PROFESSZIONÁLIS TARTÁSTECHNOLÓGIAI RENDSZEREK BAROMFITARTÓKNAK
|
|
- Barnabás Kelemen
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 PROFESSZIONÁLIS TARTÁSTECHNOLÓGIAI RENDSZEREK BAROMFITARTÓKNAK 2018
2 Tisztelt Partnerünk, Kedves Vásárlónk! A HATAGRO Csoport ügyvezetőjeként és tulajdonosaként üdvözlöm Önt abból az alkalomból, hogy vállalatunk 20 éves fennállásának tiszteletére készült jubileumi kiadványunkat tartja a kezében. A HATAGRO Csoport az elmúlt években kisvállalkozásból hatékony középvállalattá nőtte ki magát. Jelentős fejlődésen ment keresztül a cégszerkezet is, az 1998-ban mezőgazdasági higiéniai szerek forgalmazására létrehozott kft. ma két fő területtel foglalkozik immáron cégcsoporti szinten: az állattartó telepek higiéniájával, valamint a baromfitelepek tartástechnológiájával. Büszkék vagyunk rá, hogy a 2016/2017-es szezonban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a HATAGRO Csoport által képviselt fertőtlenítő szereket ajánlotta a madárinfluenza elleni védekezési program részeként, így a 2017-es magyarországi madárinfluenza járvány megfékezésében ismét főszerep jutott cégünknek. A higiéniai támogatás mellett fontos tevékenység a baromfitelepek tartástechnológiai fejlesztése, az etető és itató berendezések, klímaberendezések és egyéb állattenyésztést segítő technológiai berendezések megtervezése és beépítése től sikerrel forgalmazzuk a piacvezető német BIG DUTCHMAN International GmbH baromfi tartástechnológiai berendezéseit Magyarországon. Bár nagyon büszkék vagyunk az elért eredményekre, mégis folyamatosan a jövőbe tekintünk. A HATAGRO sikertörténetének, cégünk immáron 20 éves folyamatos fejlődésének titka a minőségi termékek és szolgáltatások, a következetesség, a kitartás, az elkötelezettség, a hagyományok és a kemény munka tisztelete, és természetesen a folyamatos megújulás és fejlesztés. A fogyasztók minőségbe vetett bizalmára, a magas színvonalú szolgáltatásokra és a folyamatos innovációra mind szükség van ahhoz, hogy a magyar agráriumban napjainkban egy kereskedő- és szolgáltató cég megőrizze vásárlói bizalmát és versenyképességét. Sikereinket azonban nem érhettük volna el partnereink nélkül. Ezúton szeretném őszinte köszönetemet kifejezni mindazoknak, akik munkájukkal segítették a HATAGRO Csoport csapatát! Magam és munkatársaim nevében kívánok jó erőt, egészséget, üzleti sikereket, a magánéletben pedig sok örömöt és boldogságot minden kedves Partnerünknek és Vásárlónknak! Pásztor Attila ügyvezető
3 Díjak és elismerések 2011 Megyei Prima Primissima Díj Pásztor Attila részére "Az év vállalkozója" 2010 Magyar Állattenyésztésért Termék Díj III. helyezés BIOSECURITY CONTROL az állattenyésztésben 2008 Magyar Agrárgazdasági Minőség Díj 2007 Üzlet & Siker Minősített Vállalkozás 2006 Magyar Állattenyésztésért Termék Nagydíj Madárinfluenza elleni komplett járványvédelmi csomag 2005 Magyar Állattenyésztésért Termék Nagydíj KENO tőgyhigiéniai program 2003 Kisalföld Presztízs Díj Az év kisvállalkozása 2002 A Magyar Állattenyésztésért Termék Nagydíj I. helyezés Komplett higiéniai programok a baromfi-, sertés- és szarvasmarha-tenyésztés területén
4 20 ÉV / 20 KÉP
5 20 ÉV / 20 KÉP
6
7 Tartalomjegyzék Etetőrendszer Augermatic alsópályás etetőrendszer... 9 Autómata kaparóláncos etetőrendszer Madármérleg Itatórendszer Vizfőcsatlakozó, gyógyszeradagoló Soritatók - itatószelepek Nyílt felszínű itatók - köritatók Takarmánytárolás és -behordás Silók, silómérleg Csigák, spirálos behordók, adagoló mérleg Szellőzés Elszívó ventillátorok Oldal légbeejtők Légbeejtő kürtők Alagút légbeejtők Hűtés Fűtés Hővisszanyerés Világítás Vezérlés Riasztás Ketreces tartásrendszerek Nevelés Termelés Alternatív tartásrendszerek Nevelés Alternatív tojórendszerek Tojásgyűjtés Hosszanti tojásgyűjtés Keresztirányú tojásgyűjtés Tojófészkek Trágyakezelés Trágyaszárítás Trágya pelletálás Elhasznált levegő tisztítás...60 Projekt támogatás Hatagro Csoport Elérhetőségek... 63
8 8 ETETŐRENDSZER
9 Augermatic alsópályás etető rendszer Az Augermatic rendszer alkotórészei: takarmánygép cső a szállítóspirállal etetőtányér meghajtóegység szenzorral a szállítóspirál automatikus leállításához felfüggesztő rendszer csörlővel felülésgátló huzal Etetőtányérok széles választékát kínáljuk partnereinknek, melyek takarmányfeltöltését az AugerMatic szállító rendszer végzi: BigPan Fluxx Vista MultiPan MalePan Fluxx Breeder Imperator A Big Dutchman etetőtányérok jellemzői: csavarmentesen összecsúsztatással rögzíthető csatlakozás > gyors és egyszerű össze- és szétszerelés az etetőtányér lehet fix, vagy az etetőcsövön szabadon lengő a tányéralj lehajtható > alapos tisztítás sima pereme megakadályozza a mellsérüléseket BigPan Fluxx Vista MalePan MultiPan Fluxx Breeder 9
10 10
11 Automata kaparóláncos etetőrendszer Több, mint 75 éve megbízható és világszerte nagy sikerrel alkalmazzák! A Big Dutchman már 1938-ban elindította a világ első automata kaparóláncos etetőjét. A napi, kézzel történő munkaigényes etetés vezetett a baromfik automata etetésének meggondolásához. Ezzel új fejezet nyílt a baromfitartásban. A Big Dutchman CHAMPION etetőlánc univerzálisan alkalmazható, ketreces tartásnál tojó szülőpárok esetén, jércéhez az első naptól kezdve és tojótyúkokhoz is. A mélyalmos tartásban brojler szülőpárhoz és természetesen az alternatív tojótyúk tartásban is. A Big Dutchman láncos etető berendezés előnyei különböző, az igények szerinti 12, 18, vagy 36 m/perc behordási sebesség; magas, akár 1,5 t/h szállítási teljesítmény > alacsony számú etetés; a legkülönfélébb takarmány fajtákhoz használható > lisztes, pellet, dercés; egyenletes és megbízható takarmány elosztás > minden állat azonos mennyiségű és minőségű takarmányt kap, minimális takarmány veszteség; igény szerint adagolt, vagy ad libitum etetés is lehetséges; a takarmány szint a vályúban a szintszabályzó súberrel egyszerűen szabályozható; a vályús kialakítás megfelelő mennyiségű helyet biztosít az állatoknak > mindkét oldalról használható, stressz mentes takarmány felvétel; mélyalmos tartás esetén függesztett, vagy álló kivitel is lehetséges; költség hatékony etető rendszer; egyszerű és alapos tisztítás; csekély munka és karbantartási igény ráfordítás; robusztus rendszer, hosszú élettartam. 11
12 Hajtómű Lánc sebesség: 12, 18 vagy 36 m/perc Motor teljesítmény: 0,37 /0,75 / 1,1 / 1,5 vagy 2,2 kw a körök hossza szerint Kivitel: egy vagy kétsoros Egyszerű magasság beállítás az álló kivitel esetén 90 -os sarok fordító Edzett kivitelű vezető sínek Zsírozás mentes műanyag csapágy Stabil ház, levehető fedéllel, horganyzott kivitelben is Magas fokú működés biztonság, minimális kopás, karbantartás mentes Etetővályú lánccal Az állatok mindkét oldalról használják Minimális takarmányveszteség Egyszerű karbantartás és tisztítás Vályú kuplung: a teljesen egyenesen futó etetőpálya előfeltétele Kivitel: függesztett vagy álló A világ vezető takarmányozási rendszere A mai napig kb km etetőláncot értékesítettünk. Ez olyan hosszú, hogy majdnem négyszer körbe érné a földet. A növekvő értékesítési számok és a láncok világméretű szállítása ékes bizonyítéka a magas minőségnek és a rendkívüli megbízhatóságnak. Az értékesítési részlegünk azt mondja: Sokkal több láncot adnánk el, ha nem lenne ilyen átkozottúl hosszú élettartamú! A 30 éves lánc sem ritkaság. Vevőink értékelik ezt a minőséget, ezért az anyagon és a megjelenésen semmit sem változtattunk. 12
13 Madármérleg Az állatok súlyának pontos mérése különösen a hízlalás esetén döntő a gazdasági siker szempontjából. De a brojler szülőpár tartásban és tojótyúk tartás esetén is ismernie kell a gazdának a saját állománya súlygyarapodását. Swing 20 szárnyas mérleg a brojler, kacsa és brojler szülőpár tartásban történő alkalmazáshoz. A Swing 20 egy filmréteggel bevont, vízálló mérő platformból és egy mérőcellából áll. A teleszkópos felfüggesztés által a platform magassága egyszerűen beállítható és így az állatok korához igazítható. A Swing 20-at az istálló mennyezetére függesztik. A Swing 20 mérési tartománya 20 kg-ig terjed. Swing 20 Swing 70 egy 1x1 méteres műanyag lapból áll, ami két rozsdamentes acél villához van rögzítve. A Swing 70 4 db tartósodronyon és karabinereken keresztül közvetlenül a mérőcellához van rögzítve. A magas függesztési pont révén a mérleg kilengése minimális, így azt az állatok jól elfogadják és megszokják, melynek eredménye a nagy mérésszám és a pontos súly megállapítás. A Swing 70 mérési tartománya 70 kg-ig terjed. Incas 2 elsősorban ketreces tartásban használatos baromfi mérleg, ami a mélyalmos és kiscsoportos (nevelő és tojó) tartásban alkalmazható. Rozsdamentes acélból készült univerzálisan használható függesztés segítségével az Incas 2 mérleg az oldalrácsba akasztható vagy a mérőcella áthelyezésével a padlórácsra rögzíthető. Incas 2 az alacsony, kb. 2 kg-os súlya miatt, mint mobil mérleg egyszerűen alkalmazható. Swing 70 Incas 2 Minden a Big Dutchman által ajánlott szárnyas mérleg összeköthető Amacs, Viper és Viper Touch komputerekkel. 13
14 14 ITATÓRENDSZER
15 Az állatok teljesítmény potenciáljának kihasználása szempontjából a friss vízzel történő ellátás nagyon fontos. Ennek során megfelelő mennyiségű, szennyeződésektől mentes víznek kell rendelkezésre állnia, melyhez az állatok egyszerűen hozzáférhetnek. Vízfőcsatlakozó, gyógyszeradagoló Egy komplett itatórendszerhez az itatók mellett, a vízfőcsatlakozó egység is hozzá tartozik. Ezt a vízvezeték hálózat és az itatósor közé szerelik. Vízfőcsatlakozó részei: kétoldalon mérőórával ellátott vízszűrő tömlő csatlakozó takarításhoz vízóra gyógyszeradagoló nyomáscsökkentő Soritatók Szelepes itatók az állatok ivóvízzel történő higiénikus ellátása A szelepes itatók a modern szárnyas tartásban a vízellátás higiénikus és megbízható rendszerének bizonyultak ezért széleskörűen alkalmazzák. Ezek a következő alkotórészekből állhatnak: Nyomásszabályzó öblítő egységgel és vízoszlop magasság jelzéssel egyoldalas betáplálás 60 m hosszig Nyomásszabályzó egység öblítő egységgel középső betáplálással 120 m hosszig Elfordítható légtelenítő, vízoszlop magasság jelzéssel Nyomásszabályzó automata öblítő rendszerrel Automata öblítő rendszer Nyomásesés szabályzó cm kiegyenlítésére Légtelenítő csonk szeleppel normál üzemben a szelep nyitva van, ezzel a levegő kiereszthet Hord cső felülés gátló sodronnyal Alu-Profil dupla felülés gátló sodronnyal 22-es itatócső SaniStar szeleppel Top-szelep, narancssárga, cseppfelfogóval Top-szelep cseppfelfogóval Függesztő rendszer 15
16 Top szelep, Top narancs szelep és menetes szelep cseppfelfogó tálcával A Top és Top narancs szelepek ideálisan alkalmazhatóak a szárnyastartásban kb. 5 kg. élősúlyig. Az átfolyási értékük ml/perc és ezáltal nagy súlyú hízószárnyas számára is kiválóan alkalmas. Az egykaros cseppfelfogó gondokodik a száraz alomról anélkül, hogy ez az állatokat az ivás közben zavarná. Tojótyúkok és szülőpárok számára a Big Dutchman az 50 ml és 100 ml Schraub szelepet kínálja a programban, amit csak függőlegesen lehet működtetni. Top szelep (ház nemesacélból) Top szelep, narancs (ház tartós műanyagból 360 o -os szelep, függőlegesen és vízszintesen működtethető) 100 ml Schraub szelep (ház nemesacélból) 16
