AZ ETNIKAI EGYSÉG ÉS LÉLEKTANI TÍPUSOK
|
|
- Zsigmond Fazekas
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Első rész AZ ETNIKAI EGYSÉG ÉS LÉLEKTANI TÍPUSOK Etnikai egység. A nemzeti egység kinyilvánítása. A nyugati délszlávok és a bolgárok közti különbségek. Típusok, variánsok és pszichikai csoportok.
2
3 A kutatók régóta megfigyelték a szerb-horvátok, szlovének és bolgárok etnikai egységét képező alapvető vonásokat. Megállapították, hogy alig észlelhető különbségeket leszámítva azonos nyelvet beszélnek Ljubljanától Szalonikiig, Izonaktól a Feketetengerig. Szlovén nyelvészek csoportosították először eme népeket délszláv gyűjtőnév alatt, különválasztva őket más szláv népektől Keleten és Nyugaton. Minthogy a nyelvek azonosak vagy nagyon hasonlóak akárcsak a szokások és a népi felfogás, amire a későbbi fejlődés kisebb hatással volt a délszláv népek közös örökségét képezik, noha ezen népek rendkívül változatos földrajzi körülmények között a félszigeten vagy azon kívül laknak. A hasonlóság annál inkább szembetűnő, miután ezen törzsek történelme különbözött, fejlődésük a többi törzstől független: a bolgárok keleten gyakorlatilag nem tartottak fenn kapcsolatokat a horvátokkal és szlovénekkel nyugaton. A társadalmi feltételek és az asszimilációs folyamatok, melyek egy nép életében hatnak, ugyancsak különböztek Keleten és Nyugaton. Nagyon valószínű, hogy a felsorolt népek közös tulajdonságai nem a félszigetre költözésük után alakultak ki. A Kárpáton-túli, előző hazájukból hozták őket, ahol a délszlávok egy egységes, még szorosabb etnikus tömböt alkottak, mint a mai. Nyelvi és etnikai különbségek mégis léteznek a különböző délszláv csoportok között. A legjelentősebb különbség a nyugati és keleti délszlávok között van, a szerbhorvátokkal a szlovénekkel az egyik, és a bolgárokkal a másik oldalon. A szerb-horvátok annyira egységes nyelven beszélnek, hogy a szerbiai szerbet minden nehézség nélkül megérti az isztriai horvát. A što (mit, miért) kérdő névmás alakjai révén ez a nyelv a što-zó és ča-zó nyelvjárásokra van osztva, és úgy tartották, a što-zó dialektus a szerbek, míg a ča-zó dialektus a horvátok sajátja; ma már tudjuk, hogy a szerbek ilyetén történő elválasztása a horvátoktól lehetetlen. A lakosság bizonyos része što-zó dialektusban beszél, ugyanakkor magát horvátnak nevezi. A ča-zó nyelvjárás, mely egyébként eltűnőfélben van, csak Észak-Dalmácia néhány nyelvszigetén és Dél-Horvátországban a szigeteken, valamint Közép- illetve Nyugat-Isztriában él. A felsorolt területeken kívül, ahol a nyelvjárás földrajzi elszigeteltsége révén maradt fenn, a szerb-horvátok a što-zó nyelvjárást beszélik. A szlovének a što-zó vagy ča-zó dialektus helyett a kaj-ozó nyelvjárást beszélik. Ez a nyelvjárás sem csupán a szlovének sajátja. Mellettük a horvátok három megyében, a Körösi, a Varasdi és Zágrábi körzetben is ebben a nyelvjárásban beszélnek, mely egyébként teret veszít a što-dialektus előtt, mely a szerb-horvát irodalmi nyelv révén terjed. A kaj-ozó dialektus még Kranj környékén, Trieszt környékén, Stájerországban és Koruška vidékén őrződött meg. A ča-zó dialektus a hétköznapi nyelvhasználat szintjére esett vissza. Mint azt láthatjuk, a felsorolt nyelvjárási különbségek elenyészőek. Ezen kívül azok nem felelnek meg annak a felosztásnak, ami alapján a szlovén, horvát és szerb népet meghatározhatnánk. A nyelven kívül az alapvető lelkialkati sajátosságok is azonosak a szerb-horvátoknál és a szlovéneknél. Kitűnnek értelmi és erkölcsi minőségükkel és érzékenységükkel, amiben csak árnyalatokban térnek el, melyek gyakran a legfinomabbak; 311
4 magasfokú érzékenységgel és a szimpátia fejlett formájával rendelkeznek, mely a délszlávok lelkületének alapvető vonása. Ezek az érzések élénkebbek, mint amit az oroszoknál, de legfőképp a fehér-oroszoknál tapasztalhatunk. Gyakran szenvedéllyé fajulnak és belső vívódás után az elviselhetetlenséggel határosak lehetnek. A szerbhorvátok mindezek mellett még gazdag képzelőerővel, ifjonti hévvel és lelkesedéssel is kitüntetettek, egész röviden: kifejezett idealizmus jellemzi őket. A nyelvi és lelkialkati rokon vonások sok más jellemző mellett parázs alatt izzottak a délszláv törzsek keblén hogy egy nap fellángoljanak. A törzsek kölcsönösen ismerték egymást és tudatosult bennük nemzeti egységük, különösen a XV. sz.-i török hódítások kezdete óta és a nagy migrációs hullámok lejátszódása után. Ekkor született meg a nemzeti egység tudata. A szerbek, akik a délszláv lakosság közel kétharmadát képezik, vándorlásaik során eljutottak Horvátországba és Szlavóniába, Dalmáciába és Kranj vidékének déli részébe. Rendkívüli módon összevegyültek a horvátokkal, némiképp a szlovénekkel is. Részlegesen felhagyva hitükkel és rátérve a katolikus és uniátus (görögkatolikus) hitre, a szerbek hozzájárultak a szerb és horvát nép egységes arculatának kialakításához. A kulturális különbségek így még halványabbá váltak. Az únióra és összeolvadásra ösztönző tényezők között a török elleni közös harc és a közös szenvedés volt az egyik. A migrációk következtében a szerbek és horvátok annyira keveredtek, hogy ma már képtelenség különválasztani őket, még földrajzi szempontok szerint is. A migráció és következményei a legfőbb indítékként szerepeltek a további közös irodalmi, nemzeti és politikai fellépésben, melyek a későbbiek során jelentkeztek. Az irodalmi nyelven és az irodalmon ugyanazt értették, különösen a XIX. sz. kezdetétől. A szlovének és horvátok viszont már a XVI. sz.-tól közös vallási irodalommal rendelkeztek, ami a protestáns mozgalom következményeként született meg. Ez részben cirill betűs írásmóddal íródott, vélhetően a szerb lelkek protestantizmusra csábítása céljából. Emellett a szlavóniai és boszniai katolikus írók nagy száma írt cirill betűkkel. A dubrovniki irodalom a XVI. és XVII. sz.-ban a legfényesebb irodalmi korszaknak tekinthető. Ez közös, szerb-horvát irodalom volt, melyet hercegovinai što-zó dialektusban írtak, minthogy Dubrovnik lakossága hercegovinai és raškai telepesekkel egészült ki. Bizonyos archaikus vonásoktól eltekintve, a dubrovniki irodalmi nyelv azonos a XIX. sz.-i szerb-horvát irodalmi nyelvvel. A mozgalom már a XVIII. sz. végén elkezdődött. Dositej Obradović, a bánsági születésű nagy szerb író, akinek ősei a Balkán-félszigetről származtak, európai tanulmányútjai során a nyugati eszmékkel azonosult. A délszlávok lakta területeken utazva megfigyelte az egyesülés és kiegyenlítődés jelenségét a lakosság körében, ami után a szerbek, horvátok és szlovének nemzeti egységét hirdette. Törekvéseiben a nép által beszélt nyelvet mint az irodalmi nyelv alapját kezelte az addig használatban lévő helyi dialektusok és az akkori szerb irodalmi nyelv helyett, amelyben az orosz nyelvi elemek uralkodtak. Reformtörekvései a szerbiai származású, ősei révén hercegovinai Vuk Karadžić munkássága során valósultak meg, akinek felmenői a hercegovinai Drobnjak törzshöz tartoztak. Vuk a nyugat-szerbiai Jadar környéki nyelvjárást tette a szerb irodalmi nyelv alapjául. Ez a što-zó dialektus a hercegovinaival gyakorlatilag azonos volt körül Ljudevit Gaj a horvát irodalmi nyelv alapjául ugyancsak a što-zó dialektust vezeti be. Ljudevit Gaj, mint számos munkatársa, a Zágrábtól észak-nyugati 312
