Kedves Érdeklődők, leendő Diákjaink!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kedves Érdeklődők, leendő Diákjaink!"

Átírás

1 OM azonosító: Cím: 3529 Miskolc, Ifjúság u Telefonszám: 46/ , 46/ Faxszám: 46/ Honlap: cím: Igazgató: Szabó András Pályaválasztási felelős: Fodorné Tarnai Katalin igazgatóhelyettes 46/ /205 Kedves Érdeklődők, leendő Diákjaink! A 140 éves iskolánk nevelési célját a Bonus intra, melior exi Jó emberként lépj be, s még jobbként távozzál jelmondat fejezi ki. Intézményünk szellemiségében ötvöződik a mesterségek elsajátításának évszázados hagyománya és a korszerű ismeretek közvetítésére való nyitottság. A Miskolci Szemere Bertalan Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium 5 ágazati szakképzési területen, 8 szakmacsoportban, közel 20 szakképesítés kínálatával igyekszik a pályaválasztók segítségére lenni. Színes képzési kínálatunk és az 1000 fős tanulói létszám teszi a Szemerét Miskolc legnagyobb és folyamatosan megújuló iskolájává. Az általános iskola utolsó évfolyamán meg kell hozni azt a döntés, hogy ki melyik középiskolában szeretné folytatni tanulmányait. Tudjuk, hogy ez nehéz feladat, ezért szeretnénk megkönnyíteni a döntést azzal, hogy iskolánkban nyílt napokat szervezünk. Ezeken mindenki megtekintheti az egyes képzések helyszíneit (tantermeket, szaktantermeket, tanműhelyeket), találkozhat leendő tanáraival és megnézheti a kollégiumunkat is, hiszen a vidéki tanulóknak kollégiumi elhelyezést is tudunk biztosítani. Nyílt napok: szakközépiskola: november 25. (kedd) szakiskola: november 26. (szerda)

2 Szakközépiskolai kínálat Tagozat kód Jellemzők Közlekedésgépész ágazati képzés: - autószerelő vagy - autóelektronikai műszerész. Szépészet ágazati képzés: pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükségesek. - gyakorló fodrász, vagy - gyakorló kozmetikus. Sport ágazati képzés: - katonai alapismeretek fakultációs lehetőséggel, - sportorvosi engedély szükséges, - pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés, ami a képességek, készségek felméréséből áll. Bővebb tájékoztató a felvételi eljárás rendje címszó alatt. - sportedző vagy - fitness-wellness instruktor. Képző- és iparművészet ágazati, 5 évfolyamos párhuzamos képzés: pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges. Részletes tájékoztató a felvételi eljárás rendje címszó alatt. divat- és stílustervező. A képzés párhuzamos oktatásban történik. Optika ágazati képzés: érettségi vizsga után a szakképzési évfolyamon megszerezhető szakképesítés (1 tanév): fotográfus és fotótermék-kereskedő. Felvehető létszám 0,5 osztály 14 fő 0,5 osztály 14 fő Az ágazati képzések közös jellemzői: 4 évfolyamos szakközépiskolai kerettanterv alapján folyik az oktatás, ezt követően 1 szakképzési évfolyamon lehet szakképesítést szerezni, angol vagy német nyelv oktatása, a felvételi rangsorolás az általános iskolai 7. év végi és 8. félévi tanulmányi eredmények alapján történik, egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges. 2

3 A szakiskolai képzés közös jellemzői: Szakiskolai kínálat A szakiskolának három szakképzési évfolyama van, a képzés a szakiskolai kerettantervek alapján történik, amely az adott szakképesítés megszerzéséhez szükséges közismereti oktatást és szakmai elméleti és gyakorlati képzést foglalja magában. A felvétel feltétele az általános iskolai végzettség megléte. A felvételi rangsorolás az általános iskolai 7. év végi és 8. félévi tanulmányi eredmények alapján történik. A tanulók gyakorlati képzése 9. évfolyamon az iskolai tanműhelyben történik. Sikeres szintvizsga után a nyári gyakorlat idejétől külső képző helyeken folyik. Tagozat kód Szakképesítés megnevezése Felvehető létszám 10 Villanyszerelő 11 Elektronikai műszerész 14 fő 12 Női szabó 13 Szociális gondozó és ápoló 14 Cipőkészítő 14 fő Egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges. 3

4 A felvételi eljárás rendje A 9. évfolyamra jelentkező szakközépiskolások és a szakiskolások felvételi rangsorát is az általános iskolai tanulmányi eredmények alapján számítjuk. A pontokat az általános iskola 7. évfolyamának év végi és a 8. évfolyam félévi osztályzataiból számítjuk a következő tantárgyakból: magyar nyelv, magyar irodalom, történelem, matematika, idegen nyelv. A művészeti és a testkulturális tanulmányi területre jelentkezőknél ez kiegészül képesség- és készségméréssel. A képesség- és készségmérés 1. A Képző és iparművészet ágazati szakképzésre (divat-és stílustervező) jelentkezők: - Időpontja: február óra. - Pótidőpont március 3. (kedd) 14 óra. - A képesség és készségmérés alkalmával bemutatott 6 db, otthon elkészített saját tanulmányrajz (csendélet, testcsoport, figurális rajz, stb) bemutatása. Előnyt jelent a szakterületnek megfelelő kiemelkedő munka (pl. divatrajz) bemutatása vagy eredmény igazolása. A felmérés alkalmával, a kreativitást, az anyaghasználatot, tanulmányrajzok esetében a tanulmányjelleget, a rajzi kifejező képességet figyeljük. 2. A sport ágazati szakképzésre jelentkező tanulóknál az általános állóképességet, erőnlétet, mozgáskultúrát mérjük fel (részletek a téli szünetet követően az iskola honlapján). Időpontja: február 26. (csütörtök) 14 óra Pótidőpont március 3. (kedd) 14 óra. A sport ágazati szakképzésre jelentkezők sportfelszerelést hozzanak magukkal. 4

5 3. SNI-s tanulók felvétele, nevelése és oktatása 4. A tanulmányi területekre hallássérült (nagyothalló), beszédfogyatékos, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek. 5. Ezeket a tanulókat integrált nevelésben és oktatásban tudjuk részesíteni, és gyógypedagógus kollégánk vezetésével külön fejlesztő foglalkozások keretében segítjük fejlődésüket. 6. Kollégium az iskola területén 7. Miskolc legnagyobb és legjobban felszerelt kollégiuma, szabadtéri sportpályájával, informatikai teremmel, 408 férőhellyel és 250 főt befogadó étteremmel várja a diákokat. 8. További információ: 5

Kedves Érdeklődők, leendő Diákjaink!