17 SANISTAR higiénikus szelep cseppfelfogó tálca nélkül Az ml/perc átfolyási értékű SaniStar szelep kifejlesztésénél különösen nagy figyelmet fordítottunk a higiéniára. Ez azt jelenti: megbízható működésű szorosan, a négyszögletű csőre hegesztett nyereg, kivehető és visszadugható szelepházzal -> a belsejében elhelyezkedő sarok és él mentes csatlakozó- és rögzítő mechanizmus maximális higiéniát biztosít precízen megmunkált szeleptű vég, 4,5 mm átmérővel és egyenes végződéssel -> az itatószelepen nagyobb vízcseppek maradnak az állatok könnyebb vízfelvétele érdekében magas minőségű alapanyagok használata (nemesacél és speciális műanyag) -> hosszú élettartam. Függőlegesen és vízszintesen 360 fokban elmozdítható szelep. Prémium itató - optimális vízellátás kifejezetten brojler csirkék számára Az új Prémium itató kifejezetten brojler csirke állomány számára lett kifejlesztve és lényegében három részből áll: nagyobb itatócső CombiMaster itatószelep speciális itatószelep védő Függőlegesen és vízszintesen 360 fokban elmozdítható szelep. Az átfolyási érték 20 cm vízoszlopnál kb. 45 ml/perc. 17
18 CombiMaster nagyobb szeleptű vég -> nagyobb, feltűnőbb vízcseppek; a szelep oldal irányba nem működtethető -> kevesebb elcsöpögő víz a cseppfelfogó tálca már nem az itatócsőre van rögzítve -> jobb higiénia az itatósor maximális hossza 90 m (sorvégi vízellátás esetén) Penduval - a higiénikus itató kifejezetten pulyka neveléshez és hizlaláshoz A Penduval itatóval egy speciális, szabadalmaztatott (szabadalom szám EP ) itató került a választékunkba. Ez az állatokat minden korosztályban (akár 20kg élő súly felett is) tiszta, elegendő mennyiségű ivóvízzel látja el. Az itató egy az állatoknak nyílt vízfelületet kínáló tányérból, valamint egy inga csővel működtetett szelepből áll. Az ivás közben az állatok a pálcát a fejükkel oldal irányban elmozdítják. Ettől a szelep kinyit és víz folyik a tányérba az inga cső külső felületén, vagy a belsején keresztül. Magasabb vízszint esetén az állatok a tányérból is isznak, anélkül hogy a pálcát kimozdítanák a helyéből. Ezáltal a víz túlfolyása megakadályozható. A pipék számára egy úszógolyó megkönnyíti a víz megtalálását. A golyó gondoskodik róla, hogy alacsony vízszint esetén a pálcát oldal irányba nyomja és így víz folyjon a tányérba. 18
19 Pekino - mélyített kialakítású, tálkás itató a Pekingi kacsák számára A Pekino itatót a Big Dutchman által az osnabrücki főiskolával és tapasztalt felhasználók segítségével fejlesztette ki. Az itató példásan elégíti ki a pekingi kacsák ivóvízre vonatkozó biológiai követelményeit. A kacsák nemcsak hogy kiválóan tudnak inni az itatótálból, hanem a speciális formának köszönhetően a csőrüket is meg tudják mosni és az egész fejüket mélyen belemeríthetik. Ezek fontos feltételei a kacsák egészséges tartásának és ezáltal a jobb nevelési eredményeknek. A Pekino-t a hagyományos szelepes itatókkal együtt alkalmazzák. A csőr itatóba történő merítése lehetővé teszi a kacsáknak az orrnyílások tisztán tartását. A fej teljes elmerítése pedig lehetővé teszi a kacsáknak a szemek tisztán tartását is. DUO FLOW az aktív ivóvíz keringetés A DouFlow-val a Big Dutchman a vevőinek egy új itató rendszert kínál, melynél a víz az itatóvezetékben egy szivattyú segítségével körforgásban van, így nem keletkezik pangó víz. Előnyei: egyenletes vízhőmérséklet a teljes itatósoron egyenletes hatóanyag koncentráció > nincs hatóanyag lerakódás; nincs állóvíz > csökken a veszélye a csírák szaporodásának; egyenletes víznyomás; az itatósor maximális hossza sorvégi vízbetáplálás esetén 120 m; 19
20 Nyílt felszínű itatók köritatók A függesztett szerelésű JUMBO-T és a JUMBO-98 ideálisak a 2 és 25 kg közötti súlyú pulykák számára. A JUMBO-B jól használható 12 kg élősúlyig pulykák tojótyúkok, valamint brojler szülőpárok számára. A harangok felületén lefolyó keskeny vízfolyam csak kis mértékben szennyeződik és a víz a köritató peremén keresztül nem tud kispriccelni. Így a vízveszteség elkerülhető. Ez csökkenti az istállóban az ammónia termelődést. (JUMBO-T és -B) ballaszt testét közvetlenül a függesztésre rögzítik. Ezáltal a szelepen nincs terhelés és a vízszint pontosan szabályozható. JUMBO-98 JUMBO-B JUMBO-T 20
21 TAKARMÁNYTÁROLÁS ÉS -BEHORDÁS 21
22 Silók, silómérleg A higiénikus takarmánytároláshoz a Big Dutchman az istálló berendezések mellett különböző tartozékokkal rendelkező külső és belső silókat is kínál vevőinek: Silók horganyzott acélból - alacsony szállítási költség Silók üvegszállal erősített műanyagból (GFK) Minden rendszer feltöltése pneumatikus módon, vagy csigával, mechanikusan lehetséges. A siló mérete a napi takarmány felhasználástól és a szükségszerű tárolási időtartamtól függ. Előnyök Jó minőségű, zink-alumínium horganyzott alkatrészek, ill. üvegszállal erősített műanyag használata GFK silóknál > magas korrózióvédelem, hosszú élettartam; a silótölcsér optimális dőlésszöge miatt problémamentes takarmány kivétel; a behordó garat vagy merev, vagy rugalmasan 0-45 fokig beállítható, az üzembiztonság garantált; a tetőforma lehetővé teszi az egész térfogat kihasználását; GFK silóknál az anyag áttetszősége lehetővé teszi a takarmányszint egyszerű ellenőrzését; magas működésbiztonság. Siló mérleg Siló mérleg burkolat GFK - Üvegszál erősítéses poliészterből készült silók A GFK silókat kompletten szerelve, betöltő és légtelenítő vezetékekkel együtt ajánlják. Ezek 5 és 66 m³ űrtartalom között, 4,15 és 12,76 m magasságban széles választékban szállíthatóak. Ezek rozsda és időjárás állóak, valamint alacsony karbantartás igénnyel rendelkeznek. Opcionálisan ellenőrző nyílással is szállíthatók. 22
23 Csigák, spirálos behordók, adagoló mérleg A Big Dutchman-nel az Ön takarmánya, liszt, pellet, vagy morzsa, minőségveszteség nélkül kerül a silóból az istállóba. Ehhez különböző méretű csigák és Flex-Vey (spirálos) szállítórendszer áll rendelkezésre. A Flex-Vey spirált általában 4,5 t/h szállító teljesítményig használják. Magasabb szállító teljesítménynél és akár 75 -os emelkedési szögig csigát használnak. kivételes esetekben 90 -os szög is realizálható (ekkor a csiga max. hossza: 10m). A megfelelő rendszer az Ön igényei szerint kerül kiválasztásra. Az általunk kínált Flex-Vey spirálos szállító csiga kiváló minőségű, nagyon hajlékony rugóacélból készül; teljesen zárt szállító rendszer. Flex-Vey behordó spirál egyszerű és rugalmas behordó rendszer Az általunk kínált Flex-Vey spirálos szállító csiga kiváló minőségű, nagyon hajlékony rugóacélból készül; a takarmány a maximum 90 -os ívekben biztosan, gyorsan és kikeveredés nélkül kerül az istállóba; jó szállítási teljesítmény; teljesen zárt szállító rendszer; univerzálisan alkalmazható; gyors és egyszerű szerelhetőség; Levesles csigák: a meghajtás történhet ékszíjas, vagy hajtóműves áttételen keresztül. 23
24 FlexVey PUR újító, hajlékony és kopásálló FlexVey PUR a Big Dutchman teljesen új fejlesztésű behordó rendszere a takarmány szállítás számára. Mindegy, hogy lisztről, pelletről, vagy morzsáról van szó, FlexVey PUR a takarmányát biztonságosan és minőségvesztés nélkül juttatja a silótól az istállóba. Fontos előnyök: nagy kopásállóság > 4x, 5x hosszabb élettartam! különösen a fordulóknál és íveknél alkalmazható nagyon rugalmasan > kevesebb kuplung szükséges; kifejezetten halk üzemmód; jó szállító teljesítmény; magas minőségű, kopásálló Poliuretánból készül; autolimit körlapszámos garatmérleg FW 99 24
25 Szellőzés 25
26 Elszívó ventillátorok A Big Dutchman által kínált falba építhető ventilátorok sokoldalúan alkalmazhatóak. Mindenekelőtt a következő adottságokban jeleskednek: nagy teljesítmény takarékos fogyasztás alacsony karbantartási költség korrózióállóság és robusztus kivitel. Kereszt- és oldal szellőzés esetén gyakran kerülnek alkalmazásra axiál ventilátorok. Hosszú istállók esetén hosszanti, valamint alagút szellőzésnél az AirMaster ventilátorokat részesítik előnyben, mivel azoknak nagyobb a légteljesítményük és ezáltal nagyobb sebességgel képesek a levegőt az istállóból hosszanti irányban kihúzni. Ha a klímára nagy hőmérséklet ingadozások jellemzőek nyár/tél, vagy nappali/éjszakai akkor a kombi-alagút szellőzési rendszer az ideális megoldás. Meleg időszakban a kürtős elszívású oldalszellőzés esetén az istálló végfalába épített AirMaster ventilátorok extra elszívást biztosítanak. Kérje szakembereink tanácsát, hogy az Ön istállója számára melyik ventillátor és szellőzési típus a legmegfelelőbb. Axiál ventilátorok - Kiváló szabályozhatóság, takarékos áramfelhasználás Az axiál ventilátorok leginkább falba építésre alkalmasak. A ventilátor kerete aerodinamikus formájú és masszív műanyagból vagy rozsdásodás elleni védelemmel ellátott acéllemezből készül. A formázott alumínium öntvény lapátok, különösen nagy hatásfokkal rendelkeznek. Három ventilátor típust különböztetünk meg, FC-, FF-, és FN-. Az új generációs (FF-, és FN- ventilátorok) jellemzője a fogazott élű lapátjukkal tűnnek ki, ami egy zajtalan röptű bagolyhoz teszi őket hasonlatossá (Bionik). Ezáltal az FF- és FN- ventilátorok még energiatakarékosabbak, zajmentesek és a külső-belső nyomásváltozásra kevésbé érzékenyek. 26 FN Széria FF Széria FC Széria
27 AirMaster V130 és VC130 - magas légteljesítmény, költséghatékonyság Az AirMaster V130 /VC130 szériát leginkább az istálló oromfalába építik és alagút szellőzésnél alkalmazzák. A fém ház hosszú élettartamú cink-alumínium bevonattal van ellátva. A speciális formájúra kialakított lapátok üvegszál erősítésű műanyagból készülnek. Minden lapáton légvezető szegélyek gondoskodnak a legmagasabb légtömegáramról alacsony ellenállás, valamint csekély teljesítményfelvétel mellett. A zsalut a légáramlat nyitja, majd ezt követően egy speciális röpsúly konstrukció tartja nyitva. A ventilátor leállásakor a zsalu automatikusan becsukódik és mágnesesen lezár. Az ékszíjtárcsa alumíniumból van és egybe öntötték a lapátkerék aggyal. Az ékszíj már előfeszített, így nincs szükség további feszítésre. A ventilátorokhoz jó minőségű, nagy feszültség tartományú motort alkalmaznak (motor érintésvédelmi osztály IP55, engedélyezve UL/CSA számára). A motor teljesen zárt, hűtőszellőzésre nincs szükség. Így tehát por nem juthat a motorba és ezáltal nincs túlmelegedés sem. AirMaster V130 AirMaster V140 és VC140 - nagyon magas légteljesítmény, nagy nyomásstabilitás Az AirMaster V140 egy olyan ventilátor, amely mindenekelőtt abban tűnik ki, hogy nagy ellennyomás esetén magas a légteljesítménye. Fénycsapda AirMaster-hez Fénykirekesztés céljából két lehetőséget kínálunk Önnek. Az LF50 fénycsapda abszolút minimumra csökkenti a fény bejutását és ezért ez a típus kifejezetten nevelő- és szülőpár istállókhoz való. A légáram kb. 12%-kal csökken. A PerforMacs leginkább brojler- és tojótyúk istállók számára alkalmas. Ez a fénycsapda áramlástechnikailag optimalizált, oly módon, hogy a légáram csak kb. 10%-kal csökken. A fénycsapda lamellák mindkét típusnál műanyagból vannak, hosszú élettartamúak és könnyen tisztíthatók. LF50 fénycsapda 27
