Továbbtanulási tájékoztató
|
|
- Renáta Farkas
- 7 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Debreceni Szakképzési Centrum Irinyi János Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Továbbtanulási tájékoztató a 2017/2018. tanévre Debrecen
2 Kedves 8. évfolyamos tanuló! 1952-ben az akkori Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium (MÉM) alapította iskolánkat és dohányipari technikumként kezdte el működését. A későbbiekben az élelmiszeripari képzésben játszott jelentős szerepet Debrecen városában, a megyében és a régióban. A rendszerváltás után iskolánk az élelmiszeripari gyökerek megtartásával új képzési irányok felé fordult, követve a gazdasági változásokat és igényeket. Az új szakmacsoportos képzéseink: kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció, vendéglátás-idegenforgalom gyorsan népszerűvé váltak, csak úgy, mint a sportképzés és a magyar-német két tanítási nyelvű képzés. Számos híres sportoló járt hozzánk, a német nyelvi képzésünk keretében fejlett külföldi kapcsolatokkal rendelkezünk, így lehetőség nyílik arra, hogy tanulóink magas szintű nyelvtudásra tegyenek szert a cserekapcsolatok révén. Képzési területeinken sikeresek voltunk és vagyunk, kiváló versenyeredményeket értünk el, a tanulók megfelelő tudással, jó képességekkel végeznek, megállják helyüket a munkaerőpiacon tól a sportképzésünk is megújult: a gimnáziumi oktatást felváltotta a sport ágazati szakközépiskolai képzés, amely szakképesítést nyújt sportoló tanulóinknak július 1-től a Debreceni Szakképzési Centrum tagintézményeként működünk és képzési struktúránk is bővült a turisztika és szociális ágazatokkal. Az idegen nyelvi képzés átalakul a 2017/2018. tanévtől, a két tanítási nyelvű képzés helyett a nyelvi előkészítő évfolyam indul német és angol nyelven a vendéglátóipar ágazatban, szakgimnáziumi osztályban. Az élelmiszeripar szakmacsoportban a pék és a húsipari termékgyártó szakmában tanulhatnak diákjaink, akik a végzés után nagyon keresettek a munkaerőpiacon. Jelenlegi tanuló létszámaink: Nappali tagozat 642 fő (24 osztály) Esti tagozat 207 fő (11 osztály) Összesen: 849 fő (35 osztály) szeptember 1-től képzéseink új iskolatípusban folytatódnak: szakgimnáziumban (a korábbi szakközépiskola) és szakközépiskolában (a korábbi szakiskola). Valamennyi képzési területünkön kiemelt szerepet játszik a marketing, az informatika, az idegen nyelv oktatása. Lilik István Igazgató
3 Debreceni SZC Irinyi János Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM szám: Feladatellátási hely: /2018-as tanév szakgimnáziumi 9. évfolyamos indítás Belső kód Osztály Létszám Képzési idő Ágazat Sport (német nyelvi előkészítő) 0,5 (angol nyelvi előkészítő) Közlekedés, szállítmányozás és logisztika 12. évfolyam végén az érettségivel megszerezhető szakképesítés Regeneráló balneoterápiás masszőr Vállalkozási ügyintéző Vendéglátóipar Pincér Vendéglátóipar Pincér Turisztika Szállodai recepciós Szociális Gyermek és ifjúsági felügyelő és Családsegítő asszisztens 13. évfolyam végén megszerezhető szakképesítés Fitness-wellness instruktor, Sportedző Logisztikai és szállítmányozási ügyintéző Vendéglátásszervező Vendéglátásszervező Turisztika szervező, értékesítő Kisgyermekgondozó, - nevelő 2017/2018-as tanév szakközépiskolai 9. évfolyamos indítás Belső kód Osztály Létszám Képzési idő Szakmacsoport 11. évfolyam végén megszerzett szakképesítés Élelmiszeripar Pék Élelmiszeripar Húsipari termékgyártó Felvételi vizsga: nincs A felvételi eredmény megállapításának módja, a pontszámítás: az általános iskolai tanulmányi eredmény alapján történik. max.: 80 pont (100%) év végi, 8. osztály félévi eredmények (magyar nyelv és irodalom, matematika, történelem, idegen nyelv). Felmentés (SNI, BTM, illetve egyéb okok) miatt hiányzó érdemjegyet a hozott jegyek átlagából számolunk, a kerekítés szabályai szerint. Pontegyenlőség esetén előnyben részesül a halmozottan hátrányos helyzetű tanuló, ezt követően a Debrecenben lakó vagy az a tanuló, akinek testvére az iskolával jogviszonyban áll, illetve akinek a testvére, szülője az iskolánk diákja volt.
