A SZTÁLINI DIKTATÚRA KÖZÖTT ÉS UTÓÉLETE ÉSZAK-KOREÁBAN, KUBÁBAN

Átírás

1 BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR NEMZETKÖZI TANULMÁNYOK SZAK Levelező tagozat Európa tanulmányok szakirány A SZTÁLINI DIKTATÚRA KÖZÖTT ÉS UTÓÉLETE ÉSZAK-KOREÁBAN, KUBÁBAN Készítette: Kovács Ágnes Budapest, 2011

2 Tartalomjegyzék 1. Bevezetés Általános áttekintés a II. világháború után A Szovjetunió a II. világháború után Demográfiai változások A háború utáni gazdaság a Szovjetunióban Ipar Mezőgazdaság A pénzreform Politikai élet Személyi kultusz, sztálinizmus Ideológia és kultúra A sztálini külpolitika A szovjet külpolitikai stratégia a csatlós országokban A Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa A Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok kapcsolata A Szovjetunió és Németország viszonya A Szovjetunió és Kína külkapcsolata A diktatúrákról általánosan A sztálini diktatúra utóélete: Észak-Korea Általános adatok Gazdasági áttekintés Propaganda és személyi kultusz Az észak-koreai hadsereg Észak-Korea napjainkban: az atomprogram A sztálini diktatúra utóélete: Kuba Általános adatok Gazdasági áttekintés Propaganda és személyi kultusz A kubai hadsereg Kuba napjainkban: USA-kapcsolatok Összegzés

3 8. Képek, ábrák és táblázatok jegyzéke Felhasznált irodalom jegyzéke

4 1. Bevezetés Mai világunkban egyre többet hallunk a demokrácia fontosságáról. Azonban nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy napjainkban is számos diktatúra létezik. Az amerikai és az európai ifjúság számára szinte ismeretlen terület a diktatúra. Mi beleszülettünk a demokráciába, számunkra ez a megszokott és normális. Maximum tanulmányaink során szerezhetünk ismereteket másfajta politikai berendezkedésről. Szinte el sem tudjuk képzelni, hogy az ún. másik világban milyen az élet, hogyan telik az ottani lakosság élete, hogy a kormány az ország, a gazdaság, a kultúra területét mind-mind befolyásolja. Mi megszoktuk a viszonylagos szabadságot, a korlátlanságot, de a diktatúrákban a behatároltság a jellemző. Dolgozatom első felében a sztálini rendszer jellemzőit fogom elemezni: a sztálini totális diktatúra korszakát a II. világháború után. Sokan úgy gondolják, hogy ez már nem is aktuális téma, de véleményem szerint mai világunk és történelmünk alakulását még mindig nagymértékben meghatározza a sztálini korszak, illetve annak következményei. Napjaink egyik legfőbb kérdése, hogy az Amerikai Egyesült Államok képes lesz-e megtartani vezető pozícióját a világban, valamint az, hogy hány pólusúvá fog válni a világ. De ha mélyebben belegondolunk ezekbe a kérdésekbe, feltehetjük magunknak a kérdést, hogy mindez hová vezethető vissza? A II. világháború alatt és után kibontakozó és egyre elhatalmasodó sztálini rendszerhez, a hidegháború során kialakult bipoláris helyzethez és fegyverkezési versenyhez, majd az ebből győztesként kikerülő Amerikai Egyesült Államok által uralt unipoláris világrendszerhez, azaz napjainkhoz. Megállapíthatjuk tehát, hogy a fenti folyamatoknak a hátterében tulajdonképpen a Sztálin vezetésével létrejött szocialista rendszer áll. Ezért is tartom fontosnak e téma alaposabb tanulmányozását és megismerését, hiszen az elmúlt nyolcvan év történetének alapját ez a korszak határozta meg. Dolgozatom célja az, hogy egy átfogóbb, szélesebb és alaposabb képet sikerüljön kialakítani az 1945 és 1953 közötti időszak sztálini rendszerében lezajlott eseményekről és változásokról. Kiindulási pontként egyértelműen a II. világháborút és annak következményeit jelöltem meg. Kutatásom fő területei az ebben a korban megfigyelhető speciális szovjet/sztálini típusú képződmények elemzése és bírálata. 5

5 Sztálin 1953-ban meghalt, de munkásságának eredménye, hatása máig él. Szakdolgozatom második felében a sztálini diktatúra utóéletét fogom bemutatni két ország esettanulmányán keresztül. Elsőként az Észak-Koreában kialakuló és napjainkban is továbbélő diktatórikus rendszert elemzem. Ezt követően pedig a kubai helyzetet fogom ábrázolni. Dolgozatomban különös hangsúlyt szeretnék fektetni a személyi kultusz jelentőségére. Három olyan hatalom, ország bemutatását választottam, amelyekben az erős, határozott vezető szerepe elengedhetetlen. Mind a Szovjetunióban, mind Észak-Koreában és Kubában kiemelkedő jelentősége volt, illetve van a vezető, irányító személyiség határozott jelenlétének, de az is egyértelműen látható, hogy minél nagyobb hatalommal rendelkezik a vezető személy, személyes jellemvonásai annál inkább képesek befolyásolni a politikát. Úgy gondolom, hogy a Szovjetunió és e két ország összehasonlításával és párhuzamba állításával kialakítható és levonható a megfelelő következményrendszer. 6

6 2. Általános áttekintés a II. világháború után A II. világháború után kialakult nemzetközi helyzet alapvető jellemzője az, hogy a történelem során addig megfigyelhető európai dominancia korszaka lejárt. A világháború utáni új rendszer alapjait a jaltai konferencián rögzítették. Az február közötti jaltai konferencián a hatalmak tulajdonképpen megegyeztek a befolyási övezetek határairól: Kelet-Közép-Európa, a Balkán túlnyomó része, illetve a Baltikum szovjet befolyási övezet lett. A konferencián döntöttek Németország státuszáról, valamint az ENSZ létrehozásáról is. A potsdami konferenciát 1945 nyarán rendezték meg. Ekkor már számos ellentét látható a győztes nagyhatalmak vezetői között. Érzékelhetővé vált, hogy a befolyási övezetek politikája egyre inkább kiéleződik februárjában a szövetséges hatalmak megkötötték a párizsi békeszerződéseket a vesztes államokkal. Az esetek túlnyomó többségében az 1937-es határokat állították vissza. Európa tehát elveszítette addigi vezető pozícióját. A XX. század második felére a két domináns hatalommá a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok vált. A két hatalom közötti viszony azonban meglehetősen kiegyensúlyozatlan volt a kialakult aszimmetria miatt. A legszembetűnőbb különbség a két hatalom világnézetében figyelhető meg. Amíg az 1945 utáni Szovjetunió biztonságpolitikájának középpontjában a birodalmi érdekszférapolitika állt, addig az Amerikai Egyesült Államok a szabad világkereskedelem dominanciáját hangoztatta. A sztálini külpolitika középpontjába tehát a birodalomépítés került, és kijelenthetjük, hogy a Szovjetunió a II. világháborúból a legnagyobb területi nyertesként került ki. A szovjet területi terjeszkedés hátterében az az igény állt, hogy a Szovjetuniónak szüksége van Kelet-Közép-Európára mint biztonsági övezetre. Ennek következtében indult el a kelet-közép-európai térség precízen kialakított, menetrendszerű bolsevizálása. 1 A nemzetközi kapcsolatokban a fordulat 1947-ben következett be. Ekkor született meg a Truman-elv, a Marshall-terv, illetve válaszképpen a Zsdanov-Sztálin-féle két tábor teória is. A Szovjetunió és az Egyesült Államok közötti viszony egyre feszültebbé vált, ami elvezetett a hidegháborúhoz. 1 Herber-Martos-Moss-Tisza: Történelem 6. (1914-től 1990-ig). Reáltanoda Alapítvány, Bp., 2000, p

7 A Truman-doktrína értelmében az USA legfőbb célkitűzése a szovjet befolyási zóna határait véglegesen lezárni, illetve a szovjet szférába bekerült országokat a nyugati polgári fejlődés felé orientálni. Továbbá az Amerikai Egyesült Államok célul jelölte meg magának azt is, hogy megakadályozza újabb országok bekerülését a szovjet befolyási zónába. Ez vezetett el az ún. helyettesítő háborúk kialakulásához. E háborúk lényege az volt, hogy a két nagyhatalom helyi vagy regionális háborúkban a számukra megfelelő politikai erőket támogatta és segítette a hatalomra. Ilyen volt például a koreai háború, a hidegháború első fegyveres konfliktusa között. (Korea területe kettős megszállás alá került: északi részét a szovjetek, déli részét pedig az amerikaiak vonták ellenőrzésük alá ban északon létrejött a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság Kim Ir Szen vezetésével, délen pedig megalakult a Koreai Köztársaság Li Szin Man irányításával. A koreai háború célja az egész koreai félsziget birtoklása. A háborúban azonban mind a szovjet, mind az amerikai fél kerülte a teljes konfrontációt, hiszen mindketten el akarták kerülni egy újabb világháború kirobbanásának a lehetőségét. A két fél végül 1953-ban tűzszünetet kötött, a félsziget azonban a mai napig megosztott.) A Marshall-tervet június 5-én hirdette ki George Marshall amerikai pénzügyminiszter. Az Egyesült Államok azonban a segélyben való részvételt feltételekhez kötötte: a kelet-európai országok csak abban az esetben tarthatnak igényt a helyreállítási segélyprogramra, ha lemondanak szovjet gazdasági orientációjukról. Bármelyik országban, amely a választásokon a kommunizmust segíti hatalomra, azonnal meg fogjuk szüntetni az Európai Újjáépítési Program összes jótéteményeit. 2 (Marshall) Ekkor fogalmazta meg Sztálin és Zsdanov a két tábor elméletet, amelyet tekinthetünk az amerikai Marshall-tervre adott szovjet válasznak is. Ezen elmélet szerint a világ két, egymással szembenálló táborra bomlott. Egyik tábort jelentette a demokratikus, antiimperialista és antifasiszta országok, a népi demokrácia országainak tábora, a másik oldalon pedig az imperializmus országai álltak. E folyamat eredményeként néhány hónap alatt Kelet-Közép-Európa homogén szovjet blokká vált. Ezzel összhangban Georgij Malenkov az SZKP XIX. kongresszusán az alábbiakban foglalta össze a háború utáni helyzetet: 2 Krausz Tamás: A Szovjetunió története Kossuth Kiadó, Bp., 2008, p

8 Politikai téren a háború utáni időszakot az jellemezte, hogy két tábor alakult ki: az agresszív, antidemokratikus tábor, élén az Egyesült Államokkal és a békeszerető, demokratikus tábor. Ez alatt az idő alatt a kapitalista világban a reakció és az agresszió új központja jött létre, mégpedig az Egyesült Államokban, s innen fenyegeti most a legfőbb veszély a béke ügyét, a népek szabadságának és nemzeti függetlenségének ügyét. A békeszerető erők e veszély láttán valamennyi országban elszánt harcra keltek, hogy megvédjék a békét és országuk nemzeti függetlenségét. 3 (Georgij Malenkov) 3 Béládi Krausz: Sztálin. Történelmi vázlat. Láng Kiadó, Bp., 1988, p

9 3. A Szovjetunió a II. világháború után 3.1. Demográfiai változások A háború során kb millió szovjet állampolgár vesztette életét. A halottak száma Ukrajna és Belorusszia területén volt a legmagasabb, aminek oka, hogy ezeken a területeken zajlottak a leghevesebb harcok, illetve a német megszállás ezekben az országokban tartott legtovább. Csak a harcok során elesett katonák száma 8,5 millió volt, de a német táborokban is több millióan haltak meg. Ezen kívül sokan vesztették életüket a bombázások, az éhezés, a hideg, a náci gyilkosságok, a szovjet koncentrációs táborok kegyetlensége vagy a száműzetések miatt. Rengetegen próbáltak nyugatra menekülni. Sztálin azonban a nép előtt igyekezett eltitkolni a háborús veszteség nagyságát. A halálos áldozatok számát hivatalosan 7 millióban adták meg. Sztálin attól tartott, ha kiderül a valós számadat, az rontja a nemzet erkölcsi tartását. De azt sem akarta, hogy a nyugati hatalmak megtudják, hogy a háború mennyire legyengítette és kimerítette a Szovjetuniót. A háború utáni szovjet demográfiai helyzetet tovább rontotta, hogy a háború során rengeteg fiatal férfi vesztette életét, ezért elsősorban a munkaképes korú népesség száma csökkent. Az éhínség és a tisztogatások (ezek főképp a férfiakat érintették) következtében a férfiak és a nők aránya a Szovjetunióban egyre nyomasztóbbá vált ben a nők létszáma 21 millió fővel több volt, mint a férfiaké. Ezen aránytalanság következtében a nők nehezen találtak férjet maguknak, számos család maradt apa nélkül, így a születési arányszám is visszaesett. A lakosság létszáma 1940-ben 194 millió volt. A háború következtében a lakosságszám jelentősen csökkent, 1950-ben is csak 178 milliót ért el a teljes létszám. Az urbanizációs folyamat azonban felgyorsult: 1940-ben a városban élők aránya 33 százalék volt, 1950-re ez az arány 39 százalékra növekedett. A mezőgazdasági foglalkoztatottak aránya pedig az évi 54 százalékról 1950-re 48 százalékra esett vissza. 4 4 Krausz Tamás: A Szovjetunió története Kossuth Kiadó, Bp.,

10 Mivel a férfiak száma jelentősen visszaesett, a termelésben dolgozó nők száma nagymértékben megnövekedett. Az építőiparban például a munkaerő kb. egyharmadát a nők tették ki. A városi munkaerő 51 százaléka, a vidékié pedig 57 százaléka volt nő. A háború következtében jelentősen megcsappant a szakemberek száma is. E hiány feloldása érdekében centralizálták a munkaerő-gazdálkodást, ami azt jelentette, hogy a szakemberek képzését központilag irányították az egyes köztársaságokban. A hiányzó munkaerő pótlására azonban megoldást nyújtott a Gulagban fogva tartott emberek tömege ben a Gulagban nagyjából másfél millió ember raboskodott. Ez a szám 1947-re 2,5 millióra növekedett a háború utáni helyreállítási munkák gyarapodása miatt ben részleges amnesztiára került sor, majd a Gulag intézménye 1953-ban megszűnt. A háború után a lakáshelyzet tovább romlott. Már az I. világháború előtt is nyomorúságos körülmények alakultak ki, de a II. világháború után ez a helyzet csak rosszabbra fordult ban például egy átlagos városi család 7 m 2 /fő lakóterülettel rendelkezett re pedig nagyjából 25 millió ember vált hajléktalanná. Sokszor több család kényszerült közös fedél alá. Mivel sokan éltek kis helyen, előfordult, hogy az ágyak már be sem fértek a szobákba, így az emberek a földön aludtak ban egy lakószobában átlagosan 3,2 fő élt. Ilyen körülmények között a magánszféra és a magánélet teljesen lehetetlenné vált A háború utáni gazdaság a Szovjetunióban A háború utáni szovjet gazdaság helyzete rendkívül katasztrofális volt. A GDP termelés (az évi adatokat alapul, azaz 100 százaléknak véve) 1940-re elérte az évi termelés 553 százalékát. Azonban 1945-re a termelés visszaesett az évi szint 445 százalékára. Ráadásul jelentős átcsoportosítást kellett eszközölni a termelés összetételében: megnőtt a termelési eszközök gyártásának aránya, a fogyasztási javak termelését pedig visszafogták. A háború következtében ipari létesítmény pusztult el, km vasútvonal vált használhatatlanná, város és falu és mezőgazdasági telep ment tönkre. A Szovjetunió nemzeti vagyonának kb. 40 százalékát elvesztette. 6 5 Kenéz Péter: A Szovjetunió története a kezdetektől az összeomlásig. Akkord Kiadó, Bp., Krausz Tamás: A Szovjetunió története Kossuth Kiadó, Bp.,

