J e g y z ő k ö n y v

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "J e g y z ő k ö n y v"

Átírás

1 J e g y z ő k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének április 15-én 15 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről. Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak: Pádár Lászlóné polgármester, Baktai Kálmán, Bodor Tamás, Kocsmár Gyula, Veresné Nagy Margit önkormányzati képviselők, Tóth Tiborné alpolgármester, - Bejelentéssel távol: Dr Bencze Miklós Bejelentés nélkül távol: --- Jelen vannak továbbá: Süvegesné Bakondi Mária, a Polgármesteri Hivatal Pénzügyi és Városgazdálkodási Osztályának vezetője, Orosz Mihály aljegyző, Dr Gaszparjan Karen jegyző, Fodor Imre, a Polgármesteri Hivatal Pénzügyi és Városgazdálkodási Osztályának vezetője, Kun Sándorné jegyzőkönyvvezető, - PÁDÁR LÁSZLÓNÉ: köszöntötte a megjelenteket. Megállapította, hogy 7 fős testületből 6 fő van jelen, egy fő bejelentéssel van távol. Az ülés határozatképes. A testületi ülést telefonon hívta össze, a napirendi pontok sürgőssége és fontossága miatt. Javasolta az alábbi napirendi pontok megtárgyalását: 1./ Szociális agrárgazdálkodási program Kenderesen 2015 című pályázat benyújtásáról 2 / Előterjesztés a város református templomának és a temető, valamint a temetőben lévő hősi halottak sírhelyeinek felújítására, nyertes Nemzeti Kulturális Alap pályázathoz kivitelező kiválasztásáról 3./ A Kenderesi Tarka-Barka Óvoda és Egységes Óvoda-Bölcsőde római katolikus egyház fenntartásba adásáról 4./ A Nagykun Hagyományőrző Társulásban való képviseletről 5./ Pádár Lászlóné felhatalmazásáról a Kenderesi Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium használatában lévő gyümölcsös haszonbérletével kapcsolatban 6./A Gesztenye ünnepe rendezvénysorozat megszervezéséről Kérte, akinek van más javaslata a napirendi pontokat illetően, tegye meg. Más javaslat nem volt. Kenderes Város Önkormányzat Képviselő-testülete 6 fő egyhangú szavazatával az alábbi Kenderes Város Önkormányzatának 61/2015.(IV.15.) Kt. számú határozata Kenderes Város Önkormányzat Képviselő-testülete április 15-i ülése napirendjének elfogadásáról Kenderes Város Önkormányzat Képviselő-testülete Pádár Lászlóné polgármester napirendekre tett javaslatát elfogadta.

2 - 2 Erről: 1./ Kenderes Város Önkormányzat Képviselő-testületének tagjai, Helyben 1. n a p i r e n d i p o n t m e g t ár g y a l á s a Előterjesztés a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal SZOC-AP-15v kódszámú pályázati kiírásáról PÁDÁR LÁSZLÓNÉ: az önkormányzat a tavalyi évben is részt vett hasonló pályázaton. Felkérte Veresné Nagy Margitot, tájékoztassa a testületet a pályázat tapasztalatairól. VERESNÉ NAGY MARGIT: a program célja az volt, hogy kisállatokat, illetve kertészeti növényeket adjanak a rászorultaknak, de a pályázat elhúzódása miatt palánta kihelyezés nem történt. A pályázat keretében 10 családnak tojótyúkot, illetve takarmányt vásároltak. A pályázatot sikeresnek ítéli, egyben javasolja az újbóli benyújtást. A tapasztalatokat figyelembe véve célszerűnek látná a támogatandó családok számát 20-ra emelni, és a tavalyi évhez hasonlóan, tojótyúkokat és takarmányt vásárolni. A részt vevő családok nagyon örültek a lehetőségnek. A program teljes költsége bruttó 800 ezer Ft, amely pályázati önrészt nem igényel. Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testülete megtárgyalta az előterjesztést, és 6 fő egyhangú szavazatával az alábbi Kenderes Város Önkormányzatának 62/2015.(IV. 15.) Kt. számú határozata Szociális agrárgazdálkodási program Kenderesen 2015 című pályázat benyújtásáról Kenderes Város Önkormányzat Képviselő-testülete támogatja a Szociális agrárgazdálkodási program Kenderesen 2015 című pályázat benyújtását a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatalhoz a SZOC-AP-15 kódszámú pályázati kiírásra. Az önkormányzat a program lebonyolítását támogatja. Erről: 1./ Pádár Lászlóné polgármester, helyben 3./ Képviselő-testület tagjai, Helyben 2. n a p i r e n d i p o n t m e g t ár g y a l á s a Előterjesztés a Város Református templomának, valamint a temető, és a temetőben lévő hősi halottak sírhelyeinek felújítására, nyertes Nemzeti Kulturális Alap pályázathoz kivitelező kiválasztásáról

