Német környezetvédők a tehergépkocsik díjelkerülő forgalmának megszüntetéséért

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Német környezetvédők a tehergépkocsik díjelkerülő forgalmának megszüntetéséért"

Átírás

1 Német környezetvédők a tehergépkocsik díjelkerülő forgalmának megszüntetéséért Amióta január 1-jén a német autópályákon bevezették a tehergépjárművekre az úthasználati díjat, a kamionok gyakran térnek le alsóbbrendű utakra, hogy ne kelljen díjat fizetniük. Ezért indította el a Német Közlekedési Klub (VCD*) 2005 márciusában új programját azzal a céllal, hogy véget vessenek az autópályadíj előli menekülésnek. Egy kérdőív felhasználásával az érintettek jelezhették a VCD-nek, hogy mely alsóbbrendű utakon növekedett meg az autópályadíj bevezetését követően a tehergépjármű-forgalom, és milyen formákban jelentkezett a környezet terhelése. A felmérés lezárásáig, 2005 július 1-jéig a VCD több mint 2100 visszajelzést kapott. A VCD a felmérés eredményeit a továbbiakban arra használja fel, hogy ezek alapján a hivatalos állásponttal szemben követelje, hogy 2010-ig terjesszék ki az úthasználati díjat az egész úthálózatra minden 3,5 tonna összsúly fölötti tehergépkocsit illetően, továbbá, hogy a díjat emeljék meg kilométerenként átlagosan 0,45 euróra (a 0,12-ről). A tehergépkocsik díjelkerülő forgalmának visszaszorítására nem utolsó sorban a VCD nyomására két politikai intézkedés történt: egyrészt január 1-jén módosították a Közúti Forgalmi Szabályzatot ( bek.) és ezzel lehetővé tették a tartományok számára, hogy a 12 tonnánál nagyobb megengedett összsúlyú haszonjárművek áthajtását megtiltsák. Másrészt a szövetségi közlekedési miniszter Brüsszelben kérvényezte, hogy az úthasználati díjat ki lehessen vetni az elsőrendű főutakra is. A tartományok először nyolc elsőrendű főutat jelentettek be, de öt javaslatot visszavontak, mert az érintett települések versenyhátrányoktól tartottak. A VCD Díjelkerülés stop! programjának eredményei A VCD kezdeményezésének eredményei a arról tanúskodnak, hogy a tehergépjárművek úthasználati díjának január 1-jei bevezetése óta az alsóbbrendű utak melletti települések lakói és használói közül sokan szenvednek a tehergépjárművek kikerülő forgalmától. A nehéz tehergépkocsik gyakran kerülik el kiindulási és érkezési állomásaik közelében az autópályákat, rövidítenek le egyes szakaszokat, vagy térnek át jól kiépített elsőrendű főutakra, melyek párhuzamosan haladnak az autópályával. Ez elsősorban a következő szakaszokat érinti: Hamburg Bréma nagytérség (pl. B 3, B 4, B 5, B 6, B 73, B 75, B 404) Uelzen - Hannover nagytérség- Braunschweig - Magdeburg (pl. B 1, B 3, B 4, B 71) Stuttgart nagytérség (pl. B 10, B 14, B 27, B 29, B 313) Berlin nagytérség (pl. L 172) München nagytérség (pl. B 21, B 471) Boden-tó nagytérség (pl. B 31) Mannheim - Karlsruhe - Pforzheim nagytérség (pl. B 9, B 10, B 39, B 293) Passau nagytérség (pl, B 8, B 12) Ruhr-vidék nagytérség (pl. B 1, B 58, B 61) Lipcse nagytérség (pl. B 2) Erfurt nagytérség (pl. B 4, B 86, B 87) Forrás: A fordítás a Levegő Munkacsoport megbízásából készült 2007 júliusában *A VCD taggal rendelkező, közlekedéssel foglalkozó környezetvédelmi civil szervezet.

2 A Német Közlekedési Klub (VCD) akciója a díjelkerülő forgalom megállítására a visszajelzések kiértékelése (2006. június 28.-i helyzet, visszajelzés) a régiókból érkezett visszajelzések összefoglalása Régió A visszajelzések száma Hamburg Bréma nagytérség 664 Uelzen - Hannover - Braunschweig Magdeburg nagytérség 276 Stuttgart nagytérség 209 Berlin nagytérség 166 München nagytérség 138 Boden-tó nagytérség 108 Mannheim - Karlsruhe - Pforzheim nagytérség 94 Passau nagytérség 86 Ruhr-vidék nagytérség 30 Lipcse nagytérség 26 Erfurt nagytérség 17 Nürnberg nagytérség 14 Drezda nagytérség 13 Frankfurt/O nagytérség 12 Frankfurt/M nagytérség 10 Seite I1 von I4

3 Az egyes szakaszok kiértékelése Út szám Település / szakasz Helység darab Hely (Helys.+ir.) B207/ B4/ B431/ B5/ továbbá Berner Allee, Petzolddamm, Altengammer B435/ B447/ B73/ Hauptdeich, Allermöher Deich, St. Pauli Fischmarkt, St. B75/ L98/ K20/ K29 Pauli Hafenstr., Palmaille, Pepermolenbek, Max Brauer Allee, Neuwiedenthaler Str., Alsenstr., Erdkampsweg, Reinbeker Redder, Francoperstr. itt: Hamburg, Seevetal B73 AllermOher Deich B431 B5 B75 Neuwiedthaler Str. B4 B401 Oldenburg - Jedeloh II - Kampe Oldenburg, Jedeloh II, Bar1el, Harkebrügge, 218 Bremen (W) Petersfehn, Süd Moslesfehn, Wardenburg B1 Aerzen - Hameln - Elze - Hildesheim - Braunschweig Aerzen, Salzhemmendorf, Hildesheim, Vechelde, 159 Gro1 Lafferde, Gro1 Gleidingen, Braunschweig, Bettmar, Denstorf, Klein Gleidingen, Schellerten L172/ különb. út Ortsdurchfahrt Hennigsdorf - Berlin-Spandau Hennigsdorf 111 B31/ versch. Freiburg - Engen - Uberlingen - Friedrichshafen - Eriskirch - Eriskirch, Freiburg, Hagnau, Uberlingen, 102 Landes-/ Kreisstr. Lindau Friedrichshafen, Immerstaad, Langenargen, Tettnang L2078/ ST2078 München - Aying - Gro1helfendorf - Feldkirchen Aying, Goggenhofen, Dürrnhaar, 90 Kleinhelfendorf, Pei1, Kleinkarolinenfeld, Feld kirchen -Westerham B10 A5 - Karlsruhe - A8 - Pforzheim - Vaihingen - A81 - Stuttgart - Esslingen - Plochingen - Goppingen - Geislingen - A8 - Ulm Stuttgart, Wernau, Korntal, Winnenden, Markgroningen, Schwieberdingen, Eislingen/ Fils, Geislingen, Esslingen, Kuchen, Sü1en, Knittlingen, Gingen/ Fils, Wendlingen, Mühlacker, Steinheim am Albuch, Oetisheim, Pfinztal-Berghausen, Illingen, Sternenfels B14/ különb. Schwãbisch Hall - Sulzbach - Grosserlach - Backnang - Winnenden, Backnang, Marbach, Stuttgart, 72 főút Winnenden - Waiblingen - Stuttgart valamint A81 AS13 Aspach, Gro1aspach, Gro1erlach, Rielingshausen Mundelsheim - Backnang és A81 AS14 - Marbach - Affalterbach - Winnenden Seite I2 von I4

4 B8/ ST2125 Kahl am Main - Würzburg - Nürnberg - Neumarkt - Ochen bruck, Schwarzen bruck, Pfeifferh ütte, 56 Passau, Regensburg - Straubing - Passau Straubing, Platting, Künzing, Vilshofen, Osterhofen, B71/ L252/ L254/ Grub a F Aholming Pörndorf Moos Stra1kirchen Uelzen oder auch nördl. Umfahrung Uelzen zur B4 - Spithal Bergen (Dumme), Clenze, Schnega, Apenburg, 55 K1 7 - Bergen - Salzwedel - Magdeburg Salzwedel/ Brietz B35/ L1134 /L616 A5 - Bruchsal - Bretten - Illingen Markgröningen, Knittlingen, Mühlacker, Bruchsal, Heidelsheim, Helmsheim, Maulbron n, Sternenfels B65/B218 B12/ ST2110 kor. B1 2 Braunschweig - Peine - Hannover - Bad Nenndorf - Minden Mehrum, Bad Nenndorf, Ostercappeln/ Venne, - Lübbecke - A1 Vechelde Passau - Neuburg - Neuhaus - Pocking - Simbach - München Passau, Neuburg/ OT Dommelstadl, Neustadt/ Inn, Emmerting, Simbach am Inn, Prienbach B5/ B404/ B207 Hamburg - Bergedorf - Escheburg - Geesthacht - B4 Geesthacht, Alt Jabel, Marschacht, Hamburg, (Rottorf) Börnsen, Escheburg L20/ L203 Borgsdorf - Velten - Falkensee - B5 Marwitz, Borgsdorf 30 Berlin (NW) B75/ L141/ L168/ K1 5 Hamburg-Harburg - Trelder Berg - Buchholz - Tostedt - Buchholz, Schee1el, Ottersberg, Tostedt, Sottru m, Wistedt - Schee1el - Rotenburg - Sottrum - Stuckenborstel Stemmen, Wistedt, Oyten (A1) - Ottersberg- -Oyten - Bremen B2 Leipzig - Zschölkau - Krostitz - Bad Düben Krostizt, Hohenossig 26 B20 Straubingen - Eggenfelden - Burghausen - Laufen - Gumpersdorf, Emmerting, Laufen, Zeilarn, Freilassing G rü bwies B4/ sonst. Stra1en Hamburg - Maschen - Stelle - Lüneburg (auch Innenstadt) - Bad Beversen, Bienenbüttel, Stelle, Buchholz, Melbek - Uelzen - Gifhorn - Braunschweig Melbeck, Danndorf, Schnega, B264/ B57/ L260/ L212/ L221/ L222 Aachen 18 B75 Lübeck - Bad Oldeslohe - Elmenhorst - Hamburg Bad Oldesloe, Elmenhorst 18 B61 Dortmund - Rheda - Wiedenbrück - Bielefeld - Bad Stromberg, Löhne, Oelde, Bad Oeynhausen Oeynhausen L135 kor. B6 Bremerhaven - Ihlpohl (Bremen) Garlstedt, Heilshorn, Heilshorn, Hoope, Osterholz, Ritterhude München (O) A Német Közlekedési Klub (VCD) akciója a díjelkerülő forgalom megállítására - a visszajelzések kiértékelése, június 28-i helyzet I3 / I4. oldal