4 SZAKGIMNÁZIUM A tanulók szakmai érettségivel zárják tanulmányaikat. Az érettségi bizonyítvány mellé szakmai képesítést is szereznek. További egy év alatt újabb szakképesítést szerezhetnek. 4+1 évfolyamos, szakgimnáziumi kerettantervre épülő, oktatás szakmacsoport, sport ágazat Kód: 0251 Felvehető létszám: 34 fő A képzés célja: olyan középfokú végzettségű szakemberek képzése, akik a sporttal kapcsolatos OKJ-s szakmákban magas szintű elméleti és gyakorlati tudással rendelkeznek, és Debrecenben illetve más településeken bekapcsolódhatnak a sportegyesületek, sportszervezetek munkájába. Az osztályba azok a tanulók vehetők fel, akik a tanulmányi eredményük mellett sportegészségügyi alkalmassági vizsgálaton, illetve fizikai képességfelmérésen megfelelő eredményt értek el, sportegyesületi tagsággal és sportági edzői ajánlattal rendelkeznek. A képzés alatt sport ágazati szakgimnáziumi kerettantervnek megfelelően a közismereti tantárgyak tanulásán kívül az ágazati képzésnek megfelelően szakmai tantárgyakat tanítunk elméleti és gyakorlati órák keretében. Tanulóink évfolyam végén összefüggő szakmai gyakorlaton vesznek részt. Szakmai érettségivel regeneráló balneoterápiás masszőr szakképesítést, majd 13. évfolyam végén fitness-wellness instruktor vagy sportedző szakképesítést szereznek. A fizikai képességfelmérés időpontja: február 27. és március 3. között. Helye: 4024 Debrecen, Irinyi u. 1. A felmérés megkezdése előtt érvényes sportegészségügyi alkalmasságot igazoló dokumentumot kell bemutatni!
5 4+1 évfolyamos, szakgimnáziumi kerettantervre épülő kereskedelem - marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport, közlekedés, szállítmányozás és logisztika ágazat Belső kód: 0261 Felvehető létszám: 34 fő magas szintű kereskedelmi, logisztikai jártassággal rendelkeznek. A képzés alatt szakgimnáziumi kerettantervnek megfelelően a közismereti tantárgyakon kívül az ágazati képzésnek megfelelően szakmai tantárgyakat tanítunk elméleti és gyakorlati órák keretében évfolyam végén összefüggő szakmai gyakorlaton vesznek részt a tanulók. 4 év alatt érettségi és vállalkozási ügyintéző szakképesítés, érettségi után, 1 év alatt logisztikai és szállítmányozási ügyintéző szakképesítés szerezhető meg évfolyamos, nyelvi előkészítő, szakgimnáziumi kerettantervre épülő vendéglátás turisztika szakmacsoport, vendéglátóipar ágazat - Német nyelv Belső kód: 0271 Induló osztály száma: 0.5 Felvehető létszám: 17 fő magas szintű vendéglátóipari ismeretekkel és egyben német nyelvi kommunikációs készségekkel rendelkeznek, így Debrecen és környékének vendéglátásában szerepet játszhatnak. A képzés alatt a nyelvi előkészítő évfolyamon heti 18 órában tanulják diákjaink a német nyelvet kezdő (esélyt adva azoknak a tanulóknak is, akik korábban nem tanultak még német nyelvet) és haladó szinten,. A képzés alatt vendéglátóipar ágazati szakgimnáziumi kerettantervnek megfelelően a közismereti tárgyak mellett az ágazati képzésnek megfelelően szakmai tantárgyakat tanítunk elméleti és gyakorlati órák keretében. Tanulóink évfolyam végén összefüggő szakmai gyakorlaton vesznek részt. A tanulókat 12. év végéig felkészítjük komplex B2 típusú nyelvvizsga letételére. Szakmai érettségivel pincér szakképesítést, majd 13. évfolyam végén vendéglátásszervező szakképesítést szereznek.
6 1+4+1 évfolyamos, nyelvi előkészítő, szakgimnáziumi kerettantervre épülő vendéglátás turisztika szakmacsoport, vendéglátóipar ágazat - Angol nyelv Belső kód: 0276 Induló osztály száma: 0.5 Felvehető létszám: 17 fő magas szintű vendéglátóipari ismeretekkel és egyben angol nyelvi kommunikációs készségekkel rendelkeznek, így Debrecen és környékének vendéglátásában szerepet játszhatnak. A képzés alatt a nyelvi előkészítő évfolyamon heti 18 órában tanulják diákjaink az angol nyelvet haladó szinten. A képzés alatt vendéglátóipar ágazati szakgimnáziumi kerettantervnek megfelelően a közismereti tantárgyak tanulásán kívül az ágazati képzésnek megfelelően szakmai tantárgyakat tanítunk elméleti és gyakorlati órák keretében. Tanulóink évfolyam végén összefüggő szakmai gyakorlaton vesznek részt. A tanulókat 12. év végéig felkészítjük komplex B2 típusú nyelvvizsga letételére. Szakmai érettségivel pincér szakképesítést, majd 13. évfolyam végén vendéglátásszervező szakképesítést szereznek. 4+1 évfolyamos, szakgimnáziumi kerettantervre épülő vendéglátás turisztika szakmacsoport, turisztika ágazat Belső kód: 0281 Felvehető létszám: 34 fő magas szintű turisztikai ismeretekkel rendelkeznek, így Debrecen és környékének turisztikai életében szerepet játszhatnak. A képzés alatt turisztika ágazati szakgimnáziumi kerettantervnek megfelelően a közismereti tantárgyak mellett az ágazati képzésnek megfelelően szakmai tantárgyakat tanítunk elméleti és gyakorlati órák keretében évfolyam végén összefüggő szakmai gyakorlaton vesznek részt a tanulók. 4 év alatt érettségi és szállodai recepciós szakképesítés, érettségi után, 1 év alatt turisztikai szervező, értékesítő szakképesítés szerezhető meg.
