. félév 17KÖZ001 A kultúraközvetítés filozófiai, etikai és neveléstudományi metszetben 1 ea 2 10 A 4 k 17KÖZ006 Anyanyelvi nevelés és módszertan 1 sz 2 8 A
1. Óvodapedagógus szak
1. Óvodapedagógus szak A képzési és kimeneti követelményeknek, valamint az akkreditációs feltételeknek való megfelelés A képzés tartalma A képzés programja, a szak tanterve (az óra és vizsgaterv táblázatos
Jelentkezési határidő: 2013. augusztus 30-ig.
OKLEVELET ADÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSEK AZ ELTE TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KARÁN a 2013/2014. tanévben 1. Pedagógus szakvizsga választható modullal 2. Angol nyelv az óvodában 3. Az anyanyelvi kompetencia fejlesztésének
1. Óvodapedagógus szak
1. Óvodapedagógus szak A képzési és kimeneti követelményeknek, valamint az akkreditációs feltételeknek való megfelelés A képzés tartalma A képzés programja, a szak tanterve (az óra és vizsgaterv táblázatos
Tanító BA szak - mintatanterv 2018.
Tanító BA szak - mintatanterv 2018. 1. félév 17KÖZ001 A kultúraközvetítés filozófiai, etikai és neveléstudományi metszetben 1 ea 2 10 A 4 k 17TAN001 A zene alapjai 1 sz 2 8 A 3 gyj 17KÖZ038 Alapozó vizuális
INNOVÁCIÓK AZ ÓVODAI NEVELÉS GYAKORLATÁBAN PEDAGÓGUS SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS
INNOVÁCIÓK AZ ÓVODAI NEVELÉS GYAKORLATÁBAN PEDAGÓGUS SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS A SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK LÉTESÍTÉSÉNEK ÉS INDÍTÁSÁNAK CÉLJA: Olyan szakemberek képzése, akik elméletileg megalapozott
EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR A CSECSEMŐ- ÉS KISGYERMEKNEVELÉS GYAKORLATVEZETŐ MENTORA SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK
EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR A CSECSEMŐ- ÉS KISGYERMEKNEVELÉS GYAKORLATVEZETŐ MENTORA SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK A szakirányú továbbképzési szak létesítésének és indításának
Zsinati Határozat a hitéleti szakok képzési és kimeneti követelményeinek meghatározásáról
Zsinati Határozat a hitéleti szakok nek meghatározásáról Magyarországi Református Egyház Zsinata - az Oktatásügyi Szakbizottságnak a református felsőoktatási intézmények vezetőinek egyetértésével tett
Mintatanterv NAO 3 éves BA óvodapedagógus szak
Mintatanterv NAO 3 éves BA óvodapedagógus szak ALAPOZÓ ISMERETEK Kód Tantárgy tantárgyelem előfeltétel kr. ért. 1. 2. 3. 4. 5. 6. TA Társadalomtudományi ismeretek 14 kredit 5 telj. 135 óra TA-101 Bevezetés
SZAKLEÍRÁSOK, MINTATANTERVEK. Szociális és ifjúsági munka felsőoktatási szakképzés
SZAKLEÍRÁSOK, MINTATANTERVEK Szociális és ifjúsági munka felsőoktatási szakképzés 2014/2015. tanév NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM Benedek Elek Pedagógiai Kar Sopron Szociális és ifjúsági munka felsőoktatási
KÖVETELMÉNYEK 2018/ FÉLÉV. 1. hét Szervezési feladatok. Tematika, követelmények.
