Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 5 jelenlévő képviselőből 5 igen szavazattal az alábbi napirendi pontokat fogadta el:

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 5 jelenlévő képviselőből 5 igen szavazattal az alábbi napirendi pontokat fogadta el:"

Átírás

1 Jegyzőkönyv A testületi ülés helye, időpontja: Borsodnádasdi Polgármesteri Hivatal díszterme (3671 Borsodnádasd, Köztársaság út 12.), május órától óráig a Képviselőtestület ülésén A megjelent önkormányzati képviselők neve: Kormos Krisztián polgármester Sági Tibor alpolgármester Dorkó György képviselő Kelemen Tünde képviselő Kovács Attila képviselő Távollévő önkormányzati képviselők neve: Dr. Hegedűs Zsuzsanna képviselő Pallagi László képviselő Meghívottak neve, megjelenésük ténye: Burkovics Róbert jegyző jelen van Kis Beáta jegyzőkönyvvezető jelen van Nagy Anett intézményvezető jelen van Dorkóné Dévai Mariann pályázati irodavezető jelen van Köszönti a jelenlévőket. Megállapítja, hogy a képviselő-testület határozatképes, a mai ülést megnyitja. Jegyzőkönyv hitelesítőknek javasolja Dorkó György és Kovács Attila képviselőtársakat. Egyetért-e ezzel a javaslattal a képviselő-testület, kéri kézfelnyújtással jelezzék. egyhangú szavazattal a javaslatot elfogadta, Dorkó György és Kovács Attila képviselőket jegyzőkönyv hitelesítőknek választotta. A kiküldött meghívóban szereplő napirendi pontokat javasolja elfogadásra. Egyetért-e az elhangzott javaslattal a képviselő-testület, kéri kézfelnyújtással jelezzék. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 5 jelenlévő képviselőből 5 igen szavazattal az alábbi napirendi pontokat fogadta el: Javasolt és elfogadott napirendi pontok: 1. Javaslat szeszesital közterületen történő fogyasztásának korlátozásáról szóló rendelet megalkotására 2. Javaslat a Nádasd Kft évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadására 3. Javaslat a Borsodnádasdi Szociális Alapszolgáltatási Központ évi működésével kapcsolatos tájékoztató elfogadására

2 2 4. Javaslat a Borsodnádasdi Közösségi Ház és Könyvtár intézményvezetői pályázatának elbírálására 5. Egyebek 1. Tárgyalt napirend: Javaslat szeszesital közterületen történő fogyasztásának korlátozásáról szóló rendelet megalkotására A városunk számára fontos, hogy élhető település legyen, amihez a közterület rendje és a lakosok kulturált viselkedése is hozzátartozik. Ennek értelmében a képviselő-testületnek meg kellene alkotnia a szeszesital közterületen történő fogyasztásáról szóló rendeletet. A rendelet elkészült, az előterjesztés mellékletét képzi. Van-e kérdés, hozzászólás? Kérdés, hozzászólás nem volt. Egyetért-e a képviselő-testület az előterjesztés szerinti szeszesital közterületen történő fogyasztásának korlátozásáról szóló rendelet megalkotásával, kéri kézfelnyújtással jelezzék. egyhangú szavazattal az alábbi rendelet alkotta meg: BORSODNÁDASD VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 7/2015.(V.29.) önkormányzati rendelete a szeszesital közterületen történő fogyasztásának korlátozásáról (teljes terjedelemben a jegyzőkönyv mellékletét képezi.) 2. Tárgyalt napirend: Javaslat a Nádasd Kft évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadására A Nádasd Kft évi tevékenységéről szóló beszámoló elkészült évben szűnt meg a Kft. bevétel termelő képessége, azóta a nyilvántartások rendbetétele megtörtént. A Felügyelő Bizottság megtárgyalta, kérném a véleményeket. Dorkó György képviselő: A Felügyelő Bizottság megtárgyalta és elfogadásra javasolja a képviselő-testület számára a Nádasd Kft évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadását. Szkálosi László bizottsági tag tett javaslatot arra vonatkozóan, hogy a belföldi vevőkövetelések 311. főkönyvi számon nyilvántartott, illetve a vevők pénzügyi nyilvántartása szerinti Ft összeg legyen kiegészítve egy listával, amelyben név, cím és összeg szerinti bontásban szerepeljen a kintlévőség. Van-e kérdés, hozzászólás?

3 3 További kérdés, hozzászólás nem volt. Egyetért-e a képviselő-testület az előterjesztés szerinti Nádasd Kft évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásával, kéri kézfelnyújtással jelezzék. 35/2015.(V.28.) számú határozat Tárgy: Nádasd Kft évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadása Borsodnádasd Város Önkormányzat Képviselő-testülete döntött abban, hogy a Nádasd Kft évi tevékenységéről szóló beszámolót a melléklet szerint elfogadja. Határidő: azonnal 3. Tárgyalt napirend: Javaslat a Borsodnádasdi Szociális Alapszolgáltatási Központ évi működésével kapcsolatos tájékoztató elfogadására A Borsodnádasdi Szociális Alapszolgáltatási Központ vezetője elkészítette az intézmény évi működésével kapcsolatos tájéktatást, mely az előterjesztés mellékletét képezi. A fenntartónak évente egy alkalommal értékelni kell a szakmai munka eredményességét. Van-e kérdés, hozzászólás? Kérdés, hozzászólás nem volt. Egyetért-e a képviselő-testület az előterjesztés szerinti Borsodnádasdi Szociális Alapszolgáltatási Központ évi működésével kapcsolatos tájékoztató elfogadásával, kéri kézfelnyújtással jelezzék. 36/2015.(V.28.) számú határozat Tárgy: Borsodnádasdi Szociális Alapszolgáltatási Központ évi működésével kapcsolatos tájékoztatás Borsodnádasd Város Önkormányzat Képviselő-testülete döntött abban, hogy a Borsodnádasdi Szociális Alapszolgáltatási Központ évi működésével kapcsolatos tájékoztatást a melléklet szerint elfogadja. Határidő: értelemszerűen