7 4+1 évfolyamos, szakgimnáziumi kerettantervre épülő szociális szolgáltatások szakmacsoport, szociális ágazat Kód: 0291 Felvehető létszám: 34 fő magas szintű szociális jártassággal rendelkeznek a kisgyermekek tevékenységével, fejlődésével kapcsolatban. A képzés alatt szakgimnáziumi kerettantervnek megfelelően a közismereti tantárgyak mellett az ágazati képzésnek megfelelően szakmai tantárgyakat tanítunk elméleti és gyakorlati órák keretében évfolyam végén összefüggő szakmai gyakorlaton vesznek részt a tanulók. 4 év alatt érettségivel együtt gyermek és ifjúsági felügyelő és családsegítő asszisztens szakképesítések, érettségi után, 1 év alatt kisgyermekgondozó, - nevelő szakképesítés szerezhető meg. SZAKKÖZÉPISKOLA A szakközépiskolai képzés 3+2 éves. A tanulók a harmadik év végén szakmai vizsgát tesznek. Lehetőségük lesz ezután elhelyezkedni a szakmájukban vagy további 2 év tanulás után leérettségizni iskolánkban. Élelmiszeripar ágazat - Pék szakképesítés Kód: 0295 Felvehető létszám: 28 fő A felvétel feltétele: egészségügyi alkalmasság. Élelmiszeripar ágazat - Húsipari termékgyártó szakképesítés Kód: 0297 Felvehető létszám: 28 fő A felvétel feltétele: egészségügyi alkalmasság A tanulóink cégeknél vannak gyakorlati képzésen és tanulószerződés keretében ösztöndíjat kapnak. Mindkét szakközépiskolás osztályunkban tanulók a as tanévtől kiemelt Szabóky Adolf állami ösztöndíjban is részesülnek: havi Ft közötti összegben.
8 Felvételi vizsga nincs, a felvétel az általános iskolai eredmény alapján történik. Kedves Tanuló! Elolvasva a tájékoztatót biztosan nagyon sok kérdésed lenne még, melyekre eddig nem kaptál választ. Lehetőséged lesz kérdezni, nemcsak Neked, hanem Szüleidnek is a Nyílt napon: november 15-én kedden, 8.00 órától Debreceni Szakképzési Centrum Irinyi János Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 4024 Debrecen, Irinyi u. 1. OM azonosítónk: telephelykód: facebook.com/debrecen.irinyi titkarsag@ irinyi-debr.sulinet.hu telefon: 52/ Pályaválasztásért felelős: Szilágyi László gyakorlati oktatásvezető gyakoktvez@irinyi-debr.sulinet.hu
Debreceni SzC Irinyi János Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Debreceni SzC Irinyi János Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Iskolánkról 1952-ben az akkori Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium (MÉM) alapította iskolánkat, amely dohányipari technikumként kezdte
Továbbtanulási tájékoztató
Debreceni Szakképzési Centrum Irinyi János Gimnáziuma, Szakközépiskolája és Szakiskolája Továbbtanulási tájékoztató a 2016/2017. tanévre Debrecen 1 Kedves nyolcadik osztályos tanuló! Egyre jobban közeledik
Továbbtanulási tájékoztató
Debreceni Irinyi János Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola Továbbtanulási tájékoztató a 2015/2016. tanévre Debrecen A Dohányipari Technikumtól az Irinyi Középiskoláig Iskolánk 1952-ben történt alapítása
GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM. Tagintézményeink: Győri Szolgáltatási SZC Deák Ferenc Közgazdasági Szakgimnáziuma
GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM Tagintézményeink: Győri Szolgáltatási SZC Baross Gábor Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Ügyviteli Szakgimnáziuma Győri Szolgáltatási SZC Deák Ferenc Közgazdasági
Szakgimnázium A évfolyamon közismereti (érettségire felkészítő) és szakmai alapozó képzés folyik a vendéglátásturisztika
GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC HALLER JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA, SZAKGIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA Cím 9200 Mosonmagyaróvár, Mosonvár u. 15. Telefon: 96/ 213-222 E-mail: haller.mosonvar@gmail.com Honlap:/ http//www.halleriskola.hu
Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító:
Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító: 203039 Cím Hódmezővásárhely, Városház u. 1. Telefonszám 62/242 011 Fax 62/241 806 E-mail corvin@hiszk.hu
Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító:
Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító: 203039 Cím Hódmezővásárhely, Városház u. 1. Telefonszám 62/242 011 Fax 62/241 806 E-mail corvin@hiszk.hu
Felvételi tájékoztató nyolcadikosoknak 2018/2019. tanévre
Miskolci Szakképzési Centrum Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 3532 Miskolc, Herman Ottó utca 2. Tel: 46 / 508-252 www.ker-misk.sulinet.hu Felvételi tájékoztató
Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Cím Hódmezővásárhely, Városház u. 1. Telefonszám 62/242 011 Fax 62/241 806 E-mail corvin@hiszk.hu Honlap www.corvin.hiszk.hu
Győri Szolgáltatási SZC Haller János Általános Iskolája, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 9200 Mosonmagyaróvár, Mosonvár u. 15.
