2014. Beszámoló Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Családsegítő Központja évben Szálka községben végzett tevékenységéről
|
|
- László Faragó
- 10 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 2014. Beszámoló Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Családsegítő Központja évben Szálka községben végzett tevékenységéről
2 Családsegítő Központ feladatai, tevékenységi köre A Humánszolgáltató Központ Szekszárd Megyei Jogú Város fenntartásában, integrált intézményként működik. Egyik szervezeti egysége a Családsegítő Központ. A Családsegítő Központ a szociális vagy mentálhigiénés problémák, illetve egyéb krízishelyzet miatt segítségre szoruló személyek, családok számára nyújt alapszolgáltatást. Szakmai tevékenységünket az III. évi törvény (a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról) illetve az 1/ (I.7.) SZCSM. rendelet (a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működésük feltételeiről) és ezek módosításai alapján végezzük. A hozzánk forduló ügyfelek az alábbi segítségi formákat vehetik igénybe problémáik megoldásához: Családsegítő szolgáltatás, Közösségi pszichiátriai ellátás, Csoportokkal végzett szociális munka, Beilleszkedést segítő program, Jogi tanácsadás, Pszichológiai tanácsadás, Ügyintézés, Mediáció. A Családsegítő Központ munkatársai az alábbi településeken végezték tevékenységüket: Szekszárd, Decs, Harc, Felsőnána, Kéty, Murga, Őcsény, Szálka, Szedres, Zomba. Szálka községben a fent felsorolt szolgáltatások közül a családsegítést, a közösségi pszichiátriai ellátást, a csoportokkal végzett szociális munkát, jogi és pszichológiai tanácsadást, mediációs eljárást vehetik igénybe a lakosok. Utóbbi három szolgáltatási formát előzetes időpont egyeztetést követően Szekszárdon, a Családsegítő Központban vehetik igénybe ügyfeleink. A családsegítő szolgáltatást kistérségi társulás keretében nyújtja a szolgáltató. A szolgáltatás nyújtásának személyi feltételei Dr. Juhászné Eszenyi Ildikó családgondozó (Polgármesteri Hivatal Szálka, Petőfi u. 2.) Zubor Anita közösségi gondozó (Szekszárd, CSSK Vörösmarty u.5.) Dr. Fekete Tamásné Dr. Tóth Szilvia jogász (Szekszárd, CSSK Vörösmarty u.5.) Dr. Béndek Ferencné pszichológus (Szekszárd, CSSK Vörösmarty u.5.) A szolgáltatás tárgyi feltételei A családgondozó számára a fent megjelölt címen a Polgármesteri Hivatal ügyfélfogadásra alkalmas irodát biztosít. Az iroda telefonnal, számítógéppel, nyomtatóval felszerelt. A működés feltételei adottak. Az iroda jól megközelíthető helyen, a település központjában található. A családgondozó Szekszárdról jár ki a településre, ott kéthetente egy napot tölt el. 2
3 Ügyfélfogadás: Minden páros héten, pénteken: Szakmai tevékenység Családsegítés keretein belül munkatársaink: Veszélyeztetettséget és krízishelyzetet észlelő és jelzőrendszert működtetnek Fogadják a beérkezett jelzéseket és felkeresik az érintett személyt, illetve családot Tájékoztatást nyújtanak az igénybe vehető szolgáltatásokról Szociális, életvezetési és mentálhigiénés tanácsadást nyújtanak Szociális és egyéb adatokat gyűjtenek az érintettek megfelelő tájékoztatása érdekében Megszervezik pénzbeli és természetbeli ellátásokhoz való hozzájutást Segítséget nyújtanak az egyének és családok kapcsolatkészségének javításához Családokon belüli kapcsolaterősítést szolgáló, közösségépítő, családterápiás, konfliktuskezelő mediációs programokat szerveznek. Speciális támogató, önsegítő csoportokat szerveznek Jogi és pszichológiai tanácsadás keretében jogász és pszichológus kollégáink segítik az ügyfeleket, lelki-mentális, illetve jogi természetű problémáik megoldásában. Ügyintézés Egyre magasabb azon ügyfelek száma, akik a helyi és más- nem önkormányzati- forrásból elérhető pénzbeli szociális ellátások valamelyikét szeretnék igényelni. Ezen ügyfelek az ügyintézésben kérik segítségünket. (Nyomtatványok kitöltése, fénymásolás, információ az ügymenetekről) Mediáció Kollégáink közvetítői tevékenységet végeznek ügyfelek vitás ügyeinek, konfliktusainak kezelése céljából. Csoportokkal végzett szociális munka A Családsegítő Központ nagy hangsúlyt fektet a prevencióra, ennek érdekében elősegíti, szervezi a különböző szabadidős és önsegítő csoportok működését. A családgondozó a falu rendezvényein részt vesz, ünnepekhez kapcsolódóan kézműves foglalkozásokat, saját programokat tart a településen élő gyerekeknek ben két alkalommal nyári kézműves foglalkozás szervezésében és vezetésében vett rész a családgondozó. A résztvevő gyermekek száma összesen:50 fő volt ben a Falunap programjába bekapcsolódtunk: kézműves foglalkozással és ügyességi játékokkal próbáltuk szórakoztatni a gyermekeket és családokat ben a Gyermekjóléti Központ családgondozójával és a szálkai Integrált Közösségi Szolgáltató Tér munkatársaival közös szervezésben immár negyedik alkalommal indítottuk útjára a Mesés Téli Esték rendezvénysorozatot, amelynek keretében különböző programokat szerveztünk a szálkai felnőtt és gyermek lakosság számára: februárban Szentgyörgyi György Barangolások Indonéziában című előadásán vehettek részt az érdeklődők. Március hónapban Dr. Csábi Márta tüdőgyógyász az allergiáról tartott előadást. 3