5 irányban található Zagorjeból származott, ahol a kaj-dialektus szlovén változatát beszélik. E korszaktól kezdve a szerbek és horvátok körében a nyelvi és irodalmi egységet harcolta ki, és a szerb-horvát nyelv és irodalom a szlovének körében is teret hódított. Gaj ezzel egyidőben magasztosabb célokat tűzött ki önmaga elé. A szerb, horvát és szlovén népnevet csak területi meghatározásnak tekintette, ezért, hogy ezt elkerülje, az illír név alatt gyűjtötte egybe az egész népet. Valószínű, hogy névadásában Napóleon és adminisztrátorai által 1809-ben Ausztriától elhódított Illiria Illír Köztársaság néven ismert, Kranj környékét, a szlovén Stájerországot és Koruškát, Triesztet, Dalmáciát és Nyugat-Horvátországot magába foglaló területi egység korábbi léte is hatással volt Gajra. Zágráb lett az egyesülési mozgalom központja. Az illír név a jugoszláv névvel cserélődött fel, legfőképp Strossmayer és Rački tevékenységének köszönhetően, akik 1867-ben Zágrábban megalapították a Jugoszláv Tudományos és Művészeti Akadémiát. Ettől az időtől kezdve a kapcsolatok megsokszorozódtak a Belgrádban székelő Szerb Tudományos Akadémiával és az újvidéki Szerb Maticával. A jugoszlávság fogalma azonban sokáig nem hatolt be a népi köztudatba és csak irodalmi, tudományos és művészeti körökben használták. Csak az utóbbi években kezdett terjedni, főképp nyugaton a szlovének körében. A jelzett időponttól kezdődően tudósok, irodalmárok és művészek dolgozták ki a nemzeti egység programját, egy független és egységes nemzeti állam ideológiájától lelkesülve. Ezután kezdődött a fejlődés végső, politikai szakasza. Az Osztrák-Magyar Monarchiába költözött balkáni lakosság soha nem feledte nemzettársait, az anyaországban maradottakat: élénken foglalkoztatták a Balkán-félsziget történései: telepesek jelentős része reménykedett a török igazgatás alól felszabadult országba való visszatérésben. Az együttérzés és azonosságtudat egységes gondolata a Száva és a Duna folyó mindkét partján termékeny talajra hullott. Szerbia felszabadítása ( ) még nagyobb reményt ébresztett. Az új szerb állam nem a Balkán közepén született, mint a középkori Raška. Megalakulása távol a néhai központtól, a Duna és Száva jobb partján, a Morava környékén, a félsziget északi részén, az osztrák fennhatóságú délszláv államok közvetlen szomszédságában történt. Az eszme még közelebb került etnikai összetétele révén a fenti országrészekhez, tartalmazván azokat a népelemeket, melyek a török fennhatóság idejében az osztrák délszláv részeket benépesítették. Amint Szerbia létrejött, a Monarchia szerbjei, később a felvilágosult délszlávok is a nemzeti küldetés országát, a balkáni Piemont-ot látták benne. Sok művelt ember érkezett, hogy Szerbiából erős kenézséget, korszerű országot alkossanak és hogy a szabad Szerbia szabad levegőjén lélegezhessenek (Dositej Obradović). A nemzeti törekvések kinyilvánítására már az illír mozgalom idején sor került, de kiváltképp 1848-ban, amikor a horvátországi és szlavóniai szerbek és horvátok, valamint a Bánság és Bácska szerbjei a szerbiai önkéntesekkel karöltve közösen harcoltak a magyarok ellen. A zágrábi Horvát Szábor és a karlócai Szerb Szkupstina kikiáltotta a nemzeti egységet. Ettől kezdve a nemzeti törekvéseket folyamatosan hangoztatták minden adódó alkalommal. A nemzeti eszme politikai programmá Mihailo Obrenović uralkodása ( ) alatt vált, aki a délszláv eszmén lelkesülve célként tűzte maga elé egy szerb-horvát-bolgár állam létrehozását (Garašanin tervezete). Ettől kezdve ezen célok és tervek pontossá váltak. A gyakorlati kivitelezésre csak az elmúlt húsz évben került sor, főképp 1903 után, a 313
6 Délszláv Klub belgrádi megalakulását követően, amely magát Szlovén Délnek nevezte. Szerbiának valójában gazdagabbá kellett válnia, hogy szerény hadsereget tarthasson fenn; hogy gazdasági fejlődésével és demokratikus intézményeivel, Tudományos Akadémiájával és végül erőteljes és sajátos irodalmával tekintélyt vívjon ki magának. Szerbia így életrevalóságáról tett tanúbizonyságot; bebizonyította, hogy képes ellent állni az Osztrák-Magyar Monarchia által meghirdetett zárlatnak. Az utóbbi tizenöt évben a dualista Monarchia délszlávok lakta területeinek egyesülésére tett szándékok megerősödtek. Első jelét a horvátországi szerbek és horvátok koalíciójának megalakulásában fedezhetjük fel, Bécs és Budapest minden gáncsoskodása ellenére. A szerb-horvát nemzeti egység gondolata utat vágott magának, megtagadva a dinasztikus és klerikális politika eszközeként történő felhasználásukat. A fiatal nemzedékek vezetői ismételten kijelentették: Egy nemzetté akarunk válni a szerbekkel, mint ahogy a nagy nemzetek cselekszik ezt Európa szerte. A tengermelléken, Rijeka és Dalmácia vidékén csaptak legmagasabbra a vágy tüzei. Az ifjú nemzedék számos lapot és folyóiratot indított Zágrábban, Splitben, Ljubljanában, sőt Prágában is. Bennük azon alapgondolat hömpölygött, miszerint: Mi délszlávok vagyunk; az elkülönítő jelzőknek el kell tűnnie a nemzetség neve elől; felvesszük tehát a délszláv nevet, amely nemzeti egységünk ügyét legjobban szolgálja majd. A Balkáni háborúk és a rövid ideig létező autonóm Albánia, valamint a világháború ideje alatt a délszlávok folyamatosan támadták Ausztria-Magyarország politikáját, és határozottan kinyilvánították abbéli szándékukat, hogy a Szerb Királysággal politikai egységet képezzenek. A