KÖVETELMÉNYEK 2018/19. 1. FÉLÉV A tantárgy kódja: BOV1114 A tantárgy neve: Matematikai nevelés és módszertana II. Kredit: 3 Kontakt óraszám: 2 óra/hét Féléves tematika: 1. hét Szervezési feladatok. Tematika,
Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére
Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Szilvási Nevelési-Oktatási Központ Szilvási Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi
Óra- és vizsgaterv Gyógypedagógia alapképzési szak - tanulásban akadályozottak pedagógiája szakirány szakirányú továbbképzés
Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar Ikt. szám: BGGYK/2431/2(2018)(T-89) Óra- és vizsgaterv Gyógypedagógia alapképzési szak - tanulásban akadályozottak pedagógiája szakirány
MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA) A mesterképzési szakon szerezhet végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szerepl megjelölése:
TANEGYSÉGLISTA (MA) Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció 2015-től felvett hallgatóknak k = kötelező
ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS NAPPALI TAGOZAT
ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS NAPPALI TAGOZAT KÖTELEZŐ NYELVI KURZUSOK NÉMET NYELVBŐL 1. Szak megnevezése: Jogi felsőoktatási szakképzés 2. A tantárgy neve:
Óra- és vizsgaterv Gyógypedagógia alapképzési szak - értelmileg akadályozottak pedagógiája szakirány szakirányú továbbképzés
Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar Ikt. szám: BGGYK/2431/2(2018)(T-89) Óra- és vizsgaterv Gyógypedagógia alapképzési szak - értelmileg akadályozottak pedagógiája szakirány
Neumann János Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai Kar
Neumann János Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai Kar Tanulmányi tájékoztató Programozó informatikus szakirányú továbbképzési szak Kecskemét 2017-től 1 A tantárgyleírásokat a NJE GAMF Műszaki és Informatikai
Óra- és vizsgaterv Gyógypedagógia alapképzési szak - autizmus spektrum pedagógiája szakirány szakirányú továbbképzés
Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar Ikt. szám: BGGYK/2431/2(2018)(T-89) Óra- és vizsgaterv Gyógypedagógia alapképzési szak - autizmus spektrum pedagógiája szakirány szakirányú
A Kari Tanács elfogadta án
Tárgykód Tantárgy megnevezése Előfeltétel TANÍTÓ ALAPSZAK (BA) TANTÁRGYLISTÁJA NEMZETISÉGI TANÍTÓ SZLOVÁK SZAKIRÁNY NAPPALI TAGOZAT Érvényes a 2015/2016. tanévtől Felvétele Kreditpont Követelmény típusa
T E M A T I K A. Óvó- és Tanítóképző Intézet
Óvó- és Tanítóképző Intézet T E M A T I K A a tanító szakos hallgatók számára TERMÉSZETTUDOMÁNY A HÉTKÖZNAPOKBAN (CB3313) oktatáshoz 2018/2019. tanév I. félév Heti óraszám: 0 óra előadás 1 óra szeminárium
REFERENS ÉS FORDÍTÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAKOK FRANCIA NYELVI REFERENS ÉS FORDÍTÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS
REFERENS ÉS FORDÍTÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAKOK FRANCIA NYELVI REFERENS ÉS FORDÍTÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS Indított szakirányok: Képzési terület, képzési ág: bölcsészettudomány Képzési ciklus: szakirányú
Ifjúsági védőnő szakirányú továbbképzési szak
Ifjúsági védőnő szakirányú továbbképzési szak Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar 2007. Szakirányú továbbképzés I. Képzési és kimeneti követelmények 1. A kérelmező felsőoktatási intézmény neve, címe: Debreceni
TANÍTÓKÉPZÉS NÉMET NEMZETISÉGI SZAKIRÁNY GYAKORLATI KÉPZÉS. Nappali tagozat
TANÍTÓKÉPZÉS NÉMET NEMZETISÉGI SZAKIRÁNY GYAKORLATI KÉPZÉS I. Felépítés II. Táblázat III. Gyakorlati képzés feladatai IV. Gyakorlati képzés formái V. A hallgatók lehetőségei és kötelességei a gyakorlat
TANÍTÓKÉPZÉS NÉMET NEMZETISÉGI SZAKIRÁNY GYAKORLATI KÉPZÉS. Nappali tagozat
TANÍTÓKÉPZÉS NÉMET NEMZETISÉGI SZAKIRÁNY GYAKORLATI KÉPZÉS I. Felépítés II. Táblázat III. Gyakorlati képzés feladatai IV. Gyakorlati képzés formái I. Felépítés Nappali tagozat A német nemzetiségi szakirány
Kódszám egyenlőségjellel: a megadott kurzus párhuzamos felvétele.. * : Az alapozó képzés tárgyainak elvégzése után vehető fel a tárgy.
