Határtalanul program Erdély május 3-6.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Határtalanul program Erdély május 3-6."

Átírás

1 Határtalanul program Erdély május 3-6. Május harmadikától hatodikáig Erdélyben jártunk. Mindenki nagyon várta a kirándulást, amin a Határtalanul pályázat segítségével vehettünk részt. Szerdán korán reggel indultunk, az utunk szerencsére akadálymentes volt. Jó pár óra múlva végre elértük a határt és áthaladás után szinte azonnal megérkeztünk Nagyváradra, ahol megismerhettük Brigi nénit az idegenvezetőnket. Itt megnéztük a Szent László-székesegyházat, benne a kincstárat Szent László hermájával és megkoszorúztuk a szobrot. Majd végigmentünk a zöld Petőfi parkon, ahol Petőfi, Bethlen és József Attila szobrát néztük meg. Következő úticélunk Kolozsvár volt, de útközben még megálltunk a Király-hágónál, ahonnan mennyei kilátás nyílt a történelmi Erdélyre. Kolozsvárott megnéztük a gyönyörű Farkas utcai templomot, a híres Mátyás király és Bocskai István szülőházát is. Ezek után még belefért egy fagyizás is a sötétedő Kolozsvárott. Torockón töltöttük az első éjszakát, így oda tartottunk a fagyizás után. Másnap reggeli után sétával indítottuk a napot a helyi Néprajzi Múzeumhoz indulva, majd elsétáltunk a hatalmas monstrum Székelykő lábához, ahonnan szintén gyönyörű kilátás tárult elénk. Meglátogattuk a Dévai Szent Ferenc Alapítvány egyik helyi házát is. Később felültünk a buszra és a csodálatos Tordai-hasadék felé tartottunk. A hasadékba tartó út fárasztó volt, de megérte a szépségért. Legközelebbi állomásunk Nagyenyed majd Gyulafehérvár volt. Nagyenyeden megnéztük a Bethlen Gábor Kollégiumot és a vártemplomot. Gyulafehérváron megnéztük a Szent Mihály-székesegyházat, amiben több híres ember többek között Márton Áron sírját is láthattuk. Itt volt egy kis szabadidőnk, amit főként vásárlással töltöttünk. Aznap ez volt az utolsó állomás, mert ezután már csak Dévára mentünk, ahol megismerkedtünk a dévai élettel egy picit, hisz két éjszakát töltöttünk itt. Következő nap reggeli után elmentünk a Dévai Szent Ferenc Alapítvány kolostorába, ahol sokat megtudhattunk a dévai gyerekek életéről, napirendjéről és programjaikról. Délután még fociztunk is volna velük, de sajnos az eső elmosta, bár odáig csodás időnk volt csak utolsó napra romlott el az idő. A kolostor után a magos Déva várába látogattunk el, ahol meseszép kilátással találtuk szembe magunkat. Volt, aki a felvonóval ment fel, volt aki pedig gyalog baktatott fel a magosba. Egy játszótéren is megálltunk, ahol mindenki kijátszhatta magát. Ezek után felszálltunk a buszra és Vajdahunyad felé tartottunk, ahol feladatokat kaptunk, amit csapatokban kellett megoldani és ennek keretében néztük meg a várat. Piskin is voltunk, ahol a lenyűgözően szép Dédácsi Botanikus Kertet tekintettük meg. Utolsó napunkat pakolással kezdtük, mivel el kellett hagynunk a szállást. Reggeli után kipakoltunk és felültünk a buszra, immár az utolsó utunkra. Aznap az első állomás Marosillye volt, ahol az úgynevezett Vörös Tornyot tekintettük meg, azaz Bethlen Gábor szülőházát. Érdekes előadáson vehettünk részt és egy filmet is megnéztünk a Bethlenekről. Kb. 2 óra múlva megérkeztünk Máriaradnára, ami a Kárpát-medence egyik legfontosabb zarándokhelye. A templom és a kegykép is csodaszép volt. Végül Aradra látogattunk megtekintve a Megbékélés terén lévő, az aradi vértanúk emlékére állított Hungária szobrot. A több int 100 éves, ma már nem használatos aradi víztornyot is megtekintettük. Hatalmas élmény volt felmenni a víztározó részhez, bele a tartályba. Aradról már hamar odaértünk a határra, ahol szerencsére nem kellett olyan sokat várni. Átkelés után már egyenesen hazafelé tartottunk és viszonylag hamar haza is értünk.

2 Óriási élmény volt ellátogatni Erdélybe, kicsit belekukkantani az ottani életbe és bár borzasztó fárasztó volt, nagyon megérte. Köszönjük a Csillagösvény utazási irodának és Tanárainknak, hogy létrehozták ezt a szórakoztató, élményekben gazdag kirándulást.

3

4

5

6

7

8

9

10

11

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában 2016. június elején került sor a Nagymágocsi Hunyadi János és a Vásárosnaményi Petőfi Sándor Általános Iskola tanulmányi kirándulására a Határtalanul program

Részletesebben

Határtalanul! pályázat. Erdély kulturális, történelmi, irodalmi és természeti felfedezése

Határtalanul! pályázat. Erdély kulturális, történelmi, irodalmi és természeti felfedezése Határtalanul! pályázat Erdély kulturális, történelmi, irodalmi és természeti felfedezése időpont: 2014. október 6 - október 8. A tanulmányi kirándulásunk úti célja Erdély volt. 2014. október 6-tól 8-ig

Részletesebben

A második napon először Aradra látogattunk, ahol a Megbékélés terén megkoszorúztuk az újra felállított Szabadságszobrot, miközben énekeltünk.

