LEVÉLÍRÓ MARATON 2014 SZAÚD-ARÁBIA: BÖRTÖN ÉS 1000 KORBÁCSÜTÉS EGY HONLAP ELINDÍTÁSÁÉRT

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "LEVÉLÍRÓ MARATON 2014 SZAÚD-ARÁBIA: BÖRTÖN ÉS 1000 KORBÁCSÜTÉS EGY HONLAP ELINDÍTÁSÁÉRT"

Átírás

1 LEVÉLÍRÓ MARATON 2014 SZAÚD-ARÁBIA: BÖRTÖN ÉS 1000 KORBÁCSÜTÉS EGY HONLAP ELINDÍTÁSÁÉRT Raif Badawit, aki a Szaúd-Arábiai Liberálisok nevű - politikai és szociális vitáknak helyet adó - online fórum alapítója, június 17-én tartóztatták le, és azóta fogva tartják a Briman nevű börtönben, a tengerparti Dzsiddában. A weboldal létrehozása és szerkesztése miatt Szaúd-Arábia informatikai törvényének és az iszlám vallás megsértésével vádolták. Raifot végül bűnösnek találták hitehagyás vádjában: 10 év börtönre és 1000 korbácsütésre ítélték, illetve pénzbüntetést kapott és eltiltották a médiamegjelenésektől is. A Raif Badawi elleni vádak összefüggésben vannak számos általa írt cikkel, ideértve például a Valentin-napi cikkét, amely miatt Szaúd-Arábia Erény Elősegítésének és az Erkölcstelenség Megelőzésének Bizottságának (a szaúdi vallási rendőrség) megcsúfolásával vádolták. A vádak megemlítik azt is, hogy nem távolíttatta el mások írásait az oldaláról, így azt sem, amely szerint az Al-Imam Mohamed ibn Saud Egyetem a terroristák odújává vált. A Fellebbviteli Bíróság december 11-én elrendelte, hogy az ügyet újra kell vizsgálni, és visszaküldte a bíróságnak, ahol az eljáró bíró két héttel később kijelentette, hogy nem tudja újra megvizsgálni az ügyet, mert a vádak hitehagyással kapcsolatosak. Így visszaküldte az ügyet a Fellebbviteli Bírósághoz, amely február 18-án visszaküldte ugyanannak a bírónak a Büntetőbíróságra, hogy tanulmányozza át újra az ügyet május 7-én végül 10 év börtönre, 1000 ostorcsapásra és 1 millió szaúdi rial pénzbüntetésre ( amerikai dollár) ítélték Raif Badawit, a Szaúd-Arábiai Liberálisok online közösségi fórum megalapításáért és az iszlám elleni támadásért. Ezenfelül 10 évre eltiltották az utazástól és szabadulása után a médiaszereplésektől is. Szólítsd fel a szaúdi királyt, hogy engedjék szabadon Raifot! Követeljük: Azonnal és feltétel nélkül engedjék szabadon Raif Badawit, mivel fogva tartásának egyetlen oka, hogy élt a véleménynyilvánításhoz és a békés gyülekezéshez való jogával; Semmisítsék meg az ítéletet és ejtsenek minden ellene felhozott vádat; Hagyjanak fel a közösségi médiát használó aktivisták elleni hadjárattal.

2

3

4

5

6

7

8

9

10

Lovas István: Elhallgatott hírek 20.

Lovas István: Elhallgatott hírek 20. Lovas István: Elhallgatott hírek 20. 2015 január 21. Flag Szöveg méret Mentés 0 Még nincs értékelve Mérték Elhallgatott hírek néven sorozatot indítottam azért, hogy a hazai média hallgatását vagy várható

Részletesebben

Működési terv Az Amnesty International Magyarország működési terve 2016-ban

Működési terv Az Amnesty International Magyarország működési terve 2016-ban Működési terv 2016 Az Amnesty International Magyarország működési terve 2016-ban ELSŐ CÉL Mindenki ismeri a jogait. És tud is élni velük. Oroszország: Jogvédők veszélyben Emberi jogi képzés (projekt 1-2-3)

Részletesebben

(Nem jogalkotási aktusok) RENDELETEK

(Nem jogalkotási aktusok) RENDELETEK 2019.3.22. L 80/1 II (Nem jogalkotási aktusok) RENDELETEK A TANÁCS (EU) 2019/459 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE (2019. március 21.) az egyiptomi helyzet tekintetében egyes személyekkel, szervezetekkel és szervekkel

Részletesebben

Nemzetpolitikai továbbképzés 2014. október 16.

Nemzetpolitikai továbbképzés 2014. október 16. Nemzetpolitikai továbbképzés 2014. október 16. A definíció hiánya Dilemma: - a szuverén állam ismeri/dönti el - az identitásválasztás szabadsága Az ET Parlamenti Közgyűlésének 1201 (1993) sz. ajánlása:

Részletesebben

A KAPCSOLATI ERŐSZAK ÉS SZEXUÁLIS KÉNYSZERÍTÉS MUTATÓI A RENDŐRSÉG ÉS AZ IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS RÉSZÉRE

A KAPCSOLATI ERŐSZAK ÉS SZEXUÁLIS KÉNYSZERÍTÉS MUTATÓI A RENDŐRSÉG ÉS AZ IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS RÉSZÉRE A KAPCSOLATI ERŐSZAK ÉS SZEXUÁLIS KÉNYSZERÍTÉS MUTATÓI A RENDŐRSÉG ÉS AZ IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS RÉSZÉRE EIGE 2017. november 1. mutató A (18. életévüket betöltött) férfiak által elkövetett kapcsolati erőszak

Részletesebben

P7_TA-PROV(2010)0310 Az emberi jogok Iránban - Szakineh Mohammadi Astiani és Zahra Bahrami ügye

P7_TA-PROV(2010)0310 Az emberi jogok Iránban - Szakineh Mohammadi Astiani és Zahra Bahrami ügye P7_TA-PROV(2010)0310 Az emberi jogok Iránban - Szakineh Mohammadi Astiani és Zahra Bahrami ügye Az Európai Parlament 2010. szeptember 8-i állásfoglalása az emberi jogok helyzetéről Iránban, különös tekintettel

Részletesebben

Emberi jogok védelme a nemzetközi jog területén

Emberi jogok védelme a nemzetközi jog területén Emberi jogok védelme a nemzetközi jog területén 2012. ősz dr. Lattmann Tamás ELTE ÁJK, Nemzetközi jogi tanszék Emberi jogok fajtái Karel Vasak: Human Rights: A Thirty-Year Struggle: the Sustained Efforts