5 B4! korábban B4! különb. főút Hamburg - Kiel Quickborn 13 B28 Freudenstadt - Altensteig - Nagold - Herrenberg - Tübingen Tübingen-Hirschau, Nagold, Freudenstadt 12 B15 Regensburg - Landshut - Dorfen - Haag - Wasserburg - Attel - Rott - Rosen heim (A8) Neufahrn, Rott am Inn, St. Wolfgang, Soyen, Schechen 11 München (O) B322! B439 Ri. Delmenhorst és Oldenburg - B51 Stuhr, Heiligenrode 11 Bremen (W) B5! B1! B112! L382 Frankfurt!O. - Müncheberg - Berlin Frankfurt! Oder 11 B260 Nassau - Singhofen Singhofen, Nassau 10 Koblenz (O) B12 Lindau - Hergatz - München Maierhofen!Isny, Hergatz 9 B170 Schmiedeberg - Possendorf - Bannewitz - Dresden Schmiedeberg, Bannewitz, Possendorf, Dippoldiswalde B9 Mainz - Nierstein - Oppenheim - Worms - Frankenthal - Ludwigshafen - Speyer - Worth - Karlsruhe Beindersheim, Oppenheim, Speyer, Rülzheim, Dienheim L222! L223 Reinbek 9 L40! különb. út B101 - B96 csatlakozás Blankenfelde, Dahlewitz 9 Berlin (S) B27 Neckarzimmern - Neckarsulm - Heilbronn - Kirchheim! Neckar - Ludwigsburg - Stuttgart B3! L193 Buxtehude - A1 AS Rade - Trelder Berg - SprOtze - Welle - A7 AS Soltau Süd! AS Fallingborstel B304 München - Ebersberg - Forsting - Wasserburg - Schilchau - Obing - Traunstein - Freilassing Kirchheim!Neckar, Walheim, Ludwigsburg, Besigheim, Offenau Buchholz, Kakenstorf, Buxtehude-OV. 8 Hamburg (S) Babensham, Forsting, Obing, Eiselfing, Surberg 8 B64 Warendorf 8 Münster(O) B73 Stade - Buxtehude - Neu Wulmstorf -Hamburg (AS Heimfeld) Buxtehude-OV. 8 K1215 Esslingen 8 Stuttgart (O) L1 200 B313 - Wendlingen - Kirchheim Kirchheim unter Teck 8 Stuttgart (0) L17 Hennigsdorf 8 Berlin (N) A Német Közlekedési Klub (VCD) akciója a díjelkerülő forgalom megállítására - a visszajelzések kiértékelése, június 28-i helyzet I4 / I4. oldal

6 B27 A81 AS Dei1lingen - Rotweil - Bodelshausen - Dusslingen - Mössingen, Tubingen-Hirschau Tubingen - Stuttgart B293 Heilbronn - Eppingen - Bretten - Karlsruhe Stebbach, Oberderdingen, Eppingen/ Rohrbach, Walzbachtal, Pfinztal- Berghausen, Sternenfels B3 Kassel - Fuldatal - Hann. Münden Fuldatal, Fuldatal-Wilhelmshausen 7 B36 Rheinau - Kehl - Lahr Freiburg, Neuried, Rheinau 7 Strassburg (SO) B21/ B2r/ különb.út Mittlerer Ring, Pognerstr., Thalkirchner Str., Implerstr. München 6 B3 Frankfurt/M. - Darmstadt - Heidelberg - Karlsruhe - Achern/ Onsbach, Schallstadt, Kippenheim, Freiburg - Basel Bensheim, Lahr, Heidelberg B37/ K4141 Neckargemund - Heidelberg - Edingen 6 Mannheim (O) B463 Pforzheim - Calw - Nagold Pforzheim, Bad Liebenzell 6 B29 Stuttgart - Waiblingen - Schorndorf - Lorch - Schwãbisch Schwãbisch Gmünd, Winnenden, Urbach Gmünd - Aalen - Augsburg B10/ B272 Pirmasens - Landau - B9 (Speyer - Wörth) Rinnthal, Wernersberg, Ranschbach 4 Karlsruhe (NW) B101/ B6 Leipzig - Wurzen - Mei1en (OT Bohnitzsch) - Dresden - Mei1en, Dresden, Gro1postwitz, Machern Bischofswerder - Bautzen - Löbau B173 Naila - Hof Bad Steben 4 B198 L24 - Karbow - Neustrelitz - Carpin Melz/ Karbow 4 B2 Nürnberg - Wei1enburg - Donauwörth - Augsburg Donauwörth, Wei1enburg 4 B209/ B404 Luneburg - Brietlingen - Lauenburg - Schwarzenbek - Kreuz Brietlingen, Schwarzenbek Bargteheide (A1/A21) Hamburg (O) B252 Diemelstadt - Frankenberg - Münchhausen - Marburg Gie1en Korbach Münchhausen 4 Kassel (W) B27/ B10/ B295 Stuttgart 4 B327 Ortsdurchfahrt EHR Halsenbach - Ehr 4 Koblenz (S) B33 Konstanz - Villingen - Sankt Georgen - Offenburg Mönchweiler 4 Freiburg (O) B39 Neustadt a.d.w. - Kreuzung B9 - AS Hockenheim - Neustadt a.d. Weinstra1e, Speyer, Obersulm- Heilbronn - Schwãbisch Hall Willsbach, Hanhofen 4 Mannheim (S) B420 Offenbach-Hundheim 4 Kaiserslautern (NW) Seite I5 von I4

7 B43I/ K23 Hamburg, A7 AS Bahrenfeld - Wedel - Uetersen - Elmshorn Hamburg, Uetersen, Kölln-Reisiek zura23 4 Hamburg (W) B432/ B433 Norderstedt - Nahe Norderstedt 4 Hamburg (N) B5I/ L340 Bassum - Fahrenhorst Bassum-Nordwohlde, Heiligenrode 4 Bremen (S) B52/ B53 / B49 Hermeskeil - Trier - Zewen Osburg, Trier, Zewen 4 K52 Körforgalom felé Oelde 4 Bielefeld (SW) LII03 Sternenfels 4 Karlsruhe (0) BI0/ K9657/ B36 Baumeisterstr. és Tiroli között Karlsruh B247/ L2I00 Grossengottern 3 Erfurt (NW) B3/ B443 Hannover/ Laatzen - Elze - Alfeld Alfeld, Salzhemmendorf 3 B4 Greu1en 3 Erfurt(N) B4/ B8I Ilfeld 3 Erfurt (N) B466 A8 - Geislingen - Sü1en - Wei1enstein Kuchen, Sü1en 3 Stuttgart (0) B58 Ahlen 3 Dortmund (NW) B6 Hannover - Nienburg - Syke - Bremen Asendorf, Syke, Nienburg 3 B67 Rhede - Bocholt Bocholt 3 Duisburg (N) B7I/ LI42/ LI22 AI Sittensen - Zeven - Gnarrenburg - (Basdahl) - Beverstedt Hamburg, Heerstedt, Basdahl - Heerstedt - A27 Bremerhaven B87/ LI 048/ LI 049 Ilmenau - Weimar Stadtilm 3 B96 Borgsdorf - Birkenwerder - Hohen Neuendorf Birkenwerder, Hohen Neuendorf, Borgsdorf 3 Berlin (N) LI49 Schwanewede 3 Bremen (NW) L3233 Fuldatal-Wilhelmshausen 3 Kassel (N) L95 Belzig - Görzke Lübnitz 3 Berlin (SW) ST2070 A8 AS Hohfolding - Aying Pei1 3 München (S) BI Unna - Werl - Soest Werl-Holtum, Unna 2 Dortmund (0) BI4 Nürnberg - Ansbach Heilsbronn-Bonnhof, Petersaurach Seite I6 von I4

8 Út szám Település / szakasz Helység darab Hely (helys.+ir.) B14 Wernberg - Lauf an der Pegnitz - Nürnberg Schnaittenbach, Pommelsbrunn 2 B188 Dannenbüttel 2 Braunschweig (N) B214 Celle - Hambühren Celle, Hambühren 2 Hannover (NO) B215/ L333 Rotenburg (Wümme) - Verden -Riede - Syke Rotenburg, Syke / Okel 2 Hamburg (SW) B22 Weiden - Bayreuth - Würzburg Grub a.f., Weiden 2 B223 Bottrop - Dorsten Bottrop, Oberhausen 2 B226 Herne 2 Essen (NO) B234/ B236 Dortmund 2 B246 Beelitz - Brück Brück 2 Potsdam (SW) B25 Harburg/Schwaben 2 Ingolstadt (W) B27 Friedland - Bad Hersfeld Friedland, Kassel 2 Kassel (O) B295 Leonberg - Stuttgart Weissach, Leon berg 2 B297 Goppingen - Lorch Lorch 2 Stuttgart (O) B303 Bad Berneck - Marktredwitz Grub a.f., Bischofsgrün 2 Bayreuth (NO) B313 A8 - Wendlingen - Plochingen Win nenden, Wendlingen 2 B388 Ruhstorf - Pfarrkirchen - Eggenfelden Tettenweis, Hebertsfelden-Linden 2 Passau (SO) B4/ B86 Sangerhausen - Artern - Heldrungen - Stra1furt - Erfurt Reinsdorf 2 B4/ L3004 Ichtershausen OT Eischleben 2 Erfurt (S) B471 Aschheim - Feldkirchen Feldkirchen, München 2 München (O) B471 A96 - Inning am Ammersee - Fürstenfeldbruck - Geiselbullach - A8 Schongeising, Geiselbullach 2 München (W) B484 Overath - Lohmar Lohmar 2 Köln (SW) B51 Osnabrück - Glandorf Osnabrück, Glandorf 2 B516 Warstein 2 B588 Eggenfeld - Altotting Mitterskirchen 2 München (O) B70 Meppen 2 Enschede (NW) B8 Altenkirchen - Hennef - Köln Helmenzen, Troisdorf 2 Seite I7 von I4

