Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola. felvételi tájékoztató

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola. felvételi tájékoztató"

Átírás

1 Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola felvételi tájékoztató 2016/2017

2 BEMUTATKOZÁS Iskolánkban 60 év óta folyik kereskedelmi és vendéglátóipari szakemberek képzése. Bernáth Kálmán iskolaalapító tanár nevét viseli intézményünk, immár negyedik év óta református fenntartású iskolaként működünk. Ennek megfelelő szellemiségben, magas szakmai színvonalon igyekszünk oktató-nevelő munkánkat végezni. Képzési kínálatunkat a munkaerőpiaci igényekhez és a diákok érdeklődéséhez igazítjuk. Ennek megfelelően számos szakma, valamint érettségi bizonyítvány megszerzésére nyújtunk lehetőséget. A tanévtől szakmai képesítést szerzett ifjú szakemberek jelentkezését is várjuk 2 éves érettségi képzésünkre. A tanítás a Szérűskerti Oktatási Centrumban, korszerű iskolaépületben, színvonalas szaktantermekben folyik, jól képzett szaktanárok közreműködésével. SZAKISKOLA /2016 szeptemberétől szakközépiskola/ A 8. osztály elvégzése után iskolánkban az alábbi szakmákat tanulhatod (tagozat kódja, ágazati besorolása): Kereskedelem: 02 eladó Vendéglátóipar: 31 szakács 32 cukrász 33 pincér A képzés időtartama a fenti szakmákban 3 év. Amennyiben intézményünkbe szeretnél jelentkezni, a felvételi eljárás során az alábbiakra kell figyelned: Az 5., 6., 7., év végi, illetve a 8. félévi jegyeid az alábbi tantárgyakból: magyar nyelvtan, irodalom, történelem, matematika, idegen nyelv. (100 pont) Egészségügyi alkalmassági vizsgálaton való megfelelés Pályaalkalmassági felmérésen való részvétel és megfelelés Szakiskola utáni érettségi Ha rendelkezel szakmunkás bizonyítvánnyal, akkor két éves nappali képzésünkben érettségi vizsgát tehetsz. SZAKKÖZÉPISKOLA /2016 szeptemberétől szakgimnázium/ Ha szakmai érettségi végzettséget szeretnél szerezni, azt 4 év alatt az alábbi szakmacsoportokban teheted meg (tagozat kódja, ágazati besorolása) : 01 kereskedelem 04 vendéglátóipar 05 turisztika 2 / / 3

3 Amennyiben intézményünkbe szeretnél jelentkezni, a felvételi eljárás során az alábbiakra kell figyelned: Az 5., 6., 7., év végi, illetve a 8. félévi jegyeid (50 pont) A központilag kiadott egységes kompetenciaalapú írásbeli vizsgán elért eredményed (100 pont) Felvételi elbeszélgetés (50 pont) OKJ-S KÉPZÉSEINK Ha iskolánkban érettségizel, az érettségi vizsga után 1 év alatt nappali tagozaton az alábbi szakképesítéseket szerezheted meg: kereskedő vendéglátásszervezővendéglős idegenvezető Amennyiben bármely más középiskolában érettségiztél, 2 év alatt nappali tagozaton az alábbi szakképesítéseket szerezheted meg: kereskedő vendéglátásszervezővendéglős szakács pincér eladó ERASMUS + Az elmúlt évek során több, számos tanulónk fejleszthette szakmai és idegennyelvi tudását az Erasmus + pályázat keretei közt megszervezett 3 hónapos bajorországi nyári gyakorlat teljesítésével, 4 elballagott diákunk pedig 1 éves franciaországi tanulmányait végzi. A programnak köszönhetően a résztvevők elhelyezkedési esélyei jóval kedvezőbbek az átlagosnál. Tervezzük a pályázat kiterjesztését angolszász nyelvterületre is. Tanulóink idegennyelvi tudására igen nagy hangsúlyt fektetünk. Külföldi szaktanárok látogatásai alkalmával sor kerül bemutató foglalkozások megtartására, valamint szaktanáraink rendszeresen részt vesznek idegen nyelvű továbbképzéseken. PROGRAMOK Iskolánk számos tanórán kívüli tevékenységet kínál fel diákjainak. A különböző szakkörök, sportkörök mellett tanulóink rendszeresen megmérettetik magukat szakmai és tantárgyi versenyeken is. A Bernáth Napok keretei közt kerül megrendezésre a Bernáth Kupa, ahol a váci középiskolák versengenek egymással labdarúgás és kézilabda sportágakban. A rendezvénysorozat részét képezik továbbá vetélkedők és előadások is; vendégül láttuk többek között Jókai Anna Kossuth-díjas írónőt és Berecz 4 / / 5

4 András mesemondót is. A Diáknapon iskolánk osztályai játékos vetélkedőkön, főzőversenyen, illetve különböző sportágakban mérhetik össze tudásukat. A 9. évfolyamosok iskolánk életébe való beilleszkedésének egyik első lépése a Csendesnap. A gólyák különféle csapatépítő játékok közben megismerhetik egymást és tanáraikat is. Nyílt napok A kedves érdeklődők minden kérdésükre választ kaphatnak a nyílt napokon. Várjuk a diákokat, szüleiket, tanáraikat. Az előzetes bejelentkezést az iskolatitkárnál lehet megtenni. FONTOS INFORMÁCIÓK A törvény értelmében a felvétel során előnyben részesül az a tanuló, aki rendszeresen gyakorolja vallását és azt igazolja. Több szak megjelölése esetén az első helyen választott elbeszélgetésen kell megjelenni. A hozzánk jelentkező diákoknak novembertől ingyenes felvételire felkészítő foglalkozásokat szervezünk. Kérjük, az ellenőrző könyvét minden diák hozza magával! A beosztás az iskola honlapján megtekinthető lesz. IDŐPONTOK Felvételi elbeszélgetés (szakközépiskola) Vendéglátóipar és turisztika február órától Kereskedelem február órától Pályaalkalmassági felmérés (szakiskola) február órától Nyílt napok november Bejelentkezés nyílt napra November 6-ig ELÉRHETŐSÉGEINK Postai cím 2600 Vác, Brusznyai Árpád u. 6. Telefon Fax OM azonosító Honlap Igazgató Solymosi Csilla Pályaválasztási felelősök Duhonyi Károlyné Füstös Istvánné / / 7

5

001 Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Telephely: Szakiskola és Kollégium 4400 Nyíregyháza Krúdy Gy. u. 32.