Részletesebben

A BÍRÓSÁG VÉGZÉSE (negyedik tanács) október 6.*

A BÍRÓSÁG VÉGZÉSE (negyedik tanács) október 6.* VAJNAI A BÍRÓSÁG VÉGZÉSE (negyedik tanács) 2005. október 6.* A C-328/04. sz. ügyben, az EK 234. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Fővárosi Bíróság (Magyarország)

Részletesebben

AMIKOR AZ ELNYOMÁS VISSZAFELÉ SÜL EL ALAPOK

AMIKOR AZ ELNYOMÁS VISSZAFELÉ SÜL EL ALAPOK AMIKOR AZ ELNYOMÁS VISSZAFELÉ SÜL EL ALAPOK BACKFIRE BASICS BRIAN MARTIN 2012 TRANSLATION: NOVEMBER 2017 TRANSLATOR S NOTES Translated but not evaluated Amikor az elnyomás visszafelé sül el alapok Ahhoz,

Részletesebben

Szólásszabadság, média, internet

Szólásszabadság, média, internet VI. NYÁRI EGYETEM A KÖZÖSSÉGI RÉSZVÉTEL FEJLESZTÉSÉÉRT Szólásszabadság, média, internet Dr. Székely Iván OSA Archivum, BME szekelyi@ceu.hu 2009. július 25. [Tartalomjegyzék helyett] Szólásszabadság Rokonai

Részletesebben

2015. DECEMBER 4-17. AMIKOR A LEVELEK ÉLETEKET VÁLTOZTATNAK MEG...

2015. DECEMBER 4-17. AMIKOR A LEVELEK ÉLETEKET VÁLTOZTATNAK MEG... 2015. DECEMBER 4-17. AMIKOR A LEVELEK ÉLETEKET VÁLTOZTATNAK MEG... LEVÉLÍRÓ MARATON 2015 MI AZ A LEVÉLÍRÓ MARATON AZ IDEI LEVÉLÍRÓ MARATON 10 ESETE Minden évben az Emberi Jogok Világnapja (december 10.)

Részletesebben

c) A rendes bíróságokra vonatkozó részletes magyarázatok

c) A rendes bíróságokra vonatkozó részletes magyarázatok c) A rendes bíróságokra vonatkozó részletes magyarázatok 1. Békítő bíróság A békítő bíróság a polgárokhoz legközelebb álló bíróság. Az Alkotmány rendelkezésének megfelelően tagjait a király nevezi ki.

Részletesebben

A személyes adatok védelmére vonatkozóan alkalmazandó előírások

A személyes adatok védelmére vonatkozóan alkalmazandó előírások Tájékoztató közlemény a személyes adatok védelmére vonatkozóan alkalmazandó előírásokról, továbbá az adatkezelőket, illetve adatfeldolgozókat terhelő bejelentési kötelezettségek teljesítéséről A személyes

Részletesebben

Az Európai Parlament június 13-i állásfoglalása Azerbajdzsánról: Ilgar Mammadov ügye (2013/2668(RSP))

Az Európai Parlament június 13-i állásfoglalása Azerbajdzsánról: Ilgar Mammadov ügye (2013/2668(RSP)) P7_TA-PROV(2013)0285 Azerbajdzsán: Ilgar Mammadov ügye Az Európai Parlament 2013. június 13-i állásfoglalása Azerbajdzsánról: Ilgar Mammadov ügye (2013/2668(RSP)) Az Európai Parlament, tekintettel az azerbajdzsáni

Részletesebben

A nemzetközi jog fogalma és. története. Pécs, 2012. Komanovics Adrienne. Komanovics Adrienne, 2012 1

A nemzetközi jog fogalma és. története. Pécs, 2012. Komanovics Adrienne. Komanovics Adrienne, 2012 1 A nemzetközi jog fogalma és története Komanovics Adrienne Pécs, 2012 Komanovics Adrienne, 2012 1 A nemzetközi jog fogalma Komanovics Adrienne, 2012 2 A nemzetközi jog fogalma: A nemzetközi jog a nemzetközi

Részletesebben

Közszolgálati Nemzetközi Képzési Központ

Közszolgálati Nemzetközi Képzési Központ Közszolgálati Nemzetközi Képzési Központ Az Európai Corpus Juris és intézményrendszere, változások és a jövő Európa Tanács és az emberi jogok védelme Dr. Lattmann Tamás, PhD Nemzeti Közszolgálati Egyetem

Részletesebben

VII. FOGALOMTÁR SZERVEZETI ALAPFOGALMAK

VII. FOGALOMTÁR SZERVEZETI ALAPFOGALMAK VII. FOGALOMTÁR Az alább felsorolt fogalmak nem pontos jogi definíciók, elsősorban a statisztikák megértését szolgálják. Céljuk, hogy komolyabb jogi előképzettség nélkül is értelmezhetővé váljanak a börtönstatisztikákban

Részletesebben

Formátum Magyarázat Megjegyzés 99999999999 11 számjegy PESEL-szám 9999999999 10 számjegy Adóazonosító szám

Formátum Magyarázat Megjegyzés 99999999999 11 számjegy PESEL-szám 9999999999 10 számjegy Adóazonosító szám ADÓAZONOSÍTÓ SZÁM Országismertető: Lengyelország (PL) 1. Az adóazonosító szám felépítése Formátum Magyarázat Megjegyzés 99999999999 11 számjegy PESEL-szám 9999999999 10 számjegy Adóazonosító szám 2. Az

Részletesebben

A8-0077/156

A8-0077/156 8.11.2017 A8-0077/156 156 8 cikk 2 bekezdés l pont l) honlap, domain vagy hasonló digitális oldal, szolgáltatás vagy számla vagy ezek részének lezárása, ideértve harmadik fél vagy más hatóság megkeresését

Részletesebben

EMBERI JOGOK JOGALAP. Az Európai Unió ismertetése

EMBERI JOGOK JOGALAP. Az Európai Unió ismertetése EMBERI JOGOK Az Európai Unió külkapcsolataiban elkötelezett a demokrácia és az emberi jogok támogatása iránt, összhangban az Európai Uniónak a szabadsággal, a demokráciával, az emberi jogok és alapvető