28 Oldal légbeejtők Az oldalfali légbeejtők, mint nem központosított szellőzési rendszerek, kiválóan alkalmasak baromfi istállókban történő alkalmazásra. Mindegy, hogy falba építhető, befalazható kivitelről, vagy szendvícs panel falú istállókhoz való peremes kivitelről van szó, Big Dutchmannek minden felhasználási módra megvan a megfelelő légbeejtője. Ezekkel magas és alacsony külső hőmérsékletek esetén is stabil légáram érhető el. CL 1200, CL 1211 F, CL 1200 B/F és CL 1911F Légbeejtőink ütésálló, újra hasznosítható, formatartó és UV-álló műanyagból vannak. Tisztításuk magasnyomású mosóval egyszerűen lehetséges. A szigetelt légbeejtő záró fedél a rozsdamentes acélrugók által zárt helyzetben vannak és az istállót kifelé légmentesen lezárja. A záró fedelek húzásra, lefelé nyílnak. Ezáltal a nyitás nagyon pontos szabályozása minden évszakban lehetséges. A hideg friss levegő a mennyezet felfelé áramlik be az istállóba és ott összekeveredik a meleg istálló levegővel, mielőtt elérné az állatokat. A vonórudas nyitó szerkezettel tudjuk az ablakokat egyszerre vagy szakaszosan nyitni. CL 1211 F - a karimás légbeejtő szendvics panelhez CL 1200 B/F - a költséghatékony légbeejtő CL az univerzális oldalfali légbeejtő CL 1911F - szendvics panelhez légbeejtő, légmennyiség növelő adapterrel 28
29 A szabadalmaztatott Multi-Differenciálás* esetén egy egyszeri kézmozdulattal kiválasztható minden olyan légbeejtő, amelyeket először ki kell nyitni és azok, amelyeknek később kell kinyitniuk. A légbeejtő nyílások számának csökkentésével a hideg évszakban vagy fűtési periódus során a fennmaradó légbeejtők szélesebbre nyithatnak, ez stabilabb légáramot biztosít (*a B/F típusú légbeejtők esetén nem). CL FLEX légbeejtők A CL FLEX teljesen új fejlesztésű légbeejtő. A kifinomult kialakítás és az oldalvezető lemezek stabil levegőelosztást tesz lehetővé. Nagy hatékonyságú tartozékok 1. Madárvédő háló Ebben az esetben egy önhordó műanyag rácsról beszélünk, amit egy egyszerű bepattintható füllel kívülről a légbeejtőre felhelyezünk. 2. Légterelő lemez A légterelő lemezzel, amit a légbeejtő belső, felső peremére szerelnek fel, a légáram, különösen hideg időjárás esetén a megfelelő irányban terelhető. A légáram iránya az istálló fajtájának megfelelően állítható be, oly módon, hogy a légterelő lemez és a fal közötti szöget megváltoztatják. 3. Távtartó kengyel A távtartó kengyelt akkor alkalmazzák, ha a vonórudakat az istálló fala mentén az ajtófélfákat megkerülve kell elhelyezni. A faltól való legnagyobb távolság 24 cm (egy kengyel légbeejtőnkként). Ha a baromfi istállóban világítás programmal dolgoznak, akkor a sötét fázis során, a tartásmódtól függően árnyékolni vagy teljes mértékben sötétítni kell. A programban a következő termékek állnak az Ön rendelkezésére:
30 4. Fénycsapda CL 1200-hoz A fénycsapda leginkább a CL 1200 sorozatú oldalfali légbeejtőhöz alkalmas. Ez teljes mértékben megakadályozza, hogy a napfény a légbeejtőn keresztül az istállóba jusson. 5. Szélfogó és fénycsapda A szél-, illetve időjárás védőt különösen az eresz nélküli istállóknál javasoljuk. Ez megbízhatóan véd a külső időjárási tényezőktől. Fénycsapdával kombinálva megfelelő fénycsökkenést biztosít, ugyanakkor a légszállítási teljesítmény vesztesége csak kismértékű
31 Légbeejtő kürtők - Optimális friss levegő bejuttatás minden baromfi istálló számára Fumus 2 - Légbeejtő kürtő azonos nyomású szellőzéshez A Fumus 2 a kürtő alsó részébe beépített ventilátorral rendelkezik. Ez a ventilátor a beszívott friss levegőt a légelosztón keresztül nyomja be az istállóba. A beáramló friss levegő mennyisége a ventilátor felett elhelyezkedő szűkítő csappantyú által vezérelhető. A csappantyú állásának megfelelően vagy 100% friss levegő (függőleges állás) vagy 100% keringtetett levegő (vízszintes állás) jut az istállóba. A csappantyú minden egyéb más állásánál a friss és istálló levegő keveredik. Az istálló levegő egy 10 cm széles kürtő nyíláson keresztül kerül beszívásra. Így a mindenkori szellőzési igény szerint friss levegő, kevert levegő, vagy keringtetett levegő üzemben működhet. A Fumus 2 minimum szellőzés esetén (a hideg téli évszakban) kiegyenlített, vagy enyhe túlnyomással is üzemeltethető. A Fumus 2 t a következő átmérőkben kínáljuk Önnek: 650, 730, 820, vagy 920 mm. 31
32 Friss levegő, kevert levegő és keringtetett levegő működési elv Friss levegő Teljesen nyitott csappantyúnál a ventilátor csak friss levegőt szív be, ami beáramlik az istállóba. Kevert levegő Ha a csappantyú nincs 100%-ig nyitva, akkor a friss levegő mellett az istállóból is kerül levegő beszívásra. A ventilátor kevert felmelegített levegőt nyom be az istállóba. Légkeringtetés Zárt csappantyúnál a ventilátor folyamatosan az istálló levegőjét nyomja keresztül a légbeejtő elosztóján FAC2 - Légbeejtő kürtő vákuum-, vagy azonos nyomású szellőzés esetén A FAC 2 magas légteljesítményével tűnik ki. A légelosztó a kürtő alján arról gondoskodik, hogy a beáramló friss levegőt az istállóban egyenletesen eloszlassa. Így minimál szellőzés esetén is stabil légáramlás érhető el. A FAC 2 opciósan felszerelhető ventilátorral is, ami a kürtő belsejében helyezkedik el. Ez a beszívott levegőt a légelosztón keresztül benyomja az istállóba. Ez kimondottan kifutóval felszerelt tojótyúk istállókban hatékony, amikor a folyamatosan nyitott kifutó ajtók miatt nem lehet vákuumot előidézni. A FAC 2 négy átmérőben (650, 730, 820 és 920) szállítható. FAC2 elszívó kürtő 32
33 Alagút légbeejtők Az oromfal közelébe, vagy közvetlenül az oromfalba épített nagyméretű légbeejtők jól alkalmazhatók a kiegészítő nyári szellőzésnél. A friss levegő nagy felületen tud az istállóba áramolni és anélkül szorítja ki az elhasznált levegőt, hogy azzal keveredne. A tartástérben lévő állandóan nagy légsebesség miatt (cél: 2-3 m³/h) az állatok által érzett hő csökken (huzat hatás). Télen a légbeejtők becsuknak, a hőmérséklet veszteség a szigetelt légbeejtők által elkerülhető. SMT 50 MultiVent 17 M, MultiVent 3,4 és 5, valamint SMT 50 Friss levegő beáramlás nagy felületen keresztül Rack and Pinion fogasléces nyitású alagút légbeejtő Multivent 17 M - a több soros PVC légbeejtő PerforMacs - Fénycsapda minden Multiventhez Multivent 4 - A több soros PU légbeejtő 33
34 Hűtés RainMaker - az ideális hűtőrendszer baromfi istállók számára RainMaker egy a Big Dutchman által kifejlesztett hűtőpanel rendszer, ami mindenekelőtt az újszerű vázszerkezetével tűnik ki. A kimagasló jellemzői a csekély szerelési ráfordítás és az egyszerű ellenőrizhetőség, ill. karbantartás. Alapvetően ez a hűtési rendszer a párásító hatásra épül és leginkább az olyan klímájú vidékeken kerül alkalmazásra, ahol forró és száraz a nyár. Mert a hűtőhatás annál nagyobb, minél magasabb a hőmérséklet és minél kisebb a relatív páratartalom. Az alkalmazásra kerülő Pad betétek speciális cellulózszövetből vagy műanyagból készülnek Alternatívaként kínálunk még műanyag betétet is, mely könnyebben takarítható és hosszabb élettartamú. Egy speciális deflektor (terelő lemez) gondoskodik a teljes szélességű, egyenletes vízeloszlásról a betéteken. A klikk-es rendszerű betéttartók egyszerűen kivehetők a hűtőpanel betét nagyon gyorsan cserélhető. Működési mód A papír vagy műanyag betéteket felülről vízzel locsolják le. Az istálló vákuumszellőzése miatt a meleg, friss levegő a nedves betéteken keresztül beszívásra kerül az istállóba. E közben a levegő nedvességet vesz fel és lehűti azt. A felesleges vízmennyiséget a víztárolóval felfogják és visszajuttatják a víz keringésbe. A keringtető szivattyú által, egy bizonyos mennyiségű friss vízzel együtt a vizet felpumpálják azért, hogy a betéteket ismét benedvesíthessék, így aztán az alagút szellőzéssel kombinálva egy nagyon hatékony hűtés érhető el leginkább nagyméretű istállók esetén. A RainMaker hűtőpanel puffer tartálya a betétek alatt helyezkedik el, nem szükséges a talajba süllyeszteni. A víz leeresztése így sokkal egyszerűbb, a takarítást segíti a kiugró szelpház, melynek fedelét leemelve könnyen hozzáférünk a szelephez. A hűtést biztosító víz mozgatását nagy teljesítményű szivattyú biztosítja. 34
35 Fűtés Hőlégfúvók: Az optimális istálló hőmérséklet nagy hatással van az állatok egészségére és teljesítőképességére. Ezért sok éghajlati területen nem lehet eltekinteni a fűtéstől. Cél, a fűtési teljesítmény maximálása, ennek a teljesítménynek az eljuttatása az állatokhoz és az energia költségek olyan alacsonyan tartása, amennyire csak lehet. A Big Dutchman különböző fűtési rendszereket kínál, melyek gázzal, olajjal vagy meleg vízzel, illetve kéménnyel vagy anélkül üzemelnek. Indirekt fűtésű hőlégfúvó: A kettősfalú kéménnyel ellátott hőlégfúvó az istállón kívülről biztosítja az égéshez szükséges oxigén mennyiséget és a keletkező égéstermékeket (CO 2, pára, stb.) az istállón kívülre vezeti. Ez a megoldás a szellőzési igényt jelentősen csökkenti, jobb istállóklímát, szárazabb almot, jobb termelési eredményeket biztosít. JetMaster direkt égésű hőlégfúvó 100% hőteljesítménnyel A JetMaster szállítható földgáz vagy propángáz, valamint fűtőolajjal történő üzemhez. A készülékeket termosztát vezérli és lángőrük van. A beépített ventilátor a nagy toló teljesítménye révén jó meleg levegő eloszlásról gondoskodik az istállóban. A BCU egység segítségével (Burner Control Unit a GP szériához) a hőmérséklet egyenlőtlenségek az istállóban kiegyenlíthetőek azáltal, hogy a JetMaster csak szellőztetés funkcióra állítva jó légkeverést biztosít. Az előállított hő 100%-ban az istállóban marad -> nincs hőveszteség. 35
36 36 HeatMaster - meleg víz fűtőközegű konvekciós hőleadó fűtés A HeatMaster meleg vízzel üzemel. A működéshez szükséges meleg vizet egy gáz-, vagy olajkazán szállítja ezáltal nincs nyílt égés az istállóban A HeatMaster R- és V- szériáját a hatótávolságuknak megfelelően az istálló közepén egyenletes távolságban függesztik fel, kb. 1 méterrel a tartástér felett és a magassága csörlő segítségével változtatható. A levegő az istálló felső légrétegéből kerül beszívásra és keresztül vezetik a lamellás regiszteren, melyen át a meleg víz áramlik. Az R-szériánál a ventilátor a meleg levegőt a hatszögletű proil kifúvónyílásain keresztül egyenletesen osztja szét a tartástérben. A meleg levegő egyenletes eloszlását a V-széria esetén a 8 rekeszes kialakítású elosztótányér révén érik el. A HeatMaster 2H, 3H és 4H típusokat a légbeejtők magasságában az oldalfalnál függesztik fel vagy választás szerint egy fali konzolra rögzítik. A beépített ventilátor a nagy hatótávolsága révén gondoskodik a meleg levegő jó eloszlásáról.