4 4 4. Tárgyalt napirend: Javaslat a Borsodnádasdi Közösségi Ház és Könyvtár intézményvezetői pályázatának elbírálására Sajó Attila szakértő megküldte a szakértői véleményét a Borsodnádasdi Közösségi Ház és Könyvtár magasabb vezetői beosztásának ellátására benyújtott pályázatról. Egy pályázat érkezett az álláshely betöltésére, a volt intézményvezetőé Hamkóné Juhász Alidáé, viszont a szakértő állásfoglalása az, hogy nem felel meg a pályázati kiírásnak, ez alapján az intézményvezetői pályázat eredménytelen. Van-e kérdés, hozzászólás? Kérdés, hozzászólás nem volt. Egyetért-e a képviselő-testület azzal, hogy Hamkóné Juhász Alida Borsodnádasdi Közösségi Ház és Könyvtár magasabb vezetői beosztásának ellátására benyújtott pályázatát eredménytelennek nyilvánítsa, kéri kézfelnyújtással jelezzék. 37/2015.(V.28.) számú határozat Tárgy: Borsodnádasdi Közösségi Ház és Könyvtár magasabb vezetői beosztásának ellátására benyújtott pályázat elbírálása Borsodnádasd Város Önkormányzat Képviselő-testülete döntött abban, hogy Hamkóné Juhász Alida Borsodnádasdi Közösségi Ház és Könyvtár magasabb vezetői beosztásának ellátására benyújtott pályázatát eredménytelennek nyilvánítja. Határidő: értelemszerűen 5. Tárgyalt napirend: Egyebek A gyermekétkeztetés feltételeit javító fejlesztések támogatása című pályázat benyújtásáról és önrész vállalásáról a képviselő-testület már korábban döntött, viszont módosítani szükséges a határozatot. Van-e kérdés, hozzászólás? Kérdés, hozzászólás nem volt. Egyetért-e a képviselő-testület a Gyermekétkeztetés feltételeit javító fejlesztések támogatása című pályázat benyújtása és az önrész vállalása tárgyú 29/2015.(IV.30.) sz. határozat módosításával, kéri kézfelnyújtással jelezzék.

5 38/2015.(V.28.) számú határozat 5 Tárgy: a Gyermekétkeztetés feltételeit javító fejlesztések támogatása című pályázat benyújtása és az önrész vállalása tárgyú 29/2015.(IV.30.) sz. határozat módosítása Borsodnádasd Város Önkormányzata döntött abban, hogy a Gyermekétkeztetés feltételeit javító fejlesztések támogatása című pályázat benyújtása és az önrész vállalása tárgyú 29/2015.(IV.30.) sz. határozatot az alábbiak szerint módosítja: Borsodnádasd Város Önkormányzata döntött abban, hogy a nemzetgazdasági miniszter által meghirdetett a gyermekétkeztetés feltételeit javító fejlesztések támogatása pályázati felhívásra támogatási kérelmet nyújt be. A projekt címe: A gyermekétkeztetés feltételeit javító fejlesztések Borsodnádasdon A fejlesztés helyszíne: 3671 Borsodnádasd, Köztársaság út 11. Hrsz: 535 A fejlesztés forrásösszetétele: Megnevezés Beruházás összköltsége (Ft) ebből építési és egyéb költség eszközbeszerzés költsége Pályázat keretében igényelt támogatás (Ft) Ft Ft Ft Ft Támogatás aránya az összköltséghez képest (%) 85,3 % Vállalt önerő nagysága (Ft) Ft Vállalt önerő aránya az összköltséghez képest (%) 14,7 % Borsodnádasd Város Önkormányzata a tárgyi projekthez vállalt Ft önerőt a Borsodnádasd Város Önkormányzata évi költségvetéséről szóló 1/2015.(II.13.) sz. rendelet 1.2. sz. melléklet 2.sz táblázat Általános Tartalékok terhére biztosítja. A Képviselő-testület a pályázat benyújtását jóváhagyja. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a pályázati szakaszban, és a pályázat nyertessége esetén a projekt lebonyolításában eljárjon. Határidő: Értelemszerűen Felelős: Polgármester Egyebek Az Országos Egyesület A Mosolyért Közhasznú Egyesület az idei évben is megkeresett bennünket, azzal a kéréssel, hogy lehetőség szerint támogassuk a Miskolci Gyermekklinika anyatej összetétel vizsgáló berendezés megvásárlását. Tavalyi évben is támogatta a testület,

6 6 akkor egy speciális Laminar Flow gyógyszerkészítő eszköz beszerzéséhez adtunk támogatást Ft összegben. Javaslom ennek a berendezésnek a támogatását is, jó célt szolgálunk ezzel. Van-e kérdés, hozzászólás? Dorkó György képviselő: Támogassuk a kérelmet. További kérdés, hozzászólás nem volt. Egyetért-e a képviselő-testület azzal, hogy a Miskolci Gyermekklinika anyatej összetétel vizsgáló berendezés megvásárlását az önkormányzat Ft-tal támogassa, kéri kézfelnyújtással jelezzék. 39/2015.(V.28.) számú határozat Tárgy: A Miskolci Gyermekklinika anyatej összetétel vizsgáló berendezés megvásárlásának támogatása Borsodnádasd Város Önkormányzat Képviselő-testülete döntött abban, hogy az önkormányzat a Miskolci Gyermekklinika anyagtej összetétel vizsgáló beszerzéséhez Ft-ot biztosít. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a támogatással kapcsolatos eljárás lefolytatására. Határidő: értelemszerűen Egyebek Nemrég került kihirdetésre a pályázat az önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatására, melynek célja az óvodába járó gyerekek minél magasabb színvonalon történő ellátása, az egészségügyi alapellátás biztosítása, feltételinek javítása. A beruházás összköltsége Ft, melyből az önerő nagysága Ft. Az önkormányzat a költségvetésből ezt az összeget az általános tartalék terhére biztosítaná. Van-e kérdés, hozzászólás? Dorkó György képviselő: Biztosítsuk az önerőt és adjuk be a pályázatot. További kérdés, hozzászólás nem volt. Egyetért-e a képviselő-testület az Önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatása című pályázat benyújtásával és az önrész vállalásával, kéri kézfelnyújtással jelezzék. 40/2015.(V.28.) számú határozat