9 B80 Worbis és Breitenworbis között Kirchworbis, Worbis 2 Göttingen (O) B96 Düsterförde - Neustrelitz Priepert 2 K2133 Gie1en-Allendorf 2 Gie1en (N) K55/ L615 Vechelde-Alvesse 2 Braunschweig (W) K57 B207 - B5 Börnsen 2 Hamburg (SO) K57 Vechelde-Gro1 Gleidingen 2 Braunschweig (W) K9 Kleinkarolinenfeld, 2 München (SO) L104 A23 - Halstenbek - Schenefeld - A7 AS Othmarschen Halstenbek 2 Hamburg (W) L107 Pinneberg - Tornesch Prisdorf 2 Hamburg (W) L1192 Esslingen 2 Stuttgart (O) L141 Hetzerath 2 Trier (NO) L2 Emden - Nordkai - A28 AS Leer West Emden 2 L336 Stuhr Stuhr-Moordeich 2 Bremen (SW) L336/ L337 Bremen 2 L371 Rottenburg - Tübingen Tübingen-Hirschau 2 L527/ L551 Schwelm 2 Wuppertal (O) L586 Sendenhorst 2 Dortmund (NO) L644 Herne 2 Gelsenkirchen (O) L75 Barmstedt 2 Hamburg (NW) L76 A7 AS Quickborn - Quickborn Quickborn 2 Hamburg (N) Különb. Út Heerstr. Bad Neuenahr 2 Köln (S) B1 A115 AS4 - Potsdam Berlin Wannsee 1 B1 Helmstedt - Erxleben Morsleben 1 Magdeburg és Braunschweig köz. B1/ B7/ egyéb út Abkürzung Dreieck Neuss bis Düsseldorf Flughafen Düsseldorf 1 B102/ különb. út Brandenburg - Brück - Linthe Brück 1 B11 Ortsbereich Moosburg 1 München (NO) Seite I8 von I4

10 BI3 Hohenkammer I München (N) BI4 Eutingen im Gãu I Stuttgart (SW) BI4 Stockach - Tuttlingen Liptingen I Friedrichshafen (W) BI4 Rottweil - Neufra Wellendingen I Konstanz (NW) BI6 Regensburg - Kelheim - Neustadt an der Donau Regensburg I BI73 Oberlungwitz - Zwickau Chemnitz I BI82 Trebitz I Wittenberg (S) BI9 A3 - Wurzburg - Bergtheim - Werneck - A70/A7 Bergtheim I BI9I Hohenzethen - Zernien Bad Beversen I Uelzen (O) B2 Bernau - Berlin Berlin I B20I A7 - Süderbrarup Westerrönfeld I Schleswig (NW) B208 Bad Oldesloe I Hamburg (NO) B2II Oldenburg - Brake Ovelgonne I Bremen (NW) B2I2 Nordenham - Brake Ovelgonne I Bremen (NW) B2I3 Loningen - Cloppenburg Loningen I Bremen (SW) B2I3 Nordhorn I Enschede (N) B237 Kierspe I Dortmund (S) B244 Querenhorst I Wolfsburg (SO) B246a Plotzky I Magdeburg (SO) B246a Schönebeck I Magdeburg (S) B247 A4 - A7I Luisenthal I Erfurt (W) B254 A5 AS Alsfeld Ost - A49 Alsfeld/ Heidelbach I Kassel (S) B26 Babenhausen - Schweinfurt Grub a.f. I Frankfurt/M. B276 Partenstein Ortsdurchfahrt Partenstein I Wurzburg (NW) B294 Neulingen - Pforzheim Oetisheim I B297 Kirchentellinsfurt-Nurtingen Pliezhausen I Stuttgart (S) B299 Ab Erzbergbrucke Amberg I Nürnberg (O) Seite I9 von I4

11 Út szám Település / szakasz Helység darab Hely (helys.+ir.) B299 Ortsdurchfahrt Tegerndorf Egglkofen I München (NO) B3 Kerstenhausen - Bad Zwesten - Lischeid Kerstenhausen, Kassel I Kassel (SW) B3/ BI9I Celle I Hannover (NO) B30 Ulm - Biberach Stein heim am Albuch I B3II Ulm - Ehingen - Riedlingen Steinheim am Albuch I B3I2 Biberach I Ulm (S) B3I2 Ortsdurchfahrt Honau Lichtenstein I Stuttgart (SO) B38 Mannheim - AK Mannheim Dossenheim I Mannheim (NO) B38 Rimbach I Mannheim (NO) B4 Eisfeld - Coburg - Bamberg - Erlangen - Nürnberg Grub a F. I B402 Meppen I Enschede (NO) B4I7 Wiesbaden - Limburg Hünfelden I Frankfurt/M. (W) B420 Gau-Bickelheim I Frankfurt/M. (SW) B42I Birgel I Köln (SW) B43 Kelsterbach I Frankfurt/M. (SW) B44 Gro1 Gerau/ Berkach I Frankfurt/M. (S) B440 Rotenburg/ Wümme - Visselhövede - Soltau Visselhövede I B444 Gro1 Lafferde I Braunschweig (SW) B455 A3 Niedernhausen - A66I Oberursel Eppstein I Frankfurt/M. (W) B462 Freudenstadt I Stuttgart (SW) B469 Aschaffenburg - Osterburken Grub a. F. I Frankfurt/M. (SO) B47 Walldürn I Würzburg (SW) B475 Ladbergen - Glandorf - Warendorf - Ennigerloh Ennigerloh/ Westkirchen, Glandorf I Münster (O) B475 Oestinhausen - Hultrop Lippetal I Dortmund (O) B49/ L3447 Limburg I Frankfurt/M. (NW) B493 Kapern Schnackenburg I B494/ L4I3 A7 AS Hildesheim - Drispenstedt - A2 AS Hãmelerwald Mehrum I Hannover (SO) Seite I10 von I4

12 B5 Bereich Bredstedt Bordelum 1 Flensburg (SW) B5/ L07 Kummer 1 Schwerin (S) B505 Bamberg - Anschluss A3 Grub a.f. 1 Nürnberg (N) B51 Münster 1 B521 Altenstadt 1 Frankfurt/M. (NO) B54 Meinerzhagen - Hagen Lüdenscheid 1 B6 Hildesheim - Hannover Hildesheim 1 B61 Hamm-Pelkum és Kamen között Bergkamen 1 Dortmund (NO) B7 Kassel - Oetmannshausen Waldhappel 1 B7 Wuppertal 1 B77/ B76 Westerrönfeld - Flensburg Westerrönfeld 1 B83 Melsungen - Kassel Melsungen 1 B85 A70 AS Bayreuth West - Bayreuth Bayreuth 1 B87 Frankfurt/O. 1 B89 Themar 1 Coburg (NW) B9 Remagen - Andernach - Neuwied Andernach 1 Bonn (SO) B96 Furstenberg/Havel 1 Berlin (N) K10 Erfurt 1 K1 018 A8 - Weissach - A81 Weissach 1 Stuttgart (W) K1 225 Filderstadt Filderstadt 1 Stuttgart (S) K141 Darmstadt 1 K1662/ K1693 Möglingen 1 Stuttgart (N) K17 Bergkamen 1 Dortmund (NO) K20 Rosengarten 1 Hamburg (S) K21 Kummerfeld 1 Hamburg (NW) K2133 Widdern-Unterkessach 1 Heilbronn (NO) K3741 Rastatt/ Ottersdorf 1 Karlsruhe (SW) Seite I11 von I4

13 K5 Ottersberg-Posthausen 1 Bremen (0) K52 Vechelde-Denstorf 1 Braunschweig (W) K5545 Neufra - Wellendingen - Balingen Wellendingen 1 Konstanz (NW) K67 Bensheim 1 Mannheim (N) K7 Erkrath 1 Dortmund (0) L103 Schenefeld 1 Hamburg (W) L1080/ L1148/ L1150 Backnang - Schorndorf Rudersberg 1 Stuttgart (0) L1125 Ingersheim 1 Stuttgart (N) L1134 Wiernsheim-Pinache 1 Pforzheim (0) L1134/ K1016/ K4567 A8 AS Heimsheim - Renningen - A81 AS Sindelfingen Renningen 1 Stuttgart (W) L1141/ L1180 Ortsdurchfahrt Leonberg - Gerlingen/ Schillerhöhe Leonberg 1 Stuttgart (W) L1148 Rudersberg - Schorndorf Rudersberg 1 Stuttgart (0) L1162/ L1165/ L1163 Heubach - Steinheim - Heidenheim Steinheim am Albuch 1 Stuttgart (0) L1165 Steinheim - Gerstetten - Altheim - Ulm Steinheim am Albuch 1 L12 Niederzier 1 Koln (W) L1 207 Wernau 1 Stuttgart (0) L13 Karstãdt 1 Wittenberge(N) L130 Sauensiek - Sittensen - A1 Sauensiek 1 Bremen (0) L132 Ottensberg - Zeven Ottensberg 1 Bremen (0) L168/ L132/ L132 Ottersberg 1 Bremen (0) L170 Bülow 1 Rostock (S) L19 Sanitz - Bad Sülze in Reppelin Reppelin 1 Rostock (0) L213 A1 - A7 Seevetal 1 Hamburg (S) L233 Kisdorf 1 Hamburg (NW) Seite I12 von I4