001 Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Telephely: Szakiskola és Kollégium 4400 Nyíregyháza Krúdy Gy. u. 32. Tanulmányi terület kódja: 21 Tanulmányi terület neve: szakiskola: 3 évfolyamos szakiskolai képzés; szakiskolai közismereti és szakképzési kerettanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol nyelv vagy a(z)

Részletesebben

Felvehető létszám (fő) XXVI. Kereskedelem 0841 nappali XXVII. Vendéglátóipar 0831 nappali XXVIII. Turisztika 0830 nappali

Felvehető létszám (fő) XXVI. Kereskedelem 0841 nappali XXVII. Vendéglátóipar 0831 nappali XXVIII. Turisztika 0830 nappali Szegedi Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: 203052/008 Cím: 6723 Szeged, József Attila sgt. 122-126. Telefonszám:

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Szakképző Iskolája

Szegedi Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Szakképző Iskolája Szegedi Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Szakképző Iskolája OM azonosító száma: 203052 S Z A K G I M N Á Z I U M I O S Z T Á L Y O K Általános képzés (9-12. évfolyam) Továbbtanulási lehetőségek a 8 általános

Részletesebben

Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Cím Hódmezővásárhely, Városház u. 1. Telefonszám 62/242 011 Fax 62/241 806 E-mail corvin@hiszk.hu Honlap www.corvin.hiszk.hu

Részletesebben

Szakgimnázium A évfolyamon közismereti (érettségire felkészítő) és szakmai alapozó képzés folyik a vendéglátásturisztika

Szakgimnázium A évfolyamon közismereti (érettségire felkészítő) és szakmai alapozó képzés folyik a vendéglátásturisztika GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC HALLER JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA, SZAKGIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA Cím 9200 Mosonmagyaróvár, Mosonvár u. 15. Telefon: 96/ 213-222 E-mail: haller.mosonvar@gmail.com Honlap:/ http//www.halleriskola.hu

Részletesebben

Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium

Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium Tanulmányi terület kódja:21 való megfelelés szükséges; kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok és a szakmai és vizsgakövetelmények teljesítése után tervezett

Részletesebben

Felvételi tájékoztató OM azonosító: 203052 Szegedi Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Szakképző Iskolája Tanulmányi területek Szakgimnázium 530 (kód)

Felvételi tájékoztató OM azonosító: 203052 Szegedi Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Szakképző Iskolája Tanulmányi területek Szakgimnázium 530 (kód) Felvételi tájékoztató OM azonosító: 203052 Szegedi Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Szakképző Iskolája Tanulmányi területek Szakgimnázium 530 (kód) turisztikai szakközépiskolai osztály 531 (kód) vendéglátó

Részletesebben

Győri Szolgáltatási SZC Haller János Általános Iskolája, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 9200 Mosonmagyaróvár, Mosonvár u. 15.

Győri Szolgáltatási SZC Haller János Általános Iskolája, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 9200 Mosonmagyaróvár, Mosonvár u. 15. Intézményvezető: Némethné Fucsik Edit Pályaválasztási felelős: Bakos Bulcsú, Harangozóné Kovács Edina OM azonosító: 203038 TAGOZAKÓDOK: 7045 Turisztikai szervező, értékesítő 7040 Vendéglátó szervező vendéglős

Részletesebben

www.corvin.hiszk.hu Intézményvezető neve, Hegedűs Zoltán hegeduszoltan@hiszk.hu Pályaválasztási felelős Mucsiné Csorba Gyöngyi

www.corvin.hiszk.hu Intézményvezető neve, Hegedűs Zoltán hegeduszoltan@hiszk.hu Pályaválasztási felelős Mucsiné Csorba Gyöngyi HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI SZAKKÉPZŐ ISKOLA CORVIN MÁTYÁS TAGINTÉZMÉNYE OM azonosító száma: 029768 Cím: 68 Hódmezővásárhely, Városház u. 1. Telefonszám: 06-62-242-011 Fax: 06-62-241-806 E-mail: corvin@hiszk.hu

Részletesebben

Szakközépiskola. E-mail cím: titkarsag@keri-szolnok.sulinet.hu Honlap elérhetőség: www.keri-szolnok.sulinet.hu Tel.: (56) 800-130 Fax.

Szakközépiskola. E-mail cím: titkarsag@keri-szolnok.sulinet.hu Honlap elérhetőség: www.keri-szolnok.sulinet.hu Tel.: (56) 800-130 Fax. Szolnoki Szolgáltatási Szakközép- és Szakiskola OM azonosító: 201166 Kereskedelmi és Vendéglátóipari Tagintézmény Akkreditált ECL Nyelvvizsga-szervező Központ Azonosító: 036025 Tagintézmény-vezető: Dr.