7 7 Tárgy: az Önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatása című pályázat benyújtása és az önrész vállalása Borsodnádasd Város Önkormányzata döntött abban, hogy a helyi önkormányzatokért felelős miniszter és az államháztartásért felelős miniszter által meghirdetett Önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatása pályázati felhívásra támogatási kérelmet nyújt be. A projekt címe: A Borsodnádasdi Mesekert Óvoda energiahatékony felújítása A fejlesztés helyszíne: 3671 Borsodnádasd, Köztársaság út 11. Hrsz: 535 A fejlesztés forrásösszetétele: Megnevezés Beruházás összköltsége (Ft) ebből építési és egyéb költség eszközbeszerzés költsége Pályázat keretében igényelt támogatás (Ft) Ft Ft 0 Ft Ft Támogatás aránya az összköltséghez képest (%) 95 % Vállalt önerő nagysága (Ft) Ft Vállalt önerő aránya az összköltséghez képest (%) 5 % Borsodnádasd Város Önkormányzata a tárgyi projekthez vállalt Ft önerőt a Borsodnádasd Város Önkormányzata évi költségvetéséről szóló 1/2015.(II.13.) sz. rendelet 1.2. sz. melléklet 2.sz táblázat Általános Tartalékok terhére biztosítja. A Képviselő-testület a pályázat benyújtását jóváhagyja. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a pályázati szakaszban, és a pályázat nyertessége esetén a projekt lebonyolításában eljárjon. Határidő: Értelemszerűen Felelős: Polgármester További kérdés, hozzászólás nem hangzott el, ezért Kormos Krisztián polgármester az ülést bezárta. k.m.f. Kormos Krisztián polgármester Burkovics Róbert jegyző Dorkó György jegyzőkönyv hitelesítő Kovács Attila jegyzőkönyv hitelesítő

Jegyzőkönyv. Távollévő önkormányzati képviselők neve: Dorkó György képviselő Kelemen Tünde képviselő Pallagi László képviselő

Jegyzőkönyv. Távollévő önkormányzati képviselők neve: Dorkó György képviselő Kelemen Tünde képviselő Pallagi László képviselő Jegyzőkönyv A testületi ülés helye, időpontja: Borsodnádasdi Polgármesteri Hivatal díszterme (3671 Borsodnádasd, Köztársaság út 12.), 2015. június 25. 15.15 órától 16.00 óráig a Képviselőtestület ülésén

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 7 jelenlévő képviselőből 7 igen

Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 7 jelenlévő képviselőből 7 igen Jegyzőkönyv A testületi ülés helye, időpontja: Borsodnádasdi Polgármesteri Hivatal díszterme (3671 Borsodnádasd, Köztársaság út 12.), 2014. június 12. 15.15 órától 16.00 óráig a Képviselőtestület nyílt

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Távollévő önkormányzati képviselő neve: Dr. Hegedűs Zsuzsanna képviselő

Jegyzőkönyv. Távollévő önkormányzati képviselő neve: Dr. Hegedűs Zsuzsanna képviselő Jegyzőkönyv A testületi ülés helye, időpontja: Borsodnádasdi Polgármesteri Hivatal díszterme (3671 Borsodnádasd, Köztársaság út 12.), 2015. szeptember 30. 16.30 órától 17.00 óráig a Képviselő-testület

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Távollévő önkormányzati képviselők neve: Dr. Bohus Gábor alpolgármester Sipos Sarolta képviselő Sági Tibor képviselő

Jegyzőkönyv. Távollévő önkormányzati képviselők neve: Dr. Bohus Gábor alpolgármester Sipos Sarolta képviselő Sági Tibor képviselő Jegyzőkönyv A testületi ülés helye, időpontja: Borsodnádasdi Polgármesteri Hivatal díszterme (3671 Borsodnádasd, Köztársaság út 12.), 2013. október 18. 15.00 órától 16.00 óráig a Képviselőtestület nyílt

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzat Képviselő-testülete 6 jelenlévő képviselőből 6 igen

Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzat Képviselő-testülete 6 jelenlévő képviselőből 6 igen Jegyzőkönyv A testületi ülés helye, időpontja: Borsodnádasd Város Polgármesteri Hivatal díszterme (3671 Borsodnádasd, Alkotmány út 3.), 2013. május 09. 16.00 órától 16.30 óráig a Képviselő-testület nyílt

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 6 jelenlévő képviselőből 6 igen szavazattal az alábbi napirendi pontokat fogadta el:

Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 6 jelenlévő képviselőből 6 igen szavazattal az alábbi napirendi pontokat fogadta el: Jegyzőkönyv A testületi ülés helye, időpontja: Borsodnádasdi Polgármesteri Hivatal díszterme (3671 Borsodnádasd, Köztársaság út 12.), 2015. július 23. 10.00 órától 11.00 óráig a Képviselőtestület ülésén

Részletesebben

Borsodnádasd Város Önkormányzat Képviselõ-testülete 6 igen szavazattal a javaslatot elfogadta.