11 A szovjet katonai és politikai befolyás a Szovjetunió egész területén uniformizálta a térség országainak gazdaságát. Mindenhol kialakult a tervgazdálkodás rendszere, az erőltetett iparosítás, valamint előtérbe került a mennyiségi szemlélet, a voluntarizmus és az önellátás elsőbbsége. Az Állami Honvédelmi Bizottság, amelynek elnöke természetesen Sztálin volt, 1945 márciusában határozatot adott ki, amelynek értelmében a szovjet gazdaságot át kell állítani a békeállapotokra. A gazdasági átállás keretében megkezdték a hadsereg leszerelését, és csökkentették a katonai kiadásokat Ipar Az Állami Honvédelmi Bizottság Sztálin vezetésével 1945-ben tehát kijelentette, hogy az elsődleges feladat az ipar békés vágányokra való átállítása. Ettől kezdve új szabályokat vezettek be, szabályozták a munkaidőt, és eltörölték a kötelező túlórázás rendszerét. Az Állami Tervhivatalt pedig 1945-ben megbízták, hogy dolgozza ki a negyedik ötéves tervet. A negyedik ötéves terv 1946 januárjában lépett életbe. Az eredeti elképzelések szerint a terv alapvetően a mezőgazdaság fejlesztését tűzte ki célul (például modern agro-városok kialakításával). Az egyre növekvő feszültségek miatt azonban a gazdaság mielőbbi újjáépítése került egyre inkább előtérbe, ami lényegében a nehézipar gyorsított fejlesztését jelentette. Ennek következtében az ipari termelés teljesítette is a tervben előírt mutatókat, viszont a mezőgazdasági termelés messze elmaradt a várakozásoktól. A háború utáni első ötéves terv bejelentésekor Sztálin hangsúlyozta, hogy csak a tervben megadott mutatók teljesítésével valósulhat meg a Szovjetunió virágzása és biztonsága. Néhány mutató a tervből: 15 éven belül évi 60 millió tonna acélt, 500 millió tonna szenet és 60 millió tonna kőolajat kell termelni. Ezek a tervszámok tulajdonképpen az évi és az évi termelésnek a kétszeresét jelentették. Ahogy Sztálin mondta, csakis ebben az esetben lesz biztosítva, hogy ne érhessen bennünket semmiféle meglepetés. 7 Az egyszerű munkásemberek számára persze ezek a célok irreálisnak tűntek. A munkások éheztek, rongyokban jártak, sokaknak még cipője sem volt. Hogy a gyárak tartani tudják a tervmutatókat, félig kiképzett serdülőket, gyerekeket dolgoztattak. 7 Deutscher, Isaac: Sztálin. Politikai életrajz. Európa Kiadó, Bp., 1990, p

12 A tervmutatók teljesítése érdekében fokozni kellett tehát a termelékenységet. Ennek érdekében a termelési munkafolyamatok gépesítése még inkább fokozódott. Sztálin már 1931-ben kijelentette: a munkafolyamatok mechanizálása az a számunkra új és döntő erő, mely nélkül az előirányzott ütemet és a termelés új méreteit betartanunk lehetetlen 8 (Sztálin) A tervmutatókat négy fő csoportba sorolták: 1. termelési mutatók, 2. a központilag elosztott alapanyagok és félkésztermékek mennyiségi és minőségi mutatói, valamint megjelölték a választható beszállítókat, a felhasználható munkaerőt és a munkabér mennyiségét, 3. termelési költségek, nyereség, illetve pénzügyi mutatók, 4. technológiai fejlesztések, új termékek bevezetése, beruházások. 9 Azonban a tervkészítések során már problémák merültek fel. A mutatószámok megállapítása a vállalatoktól bekért adatok alapján történt. Mivel azonban a határidők egyre rövidebbek lettek, a beszolgáltatott adatok egyre pontatlanabbá váltak. Ráadásul a vállalatvezetők megpróbálták eltitkolni a vállalatuk valódi teljesítményét, annak érdekében, hogy könnyebben megvalósítható terveket kapjanak. Így tulajdonképpen a tervszámok teljesen elszakadtak a valóságtól. Továbbá az idő rövidsége miatt a kevésbé fontos tervmutatókat a vállalatvezetők hajlamosak voltak háttérbe szorítani. Ennek következtében elhanyagolták a minőségfejlesztést, a modernizációt, a hatékonyságnövelést vagy az épület és gépkarbantartást. Ebben az időszakban is folytatni kellett a háború során alkalmazott nagymértékű központosítás folyamatát. A még meglévő önálló szervezeteket, intézményeket végleg felszámolták, az összes ilyen létesítményt államosították. A sztálini elképzelés szerint a gazdaság működését úgy kell megvalósítani, hogy az áru-, a pénz- és a piaci viszonyok helyett a tudatosan centralizált gazdasági irányítást szükséges alkalmazni. Mivel az ekkor 8 Rizsov-Safranszkij: A munkaigényes és nehéz munkafolyamatok gépesítése számbavételének néhány kérdése. Statisztikai Szemle, 3. évf., 9. szám, szeptember, p Baják-Somogyi: A szocialista gazdálkodás fekete könyve. Budapest Business Klub, Bp.,

13 még működő magáncégeknek már szinte nem maradt semmi vagyonuk, így az államosítás folyamán durva törvénytelenségekre nem nagyon volt szükség. Sztálin elsősorban az ipari termelőeszközöket előállító szektor fejlesztésére helyezte a hangsúlyt ben e szektor termelése már meghaladta a háború előtti szintet. Látható tehát, hogy a sztálini módszer az iparfejlesztésre bevált, az ipar talpra állása hihetetlen gyorsasággal zajlott le. Az ipari teljesítményt tehát felértékelték, a mezőgazdaság szerepe azonban leértékelődött. A kiszabott feladatok nem a lehetőségek és az adottságok alapján történtek, senki nem törődött a gazdasági racionalitásokkal. Ha valaki ellent mert mondani, akkor a rendszer nem riadt vissza semmilyen eszköztől, hogy más véleményre bírja az ellenállót. Ha valahol probléma merült fel a termelési folyamat során, akkor a vezetés sohasem a tervet, hanem a végrehajtás módját okolta. A vezetés szerint a probléma oka vagy a munkafegyelem lazulása vagy valamilyen belső ellenséges erő. Ezért minden dolgozó kötelessége volt, hogy éber legyen, keresse és leleplezze az ellenséget. A dolgozók buzdítására ún. munkaverseny-mozgalmakat hirdettek. Ilyen volt például az újítómozgalom vagy a sztahanovista mozgalom. A munkaverseny-mozgalmak célja a szocialista munkaverseny megteremtése, vagyis a munka ésszerűbb megvalósítása, a dolgozók buzdítása az önálló kezdeményezésekre, a gépek maximális kihasználása, valamint a munkateljesítmények növelése. Aki munkavégzésével kiemelkedő teljesítményt nyújtott, munkájáért kitüntetést kapott. A tervmutatók mindenáron való teljesítésével egyfajta mennyiségi szemlélet alakult ki. A termelés, a fogyasztás és a szolgáltatások területén állandóvá váltak az ellátási zavarok. Kialakult a hiánygazdaság. A hiánycikkek számának emelkedésével párhuzamosan nőtt a felesleges, raktáron maradt termékek száma is. A tervutasításos rendszer másik következménye a piaci kapcsolatok teljes szétverése. A korábban kialakult vállalati egységeket, az egymást kiegészítő termelő, szolgáltató, kereskedelmi, értékesítési stb. részlegeket egymástól szétválasztották. Az ágazati és iparági profiltisztítás után következett a gyártmányonkénti szakosítás. Az így kialakult új vállalati hierarchia legalján a vállalatigazgatók álltak. Nekik már semmiféle önállóságuk nem volt, pusztán a felülről érkező utasításokat kellett végrehajtaniuk. 14

14 A nehézipari vállalatok energia- és nyersanyagigénye a mennyiségi szemlélet következtében szintén megnövekedett. Ráadásul, mivel ezen vállalatok kedvezményesen kapták az energiát (az energiaárak 60%-át kellett csak megfizetniük), nem is nagyon takarékoskodtak vele. A Szovjet Kommunista Párt 1950-ben létrehozta a baloldali munkásszervezeteket támogató Nemzetközi Szakszervezeti Alapot. Az elnevezést később módosították, így lett belőle Nemzetközi Szolidaritási Alap. A csatlós országokban működő kommunista testvérpártoknak mind hozzá kellett járulniuk az alap működéséhez. Csatlakozni ugyan mindenki önkéntes alapon tudott, de azt senki nem merte elutasítani. A tagállami hozzájárulásokból összegyűlt pénz elosztásáról kizárólag a szovjet vezetés döntött. A befizetéseket lényegében tekinthetjük úgy, mint egy kötelező díj a szovjet tervek finanszírozásához. Mivel a befizetések dollárban történtek, ezeket guruló dollárok -nak is nevezik. 10 Az újjáépítési folyamat keretében új üzemek, utak és hidak létesültek. A háború során a németek előrenyomulása miatt a szovjet vezetés az ipari gyárakat egyre keletebbre helyeztette át. Mindez a gyárak egyenletesebb területi eloszlását eredményezte, ráadásul elősegítette Szibéria iparosítását is. Azoknak az üzemeknek köszönhetően, amelyeket az Urálon túlra telepítettek át a háború során, a keleti területeken (az Urálban, Nyugat- Szibériában, Kazahsztánban és Közép-Ázsiában) a termelés szintje 1945-ben 2,8-szorosan haladta meg az évit. A katonai célú nehézipari üzemekben ez az arány 6,6-szeres volt Mezőgazdaság A mezőgazdaság helyzete is folyamatosan romlott. A helyzetet csak súlyosbította a háború során lerombolt szovjet falvak nyomora, az állatállomány fokozatos csökkenése, valamint a munkagépek pusztulása és a munkások elhurcolása. Mindez nemcsak a háború, hanem a kolhozosítás folyamatának az eredménye is volt. A kolhozosítás a mezőgazdaság sztálini típusú átalakítása, amely során a szovjet parasztságot erőszakkal közös gazdaságokba 10 Baják-Somogyi: A szocialista gazdálkodás fekete könyve. Budapest Business Klub, Bp.,

15 kényszerítették. A parasztoknak a munkaeszközeiket és földjüket is be kellett adniuk a közös gazdaságokba. Az így létrejött kolhozok lényegében állami tervek alapján működő nagyüzemekként tevékenykedtek. A kolhozok többsége a háború előtt két-három évvel jött létre, így a hirtelen jött háború miatt (lényegében az alacsony beszolgáltatási árak miatt) nem tudtak kellőképpen megerősödni. A háború során a mezőgazdasági felszerelések és munkagépek megsemmisültek, így például a mezőgazdasági traktorok 25 százaléka veszett el. Az állatállomány is jelentősen megcsappant: a sertésállomány 87 százaléka, a lóállomány 60 százaléka pusztult el. 11 Az évi termeléshez képest 1945-ben a gabonafélék termelése a háború következtében a felére csökkent. Ezt a nyomorúságos helyzetet tovább rontották a háború után bekövetkezett aszályos évek. A gabonatermelés 1946-ban is csak alig haladta meg az 1940-es évi szint harmadát. Az évi termelést alapul véve megfigyelhetjük, hogy a hektáronkénti termésátlag csak az 1950-es évek közepére érte el az évi szintet, a teljes gabonatermelés pedig még mindig alacsonyabb volt 1954-ben, mint az évi bázisévben. Mindez nagy nehézséget okozott az élelmiszer-adagok fenntartásában. A szovjet vezetés azonban nem nagyon foglalkozott az éhezés aggasztó problémájával. Inkább megpróbálták az éhezés nyomait elrejteni. Továbbra is fenntartották a kötelező terménybeszolgáltatást, sőt, még exportáltak is gabonát más országokba. Az emberek olyan elkeseredettek és kétségbeesettek voltak, hogy eszüket vesztették, és akár saját gyermekeiket áldozták fel, azok húsát ették meg. 12 A szovjet vezetés előtt tehát az alábbi megoldandó feladatok álltak: egyrészt növelni kellett a termelést, másrészt helyre kellett állítani a falvak ellenőrzését. A háború alatt az ellenőrzés fellazulása következtében a kollektív gazdaságok fegyelme kissé enyhébbé vált ben számos esetben megfigyelhető, hogy a közös használatú kolhozföldeket egyesek egyéni használatba vették annak érdekében, hogy megélhetésüket biztosítsák. Néhányan, akik például a városok közelében éltek, még hasznot is húztak az élelmiszerhiányból, hiszen termékeiket jó áron tudták eladni a közeli városok piacain. A parasztokat az a hit éltette, hogy a háború után eltörlik a kollektív mezőgazdasági rendszert ban 11 Kenéz Péter: A Szovjetunió története a kezdetektől az összeomlásig. Akkord Kiadó, Bp., Krausz Tamás: A Szovjetunió története Kossuth Kiadó, Bp.,

16 azonban, a katasztrofális gabonahelyzet következtében, a kormány felszólította a parasztokat, hogy adják vissza az egyéni használatban lévő földjeiket. Sőt, 1946-ban a szovjet vezetés a kolhozföldek egyéni használatát államellenes cselekedetnek, illetve büntetendőnek minősítette. Ennek következtében az árutermelés és az élelmiszer-ellátás tovább csökkent. A kollektív mezőgazdasági rendszert tehát nem törölték el, ráadásul kiterjesztették azt a balti államok területére is. Számos balti állambeli paraszt elkeseredésében a szovjet rendszer ellen harcoló gerillacsapatokhoz csatlakozott. Az élelmiszerellátás mellett szintén hatalmas problémát jelentett az életkörülmények látványos romlása. A falvak és a házak többségében nem volt elektromos áram és folyóvíz. A lakóépületek tömeges megsemmisülése következtében tömegek maradtak fedél nélkül, vagy szorultak romos épületekbe, odúkba. A háborúból visszatért katonák nem szívesen tértek vissza a falvak nyomorúságos életkörülményei közé, az elvándorlás jelentősen megnövekedett. A kollektív gazdaságokban maradottak összetétele átalakult, főleg idősek és alulképzettek és elsősorban nők maradtak. Így nem csoda, hogy a termelékenység meglehetősen visszaesett. Az 1946-ban kezdődött negyedik ötéves terv előirányzatait tehát a mezőgazdasági termelés a siralmas körülmények következtében nem tudta teljesíteni ben a gabonatermelés 40 millióval kevesebb volt, mint a tervben előírt mennyiség. Mindehhez járult az is hozzá, hogy Sztálin parancsára 1950-ben adóemelést hajtottak végre, amelynek következtében a parasztok csökkentették a háztáji termelést, azon belül is elsősorban az állatállományt. A mezőgazdaság helyzetét pedig csak súlyosbította az ban bekövetkező aszály óta nem volt ekkora szárazság Oroszországban. 13 A mezőgazdaság siralmas állapotának legfőbb oka azonban az elhibázott szovjet kormányzati döntések. A sztálini vezetés mindig is az ipar elsődlegességét hirdette, és így a mezőgazdasági beruházások mértéke rettentően alacsony szinten maradt. A mezőgazdasági termékek állami felvásárlási árai olyan szinten alacsonyak voltak, hogy sem a termelési, sem a szállítási költségeket nem fedezték. A mezőgazdasági termelés növelését tehát a szovjet vezetés semmilyen módon nem ösztönözte, a rendszer alapvetően a parasztok kizsákmányolására épült. A rendszer persze próbálta ösztönözni a falun élő parasztok termelését, de meglehetősen irreális eszközökkel. Például nagy mennyiségben 13 Krausz Tamás: A Szovjetunió története Kossuth Kiadó, Bp.,