14 L3I97 Mernes I Fulda (S) L3247 (kor. B247) Oberhof - Suhl Zella-Mehlis I L422 Hüpede - Gestorf Springe/ Gestorf I Hannover (S) L428 Gr. Winterheim - Schwabenheim Schwabenheim I L454 Dannstadt I Mannheim (W) L47 Herzogenrath I Aachen (N) L475 Vechelde I Braunschweig (W) L52 Niegripp Burg-Niegripp I Magdeburg (O) L528 Kierspe I Dortmund (S) L553/ K2058 Eppingen - Kraichtal/ Elsenz Eppingen/ Rohrbach I L62I Eisingen - Pforzheim Eisingen I L63I Viernheim - Mannheim Heddesheim I L8II Westbevern I Münster(NO) L855 Ovelgonne I Bremen (NW) L87 Zwischen Engter és Ick/Behm in Eringhausen Bramsche I Osnabrück (N) L92 Brunsbek I Hamburg (O) L94 Oststeinbek I Hamburg (O) ST2007 Nesselwang - Wertach - Krauzegg - Rettenberg Wertach I Kempten (S) ST2036/ ST238I Gersthofen I München (NW) ST2070 Aying - Hofolding Feldkirchen-Westerham I München (SO) ST2238 Am berg I Nürn berg (O) ST2339 Freising - Dachau Haimhausen/ Ottershausen I Berlin (N) ST2359 Thansau I Rosenheim (SO) különb. főút Lüneburg - Ehra - Vorsfelde Danndorf I Uelzen (NW) különb. út Triesdorfer Str. Ansbach I Nürnberg (W) különb. út Ostwall in Krefeld Karlsruhe I különb. út Lübnitzer Str. / Dorfstr. Lübnitz I Berlin (SW) Seite I13 von I4

15 Település / szakasz Helység darab Hely (helys.+ir) Schaldinger Str. Passau I Tischenreuterstr. - Hauptstr. - Neustãdtestr. Plö1berg I Bayreuth (0) Gergweis - Walching - Vilshofen Pörndorf I Passau (W) Passauer Str. Simbach am Inn I München (0) Dietrich-Dannemann-Str. Süd Moslesfehn I Bremen (W) Seite I14 von I4

Bringára fel! Az ADFC-vel

Bringára fel! Az ADFC-vel Bringára fel! Az ADFC-vel Mi volt a gondolat? Bringára fel az ADFC-vel 1 29.06.2009 Flensburg Szövetségi Központ Tartományi Központok Információs központok Kerületi szervezetek/helyi csoportok.: Inform.

Részletesebben

WWW.CAPTAIN-HUK.DE Urteilsliste zum Thema Erstattung der Stundenverrechnungssätze der markengebundenen Fachwerkstatt Stand 01.11.

WWW.CAPTAIN-HUK.DE Urteilsliste zum Thema Erstattung der Stundenverrechnungssätze der markengebundenen Fachwerkstatt Stand 01.11. BGH-Entscheidungen: WWW.CAPTAIN-HUK.DE BGH Az.: VI ZR 267/14 vom 28.04.2015 (CH, 06.06.2015) BGH Az.: VI ZR 313/13 vom 15.07.2014 (CH, 06.08.2014) (NJW 2014, 3236) (NZV 2015, 182) BGH Az.: VI ZR 320/12

Részletesebben

Biztos jövő - ELABO rendszerekkel

Biztos jövő - ELABO rendszerekkel Biztos jövő - ELABO rendszerekkel Tartalomjegyzék Referencialista - a teljesség igénye nélkül Szakmai sokszínűség Rugalmasság a jó minőségű képzés érdekében: EcoTec InForm Virtuális és mégis egészen valóságos

Részletesebben

Rostock. Bevezetõ. Tartalom. Rostock

Rostock. Bevezetõ. Tartalom. Rostock Bevezetõ Rostock S-Line bejárati ajtóbetétek és díszüvegek A különféle mûanyag betétek ajtóinkat az otthon bejáratának meghatározójává teszik. Forma- és üvegviláguk meg- Rostock bízhatósággal, hosszú élettartammal,

Részletesebben

Referenciák. Repülıterek. Kiállítási központok. Ártalmatlanító és újrahasznosító berendezések Tisztítómővek:

Referenciák. Repülıterek. Kiállítási központok. Ártalmatlanító és újrahasznosító berendezések Tisztítómővek: Referenciák Repülıterek Athen, Görögország Berlin-Schönefeld Dresden Erfurt Frankfurt / Main Hamburg Hannover - Langenhagen Holzdorf Leipzig München 2 Ramstein Rostock-Laage Stuttgart Kiállítási központok

Részletesebben

PlasticBau. Bejárati ajtópanelek és díszüvegek

PlasticBau. Bejárati ajtópanelek és díszüvegek PlasticBau Bejárati ajtópanelek és díszüvegek Bevezető PlasticBau bejárati ajtóbetétek és díszüvegek A különféle műanyag betétek ajtóinkat az otthon bejáratának meghatározójává teszik. Forma- és üvegviláguk

Részletesebben

termék Többkazános rendszerek optimalizálása Weishaupt többkazános rendszer szabályozása Termékinformáció többkazános rendszerekről

termék Többkazános rendszerek optimalizálása Weishaupt többkazános rendszer szabályozása Termékinformáció többkazános rendszerekről termék Termékinformáció többkazános rendszerekről Többkazános rendszerek optimalizálása Weishaupt többkazános rendszer szabályozása Sok többkazános rendszer különösen a rész terhelési tartományban hatékonyabban

Részletesebben

Rostock. Bevezetõ. Tartalom. Rostock

Rostock. Bevezetõ. Tartalom. Rostock Bevezetõ Rostock S-Line bejárati ajtóbetétek és díszüvegek A különféle mûanyag betétek ajtóinkat az otthon bejáratának meghatározójává teszik. Forma- és üvegviláguk meg- Rostock bízhatósággal, hosszú élettartammal,

Részletesebben

Magyar Postagalamb Sportszövetség Alapítva: Dél-Tisza Tagszövetség DÚCTÁVOLSÁGOK

Magyar Postagalamb Sportszövetség Alapítva: Dél-Tisza Tagszövetség DÚCTÁVOLSÁGOK 1 \ 12.oldal U02 Csongrád 1866 Csobánczi László 6640 Csongrád Hársfa u. 158. EKoord: 46 42 33,4" KKoord: 20 9 49,5" Aachen 1122766 m Abda 225991 m Abony 53601 m Ágfalva 297972 m Alland 344126 m Altdorf

Részletesebben

Általános tájékoztató 2014. GA Magyarország Kft.

Általános tájékoztató 2014. GA Magyarország Kft. Általános tájékoztató 2014 GA Magyarország Kft. GA Csoport Modern, mégis történelmi 1916. Today Gesellschaft für Elektrische Anlagen Nettó árbevétel 1) milllió EUR 462,4 Rendelésállomány 1) milllió EUR

Részletesebben

Magyar Postagalamb Sportszövetség Alapítva: Karancs Tagszövetség DÚCTÁVOLSÁGOK

Magyar Postagalamb Sportszövetség Alapítva: Karancs Tagszövetség DÚCTÁVOLSÁGOK 1 \ 192.oldal A16 Nagykökényes 8145 Bakk Sándor 2177 Erdotarcsa Kossuth u. 45. EKoord: 47 45 56,9" KKoord: 19 32 26,4" Aachen 1027766 m Abda 149354 m Abony 75023 m Ágfalva 227826 m Alland 262107 m Altdorf

Részletesebben

Budapesti Római Katolikus Egyetemi és Főiskolai Lelkészség

Budapesti Római Katolikus Egyetemi és Főiskolai Lelkészség - 1 - Budapesti Római Katolikus Egyetemi és Főiskolai Lelkészség 1117 Budapest, Magyar tudósok körútja 1. Telefon/fax: 203-1734 E-mail: egylelk@freemail.hu Honlap: http://www.egylelk.com Egyetemi lelkész:

Részletesebben

A Deutsche Schule Budapest magyar ágán érettségi vizsgát tett diákok továbbtanulása az érettségi évében

A Deutsche Schule Budapest magyar ágán érettségi vizsgát tett diákok továbbtanulása az érettségi évében A Deutsche Schule Budapest magyar ágán érettségi vizsgát tett diákok továbbtanulása az érettségi évében Intézmény Kar/Szakirány 1999-2011 2012 2013 2014 1999-2014 Magyar érettségi vizsgát tett 282 20 20

Részletesebben

Magyarország már csak 386 nap az EU-ig! Fedezzük fel újra Magyarországot!

Magyarország már csak 386 nap az EU-ig! Fedezzük fel újra Magyarországot! Magyarország már csak 386 nap az EU-ig! Fedezzük fel újra Magyarországot! Veszprém, 2003. április 11. Ungarisches Tourismusamt, Régíós Igazgató Németország, Ausztria, Hollandia A régió részesedése az összes

Részletesebben

Különleges közlekedési eszközök. Technikai Szervezési

Különleges közlekedési eszközök. Technikai Szervezési Különleges közlekedési eszközök Technikai Szervezési Különleges közlekedési eszközök Technikai - Nyereg - nyeregvasút (Japán, USA) - Álló - kabintaxi (Frankfurt, Atlanta, Róma) - fogaskerekű (Budapest,

Részletesebben

Ajtók & Kapuk Türen & Tore. Mesés objektumok

Ajtók & Kapuk Türen & Tore. Mesés objektumok Ajtók & Kapuk Türen & Tore Mesés objektumok Tapasztalat August Schwarze 1901.12.29 én megkapta én megkapta a császári a császári birodalmi szabadalmat birodalmi FÉMAJTÓK szabadalmat FÉMAJTÓK ipari gyártására.

Részletesebben

Magyar Postagalamb Sportszövetség Alapítva: Hajdú Tagszövetség DÚCTÁVOLSÁGOK

Magyar Postagalamb Sportszövetség Alapítva: Hajdú Tagszövetség DÚCTÁVOLSÁGOK 1 \ 27.oldal R30 Karcag 1763 Buzalka Lajos 5300 Karcag Csokonai u. 32. EKoord: 47 18 50,2" KKoord: 20 54 56,5" Aachen 1146132 m Ágfalva 333724 m Ágfalva-országh 342782 m Alland 373676 m Amstetten 462919

Részletesebben

Austria. Wiener - Neustadt Gesundheits (12-14.11.2004 / 11-13.11.2005 )

Austria. Wiener - Neustadt Gesundheits (12-14.11.2004 / 11-13.11.2005 ) 10.01. - 13.01. 2013 Wien, Ferien Messe 28.01. - 09.02. 2013 Stuttgart, CMT 17.01. - 20.01. 2013 Helsinki, MATKA 25.01. - 27.01. 2013 Linz, Ferien Messe 02.02. - 16.02. 2013 Berlin, Kaufhof 04.02. - 09.02.