4 Különböző gyermekprogramokkal próbáltuk 2014-ben színesíteni a szálkai rendezvényeket: húsvéti, nyári szünidei, karácsonyi kézműves foglalkozásokkal, gyermeknapi rendezvénnyel, falunapon szintén kézműves foglalkozással, arcfestéssel. A programok megvalósításához az anyagi támogatást Szálka Község Önkormányzata biztosította az Integrált Közösségi Szolgáltató Tér munkatársai a szervezési feladatok lebonyolításában nyújtottak segítséget. Minden programunknál elmondható, hogy igazi összedolgozással, csapatmunkával tudtunk együtt gondolkozni és együtt dolgozni. Összességében elmondható, hogy Szálka községben a közösségi programokra igény van, magas arányú a rendezvények látogatottsága, a lakosság folyamatosan jelzi igényét a programokra, ötletekkel járulnak hozzá a programok színesítéséhez, nagyon sokszor önkéntes munkájukkal, segítségükkel járulnak hozzá a program megvalósításához. Beilleszkedést segítő program A évi III. törvény a szociális ellátásokról és szocális igazgatásról (Szt. 37 ) értelmében rendszeres szociális segély akkor állapítható meg és akkor folyósítható, ha az aktív korúak ellátására jogosult személy nyilatkozatában együttműködési kötelezettséget vállal a települési önkormányzat által erre kijelölt szervvel (együttműködésre kijelölt szerv). Az együttműködés keretében a jogosult az együttműködésre kijelölt szervnél kérelmezi a nyilvántartásba vételét, a beilleszkedését segítő programban való részvételről írásban megállapodik az együttműködésre kijelölt szervvel, és teljesíti a beilleszkedését segítő programban foglaltakat. A fentiek értelmében Szálkán a Családsegítő Központ az együttműködésre kijelölt szerv, ezért a rendszeres szociális segélyben részesülő ügyfeleknek együtt kell működnie a családgondozóval. Ezen személyek számára beilleszkedést segítő programot dolgozott ki a Családsegítő Központ. A beilleszkedési program lényegét tekintve egy közösen kidolgozott és egyénre szabott segítségnyújtás azzal a céllal, hogy az aktív korú nem foglalkoztatott személy minél hamarabb visszatérhessen a munkaerő-piacra. Ezen túlmenően azonban más fontos funkciói is vannak: oldani a hosszú munkanélküli létből adódó izolációt, pszichés támogatást nyújtani nehéz élethelyzetek feldolgozásában, tanácsot adni különféle ügyek intézéséhez. Szálkán 2014-ben 1 fő rendszeres szociális segélyben részesülő munkanélküli személlyel működött együtt a családgondozó, ügyfelünk részt vett a beilleszkedési programunkban. Közösségi pszichiátriai ellátás A közösségi pszichiátriai ellátás a pszichiátriai betegek számára nyújt elsősorban lakókörnyezetükben, a család aktív részvételével segítséget. Az ellátás elsődleges célja, hogy a kliens mindennapi élethez szükséges készségeit megtartsa, fejlessze, konfliktusait, problémáit a szociális környezetét megtartva tudja rendezni. 4
5 Kapcsolattartás a jelzőrendszerrel A Családsegítő Központ a családok segítése érdekében veszélyeztetettséget és krízishelyzetet észlelő rendszert működtet. Ennek érdekében kapcsolatot tart fenn intézményekkel, akik jelzéssel élhetnek a szolgálat felé. Ezek az intézmények egészségügyi szolgáltatók, oktatási-, nevelési intézmények, személyes gondoskodást nyújtó intézmények, rendőrség, társadalmi szervezetek, egyházak, alapítványok, ügyészség. Jól működő kapcsolatot sikerült kiépíteni a helyi önkéntesekkel, akik negyedévente börzejelleggel használt ruhákat, könyveket, játékokat gyűjtenek és osztanak szét a településen. A családgondozó segít eljuttatni az adományokat rászoruló családokhoz. A működéssel kapcsolatos adatok Összes forgalom:29 alkalom Csoport-forgalom:226 Családsegítésben részt vett ügyfelek száma:15 fő Ebből új ügyfelek száma:10 fő Csoportos foglalkozáson részt vett ügyfelek száma:116 fő Csoportokkal folyó munka: 7 alkalom Családlátogatások száma:10 alkalom A szolgáltatást igénybe vevők száma nem és korcsoport szerint NEM, 6 ÉVESNÉL ÉVES ÖSSZESEN ÉLETKOR FIATALABB IDŐSEBB éves férfi nő összesen A szolgáltatást igénybe vevők hozott problémái az alábbiak szerint alakultak Gyermeknevelési - Családi kapcsolati 1 Lelki mentális - Anyagi 2 Foglalkoztatással kapcsolatos 1 Egészség-károsodás következménye 3 Ügyintézési nehézségben segítségkérés 5 Információ hiány 5 Életviteli 1 Összesen 18 Összesenből több probléma együttes előfordulása 5 5
