WMO sajtóközlemény. A WMO éves állásfoglalása megerősíti, hogy a 2011-es év a 11. legmelegebb év a feljegyzések
|
|
- Zoltán Székely
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 WMO sajtóközlemény A WMO éves állásfoglalása megerősíti, hogy a 2011-es év a 11. legmelegebb év a feljegyzések kezdete óta. Az előzetes értékelés alapján a es időszakban felgyorsult az éghajlatváltozás. GENF, március 23. (WMO) A Meteorológiai Világszervezet az éghajlat globális helyzetéről kiadott éves állásfoglalásában kijelenti, hogy 2011 a 11. legmelegebb év volt a feljegyzések kezdete óta (1850). Ezzel alátámasztást nyertek azok az előzetes következtetések, melyek szerint a 2011-es év a legmelegebb olyan év volt, melyben hűtő hatású La Niña esemény zajlott. A globális átlaghőmérsékletek 2011-ben hozzávetőleg 0,40 C-kal az es, 14 C-os éves átlag felett alakultak. A csapadék szélsőségek melyek közül sok az elmúlt 60 év egyik legerősebb La Niña eseményével áll összefüggésben hatása jelentős volt szerte a világon. Minden kontinensen kiterjedt áradásokat jegyeztek, ugyanakkor aszály sújtotta Kelet-Afrika és Észak-Amerika területeit. Az Északi-sarki jégtakaró kiterjedése közel rekord alacsony szintre esett. A globális trópusi ciklon aktivitás átlag alatt alakult, azonban az Egyesült Államok az ideit a térségben előfordult egyik legpusztítóbb tornádószezonként tartja számon. A 2011-re vonatkozó éves állásfoglalás a meteorológiai világnapon, március 23-án került a nyilvánosság elé. Emellett a WMO közzétette a hamarosan megjelenő évtizedes globális éghajlati összefoglaló kiadványának egyes előzetes megállapításait is. Ebben rámutat arra, hogy a es időszakban felgyorsult az éghajlatváltozás, a 2011-el zárult dekád a legmelegebb évtized volt minden kontinensen a feljegyzések kezdete óta óta a növekedés üteme számottevő az előzetes becslések szerint. Az olyan légköri és óceáni jelenségek, mint a La Niña, néhány évben átmenetileg hűtő hatást fejtettek ki, azonban a melegedő tendenciát nem tudták visszavetni. Az évtized folyamán az arktikus jégtakaró kiterjedésének folyamatos és drámai csökkenése volt az egyik legszembetűnőbb jele az éghajlat változó állapotának az előzetes megállapítások szerint. Globális átlagban 1901 óta ez volt a második legcsapadékosabb év, és az áradás volt a leggyakrabban jelentett szélsőséges esemény a tanulmány szerint. Az évtizedről szóló beszámoló teljes tartalma az idei év egy későbbi időpontjában kerül a nyilvánosság elé a nemzeti meteorológiai és hidrológiai szolgálatok, illetve további együttműködő kutatóintézetek adataiból készült további elemzésekkel kibővítve. Az évtizedes öszszegzés célja, hogy elősegítse és növelje a hosszabb távra szóló gondolkodásmód fontosságának, illetve éghajlatunk változó mivoltának megértését, valamint hogy kiegészítést nyújtson a WMO éves állásfoglalásához. A 2011-es értékelés megerősíti a korábbi WMO jelentések eredményeit, hogy az éghajlatváltozás most történik és nem valami távoli jövőbeni fenyegetés. A bolygó melegszik az emberi tevékenység miatt, ez pedig nagy horderejű és várhatóan visszafordíthatatlan hatásokat eredményez Földünkön, a légkörben és az óceánokban, mondta Michel Jarraud, a WMO főtitkára. WMO_sajtokozlemeny_HU doc 1
2 Kiemelt paraméterek a es időszakból Hőmérsékletek: A es időszak a feljegyzések kezdete óta, 1850 óta a legmelegebb évtized, a globális szárazföldi és tengerfelszíni hőmérsékletek hozzávetőleg 0,46 C-kal voltak magasabbak a sokéves, 14,0 C-os átlagnál ( ). A valaha volt legmelegebb tíz évből kilenc ebben az évtizedben szerepelt. A feljegyzések szerinti legmelegebb év 2010 volt, melyet szorosan követ a 2005-ös év, a középhőmérséklet ekkor 0,53 C-kal a sokéves átlag felett alakult. Ez volt a valaha feljegyzett legmelegebb évtized a globális szárazföldi felszínre, tengerfelszínre és minden kontinensre vonatkozóan. Kanada, Alaszka, Grönland, Ázsia és Észak-Afrika legtöbb részén az évtizedben mért hőmérsékletek 1-3 C-kal magasabbak voltak az es átlagnál. Az értékelésben résztvevő országok közel 90%-a a legmelegebb évtizedét jegyezte. A globális hőmérséklet-emelkedés mértéke számottevő