Részletesebben

ÖNKÉNTES ÉS GYAKORNOKI PROGRAM

ÖNKÉNTES ÉS GYAKORNOKI PROGRAM ÖNKÉNTES ÉS GYAKORNOKI PROGRAM FELHÍVÁS AZ ESZTERHÁZY KÁROLY EGYETEM HALLGATÓI RÉSZÉRE A PROGRAMBAN VALÓ RÉSZVÉTELRE A program célja, hogy lehetőséget biztosítson a hallgatók számára a munkatapasztalat-szerzésre,

Részletesebben

ÁLLÁSFOGLALÁSI INDÍTVÁNY

ÁLLÁSFOGLALÁSI INDÍTVÁNY Európai Parlament 2014-2019 Plenárisülés-dokumentum B8-0276/2017 24.4.2017 ÁLLÁSFOGLALÁSI INDÍTVÁNY benyújtva a Bizottság nyilatkozatát követően az eljárási szabályzat 123. cikkének (2) bekezdése alapján

Részletesebben

Problémák és lehetőségek a helyreállító gyógyítás területén

Problémák és lehetőségek a helyreállító gyógyítás területén Problémák és lehetőségek a helyreállító gyógyítás területén Sarkadi Balázs MTA-TTK Enzimológiai Intézet, Semmelweis Egyetem 2017. december 13. Fejlett terápiás orvosi készítmények (ATMP): az EMA-CAT szerepe

Részletesebben

A feltételes szabadságra bocsátás próbaidejének meghosszabbodása. a bírói gyakorlatban

A feltételes szabadságra bocsátás próbaidejének meghosszabbodása. a bírói gyakorlatban 1 A feltételes szabadságra bocsátás próbaidejének meghosszabbodása a bírói gyakorlatban A téma aktualitását az indokolja, hogy a büntető anyagi jog általános részében van arra vonatkozó szabály (Btk. 91.

Részletesebben

Árnyékjelentés az ENSZ Gyermekjogi Egyezmény érvényesüléséről

Árnyékjelentés az ENSZ Gyermekjogi Egyezmény érvényesüléséről Árnyékjelentés az ENSZ Gyermekjogi Egyezmény érvényesüléséről Jogforrások egymáshoz való viszonya A Törvények Alkotmány Nemzetközi egyezmények Közoktatási törvény dr. Jásper András előadása Rendeletek

Részletesebben

Ügyészi határozatok a nyomozásban Dr. Friedmanszky Zoltán címzetes fellebbviteli főügyészségi ügyész

Ügyészi határozatok a nyomozásban Dr. Friedmanszky Zoltán címzetes fellebbviteli főügyészségi ügyész BÜNTETŐ HATÁROZATOK SZERKESZTÉSE Ügyészi határozatok a nyomozásban Dr. Friedmanszky Zoltán címzetes fellebbviteli főügyészségi ügyész Büntető határozatok szerkesztése I. A büntető határozatok fogalma II.

Részletesebben

Regisztrált bűncselekmények Összesen

Regisztrált bűncselekmények Összesen 2018 Regisztrált bűncselekmények 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 Összesen 408 407 394 034 447 186 451 371 472 236 377 829 329 575 280 113 290 779 226 452 Az élet, a testi épség és az

Részletesebben

Általános Szerződéses Feltételek

Általános Szerződéses Feltételek Általános Szerződéses Feltételek A BUDPORT HANDLING Kft. ONLINE VÍZUMFOGLALÁSI RENDSZERÉNEK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSES FELTÉTELEI. 1. A SZOLGÁLTATÓ ÉS A SZOLGÁLTATÁS 1.1. A jelen Általános Szerződéses Feltételek

Részletesebben

A viták békés rendezése. Az erőszak tilalma. Komanovics Adrienne, 2011

A viták békés rendezése. Az erőszak tilalma. Komanovics Adrienne, 2011 A viták békés rendezése Az erőszak tilalma Komanovics Adrienne, 2011 1 I. A viták békés rendezése Komanovics Adrienne, 2011 2 Áttekintés (1) A nemzetközi vita fogalma (2) Jogforrások (3) A viták békés

Részletesebben

Új Szöveges dokumentum Gyermeki és szülői jogok és kötelességek a gyermekvédelmi törvény alapján

Új Szöveges dokumentum Gyermeki és szülői jogok és kötelességek a gyermekvédelmi törvény alapján Gyermeki és szülői jogok és kötelességek a gyermekvédelmi törvény alapján Gyermeki jogok: A gyermeknek joga van a testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődését, egészséges felnevelkedését és jólétét biztosító

Részletesebben

KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE

KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Petíciós Bizottság 27.5.2014 KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE Tárgy: Mark Walker brit állampolgár által benyújtott 0436/2012. sz. petíció a határon átnyúló jogi képviselet biztosításáról

Részletesebben

A CPT-ről röviden. Kínzást és az Embertelen vagy Megalázó Bánásmódot vagy Büntetést Megelőzni Hivatott Európai Bizottság (CPT)

A CPT-ről röviden. Kínzást és az Embertelen vagy Megalázó Bánásmódot vagy Büntetést Megelőzni Hivatott Európai Bizottság (CPT) A CPT-ről röviden Kínzást és az Embertelen vagy Megalázó Bánásmódot vagy Büntetést Megelőzni Hivatott Európai Bizottság (CPT) A szabadságuktól megfosztott személyeket érintő rossz bánásmód megelőzése Európában

Részletesebben

EMBERI JOGOK JOGALAP. Az Európai Unió ismertetése

EMBERI JOGOK JOGALAP. Az Európai Unió ismertetése EMBERI JOGOK Az Európai Unió külkapcsolataiban elkötelezett a demokrácia és az emberi jogok támogatása iránt, összhangban az Európai Uniónak a szabadsággal, a demokráciával, az emberi jogok és alapvető

Részletesebben

P7_TA-PROV(2011)0471 Az Egyiptomban és Szíriában, különösen a keresztény közösségekben kialakult helyzet

P7_TA-PROV(2011)0471 Az Egyiptomban és Szíriában, különösen a keresztény közösségekben kialakult helyzet P7_TA-PROV(2011)0471 Az Egyiptomban és Szíriában, különösen a keresztény közösségekben kialakult helyzet Az Európai Parlament 2011. október 27-i állásfoglalása az egyiptomi és szíriai helyzetről, különös

Részletesebben

Mellékelten továbbítjuk a delegációknak a fenti dokumentum minősítés alól feloldott változatát.

Mellékelten továbbítjuk a delegációknak a fenti dokumentum minősítés alól feloldott változatát. Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2018. március 20. (OR. hu) 12981/17 ADD 1 DCL 1 FDI 25 WTO 229 A MINŐSÍTÉS FELOLDÁSA A dokumentum száma: Dátuma: 2018. március 1. Új státusz: Tárgy: 12981/17 ADD 1 RESTREINT

Részletesebben

EU levélsablon büntetőeljárás alá vont személyek (gyanúsítottak és vádlottak) jogairól való tájékoztatáshoz

EU levélsablon büntetőeljárás alá vont személyek (gyanúsítottak és vádlottak) jogairól való tájékoztatáshoz Hungarian EU levélsablon büntetőeljárás alá vont személyek (gyanúsítottak és vádlottak) jogairól való tájékoztatáshoz Önnek joga van ezt a jogairól tájékoztató levelet fogva tartása alatt magánál tartani.

Részletesebben

Per nélküli megoldás a pénzügyi fogyasztói jogvitákban Panaszt nyújtott be a pénzügyi szolgáltatójához, de elutasító választ kapott?

Per nélküli megoldás a pénzügyi fogyasztói jogvitákban Panaszt nyújtott be a pénzügyi szolgáltatójához, de elutasító választ kapott? Per nélküli megoldás a pénzügyi fogyasztói jogvitákban Panaszt nyújtott be a pénzügyi szolgáltatójához, de elutasító választ kapott? Nem szeretne bírósághoz fordulni, hogy a pénzügyi jogvitája rendeződjön?

Részletesebben

A panaszeljárás rendje (Eljárási Rend)

A panaszeljárás rendje (Eljárási Rend) A panaszeljárás rendje (Eljárási Rend) I. Fogalmak: Önszabályozó Platform: azon szervezetek összessége, amelyek saját magukra nézve kötelezőnek fogadják el az Etikai Kódex és az Eljárási Rend szabályait.

Részletesebben

Dr. Kadocsa László 2014.02.28.

Dr. Kadocsa László 2014.02.28. Pedagógusképzés, pedagógus-továbbképzés megújítása a Közép-dunántúli régióban Partnerségi együttműködés a diszciplináris egységekkel és a köznevelési intézményekkel Dr. Kadocsa László 2014.02.28. Tanárképző

Részletesebben

TIZENNEGYEDIK JEGYZÕKÖNYV AZ EMBERI JOGOK ÉS AZ ALAPVETÕ SZABADSÁGOK VÉDELMÉRÕL SZÓLÓ EGYEZMÉNYHEZ, AZ EGYEZMÉNY ELLENÕRZÕ RENDSZERÉNEK MÓDOSÍTÁSÁRÓL

TIZENNEGYEDIK JEGYZÕKÖNYV AZ EMBERI JOGOK ÉS AZ ALAPVETÕ SZABADSÁGOK VÉDELMÉRÕL SZÓLÓ EGYEZMÉNYHEZ, AZ EGYEZMÉNY ELLENÕRZÕ RENDSZERÉNEK MÓDOSÍTÁSÁRÓL TIZENNEGYEDIK JEGYZÕKÖNYV AZ EMBERI JOGOK ÉS AZ ALAPVETÕ SZABADSÁGOK VÉDELMÉRÕL SZÓLÓ EGYEZMÉNYHEZ, AZ EGYEZMÉNY ELLENÕRZÕ RENDSZERÉNEK MÓDOSÍTÁSÁRÓL Preambulum Az Európa Tanács tagállamai, az emberi jogok

Részletesebben

AZ ADATFELDOLGOZÁSI TEVÉKENYSÉG ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI

AZ ADATFELDOLGOZÁSI TEVÉKENYSÉG ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI AZ ADATFELDOLGOZÁSI TEVÉKENYSÉG ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI Az Adatfeldolgozó megnevezése: CÉGNÉV: NaxoNet Informatikai Bt. SZÉKHELY: 2400 Dunaújváros, Nap utca 2. CÉGJEGYZÉKSZÁM: 07-06-015006 ADÓSZÁM:

Részletesebben

EU jogrendszere október 11.

EU jogrendszere október 11. EU jogrendszere 2017. október 11. együttműködés a tagállami bíróságok és az Európai Bíróság között a tagállami bíróság az előtte folyamatban levő ügyben előzetes döntést kér az Európai Bíróságtól uniós

Részletesebben

KORRUPCIÓ ÉS TI AKADÉMIA IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS. Dr. Inzelt Éva, egyetemi tanársegéd, ELTE ÁJK Kriminológiai Tanszék

KORRUPCIÓ ÉS TI AKADÉMIA IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS. Dr. Inzelt Éva, egyetemi tanársegéd, ELTE ÁJK Kriminológiai Tanszék KORRUPCIÓ ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS TI AKADÉMIA Dr. Inzelt Éva, egyetemi tanársegéd, ELTE ÁJK Kriminológiai Tanszék corruption is the prize" A KORRUPCIÓ TAPASZTALÁSA VARGA GERGELY ÜGYÉSZ ESETE 2011. nov.

Részletesebben

2 82/A. (1) A bíróság a 82. -ban foglaltakon kívül kivételesen, a társadalombavalóbeilleszkedés elősegítéseérdekében elrendelhetiapártfogó felügyeleté

2 82/A. (1) A bíróság a 82. -ban foglaltakon kívül kivételesen, a társadalombavalóbeilleszkedés elősegítéseérdekében elrendelhetiapártfogó felügyeleté om~iés Hivatala iwm nyszi rn :-q4 a+i. sti. Érkezett: 2005 JúN 13. i~üi4!~lpp?#?iepáa eeee..epbeóó Ebóbeel éi~i' ` :? ;srnrrrru mü~~prr,~iriiüüinsrsl ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ T/16127/ képviselői módosító

Részletesebben

EURÓPAI PARLAMENT. Petíciós Bizottság KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE

EURÓPAI PARLAMENT. Petíciós Bizottság KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE EURÓPAI PARLAMENT 2004 Petíciós Bizottság 2009 10.06.2008 KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE Tárgy: Christos Rinis (görög állampolgár) által benyújtott 0054/2004. sz. petíció gépjárművének a görög vámhatóságok

Részletesebben

Magyar joganyagok évi CXCVII. törvény - a büntetőeljárásról szóló évi X 2. oldal A Büntető Törvénykönyvről szó

Magyar joganyagok évi CXCVII. törvény - a büntetőeljárásról szóló évi X 2. oldal A Büntető Törvénykönyvről szó Magyar joganyagok - 2017. évi CXCVII. törvény - a büntetőeljárásról szóló 2017. évi X 1. oldal 2017. évi CXCVII. törvény a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény hatálybalépésével összefüggő egyes

Részletesebben

KIK VAGYUNK? Tudj meg többet az Amnesty International Magyarország kampányairól!

KIK VAGYUNK? Tudj meg többet az Amnesty International Magyarország kampányairól! KIK VAGYUNK? Az Amnesty International kormányoktól, pártoktól és egyházaktól független civil szervezet, amely világszerte 150 országban, több mint 3 millió taggal és aktivistáival küzd az emberi jogokért.

Részletesebben

Bevezetés... 3 1. Az alapjogok korlátozásának általános szabályai... 5

Bevezetés... 3 1. Az alapjogok korlátozásának általános szabályai... 5 TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés... 3 A jogok generációi...3 A hatalmi ágak elválasztása... 4 Az Alaptörvény és a korábbi Alkotmány kapcsolata... 4 1. Az alapjogok korlátozásának általános szabályai... 5 1.1.

Részletesebben

A fővárosi és megyei kormányhivatalok által évben ellátott feladatatok részletes statisztikai adatait tartalmazó OSAP adattáblák.

A fővárosi és megyei kormányhivatalok által évben ellátott feladatatok részletes statisztikai adatait tartalmazó OSAP adattáblák. A fővárosi és megyei kormányhivatalok által 2018. évben ellátott feladatatok részletes statisztikai adatait tartalmazó OSAP adattáblák. Sorszám Jelentés a pártfogó felügyelői tevékenységről 1. Pártfogó

Részletesebben

Döntéshozatal, jogalkotás

Döntéshozatal, jogalkotás Az Európai Unió intézményei Döntéshozatal, jogalkotás 2012. ősz Lattmann Tamás Az Európai Unió intézményei intézményi egyensúly elve: EUSZ 13. cikk az intézmények tevékenységüket az alapító szerződések

Részletesebben

ZÁRÓVIZSGA KÉRDÉSSOR NKK MA 2017 júniusi vizsgaidőszak. KÖZÖS KÉRDÉSSOR Nemzetközi jog / nemzetközi szervezetek / külügyi igazgatás

ZÁRÓVIZSGA KÉRDÉSSOR NKK MA 2017 júniusi vizsgaidőszak. KÖZÖS KÉRDÉSSOR Nemzetközi jog / nemzetközi szervezetek / külügyi igazgatás ZÁRÓVIZSGA KÉRDÉSSOR NKK MA 2017 júniusi vizsgaidőszak KÖZÖS KÉRDÉSSOR Nemzetközi jog / nemzetközi szervezetek / külügyi igazgatás 1. A nemzetközi jog forrásai és alanyai 2. Az állami, mint a nemzetközi

Részletesebben

Az Európai Parlament április 18-i állásfoglalása a kazahsztáni emberi jogi helyzetről (2013/2600(RSP))

Az Európai Parlament április 18-i állásfoglalása a kazahsztáni emberi jogi helyzetről (2013/2600(RSP)) P7_TA-PROV(2013)0190 Az emberi jogok helyzete Kazahsztánban Az Európai Parlament 2013. április 18-i állásfoglalása a kazahsztáni emberi jogi helyzetről (2013/2600(RSP)) Az Európai Parlament, tekintettel

Részletesebben

MAGYAR HELSINKI BIZOTTSÁG

MAGYAR HELSINKI BIZOTTSÁG 1. Honnan lehet pénzem? 1.1. Munkavégzés Pénzügyi tájékoztató fogvatartottaknak - 2018 Munkavégzés esetén az alapmunkadíj az előző évi minimálbér legalább egyharmada. A teljes állású fogvatartott alapmunkadíja

Részletesebben

A boldogság, mint az okos városok mérésének eszköze: boldog városok egy okos világban

A boldogság, mint az okos városok mérésének eszköze: boldog városok egy okos világban A boldogság, mint az okos városok mérésének eszköze: boldog városok egy okos világban Dr. Barsi Boglárka tudományos munkatárs MTA KRTK RKI NYUTO, Győr Okos városok és területi statisztika 2019. Február

Részletesebben

Wikipédia - a közösségi tudás

Wikipédia - a közösségi tudás Wikipédia - a közösségi tudás Nyílt Oktatási Fórum Open Educational Forum Budapest, 2009.11.07. Gervai Péter 2009/11/07 Nyílt Oktatási Fórum - OEF Mi valójában a Wikipédia? Szabad tartalmú online lexikon/enciklopédia

Részletesebben

BÜNTETŐBÍRÓSÁG ELŐTTI ÜGYÉSZI TEVÉKENYSÉG FŐBB ADATAI

BÜNTETŐBÍRÓSÁG ELŐTTI ÜGYÉSZI TEVÉKENYSÉG FŐBB ADATAI BÜNTETŐBÍRÓSÁG ELŐTTI ÜGYÉSZI TEVÉKENYSÉG FŐBB ADATAI 2012. év Kiadja: LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG ISSN 1217-0003 BEVEZETŐ 4 A büntetőbíróság előtti ügyészi tevékenység 2012. évi adatai alapján: jogerős bírósági

Részletesebben

Tájékoztató a jogairól

Tájékoztató a jogairól Tájékoztató a jogairól Ez a tájékoztató fontos információkat tartalmaz az Ön jogairól, ha a rendőrségen tartózkodik. Jogok alatt azokat a fontos szabadságokat és igénybe vehető segítségeket értjük, amelyek

Részletesebben

EMBERI JOGOK EURÓPAI BÍRÓSÁGA MÁSODIK SZEKCIÓ. SZÉL kontra MAGYARORSZÁG ÜGY. (30221/06. sz. kérelem) ÍTÉLET STRASBOURG június 7.

EMBERI JOGOK EURÓPAI BÍRÓSÁGA MÁSODIK SZEKCIÓ. SZÉL kontra MAGYARORSZÁG ÜGY. (30221/06. sz. kérelem) ÍTÉLET STRASBOURG június 7. EMBERI JOGOK EURÓPAI BÍRÓSÁGA MÁSODIK SZEKCIÓ SZÉL kontra MAGYARORSZÁG ÜGY (30221/06. sz. kérelem) ÍTÉLET STRASBOURG 2011. június 7. A jelen határozat az Egyezmény 44. cikkének 2. bekezdésében foglalt

Részletesebben

2007.12.18. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 332/27 IRÁNYELVEK

2007.12.18. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 332/27 IRÁNYELVEK 2007.12.18. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 332/27 IRÁNYELVEK AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2007/65/EK IRÁNYELVE (2007. december 11.) a tagállamok törvényi, rendeleti vagy közigazgatási intézkedésekben

Részletesebben

Online alternatív vitarendezés

Online alternatív vitarendezés Online alternatív vitarendezés Szőke Gergely László XI. Infokommunikációs Szakmai Nap - Elektronikus eljárások 2010. április 16. Az online vitarendezésről Fogalma Alternatív vitarendezési megoldások részben

Részletesebben

2011.Vez.III.A.1/2. Ügyelosztási rend

2011.Vez.III.A.1/2. Ügyelosztási rend 2011.Vez.III.A.1/2. Ügyelosztási rend 2012. április 2-től Szervezeti egység megnevezése Közigazgatási Kollégium bírói tanács száma Bíró neve Tárgyalt ügyek jellege 1.K. Dr. Garáné dr. Horváth Diána a)

Részletesebben

Panaszkezelés. Tájékoztató a panaszkezelési eljárásról

Panaszkezelés. Tájékoztató a panaszkezelési eljárásról Panaszkezelés Tájékoztató a panaszkezelési eljárásról A Focus Kft. panaszkezelési szabályozásának célja, hogy rendezett eljárásban biztosítsa ügyfelei számára a Focus Kft.. szolgáltatásai igénybe vétele,

Részletesebben

A gyermek jogai. Ez a dokumentum az ENSZ Gyermek Jogairól szóló Egyezményének rendelkezéseit foglalja össze.

A gyermek jogai. Ez a dokumentum az ENSZ Gyermek Jogairól szóló Egyezményének rendelkezéseit foglalja össze. A gyermek jogai Ez a dokumentum az ENSZ Gyermek Jogairól szóló Egyezményének rendelkezéseit foglalja össze. Az egyezmény szó egy olyan országok között létrejött megállapodást jelöl, ami biztosítja, hogy

Részletesebben

2. oldal A Kúria a július 11. napján meghozott Bfv.I.922/2016/4. számú végzésével a Körmendi Járásbíróság 6.Bpk.56/2014/2. számú végzését hatály

2. oldal A Kúria a július 11. napján meghozott Bfv.I.922/2016/4. számú végzésével a Körmendi Járásbíróság 6.Bpk.56/2014/2. számú végzését hatály 1. oldal 1/2018. Büntető jogegységi határozat a törvényes vádról 1 A Kúria Büntető Jogegységi Tanácsa a legfőbb ügyész által indítványozott jogegységi eljárásban Budapesten, a 2018. február 26. napján

Részletesebben

T/ Magyarország Alaptörvényének ötödik módosítása

T/ Magyarország Alaptörvényének ötödik módosítása MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/11545. Magyarország Alaptörvényének ötödik módosítása Előadó: Dr. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter Budapest, 2013. június Magyarország Alaptörvényének ötödik

Részletesebben

FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA. F. Gy. és társai Hűtlen kezelés bűntette február 7., 9., 28.

FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA. F. Gy. és társai Hűtlen kezelés bűntette február 7., 9., 28. FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA 2018. február 7. 1055 Budapest, Markó u. 16. - Díszterem Ügyszám 5.Bf.217/2017. F. Gy. és társai Hűtlen kezelés bűntette 2018. február 7., 9., 28. 9 óra Az ügy lényege: F. Gy. és társai

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTLEK

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTLEK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTLEK A jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) a AB Home Network Korlátolt Felelősségű Társaság (továbbiakban: Szolgáltató), és a Szolgáltató által a www.kamerahome.hu

Részletesebben

A Jófogás.hu Facebook applikáció Adatvédelmi Szabályzata

A Jófogás.hu Facebook applikáció Adatvédelmi Szabályzata A Jófogás.hu Facebook applikáció Adatvédelmi Szabályzata A Facebook felületén elérhető Jófogás applikáció (továbbiakban: Applikáció) az azt működtető Schibsted Classified Media Hungary Korlátolt Felelősségű

Részletesebben

37. számú tananyag Projekt neve: Készítette: Készült:

37. számú tananyag Projekt neve: Készítette: Készült: A szarvasmarha-fajok egyedeinek jelöléséről, valamint Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszeréről szóló 99/2002. (XI. 5.) FVM rendelet Projekt neve: ÁROP-2.2.10-10-2010-0005 Jogalkalmazás javítása

Részletesebben

DE GROENE STAD, képviselője: PLANT PUBLICITY HOLLAND, központja: Boskoop, Goudse Rijweg 1, Boskoop 2771 AE, Hollandia, elnöke Jaap SPROS

DE GROENE STAD, képviselője: PLANT PUBLICITY HOLLAND, központja: Boskoop, Goudse Rijweg 1, Boskoop 2771 AE, Hollandia, elnöke Jaap SPROS «Green City Europe» Konvenció Előszó A Green City európai kezdeményezés. Célja, hogy köz és magántulajdonú zöldfelületek által javítsa a városi életminőséget. A zöldterületeknek számos pozitív hatása van

Részletesebben

II. Melléklet. Tudományos következtetések és a forgalomba hozatali engedély feltételeit érintő változtatások indoklása

II. Melléklet. Tudományos következtetések és a forgalomba hozatali engedély feltételeit érintő változtatások indoklása II. Melléklet Tudományos következtetések és a forgalomba hozatali engedély feltételeit érintő változtatások indoklása 6 Tudományos következtetések Az EMLA krém és kapcsolódó nevek (lásd I. melléklet) tudományos

Részletesebben

ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA RENDÉSZET ISMERETEK EMELT SZINTŰ SZÓBELI VIZSGA MINTAFELADATOK ÉS ÉRTÉKELÉSÜK

ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA RENDÉSZET ISMERETEK EMELT SZINTŰ SZÓBELI VIZSGA MINTAFELADATOK ÉS ÉRTÉKELÉSÜK RENDÉSZET ISMERETEK EMELT SZINTŰ SZÓBELI VIZSGA MINTAFELADATOK ÉS ÉRTÉKELÉSÜK 1. tétel A büntetés-végrehajtás intézménytípusai. A börtön sajátos nevelési környezete Önnek lehetősége volt a múlt hónapban

