AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE IV.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE IV."

Átírás

1 AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE IV sz. EGYHÁZMEGYEI KITÜN- TETÉSEK Tisztelettel és örömmel értesítem a kedves Paptestvéreket, hogy Ft. JAKUS OTTÓ templomigazgató urat a Katolikus Alkoholistamentő Szolgálat lelki vezetésében végzett fáradozásaiért, valamint Ft. JANIG PÉTER kórházlelkész urat a Budapesti Kórházlelkészi Szolgálat megszervezésében és eredményes fejlesztésében végzett áldozatos munkájáért március 1-jén érseki tanácsossá neveztem ki. A kitüntetett Paptestvéreknek szívből gratulálok, és kérem szolgálatukban való további helytállásukra Isten bőséges áldását! sz. NAGYCSÜTÖRTÖKI OLAJ- SZENTELÉS A nagycsütörtöki olajszentelési mise az egyházmegye papságának közös ünnepe. Az olajok megszentelése és a papi ígéretek megújítása kiváló alkalom arra, hogy az egyházmegye papsága és az egyházmegyében működő szerzetes atyák főpásztorukkal közösen mutassák be a szentmisét. A II. Vatikáni Zsinat tanítása szerint ez az Eucharisztia ünneplésének a legteljesebb formája. Az olajszentelési misét az idei évben április 21- én tartjuk a Budapesti Szent István Bazilikában, Kérem, hogy a 10 órakor kezdődő szentmisére minden Paptestvér albát és fehér stólát hozzon magával és legkésőbb 9.45-ig foglalja el helyét a kijelölt padsorokban. A szent olajok szétosztására a szentmise után kerül sor. Felhívom a felelős lelkipásztorok figyelmét, hogy a szent olajokat őrző edények tisztaságáról és illő őrzéséről gondoskodjanak. Az olajszentelési mise egyben rekollekciós alkalom is, ezért kérem, hogy lehetőség szerint minél többen vegyenek részt rajta és buzdítsák híveiket is a részvételre sz. ŐSZI BÉRMÁLÁS A múltkori körlevélben megjelent kérésemet megismételve tisztelettel értesítem a kedves Paptestvéreket, hogy az eddigiekhez hasonlóan szeretném továbbra is a személyes főpásztori vizitáció alkalmait a bérmálás szentségének kiszolgáltatásával összekapcsolni. Ezért kérem a felelős lelkipásztorokat, hogy az eddig megszokott, szeptember 10-ei határidőtől eltérően már most, legkésőbb május közepéig szíveskedjenek írásban jelezni, ha az idei őszre bérmálást terveznének, mert akkor azon a hétvégén a bérmáláshoz kapcsolódóan főpásztori vizitációt is megtartanám. Kérem, szíveskedjenek jelezni, ha előreláthatólag 2012-ben vagy 2013 tavaszán újra aktuális lenne a bérmálás, mert így amennyiben az idei ősszel vizitációra nem kerülne sor a főpásztori látogatást a

2 2 későbbi időpontban tartanánk, most pedig a vizitációtól függetlenül kerülhetne sor a bérmálásra. Azokon a plébániákon, ahol már volt vizitáció, természetesen nincs akadálya, hogy a bérmálásra a korábbi szokásnak megfelelően kérjenek időpontot sz. ORSZÁGOS MINDSZENTY ENGESZTELŐ ZARÁNDOKLAT Idén május 7-én kerül megrendezésre az Országos Mindszenty Engesztelő Zarándoklat. Az ünnepi szentmise a Bíboros-Hercegprímás földi maradványait őrző Esztergomi Bazilikában kor kezdődik, melyre szeretettel hívom és várom a Paptestvéreket és a kedves Híveket. A szentbeszédet S.E.R. SCHÖNBERGER JENŐ püspök úr, a Szatmárnémeti Egyházmegye főpásztora tartja. Tisztelettel kérem a Paptestvéreket, hogy a zarándoklatot templomaikban hirdessék meg, és lehetőség szerint szíveskedjenek megszervezni a hívek közös részvételét. Kérem, hogy a koncelebráló paptestvérek legkésőbb ig foglalják el helyüket a Bazilika szentélyében fenntartott helyen, és albát hozzanak magukkal. A zarándoklat plakátját a Mindszenty Alapítvány közvetlenül fogja elküldeni a plébániák számára sz. VILÁGI MUNKATÁRSAK KÉPZÉSE A IV. számú körlevélben megjelent rendnek megfelelően az áldoztatóknak, a lelkipásztori kisegítőknek és a temetést végző világi munkatársaknak, amennyiben új megbízást kérnek számukra, vagy pedig a közeljövőben lejár az engedélyük, és hosszabbítását kérik, képzésen kell részt venniük. A tavaszi időszakban az áldoztatók számára április 30-án, szombaton 8.30 és között a Bp.-VI. Szent Család templomban lesz képzés. (Szondi u. 67.). Kérjük a felelős lelkipásztorokat, hogy a fuzes@katolikus.hu címen, vagy a 1062 Bp., Bajza u. 56. levélcímen DR. FÜZES ÁDÁM referensnek előre szíveskedjenek jelezni azok névsorát, a plébánia és az cím megjelölésével, akiket küldeni kívánnak a tanfolyamra. Az engedélyeket a szokásos űrlapon, fényképek mellékelésével továbbra is a Főhatóságnál kell kérni. A referens a tanfolyam elvégzését névsor felküldésével igazolja. Kérjük, hogy azok, akik érvényes áldoztatói engedéllyel rendelkeznek, erre az alkalomra ne jöjjenek, mivel ez nem továbbképzés, hanem az új vagy most megújítandó engedélyek elnyeréséhez szükséges alapképzés sz. ÖSSZEFOGLALÓ A BUDA- PESTI KATOLIKUS KÖZPONTI TE- METŐLELKÉSZSÉG EDDIGI MŰKÖ- DÉSÉRŐL Az Egyházmegyei Papi Szenátus idei ülésén egyebek között a Budapesti Katolikus Temetőlelkészség eddigi működésének tapasztalatairól is szót ejtettünk, melynek keretében Ft. DR. SZEDERKÉNYI KÁROLY c. prépost, plébános, temetőlelkész úr beszámolt az intézmény két éves működéséről. Mint ismeretes, az Esztergom-Budapesti Érseki Főhatóság évi V. sz. körlevelében kelt soraimmal megalapítottam a Budapesti Katolikus Temetőlelkészséget. Az alapító szándék három szempontja: a budapesti plébániáknak a temetési szolgálatban való kisegítése, a katolikus temetésekkel kapcsolatos visszaélések megszüntetése, illetve az egyházmegye nehezebb helyzetben lévő papjainak anyagi támogatása a temetési helyettesítési szolgálat lehetőségével. A beszámoló kitért a Temetőlelkészség eddigi működésének főbb adataira. Ezek 2009-ben: 543 temetési szolgálat átvállalása; 82 mise szervezése; 246 kántori helyettesítés; 259 temetés felvétele és közvetítése az illetékes plébániáknak ben: 622 fungens helyettes szervezése; 156 mise ügyintézés; 272 kántori szolgálat közvetítése. Emellett a Temetőlelkészség a plébániák részéről befizetett kötelező stólarész terhére behajtási kártyákat készíttetett az Interparking Kft-nél (ezidáig 3300 alkalomra), amelyekhez a plébániák ingyenesen juthatnak hozzá, hogy a temetés szertartását végzők a temetőkbe gépjárművel egyszerűbben bejuthassanak. Ezzel együtt megkezdődött a közös liturgikus ruhák beszerzése, amelyek majd minden temetőbe kikerülnek. Ezek rendben tartását is a Temetőlelkészség végzi. Imalapok kiadásával segíti a gyászolókat a katolikus temetési szertartásba való bekapcsolódásban. A Temetőlelkészség szegény sorsú elhunytak illő egyházi temetésének anyagi fedezetét is biztosítja. Prépost úr arról is beszámolt, hogy a Temetőlelkészség együttműködési megállapodást kötött a Budapesti Temetkezési Intézettel. Ennek keretében az Intézet vállalja, hogy a gyászolók kérésére adatrögzítéssel jelzi a Temetőlelkészségnek a katolikus temetési szertartás igényét, kulturált körülményeket és megfelelő bútorokat biztosít a papi öltözőkben, valamint segít elhelyezni a ravatalozókban a katolikus temetési szertartáshoz szükséges jelképeket (feszület, gyertya stb.). A Temetőlelkészség nemcsak a rendezett liturgikus ruhákat és eszközöket biztosítja a temetésekhez, hanem közvetítő szerepet is vállal iskolák, csoportok szervezésében az Intézet által

3 3 fenntartott történelmi kegyeleti helyek meglátogatásához. Miután megköszöntem a Temetőlelkészség eddigi munkáját és Temetőlelkész úr beszámolóját, megállapítottam, hogy továbbra is csökken a katolikus temetések száma a Fővárosban. Ez ellen jó megoldás, hogy a plébániákon kívül a Temetőlelkészség is felveszi a temetési irodák részéről jelzett egyházi temetési igényeket. Nem tartom azonban kívánatosnak, hogy a plébániák kényszerhelyzetbe kerüljenek abban az esetben, ha a gyászolók nem a plébánián jelentik be a temetési igényüket. Ez a probléma viszont megoldódik azáltal, hogy a plébániákon kívül felvett egyházi temetésekért a Katolikus Temetőlelkészség a felelős egészen addig, amíg az adott temetést az illetékes plébánia el nem vállalja. Ha azt az illetékes plébánia nem vállalja el, illetve a plébániával a Temetőlelkészség nem tud kapcsolatot teremteni, a temetés elvégzésére a Temetőlelkészség köteles sz. VILÁGI MUNKATÁRSAK FOGLALKOZTATÁSA A PLÉBÁNIÁ- KON Az utóbbi időkben tapasztalható, hogy a plébániákon egyre több világi munkatársat alkalmaznak, rendszeres javadalmazással. Az is előfordul, hogy amennyiben a saját plébániai bevételből nem fedezhető a világi munkatárs fizetése, a plébános a Főegyházmegyéhez fordul támogatásért. Ez azért nem helyes, mert az Egyházon belül elsorvasztja az önkéntességet, és az anyagiasság irányába hat. A foglalkoztatási szerződések bekérése és ellenőrzése kapcsán megállapítottuk, hogy azok megkötésének előzetes engedélyeztetése sajnos csak ritkán történik meg.. Mindezek értelmében az ezzel kapcsolatos eljárást az alábbiakban szabályozom: A már meglévő, de a Főegyházmegye ellenjegyzésével nem rendelkező megállapodásokat utólag felülvizsgáljuk, és ha indokolt, engedélyezzük. Ahol nincs rendszeres foglalkoztatás, onnan jognyilatkozatot várunk arról, hogy fizetett rendszeres foglalkoztatott a plébánián nincs. Akik ezután szándékoznak világi munkatársat alkalmazni, a szerződés megkötése előtt szíveskedjenek előzetes engedélyt kérni, amelyhez a Képviselőtestület határozatát (a régi, de nem ellenjegyzett szerződésekhez is) mellékelni kell. A fentiek be nem tartása a szolidaritási és a működési alapból való támogatás megvonását, illetve a kérelem elutasítását vonja maga után. Tisztelettel és egyben nyomatékosan kérem a Főtisztelendő Esperes Urakat, hogy a kerületük plébániáin tett látogatások alkalmával ezt szíveskedjenek ellenőrizni sz. A FŐEGYHÁZMEGYEI OSTYAELLÁTÓ FELHÍVÁSA Az elmúlt évben jelentősen csökkent az ostyák forgalma. Tisztelettel ajánljuk a Főtisztelendő Paptestvéreink szíves figyelmébe a Főegyházmegyei Ostyaellátót, amely hazai alapanyagból és hazai munkaerővel készíti termékeit. A Főegyházmegyei Ostyaellátó 1951 óta áll az Esztergomi (Esztergom-Budapesti) Főegyházmegye szolgálatában a kis- és nagyostyák készítésével. Gépparkját folyamatosan bővítve, korszerű berendezésekkel, megfelelő környezetben, az élelmiszerbiztonsági előírások szerint készítik az ostyát. Kezdetben még szerzetesnővérek dolgoztak az üzemben, de ma már ők sajnos ebben nem tudnak részt venni. Az üzem jelenleg hét (a tavalyinál kettővel kevesebb) alkalmazottnak biztosít munkát és megélhetést. A különböző kegytárgyüzletek kínálatában is található már ostya, de ezek külföldről származnak, melyeket automata gépsorokkal gyártanak, és ezért jóval olcsóbbak. Az Ostyaellátó önköltségi áron adja az ostyákat mely tükrözi a folyamatosan dráguló liszt árát és az élőmunka magas járulékterheit, ezzel azonban családok számára biztosít munkát és megélhetést. A megrendeléseket az Ostyaellátó munkatársai a legrövidebb idő alatt teljesítik, és folyamatosan ellenőrzik a minőséget. Az Ostyaellátó több éve forgalmaz lisztérzékenyek részére gluténmentes ostyát is. A IX. kerületi Középső-Ferencvárosi (Haller téri) Plébánia épületében található üzlet előtt autóval is meg lehet állni, de tömegközlekedéssel is jól megközelíthető. Kérjük a Főtisztelendő Paptestvéreket, hogy megrendeléseiknél szíveskedjenek figyelembe venni ezeket a szempontokat is. A Főegyházmegyei Ostyaellátó szeretettel várja jelentkezésüket szerdán és csütörtökön 9-16 óráig, pénteken pedig 9-14 óra között. Hétfőn és kedden zárva tart, de előzetes egyeztetés alapján ezeken a napokon is tudnak ostyát biztosítani. Telefon: (1) (üzenetrögzítő is), ostyaellato@t-online.hu.

4 4 Az Ostyaellátó közleményéhez hozzáfűzöm, hogy bizonyos típusú külföldi ostyák széle kellően le van kerekítve, így azok nem ragadnak össze. A hazai ostyák sajnos áldoztatás közben gyakran összeragadnak. Ezen a problémán is segíteni kellene, ha hazai termelőink versenyképesek akarnak maradni sz. FIGYELMEZTETÉS SZÉL- HÁMOSRA Felhívom a kedves Paptestvérek figyelmét, hogy különböző személyek katolikus templomokat keresnek fel Budapest területén azzal az indokkal, hogy videó- és fényképfelvételeket kívánnak készíteni, mivel az egyházi megbízójuk anyagi segítséget szeretne nyújtani a templomok felújításához vagy bővítéséhez. A személyek olyan órában látogatják meg a templomot, amikor vélhetően nem sokan tartózkodnak ott (pl. korai órákban), és felvételeket készítenek a templom riasztóberendezéséről és értékesebbnek tűnő tárgyairól. Mivel tevékenységük igazolására sem állítólagos megbízójuktól, sem pedig az ilyen felmérést engedélyezni jogosult egyházmegyei hivataltól semmilyen hiteles dokumentumot nem tudnak felmutatni, így kérjük a Főtisztelendő Paptestvérek körültekintő óvatosságát és az együttműködéstől történő elhatárolódást sz. ÚJ, HAJLÉKTALANOKAT SEGÍTŐ KÖZPONT BUDAPESTEN KUNSZABÓNÉ PATAKI ANNA, a Csak Egyet Szociális Segítő Központ vezetője örömmel értesített arról, hogy az idei esztendő első napjaiban megnyílt a Csak Egyet Szociális Segítő Központ, amely hajléktalanok számára nyújt nappali ellátást Budapest VI. kerületében, a Király utca és az Izabella utca sarkán. Az intézmény egyházi fenntartója a Jó Pásztor Nővérek Rendje, munkatársaik és segítőik zöme pedig az Új Jeruzsálem Katolikus Közösség tagja. A rászorulókat hétfőtől péntekig 8 és 14 óra között várják élelemmel, meleg itallal, fürdési és mosási lehetőséggel, de szállás- és munkahelykeresésben is segítenek, lehetőséget teremtve személyes lelkigondozói beszélgetésre is. Tisztelettel hívom fel a kedves Paptestvérek szíves figyelmét, hogy hajléktalanokat érintő lelkipásztori tevékenységeik közben, amennyiben szükségesnek ítélik meg, vegyék igénybe a Központ segítségét, hozzájuk irányítva a rászorulókat sz BIZTOSÍTÁSSAL KAPCSOLATOS KÁTÉRÍTÉSI ÜGYEK INTÉZÉSE Kérem a kedves Paptestvéreket, hogy a biztosítási kártérítési ügyek intézése során a VI. körlevélben leírtak szerint szíveskedjenek eljárni annak érdekében, hogy a későbbiekben is gyorsan, könynyen és pontosan lehessen továbbítani a beérkező összegeket. Ha nem jelzik az ügyintéző, VÉGH RÓBERT gondnok úr felé a kárt, akkor a beérkező összegek beazonosítása feleslegesen sok időt vesz igénybe sz. A PAPI SZOLIDARITÁSI ÉS NYUGDÍJALAP ÚJ SZABÁLYZATA Felhívom a Paptestvérek szíves figyelmét, hogy a Papi Szolidaritási Alap és a Papi Nyugdíjalap január 1-jétől érvényes szabályzata átvehető a Budapesti Főegyházmegyei Hivatalban sz. ÚJ KÖNYVELŐ ÉS PÉNZ- ÜGYI NYILVÁNTARTÓ PROGRAM- CSALÁD BK_PROGRAMOK NÉVEN Főtisztelendő SZLÁBY TIBOR plébános úr kezdeményezésére jelzem, hogy új, felhasználóbarát plébániai könyvelő és pénzügyi nyilvántartó programcsalád jelent meg BK_programok néven. A program Windows vagy Linux rendszerben, Excel vagy OpenOffice felületen üzemeltethető. A BK_programok felelnek meg leginkább az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye aktuális könyvelési elvárásainak. A program folyamatos hibaszűrést végez, interaktív munkafolyamatot biztosít, és segít az adómentes pénzek megfelelő kezelésében, pénztári befizetők nyilvántartásainak és a plébániai személyi adatbázisnak független munkalapon történő vezetésében, évtizedes múlttal rendelkező adatok archiválásában, pénztárbizonylatok gépi előállításában, temetők nyilvántartásában, felkészülve az esetleges jövőbeni változások (pl. új stóladíjszabás, új kódszámok bevezetése) rugalmas kezelésére is. Az előírt formátumú, kitöltött pénztárkönyvet és az új főegyházmegyei számadási nyomtatványt a pénztárkönyv adataiból a programcsalád mindegyik változata elkészíti, így azok rögtön nyomtathatóak. Helyettesíti a számolást és a kézzel történő bejegyzéseket. Próbaverziók kérhetők és programok igényelhetők a fejlesztőtől, Ft. SZLÁBY TIBOR plébános úrtól (1204 Bp., Damjanich u. 47. Tel/Fax: (1) ;

5 5 mobil: (20) ; sz. KÖNYVAJÁNLÁS A Katolikus Hivatásgondozó Intézet és az Unio Apostolica Cleri gondozásában megjelent a Papi lelkiség című éves folyóirat ötödik száma. Az évkönyv gazdag lelki és szellemi hagyománnyal rendelkezik. A széles körben olvasott, P. HUNYA DÁNIEL SJ által szerkesztett hasonló című folyóirat 1941-től 1948-ig került nyomtatásba hazánkban. A folyóirat kiadása néhány év múlva Magyar Papi Egység címmel külföldön folytatódott, amelyet 1969 húsvétjától a Szolgálat című folyóirat követett. A most megjelenő munka közvetlen elődje a Jezsuita Rend által kiadott Távlatok melléklete volt. Az Új Ember Kiadó által gondozott folyóirat elsődleges célja, hogy a papi élet gazdagságát és szépségét feltárja az olvasók előtt, s így a hivatások számának gyarapodását is segítse. Ezt a gazdagságot érzékelteti a tartalom, amelyben helyet kap a papképzés jelenlegi helyzetének ismertetése, a papság teológiájának bemutatása, továbbá néhány aktuális kérdés, mint például a papi közösségek és a plébániák közötti kapcsolatok fontossága, valamint a Papság Évének értékelése. A folyóiratot lezáró rovat a szentelések és az elhalálozások adatait tartalmazza. A jelen szám szerzői: DR. BEER MIKLÓS, DR. RÓZSA HUBA, DR. PUSKÁS ATTILA, DR. TÖRÖK CSABA, DR. BARSI BALÁZS, DR. BERAN FERENC, DR. JELENITS ISTVÁN, BRÜCKNER ÁKOS, OLÁH MIKLÓS és FÜLÖP ÁKOS. A folyóirat az Új Ember Kiadónál kapható 750 forintért. március 16-án, türelemmel viselt szenvedés után a Süttői Szépkorúak Idősek Otthonában visszaadta lelkét Teremtőjének. NESZMÉLYI JÓZSEF atya március 1-jén született Neszmélyen. Az Egyházi Rend szentségének második fokozatában június 10-én részesült Esztergomban. Szolgálatát Budapest-Lágymányoson kezdte, ahol két esztendeig szolgált káplánként. Ezt követően egy évig Szomoron, újabb egy esztendőn át Szobon, majd néhány hónapig Szécsényben, ismét egy éven át Püskin, további egy esztendeig Etesen, két évig Nógrádmegyeren, ezt követően három évig a Balassagyarmati Don Bosco Plébánián teljesített kápláni szolgálatot és 1974 között a Budapest-Csillaghegyi Jézus Szíve Plébánia káplánja, majd újabb egy évre Székesfehérvárra került hasonló státuszban.1975 és 1976 között a Budapest-Kőbánya-MÁV-telepi templom igazgatója, majd első, és egyetlen plébánosi dispozícióját ismét a Budapest- Csillaghegyi Jézus Szíve Plébániára kapta, ahol nyugdíjazásáig (2006) szolgált. Lelkipásztori munkáját a Főegyházmegye ben érseki tanácsosi kitüntetéssel ismerte el. Megboldogult Oltártestvérünk lelki üdvéért szentmisét mutattunk be április 2-án 14 órakor a Budapest-Csillaghegyi Jézus Szíve Plébániatemplomban. Ezt követően helyeztük földi maradványait örök nyugalomra végakarata szerint a templom urnatemetőjében. Szintén megboldogult Oltártestvérünk szándékát figyelembe véve, az érte bemutatott engesztelő szentmisét és a temetési szertartást a helyi plébános, Ft. DR. TEMESSZENTANDRÁSI PÉTER úr végezte. Nyugodjon békében! 72-8 sz. CÍMVÁLTOZÁS Ft. KABAR SÁNDOR pápai prelátus, plébános úr -címe megváltozott. Az új elérhetőség: kukabara@t-online.hu sz. HALÁLOZÁS Budapest, április 3-án, Nagyböjt IV. vasárnapján PÉTER s.k. bíboros, prímás, érsek NESZMÉLYI JÓZSEF érseki tanácsos, ny. plébános úr életének 81, áldozópapságának 55. évében, 2011.

SZENT ANNA PLÉBÁNIA. Állandó programjaink:

SZENT ANNA PLÉBÁNIA. Állandó programjaink: Munkaterv 2018 1 Állandó programjaink: Mise a Karitászért: minden hónap utolsó keddje 7 órakor Mise a papi, szerzetesi hivatásokért: minden hónap első péntekén 18 órakor Mise a Rózsafüzér-társulatért:

Részletesebben

AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐ HATÓSÁG KÖRLEVELE VI.

AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐ HATÓSÁG KÖRLEVELE VI. AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐ HATÓSÁG KÖRLEVELE 2013. VI. 1049. KÖSZÖNET A HÚSVÉTI JÓKÍVÁNSÁGOKÉRT A húsvéti jókívánságokért ezúton fejezem ki köszönetemet minden kedves Paptestvérnek. Szívből kívánom,

Részletesebben

AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE

AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE 2012. I. 812. JUBILÁLÓ PAPJAINK 2012-BEN GYÉMÁNTMISÉSEK: DR. FARKAS ATTILA 1952.06.07. KOVÁCS TIBOR 1952.06.07. DR. KERÉNYI LAJOS S.P. 1952.06.22. ARANYMISÉSEK:

Részletesebben

Hogyan jött létre a kiállítás?

Hogyan jött létre a kiállítás? Mindannyian szívesen foglalkozunk valamivel, vagy éppen gyűjtünk valamit. Árus-Kovács Gábor katolikus plébánosunk miseruhákat gyűjt, melyből a tavasz folyamán kiállítást rendeztek Balatonalmádiban. Az

Részletesebben

AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE I.

AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE I. AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE 2015. I. 708. JUBILÁLÓ PAPJAINK 2015-BEN VASMISÉS: GYÜRE ISTVÁN 1950.06.18. GYÉMÁNTMISÉS: HEGEDŰS LÁSZLÓ 1955.06.19. ARANYMISÉSEK: ALBERTI ÁRPÁD 1965.06.20.

Részletesebben

HIRDETÉSEK Szent Anna Plébánia

HIRDETÉSEK Szent Anna Plébánia HIRDETÉSEK Szent Anna Plébánia 2015.12.27. Szent Család vasárnapja Egyházközségi programok A hét ünnepei, szentjei hétfő: Aprószentek péntek: Szűz Mária, Istenanyja vasárnap: karácsony 2. vasárnapja 31,

Részletesebben

AlsódABASi KAToliKUS EgYHÁzközség

AlsódABASi KAToliKUS EgYHÁzközség hit vallás Egyházaink hírei KAToliKUS egyházközségeink F Gyóni KAToliKUS EgYHÁzközség miserend: Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap változatlanul 9.00 (Dabasi-szőlőkben),

Részletesebben

GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET Katolikus EGYHÁZKÖZSÉGEINK F Gyóni Katolikus EGYHÁZKÖZSÉG Miserendünk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón) vasárnap 8.30 (Dabasi-szőlők), 11.00 (Gyón) Szeptember 10-én, hétfőn este 18.30-tól Biblia

Részletesebben

2019. július HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI

2019. július HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI 2019. július HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MISEREND A NYÁRI IDŐSZAKBAN: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (Dabasi-szőlők),

Részletesebben

PlébániaátadásI JEGYZŐKÖNYV

PlébániaátadásI JEGYZŐKÖNYV PlébániaátadásI JEGYZŐKÖNYV JEGYZŐKÖNYV FŐ ADATAI Esperesi kerület: Plébánia neve: Római Katolikus Plébánia Jegyzőkönyv készítés helye: Időpontja: év hó nap kerületi esperes: átadó plébános: átvevő plébános:

Részletesebben

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44 A levéltári források szerint Szilvágy nevének első írásos említése 1343-ból ered. Két Szilvágyról értesülünk, az egyikben akkor Szent Márton tiszteletére épült templom állt. A török harcok idején annyira

Részletesebben

AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE III.

AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE III. AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE 2011. III. 872. sz. BOLDOG MESZLÉNYI ZOL- TÁN VÉRTANÚ PÜSPÖK LITURGI- KUS ÜNNEPE Az idei I. körlevélben megjelent meghívásomat megismételve szeretettel

Részletesebben

Hittan tanmenet 3. osztály

Hittan tanmenet 3. osztály Hittan tanmenet 3. osztály Heti óraszám: 2 Összes óra: 80 A Mennyei Atya gyermekei című hittankönyvhöz Iskolai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák,

Részletesebben

Megrendülten tudatjuk, hogy. Varga Árpád MINTA. Táviratcím: Varga Árpádné, 1228 Budapest, Rónai János u. 7. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy

Megrendülten tudatjuk, hogy. Varga Árpád MINTA. Táviratcím: Varga Árpádné, 1228 Budapest, Rónai János u. 7. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy 1 Megrendülten tudatjuk, hogy 2013. január 26-án 87 éves korában, hosszú szenvedés után elhunyt. Szeretett halottunk hamvait 2013. február 10-én 10.30 órakor a Budafoki Temetőben a Római Katolikus Egyház

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F április HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F április HIT VALLÁS 2019. április HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MISEREND A NYÁRI IDŐSZAKBAN: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (Dabas-Szőlők),

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK HIT VALLÁS HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG A GYÓNI KATOLIKUS PLÉBÁNIA MISERENDJE: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra Dabasi-Szőlők,

Részletesebben

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség 2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét

Részletesebben

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség 2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét

Részletesebben

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET 2018. november KATOLIKUS egyházközségeink F GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG miserendünk: Novembertől a téli miserend lép életbe. Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap

Részletesebben

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje júniusban

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje júniusban Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Szentmisék és szertartások rendje júniusban

Részletesebben

Egyházközségi hírlevél

Egyházközségi hírlevél HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2018. NOVEMBER 30. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Férfiszövetség, Rózsafüzértársulat és a Keresztény édesanyák

Részletesebben

2014. NAGYHETI-HÚSVÉTI SZERTARTÁS- ÉS MISEREND VESZPRÉMBEN

2014. NAGYHETI-HÚSVÉTI SZERTARTÁS- ÉS MISEREND VESZPRÉMBEN 2014. NAGYHETI-HÚSVÉTI SZERTARTÁS- ÉS MISEREND VESZPRÉMBEN Szent Mihály Főplébánia 2014. ÁPRILIS 11. FÁJDALMAS PÉNTEK 18.00 Élő keresztút a Károly templomtól a Bazilikáig 10.30 Érseki szentmise, barkaszentelés,

Részletesebben

ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE V.

ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE V. ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE 2002. V. 1846. sz. TANÉVNYITÓ A Főegyházmegyében az idei tanévet is a katolikus iskolák pedagógusaival, munkatársaival, valamint a hitoktatókkal közösen kezdjük

Részletesebben

KATolikus egyházközségeink F

KATolikus egyházközségeink F 2019. február hit vallás Egyházaink hírei KATolikus egyházközségeink F Gyóni KAToliKUs Egyházközség miserendünk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón), vasárnap 9.00 (Dabasi-szőlők), 11.00 (Gyón)

Részletesebben

AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐ HATÓSÁG KÖRLEVELE 2013. II.

AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐ HATÓSÁG KÖRLEVELE 2013. II. AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐ HATÓSÁG KÖRLEVELE 2013. II. 634. JUBILÁLÓ PAPJAINK 2013-BAN RUBINMISÉS: DR. PORDÁN LÁSZLÓ 1943.11.07. VASMISÉSEK: BÁLINT ANDOR 1948.06.20. RICHTER ALADÁR 1948.06.29. GYÉMÁNTMISÉSEK:

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS 2019. szeptember HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG A GYÓNI KATOLIKUS PLÉBÁNIA SZEPTEMBER 15-TŐL ÉRVÉ- NYES MISERENDJE: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra,

Részletesebben

Egyházközségi hírlevél

Egyházközségi hírlevél HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2017. DECEMBER 29. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Január Szentmisék és szertartások rendje közösségi imaéletünk

Részletesebben

Biatorbágy Város Képviselő-testülete 20/2007. ( ) Ör sz. rendelete. A temetőkről és a temetkezésről

Biatorbágy Város Képviselő-testülete 20/2007. ( ) Ör sz. rendelete. A temetőkről és a temetkezésről Biatorbágy Város Képviselő-testülete 20/2007. (12. 31.) Ör sz. rendelete A temetőkről és a temetkezésről Biatorbágy Város Képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. Törvény

Részletesebben

ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE VI.

ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE VI. ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE 2002. VI. 2091. sz. ESPERESEK KINEVEZÉSE Áthelyezés és nyugdíjazás miatt megszűntek esperes és helyettes esperesi megbízatások. Ezért folyó év október 17-i

Részletesebben

egyházaink HÍrei katolikus egyházközségeink F református egyházközségeink hit vallás GyóNi katolikus egyházközség AlsóDABAsi katolikus egyházközség

egyházaink HÍrei katolikus egyházközségeink F református egyházközségeink hit vallás GyóNi katolikus egyházközség AlsóDABAsi katolikus egyházközség hit vallás katolikus egyházközségeink F GyóNi katolikus egyházközség miserendünk: hétfő, kedd, péntek, szombat 17.00 óra vasárnap: Szőlők 9.00 óra, Gyón 11.00 óra Nagyböjt péntekjein 16.15 órától keresztúti

Részletesebben

egyházközség zárszámadása a évre költségvetése a évre

egyházközség zárszámadása a évre költségvetése a évre HAJDÚDOROGI FŐEGYHÁZMEGYE Esperesi kerület Egyházközség: Adószám: Parókus neve: Mellékelendő: Képviselőtestület határozatát tartalmazó jegyzőkönyv két példányban, pénztárnapló másolat egy példányban Beérkezési

Részletesebben

ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE II.

ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE II. ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE 2003. II. 945. sz. II. JÁNOS PÁL PÁPA NAGYBÖJTI ÜZENETE II. JÁNOS PÁL pápa hamvazószerdát a békéért, különösen a Közel-Kelet békéjéért való böjti és imanappá

Részletesebben

H I R D E T É S E I N K november 30 december 7.

H I R D E T É S E I N K november 30 december 7. H I R D E T É S E I N K 2014. november 30 december 7. 1. A jövő heti Baba-Mama klub kivételesen nem kedden, hanem szerdán lesz 10 órától. Ekkor mikulásünnepség lesz, Petkó Tamás atyával. 2. Az Első Szeretet

Részletesebben

Biatorbágy Város Képviselő-testülete 20/2007. (12. 31.) Ör sz. rendelete. A temetőkről és a temetkezésről I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK.

Biatorbágy Város Képviselő-testülete 20/2007. (12. 31.) Ör sz. rendelete. A temetőkről és a temetkezésről I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. Biatorbágy Város Képviselő-testülete 20/2007. (12. 31.) Ör sz. rendelete A temetőkről és a temetkezésről Biatorbágy Város Képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. Törvény

Részletesebben

Csákvár Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 7/2001. (VII.19.) Kt. számú R e n d e l e t e A temetőkről és a temetkezésről

Csákvár Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 7/2001. (VII.19.) Kt. számú R e n d e l e t e A temetőkről és a temetkezésről Csákvár Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2001. (VII.19.) Kt. számú R e n d e l e t e A temetőkről és a temetkezésről /Egységes szerkezetben 2007. 07. 18./ Csákvár Nagyközség Önkormányzatának

Részletesebben

A Miniszterelnökség közleménye a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadók előzetes regisztrációjáról

A Miniszterelnökség közleménye a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadók előzetes regisztrációjáról A Miniszterelnökség közleménye a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadók előzetes regisztrációjáról 2016. június 9. 17:25 2016. május 25-én került kihirdetésre a Miniszterelnökséget vezető miniszter

Részletesebben

Falukirándulás. Gépjárműadó. Hulladék elhelyezése. Művelődési ház és közösségi ház bérleti díj. Óvodai kezdőcsomag. Szelektív hulladék

Falukirándulás. Gépjárműadó. Hulladék elhelyezése. Művelődési ház és közösségi ház bérleti díj. Óvodai kezdőcsomag. Szelektív hulladék Falukirándulás Tisztelt Lakosaink! Az idei falukirándulásra megfelelő létszámú résztvevő jelentkezett. Az úti cél: Pécs és környéke Időpont: 2017. 10. 07-08. (szombat vasárnap) Részvételi díj: 3.000,-

Részletesebben

2018. július hit vallás. GYÓNI KATOlIKus EGYHáZKÖZSÉG

2018. július hit vallás. GYÓNI KATOlIKus EGYHáZKÖZSÉG 2018. július hit vallás Egyházaink hírei KATOlIKus egyházközségeink F református egyházközségeink GYÓNI KATOlIKus EGYHáZKÖZSÉG Július hónap hétköznapi szentmiséivel kapcsolatban figyeljük a templomi hirdetéseket!

Részletesebben

1. A rendelet célja és hatálya 1.

1. A rendelet célja és hatálya 1. Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2017.(III. 29.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési díjakról

Részletesebben

II. cím A rendelet hatálya 2. III. cím Személyes gondoskodást nyújtó ellátások formái 3.

II. cím A rendelet hatálya 2. III. cím Személyes gondoskodást nyújtó ellátások formái 3. Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2013. (VI. 26.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igényléséről és a fizetendő térítési díjakról Kiszombor

Részletesebben

PÁLYÁZTATÓ: A BIATORBÁGYON MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK ÉVI TÁMOGATÁSÁRA

PÁLYÁZTATÓ: A BIATORBÁGYON MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK ÉVI TÁMOGATÁSÁRA PÁLYÁZAT A BIATORBÁGYON MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK 2018. ÉVI TÁMOGATÁSÁRA PÁLYÁZÓ: PÁLYÁZTATÓ: BIAI SZENT ANNA KARITATÍV ALAPÍTVÁNY BIATORBÁGY SZENTHÁROMSÁG TÉR 3. 2051 BIATORBÁGY VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

Részletesebben

A 2016/2017. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. OM azonosító:

A 2016/2017. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. OM azonosító: A 2016/2017. nevelési év ÓVODAI RENDJE KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. OM azonosító: 029 524 1 A nevelési- oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Dr. Beer Miklós megyéspüspök atya június 1-jén töltötte be 75. életévét. Ez a papi és püspöki nyugdíjkorhatárunk, amikor kötelező

Részletesebben

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ O Clemens O Pia O Dulcis Virgo Maria Család - liturgia A családi imádság egyik célja, hogy a gyermekek természetes módon eljussanak az egész Egyház liturgikus imádságához, a Szentmiséhez

Részletesebben

Intézmények :: Boldog Gizella Általános Iskola és Óvoda (Mohács), Testvérkék Óvoda (Budapest), Szent Angéla Általános Iskola és Gimnázium (Budapest),

Intézmények :: Boldog Gizella Általános Iskola és Óvoda (Mohács), Testvérkék Óvoda (Budapest), Szent Angéla Általános Iskola és Gimnázium (Budapest), Kik a ferencesek? A Ferences Rend 800 éve van jelen a társadalom szolgálatában. Ismert és elismert közösség Magyarországon és világszerte. A Rend elsődleges feladata az evangelizáció, ez ugyanakkor különböző

Részletesebben

AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE IV.

AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE IV. AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE 2009. IV. 1931. sz. MEGÚJULÁS A PAPSÁG ÉVÉBEN Főtisztelendő Paptestvérek! A papság évében újuljunk meg küldetésünk tudatában és az Örök Főpaphoz fűződő

Részletesebben

2014. NAGYHETI-HÚSVÉTI SZERTARTÁS- ÉS MISEREND VESZPRÉMBEN

2014. NAGYHETI-HÚSVÉTI SZERTARTÁS- ÉS MISEREND VESZPRÉMBEN 2014. NAGYHETI-HÚSVÉTI SZERTARTÁS- ÉS MISEREND VESZPRÉMBEN SzentMihályFőplébánia 2014. ÁPRILIS 11. FÁJDALMAS PÉNTEK 18.00 Élő keresztút a Károly templomtól a Bazilikáig 10.30 Érseki szentmise, barkaszentelés,

Részletesebben

Közzétételi lista. A 2011. évi CXC. törvény 49. és a 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 20. alapján.

Közzétételi lista. A 2011. évi CXC. törvény 49. és a 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 20. alapján. Közzétételi lista 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 23. alapján Felvételi lehetőségek: A 2011. évi CXC. törvény 49. és a 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 20. alapján. Az intézmény felvételi körzete: óvodánként

Részletesebben

AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE V.

AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE V. AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE 2005. V. 11-8. sz. SZENT ISTVÁN KIRÁLY ÜNNEPE Az idei évben is, augusztus 20-án, Szent István király ünnepén a budapesti Szent István Bazilika előtti téren

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 4.) Kezdeményezés német nyelvű helységtábla kihelyezésére Előadó: Czinki Ferenc elnök

M E G H Í V Ó. 4.) Kezdeményezés német nyelvű helységtábla kihelyezésére Előadó: Czinki Ferenc elnök Magyarszentmiklós község Német Kisebbségi Önkormányzat Elnöke M E G H Í V Ó 2009. szeptember 8-án (kedden)17.30 órakor ülést tart, melyre tisztelettel meghívom. Tervezett napirend: 1.) A 2009. I. félévi

Részletesebben

SZAKMAI PROGRAMKÍNÁLATA nevelési évre

SZAKMAI PROGRAMKÍNÁLATA nevelési évre SZAKMAI PROGRAMKÍNÁLATA 2017-2018. nevelési évre FŐVÁROSI ÖNKORMÁNYZAT ÓVODÁJA Kedves Kollégák! SZAKMAI PROGRAMKÍNÁLAT a 2017/2018-as nevelési évre Szeretettel ajánljuk az érdeklődők figyelmébe a 2017

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Kulturális Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság június 28.-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS A Kulturális Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság június 28.-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-305/2017. ELŐTERJESZTÉS A Kulturális Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság 2017. június 28.-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette:

Részletesebben

A szentgotthárdi Egyházközség programja 2007.

A szentgotthárdi Egyházközség programja 2007. A szentgotthárdi Egyházközség programja 2007. Január Február 6. szombat 9.00 Házáldások 8. hétfő 17.00 Karitász összejövetele 13. szombat 19.30 Egyházközségi farsangi bál 15. hétfő 9.00 Szentségimádás

Részletesebben

22-én, hétfőn 17 órától az evangélikus templomban igét hirdet: dr. Tanczik Balázs

22-én, hétfőn 17 órától az evangélikus templomban igét hirdet: dr. Tanczik Balázs Katolikus egyházközségeink F Egyházaink hírei Gyóni Katolikus EgyHÁZKÖZSég Hétköznapi szentmiséinket a szokásos időpontokban kezdjük Gyónon: hétfőn, szerdán és pénteken 17 órától, utóbbi után 1 órás csendes

Részletesebben

2017. évi programjaink

2017. évi programjaink 2017. évi programjaink Kedves Barátaink! Szeretettel ajánljuk a 2017 lelkigyakorlatos lehetőségeinket. Reméljük, örömet okoz és tudnak választani belőle. Jézus örömével várunk Benneteket: A lelkigyakorlatos

Részletesebben

László nagyváradi megyéspüspök körlevele I. / 2016

László nagyváradi megyéspüspök körlevele I. / 2016 László nagyváradi megyéspüspök körlevele I. / 2016 Nr. 321/2016. SZENTJOBB EGYHÁZMEGYÉNK ŐSI KEGYHELYE Az Irgalmasság Évében tervezett lelkipásztori programok között, ahogyan azt Főtisztelendő Paptestvéreim

Részletesebben

László nagyváradi megyéspüspök körlevele III. / 2009

László nagyváradi megyéspüspök körlevele III. / 2009 László nagyváradi megyéspüspök körlevele III. / 2009 Nr. 844/2009. AZ IFJÚSÁGI MUNKA MEGSZERVEZÉSE Mivel lelkipásztori munkánk egyik fontos területe a gyermekek és az ifjúság nevelése, nagyon fontosnak

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Kulturális Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság május 18-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS A Kulturális Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság május 18-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-221/2016. ELŐTERJESZTÉS A Kulturális Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság 2016. május 18-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette:

Részletesebben

I. fejezet Bevezető rendelkezések

I. fejezet Bevezető rendelkezések NYÁRLŐRINC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 11/2001. (XI. 30.) SZ. ÖR. RENDELETE A KÉPVISELŐTESTÜLET HIVATALÁNAK KÖZTISZTVISELŐIT MEGILLETŐ JUTTATÁSOKRÓL ÉS TÁMOGATÁSOKRÓL Nyárlőrinc Község Önkormányzatának Képviselőtestülete

Részletesebben

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Tisztelt Kőteleki Lakosok! Az augusztus 20-i hétvégén sikeresen megrendezésre kerültek a falunapi programjaink. Rendezvényünk kiemelt eseménye volt a testvér

Részletesebben

Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság október 12-én órakor megtartott rendes üléséről

Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság október 12-én órakor megtartott rendes üléséről Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottsága Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság 2016. október 12-én 12.00

Részletesebben

1. A rendelet hatálya. 2. Értelmező rendelkezések

1. A rendelet hatálya. 2. Értelmező rendelkezések Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2015.(V.26.) sz. rendelete a vendéglátó üzletek éjszakai nyitva tartásának rendjéről Budapest Főváros IX. kerület Ferencvárosi

Részletesebben

2. A hitoktatás struktúrája

2. A hitoktatás struktúrája 2. A hitoktatás struktúrája II. A hitoktatás mai helyzetelemzése A Római Katolikus Egyház szervezeti felépítését - struktúráját, mint minden intézmény esetében a szervezet célja határozza meg. A cél a

Részletesebben

Mindszenty bíborossal

Mindszenty bíborossal K Mindszenty bíborossal Ö Déri Péter Fotók Lovagi Milán Kiadja Martinus Könyv- és Folyóirat Kiadó 9700 Szombathely, Berzsenyi Dániel tér 3. Telefon: 94/513-191, 30/864-5605 E-mail: info@martinuskiado.hu

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Májusban közvetlenül minden esti szentmise után közösen imádkozzuk a Loretói litániát. Ezeket idén az egyházközségünk egységéért

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 3. szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 3. szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 3. szám Kedves Olvasó! A hosszúra nyúlt hideg idő után végre élvezhetjük a tavaszt. Áprilisban nemcsak a Húsvétra készülünk kínálatunkkal, de már anyák napjára is, hiszen május

Részletesebben

MEGHÍVÓ FARSANGI BÁL-ra

MEGHÍVÓ FARSANGI BÁL-ra A Kertvárosi Szent Erzsébet Plébánia lapja Felelős kiadó: Pavlekovics Ferenc. Szerkeszti: Várbiró Péter. 7632 Pécs, Berzsenyi Dániel u. 16. telefon/fax. 06-72-438-086 Hivatali órák: munkanapokon 8-10 és

Részletesebben

A 2014/2015. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4.

A 2014/2015. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. A 2014/2015. nevelési év ÓVODAI RENDJE KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. A nevelési- oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII.31.)

Részletesebben

DUNAÚJVÁROSI EGYETEM KEGYELETI SZABÁLYZAT

DUNAÚJVÁROSI EGYETEM KEGYELETI SZABÁLYZAT DUNAÚJVÁROSI EGYETEM Dunaújváros 2016 1. kiadás 1. módosítás 2(6). oldal Dunaújvárosi Egyetem Szenátusa által 76-2014/2015. (2015.04.21) sz. határozatával egységes szerkezetben elfogadva Hatályos: 2015.

Részletesebben

KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F

KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F EgyházAINk HÍRei GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Örömünkre, a szőlősi templomunk fűtéskorszerűsítésének eredményeként mostantól a szentmiséinken 17 C van. Az adventtel megkezdődött

Részletesebben

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ O Clemens O Pia O Dulcis Virgo Maria! Család - liturgia A családi imádság egyik célja, hogy a gyermekek természetes módon eljussanak az egész Egyház liturgikus imádságához, a Szentmiséhez

Részletesebben

Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata Magyarországon is látható! Ünnepélyes Megnyitó és Nemzetközi Sajtóesemény

Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata Magyarországon is látható! Ünnepélyes Megnyitó és Nemzetközi Sajtóesemény Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata Magyarországon is látható! Ünnepélyes Megnyitó és Nemzetközi Sajtóesemény A Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata először érkezik

Részletesebben

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ O Clemens O Pia O Dulcis Virgo Maria! Család - liturgia A családi imádság egyik célja, hogy a gyermekek természetes módon eljussanak az egész Egyház liturgikus imádságához, a Szentmiséhez

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2014. május 15-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2014. május 15-i ülésére Budapest Főváros I. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 88/2014. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2014. május 15-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: A társadalmi és civil szervezetek,

Részletesebben

SZENT MÁRTON PLÉBÁNIA 5440 Kunszentmárton, Köztársaság tér 3. Telefon: 56/461 012 Bank: OTP 11745042-20057743 Adószám: 19865278-1-16

SZENT MÁRTON PLÉBÁNIA 5440 Kunszentmárton, Köztársaság tér 3. Telefon: 56/461 012 Bank: OTP 11745042-20057743 Adószám: 19865278-1-16 Ikt.sz.: 20/2009 Bejegyzési határozat száma: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság Pk.61.716/1994/4. Nyilvántartási szám: 475 Adó szám: 18824924 1 16 Számlaszáma: Kunszentmárton és Vidéke Tak. Szöv. 69800016-15102878

Részletesebben

61/2013.(IV.02.) sz. HB határozat (9 igen, 0 nem szavazattal, 0 tartózkodás mellett) A Humánszolgáltatási Bizottság az alábbi napirendet fogadta el:

61/2013.(IV.02.) sz. HB határozat (9 igen, 0 nem szavazattal, 0 tartózkodás mellett) A Humánszolgáltatási Bizottság az alábbi napirendet fogadta el: Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testület Humánszolgáltatási Bizottság JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT Készült: A Humánszolgáltatási Bizottság 2013. április 02-án (kedd) 14,00 órakor a Józsefvárosi Önkormányzat

Részletesebben

A nyitva tartás rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai

A nyitva tartás rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai A nyitva tartás rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai TARTALOM NYITVATARTÁS RENDJE... 3 CSENGETÉSI REND NAPPALI TAGOZAT... 3

Részletesebben

FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSRE JÁRÓ HALLGATÓK TÁJÉKOZTATÓJA 2018/2019. TANÉV II. FÉLÉV

FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSRE JÁRÓ HALLGATÓK TÁJÉKOZTATÓJA 2018/2019. TANÉV II. FÉLÉV FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSRE JÁRÓ HALLGATÓK TÁJÉKOZTATÓJA 2018/2019. TANÉV II. FÉLÉV Kivonat a Tanulmányi Osztály által kiadott: NAPPALI ÉS LEVELEZŐ TAGOZATOS HALLGATÓK TÁJÉKOZTATÓJA 1. számú tájékoztató

Részletesebben

É V V É GI B E S ZÁ M OLÓ

É V V É GI B E S ZÁ M OLÓ É V V É GI B E S ZÁ M OLÓ 2015. DECEMBER 31. Január 10-én-én, a Regina Mudi-templom ovis miséjén a Szilágyi Erzsébet Keresztény Általános Iskola 3.a osztályos tanulói egy rövid jelenettel szerepeltek.

Részletesebben

ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 14/2000. (V. 17.) RENDELETE A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL EGYSÉGES SZERKEZETBEN

ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 14/2000. (V. 17.) RENDELETE A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL EGYSÉGES SZERKEZETBEN ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 14/2000. (V. 17.) RENDELETE A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL A 49/2006. (XI. 6.) 1, AZ 55/2008. (X. 31.) 2, A 42/2009. (IX. 30.) 3 ÉS AZ 56/2012. (XI. 30.) 4 RENDELETTEL

Részletesebben

A nyitva tartás rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai

A nyitva tartás rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai A nyitva tartás rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai TARTALOM NYITVATARTÁS RENDJE... 3 CSENGETÉSI REND NAPPALI TAGOZAT... 3

Részletesebben

A Körmendi Egyházközség évi tervezett programja

A Körmendi Egyházközség évi tervezett programja A Körmendi Egyházközség 2017. évi tervezett programja Január 3. kedd 18.00 A Karitász csoport összejövetele 5. csütörtök 19.00 Felnőtt katekézis 7. szombat 19.00 A Családcsoport összejövetele 8. vasárnap

Részletesebben

MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETI EGYETEM

MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETI EGYETEM RKH/333/5/2015. MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETI EGYETEM MŰVÉSZETELMÉLETI TANSZÉK ÜGYRENDJE Elfogadva a Szenátus 27/2015. (VI. 1.) számú határozata alapján. 2015. június 1. 1. Általános rendelkezések (1) A nemzeti

Részletesebben

Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2015. január 29-ei ülésének jegyzőkönyvéből:

Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2015. január 29-ei ülésének jegyzőkönyvéből: Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2015. január 29-ei ülésének jegyzőkönyvéből: 6/2015.(I.29.) sz. önkormányzati határozat: Fegyvernek Város Önkormányzata és a között létrejött Együttműködési

Részletesebben

Nagycenk Nagyközség Önkormányzatának Polgármestere 9485 Nagycenk, Gyár u. 2. : (99) 532-030, Fax: (99) 360-012, E-mail: polgarmester@nagycenk.

Nagycenk Nagyközség Önkormányzatának Polgármestere 9485 Nagycenk, Gyár u. 2. : (99) 532-030, Fax: (99) 360-012, E-mail: polgarmester@nagycenk. Nagycenk Nagyközség Önkormányzatának Polgármestere 9485 Nagycenk, Gyár u. 2. : (99) 532-030, Fax: (99) 360-012, E-mail: polgarmester@nagycenk.hu Készítette: Percze Szilvia jegyző Nagycenk Nagyközség Önkormányzatánál

Részletesebben

AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE VII.

AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE VII. AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE 2011. VII. 1433. FŐEGYHÁZMEGYEI PAPI TALÁLKOZÓ Főegyházmegyénkben immár hagyománnyá vált, hogy a júniusi papszentelést követő hét szerdáján Paptestvéreinkkel

Részletesebben

Egyházközségi hírlevél

Egyházközségi hírlevél HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2018. JÚLIUS 30. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Szeptember Szentmisék és szertartások rendje közösségi imaéletünk

Részletesebben

ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE I.

ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE I. ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE 2002. I. 400. sz. ÚJ ÉVI BEKÖSZÖNTŐ A 2002. év kezdetén Isten áldását és a Magyarok Nagyasszonya közbenjárását kérem a Főegyházmegye papjaira és híveire.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Tájékoztató a roma referensi tevékenységről

ELŐTERJESZTÉS Tájékoztató a roma referensi tevékenységről ELŐTERJESZTÉS Tájékoztató a roma referensi tevékenységről 1. előterjesztés száma: 191/2017 2. előterjesztést készítő személy neve: Dankó Anikó 3. előterjesztést készítésében közreműködő személy neve: -

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 26-i rendes ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 26-i rendes ülésére 766-1/2014. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 26-i rendes ülésére Tárgy: Óvoda és bölcsődei beiratkozási időpontjának meghatározása Előterjesztő:

Részletesebben

1-/A kérdések a beiratkozó tanulóra vonatkoznak. Kérem, hogy az igen, a nem vagy a nem tudom rovatba tett X-szel válaszoljon.

1-/A kérdések a beiratkozó tanulóra vonatkoznak. Kérem, hogy az igen, a nem vagy a nem tudom rovatba tett X-szel válaszoljon. S z e n t I m r e K a t o l i k u s Á l t a l á n o s I s k o l a 2 3 0 0 R á c k e v e, S z e n t I s t v á n t é r 2 2. t e l / f a x. 0 6 / 2 4-422- 803 ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK

TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK Templomunk-iskolánk nevelési helyszíne Nagy előnye iskolánknak, hogy földrajzilag is közel áll hozzánk fenntartó gyülekezetünk temploma. Hagyományosan minden tanévet itt kezdünk,

Részletesebben

KAToLIKUS egyházközségeink F. Alsódabasi KAToLIKUS EgYHÁZKÖZSÉg

KAToLIKUS egyházközségeink F. Alsódabasi KAToLIKUS EgYHÁZKÖZSÉg KAToLIKUS egyházközségeink F Gyóni KAToLIKUS EgYHÁZKÖZSÉg Szentmiséink Gyónon hétfőnként, szerdánként, péntekenként és szombatonként 18 órakor kezdődnek. A pénteki szentmisék után 1 órás csendes szentségimádást

Részletesebben

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje áprilisban

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje áprilisban Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Szentmisék és szertartások rendje áprilisban

Részletesebben

ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 14/2000. (V. 17.) RENDELETE A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL EGYSÉGES SZERKEZETBEN

ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 14/2000. (V. 17.) RENDELETE A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL EGYSÉGES SZERKEZETBEN ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 14/2000. (V. 17.) RENDELETE A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL A 49/2006. (XI. 6.) 1, AZ 55/2008. (X. 31.) 2, A 42/2009. (IX. 30.) 3, AZ 56/2012. (XI. 30.) 4, A 21/2015.

Részletesebben

Meghívó - KZST. Keresztény-Zsidó Társaság. 2012.november

Meghívó - KZST. Keresztény-Zsidó Társaság. 2012.november Meghívó - KZST Keresztény-Zsidó Társaság 2012.november Keresztény-Zsidó Társaság, 1052 Budapest, Deák tér 4. Ajánlja fel személyi jövedelemadója 1%át: Adószám: 19672964-1-41. Számlaszám: 11706016 20465717.

Részletesebben

KATOLIKUS EGYHÁZ-LÁTOGATÁSI JEGYZŐKÖNYVEK. 16 17. század

KATOLIKUS EGYHÁZ-LÁTOGATÁSI JEGYZŐKÖNYVEK. 16 17. század KATOLIKUS EGYHÁZ-LÁTOGATÁSI JEGYZŐKÖNYVEK 16 17. század Osiris Kiadó Budapest, 2002 TARTALOM ELOSZO JEGYZETEK AZ ELŐSZÓHOZ n 25 SZEPETNEKI GÁSPÁR MESTER, VESZPRÉMI ORKANONOK ÖSSZEÍRÁSA (1554) Szepetneki

Részletesebben

NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA. Rumi Rajki István Általános Művelődési Központ Játékvár Óvodája 2014/2015.

NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA. Rumi Rajki István Általános Művelődési Központ Játékvár Óvodája 2014/2015. NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA Rumi Rajki István Általános Művelődési Központ Játékvár Óvodája 2014/2015. NEVELÉSI ÉV A 229/2012. (VIII. 28.) Kormányrendelet a nemzeti köznevelésről szóló

Részletesebben

Meghívó - KZST Keresztény-Zsidó Társaság

Meghívó - KZST Keresztény-Zsidó Társaság Meghívó - KZST Keresztény-Zsidó Társaság Alapítás: 1991-2014: 23. év A Keresztény-Zsidó Társaság a Nemzetközi Keresztény-Zsidó Tanács tagszervezete * 2014. május- június Keresztény-Zsidó Társaság, 1052

Részletesebben