A decentralizált területfejlesztési támogatások pályázati rendszereinek évi tapasztalatai

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A decentralizált területfejlesztési támogatások pályázati rendszereinek évi tapasztalatai"

Átírás

1 ELMÉLET MÓDSZETAN NAGY ANDRÁS A decentralizált területfejlesztési támogatások pályázati rendszereinek évi tapasztalatai 2004-ben a korábbi évekből már ismert, megyei szinten decentralizált támogatások mellett (Területi kiegyenlítést szolgáló fejlesztési célú támogatás TEKI, Céljellegű decentralizált támogatások CÉDE) regionális szinten a Terület- és régiófejlesztési célelőirányzat (TRFC) jelentette a tisztán hazai költségvetési forrásból finanszírozott területfejlesztési célú támogatásokat. A támogatások felhasználásáról a korábbi éveknek megfelelően a VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Kht. beszámolót készített az Országos Területfejlesztési Tanács számára. Jelen tanulmány ennek a főbb megállapításait foglalja össze. A támogatási döntések adatait a regionális és megyei területfejlesztési tanácsok bocsátották rendelkezésre, emellett egy kérdőív kitöltésével, a tapasztalatok szöveges értékelésével is segítették a munkát. A felhalmozási és vis maior célokra igénybe vehető CÉDE-támogatásokra az ország valamennyi önkormányzata pályázhatott. A TEKI a kedvezményezett térségek/települések önkormányzatai számára biztosított forrást elsősorban infrastrukturális fejlesztésekhez, a TRFC-ből pedig (néhány kivételtől eltekintve) ugyancsak a kedvezményezett térségek/települések fejlesztéseit lehetett támogatni, de az önkormányzatok mellett már a vállalkozások, nonprofit szervezetek számára is elérhető volt (1. táblázat). 1. táblázat Területfejlesztési forrásokból támogatható térségek és szervezetek, 2004 Forrás Támogatható térségek Támogatható szervezetek TRFC a TEKI területfejlesztési szempontból kedvezményezett térségek és települések (kivétel: vállalkozási övezetek, ipari parkok, továbbá regionális programban elfogadott munkahelyteremtő, -megőrző valamint kedvezményezett térségeket is érintő infrastrukturális beruházások) területfejlesztési szempontból kedvezményezett térségek és települések CÉDE az ország egész területe önkormányzatok a) Regionális keret. belföldi székhelyű jogi személyek és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek, egyéni vállalkozók, belföldi lakóhellyel rendelkező természetes személyek önkormányzatok A támogatások felhasználása alapvetően 2004-ben is a korábbi években kialakult rendet követte. A pályázati rendszer működtetését egyben a döntési jogkört is a kormányrendeletek megyei és regionális szintre decentralizálták. A korábbi évekhez hasonlóan a TEKI és CÉDE teljes egészében decentralizált lett, a TRFC esetében pedig 67% volt a regionális decentralizált keret aránya (a keret többi részéről a területfejlesztésért felelős miniszter döntött).

2 4 NAGY ANDRÁS A regionális, illetve a megyei keretek felosztásánál a TRFC és a TEKI esetében a fejlettségi mutatók a meghatározók, előbbinél a regionális, utóbbinál a kistérségi szinten számolt indikátoroknak van nagyobb szerepük. A CÉDE megyék közti felosztásánál a lakosság és az önkormányzatok száma (tehát a társadalmi-gazdasági fejlettségtől független mutató) határozza meg legnagyobb mértékben a rendelkezésre álló keretek megyénkénti nagyságát. 2. táblázat A decentralizált keretek felosztását meghatározó tényezők súlya, 2004 (%) Megnevezés TRFC TEKI CÉDE Lakosságszám Egy főre jutó GDP A kedvezményezett kistérségek lakosságszáma Az önkormányzatok száma 20 Az önkormányzatok számára átengedett, egy lakosra jutó szja országos átlagtól való eltérése 40 Összesen ben a megyei és regionális területfejlesztési tanácsok összesen 30,0 milliárd Ft területfejlesztési támogatást ítéltek meg a decentralizált keretek terhére, ebből 33%-ot a TRFC, 44%-ot a TEKI, 23%-ot a CÉDE biztosított (1. ábra). A megítélt támogatások kivétel nélkül vissza nem térítendők voltak, a TRFC esetében kamattámogatás nyújtására is lehetőség volt, de erre a korábbi évekhez hasonlóan nem akadt példa. 1. ábra Decentralizált területfejlesztési támogatások, 2004 Megítélt TRFC-, TEKI-, CÉDE-támogatás Jelmagyarázat millió Ft

3 DECENTRALIZÁLT TERÜLETFEJLESZTÉSI TÁMOGATÁSOK 5 A megítélt decentralizált támogatások volumenének növekedése ellenére a területfejlesztési források nagysága továbbra is alacsony hányadot képvisel az összes fejlesztéspolitikai teljesítmény, és főképp a teljes beruházások nagysága mellett. Ebből a tényből, valamint az eltelt idő rövidségéből a támogatásokkal megvalósuló fejlesztések jelentős része még le sem zárult adódik, hogy a decentralizált támogatások eredményei és hatásai a megyék, régiók társadalmi, gazdasági fejlettségi állapotában még nem azonosíthatók. Terület- és régiófejlesztési célelőirányzat (TRFC) A célelőirányzat rendeltetése, hogy mérsékelje a társadalmi és gazdasági térbeli esélyegyenlőtlenségeket, segítse elő az átfogó szerkezetátalakítási és a térségi integráción alapuló gazdaságfejlesztési programok kialakítását és végrehajtását, valamint a nemzetközi pénzügyi források, a vállalkozói és befektetői tőke területfejlesztési programokba való bevonását. A terület- és régiófejlesztési célelőirányzat évre vonatkozó felhasználási szabályairól, a pályázatai rendszer működtetéséről a 90/2004. (IV. 25.) Korm. rendelet rendelkezett, meghatározva a régiók által megítélhető támogatási kereteket. A regionális területfejlesztési tanácsokhoz beérkezett 775 pályázatból 348 részesült támogatásban 10 milliárd 184 millió Ft erejéig. Ennek révén 19,8 milliárd Ft értékű fejlesztés valósulhat meg. A tanácsok (az előző évhez hasonlóan) elsősorban az infrastruktúra fejlesztését támogatták, 46 százalék jutott a termelő-, 27 a humán infrastruktúra fejlesztésére, előbbi keretében az út-, szennyvíz-, és gázberuházások élveztek kiemelt prioritást (2. ábra). A Területfejlesztési Célelőirányzatból korábban a megyék által megítélt összegen belül meghatározó volt a munkahelyteremtés és -megőrzés támogatása. A 2004-es TRFC-n belül ez a megítélt támogatásoknak 11, illetve 3%-át tette ki, 841 munkahely létesítését, 766 megtartását segítve elő. A támogatási igényeket azonban így is csak töredékében elégítették ki a regionális tanácsok. 2. ábra A regionális TRFC-keretből megítélt támogatások célonként közmunkaprogramokvállalkozóvá válás segítése innováció térbeli terjedése 1,9% 1,5% 2,9% munkahelymegőrzés 3,2% kulturális örökségvédelem 5,9% humán ifrastruktúra 45,6% munkahelyteremtés 11,3% termelő infrastruktúra 27,7%