volt az elmúlt négy évtizedben az előzetes összegzés alapján. A becslések szerint a globális hőmérséklet 1971 óta átlagosan 0,166 C-kal emelkedett évtizedenként. Összehasonlításképpen: az es időszakra számított átlagos hőmérséklet-emelkedés 0,06 C évtizedenként. (Lásd: 1-3. ábrák) Csapadék A szárazföldek feletti globális csapadék (eső, hó stb.) a es időszakban a második legnagyobb volt átlagosan az as időszak után, 1901 óta. A globális átlagon belül nagy regionális és éves különbségek léptek fel. Az északi félgömb nagy részén az átlagnál csapadékosabb viszonyokat mértek az évtized alatt, különösen az Amerikai Egyesült Államok keleti részén, Kanada északi és keleti területein, valamint Európa és Közép-Ázsia számos térségében. Dél-Amerikában, többek között Kolumbiában, Brazília északi és keleti területének egyes részein, Uruguay-ban és Argentína északkeleti térségében az átlagnál nedvesebb körülményeket tapasztaltak, és ez jellemezte Dél-Afrika legnagyobb részét, Indonéziát és Észak-Ausztráliát is. Ezzel szemben, más régiókban normál alatti csapadékot tapasztaltak. A leginkább érintett területek az Egyesült Államok nyugati része, Kanada délnyugati területei, Dél- és Nyugat-Európa, valamint Dél-Ázsia legnagyobb része, Közép-Afrika, Dél-Amerika középső vidéke, továbbá Kelet- és Délkelet-Ausztrália voltak. (Lásd: 4. és 5. ábra) Szélsőséges események Számos időjárási és éghajlati szélsőség érintette szinte minden részét a bolygónak, felléptek árvizek, aszályok, ciklonok, hőhullámok és hideghullámok. Két rendkívüli hőhullám sújtotta Európát és Oroszországot, 2003 és 2010 nyarán, amiknek katasztrofális hatásai voltak, ezrek halálát és elhúzódó bozóttüzeket okoztak. Az áradás volt a legtöbbször jelentett rendkívüli esemény az évtizedben, a világ számos részén kellett áradásokkal küzdeni. Történelmi kiterjedésű és lefolyású áradás sújtotta Kelet-Európát 2001-ben és 2005-ben, Afrikát 2008-ban, Ázsiát (különösen Pakisztánt) 2010-ben, Indiát 2005-ben és Ausztráliát 2010-ben. Sok ország számolt be szélsőségesen száraz körülményekről, köztük Ausztrália, Kelet-Afrika, Amazónia és az Egyesült Államok nyugati része. Az emberi életkörülményekre gyakorolt hatások jelentősek voltak Kelet-Afrikában az évtized első felében, széleskörű élelmiszerhiánnyal és az állatállomány nagyszámú pusztulásával jártak. A 102 országból 48 (47 százalék) számolt be arról, hogy a valaha mért legmagasabb hőmérsékletet eddig a es időszakban jegyezték fel, míg 20 százalék arról, hogy az es időszakban és körülbelül WMO_sajtokozlemeny_HU doc 2
3 10 százalék arról, hogy a korábbi évtizedekben. Ebben az évtizedben láthattuk a trópusi ciklonok eddigi legmagasabb szintű aktivitását az Észak-atlanti-medencében ben, az 5-ös erősségű Katrina hurrikán okozta a legtöbb anyagi kárt az Egyesült Államokban, és több mint emberéletet követelt ban, a Nargis trópusi ciklon volt a legsúlyosabb természeti katasztrófa Mianmar-ban és egyben a világon a legtöbb áldozatot követelő trópusi ciklon az évtizedben, több mint ember halálát okozta. (Lásd: 6. és 7. ábra) Tengerjég Az arktikus tengerjég csökkenése az 1960-as évek óta megfigyelhető, és folytatódott a es időszakban is szeptemberében, az olvadási időszakban történelmi mélypontot ért el az északi-sarkvidéki tengerjég. Az arktikus tengerjég kiterjedése 2011-ben is jóval átlag alatt alakult. A szezonális minimum, melyet szeptember 9-én ért el a jégtakaró, 4,33 millió négyzetkilométer volt (35%-kal kevesebb az es átlagnál) az Egyesült Államok Nemzeti Hó és Jég Adatközpontja szerint. Ez a második legalacsonyabb szezonális minimum a mérések kezdete óta, 0,16 millió négyzetkilométerrel haladta meg a 2007-es legalacsonyabb rekordot. A tengeri jég térfogata még ennél is nagyobb mértékben múlta alul az átlagot, 4200 köbkilométeres, új rekord értékre becsülték, ami alacsonyabb, mint a 2010-es 4580 köbkilométeres korábbi rekord. A műholdas mérések alapján kimutatható a tengeri jég évről évre történő fluktuációja 1972 óta. Tudományos mérések szerint, mind az arktikus tengeri jég vastagság, mind a kiterjedése jelentős csökkenést mutat az elmúlt 35 évben. Az elmúlt évekre az északi-sarkvidéki jégtakaró még drámaibb fogyását jelezik a mérések. Az elmúlt évtized legutóbbi hat évében ( ) regisztrálták a legalacsonyabb öt, szeptemberi jégkiterjedést, melyek közül 2007-ben 4,28 millió négyzetkilométerrel megdőlt a legalacsonyabb rekord, ez az érték 39%-kal kevesebb az es referencia időszak átlagánál. Megjegyzések A 2012-es Meteorológiai Világnap témája A jövőnk erőforrásai az időjárás, az éghajlat és a víz. Az eseményről és a tevékenységről részletes információ az alábbi oldalon található: A WMO állásfoglalása a globális éghajlat 2011-es állapotáról olvasható az alábbi angol nyelvű dokumentumban: A Meteorológiai Világszervezet az Egyesült Nemzetek hiteles hangja az időjárás, az éghajlat és a víz témakörében. További információk: Clare Nullis sajtófőnök tel.: +(41 22) ; (41-79) (mobil) cnullis(at)wmo.int WMO_sajtokozlemeny_HU doc 3
4 Ábrák 1. ábra: A globális évtizedes hőmérséklet eltérése az es sokéves átlagtól 2. ábra: A szárazföldi és tengerfelszíni hőmérséklet átlagos globális évi értékei között. A vízszintes vonalak az elmúlt három évtized átlagát jelzik. WMO_sajtokozlemeny_HU doc 4
5 3. ábra: Hőmérsékleti trendek 4. ábra: Átlagos csapadék többlet/hiány (kék/piros) a es időszakban WMO_sajtokozlemeny_HU doc 5
6 5. ábra: Évtizedes csapadék anomáliák 6. ábra: A es időszakban megfigyelt szélsőséges események: az egyes éghajlati extrémek azt jelzik, hány országból jelentették az adott eseményt a felmérésben résztvevő összes ország százalékában. WMO_sajtokozlemeny_HU doc 6
7 7. ábra: A es időszakban megfigyelt szélsőséges események: abszolút országos maximum és minimum hőmérsékletek, illetve a legmagasabb 24 órás csapadékmennyiségek az előfordulás százalékában az elmúlt öt évtizedben. A statisztikák az 1961-től máig tartó időszak alapján készültek. WMO_sajtokozlemeny_HU doc 7
A 2016-os év értékelése éghajlati szempontból
ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT A 2016-os év értékelése éghajlati szempontból Lakatos Mónika, Hoffmann Lilla, Kircsi Andrea Országos Meteorológiai Szolgálat Éghajlati Osztály Alapítva: 1870 WMO előzetes
ÉGHAJLAT. Északi oldal
ÉGHAJLAT A Balaton területe a mérsékelten meleg éghajlati típushoz tartozik. Felszínét évente 195-2 órán, nyáron 82-83 órán keresztül süti a nap. Télen kevéssel 2 óra fölötti a napsütéses órák száma. A
Kircsi Andrea, Hoffmann Lilla, Izsák Beatrix, Lakatos Mónika és Bihari Zita
Országos Meteorológiai Szolgálat Éghajlati osztály MMT és a MHT együttes előadóülése Budapest, 2019. március 7. Kircsi Andrea, Hoffmann Lilla, Izsák Beatrix, Lakatos Mónika és Bihari Zita Az évi középhőmérséklet
Globális változások lokális veszélyek
Globális változások lokális veszélyek Dr. Radics Kornélia ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT Sivatagosodás és Aszály Elleni Küzdelem Világnapja Budapest, 2019. június 19. Globális kitekintés Éghajlatváltozás:
JAVÍTÓ- ÉS OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEI FÖLDRAJZBÓL HATOSZTÁLYOS GIMNÁZIUM. 7. évfolyam
JAVÍTÓ- ÉS OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEI FÖLDRAJZBÓL HATOSZTÁLYOS GIMNÁZIUM 7. évfolyam A szilárd Föld anyagai és Földrajzi övezetesség alapjai Gazdasági alapismeretek Afrika és Amerika földrajza Környezetünk
A METEOROLÓGIAI VILÁGSZERVEZET ÁLLÁSFOGLALÁSA AZ ÉGHAJLAT ÉVI ÁLLAPOTÁRÓL
A METEOROLÓGIAI VILÁGSZERVEZET ÁLLÁSFOGLALÁSA AZ ÉGHAJLAT 2005. ÉVI ÁLLAPOTÁRÓL 40 É 40 É 20 É 20 É 0 100 NY 80 NY 60 NY 40 NY 20 NY OMSZ Meteorológiai Világszervezet Idõjárás. Éghajlat. Víz Magyarországon
A térkép I. 11 A térkép II. 12 Távérzékelés és térinformatika 13
Előszó 9 TÉRKÉPI ISMERETEK A térkép I. 11 A térkép II. 12 Távérzékelés és térinformatika 13 KOZMIKUS KÖRNYEZETÜNK A Világegyetem 14 A Nap 15 A Nap körül keringő égitestek 16 A Hold 17 A Föld és mozgásai
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. március kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízvédelmi és Vízgyűjtő-gazdálkodási Főosztály Vízkészlet-gazdálkodási Osztálya és
1. HELYZETÉRTÉKELÉS. A sokévi szeptemberi átlaghoz viszonyított legnagyobb csapadékhiány (20-39 mm) a Szatmári-síkságon jelentkezett.