Részletesebben

Felvételi a GUNDEL-ben

Felvételi a GUNDEL-ben Felvételi a GUNDEL-ben BVHSZC = Budapesti Vendéglátó és Humán Szakképzési Centrum (összesen 9 iskola) Közös (!) oktatási azonosító: 203078 Négy vendéglátó szakképző iskola Dobos C. József Szakképző Iskola,

Részletesebben

Képzési idő. Tagozat kód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő Humán gimnázium (angol olasz)

Képzési idő. Tagozat kód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő Humán gimnázium (angol olasz) GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC KRÚDY GYULA GIMNÁZIUMA, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLÁJA, TURISZTIKAI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA 9024 Győr, Örkény I. utca 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Iskolánk vendéglátó-ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi szakképző iskola, ahol szakközép- és szakiskolai képzés keretében a nyolc általános iskolai osztályt végzett, illetve az

Részletesebben

Rendkívüli felvételi eljárás

Rendkívüli felvételi eljárás Rendkívüli felvételi eljárás OM azonosító: Név: Cím: 3051 Soproni Szakképzési Centrum 9400 Sopron, Virágoskert utca 7 SZAKGIMNÁZIUM Feladatellátási hely megnevezése és elérhetősége Képzés kódja és megnevezése

Részletesebben

Hansági Ferenc Szakképző Iskola OM azonosító száma:

Hansági Ferenc Szakképző Iskola OM azonosító száma: Hansági Ferenc Szakképző Iskola OM azonosító száma: 029796 Cím: 6725 Szeged, Kenyérgyári út 8. Telefonszám: 62/547-240 Fax: 62/547-240 E-mail: titkarsag@hansagi.sulinet.hu Honlap: www.hansagiisk.hu Intézményvezető

Részletesebben

Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola

Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola FELVÉTELI a 2015-2016-os tanévre TANDÍJ NINCS! Szakközépiskola Összesen 6 osztály 204 tanuló, ebből 2 osztály turizmus szakirány érettségi

Részletesebben

Osztályszám Tagozatkód (tanult idegen nyelv) Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (német angol)

Osztályszám Tagozatkód (tanult idegen nyelv) Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (német angol) KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 9024 Győr, Örkény I. u. út 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu, honlap: www.krudy.gyor.hu

Részletesebben

ZALAEGERSZEGI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM BÁTHORY ISTVÁN SZAKGIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA

ZALAEGERSZEGI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM BÁTHORY ISTVÁN SZAKGIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA Belső kód Felvehető létszám ZALAEGERSZEGI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM BÁTHORY ISTVÁN SZAKGIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA OM azonosító: 203067 Címe: 8900 Zalaegerszeg, Báthory u. 58. Igazgató: Kónyáné Tömpe Lívia

Részletesebben

Pályaválasztási felelős: Dr. Papné Mátyus Zsuzsanna Az iskola OM azonosítója:

Pályaválasztási felelős: Dr. Papné Mátyus Zsuzsanna Az iskola OM azonosítója: Intézmény neve: József Attila Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Címe: 3200 Gyöngyös, Kócsag u. 36-38. Tel./fax: 37/311-857, 37/311-673 Honlap: www.jozsefa-gy.sulinet.hu E-mail: jaszk@jozsefa-gy.sulinet.hu

Részletesebben

A képzési formák 8. osztályt végzettek számára

A képzési formák 8. osztályt végzettek számára Kód A képzési formák 8. osztályt végzettek számára Jendrassik Venesz Középiskola és Szakiskola, Veszprém, Március 15. utca 5. OM azonosító: 037223 KIK 178012 2015-2016. tanév A szakképesítés és OKJ szakképzettség

Részletesebben

Iskolai pályaválasztási tájékoztatók időpontjai: 2015. november 16. (hétfő) 15 óra 2015. december 14. (hétfő) 15 óra

Iskolai pályaválasztási tájékoztatók időpontjai: 2015. november 16. (hétfő) 15 óra 2015. december 14. (hétfő) 15 óra Veszprémi SZC Jendrassik Venesz Középiskolája és Szakiskolája 8200 Veszprém, Március 15. utca 5. OM azonosító: 203066 Telefon: 88/567-430; 88/426-866 Telefax: 88/567-431 E-mail: ig@vejsz.sulinet.hu Honlap:

Részletesebben

TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ SZENT BENEDEK ÁLTALÁNOS ISKOLA, KÖZÉPISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Budapesti Tagintézménye OM száma: 201410 TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A Magyar

Részletesebben

Iskolai pályaválasztási tájékoztatók időpontjai: 2014. november 24. (hétfő) 15 óra 2015. január 05. (hétfő) 15 óra

Iskolai pályaválasztási tájékoztatók időpontjai: 2014. november 24. (hétfő) 15 óra 2015. január 05. (hétfő) 15 óra Igazgató: Pribelszki János E-mail: ig@vejsz.sulinet.hu Honlap: www.vejsz.sulinet.hu (Aktuális információk) www.facebook.com/jendrassik-venesz Középiskola és Szakiskola Telefon: 88/567-430, 88/426-866 Telefax:

Részletesebben

Tagozat kód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 501 Humán gimnázium (angol olasz) Képzési idő

Tagozat kód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 501 Humán gimnázium (angol olasz) Képzési idő GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC KRÚDY GYULA GIMNÁZIUMA, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLÁJA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA 9024 Győr, Örkény I. utca 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu

Részletesebben

Képzési idő. Tagozat kód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 501 Humán gimnázium (angol olasz)

Képzési idő. Tagozat kód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 501 Humán gimnázium (angol olasz) GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC KRÚDY GYULA GIMNÁZIUMA, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLÁJA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA 9024 Győr, Örkény I. utca 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu

Részletesebben

Osztályszám Tagozatkód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (angol olasz)

Osztályszám Tagozatkód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (angol olasz) GYŐRI KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 9024 Győr, Örkény I. utca 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu OM azonosító:

Részletesebben

Beiskolázási és felvételi tájékoztató a 2014/2015. tanévre 8. osztályt végzettek számára

Beiskolázási és felvételi tájékoztató a 2014/2015. tanévre 8. osztályt végzettek számára VIK - Kreativitásod fejlesztése a szakmai sikered kulcsa Beiskolázási és felvételi tájékoztató a 2014/2015. tanévre 8. osztályt végzettek számára Iskolánk, a Vendéglátó, Idegenforgalmi és Kereskedelmi

Részletesebben

Tervezett képzési formák, tagozatok, osztályok, szakmacsoportok és ezek belső kódszámai: Képzési szakképzési célcsoportok:

Tervezett képzési formák, tagozatok, osztályok, szakmacsoportok és ezek belső kódszámai: Képzési szakképzési célcsoportok: Információ a 2016-2017. évi Megyei Pályaválasztási Tájékoztatóhoz Intézmény neve: Gimnázium, Informatikai, Közgazdasági, Nyomdaipari Szakközépiskola és Szakiskola Intézmény címe: 3300 Eger, Mátyás király

Részletesebben

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2015-2016-os tanévre

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2015-2016-os tanévre BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2015-2016-os tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra

Részletesebben

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2013-2014-es tanévre

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2013-2014-es tanévre BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013-2014-es tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Jávorka Sándor Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium 2890. Tata, Új út 19. Tel/Fax.: 34/ 587-580 E-mail: javorka@javorka-tata.sulinet.hu Internet cím: www.javorka-tata.sulinet.hu

Részletesebben

Gimnáziumi (4,5,6,8 évf.), szakközépiskolai, szakiskolai Adatlap

Gimnáziumi (4,5,6,8 évf.), szakközépiskolai, szakiskolai Adatlap Gimnáziumi (4,5,6,8 évf.), szakközépiskolai, szakiskolai Adatlap Intézmény neve: Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskola 1. Általános felvételi eljárásban felvételi

Részletesebben

Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola

Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola FELVÉTELI a 2013-2014-es tanévre Szakközépiskola 01 KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ IDEGENFORGALMI SZAKKÖZÉP (német) (1 osztály 34 fő) 02 NYELVI ELŐKÉSZÍTŐS

Részletesebben

BEISKOLÁZÁS 2014/2015

BEISKOLÁZÁS 2014/2015 BEISKOLÁZÁS 2014/2015 Az iskola jellege, célkitűzése: Gimnáziumunkban az általános műveltséget megalapozó, kétszintű érettségi vizsgára, felsőfokú iskolai tanulmányok megkezdésére, valamint a munkába állásra

Részletesebben

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2012-2013-as tanévre

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2012-2013-as tanévre BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2012-2013-as tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra

Részletesebben

A 2016/2017. tanévben induló osztályok:

A 2016/2017. tanévben induló osztályok: Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum BÉKÉSY GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLÁJA 1174 Budapest, Széchenyi u. 9-11. Telefon: +36-1-256-16-73 +36-1-257-00-32 OM azonosító: 203061 Telephely kód: 002 Nyitott kapuk

Részletesebben

FM-ASZK Bartha János Kertészeti Szakképző Iskolája OM azonosító száma:

FM-ASZK Bartha János Kertészeti Szakképző Iskolája OM azonosító száma: FM-ASZK Bartha János Kertészeti Szakképző Iskolája OM azonosító száma: 027 986 Cím: 6600 Szentes, Kossuth u. 45. Telefonszám: 63/562-265 Fax: 63/562-265 (108-as mellék) E-mail: barthaszki@szentes.hu Honlap:

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. Hansági Ferenc Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakiskola és Szakközépiskola

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. Hansági Ferenc Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakiskola és Szakközépiskola FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Hansági Ferenc Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakiskola és Szakközépiskola 6725 Szeged, Kenyérgyári út 8. Pf. 2117. Tel/fax: 62/547-240, 547-241 Honlap: www.hansagiisk.hu E-mail:

Részletesebben

WIGNER JENŐ MŰSZAKI, INFORMATIKAI KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM

WIGNER JENŐ MŰSZAKI, INFORMATIKAI KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM WIGNER JENŐ MŰSZAKI, INFORMATIKAI KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM 3300 Eger, II. Rákóczi Ferenc utca 2. Telefon: 36/515-115 Fax: 36/515-116 E mail: wigner@wigner.sulinet.hu www.wignerkozepiskola.hu

Részletesebben

Beiskolázás a Gundel -ben

Beiskolázás a Gundel -ben Beiskolázás a Gundel -ben BVHSZC = Budapesti Vendéglátó és Humán Szakképzési Centrum Oktatási azonosító: 203078 (közös!!!) Négy vendéglátó szakképző iskola Dobos C. J., Gundel K., G. Perlasca, Szamos M.

Részletesebben

Igazgató neve: Molnár György Pályaválasztási felelős neve: Gajdácsi Andrea igazgatóhelyettes Intézmény egyedi kódszáma:101496

Igazgató neve: Molnár György Pályaválasztási felelős neve: Gajdácsi Andrea igazgatóhelyettes Intézmény egyedi kódszáma:101496 Információ a 2017-2018. évi Megyei Pályaválasztási Tájékoztatóhoz Intézmény neve: Gimnázium, Informatikai, Közgazdasági, Nyomdaipari Szakgimnázium és Szakközépiskola Intézmény címe: 3300 Eger, Mátyás király

Részletesebben

Kedves Érdeklődők, leendő Diákjaink!

Kedves Érdeklődők, leendő Diákjaink! OM azonosító: 029337 Cím: 3529 Miskolc, Ifjúság u. 16-20. Telefonszám: 46/365-912, 46/360-125 Faxszám: 46/562-239 Honlap: Email cím: Igazgató: www.szemere.miskolc.hu info@szemere.sulinet.hu Szabó András

Részletesebben

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2016-2017-es tanévre

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2016-2017-es tanévre BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016-2017-es tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra

Részletesebben

Továbbtanulási tájékoztató

Továbbtanulási tájékoztató Debreceni Szakképzési Centrum Irinyi János Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Továbbtanulási tájékoztató a 2017/2018. tanévre Debrecen Kedves 8. évfolyamos tanuló! 1952-ben az akkori Mezőgazdasági és

Részletesebben

Felvételi tájékozató a 2017/2018-as tanévre.

Felvételi tájékozató a 2017/2018-as tanévre. tájékozató a 2017/2018-as tanévre. Intézmény OM azonosítója és neve: 036410 FM DASzK, Sellyei Mezőgazdasági Szakképző Iskolája és Kollégiuma Intézmény címe, telefon és fax száma: : 7960 Sellye, Zrínyi

Részletesebben

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2011-2012-es tanévre

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2011-2012-es tanévre BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2011-2012-es tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra

Részletesebben

Továbbtanulási tájékoztató

Továbbtanulási tájékoztató Debreceni Szakképzési Centrum Irinyi János Gimnáziuma, Szakközépiskolája és Szakiskolája Továbbtanulási tájékoztató a 2016/2017. tanévre Debrecen 1 Kedves nyolcadik osztályos tanuló! Egyre jobban közeledik

Részletesebben

IDEGEN NYELV Angol vagy Német. angol vagy német, második idegen nyelv: angol, német, francia vagy orosz

IDEGEN NYELV Angol vagy Német. angol vagy német, második idegen nyelv: angol, német, francia vagy orosz Jászapáti Az iskola neve: Jászapáti Gróf Széchenyi István Katolikus Gimnázium, Szakképző Iskola, Kollégium Címe: 5130 Jászapáti, Vasút u.2 Telefon/fax: 57/540-960, 57/540-260 E-mail: mlgszmail@gmail.com

Részletesebben

A képzési formák 8. osztályt végzettek számára

A képzési formák 8. osztályt végzettek számára Igazgató: Pribelszki János Email: ig@vejsz.sulinet.hu Honlap: www.vejsz.sulinet.hu Telefon: 88/567430, 88/426866 Telefax: 88/567431 Pályaválasztási felelős: Krajcsics Zoltán Pályaválasztási tájékoztatók,

Részletesebben

Felvételi tájékoztató 2010/2011-es tanév

Felvételi tájékoztató 2010/2011-es tanév Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium 4400 Nyíregyháza, Krúdy Gy.u.32. Telefon: (42) 445-332 Fax: (42) 447-545 E-mail: sipkay@chello.hu http://www.sipkay.hu

Részletesebben

Az iskola a 2014/2015. tanévre a következő osztályokba hirdet felvételt: Az általános iskola 8. osztályát befejezettek számára

Az iskola a 2014/2015. tanévre a következő osztályokba hirdet felvételt: Az általános iskola 8. osztályát befejezettek számára Intézmény neve: Egri Kossuth Zsuzsanna Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Címe: 3300 Eger, Bem tábornok utca 3. Telefon/fax: (36) 515-020, 313-765 E-mail: egrikossuthtitkarsag@gmail.com Honlap: www.kossuthzsuzsa.hu

Részletesebben

Fodor József Élelmiszeripari Szakképző Iskola OM azonosító száma:

Fodor József Élelmiszeripari Szakképző Iskola OM azonosító száma: Fodor József Élelmiszeripari Szakképző Iskola OM azonosító száma: 202742 Cím: 6725 Szeged, Szabadkai út 3. Telefonszám: 62/548-964 Fax: 62/548-964 E-mail: fodor@fodorj-szeged.sulinet.hu Honlap: http://fjk.sulinet.hu

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: /002

Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: /002 Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: 203052/002 Cím: 6724 Szeged, Kodály tér 1. Telefonszám: 62/550-486 Fax: 62/550-486 E-mail: isktitkar@kossuthzs-szeged.sulinet.hu

Részletesebben

Szent Benedek Általános Iskola és Középiskola Szegedi Tagintézménye OM azonosító száma:

Szent Benedek Általános Iskola és Középiskola Szegedi Tagintézménye OM azonosító száma: Szent Benedek Általános Iskola és Középiskola Szegedi Tagintézménye OM azonosító száma: 201410 Cím: 6721 Szeged, Osztrovszky u. 5 Telefonszám: 62/543-533 Fax: 62/543-534 E-mail: titkarsag.szeged@szbi.hu

Részletesebben

Szent István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola

Szent István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola Szent István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola Az iskola szakmaszerkezeti felépítése: A Szakképesítés (képzési program) Jelentkezés időtartama Ssz. kimenetelének határmegnevezése hónap

Részletesebben

Felvételi eljárási rend

Felvételi eljárási rend Felvételi eljárási rend 2014/2015-ös tanév Európai Üzleti Szakközép és Szakiskola OM: 200466 Tisztelt Szülő, Kedves Érdeklődő Nyolcadikos! Iskolánkban 2004-től érettségire épülő szakképzés folyik. Közel

Részletesebben

Veszprémi SZC Jendrassik Venesz Középiskolája és Szakközépiskolája

Veszprémi SZC Jendrassik Venesz Középiskolája és Szakközépiskolája Veszprémi SZC Jendrassik Venesz Középiskolája és Szakközépiskolája OM azonosító: 203066 VSZC:192102 Igazgató: Gulkai László Cím: Veszprém, Március 15. utca 5. E-mail: iskola@vejsz.sulinet.hu Honlap: www.vejsz.sulinet.hu

Részletesebben

Megnevezés (tanult idegen nyelv) Létszám (fő) Tagozatkód

Megnevezés (tanult idegen nyelv) Létszám (fő) Tagozatkód KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 9024 Győr, Örkény I. u. út 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu OM azonosító: 030716

Részletesebben

2017/2018 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

2017/2018 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 1204 Budapest, Pöltenberg utca 10-12. Tel./Fax: 06-1-347-0950 iskola@szivarvanygszki.hu www.szivarvanyszakkepzo.hu OM: 200479 2017/2018 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Elérhetőségek Adatok Igazgató: Kisely Zsuzsanna

Részletesebben

Alapítás éve: 1997 Gimnázium, Informatikai, Közgazdasági, Nyomdaipari Szakgimnázium és Szakközépiskola Tel/Fax.: 36/

Alapítás éve: 1997 Gimnázium, Informatikai, Közgazdasági, Nyomdaipari Szakgimnázium és Szakközépiskola Tel/Fax.: 36/ Alapítás éve: 1997 Gimnázium, Informatikai, Közgazdasági, Nyomdaipari Szakgimnázium és Szakközépiskola 3300 Eger, Mátyás király út 165. Tel/Fax.: 36/516-8 E-mail: igazgato@iqpont.hu Honlap: www.iqpont.hu

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum Déri Miksa Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /004

Szegedi Szakképzési Centrum Déri Miksa Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /004 Szegedi Szakképzési Centrum Déri Miksa Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: 203052/004 Cím: 6724 Szeged, Kálvária tér 7. Telefonszám: 62/424-874, 62/426-955 Fax: 62/547-039 E-mail: igazgato@derimiksa.hu

Részletesebben

BAJAI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓJA. 2016/17-es tanév. OM azonosító: 203028

BAJAI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓJA. 2016/17-es tanév. OM azonosító: 203028 BAJAI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓJA 2016/17-es tanév OM azonosító: 203028 Intézmény Tagintézmény neve, címe, elérhetőség BSZC Bányai Júlia Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskolája

Részletesebben

2014/2015 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

2014/2015 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 1204 Budapest, Pöltenberg utca 10-12. Tel./Fax: 06-1-347-0950 iskola@szivarvanygszki.hu www.szivarvanyszakkepzo.hu OM: 200479 2014/2015 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Elérhetőségek Adatok Igazgató: Kisely Zsuzsanna

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA Az Vállalkozói Szakgimnázium, Szakközépiskola és Gimnázium 1211 Budapest, Táncsics M. u. 78. OM azonosító: 035497 www.adu-iskola.hu www.facebook.com/aduiskola iskola@adu-iskola.hu Telefonszám: 276-0512

Részletesebben

VM ASzK, Szakképző Iskola - Bartha János Kertészeti Szakképző Iskola 6600 Szentes, Kossuth L. u. 45. Felvételi szabályzat

VM ASzK, Szakképző Iskola - Bartha János Kertészeti Szakképző Iskola 6600 Szentes, Kossuth L. u. 45. Felvételi szabályzat VM ASzK, Szakképző Iskola - Bartha János Kertészeti Szakképző Iskola 6600 Szentes, Kossuth L. u. 45. OM azonosító: 027986 Telephely kódja: 011 http://www.szentesinfo.hu/bartha Felvételi szabályzat 2012/2013-es

Részletesebben

8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017

8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017 8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017 2015. OKTÓBER 15. Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelemi Szakközépiskolája 1011 Budapest,

Részletesebben

2014/2015 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

2014/2015 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Felnőttképzési nyilvántartásba vétel: 01-0874-04 Akkreditációs lajstromszám: AL-2243 2014/2015 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ OM: 200479 1204 Budapest, Pöltenberg u. 10-12. Tel/Fax: 06-1-347-0950 E-mail: iskola@szivarvanygszki.hu

Részletesebben

BVHSZC Gundel Károly Szakképző Iskolája. FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ as tanévre

BVHSZC Gundel Károly Szakképző Iskolája. FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ as tanévre BVHSZC Gundel Károly Szakképző Iskolája FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2017-2018-as tanévre OM azonosító: 203078 Feladatellátási hely kód: 006 Felvilágosítás és ügyintézés: 280-6810, 280-6820/127, 128 titkarsag@gundeliskola.hu

Részletesebben

KÖSZÖNTJÜK A PÁLYAVÁLASZTÁSI SZÜLŐI ÉRTEKEZLET RÉSZTVEVŐIT! Nyíregyháza, 2011. november 15.

KÖSZÖNTJÜK A PÁLYAVÁLASZTÁSI SZÜLŐI ÉRTEKEZLET RÉSZTVEVŐIT! Nyíregyháza, 2011. november 15. KÖSZÖNTJÜK A PÁLYAVÁLASZTÁSI SZÜLŐI ÉRTEKEZLET RÉSZTVEVŐIT! Nyíregyháza, 0. november 5. Új kép SZAKMACSOPORTOK ISKOLÁNKBAN Szakközépiskolai tagozat Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport

Részletesebben

Székely Mihály Szakképzo Iskola, Kollégium, Általános Iskola. 5540 Szarvas, Vajda Péter u. 20. www.szvki.hu

Székely Mihály Szakképzo Iskola, Kollégium, Általános Iskola. 5540 Szarvas, Vajda Péter u. 20. www.szvki.hu Székely Mihály Szakképzo Iskola, Kollégium, Általános Iskola 5540 Szarvas, Vajda Péter u. 20. www.szvki.hu Középiskolai beiskolázási és pályaválasztási tájékoztató Nyílt nap: 2013. november 15. 8.00-tól

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum Csonka János Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Szegedi Szakképzési Centrum Csonka János Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Szegedi Szakképzési Centrum Csonka János Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: 203052/012 Cím: 6726 Szeged, Temesvári körút 38. Telefonszám 62/547-122 Fax 62/547-125 E-mail csonka@csonka-szeged.sulinet.hu

Részletesebben

Miskolci Tagintézmény Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium

Miskolci Tagintézmény Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Miskolci Tagintézmény Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium JELENTKEZÉS Iskolánkról: A Bencés Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Miskolci Tagintézménye 2009. szeptember 1-jén nyitotta

Részletesebben

8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2017/2018

8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2017/2018 8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2017/2018 2016. OKTÓBER 15. Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelemi Szakgimnáziuma 1011 Budapest, Ponty

Részletesebben

HISZK_Kalmár_PÁV_adatlap_2011

HISZK_Kalmár_PÁV_adatlap_2011 HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI INTEGRÁLT SZAKKÉPZŐ KÖZPONT SZAKISKOLA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA KALMÁR ZSIGMOND TAGINTÉZMÉNY OM azonosító száma:029678 Cím: 68 Hódmezővásárhely, Bajcsy-Zs. u. 7-9. Telefonszám 62-222-246 Fax

Részletesebben

Tisztelt Érdeklődő! Tájékoztató. a kereskedelmi- és a közgazdasági szakgimnáziumi (régebbi nevén szakközépiskola) tagozatra való felvételről

Tisztelt Érdeklődő! Tájékoztató. a kereskedelmi- és a közgazdasági szakgimnáziumi (régebbi nevén szakközépiskola) tagozatra való felvételről Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen tudásvágya, megismerje a jól végzett munka örömét, az alkotás izgalmát, megtanulja szeretni, amit csinál, és megtalálja azt a munkát,

Részletesebben

Szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium OM azonosító száma:

Szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium OM azonosító száma: Szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium OM azonosító száma: 029747 Cím: 6720 Szeged, Tömörkény u. 1. Telefonszám: 62/547-105 Fax: 62/547-108 E-mail: tig@tomorkenygimn.hu Honlap: www.tomorkenygimn.hu

Részletesebben

Felvételi tájékoztató 2017/18

Felvételi tájékoztató 2017/18 Felvételi tájékoztató 2017/18 Tomori Pál Magyar - Angol Két tanítási nyelvű Közgazdasági Szakgimnázium Cím: 1223 Budapest, Művelődés utca 21-27. Telephely kód: 001 Telefon: 06 1 362-1551 OM azonosító:

Részletesebben

Köszöntjük intézményünkben! Beiskolázás a hat évfolyamos gimnáziumi képzésbe a 2017/18. tanévre

Köszöntjük intézményünkben! Beiskolázás a hat évfolyamos gimnáziumi képzésbe a 2017/18. tanévre Köszöntjük intézményünkben! Beiskolázás a hat évfolyamos gimnáziumi képzésbe a 2017/18. tanévre OM azonosító: 036391 Paks Dózsa György út 103. http://vakbottyangimnazium.hu Iskolánk felsőfokú tanulmányokra

Részletesebben

Tájékoztató a középfokú beiskolázás rendjéről

Tájékoztató a középfokú beiskolázás rendjéről Tájékoztató a középfokú beiskolázás rendjéről Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Erzsébet Királyné Szépészeti Szakgimnáziuma Farkas Magdolna igazgató 1203 Budapest, Kossuth Lajos u. 35. 1 Budapesti

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013/2014-es tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013/2014-es tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013/2014-es tanévre Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelemi Szakközépiskola OM azonosító: 035424 www.hunfalvy-szki.hu 2012.10.30. TANULMÁNYI TERÜLETEK

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 8. osztályos diákoknak. a 2014/2015-ös tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 8. osztályos diákoknak. a 2014/2015-ös tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 8. osztályos diákoknak a 2014/2015-ös tanévre Magyar Gyula Kertészeti Szakképző Iskola OM azonosító: 035409 Elérhetőségeink: Cím: 1106 Budapest, Maglódi út 8. Telefon: (06-1) 261

Részletesebben

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu Beiskolázási tájékoztató a 2015/2016-os tanévre Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium OM azonosító: 032549 2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu

Részletesebben

Felvételi tájékoztató 2017/2018-as tanév

Felvételi tájékoztató 2017/2018-as tanév Nyíregyházi SZC Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma 4400 Nyíregyháza, Krúdy Gy.u.32. Telefon: (42) 512-340 http://www.sipkay.hu E-mail:

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum Gábor Dénes Szakgimnáziuma OM azonosító száma: /014

Szegedi Szakképzési Centrum Gábor Dénes Szakgimnáziuma OM azonosító száma: /014 Szegedi Szakképzési Centrum Gábor Dénes Szakgimnáziuma OM azonosító száma: 203052/014 Cím: 6724 Szeged, Mars tér 14. Telefonszám: 62/558-751 Fax: 62/558-755 E-mail: gabord@gdszeged.hu Honlap: www.gdszeged.hu

Részletesebben

Különös közzétételi lista A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

Különös közzétételi lista A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Különös közzétételi lista 2016. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Tanító speciális képesítéssel: Tartósan távol: 1 igazgató, 2

Részletesebben

Jendrassik Venesz Középiskola és Szakiskola. 8200 Veszprém, Március 15. u. 5. Tel.: 88/567-430 Fax: 88/567-431

Jendrassik Venesz Középiskola és Szakiskola. 8200 Veszprém, Március 15. u. 5. Tel.: 88/567-430 Fax: 88/567-431 Jendrassik Venesz Középiskola és Szakiskola 8200 Veszprém, Március 15. u. 5. Tel.: 88/567-430 Fax: 88/567-431 Iskolánk 2008-ban elnyerte a Kereskedelmi,Vendéglátó és Idegenforgalmi Iskolák Országos Szövetsége

Részletesebben

GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC SZENT-GYÖRGYI ALBERT EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZOCIÁLIS SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA

GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC SZENT-GYÖRGYI ALBERT EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZOCIÁLIS SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC SZENT-GYÖRGYI ALBERT EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZOCIÁLIS SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA 9024 Győr, Cuha u. 2. Tel.: 96/332-855, fax: 96/332-573 E-mail: titkarsag@szentgyorgyi.hu, honlap: www.szentgyorgyi.hu

Részletesebben

Közzétételi lista. (a nemzeti köznevelési törvény végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII.28.) Korm. rendelet a alapján)

Közzétételi lista. (a nemzeti köznevelési törvény végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII.28.) Korm. rendelet a alapján) Kaposvári SZC Nagyatádi Szakképző Iskolája 7500 Nagyatád, Baross G. u. 6. Tel: 82/553-410; Fax: 82/553-411 E-mail: iskola@liveedu.nagyatadi.hu; Honlap: www.naszi.sulinet.hu Közzétételi lista (a nemzeti

Részletesebben

Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója

Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója 1. Az intézmény neve: EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIM- NÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 2. Címe, telefonszáma: 3300 EGER, IFJÚSÁG

Részletesebben

Pápai Szakképzési Centrum Egry József Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma

Pápai Szakképzési Centrum Egry József Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma Iskolánk 1996 óta foglalkozik középiskolások és felnőttek oktatásával. A folyamatosan változó munkaerő-piaci igényekhez igazodva egyre szélesebb spektrumban készíti fel diákjait a pályakezdésre. A vendéglátó,

Részletesebben

EURÓPA BAPTISTA SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM

EURÓPA BAPTISTA SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM EURÓPA BAPTISTA SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM Tel.: (46) 530-474 E-mail: Web: OM azonosító: 200315 Igazgató neve: Szász Tamás Pályaválasztási felelős: Molnárné Vaszily Nóra GIMNÁZIUM Az alábbi képzési

Részletesebben

Felvételi tájékoztató 2013/2014-es tanév

Felvételi tájékoztató 2013/2014-es tanév Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium 4400 Nyíregyháza, Krúdy Gy.u.32. Telefon: (42) 445-332 Fax: (42) 447-545 E-mail: sipkay@chello.hu http://www.sipkay.hu

Részletesebben

Kökönyösi Gimnázium 7300 Komló, Alkotmány u. 2/B 2016-2017. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK

Kökönyösi Gimnázium 7300 Komló, Alkotmány u. 2/B 2016-2017. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK Kökönyösi Gimnázium 7300 Komló, Alkotmány u. 2/B OM azonosító: 201286 Telephely kód: 001 Igazgató: Vámos Ágnes Pályaválasztási felelős: Varga Margit Telefon: 72/482-367 E-mail: gimnazium@nagylaszlo-komlo.sulinet.hu

Részletesebben

8. OSZTÁLYOSOKNAK FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

8. OSZTÁLYOSOKNAK FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 8. OSZTÁLYOSOKNAK FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2015/2016 2014. OKTÓBER 28. Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelemi Szakközépiskola 1011 Budapest, Ponty utca 3. TANULMÁNYI TERÜLETEK (TAGOZATOK)

Részletesebben

2017-ben is vár benneteket a fennállásának 67. évébe lépő Székesfehérvári Szakképzési Centrum Jáky József Szakgimnáziuma

2017-ben is vár benneteket a fennállásának 67. évébe lépő Székesfehérvári Szakképzési Centrum Jáky József Szakgimnáziuma 2017-ben is vár benneteket a fennállásának 67. évébe lépő Székesfehérvári Szakképzési Centrum Jáky József Szakgimnáziuma Cím: 8000, Székesfehérvár, Deák Ferenc u. 11. Tel/fax: 22/315-012 E-mail: titkarsag@jaky.hu

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 32/2008. ( XI. 24.) a nevelési- oktatási intézmények működéséről szóló OKM rendelet alapján az alábbi adatokkal működik intézményünk. Intézmény neve: Általános Iskola Tápiószele

Részletesebben

Tájékoztató a középfokú beiskolázás rendjéről

Tájékoztató a középfokú beiskolázás rendjéről Tájékoztató a középfokú beiskolázás rendjéről Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Erzsébet Királyné Szépészeti Szakközépiskolája Farkas Magdolna igazgató 1203 Budapest, Kossuth Lajos u. 35. 1 Budapesti

Részletesebben

Szakiskolai alapozó képzés osztály nappali tagozat (tandíjmentes)

Szakiskolai alapozó képzés osztály nappali tagozat (tandíjmentes) Szakiskolai alapozó képzés 9-10. osztály nappali tagozat (tandíjmentes) Alapozó képzésünket azoknak a fiataloknak ajánljuk, akik befejezték a 8. osztályt és szeretnének 9-10. osztály elvégzése után szakiskolai

Részletesebben

Felvételi tájékoztató (JELENTKEZÉSHEZ)

Felvételi tájékoztató (JELENTKEZÉSHEZ) Felvételi tájékoztató (JELENTKEZÉSHEZ) Az általános iskola 8. osztályaiból az első félévet követően az osztályfőnökök segítségével a tanulók kitöltik a jelentkezési lapokat, melyeket eljuttatnak iskolánkba.

Részletesebben

felvételi tájékoztatója a 2016/2017. tanévre

felvételi tájékoztatója a 2016/2017. tanévre Hordozd a gyertyát! A Kolping Katolikus Szakiskola, Speciális Szakiskola és Kollégium felvételi tájékoztatója a 2016/2017. tanévre Intézményi adatok: Kolping Katolikus Szakiskola, Speciális Szakiskola

Részletesebben