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, július 10. (OR. en)

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, július 10. (OR. en) Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 05. július 0. (OR. en) 0506/5 ENFOPOL 9 COMIX 3 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: Tervezet - A TANÁCS VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA a vízuminformációs rendszerhez

Részletesebben

Minőségi tartalom. Amely beindítja üzletét

Minőségi tartalom. Amely beindítja üzletét Minőségi tartalom Amely beindítja üzletét Külö aján nleges latta l az IND ULÓ válla lkoz ások nak A tartalommarketing fontosságáról Rendeljen jó minőségű, kereső-optimalizált tartalmat blogjához, online

Részletesebben

Járási gyámhivatal, anyakönyvvezető, integrált ügyfélszolgálat, bíróság, konzuli tisztviselő, közjegyző 1 (megnevezése, elérhetőség)

Járási gyámhivatal, anyakönyvvezető, integrált ügyfélszolgálat, bíróság, konzuli tisztviselő, közjegyző 1 (megnevezése, elérhetőség) Járási gyámhivatal, anyakönyvvezető, integrált ügyfélszolgálat, bíróság, konzuli tisztviselő, közjegyző 1 (megnevezése, elérhetőség) Iktatószám: Ügyintéző: 1. A személyesen megjelent apa: Jegyzőkönyv 2

Részletesebben

A évi kiemelt feladatok

A évi kiemelt feladatok A 2010. évi kiemelt feladatok I. Bevezetés Ez az európai adatvédelmi biztos mint az uniós jogalkotási javaslatokkal és a kapcsolódó dokumentumokkal foglalkozó tanácsadó kiemelt feladatainak negyedik nyilvános

Részletesebben

Körös-völgyi Oázis Egészségturisztikai Egyesület bemutatkozása. Glózik Klára, az Egyesület elnöke

Körös-völgyi Oázis Egészségturisztikai Egyesület bemutatkozása. Glózik Klára, az Egyesület elnöke Körös-völgyi Oázis Egészségturisztikai Egyesület bemutatkozása Glózik Klára, az Egyesület elnöke 2010. augusztus 31-én alakult a Békés Megyei Egészségturisztikai Klaszter hosszú távú működtetésére 14 alapító

Részletesebben

A Magyar Tolkien Társaság és a Tolkien.hu portál Adatvédelmi Nyilatkozata

A Magyar Tolkien Társaság és a Tolkien.hu portál Adatvédelmi Nyilatkozata A Magyar Tolkien Társaság és a Tolkien.hu portál Adatvédelmi Nyilatkozata A Magyar Tolkien Társaság, úgy is mint a www.tolkien.hu weboldal üzemeltetője, kiemelten fontosnak tartja a személyes adatok védelmét,

Részletesebben

EURÓPAI KÖZPONTI BANK

EURÓPAI KÖZPONTI BANK C 213/16 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2011.7.20. III (Előkészítő jogi aktusok) EURÓPAI KÖZPONTI BANK EURÓPAI KÖZPONTI BANK AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK VÉLEMÉNYE (2011. március 11.) a Saint-Barthélemy francia

Részletesebben

Áldozatokat tájékoztató és tanácsadó szolgálat (Victim Information and Advice service, VIA)

Áldozatokat tájékoztató és tanácsadó szolgálat (Victim Information and Advice service, VIA) Áldozatokat tájékoztató és tanácsadó szolgálat (Victim Information and Advice service, VIA) Tájékoztató a bírósági eljárás menetéről A kiadványunkban található információ más nyelven és formátumban is

Részletesebben

Belső Biztonsági Alap 2014-2020

Belső Biztonsági Alap 2014-2020 Belső Biztonsági Alap 2014-2020 Rendőri együttműködés, válságkezelés Alföldy Csilla r. őrnagy Támogatás-koordinációs Főosztály Belügyminisztérium 2014. június 19. 1 Jogi háttér AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS

Részletesebben

Virtuális múzeumi séta a szerzői jogász szemével. Dr. Mayer Erika Ügyvéd, Infomediátor

Virtuális múzeumi séta a szerzői jogász szemével. Dr. Mayer Erika Ügyvéd, Infomediátor Virtuális múzeumi séta a szerzői jogász szemével Dr. Mayer Erika Ügyvéd, Infomediátor Van Gogh jogai? Egyéni eredeti jelleg Magyarországon nyilvánosságra hozott, vagy magyar szerző, ill. viszonosság alapján

Részletesebben

Áldozatsegítés ember- és gyermekjogi megközelítésben Nemzetközi trendek Dr. (Habil) Herczog Mária Ph.D. Egyetemi docens ENSZ Gyermekjogi Bizottság

Áldozatsegítés ember- és gyermekjogi megközelítésben Nemzetközi trendek Dr. (Habil) Herczog Mária Ph.D. Egyetemi docens ENSZ Gyermekjogi Bizottság Áldozatsegítés ember- és gyermekjogi megközelítésben Nemzetközi trendek Dr. (Habil) Herczog Mária Ph.D. Egyetemi docens ENSZ Gyermekjogi Bizottság tagja Budapest, 2012. December 11. Sokféle megközelítési

Részletesebben

AZ EURÓPA TANÁCS AZ EMBERI JOGOK VÉDELMEZŐJE ÖSSZEFOGLALÁS

AZ EURÓPA TANÁCS AZ EMBERI JOGOK VÉDELMEZŐJE ÖSSZEFOGLALÁS AZ EURÓPA TANÁCS AZ EMBERI JOGOK VÉDELMEZŐJE ÖSSZEFOGLALÁS Nem tagja az Európa Tanácsnak (Belarusz) TAGÁLLAMOK SZÉKHELY ÉS IRODÁK KÖLTSÉGVETÉS Albánia, Andorra, Ausztria, Azerbajdzsán, Belgium, Bosznia

Részletesebben

BÜNTETİ HATÁROZATOK SZERKESZTÉSE

BÜNTETİ HATÁROZATOK SZERKESZTÉSE BÜNTETİ HATÁROZATOK SZERKESZTÉSE Ügyészi határozatok a nyomozásban Dr. Friedmanszky Zoltán fıügyészségi ügyész Büntetı határozatok szerkesztése I. A büntetı határozatok fogalma II. A határozatok csoportosítása