3 - 3 PÁDÁR LÁSZLÓNÉ: az önkormányzat a Nemzeti Kulturális Alapból a város Református templomának, valamint a temető és a temetőben lévő hősi halottak sírhelyeinek felújítására pályázatot nyert. A projekt keretében megvalósítandó munkákra három árajánlatot kértek, az előterjesztésben foglaltak szerint. Javasolta a legalacsonyabb összegű ajánlat kiválasztását. Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testülete 6 fő egyhangú szavazatával az alábbi Kenderes Város Önkormányzatának 63/2015. (IV. 15.) Kt. számú határozata a város református templomának, valamint a temető és a temetőben lévő hősi halottak sírhelyeinek felújítására, nyertes Nemzeti Kulturális Alap pályázathoz kivitelező kiválasztásáról. A Képviselő-testület a város református templomának, valamint a temető és a temetőben lévő hősi halottak sírhelyeinek felújítására, nyertes Nemzeti Kulturális Alap pályázathoz kivitelező kiválasztásáról szóló előterjesztést megtárgyalta. Kenderes Város Önkormányzata a kivitelezésre a legalacsonyabb összegű ajánlatot (Nettó Ft Ft ÁFA (27%) = Ft.) tevő Kisújszállási Városgazdálkodási Nonprofit Kft.-t választja ki. A szerződés megkötésével megbízza Pádár Lászlóné polgármestert. Erről: 1./ Polgármesteri Hivatal Pénzügyi és Városgazdálkodási Osztálya, Helyben 2./ Pádár Lászlóné polgármester, Helyben 3./ Kisújszállási Városgazdálkodási Nonprofit Kft Kisújszállás, Kossuth Lajos út n a p i r e n d i p o n t m e g t á r g y a l á s a Előterjesztés a Kenderesi Tarka-Barka Óvoda és Egységes Óvoda-Bölcsőde római katolikus egyház fenntartásba adásáról PÁDÁR LÁSZLÓNÉ: az egyházi oktatással kapcsolatos előkészítő munkák jelenleg folyamatban vannak. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ beszerezte az általános iskolás gyermekek szüleinek nyilatkozatát az egyházi oktatással kapcsolatosan, illetve minden véleménynyilvánításra jogosult szervezet nyilatkozott, amely minden esetben támogatta az egyházi oktatás bevezetését. Az iskolás korú gyermekek szüleinek 70,9 %-a, a Tarka-Barka Óvoda és Egységes Óvoda-Bölcsőde szülői közösségének 82 %-a támogatta a fenntartóváltást.a Képviselő-testület korábbi döntésével kinyilvánította szándékát az óvoda római katolikus egyház fenntartásba adásáról. Kérte, hogy a szándéknyilatkozatot megerősítve, döntsenek az intézmény fenntartásának átadásáról.

4 - 4 Kérdés, hozzászólás ne m volt. Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testülete 6 fő egyhangú szavazatával az alábbi Kenderes Város Önkormányzatának 64/2015.(IV. 15.) Kt. számú határozata A Kenderesi Tarka-Barka Óvoda és Egységes Óvoda-Bölcsőde római katolikus egyház fenntartásba adásáról Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testülete úgy döntött, hogy a fenntartásában lévő Kenderesi Tarka-Barka Óvoda és Egységes Óvoda-Bölcsőde intézményét a római katolikus egyház fenntartásába adja a 2015/2016-es tanévtől kezdődően. A Képviselő-testület felhatalmazza Pádár Lászlóné polgármestert az átadással kapcsolatos eljárás lefolytatására. 3./ Tarka-Barka Óvoda és Egységes Óvoda-Bölcsőde megbízott intézményvezetője, Kenderes, Szent István út / Egri Érsekségi Hivatal Egri Főegyházmegye Dr Ternyák Csaba Érsek Úr 3300 Eger, Széchenyi út 1. DR GASZPARJAN KAREN: tájékoztatta a testület tagjait, hogy a későbbiekben kell majd dönteni az épület használatba adásáról, valamint a polgármester asszony felhatalmazásáról a szerződés aláírására. 4. n a p i r e n d i p o n t m e g t á r g y a l á s a Előterjesztés a Nagykun- Hagyományőrző Társulásban való képviseletről PÁDÁR LÁSZLÓNÉ: a Képviselő-testület 166/2014.(XI.5.) Kt. számú határozatával döntött arról, hogy a Nagykun Hagyományőrző Társulásban az önkormányzatot Veresné Nagy Margit teljes jogkörrel képviseli. Időközben Veresné Nagy Margit jelezte, hogy más elfoglaltsága miatt nem áll módjában a Nagykun Hagyományőrző Társulás képviseletét ellátni. Javasolta, hogy a továbbiakban Bodor Tamást bízza meg a testület a Társulásban való képviseletre. Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testülete megtárgyalta az előterjesztést, és 5 fő támogató szavazatával, 1 tartózkodás mellett az alábbi

