HATÁROZAT. kötelezem, hogy

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "HATÁROZAT. kötelezem, hogy"

Átírás

1 Iktatószám: Tárgy: SOO/001/ /2015 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT A TÉBA Kft-t (székhely: 8640 Fonyód, Szigetvári u. 2.) kötelezem, hogy az üzletben értékesítésre kihelyezett, egységár feltüntetésére kötelezett termékek esetében azok egységáráról a fogyasztókat tájékoztassák, valamint a a továbbiakban rendelkezzenek a joghatással járó méréshez hitelesített mérleggel. E kötelezettségének a vállalkozás a határozat jogerőre emelkedésének napjától köteles eleget tenni. Az ellenőrzési jegyzőkönyvben foglaltak, a megküldött dokumentumok alapján a következő tényállást állapítottam meg: Az üzletben értékesítésre kihelyezett és egységár feltüntetésre kötelezett termékek esetében 6-féle termék egységáráról nem tájékoztatták semmilyen módon a fogyasztókat. A vállalkozás által a joghatással járó méréshez használt METO gyártmányú CS-491 típusú gyártási számú digitális mérleg az ellenőrzés idején hitelesítéssel nem rendelkezett. A Vállalkozás a fenti magatartásával az alábbi, megjelölt jogszabályi rendelkezéseket sértette

2 2 meg: Az Fgytv. 14. (1) bekezdése szerint a fogyasztót a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel a külön jogszabályban meghatározottak szerint írásban tájékoztatni kell a fogyasztóknak megvételre kínált termék eladási áráról és egységáráról, illetve a szolgáltatás díjáról. A 14. (3) bekezdés szerint az eladási árat, az egységárat és a szolgáltatás díját egyértelműen, könnyen azonosíthatóan és tisztán olvashatóan kell feltüntetni. A 14. (4) bekezdés alapján az eladási árat, az egységárat illetve a határon átnyúló szolgáltatás kivételével - a szolgáltatás díját a Magyarország törvényes fizetőeszközében kifejezve, a fizetőeszköz nemét (forint) vagy annak rövidítését (Ft) megjelölve kell feltüntetni. A 14. (5) alapján a termék eladási áraként és egységáraként, illetve a szolgáltatás díjaként a fogyasztó által ténylegesen fizetendő, az általános forgalmi adót és egyéb kötelező terheket is tartalmazó árat kell feltüntetni. A 2. n) pontja alapján az egységár: a termék e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban meghatározott mértékegységére vonatkozó ár. A termékek eladási ára és egységára, továbbá a szolgáltatások díja feltüntetésének részletes szabályairól szóló 4/2009. (I.30.) NFGM-SZMM együttes rendelet megvételre kínált termék eladási árának, 1. alapján a fogyasztónak egységárának, valamint a szolgáltatás díjának feltüntetésére az e rendeletben foglalt szabályokat kell alkalmazni. A 3. (1) bekezdése alapján a termék egységárát, ha az nem egyezik meg a termék eladási árával a) a terméken, annak csomagolásán vagy a termékhez egyéb módon rögzítve, vagy b) ha a termék jellegéből (így különösen méretéből), illetve a forgalmazás körülményeiből adódóan az a) pont szerinti árfeltüntetés nem alkalmazható - a közvetlenül a termék mellett elhelyezett egyedi árkiíráson, a fogyasztó számára a megvenni kívánt termék kiválasztásakor hozzáférhető árjegyzéken vagy árlapon (ideértve az étel-, illetve itallapot is) kell feltüntetni. A (2) bekezdés alapján nem kell feltüntetni az egységárat

3 3 a) az 50 g, 50 ml vagy 5 cm alatti csomagolási egységű vagy méretű, b) az automatából értékesített, c) az egy csomagban lévő, készletben értékesített, d) a különleges díszcsomagolású, e) az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló törvényben meghatározott élelmiszer esetén az ételek készítéséhez egy csomagba összeállított terméken. A 4. alapján az egységárat a) a térfogatra értékesített terméknél literenként (Ft/l), vagy - ha ez a termék jellegéből adódóan megkönnyíti az összehasonlítást - milliliterenként (Ft/ml), centiliterenként (Ft/cl), deciliterenként (Ft/dl), illetve köbméterenként (Ft/m3), b) a tömegre értékesített terméknél kilogrammonként (Ft/kg), vagy - ha ez a termék jellegéből adódóan megkönnyíti az összehasonlítást - grammonként (Ft/g), dekagrammonként (Ft/dkg) vagy tonnánként (Ft/t), c) a hosszúságra értékesített terméknél méterenként (Ft/m), vagy - ha ez a termék jellegéből adódóan megkönnyíti az összehasonlítást - milliméterenként (Ft/mm) vagy centiméterenként (Ft/cm), d) a felületre értékesített terméknél négyzetméterenként (Ft/m2), e) a kizárólag darabra értékesített terméknél darabonként (Ft/db) A kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 210/2009. (IX.29.) Korm. rendelet 23. (2) bekezdése szerint a vásárló részére tömeg, térfogat vagy egyéb mérték szerint forgalmazott terméket - a nettó tömeget, térfogatot vagy egyéb mértéket feltüntető eredeti csomagolásban forgalmazott termék kivételével - csak hatóságilag hitelesített mérőeszközzel történő lemérés után szabad kiszolgálni. Súlypótló eszközök használata tilos. A mérésügyről szóló évi XLV. törvény egységes szerkezetben a végrehajtásáról szóló 127/1991. (X. 9.) Korm. rendelettel

4 4 rendelkezik a joghatással járó mérésről és a hiteles mérőeszközökről. A törvény 6. (1) bekezdése szerint joghatással jár a mérés, ha annak eredménye az állampolgárok és/vagy jogi személyek jogát vagy jogi érdekeit érinti, különösen, ha a mérési eredményt mennyiség és/vagy minőség tanúsítására - a szolgáltatás és ellenszolgáltatás mértékének megállapítására - vagy hatósági ellenőrzésre és bizonyításra használják fel; továbbá az élet- és egészségvédelem, a környezetvédelem és a vagyonvédelem területén. A (2) bekezdés alapján joghatással járó mérést a mérési feladat elvégzésére alkalmas hiteles mérőeszközzel vagy használati etalonnal ellenőrzött mérőeszközzel kell végezni. A Törvény (3) bekezdése szerint hiteles az a mérőeszköz a) amelyet a mérésügyi szerv hitelesített, b) amelynek külföldi hitelesítését a mérésügyi szerv első belföldi hitelesítésként elismerte. A (4) bekezdés szerint a közösségi típusvizsgálaton, közösségi első hitelesítésen vagy közösségi egyedi hitelesítésen az Európai Unió bármely tagországában megfelelt mérőeszköz e törvény és a végrehajtására kiadott rendeletek alkalmazásában hitelesnek minősül, és belföldi forgalomba hozatala után rá a hiteles mérőeszközökre vonatkozó jogkövetkezményeket kell alkalmazni, ideértve a belföldi időszakos és javítás utáni hitelesítési kötelezettséget is. A Törvény 7. (1) bekezdése értelmében a hitelesíttetési kötelezettség az e törvény végrehajtására kiadott kormányrendeletben felsorolt kötelező hitelesítésű használati mérőeszközökre (a továbbiakban: kötelező hitelesítésű mérőeszköz) vonatkozik. A (2) bekezdés alapján kötelező hitelesítésű mérőeszköz csak érvényes hitelesítéssel forgalmazható, használható vagy tartható használatra kész állapotban. A 10. (1) bekezdése szerint a mérőeszköz-hitelesítés célja annak elbírálása, hogy a mérőeszköz megfelel-e a vele szemben támasztott mérésügyi előírásoknak.

5 5 A (2) bekezdés alapján a kötelező hitelesítésű mérőeszközök hitelesítése a hitelesítési előírásban és/vagy a hitelesítési engedélyben meghatározott mérésügyi vizsgálatból és a hitelesítés tanúsításából áll. A (3) bekezdés rögzíti, hogy a hitelesítés tényét a mérőeszközön elhelyezett törvényes tanúsító jel és/vagy hitelesítési bizonyítvány tanúsítja. A kötelező hitelesítési mérőeszközök érvényességének időtartamait a Kormányrendelet 2. számú melléklete tartalmazza a mérlegek tekintetében, az érvényesség időtartama 2 év. Kelt: Kaposvár, Brantmüller Zsoltné Felügyelőség vezető Kapják: A határozatról értesül: 1) Téba Kft., 8640 Fonyód, Szigetvári u. 2 2) Irattár

H A T Á R O Z A T. A Sereg Tűzifa Kft.-t (székhely: 8111 Seregélyes, Kodály Zoltán u. 28., adószám: 24760856-2-07) k ö t e l e z e m,

H A T Á R O Z A T. A Sereg Tűzifa Kft.-t (székhely: 8111 Seregélyes, Kodály Zoltán u. 28., adószám: 24760856-2-07) k ö t e l e z e m, Iktatószám: Tárgy: FEO/001/01093-0002/2015 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Sereg Tűzifa Kft.-t (székhely: 8111 Seregélyes, Kodály Zoltán u. 28., adószám: 24760856-2-07) k ö t

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. 400.000 Ft (azaz négyszázezer forint)

H A T Á R O Z A T. 400.000 Ft (azaz négyszázezer forint) Iktatószám: Tárgy: VEO/001/01182-0003/2015 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Veszprém Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi

Részletesebben

I N D O K O L Á S. A hatósági ellenőrzésről a helyszínen felvett jegyzőkönyv alapján az alábbi tényállást állapítottam meg:

I N D O K O L Á S. A hatósági ellenőrzésről a helyszínen felvett jegyzőkönyv alapján az alábbi tényállást állapítottam meg: Iktatószám: Tárgy: BEO/001/00820-0002/2015 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Békés Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály 5600 Békéscsaba,

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. 500.000 Ft, azaz ötszázezer forint. kötelezi a Vállalkozást, hogy a határozat jogerőre emelkedésének napjától

H A T Á R O Z A T. 500.000 Ft, azaz ötszázezer forint. kötelezi a Vállalkozást, hogy a határozat jogerőre emelkedésének napjától Iktatószám: Tárgy: VE/001/00103-0002/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Veszprém Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A Bertilla Trade Kft.-t (székhely: 1118 Budapest, Rétköz u. 22., adószám: ) kötelezem

H A T Á R O Z A T. A Bertilla Trade Kft.-t (székhely: 1118 Budapest, Rétköz u. 22., adószám: ) kötelezem Iktatószám: Tárgy: KE/001/00276-0005/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Bertilla Trade Kft.-t (székhely: 1118 Budapest, Rétköz u. 22., adószám: 25304868-2-43) kötelezem arra,

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: SO/001/00478-0003/2017 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT A BÁRÁNY FOGADÓ KFT-t (székhely: 7400 Kaposvár, Erdősor u. 2/B. adószám: 23555769-2-14) kötelezem, hogy a továbbiakban

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. I.) A Penny Market Kft. (székhely: 2351 Alsónémedi, Északi Vállalkozói Ter. 5 fút 21. km, adószám: ) terhére

H A T Á R O Z A T. I.) A Penny Market Kft. (székhely: 2351 Alsónémedi, Északi Vállalkozói Ter. 5 fút 21. km, adószám: ) terhére Iktatószám: Tárgy: KE/001/00322-0005/2017 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T I.) A Penny Market Kft. (székhely: 2351 Alsónémedi, Északi Vállalkozói Ter. 5 fút 21. km, adószám:

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: SO/001/00162-0004/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT AZ AMILIA HÚS KFT-T (székhely: 7530 Kadarkút, Vótapuszta u. 1.) k ö t e l e z e m, a termékek tömegébe a csomagolóanyagot

Részletesebben

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: SO/001/00511-0002/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT A BARCS COOP KERESKEDELMI ZRT. (székhely: 7570 Barcs, Semmelweis u. 1,. adószám: 14123355-1-14) terhére

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. a jogsértéssel érintett termékek egységárát a jogszabályi előírásoknak megfelelően tüntesse fel,

H A T Á R O Z A T. a jogsértéssel érintett termékek egységárát a jogszabályi előírásoknak megfelelően tüntesse fel, Iktatószám: Tárgy: VEO/001/00943-0005/2015 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Veszprém Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi

Részletesebben

a termékek eladási ára és egységára, továbbá a szolgáltatások díja feltüntetésének részletes szabályairól

a termékek eladási ára és egységára, továbbá a szolgáltatások díja feltüntetésének részletes szabályairól A jogszabály mai napon (2015.III.8.) hatályos állapota A jel a legutoljára megváltozott bekezdéseket jelöli. 4/2009. (I. 30.) NFGM-SZMM együttes rendelet a termékek eladási ára és egységára, továbbá a

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. figyelmezteti az ártájékoztatásra, valamint a kötelező jótállásra vonatkozó szabályok megsértése miatt, és

H A T Á R O Z A T. figyelmezteti az ártájékoztatásra, valamint a kötelező jótállásra vonatkozó szabályok megsértése miatt, és Iktatószám: Tárgy: VEO/001/00983-0003/2015 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Veszprém Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi

Részletesebben

H A T Á R O Z A T Ft, azaz Hetvenezer forint. fogyasztóvédelmi bírságot szab ki. kötelezi

H A T Á R O Z A T Ft, azaz Hetvenezer forint. fogyasztóvédelmi bírságot szab ki. kötelezi Iktatószám: Tárgy: KE/001/00842-0004/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T 1.) A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Komárom-Esztergom Megyei

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A Molnár és Társai Kft.-t (székhely: 5538 Biharugra, Halas utca 1., adószáma: , a továbbiakban: vállalkozás)

H A T Á R O Z A T. A Molnár és Társai Kft.-t (székhely: 5538 Biharugra, Halas utca 1., adószáma: , a továbbiakban: vállalkozás) Iktatószám: Tárgy: BE/13/00550-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Békés Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály 5600 Békéscsaba,

Részletesebben

HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság

HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság Iktatószám: Tárgy: GY/001/00204-0003/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Határozatszám: 1607F-00024 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság

Részletesebben

Általános kereskedelmi feltételek, árfeltüntetés, árfelszámítás

Általános kereskedelmi feltételek, árfeltüntetés, árfelszámítás Általános kereskedelmi feltételek, árfeltüntetés, árfelszámítás Általános kereskedelmi feltételek. 1. Nyitvatartási idő Kert 6. (2) b. az üzlet nyitvatartási idejéről és abban bekövetkező változásokról

Részletesebben

Ezen túlmenően a vállalkozót. kötelezem. Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat. Békés Megyei Kormányhivatal

Ezen túlmenően a vállalkozót. kötelezem. Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat. Békés Megyei Kormányhivatal Iktatószám: Tárgy: BE/13/00846-0004/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Békés Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály 5600

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat. Határozatszám: 1607K HATÁROZAT

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat. Határozatszám: 1607K HATÁROZAT Iktatószám: Tárgy: GY/001/00379-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Határozatszám: 1607K-00074 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság (továbbiakban:

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. figyelmezteti az ártájékoztatásra, valamint a kötelező jótállásra vonatkozó szabályok megsértése miatt, és

H A T Á R O Z A T. figyelmezteti az ártájékoztatásra, valamint a kötelező jótállásra vonatkozó szabályok megsértése miatt, és Iktatószám: Tárgy: VEO/001/00929-0003/2015 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Veszprém Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi

Részletesebben

HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság

HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság Iktatószám: Tárgy: GY/001/00282-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Határozatszám: 1607K-00049 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság (továbbiakban:

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat. Telefon: (96) Határozatszám: 1607K HATÁROZAT

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat. Telefon: (96) Határozatszám: 1607K HATÁROZAT Iktatószám: Tárgy: GY/001/00794-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Telefon: (96) 795-951 Határozatszám: 1607K-00178 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat. Határozatszám: 1607K HATÁROZAT

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat. Határozatszám: 1607K HATÁROZAT Iktatószám: Tárgy: GY/001/00670-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Határozatszám: 1607K-00135 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság (továbbiakban:

Részletesebben

H A T Á R O Z A T ; adószám: ; a továbbiakban: Vállalkozás) Ft (azaz százötvenezer forint)

H A T Á R O Z A T ; adószám: ; a továbbiakban: Vállalkozás) Ft (azaz százötvenezer forint) Iktatószám: Tárgy: VEO/001/01165-0005/2015 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Veszprém Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi

Részletesebben

Ezen túlmenően a vállalkozót. kötelezem. Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat. Békés Megyei Kormányhivatal

Ezen túlmenően a vállalkozót. kötelezem. Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat. Békés Megyei Kormányhivatal Iktatószám: Tárgy: BE/13/01000-0002/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Békés Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály 5600

Részletesebben

- hogy valamennyi értékesítésre kínált termék esetén tüntesse fel a termék eladási árát,

- hogy valamennyi értékesítésre kínált termék esetén tüntesse fel a termék eladási árát, Iktatószám: Tárgy: BAO/001/00430-0004/2014 Határozat Kovács István egyéni vállalkozót (székhelye: 7915 Dencsháza, Petőfi u. 47; adószáma: 65929331-2-22 a továbbiakban: Vállalkozó) arra kötelezem, - hogy

Részletesebben

Fogyasztóvédelmi bírság + kötelezésre szóló határozat H A T Á R O Z A T

Fogyasztóvédelmi bírság + kötelezésre szóló határozat H A T Á R O Z A T Iktatószám: Tárgy: BOO/001/00654-0004/2014 Fogyasztóvédelmi bírság + kötelezésre szóló határozat H A T Á R O Z A T Kötelezem a Metro Kereskedelmi Kft.-t (székhelye: 2040 Budörs, Budapark, Keleti u. 3.,

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT Iktatószám: Tárgy: HB/04-FVO/00266-0004/2017 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT Kötelezem a HCE Transker Kft.-t (4030 Debrecen, Diószegi út 32-34., a továbbiakban: Kft. illetve társaság) hogy

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: ZAO/001/00973-0003/2015 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT Kiss Sándor egyéni vállalkozót (székhely: 8900 Zalaegerszeg, Erdész u 39, tevh: ua, Gumisműhely, adószám: 63005079-2-40)

Részletesebben

HATÁROZAT I N D O K O L Á S

HATÁROZAT I N D O K O L Á S Iktatószám: Tárgy: GY/001/00711-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Határozatszám: 1607K-00145 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság (továbbiakban:

Részletesebben

H A T Á R O Z A T Ft, azaz Hatvanezer forint

H A T Á R O Z A T Ft, azaz Hatvanezer forint Iktatószám: Tárgy: KE/001/00879-0002/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T 1.) Az Euro Zhineng Kft. (székhely: 1203 Budapest,Hársfa sétány 19. fsz. 2., adószám: 23598586-2-43)

Részletesebben

H A T Á R O Z A T Kötelezem a Happy Juan 688 Kft.

H A T Á R O Z A T Kötelezem a Happy Juan 688 Kft. Iktatószám: Tárgy: KE/001/00874-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T Kötelezem a Happy Juan 688 Kft.-t (székhely: 1144 Budapest, Füredi út 9/A. 9/38., adószám: 13852209-2-42)

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT Iktatószám: Tárgy: HB/04-FVO/00611-0004/2017 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT Kötelezem a Létai - Huszti Kft.-t (4281 Létavértes, Petőfi u. 80., a továbbiakban: Kft. illetve társaság) hogy

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei Kormányhivatal a

H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei Kormányhivatal a Iktatószám: Tárgy: FE/FO/01071-0006/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei Kormányhivatal a

Részletesebben

Ezen túlmenően a Vállalkozást

Ezen túlmenően a Vállalkozást Iktatószám: Tárgy: BA/001/00349-0005/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. figyelmezteti az ártájékoztatásra vonatkozó szabályok megsértése miatt, és

H A T Á R O Z A T. figyelmezteti az ártájékoztatásra vonatkozó szabályok megsértése miatt, és Iktatószám: Tárgy: VEO/001/00991-0005/2015 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Veszprém Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi

Részletesebben

Iktatószám: NEMZETI FEJLESZTÉSI ÉS GAZDASÁGI MINISZTÉRIUM SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM MUNKAANYAG

Iktatószám: NEMZETI FEJLESZTÉSI ÉS GAZDASÁGI MINISZTÉRIUM SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM MUNKAANYAG NEMZETI FEJLESZTÉSI ÉS GAZDASÁGI MINISZTÉRIUM Iktatószám: SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM MUNKAANYAG a termékek eladási ára és egységára, továbbá a szolgáltatások díja feltüntetésének részletes szabályairól

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. 3. Írásos formában nyújtson tájékoztatást a fogyasztók részére az üzlet nyitvatartási idejéről.

H A T Á R O Z A T. 3. Írásos formában nyújtson tájékoztatást a fogyasztók részére az üzlet nyitvatartási idejéről. Iktatószám: Tárgy: HB/04-FVO/01660-0004/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T Kötelezem Szabó Imre egyéni vállalkozót (5520 Szeghalom, Dobó u. 10/1. - a továbbiakban: vállalkozó),

Részletesebben

H A T Á R O Z A T Ft (azaz egyszázezer forint)

H A T Á R O Z A T Ft (azaz egyszázezer forint) Iktatószám: Tárgy: VEO/001/01164-0005/2015 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Veszprém Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi

Részletesebben

Újudvar község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2005.(IX.8.) számú rendelete a közterületek használatáról

Újudvar község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2005.(IX.8.) számú rendelete a közterületek használatáról Újudvar község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2005.(IX.8.) számú rendelete a közterületek használatáról A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. (1) bekezdésében kapott felhatalmazás

Részletesebben

H A T Á R O Z A T Ft, azaz Egyszázötvenezer forint

H A T Á R O Z A T Ft, azaz Egyszázötvenezer forint Iktatószám: Tárgy: KE/001/00582-0002/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T 1.) Kirkas Hungary Kft. (székhely: 11149 Budapest, Egressy út 23.-25., adószám: 25023974-2-42)

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI ADATHÁLÓZATI SZOLGÁLTATÁS EZEN BELÜL IS INTERNET HOZZÁFÉRÉSI SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELÉRE Last-Mile Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Székhely: 7635 Pécs, Jakabhegyi út 27.

Részletesebben

a.) Internet-hozzáférési szolgáltatás, tartalom-meghatározás és előfizetési díj:

a.) Internet-hozzáférési szolgáltatás, tartalom-meghatározás és előfizetési díj: 4. sz. melléklet: Előfizetői szolgáltatások és azok díjai, egyéb díjak, költségtérítések, díjmeghatározások Érvényes: 2012.01.01 -től a.) Internet-hozzáférési szolgáltatás, tartalom-meghatározás és előfizetési

Részletesebben

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat Erzsébet Kórház-Rendelőintézet. Ajánlattételi felhívás

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat Erzsébet Kórház-Rendelőintézet. Ajánlattételi felhívás Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat Ajánlattételi felhívás Inkontinencia termékek, és betegalátétek szállítására 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefonszám, telefax szám: Telefonszám: 62/532-222,

Részletesebben

1991. évi XLV. törvény. a mérésügyről 1

1991. évi XLV. törvény. a mérésügyről 1 1. oldal 1991. évi XLV. törvény a mérésügyről 1 Az Országgyűlés a mérések hazai és nemzetközi egységességének és pontosságának biztosítása, a mérési - valamint ennek révén mind a kutatási és fejlesztési,

Részletesebben

2014 féléves jelentés

2014 féléves jelentés Európa Ingatlanbefektetési Alap 2014 féléves jelentés Vonatkozási időszak: 2014.01.01 2014.06.30 2014.08.22. I. Általános adatok Az Európa Ingatlanbefektetési Alap nyilvános módon létrehozott, nyíltvégű

Részletesebben

HITELESÍTÉSI ELŐÍRÁS ÜZEMANYAGMÉRŐK BENZIN, GÁZOLAJ ÉS EGYÉB KŐOLAJ SZÁRMAZÉKOK MÉRÉSÉRE HE 3/1-2006

HITELESÍTÉSI ELŐÍRÁS ÜZEMANYAGMÉRŐK BENZIN, GÁZOLAJ ÉS EGYÉB KŐOLAJ SZÁRMAZÉKOK MÉRÉSÉRE HE 3/1-2006 HITELESÍTÉSI ELŐÍRÁS ÜZEMANYAGMÉRŐK BENZIN, GÁZOLAJ ÉS EGYÉB KŐOLAJ SZÁRMAZÉKOK MÉRÉSÉRE HE 3/1-2006 TARTALOMJEGYZÉK 1. AZ ELŐÍRÁS HATÁLYA... 4 2. MÉRTÉKEGYSÉGEK, JELÖLÉSEK... 4 3. ALAPFOGALMAK... 5 3.1

Részletesebben

Üzletszabályzat. A Wilson-Trading Kft. webáruház általános Szerződési Feltételei. 1. Meghatározások. Tartalomjegyzék. 1.

Üzletszabályzat. A Wilson-Trading Kft. webáruház általános Szerződési Feltételei. 1. Meghatározások. Tartalomjegyzék. 1. Üzletszabályzat A Wilson-Trading Kft. webáruház általános Szerződési Feltételei 1. Meghatározások Tartalomjegyzék 1./ Meghatározások 2./ Vállalkozás adatai 3./ Általános tudnivalók 4./ Webáruházban található

Részletesebben

HITELESÍTÉSI ELŐÍRÁS ÜZEMANYAGMÉRŐK CSEPPFOLYÓS PROPÁN-BUTÁN (LPG) MÉRÉSÉRE HE 3/2-2006

HITELESÍTÉSI ELŐÍRÁS ÜZEMANYAGMÉRŐK CSEPPFOLYÓS PROPÁN-BUTÁN (LPG) MÉRÉSÉRE HE 3/2-2006 HITELESÍTÉSI ELŐÍRÁS ÜZEMANYAGMÉRŐK CSEPPFOLYÓS PROPÁN-BUTÁN (LPG) MÉRÉSÉRE HE 3/2-2006 TARTALOMJEGYZÉK 1. AZ ELŐÍRÁS HATÁLYA... 4 2. MÉRTÉKEGYSÉGEK, JELÖLÉSEK... 4 3. ALAPFOGALMAK... 5 3.1 Üzemanyagmérő...

Részletesebben

(3) Az ellátás részletekben való megtérítése akkor engedélyezhető, ha a megtérítésre. összegének a 150%-át nem haladja meg.

(3) Az ellátás részletekben való megtérítése akkor engedélyezhető, ha a megtérítésre. összegének a 150%-át nem haladja meg. Annavölgy Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2014. (I.31.) önkormányzati rendelete a szociális ellátásokról, valamint a gyermekek védelméről Annavölgy Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Balatonkenese Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 16/2005.(V.31.) rendelete. a hirdető és reklámtáblák elhelyezésének szabályairól

Balatonkenese Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 16/2005.(V.31.) rendelete. a hirdető és reklámtáblák elhelyezésének szabályairól Balatonkenese Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2005.(V.31.) rendelete a hirdető és reklámtáblák elhelyezésének szabályairól (Egységes szerkezetben a 22/2005.(VII.08.) módosító rendelettel.)

Részletesebben

POLGÁRDI VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2004.(IV.28.) ÖNK. SZ. RENDELETE. Polgárdi Város címer és zászló megalkotásáról, használatának módjáról

POLGÁRDI VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2004.(IV.28.) ÖNK. SZ. RENDELETE. Polgárdi Város címer és zászló megalkotásáról, használatának módjáról POLGÁRDI VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2004.(IV.28.) ÖNK. SZ. RENDELETE Polgárdi Város címer és zászló megalkotásáról, használatának módjáról 2 POLGÁRDI VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2004. (IV.28.)

Részletesebben

Üzletszabályzat A Ré + Ré Kft. webáruház általános Szerződési Feltételei

Üzletszabályzat A Ré + Ré Kft. webáruház általános Szerződési Feltételei 1. Meghatározások Üzletszabályzat A Ré + Ré Kft. webáruház általános Szerződési Feltételei Tartalomjegyzék 1./ Meghatározások 2./ Vállalkozás adatai 3./ Általános tudnivalók 4./ Webáruházban található

Részletesebben

IMCO CONSULTING Kft.-t (székhely: 5900 Orosháza, Rákóczi utca 3-5. fsz., adószám: , továbbiakban: vállalkozás) k ö t e l e z e m

IMCO CONSULTING Kft.-t (székhely: 5900 Orosháza, Rákóczi utca 3-5. fsz., adószám: , továbbiakban: vállalkozás) k ö t e l e z e m Iktatószám: Tárgy: BE/13/01044-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Békés Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály 5600 Békéscsaba,

Részletesebben

PETRIVENTE KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT. 9/2008. (XI. 28.) számú RENDELETE A KÖZTERÜLETEK HASZNÁLATÁRÓL

PETRIVENTE KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT. 9/2008. (XI. 28.) számú RENDELETE A KÖZTERÜLETEK HASZNÁLATÁRÓL PETRIVENTE KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 9/2008. (XI. 28.) számú RENDELETE A KÖZTERÜLETEK HASZNÁLATÁRÓL A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. (1) bekezdésében kapott felhatalmazás

Részletesebben

A hatóság annak érdekében, hogy a vállalkozások is ismerjék a vonatkozó szabályokat és az azzal összefüggő jogalkalmazási gyakorlatot

A hatóság annak érdekében, hogy a vállalkozások is ismerjék a vonatkozó szabályokat és az azzal összefüggő jogalkalmazási gyakorlatot Mire ügyeljenek a kereskedők a húsvéti időszakban? A Nemzeti Fgyasztóvédelmi Hatóság az idei évben is fkztt figyelmet kíván frdítani arra, hgy a húsvéti ünnepeket megelőző bevásárlásk srán biztsítsa a

Részletesebben

Egy normál égetési folyamat 8-9 óra felfűtési szakaszból és 16-24 órás hűtési szakaszból áll.

Egy normál égetési folyamat 8-9 óra felfűtési szakaszból és 16-24 órás hűtési szakaszból áll. DIAKERÁMIA B É R É G E T É S Általános leírás: kerámia-készítéssel kapcsolatos szolgáltatásként, kerámia-égető kemencénkben, agyagból készült tárgyak cseréppé égetésének lehetőségét kínáljuk az érdeklődőknek

Részletesebben

Biharkeresztes Város Képviselő-testülete

Biharkeresztes Város Képviselő-testülete Biharkeresztes Város Képviselő-testülete 22/2005. (IX.02.), 31/2005. (XII. 01.) önkormányzati rendelettel módosított 23/2004. (V. 27.) önkormányzati rendelete Biharkeresztes Város Önkormányzata jelképeiről

Részletesebben

2. Szállítási okmányok

2. Szállítási okmányok 4008 MAGYAR KÖZLÖNY 2013. évi 39. szám A vidékfejlesztési miniszter 14/2013. (III. 7.) VM rendelete a borászati termékek egységes bizonylatolási, nyilvántartási és elszámolási rendjérõl szóló 27/2011.

Részletesebben

Hivatalos promóciós részvételi,- és játékszabályzat. Fogyasztói promóció a magyarországi Lukoil töltőállomásokon

Hivatalos promóciós részvételi,- és játékszabályzat. Fogyasztói promóció a magyarországi Lukoil töltőállomásokon 1. A promóció szervezője Hivatalos promóciós részvételi,- és játékszabályzat Fogyasztói promóció a magyarországi Lukoil töltőállomásokon Az Ünnep a hétköznapokban elnevezésű promóció szervezője a Normbenz

Részletesebben

TISZAVASVÁRI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 36/2013. (XI.29.) rendelete

TISZAVASVÁRI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 36/2013. (XI.29.) rendelete TISZAVASVÁRI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 36/2013. (XI.29.) rendelete a közterületek használatáról, a közutak nem közlekedési célú igénybevétele engedélyezésével kapcsolatos eljárásokról

Részletesebben

I. A rendelet célja, hatálya. III. Eljárási szabályok. Az eljárás megindítása

I. A rendelet célja, hatálya. III. Eljárási szabályok. Az eljárás megindítása Tóalmás község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2008.(VI.2.) önkormányzati rendelete a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról egységes szerkezetben az 1/2009.(III.2.), 24/2009.(IX.28.),

Részletesebben

JÁSZSZENTÁNDRÁS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KEPVISELOTESTULÉTENEK. 1. szakasz

JÁSZSZENTÁNDRÁS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KEPVISELOTESTULÉTENEK. 1. szakasz JÁSZSZENTÁNDRÁS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KEPVISELOTESTULÉTENEK 1991. évi 15sz.. önkormányzati RENDELETE ( egységes szerkezetben) Jászszentadrás község címerének és zászlajának létesítéséről Jászszentandrás

Részletesebben

Szélessávú szolgáltatásokhoz. frekvenciahasználati jogosultságok

Szélessávú szolgáltatásokhoz. frekvenciahasználati jogosultságok Szélessávú szolgáltatásokhoz kapcsolódó frekvenciahasználati jogosultságok tárgyában kiírt pályázat dokumentációja Budapest, 2014. május 22. 1 Tartalomjegyzék I. ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK...9 1.1. FOGALOM-MEGHATÁROZÁSOK...9

Részletesebben

(tervezet) (2) Az Önkormányzat az (1) bekezdésben megjelölt üzemeltető útján látja el

(tervezet) (2) Az Önkormányzat az (1) bekezdésben megjelölt üzemeltető útján látja el Budapest Főváros XIX. ker. Kispest Önkormányzat képviselő-testületének./2009. ( ) számú rendelete a piacokról és vásárokról szóló többször módosított 16/1998. (IV.24.) sz. rendeletének módosításáról és

Részletesebben

157/2005. (VIII. 15.) Korm. rendelet a távhőszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény végrehajtásáról

157/2005. (VIII. 15.) Korm. rendelet a távhőszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény végrehajtásáról 157/2005. (VIII. 15.) Korm. rendelet a távhőszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény végrehajtásáról 2009.10.1. és 2010.4.30. között hatályos szöveg A Kormány a távhőszolgáltatásról szóló 2005. évi

Részletesebben

Lengyeltóti Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 13/1995.(X.26.) önkormányzati rendelete az önkormányzati lakások lakbérének megállapításáról

Lengyeltóti Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 13/1995.(X.26.) önkormányzati rendelete az önkormányzati lakások lakbérének megállapításáról Lengyeltóti Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 13/1995.(X.26.) önkormányzati rendelete az önkormányzati lakások lakbérének megállapításáról (egységes szerkezetben a módosítására kiadott 8/2000./II.24./,

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. feltételhez kötöm: A termék dobozán kerüljön feltüntetésre a gyártó neve. kötelezem

H A T Á R O Z A T. feltételhez kötöm: A termék dobozán kerüljön feltüntetésre a gyártó neve. kötelezem Iktatószám: Tárgy: KEO/001/00582-0008/2015 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Túra-Truck Kft. (székhely: 2840 Oroszlány, Vasút utca 2., adószám: 11195258-2-11) által forgalmazott

Részletesebben

1. Általános rendelkezések. 1. (1) Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzat (a továbbiakban: önkormányzat) jelképei: a címer, a zászló és a pecsét.

1. Általános rendelkezések. 1. (1) Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzat (a továbbiakban: önkormányzat) jelképei: a címer, a zászló és a pecsét. Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének 37/2011. (VI. 1.) önkormányzati rendelete a városi önkormányzati jelképekrıl és a Szekszárd név használatáról * Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA A BIZOTTSÁG HATÁROZATA 12-IX-2008

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA A BIZOTTSÁG HATÁROZATA 12-IX-2008 AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 12-IX-2008 B(2008)5170 NEM KÖZZÉTÉTELRE A BIZOTTSÁG HATÁROZATA 12-IX-2008 a(z) "Oprymea - pramipexol" emberi felhasználásra szánt gyógyszer forgalomba hozatalának

Részletesebben

1. Általános rendelkezések. 1. (1) Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzat (a továbbiakban: önkormányzat) jelképei: a címer, a zászló és a pecsét.

1. Általános rendelkezések. 1. (1) Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzat (a továbbiakban: önkormányzat) jelképei: a címer, a zászló és a pecsét. Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 37/2011. (VI. 1.) önkormányzati rendelete a városi önkormányzati jelképekről és a Szekszárd név használatáról * a módosításokkal egységes szerkezetben

Részletesebben

Üzleti Általános Szerződési Feltételek 5. számú Melléklet Akciók

Üzleti Általános Szerződési Feltételek 5. számú Melléklet Akciók Üzleti Általános Szerződési Feltételek 5. számú Melléklet Akciók 1 Tartalom 1. Az akciókhoz kapcsolódó általános rendelkezések... 3 2. Akciók... 3 2.1 Office 365 Vállalati Prémium akció... 3 2.2 Vodafone

Részletesebben

ÚJKÍGYÓS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

ÚJKÍGYÓS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK Újkígyós Város Önkormányzat Képviselő-testületének 25/2013. (XII. 17.) önkormányzati rendelete Újkígyós Város jelképeiről és jelképek használatáról Újkígyós Város Önkormányzat Képviselő-testületének 25/2013.

Részletesebben

Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 16.K.28.845/2013/8.

Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 16.K.28.845/2013/8. A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a dr. Mórocz Ügyvédi Iroda (eljáró ügyvéd: dr. M. I. A.) által képviselt Aqua-Plastech Kft. (Hajdúsámson) felperesnek - a dr. László Ildikó Katalin ügyvéd

Részletesebben

AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ

AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ Van Hool gyártmányú autóbuszok időszakos műszaki felülvizsgálatra való felkészítése és műszaki vizsgáztatása, eseti hibajavítása (Eljárás száma: T-197/15) AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ 2015. A. ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK

Részletesebben

SAND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 3/2003. (04. 30.) Kt. számú RENDELETE. a közterületek használatáról

SAND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 3/2003. (04. 30.) Kt. számú RENDELETE. a közterületek használatáról SAND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 3/2003. (04. 30.) Kt. számú RENDELETE a közterületek használatáról Egységes szerkezetbe foglalva a 6/2006. (II.16.) számú rendelet módosítással A helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Paks Város Önkormányzatának 29/2009.(XII. 23.) számú rendelete

Paks Város Önkormányzatának 29/2009.(XII. 23.) számú rendelete Paks Város Önkormányzatának 29/2009.(XII. 23.) számú rendelete a város gépjármű elhelyezési feltételeinek elősegítéséről, valamint a várakozóhelyek igénybevételének feltételeiről * (Egységes szerkezetben)

Részletesebben

DIÓSD VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA. (Jóváhagyta Diósd Város Önkormányzat Képviselő-testületének... /2016. (II.25.) számú határozata)

DIÓSD VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA. (Jóváhagyta Diósd Város Önkormányzat Képviselő-testületének... /2016. (II.25.) számú határozata) DIÓSD VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA (Jóváhagyta Diósd Város Önkormányzat Képviselő-testületének... /2016. (II.25.) számú határozata) 2 Diósd Város Önkormányzat Képviselő-testülete (a továbbiakban:

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ az ECM Certification Kft. teljesítmény állandóságának értékelési és ellenőrzési eljárásáról

TÁJÉKOZTATÓ az ECM Certification Kft. teljesítmény állandóságának értékelési és ellenőrzési eljárásáról az ECM Certification Kft. teljesítmény állandóságának értékelési és ellenőrzési eljárásáról Az ECM Certification Kft. az építési termékek teljesítmény állandóságának értékelése és ellenőrzése keretében

Részletesebben

MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 23/2003. (XI. 21.) Ö N K O R M Á N Y Z A T I R E N D E L E T E

MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 23/2003. (XI. 21.) Ö N K O R M Á N Y Z A T I R E N D E L E T E Marcali Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Tel.: 85/501-000 Hatályos: 2013. augusztus 16-tól MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 23/2003. (XI. 21.) Ö N

Részletesebben

I. FEJEZET. Általános rendelkezések

I. FEJEZET. Általános rendelkezések A Ferencvárosi Önkormányzat Képviselőtestületének 7/2006.(III.10.) rendelete a lakások és helyiségek bérletére, elidegenítésére és megszerzésére vonatkozó szabályokról 1 Az 1993. évi LXXVIII. törvény felhatalmazása

Részletesebben

Téglás Városi Önkormányzat 2/2003. (I. 28.) TÖ sz. rendelete a közterületek használatának rendjéről és a köztisztaság fenntartásáról

Téglás Városi Önkormányzat 2/2003. (I. 28.) TÖ sz. rendelete a közterületek használatának rendjéről és a köztisztaság fenntartásáról Téglás Városi Önkormányzat 2/2003. (I. 28.) TÖ sz. rendelete a közterületek használatának rendjéről és a köztisztaság fenntartásáról A 21/2005. (IX. 30.), a 28/2005. (XII. 22.) és a 27/2006. (XII. 21.)

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk Rendelet Önkormányzati Rendelettár Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: Rendelet típusa: Rendelet címe: 21/2001.(XII.10.) Alap A települési szilárd hulladék gyűjtésére, szállítására,tárolására

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY. 39. szám. MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2013. március 7., csütörtök. Tartalomjegyzék

MAGYAR KÖZLÖNY. 39. szám. MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2013. március 7., csütörtök. Tartalomjegyzék MAGYAR KÖZLÖNY 39. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2013. március 7., csütörtök Tartalomjegyzék 9/2013. (III. 7.) NGM rendelet A Nemzeti Akkreditáló Testület eljárásaiért fizetendõ igazgatási szolgáltatási

Részletesebben

IVÁNC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2013. (IV.04.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE

IVÁNC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2013. (IV.04.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE IVÁNC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2013. (IV.04.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a települési szilárd hulladék szervezett köztisztasági szolgáltatás igénybevételéről Ivánc község Önkormányzatának

Részletesebben

Fennálló kötelezettség

Fennálló kötelezettség CIB Lízing Csoport H-1027 Budapest, Medve u. 4-14.. Telefon: (36-1.... Telefax: (36-1... BCI Italian Banking Group Registry Code No. 20024 FINANSZÍROZÁSI KÉRELEM VÁLLALKOZÁSOK RÉSZÉRE I. ÜGYFÉL INFORMÁCIÓK

Részletesebben

Allianz Hungária Egészség- és Önsegélyező Pénztár Szolgáltatási Szabályzat

Allianz Hungária Egészség- és Önsegélyező Pénztár Szolgáltatási Szabályzat Allianz Hungária Egészség- és Önsegélyező Pénztár Szolgáltatási Szabályzat Ezen utasítás továbbadása az Allianz Hungária Egészség-és Önsegélyező Pénztár írásos engedélye nélkül nem megengedett. TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

Felsőpakony Község Önkormányzatának 8/2008. (X. 29.) számú rendelete a közterületek használatáról és használatuk rendjéről.

Felsőpakony Község Önkormányzatának 8/2008. (X. 29.) számú rendelete a közterületek használatáról és használatuk rendjéről. Felsőpakony Község Önkormányzatának 8/2008. (X. 29.) számú rendelete a közterületek használatáról és használatuk rendjéről. Felsőpakony Község Önkormányzatának Képviselő-testülete (továbbiakban: Képviselő-testület)

Részletesebben

11/2000. (IX. 21.) önkormányzati rendelete A HELYI CÍMER ÉS ZÁSZLÓ ALAPÍTÁSÁRÓL ÉS HASZNÁLATÁNAK RENDJÉR L

11/2000. (IX. 21.) önkormányzati rendelete A HELYI CÍMER ÉS ZÁSZLÓ ALAPÍTÁSÁRÓL ÉS HASZNÁLATÁNAK RENDJÉR L Bak Község Önkormányzat Képvisel -testülete 11/2000. (IX. 21.) önkormányzati rendelete A HELYI CÍMER ÉS ZÁSZLÓ ALAPÍTÁSÁRÓL ÉS HASZNÁLATÁNAK RENDJÉR L A módosításokkal: 9/2012. (IV. 27.) ÖR egységes szerkezetben.

Részletesebben

Mucsony Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2006.(II.10) sz. önkormányzati rendelete a piactartás rendjéről

Mucsony Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2006.(II.10) sz. önkormányzati rendelete a piactartás rendjéről Mucsony Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2006.(II.10) sz. önkormányzati rendelete a piactartás rendjéről Mucsony Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF)

Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) Az üzemeltető adatai Cégnév: Tectron Kft. Székhely: 9022 Győr Rákóczi u.24 Hungary. Levelezési cím: 9025 Győr Bálint Mihály u.59 Hungary Adószám: 11139234-2-08 Közösségi

Részletesebben

GYRI JÁRÁSI HIVATAL. Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

GYRI JÁRÁSI HIVATAL. Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: GY/001/00491-0003/2017 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat GYRI JÁRÁSI HIVATAL Ügyiratszám: GY/001/00491-3/2017 Tárgy: Kötelezésre szóló határozat Telefon: (96) 795-951 Határozatszám:

Részletesebben

Opten Törvénytár Opten Kft. I. 48/2007. (IV. 26.) GKM rendelet. A 2010.07.01. óta hatályos szöveg

Opten Törvénytár Opten Kft. I. 48/2007. (IV. 26.) GKM rendelet. A 2010.07.01. óta hatályos szöveg Opten Törvénytár Opten Kft. I. 48/2007. (IV. 26.) GKM rendelet 48/2007. (IV. 26.) GKM rendelet a belföldi közforgalmú menetrend szerinti vasúti személyszállítás és helyközi (távolsági) autóbusz-közlekedés,

Részletesebben

Ikt.sz.: MBK/3206-14/2012 Jogerős: 2013. április 24. H A T Á R O Z A T

Ikt.sz.: MBK/3206-14/2012 Jogerős: 2013. április 24. H A T Á R O Z A T Miskolci Bányakapitányság 3527. Miskolc, Soltész Nagy Kálmán u. 5. (3501. Pf: 31) Tel.: 46/ 503-740; Fax: 46/ 503-741 E-mail: mbk@mbfh.hu Ikt.sz.: Jogerős: 2013. április 24. Ü.i.: Láda Péter ( :46/503-755;

Részletesebben

Társasházi lakás értékelési feljegyzés

Társasházi lakás értékelési feljegyzés Társasházi lakás értékelési feljegyzés Az ingatlan címe: 6500. Baja, Széchenyi utca 20. földszint, ajtó 2. HRSZ: 566/A/2 Típusa: társasházi lakás Értékelés kelte: 2012. november 29. Készítette: Vulcanus

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. 1. Az R.B. Nemzetközi Mobiltelefon Kereskedelmi Kft.-t (1203 Budapest, Helsinki út 5/C. 2. em. 50. adószám: 10355916-2-43)

H A T Á R O Z A T. 1. Az R.B. Nemzetközi Mobiltelefon Kereskedelmi Kft.-t (1203 Budapest, Helsinki út 5/C. 2. em. 50. adószám: 10355916-2-43) Iktatószám: Tárgy: FEO/001/01254-0009/2015 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T 1. Az R.B. Nemzetközi Mobiltelefon Kereskedelmi Kft.-t (1203 Budapest, Helsinki út 5/C. 2. em. 50. adószám:

Részletesebben

Monostorapáti község Önkormányzata Képviselőtestületének. 6/2000./VII.14./ r e n d e l e t e a

Monostorapáti község Önkormányzata Képviselőtestületének. 6/2000./VII.14./ r e n d e l e t e a Monostorapáti község Önkormányzata Képviselőtestületének 6/2000./VII.14./ r e n d e l e t e a helyi címer- és zászló alapításáról és használatának rendjéről. Monostorapáti község Önkormányzata az 1990.

Részletesebben

A Webáruház üzemeltetésének célja különböző logikai és készségfejlesztő és egyéb gyermekjátékok értékesítése.

A Webáruház üzemeltetésének célja különböző logikai és készségfejlesztő és egyéb gyermekjátékok értékesítése. ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK www.honeytoys.hu Üdvözöljük az X Kft. (továbbiakban: Szolgáltató) által üzemeltetett weboldalon. Jelen Általános Szerződési Feltételek tartalmazza a www.honeytoys.hu webáruházban

Részletesebben

A Képviselő-testület 2015. június 24-i soros ülésére

A Képviselő-testület 2015. június 24-i soros ülésére Alsónémedi Polgármesteri Hivatal 2351 Alsónémedi, Fő út 58. Tel: 29/337-101, fax: 29/337-250 alsonemedi@alsonemedi.hu, www.alsonemedi.hu Szám: 40 - /2015. ELŐTERJESZTÉS Készült: Tárgy: A Képviselő-testület

Részletesebben

ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS ÉS A FOGYASZTÓI ÉRDEKVÉDELMET BIZTOSÍTÓ RENDELKEZÉSEK

ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS ÉS A FOGYASZTÓI ÉRDEKVÉDELMET BIZTOSÍTÓ RENDELKEZÉSEK 1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről Az Országgyűlés annak érdekében, hogy olyan szabályozás jöjjön létre, amely biztosítja a fogyasztói érdekek - különösen a biztonságos áruhoz és szolgáltatáshoz,

Részletesebben

Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete

Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete a vásárokról és piacokról Dévaványa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdésének

Részletesebben