TANEGYSÉGLISTA (MA) Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően
Német nyelv évfolyam
Német nyelv 4-8. évfolyam 4. évfolyam Éves órakeret 92,5 + 37 Heti óraszám: 2,5 + 1 Témakörök Óraszám Az én világom, bemutatkozás 10 Én és a családom: a család bemutatása 12 Az iskolám: az osztályterem
REFERENS ÉS FORDÍTÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAKOK FRANCIA NYELVI REFERENS ÉS FORDÍTÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS Indított szakirányok:
REFERENS ÉS FORDÍTÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAKOK FRANCIA NYELVI REFERENS ÉS FORDÍTÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS Indított szakirányok: Képzési terület, képzési ág: Képzési ciklus: Képzési forma (tagozat):
2018-tól felvetteknek
Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység
Tanító BA Nappali Alapozó ismeretek
Kód Tantárgy tantárgyelem előfeltétel Társadalomtudományi ismeretek vizsgafeltét el TA-101 Bevezetés a szociológiába K 3 2 Tanító BA 2017. Nappali Alapozó ismeretek TA-111 Filozófia TA- 113 Hon- és népismeret
PEDAGÓGIA ALAPKÉPZÉSI SZAK
PEDAGÓGIA ALAPKÉPZÉSI SZAK Indított szakirányok: - Képzési terület, képzési ág: bölcsészettudományi Képzési ciklus: alap Képzési forma (tagozat): nappali A szakért felelős kar: Bölcsészettudományi Kar
TANÍTÓ ALAPSZAK (BA) TANTÁRGYLISTÁJA NEMZETISÉGI TANÍTÓ NÉMET SZAKIRÁNY NAPPALI TAGOZAT Érvényes a 2015/2016. tanévtől. Követelmény.
Tárgykód Tantárgy megnevezése Előfeltétel TANÍTÓ ALAPSZAK (BA) TANTÁRGYLISTÁJA NEMZETISÉGI TANÍTÓ NÉMET SZAKIRÁNY NAPPALI TAGOZAT Érvényes a 2015/2016. tanévtől Felvétele Kreditpont Követelmény típusa
MESTERKÉPZSÉI SZAK (MA) A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:
Jelek, rövidítések: D = dolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység v = választható
BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK NAPPALI TAGOZAT
BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK NAPPALI TAGOZAT KÖTELEZŐ NYELVI KURZUSOK ANGOL NYELVBŐL Tantárgy neve: Angol nyelv 1. Tantárgy kódja: MEIOK01ANBT Tárgyfelelős tanszék/intézet: Idegennyelvi
ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT
ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT KÖTELEZŐ NYELVI KURZUSOK ANGOL NYELVBŐL 1. Szak megnevezése: Jogi felsőoktatási szakképzés, levelező 2. A tantárgy
Óra- és vizsgaterv Gyógypedagógia alapképzési szak - hallássérültek pedagógiája szakirány szakirányú továbbképzés
Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar Ikt. szám: BGGYK/2431/2(2018)(T-89) Óra- és vizsgaterv Gyógypedagógia alapképzési szak - hallássérültek pedagógiája szakirány szakirányú
Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére. Szilvási Általános Iskola
Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Szilvási Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához A nevelő
ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT
ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT KÖTELEZŐ NYELVI KURZUSOK NÉMET NYELVBŐL 1. Szak megnevezése: Jogi felsőoktatási szakképzés,. levelező 2. A tantárgy
TANTÁRGYI TEMATIKA ÉS FÉLÉVI KÖVETELMÉNYRENDSZER
TANTÁRGYI TEMATIKA ÉS FÉLÉVI KÖVETELMÉNYRENDSZER Tantárgy neve Természetismeret ttp. Tantárgy kódja BTA1224 Meghirdetés féléve II.évf. 2.félév Kreditpont: 4 Heti kontaktóraszám (elm.+gyak.) 1+2 Félévi
ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT
ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT KÖTELEZŐ NYELVI KURZUSOK OROSZ NYELVBŐL 1. Szak megnevezése: Jogi felsőoktatási szakképzés, levelező 2. A tantárgy
TÁRSADALOMISMERET KÉPZÉSI ÁG (BA) KOMMUNIKÁCIÓ ÉS MÉDIATUDOMÁNY ALAPSZAK - ÚJSÁGÍRÓ SPECIALIZÁCIÓ
TÁRSADALOMISMERET KÉPZÉSI ÁG (BA) KOMMUNIKÁCIÓ ÉS MÉDIATUDOMÁNY ALAPSZAK - ÚJSÁGÍRÓ SPECIALIZÁCIÓ A 2017-től felvett hallgatóknak 1 Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium
REFERENS ÉS FORDÍTÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAKOK
REFERENS ÉS FORDÍTÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAKOK 1 Indított szakirányok: Képzési terület, képzési ág: Képzési ciklus: Képzési forma (tagozat): A szakért felelős kar: Képzési idő: FRANCIA NYELVI REFERENS
Minőségügyi rendszerek szakmérnök szakirányú továbbképzés
Minőségügyi rendszerek szakmérnök szakirányú továbbképzés (Szakirányú továbbképzési (szakmérnöki) szak) Munkarend: Levelező Finanszírozási forma: Költségtérítéses Költségtérítés (összesen): 375 000 Ft
A Gyakorlóiskolai tanítási-nevelési gyakorlat c. tanegység részletes követelményei v. 1.0
A Gyakorlóiskolai tanítási-nevelési gyakorlat c. tanegység részletes követelményei v. 1.0 A gyakorlóiskolai tanítási-nevelési gyakorlat két fő tartalmi részből áll: (a) általános jellegű, csoportos és
Audi Hungaria Iskola. Audi Hungaria Óvoda
Küldetésünk: A gyermek személyiségének fejlesztése családias környezetben Alapítás: 2012-ben az Audi Hungaria Iskola Intézményegységeként Két, 25-25 fős vegyes korosztályú csoport Egész napos felügyelet
Óra- és vizsgaterv Gyógypedagógia alapképzési szak - szomatopedagógia szakirány szakirányú továbbképzés
Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar Ikt. szám: BGGYK/2431/2(2018)(T-89) Óra- és vizsgaterv Gyógypedagógia alapképzési szak - szomatopedagógia szakirány szakirányú továbbképzés
Az iskola könyvtár gyűjtőköri leírása
1. sz. melléklet Melykóné Tőzsér Judit iskolai könyvtári szakértő véleménye alapján módosítva 2005. jan. 5-én. Az iskola könyvtár gyűjtőköri leírása Az iskolai könyvtár gyűjtőkörének alapelvei A Könyvtár
2018-tól felvett hallgatóknak MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA)
TANEGYSÉGLISTA (MA) 2018-tól felvett hallgatóknak Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező
II. RÖVIDCIKLUSÚ TANÁRI MESTERKÉPZÉSI SZAK
II. RÖVIDCIKLUSÚ TANÁRI MESTERKÉPZÉSI SZAK Indított szakképzettségek: Képzési terület, képzési ág: Képzési ciklus: Képzési forma (tagozat): Szakért felelős kar: Képzési idő angol nyelv és kultúra tanára,
2017-től fölvett hallgatóknak
TÁRSADALOMISMERET KÉPZÉSI ÁG (BA) KOMMUNIKÁCIÓ ÉS MÉDIATUDOMÁNY ALAPSZAK MÉDIATUDOMÁNY SPECIALIZÁCIÓ 2017-től fölvett hallgatóknak 1 Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K =
Tájékoztatjuk, hogy a felvételi eljárás díja forint, mely több jelentkezést is magában foglalhat.
Kedves Kollégánk! Tanuljunk egymástól, hogy minél jobban taníthassunk. Eötvös Loránd Intézményünk jogelődje, a Budai Állami Tanító-képezde 1869-ben kezdte meg működését. Hosszú története során mindvégig
IDEGEN NYELV ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI
IDEGEN NYELV ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI Az idegen nyelv érettségi vizsga célja Az idegen nyelvi érettségi vizsga célja a kommunikatív nyelvtudás mérése, azaz annak megállapítása, hogy a vizsgázó
KÖVETELMÉNYEK 2017/ félév. Informatika II.