6 A családsegítő tevékenység adatai az esetkezelések jellegét tekintve Szálka, Esetkezelésben részt vettek száma 15 fő Ebből szociális- mentális esetkezelés 15 fő Pszichológiai esetkezelés - Beilleszkedési program 1 fő Csoportokkal folyó munka 2014-ben: Csoportfoglalkozás típusa Alkalmak száma Résztvevők száma Mesés Téli Esték 2 53 Húsvéti kézműves 1 19 foglalkozás Gyermeknap 1 64 Nyári kézműves foglalkozás 1 11 Falunap 1 45 Karácsonyi kézműves 1 34 foglalkozás Összesen ös évre vonatkozó tervek A 2015-ös évben az elmúlt évhez hasonlóan a családgondozó részt vesz a nyári kézműves foglalkozás szervezésében, lebonyolításában a Gyermekjóléti Központ családgondozójával közösen ben tovább folytatjuk a Mesés Téli Esték rendezvénysorozatot, újabb témákkal, előadásokkal. A családgondozó továbbra is segíti megszervezni és koordinálni az adományok gyűjtését, és börzéjét. Jelzi a helyi vezetőknek, ha ellátási hiányosságokat, csoportosan előforduló problémákat észlel a településen. A családgondozó fogadja és meghallgatja a problémáikkal hozzá forduló ügyfeleket. Jelzésre illetve igény szerint otthonukban felkeresi az ügyfeleket. A Polgármesteri Hivatal ügyintézőivel a kapcsolattartás, információ-áramlás példaértékű, nagyon sok esetben összefogással, team-munkával tudtunk segíteni bajba jutott embereken. A közösségi programok szervezésében és lebonyolításában maximális segítséget, támogatást kaptunk a polgármester úrtól, a hivatal dolgozóitól és az önkormányzattól, amelyet ezúton is szeretnénk megköszönni. Szekszárd, február 6. Papp Győző HSZK igazgató Dr. Juhászné Eszenyi Ildikó Családgondozó 6
2010. Beszámoló Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Családsegítő Központja 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről
2010. Beszámoló Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Családsegítő Központja 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről Családsegítő Központ feladatai, tevékenységi köre A Humánszolgáltató
2012. Beszámoló Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Családsegítő Központja 2012. évben Szálka községben végzett tevékenységéről
2012. Beszámoló Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Családsegítő Központja 2012. évben Szálka községben végzett tevékenységéről Családsegítő Központ feladatai, tevékenységi köre A Humánszolgáltató
2011. Beszámoló Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Családsegítő Központja 2011. évben Szálka községben végzett tevékenységéről
2011. Beszámoló Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Családsegítő Központja 2011. évben Szálka községben végzett tevékenységéről Családsegítő Központ feladatai, tevékenységi köre A Humánszolgáltató
2014. Beszámoló. Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Családsegítő Központja 2014. évben Decs községben végzett tevékenységéről
2014. Beszámoló Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Családsegítő Központja 2014. évben Decs községben végzett tevékenységéről A Családsegítő Központ feladatai, tevékenységi köre A Humánszolgáltató
2012. Beszámoló. Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Családsegítő Központja 2012. évben Decs községben végzett tevékenységéről
2012. Beszámoló Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Családsegítő Központja 2012. évben Decs községben végzett tevékenységéről A Családsegítő Központ feladatai, tevékenységi köre A Humánszolgáltató
2015. Beszámoló Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Családsegítő Központja 2015. évben Szálka községben végzett tevékenységéről
2015. Beszámoló Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Családsegítő Központja 2015. évben Szálka községben végzett tevékenységéről Családsegítő Központ feladatai, tevékenységi köre A Humánszolgáltató
2015. Beszámoló. Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Családsegítő Központja 2015. évben Decs községben végzett tevékenységéről
2015. Beszámoló Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Családsegítő Központja 2015. évben Decs községben végzett tevékenységéről A Családsegítő Központ feladatai, tevékenységi köre A Humánszolgáltató
Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről
Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú
Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2014. évben Szálka községben végzett tevékenységéről
Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2014. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú
Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának évben Szálka községben végzett tevékenységéről
Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2015. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú
Berettyó-Körös Többcélú Társulás Szociális Szolgáltató Központ Családsegítő Szolgálatának évi. Szakmai Beszámolója
Berettyó-Körös Többcélú Társulás Szociális Szolgáltató Központ Családsegítő Szolgálatának 2014. évi Szakmai Beszámolója A Berettyó-Körös Többcélú Társulás Szociális Szolgáltató Központ Családsegítő Szolgálata
Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2013. évben Szálka községben végzett tevékenységéről
Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2013. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú
Berettyó-Körös Többcélú Társulás Szociális Szolgáltató Központ Családsegítő Szolgálatának évi. Szakmai Beszámolója
Berettyó-Körös Többcélú Társulás Szociális Szolgáltató Központ Családsegítő Szolgálatának 2012. évi Szakmai Beszámolója A Berettyó-Körös Többcélú Társulás Szociális Szolgáltató Központ Családsegítő Szolgálata
Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2012. évben Szálka községben végzett tevékenységéről
Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2012. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú
Család és Gyermekjóléti Szolgálat-észlelő és jelzőrendszer. Szekszárd
Család és Gyermekjóléti Szolgálat-észlelő és jelzőrendszer Szekszárd 2018.02.22. A 2016. Január 1-től jogszabályi változások Családsegítő- Gyermekjóléti Központok/Szolgálatok 2016. január 1 előtt külön
TÁRGY: Szekszárd Megyei Jogú Város Jegyzőjének beszámolója a évi gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásáról
AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 45. MELLÉKLET: 2 db TÁRGY: Szekszárd Megyei Jogú Város Jegyzőjének beszámolója a 2015. évi gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásáról E L Ő T E R J E S Z T É S SZÁLKA
A NYÍRTELEKI SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLAT NAGYCSERKESZ KÖZSÉG ELLÁTÁSI HELYÉNEK BESZÁMOLÓJA 2014. ÉVBEN VÉGZETT FELADATOKRÓL
A NYÍRTELEKI SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLAT NAGYCSERKESZ KÖZSÉG ELLÁTÁSI HELYÉNEK BESZÁMOLÓJA 2014. ÉVBEN VÉGZETT FELADATOKRÓL Tartalom Az intézmény tevékenysége Szakmai egység, személyi
GONDOZÁSI KÖZPONT CSALÁDSEGÍTŐ ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT
Encs és Térsége Szociális Társulás fenntartásában- által működtetett Gondozási Központ Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat GONDOZÁSI KÖZPONT CSALÁDSEGÍTŐ ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT INÁNCS TELEPÜLÉSRŐL
Család- és Gyermekjóléti Központ. Család- és Gyermekjóléti Szolgálata
BESZÁMOLÓ 2017 Település: Lébény Családsegítő neve: Görcs Veronika Kalányos Anita Demográfiai adatok: 0-2 3-5 6-13 14-17 18-24 25-34 35-49 50-61 62felett Összes férfi 41 51 149 83 132 225 426 258 237 1602
Szakmai beszámoló a 2012.évi működésről
H u m á n S z o l g á l t a t ó K ö z p o n t G y e r m e k é s c s a l á d v é d e l m i s z a k m a i e g y s é g C s a l á d s e g í t ő S z o l g á l a t a Levelezési cím: H-2120 Dunakeszi, pf.:144
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Emberi Erőforrások Minisztériuma Szociális Alapszolgáltatások I. Étkeztetés Házi Segítségnyújtás Jelzőrendszeres Házi Segítségnyújtás Családsegítés Az alapszolgáltatások megszervezésével a települési önkormányzat
Étkeztetés. Házi segítségnyújtás
Étkeztetés Az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről gondoskodnak, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel
Család és Gyermekjóléti Szolgálat, Házi segítségnyújtás, Szociális étkeztetés
GONDOZÁSI KÖZPONT 2133 Sződliget, Szent István u. 34-36. Email: gondozasi@szodliget.hu Mobil tel.: 06 30 485 9298 Tel.: 06 27 590-ö95/113 mellék Kirendeltsége: 2163 Vácrátót, Petőfi tér 3. Email: gyermekjoleti@vacratot.hu
Ecsegfalva Község Önkormányzatának Képviselő - testülete részére BESZÁMOLÓ
SZEGHALOM KISTÉRSÉG EGYSÉGES SZOCIÁLIS és GYERMEKJÓLÉTI INTÉZMÉNY 5510 Dévaványa, Jéggyár. u. 47. Ecsegfalva Község Önkormányzatának Képviselő - testülete részére BESZÁMOLÓ a Szeghalom Kistérség Egységes
ALAPELLÁTÁS III. CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLATOK
ALAPELLÁTÁS III. CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLATOK 2003. évi összesítés a 227/2002.(XI.7.) Korm. rendelet alapján 1696. számon elrendelt KIMUTATÁS A CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLATOK 2003. ÉVI MŰ KÖDÉSI ADATAIRÓL című kérdőív
Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat, Lövő
2014. évi szakmai beszámoló 2.napirend melléklet Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat, Lövő A Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat az Alpokalja Kistérség szociális- és gyermekjóléti alapszolgáltatási
BESZÁMOLÓ A CSALÁDSEGÍTÉS FELADATAINAK ELLÁTÁSÁRÓL 2012. 01. 01. 2012. 01. 31. Készítette: Kámán-Németh Martina Családgondozó 30/842-9870
BESZÁMOLÓ A CSALÁDSEGÍTÉS FELADATAINAK ELLÁTÁSÁRÓL 2012. 01. 01. 2012. 01. 31. Készítette: Kámán-Németh Martina Családgondozó 30/842-9870 2 A CSALÁDGONDOZÓ FELADATAI A Családsegítõ Szolgálat feladata -
Ikt. /2018 Címzett: Gomba Község Képviselő - Tárgy: Beszámoló a gyermekjóléti és. Tisztelt Képviselő testület! testülete