5 - 5 Kenderes Város Önkormányzatának 65/2015.(IV.15.) Kt.. számú határozata a Nagykun Hagyományőrző Társulásban való képviseletről Kenderes Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy döntött hogy április 15-től a Nagykun Hagyományőrző Társulásban Kenderes Város Önkormányzatát Bodor Tamás önkormányzati képviselő teljes jogkörrel képviseli. Ezzel egyidejűleg 166/2014.(XI.5.) Kt. számú határozatát hatályon kívül helyezi. 3./ Bodor Tamás képviselő, Helyben 5. n a p i r e n d i p o n t m e g t á r g y a l á s a Előterjesztés Pádár Lászlóné felhatalmazásáról a Kenderesi Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium használatában lévő gyümölcsös haszonbérletével kapcsolatban PÁDÁR LÁSZLÓNÉ: december 31-el a törvény erejénél fogva megszűnt az a szerződés, amely az önkormányzat és a középiskola között jött létre a gyümölcsös használatáról. A gyümölcsös további használatának jogi tartalma jelenleg vitatott. Állásfoglalást kértek a Földművelésügyi Minisztériumból, hogy szabályosan járjanak el az ügyben, de még a mai napig nem tisztázódott, hogy milyen feltételekkel tudják megkötni az intézménnyel a bérleti szerződést. Felhatalmazást kér a képviselő-testülettől, hogy eljárhasson a gyümölcsös haszonbérletével kapcsolatos ügyek intézésében. Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testülete 5 fő támogató szavazatával, egy tartózkodás mellett az alábbi Kenderes Város Önkormányzatának 66/2015.(IV.15.) Kt. számú határozata Pádár Lászlóné felhatalmazásáról a Kenderesi Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium használatában lévő gyümölcsös haszonbérletével kapcsolatban Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testülete felhatalmazza Pádár Lászlóné polgármestert, hogy eljárjon a Kenderesi Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium használatában lévő gyümölcsös haszonbérletével kapcsolatos ügyek intézésében.

6 - 6 2./ Képviselő-testület tagjai, Helyben 3./ Dr Gaszparjan Karen jegyző, Helyben 6. n a p i r e n d i p o n t m e g t á r g y a l á s a Előterjesztés a Gesztenye ünnepe rendezvénysorozat megszervezéséről PÁDÁR LÁSZLÓNÉ: a Képviselő-testület legutóbbi ülésén ötletként merült fel, hogy a városnapot le kellene választani a búcsúvásártól, és a városnapi rendezvények kerüljenek át a Gesztenye ünnep rendezvénysorozat programjai közé. Ő személy szerint jónak tartotta ezt a megoldást, és úgy foglalt állást, hogy a városnapi rendezvénynek adjanak más nevet, töltsék meg új tartalommal és rendezzék meg más időpontban. A Képviselő-testület tagjai támogatták a felvetést. Kérte, határozatban döntsenek a Gesztenye ünnepe rendezvénysorozat megszervezéséről. Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testüelte 6 fő egyhangú szavazatával az alábbi Kenderes Város Önkormányzatának 67/2015.(IV.15.) Kt. számú határozata a Gesztenye ünnepe rendezvénysorozat megszervezéséről Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testülete úgy döntött, hogy évtől kezdődően, szeptember hónapban megrendezi a Gesztenye ünnepé- t háromnapos rendezvénysorozat keretében, amelybe beépülnek a korábbi városnapi rendezvények is. 3./ Képviselő-testület tagjai, Helyben PÁDÁR LÁSZLÓNÉ: mivel más napirendi pont nem volt, az ülést 15 óra 55 perckor bezárta. Kmf. (:Pádár Lászlóné:) polgármester (:Dr Gaszparjan Karen:) jegyző

