ELLENŐRZÉS Az ellenőrzés fogalma és feladata Környezet: Szervezeti komplexitás Ügyek időben elintézése

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ELLENŐRZÉS Az ellenőrzés fogalma és feladata Környezet: Szervezeti komplexitás Ügyek időben elintézése"

Átírás

1 ELLENŐRZÉS Az ellenőrzés a vezetési folyamat utolsó funkciója. Az ellenőrzés része a dolgozók tevékenységének megfigyelése, annak, megállapítása, hogy a szervezet a kijelölt célja feléhalad-e, valamint a szükséges korrekciók végrehajtása. Az új vezetési trendek, mely a decentralizáció és dolgozói bizalom növekedése irányába tart arra késztették a szervezeteket, hogy kevesebb hangsúlyt helyeztek a felülről-lefelé való irányításra és több figyelmet szenteltek arra, hogy a dolgozók figyeljék és helyesbítsék munkájukat. A vezetői ellenőrzés jellemzője, hogy nemcsak teljesítmények objektív mérésére törekszik, hanem kiterjed az eltéréssel kapcsolatos okok felderítésére és szükséges intézkedések (pl. a felelősség megállapítása, beavatkozás a folyamatba, stb.) megtételére is. Az ellenőrzés vonatkozzon akár folyamatokra, jelenségekre, dolgokra, lényegében mindig az emberek ellenőrzését jelenti. Ezért is nagyon fontos minden ellenőrzési tevékenység során az ember, mint személyiség messzemenő figyelembe vétele Az ellenőrzés fogalma és feladata Különbséget lehet tenni az ellenőrzés közfelfogás és szakirodalmi értelmezése között: közfelfogásban az ellenőrzéshez valamilyen kellemetlen élmény kötődik és senki sem szereti; a szakirodalomban a szabályok-tervek ellensúlya, intézményesített rendszer, kényszerítő eszköz, a társadalom mozgató erőinek eszköze. 1 Értelmezésünkben az ellenőrzés a vezetés nélkülözhetetlen eleme, amely valamely szervezetben folyó tevékenység eredményének, minőségjegyeinek, célszerűségének és feltételeinek megállapítására, értékelésére irányul. Az ellenőrzésnek számos oka lehetséges, ebből hármat emelünk ki: Környezet: A környezet rendkívül gyorsan változik és ezekre a változásokra a szervezetnek válaszolnia kell. Az ellenőrzés az elsődleges csatornák egyike a környezettel kapcsolatos válaszok felismerésére. Szervezeti komplexitás: A mai szervezetek annyira bonyolultak, hogy egyetlen vezető sem reménykedhet munkájának teljes egészében való átfogásában és minden részletének megismerésében. Ügyek időben elintézése: Az apróbb hibákat is időben kell felderíteni, különben később sokkal nehezebb lesz annak kijavítása. Az ellenőrzés alapvető feladata a folyamatok, tevékenységek, tervezettől való eltérésének és okainak feltárása. Az ellenőrzés egyben a vezetői folyamat feed-back-je is. Az ellenőrzésnek, mint folyamatnak a jellemzőit az alábbiak szerint összegezhetjük: A vezetés minden területén és szintjén szükséges és minden vezetői beosztásnak megvan az ellenőrzési feladata és jogköre is. A vezető feladata a döntések ellenőrzése. A döntésben az emberi tényezőnek fontos szerepe van. Az eltéréseket a beosztottak igyekeznek tompítani. Az eltérések megállapítása során konfliktushelyzetbe kerül a vezető. 2

2 Jó vezetői tevékenység elvárásai, követelményei: Nem lehet célja a mindenáron való hiba, bűnbak keresés, hanem azok megelőzése, illetve időbeni kijavítása. Az ellenőrzésnek mindig valós, reális tájékoztatást kell kell adni a döntésről. Ez biztosíthatja az objektivitást. Tárgyilagosság, vagyis hogy objektív ténymegállapításokon alapuljon. Összeférhetetlenség kiküszöbölése. Sosem szabad, hogy családi, rokoni, baráti kapcsolatra épüljön, illetve azokat figyelembe vegye. A folytonosság és tervszerűség feltétele, hogy akkor végezzük, megállapításokat akkor tegyünk, amikor a folyamatok már, illetve még mondanak, vagy mutatnak valamit. A nyitottság biztosítása érdekében nyílt, őszinte légkört és vitalehetőséget kell teremteni. Biztosítani kell a dolgozók, beleértve az ellenőrzötteket is, véleményének meghallgatását és azokra megfelelő módon válaszolni kell. Az elismerés és a felelősségre vonás az eredményekkel és a hibákkal arányos legyen. Az az ellenőrzés, amely csak hibákat állapít meg és nem ismeri el az eredményeket, nem felel meg a követelményeknek. Az egyoldalú elmarasztalás demoralizálja a vezetői munkát, nem segíti elő a dolgozók aktivizálását. Tárja fel a döntés és végrehajtás hibáit, a fejlődést akadályozó tényezőket és ezzel segítse a vezetői tevékenység egész folyamatát. Hozza felszínre a vezetés és szervezés pozitív tényezőit és tendenciáit, hogy ezek a további tevékenységben figyelembe vehetők legyenek. 2 KÖVETELMÉNYEK VÉGREHAJTÁS MÉRÉS KÖVETELMÉNYEK MÓDOSÍTÁSA HELYESBÍTÉS JELENTÉS ábra: Az ellenőrzés általános folyamata Az ellenőrzés alapelemei Az ellenőrzés a vezetési stílus függvénye is. Vannak olyan vezetési stílusok, amelyekben az ellenőrzés nagyobb mértékben jellemző, mint másoknál. A stílustól függetlenül általában az alábbi elemekből tevődik össze: Követelmények kialakítása. Vezetői feladat, de a követelmények elfogadásába a beosztott is beleszólhat. A követelmények lehetnek előre meghatározottak (teljesítmény, minőség, határidő stb.), múltbeli teljesítményre épülő követelmények

3 (előző időszak eredményei stb.) valamint akár külső követelmények (vevő, piac), amelyet a termelési folyamat külső szereplői határozzák meg. Mérés. Ez az összehasonlítás alapja. Mérni csak azt lehet, amit lehetséges. Lehet folyamat paraméterekkel mérni, amikor is a termelés során adatokat gyűjtünk, és azt mérjük, valamint termékparaméterekkel, amikor a végtermék paramétereit határozzuk meg. Ugyanakkor bizonyos tevékenységek mérése (vezetői tevékenység) nehézkes, vagy egyáltalán nem mérhető. Eltérések kidolgozása. Ilyenkor kerül megállapításra a terv és tényadat közötti különbség. A cél az hogy a végrehajtás mindig a terveknek megfelelően menjen végbe. Visszacsatolás. Az ellenőrzési munka utolsó fázisa, mely során az eltérések alapján a végrehajtási folyamatot módosítani kell Ellenőrzés területei A legtöbb szervezetben az ellenőrzésnek négy alapvető területe van: A fizikai erőforrások ellenőrzése olyan területeket ölel fel, mint leltár, minőség, a berendezések felszerelések ellenőrzése. Az emberi erőforrások ellenőrzése olyan tevékenységeket foglal magába, mint az alkalmazottak kiválasztása és kinevezése, képzés, teljesítményértékelés és a kompenzáció. Az információs erőforrás ellenőrzése annak biztosítását jelenti, hogy különböző előrejelzéseket és terveket gondosan és időben elkészítették, hogy a vezetők képesek hozzáférni a hatékony döntéshozatalhoz szükséges információkhoz és hogy a a szervezet megfelelő imázsát megtervezték a környezet számára. A pénzügyi erőforrások ellenőrzése. A szervezetnek elegendő készpénzzel kell rendelkeznie a működéshez. Az ellenőrzés sok más területe áll kapcsolatban a pénzügyi erőforrásokkal, például leltárkészletből származó költségek, alkalmazottak rossz kiválasztása, pontatlan előrejelzések Ellenőrzési formák Az ellenőrzés típusainak többféle csoportosítása ismeretes. Az ellenőrzés lehet állami (mely jogilag vagy egyéb módon meghatározott), társadalmi (mely a társadalmi tevékenység bármely területén és szervezetében folyó tevékenység eredményeinek, körülményeinek stb. megállapítása) vagy vállalati (amelyet a vállalat működtet, saját célja tevékenysége ellenőrzéseként). Kiterjedését tekintve általános (mely kiterjed a szervezet egészére, illetve egész tevékenységére), felügyeleti szervi ellenőrzés (mely csak meghatározott vállalati tevékenységére vonatkozik). Az időponttól függően előzetes, utólagos, folyamatos, időszakos, eseti ellenőrzést különíthetünk el. A termelési folyamatok jellemző csoportosítása a termelési folyamatosságán alapul. Az előrejelző ellenőrzés jellemzője, hogy a szervezeten kívüli, a szervezetre később ható jelenségeke figyel meg, és azok változásaiból meg a cél érdekében szükséges befelé irányuló intézkedéseket. Folyamatba épített ellenőrzésről akkor beszélünk, ha valamely munkaművelet egyben egy megelőző munkaművelet folyamatba épített ellenőrzése is. Természetesen ennek alapvető követelménye, hogy mind az ellenőrzés, mind a munkafolyamat folytonosságát biztosítsa, lehetővé tegye a hibák felderítését és azok gyors megakadályozását. Lehet végpont ellenőrzéssel (hiba-megállapítással) és folyamatellenőrzéssel (korrigálási, beavatkozási lehetőséget jelent). Lehet tartalmi és mennyiségi célú. A visszacsatolásos ellenőrzés a szervezeten belül már bekövetkezett,

4 elmúlt eseményekről tájékoztat, ezért a legtöbb esetben a folyamatokba való beavatkozás már nem lehetséges, csak jelentős költségkihatással. Ennél a módszernél az ún. kritikus pont (a folyamat szempontjából meghatározó különleges figyelmet érdemlő helyek, fázisok, stb.) mindig a szervezet vagy folyamaton belül található, így a tervek, célkitűzésekkel összevethető és a szükséges információk megkaphatóak. Az ellenőrzés jogállását tekintve lehet külső ellenőrzés (auditálás), melynek többféle oka lehet, de mindig egy harmadik személy vagy szervezet végzi (pl. menedzsment audit, a vezetés átvilágítása). A belső ellenőrzés a menedzsmentet közvetlenül támogató ellenőrzés, melynek célja, hogy a folyamat az elvárásoknak megfelelően menjen végbe. Ez mindig tartalmi jellegű, eredménye a belső jelentés. A vezetői munka valójában igen leegyszerűsödne, ha a szervezeti ellenőrzést könnyű lenne megvalósítani. A hatékony ellenőrzésnek öt jellegzetes tulajdonsága van: Integráció. Az ellenőrzési rendszereket össze kell hangolni a teljes szervezeti rendszerrel. Mivel kapcsolatban van a tervezéssel, ezért a tervezési és ellenőrzési rendszereknek kellőképpen koordináltnak és integráltnak kell lenniük ahhoz, hogy zökkenőmentesen működjenek. Tárgyilagosság. Ez egyszerűen azt jelenti, hogy lehetőség szerint az ellenőrzési rendszereknek objektív információt kell felhasználni és nyújtani. Pontosság. Hogy hatékony legyen, az ellenőrzési rendszernek pontosnak kell lennie. A rossz információ többet árt, mint használ. Időszerűség. Az ellenőrzési rendszernek időben kell információt szolgáltatnia ahhoz, hogy azt a vezető akkor használhassa, amikor a legnagyobb szüksége van rá. Rugalmasság. Az ellenőrzési rendszernek képesnek kell lennie a helyzethez igazodni és változni A vezetői ellenőrzés A vezetői ellenőrzés minden vezetői beosztás szerves része. Az első számú vezető felelőssége a vállalat ellenőrzési rendszeréért nem azt jelenti, hogy az ellenőrzést csak neki, vagy hivatásos ellenőröknek kell végezni. Minden vezető a funkciójából, beosztásából adódó ellenőrzési kötelezettségnek köteles eleget tenni. A vezetői ellenőrzés fontos területe és módszere létezik. Ide tartozik a vezetői tevékenységgel kapcsolatos adatok, információk elemzése és értékelése. Ha ezek nem egyeznek meg, a szükséges intézkedéseket meg kell tenni, a vezetői célok érvényesítése érdekében. Jellemzője, hogy időben nem válik el egyéb vezetői funkciótól, azzal együtt összefonódottan történik. Fontos ellenőrzési forma a beosztott vezetők és dolgozók rendszeres beszámoltatása, számon kérése. Különféle lehetőségei ( pl. írásbeli jelentés) és fórumai vannak (pl. vezetőségi ülés). A felső szintű vezetés inkább az írásbeli, míg a közép- és végrehajtó szintű a szóbeli beszámoltatás lehetőségével él. Sajátos lehetőség az aláírási, utalványozási jog gyakorlása közben a szabályszerűség és indokoltság elbírálása. A vezető azért kap utalványozási jogot, hogy aláírásával igazolja az indokoltságot és jogosságot. Érdemi aláírással a vezető jól informálódhat a munkaterületről. Végezetül megemlíthetjük a munkahelyi ellenőrzést. Minél alacsonyabb a vezetés szintje, annál gyakoribb. A felső szintű vezetésnél a munkahelyi ellenőrzés ritkábban történik, rendszerint szemle formájában jelenik meg. 4

5 Az ellenőrzés kezelése Az ellenőrzéssel szembeni ellenállásnak négy főbb oka lehetséges. A szervezetek néha hibát követnek el a túl szigorú vagy túl gyakori ellenőrzéssel. Ez különösen az alkalmazottak ellenőrzésekor okozhat gondot, mivel azok igényelhetik, elvárhatják a munkahelyi ellenőrzés meghatározott fokát, bizonyos autonómiára és szabadságra is igényt tarthatnak. Olyan ellenőrzési módot kell alkalmazni, melyek segítik az egyéni és szervezeti célok elérését. Másik ok lehet a nem megfelelő fókuszálás, amikor az ellenőrzés nagyon szűkre szabott, vagy nem biztosít szükséges egyensúlyt a különböző, de ugyanakkor fontos következmények, eredmények között. Néha szervezetek nem az eredményességet, hanem az eredménytelenséget jutalmazzák. Utoljára következik az ellenőrzéssel járó felelősségre vonás. Az ellenőrzéssel szembeni ellenállás leküzdése. A vezetők általában képesek leküzdeni az alkalmazottak ellenőrzéssel szembeni ellenállását. Az ellenőrzési rendszereket megfelelően kell megtervezni. Az alkalmazottak részvétele is csökkentheti az ellenállást. Az alkalmazottak hallathatják hangjukat az ellenőrzési rendszer részeinek megtervezésekor, ez közvetlenül befolyásolja őket valamint lehetőséget nyújt módosítási javaslatok megtételére, aminek folytán valószínű, hogy elfogadják a korrektnek és ésszerűnek tartott rendszert. Segítség lehet az MBO alkalmazása, mely a vezetők és a beosztottak közötti együttműködésen alapuló célkitűzés. Végül fontos a rendszer időszakos felülvizsgálata és tényezők mérlegelése, eltérések helyrehozása. 3

FOGALMA. A tevékenység eredményeinek, célszerűségének, minőségjegyeinek és feltételeinek megállapítására és értékelésére irányul.

FOGALMA. A tevékenység eredményeinek, célszerűségének, minőségjegyeinek és feltételeinek megállapítására és értékelésére irányul. FOGALMA A tevékenység eredményeinek, célszerűségének, minőségjegyeinek és feltételeinek megállapítására és értékelésére irányul. Okai: környezeti, szervezeti komplexitás, minőségi követelmények, teljesítmény

Részletesebben

A belső ellenőrzési rendszer. Dunaújváros

A belső ellenőrzési rendszer. Dunaújváros A belső ellenőrzési rendszer Dunaújváros 2007 A belső ellenőrzés fogalma A vezetés - leegyszerűsítve - a tervezés, a szervezés, a döntés, a végrehajtás és az ellenőrzés folyamata. Ebben az önszabályozó

Részletesebben

AZ ENERGIAFELHASZNÁLÁS HATÉKONYSÁGÁRÓL A 27/2012 EK DIREKTÍVA(EED) ÉS AZ ISO 50001 SZABVÁNYOK TARTALMI KAPCSOLATAIRÓL

AZ ENERGIAFELHASZNÁLÁS HATÉKONYSÁGÁRÓL A 27/2012 EK DIREKTÍVA(EED) ÉS AZ ISO 50001 SZABVÁNYOK TARTALMI KAPCSOLATAIRÓL AZ ENERGIAFELHASZNÁLÁS HATÉKONYSÁGÁRÓL A 27/2012 EK DIREKTÍVA(EED) ÉS AZ ISO 50001 SZABVÁNYOK TARTALMI KAPCSOLATAIRÓL FONTOS ELŐÍRÁS AZ ENERGIAHATÉKONYSÁGRÓL SZÓLÓ 2012/27 EU DIREKTÍVÁBAN ÉS A 2015. ÉVI

Részletesebben

XXIII. MAGYAR MINŐSÉG HÉT

XXIII. MAGYAR MINŐSÉG HÉT XXIII. MAGYAR MINŐSÉG HÉT MŰHELYMUNKA MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI RENDSZEREK ÁTALAKÍTÁSA AZ ISO 9001:2015 SZERINT GYAKORLATI FOGÁSOK. TOHL ANDRÁS TECHNIKAI VEZETŐ SGS HUNGÁRIA KFT. NAPIREND Bevezetés, problémák,

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2005. december 19-i ülésére Tárgy: Zirc Városi Önkormányzat 2006. évi belső ellenőrzési tervének kockázatelemzése Előterjesztés tartalma:

Részletesebben

Dr. Kóti Tamás, Soós Mányoki Ildikó, Dr. Daróczi János

Dr. Kóti Tamás, Soós Mányoki Ildikó, Dr. Daróczi János Dr. Kóti Tamás, Soós Mányoki Ildikó, Dr. Daróczi János 2013. szeptember 14. Bevezetés A Szent Kristóf Szakrendelő kontrolling és minőségbiztosítási csoportja 2009 óta végez részletes szakmai és gazdasági

Részletesebben

A minőségirányítási rendszer auditálása laboratóriumunkban. Nagy Erzsébet Budai Irgalmasrendi Kórház Központi Laboratórium

A minőségirányítási rendszer auditálása laboratóriumunkban. Nagy Erzsébet Budai Irgalmasrendi Kórház Központi Laboratórium A minőségirányítási rendszer auditálása laboratóriumunkban Nagy Erzsébet Budai Irgalmasrendi Kórház Központi Laboratórium Alkalmazott standardok MSZ EN ISO 9000:2001 (EN ISO 9000: 2000) Minőségirányítási

Részletesebben

J A V A S L A T Ózd Kistérség Többcélú Társulása évi stratégiai ellenőrzési tervének elfogadására

J A V A S L A T Ózd Kistérség Többcélú Társulása évi stratégiai ellenőrzési tervének elfogadására J A V A S L A T Ózd Kistérség Többcélú Társulása 2015-2018. évi stratégiai ellenőrzési tervének elfogadására Előterjesztő: Székhely település polgármestere Készítette: Ózdi Polgármesteri Hivatal Belső

Részletesebben

Kérdőív. 1. Milyen szolgáltatásokat nyújt a vállalat, ahol dolgozik? ... ... 4. Jelenleg milyen feladatokat lát el az intézményben? ...

Kérdőív. 1. Milyen szolgáltatásokat nyújt a vállalat, ahol dolgozik? ... ... 4. Jelenleg milyen feladatokat lát el az intézményben? ... KÉRDŐÍV SZÁMA... Kérdőív A nemzetközi gyakorlathoz hasonlóan Romániában is általánossá vált, hogy egyes üzleti problémával a vállalatok Önökhöz fordulnak. A tanácsadás a professzionális szolgáltató piac

Részletesebben

Bükerné Huszár Erzsébet junius.04.

Bükerné Huszár Erzsébet junius.04. ÖNFEJLESZTÉSI TERV PEDAGÓGUS NEVE:BÜKERNÉ HUSZÁR ERZSÉBET Pedagógus/Intézményvezető neve: Pedagógus/Intézményvezető oktatási azonosítója: Bükerné Huszár Erzsébet 78420259939 Önfejlesztési terv neve/azonosítója:

Részletesebben

Intézkedési terv Intézményi tanfelügyeleti látogatás értékelése alapján

Intézkedési terv Intézményi tanfelügyeleti látogatás értékelése alapján Intézkedési terv Intézményi tanfelügyeleti látogatás értékelése alapján Intézmény neve: Baptista Szeretetszolgálat Gyöngyszem Óvodája Intézmény OM azonosítója: 201 839 Intézményvezető neve: Béresné Dobránszky

Részletesebben

É V E S E L L E N Ő R Z É S I J E L E N T É S A HORT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL BELSŐ ELLENŐRZÉSÉNEK 2009. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

É V E S E L L E N Ő R Z É S I J E L E N T É S A HORT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL BELSŐ ELLENŐRZÉSÉNEK 2009. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL É V E S E L L E N Ő R Z É S I J E L E N T É S A HORT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL BELSŐ ELLENŐRZÉSÉNEK 2009. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL A belső ellenőrzés által végzett tevékenység bemutatása 1.

Részletesebben

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek II.

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek II. Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek II. Vezetés és kommunikációs ismeretek KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Szervezeti kommunikáció I. 85. lecke Szervezeti kommunikáció

Részletesebben

Vezetői teljesítményértékelés értékelő és önértékelő kérdőív Készítették: a KISOSZ munkatársai

Vezetői teljesítményértékelés értékelő és önértékelő kérdőív Készítették: a KISOSZ munkatársai Vezetői teljesítményértékelés értékelő és önértékelő kérdőív Készítették: a KISOSZ munkatársai Veszprém, 6. szeptember Vezetői értékelő lap Kérjük, a megfelelő oszlopban lévő szám aláhúzásával vagy bekarikázásával

Részletesebben

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-133 Fax: (28)-470-357 Nyílt ülésen tárgyalandó E L Ő T E R J E S Z T É S Képviselő-testület 2016. december

Részletesebben

Néhány gondolat a projekt menedzsment kommunikációjához

Néhány gondolat a projekt menedzsment kommunikációjához Néhány gondolat a projekt menedzsment kommunikációjához avagy amiről a módszertanok nem írnak dr. Prónay Gábor 6. Távközlési és Informatikai Projekt Menedzsment Fórum 2003. április 10. AZ ELŐADÁS CÉLJA

Részletesebben

Képzés hatékonyságának növelése. felnőttképzést kiegészítő tevékenység. Tematikai vázlat - 16 óra

Képzés hatékonyságának növelése. felnőttképzést kiegészítő tevékenység. Tematikai vázlat - 16 óra Képzés hatékonyságának növelése felnőttképzést kiegészítő tevékenység Tematikai vázlat - 16 óra A felnőttképzést kiegészítő tevékenység célja:a közfoglalkoztatásból való kivezetés támogatása, a képzés

Részletesebben

A Miskolci Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Utazó gyógypedagógiai munkaterve 2016/2017-os tanév

A Miskolci Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Utazó gyógypedagógiai munkaterve 2016/2017-os tanév A Miskolci Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Utazó gyógypedagógiai munkaterve 2016/2017-os tanév A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Miskolci Tankerületében

Részletesebben

ME/42-01 Minőségirányítási eljárás készítése

ME/42-01 Minőségirányítási eljárás készítése D E B R E C E N I E G Y E T E M Agrár- és Gazdálkodástudományok Centruma Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar ME/42-01 eljárás készítése 2. kiadás Hatályba léptetve: 2010. május

Részletesebben

AZ ELLENŐRZÉS RENDSZERE ÉS ÁLTALÁNOS MÓDSZERTANA

AZ ELLENŐRZÉS RENDSZERE ÉS ÁLTALÁNOS MÓDSZERTANA Vörös László AZ ELLENŐRZÉS RENDSZERE ÉS ÁLTALÁNOS MÓDSZERTANA 2008 2 szerző: Vörös László lektor: Dr. Sztanó Imre alkotó szerkesztő: Dr. Bokor Pál ISBN 978 963 638 248 3 A kézirat lezárva: 2008. január

Részletesebben

Dr. Kántor Béla

Dr. Kántor Béla Dr. Kántor Béla szükséges a könyvvizsgálói vélemény és jelentés alátámasztásához. jellegét tekintve kumulatív, és elsősorban a könyvvizsgálat során végrehajtott könyvvizsgálati eljárásokból származik.

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ PSIDIUM AKKREDITÁCIÓS KÉPZÉS PSIDIUM RENDSZERISMERETI KÉPZÉS DÖNTÉSTÁMOGATÓ MÓDSZEREK A HUMÁNERŐFORRÁS MENEDZSMENTBEN

TÁJÉKOZTATÓ PSIDIUM AKKREDITÁCIÓS KÉPZÉS PSIDIUM RENDSZERISMERETI KÉPZÉS DÖNTÉSTÁMOGATÓ MÓDSZEREK A HUMÁNERŐFORRÁS MENEDZSMENTBEN PSIDIUM AKKREDITÁCIÓS KÉPZÉS TÁJÉKOZTATÓ PSIDIUM RENDSZERISMERETI KÉPZÉS DÖNTÉSTÁMOGATÓ MÓDSZEREK A HUMÁNERŐFORRÁS MENEDZSMENTBEN OBJEKTIVITÁS ÉS MÉRHETŐSÉG BEVEZETÉSE PAK TÁJÉKOZTATÓ Programjaink célja,

Részletesebben

Kompetenciafejlesztés a mérnöktanárképzésben TÁMOP B.2-13/

Kompetenciafejlesztés a mérnöktanárképzésben TÁMOP B.2-13/ Kompetenciafejlesztés a mérnöktanárképzésben TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0002 PROJEKT ZÁRÓKONFERENCIA 2015.10.13. Dr. Tordai Zita Óbudai Egyetem TMPK Háttér A tanári szerep és a tanárképzés változása Európában

Részletesebben

SZOLNOKI MŰSZAKI SZAKKÖZÉP- ÉS SZAKISKOLA

SZOLNOKI MŰSZAKI SZAKKÖZÉP- ÉS SZAKISKOLA SZOLNOKI MŰSZAKI SZAKKÖZÉP- ÉS SZAKISKOLA Rendszerszintű megközelítés (Keretrendszer) Tradíciók Értékek Normák Jó gyakorlatok Közös célok Következetesség Döntések tények és érvek alapján!!idő!! MIR Eszköz

Részletesebben

MENEDZSMENT ALAPJAI Bevezetés

MENEDZSMENT ALAPJAI Bevezetés MENEDZSMENT ALAPJAI Bevezetés Dr. Gyökér Irén egyetemi docens 2012 ősz Jegyzetek, diasorok - ÜTI honlap http://www.uti.bme.hu/cgibin/hallgato/tantargyak.cgi?detail=true&tantargy_id=15035 Folyamatos számonkérés:

Részletesebben

INFORMATIKAI PROJEKTELLENŐR

INFORMATIKAI PROJEKTELLENŐR INFORMATIKAI PROJEKTELLENŐR MIR a projektben 30 MB KÁLMÁN MIKLÓS ÉS RÁCZ JÓZSEF PROJEKTMENEDZSERI ÉS PROJEKTELLENŐRI FELADATOK 2017. 02. 24. MMK-Informatikai projektellenőr képzés 1 MIR Tartalom: 2-12

Részletesebben

PROJEKTMENEDZSERI ÉS PROJEKTELLENŐRI FELADATOK

PROJEKTMENEDZSERI ÉS PROJEKTELLENŐRI FELADATOK Adat és Információvédelmi Mesteriskola MIR a projektben 30 MB KÁLMÁN MIKLÓS ÉS RÁCZ JÓZSEF PROJEKTMENEDZSERI ÉS PROJEKTELLENŐRI FELADATOK 2018.10.19. Adat és Információvédelmi Mesteriskola 1 MIR Tartalom:

Részletesebben

A FELSŐOKTATÁS-IGAZGATÁS ÚJ

A FELSŐOKTATÁS-IGAZGATÁS ÚJ dr. Kocsis Miklós PhD, MBA A FELSŐOKTATÁS-IGAZGATÁS ÚJ TRENDJEI ÉS AZOK INNOVATÍV HATÁSAI A tudásgyárak technológiaváltása és humánstratégiája a felsőoktatás kihívásai a XXI. században Kiindulópont ( )

Részletesebben

Vezetői számvitel / Controlling XIII. előadás. Eltéréselemzés I.

Vezetői számvitel / Controlling XIII. előadás. Eltéréselemzés I. Vezetői számvitel / Controlling XIII. előadás Eltéréselemzés I. Kiindulópont Információk a tulajdonosok számára a vállalkozás vezetői számára Cél folyamatosan ismerni a vállalkozás tevékenységét a gazdálkodás

Részletesebben

Dr. Imre László főjegyző

Dr. Imre László főjegyző 67/2012. (XI. 22.) MÖK határozat A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a Veszprém Megyei Önkormányzat 2013. évi belső ellenőrzési tervét a határozat melléklete szerint jóváhagyja. Határidő: Felelős:

Részletesebben

Az akkreditáció és a klinikai audit kapcsolata a tanúsítható minőségirányítási rendszerekkel

Az akkreditáció és a klinikai audit kapcsolata a tanúsítható minőségirányítási rendszerekkel TÁMOP-6.2.5.A-12/1-2012-0001 Egységes külső felülvizsgálati rendszer kialakítása a járó- és fekvőbeteg szakellátásban, valamint a gyógyszertári ellátásban Az akkreditáció és a klinikai audit kapcsolata

Részletesebben

PSZÁF - IT kockázatkezelési konferencia IT szolgáltatások megfelelőségének biztosítása Mátyás Sándor Belső Ellenőrzés

PSZÁF - IT kockázatkezelési konferencia IT szolgáltatások megfelelőségének biztosítása Mátyás Sándor Belső Ellenőrzés PSZÁF - IT kockázatkezelési konferencia IT szolgáltatások megfelelőségének biztosítása Mátyás Sándor Belső Ellenőrzés Budapest, 2007. szeptember 19. Tartalom Szolgáltató - Szolgáltatás - Szerződés Megfelelőség

Részletesebben

Framework Konferencia

Framework Konferencia Miért és hogyan kerüljük el a vezetőségi átvizsgálás lepapírozását? Framework Konferencia NYÍRI ISTVÁN NECS Környezetvédelmi Tanácsadó Kft. 2017. február 3. Miért is vagyunk ilyen cinikusak a kérdés feltevéssel?

Részletesebben

BÁN ZSIGMOND RFEORMÁTUS ÁLTALÁMOS ISKOLA,

BÁN ZSIGMOND RFEORMÁTUS ÁLTALÁMOS ISKOLA, BÁN ZSIGMOND RFEORMÁTUS ÁLTALÁMOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS ÓVODA BESZÁMOLÓ TISZAFÜRED 2016-2017. 1., Pedagógiai folyamatok Tervezés A tervek elkészítése a nevelőtestület bevonásával történt,

Részletesebben

2015-2018. Község Önkormányzata

2015-2018. Község Önkormányzata Ikt.szám:../2015 BELSŐ ELLENŐRZÉSI STRATÉGIAI TERV 2015-2018. Község Önkormányzata A belső ellenőrzési feladat végrehajtására különböző szintű előírások vonatkoznak. Törvényi szinten az Államháztartási

Részletesebben

PROJEKT MENEDZSMENT ERŐFORRÁS KÉRDÉSEI

PROJEKT MENEDZSMENT ERŐFORRÁS KÉRDÉSEI PROJEKT MENEDZSMENT ERŐFORRÁS KÉRDÉSEI Dr. Prónay Gábor 2. Távközlési és Informatikai PM Fórum PM DEFINÍCIÓ Költség - minőség - idő - méret C = f (P,T,S ) Rendszer - szervezet - emberek rendszertechnikai

Részletesebben

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése Eredmény rögzítésének dátuma: 2016.04.20. Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése 1. Pedagógiai módszertani felkészültség 100.00% Változatos munkaformákat alkalmaz. Tanítványait önálló gondolkodásra,

Részletesebben

Európai visszaélési és korrupciós felmérés. magyarországi eredmények május. Page 1

Európai visszaélési és korrupciós felmérés. magyarországi eredmények május. Page 1 i visszaélési és korrupciós felmérés magyarországi eredmények 2009 2009. május Page 1 A felmérésről és résztvevőkről 2009 január-februárban a kutatóink egy 2246 interjúból álló, telefonon vagy interneten

Részletesebben

BME Menedzsment és Vállalatgazdaságtan Tanszék QA

BME Menedzsment és Vállalatgazdaságtan Tanszék QA Dr. Topár József c. egyetemi docens BME Menedzsment és Vállalatgazdaságtan Tanszék QA 312 topar@mvt.bme.hu 1 Miről lesz ma szó? TQM alapelvei teljes elkötelezettség Vezető - menedzser Vezetői feladatok

Részletesebben

AZ ELLENŐRZÉSI NYOMVONAL

AZ ELLENŐRZÉSI NYOMVONAL AZ ELLENŐRZÉSI NYOMVONAL 1. Az ellenőrzési nyomvonal fogalma Az Ámr. rendelkezése szerint az ellenőrzési nyomvonal A Polgármesteri Hivatal tervezési, pénzügyi lebonyolítási folyamatainak, valamint ellenőrzési

Részletesebben

Folyamatok és módszerek Mitől függ az egyes modellek gyakorlati alkalmazhatósága? Dr. (Ph.D) Kópházi Andrea NYME egyetemi docens, egyéni

Folyamatok és módszerek Mitől függ az egyes modellek gyakorlati alkalmazhatósága? Dr. (Ph.D) Kópházi Andrea NYME egyetemi docens, egyéni Folyamatok és módszerek Mitől függ az egyes modellek gyakorlati alkalmazhatósága? Dr. (Ph.D) Kópházi Andrea NYME egyetemi docens, egyéni tanácsadó-partner 2014. December 2. Kérdésfelvetések 1. A téma aktualitása,

Részletesebben

Cibakháza Nagyközség Önkormányzata 144/2015.(XII.15.) KT határozata Cibakháza Nagyközség Önkormányzatának évi belső ellenőrzési tervéről

Cibakháza Nagyközség Önkormányzata 144/2015.(XII.15.) KT határozata Cibakháza Nagyközség Önkormányzatának évi belső ellenőrzési tervéről Cibakháza Nagyközség Önkormányzata 144/2015.(XII.15.) KT határozata Cibakháza Nagyközség Önkormányzatának 2016. évi belső ellenőrzési tervéről Cibakháza Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország

Részletesebben

ÉMI TÜV SÜD. ISO feldolgozása, elvárások. Kakas István KIR-MIR-MEBIR vezető auditor

ÉMI TÜV SÜD. ISO feldolgozása, elvárások. Kakas István KIR-MIR-MEBIR vezető auditor ÉMI TÜV SÜD Az EMI-TÜV SUD Magyarország egyik piacvezető vizsgáló és tanúsító cége, amely magas színvonalú műszaki, minőségügyi és biztonságtechnikai megoldásokat nyújt ügyfeleinek a vizsgálat, ellenőrzés,

Részletesebben

A menedzsment alapjai

A menedzsment alapjai Dr. Roóz József A menedzsment alapjai Szerző: Dr. Roóz József, 2006 ISBN 978-963-394-669-5 A Budapesti Gazdasági Főiskola megbízásából kiadta a Perfekt Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Zártkörűen Működő

Részletesebben

IV. A munkaköri leírás és elemzése

IV. A munkaköri leírás és elemzése BBTE, Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi kar, Szatmárnémeti egyetemi kirendeltség IV. A munkaköri leírás és elemzése Emberi Erőforrás Menedzsment 2012 Október 20 Gál Márk PhD Közigazgatási

Részletesebben

Segítség értékelek.. MIÉRT?? KA1 projekt eredmények és folyamatok mérése, értékelése szakképzésben Gabriella.Kovacs@inyk.bme.hu 2018.06.06 Mai előadás célja ITT és MOST! 1. Mérés/értékelés megítélésének

Részletesebben

Tűzoltóság hivatásos állományú tagjai, valamint a Debreceni Közterület Felügyelet köztisztviselői teljesítményértékelésének

Tűzoltóság hivatásos állományú tagjai, valamint a Debreceni Közterület Felügyelet köztisztviselői teljesítményértékelésének Előterjesztő: Tárgy: Polgármester A Debreceni Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság hivatásos állományú tagjai, valamint a Debreceni Közterület Felügyelet köztisztviselői teljesítményértékelésének alapját

Részletesebben

A Belső Ellenőrzés Szakmai Gyakorlatának Nemzetközi Normái Megjegyzés: A 2007. januártól hatályos változások félkövér dőlt betűkkel vannak kiemelve, hogy az olvasók könnyen azonosíthassák a módosításokat

Részletesebben

Dr. Topár József (BME)

Dr. Topár József (BME) (BME) Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem XXII. Magyar Minőség Hét 2013. november 6. 1 Projekt minőségbiztosítás?? minőségmenedzsment??? Projekt K+F+I Mit várunk e rendszerektől? Összehangolás-

Részletesebben

SZERVEZETI VISELKEDÉS Változások kezelése az emberi oldal

SZERVEZETI VISELKEDÉS Változások kezelése az emberi oldal SZERVEZETI VISELKEDÉS Változások kezelése az emberi oldal Dr. Gyökér Irén egyetemi docens BME Menedzsment és Vállalatgazdaságtan Tanszék 2014 ősz 2014.11.19. 1 Miért szükséges a változás? Problémák/ Lehetőségek

Részletesebben

A tanuló személyiségének fejlesztése, az egyéni bánásmód érvényesítése

A tanuló személyiségének fejlesztése, az egyéni bánásmód érvényesítése Kaposi József A szempontok felsorolása a 8/2013. (I. 30.) EMMI rendelet( a tanári felkészítés közös követelményeiről és az egyes tanárszakok képzési és kimeneti követelményeiről) 2. számú mellékletéből

Részletesebben

Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. december 11-ei ülésének jegyzőkönyvéből:

Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. december 11-ei ülésének jegyzőkönyvéből: Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. december 11-ei ülésének jegyzőkönyvéből: 190/2014.(XII.1) sz. önkormányzati határozat: Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestületének

Részletesebben

MELLÉKLETEK. a következőhöz: A BIZOTTSÁG (EU) FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE

MELLÉKLETEK. a következőhöz: A BIZOTTSÁG (EU) FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2018.7.13. C(2018) 4438 final ANNEXES 1 to 2 MELLÉKLETEK a következőhöz: A BIZOTTSÁG (EU) FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE az (EU) 2016/1011 európai parlamenti és tanácsi rendeletnek

Részletesebben

Almáskert Napköziotthonos Óvoda

Almáskert Napköziotthonos Óvoda Almáskert Napköziotthonos Óvoda A FOLYAMATBA ÉPÍTETT, ELŐZETES ÉS UTÓLAGOS VEZETŐI ELLENŐRZÉS (FEUVE) SZABÁLYZATA Hatályba lépés időpontja: 2006. május 1. Készítette: Kiss Róbertné óvodavezető I. Bevezetés

Részletesebben

SZENTENDRE VÁROS ÖNKORMÁNYZAT BELSŐ ELLENŐRZÉSI STRATÉGIAI TERVE A ÉVEKRE

SZENTENDRE VÁROS ÖNKORMÁNYZAT BELSŐ ELLENŐRZÉSI STRATÉGIAI TERVE A ÉVEKRE SZENTENDRE VÁROS ÖNKORMÁNYZAT BELSŐ ELLENŐRZÉSI STRATÉGIAI TERVE A 2016 2019. ÉVEKRE Szentendre Város Önkormányzat egyik alapvető célja, hogy biztosítsa a település működőképességét a kötelező és az önként

Részletesebben

Takács Katalin - Elvárások két értékelési területen. Az értékelés alapját képező általános elvárások. Az értékelés konkrét intézményi elvárásai

Takács Katalin - Elvárások két értékelési területen. Az értékelés alapját képező általános elvárások. Az értékelés konkrét intézményi elvárásai Terület Szempont Az értékelés alapját képező általános elvárások Az értékelés konkrét intézményi elvárásai Alapos, átfogó és korszerű szaktudományos és szaktárgyi tudással rendelkezik. Kísérje figyelemmel

Részletesebben

A Hivatal érvényben lévő alábbi dokumentumok létrehozása, szinkronizálása szükséges

A Hivatal érvényben lévő alábbi dokumentumok létrehozása, szinkronizálása szükséges Informatikai Biztonsági feladatok: Fizikai biztonsági környezet felmérése Logikai biztonsági környezet felmérése Adminisztratív biztonsági környezet felmérése Helyzetjelentés Intézkedési terv (fizikai,

Részletesebben

Információbiztonság irányítása

Információbiztonság irányítása Információbiztonság irányítása Felső vezetői felelősség MKT szakosztályi előadás 2013.02.22 BGF Horváth Gergely Krisztián, CISA CISM gerhorvath@gmail.com Találós kérdés! Miért van fék az autókon? Biztonság

Részletesebben

VEZETŐI HATÁS CSIRMAZ NÁNDOR SENIOR TRÉNER

VEZETŐI HATÁS CSIRMAZ NÁNDOR SENIOR TRÉNER VEZETŐI HATÁS CSIRMAZ NÁNDOR SENIOR TRÉNER A fontos dolgok hosszú távú következményekkel járnak. Értéket képviselnek, közvetlen a hatásuk célokra A sürgető határidők a fontosság érzetét keltik. Sikerességünk

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. - a Képviselő-testülethez. A belső ellenőrzésről

ELŐTERJESZTÉS. - a Képviselő-testülethez. A belső ellenőrzésről Mátészalka Város Önkormányzat J e g y z ő j é t ő l 4700 Mátészalka Hősök tere 9.sz. Tel:(44) 501-364 Fax:(44) 501-367 Száma:./2007. ELŐTERJESZTÉS - a Képviselő-testülethez A belső ellenőrzésről Tisztelt

Részletesebben

Beszerzési és elosztási logisztika. Előadó: Telek Péter egy. adj. 2008/09. tanév I. félév GT5SZV

Beszerzési és elosztási logisztika. Előadó: Telek Péter egy. adj. 2008/09. tanév I. félév GT5SZV Beszerzési és elosztási logisztika Előadó: Telek Péter egy. adj. 2008/09. tanév I. félév GT5SZV 3. Előadás A beszerzési logisztikai folyamat Design tervezés Szükséglet meghatározás Termelés tervezés Beszerzés

Részletesebben

NEM MEGFELELŐSÉGEK KEZELÉSE 2011.

NEM MEGFELELŐSÉGEK KEZELÉSE 2011. A nem megfelelősségek kezelése 1.2 MU 2011 (A 345/2004. (XII. 22.) Korm. rendelet alapján a műsorelosztó szolgáltatást végzők részére) Dokumentum kontroll Szervezeti egység Funkció Név Aláírás Készítette:

Részletesebben

1. táblázat: a vezetői, stratégiai és menedzsment szinten végbemenő folyamatok Vezetés Stratégia Menedzsment

1. táblázat: a vezetői, stratégiai és menedzsment szinten végbemenő folyamatok Vezetés Stratégia Menedzsment Klinikai audit-rendszer helye a járó- és a fekvőbeteg szakellátásban résztvevő egészségügyi szervezetek irányításában, stratégiájában-a stratégiai tervezésben és a menedzsmenti tevékenységekben Dr. Zsuga

Részletesebben

A kockázatkezelés az államháztartási belső kontrollrendszer vonatkozásában

A kockázatkezelés az államháztartási belső kontrollrendszer vonatkozásában A kockázatkezelés az államháztartási belső kontrollrendszer vonatkozásában Előadó: Ivanyos János Trusted Business Partners Kft. ügyvezetője Magyar Közgazdasági Társaság Felelős Vállalatirányítás szakosztályának

Részletesebben

A PROGRAMÉRTÉKELÉS SZEREPE A KOHÉZIÓS POLITIKÁBAN

A PROGRAMÉRTÉKELÉS SZEREPE A KOHÉZIÓS POLITIKÁBAN A PROGRAMÉRTÉKELÉS SZEREPE A KOHÉZIÓS POLITIKÁBAN MARJÁNOVITY ANNA OSZTÁLYVEZETŐ MONITORING ÉS ÉRTÉKELÉSI FŐOSZTÁLY ÚJ MŰKÖDÉSI MECHANIZMUS AZ ÉRTÉKELÉS HELYE Programozás Stratégia Monitoring és értékelés

Részletesebben

EOQ MNB QMHC eü. specifikus tanfolyam ( 4x2 nap) (2016.október-november) EOQ QMHC tanfolyam

EOQ MNB QMHC eü. specifikus tanfolyam ( 4x2 nap) (2016.október-november) EOQ QMHC tanfolyam EOQ QMHC tanfolyam Minőségi vezetők az alapismereteket egyetemi / felsőfokú végzettség során szerzik meg és emellett legalább négy éves teljes munkaidős munkahelyi tapasztalata szükséges, melyből legalább

Részletesebben

Klinikai audit-rendszer helye a szervezetek irányításában, stratégiájában és a menedzsmenti tevékenységekben

Klinikai audit-rendszer helye a szervezetek irányításában, stratégiájában és a menedzsmenti tevékenységekben TÁMOP-6.2.5.A-12/1-2012-0001 Egységes külső felülvizsgálati rendszer kialakítása a járó- és fekvőbeteg szakellátásban, valamint a gyógyszertári ellátásban Klinikai audit-rendszer helye a szervezetek irányításában,

Részletesebben

Magyarország ügyfélbarát víziközmű szolgáltatói program

Magyarország ügyfélbarát víziközmű szolgáltatói program Mert az a lényeg amit az ügyfél tapasztal! Magyarország ügyfélbarát víziközmű szolgáltatói program TARTALOMJEGYZÉK (oldalszámok) MIRŐL SZÓL AZ IQVÍZ ÜGYFÉLBARÁT SZOLGÁLTATÓK PROGRAM ÉS MIÉRT ÉRDEMES RÉSZT

Részletesebben

Amit az ISO szabványokról tudni kell

Amit az ISO szabványokról tudni kell Amit az ISO szabványokról tudni kell Quality Line Kft. 2094 Nagykovácsi, Nagykovácsi út 10. Tel: 06 26 898 326 Mobil: 06 30 9840 265 www.qlinekft.hu e-mail cím: qlinekft@t-email.hu Irányítási rendszerek

Részletesebben

A kockázatértékelés során gyakran elkövetett hibák. Európai kampány a kockázatértékelésről

A kockázatértékelés során gyakran elkövetett hibák. Európai kampány a kockázatértékelésről A kockázatértékelés során gyakran elkövetett hibák Európai kampány a kockázatértékelésről Megelőzés jogi háttér A jogszabály szerint az EU-ban a munkáltatók kötelesek megakadályozni, hogy a munkavállalókat

Részletesebben

Az ISO 9001:2015 szabványban szereplő új fogalmak a tanúsító szemszögéből. Szabó T. Árpád

Az ISO 9001:2015 szabványban szereplő új fogalmak a tanúsító szemszögéből. Szabó T. Árpád Az ISO 9001:2015 szabványban szereplő új fogalmak a tanúsító szemszögéből. Szabó T. Árpád Bevezetés Az új fogalmak a TQM ből ismerősek? ISO 9001:2015 új fogalmainak az érdekelt felek általi értelmezése

Részletesebben

SLA RÉSZLETESEN. 14. óra

SLA RÉSZLETESEN. 14. óra 14. óra SLA RÉSZLETESEN Tárgy: Szolgáltatás menedzsment Kód: NIRSM1MMEM Kredit: 5 Szak: Mérnök Informatikus MSc (esti) Óraszám: Előadás: 2/hét Laborgyakorlat: 2/hét Számonkérés: Vizsga, (félévi 1db ZH)

Részletesebben

Belső ellenőrzési terve

Belső ellenőrzési terve Belső ellenőrzési terve A vezetői feladatokat ellátók, továbbá a pedagógus és más munkakörben foglalkoztatottak ellenőrzése, értékelése az éves munkatervben ütemezett módon történik. Az intézmény egy tanévre

Részletesebben

Mérési hibák 2006.10.04. 1

Mérési hibák 2006.10.04. 1 Mérési hibák 2006.10.04. 1 Mérés jel- és rendszerelméleti modellje Mérési hibák_labor/2 Mérési hibák mérési hiba: a meghatározandó értékre a mérés során kapott eredmény és ideális értéke közötti különbség

Részletesebben

AZ ISO 9001:2015 LEHETŐSÉGEI AZ IRÁNYÍTÁSI RENDSZEREK FEJLESZTÉSÉRE. XXII. Nemzeti Minőségügyi Konferencia 2015. Szeptember 17.

AZ ISO 9001:2015 LEHETŐSÉGEI AZ IRÁNYÍTÁSI RENDSZEREK FEJLESZTÉSÉRE. XXII. Nemzeti Minőségügyi Konferencia 2015. Szeptember 17. AZ ISO 9001:2015 LEHETŐSÉGEI AZ IRÁNYÍTÁSI RENDSZEREK FEJLESZTÉSÉRE 2015. Szeptember 17. SGS BEMUTATÁSA Alapítás: 1878 Központ: Genf, Svájc Tevékenység: Ellenőrzés, vizsgálat és tanúsítás Szervezet: 80.000

Részletesebben

Jó Gyakorlatok! Fókuszban az önkormányzatok! - a III. témablokk előadásai

Jó Gyakorlatok! Fókuszban az önkormányzatok! - a III. témablokk előadásai Jó Gyakorlatok! Fókuszban az önkormányzatok! - a III. témablokk előadásai 2014-12-12 15:21:02 Az Állami Számvevőszék tervezési rendszere, az utóellenőrzések szerepe, az adatszolgáltatás és a számvevőszéki

Részletesebben

Minőségmenedzsment: azért felel, hogy a projekt teljesítse az elvárt feladatát és a követelményeket.

Minőségmenedzsment: azért felel, hogy a projekt teljesítse az elvárt feladatát és a követelményeket. Jelölje be a helyes választ: ely projektszereplőhöz tartoznak az következő feladatok: sikeresnek vagy sikertelennek nyilvánítja a projektet a megvalósítás során a változtatások engedélyezése a megvalósítás

Részletesebben

ITIL alapú IT környezet kialakítás és IT szolgáltatás menedzsment megvalósítás az FHB-ban

ITIL alapú IT környezet kialakítás és IT szolgáltatás menedzsment megvalósítás az FHB-ban IBM Global Technology Services ITIL alapú IT környezet kialakítás és IT szolgáltatás menedzsment megvalósítás az FHB-ban ITSMF Magyarország 3. szemináriuma Tild Attila, ISM IBM Magyarországi Kft. 2006

Részletesebben

XXXIII. Magyar Minőség Hét 2014 Átállás az ISO/IEC 27001 új verziójára 2014. november 4.

XXXIII. Magyar Minőség Hét 2014 Átállás az ISO/IEC 27001 új verziójára 2014. november 4. 2014 Átállás az ISO/IEC 27001 új verziójára 2014. november 4. Móricz Pál ügyvezető igazgató Szenzor Gazdaságmérnöki Kft. változások célja Előadás tartalma megváltozott fogalmak, filozófia mit jelentenek

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei Középszint Emelt szint 180 perc 15 perc 240 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont A vizsgán használható segédeszközök

Részletesebben

Rövid összefoglaló a pszichológia BA szak zárásához

Rövid összefoglaló a pszichológia BA szak zárásához Elfogadta a Pszichológia Intézet Intézeti Tanácsa 2011.02.15. Érvényes a 2011 tavaszán záróvizsgázókra Rövid összefoglaló a pszichológia BA szak zárásához (Részletesebb leíráshoz ld. A pszichológia BA

Részletesebben

Mennyiben segíti az integritás felmérése a belső kontrollok működését az önkormányzatoknál? Dr. Pulay Gyula felügyeleti vezető előadása

Mennyiben segíti az integritás felmérése a belső kontrollok működését az önkormányzatoknál? Dr. Pulay Gyula felügyeleti vezető előadása Mennyiben segíti az integritás felmérése a belső kontrollok működését az önkormányzatoknál? Dr. Pulay Gyula felügyeleti vezető előadása A korrupciós veszélyeztetettség Minden költségvetési intézménynél

Részletesebben

Környezeti elemek védelme II. Talajvédelem

Környezeti elemek védelme II. Talajvédelem Globális környezeti problémák és fenntartható fejlődés modul Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek I. Közgazdasá Környezeti elemek védelme II. Talajvédelem KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI

Részletesebben

Vezetői számvitel fogalma

Vezetői számvitel fogalma MISKOLCI EGYETEM Gazdaságtudományi Kar Üzleti Információgazdálkodási és Módszertani Intézet Számvitel Intézeti Tanszék Vezetői számvitel fogalma Dr. Musinszki Zoltán Vezetői számvitel - kontrolling Vezetői

Részletesebben

Az adatok értékelése és jelentéskészítés: Az (átfogó) vizsgálati összefoglalás benyújtása

Az adatok értékelése és jelentéskészítés: Az (átfogó) vizsgálati összefoglalás benyújtása Az adatok értékelése és jelentéskészítés: Az (átfogó) vizsgálati összefoglalás benyújtása Webszeminárium az információs követelményekről 2009. november 30. Valamennyi rendelkezésre álló információ értékelése

Részletesebben

Javaslat a Heves Megyei Önkormányzat és intézményei 2016. évi Ellenőrzési Tervére

Javaslat a Heves Megyei Önkormányzat és intézményei 2016. évi Ellenőrzési Tervére Ikt.sz: 13-14/2015/221 Heves Megyei Közgyűlés Helyben Tisztelt Közgyűlés! Javaslat a Heves Megyei Önkormányzat és intézményei 2016. évi Ellenőrzési Tervére A Heves Megyei Közgyűlés 2015. évi munkatervének

Részletesebben

A pedagógia mint tudomány. Dr. Nyéki Lajos 2015

A pedagógia mint tudomány. Dr. Nyéki Lajos 2015 A pedagógia mint tudomány Dr. Nyéki Lajos 2015 A pedagógia tárgya, jellegzetes vonásai A neveléstudomány tárgya az ember céltudatos, tervszerű alakítása. A neveléstudomány jellegét tekintve társadalomtudomány.

Részletesebben

Az 50001-es szabvánnyal, illetve a törvényi elvárásokkal kapcsolatos felmérési, tervezési tevékenység

Az 50001-es szabvánnyal, illetve a törvényi elvárásokkal kapcsolatos felmérési, tervezési tevékenység Az 50001-es szabvánnyal, illetve a törvényi elvárásokkal kapcsolatos felmérési, tervezési tevékenység Qualidat Kft. Együttműködésben az ÉMI TÜV SÜD-del Tartalomjegyzék Bevezetés A feladatok Projektmenedzsment

Részletesebben

Fizika óra. Érdekes-e a fizika? Vagy mégsem? A fizikusok számára ez nem kérdés, ők biztosan nem unatkoznak.

Fizika óra. Érdekes-e a fizika? Vagy mégsem? A fizikusok számára ez nem kérdés, ők biztosan nem unatkoznak. Fizika óra Érdekes-e a fizika? A fizikusok számára ez nem kérdés, ők biztosan nem unatkoznak. A fizika, mint tantárgy lehet ugyan sokak számára unalmas, de a fizikusok világa a nagyközönség számára is

Részletesebben

Végső változat, 2010 Szeptember Integrált Irányítási Rendszer (IIR) a helyi és regionális szintű fenntartható fejlődésért

Végső változat, 2010 Szeptember Integrált Irányítási Rendszer (IIR) a helyi és regionális szintű fenntartható fejlődésért Végső változat, 2010 Szeptember Integrált Irányítási Rendszer (IIR) a helyi és regionális szintű fenntartható fejlődésért Hatókör Folyamatos kiterjesztés földrajzi és tartalmi értelemben: Adott helyszíntől

Részletesebben

Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához. Angol nyelv

Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához. Angol nyelv Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához Angol nyelv Általános jellemzők FELADATTÍPUS ÉRTÉKELÉS SZEMPONTJAI PONTSZÁM Bemelegítő beszélgetés Nincs értékelés 1. Társalgási feladat: - három témakör

Részletesebben

Segítség értékelek.. MIÉRT?? KA1 projekt eredmények és folyamatok mérése, értékelése köznevelési szektorban Gabriella.Kovacs@inyk.bme.hu 2018.06.07 Előadás struktúrája: - Az előadás tanulási eredményei..

Részletesebben

Számviteli szabályozás

Számviteli szabályozás Dr. Pál Tibor 2012.09.10. Számviteli szabályozás 7. ELŐADÁS Szabályok és elvek a könyvvizsgálat során Társasági törvény Egyéb Könyvvizsgálati törvény KÖNYVVIZSGÁLAT Könyvvizsgálati standardok Számviteli

Részletesebben

Vezetői önértékelő kérdőív

Vezetői önértékelő kérdőív Vezetői önértékelő kérdőív Kérdőív megnevezése Jele, kódja Vezetői önértékelő kérdőív 10_Ovodavez_Ön_Ért sorsz Megnevezés Adat 1. Óvodavezető neve 2. Oktatási azonosítója 4. Értékelés időpontja: Kérjük,

Részletesebben

Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához. Angol nyelv. Általános jellemzők. Nincs értékelés

Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához. Angol nyelv. Általános jellemzők. Nincs értékelés Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához Angol nyelv Általános jellemzők FELADATTÍPUS ÉRTÉKELÉS SZEMPONTJAI PONTSZÁM Bemelegítő beszélgetés Nincs értékelés 1. Társalgás - interakció kezdeményezés

Részletesebben

BELSŐ ÉS KÜLSŐ KOMMUNIKÁCIÓS TERV A BERZSENYI DÁNIEL KÖNYVTÁR BELSŐ KOMMUNIKÁCIÓS TERVE A BERZSENYI DÁNIEL KÖNYVTÁR KÜLSŐ KOMMUNIKÁCIÓS TERVE

BELSŐ ÉS KÜLSŐ KOMMUNIKÁCIÓS TERV A BERZSENYI DÁNIEL KÖNYVTÁR BELSŐ KOMMUNIKÁCIÓS TERVE A BERZSENYI DÁNIEL KÖNYVTÁR KÜLSŐ KOMMUNIKÁCIÓS TERVE BELSŐ ÉS KÜLSŐ KOMMUNIKÁCIÓS TERV A BERZSENYI DÁNIEL KÖNYVTÁR BELSŐ KOMMUNIKÁCIÓS TERVE A BERZSENYI DÁNIEL KÖNYVTÁR KÜLSŐ KOMMUNIKÁCIÓS TERVE B e l s ő é s k ü l s ő k o m m u n i k á c i ó s t e r v Oldal

Részletesebben

A pedagógiai kutatás metodológiai alapjai. Dr. Nyéki Lajos 2015

A pedagógiai kutatás metodológiai alapjai. Dr. Nyéki Lajos 2015 A pedagógiai kutatás metodológiai alapjai Dr. Nyéki Lajos 2015 A pedagógiai kutatás jellemző sajátosságai A pedagógiai kutatás célja a személyiség fejlődése, fejlesztése során érvényesülő törvényszerűségek,

Részletesebben

Klinikai kockázatelemzésre épülő folyamatfejlesztés. Katonai Zsolt

Klinikai kockázatelemzésre épülő folyamatfejlesztés. Katonai Zsolt Klinikai kockázatelemzésre épülő folyamatfejlesztés Katonai Zsolt A szabvány alapú MIR logikája mérhető célok meghatározása folyamatok azonosítása kölcsönhatások elemzése a kívánt eredmény elérése és kockázatok

Részletesebben

32. NEVES Betegbiztonsági Fórum

32. NEVES Betegbiztonsági Fórum 32. NEVES Betegbiztonsági Fórum Best of BELLA II. - Az akkreditációs program betegbiztonságot támogató legjobb gyakorlatai: A szakmai protokollok szerinti tevékenység lehetőségei és korlátai 2015. december

Részletesebben

Számviteli szabályozás

Számviteli szabályozás Dr. Pál Tibor 2010.11.29. Társasági Számviteli szabályozás 7. ELŐADÁS Szabályok és elvek a könyvvizsgálat során Egyéb standardok KÖNYVVIZSGÁLAT Számviteli Könyvvizsgáló választása Ki lehet könyvvizsgáló?

Részletesebben