4 6 NAGY ANDRÁS Dél- és Nyugat-Dunántúlon az átlagnál nagyobb volt a termelő infrastrukturális, Közép-Dunántúlon és Közép-Magyarországon a humán infrastrukturális támogatások aránya. A munkahelyteremtés Észak-Magyarországon, a kulturális örökségvédelem Dél- Alföldön volt arányaiban a leginkább támogatott. A három vizsgált előirányzat közül erre jellemző legkevésbé az elaprózottság, a nyertesek több mint fele részesült 20 millió forintot meghaladó támogatásban, sőt a támogatás összege 51 esetben elérte, illetve meghaladta az 50 millió forintot. A korábbi évekhez képest 2004-ben a támogatási rendeletek az adható támogatás alsó határát is rögzítették. Ez elősegítette, hogy csökkenjen a források elaprózottsága, ugyanakkor például a munkahelyteremtés esetére meghatározott 20 millió Ft-os minimális támogatási összeg a mikro- és kisvállalkozások számára megnehezítette a támogatás elnyerését. Területi kiegyenlítést szolgáló fejlesztési célú támogatások (TEKI) Az előirányzat a települési önkormányzatok számára biztosít forrást, amelynek célja a területi egyenlőtlenségek csökkentése. A évre vonatkozó felhasználás részletes szabályait a módosított 32/1998. (II.25.) Korm. rendelet határozta meg. A megyék közötti felosztást a 63/2004.(IV.15.) Korm. rendelet szabályozta. 3. ábra Megyei TEKI-keretből igényelt támogatás, 2004 Jelmagyarázat millió Ft A megyei területfejlesztési tanácsok 2004-ben 13 milliárd 353 millió forint támogatást ítéltek oda a rendelkezésre álló keretből. A támogatott pályázatok száma 1888 volt. Az igények elsősorban a termelő infrastruktúra kiépítése esetében haladták meg a lehető-

5 DECENTRALIZÁLT TERÜLETFEJLESZTÉSI TÁMOGATÁSOK 7 ségeket (2,5-szeresen), míg területileg azokban a megyékben volt a legnagyobb (a lehetőségeket háromszorosan meghaladó) az igény, ahol a legnagyobb összegű támogatást ítélhették oda (3. ábra). A korábbi évek tapasztalatainak megfelelően egyes célok irányában alig érkezett be támogatási igény, így például mérsékelt volt az érdeklődés a természetvédelem és az ipariterület-előkészítés iránt. A legnagyobb összegű támogatást az előző évhez hasonlóan a belterületi termelő infrastrukturális beruházások, valamint az önkormányzati tulajdonú és alapfeladatokhoz kapcsolódó intézmények beruházásai kapták (az összes támogatás több mint felét). Az összes megítélt támogatás 23 százalékát Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár- Bereg megyében ítélték meg. A legnagyobb összegű támogatások, a korábbi évekhez hasonlóan, elsősorban infrastruktúra-fejlesztéshez (szennyvízcsatorna, útfelújítás), illetve iskolai épületek felújításához, fejlesztéséhez kapcsolódnak. A kistérségek közül a Nagykátai kistérségbe jutott a legnagyobb (a és évi hasonló összeg után ismét 300 millió forintot meghaladó) támogatás (3. táblázat). A Nagykátai, Ceglédi kistérségek kiemelt támogatása mögött a következő áll. Pest megye, illetve Közép-Magyarország régió a népesség nagyságának köszönhetően jelentős támogatási kerettel rendelkezett, ugyanakkor a TRFC, TEKI esetében csak a kedvezményezett térségek/települések voltak támogathatók. Ebbe a körbe a megye kistérségei közül csak az említett kettő, és még a Szobi kistérség tartozott. Ezért az ebből a két forrásból támogatott beruházások a megye kis területére koncentrálódtak. Kistérségenként szinte mindenhol legalább 25 millió Ft támogatást kaptak a pályázó önkormányzatok, ez az összeg a legnagyobb támogatású kistérségekben a 200 millió Ft-ot is meghaladta. A támogatás egy lakosra jutó összege a legelmaradottabb kistérségekben a legmagasabb. Sorszám A legtöbb támogatást kapott kistérségek TRFC a) TEKI CÉDE Összesen 3. táblázat (millió Ft) 1. Ceglédi 519,7 Nagykátai 386,1 Budapest 512,9 Ceglédi 799,3 2. Nagykátai 336,8 Szerencsi 379,9 Miskolci 310,5 Nagykátai 740,8 3. Orosházai 301,7 Pápai 295,5 Kecskeméti 208,5 Szerencsi 621,3 4. Salgótarjáni 259,3 Kisvárdai 282,5 Nyíregyházai 204,6 Orosházai 575,0 5. Kecskeméti 242,9 Ceglédi 279,6 Kaposvári 116,2 Miskolci 563,1 6. Makói 207,1 Orosházai 273,3 Szekszárdi 109,9 Budapest 512,9 7. Szolnoki 201,0 Hajdúhadházi 270,2 Zalaegerszegi 106,3 Kisvárdai 502,6 8. Hajdúhadházi 193,0 Mátészalkai 268,6 Gyöngyösi 100,1 Salgótarjáni 482,5 9. Kisvárdai 191,3 Tiszavasvári 262,7 Fonyódi 91,8 Hajdúhadházi 478,4 10. Tiszafüredi 190,0 Bajai 240,1 Egri 87,6 Kecskeméti 478,1 a) Regionális keret. Céljellegű decentralizált támogatás (CÉDE) Ez a támogatás a helyi önkormányzatok számára biztosít forrást (kötelező és önként vállalt) feladataik ellátásához, valamint az ezzel összefüggő fejlesztéseikhez. A beruhá-

6 8 NAGY ANDRÁS zásokon túlmenően támogatás volt adható felújításokhoz, valamint vis maior esetekben is. A céljellegű decentralizált támogatás évre vonatkozó felhasználásának részletes szabályait a módosított 9/1998. (I.23.) Korm. rendelet határozta meg, a pályázati rendszer működtetésére vonatkozóan pedig a 7001/1998. (BK 9.) BM irányelv tartalmazott részletes útmutatást. A források megyék közti felosztását BM TNM 1 PM együttes közlemény tartalmazta ben a megyei területfejlesztési tanácsok 1622 pályázatra 6 milliárd 510 millió Ft támogatást ítéltek meg. A beruházások összköltsége meghaladta a 20,1 milliárd forintot (a támogatási igény ennek több mint két és félszerese volt). A legtöbb támogatást a korábbi évek gyakorlatának megfelelően az oktatási célokra ítélték (18,6%). 13 százalékos volt az önkormányzati intézmények (elsősorban polgármesteri hivatalok) beruházására megítélt összegek aránya, valamint ugyancsak 10 százalékot meghaladó arányban ítéltek meg támogatást szennyvízberuházásokra. Az alacsony összegű (az előre nem látható természeti vagy más károkból adódó többletkiadásokhoz megítélt) vis maior támogatásokat nem számolva, a nyertes pályázatok 28 százaléka 1 millió forintnál kevesebb támogatást kapott, de az 5 millió forintos támogatási összeget is csak minden hatodik pályázat érte el. Egy főre jutó decentralizált területfejlesztési támogatás, 2004 (Ft) 4. ábra Közép-Magyarország Nyugat-Dunántúl Észak-Magyarország Közép-Dunántúl Észak-Alföld Dél-Dunántúl Dél-Alföld TEKI TRFC CÉDE A támogatások harmadát Közép-Magyarország és Észak-Alföld megyéiben ítélték meg, a kistérségek közül Budapest, illetve a Miskolci kistérség részesült a legnagyobb támogatásban. A legnagyobb összegű támogatásokat a fővárosi szennyvízcsatornázással kapcsolatos beruházások kapták. Amint a 4. ábrán látható, a TEKI-hez és a TRFC-hez képest ennél az előirányzatnál volt a támogatások eloszlása a leginkább kiegyenlített a 1 TNM = tárca nélküli miniszter.