Kedves Érdeklődők, leendő Diákjaink! Kedves Érdeklődők, leendő Diákjaink! A 140 éves iskolánk nevelési célját a Bonus intra, melior exi Jó emberként lépj be, s még jobbként távozzál jelmondat fejezi ki. Intézményünk szellemiségében ötvöződik

Részletesebben

Kedves Érdeklődők, leendő Diákjaink!

Kedves Érdeklődők, leendő Diákjaink! OM azonosító: 203060 Cím: 3529 Miskolc, Ifjúság u. 16-20. Telefonszám: 46/365-912, 46/360-125 Faxszám: 46/562-239 Honlap: Email cím: www.szemere.miskolc.hu info@szemere.sulinet.hu Tagintézmény-vezető:

Részletesebben

Kedves Érdeklődők, leendő Diákjaink!

Kedves Érdeklődők, leendő Diákjaink! OM azonosító: 203060 Cím: 3529 Miskolc, Ifjúság u. 16-20. Telefonszám: 46/365-912, 46/360-125 Faxszám: 46/562-239 Honlap: Email cím: Tagintézmény-vezető: www.szemere.miskolc.hu http://www.szemere-kollegium.hu

Részletesebben

Felvételi tájékoztató 9. évfolyamra jelentkezők számára

Felvételi tájékoztató 9. évfolyamra jelentkezők számára Felvételi tájékoztató 9. évfolyamra jelentkezők számára OM azonosító: 203060 Az iskola neve: Miskolci SZC Szemere Bertalan Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma Telefonszám: 46/360-125/248 Faxszám:

Részletesebben

Tanulmányi terület (Alkalmazott tanterv, szakterület, szakmacsoport jellemzői)

Tanulmányi terület (Alkalmazott tanterv, szakterület, szakmacsoport jellemzői) Szakközépiskola Intézmény neve, címe: Miskolci Szemere Bertalan Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium 3529 Miskolc, Ifjúság út 16-20. Postacím: 3529 Miskolc, Ifjúság út 16-20. Fenntartó neve, címe:

Részletesebben

Adatlap. Intézmény neve: Miskolci Szemere Bertalan Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium. 1051 Budapest, Nádor u. 32.

Adatlap. Intézmény neve: Miskolci Szemere Bertalan Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium. 1051 Budapest, Nádor u. 32. Adatlap Intézmény neve: Miskolci Szemere Bertalan Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Fenntartó neve, címe: Klebelsberg Intézmény Központ 1051 Budapest, Nádor u. 32. 1. Általános felvételi eljárásban

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum Vedres István Építőipari Szakgimnáziuma OM azonosító száma: /003

Szegedi Szakképzési Centrum Vedres István Építőipari Szakgimnáziuma OM azonosító száma: /003 Szegedi Szakképzési Centrum Vedres István Építőipari Szakgimnáziuma OM azonosító száma: 203052/003 Cím: 6720 Szeged, Horváth Mihály u. 2-6. Telefonszám: 62/547-160 Fax: 62/547-160 E-mail: epki@vedres.sulinet.hu

Részletesebben

FELVÉTELI ELJÁRÁS RENDJE a es tanévre. MIOK József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola

FELVÉTELI ELJÁRÁS RENDJE a es tanévre. MIOK József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola MIOK József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Cím: Miskolc, 3530 Meggyesalja út 26. OM: 201189 Intézményvezető: Németh Katalin Pályaválasztási felelős: Pócsik Julianna igazgatóhelyettes Telefon: 06-46-505-195

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2018/2019. tanév. MIOK József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola OM: Miskolc, Meggyesalja u. 26.

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2018/2019. tanév. MIOK József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola OM: Miskolc, Meggyesalja u. 26. FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2018/2019. tanév MIOK József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola OM: 201189 3530 Miskolc, Meggyesalja u. 26. MIOK József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola 3530 Miskolc, Meggyesalja

Részletesebben

Feladatellátási hely neve: Miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Szakgimnáziuma 0051

Feladatellátási hely neve: Miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Szakgimnáziuma 0051 Miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Szakgimnáziuma 004 3527 Miskolc, Soltész Nagy Kálmán utca 7 0051 szakgimnázium; 4 évfolyamos; sajátos nevelési igényű tanulók iskolai oktatásának irányelve, SNI típusa:

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: /002

Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: /002 Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: 203052/002 Cím: 6724 Szeged, Kodály tér 1. Telefonszám: 62/550-486 Fax: 62/550-486 E-mail: isktitkar@kossuthzs-szeged.sulinet.hu

Részletesebben

Az iskola a 2014/2015. tanévre a következő osztályokba hirdet felvételt: Az általános iskola 8. osztályát befejezettek számára

Az iskola a 2014/2015. tanévre a következő osztályokba hirdet felvételt: Az általános iskola 8. osztályát befejezettek számára Intézmény neve: Egri Kossuth Zsuzsanna Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Címe: 3300 Eger, Bem tábornok utca 3. Telefon/fax: (36) 515-020, 313-765 E-mail: egrikossuthtitkarsag@gmail.com Honlap: www.kossuthzsuzsa.hu