A második napon először Aradra látogattunk, ahol a Megbékélés terén megkoszorúztuk az újra felállított Szabadságszobrot, miközben énekeltünk. Határtalanul! Erdély 2018. 05. 13-16-ig A Dombóvári Belvárosi Általános és Alapfokú Művészeti Iskolájának 7. a osztályos tanulói 24 en 3 pedagógus kíséretében részt vettünk a Határtalanul pályázatnak Scool-túra

Részletesebben

Gömörországban jártunk. Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya. A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba.

Gömörországban jártunk. Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya. A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba. PÁLYÁZAT Gömörországban jártunk Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba. Izgatottan készültünk az utazásra. Két előkészítő

Részletesebben

Határtalanul. A program címe: "Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán." A projekt száma: HA-13-01-10

Határtalanul. A program címe: Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán. A projekt száma: HA-13-01-10 Határtalanul A program címe: "Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán." A projekt száma: HA-13-01-10 Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán Pályázatunk célja a határon túli magyarság kultúrájának, a

Részletesebben

Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk

Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk Iskolánk diákjai ismét külföldi tanulmányi kiránduláson vehettek részt a Határtalanul! program jóvoltából: április 10. és 13. között Szlovéniában

Részletesebben

Erdélyi kirándulás 2015

Erdélyi kirándulás 2015 Erdélyi kirándulás 2015 Mindkét osztály nagyon várta 2015. május 13-át. Ezen a napon a koránkelés sem okozott gondot senkinek, pedig fél ötkor már az iskola előtt gyülekeztünk. Rövid létszám ellenőrzés

Részletesebben

Majd a híres Rákóczi lépcsőn át jutottunk el a Rákóczi várba, ami bár még zárva volt, mégis beengedtek bennünket. Késő délután indultunk tovább

Majd a híres Rákóczi lépcsőn át jutottunk el a Rákóczi várba, ami bár még zárva volt, mégis beengedtek bennünket. Késő délután indultunk tovább HATÁRTALANUL! HATÁRTALANUL! pályázat keretében a 7. évfolyamosok - 18 fő 2 kísérő pedagógussal - május 15.-május 18. között Erdélyben tanulmányi kiránduláson vettek részt. 1. nap 6 órakor indultunk Kállósemjénből.

Részletesebben

Határtalanul! Négyfalu

Határtalanul! Négyfalu Határtalanul! Négyfalu 2016.03.03 2016.03.06. A 2015/2016. tanévben a Határtalanul! program keretében sikeres pályázatot nyújtottunk be, így lehetőségünk nyílt az erdélyi testvériskolánkba ellátogatni

Részletesebben

A Tisza-part természeti szépségével, élővilágával ismerkedtünk, majd megvizsgáltuk a víz tisztaságát. Következő úti célunk Visk volt.

A Tisza-part természeti szépségével, élővilágával ismerkedtünk, majd megvizsgáltuk a víz tisztaságát. Következő úti célunk Visk volt. Őseink útján járva A vecsési Halmi Telepi Általános Iskola húsz hetedik osztályos tanulója 2012. május 10.- 2012. május 13. között Ukrajnába utazott tanulmányi kirándulásra a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

Részletesebben

HATÁRTALANUL pályázat BGA-12-HA-01-0534 számú pályázat

HATÁRTALANUL pályázat BGA-12-HA-01-0534 számú pályázat A Magyar történelmi, irodalmi emlékek nyomában Erdély szép tájain című HATÁRTALANUL pályázat BGA-12-HA-01-0534 számú pályázat Készítette: Hódmezővásárhely Kertvárosi Katolikus Általános Iskola csapata

Részletesebben

ÉSZAK-ERDÉLYBEN A HATÁRTALANUL PÁLYÁZATTAL

ÉSZAK-ERDÉLYBEN A HATÁRTALANUL PÁLYÁZATTAL ÉSZAK-ERDÉLYBEN A HATÁRTALANUL PÁLYÁZATTAL Március 14-e és 17-e között iskolánk 7.-es csapata különleges irodalmi és történelmi emlékeket fedezett fel Észak-Erdélyben. A szállásunk és a bázisuk Koltón

Részletesebben

"Elek apó meséi I." legendák és mondák nyomában Erdélyben címmel

Elek apó meséi I. legendák és mondák nyomában Erdélyben címmel programja a, Zalaegerszegi Öveges József Általános Iskolájában a "Elek apó meséi I." legendák és SZAKMAI BESZÁMOLÓ HAT-18-01-0043 számú HATÁRTALANUL! pályázati program "Elek apó meséi I." legendák és A

Részletesebben

Projektnapló. Elek apó meséi - legendák és mondák nyomán Erdélyben. Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola HAT

Projektnapló. Elek apó meséi - legendák és mondák nyomán Erdélyben. Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola HAT Projektnapló Elek apó meséi - legendák és mondák nyomán Erdélyben Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola HAT-15-05-0356 Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola Szeretet lánca! Kössed egybe Szívét

Részletesebben

Irány Délvidék! Tanulói beszámolók

Irány Délvidék! Tanulói beszámolók Irány Délvidék! Tanulói beszámolók A Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola 7. a osztálya, a Határtalanul országos program keretén belül, 2018. szeptember 13-14-15-én Szerbiába látogatott.

Részletesebben

Határtalanul! Program Együttműködés gimnáziumok között Arany János emlékére a magyar irodalom útján a Vajdaságban és Tolnában

Határtalanul! Program Együttműködés gimnáziumok között Arany János emlékére a magyar irodalom útján a Vajdaságban és Tolnában Osztályfőnöki beszámoló osztálykirándulásról A 11. d a Határtalanul program keretében töltött öt napot Bácskában és a Bánátban. Az utazás május kilencedikén kezdődött és tizenharmadikán ért véget. 25-én

Részletesebben

Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium

Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Az emeletes buszunk, mellyel utaztunk Így mentünk Kárpátaljára Elindultunk: 7 órakor, Budapestről Délkor elértük a határt, kis idő után

Részletesebben

A harmadik út Erdélybe. 2013. július 30-a és augusztus 4-e között a Wass Albert Irodalompártoló Egyesület ismét. Aradon, a 13 aradi vértanú

A harmadik út Erdélybe. 2013. július 30-a és augusztus 4-e között a Wass Albert Irodalompártoló Egyesület ismét. Aradon, a 13 aradi vértanú A harmadik út Erdélybe 2013. július 30-a és augusztus 4-e között a Wass Albert Irodalompártoló Egyesület ismét Erdélyben járt, ezúttal a Székelyfölddel ismerkedtünk. Utunk elején Aradon, a 13 aradi vértanú

Részletesebben

A pályázat adatai. 7.g osztály: 28 tanuló + 3 kísérőtanár. Az elnyert támogatás összege: ,- Ft

A pályázat adatai. 7.g osztály: 28 tanuló + 3 kísérőtanár. Az elnyert támogatás összege: ,- Ft A pályázat adatai keretében magyar diákok a szomszédos országok magyarlakta területeit, ill. az ott élő magyarság életét ismerhetik meg. A pályázati kategória kódja: HAT-17-01-2017-00968 Célország: Szlovénia

Részletesebben

HAT-14-01-0686 Határtalanul! Pályázat. Mezőszentgyörgyi diákok Erdélyben 3 nap alatt

HAT-14-01-0686 Határtalanul! Pályázat. Mezőszentgyörgyi diákok Erdélyben 3 nap alatt HAT-14-01-0686 Határtalanul! Pályázat Mezőszentgyörgyi diákok Erdélyben 3 nap alatt 1. Előkészítő óra 2015. május 18. Az előkészítő órát iskolánk némettermében tartottuk, ahol digitális tábla segítségével

Részletesebben

Irodalmi barangoláson vettünk rész Erdélyben! (Élménybeszámoló a főszervező szemével)

Irodalmi barangoláson vettünk rész Erdélyben! (Élménybeszámoló a főszervező szemével) Irodalmi barangoláson vettünk rész Erdélyben! (Élménybeszámoló a főszervező szemével) 1. nap: Nagyvárad-Királyhágó-Csucsa-Szamosújvár Kicsit nehézkesen sikerült elindulnunk, mivel az első időpontban (március

Részletesebben

HATÁRTALANUL ÚTINAPLÓ Erdély május Szent László nyomában Biharban és Erdélyben. Székesfehérvári Tóvárosi Általános Iskola

HATÁRTALANUL ÚTINAPLÓ Erdély május Szent László nyomában Biharban és Erdélyben. Székesfehérvári Tóvárosi Általános Iskola HATÁRTALANUL ÚTINAPLÓ Erdély 2018. május 28-31. Szent László nyomában Biharban és Erdélyben Székesfehérvári Tóvárosi Általános Iskola Előkészületek Az erdélyi kirándulásunkat megelőző előkészítő órákon,

Részletesebben

ÚTI BESZÁMOLÓ A HATÁRTALANUL PÁLYÁZAT KERETÉBEN SZERVEZETT KIRÁNDULÁSRÓL 2016.MÁJUS 26-29

ÚTI BESZÁMOLÓ A HATÁRTALANUL PÁLYÁZAT KERETÉBEN SZERVEZETT KIRÁNDULÁSRÓL 2016.MÁJUS 26-29 ÚTI BESZÁMOLÓ A HATÁRTALANUL PÁLYÁZAT KERETÉBEN SZERVEZETT KIRÁNDULÁSRÓL 2016.MÁJUS 26-29 Tanulók, szülők és pedagógusok egyaránt nagy örömmel vettük, hogy a pályázat megnyerésével lehetőséget kaptunk

Részletesebben

BGA-12-HA-01 sz. Pályázati adatlap 5. A HATÁRTALANUL! tanulmányi kirándulás

BGA-12-HA-01 sz. Pályázati adatlap 5. A HATÁRTALANUL! tanulmányi kirándulás BGA-12-HA-01 sz. Pályázati adatlap 5. A HATÁRTALANUL! tanulmányi kirándulás 5.1. Az utazás kezdő időpontja: Válassza ki a legördülő menüből az utazás kezdő időpontját (a magyarországi indulás dátumát év,

Részletesebben

Erasmus+ Lengyelország

Erasmus+ Lengyelország Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,

Részletesebben

200 éve született Arany János - Irodalmi barangolás Erdélyben

200 éve született Arany János - Irodalmi barangolás Erdélyben 200 éve született Arany János - Irodalmi barangolás Erdélyben Iskolánk a Sárrétudvari Jókai Mór Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2017 áprilisában adta be a HAT-17-01-2017-00896 számú pályázatát

Részletesebben

Projektnapló. Kárpátalja 2013. Előkészítő tevékenység

Projektnapló. Kárpátalja 2013. Előkészítő tevékenység Projektnapló Előkészítő tevékenység A Kardos László Általános Iskola diákjaiként nagyon megörültünk, mikor tanév végén meghallottuk a jó hírt: pályázati munkánk sikeresnek bizonyult a Bethlen Gábor Alapkezelő

Részletesebben

A 8.A osztály kirándulás a Dunakanyarba

A 8.A osztály kirándulás a Dunakanyarba A 8.A osztály kirándulás a Dunakanyarba Szeptember 20-án, csütörtökön korán reggel indultunk busszal Szentendrére. Időben megérkeztünk a városba, kényelmesen sétálva bementünk a város központjába, a Czóbelmúzeumba.

Részletesebben

Spanyolországi beszámoló

Spanyolországi beszámoló Spanyolországi beszámoló Rettentően vártam már hogy végre eljöjjön a nap, hogy Spanyolországba utazzunk, mivel ez lett volna az első utam, amit repülővel tettem volna meg, ami már magában elég ok a nagy

Részletesebben

Végül az estet egy közös zenéléssel és énekléssel zártuk le a Tiszaparton.

Végül az estet egy közös zenéléssel és énekléssel zártuk le a Tiszaparton. 1.nap 2018. 05. 30.-án érkeztek Szolnokra a Nagyenyedi diákok. 14.00-kor vártuk őket a Pelikán Hotelnél, ahonnan elindultunk a szállásra. Miután megérkeztünk ők elfoglalták a szobájukat, kicsit lepihentek

Részletesebben

Nagyboldogasszony Székesegyház

Nagyboldogasszony Székesegyház Hetedikesek élménybeszámolója Királyok és fejedelmek útján Erdély szívében A Dunaújvárosi Petőfi Sándor Általános Iskola 7-es évfolyama, 45 tanulóval és 4 kísérő tanárral a Határtalanul pályázat keretében

Részletesebben

1. nap Indulás:

1. nap Indulás: 1. nap 2014.05.06. Indulás: 2014.05.06. 05.00. A korai indulás ellenére az 58 fős társaság frissen szállt buszra a sátoraljaújhelyi Latabár Színház mögötti parkolóban. A szülők és gyerekek egyaránt izgatottan

Részletesebben

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Határtalanul

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Határtalanul A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Határtalanul Második alkalommal pályázott iskolánk a Határtalanul nemzeti összetartozást erősítő programban való részvételre. A nyertes projektnek köszönhetően

Részletesebben

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a Szardínia Szicília 2012. március 28-tól április 5-ig Készített: Varga Orsolya 13. a 1.nap: Már hetek óta várt utazás végre kezdetét vette. Mindenki izgatottan várta a repülő utat, a fogadó családját, az

Részletesebben

Határtalanul! HAT pályázat Bonyhád Kolozsvár

Határtalanul! HAT pályázat Bonyhád Kolozsvár Határtalanul! HAT-15-06-0050 pályázat Bonyhád Kolozsvár 2016. 05. 04-08. Előkészületek: Az első pillanattól kezdve, mikor megtudtuk, hogy lehetőséget kapunk erdélyi diáktársainkkal együtt egy kölcsönös

Részletesebben

Zöld szervezetek évi Országos Találkozója április április 15. Kalotaszentkirály Zentelke

Zöld szervezetek évi Országos Találkozója április április 15. Kalotaszentkirály Zentelke Zöld OT Zöld szervezetek 2018. évi Országos Találkozója 2018. április 12. - 2018. április 15. Kalotaszentkirály Zentelke Ez a rendezvény először került megrendezésre határon túl. Programok: - csütörtök

Részletesebben

PROJEKTNAPLÓ BGA-12-HA-01-0762

PROJEKTNAPLÓ BGA-12-HA-01-0762 PROJEKTNAPLÓ BGA-12-HA-01-0762 1 Az első nap Kirándulásunkat iskolánk elől 7 órai indulással kezdtük meg. A határt román idő szerint 11 órakor léptük át Ártánd nevű településnél, majd lassan megérkeztünk

Részletesebben

Beszámoló a BURGENLANDI táborról 2010. 09. 26 10. 02.

Beszámoló a BURGENLANDI táborról 2010. 09. 26 10. 02. Beszámoló a BURGENLANDI táborról 2010. 09. 26 10. 02. Ebben az évben burgenlandi szálláshelyünket délről közelítettük meg. Útunk a Balaton déli partján vezetett, a Fonyód-Bélatelep strandon fogyasztottuk

Részletesebben

Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon

Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon A Határtalanul pályázat keretében 2016 áprilisában a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum két osztálya járt nálunk a Garay János Gimnáziumban,

Részletesebben

Határtalanul... Útirajz Erdélybõl

Határtalanul... Útirajz Erdélybõl Határtalanul... Útirajz Erdélybõl A Határtalanul program keretében 2015. április 1-5-ig Erdélybe utaztunk a gödi Huzella Tivadaré Két Tanítású Nyelvû Általános Iskola 7. osztályos tanulóival. Az úti cél

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. 1.nap. Következő megállónk a Máriaradnai kegytemplom és búcsújáróhely volt.

BESZÁMOLÓ. 1.nap. Következő megállónk a Máriaradnai kegytemplom és búcsújáróhely volt. BESZÁMOLÓ 1.nap A tanév kezdetekor örömmel értesültünk arról, hogy elnyertük az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által 1.293.000 Ft-tal támogatott pályázatot. Lelkesedésünknél már csak az izgalmunk volt

Részletesebben

ERDÉLYBEN VOLTUNK 2017.

ERDÉLYBEN VOLTUNK 2017. ERDÉLYBEN VOLTUNK 2017. Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola 7. évfolyamának beszámolója Erdély I. nap (Vingl Csenge, Szilágyi Zalán) Nagyon vártuk már az indulást, nagyon

Részletesebben

Beszámoló az erdélyi kirándulásról május Októberben Szent László életével és legendáival ismerkedtünk iskolai rajzpályázat keretében.

Beszámoló az erdélyi kirándulásról május Októberben Szent László életével és legendáival ismerkedtünk iskolai rajzpályázat keretében. Beszámoló az erdélyi kirándulásról 2015. május 20. 23. Az utazás előkészületeit ősszel kezdtük meg. Októberben Szent László életével és legendáival ismerkedtünk iskolai rajzpályázat keretében. Novembertől

Részletesebben

Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien

Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien 1. nap (aug. 11.) Vasárnap hajnalban, 4:15-kor gyülekeztünk az iskola előtt. Amikor az iskolához értünk már majdnem

Részletesebben

Szombathely. Utazás. Vasárnap

Szombathely. Utazás. Vasárnap Szombathely Utazás Élmény ország kapuja megnyílt előttünk, amikor 2016.03.04-én elindultunk Szombathely fele. Mindenki hatalmas energiákkal és jó kedvel indult az útnak, akkor még senki sem számította

Részletesebben

Bősön útba ejtettük a környezetvédelmi szempontból sokáig vitatott vízierőművet, láttunk zsilipelő uszályt is. Bős - Vízierőmű

Bősön útba ejtettük a környezetvédelmi szempontból sokáig vitatott vízierőművet, láttunk zsilipelő uszályt is. Bős - Vízierőmű Iskolánk sikeresen szerepelt az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából kiírt Határtalanul program pályázatán, így 50 fő 7. évfolyamos tanulóból és 4 kísérőtanárból álló csoportunk 5 napos emlékezetes

Részletesebben

Az 1. Nap Nagyvárad, Királyhágó, Nagyenyed (május 11. péntek)

Az 1. Nap Nagyvárad, Királyhágó, Nagyenyed (május 11. péntek) Az 1. Nap Nagyvárad, Királyhágó, Nagyenyed (május 11. péntek) Az első napunk igazán kellemesen indult, a kora reggeli napsütés mindenkit feldobott és nagy örömmel vágtunk neki a hosszú útnak. Először Nagyváradon

Részletesebben

Beszámoló. Szakmai gyakorlatról. Lengyelország május. Készítette: Nedreu Flórián

Beszámoló. Szakmai gyakorlatról. Lengyelország május. Készítette: Nedreu Flórián Beszámoló Szakmai gyakorlatról Lengyelország 2018. május Készítette: Nedreu Flórián Első hét Reggel 5-kor indultam Kétegyházáról, nagyon szép tájakon vezetett az utunk. Az első megálló egy benzinkútnál

Részletesebben

Erdélyi kirándulás határtalanul

Erdélyi kirándulás határtalanul Erdélyi kirándulás határtalanul A 7. A osztály szeptember 3-tól 8-ig a Határtalanul program keretében Erdélybe utazhatott, ahol a diákok a csodálatos tájak mellett betekinthettek az ott élő emberek hétköznapjaiba

Részletesebben

Első nap. Jól éreztük magunkat, sok szép, újat tanultunk Erdély történelméről és számos szép, régi építményt láthattunk.

Első nap. Jól éreztük magunkat, sok szép, újat tanultunk Erdély történelméről és számos szép, régi építményt láthattunk. Első nap Reggel 6-kor indultunk a Cseresnyés Kollégium elől. A határ átlépése után az első megállónk Nagyszalonta volt. Megnéztük a város főterét ahol Erdély egyetlen Kossuth Lajos szobor található. Ellátogattunk

Részletesebben

Nagy magyarjaink nyomában Erdély földjén. Erdélyi kirándulás május Reggel 6 órakor jókedvűen indultunk az iskolánk elől.

Nagy magyarjaink nyomában Erdély földjén. Erdélyi kirándulás május Reggel 6 órakor jókedvűen indultunk az iskolánk elől. Nagy magyarjaink nyomában Erdély földjén Erdélyi kirándulás 2017. május 8 12. Első nap 2017.05.08. Reggel 6 órakor jókedvűen indultunk az iskolánk elől. Az első úti célunk Arad volt, ahol megkoszorúztuk

Részletesebben

Kalandozások Székelyföldön

Kalandozások Székelyföldön Kalandozások Székelyföldön A Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Gimnázium sikeresen pályázott a HAT-18-01-Határtalanul programban. Ebben az évben 53 hetedikes tanuló és 6 pedagógus utazhatott Erdélybe.

Részletesebben

Nagy erdélyi körutazás

Nagy erdélyi körutazás Nagy erdélyi körutazás Erdély 18 történelmi települése Mátyás király szülőháza, és a Drakula kastély Erdély csodái: Tordai hasadék, Gyilkos-tó Hangulatos, zenés vacsoraest a csángóknál Utazás időpontja

Részletesebben

3. nap 2014. 05. 08.

3. nap 2014. 05. 08. 3. nap 2014. 05. 08. Újra korán kellett ébredni 6.00 órakor, ami Magyarországon 5 órának felel meg az időeltolódás miatt. Ma is sok érdekes hely vár ránk. Reggeli után Fehéregyházára vezetett az út. Szép

Részletesebben

Határtalanul 2016 a Nagy Erdélyi körutazás

Határtalanul 2016 a Nagy Erdélyi körutazás Határtalanul 2016 a Nagy Erdélyi körutazás Tanulmányi kirándulásunk témája erdélyi születésű történelmi nagyságok és az erdélyi történelemben fontos helyszínek felkeresése. Az előkészítő szakaszban külső

Részletesebben

Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus

Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus Sávoly Község Önkormányzatának információs lapja XI. évfolyam III. szám 2018. szeptemberi szám melléklete Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus 13-21. Augusztusban immáron

Részletesebben

Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program

Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Határtalanul programjának keretében a Vecsési Halmi Telepi Általános Iskola harmincegy

Részletesebben

NYELVI TÁBOR AUSZTRIÁBAN

NYELVI TÁBOR AUSZTRIÁBAN 1 NYELVI TÁBOR AUSZTRIÁBAN IN BURGENLAND IN MADONNENSCHLÖSSEL Iskolánk 2013. szeptember 30-tól október 4-ig Ausztriába, Burgenlandba ismét német nyelvi tábort szervez immár 13.éve. Célunk, a német nyelv

Részletesebben

Három nemzet élt itt együtt: a székelyek, a szászok, és a románok.

Három nemzet élt itt együtt: a székelyek, a szászok, és a románok. Románia nyugati részén fekvő terület Nyugat felőli fő bejárata a Királyhágó Magyarországhoz tartozott, de önálló fejedelemség volt Jeles napi szokások, nyelvjárások többnyire ma is élnek Ismertebb táji

Részletesebben

TransilvanianTraveller kolozsvári iroda programjavaslatai diákcsoportok számára.

TransilvanianTraveller kolozsvári iroda programjavaslatai diákcsoportok számára. Programok 2016 TransilvanianTraveller kolozsvári iroda programjavaslatai diákcsoportok számára. Programjaink maximálisan figyelembe veszik a kiírás követelményeit! pályázati www.erdelyivandor.hu email:

Részletesebben

Beszámoló a londoni utazásról 2015.október 27 - november 02.

Beszámoló a londoni utazásról 2015.október 27 - november 02. Beszámoló a londoni utazásról 2015.október 27 - november 02. A Student Lines Diákutazási Iroda szervezésében 55 diák, 2 szülő 4 tanár tölthetett el 7 felejthetetlen napot az Egyesült Királyság fővárosában.

Részletesebben

ezerdély projektnapló

ezerdély projektnapló Indulás: első nap 2014. április 13. 22 óra ezerdély projektnapló Alig vártuk, hogy elérkezzen ez a nap, mert ez ezerdély induló napja. Buszunk időben megérkezett, gyorsan bepakoltuk a csomagjainkat és

Részletesebben

Burgenlandban jártunk szeptember

Burgenlandban jártunk szeptember Burgenlandban jártunk 2012. szeptember Nagy izgalommal indultunk útnak Szegedről reggel 6 órakor. Körülbelül hatórányi buszozás után érkeztünk meg utunk első állomására, Bécsbe, az osztrák fővárosba. Jónyer

Részletesebben

2.fekete. (feketemadonna)

2.fekete. (feketemadonna) 1.nap: Nagykároly: 1. Aranyszarvas fogadó: Károlyi György építette feleségének, Zichy Karolinának, akit Pestről hozott, Nagykárolyba. Mivel felesége a városi élethez szokott, a fogadóban nagyon sok bált,

Részletesebben

A Szepesség gyöngyszemei Rákóczi nyomában

A Szepesség gyöngyszemei Rákóczi nyomában A Szepesség gyöngyszemei Rákóczi nyomában 2018.09.12-14. Határtalanul pályázat: HAT-18-01-0278 Elnyert pályázati összeg: 2 279 020 Ft A Bábolnai Általános Iskola 7. évfolyama a Határtalanul pályázat keretében

Részletesebben

Hét és fél évszázaddal később Szent István a kolozsi várispánság székhelyévé tette. Maga a város a 11. század első felében alakult ki.

Hét és fél évszázaddal később Szent István a kolozsi várispánság székhelyévé tette. Maga a város a 11. század első felében alakult ki. Kolozsvár Története A város területén a legrégibb leletek a középső paleolitikumból származnak. Az ásatások tanúsága szerint folyamatosan lakott volt a neolitikum, bronzkor, vaskor idején is. Az ókorban

Részletesebben

Gyöngyösi Egressy Béni Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Határtalanul A költészet és természet szépségeinek nyomában, Erdélyben

Gyöngyösi Egressy Béni Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Határtalanul A költészet és természet szépségeinek nyomában, Erdélyben Határtalanul 2018. A költészet és természet szépségeinek nyomában, Erdélyben Gyöngyösi Egressy Béni Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola Előkészítő szakasz 1.Fakultatív kirándulás A pályázatunk egyik témájához

Részletesebben

Erdélyi terepgyakorlat

Erdélyi terepgyakorlat Erdélyi terepgyakorlat Terepgyakorlat előtti elgondolások: Én az erdélyi terepgyakorlatot már nagyon vártam, amikor megkaptuk róla az első e-mailt egyből jelentkeztem is rá, mert úgy gondoltam ez egy nagyon

Részletesebben

Osztálykirándulások 1. osztály 2. osztály 3. osztály 4. osztály 5. osztály 6. osztály 7. osztály 8. osztály

Osztálykirándulások 1. osztály 2. osztály 3. osztály 4. osztály 5. osztály 6. osztály 7. osztály 8. osztály Osztálykirándulások 1. osztály 2. osztály 3. osztály 4. osztály 5. osztály 6. osztály 7. osztály 8. osztály Osztálykirándulás 1. 2. osztály A legkisebbekkel Balatonfüreden jártunk. Vonattal érkeztünk a

Részletesebben

Erasmus+ München 2016 Munkanapló: Sándor János

Erasmus+ München 2016 Munkanapló: Sándor János Erasmus+ München 2016 Munkanapló: Sándor János 1. Nap, Péntek Utazás Münchenbe. 6-an indultunk neki Budapest Keleti-pályaudvarról vonattal a hosszú útnak, Münchenbe. Az utazásunk viszonylag kényelmes volt,

Részletesebben

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Nyári események iskolánkban

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Nyári események iskolánkban A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Nyári események iskolánkban A szünidő ideje alatt iskolánk ügyintézés céljából ügyeletet biztosított. Karbantartási munkálatok keretében több iskolaépületben

Részletesebben

Határtalan idegenforgalom címmel, 2014-2015-ben megvalósított projekt

Határtalan idegenforgalom címmel, 2014-2015-ben megvalósított projekt Határtalan idegenforgalom címmel, 2014-2015-ben megvalósított projekt Előkészítő óra 2014. október 07-én szerveztük meg az első előkészítő órát. Az előzetes felmérés alapján azok a diákok vettek részt,

Részletesebben

Erdei iskola, Szolnok 2010. május 3-7.

Erdei iskola, Szolnok 2010. május 3-7. Erdei iskola, Szolnok 2010. május 3-7. Hétfı Hétfın reggel indultunk a Keleti pályaudvarról az erdei iskolába, melyet már nagyon vártam. Sok gyerek utazott együtt, mert nemcsak az én osztályom, hanem az

Részletesebben

8. oldal Kerecsendi Újság Tisztelt Polgármester Úr! A kerecsendi nyugdíjasok nevében szeretnénk tisztelettel megköszönni azt a törődést és az évenkénti kirándulási lehetőséget, amellyel megörvendeztetnek

Részletesebben

A magyar nyelv és az irodalom útján Erdélyben. a Grassalkovich Antal Általános Iskola 7. b és c osztályának diákjai

A magyar nyelv és az irodalom útján Erdélyben. a Grassalkovich Antal Általános Iskola 7. b és c osztályának diákjai A magyar nyelv és az irodalom útján Erdélyben a Grassalkovich Antal Általános Iskola 7. b és c osztályának diákjai 1. nap Tanulmányi kirándulás a Határtalanul!-pályázattal 2016. máj. 31-jún. 4. Nagyszalontára

Részletesebben

Beszámoló. Franciaország, Marcoussis. a Leonardo da Vinci program keretében 2012.10.06.-10.27.

Beszámoló. Franciaország, Marcoussis. a Leonardo da Vinci program keretében 2012.10.06.-10.27. Beszámoló Franciaország, Marcoussis a Leonardo da Vinci program keretében 2012.10.06.-10.27. Október 06. szombat: 13:40-re megérkeztünk az északi repülőtérre (Roissy Charles de Gaulle). Marcoussis 25 km-re

Részletesebben

Szlovéniában és Olaszországban jártak hetedikeseink

Szlovéniában és Olaszországban jártak hetedikeseink Szlovéniában és Olaszországban jártak hetedikeseink Iskolánk diákjai ismét külföldi tanulmányi kiránduláson vehettek részt a Határtalanul! program jóvoltából: május 13. és 16. között Szlovénia és Olaszország

Részletesebben

HAT június 5-11., Magyarország, Bolyai-líceum

HAT június 5-11., Magyarország, Bolyai-líceum HAT-18-02-0074 2019. június 5-11., Magyarország, Bolyai-líceum Egy vérből valók vagyunk - Testvériskolák diákjai közötti kapcsolaterősítés Beszámoló az erdélyi diákok magyarországi újáról Hazafele úton

Részletesebben

2. nap 2014.05.07. Szerda

2. nap 2014.05.07. Szerda 2. nap 2014.05.07. Szerda Az előző napi hosszú út után nem túl frissen ébredtünk a második nap reggelén, de a finom reggeli és a tartalmas útvonal lelkesítőleg hatott mindenkire. - Irány Parajd! hangzott

Részletesebben

HATÁRTALANUL - FELVIDÉKI TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS

HATÁRTALANUL - FELVIDÉKI TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS HATÁRTALANUL - FELVIDÉKI TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS Krasznahorka, 2017. május 8-12. A kirándulásunk előkészítő szakaszában a hetedikesek megismerkedtek a Felvidék történelmével, jeles személyiségeivel, népművészeti

Részletesebben

Útinapló Együtt Európában HAT

Útinapló Együtt Európában HAT Útinapló Együtt Európában HAT-15-07-0110 2016. május 27-én indultunk Felvidékre, Rimaszombatra, hogy a Kereskedelmi Magán Szakközépiskola diákjaival közösen megvalósítsuk projektünket. Az előkészítő foglalkozásokon

Részletesebben

Szabadka, július 7-10.

Szabadka, július 7-10. Szabadka, 2011. július 7-10. A rendezvény témái: - A Magyar Gyógyszerész Egyesület Délvidéki járásának történetéből - A Délvidék művelődésének történetéből - Kulturális kapcsolataink A rendezvény Szabadkán

Részletesebben

HAT HATÁRTALANUL! program Kárpátaljai szolidaritási program

HAT HATÁRTALANUL! program Kárpátaljai szolidaritási program HAT-18-03 HATÁRTALANUL! program Kárpátaljai szolidaritási program Igrici Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a HAT-18-03 HATÁRTALANUL! program keretében. A pályázaton az önkormányzat 37 fő utazására

Részletesebben

Nevezési lap. Katolikus iskolák XIII. országos Takáts Sándor történelemversenye 2016/2017. A csapat neve:... A csapattagok névsora (4 fő):

Nevezési lap. Katolikus iskolák XIII. országos Takáts Sándor történelemversenye 2016/2017. A csapat neve:... A csapattagok névsora (4 fő): Nevezési lap Katolikus iskolák XIII. országos Takáts Sándor történelemversenye 2016/2017 A csapat neve:... A csapattagok névsora (4 fő):... A felkészítő tanár neve:... A versenyző iskola neve és címe:...

Részletesebben

Tantárgyhoz kapcsolódó/kulturális tevékenység leírása: Más típusú tevékenység leírása: Tantárgyhoz kapcsolódó/kulturális tevékenység leírása:

Tantárgyhoz kapcsolódó/kulturális tevékenység leírása: Más típusú tevékenység leírása: Tantárgyhoz kapcsolódó/kulturális tevékenység leírása: 1. nap 14. Irodalom, történelem,biológia: a "Hajdúváros" megtekintése: az Arany János Emlékmúzeum a Csonka-toronyban, séta a szoborparkban, megemlékezés Arany János költőről és Lovassy Lászlóról az országgyűlési

Részletesebben

München Munkanapló

München Munkanapló 2015. 02. 05. 02. 26. München Munkanapló 02.05. Indulás 7:15-kor Érkezés Münchenbe 14:30-ra A müncheni diákok és Gregor Hanke vártak minket a pályaudvaron. Elkísértek minket a szállásunkra, majd este együtt

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

Határainkon túl, határtalanul Mi összetartozunk A tanulmányi kirándulás beszámolója (2016. június 1-4.):

Határainkon túl, határtalanul Mi összetartozunk A tanulmányi kirándulás beszámolója (2016. június 1-4.): Határainkon túl, határtalanul Mi összetartozunk 2016 A badacsonytomaji Tatay Sándor Általános Iskola 7. osztályos tanulói az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő

Részletesebben

Kelemen Nóra Kun Viktória

Kelemen Nóra Kun Viktória Kelemen Nóra Kun Viktória Svédországi beszámoló 2010. április 23.- május 14. Nagy örömmel vettük tudomásul, hogy részt vehettünk a 3 hetes svédországi szakmai gyakorlaton. Kiutazásunkat megelőzően 3 napos

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

Tavaszi kulturális kirándulás Budapestre 2019/04/06

Tavaszi kulturális kirándulás Budapestre 2019/04/06 Tavaszi kulturális kirándulás Budapestre 2019/04/06 Idén, a diáknapok előtt a 11A osztály tanulmányi kirándulást szervezett a kultúra két nagy budapesti bástyájába, a Szépművészeti Múzeumba és a Zeneakadémiára.

Részletesebben

Erasmus+ : Olaszország: november

Erasmus+ : Olaszország: november Felelős szerkesztő: Breznay Gáborné Írta: Szabó Ágnes Fotókat készítette: Szabó Ágnes Szerkesztette: Szabó Ágnes Erasmus+ : Olaszország: 2016. november 20-26. 2016 novemberében 4 diák, Pék Bernadett (11.B),

Részletesebben

Program: 1. nap Tét, Győr, Ártánd, Nagyvárad,

Program: 1. nap Tét, Győr, Ártánd, Nagyvárad, A Kisfaludy Károly Általános Művelődési Központ sikeresen pályázott a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. Által kiírt Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek - című felhívásra. A támogatásként 673 500 Ft érkezik

Részletesebben

1. Nap: Megérkeztünk a szállásra és elfoglaltuk a szobákat. Estefelé sétálni indultunk és megnéztük, hol van a környéken bolt, posta, stb.

1. Nap: Megérkeztünk a szállásra és elfoglaltuk a szobákat. Estefelé sétálni indultunk és megnéztük, hol van a környéken bolt, posta, stb. Munkanapló-Vécsi Dóra 1. Nap: Megérkeztünk a szállásra és elfoglaltuk a szobákat. Estefelé sétálni indultunk és megnéztük, hol van a környéken bolt, posta, stb. 2. Nap: Megbeszéltük a házirendet és beosztottuk,

Részletesebben

pihenésre. A helyiek a cudar időjárás miatt nem javasolták a szabadtéri kiránduló programot másnapra, ezért a két napot felcseréltük.

pihenésre. A helyiek a cudar időjárás miatt nem javasolták a szabadtéri kiránduló programot másnapra, ezért a két napot felcseréltük. Zrínyisek Erdélyben Utazásunk a HATÁRTALANUL! program keretében az Emberi Erőforrás Minisztériuma és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (EMET) támogatásával valósult meg. Köszönjük helyi képviselőnk,

Részletesebben

A pályázatról. Ebben a tanévben harmadik alkalommal veszünk részt a pályázati programban

A pályázatról. Ebben a tanévben harmadik alkalommal veszünk részt a pályázati programban A pályázatról A pályázat célja, a külhoni magyarsággal kapcsolatos ismeretek bővülése, a magyarországi és külhoni fiatalok közötti kapcsolatok kialakulásának elősegítése A pályázatról Ebben a tanévben

Részletesebben

Jecsmenik Arnold beszámolója

Jecsmenik Arnold beszámolója Jecsmenik Arnold beszámolója Augusztus 3-án (pénteken) reggel repültünk Skócia felé. Én már ültem egy párszor repülőn, de mint máskor, most is nagyon élveztem. A repülőn alig vártam már, hogy megérkezzünk

Részletesebben

2014 Bogács- Eger. Bogácson kirándultunk!

2014 Bogács- Eger. Bogácson kirándultunk! 2014 Bogács- Eger Bogácson kirándultunk! Bogácson kirándultunk! A Csanádpalotai lakásotthon gyermekeivel lehetőségünk volt a múlt héten egy háromnapos kirándulásra. A kirándulás úti célja az észak magyarországi

Részletesebben

HATÁRTALANUL! JÓ UTAZÁS

HATÁRTALANUL! JÓ UTAZÁS HATÁRTALANUL! JÓ UTAZÁS Határtalan jókedvvel vágott neki 43 felsővárosi hetedikes diák és 5 kísérő tanár az őszi Határtalanul! kirándulásnak. Úti célunk Erdély, szálláshelyünk, ahogy a gyerekek nevezték:

Részletesebben

Beszámoló Szabó Letícia

Beszámoló Szabó Letícia Beszámoló Szabó Letícia A küldő iskola neve: BVHSZC Kanizsay Dorottya Szakképző iskolája A szakma neve: Szociális gondozó és ápoló A projekt neve: Erasmus+ program, M.I.T.O. - Mobilitá in Toscana - Ápoló

Részletesebben