Részletesebben

VÁDKÉPVISELETI V LAP 2015. január 1-től

VÁDKÉPVISELETI V LAP 2015. január 1-től Elrendelte a 16/2007. (ÜK. 12.) LÜ utasítás (OSAP 1523 nytsz.) VÁDKÉPVISELETI V LAP 2015. január 1-től JOGERŐS! MEGJEGYZÉS: RENDŰ VÁDLOTT 1. ALAPADATOK 1. Az első fokon eljáró (fő)ügyészség:. iktatószám:

Részletesebben

Küzdelem a gyűlölet-bűncselekmények visszaszorításáért. Ivány Borbála és Udvari Márton 2014. november 19. ORFK

Küzdelem a gyűlölet-bűncselekmények visszaszorításáért. Ivány Borbála és Udvari Márton 2014. november 19. ORFK Küzdelem a gyűlölet-bűncselekmények visszaszorításáért Ivány Borbála és Udvari Márton 2014. november 19. ORFK KIK VAGYUNK? civil szervezetek és 3 egyéni szakember (MTA JTI, ELTE Á JK) MIT CSINÁLUNK ÁLTALÁBAN?

Részletesebben

Fővárosi Munkaügyi Bíróság

Fővárosi Munkaügyi Bíróság Fővárosi Munkaügyi Bíróság Budapest, V., Markó u. 27. 23.M.684/2003/8. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Fővárosi Munkaügyi Bíróság a Független Rendőr Szakszervezet (1388 Bp., Pf.: 52., eljáró képviselő:

Részletesebben

A poligráfos vizsgálat

A poligráfos vizsgálat A poligráfos vizsgálat Hitek és tévhitek Hitek és tévhitek A poligráf leleplezi a hazugságot? A poligráfos vizsgálat több mint vallomásellenőrzés? Igazak az 1960-as években megfogalmazott vádak, miszerint

Részletesebben

nappal min: 5 C max: 8 C

nappal min: 5 C max: 8 C nappal min: 5 C max: 8 C éjszaka min: -3 C max: 1 C Belépés Regisztráció Előfizetés Keresés 2016.01.13. Veronika, Csongor, Yvett Belépés Regisztráció Előfizetés Rovatok Főoldal Belföld Külföld Gazdaság

Részletesebben

ADATKEZELÉSI NYILATKOZAT. www.intuitashop.com

ADATKEZELÉSI NYILATKOZAT. www.intuitashop.com ADATKEZELÉSI NYILATKOZAT www.intuitashop.com A Paleandra Kft. (székhely: 1102 Budapest, Liget u 12/B. 1. em. 1.; cégjegyzékszám: 01-09- 707729; nyilvántartó hatóság: Fővárosi Törvényszék Cégbírósága; adószám:

Részletesebben

A sajtóban is megjelent nagy internetes kalóz-ellenes akciók mindegyike kötődött a felsőoktatáshoz!

A sajtóban is megjelent nagy internetes kalóz-ellenes akciók mindegyike kötődött a felsőoktatáshoz! Kedves Kolléga! Az elmúlt év egyik tapasztalata, hogy a magyar felsőoktatásban biztosított, nemzetközi összehasonlításban is helyét megálló informatikai infrastruktúra mágnesként vonzza a nagy kiterjedésű,

Részletesebben

6883/14 hk/hs/kk 1 DG D 2B

6883/14 hk/hs/kk 1 DG D 2B AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2014. február 25. (04.03) (OR. en) 6883/14 COPEN 63 EUROJUST 43 EJN 32 FELJEGYZÉS Küldi: Ivan Korčok, nagykövet, a Szlovák Köztársaság Európai Unió melletti Állandó Képviselete

Részletesebben

74. A FELLEBBEZÉS ELINTÉZÉSÉNEK ALAKI SZABÁLYAI

74. A FELLEBBEZÉS ELINTÉZÉSÉNEK ALAKI SZABÁLYAI szernek az alkalmazására került sor; úgy az eljárási szabályok közül a súlyosítási tilalomra vonatkozóan is a Be. 354. (4) bekezdésének a 2010. május 1. napját megelőző korábbi rendelkezései érvényesülnek.

Részletesebben

IoT2 ThingSpeak adatgyűjtés

IoT2 ThingSpeak adatgyűjtés IoT2 ThingSpeak adatgyűjtés Tartalomjegyzék: Matlab használata ThnigSpeak adatelemzés Egyszerű példakód Automatikus futtatás Adatvadászat Matlab használata A ThingSpeak adatelemző részének használata során

Részletesebben

B NÖZÉS ÉS LEGF BB ÜGYÉSZSÉGE

B NÖZÉS ÉS LEGF BB ÜGYÉSZSÉGE B NÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS KÖZZÉTESZI A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGF BB ÜGYÉSZSÉGE 2008. Bűncselekmények 1999. 2001. 2003. 2005. 2007. Összes ismertté vált bűncselekmény 505 716 465 694 413 343 436 522

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2015. május 28-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2015. május 28-i ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. május 28-i ülésére Tárgy: Zirci Erzsébet Kórház Alapítvány tájékoztatója a vagyon kezeléséről és felhasználásáról Előadó: Ottó

Részletesebben

BIZTONSÁGBAN A BÍRÓSÁGOKON Svájci-Magyar Együttműködési Program ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL

BIZTONSÁGBAN A BÍRÓSÁGOKON Svájci-Magyar Együttműködési Program ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL BIZTONSÁGBAN A BÍRÓSÁGOKON Svájci-Magyar Együttműködési Program ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL 2 A bíróságok ellátása biztonságot növelő berendezésekkel és informatikai alkalmazásokkal. 3 4 Svájci-Magyar Együttműködési

Részletesebben

nappal min: 5 C max: 8 C

nappal min: 5 C max: 8 C nappal min: 5 C max: 8 C éjszaka min: -3 C max: 1 C Belépés Regisztráció Előfizetés Keresés 2016.01.13. Veronika, Csongor, Yvett Belépés Regisztráció Előfizetés Rovatok Főoldal Belföld Külföld Gazdaság

Részletesebben

A kegyes halál büntetőjogi értelmezése. Szerző: dr. Faix Nikoletta

A kegyes halál büntetőjogi értelmezése. Szerző: dr. Faix Nikoletta A kegyes halál büntetőjogi értelmezése Szerző: dr. Faix Nikoletta Az emberölés és az öngyilkosságban közreműködés megállapíthatósága szempontjából a sértett egészségi állapota közömbös. Egy haldokló sértett

Részletesebben