Részletesebben

8 ÉLETÜNK 2010. február MAGYAR NYELV SZENTMISÉK NYUGAT-EURÓPÁBAN Itt közöljük a magyar lelkészségek telefonszámát és címét, ahol érdekl dni lehet magyar nyelv szentmisék helye és ideje után. Megtalálható

Részletesebben

Magyar Postagalamb Sportszövetség Alapítva: HAJDÚ TAGSZÖVETSÉG DÚCTÁVOLSÁGOK

Magyar Postagalamb Sportszövetség Alapítva: HAJDÚ TAGSZÖVETSÉG DÚCTÁVOLSÁGOK Magyar Postagalab Sportszövetség 10. HAJDÚ TAGSZÖVETSÉG DÚCTÁVOLSÁGOK - 2015 Versenyző: 6100 Béke József Dúc: 47 30 42.9, 21 39 53.4 1185061 Friedersdorf 773610 Liege 1221247 Sárvár 357541 Abda 309839

Részletesebben

termék WM 50 olaj-, gáz-, gáz/olaj égők monarch WM 50 égő (800 11.000 kw) Nagy teljesítményű és univerzális

termék WM 50 olaj-, gáz-, gáz/olaj égők monarch WM 50 égő (800 11.000 kw) Nagy teljesítményű és univerzális termék Információ olaj-, gáz- és kéttüzelőanyagos égőkről WM 50 olaj-, gáz-, gáz/olaj égők monarch WM 50 égő (800 11.000 kw) Nagy teljesítményű és univerzális Tradíció és fejlődés: Az új monarch égők A

Részletesebben

Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek. Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek. Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek. Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek

Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek. Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek. Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek. Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Fiókok Ausztriában Altheim Stadtplatz 14, 4950 Altheim tel.: +43 (0)7723 / 428 00-0 +43 (0)7723 / 428 00-39 e-mail: ah@oberbank.at - 8:00-19:00 Amstetten Hauptplatz 1, 3300 Amstetten tel.: +43 (0)7472

Részletesebben

LXI. évfolyam, 5. szám, 2015. május

LXI. évfolyam, 5. szám, 2015. május LXI. évfolyam, 5. szám, 2015. május vehet a versenyen, 400 Ft / db 400 Ft / db vehet a versenyen 250 galamb - Miskolc, PEMO Center 2015. május 1 tam, hogy 163 694 km közötti távokon vagy 150 700 km közöt

Részletesebben

Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek. Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek. Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek. Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek

Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek. Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek. Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek. Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Fiókok Ausztriában Altheim Stadtplatz 14, 4950 Altheim tel.: +43 (0)7723 / 428 00-0 Telefax: +43 (0)7723 / 428 00-39 e-mail: ah@oberbank.at - 8:00-19:00 - Éjjel-nappali trezor Amstetten Hauptplatz 1, 3300

Részletesebben

Villámvédelmi felfogó és levezető

Villámvédelmi felfogó és levezető A villámhító feladata a közvetlen villámcsapás felfogása és biztonságos levezetése. A villámvédelmi felfogó és levezetœ megfelelœen kiválasztott és elhelyezett felfogórudakból, illetve kör- vagy szalagvezetékekbœl

Részletesebben

A FŐVÁROSVÁLASZTÁS PROBLEMATIKÁJA NÉMETORSZÁGBAN Dóczi Balázs 1

A FŐVÁROSVÁLASZTÁS PROBLEMATIKÁJA NÉMETORSZÁGBAN Dóczi Balázs 1 A FŐVÁROSVÁLASZTÁS PROBLEMATIKÁJA NÉMETORSZÁGBAN Dóczi Balázs 1 Öt évvel ezelőtt játszódott le a történelem talán leglátványosabb főváros-váltása, melyre emlékezve érdemes áttekinteni ennek történelmi

Részletesebben

Magyar Postagalamb Sportszövetség Alapítva: Hajdú Tagszövetség DÚCTÁVOLSÁGOK

Magyar Postagalamb Sportszövetség Alapítva: Hajdú Tagszövetség DÚCTÁVOLSÁGOK 1 \ 23.oldal S10 Debrecen 9761 Börcsök Lajos 4026 Debrecen Darabos u. 4. 3/5. EKoord: 47 30 7,8" KKoord: 21 41 22,2" Aachen 1187195 m Abda 311789 m Abony 129061 m Ágfalva 390378 m Alland 426210 m Altdorf

Részletesebben

Magyar Postagalamb Sportszövetség Alapítva: Hajdú Tagszövetség DÚCTÁVOLSÁGOK

Magyar Postagalamb Sportszövetség Alapítva: Hajdú Tagszövetség DÚCTÁVOLSÁGOK 1 \ 18.oldal S01 Debrecen 6100 Béke József 4030 Debrecen Leiningen u.105. EKoord: 47 30 42,9" KKoord: 21 39 53,4" Aachen 1185058 m Abda 309838 m Abony 127563 m Ágfalva 388433 m Alland 424187 m Altdorf

Részletesebben

Magyar Postagalamb Sportszövetség Alapítva: Hatvan és Környéke Postagalambsport Egyesületek Szövetsége DÚCTÁVOLSÁGOK

Magyar Postagalamb Sportszövetség Alapítva: Hatvan és Környéke Postagalambsport Egyesületek Szövetsége DÚCTÁVOLSÁGOK R38 Jászberény 1 \ 17.oldal 8723 Baráth József 5100 Jászberény Ilona u. 6. EKoord: 47 30 22,8" KKoord: 19 54 16,6" Aachen 1064694 m Abda 178066 m Abony 37332 m Ágfalva 256455 m Alland 294459 m Altdorf

Részletesebben

A területrendezés. dr. Tompai Géza 2011. április. A szakterület egésze. TÉRSÉG területfejlesztés és -rendezés

A területrendezés. dr. Tompai Géza 2011. április. A szakterület egésze. TÉRSÉG területfejlesztés és -rendezés A területrendezés helye a tervezés rendszerében feladata és fogalma szükségessége térségi folyamatok célja és jövőképe műfaji sajátosságai a fejlesztési és rendezési tervezés viszonya feladat- és hatáskörök

Részletesebben

M A B I S Z T E R M É K - M E G F E L E L Ő S É G I A J Á N L Á S

M A B I S Z T E R M É K - M E G F E L E L Ő S É G I A J Á N L Á S N y t s z : 4 6 9 4-1 0-1 / 2 0 1 0 0 8 2 6 M A B I S Z T E R M É K - M E G F E L E L Ő S É G I A J Á N L Á S Bizottsági ülés ideje Ajánlás lejárta 2010. augusztus 26. 2015. augusztus 31. Termék vizsgálat

Részletesebben

A gótika regionális sajátosságai. Angol gótika

A gótika regionális sajátosságai. Angol gótika A gótika regionális sajátosságai Angol gótika A gótika építészetének rendszerezése A gótika építészetének tagolása: I.) A gótika mint francia stílus szülőhelyén A) Korai észak-francia katedrális gótika

Részletesebben

Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek. Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek. Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek. Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek

Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek. Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek. Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek. Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Fiókok Ausztriában Altheim Stadtplatz 14, 4950 Altheim tel.: +43 (0)7723 / 428 00-0 +43 (0)7723 / 428 00-39 e-mail: ah@oberbank.at - 8:00-19:00 - Éjjel-nappali trezor Amstetten Hauptplatz 1, 3300 Amstetten

Részletesebben

DÁTUM ESEMÉNY HELYSZÍN ÁRAK. 2009. december 7. IL DIVO London, Egyesült Királyság Lekérésre

DÁTUM ESEMÉNY HELYSZÍN ÁRAK. 2009. december 7. IL DIVO London, Egyesült Királyság Lekérésre IL DIVO KONCERTEK A legnépszerűbb opera kvartett, az Il Divo, 2004-ben jött létre Simon Cowell irányításával. Az opera virtuóz vegyítése a romantikus és népszerű pop dalokkal nagy vihart kavart a világban,

Részletesebben

Touch the future FÉM ZSÍRTALANÍTÓ GÉPEK. EVT Eiberger Verfahrenstechnik GmbH. www.evt-gmbh.eu

Touch the future FÉM ZSÍRTALANÍTÓ GÉPEK. EVT Eiberger Verfahrenstechnik GmbH. www.evt-gmbh.eu Touch the future FÉM ZSÍRTALANÍTÓ GÉPEK EVT Eiberger Verfahrenstechnik GmbH Quality is never the result of an accident there has to be a will to produce superior things! John Ruskin, 1819-1900 ÜDVÖZÖLJÜK

Részletesebben

A Nyugat-Európai Magyar Protestáns Gyülekezetek Szövetsége idei találkozójára elvállaltam egy előadás megtartását, amelynek ezt a címet adom:

A Nyugat-Európai Magyar Protestáns Gyülekezetek Szövetsége idei találkozójára elvállaltam egy előadás megtartását, amelynek ezt a címet adom: Elhangzott a Szövetség közgyűlésén Tübingenben 200 szept..-én Tisztelt Hallgatóim, A Nyugat-Európai Magyar Protestáns Gyülekezetek Szövetsége idei találkozójára elvállaltam egy előadás megtartását, amelynek

Részletesebben

Magyar Postagalamb Sportszövetség Alapítva: Törökszentmiklós Tagszövetség DÚCTÁVOLSÁGOK

Magyar Postagalamb Sportszövetség Alapítva: Törökszentmiklós Tagszövetség DÚCTÁVOLSÁGOK 1 \ 15.oldal R15 Martfu 1527 Bártfai István 5083 Kengyel Thököly u. 50. EKoord: 47 5 37,0" KKoord: 20 20 35,2" Aachen 1114705 m Abda 220913 m Abony 24664 m Ágfalva 297279 m Alland 339487 m Altdorf 713352

Részletesebben

Magyar Postagalamb Sportszövetség Alapítva: Törökszentmiklós Tagszövetség DÚCTÁVOLSÁGOK

Magyar Postagalamb Sportszövetség Alapítva: Törökszentmiklós Tagszövetség DÚCTÁVOLSÁGOK 1 \ 22.oldal R31 Törökszentmiklós 1454 Balogh András 5200 Törökszentmiklós Thököly u. 16. EKoord: 47 11 3,8" KKoord: 20 25 27,5" Aachen 1115659 m Abda 223832 m Abony 28623 m Ágfalva 300948 m Alland 342016

Részletesebben

Hamburg, Hannover. Élmények éjjel-nappal. Menetrendek és árajánlatok. Berlinen át. Hamburg, Hannover MÁV-csoport (https://www.mavcsoport.

Hamburg, Hannover. Élmények éjjel-nappal. Menetrendek és árajánlatok. Berlinen át. Hamburg, Hannover MÁV-csoport (https://www.mavcsoport. Élmények éjjel-nappal Az ősi Hanza-város, Hamburg központjában a Michel, a Szent Mihály-templom tornya évek óta biztos tájékozódási pont a városba érkező utazóknak, akár hajóval futnak be Európa egyik

Részletesebben

Padlécek, lécekbe öntött merevítéssel Bankbohlen mit innenliegender Armierung

Padlécek, lécekbe öntött merevítéssel Bankbohlen mit innenliegender Armierung 13 Padlécek, lécekbe öntött merevítéssel Bankbohlen mit innenliegender Armierung Szabványméretek Darabár EURÓ Standardmaße cm Gewicht ca. Stückpreis EUR Vastagság: Szélesség Hosszúság Stärke kg Breite

Részletesebben

M A B I S Z T E R M É K - M E G F E L E L Ő S É G I A J Á N L Á S

M A B I S Z T E R M É K - M E G F E L E L Ő S É G I A J Á N L Á S N y t s z : 4 3 4 3-1 0-1 / 2 0 0 8 1 1 2 0 M A B I S Z T E R M É K - M E G F E L E L Ő S É G I A J Á N L Á S Bizottsági ülés ideje Ajánlás lejárta 2008. november 20. 2013. november 30. Termék vizsgálat

Részletesebben

Arany Vételi árfolyamok

Arany Vételi árfolyamok Arany Vételi árfolyamok Dátum 08.02.2016 34,11 04.02.2016 33,15 01.02.2016 33,35 28.01.2016 33,09 25.01.2016 32,96 21.01.2016 32,50 18.01.2016 32,33 14.01.2016 32,23 11.01.2016 32,76 07.01.2016 32,55 04.01.2016

Részletesebben

Közúti ellenőrzések. 2012. áprilisi állapot

Közúti ellenőrzések. 2012. áprilisi állapot Közúti ellenőrzések 2012. áprilisi állapot HU A BAG közúti ellenőrzései A Szövetségi Áruszállítási Hivatal (BAG) mint a Szövetségi Közlekedési, Építési és Városfejlesztési Minisztérium ügyterületén tevékenykedő

Részletesebben

Közös Budapesti Nyilatkozat. a Magistrale Európának kezdeményezéstől

Közös Budapesti Nyilatkozat. a Magistrale Európának kezdeményezéstől Közös Budapesti Nyilatkozat a Magistrale Európának kezdeményezéstől a nagyteljesítményű gyorsvasúti kapcsolat megvalósításáért Párizs Budapest között Strasbourg - Karlsruhe - Stuttgart - Ulm - Augsburg

Részletesebben

AUSZTRIA. 1. Osztrák kirándulójegyek... 1. 2. EURegio... 7. Csatlakozó kedvezmények osztrák éjszakai vonatok igénybevételéhez...

AUSZTRIA. 1. Osztrák kirándulójegyek... 1. 2. EURegio... 7. Csatlakozó kedvezmények osztrák éjszakai vonatok igénybevételéhez... AUSZTRIA AUSZTRIA 1. Osztrák kirándulójegyek... 1 A. DÍJSZABÁSI HATÁROZMÁNYOK (1-30)... 1 2. EURegio... 7 3. A. DÍJSZABÁSI HATÁROZMÁNYOK (1-30)... 7 Csatlakozó kedvezmények osztrák éjszakai vonatok igénybevételéhez...

Részletesebben

- páncélszekrény (E-O kategória) esetén 10 000 N (1 000 kg) lefeszítő erőnek ellenálló

- páncélszekrény (E-O kategória) esetén 10 000 N (1 000 kg) lefeszítő erőnek ellenálló N y t s z : 5 2 4 3-1 0-1 / 2 0 1 3 1 1 2 1 M A B I S Z T E R M É K - M E G F E L E L Ő S É G I A J Á N L Á S Bizottsági ülés ideje Ajánlás lejárta 2013. november 21. 2018. november 30. Termék vizsgálat

Részletesebben

KÖZEL FÉLMILLIÁRDOS ÖTÖS A KARÁCSONYFA ALÁ!

KÖZEL FÉLMILLIÁRDOS ÖTÖS A KARÁCSONYFA ALÁ! A Szerencsejáték Zrt. ingyenes kiadványa. Megjelenik hétfőn és csütörtökön. X. évfolyam 101. szám, 2011. december 19. KÖZEL FÉLMILLIÁRDOS ÖTÖS A KARÁCSONYFA ALÁ! NYERŐSZÁMOK 50. hét 2 4 61 62 89 húzási

Részletesebben

megbízható pontos rugalmas

megbízható pontos rugalmas megbízható pontos rugalmas Három cégvezető összefogásának köszönhetően alakult ki az a profi együttműködés, amelyet a megbízható, a pontos és a rugalmas jelzők illetnek meg. Az Uni-Montage s.r.o. és az

Részletesebben

Geotermikus Energia. Dr. Tóth Anikó PhD Kőolaj és Földgáz Intézet

Geotermikus Energia. Dr. Tóth Anikó PhD Kőolaj és Földgáz Intézet Geotermikus Energia Dr. Tóth Anikó PhD Kőolaj és Földgáz Intézet ALAPFOGALMAK Az energia a tágabb értelemben vett anyag egyik lehetséges megjelenési formája, objektív fizikai realitás. Univerzális skalár

Részletesebben

Tájékoztatás a Szövetségi Parlament részéről

Tájékoztatás a Szövetségi Parlament részéről Német Szövetségi Parlament 16/298 sz. dokumentum 16. választási ciklus 2005. december 13. Tájékoztatás a Szövetségi Parlament részéről A Szövetségi Parlament beszámolója a nehéz tehergépjármű-forgalom

Részletesebben

Dr. Brenner János Budapest, 2007. május 2. ÉTE MUT előadás anyaga. Aktuális településfejlesztési és rendezési kérdések Németországban

Dr. Brenner János Budapest, 2007. május 2. ÉTE MUT előadás anyaga. Aktuális településfejlesztési és rendezési kérdések Németországban Dr. Brenner János Budapest, 2007. május 2. ÉTE MUT előadás anyaga Aktuális településfejlesztési és rendezési kérdések Németországban I. Hosszú távú demográfiai trendek Hosszú távú demográfiai trendek (1)

Részletesebben

Magyar Iskolák Németországban

Magyar Iskolák Németországban Magyar Iskolák Németországban Stuttgarti Magyar Kulturális Intézet 2008. 03. 08. BUOD Németországi Magyar Szervezetek Szövetsége Bund Ungarischen Organisationen in Deutschland Illés-Molnár Márta marta_illes@hotmail.com

Részletesebben

Levelek a rhaetiai és germániai limes vonaláról.

Levelek a rhaetiai és germániai limes vonaláról. Levelek a rhaetiai és germániai limes vonaláról. I. Az Erdélyi Nemzeti Múzeum csendben készül a dáciai limes kutatására. A germániai limes vonalán végzett munkálatok tanulmányozása hasznos előkészület

Részletesebben

Olaszország Adatok: Természetföldrajza Fekvése, határai: Appenini-félszigeten Adriai- tenger Tirrén-tenger Jón-tenger Ligur-tenger Alpok

Olaszország Adatok: Természetföldrajza Fekvése, határai: Appenini-félszigeten Adriai- tenger Tirrén-tenger Jón-tenger Ligur-tenger Alpok Olaszország Adatok: Államforma: Parlamentális köztársaság Hivatalos nyelv: olasz Főváros: Róma Terület: 301 318 km² (71.) Népesség: 60 millió fő Népsűrűség: 197 fő/km² Pénznem: Euró Természetföldrajza

Részletesebben

10. BUOD Közgyűlés, 2009

10. BUOD Közgyűlés, 2009 10. BUOD Közgyűlés, 2009 A Németországi Magyar Szervezetek Szövetsége (BUOD) 10. közgyűlése 2009. november 28.-29. Ulm (Baden-Württemberg) 10. BUOD Közgyűlés Ulm, 2009. november 28.-29. 1 10. BUOD Közgyűlés

Részletesebben

Magyar Postagalamb Sportszövetség Alapítva: Hajdú Tagszövetség DÚCTÁVOLSÁGOK

Magyar Postagalamb Sportszövetség Alapítva: Hajdú Tagszövetség DÚCTÁVOLSÁGOK 1 \ 18.oldal S01 Debrecen 6100 Béke József 4030 Debrecen Leiningen u.105. EKoord: 47 30 42,9" KKoord: 21 39 53,4" Aachen 1186351 m Abda 309838 m Abony 127563 m Ágfalva 387315 m Ágfalva-országh 396000 m

Részletesebben

Az evangélikus hitvallási iratok története. vázlat. Schmalkaldeni Cikkek (Articuli Smalcaldici AS; Articuli christianae doctrinae -1537),

Az evangélikus hitvallási iratok története. vázlat. Schmalkaldeni Cikkek (Articuli Smalcaldici AS; Articuli christianae doctrinae -1537), 1 / 9 2007.05.28. 13:37 Az evangélikus hitvallási iratok története vázlat Kiskáté (Catechismus minor 1529), Nagykáté (Chatechismus maior -1529), Ágostai Hitvallás (Confessio Augustana CA -1530), az ÁH

Részletesebben

A logisztika új dimenziója

A logisztika új dimenziója A Raben Group ügyfélmagazinja ISSN 2391-6176 2015 / DECEMBER A logisztika új dimenziója A Raben Group 10. évfordulója Németországban 4-5 6-7 Az európai logisztika irányvonalai és kihívásai Az országok

Részletesebben

EURO- MONTEX Központi telephely:1106 Budapest, Maglódi út 16. Telefon: 261-5430, 262-0431, 262-1202, Fax: 261-5430 Referencialista

EURO- MONTEX Központi telephely:1106 Budapest, Maglódi út 16. Telefon: 261-5430, 262-0431, 262-1202, Fax: 261-5430 Referencialista Referencialista Egy rövid ismertető az általunk végzett munkákból: 1. Épületgépészeti szerelés - technológiai berendezések szerelése Csepeli Erőmű Technológiai csővezeték szerelés Százhalombattai Kőolaj

Részletesebben

FÖLDRAJZ JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

FÖLDRAJZ JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Földrajz középszint 0912 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. október 19. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM 1. FELADAT 1. rész a) 1. Új-Guinea

Részletesebben

A nemzeti fejlesztési miniszter 25/2013. (V. 31.) NFM rendelete az útdíj mértékéről és az útdíjköteles utakról. 1.

A nemzeti fejlesztési miniszter 25/2013. (V. 31.) NFM rendelete az útdíj mértékéről és az útdíjköteles utakról. 1. M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2013. évi 86. szám 54033 9. A kistelepülési önkormányzat a települési közkönyvtári és iskolai könyvtári feladatokat együttesen ellátó szolgáltató helyre is igénybe veheti a megyei

Részletesebben

Két- és többoldalú megállapodások gyűjteménye

Két- és többoldalú megállapodások gyűjteménye 99/2011 ÜVH K-5249/2011. Két- és többoldalú megállapodások gyűjteménye a nemzetközi vasúti utazási kedvezményekről Érvényes 2011. december 11-től MÓDOSÍTÁSOK JEGYZÉKE Sorszám Tárgy Ügyirat száma Új kiadás

Részletesebben

Ausztria Bécs (Wien) német (osztrák változata) 83 870 km2 8 300 000 fő euró Land der Berge,Land am Strome Választható programjaink: Actilingua

Ausztria Bécs (Wien) német (osztrák változata) 83 870 km2 8 300 000 fő euró Land der Berge,Land am Strome Választható programjaink: Actilingua Ausztria Fővárosa: Bécs (Wien) Hivatalos nyelve: német (osztrák változata) Területe: 83 870 km2 Lakossága: 8 300 000 fő Valutája: euró Himnusz: Land der Berge,Land am Strome Németül több mint 120 millióan

Részletesebben

1 MILLIÁRD 530 MILLIÓ A TÉT AZ ÖTÖSÖN!

1 MILLIÁRD 530 MILLIÓ A TÉT AZ ÖTÖSÖN! A Szerencsejáték Zrt. ingyenes kiadványa. Megjelenik hétfőn és csütörtökön. XIII. évfolyam 101. szám, 2014. december 18. 1 MILLIÁRD 530 MILLIÓ A TÉT AZ ÖTÖSÖN! Várható főnyeremények a 51. héten (határszámon

Részletesebben

TISZTÍTÁSI AJÁNLÁSOK. a piszokra nagyon érzékeny színek: fehér, sárga, világosszürke, középszürke, világos bézs, minden pasztell árnyalat

TISZTÍTÁSI AJÁNLÁSOK. a piszokra nagyon érzékeny színek: fehér, sárga, világosszürke, középszürke, világos bézs, minden pasztell árnyalat TISZTÍTÁSI AJÁNLÁSOK Ezek az ajánlások az általános gyakorlati tapasztalataink alapján kerültek összeállításra. Az ajánlások megfelelnek a kiadásuk időpontjában ismereteink szerint létező legkorszerűbb

Részletesebben

Észak-Németországi Magyar Református Lelkigondozói Szolgálat Ungarischer Reformierter Seelsorgedienst in Nord-Deutschland

Észak-Németországi Magyar Református Lelkigondozói Szolgálat Ungarischer Reformierter Seelsorgedienst in Nord-Deutschland Észak-Németországi Magyar Református Lelkigondozói Ungarischer Reformierter Seelsorgedienst in Az Észak-Németországi Magyar Református Lelkigondozói a hannoveri, braunschweigi, hamburgi, brémai, göttingeni

Részletesebben

Levegőminősítési indexek elemzése

Levegőminősítési indexek elemzése LEVEGÕTISZTASÁG-VÉDELEM 2.2 Levegőminősítési indexek elemzése Tárgyszavak: levegőminősítés; index; statisztika; NSZK. A levegőben levő káros anyagok megítélése alapvetően relatív vagy abszolút módszerrel

Részletesebben

FÖLDRAJZ NÉMET NYELVEN

FÖLDRAJZ NÉMET NYELVEN Földrajz német nyelven középszint 1311 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2013. május 15. FÖLDRAJZ NÉMET NYELVEN KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA I. Teil

Részletesebben

ú ú Đ ü ü ö ü ź ü Ĺ ú ź ę ű ú ú ď ű ö ú ö ű ú ü ú ú ź ű ú ý ö ö ú ú ú ú ú ű ö ý Ó ű ö ú ů ű ź ę ź ű ú ö ú ź ä ę đ ű ö ö ú ű ź ö ö ö ö ű ö ö ü ö ü ę ö ö ä đ ź ö ú ŕ Í ö ú ü ü ä Á ů Ü ź ź ö Á ö ę ę ö ö ö

Részletesebben

SORJÁTLANÍTÁSOK SORJÁTLANÍTÁSOK

SORJÁTLANÍTÁSOK SORJÁTLANÍTÁSOK SORJÁTLANÍTÁSOK TEM Termikus sorjátlanítás ECM Elektrokémiai megmunkálás HDW Magasnyomású vízsugaras sorjátlanítás PECM Precíz elektrokémiai fémmegmunkálás Ipari alkatrésztisztítás SORJÁTLANÍTÁSOK Benseler

Részletesebben

A kerékpár-közlekedés biztonságának fejlesztési lehetőségei

A kerékpár-közlekedés biztonságának fejlesztési lehetőségei A kerékpár-közlekedés biztonságának fejlesztési lehetőségei A kutatás a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Kerékpáros Magyarország program 2007 keretében készül dr. Makó Emese Széchenyi István Egyetem

Részletesebben

AZ MT Zrt. NÉMET KÉPVISELETEK 2007-ES MARKETING TEVÉKENYSÉGE EGYÜTTMŰKÖDÉS AZ ÉSZAK-ALFÖLDI TURISZTIKAI RÉGIÓVAL

AZ MT Zrt. NÉMET KÉPVISELETEK 2007-ES MARKETING TEVÉKENYSÉGE EGYÜTTMŰKÖDÉS AZ ÉSZAK-ALFÖLDI TURISZTIKAI RÉGIÓVAL AZ MT Zrt. NÉMET KÉPVISELETEK 2007-ES MARKETING TEVÉKENYSÉGE EGYÜTTMŰKÖDÉS AZ ÉSZAK-ALFÖLDI TURISZTIKAI RÉGIÓVAL Pap Mária Debrecen, 2007. október 30. NÉMETORSZÁG GAZDASÁGI HELYEZETE nemzeti össztermék

Részletesebben

ő ľ ü ó ő ü ľ ü Ü Ü É ľ ü ľ ľ ü ľ ő Ĺ ó ę ľ ő ő ő ü ü ü ó Ĺ ó ľ ľ ü đ ü ľ ő ü üó ľ ľ ź ľ źú ź ľ ü ő ó ó ľó ó ü ó É ń ő ö ö ľ ę ľ ó ď öľ Ü Ü ľ ő ő ľ ę ő ń ý ó ó ő ź Í ú ó ü ľ ľ ő ű ű ö ö ľ ü ó ó ő ó ő ú

Részletesebben

Laboratóriumi szolgáltatások életünk minőségének megőrzéséért és javításáért

Laboratóriumi szolgáltatások életünk minőségének megőrzéséért és javításáért Laboratóriumi szolgáltatások életünk minőségének megőrzéséért és javításáért Kiváló minőségű pálinkák megkülönböztetése a piacon Zanathy László Ügyvezető igazgató WESSLING Hungary Kft. 2014.05.21. Életünk

Részletesebben

VÁLLALKOZÓI SZEMPONTOK A VÁROSI MOBILITÁS TUDÁS ÉS INNOVÁCIÓS KÖZÖSSÉG KIALAKÍTÁSÁHOZ

VÁLLALKOZÓI SZEMPONTOK A VÁROSI MOBILITÁS TUDÁS ÉS INNOVÁCIÓS KÖZÖSSÉG KIALAKÍTÁSÁHOZ VÁLLALKOZÓI SZEMPONTOK A VÁROSI MOBILITÁS TUDÁS ÉS INNOVÁCIÓS KÖZÖSSÉG KIALAKÍTÁSÁHOZ ELŐADÓ EMŐRI GÁBOR tudományos ülése 1 AZ I-CELL KFT. BEMUTATÁSA tudományos ülése 2 EREDMÉNYEK ALAPÍTÁS 1998 1999: GPS/GSM

Részletesebben

szerdai skandi - 80 millióért!

szerdai skandi - 80 millióért! Xiv. évfolyam 76. szám a szerencsejáték zrt. ingyenes kiadványa m e g j e l e n i k k e d d e n é s p é n t e k e n szerdai skandi - 80 millióért! nyerőszámok ötöslottó - 38. hét 4 38 42 64 74 húzási sorrend

Részletesebben

A PROBLÉMA AZ ENERGETIKAI ÚTLEVÉL LEÍRÁSA. Energetikai útlevél (DE) Az energetikai tervezés eszköze. Az épületek típusai

A PROBLÉMA AZ ENERGETIKAI ÚTLEVÉL LEÍRÁSA. Energetikai útlevél (DE) Az energetikai tervezés eszköze. Az épületek típusai Az energetikai tervezés eszköze Energetikai útlevél (DE) A területi energetikai tervezés jelenleg újra aktuálissá vált. Az e területen Európában üzembe helyezett különféle eszközöket többé-kevésbé a városokban

Részletesebben

Magyar Postagalamb Sportszövetség Alapítva: Dél-Tisza Tagszövetség DÚCTÁVOLSÁGOK

Magyar Postagalamb Sportszövetség Alapítva: Dél-Tisza Tagszövetség DÚCTÁVOLSÁGOK Aachen 1186671 m Abda 290857 m Abony 95950 m Ágfalva 364730 m Ágfalva-országh 374369 m Alland 409622 m Amberg 747658 m Amstetten 497321 m Arendonk 1275527 m As 763743 m Aschaffenburg 962650 m Aurach 844715

Részletesebben

Orvosi approbáció megszerzésének menete Németországban

Orvosi approbáció megszerzésének menete Németországban Orvosi approbáció megszerzésének menete Németországban A német fogorvosi/gyógyszerészi approbációt külföldről (pl. Magyarországról) is meg lehet szerezni. Egyes esetekben még Németországba be sem kell

Részletesebben

Különleges határozmányok Magyarország és Németország közötti forgalomban

Különleges határozmányok Magyarország és Németország közötti forgalomban 91/2016 DR 59016/2016/START Különleges nemzetközi szállítási feltételek Helybiztosítást nem tartalmazó menetjeggyel történő utazás (SCIC-NRT) Helybiztosítást magában foglaló menetjeggyel történő utazás

Részletesebben

Magyar KKV-k esélyei a német piacon

Magyar KKV-k esélyei a német piacon Magyar KKV-k esélyei a német piacn Balgh Ilna ügyvezető igazgató helyettes Német- Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) Budapest, 2013. április 04. 1 Tartalmjegyzék: 1. A DUIHK bemutatása 2. Magyar

Részletesebben

LdU Aktuell. 2011. augusztus. Magyarországi Németek Országos Önkormányzata

LdU Aktuell. 2011. augusztus. Magyarországi Németek Országos Önkormányzata Magyarországi Németek Országos Önkormányzata 1. PARTNERINTÉZMÉNYEK - Megjelent a döntési lista a kisebbségi önkormányzatok feladatalapú támogatásáról - Játszótér építésére nyert pályázati támogatást a

Részletesebben

Az adatok gyűjtése folyamatban van.

Az adatok gyűjtése folyamatban van. Az adatok gyűjtése folyamatban van. Egyes EU-s országokban hozzánk hasonlóan az oktató kórházakat az egyetemek orvoskarai akkreditálják, más esetekben erre a célra létrejött országos testület végzi el

Részletesebben

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM 1011 Budapest, Fő u. 44-50. Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló

Részletesebben

TERVEZET A gazdasági és közlekedési miniszter./2007. ( ) GKM rendelete a díjfizetés ellenében használható autópályákról, autóutakról és főutakról

TERVEZET A gazdasági és közlekedési miniszter./2007. ( ) GKM rendelete a díjfizetés ellenében használható autópályákról, autóutakról és főutakról TERVEZET A gazdasági és közlekedési miniszter./2007. ( ) GKM rendelete a díjfizetés ellenében használható autópályákról, autóutakról és főutakról A gazdasági és közlekedési miniszter feladat- és hatásköréről

Részletesebben

A 10 HETE HALMoZódó ÖTÖSSEL TÖBB MINT 1 MILLIÁrdoT NYErHET!

A 10 HETE HALMoZódó ÖTÖSSEL TÖBB MINT 1 MILLIÁrdoT NYErHET! A Szerencsejáték Zrt. ingyenes kiadványa. Megjelenik hétfőn és csütörtökön. XI. évfolyam 100. szám, 2012. december 13. A 10 HETE HALMoZódó ÖTÖSSEL TÖBB MINT 1 MILLIÁrdoT NYErHET! ÖTÖSLOTTÓ Nyerôszámok:

Részletesebben

A csoda odabent van!

A csoda odabent van! A csoda odabent van! Középpontban a laboratórium! Laborlátogatás, kísérletek, élménykémia Bemutatkozik a WESSLING Hungary tavasszal induló, középiskolásoknak szánt oktatási programja Középpontban a laboratórium

Részletesebben

Laboratóriumi szolgáltatások életünk minőségének megőrzéséért és javításáért

Laboratóriumi szolgáltatások életünk minőségének megőrzéséért és javításáért Laboratóriumi szolgáltatások életünk minőségének megőrzéséért és javításáért Az etil-karbamát élelmiszerbiztonsági kockázatai Zanathy László Ügyvezető igazgató WESSLING Hungary Kft. 2010.06.01. Életünk

Részletesebben

Berlin a színes, lüktető város az év minden

Berlin a színes, lüktető város az év minden Berlin kártya 2010 Alig akad még egy olyan európai város, amely oly sokoldalú és vonzó, mint Berlin, Németország fővárosa. A városra jó hatással van a sok változás, ám erősen élnek a hagyományok is. A

Részletesebben

Turgyán Enikő Szociálpedgógia szak Amit az Erasmus adott

Turgyán Enikő Szociálpedgógia szak Amit az Erasmus adott Turgyán Enikő Szociálpedgógia szak Amit az Erasmus adott Miután megtudtam, hogy Erasmus ösztöndíjjal Németországban tanulhatok a Drezdai Műszaki Egyetemen, nagyon vártam már, hogy elkezdődjön a félév.

Részletesebben

A nemzeti fejlesztési miniszter. 57/2014. (XII.30.) NFM rendelete

A nemzeti fejlesztési miniszter. 57/2014. (XII.30.) NFM rendelete A nemzeti fejlesztési miniszter 57/2014. (XII.30.) NFM rendelete az útdíjfizetési rendszer átalakításával összefüggő egyes miniszteri rendeletek módosításáról Az 1. és a 2. alcím tekintetében a közúti

Részletesebben

Különleges határozmányok Magyarország és Németország közötti forgalomban

Különleges határozmányok Magyarország és Németország közötti forgalomban 97/2014 DR 80613/2014/START Különleges nemzetközi szállítási feltételek Helybiztosítást nem tartalmazó menetjeggyel történő utazás (SCIC-NRT) Helybiztosítást magában foglaló menetjeggyel történő utazás

Részletesebben

ü É Í ü ü ü Í ü ű ü ü ü ű ü ű ű ű ü ü ü ű ü Í ü ű ü ü ü Ű Í É É Á Ő Á Ó Á Á Á Á É Á Á Á Á É Á Í Á Á Í Í ű Á É É Á Á Ö Í Á Á Á Á Á É Á Á Ó ű Í ü ü ü ű ű ü ü ű ü Á ü ű ü Í Í Í ü Í Í ű ű ü ü ü ü ű ü ű ü ü

Részletesebben

Í Á Á É ö ö ö ö ö ű ü ö ű ű ű ö ö ö ü ö ü í ü í í í ü í ü Á ü ö ö ü ö ü ö ö ü ö í ö ö ü ö ü í ö ü ű ö ü ö ü í ö í ö ű ű ö ö ú ö ü ö ű ű ű í ö ű í ű ö ű ü ö í ű í í ö í ö ö Ó Í ö ű ű ű ű í í ű ű í í Ü ö

Részletesebben

Ű Í ó Ü Ö Á Á Ó Ö Ü Ü Ü Ü Á Í Ü Á Á Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ö Ü Í Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Á Í Ü Í Í Á Í Í Ü Í Í Ü Á Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ő Ö Á ÁÍ Á Ü Ü Á Í Ü Í Á Ü Á Í ó Í Í Ü Ü ő Í Ü Ű Ü Ü Ü Ü Í Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Í Ü Á Ü Ö Á

Részletesebben

ű í ú ü Á ü ü ü ü ü É É É Ü í ü Á í í ű í ú É É É Ü Í í í í Á í í Á í Á Í É Ő Ú ú Ú í í í íí í ú í í Í í Í Í É í í Í Í í ú í ü Ó í Í ú Í Í ű í ű í í í Í É Ü ű í ü ű í ú É É É Ü ű í í í í ü í Í í Ú Í í

Részletesebben

37/2007. (III. 26.) GKM rendelet Hatályos: 2015.07.11-2015.12.31 a díjfizetés ellenében használható autópályákról, autóutakról és főutakról

37/2007. (III. 26.) GKM rendelet Hatályos: 2015.07.11-2015.12.31 a díjfizetés ellenében használható autópályákról, autóutakról és főutakról 37/2007. (III. 26.) GKM rendelet Hatályos: 2015.07.11-2015.12.31 a díjfizetés ellenében használható autópályákról, autóutakról és főutakról A gazdasági és közlekedési miniszter feladat- és hatásköréről

Részletesebben

Újdonságok a restaurálásban és az állományvédelemben

Újdonságok a restaurálásban és az állományvédelemben = EXTRA HUNGÁRIÁM ===== Újdonságok a restaurálásban és az állományvédelemben Konferenciákon és tanulmányúton szerzett tapasztalatok, 1998. Ez év április 20-22. között részt vettem a Stuttgart melletti

Részletesebben

Elnökségi beszámoló. A BUOD 3. ciklusának második két évéről. 2005. november 5.-6., Ulm (Baden-Württemberg) 8. BUOD-közgyűlés

Elnökségi beszámoló. A BUOD 3. ciklusának második két évéről. 2005. november 5.-6., Ulm (Baden-Württemberg) 8. BUOD-közgyűlés Elnökségi beszámoló A BUOD 3. ciklusának második két évéről 2005. november 5.-6., Ulm (Baden-Württemberg) 8. BUOD-közgyűlés 2005. november. 5.-6. 1 Tartalomjegyzék 1. Tagegyesületek 2. Közgyűlések 3. Elnökségi

Részletesebben