7 DECENTRALIZÁLT TERÜLETFEJLESZTÉSI TÁMOGATÁSOK 9 régiók között. A CÉDE a területi kiegyenlítés helyett alapvetően az önkormányzatok fejlesztési igényeinek kielégítését, a településfejlesztési célokat szolgálja. Amíg a fejlett régiókban (Közép-Magyarország, Közép- és Nyugat-Dunántúl) közel azonos TRFC- és CÉDE-támogatásokról döntöttek a megyék és régiók, addig a három kelet-magyarországi régióban a TRFC-keretek megközelítőleg kétszeresen, a TEKI-források megközelítőleg háromszorosan múlták felül a CÉDE-támogatásokat. A pályáztatás tapasztalatai A korábbi években tapasztaltakhoz hasonlóan 2004-ban is többszörösét tették ki az igényelt támogatások a megítélt összegeknek (ez különösen azokra térségekre jellemző, ahol egyébként a legnagyobb források álltak rendelkezésre). A TEKI esetében 2,1- szeres, a CÉDE és TRFC esetében 2,6-szeres volt az igény és a lehetőség aránya. A támogatott beruházások többségének megvalósítása több évet vesz igénybe. A döntések többsége az év második felében született meg, a legutolsók decemberben, így a tárgyévben megítélt támogatásoknak csak töredékére történt szerződéskötés még az adott évben. A fontosabb pályázati események ideje 4. táblázat Megnevezés TRFC TEKI CÉDE A felhasználás szabályait, a decentralizált keretösszegeket tartalmazó rendelet megjelenése április április január 19. Legelső döntés szeptember június április 26. Legutolsó döntés december december december 16. A támogatási célokat tekintve változatlanul jelentősek az átfedések a területfejlesztés támogatási előirányzatai közt. A műszaki és a humán infrastruktúra-fejlesztést a TRFC, a TEKI, a CÉDE forrásai egyaránt finanszírozták. A TRFC-ből lehetett pályázni ipari parkok, inkubátorházak fejlesztéséhez, ugyanakkor a TEKI támogatható céljai közt szerepelt az ipari területek előkészítése (igaz, utóbbira évek óta alig érkezik igény). A települések területrendezési terveinek elkészítését változatlanul támogatták TEKI- és CÉDEforrások egyaránt. A régiók hatáskörébe utalt TRFC-ből lehetett pályázni közmunkaprogramokhoz kapcsolódó fejlesztések, eszközbeszerzés finanszírozására, utóbbit ugyanakkor a CÉDE-keretből is támogatták a megyei fejlesztési tanácsok. A TEKI támogatta a turizmusfejlesztést, ugyanakkor a vonzerőt jelentő kulturális örökség védelme a TRFC-n belül jelenik meg célként. A fenti párhuzamosságok összevető kiszűrésen alapuló megszüntetése helyett tisztázni szükséges, hogy mik a területfejlesztési célú támogatási rendszerek céljai, s a célok közül melyek azok, amelyek támogatásáról megyei, és melyek, amelyekről regionális szinten indokolt dönteni. Változatlanul akadtak olyan hosszabb ideje fenntartott célterületek, melyekre már évek óta alig érkezik be támogatási igény (a TEKI-igények 82%-a három célra érkezett be), a megyék, régiók közül igényként merült fel, hogy maguk határozhassák meg a

8 10 NAGY ANDRÁS támogatási célokat, igazodva a helyi törekvésekhez. Így például mindhárom előirányzat esetében felmerült, hogy jelenjen meg új célként a terveztetés, projekt-előkészítés támogatása. A jelenleg működő decentralizált támogatási rendszer keretében az évenként központilag kijelölt célok alapján történik a megyei, a regionális projektkiválasztás. Mindez kis mozgásteret hagy a fejlesztési tanácsoknak, s így csak mérsékelten jelenhetnek meg az egyes régiók specifikumai, a régiókban megfogalmazott célok. A támogatások hatékonyságát növelné, az érdemi decentralizációt erősítené, ha a megyék, régiók nagyobb önállóságot kapnának a célok meghatározásában, kiválasztásában. Ennek eredményeképpen a decentralizált támogatások valóban a regionális programok megvalósítását szolgálhatnák, az egymástól függetlenül jelentkező önkormányzati igények kielégítése helyett. A régiók, megyék részéről leggyakrabban felmerült javaslat az volt, hogy kapjanak nagyobb önállóságot a célok meghatározásában (igényelték a tervkészítés támogatását), továbbá, hogy bővüljön a támogatások volumene. A nyertes pályázatok megoszlása a támogatási összeg szerint, ábra TRFC TEKI CÉDE 0% 10% 20% 30% 40% 50% 60% 70% 80% 90% 100% 1 millió alatt 1-5 millió 5-10 millió millió millió millió 100 millió felett A TEKI- és különösen a CÉDE-előirányzatok esetében több éve jelentkező komoly probléma a támogatások elaprózottsága. A regionális szinten odaítélt TRFC-ből kapták a pályázók átlagosan a legnagyobb (esetenként 100 millió forintot is meghaladó) támogatást, ami a rendeletben rögzített minimális támogatási összeg meghatározásának köszönhető. A TEKI-ből és CÉDE-ből jellemzően 5 millió forint alatti támogatásokat nyújtottak, ezek az előirányzatok inkább település-, mintsem területfejlesztési célokat szolgálnak (5. ábra). Célját tekintve a CÉDE az önkormányzatok feladataihoz szükséges beruházásokat támogat, nem csak kedvezményezett térségek fejlesztéseihez adható,

9 DECENTRALIZÁLT TERÜLETFEJLESZTÉSI TÁMOGATÁSOK 11 összegében is a legelaprózottabb, lényegében csak a decentralizáltság ténye miatt tekinthető területfejlesztési támogatásnak. A döntések meghozatalánál az infrastruktúra fejlesztése (TRFC humán, TEKI elsősorban út), a munkahelyteremtés (TRFC), illetve az önkormányzati intézmények (CÉDE) fejlesztése szerepelt a régiók és megyék által felállított prioritási sorrend élén. Az odaítélés szempontjai közül elsődleges szempontnak mindhárom előirányzat esetében az számított, hogy a fejlesztés megyei/regionális programban szereplő célok megvalósulását szolgálja-e. Hasonlóan a nagyon meghatározó célok közt szerepelt, hogy a támogatás a megyén/régión belül a leghátrányosabb térségekbe koncentrálódjon. Utóbbi a CÉDE esetében kevésbé játszott szerepet (erre a támogatásra nem csak a kedvezményezett térségek önkormányzatai pályázhattak). A harmadik leginkább meghatározó szempont volt, hogy kistérségi összefogással megvalósuló pályázatok kapjanak támogatást. 6. ábra A támogatások megítélésénél szerepet játszó szempontok (A területfejlesztési tanácsok által adott osztályzatok alapján) Megyei/regionális programban szereplő célok megvalósításának elősegítése A támogatás a leghátrányosabb helyzetű térségekbe koncentrálódjon Több önkormányzat összefogásával kistérségi beruházások valósuljanak meg A lehető legtöbb pályázat részesüljön támogatásban Minden (támogatható) térség közel egyformán részesüljön támogatásban Kis számú, de nagyobb volumenű beruházások kapjanak támogatást A korábbi években kisebb támogatásban részesülő térségekbe jusson több támogatás TRFC TEKI CÉDE 0,0 0,5 1,0 1,5 2,0 2,5 3,0 3,5 4,0 4,5 5,0 1-egyáltalán nem, 5-nagyon meghatározó Közepesen volt meghatározó szempont, hogy a lehető legtöbb pályázó, illetve térség részesüljön támogatásban, ez alól a TRFC jelent kivételt, a régiók esetében ugyanis valamivel kisebb mértékben játszott szerepet, hogy lehetőség szerint valamennyi (támogatható) kistérségbe jusson támogatás. A legkevésbé figyelembe vett szempont volt, hogy a korábbi években kevésbé támogatott térségek kapjanak több támogatást, valamint az is, hogy kevesebb, de nagyobb volumenű beruházás részesüljön támogatásban. Utóbbi volt a kérdőívben megadott szempontok közül az egyetlen, amely egyik előirányzat esetében sem kapott nagyon megha-