7 J e g y z ő k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének április 15-én 15 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről. M U T A T Ó Napirend: Szám: Kenderes Város Önkormányzat Képviselő-testülete április 15-i ülése napirendjének elfogadásáról 61/ / Szociális agrárgazdálkodási program Kenderesen 2015 című pályázat benyújtásáról 62/ / A város református templomának, valamint a temető és a temetőben lévő hősi halottak sírhelyeinek felújítására, nyertes Nemzeti Kulturális Alap pályázathoz kivitelező kiválasztásáról 63/ / A Kenderesi Tarka-Barka Óvoda és Egységes Óvoda-Bölcsőde római katolikus egyház fenntartásba adásáról 64/ / A Nagykun Hagyományőrző Társulásban való képviseletről 65/ / Pádár Lászlóné felhatalmazásáról a Kenderesi Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium használatában lévő gyümölcsös haszonbérletével kapcsolatban 66/ / A Gesztenye ünnepe rendezvénysorozat megszervezéséről 67/2015.

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2013. november 26-án 13 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről. Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2015.szeptember 4-én 7.00 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésén. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Kenderes Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. január 24-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésén. - Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. június 29-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről. - Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v Készült:Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének június 22-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről.

J e g y z ő k ö n y v Készült:Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének június 22-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült:Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. június 22-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről. - Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. október 26-án 14 óra 30 perckor tartott rendkívüli, nyílt ülésén. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácskozó

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2014. április 30-án 14 órakor tartott rendes, nyílt üléséről. Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak: Pádár

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2014. augusztus 25-én 15 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről- Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme. Jelen vannak:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2013. április 11-én 8 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésén jelenlévőkről. Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: 2015. március 31-én 13.30 órakor tartott nyílt ülésén.- Az ülés helye: Városháza tanácskozó terme Jelen vannak: Veresné Nagy Margit elnök, Kocsmár Gyula elnökhelyettes, Bodor

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testülete 2016. március 8-án 13 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésén. - Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak: Pádár

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2012. július 31-én 8 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésén. Az ülés helye: Városháza tanácskozó terme Jelen vannak: Pádár

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. április 14-én 14.00 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésén. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: 2015. február 26-án 13.40. órakor tartott nyílt ülésén.- Az ülés helye: Városháza tanácskozó terme Jelen vannak: Veresné Nagy Margit elnök, Kocsmár Gyula elnökhelyettes,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2013. december 9-én 15 óra 15 perckor tartott rendkívüli, nyílt ülésén. Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2012. október 30-án 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésérıl. Az ülés helye: Városháza tanácskozó terme Jelen vannak:

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2012. augusztus 9-én 8 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésérıl. Az ülés helye: Városháza tanácskozó terme Jelen vannak:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzata Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottságának 2014. június 25-én 13.00. órakor tartott nyílt ülésén.- Az ülés helye: Városháza tanácskozó terme

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2015. október 19-én 7.30 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésén. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2014. augusztus 19-én 10 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről.- Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Kenderes Városi Önkormányzat Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottságának 2015. szeptember 21-én 13 óra 40 perckor tartott nyílt ülésén.- Az ülés helye: Városháza tanácskozó

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2011. május 5-én 8 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésén. Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak: Pádár

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2012. július 10-én 8 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésén. Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak: Pádár

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Kenderes Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. október 11-én 14 órakor tartott rendes, nyílt üléséről. - Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Kenderes Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. december 27-én 14 órakor tartott rendes, nyílt ülésén. - Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak:pádár

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2011. október 17-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésén. Az ülés helye: Városháza tanácskozó terme Jelen vannak:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2013. november 11-én 16 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről. Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2015. szeptember 2-án 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésén. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme

Részletesebben

- 2. KROKAVECZ LÁSZLÓ: az ismertetett formában támogathatónak tartja a határozat meghozatalát, az elızıekben elmondottak miatt.

- 2. KROKAVECZ LÁSZLÓ: az ismertetett formában támogathatónak tartja a határozat meghozatalát, az elızıekben elmondottak miatt. J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2011. szeptember 27-én 16 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésén. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal 1. számú szobája

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. március 24-én 15 óra 30 perckor tartott rendkívüli, nyílt üléséről. - Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2015. január 21-én 8 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről. Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Jelen vannak: Pádár Lászlóné polgármester, Bodor Tamás, Veresné Nagy Margit képviselők, Tóth Tiborné alpolgármester.