Tantárgy neve Informatika II. Tantárgy kódja TAB1110 Meghirdetés féléve 4. Kreditpont 1 Heti kontakt óraszám (elm. + gyak.) 0 + 1 Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) TAB1109 Tantárgyfelelős
2016-tól felvett hallgatóknak LENGYEL NYELV ÉS IRODALOM MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA)
TANEGYSÉGLISTA (MA) Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció 2016-tól felvett hallgatóknak k = kötelező
BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK NAPPALI TAGOZAT
BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK NAPPALI TAGOZAT KÖTELEZŐ NYELVI KURZUSOK OROSZ NYELVBŐL Tantárgy neve: Orosz nyelv 1. Tantárgy kódja: MEIOK01ORBT Tárgyfelelős tanszék/intézet: Idegennyelvi
TANEGYSÉGLISTA SZAKFORDÍTÓ ÉS TOLMÁCS (SZLÁV ÉS BALTI NYELVEK) SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK 1.ASZAKOT GONDOZÓ INTÉZET:
Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység
2016-tól felvett hallgatóknak
TANEGYSÉGLISTA (MA) Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció 2016-tól felvett hallgatóknak k = kötelező
2016-tól felvett hallgatóknak MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA)
TANEGYSÉGLISTA (MA) Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció 2016-tól felvett hallgatóknak k = kötelező
Tanegységlista (BA) Modern filológia képzési ág. Germanisztika alapszak (BA) német nemzetiségi szakirány a 2017-tól fölvett hallgatóknak
Tanegységlista (BA) Modern filológia képzési ág Germanisztika alapszak (BA) német nemzetiségi szakirány a 2017-tól fölvett hallgatóknak 1 Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy
Műszaki menedzser alapszak
Kecskeméti Főiskola GAMF Kar Tanulmányi tájékoztató Műszaki menedzser alapszak Kecskemét 2011 2012 A tantárgyleírásokat a KF GAMF Kar munkatársai állították össze. Szerkesztette: Dr. Kovács Beatrix főiskolai
DEBRECENI EGYETEM NEVELÉS-ÉS MŰVELŐDÉSTUDOMÁNYI INTÉZET
Felnőttoktató pedagógus szakvizsga szakirányú továbbképzési szak 1. A képzésért felelős kar megnevezése: Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar 2. A szakért felelős oktató: Engler Ágnes Ph.D. 3. Képzési
Debreceni Református Hittudományi Egyetem Debrecen. Útmutató és igazolólapok tanítási gyakorlatokhoz
Debreceni Református Hittudományi Egyetem Debrecen Útmutató és igazolólapok tanítási gyakorlatokhoz TANÍTÓ SZAK ESTI TAGOZAT hallgató 2018. SZEPTEMBER Tájékoztató Tisztelt Hallgató! A kreditrendszer szerinti
A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:
TANEGYSÉGLISTA (MA) Jelek, rövidítések: D = dolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható
BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK NAPPALI TAGOZAT
BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK NAPPALI TAGOZAT KÖTELEZŐ NYELVI KURZUSOK SPANYOL NYELVBŐL Tantárgy neve: Spanyol nyelv 1. Tantárgy kódja: MEIOK01SPBT Tárgyfelelős tanszék/intézet: Idegennyelvi
A Humán Tudományok Intézete oktatói által oktatott tantárgyak Az óvodapedagógus képzés programja, a szak mintatanterve 2016/17.
A Humán Tudományok Intézete oktatói által oktatott tantárak Az óvodapedagógus képzés programja, a szak mintatanterve 2016/17. tanévtől 6 féléves képzés tantárak- a vonatkozó KKK 8. pontjában megadott ismeretkörök
AZ INKLUZÍV NEVELÉS PEDAGÓGUSA SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK MINTATANTERVE. Az oklevélben szereplő szakképzettség angol megnevezése:
AZ INKLUZÍV NEVELÉS PEDAGÓGUSA SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK MINTATANTERVE 1. A szakirányú továbbképzésért felelős oktató: Dr. habil. Venter György 2. Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése:
A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:
TANEGYSÉGLISTA (MA) Jelek, rövidítések: D = dolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható
EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR MŰVÉSZETTEL NEVELÉS A LEGKISEBBEKNEK SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK
EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR MŰVÉSZETTEL NEVELÉS A LEGKISEBBEKNEK SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK A szakirányú továbbképzési szak létesítésének és indításának célja Olyan pedagógus
TANEGYSÉGLISTA (MA) FILMTUDOMÁNY MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA)
Jelek, rövidítések: D = dolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység v = választható
TANÁRI MESTERSZAK - ANGOLTANÁR MODUL TANTERVE 40 kredit, 5 félév (nappali tagozat)
TANÁRI MESTERSZAK - ANGOLTANÁR MODUL TANTERVE 40, 5 félév (nappali tagozat) TANM-ANG-101 Nyelvfejlesztés tanároknak 1. TANM-ANG-102 Nyelvfejlesztés tanároknak 2. gy gyj 2 2 2 TANM-ANG-101 TANM-ANG-103
TANÍTÓKÉPZÉS NÉMET NEMZETISÉGI SZAKIRÁNY GYAKORLATI KÉPZÉS. Levelező tagozat
I. Felépítés II. Táblázat III. Gyakorlati képzés feladatai IV. Gyakorlati képzés formái TANÍTÓKÉPZÉS NÉMET NEMZETISÉGI SZAKIRÁNY GYAKORLATI KÉPZÉS I. Felépítés Levelező tagozat I. félév: II. félév: III.