Részletesebben

Intézmény neve: Hódmezővásárhelyi Eötvös József Szakképző Iskola

Intézmény neve: Hódmezővásárhelyi Eötvös József Szakképző Iskola Intézmény neve: Hódmezővásárhelyi Eötvös József Szakképző Iskola OM azonosító száma: 029768 Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Szent Antal u. 5-9. Telefonszám: 06-62/241-988 Fax: 06-62/241-505 E-mail: eotvos@hiszk.hu

Részletesebben

Beiskolázási tájékoztató 2018/2019-es tanévre

Beiskolázási tájékoztató 2018/2019-es tanévre Beiskolázási tájékoztató 2018/2019-es tanévre Az intézmény: - Neve: EVENTUS Üzleti, Művészeti Középiskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium - Címe: 3300. Eger, Cifrakapu tér 24. - Telefon: 36/517-510

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Jávorka Sándor Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium 2890. Tata, Új út 19. Tel/Fax.: 34/ 587-580 E-mail: javorka@javorka-tata.sulinet.hu Internet cím: www.javorka-tata.sulinet.hu

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2018 / 2019. tanév OM azonosító 031 966 Iskolánk a nemzeti köznevelési törvényben előírt létszámok alapján alakítja ki az osztálylétszámokat, tanulócsoportokat. Az iskola felvételi

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: /002

Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: /002 Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: 203052/002 Cím: 6724 Szeged, Kodály tér 1. Telefonszám: 62/550-486 Fax: 62/550-486 E-mail: suli@kossuthzs-szeged.sulinet.hu

Részletesebben

Szent Benedek Általános Iskola és Középiskola Szegedi Tagintézménye OM azonosító száma:

Szent Benedek Általános Iskola és Középiskola Szegedi Tagintézménye OM azonosító száma: Szent Benedek Általános Iskola és Középiskola Szegedi Tagintézménye OM azonosító száma: 201410 Cím: 6721 Szeged, Osztrovszky u. 5 Telefonszám: 62/543-533 Fax: 62/543-534 E-mail: titkarsag.szeged@szbi.hu

Részletesebben

Pályaválasztás. 2019/2020-as tanév

Pályaválasztás. 2019/2020-as tanév Pályaválasztás 2019/2020-as tanév 1 2 3 NAPPALI RENDSZERŰ OKTATÁS FELNŐTTOKTATÁS ESTI TAGOZAT SZAKGIMNÁZIUM SZAKKÖZÉPISKOLA SZAKKÖZÉPISKOLA SZAKKÉPZÉS SZÉPÉSZET ÁGAZAT 9-12. PEDAGÓGIA ÁGAZAT 9-12. SZAKKÉPZÉS

Részletesebben

Győri Szolgáltatási SZC Haller János Általános Iskolája, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 9200 Mosonmagyaróvár, Mosonvár u. 15.

Győri Szolgáltatási SZC Haller János Általános Iskolája, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 9200 Mosonmagyaróvár, Mosonvár u. 15. Intézményvezető: Némethné Fucsik Edit Pályaválasztási felelős: Bakos Bulcsú, Harangozóné Kovács Edina OM azonosító: 203038 TAGOZAKÓDOK: 7045 Turisztikai szervező, értékesítő 7040 Vendéglátó szervező vendéglős

Részletesebben

BAJAI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓJA. 2016/17-es tanév. OM azonosító: 203028

BAJAI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓJA. 2016/17-es tanév. OM azonosító: 203028 BAJAI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓJA 2016/17-es tanév OM azonosító: 203028 Intézmény Tagintézmény neve, címe, elérhetőség BSZC Bányai Júlia Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskolája

Részletesebben

Rendkívüli felvételi eljárás

Rendkívüli felvételi eljárás Rendkívüli felvételi eljárás OM azonosító: Név: Cím: 3051 Soproni Szakképzési Centrum 9400 Sopron, Virágoskert utca 7 SZAKGIMNÁZIUM Feladatellátási hely megnevezése és elérhetősége Képzés kódja és megnevezése

Részletesebben

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum. Bolyai János Műszaki Szakközépiskolája és Kollégiuma

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum. Bolyai János Műszaki Szakközépiskolája és Kollégiuma Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakközépiskolája és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2016/2017 OM azonosító: 203058 Iskolakód: 051402 Telephelykód: 03 Cím: 134 Budapest, Váci

Részletesebben

Miskolci Szakképzési Centrum Martin János Szakközépiskolája, Szakiskolája és Készségfejlesztő Iskolája asztalos

Miskolci Szakképzési Centrum Martin János Szakközépiskolája, Szakiskolája és Készségfejlesztő Iskolája asztalos 1 72308608427 2 72451062025 3 72449846162 4 72454108567 5 72449445092 6 72450858827 7 72458537952 8 72405221186 9 72149898572 10 72347156089 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő

Részletesebben

TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ SZENT BENEDEK ÁLTALÁNOS ISKOLA, KÖZÉPISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Budapesti Tagintézménye OM száma: 201410 TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A Magyar

Részletesebben

WIGNER JENŐ MŰSZAKI, INFORMATIKAI KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM

WIGNER JENŐ MŰSZAKI, INFORMATIKAI KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM WIGNER JENŐ MŰSZAKI, INFORMATIKAI KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM 3300 Eger, II. Rákóczi Ferenc utca 2. Telefon: 36/515-115 Fax: 36/515-116 E mail: wigner@wigner.sulinet.hu www.wignerkozepiskola.hu

Részletesebben

GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM. Tagintézményeink: Győri Szolgáltatási SZC Deák Ferenc Közgazdasági Szakgimnáziuma

GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM. Tagintézményeink: Győri Szolgáltatási SZC Deák Ferenc Közgazdasági Szakgimnáziuma GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM Tagintézményeink: Győri Szolgáltatási SZC Baross Gábor Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Ügyviteli Szakgimnáziuma Győri Szolgáltatási SZC Deák Ferenc Közgazdasági