Borsodnádasd Város Önkormányzat Képviselõ-testülete 6 igen szavazattal a javaslatot elfogadta. Készült: 2012. január 6-án, 14.00 15.00 óráig megtartott, Borsodnádasd Város Önkormányzat Képviselõ-testületének rövid úton összehívott, n y í l t ülésén, a Borsodnádasd Város Polgármesteri Hivatal dísztermében

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 7 jelenlévő képviselőből 7 igen

Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 7 jelenlévő képviselőből 7 igen Jegyzőkönyv A testületi ülés helye, időpontja: Borsodnádasdi Polgármesteri Hivatal díszterme (3671 Borsodnádasd, Köztársaság út 12.), 2014. február 27. 16.00 órától 17.30 óráig a Képviselőtestület nyílt

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 5 jelenlévő képviselőből 5 igen szavazattal az alábbi napirendi pontokat fogadta el:

Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 5 jelenlévő képviselőből 5 igen szavazattal az alábbi napirendi pontokat fogadta el: Jegyzőkönyv A testületi ülés helye, időpontja: Borsodnádasdi Polgármesteri Hivatal díszterme (3671 Borsodnádasd, Köztársaság út 12.), 2016. július 28. 15.00 órától 16.00 óráig a Képviselőtestület nyílt

Részletesebben

A kiadott napirendi pontokhoz képest módosító javaslatot tett az alábbiak szerint:

A kiadott napirendi pontokhoz képest módosító javaslatot tett az alábbiak szerint: Jegyzőkönyv Készült: 2008. május 14-én 16.00-17.00 óráig a Borsodnádasd Városi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésén. Jelen vannak: Magyar János, Neuwirth László, Dorkó György, Pallagi Ákos, Sági Tibor,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 6 jelenlévő képviselőből 6 igen szavazattal az alábbi napirendi pontokat fogadta el:

Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 6 jelenlévő képviselőből 6 igen szavazattal az alábbi napirendi pontokat fogadta el: Jegyzőkönyv A testületi ülés helye, időpontja: Borsodnádasdi Polgármesteri Hivatal díszterme (3671 Borsodnádasd, Köztársaság út 12.), 2016. június 16. 17.00 órától 18.00 óráig a Képviselőtestület nyílt

Részletesebben

Jegyzőkönyv. egyhangú szavazattal a javaslatot elfogadta, Dr. Hegedűs Zsuzsanna és Kovács Attila képviselőket jegyzőkönyv hitelesítőknek választotta.

Jegyzőkönyv. egyhangú szavazattal a javaslatot elfogadta, Dr. Hegedűs Zsuzsanna és Kovács Attila képviselőket jegyzőkönyv hitelesítőknek választotta. Jegyzőkönyv A testületi ülés helye, időpontja: Borsodnádasdi Polgármesteri Hivatal díszterme (3671 Borsodnádasd, Köztársaság út 12.), 2015. február 23. 15.00 órától 16.30 óráig a Képviselőtestület ülésén

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 7 jelenlévő képviselőből 7 igen

Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 7 jelenlévő képviselőből 7 igen Jegyzőkönyv A testületi ülés helye, időpontja: Borsodnádasdi Polgármesteri Hivatal díszterme (3671 Borsodnádasd, Köztársaság út 12.), 2014. szeptember 15. 16.00 órától 17.00 óráig a Képviselő-testület

Részletesebben

Borsodnádasd Város Önkormányzat Képviselő-testülete egyhangú, 7 igen szavazattal a javaslatot elfogadta.

Borsodnádasd Város Önkormányzat Képviselő-testülete egyhangú, 7 igen szavazattal a javaslatot elfogadta. Készült: 2012. december 11-én 08.00 órától 09.30 óráig a Borsodnádasd Város Önkormányzat Képviselő-testületének nyílt ülésén, a Borsodnádasd Város Polgármesteri Hivatal dísztermében (3671 Borsodnádasd,

Részletesebben

Borsodnádasd Város Önkormányzat Képviselő-testülete egyhangú, 7 igen szavazattal az

Borsodnádasd Város Önkormányzat Képviselő-testülete egyhangú, 7 igen szavazattal az Készült: 2012. május 10-én, 14.00 16.00 óráig megtartott, Borsodnádasd Város Önkormányzat Képviselő-testületének rövid úton összehívott n y í l t ülésén, a Borsodnádasd Város Polgármesteri Hivatal dísztermében

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 5 jelenlévő képviselőből 5 igen

Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 5 jelenlévő képviselőből 5 igen Jegyzőkönyv A testületi ülés helye, időpontja: Borsodnádasdi Polgármesteri Hivatal díszterme (3671 Borsodnádasd, Köztársaság út 12.), 2015. április 30. 16.00 órától 18.00 óráig a Képviselőtestület ülésén

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 7 jelenlévő képviselőből 7 igen

Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 7 jelenlévő képviselőből 7 igen Jegyzőkönyv A testületi ülés helye, időpontja: Borsodnádasdi Polgármesteri Hivatal díszterme (3671 Borsodnádasd, Köztársaság út 12.), 2015. március 30. 17.30 órától 19.00 óráig a Képviselőtestület ülésén

Részletesebben

Borsodnádasd Város Önkormányzat Képviselő-testülete egyhangú, 7 igen szavazattal a javaslatot elfogadta.

Borsodnádasd Város Önkormányzat Képviselő-testülete egyhangú, 7 igen szavazattal a javaslatot elfogadta. Készült: 2012. október 9-én 17.50 órától 18.30 óráig a Borsodnádasd Város Önkormányzat Képviselő-testületének rövid úton összehívott nyílt ülésén, a Borsodnádasd Város Polgármesteri Hivatal dísztermében

Részletesebben

1. Javaslat vis maior tartalék címén támogatási igény benyújtására Előterjesztő: Papp Anna polgármester

1. Javaslat vis maior tartalék címén támogatási igény benyújtására Előterjesztő: Papp Anna polgármester Készült: 2010. július 13-án, megtartott Borsodnádasd Város Önkormányzat Képviselőtestületének nyílt ülésén - a Polgármesteri Hivatal dísztermében Jelen vannak: Papp Anna polgármester Kormos Krisztián alpolgármester

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 6 jelenlévő képviselőből 6 igen szavazattal az alábbi napirendi pontokat fogadta el:

Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 6 jelenlévő képviselőből 6 igen szavazattal az alábbi napirendi pontokat fogadta el: Jegyzőkönyv A testületi ülés helye, időpontja: Borsodnádasdi Polgármesteri Hivatal díszterme (3671 Borsodnádasd, Köztársaság út 12.), 2014. július 24. 15.30 órától 17.00 óráig a Képviselőtestület nyílt

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Távollévő önkormányzati képviselők neve: Dr. Bohus Gábor alpolgármester

Jegyzőkönyv. Távollévő önkormányzati képviselők neve: Dr. Bohus Gábor alpolgármester Jegyzőkönyv A testületi ülés helye, időpontja: Borsodnádasdi Polgármesteri Hivatal díszterme (3671 Borsodnádasd, Köztársaság út 12.), 2013. október 31. 15.00 órától 17.00 óráig a Képviselőtestület nyílt

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Távollévő önkormányzati képviselő neve: Dorkó György képviselő Kovács Attila képviselő

Jegyzőkönyv. Távollévő önkormányzati képviselő neve: Dorkó György képviselő Kovács Attila képviselő Jegyzőkönyv A testületi ülés helye, időpontja: Borsodnádasdi Polgármesteri Hivatal díszterme (3671 Borsodnádasd, Köztársaság út 12.), 2016. február 11. 17.15 órától 18.30 óráig a Képviselőtestület nyílt

Részletesebben

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. június 24-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. június 24-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. június 24-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 47/2015.(VI.24.) 48/2015.(VI.24.) 49/2015.(VI.24.) A Szivárvány Óvoda intézményvezető-helyettesi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL TARTALOMJEGYZÉK Kistelek Képviselő-testület 2013. október 03-án tartott nyílt ülésének határozatairól

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Kunbaracs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9. /2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. augusztus 24-én (hétfő) 17: 00 órakor tartott

Részletesebben

ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2014. FEBRUÁR 12-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2014. FEBRUÁR 12-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. FEBRUÁR 12-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 8/2014. (II. 12.) sz. ÁKt. határozat 9/2014. (II. 12.) sz. ÁKt. határozat a Szivárvány

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzat Képviselő-testülete 4 jelenlévő képviselőből 4 igen szavazattal az alábbi napirendi pontokat fogadta el:

Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzat Képviselő-testülete 4 jelenlévő képviselőből 4 igen szavazattal az alábbi napirendi pontokat fogadta el: Jegyzőkönyv A testületi ülés helye, időpontja: Borsodnádasdi Polgármesteri Hivatal díszterme (3671 Borsodnádasd, Köztársaság út 12.), 2016. augusztus 12. 11.00 órától 12.30 óráig a Képviselő-testület rendkívüli

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A kiadott napirendi pontokhoz képest módosító javaslatot tett az alábbiak szerint:

Jegyzőkönyv. A kiadott napirendi pontokhoz képest módosító javaslatot tett az alábbiak szerint: Jegyzőkönyv Készült: 2008. április 28-án 15.30-17.00 óráig a Borsodnádasd Városi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésén. Jelen vannak: Dr. Bohus Gábor, Dorkó György, Magyar János, Neuwirth László, Pallagi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Kissziget. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete. 2015. év június hó 5. napján. Határozatok: Sorszáma. Kódja

JEGYZŐKÖNYV. Kissziget. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete. 2015. év június hó 5. napján. Határozatok: Sorszáma. Kódja JEGYZŐKÖNYV Kissziget Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2015. év június hó 5. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 19/2015.(VI.05.) 20/2015.(VI.05.) Rendeletek: Sorszáma

Részletesebben

TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. JÚNIUS 23-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. JÚNIUS 23-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. JÚNIUS 23-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 44/2015. (VI. 23.) számú TKt 45/2015. (VI. 23.) számú TKt 46/2015. (VI. 23.) számú

Részletesebben

5. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E. Készült: Nógrádszakál Községi Önkormányzat Képviselő-testületének május 26-án megtartott ülésről.

5. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E. Készült: Nógrádszakál Községi Önkormányzat Képviselő-testületének május 26-án megtartott ülésről. 5. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: 2015. május 26-án megtartott ülésről. Jelen vannak: Radvánszky Judit Hódosi Tamás Oláh Ernő Kereszti Márta Valach Jánosné Molnár Lászlóné Németh Klaudia Tóth Szabolcs

Részletesebben

TISZASAS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T E. 2014. szeptember 29-én. megtartott rendkívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

TISZASAS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T E. 2014. szeptember 29-én. megtartott rendkívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E TISZASAS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T E 2014. szeptember 29-én megtartott rendkívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Tartalom: 50/2014.(IX.29.) számú határozata A települési önkormányzatok

Részletesebben

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. május 6-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen.

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. május 6-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. május 6-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen. Helyszín: Marcali Közös Önkormányzati Hivatal (8700

Részletesebben

Borsodnádasd Város Önkormányzat Képviselõ-testülete egyhangú, javaslatot elfogadta.

Borsodnádasd Város Önkormányzat Képviselõ-testülete egyhangú, javaslatot elfogadta. Készült: 2012. március 8-án 15.00 16.00 óráig megtartott, Borsodnádasd Város Önkormányzat Képviselõ-testületének n y í l t ülésén, a Borsodnádasd Város Polgármesteri Hivatal dísztermében Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 13.án ( szerdán ) 17.00-órakor tartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Községháza. Jelen vannak: Fischer

Részletesebben

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 3/2013. sz. jegyzőkönyve. a február 21-én megtartott üléséről

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 3/2013. sz. jegyzőkönyve. a február 21-én megtartott üléséről NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 3/2013. sz. jegyzőkönyve a 2013. február 21-én megtartott üléséről Jegyzőkönyv Készült: Nemti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. február

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének június 25-én órakor megtartott nyilvános üléséről.

Jegyzőkönyv. Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének június 25-én órakor megtartott nyilvános üléséről. Jegyzőkönyv Készült: Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 25-én 15 00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: Nagy András polgármester Patyi Norbert alpolgármester

Részletesebben

JEGYZŐKÖNV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete 112/2014.(VI.17.) számú határozata a Képviselő-testület 2014. június 17-i ülés hitelesítőiről

JEGYZŐKÖNV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete 112/2014.(VI.17.) számú határozata a Képviselő-testület 2014. június 17-i ülés hitelesítőiről JEGYZŐKÖNV Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testület 2014. június 17-i rendkívüli üléséről Az ülés helye: Váli Közös Önkormányzati Hivatal emeleti díszterme Jelen vannak:bechtold Tamás polgármester,

Részletesebben

10/2015. (VI.03.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 3-án megtartott rendkívüli üléséről

10/2015. (VI.03.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 3-án megtartott rendkívüli üléséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 10/2015. (VI.03.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 3-án megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye

Részletesebben

Somlóvásárhely Község Önkormányzata 8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 88-236-001, e-mail: hivatal@somlovasarhely.hu

Somlóvásárhely Község Önkormányzata 8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 88-236-001, e-mail: hivatal@somlovasarhely.hu Somlóvásárhely Község Önkormányzata 8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 88-236-001, e-mail: hivatal@somlovasarhely.hu Szám: Svh/62-6/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somlóvásárhely Községi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 6-án ( pénteken ) 7.30--órakor tartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Községháza Jelen vannak: Fischer

Részletesebben

TATÁRSZENTGYÖRGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NYÍLT RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉRŐL KÉSZÜLT JEGYZŐKÖNYV ÁPRILIS 08.

TATÁRSZENTGYÖRGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NYÍLT RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉRŐL KÉSZÜLT JEGYZŐKÖNYV ÁPRILIS 08. TATÁRSZENTGYÖRGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NYÍLT RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉRŐL KÉSZÜLT JEGYZŐKÖNYV 2015. ÁPRILIS 08. 1 Jegyzőkönyv Készült: Tatárszentgyörgy Község Képviselő-testületének 2015. április

Részletesebben

Készült: Markotabödöge Község Képviselő-testületének 2011. április 18-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Markotabödöge Község Képviselő-testületének 2011. április 18-án tartott nyilvános üléséről. Markotabödöge Község Képviselő-testülete 128-3/2011./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2011. április 18-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

Rimóc Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Rimóc Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Rimóc Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2014. szeptember 25.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Rimóc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 25-én 19.00

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Határozat tárgya: Határozat száma: Old.

Jegyzőkönyv. Határozat tárgya: Határozat száma: Old. Jegyzőkönyv Készült: Besenyszög Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 21-én megtartott soron kívüli üléséről Mutató: Határozat tárgya: Határozat száma: Old. Képviselő-testület 2014.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről. Szám:600/4/2015. 4. JEGYZŐKÖNYV Készült 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Nagyterme Az ülés kezdési időpontja: 16:00 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda

Részletesebben

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE április 29-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE április 29-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. április 29-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 28/2015. (IV.29) 29/2015. (IV.29.) 30/2015. (IV.29.) 31/2015. (IV.29.) 32/2015. (IV.29.)

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. április 29.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2015. április 29-én 13.00 órakor megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Balatonszőlős Község Önkormányzata B A L A T O N S Z Ő L Ő S Szám:101/21-34/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balatonszőlős Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 18-án, 18:00 órai

Részletesebben

dr. Üveges István polgármester Barcsák Pálné képviselő Darnyiné Kövesdi Erzsébet képviselő Orosz Ferenc alpolgármester Tőzsér László képviselő

dr. Üveges István polgármester Barcsák Pálné képviselő Darnyiné Kövesdi Erzsébet képviselő Orosz Ferenc alpolgármester Tőzsér László képviselő ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 11/2015 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 35/2014.(VII.23.) önkormányzati határozat 36/2014.(VII.23.)

Részletesebben

Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2015. június 23-án tartott. n y í l t ülésének jegyzőkönyve

Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2015. június 23-án tartott. n y í l t ülésének jegyzőkönyve Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. június 23-án tartott n y í l t ülésének jegyzőkönyve Az ülésen alkotott rendelet száma Tárgya 9/2015. (VI. 24.) 2015. évi költségvetési rendelet

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. március 30.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2014. március 30-án 15.00 órakor megtartott

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Cigánd Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 29-én 8 órai kezdettel megtartottrendkívüli üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült Cigánd Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 29-én 8 órai kezdettel megtartottrendkívüli üléséről. Jegyzőkönyv Készült Cigánd Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 29-én 8 órai kezdettel megtartottrendkívüli üléséről. Az ülés helye: Jegyzői iroda Jelen vannak: Ablonczy Dániel alpolgármester,

Részletesebben

Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. június 02-án megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve

Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. június 02-án megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. június 02-án megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve 169/2015. (VI.02.) határozata Pályázat a gyermekétkeztetés feltételeit javító fejlesztések

Részletesebben

a képviselő-testület 2012. szeptember 13-án megtartott nyílt üléséről

a képviselő-testület 2012. szeptember 13-án megtartott nyílt üléséről Jegyzőkönyv a képviselő-testület 2012. szeptember 13-án megtartott nyílt üléséről 2. Napirend: a)tájékoztató az I. félévben engedélyezett előirányzatokról és az igényelt támogatásokról b) A 2012. évi költségvetési

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 12-én ( szerdán ) 17.30 órakor tartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Községháza. Jelen vannak: Fischer

Részletesebben

a u g u s z t u s 15- é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l

a u g u s z t u s 15- é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G

Részletesebben

10. JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 05. 28-án megtartott testületi üléséről.

10. JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 05. 28-án megtartott testületi üléséről. Szám:600/10/2015. 10. JEGYZŐKÖNYV Készült 2015. 05. 28-án megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Nagyterme Az ülés kezdési időpontja: 17:00 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda

Részletesebben

Tanácskozási joggal meghívottként jelen van: Aggné Kovács Ildikó körjegyzői feladatokkal megbízott igazgatási ügyintéző.

Tanácskozási joggal meghívottként jelen van: Aggné Kovács Ildikó körjegyzői feladatokkal megbízott igazgatási ügyintéző. Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Katafa 29-6/2012. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Katafa Községi Önkormányzat Képviselő-testülete által 2012. április 23-án (hétfőn) 18 órakor a Polgármesteri

Részletesebben

Pilisszentkereszt Község Önkormányzata 10/2015. K-t. Jegyzőkönyv

Pilisszentkereszt Község Önkormányzata 10/2015. K-t. Jegyzőkönyv Pilisszentkereszt Község Önkormányzata 10/2015. K-t. Jegyzőkönyv A 2015. június 8-án megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről. (89-91/2015.) sz. önkormányzati határozat) (-/2015. sz. önkormányzati

Részletesebben

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. július 7-én megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen.

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. július 7-én megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. július 7-én megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen. Helyszín: Marcali Közös Önkormányzati Hivatal (8700

Részletesebben

Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testülete február 10-én tartott rendkívüli nyilvános ülésének. J e g y z ő k ö n y v e.

Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testülete február 10-én tartott rendkívüli nyilvános ülésének. J e g y z ő k ö n y v e. Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. február 10-én tartott rendkívüli nyilvános ülésének J e g y z ő k ö n y v e Készült: 3 példányban Kapják: 2. példányt Sz-Sz-B Megyei Kormányhivatal,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. július 14.-én 16,00 órakor megtartott RENDKÍVÜLI üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. július 14.-én 16,00 órakor megtartott RENDKÍVÜLI üléséről JEGYZŐKÖNYV 2009. július 14.-én 16,00 órakor megtartott RENDKÍVÜLI üléséről Az ülés helye: Az ülés vezetője: A Képviselő-testületből jelen vannak: A Képviselő-testületből távol vannak: Hivatalból jelen

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 7 jelenlévő képviselőből 7 igen

Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 7 jelenlévő képviselőből 7 igen Jegyzőkönyv A testületi ülés helye, időpontja: Borsodnádasdi Polgármesteri Hivatal díszterme (3671 Borsodnádasd, Köztársaság út 12.), 2014. június 19. 08.30 órától 18.00 óráig a Képviselőtestület nyílt

Részletesebben

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2014. FEBRUÁR 12 -i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2014. FEBRUÁR 12 -i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. FEBRUÁR 12 -i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 6/2014. (II. 12.) számú BKt. határozat 7/2014. (II. 12.) számú Bkt. határozat a

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2012. szeptember 27-én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme. Jelen vannak: Kovács Mihály

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének június 3 - án megtartott nyílt ülésről. 39/2015.(VI.3.) kt. határozat.

Jegyzőkönyv. Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének június 3 - án megtartott nyílt ülésről. 39/2015.(VI.3.) kt. határozat. 264/6/2015. Zala Megye Kányavár Jegyzőkönyv Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 3 - án megtartott nyílt ülésről. Határozatok: 36/2015.(VI.3.) kt. határozat. 37/2015.(VI.3.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013.05.15-én összehívott rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013.05.15-én összehívott rendkívüli üléséről. Szám: 338/7/2013. 7. JEGYZŐKÖNYV Készült e 2013.05.15-én összehívott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal, tanácsterem Az ülés kezdési időpontja: 17 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda

Részletesebben

TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. ÁPRILIS 29-I NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. ÁPRILIS 29-I NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. ÁPRILIS 29-I NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendelet: 5/2015. (IV. 30.) önkormányzati rendelet A képviselő-testület egyes hatásköreinek átruházásáról

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: A Ludányhalászi Község Cigány Kisebbségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. január 25-én megtartott üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: A Ludányhalászi Község Cigány Kisebbségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. január 25-én megtartott üléséről. Jegyzőkönyv Készült: A Ludányhalászi Község Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2011. január 25-én megtartott üléséről. Jelen vannak: 4 fő települési képviselő Kereszti Márta Ludányhalászi Község Önkormányzatának

Részletesebben

NYÍLT ÜLÉSE. 3. számú jegyzőkönyve (2012. ÁPRILIS 3.) Határozatok: 17/ /2012. Kt. hat.

NYÍLT ÜLÉSE. 3. számú jegyzőkönyve (2012. ÁPRILIS 3.) Határozatok: 17/ /2012. Kt. hat. Nyárlőrinc Község Képviselő-testületének NYÍLT ÜLÉSE 3. számú jegyzőkönyve (2012. ÁPRILIS 3.) Határozatok: 17/2012. - 19/2012. Kt. hat. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyárlőrinc Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

A képviselő-testületi ülés helye: Önkormányzat Tanácskozóterme, Markotabödöge. A képviselő-testületi ülésen tanácskozási joggal meghívott jelenlévők:

A képviselő-testületi ülés helye: Önkormányzat Tanácskozóterme, Markotabödöge. A képviselő-testületi ülésen tanácskozási joggal meghívott jelenlévők: Markotabödöge Község Képviselő-testülete 128-2/2011./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2011. február 21-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30- án ( kedden ) 16,30 órakor tartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Községháza. Jelen vannak: Fischer

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 83 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2014. június 23-án megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt jelenléti

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Abádszalók Város Képviselő-testületének 2013. március 25-én tartott üléséről Határozatok mutatója

JEGYZŐKÖNYV Abádszalók Város Képviselő-testületének 2013. március 25-én tartott üléséről Határozatok mutatója JEGYZŐKÖNYV Abádszalók Város Képviselő-testületének 2013. március 25-én tartott üléséről Határozatok mutatója 24/2013. (III. 25.) sz. határozat: Napirendi javaslat elfogadásáról. 25/2013. (III. 25.) sz.

Részletesebben

JEGYZOKONYV. Csömödér. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete. 2015. év június hó 5.. napján. Határozatok: Sorszáma. Kódja

JEGYZOKONYV. Csömödér. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete. 2015. év június hó 5.. napján. Határozatok: Sorszáma. Kódja JEGYZOKONYV Csömödér Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2015. év június hó 5.. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 19/2015.(VI.05.) 20/2015.(VI.05.) Rendeletek: Sorszáma

Részletesebben

ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2014. MÁRCIUS 17-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2014. MÁRCIUS 17-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. MÁRCIUS 17-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 18/2014. (III.17.) 19/2014. (III. 17.) 20/2014. (III.17.) 21/2014. (III.17.) A lejárt határidejű

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 02-én 14,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 02-én 14,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről Ikt.szám: 1062-3/2014 JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 02-én 14,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A napirend tárgyalása

JEGYZŐKÖNYV. A napirend tárgyalása JEGYZŐKÖNYV Készült: 2012. augusztus 14-én ülésén Magyargéc Község Önkormányzatának hivatali helyiségében. Jelen vannak: Velki Róbert polgármester Pingiczer Józsefné képviselő Ruzsinszki Györgyné képviselő

Részletesebben

Községi Polgármestertől F ü l e s d. T á r g y s o r o z a t

Községi Polgármestertől F ü l e s d. T á r g y s o r o z a t Községi Polgármestertől F ü l e s d 6-7/2009. Fülesd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. szeptember 14-én megtartott nyilvános ülésének a) jegyzőkönyve, b) tárgysorozata, c) rendelete: 13/2009.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR június 26.

JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR június 26. JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2015. június 26. JEGYZŐKÖNYV Készült Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 26. napján 10 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 05-én 15,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 05-én 15,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 05-én 15,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat száma, tárgya: HATÁROZAT

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: KOZP/4657-7/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 29-én 16,30 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV NAPIREND ELŐTT NAPIRENDI JAVASLAT. 1.) Javaslat a évi nyári gyermekétkeztetési pályázat benyújtására

JEGYZŐKÖNYV NAPIREND ELŐTT NAPIRENDI JAVASLAT. 1.) Javaslat a évi nyári gyermekétkeztetési pályázat benyújtására JEGYZŐKÖNYV Készült: Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. május 6-án 9 óra 15 perces kezdettel a Berhidai Közös Önkormányzati Hivatal emeleti tanácstermében megtartott rendkívüli üléséről.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Kiss Lajos polgármester, Schumacher Mária képviselő b./ Tanácskozási joggal résztvevő:

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Kiss Lajos polgármester, Schumacher Mária képviselő b./ Tanácskozási joggal résztvevő: Bakonyság Község Önkormányzata 8557 Bakonyság, Béke u. 14. Szám: 40-3/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonyság Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2016. május 19-én 9,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület. 2015. április 10-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének. Jegyzőkönyve

Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület. 2015. április 10-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének. Jegyzőkönyve 225-10/2015. Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület 2015. április 10-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének Jegyzőkönyve 141/2015. (IV.10) számú határozata Nagyrév-Tiszabög működő komp viteldíjának

Részletesebben

2013. évi 21. szám. Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 05-én megtartott rendkívüli üléséről készült

2013. évi 21. szám. Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 05-én megtartott rendkívüli üléséről készült 2013. évi 21. szám Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 05-én megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V T Á R G Y M U T A T Ó Határozat/Rendelet

Részletesebben

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2014. SZEPTEMBER 15-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2014. SZEPTEMBER 15-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. SZEPTEMBER 15-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendelet: 10/2014. (IX.16.) önkormányzati rendelet az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről

Részletesebben

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 6-án megtartott rendkívüli, nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 6-án megtartott rendkívüli, nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 6-án megtartott rendkívüli, nyílt üléséről készült jegyzőkönyv T a r t a l o m: Jegyzőkönyv Jelenléti ív Mellékletek Határozat száma

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. augusztus 7-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. augusztus 7-én megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 12/1/2015. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. augusztus 7-én megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 57-58. 1 TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 57/2015.(VIII.7.)

Részletesebben

14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről

14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye

Részletesebben

Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének. 2012. március 29-én tartott rendkívüli nyilvános ülésének jegyzőkönyve

Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének. 2012. március 29-én tartott rendkívüli nyilvános ülésének jegyzőkönyve Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2012. március 29-én tartott rendkívüli nyilvános ülésének jegyzőkönyve Határozatok: 43/2012. (III. 29.) 44/2012. (III. 29.) 45/2012. (III. 29.) 46/2012.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. június 5. napján 8 30 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Fotta Csaba a bizottság elnöke, Krausz

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30. (kedd) napján 18.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén

Jegyzőkönyv. Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30. (kedd) napján 18.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén Jegyzőkönyv Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30. (kedd) napján 18.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén Helyszín: Polgármesteri Hivatal 2135 Csörög, Kisfaludy u. 40. Jelen

Részletesebben

Rimóc Község Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Rimóc Község Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Rimóc Község Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. február 26.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Rimóc Községi Önkormányzat 2015. február 26-án 18.00 órakor megtartott üléséről.

Részletesebben

Pilisszentkereszt Község Önkormányzata 14/2015. K-t. Jegyzőkönyv

Pilisszentkereszt Község Önkormányzata 14/2015. K-t. Jegyzőkönyv Pilisszentkereszt Község Önkormányzata 14/2015. K-t. Jegyzőkönyv A 2015. augusztus 19-én megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről. (113-117/2015.) sz. önkormányzati határozat) (-/2015. sz. önkormányzati

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 407-4/2014.ikt.sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ecsegfalva Község Önkormányzata képviselő-testületének 2014. március 25-én (kedden) 14 00 órakor megtartott nyilvános üléséről R E N D E L E T: 3/2014.(III.26.)

Részletesebben

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. augusztus 06-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. augusztus 06-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. augusztus 06-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendeletek: 9/2015.(VIII..07.) önkormányzati rendelet 10/2015.(VIII..07.) önkormányzati

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Kunbaracs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 1. /2016. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. február 16-án (kedd) 15: 00 órakor tartott üléséről.

Részletesebben