A tervezet előterjesztője

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A tervezet előterjesztője"

Átírás

1 Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási és szakmai egyeztetése folyamatban van. Az egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért az előterjesztés jelen formájában nem tekinthető a Kormány álláspontjának. A dokumentum célja a társadalmi egyeztetés elindítása és a jogalkotási folyamat átláthatóvá tétele, amelynek alapján, illetve eredményeként a mellékelt tervezet valamennyi tartalmi és formai eleme módosulhat! A tervezet előterjesztője

2 A jogszabálymódosítás célja 2 A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban, valamint a közigazgatási és igazságügyi miniszter irányítása, illetve felügyelete alá tartozó szerveknél a fontos és bizalmas munkakörökről és a nemzetbiztonsági ellenőrzés szintjének megállapításáról szóló 21/2011. (VII. 13.) KIM rendelet (a továbbiakban: Rendelet) hatálybalépése óta eltelt időszak gyakorlati tapasztalatai azt mutatják, hogy a rendelet egyes esetekben indokolatlanul szigorú nemzetbiztonsági ellenőrzést ír elő, más esetben viszont a nemzetbiztonsági ellenőrzési hiánya nemzetbiztonsági kockázatot eredményezhet. A módosítás célja a jogszabályoknak megfelelő és kockázatokkal arányos nemzetbiztonsági ellenőrzések kezdeményezése. A Közigazgatási és Igazságügyi Miniszter /2012. (..) KIM rendelete a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban, valamint a közigazgatási és igazságügyi miniszter irányítása, illetve felügyelete alá tartozó szerveknél a fontos és bizalmas munkakörökről és a nemzetbiztonsági ellenőrzés szintjének megállapításáról szóló 21/2011. (VII. 13.) KIM rendelet módosításáról A nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló évi CXXV. törvény 78. (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 18. cikk (3) bekezdésében meghatározott feladatkörömben eljárva - az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 37. e) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró belügyminiszterrel egyetértésben - a következőket rendelem el: 1. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban, valamint a közigazgatási és igazságügyi miniszter irányítása, illetve felügyelete alá tartozó szerveknél a fontos és bizalmas munkakörökről és a nemzetbiztonsági ellenőrzés szintjének megállapításáról szóló 21/2011. (VII. 13.) KIM rendelet 1. melléklete helyébe az 1. melléklet lép. 2.

3 3 Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba, és a hatálybalépését követő napon hatályát veszti. Egyetértek: Dr. Pintér Sándor belügyminiszter Dr. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter 1. melléklet a /2012. ( ) KIM rendelethez Fontos és bizalmas munkakörök és a biztonsági ellenőrzés szintje A B C A szerv vagy intézmény megnevezése Munkakör vagy beosztás megnevezése A nemzetbiztonsági ellenőrzés szintje Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium kormánybiztos közigazgatási és igazságügyi miniszter által kinevezett miniszteri biztos Nemzeti Biztonsági Felügyelet valamennyi munkaköre kormányszóvivő biztonsági vezető rendszerbiztonsági felügyelő rendszeradminisztrátor titkos ügykezelő nemzetbiztonsági ellenőrzéssel kapcsolatos munkakör nemzetközi szerződések előkészítésével foglalkozó munkakör belső ellenőr Központi Statisztikai Hivatal biztonsági vezető Elnöki Titkárság vezetője titkos ügykezelő Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala gazdasági főigazgató biztonsági vezető

4 rendszerbiztonsági felügyelő rendszeradminisztrátor titkos ügykezelő Szabadalmi Főosztály vezetője Iparjogvédelmi Ügyviteli Főosztály vezetője Jogi és Nemzetközi Főosztály vezetője Iparjogvédelmi Lajstromvezetési Osztály vezetője Jogi és Nemzetközi Főosztály EU tagállamként való működéssel kapcsolatos feladatok ellátására kijelölt személy Balassi Intézet gazdasági főigazgató-helyettes külföldi magyar intézetek igazgatói biztonsági vezető rendszerbiztonsági felügyelő rendszeradminisztrátor titkos ügykezelő ECOSTAT Kormányzati Hatásvizsgálati Központ főigazgató helyettes biztonsági vezető rendszerbiztonsági felügyelő rendszeradminisztrátor titkos ügykezelő Fővárosi, megyei kormányhivatal kormánymegbízott főigazgató igazgató szakigazgatási szerv vezetője intézményfenntartó központ vezetője intézményfenntartó központ vezetőhelyettese intézményfenntartó központ gazdasági vezetője biztonsági vezető rendszerbiztonsági felügyelő rendszeradminisztrátor titkos ügykezelő Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Szolgálata főigazgató helyettes szakmai koordinációs főosztályvezető biztonsági vezető rendszerbiztonsági felügyelő rendszeradminisztrátor titkos ügykezelő belső ellenőr Kormányzati Ellenőrzési

5 5 Hivatal elnökhelyettes kormányzati ellenőrzéshez kapcsolódó feladatokat ellátó munkatársak biztonsági vezető rendszerbiztonsági felügyelő rendszeradminisztrátor titkos ügykezelő Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala elnökhelyettes főosztályvezető adatvédelmi felelős biztonsági vezető rendszerbiztonsági felügyelő rendszeradminisztrátor tanúvédelmi feladatokat ellátó munkatárs a nemzetbiztonsági szolgálatok és a titkosszolgálati eszközök használatára jogosult szervek munkájának támogatásában részt vevő munkatárs titkos ügykezelő N-SIS központ vezetője informatikai biztonsággal kapcsolatos munkakör Közpolitikai Kutatások Intézete főigazgató helyettes biztonsági vezető rendszerbiztonsági felügyelő rendszeradminisztrátor titkos ügykezelő Nemzeti Közigazgatási Intézet projektvezető biztonsági vezető rendszerbiztonsági felügyelő rendszeradminisztrátor titkos ügykezelő Wekerle Sándor Alapkezelő, Nemzeti Államigazgatási Központ a feladataik ellátása során Szigorúan titkos! minősítési szintű minősített adatot felhasználó elnökhelyettes, főigazgató- helyettes, igazgató, főosztályvezető,

6 a feladataik ellátása során Titkos! minősítési szintű minősített adatot felhasználó elnökhelyettes, főigazgató-helyettes, igazgató, főosztályvezető, a feladataik ellátása során ellátása során Bizalmas! minősítési szintű minősített adatot felhasználó elnökhelyettes, főigazgató-helyettes, igazgató, főosztályvezető, B A Az pontban meghatározott szervek az pontban meghatározott szerveknél az e rendeletben meghatározott munkakörökön túl a feladataik ellátása során Szigorúan titkos! minősítési szintű minősített adatot felhasználó kormány-főtanácsadó kormánytanácsadó, az pontban meghatározott szerveknél az e rendeletben meghatározott munkakörökön túl a feladataik ellátása során Titkos! minősítési szintű minősített adatot felhasználó kormány-főtanácsadó, B

7 7 kormánytanácsadó, az pontban meghatározott szerveknél az e rendeletben meghatározott munkakörökön túl a feladataik ellátása során Bizalmas minősítési szintű minősített adatot felhasználó kormány-főtanácsadó, kormánytanácsadó, A

MUNKAANYAG EZ A MUNKAANYAG A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI

MUNKAANYAG EZ A MUNKAANYAG A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Szám: NFGM/ / /2008 MUNKAANYAG közigazgatási egyeztetésre (visszamutatásra) a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági ban, továbbá a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter

Részletesebben

Az előterjesztés nem végleges, ezért az nem tekinthető a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium álláspontjának.

Az előterjesztés nem végleges, ezért az nem tekinthető a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium álláspontjának. 1 Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak,

Részletesebben

A tervezet előterjesztője

A tervezet előterjesztője Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért

Részletesebben

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. ELŐTERJESZTÉS

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. ELŐTERJESZTÉS KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM ELŐTERJESZTÉS Az egyéni vállalkozói tevékenységhez kapcsolódó bejelentésekhez rendszeresített űrlapokról szóló 65/2009. (XII. 17.) IRM rendelet és az egyéni vállalkozói

Részletesebben

A belügyminiszter. /2015. ( ) BM rendelete

A belügyminiszter. /2015. ( ) BM rendelete Melléklet a BM/13590/2014. számú előterjesztéshez A belügyminiszter /2015. ( ) BM rendelete a belügyminiszter feladat- és hatáskörét érintően a nemzetbiztonsági ellenőrzés alá eső személyek meghatározásáról

Részletesebben

1. A kormánymegbízott

1. A kormánymegbízott 1. A kormánymegbízott 4. (1) A kormánymegbízott a Kormányhivatal vezetőjeként: a) Vezeti a Kormányhivatalt, gyakorolja annak feladat- és hatásköreit; b) Ellátja a költségvetési szerv vezetőjének hatáskörébe

Részletesebben

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM JKH-180/6/2008. Tervezet a környezetvédelmi és vízügyi miniszter irányítása, illetve felügyelete alá tartozó szervek fontos és bizalmas munkaköreinek megállapításáról

Részletesebben

A tervezet előterjesztője

A tervezet előterjesztője Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért

Részletesebben

A tervezet előterjesztője a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium.

A tervezet előterjesztője a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium. Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért

Részletesebben

A tervezet előterjesztője

A tervezet előterjesztője Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért

Részletesebben

A tervezet előterjesztője a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium.

A tervezet előterjesztője a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium. Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért

Részletesebben

A tervezet előterjesztője

A tervezet előterjesztője 1 Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak,

Részletesebben

Az igazságügyi miniszter /2016. ( ) IM rendelete

Az igazságügyi miniszter /2016. ( ) IM rendelete 1 Az igazságügyi miniszter /2016. ( ) IM rendelete 1. melléklet a számú előterjesztéshez a közös jogkezelő szervezetek és a független jogkezelő szervezetek jogkezelési tevékenységének bejelentésével, valamint

Részletesebben

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért

Részletesebben

A belügyminiszter./2011. ( ) BM. rendelete

A belügyminiszter./2011. ( ) BM. rendelete 1 A belügyminiszter./2011. ( ) M rendelete a elügyminisztérium és a belügyminiszter irányítása, illetve felügyelete alá tartozó szervek fontos és bizalmas munkaköreiről és a nemzetbiztonsági ellenőrzés

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 49. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 49. szám MAGYAR KÖZLÖNY 49. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2015. április 10., péntek Tartalomjegyzék 97/2015. (IV. 10.) Korm. rendelet A nemzetbiztonsági ellenőrzéssel összefüggő lényeges adatokról, valamint

Részletesebben

Az előterjesztés nem végleges, ezért az nem tekinthető a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium álláspontjának.

Az előterjesztés nem végleges, ezért az nem tekinthető a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium álláspontjának. Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért

Részletesebben

A Munkaanyag nem tekinthető a Minisztérium álláspontjának. A Belügyminiszter /2012. (..) BM rendelete

A Munkaanyag nem tekinthető a Minisztérium álláspontjának. A Belügyminiszter /2012. (..) BM rendelete 1 TERVEZET! A Belügyminiszter /2012. (..) BM rendelete az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv gazdasági rendszerének átalakításával összefüggésben egyes miniszteri rendeletek módosításáról

Részletesebben

A Belügyminiszter./2011. (...) BM rendelete

A Belügyminiszter./2011. (...) BM rendelete 1 1. melléklet a BM/9751/2011. számú munkaanyaghoz A Belügyminiszter./2011. (....) BM rendelete a rendészeti szakvizsgáról és a rendészeti vezetőképzésről szóló 21/2011. (VII. 13.) BM rendelet módosításáról

Részletesebben

Egyes miniszteri rendeletek területi államigazgatási szervezetrendszer átalakításával összefüggő módosításáról

Egyes miniszteri rendeletek területi államigazgatási szervezetrendszer átalakításával összefüggő módosításáról Egyes miniszteri rendeletek területi államigazgatási szervezetrendszer átalakításával összefüggő módosításáról A tervezet a területi államigazgatási szervezetrendszer átalakításával összefüggő azon miniszteri

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA július 2., péntek. Tartalomjegyzék

MAGYAR KÖZLÖNY szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA július 2., péntek. Tartalomjegyzék MAGYAR KÖZLÖNY A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2010. július 2., péntek 112. szám Tartalomjegyzék 2010. évi LXIV. törvény A közbeszerzésekhez kapcsolódó kifizetési szabályok módosításáról 21762 213/2010.

Részletesebben

H I V A T A L O S É R T E S Í T Õ évi 23. szám 3539

H I V A T A L O S É R T E S Í T Õ évi 23. szám 3539 H I V A T A L O S É R T E S Í T Õ 2012. évi 23. szám 3539 A vidékfejlesztési miniszter 10/2012. (V. 31.) VM utasítása a vidékfejlesztési miniszter irányítása alá tartozó központi költségvetési szervek,

Részletesebben

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium. TÁMOP 5.6.2. kiemelt projekt, nyitókonferencia Siófok, 2011. március 1.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium. TÁMOP 5.6.2. kiemelt projekt, nyitókonferencia Siófok, 2011. március 1. Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Szolgálata A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Szolgálata (KIMISZ) tevékenységének a bemutatása (különös tekintettel az áldozatsegítésre,

Részletesebben

A tervezet előterjesztője

A tervezet előterjesztője Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért

Részletesebben

FEJÉR MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Koordinációs, Humánpolitikai és Szervezési Főosztály

FEJÉR MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Koordinációs, Humánpolitikai és Szervezési Főosztály FEJÉR MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Koordinációs, Humánpolitikai és Szervezési Főosztály Cím: 8000 Székesfehérvár, Szent István tér 9. Telefon: (22) 514-761 Fax: (22) 526-942, 526-905 E-mail: szervezes@fejer.gov.hu

Részletesebben

78/2011. (XII. 30.) NEFMI rendelet. egyes szociális tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról

78/2011. (XII. 30.) NEFMI rendelet. egyes szociális tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról 78/2011. (XII. 30.) NEFMI rendelet egyes tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról A igazgatásról és ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (a továbbiakban: Szt.) 132. (2) bekezdés h) pontjában, a

Részletesebben

T E R V E Z E T. A honvédelmi miniszter /2011. ( ) HM. r e n d e l e t e. egyes honvédelmi miniszteri rendeletek módosításáról

T E R V E Z E T. A honvédelmi miniszter /2011. ( ) HM. r e n d e l e t e. egyes honvédelmi miniszteri rendeletek módosításáról T E R V E Z E T A honvédelmi miniszter /2011. ( ) HM r e n d e l e t e egyes honvédelmi miniszteri rendeletek módosításáról A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról

Részletesebben

A magyar élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság szervezeti felépítése

A magyar élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság szervezeti felépítése A magyar élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság szervezeti felépítése 1 Egyetlen hatóság felelős - többek között az alábbiakért: Talajvédelem Növényegészségügy és növényvédelem Állategészségügy és állatvédelem

Részletesebben

T/5145. számú törvényjavaslat. az állami vezetői juttatások csökkentésével összefüggésben egyes törvények módosításáról

T/5145. számú törvényjavaslat. az állami vezetői juttatások csökkentésével összefüggésben egyes törvények módosításáról MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/5145. számú törvényjavaslat az állami vezetői juttatások csökkentésével összefüggésben egyes törvények módosításáról Előadó: Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter Budapest,

Részletesebben

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának.

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért

Részletesebben

A Főosztály dolgozói:

A Főosztály dolgozói: NÓGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KOORDINÁCIÓS ÉS SZERVEZÉSI FŐOSZTÁLY Cím: 3100 Salgótarján, Zemlinszky R. út 9 Levelezési cím: 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36 3100 Salgótarján, Pf: 265. Telefon: 06 (32) 620-756

Részletesebben

TERVEZET. Tervezet. (közigazgatási egyeztetés) Budapest, december

TERVEZET. Tervezet. (közigazgatási egyeztetés) Budapest, december KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/ /2008. Tervezet a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvénynek a környezetvédelmi szóló 11/2005. (V. 19.) KvVM rendelet módosításáról

Részletesebben

c) a Gyermek és Ifjúsági Alapprogram pályázataival kapcsolatos feladatokat a módosítás alapján az ESZA Kht. helyett az NCSSZI látja el.

c) a Gyermek és Ifjúsági Alapprogram pályázataival kapcsolatos feladatokat a módosítás alapján az ESZA Kht. helyett az NCSSZI látja el. A kormányzati szervezetrendszer átalakítása keretében a Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézet is átalakításra kerül, szociális ágazati feladatait a továbbiakban Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet

Részletesebben

/2013. (..) Korm. rendelet. egyes közszolgálati tárgyú kormányrendeletek módosításáról

/2013. (..) Korm. rendelet. egyes közszolgálati tárgyú kormányrendeletek módosításáról 1 /2013. (..) Korm. rendelet egyes közszolgálati tárgyú kormányrendeletek módosításáról A Kormány az 1., valamint a 6. és 8. tekintetében a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény

Részletesebben

A magyar kormányzat tervezett korrupcióellenes lépései és a nyílt kormányzati együttműködés

A magyar kormányzat tervezett korrupcióellenes lépései és a nyílt kormányzati együttműködés A magyar kormányzat tervezett korrupcióellenes lépései és a nyílt kormányzati együttműködés Dr. Klotz Péter, főosztályvezető-helyettes, Nemzeti Védelmi Szolgálat Budapest, 2015. május 12. Szervezeti változások

Részletesebben

A nemzeti fejlesztési miniszter. /2012. (.) NFM rendelete

A nemzeti fejlesztési miniszter. /2012. (.) NFM rendelete A nemzeti fejlesztési miniszter /2012. (.) NFM rendelete a járási (fővárosi kerületi) hivatalok kialakításával, a körzetközponti jegyzői hatáskörök és a többcélú kistérségi társulások megszűnésével összefüggésben

Részletesebben

A FEJÉR MEGYEI KÖZGYŰLÉS NOVEMBER 26-I ÜLÉSÉRE

A FEJÉR MEGYEI KÖZGYŰLÉS NOVEMBER 26-I ÜLÉSÉRE E LŐTERJESZTÉS A FEJÉR MEGYEI KÖZGYŰLÉS 2015. NOVEMBER 26-I ÜLÉSÉRE 7. IKTATÓSZÁM:33-10/2015. MELLÉKLET: TÁRGY: Javaslat a kiadások készpénzben történő teljesítésének eseteiről szóló rendelet megalkotására

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA szeptember 12., hétfõ. Tartalomjegyzék

MAGYAR KÖZLÖNY szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA szeptember 12., hétfõ. Tartalomjegyzék MAGYAR KÖZLÖNY A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2011. szeptember 12., hétfõ 105. szám Tartalomjegyzék 186/2011. (IX. 12.) Korm. rendelet 1/2011. (IX. 12.) ME rendelet 1311/2011. (IX. 12.) Korm. 1312/2011.

Részletesebben

/2012. ( ) Korm. rendelet

/2012. ( ) Korm. rendelet 1 /2012. ( ) Korm. rendelet a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény végrehajtásáról szóló 140/1996. (VIII. 31.) Korm. rendelet valamint a

Részletesebben

A munkaanyagot a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. Tervezet

A munkaanyagot a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. Tervezet A munkaanyagot a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium KVVM/KJKF/32/2010. Tervezet az ózonréteget lebontó anyagokkal és egyes

Részletesebben

Tervezet. A nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter által adományozható elismerésekről szóló 21/2008. (X. 22.) NFGM rendelet módosításáról

Tervezet. A nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter által adományozható elismerésekről szóló 21/2008. (X. 22.) NFGM rendelet módosításáról NEMZETI FEJLESZTÉSI ÉS GAZDASÁGI MINISZTÉRIUM NFGM/ 326 /2010 A tervezet a minisztérium álláspontját nem tükrözi 1 Tervezet A nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter által adományozható elismerésekről

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY. 105. szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2010. június 18., péntek. Tartalomjegyzék. 199/2010. (VI. 18.) Korm.

MAGYAR KÖZLÖNY. 105. szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2010. június 18., péntek. Tartalomjegyzék. 199/2010. (VI. 18.) Korm. MAGYAR KÖZLÖNY A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2010. június 18., péntek 105. szám Tartalomjegyzék 199/2010. (VI. 18.) Korm. rendelet 1/2010. (VI. 18.) NFM rendelet 1132/2010. (VI. 18.) Korm. határozat

Részletesebben

51/2013. (XII. 31.) EMMI utasítás

51/2013. (XII. 31.) EMMI utasítás 51/2013. (XII. 31.) EMMI utasítás az Emberi Erőforrások Minisztériuma Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 4/2013. (I. 31.) EMMI utasítás módosításáról 1 hatályos: 2014.01.01-2014.01.02 A központi

Részletesebben

TERVEZET. Az emberi erőforrások minisztere..../2016. (...) EMMI rendelete

TERVEZET. Az emberi erőforrások minisztere..../2016. (...) EMMI rendelete Az emberi erőforrások minisztere.../2016. (......) EMMI rendelete egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú miniszteri rendeleteknek az egészségügyi ágazat háttérintézményei átalakításával összefüggő

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 163. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 163. szám MAGYAR KÖZLÖNY 163. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2016. október 24., hétfő Tartalomjegyzék 316/2016. (X. 24.) Korm. rendelet A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalról szóló 256/2007. (X. 4.) Korm.

Részletesebben

Készenléti, ügyeleti, helyettesí-tési díj, túlóra, túlszolgálat. Törvény szerinti illetmények, munkabérek

Készenléti, ügyeleti, helyettesí-tési díj, túlóra, túlszolgálat. Törvény szerinti illetmények, munkabérek 08 - Adatszolgáltatás a személyi és a foglalkoztatottak, választott összetételéréről 01 miniszterelnök, miniszterelnök-helyettes 02 miniszter,miniszterrel azonos illetményre jogosult vezető 03 kormánybiztos,

Részletesebben

A tervezet előterjesztője

A tervezet előterjesztője Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért

Részletesebben

Ózd, 2015. szeptember 3. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Pénzügyi Osztály

Ózd, 2015. szeptember 3. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Pénzügyi Osztály Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének /..(..) önkormányzati rendelete a talajterhelési díjjal kapcsolatos helyi szabályokról szóló 17/2010. (XII.15.) önkormányzati rendelet módosításáról Ózd,

Részletesebben

1. A Külügyminisztérium szervezeti felelősségi rendszerének alapjai a Külügyminisztérium jogállása, feladat- és hatáskörei

1. A Külügyminisztérium szervezeti felelősségi rendszerének alapjai a Külügyminisztérium jogállása, feladat- és hatáskörei ÁROP 1.1.19-2012-2012-0006 - Stratégiai tervdokumentumok és című projektben vállalt társadalmi fenntarthatósági szempont: A szervezeti felelősségi rendszer bemutatása a Külügyminisztériumban 2013. novemberi

Részletesebben

A belügyminiszter. BM rendelete

A belügyminiszter. BM rendelete A belügyminiszter./2015. ( ) BM rendelete az Országgyűlési Őrség hivatásos állományát érintő humánigazgatási tárgyú szabályokról szóló 56/2012. (XI. 22.) BM rendelet módosításáról A rendvédelmi feladatokat

Részletesebben

2012 Elemi költségvetés

2012 Elemi költségvetés A megye megnevezése, székhelye:......... Irányító szerv:......... Számjel 350251 1251 05 9100 841105 PIR-törzsszám Szektor Megye PÜK Szakágazat A költségvetési szerv megnevezése, székhelye: 3525 Miskolc

Részletesebben

OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTER /2007.

OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTER /2007. OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTER /2007. TERVEZET! Tárgy: az Oktatási és Kulturális Minisztérium szolgálati titokkörének megállapításáról Budapest, 2007. február 2 Az államtitkoktól és szolgálati titkokról

Részletesebben

Számjel. Megye. Éves beszámoló Éves beszámoló ... a beszámoló elkészítéséért kijelölt felelős személy. ... (név)... (név)

Számjel. Megye. Éves beszámoló Éves beszámoló ... a beszámoló elkészítéséért kijelölt felelős személy. ... (név)... (név) A megye megnevezése, székhelye: Irányító szerv: Számjel 490012 1251 01 9100 841105 PIR-törzsszám Szektor Megye PÜK Szakágazat A költségvetési szerv megnevezése, székhelye: 1052 Budapest Városház utca 9-11

Részletesebben

KOORDINÁCIÓS, HUMÁNPOLITIKAI és SZERVEZÉSI FŐOSZTÁLY. 1. A Koordinációs, Humánpolitikai és Szervezési Főosztály koordinációs feladatai tekintetében:

KOORDINÁCIÓS, HUMÁNPOLITIKAI és SZERVEZÉSI FŐOSZTÁLY. 1. A Koordinációs, Humánpolitikai és Szervezési Főosztály koordinációs feladatai tekintetében: 1. A Koordinációs, Humánpolitikai és Szervezési Főosztály koordinációs feladatai tekintetében: a) Ellátja a Megyei Államigazgatási Kollégium működésével kapcsolatos koordinációs és adminisztrációs feladatokat;

Részletesebben

2017. évi törvény. 1. A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló évi V. törvény módosítása

2017. évi törvény. 1. A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló évi V. törvény módosítása Jelen tervezet közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során a tervezet koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért a tervezet jelen formájában nem

Részletesebben

NEMZETI ELEKTRONIKUS INFORMÁCIÓBIZTONSÁGI HATÓSÁG. A Nemzeti Elektronikus Információbiztonsági Hatóság

NEMZETI ELEKTRONIKUS INFORMÁCIÓBIZTONSÁGI HATÓSÁG. A Nemzeti Elektronikus Információbiztonsági Hatóság NEMZETI ELEKTRONIKUS INFORMÁCIÓBIZTONSÁGI A Nemzeti Elektronikus Információbiztonsági Hatóság A Nemzeti Elektronikus Információbiztonsági Hatóság (NEIH) A 2013. évi L. törvény hatálya alá tartozó elektronikus

Részletesebben

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. ELŐTERJESZTÉS

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. ELŐTERJESZTÉS OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM./2009. Az 1992. évi LXIII. törvény 19/A. rendelkezései szerint NEM NYILVÁNOS. Készült 2009.......-án/én. ELŐTERJESZTÉS a 2001. évi C. törvény III. részének hatálya alá

Részletesebben

33/2014. (IV. 18.) EMMI rendelet egyes egészségügyi és gyógyszerészeti tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról

33/2014. (IV. 18.) EMMI rendelet egyes egészségügyi és gyógyszerészeti tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról 33/2014. (IV. 18.) EMMI rendelet egyes egészségügyi és gyógyszerészeti tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról hatályos: 2014.04.19-2014.07.02 Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. (2)

Részletesebben

T/ Magyarország Alaptörvényének ötödik módosítása

T/ Magyarország Alaptörvényének ötödik módosítása MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/11545. Magyarország Alaptörvényének ötödik módosítása Előadó: Dr. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter Budapest, 2013. június Magyarország Alaptörvényének ötödik

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére BELÜGYMINISZTER../../BM Az 1992. évi LXIII. törvény 19/A. rendelkezései szerint NEM NYILVÁNOS. Készült 2011....-án. ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére a települési önkormányzat hivatásos tűzoltóság, önkormányzati

Részletesebben

A Belügyminiszter /2012. (..) BM rendelete

A Belügyminiszter /2012. (..) BM rendelete 1 T E R V E Z E T!! A Belügyminiszter /2012. (..) BM rendelete a hivatásos katasztrófavédelmi szerv szervezeti változásával összefüggésben egyes miniszteri rendeletek módosításáról A fegyveres szervek

Részletesebben

ÉVES KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓ

ÉVES KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓ Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 20 1002 ${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet megnevezése, székhelye: A megye megnevezése, önkormányzat székhelye..................

Részletesebben

Tárgy: A képzési kötelezettségről és a pedagógiai szakszolgálatokról szóló 14/1994. (VI.24.) MKM rendelet módosítása

Tárgy: A képzési kötelezettségről és a pedagógiai szakszolgálatokról szóló 14/1994. (VI.24.) MKM rendelet módosítása A KORMÁNY ÉS A MINISZTÉRIUM ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI TERVEZET! (honlapra) Tárgy: A képzési kötelezettségről és a pedagógiai szakszolgálatokról szóló 14/1994. (VI.24.) MKM rendelet módosítása Budapest,

Részletesebben

Változnak a vizsgakövetelmények

Változnak a vizsgakövetelmények Változnak a vizsgakövetelmények Az NGM társadalmi egyeztetésre bocsátja a szakképzési és felnőttképzési vizsgakövetelményekre vonatkozó rendeletmódosítást. A tervezet a szakképesítéshez kapcsolódó, újonnan

Részletesebben

TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM TERVEZET

TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM TERVEZET KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/471/2008. TERVEZET a biológiai biztonságról szóló, Nairobiban, 2000. május 24-én aláírt és a 2004. évi

Részletesebben

Egyéb feltételtől függő pótlékok és juttatások. illetmény-pótlékok. Érték típus: Ezer Forint

Egyéb feltételtől függő pótlékok és juttatások. illetmény-pótlékok. Érték típus: Ezer Forint 34 - Költségvetési szerveknél teljes és részmunkaidiben foglalkoztatottak létszáma és keresetbe tartozó személyi juttatásai # Megnevezés Alapilletmények Illetménykiegészít ések Nyelvpótlék Egyéb kötelező

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 28. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 28. szám MAGYAR KÖZLÖNY 28. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2017. február 24., péntek Tartalomjegyzék 35/2017. (II. 24.) Korm. rendelet Az európai uniós forrásból finanszírozott egyes projektek költségnövekménye

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.:22-103/2015. Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok

Részletesebben

91/2008. (IV. 23.) Korm. rendelet

91/2008. (IV. 23.) Korm. rendelet 91/2008. (IV. 23.) Korm. rendelet az M4 autópálya/autóút és a 4. számú főút fejlesztéseihez kapcsolódó beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 135. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 135. szám MAGYAR KÖZLÖNY 135. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2016. szeptember 5., hétfő Tartalomjegyzék 272/2016. (IX. 5.) Korm. rendelet A tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet Magyarország egész területére

Részletesebben

A munkafelügyeleti rendszer szervezeti átalakítása

A munkafelügyeleti rendszer szervezeti átalakítása TÁMOP-2.4.8-12/1-2012-0001 A munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése, a munkaügyi ellenőrzés fejlesztése A munkafelügyeleti rendszer szervezeti átalakítása Előadó: dr. H. Nagy Judit főosztályvezető-helyettes

Részletesebben

Előterjesztés új helyi építményadó rendelet megalkotásáról

Előterjesztés új helyi építményadó rendelet megalkotásáról Tisztelt Képviselő-testület! Előterjesztés új helyi építményadó rendelet megalkotásáról Előterjesztő: Dr Faragó Péter polgármester Készítette: Kertészné Tátrai Zsuzsanna adóügyi ügyintéző A Miniszterelnökség

Részletesebben

2007. évi törvény. a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló évi LXVI. törvény módosításáról

2007. évi törvény. a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló évi LXVI. törvény módosításáról 2007. évi törvény a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény módosításáról 1. A köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről

Részletesebben

A nemzetbiztonsági szolgálatok szervezete és jogállása

A nemzetbiztonsági szolgálatok szervezete és jogállása A nemzetbiztonsági szolgálatok szervezete és jogállása Footer Text 2/28/2016 1 Nemzetbiztonsági szolgálatok Footer Text 2/28/2016 2 Nemzetbiztonsági szolgálatok Alaptörvény 1995. évi CXXV. Törvény a nemzetbiztonsági

Részletesebben

Tervezet, nem tekinthető a Minisztérium vagy a Kormány álláspontjának.

Tervezet, nem tekinthető a Minisztérium vagy a Kormány álláspontjának. 1 A jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak,

Részletesebben

Bodorkós Ferenc polgármester. Dr. Görög István jegyző. Rendelettervezet Előzetes hatásvizsgálati lap

Bodorkós Ferenc polgármester. Dr. Görög István jegyző. Rendelettervezet Előzetes hatásvizsgálati lap Javaslat az egészségügyi alapellátás körzeteiről szóló önkormányzati rendelet megalkotására Bodorkós Ferenc polgármester Dr. Görög István jegyző Rendelettervezet Előzetes hatásvizsgálati lap Az előterjesztést

Részletesebben

TERVEZET NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM IKTATÓSZÁM: NGM/19819/ /2016.

TERVEZET NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM IKTATÓSZÁM: NGM/19819/ /2016. NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM IKTATÓSZÁM: NGM/19819/ /2016. A 2011. évi CXII. törvény 27. (5)-(7) bekezdés rendelkezései szerint NEM NYILVÁNOS. Készült: 2016. június 1-én. TERVEZET az eljárási illetékek

Részletesebben

A KORMÁNYZATI ÉRKEZTETŐ RENDSZER BEMUTATÁSA

A KORMÁNYZATI ÉRKEZTETŐ RENDSZER BEMUTATÁSA A KORMÁNYZATI ÉRKEZTETŐ RENDSZER BEMUTATÁSA Dr. Magyariné dr. Nagy Edit helyettes államtitkár 2014. november 06. Közpolitikai cél: közigazgatás hatékonyságának növelése E-közigazgatási szolgáltatások körének

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA augusztus 16., hétfõ. Tartalomjegyzék. 229/2010. (VIII. 16.) Korm.

MAGYAR KÖZLÖNY szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA augusztus 16., hétfõ. Tartalomjegyzék. 229/2010. (VIII. 16.) Korm. MAGYAR KÖZLÖNY A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2010. augusztus 16., hétfõ 133. szám Tartalomjegyzék 229/2010. (VIII. 16.) Korm. rendelet 69/2010. (VIII. 16.) ME határozat 70/2010. (VIII. 16.) ME határozat

Részletesebben

A belügyminiszter. /2014. ( ) BM rendelete. a pártfogó felügyelői tevékenységgel kapcsolatos rendőri feladatok végrehajtásáról

A belügyminiszter. /2014. ( ) BM rendelete. a pártfogó felügyelői tevékenységgel kapcsolatos rendőri feladatok végrehajtásáról A belügyminiszter /2014. ( ) BM rendelete a pártfogó felügyelői tevékenységgel kapcsolatos rendőri feladatok végrehajtásáról A büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési

Részletesebben

Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete szeptember 13-i ülésére

Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete szeptember 13-i ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. szeptember 13-i ülésére Tárgy: Az állattartás szabályozásáról szóló 13/1999.(XII.15.) önkormányzati rendelet hatályon kívül

Részletesebben

A nemzeti fejlesztési miniszter 25/2013. (V. 31.) NFM rendelete az útdíj mértékéről és az útdíjköteles utakról. 1.

A nemzeti fejlesztési miniszter 25/2013. (V. 31.) NFM rendelete az útdíj mértékéről és az útdíjköteles utakról. 1. M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2013. évi 86. szám 54033 9. A kistelepülési önkormányzat a települési közkönyvtári és iskolai könyvtári feladatokat együttesen ellátó szolgáltató helyre is igénybe veheti a megyei

Részletesebben

Budapest, június

Budapest, június Közigazgatási és Igazságügyi Miniszter Nemzeti Fejlesztési Miniszter KIM/ / /2013. A 2011. évi CXII. törvény 27. (5)-(7) bekezdése alapján NEM NYILVÁNOS. Készült 2013. június 17-én ELŐTERJESZTÉS az állami

Részletesebben

Béren kívüli juttatások céljuttatás, projektprémium. Készenléti, ügyeleti, Végkielégítés, jubileumi jutalom. helyettesí-tési díj, túlóra, túlszolgálat

Béren kívüli juttatások céljuttatás, projektprémium. Készenléti, ügyeleti, Végkielégítés, jubileumi jutalom. helyettesí-tési díj, túlóra, túlszolgálat # Megnevezés Létszám* fő (Átlagos statisztikai állományi létszám, éves) 08 - Adatszolgáltatás a személyi juttatások és a ak, választott tisztségviselők összetételéréről Törvény szerinti illetmények, munkabérek

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax.: 62/

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax.: 62/ Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax.: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-174/2013. Tárgy: A szociális célú tűzifa támogatásról szóló rendelet

Részletesebben

Kontrollrendszer megfelelő működtetése, a jó példa elöl jár

Kontrollrendszer megfelelő működtetése, a jó példa elöl jár Kontrollrendszer megfelelő működtetése, a jó példa elöl jár Dr. Bőcz Sándor a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal kabinetfőnöke Budapest, 2012. november 15. A KEHI JOGÁLLÁSÁT, TEVÉKENYSÉGÉT SZABÁLYOZÓ JOGSZABÁLYOK

Részletesebben

Kormányzati kiberbiztonsági koordináció eredményei, stratégiai elvárások az NKE képzésével kapcsolatban

Kormányzati kiberbiztonsági koordináció eredményei, stratégiai elvárások az NKE képzésével kapcsolatban Kormányzati kiberbiztonsági koordináció eredményei, stratégiai elvárások az NKE képzésével kapcsolatban Dr. Szemerkényi Réka a miniszterelnök kül- és biztonságpolitikai főtanácsadója, kiberkoordinátor

Részletesebben

18. Hatályát veszti az R. 77. (3) és (4) bekezdése.

18. Hatályát veszti az R. 77. (3) és (4) bekezdése. M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 85. szám 8165 (3) Az oktatásért felelős miniszter, a kultúráért felelős miniszter közös programok kiadásával, pályázatok kiírásával segíti az iskolai könyvtárak és a

Részletesebben

28/2014. (IV. 10.) EMMI rendelet az Egészségügyi Tudományos Tanácsról

28/2014. (IV. 10.) EMMI rendelet az Egészségügyi Tudományos Tanácsról 28/2014. (IV. 10.) EMMI rendelet az Egészségügyi Tudományos Tanácsról hatályos: 2014.04.25 2014.11.02. Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. (2) bekezdés m) pontjában kapott felhatalmazás

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S TÁRGY: Szálka Község Önkormányzata képviselő-testülete /2014. (...) önkormányzati rendelete az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 5/2012. (V.2.) önkormányzati rendelet módosításáról

Részletesebben

Budaörs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 41/2014. (XII.18.) önkormányzati rendelete

Budaörs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 41/2014. (XII.18.) önkormányzati rendelete Budaörs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 41/2014. (XII.18.) önkormányzati rendelete Budaörs Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 56/2003. (XII.

Részletesebben

Jogalkotási előzmények

Jogalkotási előzmények Az állami és önkormányzati szervek elektronikus információbiztonságáról szóló 2013. évi L. törvény jogalkotási tapasztalatai és a tervezett felülvizsgálat főbb irányai Dr. Bodó Attila Pál főosztályvezető-helyettes

Részletesebben

HIVATALOS ÉRTESÍTÕ. Álláspályázatok Fajsz Község Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala pályázatot hirdet jegyzõi munkakör betöltésére 814

HIVATALOS ÉRTESÍTÕ. Álláspályázatok Fajsz Község Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala pályázatot hirdet jegyzõi munkakör betöltésére 814 HIVATALOS ÉRTESÍTÕ A M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y M E L L É K L E T E 2011. január 28., péntek 6. szám Tartalomjegyzék I. Utasítások 5/2011. (I. 28.) KIM utasítás miniszteri biztos kinevezésérõl 683 6/2011.

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 143. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 143. szám MAGYAR KÖZLÖNY 143. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2014. október 18., szombat Tartalomjegyzék 31/2014. (X. 18.) NGM rendelet A nemzetgazdasági miniszter által adományozható elismerésekről szóló 1/2013.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉSE. A Képviselő-testület október 26-i ülésére

ELŐTERJESZTÉSE. A Képviselő-testület október 26-i ülésére Kunfehértó Község Polgármesterének ELŐTERJESZTÉSE A Képviselő-testület 2016. október 26-i ülésére Tárgy: az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról szóló önkormányzati rendelet megalkotása

Részletesebben

A tervezet előterjesztője

A tervezet előterjesztője Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért

Részletesebben

HIVATALOS ÉRTESÍTÕ. 48. szám. A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE június 14., hétfõ. Tartalomjegyzék. III. Utasítások, jogi iránymutatások

HIVATALOS ÉRTESÍTÕ. 48. szám. A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE június 14., hétfõ. Tartalomjegyzék. III. Utasítások, jogi iránymutatások HIVATALOS ÉRTESÍTÕ A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE 2010. június 14., hétfõ 48. szám Tartalomjegyzék III. Utasítások, jogi iránymutatások 5/2010. (VI. 14.) KIM utasítás a közigazgatási és igazságügyi miniszter

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Kérem a tisztelt képviselő-testületet a rendelet-tervezet megtárgyalására és annak elfogadására.

ELŐTERJESZTÉS. Kérem a tisztelt képviselő-testületet a rendelet-tervezet megtárgyalására és annak elfogadására. 4. napirend Fülöp Községi Önkormányzat Polgármesterétől 4266 Fülöp, Arany János út 19. Tel. 06 52 208 491 E-mail: fulop.polgarmester@gmail.com Az előterjesztés törvényes. ELŐTERJESZTÉS Fülöp Község Önkormányzat

Részletesebben

HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 45. szám

HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 45. szám HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 45. szám A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE 2015. szeptember 11., péntek Tartalomjegyzék I. Utasítások 23/2015. (IX. 11.) BM utasítás a migrációs helyzet kezelésével kapcsolatos feladatokat

Részletesebben