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A as TANÉVRE

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A as TANÉVRE FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A 2019 2020-as TANÉVRE Tagintézményünkben, a szakgimnáziumi osztályokban a 9-12. évfolyamokon szakmai érettségire, majd egy éves képzéssel technikusi OKJ-s vizsgára készítjük fel

Részletesebben

Gimnáziumi (4,5,6,8 évf.), szakközépiskolai, szakiskolai Adatlap

Gimnáziumi (4,5,6,8 évf.), szakközépiskolai, szakiskolai Adatlap Gimnáziumi (4,5,6,8 évf.), szakközépiskolai, szakiskolai Adatlap Intézmény neve: Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskola 1. Általános felvételi eljárásban felvételi

Részletesebben

GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC SZENT-GYÖRGYI ALBERT EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZOCIÁLIS SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA

GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC SZENT-GYÖRGYI ALBERT EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZOCIÁLIS SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC SZENT-GYÖRGYI ALBERT EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZOCIÁLIS SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA 9024 Győr, Cuha u. 2. Tel.: 96/332-855, fax: 96/332-573 E-mail: titkarsag@szentgyorgyi.hu, honlap: www.szentgyorgyi.hu

Részletesebben

HISZK_Kalmár_PÁV_adatlap_2011

HISZK_Kalmár_PÁV_adatlap_2011 HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI INTEGRÁLT SZAKKÉPZŐ KÖZPONT SZAKISKOLA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA KALMÁR ZSIGMOND TAGINTÉZMÉNY OM azonosító száma:029678 Cím: 68 Hódmezővásárhely, Bajcsy-Zs. u. 7-9. Telefonszám 62-222-246 Fax

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ NYOLCADIKOS TANULÓK RÉSZÉRE a VSZC Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziuma kilencedik évfolyamára a 2019/2020.

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ NYOLCADIKOS TANULÓK RÉSZÉRE a VSZC Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziuma kilencedik évfolyamára a 2019/2020. Veszprémi Szakképzési Centrum Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziuma 8200 Veszprém, Csap u. 9. Tel: 88/560-590 Fax: 88/560-570 Igazgató: ifj. Szathmáry Árpád Pályaválasztási felelős: Juhász Tamás

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum Csonka János Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Szegedi Szakképzési Centrum Csonka János Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Szegedi Szakképzési Centrum Csonka János Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: 203052/012 Cím: 6726 Szeged, Temesvári körút 38. Telefonszám 62/547-122 Fax 62/547-125 E-mail csonka@csonka-szeged.sulinet.hu

Részletesebben

PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ a 2019/2020. tanévre

PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ a 2019/2020. tanévre Mezőkövesdi Széchenyi István Katolikus Középiskola PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ a 2019/2020. tanévre Szaktudás Lelkiség Szolgálat 3400 Mezőkövesd, gróf Zichy János u. 18. Tel/Fax.: 49/505-280 e-mail: szechenyi@mezokovesd.t-online.hu

Részletesebben

A tagintézményben választható képzések rövid bemutatása

A tagintézményben választható képzések rövid bemutatása Az intézmény neve: OM azonosító: 203049 Az intézmény címe: 7623 Pécs, Rét utca 41-43. Pécsi SZC Angster József Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája, Szakiskolája és Általános Iskolája Telefon: 72/517-880

Részletesebben

FM DASZK VÉPI KÖZÉPISKOLÁJA, MEZŐGAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA

FM DASZK VÉPI KÖZÉPISKOLÁJA, MEZŐGAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA FM DASZK VÉPI KÖZÉPISKOLÁJA, MEZŐGAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA OM azonosító: 036410 Címe: 9751 Vép, Szent Imre utca 36-38. Intézményvezető: Hollósi Éva igazgató Beiskolázási felelős: Pesti

Részletesebben

Szakgimnázium A évfolyamon közismereti (érettségire felkészítő) és szakmai alapozó képzés folyik a vendéglátásturisztika

Szakgimnázium A évfolyamon közismereti (érettségire felkészítő) és szakmai alapozó képzés folyik a vendéglátásturisztika GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC HALLER JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA, SZAKGIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA Cím 9200 Mosonmagyaróvár, Mosonvár u. 15. Telefon: 96/ 213-222 E-mail: haller.mosonvar@gmail.com Honlap:/ http//www.halleriskola.hu

Részletesebben

Szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium OM azonosító száma:

Szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium OM azonosító száma: Szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium OM azonosító száma: 029747 Cím: 6720 Szeged, Tömörkény u. 1. Telefonszám: 62/547-105 Fax: 62/547-108 E-mail: tig@tomorkenygimn.hu Honlap: www.tomorkenygimn.hu

Részletesebben

Premier Művészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola OM azonosító száma:

Premier Művészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola OM azonosító száma: Premier Művészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola OM azonosító száma: 201425 Cím: 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 6. Telefonszám: 30/960-0219 E-mail: premiermuveszeti@gmail.com Honlap: www.premiermuveszeti.hu

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2019/2020. tanév

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2019/2020. tanév FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2019/2020. tanév Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola 0 Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola 7632 Pécs, Melinda u. 23. OM azonosító: 201190 Intézményvezető:

Részletesebben

Pályaválasztási tájékoztatók

Pályaválasztási tájékoztatók OM azonosító: 031970 Intézmény címe: 2900 Komárom, Táncsics M. utca 73. Telefon/fax: 06/34/344-105; tel.: 06/34/540-313; 06/34/345-928 E-mail: alapyszaki@gmail.com Honlap: http://www.ipari-kom.sulinet.hu

Részletesebben

Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Karacs Ferenc Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Karacs Ferenc Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Karacs Ferenc Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító: 203030 PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ a 2018/2019. tanévre 4150 Püspökladány, Gagarin u. 2.