37 Keverő ventilátorok a meleg levegő jobb elosztásához az istállóban A nagyon hosszú istállókban a keverő ventilátorok gondoskodnak róla, hogy a meleg levegő az egész istálló hosszában egyenletesen legyen elosztva. A ventilátorokat a fűtőkészüléktől kb méterre szerelik. A nagy teljesítményű FC050-4EQ ventilátor továbbá rendelkezik egy terelő lapátkerékkel. A nagy hatótávolság és az összetartó légsugár révén kifejezetten alkalmas keskeny és alacsony istállók, valamint Earny hőcserélők alkalmazása esetén. Gázinfrák A hősugárzók használata különösen ott előnyös, ahol egy körül határolt területet, meghatározott ideig intenzíven kekk fűteni. Így különösen alakalmasak a nevelési időszak fűtési igényének kielégítésére, brojler, kacsa, pulyka, vagy tojó állományok esetében 37
38 Hővisszanyerés EARNY - az innovatív hőcserélő Az energiaköltség megtakarításnak a jövőben továbbra is jelentősége van. A Big Dutchman által kifejlesztett új Earny hőcserélő a baromfi istállók esetében az elhasznált levegőből történő hő visszanyerésre szolgál. Az Earny a keresztáramlási elv alapján működik. Ez azt jelenti, hogy a meleg istálló levegőt és a hideg friss levegőt egyidejűleg átvezetik egy hőcserélő egységen úgy, hogy közben nem keverednek egymással. A szűrő egység gondoskodik arról, hogy a hőcserélőbe csak tiszta elszívott levegő jusson. Ezzel akár 99 %-os porleválasztás is elérhető, így ez a hőcserélőben, a turnus során, nem okoz teljesítmény csökkenést. Ennek érdekében a szűrő betétek sűrített levegővel történő teljesen automatikus tisztítása előfeltétel és döntő előny. A hőcserélő elem alumíniumból van és a felülete bordázott, ami magas hőátadási értéket biztosít. A speciális bevonat véd az ammónia és CO 2 behatásaitól. Az előmelegített friss levegő a legrövidebb úton közvetlenül az istállóba jut. ViperTouch klíma komputeren vagy Amacs-on keresztül intelligensen vezérelhető. száraz alom -> egészséges talppárnák a káros anyag kibocsátás (ammónia, por, szag CO 2 ) csökken automata szűrőbetét tisztítás a turnus során, turnus végén a kiszűrt por könnyen eltávolíthatóó 38
39 világítás 39
40 FlexLED A FlexLED egy innovatív és rendkívül rugalmasan alkalmazható LED fénytömlő. Használható a baromfi tartás valamennyi területén, szabadon vagy rendszeren belüli világításra LED technika -> alacsonyabb energiaigény, hosszú élettartam 0-tól 100%-ig dimmerelhető homogén fényeloszlás a fénycsőház speciális profilja révén vibrálás mentes, még alacsony fényintenzitásnál is négyféle hosszban elérhető: 1130, 1380, 1800 és 2340 mm IP 69 K -> magasnyomású mosóval mosható minőségi (Osram) LED alkalmazása elsősorban alacsony 3 m vagy az alatti magasságú istállókban ketrec vagy volier rendszervilágításként ketrec, folyosó világítására az alábbi színekben elérehető: - meleg fehér és hideg fehér - meleg fehér és meleg fehér - meleg fehér és vörös - meleg fehér és kék Egy, az egész istállón keresztülfutó vezér kábelre az egyes fénytömlők a vezér kábel megszakítása nélkül tetszőleges helyen csatlakoztathatók. A vezeték megszakítása nélküli csatlakozás biztosítja a vezetőképesség megmaradását. A Plag & Play rendszerű csatlakozók teljes vízállóságot biztosítanak. 40
41 FlexLed Eco - -minilámpa A vezérkábelen roppantással rögzíthető nehezen elérhető helyek, sötét pontok megvilágítására IP69K védettségű Zeus A korszerű Zeus világítótest az istálló területének egyenletes bevilágítását, ideális módon biztosítja. A Big Dutchman a vevőinek a 2-csatornás Zeus világítótesttel a legjobb minőségű piaci terméket tudja kínálni. Hála a LED (OSRAM) technológiának és a széles fény spektrumnak széleskörű alkalmazása lehetséges. LED Technika -> akár 50%-os, tartós energia megtakarítás; 0 és 100% között dimmerelhető; Alacsony fényintenzitás mellett is vibrálás mentes; Széles fényspektrum a meleg fehértől a hideg fehérig, fokozatmentesen beállítható; 2-csatornás világítótest -> pl. napkelte és napnyugta szimulálására Részegységekből álló felépítés -> tápegység, LED meghajtó és LED világítótest; Hosszú élettartam -> óra, csekély karbantartás igény; Masszív alumínium ház -> IP 67 védettségi osztály; Kívül elhelyezkedő hűtőbordák -> optimális hőelvezetés; Diffúzor (opciós) -> a vakító hatás csökkentésére, leginkább alacsony mennyezet esetén; A Zeus világítótest választás szerint eltérő színű LED panellal szállítható, meleg fehér, hideg fehér vörös és kék színbeb illetve ezek különböző kombinációjában rendelhető. Univerzálisan szerelhető falra, mennyezetre vagy csőre 41
42 42 vezérlés
43 Istálló vezérlés Viper Touch - A rugalmas klíma és termelési komputer A ViperTouch nagyméretű, grafikus, színes kijelzővel rendelkezik, melyről minden funkció jól leolvasható. A főmenüben használt szimbólumok könnyen értelmezhetőek és mindenekelőtt egyszerű kezelést biztosítanak, így minden vevő gyors áttekintést kaphat az istállójában lévő helyzetről. A biztonságról egy 3 szint jelszóval védett felhasználói rendszer gondoskodik. Beállításokat csak illetékes személyek tudnak elvégezni. Előnyök: a klíma- és termelési komputer minden fajta szárnyashoz (brojler, brojler szülőpár, pulyka, kacsa, tojótyúk) zseniálisan egyszerű kezelés az érintő képernyőn keresztül szabadon választható üzemmód: Basic, Flex és Profi személyre szabható kijelző egyszerű riasztás vezérlés kompatibilis a BigFarmNet Manager programmal kapcsolószekrénybe építhető Telepirányítás BigFarmNet A BigFarmNet Manager egy számítógépes program, amellyel Ön az istálló klíma és termelési adatait az irodából PC-n keresztül táblázatos és grafikus formában megjelenítheti, feldolgozhatja és irányíthatja. Már okostelefon applikáción keresztül is elérhető. A termelési adatok nagyon kényelmesen elemezhetők. Az etetéssel, itatással és világítással kapcsolatos beállítások végrehajthatóak és automatikusan áthelyezhetők további istállókra is, melyekben azonos termelés folyik. A speciális Brojler modullal a turnus lefolyása nagyon pontosan dokumentálható. A takarmány és ivóvíz felhasználás, vagy a napi növekmény, illetve elhullás tekintetében több turnus akár már lefektetett referencia értékekkel is könnyen összehasonlítható. A speciális Breeder modullal a teljes brojler szülőpár istálló turnusa dokumentálható, analizálható és a lefektetett referencia értékellek összehasonlítható. 43
44 AMACS - az ideális vezérlőrendszer az Ön istállója számára Az Amacs-al egy vagy több istállót tud bármilyen helyszínről az internet kapcsolat révén valós időben vezérelni és felügyelni. Kívánságának megfelelően akár négy működési területet is vezérelhet - klíma, termelés, tojásgyűjtés és trágyaszárítás. Az Amacs modulárisan épül fel és ezáltal bármikor kiszerelhető. További előnyök az istállóra vonatkozó minden adat és eredmény megjelenítésének graikus ábrázolása, valamint az aktuális képek közvetlenül az istállóból történő adatátvitele. Amacs istálló komputer 44
45 riasztás Elengedhetetlen a műszaki felügyeleti és riasztóberendezések telepítése az üzemzavarokra történő azonnali reagálás és az effektív kárelhárítás biztosítása érdekében. AC 3-T Az AC 3-T riasztó jó működése mellett egy nagyméretű, tartós elemmel tűnik ki. egyedileg beállítható min-max hőmérséklet riasztás -> ha a beállított alsó, vagy felső értékeket átlépik, akkor riasztás történik; 2 értesítési bemenet -> egy bemenet a klíma- és termelési komputer számára és egy bemenet a fázisőr, valamint a kapcsolószekrény motorvédő kapcsolója számára; 3 különféle Backup termosztát -> aktív tápegység felügyelet -> a készülékben lévő kulccsal lehet a riasztást kikapcsolni, addig, amíg a hiba elhárításra kerül; AC Touch Az AC Touch riasztó készülék belépést jelent a riasztók új generációjába. A készülékhez történő hozzáférés kulcs helyett az újlenyomat érzékelő segítségével történik, ami minden a beállításokon végzett változtatást, valamint a riasztások törlését kétséget kizáróan a megfelelő személyhez rendel. Az is fontos, hogy minden riasztás és beavatkozás tárolásra kerül egy törölhetetlen Black Box -ba. 10 db analóg, vagy digitális riasztási bemenet illeszthető be, pl. hőmérséklet riasztás, tűzriasztás, motorok kiesése; 10 db relé kimenet -> a vészszellőztető ventilátorok aktív kapcsolásához, vagy MultiStep csoporthoz a hőmérséklet határok, vagy riasztás jelzések függvényében; maximum 20, különböző jogosultságokkal rendelkező felhasználó biztonságos azonosítása az újlenyomat alapján. minden bemenet utolsó 30 napos állapotgörbéjének kijelzése; egy év adatainak törölhetetlen tárolása; fázis kimaradás-őr (opciós) -> jelenti a feszültség kiesését automatizált riasztási teszt; 45
46 46 Ketreces tartásrendszerek
47 Nevelés UNIVENT Starter 630 és szint ketrec mélység 680 mm és 630 mm max: 28 / 30 db madár 6 ketrec 47
48 Termelés EUROVENT EU 1250 A Big Dutchman az EUROVENT EU-ketrecrendszerrel az állatok igényeinek megfelelő, mégis hatékony módon történő tojástermelés lehetőséget kínálja. Fontos előnyei: a maximális higiénia, valamint a lehető legmagasabb szintű termelésbiztonság. Ez a tojóketrec megfelel az i, 1999/74 EU irányelveknek: Legalább 750 cm 2 ketrec alapterület/tyúk, melyből 600 cm 2 hasznos terület; a teljes ketrec alapterület nem lehet kisebb 2000 cm 2 -nél; legalább 45 cm ketrec belmagasság; legalább 12 cm etetővályú hossz tyúkonként; minden állatnak hozzá kell férnie legalább két szelepes itatóhoz; fészeknek és alombetétnek is rendelkezésre kell állnia; 15 cm ülőrúd/tyúk; minden ketrec részleget fel kell szerelni karomkoptatóval; a taposórács dőlésszöge nem haladhatja meg a 14%-ot, ill. a 8 -ot; legalább 90 cm széles közlekedő a ketrecsorok között; legalább 15 cm távolság az istálló padozat és az alsó ketrecszint között EUROVENT EU
49 EUROVENT 2240-EU Az EV 2240-EU ketreccel a Big Dutchman egy új rendszert kínál Önnek, mellyel hatékonyan, az állatok igényeit is igyelembe véve, biztonságosan termelhet tojást. Precíz működés, gazdaságosság, higiénia és kényelmes kezelés a rendszer döntő jellemzői. A 2,24 m szélességű tartástér, beleértve a köztes válaszfal rácsot, egységenként 54 tojóból álló, csoportokat tud befogadni. A ketrec rendszer egyértelműen strukturált részlegei (fészek, alomtér, ülő rudak, takarmány és vízellátás) az állatoknak nagy mozgásszabadságot ad és a fajra jellemző viselkedést tesz lehetővé. Előnyök: az optimális tojásminőséget a 150 mm tojásszalag szélesség és az EggSaver biztosítja rugalmas fészekfüggöny gondoskodik a zavartalan tojás rakásról a megbízható takarmányellátást a CHAMPION etetőlánc biztosítja -> a vályú mindkét oldala használatban van; nincs szükség további műszaki megoldásra a takarmány kaparótérre való juttatására -> az etetőlánc megoldja; hosszú élettartamú Wellix alombetét beépített karomkoptatóval, kényelmesen fel- és félbehajtható ajtórács teszi lehetővé a rendszerhez való könnyű hozzáférést, az egykezes használatot; a ketrecbe beépített LED fénytömlők gondoskodnak az állatok által aktívan használt területek optimális bevilágításáról; problémamentes felépítmény 3-tól 9 szintig, közlekedő rámpával; Cink-Alumínium bevonatú rácsok biztosítják a magas korrózióvédelmet. 49
