A k özi ö g zi a g zga zg tási i pe p rek Dr. r P ri r b i ul u a l L ász s ló e y g e y t e e t m e i m i do d ce c n e s

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A k özi ö g zi a g zga zg tási i pe p rek Dr. r P ri r b i ul u a l L ász s ló e y g e y t e e t m e i m i do d ce c n e s"

Átírás

1 A közigazgatási perek Polgári eljárásjog elıadás Dr. Pribula László egyetemi docens

2 Közigazgatási per lényege Közigazgatási hatósági határozatokkal (törvényben meghatározott egyéb határozatokkal) szemben, az ügyfél (egyéb érdekelt) által, jogszabálysértésre hivatkozva, a közigazgatási eljárásban biztosított rendes jogorvoslati jogosultságot kimerítve, a határozat közlésétıl (tudomásszerzéstıl) számított 30 napon belül, rendes bíróság elıtt kezdeményezett per

3 Alapfogalmak I. (Ket.) Ügyfél: Hatósági ügy: a.) jogát vagy jogos érdekét az ügy érinti b.) hatósági ellenırzés alá vontak c.) hatósági nyilvántartás adatot tartalmaz róla a.) a hatóság jogot vagy kötelezettséget állapít meg, adatot/tényt/jogosultságot igazol, hatósági nyilvántartást vezet, hatósági ellenırzést végez b.) kötelezı tagság esetén tevékenység végzéséhez szükséges nyilvántartásba vétel, nyilvántartásból törlés

4 Alapfogalmak II. (Ket.) Közigazgatási hatóság a.) államigazgatási szerv b.) önkormányzati képviselı-testület, polgármester, jegyzı c.) hatósági jogkör gyakorlására feljogosított egyéb szervezet Közigazgatási hatósági határozat a hatósági ügyben hozott érdemi döntés Hatósági szerzıdés ügyféllel a határozathozatal helyett kötött szerzıdés

5 Tárgya Közigazgatási hatóság hatósági ügyben hozott érdemi határozatának Közigazgatási hatóság vezetıje hatósági ügyben hozott érdemi határozatának Hatósági szerzıdés megszegése miatt végrehajtást elrendelı végzésnek Helyi önkormányzat hatósági határozatának Más szerv külön törvényben meghatározott határozatának - felülvizsgálata

6 Bíróság Egyesbíró különösen bonyolult ügyekben három hivatásos bíróból álló tanács Bíró kizárásának további okai: - ügyintézı, aki részt vett a közigazgatási határozat meghozatalában - elızı hozzátartozója, volt házastársa - közigazgatási szerv volt dolgozója, munkaviszonya megszőnését követı két évig - akit a közigazgatási eljárásban tanúként, szakértıként kihallgattak

7 Hatáskör, illetékesség I. Hatáskör: közigazgatási és munkaügyi bíróság II. Illetékesség: A/ - elsıfokú közigazgatási szerv illetékessége egy megyére terjed ki: elsı fokú közigazgatási szerv székhelye szerinti bíróság - elsıfokú közigazgatási szerv illetékessége több megyére terjed ki: felperes lakóhelye/tartózkodási helye/székhelye ha nem állapítható meg, az elsı fokú közigazgatási szerv székhelye szerinti bíróság - elsıfokú közigazgatási szerv illetékessége az egész országra kiterjed: Fıvárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság

8 Hatáskör, illetékesség II. Illetékesség B./ - közigazgatási határozat tárgya ingatlanhoz kapcsolódó jog, kötelezettség ingatlan fekvése szerinti bíróság - közigazgatási határozat tárgya bejelentéshez, engedélyhez kötött tevékenység az a bíróság, ahol a tevékenységet gyakorolják (gyakorolni kívánják) - menekültügyi határozat: felperes belföldi lakóhelye/tartózkodási helye/szálláshelye, illetve utolsó lakóhelye/tartózkodási helye/szálláshelye szerinti bíróság

9 Peres felek 1. Felperes Ügyfél Eljárás egyéb résztvevıje Ügyész 2. Alperes Jogerıs határozatot meghozó közigazgatási szerv

10 Képviselet Közigazgatási szerv ügyintézıje munkáltatói igazolvány Elsı fokú közigazgatási szerv részére meghatalmazás adható

11 Perköltség A per tárgyi illeték-feljegyzési jogos Az alperes személyes költségfeljegyzési jogos

12 Keresetlevél, keresetindítás Keresetlevél további tartalmi elemei: Közigazgatási határozat száma Tudomásszerzés a közigazgatási határozatról Per vitelére vonatkozó meghatalmazásra utalás A kereset legkésıbb az elsı tárgyaláson változtatható meg!

13 Keresetlevél, keresetindítás 1. keresetlevél benyújtása elsıfokú közigazgatási szervhez közléstıl számított 30 napon belül 2. 5 (3) napon belül: iratokkal együtt felterjesztés másodfokú közigazgatási szervhez (8) napon belül: ellenkérelemmel együtt felterjesztés bírósághoz 4. bíróság elızetes intézkedései: a.) ellenkérelem megküldése a felperesnek b.) beavatkozó értesítése c.) ügyész értesítése d.) környezetvédelmi bírság letétbe helyezése e.) döntés a végrehajtás felfüggesztése iránti kérelemrıl napon belül: tárgyalás kitőzése

14 Tárgyalás - Nincs bírósági meghagyás, viszontkereset! - Szünetelés csak egyszer! - Felfüggesztés 30 napra felügyeleti intézkedés, ügyészi felhívás esetén - Soron kívüli elintézés Kiskorú felperes Egyes gyámhatósági határozatok

15 Bizonyítás 1. Hivatalbóli bizonyítás Semmisség alátámasztása végett Kiskorú érdekében Kifejezett törvényi rendelkezés 2. Fordított bizonyítás Ha a közigazgatási eljárás hivatalból indult Ha a közigazgatási szerv nem tett eleget tényállás-megállapítási kötelezettségének

16 Határozathozatal 1./ Fıszabály: tárgyaláson kívüli elbírálás, kivéve: Soron kívüli eljárás Felfüggesztés ügyészi felhívás, felügyeleti intézkedés miatt Bizonyítás szükségessége (okirati bizonyítás kivételével) Felek bármelyike kéri 2./ Érdemi határozathozatal jogköre Kasszációs jogkör: fıszabály Reformatórius jogkör: kivételes (pl. ingatlanügyi hatóság határozatai, adóhatározatok, menekültügyi határozatok, örökbefogadással kapcsolatos határozatok, anyakönyvi bejegyzéssel kapcsolatos határozatok...)