délszlávok nemritkán forradalminak tekinthető gesztusai a békeszerető lakosok körében félelmet keltettek, mert Szerbia jól megérdemelt pihenőjét akarta tölteni az újabb összetűzések előtt. Az ifjú nemzedék számos földalatti szervezetet működtetett a Monarchia területén, melyekből az ismert szarajevói, zágrábi, majd az újbóli szarajevói merényleteket irányították. Az események végrehajtói, kik a történelem részeseivé váltak, láthatóan az olasz resorgimento példájától lelkesedtek. Amint kitört a világháború, a monarchiabeli délszláv ifjúság a lehetőségekhez mérten Szerbia segítségére sietett az egyenlőtlen harcban. Mások Franciaországba vagy Angliába utaztak és Délszláv Bizottságokat alakítottak, hogy más eszközökkel járuljanak hozzá törekvéseik megvalósításához. Az Ausztria-Magyarországon maradottak folyamatosan a nemzeti egység szükségét hangoztatták, minden veszély dacára. A mozgalom eljutott a széles néptömegek közé is. A demokratikus mozgalommal egybeforrt. A délszláv egység sorsa a világháborúban a közös szenvedés alatt megpecsételődött. Megtörése vagy meggátlása lehetetlen mesterséges döntésekkel. A továbbiakban ápolni és szilárdítani kell. Az Adriai-tengertől a Fekete-tenger felé, a Balkán-félszigeten keresztül haladó kutató jelentős nyelvi és etnikai eltéréseket tapasztal, különösen a bolgárokkal lakott területekre érve. Nyelvi szempontból a főnév utáni (posztpozitív) rag jelensége szúr szemet. Ez az Iszkartól keletre fekvő területek jellegzetessége. Emellett a főnevek változásának eltűnése és a névelő használatának megszűnése figyelhető meg. Ennél még feltűnőbbek a faji sajátosságok, melyekkel Iszkartól és Ihtimantól keletre lakókon figyelhetünk meg Bulgáriában: a mongoloid típusok számának növekedése tapasztalható, mely csak növekszik a Fekete-tenger felé haladtunkban. A zadruga és a slava intézménye teljesen 314
7 eltűnik. Az emberek ritkán emlékeznek őseikre; mindenki az apja nevét viseli. Végezetül a kutató megfigyelheti a délszlávokra jellemző általános vonások mellett a kizárólag a bolgárokat ékesítő tulajdonságokat, melyek az Iszkartól nyugatra élőktől határozottan elválasztják őket. Ez a folyó (az Iszkar) és a Maricával alkotott vízköz, Szófiától keletre a leghatározottabb etnikai határt jelenti és két részre osztja a délszláv lakosságot. A bolgárokat jellemző nyelvi és etnikai sajátosságok nem egyszerre jelentkeznek az említett határtól keletre. Vannak területek, ahol a szerb és bolgár sajátosságok egymásra vetülnek és összeolvadnak, mint ahogy azt az igazi Macedóniában (Velesztől délre) vagy a šop vidéken, a Timok és az Iszkar között tapasztalhattuk. Az Iskertől keletre is, főképp a Központi-hegységben (Sredna Gora), itt-ott olyan bolgár lakosságot találunk, mely alapvonásaiban a szerbhez közelít. Az a keleti lakosság a középkorban a Bolgár államot hozta létre, amely a nyugati délszlávokkal, különösen a szerbekkel csak a vetélytársi és ellenséges viszonyban volt. A török uralom folyamán a bolgárok, csakúgy mint a szerbek, elfeledték szembenállásukat. A szerb és bolgár, földet művelő tömegek, azonos szenvedések és elnyomók alatt közeledtek egymáshoz, mit több, azonosultak egymással, különösen az átmeneti területeken. Szerbia felszabadítása után a bolgárok Szerbiában leltek menedékre. Abban az időben sok bolgár látogatta a belgrádi és kragujevaci iskolákat. Bolgár emigránsok csoportja Mihailo Obrenović kenézzel egyezséget kötött Bukarestben, miszerint Szerbia és Bulgária egy államot fog alkotni. A szerb-török és a ban vívott bolgártörök háború után létrehozott bolgár állam merőben ellentétes nézeteket vallott a későbbiek során. Hosszas habozás után az új Bulgária bolgárjai irodalmi nyelvükként egy, a szerb nyelvtől legtávolabb álló dialektust választották. Kidolgozták ambiciózus és hódító programjukat, melyet a király és a politikusai támogattak, amit később iskolai tananyagként népszerűsítettek és a szerbek ellen folytatott háborúk révén a széles néptömegekben is visszhangra talált. Személyes tapasztalatok alapján mégis olyan megállapításra jutottunk, hogy a szerb nép ellen irányuló gyűlölet nem mélyült el és nem vert gyökeret a bolgár paraszt lelkében. Az 1878 előtti esély, hogy a bolgárok a többi délszláv népekkel egyesüljenek, kútba esett. Most, közvetlenül az 1913-as és 1915-ös év után helyrehozni ezt már lehetetlen, utópia. Minden, erre irányuló kísérlet eleve kudarcra van ítélve. Mégsem kizárt, hogy a bolgárok egy közelebbi vagy távolabbi időpontban csatlakozzanak a nyugati délszlávokhoz. Ehhez azonban egy békés időszaknak, egy demokratizálódási korszaknak kell eljönnie, mely idő alatt a néprétegek felvilágosítása a feladat, különösen a bolgárok körében. A néhai Osztrák-Magyar Monarchia szárazföldi tömbje, ahol a délszlávok élnek, a kontinentális éghajlatú Közép-Európa és a mediterrán éghajlatú görög-égei terület között fekszik. A délszlávok életmódja ugyanúgy különbözik az északi területen lakók életmódjától, ahol főképp németek laknak, mint az égei területek görögök által lakott területiek életmódjától. Hangsúlyozandó, hogy a Balkán-félsziget délszláv lakossága változatos természeti egységeket népesít be, melyek sok más hatásuk mellett (eurázsiai tulajdonságok, egyesülés és átvétel, leválás és elszigetelődés sajátosságai), ugyancsak hatnak a lakosságra. Más hatások is hozzájárultak a nemzetek vérmérsékletének alakításához: a balkáni hagyaték, a történelmi események, különböző civilizációs 315
