Elsőfokú bírságot kiszabó határozat

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Elsőfokú bírságot kiszabó határozat"

Átírás

1 Iktatószám: Tárgy: VE/O001/ /2016 Elsőfokú bírságot kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Veszprém Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: Hatóság) I. a Tesco-Global Zrt.-t (székhely:2040 Budaörs, Kinizsi út 1-3.; adószám: ; a továbbiakban: Vállalkozás) Ft (azaz kettőszázezer forint) fogyasztóvédelmi bírsággal sújtja, valamint II. kötelezi a Vállalkozást, hogy a határozat jogerőre emelkedésének napjától 1. a jogsértéssel érintett NAVON márkanevű N490 IGO8 HU típusú navigációs termékhez a jogszabályi előírásoknak megfelelően kitöltött jótállási jegyet bocsásson a fogyasztók rendelkezésére és ne tévessze meg a fogyasztókat a jótállási feltételek megszűnésére vonatkozóan, továbbá az általa Veszprém, Külső-Kádártai út 3. szám alatt üzemeltetett Tesco Hipermarket Áruház elnevezésű kereskedelmi egységben 2. a jogsértéssel érintett termékek eladási árát és egységárát a jogszabályi előírásoknak megfelelően tüntesse fel. A Vállalkozás a határozat jogerőre emelkedésének napjától számított 10 napon belül köteles értesíteni a Hatóságot a II.2. pontban foglalt kötelezés teljesítéséről

2 2 A felügyelők az ellenőrzést próbavásárlással kezdték, amelynek során egy Navon N490 IGO8 HU navigációs eszközt választottak, amely termékért az árfeltüntetésnek megfelelően Ft-ot fizettek. A vásárlásról a 0708/00002 számú gépi nyugtát kapták, a megfelelő összegű visszajáróval együtt. A gépi nyugtához az alkalmazott hozzáfűzött egy kb. A5 méretű jótállási jegyet, továbbá szóban arról tájékoztatta a felügyelőket, hogy 3 napon belüli meghibásodás esetén cserélik ki a terméket. Miután a vásárlás után a felügyelők bemutatkoztak, az alkalmazott elmondta, hogy ha hétvégén vásárolnak jótállásos terméket, akkor közli a vevőkkel, hogy a cserére vonatkozó 3 napba a hétvége nem számít bele. A jótállási jegy nem tartalmazta a termék azonosítására alkalmas megnevezését, azaz GPS navigációs készülék, amely a termék dobozán szerepel. A jótállási jegyen nem tüntették fel a gyártási számot. A terméken több adat is jelölheti a gyártási számot: P* * illetve LP53-K3K72A. Az általános jótállási feltételek között szerepelt az alábbi tájékoztatás: A jótállás megszűnését eredményezi a terméken végzett szakszerűtlen szerelés és üzembe helyezés, továbbá a jótállási időn belüli illetéktelen beavatkozás.a jótállás megszűnését eredményezi továbbá a gyári szám adattábla, gyári szám megsérülése, illetve eltávolítása, amennyiben ennek következtében a készülék nem azonosítható a jótállási kötelezettség teljesítése céljából. 1. Három termék esetén nem volt feltüntetve a termék eladási ára, melyből az egyik egységár-köteles termék is volt, így annak az egységára is hiányzott. Termék megnevezése Kiszerelés Eladási ár Polckészlet Cook zacskózáró csipesz adagolóval 1 db/csomag 174 Ft/csomag 8 csomag Air Wick utántöltő 1 db/csomag Ft/csomag 2 csomag Sconto narancs üdítőital 2 l/üveg 145Ft/üveg 64 üveg

3 3 2. Két termék esetében az eladási ár megegyezett az egységárral: Cotkins tollhenger 2 db/henger 919 Ft/csomag 3 csomag Catkins miniegér 6 db/csomag Ft/csomag 3 csomag 3. Az alább felsorolt másodlagos kihelyezésű termékeknek nem volt feltüntetve sem az eladási ára, sem az egységára: Dreamies csirkés macskaeledel 60 g/csomag 299 Ft/csomag 5 csomag Forest kamilla wc-papír 24 tekercs/csomag Ft/csomag 21 csomag 4. Az alábbi termékeknek nem volt feltüntetve az akciós egységára: Marvel Comics gyermekzokni 995 Ft/csomag 8 csomag F&F trainer gyermekzokni 995 Ft/csomag 10 csomag A Hatóság megállapította, hogy a jótállási jegy hiányos, mert nem tartalmazza a fogyasztási cikk azonosításra alkalmas megnevezését és gyártási számát és továbbá megtévesztő, mert a jótállás megszűnését jogszabályban nem rögzített esetekben is előre kizárja. A Vállalkozás azzal, hogy a próbavásárolt NAVON N490 navigációs termékhez megtévesztő tartalmú jótállási jegyet adott át, és ezzel jogszabályban nem rögzített módon előre kizárta jótállási felelősségét, megsértette a 151/2003. (IX.22.) Korm. rendelet 1. (3) bekezdését.

4 4 A Vállalkozás azáltal, hogy a próbavásárolt NAVON N490 navigációs eszközhöz adott jótállási jegyen nem tüntette fel a termék azonosításra alkalmas megnevezését és gyártási számát, megsértette a 151/2003. (IX.22.) Korm. rendelet 3. (3) bekezdésének b) pontját. A Vállalkozás azáltal, hogy ártájékoztatási kötelezettségének a felsorolt termékek esetében nem, vagy helytelenül tett eleget, megsértette az Fgytv. 14. (1) bekezdését, valamint az Együttes rendelet 2. (1) és 3. (1) bekezdésének előírásait. A jogkövetkezmények megállapítása körében a Hatóság az Fgytv. 47. (5) bekezdése alapján az alábbiakra volt figyelemmel: A fogyasztók érdekei sérelmének köre: A jótállási jegy nem megfelelő hiányos és megtévesztő - kiállításával a Vállalkozás sérti a fogyasztók megfelelő tájékoztatáshoz való érdekét, mivel a jótállási igény érvényesítéséhez szükséges a jogszabály által előírt minden információ, és az előírt adatok bármelyikének hiánya csorbíthatja a fogyasztók igényérvényesítési jogait. A fogyasztók alapvető joga, hogy megismerhessék a termék pontos, érvényes, és ténylegesen felszámításra kerülő eladási árát. Az árak nagymértékben befolyásolhatják a fogyasztó döntését az áru kiválasztása tekintetében. Ezek megismeréséhez már a vásárlás előtt alapvető joguk van fogyasztóknak, hiszen az ár az általuk nyújtandó ellenszolgáltatás a fogyasztói szerződésben. A fogyasztók alapvető joga, hogy megismerhessék a termék pontos egységárát, az egységár feltüntetetésre kötelezett termékek esetében. Az egységárak a termékek árának összehasonlítását segítik, ezáltal a körültekintő vásárlói döntést szolgálják. Az egységár az áruválasztást könnyíti meg a fogyasztó számára a különböző gyártók azonos termékei, illetve az azonos gyártók különböző kiszerelési egységű termékei esetében. A fogyasztó mindezek ismeretében eldöntheti, hogy anyagi helyzetének melyik árfekvésű termék a megfelelőbb A jogsértő magatartás kiterjedtsége: A hiányos és megtévesztő tartalmú jótállási jegy átadása 1 db termék esetében valósult meg a próbavásárlás során. Az ártájékoztatási hiányosságok 9 féle, összesen 124 db terméket érintettek.

5 5 A jogsértéssel érintett termékek értéke összesen: Ft A jogsértéssel érintett fogyasztók száma: nem állapítható meg. Kelt: Veszprém, Kapják: IRATTÁR, GAZDASÁGI FŐOSZTÁLY,

A Veszprém Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: Hatóság) a Mecsek Füszért Ft, azaz ötszázezer forint

A Veszprém Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: Hatóság) a Mecsek Füszért Ft, azaz ötszázezer forint Iktatószám: Tárgy: VE/O001/00599-0003/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Veszprém Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: Hatóság) a Mecsek Füszért Zrt.-t (székhely:

Részletesebben

intézkedéseiről a határozat jogerőre emelkedésétől számított 10 napon belül köteles értesíteni a Hatóságot.

intézkedéseiről a határozat jogerőre emelkedésétől számított 10 napon belül köteles értesíteni a Hatóságot. Iktatószám: Tárgy: VE/O001/00540-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat A Veszprém Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: Hatóság) a Bástya 99 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t (székhely: 8500

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. figyelmezteti az ártájékoztatásra, valamint a kötelező jótállásra vonatkozó szabályok megsértése miatt, és

H A T Á R O Z A T. figyelmezteti az ártájékoztatásra, valamint a kötelező jótállásra vonatkozó szabályok megsértése miatt, és Iktatószám: Tárgy: VEO/001/01005-0003/2015 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Veszprém Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi

Részletesebben

A BALOGH Kft.-t (székhely: 5624 Doboz, Árpád utca 21., adószám: , a továbbiakban: vállalkozás)

A BALOGH Kft.-t (székhely: 5624 Doboz, Árpád utca 21., adószám: , a továbbiakban: vállalkozás) Iktatószám: Tárgy: BEO/001/00725-0002/2015 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Békés Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály 5600 Békéscsaba,

Részletesebben

Ezen túlmenően a Vállalkozást arra

Ezen túlmenően a Vállalkozást arra Iktatószám: Tárgy: BA/001/00661-0001/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal a Thermo

Részletesebben

HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság

HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság Iktatószám: Tárgy: GY/001/00204-0003/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Határozatszám: 1607F-00024 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság

Részletesebben

Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály

Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály Iktatószám: Tárgy: BK/FO/00517-0006/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Ügyintézés helye: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály

Részletesebben

H A T Á R O Z A T ; adószám: ; a továbbiakban: Vállalkozás) Ft (azaz százötvenezer forint)

H A T Á R O Z A T ; adószám: ; a továbbiakban: Vállalkozás) Ft (azaz százötvenezer forint) Iktatószám: Tárgy: VEO/001/01165-0005/2015 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Veszprém Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi

Részletesebben

H A T Á R O Z A T Ft, azaz Hetvenezer forint. fogyasztóvédelmi bírságot szab ki. kötelezi

H A T Á R O Z A T Ft, azaz Hetvenezer forint. fogyasztóvédelmi bírságot szab ki. kötelezi Iktatószám: Tárgy: KE/001/00842-0004/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T 1.) A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Komárom-Esztergom Megyei

Részletesebben

HATÁROZAT. Fenti kötelezettségének a vállalkozás e határozat jogerőre emelkedésének napjától köteles eleget tenni. INDOKOLÁS

HATÁROZAT. Fenti kötelezettségének a vállalkozás e határozat jogerőre emelkedésének napjától köteles eleget tenni. INDOKOLÁS Iktatószám: Tárgy: GY/001/00646-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Határozatszám: 1607K-00124 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság (továbbiakban:

Részletesebben

H A T Á R O Z A T I N D O K O L Á S

H A T Á R O Z A T I N D O K O L Á S Iktatószám: Tárgy: BOO/001/01787-0003/2015 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T Kötelezem a Mobil Adó Kft.-t (székhelye: 3580 Tiszaújváros, Örös u. 3/A., adószáma: 13787912-2-05-2-05)

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: JN/MEFFO/00258-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

Ezen túlmenően a Vállalkozást

Ezen túlmenően a Vállalkozást Iktatószám: Tárgy: BA/001/00349-0005/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat. Telefon: (96) Határozatszám: 1607K HATÁROZAT

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat. Telefon: (96) Határozatszám: 1607K HATÁROZAT Iktatószám: Tárgy: GY/001/00794-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Telefon: (96) 795-951 Határozatszám: 1607K-00178 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi

Részletesebben

HATÁROZAT. k ö t e l e z i,

HATÁROZAT. k ö t e l e z i, Iktatószám: Tárgy: BA/001/00657-0005/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal a Full Sunny KFT-t

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. - tartózkodjanak a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlattól, a jogszabályban elírtaknak megfelel szóbeli tájékoztatást adjanak,

H A T Á R O Z A T. - tartózkodjanak a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlattól, a jogszabályban elírtaknak megfelel szóbeli tájékoztatást adjanak, Iktatószám: Tárgy: KE/001/00985-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T Kötelezem a Heidel Euro Kft.-t (székhely: 1089 Budapest, Orczy út 43. 2/25. adószám: 25792092-2-42) hogy

Részletesebben

HATÁROZAT I N D O K O L Á S

HATÁROZAT I N D O K O L Á S Iktatószám: Tárgy: GY/001/00711-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Határozatszám: 1607K-00145 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság (továbbiakban:

Részletesebben

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat. Békés Megyei Kormányhivatal. Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat. Békés Megyei Kormányhivatal. Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Iktatószám: Tárgy: BE/13/00872-0003/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Békés Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály 5600

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. k ö t e l e z i

H A T Á R O Z A T. k ö t e l e z i Iktatószám: Tárgy: FE/FO/00319-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei Kormányhivatal a Négy Fiú Csemege

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: JN/MEFFO/00205-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A Molnár és Társai Kft.-t (székhely: 5538 Biharugra, Halas utca 1., adószáma: , a továbbiakban: vállalkozás)

H A T Á R O Z A T. A Molnár és Társai Kft.-t (székhely: 5538 Biharugra, Halas utca 1., adószáma: , a továbbiakban: vállalkozás) Iktatószám: Tárgy: BE/13/00550-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Békés Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály 5600 Békéscsaba,

Részletesebben

HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság

HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság Iktatószám: Tárgy: GY/001/00358-0002/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Határozatszám: 1607F-00033 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság

Részletesebben

H A T Á R O Z A T Ft (azaz egyszázezer forint)

H A T Á R O Z A T Ft (azaz egyszázezer forint) Iktatószám: Tárgy: VEO/001/01164-0005/2015 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Veszprém Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi

Részletesebben

HATÁROZAT. E kötelezettségének a határozat jogerőre emelkedésének napjától köteles eleget tenni ,- Ft, azaz egyszázezer forint

HATÁROZAT. E kötelezettségének a határozat jogerőre emelkedésének napjától köteles eleget tenni ,- Ft, azaz egyszázezer forint Iktatószám: Tárgy: BA/001/00021-0007/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT Pfeifer Józsefet (lakcím:7090 Tamási, Jókai u. 6.) arra kötelezem hogy rendelkezzen valamennyi, általa

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A TESCO-GLOBAL Áruházak Zrt. (székhely: 2040 Budaörs, Kinizsi út 1-3., adószám: , továbbiakban: vállalkozás) terhére

H A T Á R O Z A T. A TESCO-GLOBAL Áruházak Zrt. (székhely: 2040 Budaörs, Kinizsi út 1-3., adószám: , továbbiakban: vállalkozás) terhére Iktatószám: Tárgy: BE/13/00659-0009/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Békés Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály 5600

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. 1.) A Spar Magyarország Kft. (székhely: 2060 Bicske, Spar út 0326/1 hrsz., adószám: )

H A T Á R O Z A T. 1.) A Spar Magyarország Kft. (székhely: 2060 Bicske, Spar út 0326/1 hrsz., adószám: ) Iktatószám: Tárgy: KE/001/00616-0005/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T 1.) A Spar Magyarország Kft. (székhely: 2060 Bicske, Spar út 0326/1 hrsz., adószám: 10485824-2-07)

Részletesebben

Ezen túlmenően a vállalkozót. kötelezem. Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat. Békés Megyei Kormányhivatal

Ezen túlmenően a vállalkozót. kötelezem. Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat. Békés Megyei Kormányhivatal Iktatószám: Tárgy: BE/13/00846-0004/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Békés Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály 5600

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat. Határozatszám: 1607K HATÁROZAT

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat. Határozatszám: 1607K HATÁROZAT Iktatószám: Tárgy: GY/001/00670-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Határozatszám: 1607K-00135 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság (továbbiakban:

Részletesebben

IMCO CONSULTING Kft.-t (székhely: 5900 Orosháza, Rákóczi utca 3-5. fsz., adószám: , továbbiakban: vállalkozás) k ö t e l e z e m

IMCO CONSULTING Kft.-t (székhely: 5900 Orosháza, Rákóczi utca 3-5. fsz., adószám: , továbbiakban: vállalkozás) k ö t e l e z e m Iktatószám: Tárgy: BE/13/01044-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Békés Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály 5600 Békéscsaba,

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: VE/O001/00737-0009/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Veszprém Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: Hatóság) a Tóth és Társa Építőanyag Kereskedelmi Kft-t

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: JN/MEFFO/00742-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: JN/MEFFO/00572-0002/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Jász-Nagykun-Szolnok Megyei

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: BA-04/001/00138-0003/2018 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Baranya Megyei Kormányhivatal Pécsi Járási Hivatal az efef Élelmiszeripari és Kereskedelmi Kft.-t

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. Kötelezem Kolcsár Katalin egyéni vállalkozó-t (székhely: 2824 Várgesztes

H A T Á R O Z A T. Kötelezem Kolcsár Katalin egyéni vállalkozó-t (székhely: 2824 Várgesztes Iktatószám: Tárgy: KE/001/00978-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T Kötelezem Kolcsár Katalin egyéni vállalkozó-t (székhely: 2824 Várgesztes Vadászdomb u. 2., adószám: 48778448-2-31)

Részletesebben

A webáruházak fogyasztóvédelmi ellenőrzéseinek tapasztalatai. 2013. március 6. dr. Fehér Mónika

A webáruházak fogyasztóvédelmi ellenőrzéseinek tapasztalatai. 2013. március 6. dr. Fehér Mónika A webáruházak fogyasztóvédelmi ellenőrzéseinek tapasztalatai 2013. március 6. dr. Fehér Mónika A FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG ELLENŐRZÉSI GYAKORLATA A hatóság 2004 óta évről-évre, visszatérő rendszerességgel

Részletesebben

HATÁROZAT. elrendeli a jogsértő állapot megszüntetését,

HATÁROZAT. elrendeli a jogsértő állapot megszüntetését, Iktatószám: Tárgy: GY-02/FO/00191-0001/2018 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Határozatszám: 1807K-00037 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Győri Járási Hivatala, mint fogyasztóvédelmi

Részletesebben

Ft, azaz hatvanezer forint fogyasztóvédelmi bírságot szab ki. kötelezi,

Ft, azaz hatvanezer forint fogyasztóvédelmi bírságot szab ki. kötelezi, Iktatószám: Tárgy: BA/001/00062-0003/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

A K ÉS TÁRSAI MEGOLDÁS Kft.t (székhelye: 7632 Pécs, Tolsztoj u. 2., adószáma: 11540531-2-02, a továbbiakban: vállalkozás) arra.

A K ÉS TÁRSAI MEGOLDÁS Kft.t (székhelye: 7632 Pécs, Tolsztoj u. 2., adószáma: 11540531-2-02, a továbbiakban: vállalkozás) arra. Iktatószám: Tárgy: BAO/001/00567-0001/2014 Kötelezésre szóló határozat A K ÉS TÁRSAI MEGOLDÁS Kft.t (székhelye: 7632 Pécs, Tolsztoj u. 2., adószáma: 11540531-2-02, a továbbiakban: vállalkozás) arra Kötelezem,

Részletesebben

Ft, azaz ötvenezer forint fogyasztóvédelmi bírságot szab ki. kötelezi,

Ft, azaz ötvenezer forint fogyasztóvédelmi bírságot szab ki. kötelezi, Iktatószám: Tárgy: BA/001/00269-0006/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

REVCO VARIO márkanevű díszítő, színező vékonyvakolat (15 kg) termék forgalmazását az alábbi feltételekhez kötöm:

REVCO VARIO márkanevű díszítő, színező vékonyvakolat (15 kg) termék forgalmazását az alábbi feltételekhez kötöm: Iktatószám: Tárgy: VE/O001/00652-0007/2017 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Veszprém Megyei Kormányhivatal Veszprémi Járási Hivatal Vezetőjének hatáskörében eljárva a PIEDL-KER

Részletesebben

tartózkodjon a fogyasztók megtévesztésétől a kiszolgálta termékek tömege tekintetében,

tartózkodjon a fogyasztók megtévesztésétől a kiszolgálta termékek tömege tekintetében, Iktatószám: Tárgy: JN/MEFFO/00779-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. Bernáth Károly egyéni vállalkozót (székhelye: 7400 Kaposvár, Honvéd u /1. adószáma: ) kötelezem

H A T Á R O Z A T. Bernáth Károly egyéni vállalkozót (székhelye: 7400 Kaposvár, Honvéd u /1. adószáma: ) kötelezem Iktatószám: Tárgy: FE/FO/00759-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T Bernáth Károly egyéni vállalkozót (székhelye: 7400 Kaposvár, Honvéd u. 23. 3/1. adószáma: 60707538-1-34)

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat. Határozatszám: 1607K HATÁROZAT

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat. Határozatszám: 1607K HATÁROZAT Iktatószám: Tárgy: GY/001/00379-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Határozatszám: 1607K-00074 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság (továbbiakban:

Részletesebben

HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság

HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság Iktatószám: Tárgy: GY/001/00282-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Határozatszám: 1607K-00049 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság (továbbiakban:

Részletesebben

- hogy valamennyi értékesítésre kínált termék esetén tüntesse fel a termék eladási árát,

- hogy valamennyi értékesítésre kínált termék esetén tüntesse fel a termék eladási árát, Iktatószám: Tárgy: BAO/001/00430-0004/2014 Határozat Kovács István egyéni vállalkozót (székhelye: 7915 Dencsháza, Petőfi u. 47; adószáma: 65929331-2-22 a továbbiakban: Vállalkozó) arra kötelezem, - hogy

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: JN/MEFFO/00392-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: JN/MEFFO/00548-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Heves Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és

H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Heves Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Iktatószám: Tárgy: HE/001/00105-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Ügyszám: 1609k-00005 H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Heves Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

H A T Á R O Z A T Ft, azaz Egyszázezer forint

H A T Á R O Z A T Ft, azaz Egyszázezer forint Iktatószám: Tárgy: KE/001/00503-0002/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T 1.) Az UNIX Autó Kft. (székhely: 1139 Budapest, Frangepán u. 55.-57., adószám:10465802-2-44)

Részletesebben

HATÁROZAT. A Veszprém Megyei Kormányhivatal (továbbiakban: Hatóság) a Kluxer Trade Kft-t

HATÁROZAT. A Veszprém Megyei Kormányhivatal (továbbiakban: Hatóság) a Kluxer Trade Kft-t Iktatószám: Tárgy: VE/O001/00657-0009/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT A Veszprém Megyei Kormányhivatal (továbbiakban: Hatóság) a Kluxer Trade Kft-t (székhely: 1163 Budapest, Veres

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: BA-04/001/00224-0002/2018 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Baranya Megyei Kormányhivatal Pécsi Járási Hivatal TREM GOLD Bt.-t (székhely: 7629 Pécs, Szeptember

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. I.) A Penny Market Kft. (székhely: 2351 Alsónémedi, Északi Vállalkozói Ter. 5 fút 21. km, adószám: ) terhére

H A T Á R O Z A T. I.) A Penny Market Kft. (székhely: 2351 Alsónémedi, Északi Vállalkozói Ter. 5 fút 21. km, adószám: ) terhére Iktatószám: Tárgy: KE/001/00322-0005/2017 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T I.) A Penny Market Kft. (székhely: 2351 Alsónémedi, Északi Vállalkozói Ter. 5 fút 21. km, adószám:

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: BA-04/001/00127-0002/2018 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Baranya Megyei Kormányhivatal Pécsi Járási Hivatal CM&P Hungary Kft.-t (székhely: 7631 Pécs, Vigadó

Részletesebben

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: SO/001/00511-0002/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT A BARCS COOP KERESKEDELMI ZRT. (székhely: 7570 Barcs, Semmelweis u. 1,. adószám: 14123355-1-14) terhére

Részletesebben

H A T Á R O Z A T I N D O K O L Á S

H A T Á R O Z A T I N D O K O L Á S Iktatószám: Tárgy: HB/04-FVO/01612-0002/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T I. A SHENG HENG Kft.-t (1149 Budapest, Egressy út 23-25. - a továbbiakban: Kft., illetve

Részletesebben

HATÁROZAT. kötelezi, 2. Az alábbi jogszabályhelyek figyelembe vételével hoztam meg döntésemet:

HATÁROZAT. kötelezi, 2. Az alábbi jogszabályhelyek figyelembe vételével hoztam meg döntésemet: Iktatószám: Tárgy: BA/001/00854-0013/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal a Gigamatrac Kft.-t

Részletesebben

H A T Á R O Z AT Ft, azaz Százötvenezer forint. kötelezi

H A T Á R O Z AT Ft, azaz Százötvenezer forint. kötelezi Ügyiratszám: VA/7/00396-3/2017. Ügyintéző: dr. Németh Vivien Mária Telefon: (94) 505-220 E-mail: fogyasztovedelem@vas.gov.hu Tárgy: fogyasztóvédelmi bírság és kötelezésre szóló határozat Modulszám: 1717F-00081

Részletesebben

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: BA/001/00495-0005/2017 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal Pécsi

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT Iktatószám: Tárgy: HB/04-FVO/00266-0004/2017 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT Kötelezem a HCE Transker Kft.-t (4030 Debrecen, Diószegi út 32-34., a továbbiakban: Kft. illetve társaság) hogy

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. megtiltom. A fenti kötelezettségének a vállalkozás a határozat jogerre emelkedésének napjától köteles eleget tenni.

H A T Á R O Z A T. megtiltom. A fenti kötelezettségének a vállalkozás a határozat jogerre emelkedésének napjától köteles eleget tenni. Iktatószám: Tárgy: FE/FO/00815-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T Pápai Attila József (székhelye: 2475 Kápolnásnyék, F u. 31. 1. em. 6. ajtó, adószáma: 67437054-2-27) által

Részletesebben

Ezen túlmenően a vállalkozót. kötelezem. Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat. Békés Megyei Kormányhivatal

Ezen túlmenően a vállalkozót. kötelezem. Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat. Békés Megyei Kormányhivatal Iktatószám: Tárgy: BE/13/01000-0002/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Békés Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály 5600

Részletesebben

H A T Á R O Z A T Ft, azaz hetvenezer forint. - a fogyasztó minségi kifogásáról szóló jegyzkönyvet nem vették fel,

H A T Á R O Z A T Ft, azaz hetvenezer forint. - a fogyasztó minségi kifogásáról szóló jegyzkönyvet nem vették fel, Iktatószám: Tárgy: KEO/001/01001-0006/2015 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T 1.) A Mobil Laptopshop Kft. (székhely: 6600 Szentes, Vajda-telep 12., adószám: 23889838-2-06)

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. 1.) A Huszár Termény Kft. (székhely: 2535 Mogyorósbánya, Fő u. 1/A., adószám: ) által forgalmazott

H A T Á R O Z A T. 1.) A Huszár Termény Kft. (székhely: 2535 Mogyorósbánya, Fő u. 1/A., adószám: ) által forgalmazott Iktatószám: Tárgy: KE/001/00640-0008/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T 1.) A Huszár Termény Kft. (székhely: 2535 Mogyorósbánya, Fő u. 1/A., adószám: 11479042-2-11)

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: BA-04/001/00122-0004/2018 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Baranya Megyei Kormányhivatal Pécsi Járási Hivatal Smart Food 2015 Kft.-t (székhely: 7623 Pécs, Rákóczi

Részletesebben

A Veszprém Megyei Kormányhivatal Veszprémi Járási Hivatal Vezetőjének hatáskörében

A Veszprém Megyei Kormányhivatal Veszprémi Járási Hivatal Vezetőjének hatáskörében Iktatószám: Tárgy: VE-09/01/00060-0003/2018 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Veszprém Megyei Kormányhivatal Veszprémi Járási Hivatal Vezetőjének hatáskörében eljárva az INFORNAX

Részletesebben

HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság

HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság Iktatószám: Tárgy: GY/001/00357-0002/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Határozatszám: 1607F-00034 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. 1. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei

H A T Á R O Z A T. 1. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei Iktatószám: Tárgy: FE/FO/00120-0002/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T 1. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

Elsőfokú bírságot kiszabó határozat. Ügyintézés helye: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal. Kecskeméti Járási Hivatala

Elsőfokú bírságot kiszabó határozat. Ügyintézés helye: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal. Kecskeméti Járási Hivatala Iktatószám: Tárgy: BK/FO/00322-0002/2017 Elsőfokú bírságot kiszabó határozat Ügyintézés helye: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kecskeméti Járási Hivatala Közlekedési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: JN/MEFFO/00278-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

AUSTROTHERM AT-H80 40 mm 6 m /cs homlokzati hőszigetelő. termék forgalmazását az alábbi feltételhez kötöm:

AUSTROTHERM AT-H80 40 mm 6 m /cs homlokzati hőszigetelő. termék forgalmazását az alábbi feltételhez kötöm: Iktatószám: Tárgy: VE/O001/00649-0007/2017 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Veszprém Megyei Kormányhivatal Veszprémi Járási Hivatal Vezetőjének hatáskörében eljárva a Tóth és Társa

Részletesebben

forgalomból történő kivonását rendelem el.

forgalomból történő kivonását rendelem el. Iktatószám: Tárgy: BA/001/00754-0003/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal a QX-IMPEX Kft.

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: JN/MEFFO/00397-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: JNO/001/01283-0002/2015 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT Whirlpool Magyarország Kft.-t (székhely: 2740 Abony, Tamási Áron u. 10. Adószáma: 5359488-2-33) k ö t e l e z

Részletesebben

HATÁROZAT. kötelezi. Kötelezi a vállalkozást arra, hogy weboldaldalán tegyen közzé elállási/felmondási nyilatkozatmintát.

HATÁROZAT. kötelezi. Kötelezi a vállalkozást arra, hogy weboldaldalán tegyen közzé elállási/felmondási nyilatkozatmintát. Iktatószám: Tárgy: SZ/71/00552-0005/2017 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Nyíregyházi

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei

H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei Iktatószám: Tárgy: FE/FO/00149-0020/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei Kormányhivatal a

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A Bertilla Trade Kft.-t (székhely: 1118 Budapest, Rétköz u. 22., adószám: ) kötelezem

H A T Á R O Z A T. A Bertilla Trade Kft.-t (székhely: 1118 Budapest, Rétköz u. 22., adószám: ) kötelezem Iktatószám: Tárgy: KE/001/00276-0005/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Bertilla Trade Kft.-t (székhely: 1118 Budapest, Rétköz u. 22., adószám: 25304868-2-43) kötelezem arra,

Részletesebben

HATÁROZAT. kötelezi, A fenti kötelezettségének a Társaság a határozat jogerőre emelkedésének napjától köteles eleget tenni.

HATÁROZAT. kötelezi, A fenti kötelezettségének a Társaság a határozat jogerőre emelkedésének napjától köteles eleget tenni. Iktatószám: Tárgy: BA/001/01009-0004/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal a C & A Mode Kft.-t

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. - a fogyasztók szóbeli panaszáról minden esetben vegye fel a jogszabályban elírt tartalommal a jegyzkönyvet.

H A T Á R O Z A T. - a fogyasztók szóbeli panaszáról minden esetben vegye fel a jogszabályban elírt tartalommal a jegyzkönyvet. Iktatószám: Tárgy: KEO/001/00029-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T 1.) Kötelezem a Bogár Petrol Kft.-t (székhely: 2890 Tata, Május 1 út 1412. hrsz., adószám: 23099458-2-11

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. Pabar Katalin egyéni vállalkozót (székhely: 5900 Orosháza, Thököly utca 4/F., adószáma: , a továbbiakban: vállalkozó)

H A T Á R O Z A T. Pabar Katalin egyéni vállalkozót (székhely: 5900 Orosháza, Thököly utca 4/F., adószáma: , a továbbiakban: vállalkozó) Iktatószám: Tárgy: BE/13/01043-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Békés Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály 5600 Békéscsaba,

Részletesebben

Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály

Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály Iktatószám: Tárgy: BK/FO/00776-0002/2016 Elsőfokú bírságot kiszabó határozat Ügyintézés helye: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. Kötelezem az Atlanta Sport Kft.-t (2900 Komárom, Jókai tér 2.-4., adószám: ), hogy

H A T Á R O Z A T. Kötelezem az Atlanta Sport Kft.-t (2900 Komárom, Jókai tér 2.-4., adószám: ), hogy Iktatószám: Tárgy: KE/001/00729-0007/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T Kötelezem az Atlanta Sport Kft.-t (2900 Komárom, Jókai tér 2.-4., adószám: 14000041-2-11), hogy - a kérelmez

Részletesebben

Határozat: A SPOOR-TEX Bt. (székhely: 3300 Eger, Kallómalom út em. 11., adószám: , képviseli: Kaliczné Szabó

Határozat: A SPOOR-TEX Bt. (székhely: 3300 Eger, Kallómalom út em. 11., adószám: , képviseli: Kaliczné Szabó Iktatószám: Tárgy: HE/001/00292-0021/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Határozat: A SPOOR-TEX Bt. (székhely: 3300 Eger, Kallómalom út 38. 3. em. 11., adószám: 22189051-2-10, képviseli:

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: HE/001/00883-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Határozat: A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Heves Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési

Részletesebben

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: GY-02/FO/00229-0003/2018 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat GYŐRI JÁRÁSI HIVATAL Ügyiratszám: GY-02/FO/00229-3/2018 Tárgy: Rossmann Magyarország Kft. fogyasztóvédelmi

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. 3. Írásos formában nyújtson tájékoztatást a fogyasztók részére az üzlet nyitvatartási idejéről.

H A T Á R O Z A T. 3. Írásos formában nyújtson tájékoztatást a fogyasztók részére az üzlet nyitvatartási idejéről. Iktatószám: Tárgy: HB/04-FVO/01660-0004/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T Kötelezem Szabó Imre egyéni vállalkozót (5520 Szeghalom, Dobó u. 10/1. - a továbbiakban: vállalkozó),

Részletesebben

Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály

Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály Iktatószám: Tárgy: BK/FO/00304-0027/2016 Elsőfokú bírságot kiszabó határozat Ügyintézés helye: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály

Részletesebben

HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság

HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság Iktatószám: Tárgy: GY/001/00661-0002/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Határozatszám: 1607F-00067 megbízás Melléklet: Készpénzátutalási HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal,

Részletesebben

HATÁROZAT. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal a

HATÁROZAT. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal a Iktatószám: Tárgy: BA/001/00711-0012/2016 Elsőfokú bírságot kiszabó határozat HATÁROZAT A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal a Flavonkert KFT (székhelye:

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: SO/001/00478-0003/2017 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT A BÁRÁNY FOGADÓ KFT-t (székhely: 7400 Kaposvár, Erdősor u. 2/B. adószám: 23555769-2-14) kötelezem, hogy a továbbiakban

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. megtiltom. A fenti kötelezettségének a vállalkozás a határozat jogerre emelkedésének napjától köteles eleget tenni.

H A T Á R O Z A T. megtiltom. A fenti kötelezettségének a vállalkozás a határozat jogerre emelkedésének napjától köteles eleget tenni. Iktatószám: Tárgy: FE/FO/01015-0017/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T Az Enterside Kft (székhelye: 8000 Székesfehérvár, Kisteleki út 35., adószáma: 14312359-2-07) által megvalósított

Részletesebben

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: GY-02/FO/00280-0003/2018 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat GYŐRI JÁRÁSI HIVATAL Ügyiratszám: GY-02/FO/00280-3/2018 Tárgy: Spar Magyarország Kft. fogyasztóvédelmi ügye

Részletesebben

Hodnota tlaku. Hátulnézet HU - 1

Hodnota tlaku. Hátulnézet HU - 1 Hodnota tlaku Hátulnézet HU - 1 HU - 2 HU - 3 HU - 4 HU - 5 HU - 6 HU - 7 HU - 8 HU Jótállási jegy A FAST Hungary Kft. (2045 Törökbálint, Dulácska u. 1/a) mint a termék magyarországi importőre a jótállási

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: BA-04/001/00072-0003/2018 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Baranya Megyei Kormányhivatal Pécsi Járási Hivatal a Számtárház Kft-t (székhely: 7800 Siklós, Iskola

Részletesebben

H A T Á R O Z A T Ft, azaz Hatvanezer forint

H A T Á R O Z A T Ft, azaz Hatvanezer forint Iktatószám: Tárgy: KE/001/00879-0002/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T 1.) Az Euro Zhineng Kft. (székhely: 1203 Budapest,Hársfa sétány 19. fsz. 2., adószám: 23598586-2-43)

Részletesebben

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: GY-02/FO/00261-0003/2018 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat GYŐRI JÁRÁSI HIVATAL Ügyiratszám: GY-02/FO/00261-3/2018 Tárgy: MMXH Lakberendezési Kft. fogyasztóvédelmi ügye

Részletesebben

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: HB/04-FVO/00087-0002/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat I. A Pulse-Wawe Kft.-t (székhely: 1089 Budapest, Kálvária tér 21. 5. em. 4. - a továbbiakban: Kft., illetve

Részletesebben

HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság. megtiltja a jogsértő magatartás folytatását

HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság. megtiltja a jogsértő magatartás folytatását Iktatószám: Tárgy: GY/001/00337-0019/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Határozatszám: 1607K-00144 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság (továbbiakban:

Részletesebben

Insert holder to. the back for wall mounting. Insert holder to. the bottom for table-top display

Insert holder to. the back for wall mounting. Insert holder to. the bottom for table-top display LED INDICATOR Insert holder to the bottom for table-top display Insert holder to the back for wall mounting HU Jótállási jegy A termék gyártója: FAST ČR, a.s. (Černokostelecká1621, Říčany u Prahy

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei

H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei Iktatószám: Tárgy: FE/FO/00186-0008/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei Kormányhivatal a

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A Székesfehérvári Járási Hivatal a Molnár és Fiai Épít Kft. (székhely: 6726 Szeged, Fürj utca 105. adószám: ) terhére

H A T Á R O Z A T. A Székesfehérvári Járási Hivatal a Molnár és Fiai Épít Kft. (székhely: 6726 Szeged, Fürj utca 105. adószám: ) terhére Iktatószám: Tárgy: FE/FO/00534-0006/2017 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Székesfehérvári Járási Hivatal a Molnár és Fiai Épít Kft. (székhely: 6726 Szeged, Fürj utca

Részletesebben