17 Fellebbezés Fıszabály: nincs Kivétel: ha a közigazgatási eljárás egyfokú, és a bíróságnak reformatórius jogköre van, akkor van - törvényszékhez

18 Felülvizsgálat, perújítás Nincs helye felülvizsgálatnak adóhatósági határozat, bírságot kiszabó határozat, kisajátítási határozat ellen, ha a pertárgyérték az egymillió forintot nem haladja meg Kúria 120 napon belül dönt

19 Társadalombiztosítási határozatok 1. van reformatórius jogkör felülvizsgálata 2. alperes az elsıfokú határozatot meghozó szerv, egészségbiztosítás pénzbeli ellátásával kapcsolatos kereset esetén pedig a munkáltató székhelye szerinti szerv 3. illetékesség: felperes lakóhelye/tartózkodási helye/székhelye, ha pedig a közigazgatási szerv illetékessége az egész országra kiterjed, a Fıvárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság

20 Köszönöm a figyelmet!

1991. évi XLIX. törvény

1991. évi XLIX. törvény 1991. évi XLIX. törvény a csıdeljárásról és a felszámolási eljárásról Az Országgyőlés a fizetésképtelenséggel fenyegetı helyzetben lévı vagy fizetésképtelen gazdálkodó szervezetek adósságának csıdeljárásban,

Részletesebben

T/11074. számú törvényjavaslat. a Polgári Törvénykönyvről szóló 2009. évi.. törvény hatálybalépéséről és végrehajtásáról

T/11074. számú törvényjavaslat. a Polgári Törvénykönyvről szóló 2009. évi.. törvény hatálybalépéséről és végrehajtásáról A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA T/11074. számú törvényjavaslat a Polgári Törvénykönyvről szóló 2009. évi.. törvény hatálybalépéséről és végrehajtásáról Előadó: Dr. Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti

Részletesebben

INTERCISA LAKÁSSZÖVETKEZET ALAPSZABÁLYA

INTERCISA LAKÁSSZÖVETKEZET ALAPSZABÁLYA AZ INTERCISA LAKÁSSZÖVETKEZET MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPSZABÁLYA Módosítások félkövér dőlt betűkkel szedve. A Lakásszövetkezetekről szóló 2004. évi CXV. törvény, valamint a módosításáról

Részletesebben

1991. évi IL. törvény a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról 2015.12.12 98 1991. évi IL. törvény

1991. évi IL. törvény a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról 2015.12.12 98 1991. évi IL. törvény 1 / 81 2016.03.25. 14:05 1991. évi IL. törvény a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról 2015.12.12 98 1991. évi IL. törvény a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról Az Országgyűlés a fizetésképtelenséggel

Részletesebben

Generali Juris jogvédelmi és felelősségbiztosítási feltétel. Hatályos: 2016. március 25. Nysz.: 18399

Generali Juris jogvédelmi és felelősségbiztosítási feltétel. Hatályos: 2016. március 25. Nysz.: 18399 Generali Juris jogvédelmi és felelősségbiztosítási feltétel Hatályos: 2016. március 25. Nysz.: 18399 2 Tartalomjegyzék A) Milyen szolgáltatásokat nyújt a jogvédelmi biztosítás?...3 I. A biztosítás tárgya...3

Részletesebben

A jogszabály mai napon (2012.VI.7.) hatályos állapota. Váltás a jogszabály következő időállapotára ( 2012.VII.1. )

A jogszabály mai napon (2012.VI.7.) hatályos állapota. Váltás a jogszabály következő időállapotára ( 2012.VII.1. ) A jogszabály mai napon (2012.VI.7.) hatályos állapota A jel a legutoljára megváltozott bekezdéseket jelöli. Váltás a jogszabály következő időállapotára ( 2012.VII.1. ) 1991. évi XLIX. törvény a csődeljárásról

Részletesebben

A végrehajtási eljárás alapvető szabályai 2016.

A végrehajtási eljárás alapvető szabályai 2016. A végrehajtási eljárás alapvető szabályai 2016. Az adóhatósági végrehajtásnál az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (Art.), a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (Vht.) és

Részletesebben

A SZERZŐDÉS HATÁLYTALANSÁGA MEGÁLLAPÍTÁSÁNAK LEHETŐSÉGE A FELSZÁMOLÁS ALÁ KERÜLT

A SZERZŐDÉS HATÁLYTALANSÁGA MEGÁLLAPÍTÁSÁNAK LEHETŐSÉGE A FELSZÁMOLÁS ALÁ KERÜLT A P É C S I Í T É L Ő T Á B L A P O L G Á R I K O L L É G I U M A A SZERZŐDÉS HATÁLYTALANSÁGA MEGÁLLAPÍTÁSÁNAK LEHETŐSÉGE A FELSZÁMOLÁS ALÁ KERÜLT ADÓS ÁLTAL KÖTÖTT SZERZŐDÉS ESETÉN A Pécsi Ítélőtábla

Részletesebben

Fővárosi Bíróság. 1055 Budapest, Markó utca 27. Mélyen Tisztelt Fővárosi Bíróság!

Fővárosi Bíróság. 1055 Budapest, Markó utca 27. Mélyen Tisztelt Fővárosi Bíróság! Fővárosi Bíróság 1055 Budapest, Markó utca 27. Mélyen Tisztelt Fővárosi Bíróság! A Hálózatépítők Szakszervezeti Bizottsága felperes (1203 Budapest, Pázsitos sétány 8., képviseli: Légmán Miklós jogtanácsos,

Részletesebben

K vágóörs Község Önkormányzata Képvisel -testületének /2013.(..) önkormányzati rendelete az egyes szociális ellátások szabályozásáról

K vágóörs Község Önkormányzata Képvisel -testületének /2013.(..) önkormányzati rendelete az egyes szociális ellátások szabályozásáról K vágóörs Község Önkormányzata Képvisel -testületének /2013.(..) önkormányzati rendelete az egyes szociális ellátások szabályozásáról K vágóörs Község Önkormányzata Képvisel -testülete a szociális igazgatásról

Részletesebben

A Magyar Köztársaság nevében!