1. HELYZETÉRTÉKELÉS Csapadék 2014 szeptemberében a rendelkezésre álló adatok szerint az ország területére lehullott csapadék mennyisége 9 mm (Fehérgyarmat) és 250 mm (Murakeresztúr) között alakult, az
BARTHOLY JUDIT. Eötvös Loránd Tudományegyetem Meteorológiai Tanszék Budapest
Klíma ügye(in)k 2017 2017. május 25. Budapest Nemzeti Közszolgálati Egyetem ********************************************************************************************************** Változó éghajlat,
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. november kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. december - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2017. március - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2016. augusztus kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS 2019. február kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya
A ÉV IDŐJÁRÁSI ÉS VÍZJÁRÁSI HELYZETÉNEK ALAKULÁSA
JANUÁR 1 A 2015. ÉV IDŐJÁRÁSI ÉS VÍZJÁRÁSI HELYZETÉNEK ALAKULÁSA ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG VÍZRAJZI ÉS ADATTÁRI OSZTÁLY 2015 JANUÁR... 2 MELLÉKLETEK... 5 JANUÁR 2 JANUÁR Meteorológiai helyzet
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. január - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízvédelmi és Vízgyűjtő-gazdálkodási Főosztály Vízkészlet-gazdálkodási Osztálya
ÖSSZEFOGLALÓ A 2015/2016-ÖS HIDROLÓGIAI ÉVRŐL
A l s ó - T i s z a - v i d é k i V í z ü g y i I g a z g a t ó s á g 6 7 2 0 S z e g e d, S t e f á n i a 4. P f. 3 9 0 Telefon: (62) 599-599, Telefax: (62) 420-774, E-mail: titkarsag@ativizig.hu ÖSSZEFOGLALÓ
A április havi csapadékösszeg területi eloszlásának eltérése az április átlagtól
1. HELYZETÉRTÉKELÉS Csapadék 2014 áprilisában a rendelkezésre álló adatok szerint az ország területére lehullott csapadék mennyisége 12 mm (Nyírábrány) és 84 mm (Kölked) között alakult, az országos területi
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2017. január kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2016. szeptember - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
Féléves hidrometeorológiai értékelés
Féléves hidrometeorológiai értékelés Csapadék 2015 januárjában több mint kétszer annyi csapadék esett le a KÖTIVIZIG területére, mint a sok éves havi átlag. Összesen területi átlagban 60,4 mm hullott le
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. február kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízvédelmi és Vízgyűjtő-gazdálkodási Főosztály Vízkészlet-gazdálkodási Osztálya és
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2016. január kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2016. február - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
10 rémisztő tény a globális felmelegedésről
10 rémisztő tény a globális felmelegedésről A globális felmelegedés az egyik legégetőbb probléma, amivel a mai kor embere szembesül. Hatása az állat- és növényvilágra, a mezőgazdaságra egyaránt ijesztő,
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. július - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
A klímamodellezés nemzetközi és hazai eredményei - a gazdasági-társadalmi előrejelzések pillérei
A klímamodellezés nemzetközi és hazai eredményei - a gazdasági-társadalmi előrejelzések pillérei Hoyk Edit Kovács András Donát Tudományos munkatárs, MTA KRTK RKI ATO MRTT XII. Vándorgyűlés, Eger, 2015.
A GLOBÁLIS MELEGEDÉS ÉS HATÁSAI MAGYARORSZÁGON
FÖLDTUDOMÁNYOS FORGATAG Budapest, 2008. április 17-20. A GLOBÁLIS MELEGEDÉS ÉS HATÁSAI MAGYARORSZÁGON ELTE Meteorológiai Tanszék, Budapest VÁZLAT I. Változó éghajlat II. XXI. századra várható éghajlati
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2017. január kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
A július havi csapadékösszeg területi eloszlásának eltérése az júliusi átlagtól
1. HELYZETÉRTÉKELÉS Csapadék 2014 júliusában a rendelkezésre álló adatok szerint az ország területére lehullott csapadék mennyisége 59 mm (Drávaszabolcs) és 239 mm (Pankota) [Csongrád m.] között alakult,
Változó éghajlat, szélsőségek
Változó éghajlat, szélsőségek BARTHOLY JUDIT Eötvös Loránd Tudományegyetem Meteorológiai Tanszék Budapest Vázlat A közelmúlt detektált változásai Jövőbeli tendenciák és várható következmények Időjárási
Osztá lyozóvizsga te ma ti ka. 7. osztály
Osztá lyozóvizsga te ma ti ka 7. osztály Tankönyv: Földrajz 7. Mozaik Kiadó 1. A földtörténet eseményei 2. Afrika természet- és társadalomföldrajza 3. Ausztrália természet- és társadalomföldrajza 4. Óceánia
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. június - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
Meteorológiai információk szerepe a vízgazdálkodásban
Meteorológiai információk szerepe a vízgazdálkodásban Dr. Radics Kornélia Országos Meteorológiai Szolgálat elnök Alapítva: 1870 Víz körforgása Felhőelemek, vízgőz Légköri transzport folyamatok Felhőelemek,
METEOROLÓGIA. alapkurzus Környezettudományi BsC alapszakos hallgatóknak. Bartholy Judit, tanszékvezető egyetemi tanár
METEOROLÓGIA alapkurzus Környezettudományi BsC alapszakos hallgatóknak Bartholy Judit, tanszékvezető egyetemi tanár ELTE TTK - METEOROLÓGIAI TANSZÉK A MAI ÓRA VÁZLATA 1. BSc KÉPZÉS / SPECIALIZÁCIÓ 2. TEMATIKA
A Meteorológiai Világszervezet állásfoglalása az éghajlat évi állapotáról
A Meteorológiai Világszervezet állásfoglalása az éghajlat 2010. évi állapotáról Meteorológiai Világszervezet Időjárás Éghajlat Víz WMO-No. 1074 WMO-No. 1074 World Meteorological Organization, 2011 A WMO
Az éghajlati övezetesség
Az éghajlati övezetesség Földrajzi övezetek Forró övezet Mérsékelt övezet Hideg övezet Egyenlítői öv Átmeneti öv Térítői öv Trópusi monszun vidék Meleg mérsékelt öv Valódi mérsékelt öv Hideg mérsékelt
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2016. március - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS 2019. január kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2016. november kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
Általános klimatológia Bevezetés a klimatológiába előadás
Általános klimatológia Bevezetés a klimatológiába előadás (P) MAGYARORSZÁG ÉGHAJLATA Gál Tamás tgal@geo.u @geo.u-szeged.hu www.sci.u-szeged.hu/eghajlattan szeged.hu/eghajlattan SZTE Éghajlattani és Tájföldrajzi
Havi hidrometeorológiai tájékoztató
Havi hidrometeorológiai tájékoztató 2011. január 1. Meteorológiai helyzet Az év első hónapja az átlagosnál melegebb és lényegesen csapadékszegényebb volt. A havi átlaghőmérsékletek országos területi átlaga
A monszun szél és éghajlat
A monszun szél és éghajlat Kiegészítő prezentáció a 7. osztályos földrajz tananyaghoz Készítette : Cseresznyés Géza e-mail: csgeza@truenet.hu Éghajlatok szélrendszerek - ismétlés - Az éghajlati rendszer
Térinformatikai elemzések. A Klimatológusok csoport beszámolója
Térinformatikai elemzések A Klimatológusok csoport beszámolója A klimatológusok: Fatér Gábor Péntek Tamás Szűcs Eszter Ultmann Zita Júlia Zumkó Tamás Sávos ütemterv tevékenység hét 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10
A 2014. május havi csapadékösszeg területi eloszlásának eltérése az 1971-2000. májusi átlagtól
1. HELYZETÉRTÉKELÉS Csapadék 2014 májusában a rendelkezésre álló adatok szerint az ország területére lehullott csapadék mennyisége 36 mm (Nyírábrány) és 163 mm (Tés) között alakult, az országos területi
Agrometeorológiai összefoglaló
Agrometeorológiai összefoglaló A 2008. szeptember és 2009. március között lehullott csapadék mennyiség területi eloszlását az 1. ábra szemlélteti. Az ország egyes tájai között jelentős különbségek adódtak.