17 gyártottak le egy olyan olajfestményt, amely Sztálint egy villanytraktoron ábrázolta, ám ezekben az években a falvakban a villamos áram gyakori hiányával küzdöttek. Talán egyetlen ösztönzőként említhető meg az Andrej A. Andrejev nevéhez fűződő ún. csoportrendszer létrehozása. 14 Andrejev a mezőgazdaságért felelős politikai bizottság tagja volt. A csoportrendszer keretében öt-nyolc paraszt közösen, összefogva vállalt felelősséget egy adott földterület műveléséért, jövedelmük pedig a teljesítményükön múlt. A háború után azonban ezt a fajta rendszert számos kritika érte, mint például, hogy a csoportrendszer megnehezíti a mezőgazdasági traktorok ésszerű kihasználását. A legfőbb bírálat azonban az volt, hogy a csoportrendszer nagyon hasonlít az egyéni vállalkozásra, illetve a magángazdálkodásra, és így alááshatja a kollektív gazdálkodást. Ennek következtében a csoportrendszert végül beszüntették. A csoportrendszer után egy másik szervezeti formával, a brigáddal próbálkoztak. 15 A brigád már egy jóval nagyobb, akár száz parasztot is magába tömörítő szervezeti egység. A brigád lényegét Nyikita Szergejevics Hruscsov találta ki, amelyet a szovjet vezetés ben fogadott el. Fő célja a kollektív gazdaságok növelése volt. A sztálini rendszer mindig a méretek növelésében látta a siker kulcsát, úgy vélték, minél nagyobb, hatalmasabb a rendszer, annál magasabb rendű is. A brigádok kialakítása során is ezt az eszmét vallotta a szovjet kormányzati rendszer. A terv az volt, hogy inkább létrehoznak kevesebb, de nagyméretű gazdaságot a sok kisméretű helyett, így a gazdaságok ellenőrzése is egyszerűbbé válik. A parasztok szempontjából pedig ez azt jelentette volna, hogy magasabb jövedelmet és szociális juttatásokat kaptak volna. A tervet azonban a szovjet vezetés az évi XIX. pártkongresszuson elvetette. A pártvezetők látták, hogy a terv megvalósításához sem a szükséges társadalmi eszközök, sem a parasztság pozitív hozzáállása nem áll rendelkezésre. A parasztok elleneznék a brigádok létrehozását, hiszen így elveszítenék a háztáji parcelláikat, amelyek megélhetésük legfőbb forrása ban dolgozták ki a természetátalakító tervek koncepcióját. Sztálin, a nagy kertész fő tervei közé tartozott a nagy kiterjedésű, erdős védőterületek kialakítása, a csatornák, vízi 14 Kenéz Péter: A Szovjetunió története a kezdetektől az összeomlásig. Akkord Kiadó, Bp., Ua. 18

18 erőművek és víztárolók építése, valamint a szibériai folyók folyásirányának megváltoztatása A pénzreform A háborút követően a rubel fokozatosan inflálódott. A további inflációt elkerülendő, ben megvalósították a pénzreformot. 16 Ennek keretében a lakosságnál lévő pénzt 1:10 arányban, a takarékbetéteket pedig 3000 rubelig 1:1 arányban váltották be. A pénzreform eredményeképpen csökkent a forgalomban lévő pénz mennyisége, amely a fogyasztás visszaeséséhez vezetett. Az intézkedés célja az volt, hogy a parasztok által felhalmozott pénztartalékokat és bankbetéteket megszerezze a kormányzat. A népesség életszínvonalának növelését az élelmiszerárak csökkentésével akarták elérni. Ezeket a mesterséges árcsökkentéseket azonban nem gazdasági, hanem politikai okok vezérelték, így alapvetően nem változott a helyzet, az élelmiszerhiány továbbra is elképesztő méreteket öltött. Azonban a szovjet vezetés azt a stratégiát vallotta, hogy az árak csökkentésével nagyobb hatást lehet elérni, mint a bérek emelésével Politikai élet A sztálini rendszer totalitárius volt, amelyben az egyes hatóságok az élet minden szabályozandó területét felosztották egymás között. A politikai vezetők mind a hatalomért, azaz Sztálin kegyeiért küzdöttek. Annak érdekében, hogy meggyőzzék a vezért, különböző intézkedéscsomagokat állítottak össze. Ha azonban ezek a csomagok megbuktak, akkor az azt kitaláló személyt is leváltották. Persze Sztálin soha semmiért nem volt felelős és hibás, ő csak a sikereket tartotta meg magának. Sztálin nekilátott új hatalmi központok létrehozásának is márciusában fontos szervezeti változtatásokat vezetett be. A komisszariátusokat (kormánybiztosságok) átnevezte minisztériumokká. Az átnevezés is jele volt annak, hogy Sztálin a Szovjetuniót ugyanolyan nagyhatalomnak tekintette, mint a nyugati hatalmakat, ahol szintén a minisztérium szót használták ban Sztálin erről így fejtette ki a véleményét: 16 Krausz Tamás: A Szovjetunió története Kossuth Kiadó, Bp., 2008, p

19 A népbiztos és általában a komisszár egy még meg nem szilárdult rendet tükröz, a polgárháború, a forradalmi törés időszakát fejezi ki. Ez a periódus elmúlt. A háború azonban megmutatta, hogy társadalmi rendszerünk áll Helyénvaló az áttérés a népbiztos elnevezéstől a miniszter elnevezéshez. A nép ezt jól érti majd, mert a komisszárokat már elvitte az ördög. A nép megijed. Isten tudja, ki van feljebb, körben komisszárok, itt meg a miniszter, a nép majd megérti. Ebben az összefüggésben ez célszerű. 17 (Sztálin) Sztálin olyan embereket válogatott maga mellé, akik inkább középszerűek voltak, ezzel is biztosította, hogy nem törnek a hatalmára. A korábbi időkben mellette álló politikusokat (például Molotov, Vorosilov, Mikojan) fokozatosan lecserélte hűséges fiatalabbakra (például Zsdanov, Berija, Malenkov, Hruscsov). A legfontosabb politikai döntések általában úgy születtek, hogy a döntéshozóknak Sztálin dácsájában filmeket kellett nézniük, és azok szünetében vitatták meg a politikai kérdéseket. Sztálin kegyeltjei: Mikojan, Hruscsov, Sztálin, Malenkov, Berija, Molotov (balról jobbra haladva) 1. sz. kép Forrás: 17 Krausz Tamás: Sztálin élete és kora. Pannonica, Bp., 2003, p

20 Sztálin kegyeltjei azonban sohasem tudhatták, meddig maradhatnak Sztálin kiválasztottjai. A politikai lapjárás egyik pillanatról a másikra változhatott. Csak néhány példa a bizonytalan politikai környezetre: Molotov zsidó származású feleségét letartóztatták, és Molotovot többé nem hívták meg a filmvetítésekre, vacsorákra, Mikojan fiát letartóztatták, Zsdanov 1948-ban rejtélyesen eltűnt, valószínűleg meggyilkolták, Malenkovot átmeneti ideig 1946-ban áthelyezték Üzbegisztánba, őt ideiglenesen így tartották távol a politikai hatalomtól, Hruscsov befolyása is csökkent az ukrajnai éhínség következtében, de amikor Sztálinhoz fordult segítségért, visszanyerte befolyását. A II. világháborút követően Sztálin legfontosabb embere Zsdanov lett. Zsdanov feladatai a párt megújítása, valamint a fellazult ideológiai fegyelem megszigorítása voltak. Mindezek mellett Zsdanov a külpolitika irányításába is beleszólást kapott, főleg a külföldi pártokkal való kapcsolattartásért volt felelős. Zsdanov mellett Sztálin másik fontos embere Voznyeszenszkij volt. Voznyeszenszkij elnökölt a Minisztertanács ülésein, valamint ő töltötte be a Tervhivatal elnöki posztját ban azonban Zsdanov és Voznyeszenszkij is kikerült a politikai kegyeltek köréből. Voznyeszenszkijt számos dologgal megvádolták: állítólag 236 titkos dokumentumot eltűntetett, illetve azzal vádolták, hogy a teljesített és az előírt tervszámok közötti különbségeket megpróbálta meghamisítani. 18 Voznyeszenszkij eltávolításának legfőbb oka azonban az általa képviselt gazdaságpolitikai irányzat volt. E szerint a szövetkezeti-kereskedelmi szférát, valamint a fogyasztási cikkek és a könnyűipari termékek piacát szükséges fejleszteni. Mindez a nehéz- és hadipari beruházásoktól vonta volna el a pénzt. A II. világháború után kialakult hidegháborús körülmények azonban nem tették lehetővé ezt a fajta gazdaságpolitikai irányvonalat. Zsdanov és Voznyeszenszkij helyét Malenkov vette át. Malenkov hatalmának alapját a kiterjedt államapparátus jelentette. A külvilág Malenkovot a technokraták, a gyárigazgatók és az ideológiamentes szakértők védelmezőjének tartotta. Malenkov pozíciójának megszilárdítása érdekében nem habozott véres eszközöket alkalmazni. Az általa és Berija által kitalált leningrádi ügy kapcsán számos politikustársát végeztette ki. 18 Kenéz Péter: A Szovjetunió története a kezdetektől az összeomlásig. Akkord Kiadó, Bp.,

21 1945 szeptemberében megszüntették az Állami Honvédelmi Bizottságot, és visszatértek az 1930-as években kialakított kormányzati és intézményrendszerhez. A legfőbb politikai szerv a Központi Bizottság (a továbbiakban KB) maradt. A Politikai Bizottság helyett létrehozták a KB Elnökségét, amelynek létszámát 36 főre emelték. Ebből a 36 főből 25 fő volt az állandó testületi tag, a többi 11 tag póttag volt. A 25 tag közül 15 fő képviselte az új nemzedéket. A KB Titkárságán belül Sztálin megalakított egy olyan részleget, amely az egész bürokrácia irányítását egy kézben tartotta ben a lengyelországi Szklarska Porebában ült össze kilenc kommunista párt (a szovjet, jugoszláv, csehszlovák, lengyel, magyar, román, bolgár, olasz és francia), és hozták létre a Kommunista és Munkáspártok Tájékoztató Irodáját, rövid nevén a Kominformot. A még 1943-ban feloszlatott Komintern helyett hozták létre. A Kominform célja, hogy az egyes országokon belüli, helyi kommunista pártokat összefogja, illetve a Kominform egységének segítségével a Szovjetunió hatékonyabban ellenőrizni tudja a helyi kommunisták tevékenységét. A Kominform székhelye kezdetben Belgrádban volt, de a Jugoszláviával kialakult helyzet miatt a székhelyet áthelyezték Bukarestbe. Nem az összes európai kommunista párt volt tagja a Kominform-nak, csak azok, amelyek uralmon voltak. A nyugati blokkból a francia és az olasz kommunista párt rendelkezett tagsággal. A Kominformnak külön lapja is volt, Sztálin ötlete alapján a Tartós békéért, népi demokráciáért nevet kapta. Sztálin abból a megfontolásból adta ezt a nevet a lapnak, hogy így a nyugati hatalmak akárhányszor a lapról beszélnek, kénytelenek lesznek a kommunista jelszavakat ismételgetni. A Kominform egyértelműen Sztálin birodalmi terveinek szervezeti formában történő megvalósulását jelentette Krausz Tamás: Sztálin élete és kora. Pannonica, Bp., Béládi Krausz: Sztálin. Történelmi vázlat. Láng Kiadó, Bp.,

22 A Kominform tagpártjai 1.sz. táblázat A Kominform tagjai A Szovjetunió Kommunista Pártja Bulgária Kommunista Pártja Csehszlovákia Kommunista Pártja Francia Kommunista Párt Jugoszláv Kommunista Párt (1948 júniusáig) Lengyel Egyesült Munkáspárt Magyar Dolgozók Pártja Olasz Kommunista Párt Romániai Dolgozók Pártja Forrás: saját szerkesztés 1952-ben tartották a bolsevik párt XIX. pártkongresszusát. Sztálin életében ez volt az utolsó pártkongresszus. A fő beszédet ezen a kongresszuson azonban már nem Sztálin, hanem Malenkov mondta el, sokan ebből arra következtettek, hogy ő lesz Sztálin hivatalos utódja. Sztálin csak egyszer szólalt fel: ritkán nézett bele a szövegbe, amelyet speciális, nagybetűs írógépen írtak. Sztálin ugyanis nem akart szemüveget hordani, ezt a gyengeség jelének tartotta. Sztálin mindig is szerette a hatásvadászatot. Most is így tett, lassan beszélt, gyakori, hosszú szüneteket tartott beszéde közben. Beszédében kifejtette, hogy elmúlt az a kor, amikor a Szovjetunió egyedül áll a szocializmus védelmének harcában. Most már a többi, baráti szocialista állammal együtt, szolidaritásban kell megvalósítani a szocializmus céljait. Beszéde lényegében saját céljának, a szocializmus egy országban elv megvalósításának temetési beszéde volt Személyi kultusz, sztálinizmus 21 A háború után Sztálin személye körül egyfajta hőskultusz alakult ki. Ez talán annak is köszönhető, hogy a kommunizmus ideológiája kissé kiüresedett, és az így kialakult üres légteret Sztálin személyi kultuszával igyekeztek betölteni. Sztálin, a vezér képe ott lógott minden falon, a költők, a festők Sztálint örökítették meg műveikben, így a vezér minden könyvben (még a szakácskönyvekben is) szerepelt. 21 Kenéz Péter: A Szovjetunió története a kezdetektől az összeomlásig. Akkord Kiadó, Bp.,

23 Sztálin-plakát 2. sz. kép Forrás: Sztálin azonban például Hitlerrel ellentétben nem szerette a nagy közönség előtti szerepléseket. Testi adottságai sem voltak a legtökéletesebbek: alacsony volt, bőre himlőhelyes, akcentussal beszélt, és szónoki képességei is csak közepesnek mondhatóak. A II. világháború után már csak összesen két beszédet mondott: az 1946-os választási kampányon és az 1952-es XIX. pártkongresszuson. A valódi Sztálin tehát meglehetősen különbözött az idealizált Sztálin-képtől. A propagandisták azonban Sztálinból mitikus vezért faragtak. Sztálin lett a zseniális hadvezér, a legnagyobb bölcselő, az államférfi stb. Számos jelzővel látták el Sztálin alakját: a Népek Barátja, a Történelem Leghatalmasabb Géniusza, Valamennyi Dolgozó Barátja és Tanítója, az Emberiség Egén Ragyogó Nap, a Szocializmus Éltető Ereje. Számos film, illetve újságcikk jelent meg Sztálin felmagasztalt személyéről. A következő cikkrészlet például egy filmes folyóiratban jelent meg 1947-ben: Olyan ember áll előttünk, aki felfogja a felfoghatatlant, aki nagy eszmék hordozója, és a történelem mozgatóerejének képviselője. Nyugodtan és mélyen elgondolkozva beszélget másokkal, megjelenésében nincs semmi rendkívüli, nem különbözik bármely más szovjet embertől, munkástól, paraszttól, tudóstól, művésztől. Számukra ő közeli, érthető ember 24

24 családtag. Önkéntelenül is arra gondolunk, hogy Sztálin nem is emberi lény. 22 (Mihail Csiaureli) Sztálin egyre inkább elszakadt a valóságos szovjet élettől, és abban a világban élt és hitt, amelyet a propaganda teremtett számára. Amit Sztálin igaznak vélt, abban nem tűrt ellentmondást, még ha valójában nem is volt igaza. Például Sztálin szilárd meggyőződése volt, hogy Hollandia nem tagja a Benelux államoknak, de a közvetlen környezetében senki nem mert vele szembeszállni és ellentmondani neki. Sztálin utolsó éveiben számos betegséggel gyötrődött. Üldözési mániája egyre inkább elhatalmasodott rajta: rettegett attól, hogy meg akarják gyilkolni. Vacsorákon és összejöveteleken például ezért először minden ételt a vendégeinek kellett megkóstolniuk, ő csak utána mert enni az ételből. Sztálin igyekezett mindenkit kínos és megalázó helyzetbe hozni. Vacsorái során szinte minden vendégének részegre kellett innia magát, és a férfiaknak egymással kellett táncolniuk. Élete utolsó éveiben egyre több időt töltött magányosan vidéki nyaralóiban. Mindössze három szenvedélye maradt: a pipája, a grúz borok és a filmek. Felmerülhet bennünk a kérdés, hogy vajon miért nem történt soha egyetlen Sztálin elleni összeesküvés sem. Ennek talán az egyik magyarázata az lehet, hogy hiányzott az összefogás Sztálin ellen. Sztálin a lehető legnagyobb rivalizálást igyekezte létrehozni és fenntartani hívei között, és ezzel megosztotta őket. Sztálint a háború alatt milliók imádták, neve a győzelem reményét jelentette az emberek számára. A háború viszontagságai háttérbe szorították Sztálin korábbi véres tetteit (munkatáborok, kivégzések, terror stb.). A háború után pedig benne látták egyetlen reményüket és legfőbb vezetőjüket a felépülésben. Ezért is szokták Sztálint a népek atyjának is hívni. 22 Kenéz Péter: A Szovjetunió története a kezdetektől az összeomlásig. Akkord Kiadó, Bp., 2008, p