50 50 alternatív tartásrendszerek
51 Nevelés Az eredményes alternatív tojástermelés folytatni csak alternatív nevelő rendszerben nevelt jércékkel lehet. NATURA Primus Az alsó és középső szinteken találhatók az etető- és itató sorok. Mivel a jércék éjszaka arra törekednek, hogy megtalálják a legmagasabban lévő helyeket, a felső szint pihenő zónaként szolgál. A napos csibéket fogadása a középső szintekre történik. Az állatok 50%-át kb. a 10-ik napot követően az alsó szintekre telepítik A 3. és 4. élethét között a csibe szinteket ki kell nyitni. Így aztán az állatok az egész istállóban szabadon mozoghatnak és megtanulhatnak ugrani és repülni. A felső pihenőszinten nincs etető, ezért amadarak lejárnak az alsóbb szintekre táplálkozni Az automatikusan fel- és lehajtható ülő rudak biztosítják, hogy a jércék a nap folyamán az egyes szinteket könnyedén elérhessék, de éjszakára ne maradjanak a rendszeren kívül. A trágya az ülő rudak alatt nem gyülemlik fel, kisebb ammónia kibocsátás, nagyobb higiénia az istállóban. 51
52 Alternatív tojórendszerek A NATURA Nova alternatív tojórendszer A többféle rendszerméretnek illetve iker elhelyezésnek köszönhetően eltérő szélességű és magasságú istállókba is ideálisan adaptálhatók Nagy madársűrűség elérhető A tojók könnyen elérik a fészket, a fészek elfogadás 99%-os is lehet A tojók gyorsan belakják a rendszert Etető és itató könnyen elérhető Az állatok a rendszer alá is bejuthatnak, így a teljes alapterület használható kaparótérként Automata fészek, hosszanti tojásgyűjtéssel NATURA-Nova - rendszerek A NATURA Step rendszer egyaránt használható zárt istállós, kifutós és bio tartásrendszerekben a rendszer könnyű megközelíthetőség a madaraknak és a dolgozóknak egyaránt eltérő szélességű szintek, lépcsős elrendezést biztosítanak így a szintek közt a madarak könnyen mozognak a fészek előtti itatósor növeli fészekhasználatot dupla Colony Nest fészek automata hosszanti tojásgyűjtéssel Natura Step 52
53 Tojásgyűjtés 53
54 Az üzem nagyságától, a különböző istálló elrendezésektől és a gazdák egyéni igényeitől függően a Big Dutchman különböző tojásgyűjtő rendszereket kínál Önnek. Ide tartoznak az elevátorok, lift-rendszerek, tojásszállító pályák, az egyidejű, több szintes (MultiTier) gyűjtési rendszerek, valamint tojásgyűjtő hajtóművek, kézi leszedő asztalok. Elevátor ST - Rövid létesítményekhez optimális, biztonságos tojás szállítás Az ST elevátor (Standard) esetén a tojások az elevátor láncra egy meghatározott módszer alapján kerülnek átadásra. így tojás nem jut a már tojásokkal teli szintekre. Amennyiben különböző életkorú állatok vannak az istállóban, az ST elevátor alkalmazása esetén a fészekalj soronként, ill. állományonként gyűjthető. Ahhoz, hogy a tojás szállítást optimálisan hozzá lehessen igazítani a tojásrakás mértékéhez, a tojásszalagokat és az elevátor láncot egymástól függetlenül kell üzemeltetni. Az ST elevátor esetén a tojások a tojásátadó kerék segítségével jutnak az elevátor láncra. Ezt követően a lánc a tojásokat lefelé továbbítja. A tojások az alsó csúszó rácsnál aztán megfordulnak. Majd ezt követően a kívánt magasságban átkerülnek a keresztirányú tojásgyűjtő pályára. A tojások átadása optimális módon egy tetszés szerinti magasságban, de általában 2,10 m (Q 210) történik. Ezáltal biztosítva van a sorközökben az 1,95 m-es átjárási magasság. Kézi leszedő asztal alkalmazása esetén az átadási magasság 80 cm-en van (Q 80). 54
55 Hosszanti tojásgyűjtés EggCellent - Nagy gyűjtőteljesítmény, alacsony karbantartási igény A Big Dutchman által kifejlesztett EggCellent elevátor magas gyűjtőteljesítményben és alacsony karbantartási idő ráfordításban jeleskedik. Természetesen mindeközben a tojások biztonságos szállítása nincs elhanyagolva. Tehát a tojások a hosszirányú szalagról először egy pálcás tojáspályára kerülnek. Onnan minden további szortírozó berendezés nélkül a terelőlemez segítségével az elevátorlánc teljes szélességében eloszlanak. Azért, hogy a tojás szállítás optimálisan igazodjon a tojásrakás mértékéhez, a tojásszalagokat és elevátorokat egymástól függetlenül kell meghajtani. magas gyűjtőteljesítmény -> akár db/h pálcás tojáspálya tisztítófunkcióval minden ketrectípushoz alkalmas; egyszerű szerelés és karbantartás egyenletes tojásgyűjtés akár 8 szintes tojóketrecig; nincs szükség adagoló berendezésre -> minimális karbantartási igény szabad hozzáférés minden ketrecsorhoz -> nem okoz akadályt a keresztgyűjtés; Tojásgyűjtő rendszerek mélyalmos tartáshoz Az alternatív tojótyúk tartásban és a brojler szülőpár tartásban is alkalmaznak egy-, vagy kétszintes tojófészkeket, melyek teljesen más követelményeket állítanak a tojásgyűjtő rendszerek elé. Az elcsúsztatott fészek elrendezésű voliereknél a programunkban szerepel meredek-, pálcás- és fordítós tojáspálya. Az elevátorokat és lift rendszereket inkább a több szintes gyűjtéshez fejlesztették ki, de szintén alkalmazhatóak. Ha a tojásokat kézzel gyűjtik, akkor a kézi leszedő asztal jó megoldás. A hajtóműves leszedő asztal kifejezetten egyszintes ikerfészek számára javasolt. Nincs tojásátadó pont és ezáltal minőségromlás. Keresztirányú tojásgyűjtés Az istállók különböző elhelyezkedése, valamint a szintkülönbségek áthidalása gyakran kíván a tojás szállítás számára méretre szabott egyedi megoldásokat. A szállított tojás mennyiséget a szállító sebesség mellett meghatározza a tényleges tojáspálya szélessége. 55
56 56 Tojófészkek
57 A Colony 2+ fészek jellemzői: a tojásrakás után a felhajtható fészek padló lezárja/becsukja a fészket napi szennyeződés a fészekbetétről lehullik a fészek tiszta marad kisebb arányú koszos tojás két részre osztott felhajtható padló az esetlegesen letojt és ott maradt tojások automatikusan a tojásszalag irányába gurulnak Az Colony MB fészek jellemzői: a fészek hátfal a tojásrakás után automatikusan lezárja/becsukja a fészket a tyúkok az éjszakát nem tudják a fészekben tölteni a fészek tiszta marad kisebb arányú koszos tojás 50 cm mély fészek 57
58 Trágyakezelés Trágyaszárítás OptiSec a baromfi istállókból és a biogáz üzemek erjesztési üledékéből származó friss ürülék optimális szárításához OptiSec a Big Dutchman által kifejlesztett ürülék szárító alagút, amivel Ön a ketrecrendszerből és volierből származó friss-, vagy előszárított ürüléket optimálisan tudja leszárítani. Akár 90%-os szárazanyag tartalom is elérhető. Ez megteremti annak a legjobb feltételét, hogy az ürüléket biztonságosan tárolhassák, vagy tovább értékesíthessék. OptiSec 4 és 14 szint közötti ketrecekhez szállítható és elsősorban a nagy felvevő kapacitásával tűnik ki. Ezt a képességét a nagy, 1,78 m trágyaszalag szélességgel érik el. Összehangolva a sajátságos üzemi viszonyokkal minden alagút a keletkező ürüléknek megfelelően került megtervezésre. Például akár tojótyúk trágyája is szárítható egy alagúttal. Ezenkívül az OptiSec alkalmazható biogáz üzemek üledékének, vagy hígtrágyából leválasztott szilárdanyagnak a szárítására. OptiPlate a friss baromfi ürülék optimális szárítása OptiPlate egy hatékonyan működő lemez szalagos szárító, ami a kompakt méretével tűnik ki. Ez képes a volier és ketreces létesítmények friss baromfi ürülékét akár 90%-ban szárítani. OptiPlate 2-től 5 szintig szállítható. Minden szint két lemez sorból áll, amin mindig 20 cm vastagságú anyag helyezkedhet el. A szárítási folyamathoz az elhasznált meleg levegőt az istállóból ventilátorokon keresztül akár 3 m3/h és állat sebességgel (kb Pa túlnyomással) nyomják be a légfolyosóba. Ezen keresztül a levegő minden szinten teljes szélességben beáramlik. A perforált acéllemezek (2000x317 mm nagy, lyukátmérő5mm) gondoskodnak arról, hogy a meleg levegő ne csak az ürülék fellett áramoljon, hanem haladjon keresztül azon. Minden szárítót egyedileg, az üzemi körülményekhez igazítva terveznek. Egyetlen berendezéssel akár tojótyúk ürülékét lehet szárítani. 58
59 Trágyapelletálás Pellet torony a száraz baromfi trágya hatékony pelletálására A modern baromfi tartásban egyre fontosabb a tojás- és húselőállítás mellett a trágya ésszerű felhasználásával is foglalkozni. Ehhez kínálja partnereinek a Big Dutchman a trágyaszárítás hatékony lehetőségeként az OptiSecet és az OptiPlate-et. Az így előállított, akár 90% szárazanyag tartalmú trágya problémamentesen tárolható. Ez aztán például értékes trágyaként is alkalmazható. Az ehhez kapcsolódó piaci értékesítési lehetőségek bővítésére alkalmas eljárás a pelletálás. A pellet toronnyal a Big Dutchman egy átgondolt, újító lehetőséget kínál Önnek! A baromfi ürülék pelletálásának előfeltétele a legalább 85%-os szárazanyagtartalom. Az előszárított trágyát (ömlesztett súly kb. 330 kg/m³) aztán egy kb m³ tárolókapacitású kaparópadlós konténerben 1 tárolják. A trágyát innen adagolócsigán 2 keresztül továbbítják egy szűrő egységgel 3 felszerelt kalapács malomba. Itt az alapanyagot aprítják és az idegen anyagokat leválasztják. Egy kelyhes elevátor 4 továbbítja az összeaprított anyagot a köztes tartályba. 5 Onnan egy adagolócsiga segítségével adagolják a kondicionálóba 6. Ha a szárazanyag tartalom nagyobb, mint 85%, akkor a kondicionálóban (keverő csiga online szárazanyag méréssel) megfelelő mennyiségű vizet adagolnak hozzá. Onnan az alapanyag a pellet présbe kerül 7. A pelletet a prést követő pellet hűtőben (8.) ról szobahőmérsékletre hűtik vissza ahonnan már rögtön tölthető BigBag, vagy egyéb rendelkezésre álló zsákokba. 59
60 ELHASZNÁLT LEVEGŐ TISZTÍTÁS A StuffNix porszűrővel történő kombinációval akár 51% finompor és bioaeroszol szűrhető ki az istállóból. A StuffNix előnyei: magas szűrő kapacitás a V-alakú ülepítő kamra révén a légáramon kívül; stabil áramlási ellenállás, mivel a légáram útja szabad marad. jó formaállóságú szűrőfal a geometriai struktúra alapján; hosszú élettartamú szűrőfal, a műanyag alapanyagnak köszönhetően; gyors szerelés: a szűrőelemek a szükséges munkaméretre vannak felhúzva és rögzítve; a StuffNix egy száraz szűrő > vizet nem használ a nedves levegőmosóval összehasonlítva egyértelműen alacsonyabb befektetési, üzemeltetési és karbantartási költségek 60
61 Projekt támogatás Előkészítés Tervezés Kivitelezés Tanácsadás Szervíz Alkatrészellátás Szakmai képzések 61
62 HATAGRO Csoport 62 BUDAPESTI SZÉKHELY 1036 Budapest, Lajos u. 80. fsz. 27. Tel: info@hatagro.hu GYŐRI TELEPHELY 9027 Győr, Tibormajori út 1. Tel: info@hatagro.hu