J e g y z ő k ö n y v. Jelen vannak: Pádár Lászlóné polgármester, Bodor Tamás, Veresné Nagy Margit képviselők, Tóth Tiborné alpolgármester. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselőtestületének 2015. augusztus 7én 10 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről. Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak:

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2012. augusztus 1-én 8 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésérıl. Az ülés helye: Városháza tanácskozó terme Jelen vannak:

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2009 augusztus 11-én 8 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésén. Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak:

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2012. június 7-én 9 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésén jelenlévıkrıl. Az ülés helye: Városháza tanácskozó terme Jelen

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testülete 2011. június 21-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésén. Az ülés helye: Városháza tanácskozó terme Jelen vannak: Pádár

Részletesebben

Bököny Község Képviselő-testülete 2012. augusztus 30-i rendes üléséről. Ikt. szám: 588-19/2012. a./ jegyzőkönyve. b.

Bököny Község Képviselő-testülete 2012. augusztus 30-i rendes üléséről. Ikt. szám: 588-19/2012. a./ jegyzőkönyve. b. Bököny Község Képviselő-testülete 2012. augusztus 30-i rendes üléséről Ikt. szám: 588-19/2012. a./ jegyzőkönyve b./ tárgysorozata c./ határozatai (107-113/2012.) TÁRGYSOROZAT 1./ Tudásoddal segítsd a vidéket

Részletesebben

Tanácskozási joggal jelen van: Lajkó Terézia jegyző, Mezei Norbert Polgármesteri Hivatal pénzügyi osztályvezetője

Tanácskozási joggal jelen van: Lajkó Terézia jegyző, Mezei Norbert Polgármesteri Hivatal pénzügyi osztályvezetője J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. június 20-án megtartott soron kívüli nyílt ülésén, a Polgármesteri Hivatal dísztermében Jelen vannak: Drávucz Katalin polgármester levezetése mellett, Dr. Bakos Beáta,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ================

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ================ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Cserkeszőlő Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012.június 21-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Szokolai Lajos polgármester dr. Héczei Eszter jegyző Illési

Részletesebben

A L S Ó N E M E S A P Á T I. Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének. j e g y z ő k ö n y v e

A L S Ó N E M E S A P Á T I. Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének. j e g y z ő k ö n y v e A L S Ó N E M E S A P Á T I Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének j e g y z ő k ö n y v e Szám: 149-7/2013/ANA. Tartalom: HATÁROZATOK KÓD 60/2013.(VI.28.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Meghívottak: Molnárné Tarman Renáta jegyző Miklós Imréné jegyzőkönyvvezető

JEGYZŐKÖNYV. Meghívottak: Molnárné Tarman Renáta jegyző Miklós Imréné jegyzőkönyvvezető Iktatószám: 571-3/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Soponya Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március 22. napján 12:30 órakor, a Polgármesteri Hivatalban (8123 Soponya, Petőfi S. u. 32.) tartott,

Részletesebben

10/2015. (VI.03.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 3-án megtartott rendkívüli üléséről

10/2015. (VI.03.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 3-án megtartott rendkívüli üléséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 10/2015. (VI.03.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 3-án megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2009. március 13-án 8 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésén. Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak: Bogdán

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Ülés helye: Ágasegyháza Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Tanácskozóterme (Ágasegyháza, Szent István tér 1. szám 2. ajtó).

Jegyzőkönyv. Ülés helye: Ágasegyháza Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Tanácskozóterme (Ágasegyháza, Szent István tér 1. szám 2. ajtó). Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6076 Ágasegyháza, Szent István tér 1. Web: http://agasegyhaza.hu Tel.:76/388-211 Fax: 76/388-387 E-mail: pmstrh@t-online.hu 7/2013. Jegyzőkönyv Készült:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1/2013/JT. 2/2013. sz. határozat J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2015. május 6-án 14 órakor tartott rendes, nyílt ülésén. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tárgyaló terme Jelen vannak:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 18-án tartott rendkívüli üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 18-án tartott rendkívüli üléséről. Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6076 Ágasegyháza, Szent István tér 1. Web: http://agasegyhaza.hu Tel.:76/388-211 Fax: 76/388-387 E-mail: pmstrh@t-online.hu 1/2013. Jegyzőkönyv Készült:

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2014. augusztus 1. ) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2014. augusztus 1.-én 16.00 órakor

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV /2017./F FÜLÖP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK június 21-én de. 11,00 órakor TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV /2017./F FÜLÖP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK június 21-én de. 11,00 órakor TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV 10 015-13/2017./F FÜLÖP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. június 21-én de. 11,00 órakor TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉRŐL Hozott rendeletek: - Hozott határozatok: 56/2017. (VI.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 29-én 14 órakor tartott rendes, nyílt ülésén. Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak: Pádár

