Polgármesteri beszámoló
|
|
- Marcell Fazekas
- 7 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasókat! Ismét eltelt egy időszak és új feladatok tornyosulnak előttünk. A hatósági engedélyezési folyamatok lezajlása után hamarosan mind a Sportcsarnok, mind a Vágóhíd-húsfeldolgozó üzem építése indulni fog. Legközelebbi számunkban már remélem az alapkőletételekről fogunk tudósítani. Az Önkormányzat sertéstelepén folytatódik a bővítés az ólakat, és az állományt illetően. A már meglévő új ól folyamatosan benépesül, valamint épülnek a karámok is. A következőkben a telep áram és gáz ellátása kerül kialakításra. Megnyílt az Önkormányzat által működtetett húsbolt, mely egyre nagyobb népszerűségnek örvend. A boltban friss, saját sertéshús kerül naponta a pultokba. A fóliában folytatódik a munka, ahol az újonnan húzott és kijavított fóliasátrak alá kb. 25 ezer palánta került kiültetésre. Reméljük, a START munkaprogramon belül a tavalyi év sikerei után az idei év is hasznos lesz. A dolgozók időközben a gépekkel készítik elő a talajt a tavaszi vetéshez. A csatornát illetően is vannak új fejlemények. Mivel az ivóvíz-hálózat rekonstrukciója is pályázatot nyert,- ki lesznek cserélve a régi, egészségre káros eternit csövek- így újratervezés van, ami újabb csúszást jelent a kivitelezésben. Ez jelen esetben azt jelenti, hogy a kivitelezés végét jelölték meg, mely De most már ezt is félve írom le, mert minden alkalommal módosítani kellett a dátumon. A megnyert energetikai pályázat kapcsán a Könyvtár szigetelést, a Faluháza szigetelést és nyílászáró cserét fog kapni. Mindkét épület tetőzete A TÁPIÓSZŐLŐSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK LAPJA 20. évfolyam 2. szám április Polgármesteri beszámoló napelemekkel lesz ellátva. A Polgármesteri Hivatal szintén szigetelést, napelemet, az Idősek Gondozási Központja teljes nyílászáró cserét, szigetelést, valamint napelemeket fog kapni. Lezajlott az eboltás a településen, sajnos egyre fogy a felelős kutyatartók száma, ugyanakkor a magára hagyott állatok száma nő, ami a településnek anyagi terhet jelent. A várva-várt ebrendész is megjelent Tápiószőlősön. Első alkalommal öt ebet fogott be,- kizárólag közterületen, és chipp-pel nem rendelkező ebekről van szó-, mely befogások összes költsége Ft kiadással járt Önkormányzatunknak. Igyekszünk ezzel is hozzájárulni ahhoz, hogy a településünkön biztonságosan lehessen élni, közlekedni. A Faluházban nagy sikerrel szerepeltek az Nagyabonyi színjátszó kör tagjai, valamint sikeres közönségtalálkozót tartottak a Hazajárók című tévéműsor vezetői. Márciusban nagy népszerűségnek örvendve lezajlott a Sportbál, a terem szinte zsúfolásig megtelt. A fellépő Fehér Adrienn színművésznő és a táncos kicsik és nagyok a Ritmus Dance csoportból nagy sikert arattak. Megtörtént a Polgármesteri Hivatal előtti téren a település első tojásfájának állítása és díszítése. Reméljük szép hagyomány lesz belőle.
2 2 TÁPIÓSZŐLŐSI HÍRADÓ április Április elsejétől megállnak a buszok a Pándi út-bata út kereszteződésénél kialakított buszmegállókban. Sajnos felelőtlen emberek a megállónál lerakott friss betonozást megrongálták, összetaposták. Kérek mindenkit, hogy figyeljünk jobban a teremtett értékeink megőrzésére. Átfogó ellenőrzésen esett át településünk temetője, érdemi hibát nem tártak fel az ellenőrök. A fogorvosi rendelő kialakítása zajlik, remélhetőleg június végétől már saját rendelőnkben tudják a fogorvosok kezelni a pácienseket. Lassan befejezésre kerül a Védőnői Szolgálat kialakítása. Az átadás terveink szerint május 13-án lesz. Az iskolában az Egyház anyagi segítségének köszönhetően a tornaterem teljes tetőzetének cseréje megtörtént. A 2018-as Kalendárium készítése is javában zajlik, hamarosan lezárul a település népviseletére meghirdetett előkészületi időszak is. Ezt követően kerül kialakításra Tápiószőlős népviselete. Településünk két pontján a mikulásokból nyuszikat varázsoltak az alkotók. Ezek nagy népszerűségnek örvendenek mind a kicsik mind a nagyok körében. Köszönet érte Némedi Juditnak, és a Hegedűs családnak. Településünk képviseltette magát a Bicskei csata évfordulóján rendezett történelmi játékokon. Résztvevőink négy érmet is elhoztak a főzőversenyről. A Barátság Nyugdíjas Klub és a HATE mint minden rendezvényen itt is aktívan részt vett. Köszönet mindenkinek, aki ezen a rendezvényen is képviselte falunkat. A sport területén a konditerem továbbra is nagy népszerűségnek örvend, sokan veszik igénybe. Focistáink, csapataink kicsit átalakulva folytatják a bajnokságot. Remélhetőleg révbe ér felnőtt csapatunk is. A fiatalabb korosztályok is örömmel játszanak, edzenek. Legutóbb a Húsvéti kupán nyertek aranyérmet. Gratulálunk nekik! A műfüves pálya is szinte folyamatosan használatban van, mind a szülők, mind a gyermekek örömére. Április 22-én a Föld napja alkalmából takarítás volt a falu több pontján, és virágok kerültek elültetésre a buszfordulónál. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy milyen eseményekre invitáljuk a kedves lakókat az elkövetkező időszakban. Április 30-án éjszakai foci, és bográcsozás lesz a Sporttelepen. Május elsején Májusfa-állítás, 20-án Iskolai családi nap, 27-én pedig Gyermeknap lesz, amit a Nemzetiségi Önkormányzat szervez Önkormányzati segítséggel. Mindenkit szeretettel várunk rendezvényeinkre. Jó szórakozást kívánunk a programokhoz! Tápiószőlős a mi településünk, szépítsük és vigyázzunk rá! Mindenkinek jó időtöltést kívánok! Tisztelettel: Dr. Szoboszlay Árpád polgármester
3 2017. április TÁPIÓSZŐLŐSI HÍRADÓ 3 ESEM ÉNYÖSSZEFOGLALÓ Tápiószőlős Község Önkormányzatának Képviselő-testülete február 15-én tartotta soron következő rendes ülését. Az első napirendi ponton belül elfogadásra került a évi rendezvénynaptár, melyet újságunk februári számában már közzétettünk. A Képviselő-testület ezt követően a Tápió Natúrpark működésére lakosságszám alapján 55.- Ft/fő/év támogatás biztosításáról döntött. Elfogadta a Testület a központi orvosi ügyelet ellátására vonatkozó megbízási szerződés módosítását, mely az ügyelet központi helyiségének címváltozása miatt vált szükségessé. A Képviselő-testület megtárgyalta a hulladékgazdálkodás regionális átszervezésére vonatkozó javaslatot, valamint Kecskemét Megyei Jogú Város Polgármestere által kezdeményezett Társulás alapításának lehetőségét. A Testület a javaslatot abban a formában támogatta, hogy az átszervezendő Duna-Tisza Közi Térségi Hulladékgazdálkodási Rendszerhez kíván csatlakozni és elviekben támogatja a Társulás alapítását. Mivel jelenleg a jogok és kötelezettségek alanya az Önkormányzat, ezért az új társulási tagság és hulladékgazdálkodási hatáskör vonatkozásában szükséges a konkrét döntések meghozatala érdekében több feltételt tisztázni, valamint a jelenlegi fennálló közszolgáltatási jogviszonyokat lezárni, így a Testület több kérdést felvetetett, melyekre választ kért. Következő napirendi pontban a Tápiószele és Térsége Közhasznú Mentésügyi Alapítvány támogatási kérelmére, mentéshez szükséges eszközök beszerzésére Ft támogatás nyújtásáról döntött a Képviselő-testület. A Tápiószőlős-Újszilvás Református Általános Iskola és Óvoda kérelmére a támogatandó létszám változása miatt a Képviselő-testület módosította a Határtalanul című pályázaton részt vett 7. évfolyamos tápiószőlősi tanulók külföldi kirándulásának támogatásáról szóló határozatát, a támogatás összege: 36 fő x Ft, mindöszszesen: Ft. A Képviselő-testület döntött arról, hogy Tápiószőlős Község Önkormányzata tagként belép a Tápiószőlősi Termelő és Szolgáltató Szociális Szövetkezetbe, a Szövetkezet taggyűlésein az Önkormányzat képviseletében történő részvételre Kézérné Borsik Erika önkormányzati képviselőt delegálta. Jóváhagyta a Testület