Trewartha-féle éghajlat-osztályozás: Köppen-féle osztályozáson alapul nedvesség index: csapadék és az evapostranpiráció aránya teljes éves
Leíró éghajlattan_2 Trewartha-féle éghajlat-osztályozás: Köppen-féle osztályozáson alapul nedvesség index: csapadék és az evapostranpiráció aránya teljes éves potenciális evapostranpiráció csapadék évszakos
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2016. július - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2008. április - kivonat - A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium megbízásából készítette a VITUKI Kht. Vízgazdálkodási Igazgatóság és az Alsó-Tisza
NEMZETKÖZI TÖREKVÉSEK GLOBÁLIS CÉLOK
Klímaváltozás: NEMZETKÖZI TÖREKVÉSEK GLOBÁLIS CÉLOK Dr. Radics Kornélia Országos Meteorológiai Szolgálat elnök Bevezetés Edward Lorenz: Az éghajlat az, amire számítunk, az időjárás az, ami bekövetkezik.
Az éghajlatváltozás és következményei hazánkban. Szalai Sándor, Lakatos Mónika (OMSZ)
Az éghajlatváltozás és következményei hazánkban Szalai Sándor, Lakatos Mónika (OMSZ) Szalai.sandor@mkk.szie.hu Anomália az 1981-2010-es átlgahoz viszonyítva Éves középhőmérsékletek alakulása 1901-től Magyarországon
2007/29.sz. Hidrológiai és hidrometeorológiai tájékoztatás és előrejelzés
1 / 7 2012.10.03. 11:10 2007/29.sz. Hidrológiai és hidrometeorológiai tájékoztatás és előrejelzés 2007. október 26. A meteorológiai helyzet és várható alakulása Az elmúlt napokban - a Kárpát-medence közelében
Bugát Pál XXXIII. Országos Középiskolai Természetismereti Műveltségi Vetélkedő Döntő, Földrajz
Bugát Pál XXXIII. Országos Középiskolai Természetismereti Műveltségi Vetélkedő Döntő, Földrajz 1. Változó éghajlat Válasszátok ki az egyes kérdésekre adható helyes válasz(oka)t! Karikázzátok be a betűjelét!
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS 2018. január kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya
2014 hidrometeorológiai értékelése
2014 hidrometeorológiai értékelése Csapadék 2014-ben több csapadék hullott le a közép-tiszán, mint 2013-ban. Az igazgatóság területén 2014. január 01. és december 31. között leesett csapadék területi átlaga
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2016. május - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
A METEOROLÓGIAI VILÁGSZERVEZET ÁLLÁSFOGLALÁ SA AZ ÉGHAJLAT ÉVI ÁLLAPOTÁRÓL
A METEOROLÓGIAI VILÁGSZERVEZET ÁLLÁSFOGLALÁ SA AZ ÉGHAJLAT 2003. ÉVI ÁLLAPOTÁRÓL 40 35 Az ózonlyuk mérete (milió km 2 ) 30 25 20 15 10 2000 2001 2002 2003 5 0 Augusztus Szeptember Október November December
MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS A VILÁGON. Búza Ausztráliában: előrejelzett termelést csökkentették
MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS A VILÁGON Búza Ausztráliában: előrejelzett termelést csökkentették USDA a 2018/19 évre Ausztrália búza termelését 20,0 millió metrikus tonnára (mmt) becsülte, ami 2,0 mmt vagy 9%-os
A XXI. SZÁZADRA BECSÜLT KLIMATIKUS TENDENCIÁK VÁRHATÓ HATÁSA A LEFOLYÁS SZÉLSŐSÉGEIRE A FELSŐ-TISZA VÍZGYŰJTŐJÉN
44. Meteorológiai Tudományos Napok Budapest, 2018. november 22 23. A XXI. SZÁZADRA BECSÜLT KLIMATIKUS TENDENCIÁK VÁRHATÓ HATÁSA A LEFOLYÁS SZÉLSŐSÉGEIRE A FELSŐ-TISZA VÍZGYŰJTŐJÉN Kis Anna 1,2, Pongrácz
KONTINENSEK ÉGHAJLATA. Dr. Lakotár Katalin
KONTINENSEK ÉGHAJLATA Dr. Lakotár Katalin AFRIKA Légnyomás és cirkulációs viszonyok -magas nyomású zóna nyáron 38. szélességig, télen 33-ig É-on, 31-ig nyáron, 27-ig télen a D-i félgömbön felszínközeli
óra 1 3 5 7 9 11 13 15 17 19 21 23 24 C 6 5 3 3 9 14 12 11 10 8 7 6 6
Időjárási-éghajlati elemek: a hőmérséklet, a szél, a nedvességtartalom, a csapadék 2010.12.14. FÖLDRAJZ 1 Az időjárás és éghajlat elemei: hőmérséklet légnyomás szél vízgőztartalom (nedvességtartalom) csapadék
Trend riport. A nemzetközi és hazai szállodaipar 2013 I. negyedéves teljesítményéről
Trend riport A nemzetközi és hazai szállodaipar 2013 I. negyedéves teljesítményéről Összefoglaló - 2013 I. negyedévében nemzetközi viszonylatban a legjobb teljesítményt az elmúlt évhez hasonlóan Közel
GLOBÁLIS ÉS REGIONÁLIS SKÁLÁN IS VÁLTOZIK AZ ÉGHAJLAT. Bartholy Judit
KÖRNYEZETI NEVELÉS EGYESÜLET Budapest, 2008. március 1. GLOBÁLIS ÉS REGIONÁLIS SKÁLÁN IS VÁLTOZIK AZ ÉGHAJLAT Bartholy Judit ELTE Meteorológiai Tanszék, Budapest VÁZLAT I. Változó éghajlat II. IPCC jelentés