8 hatások. Némely területen még ma is érződik az elmúlt idő pszichikai lenyomata: török alattvalói (rája) tulajdonságok, vagy a hajdukok mentalitása, a törzsi élet hagyományai stb. Létezik tehát pszichikai értelemben vett változatosság, amely lehetővé tette a regionális élet létét a maga világos és kifejező módján. A változatosság ellenére kimutathatók a közös pszichikai vonások a szükebb közösségek esetében, ily módon megkülönböztethetők a típusok, variánsok és csoportok. A délszlávokat négy típusba oszthatjuk ezáltal: a dinári, amely a Dinári-hegység területeit foglalja magában és azokat a vidékeket, ahova a dinári típus képviselői telepedtek és nyomták rá bélyegüket az őshonos lakosságra; a központi, Dél-Morava és Vardar folyó vidékét magába foglaló vidék lakosságát, mely a šop övezettel egészen a Dunáig terjed; a kelet-balkáni, mihez a Balkán mindkét keleti része tartozik; végül a pannon típus, mely a Balkán-félszigeten kívül, a Pannon-síkságon lakó délszláv lakosságot foglalja magába. A típusok első pillantásra is annyira különböznek egymástól, hogy könnyedén felismerhetők. Egyébként a típusok nincsenek éles határokkal elválasztva egymástól: az átmeneti zónákban egymásba olvadnak, aminek eredményeként a lakosság itt mindkét csoportba sorolható. Sorban áttekintjük a négy típust. A variánsok és csoportok tanulmányozása során a dinári és központi típus változataival foglalkozunk bővebben, célul tűzve magunk elé a módszertani vezérfonal bemutatását. A következő táblázat a pszichikai osztályozás délszlávokra vonatkozó lehetőségét vázolja fel: Dinári típus Šumadiai variáns (Šumadijski varijetet) Ero variáns (Erski varijetet) Bosnyák variáns (Bosanski varijetet) Mohamedán variáns (Muhamedanski varijetet) Adriai variáns (Jadranski varijetet) Központi típus Kosovo-metohijai variáns (Kosovskometohijski varijetet) Nyugat-macedón variáns (Zapadno-makedonski varijetet) Morava-vardári variáns (Moravsko-vardarski varijetet) Šop variáns (Šopski varijetet) Dél-Macedón variáns (Južnomakedonski varijetet) Kelet-balkáni típus Al-dunai-síkság variáns (varijetet donjodunavske ploče) Balkán-röghegy variáns (varijetet Srednje Gore) Ruméliai-trák variáns (Rumelijsko-trački varijetet) Pomaki variáns (Pomački varijetet) Pannon típus Szlavón variáns (Slavonski varijetet) Szerémségi-bánsági variáns (Sremsko-banatski varijetet) Szlovén vagy alpesi variáns (Slovenački ili alpski varijetet)
II. kötet A DÉLSZLÁVOK LÉLEKTANI SAJÁTOSSÁGAI
II. kötet A DÉLSZLÁVOK LÉLEKTANI SAJÁTOSSÁGAI TERV ÉS MÓDSZER A lélektani sajátosságok mint az emberföldrajz vizsgálati tárgya. A közvetlen megfigyelés módszere a lélektani jelleg meghatározásában. Közvetett
TARTALOM. Előszó 13. Második rész TERMÉSZETI ÖVEZETEK 47 Ötödik fejezet ÉGEI KÖRZET 49 A Hellén övezet és a trák macedón tengermellék 49
TARTALOM Előszó 13 A BALKÁN-FÉLSZIGET ÉS A DÉLSZLÁV ORSZÁGOK 15 Bevezető A név Az északi határok 15 A félsziget elnevezései. A Központi-hegygerinc. Catena mundi. Catena del mondo. Haemusi-, illetve Balkán-félsziget.
PAX BRITANNICA. Brit külügyi iratok a második világháború utáni Kelet-Közép-Európáról
PAX BRITANNICA Brit külügyi iratok a második világháború utáni Kelet-Közép-Európáról 1942-1943 OSIRIS KIADÓ BUDAPEST, 1996 TARTALOM ELŐSZÓ 11 BEVEZETÉS 15 I. KELET-EURÓPAI KONFÖDERÁCIÓK 43 BEVEZETÉS 43
ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19
ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19 20 Elõszó A román és a magyar életkörülmények alakulása a dualizmus korabeli Magyarországon és Nagy-Romániában (1867-1940) A kézirat szerzõje a fenti kérdés áttekintésével olyan
Az Érmellék tulajdonképpen még a Biharisíkság része, és műveltsége is alföldi jellegű, de ettől megkülönbözteti jeles szőlőművelése.
Erdély Erdély neve erdőn túli területre utal, a XII. századtól így emlegetik ezt a vidéket, mert hatalmas erdők választották el az Alföldtől. Területe már csak ezért is elkülönült, de meg a XVI. századtól
SZKA208_13. A kurdok
A VILÁG LEG- SZKA208_13 NAGYOBB ÁLLAM NÉLKÜLI NEMZETE: A kurdok tanulói A VILÁG LEGNAGYOBB ÁLLAM NÉLKÜLI NEMZETE 8. évfolyam 125 13/1 A KURDOK Szemelvények Kurdisztán A huszonkétmillió kurd a világ egyik
TÖRTÉNELEM. Általános érettségi tantárgyi vizsgakatalógus Splošna matura
Ljubljana 2010 TÖRTÉNELEM Általános érettségi tantárgyi vizsgakatalógus Splošna matura A tantárgyi vizsgakatalógus a 2012. évi tavaszi vizsgaidőszaktól érvényes az új megjelenéséig. A katalógus érvényességéről
A macedón nemzeti öntudat történeti alakulása
Kapronczay Péter A macedón nemzeti öntudat történeti alakulása Napjainkban, a médiában közzétett hírekben az elsők között szerepelnek a Balkán-félsziget népeinek egymás ellen vívott politikai és katonai
Magnitudó (átlag) <=2.0;?
2. Epicentrum Egy földrengés keletkezési helyének földfelszíni vetületét nevezzük a rengés epicentrumának, melynek meghatározása történhet műszeres észlelés ill. makroszeizmikus adatok alapján. Utóbbi
VÁZLATOK. II. Közép-Európa társadalomföldrajzi vonásai. közepes termet, zömök alkat Kis-Ázsia felől Közép-Európában: Alpokban, Kárpátok vidékén
VÁZLATOK II. Közép-Európa társadalomföldrajzi vonásai Népek, nyelvek, vallások Európa benépesedésének irányai: Ázsia, Afrika alpi típusú emberek közepes termet, zömök alkat Kis-Ázsia felől Közép-Európában:
Helyzetkép. Izrael és a Palesztin Autonómia
A kutatás a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosítószámú Nemzeti Kiválóság Program Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése országos program című
H A D T U D O M Á N Y I S Z E M L E
NYELVI SOKSZÍNŰSÉG VAGY MEGOSZTOTTSÁG: SZERB, HORVÁT, BOSNYÁK LINGUISTIC DIVERSITY OR DIVISION: THE SERBIAN, THE CROATIAN AND THE BOSNIAN I. Az egykori jugoszláviai nyelvpolitika a múltban (a XIX. század
Hol találjuk a évi emelt szintű szóbeli érettségi anyagát a Forrásközpontú történelem sorozat tankönyveiben?
Hol találjuk a 2009. évi emelt szintű szóbeli érettségi anyagát a Forrásközpontú történelem sorozat tankönyveiben? A hagyományoknak megfelelően közöljük, hogy a 2009. május júniusi történelem szóbeli érettségi
A Kárpát-medence etnikai képe a 2. évezred fordulóján
A Kárpát-medence etnikai képe a 2. évezred fordulóján (Kocsis Károly, Bottlik Zsolt, Tátrai Patrik: Etnikai térfolyamatok a Kárpátmedence határainkon túli régióiban (1989 2002). CD változat. MTA Földrajztudományi
7. osztályos történelem osztályozóvizsga témakörei. Az őskor és az ókori kelet
7. osztályos történelem osztályozóvizsga témakörei Az őskor és az ókori kelet 1. A történelem forrásai. 2. Az őskőkor világa. 3. Az újkőkor változásai (gazdaság, életmód, vallás). 4. Az ókori folyamvölgyi
Tartalomjegyzék. Elméleti szintézisek
Tartalomjegyzék Elméleti szintézisek A románság római eredete a történészek szemszögéből... 2 Az elrómaiasítás (romanizare) lépései... 2 A római eredet a történelmi dokumentumokban... 3 Helyi autonómia
Osztályozó vizsga témái. Történelem
9.ÉVFOLYAM Egyiptom, a Nílus ajándéka Athén, a demokrácia kialakulása és fénykora A görög perzsa háborúk (Kr. e. 492 448) A poliszok hanyatlása és Nagy Sándor birodalma A város alapításától a köztársaság
Makedónia geopolitikai helyzete. Csörgics Mátyás december 2.