Részletesebben

Felvételi tájékoztató nyolcadikosoknak 2018/2019. tanévre

Felvételi tájékoztató nyolcadikosoknak 2018/2019. tanévre Miskolci Szakképzési Centrum Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 3532 Miskolc, Herman Ottó utca 2. Tel: 46 / 508-252 www.ker-misk.sulinet.hu Felvételi tájékoztató

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ SZENT BENEDEK ÁLTALÁNOS ISKOLA, KÖZÉPISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM OM száma: 201410 TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A Magyar Bencés Kongregáció Pannonhalmi

Részletesebben

001 Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Telephely: Szakiskola és Kollégium 4400 Nyíregyháza Krúdy Gy. u. 32.

001 Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Telephely: Szakiskola és Kollégium 4400 Nyíregyháza Krúdy Gy. u. 32. Tanulmányi terület kódja: 21 Tanulmányi terület neve: szakiskola: 3 évfolyamos szakiskolai képzés; szakiskolai közismereti és szakképzési kerettanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol nyelv vagy a(z)

Részletesebben

Felvételi eljárási rend

Felvételi eljárási rend Felvételi eljárási rend 2014/2015-ös tanév Európai Üzleti Szakközép és Szakiskola OM: 200466 Tisztelt Szülő, Kedves Érdeklődő Nyolcadikos! Iskolánkban 2004-től érettségire épülő szakképzés folyik. Közel

Részletesebben

Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Karacs Ferenc Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Karacs Ferenc Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Karacs Ferenc Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító: 203030 PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ a 2017/2018. tanévre 4150 Püspökladány, Gagarin u. 2.

Részletesebben

ZALAEGERSZEGI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM BÁTHORY ISTVÁN SZAKGIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA

ZALAEGERSZEGI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM BÁTHORY ISTVÁN SZAKGIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA Belső kód Felvehető létszám ZALAEGERSZEGI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM BÁTHORY ISTVÁN SZAKGIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA OM azonosító: 203067 Címe: 8900 Zalaegerszeg, Báthory u. 58. Igazgató: Kónyáné Tömpe Lívia

Részletesebben

Szegedi Baptista Középiskola

Szegedi Baptista Középiskola Szegedi Baptista Középiskola OM azonosító száma: 200917 Cím: 6724 Szeged, Rigó u. 24/D Telefonszám: 20/478-4819, 62/246-062 E-mail: szeged@baptistaoktatas.hu Honlap: www.mffg.hu; szeged.baptistaoktatas.hu

Részletesebben

Szegedi SZC Gábor Dénes Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /014

Szegedi SZC Gábor Dénes Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /014 Szegedi SZC Gábor Dénes Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: 203052/014 Cím: 6724 Szeged, Mars tér 14. Telefonszám: 62/558-751 Fax: 62/558-755 E-mail: igazgato.szszc.gd@gmail.com Honlap:

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum Móravárosi Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /007

Szegedi Szakképzési Centrum Móravárosi Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /007 Szegedi Szakképzési Centrum Móravárosi Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: 203052/007 Cím: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 84-86. Telefonszám: 62/551-540, 62/558-480 Fax: 62/444-178,

Részletesebben

Pécs, Berek utca 15. Tel. 72/ ;

Pécs, Berek utca 15. Tel. 72/ ; Tisztelt Szülők, Kedves Nyolcadikosok! A Pécsi Tudományegyetem (PTE SZESZI) jogelődjét 1945-ben alapították. A fenntartói jogokat 2008 óta a Pécsi Tudományegyetem gyakorolja. Iskolánkban 1995-től érettségire

Részletesebben

2014/2015 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

2014/2015 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 1204 Budapest, Pöltenberg utca 10-12. Tel./Fax: 06-1-347-0950 iskola@szivarvanygszki.hu www.szivarvanyszakkepzo.hu OM: 200479 2014/2015 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Elérhetőségek Adatok Igazgató: Kisely Zsuzsanna

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum Déri Miksa Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /004

Szegedi Szakképzési Centrum Déri Miksa Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /004 Szegedi Szakképzési Centrum Déri Miksa Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: 203052/004 Cím: 6724 Szeged, Kálvária tér 7. Telefonszám: 62/424-874, 62/426-955 Fax: 62/547-039 E-mail: igazgato@derimiksa.hu

Részletesebben

Tervezett képzési formák, tagozatok, osztályok, szakmacsoportok és ezek belső kódszámai: Képzési szakképzési célcsoportok:

Tervezett képzési formák, tagozatok, osztályok, szakmacsoportok és ezek belső kódszámai: Képzési szakképzési célcsoportok: Információ a 2018-2019. évi Megyei Pályaválasztási Tájékoztatóhoz Intézmény neve: Gimnázium, Informatikai, Közgazdasági, Nyomdaipari Szakgimnázium és Szakközépiskola Intézmény címe: 3300 Eger, Mátyás király

Részletesebben

Felvételi tájékozató a 2017/2018-as tanévre.

Felvételi tájékozató a 2017/2018-as tanévre. tájékozató a 2017/2018-as tanévre. Intézmény OM azonosítója és neve: 036410 FM DASzK, Sellyei Mezőgazdasági Szakképző Iskolája és Kollégiuma Intézmény címe, telefon és fax száma: : 7960 Sellye, Zrínyi

Részletesebben

SZAKGIMNÁZIUMI KÉPZÉS. Ágazat Kód Szakma Választható idegen nyelv. Felvehető létszám Gépészet IX Gépgyártástechnológiai 1 osztály angol 30 fő

SZAKGIMNÁZIUMI KÉPZÉS. Ágazat Kód Szakma Választható idegen nyelv. Felvehető létszám Gépészet IX Gépgyártástechnológiai 1 osztály angol 30 fő GYŐRI MŰSZAKI SZC LUKÁCS SÁNDOR MECHATRONIKAI ÉS GÉPÉSZETI SZAKGIMNÁZIUMA, SZAKKÖZÉPISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA 9027 Győr, Mártírok útja 13 15. Tel.: 96/528-760, 20/447-0674, 30/335-3798, fax: 96/528-761 E-mail:

Részletesebben

2014/2015 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

2014/2015 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Felnőttképzési nyilvántartásba vétel: 01-0874-04 Akkreditációs lajstromszám: AL-2243 2014/2015 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ OM: 200479 1204 Budapest, Pöltenberg u. 10-12. Tel/Fax: 06-1-347-0950 E-mail: iskola@szivarvanygszki.hu