25 3.5. Ideológia és kultúra A Sztálin előtti, illetve a sztálini időszak kezdetén az ideológiai cél egy alulról jövő és onnan építkező szocialista társadalom felépítése volt, amely lényegében túlmutat a hagyományos árutermelő - piaci gazdálkodási módon, és amelyben megvalósul a munkateljesítmények és szükségletek közvetlen cseréje. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy a termelési és a fogyasztási folyamatokat nem felülről, a tervbürokrácia útján szabályozzák. Ezzel szemben egy felülről irányuló, centralizált, szigorú hierarchiával rendelkező diktatúra jött létre Sztálin keze alatt. Sztálin számára az állam csak mennyiségi kérdés volt. A cél az volt, hogy az állam legyen erős, szilárd, hatalmas, valamint centralizált, de ugyanakkor gondoskodó és jótevő. Megállapíthatjuk tehát, hogy a forradalmi bolsevizmus és a sztálini személyi diktatúra között hatalmas szakadék tátong. Lenin célja a társadalmi egyenlőség megteremtése volt, a sztálini szocialista rendszer azonban abszolút nem az egyenlőségre épült. Sztálin ideológiai alaptézise a következő volt: első lépés a kapitalizmus megdöntése proletárforradalom révén, ezt követi a proletárdiktatúra kiépítése, majd az utolsó szakasz a szocializmus megvalósítása. Visszatekintve megállapíthatjuk, hogy a sztálini rendszer az első két szintig jutott el, de a szocializmust már nem sikerült felépítenie. 23 A sztálini totalitarianizmus elméletének alapvető szerepe az volt, hogy a II. világháború után a kommunista, valamint a népi demokratikus rendszereket a fasizmus rendszerével hozzák egyenlő szintre. A marxista elmélet szerint a fasizmus tulajdonképpen a kapitalizmus közvetlen terméke. Mindezt József Attila úgy fogalmazta meg, hogy tőke és fasizmus jegyesek, minden külön értesítés helyett. 24 A hidegháborús időkben az Egyesült Államokban kiépült szovjetológiai intézetek pont fordítva értelmezték a helyzetet: ők a fasizmus és a sztálinizmus azonosságát igazoló téziseket hangsúlyozták. Azt azonban leszögezhetjük, hogy mind a német fasizmus (nácizmus), mind pedig a szovjet kommunizmus tulajdonképpen a kapitalizmus világválságából (az közötti nagy világgazdasági válság) eredt. Tehát egyiket sem tekinthetjük pusztán a világháború 23 Kenéz Péter: A Szovjetunió története a kezdetektől az összeomlásig. Akkord Kiadó, Bp., Ormos-Székely-Krausz-Harsányi-Pankovits-Erényi: Diktátorok, diktatúrák. Napvilág Kiadó, Bp., 1997, p

26 termékeinek, hiszen maga a világháború is a világgazdasági válság terméke. A nácizmus és a sztálinizmus összehasonlítása során az alábbi főbb következtetéseket vonhatjuk le 25 : 1. Az állam szerepének tekintetében alapvető különbségeket figyelhetünk meg a két rendszer között. A náci állam világuralmi célokat kergetett, a sztálini rendszer ezzel szemben az iparosítással és az önellátás megvalósításával volt elfoglalva. 2. Ha megvizsgáljuk a tőke szerepét, megfigyelhetjük, hogy amíg a nácizmus a német tőke profitérdekeit, illetve a magántulajdon védelmét tartotta szem előtt, addig a kommunista eszme egyik alapgondolata a közös tulajdon és a kollektivizmus. A szovjet tőkefelhalmozás pusztán a Szovjetunió fennmaradásához volt elegendő, ezen felüli egyéb extra feladatokat és költségeket nem tudott vállalni a szovjet hatalom. 3. A náci államban túlkínálati gazdaság alakult ki a háborús konjunktúrának köszönhetően. Ezzel szemben a sztálini Szovjetunióban ún. túlkeresleti vagy hiánygazdaság jött létre. 4. Sztálin mindvégig a Nyugat utolérését tűzte ki legfőbb feladatnak. Ennek érdekben a Nyugaton kialakult társadalmi szerkezet lemásolását tűzte ki célul. Persze úgy, hogy a sztálini jóléti vívmányokat (ingyenes oktatás, egészségügy, üdülés stb.) mind megőrizze. A náci Németországban ez az utolérési kényszer soha nem is merült fel. 5. Amíg a sztálinizmus kulturális vetülettel is rendelkezett, a nácizmusnak egyáltalán nem volt semmiféle kulturális hatása. 6. Hasonlóságként említhetjük meg a hasonló propagandatechnikát, a tömegdemonstrációkat, vagy éppenséggel azt, hogy mindkét rendszerben a politikai döntéseket egy szűk körű hatalmi elit hozta meg. 7. A Szovjetunióban működő Gulag táborok szerkezetükben, funkciójukban és eszközeikben is mind eltértek a náci munkatáboroktól, ahol a modern ipari jellegű erőszak eszközeit alkalmazták. 8. A sztálini rendszer magát demokratikusnak mondta, a rendszer maga volt a legitimáció. Hitler ezzel szemben nyíltan hadat üzent a demokráciának, az ő rendszere nyíltan vállalta a terrort és az erőszakot. Amíg Hitler felszámolta a megöröklött intézményeket, addig Sztálin nem az intézményeket, hanem az azokat feltöltő embereket és pozíciókat likvidálta. 25 Ormos-Székely-Krausz-Harsányi-Pankovits-Erényi: Diktátorok, diktatúrák. Napvilág Kiadó, Bp.,

27 9. A nácizmus alapja a fajelmélet, a kommunizmusé pedig az osztályelmélet volt. Sztálin magát, mint az emberiség megváltóját képzelte el. Sztálin egyfajta utópiát épített fel magának. Ezen utópia alapötlete a következő volt: a nyugati hatalmakat mielőbb utol kell érni, valamint le kell hagyni őket a fejlődésben. Ez a két gondolat Sztálinnál szintén pusztán mennyiségi kérdést jelentett re készült el A szocializmus közgazdasági problémái a Szovjetunióban című műve, amelyben a centralizált állam és a piacgazdaság elemeit ötvöző sztálini koncepciót olvashatjuk. Sztálin mindig igyekezett szocializmusa eredetiségét hangsúlyozni. Ezt az eredetiséget azonban megcáfolja a folytonos Nyugattal való versengés, valamint a Nyugat vívmányainak szovjet kifejlesztése és alkalmazása. Ilyen volt például Moszkva erőltetett rekonstrukciója, amelynek során nem győzték hangsúlyozni a moszkvai felhőkarcolókat, amelyekkel azt akarták megmutatni, hogy a szovjetek is tudnak olyan magas épületeket építeni, mint Nyugaton. 26 Mivel a sztálini rendszer totalitárius rendszer volt, ezért szabályai a kultúra területére is érvényesek voltak tól a szovjet vezetés úgy döntött, hogy fokozatos megszorítások szükségesek a kommunista ideológia művészi alkalmazásában is és 1948 között az ideológiáért felelős politikai bizottsági tag Andrej Zsdanov volt, ezért ezt a korszakot zsdanovscsina időszaknak is hívják. Zsdanov, és a háttérből Sztálin célja az volt, hogy a kultúrában megengedhető témákat újradefiniálják, illetve tovább korlátozzák. Fokozatosan a kultúra minden területét megregulázták: irodalom, színházak, filmesek. Sztálin szerint a művész legfontosabb feladata, hogy művében láttassa a nagyszerű jövő csíráit. A művészeket ért két legfőbb kritika az volt, hogy egyrészt túl sokat foglalkoznak az egyéni problémákkal, és elhanyagolják a társadalmi kérdéseket, másrészt túlságosan komor képet festenek a szovjet életről. Például a humorista Mihail Zoscsenkó az Egy majom kalandjai című művében úgy véli, hogy jobb egy állatkerti ketrecben élni, mint a Szovjetunióban. A szovjet vezetés a zene területét is szabályozni és korlátozni kívánta. Betiltottak minden olyan zenét, amely formalista volt, azaz nem volt dallamos. Ezeket a zeneműveket népellenesnek kiáltották ki Béládi Krausz: Sztálin. Történelmi vázlat. Láng Kiadó, Bp., Kenéz Péter: A Szovjetunió története a kezdetektől az összeomlásig. Akkord Kiadó, Bp.,

28 Sztálin a tudományok világába is behatolt. A szocializmus közgazdasági problémái a Szovjetunióban című tanulmányában is írt erről. Ebben kifejti, hogy a Szovjetunió a világforradalom győzelme nélkül is folytathatja a szocializmus építését. A nyelvészet területén pedig kijelentette, hogy a szocializmus nyelve az orosz. A tudományok világában talán egyetlen egy terület élvezett kivételt, a fizika. A fizikusok szinte változatlanul folytathatták mindennapi munkájukat, mivel ők csodára voltak képesek: ők készítették az atomfegyvereket. Az egyik, a korszakra leginkább jellemző történet Trofim Liszenkó esete. Liszenkó nevéhez köthető a vernalizáció elmélete, amelynek az a lényege, hogy az őszi búza vetőmagját kicsíráztatták, majd lehűtötték, hogy úgymond hozzászokjon a hideghez, és tavaszi búzaként elvethetővé váljon. A lehűtés folyamata természetesen tudományos tekintetben teljesen megalapozatlan. Elmélete továbbfejlesztése során Liszenkó végül arra a következtetésre jutott, hogy a búza bizonyos körülmények között átalakul gyomnövénnyé. Zsdanov 1948-as halálát követően a helyzet csak rosszabbra fordult. Valószínűleg e mögött Sztálin fokozódó paranoiája húzódott meg. Sztálin ideológiai alapelvei a következők lettek: éberség (félelem a nyugati felforgástól), kozmopolita-ellenesség, túlhangsúlyozott orosz nacionalizmus. Az 1948-tól megfigyelhető propaganda hátterében az állt, hogy egyre több szovjet állampolgár került kapcsolatba a Nyugattal, akik saját bőrükön tapasztalhatták meg, hogy Nyugaton az élet mennyivel jobb. Ezt ellensúlyozandó a bevezetett propaganda a Szovjetunió érdemeit és eredményeit többszörösen felnagyította, és hangsúlyozta, hogy minden, ami orosz, az felsőbbrendű. Például kijelentették, hogy a XIX. század összes tudományos felfedezése az oroszokhoz kapcsolódik. Az egykori cári Oroszország nagyságát még sosem hirdették annyira, mint ekkor. Nagy Katalint és I. Miklóst a kaukázusi és közép-ázsiai népek jótevőiként ábrázolták. Az iskolákban azt tanították a történelemről, hogy az nem más, mint a gonosz külföldi támadások sorozata, amelyet hős őseik mindannyiszor meghiúsítottak. Minden modern technikai vívmányt az oroszoknak tulajdonítottak, és szinte nem telt el nap anélkül, hogy az újságok ne számoltak volna be 29

29 egy-egy nagy orosz felfedezőről (például a nyomdagép, a gőzmotor, a repülőgép vagy a rádió orosz feltalálóiról). 28 Sztálin igyekezett minden kapcsolatot megszakítani a külvilággal, és azon ügyeskedett, hogy a szovjet állampolgárok ne érintkezhessenek a Nyugattal. Ennek érdekében például megtiltotta a külföldre utazást vagy a külföldiekkel való házasságkötést. Mindent, aminek Sztálin szerint köze volt a Nyugathoz, reakciós, szovjetellenes jelzővel bélyegeztek. Sztálin utolsó éveiben a fokozott antiszemitizmust figyelhetjük meg. A II. világháború után élénkült fel az ún. krími terv, amelynek értelmében a Krímben kívánták létrehozni a zsidók új nemzeti otthonát. A Zsidó Antifasiszta Bizottság (a továbbiakban ZSAB) azonban tiltakozott ez ellen. Sztálin különböző megfontolásokból mégis engedélyezte a ZSAB további működését. Egyrészt a zsidók a háború során felbecsülhetetlen érdemeket vívtak ki maguknak, másrészt a zsidók aránya a kommunista pártban meglehetősen jelentős, 3,65 százalék volt. Ezen kívül Sztálinnak számolnia kellett a nagymértékű nemzetközi szolidaritással is a zsidók irányában. A legfontosabb indok azonban az volt, hogy Sztálin terve egy szovjetbarát zsidó állam létrehozása volt a Közel-Keleten, ez az állam pedig Izrael lett volna. Ennek érdekében Sztálin célja egy olyan kép kialakítása magáról, amely azt sugallja, hogy ő a szovjet zsidók védelmezője től azonban Sztálin zsidó-politikájában döntő fordulat állt be. Üldözési mániája, valamint az éberségi kampány következtében antiszemitizmusa fokozatosan felerősödött. Ezt még inkább fokozta az a tény, hogy 1948-ban az izraeli követ moszkvai látogatása során kijelentette, hogy Izrael számára az amerikai pénzügyi támogatás fontosabb minden korábbi szovjet támogatásnál. Sztálin számára ez a kijelentés akkora vereségérzetet jelentett, hogy döntő lépésre szánta el magát: a ZSAB haladéktalan feloszlatását írta elő. Elkezdődött a tagok letartóztatása és a zsidó értelmiségiek üldözése. Ennek eredményeképpen a ZSAB-bal kapcsolatban 110 embert ítéltek el. Több helyen korlátozták a zsidók felvételét a középiskolákba, az egyes foglalkozási ágakban pedig titkos kvóták alapján szabták meg, hogy hány fő zsidót lehet alkalmazni. 28 Deutscher, Isaac: Sztálin. Politikai életrajz. Európa Kiadó, Bp.,

30 Sztálin azonban mindig próbálta formailag távol tartani magát az antiszemitizmustól. Sőt, leplezésképpen sokszor maga is fellépett az antiszemitizmus ellen. Sztálin a nyilvánosság előtt soha nem mutatta ki ezt az irányvonalat. Mivel Sztálin elsősorban a hivatali életből igyekezett eltávolítani a zsidókat, ezért a sztálini-féle antiszemitizmust apparátusi antiszemitizmusnak is hívják, amely később kiterjedt a zsidó értelmiségiek tágabb csoportjára is. Utolsó hónapjaiban tervelte ki Sztálin az ún. orvospert, amely keretében zsidó orvosokat vettek célba. Az orvosperek kiindulópontjául a Zsdanov halála körüli orvosi műhiba-gyanú, illetve Sztálin orvosának diagnózisa (megállapította Sztálin előrehaladott agyér-szklerózisát) szolgáltak. Sztálin magas vérnyomásban és agyérelmeszedésben szenvedett ben orvosa teljes nyugalmat írt elő neki, és visszavonulást a politikai tevékenységektől. Amikor Sztálin ezt meghallotta, iszonyatos dühbe jött, és megparancsolta Berijának, hogy tartóztassák le az orvost. Ezzel megkezdődött az orvosper. A perek során sorra tartóztatták le és végezték ki a zsidó orvosokat. 29 Végül Sztálin a megkezdett orvospert már nem tudta befejezni március 1-jén szélütés érte, majd március 6-án reggel a rádióban közleményben számoltak be haláláról: Este kilenc óra ötven perckor Joszif Visszarionovics Sztálin, Lenin harcostársa és ügyeinek zseniális folytatója, a kommunista párt és a szovjet nép lánglelkű vezére és tanítója szíve megszűnt dobogni. 30 (Levitan) 3.6. A sztálini külpolitika A szovjet külpolitikai stratégia a csatlós országokban A szovjet homogén blokkban, az elzárt érdekszférában a Szovjetunió korlátlan uralmat valósított meg. A szovjet érdekek minden szövetséges országban érvényesültek. Sztálin célja, hogy a nyugati kapitalizmust a lehető legsötétebben tüntesse fel a keleti tömb országaiban. 29 Krausz Tamás: Sztálin élete és kora. Pannonica, Bp., Béládi Krausz: Sztálin. Történelmi vázlat. Láng Kiadó, Bp., 1988, p