Makedónia geopolitikai helyzete Csörgics Mátyás 2009. december 2. Tematika Tézis Generális ismeretanyag Regionális bontás Nemzetközi kapcsolatok Összefoglalás Irodalomjegyzék Tézis Biztosított Makedónia
Témakörök, amelyekbe a történelem kiegészítő tankönyv katolikus tartalmai beilleszthetőek (dőlt betűvel):
Iránytanmenet A táblázat bemutatja a katolikus tartalmak (dőlt betűvel) tananyagba építésének helyét és módját. Szemlélteti, hogy mikor, melyik anyagrész kapcsán érdemes a tartalmakat külön órán tanítani
USE ONLY EURÓPA ORSZÁGAI ÉS FŐVÁROSAI
EURÓPA ORSZÁGAI ÉS FŐVÁROSAI 1. Észak-Európa Norvégia Oslo Svédország Stockholm Finnország Helsinki Dánia Koppenhága Izland Reykjavík 2. Nyugat-Európa Nagy-Britannia vagy Egyesült Királyság, United Kingdom
Történelem 13/I. 8. A francia abszolutizmus Mutassa be a francia abszolutizmust XIV. Lajos korában!
Történelem 13/I 1. A középkori gazdaság Ismertesse a korai középkori gazdaság működését, a termelés színtereit és szereplőit, az eszközök és módszerek fejlődését a XI-XIII. századi, Európában! Mutassa
MAGYARORSZÁQ NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK TÖRTÉNETE
ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Politikaelmélet tanszék HERCZEGH GÉZA ARDAY LAJOS JOHANCSIK JÁNOS MAGYARORSZÁQ NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK TÖRTÉNETE SUB Göttingen 7 219 046 719 2006 A 6088 BUDAPEST,
Sokáig voltam távol?
Sokáig voltam távol? Az olasz lakosság utazási szokásai Kiss Kornélia kutatási igazgató Magyar Turizmus Zrt. Európa hatodik legnépesebb országa Olaszország területe: 301 230 km 2 Lakosainak száma: 58,1
Csaplár-Degovics Krisztián A független Albánia létrejötte albán szemmel ( )
DOKTORI DISSZERTÁCIÓ Csaplár-Degovics Krisztián A független Albánia létrejötte albán szemmel (1912 1913) 2007 Eötvös Loránd Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar DOKTORI DISSZERTÁCIÓ Csaplár-Degovics
Tanítási tervezet. I. Alapadatok
Tanítási tervezet I. Alapadatok Az óra időpontja: 2017. április 5., 9:00 Iskola megnevezése: ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium Évfolyam, osztály: 10. C Tanít: Nagy Máté Teó Témakör megnevezése:
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2016-2017 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott
Indiai titkaim 31 Törökország európai része
2011 május 06. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs Indiaiértékelve titkaim 31 Give Indiai titkaim 31 Give Indiai titkaim 31 Mérték Give Indiai titkaim 31 Give Indiai titkaim 31 1/5 2/5 3/5 4/5
TÖRTÉNELEM MESTERKÉPZÉSI SZAK MINTATANTERVE NAPPALI TAGOZAT Érvényes a 2016/2017. tanévtől
Felvétele Kreditpont Követelmény típusa Heti óraszám Ajánlott félév Felvétel típusa Meghirdető tanszék/intézet TÖRTÉNELEM MESTERKÉPZÉSI SZAK MINTATANTERVE NAPPALI TAGOZAT Érvényes a 2016/2017. tanévtől
Indiai titkaim 31 Törökország európai része
Indiai titkaim 31 Törökország európai része 2011 május 06. Flag Szöveg méret Mentés 0 Még nincs értékelve Mérték Emlékszem, 1993 nyarán, tehát indiai utazásunk el?tt fél évvel történt, amikor Bécsben jártunk.
Nemes György Nemes Rita Gıcze Iván: Egyháztörténelem
Nemes György Nemes Rita Gıcze Iván: Egyháztörténelem Hittankönyv a középiskolák 10. osztálya számára TARTALOMJEGYZÉK Elıszó 01. Az egyháztörténelem fogalma A források típusai A történelem segédtudományai
Nemzetiségi kérdés Komárom-Esztergom vármegyében 1945 1950 között
Nemzetiségi kérdés Komárom-Esztergom vármegyében 1945 1950 között Mottó: A kollektív felelősség elvével és a kollektív megtorlás gyakorlatával a magyar nemzet sem most, sem a jövőben sohasem azonosíthatja
Osztályozó vizsga anyaga történelemből
Miskolci Magister Gimnázium Osztályozó vizsga anyaga történelemből Ismeretszerzési és feldolgozási képességek A tanulónak írott forrásokat kell tudni értelmezni, feldolgozni és feladatokban alkalmazni.
Észak-Erdély kérdése Románia külpolitikájában 1940 1944 között
Észak-Erdély kérdése Románia külpolitikájában 1940 1944 között Előadásom elsősorban román szemszögből, továbbá a politika- és az eszmetörténet oldaláról közelíti meg az 1940 1944 közötti észak-erdélyi
ÜNNEPI KIADÁS SZLOVÉNIA FÜGGETLENSÉGÉNEK HUSZADIK ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL
TARTALOM NÉPSZAVAZÁS A FÜGGETLENSÉGRİL 1990, december 23 Hazai archív sajtó- a szlovén függetlenségi folyamatokról 1990-1991 MI TÖRTÉNT? A TÖRTÉNELMI ESEMÉNYEK ÁTTEKINTÉSE ÉVES PROGRAMOK 2010-11 A 'PICTURE
Ötödik rész PANNON TÍPUS
Ötödik rész PANNON TÍPUS Tizenhatodik fejezet A DOMBORZAT ÉS A GAZDASÁGI ÉLET VÁLTOZATAI Letelepedés A bánsági-bácskai síkság. A szerémségi szlavóniai alföld a szigetként kiemelkedő hegyekkel. Szlovén
arculatának (1989 2002)
A Kárpát-medence rpát-medence etnikai arculatának átalakulásatalakulása (1989 2002) Kocsis Károly MTA FKI ME MFTK A Magyar Regionális Tudományi Társaság III. Vándorgyűlése (2005.11.24 26.) Sopron Kárpát
OLASZORSZÁG FÖLDRAJZA
OLASZORSZÁG FÖLDRAJZA 1. Határai: É: Alpok Ny: Ligur-tenger, Tirrén-tenger K: Adriai-tenger D: Jón-tenger 2. Tájai: Alpok: gleccserek által formált lánchegység jégvájta tavakban gazdag, pl. Comoi-tó, Garda-tó
A Nagy Háború ( ) emlékezete Megyei Történelem Verseny. 1. forduló - megoldások
A Nagy Háború (1914-1918) emlékezete Megyei Történelem Verseny 1. forduló - megoldások 1. feladat (10 pont) 1. Igaz 2. Hamis 3. Hamis 4. Igaz 5. Igaz 6. Hamis 7. Igaz 8. Igaz 9. Igaz 10. Hamis 2. feladat
Erdély. Erdőelve, azaz Erdőn túli. Latinul Transsylvania. Kétféle értelmezésben használjuk: - történelmi Erdély (Belső-Erdély) - jelenkori Erdély
Erdély és a Partium Erdély Erdőelve, azaz Erdőn túli. Latinul Transsylvania. Kétféle értelmezésben használjuk: - történelmi Erdély (Belső-Erdély) - jelenkori Erdély Történelmi Erdély (Belső-Erdély) Az
Határon átnyúló együttműködési lehetőségek a Bukovina régióban Ádám János Imre SZIE
Határon átnyúló együttműködési lehetőségek a Bukovina régióban Ádám János Imre SZIE Magyar Regionális Tudományi Társaság XV. Vándorgyűlése 11. szekció: Határkutatás, politikai földrajz és geopolitika Mosonmagyaróvár
AZ ÁLLAMHATÁRON ÁTNYÚLÓ KAPCSOLATOK SAJÁTOSSÁGAI KÖZÉP-EURÓPA ÉS A BALKÁN KONTAKTZÓNÁJÁBAN
AZ ÁLLAMHATÁRON ÁTNYÚLÓ KAPCSOLATOK SAJÁTOSSÁGAI KÖZÉP-EURÓPA ÉS A BALKÁN KONTAKTZÓNÁJÁBAN KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A HORVÁT MAGYAR HATÁRTÉRSÉGRE Rácz Szilárd XII. MRTT vándorgyűlés Veszprém, 2014. november
1918. október július március 21. Kitör az őszirózsás forradalom. Az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzen Szerbiának
MAGYARORSZÁG 1900 1918. október 30. Kitör az őszirózsás forradalom 1914. július 28. Az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzen Szerbiának 1919. március 21. Kikiáltják a Tanácsköztársaságot 1910 1920. június
A DUNA RÉGIÓ STRATÉGIA CÉLKITŰZÉSEI
A DUNA RÉGIÓ STRATÉGIA CÉLKITŰZÉSEI Joó István miniszteri biztos Duna Régió Stratégia Külgazdasági és Külügyminisztérium Balatonfüred, 2014. november 7. Regionális együttműködés jelentősége Balti-tengeri
GIMNÁZIUMOK REKRUTÁCIÓJA. Andor Mihály MTA Szociológiai Kutatóintézete. A szülők iskolai végzettsége
MAGYAR PEDAGÓGIA 103. évf. 3. szám 315 338. (2003) GIMNÁZIUMOK REKRUTÁCIÓJA Andor Mihály MTA Szociológiai Kutatóintézete 1990 óta nagyméretű differenciálódás ment végbe a gimnáziumi oktatásban. 1989-ben
ÁLLÁSFOGLALÁS A CIVIL TÁRSADALMI RÉSZVÉTELRŐL ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ DUNA RÉGIÓRA VONATKOZÓ STRATÉGIÁJÁRÓL
STEFAN AUGUST LÜTGENAU ÁLLÁSFOGLALÁS A CIVIL TÁRSADALMI RÉSZVÉTELRŐL ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ DUNA RÉGIÓRA VONATKOZÓ STRATÉGIÁJÁRÓL Kismarton/Eisenstadt, 2010. február 15. Az Európai Unió Duna régióra vonatkozó
TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák
TÖRTÉNELEM Tanulmányok alatti vizsgák A vizsga felépítése: 1.) Feladatlap: A vizsgakövetelményben felsorolt 9. évfolyamos tananyag számonkérése egyszerű, rövid feladatokon keresztül, kifejtendő feladat
Demográfia. Lakónépesség, 2005
Demográfia Lakónépesség, 2005 Szlovákia délkeleti részén elterülõ Felsõ-Bodrogközt gyakran nevezik Szlovákia alföldjének. Ezen a területen 28 település található, amelyek a Bodrog, Latorca és Tisza folyók,
ETE_Történelem_2015_urbán
T Ö R T É N E L E M ETE_Történelem_2015_urbán Szóbeli középszintű érettségi tételek / 2015-2016. év tavaszára / Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra 1, T é t e l A korai feudalizmus / középkor gazdálkodása
Osztályozó, illetve pótvizsga témakörök Történelem
Osztályozó, illetve pótvizsga témakörök Történelem 9. évfolyam Ókor A zsidó vallás fő jellemzői. Az athéni demokrácia működése a Kr.e. 5. században. A görög hitvilág. A római hitvilág. Julius Caesar egyeduralmi
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott
Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához
Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához Örültem, hogy a baloldal megemlékezik a magyar baloldal legnagyobb alakjáról. Nemcsak a magyar baloldal, de a magyar
TOVÁBBHALADÁS FELTÉTELEI minimum követelmény 11. osztály - 2015
TOVÁBBHALADÁS FELTÉTELEI minimum követelmény 11. osztály - 2015 1.1. Európa általános természetföldrajzi képe Ismertesse a nagytájak felszínformáit, földtörténeti múltjukat Támassza alá példákkal a geológiai
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott
Történelem levelező verseny II. FORDULÓ
Történelem levelező verseny II. FORDULÓ I. Ismerd fel a leírások alapján és jelöld be a vaktérképen a forradalom és szabadságharc vidéki eseményeinek helyszíneit a számok megfelelő helyre történő beírásával!
FŐÚRI LAKÁSKULTÚRA MAGYARORSZÁGON A DUALIZMUS IDŐSZAKÁBAN
Óhidy Viktor FŐÚRI LAKÁSKULTÚRA MAGYARORSZÁGON A DUALIZMUS IDŐSZAKÁBAN Doktori disszertáció tézisei Budapest 2007. 1 Hazánk történelmének 1867 és 1918 közötti szakasza a dualizmus időszaka, amelyet a gyors
X X X X X. hatását a társadalom. szerkezetére, működésére! mutassa be az indiai vallások. ismeretei segítségével. 2. tétel: A források és
1. tétel: A források és mutassa be az indiai vallások hatását a társadalom szerkezetére, működésére! 2. tétel: A források és mutassa be a hódító háborúkat követő gazdasági változásokat és azok társadalmi
5 A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGGAL MEGKÖTÖTT BÉKESZERZÕDÉS
5. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGGAL MEGKÖTÖTT BÉKESZERZÕDÉS (Részletek) Párizs, 1947. február 10. * I.RÉSZ MAGYARORSZÁG HATÁRAI 1.Cikk 1. Magyarország határai Ausztriával és Jugoszláviával ugyanazok maradnak, mint
Magyarország népesedésföldrajza
Magyarország népesedésföldrajza Magyarország népességváltozásának hosszú távú trendjei A demográfiai átmenet stációi Magyarországon Magyarországon a demográfiai átmenet kezdetét 1880-ra teszik 1885-ig
Zavodszky Geza. Törtenelem 111. a közepiskolak szamara. Nemzeti Tankönyvkiad6,
Zavodszky Geza Törtenelem 111. a közepiskolak szamara ATDOLGOZOn KIADAs Nemzeti Tankönyvkiad6, Budapest Bevezetes.. 5 I. Az "ismeretlen" XVIII. szazad 7 Regi vihig - modem vihig. Az "ismeretlen" XVIII.
Kutatási tárgykörök I. A történelemkutatás módszertana. 1. Régészet. 2. Őstörténet. 3. Családtörténet.
Kutatási tárgykörök ROVATREND a történelemtanár-továbbképzésünk tanrendje alapján I. A történelemkutatás módszertana. 1. Régészet. a. Ásatási tudnivalók, az ásatásig vezető út, ásatás. b. Temetőfeltárás,
Egy kárpát-medencei sorsforduló
Egy kárpát-medencei sorsforduló Számvetés-kísérlet Raffay Ernő könyve kapcsán * I. Alig telik el egy esztendő azt követően, hogy Moldva és Havasalföld 1859-ben egyidejűleg Alexandru Ion Cuzát választotta
Európai integráció - európai kérdések
28 KÜMZSÉG Csák László: Európai integráció - európai kérdések 1998. Szeged "Ön Európát rabolja éppen. - búgja az asszony. Ugyan már, kedvesem, mit nem mond! - kacsint az úr. Hát hol van itt Európa? Nézzen
Ember embernek farkasa
Jean-Pierre Derriennic: Polgárháborúk. Jelenkor, Pécs, 2004. 271 old. Rendkívül érdekes, a témához kapcsolódó adatokat rendkívül jól szintetizáló munkát vehet kézbe az olvasó, ha Jean-Pierre Derriennic
TÖRTÉNELEM. PRÓBAÉRETTSÉGI 2004.május EMELT SZINT. Írásbeli feladatsor megoldása
PRÓBAÉRTTSÉGI 2004.május TÖRTÉNLM MLT SZINT Írásbeli feladatsor megoldása Általános szaktanári útmutató a történelem írásbeli vizsgafeladatok javításához A dolgozatot a vizsgázó által használt színűtől
Kollár Ferenc KISHEGYES Időutazás 250 év fizetőeszközeivel Magyar Kultúra Emlékívek Kiadó 2017.
Kollár Ferenc KISHEGYES Időutazás 250 év fizetőeszközeivel Magyar Kultúra Emlékívek Kiadó 2017. A kishegyesi lakosok az elmúlt 250 évben az alábbi fizetőeszközöket használhatták: I. József 1705. december
A csehszlovák magyar lakosságcsere népességföldrajzi vonatkozásai a dél-alföldi régióban
A csehszlovák magyar lakosságcsere népességföldrajzi vonatkozásai a dél-alföldi régióban írta Kugler József A második világháború az európai országok többségétôl nemcsak súlyos véráldozatokat követelt,
A szláv írásbeliség kialakulása. Lőrinczné dr. Bencze Edit
A szláv írásbeliség kialakulása Lőrinczné dr. Bencze Edit A szláv írásbeliség kezdetei A szláv nyelv első írásos emlékei:? szláv rúnák (rovásírás)? óbolgár rúnák A szó és írás szakrális és mágikus jellege
GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR, GÖDÖLLŐ. A NUTS rendszer
GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR, GÖDÖLLŐ A NUTS rendszer Nomenclature of Territorial Units for Statistics Statisztikai Célú Területi Egységek Nomenklatúrája, 1970-es évek elejétől létezik, kizárólag
Történelem adattár. 11. modul A JELENKOR. Elérhetőségek Honlap: Telefon: +3620/
Történelem adattár A JELENKOR 11. modul Elérhetőségek Honlap: www.tanszek.com Email: info@tanszek.com Telefon: +3620/409-5484 Tartalomjegyzék Fogalmak... 2 Európai integráció Globalizáció, globális világ...2
ZÁRÓOKMÁNY. AA2003/AF/TR/hu 1
ZÁRÓOKMÁNY AA2003/AF/TR/hu 1 I. A ZÁRÓOKMÁNY SZÖVEGE ŐFELSÉGE A BELGÁK KIRÁLYA, A CSEH KÖZTÁRSASÁG ELNÖKE, ŐFELSÉGE DÁNIA KIRÁLYNŐJE, A NÉMETORSZÁGI SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG ELNÖKE, AZ ÉSZT KÖZTÁRSASÁG ELNÖKE,
A változatos NUTS rendszer
Nomenclature of Territorial Units for Statistics GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR, GÖDÖLLŐ A változatos NUTS rendszer Péli László RGVI Statisztikai Célú Területi Egységek Nomenklatúrája, 1970-es évek
Bevándorlók Magyarországon: diverzitás és integrációs törésvonalak
Bevándorlók Magyarországon: diverzitás és integrációs törésvonalak Gödri Irén Globális migrációs folyamatok és Magyarország Budapest, 2015. november 16 17. Bevezető gondolatok (1) A magyarországi bevándorlás
Ne feledd! A felvidéki magyarok üldözésével, kitelepítésével a haza egy darabja elveszni látszik!
Ne feledd! A felvidéki magyarok üldözésével, kitelepítésével a haza egy darabja elveszni látszik! A témaválasztás indoklása Felvidéki gyökerek Felvidék-Nagymácséd-Hajós (1947) Hajósra 16 felvidéki településről
A nemzetközi kapcsolatok története (1914 1946)
A nemzetközi kapcsolatok története (1914 1946) 2012. szeptember Valki László www.nemzetkozi jog.hu 15 m halott I. világháború Összehasonlítás: áldozatok száma millióban 62 II. világháború 40 Mongol hódítások
A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G H I V A T A L O S L A P J A
A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G H I V A T A L O S L A P J A Budapest, 2003. június 8., vasárnap 65. szám Tisztelt Olvasó! Egy darabka történelmet tart kezében. A Magyar Közlöny ünnepi száma a magyar
BÁRDOS LÁSZLÓ GIMNÁZIUM
TÖRTÉNELEM BELSŐ VIZSGA 2015-2016 8. ÉVFOLYAM o Szóbeli vizsga 1. Az ókori Mezopotámia 2. Az ókori Egyiptom 3. A távol-keleti államok az ókori Keleten 4. Az arisztokrácia és a démosz küzdelme Athénban,
III. (Előkészítő jogi aktusok) EURÓPAI PARLAMENT
C 271 E/18 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2010.10.7. III (Előkészítő jogi aktusok) EURÓPAI PARLAMENT A külső határok átlépésekor vízumkötelezettség alá eső, illetve az e kötelezettség alól mentes harmadik
Nagyragadozó - adatbázis kiépítése
Nagyragadozó - adatbázis kiépítése A visszatelepülés folyamatának pontos és részletes megismerése feltétlenül szükséges ahhoz, hogy ezt a folyamatot a jövőben minél sikeresebben elő tudjuk segíteni. A
Abudapesti kormányzatok 1918 óta a nemzetközi, valamint
A STÁTUSTÖRVÉNY VÉGREHAJTÁSA ÉS A MAGYAR KISEBBSÉGPOLITIKÁK A kedvezménytörvény mint támogatáspolitikai lehetõség: segélyezés vagy építkezés? * Problémafelvetés BÁRDI NÁNDOR Abudapesti kormányzatok 1918
Családfa. Anyai nagyapa. Rechnitz Sámuel 1850-es évek 1890-es évek. Interjúalany
Családfa Apai nagyapa Geiringer Vilmos? 1944 Apai nagyanya Geiringer Vilmosné (szül. Rechnitz Antónia)?-1944 Anyai nagyapa Rechnitz Sámuel 1850-es évek 1890-es évek Anyai nagyanya Rechnitz Sámuelné (szül.
A szatmári béke. Magyarország a szatmári béke idején
1 A szatmári béke Magyarország a szatmári béke idején A szatmári béke megkötésének körülményeit vizsgálva vissza kell tekintenünk az azt megelőző eseményekhez. 1701-ben Rákóczi Ferenc egy nemesi mozgalmat
20. SZÁZADI MAGYAR TÖRTÉNELEM
20. SZÁZADI MAGYAR TÖRTÉNELEM 1900-1994 Egyetemi tankönyv / Második, bővített kiadás Szerkesztők PÖLÖSKEI FERENC, GERGELY JENŐ, IZSÁK LAJOS Korona Kiadó, Budapest, 1997 TARTALOM I. A KIEGYEZÉS VÁLSÁGJELEI
AKNAVESZÉLY!!! Varga Norbert : Aknaveszély!!! GISOpen 2015. március 25 27.
AKNAVESZÉLY!!! J u g o s z l á v i a k i a l a k u l á s a Szerb Horvát Szlovén Királyság 1918 1929 Jugoszláv Királyság 1929 1941 I. Sándor király (II. Péter, Pál herceg) Jugoszlávia felosztása 1941-1945
KULTÚRÁK EGYMÁSRA HATÁSA, INTERETNIKUS VISZONYOK A KÁRPÁT- MEDENCÉBEN
Köznevelési reformok operatív megvalósítása TÁMOP-3.1.15-14-2012-0001 KULTÚRÁK EGYMÁSRA HATÁSA, INTERETNIKUS VISZONYOK A KÁRPÁT- MEDENCÉBEN GONDA ZSUZSA A kutatás-fejlesztés közvetlen céljai Szakmai-módszertani
Magyarország külpolitikája a XX. században
Fülöp Mihály-Sipos Péter Magyarország külpolitikája a XX. században SUB Göttingen 7 210 085 436 99 A 5460 Aula, 1998 TARTALOM Első fejezet MAGYARORSZÁG AZ ÚJ NEMZETKÖZI RENDBEN AZ I. VILÁGHÁBORÚ UTÁN 9
A megőrizve változtatás jegyében A történelem kerettantervek (2012)
A megőrizve változtatás jegyében A történelem kerettantervek (2012) Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet 2012. november 20. Készítette: Dr. Katona András ny. főiskolai docens, a történelem
A DÉL-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ GAZDASÁGI / TÁRSADALMI TERÉRE HATÓ GEOGRÁFIAI TÉNYEZŐK Csizmadia Gábor 1
A DÉL-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ GAZDASÁGI / TÁRSADALMI TERÉRE HATÓ GEOGRÁFIAI TÉNYEZŐK Csizmadia Gábor 1 Bevezetés Az értékelés tárgya a Dél-Dunántúli régió / társadalmi terére hogyan hat a földrajzi környezet?
Romák az Unióban és tagállamaiban
Romák az Unióban és tagállamaiban Az Unió legnagyobb etnikai kisebbsége 10-12 millió között feltételezik létszámukat Minden országban hasonló problémákkal küzdenek Diszkrimináció a lakhatás, oktatás, egészségügy,
Megoldókulcs a Kosáry Domokos Történelemverseny 1. (helyi) fordulójához Általános iskola, 8. osztály
Megoldókulcs a Kosáry Domokos Történelemverseny 1. (helyi) fordulójához Általános iskola, 8. osztály 1. feladat: Az 1848 49-es szabadságharc eseményei a) 5. (isaszegi csata) b) 6. (pákozdi csata) c) 2.
A nemzetközi jog létrejöttének és fejlődésének feltételei
A nemzetközi jog létrejöttének és fejlődésének feltételei Valki László 2011. szeptember A nemzetközi jog létrejöttének előfeltételei 1. Tartósan elkülönült politikai entitások 2. Tényleges, intenzív kapcsolatok
Várható változások/új lehetőségek a határon túli magyar. vajdasági kitekintés. Szabadka, 2005.október 14. Kulcsár-Szabó Enikő
Várható változások/új lehetőségek a határon túli magyar oktatás támogatásában - vajdasági kitekintés Szabadka, 2005.október 14. Kulcsár-Szabó Enikő Régi és új lehetőségek Magyar költségvetés Egyéb magyarországi
MONTENEGRÓ A FÜGGETLENNÉ VÁLÁS ÚTJÁN
ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Borsányi András MONTENEGRÓ A FÜGGETLENNÉ VÁLÁS ÚTJÁN Doktori (PhD) tézisek Témavezető: Dr. Szabó A. Ferenc egyetemi tanár BUDAPEST, 2003. 1 Montenegró a függetlenné
Európa Albánia Andorra Ausztria Belgium Bulgária Csehszlovákia Dánia Egyesült Királyság Észtország
Európa 1930 SW SU GE CS CH LI YU ES CS Albánia Andorra Ausztria Belgium Bulgária Csehszlovákia Dánia Egyesült Királyság Észtország YU Finnország Franciaország Görögország Hollandia Írország Izland Jugoszlávia
[Erdélyi Magyar Adatbank] BEVEZETŐ
BEVEZETŐ Kötetünk tanulmányai a XVIII XIX. század fordulójának stílusait, műveit és mestereinek tevékenységét elemzik, a barokk és klasszicizmus közötti átmeneti korszak bonyolult kérdéseit kutatják, majd
Javítóvizsga témakörök Történelem, 11.c
Javítóvizsga témakörök Történelem, 11.c 2017-18 1. Kora újkori egyetemes történelem a. Francia abszolutizmus i. Királyi hatalom meggyengülése ii. XIV. Lajos iii. Gazdaságpolitikája, hadserege b. Habsburgok
ERDÉLYI VASUTAK. Erdélyi Magyar Adatbank
ERDÉLYI VASUTAK ENNEK A CIKKNEK nem feladata az erdélyi vasúti kérdés részletesebb tárgyalása. Hiszen ahhoz előbb ismertetni kellene a mult század hetvenes évei óta sok tekintetben teljesen hibás és a
TIT HADTUDOMÁNYI ÉS BIZTONSÁGPOLITIKAI EGYESÜLET BIZTONSÁGPOLITIKAI FÜZETEK. Dr. Héjja István MAGYARORSZÁG EURO-ATLANTI CSATLAKOZÁSA BUDAPEST 1998
TIT HADTUDOMÁNYI ÉS BIZTONSÁGPOLITIKAI EGYESÜLET BIZTONSÁGPOLITIKAI FÜZETEK Dr. Héjja István MAGYARORSZÁG EURO-ATLANTI CSATLAKOZÁSA BUDAPEST 1998 A TIT Hadtudományi és Biztonságpolitikai Egyesület kiadványa
ZENTA EMBERVESZTESÉGEI A XX. SZÁZADI VILÁGHÁBORÚ(K)BAN
Viktimológia 49 Molnár Tibor ZENTA EMBERVESZTESÉGEI A XX. SZÁZADI VILÁGHÁBORÚ(K)BAN A XX. SZÁZADI VILÁGHÁBORÚ(K) világháború fogalmának meghatározása nem egyszerű feladat. Tudományos megfogalmazás szerint
Analógiák és eltérések szövevénye
Thomka Beáta Irodalomtörténeti Közlemények (ItK) 117(2013) Analógiák és eltérések szövevénye Sőtér István komparatista módszeréről Az európai önismeret és a közös hagyományát őrző művelődéstörténet megbecsülése
II. Az ókori Róma Közép szint: A köztársaságkori Róma története. A római civilizáció szellemi és kulturális öröksége.
Emelt szint 11. évfolyam Témakörök I. Az ókori görögök A poliszrendszer kialakulása és jellemzői. Athén felemelkedése és bukása. A hellenizmus kora. Az ókori görögség szellemi, kulturális öröksége. Annak