Kérdéseikkel Pálfalvi Judit ügyintézőhöz fordulhatnak. 1126 Budapest, Kiss János altb u. 40. telefon: 487-81-42 email: tovabbkepzes@tok.elte.
Kedves Kollégánk! Tanuljunk egymástól, hogy minél jobban taníthassunk. Eötvös Loránd Intézményünk jogelődje, a Budai Állami Tanító-képezde 1869-ben kezdte meg működését. Hosszú története során mindvégig
TANEGYSÉGLISTA (MA) FILMTUDOMÁNY MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA)
Jelek, rövidítések: D = dolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység v = választható
Óra- és vizsgaterv Gyógypedagógia alapképzési szak - látássérültek pedagógiája szakirány szakirányú továbbképzés
Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar Ikt. szám: BGGYK/2431/2(2018)(T-89) Óra- és vizsgaterv Gyógypedagógia alapképzési szak - látássérültek pedagógiája szakirány szakirányú
Kedves Kollégánk! Várjuk minden kedves kollégánk jelentkezését a 2013/2014. tanévben is.
Kedves Kollégánk! Tanuljunk egymástól, hogy minél jobban taníthassunk. Eötvös Loránd Intézményünk jogelődje, a Budai Állami Tanító-képezde 1869-ben kezdte meg működését. Hosszú története során mindvégig
2016-tól felvett hallgatóknak
TANEGYSÉGLISTA (MA) 2016-tól felvett hallgatóknak Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező
A gimnáziumi osztályok félévi és év végi vizsgarendje.
A gimnáziumi osztályok félévi és év végi vizsgarendje. Az angol csoportok egységesen a Traveller sorozat könyveit használják, így a vizsgarendszerben egységes követelményrendszert alakítottunk ki. A nyelvvizsgák
Tanegységlista (BA) Modern filológia képzési ág. Germanisztika alapszak (BA) német szakirány 2019-től fölvett hallgatóknak
Tanegységlista (BA) Modern filológia képzési ág Germanisztika alapszak (BA) német szakirány 2019-től fölvett hallgatóknak 1 Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Üzleti idegen nyelv 1. (német) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS. 2015/2016 I. félév
I. évfolyam PSZ-GM szak szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Üzleti idegen nyelv 1. (német) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2015/2016 I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Üzleti idegen nyelv 1. (német)
TANTÁRGYI KÖVETELMÉNYEK
1. A tantárgy megnevezése: OKTATÁSTAN I. 2. Az évfolyam megnevezése: Okl. mérnöktanár, mérnöktanár szak nappali tagozat II. évf. 2. félév, II. évf. 1. félév Műszaki szakoktató szak II. évfolyam 1. félév
Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM
Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM 200 909 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2018 2019. Cím: 6723 Szeged, Csongor tér 1. Telefonszám 62/547-062 Fax 62/547-063 E-mail eotvos@ejg-szeged.sulinet.hu
MÉDIA DESIGN BA TANTÁRGYI HÁLÓ 2015
MÉDIA DESIGN BA TANTÁRGYI HÁLÓ 2015 TANTÁRGY NEVE KÓD KREDIT HETI TANÓRÁK SZÁMA TANTÁRGY TÍPUSA / SZÁMONKÉRÉS MÓDJA ELŐZMÉNY (KÓD) FÉLÉVEK 1. 2. 3. 4. 5. 6. MEGJEGYZÉS ALAPOZÓ MODUL (Kötelező tárgyak)
DEBRECENI EGYETEM NEVELÉS-ÉS MŰVELŐDÉSTUDOMÁNYI INTÉZET
Közösségi művelődés pedagógus szakvizsga szakirányú továbbképzési szak 1. A képzésért felelős kar megnevezése: Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar 2. A szakért felelős oktató: Dr. habil. Szabó József
Különös közzétételi lista 2010/2011. tanév
Különös közzétételi lista 2010/2011. tanév Személyi feltételek Pedagógus-munkakörben Sorszám A pedagógus végzettsége, szakképzettsége 1. Magyar-orosz-német szakos tanár Szakvizsgázott pedagógus: közoktatási
