1. ábra. Richard Lindzen MIT professzor a klímavédelemről

Átírás

1 PE Energia Akadémia 146 Két véglet: tudás és tudálékosság A végletek markánsan a politika területén ütik fel fejüket, de újabban a klímavédelemben figyelhető meg karakterisztikusan: itt vívják egyelőre egyenlőtlen harcukat a klímarealista tudósok, ill. a klímahívők és klímaalarmisták. Aztán idővel kiderült, hogy a klímavédelem sem más, mint a politika egyik harcmezeje. Teller Ede önéletrajzi írásának 1 bevezetőjében írja: Bármiről álmodoztam is, annak egyes elemei már kora ifjúságomtól megmutatkoztak. Kezdettől a tudomány volt a szenvedélyem. Életem egyetlen nagy eseményét sem tudom elválasztani a tudományos gondolkodásmódtól. Ez a fajta gondolkodás nem feltétlenül egyenes vonalúan logikus, de sohasem teszi lehetővé a tények mellőzését, a személyes meggyőződés tekintéllyel való helyettesítését. Erről van szó, hát lássunk egy egy példát a két szélsőségből, a tények figyelembevétele alapján. Úgy néz ki, hogy a klímahívőket nem zavarják a tények. Egyik példaként nézzük pl. Richard Lindzen emeritus professzor (Massachusetts Institute of Technology) közel múltbeli előadását, aki a légköri tudományok professzoraként 30 éve tart népszerűsítő előadásokat, amint az alábbi 1. ábrán is látható. 2 Mindenkor nagy az érdeklődés. Előadása nagy részében tényeket ismertet. 1. ábra. Richard Lindzen MIT professzor a klímavédelemről Ez a példa a Teller Ede által említet tudásról szól, amely az ismeretekre és a tapasztalatokra támaszkodik. Lindzen professzor előadásának teljes szövege a 2 jelű lábjegyzetben hivatkozott cikkben megtekinthető, ezért e helyen csak a lényegesebb állításokra szorítkozunk: 1 Teller Ede: Huszadik századi utazás tudományban és politikában. Huszadik Századi Intézet, lindzen thoughts on the public discourse over climate change/

2 A 97 % os narratíva. Az az állítás, hogy a tudományos szakemberek 97 % a egyetért a klímavédelemmel, egyszerűen nem állja meg a helyét. A megállapítás 1988 ból származik, amely célzott személyek véleményének kikérésén alapult. Ezt felkapta az egész világsajtó. Azóta korrekt véleménykutatások is készültek, az elfogadók valóságos részaránya rendkívül csekély. Egy szakemberre kiterjedő véleménykutatás alapján csupán négyen válaszoltak úgy, hogy a globális felmelegedés az emberi tevékenységgel függ össze. A professzor több, mérési eredményekre támaszkodó diagram segítségével mutatja be a globális hőmérséklet valóságos változását. Semmilyen korreláció nem mutatható ki a légkör CO2 koncentrációja és a hőmérséklet alakulása között. A 97 % os narratíva egyszerűen megtévesztés. A szélsőséges időjárás narratívája. Szinte naponként halljuk, hogy a szélsőséges időjárási események (hurrikánok, tornádók, áradások, árvizek, szárazságok, hőmérsékleti csúcsok) egyre gyakoribbak és a klímaváltozás (pontosabban a globális felmelegedés) következményei. Ezek az állítások azonban tudományosan nem bizonyítottak. A korrekt meteorológiai jelentések ilyen trendet nem igazolnak. A helyi hőmérsékletváltozások valóban, akár szélsőségesek is lehetnek, de még csak egyes földrészekre (pl. Észak Amerikára) sem terjednek ki, az egész földfelszínre még kevésbé. Sem a helyi meteorológiai statisztikákkal, sem a műholdas megfigyelésekre támaszkodó elemzésekkel ez a narratíva sem igazolható. A tengerek szintjének emelkedése. A klímaalarmisták azzal riogatnak, hogyha nem sikerül a további felmelegedést +2 Celsius foknál megállítani, akkor akár 50 cm el is emelkedhet a tengerek szintje. (Ez a prófécia a német klímapápától, Schellnhuber professzortól (PIK) származik, de vannak, akik sokkal nagyobb szintemelkedést vizionálnak). A mérések viszont azt igazolják, hogy a szintnövekedés évszázadokra visszamenően, száz év alatt csupán kb. 15 cm. Újabban a műholdak a szárazföldhöz képest mérik a tengerek szintjének változását. Ezek alapján sem mutatható ki az állítólagos felmelegedéssel, ill. a szén dioxid kibocsátással semmiféle korreláció. A szint említett változása a tengerek alatti tektonikus működésekkel, ill. a folyók vizével a tengerekbe hordott hatalmas hordalék mennyiségével magyarázható. Az Arktisz jegének olvadása. Az Északi sarkvidék jéggel borított felületének változása 1979 óta a műholdak segítségével figyelhető meg, ill. vizsgálható. Ezek alapján becsülhető a sarki jégtömb kiterjedése és tömege. Sok félrevezető tájékoztatás jelenik meg, minthogy a nyári időszakban olvadás, a téli időszakban a jéggel borított területek növekedése figyelhető meg. Korrektül évről évre csak az az azonos időpontokhoz tartozó, megfigyelt adatok összevetése korrekt. Nem vethető össze pl. egy nyári és egy téli műholdas felvétel. A megfigyelési hibák egyike, hogy az olvadási időszakban az éppen már megolvadt vékony vízréteget a műholdas felvétel vízfelületként értelmezi, noha közvetlenül alatta jégtömb található. Fontos tudni, hogy a jég olvadásakor a víz térfogata csökken, tehát a vízfelszín alatti jégtömegek olvadása nem okozhat tengerszint emelkedést. A klímavédelemi politika eszköztárába tartozik a tengerszint emelkedéssel való riogatás.

3 A jegesmedvék fenyegetettsége. Az Al Gore volt amerikai alelnök által irányított klímavédelmi lobbi a globális felmelegedés bizonyítékaként a jegesmedvék populációjának csökkenését hangoztatja. Susan Crockford, a jegesmedvék szaporodásával foglalkozó szaktekintély, a populáció csökkenése bizonyítottan a felelőtlen vadászat következménye. A nagy szigorúsággal bevezetett vadászati tilalom óta a jegesmedvék szaporodása oly mértékben javult, hogy újra lehetővé vált a részleges vadászat. Az óceánok elsavasodása. A légkör szén dioxid koncentrációjának növekedésével természetesen nő az óceánok vizében oldott szén dioxid mennyisége, amit a klímavédők újabb veszélyforrásként aposztrofálnak: elsavasodik az óceánok vize, ami katasztrofális következményekkel jár. Tudni illik, hogy az óceánok vize lúgos (azaz phértéke 7 nél magasabb), és tudományosan el sem képzelhető az oldott széndioxidnak oly mértékben való növekedése, hogy a ph érték 7 alá csökkenjen, azaz valóban savassá váljon. Legfeljebb arról lehetne beszélni, hogy az óceánok lúgossága csökken, de ez a tendencia sem bizonyítható. A korallok pusztulása. Az elsavasodás következtében veszélybe kerülnek, majd kipusztulnak a korallzátonyok hangzik a klímavédő alarmisták következő riogatása. Ha viszont nem bizonyított az elsavasodás, akkor ezzel a veszéllyel sem kell számolni. Érdemes viszont megjegyezni, hogy a korallok és minden tengeri mészvázas kálciumkarbonát alapú vázszerkezetében levő szénatomok az atmoszféra széndioxidjából származnak. E mellett ide kívánkozik annak hangsúlyozása, hogy a széndioxid egyébként sem környezetkárosító és nem mérgező gáz, hanem minden, a planétánkon fellelhető élet feltétele. Összefoglalásként megállapítható, hogy a klímavédők egyetlen fenti állítása sem bizonyított, akkor sem, ha az ENSZ keretében működő, klímaváltozással foglalkozó kormányközi testület (IPCC) irányításával és finanszírozásában egy világméretű hatalmas, érdekvezérelt hálózatnak sikerült elérnie, hogy az emberek nagy része ideértve a politikusokat és kormányokat a klímaváltozást veszélyforrásként fogadja el. A katasztrófákkal való riogatás a manipuláció legfontosabb és hatásos eszközévé vált, miközben a klímavédők állításaikat tudományosan megalapozottnak deklarálják. A tudományos berkekben viszont tudott, hogy az IPCC által finanszírozott kutatási eredmények nem mérési adatokra és megfigyelésekre támaszkodnak, hanem rendkívül bonyolult klímamodellekre és szimulációs vizsgálatokra. Tudjuk: a mindenkori tudomány a vizsgálatoknak egy állapota, és semmiképpen sem a hit struktúrája. Még kevésbé a tudatos félrevezetésé! Megemlítjük, hogy Lindzen professzor cikke több bizonyító erejű szakirodalomi forrásra hivatkozik, amelyek a cikk olvasásakor meg is kereshetők. A cikk német nyelven is elérhető klima energie.eu/2017/05/13/gedanken zur debatte um klimawandel in der oeffentlichkeit/

4 A másik példa egy egészen más hozzáállást és véleményt tükröz. A cikk szerzője ugyancsak egyetemi oktató (ELTE), de lényeges különbség: míg Lindzen professzor csak a maga szakterületével foglalkozik, az ellenpélda szerzője eltéved az energetika területére. Ez még önmagában nem lenne baj, hiszen az energiapolitika éppen a hamis klímapolitika következtében tévedt tévútra, vagy került inkább zsákutcába, de a szerző a tudományos érvek és tények helyett tipikus klímahívőként súlyos ítéleteket fogalmaz meg. 4 Cikkének bevezető szakasza: Minden valamire való szakember tudja, hogy a megújulókra való átállást végre kell hajtani, és ez a jelenlegi eszközrendszerrel már megoldható. A nemzetközi fősodorban a kutatási kérdés ma az, hogy a 100 százalékos megújuló energiarendszer hogyan és mikorra valósítható meg. A legfőbb akadály tehát nem a technológia, hanem a szemléletmód. Hát ezzel a szakasszal sok baj van, csak baj van. Mi energetikai szakemberek egyáltalán nem tudjuk, hogy az átállást végre kell hajtani, sőt tudjuk, hogy a 100 százalékos átállást sem pénzügyi, sem technológiai okok miatt nem lehet megvalósítani. A megújulókra való részleges átállás is csak hatalmas támogatásokkal valósul meg mindenütt, mert a megújuló energiatermelés az energiapiacon támogatások nélkül nem versenyképes. De ezt éppen mi tudjuk, mert meg van hozzá az energetikai képzettségünk és tudásunk. Tudjuk, hogy a száz százalékos átálláshoz hányszoros többletkapacitást kellene létesíteni, és tudjuk, hogy milyen hatalmas energiatárolási kapacitásokat kellene létrehozni, és milyen vezetékbővítési beruházásokat kelleni megvalósítani. És tudjuk, hogy még ez esetben sem lenne az ellátásbiztonság megfelelő. Nem a mi szemléletmódunkkal van baj, hanem a klímahívőkével, mert egy illúzióban hisznek. Egész manipulatív eszmerendszerük szándékosan azon a hamis alaptézisen nyugszik, hogy a globális felmelegedés (ami egyébként 19 éve a mérési adatok alapján nem igazolható) a növekvő szén dioxid kibocsátás, tehát az emberi tevékenység következménye. Az ELTE n a cikk szerint számítógépes analíziseket végeznek a jövőbeni áramfogyasztással kapcsolatban, amelyekből elég humoros következtetésekre jutnak. Pl. hogy az irányváltásnak nincsen alternatívája, meg, hogy át kell térni a nem energetikus szakértők bevonásával folyó teammunkára. Hát jelentem a szerzőnek, hogy ez utóbbi szélsőségesen már rég bekövetkezett. Az energiaellátás, az energiapiac mára olyan fontossá vált, hogy teljesen a politika irányítása alá került, a hozzáértő szakemberek, de az egész energetikai szakma már nem rúghat labdába. Erre a legkirívóbb példa Németország, amelynek szélsőséges energiapolitikája (Energiewende) a klímavédelem diktatúrájának terméke. Már eddig MW szél és naperőművi kapacitást létesítettek. A villamosenergetikai rendszer stabilitása egyre nehezebben biztosítható a szél és naperőművek nem tervezhető, rendkívül rapszodikus áramtermelése miatt. Majd felébrednek a klímahívő politikusok, élükön Angela Merkel kancellár asszonnyal (aki a klímavédelem élharcosa), ha bekövetkezik néhány rendszerkiesés. Egy rendszerösszeomlás bekövetkezésének valószínűsége is egyre nő a szélés naperőművek számának erőltetett bővítésével. Dél Ausztráliában múlt év végén és ez év elején sorozatos rendszerkiesések már bekövetkeztek. Az egyiket éppen karácsony szent estéjén kapták ajándékba. 4 Munkácsy Béla: Energiaforradalom megújulókkal. Magyar Idők, május 16