Intézményvezető: Némethné Fucsik Edit Pályaválasztási felelős: Bakos Bulcsú, Harangozóné Kovács Edina OM azonosító: 203038 TAGOZAKÓDOK: 7045 Turisztikai szervező, értékesítő 7040 Vendéglátó szervező vendéglős
Felvehető létszám (fő) XXVI. Kereskedelem 0801 nappali XXVII. Vendéglátóipar 0802 nappali XXVIII. Turisztika 0803 nappali
Szegedi Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: 203052/008 Cím: 6723 Szeged, József Attila sgt. 122-126. Telefonszám:
Szegedi SZC Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /008
Szegedi SZC Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: 203052/008 SZAKGIMNÁZIUMI OSZTÁLYOK Ágazati képzés (9-12. évfolyam) Cím: 6723
001 Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Telephely: Szakiskola és Kollégium 4400 Nyíregyháza Krúdy Gy. u. 32.
Tanulmányi terület kódja: 21 Tanulmányi terület neve: szakiskola: 3 évfolyamos szakiskolai képzés; szakiskolai közismereti és szakképzési kerettanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol nyelv vagy a(z)
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
Jávorka Sándor Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium 2890. Tata, Új út 19. Tel/Fax.: 34/ 587-580 E-mail: javorka@javorka-tata.sulinet.hu Internet cím: www.javorka-tata.sulinet.hu
Szegedi SZC Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /008
Szegedi SZC Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: 203052/008 Cím: 6723 Szeged, József Attila sgt. 122-126. Telefonszám: 62/540-272
Képzési idő. Tagozat kód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő Humán gimnázium (angol olasz)
GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC KRÚDY GYULA GIMNÁZIUMA, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLÁJA, TURISZTIKAI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA 9024 Győr, Örkény I. utca 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu
Makó Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Návay Lajos Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma
Makó Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Návay Lajos Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma Cím: 6900 Makó, Posta u. 4-6. Telefonszám: 62/510-917 Fax: 62/510-917 E-mail: kerititkarsag@gmail.com
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2018 / 2019. tanév OM azonosító 031 966 Iskolánk a nemzeti köznevelési törvényben előírt létszámok alapján alakítja ki az osztálylétszámokat, tanulócsoportokat. Az iskola felvételi
ZALAEGERSZEGI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM BÁTHORY ISTVÁN SZAKGIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA
Belső kód Felvehető létszám ZALAEGERSZEGI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM BÁTHORY ISTVÁN SZAKGIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA OM azonosító: 203067 Címe: 8900 Zalaegerszeg, Báthory u. 58. Igazgató: Kónyáné Tömpe Lívia
GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM. Tagintézményeink:
GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM Tagintézményeink: Győri Szolgáltatási SZC Baross Gábor Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Ügyviteli Szakgimnáziuma Győri Szolgáltatási SZC Deák Ferenc Közgazdasági
11. A tanulók le- és kimaradásával kapcsolatos adatok
11. A tanulók le- és kimaradásával kapcsolatos adatok TANULÓI LÉTSZÁMOK ALAKULÁSA A 217/218. TANÉVBEN Iskolatípus Évfolyam Osztály betű jele/ azonosítója Szakképesítés OKJ azonosító száma + megnevezése
Szegedi Szakképzési Centrum Gábor Dénes Szakgimnáziuma OM azonosító száma: /014
Szegedi Szakképzési Centrum Gábor Dénes Szakgimnáziuma OM azonosító száma: 203052/014 Cím: 6724 Szeged, Mars tér 14. Telefonszám: 62/558-751 Fax: 62/558-755 E-mail: gabord@gdszeged.hu Honlap: www.gdszeged.hu
Osztályszám Tagozatkód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (angol olasz)
GYŐRI KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 9024 Győr, Örkény I. utca 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu OM azonosító:
Osztályszám Tagozatkód (tanult idegen nyelv) Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (német angol)
KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 9024 Győr, Örkény I. u. út 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu, honlap: www.krudy.gyor.hu
Szegedi Szakképzési Centrum Hansági Ferenc Szakképző Iskolája OM azonosító száma:
Szegedi Szakképzési Centrum Hansági Ferenc Szakképző Iskolája OM azonosító száma: 203052 Cím: 6725 Szeged, Kenyérgyári út 8. Telefonszám: 62/547-242 Fax: 62/547-242 E-mail: titkarsag@hansagi.sulinet.hu
Veszprémi SZC Jendrassik Venesz Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Veszprémi SZC Jendrassik Venesz Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 8200 Veszprém, Március 15. utca 5. OM azonosító: 203066 Telefon: 88/567-430, 70/641-3703 E-mail: iskola@vejsz.sulinet.hu Honlap: www.vejsz.sulinet.hu
Felvehető létszám (fő) XXVI. Kereskedelem 0841 nappali XXVII. Vendéglátóipar 0831 nappali XXVIII. Turisztika 0830 nappali
Szegedi Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: 203052/008 Cím: 6723 Szeged, József Attila sgt. 122-126. Telefonszám:
Mit kínálunk 2017/2018-ra?