31 Sztálin arra számított, hogy a Szovjetunió a II. világháború után sokkal meghatározóbb szereplő lesz a nemzetközi kapcsolatokban, mint ahogy valójában volt. A sztálini külpolitika arra a gondolatra épült, hogy a hatalmi harc az egyes országokon belül fog lezajlani, a két egymással szembenálló blokk gondolata fel sem merült. Feltevése alapja az volt, hogy azokban az országokban, ahol a kommunista pártok erősek, ott jelentős befolyásra tehetnek szert. A háború után azonban a Szovjetunió olyannyira meggyengült, hogy nem maradt másra ereje, mint arra, hogy hatalmát és befolyását pusztán a szomszédos területekre terjessze ki. Ilyen értelemben megállapíthatjuk, hogy a Szovjetunió nem számított világhatalomnak. 31 A sztálini külpolitika alap elképzelése az volt, hogy meg kell teremteni az elmaradott országok összefogását és együttműködését a fejlett gyarmattartókkal szemben. De a két csoport közötti harcot Sztálin úgy képzelte el, hogy az egész folyamatot a Szovjetunió irányítaná. A szovjet befolyás azonban az egyes nemzeteknek nem tetszett. Már a háború alatt, főleg Nyugat-Ukrajnában és a balti államokban szovjetellenes, nemzeti ellenállási mozgalmak szerveződtek. Litvániában például 1944-től ún. partizánmozgalmak szerveződtek erdei testvérek néven. Nevüket onnan kapták, hogy a mozgalom főleg vidéki, erdős területeken szerveződött. A nemzeti függetlenség mellett elkötelezett ellenállások véres összecsapásokhoz vezettek ben azonban a Szovjetunió megkezdte az ellenálló tömegek felszámolását és kitelepítését. A Baltikum területén 1944 és 1952 között százezrek ellen indítottak megtorlást: Litvániában főt, Lettországban főt, Észtországban pedig főt büntettek meg. A balti országokban végbemenő ellenállási folyamat megkérdőjelezte Sztálin globális szovjetizálási terveit. Utólag már látjuk, hogy Sztálin elmélete és terve nem sikerült, hiszen a regionális és a nemzeti sajátosságok és érdekek végül felülkerekedtek és győzedelmeskedtek. 32 Talán, ha Sztálin több időt és érdeklődést fordított volna az egyes nemzetek megismerésére, illetve több empátiát mutatott és gyakorolt volna, talán másképp alakult volna a történelem és a Szovjetunió sorsa is. Sztálin felmérte tehát a helyzetet: a világforradalom támogatása túlságosan veszélyes lenne a világháború utáni helyzetben. Ezért Sztálin 1945 után meglehetősen óvatos külpolitikát 31 Kenéz Péter: A Szovjetunió története a kezdetektől az összeomlásig. Akkord Kiadó, Bp., Krausz Tamás: A Szovjetunió története Kossuth Kiadó, Bp., 2008, p

32 folytatott. Persze szívesen élt azokkal a lehetőségekkel, amelyekkel kiterjesztheti a szovjet befolyást, de tartózkodott azoktól a helyzetektől, amelyek túlságosan nagy kockázatokkal jártak volna. Sztálin először 1946 júniusában fejtette ki gondolatát a kelet-európai kommunista pártok és a Szovjetunió Kommunista Pártja közötti szorosabb kapcsolat létrehozásáról. A konkrét tárgyalások azonban csak 1947-ben kezdődtek el. Sztálin azonban sohasem akart föderációt létrehozni, ő a kétoldalú kapcsolatokat preferálta, amelyeket személyesen ő maga akart összefogni és irányítani ben a szovjet vezetés kihirdette prioritását a kelet-közép-európai térségben, majd kezdetét vette a térség országaiban a proletariátus diktatúrák kiépítése, a térség szovjetizálása. Az ún. csatlós országok szovjetizálása azonban nem egyszerre, nem egyidejűleg zajlott. A stratégiailag legfontosabb államok esetében az azonnali kommunista hatalomátvételt alkalmazták, míg a stratégiailag kevésbé fontos országokban igyekeztek mérsékeltebb, a parlamentáris viszonyok látszatát fenntartó módon eljárni. A kelet-európai országok azonban főleg Lengyelország, Románia vagy Magyarország a szovjetek szerint nem voltak megbízhatóak. Éppen ezért vallották azt, hogy ezeknek az országoknak semmiképpen sem engedhető meg a demokratikus kormányalakítás, mert akkor előbbutóbb szovjetellenessé válnak. Tehát a gyengébb kommunista párttal, erősebb szovjetellenességgel rendelkező országok esetében valószínűbb volt egy erős kommunista uralom, míg az erős kommunista párttal rendelkező államok elkerülhették a szovjet uralmat (például Finnország vagy Csehszlovákia). A szovjet vezetés azonban mindig kínosan ügyelt a Nyugat reakcióira. A szovjetek egyrészt nem akarták tovább fenntartani a Nyugattal a baráti kapcsolatokat, de teljesen maguk ellen sem akarták a Nyugatot hangolni. Szem előtt kellett tartaniuk azt, hogy ha a kelet-európai térségben túlságosan agresszívvá válnak, akkor ez a magatartás meghiúsíthatja a francia és olasz kommunista pártok hatalomra kerülését is. Azonban Sztálinnak rá kellett jönnie, hogy nincs középút, így a két tábor fokozatosan távolodott egymástól. A szovjetizálás folyamata több lépcsőben történt: a II. világháború után megalakult kormányok először koalíción alapultak, majd ezt követte az ún. álkoalíciós periódus. Az 33

33 álkoalíció azt jelentette, hogy formálisan még működtek a pártok, viszont a valóságban a kommunisták befolyásoltak mindent. A kommunista pártok hatalmának és befolyásának az eszközei az egyes országokban a Vörös Hadsereg jelenléte, a Szövetséges Ellenőrző Bizottság (SZEB) működése, valamint a megszerzett politikai kulcspozíciók voltak. Az alábbi táblázat az egyes országokban működő valódi koalíciók időtartamát foglalja össze: A csatlós országokban működő koalíciók időtartama 2. sz. táblázat Ország Kezdete Vége Bulgária szeptember január Csehszlovákia április február Jugoszlávia nem volt koalíciós időszak Lengyelország nem volt koalíciós időszak Magyarország december május Románia augusztus március Forrás: Herber-Martos-Moss-Tisza: Történelem 6., p adatai alapján saját szerkesztés Az álkoalíciós időszak általában 1947 végéig, 1948 elejéig tartott. Kivételnek számít Csehszlovákia, ahol az álkoalíció stádiuma kimaradt, hiszen Klement Gottwald irányításával a kommunisták 1948 februárjában a koalíció felszámolása után azonnal magukhoz ragadták a hatalmat. A románok kommunista vezetői Petru Groza és Gheorghiu- Dej voltak, a bolgár kommunistákat pedig Georgi Dimitrov vezette. Végül az álkoalíciót minden országban a monolitikus hatalomátvétel követte. Lengyelország esetében a fenti táblázat alapján láthatjuk, hogy a koalíciós periódus maradt ki. A szovjet vezetés ugyan megengedte, hogy a parasztpárti Mikolajczyk, aki egyébként a nyugati lengyel emigránsokat képviselte, részt vegyen a lengyel kommunista kormányban, de a kommunisták hatalma Lengyelországban sosem volt kérdéses januárjában a Demokratikus Blokk győzedelmeskedett a lengyel választásokon, amely Mikolajczyk-ot végül emigrációba kényszerítette. Majd a Lengyel Egyesült Munkáspárt megalakulásával kezdetét vette Lengyelországban is a proletárdiktatúra. Lengyelország esetében Sztálin II. világháború utáni külpolitikai elmélete a következő volt: ha Lengyelország területe nyugatra tolódik, akkor a keleti területeinek elvesztését a nagyhatalmak Németország 34

34 rovására fogják kárpótolni. Mindez azzal a következménnyel jár, hogy Németország meggyengül, Lengyelország pedig a Szovjetunióra fog támaszkodni. 33 Jugoszláviában, hasonlóan Lengyelországhoz, szintén kimaradt a koalíció periódusa. Jugoszlávia vezére, Tito a térség többi államához képest viszonylag önállóbb politikát tudott folytatni. Ennek legfőbb oka az volt, hogy Jugoszláviát nem szállta meg a Vörös Hadsereg. Elvetették például a kollektivizálás sztálini útját, tiltakoztak a szovjet politikai rendőrség jelenléte, valamint a gazdasági élet szovjet ellenőrzése ellen. Amikor azonban Tito egy Balkán-, illetve Duna-konföderáció megvalósításának gondolatát hangsúlyozta, Jugoszlávia és a Szovjetunió viszonya végleg elmérgesedett. Sztálin 1948-ban Moszkvába rendelte a jugoszláv pártvezetést, Tito azonban nem tett eleget e kérésnek. Ekkor Sztálin kiadta a parancsot: megszakítani a diplomáciai kapcsolatokat és érvényesíteni a gazdasági blokádot Jugoszlávia ellen. Továbbá Jugoszláviát kizárták a Kominformból, Titot és embereit pedig az imperializmussal való együttműködéssel vádolták. Tito renitens viselkedése hatalmas csorbát ejtett Sztálin tekintélyén. A jugoszláv konfliktus a sztálini külpolitika első nagy kudarcát jelentette. A jugoszláv eset kapcsán megállapíthatjuk tehát, hogy Sztálin szellemi képességei a háború után kissé meggyengültek, hibákat vétett. Alábecsülte Tito képességeit és erejét. 34 A két világháború között a térségben egyedül Csehszlovákiában létezett legális, demokratikusan megválasztott kommunista párt. Majd a II. világháború után a cseh kommunista párt vált az országban a legerősebbé. A választásokon a cseh területeken 40 százalékos, a szlovák területeken pedig 30 százalékos győzelmet aratott. Ahogy a táblázatban is láthattuk, 1948-ban azonban a valódi koalíció még mindig fennállt, így államcsínyt kellett végrehajtani. 35 A cseh kommunisták a forradalmat 1948 februárjában hajtották végre. Csehszlovákiában tehát egy igazi, alulról kezdeményezett folyamat zajlott le. A kommunisták a maguk erejéből vitték végbe a forradalmat, a munkások túlnyomó többségének támogatásával. 33 Herber-Martos-Moss-Tisza: Történelem 6. (1914-től 1990-ig). Reáltanoda Alapítvány, Bp., 2000, p Ua. 35 Kenéz Péter: A Szovjetunió története a kezdetektől az összeomlásig. Akkord Kiadó, Bp.,

35 Magyarországon a monolitikus hatalomátvétel 1949-ben valósult meg, amikor a májusi választásokon a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) fölényes győzelmet aratott. Az MDP-n belül a tényleges hatalommal Rákosi Mátyás, Sztálin legjobb magyar tanítványa rendelkezett. Rákosi hatalmát az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) biztosította. Magyarországon számos szovjet eszközt bevetettek a kommunista hatalom megszilárdítása érdekében: előtérbe került az osztályharc éleződésének elve, a fokozott éberség alkalmazása a párton kívül, valamint a pártba befurakodott ellenséggel szemben. Sztálin elképzelései Magyarországról a következőkben összesíthető: A Szovjetunió nem érdekelt egy erős Magyarország megteremtésében. Ráadásul Magyarországnak, csakúgy, mint Olaszországnak, tudtára kell adni, hogy a szövetségesek nem felejtették el pozícióját a jelenlegi háborúban. Ezért a Szovjetunió politikája Magyarország irányában arra kell vezessen, hogy megőrizze a magyar államot, de a lehetőség szerint szűkítse területét, szigorúan követve az etnográfiai elvet. Azokban az esetekben, amikor az adott elv alkalmazásában valamilyen kétségek keletkeznek, a kérdést Magyarország rovására kell megoldani. 36 (Sztálin) A Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa A Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsát (továbbiakban KGST) január 25-én hozták létre. Alapító tagjai: a Szovjetunió, Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, Románia. Később csatlakozott a KGST-hez Albánia (1949), a Német Demokratikus Köztársaság (1950), Mongólia (1962), Kuba (1972) és a Vietnami Demokratikus Köztársaság (1978). Jugoszlávia társult tag volt. Megfigyelői státusza volt a Kínai Népköztársaságnak, Észak-Koreának, Angolának, Etiópiának, Laosznak, Afganisztánnak, Jemennek, Mozambiknak és Nicaraguának. Külön szerződéses viszony jött létre Finnországgal (1973), majd Irakkal és Mexikóval (1976). 37 Az alapokmány preambulumában rögzítették, hogy a KGST nem zárt szervezet, bárki csatlakozhat hozzá, aki vállalja a KGST legfőbb küldetését, a szocializmus és a 36 Krausz Tamás: Sztálin élete és kora. Pannonica, Bp., 2003, p Múlt-kor: 55 éve alakult a KGST. 36

36 kommunizmus építését. De a preambulumban a következő alapelvek is megtalálhatók: tagállamok szuverén egyenlősége, nemzeti érdekek tiszteletben tartása, kölcsönös előnyök és kölcsönös segítség elve. A KGST munkanyelve az orosz volt, de hivatalos nyelvként elfogadták az összes tagállam nyelvét. A KGST nem rendelkezett nemzetek feletti intézményrendszerrel. Kötelező jellegű határozatokat csak intézményi és eljárási kérdésekben hozhatott, a gazdasági együttműködést érintő ügyekben csak ajánlást fogalmazhatott meg. Ezeket az ajánlásokat csak a tagállamok illetékes szerveinek jóváhagyása és elfogadása után lehetett végrehajtani. Az ajánlásokat és a határozatokat egyhangúlag, az ún. érdekeltségi elv alapján hozták. Minden tagállam egy szavazattal rendelkezett, a vétójog nem létezett. A legfelsőbb végrehajtó szervbe minden tagállam egy mininszterelnök-helyettest küldött. A végrehajtó szerv nem utasíthatta és nem szankcionálhatta a tagországok intézményeit és vállalatait. Számos államközi szervezet működött a KGST-ben: például az Agromas (feladata a mezőgazdaság gépesítése), az Egyesült Energiarendszerek Központi Teherelosztója, az Egyesített Atomkutató Intézet, az Interszputnyik vagy a Közös Tehervagon Park stb. A KGST valódi célja azonban a nyugati Marshall-segély és a titói Jugoszlávia ellensúlyozása. Eleinte a KGST tevékenysége a tagországok közötti áruforgalom szélesítésére, a tapasztalatcserére, a műszaki segítségnyújtásra, valamint a szakemberképzésre irányult. A későbbiekben azonban ez a tevékenység már kiszélesedett, és elkezdődött a tagállamok népgazdasági terveinek összehangolása is. Legfőbb feladatai: a szocialista országok közötti gazdasági együttműködés erősítése, valamint a gyengébb tagállamok felzárkóztatása a munkamegosztás és specializálódás eszközeivel. A gazdaságilag erősebb tagállamok kamatmentes vagy maximum 2 százalékos kamatú hiteleket nyújtottak a gazdaságilag gyengébbek számára. A specializálódás keretében pedig például Magyarország autóbuszokat gyártott, amelynek következtében az Ikarusz buszok a szocialista tömb minden országába eljutottak. A Német Demokratikus Köztársaság halfeldolgozó halászhajókat, Bulgária pedig ipari targoncákat gyártott. A szakosodás célja az volt, hogy a tagországok erőforrásaikat azokra a területekre tudják összpontosítani, amelyek fejlesztéséhez a legjobb adottságokkal rendelkeznek. 37