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS 2019. március kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS 2019. szeptember kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízrajzi és Vízgyűjtő-gazdálkodási Főosztály Vízrajzi
Tájékoztató. a Tiszán tavaszán várható lefolyási viszonyokról
Országos Vízügyi Főigazgatóság Országos Vízjelző Szolgálat Tájékoztató a Tiszán 216. tavaszán várható lefolyási viszonyokról A tájékoztató összeállítása során az alábbi meteorológiai és hidrológiai tényezőket
A jövőben várható klímaváltozás és néhány lehetséges hatása a régióban
A jövőben várható klímaváltozás és néhány lehetséges hatása a régióban Blanka Viktória, Mezősi Gábor, Ladányi Zsuzsanna, Bata Teodóra Szegedi Tudományegyetem, Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszék
Tájékoztató. a Dunán tavaszán várható lefolyási viszonyokról. 1. Az ősz és a tél folyamán a vízgyűjtőre hullott csapadék
Országos Vízügyi Főigazgatóság Országos Vízjelző Szolgálat Tájékoztató a Dunán 218. tavaszán várható lefolyási viszonyokról A tájékoztató összeállítása során az alábbi meteorológiai és hidrológiai tényezőket
SZKA_207_22. A lázas Föld. Sikolyok az üvegházból
SZKA_207_22 A lázas Föld Sikolyok az üvegházból diákmelléklet A lázas Föld 7. évfolyam 219 22/1A HÁTTÉRANYAGOK A klímaváltozás témájának feldolgozásához A kiotói megállapodás Az iparosodott országok 1997-ben
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. augusztus - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
A GLOBÁLIS KLÍMAVÁLTOZÁS: Hazai hatások és válaszok
KvVM MTA VAHAVA projekt MTA 2006. november 23. A GLOBÁLIS KLÍMAVÁLTOZÁS: Hazai hatások és válaszok Ifjúsági fórum a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiáról Bartholy Judit felkért hozzászólása Eötvös s Loránd
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS 2019. május kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízrajzi és Vízgyűjtő-gazdálkodási Főosztály Vízrajzi Osztálya
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS 2018. szeptember kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2016. április kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS 2019. április kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya
A nemzetközi turistaérkezések száma megközelítette az egymilliárdot 2016 első kilenc hónapjában
Budapest, 2016. november 30. A nemzetközi turistaérkezések megközelítette az egymilliárdot 2016 első kilenc hónapjában MEGJELENT A WORLD TOURISM BAROMETER A Turisztikai Világszervezet (United Nations World
Trend riport. A nemzetközi és hazai szállodaipar 2013 január - februári teljesítményéről
Trend riport A nemzetközi és hazai szállodaipar 2013 január - februári teljesítményéről Összefoglaló - 2013 februárjában nemzetközi viszonylatban a legjobb teljesítményt az elmúlt évhez hasonlóan Közel
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS kivonat 2013. augusztus Készítette az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízkészlet-gazdálkodási és Víziközmű Osztálya és az Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság
A augusztus havi csapadékösszeg területi eloszlásának eltérése az augusztusi átlagtól
1. HELYZETÉRTÉKELÉS Csapadék 2014 augusztusában a rendelkezésre álló adatok szerint az ország területére lehullott csapadék mennyisége 19 mm (Szolnok repülőtér) és 203 mm (Budapest-Pestszentlőrinc) között
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS 2018. augusztus kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya
Tájékoztató. a Tiszán tavaszán várható lefolyási viszonyokról
Országos Vízügyi Főigazgatóság Országos Vízjelző Szolgálat Tájékoztató a Tiszán 217. tavaszán várható lefolyási viszonyokról A tájékoztató összeállítása során az alábbi meteorológiai és hidrológiai tényezőket
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2008. május - kivonat - A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium támogatásával készítette a VITUKI Kht. Vízgazdálkodási Igazgatóság és az Alsó-Tisza
4. osztályos feladatsor II. forduló 2016/2017. tanév
Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, AMI és Óvoda OM 201802 e-mail: refiskola.szirma@gmail.com 3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232 4. osztályos feladatsor II.