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. április 29.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2015. április 29-én 13.00 órakor megtartott

Részletesebben

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének május 2-án megtartott rendkívüli, nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének május 2-án megtartott rendkívüli, nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. május 2-án megtartott rendkívüli, nyílt üléséről készült jegyzőkönyv T a r t a l o m: Jegyzőkönyv Jelenléti ív Mellékletek Határozat száma

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Balatonszőlős Község Önkormányzata B A L A T O N S Z Ő L Ő S Szám:101/21-34/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balatonszőlős Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 18-án, 18:00 órai

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csataszög Községi Önkormányzat Képviselő-testületének július 30-i képviselő - testületi üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csataszög Községi Önkormányzat Képviselő-testületének július 30-i képviselő - testületi üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csataszög Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013. július 30i képviselő testületi üléséről M u t a t ó: Határozat: Rendelet Tárgy: 147/2013.(VII.30.) Határozat 148/2013.(VII.30.)

Részletesebben

23/2010. számú 2010. november 17.-i rendkívüli ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E. 241/2010. (XI.17.sz. Kth.)

23/2010. számú 2010. november 17.-i rendkívüli ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E. 241/2010. (XI.17.sz. Kth.) Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete 6041 Kerekegyháza, Fő u. 47/a. Ikt.sz.:12.497-2/2010. 23/2010. számú 2010. november 17.-i rendkívüli ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 241/2010. (XI.17.sz.

Részletesebben

Készült: A Képviselő-testület 2013. október 10-én megtartott rendkívüli üléséről. Kurucz Attila Deák Attila k é p v i s e l ő k

Készült: A Képviselő-testület 2013. október 10-én megtartott rendkívüli üléséről. Kurucz Attila Deák Attila k é p v i s e l ő k Dörgicse Község Önkormányzata D Ö R G I C S E Szám:301/ - /2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Képviselő-testület 2013. október 10-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen voltak: Kis-Pál Miklós polgármester

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. augusztus 7-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. augusztus 7-én megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 12/1/2015. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. augusztus 7-én megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 57-58. 1 TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 57/2015.(VIII.7.)

Részletesebben

14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről

14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye

Részletesebben

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. március 31-én megtartott rendkívüli ülésének

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. március 31-én megtartott rendkívüli ülésének EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. március 31-én megtartott rendkívüli ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Helyi Építési Szabályzat

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzat Szociális és Kulturális Bizottságának 2015. február 09-én 14.00. órakor tartott nyílt ülésén.- Az ülés helye: Városháza tanácskozó terme Jelen

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: A Fülöp Község Önkormányzat Képviselő-testületének január 14.-én de. 8,00 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: A Fülöp Község Önkormányzat Képviselő-testületének január 14.-én de. 8,00 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: A Fülöp Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 14.-én de. 8,00 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Mikáczó László Ferenc alpolgármester Czigle

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános, rendkívüli üléséről.

Jegyzőkönyv. Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános, rendkívüli üléséről. 1 Jegyzőkönyv Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános, rendkívüli üléséről. Időpont: 2010. március 2. Helyszín: Községi Önkormányzat székhelye, 8044 Kincsesbánya, Kincsesi u.

Részletesebben

Csikós Csaba alpolgármester távolmaradása okát előre jelezte.

Csikós Csaba alpolgármester távolmaradása okát előre jelezte. 1 BAZSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 8352 BAZSI, FŐ U. 91. T/F: 87/352-201. Szám: 290-61/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2012. december 20-án 18,30 órakor kezdődött rendkívüli nyilvános üléséről. Az ülés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal dísztermében Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 9-i rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Dr.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2014. április 14-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről. Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A TESTÜLETI ÜLÉS HELYE: A Polgármesteri Hivatal díszterme.