10 12 NAGY ANDRÁS tározó minősítést a megyéktől és a régióktól, ami magyarázatul szolgálhat a támogatások elaprózottságára (és amit a támogatási adatok is alátámasztanak). Összefoglalóan: a három előirányzat 30 milliárd Ft támogatással járul hozzá elsősorban az önkormányzatok infrastrukturális fejlesztéseihez. Az igényelt támogatások azonban 2004-ben is többszörösét tették ki a megítélhető forrásoknak (különösen a fejletlen térségekben, ahol a legnagyobb források álltak rendelkezésre). A támogatott beruházások többségének megvalósítása több évre húzódik át, és mivel a döntések többsége az év második felében született, a tárgyévben megítélt támogatásoknak csak töredékére kötöttek szerződést a döntés évében. A támogatási célokat tekintve változatlanul jelentős átfedés tapasztalható az előirányzatok közt, a régiók, megyék részéről felmerült igény, hogy a helyi szükségletekhez igazodva határozhassák meg a támogatási célokat. Új célként felmerült a terveztetés, projekt-előkészítés támogatása. A TEKI- és különösen CÉDE-előirányzatok esetében több éve jelentkező komoly probléma a támogatások elaprózottsága. Különösen az utóbbira igaz, hogy inkább település-, mint területfejlesztési célokat szolgál. Kulcsszavak: TEKI, CÉDE, TRFC, területfejlesztés, támogatás, decentralizálás, pályázat. Resume Regional development councils of counties and regions allocated HUF 30 billion of spatial development support from decentralised funds in % of this amount was covered by the targeted allocation for spatial and regional development (Hungarian abbreviation: TRFC), 44% by the development supports to reduce spatial inequalities (TEKI), and 23% by the direct decentralisation and vis maior support (CÉDE). In spite of an increase in volume of the decentralised supports awarded, the supports applied for, in 2004 too, were several times the amounts awarded. An unchanged problem of the support systems was that significant overlaps persisted among the centrally determined targets of allocations for regional development. TRFC and TEKI supports were mainly concentrated in the underdeveloped regions (Northern Hungary, Northern Great Plain). The mostly split up CÉDE supports are used to moderate the deficit of self-governments and for settlement development purposes rather than to reduce spatial inequalities. The proposal made the most often by regions and counties was that they should be ensured more independence in defining targets and that the volume of supports should be extended.

A területfejlesztés hazai forrásai Területfejlesztési célelőirányzat (TFC) / Terület- és régiófejlesztési célelőirányzat (TRFC) A helyi önkormányzatok

A területfejlesztés hazai forrásai Területfejlesztési célelőirányzat (TFC) / Terület- és régiófejlesztési célelőirányzat (TRFC) A helyi önkormányzatok A hazai területfejlesztési támogatási rendszer 1996-2008 Területfejlesztési politika előadás és gyakorlat (2009/10 I. félév) ELTE, geográfus szak 2009. November 17. NAGY András vezető tervező VÁTI Nonprofit

Részletesebben

7/2006. (I. 13.) Korm. rendelet

7/2006. (I. 13.) Korm. rendelet 7/2006. (I. 13.) Korm. rendelet a 2006. évi decentralizált fejlesztési programok előirányzatainak régiók és megyék közötti felosztásáról, valamint a terület- és régiófejlesztési célelőirányzat felhasználásának

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL Iktatószám: III. 1959-10/2016. 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-750, (46) 323-600 Telefax: (46) 320-601 http://www.baz.hu elnok@hivatal.baz.hu

Részletesebben

TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK

TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK 2011. július 18., hétfő TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK Az üzleti infrastruktúra és a befektetési környezet fejlesztése- ipari parkok, iparterületek és inkubátorházak támogatása

Részletesebben

Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium. A hazai területfejlesztési támogatási rendszer átfogó értékelése ( )

Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium. A hazai területfejlesztési támogatási rendszer átfogó értékelése ( ) Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium A hazai területfejlesztési támogatási rendszer átfogó értékelése (1996-2008) 2009 Tartalomjegyzék ELŐSZÓ... 5 KÖSZÖNTŐ... 6 I. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ, JAVASLATOK...

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2005. év április 18.-i ülésére Tárgy: Pályázatok benyújtása a Veszprém Megyei Területfejlesztési Tanácshoz Előadó: Horváth László

Részletesebben

1.4. Tartós, jelentős munkanélküliséggel sújtott térségek

1.4. Tartós, jelentős munkanélküliséggel sújtott térségek 1.4. Tartós, jelentős munkanélküliséggel sújtott térségek A 30/1997. (IV. 18.) sz. OGy. határozat szerint a tartós, jelentős munkanélküliséggel küzdő térségeknek azok a statisztikai kistérségek minősültek,

Részletesebben

A fejlesztéspolitika visszatérítendő és vissza nem térítendő támogatásai

A fejlesztéspolitika visszatérítendő és vissza nem térítendő támogatásai A fejlesztéspolitika visszatérítendő és vissza nem térítendő támogatásai A MAG Zrt. által kínál lehetőségek Dr. Novák Csaba ügyvezető igazgató, MAG Zrt. A Nemzeti Fejlesztési Terv gazdaságfejlesztési eredményei

Részletesebben

A területfejlesztés finanszírozása

A területfejlesztés finanszírozása A területfejlesztés finanszírozása 9. elıadás Regionális politika egyetemi tanár A területfejlesztés szereplıi és finanszírozása 1 A területfejlesztés közvetlen eszközei I. Területfejlesztési célelıirányzat

Részletesebben

A GDP területi különbségei Magyarországon, 2007

A GDP területi különbségei Magyarországon, 2007 2009/99 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu III. évfolyam 99. szám 2009. július 06. A GDP területi különbségei Magyarországon, 2007 A tartalomból 1 Egy főre jutó GDP 2 Bruttó hozzáadott

Részletesebben

A fejlesztéspolitika visszatérítendő és vissza nem térítendő támogatásai

A fejlesztéspolitika visszatérítendő és vissza nem térítendő támogatásai A fejlesztéspolitika visszatérítendő és vissza nem térítendő támogatásai A MAG Zrt. által kínál lehetőségek Dr. Novák Csaba ügyvezető igazgató, MAG Zrt. A Nemzeti Fejlesztési Terv gazdaságfejlesztési eredményei

Részletesebben

Az Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács hazai forrású pályázati kiírásai 2007.

Az Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács hazai forrású pályázati kiírásai 2007. Az Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács hazai forrású pályázati kiírásai 2007. Decentralizált helyi önkormányzati fejlesztési támogatási programok a helyi önkormányzatok fejlesztési és vis

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének május 27-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének május 27-i ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. május 27-i ülésére Tárgy: Részvétel a Kecskemét és Térsége Többcélú Társulás által benyújtandó 2009. évi CÉDE pályázatban

Részletesebben

GINOP Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára. 1. Támogatás célja: 2. Támogatás összege:

GINOP Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára. 1. Támogatás célja: 2. Támogatás összege: GINOP-6.1.5-17 Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára Pályázat benyújtása Projekt helyszíne A támogatási kérelmek benyújtása várhatóan 2017. év május hó 3. naptól 2017. év

Részletesebben

TERÜLETFEJLESZTÉSI CÉLOK ÉS MEGVALÓSULÁSUK KÉSMÁRKI GALLI SZILVIA

TERÜLETFEJLESZTÉSI CÉLOK ÉS MEGVALÓSULÁSUK KÉSMÁRKI GALLI SZILVIA TERÜLETFEJLESZTÉSI CÉLOK ÉS MEGVALÓSULÁSUK KÉSMÁRKI GALLI SZILVIA ÖSSZEFOGLALÁS A kilencvenes éveket mindenekelőtt a munkanélküliség és a gazdasági megújulás elemei, elsősorban a külföldi tőkebefektetések

Részletesebben

Közreműködő szervezet: DARFÜ, DDRFÜ, ÉMRFÜ, KDRFÜ, Pro Regio, NYDRFÜ

Közreműködő szervezet: DARFÜ, DDRFÜ, ÉMRFÜ, KDRFÜ, Pro Regio, NYDRFÜ Tisztelt Ügyfelünk! Tisztelt Partnerünk! Az alábbi pályázati felhívást ajánlom szíves figyelmükbe: Pályázat címe: Az üzleti infrastruktúra és a befektetési környezet fejlesztése- ipari parkok, iparterületek

Részletesebben

A 2005. évben a regionális fejlesztési tanácsok döntési hatáskörébe adott támogatásokra meghirdetésre kerülő pályázati felhívásokhoz

A 2005. évben a regionális fejlesztési tanácsok döntési hatáskörébe adott támogatásokra meghirdetésre kerülő pályázati felhívásokhoz ÉRTÉKELÉSI RENDSZER A 2005. évben a regionális fejlesztési tanácsok döntési hatáskörébe adott támogatásokra meghirdetésre kerülő pályázati felhívásokhoz Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács Észak-alföldi

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Somogy Megyei Önkormányzat által kezelt decentralizált célelőirányzatok terhére kötött támogatási szerződések módosítási kérelmeiről

ELŐTERJESZTÉS a Somogy Megyei Önkormányzat által kezelt decentralizált célelőirányzatok terhére kötött támogatási szerződések módosítási kérelmeiről SOMOGY MEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKE 7400 KAPOSVÁR, Vármegyeháza, Fő utca 10. tel.: 82/898-246 e-mail: jako.gergely@som-onkorm.hu Ügyiratszám: SMÖ/377-1/2016. ELŐTERJESZTÉS a Somogy Megyei Önkormányzat által

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2004. év június 21.-i ülésére Tárgy: TEKI pályázatok benyújtása a Veszprém Megyei Területfejlesztési Tanácshoz Előadó: Horváth László

Részletesebben

KÉSZÍTETTE : GEDE ESZTER FŐIGAZGATÓ GYŐRI MŰSZAKI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM

KÉSZÍTETTE : GEDE ESZTER FŐIGAZGATÓ GYŐRI MŰSZAKI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM Változások és eredmények a GINOP 5.2.4-16 Gyakornoki program pályakezdők támogatására és a GINOP 5.2.5-16 Gyakornoki program-támogató szolgáltatások című kiemelt projektekben KÉSZÍTETTE : GEDE ESZTER FŐIGAZGATÓ

Részletesebben

A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (TOP) AKTUALITÁSAI

A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (TOP) AKTUALITÁSAI A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (TOP) AKTUALITÁSAI PUSKÁS DÁNIEL FŐOSZTÁLYVEZETŐ NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI PROGRAMOKÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁRSÁG 2016.

Részletesebben

A Tolna Megyei Területfejlesztési Tanács 2010. január 25-i ülésének 3.) számú napirendi pontja

A Tolna Megyei Területfejlesztési Tanács 2010. január 25-i ülésének 3.) számú napirendi pontja A Tolna Megyei Területfejlesztési Tanács 2010. január 25-i ülésének 3.) számú napirendi pontja Tájékoztató a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács 2009. évi Tolna megyét érint tevékenységérl Eladó:

Részletesebben

19/2013. (III. 28.) Kgy. határozat. Az Országos Területrendezési Terv felülvizsgálatának, módosítási javaslatának véleményezése

19/2013. (III. 28.) Kgy. határozat. Az Országos Területrendezési Terv felülvizsgálatának, módosítási javaslatának véleményezése 16/2013. (III. 28.) Beszámoló a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról, az átruházott hatáskörben hozott döntésekről és a két ülés közötti eseményekről A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése

Részletesebben

Önkormányzati pályázati elképzelések, eredmények 2008-2009. években Berhidán

Önkormányzati pályázati elképzelések, eredmények 2008-2009. években Berhidán i pályázati elképzelések, eredmények 2008-2009. években Berhidán Sorszám Pályázati cél pályázó Projekt helyzete Támogatási igény- összeg Megjegyzés 1 TIOP-1.1.1/07/1 Informatikai infrastruktúra fejlesztése

Részletesebben

MRTT Vándorgyűlés Mosonmagyaróvár, október 20. Gordos Tamás. programiroda vezető, Pro Régió Ügynökség

MRTT Vándorgyűlés Mosonmagyaróvár, október 20. Gordos Tamás. programiroda vezető, Pro Régió Ügynökség MRTT Vándorgyűlés Mosonmagyaróvár, 2017. október 20. Gordos Tamás programiroda vezető, Pro Régió Ügynökség Definíció olyan tervszerű társadalmi tevékenység, amelyet a közösség elsősorban a közigazgatási

Részletesebben

GINOP Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása. 1. Támogatás célja: 2. Támogatás összege:

GINOP Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása. 1. Támogatás célja: 2. Támogatás összege: GINOP 1.2.2-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása Pályázat benyújtása Projekt helyszíne A támogatási kérelmek benyújtása 2017. január 16-tól 2019. január 16-ig

Részletesebben

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2009. november 27-i ülése 16. számú napirendi pontja

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2009. november 27-i ülése 16. számú napirendi pontja Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2009. november 27-i ülése 16. számú napirendi pontja Javaslat a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanácstól elnyert támogatások előirányzat

Részletesebben

KÉSZÍTETTE : GEDE ESZTER FŐIGAZGATÓ GYŐRI MŰSZAKI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM

KÉSZÍTETTE : GEDE ESZTER FŐIGAZGATÓ GYŐRI MŰSZAKI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM Változások és eredmények a GINOP 5.2.4-16 Gyakornoki program pályakezdők támogatására és a GINOP 5.2.5-16 Gyakornoki program-támogató szolgáltatások című kiemelt projektekben KÉSZÍTETTE : GEDE ESZTER FŐIGAZGATÓ

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP 1.2.1-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs

Részletesebben

1.1. Társadalmi-gazdasági szempontból hátrányos helyzetű térségek

1.1. Társadalmi-gazdasági szempontból hátrányos helyzetű térségek 1.1. Társadalmi-gazdasági szempontból hátrányos helyzetű térségek A területfejlesztés szempontjából kedvezményezett térségtípusok közül a legnagyobb területet a társadalmi-gazdasági szempontból elmaradott

Részletesebben

35-6/2016/222. Heves Megye Közgyűlése. Helyben JAVASLAT

35-6/2016/222. Heves Megye Közgyűlése. Helyben JAVASLAT 35-6/2016/222 Heves Megye Közgyűlése Helyben JAVASLAT Javaslat a megszűnt Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács által hazai decentralizált források terhére megkötött támogatási szerződések

Részletesebben

HELYI GAZDASÁGI ÜZLETI INFRASTRUKTÚRA ÉS KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOK FEJLESZTÉSE

HELYI GAZDASÁGI ÜZLETI INFRASTRUKTÚRA ÉS KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOK FEJLESZTÉSE HELYI GAZDASÁGI ÜZLETI INFRASTRUKTÚRA ÉS KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOK FEJLESZTÉSE BODOR NORBERT Programirányító referens RFP Stratégiai Tervezési és Értékelési Főosztály NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM TERÜLET-

Részletesebben

Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács

Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács 2008. ÉVI TERÜLET- ÉS RÉGIÓFEJLESZTÉSI CÉLELŐIRÁNYZAT DECENTRALIZÁLT TERÜLETFEJLESZTÉSI PROGRAMOK TÁMOGATÁSAINAK ELNYERÉSÉRE SZOLGÁLÓ REGIONÁLIS PÁLYÁZATOK

Részletesebben

A KÜLFÖLDI ÉRDEKELTSÉGŰ VÁLLALKOZÁSOK REGIONÁLIS KÜLÖNBSÉGEI, 2006

A KÜLFÖLDI ÉRDEKELTSÉGŰ VÁLLALKOZÁSOK REGIONÁLIS KÜLÖNBSÉGEI, 2006 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL MISKOLCI IGAZGATÓSÁGA A KÜLFÖLDI ÉRDEKELTSÉGŰ VÁLLALKOZÁSOK REGIONÁLIS KÜLÖNBSÉGEI, 2006 Miskolc 2008, szeptember Központi Statisztikai Hivatal, 2008 ISBN 978-963-235-195-7

Részletesebben

Beruházás-statisztika

Beruházás-statisztika OSAP 1576 Beruházás-statisztika Egészségügyi ágazat Önkormányzatok és önállóan jelentő egészségügyi szolgáltatók 2011 Önkormányzatok és önállóan jelentő egészségügyi szolgáltatók beruházási és felújítási

Részletesebben

GINOP Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése. Az első értékelési határnap: január

GINOP Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése. Az első értékelési határnap: január GINOP 1.2.1-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése Pályázat benyújtása Projekt helyszíne A támogatási kérelmek benyújtása 2017. január 16-tól 2018. január 15-ig lehetséges.

Részletesebben

OROSZLÁNYI KISTÉRSÉG

OROSZLÁNYI KISTÉRSÉG Közép-Dunántúl Komárom-Esztergom megye OROSZLÁNYI KISTÉRSÉG KISTÉRSÉGI HELYZETKÉP A kistérség települései A kistérség elhelyezkedése 2006. január # Településnév Fő # Településnév Fő # Településnév Fő #

Részletesebben

Vállalkozások fejlesztési tervei

Vállalkozások fejlesztési tervei Vállalkozások fejlesztési tervei A 2014-2020-as fejlesztési időszak konkrét pályázati konstrukcióinak kialakítása előtt célszerű felmérni a vállalkozások fejlesztési terveit, a tervezett forrásbevonási

Részletesebben

Jelenleg elérhető fejlesztési források és pályázati lehetőségek a Közép-Dunántúli régióban

Jelenleg elérhető fejlesztési források és pályázati lehetőségek a Közép-Dunántúli régióban Jelenleg elérhető fejlesztési források és pályázati lehetőségek a Közép-Dunántúli régióban Rendelkezésre álló forrás 2009-2010 - Gazdaságfejlesztés 13,56 Mrd Ft - Turizmusfejlesztés 9,91 Mrd Ft - Fenntartható

Részletesebben

GINOP Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára

GINOP Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára GINOP-6.1.6-17 Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára Pályázat benyújtása Jelen Felhívás keretében a támogatási kérelmek benyújtására 2018. március 21.- 10.00

Részletesebben

Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára c.

Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára c. TÁJÉKOZTATÓ Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára c. pályázati felhíváshoz Kódszám: GINOP-6.1.5-16 2017. február 22. A PÁLYÁZAT CÉLJA: A munkavállalói csoportok nem egyforma

Részletesebben

Beszámoló a Nemzeti Együttműködési Alap Társadalmi felelősségvállalás kollégiumának évi munkájáról

Beszámoló a Nemzeti Együttműködési Alap Társadalmi felelősségvállalás kollégiumának évi munkájáról Beszámoló a Nemzeti Együttműködési Alap Társadalmi felelősségvállalás kollégiumának 2015. évi munkájáról a 5/2012 (II.16.) a Nemzeti Együttműködési Alappal kapcsolatos egyes kérdésekről szóló KIM rendelet

Részletesebben

A Tanyafejlesztési Program eredményei és a jövőbeli feladatok Budapest, Parlament - Vadászterem, január 30.

A Tanyafejlesztési Program eredményei és a jövőbeli feladatok Budapest, Parlament - Vadászterem, január 30. A Tanyafejlesztési Program eredményei és a jövőbeli feladatok Budapest, Parlament - Vadászterem, 2014. január 30. dr. Viski József VM Stratégiai Főosztály 1 A Program előzményei, jogi háttere 49/2009.

Részletesebben

Veszprém Megyei TOP. 2015. április 24.

Veszprém Megyei TOP. 2015. április 24. Veszprém Megyei TOP Veszprém Megyei Önkormányzat aktuális területfejlesztési tervezési feladatai, különös tekintettel Veszprém megye Integrált Területi Programjára 2015. április 24. NGM által megadott

Részletesebben

Az Észak-alföldi régió 2005. évi hazai források felhasználására irányuló fejlesztési programja

Az Észak-alföldi régió 2005. évi hazai források felhasználására irányuló fejlesztési programja Jóváhagyva a27/2005. (II. 25.) ÉARFT sz. határozattal Az Észak-alföldi régió 2005. évi hazai források felhasználására irányuló fejlesztési programja Jelen fejlesztési program rendeltetése: a hazai költségvetési

Részletesebben

A KDRFÜ Nonprofit Kft. tevékenységének bemutatása. Molnár Tamás Ügyvezető igazgató

A KDRFÜ Nonprofit Kft. tevékenységének bemutatása. Molnár Tamás Ügyvezető igazgató A KDRFÜ Nonprofit Kft. tevékenységének bemutatása Molnár Tamás Ügyvezető igazgató A KDRFÜ Nonprofit Kft. múltja Az Ügynökséget, közhasznú társaságként 1997-ben alapította a Közép- Dunántúli Regionális

Részletesebben

Tanyafejlesztési Program tapasztalatai Experiences of the Farm Development Program

Tanyafejlesztési Program tapasztalatai Experiences of the Farm Development Program Tanyafejlesztési Program tapasztalatai 2011-2014 Experiences of the Farm Development Program 2011-2014 Szabó Tibor Gazdasági és Vidékfejlesztési Csoport, Kertészeti Tanszék, Kecskeméti Főiskola, Kertészeti

Részletesebben

A 2014/2015-ös tanévi idegen nyelvi mérés országos jelentésének elemzése

A 2014/2015-ös tanévi idegen nyelvi mérés országos jelentésének elemzése A 2014/2015-ös tanévi idegen nyelvi mérés országos jelentésének elemzése EBESI ARANY JÁNOS MAGYAR-ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 4211 Ebes, Széchenyi tér 5. OM azonosító:

Részletesebben

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE HATÁROZAT

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE HATÁROZAT VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE HATÁROZAT Szám: 10/2014. (II. 13.) MÖK határozat Tárgy: Beszámoló a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kiegészítő költségvetési támogatásának felhasználásáról A Veszprém

Részletesebben

Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés GINOP

Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés GINOP Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés GINOP-2.1.7-15 Keretösszeg: 35 milliárd Ft Támogatási kérelmek várható száma: 270 3500 db Támogatás összege: minimum 10 millió maximum 130 millió

Részletesebben

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,

Részletesebben

Területi kohézió a fejlesztéspolitikában

Területi kohézió a fejlesztéspolitikában Területi kohézió a fejlesztéspolitikában Dr. Szaló Péter szakállamtitkár 2008. Március 20.. Lisszaboni szerzıdés az EU-ról 2007 december 13 aláírják az Európai Alkotmányt Az Európai Unióról és az Európai

Részletesebben

A 2014/2015-ös tanévi célnyelvi mérés országos jelentésének elemzése

A 2014/2015-ös tanévi célnyelvi mérés országos jelentésének elemzése A 2014/2015-ös tanévi célnyelvi mérés országos jelentésének elemzése EBESI ARANY JÁNOS MAGYAR-ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 4211 Ebes, Széchenyi tér 5. OM azonosító:

Részletesebben

9.000.000 9.000.000 Célterületre allokált forrás (HUF) nem LHH települések 9.000.000 9.000.000

9.000.000 9.000.000 Célterületre allokált forrás (HUF) nem LHH települések 9.000.000 9.000.000 Célterület azonosítója: 1 019 230 HACS Neve: Tisza-menti LEADER Helyi Akciócsoport Jogcím: 1. Közösségi célú 2. Vállalkozási alapú fejlesztés 3. Rendezvény 4. Képzés 5. Térségen belüli együttműködés 6.

Részletesebben

Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése

Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése portfólió Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése GINOP 1.2.1-16 Pályázat célja A hazai ipar fejlesztése érdekében a pályázat célja a kiemelt iparágakban fejleszteni kívánó

Részletesebben

Új kihívások az uniós források felhasználásában

Új kihívások az uniós források felhasználásában Új kihívások az uniós források felhasználásában Tematika Háttér és alapfogalmak OP forráselosztás VEKOP, GINOP Pénzügyi eszközök Támogatás intenzitás Pályázatok Háttér és alapfogalmak Főbb dokumentumok:

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP-1.2.2-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti

Részletesebben

A Megyei Önkormányzat fejlesztéspolitikai feladatai visszatekintve a 2007-2013 közötti időszakra

A Megyei Önkormányzat fejlesztéspolitikai feladatai visszatekintve a 2007-2013 közötti időszakra A Megyei Önkormányzat fejlesztéspolitikai feladatai visszatekintve a 2007-2013 közötti időszakra Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 A megyei önkormányzat feladatai

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP 1.2.1-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése pályázat tervezetének rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió

Részletesebben

ÚTMUTATÓ. Az Önkormányzati tulajdonú vállalkozói parkok kialakítása és fejlesztése Pest megye területén

ÚTMUTATÓ. Az Önkormányzati tulajdonú vállalkozói parkok kialakítása és fejlesztése Pest megye területén ÚTMUTATÓ Az Önkormányzati tulajdonú vállalkozói parkok kialakítása és fejlesztése Pest megye területén című pályázat mellékletét képező üzleti terv elkészítéséhez Az Útmutató megtalálható a Nemzetgazdasági

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP 1.2.1-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs

Részletesebben

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE TURIZMUSA 2016-BAN ÉS 2017 ELSŐ FÉLÉVÉBEN Szakmai háttéranyag

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE TURIZMUSA 2016-BAN ÉS 2017 ELSŐ FÉLÉVÉBEN Szakmai háttéranyag BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE TURIZMUSA 2016-BAN ÉS 2017 ELSŐ FÉLÉVÉBEN Szakmai háttéranyag 1. A turizmus jelentősége Magyarországon a megye jelentősége Magyarország turizmusában 2. A szálláshelyek forgalma

Részletesebben

Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása GINOP

Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása GINOP portfólió Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása GINOP 1.2.2-16 A pályázat célja A Nemzetgazdasági Minisztérium által a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív

Részletesebben

a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat közép-és hosszú távú vagyongazdálkodási tervére

a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat közép-és hosszú távú vagyongazdálkodási tervére Tisztelt Közgyűlés! Előterjesztő: Dr. Mengyi Roland a közgyűlés elnöke Készítette: Szervezési, Jogi és Pénzügyi Osztály JAVASLAT a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat közép-és hosszú távú vagyongazdálkodási

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Mikro- és kisvállalkozások technológia fejlesztése. Kódszám: KMOP-2007-1.2.1/A

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Mikro- és kisvállalkozások technológia fejlesztése. Kódszám: KMOP-2007-1.2.1/A PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közép-magyarországi Operatív Program keretében Mikro- és kisvállalkozások technológia fejlesztése Kódszám: KMOP-2007-1.2.1/A A projektek az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális

Részletesebben

A Dél-Alföld általános gazdasági helyzete és a mögötte meghúzódó EMBER

A Dél-Alföld általános gazdasági helyzete és a mögötte meghúzódó EMBER A Dél-Alföld általános gazdasági helyzete és a mögötte meghúzódó EMBER Központi Statisztikai Hivatal Szegedi főosztálya Kocsis-Nagy Zsolt főosztályvezető Bruttó hazai termék (GDP) 2012 Dél-Alföld gazdasági

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK JÚNIUS 23-AI ÜLÉSÉRE

ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK JÚNIUS 23-AI ÜLÉSÉRE Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-750, (46) 323-600 Telefax: (46) 320-601 http://www.baz.hu elnok@hivatal.baz.hu Iktatószám:

Részletesebben

TERÜLETFEJLESZTÉS ÁLLAMHÁZTARTÁS ALAPJAI. Búzásné Szőke Zsuzsanna. Budapest, március 18. ELŐADÁS TARTALMA

TERÜLETFEJLESZTÉS ÁLLAMHÁZTARTÁS ALAPJAI. Búzásné Szőke Zsuzsanna. Budapest, március 18. ELŐADÁS TARTALMA A TERÜLETFEJLESZTÉS ÁLLAMHÁZTARTÁS ALAPJAI Búzásné Szőke Zsuzsanna Budapest, 2011. március 18. ELŐADÁS TARTALMA I. Államháztartás és a központi költségvetés alapvető folyamatai II. Önkormányzati költségvetés

Részletesebben

Magyar Terület- és Regionális Fejlesztési Hivatal. Regionális Fejlesztés Operatív Program Irányító Hatóság. Pályázati Felhívás

Magyar Terület- és Regionális Fejlesztési Hivatal. Regionális Fejlesztés Operatív Program Irányító Hatóság. Pályázati Felhívás Magyar Terület- és Regionális Fejlesztési Hivatal Regionális Fejlesztés Operatív Program Irányító Hatóság Pályázati Felhívás Turisztikai vonzerők fejlesztése 1/2004/ROP1.1 2004. február A REGIONÁLIS FEJLESZTÉS

Részletesebben

AGRÁR-VÁLLALKOZÁSI HITELGARANCIA ALAPÍTVÁNY AVHGA HÍRLEVÉL. II. évfolyam 15. szám július 15.

AGRÁR-VÁLLALKOZÁSI HITELGARANCIA ALAPÍTVÁNY AVHGA HÍRLEVÉL. II. évfolyam 15. szám július 15. AGRÁR-VÁLLALKOZÁSI HITELGARANCIA ALAPÍTVÁNY AVHGA HÍRLEVÉL II. évfolyam 15. szám 2008. július 15. Tartalomjegyzék Mérlegen a vidékfejlesztési pályázatok (ÚMVP)... 2 Az Új Magyarország Vidékfejlesztési

Részletesebben

Dömötörné Holeczky Judit alpolgármester előterjesztése

Dömötörné Holeczky Judit alpolgármester előterjesztése ..napirendi pont Dömötörné Holeczky Judit alpolgármester előterjesztése GYŐR MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK SZABÁLYZATA A KISVÁLLALKOZÁSOK FEJLESZTÉSI ÉS FELÚJÍTÁSI TÁMOGATÁSÁRÓL Tisztelt Közgyűlés!

Részletesebben

GINOP Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása kombinált hiteltermék keretében. 1.

GINOP Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása kombinált hiteltermék keretében. 1. GINOP-1.2.3-8.3.4-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása kombinált hiteltermék keretében Pályázat benyújtása Projekt helyszíne A támogatási kérelmek benyújtására

Részletesebben

A SOMOGY MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK HIVATALOS LAPJA. Kaposvár, október 24., kedd. 6. szám

A SOMOGY MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK HIVATALOS LAPJA. Kaposvár, október 24., kedd. 6. szám A SOMOGY MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK HIVATALOS LAPJA Kaposvár, 2017. október 24., kedd 6. szám A SOMOGY MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK HIVATALOS LAPJA Kaposvár, 2017. október 24., kedd 6. szám

Részletesebben

Foglalkoztatási Hivatal ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT 2006 január

Foglalkoztatási Hivatal ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT 2006 január Foglalkoztatási Hivatal ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT Megnevezés 2006 január Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli és nyilvántartott

Részletesebben

Mentôöv KOR KÉP. Az önkormányzatok fejlesztéseit segítô támogatások

Mentôöv KOR KÉP. Az önkormányzatok fejlesztéseit segítô támogatások Az önkormányzatok fejlesztéseit segítô támogatások Mentôöv A helyi önkormányzatok fejlesztéseikhez már nem csak hazai, de európai uniós támogatásokat is igénybe vehetnek. A cél az, hogy a hazai fejlesztési

Részletesebben

Az Európai Unió kohéziós politikája. Pelle Anita Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar

Az Európai Unió kohéziós politikája. Pelle Anita Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar Az Európai Unió kohéziós politikája Pelle Anita Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar Kohéziós politika az elnevezés néhány év óta használatos korábban: regionális politika, strukturális politika

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. [GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA Alapítva 2000-ben PÁLYÁZAT] BÉR- ÉS JÁRULÉK TÁMOGATOTT MUNKAERŐ, ESZKÖZBESZERZÉS ÉS KISLÉPTÉKŰ INGATLAN BERUHÁZÁS LEHETŐSÉGÉVEL! GINOP-5.2.4-16

Részletesebben

A BRUTTÓ HAZAI TERMÉK (GDP) TERÜLETI MEGOSZLÁSA 2005-BEN

A BRUTTÓ HAZAI TERMÉK (GDP) TERÜLETI MEGOSZLÁSA 2005-BEN Központi Statisztikai Hivatal Veszprémi Igazgatósága A BRUTTÓ HAZAI TERMÉK (GDP) TERÜLETI MEGOSZLÁSA 2005-BEN Veszprém, 2007. június 10. Központi Statisztikai Hivatal Veszprém Igazgatóság, 2007 Igazgató:

Részletesebben

EURÓPAI BIZOTTSÁG Versenypolitikai Főigazgatóság BIZOTTSÁGI MUNKADOKUMENTUM

EURÓPAI BIZOTTSÁG Versenypolitikai Főigazgatóság BIZOTTSÁGI MUNKADOKUMENTUM EURÓPAI BIZOTTSÁG Versenypolitikai Főigazgatóság BIZOTTSÁGI MUNKADOKUMENTUM Ez a dokumentum egy Magyarországról készült ország-bemutatót tartalmaz, amely része az Állami ról szóló Összefoglaló Nyilvántartás

Részletesebben

Döntés a Baranya Megyei Integrált Területi Programról. 20/2015. (V. 8.) Kgy. Határozat

Döntés a Baranya Megyei Integrált Területi Programról. 20/2015. (V. 8.) Kgy. Határozat KIVONAT A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2015. május 8-i ülésének jegyzőkönyvéből Tárgy: Döntés a Baranya Megyei Integrált Területi Programról 20/2015. (V. 8.) Kgy. Határozat A Baranya Megyei Önkormányzat

Részletesebben

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program szerepe a megye fejlesztésében

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program szerepe a megye fejlesztésében A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program szerepe a megye fejlesztésében Dr. Papp Csaba megyei jegyző Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat 1 A megyei önkormányzat feladatai megyei szintű

Részletesebben

Szakács Tamás Közigazgatási jog 3 kollokvium 2012.

Szakács Tamás Közigazgatási jog 3 kollokvium 2012. 12.A területfejlesztés és területrendezés jogintézményei és szervei /A területfejlesztés és területrendezés célja és feladata/ Szabályozás: 1996. évi XXI. törvény a területfejlesztésről és a területrendezésről

Részletesebben

Pest megye önálló régióvá válása: a vállalkozások helyzete

Pest megye önálló régióvá válása: a vállalkozások helyzete www.pest.hu Pest önálló régióvá válása: a vállalkozások helyzete A vállalkozások számának alakulása, a megszűnő és az új cégek száma, a cégek tevékenységének típusa hatással van az adott terület foglalkoztatási

Részletesebben

35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni

35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni 35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni 2015. április 20. 13:23 Összesen 35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni a 2007-2013 között még fel nem használt keret terhére

Részletesebben

Az Európai Unió regionális politikája a 2007-13-as időszakban

Az Európai Unió regionális politikája a 2007-13-as időszakban dr. Ránky Anna: Az Európai Unió regionális politikája a 2007-13-as időszakban I. A 2007-13-as időszakra vonatkozó pénzügyi perspektíva és a kohéziós politika megújulása A 2007-13 közötti pénzügyi időszakra

Részletesebben

GINOP A KKV-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén

GINOP A KKV-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén GINOP-2.1.8-17 A KKV-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén Pályázat benyújtása A támogatási kérelmek benyújtása 2017. december 6-án 9 órától 2018. február 15-én 12 óráig lehetséges.

Részletesebben

TERÜLETFEJLESZTÉS TERÜLETRENDEZÉS

TERÜLETFEJLESZTÉS TERÜLETRENDEZÉS TERÜLETFEJLESZTÉS TERÜLETRENDEZÉS Az ember a megszerzett földdarabon igyekszik megfelelő körülményeket teremteni magának, családjának, közösségének. Amíg az építési szándékát megvalósítja, számos feltételt

Részletesebben

Autóipari befektetések támogatása Magyarországon. Szandrocha Kamilla 2010. Január 18.

Autóipari befektetések támogatása Magyarországon. Szandrocha Kamilla 2010. Január 18. Autóipari befektetések támogatása Magyarországon Szandrocha Kamilla 2010. Január 18. Az autóipar támogatása Magyarországon 1) Egyedi kormánydöntéssel megítélt közvetlen támogatás 2) EU társfinanszírozott

Részletesebben

Az NFT I. ROP képzési programjai és a területfejlesztés aktuális feladatai

Az NFT I. ROP képzési programjai és a területfejlesztés aktuális feladatai Az NFT I. ROP képzési programjai és a területfejlesztés aktuális feladatai Sára János főosztályvezető Területfejlesztési Főosztály 2008. április 3. Az NFT I. Regionális Operatív Programjának két képzési

Részletesebben

TAMP ÉS CO-TAMP KÖZÖS ÉS NEMZETI VONZÓKÉPESSÉGI PLATFORM

TAMP ÉS CO-TAMP KÖZÖS ÉS NEMZETI VONZÓKÉPESSÉGI PLATFORM TAMP ÉS CO-TAMP KÖZÖS ÉS NEMZETI VONZÓKÉPESSÉGI PLATFORM Nagy András PhD Lechner Nonprofit Kft. http://www.interreg-danube.eu/approved-projects/attractive-danube Project co-founded by European Union funds

Részletesebben

GINOP Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára

GINOP Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára GINOP-6.1.5-17 Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára Pályázat benyújtása Projekt helyszíne Jelen felhívás keretében a támogatási kérelmek benyújtására 2018. március 20. 10.00

Részletesebben

Alap fejezet száma és megnevezése: 68. Wesselényi Miklós Ár- és Belvízvédelmi Kártalanítási Alap

Alap fejezet száma és megnevezése: 68. Wesselényi Miklós Ár- és Belvízvédelmi Kártalanítási Alap Alap fejezet száma és megnevezése: 68. Wesselényi Miklós Ár- és Belvízvédelmi Kártalanítási Alap Alap felett rendelkező megnevezése: Alapkezelő megnevezése: Nemzetgazdasági miniszter Magyar Államkincstár

Részletesebben

Vállalkozások telephelyfejlesztése ÉMOP /F

Vállalkozások telephelyfejlesztése ÉMOP /F Vállalkozások telephelyfejlesztése ÉMOP 2009-1.1.1/F A támogatás célja: A termelő és/vagy szolgáltató tevékenységüket fejleszteni kívánó mikro-, kis- és középvállalkozások (a továbbiakban KKV-k) működési

Részletesebben

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Megnevezés 2004 Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli 364858

Részletesebben

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Megnevezés 2004 Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli 368093

Részletesebben

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Megnevezés 2004 Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli 378737

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 4. NAPIREND Ügyiratszám: 1/ 369 /2008. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2008. május 13-i rendkívüli nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: A hazai finanszírozású

Részletesebben

KD. Regionális Fejlesztési Ügynökség 8000. Székesfehérvár, Rákóczi u. 25. E L İ T E R J E S Z T É S

KD. Regionális Fejlesztési Ügynökség 8000. Székesfehérvár, Rákóczi u. 25. E L İ T E R J E S Z T É S KD. Regionális Fejlesztési Ügynökség 8000. Székesfehérvár, Rákóczi u. 25. E L İ T E R J E S Z T É S a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2009. május 28-i ülésére Tárgy: Tájékoztató Közép-Dunántúli régió

Részletesebben

ITT KELL IGÉNYELNI A NYUGDÍJAT

ITT KELL IGÉNYELNI A NYUGDÍJAT ITT KELL IGÉNYELNI A NYUGDÍJAT Nyugdíj iránti igényt az alábbi járási hivatalnál illetve ha a jogszerző már nyugellátásban részesült a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnál kell előterjeszteni. Nemzetközi nyugdíjügyekben

Részletesebben