CIG PANNÓNIA ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ ZRT.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "CIG PANNÓNIA ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ ZRT."

Átírás

1 CIG PANNÓNIA ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ ZRT. NEGYEDÉVES TÁJÉKOZTATÓ HARMADIK NEGYEDÉV november 22.

2 1. Összefoglaló Jelen tájékoztató célja, hogy a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. (a továbbiakban EMABIT vagy Társaság) a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) számára önkéntes adatszolgáltatás keretében megosztandó adatokat anyavállalata, a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt harmadik negyedéves tőzsdei jelentésével egyidejűleg nyilvánosságra hozza. A MABISZ számára szolgáltatott adatokat jelen tájékoztató 1. számú melléklete tartalmazza év főbb eredményei, eseményei: millió forint (A) (C) Változás (A-B) Bruttó díjelőírás Biztosítástechnikai eredmény (igazgatási költségek nélkül) Igazgatási költségek Biztosítástechnikai eredmény Adózott eredmény Az EMABIT első nyereséges éve után 2016-ban folytatja a sikeres működést. A folyamat eredményképpen a Társaság 2016 első három negyedévében biztosítástechnikai szinten 358 millió forint eredményt termelt, az igazgatási költségek levonása után a biztosítástechnikai eredmény 97 millió forint első három negyedévében az EMABIT adózott eredménye 121 millió forint, mely 3 millió forinttal meghaladja 2015 hasonló időszaki eredményét. A saját tőke összege szeptember 30-án millió forint. A Társaság Szolvencia II szerinti szavatolótőke megfelelése június 30-án 121 százalék volt 1. - Az EMABIT 2016 első három negyedévében millió forint bruttó díjbevételt ért el, 63 százalékkal többet, mint 2015 hasonló időszakában. A dinamikusan növekvő díjbevétel legnagyobb része a casco, a vagyon és kezesség termékekhez kapcsolódik első három negyedévében az új szerzés összege millió forint volt, és a harmadik negyedév végén a Biztosító millió forintos állománnyal rendelkezett. Mérlegfordulónap utáni események: október 7-én került sor azon szerződés aláírására, melynek értemében a Biztosító anyavállalata az MKB Életbiztosító Zrt. 98,97%-át, az EMABIT pedig az MKB Általános Biztosító Zrt. 98,98%-át vásárolja meg a Versicherungskammer Bayern-től. A Gazdasági Versenyhivatal eljáró versenytanácsa határozatában engedélyezte, hogy a Biztosító anyavállalata közvetlen egyedüli irányítást szerezzen az MKB Életbiztosító Zrt. felett, az EMABIT pedig az MKB Általános Biztosító Zrt. felett. A szerződés hatálybalépéséhez a Magyar Nemzeti Bank vonatkozó engedélyezési folyamata megkezdődött. Budapest, november 22. CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. 1 A -ra vonatkozó Szolvencia II szerinti tőkemegfelelés számításai jelen jelentés kibocsátásakor folyamatban vannak, a számítások elkészültének határideje a hónap vége. CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt., harmadik negyedéves tájékoztató 2

3 2. Pénzügyi kimutatások A Biztosító eredménykimutatásának fő sorai millió forint Eredmény alakulása (A) (C) Változás (A-B) Bruttó írt díj Meg nem szolgált díjtartalék változása (bruttó) (-/+) Bruttó megszolgált díj Viszontbiztosítási díjak (-) Meg nem szolgált díjak tartaléka VB Nettó megszolgált díj Bruttó kárráfordítások Bruttó kárkifizetés Bruttó kártartalékváltozás Kárrendezési költségek Kárráfordítás VB része Kárkifizetés VB része Tartalékváltozás VB része Nettó kárráfordítás Egyéb tartalékváltozás Szerzési költség Elhatárolt szerzési költség változása VB jutalék és nyereségrészesedés Egyéb biztosítástechnikai eredmény Biztosítástechnikai eredmény (igazgatási költségek nélkül) Működési költség Biztosítástechnikai eredmény Befektetési eredmény Egyéb eredmény Adózás előtti eredmény Adófizetési kötelezettség Adózott eredmény CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt., harmadik negyedéves tájékoztató 3

4 A Biztosító mérlegének fő sorai (A) millió forint Változás (A-B) Immateriális javak Befektetések Követelések Egyéb eszközök Aktív időbeli elhatárolások Eszközök összesen: Saját tőke Biztosítástechnikai tartalékok Meg nem szolgált díjak tartaléka a) bruttó összeg b) viszontbiztosítóra jutó tartalékrész (-) Függőkár tartalékok a) bruttó összeg b) viszontbiztosítóra jutó tartalékrész (-) Díj-visszatérítési tartalékok a) bruttó összeg Egyéb tartalékok a) bruttó összeg b) viszontbiztosítóra jutó tartalékrész (-) Kötelezettségek Passzív időbeli elhatárolások Források összesen: CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt., harmadik negyedéves tájékoztató 4

5 3. A Biztosító pénzügyi helyzetének bemutatása - a Biztosító magyar számviteli törvény szerint készített, nem auditált harmadik negyedéves adatai 2016 első három negyedévében a Biztosító millió forint bruttó díjbevételt ért el, ebből a viszontbiztosítónak átadott díj összege millió forint, a meg nem szolgált díjak tartalékának változása millió forint, míg annak viszontbiztosítói része 685 millió forint volt. Összességében a nettó megszolgált díj összege millió forint. A bruttó megszolgált díj az állomány növekedése miatt 46 százalékkal (1 023 millió forinttal) nőtt, míg a nettó megszolgált díj 50 százalékkal (511 millió forinttal) nőtt az előző év azonos időszakához képest. Ez nagyobb részben a tavaly indított új termékek felfutásának köszönhető (olasz kezesi termékek, lengyel kiterjesztett garancia), kisebb részben a már meglévő portfolió növekedésének (casco, lengyel fuvarozói felelősség és vagyonbiztosítási termékek). A fentiek eredményeképpen a díjbevételen belül az egyes termékek által képviselt rész az alábbiak szerint alakult 2016 első három negyedévében. A casco a vezető termék (26 százalék), a kezesi és garancia biztosítások a második legjelentősebb (25 százalék), illetve a szállítmány és fuvarozói biztosítás (20 százalék) a harmadik legnagyobb termékcsoport a bruttó díjbevételi részesedését tekintve. A ráfordítások közül jelentős tétel a nettó kárráfordítások összege (333 millió forint), mely kárkifizetésekből (140 millió forint), függőkárok tartalékának változásából (124 millió forint növekedés) és kárrendezési költségekből (69 millió forint) áll. A bruttó kárhányad 37 százalékáról 47 százalékra, míg a nettó kárhányad 18 százalékról 22 százalékra változott az előző évhez képest. A kárhányad jelentős növekedését a korábbi csökkenő tendenciával szemben egy, még 2013-ban bekövetkezett, de korábban csak részben bejelentett nagyösszegű KGFB kár okozza. Az egyéb tartalékváltozások összege +33 millió forint, mely elsősorban törlési és eredménytől független díjvisszatérítési tartalék felszabadításából fakad. A Biztosító több viszontbiztosítási partnerrel áll kapcsolatban. A Biztosító kockázatait a vagyon biztosítások, felelősségbiztosítások, fuvarozói felelősségbiztosítások, szállítmánybiztosítások, kezesi biztosítások illetve a gépjármű-biztosítások területén fedezi viszontbiztosítással. Ezekhez kapcsolódóan elszámolásra került 502 millió forint viszontbiztosítótól származó jutalék és nyereségrészesedés, 131 millió forinttal több, mint 2015 első három negyedévében, az állomány növekedésből és a viszontbiztosítottsági arány növekedéséből fakadóan. A Biztosító költségeiből 2016 első három negyedévében a legjelentősebb tétel a megszolgált szerzési költség (1 261 millió forint), illetve az igazgatási költség (261 millió forint). A szerzési költségek (elhatárolással együtt) az előző év hasonló időszakához képest 484 millió forinttal (62 százalékkal) nőttek, amit elsősorban az magyaráz, hogy a bruttó megszolgált díjak millió forinttal (46 százalékkal) nőttek, illetve a portfolió és termékmix változása a magasabb szerzési költséghányadú termékek irányába tolódott el. Az igazgatási költségek 4 millió forinttal (2 százalékkal) nőttek 2015 azonos időszakához viszonyítva, a díjak növekedéséhez képest az igazgatási költségek növekedése elhanyagolható mértékű. Az egyéb biztosítástechnikai eredmény (113 millió forint veszteség) a biztosítási adó, illetve a felügyeleti díj mellett a kártalanítási alap elszámolását tartalmazza. A befektetési eredmény 61 millió forint nyereség, melynek jelentős része kamat és kamatjellegű bevétel. A csökkenő kamatkörnyezet következtében a biztosító kisebb befektetési eredményt tud realizálni a tartalékain, mint az előző években. Az egyéb eredmény soron elsősorban a helyi iparűzési adó és innovációs járulék ráfordítása szerepel. A ös évben jelentős terven felüli értékvesztést számolt el a biztosító, mely 2016-ban már nem merült fel, ez okozza a tavalyinál jelentősen kedvezőbb egyéb eredményt. Az adózott eredmény a fentiek eredményeképpen 121 millió forint nyereség, ami a 2015-ös hasonló időszaki eredménynél (3 millió forinttal) jobb. A Biztosító mérlegfőösszege szeptember végén millió forint, kötelezettségeinek maradéktalanul eleget tett. A saját tőke értéke szeptember 30-án millió forint. A Társaság Szolvencia II szerinti szavatolótőke megfelelése június 30-án 121 százalék. CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt., harmadik negyedéves tájékoztató 5

6 I. számú melléklet A biztosító nem-élet üzletág állományának bemutatása a tárgy időszak végén (szerződés darabszám) Nyitó állomány Új üzlet Záró állomány Folyamatos díjas Intézményi vagyonbiztosítás Vállalati vagyonbiztosítás (kivéve KKV-k) KKV-k vagyonbiztosítása Általános felelősségbiztosítás Szakmai felelősségbiztosítás Szállítmány és fuvarozói biztosítás Balesetbiztosítás Betegségbiztosítás Jármű felelősségbiztosítás Casco Kezesi és garancia biztosítás Egyszeri díjas Intézményi vagyonbiztosítás Vállalati vagyonbiztosítás (kivéve KKV-k) KKV-k vagyonbiztosítása Egyéb vagyonbiztosítások Általános felelősségbiztosítás Szakmai felelősségbiztosítás Szállítmány és fuvarozói biztosítás Balesetbiztosítás 1-1 Casco Kezesi és garancia biztosítás Kiterjesztett garancia Összesen CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt., harmadik negyedéves tájékoztató 6

7 A biztosító nem-élet üzletág állományának bemutatása a tárgyidőszak végén ezer forint Nyitó állomány Új üzlet Záró állomány. Intézményi vagyonbiztosítás Vállalati vagyonbiztosítás (kivéve KKV-k) KKV-k vagyonbiztosítása Általános felelősségbiztosítás Szakmai felelősségbiztosítás Szállítmány és fuvarozói biztosítás Balesetbiztosítás Betegségbiztosítás Jármű felelősségbiztosítás Casco Kezesi és garancia biztosítás Összesen A biztosító díjbevétele biztosítási ágazatonként a tárgyidőszak végén ezer forint Díjbevétel összesen Egyszeri díjas díjbevétel Intézményi vagyonbiztosítás Vállalati vagyonbiztosítás (kivéve KKV-k) KKV-k vagyonbiztosítása Egyéb vagyonbiztosítások Általános felelősségbiztosítás Szakmai felelősségbiztosítás Szállítmány és fuvarozói biztosítás Balesetbiztosítás Betegségbiztosítás Jármű felelősségbiztosítás Casco Kezesi és garancia biztosítás Kiterjesztett garancia Összesen CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt., harmadik negyedéves tájékoztató 7

CIG PANNÓNIA ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ ZRT.

CIG PANNÓNIA ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ ZRT. CIG PANNÓNIA ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ ZRT. NEGYEDÉVES TÁJÉKOZTATÓ 2016. MÁSODIK NEGYEDÉV 2016. augusztus 23. 1. Összefoglaló Jelen tájékoztató célja, hogy a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító

Részletesebben

CIG PANNÓNIA ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ ZRT.

CIG PANNÓNIA ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ ZRT. CIG PANNÓNIA ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ ZRT. NEGYEDÉVES TÁJÉKOZTATÓ 2016. ELSŐ NEGYEDÉV 2016. május 24. 1. Összefoglaló Jelen tájékoztató célja, hogy a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító

Részletesebben

CIG PANNÓNIA ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ ZRT.

CIG PANNÓNIA ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ ZRT. CIG PANNÓNIA ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ ZRT. NEGYEDÉVES TÁJÉKOZTATÓ 2014. MÁSODIK NEGYEDÉV 2014. augusztus 12. 1. Összefoglaló Jelen tájékoztató célja, hogy a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító

Részletesebben

CIG PANNÓNIA ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ ZRT.

CIG PANNÓNIA ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ ZRT. CIG PANNÓNIA ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ ZRT. NEGYEDÉVES TÁJÉKOZTATÓ 2014. HARMADIK NEGYEDÉV 2014. november 13. 1. Összefoglaló Jelen tájékoztató célja, hogy a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító

Részletesebben

CIG PANNÓNIA ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ ZRT.

CIG PANNÓNIA ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ ZRT. CIG PANNÓNIA ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ ZRT. NEGYEDÉVES TÁJÉKOZTATÓ 2015. MÁSODIK NEGYEDÉV 2015. augusztus 18. 1. Összefoglaló Jelen tájékoztató célja, hogy a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító

Részletesebben

CIG PANNÓNIA ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ ZRT.

CIG PANNÓNIA ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ ZRT. CIG PANNÓNIA ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ ZRT. NEGYEDÉVES TÁJÉKOZTATÓ 2015. ELSŐ NEGYEDÉV 2015. május 14. 1. Összefoglaló Jelen tájékoztató célja, hogy a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító

Részletesebben

CIG PANNÓNIA ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ ZRT.

CIG PANNÓNIA ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ ZRT. CIG PANNÓNIA ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ ZRT. NEGYEDÉVES TÁJÉKOZTATÓ 2014. NEGYEDIK NEGYEDÉV 2015. február 17. 1. Összefoglaló Jelen tájékoztató célja, hogy a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító

Részletesebben

CIG PANNÓNIA ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ ZRT.

CIG PANNÓNIA ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ ZRT. CIG PANNÓNIA ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ ZRT. NEGYEDÉVES TÁJÉKOZTATÓ 2013. MÁSODIK NEGYEDÉV 2013. augusztus 15. 1. Összefoglaló Jelen tájékoztató célja, hogy a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító

Részletesebben

CIG PANNÓNIA ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ ZRT.

CIG PANNÓNIA ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ ZRT. CIG PANNÓNIA ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ ZRT. NEGYEDÉVES TÁJÉKOZTATÓ 2013. NEGYEDIK NEGYEDÉV 2014. február 18. 1. Összefoglaló Jelen tájékoztató célja, hogy a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító

Részletesebben

CIG PANNÓNIA ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ ZRT.

CIG PANNÓNIA ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ ZRT. CIG PANNÓNIA ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ ZRT. NEGYEDÉVES TÁJÉKOZTATÓ 2013. ELSŐ NEGYEDÉV 2013. május 16. 1. Összefoglaló Jelen tájékoztató célja, hogy a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító

Részletesebben

PANNÓNIA BIZTOSÍTÓK NEGYEDÉVES TÁJÉKOZTATÓ ELSŐ NEGYEDÉV május 23.

PANNÓNIA BIZTOSÍTÓK NEGYEDÉVES TÁJÉKOZTATÓ ELSŐ NEGYEDÉV május 23. PANNÓNIA BIZTOSÍTÓK NEGYEDÉVES TÁJÉKOZTATÓ 2017. ELSŐ NEGYEDÉV 2017. május 23. 1. Összefoglaló Jelen tájékoztató célja, hogy a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt., CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító

Részletesebben

CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT.

CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT. CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT. NEGYEDÉVES TÁJÉKOZTATÓ 2016. HARMADIK NEGYEDÉV 2016. november 22. 1. Összefoglaló A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. (a továbbiakban: Biztosító vagy Társaság) a mai napon

Részletesebben

CIG PANNÓNIA ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ ZRT.

CIG PANNÓNIA ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ ZRT. CIG PANNÓNIA ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ ZRT. NEGYEDÉVES TÁJÉKOZTATÓ 2012. NEGYEDIK NEGYEDÉV 2013. február 19. 1. Összefoglaló Jelen tájékoztató célja, hogy a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító

Részletesebben

CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT.

CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT. CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT. NEGYEDÉVES TÁJÉKOZTATÓ 2013. HARMADIK NEGYEDÉV 2013. november 13. 1. Összefoglaló A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. (a továbbiakban: Biztosító) a mai napon nyilvánosságra

Részletesebben

CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT.

CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT. CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT. NEGYEDÉVES TÁJÉKOZTATÓ 2016. NEGYEDIK NEGYEDÉV 2017. február 21. 1. Összefoglaló A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. (a továbbiakban: Biztosító vagy Társaság) a mai napon

Részletesebben

CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT.

CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT. CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT. NEGYEDÉVES TÁJÉKOZTATÓ 2013. MÁSODIK NEGYEDÉV 2013. augusztus 15. 1. Összefoglaló A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. (a továbbiakban: Biztosító) a mai napon nyilvánosságra

Részletesebben

CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT.

CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT. CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT. NEGYEDÉVES TÁJÉKOZTATÓ 2015. HARMADIK NEGYEDÉV 2015. november 17. 1. Összefoglaló A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. (a továbbiakban: Biztosító) a mai napon nyilvánosságra

Részletesebben

CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT.

CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT. CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT. NEGYEDÉVES TÁJÉKOZTATÓ 2016. ELSŐ NEGYEDÉV 2016. május 24. 1. Összefoglaló A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. (a továbbiakban: Biztosító vagy Társaság) a mai napon nyilvánosságra

Részletesebben

CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT.

CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT. CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT. NEGYEDÉVES TÁJÉKOZTATÓ 2014. ELSŐ NEGYEDÉV 2014. május 15. 1. Összefoglaló A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. (a továbbiakban: Biztosító) a mai napon nyilvánosságra hozza

Részletesebben

CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT.

CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT. CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT. NEGYEDÉVES TÁJÉKOZTATÓ 2013. NEGYEDIK NEGYEDÉV 2014. február 18. 1. Összefoglaló A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. (a továbbiakban: Biztosító) a mai napon nyilvánosságra

Részletesebben

CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT.

CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT. CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT. NEGYEDÉVES TÁJÉKOZTATÓ 2015. MÁSODIK NEGYEDÉV 2015. augusztus 18. 1. Összefoglaló A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. (a továbbiakban: Biztosító) a mai napon nyilvánosságra

Részletesebben

Kedves Partnereink, Kedves Ügyfeleink!

Kedves Partnereink, Kedves Ügyfeleink! Éves jelentés 2015 Kedves Partnereink, Kedves Ügyfeleink! A hazai biztosítási piac fejlődése 2015-ben immár harmadik éve tovább folytatódott, a bruttó díjbevétel elérte a 869 milliárd forintot. A 2,2%-os

Részletesebben

CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT.

CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT. CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT. NEGYEDÉVES TÁJÉKOZTATÓ 2014. MÁSODIK NEGYEDÉV 2014. augusztus 12. 1. Összefoglaló A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. (a továbbiakban: Biztosító) a mai napon nyilvánosságra

Részletesebben

Allianz Hungária Zrt.

Allianz Hungária Zrt. Allianz Hungária Zrt. Éves jelentés 28 Éves jelentés 28 A fõbb mutatószámok alakulása Allianz Hungária Zrt. 26 26 millió Változás % 27 27 millió Változás % 28 28 millió Bruttó díjbevétel Bruttó kárkifizetés

Részletesebben

6. melléklet a 49/2014. (XI. 27.) MNB rendelethez

6. melléklet a 49/2014. (XI. 27.) MNB rendelethez 6. melléklet a 49/2014. (XI. 27.) MNB rendelethez Am kötelező gépjármű-felelősség terméket terjesztő biztosító éves felügyeleti jelentése ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT Táblakód Megnevezés Adatszolgáltató Gyakoriság

Részletesebben

CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT.

CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT. CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT. NEGYEDÉVES JELENTÉS AZ EU ÁLTAL BEFOGADOTT NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI BESZÁMOLÁSI STANDARDOK ALAPJÁN KÉSZÍTETT KONSZOLIDÁLT PÉNZÜGYI KIMUTATÁSOK ALAPJÁN 2016. HARMADIK NEGYEDÉV

Részletesebben

1. melléklet a biztosítók aktuáriusi jelentésének tartalmi követelményeiről és adatszolgáltatási kötelezettségéről szóló /2012 ( ) PSZÁF rendelethez

1. melléklet a biztosítók aktuáriusi jelentésének tartalmi követelményeiről és adatszolgáltatási kötelezettségéről szóló /2012 ( ) PSZÁF rendelethez 1. melléklet a biztosítók aktuáriusi jelentésének tartalmi követelményeiről és adatszolgáltatási kötelezettségéről szóló /2012 ( ) PSZÁF rendelethez ÖSSZEFOGLALÓ TÁLÁZAT Táblakód Megnevezés Adatszolgáltató

Részletesebben

CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT.

CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT. CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT. NEGYEDÉVES TÁJÉKOZTATÓ 2014. HARMADIK NEGYEDÉV 2014. november 13. 1. Összefoglaló A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. (a továbbiakban: Biztosító) a mai napon nyilvánosságra

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT

ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT Táblakód Megnevezés Adatszolgáltató Gyakoriság Beküldési határidő Éves jelentés 43D1 KGFB szerződések december 31-i évfordulóra történő átkötéseinek bemutatása KGFB É vonatkozási

Részletesebben

4. melléklet a 48/2015. (XII. 8.) MNB rendelethez

4. melléklet a 48/2015. (XII. 8.) MNB rendelethez 4. melléklet a 48/2015. (XII. 8.) MNB rendelethez 4. melléklet a../2015. ( ) MNB rendelethez A kisbiztosító-egyesületnek nem minősülő kisbiztosító aktuáriusi jelentése ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLA Táblakód Megnevezés

Részletesebben

1. melléklet a./2011 ( ) PSZÁF rendelethez ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT

1. melléklet a./2011 ( ) PSZÁF rendelethez ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT Táblakód Megnevezés Adatszolgáltató Gyakoriság Beküldési határidő Éves jelentés 43D1 1. melléklet a./2011 ( ) PSZÁF rendelethez KGFB szerződések december 31-i évfordulóra történő

Részletesebben

1. melléklet a./2011 (.) PSZÁF rendelethez ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT

1. melléklet a./2011 (.) PSZÁF rendelethez ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT . melléklet a./20 (.) PSZÁF rendelethez ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT Táblakód Megnevezés Adatszolgáltató Gyakoriság Beküldési határidő 49KSZ 49KSZ2 49KSZ3A 49KSZ3BO 49KSZ3BA 49KSZ3BB 49KSZ3BB2 49KSZ3BC 49T0 Korrigált

Részletesebben

Táblakód Megnevezés Adatszolgáltató Gyakoriság Éves jelentés

Táblakód Megnevezés Adatszolgáltató Gyakoriság Éves jelentés 1. melléklet a biztosítók aktuáriusi jelentésének tartalmi követelményeiről és adatszolgáltatási kötelezettségéről szóló /2011 ( ) számú PSZÁF rendelethez ÖSSZEFOGLALÓ TÁLÁZAT Táblakód Megnevezés Adatszolgáltató

Részletesebben

CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT.

CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT. CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT. NEGYEDÉVES TÁJÉKOZTATÓ 2015. NEGYEDIK NEGYEDÉV 2016. február 23. 1. Összefoglaló A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. (a továbbiakban: Biztosító vagy Társaság) a mai napon

Részletesebben

CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT.

CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT. CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT. NEGYEDÉVES TÁJÉKOZTATÓ 2012. ELSŐ NEGYEDÉV 2012. május 21. 1. Összefoglaló A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. (a továbbiakban: Biztosító) a mai napon nyilvánosságra hozza

Részletesebben

KÖSZÖNTŐ. Megbízható német minőség korrekt magyar díjért! Budapest, június

KÖSZÖNTŐ. Megbízható német minőség korrekt magyar díjért! Budapest, június ÉVES JELENTÉS 2010 KÖSZÖNTŐ A hazai biztosítói szektor egy kihívásokban és nem várt eseményekben gazdag évet tudhat maga mögött. A gazdasági válság elhúzódása, a természeti katasztrófák, valamint az év

Részletesebben

Allianz Hungária Biztosító Zrt.

Allianz Hungária Biztosító Zrt. Allianz Hungária Biztosító Zrt. Éves jelentés 27 Éves jelentés 27 A fõbb mutatószámok alakulása Allianz Hungária Biztosító Zrt. 25 25 millió Változás % 26 26 millió Változás % 27 27 millió Bruttó díjbevétel

Részletesebben

KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Partnerünk! Tisztelt Ügyfelünk!

KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Partnerünk! Tisztelt Ügyfelünk! ÉVES JELENTÉS 2012 KÖSZÖNTŐ Tisztelt Partnerünk! Tisztelt Ügyfelünk! 2012. kihívásokkal teli évnek bizonyult a hazai biztosítótársaságok számára. A válság újabb áldozatokat követelt, s a biztosítási piac

Részletesebben

CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT.

CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT. CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT. NEGYEDÉVES JELENTÉS AZ EU ÁLTAL BEFOGADOTT NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI BESZÁMOLÁSI STANDARDOK ALAPJÁN KÉSZÍTETT KONSZOLIDÁLT PÉNZÜGYI KIMUTATÁSOK ALAPJÁN 2016. MÁSODIK NEGYEDÉV

Részletesebben

Allianz Hungária Zrt.

Allianz Hungária Zrt. Allianz Hungária Zrt. Éves jelentés 29 Éves jelentés 29 A fõbb mutatószámok alakulása Allianz Hungária Zrt. 27 27 millió Változás % 28 28 millió Változás % 29 29 millió Bruttó díjbevétel Bruttó kárkifizetés

Részletesebben

1. melléklet a (./.) PSZÁF rendelethez ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT

1. melléklet a (./.) PSZÁF rendelethez ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT Táblakód Megnevezés Adatszolgáltató Gyakoriság Beküldési határidő 42A1A A biztosító nem-élet üzletág állományának bemutatása a tárgyidőszak végén (darab) RT, NAGYEGY É tárgyévet követő

Részletesebben

CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT.

CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT. CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT. NEGYEDÉVES TÁJÉKOZTATÓ 2011. HARMADIK NEGYEDÉV 2011. november 16. 1. Összefoglaló A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. (a továbbiakban: Kibocsátó) a mai napon nyilvánosságra

Részletesebben

CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. A fizetőképességről és a pénzügyi helyzetről szóló jelentés (SFCR)

CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. A fizetőképességről és a pénzügyi helyzetről szóló jelentés (SFCR) CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. A fizetőképességről és a pénzügyi helyzetről szóló jelentés (SFCR) 2016.12.31 1 Tartalom Üzleti tevékenység és teljesítmény bemutatása... 7 A.1 Üzleti

Részletesebben

. melléklet a 3 /2013. (XII. 29.) MNB rendelethez 12. melléklet a 38/2013. (XII. ) MNB rendelethez

. melléklet a 3 /2013. (XII. 29.) MNB rendelethez 12. melléklet a 38/2013. (XII. ) MNB rendelethez . melléklet a 3 /2013. (XII. 29.) MNB rendelethez 12. melléklet a 38/2013. (XII. ) MNB rendelethez A Kártalanítási Alap kezelőjének éves felügyeleti jelentése ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLA Táblakód Megnevezés Adatszolgáltató

Részletesebben

10. melléklet a 49/2014. (XI. 27.) MNB rendelethez

10. melléklet a 49/2014. (XI. 27.) MNB rendelethez 10. melléklet a 49/2014. (XI. 27.) MNB rendelethez A független biztosításközvetítő éves felügyeleti jelentése Éves jelentés ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLA Táblakód Megnevezés Adatszolgáltató Gyakoriság Beküldési határidő

Részletesebben

CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT.

CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT. CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT. NEGYEDÉVES TÁJÉKOZTATÓ 2012. NEGYEDIK NEGYEDÉV 2013. február 19. 1. Összefoglaló A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. (a továbbiakban: Biztosító) a mai napon nyilvánosságra

Részletesebben

41. szám II. kötet A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, március 31., csütörtök TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 3404, Ft

41. szám II. kötet A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, március 31., csütörtök TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 3404, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2005. március 31., csütörtök TARTALOMJEGYZÉK 15/2005. (III. 31.) PM r. A biztosítók belsõ adatszolgáltatásának rendjérõl és tartalmáról szóló 14/2004. (III.

Részletesebben

ÉVES JELENTÉS 2007 QBE ATLASZ BIZTOSÍTÓ ZRT.

ÉVES JELENTÉS 2007 QBE ATLASZ BIZTOSÍTÓ ZRT. ÉVES JELENTÉS 27 QBE ATLASZ BIZTOSÍTÓ ZRT. TÁRSASÁGUNK FÔBB BIZTOSÍTÁSI MÓDOZATAI ÉS SZOLGÁLTATÁSAI QBE ATLASZ BIZTOSÍTÓ ZRT. ÉVES JELENTÉS 27 TULAJDONOSI SZERKEZET Az alaptôke jegyzése az 1998. április

Részletesebben

1. melléklet a.../2012. (...) PSZÁF rendelethez "1. melléklet a 23/2011. (X. 25.) PSZÁF rendelethez" ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT

1. melléklet a.../2012. (...) PSZÁF rendelethez 1. melléklet a 23/2011. (X. 25.) PSZÁF rendelethez ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT 1. melléklet a.../2012. (...) PSZÁF rendelethez "1. melléklet a 23/2011. (X. 25.) PSZÁF rendelethez" ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT Táblakód Megnevezés Adatszolgáltató Gyakoris ág Beküldési határidő 42A1A 42A1B

Részletesebben

2. melléklet a 48/2015. (XII. 8.) MNB rendelethez 2. melléklet a.../2015. (...) MNB rendelethez

2. melléklet a 48/2015. (XII. 8.) MNB rendelethez 2. melléklet a.../2015. (...) MNB rendelethez 2. melléklet a 48/2015. (XII. 8.) MNB rendelethez 2. melléklet a.../2015. (...) MNB rendelethez A kisbiztosító felügyeleti jelentései Táblakód Megnevezés Adatszolgáltató Gyakoriság Beküldési határidő Éves

Részletesebben

CIG PANNÓNIA ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ ZRT. 2014. ÉVI ÉVES BESZÁMOLÓJA ÉS ÜZLETI JELENTÉSE. 2015. március 12.

CIG PANNÓNIA ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ ZRT. 2014. ÉVI ÉVES BESZÁMOLÓJA ÉS ÜZLETI JELENTÉSE. 2015. március 12. CIG PANNÓNIA ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ ZRT. 2014. ÉVI ÉVES BESZÁMOLÓJA ÉS ÜZLETI JELENTÉSE 2015. március 12. Tartalomjegyzék 1. Független Könyvvizsgálói Jelentés 2. Éves beszámoló 2.1. Mérleg 2.2.

Részletesebben

A biztosítási piaci szervezetek felügyeleti jelentéseire vonatkozó általános kitöltési előírások

A biztosítási piaci szervezetek felügyeleti jelentéseire vonatkozó általános kitöltési előírások . melléklet 1. melléklet a 3 /2013. a 38/2013. (XII. 29.) (XII. MNB ) rendelethez MNB rendelethez A biztosítási piaci szervezetek felügyeleti jelentéseire vonatkozó általános kitöltési előírások 1. Kapcsolódó

Részletesebben

CIG PANNÓNIA ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ ZRT ÉVI ÉVES BESZÁMOLÓJA ÉS ÜZLETI JELENTÉSE március 16.

CIG PANNÓNIA ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ ZRT ÉVI ÉVES BESZÁMOLÓJA ÉS ÜZLETI JELENTÉSE március 16. CIG PANNÓNIA ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ ZRT. 2015. ÉVI ÉVES BESZÁMOLÓJA ÉS ÜZLETI JELENTÉSE 2016. március 16. Tartalomjegyzék Független Könyvvizsgálói Jelentés Éves beszámoló Mérleg Eredménykimutatás

Részletesebben

Hitelintézetek beszámolási kötelezettsége

Hitelintézetek beszámolási kötelezettsége MISKOLCI EGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI K A R Ü Z L E T I I N F O R M Á C I Ó G A Z D Á L KO D Á S I É S M Ó D S Z E R TA N I I N T É Z E T S Z Á M V I T E L I N T É Z E T I TA N S Z É K Hitelintézetek beszámolási

Részletesebben

CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT.

CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT. CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT. NEGYEDÉVES TÁJÉKOZTATÓ 2012. HARMADIK NEGYEDÉV 2012. november 20. 1. Összefoglaló A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. (a továbbiakban: Biztosító) a mai napon nyilvánosságra

Részletesebben

CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT.

CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT. CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT. AZ IGAZGATÓSÁG JELENTÉSE A TÁRSASÁG 2013. ÜZLETI ÉVBEN KIFEJTETT TEVÉKENYSÉGÉRŐL, AZ ÜGYVEZETÉSRŐL, A TÁRSASÁG KONSZOLIDÁLT VAGYONI HELYZETÉRŐL ÉS ÜZLETPOLITIKÁJÁRÓL 2014.

Részletesebben

1. Kapcsolódó jogszabályok 1.1. a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban Szja. tv.),

1. Kapcsolódó jogszabályok 1.1. a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban Szja. tv.), 1. melléklet a 49/2014. (XI. 27.) MNB rendelethez A biztosítási piaci szervezetek felügyeleti jelentéseire vonatkozó általános kitöltési előírások 1. Kapcsolódó jogszabályok 1.1. a személyi jövedelemadóról

Részletesebben

Az OTP Bank Nyrt. mérlegének és eredménykimutatásának lényeges adatai

Az OTP Bank Nyrt. mérlegének és eredménykimutatásának lényeges adatai Stratégiai és Pénzügyi Divízió Befektetői Kapcsolatok és Tőkepiaci Műveletek Hivatkozási szám: BK-049/2015 Az OTP Bank Nyrt. mérlegének és eredménykimutatásának lényeges adatai A 2013. évi V. törvény (a

Részletesebben

CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT.

CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT. CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT. AZ IGAZGATÓSÁG JELENTÉSE A TÁRSASÁG 2011. ÜZLETI ÉVBEN KIFEJTETT TEVÉKENYSÉGÉRŐL, AZ ÜGYVEZETÉSRŐL, A TÁRSASÁG VAGYONI HELYZETÉRŐL ÉS ÜZLETPOLITIKÁJÁRÓL 2012. március 21.

Részletesebben

Módszertani megjegyzések a biztosítók felügyeleti célú adatszolgáltatásán alapuló idősorhoz és a tájékoztatóhoz

Módszertani megjegyzések a biztosítók felügyeleti célú adatszolgáltatásán alapuló idősorhoz és a tájékoztatóhoz Módszertani megjegyzések a biztosítók felügyeleti célú adatszolgáltatásán alapuló idősorhoz és a tájékoztatóhoz Általános megállapítások 1. A biztosítók idősorai az MNB adatszolgáltatási táblái alapján

Részletesebben

ÉVES JELENTÉS 2005 QBE ATLASZ BIZTOSÍTÓ ZRT.

ÉVES JELENTÉS 2005 QBE ATLASZ BIZTOSÍTÓ ZRT. ÉVES JELENTÉS 2005 QBE ATLASZ BIZTOSÍTÓ ZRT. TÁRSASÁGUNK FÔBB BIZTOSÍTÁSI MÓDOZATAI ÉS SZOLGÁLTATÁSAI EGYÉNI ÉS CSOPORTOS BIZTOSÍTÁSOK SEGÍTSÉGNYÚJTÁS UTASBIZTOSÍTÁSOK, ASSISTANCE Assist-Card Privileg,

Részletesebben

SIGNAL BIZTOSÍTÓ ÉVES JELENTÉS

SIGNAL BIZTOSÍTÓ ÉVES JELENTÉS SIGNAL BIZTOSÍTÓ ÉVES JELENTÉS 2014 KÖSZÖNTŐ Tisztelt Partnerünk! Tisztelt Ügyfelünk! A 2014-es évet a biztosítók szempontjából egyértelműen pozitívnak tekinthetjük, hiszen minden fontosabb területen az

Részletesebben

CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT.

CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT. CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT. NEGYEDÉVES JELENTÉS AZ EU ÁLTAL BEFOGADOTT NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI BESZÁMOLÁSI STANDARDOK ALAPJÁN KÉSZÍTETT KONSZOLIDÁLT PÉNZÜGYI KIMUTATÁSOK ALAPJÁN 2015. HARMADIK NEGYEDÉV

Részletesebben

Az OTP Bank Nyrt. mérlegének és eredménykimutatásának lényeges adatai

Az OTP Bank Nyrt. mérlegének és eredménykimutatásának lényeges adatai Stratégiai és Pénzügyi Divízió Befektetői Kapcsolatok és Tőkepiaci Műveletek Hivatkozási szám: BK-099/2014 Az OTP Bank Nyrt. mérlegének és eredménykimutatásának lényeges adatai A 2013. évi V. törvény (a

Részletesebben

2. melléklet a 49/2014. (XI. 27.) MNB rendelethez

2. melléklet a 49/2014. (XI. 27.) MNB rendelethez . 2. melléklet a 49/2014. (XI. 27.) MNB rendelethez A biztosító negyedéves és éves felügyeleti jelentései ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLA Táblakód Megnevezés Adatszolgáltató Gyakoriság Beküldési határidő 1 42A1A 2

Részletesebben

. melléklet a 3 /2013. (XII. 29.) MNB rendelethez

. melléklet a 3 /2013. (XII. 29.) MNB rendelethez . melléklet a 3 /2013. (XII. 29.) MNB rendelethez 10. melléklet a 38/2013. (XII. ) MNB rendelethez A független biztosításközvetítő éves felügyeleti jelentése ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLA Táblakód Megnevezés Adatszolgáltató

Részletesebben

A magyar biztosítási piac 2009. évi elızetes adatai

A magyar biztosítási piac 2009. évi elızetes adatai A magyar biztosítási piac 2009. évi elızetes adatai Magyar Biztosítók Szövetsége 2010. február Magyar biztosítási piac 2009. évi elızetes adatai 1. A biztosítási piac alakulása A MABISZ tagbiztosítóinak

Részletesebben

Allianz Hungária Zrt. Éves Jelentés 2011

Allianz Hungária Zrt. Éves Jelentés 2011 Allianz Hungária Zrt. Éves Jelentés 2011 2011 2 A főbb mutatószámok alakulása Allianz Hungária Zrt. 2009 2009 Változás 2010 2010 Változás 2011 2011 millió Ft millió % millió Ft millió % millió Ft millió

Részletesebben

2005. I. FÉLÉVI BESZÁMOLÓ. (Nemzetközi Számviteli Szabályok, IFRS)

2005. I. FÉLÉVI BESZÁMOLÓ. (Nemzetközi Számviteli Szabályok, IFRS) 2005. I. FÉLÉVI BESZÁMOLÓ (Nemzetközi Számviteli Szabályok, IFRS) Főbb mutatószámok (Nem konszolidált, IFRS) (millió forint) év 2005. Mérlegfőösszeg 1 358 504 1 459 666 1 612 230 Ügyfélhitelek, nettó 915

Részletesebben

CIG PANNÓNIA ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ ZRT ÉVI ÉVES BESZÁMOLÓJA ÉS ÜZLETI JELENTÉSE március 12.

CIG PANNÓNIA ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ ZRT ÉVI ÉVES BESZÁMOLÓJA ÉS ÜZLETI JELENTÉSE március 12. CIG PANNÓNIA ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ ZRT. 2013. ÉVI ÉVES BESZÁMOLÓJA ÉS ÜZLETI JELENTÉSE 2014. március 12. Tartalomjegyzék 1. Független Könyvvizsgálói Jelentés 2. Éves beszámoló 2.1. Mérleg 2.2.

Részletesebben

Elemzői brief május február február 14. Változások a Synergon jelentési struktúrájában

Elemzői brief május február február 14. Változások a Synergon jelentési struktúrájában Elemzői brief 2006. május február 3. 14.2006. február 14. Változások a Synergon jelentési struktúrájában A változtatás háttere Az 1999-es tőzsdei bevezetés óta gyakorlatilag változatlan gyorsjelentési

Részletesebben

CIG PANNÓNIA ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ ZRT ÉVI ÉVES BESZÁMOLÓJA ÉS ÜZLETI JELENTÉSE március 11.

CIG PANNÓNIA ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ ZRT ÉVI ÉVES BESZÁMOLÓJA ÉS ÜZLETI JELENTÉSE március 11. CIG PANNÓNIA ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ ZRT. 2012. ÉVI ÉVES BESZÁMOLÓJA ÉS ÜZLETI JELENTÉSE 2013. március 11. Tartalomjegyzék 1. Független Könyvvizsgálói Jelentés 2. Éves beszámoló 2.1. Mérleg 2.2.

Részletesebben

Allianz Hungária Zrt. Éves Jelentés 2013

Allianz Hungária Zrt. Éves Jelentés 2013 Allianz Hungária Zrt. 1 A főbb mutatószámok alakulása 2011 2011 Változás 2012 2012 Változás 2013 2013 millió Ft millió % millió Ft millió % millió Ft millió Bruttó díjbevétel 144 095 463,1-8,2 132 286

Részletesebben

CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT.

CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT. CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT. NEGYEDÉVES JELENTÉS AZ EU ÁLTAL BEFOGADOTT NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI BESZÁMOLÁSI STANDARDOK ALAPJÁN KÉSZÍTETT KONSZOLIDÁLT PÉNZÜGYI KIMUTATÁSOK ALAPJÁN 2015. NEGYEDIK NEGYEDÉV

Részletesebben

CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT.

CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT. CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT. NEGYEDÉVES JELENTÉS A NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI BESZÁMOLÁSI STANDARDOK ALAPJÁN KÉSZÍTETT KONSZOLIDÁLT PÉNZÜGYI KIMUTATÁSOK ALAPJÁN 2013. NEGYEDIK NEGYEDÉV 2014. február 18. CIG

Részletesebben

ESZKÖZÖK TERVEZÉSE millió Ft-ban 2014-12-31 2015-12-31 1. Pénzeszközök 410 420 MTB-nél lévő elszámolási számla

ESZKÖZÖK TERVEZÉSE millió Ft-ban 2014-12-31 2015-12-31 1. Pénzeszközök 410 420 MTB-nél lévő elszámolási számla ESZKÖZÖK TERVEZÉSE millió Ft-ban 214-12-31 215-12-31 1. Pénzeszközök 41 42 MTB-nél lévő elszámolási számla 22 23 pénztár és egyéb elszámolási számlák 19 19 2. Értékpapírok Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok

Részletesebben

1429 BEVALLÁS és 1429-A ADATSZOLGÁLTATÁS

1429 BEVALLÁS és 1429-A ADATSZOLGÁLTATÁS BEVALLÁS és 1429-A ADATSZOLGÁLTATÁS a 2014. évi társasági adóról, a hitelintézeti járadékról, az energiaellátók jöv.adójáról, a hitelintézetek különadójáról, az inno. járulékról, ill. a szakképzési hozzájárulásról

Részletesebben

Allianz Hungária Zrt. Éves Jelentés 2012

Allianz Hungária Zrt. Éves Jelentés 2012 Allianz Hungária Zrt. Éves Jelentés 2012 2012 2 A főbb mutatószámok alakulása Allianz Hungária Zrt. 2010 2010 Változás 2011 2011 Változás 2012 2012 millió Ft millió % millió Ft millió % millió Ft millió

Részletesebben

CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT.

CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT. CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT. NEGYEDÉVES JELENTÉS AZ EU ÁLTAL BEFOGADOTT NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI BESZÁMOLÁSI STANDARDOK ALAPJÁN KÉSZÍTETT KONSZOLIDÁLT PÉNZÜGYI KIMUTATÁSOK ALAPJÁN 2015. MÁSODIK NEGYEDÉV

Részletesebben

KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Partnerünk! Tisztelt Ügyfelünk!

KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Partnerünk! Tisztelt Ügyfelünk! ÉVES JELENTÉS 2013 KÖSZÖNTŐ Tisztelt Partnerünk! Tisztelt Ügyfelünk! Az elmúlt év némi optimizmusra okot adó fejleménye volt, hogy 2013-ban már nem csökkent tovább a hazai biztosítási piac, amely díjbevétele

Részletesebben

ÉVES JELENTÉS 2006 QBE ATLASZ BIZTOSÍTÓ ZRT.

ÉVES JELENTÉS 2006 QBE ATLASZ BIZTOSÍTÓ ZRT. ÉVES JELENTÉS 2006 QBE ATLASZ BIZTOSÍTÓ ZRT. TÁRSASÁGUNK FÔBB BIZTOSÍTÁSI MÓDOZATAI ÉS SZOLGÁLTATÁSAI EGYÉNI ÉS CSOPORTOS BIZTOSÍTÁSOK SEGÍTSÉGNYÚJTÁS UTASBIZTOSÍTÁSOK, ASSISTANCE Assist-Card Privileg,

Részletesebben

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET 2015. 01. 01. 2015. 12. 31. Budapest, 2016. április 30... A vállalkozás vezetője ( képviselője ) 1 1. Általános bemutatás A vállalkozás neve: STEMO MARKETING Kft. A vállalkozás rövidített

Részletesebben

A biztosítási piaci szervezetek felügyeleti jelentéseire vonatkozó általános kitöltési előírások

A biztosítási piaci szervezetek felügyeleti jelentéseire vonatkozó általános kitöltési előírások 1. melléklet 1. melléklet a 48/2015. a../2015. (XII. 8.) MNB ( ) rendelethez MNB rendelethez A biztosítási piaci szervezetek felügyeleti jelentéseire vonatkozó általános kitöltési előírások 1. Kapcsolódó

Részletesebben

Allianz Hungária Zrt. Éves Jelentés 2015

Allianz Hungária Zrt. Éves Jelentés 2015 Allianz Hungária Zrt. Éves Jelentés 2015 1 A főbb mutatószámok alakulása 2013 2013 Változás 2014 2014 Változás 2015 2015 millió Ft millió % millió Ft millió * % millió Ft millió * Bruttó díjbevétel 129

Részletesebben

CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT. PÉNZÜGYI-GAZDASÁGI HELYZETÉNEK 3 ÜZLETI ÉVET ÁTFOGÓ ELEMZÉSE

CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT. PÉNZÜGYI-GAZDASÁGI HELYZETÉNEK 3 ÜZLETI ÉVET ÁTFOGÓ ELEMZÉSE CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT. PÉNZÜGYI-GAZDASÁGI HELYZETÉNEK 3 ÜZLETI ÉVET ÁTFOGÓ ELEMZÉSE 2012. április 3. Tartalom 1. Bevezető 3 2. A társaság bemutatása 3 3. A társaság befektetései 4 4. A társaság

Részletesebben

CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT.

CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT. CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT. NEGYEDÉVES JELENTÉS AZ EU ÁLTAL BEFOGADOTT NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI BESZÁMOLÁSI STANDARDOK ALAPJÁN KÉSZÍTETT KONSZOLIDÁLT PÉNZÜGYI KIMUTATÁSOK ALAPJÁN 2014. NEGYEDIK NEGYEDÉV

Részletesebben

Az MKB Értékpapír és Befektetési Rt. üzleti jelentése és pénzügyi kimutatásai

Az MKB Értékpapír és Befektetési Rt. üzleti jelentése és pénzügyi kimutatásai Az MKB Értékpapír és Befektetési Rt. üzleti jelentése és pénzügyi kimutatásai (MAGYAR SZÁMVITELI SZABÁLYOK ALAPJÁN) 1997. december 31. Az MKB Értékpapír és Befektetési Rt. üzleti jelentése A teljeskörû

Részletesebben

CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT.

CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT. CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT. NEGYEDÉVES JELENTÉS A NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI BESZÁMOLÁSI STANDARDOK ALAPJÁN KÉSZÍTETT KONSZOLIDÁLT PÉNZÜGYI KIMUTATÁSOK ALAPJÁN 2013. HARMADIK NEGYEDÉV 2013. november 13.

Részletesebben

A Magyar Külkereskedelmi Bank Rt évi éves gyorsjelentése

A Magyar Külkereskedelmi Bank Rt évi éves gyorsjelentése A Magyar Külkereskedelmi Bank Rt. 2003. évi éves gyorsjelentése 2004. február 11. A Magyar Külkereskedelmi Bank Rt. (Budapest, V. ker. Váci utca 38.) a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény (Tpt.) 52-53.

Részletesebben

CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT.

CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT. CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT. AZ IGAZGATÓSÁG JELENTÉSE A TÁRSASÁG 2012. ÜZLETI ÉVBEN KIFEJTETT TEVÉKENYSÉGÉRŐL, AZ ÜGYVEZETÉSRŐL, A TÁRSASÁG VAGYONI HELYZETÉRŐL ÉS ÜZLETPOLITIKÁJÁRÓL 2013. március 11.

Részletesebben

MAGYAR SZÁMVITELI SZABÁLYOK SZERINTI ÉVES BESZÁMOLÓ - MÉRLEG 2014.12.31.

MAGYAR SZÁMVITELI SZABÁLYOK SZERINTI ÉVES BESZÁMOLÓ - MÉRLEG 2014.12.31. MÉRLEG ESZKÖZÖK (aktívák) adatok millió forintban 2013 2014 1. Pénzeszközök 39,870 459,330 2. Állampapírok 153,646 70,686 a) forgatási célú 92,910 16,462 b) befektetési célú 60,736 54,224 2/A. Állampapírok

Részletesebben

Közlemény a CIB Bank Zrt évi üzleti évére vonatkozó auditált éves beszámolójáról és konszolidált éves beszámolójáról

Közlemény a CIB Bank Zrt évi üzleti évére vonatkozó auditált éves beszámolójáról és konszolidált éves beszámolójáról Közlemény a CIB Bank Zrt. 2005. évi üzleti évére vonatkozó auditált éves beszámolójáról és konszolidált éves beszámolójáról A CIB Bank Zrt. (1027 Budapest, Medve u. 4-14., cégjegyzék szám: 01-10-041004,

Részletesebben

CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT.

CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT. CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT. NEGYEDÉVES JELENTÉS A NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI BESZÁMOLÁSI STANDARDOK ALAPJÁN KÉSZÍTETT KONSZOLIDÁLT PÉNZÜGYI KIMUTATÁSOK ALAPJÁN 2011. MÁSODIK NEGYEDÉV 2011. augusztus 25.

Részletesebben

T E R V E Z E T A /2013. (..) MNB

T E R V E Z E T A /2013. (..) MNB T E R V E Z E T A Magyar Nemzeti Bank elnökének /2013. (..) MNB rendelete a biztosítási piaci szervezetek által a jegybanki információs rendszerhez elsődlegesen a Magyar Nemzeti Bank felügyeleti feladatai

Részletesebben

Kiegészítő melléklet

Kiegészítő melléklet Adószám: Törvényszék: Bejegyző határozat száma: Nyilvántartási szám: 18191705-1-42 01 Fővárosi Törvényszék PK 60540 /2006/ 01/ / Barankovics István Alapítvány 1078 Budapest, István utca 44 2012 Fordulónap:

Részletesebben

Az ajánlás célja és hatálya

Az ajánlás célja és hatálya A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete elnökének 3/2012. (IV.13.) számú ajánlása a biztosítók üzleti tervének minimális tartalmi és formai elemeiről I. Az ajánlás célja és hatálya A Pénzügyi Szervezetek

Részletesebben

A Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaság 2006. I. félévi gyorsjelentése

A Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaság 2006. I. félévi gyorsjelentése A Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaság 2006. I. félévi gyorsjelentése A tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény 52. -a alapján a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaság az alábbiakban teszi közzé

Részletesebben

Az ERGO Életbiztosító Zrt. üzleti jelentése április december 31.

Az ERGO Életbiztosító Zrt. üzleti jelentése április december 31. Az ERGO Életbiztosító Zrt. üzleti jelentése 2008. április 16. 2008. december 31. Tartalom AZ ERGO BIZTOSÍTÓ PIACRA LÉPÉSE... 3 AZ ERGO BIZTOSÍTÓ FEJLŐDÉSE... 3 DÍJBEVÉTEL, BIZTOSÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSOK, MŰKÖDÉSI

Részletesebben

PANNON-VÁLTÓ Rt. 1998. éves gyorsjelentés. Mérleg adatok 1997. dec. 31.( E Ft) 1998. dec. 31.( E Ft)

PANNON-VÁLTÓ Rt. 1998. éves gyorsjelentés. Mérleg adatok 1997. dec. 31.( E Ft) 1998. dec. 31.( E Ft) PANNON-VÁLTÓ Rt. 1998. éves gyorsjelentés Mérleg adatok 1997. dec. 31.( E 1998. dec. 31.( E A. Befektetett eszközök 777.056 606.959-22 % I. Immateriális javak 1.596 887-44 % II. Tárgyi eszközök 9.455 9.967

Részletesebben

Konszolidált pénzügyi beszámoló

Konszolidált pénzügyi beszámoló Konszolidált pénzügyi beszámoló (MAGYAR SZÁMVITELI SZABÁLYOK ALAPJÁN) 1997. december 31. Üzleti jelentés a Magyar Külkereskedelmi Bank Rt. 1997. évi magyar számviteli szabályok szerint készített konszolidált

Részletesebben