A Magyar Köztársaság nevében! FŐVÁROSI BÍRÓSÁG A Magyar Köztársaság nevében! A Fővárosi Bíróság dr. Éliás Sára ügyvéd /1068. Budapest, Rippl Rónai u. 28./ által képviselt Multimédia Stúdió Művészeti Egyesület/1370. Budapest, Planetárium/

Részletesebben

A hazai termőföldforgalom aktuális kérdései Dr. Simon Attila István közigazgatási államtitkár Földművelésügyi Minisztérium

A hazai termőföldforgalom aktuális kérdései Dr. Simon Attila István közigazgatási államtitkár Földművelésügyi Minisztérium A hazai termőföldforgalom aktuális kérdései Dr. Simon Attila István közigazgatási államtitkár Földművelésügyi Minisztérium 2015. Szeptember 04. 1 17/2015. (VI. 5.) AB határozat Az Alkotmánybíróság megerősítette

Részletesebben

2008. évi XLV. törvény az egyes közjegyzői nemperes eljárásokról 1. I. Fejezet KÖZÖS ELJÁRÁSI SZABÁLYOK. Általános rendelkezések

2008. évi XLV. törvény az egyes közjegyzői nemperes eljárásokról 1. I. Fejezet KÖZÖS ELJÁRÁSI SZABÁLYOK. Általános rendelkezések 2008. évi XLV. törvény Hatályos: 2014.07.01-2008. évi XLV. törvény az egyes közjegyzői nemperes eljárásokról 1 I. Fejezet KÖZÖS ELJÁRÁSI SZABÁLYOK Általános rendelkezések 1. (1) Az e törvényben szabályozott,

Részletesebben

(módosításokkal egységes szerkezetben)

(módosításokkal egységes szerkezetben) Szank Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2012.(VI.29.) önkormányzati rendelete az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól (módosításokkal egységes szerkezetben) Szank Községi

Részletesebben

Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2009. február 18-i ülésére

Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2009. február 18-i ülésére Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2009. február 18-i ülésére 13. Tárgy:Lajosmizsei Helytörténeti és Kulturális Egyesület helyiségbérlete felmondása kikényszerítése. Az

Részletesebben

Válaszok a bírósági ügyek bírák közötti kiosztásáról szóló ECJN kérdőív adatsorára Magyarország

Válaszok a bírósági ügyek bírák közötti kiosztásáról szóló ECJN kérdőív adatsorára Magyarország Válaszok a bírósági ügyek bírák közötti kiosztásáról szóló ECJN kérdőív adatsorára Magyarország Szükséges előrebocsátani, hogy az Országos Bírósági Hivatal (OBH) mellett több munkacsoport működik. Ezek

Részletesebben

1959. évi IV. törvény. a Polgári Törvénykönyvről ELS Ő RÉSZ BEVEZET Ő RENDELKEZÉSEK. A törvény célja

1959. évi IV. törvény. a Polgári Törvénykönyvről ELS Ő RÉSZ BEVEZET Ő RENDELKEZÉSEK. A törvény célja 1959. évi IV. törvény a Polgári Törvénykönyvről ELS Ő RÉSZ BEVEZET Ő RENDELKEZÉSEK A törvény célja 1. (1) Ez a törvény az állampolgárok, valamint az állami, önkormányzati, gazdasági és társadalmi szervezetek,

Részletesebben

INGATLAN-NYILVÁNTARTÁSI ELJÁRÁS

INGATLAN-NYILVÁNTARTÁSI ELJÁRÁS INGATLAN-NYILVÁNTARTÁSI ELJÁRÁS INGATLAN-NYILVÁNTARTÁS Az ingatlan-nyilvántartás a) településenként tartalmazza aa) az ország valamennyi ingatlanának e törvény szerint meghatározott adatait, ab) az ingatlanhoz

Részletesebben

Hivatkozási szám a TAB ülésén: 1. (T/4890)

Hivatkozási szám a TAB ülésén: 1. (T/4890) Hivatkozási szám a TAB ülésén: 1. (T/4890) A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata. Javaslat módosítási szándék megfogalmazásához a Törvényalkotási bizottság számára, a természetes személyek adósságrendezéséről

Részletesebben

Újhartyán Város Önkormányzatának 30/2012. (XII. 12.) sz. Önkormányzati rendelete a helyi adókról EGYSÉGES SZERKEZETBEN

Újhartyán Város Önkormányzatának 30/2012. (XII. 12.) sz. Önkormányzati rendelete a helyi adókról EGYSÉGES SZERKEZETBEN Újhartyán Város Önkormányzatának 30/2012. (XII. 12.) sz. Önkormányzati rendelete a helyi adókról EGYSÉGES SZERKEZETBEN Újhartyán Város Önkormányzatának Képviselőtestülete Magyarország Alaptörvénye 32.

Részletesebben

Városlőd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2010. (XII. 9.) önkormányzati rendelete a szociális ellátásokról és a szociális igazgatásról

Városlőd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2010. (XII. 9.) önkormányzati rendelete a szociális ellátásokról és a szociális igazgatásról Városlőd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2010. (XII. 9.) önkormányzati rendelete a szociális ellátásokról és a szociális igazgatásról A rendelet hatálybalépésének napja: 2011. január 1. Városlőd

Részletesebben

Tisza-parti Cukorbetegek Egyesülete

Tisza-parti Cukorbetegek Egyesülete Tisza-parti Cukorbetegek Egyesülete Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLYA Szeged, 2014. október 09. 1 Tisza-parti Cukorbetegek Egyesülete ALAPSZABÁLY Alulírott Alapítók az egyesülési

Részletesebben

az alkotmánybíróság határozatai

az alkotmánybíróság határozatai 2016. június 3. 2016. 13. szám az alkotmánybíróság határozatai az alkotmánybíróság hivatalos lapja Tartalom 3108/2016. (VI. 3.) AB végzés alkotmányjogi panasz visszautasításáról 668 3109/2016. (VI. 3.)

Részletesebben

Egyes közjegyzıi nemperes eljárások

Egyes közjegyzıi nemperes eljárások Egyes közjegyzıi nemperes eljárások 1. A közjegyzı elıtti elızetes bizonyítás 1.1 Elızetes bizonyításnak van helye - a Pp. 207. -ában szabályozott esetekben: Az érdekelt fél kérelmére akár a per megindítása

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Fővárosi Munkaügyi Bíróság Budapest, II. Gyorskocsi u. 52. 21.M.496/2004/10. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Fővárosi Munkaügyi Bíróság a Független Rendőr Szakszervezet (üi.: dr. Csányi Éva jogtanácsos,

Részletesebben

Magyar Ügyvédek Biztosító és Segélyezı Egyesületének módosított ügyvédi felelısségbiztosítási feltétele (biztosítási feltételek)

Magyar Ügyvédek Biztosító és Segélyezı Egyesületének módosított ügyvédi felelısségbiztosítási feltétele (biztosítási feltételek) Hatályos: 2009. május hó 1. 2009. március hó 30-i küldöttközgyőlési módosítások..számú biztosítási feltétel Magyar Ügyvédek Biztosító és Segélyezı Egyesületének módosított ügyvédi felelısségbiztosítási

Részletesebben

Hatáskör, illetékesség a perben és a hatósági eljárásban. Pp.: Általános illetékesség

Hatáskör, illetékesség a perben és a hatósági eljárásban. Pp.: Általános illetékesség Hatáskör, illetékesség a perben és a hatósági eljárásban Pp.: Általános illetékesség 29. (1) Az a bíróság, amelynek területén az alperes lakik (általános illetékesség). (2) Belföldi lakóhely hiányában

Részletesebben

Vezetı tisztségviselık és felügyelıbizottsági tagok felelısségbiztosítása Általános szerzıdési feltételek

Vezetı tisztségviselık és felügyelıbizottsági tagok felelısségbiztosítása Általános szerzıdési feltételek Vezetı tisztségviselık és felügyelıbizottsági tagok felelısségbiztosítása Általános szerzıdési feltételek I. A biztosítás tárgya 1. Az Allianz Hungária Biztosító Részvénytársaság a céget nyilvántartó bíróság:

Részletesebben

MOZDONYVEZETŐK, VASÚTÜZEMI DOLGOZÓK SEGÉLYEZŐ EGYESÜLETÉNEK ALAPSZABÁLYA

MOZDONYVEZETŐK, VASÚTÜZEMI DOLGOZÓK SEGÉLYEZŐ EGYESÜLETÉNEK ALAPSZABÁLYA MOZDONYVEZETŐK, VASÚTÜZEMI DOLGOZÓK SEGÉLYEZŐ EGYESÜLETÉNEK ALAPSZABÁLYA Az MVDSE 115. Közgyűlése által 2015. november 19. napján és 2016. március 11. napján elfogadott és a Polgári Törvénykönyvről szóló

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉSEK. Gyomaendrőd Város Önkormányzata. Képviselő-testület. 2011. április 28. napján tartandó rendes üléséhez

ELŐTERJESZTÉSEK. Gyomaendrőd Város Önkormányzata. Képviselő-testület. 2011. április 28. napján tartandó rendes üléséhez ELŐTERJESZTÉSEK Gyomaendrőd Város Önkormányzata Képviselő-testület 2011. április 28. napján tartandó rendes üléséhez Gyomaendrőd Város Önkormányzata 5500 Gyomaendrőd, Szabadság tér 1. BESZÁMOLÓ a Képviselő-testület

Részletesebben

A MAGYAR KERTÉSZETI SZAKKÉPZŐ INTÉZMÉNYEK SZÖVETSÉGÉNEK ALAPSZABÁLYA

A MAGYAR KERTÉSZETI SZAKKÉPZŐ INTÉZMÉNYEK SZÖVETSÉGÉNEK ALAPSZABÁLYA A MAGYAR KERTÉSZETI SZAKKÉPZŐ INTÉZMÉNYEK SZÖVETSÉGÉNEK ALAPSZABÁLYA (módositással egységes szerkezetben ) 2016 február 15. I. BEVEZETŐ RÉSZ A magyar középfokú kertészképzést folytató intézmények (így

Részletesebben

Celldömölk Város Önkormányzata Képviselıtestületének. 2/2010. (I.29.) sz. rendelete

Celldömölk Város Önkormányzata Képviselıtestületének. 2/2010. (I.29.) sz. rendelete Celldömölk Város Önkormányzata Képviselıtestületének 2/2010. (I.29.) sz. rendelete a szociálisan hátrányos helyzetben lévık részére adósságkezelési szolgáltatás mőködtetésérıl Celldömölk Város Önkormányzatának

Részletesebben

Szécsény Város Önkormányzata Képviselı-testületének 10 /2007.((III.28.) rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályairól

Szécsény Város Önkormányzata Képviselı-testületének 10 /2007.((III.28.) rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályairól Szécsény Város Önkormányzata Képviselı-testülete Szécsény Város Önkormányzata Képviselı-testületének 10 /2007.((III.28.) rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályairól Szécsény Város Önkormányzata

Részletesebben

I. rész ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet hatálya

I. rész ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet hatálya Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2013.(VIII.01.) önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában álló lakások bérletéről és elidegenítéséről Balatonfüred Város Önkormányzatának

Részletesebben

MAGYAR SZÁLLODÁK ÉS ÉTTERMEK SZÖVETSÉGE ALAPSZABÁLYA ÉS SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA a módosításokkal egységes szerkezetben

MAGYAR SZÁLLODÁK ÉS ÉTTERMEK SZÖVETSÉGE ALAPSZABÁLYA ÉS SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA a módosításokkal egységes szerkezetben MAGYAR SZÁLLODÁK ÉS ÉTTERMEK SZÖVETSÉGE ALAPSZABÁLYA ÉS SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA a módosításokkal egységes szerkezetben Kelt Budapesten 2016. március 31. 1 Az eredetileg Magyar Szállodaszövetség

Részletesebben

1. A BIZTOSÍTÁSI FEDEZET TÁRGYA

1. A BIZTOSÍTÁSI FEDEZET TÁRGYA Szakmai Felelősségbiztosítás Ügyvédek részére A biztosítást az AIG Europe Limited nyújtja. Angliában és Walesben bejegyezte a Registrar of Companies. Cégjegyzékszáma: 01486260. Székhelye: AIG Building,

Részletesebben

AZ ÜGYVITEL SZERVEZETE. 1. A bírósági iroda. 2. A bírósági irattár

AZ ÜGYVITEL SZERVEZETE. 1. A bírósági iroda. 2. A bírósági irattár AZ ÜGYVITEL SZERVEZETE 1. A bírósági iroda 3. A bírósági ügy iratát a kezelő-, tájékoztatási vagy ügyfélszolgálati iroda (a továbbiakban: iroda) kezeli, melyet az irodavezető vezet. Iratkezelési szabályzat

Részletesebben

1994. évi LIII. törvény. a bírósági végrehajtásról ELSİ RÉSZ ÁLTALÁNOS ELJÁRÁSI SZABÁLYOK I. FEJEZET. A törvény alkalmazási köre

1994. évi LIII. törvény. a bírósági végrehajtásról ELSİ RÉSZ ÁLTALÁNOS ELJÁRÁSI SZABÁLYOK I. FEJEZET. A törvény alkalmazási köre 1994. évi LIII. törvény a bírósági végrehajtásról ELSİ RÉSZ ÁLTALÁNOS ELJÁRÁSI SZABÁLYOK I. FEJEZET ALAPVETİ RENDELKEZÉSEK A törvény alkalmazási köre 1. A bíróságok és a jogvitát eldöntı más szervek határozatait,

Részletesebben

Az Ügyfél beadványában tájékoztatta a Felügyeletet arról, hogy egy más ügyből kifolyólag perben áll ( ) és ( ).