37 Ha Magyarország példáját vesszük, megfigyelhetjük, hogy Magyarország a hiányzó nyersés fűtőanyagok zömét a KGST-partnerektől szerezte be. Tőlük származott a vasérc, a koksz, a szén, az ólom, a kőolaj, a cink és a villamos energia importjának majdnem 100 százaláka, de a fenyő- és fűrészáru, a bányafa és a sárgaréz importjának kb százaléka is a KGST-országoktól származott. A kész termékek számára pedig a KGST államai mindig biztos felvevőpiacot jelentettek. A KGST azonban nem volt valódi kooperáció a kelet-közép-európai országok között, hiszen ezek az államok egyoldalú függésbe kerültek a Szovjetuniótól. Később pedig egyértelművé vált, hogy a KGST mesterségesen nem tudja megakadályozni tagállamai egyre erősebb gazdasági kötődését a nyugati gazdaságokhoz. Végül szeptember 26- án hivatalosan is beszüntette működését A Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok kapcsolata Gazdasági szempontból a Szovjetunió érdeke az volt, hogy fenntartsa a jó viszonyt az Egyesült Államokkal. Sztálin reálisan felmérte a háború utáni helyzetet: az USA jelentős gazdasági fölényben állt. Az USA 1945-ös ipari termelése több mint a duplája volt az közötti termelésnek. 38 Az Egyesült Államok fölényét tovább erősítette az a tény, hogy az 1944-ben létrehozott Bretton Woods-i rendszerrel egy olyan helyzet állt elő, amelyben a különböző valuták átváltási arányát az aranyhoz rögzítették. A világ aranykészletének kb. 80 százalékával azonban az Egyesült Államok rendelkezett, ezért képletesen megállapítható, hogy a dollár tulajdonképpen az arannyal vált egyenlővé. Tehát a dollár vált az első számú nemzetközi fizetőeszközzé. Az USA legfőbb katonai hátterét a Szovjetunióval szemben az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (továbbiakban a NATO) jelentette. Az 1940-es évek második felében a Truman-elv értelmében a fő célkitűzés az volt, hogy a nyugati blokk feltartóztassa a szovjet fenyegetést, felszabadítsa a kelet-közép-európai területet a szovjet befolyástól, ill. azt tömegesen megtorolja nukleáris fegyverek alkalmazásával. Az Eisenhower-doktrína 38 Krausz Tamás: A Szovjetunió története Kossuth Kiadó, Bp., 2008, p

38 vákuum-elmélete érvényesült: ha valahol légüres tér keletkezik, és oda nem nyomul be a NATO, akkor megteszik ezt a szovjet érdekszféra tagjai. Stratégiailag kiemelkedő fontosságúnak volt tekinthető a Földközi-tenger keleti medencéje. A térség a nemzetközi érdeklődést olajlelőhelyei és közlekedési útvonalai révén váltotta ki. Éppen ezért ebben a térségben a nyugati hatalmak, így az Egyesült Államok sem tűrt meg semmiféle szovjet befolyást. Ezt a szándékát az USA egyértelműen ki is nyilvánította a Szovjetunió felé, miután a szovjetek nem hagyták el a megadott határidőig Irán északi részét. Az amerikai atombomba felrobbantása lényegében fordulópontot hozott a szovjet külpolitikai stratégiában. Az atombomba megjelenése egy újfajta veszélyt jelentett, amely jelentősen befolyásolta a Szovjetunió háború utáni helyzetét nemzetközi viszonylatban. Már az 1945-ös potsdami konferencián Truman elnök kijelentette, hogy az Egyesült Államok rendelkezik egy szokatlanul romboló erővel, egy új fegyverrel. Sztálin számára már akkor egyértelmű volt, hogy az amerikai elnök az atombombára céloz. Azonnal felismerte, hogy az atombomba birtoklásának mekkora világhatalmi súlya lehet, így Sztálin elrendelte a szovjet atombomba kísérletek felgyorsítását. Így kezdődött el a fegyverkezési verseny a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok között. Az atombombagyártás egy merőben új, hagyományokkal és előzményekkel nem rendelkező terület volt a Szovjetunióban. A fegyverkezési verseny következtében azonban kialakult ez az új iparág és az erre épülő új érdekcsoport. Sztálin ezen a téren is propagandaszerűen járt el. Hihetetlen gyorsasággal és energiával fejlesztette fel a szovjet atomipart. Churchill véleménye erről a következő volt: Sztálin faekével vette át Oroszországot, és atombombával adta át a Szovjetuniót utódainak. 39 (Churchill) A szovjet atomprogram Berija vezetése és ellenőrzése alatt folyt. A Szovjetuniónak végül sikerült behozni lemaradását a nukleáris fegyverkezési versenyben az Egyesült Államokkal szemben, és 1949-ben a Szovjetunió felrobbantotta első atombombáját, 1953-ban pedig az 39 Krausz Tamás: Sztálin élete és kora. Pannonica, Bp., 2003, p

39 első hidrogénbombáját. A NATO a védelem nukleáris szintjét az 1950-es évektől növelte, ennek oka a fokozódó aggodalom a Szovjetunió hatalmas szárazföldi erejétől. Sztálin azonban mindig is reménykedett a békés egymás mellett élés lehetőségében és megvalósulásában. Ennek egyik jele volt az, hogy 1947-ben Sztálin javasolta először, hogy helyezzék az atomenergia-felhasználását az ENSZ ellenőrzése alá. Ezt a javaslatát azonban az amerikaiak elvetették. Egy 1952-ben készített interjúban Sztálin kijelentette, hogy szerinte lehetséges a békés egymás mellett élés: A kapitalizmus és kommunizmus békés egymás mellett élése teljességgel lehetséges, ha az együttműködést mindkét oldal kívánja, ha készek teljesíteni a magukra vállalt kötelezettségeket, és ha betartják az egyenlőség és a más államok ügyeibe való be nem avatkozás elvét. 40 (Sztálin) A Szovjetunió és Németország viszonya A német kérdés ügyében szintén konfrontálódott a szovjet és az amerikai nagyhatalom. Sztálin nem kívánta stabilizálni a német gazdaságot, hiszen neki éppen az ellenkezője volt az érdeke. Az Egyesült Államok azonban felismerte, hogy az európai stabilitás megteremtésének kulcsa a stabil német gazdaság. Németország esetében Sztálin legfőbb célja az volt, hogy mindenáron meghiúsítsa a nyugati területek felzárkózását a nyugateurópai gazdasági integrációba. Ezért 1948-ban elrendelte Nyugat-Berlin blokádját. A szovjetek lezárták a Berlin nyugati felébe tartó útvonalakat annak érdekében, hogy az ellátatlan német lakosságot megfélemlítsék és megtörjék. Sztálin biztos volt abban, hogy az idő neki dolgozik, és hogy a blokád áthatolhatatlan. Úgy vélte, hogy ellenfelei nem tudják áttörni a blokádot, hiszen a Berlinbe vezető összes utat elzárták. Azonban Sztálin terve nem sikerült, ugyanis az angol légierő légihídján pótolni tudta a német lakosság ellátását. Sztálint meglepte ez a lépés, ezért tárgyalásokat kezdett a nyugati országokkal. Azonban bízott abban, hogy a tél beköszöntével ellenfelei 40 Béládi Krausz: Sztálin. Történelmi vázlat. Láng Kiadó, Bp., 1988, p

40 kénytelenek lesznek megadni magukat. A légihíd azonban egyre gördülékenyebben működött, képes volt ellátni Berlint a szükséges élelemmel és nyersanyagokkal. Végül Sztálin május 4-én elrendelte a blokád feloldását, ami óriási presztízsveszteséget jelentett Sztálin számára. Majd 1952-ben Sztálin a nyugati hatalmaknak felajánlott egy német békeszerződés-tervezetet, amelyben egy semleges Németország létrehozását javasolta. A nyugati hatalmak azonban nem vették komolyan Sztálin javaslatát A Szovjetunió és Kína külkapcsolata Sztálin egyik legjelentősebb és legnagyobb szövetségese az 1949-ben megalakuló Kínai Népköztársaság volt Mao Ce-tung vezetésével. Mao Ce-tung csapatai már régóta harcoltak Csang Kaj-sek csapatai ellen, amelyek jelentős amerikai katonai támogatással rendelkeztek. Sztálin nem is hitt Mao partizánjainak győzelmében, ezért 1948-ban még békekötésre bíztatta Mao-t. Továbbá Sztálin tartott attól is, hogy Mao akciója kivívja az Egyesült Államok haragját és beavatkozását, ezáltal pedig az amerikaiak túlságosan közel fognak kerülni a Szovjetunió távol-keleti határaihoz. A kínai kommunisták azonban kitartóan küzdöttek, végül szeptember 24-én Mao Ce-tung kihirdette a Kínai Népköztársaságot. Ezután Sztálin és Mao kapcsolata meglehetősen ellentmondásossá vált. A kínai kommunistákat büszkeséggel töltötte el, hogy Sztálin akarata ellenére sikerült hatalomra jutniuk. Vezetőjükre felnéztek, Mao-t kitűnő hadvezérnek és gondolkodónak tartották. Sztálin természetesen mindezt érzékelte, ezért meglehetősen hűvösen és feszélyezetten kezelte Mao-t. Ráadásul a két hatalom viszonyában további feszültséget okozott Mandzsúria hovatartozása is. Mandzsúriát még a japánok szakították el Kínától, majd a háború lezárultával szovjet ellenőrzés alá került, és a szovjetek nem szándékozták a területet visszaadni a kínaiaknak. A kínaiak viszont Mandzsúriában látták gazdaságuk fellendülésének zálogát. 41 Herber-Martos-Moss-Tisza: Történelem 6. (1914-től 1990-ig). Reáltanoda Alapítvány, Bp., 2000, p

41 Sztálin és Mao Ce-tung 3. sz. kép Forrás: A Szovjetuniónak azonban szüksége volt Kínára a fenyegető amerikai túlsúllyal szembeni szövetség létrehozásában. Miután Sztálin számára egyértelművé vált, hogy a Teheránban és Jaltában született megállapodások alapvetően a szovjet gazdaság helyreállításáról csak ígéretek maradnak, még inkább felértékelődtek a szemében a kínai kapcsolatok. Mao Ce-tung-ot meg is hívták Moszkvába Sztálin 70. születésnapjára. Végül meg is született a szovjet-kínai barátsági szerződés 1950 februárjában. Sztálin vállalta, hogy legkésőbb ig visszaadja Kínának a hadizsákmányként kezelt Mandzsúriát. Ezzel egy időben Sztálin a következő katonai és gazdasági segítséget ajánlotta fel a Kínai Népköztársaságnak: tízéves lejáratra 300 millió dollár hitelt évi 1 százalékos kamatra Krausz Tamás: Sztálin élete és kora. Pannonica, Bp.,

42 4. A diktatúrákról általánosan A fentiek alapján kijelenthetjük, hogy a sztálini típusú politikai berendezkedés, azaz a sztálini diktatúra az élet, a birodalom minden területét behálózta és szabályozta. De mi is pontosan a diktatúra? Diktatúra már az ókorban is létezett, egyeduralmat jelentett. Modern kori értelemben a diktatúra már nem feltétlenül egyeduralmat jelent, hanem inkább önkényuralmat. Valamely személynek v. csoportnak az állam törvényeit figyelmen kívül hagyó, erőszakszervezetekre (hadsereg, rendőrség stb.) támaszkodó, kivételes törvényekkel szentesített korlátlan hatalma, a fennálló politikai rendszer védelmében. 43 A diktatúra élén mindig a diktátor áll, aki a parancsuralmat gyakorló, korlátlan hatalommal rendelkező államfő 44, aki az állampolgárok beleegyezése, a többség jóváhagyása nélkül gyakorolja hatalmát. A mai kor értelmében a diktatúra mindig önkényuralmat jelent, azaz egy olyan kormányzást, amely alkotmányos felhatalmazás nélkül tevékenykedik. A mai diktatúrákra az alábbiak jellemzőek: a közhatalmi döntések a hatalmon lévők önkényes elhatározásaként születnek, az önkényes döntéseknek nincsenek alkotmányos korlátai, a hatalom forrása és legitimitása nem az állampolgárok beleegyezéséből származik, hanem mindig valamilyen más forrásból (például ez a forrás lehet isteni, intézményes, perszonális, erőszak stb.) 45 A diktatúrának alapvetően két fajtáját különböztethetjük meg. Létezik a totális diktatúra, amely az élet minden területére kiterjed, és megfigyelhetjük a puha diktatúrát, amely az élet csak bizonyos területeit érinti. A diktatúra működhet a nyílt terror alapján, de beszélhetünk az ún. autoriter hatalomgyakorlásról. Az autoritarizmus a tekintélyelvű diktatúrát jelenti, ahol az uralkodó a saját érdekeit és céljait erőlteti a lakosságra, figyelmen kívül hagyva a társadalom ésszerű igényeit. Az autoriter rendszerek meghagyják a politikán kívüli szférák önállóságát, csak a politika területén fejtik ki tevékenységüket. 43 Markó László: Általános történelmi fogalomgyűjtemény. Holnap Kiadó, Bp., Ua. 45 Körösényi András: Kormányzati rendszerek, In. Gazdag Ferencné: Politológia, BGF jegyzet, Bp.,

43 A totalitárius rendszerek mindig egypártrendszerek. Az állampárt monopolisztikus hatalommal rendelkezik. Jellemzően a korábban létező politikai pártokat fokozatosan kiszorítják a politikai életből. Független érdekképviseleti szervek sem működhetnek, helyettük a pártállam által irányított tömegszervezetek léteznek. A pártállamban a döntések mindig felülről születnek, minden teljesen centralizált. A totalitárius rendszerek hatalmának biztosítékai az erőszakszervezetek, ezen belül is a politikai vagy a pártrendőrség. Ezek alapvető célja felszámolni a nemkívánatos állampolgári kezdeményezéseket. A totalitarista rendszeren belül megfigyelhető terror célja a lojalitás kikényszerítése, illetve bizonytalanság teremtése. 46 Jelenleg a világon nagyjából negyven diktatúra működik. Ezekből 23 diktatúra kb. 2 milliárd ember felett uralja a hatalmat, ami azt jelenti, hogy a Föld lakosságának majdnem egyharmada diktatórikus politikai berendezkedés alatt él. A XX. századdal ellentétben, a XXI. század elejére kialakult egy olyan nemzetközi környezet, amelyben ezek a ma is létező diktatúrák többé-kevésbé megtalálják az együttműködés formáját napjaink nagyhatalmaival. Ezen felül a mai diktatúrák többsége ENSZ-tag ben a Föld országainak 60 százaléka demokrácia ban ez az arány csak 28 százalék volt. 47 A Foreign Policy című magazin 2010-ben összeállított egy listát a ma működő 23 legnagyobb diktatúráról. A lista alapján megállapíthatjuk, hogy a mai diktatúrák nagy része Afrikában működik: a 23 felsorolt diktátor közül tizenhárman afrikai országban tevékenykednek. A listában hét ázsiai, két dél-amerikai és mindössze egy európai ország szerepel. 46 Ua. 47 Bihari Ádám: Szerethető diktatúra. 44

44 3. sz. táblázat Ország Diktátorok listája 2010-ben 1 Burkina Faso Blaise Comparoé 2 Csád Idrisz Débi Diktátor 3 Egyenlítői-Guinea Teodoro Obiang Nguema Mbaszogó 4 Egyiptom Hoszni Mubarak 5 Eritrea Isaias Afwerki 6 Észak-Korea Kim Dzsong Il 7 Etiópia Melesz Zenawi 8 Fehéroroszország Alekszandr Lukasenko 9 Gambia Yahya Dzsameh 10 Irán Mahmud Ahmedinedzsád 11 Kamerun Paul Biya 12 Kína Hu Dzsintao 13 Kuba Raúl Castro 14 Líbia Muammar Al-Kadafi 15 Mianmar Than Shwe 16 Ruanda Paul Kagame 17 Szíria Bashar Al-Asszad 18 Szudán Omár Hasszán Al-Bashir 19 Türkmenisztán Gurbanguly Berdimuhamedov 20 Uganda Yoweri Museveni 21 Üzbegisztán Iszlam Karimov 22 Venezuela Hugo Chávez 23 Zimbabwe Robert Mugabe Forrás: Bihari Ádám: Szerethető diktatúra. A diktátorok jellemzően két körből kerülhetnek ki. Vagy a gyarmati korban európai tanulmányokat folytató értelmiségiekből vagy a katonatisztekből. Megállapítható, hogy inkább az utóbbi a jellemző. Közülük kerültek ki napjaink legvéresebb kezű diktátorai. Minden diktatúra legfontosabb eszközei a hadsereg és a titkosszolgálat. Persze minden diktátor figyel arra, hogy a demokrácia látszatát fenntartsa. Éppen ezért a diktatúrákban általában van működő parlament, bár leginkább ellenzéki párt nélkül. A diktatúrákra jellemzőek a választási csalások is. Számos módszere lehet ennek: a szavazásra jogosultak szelektálása, a halottak névjegyzékbe vétele, a szavazóhelyiségek nyitva tartásával való játszadozás stb. A legnehezebb feladat azonban a nép megnyerése. Az aktuális gondokért és nehézségekért általában mindig a múltat, a korrupt gyarmatosítókat, illetve a külföldi hatalmakat teszik felelőssé. De semmi esetre sem önmagukban keresik a hibát. A nép 45

45 buzdításának és egységessé tételének legfőbb eszköze a nemzeti büszkeség érzésének hangsúlyozása. 48 A diktátorok tevékenysége között mindig ott található a sajtó megregulázása is. Ennek hátterében az áll, hogy a diktátor országát és népét a lehető legnagyobb mértékben el akarja zárni a külvilágtól. Célja, hogy semmi információ ne szivárogjon be és ki az országából. Ha a diktátorok által lefektetett szabályokat a sajtóban dolgozók nem tartják be, könnyen bajba kerülhetnek. Két magyar újságíró, Cseke Eszter és S. Takács András munkájuk során számos diktatúrában jártak már. Burmában tett látogatásukról szóló beszámolójuk 49 szinte az összes diktatúrára vonatkoztatható lenne. Burma korábban brit gyarmat volt, majd 1948-ban kivívta függetlenségét. Egészen 1962-ig demokrácia uralkodott, majd egy katonai puccsal kezdetét vette a diktatúra. Burmába újságírót nem engednek be, így a két magyar sajtós turistaútlevéllel lépett be az országba. Ezen kívül kamerákat és fényképezőgépet is tilos az országba bevinni, ha valakit mégis ezen kapnak, akkor minimum 17 év börtön vár rá. A legtöbb diktatúrához hasonlóan a burmai újságok is csak örömhírt közölnek a belföldi oldalakon, a külföldi, nyugati világról érkező hírek azonban mind háborúról, éhségről, embertelenségről szólnak. A burmai emberek általános életérzése a paranoia. Összeesküvést sejtenek mindenhol, nem bíznak meg senkiben. Annak az oka, hogy a szigorú elzártság ellenére mégis hallhatunk a diktatúra kegyetlenségéről az, hogy Burmában kialakult egy ún. földalatti mozgalom, amelynek aktivistái nap mint nap kockáztatják az életüket valami kis pozitív változás reményében. A burmai rendszer nagyszerű leírását adják George Orwell Állatfarm és 1984 című világhírű művei is. Burmában Orwell-t egyébként prófétának nevezik, hiszen mindkét könyvében 48 Pál Attila: Afrikai diktatúrák Bokszolni könnyebb. Magyar Narancs, XXII. évfolyam, szám, december 16., p S. Takács András: Ilyen ország nincs és mégis van. 46

46 megjósolta az ország történetét. Tapasztalatait és élményeit onnan szerezte, hogy 19 éves korától 5 évig szolgált Burmában a rendőrség kötelékében. Láthatjuk tehát, hogy diktatúrák napjainkban is vannak. Alapvető felfogásunk az, hogy a diktatúra nem jó. De vajon mi állítható vele szembe? Mit tekinthetünk jó rendszernek? A demokrácia kétségkívül jobb a diktatúránál, de vajon az tökéletesen működik? Erényi Tibor véleménye 50 szerint diktatúrák általában ott alakulnak ki, ahol súlyos válságok sorozata figyelhető meg. Napjainkban főleg a volt gyarmati országokban figyelhető meg, ráadásul vallási elemekkel, szélsőségekkel kiegészülve. A történelem tapasztalatai alapján megállapítható az is, hogy mindig könnyebb az átmenet egy demokratikus rendszerből a diktatúrába, mint fordítva. De azt is legszögezhetjük, hogy a totális hatalmat szintén mindig könnyebb megszerezni, mint megtartani azt. 50 Ormos-Székely-Krausz-Harsányi-Pankovits-Erényi: Diktátorok, diktatúrák. Napvilág Kiadó, Bp.,

47 5. A sztálini diktatúra utóélete: Észak-Korea Észak-Korea napjaink egyik legtöbbet vitatott országa. Észak-Koreában 1953 óta létezik és él tovább máig is a sztálini típusú diktatúra. Ennek következtében jelenleg a világ egyik legelzártabb államának számít. Megfigyelhetjük a személyi kultusz elburjánzását, a külvilágtól való szigorú elzárkózást, az ellenségkép hangsúlyozását, a hadsereg elsődleges fontosságát, valamint a nukleáris hatalomra való törekvést Általános adatok 51 Észak-Korea területe összesen km 2, ebből szárazföld km 2, illetve 130 km 2 -nyi területet víz borít. A megművelhető területek aránya 22,4 százalék. Észak-Koreát az alábbi népességi adatok jellemzik (az adatok évi előrejelzések): Az ország lakosságának száma fő. A lakosság életkor szerinti megoszlása a következő: 0 14 év: 22,4% év: 68,5% 65 év felett: 9,1%. Észak-Koreában egyetlen hivatalos nyelv létezik, a koreai. Vallás tekintetében két fő irányzat van, a buddhizmus és a konfucianizmus. Önálló vallási tevékenység azonban nem létezik Észak-Koreában, csak a kormány által működtetett vallási csoportok működnek, ezeken keresztül igyekszik a kormányzat fenntartani a vallásszabadság látszatát. Észak-Korea hivatalos államformája kommunista diktatúra. Az ország területét 9 tartományra és 2 önkormányzatra osztották. Észak-Korea függetlenségét augusztus 15-én vívta ki Japántól. Az alkotmányt 1948-ban fogadták el, amelyet többször is 51 CIA The World Factbook. 48

48 módosítottak, legutóbb 2009-ben. A törvényhozás a porosz jogrendszeren alapul, de ezen kívül megfigyelhető a japán és a kommunista jogi szabályozás hatása is. Az államfői tisztséget 1994 óta Kim Dzsong Il tölti be április 9-én Kim Dzsong Il-t újra megválasztották a Nemzeti Védelmi Bizottság elnökének, amely tisztség a legmagasabb végrehajtói hatalmat jelenti. A kormány elnöke június 7-től Choe Yong Rim. A legutóbbi választásokat 2003 szeptemberében tartották. A többpártrendszer látszatát fenntartja Észak-Korea, de az összes párt a Koreai Munkáspárt ellenőrzése alatt áll Gazdasági áttekintés 52 Az észak-koreai gazdaság súlyos problémákkal küzd. A gazdasági gondok legfőbb oka az, hogy a nagymértékű katonai kiadások következtében a beruházásokra és a lakossági fogyasztás növelésére nem jutott elegendő forrás. Észak-Korea gazdasági adatainak tekintetében csak nagyon kevés a hivatalos adat, illetve csak becslések állnak rendelkezésünkre. A 2009-es becsült adat alapján Észak-Korea vásárlóerő-paritáson számított GDP-je 40 milliárd dollár volt. A vásárlóerő-paritáson számított egy főre jutó GDP-je pedig dollár volt 2009-ben. A reál GDP növekedési ráta 2008-ban még 3,7% volt, 2009-ben azonban ez visszaesett -0,9%-ra. A gazdasági szektorok közötti GDP-megoszlást az alábbi diagram mutatja: 52 CIA The World Factbook. 49

49 GDP-megoszlás a gazdasági szektorok között Észak-Koreában 1. sz. ábra Forrás: CIA: The World Factbook adatai alapján saját szerkesztés Észak-Korea legfontosabb mezőgazdasági termékei a következők: rizs, kukorica, burgonya, szójabab, hüvelyesek. Az állattenyésztés területén a marha, a sertés és a tojás a jellemző. A legfőbb ipari termékek a haditermékek, a munkagépek, a villamossági berendezések, a kohászati termékek és a textil- és élelmiszeripari termékek. A fontosabb bányászati termékeik: szén, magnezit, grafit, cink és vasérc. A szolgáltatási szféra legjelentősebb ága a turizmus. Észak-Korea 12,2 millió fős munkaerővel rendelkezik. A mezőgazdaságban dolgozók aránya 35%, az ipar és a szolgáltatási szféra pedig összesen 65% munkaerőt foglalkoztat. A 2007-es adatok alapján az állami bevételek nagysága 3,2 milliárd dollár, a kiadások nagysága pedig 3,3 milliárd dollár volt. Észak-Korea hivatalos nemzeti valutája a von. A von december 6-án váltotta fel az addig használatban álló koreai jent ben újraértékelték a vont 100:1 arányban. Ezen újraértékelés oka az 1953-ban lezárult koreai háború miatt felgyorsult infláció megfékezése volt. Ekkoriban a vont csak az észak-koreai állampolgárok használhatták, a külföldieknek külön valutát hoztak létre. A szocialista országokból érkezőknek létrehozott valuta színe vörös volt, a kapitalista országokból érkezőké pedig kék vagy zöld novemberében Észak-Korea ismét élt a valuta-újraértékelés eszközével. Szintén 100:1 arányban történt a kiigazítás. Az Észak-Koreai Központi Bank célja az infláció visszaszorítása és a gazdasági 50

50 egyensúly helyreállítása volt. A régi vont kivonták a forgalomból november 30-án, az új von viszont csak december 7-én került forgalomba. A két dátum közötti időszakban semmit nem lehetett készpénzért venni, szinte megállt az élet. Csak azok az üzletek maradtak nyitva, amelyek a politikai vezető réteget és a külföldi turistákat szolgálták ki. 53 Észak-Korea 1991-ben csatlakozott az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez (ENSZ). Ezen belül az alábbi főbb szervezetekben rendelkezik tagsággal: UNCTAD, UNESCO, UNIDO, UNWTO ben az észak-koreai export értéke milliárd dollár volt. A legjelentősebb export termékek: ásványok, kohászati termékek, hadi felszerelések, valamint textilipari, mezőgazdasági és halászati termékek. A három legfontosabb export kereskedelmi partner: Dél-Korea (47%), Kína (40%) és Hong Kong (2%). Az import értéke 2009-ben milliárd dollár volt. Főbb importtermékek: kőolaj, gépek és berendezések, textilipari termékek és gabona. Import tekintetében a legjelentősebb kereskedelmi partnerek az alábbiak: Kína (61%), Dél-Korea (24%), Szingapúr (2%) és India (2%). A fenti adatokból megállapíthatjuk, hogy Észak-Korea jelentős mennyiségű külkereskedelmi hiánnyal rendelkezik. A külső államadósságra vonatkozó, rendelkezésre álló adat 2001-es. Ekkor az adósság mértéke 12,5 milliárd dollár volt Propaganda és személyi kultusz Csakúgy, mint Sztálin, Kim Ir Szen diktatúrájának is legfőbb összetevői a teljes nép feletti ellenőrzés, valamint a családi és személyi kultusz voltak. Napjainkban is az összes, a nép felé irányuló információ csak ellenőrzés után juthat ki, a vezetés mindent kontrollál. A Sztálinról készült plakátokhoz hasonlóan Kim Ir Szen és fia, Kim Dzsong Il képét is minden állampolgárnak kötelessége otthonában kirakni. 53 hvg.hu: Észak-Korea az infláció visszaszorítása miatt értékelte újra a vont. 51

51 Kim Ir Szen és Kim Dzsong Il 4. sz. kép Forrás: És habár Kim Ir Szen ma már nem él, de az észak-koreai alkotmányban rögzítették, hogy ő az örökös elnök, így imádata kötelező még halála után is. Észak-Koreában több ezer Kim Ir Szen és Kim Dzsong Il szobor található, a legmagasabb, egy 92 méteres szobor Kim Ir Szen mauzóleuma mellett, a második legnagyobb pedig Phenjanban látható, ez 23 méteres. A szobrok monumentalitásával is a diktátor nagyságát és hatalmát igyekeznek sugallni. Az 1950-es években Kim leszámolt a párton belüli ellenfeleivel, majd kiépítette a párt totális hatalmát és egyeduralomra tett szert. Az 1960-as évektől egyre inkább elszigetelődött a világ többi részétől és addigi szövetségeseitől, elsősorban Kínától és a Szovjetuniótól. Ekkortól kezdte megalapozni önálló eszmerendszerét, a dzsucse politikát, amelynek alapgondolata az önellátás fontossága. A dzsucse szó koreaiul annyit jelent, önbizalom. Sztálin 1953-as halálával a Szovjetunióban megenyhült a sztálinizmus eszméje, viszont Kim Ir Szen ezt az enyhülést nem nézte jó szemmel, ezért felépítette a saját, a sztálinizmus ideológiáján alapuló politikáját. Alapelve az volt, hogy Észak-Koreának külső segítség nélkül, a többi államtól függetlenül, önerőből kell megvalósítania fejlődését. Ez a totális antiglobalista rendszer addig volt fenntartható, amíg a hidegháború tartott és a Szovjetunió fel nem bomlott. Ezután azonban, tehát az 1990-es évektől kezdődően kezdtek kitűnni a rendszer problémái és a további fenntarthatóság kételyeinek jelei Maholányi Zsolt: Körbezárt világ Észak-Korea. 52

52 Kim Ir Szen személyi kultusza is ekkortájt kezdett kiteljesedni. Az 1980-ban tartott pártkongresszuson fiát, Kim Dzsong Il-t nevezte meg utódjának. Idős korára a nyakán egy tumor alakult ki, amelyet megpróbáltak titkolni, de egyre nehezebbé vált szereplései során úgy fényképezni őt, hogy a tumor ne látszódjon. Az 1990-es évekre az ország teljesen elszigeteltté vált a külvilágtól. A dzsucse politikának köszönhetően a külkereskedelem gyakorlatilag megszűnt létezni. A kínai kölcsönök is megcsappantak, ráadásul a Szovjetunió is ekkor bomlott fel. Egyre látványosabbá vált a virágzó Dél és a nyomorban lévő Észak közötti különbség. A gazdasági helyzet tehát egyre siralmasabbá vált, de a sajtó tovább istenítette Kim Ir Szen-t. A kilencvenes években hozzávetőlegesen három millió ember halt éhen Észak-Koreában. Az éhínség akkor kezdődött, amikor a súlyos aszályos időszakok következtében az emberek nem tudtak mást enni, mint gyökereket és füveket. Az éhínség elől rengetegen próbáltak átszökni Kínába vagy Dél-Koreába. Az éhínség és a nagyfokú szegénység pedig a mai napig jelen van Észak-Koreában. Az észak-koreai átlagember folyamatosan éhezik. Az egészségügyi ellátás is hagy kívánnivalót maga után: a rendszer elmaradott és akadozva működik. Ennek hátterében a fent is felvázolt működésképtelen gazdaság, a bezárkózás és a nemzetközi kapcsolatok hiánya, valamint a hadsereg túlzott támogatása állt. Végül július 8-án Kim váratlan szívrohamban meghalt, állítólag egy, a fiával folytatott heves vita után. Temetésén több ezer ember siratta. Testét bebalzsamozták, és egy üvegkoporsóba helyezték egy mauzóleumban. Kim Ir Szen születésének és halálának napja máig nemzeti ünnep. Észak-Korea hivatalos virága az ún. kimirszenia (egy orchideafajta). Szobrai előtt még napjainkban is mindenkinek meg kell hajolnia. 55 Kim Ir Szen-t tehát fia, Kim Dzsong Il követte a hatalmon. A hivatalos életrajz szerint Kim Dzsong Il február 16-án született egy titkos katonai támaszponton. Egy másik forrás szerint azonban 1941-ben egy szibériai halászfaluban született, és születési dátumát csak megmódosították, hogy úgy tűnjön, hogy apja éppen 30 éves korában született, hiszen ez kedvezőnek számít a koreai kultúrában. 55 Vladár Tamás: Kim Ir Szen, az Örökkévaló Vezető. 53

53 Kim Dzsong Il az 1980-as évektől kezdődően kezdte meg kiépíteni személyi kultuszát, és ekkor vette fel a kedves vezető elnevezést is. A Dél-Koreával való viszony azonban Kim Dzsong Il uralma alatt sem javult. Dél-Korea vádja szerint Kim Dzsong Il rendelte el ban a burmai robbantást (17 dél-koreai tisztviselő halt meg), valamint az 1987-ben történt dél-koreai repülőgép ellen elkövetett merényletet (115 ember halt meg) ben nevezték ki az észak-koreai hadsereg főparancsnokává. Ez azért is érdekes, mert Kim Dzsong Il sosem szolgált katonaként. Egyetlen lehetséges politikai kihívóját is eltávolították a hatalomból. Majd 1991-ben apja bejelentette, hogy a belügyekért egyedül a fia, Kim Dzsong Il a felelős. Az ő vezetése alatt egy még erőteljesebb hatalmi centralizáció figyelhető meg. Kim Dzsong Il embereitől az abszolút engedelmességet várja el, és ha bárki a legcsekélyebb ellenvetéssel is áll elő, azt árulásnak tekinti. Kim Dzsong Il április 9-én lett hivatalosan a Nemzetvédelmi Bizottság elnöke, majd október 8-án a Koreai Munkáspárt főtitkára. Jelenleg a legmagasabb állami pozíció a Nemzetvédelmi Bizottság elnöki posztja. Kim Dzsong Il is kialakította saját politikáját, az ún. szongunt, amely a hadsereget részesíti előnyben ban létrejött egy megállapodás Dél-Koreával, amelynek értelmében csupán néhány kilométerre északra a két ország határa között létrehozzák a Keszong Ipari Parkot. A park beváltotta a hozzá fűzött reményeket, némi fellendülést hozott az észak-koreai gazdasági életben re 21 vállalat jött létre a park területén, amely kb. 12 ezer észak-koreai munkavállalót foglalkoztat. A nehéz gazdasági helyzet sem tántorítja el azonban Kim Dzsong Il-t a tervgazdasági modell folytatásától. Célja az apja által bevezetett önellátás politikájának folytatása. Kim Dzsong Il egészségi állapotáról számos hír kering. Állítólag 2008 augusztusában agyvérzést kapott, majd sokáig nem is jelent meg a nyilvánosság előtt. Azóta legelőször április 9-én mutatkozott, amikor is az észak-koreai parlament megerősítette őt vezetői posztjában. Egy japán professzor, Sigemura Tosimicu szerint Kim Dzsong Il már évek óta halott, és helyette egy dublőrt alkalmaznak. Egy dél-koreai televíziós csatorna (YTN) szerint pedig Kim Dzsong Il hasnyálmirigyrákban szenved. 54

54 Kim Dzsong Il jelenleg 69 éves. Sokáig legidősebb fiát, Kim Dzsong Nam-ot tartották a legesélyesebb utódnak, azonban őt letartóztatták, így elvesztette a kedves vezető bizalmát. Jelenleg a hivatalos utód Kim Dzsong Il legkisebb fia, Kim Dzsong Un júniusában ki is nevezték a titkosszolgálat vezetőjének, és állítólag már rá is ruházták a bölcs elvtárs becenevet. Kim Dzsong Un már meg is kezdte személyi kultuszának kiépítését: korrupcióellenes kampányt indított, amelynek következtében már több tucat hivatalnok és katonatiszt ellen indítottak vizsgálatot. Ahogy a Szovjetunióban is léteztek munkatáborok, Észak-Koreában is rengeteg munka- és átnevelő tábor működik. Ezekbe a táborokba viszik azokat, akiknek a politikai gondolkodása nem egyezik a vezetőségével. A munkatáborok körülményei hasonlóak a sztálini-féléhez. Bárkit bármilyen apró ürüggyel lelőhetnek vagy kivégezhetnek. A jól felépített propaganda segítségével valósul meg az állampolgárok agymosása. Ebben szinte a legfontosabb eszköz a televízió és a rádió. Ezek szinte csak propaganda műsorokat sugároznak. A propaganda része a lakosság külvilág ellen való hangolása. Külvilág alatt elsősorban Dél-Koreát és az Amerikai Egyesült Államokat kell érteni. Az országba nagyon ritkán engednek be külföldit, ha ez mégis megtörténik, akkor minden lépését szigorúan kormányőrök ellenőrzik. Ha például valaki fotózni szeretne, minden egyes fotó elkészítéséhez engedélyt kell kérnie. Az is előírás, hogy Kim Ir Szen szobrát csak egészben lehet lefotózni, hiszen nem lehet azzal megsérteni, hogy csak részleteiben készül róla fénykép. Az internet és a mobiltelefon pedig szinte ismeretlenek ben telepítették Észak-Koreában a mobiltelefon-hálózatot, viszont néhány ezer készülék megvásárlása után betiltották. Ezekkel a szabályozásokkal Észak-Korea célja az, hogy teljes mértékben kizárja a külvilágot az ország életéből Az észak-koreai hadsereg Ahogy azt már korábban is említettem, a diktatúrák fenntartásának egyik legfontosabb eszköze a hadsereg. Nincs ez másként Észak-Koreában sem. Az ország gazdasági erejéhez viszonyítva Észak-Korea óriási haderővel bír. A hadsereg felszereltsége és színvonala 56 Maholányi Zsolt: Körbezárt világ Észak-Korea. 55

55 azonban már hagy kívánnivalót maga után. Az országban a párttagokon kívül a hadsereg tagjai vannak még abban a kiváltságos helyzetben, hogy nem éheznek. A hadsereg egésze az ún. demilitarizált övezetben állomásozik, a dél-koreai határon. Ennek oka az, hogy így próbálják meg megakadályozni, hogy bárki átmeneküljön Dél-Koreába. Illetve így készülnek egy esetleges közös amerikai dél-koreai támadás visszaverésére. A demilitarizált zóna teljes hosszában magasfeszültségű kerítéssel van védve. Az Észak- Korea és Dél-Korea határán létező demilitarizált zóna lényegében a vasfüggöny funkcióját látja el. 57 Észak-Korea GDP-jének 25 százalékát a hadseregre, a Népi Hadseregre és a katonai kiadásokra fordítja. 100 lakosból minden negyedik egyenruhás. Több mint 1,2 millió fő áll aktív katonai szolgálatban, de ha a tartalékosokat is bevetnék, akkor 5 millió fős hadsereg toborozható össze. Nemzetközi összehasonlításban ez azt jelenti, hogy Észak-Korea a világ ötödik legnagyobb hadseregével rendelkezik. Csak Kína, Oroszország, az Amerikai Egyesült Államok és India előzik meg. 58 Az 1990-es évek elején az ország ötéves hadsereg fejlesztési programot dolgozott ki. A Szovjetunióhoz hasonlóan Észak-Korea is ötéves tervekben gondolkodik. A Népi Hadsereg három haderőnemből áll: szárazföldi csapatok, légierő és haditengerészet. Ezen kívül létrehozták az ún. Különleges Műveleti Erők csoportját. Ez utóbbi számít a Népi Hadsereg elit alakulatának Észak-Korea napjainkban: az atomprogram Észak-Korea atomhatalmi ambíciói Kim Dzsong Il hatalomra kerülésével új erőre kaptak ban az ország kilépett az atomsorompó egyezményből. Azóta eddig kétszer hajtottak végre földalatti kísérleti atomrobbantást. Jelenleg több katonai létesítményben végeznek nukleáris kutatásokat. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség munkatársait pedig kiutasították az ország területéről. Mindezek a lépések a külvilág számára atomháborúval 57 Maholányi Zsolt: Körbezárt világ Észak-Korea Zig Zag: Különlegesek Észak-koreai különleges erők. 56

56 való fenyegetést jelentenek. Megfigyelhető azonban, hogy az észak-koreai fenyegetések mögött mindig inkább egy újabb külföldi segély kierőszakolása áll. Ha az országban már elviselhetetlenné válik az élelemhiány, akkor a segélyszállítmányokért cserébe atomprogramját kis időre szünetelteti, visszafogja a fenyegetéseket. Majd amikor az élelmiszerhelyzet javul, bejelenti a külvilágnak, hogy folytatja atomprogramját. Szakértők szerint azonban Észak-Korea jelenleg nem rendelkezik olyan technológiai szinttel, amely veszélyt jelentene a világra. Mivel azonban Észak-Korea GDP-jének negyedét a hadseregre fordítja, ezért a külvilág és a nemzetközi közösség meglehetősen nagy figyelmet és erőforrásokat szentel Észak-Korea állandó megfigyelésére. A nemzetközi közösség kezében jó alkupozíciót jelent a tartós gazdasági segélyezés, amelyért cserébe megpróbálják rávenni Észak-Koreát az atomprogram felhagyására Maholányi Zsolt: Körbezárt világ Észak-Korea. 57

57 6. A sztálini diktatúra utóélete: Kuba Kuba XX. századi történelmének legmeghatározóbb szereplője Fidel Castro volt. Az ő vezetésével az as, 70-es és 80-as évek során a kubai kommunista forradalom, szovjet támogatással, kiterjedt egész Latin- Amerikára és Afrikára is. Az 1990-es években Kubában gazdasági visszaesés figyelhető meg, ennek oka pedig az, hogy a Szovjetunió felbomlása után megszűnt az évi 4-6 milliárd dollár értékű szovjet támogatás. Láthatjuk, hogy Kuba történelmének alakulását is nagymértékben befolyásolta a szovjet nagyhatalom. Kuba és a Szovjetunió között egy nagyon meghatározó, erős kapcsolat alakult ki és maradt fenn közel öt évtizeden keresztül Általános adatok 60 Kuba területe km 2, amelyből km 2 szárazföld, km 2 -t pedig víz borít. A megművelhető területek aránya 27,63 százalék. Kuba fős lakossággal rendelkezik. A 2011-es előrejelzések szerint a lakosság életkor szerinti megoszlása Kubában az alábbiak szerint alakul: 0 14 év: 17,2% év: 71,1 % 65 év felett: 11,7%. Kubában a hivatalos nyelv a spanyol. Vallás tekintetében a lakosság 85 százaléka római katolikus, de jelen vannak a protestánsok, a Jehova tanúi és a zsidók is. A 2008-as adatok alapján kiugró értéket képvisel nemzetközi összehasonlításban az oktatásra fordított kiadások GDP-hez viszonyított mértéke. Ez a mérték Kubában a GDP 13,6 százaléka, ezzel a második helyen szerepel Kuba a nemzetközi viszonylatban. Kuba kommunista berendezkedésű pártállam, fővárosa Havanna. Az ország területét 14 tartomány és egy speciális önkormányzat alkotja. Kuba a függetlenségét május 20-án 60 CIA-The World Factbook. 58

58 vívta ki az Amerikai Egyesült Államoktól. A kubai alkotmányt február 24-én alkották meg, amelyet aztán majd 1992 júliusában és 2002 júniusában módosítottak. A kubai törvényhozás folyamata a spanyol jogrendszeren alapszik, de számos amerikai hatás is megfigyelhető február 24. óta az elnöki tisztséget Raul Castro, Fidel Castro öccse tölti be. Az elnök az államfői és a kormányfői posztot is birtokolja. Az alelnöki székben Jose Ramon Machado Ventura ül. A Miniszterek Tanácsát az elnök javaslatára a Nemzeti Tanács vagy a 31 tagú Államtanács nevezi ki. Az elnököt és az alelnököket a Nemzeti Tanács választja meg öt éves periódusra. A legutóbbi választásokat február 24-én tartották, a következő választás tehát 2013-ban lesz. Az egyetlen legális politikai párt a Kubai Kommunista Párt Gazdasági áttekintés 61 Az 1990-es évektől kezdődően küzd Kuba jelentős gazdasági gondokkal. Ezek enyhítése érdekében a kormány korlátozott reformokat vezetett be, mint például a vállalkozások hatékonyságának növelésére vagy az élelmiszer, fogyasztási cikkek és szolgáltatások súlyos hiányának mérséklésére. Raul Castro célja olyan változtatások bevezetése, amelyekkel a szocialista gazdasági modell fejleszthető és fenntartható. A vásárlóerő-paritáson számított GDP 2010-ben 114,1 milliárd dollár volt. A vásárlóerőparitáson számított egy főre eső GDP nagysága pedig dollár volt. A GDP reál növekedésében a következő tendencia áll fenn: 2008-ban 4,1%, 2009-ben 1,4%, 2010-ben pedig 1,5% volt. A gazdasági szektorok közötti megoszlás az alábbi diagramon látható: 61 CIA-The World Factbook. 59

59 GDP-megoszlás a gazdasági szektorok között Kubában 2. sz. ábra Forrás: CIA: The World Factbook adatai alapján saját szerkesztés A mezőgazdasági termékek közül a fontosabbak: cukor, dohány, citrusfélék, kávé, rizs, burgonya, bab és haszonállatok. Az ipar területén elsősorban a cukoripar, a dohányipar, az olajipar és az építőipar a jelentős. Az ipari termékek közül a legfontosabbak a nikkel, az acél, a cement, a mezőgazdasági gépek és a gyógyszerek. Az ipari termelés növekedése 2010-ben 0,8% volt. A szolgáltatások terén a legkiemelkedőbb ágazat a turizmus. A turizmus és annak fejlesztése a szovjet tömb felbomlása után vált kiemelkedővé. Napjainkban kb. kétmillió turista utazik évente Kubába. A turizmus területén a magánszektornak is nagyobb a mozgástere. Megjelentek a magántulajdonú vendéglők vagy például a magántaxik. Kubában a munkaerő létszáma millió fő. Az állami szférában ennek 78%-a dolgozik. A munkaerő gazdasági szektorok szerinti megoszlása az alábbiak szerint alakult 2010-ben: a mezőgazdaságban a munkaerő 20%-a, az iparban 19,4%-a, a szolgáltatási szektorban pedig 60,6%-a tevékenykedett. A munkanélküliségi ráta 2009-ben 1,7% volt, 2010-ben ez felemelkedett 2%-ra. Az állami bevételek nagysága 2010-ben 46,51 milliárd dollárt ért el, a kiadások mértéke pedig 48,89 milliárd dollár volt. Az államadósság eléri a GDP 34,4%-át. Az inflációs ráta 2009-ben negatív értéket vett fel, -0,5%-ot ben az inflációs ráta megnövekedett 0,7%-ra. 60

60 Kuba nemzeti valutája a kubai peso. A kubai peso árfolyama 2007 óta mereven a dollárhoz rögzített. A peso árfolyamának alakulását a dollárhoz viszonyítva az alábbi grafikon összesíti. A peso árfolyamának dollárhoz viszonyított alakulása 2006-tól 3. sz. ábra Forrás: alapján saját szerkesztés Azonban Kubában jelenleg kettős pénzrendszer működik: CUP - a jegyrendszerben való termékek kifizetésére CUC - a szabadon árusító állami boltokban és a korlátozott szabadpiacon való használatra. A két pénznem szabadon átváltható (1 CUC = 25 CUP). A jegyrendszer segítségével a nyomor kissé csökkenthetővé válik. A jegyrendszer állampolgári jogon minden állampolgárt megillet. A gyakorlati életben a rendszer úgy működik, hogy személyenként bizonyos mennyiségű termék megvásárolható az állami elosztóhelyeken. Az itt elkért árak a világpiaci áraknál jóval alacsonyabbak. Kuba számos nemzetközi intézményben rendelkezik tagsággal. Például tagja az alábbi szervezeteknek: FAO, G-77, ILO, IMO, Interpol, PetroCaribe, UNCTAD, UNESCO, Union Latina, WHO, WTO stb ben az export értéke milliárd dollár volt. Kuba főbb export termékei a következők: cukor, nikkel, dohány, hal, gyógyászati termékek, citrusfélék és kávé. Az export partnerek közül a legfontosabbak Kína (25,68%), Kanada (20,31%), Spanyolország 61