INFORMÁCIÓTÖRTÉNELEM. Nádasi András

Átírás

1 Nádasi András

2 MÉDIAINFORMATIKAI KIADVÁNYOK

3 Nádasi András Eger, 2011

4 Lektorálta: CleverBoard Interaktív Eszközöket és Megoldásokat Forgalmazó és Szolgáltató Kft. A 4., 7., 9. fejezeteket írta: Komenczi Bertalan A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. Felelős kiadó: dr. Kis-Tóth Lajos Készült: az Eszterházy Károly Főiskola nyomdájában, Egerben Vezető: Kérészy László Műszaki szerkesztő: Nagy Sándorné Kurzusmegosztás elvén (OCW) alapuló informatikai curriculum és SCORM kompatibilis tananyagfejlesztés Informatikus könyvtáros BA, MA lineáris képzésszerkezetben TÁMOP /1/A

5 Információtörténelem 1. Bevezetés Célkitűzés A kurzus tartalma A kurzus tömör kifejtése Tanulási tanácsok, tudnivalók Alapfogalmak. Mi az információtörténelem? Célkitűzés Tartalom A tananyag kifejtése Alapfogalmak: információ, információs társadalom Az információtörténelmi megközelítés Összefoglalás Önellenőrző kérdések Az információtörténelem ontológiai és ismeretelméleti megközelítése Célkitűzés Tartalom A tananyag kifejtése Egy modell az információtörténelem megértéséhez Az információ jelentésváltozásai 6 történelmi periódusban Kapcsolat az ontológiával Összefoglalás Önellenőrző kérdések Az információtörténelmi gondolkodás kezdetei: A Torontói iskola információtörténelmi iskolák Célkitűzés Tartalom A tananyag kifejtése Az információtörténelem ágazatai a Torontói iskola Harold Innis Marshall McLuhan Modern médiumelméletek: Joshua Meyrowitz Modern médiumelméletek: Neil Postrman Neil Postman, Manuel Castells és Merlin Donald a televízió hatásairól Összefoglalás Önellenőrző kérdések az információtörténelmi gondolkodás klasszikus magyar mesterei Célkitűzés Tartalom

6 6 5.3 A tananyag kifejtése Hajnal István, egy elhallgatott világtörténész Balogh József klasszika-filológus, Szt. Ágoston specialista Várkonyi Nándor művelődéstörténész, az isteni könyvtáros Thienemann Tivadar irodalomtörténész, nyelvpszichológus Összefoglalás Önellenőrző kérdések információközpontú technikatörténet Célkitűzés Tartalom A tananyag kifejtése Összefoglalás Önellenőrző kérdések Az információs társadalom előtörténete Célkitűzés Tartalom A tananyag kifejtése A társadalmi formációk elnevezése Az ipari társadalomtól az információs társadalomig Az információs társadalom eredete Az információs társadalom eredete Beniger szerint Korai elképzelések az információs társadalomról Daniel Bell Korai elképzelések az információs társadalomról Yoneji Masuda Összefoglalás Önellenőrző kérdések Az információs társadalom jellemző diskurzusai i Célkitűzés Tartalom A tananyag kifejtése Az információs forradalmakról Újabb diskurzusok Összefoglalás Önellenőrző kérdések Az információs társadalom jellemző diskurzusai ii Célkitűzés Tartalom A tananyag kifejtése Közelítésmódok az információs társadalomhoz Az információ fogalom előtérbe kerülése Az információfogalom módosulásai az információs társadalomban Tudás és tanulás az információs társadalomban Gazdaság az információs társadalom Egyenlőtlenségek az információs társadalomban

7 9.4 Összefoglalás Önellenőrző kérdések Az információs eszközök és gépek technika- és -kultúrtörténete I Célkitűzés Tartalom A tananyag kifejtése A gépek előtti kor (Kr. e Kr. u. 1450) A mechanikus gépek kora ( ) Összefoglalás: Önellenőrző kérdések Az információs eszközök és gépek technika- és -kultúrtörténete II Célkitűzés: Tartalom: A tananyag kifejtése Az elektromechanika kora: Az elektronika kora: összefoglalás Önellenőrző kérdések Összefoglalás A kurzusban kitűzött célok összefoglalása Tartalmi összefoglalás A tananyagban tanultak részletes összefoglalása Mi az információtörténelem? Az információtörténelem ontológiai és ismeretelméleti megközelítése Az információtörténelmi gondolkodás kezdetei: a Torontói iskola Az információtörténelmi gondolkodás klasszikus magyar mesterei Információ-központú technikatörténet Az információs társadalom előtörténete Az információs társadalom jellemző diskurzusai I Az információs társadalom jellemző diskurzusai II Az információs eszközök és gépek technika- és kultúrtörténete I Az információs eszközök és gépek technika- és kultúrtörténete II KIEGÉSZÍTÉSEK Kötelező irodalom Ajánlott irodalom Ábrajegyzék Médiaelemek Tesztek Próbateszt

8 16.2 Záróteszt A Záróteszt B Záróteszt C

9 1. BEVEZETÉS Az információs társadalom kezdetén élünk. Az Információtörténelem című, elektronikus tananyag elkészítését a társadalmi információ fogalom értelmezésének, az információfeldolgozás különböző formáinak és az alapvető információs rendszerek megértésének és rendszerbe illesztésének az igénye teszi szükségessé. A hagyományos művelődéstörténet mellett ma már a civilizáció-, sőt az információtörténelem felől is eredményesen megközelíthető az európai, ezen belül a magyar nemzeti kultúra, benne a könyv és a könyvtár története. 1.1 CÉLKITŰZÉS A tantárgy tanításának célja, hogy a hallgatók tegyenek szert olyan szemléletre, amely képessé teszi őket a változatos információs és kommunikációs jelenségek egységes, történelmileg beágyazott értelmezésére Értsék meg az információs és kommunikációs eszközök és technológiák történelmi meghatározottságát és szerepüket a történelem formálásában, tudják értelmezni a mindenkori információs rendszerek társadalmi hatásait, ismerjék fel szerepüket az emberi társadalom fejlődéstörténetében. Legyenek képesek az információkezelés technikáira és módszereire vonatkozó fontosabb jövőtrendek és perspektívák felismerésére. 1.2 A KURZUS TARTALMA 1. Bevezetés 2. Mi az információtörténelem? 3. Az információtörténelem ontológiai és ismeretelméleti megközelítése 4. Az információtörténelmi gondolkodás kezdetei: a Torontói iskola 5. Az információtörténelmi gondolkodás klasszikus magyar mesterei 6. Információ-központú technikatörténet 7. Az információs társadalom előtörténete 8. Az információs társadalom jellemző diskurzusai I. 9. Az információs társadalom jellemző diskurzusai II. 10. Az információs gépek társadalom- technika- és kultúrtörténete I. 11. Az információs gépek társadalom- technika- és kultúrtörténete II. 12. Összefoglalás 1.3 A KURZUS TÖMÖR KIFEJTÉSE Az információtörténelem fogalom értelmezései. Az információtörténelem alapfogalmai. A fontosabb hazai és külföldi információtörténelmi iskolák. Az információtörténelmi gondolkodás magyar mesterei. Az információtörténelem részterületei. Információ-központú társadalomtörténet, az információs társadalom fogalom értelmezése. Információ-központú technikatörténet. Az információtechnológia társadalom- és kultúrtörténete. Az információs 9

10 és kommunikációs technológiák története. Az információs eszközök és információs gépek evolúciója. Az információtörténeti gondolkodás szerepe a könyvtártudományban. 1.4 TANULÁSI TANÁCSOK, TUDNIVALÓK Az információtörténelem jelentős gazdagodása várható, információtörténeti aspektusból számos általános, egyetemes, illetve magyar történelmi témakör feldolgozatlan. Az információtörténelem tárgyát Z. Karvalics László információtörténész, kutató nyomán a hazai szakirodalom többnyire a következőkben jelöli meg: az emberi élet és a társadalom minden vonatkozását átszövő információs rendszerek, technológiák és intézmények világa, lényegében ezek összefoglaló, átfogó tárgyalása és áttekintése. Számos tanulmány a könyvtártörténetet az információtörténelem egyik részterületeként tárgyalja. Az információs társadalomnak, és az információtörténelemnek is többféle értelmezésével találkozunk: (A) az információnak az emberiség történetében játszott szerepét vizsgálja, diakron módon; (B) közvetlenül az információ történetét vizsgálja: pl. sajtótörténet, technikatörténet; (C) közvetett információtörténeti vizsgálódások: pl. kereskedelmi információáramlás, szolgáltatások. Ennek megfelelően, mind a 10 leckében feldolgozott alapvető ismeretanyaghoz kapcsolódó, gazdag és érdekes szakirodalom feldolgozása, a nézetek egybevetése céljából, mindenképpen ajánlott. 10

11 2. ALAPFOGALMAK. MI AZ INFORMÁCIÓTÖRTÉNELEM? 2.1 CÉLKITŰZÉS A lecke célja az információtörténelem, és a hozzá szervesen kapcsolódó kulcsfogalmak értelmezése; információ, kommunikáció, információs társadalom, tudástársadalom. 2.2 TARTALOM Az információnak, az információ-tudománynak, az információs társadalomnak, így az információ-történelemnek is többféle értelmezésével találkozunk. Az információtörténelem tárgyát Z. Karvalics László információtörténész, kutató nyomán a hazai szakirodalom többnyire a következőkben jelöli meg: az emberi élet és a társadalom minden vonatkozását átszövő információs rendszerek, technológiák és intézmények világa, lényegében ezek összefoglaló, átfogó tárgyalása és áttekintése. Számos tanulmány a könyvtártörténetet az információtörténelem egyik részterületeként tárgyalja. az információtörténelem az információnak az emberiség történetében játszott szerepét (pl.: könyvtártörténet), vagy közvetlenül az információ történetét (pl. sajtótörténet) vizsgálja. 2.3 A TANANYAG KIFEJTÉSE Alapfogalmak: információ, információs társadalom Az emberiség történetének sokezer éve alatt, sokáig nem tulajdonítottak különösebb jelentőséget az információnak, senki nem gondolt információ-dömpingre, -robbanásra, információs társadalomra. A XX. század elején még semmi jele nem volt annak, hogy néhány évtized alatt egy új társadalom fog kialakulni. Az információra a hírközléstechnika rohamos fejlődése irányította rá a figyelmet, az információs társadalom fogalma ekkor még ismeretlen. Tudománytörténeti tény, hogy 1948-ban született meg a kibernetika és a matematikai információelmélet, az információtudomány első fejezete, amely az információ jelentőségét felismerte. Ekkor jelent meg ugyanis Norbert Wiener: Cybernetics or Control and Communication in the Animal and the Machine című könyve. 11

12 1. kép Norbert Wiener ( ) amerikai matematikus, a kibernetika megalapítója A matematikus Wiener alapgondolata az volt, hogy a szabályozás, akárcsak az információ, általános fogalom, amellyel jellemezhető minden rendszer, így nyilvánvaló módon az összes szervezet is. A kibernetika alapfogalmai között, mint a visszacsatolás, a homeosztázis és entrópia, kulcsfogalom az információ és a kommunikáció. Az információs társadalom kulcsfogalmai is ezek. Szintén 1948-ban publikálta a Mathematical Theory of Communication c. híres írását Claude Shannon. 2. kép Claude Elwood Shannon ( ) az információelmélet megalapítója. 12

13 A legelső rajzos, minden emberi kommunikációs szituációra is elfogadható kommunikációs modell megalkotói Claude Shannon és társa, az a kiemelkedő tudós, akinek a valószínűség-számítás mellett fő szakterülete szintén az információelmélet, ő Warren Weaver. 3. kép Warren Weaver amerikai matematikus, több tudós társaság vezetője A matematikus mérnök Shannon, az információelmélet megalkotásával, amelyet egyébként kommunikációelméletnek nevezett, az információ tömörítésének, átvitelének, tárolásának, védelmének és feldolgozásának a természet-törvényeit foglalta egységbe. Az információ tömörítés, forráskódolás feladata, hogy egy üzenetsorozatot gazdaságosan reprezentáljon, vagyis kódoljon úgy, hogy a kódsorozatból az üzenetsorozat egyértelműen reprodukálható legyen. Ilyen probléma, ha például könyvet, programot, adatsorozatot kell kódolni. A Shannon-Weaver-féle kommunikációs modell 1949-ben jelent meg. 4. kép A Shannon Weaver-féle kommunikációs rendszer modell (1949) 13

14 Természetes, hogy az információ fogalmát napjainkban, az információs társadalom hajnalán, az egyes tudományágak másként, más szempontok alapján definiálják. A köznyelv szerint az információ szó többnyire a tudakozódás kapcsán merül fel: tényekről, tárgyakról, jelenségekről hozzáférhető formában megadott ismeret. Az információ latin eredetű szó, a jelentése: értesülés, hír, üzenet, tájékoztatás, felvilágosítás; másként: adat, hír, amely számunkra lényeges, megfelelő, azaz releváns, és ismerethiányt csökkent, bizonytalanságot, határozatlanságot oszlat el; olyan tény, amelynek megismerésekor olyan tudásra teszünk szert, amely eddig nem volt birtokunkban; s megint másként: a valóság, vagy egy részének visszatükröződése. Az információ szó jelentése napjainkra, csakúgy, mint a kommunikációé, a mindennapi beszédben, a sajtóban, a közéletben egyaránt megkopott, illetve új értelmet kapott. Ez sajnálatos, mert a latin informare eredeti jelentéséből kiindulva amely a kő, fa, bőr stb. anyagok formálására utal a kiképez, tanít, képzetet alkot értelmet is elnyerte. Az újlatin nyelvekben kezdettől fogva csupán a partikuláris tudás jelentését hordozza, ami annyit tesz: információval bírni annyi, mint részadatokat, egymással akár szorosan össze nem kapcsolódó részadatokat tudni. Az információ a szaknyelvben, pl. a könyvtári gyakorlatban, a könyvtárelméletben: a tágan értelmezett tájékoztatás tárgya vagy maga a tájékoztatás; adat, illetve ismeret, a tudás közvetítése. Újabb felfogásban: a könyvtári gyakorlat az információk gyűjtése, szervezése, szolgáltatása, tehát ismeretek felhalmozása, rendszerezése és közvetítése, rendelkezésre bocsátása, hozzáférhetővé tétele. A kommunikációelmélet szerint az információ kölcsönösen egymásra ható objektumok kommunikációjának objektív tartalma, amely ezen objektumok állapotának megváltozásában nyilvánul meg. A hírközlés területén az információ valamilyen sajátos statisztikai szerkezettel rendelkező jelkészletből összeállított, időben és/vagy térben elrendezett jelek sorozata, amellyel az adó egy dolog állapotáról vagy egy jelenség lefolyásáról közöl adatokat, melyeket egy vevő felfog és értelmez. Eszerint információ mindaz, ami kódolható és megfelelő csatornán továbbítható. A matematikai információelmélet szerint az információ számmal mérhető. Az információ a hír váratlanságának mértéke. Információtörténelmi szempontból persze, érdeklődésünk középpontjában az információ minőségi oldala, vagyis a szemantikai információ áll. Ismeretelméleti megközelítésben az információ olyan ismeret, amely valakinek a tudását megváltoztatja, tehát információ mindaz, ami változást hoz az emberi tudatban, s bizonytalanságot, határozatlanságot oszlat el. A szemantikai információ fogalmán a viselkedést befolyásoló, új ismeretet nyújtó adatok tartalmi jelentését értjük. Az adatok és hírek csupán információhordozók. Az információ határozatlanságmennyiség-megváltozást okoz, jelentése az ismeretszint különbség. Ehhez kapcsolható Pintér 1 összegzése, amely szerint: Az információ mint tudás minden esetben szubjektív, adott személyhez köthető és adott környezetben nyeri el értelmét. Mint létező megfoghatatlan, de kommunikálható, másokkal megismertethető. Az információ mint dolog a tudáshoz hasonlóan létezik, csakhogy rögzített, azaz kézzelfogható, idetartozik az adat, ami rögzített tudásnak tekinthető, mert felhasználásához egy adott kontextus ismerete (vagyis az adat rögzítésének struktúrája) szükséges, ami nélkül az adat nem értelmezhető. Az információ mint folyamat, amely az informálttá válás folyamatával azonos, ennyiben összeköti az információ mint dolgot az információ mint tudással, de össze- 1 PINTÉR, Róbert (Szerk.): Az információs társadalom, Gondolat Új Mandátum, Budapest,

15 köthet két információ mint tudást (a gondolkodás folyamata) és két információ mint dolgot (adatfeldolgozás) is. Az eddigiek alapján érthető Rédey 2 és szerzőtársai kérdése, és az arra adott válasz is: Vajon létezik-e olyan gyakorlati információfogalom, amely az előzőeknél jobban megközelíti az információ elvi értelmezését? Abból indulhatunk ki, hogy az információ reprezentálására a természetes nyelvnél alkalmasabb eszköz nem létezik. Ez indokolja, hogy a természetes nyelveket modellező mesterségesintelligencia-rendszereket tekintsük az információt leghívebben reprezentáló nyelveknek, amelyek képesek az információ legmélyebb szemantikai összefüggéseinek tükrözésére. Az elkövetkezendő információs társadalom fogalomköre az információtörténelem tárgyalása szempontjából mindenképpen áttekintendő, mivel történeti-történelmi tudásunk, mindig a jövőt szolgálja. Nem véletlen, hogy az eddig tárgyalt információ és kommunikáció, valamint az információs és kommunikációs technika, avagy technológiák (ICT: Information and Communication Technology, korábban az UNESCO által gyakran újnak nevezett NICT: New Information and Communication Technologies) jelentőségéről, az információ társadalom- és gazdaságformáló, minden korábbinál erősebb szerepéről minden nap szó esik. Az információ előállítása, továbbítása, és tárolása évszázadok óta intézményesített szolgáltatás is, az információ megszerzése, az informálódni tudás képessége azonban, egyéni érdek és kompetencia. Az információs társadalomban a gazdaság döntő forrásává a tudás válik, ezért több szakember azon a véleményen van, hogy szerencsésebb lenne, ha az információs társadalom helyett a tudástársadalom kifejezés kerülne be a mindennapi nyelvhasználatba, érzékeltetve ezzel is az információ és a tudás közti tagadhatatlan különbséget. Filozófiai megközelítésben is jelentős különbség van a két fogalom között. Ezt mutatja be Sajó Andrea Az információs társadalom fogalmi megközelítése régi és új paradigmákon keresztül című dolgozata 3, amely remek szintézise a gondoknak. Az INCO 4, első magyar internetes folyóirat az információs korról írásainak elemzése alapján készült tanulmánya összegzését jelentő Információs társadalom = tudástársadalom? mondanivalója ennyi: Noha sokan a két fogalmat szinonimaként alkalmazzák, valószínűleg az ő válaszuk is nemleges lenne arra a kérdésre: azonosnak tekinthető-e az információ a tudással? Számos tanulmány foglalkozik e két fogalommal, ízlelgetik, definíciókat találnak ki rájuk, keresik a köztük lévő kapcsolatot. A vizsgálat eredménye azonban minden esetben az, hogy a tudás emberfüggő dolog, mely nem helyettesíthető, s a számítógépeknek sem tanítható. A szerző által citált Varga Csaba szerint is A tudástársadalom fogalma nem azonos az információs társadalom kategóriájával, mert a tudástársadalom gyakorlatilag az információs társadalom magasabb szintje; a tudástársadalom nem más, mint az ember (transzcendensen) kapott és a földi létben szerzett szellemének globális tudatként és globális tudástársadalomként való visszafordíthatatlan megvalósulása; a tudástársadalom tehát (a téridő koordinátái között) az emberi kultúrák múltjának-jelenének hipotetikus összegzése egy konkrétan elérhető jövőkép formájában. 2 RÉDEY, Gábor NEUMANN, Attila SÜTŐ, Zoltán: Információkeresés, TMT, 54. évf. (2007) 2. sz

16 5. kép A tudástársadalom: Varga Csaba új emberképe Az ICT az 50+ generáció életében c. Ph.D. értekezésében 5 Gergátz Ildikó alaposan feldolgozza az információs társadalommal kapcsolatos szakirodalmat, és arra a következtetésre jut, hogy Nem képezhető egység sem megközelítésében, sem módszertani, sem fogalmi tekintetben, de még a fő problémacsoportok kijelölésében sem. Ez lehet annak a következménye is, hogy az információs és kommunikációs technológiák fejlődése semmi

17 korábban ismert fejlődési folyamathoz nem mérhető tempóban halad, így társadalmi következményeinek felismeréséhez és követéséhez, elemzéséhez rendkívül intenzív megfigyelésre és speciális érzékenységre van szükség. Ugyanakkor, mint dinamikusan fejlődő, gyors átalakulásokkal tarkított tudományterület számos lehetőséget kínál, hogy megpróbáljuk a kutatók vizsgálódásainak némely társadalomtudományi aspektusát megérteni. Amikor az emberek információs társadalomról beszélnek, vajon mit értenek alatta? Milyen kritériumok merülnek fel, hogy az információs társadalmat meg tudjuk különböztetni más típusoktól? Az információs társadalom meghatározásai közt ötféle definíciócsoportot tudott megkülönböztetni, amelyek mindegyike tartalmaz számos, az azonosításra alkalmas kritériumot. Szerinte, és a tudomány mai álláspontja szerint, ezek a definíciócsoportok a technológiai, a gazdasági, a foglalkoztatási, a térszemléletű és a kulturális közelítések túlsúlyával írhatók le: A definíciók közt a leggyakrabban használt a technológiai, a súlyt természetesen a látványos technológiai innovációra helyezve. Vezérfonala, miszerint az információ feldolgozása, tárolása és továbbítása terén történt átfedések az információs technológiák széles körű alkalmazásához vezettek a társadalom majd minden szegmensében. A mélyebb közelítések figyelmet fordítanak a távközlés és a számítástechnika konvergenciájára és ezek átfedéseire is. A gondolatmenet kiegészül a távközlési vonatkozásokkal. A távközlés számítógépesítése következtében az egyes gépek összekapcsolódnak és hálózatok jönnek létre. A hálózatba kötött számítógépek korának ezt a forgatókönyvét, az információs hálózat világát gyakran az elektromos áramszolgáltatáshoz hasonlítják. Komoly ellenvetések is megfogalmazódnak a technológiai szemlélet terjedése miatt. Webster szerint az a szemlélet, amelyik a technológiát tekinti a társadalmi dinamika fő tényezőjének, óhatatlanul technológiai determinizmus és ennélfogva a változási folyamat túlzott leegyszerűsítése. Ez a felfogás, miközben dicsőíti az új technológiákat, feltételezi, hogy ezek elterjedése önmagában is az információs társadalom beköszöntét jelzi, így leválasztja a technológiai innováció társadalmi, gazdasági és politikai dimenzióit. A közgazdaságtan egyik jól megalapozott ágazata az információ gazdaságtana. A tudományág megalapítója Fritz Machlup kutatói munkásságát annak a célnak szentelte, hogy felmérje és értékelje az információs iparágak kiterjedését és növekedését. Az információs iparágak 5 kategóriába sorolása közben a tudástermelés általános meghatározásait alkalmazta, ide sorolva azokat az ágazatokat, amelyek új információt termelnek és azokat is, amelyek terjesztik azt. Gazdasági értéket rendelve az egyes csoportokhoz, vizsgálta hozzájárulásukat a GNP-hez. Állítása szerint kimutatható az információs gazdaság kialakulása, ha a GNP növekvő hányadát ezek állítják elő. Peter Drucker már a 60-as években azt állította, hogy a tudás vált a modern gazdaság alapjává, mivel az árucikkek gazdaságáról áttértünk a tudásgazdaságra. Másik népszerű és kutatói körökben kedvelt mutató a foglalkoztatásban bekövetkezett eltolódások számszerűsítése. Alkalmazói szerint akkor lépünk be az információs társadalom korába, ha a foglalkozások, azaz a munkahelyek többsége már az információs munka kategóriájába esik. Az információs dolgozók egyes csoportjai közt tesz kvalitatív megkülönböztetést Harold Perkin társadalomtörténész, aki állítja, hogy Nagy-Britannia története 1880 óta megírható azoknak a professzionális szakembereknek a csúcsra emelkedéseként, akiknek a hatalmát az oktatás által létrehozott emberi tőke biztosítja és a megfelelő képesí- 17

18 tésekkel nem rendelkezők kirekesztése erősíti meg. Perkin szerint a háború utáni társadalom fő szervező elve a bizonyítvánnyal igazolt szakértelem. A térszemléletű meghatározások alapjait a közgazdaságtan és a szociológia képezik, középpontjában mégis a térre helyezett súly és egyben megkülönböztetés áll. A gondolatmenetek központjában az egyes helyszíneket összekötő hálózatok állnak, amelyek hatást fejtenek ki az idő és a tér szerveződésére. A tér korlátai jelentősen lecsökkentek, bár még nem szűntek meg teljesen. Ezzel párhuzamosan az időtényező is összezsugorodott, a kommunikáció gyakorlatilag azonnalivá vált, amely mindeddig elérhetetlen választási lehetőségeket kínál. A meghatározás ellenzői felteszik a kérdést, vajon mikor mondhatjuk, hogy beléptünk a hálózati vagy információs társadalomba. A technológiai definíció az erősebb, amely a hálózati rendszereket írja le, vagy a rajtuk keresztül bonyolított információáramlásra kell-e inkább figyelni. Információs hálózatok nagyon régóta léteznek, vajon mi támasztja alá a térszemléletű vizsgálódások dimenziói közül azt, hogy éppen a 80-as évektől beszélünk információs társadalomról? Gergátz szerint kulturális adottság, hogy médiával terhelt társadalomban élünk, ám az információs jegyek napjainkban még mélyebbre hatolnak be. Az információs környezet sokkal intimebbé, a részünkké vált, gondoljunk csak a telefonra. Ha belépünk bármelyik otthonba, rögtön szembetaláljuk magunkat az ott élők közvetett ábrázolásaival és a számukra fontos emberek képeivel, amelyek ezen emberek életrajzát, identitását jelenítik meg. Érdemes átgondolnunk, hogyan dolgozzuk ki magunkat, a saját imázsunkat, hogyan figyelünk a testünk alakjától kezdve a beszédünkig minden egyes üzenetre, amelyet kifejezésre juttatunk. A társadalmi érintkezéseknek ma jóval nagyobb információtartalma van, mint korábban. Lényegesen nehezebb felfogni az üzeneteket, mert eltűntek a fogódzók, nehezebb nélkülük dekódolni, több idő szükséges a dekódoláshoz. A modern élet információs tartalmának gazdagodása mentén egyre szaporodnak azok az intézmények, amelyek a mindennapi életünket ruházzák fel jelentésekkel. A kortárs kultúrát jelentősebben terheli az információ, mint bármelyik elődjét. Ennek a jelentésrobbanásnak a felismerése az, amiből számos szerző arra következtet, hogy beléptünk az információs társadalomba. Mások éppen ezért jelentés összeomlásról írnak. Jean Baudrilard már a 80-as években megfogalmazza: egyre több és több információ van és egyre kevesebb jelentés. A jelek elveszítik jelentésüket és az emberek mindabból, amivel találkoznak, csak azt fogadják el, amit szeretnének. Olyan jelentések halmazával vagyunk elborítva, amelyek közvetítenek hozzánk valamit, de nincs értelmük, írja Poster. Tapasztalati úton könnyen felismerhető a kulturális meghatározás szerinti információs társadalom, azonban egy új társadalom definíciójaként nehezen lenne mérhető. Az információs társadalom sokféle megközelítésének áttekintése után még mindig nem állíthatjuk, hogy ismert az a dimenzió, ami definiálja az információs társadalmat és azt egyértelműen megkülönbözteti a többitől. Webster többek közt a fogalmi analízis avatott kutatójaként meghatározás-kritikáinak összefoglalójában jelzi, hogy bár elismeri az információ kritikus szerepét, de végigvizsgálva az eddig felhalmozott információs társadalom meghatározás irodalmat, nem tudja bizonyosságként állítani, hogy korunk fő megkülönböztető jegye az információ volna. A bemutatott meghatározáscsoportok közül a technológiai meghatározás az, amelyik a kurzusunk kérdéskörével leginkább egyező problémakört vetít fel. Kritikáiban persze, joggal jelenik meg a figyelmeztetés, hogy a társadalmi dimenziókat a technológiai szemlélet a háttérbe szorítja, és meglehetősen kis súllyal kezeli. 18

19 Egyet kell értenünk hát abban a szerzőkkel, hogy az információs társadalom kifejezés ugyan elterjedtebb, mégis a tudástársadalom vagy tudás-alapú társadalom tűnik szerencsésebbnek, mivel az információ tudása, vétele, vagy átadása nem feltétlenül determináló, mivel az értékes tudás, és az emberi kapcsolatok minősége mindent felülír. Nyíri Kristóf mértékadó véleménye szerint: Az információs társadalom mintegy a világban keringő információk általános bőségére, a tudás-alapú társadalom pedig, arra a kézzelfogható gazdagságra utal, amelyet a tudás teremt és arra a kézzelfogható szegénységre, amelyet a tudás-alapú társadalom viszonyai között a tudás hiánya okoz Az információtörténelmi megközelítés Az információtörténelem fogalmát mint bármely interdiszciplináris, ráadásul születésben lévő tudományterület, megközelítési metódus lényegét egzakt módon nehéz meghatározni, de létét elismervén, funkcionalitását értvén, átmeneti állapotában is lehetségesnek látjuk definiálni. Természetesen, egy olyan megközelítés, amely modernkori fogalmakkal dolgozik a múlt jelenségeit vizsgálván, veszélyeket is hordoz. Történeti, történelmi tudásunk alapján prognosztizálható, hogy nem lehet jó, ha a Kommunista Kiáltványban megfogalmazott Minden eddigi társadalom története, osztályharcok története. helyébe az információs társadalom hajnalán a Minden eddigi társadalom története, az információ története mondat lép. Az információtörténelem a történettudomány, a történeti kutatás egyik ága, avagy szemléleti iránya, s talán az egyetlen pontosan körülhatárolható sajátossága az, hogy az információt társadalmi, emberi jelenségként kezeli, illetve csak ily módon tekint rá, a társadalmi mozgás, a társadalmi folyamatok, jelenségek, az emberi viszonylatok információs összefüggéseit vizsgálja. Ezen a téren még keresi a sajátos, kizárólag erre a tudományágra jellemző tárgyát, tematikáját, ezért vannak, akik úgy vélik, hogy inkább szemléleti módról, mintsem kutatási tárgyról van szó. Közelebb juthatunk az információtörténelem lényegéhez, ha elhatároljuk azoktól a tudományterületektől, amelyekkel nem azonos, bár vitathatatlan átfedésben van, s felfogható azok határterületeként, határtudományaként, és amelyekkel nem áll alá- és fölérendeltségi, azaz hierarchikus viszonyban. Utalva az információ fogalmáról, a különféle diszciplináris megközelítésekről írottakra, megállapítható, hogy az információtörténelem nem azonos az információátvitel, az információközvetítés történetével foglalkozó kommunikáció-történettel, sem a kultúratörténettel, bár némely irányzat azonosítja e kettőt, mivel mind-kettő átfogja a társadalmi mozgás egészét. Az informatika története a számítástudomány és a számítástechnika múltját vizsgálja, bár az informatikatörténettől az információtörténelem felé az internet megjelenése és elterjedése vezetett el. Az általános nyelvtörténet, amely a nyelvnek, az emberi kommunikáció legfontosabb eszközének, az egyes nyelvektől elvonatkoztatott fejlődését kutatja, nem kizárólag információtörténelem, miként a könyvtártörténet sem, amely a dokumentumok gyűjtésének, rendszerezésének, közvetítésének, illetve a könyvtárakban őrzött dokumentumoknak a történetét tárja fel, bár 1998-as tanulmányában, Alistair Black úgy vélekedett, hogy a könyvtártörténet az információtörténelem alárendelt területe, quasi részhalmaza. Z. Karvalics László információtörténész, kutató nyomán azonban, az információtörténelem tárgyát a hazai szakirodalom többnyire a következőkben jelöli meg: az emberi élet és a társadalom minden vonatkozását átszövő információs rendszerek, technológiák és intézmények világa, lényegében ezek összefoglaló, átfogó tárgyalása és áttekintése. Az 19

20 információtörténelem hat lehetséges ágazata a következő: az információközpontú történeti elemzés, az információháztartás-történet, az információs rendszerek kultúrtörténete, az információjelenség története, az információs társadalom előtörténete és az információtörténet. 2.4 ÖSSZEFOGLALÁS Az információs társadalom a társadalmi együttélés egy új módja, amelyben egyszerre meghatározó az IKT és használata, a hálózati társadalom és gazdaság kialakulása, végül egy paradigmatikus kultúraváltás. Ha a fogalmat definiálni kellene, akkor attól függően, hogy ezt ki végzi, különböző meghatározó mozzanatokat emelhet ki az információs társadalom jelenségvilágából. Mindezek alapján definiálhatjuk az információs társadalmat: Technológiai értelemben az információval és a tudással végzett műveletek és az ezekhez kapcsolódó infokommunikációs eszközök állnak az információs társadalom középpontjában. Társadalmi értelemben a hálózati társadalom és hálózati gazdaság kialakulása, a közösségiség, a folyamatos adaptáció, az újfajta egyenlőtlenségek és a globalizáció jellemzik. A fejlesztési narratíva értelmében az információs társadalom utal egy korszak- és paradigmaváltásra. az információs társadalom a tudományos vizsgálat tárgyaként is megjelenik. Az információtörténelem a történettudomány, a történeti kutatás egyik ága, avagy szemléleti iránya, s talán az egyetlen pontosan körülhatárolható sajátossága az, hogy az információt társadalmi, emberi jelenségként kezeli, illetve csak ily módon tekint rá, a társadalmi mozgás, a társadalmi folyamatok, jelenségek, az emberi viszonylatok információs összefüggéseit vizsgálja. Az információtörténelem az emberi élet és a társadalom minden vonatkozását átszövő információs rendszerek, technológiák és intézmények világa, lényegében ezek összefoglaló, átfogó tárgyalása és áttekintése. Számos tanulmány a könyvtártörténetet az információtörténelem egyik részterületeként tárgyalja. 2.5 ÖNELLENŐRZŐ KÉRDÉSEK 1. Értelmezze az információ és a kommunikáció fogalmakat! 2. Mutassa be az információs társadalom technológiai és gazdasági megközelítéseit! 3. Mutassa be az információs társadalom foglalkoztatási és a kulturális közelítéseit! 4. Hasonlítsa össze az információs- és a tudástársadalmi értelmezést! 5. Mi véleménye az információtörténelem ágazatairól? 20

21 21

22 3. AZ INFORMÁCIÓTÖRTÉNELEM ONTOLÓGIAI ÉS ISMERETELMÉLETI MEGKÖZELÍTÉSE 3.1 CÉLKITŰZÉS Az információ definíciójának sokfélesége, eltérő értelmezése bonyolulttá teszi az információtörténet, információs társadalom, információmenedzsment, információháztartás, et.c., fogalmak értelmezését is. Egy átfogó, nem részletekbe vesző történelmi áttekintés fontos hátteret biztosíthat ahhoz, hogy átlássuk az információ ma használatos jelentéseit és értelmezéseit is; nemcsak a tudomány területén, de a hétköznapjainkban, és végül is az egész társadalomban. Természetesen más megközelítés is lehetséges, mint az ontológiai és az ismeretelméleti vizsgálódás, de ezt gondoltam fontosnak e kurzus hallgatóinak. 3.2 TARTALOM Az információ fogalmának modern értelmezése mellett fontos értenünk azt is, hogy a történelem során miért alakultak ki a specifikus jelentések. Egy fontos lépés efelé az, hogy megértsük az információ történelmét, vagyis hogy miért használták így az információt a múltban. Az információtörténelem ontológiai és ismeretelméleti megközelítését reprezentáló egyik modell, Vreeken (2005) modellje, arra alapoz, hogy az információ jelentése szorosan kapcsolódik az őt kísérő tudáshoz (ismeretelmélet, episztemológia) és a valósághoz (lételmélet, ontológia). Ezeknek az összetevőknek, vagy változóknak a segítségével lehet megkülönböztetni az információ eltérő jelentéseit a történelme folyamán. A változók és a történelmi időszakok alkotják a két tengelyét annak a mátrixnak, amelyet a szerző az információtörténelem modelljének nevezett el. A függőleges tengely jelzi a fontos történelmi időszakokat, melyek során az információ jelentése eltért, a vízszintes tengely jelzi az információ kapcsolatát a lételmélettel és az ismeretelmélettel. 3.3 A TANANYAG KIFEJTÉSE Egy modell az információtörténelem megértéséhez Az információ definíciójának sokfélesége, eltérő értelmezése bonyolulttá teszi az információtörténet, információs társadalom, információmenedzsment, információháztartás, et.c., fogalmak értelmezését is. Nem csak a különböző kutatási területek használnak eltérő értelmezéseket, hanem az azonos területeken belül sincs mindig következetes szóhasználat. Ahhoz, hogy átlássuk ezt a bonyolult helyzetet, tudnunk kell, hogyan használják az információ fogalmát, és ha lehetséges, azt is, miért alakultak ki a specifikus jelentések. Egy fontos lépés efelé az, hogy megértsük az információ történelmét, vagyis hogy miért használták így az információt a múltban. Egy átfogó, nem részletekbe vesző történelmi áttekintés fontos hátteret biztosíthat ahhoz, hogy átlássuk az információ ma használatos jelentéseit és értelmezéseit is; nemcsak a tudomány területén, de a hétköznapjainkban, és végül is az egész társadalomban. Természetesen más megközelítés is lehetséges, mint az ontológiai és az ismeretelméleti vizsgálódás, de ezt gondoltam fontosnak e kurzus hallgatóinak. 22

23 Az Amszterdami Egyetem kutatójának, Vreeken-nek, 2005-ben publikált modellje 6 azzal a megfigyeléssel kezdődik, hogy az információ jelentése szorosan kapcsolódik az őt kísérő tudáshoz (ismeretelmélet, episztemológia) és a valósághoz (lételmélet, ontológia). Ezeknek az összetevőknek, vagy változóknak a segítségével lehet megkülönböztetni az információ eltérő jelentéseit a történelme folyamán. A változók és a történelmi időszakok alkotják a két tengelyét annak a mátrixnak, amelyet a szerző az információtörténelem modelljének nevezett el. A függőleges tengely jelzi a fontos történelmi időszakokat, melyek során az információ jelentése eltért, a vízszintes tengely jelzi az információ kapcsolatát a lételmélettel és az ismeretelmélettel. A történelmi korokat tartalmazó függőleges tengely, számos forrásra támaszkodva (pl. Capurro & Hjorland 2003, Peters 1988) a következő periódusokat, korszakokat különbözteti meg az információ történelme során: Korszak Név Latin korszak Skolasztikusok Az újkor kezdete Az állami bürokrácia A modern információs társadalom kezdete Reakció a modernizmusra 1. Függőleges tengely: a történelmi korok Korszak ideje Kr. e. 1. sz. Kr. u. 11. sz sz sz. 19. sz. a 20. sz.-tól napjainkig a 20. sz. végétől napjainkig Az időbeli határok az egyes korok között vitathatóak, de részben azért született ez a megoldás, hogy az egyes korok között ne maradjanak ki üres időszakok, illetve ne legyenek átfedések sem. A korszakok az információ-történelem szempontjából lényegesek. Ez azt jelenti például, hogy az információ skolasztikus értelmezése volt a domináns a 16. század végéig. Egy másik észrevétel lehet, hogy az egyes korokban is változott az információ jelentése. Az egyes korok kezdetekor az információ értelmezése nem hirtelen változott, jelentése fokozatosan alakult át, leginkább azért, mert maga a kontextus változott fokozatosan. Történt néhány fontosabb esemény, melyek nagy hatást gyakoroltak az információ jelentésére, például Descartes tanainak a megjelenése, vagy Shannon Információ elmélet c. publikációja 1948-ban, de ezeknek a hatása sem évek, hanem inkább évtizedek alatt nyilvánult meg. Nyilvánvaló, hogy ez a hat korszak csupán egy átfogó történelmi összegzést nyújt az információ jelentéséről. Ez azt jelenti, hogy például nem foghatja át a 20. század összes információval kapcsolatos elméletét. Az ontológiai és ismeretelméleti kapcsolatokat a modellben a vízszintes tengely reprezentálja. Mind a lételméletnek, mind az ismeretelméletnek fontos szerep jut az információ fogalmában, vagyis jelentése lételméletileg és ismeretelméletileg is meghatározott. Ezt az erős kapcsolatot a lételmélettel és az ismeretelmélettel már megtalálhattuk az információ latin gyökereinél, ahol az információ feladata az volt, hogy a görög fogalmakat közvetítse, de akár napjainkban is, amikor az információt metafizikai princípiumnak tekintjük, amiként pl. a kibernetikus Wiener is teszi (1961). Az információ mindig szorosan kapcsolódott 6 VREEKEN, A. (2005). "The History of Information: Lessons for Information Management," University of Amsterdam, Netherlands. Sprouts: Working Papers on Information Systems, 5(2). 23

24 az éppen uralkodó aktuális lételméleti és ismeretelméleti gondolatokhoz a történelem egész folyamán. Ezek a kapcsolatok teszik alkalmassá arra, hogy különbséget tehessünk az eltérő történelmi jelentések között. A lételméleti kapcsolat változó a forma filozófiai fogalmának az értelmében utal az információ jelentésére (pl. Platón ideális formája). Az ismeretelméleti kapcsolat változó az információ azon jelentésére utal, mely a tudáshoz kapcsolódik. Az információ jelentése az eltérő történelmi időszakokban más-más formai és tartalmi folyamatokat is jelent. Időnként a lételméleti kapcsolat válik fontosabbá, majd máskor az ismeretelméleti. Egy másik lehetséges változó, mely jelezheti a különbséget az információ egyes történelmi jelentései között: a használatának a hatóköre. Gondolhatunk például az egyes tudományterületekre, ahol mindegyiknek megvan a saját vizsgálati tárgya, és a saját információs fogalmai. De nem maga a tudomány tárgya az, ami meghatározza az információ észlelését, hanem a hozzáállás lételmélethez és az ismeretelmélethez. Ugyanez az érvelés alkalmazható a szemiotikai rétegekre, ahol az információ (helyesebben jel) eltérő szerepet játszik. Bár az információ jelentését nem lehet különválasztani a használatától, változónak mégsem megfelelő. Ez nem jelenti azt, hogy a használatának a hatóköre nem fontos az információ jelentése a szempontjából. Mivel fontos, azt kell tehát megvizsgálni, hogy hogyan és hol használták az információt az eltérő történelmi korokban; így megkaphatjuk a szükséges háttérismeretet ahhoz, hogy megérthessük a történelem lételméleti és ismeretelméleti vonatkozásait. Megint egy másik lehetséges változó a folyamat és a dolog közötti megkülönböztetés, Buckland (1991) ezt a megkülönböztetést a folyamat és az entitás között teszi. A következő fejezetben kitűnik, hogy az információ jelentése eltolódik a folyamat és a dolog szempontjából. Azonban ezek a folyamatok és dolgok kapcsolódnak a lételmélethez és az ismeretelmélethez, így ezek szükségtelen változókká válnak. Az utolsó lehetséges változó lehetne a tapintható és a nem tapintható közötti megkülönböztetés, azonban az, hogy mi tapintható és mi nem, már a lételmélet határain belül van, így ez a megkülönböztetés csupán másodlagos lesz. Így a lételméleti és az ismeretelméleti kapcsolat tekinthető a 2 legmegfelelőbb változónak, amely láthatóvá teszi az információ jelentései közötti különbségeket. Ezek a változók alkotják a modell vízszintes tengelyét. Információ jelentése 2. Függőleges tengely: lételméleti és az ismeretelméleti kapcsolat Lételméleti kapcsolat a. Az anyag alakításának folyamata b. A forma Ismeretelméleti kapcsolat c. Az értelem alakításának folyamata d. Tudáshoz való viszony Nyilvánvaló, hogy az információ lételméleti és az ismeretelméleti kapcsolata egymáshoz is kapcsolódik. Általánosságban ez a helyzet, hiszen ahogy a valóságot érzékeljük, kapcsolódik ahhoz, hogy a tudás erről a valóságról megszerezhető-e vagy sem. Megfontolva az információ kapcsolatát az anyaggal és az értelemmel, a kapcsolat a lételmélet és az ismeretelmélet között még nyilvánvalóbb, ha az értelmet anyagként érzékeljük. Másfelől ha az értelmet és az anyagot szigorúan különállónak tekintjük (például az újkor kezdetén), akkor a két változó kapcsolata kevésbé nyilvánvaló. 24

25 Az információ használatának a módja, vagyis az, hogy milyen jelentéseket adunk neki, befolyásolja a viszonyunkat a világhoz és magunkhoz, különösen, ha a világot az információ alapján határozzuk meg, mint oly sokan napjainkban. De ez működik az ellentétes irányban is: egy bizonyos világnézet a maga számára megfelelő információt igényel. Az információ jelentése úgy alakul, ahogyan mi látjuk a világot, vagy ahogyan láttatni akarjuk. Röviden, az információ jelentését meghatározza kapcsolata a lételmélettel és az ismeretelmélettel Az információ jelentésváltozásai 6 történelmi periódusban Most vizsgáljuk meg az információ történelmét az előzőekben tárgyalt modell segítségével. Mindegyik változót ismertetjük az egyes történelmi korok szerint. Mivel nehézkes lehet a különböző változók értelmezése az eltérő időszakokban, ezért elsőként álljon itt egy általános értelmezése az információ jelentésének az egyes történelmi periódusokban. Különös figyelmet szenteltünk a környezetnek, melyben az információt használták. Az itt látható táblázatban szerepel a részletes modell összefoglalása; ebben a fejezetben a táblázat minden celláját részletesen tárgyalni fogjuk. 6. kép Az információ története: összefoglalás 25

26 Az információ szó a latin informare és informatio szavakból származik. Az informare jelentése: formálni az anyagot és az értelmet filozófiai, morális és pedagógiai értelemben (vagyis oktatni, nevelni). Az informatio az a főnév, mely erre a folyamatra utal és utal az ehhez kapcsolódó fogalmakra is, főként a Forma fogalmára, mely úgy szerepel, mint a lehetőség a tudásra. Ezeket a szavakat két környezetben használták; a megfoghatóban és a megfoghatatlanban. A tapinthatóban-megfoghatóban az informatio megerősíti a formát adó cselekvést. A tapinthatatlan-megfoghatatlan formában főként filozófiai környezetben fordul elő. Görög filozófiai fogalmak fordításakor, magyarázatakor jelentek meg, mint hypotyposis (személyek, jelenségek szemléletes megjelenítése), prolepsis (anticipáció, előre vetítés), eidos, idéa, (forma), morphé és typos. A középkor folyamán az informatio és informo szavakat a skolasztikusok is használták a hylomorfizmus tanainak tárgyalásakor; a dolgok formából és anyagból tevődnek össze. A forma alakítja, formálja az anyagot, az anyag megvalósítja a formát. Ez az idea szolgált fő alapelvként számos késő-középkori vallásban és tudományban. Az információ a világegyetem rendjére és szerkezetére utal; utal az anyagra is, mely az azonosságát a benne lévő forma, lényeg által nyeri el. Egy olyan élő formákkal, lényegi részekkel bíró világ része volt, mely nagyon különbözik a miénktől. Amikor a két angol szó: informe és informacioun megjelent a 14. század végén, már magukon viselték az uralkodó arisztotelészi hylomorfizmus (Az arisztotelészi hülomorfizmus az anyag és a forma konvergenciájanak elismerése: a forma nem külsődlegesen felöltott alakzat, hanem a dologhoz belsőleg hozzátartozó szintaxis.) doktrínáinak hatását. Az újkor beköszöntével a középkori ideák és intézmények elveszítették a tiszteletet. Az újkor elején az információ a világegyetem felől az emberi értelem és érzék felé fordult. Az elején maga az információ szó nem játszott fontos szerepet, eltérően az impresszió és idea szavaktól, de az empirista filozófia hamar felfedezte magának: alkalmasnak tűnt, hogy leírja az érzékelés mechanikáját: a tárgyak hogyan alakítják (in-form) az érzékeket. Az információ utal az érzékek formálására, a folyamatra, ahogyan a világ kifejezi önmagát az érzékek által. Az információ környezete megváltozott: az objektív, tárgyilagos formától eljutott az empirizmus szubjektív, érzéki megismeréséhez. Az információ, csakúgy mint a kor egyetemes világnézete, az isteni rend által uralt világból lassan elmozdult az apró részecskék által mozgatott rendszerbe. A 19. század jellemzője a szociális-gazdasági rendszer kiterjesztése, mely az információ-feldolgozás folyamatának változásával társult. 7 A modern állam kialakulásakor a kormánynak és a polgároknak szembe kellett nézniük azzal a ténnyel, hogy az állam és a polgárok nem láthatóak és nem elérhetőek. A probléma megoldása végett hatalmas hivatali rendszer alakult ki. Ezen hivatalok számára a statisztika nélkülözhetetlenné vált. Úgy jelent meg, mint a tudománya valami hatalmas dolognak, amely túl nagy ahhoz, hogy az egyén átláthassa, pl. a születésszám, a bűnözés, a gazdaság stb., másodsorban különféle technikák kidolgozásával próbálta láthatóvá, értelmezhetővé, tényszerűvé, kezelhetővé tenni ezeket a dolgokat. Peters (1988) ezt újfajta empirizmusnak nevezi; az egyén helyett az állam vált a tudás letéteményesévé, a hivatal az érzékszerv, a statisztika az információ, a tudás. Az információ az egyéntől az állam felé mozdult, és kapcsolódott a tudáshoz. Már nem az 7 Az információval kapcsolatos új technikák és technológiák jelentek meg, pl. az elektromos telegráf, a Morse kód, a gőzgép hajtotta nyomdagép, a fotográfia, a mechanikus számológépek és az írógép. A növekvő szerkezetek-szervezetek évszázadában az adminisztratív információs rendszerek egyre fontosabbá váltak. Black (2001) a 19. századi viktoriánus Britanniát korai információs társadalomnak nevezi. 26

27 alakítás folyamatát jelentette, hanem dologszerű tudás lett az állami felügyelet értelmezésében. A 20. század első felében az információ fogalma nagyjából ismeretlen volt a nyilvánosság körében. Csak a század második felében kapott központi szerepet. Shannon és Weawer 1948-ban megjelent Information Theory c. műve a születési bizonyítványa az információnak. 7. kép Shannon Weaver-modell Elméletükben az információt matematikai definícióval határozták meg. Ez sok embert felcsigázott, és nagy hatást gyakorolt számos tudományos területre is. Az izgalmas tudományos és technikai fejlesztéseknek 8 köszönhetően nem csak angolul, de más nyelveken is divatossá vált. Az információ elvesztette kapcsolatát az állami kontrollal, tudományostechnikai fogalomként született újjá, és az élet minden területén használni kezdték, példának okáért az emberi elmét, a társadalmat és magát az életet az információ terminusával határozták meg. Az információ fontos építőköve lett a világegyetemnek, és ebben a világegyetemben az emberek csupán adatközlők-továbbítók, melyek az információ áramlását segítik elő. Az információt egyre inkább a tényszerűséggel azonosították, mely így egyfajta kiváltságos tudássá vált. A 20. század végére megerősödtek azok, akik az újkori közlési folyamatokat megkérdőjelezték, különösen azt, hogy hogyan ismerhetjük meg a valóságot. Ennek komoly következményei lehetnek az információ helyzetének és jelentésének szempontjából. Azt az elképzelést, hogy az információ az objektív valóság építőköve, mely valahol körülöttünk van, elvetették, helyette úgy vélik, hogy a valóság többrétegű, és egyik rétege sem létezhet az emberi érzékelés nélkül. Megszűnt az a vélemény, hogy az információ tényszerű és valódi tudástartalma van a valóságról, mert a valóság valódi tudástartalma nincs többé. Jelentés-szerkezetekkel és rendszerekkel helyettesítették, melyekből olyan jelentések születnek, mint például a nyelv. Ezek a modernizmusra adott válaszok vezettek el a 20. század 8 A kibernetikai fejlesztésekkel és a technológiai elméletekkel együtt az információs elmélet képezi az alapját a számítástechnikai és információ technológiai fejlesztéseknek. 27

28 második felében azokhoz a törekvésekhez, melyeket összegezve az információ szubjektív vetületének hívok, szemben a késői modernizmus objektív vetületével. Ezekben az elképzelésekben fontos szerepet játszik az információ jelentésének a fogalmi tisztázása. Többé nincs objektív, külső és valós jelentés körülöttünk, amit megtalálhatunk az információban, a jelentés bizonytalan, többrétegű; csupán kilenc aktív emberi tevékenységben található meg a mindennapi élet során. Az értelmezés, a nyelvi és társadalmi kontextus fontos részei a jelentés folyamatos kutatásának, így az információt ezekben az emberi kontextusokban kezdték használni. A 4. táblázatban az információ jelentését mutatjuk be az információtörténet egyes korszakaiban. Korszak Latin korszak Skolasztikusok Az újkor kezdete Az Állami bürokrácia A modern információs társadalom kezdete Reakció a modernizmusra 3. táblázat: Információ-történet: a jelentés összefoglalása Jelentés Az információ feladata a görög (filozófiai) fogalmak és jelentések értelmezése, hogy kialakuljon a forma (anyag/értelem), és ehhez a folyamathoz különféle filozófiai fogalmak kapcsolódtak. A skolasztikus hylomorfizmus határozza meg az információt, feladata a világegyetem aktív formálása. Az empirikusok szerint az információ a szubjektív, érzéki megtapasztalás; feladata az ész és az érzékek alakítása. Az állami hivatal és ellenőrzés kontextusában az információ a dologszerű tudást jelenti, mely az emberi elérhetőségen túl van. Az információ tudományos és technikai fogalom, melyet az élet minden területén használnak. A dologszerű tudást és az elvont lényeget jelenti, dehumanizált, tárgyiasított és mennyiségi. Az emberi világban többrétegű a jelentés. Az információ része a jelentés vég nélküli kutatásának Kapcsolat az ontológiával Ebben a részben mindegyik történelmi kor lételméleti kapcsolatát mutatjuk be, vagyis az információ jelentését a forma filozófiai fogalmának és az anyag alakításának kontextusában magyarázzuk. A latin korszakban az információ a lényegi fogalmakat közvetítette Platón (Kr. e /8): A forma elmélete 9 c. művéből, mint például: eidos és idea. 9 Platón úgy vélte, hogy a világon minden létező egy ideális formának a tökéletlen másolata. 28

29 8. kép Platón rendszere 29

30 Ezekkel a fogalmakkal jelölték az univerzális formákat; a testetlen, változatlan valóságot közvetítették a tapintható világnak. Arisztotelész (Kr. e ) az eidos és a morphé fogalmát az anyaggal szembenállóként használta. Szerinte a szellemi lényeg az, ami meghatározza egy dolog természetét; a tárgy lehetséges vonatkozása az, ami meghatározza a tárgy tulajdonképpeni formáját. Az információ nem csak ezekre a filozófiai fogalmakra vonatkozik, hanem főként azokra a folyamatokra, melyeknek során a dolgok alakot vesznek fel, formálódnak, kialakulnak. A skolasztikusoknál még nagyobb hangsúlyt kap az információ kapcsolata a lételmélettel, különösen Arisztotelész lételméletével. Az univerzumot metafizikai formák irányítják, és az információ erre az irányításra utal; az anyag az identitását a benne feszülő formától, szellemi lényegtől nyeri el. Az információ arra a folyamatra utal, ami által a forma (vagy idea, vagy szellemi lényeg) belép az anyagba kialakítva annak sajátos alakját, tulajdonságait, így formálva azt (Peters 1987; p10). Az újkor kezdetén az információ megszabadult metafizikai terheitől. A jelentése megváltozott: már nem az anyag formálását jelenti, hanem az érzékek tájékoztatását. Habár az érzékekre úgy tekintettek, mint egyfajta anyagra, egy alakított-formált anyagra, fontos megjegyezni, hogy az információ elvesztette a skolasztikából ismert ontologikus felhangjait. Ez a (magas szintű) lételméleti jelentése ritkán előfordulóvá vált, az ismeretelméleti jelentés megmaradt 10. A bürokratikus államok kialakulásakor a lételméleti megközelítés elavult lett tól tanúi lehetünk a lételmélet újjászületésének. Az információ ismét kapcsolódik a szerkezethez. Vélekedésük szerint független a küldőtől és a befogadótól, és egy valós világ szerkezetét képezi le. Úgy tűnik, hogy a világból, mely csupán anyagból és energiából áll, hiányzik valami a rendnek, vagy a szerkezetnek az elve. Az információ tűnik a szükséges összetevőnek ebben a világban. Az információ nem lévén sem anyag, sem energia metafizikai alapelvvé 11 válik, ami létezhet semleges közegben is, és létezhet egy tárgy hiányában is (Nunberg 1996). Az információ ideájának létezik egy harmadik metafizikai alapelve is; hasonló a helyzete, mint a platóni eidos -nak és az arisztotelészi formának. Más szavakkal: a régi, elfelejtett ontológiai jelentés visszatért. Azonban a 20. századi információ nem a formálás (lételméleti) folyamatára vonatkozik, hanem csupán azokra a dolgokra, melyek az univerzum építőkövei. A 20. század végére azokat a tételeket, melyek kapcsolódtak az információ modern lételméleti jelentéséhez, elhagyták. Az információ többé már nem az univerzum építőköve, valami külső létező, mely létezik az emberi érzékelés nélkül is. Valós, objektív, külső igazság többé nem található az igazságban. Az emberi valóságot felváltja a társadalmilag kialakított valóság; a társadalmat az emberek alakították ki, és a társadalom hozza létre az újabb embereket egy vég nélküli történelmi folyamat során. Az információ a társadalmi szerkezetekhez kapcsolódott. Példának okáért Braman (1989) megjegyzi, hogy a szociálpszichológusok számára az információ alkotás, és szó szerint alakítja a valóságot. Az információ annak a folyamatnak a részévé válik, melynek során a társadalom megalkotja a jelentést. Szemiotikai szempontból ugyanaz a kép rajzolódik ki; a szemiotika a valóságot nem egy emberi értelmezéstől mentes, tisztán objektív 10 E fordulat a lételmélettől az ismeretelmélet felé jól látható Samuel Johnson ( ) 1755-ös, híres Angol szótárában is. 11 Például az információ az univerzum alaptulajdonságai közé tartozik az anyag és az energia mellett. És Wiener megjegyzi, hogy: az információ információ, nem anyag vagy energia. Az a materializmus, amely ezt nem ismeri el, nem maradhat fenn napjainkban. 30

31 létezésként kezeli, hanem a valóság egy jelrendszer, ahol az információ és a jelentés nem a világ része és nem is közvetíti azt. Az információ az egyén része, aki ezt megtölti tartalommal, majd e szerint cselekszik. A valóságot, a jelentést és az információt itt alkotásként értelmezik. A táblázatban az információ és a lételmélet kapcsolata látható információtörténet hat korszakában. 4. táblázat: Információ-történet: Lételméleti kapcsolat Korszak Lételmélet kapcsolat a. Az anyag alakításának/formálásának folyamata b. forma Latin korszak a. Az anyag formába öntése b. Idéa és morphé Skolasztikusok a. Az Univerzum cselekvő alakítása b. Metafizikai forma Az újkor kezdete a. A skolasztikus lételmélettel való kapcsolat elavulttá válik b. Elavult Az állami bürokrácia a. Elavult b. Elavult a. Elavult b. Az Univerzum építőkövei A modern információs társadalom kezdete Reakció a modernizmusra a. A társadalmi világ alakítási folyamatának a része b. Elavult Ebben a részben az egyes periódusok ismeretelméleti kapcsolatát tárgyaljuk: az információ jelentését ismeretelméleti megközelítésből, illetve az értelmet alakító folyamatokat és a tudáshoz fűződő viszonyt. A latin korszakban az információ nem csak az anyag alakítására és az ehhez kapcsolódó folyamatok fogalmára vonatkozott (lételméleti jelentés), hanem az értelem és a lélek formálására is, melynek során ezek alakot (formát) kaptak. Ez az ismeretelméleti jelentés, mely magában foglalja az oktatás, nevelés pedagógiai értelmét is. Magukban a formákban is találhatunk kapcsolatot az ismeretelmélettel, ha úgy nézzük őket, mint rejtett lehetőséget a tudásra. A skolasztikusoknál az információ szorosan kapcsolódott a metafizikához. Még az ismeretelméleti jelentés is a hylomorfizmus metafizikai eszméjével kezdődik. Például az érzékek működését 12 hylomorfikus jelenségnek tekintették. Az érzékeket egyfajta anyaggal, a viasszal azonosították, utalva a jól ismert platóni és arisztotelészi metafórára a pecsétgyűrűről, mely nyomot hagy a viaszban. Az információ szót oktatás, instruction értelemben is használták, mint az elme alakítását. Az újkor kezdetén a lételméleti értelmezés átfordult ismeretelméletivé; a formálás célja már az elme és nem az anyag. Az információ már az elme formálására utal, mely az emberi értelem és érzékek által történik. Az információ és az érzékek közötti kapcsolat vált igazán erőssé. 12 Aquinoi Szent Tamás értelmezése szerint létezik az érzéki és az értelmi megismerés egysége: informatio intellectus és informatio sensus. 31

32 A bürokratikus állam kialakulásakor a statisztikai megoldások lehetővé tették az ember számára, hogy értelmileg olyan dolgokat is láthasson, amelyeket az érzékek által nem lehet. Már olyan dolgokat tudhattak, amit önmaguk soha nem tapasztaltak 13. Az információ egy újfajta tudás lett: olyan tudás, amit halandó eddig nem birtokolhatott, tudás az emberi test nélkül, tudás a személyes megtapasztaláson túl. Az információhoz többé nincs szükség emberekre; tényekre vonatkozik, a tudás elvált az embertől. A 20. században ez a jelentés megerősödött, ahogy az információt egyre inkább azonosították a tényszerűséggel. Az információ tényszerű mellékjelentéseinek és a mennyiségi foknak köszönhetően az információ a tudás egy kiváltságos formájává vált. Az információ a tudás versenytársa lett 14, sőt, úr a tudás felett. A 20. század végére az információ jelentéséhez kapcsolódó modern ismeretelméleti előtételek eltűntek. Az információ többé nem valami tényszerű, és nem nyújt a valóságról igaz tudást. A valóságot nem lehet megismerni, hiszen a nyelv börtönében élünk; az igazság csupán alkotott. Eltérő vélemények léteznek arról, hogy ezt az elképzelést mennyire radikálisan kell értelmezni. A hermeneutika feltételezi, hogy a szöveg 15 kis mértékben utal egyfajta valóságra (Introna 1997), és mi megértjük ezt a valóságot. Introna leírja véleményét egy hermeneutikán alapuló információról és Heidegger nézeteit a megértésről. Szerinte az információ a hermeneutikus megértés, ahol az információ határozza meg, hogy mi tartozik a világban való létezéshez. Ha az értelmezés megakad, akkor aktív és folyamatos tárgyalást kell folytatni a szöveggel és a hivatkozási egésszel. Ebben az értelemben Introna beszél az értelem kialakításáról is, hogy hangsúlyozza az információ használatának fontosságát a szervezetekben, hogy a környezet változásainak értelmet adhassanak. A kapcsolódó legfontosabb információs folyamat az információ értelmezése, és az információ itt szubjektív alkotást jelent, amit az emberek magukban alakítanak ki. A fenti elképzelésekben az információ és a tudás kapcsolatát úgy jellemezhetjük, hogy az információ a tudás megszerzéséhez vezető folyamatban lehetséges és részleges szerepet játszik 16. A táblázat az információ és az ismeretelmélet kapcsolatát szemlélteti az információtörténet hat korszakán keresztül. 13 Ez kapcsolódik ahhoz, amit Borgman (1999) indirekt tudásnak hív, (szembe állítva a direkt tudással), illetve Bertrand Russellhez (in: Borgmann 1999), aki ezt leírás általi tudásnak nevezi (szembe állítva a megismerés általi tudással). a 19. században az információ a direkt tudás komoly ellenfelévé vált. 14 Ennek egy példája, hogy a két fogalmat egymással magyarázzák, pl. a Compact Oxford Dictionary-ben [ és a két kifejezés felcserélhető. 15 A Szöveg lehet írott vagy beszélt, szimbólumokból, szavakból, jelekből, stb. áll. 16 Figyelemre méltó különbség, hogy a megelőző időszakban az információ a szinonimája, sőt, az ura volt a tudásnak! 32

33 5. táblázat: Információ-történet: Ismeretelméleti kapcsolat Korszak Ismeretelmélet kapcsolat a. Az elme alakításának folyamata b. Kapcsolat a tudással Latin korszak a. Formálni az elmét b. A forma, mint lehetőség a tudásra Skolasztikusok a. Formálni az elmét b. Érzék és intellektus Az újkor kezdete a. Formálni az elmét és az érzékeket b. Az érzéki megismerés érzéki tudást ad Az állami bürokrácia a. Elavult b. Tárgyszerű tudás ember nélkül A modern információs a. Elavult társadalom kezdete Reakció a modernizmusra b. Tárgyszerű, kiváltságos tudás a. A megértés része b. A tudás megszerzésében szerepe lehet. Az információ jelentésének és változóinak fentebbi jellemzése, amelyet már korábban táblázatosan is összegeztünk, nyilvánvalóvá teszi, hogy az információ jelentése fontos változásokon ment keresztül az egyes történelmi korszakokban, melyek esetében a lételméleti és az ismeretelmélet kapcsolatok változásai a legfontosabbak. A jelentésbeli változások egyik fontos aspektusa, hogy a folyamatokról a hangsúly eltolódott a dolgok felé, majd visszatért a folyamatokhoz. 3.4 ÖSSZEFOGLALÁS A latin korszakban az információ egyaránt vonatkozott az alakítás-formálás folyamatára, és az ezekkel kapcsolatos fogalmakra (pl. a formák). Habár a hangsúly a folyamatokon volt, biztonsággal csak azt állíthatjuk, hogy a latin korszaktól az újkor kezdetéig az információ vonatkozott mind az alakító folyamatokra, mind az alakulóban lévő dolgokra (vagyis a formákra). Az újkor kezdetén az információ jelentése lassan átváltott a folyamatról a dolgokra. Az információ, mint folyamat, melynek során a világ megmutatja önmagát az érzékeken keresztül, eltűnik és csupán az összegyűjtött dolgokat fogja jelenteni. Az elmét már nem a formák alakítják, de az értelem, az érzékek hírt kapnak a világról. Ezeket a híreket hamarosan szerették volna tárolni és feldolgozni, különösen a racionalisták, mint például Descartes és Leibniz. Az a nézet, amely az információt az anyagi dolgokkal azonosította, a 18. század közepére vált elfogadottá. A bürokratikus állam kialakulásakor a statisztikai módszerek elvezettek oda, hogy az információ számszerűsödött és tárgyilagossá vált. Többé nem áll kapcsolatban az értelem vagy az anyag formálási folyamatával. Ehelyett dologgá vált, ami magában rejti az ismeretet; az információ tárgyiasított tudássá vált. A modern információs társadalom kezdetén az információ tárgyi értelme, új szintre került a számszerűsíthető tulajdonsága miatt. Az 33

34 információ most már fontos gazdasági jelentőséggel is bírt; eladható-megvehető dologgá vált. A modern információs társadalomban az értelem és az anyag formálásának folyamatáról megfeledkeztek: megengedtük, hogy egy információ nélküli információs képzet váljon a modern világ központi, meghatározó képzetévé (Boland 1987). A modernizmus kiváltotta reakciók felélesztették az információhoz társított folyamatokat. De a modern világ nézetei olyan erős hatással bírnak, hogy az információt nehéz folyamatként értelmezni a dologi helyett. Az in-formation kifejezéssel lehet a legjobban megmagyarázni: vagyis a formálás, formába öntés folyamata, egy cselekvés, tett, és nem egy dolog elképzelése az információ, mint folyamat -ról. Az in-formálás azt is feltételezi, hogy ez a folyamat belülről fakad. Meghökkentő a különbség az információ jelentései között a két utolsó korszakban. Az a nézet, mely az információt dologszerűnek, vagy elvont lényeginek látja, az objektív megközelítés. Az a nézet, amely pedig egy vég nélküli, alkotó folyamat részeként tekinti, szubjektív megközelítés. A nézetek közötti különbségnek jelentős következményei vannak azon tudományágak és gyakorlati kérdések szempontjából, ahol az információ fogalma központi fogalom (pl. az információ menedzsment). Természetesen az információtörténet bőséges teret ad a reflexióknak. Egy kiindulási pont lehet az információ történetének összevetése más fogalmak történeti alakulásával. 3.5 ÖNELLENŐRZŐ KÉRDÉSEK 1. Értelmezze a lételmélet és ismeretelmélet fogalmakat! 2. Mutassa be Vreeken 2005-ben publikált információtörténelmi modelljét! 3. Hasonlítsa össze a skolasztikus és modern információ-értelmezést! 4. Vázolja az információ és az ismeretelmélet kapcsolatát az információtörténet korszakaiban! 5. Miben látja az információ gazdasági értékét? 6. Mi véleménye Az információ, hatalom. kijelentésről? 34

35 35

36 4. AZ INFORMÁCIÓTÖRTÉNELMI GONDOLKODÁS KEZDETEI: A TORONTÓI ISKOLA INFORMÁCIÓTÖRTÉNELMI ISKOLÁK CÉLKITŰZÉS Ennek a leckének az a célja, hogy a hallgatókat megismertesse az információtörténelmi gondolkodás kezdeteit jelentő Torontói iskola munkásságának alapvonásaival és az iskola néhány kiemelkedő hatású kutatójának főbb gondolataival. Tudatosítjuk a hallgatókban, hogy az információtörténelmi gondolkodás markáns, meghatározó része az információs és kommunikációs eszközök hatásait vizsgáló tudósok munkássága. A hallgatók betekintést nyernek a modern médiumelméletek néhány kutatójának elképzeléseibe a könyv és a televízió mind meghatározó médiumok vonatkozásában. 4.2 TARTALOM Az információtörténelem ágazatai és a Torontói iskola. Harold Innis és Marshall McLuhan meghatározó szerepe az információtörténelmi gondolkodásban. Modern médiumelméletek: Yoshua Meyrowitz és Neil Postman gondolatai a könyvnyomtatás következményeiről. Neil Postman, Manuel Castells és Merlin Donald néhány észrevétele korunk vezérmédiuma, a televízió hatásrendszeréről. 4.3 A TANANYAG KIFEJTÉSE Az információtörténelem ágazatai a Torontói iskola Z. Karvalics László információtörténész, kutató nyomán az információ-történelem tárgyát a hazai szakirodalom többnyire a következőkben jelöli meg: az emberi élet és a társadalom minden vonatkozását átszövő információs rendszerek, technológiák és intézmények világa, lényegében ezek összefoglaló, átfogó tárgyalása és áttekintése. Szerinte az információtörténelemi kutatások meghatározó területei (az információtörténelem ágazatai) a következők: az információközpontú történeti elemzés, az információháztartás-történet, az információs rendszerek kultúrtörténete, az információjelenség története, az információs társadalom előtörténete és az információtörténet. Az információtörténeti iskolák közül a legismertebb az ú.n. Torontói iskola, amelynek eredményei illetve az iskolához sorolt kutatók szemléletmódja, kutatási preferenciái mintegy új paradigmaként befolyásolták az új elektronikus információs eszközvilág hatásrendszerét értelmező kutatók nagy részének gondolkodását. A Torontói iskola volt az egyik inspirálója és ősforrása az ú.n. médiumelméleteknek és szélesebb kitekintésben - az emberi kogníció és a midenkori gépi információs-és kommunikációs technológiai kölcsönhatásrendszerét és ezek társadalmi hatásait elemző kutatásoknak. Az új típusú információs folyamatok történeti vizsgálata során hasznos és jogosult a technikai nézőpontú megközelítés, hiszen az emberi társadalom fejlődésének egyes szakaszai mindig meghatározott eszközrendszer használatához kapcsolódnak. A kommunikációs technológia szférájában végbemenő fejlődés mindig hozzájárult mind az egyén mind a közösség átalakulásához, és hogy a kommunikációs technika területén bekövetkezett fejlő- 36

37 dés sok, egymással interakcióban és interdependenciában álló kiváltó faktor egyikeként fontos szerepet tölt be a társadalmi változások alakulásában Harold Innis A legismertebb tudományos műhely, amely a különböző információközvetítési technikák társadalmi hatását vizsgálja, a Torontói Egyetemen jött létre, és a Torontói Iskola néven vált ismertté. Jelesebb képviselői közül Harold Innis volt az első, aki a technika társadalmi hatásairahiba! A könyvjelző nem létezik. felhívta a figyelmet. Megfogalmazta a kommunikációs elfogultságokról szóló elméletét, amelynek lényege az, hogy a társadalomfejlődés különböző szakaszai az információfeldolgozás, illetve információtovábbításra szolgáló egy-egy médium dominanciájával jellemezhetők. Innis szerint az emberi társadalom szerveződésében bekövetkező átalakulások, változások fő kiváltója a technika, ezen belül is a kommunikációs technológia területén bekövetkező innováció. Kommunikációs elfogultságok címen 1951-ben megjelent művében 18 a következő fontosabb médiakorszakokat különböztette meg: A szóbeliség kora Az agyag, az íróvessző és az ékírás kora A papirusz, az ecset és a képírás kora A nádtoll és az ábécé kora A toll és a papír kora A kézműves módszerekre épülő nyomtatott sajtó kora A géppel gyártott papír és a sajtó hatalmi célokra való felhasználásának kora A celluloid elterjedése és a mozi kora A rádió diffúziójának korszaka Érdekes, hogy a Torontói Iskola egyik előzménye, szellemi forrása egy jelentős magyar történész, Hajnal István munkásságára vezethető vissza. Hajnal István írástörténeti és technikatörténeti munkáiban a technikai változásokat a történelem egyik fontos alakítójának tekintette. Nagy jelentőséget tulajdonított a szóbeliségről az írásbeliségre történő átmenetnek, amely nemcsak a görög gondolkodás és az antik demokrácia fejlődésében volt jelentős társadalmi hatású, hanem a középkorban, illetve a középkorból az újkorba való átmenet során is. Nyíri Kristóf hívta fel a figyelmet arra, hogy Hajnal István a kiteljesedett írásbeliségben észrevette egy új szóbeliség kiindulópontját is. Hajnal előlegezi azt a nyugaton a hatvanas években kibontakozó, mostanára már igencsak befolyásos eszmei áramlatot, amely az európai szellemet mintegy az alfabetikus írás varázsa alatt állóként értelmezi, s a szóbeliséget éppenséggel posztmodern alternatí- 17 A technikai vagy médiadeterminizmus jól alkalmazható vizsgálati mód, de tudatosítanunk kell azt, hogy a jelenség mélyebb megközelítéséhez holisztikusabb szemléletmódra van szükség. Olyanra, amelyik nem monokauzális hanem a társadalmi jelenségeket rendszerszemlélettel vizsgálja, és magyarázó modelljeiben cirkuláris, dinamikus kauzalitással dolgozik. Az ilyen vizsgálódás az egyes elemek közötti rendkívül összetett kapcsolatrendszer feltárására törekszik, melyeknek a technikacentrikus nézőpont csak egyik bár kétségtelen, hogy nagyon lényeges eleme. 18 Innis, H. A.: The bias of communication. Toronto, University of Toronto Press,

38 vaként villantja föl. Előlegezi a mondott áramlatot, sőt: egyik forrásául is szolgál annak! 19 Harold Innis 1951-ben megjelent fő művében többször is hivatkozik rá, McLuhan pedig a Gutenberg-galaxis című korszakalkotó könyvében utal Hajnal franciául kiadott könyvére. Walter J. Ong és Elisabeth Eisenstein munkáiban is fellelhető a magyar történész hatása, illetve a rá való hivatkozások Marshall McLuhan A Torontói Iskola legnagyobb hatású képviselője Marshall McLuhan. 9. kép Marshall McLuhan( ) kanadai újságíró, tanár és irodalomtudós Kutatói programjának tömör megfogalmazása egyik fő művének címében is megjelenik: A média megértése. Szeretném megérteni technológiai környezetünket és annak pszichológiai és szociális következményeit mondta egy 1969-ben megjelent interjúban. 20 Műveiben azt vizsgálta, mi játszódik le az agyunkban, amikor befogadjuk az emberi kultúra számtalan történelmi és geográfiai tényező hatására kialakult sokféleségét. Különös képessége volt arra, hogy jellemző dolgokat vegyen észre ott, ahol más csak adatot észlel, vagy semmit sem írta róla a fentebb idézett interjú készítője. Ez lehet az egyik magyarázata máig tartó hatásának. McLuhan elmélete szerint a médiumok tartalmuktól függetlenül erős hatást gyakorolnak az emberre és a társadalomra. Minden médium a fonetikus ábécétől a számítógépig az emberi képességek olyan kiterjesztését jelenti, amely tartós változást okoz környezetében, és magában az emberben is. Ezért a média tanulmányozása során nem elsősorban a tartalommal, hanem a médiával magával és azzal a kulturális közeggel is foglalkozni kell, amelyen belül az adott médium működik. 19 Nyíri Kristóf: Hajnal István időszerűsége. MEK 20 The Playboy Interview: Marshall McLuhan. Playboy Magazine, 1969, March. 38

39 Míg a prehistoriai vagy tribális ember az érzékek harmonikus, kiegyensúlyozott világában élt, a mai ember médiavilága többszörös transzformáció eredménye. A technológiai újítások kiterjesztették és megváltoztatták az emberi érzékelő képességeket. Az érzékek egyensúlyának megváltoztatása kérlelhetetlenül átformálja azt a társadalmat, amely az illető technológiát eredetileg létrehozta. Szerinte az információs kapcsolatok területén a három alapvető technológiai innováció a fonetikus ábécé kitalálása, a könyvnyomtatás és a távíró feltalálása volt. Ma az azonnali kommunikáció elektronikus korában élünk mondta 1969-ben, és túlélésünk, kényelmünk és boldogságunk attól függ, hogy megértjük-e új környezetünket, mivel eltérően a megelőző változásoktól az elektronikus médiumok kultúránknak, értékeinknek és attitűdjeinknek teljes körű és csaknem azonnali átalakulását okozzák Ha megértjük azt a forradalmi változást, amit a média okoz, akkor képesek leszünk előre látni a változásokat és ellenőrizni őket. 21 Gondolatainak esszenciája abban a híres és sokat idézett mondatában foglalható össze, hogy a médium maga az üzenet és nem a közvetített tartalom (the medium itself is the message, not the content). Ezt a határozott és provokatív megfogalmazást később finomította, és az 1967-ben megjelent The Medium is the Massage-ban már ez olvasható a társadalmakat mindig is sokkal inkább alakította azon médiumok természete, amelyek révén az emberek kommunikáltak, mint a kommunikációk tartalma Modern médiumelméletek: Joshua Meyrowitz Meyrowitz információtörténelmi szemléletének bemutatására felvázoljuk azt a gondolatmenetét, amelyben bemutatja, hogy a könyvnyomtatás hogyan determinálta a modern iskola szerkezetét és működésmódját. Meyrowitz egy tanulmányában megállapítja, hogy a modern iskola is a nyomtatás hatására átalakult Európa lenyomatát viseli The Playboy Interview: Marshall McLuhan. 22 MaMcLuhan, M.: The medium is the massage: an inventory of effects. London, Routledge, Meyrowitz, Joshua: Taking McLuhan and Medium Theory Seriously: Technological Change and the Evolution of Education In: A Technology and the Futur of Schooling, (NSSE, The University of Chickago Press Chicago, Illinois 1996) 39

40 10. kép Joshua Meyrowitz No sense of place c. művének címlapja A tömegoktatás iskolája a tipográfiai ember műve és benne a Gutenberg galaxis 24 tükröződik. Oktatási rendszereink alapszerkezete a században alakult ki: a nyomtatott könyv az a médium és kommunikációs eszköz, amelyik kiformálta és ma is meghatározza működését. 25 Az iskola berendezésében és működésmódjában a nyomtatással felerősödött és széles körben elterjedt írásbeliség jellemzői megmutatkoznak: a linearitás, a sorrendiség és elkülönülés. Az osztálytermekben a padok és az ülőhelyek úgy vannak el- 24 McLuhan alkotta kifejezések, 1962-es könyvének címében jelentek meg először: The Gutenberg Galaxy: The Making of Typographic Man. 25 Az újkori pedagógiát meghatározó alapvető művében Comenius is a nyomtatás metaforát használja az iskola funkcióinak értelmezésére és az új didaktika szerepének a leírására: Maradjunk meg azonban a nyomdászmesterségről vett hasonlatosság mellett, és fejtsük ki összehasonlítás útján bővebben is, hogy mi is a pontos szerkezete ennek az új módszernek, hogy kitűnjék, hogy szinte ugyanazon mód szerint lehet a tudományokat az értelembe vésni, mint amilyennel kívülről teleírjuk a papírlapokat...a didaktika ezen új módszerét igen találóan nevezhetjük a nyomdai szakkifejezésre utalva didachographiának. A tanítványok jelentik a papírlapokat, kiknek lelkét a tudományok képleteivel kell televésnünk. A betűk a tankönyvek és a többi e célból készült eszközök, hogy ezek segítségével könnyű munkával vésődjenek a tanulnivalók az értelembe. A nyomdafesték a tanító élő szava, mely a felfogott dolgokat a a könyvekből a tanuló elméjébe viszi át. A sajtó pedig az iskolai fegyelem, amely mindenkit felkészít és arra hajt, hogy a tudást magába szívja. Comenius: Didactica Magna. Seneca Kiadó, Pécs, o. 40

41 rendezve, mint a betűk egy könyvlapon. Ez a fizikai elrendezés gátolja az informális szóbeli kommunikációt, hiába tartózkodnak a résztvevők ugyanabban az akusztikus térben. Az osztálytermek különálló, jól definiált egységek, amelyekben a gyerekek korcsoportok szerint válogatva és elkülönítve tevékenykednek. Az iskolában manifesztálódik a könyvnyomtatást követő évszázadokban kialakult információs rendszer, amely a társadalmi szerepek és helyzetek által determinált, korlátozott információ-elérése épült. Ebben az új információs rendszerben a gyermekek információs világa és kommunikációs környezete jelentősen különbözött a felnőttekétől. 26 A gyermekkor mint különleges életszakasz, és az iskola sajátos, elkülönült információs világa kölcsönösen feltételezik egymást. Az iskolában az információkhoz való hozzáférés, hozzáengedés fokozatosan történik, az információk lineárisan, szabályozottan áramlanak, hierarchikus rendben, a tanártól a sorban ülő gyerekek felé. 27 Az iskola és a felnőttek ellenőrzik a tudástartalmakat, és a megszerzésükhöz szükséges képességek (olvasás, írás, számolás) elsajátítását is. Az iskola konzervatív jellege egészen mostanáig annak az alapvető társadalmi igény betöltésének köszönhető, hogy a modern társadalmak munkamegosztása specializációt jelent és ennek megfelelő kvalifikációkat igényel. Az iskola a mobilitás csatornája, és az a feladata, hogy a népességet szétválogassa a munkamegosztásban betöltendő hely szerint Modern médiumelméletek: Neil Postrman Neil Postman amerikai médiafilozófus információtörténeti szemléletű elemzéseit több kötetben adta közre. Az 1984-ben megjelent Amusing Ourselves to Death: Public Discourse in the Age of Show Business című könyvében 29 olyan módon mutatja be az európai és a nyugati civilizációnak a könyvek által kiformált arculatát, hogy azt párhuzamba állítja az elektronikus médiavilág vezérmédiuma, a televízió hatására a 20. század második felében átalakult amerikai társadalom jellemzőivel. Postman úgy ítélte meg, hogy az amerikai társadalom az írás mágiájának hatásából kiszakadva az elektronika mágiájának bűvkörébe került, a tipográfia kora hanyatlik, és beköszöntőben van a televízió korszaka, kora. 30 Érvelése abból indul ki, hogy a nyomtatás következtében jelentős episztemológiai elmozdulás játszódott le a világban: a tudás minden formája a nyomtatott lapon jelent meg, és átadása is ezen keresztül történt. Idézi Lewis Mumfordot, aki úgy fogalmazott, hogy A nyomtatott könyv minden más eszköztől nagyobb mértékben függetlenítette az embert az itt és most hatalmától...a nyomtatásban közölt események gyakran nagyobb hatást váltottak ki, mint a valódiak az létezett, ami a könyvekben volt... a tanulás könyvekből történő ismeretszerzést jelen- 26 A gyermekek különleges és a felnőttek világától elkülönült szocializációja, a gyermek és felnőttvilág megkülönböztetése mint több szerző kimutatta történelmi képződmény, és a könyvnyomtatás évszázadaiban alakult ki. Aries, Ph.: Gyermek, család, halál, Budapest, 1976.; Postman, N.: The Disappearance of Childhood: Redefining the Value of School. N.Y., Vintage Books, 1994., 27 Meyrowitz, J. I. m. 93. o. 28 Buda Mariann: Minőség és szelekció, Educatio, 1999/4. 29 Postman, Neil: Amusing ourselves to death. New York, Viking Penguin, To say it, then, as plainly as I can, this book is an inquiry into and a lamentation about the most significant American cultural fact of the second half of the twentieth century: the decline of the Age of Typography and the ascendancy of the Age of Television. Postman, i. m., 8. 41

42 tett. 31 A nyomtatott szöveg monopolhelyzetben volt, nem volt távíró, mozi, televízió évszázadokon keresztül a nyilvános kommunikáció forrása és eszköze, mintája és kifejezési formája a nyomtatott szöveg volt ez képezte mindennemű művelt társalgás modelljét, mértékét és metaforáját. 32 A Gutenberg-galaxis Amerikájában (Typographic America) az olvasás jelentette szinte a kizárólagos kapcsolatot a tágabb értelemben vett világgal, és egyúttal ennek a világnak a modelljeként is szolgált. A nyomtatott szöveg sorról-sorra, lapról-lapra tárta fel a világ titkait és olyan helynek mutatta, ahol koherens, megérthető folyamatok zajlanak, amely ésszerűen kormányozható, releváns kritikával és értelmes cselekvéssel folyamatosan javítható. A Gutenberg-galaxis Amerikájában a polgárok valóságészlelését, gondolkodását, beszédét és cselekedeteit a nyomtatott szövegek határozták meg (typographic mind). A könyvek dominanciája idején más volt a társadalmi diskurzus jellege és tartalma, mint a 20. század végének Amerikájában. A közbeszédet a nyelvi kifejezés racionális logikája határozta meg, ezért az komoly, logikus és tartalmas volt. Postman a nyomtatásnak és mindannak, ami a nyomtatott szövegek információs világát jelentette, igen pozitív hatást tulajdonít az ember mentális képességeinek és gondolkodási szokásainak formálásában. A tipografikus elme intellektuálisan felkészült az olvasás komoly, racionális tevékenység, a szekvenciálisan kifejtett, állításokból felépített nyomtatott szöveg elősegíti a tudás elemző építését. Egy olyan kultúrában, amelyben a nyomtatott szöveg a meghatározó üzenet, a társadalmi diskurzus koherens, rendezett tényekből és gondolatokból építkezik. 33 A nyomtatás korának intelligenciadefiníciója felételezte az értelem objektív, racionális használatát, a közbeszéd komoly, logikailag rendezett tartalmak formájában nyilvánult meg. Az uralkodó diskurzusforma, a gondolkodás, a tanulás és a kifejezés alapműfaja a tipografikus Amerikában az expozíció volt írja Postman. A tipografikus elmére magas szintű fogalmi, deduktív, szekvenciális gondolkodás jellemző, amely együtt jár az értelem és rend nagyra értékelésével, az ellentmondásoktól való irtózással, a tárgyilagosság és objektivitás képességével. Két évszázadon keresztül Amerika fehér papíron fekete vonalakkal öntötte formába törvényeit, fejezte ki eszméit, nyilvánította ki szándékait, hozta létre irodalmát és szólította meg isteneit. Amerika a tipográfia nyelvét használta, ez volt a fő alkotóeleme szimbolikus környezetének és így vívta ki vezető szerepét a világcivilizációban More than any other device, the printed book released people from the domination of the immediate and the local;... print made a greater impression than actual events... To exist was to exist in print: the rest of the world tended gradually to become more shadowy. Learning became book-learning. Mumford, L.: Technics and Civilization, But from the seventeenth century to the late nineteenth century, printed matter was virtually all that was available. There were no movies to see, radio to hear, photographic displays to look at, records to play. There was no television. Public business was channeled into and expressed through print, which became the model, the metaphor and the measure of all discourse. Postman, i. m., The reader must come armed, in a serious state of intellectual readiness Thus, reading is by its nature a serious business. It is also, of course, an essentially rational activity the sequential, propositional character of the written word fosters what Walter Ong calls the analytic management of knowledge. In a culture dominated by print, public discourse tend.to be characterized by a coherent, orderly arrangement of facts and ideas. Postman, i. m., For two centuries, America declared its intentions, expressed its ideology, designed its laws, sold its products, created its literature and addressed its deities with black squiggles on white paper. It did its talking in typography, and with that as the main feature of its symbolic environment rose to prominence in world civilization. Postman, i. m.,

43 4.3.6 Neil Postman, Manuel Castells és Merlin Donald a televízió hatásairól A televízió hatásainak megértéséhez sokat hivatkozott forrás Neil Postman 1985-ben megjelent, az előzőekben is gyakran idézett könyve. 35 A kötet fejezeteiben Postman McLuhan szellemében elemzi a 80-as évek amerikai televízióját. 36 Könyvének alapvető mondanivalója, hogy a 20. század második felének amerikai kultúrájában dominanciaváltás történt: a tipográfia korát (Age of Typography) felváltotta a televízió korszaka (Age of Television). 37 Ez a változás Postman szerint drámai és visszafordíthatatlan elmozdulást idézett elő a közbeszéd szemantikájában és tartalmában, mivel két olyan különböző médium, mint a könyv és a televízió, nem közvetítheti ugyanazt a mentalitást. Ezért a politika, vallás, oktatás és minden egyéb társadalmi kommunikációja olyan formát vesz fel, amely megfelel a televízió elvárásainak. 38 Postman abból a feltevésből indul ki, hogy a rendelkezésre álló kommunikációs médium domináns befolyást gyakorol az adott társadalom intellektuális eszmeiségére. Bár a kultúrát alapvetően a nyelv konstruálja, az minden újabb médium hatására átformálódik. A különböző médiumok azáltal hogy újraorientálják és átrendezik a gondolatok, az észlelés, a kifejezés korábbi formáit a társadalmi diskurzus más-más formájának kedveznek. Az új médium nem egyszerűen egy új üzenet ahogy McLuhan állította hanem a valóság értelmezésének egy új metaforája, amely a valóságnak egy sajátos, új definícióját testesíti meg. 39 A világ és az ember között észrevétlenül, de erőteljesen ott vannak a mindenkori médiumok, amelyek nem semleges közvetítő közegek. 40 Miközben a beszéd, a nyomtatott szöveg, a televízió lencséjén keresztül észleljük a világot, média-metaforáink egyúttal értelmezik is számunkra, részekre bontják, sorrendbe rakják, keretbe foglalják, színezik, kicsinyítik és nagyítják és világnak egy sajátos felfogása mellett érvelnek. 41 Ezt azonban az emberek általában nem veszik észre. 35 Postman, N.: Amusing ourselves to death. New York, Viking Penguin, He starts where Marshall McLuhan left off, constructing his arguments with the resources of a scholar and the wit of a raconter. olvasható az említett kiadás hátsó borítóján a Christian Science Monitor recenziójából kiemelt mondat. 37 Postman szerint a 20. század második felében Las Vegas szimbolizálja az amerikai kultúra szellemét, egy kultúra, amelyben a társadalmi diskurzus egyre nagyobb mértékben szórakoztatás formájában jelenik meg. Postman, i. m., Postman, i. m., Adott médium metaforikus funkciójának megértéséhez figyelembe kell venni, hogy az általa közvetített információk milyen szimbólumok formájában jelennek meg, valamint az információk forrását, kontextusát, mennyiségét, közvetítési sebességét stb. Mi nem úgy látjuk a természetet, az értelmet, az emberi motivációkat, ahogyan azok önmagukban vannak, hanem ahogyan a nyelvünk mutatja. A nyelv, amit használunk a média. A média a világ metaforája, és a metaforák jelentik kultúránk tartalmát Postman, i. m., Postman itt Ernst Cassirer-t idézi: Physical reality seems to recede in proportion as man s symbolic activity advances. Instead of dealing with the things themselves man is in a sense constantly conversing with himself Cassirer, E.: An Essay on Man, Postman, i. m.,

44 11. kép Neil Postman Amusing ourselves to death c. könyve Postman szerint a média amellett hogy a világ metaforája episztemológiai státusszal is rendelkezik, azaz egy sajátos állásfoglalást testesít meg az igazság természetére, definíciójára, hiteles forrásaira és kritériumaira vonatkozóan. Ezzel az episztemológiai funkcióval függ össze, hogy a jelentős médiumváltások mindig megváltoztatják a társadalmi diskurzus jellegét: bizonyos gondolkodási szokásokat erősítenek, egyes intelligenciaformákat és bölcsesség-típusokat előnyben részesítenek másokkal szemben, a korábbitól eltérő tartalmi követelményekkel lépnek fel az igazság kifejezésének új formáit valósítják meg. 42 Ahogyan egy kultúra elmozdul a szóbeliségből az írásbeliség irányába, majd a nyomtatás, illetve a televízió felé, az igazságról kialakított véleménye is elmozdul. Ezért jelentős különbség van a nyomtatott szöveg episztemológiája (print-based epitemology) és a televízió episztemológiája (epistemology created by television) között állítja Postman Postman, i. m., Uo. 44

45 A szimbolikus környezet változása a természeti környezet változásaihoz hasonlóan eleinte fokozatos és additív érvel Postman. Amikor azonban a változások volumene meghalad egy kritikus mértéket, teljes horderejében érzékelhetővé válik a változás. Postman 1985-ben úgy látta, hogy Amerikában az elektronikus média már markánsan és visszafordíthatatlanul megváltoztatta a szimbolikus környezet jellemzőit. Olyan kultúra alakult ki, ahol az információk, eszmék és episztemológiai bizonyosságok forrása a televízió és nem a nyomtatott szöveg. A nyomtatott információk világa valamiféle reziduális episztemológiaként még jelen van, és ezt a jelenlétet valamennyire támogatják az újságok, magazinok és a számítógép azonban ezek is egyre nagyobb mértékben vesznek fel televízióképernyő-formát. 44 Postman részletesen bemutatja könyvében a tömegtelevízió általa karakterisztikusnak tartott vonásait. A szerző értékítéletét a fejezetcímek is kifejezik: The Peek-a-Boo World (kb. kukucskáló-világ ); The Age of Show Business ; Now...This (kb. akkor most következik, illetve maradjanak velünk ); Shuffle Off to Betlehem (kb. lezseren Betlehembe, a vallási műsorok szerkezetének elemzése); Reach Out and Elect Someone (válassz valakit); és Teaching as an Amusing Activity (szórakoztatva tanítani). Bár Postman negatív elfogultsága a tömegmédiummal szemben nyilvánvaló, néhány megállapítása általános érvényűnek tűnik. Vegyük sorba ezek közül a fontosabbakat! 1. A televízió egyesítette a telegráf és a fényképezés episztemológiai egyoldalúságait, tökélyre fejlesztette az azonnaliságot és a valóság képekben történő megragadását, ezzel az új valóságmetafora vezérlőközpontjává vált. 2. A televízió a jó évszázada kezdődött elektronikus big bang társadalmi és intellektuális hatásainak észrevétlen háttérsugárzásaként működik, és már fel sem tűnik számunkra az általa kreált kukucskáló világ, amelyben nincs rend, jelentés és értelem, és amelyet így nem is kell komolyan venni A televíziót arra találták ki, hogy képeket sugározzon. Gyönyörködtető látványosságot prezentál, amellyel azonnali tetszést, érzelmi megelégedettséget akar kiváltani. Arra az antropológiai konstansra épít, hogy az emberek érdekes, mozgó képeket szeretnek nézni, amelyek dinamikusan, gyorsan váltják egymást. 4. A televízió szórakoztatásra törekszik, ez minden televíziós diskurzus és közvetítés természetes műfaji alapformája. 46 Ahogyan a televízió bemutatja, színpadra rendezi a világot, az egyúttal a világ működésének a televízió által sugallt rendje is. 47 Ezt a rendet korábban a nyomtatás, a könyvek világa diktálta, most a televízió A gondolkodás nem mutat jól a képernyőn. A televízió akciót, előadást igényel. A jó televíziós program elsősorban tetszést, nem reflexiót akar kiváltani. Természete- 44 Postman, i. m., I. m., 79.; Entertainment is the supraideology os all discourse on television. I. m., Ide kívánkozó illusztráció a híres amerikai közgazdász író, John Kenneth Galbright önéletrajzi könyvéből egy párbeszédrészlet (Galbraight a BBC-nél készült tv-sorozatára, a The Age of Uncertaintyre emlékszik vissza): Galbraight: Maga azt akarja, hogy a természetemmel ellenkező dolgot műveljek! Az én stílusom nem a túljátszás, hanem éppen ellenkezőleg. Rendező: Nem, nem professzor úr, ( ) Ön tudja, hogy mit akar mondani, mi meg azt tudjuk, hogy mi kell a mi tévénkben. 48 I. m.,

46 sen nem lehetetlen a televízióban a gondolatiság, koherens, reflektív beszélgetések és tartalmak megjelenítése. 49 De nem ez a televízió erőssége, és az emberek többsége nem ezért nézi a televíziót. Manuel Castells is Postmanhoz hasonló szellemben közelíti meg a televíziós jelenséget. A televízió valódi hatalma Eco és Postman meggyőződése szerint is abban áll írja Castells, hogy mintegy felállítja és berendezi a színpadot mindazokhoz a folyamatokhoz, amelyeket általában a társadalomhoz akarnak közvetíteni, a politikától az üzleti életig, beleértve a sportokat és a művészetet is. A televízió szabja meg a társadalmi kommunikáció nyelvét. 50 A televízió nyelvezetében összemosódik a tájékoztatás és a szórakoztatás, az oktatás és a propaganda, a kikapcsolódás és a hipnózis írja, majd néhány sorral lejjebb így folytatja: Mivel a média alkotja életünk szimbolikus szövetét, hajlamos úgy befolyásolni tudatunkat és viselkedésünket, mint ahogyan a valóságos élmények és tapasztalatok hatnak az álmokra, olyan nyersanyagot nyújt, amelyből elménk működése táplálkozik... Torzító tükrök között működő visszacsatolási rendszer jön létre: a média kultúránk kifejeződése, kultúránk pedig elsősorban a média által szolgáltatott anyagon keresztül működik. Ebben az alapvető értelemben a tömegmédiumok rendszere beteljesítette a McLuhan által a 60-as évek elején mondott jövendölés legnagyobb részét, és megszületett a McLuhan-galaxis. 51 Merlin Donald nem a médium, hanem az emberi elme struktúrája és működésmódja felől közelíti meg a témát. Az olyan irányított médiumokban mint a televízió, ahol a nézés idejét egyszerűen másodpercekben mérik, a néző tudatosságát ritkán engedik szabadon siklani, vagy lelassulni. Egy lépésről lépésre beprogramozott hullámvasúton ül, ami mindvégig külső irányítás alatt marad. Az embernek nagyon kevés eszköz áll rendelkezésére, hogy megvédje magát az ilyen hatásoktól....nagyon valószínű, hogy gyermekkorban az ilyen mértékű teljesen külsőleg irányított multimédiás tapasztalat nemcsak megnyitja az elmét új benyomások számára, hanem hihetetlenül félrevezető és zavaró hatással is lehet a hagyományos emberi mentális architektúrára. Másrészt viszont az ismeretek érdekes új fajtáit is bemutathatja és kiépítheti After all, it is not unheard that a format will occasionally go against the bias of its medium. I. m., Castells, Castells, 444. p. 52 Donald, M., i. m., 321. p. 46

47 12. kép Merlin Donald (1939 ) kanadai pszichológus neurológus kutató A 21. század elején a fentebb vázolt médiavilág változóban van: egy új médium dominanciája körvonalazódik. A 20. század utolsó évtizedében megjelent és azóta rohamosan terjed a digitális elektronika mágiája. A world wide webhez kapcsolódó készülékek már nemcsak közvetítik és rögzítik, hanem az emberi agyhoz hasonlóan feldolgozzák és szerkesztik is az információt. 53 A könyv következő részének tárgyát ezek az információfeldolgozó gépek a gépi információtechnika késői formái képezik. 4.4 ÖSSZEFOGLALÁS A leckében először az információtörténelmi kutatások fő területeit vázoltuk fel. Ezt követte az információtörténelmi gondolkodás egyik meghatározó szellemi műhelyének, a Torontói iskolának a bemutatása, a fontosabb kutatási területek illetve néhány nagyhatású mester tevékenységének ismertetése. A továbbiakban a kortárs médiumelméleti vizsgálódások szemléletmódjával illetve legismertebb képviselőinek gondolataival foglalkoztunk a teljesség igénye nélkül. Ennek részeként a lecke zárásaként Neil Postman, Manuel Castells és Merlin Donald a televízió hatásrendszerére vonatkozó elemzéseiről adtunk ismertetést. 4.5 ÖNELLENŐRZŐ KÉRDÉSEK 1. Melyek az információtörténelemi kutatások fő ágazatai? 2. Mutassa be a Torontói iskola tevékenységének fő területeit, vezető képviselőit! 3. Joshua Meyrowitz szerint hogyan nyilvánul meg a könyvnyomtatás hatása a modern tömegoktatás iskolarendszerében? 4. Hasonlítsa össze Neil Postman, Manuel Castells és Merlin Donald véleményét a televízió hatásairól! 53 Ezzel azok, akik szerint az információ és így feldolgozása is csupán az emberi pszichikumban létezik, nem értenek egyet. Ők az információs gépek működését jelfeldolgozásnak, jelműveletek sorozatának tekintik. 47

48 48

49 5. AZ INFORMÁCIÓTÖRTÉNELMI GONDOLKODÁS KLASSZIKUS MAGYAR MESTEREI 5.1 CÉLKITŰZÉS A lecke célja azon magyar kutatóknak bemutatása, akik a XX. század első felétől az írásbeliség és szóbeliség kérdéseivel információelméleti, információtörténeti aspektusból foglalkoztak, megteremtvén ezzel egy rendszerelvű információtörténelem alapjait. 5.2 TARTALOM Ki volt, és mit művelt Hajnal István, európai szintű világtörténész, Balogh József, klasszika-filológus Szt. Ágoston specialista, Várkonyi Nándor művelődés- és irodalomtörténész, egyetemi magántanár könyvtáros, Thienemann Tivadar irodalomtörténész, germanista, nyelvpszichológus, egyetemi tanár? 5.3 A TANANYAG KIFEJTÉSE Hajnal István, egy elhallgatott világtörténész Hajnal István az európai szintű világtörténész, aki nem emigrált nyugatra, nem hagyta el hazáját, és végül méltatlan körülmények közé kényszerítettek, attól időszerű írta Nyíri Kristóf Hajnal születésének századik évfordulóján a Világosság-ban hogy a történettudományi munkássága mögött meghúzódó filozófiai gondolatokat a korszellem immár képes befogadni. Ezek a gondolatok a következők: 13. kép Hajnal István ( ) 49

50 Először: Hajnal a történelmi folyamat lényegi dimenziójának látja a kommunikáció történetét. A szóbeliségről az írásbeliségre való áttérést a görögöknél, majd az európai középkorban szociológiailag és ismeretfilozófiailag döntő változásként fogja föl, a tradicionalistásról a racionalitásra történő átmenetként, miközben a mai kor kiteljesedett írásbeliségében megpillantja egy lehetséges új szóbeliség kiindulópontját. Vagyis Hajnal előlegezi azt a nyugaton a hatvanas évek óta kibontakozó, mostanára már igencsak befolyásos eszmei áramlatot, amely az európai szellemet mintegy az alfabetikus írás varázslata alatt állóként értelmezi, s a szóbeliséget éppenséggel posztmodern alternatívaként villantja föl. Előlegezi a mondott áramlatot, sőt: egyik forrásául is szolgál annak. Másodszor Hajnal az írástörténettől a technikatörténet felé lép tovább, az újkor nagy technikai találmányai mögött a mesterségek lassú, évszázados fejlődését látja meg, és ebben a fejlődésben nem az öntudatos újításra, hanem a tradicionális eljárások spontánfokozatos átalakulására helyezi a hangsúlyt. Ezzel egyik előkészítőjévé lesz annak a még csak mostanában tért hódító tudománytörténeti fölismerésnek, mely szerint az ipari forradalomhoz vezető technikai fejlődés mozgatója éppenséggel nem az újkori természettudomány. Előlegezi a mai tudományfilozófiának-ismeret-filozófiának azt az egyre meghatározóbbá váló azon irányultságát, amely a tudást elsősorban gyakorlatinak, cselekvésbeágyazottnak, implicitnek fogja fel, miként azt Polányi Mihály is vallotta kép Polányi Mihály ( ) Harmadszor, az eddigiekből is következően, Hajnal a történelmi haladást a tömegek aprómunkája eredményének tekinti, nem pedig a nagy szervezetek, tettek és gondolatok művének. A haladás nem annyira az öntudatos célszerűségen, mint inkább a spontán artikulálódó úgymond szokásszerűségen ez Hajnal műszava, melyet a tradíció helyére vesz fel alapszik. A szokásszerűség voltaképpeni kora az európai középkor, hordozója a parasztság. Mint Hajnal Az újkor történetében írja: a parasztság helyzete a leglényegesebb a fejlődésre nézve, minden felső szerveződésnek, rétegeződésnek lehetőségét, természetét e nagy, a történet hátterében élő, hallgatag népnek életszervezete szabja meg. Ez a fölisme-

51 rés alkotja Hajnal sajátos népiességét, mely tehát nem valami romantikus-szentimentális értelemben vett népi erő megidézésében, hanem a kapitalizmus előtörténetének elmélyült elemzésében áll. És hasonlóképpen nem romantikus érzületeken, hanem az újkori társadalomfejlődés némely romboló tendenciájának megfigyelésén alapszik, negyedszer, Hajnal kétségtelen antikapitalizmusa. Kifinomult fogalmiságú és minden konkrét politikai elkötelezettségtől mentes antikapitalizmus, melynek filozófiai időszerűségét a baloldaliság napjainkra bekövetkezett elméleti és gyakorlati összeomlása közepette éppoly kevéssé lehet kétségbe vonni, mint, ötödször, Hajnal materializmusának tudniillik következetesen objektivációelméleti megközelítésének időszerűségét olyan ideológiai közegben, amelyben ismét hódít a szellemtörténet. Hajnal István: Írásbeliség és fejlődés c. írásának az Újkor története [1936] nem publikált írástörténeti bevezetőjében 54 olvashatjuk: Sajátságos dolog, hogy amíg az Európán kívüli kultúrák történetének kutatói azok írásbeliségének fokát tartják a legjellemzőbb vonásnak, addig a mi európai kultúránk vizsgálatánál ez a szempont szinte elesik. Megállapították, hogy az egyiptomi, a hindu, a kínai kultúrában a társadalomnak rendekre való tagozódásában mily nagy szerepe volt az írást hatalmukban tartó és az írástalan rétegek közötti különbségnek: Kínában szinte évezredekre döntő szerepe. Nálunk csupán az általános fejlődés kísérőjelenségének tartják az írás közösségalkotó természetének jelentőségét félreismerve... Az európai korai középkor túlnyomó szóbeliségét, a kései középkor egyre elhatalmasodó írásbeliségét egyszerűen csak annyiban hozzák összefüggésbe az általános fejlődéssel, hogy jellemző, de magától értetődő kísérőjelenségének tartják.... Az írásközösség emberei, kölcsönös írásos érintkezés nélkül is, érintkeznek egymással: a lecsapódott közkincshez igazodik mindenki, az egyesülés, összefonódás, szerveződés tehát állandóan tart és pedig úgy a tagok egymáshoz való igazodásában, mint a közösségkincshez igazodásában, valamint a közösségkincs állandó növekedésében.... A szóbeliség... hagyományt teremt, amely az utódok alkotása az elődökről.. Az írás-hagyomány azt adja, amit írója gondolt, változhatatlanul.... Az írás-érintkezéseszköz a telítettség korában jár: felvett már mindent magába, ami azelőtt a hangnyelv birtoka volt.... Önmaga szerepét kezdi bevégzetté tenni ezzel: különösen, amikor a művészetek és a mozgó kép az érzékelhető élet elénk varázslásával kielégíti. A telítettség ez állapotában az írásbeliség egyoldalú szerepének meg kell szűnnie.... Ismét a szóbeliség a vágyunk, az írás lehető kiküszöbölése: az ösztönszerűség az érték, művészetben és életben egyaránt. Hajnal István (Nagykikinda, júl. 3. Bp., 1956 jún. 16.): történetíró, egyetemi tanár, az MTA tagja (l. 1928, r ); a történelemtudományok doktora (1955), 1919-től az MNM levéltárának, 1920-tól az Országos Levéltár tisztviselője től a hg. Esterházy család levéltárosa ben a bp.-i egy.-en magántanár, 1930-tól az újkori egyetemes történelem ny. r. tanára lett: Munkáiban főleg az összehasonlító írástörténet problémáival, a technikai fejlődés társadalmi összefüggéseivel, a szociológia és a történettudomány kapcsolataival és a m. politikai történet egyes kérdéseivel foglalkozott. F. m. IV. Béla király kancelláriájáról (Bp., 1914); Írástörténet az írásbeliség felújulása korából (Bp., 1921); A Kossuth-emigráció Törökországban (Fontes Hist. Hung. Bp., 1927.); Esterházy Miklós nádor lemondása (Bp., 1929); Esterházy Miklós nádor iratai; Az évi meghiúsult országgyűlés időszaka (Bp., 1930); Az újkor története (Bp., 1936);

52 Vergleichende Schriftproben zur Entwicklung und Verbreitung der Schrift ím Jahrhundert (Bp., 1943) L enseignement de l écriture aux universités médiévales (Bp., 1954): A Batthyány-kormány külpolitikája (Bp., 1957). Irod. Wellmann Imre: H. I. (Századok, 1956); Irinyi Károly: H. I. szociológiai történelemszemlélete (A debreceni Kossuth Lajos Tud. egy. Évk. 1962) Balogh József klasszika-filológus, Szt. Ágoston specialista Amikor a The Hungarian Quarterly 1936-ban végre ténylegesen megindult, formálisan a Society for The Hungarian Quarterly égisze alatt jelent meg, éppen úgy, mint a La Nouvelle Revue de Hongrie, melynek hasonló társadalmi szervezete volt magyar államférfiak, arisztokraták, közéleti személyiségek, tudósok és nemzetközi hírességek részvételével. A Társaság elnöke gróf Bethlen István lett, a társelnökök Festetich György herceg és Kornis Gyula professzor. Az elnökhelyettesi tisztet Eckhardt Tibor és Ottlik György töltötték be, a főtitkár pedig Balogh József lett. Mindezen kiválóságok azonban igen kevéssé mozdították elő a The Hungarian Quarterlyn keresztül Magyarország ügyét. Ami egyáltalán történt, az a fáradhatatlan szerkesztőnek, Balogh Józsefnek volt köszönhető, aki óriási energiával igyekezett a lap segítségével hidat verni Magyarország és főként Nagy- Britannia közé. írta Frank Tibor, A patrisztikától a politikáig: Balogh József ( ) c. tanulmányában. Balogh József nagy műveltségű magyar-zsidó családban született. Apja a budapesti Rabbiképző Intézet történelem- és irodalomtanára volt, Bacont, Spinozát és James Bryce-t fordított. Maga Balogh József katolizált, és a klasszika-filológia ismert kutatója, valamint Szent Ágoston szakértője lett. Fő műve a Confessiones első tíz könyvének magyar fordítása, amelyben Balogh intellektuális hitvallása, erkölcsi mondanivalója is megtestesült. Számos munkát írt a patrisztika tárgyköréből, a középkori magyar kultúráról, Magyarország klasszikus és keresztény örökségéről, Szent István királyról és Szent Gellért püspökről. A legjobb szakfolyóiratokban publikált, többek között a korai kereszténységgel foglalkozó vezető nemzetközi orgánumokban is (Didaskaleion, Die Antike, Philologus, Speculum, Zeitschrift für die neutestamentliche Wissenschaft und die Kunde der älteren Kirche). Képzett görög és latin filológus volt, aki emellett németül, angolul, franciául és olaszul is jól tudott. 52

53 15. kép Balogh József leveleskönyve Balogh ígéretes tudományos tehetségként indult pályáján. Atyámnak köszönöm az ókor, a korai kereszténység és összefonódásuk, a patrisztika iránt korán jelentkező érdeklődésemet: gyermek voltam, mikor»keresztény latin Irodalom-történetét«(1904) megírta; Ágoston azóta nem hagyott el. Augustinusszal diákként kezdett behatóbban foglalkozni, amikor Adolf von Harnack berlini szemináriumában először ismerkedett módszeresen a szöveggel. Szent Ágoston-fordítása már az I. világháború előtt elkészült, 1915-ben meg is kellett volna jelennie a Filozófiai Írók Tára című sorozatban. A bevezető tanulmány képezte Balogh doktori disszertációját, melyet Budapesten védett meg 1918-ban. Confessiovizsgálódásaim mellékhajtásai még éveken át fenntartották kapcsolatomat a patrisztikával, akkor is, mikor életpályám már más célok felé fordult. Különösen szívesen emlékezett Voces paginarum című tanulmányára, mely a lipcsei Philologusban jelent meg ben, és az Augustins»alter und neuer Stil«című dolgozatára, amelyet a Die Antike közölt Berlinben ugyanazon évben. Ezek mind a Confessiók fordításában gyökereznek jegyezte meg később Balogh. A húszas évek magyar klasszika-filológiája, egyháztörténete, néprajz-tudománya sokat köszönhet lendületes kutató-munkájának, melynek nyomán a 30- as évek elején szóba jöhetett még egyetemi tanári kinevezése is. A filológusszakma kezdettől méltatta Voces paginarum című, igen eredeti értekezését, amely az ókortól napjainkig kíséri a diktálás és olvasás módozatait s vele képzettségének és eredeti intuíciójának szembetűnő jeleit adta... Balogh kimutatta, hogy a betűk 53

54 eredetileg, az ókori felfogás szerint hangjelek, hangjegyek voltak. Szent Ágostontól eredeztette azt a nézetét, hogy minden szó voltaképpen hangzik, hallatszik, s amíg csak leírjuk, addig tulajdonképpen nem más, mint önnön jele. Amikor az olvasó a betűt látja, hang jut az eszébe: a betű hangot jelöl. Ágoston szavaival: Omne verbum sonat. Cum enim est in scripto, non verbum, sed verbi signum est... Balogh vélekedése szerint az olvasás hangos volt és maradt nemcsak az ókorban, hanem a középkoron át egészen a 16. századig, amikor a könyvnyomtatás feltalálásával egyszerűsödött és felgyorsult a néma olvasás technikája, és a hangos olvasás szűkebb használati körre szorult vissza. Balogh az írás és olvasás mechanizálódásáról beszél az új- és a legújabb korban, amit a diktafonok, a beszélőgépek, a távírók, a rádiózás megjelenésével magyaráz. Az oralitás és írásbeliség nagy hírű kutatója, Walter J. Ong 1982-ben méltatta Balogh nagyon korai, de ma is rendkívül informatív munkáját, s főként azt a tételét, mely szerint az írott szöveg hangos felolvasásra szolgált, s hogy a hangos olvasás szokása egészen a modern korig tovább élt. Walter J. Ong, az amerikai Saint Louis Egyetem professzora információtörténeti munkássága kiemelkedő jelentőségű, amelynek fényében véleménye meghatározó. 16. kép Walter J. Ong ( ) Balogh munkáját az angol amerikai tudományosságban nemcsak a jezsuita Ong atya tartotta számon. Értékelte és értékesítette eredményeit Paul Saenger, a chicagói Newberry Könyvtár ritkaság-tárának vezetője, Eric A. Havelock, a Harvard, majd a Yale Egyetem professzora, és R. G. M. Nisbet, a nagynevű oxfordi klasszika-filológus, hogy Balogh tudományos utóéletének színvonalát a velünk kortárs külföldi hivatkozások között tallózva jelezzük. Balogh jelentőségét az ő munkáikkal egybevetve, a mai kommunikációfilozófia 54

55 szempontrendszerében helyezi el Demeter Tamás 55 több kitűnő, nemrégiben megjelent tanulmánya. Demeter a nálunk elfeledett magyar kutató úttörő helyét abban az eszmetörténeti kutatási irányban keresi és találja meg, amely a kommunikáció technológiai fejlődését a tartalmi változásokkal kimutatható állandó kölcsönhatásban vizsgálja. Balogh így új és újszerű nemzetközi értékelését mint annak a kommunikációfilozófiai törekvésnek az előfutára nyeri el, amely Marshall McLuhant s a torontói kommunikációs iskolát követve a kommunikáció lényegét a közlést szállító médiumban látja. Demeter szavaival: E paradigma szempontjából a technológiai fejlődés jelentősége leginkább abban áll, hogy a kommunikáció mindenkori hordozóeszközeinek teljesítményét többre becsüli egyszerű üzenetközvetítő csatornánál; azt tartja, hogy az üzenetet hordozó közeg jellegzetességei [ ] magának az üzenetnek a tartalmát is determinálják Balogh József (Gödöllő, jún. 12. Bp., ápr. 2.): publicista, klasszikafilológus, irodalomtörténész. Az egy.-et Bp.-en, Berlinben, Münchenben és Freiburgban végezte, 1918-ban doktori oklevelet szerzett től 1935-ig a Magyar Szemle Társaság főtitkára. A Nouvelle Revue de Hongrie és a Hungárian Quarterly c. lapok felelős szerk.-je. Szerkesztőségi titkára A bolsevizmus Magyarországon (Bp., 1921) c. műnek, amely az ellenforradalmi rendszer politikáját támogatta. F. Dornseiffel együtt kiadta Dante De vulgari eloquentia c. művét német fordításban, magyarázatokkal. A Parthenon egyesület szervezője a 30-as évek végétől. Szerk.-je az egyesület kétnyelvű klasszikusainak és tanulmányainak. Ebben jelent meg ~ fordításában Szent Ágoston Confessiones c. műve (I II. Bp., 1943). A konzervatív nagytőkés nyugati orientáció híve volt; a Gestapo emberei ölték meg. Az ókori és középkori latinság kutatása köréből számos cikke jelent meg a szaklapokban. F. m. Voces paginarum (Adatok a hangos olvasás és írás történetéhez, Bp., 1921, németül is); A klasszikus műveltségért (Bp., 1934). Irod. Rónay György: B. J. (Magy. mártír írók antológiája. Szerk. Bóka László, Bp., 1947); Borzsák István: B. J. (Antik Tanulm ) Várkonyi Nándor művelődéstörténész, az isteni könyvtáros 56 Égen madárhiány eped, a nincs-világot sokszorozza. Kitárul arcod utcahossza a népes elmén átvezet átszel minden játszóteret végül jelekből kibogozva röpíti láb alatt a puszta s a végtelenség rámered vagy ő nyilall határtalanba mi kéz nélkül zsong mint a lant s a kéznek elveszett a lantja nincs puszta itt, nincs fönt s alant, hajlék se zár védett világot de az sincs többé, aki fázott. 55 DEMETER, Tamás: Balogh József és a filozófiatörténet. Irodalomtörténet, LXXVIII (XXVIII) sz., 56 Kodolányi János a Vízöntő című regényében a Várkonyi Nándor alakjáról formázott Ur-B an-t nevezi isteni könyvtáros -nak. 55

56 Ezt, A benső végtelen című a versét, amely először 1968-ban, a Merülő Saturnus c. kötetben jelent meg, Weöres Sándor Várkonyi Nándornak írta, akit mesterének tekintett valahogy úgy, mint Várkonyi Nándor a nyitrai piarista gimnáziumban az őt rajzra tanító Höllrigl József civil tanárt, aki mellékesen a helyi, vármegyei múzeum vezetője, s akinek a társaságában felnőtt. Nem véletlen, hogy Weöres, aki maga is szellemóriás, Várkonyi szelleme előtt ilyen szavakkal tiszteleg, s sokan mások is hatása alá kerülnek kép Weöres Sándor, Károlyi Amy és Várkonyi Nándor Bár Várkonyi legismertebb, érdekes, sokat vitatott műve, a Szíriát oszlopai, számunkra fontosabb az információtörténeti jelentőségű Az írás és a könyv története c. műve, amelynek bevezető gondolatai között a következőket olvashatjuk: Az emberi szellem fejlődésének két leghatalmasabb mozgatója a beszéd és az írás. Már a beszéd is fejlettebb életformát tesz fel: társas életet, nélküle aligha született volna meg. A nyelvek ősi, legelemibb szókincsének vizsgálata arra vall, hogy az ember eleinte a gyermekhez hasonlóan mintegy kívülről tekintette saját magát, először testrészeivel ismerkedett meg, s általuk különböztette meg személyét a társaiétól. Ezután vagy ezzel együtt legszűkebb környezetét, családjának, rokonságának csoportjait bontotta személyekre, s hozzájuk való viszonyát foglalta szóba; majd a körülötte élő természet megismerése következett. De kétségtelen, hogy a beszéd legkényszerítőbb és leghatásosabb serkentője a munka, az együttélés legintenzívebb formálója, a társadalom megteremtője. Amennyivel magasabb rendű az ember közösségi munkája az állaténál, mondhatni: annyival fejlettebb a beszéde is. Nem tudjuk, vizsgálták-e már, de a laikus szemében is feltűnő, hogy a nyelvek mai dús szókincsének tetemes, talán túlnyomó része a cselekvés, a fizikai munka és az érzékelés megnevezéseiből ered. Beszédünk ma is metaforikus, képes beszéd. A legelvontabb, átvittebb fogalmaknak, a képzelet testetlen, szárnyaló szüleményeinek neve gyökerében mind valamely cselekvésre utal vagy érzékelhető tárgyat jelöl meg. Kereszturi József, akinek Várkonyi Nándor: Az írás és a könyv története c. műve új kiadását köszönhetjük, a következőket írja a szerkesztői utószavában: 1943 végén vékony kis kötet hagyta el a nyomdát. Várkonyi Nándor jelentkezett az írás történetét tárgyaló

57 könyvével. Ennek az előszavából idézek: Nem szorul magyarázatra, hogy... az írásnak mily nagy a jelentősége az emberiség történetében, azért néhány szóval tájékoztatni szeretném az olvasót, milyen felfogás alapján igyekeztem megközelíteni ezt a nagyfontosságú tárgyat.... Ebben a könyvben nem a szakemberhez, hanem a tudnivágyó olvasókhoz szólok, akinek ha az írás kialakulását és az emberi szellemhez való viszonyát megismerni akarja nincsen szüksége rá, hogy e párhuzamos fejlődések százain végigmenjen; elegendő, ha csupán azokkal ismerkedik meg közelebbről, amelyek a történelem nagy népeinek kezében valóban világtörténelmet csináltak. Majd kicsit később így folytatja:...meg kellett kísérelnem az ember és az írás viszonyának bemutatását a történelem hosszú korszakain át, vizsgálnom kellett az írásművelés helyzetét és szerepét a szellemi életben. A könyv megjelent, de valószínűleg a határokhoz közelítő, majd az országot elérő háború miatt is lényegében visszhangtalan maradt, a Bertók László szerkesztette bibliográfia (B. L.: Várkonyi Nándor. Pécs, 1984.) mindössze két kritikát regisztrál róla. Várkonyit azonban a téma tovább foglalkoztathatta, mert néhány év múlva visszatért rá, és most már az írástörténeti fejezetek jelentős átdolgozásán, kibővítésén túl a könyv és a nyomtatás történetét is feldolgozta. Terve az, mint a kéziraton olvasható, hogy a magyar hírlapsajtó születésének 250. évfordulójára (azaz 1955-re) megjelenteti az írás és a nyomtatás históriájának gondosan összeállított tablóját. A nemzedéktársak és az utódok is tudják a kor nem kedvezett a Várkonyi Nándor-féle szuverén gondolkodóknak, életműve meghatározó részéhez hasonlóan ez a munkája is asztalfiókban maradt, csak két rövid részlete jelent meg (a magyar rovásírásról a Dunántúl 1955-ös évfolyamában, Gutenbergről pedig, halála 500 éves jubileumán, 1968-ban az Életünk című folyóiratban). A kötet első részében igyekszik felderíteni az ember és az írás sokáig mágikus kapcsolatának kezdeteit. Amikor a letűnt birodalmak, az egyiptomi, mezopotámiai vagy éppen yucatáni népek írásait elemzi, Várkonyi megosztja olvasóival következtetéseinek lényegét: A régi kultúrnépek már nagyon magas fokú csillagászati, mérnöki, gazdasági ismeretek birtokában vannak, társadalmi, vallási, művészeti életüket az emberi szellem páratlanul gazdag kincseivel ékesítik, amikor írásuk még kezdeti fokon áll... azaz közkeletű tévedés, miszerint írás nélkül magasabb műveltség nincs. A könyv első fejezetei számos példával bizonyítják Várkonyi Nándor igazát; ugyanakkor a szerző választott témájához végig hűségesen, helyenként egészen aprólékos gondossággal igazítja el olvasóit az írásrendszerek labirintusában. A munka második Várkonyi Nándor eredeti tartalomjegyzékének tanúsága szerint terjedelmesebbnek készült része a könyvnyomtatás történetét hozza. A papír, a sajtó és a szedésnyomás feltalálása történetének állomásai alkalmat teremtenek Várkonyinak, hogy az általa oly nagyrabecsült nép a kínai szellemi teljesítménye előtt tisztelegjen. A Gutenberg életművét méltató fejezet az egyenletesen magas színvonalú munkából is kiemelkedik. Lehetetlen nem észrevenni a sorokból szinte sugárzó rokonszenvet, amellyel a félezer évvel később élt tudós irodalmár az egyetemes emberi haladás egyik jelesének viszontagságos életét, küzdelmeit mutatja be. Szólnunk kell arról is, hogy sem a mű címe, sem tartalomjegyzéke nem utal rá, de Várkonyi munkája nem csak írás-, nem csak könyv- vagy nyomtatástörténet, hanem (mintegy mellesleg ) nagyszerű könyvtártörténet is. Bizonyosan sokan tudják, hogy szerzőnk, Kodolányi János Vízözön c. regényének könyvtárosfigurájával, Ur-Ba uval, is azonos, de a kései könyvtáros utód a jegyzetelések közben örömmel találkozott újra sok ismert (de nem 57

58 kevés ismeretlen vagy talán csak elfelejtett) adalékkal hajdanvolt könyvtártörténeti stúdiumaiból. Éppen ez az a megközelítés, amelyre a bevezetőben utaltunk, idézvén, hogy 1998-as tanulmányában, Alistair Black úgy vélekedett, hogy a könyvtártörténet az információtörténelem része lehet. Várkonyi azonban ezt a művét 1943-ban publikálta! Várkonyi Nándor (Pécs, máj. 19. Pécs, márc. 11.): könyvtáros, művelődés- és irodalomtörténész ben beiratkozott a bp.-i tudományegy.-re, ahol művészettörténeti, ókori és orientalisztikai tárgyú kollégiumokat vett fel; tanári szaknak a m. franciát választotta tól katona volt, 1917-ben 80%-os rokkantként szerelték le re a hallását teljesen elvesztette. A tanári pályáról le kellett mondania ben visszaköltözött Pécsre, ahol 1924-től 1956-ban történt nyugdíjazásáig az Egyetemi Könyvtár munkatársa (1948-tól osztályvezető, ben megbízott ig.). Szakozással és tájékoztatással foglalkozott ban a bölcsészkaron magántanárrá habilitálták. Nyugdíjba vonulása után a Janus Pannonius Múz. könyvtárát rendezte és elkészítette az Orvostudományi Egy. könyvtárának alapkatalógusát. Jelentős szerepet játszott Pécs irodalmi életének megszervezésében. Részt vett a tudományegy. kiadványának, a Symposionnak a megindításában, szerkesztésében; főtitkára és egyik alapítója volt a Janus Pannonius Társaságnak és ban szerk. ennek folyóiratát, a Sorsunkat. Itt jelentek meg először Csorba Győző, Rákos Sándor, Weöres Sándor, Simon István versei. Első jelentősebb műve, A modern magyar irodalom (Pécs, 1929) nagy vihart kavart fel. Számos irodalomtörténeti tanulmányt írt, a jelentősebbek: Claudel (Pécs, 1926); Verhaeren (Pécs, 1939); Kodolányi János (Pécs, 1941). Elmék, eszmék (Pécs, 1937) c. kötetében a magyar és világirodalom nagy íróinak életművét elemezte. Sokat foglalkozott Pécs és a Dunántúl világával, elsősorban a Magyar Dunántúl (Bp., 1944) c. művében. Petőfi egyetlen hiteles arcképét ő nyomozta ki (Petőfi arca, Pécs, 1940). Legismertebb és legvitatottabb munkája, a Sziriat oszlopai (Bp., 1942), melyben mítoszok alapján próbálta rekonstruálni az emberiség múltját, 1972-ben új, lényegesen átdolgozott kiadásban jelent meg. M. A francia szellem (Pécs, 1925); A dunántúli költészet (Szombathely, 1940); A paraszt a magyar irodalomban (Pécs, 1942); Az írás története (Bp., 1943); Az üstökös csóvája (Pécs, 1957); Dunántúl (Bp., 1975); Pergő évek (visszaemlékezések, Bp., 1976). Irod. Bertha Bulcsu: Interjú V. N.-ral (Délutáni beszélgetések, Bp., 1978); Bárdosi Németh János: V. N. (Életünk, 1965); Bécsy Tamás: V. N. (Irodalomtörténet, sz.); Búcsú V. N.-tól (Jelenkor emlékszáma, 1975); Galsai Pongrác: V. N. (12+1 fő. Szabálytalan arcképek, Bp., 1978). Szi. Kodolányi János: Vízöntő (r., Bp., 1948); Weöres Sándor: A benső végtelen. V. N.-nak (vers, Egybegyűjtött írások, Bp., 1978) Thienemann Tivadar irodalomtörténész, nyelvpszichológus Irodalomtörténész, germanista, nyelvpszichológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Irodalomelmélettel, német irodalomtörténeti problémákkal, valamint a magyar-német irodalmi kapcsolatok történetével foglalkozott ben megalapította a szellemtörténeti irány megismertetését és elterjesztését célzó Minerva Társaságot, melynek neves tagjai Szekfű Gyula,Gombocz Zoltán, Pauler Ákos, Horváth János, Zolnai Béla, Szerb Antal voltak. A társaság lépést tart a világ tudományosságának élvonalával, elsősorban a német szellemtörténeti törekvésekkel között kezdetben Horváth Jánossal, később egyedül szerkeszti a társaság Minerva c. folyóiratát ben Belgiumba távo- 58

59 zott, ahonnan 1948-ban az USA-ba, Bostonba költözött, ahol főként nyelvfilozófiai és nyelvpszichológiai kutatásokat folytatott. 18. kép Minerva Társaság A szellemtörténet alapján álló irodalomelmélet összefoglaló művét Thienemann Tivadar alkotta meg. Az Irodalomtörténeti alapfogalmak a német szellemtörténet mestereinek gondolataira épül, és igyekszik magába olvasztani Horváth János eredményeit is. Anyagát főképpen a német és a magyar irodalom jelenségeinek összehasonlítása szolgáltatja. Thienemann elveti az organikus fejlődés gondolatát, de szembeszáll a historizmussal is, és a szellemi fejlődés gondolatát fogadja el. Magáévá teszi a szellemtörténet lényeglátás-elvét, valamint azt az eljárást, mely a jelen kedvéért a jelen szempontjából alakítja a múltat. Koncepcióját a szellemi kontinuitás elvére építi, s voltaképpen egyetlen tényezőt vizsgál részletesen. Az irodalomtörténet feladata írja, hogy történelmi változásaiban megismerje azt az irodalmi alapviszonyt, mely az író, a közönség és az irodalmi hagyomány között az idő folyásával kialakult... Az irodalom ekként felépített története folytonos átalakulása annak a viszonynak, ami a szerző, mű és közönség között létesül... Társada- 59

60 lomfogalmának tartalma tehát nem a valóságos osztálytársadalom, hanem egy elvont közösség: az olvasók társadalma, mely előbb homogén, később individuumokra esik szét. Az irodalom társadalmi jelenségeit pedig a közönség szövedékével és ennek az íróra gyakorolt hatásával azonosítja. Következésképpen az irodalmi fejlődést valódi történelmitársadalmi tényezőktől elszakítva szemléli, sőt konstrukciói létrehozásánál a művek tanulságait is mellőzi. 19. kép Thienemann Tivadar ( ) Az utókor címére r Schöpflin Aladár is felfigyel Thienemann könyvére, 1930-ban a Nyugat -ban azt vizsgálja, hogy milyen szempontokból s milyen kritériumok alapján szemléli és értékeli a modern tudomány az irodalom múltját. A kiinduló pont a fejlődés eszméjének alkalmazása az irodalomtörténetre. Ez az eszme termékenynek bizonyult már akkor is, amikor a szerves fejlődés feltételezésében formulázódott, de hibás eredményekre is vezetett, mert az irodalom nagy korszakait az élő szervezetnek mintájára külön-külön organizmusoknak fogta fel, amelyek alá vannak vetve az alakulás, csúcspontra jutás és lehanyatlás törvényének. Nyilvánvaló azonban, hogy az irodalom ebben az értelemben nem éli a szerves lények életét, korszakai nem önálló individuumok, az egész egy soha le nem záruló folyamat, amelynek lehetnek csúcspontjai és völgyei, de azért folytonosan fejlődik, az útja az egyes jelenségek értékén túl mindig előbbre és fölfelé visz. A szerves fejlődéssel szemben konstruálja meg Thienemann a szellemi fejlődés gondolatát, amelyben benne van az irodalomnak, mint folytonos folyamatnak, mint szüntelen bővülésnek, előbbrehaladásnak az elképzelése. A fejlődés iránya pedig a tudatosodás, itt érintkezik Thienemann elmélete az összes többi tudományok céljával, amely nem lehet más, mint a természet és élet tudatosítása... Thienemann érdekesen illusztrálja tudatosodás-elméletét az eddigi irodalmi fejlődés mintegy 60

61 madártávlatból való összefoglalásával. Három egymásba folyó, de azért világosan felismerhető korszakban látja az irodalom haladását a tudatosodás felé. A szóbeli korszak, amikor még a mű nem volt leírva, csak szóbeli előadás útján jutott a közönséghez, tehát nem volt változatlan, hiteles szövege, a szerző személytelen volt, nem érezte a művet saját tulajdonának, nem is igyekezett azt a saját nevéhez fűzni. Az irodalom e tudattalan korszakának ez a felfedezése Thienemann eredeti és igen érdekes leleménye, amely még sok értékes eredményt hozhat az ősköltészet kutatásában, sőt a népköltészetében is, amely ennek a szóbeli irodalomnak napjainkig fönnmaradt survivalja. A második korszak a kézirat korszaka, amikor a mű csak egy vagy legalább is kevésszámú kéziratban volt lerögzítve, de már megvolt a változatlan formája és szövege s az író is kezdett némi öntudatra jutni, amikor versfejekbe vagy akrosztikonokba bújtatta nevét. Az első korszak tudattalanságával szemben ez a kéziratos korszak a fél-tudatosság állapotát jelenti. A harmadik korszak, mely a könyvnyomtatás kitalálásával s a könyvnek e réven való elterjedésével kezdődik, a könyv korszaka, az irodalmi tudat feleszmélésének korszaka. Ebben az író már egyre jobban tudtára jut önmagának, az író már nem személytelen és nem is bujkál, hanem kinyilvánítja saját személyiségét, érzi művéhez való tulajdonjogát s a mű individuálissá, az író személyéhez kötötté válik. Irodalomtörténeti munkássága voltaképpen csak ebből a könyvből áll: a széles megalapozást nem követték a művek, melyek rendszerét alkalmazták volna. Thienemann Tivadar, Thass-Thienemann (Bp., máj. 1. West Roxbury, USA, márc. 29.): irodalomtörténész, germanista, nyelvpszichológus, egy.-i tanár, az MTA tagja (l. 1923). A bp.-i tudományegy.-en és a lipcsei egy.-en tanult, 1912-ben németfrancia szakos középiskolai tanári, 1913-ban germán filológiából bölcsészdoktori oklevelet szerzett a bp.-i tudományegy.-en ban állami ösztöndíjjal a berlini egy.-en tanult ben a bp.-i VIII. kerületi főreálisk. tanára től mint főhadnagy harcolt az I. világháború különböző frontjain ban a pozsonyi tudományegy.-en a német nyelv és irodalom ny. rk. tanára, s egyben a francia nyelv és irodalom tanszék vezetője ben az akkor már Bp.-re menekült pozsonyi tudományegy. ny. r. tanára ban az egy.-mel együtt Pécsre költözött, ban a bölcsészet-, nyelv- és történettudományi kar dékánja ben megalapította a szellemtörténeti irány megismertetését és elterjesztését célzó Minerva Társaságot, s között kezdetben Horváth Jánossal, később egyedül szerk. a társaság Minerva c. folyóiratát, 1923-ban Förster Auréllal az Egyetemes Philológiai Közlönyt, 1923-tól a pécsi Tudományos Gyűjtemény c. sorozatot től a bp.-i tudományegy.-en a német irodalom ny. r. tanára ban megkapta a Corvin-koszorút. A m. szellemtörténeti irányzat vezető képviselője. Irodalomelmélettel, német irodalomtörténeti problémákkal, valamint a m.-német irodalmi kapcsolatok történetével foglalkozott. A II. világháború idején támogatta a náciellenes törekvéseket ben Belgiumba távozott, ahonnan 1948-ban az USA-ba költözött; hosszabb ideig Bostonban élt. Az USA-ban főként nyelvfilozófiai és pszichológiai kutatásokat folytatott. Emlékirata, Az utókor címére, kéziratban maradt. F. m. Német és magyar nyelvújító törekvések (Bp., 1912); Die deutschen Lehnwörter der ungarischen Sprache (Berlin Leipzig, 1922); Városi élet a magyar középkorban (Bp., 1923); Mohács és Erasmus (Bp., 1924); Irodalomtörténeti alapfogalmak (Bp., 1930); Irodalomtörténet (A magyar történetírás új útjai, Bp., 1931); Goethe (Johann Wolfgang) und die Nachwelt (h. n., 1933); Német magyar nagyszótár (Kelemen Béla művét átdolg., bőv., Honti Jánossal, I II., Bp., 1941); Német magyar kéziszótár (Bp., 1943); Magyar német kéziszótár (Bp., 1943); Subconscious 61

62 language (Boston, 1967). Irod. Schöpflin Aladár: T. T. (Nyugat, 1930); Gálos Rezső: T. T. (Budapesti Szemle, 1933); Szigeti József: A magyar szellemtörténet bírálatához (Bp., 1964); H. Lukács Borbála: Szellemtörténet és irodalomtudomány (Bp., 1973); Koncz Lajos: T. T. (Irodalmi Újság, sz.); Konrádyné Gálos Magda: T. T. halála (Magy. Nemzet, ápr. 25); Halász Előd: In memoriam T. T. (Irod. tört., sz.); Poszler György: Utószó az Irodalomtörténeti alapfogalmak új kiad.-hoz, Pécs, 1988); Lengyel Béla: T. T.-ról (Kritika, sz.). 5.4 ÖSSZEFOGLALÁS Az információtörténelem korai magyar képviselői, Hajnal István, európai szintű világtörténész, egyetemi tanár, Balogh József, irodalomtörténész, klasszika-filológus Szt. Ágoston specialista, Várkonyi Nándor művelődés- és irodalomtörténész, egyetemi magántanár könyvtáros, Thienemann Tivadar irodalomtörténész, germanista, nyelvpszichológus, egyetemi tanár. Munkásságuk összességében kiad egy általános információtörténelmi tematikát, amely az írás és olvasás, a szóbeliség és az írásbeliség, a könyvtár, a nyomtatás, az információs és kommunikációs technológiák társadalmi szerepét és jelentőségét vizsgálja. 5.5 ÖNELLENŐRZŐ KÉRDÉSEK 1. Ki volt Hajnal István, európai szintű világtörténész, s milyen műhelyekkel voltak kapcsolatai? 2. Mutassa be röviden Balogh József, klasszika-filológus munkásságát, kapcsolatát Walter J. Ong professzorral! 3. Összegezze Várkonyi Nándor: Az írás és a könyv története c. művének lényegét, különös tekintettel a Gutenberg fejezetre! 4. Mi a véleménye a Thienemann Tivadar-alapította Minerva Társaságról? 62

63 63

64 6. INFORMÁCIÓKÖZPONTÚ TECHNIKATÖRTÉNET 6.1 CÉLKITŰZÉS A lecke célja az információ-központú technikatörténet az információtechnika, vagyis az információ-szerzés, tárolás, továbbítás, feldolgozás eszközeinek és módszereinek a fejlődéstörténetének áttekintése. A gépek, technológiák és rendszerek története áttekintésekor alapvetően négy fő periódust, korszakot különböztethetünk meg: a gépek előtti kor (Kr. e Kr. u. 1450); a mechanikus gépek kora ( ); az elektromechanikus periódus ( ); az elektronika kora (1940 napjainkig). 6.2 TARTALOM Az ókorban a technika (gör. τεχνή = ügyesség, mesterség, művészet) mindazt jelentette, amivel az ember környezetét alakítani, változtatni tudta. Ma a technikán az ember azon igyekezetét értjük, melynek célja, hogy szellemi képességeinek kiaknázásával a természet nyersanyagait és erőit birtokba vegye és hasznosítsa, de nem csupán erre korlátozódik. Egmont Hiller szerint Akármilyen szellemi eszmecsere keretein belül merül is fel a technika fogalma, kettős jelentés kapcsolódik hozzá. Egyfelől szubjektív értelemben egyfajta készségre, képességre utal a szó művészetet is jelent ily módon pedig messze túllép a produktív alkotás határain. Beszélhetünk például festői technikáról, valamely sportág technikájáról, de akár légzéstechnikáról, a szellemi munka technikájáról, sőt, újabban még a beszélgetés technikájáról is. Másrészt viszont a technika objektív értelmezés szerint az emberi tevékenység során használt eszközök, gépek, szerkezetek és módszerek összességére vonatkozik. Emellett jelentheti akár az e tevékenység során előállított termékek együttesét, végül magát a technika formálta világot is. Ebben a fejezetben ez utóbbi, tárgyszerű értelmezés szerint haladunk. 6.3 A TANANYAG KIFEJTÉSE Korábbi leckéink során említettük, hogy az információ fogalmát napjainkban, az információs társadalom hajnalán, az egyes tudományágak másként, más szempontok alapján definiálják. A köznyelv szerint az információ szó többnyire a tudakozódás kapcsán merül fel: tényekről, tárgyakról, jelenségekről hozzáférhető formában megadott ismeret. Az információ latin eredetű szó, a jelentése: értesülés, hír, üzenet, tájékoztatás, felvilágosítás; másként: adat, hír, amely számunkra lényeges, megfelelő, azaz releváns, ismerethiányt csökkent, bizonytalanságot, határozatlanságot oszlat el; olyan tény, amelynek megismerésekor olyan tudásra teszünk szert, amely eddig nem volt birtokunkban; s megint másként: a valóság, vagy egy részének visszatükröződése. Az információ szó jelentése napjainkra, csakúgy, mint a kommunikációé, a mindennapi beszédben, a sajtóban, a közéletben egyaránt megkopott, illetve új értelmet kapott. Ez sajnálatos, mert a latin informare eredeti jelentéséből kiindulva amely a kő, fa, bőr stb. anyagok formálására utal a kiképez, tanít, képzetet alkot értelmet is elnyerte. Az újlatin nyelvekben kezdettől fogva csupán a partikuláris tudás jelentését hordozza, ami annyit tesz: információval bírni annyi, mint részadatokat, egymással akár szorosan össze nem kapcsolódó részadatokat tudni. 64

65 A technika fogalmát Szűcs Ervin is komplexen értelmezi: A technika az embert körülvevő összefüggő mesterséges rendszer, az ember harmadik környezete. A technikai környezet nélkül az ember nem lenne képes a változó környezeti hatások mellett fennmaradni. A technológia az állapotváltoztatás módszere, amellyel egy (kezdeti) állapotból az ember számára kedvezőbb állapotba lehet eljutni. Az angol nyelvterületeken használatos technology elsősorban eszközöket, rendszereket jelent, amely magyar technika szónak felel meg. A magyarban a technológia (a gör. τεχνή = ügyesség, mesterség, művészet és a λογοσ = gondolat, ész, tudás, tudomány szavakból) legáltalánosabban értelmezve az állapotváltoztatás módszere. 20. kép Szűcs Ervin Számítógép evolúció Kommunikációtörténeti ténynek tekintjük, hogy az első emberek csupán beszéddel és rajzolt képek segítségével kommunikáltak. Új korszak kezdődött, amikor Kr. e körül, a sumérok Mezopotámiában, a mai Dél-Irak területén, megalkották az ékírást. Az ékírás az írásbeli önkifejezés legkorábbi formáinak egyike. Képekből, szimbólumokból áll, melyek mindig egy-egy szót, fogalmat jelölnek. E képek megfelelő egymáshoz rendelésével összefüggő információk írásbeli közlése lehetséges. Az idő folyamán a képírásos jelek egyre inkább leegyszerűsödtek, ezáltal elvontabbá váltak, a jelek ék alakú elemekből épültek föl: innét az elnevezés. Egy ilyen írás azonban a kb szimbólumával még mindig túl bonyolult. Ezért is volt nagy jelentőségű a sumerok forradalmi újítása, miszerint kb. 600-ra csökkentették a szimbólumokat, oly módon, hogy a megmaradt szimbólumokat 65

66 azonos hangzású tárgyak vagy fogalmak jelölésére is használták, így sok jel több értelemben is használhatóvá vált. Kr. e körül a föníciaiak is létrehozták a szimbólumokat. A görögök később átvették a föníciai ábécét és kiegészítették a magánhangzókkal; a rómaiak a betűknek latin nevet adtak és így létre jött a ma használt ábécé. A latin ábécé, a világ legelterjedtebb és legpraktikusabb írásrendszere több mint 2500 esztendős múltra tekint vissza. A sumérok információrögzítő eszköze a stílus, amellyel a nedves agyagba karcolták jeleiket. Az első offline információhordozó reprezentánsa, a kő után, az ékírásos agyagtábla, amely rendkívül tartósnak mondható, hiszen Kr. e. XV. századnál korábbi időkből is rengeteg, égetett tábla maradt ránk. Egyiptomban kb. Kr. e tól fogva készítették a papiruszt, a másik ősi információhordozót, amelyre az információt, hieroglifák formájában, korom-alapú tintával, kemény nádból készült tollal vitték fel. Az összeragasztott lapokból eleinte papirusztekercs készült, majd a Kr. u. II. századtól fogva könyv alakba kezdték összefűzni a papiruszlapokat, így jöttek létre a papirusz kódexek. Kr. e. 2. századtól ismert íráshordozó még a pergamen, sokáig a kódexek médiuma, amely többnyire juh, vagy kecskebőrből készült, és mind a mai napig fontos anyag, bár csak kötészeti matériaként. Használata csak a Kr. u. sz. IV. századtól terjedt el annyira, hogy fokozatosan kiszorította a papiruszt. Kr. u. 100 körül a kínaiak rongyokból papírt készítettek, mely a modern-kori papírkészítés alapja lett. Mind az ékírásos cseréptáblák, mind a papirusztekercsek, papirusz és pergamen kódexek technikai léte, mind a tartalmakat létrehozó szellemi akarat, alapfeltétele volt annak az információs központnak, amelyet ma, könyvtárnak hívunk. A korai könyvek és a könyvtárak információtechnológiai, és információtörténeti jelentősége vitathatatlan. Az első olyan gyűjtemény, amellyel kapcsolatban az utókor a könyvtár kifejezést használja, mintegy 4 és fél ezer évvel ezelőtt, Kr. e táján jött létre a Földközi-tenger mellett, Ebla városában. Ez a tár már olyan kiteljesedett formájú volt, hogy joggal tételezhető fel: nem a kezdet, hanem egy fejlődési szakasz része, sőt csúcsa lehetett. A legjelentősebb mezopotámiai gyűjtemény azonban Asszurbanipal, ninivei uralkodó, nevéhez fűződik. A Kr.e. VII. századból származik az a több tízezer ékírásos cseréptábla, amely az asszír birodalom modern értelemben is fejlett állami írásbeliségének tárgyi emléke. Az egyiptomi könyvtár története főbb vonalaiban hasonló utat járt be, mint a mezopotámiai. A Nílus-menti " könyv fizikai formája a papirusztekercs. A leghíresebb papiruszkönyvtárat, egyben talán leghíresebb ókori könyvtárat is a késői görög, hellenisztikus kultúra hozta létre Alexandriaiban. Létét hasonló összegző szándéknak köszönhette, mint a ninivei információs központ. 66

67 21. kép A leghíresebb papiruszkönyvtár Az ókori könyvtárak méretei, és gazdagsága után a középkor könyvtárait általában szerényebb keretek között kell elképzelnünk. írja Schramkó Péter, a Könyvtári ismeretek 57 c. jegyzetében. A Római Birodalom széthullása és a népvándorlás megrázkódtatásai közepette a volt provinciák szellemi életének és a kultúra hagyományos értékeinek újra vallási, egyházi intézmények adtak keretet. Az ókori modell tovább él, amennyiben az adott kultúra, közösség írott szövegei megszentelt helyek közelében: kolostorokban, püspöki székhelyeken, templomok mellett találnak megőrzőikre, gyarapítóikra. Az egyházi könyvtárak a középkori műveltség legfontosabb otthonai, de a világi, fejedelmi könyvtárak sem elhanyagolhatók. Az egyetemek mellett működő könyvtárak pedig, az újjászülető világi műveltség, a humanizmus műhelyei lesznek a középkor utolsó századaiban. Ez már, ha szabad így interpretálni, az információfeldolgozás előtörténete. Bár feladatunknak tekintjük, egzakt információ hiányában, adósak maradunk az e korszakot jellemző információszolgáltatás technológiájának bemutatásával (is). Az információtechnológiai gépek megszületése előtti korban, a gondolatok és történések rögzítése, megírása, tárolása, megosztása mellett, a mennyiségi adatok kezelése, a számolás is gondot okozott. A kereskedelmi tevékenység növekedése hamarosan egy harmadik értéket kifejező elemet igényelt, megjelent a pénz. Az átvett, elszállított, eladott termékekről a kereskedőknek pontos információval kellett rendelkezniük. Eleinte a kéz és

68 láb ujjait használták, majd a könnyen hordozható pálcákat és kavicsokat. Feltehetően a ujj képezte az alapját a tízes számrendszer kialakulásának. A számolás azonban már akkor sem volt egyszerű feladat. Az abakusz ókori, valószínűleg mezopotámiai eredetű egyszerű számolási segédeszköz. Rudakon, drótokon vagy hornyokban ide-oda mozgatható golyókat tartalmaz. Az egy-egy rúdon lévő golyók helyzete egy-egy számjegyet, a rudak egy-egy helyi értéket jelentenek. Így egy hatsoros (hat rudat tartalmazó) abakuszon a legnagyobb ábrázolható szám a Az összeadás és a kivonás igen egyszerűen és gyorsan elvégezhető abakusszal, a szorzás és az osztás sokkal körülményesebb. Az abakusznak igen nagy előnye, hogy az analfabéták is tudtak vele számolni kép Abakusz A drótra fűzött golyókat tartalmazó változat a Távol-Keleten fejlődött ki. A kutatások szerint Kínában már a VI. sz.-ban is ismerték, de igazán a XII. sz.-tól terjedt el. A kínai változat, a szuan-pan, választólécet tartalmaz., az ókori Görögországban pedig, az ún. Pitagorasz számolódeszka terjedt el. A középkor vége felé Indiában, majd Perzsiában, Kínában és az arab kultúrákban az osztási művelet elvégzésére is képes ún. rácsos módszert alkalmazták. A módszer alapját képező, a szorzási műveletet megkönnyítő gelosia algoritmus Európában a XIV. század elején vált ismertté. Nevét a korai olasz építészet geometrikus, osztott rácsos ablakkereteiről kapta. Az eszköz már az arab számok használatára épül. A XV. század közepén, Gutenberg találmányával az információtörténetnek új korszaka kezdődött. Az írott, gazdagon díszített kézírásos kódexek helyét fokozatosan elfoglalta a nyomtatott könyv. Északon a népmozgalmak, a reformáció, délen a reneszánsz szelleme, a felvilágosodás igényelték a könyvet. Az Európa-szerte kifejlődő és alakuló egyetemek szükségszerűen sok könyvet igényeltek. A haladás egyik követelménye az volt, hogy olyan technikát alakítsanak ki, amellyel a hiteles szöveget több száz vagy több ezer példányban egymással teljesen azonos formában tudják kibocsátani. Másolással ez nem volt megoldható. A kézzel írott és nyomtatott könyvek között az átmenetet a fametszetű nyomatok képviselik. A fametszetet már a XIII. században ismerték, a XV. sz. első felében már fatábláról nyomtatott képeskönyvek is megjelentek. Az ókori és középkori mesterek sok évszázaddal a nyomtatás feltalálása előtt nyomtattak pecsétnyomókkal és hengerpecsétekkel monogramszerű írásjeleket. A XII. sz. könyvkötői különleges acélbélyegzőkkel díszítgették a könyvtáblákat és különálló acélbetűikkel préselték a kötések bőrtábláira a könyv címét. Éremkészítők és aranyművesek már régebben készítettek feliratokat és díszeket keményebb fémbe vésett mintabetűknek és ornamen-

69 seknek fémbe való ütögetésével. Amikor Gutenberg a patricát (az acélpálcikába faragott betűt) puhább fémbe préselte, megszületett a matrica. Ez azonban még nem oldotta meg a betűöntés kérdését: azt, hogy a szedésben a betű képe vízszintes vonalban álljon egymás mellett, hogy minden egyes betű olyan széles testre legyen öntve, amilyent rajza megkívánt, hogy minden betű azonos magasságú legyen. 23. kép Gutenberg műhelye Guttenberg fölfedezésének lényege a betűk sorozatgyártása, amely által lehetővé válik szövegek kiszedése, majd a sajtó felhasználásával ezekről több azonos példány készítése. Valójában ő fejlesztett ki elsőként olyan, mozgatható betűelemeken és nyomógépen alapuló módszert, amellyel sokféle írott anyagot lehetett gyorsan és pontosan kinyomtatni. A modern értelemben vett könyvnyomtatásnak négy alapvető összetevője van. Az első a mozgatható betűminta néhány egyéb művelettel együtt, melyek során a mintákat elhelyezik és rögzítik. A második a nyomógép maga. A harmadik a megfelelő nyomdafesték, s az utolsó a megfelelő anyag, mint amilyen a papír, amelyre nyomtatni lehet. (A papírt Kínában Caj Lun nevű hivatalnok már Kr. u. 105 körül feltalálta.) Gutenberg a nyomtatás lényeges elemeit tökéletesítette; létrehozott egy betűmintához alkalmas fémötvözetet, egy hibátlan öntőformát, egy olaj alapú nyomdafestéket, és egy nyomtatásra alkalmas gépet. Találmánya azért kiemelkedő jelentőségű, mert a nyomtatás elemeinek összekapcsolásával a gyártás új, hatékony rendszerét alakította ki. Gutenberg a nyomtatás teljes gyártási folyamatát találta fel, neki köszönhetjük a könyvnyomtatási technológiát, amelynek jelentősége a tömegtermelésben van. Ezen időszakot gyakran, és jogosan az első információrobbanásnak is nevezik. Ebben az időszakban a nyomtatásnak köszönhetően, Angliában és a kontinensen már legalább 20 newsbook adott tájékoztatást, információt, a fontosabb eseményekről és közügyekről április 25-én adta ki a német Martin Waldseemüller freiburgi térképész az új világtérképet, amelyen első alkalommal szerepelt az America név a mai Brazília helyén szereplő földrészlet jelölésére. Waldseemüller az újonnan felfedezett kontinenst 69

70 Amerigo Vespucci-ról, a felfedezőről és tengerészről nevezte el, aki írásaival, úti beszámolóival évtizedeken formálta a kontinensről alkotott képet. Vespucci, a firenzei üzletember, szerencséjét a könyvnyomtatás hozta meg, ennek révén váltak írásai szabályos bestselleré 24. kép Waldseemüller freiburgi térképész világtérképe Az Amerika név igen hamar elterjedt, és átvette a flandriai Gerhard Mercator is, akinek 1569-ben jelent meg a világtérképe, az új vetületi ábrázolással ben jelenik meg az antwerpeni Abraham Ortelius könyvillusztrátor Theatrum Orbis Terrarum c. atlasza, amelyhez névmutatót készít, és amelyben egy magyar rézmetszet is helyet kap, ez a Zsámboky-féle Magyarország térkép. Itt jegyzem meg, hogy a vizualizáció, a térképtörténet fontos fejezete lenne az információtörténetnek. Az új típusú információhoz különféle információs szolgáltatások is társultak. I. Miksa német-római császár még 1494-ben egy rendszeres futárszolgálat létrehozásával bízta meg főpostamesterét, Franz von Taxis grófot, akinek a postajáratok és hálózatok létrehozását tulajdonítjuk. A gróf, aki 1500-tól főpostamestere volt Szép Fülöpnek, Kasztília királyának és Németalföld, valamint Burgundia uralkodójának, a század fordulóján a fontosabb útvonalak mentén postamestereket alkalmazott. Megindult a postaforgalom szerte a Birodalomban, s Németalföld, a bécsi, francia és spanyol udvar között. A postamesterek fogadták és indították útnak rendszeres időközökben azokat a lovas hírmondókat, kurírokat, akik által sok érdekes hír birtokába jutottak. Az üzleti érzékkel rendelkező postamesterek azután ezeket az összegyűlt értesüléseket levél formájában maguk továbbították megrendelőiknek, rendszeres időközökben. Természetesen nem csak a kéziratos, hanem a nyomtatott újságok: a nyomtatott újságlevelek csakúgy, mint a későbbi hírlapok is szoros kapcsolatban álltak a postajáratokkal. A postajáratok rendszerré szervezése, a lovas postakocsik gépesítése még várat magára, de információtörténeti szempontból a hálózat nagy jelentőségű. 70

71 Rendkívüli információtörténeti jelentőségű esemény, amely az időrend megteremtését képes felgyorsítani az információk özönében, az XIII. Gergely pápa ( ) február 24-én kelt az Inter gravissimas kezdetű bullája. Ez egyetlen dolgot változatott a Julius Caesar által Kr. e. 45-ben bevezetett naptáron, csökkentette a szökőévek számát. A Julius Caesarról elnevezett Juliánus-naptár szerint minden negyedik évet szökőévnek kellett tekinteni, míg a Gergely-féle, vagy másképpen Gregorián naptár ezt a szabályt úgy módosította, hogy az évszázadokat záró, tehát századdal végződő évek közül csak azok legyenek szökőévek, amelyeknek számjegye nemcsak néggyel osztható, mint a többi szökőévé, hanem négyszázzal is. 25. kép Inter gravissimas 71

72 A Gergely-féle naptárreform nemcsak a keresztény időszámítást javította meg, hanem közvetve a kronológia tudományának fejlődésére is nagy hatással volt ban Joseph Justus Scaliger ( ) bonyolult csillagászati megfontolások alapján de tulajdonképpen önkényesen kijelölt egy eszmei időpillanatot, ahonnan kezdve nem számolunk éveket és hónapokat, hanem csak napokat. Ez az időpont Kr. e január 1. déli 12 óra greenwichi idő szerint. A rendszer neve: Julián Dátum. Nagy előnye, hogy felöleli a történelmi időt és nem kell benne visszafelé számolni. Az átváltást korábban bonyolult segédtáblázatokkal oldották meg, napjainkban ezt számítógépes programok segítik. Szentpétery 58 tanulmányából is tudjuk, hogy A modern értelemben vett tudományos chronologia megalapítása is a kiváló francia humanista Scaliger és ellenfele, Dionysios Petavius ( ) jezsuita szerzetes nevéhez fűződik. Scaliger philologiai munkássága közben megírta De emendatione temporum (1583) című művét, az első tudományos chronologiát, melyet később a Thesaurus temporum követett és egészített ki (1606). Előbbi munkájában és Elenchus et castigatio anni Gregoriani című iratában (1595) Scaliger megtámadta a Gergely-féle naptárreformot, rámutatva annak hibáira, s ezzel a támadással a protestantizmus híve lévén kihívta katholikus részről az ellenmondást. Így jött létre Petaviusnak Scaliger ellen irányuló és őt kiegészítő két műve: De doctrina temporum (1627) és az Uranologium (1629). Scaliger és Petavius alapvető munkáinak megjelenése óta a tudományos kronológia az általuk kijelölt nyomokon fejlődött tovább, ez információtörténeti szempontból szintén szignifikáns. Az információs rendszerek történetében a most tárgyalt korszaknak fontos szerepe van a számolási segédeszközök terén is. Mint korábban említettük, a középkor vége felé Indiában, majd Perzsiában, Kínában és az arab kultúrákban az osztási művelet elvégzésére is képes ún. rácsos módszert alkalmazták. A módszer alapját képező, a szorzási műveletet megkönnyítő gelosia algoritmus Európában a XIV. század elején vált ismertté. A gelosiamódszer egyszerűsítésére John Napier ( ), I. Erzsébet skót udvari tudósa, az algoritmus felfedezője, kis rudacskákat készített. A készlet tíz darab pálcából állt, mindegyik számjegynek volt egy pálca. Egy pálcára egy számjegy többszöröseit írta a gelosiamódszernél szokott módon. Szorzás elvégzéséhez az egyik tényezőnek megfelelő pálcákat rakták egymás mellé, majd a másik tényezőnek megfelelő sorokból a gelosia-módszernél megszokott módon leolvasták a szorzatot. 58 SZENTPÉTERY, Imre: Chronologia A közép- és újkori időszámítás vázlata, 1923, alapján: 72

73 26. kép John Napier ( ) Napier kortársa, Gaspard Schott jezsuita szerzetes henger alakú számolópálcákat esztergált, és mindegyiknek a felületére a teljes Napier-féle pálcakészlet tartalmát felírta, vagyis több egyforma hengert készített. Több ilyen hengert egymással párhuzamosan forgatható módon egy keretbe erősített. Az egyes hengerek elforgatásával elérte, hogy ott az egyik szorzótényező számjegyeinek megfelelő számoszlopok kerüljenek felülre, tehát ekkor úgy nézett ki, mintha a megfelelő Napier-pálcákat tették volna egymás mellé. 27. kép Gaspard Schott készüléke 73

74 A készülék nem terjedt el a gyakorlatban, alig volt hatékonyabb számolási eszköz, mint az abakusz. Érdekes módon azonban ezt az eszközt még 1885-ben is tökéletesítették: Henri Genaille a Napier-pálcák megfelelő kialakításával és elhelyezésével megoldotta a kétjegyű részösszegek automatikus átvitelének problémáját is. A logarléc, melynek használata mintegy 300 éven keresztül, a zsebszámológépek megkonstruálásáig szinte egyeduralkodó volt, nem Napier találmánya. A logarlécet között találták fel, miután John Napier publikálta a logaritmusról szóló alapvető művét. Az oxfordi egyetemen Edmund Gunter ( ), számos műszer mellett, feltalált egy eszközt, mely egy logaritmikus skálából és mérőeszközökből állt, és amellyel szorozni és osztani lehetett kép Edmund Gunter műszerei 1630-ban William Oughtred ( ) készített egy körlogarlécet és 1632-ben egyesítette találmányát Gunter eszközével, ezzel létrejött a mai értelemben vett logarléc. A logarléc egy egyszerű kivitelű, mechanikus működésű analóg számítógép, amely lehetővé teszi különböző matematikai műveletek gyors, 3-4 számjegy pontosságú elvégzését. Az 1960-as években, az édesapámtól megörökölt, villamosmérnök testvérbátyám által is használt logarléc FABER-CASTELL verziójával, egyetemistaként az magam is számoltam, mivel a mérnöki számítások túlnyomó részét logarléc segítségével végeztük. Az alábbi linken egy logarléc szimuláció található: ban Wilhelm Schikard ( ) tübingeni professzor a Napier-pálcák felhasználásával a négy alapművelet elvégzésére alkalmas számológépet készített. A gép elkészítésére a késztetést valószínűleg a Keplerrel folytatott beszélgetései jelentették. A gépről is csak Kepler iratai között maradt egy vázlat. A vázlat alapján 1960-ban sikerült egy jól működő rekonstrukciót készíteni. A számológép felső része hat darab függőlegesen 74

75 elrendezett, Gaspard Schott megoldásához hasonló hengeres Napier-pálcát tartalmaz, így legfeljebb hatjegyű számokkal való műveletvégzésre alkalmas. Az egyes számjegyeket a pálcák megfelelő elforgatásával lehet beállítani. A pálcák alatt fogaskerekekből készített számlálómű található. 29. kép Wilhelm Schickard számológépe A felhasználónak a pálcákról leolvasott részeredményeket kézzel kellett bevinni a számlálóműbe és azzal összeadni. A számlálómű elvégezte a kétjegyű összeg első jegyének átvitelét is a következő nagyobb helyi értékre: az egyik kerék egy teljes körülfordulása egy külön fog segítségével a következő helyi értéknek megfelelő fogaskereket egy számjeggyel elforgatta (hasonló megoldás látható pl. a jelenleg is használt villanyórákban, gázórákban, kilométer-órákban stb.). A végeredmény a gép alján lévő kis nyílásokban jelent meg. Schikard külön számtárcsákat is felszerelt a gépre, amelyek megfelelő elforgatásával a legfeljebb hatjegyű részeredményeket lehetett tárolni, megkímélve ezáltal a felhasználót a leírástól. A gép jelezte a túlcsordulást is: ha a hetedik helyi értékre is szükség lett volna, megszólalt egy csengő. Az első, egységes egészként működő összeadógépet Blaise Pascal ( ) francia matematikus, fizikus, vallásfilozófus tervezte 1642-ben. A munkát Schikardtól függetlenül végezte és gépe nem is volt olyan fejlett, mint Schikardé. A gépet Rouenben adóbeszedőként dolgozó apja számára készítette az akkor 19 éves Pascal, hogy megkönnyítse annak munkáját. Ez a pascaline. 75

76 30. kép Blaise Pascal ( ) összeadó-gépe A számológép megmaradt az utókornak. A számokat a gép elején lévő kerekeken kell beállítani, az eredmény pedig a gép tetején lévő kis ablakokban látszik. Ez az eszköz tízfogú fogaskerekeket tartalmaz. A fogaskerekek minden foga egy-egy számjegynek felel meg 0-tól 9-ig. Minden helyi értéknek megfelel egy ilyen fogaskerék (hatjegyű számokat lehet a géppel összeadni). A kerekek úgy kapcsolódnak össze, hogy számokat lehet összeadni vagy kivonni a fogaskerekek megfelelő számú foggal történő elforgatásával: ha a legkisebb helyi érték fogaskerekét egy foggal (36 o -kal) elfordítjuk, az a mozgásiránytól függően 1 hozzáadását vagy levonását jelenti a gépben éppen látható számból. Ebben a gépben is működik a tízesátvitel: ha az egyik helyi érték kereke a 9-es állásból a 0-ba fordul, akkor a következő nagyobb helyi érték kerekét egy foggal elfordítja. 31. kép A Pascaline szerkezete A fordulatszámlálás fenti módja nem új találmány. Számlálásra készített szerkezet volt az alexandriai Heron úthosszmérője. A szerkezetet végigtolták a megmérendő úton. Kereke áttétellel időnként egy kicsit elfordította a felül lévő vízszintes kereket, aminek a kerüle- 76

77 tén kövek voltak elhelyezve. A gördülő kerék bizonyos számú elfordulása után a fenti vízszintes kerék éppen annyit fordult el, hogy róla leesett a következő kavics. A kavicsok egy kosárba potyogtak. Az út végén meg kellett számolni az összegyűlt kavicsokat és számukat meg kellett szorozni a gördülő kerék kerületével és az egy kő leeséséhez szükséges körülfordulások számával. Így megkapták a megtett út hosszát. Ez a berendezés az első analógdigitál átalakítóként is felfogható. Az 1670-es években Gottfried Wilhelm Leibniz ( ) német filozófus és matematikus, kortársa, Pascal gépét továbbfejlesztette. Leibniz matematikai munkásságának kiemelkedő eredményei, hogy Newtontól függetlenül 1676-ban felfedezte a differenciál- és az integrálszámítást, valamint ő tekinthető a matematikai logika előfutárának ban szerkesztett számológépéért a londoni Akadémia tagjává választotta. 32. kép Gottfried Wilhelm Leibniz ( ) Ez a gép az ún. Leibniz-kerék, amelynek két példánya ma is megtekinthető a Hannoveri Állami Könyvtárban, két részből állt. Az egyik az összeadás-kivonás, a másik a szorzásosztás elvégzésére volt alkalmas, ugyanakkor a kettő össze is kapcsolódott. A szorzás automatizálását Leibniz ismételt összeadásokkal hajtotta végre, gépét Stepped Reckoner-nek nevezte el. 33. kép Wilhelm Von Leibniz ( ) szorzógépe 77

78 Ezt a gépet fejlesztette tovább Leon Bollée ( ) francia autógyártó és számológép konstruktőr, aki az 1887-ben kifejlesztett gépébe beépített egy eszközt, amely a szorzótáblát tudta tárolni, ezzel téve szükségtelenné az ismételt összeadást. Bollée elõtt még Abraham Stern ( ) lengyel tudós is készített egy gépet, amely már hat számjegyre végezte el a négy aritmetikai műveletet és a négyzetgyökvonást. A mechanikus gépek korának vége felé, az információfeldolgozás szempontjából minőségi változás a programozható számítógép ötlete. Charles Babbage ( ) angol matematikus és korai számítógép-tudós, talán az első, akinek a programozható számítógép ötletét, sőt az automatizálás, számítógéppel vezérelt nyomtatás, ill. gyártás gondolatát köszönhetjük. Utólag megállapítható, hogy Babbage mechanikusan működő gépeinek az elve messze meghaladta korát. A brit matematikus és feltaláló tehát kidolgozta a modern digitális számítógép alapelveit. Babbage univerzális gépet tervezett, amely adatbeviteli és eredmény-kiviteli egységből, számolóműből és részeredmény-tárolóból állt volna. A gép lyukkártyákról olvasta volna be az információkat, tudott volna utasításokat és adatokat tárolni, matematikai műveleteket végrehajtani és adatokat kinyomtatni. Lyukkártyák vezérelték volna a tulajdonképpeni számítási folyamatokat is. Gépei az első mechanikus számítógépek, bár egyiket sem fejezte be teljesen. Több új típusú gépet is kigondolt. Ilyen volt a differenciagép (Difference Engine), amit logaritmustáblázatok készítésére tervezett az 1820-as évek elején. 34. kép Differenciálgép (Difference Engine) A gép a számolás eredményét a tervek szerint pontozóval közvetlenül a nyomda által használható fémlemezbe írta volna. A differenciagép bizonyos függvényértékek (négyzetek, harmadik hatványok, logaritmusok stb.) sorozatának kiszámítását különbségek, differenciák összeadására vezeti vissza. Babbage gépe még a hatodik rendű differenciákat is használta. Ehhez hat, egymáshoz kapcsolódó számolóművet tervezett, mai ismereteink szerint hibátlanul. Az első működő differenciagépet, Babbage készülékének egyszerűsítésével, Per Georg Scheutz ( ) svéd jogász, nyomdász, újságíró, műfordító, feltaláló és fia, Edvard 78

79 Scheutz, készítette el 1853-ban. Christel Hamann ( ) tovább tökéletesítette a berendezést, és segítségével 1910-ben tízjegyű logaritmustáblázatot jelentetett meg. Differenciagépeket egészen az 1940-es évekig használtak matematikai táblázatok készítésére. Mint említettük, a mechanikus gépek korának vége felé, az információfeldolgozás szempontjából minőségi változás a programozható számítógép ötlete, illetve a gyártási folyamatok programozása jelentette. Ez az automatizálás. Megjegyzendő, hogy a nem termelési célú folyamatok vezérlésére ill. szabályozására már évszázadok óta alkalmaztak különböző technikai megoldásokat. A zenegépekben, pl. a tüskés henger volt a jellemző megoldás, a mechanikus planetáriumok, cometariumok és az orreryk vezérlését bonyolult fogaskerék mechanizmusok végezték. 35. kép Grand Orrery A Joseph Wright of Derby ( ) által taneszközként megfestett orrery készülék utódai, az 1800-as évek közepétől jól bevált szemléltető eszközök a tellurium, lunárium, planetárium, horizontárium lényegében kicsinyített, nem méretarányos, mechanikusan működő, kozmikus modellek. 36. kép Joseph Wright of Derby által megfestett tanítási jelenet orreryvel 79

80 Ezek információtörténeti jelentősége abban is mutatkozik, hogy interpretációk; tehát szemléltető, illetve taneszköz rendszerek. Az első orrery-t egyébként, John Rowley mechanikus és George Graham órás készítette 1713-ban, az ír Charles Boyle ( ), Orrery IV. earl-je megbízásából. A modern planetárium ősét Christian Huygens ( ) kiváló holland matematika-fizika tudós, többek közt az ingaóra szabadalmaztatója, 1682-ben készítette el. Az éggömb belső felületére óraművel mozgatott rendszer vetítette az égitestek képeit. A zenegép és az orrery működését vezérlő programszerkezet feladata annak az információnak a reprodukálása, amely az azonos folyamatot lehetővé teszi, ugyanazt a dallamot, ugyanazt a bolygómozgást ismétli. Az eddig megismert mechanikus számológépek nagyrészt egy-egy konkrét feladat ellátása céljából jöttek létre, akár folyamatok vezérlésére, akár műveletek elvégzésére konstruálták azokat. Igazi mérföldkő a mintás anyagot előállítani képes programozott szövőszék, a kártyavezérlésű selyemszövő gép, amelynek létrejöttét az ipari forradalom története, a technikatörténet, a számítógép-történet, és az információtörténet sohasem mellőzheti. A termelési-gyártási folyamatok programozása és automatizálása, amelynek eredményeként gyorsabban, vagy pontosabban lehet dolgozni, napjainkban is téma. A mintás szövés vezérlésére olyan módszer kellett, amivel egyrészt hosszabb programot is meg lehet adni, másrészt pedig viszonylag egyszerűen lehet a mintát megváltoztatni, a szövőszéket átprogramozni. Az idők folyamán többféle ilyen vezérlést találtak fel. A francia Basile Bouchon 1725-ben Lyonban, a nagy textilgyári központban lyuggatott papírcsíkokkal, lyukszalaggal oldja meg a vezérlést kép Basile Bouchon gépe A szintén francia Jean-Baptiste Falcon, Bouchon segédje, 1728-ban lyukkártyával vezérelhető szövőszéket készített. A szövőszéken igen sok (gyakran több ezer) szál fel-le mozgatásával alakul ki a szövet mintája; a lyukkártya a szálak mozgatásához szükséges információt hordozza. A kártyán egyfajta táblázat található, amely megmutatja, hogy a különböző munkafázisokban a szálaknak milyen helyzetben kell lenniük. A kártyát letapo-

81 gató berendezés érzékeli, hogy a táblázat adott cellájában van-e lyuk, és eszerint állítja be a szálat. A lyukak mindkét megoldás esetén horgokat állítanak be, ezek emelik, vagy sülylyesztik azután a láncfonalakat. A gépek fél-automatikusan üzemelnek: a kártya vagy a papírcsík előtolását még kézzel kell végezni. A teljesen automatikus, lyukszalag vezérlésű szövőgépet Jacques de Vaucanson ( ) fejlesztette ki 1745-ben. Elődei munkáit Joseph Marie Jacquard ( ) szintetizálja, 1790-ben kezdi el építeni a lyukkártyás vezérlésű, tetszőlegesen bonyolult mintázat létrehozására alkalmas szövőgépét, amelyet a forradalom miatt, csak 1801-ben tud véglegesíteni, és a párizsi kiállításon bemutatni. 38. kép Joseph Marie Jacquard ( ) szövőgépe A mechanikus gépek korának vége felé még egy kiemelkedően fontos információtechnikai találmány születik, az írógép, amely a 20. század nagy részében lesz az elengedhetetlen eszköze az irodáknak, a hivataloknak, a hivatásos íróknak és informátoroknak, a sajtó munkatársainak. Az írógép az ember és az írás, tágabb értelemben az ember és a nyelv viszonyának alakulásában lényegesen nagyobb szerepet játszott annál, mint amekkorát általában tulajdonítani szoktak neki. Az írógép gondolatát először az angol Henry Mill vetette fel; 1714-ből megmaradt erről egy londoni szabadalmi levél. Az írógép történetének első korszakában azonban, a kísérletezők nem a kézírás mechanizmusát akarták gépesíteni, hanem a vakok részére kívántak olyan eszközt szerkeszteni, amelynek segítségével írni tudnának. A világ első írógépét 1775-ben Kempelen Farkas (Pozsony, január 23. Bécs, március 26.) magyar tudós, polihisztor készítette Marie-Therese von Paradis ( ), a vak osztrák zenei előadóművész és zeneszerző számára. Az írószerkezet mechanizmusát ma már csak néhány adatból tudjuk valószínűsíteni, mert a gép elpusztult, nem 81

82 maradt róla sem leírás, sem kép. Létét azonban több bizonyíték igazolja, többek között két írásmunka, melyet rajta készítettek. Az egyiket a linzi vakok intézete, a másikat egy bécsi múzeum őrzi. Kempelen találmányát követően szinte minden évtized újabb eredményt hozott ban a francia Pingeron, 1784-ben az angol Jenkins és a francia L Hermina talált fel vakok részére írószerkezetet. Jelentős lépés volt az olasz Pellegrino Turri di Castelnuovo fellépése. Ő ugyancsak vakok részére készített 1808-ban írószerkezetet. 39. kép Pellegrino Turri di Castelnuovo vakírógépe Freiherr von Drais badeni erdőmester egy különösen érdekes írószerkezetet talált fel 1820-ban. Ez bizonyos értelemben a mai modern irodai írógépen is túltesz, ugyanis nemcsak az írógép, hanem a gyorsírógép előfutára is. Az általános célú ősírógépek egyikét 1829-ben William Burt szabadalmaztatta, majd 1843-ban Charles Thurber, a papírhenger első alkalmazója, készített általános célú írógépet. A leginkább ismert találmány, Christopher Latham Sholes ( ) politikus, lapkiadó és társainak 1868-ban levédett írógépe, amely a QWERTY billentyűzetről is híres, amelyet ma is használunk kép Christopher Latham Sholes ( )

83 Az elektromos meghajtású írógépet Thomas Alva Edison-nak köszönhetjük, amelyet 1872-ben szabadalmaztatott. Malling Hansen 1867-ben készítette el írógömbjét. Ez volt az első ipari úton előállított írógép, amelyen 52 billentyű volt, és csak nagybetűket írt ban a Remington volt az első gyárilag előállított írógép, amellyel már kis- és nagybetűkkel is lehetett írni ben Franz Xaver Wagner ( ) szabadalmaztatta Underwood márkanévvel ellátott írógépét, amelyet 1931-ig gyártottak. Ezt a típust már iskolákban is használták től 1941-ig a Remington Noiselles 6 zajtalan írógép is forgalomba került. 41. kép A zajtalan Remington írógép A mechanikus gépeket, amelyeknél kézi erővel kell leütni a billentyűket, csak lassan követte az elektromos írógép, ahol a leütést motor végzi; ekkor a billentyűk kezeléséhez lényegesen kisebb erőt kell kifejteni, mint a mechanikus gépnél. Végül 1978-tól az Olivetti Company és a Casio Company fejlesztéseként megjelenik elektronikus írógép, amelynek már memóriája is van. Az írógép információtörténeti jelentősége felbecsülhetetlen, mivel részben sokszorosító, részben szerkesztő funkcióval is rendelkezik. Az írástevékenység leegyszerűsítése és mechanizálása hatással volt az írás sebességére is, főleg a villanyírógép megjelenését követően. Az ügyvitel és az irodatechnika középpontjában sokáig az írógép áll, a gépírás önálló szakma, a diktálás átalakul, az íródeákot a gépírónő váltja ki. McLuhan írja ironikusan, hogy egy csatahajón a legegyszerűbb művelet végrehajtásához is írógépek tucatjaira van szükség, s hogy egy hadseregnek általában több írógépe van, mint ahány tüzérségi lövege. Az 1980-as években a számítógépek már nemcsak a számolást végzik, hanem a szövegszerkesztő programok nagyrészt, vagy teljesen átvették az írógépek feladatait. Sok történész Babbege-et és a munkatársát, Lady Augusta Ada Byron ( ) matematikust, Lord Byron angol költő lányát, tartja a modern digitális számítógép igazi feltalálójának. 83

84 42. kép Lady Augusta Ada Byron ( ) Részletesen leírta például, hogy miként lehet Bernoulli-számokat számítani az Analytical Engine segítségével. Írásában összehasonlítja a számológépet Jacquard es szövőszékével: Ez algebrai mintákat sző, ugyanúgy, ahogy Jacquard szövőszéke virágokat és leveleket. Ada Lovelace javasolta Babbage-nak, hogy ne decimális, hanem bináris formában tárolja a számokat. Ugyancsak ő találta ki, hogy hogyan lehetne a géppel egy utasítás-sorozatot többször végrehajtatni, ezért ő az első programozó, a computer. Ada grófnő először fogalmazta meg a ciklus és a szubrutin fogalmát, jegyzi meg Szűcs Ervin professzor. Ada Lovelace-ről nevezték el később az Ada programnyelvet. Annak a felfedezése, hogy az elektromosságot sokféleképpen fel lehet használni, kulcsfontosságú vált az 1800-a évek közepétől. Ez az időszak egyébként a távközlés, vagyis a telekommunikáció hajnala. Az információt most már elektromos impulzusokká lehetett átalakítani, sőt továbbítani. Egy kissé vissza kell azonban nézni a mechanikus korba, ahol a telegrafálás és az elektromosság magyarázata és hasznosítása megkezdődik. A távíró, más néven telegráf a telefon előhírnöke, olyan berendezés, mellyel kódolt információk továbbíthatók valamilyen távoli helyre, jelrendszer segítségével vezetéken keresztül. A telegráf szó 1792 körül válik közismertté, maga az elv azonban jóval régebbi ennél. (450 körül a görög Kleoxenos és Démoklitosz feltalálja a telegráfiát, azaz távírást (görögül tele = távol, graphein = írni) Az ábécét ötbetűs csoportra osztják, és ezeket két, egymást követő szakaszban füst- vagy fáklyajelekkel továbbítják. Gyakorlatilag úgy lehet ezt az eljárást megvalósítani, ha egy fáklyás két fáklyával dolgozik. Egyik karjával 1-5 emelést végezve megadja a betűcsoport sorszámát, a másikkal egyértelműen kijelöli a betű helyét a csoporton belül. A távírás ezen új módja minőségileg különbözik az addig használt tűz- és füstjelektől. Idáig nem lehetett szabadon megfogalmazott közléseket továbbítani, csak előre megbeszélt híreket igazolni, vagy tagadni. 84

85 Kr.e. 1184: füsttávírókkal üzenik Agroszba Trója elestét Kr.e. 450 körül: fáklyajel ábécé Görögországban Kr.e. 360: Aeneas vízi telegráfról tudósít Kr.e. 150 körül: 4500km füsttelegráf-hálózat Rómából 1579: akusztikus táviratozás Itáliában hosszú csövekkel XVII. század: jelzőzászlók a tengeren, dobjelzések a hadseregnél 1792: optikai táviratozás szemaforokkal Franciaországban 1804: Francisco Salva galvántávírója Barcelonában 1832: Pavel Lvovics Silling tűs távírója (mágnestűvel) 1833: Gauss és Weber tűs távírója 1792-ben a francia Chappe fivérek Delaunay és Breuget mérnökökkel együtt fejlesztették ki a háromkaros szemaforrendszeren alapuló optikai távírót ban Madrid és Aranjuez között Augustin de Betancourt megépítette az első elektromos távírót. 43. kép Augustin de Betancourt telegráfja A következő hat-nyolc évben Európa nyugati részén, Berlintől Párizson át Portsmouthig részben a vasútépítéssel párhuzamosan sok ezer kilométernyi távíróhálózat épült ki ben F. Salva épített galván távírót Barcelonában, 1832-ben ugyanakkor, amikor Babbage tervezgeti analitikus számológépét, P.L. Silling orosz diplomata Berlinben hattűs távírót épített. A vevő oldalon az elektromos áram mágnes-tekercseken halad keresztül, és mágnestűket mozgat. A göttingeni egyetemen Carl Friedrich Gauss és Wilhelm Eduard Weber adó-vevővel ellátott elektromos-mágneses távíróval kísérletezett. Gauss jött rá, hogy az a jelenség, melynek során az áram kitéríti a mágnesezett tűt, jelzések továbbítására is alkalmas ben készítenek egy jeltovábbítót; Mágneses hatással keltették, s több mint 2,5 km-es vezetékpáron árammal továbbították a jeleket, és mágnes mozdította az észlelőt is. 85

86 44. kép Gauss Weber telegraph A következő években végrehajtottak még néhány európai kísérletet, de igazán 1840 és 1845 között az Egyesült Államokban léptek előre, amikor a kongresszus által korábban kiírt pályázatot Samuel Finley B. Morse nyerte meg elektromágneses, relés adójával és vevőkészülékével. Rövid és hosszabb jeleken alapuló távírókódja közel száz évig egyeduralkodóvá vált. Morse ábécéje fontos lépés, és a pont-vonás ábécé azért is hasznos, mivel a leggyakoribb betűk a legrövidebbek. Morse reléket szerel a távíróvonalakra, ezek felerősítik a jeleket, növelik a hatótávolságot kép Morse-távíró Werner Siemens megkezdi a szigetelt kábelek gyártását. Rövidesen áthúzzák az első kábelt a La Manche csatornán, Amerikát pedig hamarosan kábelrengeteg hálózza be. Az

87 1860-as évekre kábelek, távíróvezetékek kötik össze Európát és Amerikát. Az újításoknak nem akar vége szakadni ben David Edward Hughes élkerekes betűnyomtatót készített a távírógépekhez, az elektromos jeleket dekódolta, és egy elektromágnes akkor ütötte meg a forgó kereket, amikor a kiválasztott betű a papír előtt futott. A 11 évvel később rendszeresített nyomtató 180 karaktert ütött le percenként. 110 évvel később a hetvenes években még elterjedt volt ez a nyomtatótípus ben Charles Wheatstone kilencéves munka után elkészítette a lyukszalagos távírót. 46. kép Lyukszalagos távíró A lassú billentyűnyomogatást ugyan nem iktatta ki, de ez már nem a közvetlen átvitelnél korlátozta a sebességet. A telex, vagyis a távgépíró készülék az 1980-as években még fejlett eszköznek számít, magam is rendszeresen használtam. Megkezdődött a harc az átviteli sebesség növeléséért, és ennek még ma sincs vége. Az első modern távírókat a vonatforgalom irányításában alkalmazták, később pedig, távíróhálózattal kötötték össze a nagyobb városokat. Az 1840-es években megindult elektromos távírászat, körülbelül három évtized alatt kiszorította a szemafort, a XVIII. századi régi, optikai távíróhálózatot ben már kilométernyi távírókábel övezte a Földet ben ez a szám pontosan a háromszorosára növekedett. Időközben felvetődik egy másik ötlet: az emberi hang továbbítása jelzések helyett, ez a mai telefon ban Alexander Graham Bell ( ) és Elisha Gray egymástól függetlenül, egy napon nyújtják be szabadalmukat. Bell, aki beszédtanár volt, 1870-ben vándorolt ki Kanadába, Hermann Helmholtz német tudós kutatásai alapján arra keresett megoldást, hogyan lehetne egy távíróvonalon több üzenetet küldeni. Bell készülékében a hang mágneses térbe helyezett vasdarabot rezegtetett, ettől feszültség gerjedt a mágnes körüli tekercsben, és a rezgéseknek megfelelő áram haladt végig a vevőkészülékhez vezető drótokon. 87

88 47. kép Bell és asszisztense Gray ellenállás-változásokon alapuló készüléke nagyobb teljesítményre volt képes. Gardiner Hubbard, aki Bell műhelyét támogatta, február 14-én adja a szabadalmi kérvényt Washingtonban. Gray ötletét Edison fejlesztette tovább, a jelzőcsengő, a szénmikrofon alkalmazása, valamint kurblis LB telefon az ő nevéhez fűződik. Bell később megvette a Gray-rendszer jogait, majd megbirkózott a telefonközpont problémájával is, egy adott helyre minden előfizetőt bekapcsoltak, és kérhették, hogy kapcsolják össze egy másik előfizetővel. A helyi központok összekapcsolásával a városok közötti összeköttetés is létrejött. A magyar mérnök feltaláló, Puskás Tivadar ( ) is olyan távíróközpont kiépítését tervezte, melynek kapcsolótábláján a város gyárainak és hivatalainak vonalai nem csak a távírdával, de egymással is összekapcsolhatók. 48. kép Puskás Tivadar ( ) 88

89 Puskás Tivadar 1876 őszétől 1877 nyaráig dolgozott a Menlo Park-i műhelyekben Edison mellett a telefonközpont tervén, amit végül elkészített, de formálisan nem szabadalmaztatott. Tény azonban, hogy 1877 nyarán Edison európai megbízottja lett. Londonban a fonográf honosításán dolgozott. Kiállításokat, bemutatókat rendezett. Székhelyét 1878-ben Párizsba tette át, ahol az első telefonhálózat és központ építési munkáit ő irányította. Bár Edison szerint Puskás Tivadar volt az első ember a világon, aki a telefonhoz központot javasolt, a telefonközpont szabadalma Charles Scribner, a Western Union mérnöke nevéhez kötődik, a távíróközpontot pedig, Dumont francia mérnök 1850-ben szabadalmaztatta. Puskás Tivadar 1879-ben hazatért, és öccsével, Puskás Ferenccel 1881-ben megkezdte a monarchia területén a telefonközpontok felépítését ben szabadalmaztatta legjelentősebb találmányát, a telefonhírmondót, amely a mai rádió elődjének számít. A telefonközpont és a telefonhírmondó információtörténelmi jelentősége a közösségi felhasználás lehetőségében áll. 49. kép Telefonhírmondó (1893) A rádió és a hangrögzítés is ennek a kornak a találmánya. James Maxwell 1864-ben vetette fel az elektromágneses sugárzás fogalmát. Hertz 1888-ban állított elő először rádióhullámokat, 1890-ben Edouard Branley megalkotja a kohérert, a rádióhullámok vételére alkalmas berendezést. Guglielmo Marconi (1874. április július 20.) olasz feltaláló, Bolognában szülei padlásán kísérletezve rájön, hogy amennyiben az adót és a vevőt is leföldeli, valamint mindkettőhöz antennát kapcsol, megnő az adás hatótávolsága. Az olasz kormányt nem, az angolt viszont érdekelte a szabadalom ben átlövi a La Manchecsatornát, 1901-ben jelet továbbít az Atlanti-óceánon túlra ben Karl Ferdinand Braun-nal együtt megkapta a Fizikai Nobel-díjat. 89

90 50. kép Guglielmo Marconi ( ) A rádió igazi feltalálója azonban, Nikola Tesla (Smiljan, születésekor Magyar Királyság, ma Horvátország, július 10. New York, január 7.) fizikus és villamosmérnök. 51. kép Nikola Tesla ( ) A hullámok észlelését erősítő diódák, valamint a gyenge áramokat felerősítő triódák forradalmasítják a rádiózást. Lee de Forest 1906-ban feltalálja a három elemből álló vákuum-csövet, a triódát, mellyel fel lehet erősíteni a fotocellák által termelt áramot. A rádiózás két irányban fejlődött tovább, mint egyéni közlési eszköz, a rádiótelefon, valamint mint tömegkommunikációs lehetőség ben két és félmillió vevőkészülék működik az Egyesült Államokban, 1934-ben már minden második család rendelkezik rádióval ben megkezdi élőadásait a Magyar Rádió is. A hangrögzítés gondolatát először Edouard-Leon Scott de Martinville francia mérnök veti fel, 1856-ban. Eszközét fonautográfnak nevezte, amely olajlámpa füstjével bekormozott paphengerre karcolta rá a hangrezgéseket. Edisontól eltérően, aki visszahallgatható 90

91 módon tudta elsőnek rögzíteni az emberi hangot, a francia feltaláló sosem hallhatta saját felvételét. A hang mechanikus rögzítésére és újra felidézésére irányuló törekvések azonban csak a XIX. század második felében valósulhattak meg. Az első, nem fantáziajátéknak számító leírást a francia fizikus-matematikus, Jean Duhamel leírásában találhatjuk meg. Ő már ismerve a hang természetét a levegő rezgéseit rugalmas hártya és ehhez erősített tű segítségével gondolta rögzíthetőnek valamely lágy anyagban. Az első, ténylegesen működő hangrögzítő és visszajátszó szerkezetet, az ónfóliás fonográfot, 1877 decemberében hozta létre Thomas Alva Edison. 52. kép Ónfóliás fonográf Duhamel elképzeléseinek megfelelően, Edison egy hengerre feszített lágy ónfóliára rögzítette a hangot tű, membrán és egy hangfelfogó tölcsér segítségével. A henger egy csavarmenet segítségével forgott, így a tű egy spirálmenet mentén volt képes rögzíteni a hangot. Később készült el a viaszhengeres fonográf. 53. kép Viaszhengeres fonográf 91

92 A fonográf megjelenése után 10 évvel, szeptember 26-án kapott szabadalmat a gramofon nevű készülékre Emil Berliner német feltaláló. A gramofon egy korong felületén létrehozott spirálmeneten rögzíti a hangot. A korong formájú hanghordozók a lemezek másolása sokkal könnyebben megvalósítható: egy megfelelően elkészített nyomóminta segítségével lehet a korong alapanyagba belepréselni a hanginformációt. Ily módon több száz másolat is készülhetett. Ezek az előnyös tulajdonságok hamar népszerűvé tették a gramofont és lassan kiszorították a fonográfot a piacról. Jelentős, elvi változást a mágneses hangrögzítés, majd a digitális technika hozott. 54. kép Emil Berliner ( ) A mágneses hangrögzítés diadalútja Waldemar Poulseen ( ) dán fizikus 1898-as Telegraphon készülékével kezdődik. Az első, tölcséres hangszóróval felszerelt hangrögzítő készüléket Max Kohl a világhírű, német tanszervállalkozás, az 1876-tól Chemnitzben működő Max-Kohl Finommechanikai és Elektrotechnikai Műhelyt alapítója szerkesztette 1921-ben. Ez a gép 130 mm átmérőjű acélkorongokra mágnesezte a felvételt és elektroncsöves erősítője segítségével a gramofonok hangerejével vetekedett. Az első mágnesszalagos hangrögzítőt, a magnetophon-t, melyet AEG fejlesztett ki, 1935-ben mutatták be a berlini rádió-kiállításon kép AEG magnetophon

93 1963-ban a Philips bemutatta a rögzítés új formáját, a magnókazettát (Compact Casette), mely a tömegek számára is elérhetővé tette a hangrögzítést. Az analóg, mechanikus hangrögzítés, illetve a hanglemez, majd a mágnes-szalagos hangrögzítés, és a magnó információtörténelmi jelentősége a sokszorosíthatóság, a konzerv rádióadás lehetősége, az archiválás. A posta, a távirat, a telefonhálózat majd a rádiós kommunikáció révén fokozatosan univerzális médiumok jöttek létre. A vetítés, az álló-és mozgóképtechnika, egyben a fotográfia, a film és a televízió fejlődéstörténetében is jelenetős eredményeket köszönhetünk ennek a korszaknak. A mozgófényképezés felfedezésének története annak a fiziológiai jelenségnek a felismerésén alapul, hogy az emberi szem a recehártyán megőrzi a látványt annak tovatűnte után is, s mozgás szakaszait egységes folyamatként észleli. Bár az ókor óta ismert volt az a feltételezés, hogy a mozgás szakaszokból áll, nem más, mint állapotváltozás, az első, aki ezt 1827-ben kísérletileg igazolta, a belga orvos, Joseph Plateau volt. Phenakistoscope-nak elnevezett készüléke egy forgó korongból állt, amelyet fogantyúval tartottak kézben. Peremén nyílásokat vágtak, a korong másik oldalán, pedig a különböző mozgásszakaszokat ábrázoló rajzok voltak láthatók. Amikor megpörgették a korongot, a szemlélővel szemben elhelyezett tükörben a különböző ábrák egységes egésszé olvadtak össze, a folyamatos mozgás látszatát keltették. 56. kép Phenakistoscope Amikor 1839-ben ismertté vált a fényképezés felfedezésének ténye, Joseph Nicéphore Niépce 1826-os találmánya, amelyet Jacques-Louis-Mandé Daguerre módosított és bocsátott a nyilvánosság elé, a mozgásábrázolásban a fényképezés révén új távlat nyílt. Ettől kezdve a további kísérletekhez már rendszerint fényképeket használtak fel. Az osztrák 93

94 tüzértisztnek, Franz von Uchatiusnak 1853-ban sikerült a fénaikisztikóphoz hasonlatos korongra festett képek kivetítése, ezzel a mozgást első ízben több ember számára egyszerre érzékletessé tenni. Sokat idézett filmtörténeti tények amelyeket a Filmkultúra is közöl hogy az 1878-ban az Egyesült Államokban letelepedett angol Edward Muybridge fényképész azt a megbízást kapta Leland Stanford milliomostól, hogy bizonyítsa be, hogy a ló mind a négy patája vágta közben a levegőben van. Muybridge először 12, majd 24, illetve 30 sztereoszkóp fényképezőkészülék segítségével bebizonyította megrendelője feltételezését, ezzel az állati-, illetve emberi mozgásfényképezés mások által mindinkább tökéletesített kísérletsorozatát indította el. Az angol fotográfus képtelen volt azonban a különböző mozgásszakaszok összegzését megvalósítani, azaz a mozgást egységes folyamatként érzékeltetni. Muybridge felhasználta Horner illetve Simon Stampfer 1833-as felfedezését, a zootrópot és a sztroboszkópot. A készülékben a másodperc századrésze alatt készített pillanatfelvételeivel váltotta fel a rajzokat. Így, a mozgás tökéletes illúzióját keltő képeket a forgódob közepén elhelyezett tükör felületén lehetett látni, de mindez csak részsiker volt. Muybridge kísérleteinek híre eljutott Párizsba is, csakúgy, mint új hazája, New Jersey államának West Orange nevű helységébe, ahol az Edison vállalat kutatólaboratóriuma állott. A francia Étienne-Jules Marey a Janssen által alkalmazott forgózár tökéletesítésével kialakított fotópuskájával eleinte (1882-ben) Muybridge-éhoz képest csak szerény eredményt ért el, amikor másodpercenként 12 felvételt készített, de a zárszerkezet, az 1888-tól alkalmazott tekercsfilm (nitro-cellulóz alapú celluloid-szalag) és a filmet továbbító mechanizmus kifejlesztésével sikerült neki között első ízben valódi mozgófényképfelvételeket előállítania. A filmszalag folyamatos, szakaszos mozgását, a képkockák közti azonos távolságot Marey-nak nem sikerült megoldania, illetve biztosítania. Ezeket a nehézségeket, közel azonos időben, de egymástól függetlenül az Edison laboratóriumban dolgozó William Kennedy Laurie Dicksonnak, ill. Marey magyar származású munkatársának, Georges Deménynek sikerült megoldani kép Georges Demény ( )

95 Dickson Kinetográf elnevezésű felvevőgépével már 1894 elején mai értelemben vett filmeket forgatott Edison számára, amelyeket az ugyancsak általa felfedezett, kinetoszkóp elnevezésű nézőszekrénybe betekintve élvezhettek az érdeklődők. Demény 1893 októberében szabadalmaztatta a phonoscop készüléket, 1894-ben pedig elkészítette felvevőgépének prototípusát. 58. kép Phonoscop február 18-án a lyoni Auguste és Louis Lumiére egy olyan készüléket szabadalmaztatott, amely forradalmasította a mozgófényképezés megteremtésére irányuló kísérleteket. A kinematográf névre keresztelt készülék először és utoljára háromféle művelet elvégzésére is képes volt: mozgófénykép felvételeket készíteni, azokat kivetíteni, a negatívról pozitívot másolni. Az új készüléket március 22-én mutatták be a nyilvánosság előtt. A nagyközönség december 28-án, a párizsi Grand Café alagsorában található Indiai Szalonban ismerkedhetett meg a XIX. század utolsó, jelentős találmányával, amely alapvetően megváltoztatta a XX. század emberének szemléletét, idő- és térérzékelését. A film lehetővé tette, hogy az emberiség kollektív emlékezete generációról generációra öröklődjön. Megszületett a mozi, az audiovizuális univerzum egykori csúcstechnológiája. Már a telefon felvetette azt a kérdést, hogy amennyiben hang továbbítható vezetéken át, ugyanez lehetséges-e képekkel is? A német feltaláló, Paul Nipkow 1884-ben olyan módszert javasolt, amelynek segítségével a fekete-fehér képek kis részekre bonthatók, majd azokból újra összeállíthatóak. Ehhez Nipkow, egy lyukakkal ellátott tárcsát használt, a képfelbontás elektromechanikus elvét alkalmazva. 95

96 59. kép Nipkow-tárcsa Az első, nagy távolságra vezetéken továbbított televíziós adásra azonban, csak ban került sor London Glasgow között, John Logie Baird skót feltaláló jóvoltából. Noha a katódsugárcsövet Karl Ferdinand Braun 1897-ben fejlesztette ki, a televíziózáshoz csak, mintegy 30 év után kezdték felhasználni. Az első rendszeres, heti háromszor 2 órás televíziós sugárzás 1935-ben kezdődött Berlinben, ezt egy Fernseh nevű német társaság működtette, melyben Baird is érdekelt volt. Az angol BBC az első nagyfelbontású adást 1936-ban indította, az RCA pedig 1939-ben kezdett sugározni Amerikában. A kísérleti színes adás, jóval ezután, 1951-ben kezdődött az USA-ban. Az audiovizuális és infokommunikációs technikák fejlődése azonban hihetetlenül felgyorsul, a számítógépek fejlesztése területén is korszakváltás készül. Az elektronikus számítógépek korának időrendjét külön fejezet tárgyalja kép Infokommunikációs technikák fejlődése

97 1886-ban Herman Hollerith (1860. február 29. New York november 17. Washington) német származású amerikai statisztikus lyukkártya-feldolgozó gépet talált fel, amelyet elektronikus számlálásra lehetett felhasználni. A lyukkártyák szendvicsként helyezkedtek el rézrudak között; ahol lyuk volt a kártyán, ott a rézrudak kontaktust létesítettek, és egy elektromos áramkör záródott. A készüléket arra tervezték, hogy fel lehessen dolgozni vele az évi USA-beli népszámlálás adatait. Kézi feldolgozással ez több mint egy évtizedig tartott volna. Hollerith gépében, amelyet eredetileg népszámlálás eredményeinek feldolgozására fejlesztett, és amely később világszerte elterjedt az adatfeldolgozásban, a lyukkártya az adathordozó. Ezt követően a lyukkártyát mechanikus és elektromechanikus számoló- illetve lyukkártya-rendező gépeknél alkalmazták, adat- és programhordozóként ig kellett arra várni azonban, hogy a lyukkártya végleges, szabványos formátumot kapjon. Ezt a fajta lyukkártyát nevezik a feltalálója nyomán Hollerithkártyának. A lyukkártyák írására vagyis lyukasztására külön gép, a kártyalyukasztó szolgált, a kártyák beolvasása optikai vagy mechanikus olvasó berendezésekkel történt. A kutatók azonban hamar felismerték az analóg számológépek korlátait és azokat a hátrányokat, amelyek a további fejlesztéseket akadályozták. A elektromosságtan fejlesztési eredményei forradalmi áttörést jelentettek, az emberi-, illetve gőzenergiát felváltották elektromos energiával, a mechanikus alkotóelemeket kicserélték elektromechanikusokkal. Az első tudományos számításokra is alkalmas eszköz kifejlesztésére 1926-ban került sor az IBM és a Columbia Egyetem Kutatóközpontja között létrejött tudományos együttműködési megállapodás alapján. A közös munka eredményeként 1930-ban elkészült az IBM lyukkártyás gépeire alapozott, elektronikus szerkezetekkel működő táblázatszerkesztő gép, amely a nagytömegű adatok rendezésén és csoportosításán túl alkalmas volt bonyolultabb számítások elvégzésére is. A számítások gépesítésének helyes útját John Vincent Atanasoff ( ) professzor szerint is, az elektronikus digitális eszközök jelentik majd (1937), ezek ugyanis nagy sebességű műveletekre képesek, alkalmasak adatsorok feldolgozására, lehetőséget biztosítanak 2-es alapú számrendszerben végzett feladatok végrehajtására, és memóriában képesek tárolni az egyes mennyiségeket. Az általa konstruált bináris összeadó-gép 300 elektroncsövet használt. Alan Turing ( ) angol matematikus, a többiektől eltérően közelítette meg a számítógép felépítését és funkcióját ban egy olyan eszköz matematikai modelljéről írt, amely egyszerű, univerzális számítógép-automataként véges matematikai és logikai problémákat tud megoldani. A Turing-gép valójában egy általános célú számítógép absztrakt matematikai modellje volt ben Konrad Zuse ( ) megépítette a világ első, már teljesen jól működő, programvezérelt, automatikus, digitális számítógépét, a Z3- at, amely a programot lyukszalagon fogadta. Howard H. Aiken ( ) a Harvard Egyetem továbbképzős fizikus hallgatójaként 1937-ben fejti ki, hogy szerinte mi lenne fontos egy számítógépben. Négy fő különbséget jelöl meg a lyukkártyával működő adatfeldolgozó/könyvelő és a tudományos célú számítógépek között: egy tudományos célú gép legyen képes mind pozitív, mind negatív számok kezelésére; működése legyen teljesen automatikus, ne igényelje ember aktív közreműködését; használjon különféle, bonyolult matematikai függvényeket; a matematikai műveletek sorrendjében végezzen el egy számítást. A MARK I-IV. számítógép sorozatot, amely lényegében a haditengerészet és a légierő számára készült, ezen elvek mentén konstruálták. Aiken, a Harvard Egyetem fizikusa és Thomas J. Watson ( ) az IBM birodalom megteremtője együttműködésének eredménye már átvezet az elektronikus számítógépes korszakba. 97

98 Az 1940-es évektől számítható elektronikus korszak az audiovizuális médiumok, a film, a rádió, a televízió kiteljesedése, a kábeltelevízió és a műholdas közvetítés, a mágneses, és a digitális kép-, és hangrögzítés, a kazettás magnó, a képmagnó, a lézerképlemez, a sztereotechnika, a mini-, és mikroszámítógépek, a mobiltelefónia, a multimédia, a számítógépes hálózatok, az Internet kora. Jellemzője a média-konvergencia, amelynek hajtóereje az informatika, és a digitális információs és kommunikációs technológiák térnyerése mindenütt. A sokáig legnagyobb hatású eszköz és médium, a televízió már létezik, a film színes, a mozi és az oktatófilm fénykorát éli, a rádió általános a családoknál. A kísérleti televíziós színes adás 1951-ben kezdődik az USA-ban, ott indul be először a kábeltelevízió is, szintén az 1950-es években, melyen eleinte a kereskedelmi társaságok sugároztak előfizetőiknek. Magyarországon már 1919 óta folytak televíziós kísérletek. Mihály Dénes 30 soros állókép tévéközvetítését mutatta be ekkor Budapesten. Rendszerét a német posta 1924-ben középhullámú tévéátvitelre használta. A Magyar Televízió 1954-ben kezdte kísérleti adásai sugárzását, hivatalosan május elsején indult. Kezdetben a műsorok zöme élőben ment vagy filmre készült (más képrögzítési technológia akkor még nem volt). A televízió ebben a korszakban közösségi esemény: egy készülékkel rendelkező családnál gyűltek össze a szomszédok a tévé nézésére. A kábel TV Európában csak az 1980-as években nyer teret, bár a kábeltelevízión tisztább, élesebb képet lehet venni, és szélesebb programválasztékot kínál, mint a rádióhullámos televíziós adás. A kábeltelevízió néha egyben műholdas televízió is, ugyanis a programokat sokszor műholdon keresztül sugározzák a helyi központokba, ahonnan aztán kábeleken keresztül kerülnek a lakásokba. Az 1990-es években más televíziós rendszerek is kialakultak. Ide tartozik például a mikrohullámú televízió, amely rövidebb távolságokra 60 csatornát tud sugározni, a nagyfelbontású televízió, melynél a képernyő 1200 vonalra van felbontva, és a kis, otthoni műholdas sugárzás. Ez utóbbi esetében a televíziós társaságoknak kódolnia kell a műsort ahhoz, hogy azt csak a dekóderrel rendelkező előfizető vehesse. Kevésbé ismert, hogy a színes televízió, a mikrobarázdás hanglemez és a képmagnó elődjének, az EVR (electro video recording) rendszernek a kifejlesztője Goldmark Péter Károly (Budapest, Port Chester, 1977.) magyar származású amerikai mérnök, fizikus, a nagynevű Gábor Dénes munkatársa. A II. világháború felgyorsuló eseményei általában egyre hatékonyabb fejlesztést sürgettek a híradástechnika, és a számítógépek területén is. Az USA Hadügyminisztériumi tisztjének, a matematikus Herman H. Goldstine-nek a támogatásával között a Pennsilvániai Moore Kutatóintézetben John P. Eckert jr. ( ) és John W. Mauchly ( ) megépítették a világ első elektronikus számítógépét, az ENIAC-ot (Az Electronic Numerical Integrator and Computer első változata elektroncsövet, kondenzátort, ellenállást tartalmazott. Tömege több mint 30 tonna volt. A gép mintegy 70 m 2 területet foglalt el, hossza 30 m, magassága 3 m.) Az ENIAC építési munkáinak vége felé csatlakozott a fejlesztő csoporthoz a huszadik század egyik legnagyobb tudósa, a magyar Neumann János ( ), akinek életéről és munkásságáról kötetetek szólnak. Az ENIAC-ot 1947-ben átalakították a Neumann-elvek szerint, így működött 1955-ig ban Eckert és Mauchley közös társaságot alapítottak és megépítették a BINAC-ot. (Binary Automatic Computer univerzális számítógép), amelyet 1950-ben helyeztek üzembe től kezdték el építeni az UNIVAC-ot. (Universal Automatic 98

99 Computer - univerzális automatikus számítógép). Először ennek a gépnek továbbfejlesztett változata került nagykereskedelmi forgalomba. A következő gép, amelynek logikai tervezésében Neumann döntő szerepet vállalt, az EDVAC (Elektronic Discrete Variable Automatic Computer, vagyis elektronikus, diszkrét változós automatikus számítógép). A gépet a Pennsylvania Egyetem Moore Intézetében építették meg. Sokan járultak hozzá a mai, modern számítógépek létrejöttéhez, de a magyar Neumann Jánosnak vannak talán a legdöntőbb érdemei. Az elektronikus digitális számítógép Neumann elveinek megfogalmazása ugyanis új korszakot nyitott a világ technológia-fejlődés történetében, amely a számítógépek, a számítástechnikai kultúra egyre gyorsuló ütemű elterjedéséhez vezetett. Neumann a First Draft of a Report on the Edvac című, 1945-ben megjelent művében írta le azokat az alapelveket, amelyeket azóta a tudományos világ Neumann-elvek -ként tart számon. A Neumann elvek alapján épült fel 1946 és 1949 között Angliában, Cambridge-ben, az EDSAC (Electronic Delay Storage Automatic Calculator - késleltetett tárolású elektronikus automatikus számológép). Konstruktőre az angol számítógép tudós, matematikus Sir Maurice Vincent Wilkes ( ) volt ben Neumann a Princetoni Egyetem Felsőfokú Tanulmányok Intézetben (Institute for Advanced Studies IAS) az elektronikus számítógép-program igazgatója. Ott tervezte és építette meg barátjával és munkatársával, Hermann H. Goldstine-nel közösen az akkori legkorszerűbb IAS- vagy Neumannszámítógépet. Ma is az általa kialakított elven működik a világ valamennyi számítógépe. Olyan előrelátó és humánus volt, hogy elvét sosem engedte szabadalmaztatni. Azért, hogy azt megakadályozza, egy publikációban nyilvánosságra hozta a Neumann-elméletet, ami a szabadalmi védettséget lehetetlenné tette. A számítógép nem egy vagy több ember tulajdona, hanem az egész emberiségé mondta margittai Neumann János Lajos, a XX. századi egyetemes matematika egyik legnagyobb alakja, aki több tudományterületen is kimagasló eredményeket ért el. Az elektronika korában a digitális számítógépeket 4 generációba soroltuk. A digitális számítógépek első generációja a negyvenes-ötvenes évek termése. A számítógépek első generációi közé az elektroncsöves digitális gépeket soroljuk. Ez az időszak 1940 és 1955 közé tehető. Jellemző a lyukkártyák az adatok beviteléhez és külső tárolásához, ill. a rotációs-mágneses tárcsa az adatok és programok belső tárolásához. A programok gépi, ill. asszembler nyelven íródtak. A háború és a háborús kutatások nagy lendületet adtak a számítógépipar fejlődésének. A már említett gépek (ENIAC, EDVAC, UNIVAC, et.c.) mellett, 1943 decemberére készült el pl. a Colossus nevű számítógép, mely a németek Enigma kódoló gépén elküldött üzenetek megfejtésére szolgált. (Összesen 10 db ilyen gép készült, műszaki leírásukat a világ, a haditermékek 50 éves titkosítása miatt azonban csak napjainkban ismerhette meg.) A MARK fejlesztése még az ötvenes évek első felében is folyik. A második generációs számítógépek tranzisztorokat, ferritgyűrűs tárakat tartalmaznak. (Jay Forester a MIT-nél 1955-ben dolgozza ki a ferritgyűrűs memóriát.) Ezeknél a gépeknél jelenik meg a megszakítás-rendszer, amelyekkel az előre nem látható eseményeket a számítógépek önmaguk is kezelni tudják. A második generációt az 1950-es és a 1960-as évek közepe közé lehet tenni. Ekkor a lyukkártyák helyett külső tárolóeszközként már mágnesszalagokat és lemezeket kezdenek használni. A számítógép belsejében függesztett mágneses mag válik az elsődleges belső tárolási technológiává. A második generációs számítógépeknél jelennek meg az operációs rendszerek és a magas szintű programozási nyelvek (Pl. FORTRAN, COBOL). 99

100 A harmadik generációs számítógépek már integrált áramköröket használnak. Kialakul a multi-programozás és a párhuzamos működtetés, melynek segítségével lehetőségünk van egy számítógépet egy időben több feladatra is használni. A harmadik generációs számítógépek már monitorokat is használnak, valamint felhasználóbarát programozási nyelvet. Előrelépések történnek a távadat-átvitelben is. A harmadik generációs gépek korszaka az 1960-nal kezdődő 2 teljes évtized. Ekkor az egyes különálló tranzisztorokat integrált áramkörök kezdik felváltani. A mágnesszalagok és lemezek teljesen kiszorították a lyukkártyákat, mint külső adattároló eszközöket. A mágnes magú belső memóriákat felváltották a metál-oxid félvezető memóriák, melyekhez, mint az integrált áramkörökhöz, szilikon chipeket használtak. Haladó programozási nyelveket fejlesztettek ki, mint pl. az 1964-ben Kemény János és Thomas Kurtz által a Dartmouth College-ben kifejlesztett a BASIC nyelv ban a General Motors és a MIT Lincoln Laboratories kifejleszti a számítógéppel segített tervezéshez is használható, párbeszédes grafikus felületet, ez a Sketchpad. A Sketchpad program alkalmazta először a fényceruzát, amelyet Ivan Sutherland fejlesztett ki ben színre lép Bill Gates és a Microsoft. A számítógépek negyedik generációját az 1970-es évek közepétől számíthatjuk. Megjelentek a mikroprocesszorok, melyek tartalmazták a memóriát, logikát és a kontrol áramköröket (egy teljes CPU = Központi Feldolgozó Egység) egyetlen chipen. Ez lehetővé tette az otthoni használatra való személyi számítógépek (PC-k), mint az Apple (II és Mac) valamint az IBM PC megjelenését. A Stephen Wozniak és Steven Jobs által kifejlesztett Apple II-t 1977-ben hozták forgalomba. Az első IBM PC-t 1981-ben mutatták be, MS-DOS-szal jelent meg. A gépek már széles skálájú és nagyon széles skálájú integrált áramkörökből épülnek fel. A korábban bevett megoldásokat egyre tökéletesítik. A negyedik generáció jellemzője, hogy a szoftvergyártás óriási méretűvé válik. A szoftverek árai elérik, egyes esetekben meg is haladhatják a hardverét. A számítógépes generációkat illetően, a 80-as évektől, sokak szerint már az 5. generációról is beszélhetünk, bár egy-egy új számítógép generáció kezdőévét még utólag sem egyszerű behatárolni. Az átmenetek nem feltétlenül ugrásszerűek. Az ötödik generációs számítógépek minden bizonnyal a multimédia, a hatalmas háttértárak, a hálózati rendszerek, az Internet világméretű térnyerésének következményei. A Neumann-típusú számítógép elérte teljesítmény csúcsát. Természetesen lehetnek és lesznek is még további fejlesztések, de ezek már nem valószínű, hogy a Neumann-gépeken belül hoznak radikális megújulást. 6.4 ÖSSZEFOGLALÁS Az ókorban a technika (gör. τεχνή = ügyesség, mesterség, művészet) mindazt jelentette, amivel az ember környezetét alakítani, változtatni tudta. Ma a technikán az ember azon igyekezetét értjük, melynek célja, hogy szellemi képességeinek kiaknázásával a természet nyersanyagait és erőit birtokba vegye és hasznosítsa, de nem csupán erre korlátozódik. Sokan azt mondják, hogy a világot négy találmány tette hirtelen egy-egy nagyságrenddel kisebbé: a tengeri hajózás, a vasút, a telefon, végül pedig, az Internet. Az információs eszközök és gépek elektronikus korszakában a tömegkommunikációs eszközök után és mellett, úgy tűnt, hogy kétségtelenül a számítógépek határozzák meg az információs társadalmat. Létrejött azonban az Internet, a hálózatok hálózata, a mindent és mindenkit összekötő 100

101 világméretű informatikai szupersztráda. Tény, hogy a világot sokkal kisebbé, vagy inkább átláthatóbbá tette, mint volt valaha et írunk, és az információs társadalom a lakásokban is jelen van. Az érzékelhető információs forradalom nagyrészt az elektronikus információhordozókra, infokommunikációs technológiákra épül, számítógépre, kábeltévére, a száloptikai hálózatokra, a távközlési cégek újfajta szolgáltatásaira, plazma tv-re, mobil telefonra, Internet elérhetőségre. 6.5 ÖNELLENŐRZŐ KÉRDÉSEK 1. Mutassa be a gépek előtti korszak információtechnikáját, vagyis az információ-szerzés, tárolás, továbbítás, feldolgozás eszközeit és eljárásait! 2. Nevezze meg, és jellemezze a mechanikus gépek korszakának kiemelkedő információtechnikai találmányait! 3. Mutassa be a távírás és telefónia eszközrendszerének fejlődéstörténetét! 4. A mechanikus és elektronikus kép és hangrögzítés, és a telekommunikációs eszközök információtechnikai jelentősége. 5. Kiemelkedő magyar tudósok és feltalálók. 6. Jellemezze a számítógép generációkat és mutassa be a fejlődés irányzatait! 101

102 102

103 7. AZ INFORMÁCIÓS TÁRSADALOM ELŐTÖRTÉNETE 7.1 CÉLKITŰZÉS Ennek a leckének az a célja, hogy a hallgatókat megismertesse az információs társadalom előtörténetével. Tudatosítjuk a hallgatókban, hogy az információs társadalom terminust megelőzően milyen megfontolások alapján nevezték meg az egyes társadalmi formációkat. A hallgatók betekintést nyernek azokba a fejleményekbe, amelyek közvetlenül vezettek a mai információs társadalmak kialakulásához, és megismerkednek az információs társadalmak jövőjére és múltjára vonatkozó néhány karakterisztikus elképzeléssel. 7.2 TARTALOM A társadalmi formációk elnevezése. Az ipari társadalomtól az információs társadalomig vezető szakasz alapvonásai. Az információs társadalom fogalom létjogosultságának vizsgálata. Az információs korszak kibontakozásához vezető fontosabb fejlemények. James Beniger koncepciója az információ társadalomhoz vezető természeti folyamatokról. Daniell Bell és Yonei Masuda elképzelései a jövő információs társadalmairól. 7.3 A TANANYAG KIFEJTÉSE A társadalmi formációk elnevezése Az emberi történelem korszakait, a társadalomfejlődés folyamatának egyes szakaszait gyakran illetik olyan jelzőkkel, amelyek az adott társadalmi formáció domináns technológiájára, a gazdaságban használt eszközökre, illetve anyagokra, a gazdasági tevékenység vagy a kommunikáció jellemző és jellegzetes formáira utalnak. A régészek, történészek, társadalomkutatók a társadalomfejlődés kezdeti szakaszait illetően beszélnek többek között oldován 59, acheuli 60 és moustier-i 61 iparról, kőkorszakról, ezen belül paleolitikumról, 62 mezolitikumról 63 és neolitikumról, 64 majd bronzkorszakról és vaskorszakról. Az ősi, vándorló, törzsi csoportosulásokat halász-vadász-gyűjtögető társadalomnak, a letelepedett és földművelő ember világát agrártársadalomnak nevezték el. A 18. század végétől kezdődően az ipari forradalom következményeként alakult ki az a gazdasági-társadalmi formáció, amelyet ipari társadalomnak nevezünk. Az eddigi történelmi fejlődés során a mindenkori új társadalmi formáció általában nem terjedt ki egységesen az egész világra, hanem szerves fejlődés eredményeként néhány he- 59 Az ember technológiai tevékenységének első szakasza, a korai őskőkorszak, amelyet az első homólelőhely, a kelet-afrikai Olduvai-szakadékvölgy után oldován iparnak neveztek el. 60 A franciaországi Saint-Acheul lelőhely után acheuli iparnak nevezték el ezt az eszközkészítő kultúrát, amelynek művelői egy újabb, a habilisnál nagyobb agytérfogatú faj, a Homo erectus egyedei voltak. 61 A paleolitikum középső szakaszát a dél-franciaországi La Moustier lelőhelyről elnevezett Moustier-i kultúra jellemezte. A moustier-i ember maradványaira először 1856-ban bukkantak a németországi Neanderthalban. 62 Őskőkor. 63 Átmeneti kőkorszak. 64 Újkőkor, csiszolt kőkorszak. 103

104 lyen bontakozott ki és bizonyos országokra, régiókra, illetve kontinensekre korlátozódott. 65 Természetes az is, hogy a megváltozott társadalmi működésmódot jellemző új akcióformák, aktivitások mellett a korábbi periódusok domináns tevékenységei még jelen vannak a társadalomban, de jelentőségük csökken, szerepük is részben módosul (pl. vadászat mint luxushobbi, halászat mint kedvtelés, földművelés mint kikapcsolódás). 66 A megelőző társadalmi formákban ugyanakkor megtalálhatók a későbbiek kezdeményei, előformái is. (Ha nem így lenne, nem is alakulhatnának ki az új formációk.) Különösen igaz ez az információs, illetve tudásalapú társadalomra: voltaképpen minden emberi társadalom tekinthető információsnak és tudásalapúnak is. Az ipari társadalom kibontakozásával egy olyan társadalomfejlődési szakasz kezdődött el, amely sok vonatkozásban ma is tart, bár számos, markáns transzformáción ment keresztül. 67 Ennek az átalakulássorozatnak a következtében először az anyag, majd az energia, napjainkban pedig az információ fogalma került a közfigyelem fókuszába, és nyert új értelmezést Az ipari társadalomtól az információs társadalomig A 19. században természettudományos tartalmat adtak az anyag atomelméletének. 68 A század elején John Dalton meghatározta az atomsúlyokat, a század végén Joseph Thomson az elektron, Bequerel és a Curie házaspár pedig a rádióaktivitás felfedezésével megnyitotta az utat a szubatomi világ megismeréséhez. A gyárakban folyamatosan növekvő anyagmennyiségek felhasználásával egyre változatosabb termékek, beruházási és fogyasztási javak tömegét állították elő. Anyagszállításra szolgáló hálózatok fonták be a kontinensek felszínét (vasúthálózatok, hajózási csatornák, közutak), föld alatti anyagvezetékek (vízvezeték- és csatornarendszer) kötötték össze a települések épületeit az anyagáram input- és output-végpontjaival. A 20. században felfedezték az atommagokban rejlő energia felszabadításának és felhasználásának lehetőségét és módját. A hagyományos kémiai energiaforrások köre is kiszélesedett, mert újabb és újabb felhasználási lehetőségek jelentek meg. Ebben a században hálózták be elektromos távvezetékek a földet, így a villanyáram csaknem minden település minden lakásába eljuthatott. A század egyik szimbóluma a fali konnektor lehetne, amelyből elvileg korlátlan mennyiségű tiszta energia nyerhető. A század végére a világ energiaigénye és így energiafogyasztása is jelentősen megnövekedett. A Római Klub első jelentése és az 1973-as olajválság tudatosította, hogy a rendelkezésre álló fosszilis energiahordozók készlete véges, és viszonylag rövid időn belül szükség lesz alternatív energiaforrásokra. A 20. század utolsó 65 az új társadalomtörténeti szakasz mindig centrum-területre vonatkoztatott, amit az alacsonyabb szinten rekedt társadalmak fognak körül. Z. Karvalics László: Az információs társadalom keresése, Infonia Aula, o. 66 Az indormációs korszak vízszintes metszetébe beletartozik az ipari szféra, a néhány százalékos agrárszféra, sőt a gomba, a vadon termő növények és a vadhús ill. a hal megszerzésének a legkorábbi időkre visszautaló aktivitásformái is Z. Karvalics László, i. m., A társadalomtudósok véleménye eltérő annak a megítélésében, hogy a folytonosság vagy a teljesen új minőség jellemzi korunkat az ipari társadalom korábbi szakaszaihoz képest. Ebben a jegyzetben azt a felfogást képviseljük, hogy a 20. század végére az ipari társadalom olyan átalakulásokon ment keresztül, amelyek indokolttá teszik, hogy új társadalmi-gazdasági formációnak tekintsük. 68 Demokritosz és a hellenisztikus korszak természetfilozófusai számára az atomfogalom spekulatív, teoretikus 104 filozófiai kategória volt.

105 negyedében egyre több jel utalt arra is, hogy az emberiség fosszilisenergia-felhasználása elérte azt a mértéket, amelynek hatása lehet az egész bioszférára. Az üvegházhatás következtében folyamatosan növekszik bolygónk felszínének hőmérséklete (globális felmelegedés), klímaváltozás, esetleg klímakatasztrófa következhet be. A 21. század elején a társadalom figyelme az információra irányul. A 20. század végére széles körben tudatosodott az információfeldolgozás, a kommunikáció, az irányítás és a szabályozás meghatározó szerepe a gazdaság és az egész társadalom működésében. 69 Az információelmélet, a kibernetika és a mikroelektronika tudásbázisán kibontakozott informatikai forradalom eredményei a mindennapi élet egyre több területén válnak érzékelhető, megkerülhetetlen realitássá. A fejlett társadalmak világképének meghatározó összetevője az információközpontúság. Kialakult az egész világra kiterjedő jeltovábbító infrastruktúra, a távközlési hálózatok rendszere. Az emberek és információk azonnali elérhetősége elvileg az egész bolygóra kiterjedő realitássá vált. Az ezredfordulóra sikerült meghatározni biológiai struktúránk és fiziológiai működéseink információ-forrásának, az emberi génkészletnek összetételét. Az egyes gének hatásmódjának megfejtése jelentős befolyással lesz a mezőgazdaság és az orvostudomány fejlődésére. Fentieket összefoglalva elmondhatjuk, hogy az ipari forradalommal kezdődő korszakban a társadalom figyelme először az anyagra, aztán az energiára, majd az információra koncentrált. Mai világunk infrastrukturális vázát komplex anyag-, energia- és információs hálózatok alkotják, melyeknek meghatározó szerepe van a globális világgazdaság és a planetáris világtársadalom egyensúlyának fenntartásában. Mindennapi világunkban a vízcsap, a konnektor és az internet-csatlakozó (amely a vezeték nélküli wireless technológiák terjedésének következtében kezd virtuálissá válni) egyúttal olyan szimbólumok is, amelyek kifejezik a világ alapösszetevőinek korunkra jellemző hálózati szerveződését. A 20. század második felében mindennapi tapasztalatunkká vált a felismerés, hogy gyorsan változó, dinamikus világban élünk. Egy 1968-ban megjelent tanulmány találóan Gyorsuló idő címmel jelzi korunk alapvető trendjét. 70 A változások néhány területen (informatika, telekommunikáció) egyenesen forradalminak mondhatók, és több vonatkozásban (gazdaság, hírközlés, tömegkultúra) globális kiterjedésűek. Az ipari társadalmat követő korszakra ma a legáltalánosabban elfogadott terminus az információs társadalom kifejezés. Gyakran hozzáillesztik a globális jelzőt is, amellyel az új társadalmi formáció egyik meghatározó ismérvét hangsúlyozzák. A globalizáció mint folyamatjelölő névszó önmagában is jellemzi a kort, a globális falu kifejezés pedig érzékletesen és szemléletesen jelzi a változás trendjét is. 71 Egyre gyakrabban használják a tudásalapú társadalom, illetve tudástársadalom kifejezéseket is elsősorban a politikai jelszavak és programok nyelvezetében. Néhány évtizeddel ezelőtt még az atomkor és az űrkorszak elnevezések 72 voltak széles körben elfogadottak; ez óvatosságra kell, hogy intsen 69 Századunk történelmében az irányítás forradalma nagyságrendjét és társadalmi, mindenre kiterjedő hatását tekintve materiális, valamint intellektuális és kulturális értelemben egyaránt már most ugyanolyan meghatározó, mint amilyen az ipari forradalom volt a múlt században. In: Beniger, J.: Az irányítás forradalma. Az információs társadalom technológiai és gazdasági forrásai. Gondolat Infonia, o. 70 Marx György: Gyorsuló idő. Új írás, 1968/1. 71 A világ a neves kanadai médiafilozófus, Marshall McLuhan 1962-ben megjelent könyvéből vette át a kifejezést (global village), de honfitársunk, Márai Sándor egy 1951-es naplójegyzetében is megtalálható: A világ, hála a korszerűen fejlett közlekedéstechnikának, kezd globális méretekben vidékies lenni. 72 Egy korabeli sikerkönyv záró mondata: A fejlődés folyama most már feltartóztathatatlanul halad az atomkorszak felé! Werner Braunbek: Az atommag regénye. Gondolat, Budapest,

106 bennünket: nem tudhatjuk, hogy melyik mai kormegjelölő kifejezést hitelesíti majd a történelem, de előfordulhat, hogy esetleg teljesen új, általunk ma nem is sejtett megnevezés fogja jelölni korunkat későbbi évszázadokból visszatekintve. A múlt század ötvenes éveitől szaporodtak azok a tudományos és ismeretterjesztő művek, melyeknek szerzői azokra a folyamatban lévő, vagy küszöbön álló változásokra hívják fel a figyelmet, amelyek szerintük alapvetően megváltoztatják világunkat. James Beniger Az irányítás forradalma című, 1986-ban megjelent klasszikus művében 75 különféle, a modern társadalom jellemző átalakulásának jelölésére konstruált kifejezést sorolt fel, melyeket 1950 és 1984 között kiadott könyvekben tallózva talált. Ez a lista azóta tovább gyarapodott. A teljesség igénye nélkül néhány elterjedtebb terminus: Daniel Bell amerikai szociológus 1973-ban kiadott könyvének címe alapján terjedt el a posztindusztriális társadalom kifejezés. 73 A német Ralph Dahrendorf és az amerikai Peter Drucker 74 posztkapitalista társadalomról, a közgazdász Kenneth Galbraight új ipari államról beszélt. Alvin Toffler futurológus Harmadik hullám címen írt könyvet az eljövendő világról. 75 A német Ulrich Beck szociológus pedig bevezette a kockázattársadalom (Rizikogesellschaft) terminust. Az angol szociológus, Anthony Giddens elszabadult világ -nak (runaway world) látja korunkat. Manuel Castells a kaliforniai Berkeley egyetem professzora a hálózati társadalom (network society) terminust választotta a korszakot elemző könyve címéül. 76 Gyakran használatosak a globalizáció, globális világ, globális gazdaság és a globális információs társadalom kifejezések is. Az ezredfordulón főleg a politikai programok, brosúrák és újságcikkek szövegében elterjedt a tudásalapú gazdaság, tudásalapú társadalom vagy röviden tudástársadalom kifejezések használata is. Az Európai Unió új stratégiai dokumentumaiban is ezt a formulát használják. A különböző elnevezések nem ellentmondók, inkább komplementernek tekinthetők: a társadalmi valóság különböző, egymás mellett és együtt létező valós vagy virtuális trendjeire irányítják a figyelmet. Az információs társadalom kifejezés mind történeti okokból (erről a következő részben olvashatunk), mind a fentebb kifejtett érvelés alapján jó munkaelnevezésnek tűnik. A fogalom jelentése átfogó, paradigmatikus és holisztikus. Mai világunkban olyan mértékben vált meghatározóvá az információfeldolgozás, tudáskonstrukció és tudásfelhasználás a gazdaság és társadalom valamennyi részrendszerében, hogy annak tudatában is, hogy minden emberi társadalom per definitionem információs és tudásalapú indokolt új, minden korábbitól eltérő társadalmi korszaknak tekinteni, és középponti erőforrására utalva információs társadalomnak nevezni. 77 Vizsgálódásunk során a továbbiakban megpróbáljuk körvonalazni, hogy mikor kezdődött el valójában az a korszak, amit információs kornak nevezünk, mik voltak az információs társadalom kialakulását elindító fontosabb történések, folyamatok, és hogy milyen mértékekkel, mérőszámokkal ragadható meg ez az új társadalmi formáció. 73 Bell, D.: The coming of the post-industrial society. A venture in social forecasting. NewYork, Drucker, Peter F.: Post-capitalist society. Harper Collins Publishers, Toffler, A.: The third wave. Bantam Books, Castells, Manuel: The information age: economy, society and culture. Vol. I: The rise of the network society. Malden (Mass) and Oxford, Blackwell, Az irányítás forradalmát a technológia egyik alapvető szintjén bekövetkezett újításoknak köszönhetjük, ezúttal azonban az alapokat nem az anyag- és energiafeldolgozás, hanem az információfeldolgozás terén megvalósított innovációk teremtették meg. Beniger, i. m., 36. o. 106

107 7.3.3 Az információs társadalom eredete INFORMÁCIÓTÖRTÉNELEM Sokan úgy gondolják, hogy az információs korszak kibontakozásában a második világháborúnak volt meghatározó szerepe. Tény, hogy a háborúban számos olyan, a szó szoros értelmében életbevágó probléma merült fel, amelyeknek megoldásához összetett, gyorsan és megbízhatóan működő, vezérelt és szabályozott eszközök, berendezések, rendszerek kifejlesztésére volt szükség. Tudósok hada dolgozott a problémák megoldásán, így a háború végére kirajzolódtak annak a technikai eszközvilágnak a körvonalai, amelyek az információs társadalom technológiai bázisát képezik. 78 Vannak, akik az információs társadalom kialakulásában a háborút követő évtized történéseinek tulajdonítanak kitüntetett szerepet. A teljesség igénye nélkül nézzünk meg ezek közül néhányat! 1945 júniusában egy folyóiratban megjelenik Vannevar Bush As we may think című tanulmánya, amelyben az információáradat feletti áttekintés megoldására teljesen új információszervezési eljárást és berendezést javasol. 79 Ugyanebben az évben készen áll az ENIAC 80, az első elektronikus digitális számítógép, és novemberben megkezdi próbaüzemét. Az ENIAC megépítését követően nemcsak a katonai fejlesztés, hanem a tudomány, az ipar és az üzleti élet világának figyelme is a számítógépek felé fordult. A fejlesztések centruma és fő sodra az Egyesült Államokban volt (ez azóta is változatlan), de a világ más fejlett országaiban is hozzájárultak ehhez; máshol igyekeztek a technológia gyors fejlődését követni, és átvenni az újabb megoldásokat és 1951 között épül Neumann János irányításával Princetonban, a Magasabb Tudományok Intézetében (Institute for Advanced Studies) az IAS számítógép ben a Bell Laboratóriumban William Shockley, John Bardeen és Walter Brattain fizikusok feltalálták a tranzisztort, amely lehetővé tette elektromos impulzusok nagysebességű feldolgozását ban jelennek meg az információs technika két alapozó tudományának, a kibernetikának és az információelméletnek azóta klasszikussá vált alapművei, Norbert Wiener és Claude E. Shannon munkái ben a Szovjetunió elkészíti első atombombáját, és az Egyesült Államokban elindítják a Whirlwind projektet. Ebben az időszakban kezdődött el az öröklődésért felelős molekula, a DNS szerkezetének feltárása, amelynek sikeréről 1953-ban a Nature folyóiratban 81 számolt be a két felfedező tudós, James Dewey Watson és Francis Harry Crick. Csaknem egy időben kezdődött tehát az a 78 Norbert Wiener és munkatársai légelhárító ágyúk tüzének radarjelekkel történő vezetése megoldásán tevékenykedtek. Herman Goldstine, John Mauchly és J. Presper Eckert vezetésével a pennsylvaniai egyetem elektromérnöki intézetében elektroncsöves számítógépet építettek a lőelemtáblázatok gyorsabb kiszámításához. (A munkába 1944-ben bekapcsolódott Neumann János is.) Alan Turing és munkatársai Angliában ugyancsak elektronikus számológépet konstruáltak a németek titkosított üzeneteinek (Enigma) megfejtésére. A Manhattan-terv megvalósítása során alkalmaztak először gépi keresőrendszert a szakirodalmi adatok, szövegrészek visszakeresésére. (Ez volt az ún. rapid szelektor, az első mikrofilmes keresőeszköz.) Az információszerzés technológiájában is megjelentek új módszerek, például a szövegelemzés. Az ellenség (Németország) sajtójának szövegelemzéséből (content analysis) következtettek politikai és katonai döntésekre. Az eközben itt kialakult, főként szövegstatisztikai eljárások később több társadalomtudományban polgárjogot nyertek; a könyvtár- és információtudományban ezzel a módszerrel határozzák meg a kulcsszavakat, tárgyszavakat, amelyeket az indexelésre használnak. 79 Bush, V.: As we may think. In: Atlantic Monthly, 176, (1), Electronic Numerical Integrator And Computer. 81 Watson, J. D. Crick, F. H. C.: A Structure for Desoxyribose Nucleic Acid. In: Nature, April , London. 107

108 két fejlődési folyamatsor, amely a 21. század küszöbére az emberiség jövőjét erősen determináló tényezővé vált: az informatikai forradalom és a molekuláris genetika kibontakozása. A számítógépes forradalommal párhuzamosan bontakozott ki a molekuláris biológia forradalma a DNS alapszerkezetének felismerése után 50 év sem telt el, és sikerült meghatározni az emberi génkészlet teljes összetételét, az öröklődésért, az emberi minta kibontásáért, működtetéséért felelős kódot. Azt is lehet mondani, hogy két kód, két egymástól eltérő, mégis egymással lényegi kapcsolatban álló információs rendszer került akkor az érdeklődés középpontjába: az öröklődés kémiai szerkezetben kódolt molekuláris, kémiai anyagba zárt nyelve és a bináris számjegyekkel kódolt gépi nyelv, a számszimbólumok anyagtalan világa ban elkészült az első, tranzisztorokkal működő számítógép, 1957-ben Jack Kilby és Bob Noyce feltalálta és szabadalmaztatta az integrált áramkört ben a Szovjetunió mesterséges bolygót bocsátott föld körüli pályára, a Szputnyikot. Amerikában már 1956-ban meghaladta a fizikai dolgozók számát az ügyviteli, információs, illetve a szolgáltató ágazatokban dolgozók száma. A telekommunikáció területén is forradalmi változások játszódtak le, ben felbocsátják az első távközlési műholdat (Telstar-1), gyors ütemben épül ki a globális kommunikáció infrastruktúrája. Az felsorolt példákból látható, hogy azokban az években fontos, a korszakváltást előkészítő, elindító események történtek, alapvető felfedezések születtek, és olyan gondolatok, tudományos elméletek fogalmazódtak meg, amelyek az információs társadalom tudományos-technikai bázisának szellemi hátterét képezik. A további fejlődés szempontjából meghatározónak bizonyult az, hogy a Szputnyik fellövését követően Amerikában a szovjet tudományos-technikai fölénytől való félelem nagy volumenű kutatásokat, műszaki fejlesztéseket indított el. Ezek a fejlesztések vezettek el az internethez, és közvetett szerepet játszottak a személyi számítógép megjelenésében is. 82 A tudományos-technikai területre fókuszáló, leszűkítő értelmezéseken túllépő átfogó, a történések társadalmi-gazdasági beágyazódásaira és determinációira is figyelő rendszerszemléletű megközelítések is történtek az információs társadalom forrásvidékeinek kutatása során. Ezek közül James Beniger eredetelméletét körvonalazzuk röviden az alábbiakban Az információs társadalom eredete Beniger szerint James Beniger az információs társadalom eredetének kérdését gazdaságtörténeti, evolúciós és rendszerszemléleti perspektívába helyezte. 83 Véleménye szerint az információs társadalom olyan fejlemény, amely a 19. század második felében a gazdaság, a közlekedés, és általában a társadalom irányításában bekövetkezett válságsorozatra adott válaszok eredményeként alakult ki. Az irányítás forradalma azt jelenti, hogy az információfeldolgozási és kommunikációs technika alkalmazkodik az anyagfeldolgozás, energiafelhasználás és a szállítás felgyorsulása következtében előállt sebesség- és komplexitásnövekedéshez. 84 Az információfeldolgozás és a kommunikáció egyre fejlettebb technológiái 82 Ennek a folyamatnak a részleteit a köny 2. fejezetében tárgyaltuk részleteiben. 83 Beniger, James R:: The Control Revolution. Technological and Economic Origins of the Information Society.Harvard University Press, Magyarul: Az irányítás forradalma. Az információs társadalom technológiai és gazdasági forrásai. Gondolat Infonia, az ipari forradalomnak messze az volt a legnagyobb hatása, hogy felgyorsította a társadalom teljes anyagfeldolgozási rendszerét, ezáltal előidézte az irányítás válságát egy olyan időszakban, amikor az információfeldolgozási és kommunikációs technika terén végbement újítások elmaradtak az energiatermelési, illetve szállítási célú felhasználásában bevezetett újításoktól. In: Beniger, J. R., i..m., 686. o. 108

109 további gyorsulást indukáltak; ez a pozitív visszacsatolásokon alapuló folyamat azóta is tart. 85 Arra a következtetésre jutott, hogy a mai jelenségek alapvető okainak mélyebb megértéséhez a földi élet eredetéhez kell visszamennünk. Szerinte bolygónkon az első primitív élő szervezetekkel jelent meg az információfeldolgozás képessége. 86 A ma változatos formában létező szervezett rendszerek úttörő csoportját az első olyan nyílt anyagi rendszereket, amelyek sikeresen szálltak szembe az entrópia hatalmával, és képesek voltak szerveződésük információs mintázatának megőrzésére és továbbadására ezek az egyszerű momolekulahalmazok jelentették. A fizikai univerzum működésének egyik alapvonása, hogy minden magára hagyott öszszetett, nyílt anyagi rendszer sorsa a szétszóródás (randomizáció): alkotóelemeinek elrendeződése az idő előrehaladtával a legvalószínűbb, azaz a teljesen véletlenszerű eloszlás állapota felé halad. Mégis léteznek olyan rendszerek, amelyek ezzel az általános trenddel ellentétesen rendezett struktúrákat alakítanak ki, és képesek annak fenntartására is. A szervezettségük megőrzésére és továbbadására képes nyílt rendszerek anyagfeldolgozó dinamikus struktúrák, amelyeknek állandó energiaforrásra van szükségük a folyamatos anyagátalakításhoz és -transzporthoz. Az anyag és az energia célirányos feldolgozásához irányításra és szabályozásra van szükség, amely információk felvételével, kiértékelésével és új információk generálásával megy végbe. A szervezettségüket megőrző nyílt rendszerek működése tehát belső állandóságuk, rendezettségük fenntartására és növelésére, a struktúrájukat meghatározó információk továbbadására irányul. Ennek a célszerűségnek az értelmezésére több magyarázat létezik. A teleologikus felfogás szerint a világban az anyagon túlmutató, az anyag felett álló külső célszerűség uralkodik, és ez az oka a szervezett rendszerek célirányos működésének. A vitalizmus elmélete szerint az élő szervezetekben valamilyen sajátos, nem fizikai jellegű életerő (vis vitalis) működik, amely azokat a szervetlen anyagi világtól alapvetően megkülönbözteti. A természettudományos magyarázat szerint az élő természetben megfigyelhető célszerűség oka mindig valamilyen fizikai formában létező információs rendszer, program, amely nem más, mint kódolt vagy előre elrendezett információ, ami egy folyamatot vagy viselkedést adott cél felé irányít 87. Ez utóbbi a célszerűség teleonómiai magyarázata. Az élő rendszerekben az anyagátalakítást speciális programok irányítják. Az egyes programok az adott rendszer céljaira vonatkozó információkat (referenciaszint) illetve a célok elérését lehetővé tevő információfeldolgozási eljárások algoritmusait tartalmazzák. Beniger megfogalmazása szerint az irányítás folyamata szükségképpen magába foglalja egy új információ (input) összehasonlítását bizonyos elraktározott mintákkal és utasításokkal (programmal) annak érdekében, hogy a szóba jöhető viselkedések (lehetséges outputok) előre meghatározott halmazából valamelyik mellett dönteni lehessen. 88 A programok tehát az adott rendszert alkalmassá teszik információk kiértékelésére és a kiértékelés eredményének megfelelő döntések meghozatalára. Ilyen tulajdonságokkal csupán az élő rend- 85 a technológia általában önmagában is technológiát szül az anyag- és energiafeldolgozás terén létrejövő újítások további újításokra teremtettek szükségletet az információfeldolgozási és kommunikációs technológiákban. uo., 37. o. 86 Richard a jelenségre a replikációs bomba, illetve az információs robbanás kifejezéseket használja. Dawkins, R.: Az önző gén. Budapest, Gondolat, Ernst Mayr definícióját Beniger idézi. In.: Beniger, i. m., Beniger, i. m.,

110 szerek, a társadalmak, valamint az információfeldolgozó artefaktumok 89 rendelkeznek. Beniger ennek megfelelően a programok és az azok által meghatározott működésmódok négy, egymásra épülő szintjét különbözteti meg. 7.4 KORAI ELKÉPZELÉSEK AZ INFORMÁCIÓS TÁRSADALOMRÓL DANIEL BELL Az információs társadalom kifejezés az 1950-es és 60-as évek fordulóján jelent meg. Amerikában Fritz Machlup közgazdász az 50-es évek végén úgy becsülte, hogy 1947 és 1958 között az információs szektor növekedési aránya kétszerese volt a GNP növekedésének, amiből azt a következtetést vonta le, hogy az Egyesült Államok gyors ütemben halad az információs társadalommá válás útján. Japánban Tadeo Umesao használta először az információs társadalom kifejezést, 1961-ben. A fogalom terjedéséhez hozzájárult Yoneji Masuda Az információs társadalom című könyve, amely Magyarországon is megjelent, 1989-ben. Az információs társadalom mibenlétére vonatkozó korai elképzelések közül talán Daniel Bell és Yoneji Masuda teóriái a legismertebbek. Az alábbiakban az ő gondolataikat foglaljuk össze röviden. Daniel Bell, a Harvard Egyetem szociológiaprofesszora az elsők között elemezte az előttünk álló korszak várható társadalmi-gazdasági fejleményeit. 90 Tudományos igényű prognózisában jelezte, hogy a jövő társadalmában a tudás lesz a legfontosabb erőforrás. Úgy látta, hogy az ezredfordulóra az Egyesült Államok már tudásra épülő társadalom lesz. Könyvének címében a posztindusztriális szóval utal arra, hogy az új társadalmi formáció az ipari társadalom túlhaladását fogja jelenteni. Míg az ipari társadalom gazdaságának központi változói a tőke és a munka, addig a posztindusztriális társadalomban az információ és a tudás dominál. 91 Szerinte az új társadalmi berendezkedés a telekommunikáción alapul (a közlekedési és energiaszolgáltatási infrastruktúrát követően kiépül ez a harmadik infrastruktúra ). Új dimenzióként jelenik meg a tudományos és mérnöki tevékenység összeolvadása. Az árutermelő társadalom átalakul szolgáltató társadalommá, ahol a humán jellegű és professzionális szolgáltatások dominálnak. A fordulópontot az jelenti, hogy míg az ipari társadalom átalakító tényezői az energiaforrások és a gépészeti technológia kombinációja volt, addig a posztindusztriális társadalom stratégiai erőforrása az információ és az elméleti ismeretek. A fordulat ígérete a technológia felszabadítása, amely megnyitja az utat az individualitás és a sokoldalúság felvirágoztatásának alternatív formái felé. 7.5 KORAI ELKÉPZELÉSEK AZ INFORMÁCIÓS TÁRSADALOMRÓL YONEJI MASUDA A japán Yoneji Masuda professzor 1980-ban megjelent Az információs társadalom mint posztindusztriális társadalom című könyvében egy kialakulóban lévő új társadalmi minőséget, egy posztmateriális értékorientációjú jövőprogramot vázolt fel. 92 Olyan társadalom terveit körvonalazza, amely az anyagi javak bőséges fogyasztása helyett az ember 89 Az artefaktum kifejezés mesterségesen létrehozott eszközöket, gépeket, berendezéseket jelöl. 90 The Coming of Post-Industrial Society. A Venture in Social Forecasting, 1975; The Social Framework of the Information Society, a tudás és az ismeretek a posztindusztriális társadalom stratégiai forrásaivá és átalakító tényezőivé válnak. In: The Social Framework of the Information Society. 92 Masuda, Y.: Az információs társadalom. Budapest, OMIKK,

111 intellektuális kreativitását bontakoztatja ki. Szerinte az információs társadalom új típusú emberi társadalom lesz, amely teljes mértékben különbözik a jelenlegi ipari társadalomtól. A társadalom átalakulása és fejlődése mögött álló hajtóerő az információs javak termelése lesz, nem pedig az anyagiaké. A jövő információs társadalmának modellje történelmi analógián alapul: szembeállítja egymással az ipari társadalom lényeges paramétereit és azok feltételezett információs társadalmi megfelelőjét. Az alábbi táblázatban ennek a modellnek néhány elemét tüntetjük fel. Ipari társadalom Gőzgép (erő) A fizikai munkaerő helyettesítése, kiegészítése Anyagi termelőerő (Az egy főre eső termelés növekedése) Gyáripar (gépgyártás, vegyipar) Termelőközpont: korszerű gyár (gépek, berendezések) A tőke magántulajdona, szabad verseny, a profit maximalizálása Parlamenti demokrácia GNW (nemzeti összjólét) A kor szelleme: reneszánsz (az ember felszabadítása) Információs társadalom Számítógép (memória, szállítás, vezérlés) A szellemi munkaerő helyettesítése, kiegészítése Információs termelőerő (az optimális cselekvésválasztás képességének növekedése) Intellektuális iparok (információs ipar, ismeretipar) Termelő központ: információs közmű (információs hálózatok, adatbankok) Közös és ismeretorientált infrastruktúra, szinergiaelv, a társadalmi előnyök elsőbbsége Részvételi demokrácia GNS (nemzeti összelégedettség) A kor szelleme: globalizmus (ember és természet szimbiózisa) Masuda szerint az új társadalom középpontjában szellemi és etikai értékek vannak: magas szintű felelősségérzettel társult erkölcsi és intellektuális igényességet vetít a jövőbe, és ennek megfelelően sajátos értelmezést ad a globalizmus kifejezésnek: Az információs társadalom szelleme a globalizmus szelleme lesz, egy szimbiózisé, amelyben ember és természet harmonikusan tud együttélni, és amely etikailag szigorú önfegyelemből és társadalmi közreműködésből áll. Információs társadalmának gazdasági rendszere információtengelyű, amely az alábbi posztulátumok alapján szerveződik: 1. Az információ adja a társadalom gazdasági szükségleteinek alapját. 2. A gazdaság és a társadalom maga is az információs értékeket termelő és felhasználó mag körül nő, illetve fejlődik. 3. Az információ mint gazdasági termék fontossága meghaladja az áruk, az energia és a szolgáltatások fontosságát. Masuda gondolatrendszerében középponti helyet foglal el az információs közmű fogalma (Global Information Utility, GIU), amelyet a következőképpen határozott meg: Az információs közmű nyilvános információfeldolgozó és -szolgáltató létesítményekből álló információs infrastruktúra, amely számítógépeket és kommunikációs hálózatokat foglal magában. E létesítmények segítségével bárki, bárhol, bármikor képes lesz az általa igényelt bármilyen információhoz könnyen, gyorsan és olcsón hozzájutni. 111

112 Masuda szerint a jövő információs társadalmában az információs közmű válik majd az információs értékek termelésének bázisává, amelyet ennélfogva joggal nevezhetünk az információs társadalom társadalmi szimbólumának. Napjainkban, negyedszázaddal Masuda futurológiai könyvének megjelenése után az információs közmű többé-kevésbé megvalósult realitás: a világ vezető információs társadalmaiban, az internet és a world wide web működése hasonló a Masuda által leírt rendszerhez. A pozitív utópiák további elemei azonban még nem nagyon mutatkoznak. A kapitalizmusra jellemző determinációk változatlanul érvényesülnek, és nem érződik, hogy valamiféle új felvilágosodás venne erőt az emberiségen. Kétségtelen, az élet bonyolultabb lett, de a kor szelleme mintha kicsit fáradtnak és gondterheltnek bizonyulna. Ezért a továbbiak során csak arra vállalkozunk, hogy a reális információs társadalom fontosabb, ma megmutatkozó jellegzetességeit vesszük sorra, anélkül, hogy jövőbeli alakulásuk prognosztizálására kísérletet tennénk. 7.6 ÖSSZEFOGLALÁS A leckében először az egyes társadalmi formációk elnevezésére vonatkozó megfontolások történetét mutattuk be. Ezt követte a annak az útnak a felvázolása, amely az indusztriális társadalomtól az információs társadalomig vezetett az anyag, energia és információ fogalomkör keretrendszerében. A továbbiakban bemutattuk azokat a fejleményeket, amelyek az információs korszak közvetlen előzményeinek tekinthetők Végül bemutattuk James Beniger átfogó koncepcióját az információs rendszerek lényegéről és eredetéről, majd felvázoltuk Daniell Bell és Yonei Masuda elképzeléseit a jövő információs társadalmairól. 7.7 ÖNELLENŐRZŐ KÉRDÉSEK 1. Értelmezze az információs társadalom fogalom tartalmi összetevőit! 2. Milyen ideák, történelmi események előzték meg az információs társadalmak kialakulását? 3. Hogyan értelmezi James Beniger az információs rendszerek eredetét és működését? 4. Hasonlítsa össze Daniell Bell és Yonei Masuda elképzeléseit a jövő információs társadalmairól! 112

113 113

114 8. AZ INFORMÁCIÓS TÁRSADALOM JELLEMZŐ DISKURZUSAI I. 8.1 CÉLKITŰZÉS Az információs társadalom elemzése, az információs társadalomról alkotott főbb vélemények áttekintése. Az információs társadalom néhány jellemző sajátosságának bemutatása. Az információs forradalmak értelmezése, a tömegkommunikáció, a számítógép, és a hálózati rendszerek konvergenciája. 8.2 TARTALOM Az információs társadalom fő diskurzusai leginkább az információs forradalomról, sőt, forradalmakról szólnak, a legújabb téma a hálózatosodás. Korábban már utaltunk arra, hogy a 20. század első felében az információ fogalma nagyjából ismeretlen volt a nyilvánosság körében. Az információs társadalom kialakulásának feltétele az információ fontosságának tudatosulása, vagyis jelentőségének felismerése. Tény, hogy a gazdasági tevékenység, az államigazgatás, a kultúra, a tudomány, egészségügy, a vallás és oktatásügy, és általában minden társadalmi tevékenység és szervezet rendkívül bonyolulttá vált, működése során egyre több információt termel, egyre változatosabb formában és műfajban, az irányításhoz, egyáltalán kielégítő működéséhez egyre több információt igényel. Nagyjából a 20. század közepére tehető, hogy az egyre sokasodó információs feladatokat a hagyományos eszközökkel és módszerekkel már nem lehetett leküzdeni. Az elektronikus számítógépek jó megoldást kínáltak. Az információfeldolgozás, -tárolás, -szállítás technikája, az információtechnika, a mikroelektronika példa nélkül álló felfutására támaszkodva - néhány év alatt robbanásszerű, gyors fejlődésen ment keresztül, behatolt az emberi tevékenység minden területére, s gyökeres változások hajtóerejévé vált. Ezt a napjainkban is zajló folyamatot sokan nevezik az információ forradalmának. Az információs társadalom születésének jelenlegi szakaszában Pintér szerint 3 téma foglalkoztatja a szakértőket és a társadalmat: Az elsõ diskurzus arról szól, hogy az Internet az ördög műve-é, a második diskurzus a lelkes futurológusok híveinek tábora és a földhözragadtak között zajlik a rózsaszínű jövőről, a harmadik diskurzus a technofil és a technofób táborok között zajló parázs vita. Markáns téma még a másodlagos szóbeliség megjelenése az Interneten, a fordítástörténet, a világnyelv, a világkönyvtár és természetesen maga a világméretű hálózatosodás. 8.3 A TANANYAG KIFEJTÉSE Az információs forradalmakról Az információfeldolgozás, -tárolás, -szállítás technikája, az információtechnika, a mikroelektronika példa nélkül álló felfutására támaszkodva - néhány év alatt robbanásszerű, gyors fejlődésen ment keresztül, behatolt az emberi tevékenység minden területére, s gyökeres változások hajtóerejévé vált. Ezt a napjainkban is zajló folyamatot sokan nevezik az információ forradalmának. Az információs társadalom születésének jelenlegi szakaszában Pintér szerint 3 téma foglalkoztatja a szakértőket és a társadalmat: Az első diskurzus arról szól, hogy az Internet az ördög műve-é, a második diskurzus a lelkes futurológusok 114

115 híveinek tábora és a földhözragadtak között zajlik a rózsaszínű jövőről, a harmadik diskurzus a technofil és a technofób táborok között zajló parázs vita. Pintér (2004) szerint: egy hármas megközelítés-rendszert is megfigyelhetünk az információs társadalom kapcsán, amelyek a definíció hordozóiban (kik testesítik meg), időhorizontjában (mikortól számítják az információs társadalom kezdetét) és tartalmában, kiforrottságában térnek el egymástól. Definíciós kör Kezdete Hordozói Tartalma Tudományos (leíró, A Világháború után, egzakt) az es évektől Politikai (mozgósító, programszerű) Köznapi (amorf, utópisztikus) Az 1990-es évektől Legkorábban tól Alapvetően Szociológusok, társadalomkutatók Politikusok, technokraták, vállalkozók és tanácsadók Mainstream media, Utópisztikus viták, Sci-fi filmek Technikai; Foglalkozás szerkezeti; Gazdasági; Térszerkezeti; Kulturális Politikai program Forradalom felülről Modernizációs célok Aki kimarad, lemarad Mindent betöltő információs és kommunikációs technológia 2010-et írunk, és az információs társadalom a lakásokban is jelen van. Az érzékelhető információs forradalom nagyrészt az elektronikus információhordozókra, infokommunikációs technológiákra épül, számítógépre, kábeltévére, a száloptikai hálózatokra, a távközlési cégek újfajta szolgáltatásaira, plazma tv-re, mobil telefonra, Internet elérhetőségre, et.c. A számítástechnika és a távközlési technológiák fejlődése egymást erősíti, hatalmas beruházások vannak folyamatban. A változások nagyságrendjét méltán hasonlítják az ipari és a mezőgazdasági forradalomhoz. Az utókorra marad azonban annak meghatározása, hogy mikor is kezdődött a legújabb információs forradalom. Az információtörténészek majd bizonyára megállapítják azt, bár az eddigi tapasztalat szerint egy ilyen dátum legfeljebb közmegegyezéssel jelölhető ki, tekintettel az információtechnológia evolúciós természetére, illetve a gyorsuló időre. Fülöp Géza 1996-ban közzétett táblázata a még zajló információs forradalom és a hajtóerő forradalom egybevetésével nemcsak az evolúciót, hanem a gyorsulást is jól reprezentálja: 115

116 A Hajtóerőforradalom B Információs forradalom Arány Newcomenféle gép 1708 Első generációs számítógép 1946 A technika fejlődése Gőzgép 1775 Második generációs számítógép 229 év Vasút 1829 Harmadik generációs számítógép év 6,4:1 Gépkocsi 1909 Negyedik generációs számítógép Sugárhajtású repülőgép A kulcsfontosságú gépek és rendszerek elterjedése 1500 gőzgép gépi szövőszék év számítógép év Automatikus adatfeldolgozás év 4,6:1 9 év 5,4:1 Ipari fejlődés Az amerikai transzkontinentális vasút megépítése év Egy országos információs hálózat kialakítása Amerikában év 6,0:1 A gyáripar vezető iparággá válása év Az információs iparok vezető iparággá válása év 4,6:1 61. kép A hajtóerő-forradalom és az információs forradalom ütemének összehasonlítása Newcomen találmányától mintegy 200 év telt el a domináns gyáripar kialakulásáig, Neumann felfedezésétől már csak kb. 40, de ez az új iparág már nem csak a kétkezi, vagy mechanikus szellemi munka kiváltására szolgál. Információtörténeti jelentőségű, hogy egyes kutatók, pl. a híres gazdaságtörténész és kommunikációkutató Harold Innis ( ), a Torontói Műhely megteremtője (ahol UNESCO ösztöndíjasként, 1977-ben magam megfordultam) a kommunikációs technológiát tekintette a gazdasági és politikai uralom és centralizáció legfontosabb paraméterének. A Communication and Empire című, 1950-ben megjelent művében levezeti, hogy a térbeli uralom mindig az üzenetek létrehozásához, tárolásához és terjesztéséhez használt technológián múlott és múlik. 116

117 62. kép Harold Innis ( ) A nyelv, az írás, a nyomtatás, a tömegkommunikáció és a számítógép forradalmáról Innis tanítványa és munkatársa, Marshall McLuhan ( ) a katolizált kanadai író és tanár értekezik. Fő művei, a Guttenberg galaxis (1962), az Understanding Media (1964) és a The medium is the message (1967), nagy vitát és diskurzust váltottak ki a hatvanas években a tömegkommunikációnak a társadalomra gyakorolt hatásáról. 63. kép Marshall McLuhan ( ) Gutenberg óta az embereket arra szoktatták, hogy minden igazság és tudás a könyvekben van, és ezek (pl. a regények, a tankönyvek) lineáris gondolkodást kívánnak. Ennek nem kell feltétlenül így lennie. Csinálhatunk és taníthatunk dolgokat tetszőleges sorrendben is. A médium maga az üzenet, mert a társadalmi haladást mindig is sokkal inkább az határozta meg, hogy milyen módon kommunikálunk, mint maguk az üzenetek, amelyek a 117

118 kommunikáció során kicserélődnek. Virtuális rabok vagyunk egy könyörtelen médiakörnyezetben, mely naponta masszíroz bennünket, és alapvető hatása van arra, hogy miről és hogyan gondolkodunk, illetve viselkedünk. A tévé (ekkor még fekete-fehér) megítélésében McLuhan ugyan tévedett, de a tömegmédiumok ellentmondásos társadalmi szerepe tekintetében viszont igazi látnoknak bizonyult. Számos új fogalmat vezetett be, pl.: A hűvös médiumok (élőbeszéd, kézirat, televízió) információ-tartalma szegényes vagy nem teljes, ezért a befogadótól kiegészítő aktivitást, továbbgondolást igényel. A forró médiumok (rádió, fonográf, nyomtatás, mozi) a befogadónak készen s hiánytalanul nyújtják az információkat, de a részvétel passzív. Tőle származik az gondolat is, hogy a média technológiája más gépekhez hasonlóan az emberi test és agy meghosszabbítása, a rádió a fülé, a televízió a szemünké, a számítógép pedig, az emberi központi idegrendszerének kiterjesztése. A diskurzus ezekről a kérdésekről évtizedekig folyt, elég csak a Halász László által szerkesztett, a Gondolat Kiadónál 1985-ben megjelent, Vége a Gutenberg-galaxisnak? Pro és Kontra c. könyvet megidézni. A fő diskurzust, az információs forradalmakat illetően, Z. Karvalics László (2004) információtörténeti megközelítése árnyaltabb, és teljességre törekszik. Az általa definiált és megkülönböztetett információs eszköz, gép, technológia, üzem és iparág, valamint szaktudás szerinti megközelítésben jelenleg 5 korszakról, vagy forradalomról van szó. A forradalmakat azokhoz a meghatározó információs műveletekhez rendeli, amelyekhez tartoznak, miközben hozzávetőlegesen még generációs mivoltukat is érzékelteti, vagyis valamiképpen jelzi, hogy hová tartoznak időben. A táblázatban McLuhan forradalmai is láthatók. 118 FUNKCIÓ a világ fogalmai megragadása információ rögzítése jelek sokszorosítása információ továbbítása jelhordozó tárolása és visszakeresése jelek feldolgozása nyelv metafora írás írás (másolás) futár, postagalamb levéltár, könyvtár fonetikus írás nyomtatás (mozgatható betűk) postaszolgálat, távíró egyetemes tizedes osztályozás tudományos modell gépírás, fotó, mozgó-kép, hangrögzítés műsorsugárzás telefon, rádió, televízió koordinált indexelés számolás abakusz számológép számítógép számítógépes adatbevitel felszíni és mély web world wide web 64. kép Az információs forradalmak nagyobb felbontásban Az információs forradalmak egyikéhez sem társítható azonban egy konkrét dátum, amikor is kitört volna, miként olyan dokumentumot sem leltek még, amely azt a jelentést írná, hogy tegnap véget ért a középkor. Ismervén az információtechnológia történetének evolúciós természetét is, utólag mégis látjuk azokat a pillanatokat (lényegében az új időszakok kezdetét), amikor a műveleti hatékonyság valóban ugrásszerűen növekedett, vagyis

119 új rendszerminőség jött létre. Az információs iparág utolsó évtizedeinek fejlődését vizsgáló egyik szignifikáns kutatás alapján, amelyet Z. Karvalics (2004) is ismertet könyvében, és amely John Sculley Vision for Digital Convergence címet viselő előadásán alapszik (Harvard University Program on Information Resources Policy. 1991), jól kirajzolható az információs rendszerszint-ugrás modellje, miszerint: a korábban önálló részrendszerek egy magasabb, befoglaló szint komponensévé, alkotórészévé válnak; az integrációval csökken a részmegoldások diverzitása, tudatos eltérése, vagyis elhajlása; az új rendszerminőség megnövelt kapacitással tölti be a rendelkezésre álló információs teret ; amint létrejön, megkezdődik az új minőségében való funkcionális újra differenciálódása, több típusra szakadása. 119

120 120

121 121

122 122