Az Ügyfél beadványában tájékoztatta a Felügyeletet arról, hogy egy más ügyből kifolyólag perben áll ( ) és ( ). A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I/B-8178/2011. számú, fogyasztóvédelmi intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata az OTP Bank Nyrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete

Részletesebben

37/2007. (XII. 13.) ÖTM rendelet. az építésügyi hatósági eljárásokról, valamint a telekalakítási és az építészeti-műszaki dokumentációk tartalmáról

37/2007. (XII. 13.) ÖTM rendelet. az építésügyi hatósági eljárásokról, valamint a telekalakítási és az építészeti-műszaki dokumentációk tartalmáról 1. oldal 37/2007. (XII. 13.) ÖTM rendelet az építésügyi hatósági eljárásokról, valamint a telekalakítási és az építészeti-műszaki dokumentációk tartalmáról Az épített környezet alakításáról és védelméről

Részletesebben

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 29/2015. (XI.27.) önkormányzati rendelete. a települési adóról

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 29/2015. (XI.27.) önkormányzati rendelete. a települési adóról Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 29/2015. (XI.27.) önkormányzati rendelete a települési adóról Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések Vecsés Város Önkormányzatának 1/2010. (I. 29.) rendelete az Önkormányzat által életjáradéki szerződés keretén belül nyújtott szolgáltatás feltételeiről Vecsés Város Önkormányzata a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

2015. január 29-i rendes ülésére

2015. január 29-i rendes ülésére Új napirendi pont 37. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. január 29-i rendes ülésére Tárgy: A Dombóvári Művelődési Ház Nonprofit

Részletesebben

Kollokviumi kérdések 2011 / 2012 II. félév Polgári Eljárásjog 2

Kollokviumi kérdések 2011 / 2012 II. félév Polgári Eljárásjog 2 Kollokviumi kérdések 2011 / 2012 II. félév Polgári Eljárásjog 2 1. A személyállapottal kapcsolatos perek közös szabályai 2. A házassági perek jellemzıi 3. Az apaság és a származás megállapítása iránti

Részletesebben

BUDAPEST KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT

BUDAPEST KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT BUDAPEST KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT 12/2002. (V. 7. ) sz. önkormányzati rendelete a szociális ellátások és a gyermekvédelmi támogatások helyi szabályozásáról szóló 9/2000. (III. 7.) sz. önkormányzati rendelet

Részletesebben

A közigazgatási hatósági eljárás. Jogosult erdészeti szakszemélyzeti továbbképzés 2014.

A közigazgatási hatósági eljárás. Jogosult erdészeti szakszemélyzeti továbbképzés 2014. A közigazgatási hatósági eljárás Jogosult erdészeti szakszemélyzeti továbbképzés 2014. Az előadás tartalmi felépítése 1. A közigazgatási szervek hatósági jogalkalmazói tevékenysége, közigazgatási eljárási

Részletesebben

E.ON DÉL-DUNÁNTÚLI ÁRAMHÁLÓZATI ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ELOSZTÓI ÜZLETSZABÁLYZATA

E.ON DÉL-DUNÁNTÚLI ÁRAMHÁLÓZATI ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ELOSZTÓI ÜZLETSZABÁLYZATA 2013. március 1. E.ON DÉL-DUNÁNTÚLI ÁRAMHÁLÓZATI ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ELOSZTÓI ÜZLETSZABÁLYZATA MEH 46/2013. számú határozatának kötelezéseivel egységes szerkezetbe foglaltan. TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Fővárosi Munkaügyi Bíróság 22.M.2131/2003/14. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Fővárosi Munkaügyi Bíróság a Független Rendőr Szakszervezet részéről ügyintézőkényt eljáró Dr. Tordai Gábor (1383 Budapest,

Részletesebben

1959. IV. TÖRVÉNY. a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvérıl 1

1959. IV. TÖRVÉNY. a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvérıl 1 1959. IV. TÖRVÉNY a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvérıl 1 Hatályos: 2014.01.01-2014.03.15 (A hatálybalépésérıl és a végrehajtásáról szóló 1960: 11. és az 1978: 2. törvényerejő rendelettel egységes

Részletesebben

3. Biztosítási tartam Határozatlan tartam, automatikus megújulással. 4. Kártérítési limit,- Ft / kár és,- Ft / év mindösszesen

3. Biztosítási tartam Határozatlan tartam, automatikus megújulással. 4. Kártérítési limit,- Ft / kár és,- Ft / év mindösszesen Szakmai Felelősségbiztosítás Ügyvédek részére Fontos információ! (A részletező a feltétellel együtt értelmezendő) A BIZTOSÍTÁSI SZERZŐDÉS KIZÁRÓLAG AZON KÁROKKAL KAPCSOLATOS KÁRIGÉNYEKRE NYÚJT BIZTOSÍTÁSI

Részletesebben

Vigántpetend község Önkormányzata Képviselő-testületének. 1/2013. (II.15.) Önkormányzati rendelete. Önkormányzat 2013. évi költségvetéséről

Vigántpetend község Önkormányzata Képviselő-testületének. 1/2013. (II.15.) Önkormányzati rendelete. Önkormányzat 2013. évi költségvetéséről Vigántpetend község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2013. (II.15.) Önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2013. évi költségvetéséről 2 Vigántpetend község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2013.

Részletesebben

Püspökladányi Víziközmő Társulat. Alapszabálya. 1. A Társulat elnevezése és székhelye. 2. A Társulat célja

Püspökladányi Víziközmő Társulat. Alapszabálya. 1. A Társulat elnevezése és székhelye. 2. A Társulat célja Püspökladányi Víziközmő Társulat Alapszabálya 1. A Társulat elnevezése és székhelye 1.) A Társulat elnevezése: Püspökladányi Víziközmő Társulat 2.) A Társulat székhelye: 4150 Püspökladány, Kossuth u.26.

Részletesebben

Pannonhalma Város Önkormányzat.../2010. ( II...).rendelete az önkormányzati lakások és helyiségek bérletéről, valamint elidegenítésükről I.

Pannonhalma Város Önkormányzat.../2010. ( II...).rendelete az önkormányzati lakások és helyiségek bérletéről, valamint elidegenítésükről I. Pannonhalma Város Önkormányzat.../2010. ( II...).rendelete az önkormányzati lakások és helyiségek bérletéről, valamint elidegenítésükről Pannonhalma Város Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

MAGYAR ATLANTI TANÁCS 1016 Budapest, Bérc u. 13-15. ALAPSZABÁLY. Budapest, 2015. május 27.

MAGYAR ATLANTI TANÁCS 1016 Budapest, Bérc u. 13-15. ALAPSZABÁLY. Budapest, 2015. május 27. MAGYAR ATLANTI TANÁCS 1016 Budapest, Bérc u. 13-15. ALAPSZABÁLY Budapest, 2015. május 27. 1 MAGYAR ATLANTI TANÁCS ALAPSZABÁLY egységes szerkezetben a 2015. május 27. napi állapot szerint, a 2015. május

Részletesebben

Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselőtestületének 8/2008. (III. 21.) rendelete az egyes szociális ellátásokról

Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselőtestületének 8/2008. (III. 21.) rendelete az egyes szociális ellátásokról Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselőtestületének 8/2008. (III. 21.) rendelete az egyes szociális ellátásokról (egységes szerkezetben, hatályos 2014.06.20-tól) Tahitótfalu Község Önkormányzatának Képviselő-testület

Részletesebben

ÍRÁSBELI VIZSGAKÉRDÉSEK 2013.

ÍRÁSBELI VIZSGAKÉRDÉSEK 2013. ÍRÁSBELI VIZSGAKÉRDÉSEK 2013. sorszám 1. 2. 3. 4. 1. Az építésügy alkotmányos alapjai Az Alaptörvény által megfogalmazott mely alapvető alkotmányos jogból vezethető le az épített környezet védelme? Vezesse

Részletesebben

343/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet a környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvény végrehajtásáról

343/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet a környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvény végrehajtásáról 343/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet a környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvény végrehajtásáról A Kormány a környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvény 38. (1) bekezdés

Részletesebben

A Közbeszerzési Döntőbizottság (a továbbiakban: Döntőbizottság) a Közbeszerzések Tanácsa nevében meghozta az alábbi. H A T Á R O Z A T - ot.

A Közbeszerzési Döntőbizottság (a továbbiakban: Döntőbizottság) a Közbeszerzések Tanácsa nevében meghozta az alábbi. H A T Á R O Z A T - ot. KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSA KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG 1024 Budapest, Margit krt. 85. 1525 Pf.: 166. Tel.: 06-1/336-7776, fax: 06-1/336-7778 E-mail: dontobizottsag@kt.hu Ikt.sz.: D.190/4/2011. A Közbeszerzési

Részletesebben

CentrArt Mővészettörténészek Új Mőhelye Közhasznú Egyesület

CentrArt Mővészettörténészek Új Mőhelye Közhasznú Egyesület CentrArt Mővészettörténészek Új Mőhelye Közhasznú Egyesület Alapszabály A CentrArt Mővészettörténészek Új Mőhelye Közhasznú Egyesület alakuló közgyőlése az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény,

Részletesebben

Martfű Város Önkormányzata pályázatot hirdet lakóépületek energiatakarékosságot célzó beruházásainak.. évi támogatására

Martfű Város Önkormányzata pályázatot hirdet lakóépületek energiatakarékosságot célzó beruházásainak.. évi támogatására 1. számú melléklet a 11/2013.(III.29.) Ö. rendelethez Martfű Város Önkormányzata pályázatot hirdet lakóépületek energiatakarékosságot célzó beruházásainak.. évi támogatására I. A támogatás célja A támogatás

Részletesebben

Jászladány Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének. 15/2012. (VI. 22.) önkormányzati rendelete

Jászladány Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének. 15/2012. (VI. 22.) önkormányzati rendelete Jászladány Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2012. (VI. 22.) önkormányzati rendelete Jászladány nagyközség nemzeti vagyonáról (egységes szerkezetben) 1 Jászladány Nagyközségi Önkormányzat

Részletesebben

Javaslat az Ózdi Vállalkozói Központ és Inkubátor Alapítvány alapító okiratának módosítására

Javaslat az Ózdi Vállalkozói Központ és Inkubátor Alapítvány alapító okiratának módosítására Javaslat az Ózdi Vállalkozói Központ és Inkubátor Alapítvány alapító okiratának módosítására Ó z d, 2014. július 17. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: ÓVK alapítvány ügyvezetője Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

Az öröklési illeték 2016. I. Általános szabályok. Az öröklési illetékfizetési kötelezettség tárgyi, területi és személyi hatálya 1

Az öröklési illeték 2016. I. Általános szabályok. Az öröklési illetékfizetési kötelezettség tárgyi, területi és személyi hatálya 1 1. Mikor kell öröklési illetéket fizetni? Az öröklési illeték 2016. I. Általános szabályok Az öröklési illetékfizetési kötelezettség tárgyi, területi és személyi hatálya 1 Öröklés esetén az illetékekről

Részletesebben

Megállapodás a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. Kollektív Szerződésének módosításáról

Megállapodás a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. Kollektív Szerződésének módosításáról Megállapodás a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. Kollektív Szerződésének módosításáról amelyet megkötöttek egyrészről a MÁV-TRAKCIÓ Zrt., mint munkáltató (továbbiakban: Munkáltató),másrészről a jelen megállapodás aláíróiként

Részletesebben

Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. június 11-én megtartott rendkívüli zárt ülésének jegyzőkönyvéből

Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. június 11-én megtartott rendkívüli zárt ülésének jegyzőkönyvéből Igennel szavazók száma: 7 fő Tartózkodók száma: 0 fő 299/2012. (VI. 11.) határozata: Balatonkenese Város Önkormányzat Képviselő-testülete felhatalmazza Tömör István t azzal, hogy dr. Koczkás Sándor ügyvéd

Részletesebben

Társasági jog II. vizsga beugró kérdések

Társasági jog II. vizsga beugró kérdések Társasági jog II. vizsga beugró kérdések 1. Milyen tanácsot adna egy külföldinek, ha Magyarországon gazdasági társaságot akar létesíteni: melyik formát válassza és miért? 2. Amennyiben a cég végelszámolás

Részletesebben

Egervár Község Önkormányzata KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT

Egervár Község Önkormányzata KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT Egervár Község Önkormányzata KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT Jóváhagyta: Egervár Község Önkormányzati Képviselőtestülete 2012. március hónap 29. napján tartott ülésén 30/2012.(III.29.) számú határozatával. 1

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK

J E G Y Z İ K Ö N Y V PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK J E G Y Z İ K Ö N Y V PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2010. november 10-én (szerdán) 16.00 órakor megtartott ülésérıl Készült: Páty Község Önkormányzat Képviselı-testületének 2010. november

Részletesebben

I. Az állategység számítás szempontjai

I. Az állategység számítás szempontjai I. Az állategység számítás szempontjai Az elsőfokú hatóság a felperes támogatási kérelmének részben helyt adva négy célprogramban ítélt meg támogatható területeket. A bódvaszilasi illetőségű felperes a

Részletesebben

Üzemeltetési Szabályzat

Üzemeltetési Szabályzat Üzemeltetési Szabályzat Tartalomjegyzék I. Az elektronikus árverések közös szabályai... 3 1. Részvételi feltételek... 3 1.1 Regisztráció... 4 1.2 Bejelentkezés... 4 1.3 Engedélyhez kötött tulajdonszerzés...

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Pénzügyi és Gazdasági Bizottságának Ü G Y R E N D J E 2014.

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Pénzügyi és Gazdasági Bizottságának Ü G Y R E N D J E 2014. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Pénzügyi és Gazdasági Bizottságának Ü G Y R E N D J E 2014. I. Általános rendelkezések Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlése Pénzügyi és Gazdasági Bizottsága

Részletesebben

EZEN JOGSZABÁLYMÓDOSÍTÁS 2010. MÁJUS 12. NAPJÁTÓL HATÁLYOS

EZEN JOGSZABÁLYMÓDOSÍTÁS 2010. MÁJUS 12. NAPJÁTÓL HATÁLYOS EZEN JOGSZABÁLYMÓDOSÍTÁS 2010. MÁJUS 12. NAPJÁTÓL HATÁLYOS (A KORÁBBI HATÁLYOS SZÖVEGBİL AZ ÁTHÚZOTT SZÖVEGRÉSZEK HATÁLYON KÍVÜL KERÜLTEK, MÉG AZ ALÁHÚZOTT SZÖVEGRÉSZEK ÚJ RENDELKEZÉSEK) 109/1999. (XII.

Részletesebben

Egységes szerkezetben a 24/2011.(IX.13.) és az 5/2012. (II.01.) önkormányzati rendelettel.

Egységes szerkezetben a 24/2011.(IX.13.) és az 5/2012. (II.01.) önkormányzati rendelettel. SZIGETSZENTMIKLÓS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK 13/2011. (IV.28.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a feln tt korúakra vonatkozó szociális gondoskodásról Egységes szerkezetben a 24/2011.(IX.13.) és

Részletesebben

MAGYAR HONVÉDSÉG SZOCIÁLPOLITIKAI KÖZALAPÍTVÁNY SZOLGÁLTATÁSI SZABÁLYZATA

MAGYAR HONVÉDSÉG SZOCIÁLPOLITIKAI KÖZALAPÍTVÁNY SZOLGÁLTATÁSI SZABÁLYZATA Magyar Honvédség Szociálpolitikai Közalapítvány Telefonszámaink: HM: 02-222-095 1055 Budapest, Balaton u. 7-11. Városi: 06-(1)-474-1594 Levelezési cím: 1885 Bp., Pf.: 25. Fax számaink: adószám: 19637482-1-41

Részletesebben

Soproni Járásbíróság P.20.196/2014/6. számú ítélete

Soproni Járásbíróság P.20.196/2014/6. számú ítélete Soproni Járásbíróság P.20.196/2014/6. számú ítélete Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/47 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Fővárosi Bíróság ítélete KÉ Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: 2015.04.24.

Részletesebben

27/2006. (V. 5.) GKM rendelet. az autógáz töltıállomások építési munkáiról és építésügyi hatósági eljárásairól

27/2006. (V. 5.) GKM rendelet. az autógáz töltıállomások építési munkáiról és építésügyi hatósági eljárásairól 27/2006. (V. 5.) GKM rendelet az autógáz töltıállomások építési munkáiról és építésügyi hatósági eljárásairól Az épített környezet alakításáról és védelmérıl szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. -ának

Részletesebben

Termékismertető. OTP Jelzálogbank Zrt. 1051. Bp Nádor utca 21. OTP Bank Nyrt. 1051. Bp Nádor utca 16.

Termékismertető. OTP Jelzálogbank Zrt. 1051. Bp Nádor utca 21. OTP Bank Nyrt. 1051. Bp Nádor utca 16. Termékismertető 1. A termék megnevezése OTP Otthonteremtési Hitel új lakás vásárlásra építésre 3 vagy több gyermekes család esetén A három vagy több gyermekes családok otthonteremtési kamattámogatását

Részletesebben

Röszke Község Önkormányzat Képviselő-testülete 4/2013.(II.27.) számú önkormányzati rendelete a lakáscélú helyi támogatási formákról

Röszke Község Önkormányzat Képviselő-testülete 4/2013.(II.27.) számú önkormányzati rendelete a lakáscélú helyi támogatási formákról Röszke Község Önkormányzat Képviselő-testülete 4/2013.(II.27.) számú önkormányzati rendelete a lakáscélú helyi támogatási formákról A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény

Részletesebben

ALAPSZABÁLY 2006. május 1.

ALAPSZABÁLY 2006. május 1. ALAPSZABÁLY 2006. május 1. UNIQA Egészségpénztár Alapszabálya 1.) Általános adatok 1.1.) Elnevezés: UNIQA Önkéntes Kölcsönös Kiegészít Egészségpénztár továbbiakban: Egészségpénztár Az Egészségpénztár rövidített

Részletesebben

ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK TAMÁSI VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/1994.(V.5.) számú önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában álló lakások és helyiségek bérletéről, valamint elidegenítésükről (A módosításokkal

Részletesebben

A p e p res f ele l k.. A k épv p is i ele l t Dr. r P ri r b i ul u a l L ász s ló e y g e y t e e t m e i m i do d ce c n e s

A p e p res f ele l k.. A k épv p is i ele l t Dr. r P ri r b i ul u a l L ász s ló e y g e y t e e t m e i m i do d ce c n e s A peres felek. A képviselet Polgári eljárásjog elıadás Dr. Pribula László egyetemi docens Jelentése: Perbeli jogképesség a perben fél az lehet, aki perbeli jogképességgel rendelkezik 1./ Természetes személy

Részletesebben

szerződés száma:. előfizető azonosítója:... Egyedi előfizetői szerződés (Internet)

szerződés száma:. előfizető azonosítója:... Egyedi előfizetői szerződés (Internet) Egyedi előfizetői szerződés (Internet) szerződés száma:. előfizető azonosítója:... Előfizető és Szolgáltató az alábbi adatok (1. Adatlap, 2. Szolgáltatási lap) és nyilatkozatok alapján, valamint a Szolgáltató

Részletesebben

2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól

2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól OptiJUS Opten Kft. 1 2004. évi CXL. törvény 2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól 2015.07.01. óta hatályos szöveg Az Országgyűlés abból a célból,

Részletesebben

2013.09.01 5. 150/2012. (XII. 28.) VM rendelet. a zöldség-gyümölcs termelői csoportokról és termelői szervezetekről

2013.09.01 5. 150/2012. (XII. 28.) VM rendelet. a zöldség-gyümölcs termelői csoportokról és termelői szervezetekről 150/2012. (XII. 28.) VM rendelet a zöldség-gyümölcs termelői csoportokról és termelői szervezetekről 2013.09.01 5 150/2012. (XII. 28.) VM rendelet a zöldség-gyümölcs termelői csoportokról és termelői szervezetekről

Részletesebben

Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány Adatkezelési szabályzata 1

Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány Adatkezelési szabályzata 1 Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány Adatkezelési szabályzata 1 1 Jóváhagyta a Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány Kuratóriumának 185/2015.(11.30.) számú határozata TARTALOM A SZABÁLYZAT CÉLJA... 3

Részletesebben

Dél-Balatoni Sporthorgász Egyesület

Dél-Balatoni Sporthorgász Egyesület Dél-Balatoni Sporthorgász Egyesület változásokkal egységes szerkezetbe foglalt, 2012.03.25. napjától hatályos alapszabálya Az alapítók a Balatonlellén, 1997.03.07. napján jóváhagyott alapszabállyal, az

Részletesebben

1994. évi LIII. törvény. 1994/51. szám M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 1783

1994. évi LIII. törvény. 1994/51. szám M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 1783 1994/51. szám M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 1783 Követelés behajtása iránti per 385. Ha a végrehajtást kér ó az adóst harmadik személlyel szemben megillet ó követelés behajtása iránt a harmadik személy ellen

Részletesebben

A NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS ÁLLAMIGAZGATÁSI HIVATAL VEZETŐJÉNEK. 4/2009. (II. 1.) számú rendelkezése

A NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS ÁLLAMIGAZGATÁSI HIVATAL VEZETŐJÉNEK. 4/2009. (II. 1.) számú rendelkezése A NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS ÁLLAMIGAZGATÁSI HIVATAL VEZETŐJÉNEK 4/2009. (II. 1.) számú rendelkezése A Nyugat-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal Egységes Közszolgálati Szabályzata 2 Tartalomjegyzék:

Részletesebben

A bírósági végrehajtás a jogi képviselők szemszögéből

A bírósági végrehajtás a jogi képviselők szemszögéből A bírósági végrehajtás a jogi képviselők szemszögéből A végrehajtási kérelem benyújtása Szerző: dr. Potári Anita Pécs, 2014. szeptember 24. A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény ( továbbiakban:

Részletesebben

157/2005. (VIII. 15.) Korm. rendelet. [a Tszt. 3. m) pontjához] A Magyar Energia Hivatal által kiszabható bírságok. [a Tszt. 4.

157/2005. (VIII. 15.) Korm. rendelet. [a Tszt. 3. m) pontjához] A Magyar Energia Hivatal által kiszabható bírságok. [a Tszt. 4. Hatályos: 2014.04.01-157/2005. (VIII. 15.) Korm. rendelet a távhőszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény végrehajtásáról A Kormány a távhőszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

343/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet. a környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvény végrehajtásáról

343/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet. a környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvény végrehajtásáról a környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvény végrehajtásáról A Kormány a környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvény 38. (1) bekezdés a)-g) pontjaiban kapott felhatalmazás

Részletesebben

Dunaszentpál Község Önkéntes T zoltó Egyesületének ALAPSZABÁLYA. I. Általános rendelkezések

Dunaszentpál Község Önkéntes T zoltó Egyesületének ALAPSZABÁLYA. I. Általános rendelkezések Dunaszentpál Község Önkéntes T zoltó Egyesületének ALAPSZABÁLYA Dunaszentpál Község Önkéntes T zoltó Egyesülete (nyilvántartási száma: 08-02-0000783, a továbbiakban: Egyesület) összhangban a Polgári Törvénykönyvben,

Részletesebben

Keleti Motoros Egyesület

Keleti Motoros Egyesület Keleti Motoros Egyesület Alapszabály a 2012. március 28-i módosításokkal egységes szerkezetben (a módosítások vastagon szedve) Az Keleti Motoros Egyesület alakuló közgyűlése az egyesülési jogról szóló

Részletesebben

eokr_aszf_20140315 1/7

eokr_aszf_20140315 1/7 ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK az OPTEN Informatikai Korlátolt Felelősségű Társaság Egységes Online Követelés-nyilvántartó Rendszer szolgáltatása igénybevételére Az OPTEN Informatikai Korlátolt Felelősségű

Részletesebben

Ügymenet - lakásfenntartási támogatás

Ügymenet - lakásfenntartási támogatás Ügymenet - lakásfenntartási támogatás Illetékes ügyintéző: Tóth Ferencné 5510 Dévaványa, Hősök tere 1. Igazgatási iroda (12. sz. iroda) Telefon: 66/483-100/117-es mellék Fax: 66/484-100 E-mail: igazgatas@devavanya.hu

Részletesebben

TIBORCOS SZÜLŐK A GYERMEKEKÉRT EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA ( Alapszabály )

TIBORCOS SZÜLŐK A GYERMEKEKÉRT EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA ( Alapszabály ) TIBORCOS SZÜLŐK A GYERMEKEKÉRT EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA ( Alapszabály ) 1. Az Egyesület neve és székhelye 1.1. Az Egyesület neve: Tiborcos Szülők a Gyermekekért Egyesület ( Egyesület ) 1.2. Az Egyesület

Részletesebben

Társulási megállapodás. Preambulum

Társulási megállapodás. Preambulum Társulási megállapodás Preambulum Jelen megállapodást aláíró társult önkormányzatok képviselő-testületei önkéntes és szabad elhatározásukból, egyenjogúságuk tiszteletben tartásával, a kölcsönös előnyök

Részletesebben

I. fejezet. Általános rendelkezések. 1. Alapelvek

I. fejezet. Általános rendelkezések. 1. Alapelvek Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2015. ( II. 27.) önkormányzati rendelete Zugló szociális és gyermekvédelmi pénzbeli, természetbeni támogatásainak és szociális

Részletesebben

A Büntetés-végrehajtási Szervezet. Közalkalmazotti. Kollektív Szerz dése

A Büntetés-végrehajtási Szervezet. Közalkalmazotti. Kollektív Szerz dése Tervezet a munkáltatói oldal véleményét nem tartalmazza! A Büntetés-végrehajtási Szervezet özalkalmazotti ollektív Szerz dése A közalkalmazottak jogviszonyát szabályozó ollektív Szerz dés létrejött a Büntetés-végrehajtás

Részletesebben

A KIEGÉSZÍTŐ ÜZLETSZABÁLYZAT SZÜKSÉGESSÉGÉNEK HÁTTERE

A KIEGÉSZÍTŐ ÜZLETSZABÁLYZAT SZÜKSÉGESSÉGÉNEK HÁTTERE Hatályos és érvényes: 2015. február 1. napjától CIB LÍZING ZRT. FOGYASZTÓNAK MINŐSÜLŐ LÍZINGBEVEVŐVEL/ADÓSSAL 2004.05.01-2014.07.26. NAPJA KÖZÖTT KÖTÖTT MEG NEM SZŰNT DEVIZA ALAPÚ KÖLCSÖN- ÉS PÉNZÜGYI

Részletesebben