ÚTMUTATÓ ÉS TANANYAGBEOSZTÁS Horváth Péter Történelem 5. az általános iskolások számára című tankönyvéhez

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ÚTMUTATÓ ÉS TANANYAGBEOSZTÁS Horváth Péter Történelem 5. az általános iskolások számára című tankönyvéhez"

Átírás

1 ÚTMUTATÓ ÉS TANANYAGBEOSZTÁS Horváth Péter Történelem 5. az általános iskolások számára című tankönyvéhez Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet 1

2 A tankönyvről Horváth Péter esztétikailag is komoly értékeket felmutató ötödikes történelemtankönyve az átdolgozott Olvasmányos történelem sorozat első kötete, amely teljes mértékben megfelel a kerettantervnek és összhangban áll a Nemzeti alaptantervvel. A tankönyv négy fejezetben, összesen negyvenkét számozott leckében tárgyalja az egyetemes és magyar történelem eseményeit. A tankönyvet úgy írtuk meg, hogy a tanulnivaló mellett mindig vannak benne színes, érdekes olvasmányok írja a szerző. Ennek megfelelően a megtanulandó tananyag viszonylag rövid, a tankönyv felét színes olvasmányok teszik ki. Az egyes leckék megfogalmazása rövid, tömör, ezzel együtt érdekes, és maximálisan figyelembe veszi az életkori sajátosságokat. A tankönyv jól tanítható és jól tanulható taneszköz, amely a tanulói érdeklődést gazdag pedagógiai eszköztárral ösztönzi. A változatos tipográfiai megoldások, a különböző betűkiemelések, a feladatok mellett alkalmazott jól megkülönböztethető ikonok a tanulhatóságot támogatják. A képeknek természetesen nem illusztratív, hanem határozott pedagógiai funkciójuk van. Ezt erősítik a képek mellett következetesen megjelenő feladatok is. A tanulók érdeklődésének felkeltésére kifejezetten alkalmasak lehetnek a gyerekek számára jól ismert filmek képkockái vagy a múltat rekonstruáló rajzok. A korosztály sajátosságaiból következően különösen vonzóak az internetes kutatásra buzdító feladatok. A pedagógiai munkát ennél a tankönyvnél is a munkafüzet teszi teljessé Játékos feladatok Horváth Péter Péter ötödikes tankönyvéhez címmel (Raktári szám: NT /M). A tankönyvet kislexikon, a tanév során megtanulandó új szakszavak jegyzéke és időrendi táblázat egészíti ki. A pedagógiai munka további kiegészítéseként a Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó történelem atlaszát ajánljuk. Javasoljuk az atlaszhoz készült útmutató használatát is. Tananyagbeosztásunk alapelvei Heti kétórás tantárgyhoz igazodva tananyagbeosztásunk 72 tanórára készült. Tananyagbeosztásunk nagyon feszes, amit az olvasmányok feldolgozására szánt órakeret csoportosításával oldhatunk fel. Mivel a képekhez, ábrákhoz, térképekhez a tankönyv többnyire feladatokat is kínál, így külön kérdéseket, feladatokat a tanmenet tanulói tevékenység oszlopában nem közöltünk. A tanmenetjavaslatban használt rövidítések, piktogramok: a leckében kialakításra kerülő új fogalmak a leckében szereplő fontosabb személyek évszámok topográfia Tanulói tevékenységek: ismeretszerzés képekről, ábrákról, képek, ábrák összehasonlítása ismeretszerzés térképről (tankönyvi térkép vagy a történelmi atlasz térképe) O: ismeretszerzés forrásszövegből, olvasmányból, az olvasottak értékelése Mf: a munkafüzet adott számú leckéjéből az órán megoldásra javasolt feladat 2

3 Tananyagbeosztás és tanmenetjavaslat Óra 1. Bevezetés Téma (tankönyvi lecke) Fogalmak, nevek, évszámok, topográfia Tanulói tevékenység Ismétlés, az alsó tagozatos történelmi tárgyú olvasmányok felidézése. Az emberiség őskora. Egyiptom és az ókori Kelet kultúrája Megjegyzés A tantárgy bevezetése A tanuló ismerje fel az emberi munka és a környezethez való alkalmazkodás jelentőségét, valamint a különböző emberi közösségeknek (család, törzs stb.) az egyes történelmi korokban betöltött szerepét. Tudatosuljanak benne az állam különböző társadalomszervező funkciói (munka megszervezése, védelem stb.). Lássa be, hogy az emberi civilizációt sokak munkája teremtette meg, valamint a múlt emlékei, maradványai megóvásra érdemesek. Legyen képes tankönyvi olvasmányok és képek által közvetített történetekből ismereteket szerezni az őskorról és az ókori Keletről, valamint azok valós és a fiktív elemeinek a megkülönböztetésére a régi korokról szóló történetekben. A történetek elmesélésével fejlessze szóbeli kifejezésmódját. Értse meg az időszámítás jelentőségét és ismerje meg annak technikáját. Ismerje fel a történelmi térképek sajátosságait, a földrajzi térképekhez viszonyítva is Képek az őskori ember életéből Művészet vagy varázslat? Varázslás ma (olvasmány) A termelés kezdete Az első földművelő közösségek Gyűjtögető, halászó, vadászó népek napjainkban Játsszunk történelmet! őskor, szerszámkészítés öntözéses földművelés Az ember családfája; A koponya fejlődése; Negrid, mongolid, europid típusú emberek; Az Olduvaihasadék Az állandó jégtakaró legnagyobb kiterjedése az északi félgömbön O: 1 3. Mf: 1 7. A leghíresebb őskori szobrocska; Bölény rajza az Altamirai barlangból; Készül a barlangrajz Mf: 1 7. Luca széke, húsvéti tojások és barkaág; húsvéti locsolás Van, ahol ma is faekével szántanak; Ősi módszerekkel dolgozó mai fazekas fényképe; Ősi szövőszék; Bronzból készült kard és tőr Mf: Őskor végi falusi ház belseje; Ilyen lehetett egy cölöpökre épült falu; Mai város Irakban; Öntözőberendezések Mf: Indonéz őslakó, vállán kőbaltával Minden emberi alkotás lehet történelmi forrás Hangsúlyozzuk, hogy az ember nem a majmoktól származik, csak az ősünk közös! Mutassuk az őskori művészet legfőbb jellegzetességeit, térjünk ki az őskori művészet máig is vitatott céljaira! Feldolgozható a 2. leckével együtt. Hangsúlyozzuk, hogy a termelő életmód kialakulása megváltoztatta az ember életmódját és ez visszahatott a szerszámkészítés fejlődésére. A természeti hatások lehetővé teszik az öntözéses földművelés kialakulását, a megtermelt felesleg pedig az állammá szerveződés egyik fontos feltétele. Feldolgozható a 4. leckével. Az olvasmány a következő leckéhez kapcso- 3

4 6. 5. A történelem forrásai régészet Az időszámítás őskor, ókor, Krisztus előtt, Krisztus után, évtized, évszázad, emberöltő Az Egyiptomi Birodalom Egyiptomi hétköznapok és ünnepek 10. Hogyan építették a piramisokat? Az ígéret földje Ókori keleti örökségünk (Mezopotámia, India és Kína) A cseréphadsereg állam, társadalom, fáraó, hieroglifa, ékírás, betűírás, Kr. e körül (az Egyiptomi Birodalom egyesítése) Egyiptom, Nílus többistenhit, múmia, piramis Ádám, Éva, Noé, Mózes, Dávid, Salamon. egyistenhit, Biblia, Ószövetség Izrael, Jeruzsálem ókori Kelet, Mezopotámia, Kína Egy elsüllyedt hajó rakományának feltárása; Találkozás a múlttal; Munkában a régészek Mf: Csillagászati megfigyelés O: 1 6. Egyiptomi hieroglifák; Régi egyiptomi falfestmény; Az egyiptomi társadalom; Falfestmény Ipi sírjából; A fáraó tróntermében Egyiptom O: 1 3., 7 8. Tésztát dagasztó férfi; Falfestmény egy egyiptomi sírkamrából; Katonaszobrocskák egy sírból; Táblás játék Mf: A királysírok néma és rejtélyes őre; Építőmunkások ábrázolása; Kheopsz piramisa Tóratekercs és frigyláda; Jellegzetes táj Palesztina belső területén; Noé bárkája; Hétágú gyertyatartó; Ilyen lehetett a jeruzsálemi templom Palesztina és a Föníciai városok Mf: Az Eufrátesz folyó vidéke ma; Kézzel formált vályogtégla; Úr városának zikkuratja stb. India; Kína O: Mf: A föníciai ábécé lódik. A lecke egyrészt ismereteket ad az elsődleges forrásokról, másrészt csoportosítja azokat. Az időszámítással már az ókori Kelet tárgyalása előtt foglalkozunk, így az év során több lehetőségünk lesz a gyakoroltatásra! A társadalom ábrázolásánál a szokásos társadalmi piramis helyett szerencsésebb a szilvamagszerű szemléltető ábra, hiszen a társadalmi hierarchia csúcsán és alján kevesebb embert találunk. Hangsúlyozzuk, hogy az egyes tudományágak fejlettségének mi volt az oka, és milyen szerepet játszott az egyiptomiak életében a vallás és a művészetek! Ha van rá lehetőség, érdemes külön órát fordítani erre a témára. Az anyag súlypontját a legfontosabb ószövetségi történetek feldolgozása adja. Emeljük ki az öntözéses földművelés jellegzetességeit, Indiában a monszun szerepét! Kínánál fordítsunk figyelmet a találmányok bemutatására! A rövid olvasmány több oldalról is megközelíthető. Egyrészt kiemelhetjük a régészet jelentőségét, másrészt felhívhatjuk a figyelmet a kínai uralkodó hatalmára, tekintélyére. 4