Mit kínálunk 2017/2018-ra? Tervezett 9. osztályok száma: 53 db. Meghirdetett helyek száma: 1.517. 7 szakgimnázium: 20 ágazat 25 osztály 6 szakközépiskola: 10 szakmacsoport 20 osztály 1 szakiskola: 4 szakmacsoport
Pécs, Berek utca 15. Tel. 72/ ;
Tisztelt Szülők, Kedves Nyolcadikosok! A Pécsi Tudományegyetem (PTE SZESZI) jogelődjét 1945-ben alapították. A fenntartói jogokat 2008 óta a Pécsi Tudományegyetem gyakorolja. Iskolánkban 1995-től érettségire
Tagozat kód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 501 Humán gimnázium (angol olasz) Képzési idő
GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC KRÚDY GYULA GIMNÁZIUMA, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLÁJA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA 9024 Győr, Örkény I. utca 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu
Képzési idő. Tagozat kód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 501 Humán gimnázium (angol olasz)
GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC KRÚDY GYULA GIMNÁZIUMA, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLÁJA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA 9024 Győr, Örkény I. utca 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu
Rendkívüli felvételi eljárás
Rendkívüli felvételi eljárás OM azonosító: Név: Cím: 3051 Soproni Szakképzési Centrum 9400 Sopron, Virágoskert utca 7 SZAKGIMNÁZIUM Feladatellátási hely megnevezése és elérhetősége Képzés kódja és megnevezése
Szegedi SZC Gábor Dénes Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /014
Szegedi SZC Gábor Dénes Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: 203052/014 Cím: 6724 Szeged, Mars tér 14. Telefonszám: 62/558-751 Fax: 62/558-755 E-mail: igazgato.szszc.gd@gmail.com Honlap:
Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium
Tanulmányi terület kódja:21 való megfelelés szükséges; kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok és a szakmai és vizsgakövetelmények teljesítése után tervezett
Beiskolázás a Gundel -ben
Beiskolázás a Gundel -ben BVHSZC = Budapesti Vendéglátó és Humán Szakképzési Centrum Oktatási azonosító: 203078 (közös!!!) Négy vendéglátó szakképző iskola Dobos C. J., Gundel K., G. Perlasca, Szamos M.
Feladatellátási hely neve: Miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Szakgimnáziuma 0051
Miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Szakgimnáziuma 004 3527 Miskolc, Soltész Nagy Kálmán utca 7 0051 szakgimnázium; 4 évfolyamos; sajátos nevelési igényű tanulók iskolai oktatásának irányelve, SNI típusa:
A 2016/2017. tanévben induló osztályok:
Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum BÉKÉSY GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLÁJA 1174 Budapest, Széchenyi u. 9-11. Telefon: +36-1-256-16-73 +36-1-257-00-32 OM azonosító: 203061 Telephely kód: 002 Nyitott kapuk
Felvételi tájékoztató 2018/2019-es tanévre
Nyíregyházi SZC Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma 4400 Nyíregyháza, Krúdy Gy.u.32. Telefon: (42) 512-340 http://www.sipkay.sulinet.hu
Hansági Ferenc Szakképző Iskola OM azonosító száma:
Hansági Ferenc Szakképző Iskola OM azonosító száma: 029796 Cím: 6725 Szeged, Kenyérgyári út 8. Telefonszám: 62/547-240 Fax: 62/547-240 E-mail: titkarsag@hansagi.sulinet.hu Honlap: www.hansagiisk.hu Intézményvezető
PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ a 2018/2019. tanévre
Mezőkövesdi Széchenyi István Katolikus Középiskola PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ a 2018/2019. tanévre Szaktudás Lelkiség Szolgálat 3400 Mezőkövesd, gróf Zichy János u. 18. Tel/Fax.: 49/505-280 e-mail: szechenyi@mezokovesd.t-online.hu
Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: /002
Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: 203052/002 Cím: 6724 Szeged, Kodály tér 1. Telefonszám: 62/550-486 Fax: 62/550-486 E-mail: suli@kossuthzs-szeged.sulinet.hu
Andrássy György Katolikus Közgazdasági Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégium OM azonosító:
Intézmény neve: Andrássy György Katolikus Közgazdasági Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégium OM azonosító: 031619 Igazgató: Rozmán Éva Pályaválasztási felelős: Pércsi Edit, igazgatóhelyettes Elérhetőségek:
Felvételi tájékoztató 2010/2011-es tanév
Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium 4400 Nyíregyháza, Krúdy Gy.u.32. Telefon: (42) 445-332 Fax: (42) 447-545 E-mail: sipkay@chello.hu http://www.sipkay.hu
Fodor József Élelmiszeripari Szakképző Iskola OM azonosító száma:
Fodor József Élelmiszeripari Szakképző Iskola OM azonosító száma: 202742 Cím: 6725 Szeged, Szabadkai út 3. Telefonszám: 62/548-964 Fax: 62/548-964 E-mail: fodor@fodorj-szeged.sulinet.hu Honlap: http://fjk.sulinet.hu
Megnevezés (tanult idegen nyelv) Létszám (fő) Tagozatkód
KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 9024 Győr, Örkény I. u. út 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu OM azonosító: 030716
Felvételi tájékoztató OM azonosító: 203052 Szegedi Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Szakképző Iskolája Tanulmányi területek Szakgimnázium 530 (kód)
Felvételi tájékoztató OM azonosító: 203052 Szegedi Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Szakképző Iskolája Tanulmányi területek Szakgimnázium 530 (kód) turisztikai szakközépiskolai osztály 531 (kód) vendéglátó
www.corvin.hiszk.hu Intézményvezető neve, Hegedűs Zoltán hegeduszoltan@hiszk.hu Pályaválasztási felelős Mucsiné Csorba Gyöngyi
HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI SZAKKÉPZŐ ISKOLA CORVIN MÁTYÁS TAGINTÉZMÉNYE OM azonosító száma: 029768 Cím: 68 Hódmezővásárhely, Városház u. 1. Telefonszám: 06-62-242-011 Fax: 06-62-241-806 E-mail: corvin@hiszk.hu
Felvételi tájékoztató a tanévre