63 elérhetőségek Kiss Barnabás kereskedelmi igazgató / tojás üzletág Popolics János kereskedelmi igazgató / brojler üzletág Mihók Péter műszaki igazgató Bálint József műszaki tervező vezető Mészáros Ferenc villamossági projekt vezető Körmendi Zsolt vezető szerelő Liszkai Balázs villanyszerelő Matolcsi István villanyszerelő
Légbeejtő rendszerek
Légbeejtő rendszerek Optimális friss levegő bejuttatás minden baromfi istálló számára Légbeejtő rendszerek a megfelelő megoldás minden istálló típushoz! Az optimális friss levegő bejuttatás biztosítására
Itatórendszerek. Előnevelt, hizlalt és termelő baromfi állományok számára
Itatórendszerek Előnevelt, hizlalt és termelő baromfi állományok számára Itatórendszerek tiszta ivóvíz megfelelő mennyiségben Az állatok teljesítmény potenciáljá nak kihasználása szempontjából a friss
Falba építhető ventilátorok
Falba építhető ventilátorok Magas légteljesítmény és alacsony fogyasztás Falba építhető ventilátorok minden istállóhoz a megfelelő megoldás! A Big Dutchman által kínált falba építhető ventilátorok sokoldalúan
Falba építhető ventilátorok
Falba építhető ventilátorok Magas légteljesítmény és alacsony fogyasztás Falba építhető ventilátorok minden istállóhoz a megfelelő megoldás! A Big Dutchman által kínált falba építhető ventilátorok sokoldalúan
Szabadonálló gázüzemű főzőüst
A 700XP sorozat több, mint 100 modellt foglal magába. Minden készülékek nagy teljesítményű, megbízható, energiatakarékos, biztonságos és ergonómikus. A modul rendszer megszámlálhatatlan konfigurációban
Fűtési rendszerek. Optimális hőmérséklet minden baromfi istállóban
Fűtési rendszerek Optimális hőmérséklet minden baromfi istállóban Optimális istálló hőmérsékletet adó fűtési rendszerek Az optimális istálló hőmérséklet nagy hatással van az állatok egészségére és teljesítőképessé
ViperTouch. A rugalmas klíma és termelési komputer az Ön baromfi istállója számára
ViperTouch A rugalmas klíma és termelési komputer az Ön baromfi istállója számára ViperTouch A jót még jobbá tenni, azt jelenti tökéletesség! 4 a klíma- és termelési komputer minden fajta szárnyashoz brojler,
EUROVENT EU. Felszerelt, trágyaszalagos tojóketrec tojótyúkok számára megbízható, az állatok igényeinek megfelelő, hatékony megoldás
EUROVENT EU Felszerelt, trágyaszalagos tojóketrec tojótyúkok számára megbízható, az állatok igényeinek megfelelő, hatékony megoldás EUROVENT EU megbízható, az állatok igényeinek megfelelő és higiénikus
E-compact átfolyós vízmelegítő CEX
Felhasznállási terület Egy csapolási pont ellátására: > Mosogató > Dupla kézmosó > Mosdó sor > Vödör mosók Több csapolási pont ellátására: > Zuhanyzó és kézmosó Termék adatlap 1 / 6 Energetikai besorolás
E-compact átfolyós vízmelegítő CEX 9-U
Felhasznállási terület Egy csapolási pont ellátására: > Mosogató > Dupla kézmosó > Mosdó sor Termék adatlap 1 / 5 Energy efficiency class A (MPS : 6,6 vagy 8,8 kw-on üzemelhető be) Cikkszám: 2400-26249
E-compact átfolyós vízmelegítő CEX 9
Felhasználási terület Egy csapolási pont ellátására: > Mosogató > Dupla kézmosó > Mosdó sor Több csapolási pont ellátására: > Zuhanyzó és kézmosó, a betáp víz hómérséklet illetve az elektromos hálózat
ELEKTROMOS TERMOVENTILÁTOROK
ELEKTROMOS TERMOVENTILÁTOROK TARTALOMJEGYZÉK Alapadatok 3 Felépítés 4 Méretek 5 Műszaki adatok 5 Felszerelés 6 Szabályozás 8 Kapcsolási sémák 9 Légsebesség 9 Keverőelem 10 EL 2 ALAPADATOK EL Fűtőteljesítmény
FEHU-H kompakt álló légkezelők
A FEHU-H egy kompakt levegő betápláló és elszívó készülék, keresztáramú lemezes hővisszanyerővel, meleg vizes fűtéssel és opcioként kérhető beépített hűtött vizes hűtő hőcserélővel. A készülék extrudált
E-compact átfolyós vízmelegítő CEX-U
Felhasznállási terület Egy csapolási pont ellátására: > Mosogató > Dupla kézmosó > Mosdó sor Termék adatlap 1 / 5 Energetikai besorolás A (MPS : 11 vagy 13,5 kw-on üzemelhető be) Cikkszám: 2400-26213 Típus:
Szárítás kemence Futura
Szárítás kemence Futura Futura, a nemzetközi innovációs díjat Futura egy univerzális szárító gép, fa és egyéb biomassza-alapanyag. Egyesíti az innovatív technikai megoldások alapján, 19-26 szabadalmazott
Elszívóasztalok és vágóasztalok
Tartalomjegyzék Elszívóasztalok és vágóasztalok Csiszolóasztal elszíváshoz 76 Hegesztőasztal elszíváshoz 77 Tavolex-asztal 78 Oktató-hegesztőasztal 79 Kézi vágóasztal 80 Filter-Table 81 Elszívóasztalok
Az alternatív tojástermelés kihívásai Várható változások a magyar tojáspiacon
Várható változások a magyar tojáspiacon Várható változások a piacon Változó piac Állatjóléti elvárások Kereskedelmi láncok Németországban komoly piaca van a mobil tojóházaknak Már 1 millió férőhely Source:https://www.heinicoop.de/places/germany/bayern/beratzhausen/oeffentlich/rudlhof-stueberl/
A.S. Hungária Kft Budapest, Daróci út D ép. Tel: , Fax: Honlap:
PÁRÁTLANÍTÁS AHOGY ÖN SZERETNÉ A Cotes C35 modulrendszerű berendezések az innovatív fejlesztésnek köszönhetően sokoldalúan alkalmaz-hatók 3-6 kg/óra párátlanító kapacitás igény esetén. MODULRENDSZERŰ FELÉPÍTÉS
MOSÓ, STERILIZÁLÓ ÉS SZÁRÍTÓ SZÁLLÍTÓSZALAG BERENDEZÉS
Food Processing Equipment NEAEN CleanJar MOSÓ, STERILIZÁLÓ ÉS SZÁRÍTÓ SZÁLLÍTÓSZALAG BERENDEZÉS A berendezést üveg, fém és műanyagkannák, üveg és más tartályok tisztítására és sterilizálására tervezték
HDS 9/16-4 ST Gas. Melegvizes magasnyomású mosó. Speciális flíz (gázfűtésű) Vízhűtéses 4 pólusú elektromotor (olajfűtésű)
Melegvizes magasnyomású mosó 1 Vízhűtéses 4 pólusú elektromotor (olajfűtésű) 3 Speciális flíz (gázfűtésű) Hosszú élettartam. Jobb hatásfok Az új fejlesztésű felszíni égő egyenletes gázkiáramlást tesz lehetővé.
NARDI gyártású WA-G típusú VEGYES TÜZELÉSŰ KAZÁN MOZGÓ ROSTÉLLYAL
NARDI gyártású WA-G típusú VEGYES TÜZELÉSŰ KAZÁN MOZGÓ ROSTÉLLYAL A berendezés leírása A NARDI WA-G egy 2 bar nyomásra tervezett 3 huzagú gázcsöves kazán (melyből 2 a hőcserélőben van), max. 110 ºC melegvíz
A víz és a nyomás ereje: dupla segítség a szennyeződések ellen.
A víz és a nyomás ereje: dupla segítség a szennyeződések ellen. 161 A víz hatalma a nyomás erejével párosítva: ez az Oleo-Mac magas nyomású víztisztítók titka. A modern anyagokkal és technikával készült
Kalorflex Kft. Üzlet cím: 1205 Budapest, Határ út 88. Tel: +36 1 285 0756 Mobil: +36 30 549 1674 Fax: +36 1 289 0170 Honlap: www.mosogatonet.
Nagykonyhai - ipari kivitelű csaptelepek robosztus kivitel, hosszú élettartam Asztali csaptelep test - univerzális felhasználás - szerelhető különböző hosszúságú kifolyószárral nagy méretű mosogató medencékhez
El. főzőüstök - indirekt fűtés
A 900XP sorozat minden készüléke nagy teljesítményű, megbízható, energiatakarékos, biztonságos és ergonómikus. A modul rendszer megszámlálhatatlan konfigurációban telepíthető: asztali modellként (állványra
Szerkezet: 8 különbözõ méret és 2 változat (infravörös távirányítóval,alapfelszereltség) Opciók széles skálája elérhetõ:
8 különbözõ méret és 2 változat (infravörös távirányítóval,alapfelszereltség) Opciók széles skálája elérhetõ: Thermo-kontroll ON/OFF 3-járatú vagy 2-járatú szelepekkel Master/slave rendszer Falraszerelhetõ
A.S. Hungária Kft Budapest, Daróci út D ép. Tel: , Fax: Honlap:
A.S. Hungária Kft. 1113 Budapest, Daróci út. 1-3. D ép. Tel: 279-10-88, Fax: 209-21-87 Honlap: www.ash.hu, e-mail: ash@ash.hu A.S. Hungária Kft. 1113 Budapest, Daróci út. 1-3. D ép. Tel: 279-10-88, Fax:
EGY RENDSZER A MAGAS PÁRÁSÍTÁSI TELJESÍTMÉNYHEZ. ML Princess, ML Solo, ML Flex levegő párásítás
EGY RENDSZER A MAGAS PÁRÁSÍTÁSI TELJESÍTMÉNYHEZ ML Princess, ML Solo, ML Flex levegő párásítás AZ ÖN ELŐNYEI ML PRINCESS, ML SOLO, ML FLEX LEVEGŐ PÁRÁSÍTÁS Ha több kell Az ML-rendszerek magas párásítási
Kombi-alagút szellőzés
Kombi-alagút szellőzés Az intelligens istállóklíma szabályozó rendszer A kombi-alagút szellőzés két különböző szellőzési rendszert egyes Szellőzés oldalmódban Ahhoz, hogy stabil vákuum szellő zést biztosítsunk,
Felületi párologtató ENERGIAHATÉKONY HŰTÉS VÍZZEL! Felületi párologtató az elszívott levegő adiabatikus hűtésére CONDAIR SH2
Felületi párologtató ENERGIAHATÉKONY HŰTÉS VÍZZEL! Felületi párologtató az elszívott levegő adiabatikus hűtésére CONDAIR SH2 Condair SH2 Mentes a nemkívánatos üvegszáltól és cellulóztól Szabadalmaztatott
MYDENS - CONDENSING BOILER SFOKÚ KONDENZÁCI RENDSZEREK
A NAGY HATÁSFOK SFOKÚ KONDENZÁCI CIÓS S FŰTÉSI F RENDSZEREK ÚJ J GENERÁCI CIÓJA LAKOSSÁGI ÉS IPARI FELHASZNÁLÁSRA 16-60 KW 70-280 KW KONDENZÁCIÓS FALI GÁZKAZÁN LAKOSSÁGI HASZNÁLATRA MINDEN felhasználói
referenciák geminipark tychy
T E R M O V E N T I L Á T O R O K É S L É G F Ü G G Ö N Y Ö K referenciák warsaw spire VARSÓ geminipark tychy BMW Gliwice GYÁRCSARNOK Tuchom Zasada Trans Spedition Niepołomice POland Czech Republic BALTIC
RESIDENT OTTHONI KLÍMA
RESIDENT OTTHONI KLÍMA Toshiba fix fordulatos flexi készülék, otthoni alkalmazásra. Elegáns, kompakt fali készülék, harmonikusan illeszkedik bármilyen stílusú otthonba. Nagy teljesítményű, precíz, nagyon
Beltéri wellness és medenceterek párátlanítása és hővisszanyerése. DH 44 és 66 kompakt hőszivattyús uszodai párátlanítókkal
R Beltéri wellness és medenceterek párátlanítása és hővisszanyerése DH 44 és 66 kompakt hőszivattyús uszodai párátlanítókkal calorex hôszivattyús kompakt uszodai párátlanító A Calorex DH 44 és 66 elegáns
Sertés önetető katalógus
Sertés önetető katalógus Minőség az eredményességért hízók részére (25 120 kg) Egy jó önetető gondtalanná teszi az etetést, javítja a termelési eredményeket, csökkenti a költségeket. Két nagy múlttal rendelkező
referenciák geminipark tychy
T E R M O V E N T I L Á T O R O K É S L É G F Ü G G Ö N Y Ö K referenciák warsaw spire VARSÓ geminipark tychy BMW Gliwice GYÁRCSARNOK Tuchom Zasada Trans Spedition Niepołomice POland Czech Republic BALTIC
Intégro CLIA. A klímavezérlő számítógép általános ismertetése
BRINKMAN HUNGARY KFT. Hódmezővásárhely 6800 Szántó K. J. u. 180. Tel.: (62) 533-260 Fax.: (62) 243-254 Intégro CLIA A klímavezérlő számítógép általános ismertetése Az Integro Clia növényházakban alkalmazható
SHD-U EURO GARAT SZÁRÍTÓ CSALÁD
Forgalmazó: Extrémplast Bt 8000 Székesfehérvár, Berényi út 1/A Tel.:22 784 270, Mobil:70 327 0746 info@extremplast.hu www.extremplast.hu SHD-U EURO GARAT SZÁRÍTÓ CSALÁD SHD-U "EURO" garatszárítók a fentről
CA légrétegződést gátló ventilátorok
CA légrétegződést gátló ventilátorok MŰSZAKI INFORMÁCIÓ A SZERELŐ ÉS A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA 2019.03.20. - 2 - A CA típusjelű ventilátorokat nagy légterű, nagy belmagasságú, ipari, kereskedelmi és szolgáltató
Kompakt szűrős rács KG-F
Kompakt szűrős rács KG-F Ferdinand Schad KG Steigstraße 25-27 D-78600 Kolbingen Telefon 0 74 63-980 - 0 Telefax 0 74 63-980 - 200 info@schako.de www.schako.de Tartalom Leírás... 3 Kialakítás... 3 Kivitel...