TANÍTÓ ALAPSZAK (BA) TANTÁRGYLISTÁJA NAPPALI TAGOZAT Érvényes a 2015/2016. tanévtől. Követelmény. Kreditpont. Felvétele. típusa
Tárgykód Tantárgy megnevezése Előfeltétel TANÍTÓ ALAPSZAK (BA) TANTÁRGYLISTÁJA NAPPALI TAGOZAT Érvényes a 2015/2016. tanévtől Felvétele Kreditpont Követelmény típusa Heti óraszám Félévi óraszám Ajánlott
Tanegységlista (BA) Modern filológia képzési ág. Germanisztika alapszak (BA) német szakirány 2017-től fölvett hallgatóknak
Tanegységlista (BA) Modern filológia képzési ág Germanisztika alapszak (BA) német szakirány 2017-től fölvett hallgatóknak 1 Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium
Angol-magyar gazdaságtudományi szakfordító szakirányú továbbképzési szak
Angol-magyar gazdaságtudományi szakfordító szakirányú továbbképzési szak Képzés megnevezése: szakirányú továbbképzés A képzés helye: Gazdaságtudományi Kar, Gazdasági Szaknyelvi Kommunikációs Intézet Szakirányú
Érvényes: 2016/2017. tanévtől. Magyartanár
(/V/S Mintatanterv kód: MR76+NE74_2016OOZN Irodalomtudományi alapozó tárgyak (6 REDIT) Propedeutika 1. Bevezetés az irodalomtudományba előadás TNM 0115 15 v 2 Propedeutika 2: Bevezetés az irodalomtudományba
2017-től felvett hallgatóknak. A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:
Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Üzleti idegen nyelv 2 (német) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS. 2014/2015 II. félév
II. évfolyam PSZ-GM szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Üzleti idegen nyelv 2 (német) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2014/2015 II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Üzleti idegen nyelv 2 (német) Tanszék:
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Számvitel 2. Gazdaságinformatikus alapszak Nappali tagozat 2015/2016. tanév II. félév
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Számvitel 2 Gazdaságinformatikus alapszak Nappali tagozat 2015/2016. tanév II. félév A tantárgy rövid bemutatása: A Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Főiskolai Karán
BA Germanisztika alapképzés mintatanterve (180 kredit, 6 félév)
BA Germanisztika alapképzés mintatanterve (180 kredit, 6 félév) Neptun kód Tanegység Heti Féléves Beszámolási óraszám óraszám kötelezettség Kredit Megjegyzés Előfeltétel 1. év 1. félév BTSBN001X01 Filozófia
Mintatanterv Általános tanítóképzés 2014 esti tagozat
Általános tanítóképzés 2014 esti tagozat TLIB1EB Bevezetés a könyvtári ismeretekbe 0+5 gy 1 K L TSOC1EB Szociológia 5+5 k 2 K T TBIB1EB Bibliaismeret 5+0 k 1 K T TVSZ1EB Vallás és szociáletika 5+0 k 1
Közzétételi lista. német 4 fő nemzetiségi. nemzetiségi tanító főiskola tanító-magyar, német
Közzétételi lista A Hetvehelyi Általános Iskola a 229/2012. (VIII.28.) Kormányrendelet 23. (3) bekezdése alapján nyilvánossá teszi a törvényi előírásban meghatározott adatait: I. A pedagógusok iskolai
Tanegységlista (BA) Modern filológia képzési ág
Tanegységlista (BA) Modern filológia képzési ág Szlavisztika alapszak szerb szakirány a 2015-től fölvett hallgatóknak 1 Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz
Helyi tanterv MELLÉKLET. Intézményünk helyi tantervének jogszabályi keretei:
Intézményünk helyi tantervének jogszabályi keretei: Helyi tanterv MELLÉKLET - 2011.évi CXC törvény nemzeti köznevelésről 6. számú Melléklete - 110/2012.(VI.4.) Kormányrendelet a Nemzeti Alaptanterv kiadásáról,