a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár Blaskovich Múzeuma és a Tápiószőlős-Újszilvás Református Általános Iskola között kötendő megállapodást, az Önkormányzat vállalta a megállapodásban szereplő bruttó Ft/tanév összegű költség megfizetését. Ezt követően a Ceglédi Toldy Ferenc Kórház Gyermekosztálya részére történő 2 db hordozható pulzoximeter újszülött és koraszülött mandzsetta sorozattal vásárlásához az Országos Egyesület A Mosolyért Közhasznú Egyesület részére utánvételes értéklevél átvételével Ft összegű adomány nyújtásáról döntött a Testület. Az Idősek Gondozási Központjában megüresedett takarítói álláshely március 1-jével történő betöltését a Képviselő-testület engedélyezte, továbbá ezen intézményben lefolytatott kormányhivatali ellenőrzés megállapításának figyelembe vételével eggyel emelte a szociális gondozói álláshelyek számát, mely álláshely március 1-jével történő betöltését szintén engedélyezte. A Tápiószőlősi Községi Sportegyesület kérésére a március 11-én órai kezdettel rendezendő Sportbál megtartására a Képviselő-testület biztosította a Központi Konyha ebédlőjét és annak berendezését, felszerelését. A februári ülésen döntött még a Képviselő-testület a 100 %-os önkormányzati tulajdonú TÁPIÓ-HALESZ KFT. részére biztosítandó évi keretösszeg nagyságáról, a Tápiószőlősi Polgárőr Egyesület részére engedélyezte az általa használt helyiségekbe történő gázbekötést, illetve határozat született a Nemzetgazdasági Minisztérium által kiírt, Önkormányzati tulajdonú belterületi utak szilárd burkolattal történő kiépítésének, felújításának és korszerűsítésének támogatása gazdaságfejlesztési céllal Pest megye területén tárgyú felhívásra történő pályázat benyújtásáról. Következő ülését március 8-án tartotta a Képviselő-testület. Az első napirendi pont keretében a 3/2017. (III.09.) önkormányzati rendelettel elfogadásra került az Önkormányzat évi költségvetése e/ft bevételi és e/ft kiadási főösszeggel. (A rendelet és mellékletei nagy terjedelmük miatt az önkormányzati honlapon olvashatóak.) Felülvizsgálta a Képviselő-testület a konditerem működtetésére vonatkozó használatba adási megállapodást, melynek során az a döntés születetett, hogy az Önkormányzat tulajdonában lévő Sportépület emeleti részét kondicionáló terem működtetésének céljára április 1. napjától határozatlan időtartamra a Viking Testépítő és Erőemelő Sport Egyesület (5100 Jászberény, Szent László u. 11. IV/17., képviseli: Földi Dávid elnök) használatába adja bruttó Ft/hó használati díj megfizetése ellenében. A használati díj mértékét a Képviselő-testület minden év március 31. napjáig felülvizsgálhatja. A következő napirendi pontban a Képviselő-testület úgy döntött, hogy 97/2013. (VII.03.) sz. önk. határozatát megváltoztatja, a magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról szóló évi XXX. törvény, valamint a magyar nemzeti értékek és hungarikumok gondozásáról szóló 114/2013. (IV.16.) Korm. rendelet vonatkozó rendelkezései alapján települési értéktárat hoz létre. A Képviselő-testület a Tápiószőlősi Települési Értéktár Bizottság tagjainak az alábbi személyeket választotta meg: Ábrahám Tünde (2700 Cegléd, Rákóczi út 35.) elnök Borosné Gál Tünde (2769 Tápiószőlős, Arany J. u. 22.) Csizmadiáné Juhász Zsuzsanna (2769 Tápiószőlős, Alkotmány u. 2/1.)
4 4 TÁPIÓSZŐLŐSI HÍRADÓ április Keresztúri Hajnalka (2769 Tápiószőlős, Tearózsa u. 7.) Kiss Béláné (2769 Tápiószőlős, Vörösmarty u. 2.) Major Ferencné (2769 Tápiószőlős, Bicskei út 52.) Mikus Lászlóné (2769 Tápiószőlős, Mathiász út 17.) Dr. Nagy Lászlóné (2769 Tápiószőlős, Árpád út 9.) Némedi Judit (2769 Tápiószőlős, Deák F. u. 1.) Veres Mihály (2769 Tápiószőlős, Kláratelep 7.) Vonnák László (2769 Tápiószőlős, Ady E. u. 7.) Elfogadásra került a Tápiószőlősi Települési Értéktár Bizottság Szervezeti és Működési Szabályzata is. A Képviselő-testület döntött arról, miszerint a gri- Maszk színháztábor lebonyolítására től ig ingyenesen biztosítja az Önkormányzat tulajdonát képező Faluházat. Felhívta azonban a szervezők figyelmét arra, hogy amennyiben az Önkormányzat által elnyert épületenergetikai pályázathoz kapcsolódó építési és egyéb munkák végzése miatt a Faluház nem lesz használható, a Tápiószőlős-Újszilvás Református Általános Iskola és Óvoda Tápiószőlősi Általános Iskolájának tornatermében bonyolítható le a tábor. A tábor résztvevői bruttó Ft/fő/nap térítési díj ellenében vehetik igénybe az Önkormányzat Központi Konyhájáról a napi háromszori étkezést. A Nemzetgazdasági Minisztérium által kiírt, Önkormányzati tulajdonú belterületi utak szilárd burkolattal történő kiépítésének, felújításának és korszerűsítésének támogatása gazdaságfejlesztési céllal Pest megye területén tárgyú felhívásra benyújtott pályázattal kapcsolatban hiánypótlási felhívásnak eleget téve nyilatkozott a Képviselő-testület arról, hogy a pályázathoz Ft önerő rendelkezésre áll. A Képviselő-testület engedélyezte a Tápiószőlősi Községi Sportegyesület részére Tápiószőlős község címerének használatát többek között a szurkolói mezekre vonatkozóan is. Döntés született arra vonatkozóan is, hogy a Tápiószőlősi Községi Sportegyesület által megvalósítandó játékcsarnok-építés érdekében az ezen fejlesztéssel érintett tápiószőlősi 0262/6. hrsz.-on nyilvántartott, mindösszesen 4 ha 2658 m 2 nagyságú ingatlan teljes területét kiemelt fejlesztési területté nyilvánítja. (Az ülésekről készült jegyzőkönyveket, illetve az egyes önkormányzati rendeleteket a honlapon vagy a Községi Könyvtárban olvashatják el.) Tóthné Szombati Erika jegyző Elérhetőségek, telefonszámok Polgármesteri Hivatal 06-53/ Falugondnok: Gál Viktor 06-20/ Polgárőrség 06-30/ Takarékszövetkezet 06-53/ Posta 06-53/ Orvosi rendelő 06-30/ / 06-53/ Orvosi ügyelet 06-29/ Gyógyszertár 06-53/ / 06-53/ Védőnő: Dr. Szoboszlayné Vrabecz Ildikó 06-53/ Családgondozó: Ujszászi Andrea 06-53/ Idősek Otthona 06-53/ Óvoda 06-53/ Iskola 06-53/ / 06-53/ Könyvtár 06-53/ Központi Konyha 06-53/ Cegléd Járási Hivatal Földhivatali Osztály 06-53/ / 06-53/ Ceglédi Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály 06-53/ / 06-53/ Ceglédi Járási Hivatal- Okmányirodai Osztály 06-53/ / 06-53/ Ceglédi Járási Hivatal Építésügyi Osztály 06-53/ Émász-Tápiószőlősi Fiókiroda 06-40/ Cím: 2769 Tápiószőlős, Árpád u. 1. (Hétfő: 08:00-12:00, Szerda:14:00-18:00) Segélyhívó szám 112 Mentők 104 Tűzoltóság 105 Rendőrség központi elérhetőség 107 HELYI KÖRZETI MEGBÍZOTT: Terék Róbert zászlós 06-20/ Fogadóóra: minden hónap első hétfőjén 10 órától 11 óráig a Tápiószőlős, Alkotmány utca 3. szám alatti hivatali helyiségben. HIVATALI IDŐN KÍVÜL: Cegléd Rendőrkapitányság 06-53/ Cegléd, Rákóczi F. u Abonyi Rendőrörs 06-53/ Abony, Ceglédi út 1. Ökovíz Nonprofit Kft. (Hulladékszállítás) 06-53/ / 06-53/ VÍZZEL KAPCSOLATOS BEJELENTÉSEK Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt / Ügyfélszolgálat: 2766 Tápiószele, Jókai u. 1. I. emelet Pál Miklós Attila 06-70/ Lakossági szenyvízszippantás FERZOL Kft / TEMETKEZÉSI SZOLGÁLTATÁS Holló és Társa Kft. Tápiószőlősi Kirendeltség Alföldi Józsefné 06-53/ Tankó és Walter Kft. Tápiószőlősi Kirendeltség Kézérné Borsik Erika 06-20/ Mihuczáné Máté Ilona H.F. Őszirózsa Kegyeleti Szolgálat Tápiószőlősi Kirendeltség Horváthné Kocsis Krisztina 06-70/