Monor és Térsége Integrált Család- és Gyermekjóléti Központ és Szolgálat Gomba Területi Szolgálat 2217, Gomba, Kossuth tér 4. tel: 06-30-2805176 e-mail: gombacssgyjk@gmail.com Ikt. /2018 Címzett: Gomba
Beszámoló a Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat 2012. évi munkájáról
Beszámoló a Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat 2012. évi munkájáról Segesd, Ötvöskónyi és Beleg Községek Körjegyzősége 7562 Segesd Szabadság tér 1. Tisztelt Képviselő Testület! A gyermekek védelméről
Közhasznúsági jelentés 2005
Segítő Kéz 2003 Szociális Egyesület Közhasznúsági jelentés 2005 Nyíregyháza, 2006-04-01. Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. A Segítő Kéz 2003 Szociális Egyesület számviteli beszámolója 3. Kimutatás
Beszámoló a Térségi Családsegítő Szolgálat évi tevékenységéről Piliscsév területén
Beszámoló a Térségi Családsegítő Szolgálat 2015. évi tevékenységéről Piliscsév területén Tisztelt Képviselő Testület! A Családsegítő Szolgálat működését az 1993. évi III. tv, mely a szociális igazgatásról
E L ŐT E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S 56/2018. (V.31.) számú előterjesztés E L ŐT E R J E S Z T É S Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. május 31-i rendes ülésére Tárgy: Tájékoztató a Polgármesteri
Ecsegfalva Község Önkormányzatának Képviselő Testülete részére BESZÁMOLÓ
Szeghalom Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézmény Telephelye: 5515. Ecsegfalva, Ady E. ú. 5. Tel/fax: 66/487-024 email: ecsegfalvi.ono@gmail.com Ecsegfalva Község Önkormányzatának Képviselő
Beszámoló a Társult Önkormányzatok Együtt Segítőszolgálatainak
Beszámoló a Társult Önkormányzatok Együtt Segítőszolgálatainak 2015. évi tevékenységéről Újhartyán Városban Intézményünk a 2015. évben is társulás keretében működtette a három szociális alapellátást (étkeztetést,
2017. évi szakmai beszámoló. Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat, Lövő
2017. évi szakmai beszámoló Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat, Lövő A Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat az Alpokalja Kistérség család és gyermekjóléti feladatait látja el a társult 23 településen,
ALAPÍTÓ OKIRAT - módosításokkal egységes szerkezetben - Kristály Szociális és Gyermekjóléti Társulás Szociális Szolgáltató Központ
ALAPÍTÓ OKIRAT - módosításokkal egységes szerkezetben - Az intézmény neve: Kristály Szociális és Gyermekjóléti Társulás Szociális Szolgáltató Központ Székhelye: Földes, Karácsony Sándor tér 1. Telephelyek:
ALAPÍTÓ OKIRAT. (egységes szerkezetű)
ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetű) A Győri Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. törvény 4. (1) bekezdése,
E L Ő T E R J E S Z T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2005. április 18-i ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2005. április 18-i ülésére Tárgy: A pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló 13/2000. (V.30.) ÖK. rendelet felülvizsgálata
ALAPELLÁTÁS III. CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLATOK
ALAPELLÁTÁS III. CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLATOK 2002. évi összesítés a 198/2001.(X.19.) Korm. rendelet alapján 1696. számon elrendelt KIMUTATÁS A CSALÁDSEGÍTO SZOLGÁLATOK 2002. ÉVI MUKÖDÉSI ADATAIRÓL című kérdőív
Az ellátott lakóhelyének közelében nyújtott szolgáltatások, az alapellátás intézményi rendszere
TÁMOP-5.5.7-08/1-2008-0001 Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ Az ellátott lakóhelyének közelében nyújtott szolgáltatások, az alapellátás intézményi rendszere Lőwné Szarka
Nagykanizsai Családsegítő és Gyermekjóléti Központ
Nagykanizsai Családsegítő és Gyermekjóléti Központ Intézmény székhelye: Nagykanizsa, Zrínyi Miklós u. 51. Telefonszáma:06-20-920-8044 e-mail:gyjsznk@gmail.com facebook: Családsegítő és Gyermekjóléti Központ
Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2014. évben Decs Nagyközségben végzett tevékenységéről
Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2014. évben Decs Nagyközségben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú
Közhasznúsági jelentés 2006
Segítő Kéz 2003 Szociális Egyesület Közhasznúsági jelentés 2006 Nyíregyháza, 2007-04-02 Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. A Segítő Kéz 2003 Szociális Egyesület számviteli beszámolója 3. Kimutatás a
Vépi Családsegítő Szolgálat
Vépi Családsegítő Szolgálat Szakmai programja Családsegítő Szolgáltatás 1. A szolgálat célja, feladatai A családsegítő szolgálat a preventív és korrektív rendszerszemléletű szociális munka keretében komplex
Gyermekjóléti és családsegítő szolgálat működése, tevékenysége
Gyermekjóléti és családsegítő szolgálat működése, tevékenysége Gyermekjóléti Szolgálat A gyermekjóléti szolgálat tevékenységét a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997 évi XXXI. tv.