JEGYZŐKÖNYV. A TESTÜLETI ÜLÉS HELYE: A Polgármesteri Hivatal díszterme. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: Tótkomlós Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 22-én 8,00 órai kezdettel tartott soron kívüli, nyilvános ülésén. A TESTÜLETI ÜLÉS HELYE: A Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8479 Borszörcsök, Petőfi u. 198. Szám: Svh 79-3/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. április

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 30-án 13,00 órai kezdettel tartott nyilvános rendes üléséről

JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 30-án 13,00 órai kezdettel tartott nyilvános rendes üléséről Ikt.szám: 459-1/2014. JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 30-án 13,00 órai kezdettel tartott nyilvános rendes üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Makkos Dóra képviselő (6 fő) Kelemen Dóra aljegyző (1 fő) I. NAPIRENDEK ELŐTT

JEGYZŐKÖNYV. Makkos Dóra képviselő (6 fő) Kelemen Dóra aljegyző (1 fő) I. NAPIRENDEK ELŐTT Győrladamér Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Szám: 10/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: Győrladamér Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 17-én 08.00 órai kezdettel a Polgármesteri

Részletesebben

T Á R G Y S O R O Z A T A. 1./ A közétkeztetés és az önkormányzat által üzemeltetésre átadott konyha helyzetének áttekintése.

T Á R G Y S O R O Z A T A. 1./ A közétkeztetés és az önkormányzat által üzemeltetésre átadott konyha helyzetének áttekintése. NYÍRGELSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLET 2013.február 13.-án megtartott Képviselő-testületi ülésének a.) jegyzőkönyve b.) határozata c.) előterjesztése d.) tárgysorozata T Á R G Y S O R O Z A

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9/2014. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 29-30. TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 29/2014.(V.08.)

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A képviselő testület 4 igen szavazattal - nem szavazat nélkül - a tárgyalás menetét elfogadta.

Jegyzőkönyv. A képviselő testület 4 igen szavazattal - nem szavazat nélkül - a tárgyalás menetét elfogadta. Jegyzőkönyv Szatymaz Község Képviselő-testületének 2011. november 05. napján a Polgármesteri Hivatal tárgyaló termében megtartott rendkívüli nyílt testületi üléséről. Jelen vannak: Dr. Kormányos László

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2011. november 15-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésérıl.- Jelen vannak: Pádár Lászlóné polgármester, Baktai

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselő-testületének május 15-én megtartott nyílt, rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselő-testületének május 15-én megtartott nyílt, rendkívüli üléséről Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testülete Szám: 6/2017. Határozatok száma: 93/2017. (05.15.) - 95/2017. (05.15.) Rendeletek száma: - Tárgyalt napirendi pontok: JEGYZŐKÖNYV 2017. május 15-én

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.)

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.) Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete Bucsa, Kossuth tér 6. Tel: 66/585-520. 600-19/2014. iktatószám 19. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus

Részletesebben

ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. július 27-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e NAPIREND

ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. július 27-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e NAPIREND 1 ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. július 27-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e a.) Napirendje b.) Határozatai c.) Jegyzőkönyve d.) Mellékletek NAPIREND Napirendek:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 4 igen szavazattal, 0 ellenszavazattal és 0 tartózkodás mellett egyhangúlag elfogadta:

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 4 igen szavazattal, 0 ellenszavazattal és 0 tartózkodás mellett egyhangúlag elfogadta: Jegyzőkönyv Készült: a 2013. május 2. napján de. 10.00 órakor megkezdett rendkívüli nyílt üléséről a hivatali kirendeltség helyiségében. Jelen vannak: A képviselő-testület részéről: Szabó László polgármester

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A képviselő-testület 5 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat

Jegyzőkönyv. A képviselő-testület 5 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat Jegyzőkönyv Készült: Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének Szegvár Nagyközség Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében 2011. december 15-én tartott nyílt üléséről. Jelen voltak: Gémes

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselő-testületének március 23-án megtartott nyílt, rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselő-testületének március 23-án megtartott nyílt, rendkívüli üléséről. Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testülete Szám: 9/2015 Határozatok száma: 80-83/2015.(03.23.) Rendeletek száma: - Tárgyalt napirendi pontok: JEGYZŐKÖNYV 2015. március 23-án megtartott nyílt,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 5/2015. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 14-17. TARTALOMJEGYZÉK OK: 14/2015.(III.25.)

Részletesebben

2013. évi 21. szám. Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 05-én megtartott rendkívüli üléséről készült

2013. évi 21. szám. Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 05-én megtartott rendkívüli üléséről készült 2013. évi 21. szám Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 05-én megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V T Á R G Y M U T A T Ó Határozat/Rendelet

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: április 5-én a Kunpeszér Község Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: április 5-én a Kunpeszér Község Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános ülésén. Iktatószám: 139-18/2018. Jegyzőkönyv Készült: 2018. április 5-én a Kunpeszér Község Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános ülésén. Jelen vannak: Meghívottak: Kálozi Sándor polgármester Varga Attila

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 05-én 15,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 05-én 15,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 05-én 15,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat száma, tárgya: HATÁROZAT