5 2017. április TÁPIÓSZŐLŐSI HÍRADÓ 5 Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy Tápiószőlős községben május 8-10-ig Tüdőszűrést tartunk! Május 8. hétfő: Május 9. kedd: Május 10. szerda: A vizsgálat ideje: 8.00-tól ig 8.00-tól ig 8.00-tól ig A tüdőszűrés helye: VÉDŐNŐI SZOLGÁLAT Tápiószőlős, Kossuth L.út 85. A TÜDŐSZŰRÉS A FELNŐTT LAKOSSÁG SZÁMÁRA AJÁNLOTT VIZSGÁLAT! A szűrővizsgálat 40 év feletti lakosoknak évente egy alkalommal továbbra is ingyenes. 40 éves kor alatt, illetve munkahelyi alkalmassági vizsgálathoz a vizsgálat díja Ft, mely az OEP által országosan elrendelt összeg. A befizetés a szűrőállomáson kapható csekken történik. A év közötti gyermekek szűrése ingyenes, de beutaló, és szülői beleegyező nyilatkozat szükséges. A törvény által kötelezettek, illetve a 18 évnél idősebb tanulóknál, akiknek az oktatási törvény ezt előírja, a vizsgálat természetesen ingyenes. Kérjük a vizsgálatra hozza magával személyi igazolványát, TB kártyáját, illetve az előző évi tüdőszűrő igazolást! Polgármesteri Hivatal TÁJÉKOZTATÁS! Ezuton tájékoztatjuk a Tisztelt hozzátartozókat, hogy a községi temető fenntartásáról, rendjéről és használatáról szóló többször módosított 6/1991. (IX.2.) Kt. számú rendelete szerint a sírhelyek és az urnasírok mérete: Egyes sírhely /koporsós/:210x90 cm Kettes sírhely /koporsós/:210x190 cm Urnasír mérete:60x80 cm A sírok közötti távolság:60 cm A sírkőkészítés megkezdése előtt a temetőgondnokkal illetve a Polgármesteri Hivatal Igazgatási Irodájában egyeztetés szükséges! (A sírok köré a szegők lerakása - nem megengedett!) A képviselő-testület kiegészítette az önkormányzati rendelet 10. -át azzal a rendelkezéssel, hogy amennyiben a síremlék a rendelet 5. -ában részletezett előírásoktól eltérő méretben készül és felszólításra sem kerül korrigálásra, az Önkormányzat, mint a temető kezelője jogosult a sírkő készítőjének/készíttetőjének költségére a síremlék elbontása felől intézkedni. Önkormányzatunk ellenőrzi a fent leírtakat és felszólítja azon hozzátartozókat, akik nem a temetői rendelet alapján állíttatták fel a síremléket. POLGÁRMESTERI HIVATAL Tisztelt Lakosság! Segítségüket szeretnénk kérni abban, hogy amenynyiben tudomásuk van a környezetükben, családjukban arról, hogy ebben az évben ünneplik ismerőseik, rokonaik az , vagy 60 év felett bármely más házassági évfordulójukat, és az elmúlt évben nem voltak megköszöntve a Falunapon, jelezzék azt az Önkormányzat számára. Sajnos Önkormányzatunknak csak azokról a házaspárokról van tudomása, akik itt kötöttek házasságot, akik más településeken házasodtak, de itt élnek, azokról csak akkor lesz tudomásunk, ha ebben segítenek. Kérjük, segítsenek ebben2017. augusztus 31-ig értesítsék Önkormányzatunkat, amennyiben tudomásuk van ilyen házaspárokról. Köszönettel: Tápiószőlős Önkormányzata
6 6 TÁPIÓSZŐLŐSI HÍRADÓ április Tisztelt Ügyfelek! Tájékoztatom Önöket, hogy a FALUGAZDÁSZ ÜGYFÉLFOGADÁS től ig az Egységes kérelmek beadása miatt átmenetileg SZÜNETEL. A támogatási kérelmek beadására Tápiószőlősön két időpont áll rendelkezésre, melyek a következők: május 2. kedd; május 3. szerda Az ügyfélfogadás bejelentkezés alapján történik, hétfőtől megtehető a 70/ es telefonszámon Tugyi Kálmán falugazdásznál. A 2017-es évben a kérelmek beadása kizárólag kamarai meghatalmazással történhet, melyhez szükséges az MVH által kiadott jelszó. A kérelembeadás az ügyfél saját ügyfélkapuján nem lehetséges. Kérem, az ügyintézéshez hozza magával őstermelői kártyáját, MVH-s jelszavát. Tugyi Kálmán falugazdász A Bicskei csatán jártunk Több mint 20 éve játszák újra az április 4-ei győztes csatát a szomszéd faluban, Tápióbicskén. Eleinte iskolai keretek között, majd pedig Tápióbicske Barátainak köre és a Bitskey Gáspár tüzérek szervezésében. Az eseményre az ország minden részéből érkeznek érdeklődők, sőt a határon túlról is vannak résztvevői a csatának. A településünket a Barátság Nyugdíjas Klub és a HALESZ Tánc Egyesület képviselte. Halesz csapata néven neveztünk a Tüzér Konyha főző és sütőversenyébe, ahol a zsűri megkóstolhatta a babgulyásunk, csülökpörköltünk, hájasrétesünk és Erkel tortánk. De természetesen minden tápiószőlősi lakost vendégül láttunk a sátrunkban, ahova vállalkozóink, termelőink és kézműveseink molinóit és termékeit is kipakoltuk. Nagy sikere volt a szőlősi tablóknak, amit sokan megnéztek, és érdeklődtek a községünk felől. Kapcsolat építés szempontjából is hasznos volt ez a kirándulás, hiszen több településről is kaptunk meghívást a rendezvényeikre és mi is kaptunk ígéretet, ellátogatnak hozzánk Tápiószőlősre. Kora délután került sor a gyermek csatára, ami a nézők körében nagy sikert aratott, és a lurkók is nagyon élvezték. Óvodás és iskolás korú gyerekek csatáztak, közöttük egy tápiószőlősi fiatalemberrel Csizmadia Bencével, a magyar csapat dobosával. Az emlékműnél 16:00 órakor kezdődött a műsor, ahol a honvédelmi miniszter Dr. Simicskó István, az országgyűlési képviselőnk Czerván György és a környékbeli települések polgármesterei, valamint Dr. Szoboszlay Árpád polgármester úr jelenlétében Tápiószőlős település is elhelyezte az emlékezés koszorúját. Ezután kezdődött a csata, melyre az egész környék megtelt érdeklődőkkel, és a jelenlévők hatalmas élménynyel gazdagodva tértek haza. Buzdítunk is minden tápiószőlősi lakost, ha teheti jövőre látogasson el a Bicskei csatára a szervezők visszavárják a halesziakat, és örömmel tapasztalták, hogy településünk más falvak rendezvényein is tiszteletét teszi. Némedi Judit
7 2017. április TÁPIÓSZŐLŐSI HÍRADÓ 7 Községi Tojásfa Kreatívok Csapata! A Sportbálra készülődve vetődött fel szülők részéről, hogy az adventi készülődéshez hasonlóan, díszíteni, szépíteni kellene a falut Húsvét alkalmából is. Csináljunk valamit! -mondták többen. A Húsvéti Nyuszik érkezése után pedig még inkább szerették volna, hogy együtt hozzon létre valamit a közösség, hiszen kicsiknek és nagyoknak egyaránt nagy örömet okozott a nyuszi fiú és nyuszi lány látványa. Aminek megvalósítása Hegedűs Sándorné és családja munkáját dicséri. A lelkesedés annak is betudható, hogy felkértük az óvodásokat és a kis iskolásokat fessék meg ők az óriás húsvéti tojásokat, aminek nagy örömmel eleget tettek, és a munkájuk önmagáért beszél. Ennek sikerén felbuzdulva már bátran vágtunk bele a községi tojásfa készítésének magvalósításába, hiszen biztosak voltunk benne, hogy sok szép tojás kerül a fára. Így is lett. Az Idősek Otthonának lakói 100 darab tojást készítettek, de kivették a részüket ebből a feladatból is az iskolások, az óvodások, a civil szervezetek és a lakosok is. Még április 8-án délelőtt a kreatív játszóházban is volt aki a délutánra készült és a tojásfára festette a tojásokat. Jó volt látni, hogy a régi hagyomány -a húsvéti tojások festése- más céllal, de újra megelevenedik, és szívesen töltik ezzel az időt a gyerekek. Akik utána nagy élvezettel akasztották a tojásokat a fára, és még sokan a létrára is felmerészkedtek - az apukák segítségével- csak hogy minél magasabbra kerüljenek a tojások. Kellemes délutáni program volt ez az enyhe tavaszi időben, aminek hála sok mosolygós arcot láthattunk a gyerekek és a felnőttek részéről is. A kicsik a nagy munka után kalácsot majszolva szaladgáltak, birtokba vették a játszóteret, majd visszarohantak a sátorhoz két korty limonádéért, és már folytatódott is a játék. Az idősek otthonának lakói közül is többen kilátogattak a térre és kíváncsian szemlélődtek, és büszkén mesélték, hogy napokon keresztül milyen szívesen készülődtek erre az alkalomra és ígéretet kaptunk, hogy jövőre is festenek majd sok szép tojást az ideiek mellé. Bízzunk benne, hogy új hagyományt teremtünk, és évről évre több tojás díszíti a fát. Mindenkinek köszönjük, aki munkájával hozzájárult az I. Községi Tojásfa létrejöttéhez. A szervezők A társaság a Roma Kisebbségi Önkormányzatból és néhány kreatív anyukából, tanító néniből nőtte ki magát csapattá, lassan 2 éve. A cél: a gyerekek kézügyességének fejlesztése, újrahasznosítás, megmutatni nekik, hogy az együtt töltött idő értékes, és nem csak a telefonokkal és számítógépekkel lehet jól szórakozni. Játszani és kikapcsolódni a régi jól bevált módon is lehet. A jeles ünnepek előtt játszóházzal várják a kicsiket és nagyokat, ahol különféle díszeket és dekorációkat készíthetnek az érdeklődők. Az idei húsvéti játszóházba már más településről is érkeztek. A falu ünnepségeiből, rendezvényeiből is kiveszik részüket. A Községi Tojásfára festettek tojásokat, a Föld napjára meglepetéssel készülnek, és még sok más ötlet van a tarsolyukban, amit kreatív módon (a nevükhöz hűen) fognak a falu lakóival megosztani. Szívesen fogadnak kreatív kezű és kreatív gondolkodású személyeket maguk közé, gyerekeket és felnőtteket egyaránt. Munkáik megvalósításához a Roma Kisebbségi Önkormányzat nyújt anyagi támogatást, illetve a lakosok részéről is érkezik támogatás, ami főleg fizikai erőben nyilvánul meg. Jól jön néha az erős férfikéz. De a gyerekek is szívesen besegítenek és élvezik a felnőtt munkát, mint például gumifestés. Némedi Judit
8 8 TÁPIÓSZŐLŐSI HÍRADÓ április Nyílt napi meghívó! TISZTELT OLVASÓ! EZÚTON TISZTELETTEL MEGHÍVJUK ÖNT A FERZOL LEMEZMEGMUNKÁLÓ KFT. NYÍLT NAPJÁRA! A FERZOL Kft. második alkalommal rendezi meg nyílt napját május 13-án, (szombaton) óra között. Célunk, hogy a lakossági betekintsen a cég életébe egy kis gyárlátogatással, fedezze fel a legújabb, legmodernebb fejlesztéseit. Kérjük, legyen a vendégünk, töltsön el velünk pár órát, legyen élményekkel gazdagabb és adja tovább másoknak is a FERZOL Kft.-nél látottakat! Ha kíváncsi a FERZOL Kft belső működésére, mi van a csarnokok belsejében, most megtudhatja! Jöjjön el és mi a nyílt napunk alkalmával bemutatjuk a FERZOL Kft. telephelyét, tevékenységét, technológiáját, munkakörülményeit, európai szintű környezetét. A rendezvény tervezett programja: tájékoztató előadás a FERZOL Kft.-életéről üzemlátogatás, a gyártás megtekintése termelés közben személyes konzultáció lehetősége a FERZOL felsővezetőivel és tulajdonosaival érdeklődés esetén konzultáció a felkínált munkaköreinkre megvendégelés és végezetül saját készítésű lemez termék ajándékozása a látogatók számára A nyílt napon való részvételhez kérjük regisztráljanak az alábbi megadott elérhetőségeink egyikén: személyesen: Tápiószőlős, Ceglédi út 15. telefonon: ben: info@ferzol.hu Munkanapokon (7-15:30 óra között) A FERZOL Lemezmegmunkáló Kft. napjainkra Tápiószőlősön és közvetlen környezetében az egyik legnagyobb adófizető és munkaadó lett, amellyel jelentősen hozzájárul közvetlen környezetének fejlődéséhez. A FERZOL büszke arra is, hogy itt Tápiószőlősön, tiszta, rendezett környezetben, folyamatosan biztos megélhetést, tisztességes munkát tud adni több száz dolgozójának és a külföldi álláslehetőségeknek méltó alternatíváját nyújtja a helyi lakosok számára lakóhelyük közelében. A partnerek száma és a megrendelések növekedése szükségessé teszi a termelés és a létszám folyamatos bővítését. A váltott műszakos munkarendben, fizikai munkakörökben dolgozó munkatársak meghatározó szerepet játszanak a cégünk életében. A tartósan megnövekedett megrendelések miatt most is van lehetőség hegesztő, ponthegesztő, lemunkáló, targoncavezető, CNC élhajlító és betanított munkás öszszeszerelő területeken, tapasztalattal rendelkező munkaerők azonnali felvételére. Akik jelentkeznek, azok a lakóhelyükhöz közel, szabályozott, törvényes munkajogi státuszban, rendezett, tiszta körülmények között, korszerű gépekkel dolgozhatnak! A munkát elismerjük kedvező, versenyképes bérezésünkkel, bónuszokkal, a rendelkezésre állás díjazásával, amit még kiegészítünk versenyképes béren kívüli juttatási csomagunkkal, meleg étkeztetéssel és az utazás támogatásával! Hosszú távon, biztos munkahelyet kínálunk egy dinamikusan fejlődő vállalatnál! Az álláskeresők számára jelentkezési lehetőség és bővebb információk találhatók a FERZOL Kft. honlapján, (
9 2017. április TÁPIÓSZŐLŐSI HÍRADÓ 9 Köszönet nyilvánítás én nagysikerű Jótékonysági Sportbált rendezett a Tápiószőlősi Sportegyesület. Köszönjük mindenkinek, aki munkájával, anyagi támogatásával, tombola tárgy biztosításával hozzájárult a rendezvény sikeres lebonyolításához. Köszönjük a fellépőknek, hogy műsorukkal emelték a rendezvény színvonalát. Köszönjük az Önkormányzatnak az ebédlő biztosítását, köszönjük a konyhásoknak a munkájukat. A bál anyagilag is eredményesen zárult Ft-al növeltük a működésünkre fordítható saját forrásunkat. A meghirdetett célnak megfelelően, nyáron megszervezzük az első foci-tábort. Tisztelettel: Nyíri Mihály TKSE elnök A Tápiószőlős-Újszilvás Református Általános Iskola és óvoda felvételt hirdet megváltozott munkaképességű női munkavállalók számára PORTÁS-TAKARÍTÓ feladat ellátására. A munkavégzés helye: Tápiószőlősi Általános Iskola (2769 Tápiószőlős, Kossuth Lajos út 3.) Jelentkezés: telefonszámon Szegedi György igazgatónál, vagy Bozóki Lászlóné gazdasági vezetőnél. Figyelem, munkalehetőség! Tápiószelei üzemünkbe keresünk megváltozott munkaképességű kollegákat, napi 7 órás munkavégzésre. Tápiógyörgye, Tápiószőlős, Újszilvás, Nagykáta, Farmos és a környező településekről is várjuk a jelentkezőket! Jelentkezni: 70/ HÁZI GONDOZÁST, GYERMEKFELÜGYELE- TET vállalok. Idősek vagy fogyatékkal élő gyermekek esetén is. Gyakorlattal és képesítéssel rendelkezem. Árvai Julianna Tápiószőlősi Községi Sportegyesület Kérjük támogassa adója 1%-ával egyesületünket. Adószámunk: KÖSZÖNJÜK A TÁMOGATÁST! Kérjük, adója 1%-át ajánlja fel a Tápiószőlősért Alapítványnak! Adószámunk: Köszönjük! A Tápiószőlősi Polgárőr Egyesület 2017-évtől kezdődően jogosult lett a személyi jövedelemadó 1%-os felajánlására. Az Egyesület a munkáját önkéntes alapon végzi, működését legnagyobb részben támogatások fedezik. Kérjük, ha módjában áll, támogassa Egyesületünket adója 1%-val. Adószámunk: Köszönjük szépen! A Polgárőrség telefonszáma: TÖBB BIZTOSÍTÓ SZOLGÁLTATÁSA EGY HELYEN! Szolgáltatásaink: élet,- betegség,- és balesetbiztosítások nyugdíjcélú megtakarítások államilag támogatott 20%-os adójóváirással kegyeleti biztosítások nyugdíj,- és egészségpénztári belépések lakásbiztosítások gépjármű biztosítások vállalkozói vagyon,- és felelősségbiztosítások utasbiztosítások egyedi biztosítási igények kidolgozása kárügyek intézésében segítségnyújtás Továbbra is szeretettel várom Kedves Ügyfeleimet, hogy segítségemmel mindenki számára a legkedvezőbb biztosítási védelmet megtaláljuk, mely egy esetleges tragédia esetén enyhíti Ön és Szerettei anyagi terheit. VANKÓ ÉVA a V&K 2003 KFT Biztosítási Alkusz munkatársa Tel.: 06-53/ ;
10 10 TÁPIÓSZŐLŐSI HÍRADÓ április Folyamatosan edzésben! Továbbtanulás Lassan izgalmas időszak zárul le a 8. osztályosok életében. Az előzetes felvételi rangsorokat már nyilvánosságra hozták a középiskolák és április végén a végleges felvételi rangsorok is kiderülnek. De hová is érdemes mennie tovább tanulni egy mai fiatalnak? Az utóbbi években folyamatosan az oktatási rendszer átalakításától hangos a sajtó. Nem egyszerű feladat a szülők számára, hogy segítsenek gyermekeiknek a döntéshozatalban. Ma a munka világában milyen szakmával, diplomával tudják megállni a helyüket? Fontos szem előtt tartani, hogy a gyermek milyen érdeklődési körrel rendelkezik, de azt is, hogy a lakóhelyéhez közel milyen szakirányú munkaerő igény merül fel. A gépipar rohamos fejlődése a településünkhöz közel lévő vállalkozások fejlesztéseiben, beruházásaiban is jól mutatkoznak. A mai napig természetes, hogy egy jól tanuló gyermek gimnáziumba folytatja tanulmányait abban a reményben, hogy az érettségi után főiskolai, egyetemi végzettséget szerezve diplomával a kezében kerüljön a munkaerőpiacra. Tápiószőlős is büszkélkedhet minden évben olyan gyerekekkel, akik ezt az utat járják. Viszont az is megfigyelhető, hogy a diplomát szerzett fiatalok többsége a későbbiekben nem itt telepedik le. Ezzel a problémával természetesen nem csak Tápiószőlős szembesül, még a közeli nagyobb városokból is sokan elköltöznek. Azok a diákok, akik a jelenleg szakgimnáziumnak nevezett (régebben szakközépiskolákban) folytatják tanulmányaikat az általuk választott ágazatnak megfelelő szakmai érettségi vizsgát tesznek. Mit is jelent ez valójában? A régebben szabadon választható 5. érettségi tantárgy ebben az esetben a szakmai tantárgyakból van összeállítva. A most U20-as Junior Európa Bajnokság: Izrael (Kmegy Máté, Bálint Csaba edző, Kasza-Kovács Klára) Kmegy Máté sikereit a tavalyi évben is nyomon követhették mindazok, akik a Tápiószőlősi újságot, vagy éppen a kalendáriumot a kezükbe vették. Az idei év sem indul kevésbé eseménydúsan a Tápiószőlősi fiatal számára. Az előző évben elért sikereinek köszönhetően a Kecskeméti Éves Díjátadó Ünnepségen őt és csapatát az egész éves kiemelkedő munkájáért díjazták. A Magyar Súlyemelő Szövetség minden évben tartandó közgyűlésén díjazták a legeredményesebb súlyemelőket, ahol Máté a IV. helyért járó kupát vehette át. Ami azt jelenti, hogy Magyarországon a tavalyi évben ő volt a negyedik legeredményesebb férfi súlyemelő. Nem kisebb eredményekkel érte ezt el, mint hogy decemberben az U20-as Junior Európa Bajnokságon Izraelben összetettben újabb egyéni csúcsot javítva (285 kg összetett eredménnyel) sikeresen zárta a versenyt. Jelenleg a Savaria Kupán elért sikeres eredményével MSSZ Kupa átadóján szakításban és összetettben is egyéni csúcsot javítva abszolút férfi kategóriában Sinclair pontjai alapján 3. legjobb férfiversenyző díját is elhozta. Ezzel az eredménnyel motiválva lendült bele az U20-as Junior Világbajnokság felkészülésébe, mely júniusban Tokióban lesz megrendezve. A Szövetség által májusban kihirdetésre kerülő utaztatási listában remélhetőleg a Kmegy Máté név is szerepelni fog. Saját edzései mellett jelenleg edzőként is feladatokat vállal. Heti két alkalommal súlyemelő technikai edzést tart a Kecskeméti Cross Gym Aegopolisban. Bízunk benne, hogy az idei évben is kiváló eredményeket sikerül elérnie! Sok sikert! belépő kilencedik évfolyamos tanulók az érettségi bizonyítvány mellett szakmai végzettséget is szereznek.a nem rég még technikus végzettséget természetesen ez után is megszerezhetik,de az már csak egy, másfél évet vesz igénybe. Ebben az esetben is van lehetőségük a jó tanulóknak az érettségi vizsgát követően főiskolára, vagy egyetemre jelentkezni. Jelenleg szakközépiskolának nevezett (régebben szakiskola) tanulói nyolcadik után rögtön szakmát tanulnak, amely rengeteg lehetőséget kínál. Azok a diákok, akik hiányszakmát választanak, Szabóky Adolf ösztöndíjban részesülnek, amelynek összege a tanulmányi átlaguk függvényében félévtől akár Ft is lehet. Tehát az állam intézkedései révén komoly támogatások jöttek lére, hogy a tanulókat motiválják szakmák elvégzésére. Az első évet követően az úgynevezett duális képzés keretében a tanulók a szakmai gyakorlati óráikat külső cégeknél is teljesíthetik tanulószerződés keretében, amely további anyagi juttatásokkal jár. Tehát a sok változtatás eredményeképpen jelenleg az a cél, hogy ne az iskolai tanműhelyekben, hanem valós munkakörnyezetben sajátítsák el a diákok az általuk választott szakmát. Egyre több fiatal dönt úgy, hogy az érettségit követően még egy hiányszakmát is tanuljon, hiszen abban nagyobb eséllyel tud elhelyezkedni. Sokan vannak, akik a három éves képzés szakmai bizonyítvány birtokában döntenek úgy, hogy érettségi vizsgát is tesznek. Nekik ez két év alatt teljesíthető esti- vagy nappali munkarend szerint. A szakmai képzések terén a változások folyamatosak, melyeket úgy a szülőknek, mint a tanulóknak folyamatosan figyelemmel kell kísérniük, hogy a lehető legjobb döntést tudják meghozni. Sok sikert kívánok az eredményes tanévzáráshoz és a továbbtanuláshoz minden Tápiószőlősi nyolcadikos diáknak! Keresztúri Hajnalka
11 2017. április TÁPIÓSZŐLŐSI HÍRADÓ 11 Anyakönyvi hírek ÚJSZÜLÖTTEK Fetter Vanessza Szegedi Szabolcs Gratulálunk, jó egészséget kívánuk! Bodor Éva ( ) Mirkóczki Ferencné /Gonda Irén/ ( ) Szénássy László Kálmánné /Bognár Ilona/ ( ) Farkas János ( ) ELHUNYTAK Michnay Andrásné /Lesták Julianna/ ( ) Petrovics Károlyné /Czeróczki Margit/ ( ) NYUGODJANAK BÉKÉBEN! Köszönetnyilvánítás Szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik szeretett édesanyák SZÉNÁSSY LÁSZLÓNÉ temetésen részt vettek, gyászunkban osztoztak sírjára a megemlékezés virágait elhozták. Gyászoló család A TÁPIÓSZŐLŐSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK LAPJA Kiadja: Tápiószőlős Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Cím: 2769 Tápiószőlős, Kossuth L. u tapioszolos.jegyzo@gmail.com Felelős kiadó: Dr. Szoboszlay Árpád, Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. VTSZ: 4902 Készült: 1100 példányban. Nyomda munkák: Tápió Nyomda Kft. Tápiószele
12 Őrizzük a múlt emlékeit a jövő számára! Községünk lelkes lakói régóta dédelgetett gondolatát osztották meg a Képviselő Testülettel. Tápiószőlősnek és a Tápió-vidéknek nincs népviselete. Teremtsünk hagyományt, alkossuk meg együtt falunk saját egyenruháját! Ne csak teremtsünk, hanem őrizzük is meg az emlékeinket, és azokat kezeljük méltó módon. A Képviselő Testület nevében arra kérem községünk lakosságát, hogy vegyen részt ezekben a munkákban. Hagyjunk nyomot magunkról és az őseinkről a jövő számára. Tisztelettel kérjük, hogy akinek ötlete, javaslata van a népviselet kialakításával kapcsolatban, ossza meg velünk. Lehet ez rajz, leírás, motívum, anyag minta, szabásterv, minden gondolatot szívesen fogadunk. Később az elkészült mintákból a lakosok szavazata alapján választunk. Múltunk méltó dokumentálására FALUMÚZEUMOT szeretnénk létrehozni. Kérjük, hogy akinek birtokában vannak olyan tárgyak, képek, iratok, amelyeket szeretné, hogy az utókor számára is megismerhetők legyenek, az anyag származási helyének leírásával, valamint az adományozó személyének megnevezésével ajánlja fel a készülő gyűjtemény számára. Régi, Tápiószőlősön megjelent helyi újságokat, vagy Tápiószőlősről szóló bármilyen könyvet, dokumentumokat várunk azzal a céllal, hogy azokról digitális másolatot készítünk és a helyi könyvtárban mindenki számára elérhetővé tesszük. Az anyagok beérkezési határideje: május 31. Kapcsolatfelvétel: ben: tapionep@gmail.com; Levélben: 2769 Tápiószőlős, Kossuth L. út 65. Személyesen: Polgármesteri Hivatalban Borosné Gál Tünde, Könyvtárban- Némedi Judit Dr. Szoboszlay Árpád Polgármester Kedves Szőlősiek! Miután a évi Kalendáriumnak is nagy sikere volt, ezért felkértem a Szerkesztő bizottságot, hogy folytassák a hagyományt és készítsék el a következő, évi Tápiószőlősi Kalendáriumot is. Ezért arra kérünk minden tápiószőlősi lakost, hogy akinek olyan története, fényképe van, melyet szeretne megosztani a közösséggel, az írja meg, vagy jelezze a bizottság felé és ők segítenek gondolatai papírra vetésében. A Kalendáriumba szánt cikkek beküldési határideje: május 31. cím: tapioszolos.kalendarium2017@gmail.com Köszönettel a szerkesztő bizottság nevében: Dr. Szoboszlay Árpád polgármester
Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember
Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Tisztelt Kőteleki Lakosok! Az augusztus 20-i hétvégén sikeresen megrendezésre kerültek a falunapi programjaink. Rendezvényünk kiemelt eseménye volt a testvér
Jegyzőkönyv. Nádudvar Város Önkormányzata képviseletében: Beke Imre polgármester,
Jegyzőkönyv Készült: 2017. május 10-én de: 9,00 órai kezdettel a Nádudvari Polgármesteri Hivatal helyiségében a Nádudvari Szociális Intézményfenntartó Társulás Társulási Tanács tanácsüléséről Jelen vannak:
A Képviselő-testület június 15-i ülésének határozatai
A Képviselő-testület 2015. június 15-i ülésének határozatai 149/2015.(VI.15.) határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a nyílt ülés jegyzőkönyv hitelesítőjének elfogadja
K I V O N A T. Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7 igen szavazat alapján az alábbi határozatot hozta:
Alsónémedi Polgármesteri Hivatal 2351 Alsónémedi, Fő út 58. K I V O N A T Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által 2017. január 18-án megtartott rendkívüli nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből
Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 5 jelenlévő képviselőből 5 igen szavazattal az alábbi napirendi pontokat fogadta el:
Jegyzőkönyv A testületi ülés helye, időpontja: Borsodnádasdi Polgármesteri Hivatal díszterme (3671 Borsodnádasd, Köztársaság út 12.), 2015. május 28. 16.00 órától 17.00 óráig a Képviselőtestület ülésén
Csővár Község Önkormányzat képviselő-testületének évi határozatai
Csővár Község Önkormányzat képviselő-testületének 2016. évi határozatai Acsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2016. (I. 27.) Kt. határozata, Csővár Község Önkormányzat Képviselő-testületének
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S ZIRC VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2006. június 26-i ülésére Tárgy: Zirc város középiskolai tanulmányi ösztöndíja 2006. második félévi kiírás Előadó: Kasper Ágota, az
Községi Önkormányzat. A Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének június 13-i ülésére
Községi Önkormányzat p o l g á r m e s t e r é t ő l 4241 Bocskaikert, Poroszlay u. 20. : 583-453; fax: 583-451 e-mail: polgarmester@bocskaikert.hu ikt.sz.: 945/2016 A Bocskaikert Községi Önkormányzat
J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént.
Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről
Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/
Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/479-179 E-mail: hivatal@erdokurt.hu 10. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2017. augusztus 24.) Napirend:
1. 1. (3) Az ingyenes szünidei gyermekétkeztetés és a nyári szünidei gyermekfelügyelethez kapcsolódó étkeztetés iránti kérelmekről a jegyző dönt.
Sajószentpéter Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2011. (I.24.) önkormányzati rendelete a gyermekek napközbeni ellátásáról (egységes szerkezetben az 5/2011.(II.25.) a 17/2012.(V.30.), a 13/2013.(VI.27.),
43/2017. (III.22.) számú Pénzügyi-Ellenőrző-Közbeszerzési Bizottság határozata Jegyzőkönyv hitelesítő személyének megállapítására
43/2017. (III.22.) számú Pénzügyi-Ellenőrző-Közbeszerzési Bizottság határozata Jegyzőkönyv hitelesítő személyének megállapítására Jászladány Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testület Pénzügyi- Ellenőrző-Közbeszerzési
KIVONAT. Felsőzsolca Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 16-án tartott ülésének jegyzőkönyvéből.
Felsőzsolca Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. november 16-án tartott 148/2016. (XI. 16.) Kth. számú határozat Tárgy: 2016. november havi jelentés elfogadása Felsőzsolca Város Önkormányzat
H a t á r o z a t k i v o n a t. Halásztelek Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 15-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
H a t á r o z a t k i v o n a t Halásztelek Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. február 15-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből 4/2011. (II.15.) számú Képviselő-testületi határozata:
KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év
KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016-2017. nevelési év A nemzeti köznevelésről szóló törvény és annak végrehajtásáról rendelkező 229/2012. (VIII.28.) kormányrendelet alapján. Az óvoda megnevezése Székkutasi Líbor Ilona
Célterület: Közösségi célú fejlesztés Civil szervezetek támogatása, kulturális értékeink fenntartása, hagyományőrzés
Célterület:1023053 Közösségi célú fejlesztés Civil szervezetek támogatása, kulturális értékeink fenntartása, hagyományőrzés Jogcím Kérelem címe Atilla Alapítvány Farmos Önkéntes Tűzoltó Boldogabb Óvodás
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2014. április 30-án 14 órakor tartott rendes, nyílt üléséről. Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak: Pádár
PÁLYAVÁLASZTÁS 2016/ OSZTÁLYOSOKNAK ÉS A SZÜLŐKNEK
PÁLYAVÁLASZTÁS 2016/2017. 8. OSZTÁLYOSOKNAK ÉS A SZÜLŐKNEK 2016.10.20. A középfokú iskoláknak, kollégiumoknak nyilvánosságra kell hozniuk honlapjukon a felvételi tájékoztatójukat. 2016.10.31. Az általános
Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola. felvételi tájékoztató
Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola felvételi tájékoztató 2016/2017 BEMUTATKOZÁS Iskolánkban 60 év óta folyik kereskedelmi és vendéglátóipari szakemberek képzése.
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 14-i rendkívüli üléséről
JEGYZŐKÖNYV Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 14-i rendkívüli üléséről Helye: Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó terme Jelen vannak: Bechtold Tamás polgármester,
Jegyzőkönyvi kivonat
10/2016.(II.4.) határozat Tárgy: Egészségügy 2015. évi pénzügyi elszámolása Bénye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja az Egészségügyi Intézményfenntartó Társulás által működtetett védőnői
BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. május 12-I RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. május 12-I RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 40/2015. (V.12.) 41/2015. (V. 12.) 42/2015. (V. 12.) 43/2015. (V. 12.) 44/2015. (V.
RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.
RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: dr. Varga Tibor jegyző Előterjeszti:
K i v o n a t. Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének június 13-ai ülése jegyzőkönyvéből:
K i v o n a t Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. június 13-ai ülése jegyzőkönyvéből: Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselőtestületének 58 /2018. (VI.13. ) Ök. sz. határozata: Nádudvar
Iktatószám: 3-21 / Ügyintéző: Tarkó Gábor igazgató Tárgy: Jelentkezési lap. Jelentkezési lap
5820 Mezőhegyes, Kozma Ferenc utca 23. Telefon: +36-70-400-2550 Fax: +36-68-468-258 Honlap: www.kozmamhegyes.sulinet.hu www.facebook.com/kozma.mezohegyes E-mail: kozma.mezohegyes@gmail.com OM azonosító:
E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület április 25-i ülésére a lejárt határidejű határozatokról
Városi Önkormányzat Polgármesterétől, Jegyzőjétől H-2740 Abony Kossuth tér 1. Telefon/fax: (53) 360-010 Előterjesztés készítésében részt vett: Titkárság Településfejlesztési Osztály Gazdasági Osztály Hatósági
TISZASAS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T E. 2014. március 10-én. megtartott ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
TISZASAS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T E 2014. március 10-én megtartott ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Tartalom: 8/2014.(III.10.) számú határozata A tiszasasi Alkony Gondozási
KIVONAT. Algyő Nagyközség Képviselő-testület augusztus 24. napján tartott rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
ülésének könyvéből 252/2017. (VIII.24.) Kt. határozat Tárgy: 2017. augusztus 24. napján tartott testületi ülés napirendjének elfogadása Nyílt ülés: 1. A Dél-Alföldi Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli, nyílt üléséről
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli, nyílt üléséről Az ülés helye: Az ülés időpontja: Csabdi Község Önkormányzat Könyvtár helyisége 2064 Csabdi, Szabadság
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
407-4/2014.ikt.sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ecsegfalva Község Önkormányzata képviselő-testületének 2014. március 25-én (kedden) 14 00 órakor megtartott nyilvános üléséről R E N D E L E T: 3/2014.(III.26.)
KIVONAT. Napirend előtt: Határozat 77/2016.(V.04.)PEÜB
KIVONAT Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete Pénzügyi, Ellenőrzési és Ügyrendi Bizottság 2016. május 05-én (szerda) 17,00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal Nagytanácstermében
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S ZIRC VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2008. május 26-i ülésére Tárgy: Zirc város középiskolai tanulmányi ösztöndíja 2008. második félévi kiírás Előadó: Kasper Ágota, az
MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE
MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. I. FÉLÉVI MUNKATERVE A Képviselő-testület - Monor Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról 27/2014. (X. 27.) önkormányzati rendelete
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2015. április 15-én 15 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről. Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak:
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. július 28-án 18,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről
Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 152-22/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének
2013. február 6. 1/2013.(II.05.) sz. Felsőtárkány Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselőtestületének
2013. február 6. Határozat: Tárgy: 1/2013.(II.05.) Felsőtárkány Község Önkormányzatával megkötött Együttműködési Megállapodás módosítási javaslatának elfogadása 2/2013.(II.05.) Felsőtárkány Roma Nemzetiségi
KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év. Az óvoda címe, elérhetősége 6821 Székkutas, Murgács Kálmán u. 20. Telefon: 06-30/
KÖZZÉTÉTELI LISTA 2017-2018. nevelési év A nemzeti köznevelésről szóló törvény és annak végrehajtásáról rendelkező 229/2012. (VIII.28.) kormányrendelet alapján. Az óvoda megnevezése Székkutasi Líbor Ilona
Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere
Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere 2339 Majosháza, Kossuth u. 34., Tel: 06/24-511-830, Fax: 06/24-511-831, E-mail: majoshaza@majoshaza.hu ELŐTERJESZTÉS Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének
AZ ÚJ KÖZNEVELÉSI TÖRVÉNY ELŐÍRÁSA Azoknak a tanulóknak, akik január elseje után kezdik meg érettségi vizsgájukat, az érettségi megkezdésének
AZ ÚJ KÖZNEVELÉSI TÖRVÉNY ELŐÍRÁSA Azoknak a tanulóknak, akik 2016. január elseje után kezdik meg érettségi vizsgájukat, az érettségi megkezdésének feltétele, hogy 50 óra közösségi szolgálatban eltöltött
A szerkesztôség e-mail címe: kultura.derekegyhaz@gmail.com Telefon: 06 20/258-55-11 december 14. (péntek) 18:00 Derekegyházi Horgász Egyesület taggyűlése Könyvtár TOP lista - november 1. Kristin Cashore:
E L Ő T E R J E S Z T É S
Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. sz. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S megüresedett házi gyermekorvosi körzet betöltésére irányuló pályázat kiírására
KENGYEL KÖZSÉG POLGÁRMESTERÉTŐL E L Ő T E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület 2014. január 14-i ülésére
A rendszerfüggő víziközműelemek bérleti díjának megállapítására Tiszamenti-regionális Vízművek Zártkörűen Működő Részvénytársasággal, mint víziközmű szolgáltatóval 2013. október 31-én aláírt bérleti-üzemeltetési
Bizottság keretéből nyújtott támogatások év
Bizottság keretéből nyújtott támogatások 2016. év Az egyes bizottságok keretéről és az alapítványok pályázati támogatási rendjéről szóló módosított 2/2006. (I.31.) önkormányzati rendelet 8. (6) bekezdése
Földeák község Önkormányzatának képviselő-testülete 2013. június 18. napján tartotta együttes rendkívüli ülését,
Földeák község Önkormányzatának képviselő-testülete 2013. június 18. napján tartotta együttes rendkívüli ülését, melyen az alábbi fontosabb döntések születtek. Földeák és Óföldeák képviselő-testületei
JEGYZŐKÖNYV. Hosszúné Deli Hajnal alpolgármester Kovács Géza Győzőné képviselő Németh Zsolt képviselő
JEGYZŐKÖNYV Készült Jákó Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2015. április 29-én az önkormányzat tanácskozó termében megtartott üléséről. Jelen vannak: Kovács János polgármester Hosszúné Deli Hajnal
JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület április 6-án megtartott rendkívüli üléséről
SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 6/2016. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2016. április 6-án megtartott rendkívüli üléséről Határozat száma: 46. 1 TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZAT: 46/2016.(IV.6.)
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyáregyháza Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 21. napján délután 17 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli, nyilvános üléséről, Nyáregyháza,
február 19. (péntek) 18:00 Derekegyház Község Önkormányzata pályázatot hirdet
XVII. évfolyam - 2. szám 2016. Február A Magyar Kultúra Napjára kisiskolásoknak és óvodásoknak kiírt rajzpályázatra több, mint 40 rajz érkezett. Ennek eredményhirdetése következett, az eredmények a következők
H O M O K B Ö D Ö G E
Szám: 81-10/2016. H O M O K B Ö D Ö G E Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. június 20. napján 19 óra 30 perckor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Homokbödöge
HEVES MEGYE FÜZESABONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT
HEVES MEGYE FÜZESABONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Füzesabony Város Önkormányzat rendkívüli, nyilvános képviselő-testületi üléséről. Ideje: 2016. január 13-án 14:00 óra. N A P I R
Jegyzőkönyv. Készült: április 5-én a Kunpeszér Község Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános ülésén.
Iktatószám: 139-18/2018. Jegyzőkönyv Készült: 2018. április 5-én a Kunpeszér Község Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános ülésén. Jelen vannak: Meghívottak: Kálozi Sándor polgármester Varga Attila
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Pintér Imre polgármester, Gróf János, Kiss Ferenc, Nagy László, Weiszné Sós Éva képviselők. b./ Tanácskozási joggal résztvevők:
Lovászpatona Község Önkormányzata Lovászpatona, Kossuth tér 2. Szám: L/96-8/2018. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2018. július 4-én 17,00 órai kezdettel
Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere. J a v a s l a t közfoglalkoztatási programokban történő részvétellel kapcsolatos döntés meghozatalára
Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Iktatószám: 5283/2016. J a v a s l a t közfoglalkoztatási programokban történő részvétellel kapcsolatos döntés meghozatalára Tisztelt Közgyűlés! Salgótarján
Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2015. február 25-i határozatai
Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2015. február 25-i határozatai 1/2015. (II.25.) SZKT határozat 3 igen, 0 nem és 0 fő tartózkodott A Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat Képviselő-testülete ülésének jegyzőkönyv
JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT
2016. május 30. napján 19 óra 00 perckor tartott ülésének könyvéből. az alábbi napirendeket fogadta el: 56/2016. (05.30.) számú határozat (Napirendek elfogadása) 1) Beszámoló a Kistérségi Családsegítő
Rábakecöl Község Önkormányzata Tuba Erik polgármester Cím: H-9344 Rábakecöl, Kossuth u. 129. Tel/Fax: 00-36-96/257-529, 00-36-30/660-18-60 E-mail: polgarmester@rabakecol.hu Honlap: www.rabakecol.hu Rábakecöl
Tisztelt Képviselő- testület!
Tájékoztatás Berente Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. június 26-án tartandó rendes nyilvános ülésére Napirend előtti Tárgy: Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Előterjesztést
Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről
Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2004.április 26-i ülésére Tárgy: Szociális célú pályázatokhoz Képviselő-testületi határozat Előadó: Koósné Stohl Ilona Intézményvezető
2011. április 7-i ülésére
Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. április 7-i ülésére Tárgy: Pályázati felhívás a dombóvári kisebbségi önkormányzatok részére elkülönített támogatási
Felsőtárkányi Roma Nemzetiségi Önkormányzat 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. E-mail: felsotarkanyicko@freemail.hu
Felsőtárkányi Roma Nemzetiségi Önkormányzat 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. E-mail: felsotarkanyicko@freemail.hu Jegyzőkönyv Készült a Felsőtárkányi Polgármesteri Hivatal tárgyalójában a Felsőtárkány Roma
M E G H Í V Ó. 2.) A szociális ellátásokról szóló helyi rendelet módosítása Előadó: Horváth Zoltán polgármester
Magyarszentmiklós község Polgármestere M E G H Í V Ó Tisztelettel értesítem, hogy a Települési Képviselők ülését 2009. július 29-én (szerdán) 18,00 órára összehívom. Az ülés helye: Önkormányzat hivatali
BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE
BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Készült a Képviselő-testület 2017. február 15. napi ülésére. Készítette: Erdősné dr. Kocsis Helga Humán Ügyosztályvezető Tárgy: Döntés a Kertvárosi
Bodorkós Ferenc polgármester. Dr. Görög István jegyző
Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Bodorkós Ferenc polgármester Dr. Görög István jegyző Az előterjesztést figyelemmel Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX.
K ÖLKED K ÖZSÉG P OLGÁRMESTERÉTŐL 7717 Kölked, II. Lajos u. 12. Tel.: 69/ MEGHÍVÓ
K ÖLKED K ÖZSÉG P OLGÁRMESTERÉTŐL 7717 Kölked, II. Lajos u. 12. Tel.: 69/384-181 MEGHÍVÓ Kölked Község Képviselő testülete 2017. június 26-án (hétfőn) 16 00 órai kezdettel tartja nyilvános ülését, melyre
Felvételi tájékoztató a 2018/2019-es tanévre
Kanizsay Dorottya Katolikus Gimnázium, Egészségügyi Szakközépiskola és Szakgimnázium OM azonosító: 203262 Felvételi tájékoztató a 2018/2019-es tanévre Felvilágosítás és ügyintézés: 1043 Budapest, Kassai
Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2016. (II.11.) határozata a képviselő-testület évi munka- és üléstervéről
Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2016. (II.11.) határozata a képviselő-testület 2016. évi munka- és üléstervéről I. A munkaprogramból adódó feladatok: 1.) Pályázati lehetőségeket kell
J e g y z ő k ö n y v
Szám:D-17-16 /2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. december 5-én 18 órai kezdettel megtartott közmeghallgatásról. Ülés helye: Művelődési Ház Doba, Kossuth u.
T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE január 14-én megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez
T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. január 14-én megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez 6/2014.(I.14.) Kt. Hat. A napirendi pontokra tett javaslatról 7/2014.(I.14.)
Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu
Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 6-7/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 29. napján
Címe: a Kunszentmártoni HÍR-LAP önkormányzati újság szerkesztői és nyomdai feladatairól
Előterjesztés: Címe: a Kunszentmártoni HÍR-LAP önkormányzati újság szerkesztői és nyomdai feladatairól Testületi ülés dátuma: 2017. január 26. Készítés ideje: 2017. január 16. Készítette: Herczeg Renáta
J E L E N T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. február 27-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról
Zirc Város Polgármestere 8420 Zirc, Március 15. tér 1. J E L E N T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. február 27-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról A lejárt határidejű
A pályázat benyújtásához önrész vállalása nem kötelező.
Pályázati felhívás Nemti Község Önkormányzata tájékoztatja a helyi civil szervezeteket, alapítványokat, hogy Nemti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi civil szervezetek, alapítványok, pénzügyi
A rendelet célja, hatálya. (2) A rendelet hatálya Nagykereki község közigazgatási területén életvitelszerűen tartózkodó személyekre terjed ki.
Nagykereki Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2015. (XI. 30.) önkormányzati rendelete a tanyagondnoki szolgálatról (A 18/2017. (XI. 30.), 20/2017. (XII. 19.) önkormányzati rendelettel egységes
10. Napirend Beszámoló a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatokról
1 0. N a p i r e n d BESZÁMOLÓ az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (továbbiakban: Gyvt.)
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ki az, aki egyetért a meghívóban szereplő napirendi pontokkal?
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal Tanácskozótermében (4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.) Balmazújváros Város Önkormányzat Ügyrendi és Jogi Bizottságának 2015.
Felsőtárkány Község Önkormányzata 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. Tel: 36/ Fax: 36/
Felsőtárkány Község Önkormányzata 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. Tel: 36/534-010 Fax: 36/434-157 e-mail: felsotarkany.onkormanyzat@t-online.hu 2011. február 10. 1/2011.( II.10.) 2/2011. (II.10.) A 2010.
4066 Tiszacsege Kossuth u.5. * Tel.: * Fax.: : * Internet:
TISZACSEGE VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK P O L G Á R M E S T E R E 4066 Tiszacsege Kossuth u.5. * Tel.: 52 588-400 * Fax.: 52 588-405 email.: pmhivatal@tiszacsege.hu * Internet: http://www.tiszacsege.hu/ MEGHÍVÓ
Jegyzőkönyv. Készült a Pusztazámor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének testületi üléséről
Jegyzőkönyv Készült a Pusztazámor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének testületi üléséről Az ülés helye: a Községháza tanácskozóterme (Pusztazámor, Munkácsy Mihály u. 1.) Az ülés időpontja: 2014.
J e g y z ő k ö n y v Készült:Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének június 22-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről.
J e g y z ő k ö n y v Készült:Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. június 22-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről. - Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak:
SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA. képzési. tájékoztató. 2012/2013-as tanév. esti és levelező. Pécs 2012
SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA képzési tájékoztató 2012/2013-as tanév esti és levelező 1223 0255 1478 Pécs 2012 az esti és levelező tagozatos képzés általános tudnivalói Az iskola alapítványi fenntartású
BESZÁMOLÓ. a közalapítvány 2014. évi tevékenységéről. Adonyi Gyermekekért Közalapítvány. Készítette: Bálinthné Sándor Andrea
Adonyi Gyermekekért Közalapítvány 2457 Adony Rákóczi u. 39. Tel.: 25/231-020 Adószám: 18494785-1-07 Bankszámlaszám: 57700074-10001734 Ercsi és Vidéke Tak.Szöv. Adonyi Gyermekekért Közalapítvány BESZÁMOLÓ
!"#$ ,"-*"$"$ "-%!$)"%""-%*(. / -&0& 1 -*" ,#*"5,#! 1 A! $ "" $ & B! "" $ '(" $ " " A!% E % D2"% D D
$ % $ & & '(& )'(' +,-./01 ) & 20(3 % & 4( 3 5 $ & 6 7 % )& (%83% 2 ) 5 98..'1 : & % $ $% $ $& 7 % % ; & & % $ ) &<
Buj Község Önkormányzat Képviselő-testületének évi határozatai
Buj Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. évi határozatai 1/2017-172/2017 KT. határozatok zárt ülésen 173/2017. (I.12.) KT. határozat START munkaprogramra történő pályázat benyújtásáról 174/2017.
HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: , TELEFAX:
HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 ELŐTERJESZTÉS Hajdúhadház Város Önkormányzata Pénzügyi Bizottságának 2015. április 13.-án
FALUGYŰLÉS VARSÁNY. 2015. június 17. Közösségi Ház
FALUGYŰLÉS VARSÁNY 2015. június 17. Közösségi Ház témák 2014. évi beszámoló Közös Önkormányzati Hivatal működése Az önkormányzat gazdálkodása Szociális helyzet Intézmények működése Adózási kérdések Start
('.J. r lt f'- ...b.:...::-..'...~.(~':... Faragóné Széles Andrea. "I.c..,lP...~\~ ~'\-... N Y REG YH A Z A
NYíREGYHÁZA 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF. : 83. TELEFON : ~ 3642524'5 0 FAX: ~ 36 42 524.5 1 E-MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: 21911/2013.05 Ügyintéző : dr. Krizsai AnitajMetzner
Tokod Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja a december 14-ei rendes képviselő-testületi ülés napirendjét:
164/2015. (XII. 14.) önkormányzati határozat Tokod Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja a 2015. december 14-ei rendes képviselő-testületi ülés napirendjét: 1. A 2531 Tokod, Kossuth
J e g y z ő k ö n y v
1/2014. szám. J e g y z ő k ö n y v Készült az Ágfalvi Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 20-án az Ágfalvi Közös Önkormányzati Hivatal Tanácstermében (Ágfalva, Soproni u.
Jegyzőkönyv. Tanácskozási joggal részt vett: Török Barna c. főjegyző
Jegyzőkönyv Készült Bőcs Község Önkormányzata Képviselő-testület rendkívüli ülésén 2016. március 31-én (csütörtök) 14 órakor a Faluház tárgyalótermében. Jelen vannak: Nagy László polgármester Bálint László
K I V O N A T. Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által december 13-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből
2351 Alsónémedi, Fő út 58. K I V O N A T Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által 2018. december 13-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből 218/2018. (XII. 13.) önkormányzati
ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI
ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Újszász Város Képviselő-testület május 14-én tartott soron kívüli ülésén. M U T A T Ó
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Újszász Város Képviselő-testület 2013. május 14-én tartott soron kívüli ülésén. M U T A T Ó Napirendi pont: Határozat szám: Újszász Város Képviselő-testület 2013. május 14-i
ELŐTERJESZTÉS. Sportlétesítmény és Szabadidőközpont Üzemeltető intézményvezető beosztás ellátására vonatkozó pályázati felhívás közzétételéről
ELŐTERJESZTÉS Sportlétesítmény és Szabadidőközpont Üzemeltető intézményvezető beosztás ellátására vonatkozó pályázati felhívás közzétételéről 1. előterjesztés száma: 348/2017 2. előterjesztést készítő
JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT
ülésének könyvéből. egyhangúlag az alábbi napirendeket fogadta el: Péteri Község Önkormányzatának 131/2017. (IX. 28.) számú ÖKT határozata a napirendek elfogadásáról 1.) Az önkormányzat 2017. évi költségvetésének
M E G H Í V Ó. Gyomaendrőd Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata Ügyrendi és
Gyomaendrőd Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata Ügyrendi és Kulturális Bizottságának Elnöke 5502 Gyomaendrőd, Fő út 80. M E G H Í V Ó Gyomaendrőd Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata Ügyrendi és Kulturális
Nagymaros Város Önkormányzata Képviselő-testületének 141/2018. (X. 15.) számú határozata
Tárgy: Napirend elfogadása 141/2018. (X. 15.) számú határozata A Képviselő-testület az alábbi napirendet fogadta el: 1. Őz utca útburkolat felújításáról, kivitelező kiválasztásáról döntés 2. 2019. évi
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2015.szeptember 4-én 7.00 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésén. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme
Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Karacs Ferenc Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Karacs Ferenc Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító: 203030 PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ a 2018/2019. tanévre 4150 Püspökladány, Gagarin u. 2.
ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, június 25-i ülésére. Az előterjesztést készítette: oktatási referens
ELŐTERJESZTÉS Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, 2008. június 25-i ülésére Tárgy:Fejlesztő pedagógus alkalmazása Az előterjesztést készítette: Hum József oktatási referens Előterjesztő: dr. Kelemen