DIDO. Elosztó szekrények. Az erő felügyeletet igényel. Elosztó szekrények. Mérő táblák. Univerzális táblaburkolatok. Tartozékok. Műszaki adatok DIDO
Elosztó szekrények Mérő táblák Univerzális táblaburkolatok Tartozékok Műszaki adatok 118 122 122 123 240 Elosztó szekrények Az erő felügyeletet igényel 117 Elosztó szekrények Elosztó szekrények -S lakossági
Ipari kondenzációs gázkészülék
Ipari kondenzációs gázkészülék L.H.E.M.M. A L.H.E.M.M. egy beltéri telepítésre szánt kondenzációs hőfejlesztő készülék, mely több, egymástól teljesen független, előszerelt modulból áll. Ez a tervezési
J08 AT-C. Gőzös légnedvesítő nagy gőzmennyiségre.
08 561 Elektródás gőz légnedvesítő digitális kijelzővel és beépített páratartalom szabályzóval. Teljesítmény tartomány: 4 kg/h-tól egészen 130 kg/h-ig. Irodaházak Kórházak Gyógyszergyártás Nyomdai eljárások
SUPRABOX COMFORT KOMPAKT LAKÁSSZELLŐZTETŐGÉPEK
SUPRABOX COMORT KOMPAKT LAKÁSSZELLŐZTETŐGÉPEK ECOIT ETRI THE AIR MOVEMENT GROUP Rosenberg Hungária Lég- és Klímatechnikai Kft. 2532 Tokodaltáró, József Attila út 32-34. Telefon +36/33-515-515 ax +36/33-515-500
ZARGES fellépők és munkadobogók
Összecsukható fellépő ZARGES fellépők és munkadobogók sokoldalúak, praktikusak és jól használhatók. Különösen praktikus a kis magasságban végzett munkákhoz. Minimális helyigény a tárolásnál és szállításnál.
A legjobb fűtés minden évszakban. DIGITÁLIS SZABÁLYOZÁSÚ ELEKTROMOS KAZÁNOK Fűtéshez és használati melegvíz előállításához.
A legjobb fűtés minden évszakban DIGITÁLIS SZABÁLYOZÁSÚ ELEKTROMOS KAZÁNOK Fűtéshez és használati melegvíz előállításához 2010 Katalógus Teljes biztonság és maximális kényelem A GABARRÓN elektromos kazánokok
BROJLER. Teljesítménymutatók. An Aviagen Brand
BROJLER 308 Teljesítménymutatók An Aviagen Brand Bevezetés A füzet a Ross 308 Brojler teljesítmény mutatóit tartalmazza, és a Ross Brojler Tartástechnológiai kézikönyvvel együtt használandó. Teljesítmény
Örvénybefúvó DQJ-FSR
Örvénybefúvó DQJ-FSR Ferdinand Schad KG Steigstraße 25-27 D-78600 Kolbingen Telefon 0 74 63-980 - 0 Telefax 0 74 63-980 - 200 info@schako.de www.schako.de Tartalom Leírás... 3 Kialakítás... 3 Tartozékok...
SZELLŐZTETŐ- RENDSZER. A ventilátor 50%-os fordulaton történő működtetése 70%-os energiafelhasználás. csökkenést eredményez. SZELLŐZTETŐ- RENDSZER
HALK MŰKÖDÉSŰ CSŐVENTILÁTOROK TD-SILENT ECOWATT sorozat TD-SILENT ECOWATT - ÉS 1 KÖZÖTTI TÍPUSOK ENERGIA- HATÉKONY TD-SILENT ECOWATT - 1 ÉS TÍPUSOK ENERGIA- HATÉKONY SZELLŐZTETŐ- RENDSZER SZELLŐZTETŐ-
Színes kültéri. Reklámtábla installáció
Színes kültéri LED Reklámtábla installáció JU-JO Engineering Bt LED Specialista www.illur.hu Email: illur@illur.hu Tartalom Áttekintés Technikai leírás Tulajdonságok Rendszer csatlakozások Szerkezeti rajz
HATÉKONY HŰTÉS. Párologtató hűtőberendezés Condair ME. Légpárásítás és párologtató hűtés
HATÉKONY HŰTÉS Párologtató hűtőberendezés Légpárásítás és párologtató hűtés Hatékony párologtató hűtés Egyenletes vízelosztás A párologtatótestek feletti elosztópanelek gondoskodnak a párásító víz állandó
KONDENZÁCIÓS KAZÁN DINAMIKUS HASZNÁLATI MELEGVÍZTÁROLÓVAL, SZOLÁR CSATLAKOZÁSSAL
KONDENZÁCIÓS KAZÁN DINAMIKUS HASZNÁLATI MELEGVÍZTÁROLÓVAL, SZOLÁR CSATLAKOZÁSSAL A technológia csúcsán Az Econcept Kombi Stratos készülék egy különösen sokoldalú hőközpont, alkalmas bármilyen fűtési rendszerbe,
TARTÁSTECHNOLÓGIA. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP /1/A
TARTÁSTECHNOLÓGIA Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 Előadás áttekintése TARTÁSTECHNOLÓGIAI VÁLTOZATOK A BAROMFITENYÉSZTÉSBEN I. - A pecsenyecsirke előállítás technológiája
AutoSafe System. Procontrol AutoSafe. elektronikus széfek termékcsaládja. PROCONTROL ELECTRONICS LTD www.procontrol.hu. 1. oldal, összesen: 6
Procontrol AutoSafe elektronikus széfek termékcsaládja 1. oldal, összesen: 6 AutoSafe 30 elektronikus széf Felépítés A széf 30 átlátszó ajtóval zárt 220 x 220 x 220 mm-es rekeszt tartalmaz. Az ajtók 6
Kör légcsatornára szerelhető rács
Méretek B+0 A+0 A B Leírás Az négyszögletes szellőzőrács állítható, függőleges lamellákkal, amely közvetlenül felszerelhető kör keresztmetszetű légcsatornára. A rács egyaránt használható befúvásra és elszívásra.
Körvágó olló KS 1 HTBS 650-15 M. Manuális táblalemezollók. BSS 1000 BSS 1020 BSS 1250 FTBS M - sorozat. FTBS P - sorozat. Motoros táblalemezollók
Metallkraft_01-71.qxp 2007.08.13. 13:06 Page 13 Körvágó olló KS 1 Asztali manuális táblalemezollók HTBS 650-15 M Manuális táblalemezollók BSS 1000 BSS 1020 BSS 1250 FTBS M - sorozat Pneumatikus táblalemezollók
ÖNTVÉNYTISZTÍTÓ SZŰRŐASZTAL
070702-X-1/5 ÖNTVÉNYTISZTÍTÓ SZŰRŐASZTAL (Az alábbi adatok a képen bemutatott berendezésre érvényesek) TECHNOLÓGIAI MŰVELETEK Öntvények sorjázása, köszörülése. 070702-X-2/5 MÉRETEK Munkadarab: legnagyobb
P I A C V E Z E T Ő I P A R I H Ő V I S S Z A N Y E R Ő S S Z E L L Ő Z T E T É S. NILAN VPM 120-560 Aktív hővisszanyerés és hűtés (levegő/levegő)
P I A C V E Z E T Ő I P A R I H Ő V I S S Z A N Y E R Ő S S Z E L L Ő Z T E T É S NILAN VPM 120-560 Aktív hővisszanyerés és hűtés (levegő/levegő) NILAN VPM 120-560 Ipari hővisszanyerős szellőztető hűtéssel
J A G A F R E E D O M C L I M A
J A G A F R E E D O M C L I M A Energiahatékonyság, fenntarthatóság és design! Szerény mérete ellenére a Freedom Clima egyben nagy teljesítményű fűtő- és hűtő, szabadon álló rendszer, mely csendesen és
GYORS MEGOLDÁS VÁRATLAN VENDÉGEKHEZ. by TEKA MICROWAVES
GYORS MEGOLDÁS VÁRATLAN VENDÉGEKHEZ by TEKA MICROWAVES M I K R O H U L L Á M Ú S Ü T Ő K A Teka mikrohullámú sütők a legjobb szövetségeseink a konyhában, hiszen amellett, hogy időt spórolnak meg nekünk,
QUASAR KUKORICA ADAPTER: A TERMÉSZET INNOVÁCIÓJA
QUASAR KUKORICA ADAPTER: A TERMÉSZET INNOVÁCIÓJA MINDEN KÖRÜLMÉNY KÖZÖTT MEGBÍZHATÓ A QUASAR kukorica adapter sorozat a precíz mérnöki munka és hosszú évek fejlesztésének eredménye. Az adapter problémamentes
Okostelefon. Ujjlenyomat. Bluetooth 4.0 LE RFID. PIN kód. Elektronikus ajtózár. Telefon applikáció. NFC kapcsolat
Bluetooth 4.0 LE RFID Elektronikus ajtózár Ujjlenyomat NFC kapcsolat PIN kód Ajtózár: biztonságosan és egyszerűen lehet okostelefonnal irányítani. Okostelefon Telefon applikáció www.burg.biz Minőség és
Forgalmazó: Termékkatalógus DSC Hungária Kft Budapest, Füvészkert u. 3. Telefon:
Termékkatalógus ALEAN termékek a DSC Hungária Kft. kínálatában Örömmel értesítjük Partnereinket, hogy 2017-től a DSC Hungária Kft. az ALEAN márka kizárólagos magyarországi forgalmazója. Az infrasorompókra
AIRJET sugárventilátorok Axiálventilátorok Tetőventilátorok Füstgázelszívó axiálventilátorok Füstgázelszívó tetőventilátorok
IRJET sugárventilátorok xiálventilátorok Tetőventilátorok Füstgázelszívó axiálventilátorok Füstgázelszívó tetőventilátorok 2 HV-VM középnyomású axiálventilátor-típuscsalád Középnyomású, direkthajtásos
BROOKflex rendszer leírás... Egyoldalú... Kétoldalú... Háromoldalú... Négyoldalú... Kétsoros... Mennyezeti... Egysoros... Kétsoros... Egysoros...
Tartalomjegyzék BROOKflex rendszer leírás... Flexibilis csövek... 4-5 6 Elosztók Egyoldalú... Kétoldalú... Háromoldalú... Négyoldalú... Kétsoros... 7-9 10 11-13 14 15-16 Csatlakozó dobozok Mennyezeti...
1. TECHNIKAI JELLEMZŐK ÉS MÉRETEK 1.1 MÉRETEK 1.2 HIDRAULIKAI VÁZLAT 1.3 VÍZSZÁLLÍTÁS HATÁSOS NYOMÁS DIAGRAM. L= 400 mm H= 720 mm P= 300 mm
1. TECHNIKAI JELLEMZŐK ÉS MÉRETEK 1.1 MÉRETEK L= 400 mm H= 720 mm P= 300 mm A= 200 mm B= 200 mm C= 182 mm D= 118 mm 1.2 HIDRAULIKAI VÁZLAT 1 Gáz-mágnesszelep 2 Égő 3 Elsődleges füstgáz/víz hőcserélő 4
THE GREEN LIGHT. falco +ando
79 THE GREEN LIGHT falco +ando 85 ISMERTETŐ falco A LÁMPATESTEK JELLEMZŐI Tervező: Michel Tortel Védettség Optikai tér IP 66 Sealsafe (*) Szerelvénytér IP 66 (*) Törési szilárdság IK 08 (**) Névleges feszültség
4 égős szabadonálló gáztűzhelyek
A 700XP sorozat több, mint 100 modellt foglal magába. Minden készülékek nagy teljesítményű, megbízható, energiatakarékos, biztonságos és ergonómikus. A modul rendszer megszámlálhatatlan konfigurációban
AUGERMATIC. Etetőrendszer a sikeres baromfihizlaláshoz
AUGERMATIC Etetőrendszer a sikeres baromfihizlaláshoz AUGERMATIC ezzel a sokoldalúan alkalm Az etetési módszertől (ad libitum vagy kontrollált), az állatok korától és a baromfifajtól függően a baromfihizlaláshoz
J A G A C L I M A C A N A L
J A G A C L I M A C A N A L Tökéletesen kontrollált klíma: fűtés, hűtés, szellőzés. Szerény mérete ellenére a Clima Canal egyben nagy teljesítményű fűtő-, hűtő és szellőzőrendszer, mely csendesen és diszkréten
Melegvizes fűtőelem körkeresztmetszetű csatlakozással
CWW Melegvizes fűtőelem körkeresztmetszetű csatlakozással A CWW körkeresztmetszetű csatlakozású fűtőelemek melegvizet használnak fűtőközegként, hogy felfűtsék a szellőztetőrendszeren átáramló t. A CWW
Hőmérsékletmérő műszer (2 csatornás)
Hőmérsékletmérő műszer (2 csatornás) testo 922 A gyors differenciál hőmérsékletmérésért Ideálisan használható a klíma- és légtechnika területén C Kétcsatornás hőmérsékletmérő műszer opciós RF szondával
Hőmérséklet különbség vezérlő készülék AGV-2
Hőmérséklet különbség vezérlő készülék AGV-2 Ferdinand Schad KG Steigstraße 25-27 D-78600 Kolbingen Telefon +49 (0) 74 63-980 - 0 Telefax +49 (0) 74 63-980 - 200 info@schako.de www.schako.de Tartalom Leírás...
Modern megoldások a szellőztetés területén APX kompakt hővisszanyerős szellőztető berendezések Előadó: Juhász Ákos
Modern megoldások a szellőztetés területén APX kompakt hővisszanyerős szellőztető berendezések Előadó: Juhász Ákos RÓLUNK biztonság minőség szakértelem AEROPRODUKT Zrt. Alapítás éve: 2011, Csongrád Magyar
Preferred Packaging Food
Preferred Packaging Food Petruzalek Kft. Sörház utca 3/b 1222 Budapest Tel.: +36 1 424-0540 Preferred Packaging Food A csomagológépek legújabb generációja, a fóliahegesztő és vákuumcsomagoló gépek alkalmasak
Danfoss Elektronikus Akadémia. EvoFlat Lakáshőközpont 1
EvoFlat lakás-hőközpontok Danfoss Elektronikus Akadémia EvoFlat Lakáshőközpont 1 Tartalom: Alkalmazás, EvoFlat készülékek Szabályozási elvek HMV termelés Az EvoFlat lakáshőközpontok fő egységei Kiegészítő
Fali indukciós befúvó DISA-W
Fali indukciós befúvó DISA-W Ferdinand Schad KG Steigstraße 25-27 D-78600 Kolbingen Telefon +49 74 63-980 - 0 Telefax +49 74 63-980 - 200 info@schako.de www.schako.de Tartalom Leírás...3 Előnyők...3 Működés...3
Erő és egyszerűség tökéletes egyensúlyban: a legjobb segítség annak, aki szereti gondozni a természet gyümölcseit.
Erő és egyszerűség tökéletes egyensúlyban: a legjobb segítség annak, aki szereti gondozni a természet gyümölcseit. 155 Professzionális, nagy teljesítményű gépek, olíva és más gyümölcsök szedésére fejlesztve,
Árutojás-termelés. Módszerei. előnevelés: 5-6 hétig utónevelés: 18-20. hétig
Árutojás-termelés Nyugat-Magyarországi Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar Állattudományi Intézet Dr. Konrád Szilárd egyetemi tanársegéd Módszerei 1. Egyfázisú: nevelés és termelés egy helyen
Uszodai páramentesítõ berendezések
Uszodai páramentesítõ berendezések Működési elv Az uszodai páramentítő egy monoblokk készülék, amellyel az uszoda levegőjének páratartalmát 60-70% között tudjuk tartani. Ez egyben a kellemes levegő előállítása
Cégünk vállalja a projekttel kapcsolatos műszaki szaktanácsadást.
ELoNYÖK Mozgó korona: a lámpatestek karbantartása a talajszinten elvégezhető, nagy magasságú, speciális emelőkocsit a munkálatok nem igényelnek. A fényforrások cseréje a forgalom jeletősebb zavarása nélkül
Tervezési segédlet motorok és vezérlések kiválasztásához. természetes szellőztetés és füstelvezető rendszerekhez
Tervezési segédlet motorok és vezérlések kiválasztásához természetes szellőztetés és füstelvezető rendszerekhez KIFELÉ NYÍLÓ LKOK WMX MOTOROK 1-5 lépés lumínium profil Fa profil Műanyag profil 1. lépés
Maximális eredmény minimális ráfordítással.
Maximális eredmény minimális ráfordítással. Az új Bosch magasnyomású mosók. Az új Aquatak Go. Kicsi, mobil és mégis nagyon erős. Felejtse el a magasnyomású mosó húzogatását és rángatását. Az Aquatak Go
Süllyesztett (EA-280, EA-281) EA-280
Süllyesztett (EA-280, EA-281) EA-280 Esztétikus megoldás az ajtólapban lévő elektromos zár kábelezéséhez Maximum kábelvastagság 7,5 mm Ajtónyitás max. 120⁰ Hosszúság: 323 mm Szélesség: 23,8 mm Mélység:
Elektromos gőz-légnedvesítő EL A VÍZKŐVEL! Gőz-légnedvesítő szabadalmaztatott vízkőkezeléssel. CONDAIR Mk5
Elektromos gőz-légnedvesítő EL A VÍZKŐVEL! Gőz-légnedvesítő szabadalmaztatott vízkőkezeléssel CONDAIR Mk5 T A N Ú S D V E Defensor Mk5 innovatív megoldásokkal higiénikusan kifogástalan gőzminőség szabadalmaztatott
DCC DCC. Vizes hűtőkalorifer körkeresztmetszetű csatlakozással
Vizes hűtőkalorifer körkeresztmetszetű csatlakozással DCC Alkalmazási terület A DCC körkeresztmetszetű csatlakozású hűtőkalorifer alapvetően hűtésre szolgál, de az igényeknek megfelelően fűtésre is használható.
SENTINEL KINETIC Központi hővisszanyerős szellőzőberendezés
SENTINEL KINETIC Központi hővisszanyerős szellőzőberendezés 92%-os energiahatékonyság Konyha párelszívóval egybeépíthető Programozható nyár bypass-al Változtatható oldalsó/felső kivezetéssel, 600 mm szélesség
EGY RENDSZER MINDEN IGÉNYHEZ
EGY RENDSZER MINDEN IGÉNYHEZ TurboFogNeo levegő párásítás AZ ÖN ELŐNYEI TURBOFOGNEO LEVEGŐ PÁRÁSÍTÁS Rugalmas pozicionálás A merev csőrendszerekkel ellentétben az egyedi készülékek ott helyezhetők el,
Teljesítmény, pontosság és biztonság a tűzifavágás során.
, pontosság és biztonság a tűzifavágás során. 29 A rönkhasítók a tűzifa-előkészítés speciális eszközei. Hosszában vágják el a törzseket, így biztosítják könnyű darabolásukat a kazánok, kandallók és kályhák
Ózon fertőtlenítéshez és oxidációhoz ProMinent Környezetbarát ózon előállítás és adagolás
Ózon fertőtlenítéshez és oxidációhoz ProMinent Környezetbarát ózon előállítás és adagolás Printed in Germany, PT PM 020 07/08 H MT18 A 01 07/08 H Ózon előállítás és adagolás OZONFILT OZVa ózonberendezések
JÉGKOCKA, JÉGPEHELY KÉSZÍTÕK ÉS ADAGOLÓK
JÉGKOCKA, JÉGPEHELY KÉSZÍTÕK ÉS ADAGOLÓK JÉGKOCKA KÉSZÍTÕK JÉGKOCKA KÉSZÍTÕGÉPEK BEÉPÍTETT TÁROLÓVAL Az ICE-O-Matic Önálló Jégkocka Készítõgép több méret / teljesítmény választékot kínál a Kis Irodai /
Osztott rendszerû klímaberendezések
Osztott rendszerû klímaberendezések INNOVATION IS LIFE A HISENSE Air-Conditioners Ltd. Kína egyik legnagyobb és legfejlettebb légkondícionáló berendezés gyártója. Éves szinten több millió darab légkondicionáló
28 SZORÍTÓK & TARTOZÉKOK
28 SZORÍTÓK & TARTOZÉKOK 312 siegmund 28 Szorítók 314 Oldal Professional Csavaros rögzítő 316 Professional Csavaros rögzítő XL 318 Professional Csavaros rögzítő 45 /90 320 Professional gyorsfeszítős szorító
BEVÁLT MINŐSÉG A LEGTÖBB EXTRÁVAL! INVERTERES MULTI kültéri egységek
INVERTERES MULTI kültéri egységek MŰSZAKI ADATOK DUO TRIO QUATTRO FS2MIF-180AE2 FS3MIF-270AE2 FS4MIF-360AE2 Hűtőközeg tipusa R 410A R 410A R 410A Hűtőteljesítmény* W 5140 (3600~6700) 7410 (5190~9630) 9880
Mennyezeti befúvó 4-DF
Mennyezeti befúvó 4-DF Ferdinand Schad KG Steigstraße 25-27 D-78600 Kolbingen Telefon +49 (0) 74 63-980 - 0 Telefax +49 (0) 74 63-980 - 200 info@schako.de www.schako.de Tartalom Leírás...3 Kialakítás...
WHIRLPOOL MOSOGATÁS. www.whirlpool-professional.hu 2012.
WHIRLOOL MOSOGATÁS 2012. www.whirlpool-professional.hu MOSOGATÁS A Whirlpool professzionális mosogatógépeinek fő jellemzői a teljesítmény, a megbízhatóság, a biztonság, a higiénia, a kiváló anyagok, a
SNAIGĖ STANDART LÁTVÁNY HŰTŐK CD , CD , CD , CD
SNAIGĖ STANDART LÁTVÁNY HŰTŐK CD290-1004, CD350-1003, CD350-1004, CD350-1013 Álló hűtők CD350 és CD290 kiváló választás kis üzletekbe, bárokba, kávézókba, hotelekbe. Tágas hűtők, melyek nem igényelnek
Ipari hőfogyasztásmérő programm. Hőmennyiségmérők és rendszertechnika hőszolgáltatóknak és kisközösségeknek
Ipari hőfogyasztásmérő programm Hőmennyiségmérők és rendszertechnika hőszolgáltatóknak és kisközösségeknek Metrima ipari hőfogyasztásmérő rendszer legmodernebb elektronika, magasfokú rugalmasság és átfogó
Aljzathoz rögzített tetőkorlát
Dobogó ból Járóráccsal és két konzollal A hosszanti és az egyik keresztirányú oldalon korláttal Bővítő dobogó ból Járóráccsal és konzollal megerősítve A hosszanti oldalon toldó elemmel ellátott korláttal
STABILO. Homlokzati állvány rendszerelemek. Normál bilincs. Forgó bilincs. Toldó bilincs. Félbilincs csatlakozó elemmel. Félbilincs.
Homlokzati állvány rendszerelemek Normál bilincs Forgó bilincs Fix 90, SW 22 48,3 mm-es átmérőjű csőhöz Acél és alumínium csőhöz egyaránt használható (DIN EN 74) SW 22 48,3 mm-es átmérőjű csőhöz Acél és
ZARGES két oldalon járható lépcsős állólétrák
ZARGES két oldalon járható lépcsős állólétrák a legoptimálisabb megoldás a gördülékeny munkához. A két oldalon járható ZARGES állólétrák különösen rugalmas munkavégzést tesznek lehetővé: gyorsan és egyszerűen