Felvételi tájékoztató a 2018-19. tanévre BVHSZC Bókay János Szakgimnáziuma 1086 Budapest, Csobánc utca 1. telefon: 313-10-67 és 313-16-74 honlap: www.bokay-eu.sulinet.hu e-mail: bokay@vhszc.hu Az iskola
Veszprémi SZC Jendrassik Venesz Középiskolája és Szakközépiskolája
Veszprémi SZC Jendrassik Venesz Középiskolája és Szakközépiskolája OM azonosító: 203066 VSZC:192102 Igazgató: Gulkai László Cím: Veszprém, Március 15. utca 5. E-mail: iskola@vejsz.sulinet.hu Honlap: www.vejsz.sulinet.hu
Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: /002
Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: 203052/002 Cím: 6724 Szeged, Kodály tér 1. Telefonszám: 62/550-486 Fax: 62/550-486 E-mail: isktitkar@kossuthzs-szeged.sulinet.hu
Fodor József Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola OM azonosító száma:
Fodor József i Szakgimnázium és Szakközépiskola OM azonosító száma: 202742 Cím: 6725 Szeged, Szabadkai út 3. Telefonszám: 62/548-964 Fax: 62/548-964 E-mail: fodor@fodorj-szeged.sulinet.hu Honlap: http://fjk.sulinet.hu
SZAKGIMNÁZIUMI OSZTÁLYOK
Szolnoki Szolgáltatási SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskolája 5000 Szolnok, Károly Róbert utca 2. kereskedelmi.szolnokcentrum@gmail.com Tel.: 56/800-130 Tagintézményi szintű szakmakínálati
Felvételi tájékoztató 2017/2018-as tanév
Nyíregyházi SZC Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma 4400 Nyíregyháza, Krúdy Gy.u.32. Telefon: (42) 512-340 http://www.sipkay.hu E-mail:
Veszprémi SZC Jendrassik Venesz Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Veszprémi SZC Jendrassik Venesz Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 8200 Veszprém, Március 15. utca 5. OM azonosító: 203066 Telefon: 88/567-430, 70/641-3703 E-mail: jvpalyavalasztas@gmail.com Honlap: www.jendra.hu
BUDAPESTI GAZDASÁGI SZC BÉKÉSY GYÖRGY SZAKGIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA október november december 3.
BUDAPESTI GAZDASÁGI SZC BÉKÉSY GYÖRGY SZAKGIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA Iskola OM azonosítója 203061 Telephely kódja 002 Iskola címe 1174 Budapest, Széchenyi u. 9-11. Telefonszáma 06-1-256-1673 E-mail
Felvételi a GUNDEL-ben
Felvételi a GUNDEL-ben BVHSZC = Budapesti Vendéglátó és Humán Szakképzési Centrum (összesen 9 iskola) Közös (!) oktatási azonosító: 203078 Négy vendéglátó szakképző iskola Dobos C. József Szakképző Iskola,
PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ a 2019/2020. tanévre
Mezőkövesdi Széchenyi István Katolikus Középiskola PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ a 2019/2020. tanévre Szaktudás Lelkiség Szolgálat 3400 Mezőkövesd, gróf Zichy János u. 18. Tel/Fax.: 49/505-280 e-mail: szechenyi@mezokovesd.t-online.hu
Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola
Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola FELVÉTELI a 2015-2016-os tanévre TANDÍJ NINCS! Szakközépiskola Összesen 6 osztály 204 tanuló, ebből 2 osztály turizmus szakirány érettségi
2018/2019 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
1204 Budapest, Pöltenberg utca 10-12. Tel./Fax: 06-1-347-0950 iskola@szivarvanygszki.hu www.szivarvanyszakkepzo.hu OM: 200479 2018/2019 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Elérhetőségek Adatok Igazgató: Kisely Zsuzsanna
Iskolai pályaválasztási tájékoztatók időpontjai: 2015. november 16. (hétfő) 15 óra 2015. december 14. (hétfő) 15 óra
Veszprémi SZC Jendrassik Venesz Középiskolája és Szakiskolája 8200 Veszprém, Március 15. utca 5. OM azonosító: 203066 Telefon: 88/567-430; 88/426-866 Telefax: 88/567-431 E-mail: ig@vejsz.sulinet.hu Honlap:
Türr István Gazdasági Szakgimnáziuma
Bajai SZC Türr István Gazdasági Szakgimnáziuma (OM azonosító: 203028) Felvételi tájékoztató 8. osztályosok számára 2018/2019-es tanévre Informatika Közlekedés, szállítmányozás és logisztika Közgazdaság
Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2018/2019
Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2018/2019. OM azonosító: 203058 Feladatellátási hely: Cím: 1134 Budapest, Váci út 21. Tel.:1-3208-233 Web: www.bolyai-szakgimnazium.hu
A képzési formák 8. osztályt végzettek számára
Kód A képzési formák 8. osztályt végzettek számára Jendrassik Venesz Középiskola és Szakiskola, Veszprém, Március 15. utca 5. OM azonosító: 037223 KIK 178012 2015-2016. tanév A szakképesítés és OKJ szakképzettség
Szegedi Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Szakképző Iskolája
Szegedi Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Szakképző Iskolája OM azonosító száma: 203052 S Z A K G I M N Á Z I U M I O S Z T Á L Y O K Általános képzés (9-12. évfolyam) Továbbtanulási lehetőségek a 8 általános
OM azonosító: Telephely kód: 002
OM azonosító: 203061 Telephely kód: 002 A 2018/2019. tanévben induló osztályok: I. SZAKGIMNÁZIUM KÉPZÉSI FORMA: érettségire felkészítő, egyben ágazati alapozást és szakképesítést adó 4 éves képzés az érettségi
Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola
Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola FELVÉTELI a 2013-2014-es tanévre Szakközépiskola 01 KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ IDEGENFORGALMI SZAKKÖZÉP (német) (1 osztály 34 fő) 02 NYELVI ELŐKÉSZÍTŐS
Szegedi Szakképzési Centrum Csonka János Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Szegedi Szakképzési Centrum Csonka János Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: 203052/012 Cím: 6726 Szeged, Temesvári körút 38. Telefonszám 62/547-122 Fax 62/547-125 E-mail csonka@csonka-szeged.sulinet.hu
Iskolai pályaválasztási tájékoztatók időpontjai: 2014. november 24. (hétfő) 15 óra 2015. január 05. (hétfő) 15 óra
Igazgató: Pribelszki János E-mail: ig@vejsz.sulinet.hu Honlap: www.vejsz.sulinet.hu (Aktuális információk) www.facebook.com/jendrassik-venesz Középiskola és Szakiskola Telefon: 88/567-430, 88/426-866 Telefax:
Kedves Érdeklődők, leendő Diákjaink!
OM azonosító: 203060 Cím: 3529 Miskolc, Ifjúság u. 16-20. Telefonszám: 46/365-912, 46/360-125 Faxszám: 46/562-239 Honlap: Email cím: Tagintézmény-vezető: www.szemere.miskolc.hu http://www.szemere-kollegium.hu
Szent Benedek Általános Iskola és Középiskola Szegedi Tagintézménye OM azonosító száma:
Szent Benedek Általános Iskola és Középiskola Szegedi Tagintézménye OM azonosító száma: 201410 Cím: 6721 Szeged, Osztrovszky u. 5 Telefonszám: 62/543-533 Fax: 62/543-534 E-mail: titkarsag.szeged@szbi.hu
SZSZC Encsi Aba Sámuel Szakközépiskolája
SZSZC Encsi Aba Sámuel Szakközépiskolája Rendkívüli felvételi eljárásban meghirdetett szakmái és férőhelyei: Szakma száma Szakma megnevezése Férőhely 0831 ipari gépész 5 fő 0832 hegesztő 3 fő 0833 kőműves
Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum. Bolyai János Műszaki Szakközépiskolája és Kollégiuma
Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakközépiskolája és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2016/2017 OM azonosító: 203058 Iskolakód: 051402 Telephelykód: 03 Cím: 134 Budapest, Váci
Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Karacs Ferenc Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Karacs Ferenc Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító: 203030 PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ a 2018/2019. tanévre 4150 Püspökladány, Gagarin u. 2.
2017/2018 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
1204 Budapest, Pöltenberg utca 10-12. Tel./Fax: 06-1-347-0950 iskola@szivarvanygszki.hu www.szivarvanyszakkepzo.hu OM: 200479 2017/2018 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Elérhetőségek Adatok Igazgató: Kisely Zsuzsanna
Makó Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola OM azonosító száma:
Makó Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola OM azonosító száma: 029741 Cím: 6900 Makó, Kálvin u. 2-6. Telefonszám: 62/213-227 Fax: 62/213-227 E-mail: jgyg@juhaszgy-mako.sulinet.hu Honlap:
Makó Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola OM azonosító száma:
Makó Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola OM azonosító száma: 029741 Cím: 6900 Makó, Kálvin u. 2-6. Telefonszám: 62/213-227 Fax: 62/213-227 E-mail: jgyg@juhaszgy-mako.sulinet.hu Honlap:
TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
SZENT BENEDEK ÁLTALÁNOS ISKOLA, KÖZÉPISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Budapesti Tagintézménye OM száma: 201410 TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A Magyar
8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2017/2018
8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2017/2018 2016. OKTÓBER 15. Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelemi Szakgimnáziuma 1011 Budapest, Ponty
8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017
8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017 2015. OKTÓBER 15. Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelemi Szakközépiskolája 1011 Budapest,
Felvételi tájékoztató
Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Felvételi tájékoztató 2014/2015. tanév Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola 7632 Pécs, Melinda u. 23. OM azonosító: 201190 Igazgató: Németh
BUDAPESTI VENDÉGLÁTÓIPARI ÉS HUMÁN SZC SEMMELWEIS IGNÁC SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA
Feladatellátási hely kódja: 009 BUDAPESTI VENDÉGLÁTÓIPARI ÉS HUMÁN SZC SEMMELWEIS IGNÁC SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA Tanulmányi terület tagozatkódja 9001 9002 9003 9004 Képzés megnevezése Szakgimnáziumi osztály:
Felvételi tájékoztató a 2018/2019-es tanévre
Kanizsay Dorottya Katolikus Gimnázium, Egészségügyi Szakközépiskola és Szakgimnázium OM azonosító: 203262 Felvételi tájékoztató a 2018/2019-es tanévre Felvilágosítás és ügyintézés: 1043 Budapest, Kassai
Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum. Újpesti Két Tanítási nyelvű Műszaki Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája. Felvételi tájékoztató
Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Újpesti Két Tanítási nyelvű Műszaki Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Felvételi tájékoztató OM azonosító: 203058 Cím: 1041 Budapest, Görgey Artúr utca 26. Web: www.umszki.hu
Az érettségivel megszerezhető szakképesítés: Irodai informatikus
ágazatra épülő OKJ-s szakképesítés. Az angol nyelvet a tanuló tudásszint szerint szervezett csoportokban tanulja. A felsőfokú továbbtanulásra felkészít. Információtechnológiai alapok, Hálózatok, Programozás,
ALAPÍTÓ OKIRAT 2013.
ALAPÍTÓ OKIRAT 2013. A közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény és a Nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. 3. (bek) alapján a meghatározott feladatok ellátására a Nyíregyházi
Szegedi Szakképzési Centrum Móravárosi Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /007
Szegedi Szakképzési Centrum Móravárosi Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: 203052/007 Cím: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 84-86. Telefonszám: 62/551-540, 62/558-480 Fax: 62/444-178,
Felvételi tájékoztató
Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Felvételi tájékoztató 2014/2015. tanév Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola 7632 Pécs, Melinda u. 23. OM azonosító: 201190 Igazgató: Németh
Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola. felvételi tájékoztató
Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola felvételi tájékoztató 2016/2017 BEMUTATKOZÁS Iskolánkban 60 év óta folyik kereskedelmi és vendéglátóipari szakemberek képzése.
C. A SZAKKÉPZÉS PROGRAMJA
C. A SZAKKÉPZÉS PROGRAMJA I. A KÉPZÉS PEDAGÓDIAI CÉLJA: Az általános műveltséget erősítő előképzettség, valamint a szakmacsoportos alapozó ismeretek megszerzése után a szakmai elméleti és gyakorlati ismeretek
Intézmény neve: Hódmezővásárhelyi Eötvös József Szakképző Iskola
Intézmény neve: Hódmezővásárhelyi Eötvös József Szakképző Iskola OM azonosító száma: 029768 Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Szent Antal u. 5-9. Telefonszám: 06-62/241-988 Fax: 06-62/241-505 E-mail: eotvos@hiszk.hu
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
SZENT BENEDEK ÁLTALÁNOS ISKOLA, KÖZÉPISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM OM száma: 201410 TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A Magyar Bencés Kongregáció Pannonhalmi
Felvételi tájékoztató 2013/2014-es tanév
Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium 4400 Nyíregyháza, Krúdy Gy.u.32. Telefon: (42) 445-332 Fax: (42) 447-545 E-mail: sipkay@chello.hu http://www.sipkay.hu
2017/2018. tanév beiskolázási engedély. Érettségi végzettséghez kötött ágazati szakképesítés megnevezése
2017/2018. tanév beiskolázási engedély Szakgimnázum 2017/2018. tanévben indítani engedélyezett SZAKGIMNÁZIUMI ÁGAZATI képzés 9. évfolyamon - ágazat Az érettségi vizsga keretében megszerezhető szakképesítés(ek)
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. Hansági Ferenc Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakiskola és Szakközépiskola
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Hansági Ferenc Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakiskola és Szakközépiskola 6725 Szeged, Kenyérgyári út 8. Pf. 2117. Tel/fax: 62/547-240, 547-241 Honlap: www.hansagiisk.hu E-mail:
TÜRR ISTVÁN GAZDASÁGI SZAKGIMNÁZIUMA
BAJAI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM TÜRR ISTVÁN GAZDASÁGI SZAKGIMNÁZIUMA Baja, Bácska tér 1. OM azonosító: 203028 BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ 8. OSZTÁLYOSOK RÉSZÉRE 2017-2018. tanév Türr sok éves múlt, versenyképes
Beiskolázási és felvételi tájékoztató a 2014/2015. tanévre 8. osztályt végzettek számára
VIK - Kreativitásod fejlesztése a szakmai sikered kulcsa Beiskolázási és felvételi tájékoztató a 2014/2015. tanévre 8. osztályt végzettek számára Iskolánk, a Vendéglátó, Idegenforgalmi és Kereskedelmi
Debreceni Szakképzési Centrum Tanulmányi terület kódok összesítője. Informatika
szakképesítés: 31 521 10 Gyártósori gépész 0011 Gépészet 54 521 03 Gépgyártástechnológiai technikus Baross Gábor Középiskolája és Kollégiuma Szakközépiskola 0012 Informatika szakképesítés: 52 481 02 Irodai
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ NYOLCADIKOS TANULÓK RÉSZÉRE a VSZC Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziuma kilencedik évfolyamára a 2019/2020.
Veszprémi Szakképzési Centrum Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziuma 8200 Veszprém, Csap u. 9. Tel: 88/560-590 Fax: 88/560-570 Igazgató: ifj. Szathmáry Árpád Pályaválasztási felelős: Juhász Tamás
Felvételi tájékoztató 2012/2013-es tanév
Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium 4400 Nyíregyháza, Krúdy Gy.u.32. Telefon: (42) 445-332 Fax: (42) 447-545 E-mail: sipkay@chello.hu http://www.sipkay.hu
2014/2015 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
1204 Budapest, Pöltenberg utca 10-12. Tel./Fax: 06-1-347-0950 iskola@szivarvanygszki.hu www.szivarvanyszakkepzo.hu OM: 200479 2014/2015 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Elérhetőségek Adatok Igazgató: Kisely Zsuzsanna