SZIGETSZENTMIKLÓS VÁROS KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 42/2007.(XII.19.) SZÁMÚ RENDELETE A SZEMÉLYES GONDOSKODÁST NYÚJTÓ SZO- CIÁLIS ELLÁTÁSOKRÓL SZÓLÓ
SZIGETSZENTMIKLÓS VÁROS KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 42/2007.(XII.19.) SZÁMÚ RENDELETE A SZEMÉLYES GONDOSKODÁST NYÚJTÓ SZO- CIÁLIS ELLÁTÁSOKRÓL SZÓLÓ 6/2007. (III.21.) SZÁMÚ RENDELET MÓDOSÍTÁSÁRÓL Szigetszentmiklós
2. Szakmai tevékenység
Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Családsegítő- és Gyermekjóléti Központjának 2015. évben Decs Nagyközségben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet
Beszámoló. a Révfülöpi Szociális Szolgálat 2011. évben végzett munkájáról VÁGÓÖRS
Beszámoló a Révfülöpi Szociális Szolgálat 2011. évben végzett munkájáról K VÁGÓÖRS Tisztelt Polgármester Úr, Tisztelt Képvisel -testület! Révfülöp Szociális Alapszolgáltató Társulás Szociális Szolgálata
Támogató szolgálatunk február 01. óta működik, feladata a fogyatékkal élő személyek ellátásának biztosítása.
unk 2005. február 01. óta működik, feladata a fogyatékkal élő személyek ellátásának biztosítása. A támogató szolgáltatás célja A fogyatékos személyek lakókörnyezetben történő ellátása, elsősorban a lakáson
1.. (1) A Rendelet 3.. c) pontja az alábbi ce) és cf) pontokkal egészül ki: 3.. c): ce) támogató szolgálat cf) közösségi ellátás 2..
BADACSONYTÖRDEMIC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2009. (III. 18.) rendelete a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 8/2005. ( XI.1.) rendelet módosításáról Badacsonytördemic
1. A rendelet hatálya. 2. E rendeletben alkalmazott fogalmakat az Sztv. 4. -a szerint kell értelmezni.
Albertirsa Város Önkormányzata 8/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete, a 16/2017. (VII.3.), valamint a 10/2018. (IV.4.) önkormányzati rendelettel egységes szerkezetbe foglalt szövege a Humánszolgáltató
1. Általános rendelkezések
Budakeszi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2014. (III. 31.) önkormányzati rendelete Budakörnyéki Önkormányzati Társulás által fenntartott HÍD Szociális és Gyermekjóléti Szolgálat által biztosított
Bekecs Községi Önkormányzat. 15/2005.(X.1.) számú RENDELETE
Bekecs Községi Önkormányzat 15/2005.(X.1.) számú RENDELETE a felnőtt korúakra vonatkozó szociális gondoskodás helyi szabályairól szóló 16/2003. (IX. l.) számú rendelet módosításáról. Bekecs Községi Önkormányzat
JÁNOSSOMORJA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 15/2013. (XI. 27.) rendelete
JÁNOSSOMORJA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2013. (XI. 27.) rendelete a szociális igazgatásáról és a szociális ellátások helyi szabályairól Jánossomorja Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
MARGARÉTA EGYSÉGES SzociÁLis és GYERMEKJÓLÉTI INTÉZMÉNY Dévaványa, Jéggyár. u. 47.
MARGARÉTA EGYSÉGES SzociÁLis és GYERMEKJÓLÉTI INTÉZMÉNY 5510 Dévaványa, Jéggyár. u. 47. Ecsegfalva Község Önkormányzatának Képviselő - testülete részére BESZÁMOLÓ a Szeghalom Kistérség Egységes Szociális
FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez
FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 121-7/2011. 23. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Kristály
Tájékoztató a Békés-Rehab Integrált Szociális Intézmény 2013-as szakmai munkájáról
Tájékoztató a Békés-Rehab Integrált Szociális Intézmény 2013-as szakmai munkájáról Készítette: Prorok Mihály intézményvezető. Tartalom 1. Az intézmény békési egységének adatai... 3. 2. Fenntartó adatai...
Szociális Szolgálat ALAPÍTÓ OKIRATA. Módosítása
Okirat nyilvántartási száma: 1/ /2012. Szociális Szolgálat ALAPÍTÓ OKIRATA Módosítása A bevezető szövegrész helyébe A költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény és
Csolnok Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2011. (IX.29.) önkormányzati rendelete az egyes szociális ellátásokról
Csolnok Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2011. (IX.29.) önkormányzati rendelete az egyes szociális ellátásokról Csolnok Község Önkormányzat Képviselő-testülete a szociális igazgatásról és
A CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLATOK MŰKÖDÉSI ADATAI
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 1696 A CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLATOK MŰKÖDÉSI
KÉPVISELŐ TESTÜLETE 12/2010. (IV. 20.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete
BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE 12/2010. (IV. 20.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete a személyes gondoskodás keretébe tartozó egyes szociális és gyermekjóléti
Etyek Község Önkormányzat Képvisel-testületének 10 /2007. ( VI.27. ) sz. rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátások szabályozásáról
Etyek Község Önkormányzat Képvisel-testületének 10 /2007. ( VI.27. ) sz. rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátások szabályozásáról Etyek Község Önkormányzat Képvisel-testülete a szociális igazgatásról
Családsegítő Központ
BERHIDA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT Családsegítő Központ Családsegítés Szakmai program Szakfeladat száma:88992411 Ellátási terület: Berhida - Vilonya 1 Berhida Város Önkormányzata a rászorultak részére személyes
1. Általános rendelkezések
Budakeszi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2014. (III. 31.) önkormányzati rendelete Budakörnyéki Önkormányzati Társulás által fenntartott HÍD Szociális és Gyermekjóléti Szolgálat által biztosított
1. A rendelet hatálya. 2. A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások formái
Cegléd Város Önkormányzata 11/2014. (IV. 30.) önkormányzati rendelete a Ceglédi Többcélú Kistérségi Társulás által biztosított személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
Okirat száma: 14-./2017. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Nyitott KAPU-VÁR Térségi Szociális Szolgáltató
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
Okirat száma: 14-9-./2016. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Nyitott KAPU-VÁR Térségi Szociális Szolgáltató
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
Okirat száma: Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Nyitott KAPU-VÁR Térségi Szociális Szolgáltató Központ alapító
Beszámoló. a gyermekjóléti és családsegítő szolgálat szakmai tevékenységéről, Röjtökmuzsaj településen
Beszámoló a gyermekjóléti és családsegítő szolgálat szakmai tevékenységéről, Röjtökmuzsaj településen Egyetlen parancs van, a többi csak tanács: igyekezz úgy érezni, gondolkozni, cselekedni, hogy mindennek
Beszámoló. Gyermekjóléti Szolgálat év. Mórichida
Beszámoló Gyermekjóléti Szolgálat 2015. év Mórichida Készítette: Inhaizer Izabella családgondozó Szeresd, ne bántsd a gyermeket, Mosolygó kedvét el ne vedd. Légy hozzá nyájas, szíves, gyöngéd, S ha sír,
Ecsegfalva Község Önkormányzatának Képviselő - testülete részére BESZÁMOLÓ
SZEGHALOM KISTÉRSÉG EGYSÉGES SZOCIÁLIS és GYERMEKJÓLÉTI INTÉZMÉNY / \ SO 9001 5510 Dévaványa, Jéggyár. u. 47... I ~ Ecsegfalva Község Önkormányzatának Képviselő - testülete részére BESZÁMOLÓ a Szeghalom
Kistérségi Gondozási Központ Aszód Petőfi utca 6/a. Telefon-fax: +36-28/400-103 E-mail: kozpont@szocgond.aszod.hu Vezető: Varga Jánosné
Aszód Petőfi utca 6/a. Telefon-fax: +36-28/400-103 E-mail: kozpont@szocgond.aszod.hu Vezető: Varga Jánosné Aszódon 1988 óta működik a Gondozási Központ. Az 1971-ben létrehozott Idősek Napközi Otthona az
2013. Beszámoló Gyermekjóléti Szolgálat évi tevékenységéről. Kétpó
Berettyó-Körös Többcélú Társulás Szociális Szolgáltató Központ Gyermekjóléti-és Családsegítő Szolgálata Beszámoló a Gyermekjóléti Szolgálat 2013. évi tevékenységéről Kétpó 2013. Berettyó-Körös Többcélú
Beszámoló a Herend Környéki Önkormányzatok Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat működéséről 2010. szeptember
Beszámoló a Herend Környéki Önkormányzatok Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat működéséről 2010. szeptember A beszámoló főbb tartalmi pontjai: I. A Herend Környéki Önkormányzatok Családsegítő és Gyermekjóléti
A CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLATOK MŰKÖDÉSI ADATAI
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 1696 A CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLATOK MŰKÖDÉSI
Közhasznúsági jelentés 2007
Segítő Kéz 2003 Szociális Egyesület Közhasznúsági jelentés 2007 Nyíregyháza, 2008-05-26 Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. A Segítő Kéz 2003 Szociális Egyesület számviteli beszámolója 3. Kimutatás a
VI. Személyes gondoskodást nyújtó ellátások
Újhartyán Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2010.( V.28.) sz. rendelete a szociális igazgatásról és szociális ellátásról szóló 9/2009. (VI.04) számú rendeletének módosításáról Újhartyán Község
2015. november 4-i rendes nyílt ülésére
Iktatószám: 3/ 22-22/2015. Tárgy: Az integrált családsegítő és gyermekjóléti szolgáltatás ügye. ELŐTERJESZTÉS Aszófő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. november 4-i rendes nyílt ülésére
Mándoki Térségi Szociális Központ
Az intézmény székhelye: 4644 Mándok, Petőfi út 23. Székhely elérhetősége: e 06-45/535-032 E-mail: szockozp98@citromail.hu Mándoki Térségi Szociális Központ A székhelyen kívül az ellátottak számára nyitva
BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KER. ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTERE
BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KER. ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTERE Készült a 2015. szeptember 16. napján tartandó Képviselő-testületi ülésre Készítette: Dobrosiné Ladjánszki Tímea intézményi referens Tisztelt Képviselő-testület!
A CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLATOK MŰKÖDÉSI ADATAI
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 1696 A CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLATOK MŰKÖDÉSI
E L Ő T E R J E S Z T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2005. december 19.-i ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2005. december 19.-i ülésére Tárgy: a Szociális Szolgáltató Központ Alapító Okiratának módosítása Előadó: Koósné Stohl Ilona intézményvezető
Debreceni Egyetem Tanári Mesterképzési szakos hallgatók számára Családsegítő Központ szakmai munkájának tartalma, vázlata
Debreceni Egyetem Tanári Mesterképzési szakos hallgatók számára Családsegítő Központ szakmai munkájának tartalma, vázlata A központ fontosabb adatai: Alapítás ideje: 1992. szeptember 1. Székhelye: Mester
BESZÁMOLÓ A LENGYELTÓTI ALAPSZOLGÁLTATÁSI KÖZPONT MUNKÁJÁRÓL
BESZÁMOLÓ A LENGYELTÓTI ALAPSZOLGÁLTATÁSI KÖZPONT MUNKÁJÁRÓL 2011. 12. 08. Idősek Klubja A nappali ellátás elsősorban a saját otthonukban élő részére biztosít lehetőséget a napközbeni tartózkodásra, társas
1. A rendelet hatálya. 2. E rendeletben alkalmazott fogalmakat az Sztv. 4. -a szerint kell értelmezni.
Albertirsa Város Önkormányzata 8/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete a Humánszolgáltató Társulás által biztosított személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint az ellátások
J Ó GYAKORLATOK. Előadó: Kósa Gyuláné
J Ó GYAKORLATOK A CSALÁDSEGÍTÉS TERÜLETÉN Előadó: Kósa Gyuláné Bevezetés A családsegítés célja Jelzőrendszer ő Ellátandó célcsoportok jellemzői Jellemző probléma területek Igénybevétel Alapelvek, Szociális
BESZÁMOLÓ. Balmazújvárosi Kistérség Humán Szolgáltató Központ egyeki gyermekjóléti szolgálatának 2012. évi tevékenységéről
BESZÁMOLÓ a Balmazújvárosi Kistérség Humán Szolgáltató Központ egyeki gyermekjóléti szolgálatának 2012. évi tevékenységéről Figéné Nádasdi Ágnes Intézményvezető A Balmazújvárosi Kistérség Humán Szolgáltató
A rendelet célja. A rendelet hatálya
1 Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2013. (III. 28.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások helyi szabályairól Hajdúsámson Városi Önkormányzat
MUNKAKÖRI LEÍRÁS családsegítő
Kistérségi Egyesített Szociális Intézmény 6090 Kunszentmiklós Felsőszenttamás 8. CSALÁD ÉS GYERMEKVÉDELMI KÖZPONT Ágazat telephelye : 6090 KUNSZENTMIKLÓS, Damjanich u. 17/D sz.. TELEFON: 76/550-257 I.
6.. Rendszeres szociális segély
Ecsegfalva Község Önkormányzat Képviselő-testületének../2012 (.) önkormányzati rendelete a szociális igazgatásról és ellátásokról Ecsegfalva Község Önkormányzat képviselő-testülete a szociális igazgatásról
Beilleszkedési programok tapasztalatai 2007. évi felmérés adatai
Beilleszkedési programok tapasztalatai 2007. évi felmérés adatai 2009. Hajdúszoboszló Ráczné dr. Lehóczky Zsuzsánna FSZH Kutatási területek Makro elemzés 15 munkaügyi kirendeltség + munkatárs 40 önkormányzat
E L Ő T E R J E S Z T É S
NYÍLT ÜLÉS AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 94. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Beszámoló a Szekszárd és Környéke Alapellátási és Szakosított Ellátási Társulás működésének 2010. évi tapasztalatairól E L Ő T E R J E S
POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1.
BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. bfuredph@t-online.hu Szám: /2008. Előkészítő: Váradi Gézáné/Végh Endréné E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület
programot és arról a segélyben részesülő személlyel írásban megállapodást köt,
2009. június 10. figyelemmel kíséri az aktív korúak ellátásának megállapításáról szóló határozatban megállapított határidő (15 nap) betartását, és annak megszegése esetén megvizsgálja a mulasztás okát,
Az ember számára éltető erő, ha elfogadják. Nem tanácsokra vágyik, hanem meghallgatásra, megértésre. Tájékoztató
Az ember számára éltető erő, ha elfogadják. Nem tanácsokra vágyik, hanem meghallgatásra, megértésre. Bagdy Emőke Tájékoztató a Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása Szociális Szolgáltató Besenyszögi Központja
E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület április 5-én tartandó ülésére
Izsák Város Aljegyzőjétől E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület 2016. április 5-én tartandó ülésére Tárgy:Átfogó értékelés Izsák Város Önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak
Pannonhalma Többcélú Kistérségi Társulás Gyermekjóléti Szolgálat és Szociális Intézménye ALAPÍTÓ OKIRATA
Pannonhalma Többcélú Kistérségi Társulás Gyermekjóléti Szolgálat és Szociális Intézménye ALAPÍTÓ OKIRATA A Pannonhalma Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa a gyermekek védelméről gyámügyi igazgatásról
Szakmai beszámoló negyedév Esztergom
HÍD GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT Szakmai beszámoló 2014. 2. negyedév Esztergom Szolgálat neve: HÍD GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT Szolgálat székhelye: 2500 Esztergom, Aranyhegyi u 5. Telefon/fax: 06-33-415-435 Egyéb
Zomba község Önkormányzati Képviselő-testületének. 5/2005. /X.4./ sz. Kt. Rendelete
Zomba község Önkormányzati Képviselő-testületének 5/2005. /X.4./ sz. Kt. Rendelete A TANYAGONDNOKI SZOLGÁLATRÓL 2 Zomba község Önkormányzati képviselő-testülete /a továbbiakban: Önkormányzat/ a helyi önkormányzatokról
Együttműködési megállapodás az óvodai és iskolai szociális segítő tevékenység működéséről
Együttműködési megállapodás az óvodai és iskolai szociális segítő tevékenység működéséről Amely létrejött alulírott egyrészről, mint SZOLGÁLTATÁST NYÚJTÓ intézmény:. Család és Gyermekjóléti Központ továbbiakban: