TERVEZET. az árvíz- és a belvízvédekezésről szóló 10/1997. (VII. 17.) KHVM rendelet módosításáról
|
|
- Pál Balla
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Munkaanyag, nem tekinthető a minisztérium végleges álláspontjának. BELÜGYMINISZTÉRIUM BM/14794/2016. A évi CXII. törvény 27. -a alapján NEM NYILVÁNOS. Készült: szeptember 30-án TERVEZET az árvíz- és a belvízvédekezésről szóló 10/1997. (VII. 17.) KHVM rendelet módosításáról Budapest, szeptember
2 2 1. Az egyeztetés alapadatai E G Y E Z T E T É S I L A P honlapon való közzététel: közigazgatási egyeztetésre megküldés: közigazgatási egyeztetés lezárása: Az egyeztetésben részt vevők 2.1. A Kormány ügyrendje alapján észrevételezésre jogosultak intézmény egyetért nem ért egyet Miniszterelnökség Miniszterelnöki Kabinetiroda Igazságügyi Minisztérium Nemzetgazdasági Minisztérium Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Emberi Erőforrások Minisztériuma Honvédelmi Minisztérium Külgazdasági és Külügyminisztérium Földművelésügyi Minisztérium nem adott véleményt észrevétele maradt fenn 2.2. A Kormány ügyrendje vagy jogszabály alapján véleményezésre jogosultak intézmény egyetért nem ért egyet Alapvető Jogok Biztosának Hivatala Országos Környezetvédelmi Tanács 2.3. Társadalmi és egyéb szervezetek nem adott véleményt észrevétele maradt fenn társadalmi szervezet Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Budapesti Önkormányzatok Szövetsége Kisvárosi Önkormányzatok Országos Érdekszövetsége Községek, Kistelepülések és Kistérségek Országos Önkormányzati Szövetsége Magyar Faluszövetség Megyei Jogú Városok Szövetsége Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége Magyar Önkormányzatok Szövetsége egyetért nem ért egyet nem adott véleményt észrevétele maradt fenn
3 3 V E Z E T Ő I Ö S S Z E F O G L A L Ó 1. A tervezet célja 1.1. A tervezet elfogadásával elérni kívánt közpolitikai cél A tervezet szoros kapcsolatban van a vízgazdálkodásban óta erőteljesen jelentkező tendenciával, az állami felelősségvállalás növelésével. Ennek egyik meghatározó eleme a vízgazdálkodásról szóló évi LVII. törvény (a továbbiakban: Vgtv.) 3. -ának azon módosítása, amely szerint az állami tulajdonban lévő vízilétesítmények üzemeltetését és fenntartását fő szabály szerint a vízügyi igazgatóságok látják el. Így azon állami tulajdonban lévő vízilétesítmények, amelyek vonatkozásában vízitársulat vagyonkezelői joga vagy kezelői joga volt bejegyezve az ingatlan-nyilvántartásba, vagy egyébként vízitársulat üzemeltetésében állt, a törvény erejénél fogva január 1-jével a működési terület szerinti vízügyi igazgatóság vagyonkezelésébe került. Ezáltal az elmúlt 3 évben több mint km állami tulajdonú csatorna és kisvízfolyás vagyonkezelését vette át a vízügyi igazgatóság. A továbbiakban a vagyonkezelési feladatokat ő látja el, de nyilvános pályázati eljárás eredményeként a vízitársulattal üzemeltetési szerződést köthet és így az üzemeltetést a továbbiakban a társulat szerződéses alapon láthatja el. E mellett önkormányzati felajánlás vagy hatósági kijelölés alapján is végezhet üzemeltetési, fenntartási tevékenységet a vízügyi igazgatóság nem állami tulajdonú vízilétesítmények esetében (Vgtv. 6/A..) A Vgtv. 16. (4) bekezdés e) pontja értelmében pedig a vízügyi igazgatóság a helyi önkormányzatok számára adatot szolgáltat a vízkárelhárítási terveik elkészítéséhez, a folyók menti nyílt ártéri települések esetében pedig a terveket segítve az önkormányzatok munkáját maga a vízügyi igazgatóság készíti el. A fenti törvényi rendelkezések figyelembevételével kerül módosításra az árvíz- és a belvízvédekezésről szóló 10/1997. (VII. 17.) KHVM rendelet (A továbbiakban: R.) olyan módon, hogy a vízügyi igazgatóságok ismeretei növekedjenek a védekezéshez való felkészülésben, a védekezés során erősödjék az állami, önkormányzati és vízitársulati védekezés összehangolásában való szerepük, ugyanakkor a védekezés elrendelése magát a felkészülést is elősegítse. Egyben az R. legutóbbi felülvizsgálata óta átadásra került a Beregi- és a Szamos-Kraszna-közi tározó, továbbá több esetben módosult a belvízvédelmi szakaszok elnevezése, az adat szakaszhoz tartozó települések köre, valamint az árvízvédelmi fővédvonalaknál azok kezdő és végpontja, ezért az R. 1. és 2. melléklete kicserélésre kerül A tervezet szükségességének okai A tervezet az R. módosítását tartalmazza, az alábbiak szerint: módosul a belvízvédekezési tervek területi hatálya és tartalma (3. ), az önkormányzati és a vízitársulati védekezési tervek tartalma és a védekezés elrendelése, módosítása, megszüntetése egyaránt ismert lesz a vízügyi igazgatóságok számára (5., 11. és 24. ), lehetőség nyílik a védekezés megkezdését megelőzően a védképesség átmeneti helyreállítására (6. ), hiánypótlóan szabályozásra kerül, hogy az OVF-en túl a védekezési szervezet is tart a védekezés alatt védekezési ügyeletet, és ennek során minden jelentős eseményt, utasítást és jelentést a védekezési naplóban rögzít (10. ),
4 4 az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT vagy Törzs) működése alatt a védekezésről a belügyminisztert naponta tájékoztatja (11. ), lehetőség nyílik a magasabb védekezési fokozat elrendelésére akkor is, ha az az áradásra történő felkészülést segíti elő; az árvízi tározóknál a fokozat elrendelése csak a Törzs engedélye vagy az üzemelési szabályzat alapján történhet (12. ), a vízügyi igazgató a rendkívüli készültség alatt javaslatot tesz a védelmi bizottságnak az árvízi tározó igénybevételére (16. ), a döntéshozó az aktuális és várható hidrológiai, meteorológiai, valamint jéghelyzetet figyelembe véve hozhat döntést a jégtörő hajók igénybevételéről (17. ), bővülnek az I. fokú belvízvédekezési készültség elrendelésének esetei, egyben a belvízmentesítés elsőbbségének biztosítása érdekében a védelemvezető az egyéb bevezetéseket korlátozhatja vagy időszakosan szüneteltetheti (19. ), felülvizsgálatra kerülnek és kiegészülnek a jogszabály mellékletei A tervezettel érintett közfeladat változása A módosítás nem jár a közfeladatok változásával. 2. Az igénybe vett eszközök 2.1. Jogalkotás Az elérni kívánt cél a miniszteri rendelet módosításával valósítható meg Egyéb intézkedés Egyéb intézkedés nem szükséges Alternatíva Nincs. 3. A Kormányprogramhoz való viszony: Az előterjesztés a Kormány programmal összhangban van. 4. Előzmények, kapcsolódások: Nincs közvetlen előzmény. 5. Európai uniós kapcsolódások: Nincs európai uniós kapcsolódás. 6. Országgyűlési tárgyalásra vonatkozó információk: Az Országgyűlés nem tárgyalja.
5 5 7. Társadalmi egyeztetés: A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló évi CXXXI. törvény 7. (1) bekezdés a) pontban foglaltaknak megfelelően a társadalmi egyeztetésre a honlapon történő közzététel (általános egyeztetés) formájában kerül sor. 8. Vitás kérdés: 9. Az előterjesztés kommunikációja 1. Milyen kommunikáció javasolt az előterjesztés elfogadása esetén? követő vagy kezdeményező 2. A tájékoztatás módja: Kormányülést követő szóvivői tájékoztató nem Tárcaközlemény nem Tárca által szervezett sajtótájékoztató nem 3. Fő üzenet Módosításra kerül az árvíz- és a belvízvédekezésről szóló 10/1997. (VII. 17.) KHVM rendelet (A továbbiakban: R.) olyan módon, hogy a vízügyi igazgatóságok ismeretei növekedjenek a védekezéshez való felkészülésben, a védekezés során erősödjék az állami, önkormányzati és vízitársulati védekezés összehangolásában való szerepük, ugyanakkor a védekezés elrendelése magát a felkészülést is elősegítse. Egyben időközben átadásra került a Beregi- és a Szamos-Kraszna-közi tározó, amelyek helyrajzi számos szerepeltetésével a rendelet 1. számú melléklete kiegészítésre kerül. Az előterjesztő részéről nyilatkozó: 4. Részletes kommunikációs terv: Nem szükséges.
6 6 H A T Á S V I Z S G Á L A T I L A P I. Költségvetési hatások Az előterjesztés nem gyakorol hatást a központi költségvetésre. II. Adminisztratív terhek Az előterjesztésben foglaltak külön adminisztratív terhet nem jelentenek. III. Egyéb hatások Az előterjesztésben foglaltak elfogadásával az árvízi és belvízi védekezés hatékonyabbá válik. Kérem a Kormányt, hogy az előterjesztést fogadja el. Budapest, szeptember. Dr. Pintér Sándor belügyminiszter
7 7 Melléklet a BM/14794/2016. számú kormány-előterjesztéshez A belügyminiszter /2016. (...) BM rendelete az árvíz- és a belvízvédekezésről szóló 10/1997. (VII. 17.) KHVM rendelet módosításáról A vízgazdálkodásról szóló évi LVII. törvény 45. (8) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el: 1. (1) Az árvíz- és a belvízvédekezésről szóló 10/1997. (VII. 17.) KHVM rendelet (a továbbiakban: R.) 3. (3) bekezdése a következő l) ponttal egészül ki: (Árvízvédekezési tervet védelmi szakaszonként kell készíteni. A terv tartalma:) l) az 1. mellékletben szereplő árvízi tározók üzemelési szabályzata. (2) Az R. 3. (6) bekezdés nyitó szövegrésze és a)-c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: (6) Belvízvédekezési tervet védelmi szakaszonként, vízitársulatok esetében a védelmi szakaszokat érintő működési területre, önkormányzatok esetében a védelmi szakaszokat érintő közigazgatási területre vonatkozóan kell készíteni. A terv tartalma: a) a védelmi szakasz vagy a védekezésre kötelezett érintett közigazgatási vagy működési területének, belvízrendszerének műszaki leírása, ha a szakasz valamely nagyobb belvízrendszer része, akkor a belvízrendszer főbb jellemzőinek megfelelő részletességű bemutatása, így különösen: aa) a főbefogadó csatornákba torkolló csatornákat a tulajdonosok, illetőleg egyéb jogcímen használók megnevezésével, ab) a védelmi szakasz területén vagy a védekezésre kötelezett érintett közigazgatási vagy működési területén lévő csapadékmérő állomások, talajvízszint észlelő kutak, a vízkormányzás mértékadó vízmércéinek, valamint az információs hálózatoknak az ismertetésével, ac) a védekezésre kötelezett kezelésében lévő csatornák, szivattyútelepek, szivattyú állások jellemző adatainak feltüntetésével, a szükséges belvízvédelmi feladatok, beavatkozások leírásával, ad) a belvíz tározására - állandó és időszakos - igénybe vehető területek a művelési ágak feltüntetésével, a tározók, halastavak, holtágak, egyéb tározók, a vízkormányzó műtárgyak, a szivattyútelepek, a szivattyú állások üzemelési rendjének, a szállítható szivattyúk tervezett telepítési helyének és kapacitásának, a szivattyúk típusának, tárolási helyének, kezelőszemélyzet számának, az üzemanyag-ellátás módjának meghatározásával; b) áttekintő helyszínrajz, amely feltünteti a vízgyűjtő terület, a belvízvédelmi szakasz és öblözetek, valamint a belvízvédekezésre kötelezett közigazgatási vagy működési területének határát, a településeket és azok közigazgatási határát, megyehatárt, országhatárt, a
8 8 vízitársulatok működési területének határát, a szakasz főcsatornáit, a torkolati és közbenső szivattyútelepeket, a kijelölt belvíztározókat, vízrendszerek közötti átvezetéseket, a különcélú vezetékes hírközlő hálózatot, az utakat és a vasutakat; c) részletes helyszínrajz, amely az átnézeti helyszínrajzon túlmenően feltünteti az őrjárás határokat és őrtelepeket, a teljes belvízelvezető csatornahálózatot, fő vízkormányzó műtárgyakat, a szivattyúállásokat, a meliorált területeket, a vízvisszatartásra igénybe vehető területeket; 2. (1) Az R. 5. (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (2) Védekezési terveiket a helyi önkormányzatok a polgármesteri hivatalban, a vízitársulatok székhelyükön, egy-egy másolati példányt pedig a VIZIG illetékes szakaszvédelmi központjában és központi ügyeletén helyezik el. (2) Az R. 5. -a a következő (5) bekezdéssel egészül ki: (5) Az 1. mellékletben szereplő tározók üzemelési szabályzatainak egy-egy példányát az OVF ügyeletére is meg kell küldeni. 3. Az R. 6. (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (5) Ha az előrejelzések szerint védekezési készültség elrendelése várható, a védművek felülvizsgálata alapján készült intézkedési tervben szereplő és a védelmi biztonságot közvetlenül befolyásoló hiányosságokat haladéktalanul meg kell szüntetni, vagy a védelmi képesség átmeneti helyreállításáról gondoskodni kell. 4. Az R a a következő (3) bekezdéssel egészül ki: (3) A védekező szervezet a védekezés ideje alatt védekezési ügyeletet tart. A védekezés szempontjából minden jelentős eseményt, valamint a védekezéssel kapcsolatban adott vagy kapott utasítást és jelentést védekezési naplóban kell rögzíteni. 5. (1) Az R. 11. (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (3) A védekező szervezetek a fokozatok elrendeléséről, módosításáról és megszüntetéséről haladéktalanul tájékoztatni kötelesek a területileg illetékes VIZIG ügyeletét. (2) Az R. 11-a a következő (3a) és (3b) bekezdésekkel egészül ki: (3a) A védekező önkormányzatok és vízitársulatok a napi jelentésüket a területileg illetékes VIZIG-eknek a védekezés alatt minden nap 7:00 óráig megküldik.
9 9 (3b) A Törzs működési ideje alatt a Törzs műszaki ügyelete napi jelentést készít a vízügyi igazgatási szervek irányításáért felelős miniszter részére. 6. (1) Az R. 12. (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (2) Jeges árvíz veszélye vagy a heves vízjárású folyók gyors áradása esetén, továbbá, ha a védművek állapota ezt indokolja vagy a felkészülési idő növelése szükséges, a mértékadó vízállástól függetlenül magasabb készültségi fokozat is elrendelhető. (2) Az R a a következő (8) bekezdéssel egészül ki: (8) Az árvízi tározókra vonatkozó fokozatelrendelés a Törzs engedélye alapján vagy az üzemelési szabályzatukban foglaltak szerint történik. A készültségi fokozatokhoz tartozó tevékenységeket az üzemelési szabályzat rögzíti. 7. Az R. 16. (3) bekezdése a következő d) ponttal egészül ki: (A vízügyi igazgató javaslatot tesz a védelmi bizottságnak) d) a VIZIG működési területén lévő árvízi tározó igénybevételére. 8. Az R. 17. (4)-(6) bekezdései helyébe a következő rendelkezések lépnek: (4) A jégtörő hajókat a jégtörési irányelvekben foglaltak szerint a tartózkodási helyükön készenlétbe kell helyezni (I. fokú készültség). A jégtörő hajók készenlétbe helyezését az aktuális és a várható hidrológiai, meteorológiai, valamint a jéghelyzet figyelembe vételével a vízügyi igazgató javaslatára a Törzs vezetője rendeli el. (5) A jégtörő hajókat szükség esetén tartózkodási helyükről a kijelölt állomáshelyükre kell vezényelni és menetkész állapotban tartani (II. fokú készültség). A jégtörő hajók útbaindítását az aktuális és a várható hidrológiai, meteorológiai, valamint a jéghelyzet figyelembe vételével a vízügyi igazgató javaslatára a Törzs vezetője engedélyezi. (6) A jégtörés megkezdését az aktuális és a várható hidrológiai, meteorológiai, valamint a jéghelyzet figyelembe vételével a vízügyi igazgató javaslatára a Törzs vezetője engedélyezi (III. fokú készültség). 9. (1) Az R. 19. (1) bekezdés b) és c) pontjai helyébe a következő rendelkezések lépnek, továbbá a bekezdés a következő d) ponttal egészül ki: (Az I. fokú készültséget el kell rendelni, ha)
10 10 b) a várható belvizek befogadása érdekében a főcsatornák előürítését, jégtelenítését vagy a hóval betemetett szakaszok tisztítását kell elvégezni vagy egyéb vízfolyást gátló akadályt kell eltávolítani; c) a belvizek gravitációs levezetésének lehetősége megszűnt, a szivattyútelepeket és az egyéb vízkormányzó műtárgyakat egyműszakos üzemben kell működtetni. d) a várható belvíz helyzet miatt előkészítő tevékenységet kell folytatni. (2) Az R. 19. (6) bekezdés helyébe a következő rendelkezés lép: (6) Ha a belvízzel elöntött területekről a befogadók (csatornák, tározók, szükségtározók) teltsége miatt a vizek késleltetett vagy szakaszos levezetése nagy területekre tartósan fennáll, a mentesítést a következő sorrendben kell végrehajtani: lakott területek, ipari létesítmények, közlekedési vonalak, mezőgazdasági területek, azon belül ültetvény, vetés, szántó, erdő, legelő, egyéb. A belvízmentesítés elsőbbségének biztosítása érdekében a védelemvezető az egyéb bevezetéseket korlátozhatja vagy időszakosan szüneteltetheti, különös tekintettel a termál- és fürdő csurgalékvízre. 10. Az R a a következő (1a) bekezdéssel egészül ki: (1a) Az önkormányzat és a társulat védelemvezetője az I-III. és a rendkívüli készültségben történt védekezést követően 15 napon belül összefoglaló jelentést készít, és azt a területileg illetékes VIZIG részére megküldi. 11. (1) Az R. 1. számú melléklete helyébe az 1. melléklet lép. (2) Az R. 2. számú melléklete helyébe a 2. melléklet lép. 12. Az R. a) 3. (7) bekezdés c) pontjában az a főművi szivattyútelepeket, szövegrész helyébe az az állami tulajdonban lévő szivattyútelepeket, szivattyúállásokat, b) 3. (9) bekezdés nyitó szövegrészében az és a vízgazdálkodási társulat szövegrész helyébe az, a vízitársulatok és az önkormányzatok, c) 12. (5) bekezdésében az állékonyságát szövegrész helyébe az állékonyságát vagy biztonságát, d) 12. (6) bekezdésében az átázási szövegrész helyébe az árvízi, e) 15. (3) bekezdésében a védvonal meghibásodhat szövegrész helyébe védvonalon káros jelenségeket észlelnek, f) 17. (2) bekezdésében az a Vízjelzésnek szövegrész helyébe az az Országos Vízjelző Szolgálatnak, g) 23. -ában a kormánybiztos szövegrész helyébe a vízügyi igazgatási szervért felelős miniszter, h) 24. (2) bekezdés h) pontjában a tapasztalatokat szövegrész helyébe a tapasztalatokat, fejlesztési javaslatokat szöveg lép.
11 Hatályát veszti az R. 8. (5) bekezdésében található és a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Részvénytársaság szövegrész. 14. Ez a rendelet kihirdetését követő 15. napon lép hatályba.
12 12 1. melléklet a./2016. (......) BM rendelethez külön mellékletben
13 13 2. melléklet a./2016. (......) BM rendelethez külön mellékletben
A belügyminiszter. /2016. (...) BM rendelete. az árvíz- és a belvízvédekezésről szóló 10/1997. (VII. 17.) KHVM rendelet módosításáról
1 A belügyminiszter /2016. (...) BM rendelete az árvíz- és a belvízvédekezésről szóló 10/1997. (VII. 17.) KHVM rendelet módosításáról A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 45. (8) bekezdés
RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/
RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Pekáryné Mindszenti Csilla Előterjeszti:
TERVEZET NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM IKTATÓSZÁM: NGM/19819/ /2016.
NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM IKTATÓSZÁM: NGM/19819/ /2016. A 2011. évi CXII. törvény 27. (5)-(7) bekezdés rendelkezései szerint NEM NYILVÁNOS. Készült: 2016. június 1-én. TERVEZET az eljárási illetékek
ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére
BELÜGYMINISZTER../../BM Az 1992. évi LXIII. törvény 19/A. rendelkezései szerint NEM NYILVÁNOS. Készült 2011....-án. ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére a települési önkormányzat hivatásos tűzoltóság, önkormányzati
A munkaanyagot a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. Tervezet
A munkaanyagot a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium KVVM/KJKF/32/2010. Tervezet az ózonréteget lebontó anyagokkal és egyes
ELŐTERJESZTÉS. az egyes műszaki tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról
NEMZETI FEJLESZTÉSI ÉS GAZDASÁGI MINISZTÉRIUM NFGM/ /2009. ELŐTERJESZTÉS az egyes műszaki tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról Budapest, 2009. augusztus 2 EGYEZTETÉSI LAP 1. Az egyeztetés alapadatai
Települési vízkár-elhárítási tervek készítésének szakmai tapasztalatai. Kistelek május 15.
Települési vízkár-elhárítási tervek készítésének szakmai tapasztalatai Kistelek 2014. május 15. Célja: vizek kártétel nélküli kezelése elvezetése, felkészülés a belvizi és árvizi helyzetekre Cselekvési
TERVEZET. A települési önkormányzatok részére a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtéséhez kapcsolódóan nyújtott támogatásról
VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTER 1 VM/ /2013. A 2011. évi CXII. törvény 27. (5)-(7) bekezdése szerint NEM NYILVÁNOS. Készült: 2013. szeptember 18-án TERVEZET A települési önkormányzatok részére a nem közművel
Magyar joganyagok - 232/1996. (XII. 26.) Korm. rendelet - a vizek kártételei elleni vé 2. oldal 2. 1 A védekezés műszaki feladatait a vízgazdálkodásró
Magyar joganyagok - 232/1996. (XII. 26.) Korm. rendelet - a vizek kártételei elleni vé 1. oldal 232/1996. (XII. 26.) Korm. rendelet a vizek kártételei elleni védekezés szabályairól A Kormány a vízgazdálkodásról
232/1996. (XII. 26.) Korm. rendelet. a vizek kártételei elleni védekezés szabályairól. Értelmező rendelkezések
232/1996. (XII. 26.) Korm. rendelet a vizek kártételei elleni védekezés szabályairól A Kormány a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 17. -ának (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján,
Budapest, 2013. november
BELÜGYMINISZTER BM/14744/2013. A 2011. évi CXII. törvény 27. (5) (7) bekezdésének rendelkezései szerint NEM NYILVÁNOS. Készült 2013. november 20. MUNKAANYAG a települések katasztrófavédelmi besorolásáról,
Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. ELŐTERJESZTÉS
OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM./2009. Az 1992. évi LXIII. törvény 19/A. rendelkezései szerint NEM NYILVÁNOS. Készült 2009.......-án/én. ELŐTERJESZTÉS a 2001. évi C. törvény III. részének hatálya alá
Tervezet. A nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter által adományozható elismerésekről szóló 21/2008. (X. 22.) NFGM rendelet módosításáról
NEMZETI FEJLESZTÉSI ÉS GAZDASÁGI MINISZTÉRIUM NFGM/ 326 /2010 A tervezet a minisztérium álláspontját nem tükrözi 1 Tervezet A nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter által adományozható elismerésekről
ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére
BELÜGYMINISZTER BM/8122/2012. A 2011. évi CXII. törvény 27. (5)-(7) bekezdéseinek rendelkezései szerint NEM NYILVÁNOS. Készült 2012. július 3-án ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére a helyi önkormányzatok adósságrendezési
Budapest, június
Közigazgatási és Igazságügyi Miniszter Nemzeti Fejlesztési Miniszter KIM/ / /2013. A 2011. évi CXII. törvény 27. (5)-(7) bekezdése alapján NEM NYILVÁNOS. Készült 2013. június 17-én ELŐTERJESZTÉS az állami
A tervezet előterjesztője
Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért
Frissítve: április 5. 21:31 Netjogtár Hatály: 2018.I XII.31. Magyar joganyagok - 10/1997. (VII. 17.) KHVM rendelet - az árvíz- és a be
Magyar joganyagok - 10/97. (VII. 17.) KHVM rendelet - az árvíz- és a belvízvédekez 1. oldal 10/97. (VII. 17.) KHVM rendelet az árvíz- és a belvízvédekezésről A vízgazdálkodásról szóló 95. évi LVII. törvény
ELŐTERJESZTÉS. Budapest, június
IGAZSÁGÜGYI ÉS RENDÉSZETI MINISZTER IRM/RKFO/11/2009. ELŐTERJESZTÉS az elővezetés végrehajtásával, valamint a terhelt elfogatóparancs alapján történő elfogásával és előállításával felmerült költség mértékéről,
Magyar joganyagok - Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság - alapító okirata módosítás 2. oldal 8. A költségvetési szerv működési köre: a környezetvédelm
Magyar joganyagok - Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság - alapító okirata módosítás 1. oldal Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság alapító okirata módosításokkal egységes szerkezetben 1 A környezetvédelmi,
EZ AZ ELŐTERJESZTÉS A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI. GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM IGAZSÁGÜGYI ÉS RENDÉSZETI MINISZTÉRIUM Munkanyag
GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM IGAZSÁGÜGYI ÉS RENDÉSZETI MINISZTÉRIUM Munkanyag E l ő t e r j e s z t é s (közigazgatási egyeztetés anyaga) a Bernben 1980. május 9-én kelt, Nemzetközi Vasúti Fuvarozási
Magyar joganyagok - Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság - alapító okirata módosí 2. oldal A költségvetési szerv a gazdálkodási besorolása alapján ö
Magyar joganyagok - Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság - alapító okirata módosí 1. oldal Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság alapító okirata módosításokkal egységes szerkezetben 1 A környezetvédelmi,
ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére
VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTER Az 1992. évi LXIII. törvény 19/A. rendelkezései szerint NEM NYILVÁNOS. Készült 2011. június 14-én ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére a vízkárelhárítási célú tározók létesítésére,
RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.
RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Pekáryné Mindszenti Csilla Előterjeszti:
A HELYI VÍZKÁR ELLENI VÉDEKEZÉS HELYZETE NAPJAINKBAN, A VÉDEKEZÉS FELADATAI
VI. évfolyam 1. szám - 2011. március Petró Tibor petro.tibor@zmne.hu A HELYI VÍZKÁR ELLENI VÉDEKEZÉS HELYZETE NAPJAINKBAN, A VÉDEKEZÉS FELADATAI Absztrakt Napjainkban a szélsőséges időjárás miatt folyamatosan
Szeged 2014. július 02. Lovas Attila - Fazekas Helga KÖTIVIZIG. mintaszabályzata
XXXII. MHT - Vándorgyűlés Szeged 2014. július 02. Lovas Attila - Fazekas Helga KÖTIVIZIG Az árvízcsúcs csökkentő tározók üzemirányítási és üzemeltetési mintaszabályzata Előzmények 2 Kedvezményezett: OVF
Tervezet. egyes védett természeti területek természetvédelmi kezeléséért felelős szervének kijelöléséről. (közigazgatási egyeztetés)
KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/480/2008. Tervezet egyes védett természeti területek természetvédelmi kezeléséért felelős szervének kijelöléséről (közigazgatási egyeztetés) Budapest,
A VÍZGAZDÁLKODÁST SZABÁLYOZÓ JOGSZABÁLYI HÁTTÉR
A VÍZGAZDÁLKODÁST SZABÁLYOZÓ JOGSZABÁLYI HÁTTÉR 1.) 1995. évi LVII. törvény a vízgazdálkodásról 2.) 347/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi hatósági és igazgatási
A Kormány /2011. ( ) rendelete. az országos nukleárisbaleset-elhárítási rendszerről szóló 167/2010. (V. 11.) Korm. rendelet módosításáról
Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának A Kormány /2011. ( ) rendelete az országos nukleárisbaleset-elhárítási rendszerről szóló 167/2010. (V. 11.)
A gazdasági és közlekedési miniszter. /2006. ( ) GKM rendelete. a víziközlekedés rendjéről szóló 39/2003. (VI. 13.) GKM rendelet módosításáról
A gazdasági és közlekedési miniszter /2006. ( ) GKM rendelete a víziközlekedés rendjéről szóló 39/2003. (VI. 13.) GKM rendelet módosításáról Vezetői összefoglaló I. Tartalmi összefoglaló (jogszabály-módosítások
Budapest, június
VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTER XIX/898/2/2010. TERVEZET! Készült: 2010. június 24-én ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról
1/1991. (K. H. V. Ért. 7.) KHVM utasítás. az árvízvédekezés és belvízvédekezés országos irányításának szervezeti és működési szabályzatáról
1/1991. (K. H. V. Ért. 7.) KHVM utasítás az árvízvédekezés és belvízvédekezés országos irányításának szervezeti és működési szabályzatáról A közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter feladat- és hatásköréről
A TELEPÜLÉSI VÍZKÁR-ELHÁRÍTÁSI TERVEK KÉSZÍTÉSÉHEZ KÉSZÍTETT ÚJ MMK SEGÉDLET BEMUTATÁSA
A TELEPÜLÉSI VÍZKÁR-ELHÁRÍTÁSI TERVEK KÉSZÍTÉSÉHEZ KÉSZÍTETT ÚJ MMK SEGÉDLET BEMUTATÁSA Gombás Károly ÉDUVIZIG MMK VZ-T 08-1150 MHT XXXIII. Vándorgyűlés, Szombathely, 2015. július 01. Segédlet jogszabályi
ÚJHARTYÁN KÖZSÉG HELYIVÍZKÁR_ELHÁRÍTÁSI TERV
Újhartyán Község Önkormányzata 2367 Újhartyán, Fő utca 21.sz. Telefon:29/372-133.Fax:372-025 E-mail cím: Nyilvántartási szám: Jóváhagyom Újhartyán, 2008.szeptember 20. Egyetértek: Budapest, 2008 Schulcz
347/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről
Vízügyi igazgatóság 7/C. (1) A vízügyi igazgatóság (a továbbiakban: igazgatóság) a belügyminiszter irányítása alatt álló, önállóan működő és gazdálkodó központi költségvetési szerv. (2) Az igazgatóság
1. A. Ismertesse a vízügyi igazgatási szervek árvízvédelmi feladatait! 1. B. Ismertesse a munkavédelem fogalmát, fő területeit és azok feladatát!
1. A. Ismertesse a vízügyi igazgatási szervek árvízvédelmi feladatait! 1. B. Ismertesse a munkavédelem fogalmát, fő területeit és azok feladatát! 2. A. Foglalja össze hidrometriai (vízméréstani) ismereteit!
kapcsolatos vagyonátadási feladatok
A KÖTIVIZIG területén a társulati művekkel kapcsolatos vagyonátadási feladatok Előadó: Békési István KÖTIVIZIG, VÖO osztályvezető MHT ORSZÁGOS VÁNDORGYŰLÉS 2014. július 02-04 A 2013. évi CCXLIX. törvény
Önkormányzati üzemeltetésű Fegyvernek-Büdöséri belvízöblözet védekezési tapasztalatai
Önkormányzati üzemeltetésű Fegyvernek-Büdöséri belvízöblözet védekezési tapasztalatai Békési István, Gáspár Renáta Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság 5000 Szolnok, Boldog Sándor István krt. 4. 1. Előzmények
A tervezet előterjesztője
Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért
Tervezet ELŐTERJESZTÉS. a lakossági gyógyszerellátás során képződött gyógyszerhulladékkal kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységekről
Tervezet EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTERE Iktatószám: 13442-4/2014/JOGI Tervezet ELŐTERJESZTÉS a lakossági gyógyszerellátás során képződött gyógyszerhulladékkal kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységekről
2011. évi XXII. törvény egyes törvényeknek a vízkárelhárítás hatékonyabbá tételével összefüggõ módosításáról*
5210 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2011. évi 30. szám 2011. évi XXII. törvény egyes törvényeknek a vízkárelhárítás hatékonyabbá tételével összefüggõ módosításáról* 1. A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII.
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. május 26-i ülésére Tárgy: A közterületek tisztántartásáról és a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE
XIX. évfolyam Különszám 2010. június 3. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA TARTALOM A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKÉNEK
10/1997. (VII. 17.) KHVM rendelet. az árvíz- és a belvízvédekezésről. A rendelet hatálya. A védelmi szakaszok. A védekezési tervek
10/1997. (VII. 17.) KHVM rendelet az árvíz- és a belvízvédekezésről A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 45. -a (8) bekezdésének a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, összhangban a 232/1996.
A munkaanyagot a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Minisztérium és a Kormány álláspontjának TERVEZET
A munkaanyagot a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Minisztérium és a Kormány álláspontjának KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KVVM/KJKF/1456/2009. TERVEZET a környezeti hatásvizsgálati
A megye vízgazdálkodási jellemzése, a térségi fejlesztés lehetőségei június 21. Orbán Ernő műszaki igazgató-helyettes
A megye vízgazdálkodási jellemzése, a térségi fejlesztés lehetőségei 2017. június 21. Orbán Ernő műszaki igazgató-helyettes Működési terület, elérhetőség TIVIZIG FETIVIZIG Debrecen Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság
Tervezet. a természetvédelmi kezelési tervek készítésére, készítőjére és tartalmára vonatkozó szabályokról. (közigazgatási egyeztetés)
A KORMÁNY ÉS A MINISZTÉRIUM ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/986/2007. Tervezet a természetvédelmi kezelési tervek készítésére, készítőjére és tartalmára vonatkozó
A gazdasági és közlekedési miniszter, a honvédelmi miniszter és a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter
GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM Iktatószám: GKM/ /2008 A gazdasági és közlekedési miniszter, a honvédelmi miniszter és a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter /2008.
Magyar joganyagok - Dél-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság - alapító 2. oldal 5. Létrehozásáról rendelkező határozat: 1060/1953. (IX. 3
Magyar joganyagok - Dél-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság - alapító 1. oldal Dél-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben
Pilisszántó Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2019. (II. 15.) önkormányzati rendelete
Pilisszántó Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2019. (II. 15.) önkormányzati rendelete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére, elszállítására és ártalommentes elhelyezésére
Algyői-főcsatorna vízgyűjtőjének vízpótlása DAOP-5.2.1/B-09-2010-0007 A projekt támogatás tartalma: 696 421 086 Ft
A megvalósítás tervezett ütemezése: 2012. december 21-2013. december 31. Projektgazda neve: Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság Projektgazda székhelye: 6720, Szeged, Stefánia 4. Közreműködő szervezet:
ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére
FÖLDMŰVELÉSÜGYI MINISZTER FM/JGF/1218/2015. A 2011. évi CXII. törvény 27. (5)-(7) bekezdésének rendelkezései szerint: NEM NYILVÁNOS Készült: 2015. szeptember 8-án ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére az erdőgazdálkodási
Helyi vízkárelhárításkisvízfolyásaink árvizei a dombvidéki. Vízügyi Igazgatóságok működési területein
Magyar Hidrológiai Tárasság XXXII. Országos Vándorgyűlés Szeged 2014.07.2-4. Helyi vízkárelhárításkisvízfolyásaink árvizei a dombvidéki Vízügyi Igazgatóságok működési területein Előadó: Engi Zsuzsanna
A NEMZETI VÍZSTRATÉGIA SZEREPE A VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG FELADATAINAK MEGVALÓSÍTÁSÁBAN
KVASSAY JENŐ TERV 2015 A NEMZETI VÍZSTRATÉGIA BEMUTATÁSA ÉS TÁRSADALMI VÉLEMÉNYEZÉSE AZ ORSZÁGOS VÍZÜGYI FŐIGAZGATÓSÁG ÉS AZ ALSÓ-DUNA- VÖLGYI VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG FÓRUMA A NEMZETI VÍZSTRATÉGIA SZEREPE
T/13051. számú törvényjavaslat. egyes törvények vízgazdálkodási tárgyú módosításáról
MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/13051. számú törvényjavaslat egyes törvények vízgazdálkodási tárgyú módosításáról Előadó: Dr. Pintér Sándor belügyminiszter Budapest, 2013. november 1 2013. évi törvény Egyes törvények
ELŐTERJESZTÉS. VÉLEMÉNYEZÉSRE MEGKAPTA: Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Közbeszerzési Bizottság
ELŐTERJESZTÉS EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. JANUÁR 24-I RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉRE SORSZÁM:. MELLÉKLETEK: 1 DB TÁRGY: A KÉMÉNYSEPRŐ-IPARI KÖZSZOLGÁLTATÁSOK KÖTELEZŐ IGÉNYBEVÉTELÉRŐL
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE
XIX. évfolyam Különszám 2010. június 4. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA TARTALOM A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKÉNEK
BALATONÚJLAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK../2016. (XII..) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE
Balatonújlak Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 8712 Balatonújlak, Templom u. 3. BALATONÚJLAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK../2016. (XII..) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a nem közművel
A tervezetek előterjesztője
Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért
E L Ő T E R J E S Z T É S PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK december 12-I ÜLÉSÉRE
IKTATÓSZÁM: 08-8-750-6/2013. TÁRGY: A KÖZTEMETŐKRŐL ÉS A TEMETKEZÉS RENDJÉRŐL SZÓLÓ 42/2005. (XI.29.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELET MÓDOSÍTÁSA, A DÍJAK FELÜLVIZSGÁLATA, A KÖZSZOLGÁTATÁSI SZERZŐDÉS KIEGÉSZÍTÉSE
TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM TERVEZET
KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/471/2008. TERVEZET a biológiai biztonságról szóló, Nairobiban, 2000. május 24-én aláírt és a 2004. évi
A tervezet előterjesztője
Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért
ELŐTERJESZTÉS. az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok támogatásáról. Budapest, 2011. február
BELÜGYMINISZTER BM-1857/2011. Az 1992. évi LXIII. törvény 19/A. rendelkezései szerint NEM NYILVÁNOS. Készült 2011. 02. -án ELŐTERJESZTÉS az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok támogatásáról
E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére. a közlekedésfejlesztési integrált közreműködő szervezet kialakításához szükséges egyes feladatokról
GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTER FEJLESZTÉSPOLITIKÁÉRT FELELŐS K O R M Á N Y B I Z T O S E L Ő T E R J E S Z T É S a Kormány részére a közlekedésfejlesztési integrált közreműködő szervezet kialakításához
5/2009. (IV. 14.) KvVM rendelet. a vízgazdálkodási tanácsokról
1. oldal 5/2009. (IV. 14.) KvVM rendelet a vízgazdálkodási tanácsokról A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 45. (8) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a környezetvédelmi és
MUNKAANYAG EZ A MUNKAANYAG A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI. Gazdasági és Közlekedési Minisztérium. Elő terjesztés
EZ A A KORMÁNY Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Iktatószám: Elő terjesztés a párizsi 23. Általános Súly- és Mértékügyi Konferencián való részvételről szóló kormányhatározatra Budapest, 2007. szeptember
A tervezet előterjesztője
Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért
ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére
BELÜGYMINISZTER BM-10374/2011. Az 1992. évi LXIII. törvény 19/A. rendelkezései szerint NEM NYILVÁNOS. Készült: 2011. szeptember 7-én. ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére a vis maior tartalék felhasználásának
Magyarország vízgazdálkodás stratégiája
Magyarország vízgazdálkodás stratégiája Láng István Műszaki főigazgató helyettes Belügyminisztérium Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízkárelhárítási Főosztály Helyzetértékelés Külföldi vízgyűjtők Kiszolgáltatott
MUNKAANYAG EZ A MUNKAANYAG A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Szám: NFGM/ / /2008 MUNKAANYAG közigazgatási egyeztetésre (visszamutatásra) a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági ban, továbbá a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter
MAGYAR KÖZLÖNY 163. szám
MAGYAR KÖZLÖNY 163. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2016. október 24., hétfő Tartalomjegyzék 316/2016. (X. 24.) Korm. rendelet A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalról szóló 256/2007. (X. 4.) Korm.
Jogszabályi háttér. A HUSK/1001/2.1.2/0058 sz.
Jogszabályi háttér A HUSK/1001/2.1.2/0058 sz. A módszertani tanulmány a helyi önkormányzatok árvíz-elhárítási folyamatra való felkészülésének segítésére, tudás szintjük növelésére a vízrajzi-vízföldtani
ELŐTERJESZTÉS. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 24-i nyilvános ülésére
4. napirendi pont Nyirádi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjétől 8454 Nyirád, Szabadság u. 3. Tel.: 88/235-001; 88/506-070; fax: 88/235-001 www.nyirad.hu; e-mail: hivatal@nyirad.hu Nyirád Szőc Ügyszám:
Az OMIT helye, szerepe a vízkárelhárítás során, tevékenységének kapcsolódása a KKB NVK hoz
Az OMIT helye, szerepe a vízkárelhárítás során, tevékenységének kapcsolódása a KKB NVK hoz Láng István Megbízott OMIT Törzsvezető Vízkárelhárítási Főosztályvezető Országos Főigazgatóság A vízügyi szolgálat
A nemzeti erőforrás miniszter. /2011. ( ) NEFMI rendelete
A nemzeti erőforrás miniszter /2011. ( ) NEFMI rendelete az emberi vér és vérkomponensek gyűjtésére, vizsgálatára, feldolgozására, tárolására és elosztására vonatkozó minőségi és biztonsági előírásokról,
OMIT Közlemény Jelenleg 149,2 km-en I. fokú, 56,4 km-en II. fokú, 13,3 km-en III. fokú árvízvédelmi készültség van elrendelve az országban.
OMIT Közlemény Jelenleg 149,2 km-en I. fokú, 56,4 km-en II. fokú, 13,3 km-en III. fokú árvízvédelmi készültség van elrendelve az országban. Az Országos Műszaki Irányító Törzs vezetője a helyszínen ellenőrzi
TERVEZET A KORMÁNY ÉS A MINISZTÉRIUM ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Gazdasági és Közlekedési Minisztérium GKM/ /2007 az ipari szakterületek körébe tartozó, továbbá az egyes épületnek nem minősülő építményekre (sajátos építményfajtákra) vonatkozó önálló műszaki szakértői
Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Pénzügyi és Gazdasági Osztály. Ózd, június 22.
Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének / ( ) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról szóló 20/2015. (XI.26.) önkormányzati rendelet módosításáról Előterjesztő: Polgármester
17 / 2013. (X. 31) önkormányzati rendelet a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó helyi közszolgáltatásról
17 / 2013. (X. 31) önkormányzati rendelet a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó helyi közszolgáltatásról Tard község Önkormányzatának 17 / 2013. (X. 31) önkormányzati
ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére. a központi címregiszter kialakításához szükséges adatellenőrzési feladatokról
Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. BELÜGYMINISZTER FÖLDMŰVELÉSÜGYI MINISZTER BM/8038/2014. A 2011.évi CXII. törvény 27. (5)-(7) bekezdésének
KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM
KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/1518/2008. Tervezet természetvédelmi kezelési tervéről (közigazgatási egyeztetés) Budapest, 2008. november természetvédelmi kezelési tervéről szóló KvVM
Tárgy: A környezetvédelem helyi szabályairól szóló 22/2011. (XII. 12.) önkormányzati rendelet módosítása
2. NAPIREND Ügyiratszám: 14/539-2/2015. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2015. május 8-i rendkívüli nyilvános ülésére Tárgy: A környezetvédelem helyi szabályairól szóló 22/2011. (XII. 12.) önkormányzati
MUNKAANYAG A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Oktatási és Kulturális Minisztérium 31404/2008. E L ŐT E R J E S Z T É S A nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet módosításáról Budapest, 2008. december VEZETŐI
Szervezeti és jogszabályi változások a felszín alatti vizek területén. XXI. Konferencia a felszín alatti vizekről Siófok 2014.04.
Szervezeti és jogszabályi változások a felszín alatti vizek területén Jelinek Gabriella főosztályvezető-helyettes Belügyminisztérium Vízgyűjtő-gazdálkodási Főosztály 2013. november 27: A Kormány a vízügyi
ELŐTERJESZTÉS. a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2014. július 10-i ülésére
VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 VESZPRÉM, MEGYEHÁZ TÉR 1. TEL.: (88)545-011, FAX: (88)545-012 E-MAIL: MOKELNOK@VPMEGYE.HU Szám: 02/151-2/2014. ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat
Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete szeptember 13-i ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. szeptember 13-i ülésére Tárgy: Az állattartás szabályozásáról szóló 13/1999.(XII.15.) önkormányzati rendelet hatályon kívül
TERVEZET. Budapest, augusztus
NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM POSTAÜGYÉRT ÉS A NEMZETI PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÁSOKÉRT FELELŐS KORMÁNYBIZTOS IKTATÓSZÁM: A 2011. évi CXII. törvény 27. (5)-(7) bekezdés rendelkezései szerint NEM NYILVÁNOS.
Az előterjesztés nem végleges, ezért az nem tekinthető a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium álláspontjának.
1 Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak,
A nemzeti fejlesztési miniszter. /2012. (.) NFM rendelete
A nemzeti fejlesztési miniszter /2012. (.) NFM rendelete a járási (fővárosi kerületi) hivatalok kialakításával, a körzetközponti jegyzői hatáskörök és a többcélú kistérségi társulások megszűnésével összefüggésben
MAGYAR KÖZLÖNY 53. szám
MAGYAR KÖZLÖNY 53. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2019. március 29., péntek Tartalomjegyzék 10/2019. (III. 29.) BM rendelet A mezőgazdasági vízszolgáltató művek üzemeltetéséről szóló 2/1997. (II. 18.)
2. oldal 4. Az engedélyezett bírói engedélyhez kötött eszköz alkalmazásának végrehajtása 5. (1) Az engedélyezett bírói engedélyhez kötött eszköz alkal
1. oldal 13/2018. (VI. 7.) BM rendelet a titkos információgyűjtés bírói engedélyhez kötött eszközei kérelmezésével és az alkalmazás végrehajtásával kapcsolatos szabályokról A Rendőrségről szóló 1994. évi
ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület július 12.-bi nyilvános ülésére
Napirend: 1. Ügyiratszám: /2016. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2016. július 12.-bi nyilvános ülésére Tárgy: Zalahaláp Község Önkormányzata Képviselő-testületének a települési szilárd hulladék kezelésével
E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület április 25-én tartandó ülésére.
Izsák Város Polgármesterétől. E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület 2017. április 25-én tartandó ülésére. Tárgy: A helyi hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról szóló 5/2014.(V.28.) önkormányzati
A TERVEZET A MINISZTÉRIUM ÁLLÁSPONTJÁT TÜKRÖZI.
1 NEMZETI FEJLESZTÉSI ÉS GAZDASÁGI MINISZTÉRIUM NFGM/1351/2010. TERVEZET a területrendezési előirányzat felhasználásának részletes szabályairól Budapest, 2010. február 2 1. Az egyeztetés alapadatai EGYEZTETÉSI
E L Ő T E R J E S Z T É S
TÁRGY: Szálka Község Önkormányzata Képviselőtestületének /2012. ( ) önkormányzati rendelete a szociális ellátások helyi szabályozásáról szóló /20. (III..) önkormányzati rendelet módosításáról (t e r v
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület május hó 30. napján tartandó ülésére
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület 2018. május hó 30. napján tartandó ülésére Tárgy: A hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról szóló 9/2014. (II.24.) önkormányzati
E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére
IFJÚSÁGI, CSALÁDÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERVEZET MINISZTER Szám: 2690-3/2006. E L Ő T E R J E S Z T É S a Kormány részére az áruk és a szolgáltatások biztonságosságáról és az ezzel kapcsolatos
A tervezet előterjesztője
1 Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak,
Nyírábrányi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjétől 4264 Nyírábrány, Ábrányi Kornél tér 6. : 52/ /11 : 52/
Nyírábrányi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjétől 4264 Nyírábrány, Ábrányi Kornél tér 6. : 52/208-001/11 : 52/208-009 e-mail: jegyzo@nyirabrany.hu 2. Napirend Az előterjesztés törvényes. E L Ő T E R
Magyar joganyagok - 10/1997. (VII. 17.) KHVM rendelet - az árvíz- és a belvízvédekez 2. oldal a) műszaki leírás a védelmi szakasz adatainak, a szakasz
Magyar joganyagok - 10/1997. (VII. 17.) KHVM rendelet - az árvíz- és a belvízvédekez 1. oldal 10/1997. (VII. 17.) KHVM rendelet az árvíz- és a belvízvédekezésről A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII.
A tervezet előterjesztője
Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási és szakmai egyeztetése folyamatban van. Az egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért az előterjesztés