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Felsőegerszeg Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 26. napján tartott testületi üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült Felsőegerszeg Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 26. napján tartott testületi üléséről. Jegyzőkönyv Készült Felsőegerszeg Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 26. napján tartott testületi üléséről. Testületi ülés helye: Felsőegerszeg. Faluház 7370 Felsőegerszeg. Fő utca 7. Jelen

Részletesebben

29/2013. számú. 2013. november 22-i rendkívüli ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

29/2013. számú. 2013. november 22-i rendkívüli ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete 6041 Kerekegyháza, Fő u. 47/a. Ikt.sz.: 5053-2/2013. 29/2013. számú 2013. november 22-i rendkívüli ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 190-192/2013. (XI. 22.)

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli, nyilvános üléséről.

Jegyzőkönyv. Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli, nyilvános üléséről. 1 Jegyzőkönyv rendkívüli, nyilvános üléséről. Időpont: 2011. november 14. Helyszín: Polgármesteri Hivatal, 8044 Kincsesbánya, Kincsesi u. 39. Jelen vannak: Szavazati joggal meghívottak: Bajkai János polgármester

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015.május 27-én tartott rendkívüli, nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015.május 27-én tartott rendkívüli, nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015.május 27-én tartott rendkívüli, nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Ádánd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015.május 27-én

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült. Kenderes Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2010. március 4-én 8 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésén. Jelen vannak: Bogdán Péter polgármester, dr Almássy Antalné,

Részletesebben

Bököny Község Képviselő-testülete 2012. július 30-i rendkívüli üléséről. Ikt. szám: 588-1/2012. a./ jegyzőkönyve. b.

Bököny Község Képviselő-testülete 2012. július 30-i rendkívüli üléséről. Ikt. szám: 588-1/2012. a./ jegyzőkönyve. b. Bököny Község Képviselő-testülete 2012. július 30-i rendkívüli üléséről Ikt. szám: 588-1/2012. a./ jegyzőkönyve b./ tárgysorozata c./ határozatai (103-104/2012.) TÁRGYSOROZAT 1) Épületenergetikai fejlesztések

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. július 12-i rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. július 12-i rendkívüli üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 12-i rendkívüli üléséről 81-84/2013. (07. 12.) ÖK. sz. határozat 1 Készült: Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal dísztermében Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. június 16-i rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének február 16-án 14 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének február 16-án 14 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910 1. sz. példány Szám: 469-5/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete 5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 31. 5/2013 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. február 4-én (hétfő)

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 18-án tartott rendkívüli üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 18-án tartott rendkívüli üléséről. Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6076 Ágasegyháza, Szent István tér 1. Web: http://agasegyhaza.hu Tel.:76/388-211 Fax: 76/388-387 E-mail: pmstrh@t-online.hu -------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 1. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 1. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 1. napján megtartott rendkívüli -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 18/2014.(IV.01.) önkormányzati határozat 19/2014.(IV.01.)

Részletesebben

NYÁRLŐRINC KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NYÍLT ÜLÉSE 13. SZÁMÚ JEGYZŐKÖNYVE (2014. SZEPTEMBER 30.) Határozatok: 102/ /2014. Kt. hat.

NYÁRLŐRINC KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NYÍLT ÜLÉSE 13. SZÁMÚ JEGYZŐKÖNYVE (2014. SZEPTEMBER 30.) Határozatok: 102/ /2014. Kt. hat. NYÁRLŐRINC KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NYÍLT ÜLÉSE 13. SZÁMÚ JEGYZŐKÖNYVE (2014. SZEPTEMBER 30.) Határozatok: 102/2014. 106/2014. Kt. hat. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyárlőrinc Község Önkormányzat

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2014. augusztus 15. ) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2014. augusztus 15- én 16.00 órakor

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 7 jelenlévő képviselőből 7 igen

Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 7 jelenlévő képviselőből 7 igen Jegyzőkönyv A testületi ülés helye, időpontja: Borsodnádasdi Polgármesteri Hivatal díszterme (3671 Borsodnádasd, Köztársaság út 12.), 2014. június 12. 15.15 órától 16.00 óráig a Képviselőtestület nyílt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E SAJÓBÁBONY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. augusztus 9. napján megtartott rendes, nyílt ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Határozat szám 179/2013.(VIII.9.) önkormányzati 180/2013.(VIII.9.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 2-án 18,30 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 2-án 18,30 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-915, Fax: 74/595-910 1. sz. példány Szám: 179-9/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben