Szeretettel és tisztelettel Meghívjuk. hogy vegyen részt

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Szeretettel és tisztelettel Meghívjuk. hogy vegyen részt"

Átírás

1 PO BOX6294 G.C.M.C. Bundall QLD június, július Szeretettel és tisztelettel Meghívjuk hogy vegyen részt a Nemzeti Összetartozás Napján és a trianoni békediktátum aláírásának 96. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen. A rendezvény időpontja: június 5, délelőtt 11 óra A rendezvény helyszíne: a Marsden-i Magyar Ház 150 Fourth Avenue, Marsden Az ünnepi előadás után a Magyar Házban ebédelni lehet. Meggyőződésünk, hogy rendezvényünk a magyarság egységét fogja szolgálni, és lelki erőt, megújulást ad az emigráció magyar közösségeinek. Gold Coast-ról szeretnénk erre az alkalomra buszt indítani. Indulás a Broadbeach-i Senior Citizens Centre től lesz kor. Jelentkezni Boglári Ilinél lehet a következő telefonszámon, legkésőbb csütörtökig: A busz költsége fejenként $15.

2 Ami volt Anyák napi piknik Május elseje idén éppen vasárnapra esett (és tényleg esett ), május első vasárnapjára. Érdekes, hogy a munka ünnepe így eggyé tud válni az anyák napjával. Minden anyuka tudja, hogy egy gyermek vállalása napi 24 órás - bár örömteli feladat. Nem is beszélve a kettő, három, esetleg több gyermekről, illetve arról, hogy sok anyuka emellett még munkahelyen is teljesít. Sokan ezen a napon sem kímélték magukat, mert fogadott gyermekeikként elláttak bennünket mindenféle jóval, finomsággal, jó szóval, mosollyal. De hogy ne szaladjak előre: esett. Esett, és esett. Megnéztük a telefonon (mivel mi Brisbane-ben lakunk), hogy Gold Coast-on hasonló-e a helyzet. Az időjárás jelentés egész napra esőt ígért. Gondolkodtunk: Vajon elmarad-e a program? Esőben azért nehéz megoldani a főzést, letelepedni sem lehet. Sokáig nem gyűrtük ezen az agyunkat, felhívtuk Gyöngyit, hogy mi van ilyenkor. Ő kedvesen mondta, hogy már kora reggel óta kint vannak, és főznek. Ha otthon maradunk megérti, de szívesen látnak bennünket, ha megyünk. Nem tehettük meg, hogy ne induljunk útnak. Mi van, ha csak alig jönnek el??? Ők meg ott dolgoznak feleslegesen? Összekaptuk magunkat, és útnak indultunk. Menet közben kétszer óriási zápor is jött, alig lehetett haladni. Ekkor elkezdtük énekelni a Süss fel Nap -ot, és más napsugaras dalokat. Mindkétszer elállt az eső. Ugye senki sem kérdőjelezi meg, hogy a mi hatásunkra? A többiek a pikniken is imádkozhattak a jó időért, mert amikor odaértünk, csak szemerkélt - és így volt ez a rendezvény végéig. Mikor odaértünk, már megvolt a jó hangulat, az asztalokat lufik díszítették, és készen volt a finom ebéd. Szerencsére, illetve hála a jelenlévőknek, sokan eljöttek. Igaz, talán rövidebb időre maradtak, de ott voltak. A nagy forgalomnak köszönhetően nem is nagyon készültek fényképek, na meg lekötötte a figyelmünket a hasunk. A lángos szokásosan jó formáját hozta a szorgos kezek által, a gulyásleves pedig annyira jól sikerült, hogy utólag sajnáltam, hogy nem vittünk még egy adagot haza. Bár nem is lett volna már mit, mert elfogyott az összes. Lángos sem sok maradt a vidéken. Pedig letelepedni tényleg nem nagyon lehetett, mert minden csurom víz volt, de hát sok jó ember kis helyen is jóllakik. Míg a szervezők szorgoskodtak, az idősebbek ücsörögtek és beszélgettek, addig a kisgyermekes anyukák a játszótéren álldogálva osztották meg gondolataikat, élményeiket. A gyerekek pedig? Szintén élvezték egymás társaságát, az ismerős játszóteret, na és a megmaradt lufikat. Miután mindenki jóllakott, egy rögtönzött kis műsorban volt részünk. Persze a szereplők külön készültek, csak a műsor egésze volt rögtönzött, ahogy mindenki beleadta, amit tudott. Hallgattunk verseket, énekeket. Nagyon büszke voltam a kislányomra, aki a mamájának tanult verset elszavalta, Évi dalán pedig könnyeztem, ahogy távoli édesanyámra gondoltam. Nagyon aranyos volt az is, ahogy a kislányokat megtanította egy dalra, elmutogatva. Végül az anyukák kaptak egy szál rózsát a szervezőktől. Köszönjük! Aztán néhányan annyira belemerültünk a beszélgetésbe a magyarságról, arról, mennyire örülünk, hogy magyarnak születtünk, hogy csak azt vettük észre: már mindenki hazament. Gazdag, szép nap volt. Ismét jó volt Együtt lenni! Nagyon köszönöm a lehetőséget! Horti Zsófi Végezetül egy kis ízelítő a dalszövegből: Köszöntelek e napon, kezemben illatos virág. Imáimban ma többet gondolok Terád. Sok hálával tartozom, hogy Isten pont Téged adott. Nekem való anyáról Ő gondoskodott. Mindent tudsz Uram és ismered a szükségeimet, kicsi gyermekkorom óta tudod minden léptemet. Tudtad ki kell körülvegyen, Édesanyám milyen legyen. Áldom Neved bölcsességedért!

3 JÓTÉKONYSÁGI EST a Szemem Fénye Alapítvány javára Telefonhívást kaptam Ilosvay Gusztávtól a Sydney-i Mozaik rádió szerkesztőjétől, ki egyben a műsorvezetője is a népszerű rádióadásnak. A beszélgetés nagyon rövid volt. Megkérdezett, mit gondolok, adna-e az Egyesületünk otthont egy jótékonysági estnek, magyarországi beteg gyermekek részére. Gondolkodás nélkül igent mondtam, bár hozzátettem, azért még meg kell beszéljem a vezetőség többi tagjával is. Kör t küldtem szét és még azon a napon megérkeztek a beleegyező válaszok! Boldogan értesítettem Gusztit. Összedugták a fejüket Fekete Ilonával a Brisbane-i magyar rádió szerkesztőjével és elkezdődött a program szervezése, melynek már a címe is odafigyelést érdemelt: Rádióműsor, ahogyan még sohasem hallottad. Jótékonysági, zenés irodalmi est Sorban kérték fel a Brisbane-i és a Gold Coast-i szereplőket, hamar betelt a műsoridő, hisz a nemes cél, vonzotta az előadókat. Különböző kategóriákban vonultak színpadra. Az egész műsor zenei keretbe volt beágyazva, melyhez Hartay Szabó Gergő orgonaművész zongorajátékában gyönyörködhettünk. Butterworth Annamária operaénekes és énektanár angyali hangjával varázsolta el a közönséget. Kuchárné Balázs Éva fuvolán kezdte a programját, utána szavalt nekünk, majd a tőle megszokott műfaj az éneklés következett. Ilosvay Guszti írásain nevethettünk, sírhattunk Ilosvay Katalin és Gröb Márton Károly tolmácsolásában. Jómagam nem Guszti írását olvastam fel, de eléggé vicces volt ahhoz, hogy mindenkit megnevettessek. Kovács Gertrúd Tóth Árpád: A Holdkóros Apród történetével szintén nagy sikert aratott! Fekete Ilona összeállítását, amelybe Guszti édesapjának, Ilosvay Gusztáv zeneszerzőnek (többek között a Meseautó című filmben a zenét és a szöveget is Ő írta) egy zenei szerzeményét is becsempészte, érdekfeszítő figyelem kísérte. Kascsák Dóra saját írásával remekelt. Szem nem maradt szárazon és zseb nem maradt bezárva az anekdota végére. Az Ausztráliába 3 évvel ezelőtt érkezett színésznő, aki egyébként az Egri Színház primadonnája volt, elvarázsolta a közönséget. A Napsugár kórus 3 dallal is szerepelt. Velük kezdődött és zárult ez a mindenki számára oly fontos rendezvény.

4 Bízom benne, hogy gazdagabbak lettünk mi is és mindazok, akik eljöttek, hogy velünk együtt támogassák a Szemem Fénye Alapítvány beteg gyermekeit és hozzátartozóikat! Köszönet mindenkinek: szereplőknek, adakozóknak akár el tudtak jönni, akár nem! Voltak, akik időhiány miatt, csak anyagi támogatást nyújtottak! Köszönet a szervezőknek is, de elsősorban a vezetőségünknek szeretném megköszönni, hogy mint már annyiszor, most is mellém álltak és erőn felül teljesítettek. Köszönettel: Horváth Gyöngyi MERT KÖZÖSSÉGBEN ÉLNI JÓ, MERT A KÖZÖSSÉGÉRT TENNI JÓ Ott kezdődik a nagyemberség, hogy az ember észreveszi, hogy mások is élnek a földön őkívüle, és amit tesz, úgy teszi, hogy nemcsak magára gondol, hanem másokra is. Szabó Magda Az igazi szabadság az, ha úgy adunk, hogy nem várunk érte elismerést, sem köszönetet. Stephanie Dowrick Pünkösdi Zarándoklat Zarándoklat a Boldog Özséb Kápolnához Különösen szép verőfényes napra ébredtünk május 14-én, Pünkösd napján a keresztény egyház legfontosabb ünnepén. Ez az első zarándoklatunk, amely egy napra esett a Csíksomlyói zarándoklat idejével. Lehet, hogy éppen ezért volt ilyen gyönyörű idő?? Lázas készülődés után, korán indultunk Marian Valley-be, bízva abban, hogy mindent bepakoltunk, amire szükségünk lehet. Mint mindig, most is valaki már megelőzött bennünket. Nem tudunk olyan korán érkezni, hogy Balogh Sanyit ne a felállított bográcsok mellett találjuk! Szerencsénkre, nagyon elhivatott ember, betartja ígéretét. Ki ki a maga dolgára sietve, belevetettük magunkat a tenni valóba, mert bizony ahhoz, hogy minden úgy működjön, mintha olajozva lenne, elő kell készülni. Hamarosan megérkeztek a buszok melyek idősebb tagjainkat hozták a zarándoklatra. Befutottak a magán autók is és megtelt a völgy magyar hangokkal és természetesen addigra már magyar illatokkal. Rovó Vera egyedül oda sem tudta volni hozni a hatalmas dobozt, amiben a finom túrós sütemény várta, hogy tányérokra rakjuk. Minden alkalommal készít valami magyaros édességet Vera egyesületünk számára, ily módon támogatva a közösséget! Hálás köszönet érte! A teljesen megtelt templomban kezdetét vette a szent mise. László atya bensőséges prédikációja még a megszokottnál is ünnepélyesebbnek tűnt a szépen, pünkösdhöz feldíszített templomban és az atyák tűzpiros reverendáinak közelségében. Jurth Attila zongoraművész, Butterworth Annamária operaénekes és a Napsugár kórus szereplése olyan lélekemelő élményben részesített bennünket, hogy a magam részéről akár dupla annyi ideig is elhallgattam volna.

5 A mise után, lezarándokoltunk a kápolnához és folytattuk az ünneplést. Kerekes Samuel, Kuchárné-Balázs Éva, Nyilas Edina, Kuchár Ildikó, Bozsik Tamás a Napsugár kórus és az én részvételemmel egy igazán gyönyörű műsor várta a zarándokokat. Most először éreztük igazán, hogy sikerült összekötni egy képzeletbeli, szakrális híddal Csíksomlyót, Pilisszántót és a festői szépségű Marian Valleyt! László atya imájával a és Nt. Kovács Lőrinc áldásával a szívünkben indultunk a finom ebédet elfogyasztani. Az ínycsiklandozó illatok megágyazták a gyomrunkban az étvágyat és nem kellett semmit becsomagolni. Minden elfogyott, Balogh Sanyi ismét remekelt! Lelkünkben szeretettel, megnyugvással intettünk búcsút ennek a csodálatos helynek. Köszönet minden lelkes segítőnek és nem utolsó sorban az egyesület vezetőségének! H. Gyöngyi Mert közösségben élni jó, Mert a közösségért tenni jó!

6 Ami lesz

7

8 Közületi híreink Konzuli hirdetések Bármilyen magyar konzuli ügyben keresse bizalommal Magyarország Brisbanei Konzulátusát, ahol Kovács Lőrinc tiszteletbeli konzul vezetésével díjmentesen segítséget kap mindenféle konzuli ügyintézésben (útlevélkérelem, lakcímkártya, anyakönyvezések, erkölcsi bizonyítvány, aláírás hitelesítés és egyéb...). Továbbá segítséget, teljes körű támogatást és tájékoztatást nyújt a honosításhoz szükséges iratok kitöltéséhez és azok beadásához mindazon magyar honfitársak számára, akik a leszakított országrészekről (Erdély, Délvidék, Felvidék, Kárpátalja...) származnak és az egyszerűsített honosítás útján igénylik a magyar állampolgárságot. Bővebb felvilágosításért és időpont egyeztetésért kérem, hívják Kovács Lőrinc Magyarország queensland-i tb. konzulját a (07) es vagy a es telefonszámokon. Egyházi híreink Református Egyház hírei A Gold Coast-i istentiszteletekkel kapcsolatos változás!!! Mivel a robinai templom a következő három hónapban felújítás alatt lesz, ezért a havi istentiszteleteinket a Mudgeeraba Presbyterian Church templomában tartjuk. Magyar nyelvű játszócsoport a gyermekeknek természetesen ott is lesz. A cím: 319 Mudgeeraba Rd, Mudgeeraba QLD Robinából jövet, az autópályán áthaladó híddal szemben találjuk a templomot. A munkálatok a tervek szerint szeptemberre befejeződnek és visszatérhetünk a robinai templomba. A bibliaórák addig szünetelnek. A Magyar Házban minden vásárnap de. 11 órától Istentisztelet. Cím: 150 Fourth Ave., Marsden. Az Istentisztelet után heti rendszerességgel ebédelni lehet. Havonta egy alkalommal Észak Brisbane-ben is magyar istentiszteleteket, közösségi, kulturális összejöveteleteket tartunk. Közösségi összejöveteleink minden hónap második vasárnapján déli 12 órától vannak az Aspley Uniting Templomban. Cím: 748 Robinson Road, Aspley (a Robinson és Gympie Road sarkán, a Medical Center mellett). Vallási megkülönböztetés nélkül várjuk mindazokat, akik szeretnének magyar közösségben lenni, egymással ismerkedni, gyermekeiket magyarul taníttatni és esetleg egy hagyományos magyar ebédet elfogyasztani! Testvéri szeretettel: Kovács Lőrinc A Brisbane-i 4 EB FM Rádió minden csütörtökön 8.45 és között a 98,1 MHZ-en sugározza magyar adását. Kísérje figyelemmel a zenével, érdekes hírekkel valamint információkkal szolgáló műsort. Műsorvezető: Fekete Ilona, Zrinyi János Ingyenes angol-magyar hiteles fordítás Albert László hivatalos NAATI fordító, ingyenesen készít minden olyan angol-magyar hiteles fordítást, amely az egyszerűsített, kedvezményes honosítási eljáráshoz szükséges. Továbbá ingyen ad a benyújtáshoz szükséges nyomtatványokat és tájékoztatást azok kitöltéséről, vagy segít azokat kitölteni. Tel:

9 Híd az emberek között. Egyesületünk Vezetősége továbbra is kéréssel fordul tagjai felé, hogy tudassák velünk, ha a tagság életében valamilyen jelentős esemény történik. (például gyermek születése, valaki beteg, kórházba kerül, vagy egyéb más rendkívüli dolog történik, hogy kapcsolatot tudjunk keresni az érintett személlyel. Legtöbb esetben nem tudunk, vagy csak sokkal később értesülünk ezekről az eseményekről. Ugyanakkor kérnénk önkéntes jelentkezőt vagy jelentkezőket, akik vállalnák a beteg emberek meglátogatását, melyre nagyon nagy szükség volna. Egyesületünk vállalja a látogatással járó kölségeket (egy doboz csokoládé, egy csokor virág, vagy éppen amire a legnagyobb szükség van) de sajnos a jelenlegi csökkent létszámú vezetőség szinte képtelen ezt a feladatot ellátni. Fájó szívvel tudatjuk, hogy Prerau Ági április 10-én elhunyt. Szerető családja és barátai április 17-én vettek tőle végcső búcsút. Emlékét megőrizzük. Nyugodjon békében. Ami elmarad: Programtorlódás miatt a tervezett gyermeknapi piknik elmarad. Később a Szivárvány Iskola rendez a gyerekeknek egy pikniket, melynek időpontjáról később értesítik az érdekelteket. Masszírozás Gold Coast-on, a Gold Coast-i Magyar Egyesület támogatásával Jövő hónaptól minden második szombaton délután 2-6-óráig a Szeretet Fénye Közhasznú Alapítvány masszázsát megtapasztalhatják az érdeklődők Gold Coast-on a Senior Citizens Centre-ben. A Szeretet Fénye Közhasznú Alapítványról Boldogságra, egészségre, harmóniára vágyó emberek számára önsegítő és segítő módszereket ajánlunk, melyek hozzájárulhatnak a testi-lelki-szellemi problémák megelőzéséhez, az egészségmegőrzéshez és az állapotjavuláshoz. Működésünk nyitott, érinti az egészségmegőrzés, a kultúra és a hagyományőrzés területeit. Tevékenységünk önkéntességen alapszik. Közösségünk önkéntesei hétköznapi életet élő emberek, hétköznapi foglalkozással, szakmával, körülményekkel, akik tiszteletben tartják egymás nyelvi, nemzeti, etnikai, vallási és kulturális hovatartozását, a világról alkotott képét, meggyőződését. A kapocs, ami bennünket összefűz az, hogy mindannyian hiszünk az emberségben, a szeretet erejében és elfogadjuk annak jótékony, nevelő szerepét életünkben. Ellenszolgáltatás nélkül, saját szabadidőnket szenteljük arra, hogy másoknak segítséget nyújtsunk, bizonyítva, hogy a mai világunkban is van élő példa az érdek nélküli egymás felé fordulásra. Aki egyetért célkitűzésünkkel és támogatni kívánja szervezetünket, természetesen van lehetősége rá, hiszen működésünket legfőképp egyéni adományokból, illetve pályázati forrásokból biztosítjuk, de kezeléseink mindenkor és mindenhol ingyenesek! Kezeléseink kellemes közérzetet, megnyugvást, testi, lelki ellazulást és feltöltődést eredményeznek. Egészségkárosodás esetén is hatásosak lehetnek, gyakran tapasztalható javulás, teljes felépülés. Az alapítvány masszírozása érintő masszázs. Olyan mozdulatokból épül fel, amelyek a hát, kéz vagy talp izmait és izomcsoportjait finoman ellazítják, az öngyógyító folyamatokat segítik. Ajánlott azoknak, akik felfrissülésre vágynak vagy akik egészségüket szeretnék helyreállítani, illetve megtartani. A masszázs széken, ülő pozícióban történik, semleges olaj használatával. Időtartama kb perc. Jelentkezni Horti Zsófinál lehet a következő telefonszámon, a masszírozás előtti csütörtökig: Mindenkit szeretettel várunk!

10 Hirdetések Magyar ügyvéd. Főbb területei: családjog, adás-vételi szerződések, hagyaték, végrendelet, üzleti jogok. Amikor elveszítjük szeretett családtagunkat, érzelmi lehanyatlásunk gyorsan következik be! Az anyagi lehanyatlástól véd meg bennünket az.elysian FIELDS FUNERALS. Sokat spórolhat úgy, hogy az alacsony ár nem megy a szolgáltatás rovására!

11 Teljes általános fogászati ellátást biztosítunk, fehér tömések, koronák és hidak, fogbeültetések és fogszabályzás kezelés, Botox. Magyarul beszélő (Dental Hygienist Therapist) száj higiénia és terápia, fogtisztítást, fogfehérítést, fogtömést és gyermek ellátást Imola szolgáltat. A helyszínen készülő teljes műfogsort, fémvázas fogsort és Valplast flexibilis fogsort a sok tapasztalattal rendelkező fogtechnikus szolgáltatja. Fogbeültetések kezdő ára $1600, fogtisztítás $99, lámpás fogfehérítés $550; Várjuk a kedves vendégeket! Az alábbi telefonszámon lehet időpontot kérni: Southport vagy Burleigh A rendelő címei: 268 Ferry Road, Southport és 1794 Lower Gold Coast Highway, Burleigh Heads Idős ember gondozását, ápolását vállalom házi munkával, magyar családnál. Centrelink-en keresztül is. Erika

12 Személyes oldalak Az élet szerelmese. Még a nevét sem tudtam, amikor először megláttam Őt. A színhely: egy magyar baráti összejövetel, valamikor tizenhat évvel ezelőtt. Arcát nem felejtettem el, sem élénk, huncut szemeit, s azt, ahogy jött-ment apró léptekkel, de gyorsan, mint a villám. Miután befejezte a munkáját a konyhában, és a vendégek falatoztak, akkor kijött, kicsit körülnézett, figyelvén az arcokat, hogy meg vannak-e elégedve a szorgalmas csapat főztjével. Megszólalt a zene, a talpalávaló, s hopp! le a kötényt, már ott ropta a táncot. Az ember azt hihette volna, hogy majd leül, de nem, az energiájából bőven tellett csárdásozni is. Aztán amikor már gyakrabban jártam a rendezvényekre, eljutottam odáig, hogy megkérdezzem a nevét. Szerettem volna jobban megismerni. Nagyon érdekelt az egyénisége. Megtudtam, hogy Pohl Marika, de ismerkedésre nem kerülhetett sor, mert rögtön eltűnt mellőlem, mondván neki más dolga van, mint beszélgetni. Hát igen, ebben igaza volt, mert várták Őt a nagy lábasok, az üres tányérok, amelyeket teli rakva finomságokkal kellett átadni a vendégeknek. Amikor már ezzel készen volt, akkor megint, hopp le a kötényt!, ment táncolni, mert a zene nem hagyta Őt hidegen, csiklandozta a talpát. Egy alkalommal még engem is elkapott, mert ott ügyetlenkedtem egyedül a terem egyik sarkában, s így kettesben már jobban jártak a lábaim, nevettünk is nagyokat. S amikor egy pillanatra megállt a zene, megint eltűnt, irány a konyha, mert volt még mit tenni ahhoz, hogy tisztán maradjon minden, amikor eljön a záróra. Aztán már csak akkor vettem Őt észre, amikor beszállt az autójába. Elrobogott. Gondoltam magamban, ha türelmes vagyok, akkor majd eljutok odáig, hogy előbbre jussak az ismerkedésben. Hiszen már volt egy jó kezdet. Táncoltunk is együtt. De megint eltelt egy-két év. Utoljára most nem régen volt, amikor láttam Marikát a szokásos fő szerepében. A mosoly nem halványodott el az arcán ennyi év után sem, a szemei továbbra is huncutul jártak. Amikor észrevett, barátságosan köszönt vissza. No, gondoltam magamban, ennyi évi köszöngetés után, megkérdezhetem, találna-e egy kis időt arra, hogy elbeszélgessünk. Mert szeretnék írni róla. (Nem használva olyan szavakat, hogy fantasztikus, csodálatos, elképesztő, egyszerűen azt mondani, hogy Őt Isten jókedvében teremtette.) De az is igaz hogy, aki ilyen erővel, kitartóan tölti be a szerepét évtizedek óta, mint Marika, az megérdemli a legmagasabb fokú jelzőket. Hát nagyon örültem, amikor azt mondta, semmi gond, mondd meg, mikor tudsz eljönni hozzám. Hű, ez már jó, és amikor kezembe került a telefonszáma, fel is hívtam. Azt mondta, ha valamelyik nap megfelel a délután két óra természetesen igen! - menjek el hozzá, mert akkor eteti a madarait. Ezt látni kell. (Szóval Ő a madarakkal is foglalkozik naponta.) Bekopogtam pontos időben, bementem a kapun s elém tárult egy csodás kis kert, ahol a kerekes kút sem hiányzott és Marika várt tárt karokkal, no meg a nótából egy sorral, hogy kis kút kerekes kút van az udvaromban Aztán kezébe vette a tálkát amiben a madáreledel volt, s egyszerre odarepült - azt sem tudtam honnan, - a sereg madár! Volt ott több féle, de én csak a papagájokat tudtam megnevezni. Miután elfogyasztották a délutáni adagjukat, szép sorban leültek a fák ágaira. Elcsendesültek. Marika behívott a házba, hogy ott beszélgessünk. Feltettem egy-két kérdést, a szokásosakat, ha valakit közelebbről meg akarunk ismerni például azt: hogy jutott el erre a világrészre?

13 Hát bizony hosszú volt az út Tököltől a Gold Coast-ig. A bátor, tizenkilenc éves lány, egyszer felült a déli vonatra egy-két baráttal, hogy világgá menjen körülnézni, hogy mi van a határon túl. Mert kíváncsi volt és nagyon elhatározott. Bízott abban, hogy bár hol fel fogja találni magát. Eljutott Londonba, de valószínű ez még túl közel volt, - 17 hónap elég is - na meg gondolom, hiányzott kissé a napsütés. Hát akkor miért ne nézhetne körül Ausztráliában, ahol van jó meleg nyár, tenger is, sivatag is, hegyek-völgyek és furcsák állatok, amelyeket Ő még talán csak fényképeken látott. Persze ezen kívül gondolt a lehetőségekre is, mert úgy hallotta azokban az években nagy szükség volt szorgalmas kezekre. Akkor neki ott a helye, mert tudta, hogy nem a lusták közé tartozik. Meg fogja találni a helyét. Először egyedül, aztán párostól. Hamar bekötötték a fejét. Folytatódott élete Melbourne-ben. Rövid idő után születtek a gyerekek, de Ő mind amellett, hogy háziasszony, feleség és anya volt, eljárt dolgozni. Nem számított, hogy akkor még nem nagyon tudott angolul, mert dolgozni azt tudott, szorgalmasan, kitartóan. Nem csoda, hogy több mint tíz lány dolgozott a keze alatt a MAYER egyik nagy üzletében, ahol az ételeket készítették. Új ízekkel gazdagította az ausztrál konyhát. Hát ez nem semmi! Mivel nem pontos életrajzot készülök írni Marikáról, így röviden megemlítem, hogy eljött az a nap, amikor megérkezett a Gold Coast-ra. Lehet, azzal az elhatározással, hogy már végleg elteheti a bőröndöket. Férjével együtt bekapcsolódtak a már meglévő magyar közösségbe, de pár évre rá megalakították a Baráti Kör-t, ahol konyhában is szorgoskodtak. Meglehetősen sikeresen. A jó falatok hozzá tartoznak a rendezvények sikeréhez. Ezt Ők nagyon jól tudták és szívesen foglalkoztak ezzel. 8 évi sikeres munka után, visszavezette a Baráti Kör tagjait a Gold Coast-i Magyar Egyesület soraiba, ahol azóta is az Elnökhelyettesi pozícióban tevékenykedik nagy szorgalommal. Közben egy kritikus pillanat jött el Marika magánéletében, amikor egyedül kellett szembe néznie mindennel. De akkor bizonyosodott be igazán, hogy mennyi bátorsággal és erővel rendelkezik. Hozzá volt már szokva, hogy mindég előre kell menni az úton, egyedül vagy párosan, de soha nem feladni! Bízott önmagában és Istenben. Nem kért segítséget senkitől, de még is kapott. Így megbizonyosodott abban is, hogy vannak jó emberek, akik az adott pillanatban mellé állnak. Néha egy okos tanács többet ér, mint a pénz.

14 Azt mondta nekem, «tudod, én boldog vagyok és elégedett az életemmel. Ha néha kicsit utolér a rosszkedv, akkor kimegyek a kertembe dolgozgatni, beszélgetni a növényeimmel, akik ezért nagyon hálásak! Ezt onnan tudom, mert szépen nőnek.» Szóval, szereti a házát, amely szép tágas. Így alkalmasint pár napra van hely benne néhány magyar művész számára, aki eljön fellépni a Gold Coast-on. Az egyik szoba falára ki van akasztva két díszoklevél, az egyiket Camberrából a másikat itt a Gold Coast-on kapta. Ez melegséggel tölt el. Ha rajtam múlna, én pedig átadnám neki az aranyfakanál érdemrendet! Sajnos nem vagyok elég fontos személy ehhez. Marika egyedül él, de még sem érzi magát egyedül. Hogy is érezhetné - mondja -, hiszen meg van a családja, amely a magyar közösség tagjaiból alakult ki. Neki ez nagyon sokat számít. Na meg a Duna tv. Egyetlen kívánsága az, hogy legyen továbbra is jó erőben, egészségben, mert még annyi dolga van. Sok mindent akar csinálni a Nagy Családjáért. Mert Ő soha nem adja fel. A beszélgetés befejeztével jött a házi sütemény és az elmaradhatatlan kávé, amelyet jóízűen fogyasztottam. Amikor elbúcsúztunk, szeretettel öleltem magamhoz Marikát. Hazafelé jövet arra gondoltam, sajnálom, hogy nem vagyok író, mert akkor nem csak egy rövid cikket, hanem könyvet írnék róla. Ibolya R. Kedves Olvasó! Gyöngyi kérésére írok egy pár sort magamról annak apropóján, hogy gyakran járunk a Gold Coast-i csapatba, és a múlt hónaptól segítek az újság szerkesztésében. Horti Zsófiának hívnak. Foglalkozásom szerint tanár vagyok és gyógymasszőr. Fél éve vagyunk itt Brisbane-ben kis családommal: férjemmel (Sanyi) és kislányunkkal (Zsófica). Minket is az itteni életstílus és a jobb megélhetés hozott ide, mint sokakat. Párom építészmérnök, így Neki jó lehetőségei voltak elhelyezkedni. Szeretünk itt lenni, bár nagyon hiányoznak az otthoni rokonok, barátok, társak, az ismerős és jóval biztonságosabb természeti környezet, illetve az a megfogalmazhatatlan minőség, amit Magyarország képvisel. Nagyon szeretem viszont Ausztráliában a sok napsütést, a gyönyörű, dús növényzetet, az iskolarendszert, a sokféle kultúra keveredését, az emberek elfogadását (még ha töröm is az angolt ), és persze a No worries -t. Nálatok egy igazi kis szigetre leltünk, ahol ismerős arcokkal beszélhetünk a világ legcsodálatosabb nyelvén, hazai ízekkel kényeztetve testünket. Igazán megszerettük azokat, akiket közületek megismertünk. Mély csodálattal tekintek az egyesület vezetőire, akik hihetetlen energiákat fektetnek abba, hogy ez a közösség működjön, sőt, jól működjön. Köszönöm, hogy példát mutatnak! Persze mindez semmit sem érne azok nélkül, akik élvezik a munkájuk gyümölcsét. Így van ez rendjén. Jelenlétünkkel, szeretetünkkel szeretnénk támogatni Benneteket! Amit tudunk, mi is beletesszük a közösbe. Mivel messzebb lakunk, így ez a megoldás jónak tűnt, hogy az újság elkészítésében segítek. Ha valakinek bármilyen ötlete, meglátása van a hírlappal kapcsolatban, szívesen veszem. (zsofia.horti@gmail.com) Szeretettel: Zsófi

15 Augusztus - szeptemberi előzetes

16 Segítők és fellépők jelentkezését várjuk!

Segítők jelentkezését várjuk!

Segítők jelentkezését várjuk! PO BOX6294 G.C.M.C. Bundall QLD 9726 2016. augusztus, szeptember Segítők jelentkezését várjuk! Ami volt Fiesta Latina Est és Ria-Ria-Hungária! 2016. június 18-án rendezte meg latin táncestjét a Gold Coasti-i

Részletesebben

A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki Molnár Irmát

A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki Molnár Irmát A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki Molnár Irmát 2014. 09. 08. A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki Molnár Irma zsoboki lelkészasszonyt szeptember 6-án, az általa alapított Bethesda

Részletesebben

SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS!

SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS! SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS! Urunk, Jézus Krisztus, te azt mondtad:,,ahol ketten-hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok köztük.'' És az egyház így énekel:,,ahol

Részletesebben

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem jelenthetett komolyabb problémát az, hogy megértesse

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

Varga Timea, Fotók: a Lord tagjainak archívumából Koncert fotók: Horváth László

Varga Timea, Fotók: a Lord tagjainak archívumából Koncert fotók: Horváth László 10», Varga Timea, 2007 Fotók: a Lord tagjainak archívumából Koncert fotók: Horváth László Az együttes tagjai: Erős Attila - szólógitár Pohl Mihály - ének Gidófalvy Attila - billentyűs hangszerek Gyurik

Részletesebben

VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL. sok-sok tánccal....és a gólyaesküvel.

VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL. sok-sok tánccal....és a gólyaesküvel. Jeles napok 113 VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL énekléssel sok-sok tánccal...és a gólyaesküvel. 114 A szalagavatót minden évben nagy várakozás előzi meg, mind a diákok, mind a tanárok részéről. Így történt ez

Részletesebben

HIRDETÉSEK Szent Anna Plébánia

HIRDETÉSEK Szent Anna Plébánia HIRDETÉSEK Szent Anna Plébánia 2015.12.27. Szent Család vasárnapja Egyházközségi programok A hét ünnepei, szentjei hétfő: Aprószentek péntek: Szűz Mária, Istenanyja vasárnap: karácsony 2. vasárnapja 31,

Részletesebben

Csodaföldön Erdélyben 2016. 04. 18-21.

Csodaföldön Erdélyben 2016. 04. 18-21. Csodaföldön Erdélyben 2016. 04. 18-21. Utassy József Általános Iskola Az előkészületek Iskolánkban nagy örömmel fogadtuk a hírt, hogy a,,határtalanul pályázat keretében a hetedik osztályos tanulók egy

Részletesebben

Lajos polgármester. Ezután az óvodások zenés, ötletes, hangulatos műsora következett Németh

Lajos polgármester. Ezután az óvodások zenés, ötletes, hangulatos műsora következett Németh XI. évf. 6. sz. 2014. december www.kiralyhegyes.hu "Áldás szálljon házatokra, meghitt béke lengje be, boldogságnak légy forrása, szóljon errõl Szenteste!" Jégvirág költözzön mindegyik ablakba, gőzölgő

Részletesebben

Menedzser gyakorlatok a karcagi Kátai Gábor kórházban

Menedzser gyakorlatok a karcagi Kátai Gábor kórházban Egy éves késéssel ugyan, de sikerült megvalósítani, hosszú hétvégével, pihenéssel egybekötött tapasztalatcsere látogatásunkat, Nagyné László Erzsébet főigazgató asszony (klubtagunk) meghívására a karcagi

Részletesebben

PO BOX6294 G.C.M.C. Bundall QLD 9726 2015 Oktober, November Emlékeztető Október 17-én Évi Közgyülés és 1956-os Megemlékezés 1-5 óráig Helyszin: Broadbeach Senior Citizens Centre http://goldcoasthungarianassociation.com.au

Részletesebben

Hitéleti alkalmaink a as tanévben

Hitéleti alkalmaink a as tanévben Hitéleti alkalmaink a 2017-2018-as tanévben Intézményünk vezérigéje a 2017-2018-as tanévben: "A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek megismerése ad értelmet." (Példabeszédek könyve 9,10)

Részletesebben

Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK. Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak. Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely

Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK. Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak. Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely Forrás: Gyurcsó István Alapítvány Füzetek 14., Dunaszerdahely, 1999

Részletesebben

2018. július hit vallás. GYÓNI KATOlIKus EGYHáZKÖZSÉG

2018. július hit vallás. GYÓNI KATOlIKus EGYHáZKÖZSÉG 2018. július hit vallás Egyházaink hírei KATOlIKus egyházközségeink F református egyházközségeink GYÓNI KATOlIKus EGYHáZKÖZSÉG Július hónap hétköznapi szentmiséivel kapcsolatban figyeljük a templomi hirdetéseket!

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

Erasmus+ Lengyelország

Erasmus+ Lengyelország Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,

Részletesebben

Kata. Megvagyok mondja. Kimegyünk? Á, jó itt.

Kata. Megvagyok mondja. Kimegyünk? Á, jó itt. Kata Az egyik budapesti aluljáró, metróbejárat előtt találkozunk, azt mondta, itt szokta napjainak nagy részét tölteni. Mocsok van, bűz és minden tele hajléktalanokkal. Alszanak dobozokon, koszos rongyokon,

Részletesebben

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007.

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. VARSÁNYI LÁSZLÓNÉ SZOLFÉZS TANSZAKI NAP A VÁCI ZENEISKOLÁBAN Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. március 22-én. A személyes meghíváson kívül egy szép meghívó

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

Egy hónap Hollandiában. Nagy Nikolett Fogászati asszisztens

Egy hónap Hollandiában. Nagy Nikolett Fogászati asszisztens Egy hónap Hollandiában Nagy Nikolett Fogászati asszisztens A kezdetek Úgy érzem, duplán is szerencsésnek mondhatom magam, hogy sikerült kijutnom Hollandiába.Egyrészt, mert hatalmas élményt jelentett számomra

Részletesebben

Csillag-csoport 10 parancsolata

Csillag-csoport 10 parancsolata Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS 2019. szeptember HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG A GYÓNI KATOLIKUS PLÉBÁNIA SZEPTEMBER 15-TŐL ÉRVÉ- NYES MISERENDJE: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra,

Részletesebben

JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned

JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned Iskolánk felsős énekkara és gregorián kórusa az őszi szünetben (2014.10.24 10.30-ig) egy hetet töltött Lengyelországban a prezentációs nővérek által fenntartott

Részletesebben

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F gyóni KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉg A gyóni katolikus misék időpontja AugusztusbAn A következőképpen változik, szabadság miatt. augusztus 11-től szeptember 8-ig:

Részletesebben

HAT június 5-11., Magyarország, Bolyai-líceum

HAT június 5-11., Magyarország, Bolyai-líceum HAT-18-02-0074 2019. június 5-11., Magyarország, Bolyai-líceum Egy vérből valók vagyunk - Testvériskolák diákjai közötti kapcsolaterősítés Beszámoló az erdélyi diákok magyarországi újáról Hazafele úton

Részletesebben

HITTANOS TÁBOR. 2009. jún. 22-26.

HITTANOS TÁBOR. 2009. jún. 22-26. HITTANOS TÁBOR 2009. jún. 22-26. 2009. június 22-én, egy borús hétfői napon a templom udvarán gyülekeztünk, de az idő senkinek nem rontotta el a kedvét. Vártuk, hogy a névjegykártyánkat megkapjuk. Amint

Részletesebben

Tövises az út a csillagokig

Tövises az út a csillagokig Tövises az út a csillagokig T á b o r i ú j s á g a z Ú r 2 0 1 5. e s z t e n d e j é b e n j ú l i u s h a v á n a k 2 8. n a p j á n C s í k c s o m o r t á n S z é k e l y f ö l d i Ve r s t á b o

Részletesebben

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül. 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül. 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika Péterfy Bori színész- és énekesnő. A Krétakör Színháznak, majd 2008-tól Alföldi menesztéséig a Nemzeti Színház társulatának

Részletesebben

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44 A levéltári források szerint Szilvágy nevének első írásos említése 1343-ból ered. Két Szilvágyról értesülünk, az egyikben akkor Szent Márton tiszteletére épült templom állt. A török harcok idején annyira

Részletesebben

Beteg gyerekek felhőtlen rallyzása

Beteg gyerekek felhőtlen rallyzása Igaz, hogy az idén már két OB versenyen is túl van a Bakó Team csapata, de azért számunkra a felejthetetlen élményt mégis egy Debrecenben megtartott körverseny nyújtotta. A debreceni Gázvezeték utcai salakpályán

Részletesebben

Betlehemezés Létavértesen

Betlehemezés Létavértesen A XXVI. Nemzetközi Betlehemes Találkozón Betlehemezés Létavértesen Immáron negyedik éve, a dráma szakköröseimmel november elején elkezdünk készülődni a betlehemezésre. A mi vidékünkre jellemző alföldi

Részletesebben

Államfői látogatás Bogyiszlón

Államfői látogatás Bogyiszlón VII.ÉVFOLYAM 4. SZÁM Bogyiszló község polgárainak lapja 2016. április Államfői látogatás Bogyiszlón Áder János köztársasági elnök a Víz Világnapján március 22-én a dunai jeges árvíz 60. évfordulójának

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Májusban közvetlenül minden esti szentmise után közösen imádkozzuk a Loretói litániát. Ezeket idén az egyházközségünk egységéért

Részletesebben

Emlékeztető. Július 17-én Családi délután, Kenyérszentelés 1 5-ig. Helyszin: Broadbeach Senior Citizens Centre

Emlékeztető. Július 17-én Családi délután, Kenyérszentelés 1 5-ig. Helyszin: Broadbeach Senior Citizens Centre PO BOX6294 G.C.M.C. Bundall QLD 9726 2015 Július- Augusztus, Szeptember Emlékeztető Július 17-én Családi délután, Kenyérszentelés 1 5-ig Helyszin: Broadbeach Senior Citizens Centre Ami volt Március 15-i

Részletesebben

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a Szardínia Szicília 2012. március 28-tól április 5-ig Készített: Varga Orsolya 13. a 1.nap: Már hetek óta várt utazás végre kezdetét vette. Mindenki izgatottan várta a repülő utat, a fogadó családját, az

Részletesebben

Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet!

Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet! Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet! Mivel sem az én szüleim, sem férjem szülei nem álltak olyan jól anyagilag, hogy támogatni tudtak volna új otthonunk megteremtésében, esküvőnk után vidékre kötöztünk

Részletesebben

Szerintem vannak csodák

Szerintem vannak csodák Brjeska Dóra Szerintem vannak csodák De neked is tenned kell értük 2015 Bevezetés Ajánlom ezt a könyvet valakinek, aki már egy másik, sokkal békésebb helyről vigyáz ránk és segít nekünk. Így kezdődik egy

Részletesebben

Projektnapló. Kárpátalja 2013. Előkészítő tevékenység

Projektnapló. Kárpátalja 2013. Előkészítő tevékenység Projektnapló Előkészítő tevékenység A Kardos László Általános Iskola diákjaiként nagyon megörültünk, mikor tanév végén meghallottuk a jó hírt: pályázati munkánk sikeresnek bizonyult a Bethlen Gábor Alapkezelő

Részletesebben

EZÜSTHARANG. A KÉK DUNA OTTHON lakóinak híradója 2011. szeptember Földanya, Kisasszony, Őszelő. Szent Mihály hava. 25. szám

EZÜSTHARANG. A KÉK DUNA OTTHON lakóinak híradója 2011. szeptember Földanya, Kisasszony, Őszelő. Szent Mihály hava. 25. szám A barátság legszebb aktusa az, Midőn barátunkat hibáira figyelmessé tesszük. ( Berzsenyi Dániel )) EZÜSTHARANG A KÉK DUNA OTTHON lakóinak híradója 2011. szeptember Földanya, Kisasszony, Őszelő. Szent Mihály

Részletesebben

garmadát. Abban sem volt nagy köszönet, ahogy cseperedtem, mert, ami rosszat elképzelhet az ember, azt én mind véghezvittem: a macska talpára

garmadát. Abban sem volt nagy köszönet, ahogy cseperedtem, mert, ami rosszat elképzelhet az ember, azt én mind véghezvittem: a macska talpára Mire megvirrad... Julis! Julis! Asszony! Csak nem hagy békén, s én áldozatként, hogy szabaduljak tőle, elvonulok, mint a nagyokosok, tollat veszek a kezembe, azzal ámítom őnagyságát, hogy úr lettem, ahogy

Részletesebben

Vincze Lilla rajongók lapja III. évfolyam 2. szám 2010. nyár www.ejvarazs.hu

Vincze Lilla rajongók lapja III. évfolyam 2. szám 2010. nyár www.ejvarazs.hu Vincze Lilla rajongók lapja III. évfolyam 2. szám 2010. nyár www.ejvarazs.hu Pejkó Gergő felvétele BEKÖSZÖNTŐ Kedves Olvasók! Jól van dolga mostanság Lilla rajongóinak, és bőven van dolga a rajongói lap(ok)

Részletesebben

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május Galgagyörki Napló Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám 2012. május ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Lőrik László átveszi a Köznevelésért díjat Fristáczki Erik 8. osztályos tanuló Izgatottan

Részletesebben

A család kedvencei. Receptjeim hétköznapokra és ünnepekre

A család kedvencei. Receptjeim hétköznapokra és ünnepekre A család kedvencei Receptjeim hétköznapokra és ünnepekre A család kedvencei Receptjeim hétköznapokra és ünnepekre RACHEL ALLEN Ezt a könyvet férjemnek, Isaac-nak ajánlom akinek szere tete, támogatása

Részletesebben

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE 6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE gyülekezeti (vasárnap délelőtti) istentiszteleten felépítés BEVEZETÉS (BEJELENTÉS, IMÁDSÁG) RÖVID IGEHIRDETÉS HÁZASTÁRSAK MEGÁLDÁSA 67 A házasság megáldásának emlékünnepe

Részletesebben

2016. Február ISSN 2498-5619. Hartai Újság. TopNet tájékoztató 5. oldal. Intézményi Hírek 4. oldal. Hartai Hírek 2-3. oldal

2016. Február ISSN 2498-5619. Hartai Újság. TopNet tájékoztató 5. oldal. Intézményi Hírek 4. oldal. Hartai Hírek 2-3. oldal 2016. Február ISSN 2498-5619 Hartai Újság Hartai Hírek 2-3. oldal Intézményi Hírek 4. oldal TopNet tájékoztató 5. oldal 2. oldal Hartai Hírek II. Hartai Kolbászfesztivál Január 23-án 11 órakor indult a

Részletesebben

KATLAN TÓNI VENDÉGLÁTÁS SZERETETTEL

KATLAN TÓNI VENDÉGLÁTÁS SZERETETTEL KATLAN TÓNI VENDÉGLÁTÁS SZERETETTEL Katlan Tóni Vendéglátás szeretettel A remek ízek, ételek, a kellemes közös étkezések örömöt okoznak és összehoznak. A Kárpát-medence tájegységeinek gasztronómiája egyszerre

Részletesebben

válni a helyzet. Kész csoda, hogy ilyen sokáig maradt. Alig ha nem arra az ideje indulni -érzésre várt, amely néhány évenként rendre a hatalmába

válni a helyzet. Kész csoda, hogy ilyen sokáig maradt. Alig ha nem arra az ideje indulni -érzésre várt, amely néhány évenként rendre a hatalmába 2. fejezet Huszonnégy órányi utazás után finoman szólva jólesett feküdnie. A háta hónapok, de talán régebb óta fájt maga sem igazán tudta, mióta. A Kongói Demokratikus Köztársaság Bukavu nevű településén

Részletesebben

Érzékszerveink. Olvasószint: A

Érzékszerveink. Olvasószint: A Az Olvass magyarul! kiskönyvsorozat azoknak a tengeren túl élő magyar gyerekeknek készül, akik az angol mellett magyarul is tanulnak írni és olvasni. Természetesen a világ bármely részén élő magyar gyermeknek

Részletesebben

A Drezdai Kórusakadémia látogatása Budapesten

A Drezdai Kórusakadémia látogatása Budapesten A Drezdai Kórusakadémia látogatása Budapesten 2015. október 21-25-e között Magyarországra látogatott A Drezdai Kórusakadémia Gyermekkara. A Singakademie Dresden 130 éves tradiciójával a németországi Szászország

Részletesebben

2. óra Jó másoknak adni

2. óra Jó másoknak adni HF. ellenőrzésé! Mit jelent az a mondás szerinted, hogy jobb adni mint kapni? Te mit adnál oda ha kérnének tőled? Gyűjtő munka: Keress és írj le 5 szólást vagy mondást ami az adással vagy kapással kapcsolatos.

Részletesebben

Nemzetiségi nap az első osztályban

Nemzetiségi nap az első osztályban Nemzetiségi nap az első osztályban November 10-én ismét nemzetiségi napot tartottunk az alsó tagozaton. Az első osztályosok közös programot szerveztek. Két vendéget hívtunk. A nap mesehallgatással kezdődött.

Részletesebben

V i c z i á n Á k o s. Halálos haszonszerzés

V i c z i á n Á k o s. Halálos haszonszerzés V i c z i á n Á k o s Halálos haszonszerzés Nem is emlékszem, hogy mikor aludtam ilyen jót, igaz nem volt több hat óránál, de ennyit ritkán alszom. Nyújtózkodtam egy hatalmasat, majd felkeltem az ágyból,

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Dr. Beer Miklós megyéspüspök atya június 1-jén töltötte be 75. életévét. Ez a papi és püspöki nyugdíjkorhatárunk, amikor kötelező

Részletesebben

A miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium diákjainak közösségi szolgálata

A miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium diákjainak közösségi szolgálata A miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium diákjainak közösségi szolgálata Bevezetés A szociális kompetenciafejlesztés iskolai lehetőségeinek rövid elméleti áttekintését, majd az iskolán belüli közösségi

Részletesebben

2008. Templombúcsú. 6. szám A Miskolc-Diósgyőri Görög Katolikus Egyházközség értesítője

2008. Templombúcsú. 6. szám A Miskolc-Diósgyőri Görög Katolikus Egyházközség értesítője 2008. Templombúcsú 6. szám A Miskolc-Diósgyőri Görög Katolikus Egyházközség értesítője Búcsúnk a Biblia évében Templomunk patrónusának, Lisieux-i Kis Szent Teréznek közismert életprogramja, a kis út szervesen

Részletesebben

A piros kiskocsi. Levelező Klub. Tomi és Évi 1. sorozat 1. lecke

A piros kiskocsi. Levelező Klub. Tomi és Évi 1. sorozat 1. lecke Levelező Klub Tomi és Évi 1. sorozat 1. lecke A piros kiskocsi Tomi és Évi a domb tetejére húzták a piros kiskocsit. Beültek a -ba, és elindultak lefelé a lejtőn. Sebesen gurultak ám! Aztán reccs, bumm!

Részletesebben

Képek a Gondozási Központ életéből

Képek a Gondozási Központ életéből 2010. május 5 Képek a Gondozási Központ életéből Várják az ebédet! Mini ló - mini lovas A gyerekek táncoltak az időseknek A Népdalkör Anyák Napi műsora MEGHÍVÓ Tisztelettel meghívjuk Önt 2010. május 30-án

Részletesebben

22-én, hétfőn 17 órától az evangélikus templomban igét hirdet: dr. Tanczik Balázs

22-én, hétfőn 17 órától az evangélikus templomban igét hirdet: dr. Tanczik Balázs Katolikus egyházközségeink F Egyházaink hírei Gyóni Katolikus EgyHÁZKÖZSég Hétköznapi szentmiséinket a szokásos időpontokban kezdjük Gyónon: hétfőn, szerdán és pénteken 17 órától, utóbbi után 1 órás csendes

Részletesebben

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET 2018. november KATOLIKUS egyházközségeink F GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG miserendünk: Novembertől a téli miserend lép életbe. Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap

Részletesebben

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim!

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim! Üzenet A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim! Vala pedig a farizeusok közt egy ember, a neve Nikodémus, a zsidók főembere: Ez jöve Jézushoz

Részletesebben

2014. június. Nagypall Község Önkormányzatának lapja

2014. június. Nagypall Község Önkormányzatának lapja Nagypalli Hírhozó Nagypall Község Önkormányzatának lapja Elballagtak nagycsoportos óvodásaink. Búcsút vettek az óvodától, az óvó néniktől, kispajtásoktól és a játékoktól. Szeptembertől várja őket az iskolapad.

Részletesebben

Mit keresitek az élőt a holtak között

Mit keresitek az élőt a holtak között Isten szeretete csodálatosan ragyogott Jézusból. - Olyan tisztán, hogy emberi életek változtak meg általa. - Akik találkoztak Jézussal, s engedték, hogy megérintse őket az Ő szeretete, azok elkezdtek vágyakozni

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK. Énekeljünk!... 66

TARTALOMJEGYZÉK. Énekeljünk!... 66 TARTALOMJEGYZÉK Előszó... 6 1. Ismerjük meg egymást!... 8 2. Magyar reformátusok vagyunk... 10 3. Ismerkedés a Bibliával... 12 4. Isten teremtette a világot... 14 5. Isten teremtette az embert... 18 6.

Részletesebben

"Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval

Soha nem érzem, hogy itt a plafon - Interjú Bánsági Ildikóval "Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval 2014. augusztus 26. kedd, 07:00 "Mindig büszke voltam, ha valami újra hívtak. Soha nem érzem, hogy itt a plafon, hanem inkább azt, hogy szeretnék

Részletesebben

Családsegítés az Otthon Segítünk Szolgálatban

Családsegítés az Otthon Segítünk Szolgálatban Embertárs (2005/1.) Tamásné Kollár Magdolna Családsegítés az Otthon Segítünk Szolgálatban Esettanulmány. (a neveket és az adatokat természetesen megváltoztattuk) Klári 22 éves. Két kicsi gyermeke van:

Részletesebben

Határtalanul program Erdély május 3-6.

Határtalanul program Erdély május 3-6. Határtalanul program Erdély 2017. május 3-6. Május harmadikától hatodikáig Erdélyben jártunk. Mindenki nagyon várta a kirándulást, amin a Határtalanul pályázat segítségével vehettünk részt. Szerdán korán

Részletesebben

Toró Árpád. Beszámoló

Toró Árpád. Beszámoló Toró Árpád Beszámoló Az elmúlt egy év szakmai szempontból életem eddigi legmozgalmasabb éve volt. Rengeteg élménnyel és tanulsággal, életre szóló leckével megfűszerezve. Eredetileg 10 egyéni koncertet

Részletesebben

IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 2. évfolyam 3. szám

IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 2. évfolyam 3. szám IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 2. évfolyam 3. szám Mert született néktek ma Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában. Lk 2,11 Kedves Testvéreim! Karácsony számomra

Részletesebben

A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is.

A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is. A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is. E nap idén április 13-ára esik. Ekkor a szentmiséken világszerte

Részletesebben

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz.

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz. A Csabacsűdi játszótér felújítása az Önkéntesek Hete keretében című projekt megvalósulása Csabacsűdön Pályázó: Tiszta Környezetünkért Alapítvány Csabacsűd Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett

Részletesebben

Nyitra Utcai Általános Iskola Erzsébet tábor II. turnus

Nyitra Utcai Általános Iskola Erzsébet tábor II. turnus Nyitra Utcai Általános Iskola Erzsébet tábor II. turnus 2018. 05. 25.-29. Hétfő: A tábor reggel 8-kor indult, névsorellenőrzéssel és gyors programismertetővel. Reggeliztünk, majd három csoportra osztottuk

Részletesebben

II. János Pál vetélkedő

II. János Pál vetélkedő II. János Pál vetélkedő Hittan forduló Szent Benedek Gimnázium, Budapest 1 Hittan verseny keretében az utcán végigsétálva embereket kérdeztünk meg arról, hogy mi a véleményük a papokról. Több embert megkérdezvén

Részletesebben

Szerző: Horváth-Lukács Judit

Szerző: Horváth-Lukács Judit Örömteli családi ünnepségre készülünk! Bendegúz, legidősebb unokám, 6. születésnapja lesz a vasárnap. A szülinapi torta kapcsán jutottak eszembe a következő gondolatok. Kedves Olvasóm! Hadd meséljek el

Részletesebben

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben

Séta a szülőfalumban. Beder Beáta V. osztályos tanuló

Séta a szülőfalumban. Beder Beáta V. osztályos tanuló Séta a szülőfalumban Egy szép napon elmentünk a barátnőmmel sétálni a szülőfalumban. Az Erzsébet parkban megmutattam az emlékművet, a református templomot meg a nyári színpadot. _ Te, nagyon szereted a

Részletesebben

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Helyi emberek kellenek a vezetésbe Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt

Részletesebben

JuGáWi 7.A. Férfi Kézilabda Világbajnokság. Női Kézilabda Európa Bajnokság. Adventi műsor. Mit is ünnepelünk karácsonykor? Mikulás-buli az osztályban

JuGáWi 7.A. Férfi Kézilabda Világbajnokság. Női Kézilabda Európa Bajnokság. Adventi műsor. Mit is ünnepelünk karácsonykor? Mikulás-buli az osztályban JuGáWi 7.A 2010. december-2011. január Női Kézilabda Európa Bajnokság Amiről szó van az újságban: Rövidpályás Úszó Világbajnokság Férfi Kézilabda Világbajnokság Adventi műsor Mikulás-buli az osztályban

Részletesebben

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget Kovács Gabriella Hát ennyi volt... Hát ennyi volt érezte, hogy itt az út vége. Tehetetlenül, fáradtan feküdt a hideg kövön a fagyos szélben és nem akart többé engedelmeskedni a teste. Már nem érzett fájdalmat

Részletesebben

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken)

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) A tények: Időpont: 2012. október 10 13. Helyszínek, látnivalók, programok: Dachau: koncentrációs tábor megtekintése Strasbourg: angolosok: részvétel

Részletesebben

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK MEGJELENIK A HÓNAP UTOLSÓ VASÁRNAPJÁN 2013. JÚNIUS 29. Alapítva: 2003. XI. évfolyam VI. szám SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK 2. OLDAL VISSZAPILLANTÓ 5. OLDAL SZENT MÓNIKA 3. OLDAL KEDVES CSALÁDOK 6. OLDAL

Részletesebben

Éves beszámoló 2013.

Éves beszámoló 2013. Éves beszámoló 2013. ÚJ VILÁG Alapítvány Székhely: 6914. Pitvaros, Rákóczi u. 19 Mobil: 06-70-203-2962 e-mail: ujvilagert@index.hu Tartalom Az ÚJ VILÁG Alapítvány 2013. évi tevékenysége... 3 Kiemelt rendezvényeink:...

Részletesebben

MINTAPROGRAM A MINŐSÉGI IDŐSKORÉRT

MINTAPROGRAM A MINŐSÉGI IDŐSKORÉRT MINTAPROGRAM A MINŐSÉGI IDŐSKORÉRT HU11-0005-A1-2013 24. HÍRLEVÉL Oldal 2 KÖSZÖNŐ LEVÉL A Mintaprogram a minőségi időskorért program részeként az Alapítvány Alsómocsoládért gondozásában a nemzetközi gyakorlatban

Részletesebben

Annus szobalányként dolgozott,

Annus szobalányként dolgozott, Annus döntése Annus szobalányként dolgozott, akkor már majdnem 10 éve, amikor az asszonya váratlan ajánlattal állt elő. Kedves Annuskám, tudja mennyire szeretjük magát, a férjem és én is. Családtagnak

Részletesebben

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség 2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét

Részletesebben

Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével

Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével Bôrönd és homeopátia Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével Takaros, barátságos épület egy árnyas, csen des kis utca végén, ahol az, nem messze a városközponttól, egy fôútvonalba

Részletesebben

nyelv: 2) Kérdezz meg 3 embert a környezetedben arról, milyen nyelven tud beszélni, írni, olvasni. Írd le a válaszaikat!

nyelv: 2) Kérdezz meg 3 embert a környezetedben arról, milyen nyelven tud beszélni, írni, olvasni. Írd le a válaszaikat! nyelv: A nyelv arra való, hogy el tudjuk mondani másoknak, amit gondolunk, és mások gondolatait meg tudjuk érteni. Nagyon régen alakult ki, és folyamatosan változik. A nyelv részei: a hangok, a szavak,

Részletesebben

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség 2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét

Részletesebben

Kérünk mindenkit, hogy megrendelését jelezze ben vagy telefonon:

Kérünk mindenkit, hogy megrendelését jelezze  ben vagy telefonon: PO BOX6294 G.C.M.C. Bundall QLD 9726 2016 január. február, március Elkészült az Egyesület által összeállitott 2016-os Programnaptár a QLD-i Magyarok számára. Az első Magyar Festivál képeivel diszitve,

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

Szeretet volt minden kincsünk

Szeretet volt minden kincsünk Szeretet volt minden kincsünk Azt mondják, mindenkinek meg van írva a sorskönyvében az élete. Mindenkinek ki van jelölve z út, mint a kerti ösvény, szélekkel, jelekkel, hogy ne lehessen letérni róla. Van

Részletesebben

A pillangófa. Olvasószint: B. Mester Györgyi meséje nyomán. Angelov Kati képei. Megoldások: A pillangófa. Magyar ábécéposzter Olvass magyarul!

A pillangófa. Olvasószint: B. Mester Györgyi meséje nyomán. Angelov Kati képei. Megoldások: A pillangófa. Magyar ábécéposzter Olvass magyarul! Az Olvass magyarul! kiskönyvsorozat azoknak a tengeren túl élő magyar gyerekeknek készül, akik az angol mellett magyarul is tanulnak írni és olvasni. Természetesen a világ bármely részén élő magyar gyermekeknek

Részletesebben

Erasmus+ Közoktatási dolgozók mobilitása 2014/2016. Beszámoló a pályázati program keretében október ig. tartó német nyelvi kurzusról

Erasmus+ Közoktatási dolgozók mobilitása 2014/2016. Beszámoló a pályázati program keretében október ig. tartó német nyelvi kurzusról Erasmus+ Közoktatási dolgozók mobilitása 2014/2016 Beszámoló a pályázati program keretében 2015. október 26-30-ig tartó német nyelvi kurzusról Egy hetes továbbképzésen vehettem részt az Erasmus+ pályázat

Részletesebben

Április 16-án. Jótékonysági zenés irodalmi est a. (Részletek az újágban)

Április 16-án. Jótékonysági zenés irodalmi est a. (Részletek az újágban) PO BOX6294 G.C.M.C. Bundall QLD 9726 2016. április, május Április 16-án Jótékonysági zenés irodalmi est a (Részletek az újágban) javára. Ami volt Farsangi mulatság Nemrég volt karácsony és a Gold Coast-i

Részletesebben

Hector közelebb jut a boldogsághoz

Hector közelebb jut a boldogsághoz Hector közelebb jut a boldogsághoz Édouard a vacsora végeztével nagyon elégedettnek tûnt, de nem érte be ennyivel, ragaszkodott hozzá, hogy átmenjenek még egy másik helyre. Azt akarom, hogy megismerd Kínát!

Részletesebben

A Baross az Erasmus+ programjában

A Baross az Erasmus+ programjában A Baross az Erasmus+ programjában Mi is az Erasmus+ és hogyan kötődik az iskolánkhoz? Az Erasmus+ program az Európai Unió 2014-2020 között futó oktatási, képzési, ifjúsági és sport programja. Iskolánk

Részletesebben

Péter és az ima hatalma

Péter és az ima hatalma A Biblia gyermekeknek bemutatja Péter és az ima hatalma Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Janie Forest Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : Ruth Klassen 60/57. Történet www.m1914.org Bible for

Részletesebben

2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett

2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett 2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett... és mi csak vétkeztünk és te szenvedtél egyre, mentünk vakon az ösztöneink után de te felnéztél az égre. mentünk a gyehenna égő szennyhalmazán, égett a testünk,gőzölgött

Részletesebben

Fotó és művészetterápiás tábor

Fotó és művészetterápiás tábor Fotó és művészetterápiás tábor Második alkalommal rendeztük meg Fotó és művészetterápiás kurzusunk lezáró eseményét egy hetes táborozás formájában. A hét elején hétfőtől szerdáig a felnőtt résztvevőkkel,

Részletesebben

Ez a könyv számos, Istennel megtapasztalt valóságos

Ez a könyv számos, Istennel megtapasztalt valóságos Bevezetés Ez a könyv számos, Istennel megtapasztalt valóságos élményem eredményeként született. Nem egy olyan személy túlfûtött képzeletének vagy ábrándozásának terméke, aki valami jobb után vágyódik,

Részletesebben