5 13. Az emberiség őskora. Egyiptom és az ókori Kelet Összefoglalórendszerező óra 14. Ellenőrző, számon kérő óra Mf: (Összefoglalás) Csoportmunka a tankönyvi kérdések alapján. Közös megbeszélés. Az óra funkciója: Viszszajelzés a tanárnak és a tanulóknak. Óra Téma (tankönyvi lecke) Fogalmak, nevek, Tanulói tevékenység évszámok, topográfia Az ókori görög római világ Megjegyzés Ismerje fel a tanuló, hogy az ókori görögséget a közös nyelv, a mondai történetek, a vallás és az olimpiai játékok kapcsolták össze. Lássa, hogy az athéniak a perzsák elleni harcokban nemcsak a földjüket, városukat védték, hanem a szabadságukat is. Értékelje az ókor hőseinek közösségükért tett bátor, önfeláldozó magatartását. Értse meg, hogy a történelem szereplőit, hőseit elsősorban a közösség érdekében tett cselekedeteik alapján értékelhetjük. Legyen tisztában azzal, hogy az ókori rómaiak olyan hatalmas birodalmat hoztak létre, mely a Kárpát-medence területére is kiterjedt, így fontos a pannóniai római örökségünk kulturális emlékeinek megismerése, megbecsülése és védelme. Legyen képes szöveges és képi információk gyűjtésére, azok egymással való összevetésére ókori görög római témákból, valamint korabeli régészeti emlékek megfigyelésére, lelet és rekonstrukció összevetésére is. A megismert történelmi fogalmakat alkalmazza helyesen, az egyszerű írásos forrásokat értse meg, és tanári segítséggel dolgozza fel. Legyen képes történelmi események időrendbe állítására és időszalagon való elhelyezésére is Mi lesz abból, ha három istennő összevész? 16. Kréta fénykora és pusztulása A görög vallás és az olimpiák 18. Az ókori olimpiák versenyszámai Hétköznapok Athénban és Spártában A görög perzsa háborúk mítosz Balkán-félsziget, városállam, olimpia Zeusz Olümposz, Kr. e. 776 (az első olimpia) Athén, Spárta, Perzsa Birodalom, Marathón A görög flotta felvonulása Trója ellen; A trójai faló; Arany halotti maszk; Ókori görög város feltárt romjai A Balkán-félsziget O: 1 3. A görög ábécé betűi; Bikaugratás Az olümpiai liget Mf: Diszkoszvetés; Gerelyhajítás stb. Olajprés és olajbogyó préselése; Olajprés fennmaradt alja; Jellegzetes görög táj; Görög lakóház; Nők a kútnál; A spártai társadalom O: 1 6. Mf: 1 9., Miltiadész athéni hadvezér; Perzsa íjász és nehézfegyverzetű görög katona A Perzsa Birodalom; A A lecke a görög mitológián keresztül vezeti be az új témakört. A mondai okok mellett világítsunk rá a trójai háború valós okaira: a tengerszoros mellett elhelyezkedő Trója kereskedelmi, katonai jelentőségére! A mondai elemek mellett mutassunk rá a valós összefüggésekre! A görögség összetartozásának legfontosabb elemei, a közös vallás, a közös nyelv és a katonai szövetségek. A lecke és az olvasmány feldolgozásában segít a Héraklész-monda. Mutassunk rá arra, hogy az olimpiai eszme napjainkban is továbbél! Emeljük ki Athén és Spárta eltérő fejlődését! A lecke jó alkalmat nyújt a topográfiai készség fejlesztésére és a hazaszeretetre való 5

6 Az athéni demokrácia Periklész korának műveltsége tudományok, művészetek Nagy Sándor birodalma Róma: királyságból köztársaság 25. Róma küzdelme az etruszkokkal Hannibál a kapuk előtt 27. Az ókor tankjai A köztársaság gondjai Kr. e. 490 (A marathóni csata) népgyűlés, Akropolisz, rabszolga Periklész Kr. e. V. század közepe (Athén virágkora) Romulus Itáliai-félsziget, Róma provincia Hannibál Karthágó, Szicília, Római Birodalom thermopülai csata térképen és fantáziarajzon Mf: Periklész; egy cserépszavazás darabkái Egy athéni templom; Mürón: Diszkoszvető; Athén és az Akropolisz; Dór, jón és korinthoszi oszlopok; Görög színház O: 1 6. A makedón hadsereg hadrendje; Kőhajítógép; Nagy Sándor a csatában; A Laokoón-szoborcsoport; Niké szobra Nagy Sándor hódításai Mf: 2 5. Nőstény farkas szobra Rómából; jellegzetes Róma környéki táj; A konzulok hatalmát jelképező vesszőnyaláb; Állatáldozat Itália Mf: 2 7. Ifjúnak szerencsét hozó, nyakba akasztható medalion; Ékszerül használt arany csat Karthágó hadikikötője; tengeri ütközet Róma és Karthágó között; Hannibál Mf: 1 8. nevelésre. A lecke lényegében a demokrácia kiteljesedését és működését mutatja be, másrészt az athéni társadalom metszete. A rabszolgák helyzetének megbeszélésekor hangsúlyozzuk azt a tényt, hogy sorsuk rendkívül különböző volt! A lecke az athéni építészettel, szobrászattal, színházzal és tudományokkal foglalkozik, és gazdag képanyag illusztrálja. Lehetőségünk van egy színes élettörténet bemutatására. A lecke alkalmat nyújt az ismétlésre is. Mit tanultunk korábban a Nagy Sándor által meghódított államokról? Ismét a mondákból indulunk ki, ezeket azonban összevetjük a valósággal. Feldolgozható az előző leckével is. A lecke jó alkalmat kínál a topográfiai készségek fejlesztésére. Tegyünk különbséget egy csata és a háború megnyerése között! Harci elefánt Az olvasmány lehetőséget kínál a lecke bővebb kifejtésére. Gladiátorsisak; Gladiátorviadal; Gályán evező rabszolgák; Pompeius szobra A rabszolgafelkelések és a gladiátorviadalok tárgyalása miatt az egyik legszínesebben feldolgozható témakör. A tanulók életkori sajátossági miatt Spartacus történetén keresztül jellemezzük ezt a korszakot! 6

7 A császárság Julius Caesar, Augustus Kr. e. 44 (Julius Caesar halála) 30. A légiók A Római Birodalom 32. Egy szomorú szenzáció Julius Caesar Caesar hódításai Mf: 1 9. légió Egy légióstábor központi épületének maradványai; Római katonai tábor makettje; Római légionáriusok; Győztes hadvezér diadalmenete Az Örök Város Pannónia provincia A kereszténység kialakulása és elterjedése a birodalomban Pannónia, Aquincum Újszövetség Jézus, Mária, József Júdea, Betlehem Róma bukása népvándorlás Attila Kr. u. 476 (Róma bukása) A limes maradványai; Római út és annak keresztmetszete; Vízvezeték; Néró császár A Római Birodalom gazdasága O: 1 3. Mf: 1 7. A lecke legfontosabb gondolata az, hogy az erős központi hatalom hogyan oldja meg a válságot. Lehetőségünk van rá, hogy színes, érdekes élettörténetet adjunk egy fontos történelmi személyiségről, Julius Caesarról. Lehetőségünk van rá, hogy az olvasmány segítségével a római hadseregről részletesebben is beszéljünk. A lecke alkalmat ad arra, hogy szemléltessük a jól működő birodalmat. Pompeji romjai Az olvasmány lehetőséget ad a régészetről korábban szerzett ismeretek elmélyítésére. Fürdőélet Rómában; Így nézett ki a Colosseum; A Colosseum; Titus császár diadalíve; Róma belső területeinek makettje; a tóga O: A pannóniai limeshez tartozó őrtorony; Sírkő a táci múzeumból Jézus megkeresztelése; Mozaik Pál apostolról; Az első karácsony, 7 9. Konstantinápoly falai; Nagy Konstantin császár; Germánok fosztogatják Róma városát; Bizánci aranypénzek Mutassunk rá arra, hogy az amfiteátrumok, vízvezetékek, diadalívek szerte Európában őrzik a Római Birodalom emlékét! A lecke tárgyalásakor érdemes a limes fogalmát kialakítani, hiszen Pannóniának elsősorban katonai jelentősége volt a birodalom számára. Amennyire lehetséges világnézeti semlegességgel közelítsünk a témához. Mutassuk be, hogy kezdetben miért üldözték a római hivatalnokok és hogyan jött létre a keresztény egyház szervezete! Mutassuk be a bukás külső és belső tényezői mellett az is, mi mindennek köszönhette a Római Birodalom a fennállását! 7

8 37. Összefoglalórendszerező óra 38. Ellenőrző, számon kérő óra Mf: (Összefoglalás) Csoportmunka a tankönyvi kérdések alapján. Közös megbeszélés. Az óra funkciója: Viszszajelzés a tanárnak és a tanulóknak. Óra Téma (tankönyvi lecke) Fogalmak, nevek, Tanulói tevékenység évszámok, topográfia III. A középkori Európa világa Megjegyzés Ismerje fel a tanuló, hogy a különböző népek vallása, kulturális, társadalmi és gazdasági tevékenysége kölcsönösen hat egymásra. Lássa, hogy a közösségeket a munka tartja fenn, a gazdasági fejlődés szempontjából pedig fontos az egyéni érdekeltség, valamint azt, hogy a társadalmi életet a szellemi és anyagi viszonyok együttesen határozzák meg. Érzékelje, hogy a korszak meghatározó vallási és szellemi irányzatainak (lovagi kultúra, humanizmus stb.) máig mutató hatásuk van. Ismerje fel a középkori keresztény államok kialakulásának jelentőségét. Legyen képes a középkori Európa főbb változásainak a bemutatására, meghatározó vallásainak megkülönböztetésére jellegzetességeik alapján. Sokoldalúan és kritikus szemlélettel ismerje meg a középkori ember életét, szóbeli kifejezőképességét fejlessze erről szóló történetek elbeszélésével Európa új arca középkor Bizánci Császárság Az uradalom uradalom, hűbérúr, hűbéres, vár, jobbágy, robot, majorság A középkori keresztény egyház 42. Hogyan készül a kódex 43. A papír története 44. A harangok, pápa, szerzetes, eretnek, kolostor Szent Benedek Az iszlám iszlám Mohamed 622 (Mohamed futása ) Mekka, Arab Birodalom Germán harcos; Ilyen falvakban laktak a germánok; Görögtűz; A bizánci császár ítélkezik; Aranypénzek Bizáncból Hol járunk? O: 1 6. Egy középkori uradalom képe; Aratás a középkorban; Szügyhám és nyakhám; Szántóvető paraszt; Élet a várban Sankt Gallen kolostora; Falusi templom és mise; Arató szerzetesek; Ereklyetartó O: 1 6. Emeljük ki a germán világ és Bizánc közötti különbségeket! Értsék meg a tanulók a feudális tulajdonviszonyokat és a földhasználatot, a nyomásos gazdálkodás lényegét! Tekintsük át a mezőgazdasági technikai fejlődését és annak okait! Mutassuk be az egyházszervezetet és a szerzetesek életét, valamint az egyház társadalmi szerepét! kódex Kódexet másoló pap Lehetőségünk van itt az olvasmányokra szánt órakerettel szabadabban gazdálkodni. Fából ácsolt harangláb; Harangtorony Rómában Jellegzetes táj az arab világból; Az iszlám világ egyik legszebb mecsete; A Korán egy lapja; A vérkeringés ábrázolása egy arab orvosi könyvben Hol járunk? Mutassuk be, hogy a vallás a társadalmat egyesítő erő lehet, és politikai célokra is felhasználható! A lecke jó alkalmat nyújt a térképen való tájékozódás készségé- 8

9 46. Az iszlám öt alapelve A nyugati keresztény császárság 48. A vikingek Lovagi életmód, lovagi erények 50. Lovaggá avatás 51. A százéves háború 52. Fiatal lány a franciák élén Élet a középkori városokban 54. Járványok és éhínség a középkorban Támad a török A humanizmus és a reneszánsz Nagy Károly 800 (Nagy Károly császár) Frank Birodalom, Németrómai Császárság lovag középkori város, távolsági kereskedelem, céh Gábriel arkangyal ábrázolása egy arab könyvben; Sakkozók; A mekkai zarándokhely Nagy Károly megkoronázása; Nagy Károly lovas szobra; Az aacheni dóm belseje; Nagy Károly és a pápa egy szent társaságában; A német római császárok koronája Hol járunk? A három nagy középkori birodalom; Európa 1000 körül; Nagy Károly birodalmának felosztása Mf: 1 3. Egy viking hajó rajza Fából készült ostromtorony; Lovagi felszerelés; Lovagok harca egymás ellen; Arab és keresztes lovag Hol járunk? A nek fejlesztésére. Feldolgozható az előző leckével együtt. Mutassuk be a királyi udvar életét, Nagy Károly egyéniségét, és a pápaság szerepét! Mutassuk be a lovagi élet sokszínűségét! Térjünk ki a lovagság kialakulásának katonai okaira és gazdasági következményeire! Az előző leckével együtt célszerű feldolgozni. Számszeríj felhúzása Elemezzük a háború kimenetelét meghatározó tényezőket! Jeanne d'arc Középkori város képe; Jellegzetes városi utcakép; Vásár a franciaországi Saint- Danis-ben; Cégérek; A párizsi Notre Dame; Daru a középkorban Európa kereskedelmi útvonalai a középkorban járvány Pestisdoktor; Leprakórház a XIII. század elején könyvnyomtatás Gutenberg XV. század (könyvnyom- A Török Birodalom a legnagyobb kiterjedése idején; Janicsár és szpáhi; Hadjáratra induló török sereg O: 1. Mf: 1 2. Egyetemi előadás a középkorban; Nyomda a XVI. század elején; Gutenberg A két olvasmányt együtt dolgozzuk fel! Ezen az órán feldolgozhatjuk a Velence, a tengerek királynője című olvasmányt is. Feldolgozható az előző leckével összevontan is. Ismételjük át az iszlámról tanultakat! Hasonlítsuk össze az európai országok hadseregét a török hadsereggel! Emeljük ki a világszemlélet változása és a művészetek közti össze- 9

10 57. Velence, a tengerek királynője 58. Összefoglalórendszerző óra 59. Ellenőrző, számon kérő óra tatás nyomtatott Bibliája; Egy reneszánsz kori zsoldosvezér portréja; Harckocsi modellje O: 1 2. Mf: 1 8. Velence látképe egy XVIII. századi festményen Mf: (Összefoglalás) függést! Hasonlítsuk össze a román, a gótikus és a reneszánsz építészet stílusjegyeit! Az előző leckével együtt is feldolgozható. Csoportmunka a tankönyvi kérdések alapján. Közös megbeszélés. Az óra funkciója: Viszszajelzés a tanárnak és a tanulóknak. Óra Téma (tankönyvi lecke) Fogalmak, nevek, Tanulói tevékenység évszámok, topográfia A magyarság történetének kezdetei és az Árpádok kora Megjegyzés A tanuló becsülje meg az országalapítók és -építők (uralkodók és közemberek) munkáját és emlékét. Ismerje fel a közösségi összefogás, áldozatkészség és helytállás erejét a haza építésében és védelmében. Értékelje hazánk európai keresztény államközösségbe való sikeres beilleszkedését, ismerje fel a keresztény értékrend máig ható elemeit és azok jelentőségét. Lássa be, hogy az utókor a korszak szereplőit a közösség érdekében tett cselekedeteik alapján értékeli. Ismerje meg és dolgozza fel a magyarság régmúltját, a tények és a vitatott kérdések (eredet, rokonság stb.) együttes feltárásával is. Ismerje fel a mondák és valóság közötti kapcsolatokat és ellentmondásokat egyaránt. Különböző források feldolgozása és ütköztetése révén fejlessze kritikai gondolkodását Vándorlás a pusztán hun, finnugor, félnomád életmód, törzs, nemzetség, nagycsalád, fejedelem Attila Urál A honfoglalás honfoglalás Álmos, Árpád IX. század (Etelköz), (a honfoglalás) Etelköz, Vereckei-hágó, Kárpát-medence, Erdély Az ősi magyar hitvilág. A kalandozások A keresztény magyar állam megalapítása táltos, kalandozás Géza fejedelem vármegye, tized, ispán Szent István, Gellért püspök 997 (1000) 1038 (I. 10 A csodaszarvas üldözése; Csaba királyfia Tejúton; Veremház; Földbe ásott ház; A honfoglaló magyarok állatai; Solymász Rokon nyelvek a mai Európában O: 1 3. Mf: 1 8. Bíborbanszületett Konstantin aranypénze; Emese. László Gyula rajza; Vérszerződés A Kárpát-medence birtokba vétele O: Mf: Sámán a sámándobbal; Világfa; Hadicsel Kalandozó hadjáratok István alakja a koronázási paláston O: 1 9. Próbáljuk meg feloldani a történelmi forrásanyag és a különböző tudományágak ellentmondó állításait! A tankönyv megfogalmazásában: Minden mai magyar ember őse sokféle nép szülötte. Így talán a hun magyar rokonság kérdése sem pusztán a mesék világába tartozik. Beszéljük meg a honfoglalás menetét és jelentőségét! Használjuk a térképet is! Vizsgáljuk meg a kalandozások okait! Hasonlítsuk össze a magyarok és a nyugati lovagok fegyvereit! Milyen harci taktika következik ebből? Mutassuk be a magyar államszervezés kezdeti lépéseit! Emeljük ki a törvényke-

11 A Magyar Királyság megerősítése 65. Egy magyar királyfi Bizáncból 66. Az Aranybulla /Szent/ István uralkodása) Esztergom, Pannonhalma, Székesfehérvár Szent László, Könyves Kálmán 1077 (I. /Szent/ László trónra lépése) 67. Magyar krónikák A tatárjárás tatár, kun IV. Béla, Szent Margit (a tatárjárás) 69. A muhi csata A második honalapítás 1301 (az Árpád-ház kihalása) Muhi Buda Mit választ a herceg: koronát vagy kardot? Szent Gellért szobra; Szent László fejereklyetartója; Istenítélet O: Mf: 1 3. Így hitelesítették az okleveleket Az Aranybulla pecsétje; A jáki templom Díszes oldal Anonymus krónikájából Nyilazó mongol harcos; Szablyával rohamozó tatárok; IV. Bélát üldözik a tatárok; Szent Margit; Árpád-házi Szent Erzsébet Tatár betörés Magyarországra A magyar tábor Muhinál A cseszneki vár; Kővár építése A kunok és a jászok megtelepedési területei zés szerepét és István személyének jelentőségét! Hangsúlyozzuk, hogy a keresztény magyar állam László idején szilárdult meg! Beszéljük meg, miért válhatott László példaképpé! Hangsúlyozzuk III. Béla hatalmát és az írásbeliség jelentőségét! Emeljük ki, hogy az Aranybullával hazánkban először korlátozza törvény a királyi hatalmat! Az előző leckével együtt, összevontan is feldolgozható. Hívjuk fel a figyelmet arra, hogy a tatárjárás IV. Béla politikájának következtében hosszabb távon ható városfejlődést hozott magával! 71. Összefoglalás Mf: (Összefoglalás) Csoportmunka a tankönyvi kérdések alapján. Közös megbeszélés. 72. Ellenőrző óra Az óra funkciója: Viszszajelzés a tanárnak és a tanulóknak. Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet A kiadásért felel: dr. Kaposi József főigazgató Raktári szám: RE11575 Felelős szerkesztő: Bartos Károly 11

Történelem társadalmi és állampolgári ismeretek 5. osztály I. félév. Az emberiség őskora

Történelem társadalmi és állampolgári ismeretek 5. osztály I. félév. Az emberiség őskora Történelem társadalmi és állampolgári ismeretek 5. osztály I. félév Az emberiség őskora A tanuló ismerje fel az emberi munka és a környezethez való alkalmazkodás jelentőségét, valamint a különböző emberi

Részletesebben

OSZTÁLYOZÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEI TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK

OSZTÁLYOZÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEI TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK OSZTÁLYOZÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEI TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK Képzés típusa: általános iskola Évfolyam: 5. Vizsga típus: írásbeli,szóbeli Írásbeli vizsga: A szóbeli témakörök, követelmények

Részletesebben

Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek 5. évfolyam Tanévi óraszám: 108 óra, heti óraszám: 3 óra

Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek 5. évfolyam Tanévi óraszám: 108 óra, heti óraszám: 3 óra Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek 5. évfolyam Tanévi óraszám: 108 óra, heti óraszám: 3 óra Tematikai egység Az emberiség őskora. Egyiptom és az ókori Kelet kultúrája 25 Az ókori görög római

Részletesebben

2. melléklet 2.2.04 Kerettanterv az általános iskola 5 8. évfolyama számára történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek

2. melléklet 2.2.04 Kerettanterv az általános iskola 5 8. évfolyama számára történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek Helyi tantervi ajánlás az EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. melléklet 2.2.04 történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek 5 8. évfolyam számára Kiadói bevezető Az EMMI kerettanterv

Részletesebben

TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK

TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK 5 8. évfolyam Az ember és társadalom műveltségi terület a tanulók társadalmi környezetben való eligazodásához, szocializációjához nyújt segítséget. Ennek

Részletesebben

Történelem és társadalomismeret

Történelem és társadalomismeret Történelem és társadalomismeret tantárgy 5-8. évfolyam 2013. Célok és feladatok Thököly Imre Általános Iskola, Hajdúszoboszló A történelem minden társadalom kollektív emlékezete. A múlt megismerése nélkülözhetetlen

Részletesebben

Történelem 5-8. 5 8. évfolyam TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK

Történelem 5-8. 5 8. évfolyam TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK Történelem 5-8 5 8. évfolyam TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK Az Apáczai Kiadó az új Nemzeti Köznevelési törvény, a Nemzeti Alaptanterv és a történelem kerettanterv alapján kialakította

Részletesebben

TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák

TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák TÖRTÉNELEM Tanulmányok alatti vizsgák A vizsga felépítése: 1.) Feladatlap: A vizsgakövetelményben felsorolt 9. évfolyamos tananyag számonkérése egyszerű, rövid feladatokon keresztül, kifejtendő feladat

Részletesebben

Az ókori Kelet. Az ókori Hellasz. Forráselemzés: Lükurgosz alkotmánya

Az ókori Kelet. Az ókori Hellasz. Forráselemzés: Lükurgosz alkotmánya TÖRTÉNELEM FAKULTÁCIÓ / 11.ÉVFOLYAM Az ókori Kelet A folyam menti civilizációk általános jellemzése(egyiptom,mezopotámia,kína, India) Tudomány és kultúra az ókori Keleten Vallások az ókori Keleten A zsidó

Részletesebben

Miért Olvasmányos történelem?

Miért Olvasmányos történelem? Miért Olvasmányos történelem? A sorozat története 1996: Horváth Péter történelemtankönyvei 2005 2009-ig: Olvasmányos történelem 2013-tól: Átalakítás az új NAT és a kerettanterv szerint - Változó korszakhatárok;

Részletesebben

I. AZ EMBERISÉG ŐSKORA. EGYIPTOM ÉS AZ ÓKORI KELET KULTÚRÁJA

I. AZ EMBERISÉG ŐSKORA. EGYIPTOM ÉS AZ ÓKORI KELET KULTÚRÁJA I. AZ EMBERISÉG ŐSKORA. EGYIPTOM ÉS AZ ÓKORI KELET KULTÚRÁJA I / A témazáró feladatlap 1. A jobb oldali rajzok közül melyik a szakóca? Írd ide a betűjelét! c 2. Hogyan nevezik azt a mesterséget, amelynek

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016 Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015 Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek

Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek az általános iskolák 5 8. évfolyama számára EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklet 2.2.04 alapján Célok és feladatok Az ember

Részletesebben

9-10. évfolyam történelem tanmenet esti tagozat Évi óraszám: 72. Fejlesztési cél, kompetenciák

9-10. évfolyam történelem tanmenet esti tagozat Évi óraszám: 72. Fejlesztési cél, kompetenciák 9-10. évfolyam történelem tanmenet esti tagozat Évi óraszám: 72 Óra 1. Tananyag Bevezetés A történelem kezdete a kőkor 1-2.lecke,7-17.old 2. Egyiptom, a Nílus ajándéka Mezopotámia és a Közel-Kelet 4-5.lecke

Részletesebben

A történelem javítóvizsga. témakörei és tényanyaga. a Herman Ottó Szakképző Iskola. 9. évfolyamos. szakmunkás osztálya számára

A történelem javítóvizsga. témakörei és tényanyaga. a Herman Ottó Szakképző Iskola. 9. évfolyamos. szakmunkás osztálya számára A történelem javítóvizsga témakörei és tényanyaga a Herman Ottó Szakképző Iskola 9. évfolyamos szakmunkás osztálya számára I. Bevezető, a történelem kezdetei 1000-ig, Vas megye története A történettudomány

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2016-2017 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

Ember és társadalom. Célok és feladatok

Ember és társadalom. Célok és feladatok Ember és társadalom Célok és feladatok Az ember és társadalom műveltségi terület a tanulók társadalmi környezetben való eligazodásához, szocializációjához ad gazdag lehetőséget. Középpontjában az ember

Részletesebben

Tanulni így is lehet? - Társasjáték a történelem szakkörön és azon túl. Általam készített mellékletek a társashoz

Tanulni így is lehet? - Társasjáték a történelem szakkörön és azon túl. Általam készített mellékletek a társashoz Tanulni így is lehet? - Társasjáték a történelem szakkörön és azon túl Általam készített mellékletek a társashoz 1. Fordulatkártyához fogalomkereső és meghatározó (5 ezüstpénzért) 2. Fordulatkártyákhoz

Részletesebben

Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL. 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen

Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL. 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL Írásbeli vizsga: teszt + esszé (60 perc) 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen I. Az ókori kelet 9. évfolyam Mezopotámia

Részletesebben

Osztályozó vizsga anyaga történelemből

Osztályozó vizsga anyaga történelemből Miskolci Magister Gimnázium Osztályozó vizsga anyaga történelemből Ismeretszerzési és feldolgozási képességek A tanulónak írott forrásokat kell tudni értelmezni, feldolgozni és feladatokban alkalmazni.

Részletesebben

Történelem 13/I. 8. A francia abszolutizmus Mutassa be a francia abszolutizmust XIV. Lajos korában!

Történelem 13/I. 8. A francia abszolutizmus Mutassa be a francia abszolutizmust XIV. Lajos korában! Történelem 13/I 1. A középkori gazdaság Ismertesse a korai középkori gazdaság működését, a termelés színtereit és szereplőit, az eszközök és módszerek fejlődését a XI-XIII. századi, Európában! Mutassa

Részletesebben

Szakközép 9. évfolyam, augusztusi javítóvizsga történelemből

Szakközép 9. évfolyam, augusztusi javítóvizsga történelemből A vizsga felépítése: Szakközép 9. évfolyam, augusztusi javítóvizsga történelemből 1.) FELADATLAP: a részletezett vizsgakövetelményben felsorolt 9. évfolyamos tananyag számonkérése egyszerű, rövid feladatokon

Részletesebben

TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK

TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK Az ember és társadalom műveltségi terület a tanulók társadalmi környezetben való eligazodásához, szocializációjához nyújt segítséget. Ennek középpontjában

Részletesebben

BÁRDOS LÁSZLÓ GIMNÁZIUM

BÁRDOS LÁSZLÓ GIMNÁZIUM TÖRTÉNELEM BELSŐ VIZSGA 2015-2016 8. ÉVFOLYAM o Szóbeli vizsga 1. Az ókori Mezopotámia 2. Az ókori Egyiptom 3. A távol-keleti államok az ókori Keleten 4. Az arisztokrácia és a démosz küzdelme Athénban,

Részletesebben

7. osztályos történelem osztályozóvizsga témakörei. Az őskor és az ókori kelet

7. osztályos történelem osztályozóvizsga témakörei. Az őskor és az ókori kelet 7. osztályos történelem osztályozóvizsga témakörei Az őskor és az ókori kelet 1. A történelem forrásai. 2. Az őskőkor világa. 3. Az újkőkor változásai (gazdaság, életmód, vallás). 4. Az ókori folyamvölgyi

Részletesebben

Tematika. FDB 2208 Művelődéstörténet I. (ID 2551 Egyetemes művelődéstörténet)

Tematika. FDB 2208 Művelődéstörténet I. (ID 2551 Egyetemes művelődéstörténet) Tematika FDB 2208 Művelődéstörténet I. (ID 2551 Egyetemes művelődéstörténet) 1. hét: Az emberiség őstörténete, az őskor művészete 2. hét: Az ókori Közel-Kelet 3. hét: Az ókori Egyiptom 4. hét: A minósziak

Részletesebben

Történelem 5. évfolyam. - Redmentás feladatsorok - ISM.KELET. Gyakorlás

Történelem 5. évfolyam. - Redmentás feladatsorok - ISM.KELET. Gyakorlás Történelem 5. évfolyam - Redmentás feladatsorok - I. Az őskor és az ókori Kelet A történelem forrásai Őskori elődeink Az őskori kultúra Barlangokból a falvakba Holdévektől a napévekig Az első városok Mezopotámiában

Részletesebben

TÁMOP- 3.1.4/08/2-2008-0031 A kompetencia alapú oktatás elterjesztéséért Szolnokon projekt. Innováció

TÁMOP- 3.1.4/08/2-2008-0031 A kompetencia alapú oktatás elterjesztéséért Szolnokon projekt. Innováció Szent-Györgyi Albert Általános Iskola 5000 Szolnok, Széchenyi krt. 22. Tel./Fax.: 56/514-932, 514-933, 411-820, 343-497 szentgyorgyi@szentgyorgyi-szolnok.hu www.szentgyorgyi-szolnok.sulinet.hu TÁMOP- 3.1.4/08/2-2008-0031

Részletesebben

SZÁNTAI LAJOS A MINDENSÉGGEL MÉRD MAGAD! MÍTIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM NIMRÓDTÓL NAPJAINKIG.

SZÁNTAI LAJOS A MINDENSÉGGEL MÉRD MAGAD! MÍTIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM NIMRÓDTÓL NAPJAINKIG. SZÁNTAI LAJOS A MINDENSÉGGEL MÉRD MAGAD! MÍTIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM NIMRÓDTÓL NAPJAINKIG. HÁLÓ KÖZÖSSÉGI ÉS KULTURÁLIS KÖZPONT S4 1052 BUDAPEST, SEMMELWEIS UTCA 4. 1/16. RÉSZ 2017. ÁPRILIS 24. HÉTFŐ 18.00

Részletesebben

TestLine - Ókori görögök öszefoglalás Minta feladatsor

TestLine - Ókori görögök öszefoglalás Minta feladatsor soport: 5/b átum: 2016.12.8 Típus: Témazáró dolgozat Intézmény: Kerecsendi Magyary Károly Általános Iskola Oktató: Nagy György gészitsd ki a mondatokat! 1. 3:33 Normál görögök városállamokban éltek amiket

Részletesebben

TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák

TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák TÖRTÉNELEM Tanulmányok alatti vizsgák A vizsga felépítése: 1.) Feladatlap: A vizsgakövetelményben felsorolt 9. évfolyamos tananyag számonkérése egyszerű, rövid feladatokon keresztül, kifejtendő feladat

Részletesebben

Történelemtanulás egyszerűbben

Történelemtanulás egyszerűbben Ádám Gáspár Történelemtanulás egyszerűbben Vázlatok a történelem tantárgy 5-8. évfolyamának oktatásához Készült a 2012-es kerettanterv alapján Tartalom Előszó... 9 5. évfolyam... 11 I. Az őskor és az ókori

Részletesebben

Társadalomismeret tantárgyi követelmények. 1/9. évfolyam, szakközépiskola

Társadalomismeret tantárgyi követelmények. 1/9. évfolyam, szakközépiskola Társadalomismeret tantárgyi követelmények 1/9. évfolyam, szakközépiskola A tanulók munkájának és előmenetelének értékelése folyamatos. A tantárgyból félévente legalább 3 érdemjeggyel kell rendelkezni ahhoz,

Részletesebben

TÖRTÉNELEM 5-7. A felső tagozatos történelemtankönyv bemutatása

TÖRTÉNELEM 5-7. A felső tagozatos történelemtankönyv bemutatása A Nemzeti Alaptantervhez illeszkedő tankönyv-, taneszköz-, és Nemzeti Közoktatási Portál fejlesztése TÁMOP-3.1.2-B/13-2013-0001 TÖRTÉNELEM 5-7. A felső tagozatos történelemtankönyv bemutatása 2015. február

Részletesebben

AZ EMBER ÉS TÁRSADALOM A TÖRTÉNELEM KERETTANTERVEK. Kaposi József

AZ EMBER ÉS TÁRSADALOM A TÖRTÉNELEM KERETTANTERVEK. Kaposi József AZ EMBER ÉS TÁRSADALOM A TÖRTÉNELEM KERETTANTERVEK Kaposi József Történelem Közműveltségi tartalmak 1-4. évfolyamon a helyi és mikro-történelem jelenik meg (személyes, családi történelem, valamint a magyar

Részletesebben

100 órás féléves intenzív Érettségi Előkészítő Kurzus Emelt szint

100 órás féléves intenzív Érettségi Előkészítő Kurzus Emelt szint ELTE Érettségi és Felvételi Előkészítő Iroda 1088, Bp. Múzeum krt. 4/A Alagsor -159. http.://elteelokeszito.hu 100 órás féléves intenzív Érettségi Előkészítő Kurzus Emelt szint Történelem Tematika Kurzus

Részletesebben

TÖRTÉNELEM Borhegyi Péter

TÖRTÉNELEM Borhegyi Péter A Nemzeti Alaptantervhez illeszkedő tankönyv-, taneszköz-, és Nemzeti Közoktatási Portál fejlesztése TÁMOP-3.1.2-B/13-2013-0001 TÖRTÉNELEM 9-10. Borhegyi Péter Tankönyvi szerzők: Dr. Németh György (az

Részletesebben

Magyar nyelv és irodalom: Bibliai történetek, dokumentumtípusok, írás- és könyvtártörténet. Az írás kialakulása, az írásjelek. Az őskőkor világa.

Magyar nyelv és irodalom: Bibliai történetek, dokumentumtípusok, írás- és könyvtártörténet. Az írás kialakulása, az írásjelek. Az őskőkor világa. Tematikai egység Az őskor és az ókori Kelet Órakeret 18 óra Az őskori ember világa. Ószövetségi (a héber Bibliában olvasható) Előzetes tudás történetek. Ókori keleti örökségünk (időszámítás, írás, tudományos

Részletesebben

EMBER ÉS TÁRSADALOM MŰVELTSÉGI TERÜLET 5-8. évfolyam Célok és feladatok Az Ember és társadalom műveltségterület középpontjában az ember és világa áll. Az általános iskolában ide tartozik a történelem és

Részletesebben

II. Az ókori Róma Közép szint: A köztársaságkori Róma története. A római civilizáció szellemi és kulturális öröksége.

II. Az ókori Róma Közép szint: A köztársaságkori Róma története. A római civilizáció szellemi és kulturális öröksége. Emelt szint 11. évfolyam Témakörök I. Az ókori görögök A poliszrendszer kialakulása és jellemzői. Athén felemelkedése és bukása. A hellenizmus kora. Az ókori görögség szellemi, kulturális öröksége. Annak

Részletesebben

a) Kheopsz b) Hammurapi c) Noé d) Buddha e) Mózes

a) Kheopsz b) Hammurapi c) Noé d) Buddha e) Mózes 1. feladat Az ókori Kelet kultúrtörténetének melyik alakjához kapcsolódnak a képek? Válassza ki a felsorolásból, és írja a képek mellé a hozzájuk kapcsolódó egy-egy (valós vagy mitikus) személy nevét!

Részletesebben

ETE_Történelem_2015_urbán

ETE_Történelem_2015_urbán T Ö R T É N E L E M ETE_Történelem_2015_urbán Szóbeli középszintű érettségi tételek / 2015-2016. év tavaszára / Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra 1, T é t e l A korai feudalizmus / középkor gazdálkodása

Részletesebben

Előzmény 1-4. osztályos nem rendszerezett történelmi ismeretek. Értékelés Folyamatos szóbeli feleltetés és rendszeres témazáró dolgozatok.

Előzmény 1-4. osztályos nem rendszerezett történelmi ismeretek. Értékelés Folyamatos szóbeli feleltetés és rendszeres témazáró dolgozatok. A történelem /mint múltismeret/ - az Ember és társadalom mûveltségi terület részeként - az egyik legfontosabb alapja a nemzeti és európai azonosságtudatnak. Ugyanakkor az is kitûnik belõle, hogy a népek

Részletesebben

GOROG TÖRTÉNELEM a kezdetektől Kr. e. 30-ig

GOROG TÖRTÉNELEM a kezdetektől Kr. e. 30-ig GOROG TÖRTÉNELEM a kezdetektől Kr. e. 30-ig HEGYI DOLORES, KERTÉSZ ISTVÁN, NÉMETH GYÖRGY, SARKADY JÁNOS Harmadik, javított kiadás Osiris Kiadó Budapest, 2006 BEVEZETŐ 13 NÉM ETH G Y Ö R G Y A görög történelem

Részletesebben

1. TOTÓ - Karikázd be a helyes választ! 1. Melyik ókori keleti állam nagy folyója az Eufrátesz? 1. Kína 2. Egyiptom X. Mezopotámia

1. TOTÓ - Karikázd be a helyes választ! 1. Melyik ókori keleti állam nagy folyója az Eufrátesz? 1. Kína 2. Egyiptom X. Mezopotámia 1. TOTÓ - Karikázd be a helyes választ! 1. Melyik ókori keleti állam nagy folyója az Eufrátesz? 1. Kína 2. Egyiptom X. Mezopotámia 2. Kivel találkozhatsz az Olümposzon? 1. Ízisz 2. Árész X. Janus 3. Keresd

Részletesebben

Tematika. FDB 2209 Művelődéstörténet II. ID 2562 Magyar művelődéstörténet (Fejezetek a magyar művelődéstörténetből)

Tematika. FDB 2209 Művelődéstörténet II. ID 2562 Magyar művelődéstörténet (Fejezetek a magyar művelődéstörténetből) Tematika FDB 2209 Művelődéstörténet II. ID 2562 Magyar művelődéstörténet (Fejezetek a magyar művelődéstörténetből) 1. hét: A magyar művelődés korai szakaszai 2. hét: A magyarok és a IX-X. századi Európa

Részletesebben

javítóvizsga tételek tanév

javítóvizsga tételek tanév javítóvizsga tételek 2017-18. tanév Történelem: SZAKGIMNÁZIUM 9. ÉVFOLYAM 1. Egyiptom 2. A görög vallás és a mítoszok. Az olimpia. 3. Spárta. Nevelés és család az ókori görögöknél. 4. Az athéni demokrácia

Részletesebben

Kerettantervi órakeret 65 óra A történet kezdete 9 4 13 12. Új tananyag feldolgozása. A középkor ezer éve 10 3 13 14. Árpád népe 13 3 16 16

Kerettantervi órakeret 65 óra A történet kezdete 9 4 13 12. Új tananyag feldolgozása. A középkor ezer éve 10 3 13 14. Árpád népe 13 3 16 16 TÖRTÉNELEM 5.. TANMENETJAVASLAT Új tananyag feldolgozása Összefoglalás, gyakorlás, ellenőrzés Teljes óraszám 74 óra Kerettantervi órakeret 65 óra A történet kezdete 9 4 13 12 Hellász földjén 10 3 13 Várostól

Részletesebben

Osztályozóvizsga-tematika 9. évfolyam Év vége Történelem

Osztályozóvizsga-tematika 9. évfolyam Év vége Történelem Osztályozóvizsga-tematika 9. évfolyam Év vége Történelem 1. Az őskor és az ókori Kelet A történelem forrásai. Az első társadalmak. Nők, férfiak életmódja és társadalmi helyzete, életformák. A folyamvölgyi

Részletesebben

Családban vagy csapatban? Nevelés az ókori Hellászban

Családban vagy csapatban? Nevelés az ókori Hellászban 13. Családban vagy csapatban? Nevelés az ókori Hellászban 1. Tedd időrendi sorrendbe egy ókori görög fiú életének eseményeit! Írj sorszámot a négyzetekbe! írni-olvasni tanulás olajfakoszorú kifüggesztése

Részletesebben

Horváth Csaba: Az ókor és a középkor

Horváth Csaba: Az ókor és a középkor Horváth Csaba: Az ókor és a középkor Ez a sorozat két kötetben és négy részben követi végig az egyetemes és a magyar történelem f? sodrásait. A levezetések a történelmi ismeretek úgymond esszenciáját adják,

Részletesebben

1. TOTÓ. 1. India Eufrátesz 2. Kína Jangce X. Egyiptom Tigris

1. TOTÓ. 1. India Eufrátesz 2. Kína Jangce X. Egyiptom Tigris 1. TOTÓ 1. Melyik párosítás helyes? 1. India Eufrátesz 2. Kína Jangce X. Egyiptom Tigris 2. Mit írnál a pontozott helyre? Az olümpia isten tiszteletére rendezett vallási ünnep. 1. Zeusz 2. Pallasz Athéné

Részletesebben

Kerettantervi ajánlás a helyi tanterv készítéséhez. EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklet 2.2.04

Kerettantervi ajánlás a helyi tanterv készítéséhez. EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklet 2.2.04 Kerettantervi ajánlás a helyi tanterv készítéséhez EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklet 2.2.04 Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek az általános iskolák 5 8.

Részletesebben

Tematikai egység/ Fejlesztési cél. 15 9 24 Év végi ismétlés, rendszerezés, múzeumlátogatás, városismeret 0 7 7 Összesen: 65 46 108

Tematikai egység/ Fejlesztési cél. 15 9 24 Év végi ismétlés, rendszerezés, múzeumlátogatás, városismeret 0 7 7 Összesen: 65 46 108 Humán és Belügy 9. évf Tematikai egység/ Fejlesztési cél Órakeret 108 óra Kötelező Szabad Összesen 1. Az őskor és az ókori Kelet 8 7 15 2. Az ókori Hellász 11 8 19 3. Az ókori Róma 12 7 19 4. A középkor

Részletesebben

TÖRTÉNELEM OSZTÁLYOZÓVIZSGA ÉS JAVÍTÓVIZSGA

TÖRTÉNELEM OSZTÁLYOZÓVIZSGA ÉS JAVÍTÓVIZSGA TÖRTÉNELEM OSZTÁLYOZÓVIZSGA ÉS JAVÍTÓVIZSGA Követelmény: a helyi tantervben a 7-12. évfolyam számára rögzített követelmények. A vizsga részei: A vizsga két részből áll: írásbeli és szóbeli vizsgarészből.

Részletesebben

EMBEREK ÉS S Z Á Z A D O K

EMBEREK ÉS S Z Á Z A D O K Barta Gábor Hegyi Klára Kertész István EMBEREK ÉS S Z Á Z A D O K Források a történelem kezdeteitől 17 M-ig A szakmunkásképző iskolák I. osztálya számára Tankönyvkiadó, Budapest, 1984 Tartalom Élet az

Részletesebben

X X X X X. hatását a társadalom. szerkezetére, működésére! mutassa be az indiai vallások. ismeretei segítségével. 2. tétel: A források és

X X X X X. hatását a társadalom. szerkezetére, működésére! mutassa be az indiai vallások. ismeretei segítségével. 2. tétel: A források és 1. tétel: A források és mutassa be az indiai vallások hatását a társadalom szerkezetére, működésére! 2. tétel: A források és mutassa be a hódító háborúkat követő gazdasági változásokat és azok társadalmi

Részletesebben

Hol találjuk a évi emelt szintű szóbeli érettségi anyagát a Forrásközpontú történelem sorozat tankönyveiben?

Hol találjuk a évi emelt szintű szóbeli érettségi anyagát a Forrásközpontú történelem sorozat tankönyveiben? Hol találjuk a 2009. évi emelt szintű szóbeli érettségi anyagát a Forrásközpontú történelem sorozat tankönyveiben? A hagyományoknak megfelelően közöljük, hogy a 2009. május júniusi történelem szóbeli érettségi

Részletesebben

TÖRTÉNELEM-FÖLDRAJZ MUNKAKÖZÖSSÉG

TÖRTÉNELEM-FÖLDRAJZ MUNKAKÖZÖSSÉG TÖRTÉNELEM-FÖLDRAJZ MUNKAKÖZÖSSÉG TÖRTÉNELEM NYOLCADIKOS VIZSGA 5-8. ÉVFOLYAM ANYAGÁBÓL SZÓBELI VIZSGA TÉTELEK ALAPJÁN A szóbeli vizsga menete: a tanulók a tétel kihúzása után kb. 30 perc felkészülési

Részletesebben

Debreceni Szakképzési Centrum Baross Gábor Középiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma. 4030 Debrecen, Budai Ézsaiás u. 8/A. OM azonosító: 203033

Debreceni Szakképzési Centrum Baross Gábor Középiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma. 4030 Debrecen, Budai Ézsaiás u. 8/A. OM azonosító: 203033 Debreceni Szakképzési Centrum Baross Gábor Középiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma 4030 Debrecen, Budai Ézsaiás u. 8/A. OM azonosító: 203033 Pedagógiai program Történelem, társadalmi és állampolgári

Részletesebben

TÖRTÉNELEM 5-7. A felső tagozatos történelemtankönyvek bemutatása

TÖRTÉNELEM 5-7. A felső tagozatos történelemtankönyvek bemutatása A Nemzeti Alaptantervhez illeszkedő tankönyv-, taneszköz-, és Nemzeti Közoktatási Portál fejlesztése TÁMOP-3.1.2-B/13-2013-0001 TÖRTÉNELEM 5-7. A felső tagozatos történelemtankönyvek bemutatása 2015. április

Részletesebben

Comenius Angol - Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola. Magyar nyelv és irodalom tanmenet 2015-2016.

Comenius Angol - Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola. Magyar nyelv és irodalom tanmenet 2015-2016. Comenius Angol - Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola Magyar nyelv és irodalom tanmenet 2015-2016. Tankönyv: Földvári Erika: Olvasókönyv (Mozaik Kiadó) Földvári Erika: Olvasás munkafüzet (Mozaik

Részletesebben

AZ ÚJ KORSZAKHATÁROK ADTA LEHETŐSÉGEK ÉS KORLÁTOK A TÖRTÉNELEMTANÍTÁSBAN

AZ ÚJ KORSZAKHATÁROK ADTA LEHETŐSÉGEK ÉS KORLÁTOK A TÖRTÉNELEMTANÍTÁSBAN A NEMZETI ALAPTANTERVHEZ ILLESZKEDŐ TANKÖNYV, TANESZKÖZ ÉS NEMZETI KÖZOKTATÁSI PORTÁL FEJLESZTÉSE TÁMOP-3.1.2-B/13-2013-0001 AZ ÚJ KORSZAKHATÁROK ADTA LEHETŐSÉGEK ÉS KORLÁTOK A TÖRTÉNELEMTANÍTÁSBAN A történelemtanítás

Részletesebben

HELYI TANTERV A NYELVI ELŐKÉSZÍTŐ ÉS A KÉTTANNYELVŰ OSZTÁLYOK TÖRTÉNELEM OKTATÁSÁHOZ 9. ÉVFOLYAMON

HELYI TANTERV A NYELVI ELŐKÉSZÍTŐ ÉS A KÉTTANNYELVŰ OSZTÁLYOK TÖRTÉNELEM OKTATÁSÁHOZ 9. ÉVFOLYAMON HELYI TANTERV A NYELVI ELŐKÉSZÍTŐ ÉS A KÉTTANNYELVŰ OSZTÁLYOK TÖRTÉNELEM OKTATÁSÁHOZ 9. ÉVFOLYAMON ÓRASZÁM: heti 2 óra, összesen 72 óra FŐ CÉLKITŰZÉSEK: 1. A 10. évfolyam történelem tananyaga könnyebb

Részletesebben

A vizsga szerkezete: A vizsga írásbeli és szóbeli vizsgarészből áll.

A vizsga szerkezete: A vizsga írásbeli és szóbeli vizsgarészből áll. Tantárgy: Történelem Osztály: Szakközépiskola 9-12 A vizsga szerkezete: A vizsga írásbeli és szóbeli vizsgarészből áll. 1.) Írásbeli vizsga Időtartama: 45 perc Elérhető pontszám: 60 pont Az írásbeli feladatok

Részletesebben

Nemes György Nemes Rita Gıcze Iván: Egyháztörténelem

Nemes György Nemes Rita Gıcze Iván: Egyháztörténelem Nemes György Nemes Rita Gıcze Iván: Egyháztörténelem Hittankönyv a középiskolák 10. osztálya számára TARTALOMJEGYZÉK Elıszó 01. Az egyháztörténelem fogalma A források típusai A történelem segédtudományai

Részletesebben

2.1 A feudális társadalmi és gazdasági rend jellemz i. Követelmények. Középszint A középkori uradalom jellemz vonásai (pl.

2.1 A feudális társadalmi és gazdasági rend jellemz i. Követelmények. Középszint A középkori uradalom jellemz vonásai (pl. 2.1 A feudális társadalmi és gazdasági rend jellemz i A középkori uradalom jellemz vonásai (pl. vár, majorság, jobbágytelek). A mez gazdasági technika fejl désének néhány jellemz mozzanata a X XI. században.

Részletesebben

Osztályozó vizsga témái. Történelem

Osztályozó vizsga témái. Történelem 9.ÉVFOLYAM Egyiptom, a Nílus ajándéka Athén, a demokrácia kialakulása és fénykora A görög perzsa háborúk (Kr. e. 492 448) A poliszok hanyatlása és Nagy Sándor birodalma A város alapításától a köztársaság

Részletesebben

A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve

A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve Négy évfolyamos gimnázium Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek Készítette: a gimnázium humán szakmai munkaközössége 2015. Az alábbi helyi tantervet

Részletesebben

TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK OSZTÁLYOZÓ VIZSGA ÉS JAVÍTÓVIZSGA. Időtartam 60 perc 15 perc Elérhető pontszám 50 pont 30 pont

TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK OSZTÁLYOZÓ VIZSGA ÉS JAVÍTÓVIZSGA. Időtartam 60 perc 15 perc Elérhető pontszám 50 pont 30 pont TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK OSZTÁLYOZÓ VIZSGA ÉS JAVÍTÓVIZSGA 1 A vizsga részei írásbeli szóbeli Írásbeli Szóbeli Időtartam 60 perc 15 perc Elérhető pontszám 50 pont 30 pont Írásbeli

Részletesebben

TÖRTÉNELEM 5-6. A felső tagozatos történelemtankönyv bemutatása

TÖRTÉNELEM 5-6. A felső tagozatos történelemtankönyv bemutatása A Nemzeti Alaptantervhez illeszkedő tankönyv-, taneszköz-, és Nemzeti Közoktatási Portál fejlesztése TÁMOP-3.1.2-B/13-2013-0001 TÖRTÉNELEM 5-6. A felső tagozatos történelemtankönyv bemutatása Bartos Károly

Részletesebben

SZÓBELI TEMATIKA TÖRTÉNELEM közpészint 2013

SZÓBELI TEMATIKA TÖRTÉNELEM közpészint 2013 Tatabányai Integrált Szakiskola Középiskola és Kollégium Cím: 2800 Tatabánya, Cseri u. 35. Telefon: +36 34 309 545 E-mail: ititkar@is-kola.hu Web: www.is-kola.hu Fax: +36 34 309 549 SZÓBELI TEMATIKA TÖRTÉNELEM

Részletesebben

Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek. az általános iskolák 5 8.évfolyama számára

Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek. az általános iskolák 5 8.évfolyama számára Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek az általános iskolák 5 8.évfolyama számára A tanterv a központi kerettanterv alapján készült Célok és feladatok Az ember és társadalom műveltségi terület

Részletesebben

Gyorsított időutazás

Gyorsított időutazás Gyorsított időutazás Új kerettantervek Iskolatípusonként külön tanterv - 4 osztályos gimnázium és szakközépiskola - 8 osztályos gimnázium - 6 osztályos gimnázium Változatlan óraszámok (2 2 3 3) A korábbihoz

Részletesebben

5. évfolyam Minimum követelmények (Ókori Rómával bezárólag)

5. évfolyam Minimum követelmények (Ókori Rómával bezárólag) 5. évfolyam Minimum követelmények (Ókori Rómával bezárólag) 1. Témakör: Őskor Fogalmak: őskor, régészet, történelmi forrás, szakóca, ásóbot, eke, gyűjtögetés, vadászat, halászat, földművelés, állattenyésztés,

Részletesebben

Osztályozó, illetve pótvizsga témakörök Történelem

Osztályozó, illetve pótvizsga témakörök Történelem Osztályozó, illetve pótvizsga témakörök Történelem 9. évfolyam Ókor A zsidó vallás fő jellemzői. Az athéni demokrácia működése a Kr.e. 5. században. A görög hitvilág. A római hitvilág. Julius Caesar egyeduralmi

Részletesebben

Az ókori Kelet Földrajzi helyzete: Földrész Ország Folyó(k) Afrika Egyiptom Nílus Ázsia Mezopotámia Tigris Eufrátesz

Az ókori Kelet Földrajzi helyzete: Földrész Ország Folyó(k) Afrika Egyiptom Nílus Ázsia Mezopotámia Tigris Eufrátesz Az ókori Kelet Földrajzi helyzete: Földrész Ország Folyó(k) Afrika Egyiptom Nílus Ázsia Mezopotámia Tigris Eufrátesz India Indus Gangesz Kína Sárga-folyó Kék-folyó Palesztina Jordán Fönícia Orontész Perzsia

Részletesebben

5. évfolyam. Tematikai egység címe

5. évfolyam. Tematikai egység címe 5. évfolyam Az általános iskolai történelemtanítás első két éve bevezet a történelem tanulásába. Olyan alapvető fejlesztési területek, nevelési célok állnak a középpontban, mint a nemzeti öntudat kialakítása,

Részletesebben

1. Az ókor és kultúrája

1. Az ókor és kultúrája TÖRTÉNELEM MŰVELTSÉGI ALAPVIZSGA KÖVETELMÉNYEI A 10. ÉVFOLYAM SZÁMÁRA 1. Az ókor és kultúrája A homo sapiens megjelenése, az élelemtermelés kezdete Kr. e. 3000 körül. Kr. e. XVIII. sz. Kr. e. X. sz. Kr.e.

Részletesebben

Történelemtanítás Online történelemdidaktikai folyóirat

Történelemtanítás Online történelemdidaktikai folyóirat Történelemtanítás Online történelemdidaktikai folyóirat (XLIX.) Új folyam V. 2014. 1. szám www.folyoirat.tortenelemtanitas.hu Forrás: http://www.folyoirat.tortenelemtanitas.hu/2014/04/palinkas-mihaly-a-nemzedekek-tudasatankonyvkiado-tortenelemtankonyvei-hat-es-nyolcosztalyos-gimnaziumok-szamara-05-01-07/

Részletesebben

TestLine - Az őskor és az ókori Kelet Minta feladatsor

TestLine - Az őskor és az ókori Kelet Minta feladatsor TestLine - z őskor és az ókori Kelet soport: 5/a 5/b átum: 2016.10.21 Típus: Témazáró dolgozat Intézmény: Kerecsendi Magyary Károly Általános Iskola Oktató: Nagy yörgy Válaszd ki az IZ állításokat! helyes

Részletesebben

TestLine - Az őskor és az ókori Kelet Minta feladatsor

TestLine - Az őskor és az ókori Kelet Minta feladatsor TestLine - z őskor és az ókori Kelet soport: 5/a 5/b átum: 2016.10.21 Típus: Témazáró dolgozat Intézmény: Kerecsendi Magyary Károly Általános Iskola Oktató: Nagy yörgy z ember termelésre történő áttérése

Részletesebben

Témakörök, amelyekbe a történelem kiegészítő tankönyv katolikus tartalmai beilleszthetőek (dőlt betűvel):

Témakörök, amelyekbe a történelem kiegészítő tankönyv katolikus tartalmai beilleszthetőek (dőlt betűvel): Iránytanmenet A táblázat bemutatja a katolikus tartalmak (dőlt betűvel) tananyagba építésének helyét és módját. Szemlélteti, hogy mikor, melyik anyagrész kapcsán érdemes a tartalmakat külön órán tanítani

Részletesebben

June 28, RÓMA.notebook. összehívás. Kr.e.753 Róma alapítása Kr.e.367 Licinius földtörvény Kr.e. 494 néptribunusi hivatal

June 28, RÓMA.notebook. összehívás. Kr.e.753 Róma alapítása Kr.e.367 Licinius földtörvény Kr.e. 494 néptribunusi hivatal Kr.e. 326 adósrabszolgaság Kr.e.510 eltörlése etruszk uralom és a királyság vége Kr.e. 494 éptribunusi hivatal Kr.e.367 icinius földtörvény Kr.e.753 Róma alapítása MI TÖRTÉNT EKKOR? Ellenőrizd a túloldalra

Részletesebben

A magyar honfoglalás

A magyar honfoglalás A magyar honfoglalás A magyar név A magyar név legkorábbi előfordulásai a 9. századi arab krónikákban találhatóak ( madzsar ). A finnugristák elmélete szerint a magyar szó embert jelentett, és ennek egy

Részletesebben

Témakörök, amelyekbe a történelem kiegészítő tankönyv katolikus tartalmai beilleszthetőek (dőlt betűvel):

Témakörök, amelyekbe a történelem kiegészítő tankönyv katolikus tartalmai beilleszthetőek (dőlt betűvel): Iránytanmenet A táblázat bemutatja a katolikus tartalmak (dőlt betűvel) tananyagba építésének helyét és módját. Szemlélteti, hogy mikor, melyik anyagrész kapcsán érdemes a tartalmakat külön órán tanítani

Részletesebben

1.2. j) A földesúr földbirtoka. j) item: Minden tartalmilag helyes válasz elfogadható. összesen 10 pont

1.2. j) A földesúr földbirtoka. j) item: Minden tartalmilag helyes válasz elfogadható. összesen 10 pont ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 7-8. OSZTÁLYOS TANULÓK SZÁMÁRA 2014/2015 ISKOLAI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS A feladatok legkisebb, önállóan értékelhető elemeit, azaz az itemeket a magyar

Részletesebben

KÖZMŰVELTSÉGI TARTALMAK

KÖZMŰVELTSÉGI TARTALMAK KÖZMŰVELTSÉGI TARTALMAK 1. TÖRTÉNELEM (a sárgával kiemeltek nem politikatörténeti témák) 5-8. évfolyam 9-12. évfolyam Ismétlődő, illetve hosszmetszeti témák: család és lakóhely; hétköznapok, ünnepek; gyermekek

Részletesebben

Történelem 6. osztály - 3. forduló -

Történelem 6. osztály - 3. forduló - MERJ A LEGJOBB LENNI! A TEHETSÉGGONDOZÁS FELTÉTELRENDSZERÉNEK FEJLESZTÉSE A GYOMAENDRŐDI KIS BÁLINT ISKOLA ÉS ÓVODÁBAN AZONOSÍTÓ SZÁM: TÁMOP-3.4.3-08/2-2009-0053 PROJEKT KEDVEZMÉNYEZETT: KIS BÁLINT ÁLTALÁNOS

Részletesebben

TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI

TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI 2006 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 27. szám 3. Az R. 2. számú melléklet MÁSODIK RÉSZ AZ ÉRETTSÉGI VIZSGATÁRGYAK ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI cím TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI alcíme

Részletesebben

Az osztályozóvizsga anyaga történelem tantárgyból a 10. évfolyamon. Tevékenységformák

Az osztályozóvizsga anyaga történelem tantárgyból a 10. évfolyamon. Tevékenységformák Az osztályozóvizsga anyaga történelem tantárgyból a 10. évfolyamon Tevékenységformák Ismeretszerzési és feldolgozási képességek Írott források elemzése: az egyes szövegek forrásértékének megállapítása

Részletesebben

HELYI TANTERV TÖRTÉNELEM ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK 5-8. ÉVFOLYAM

HELYI TANTERV TÖRTÉNELEM ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK 5-8. ÉVFOLYAM HELYI TANTERV TÖRTÉNELEM ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK 5-8. ÉVFOLYAM Célok és feladatok Az ember és társadalom műveltségi terület a tanulók társadalmi környezetben való eligazodásához, szocializációjához nyújt

Részletesebben

a. Gyűjtsünk 10 képet, sorszámozzuk meg őket! b. A sorszámok szerint mutassuk fel a képeket a csapatoknak, akik alaposan megnézik ezeket. c.

a. Gyűjtsünk 10 képet, sorszámozzuk meg őket! b. A sorszámok szerint mutassuk fel a képeket a csapatoknak, akik alaposan megnézik ezeket. c. 1. feladat: Memória a. Gyűjtsünk 10 képet, sorszámozzuk meg őket! b. A sorszámok szerint mutassuk fel a képeket a csapatoknak, akik alaposan megnézik ezeket. c. A képek felmutatása után mondjuk az első

Részletesebben

Tananyagbeosztás és tanmenetjavaslat

Tananyagbeosztás és tanmenetjavaslat Tananyagbeosztás és tanmenetjavaslat Tananyagbeosztás alapelvei A tantárgy tömbösített oktatásához igazodva a tananyagot 75 órára osztottuk be. A tankönyv 41 számozott leckéjét 3-3 órás tömbökbe csoportosítottuk.

Részletesebben

HELYI TANTERV TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK

HELYI TANTERV TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK HELYI TANTERV TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK 5 6. évfolyam Az ember és társadalom műveltségi terület a tanulók társadalmi környezetben való eligazodásához, szocializációjához nyújt segítséget.

Részletesebben

Szent József Katolikus Általános Iskola és Óvoda Kiskunhalas OM: 027803

Szent József Katolikus Általános Iskola és Óvoda Kiskunhalas OM: 027803 Szent József Katolikus Általános Iskola és Óvoda Kiskunhalas OM: 027803 2014.március Tartalom 1 Bevezetés...3 1.1 Jogi szabályozás...3 1.1.1 A Kormány 7/2014. (I. 17.) Kormány rendelete... 3 2 A rendelet

Részletesebben

SZENT ISTVÁN a szövegértés- szövegalkotás kompetencia területén a harmadik osztályban

SZENT ISTVÁN a szövegértés- szövegalkotás kompetencia területén a harmadik osztályban SZENT ISTVÁN a szövegértés- szövegalkotás kompetencia területén a harmadik osztályban az intézmény saját innovációjaként TÁMOP-3.1.4-08/2-2008-0010 Kompetencia alapú oktatás bevezetése a Piarista Rend

Részletesebben

TÖRTÉNELEM 5. OSZTÁLY TANKÖNYV. Bánhegyi Ferenc. Készítette:

TÖRTÉNELEM 5. OSZTÁLY TANKÖNYV. Bánhegyi Ferenc. Készítette: TÖRTÉNELEM 5. OSZTÁLY TANKÖNYV Készítette: Bánhegyi Ferenc Az új kerettanterv jelentősen átalakította a történelem tantárgynak az egyes évfolyamokra eső tartalmait. Az óraszám maradt a heti 2 óra, ez éves

Részletesebben

Tárgyfelvétel típusa. Kötelező Nincs megadva 0 MAGY0007 Helyesírás 1 Kötelező 0 Gyakorlati jegy (5 fokozatú) 2 Gúti Erika Dr.

Tárgyfelvétel típusa. Kötelező Nincs megadva 0 MAGY0007 Helyesírás 1 Kötelező 0 Gyakorlati jegy (5 fokozatú) 2 Gúti Erika Dr. Félév szám Min félévszám Max félévszám Tárgyfelvétel típusa Tárgy kredit Tárgykövetelmény Heti óraszám1 Heti óraszám Kreditek a tárgycsoportban Tárgyfelelős nyomtatási neve ANYISM01 TORTKONO01 TORTKONO0

Részletesebben