HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság"

Átírás

1 Iktatószám: Tárgy: GY/001/ /2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Határozatszám: 1607K HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság (továbbiakban: hatóság) az ARTARGATIS Kft. (székhely, tevékenységi hely: 9431 Fertőd, Óvoda u. 11. sz., adószám: , Valéria Élelmiszer") számára megtiltja a jogsértő magatartás folytatását, mivel a fogyasztók számára értékesített termékek vonatkozásában mindenkor a mérésügyi hatóság által hitelesített mérőeszközt köteles használni, vagy használtra kész állapotban tartani. A hatóság előírja továbbá, hogy a mérőeszköz hitelesítéséről a határozat kézhezvételétől számított 15 napon belül gondoskodjon, és a mérőeszköz mérésügyi hatóság által történt hitelesítéséről - annak megtörténte után 8 napon belül - értesítse a hatóságot, a hitelesítés megtörténtét igazoló dokumentumok másolatának megküldésével. A hatóság a vállalkozás számára elrendeli a jogsértő állapot megszüntetését, mivel a vásárlók könyvét a fogyasztók számára jól látható módon és könnyen hozzáférhető helyen köteles elhelyezni illetve az általa üzemeltetett üzletekben mindenkor a jogszabályi előírásoknak megfelelően a köteles feltüntetni a fogyasztóknak megvételre kínált termékek eladási és egységárát. Fenti kötelezettségének a vállalkozás e határozat jogerőre emelkedésének napjától köteles eleget tenni. A hatóság a jogerős határozatot nyilvánosan közzéteszi.

2 2 INDOKOLÁS A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztályának Fogyasztóvédelmi Osztálya február 04. napján témavizsgálat keretében hatósági ellenőrzést végzett az ARTARGATIS Kft. által üzemeltetett Valéria Élelmiszter" üzletben,...tulajdonos jelenlétében. Az ellenőrzés során próbavásárlásra került sor Ft értékben. A vásárlásról szabályos gépi nyugta került kiállításra, amit stornóztak, a termékeket visszaadták, a pénzt visszakapták. A hatósági ellenőrzés során megállapításra került, hogy az üzletben a fogyasztóknak megvételre kínált termékek tömegének mérésére szolgáló Yousheng Co. LTD elektronikus mérleg, mely H gyári számú, azon elhelyezett hologramos matrica szerint utoljára hónapban végezték el a mérleg hitelesítését. Megállapításra került továbbá, hogy a vásárlók könyve nem volt jól látható és könnyen hozzáférhető helyen elhelyezve, azt a hatóság munkatársai kérésére a pénztárgép mögött lévő tárolótartóból vették elő. Megállapításra került továbbá, hogy a fogyasztóknak megvételre kínált és próbavásárolt 100 ml-es Colgate fogkrém (eladási ár: 340 Ft/db, kifogásolt mennyiség: 9 db), 115 g-os Doma Swiss roll kakaós krémmel töltött piskótatekercs (eladási ár: 125 Ft/db, kifogásolt mennyiség: 51 db), 250 ml-es Schauma regeneráló sampon (eladási ár:

3 3 455 Ft/db, kifogásolt mennyiség: 3 db), 200 db-os papír zsebkendő 3 rétegű (eladási ár: 219 Ft/db, kifogásolt mennyiség: 12 db) eladási-és egységára nem került feltüntetésre semmilyen formában az üzletben. Kifogásolásra került továbbá, hogy a fogyasztóknak megvételre kínált és próbavásárolt 0,250 kg tömegű szaloncukor, melynek eladási ára 370 Ft (egységár: 2100 Ft/kg), a tényleges egységára nem került feltüntetésre csak az akció előtti ára és az akció mértéke, mely jelen esetben -30%. Az ügy iratai alapján megállapításra került, hogy a vállalkozás kereskedelmi tevékenységének gyakorlása során nem tartotta be a mérésügyről szóló évi XLV. törvény (továbbiakban: törvény) 6. (2) bekezdését és (3) bekezdésének a) pontját, illetve a 7. (3) bekezdésének c) pontját, amely kimondja: Joghatással járó mérést a mérési feladat elvégzésére alkalmas hiteles mérőeszközzel vagy használati etalonnal ellenőrzött mérőeszközzel kell végezni. Hiteles az a mérőeszköz, amelyet a mérésügyi szerv hitelesített... A kötelező hitelesítésű mérőeszköz hitelesíttetéséről (...) meghatározott időközönként (időszakos hitelesítés) a mérőeszköz tulajdonosának, illetve használójának kell gondoskodnia." A törvény 6. (1) bekezdése alapján Joghatással jár a mérés, ha annak eredménye az állampolgárok és/vagy jogi személyek jogát vagy jogi érdekeit érinti, különösen, ha a mérési eredményt... a szolgáltatás és ellenszolgáltatás mértékének megállapítására -vagy hatósági ellenőrzésre és bizonyításra használják fel..." A Mérésügyről szóló törvény végrehajtására kiadott 127/1991. (X. 9.) Kormány rendelet 2. számú mellékletének 11. pontja alapján a kereskedelemben használatos, nem automatikus működésű mérlegek hitelesítésének érvényességi ideje 2 év. Nem tartotta be továbbá a vállalkozás, a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 210/2009. (IX. 29.) Kormány rendelet (továbbiakban: Korm. rendelet) 23. (2) bekezdését, amely kimondja: A vásárló részére tömeg, térfogat vagy egyéb

4 4 mérték szerint forgalmazott terméket... csak hatóságilag hitelesített mérőeszközzel történő lemérés után szabad kiszolgálni..." A Korm. rendelet 26. (1) bekezdésének a) pontja alapján A fogyasztóvédelmi hatóság jár el a fogyasztóvédelemről szóló évi CLV. törvény (a továbbiakban: Fgytv.) szabályai szerint...a 23. szerinti rendelkezések megsértése esetén,..." Megállapításra került továbbá, hogy a vállalkozás kereskedelmi tevékenységének gyakorlása során nem tartotta be a kereskedelemről szóló évi CLXIV. törvény (a továbbiakban: Kertv.) 5. (4) bekezdését, mely alapján: Az üzletekben jól látható és könnyen hozzáférhető helyen a kereskedelmi hatóság által hitelesített, folyamatosan számozott oldalú vásárlók könyvét kell elhelyezni. A vásárlók a vásárlók könyvébe bejegyezhetik az üzlet működésével, továbbá az ott folytatott kereskedelmi tevékenységgel kapcsolatos panaszaikat és javaslataikat. A vásárlót e jogának gyakorlásában megakadályozni vagy befolyásolni tilos." Megállapításra került továbbá, hogy a vállalkozás kereskedelmi tevékenységének gyakorlása során nem tartotta be a fogyasztóvédelemről szóló évi CLV. törvény (a továbbiakban: Fgytv.) 14. (1) bekezdését, amely kimondja: A fogyasztót... a külön jogszabályban meghatározottak szerint írásban tájékoztatni kell a fogyasztóknak megvételre kínált termék eladási áráról és egységáráról..." Az Fgytv. 16. (1) bekezdése alapján... az ár feltüntetésére vonatkozó rendelkezések megtartására a forgalmazó,... köteles." A termékek eladási ára és egységára, továbbá a szolgáltatások díja feltüntetésének részletes szabályairól szóló 4/2009. (I.30) NFGM-SZMM együttes rendeletet (továbbiakban: Rendelet) 2. (1) bekezdése kimondja: A termék eladási árát - a (2) és a (4) bekezdésben meghatározott kivétellel - a) a terméken, annak csomagolásán vagy a termékhez egyéb módon rögzítve, vagy b) a közvetlenül a termék mellett elhelyezett egyedi árkiíráson vagy a fogyasztó számára a megvenni kívánt termék kiválasztásakor könnyen hozzáférhető árjegyzéken (ideértve az étel-, illetve itallapot is) kell feltüntetni. A (2) bekezdés szerint: A nem előrecsomagolt, a fogyasztó jelenlétében kimért termékre (ömlesztett termék) vonatkozóan csak az egységárat kell feltüntetni." A Rendelet 3. (1) bekezdése szerint: A termék egységárát, ha az nem egyezik meg a termék eladási árával, a) a terméken, annak csomagolásán vagy a termékhez egyéb módon rögzítve, vagy b) a közvetlenül a termék mellett elhelyezett egyedi árkiíráson vagy a fogyasztó számára a megvenni kívánt termék kiválasztásakor könnyen hozzáférhető árjegyzéken (ideértve az étel-, illetve itallapot is) kell feltüntetni." A (2) bekezdés szerint Nem kell feltüntetni az egységárat a) az 50 g, 50 ml vagy 5 cm alatti csomagolási egységű vagy méretű,..., c) az egy csomagban lévő, készletben értékesített, d) a különleges díszcsomagolású, e) az élelmiszerláncról és

5 5 hatósági felügyeletéről szóló törvényben meghatározott élelmiszer esetén az ételek készítéséhez egy csomagba összeállított terméken." A Rendelet 4. -a kimondja továbbá, hogy: Az egységárat a) a térfogatra értékesített terméknél literenként (Ft/l), vagy - ha ez a termék jellegéből adódóan megkönnyíti az összehasonlítást - milliliterenként (Ft/ml), centiliterenként (Ft/cl), deciliterenként (Ft/dl), illetve köbméterenként (Ft/m3), a tömegre értékesített terméknél kilogrammonként (Ft/kg), vagy - ha ez a termék jellegéből adódóan megkönnyíti az összehasonlítást - grammonként (Ft/g), dekagrammonként (Ft/dkg) vagy tonnánként (Ft/t), e) a kizárólag darabra értékesített terméknél darabonként (Ft/db) kell feltüntetni." Az Fgytv. 45/A. rendelkezése alapján (1) A fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzi - a szerződés létrejöttére, érvényességére, joghatásaira és megszűnésére vonatkozó rendelkezések kivételével - a) a forgalmazással,... d) a panaszkezeléssel... összefüggő, e törvényben és a végrehajtására kiadott jogszabályokban foglalt rendelkezések betartását, és eljár azok megsértése esetén. (2) A fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzi a külön jogszabályban fogyasztóvédelmi rendelkezésként meghatározott rendelkezések betartását, és - ha a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény eltérően nem rendelkezik - eljár azok megsértése esetén. (3) Az (1) és (2) bekezdésben meghatározott rendelkezéseken túl, ha külön törvény vagy kormányrendelet eltérően nem rendelkezik, a fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzi a) az áru fogyasztók számára való értékesítésére,... c) a fogyasztóknak értékesítésre szánt, illetve értékesített áru mérésére... g) a fogyasztók tájékoztatására vonatkozó rendelkezések betartását, és eljár azok megsértése esetén." Az Fgytv. 47. (1) bekezdése előírja, hogy: Ha a fogyasztóvédelmi hatóság eljárása során megállapítja a 45/A. (1)-(3) bekezdésében meghatározott fogyasztóvédelmi rendelkezések megsértését, az eset lényeges körülményeinek - így különösen a jogsértés súlyának, a jogsértő állapot időtartamának, a jogsértő magatartás ismételt tanúsításának, illetve a jogsértéssel elért előny - figyelembevételével és az arányosság követelményének szem előtt tartásával az alábbi jogkövetkezményeket állapíthatja meg:... a) elrendelheti a jogsértő állapot megszüntetését, b) megtilthatja a jogsértő magatartás további folytatását, c) határidő tűzésűvel a feltárt hibák, hiányosságok megszűntetésére kötelezheti a vállalkozást, (...) i) fogyasztóvédelmi bírságot (a továbbiakban: bírság) szabhat ki." Kelt: Győr, Kapják:

6 IRATTÁR, GAZDASÁGI FŐOSZTÁLY, 6

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat. Határozatszám: 1607K HATÁROZAT

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat. Határozatszám: 1607K HATÁROZAT Iktatószám: Tárgy: GY/001/00379-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Határozatszám: 1607K-00074 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság (továbbiakban:

Részletesebben

HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság

HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság Iktatószám: Tárgy: GY/001/00204-0003/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Határozatszám: 1607F-00024 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság

Részletesebben

HATÁROZAT. Fenti kötelezettségének a vállalkozás e határozat jogerőre emelkedésének napjától köteles eleget tenni. INDOKOLÁS

HATÁROZAT. Fenti kötelezettségének a vállalkozás e határozat jogerőre emelkedésének napjától köteles eleget tenni. INDOKOLÁS Iktatószám: Tárgy: GY/001/00646-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Határozatszám: 1607K-00124 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság (továbbiakban:

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat. Határozatszám: 1607K HATÁROZAT

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat. Határozatszám: 1607K HATÁROZAT Iktatószám: Tárgy: GY/001/00670-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Határozatszám: 1607K-00135 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság (továbbiakban:

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat. Telefon: (96) Határozatszám: 1607K HATÁROZAT

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat. Telefon: (96) Határozatszám: 1607K HATÁROZAT Iktatószám: Tárgy: GY/001/00794-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Telefon: (96) 795-951 Határozatszám: 1607K-00178 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A Bertilla Trade Kft.-t (székhely: 1118 Budapest, Rétköz u. 22., adószám: ) kötelezem

H A T Á R O Z A T. A Bertilla Trade Kft.-t (székhely: 1118 Budapest, Rétköz u. 22., adószám: ) kötelezem Iktatószám: Tárgy: KE/001/00276-0005/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Bertilla Trade Kft.-t (székhely: 1118 Budapest, Rétköz u. 22., adószám: 25304868-2-43) kötelezem arra,

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: SO/001/00162-0004/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT AZ AMILIA HÚS KFT-T (székhely: 7530 Kadarkút, Vótapuszta u. 1.) k ö t e l e z e m, a termékek tömegébe a csomagolóanyagot

Részletesebben

HATÁROZAT I N D O K O L Á S

HATÁROZAT I N D O K O L Á S Iktatószám: Tárgy: GY/001/00711-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Határozatszám: 1607K-00145 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság (továbbiakban:

Részletesebben

H A T Á R O Z A T Ft, azaz Hetvenezer forint. fogyasztóvédelmi bírságot szab ki. kötelezi

H A T Á R O Z A T Ft, azaz Hetvenezer forint. fogyasztóvédelmi bírságot szab ki. kötelezi Iktatószám: Tárgy: KE/001/00842-0004/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T 1.) A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Komárom-Esztergom Megyei

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A Molnár és Társai Kft.-t (székhely: 5538 Biharugra, Halas utca 1., adószáma: , a továbbiakban: vállalkozás)

H A T Á R O Z A T. A Molnár és Társai Kft.-t (székhely: 5538 Biharugra, Halas utca 1., adószáma: , a továbbiakban: vállalkozás) Iktatószám: Tárgy: BE/13/00550-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Békés Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály 5600 Békéscsaba,

Részletesebben

Általános kereskedelmi feltételek, árfeltüntetés, árfelszámítás

Általános kereskedelmi feltételek, árfeltüntetés, árfelszámítás Általános kereskedelmi feltételek, árfeltüntetés, árfelszámítás Általános kereskedelmi feltételek. 1. Nyitvatartási idő Kert 6. (2) b. az üzlet nyitvatartási idejéről és abban bekövetkező változásokról

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT Iktatószám: Tárgy: HB/04-FVO/00611-0004/2017 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT Kötelezem a Létai - Huszti Kft.-t (4281 Létavértes, Petőfi u. 80., a továbbiakban: Kft. illetve társaság) hogy

Részletesebben

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: SO/001/00511-0002/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT A BARCS COOP KERESKEDELMI ZRT. (székhely: 7570 Barcs, Semmelweis u. 1,. adószám: 14123355-1-14) terhére

Részletesebben

Ezen túlmenően a vállalkozót. kötelezem. Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat. Békés Megyei Kormányhivatal

Ezen túlmenően a vállalkozót. kötelezem. Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat. Békés Megyei Kormányhivatal Iktatószám: Tárgy: BE/13/01000-0002/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Békés Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály 5600

Részletesebben

Ezen túlmenően a vállalkozót. kötelezem. Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat. Békés Megyei Kormányhivatal

Ezen túlmenően a vállalkozót. kötelezem. Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat. Békés Megyei Kormányhivatal Iktatószám: Tárgy: BE/13/00846-0004/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Békés Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály 5600

Részletesebben

a termékek eladási ára és egységára, továbbá a szolgáltatások díja feltüntetésének részletes szabályairól

a termékek eladási ára és egységára, továbbá a szolgáltatások díja feltüntetésének részletes szabályairól A jogszabály mai napon (2015.III.8.) hatályos állapota A jel a legutoljára megváltozott bekezdéseket jelöli. 4/2009. (I. 30.) NFGM-SZMM együttes rendelet a termékek eladási ára és egységára, továbbá a

Részletesebben

Ezen túlmenően a Vállalkozást

Ezen túlmenően a Vállalkozást Iktatószám: Tárgy: BA/001/00349-0005/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

- hogy valamennyi értékesítésre kínált termék esetén tüntesse fel a termék eladási árát,

- hogy valamennyi értékesítésre kínált termék esetén tüntesse fel a termék eladási árát, Iktatószám: Tárgy: BAO/001/00430-0004/2014 Határozat Kovács István egyéni vállalkozót (székhelye: 7915 Dencsháza, Petőfi u. 47; adószáma: 65929331-2-22 a továbbiakban: Vállalkozó) arra kötelezem, - hogy

Részletesebben

Ezen túlmenően a Vállalkozást arra

Ezen túlmenően a Vállalkozást arra Iktatószám: Tárgy: BA/001/00661-0001/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal a Thermo

Részletesebben

IMCO CONSULTING Kft.-t (székhely: 5900 Orosháza, Rákóczi utca 3-5. fsz., adószám: , továbbiakban: vállalkozás) k ö t e l e z e m

IMCO CONSULTING Kft.-t (székhely: 5900 Orosháza, Rákóczi utca 3-5. fsz., adószám: , továbbiakban: vállalkozás) k ö t e l e z e m Iktatószám: Tárgy: BE/13/01044-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Békés Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály 5600 Békéscsaba,

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei Kormányhivatal a

H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei Kormányhivatal a Iktatószám: Tárgy: FE/FO/01071-0006/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei Kormányhivatal a

Részletesebben

H A T Á R O Z A T ; adószám: ; a továbbiakban: Vállalkozás) Ft (azaz százötvenezer forint)

H A T Á R O Z A T ; adószám: ; a továbbiakban: Vállalkozás) Ft (azaz százötvenezer forint) Iktatószám: Tárgy: VEO/001/01165-0005/2015 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Veszprém Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. 3. Írásos formában nyújtson tájékoztatást a fogyasztók részére az üzlet nyitvatartási idejéről.

H A T Á R O Z A T. 3. Írásos formában nyújtson tájékoztatást a fogyasztók részére az üzlet nyitvatartási idejéről. Iktatószám: Tárgy: HB/04-FVO/01660-0004/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T Kötelezem Szabó Imre egyéni vállalkozót (5520 Szeghalom, Dobó u. 10/1. - a továbbiakban: vállalkozó),

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. Pabar Katalin egyéni vállalkozót (székhely: 5900 Orosháza, Thököly utca 4/F., adószáma: , a továbbiakban: vállalkozó)

H A T Á R O Z A T. Pabar Katalin egyéni vállalkozót (székhely: 5900 Orosháza, Thököly utca 4/F., adószáma: , a továbbiakban: vállalkozó) Iktatószám: Tárgy: BE/13/01043-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Békés Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály 5600 Békéscsaba,

Részletesebben

H A T Á R O Z A T Ft, azaz Hatvanezer forint

H A T Á R O Z A T Ft, azaz Hatvanezer forint Iktatószám: Tárgy: KE/001/00879-0002/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T 1.) Az Euro Zhineng Kft. (székhely: 1203 Budapest,Hársfa sétány 19. fsz. 2., adószám: 23598586-2-43)

Részletesebben

HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság

HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság Iktatószám: Tárgy: GY/001/00358-0002/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Határozatszám: 1607F-00033 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság

Részletesebben

H A T Á R O Z A T Kötelezem a Happy Juan 688 Kft.

H A T Á R O Z A T Kötelezem a Happy Juan 688 Kft. Iktatószám: Tárgy: KE/001/00874-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T Kötelezem a Happy Juan 688 Kft.-t (székhely: 1144 Budapest, Füredi út 9/A. 9/38., adószám: 13852209-2-42)

Részletesebben

HATÁROZAT. kötelezem, hogy

HATÁROZAT. kötelezem, hogy Iktatószám: Tárgy: SOO/001/01190-0005/2015 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT A TÉBA Kft-t (székhely: 8640 Fonyód, Szigetvári u. 2.) kötelezem, hogy az üzletben értékesítésre kihelyezett,

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. Kötelezem Kolcsár Katalin egyéni vállalkozó-t (székhely: 2824 Várgesztes

H A T Á R O Z A T. Kötelezem Kolcsár Katalin egyéni vállalkozó-t (székhely: 2824 Várgesztes Iktatószám: Tárgy: KE/001/00978-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T Kötelezem Kolcsár Katalin egyéni vállalkozó-t (székhely: 2824 Várgesztes Vadászdomb u. 2., adószám: 48778448-2-31)

Részletesebben

Fogyasztóvédelmi bírság + kötelezésre szóló határozat H A T Á R O Z A T

Fogyasztóvédelmi bírság + kötelezésre szóló határozat H A T Á R O Z A T Iktatószám: Tárgy: BOO/001/00654-0004/2014 Fogyasztóvédelmi bírság + kötelezésre szóló határozat H A T Á R O Z A T Kötelezem a Metro Kereskedelmi Kft.-t (székhelye: 2040 Budörs, Budapark, Keleti u. 3.,

Részletesebben

Iktatószám: NEMZETI FEJLESZTÉSI ÉS GAZDASÁGI MINISZTÉRIUM SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM MUNKAANYAG

Iktatószám: NEMZETI FEJLESZTÉSI ÉS GAZDASÁGI MINISZTÉRIUM SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM MUNKAANYAG NEMZETI FEJLESZTÉSI ÉS GAZDASÁGI MINISZTÉRIUM Iktatószám: SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM MUNKAANYAG a termékek eladási ára és egységára, továbbá a szolgáltatások díja feltüntetésének részletes szabályairól

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. - tartózkodjanak a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlattól, a jogszabályban elírtaknak megfelel szóbeli tájékoztatást adjanak,

H A T Á R O Z A T. - tartózkodjanak a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlattól, a jogszabályban elírtaknak megfelel szóbeli tájékoztatást adjanak, Iktatószám: Tárgy: KE/001/00985-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T Kötelezem a Heidel Euro Kft.-t (székhely: 1089 Budapest, Orczy út 43. 2/25. adószám: 25792092-2-42) hogy

Részletesebben

A K ÉS TÁRSAI MEGOLDÁS Kft.t (székhelye: 7632 Pécs, Tolsztoj u. 2., adószáma: 11540531-2-02, a továbbiakban: vállalkozás) arra.

A K ÉS TÁRSAI MEGOLDÁS Kft.t (székhelye: 7632 Pécs, Tolsztoj u. 2., adószáma: 11540531-2-02, a továbbiakban: vállalkozás) arra. Iktatószám: Tárgy: BAO/001/00567-0001/2014 Kötelezésre szóló határozat A K ÉS TÁRSAI MEGOLDÁS Kft.t (székhelye: 7632 Pécs, Tolsztoj u. 2., adószáma: 11540531-2-02, a továbbiakban: vállalkozás) arra Kötelezem,

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: JN/MEFFO/00742-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: JN/MEFFO/00218-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: JN/MEFFO/00278-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

tartózkodjon a fogyasztók megtévesztésétől a kiszolgálta termékek tömege tekintetében,

tartózkodjon a fogyasztók megtévesztésétől a kiszolgálta termékek tömege tekintetében, Iktatószám: Tárgy: JN/MEFFO/00779-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

H A T Á R O Z A T Ft (azaz egyszázezer forint)

H A T Á R O Z A T Ft (azaz egyszázezer forint) Iktatószám: Tárgy: VEO/001/01164-0005/2015 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Veszprém Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. 1.) A Spar Magyarország Kft. (székhely: 2060 Bicske, Spar út 0326/1 hrsz., adószám: )

H A T Á R O Z A T. 1.) A Spar Magyarország Kft. (székhely: 2060 Bicske, Spar út 0326/1 hrsz., adószám: ) Iktatószám: Tárgy: KE/001/00616-0005/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T 1.) A Spar Magyarország Kft. (székhely: 2060 Bicske, Spar út 0326/1 hrsz., adószám: 10485824-2-07)

Részletesebben

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: GY/001/00472-0004/2017 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat GYŐRI JÁRÁSI HIVATAL Ügyiratszám: GY/001/00472/4/2017 Tárgy: Fogyasztóvédelmi bírság és kötelezésről szóló határozat

Részletesebben

HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság. megtiltja a jogsértő magatartás folytatását

HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság. megtiltja a jogsértő magatartás folytatását Iktatószám: Tárgy: GY/001/00337-0019/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Határozatszám: 1607K-00144 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság (továbbiakban:

Részletesebben

A BALOGH Kft.-t (székhely: 5624 Doboz, Árpád utca 21., adószám: , a továbbiakban: vállalkozás)

A BALOGH Kft.-t (székhely: 5624 Doboz, Árpád utca 21., adószám: , a továbbiakban: vállalkozás) Iktatószám: Tárgy: BEO/001/00725-0002/2015 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Békés Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály 5600 Békéscsaba,

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. figyelmezteti az ártájékoztatásra, valamint a kötelező jótállásra vonatkozó szabályok megsértése miatt, és

H A T Á R O Z A T. figyelmezteti az ártájékoztatásra, valamint a kötelező jótállásra vonatkozó szabályok megsértése miatt, és Iktatószám: Tárgy: VEO/001/01005-0003/2015 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Veszprém Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi

Részletesebben

H A T Á R O Z A T I N D O K O L Á S

H A T Á R O Z A T I N D O K O L Á S Iktatószám: Tárgy: BOO/001/01787-0003/2015 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T Kötelezem a Mobil Adó Kft.-t (székhelye: 3580 Tiszaújváros, Örös u. 3/A., adószáma: 13787912-2-05-2-05)

Részletesebben

intézkedéseiről a határozat jogerőre emelkedésétől számított 10 napon belül köteles értesíteni a Hatóságot.

intézkedéseiről a határozat jogerőre emelkedésétől számított 10 napon belül köteles értesíteni a Hatóságot. Iktatószám: Tárgy: VE/O001/00540-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat A Veszprém Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: Hatóság) a Bástya 99 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t (székhely: 8500

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Heves Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és

H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Heves Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Iktatószám: Tárgy: HE/001/00105-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Ügyszám: 1609k-00005 H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Heves Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

HATÁROZAT. kötelezi, A fenti kötelezettségének a Társaság a határozat jogerőre emelkedésének napjától köteles eleget tenni.

HATÁROZAT. kötelezi, A fenti kötelezettségének a Társaság a határozat jogerőre emelkedésének napjától köteles eleget tenni. Iktatószám: Tárgy: BA/001/01009-0004/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal a C & A Mode Kft.-t

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. k ö t e l e z i

H A T Á R O Z A T. k ö t e l e z i Iktatószám: Tárgy: FE/FO/00319-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei Kormányhivatal a Négy Fiú Csemege

Részletesebben

H A T Á R O Z A T Ft, azaz Egyszázötvenezer forint

H A T Á R O Z A T Ft, azaz Egyszázötvenezer forint Iktatószám: Tárgy: KE/001/00582-0002/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T 1.) Kirkas Hungary Kft. (székhely: 11149 Budapest, Egressy út 23.-25., adószám: 25023974-2-42)

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: JN/MEFFO/00548-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

H A T Á R O Z A T I N D O K O L Á S

H A T Á R O Z A T I N D O K O L Á S Iktatószám: Tárgy: HB/04-FVO/01612-0002/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T I. A SHENG HENG Kft.-t (1149 Budapest, Egressy út 23-25. - a továbbiakban: Kft., illetve

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. 400.000 Ft (azaz négyszázezer forint)

H A T Á R O Z A T. 400.000 Ft (azaz négyszázezer forint) Iktatószám: Tárgy: VEO/001/01182-0003/2015 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Veszprém Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: JN/MEFFO/00258-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

A kereskedelmi tevékenység végzésének feltételei

A kereskedelmi tevékenység végzésének feltételei A kereskedelmi tevékenység végzésének feltételei Dr. Ádám Gabriella Katalin osztályvezető Hatósági és Jogi Főosztály Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság 2012. április 25. Eljárási jogosultság A fogyasztóvédelmi

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A Sereg Tűzifa Kft.-t (székhely: 8111 Seregélyes, Kodály Zoltán u. 28., adószám: 24760856-2-07) k ö t e l e z e m,

H A T Á R O Z A T. A Sereg Tűzifa Kft.-t (székhely: 8111 Seregélyes, Kodály Zoltán u. 28., adószám: 24760856-2-07) k ö t e l e z e m, Iktatószám: Tárgy: FEO/001/01093-0002/2015 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Sereg Tűzifa Kft.-t (székhely: 8111 Seregélyes, Kodály Zoltán u. 28., adószám: 24760856-2-07) k ö t

Részletesebben

Elsőfokú bírságot kiszabó határozat

Elsőfokú bírságot kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: VE/O001/00656-0004/2016 Elsőfokú bírságot kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Veszprém Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: Hatóság) I. a Tesco-Global Zrt.-t (székhely:2040 Budaörs,

Részletesebben

A Veszprém Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: Hatóság) a Mecsek Füszért Ft, azaz ötszázezer forint

A Veszprém Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: Hatóság) a Mecsek Füszért Ft, azaz ötszázezer forint Iktatószám: Tárgy: VE/O001/00599-0003/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Veszprém Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: Hatóság) a Mecsek Füszért Zrt.-t (székhely:

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei

H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei Iktatószám: Tárgy: FE/FO/00149-0020/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei Kormányhivatal a

Részletesebben

Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály

Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály Iktatószám: Tárgy: BK/FO/00517-0006/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Ügyintézés helye: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei

H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei Iktatószám: Tárgy: FE/FO/00186-0008/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei Kormányhivatal a

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: JN/MEFFO/00205-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: JN/MEFFO/00392-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság

HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság Iktatószám: Tárgy: GY/001/00661-0002/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Határozatszám: 1607F-00067 megbízás Melléklet: Készpénzátutalási HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal,

Részletesebben

I N D O K O L Á S. A hatósági ellenőrzésről a helyszínen felvett jegyzőkönyv alapján az alábbi tényállást állapítottam meg:

I N D O K O L Á S. A hatósági ellenőrzésről a helyszínen felvett jegyzőkönyv alapján az alábbi tényállást állapítottam meg: Iktatószám: Tárgy: BEO/001/00820-0002/2015 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Békés Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály 5600 Békéscsaba,

Részletesebben

1991. évi XLV. törvény. a mérésügyről 1. I. fejezet. Általános rendelkezések. A törvény hatálya. Mérésügy 3

1991. évi XLV. törvény. a mérésügyről 1. I. fejezet. Általános rendelkezések. A törvény hatálya. Mérésügy 3 1991. évi XLV. törvény a mérésügyről 1 Az Országgyűlés a mérések hazai és nemzetközi egységességének és pontosságának biztosítása, a mérési - valamint ennek révén mind a kutatási és fejlesztési, mind a

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: VE/O001/00737-0009/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Veszprém Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: Hatóság) a Tóth és Társa Építőanyag Kereskedelmi Kft-t

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. 1.) A Huszár Termény Kft. (székhely: 2535 Mogyorósbánya, Fő u. 1/A., adószám: ) által forgalmazott

H A T Á R O Z A T. 1.) A Huszár Termény Kft. (székhely: 2535 Mogyorósbánya, Fő u. 1/A., adószám: ) által forgalmazott Iktatószám: Tárgy: KE/001/00640-0008/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T 1.) A Huszár Termény Kft. (székhely: 2535 Mogyorósbánya, Fő u. 1/A., adószám: 11479042-2-11)

Részletesebben

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: JN/MEFFO/00572-0002/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Jász-Nagykun-Szolnok Megyei

Részletesebben

HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság

HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság Iktatószám: Tárgy: GY/001/00357-0002/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Határozatszám: 1607F-00034 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság

Részletesebben

1991. évi XLV. törvény. a mérésügyről 1

1991. évi XLV. törvény. a mérésügyről 1 1991. évi XLV. törvény 1 Az Országgyűlés a mérések hazai és nemzetközi egységességének és pontosságának biztosítása, a mérési valamint ennek révén mind a kutatási és fejlesztési, mind a gyártási, mind

Részletesebben

A hatóság annak érdekében, hogy a vállalkozások is ismerjék a vonatkozó szabályokat és az azzal összefüggő jogalkalmazási gyakorlatot

A hatóság annak érdekében, hogy a vállalkozások is ismerjék a vonatkozó szabályokat és az azzal összefüggő jogalkalmazási gyakorlatot Mire ügyeljenek a kereskedők a húsvéti időszakban? A Nemzeti Fgyasztóvédelmi Hatóság az idei évben is fkztt figyelmet kíván frdítani arra, hgy a húsvéti ünnepeket megelőző bevásárlásk srán biztsítsa a

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei. k ö t e l e z i

H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei. k ö t e l e z i Iktatószám: Tárgy: FE/FO/00745-0006/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei Kormányhivatal az ÚJ EULOGO

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: JN/MEFFO/00397-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. Kötelezem az Atlanta Sport Kft.-t (2900 Komárom, Jókai tér 2.-4., adószám: ), hogy

H A T Á R O Z A T. Kötelezem az Atlanta Sport Kft.-t (2900 Komárom, Jókai tér 2.-4., adószám: ), hogy Iktatószám: Tárgy: KE/001/00729-0007/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T Kötelezem az Atlanta Sport Kft.-t (2900 Komárom, Jókai tér 2.-4., adószám: 14000041-2-11), hogy - a kérelmez

Részletesebben

Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály

Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály Iktatószám: Tárgy: BK/FO/00304-0027/2016 Elsőfokú bírságot kiszabó határozat Ügyintézés helye: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. a jogsértéssel érintett termékek egységárát a jogszabályi előírásoknak megfelelően tüntesse fel,

H A T Á R O Z A T. a jogsértéssel érintett termékek egységárát a jogszabályi előírásoknak megfelelően tüntesse fel, Iktatószám: Tárgy: VEO/001/00943-0005/2015 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Veszprém Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. - a fogyasztók szóbeli panaszáról minden esetben vegye fel a jogszabályban elírt tartalommal a jegyzkönyvet.

H A T Á R O Z A T. - a fogyasztók szóbeli panaszáról minden esetben vegye fel a jogszabályban elírt tartalommal a jegyzkönyvet. Iktatószám: Tárgy: KEO/001/00029-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T 1.) Kötelezem a Bogár Petrol Kft.-t (székhely: 2890 Tata, Május 1 út 1412. hrsz., adószám: 23099458-2-11

Részletesebben

Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye Ingyenes, megbízható jogszabály szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától

Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye Ingyenes, megbízható jogszabály szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye Ingyenes, megbízható jogszabály szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

Részletesebben

H A T Á R O Z A T Ft, azaz Egyszázezer forint

H A T Á R O Z A T Ft, azaz Egyszázezer forint Iktatószám: Tárgy: KE/001/00503-0002/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T 1.) Az UNIX Autó Kft. (székhely: 1139 Budapest, Frangepán u. 55.-57., adószám:10465802-2-44)

Részletesebben

Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály

Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály Iktatószám: Tárgy: BK/FO/00776-0002/2016 Elsőfokú bírságot kiszabó határozat Ügyintézés helye: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály

Részletesebben

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: TO/001/00054-0002/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Tolna Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: JNO/001/01283-0002/2015 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT Whirlpool Magyarország Kft.-t (székhely: 2740 Abony, Tamási Áron u. 10. Adószáma: 5359488-2-33) k ö t e l e z

Részletesebben

HATÁROZAT. E kötelezettségének a határozat jogerőre emelkedésének napjától köteles eleget tenni ,- Ft, azaz egyszázezer forint

HATÁROZAT. E kötelezettségének a határozat jogerőre emelkedésének napjától köteles eleget tenni ,- Ft, azaz egyszázezer forint Iktatószám: Tárgy: BA/001/00021-0007/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT Pfeifer Józsefet (lakcím:7090 Tamási, Jókai u. 6.) arra kötelezem hogy rendelkezzen valamennyi, általa

Részletesebben

A FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG TAPASZTALATAI A VM (MAGYAR TERMÉK) RENDELET KAPCSÁN. 2014. május 20.

A FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG TAPASZTALATAI A VM (MAGYAR TERMÉK) RENDELET KAPCSÁN. 2014. május 20. A FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG TAPASZTALATAI A VM (MAGYAR TERMÉK) RENDELET KAPCSÁN 2014. május 20. FONTOSABB JOGSZABÁLYOK egyes önkéntes megkülönböztető megjelölések élelmiszereken történő használatáról szóló

Részletesebben

dr. Tóth Katalin tű. főhadnagy Főigazgató-helyettesi Szervezet

dr. Tóth Katalin tű. főhadnagy Főigazgató-helyettesi Szervezet Főigazgató-helyettesi Szervezet A Červinka-Czech Republic s.r.o által gyártott és forgalmazott P6Če típusú 6 kg töltetű ABC porral oltó tűzoltó készülékkel kapcsolatos piacfelügyeleti eljárás dr. Tóth

Részletesebben

Jótállási, szavatossági, reklamációkezelésre vonatkozó szabályok a 2014. évi jogszabályi változások tükrében

Jótállási, szavatossági, reklamációkezelésre vonatkozó szabályok a 2014. évi jogszabályi változások tükrében Jótállási, szavatossági, reklamációkezelésre vonatkozó szabályok a 2014. évi jogszabályi változások tükrében dr. Farkas Mária Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Budapest, 2014. szeptember 19. JOGSZABÁLYI

Részletesebben

HATÁROZAT. forgalmazását megtiltom, valamint forgalomból történő kivonását és visszahívását rendelem el,

HATÁROZAT. forgalmazását megtiltom, valamint forgalomból történő kivonását és visszahívását rendelem el, Iktatószám: Tárgy: BAO/001/00085-0001/2015 Forgalmazás megtiltása HATÁROZAT A MEDI-HUT Kft.(székhely: 7720 Pécsvárad, Erzsébet út 12., adószám: 13118561-2-02, továbbiakban: Vállalkozás) által gyártott

Részletesebben

H A T Á R O Z A T Ft, azaz hetvenezer forint. - a fogyasztó minségi kifogásáról szóló jegyzkönyvet nem vették fel,

H A T Á R O Z A T Ft, azaz hetvenezer forint. - a fogyasztó minségi kifogásáról szóló jegyzkönyvet nem vették fel, Iktatószám: Tárgy: KEO/001/01001-0006/2015 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T 1.) A Mobil Laptopshop Kft. (székhely: 6600 Szentes, Vajda-telep 12., adószám: 23889838-2-06)

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: JN/MEFFO/00445-0007/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

Határozat: A SPOOR-TEX Bt. (székhely: 3300 Eger, Kallómalom út em. 11., adószám: , képviseli: Kaliczné Szabó

Határozat: A SPOOR-TEX Bt. (székhely: 3300 Eger, Kallómalom út em. 11., adószám: , képviseli: Kaliczné Szabó Iktatószám: Tárgy: HE/001/00292-0021/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Határozat: A SPOOR-TEX Bt. (székhely: 3300 Eger, Kallómalom út 38. 3. em. 11., adószám: 22189051-2-10, képviseli:

Részletesebben

Határozat: Ötvös Imre egyéni vállalkozó (székhelye: 3300 Eger, Tárkányi út 84., adószáma: 62654591-2-30) által forgalmazott

Határozat: Ötvös Imre egyéni vállalkozó (székhelye: 3300 Eger, Tárkányi út 84., adószáma: 62654591-2-30) által forgalmazott Iktatószám: Tárgy: HEO/001/01094-0011/2014 Fogyasztóvédelmi bírság Ügyszám: 1409F-00188 Határozat: Ötvös Imre egyéni vállalkozó (székhelye: 3300 Eger, Tárkányi út 84., adószáma: 62654591-2-30) által forgalmazott

Részletesebben

forgalomból történő kivonását rendelem el.

forgalomból történő kivonását rendelem el. Iktatószám: Tárgy: BA/001/00754-0003/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal a QX-IMPEX Kft.

Részletesebben

Webshop létrehozásának jogi feltételei

Webshop létrehozásának jogi feltételei Webshop létrehozásának jogi feltételei Hatályos 2014. december www.net-jog.hu, net-jog@net-jog.hu 1 Tartalomjegyzék Nem szükséges engedély, üzlet... 3 Engedélyköteles üzletek... 3 Tevékenységi kör, számlaképesség...

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. 500.000 Ft, azaz ötszázezer forint. kötelezi a Vállalkozást, hogy a határozat jogerőre emelkedésének napjától

H A T Á R O Z A T. 500.000 Ft, azaz ötszázezer forint. kötelezi a Vállalkozást, hogy a határozat jogerőre emelkedésének napjától Iktatószám: Tárgy: VE/001/00103-0002/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Veszprém Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi

Részletesebben

bemutatása Lahki Katalin október 28.) NFH

bemutatása Lahki Katalin október 28.) NFH A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság piacfelügyeleti tevékenys kenységének nek bemutatása (Lenti, 2010. október 28.) Lahki Katalin NFH Termékbiztonság Forgalomba csak biztonságos áru hozható Ki felelős a

Részletesebben

Ft, azaz Százötvenezer forint

Ft, azaz Százötvenezer forint Iktatószám: Tárgy: SZ/71/00098-0008/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Kérelemre indult eljárásban a fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Szabolcs-Szatmár-Bereg

Részletesebben

Elérhetőség MÉRÉSTECHNIKA METROLÓGIA. A félév követelményei. A mérés tudománya. 2009.02.10.

Elérhetőség MÉRÉSTECHNIKA METROLÓGIA. A félév követelményei. A mérés tudománya. 2009.02.10. Elérhetőség MÉRÉSTECHNIKA Miskolci Egyetem Energia- és Minőségügyi Intézet Minőségügyi Intézeti Kihelyezett Tanszék Szemán László Telefon: 30/229-2587 E-mail: lszeman@metalcontrol.hu Előadások letölthetőek:

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: ZAO/001/00973-0003/2015 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT Kiss Sándor egyéni vállalkozót (székhely: 8900 Zalaegerszeg, Erdész u 39, tevh: ua, Gumisműhely, adószám: 63005079-2-40)

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS A bekötési vízmérık cseréjének vizsgálatáról Budapest, 2015. december NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG SZOLGÁLTATÁS-ELLENŐRZÉSI FŐOSZTÁLY Iktatószám: SEF-1517/2015. Témafelelős: dr.

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. forgalomból történő kivonását.

H A T Á R O Z A T. forgalomból történő kivonását. Iktatószám: Tárgy: KE/001/00038-0004/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A SMART DONGFANG Kft. (székhelye: 1083 Budapest, Losonci tér 2-4., adószám: 14595798-2-42)

Részletesebben