5 Az meg egészen különös, hogy a szerző Lévai András akadémikus tanszékvezető professzoromra hivatkozik, mármint hogy ő 1958 ban mekkorát tévedett az energiaigények prognózisa területén. Megnyugtatom, hogy ezért nem érdemes az egész energetikai szakmát kiutálni az energiapolitikából, mert kevés olyan szakember volt a háború utáni hazai energetikában, aki olyan realista lett volna, és annyit tett volna a hazai energetikáért, mint éppen ő. Hogy valóban hisz e szerző abban, hogy 2050 re a közlekedésben és fűtésben is bekövetkezhet a villamos energiára való átállás, valóban a hit birodalmába tartozik. A reális lehetőségekhez ennek semmi köze. Ugyanabba a hibába esik, mint amivel Lévai professzor 2000 re vonatkozó prognózisát sorolja. Régi tanulság, hogy az energetikában igazán hosszú távra nem érdemes tervezni (noha kellene), mert a valóság az ilyen terveket eddig mindig felülírta. A legaranyosabb azonban a szerző következő gondolatsora: Einstein szerint egy problémát nem lehet ugyanazzal a gondolkodásmóddal megoldani, amivel azt létrehoztuk. Ezt az energetikára alkalmazva: a szűk látókörű műszaki szemléletet a multidiszciplináris megközelítésnek kell felváltania. Ugyanis az energiatermelésben jártas szakértők nem ismerik kellően a fogyasztóoldali technológiák hatékonyságnövelési lehetőségeit, de nem ismerik a környezetgazdálkodás egyéb területein rejlő lehetőségeket sem, hiszen nem kaptak ilyen képzést. Hát ezt jól megkaptuk! Nem inkább az a baj, hogy a szerző nem kapott energetikai képzést, mert akkor nem hinne a fent hivatkozott állításaiban. Cirkalmas mondata sem akármi. Vagy nem inkább az a baj, hogy az energetika irányítását átvették a nem energetikai szakemberek. Kis hazánkban az energetikáért felelős miniszter jogász, a felelős államtitkár jogász, a paksi bővítésért felelős részvénytársaság vezetője jogász, az energiahivatal (most kacifántosabb a neve) sem energetikai szakember. Hát itten már minden multidiszciplináris, mi kell még? Ezért tart ott a hazai és a német, és az EU energiapolitikája, ahol tart: rohanás a csőd felé. A rendszer repedései minden esetre már észlelhetők. A G7 ek csoportja a mostani olaszországi csúcsukon már nem tudtak megegyezni a Párizsi klímaegyezmény végrehajtásában. (Paolo Gentiloni házigazda: hatan egyetértettünk, Amerika még nem foglalt állást ). De hát a klíma megállapodást nem is lehet végrehajtani, mert irreális célokat fogalmazott meg. Végül javasolom a szerzőnek, hogy olvasgasson bele a Lévai professzor szellemiségét követő honlapon megjelent cikkekbe, ott bőségesen tájékozódhat a klímavédelem és az energiapolitika tragikus kapcsolatáról. Külön figyelmébe ajánlom a németországi megújuló energiatermeléssel kapcsolatos ábrákat. Ilyeneket a Hírek és az Előadások címszó alatt is találhat.

6 Végül, kommentár nélkül ide kívánkozik két rövid idézet: A baj az, hogy a döntéshozók is sokszor leginkább jogász végzettségűek, akik gyakran úgy pózolnak, mint hozzáértők, miközben hülyeségeket beszélnek. [ ] A gond azzal van, hogy ennek ellenére megpróbálják betölteni a szakmai tótumfaktum szerepét, és nem hallgatnak azokra a szakemberekre, akiknek éppen az a dolguk a minisztériumban, hogy a döntések szakmai korrektségét felügyeljék. 5 (Petz Ernő, ) 5 Lattmann Tamás: Eskükkel tele van a padlás. Magyar Nemzet, május 29.