Részletesebben

Felvételi tájékoztató OM azonosító: 203052 Szegedi Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Szakképző Iskolája Tanulmányi területek Szakgimnázium 530 (kód)

Felvételi tájékoztató OM azonosító: 203052 Szegedi Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Szakképző Iskolája Tanulmányi területek Szakgimnázium 530 (kód) Felvételi tájékoztató OM azonosító: 203052 Szegedi Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Szakképző Iskolája Tanulmányi területek Szakgimnázium 530 (kód) turisztikai szakközépiskolai osztály 531 (kód) vendéglátó

Részletesebben

PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ a 2018/2019. tanévre

PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ a 2018/2019. tanévre Mezőkövesdi Széchenyi István Katolikus Középiskola PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ a 2018/2019. tanévre Szaktudás Lelkiség Szolgálat 3400 Mezőkövesd, gróf Zichy János u. 18. Tel/Fax.: 49/505-280 e-mail: szechenyi@mezokovesd.t-online.hu

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 8. osztályos diákoknak. a 2014/2015-ös tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 8. osztályos diákoknak. a 2014/2015-ös tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 8. osztályos diákoknak a 2014/2015-ös tanévre Magyar Gyula Kertészeti Szakképző Iskola OM azonosító: 035409 Elérhetőségeink: Cím: 1106 Budapest, Maglódi út 8. Telefon: (06-1) 261

Részletesebben

Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító:

Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító: Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító: 203039 Cím Hódmezővásárhely, Városház u. 1. Telefonszám 62/242 011 Fax 62/241 806 E-mail corvin@hiszk.hu

Részletesebben

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2018/2019

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2018/2019 Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2018/2019. OM azonosító: 203058 Feladatellátási hely: Cím: 1134 Budapest, Váci út 21. Tel.:1-3208-233 Web: www.bolyai-szakgimnazium.hu

Részletesebben

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre. Borsod-Abaúj-Zemplén megye

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre. Borsod-Abaúj-Zemplén megye OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre Borsod-Abaúj-Zemplén megye Segítség a jegyzék használatához A jegyzék a középfokú iskolák által a 2016/2017.

Részletesebben

A Veszprémi Táncsics Mihály Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium

A Veszprémi Táncsics Mihály Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium A Veszprémi Táncsics Mihály Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium 8200 Veszprém, Eötvös K. u. 1. Tel: 88/420-066, 420-004 Fax: 88/420-004 E-mail: iskola@tmvp.hu Honlap: www.tmvp.hu Intézményvezető:

Részletesebben

WIGNER JENŐ MŰSZAKI, INFORMATIKAI KÖZÉPISKOLA

WIGNER JENŐ MŰSZAKI, INFORMATIKAI KÖZÉPISKOLA WIGNER JENŐ MŰSZAKI, INFORMATIKAI KÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Képzési profilunk: 3300 Eger, II. Rákóczi Ferenc utca 2. Telefon: 36/ 311-211, 36/515-115 Fax: 36/515-116 E mail: busaki@wignerkozepiskola.hu

Részletesebben

Cserháti Sándor Szakképző Iskolája és Kollégiuma

Cserháti Sándor Szakképző Iskolája és Kollégiuma Nagykanizsai Szakképzési Centrum Cserháti Sándor Szakképző Iskolája és Kollégiuma BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ 2018 19-es TANÉV Milyen képzésre jelentkezhetsz? Szakközépiskolai Szakgimnáziumi Képzési rendszerünk

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A 2019/2020. TANÉVRE

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A 2019/2020. TANÉVRE FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A 2019/2020. TANÉVRE BUDAPESTI GAZDASÁGI SZC Harsányi János Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Iskola OM azonosítója 203061 Telephely kódja 005 Iskola címe 1091 Budapest Ifjúmunkás

Részletesebben

Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája; Címe: 6000 Kecskemét Hunyadi tér 2. Telefon, fax száma:

Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája; Címe: 6000 Kecskemét Hunyadi tér 2. Telefon, fax száma: Intézmény neve, OM azonosító száma: Kecskeméti Szakképzési Centrum Gáspár András Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája; 203041 Címe: 6000 Kecskemét Hunyadi tér 2. Telefon, fax száma: +36 46 480 744 E-mail

Részletesebben

Makó Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola OM azonosító száma:

Makó Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola OM azonosító száma: Makó Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola OM azonosító száma: 029741 Cím: 6900 Makó, Kálvin u. 2-6. Telefonszám: 62/213-227 Fax: 62/213-227 E-mail: jgyg@juhaszgy-mako.sulinet.hu Honlap:

Részletesebben

Hódmezővásárhelyi Szakképző Iskola Kalmár Zsigmond Tagintézménye. Gépészet szakközépiskola - 10 kód

Hódmezővásárhelyi Szakképző Iskola Kalmár Zsigmond Tagintézménye. Gépészet szakközépiskola - 10 kód Gépészet szakközépiskola - 10 kód 4 évfolyamos; szakközépiskolai kerettantervek; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol nyelv vagy a(z) német nyelv; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó),

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum Gábor Dénes Szakgimnáziuma OM azonosító száma: /014

Szegedi Szakképzési Centrum Gábor Dénes Szakgimnáziuma OM azonosító száma: /014 Szegedi Szakképzési Centrum Gábor Dénes Szakgimnáziuma OM azonosító száma: 203052/014 Cím: 6724 Szeged, Mars tér 14. Telefonszám: 62/558-751 Fax: 62/558-755 E-mail: gabord@gdszeged.hu Honlap: www.gdszeged.hu

Részletesebben

Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító:

Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító: Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító: 203039 Cím Hódmezővásárhely, Városház u. 1. Telefonszám 62/242 011 Fax 62/241 806 E-mail corvin@hiszk.hu

Részletesebben

Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola. felvételi tájékoztató

Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola. felvételi tájékoztató Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola felvételi tájékoztató 2016/2017 BEMUTATKOZÁS Iskolánkban 60 év óta folyik kereskedelmi és vendéglátóipari szakemberek képzése.

Részletesebben

Alapítás éve: 1997 Gimnázium, Informatikai, Közgazdasági, Nyomdaipari Szakgimnázium és Szakközépiskola Tel/Fax.: 36/

Alapítás éve: 1997 Gimnázium, Informatikai, Közgazdasági, Nyomdaipari Szakgimnázium és Szakközépiskola Tel/Fax.: 36/ Alapítás éve: 1997 Gimnázium, Informatikai, Közgazdasági, Nyomdaipari Szakgimnázium és Szakközépiskola 3300 Eger, Mátyás király út 165. Tel/Fax.: 36/516-8 E-mail: igazgato@iqpont.hu Honlap: www.iqpont.hu

Részletesebben

Iskolai pályaválasztási tájékoztatók időpontjai: 2014. november 24. (hétfő) 15 óra 2015. január 05. (hétfő) 15 óra

Iskolai pályaválasztási tájékoztatók időpontjai: 2014. november 24. (hétfő) 15 óra 2015. január 05. (hétfő) 15 óra Igazgató: Pribelszki János E-mail: ig@vejsz.sulinet.hu Honlap: www.vejsz.sulinet.hu (Aktuális információk) www.facebook.com/jendrassik-venesz Középiskola és Szakiskola Telefon: 88/567-430, 88/426-866 Telefax:

Részletesebben

2018/2019 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

2018/2019 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 1204 Budapest, Pöltenberg utca 10-12. Tel./Fax: 06-1-347-0950 iskola@szivarvanygszki.hu www.szivarvanyszakkepzo.hu OM: 200479 2018/2019 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Elérhetőségek Adatok Igazgató: Kisely Zsuzsanna

Részletesebben

Igazgató neve: Molnár György Pályaválasztási felelős neve: Gajdácsi Andrea igazgatóhelyettes Intézmény egyedi kódszáma:101496

Igazgató neve: Molnár György Pályaválasztási felelős neve: Gajdácsi Andrea igazgatóhelyettes Intézmény egyedi kódszáma:101496 Információ a 2017-2018. évi Megyei Pályaválasztási Tájékoztatóhoz Intézmény neve: Gimnázium, Informatikai, Közgazdasági, Nyomdaipari Szakgimnázium és Szakközépiskola Intézmény címe: 3300 Eger, Mátyás király

Részletesebben

Felvételi tájékoztató 2010/2011-es tanév

Felvételi tájékoztató 2010/2011-es tanév Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium 4400 Nyíregyháza, Krúdy Gy.u.32. Telefon: (42) 445-332 Fax: (42) 447-545 E-mail: sipkay@chello.hu http://www.sipkay.hu

Részletesebben

a 2015/2016-os tanévre 037557 Térségi Általános Iskola, Szakiskola és Kollégium 8756 Csapi, Petőfi utca 5-7. 001 Térségi Általános Iskola, Szakiskola és Kollégium 8756 Csapi, Petőfi utca 5-7. ; 01 02 nyelv,

Részletesebben

Makó Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola OM azonosító száma:

Makó Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola OM azonosító száma: Makó Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola OM azonosító száma: 029741 Cím: 6900 Makó, Kálvin u. 2-6. Telefonszám: 62/213-227 Fax: 62/213-227 E-mail: jgyg@juhaszgy-mako.sulinet.hu Honlap:

Részletesebben

A 2016/17. tanévben induló osztályok

A 2016/17. tanévben induló osztályok Pécsi SZC Angster József Szakképző Iskolája 7623 Pécs, Rét u. 41-43. Intézmény neve: Pécsi SzC Angster József Szakképző Iskolája Címe: 7623 Pécs, Rét u. 41-43. OM azonosító: 203049 Telefon: 72/517-880,

Részletesebben

Székely Mihály Szakképzo Iskola, Kollégium, Általános Iskola. 5540 Szarvas, Vajda Péter u. 20. www.szvki.hu

Székely Mihály Szakképzo Iskola, Kollégium, Általános Iskola. 5540 Szarvas, Vajda Péter u. 20. www.szvki.hu Székely Mihály Szakképzo Iskola, Kollégium, Általános Iskola 5540 Szarvas, Vajda Péter u. 20. www.szvki.hu Középiskolai beiskolázási és pályaválasztási tájékoztató Nyílt nap: 2013. november 15. 8.00-tól

Részletesebben

A képzési formák 8. osztályt végzettek számára

A képzési formák 8. osztályt végzettek számára Kód A képzési formák 8. osztályt végzettek számára Jendrassik Venesz Középiskola és Szakiskola, Veszprém, Március 15. utca 5. OM azonosító: 037223 KIK 178012 2015-2016. tanév A szakképesítés és OKJ szakképzettség

Részletesebben

Szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium OM azonosító száma:

Szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium OM azonosító száma: Szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium OM azonosító száma: 029747 Cím: 6720 Szeged, Tömörkény u. 1. Telefonszám: 62/547-105 Fax: 62/547-108 E-mail: tig@tomorkenygimn.hu Honlap: www.tomorkenygimn.hu

Részletesebben

KÉPZÉSI KÍNÁLATUNK A 2017/2018 TANÉVRE VONATKOZÓAN

KÉPZÉSI KÍNÁLATUNK A 2017/2018 TANÉVRE VONATKOZÓAN Feltételeket ld. alább részletezve. FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ RIDENS Szakgimnázium, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium Cím: 2660 Balassagyarmat Nyírjes, Nyírjespuszta 5. OM azonosító: 100804

Részletesebben

Tervezett képzési formák, tagozatok, osztályok, szakmacsoportok és ezek belső kódszámai: Képzési szakképzési célcsoportok:

Tervezett képzési formák, tagozatok, osztályok, szakmacsoportok és ezek belső kódszámai: Képzési szakképzési célcsoportok: Információ a 2016-2017. évi Megyei Pályaválasztási Tájékoztatóhoz Intézmény neve: Gimnázium, Informatikai, Közgazdasági, Nyomdaipari Szakközépiskola és Szakiskola Intézmény címe: 3300 Eger, Mátyás király

Részletesebben

HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI EÖTVÖS JÓZSEF SZAKKÉPZŐ ISKOLA OM

HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI EÖTVÖS JÓZSEF SZAKKÉPZŐ ISKOLA OM HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI EÖTVÖS JÓZSEF SZAKKÉPZŐ ISKOLA OM azonosító száma: 029768 Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Szent Antal u. 5-9. Telefonszám: 06-62/241-988 Fax: 06-62/241-505 E-mal: eotvos@hszk.hu Honlap: www.eotvos.hszk.hu

Részletesebben

EURÓPA BAPTISTA SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM

EURÓPA BAPTISTA SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM EURÓPA BAPTISTA SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM Tel.: (46) 530-474 E-mail: Web: OM azonosító: 200315 Igazgató neve: Szász Tamás Pályaválasztási felelős: Molnárné Vaszily Nóra GIMNÁZIUM Az alábbi képzési

Részletesebben

: Pályaválasztási ügyekben felvilágosítást nyújt:

:    Pályaválasztási ügyekben felvilágosítást nyújt: Felvételi tájékoztató 2018-2019-es tanévre Intézmény OM azonosítója és neve: 036410 FM DASzK, Sellyei Mezőgazdasági Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma Intézmény címe, telefon és fax száma:

Részletesebben

Megnevezés (tanult idegen nyelv) Létszám (fő) Tagozatkód

Megnevezés (tanult idegen nyelv) Létszám (fő) Tagozatkód KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 9024 Győr, Örkény I. u. út 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu OM azonosító: 030716

Részletesebben

Felvehető létszám (fő) XXVI. Kereskedelem 0801 nappali XXVII. Vendéglátóipar 0802 nappali XXVIII. Turisztika 0803 nappali

Felvehető létszám (fő) XXVI. Kereskedelem 0801 nappali XXVII. Vendéglátóipar 0802 nappali XXVIII. Turisztika 0803 nappali Szegedi Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: 203052/008 Cím: 6723 Szeged, József Attila sgt. 122-126. Telefonszám:

Részletesebben

Betöltetlen férőhelyek Berettyóújfalu, Kossuth Lajos utca 35.

Betöltetlen férőhelyek Berettyóújfalu, Kossuth Lajos utca 35. 031214 Berettyóújfalui Arany János Gimnázium Egészségügyi Szakképző és Közgazdasági Szakközépiskola 4100 Berettyóújfalu, Kossuth Lajos utca 35. 031214 003 Berettyóújfalui Arany János Gimnázium Egészségügyi

Részletesebben

Képzési idő. Tagozat kód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő Humán gimnázium (angol olasz)

Képzési idő. Tagozat kód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő Humán gimnázium (angol olasz) GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC KRÚDY GYULA GIMNÁZIUMA, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLÁJA, TURISZTIKAI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA 9024 Győr, Örkény I. utca 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu

Részletesebben

Hansági Ferenc Szakképző Iskola OM azonosító száma:

Hansági Ferenc Szakképző Iskola OM azonosító száma: Hansági Ferenc Szakképző Iskola OM azonosító száma: 029796 Cím: 6725 Szeged, Kenyérgyári út 8. Telefonszám: 62/547-240 Fax: 62/547-240 E-mail: titkarsag@hansagi.sulinet.hu Honlap: www.hansagiisk.hu Intézményvezető

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum Hansági Ferenc Szakképző Iskolája OM azonosító száma:

Szegedi Szakképzési Centrum Hansági Ferenc Szakképző Iskolája OM azonosító száma: Szegedi Szakképzési Centrum Hansági Ferenc Szakképző Iskolája OM azonosító száma: 203052 Cím: 6725 Szeged, Kenyérgyári út 8. Telefonszám: 62/547-242 Fax: 62/547-242 E-mail: titkarsag@hansagi.sulinet.hu

Részletesebben

8. OSZTÁLYOSOKNAK FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

8. OSZTÁLYOSOKNAK FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 8. OSZTÁLYOSOKNAK FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2015/2016 2014. OKTÓBER 28. Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelemi Szakközépiskola 1011 Budapest, Ponty utca 3. TANULMÁNYI TERÜLETEK (TAGOZATOK)

Részletesebben

RIDENS SZAKKÉPZŐ ISKOLA, SPECIÁLIS SZAKISKOLA és KOLLÉGIUM

RIDENS SZAKKÉPZŐ ISKOLA, SPECIÁLIS SZAKISKOLA és KOLLÉGIUM RIDENS SZAKKÉPZŐ ISKOLA, SPECIÁLIS SZAKISKOLA és KOLLÉGIUM Cím: 2660 Balassagyarmat Nyírjes, Nyírjespuszta 5. OM azonosító: 100804 Telefonszám: 35/300-352 Faxszám: 35/300-585 Honlap: www.ridens.hu Email

Részletesebben

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola. Felvételi tájékoztató. 2017/2018. tanév

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola. Felvételi tájékoztató. 2017/2018. tanév Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Felvételi tájékoztató 2017/2018. tanév 0 Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola 7632 Pécs, Melinda u. 23. OM azonosító: 201190 Intézményvezető:

Részletesebben

: 7960 Sellye, Zrínyi u. 2. : Pályaválasztási ügyekben felvilágosítást nyújt:

: 7960 Sellye, Zrínyi u. 2. :    Pályaválasztási ügyekben felvilágosítást nyújt: Felvételi tájékoztató 2018-2019-es tanévre Intézmény OM azonosítója és neve: 036410 FM DASzK, Sellyei Mezőgazdasági Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma Intézmény címe, telefon és fax száma:

Részletesebben