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2014. november - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízvédelmi és Vízgyűjtő-gazdálkodási Főosztály Vízkészlet-gazdálkodási Osztálya
Tájékoztató. a Dunán 2015. tavaszán várható lefolyási viszonyokról. 1. Az ősz és a tél folyamán a vízgyűjtőre hullott csapadék
Országos Vízügyi Főigazgatóság Országos Vízjelző Szolgálat Tájékoztató a Dunán 21. tavaszán várható lefolyási viszonyokról A tájékoztató összeállítása során az alábbi meteorológiai és hidrológiai tényezőket
Kukorica Ukrajnában: betakarítási jelentések rekord termelésről számolnak be
MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS A VILÁGON Kukorica Ukrajnában: betakarítási jelentések rekord termelésről számolnak be Kép. Ukrajna kukorica betakarítása: termelés USDA (United States Department of Agriculture
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS kivonat 2013. július Készítette az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízkészlet-gazdálkodási és Víziközmű Osztálya és az Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság
Hőmérséklet változás- felmelegedés
Hőmérséklet változás- felmelegedés A napjainkban tapasztalható felmelegedés oka a Föld légkörében jelentkező üvegházhatás erősödése, amit az üvegházhatású gázok koncentrációjának növekedése okoz. Az üvegházhatású
Tájékoztató. a Dunán tavaszán várható lefolyási viszonyokról
Országos Vízügyi Főigazgatóság Országos Vízjelző Szolgálat Tájékoztató a Dunán 219. tavaszán várható lefolyási viszonyokról A tájékoztató összeállítása során az alábbi meteorológiai és hidrológiai tényezőket
Tájékoztató. a Dunán tavaszán várható lefolyási viszonyokról. 1. Az ősz és a tél folyamán a vízgyűjtőre hullott csapadék
Országos Vízügyi Főigazgatóság Országos Vízjelző Szolgálat Tájékoztató a Dunán 217. tavaszán várható lefolyási viszonyokról A tájékoztató összeállítása során az alábbi meteorológiai és hidrológiai tényezőket
Dr. Lakotár Katalin. Európa éghajlata
Dr. Lakotár Katalin Európa éghajlata A déli meleg és az északi hideg áramlások találkozása a ciklonpályák mentén Európa éghajlatát meghatározó tényezők - kontinens helyzete, fekvése kiterjedése K-Ny-i
MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS A VILÁGON. Kukorica Argentínában: száraz időjárási körülmények csökkentik a hozam elvárásait
MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS A VILÁGON Kukorica Argentínában: száraz időjárási körülmények csökkentik a hozam elvárásait Argentína 2017/18 év kukorica termelését 36 millió metrikus tonnára becsülték, mely 8%-al
ÖkoPosta: a jövőnek címezve. Klímavédelmi kihívások, globális jelenségek és hatásaik
ÖkoPosta: a jövőnek címezve Előadó: Hermann-né Garai Mária EBK osztályvezető Magyar Posta Zrt. Biztonsági Főigazgatóság EBK Osztály Budapest, 2017. november 8. Klímavédelmi kihívások, globális jelenségek
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2016. december - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
1. HELYZETÉRTÉKELÉS. Országos áttekintésben a márciusi átlaghoz viszonyított legnagyobb csapadékhiány (32 mm) Kapuvár állomáson fordult elő.
1. HELYZETÉRTÉKELÉS 2014 márciusában a rendelkezésre álló adatok szerint az ország területére lehullott csapadék mennyisége 3 mm (Kapuvár, Vasad, Törtel) és 27 mm (Milota) között alakult, az országos területi
Földrajz 7. évfolyam
Földrajz 7. évfolyam Heti 1 óra, Évi 36 óra Célok és feladatok: - A térszemlélet fejlesztése a Föld méretviszonyainak összehasonlítása révén. Időbeli tájékozódás fejlesztése, az oksági gondolkodás erősítése.
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS - kivonat - 2013. január Készítette az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízkészlet-gazdálkodási és Víziközmű Osztálya és az Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság
A METEOROLÓGIAI VILÁGSZERVEZET ÁLLÁSFOGLALÁSA AZ ÉGHAJLAT ÉVI ÁLLAPOTÁRÓL
A METEOROLÓGIAI VILÁGSZERVEZET ÁLLÁSFOGLALÁSA AZ ÉGHAJLAT 24. ÉVI ÁLLAPOTÁRÓL 6 N 3 N 3S 6S 18 12 W 6W 6 E 12 E 18 4 3 2 1 5 5 1 2 3 4 OMSZ Meteorológiai Világszervezet Idõjárás. Éghajlat. Víz Magyarországon
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. szeptember kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki