NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA. Rumi Rajki István Általános Művelődési Központ Játékvár Óvodája 2014/2015.
|
|
- Rebeka Fábián
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA Rumi Rajki István Általános Művelődési Központ Játékvár Óvodája 2014/2015. NEVELÉSI ÉV A 229/2012. (VIII. 28.) Kormányrendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról I. Fejezet 10. A tájékoztató rendszer és a köznevelési intézmények közzétételi listája bekezdése, valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló évi CXII. törvény IV. Fejezet A közérdekű adatok közzététele 23. Az elektronikus közzététel kötelezettsége bekezdései alapján az alábbi adatokat tesszük közzé: a.) Tájékoztató a felvételi lehetőségről: A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény 8. (1) bekezdése kimondja: Az óvoda a gyermek hároméves korától a tankötelezettség kezdetéig nevelő intézmény. Az óvoda felveheti azt a gyermeket is, aki a harmadik életévét a felvételétől számított fél éven belül betölti, feltéve, hogy minden, a településen, fővárosi kerületben, vagy ha a felvételi körzet több településen található, az érintett településeken lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkező hároméves és annál idősebb gyermek óvodai felvételi kérelme teljesíthető szeptember 01-jétől 3 éves kortól kötelező óvodába járást ír elő a Nemzeti köznevelési törvény. NKt. 8. (2) A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson vesz részt. A jegyző az egyházi és magán fenntartású intézmények esetében a fenntartó a szülő kérelmére és az óvodavezető, valamint a védőnő egyetértésével, a gyermek jogos érdekét szem előtt tartva, az ötödik életév betöltéséig felmentést adhat a kötelező óvodai nevelésben való részvétel alól, ha a gyermek családi körülményei, képességeinek kibontakoztatása, sajátos helyzete indokolja.
2 45/2014. (X. 27.) EMMI rendelet Az egyes köznevelési tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról: A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet módosítása 10. (1) Az R. 20. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (1) Az óvodai beiratkozásra a tárgyév április 20-a és május 20-a között kerül sor. A fenntartó az óvodai beiratkozás idejéről, az óvodai jogviszony létesítésével összefüggő eljárásról a beiratkozás első határnapját megelőzően legalább harminc nappal a) közleményt vagy hirdetményt tesz közzé a saját honlapján, b) közlemény vagy hirdetmény közzétételét kezdeményezi a fenntartásában működő óvoda honlapján, ennek hiányában a helyben szokásos módon, valamint c) tájékoztatja az óvoda működésének helye szerinti települési önkormányzatot, amennyiben a fenntartó nem települési önkormányzat. (2) Az R. 20. (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (2) A szülő az óvodai nevelésben történő részvételre jogszabály alapján kötelezett gyermekét köteles beíratni az önkormányzat által közzétett közleményben vagy hirdetményben meghatározott időpontban. A napi négy órában óvodai nevelésre kötelezett gyermek szülője, amennyiben gyermeke az óvodakötelezettségét külföldön teljesíti, köteles arról a beiratkozás idejének utolsó határnapját követő tizenöt napon belül írásban értesíteni a gyermek lakóhelye, annak hiányában tartózkodási helye szerint illetékes jegyzőt. A napi négy órában óvodai nevelésre kötelezett, az óvodával jogviszonyban álló gyermek szülője, amennyiben gyermeke az óvodakötelezettségét a jövőben külföldön teljesíti, előzetesen köteles értesíteni a gyermek lakóhelye, annak hiányában tartózkodási helye szerint illetékes jegyzőt. b.) A beiratkozás ideje: április (péntek, szombat) A fenntartó által engedélyezett csoportok száma: 2 c.) Díjfizetési kötelezettség - jogcíme, mértéke: Az intézményünkben kizárólag az étkezésért kell térítési díjat fizetni.
3 Az egy főre megállapított díj mértéke december 31-ig: nettó ár 27% bruttó ár óvodás tízórai szolgáltatás óvodás ebéd szolgáltatás óvodás uzsonna szolgáltatás óvodás egész napos szolgáltatás Az étlap, az allergia táblázat, valamint a kalória táblázat megtalálható a Rumi Rajki István ÁMK Játékvár Óvodája faliújságán, illetve az Atroplusz Közétkeztetési és Szolgáltató Kft. honlapján: (Bővített intézményi étlapok; allergia táblázat; kalória táblázatok) A fenntartó által adható kedvezmények, a jogosultsági és igénylési feltételek: Az étkezési térítési díjból kedvezmény illeti meg: 1. a rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülőt - a kedvezményt a lakóhely szerint illetékes jegyzőnél kell igényelni; a határozatot intézményünkhöz be kell nyújtani; 2. a tartósan beteg gyermeket - orvosi szakvélemény szükséges; a határozatot intézményünkhöz be kell nyújtani; 3. a három vagy több gyermeket nevelő családban élőt - az étkezési kedvezményre jogosító nyilatkozatot külön forma nyomtatványon intézményünkhöz kell benyújtani. d.) Értékelések, ellenőrzések: - e.) Az óvodai nevelési év rendje: a nevelési év től ig tart. Az óvoda nyitva tartása: A fenntartó által engedélyezett napi nyitva tartási idő: Napi nyitva tartás: 10 óra Az óvoda zárva tartása: az óvoda kizárólag a fenntartó engedélye alapján tarthat zárva. Nyári zárva tartás: előreláthatólag augusztus hónapban (abból a célból, hogy a szükséges karbantartási és felújítási munkák elvégzésére sor kerülhessen). Erről a szülőket (fenntartói egyeztetés után) legkésőbb februárban 14-ig értesítjük.
4 A nevelés nélküli munkanapok igénybevételének időpontjáról hét nappal előbb tájékoztatjuk a szülőket. Nevelési évenként 5 nap vehető igénybe, melyről a nevelőtestület dönt. A nevelés nélküli munkanapokat a nevelőtestület nevelési értekezletek megtartására, illetve belső vagy külső továbbképzésre használja fel. Nevelés nélküli munkanapok: Sorszám Dátum Megnevezés Tartalom november 12. (szerda) Őszi nevelési értekezlet: Tapasztalatcsere Kompetencia alapú nevelési Program bevezetése, alkalmazása, tapasztalatai január Félévi értekezlet Félévi munka értékelése 26. (hétfő) április 15. Tavaszi nevelési értekezlet Képességfejlesztés fejlesztő játékokkal (szerda) június Éves nevelési értekezlet Az éves munka értékelése 08. (hétfő) augusztus 28. (péntek) Nevelési évnyitó értekezlet A 2015/2016. nevelési év rendje, munkaterve Az éves munkaterv alapján a 2014/2015. nevelési évben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai: Az ünnepek, megemlékezések rendje a Pedagógiai Program és az éves munkatervben maghatározottak szerint történik. Részletes tervezésük a csoportnaplókban. f.) A pedagógiai-szakmai ellenőrzés megállapításai: -
5 g.) Szervezeti és működési szabályzat Házirend Pedagógiai Program Az intézmény működésével kapcsolatos dokumentációknak intézményünkben, valamint a honlapunkon nyilvánosságot biztosítunk. A gyermekek beíratásakor a szülők számára átadásra kerül a Házirend.
6 2014. október 1-i adatok: Személyi feltételek Közalkalmazotti létszám: 7 fő Óvodapedagógusok száma: 5 fő (ebből 1 fő ÁMK igazgató; 1 fő pedig felmentését tölti) Iskolai végzettségek, szakképzettségek: Felsőfokú végzettséggel rendelkezik: 5 fő (legmagasabb iskolai végzettség: 4 fő főiskolai (ebből 1 fő a felmentését tölti), 1 fő egyetemi) Szakvizsgázott: 2 fő (ebből 1 fő a felmentését tölti) Közoktatás vezető: 1 fő Fejlesztő pedagógus: 1 fő (felmentését tölti) Gyógypedagógus: 1 fő Nevelési munkát közvetlenül segítők: Dajkák száma: 2 fő Iskolai végzettségek, szakképzettségek: Dajkai végzettséggel rendelkezik: 2 fő Az intézményben 1 fő megbízási szerződéssel rendszergazdai feladatokat végez. Óvodai csoportok száma: 2 Férőhelyek száma: 50 fő Gyermeklétszám összesen: 49 fő Az egyes csoportokban a gyermekek létszáma: Részben osztott kiscsoport: Pillangó csoport 22 fő Részben osztott nagycsoport: Napsugár csoport 27 fő Rum, október 02. Varga Lászlóné ÁMK igazgató
NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA. Rumi Játékvár Óvoda 2016/2017. NEVELÉSI ÉV
NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA Rumi Játékvár Óvoda 2016/2017. NEVELÉSI ÉV A 229/2012. (VIII. 28.) Kormányrendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról I. Fejezet 10. A
RészletesebbenSzervezeti, személyzeti adatok
NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014-2015. NEVELÉSI ÉV A Nemzeti Erőforrás Miniszter 229/2012. (VIII. 28.) Kormány-rendelet 10 fejezet 23. -a, (1.-.2.) bekezdése alapján az alábbi adatokat
RészletesebbenA Medgyesegyházi Varázserdő Óvoda közzétételi listája a 2018/2019-es nevelési évben
A Medgyesegyházi Varázserdő Óvoda közzétételi listája a 2018/2019-es nevelési évben A Kormány A nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII.28.) rendelete szabályozza a nevelési
RészletesebbenNEVELÉSI ÉV
Tarkarét ÓVODA KÖZZÉTÉTELI LISTA 2013-2014. NEVELÉSI ÉV A Nemzeti Erőforrás Miniszter 229/2012. (VIII. 28.) Kormány-rendelet 10 fejezet 23. -a, (1.-.2.) bekezdése alapján az alábbi adatokat tesszük közzé:
RészletesebbenSalgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Népjóléti Iroda
Szám: 5234/2016. Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Népjóléti Iroda Javaslat a Salgótarjáni Összevont Óvoda 2016/2017. nevelési év kezdéséhez szükséges döntések meghozatalára Tisztelt
Részletesebben(Az óvoda hosszú bélyegzője) OM azonosító: KÖZZÉTÉTELI LISTA P.H. óvodavezető
(Az óvoda hosszú bélyegzője) OM azonosító: 034678 KÖZZÉTÉTELI LISTA P.H. óvodavezető Pestszentlőrinci Robogó Óvoda 1181 Budapest, Kondor Béla sétány 14. NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA 2017/2018-OS
RészletesebbenKÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év
KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016-2017. nevelési év A nemzeti köznevelésről szóló törvény és annak végrehajtásáról rendelkező 229/2012. (VIII.28.) kormányrendelet alapján. Az óvoda megnevezése Székkutasi Líbor Ilona
RészletesebbenKözzétételi lista. Az óvoda neve: Kiskörei ÓV-LAK Óvoda. Az óvoda címe: 3384 Kisköre, Béke út az óvoda OM azonosító száma:
Közzétételi lista Az óvoda neve: Kiskörei ÓV-LAK Óvoda Az óvoda címe: 3384 Kisköre, Béke út 9-11. az óvoda OM azonosító száma: 031423 2016/2017. nevelési év Tájékoztató az óvodai felvételről: Az óvoda
RészletesebbenNEVELÉSI OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év
KISVÁRDAI EGYESÍTETT ÓVODA OM azonosító: 201 061 4600 Kisvárda Csillag köz 2. Tel.: 06-45/405-225. E-mail: csillagovi@naracom.hu Web: www.csillagovoda.info NEVELÉSI OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA
RészletesebbenKÖZZÉTÉTELI LISTA. A Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 10. fejezet 23. -a, (1.-.2.) bekezdése alapján az alábbi adatokat tesszük közzé:
KÖZZÉTÉTELI LISTA A Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 10. fejezet 23. -a, (1.-.2.) bekezdése alapján az alábbi adatokat tesszük közzé: ARANY JÁNOS ÓVODA 2014/2015. NEVELÉSI ÉV Szervezeti, személyzeti
RészletesebbenKÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év. Az óvoda címe, elérhetősége 6821 Székkutas, Murgács Kálmán u. 20. Telefon: 06-30/
KÖZZÉTÉTELI LISTA 2017-2018. nevelési év A nemzeti köznevelésről szóló törvény és annak végrehajtásáról rendelkező 229/2012. (VIII.28.) kormányrendelet alapján. Az óvoda megnevezése Székkutasi Líbor Ilona
RészletesebbenZuglói Tündérkert Óvoda 1144 Budapest, Kántorné sétány 9. NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év
NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015-2016. nevelési év A kormány 229/2012 (VIII. 28.) kormányrendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. -a értelmében az alábbi adatokat
RészletesebbenFELKÉSZÜLÉS A 3 ÉVES KORTÓL KÖTELEZŐ ÓVODAI NEVELÉSRE (TÁMOP 3.1.1 II. SZAKASZ)
FELKÉSZÜLÉS A 3 ÉVES KORTÓL KÖTELEZŐ ÓVODAI NEVELÉSRE (TÁMOP 3.1.1 II. SZAKASZ) A szabályozás előzményei A Magyar Kormány Nemzeti Reform Programja (EU- Oktatás és képzés, 2020) kisgyermekkori nevelésben
RészletesebbenOM: BUDAPEST, MEGYERI ÚT 205/A
2018/2019. Közzétételi lista A dokumentum jellege: nyilvános Megtekinthető: https://aprotalpak.net ; iroda Apró Talpak Óvoda OM: 203326 1048 BUDAPEST, MEGYERI ÚT 205/A A kormány 229/2012 (VIII.28.) kormányrendelete
RészletesebbenJászkiséri Városi Óvoda. Közzétételi lista 2017/2018
2017/2018 OM: 035770 2017. A kormány 229/2012 (VIII. 28.) kormányrendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. -a értelmében az alábbi adatokat tesszük közzé: A felvételi lehetőségről
RészletesebbenZuglói Tündérkert Óvoda 1144 Budapest, Kántorné sétány 9. NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év
NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015-2016. nevelési év A kormány 229/2012 (VIII. 28.) kormányrendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. -a értelmében az alábbi adatokat
RészletesebbenE L Ő T E R J E S Z T É S
15. NAPIREND: Ügyiratszám: 1/572/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. november 27-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívandók: A Tapolcai Kertvárosi
RészletesebbenE l ő t e r j e s z t é s. A Humán Erőforrás Bizottság 2015. március 23-i ülésére
Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének Humán Erőforrás Bizottsága 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf.: 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E l ő t e r j e s
RészletesebbenKÖZZÉTÉTELI LISTA a nevelési évre
KÖZZÉTÉTELI LISTA a 2017-2018. nevelési évre A 229/2012 (VIII.28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. -a értelmében az alábbi adatokat tesszük közre: Az óvoda megnevezése
Részletesebbenos NEVELÉSI ÉV
NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015-2016-os NEVELÉSI ÉV SZENT MIKLÓS GÖRÖGKATOLIKUS ÓVODA ÉS BÖLCSŐDE NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016/2017-es NEVELÉSI ÉV A Nemzeti Erőforrás
RészletesebbenK Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A nevelési év
K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A 2018-2019. nevelési év A kormány 229/2012 (VIII.28.) kormányrendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. - a értelmében az alábbi adatokat
RészletesebbenMandulavirág Óvoda Csopak. :Kossuth u. 26. 8229. : 06-87 / 446-080 E-mail: csopakovoda@chello.hu. Közzétételi lista
:Kossuth u. 26. 8229 : 06-87 / 446-080 E-mail: csopakovoda@chello.hu Közzétételi lista 2014-2015 229/2012 (VIII. 28.) Kormányrendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról értelmében az
RészletesebbenNEVELÉSI OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év
Csillag Közi Központi Társulási Ó v o d a OM azonosító: 201 061 4600 Kisvárda Csillag köz 2. Tel.: 06-45/405-225. E-mail: csillagovi@naracom.hu Web: www.csillagovoda.info NEVELÉSI OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI
RészletesebbenDombóvár Város Önkormányzata Humán Bizottságának február 25-i rendkívüli ülésére
Hu/2. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Humán Bizottságának 2016. február 25-i rendkívüli ülésére Tárgy: A 2016/2017. nevelési évre az óvodába történő jelentkezés
RészletesebbenKÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA NEVELÉSI ÉV
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2018-2019 NEVELÉSI ÉV A Nemzeti Erőforrás Miniszter 229/2012. (VIII. 28.) Kormány-rendelet 10. fejezet 23. - a, 1.-2. bekezdése alapján az alábbi adatokat tesszük közzé. Az óvoda
RészletesebbenMélykút Város Önkormányzat Óvodája
Mélykút Város Önkormányzat Óvodája NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA 2017/2018. NEVELÉSI ÉV A Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Kormány-rendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról
RészletesebbenE L Ő T E R J E S Z T É S
20. NAPIREND: Ügyiratszám: 1/569/2017 E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2017. november 24-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívandók: Az óvodai beiratkozás
RészletesebbenFelkészülés a 3 éves kortól kötelező óvodai nevelésre
Felkészülés a 3 éves kortól kötelező óvodai nevelésre A szabályozás előzményei A Magyar Kormány Nemzeti Reform Programja (EU- Oktatás és képzés, 2020) kisgyermekkori nevelésben való részvétel szabályozása
RészletesebbenKiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-92/2016. Tárgy: A Kiszombori Mikrotérség Karátson Emília Napköziotthonos
RészletesebbenALSÓVÁROSI ÓVODA Vác, Vám u. 11. Telefon: 27/ , Különös közzétételi lista
ALSÓVÁROSI ÓVODA 2600 Vác, Vám u. 11. Telefon: 27/ 317-092, e-mail: forteovi@vipmail.hu Különös közzétételi lista Az intézmény neve, székhelye: Vác Város Önkormányzat Képviselő- testületének Alsóvárosi
RészletesebbenPÜSPÖKLADÁNYI EGYESÍTETT ÓVODAI INTÉZMÉNY
PÜSPÖKLADÁNYI EGYESÍTETT ÓVODAI INTÉZMÉNY KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016-2017 NEVELÉSI ÉV A Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 10. fejezet 23., (1.-.2.) bekezdése alapján az alábbi adatokat tesszük közzé:
RészletesebbenFERENCVÁROSI KEREKERDŐ ÓVODA KÖZZÉTÉTELI LISTA 2018/2019.NEVELÉSI ÉV (október 01-i adatok alapján)
FERENCVÁROSI KEREKERDŐ ÓVODA KÖZZÉTÉTELI LISTA 2018/2019.NEVELÉSI ÉV (október 01-i adatok alapján) 1.A közoktatási Intézmény adatai A közoktatási intézmény székhelyének megnevezése és címe Ferencvárosi
RészletesebbenBakonyszentlászlói Szent László Óvoda. Különös közzétételi lista
Bakonyszentlászlói Szent László Óvoda Különös közzétételi lista A kormány 229/2012 (VIII. 28.) kormányrendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. -a értelmében az alábbi adatokat
RészletesebbenA beiratkozás időpontja: május 6-től május 10-ig.
HIRDETMÉNY Az óvodai felvételekről A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban Nkt.) 8. (l) bekezdése szerint az óvoda a gyermek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig
RészletesebbenKÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016/2017 VELENCEI MESELIGET ÓVODA
VELENCEI MESELIGET ÓVODA 1 A Nemzeti Erőforrás Miniszter 229/2012. (VIII. 28.) Kormány-rendelet 10 fejezet 23. -a, (1.-.2.) bekezdése alapján az alábbi adatokat tesszük közzé: 1. SZERVEZETI, SZEMÉLYZETI
RészletesebbenGyörteleki Napsugár Óvoda OM: Györtelek, Kossuth út 133/c Tel/fax:
Különös Közzétételi Lista 2016/2017-es nevelési év Óvoda Az alábbi adatokat tesszük közzé a Nemzeti Erőforrás Miniszter 229/2012. (VIII.28.) Kormányrendelet 10. fejezet 23 -a értelmében. SZERVEZETI ÉS
RészletesebbenBudapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat TÁJÉKOZTATÓ az óvodai felvételekről
Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat TÁJÉKOZTATÓ az óvodai felvételekről A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (továbbiakban: Nkt.) 8. (1) bekezdése szerint az óvoda a gyermek három
Részletesebbena nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet módosításáról
Óvodakötelezettség, óvodai nevelésre való jogosultság 22/2015. (IV. 21.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.)
RészletesebbenKülönös közzétételi lista
Különös közzétételi lista A kormány 229/2012 (VIII. 28.) kormányrendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. -a értelmében az alábbi adatokat tesszük közzé: Az óvoda megnevezése:
RészletesebbenKÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA NEVELÉSI ÉV
BOGYISZLÓI KISTARISZNYA ÓVODA 7132. BOGYISZLÓ, PETŐFI S. U. 16. Tel: 06-74-440-774 E-mail: ovoda@bogyiszlo.hu OM: 202193 KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015-2016 NEVELÉSI ÉV Ikt.sz. 107/2015 A Nemzeti Erőforrás
RészletesebbenKÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KISVÁC-KÖZÉPVÁROSI ÓVODA
KISVÁC-KÖZÉPVÁROSI ÓVODA OM 032736 : 2600 Vác, Nyár u.1. /: 27 / 315-419 E-mail: kisvacovi@gmail.com KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KISVÁC-KÖZÉPVÁROSI ÓVODA Intézmény neve: Kisvác-Középvárosi Óvoda Intézmény
RészletesebbenKÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 229/2012. (VIII. 28.) a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló Kormány-rendelet, I. fejezetének 23. -a alapján az alábbi adatokat tesszük közzé: 1) Az intézmény
RészletesebbenKÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA NEVELÉSI ÉV
BOGYISZLÓI KISTARISZNYA ÓVODA 7132. BOGYISZLÓ, PETŐFI S. U. 16. Tel: 06-74-440-774 E-mail: ovoda@bogyiszlo.hu OM: 202193 KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016-2017 NEVELÉSI ÉV Ikt.sz. 136/2016 A Nemzeti Erőforrás
RészletesebbenTÁRGY: A Szálkai Óvodai beíratási felhívása a 2016/2017. nevelési évre
AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 5. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: A Szálkai Óvodai beíratási felhívása a 2016/2017. nevelési évre E L Ő T E R J E S Z T É S SZÁLKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. február
RészletesebbenKözzétételi lista. 2018/2019- es nevelési év
Közzétételi lista 2018/2019- es nevelési év Sarkad Város Önkormányzat Óvoda Kossuth Utcai Tagóvoda Szalontai Úti Tagóvoda Vasút Utcai Tagóvoda A kormány 229/2012 (VIII. 28.) kormányrendelete a nemzeti
RészletesebbenA Mezőkovácsházi Négy Évszak Óvoda és Bölcsőde. közzétételi listája a nevelési évben.
A Mezőkovácsházi Négy Évszak Óvoda és Bölcsőde közzétételi listája a 2015-2016 nevelési évben. A Kormány A nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII.28.) rendelete szabályozza
RészletesebbenNEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA NEVELÉSI ÉV.
NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA 2017-2018. NEVELÉSI ÉV. A Nemzeti Erőforrás Miniszter 229/2012. (VIII. 28.) Kormány-rendelet 10 fejezet 23. -a, (1.-.2.) bekezdése alapján az alábbi adatokat
RészletesebbenIntézményi közzétételi lista a 2014-2015-ös nevelési évre
Hajnal-Lenkey-Jázmin Utcai Általános Művelődési Központ 5600 Békéscsaba, Lenkey u.12. Tel.: 66/645-686, 66/324-462 email: lenkeyovi@t-online.hu Intézményi közzétételi lista a 2014-2015-ös nevelési évre
RészletesebbenHIRDETMÉNY A 2017/2018. NEVELÉSI ÉVRE SZÓLÓ ÓVODAI, BÖLCSŐDEI BEIRATKOZÁSRÓL ÓVODAI BEIRATKOZÁS
HIRDETMÉNY A 2017/2018. NEVELÉSI ÉVRE SZÓLÓ ÓVODAI, BÖLCSŐDEI BEIRATKOZÁSRÓL Budakeszi Város Önkormányzata, mint a Pitypang Sport Óvoda, a Budakeszi Szivárvány Óvoda, a Budakeszi Bölcsőde, a Mosolyvár
RészletesebbenKözzétételi lista nevelési év
Fehérgyarmati Eszterlánc Óvoda Székhely: Fehérgyarmat Szent I. tér 2. Telephelyek: Fehérgyarmati Eszterlánc Óvoda Hadház utcai Óvodája Fehérgyarmati Eszterlánc Óvoda Tavasz utcai Óvodája OM: 202 319 Tel.:
RészletesebbenKülönös közzétételi lista
Különös közzétételi lista 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról- alapján név: Szent Imre Katolikus Általános Iskola Tagóvodája székhely: 2100 Gödöllő
RészletesebbenErzsébetvárosi Dob Óvoda
Köznevelési intézmények közzétételi listája 2016/2017-es nevelési évre 1077 Budapest Dob utca 95. Honlap: www.dobovoda.hu Iktató szám: 46-451/2016-D 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről
RészletesebbenKÖZZÉTÉTELI LISTA. A Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 10. fejezet 23. -a, (1.-.2.) bekezdése alapján az alábbi adatokat tesszük közzé:
KÖZZÉTÉTELI LISTA A Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 10. fejezet 23. -a, (1.-.2.) bekezdése alapján az alábbi adatokat tesszük közzé: ARANY JÁNOS ÓVODA 2015/16. NEVELÉSI ÉV Szervezeti, személyzeti
RészletesebbenBESENYSZÖGI ESZTERLÁNC ÓVODA KÖZZÉTÉTELI LISTA NEVELÉSI ÉV. A Nemzeti Erőforrás Miniszter 229/2012. (VIII.28.) Kormányrendelet 10 fejezet
BESENYSZÖGI ESZTERLÁNC ÓVODA KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015-2016.NEVELÉSI ÉV A Nemzeti Erőforrás Miniszter 229/2012. (VIII.28.) Kormányrendelet 10 fejezet 23. -a (1-2.) bekezdése alapján az alábbi adatokat tesszük
RészletesebbenKözzétételi lista. A 2011. évi CXC. törvény 49. és a 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 20. alapján.
Közzétételi lista 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 23. alapján Felvételi lehetőségek: A 2011. évi CXC. törvény 49. és a 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 20. alapján. Az intézmény felvételi körzete: óvodánként
RészletesebbenNevelési-oktatási intézményi közzétételi lista
KÖZZÉTÉTELI LISTA Nevelési-oktatási intézményi közzétételi lista 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. (1) alapján: 1.) az intézmény felvételi lehetőségéről
RészletesebbenBaptista Szeretetszolgálat Kisújszállási Óvodája OM: KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER / (VIII.28.) Korm. rendelet szerint -
Baptista Szeretetszolgálat Kisújszállási Óvodája OM: 201735 KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016. OKTÓBER 1. - 229/ 2012. (VIII.28.) Korm. rendelet szerint - 23. (1) A nevelési-oktatási intézményi közzétételi lista
RészletesebbenKÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA
Jogszabályi háttere: KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015-2016. A nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 23. értelmében az alábbi adatokat tesszük közzé:
RészletesebbenA Mezőkovácsházi Négy Évszak Óvoda és Bölcsőde. közzétételi listája a nevelési évben.
A Mezőkovácsházi Négy Évszak Óvoda és Bölcsőde közzétételi listája a 2016-2017 nevelési évben. A Kormány A nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII.28.) rendelete szabályozza
RészletesebbenKÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA a 229/2012 (VIII.28) Kormány rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról I. fejezet 23. (1-2) bekezdés 2015-2016 nevelési évhez A Nemzeti Erőforrás Miniszter
RészletesebbenÚszó Pingvin Óvoda Közhasznú Nonprofit Kft. székhely: 1025 Budapest, Őzgida u. 23/5.
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2017. SZEPTEMBER 04. ÚSZÓ PINGVIN ÓVODA 1138 BUDAPEST, MARGITSZIGET ( NSU ) Fenntartó: Úszó Pingvin Óvoda Közhasznú Nonprofit Kft. székhely: 1025 Budapest, Őzgida u. 23/5. Telefon:
RészletesebbenKÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016/2017. NEVELÉSI ÉV
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016/2017. NEVELÉSI ÉV A kormány 229/2012 (VIII.28.) kormányrendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. -a értelmében az alábbi adatokat tesszük közre:
RészletesebbenKertvárosi Óvoda KÖZZÉTÉTELI LISTA. 2017/2018 nevelési év. 1. Szervezeti, személyzeti adatok. A közfeladatot ellátó szerv: Kertvárosi Óvoda
KÖZZÉTÉTELI LISTA Kertvárosi Óvoda 2017/2018 nevelési év 1. Szervezeti, személyzeti adatok A közfeladatot ellátó szerv: Kertvárosi Óvoda 2800 Tatabánya, Bakony u. 1/A. Tel/fax: 06/34-426-448 e-mail: kertvarosi.ovoda.tb@gmail.com
RészletesebbenINTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA / nevelési évre
Ferencvárosi Epres Óvoda 1098 Budapest, Epreserdő u. 10. Telefon: 280-6705 e-mail: epresovoda@freemail.hu INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA 2017. / 2018. nevelési évre Jogszabályi háttere: A nemzeti köznevelésről
RészletesebbenKISCSILLAG ÓVODA DOMONY 2182 Domony, Fő út 98. tel.: 28/ ; 28/ mobil: /
KISCSILLAG ÓVODA DOMONY 2182 Domony, Fő út 98. tel.: 28/576-530; 28/576-531 mobil: +36 20/824 59 89 e-mail: ovoda.dompol@invitel.hu NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016-2017. NEVELÉSI ÉV
RészletesebbenSÍPOS UTCAI ÓVODA NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA es NEVELÉSI ÉV
SÍPOS UTCAI ÓVODA 2016-2017-es NEVELÉSI ÉV A Nemzeti Erőforrás Miniszter 229/2012. (VIII. 28.) Kormány-rendelet 10 fejezet 23. -a, (1.-.2.) bekezdése alapján az alábbi adatokat tesszük közzé: 1. A felvételi
RészletesebbenSzivárvány Közös Igazgatású Óvoda és Bölcsőde, Egységes Óvoda- Bölcsőde és Óvoda Intézmény KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTÁJA A 2016/2017-es NEVELÉSI ÉVRŐL
Szivárvány Közös Igazgatású Óvoda és Bölcsőde, Egységes Óvoda- Bölcsőde és Óvoda Intézmény KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTÁJA A 2016/2017-es NEVELÉSI ÉVRŐL A kormány 229/2012 (VIII. 28.) kormányrendelete a nemzeti
RészletesebbenSarkad Város Önkormányzat Óvodák Intézménye OM:
Sarkad Város Önkormányzat Óvodák Intézménye OM: 202 100 Különös Közzétételi lista 2016/2017-es nevelési év Epreskert Utcai Óvoda Kossuth Utcai Tagóvoda Szalontai Úti Tagóvoda Vasút Utcai Tagóvoda A kormány
RészletesebbenIntézményi közzétételi lista a es nevelési évre
Hajnal-Lenkey-Jázmin Utcai Általános Művelődési Központ 5600 Békéscsaba, Lenkey u.12. Tel.: 66/645-686, 06-20/4188169 email: lenkeyovi@t-online.hu Intézményi közzétételi lista a 2018-2019-es nevelési évre
RészletesebbenKülönös Közzétételi Lista 2015/2016 nevelési év
OZORAI MESEVÁR ÓVODA 7086 OZORA, MÁRTÍROK U. 7. OM. : 202311 ovoda@ozora.hu Telefon: 06-74-498-498 Különös Közzétételi Lista 2015/2016 nevelési év A kormány 229/2012. (VIII. 28.) kormányrendelete a nemzeti
RészletesebbenERZSÉBETVÁROSI NEFELEJCS ÓVODA Köznevelési intézmények közzétételi listája es nevelési évre
ERZSÉBETVÁROSI NEFELEJCS ÓVODA Köznevelési intézmények közzétételi listája 206-207-es nevelési évre Erzsébetvárosi Nefelejcs Óvoda 078 Budapest, Nefelejcs u. 62. Telefon/fax: 06 35-9307 Honlap: www.nefelejcsovi.hu
RészletesebbenJavaslat a 2015/2016. nevelési évben indítható óvodai csoportok számának engedélyezésére. Szegény Ákos Humán közszolgáltatási osztályvezető
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Humán-közszolgáltatási Osztály 1239 Budapest, Hősök tere 12. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a 2015/2016. nevelési évben indítható
RészletesebbenKülönös Közzétételi Lista
Különös Közzétételi Lista 2017/2018 Nevelési év A Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Kormányrendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. - a értelmében a következő adatokat tesszük közzé:
RészletesebbenKülönös közzétételi lista
Különös közzétételi lista 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról- alapján név: Szent Imre Katolikus Általános Iskola Tagóvodája székhely: 2100 Gödöllő
RészletesebbenELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET április 24-i ülésére
Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata Ikt.szám: 48/2014. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2014. április 24-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Javaslat az óvodai és a bölcsődei
RészletesebbenTündérkert Óvoda Fairygarden Nursery School. Közzétételi lista. 2014. október 16.
Tündérkert Óvoda Fairygarden Nursery School Közzétételi lista 2014. október 16. 1 Tündérkert Óvoda Fairygarden Nursery School nevelési oktatási intézményi Közzétételi listája A kormány 229/2012 (VIII.
RészletesebbenSzajol Község Önkormányzata Képviselő-testülete február 12-én tartandó ülésére
Szajol Község Polgármesterétől 5081. Szajol, Rózsák tere 1. ELŐTERJESZTÉS Szajol Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. február 12-én tartandó ülésére a Szajoli Tiszavirág Óvodába, a 2015/2016.
RészletesebbenKülönös közzétételi lista. 2017/2018. nevelési év
Különös közzétételi lista 2017/2018. nevelési év A kormány 229/2012 (VIII.28.) kormányrendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. -a értelmében az alábbi adatokat tesszük közzé:
RészletesebbenINTÉZMÉNYÜNK KÖZZÉTÉTELI LISTÁJA A KÖZNEVELÉSI TV. 23 -A ALAPJÁN
INTÉZMÉNYÜNK KÖZZÉTÉTELI LISTÁJA A KÖZNEVELÉSI TV. 23 -A ALAPJÁN Intézményünk neve, címe: Székhely: Telephely: 4465 Rakamaz, Dózsa György út 1. Óvodába jelentkezhet vagy másik óvodába átjelentkezhet minden
RészletesebbenI. Szervezeti és személyzeti adatok
Általános közzétételi lista az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény és a 305/2005. (XII.25.) Korm. rendelet értelmében az alábbi adatokat tesszük
RészletesebbenLELLEI ÓVODA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016/2017 nevelési év
LELLEI ÓVODA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016/2017 nevelési év A kormány 229/2012 (VIII.28.) kormányrendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. -a értelmében az alábbi adatokat tesszük
RészletesebbenKÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA a 229/2012 (VIII.28) Kormány rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról I. fejezet 23. (1-2) bekezdés 2017-2018-as nevelési évre A Nemzeti Erőforrás Miniszter
RészletesebbenSÍPOS UTCAI ÓVODA NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014-2015. NEVELÉSI ÉV
SÍPOS UTCAI ÓVODA NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014-2015. NEVELÉSI ÉV A Nemzeti Erőforrás Miniszter 229/2012. (VIII. 28.) Kormány-rendelet 10 fejezet 23. -a, (1.-.2.) bekezdése alapján
RészletesebbenTevékenységre, működésre vonatkozó adatok:
HERENDI HÉTSZÍNVILÁG ÓVODA ÉS BÖLCSŐDE 8440 Herend, Fasor u. 2/a.-4/a. Tel.; Fax.: 88/ 780-050 Tel. 88/785-827. e-mail:herend.ovibolcsi@upcmail.hu Honlap: www.herendovi.hu Oktatási azonosító: 200981 KÜLÖNÖS
RészletesebbenKÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Humán-közszolgáltatási Osztály 1239 Budapest, Hősök tere 12. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a 2017/2018-as nevelési évben indítható
RészletesebbenKÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. a as nevelési évre
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA a 2017-2018-as nevelési évre A Csongrádi Óvodák Igazgatósága 6640 Csongrád, Templom utca 4-8 a 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról
RészletesebbenKülönös Közzétételi lista. Óvoda nevelési év
Különös Közzétételi lista Óvoda 2018-2019. nevelési év 1. Az óvodai felvétel rendje Nkt. VIII. (1) Az óvoda két és fél éves kortól az iskolába járáshoz szükséges fejlettség eléréséig, illetve a tankötelezettség
RészletesebbenKözzétételi lista. A 2011. évi CXC. törvény 49. és a 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 20. alapján.
Közzétételi lista 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 23. alapján Felvételi lehetőségek: A 2011. évi CXC. törvény 49. és a 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 20. alapján. Az intézmény felvételi körzete: óvodánként
RészletesebbenKÖZZÉTÉTELI LISTA NEVELÉSI ÉV
KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015-2016 NEVELÉSI ÉV A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII.28.) Kormányrendelet alapján az alábbi adatokat tesszük közzé: 1. A székhelyi
RészletesebbenÓvodai Nevelési-oktatási intézmény Közzétételi Lista. Szent István Katolikus Óvoda és Általános Iskola
Óvodai Nevelési-oktatási intézmény Közzétételi Lista Szent István Katolikus Óvoda és Általános Iskola Törvényi háttér: A kormány 229/2012. (VII.28) Korm. rendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény
RészletesebbenGimnázium, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda. Különös közzétételi lista
HUSZÁR GÁL Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda Különös közzétételi lista (A 229/2012. (VIII.28.) Kormány-rendelt 10.fej. 23 -a 1-2bekezdése alapján) 1. A felvételi lehetőségről
RészletesebbenIntézményi közzétételi lista
SZENT TAMÁS GÖRÖGKATOLIKUS ÓVODA ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÓVODAI INTÉZMÉNYEGYSÉG 5000 Szolnok, Temető út 13. 56/800-230 06 30 622 4939 @ szolnoki.gorogkatolikusovoda@gmail.com Intézményi közzétételi lista Jogalap:
RészletesebbenTakácsi Bóbita Óvoda Napsugár Tagóvoda Vaszar Magyargencsi Telephely Óvoda KÖZZÉTÉTELI LISTA
Takácsi Bóbita Óvoda Napsugár Tagóvoda Vaszar Magyargencsi Telephely Óvoda KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016-2017 nevelési év Készítette: Bálint Mónika intézményvezető A Nemzeti Erőforrás Miniszter 229/2012. (VIII.28.)
RészletesebbenNagykanizsa Központi Óvoda 8800 Nagykanizsa, Muraközi u. 5. Tel.,fax: 93/
Nagykanizsa Központi Óvoda 8800 Nagykanizsa, Muraközi u.. Tel.,fax: 9/-87 Email: kozpontiovi@z-net.hu Különös közzétételi lista 08/09. nevelési év A kormány 9/0.(VIII.8.) kormányrendelete a nemzeti köznevelésről
RészletesebbenKÖZZÉTÉTELI LISTA 2014-2015. nevelési év
KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014-2015. nevelési év A Kormány 229/2012. (VIII.28.) Korm. rendelete 23 ( ) alapján az alábbi adatok kerülnek közzétételre: 1. Felvétel, beiratkozás Felvétel: Az óvodai felvétel jelentkezési
RészletesebbenKÖZZÉTÉTELI LISTA Erzsébet Ligeti Óvoda 2016/2017 NEVELÉSI ÉV
KÖZZÉTÉTELI LISTA Erzsébet Ligeti Óvoda 2016/2017 NEVELÉSI ÉV Szervezeti, személyzeti adatok Az intézmény neve: Erzsébet Ligeti Óvoda OM azonosítója: 201876 Feladatellátás helyei: Székhelye: 9023 Győr,
RészletesebbenELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET február 15-i ülésére
Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2018. február 15-i ülésére Iktatószám: 37/2018. Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Javaslat az óvodai és a bölcsődei
RészletesebbenIV. Sz. Gazdasági Működtető Központ 9021 Győr, Virágpiac tér 3. Szervezeti és Működési Szabályzat
IV. Sz. Gazdasági Működtető Központ 9021 Győr, Virágpiac tér 3. Szervezeti és Működési Szabályzat Adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzat Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról
RészletesebbenKözzétételi lista. A Nkt. végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII.28.) Korm. rendelet 23. szerint
Közzétételi lista A Nkt. végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII.28.) Korm. rendelet 23. szerint Az intézmény neve: D-B-M Mikrotérségi Óvoda és Bölcsőde OM azonosító: 201948 Az óvoda neve: Eszterlánc óvoda
RészletesebbenVÁROSMAJORI ÓVODÁK KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015. NEVELÉSI ÉV
VÁROSMAJORI ÓVODÁK KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015. NEVELÉSI ÉV 1. A közoktatási intézmény adatai A közoktatási intézmény Vároamajori Óvodák neve A közoktatási intézmény címe 1122 Bp. Városmajor utca 59/b.
Részletesebben